1 .hu



ÍRÁS-, KÖNYV- ÉS KÖNYVTÁRTÖRTÉNET 2.

A nyomtatott és az elektronikus könyv kora

II. félév

(Vizsgakérdések vázlatos kidolgozása)

Bényei Miklós előadásai nyomán

összeállította: Gulyás Enikő

1., A könyvnyomtatás előzményei, feltalálása és jelentősége

Ugyanazon kép vagy szöveg sokszorosítása ugyanabban a formában, akárhány példányban.

A könyvnyomtatás feltalálása óriási jelentőséggel bír az emberiség történetében.

Ezt megelőzően a kéziratosság volt a meghatározó.

Korai előzmények: Mezopotámiában pecséthengerek, Kréta szigetén megtalált korong (phaisztoszi korong), szövetnyomás, textilnyomás.

Közvetlen előzmények: Kínaiaknál fatáblanyomás, de véstek kőbe is. Eleinte egylapos változatok, majd 868-ban elkészült az első könyv. - 11. sz., Kína: mozgatható írásjelek, agyagból porcelánná égetés – könnyen kopik és törik. Koreaiak fémből (rézből) öntötték ki a betűjeleket (14-18. sz., homokba). – A kelet-ázsiai táblanyomás a 13-16. századig fennmaradt.

A táblanyomat technikája rendkívül a 14. században gyorsan elterjedt Európában. 15. sz. eleje: játékkártyákat, búcsúleveleket, vásári hirdetéseket nyomtattak táblanyomattal; egyúttal táblanyomatos könyvek. Az egyik legjelentősebb ilyen táblanyomat a Biblia Pauperum (Szegények Bibliája (több példányban fennmaradt), továbbá a Meghalás művészete.

Táblanyomat: szöveget és képeket egyazon lapra metszették.

Dúckönyv: amiről készült a lenyomat, kiemelkedett a tábla síkjából

Dörzsnyomat: hogy jobban ragadjon a festék a papírra, ronggyal vagy lószőrrel töltött bőrlabdával dörzsölték; a verzó olvashatatlan, ezért a két levelet (lapot) a hátoldallal szemben összeragasztották: így keletkezett az anopisztografikus nyomat (egyleveles nyomat)

A táblanyomók Németországban céheket alkottak. Nagy mértékű volt a könyvigény. A 15. században megérettek a körülmények, hogy újfajta információrögzítéssel próbálkozzanak.

Előfeltétele: sokszorosítottak könyvet, volt megfelelő íróanyag (a papír), a sajtó (prés) alkalmazása.

Johanes Gutenberg nagy horderejű, történelmi jelentőségű újítás-sorozata, a szedésnyomásos könyvnyomtatás lényegesen különbözik a táblanyomástól.

1. Betűsokszorosítás: betűöntő szerkezet, sorozatban, teljesen azonos, egyforma betűket állított elő; magas nyomás: a betű formája kiemelkedik a síkból.

2. Szedőhajó, szedéstechnika: a szedőszekrényből a szedő kiszedte a betűket, szedővasra állították; hogy ne csak a sor eleje, hanem a vége is egyenes legyen (sorkizárás), ezt is elérte: a szavak közé vakanyagot helyezett.

3. Nyomdai festék kikeverését is ő oldotta meg: lámpakorom + olaj (kence); a festék fénye ötszáz év után is töretlen.

4. Sajtó, nyomtatóprés kialakítása: minta a szőlőprés, tégelysajtó: tégely, kocsira a szedés, betolni a tégely alá.

5. Punktúra alkalmazása: hogy az oldalak pontosan fedjék egymást, szúrt négy lyukat a szedéstükör négy sarkába, így a levél két oldalán a nyomat pontosan takarta egymást.

Gutenberg találmánya tehát a technikai újítások rendszere.

Rájött a tömöntés („tömörített öntés”) technikájára is: két-három sor kiöntése egyben (az adott korban azonban még nem volt rá igény)

Okok: gazdasági változások, városi polgárság, áru és pénzgazdálkodás, ipar és kereskedelem kiterjedt, humanizmus, természettudományok fejlődése, a már említett nagy könyvigény

A kutatói közmegegyezés a feltalálás esztendejét 1440-re teszi. Gutenberg (1394–99 között–1468) valójában már az 1430-as évek második felében elkezdte a kísérleteit. Mainzban született, eredendően ötvös volt, majd Strassbourgba költözött. Nem maradtak fent az első munkái. Fennmaradt munkái: Utolsó ítélet (Weltgericht, 1450-es évek), Török Kalendárium (Türkenkalender, 1456 – az első nyomtatott hungarikum); fő műve a 42 soros Biblia (sokak szerint a világ legszebb könyve, 641 lap, 2 kötet, 2 hasábos). Strassbourgban anyagi csődje miatt elvesztette nyomdáját, ezután a szülővárosában (Mainz) alapított nyomdát.

Könyvnyomtatás jelentősége:

Azonos formában történő sokszorosítás (elvileg tetszőleges példányszámban). Művelődés terjedése. A nyomtatás kiválóan alkalmas az eszmék terjesztésére. A kultúra minden területét mobilizálta a könyvnyomtatás. Fiziológiai hatása is volt (másként fókuszál a szem). Ipari fejlődésre hatást gyakorolt. Szorosan hozzájárult a majdani gépesítéshez. Nem egy szellemi forradalom szüleménye, hanem egy technikai találmány, amely mély hatást gyakorolt az emberiség fejlődésére. Az emberiség mentalitását is megváltoztatta (McLuhan szóhasználatával: Gutenberg galaxis, 1962).

2., A nyomdászat elterjedése Európában, az ősnyomtatványok jellegzetességei és kutatása; az első magyarországi nyomdák és kiadványok

15. sz.: egyetemi oktatás elterjedése, reneszánsz, humanizmus kibontakozása. A könyvnyomtatása elsősorban a német kereskedővárosokban, kereskedelmi útvonalakon terjedt tovább. A 15. sz. végéig rengeteg európai városba jutott el (a német nyomdászok jelentékeny közvetítő szerepe).

Németországban 55 nyomda működött. Reuwig (Mainz): első tudatos illusztrátor nyomdász.

Anton Koberger: nürnbergi nyomdász, első nyomdai üzem (24 sajtó, 100 munkás). Első nyomdai vállalkozó, kiadóként is működött, minőségi színvonalú, a könyvek nagy részét illusztrálta fametszettel. Legjelentősebb kiadványa: Schedel-Világkrónika (1809 fametszetes illusztráció 645 dúcról).

Basel, 1471: első nyomdász sztrájk (béremelésért). Határozatban rögzítették a nyomdászok jogait és kötelességeit.

Ezek után Itáliában terjedt el. Katolikus egyháziak karolták fel a nyomdászatot (első nyomda: 1465. Róma melletti Subiaco bencés kolostor). A velencei nyomdászok közül legjelentősebb Janson: az első tökéletes antikva betűt metszette, amit még ma is használunk (álló nyomdabetű), jelvények alkalmazása a kiadványokon

Franciaországban is meghonosodott (1470–) két centrummal Párizs és Lyon. Majd: Németalföld (1472 vagy 1473), Magyarország (1473), Spanyolország (1473), Lengyelország (1474, Krakkó), Csehország (1476).

Angliában 1476-ban alapította az első nyomdát Caxton.

Magyarországon az első nyomtatott könyv: 1473. jún. 5., Buda, nyomdásza Andreas Hess (Hess András). Címe nincs, utólagos, fiktív címe: Budai Krónika. Az ajánlás Karai Lászlónak szól, ő volt Mátyás király alkancellárja. A Budai Krónikából kilenc példány maradt fenn, kettő hazánkban. Az iniciálé helye üresen van hagyva. Hess másik kiadványa egy kötet (a nyomtatás éve ismeretlen), két görögből latinra fordított értekezést tartalmaz (Bazilius /Nagy Szent Vazul/: De legendis poetis /A költők olvasásáról/, Xenophon: Apologia Socratis /Szokratész védőbeszéde/)

A második hazai ősnyomda 1477-1480 között működött: ismert három nyomtatvány (Confessionale, Szent Jeromos életrajza, Han János pozsonyi kanonok 1480. május 11-én kelt búcsúlevele)- egy nyomda termékeként azonosítják (telephelye ismeretlen).

1480-1529 között nincs Magyarországon nyomda.

Mátyás király szerepe: könyvtáraiba is beengedett nyomatott könyveket; hozzájárult a nyomdák létestéséhez, de nem volt megelégedve a teljesítményükkel; megengedte, hogy külföldi kiadók telepedjenek le Budán.

Ősnyomtatványok jellegzetességei

1500. december 31. előtti európai szedésnyomással készült nyomtatványokat nevezik ősnyomtatványoknak (nem sorolhatók ide a táblanyomatok). Ősnyomtatványok elnevezése: incunabulum (latin), Wiegendrucke (német) – mindkettő jelentése: bölcsőnyomat.

Az 1500-as évektől a könyvek formája is változott: címlap, lapszámozás, pergamenre már nem nyomtak, kötés egyszerűsödése.

Fontos jellegzetessége: erősen hasonlít a kódexekre. Gutenberg nyomán tudatosan utánozták a kódexeket. Hasonlóságok: betűk formája (gót betű); rövidítések (abbreviatúra); kettős betűk (ligatúrák); címlap hiánya (inclipit, explicit). 1481: első címlap. Kolofon az ősnyomtatványok kétharmadában van és ezekben nincs olyan, ahol nincs feltüntetve egy nyomdász neve. Díszítések, rubrumozás (piros vonal), íróanyag, lapszámozás. Regisztrum (továbbfejlesztett változata a tartalomjegyzék): könyv végén mutató: ívfüzetek sorrendje (kódexekben nem biztos). Példányszám mindig bizonytalan, átlagban kb. 200-270 lehetett. Könyvkötés: nem kötötték be, hanem nyers formába a krúdában őrizték, ha volt rendelés, akkor bekötötték.

Új iparág jött létre: nyomdászat (a nyomdász önálló mester); új iparművészeti ág: a tipográfia; új munkásréteg alakult ki. A nyomda kapitalista (prekapitalista) jellegű vállalkozás.

15. sz. 2. fele: könyvkiadás és könyvkereskedelem csak részben kapcsolódnak egymáshoz. Szerzői tulajdonjog ismeretlen. Viszont a nyomdászok hamar felismerték a saját nyomtatványuk tulajdonjogának fontosságát → privilégium (előjog).

Ősnyomtatványok kutatása

Fél millió maradt fenn, 40 000 kiadás. Minden ősnyomtatvány nagy értéket képvisel. Rendszerint kodikológusok válnak ősnyomtatvány kutatókká. Kutatás során figyelni kell: betűtípusok, betűk jellegzetessége, sormagasság, papír mérete, vízjel, díszítő elemek, kötés, tartalom. Példánytörténet: ugyanaz a példány milyen utat jár be?

Első nagy ősnyomtatvány bibliográfia (négy kötetes): L. Hain (1826–38) 16 299 kiadást azonosított. Copinger (1895–1902) kiegészítette 6619 új címmel. A Reichling-féle (1905–1914) pótlás 2143 új címet közöl.

1904-tól német kezdeményezésre nemzetközi vállalkozás: összes ismert és menetközben feltalált ősnyomtatványt összeírta: Gesamtkatalog der Wiegendrucke (GW).

A Magyarországon őrzött ősnyomtatványokról 1970-ben két kötetes katalógus: 3550 mű 7107 példánya.

3., A könyvnyomtatás térhódítása a XVI. században és ennek okai; a jelentősebb XVI. századi nyomdászok és kiadványok

A nyomdászat gyors ütemben terjedt és fejlődött a XVI. században. Általánosan elfogadott szemlélet, hogy ez a század nyomdászattörténeti szempontból egységes egésznek, az antikva századának tekinti.

A könyvnyomtatás előretörésének több, egymást erősítő, illetve befolyásoló oka, mozgatórugója volt:

a) a reneszánsz, a humanizmus kifejlődése: a latin és görög klasszikus szerzők számtalan műve vált hozzáférhetővé, a korabeli humanisták munkái is megjelentek, törekvés a magas művészi színvonalra, a humanista nyomdászok (könyvkiadók) többsége maga is tudományos képzett, gyakran szellemileg is alkotó személyiség;

b) a reformáció megjelenése, kibontakozása, majd felekezetekre tagolódása: a nyomtatvány eszmeközvetítő lett, nemzeti nyelvűség, a néphez fordulás, bibliakiadások, új műfajok (vitairat, röpirat, gúnyirat, népkönyv stb.) magas példányszámban

c) ellenreformációs törekvések, katolikus megújulás: a katolikus egyház harci eszköznek tekinti könyvet, megtörténik a cenzúra bevezetése: tridenti-zsinat, 1559: Index librorum prohibitorum (a katolikus egyház által tiltott könyvek listája)

d) földrajzi felfedezések, gazdasági változások – a könyvkiadás üzleti vállalkozás is, könyvkereskedelem fellendülése

e) polgárosodás felerősödése (Németalföld), alsóbb fokú iskolázás kiterjedése, a városok önállósága nő

f) természettudományos gondolkodás előretörése, új világszemlélet (pl. kopernikuszi fordulat), képzőművészetek kimagasló alkotó szakasza

g) néhány uralkodó érdeklődése a könyvnyomtatás iránt, támogatóként is fellépnek (pl. I. Miksa német-római császár, I. Ferenc francia király, IV. (Rettegett) Iván orosz cár)

h) a könyvnyomtatás technikai fejlődése: kisebb alakú, könnyebben kezelhető könyv (nyolcadrét), könnyebb és olcsóbb, vékonyabb papír, egyszerűbb kötés, lapszámozás, a nehezebben olvasható gót betűvel szemben elterjed az antikva stb.

Ekkor még művészetnek számított a nyomdászat.

A XVI. század folyamán a nyomdászat újabb és újabb országokba jutott el: Európában megindult a cirill betűs nyomtatás (Románia, Szerbia, Albánia, Litvánia, Oroszország); latin betűs nyomdák: Lettország, Izland; Észak-Afrikában (Marokkó, Egyiptom), Ázsiában (Palesztina, India, Kína, Japán) és Amerikában (Mexikó, Peru) is volt könyvnyomtatás.

A kiadványok (címek) száma kb. félmillió, ezekből a világ közgyűjteményeiben mintegy tízmillió példányt őriznek. A négy világrész kb. kilencszáz városában mintegy tizenkétezer nyomdász, illetve kiadó tevékenységéről tudunk.

A mennyiségi sorrendet Franciaország vezeti: közel 200 városban kb. 2500 nyomda (Párizs 1000, Lyon 500). 2. Itália: kb. 150 városban kb. 2000 nyomda (Velence: közel 1000 műhely). 3. Németország: több mint 200 városban közel 2000 nyomda (arányosabb megoszlás). A második csoportban: Németalföld, Spanyolország, Anglia (kb. 500 nyomda, ebből kb. 400 Londonban!).

Itáliában humanista nyomdászok. Kiemelendő: Aldus Manutius (Aldo Manuzio, Velence), 1501: első kurzív betűs kiadványt ő készítette (dőlt betű), a művészi tipográfia mestere, nyolcadrét alakú könyvek kiadása, aldinák; Giolito; . Giunta-család (giuntinák)

Németországban a legjelentősebb humanista nyomdász Schönsperger (Augsburg), a kor legjelesebb német festőit és grafikusait foglalkoztatta, köztük Albrecht Dührert, aki a betűszerkesztésről 1525-ben könyvet írt. A reformáció kapcsán jelentékeny nyomdaipari centrummá vált Wittenberg (kis város): itt Luther a pontjait kinyomtatva függesztette ki, készített egy jól olvasható, értelmezhető német Biblia-fordítást, itt adták ki. A katolikus ellenreformáció szintén német földön indította az ellentámadást (tridenti zsinat: 1545–63), a kemény fellépést a reformációt támogató nyomdászok ellen (börtön, kivégzés, tiltás), jezsuiták nyomdaalapítása. A katolicizmus és a protestantizmus ellentéte leginkább német földön ütközött ki: pusztítás és teremtés egyszerre volt jelen.

A század legelején Svájchoz csatolt Basel főként Frobenius révén a humanista nyomdászat egyik centruma (itt dolgozott egy ideg Erasmus, és Hans Holbein, aki a fametszetes illusztrációt talán a legmagasabb szinte emelte.

Franciaországban a párizsi E(s)tienne [Etyien]-család a humanista kereszténység irányzatát képviselte. Garamond - párizsi betűmetsző. Grolier – könyvgyűjtő, maga tervezte a könyvek kötetét, 600 db mindmáig megmaradt.

Németalföld területén a leghíresebb mester Plantin (Antwerpen), II. Fülöp spanyol király udvari nyomdásza, rézmetszetes illusztrációkat alkalmazott (anatómiai kiadvány); leghíresebb kiadványa: Polyglott Biblia (öt nyelven). A műhely 1875-ig működött, akkor Antwerpen városa megvásárolta → Plantin Múzeum (a világ legnagyobb és legtekintélyesebb nyomdamúzeuma).

4., A magyarországi és erdélyi könyvkultúra sajátosságai, a fontosabb magyarországi és erdélyi nyomdák és nyomdászok a XVI. században

15. század: a magyarországi nyomdák korai megjelenése. Mátyás király halála után hosszú időre megszűnt a nyomdászat. A nyomdászat újraéledésekor már nem voltak meg a kedvező feltételek. Török hódoltság, három részre szakadás, második jobbágyság, háborúskodás. A török hódoltság területén a könyvkultúra teljesen megszűnt, nyomdaterméket nem lehetett előállítani, halállal büntették. A nyugati rész és a Felvidék a Habsburg családé lett: Királyi Magyarország. 1570-től Erdély különálló fejedelemség. A könyvkultúra eltérő a két államban.

A 16. században a magyar nyelvű könyvek részben külföldön készültek. 1527: Krakkó, aztán Bécs és más nyugat-európai városok.

Az 1520-as évektől a reformáció gyors terjedése, majd a század végétől ellenreformáció. Közel fél évszázad elteltével az erdélyi szászok alapítottak nyomdákat: 1529-ben Szebenben, 1539-ben Brassóban. Két kivétellel az összes tizenhatodik századi magyarországi nyomda protestáns. 16. század második fele.

Magyarország és Erdély területén a nyomdák száma szaporodott, de lassú ütemben; a században 30 helység, 20 műhely, mintegy 850 nyomtatvány. A nyomdák nagy része rövid életű volt. Kiadványok többsége magyar, de sok latin és német is. Szerzők nem kaptak tiszteletdíjat, igyekeztek mecénásokat keresni (legfeljebb a kiadó tiszteletpéldányokat adott a szerzőnek). Könyvkötők árulták a könyveket. Első cirill betűs nyomdák először Erdélyben. Megindult a hazai papírgyártás.

Biztosan ismert 790 hazai mű, átlag 300 példánnyal számolva összesen 240 ezer kötet, ebből mindössze 2740 maradt meg (alig több mint 1 %!, és ezek jelentékeny hányada is csonka vagy töredék), de hatalmas mértékű a pusztulás.

Tartalmilag: a könyvek, nyomtatványok több mint fele vallási, egyházi jellegű, a világi művek közül legnépszerűbbek a históriás énekek és a széphistóriák, aztán a latin alkalmi versek, a naptárak, álmoskönyvek, kevés az elbeszélés, mese, dráma, a tudományos munka és a politikai irat.

Legjelentősebb nyomdák: 1529. Szeben; 1539. Brassó (Johannes Honterus neves humanista és reformátor), 1539. Sárvár-Újsziget (Nádasdi Tamás, a nyomda vezetője Sylvester János – itt nyomták az első hazai magyar nyelvű könyvet, 1541-ben az Újtestamentum fordítását)

1550. Kolozsvár, Heltai Gáspár: ez a legnagyobb nyomda, tudatos kiadói tevékenység (magyar nyelvűség, nép felé fordulás), jó üzleti érzék.

1561. Debrecen, Huszár Gál protestáns vándornyomdász; mindmáig folyamatosan működik (azaz a legrégibb hazai nyomd, a mai Alföldi Nyomda jogelődje).

1590. Vizsoly: vándornyomda (Mantskovit Bálint), Károli Gáspár fordításában az: első teljes magyar Biblia.

1578. első katolikus nyomda, Nagyszombat (Telegdi Miklós), az ellenreformáció szolgálatában, a protestáns könyvkiadást vissza akarja szorítani; 1584. királyi privilégiumok katolikus kiadványokra.

Uralkodók elkezdték a protestáns könyvkiadókat korlátozni: 1579. Rudolf megtiltotta a protestáns nyomdák működését (nem sikerült). Báthory István fejedelem Erdélyben ugyanezt akarta (1571), de a nemesség átállt a protestáns hitre, ezért nem ment.

5., A könyvnyomtatás és a könyvkiadás általános jellemzői, a jelentősebb nyomdászok

a XVII. században.

A XVII. sz. története rendkívül ellentmondásos. Megmerevedés, stagnálás, fejlődés egyszerre van jelen egyes országokban. Kapitalizálódás, angol polgári forradalom (1690. kompromisszum). Harmincéves háború – vesztfáliai béke. Török kiűzése Magyarország területéről – összeurópai összefogás. Franciaország: abszolút monarchia létrejötte. Reformáció és ellenreformáció, katolikus könyvkultúra, inkvizíció. A képző- és építőművészetben barokk stílusirányzat. A képzőművészet súlypontja Németalföldre helyeződik át Itáliából.

Nyomdászat és könyvkiadás

Németország visszaesése (a központ Frankfurt majd Lipcse). A század derekától Németalföldön erősödik a nyomdászat. Az eszmék közvetítésének ellenőrzésére Európa-szerte a cenzúra megerősödése: részben egyházi, részben állami. Kivétel: Hollandia, ahol nem gyakorolták a cenzúrát; ugyanitt a tipográfiai színvonal magas. Könyvkiadás és a nyomdászat üzleti vállalkozássá alakult át, de gyakori az uralkodói, főpapi alapítás, főúri támogatás is. Európai könyvkereskedelem központja a frankfurti vásár. Cári Oroszország: a nyomdászat az európai élvonal alsó vonalát eléri. Erdély: egyéni teljesítmény révén a század végén az európai élvonalban.

Módosul a kiadott könyvek összetétele: a vallási könyvek túlsúlyba kerülnek. Kimagasló tudományos és szépirodalmi munkák. A kiadott szépirodalom többsége „ponyva”. Ezeknek az alacsony színvonalú könyveknek két csoportja volt: népkönyvek (falusi értelmiség, hisz tudtak írni, olvasni.); ponyvaregények (vásári irodalom, zömmel füzetes kiadványok). Ekkor alakul ki a ponyva pejoratív értelmezése.

Technikai változásoknak nem volt átfogó hatásuk. Egy-két újítás: rongyőrlőgép (hollandi), a fametszetet (magas nyomás) kiszorította a rézmetszet és rézkarc (mélynyomású technika) (kimagasló mesterek: Rubens, Rembrandt).

Tipográfiai szempontból ezt a századot a barokk könyv századának hívjuk.

A barokk könyv jellemzői: különleges, zsúfolt címlap – hosszú címek (egy egész oldalnyi vagy féloldalnyi); különböző betűk egy oldalon; színes nyomás; a szövegtestben rengeteg díszítőelem, illusztráció, szegélydísz, építészeti, növényi dísz, angyalfigurák; margódíszek, keretdíszek; dagályos előszó és ajánlás, hosszú bevezető. Többnyire drága rézmetszettel vagy rézkarccal illusztrált, de csak viszonylag szűk körben (felsőbb rétegek, jómódúak számára) hozzáférhető kiadványok voltak ezek.

A népkönyvek, ponyvaregények sokkal silányabb kivitelben jelentek meg: gyenge papíron kopott betűk, dülöngélő, hullámos sorok, nem egyenes sorközök; a szegélydísz nyomdai elemként. Tipográfiailag is gyengébbek voltak. A könyvművészet átlagszínvonala is romlott.

Legjelentősebb nyomdászok és kiadók:

17. századra Németalföld került a központba. Itt működött:

Elzevír-dinasztia. Az alapító Louis E. Antwerpenben könyvkötőként kezdi, protestáns hite miatt elmenekül Leydenbe. Fia, Bonaventura és egyik unokája, Abraham emelték a céget európai hírű vállalattá. Fogalommá vált az „elzevír” könyv: mérete tizenkettedrét (duodec könyvek), 14 cm gerincmagasság, kötött, karcsú antikva betűk, tipográfia is első osztályú minőségű, tökéletességre törekedtek. 1592-ben alakult az első nyomda, 2200 nyomtatvány. Két híres sorozat: respublikák (1625–1650, 35 kötet, ország-leírások, rézmetszeteit van Dyck készítette); latin klasszikusok (1629– Ovidius, Cicero stb.). Később Amsztertamban működött a cég. Összesen kb. 2200 művet jelentettek meg (egyetemi kiadványokkal együtt kb. ötezret). Azért szűnt meg, mert nincs fiúörökös

Blaeu-család. Amszterdamban, kiváló térképeket nyomtattak, csillagászati, földrajzi művek, atlaszok. Itt tanulta ki a betűmetszés és a tipográfia művészetet Misztótfalusi Kis Miklós.

Franciaországi nyomdászat:

1618. Nyomdai kamara felállítása (az állami felügyelet szerve). Kezdetben egyházi cenzúra, később átalakult államivá. Korlátozták a nyomdák számát (hol lehet? és mennyi?): pl. Párizsban 30, Lyonban 18 működhetett.

1640. Királyi Nyomda (e nemben az első a világon) alapítása Párizsban (a Louvreban) – XIII. Lajos és Richelieu. Évente 100 nyomtatványt adtak ki. Legendás terméke az ókori klasszikusok műveiből indított sorozat, in usum delphini (a trónörökös használatára – szállóigévé vált): Bossuet (a trónörökös nevelője) cenzúráztak a műveket, így akarta megvédeni a trónörököst az erotikus részletektől. XIV. Lajos 1661-ben különleges betűtípust rendel, de csak 1715-ben nyomtak ezzel.

Itáliai nyomdászat:

1626. A pápai „propaganda” nyomda alapítása a hittérítés, a misszionáriusok szolgálatára (rengeteg nyelven nagyon sok betűkészlet).

Angliai nyomdászat:

A polgári forradalmat követő Stuart restauráció: szigorú cenzúra. Az 1660-as évektől erős korlátozás a nyomdák számában is: három városban (London, Oxford, Cambridge) működhettek nyomdák, majd 1662-től Yorkban is. Az angol szellemi élet képviselői erőteljesen tiltakoztak. Máig érvényes módon Milton küzdelme a cenzúra ellen.

1695. a parlament megszüntette a korlátokat, érvénybe lépett a sajtószabadság (európai jelentőségű szabályozás). 1709. – szerzői jogi törvény (szellemi tulajdon védelme).

Oroszország: lendületet kapott az orosz nyomdászat, világi könyvek

Észak és Dél-Amerikában ütemesen fejlődött a nyomdászat, de továbbra is az európai könyvkultúra lenyomata

6., Az időszaki sajtó megjelenése és fejlődésének XVII. századi szakasza

A 17. században megjelenik az időszaki sajtó, egy újfajta nyomtatványtípus.

Előzmények: 1275. London: kéziratos levelek (a vidéki nemességet informálták az udvari életről), a híreket szelektálva közölték (azaz cenzúrázták a „hitelesség” miatt) – ezek voltak az első újságlevelek, amelyek aztán a XVI. század végégi tovább éltek (a leghíresebb újságlevél gyűjtemény a Fugger családé volt: „Fugger-Zeitung”). A könyvnyomtatás feltalálása után az 1470-es évektől nyomtatott újságlevelek is készültek (nemegyszer fametszetes illusztrációval) a polgárság, főként a kereskedők tájékoztatására, leginkább a német államokban (a fáziskésést jelzi, hogy Magyarországban csak 1587-ben keletkezett az első újságlevél).

A 17. sz. elején megérett az idő, hogy az újságleveleket felváltsa a modern értelemben vett időszaki sajtó. A modern sajtóterméknek három kritériuma van, amely megkülönbözteti a többi nyomtatványtól: periodicitás – időszakosság és rendszeresség a megjelenésben; publicitás – nyilvánosság; időszerűség – aktualitás.

Az első sajtótermékek 1609-ben indultak: hetilapok, a cím tulajdonképpen a műfajt nevezi meg, postajáratokkal hetente hírközlés céljából: Augsburg – Aviso, Strassbourg – Relatio(n).

A postamesterek a híreket leírták és elküldték kinyomtatni. Ellenőrizték az illetékes hatóságok ezeket a kiadásokat. Szerkesztő, kiadó - postamesterek, privilégiumok (engedélyeztetni kellett) – megvesz vagy kivált

Jellemző, hogy csak a hírközlésre vállalkoztak (nincs kommentár) – azaz referáló jellegű lapok (legfeljebb a hírek tendenciózus válogatására vállalkozhattak). Rendszeres cenzúra kiépülése (városi hatóság, egyházi vagy világi fejedelmek).

Egy-egy ország sajtójának jellegét meghatározta az állami berendezkedés, az államvallás, a vallás.

Franciaországban (ahol központosított abszolút monarchia volt) teljes a centralizáció a sajtóviszonyok terén: az uralkodó korlátozta a sajtótermékek megjelenését, csak egy hírlap lehetett. Az első francia hírlap: 1631. Gazette de France, Renaud orvos alapította, privilégiumát a fiai örökölték. (Ő volt az első hirdetési iroda és az első zálogház felállítója is.)

Hollandiában (a polgári demokratikus alkotmány jóvoltából) a sajtó szabadon működhetett, nincs cenzúra.

Anglia: 1640-es évek elejére megugrik a számuk, a polgári forradalom évtizedében több mint 700 hetilapról tudunk. Csírájában megindul a politikai differenciálódás tendenciája is (vagyis a politikai irányzatok szellemében igyekeztek szerkeszteni). 1662. feudális sajtótörvény (Stuart-monarchia). 1695-ben a parlament eltörölte a sajtótörvényt, a cenzúrát, a privilégiumokat, megvalósult a polgári sajtószabadság. → 1702, London: az első mai értelemben vett hírlap (Daily Courant). 1709, angol szerzői jog törvénybe iktatása. (Majd csak a 18. sz. végén követi a francia sajtótörvény.)

Jó ideig a referáló lapok uralkodtak, később megjelentek a folyóiratok is.

Az első: 1655, Párizs: Journal des Savanţs (Colbert támogatásával, tudományos könyveket szemlézték, ma is él). Vetélytársa: Angliában a Philosophical Transactions (London).

Első társasági lap 1672. Franciaország – cikkek az udvari életről.

Első nők számára kiadott folyóirat Spanyolországban jelent meg.

Tehát a század végére formailag teljesen kialakult az időszaki sajtó.

7., A magyarországi és erdélyi könyvkultúra sajátosságai, a fontosabb hazai nyomdák

és kiadványaik a XVII. században, Misztótfalusi Kis Miklós munkássága

Magyarország három részre szakadt állapota szinte a század végéig megmaradt (Buda visszafoglalása: 1686). A Királyi Magyarországon erőteljes és sikeres rekatolizáció. Erdélyben vallásbéke. A török hódoltság területén kulturális elmaradottság.

A nyomdahelyek száma csökken, 28-29 nyomdahely, kb. 20 műhely (azaz most már hosszabb életűek), a nyomdászok száma több (száz fölött) Erdély és a Királyi Magyarország területén. A nyomtatványok száma nő, legalább 4250-et regisztráltak. Könyvkiadásban Bécsnek még mindig komoly szerepe volt.

A magyar könyvkiadásban jelentős Bécs (pl. Pázmány Péter is itt nyomtat). A nyomdaműhelyek tulajdonosai prekapitalisták, vagy valamilyen szervezetek, például egyházak. Külön vált a nyomdatulajdonos és a nyomdász személye.

A protestantizmus és a katolicizmus küzdelme a könyvkultúra terén is. Erdélyben a protestantizmus, a Királyi Magyarországon katolicizmus fölénye. A Királyi Magyarországon felerősödik a vallási türelmetlenség, a század utolsó harmadában erősödik a cenzúra

Három meghatározó kiadványcsoport: egyházi, iskolai, alkalmi.

A század elején magyar nyelvű, a második felében – a katolicizmus előretörésével – egyre inkább a latin nyelvű kiadványok dominálnak. Megemelkedik a német és szláv nyomtatványok száma. Kisebb alakú könyvek, barokkos szerény kivitelben; tehát barokk jelleg nálunk is a tipográfiában, csak jóval szerényebb színvonalon. A könyvkötés az élvonalban (Debrecen, Erdély, a pozsonyi jezsuita kötés) – céhekbe tömörültek; jórészt ők uralták a könyvkereskedelmet is.

A 17. században magyar időszaki sajtóról nem beszélhetünk.

Jelentősebb (tartósabb) nyomdák:

A Nagyszombaton, a 16. század végén Telegdi Miklós által alapított nyomda később a jezsuitáké lett. Pázmány Péter a nagyszombati egyetem alapításakor (1635) az új intézmény mellé rendeli a nyomdát: egyetemi nyomda.

Lőcse: legtöbb kiadvány, döntően a Brewer családból (az apa: Lőrinc), különösen sikeres a kalendárium kiadása; fiai a szép betűmetszéssel jeleskedtek.

Kassa: előbb magán, majd városi, aztán jezsuita nyomda, 1695-ben egy kis református műhelyt is telepítettek ide (egyetlen terméke sem maradt fenn).

Debrecen: református jellegű a nyomda városi tulajdonban, változatos (egyenetlen) színvonal, döntő a magyarnyelvűség; érdekesség (de akár jellemzőnek is mondható): Karancsi György – az üzleti érzéke jó, a tipográfiai színvonal gyenge (Karancsi-nyomás – elmarasztaló szólás).

Sárospatak: III. Rákóczi Zsigmond fejedelem és édesanyja, Lorántffy Zsuzsanna alapította (1651), igénybe vette az itt oktató Comenius is.

Várad: 1660-ig (amíg a törökök el nem foglalták) jelentős műhely, főként Szenci Kertész Ábrahám nyomdász (1640–1660) jóvoltából (kb. száztíz nyomtatványa ismert).

Erdély: fejedelmi nyomda Gyulafehérvár (Bethlen Gábor, 1623, 1658-ban elpusztult), Kolozsváron a legtöbb nyomda (unitárius és református főiskola, jezsuiták, magánosok)

Misztótfalusi Kis Miklós (1650–1702):

Az egyik legjelentősebb, sőt minden bizonnyal a legjelentősebb magyar nyomdász, az ő munkássága révén érte el a magyar tipográfia az európai élvonalat (de csak átmenetileg).

A Blaeu-családnál tanul Amszterdamban (betűmetszés, tipográfia). Betűmetszőként Hollandiában világhírű lett: pl. az első grúz nyomdai abc-t ő készítette, XI. Ince pápa is rendelt tőle. Amszterdamban saját költségén kinyomtatta a magyar Bibliát (3500 példányban), továbbá külön-külön: Újszövetséget (4200 példány) és a Zsoltárok könyvtét (szintén 4200 példány). Az ottani magyar diákokkal együtt ki akarta javítani a vizsolyi Biblia szövegét (a sajtóhibákat és a nyelvi pontatlanságot), ezért az erdélyi református egyház vezetői hamisítás vádjával feljelentették az amszterdami egyháztanácsnál (nem volt foganatja). Hazafelé jövet Lengyelországban egy herceg lefoglalja a könyveket (mert unitáriusnak hiszik), de a hegyi rablók visszaadják az elkobzott könyveket.

Misztótfalusi Kis Miklós 1689-ben tért haza Erdélybe, majd 1692-ben átvette a református kollégium nyomdájának vezetését. Tudatos kiadói programot határozott meg, az ország kulturális elmaradottságát kívánta javítani. Jelképesnek tűnik, hogy első nyomtatványa egy abc-s könyv (írástudatlanság felszámolására törekedett). Termékeny nyomdász, közel száz nyomtatványa ismert. Tartalmilag is értékes kiadványok voltak, tipográfiailag pedig messze kiemelkedtek a hazai átlagból. A református egyházi vezetés (és a kollégium tanári kara) azonban továbbra is támadta őt. Megvédte magát, két könyvet írt, ezzel bebizonyította írói tudását is: Apologia Bibliorum (1697), majd Maga mentsége (1698). A bécsi udvar és a triumfáló katolikus egyház fenyegetésétől félő egyház vezetés dogmatikus merevsége szükségszerűen került szembe a tipográfus haladó gondolkodásával. Misztótfalusi Kis Miklóst elmarasztalták, eklézsia-megkövetésre ítélték (a protestáns vallásban ez a legsúlyosabb büntetés, bocsánatkérő nyilatkozatra kényszerítették, a megmaradt Bibliákat megsemmisítették. A zaklatás a nyomdász idegeit és egészségét felőrölte, viszonylag fiatalon, alkotóereje teljében elhunyt..

8., A nyomdászat és a könyvkiadás fejlődésének általános jellemzői, a jelentősebb

nyomdászok a XVIII. században

A polgárosodás előrehaladása. Polgárság megerősödése a centrum országaiban: Anglia, Hollandia, Franciaország. A nemesi polgárosodás kezdetei az ún. periférián: Spanyolország, Ausztria (Magyarország is), Skandinávia. USA létrejötte, függetlensége (1776).

Anglia gazdasági téren meghatározó. A felvilágosodás (eltérő változataiban) Franciaországból terjedt tova; nagy francia polgári forradalom. A felvilágosodással egy időben a feudális-egyházi világkép némi módosulása, a vallási irányzatok újbóli felerősödése. A nemzeti eszme jelentkezése, az anyanyelvűség előretörése. A közoktatás szélesedése, több országban tankötelezettség. Új eredmények a természettudományokban, a filozófiában, kimagasló szépirodalmi alkotások. Az ipari forradalom kezdetei.

Tipográfiailag a klasszicista könyv százada.

Változások nyomdászatban, könyvkiadásban. Földrajzilag tovább terjed: Skandinávia, Korea felzárkózása. 1727: a török birodalomban, Isztambulban nyomdaalapítás, Ibrahim Müteferrika (magyar származású) szerepe. Dél-Amerika, Dél-Afrika. Az észak-amerikai gyarmatokon újfajta, sajátos arculatú könyvkultúra alakult ki. ← Benjamin Franklin: felvilágosító polihisztor.

Nyomtatásban végbement technikai változások:

- sztereotípia vagy tömöntés (nem hullt szét a szedés) – 1739: William Ged;

- fametszet új típusának megjelenése . régen nem lehetett tónusos képet csinálni vele. Bewick: tónusos képek fametszetes eljárással; olcsóbb, mint a rézmetszet, harmónia a betű és az illusztráció között;

- tipográfiai pontrendszer kimunkálása: eljárássor, betűméret egységesítése; először Fournier, de nem alapult meglévő mértékegységre; François-Ambroise Didot a francia láb mértékéhez igazította; a német Berthold a méterrendszer vette alapul: egy tipográfiai pont a méter 2660-ad része (0,3759 mm). Mindegyik méret nevet kapott. (pl. petit 8 pont, cicero 12 pont).

- a fából készített kézi sajtóba vas alkatrészeket építettek be

- kották, térképek mozgatható betűkkel, matematikai képletszedés.

Könyvkultúra tartalmi változásai:

Világi tartalmú könyvek előtérbe kerültek, ókori klasszikusok kiadásai csökkentek, nemzeti (anyanyelvű) irodalom növekszik, továbbá a fordítások elterjedése.

Új könyvtípusok: politikai röpirat (terjedelmesebb) és brosúra (füzetes kiadvány). Ifjúsági és gyermekkönyvek, évkönyvek (almanachok - irodalmi tartalommal).

Cenzúra uralma és eltörlése. A sajtóellenőrzést (előzetes vizsgálatot) többnyire világi emberekre bízták. Nincs cenzúra: 1695. Anglia, 1789. Franciaország. Észak-Amerikában (USA) (mivel angol gyarmatok voltak) eleve nincs (az alkotmány szerint: aki megsérti a sajtószabadságot, bűnt követ el).

II. József a felvilágosodás szolgálatába állítja a cenzúrát, a babona, a hiedelem visszaszorítására.

Szerzői jog elismerése: 1709. Anglia (megszüntették a jogosulatlan utánnyomásokat, szellemi tulajdon védelme); 1793. Franciaország.

Önállósuló kereskedelem, szortiment kereskedés kialakulása (kizárólag új könyvek árusítása).

Klasszicizmus százada a könyvművészetben: újfajta antikva (latin betű), címlapokat leegyszerűsítették, a tipográfusok is csak tipográfiai díszítést alkalmaztak, eltűnik a túlzsúfolt címlap, rövid cím, csak tipográfiai elemekből a címlap, legfeljebb szerény dísz, elegáns keret, a szöveg is csak tipográfiai elemből építkezik, előre kiöntött szerény dísz, fametszet is csak alig, szabályosság, harmónia.

Jelentősebb nyomdászok és könyvkiadók:

Három kiemelkedő alkotó a könyvművészetben: Baskerville (angol), Didot-család (francia), Bodoni (olasz).

Nagy-Britannia: gazdasági ereje, sajtószabadság, szerzői jogvédelem → a könyvkultúrában is az egyik vezető ország. Eltörlik a nyomdák számának korlátozását, központ London marad. Defoe és más angol írók (Goldsmith, Richardson) érdeklődése a nyomdászat iránt. Leghíresebb angol nyomdász John Baskerville: a klasszicista könyvstílus megteremtője, híres betűmetsző és betűöntő, klasszicista antikva, újfajta nyomdai festék, tipográfiailag felépített könyv (illusztráció és ornamentális dísz nélkül), a szöveggondozás kifogásolható.

Franciaország: feudális abszolutista állam, szigorú privilégiumok és cenzúra. 1713. összesen 36 nyomda lehetett az országban. Elterjedtek a titkos nyomdák, külföldön is sokat nyomtattak. A felvilágosodás eszméi így is utat törtek: nagy Francia Enciklopédia, Voltaire összes művei. A forradalmi események felszabadító hatása. Leginkább számottevő a Didot-család nyomdászati tevékenysége: François-Ambroise Didot – öntött űrtöltő; velin-papír (selymes felületű sima papír a drágább könyveknél), klasszicista antikva betű, a tartalom és a forma összhangja, Firmin Didot – tartalmilag is jelentős kiadványok.

Itália: széttagolt ország, kb. 70 városban volt nyomda. A legnevesebb mester Bodoni: a pármai hercegi udvarban kezdi pályáját, magas színvonal, új antikva metszése; magánnyomdáját (1791) az egyszerűség jellemzi: a betűk vékony és vastag vonalait ritmikus nyugalommal váltogatta, belső és a címlapi címsorok tökéletes arányai, tudatos margóhasználat, kötés ehhez igazítása, ő tervezte a könyvet, amelyek tartalmilag nem igazán színvonalasak.

Hollandia: vesztett pozícióiból, kiemelkedett Harlemben az Enschedé nyomdászcsalád.

Ausztria: Bécs viszonylag sok magyar mű kiadása (pl. Bessenyei György: Ágis tragédiája).

Johann Thomas Trattner német (Kőszegen született) nyomdász, gátlástalan üzletember, egyetlen vágya volt meggazdagodni (igénytelen kiadványok) – a kapitalista vállalkozó előfutára: öt fióknyomda, nyolc könyvkereskedés.

Német államok: széttagoltság, egyenlőtlen fejlődés, tipográfiai hanyatlás; érdemi kivétel: Unger (megújított gót, azaz fraktúr betűk).

Oroszország: Nagy Péter cár kezdeményezései, II. Katalin- felvilágosult abszolutizmusa. Novikov (nyomdász) népfelvilágosító programja, II. Katalin bebörtönzi.

9., Az időszaki sajtó új vonásai a XVIII. században

Eddig referáló (hírközlésre szorítkozó) lapok (és szemléző folyóiratok) voltak – a polgárság megerősödése, a felvilágosodás szellemisége, az olvasóközönség gyarapodása új igényeket szült. Jó néhány új vonás az évszázadban.

Angliában újfajta sajtótípus keletkezett, az ún. morális lap (hetilap, folyóirat): magyarázatot fűztek a hírekhez, új polgári eszmék, erkölcsök, erények, az új tudományos eredmények, az új (gentleman) életforma népszerűsítése, irodalmi stílusban; a társadalmi ízlés alakítói, a felvilágosodás szolgálata. Defoe pozitív magatartásminta felmutatásával viszi előre a polgárosodás ügyét; lapja The Review, 1704 – első morális sajtótermék, a zsurnalisztika kiemelkedő terméke. Swift szatirikus ábrázolása a polgári erényektől eltérő magatartásformákról. Sikeres próbálkozások: 1709: Tatler, 1711, majd 1728: Spectator (Addison, Steele – a lap máig él).

Először a történelemben szépirodalmi írók szerepet vállaltak az időszaki sajtóban, szerkesztőként, publicistaként. Ők az ún. zsurnalisztikai stílus kialakítói. – A morális lapok lassan terjedtek el Európában.

Nagy-Britanniában újfajta hírlapok (Morning Chronicle, Times stb.) jelentek meg – gyors hírszolgálat, rovatok stb., heti kétszeri, majd háromszori, sőt négyszeri, végül hatszori megjelenés, az első parlamenti tudósítások (Gentlemen’s Magazine).

Francia forradalom idején: hírlapok politikai differenciálódása, rengeteg újság, szinte minden irányzatnak volt külön lapja; a politikusok először kapcsolódtak be a hírlapirodalomba (a forradalom képviselői között sok jelentékeny újságíró volt). Létrejött egy (azóta gyakran ismétlődő) történelmi paradoxon: a feltörekvő politikai erő (itt az abszolutista állam ellenében) sajtószabadságot követelt, de miután kivívták, hatalomra kerülésük után elkezdték korlátozni a sajtó mozgását (a mindenkori erőviszonyok függvényében); pl. Robespierre kivégeztette barátját, a vele szembeforduló fiatal jakobinus újságírót, Desmoulinst.

Németországban sajátos újságforma: hirdetési újság (Intelligenzblatt). II. Frigyes porosz király eltörölte a cenzúrát, de ugyanabban a rendeletben megszabta, hogy az újságoknak miről szabad írni.

10., A magyarországi és erdélyi nyomdászat és könyvkiadás sajátosságai, a fontosabb

hazai nyomdák és kiadók a XVIII. században

18. század első évei Rákóczi-szabadságharc (1703–1711). 1711. szatmári béke → politikai stabilitás. Korábbi vallási küzdelmek is tompultak. Majd a század vége felé II. József türelmi rendelete, 1790-ben a protestáns vallás szabad gyakorlásának törvénybe iktatása. Kb. az 1760-as évek közepéig a késő barokk, aztán a felvilágosodás szellemisége jellemző; a felvilágosodás három változata: felvilágosult abszolutizmus (Mária Terézia, II. József, II. Lipót), nemesség felvilágosult csoportjai (pl. Bessenyei György), nemesi reformerekés nem nemes értelmiségeik (jozefinisták, pl. Hajnóczy József). Majd a századot I. Ferenc (1792–1835) reakciós abszolutizmusa (pl. a jakobinus mozgalom vérbefojtása, tilalmak, szigorú cenzúra) zárja. Ebben az időszakban vált az ország soknemzetiségűvé.

Kulturális elmaradottság jellemző. Kemény cenzúra (eleinte főpapi kézben, majd 1726-tól állami), sok privilégium, némi enyhülés II. József alatt. Papírgyártás fellendülése.

A szatmári béke után a nyomdák száma visszaesett, majd emelkedés: 1760. 17 nyomda, 1790. 51 nyomda (nyomdászok: 106 → 243), mind több a hosszabb életű nyomda. Megnőtt a kiadványok száma is (főként a század utolsó harmadában): a jelenlegi bibliográfiai anyaggyűjtés több mint 19 ezer címet számlál..

Nyelvi megoszlás: latin abszolút többség 1770-es évek végégig. 1780-tól II. József alatt a magyar nyelvű könyvek címe nő (német is nő), az utolsó évtizedben (a nemzeti mozgalom hatására) már relatív többség

Nyomdák a század első kétharmadában jórészt egyházi kézben (jezsuiták, katolikus püspökök, reformátusok, evangélikusok) voltak; az első erdélyi román nyomda 1738-ban Balázsfalván, a görög katolikus egyház központjában jött létre. Aztán egyre több világi nyomda, főkét az 1770-es évek közepétől, amikor Mária Terézia felszámolta a jezsuita rendet, majd II. József majdnem mindegyik szerzetesrendet. Ettől kezdve nőtt a világi tartalom. Megjelentek a polgári vállalkozások (pl. Landerer család), a század vége felé a nyomdászat, könyvkiadás terén a súlypont kezd áthelyeződni Budára és Pestre.

A kiadványok tartalma változatos. Kevés szépirodalom, jelentős és tekintélyes tudományos és vallásos munkák (kevés példányszám). Ájtatossági munkák és iskolai tankönyvek nagyobb példányszámban; legkeresettebbek a hivatalos nyomtatványok, az imakönyvek, az énekeskönyvek, még a parasztság körében is a kalendáriumok, és terjed a ponyvairodalom.

Sajátos vonás: számtalan kéziratos verses és prózai könyv készült (eredetiek, másolatok) – pl. debreceni diákirodalom.

Tipográfiai, könyvművészeti szempontból ez a század egyáltalán nem jelentős: néhány figyelemre méltó barokk könyv született, de a klasszicista könyvstílus jegyében igazán értékes alkotás nincs. Örvendetes kivétel a könyvkötészet: itt több a művészi értékű munka; kiemelkednek a debreceni pergamenkötések.

A könyvkereskedelem a század második felében önálló üzletággá vált (német minta, sok német származású könyvkereskedő). 1748. első önálló könyvkereskedés (Pest, Mauss Gellért). 1772. Helytartótanács rendeletben szabályozta a könyvkereskedés feltételeit (engedélyezés, ennek feltétele a tanulóidő, vizsga, anyagi biztosíték).

Fontosabb nyomdák és kiadók:

Egyetemi Nyomda. 1773-ban Mária Terézia állami (királyi) intézménnyé nyilvánította (miután megszüntette a jezsuita rendet). A nyomdát 1777-ben az egyetemmel együtt Budára telepítették. 1775. cirill betűs nyomdával is kiegészült, szerb, román, rutén kiadványokra is engedélyt nyert. 1779. privilégium az összes magyarországi tankönyv nyomtatására és terjesztésére. 1798. betűöntődével bővítették, vezetője a jeles, európai szintű betűmetsző, Bikfalvi Falka Sámuel.

Debrecen, városi nyomda. A református egyház, a debreceni kollégium és egyéb protestáns iskolák könyvszükségletét állította elő. Komoly cenzúrának vetették alá, pl. megtiltották az anyagilag igen jövedelmező kalendáriumok nyomtatását.

Landerer család. 1724. a bajor Landerer János Sebestyén Budán alapított nyomdát (majd özvegye, fia vezette), unokája, Landerer Mihály szerepe a jakobinus mozgalomban (ő nyomta a forradalmi kátét). A másik ág: az alapító fia, Landerer János Mihály 1750-ben Pozsonyban vásárolt nyomdát (1773. Pest, 1774. Kassa); jövedelmező vállalkozások, nemesi birtokos és címet is szerzett (Füstkút → Füstkúti).

Trattner Nyomda. A bécsi Trattner-cég fiókja 1783-ban, majd 1789. a vezető (Trattner Mátyás) fiának, ifj. Trattner János Tamásnak ajándékozta a bécsi tulajdonos (mint keresztapa).

Erdélyben: Hochmeister Márton.

11., A magyarországi és erdélyi időszaki sajtó a XVIII. században

Az első időszaki sajtótermék („nagy jóindulattal”): 1705. Mercurius Hungaricus – II. Rákóczi Ferenc latin nyelvű kiadványa a külföldi közvélemény tájékoztatására, 1711-ig hat száma jelent meg; a publicitás megvolt, de a periodicitás nem.

1721: Nova Posoniensis (Pozsony), Bél Mátyás szerkesztésében, latin nyelvű folyóirat. Kb. egy évig élt (a jezsuitáknak kellett átengedni, és ők hamar megszüntették).

Magyarországi időszaki sajtónak évtizedekig csak két fajtája van: latin és német nyelvű hírközlő lapok. Cenzúrázott referáló lapok (külföldi híreket csak a bécsi lapokból vehettek át), a felvilágosodás hatására némi lazulás.

Latin nyelvűek: katolikus iskolák felsőbb osztályos tanulóinak és az akadémiák hallgatóinak, hogy tájékozódjanak, illetve gyakorolják a latin nyelvet – azaz a funkciójuk: iskolai újságolvasás, a leendő értelmiségieket tájékoztatása (pl. Ephemerides Vindobonenses).

Német nyelvűek: városi polgárok (német ajkú városok polgársága) számára – elsődleges funkciójuk: gazdasági, kereskedelmi, hadászati hírek közlése (pl. Pressburger Zeitung, Pozsony, 1764–1929).

A magyar nyelvű hírlapirodalom kezdete kései: 1780 – új korszakot nyitott a hazai időszaki sajtó történetében.

Az első magyar nyelvű hírlap: 1780. Magyar Hírmondó (Bécs) – Rát Mátyás szerkesztette, Mária Terézia engedélyezte, hetente kétszer jelent meg (318 előfizetője volt). 1788–89-ben Pesten jelent meg, Magyar Merkurius címmel.

Ezt további hírlapok követték, például: 1787. Magyar Kurír (Bécs – Szacsvay Sándor szerkesztette jozefinista szellemben, 370 előfizető), 1789. Hadi és Más Nevezetes Történetek (Bécs, Görög Demeter és Kerekes Sámuel szerkesztette, nemesi patrióták – később: Magyar Hírmondó 1803-ig). Az első erdélyi magyar nyelvű hírlap: 1790. Erdélyi Magyar Hírvivő (Nagyszeben, majd Kolozsvár – Hochmeister Márton adta ki, még ez évben megszűnt). Egy részük irodalmi, kulturális mellékletet adott ki: pl. Magyar Kurír – Magyar Musa (1787–89), pozsonyi Magyar Hírmondó – Pozsonyi Magyar Musa (1787–89).

A hazai folyóirat-irodalom szintén német nyelven indult: 1781. Pozsony – Ungarisches Magazin (tudományos), 1781. Bécs – Der Mann ohne Vorurtheil (Bessenyei György – morális folyóirat, hat szám, radikális, felvilágosult írók filozófiai és politikai eszméi).

A magyar nyelvű folyóiratok kiadása összefügg a magyar nyelvi mozgalom és irodalmi törekvések fellendülésével: 1788. Magyar Museum (Kassa) – Kazinczy Ferenc, Batsányi János és Baróti Szabó Dávid indította, az első szám után Batsányi egyedül szerkesztette – a reformizmus oldaláról harcolt a nemzeti nyelvért, 1792-ig nyolc füzete jelent meg, 1791-ben 327 előfizető); 1789. Mindenes Gyűjtemény (Komárom, Péczeli József – morális lapokhoz enciklopédikus tartalom, jozefinista, népfelvilágosító irányzat, a nemesi reformizmus és a modernebb felvilágosultság keveredése); 1790–91. Orpheus (Kassa – Kazinczy Ferenc – a felvilágosodás eszméinek terjesztése, csaknem kizárólag szépirodalmi anyag); 1794–95. Uránia (Pest – az első a városban, Pajor Gáspár és Kármán József szerkesztésében – összefoglalója a korábbi folyóiratok törekvéseinek, a nők megnyerésére törekedett, az eredeti irodalmat támogatta)

A magyarországi sajtó jól látható tendenciái: nyelvi tagolódás, anyanyelvű lapok létrejötte; műfaji/tipológiai szétágazás; területi, topológiai megoszlás és elterjedés; felvilágosodás különböző irányzatai egy időben jelentkeztek egymás mellett.

II. József támogatta a magyar nyelvű lapok kiadását, a cenzúra szervezetét átalakította a felvilágosodás jegyében. → Uralkodása idején igazi fellendülés: 1780-1790 között 23 hírlap és folyóirat indult az országban, ezek közül 1792-ben még 18 lap megjelent.

I. Ferenc uralomra jutása megtörte ezt a fejlődést: reakciós fordulat, szigorú cenzúra → visszaesés: 1805. már csak egy magyar (Magyar Kurír), egy latin és három hírlap létezett.

12., A könyvtárak fejlődését meghatározó tendenciák, a városi, iskolai és

egyetemi könyvtárak a XVI-XVIII. században

Európán kívüli földrészeken komoly könyvtárak nem jöttek létre. Arab könyvtári kultúra rendkívüli mértékben visszaesett. A könyvtárügy meghatározó fejlődési tendenciái Európában bontakoztak ki.

A könyvnyomtatás feltalálása hatással volt a könyvtárakra. Több könyvtárra volt szükség, a könyvnyomtatás elterjedésével különválik a könyvkészítés és a könyvgyűjtés.

Reformáció, ellenreformáció harca → könyvtárak pusztulása, keletkezése, világi jelleg erősödése.

Polgárosodás folyamata → új könyvtártípusok, nyilvánosság ötlete/gondolata.

Felvilágosodás hatása → új elemek a könyvtárügyben (nemzeti könyvtár, új tartalom).

A gyűjteményekben az enciklopédikus jelleg dominál → egyetemes gyűjtés, válogatva és csak a java irodalmat → 18. századra ez megkopik; kialakulnak a szak- és a nemzeti könyvtárak csírái.

Tudományos információk gyűjtése, őrzése, közvetítése a cél; a korszak végén politikai szerepet kap és a szórakozás egyik színhelye, segítője lesz.

A könyvtárban a nyomtatott könyv válik meghatározóvá. A könyv múzeumi műtárgy, kincs.

E korban a múzeum (ritkaságok, érmek, természetrajzi tárgyak, festmények stb.) és könyvtár lesz egy intézmény.

A 18. sz. végéig a könyvtárak tipizálásánál az elsődleges szempont a tulajdonlás.

Városi könyvtárak

14-15. századtól Németországban, majd Angliában.

Német reformáció → nagy lendület. Luther: szorgalmazta a városi polgárok könyvellátását (protestánsok); 1524. körlevelet ír a városok tanácsosaihoz könyvtárak létrehozásáról; alapelve: olyan városok létesítsenek, amelyek fenn tudják tartani a könyvtárat.

Gyakran elkobozták a katolikus egyházi tulajdonú könyveket, ami nem kellett, elégették.

Anglia: Erzsébet királynő korában szintén protestáns jellegű városi könyvtárak.

Franciaország: több városi könyvtár – közadakozás, gazdag emberek támogatása.

Németország: a könyvtárügy fejlődése a harmincéves háborúig töretlen volt. Aztán újjászerveződik a korábbi alapokon, de leginkább tudományos jelleggel. Ezzel kizárták a lakosság nagy részét a második világháborúig.

A városi könyvtárak további fejlődési útjai: közigazgatási hatósági könyvtár, nyilvános könyvtár, iskolához (vagy egyetemhez) kapcsolták, templomi könyvtár lett.

Iskolai és egyetemi könyvtárak

Középkorban inkább csak kolostori és egyetemi könyvtárak. A reformáció, majd az ellenreformáció előtérbe állította az iskolákat és a könyvtárakat.

Reformáció → protestánsoknál iskolaalapításkor egyből könyvtárat is alapítottak, legjelentősebbek a kollégiumokban jöttek létre. Katolikus egyház (jezsuita rend) → iskolaalapítás.

Egyetemi gyűjtemények: első időkben az állomány szegényes, megtartották középkori jellegüket. A protestantizmussal a középkori egyetemek nagy része megszűnt, és újakat alapítottak. 1527. Marburg, első evangélikus egyetemi könyvtár. Majd ellenreformációs egyetemek. Két kiemelkedő gyűjtemény:

Oxfordi Egyetemi Könyvtár. Thomas Bodley teremtette újra. Az újraalapítás, újjászervezés után 1602-ben nyílik meg, neve: Bibliotheca Bodleiana. Bodley újítása a könyvek újfajta elrendezése: csarnok harántállványokkal – teremkönyvtár angliai változata. 1610. londoni könyvkiadók Bodley hatására átadnak egy-egy példányt a könyvtárnak. 1701: 25 000 állomány. Felállítás: szakcsoportok szerint, alosztás nélkül. Napi öt óra nyitva tartás, de a hallgatók nem használhatták.

Göttingen: 1737. II. György (angol király) hannoveri választófejedelem alapította (Georgia Augusta Universität). Hamarosan Európa-szerte ismertté vált. Münchausen báró (első miniszter) irányította az egész intézményt és a könyvtárat. Mintaszerűen működött. A korban legjelesebb könyvtárosa Heyne.

Egyébként a német egyetemi könyvtárak irányításáért versengés a professzorok között, ami egyenetlen, aránytalan és hézagos beszerzéshez vezetett.

18. században már létrejöttek szakfolyóiratok is, bekerültek az egyetemi gyűjteményekbe.

18. sz. megfigyelhető, hogy létrejöttek szakfőiskolák és ezeken szakjellegű könyvtárak alakultak.

13., Az egyházi, magán- és udvari könyvtárak a XVI-XVIII. században

Egyházi könyvtárak

Egyházi intézmények/személyek tulajdonában voltak.

A protestánsoknál viszonylag kevés egyházi könyvtár jött létre. Ellenreformáció után a katolikus könyvtárakat újraszervezték, a kolostori könyvtárak újra virágoztak; a főpapi könyvtárak voltak kiemelkedőek. A teremkönyvtárak kontinentális megjelenése.

Ambrosiana: 1602. Milánó – Borromeo bíboros érsek alapította. 1609. épülete, 40 000 kötet. A könyvek nagyságrendben voltak. A terem falára fektették az állványokat (a teremkönyvtár kontinentális mintája, sokan látogatták, megismerték). Élő tudományos munkahelyet akart teremteni, a könyvtárat egy tudósokból álló kollégium vezetésére bízta, könyveiket saját nyomdájában állíttatta elő; a tudósok feladata volt, hogy rendszeres tájékoztatással szolgáljanak az állományról. A gyűjtemény más tudósok előtt is nyitva állt.

Mazarin bíboros: 1642-ben szervezte meg a könyvtárát (Párizs). Gabriel Naudét bízza meg a szervezéssel. Speciális bőrkötésben (marokenben) voltak a könyvei, 40 000 kötet. Ő is megnyitotta a könyvtárt a kutatók számára. Az 1650-es évek elején a Fronde-mozgalom áldozata lett, de utána újraszervezte (az elmenekült Naudé a visszafelé úton halt meg).

Magánkönyvtárak

Egy-egy család vagy személy tulajdonában: főnemesek, nemesek, köznemesek, értelmiségiek, katolikus és protestáns lelkészek, tanítók, városi polgárok, mezővárosi parasztpolgárok stb. Szám szerint ez a legnagyobb csoport, de csak néhány nagy gyűjtemény. A gyűjtő halála után általában szétszóródott, vagy a család együtt tartotta, de nem gyarapította. A nagyobb magángyűjtemények egy része később közgyűjteménybe került (pl. a drezdai Brüll gróf (62 000 kötet) és vetélytársa, Brünau gróf gyűjteménye a helyi udvari könyvtárba).

Uralkodói/udvari könyvtárak

Gyűjteményépítés most már folyamatos. Gazdagon el voltak látva anyagiakkal. Sorra intézményesülnek.

Többféle indíték: személyes érdeklődés, dinasztikus érdekek előmozdítása, kormányzati feladatok segítése, olykor egyetemi könyvtárként is működik. Presztízskérdés a külső megjelenése, a reprezentáció. Racionálisan tudták működtetni, állandó költségvetés, kötelespéldány-jog, önálló épületek; sok embert foglalkoztattak, könyvtári személyzetnél munkamegosztás. Központi cenzúrahivatal, udvari nyomda hozzácsatolása néha.

Francia királyi könyvtár (Bibliothèque Royale): Blois (1500), majd Fontainebleau (1518) kastélyában, 1567. Párizs. I. Ferenc: köteles példány-szolgáltatás (1536–37 – először a világon). 1661. XIV. Lajos megbízta pénzügyminiszterét, Colbertet a királyi könyvtár irányításával → fejlesztette, megnégyszereződött az állomány, diplomatákat bízott meg vásárlással. Clément lett a könyvtáros, feladata a könyvállomány rendezése, szakkatalógus építése. 1692-ben megnyitják a szakkutatók előtt hetente kétszer. 1735-ben a nyilvánosság előtt megnyílik. Itt készült a nagy Francia Enciklopédia. 1789-ben 54 dolgozója volt.

1792-ben a királyi könyvtár nemzeti tulajdonba került, nevet váltott: Bibliothèque Nationale.

Spanyolország: Escorial (spanyol királyi palota, Madridtól északkeletre, 1561-1584), a teremkönyvtár első kontinentális példája, de zárt könyvtár lévén, nem ismerhették meg:, II. Fülöp is az oldalfalakra állította a könyveket. Csak a királyi udvar tagjai, családtagok használhatták, nem volt nyilvános. Az állomány összetételét meghatározta a dinasztiáról szóló irodalom gyűjtése. A könyvtáros Montanus: nyelvek szerint csoportosította a könyveket, majd külön a nyomtatványok és a kéziratok, végül az egész hatvannégy tárgyi csoportban.

Ausztria: 1526. Hofbibliothek (Bécs), sok magyar nyelvű és magyar vonatkozású könyv.

Németország: itt volt a legtöbb fejedelmi könyvtár, az őrgrófok, hercegek, fejedelmek versengtek egymással.

Vatikán: pápai könyvtár (Vaticana) – vitatható, hogy hova sorolják. A 16. században a reformáció ellenére is fejlődik. V. Sixtus pápa: 1580-as években pompás épület. A 17. században Krisztina svéd királynő könyvtárát is megveszik számára.

Oroszország: Nagy Péter királyi udvart tervezett cári könyvtárral. II. Katalin valósította meg, halála után nyilvános.

14., A szakkönyvtárak és az ún. nyilvános könyvtárak létrejötte a XVII-XVIII.

században. A British Museum könyvtárának megszervezése

Szakkönyvtárak

17. század végétől alakultak ki Európában. Összefügg a tudományok differenciálódásával, a gazdaság fejlődésével és a közigazgatási, pénzügyi adminisztráció növekedésével; továbbá: szakiskolák, katonai parancsnokságok, szakolvasó társaságok. Újfajta szakintézmények → ehhez adott könyvtárak. Sajátos példa: 1735. Hamburg, kereskedő könyvtár, a hajózás és a kereskedelem irodalma mellett a Hamburgra vonatkozó irodalmat is gyűjti (a helyismereti gyűjtemény első kísérlete).

Majd az igazi fellendülés a 19. században.

Ún. nyilvános könyvtárak

17. század elejétől kialakultak olyan könyvtárak, amelyek a szabadidő hasznos eltöltésére kínálnak olvasnivalót, a lakosság viszonylag széles körének érdeklődését fedik le. Többnyire kölcsönözni is lehetett.

1618. Lipcse, Lesezirkel, könyvkölcsönző intézet.

17. század második fele: olvasótermek: több országban is (számos helyen társalgóval), a könyveket csak helyben lehetett használni. Komolyabb helyet kaptak a hírlapok, folyóiratok. 18. század, Franciaország: olvasótermek fénykora. Politikai gondolkodás műhelyévé váltak.

Egyesületi könyvtárak: egyesületek tagjai teremtik meg a működéshez szükséges feltételeket. Először az észak-amerikai angol gyarmatokon. A tagok rendszeres pénzügyi hozzájárulásából könyvvásárlás. A gyarmatokról jött az eszme Angliába, majd a kontinentális Európába.

18.század elején, Anglia: mozgó könyvtári kísérlet ( ekkor még eleve bukásra volt ítélve); Brown prépost indította el, 50 kötetes gyűjteményeket osztott szét a falvakba, majd cserélte ezeket; Brown halála után a kísérlet befulladt.

18. század, újfajta kölcsönkönyvtár: üzleti vállalkozás, fizetni kellett minden egyes kölcsönzésért. A könyvkereskedők elfekvő könyveket kölcsönöztek. Franciaország, Hollandia, Németország, Magyarország.

A típusnál azért alkalmazható az „úgynevezett” megszorítás, mert a nyilvánosság akkor még korlátozott hatókörű volt. Előre mutat a 19. századi nyilvános könyvtár felé.

Nemzeti könyvtár

Átmenetet képez a polgárosodás korába. Előzmény: udvari könyvtár és nagy magángyűjtemények.

Angliában nem volt nagy gyűjtemény, tekintélyes királyi könyvtár sem. 17. század közepétől az angol értelmiségiek javasolták egy nagy könyvtár felállítását. A 18. század elejétől újabb és újabb javaslatok születtek. 1700 körül Cotton utódja felajánlotta a családja könyvtárát az állam számára. 1753. Harley könyvtár örököse megvételre ajánlotta fel a parlamentnek (harmincezer kötet, nyolcezer kézirat), feltétele: egyesítsék a Cotton gyűjteménnyel. 1753. Sloane, a királyi orvos végrendeletében 40 000 nyomtatványt hagyott a nemzetre, kérte, juttassanak egy csekély összeget örökösei számára.

1753. az angol parlament elfogadta az ajánlatokat, a három gyűjteményből (amelyet nemzeti tulajdonnak nyilvánított) megalapította a British Museumot. A múzeum legnagyobb részét a könyvtár alkotta. 1757. II. György átadja a királyi magángyűjteményt (ma különgyűjtemény). A parlament köteles példány jogot adott a brit szigetekről és a koronagyarmatokról. 1759-ben megnyílt a könyvtár és a múzeum. Felügyeleti hatóság: parlament alsóháza. Az igazgatást igen magas szintű gondnoki testületre bízták, ennek elnöke a canterbury érsek. A szabályzat

1759-ben szabad belépést biztosítottak a könyvtárba. 1774. nyilvános olvasótermet kapott. A múzeumi funkció dominált, az első könyvtárvezetők is orvosok voltak. Gyarapodott az állomány (egyre nagyobb szerepe volt a köteles példánynak). A 18. század végén kb. százezer kötet, de jelentékeny része természettudományi anyag.

15., A könyvtárak belső munkájának általános jellemzői a XVI-XVIII. században

Az állomány nő, összetétele enciklopédikus jellegű. Múzeumi gyűjtés is folyt. Gyarapítás: a 16. században gyakori a korábbi gyűjtemény elkobzása, kisajátítása; változó a vásárlás szerepe, gyakori az ajándékozás, visszaesett a csere; háborús időkben hadizsákmány. Kötelespéldány-szolgáltatás a 16. századtól alakul ki: Baselben (1535) egy nyomdászcsalád önkéntesen adományoz könyveket az egyetemi könyvtárnak; I. Ferenc francia király három rendelete (1536–1537), meghúzódik mögötte a cenzúra szándéka is. Ezt az intézkedést több államban követték.

Állomány elhelyezése: a pultkönyvtárt felváltja a teremkönyvtár (angliai és kontinentális). Megvalósult az olvasóhelyek és a könyvek raktári helyének radikális szétválasztása. Sok szép könyvtárépület és –helyiség. A szakrendi elrendezés fokozatosan kerül előtérbe, de nem egységes.

Állomány feltárás: egységes katalogizálás nem volt. Raktári rend szerinti címjegyzék, néhol betűrendes, népszerű a szakkatalogizálás. Kéziratoknak gyakran külön katalógus, elkülönítve kezelték. 16. század közepétől kialakul a bibliográfiai gyakorlat, a vásári katalógusok adják a mintát. 1545, Gessner: első egyetemes bibliográfia (Bibliotheca Universalis). 17. század: szakbibliográfiák megjelennek; a holland Beughem egy sor szakbibliográfiát adott ki. Megindul (17. sz.) a könyvtári állomány tudományos feldolgozása, a történeti forráskritika.

Könyvtárak kezelői. Főhivatású könyvtári személyzet a nagyobb könyvtárakban, ezekben munkaterületenkénti szakosodás. Tudós könyvtáros eszménye, a tudósok mellett írnokok, szolgák segítették a munkájukat. Könyvtáros-képzés még nem volt. Állás betöltéséhez bizonyos feltételeket szabtak.

Egyre többen foglalkoznak a könyvtári tevékenység elméleti kérdéseivel. Naudé (eredetileg orvos) könyve: Vélemény egy könyvtár létesítése tárgyában (1627). Enciklopédikus gyűjtés alapelvei. Minden tudományágból tartalmazza a legfontosabb könyveket eredeti nyelvben és fordításban, továbbá a kézikönyveket és az elsőrangú kommentárokat. Nem részesíti előnyben a ritkaságokat, azonos elbánás legyen régi és új között. Az eretnek művek beszerzését is szorgalmazta (ideológiai semlegesség). A gyűjteményeket rendezni kell.

Leibniz (1646–1716, filozófus, könyvtáros – több udvarban is): 1670–90-es évek könyvtári munkássága. Betűrendes, tárgyszavas és kronológiai katalógus. Mintaképe a teljes, jól rendben tartott könyvgyűjtemény, amely az állam és a társadalom számára olyan fontos, mint az egyház és az iskola, vagyis a könyvtár a művelődés egyik alapintézménye. A teljesség feltétele a folyamatos és hézagmentes gyarapítás.

Könyvtárak használói. Megnőtt a könyvtulajdonosok, a könyvtárak száma. Kiszélesedett a használók köre: a társadalom felső rétege és a polgárság. Könyvet értők kulturális élete megsokszorozódott (olvasók, köznép). De a 16-18. században még mindig exkluzív a könyvtárhasználat.

A könyvtár voltaképpen zárt gyűjtemény (néhány kivétellel). A tulajdonos elhatározásától függ, hogy ki használja a könyvtárat. A könyvtárhasználat nem jog, hanem kegy.

16., A magyarországi és erdélyi könyvtárak a XVI-XVII. században.

Ország három részre szakadása. Török hódoltság területei - könyvtári kultúra elpusztult, a Bibliotheca Corviniana is!; új könyvtárak alig létesültek. Gyakorlatilag csak egy-két ferences és néhány protestáns könyvtár létezett, ezek jelentéktelenek. A Királyi Magyarország és az Erdélyi fejedelemség területét érdemes csak említeni.

16-17. században a két fontos ideológiai irányzat, a humanizmus és a protestantizmus (reformáció) a könyvtárügyben is érvényesült, majd a 16. század vége felé az ellenreformáció is bekapcsolódott. 16. sz. késő humanizmus hazánkban, folyamatosan tovább élt a reneszánsz szellem. A legjelesebb humanisták katolikusok, a magángyűjtemények a jelentősek, különösen Felvidéken: Besztercebánya, Dernschwam János (a Fugger-cég megbízottja), 1162 kötetes könyvtár (2000 mű); Bécs, Zsámboky János (tudós volt), 6000 kötet (ebből 730 kódex), latin nyelvű művek, a Corviniana után a második legnagyobb, legértékesebb. Mindkettő a bécsi udvari könyvtárba került. Rajtuk kívül kiemelhető még két esztergomi érsek, Oláh Miklós és Verancsics Antal, Istvánffy Miklós történetíró, Rimay János költő, Haunolt János selmecbányai iskolai rektor (majd várkapitány), és egy-két főnemes: Batthyány Boldizsár, Zay Ferenc kassai főkapitány.

A reformáció térhódítása: új szellemiség, újfajta kultúra, újfajta könyvtárak. Egyúttal támadás a katolikus könyvtárak ellen: pl. 1526: száznál több ferences kolostor, 16. sz. végére: kilenc maradt.

A Felvidéken és Erdélyben létesültek városi könyvtárak.

A protestánsok (reformátusok, evangélikusok, unitáriusok) pár évtized alatt rengeteg iskolát alapítottak, szükségképpen könyvtárakat is mellé. Korszerű teológiai irodalmat tartalmaztak: pl. brassói evangélikus iskola (1533), Debreceni Református Kollégium könyvtára (1538 – 1706-ban 1700 könyv), Sárospataki Református Kollégium könyvtára (jelentős fejlődés 17. sz. közepétől). Felállítási rend: nagyság szerint, szükséglet szerint az ABC nagybetűivel jelzett állványokon.

Protestáns lelkészek és tudósok (tanárok), főnemesek (inkább az iskolákat támogatták), városi polgárok könyvgyűjteményei. Viszonylag sok református könyvtárról maradt fent adat.

Erdélyi fejedelmi (uralkodói) könyvtár: Bethlen Gábor építette ki Gyulafehérvárott (a főiskola számára is), de 1658-ban a török-tatár hadak ezt is feldúlták (csak kilenc könyv menekült meg), így igazából udvari könyvtárról nem, csak az erdélyi fejedelmek könyvtárairól beszélhetünk. A protestáns arisztokraták és tudósok, papok könyvtárai a köznemesek kulturális formálódásához is hozzájárultak; tartalmilag: jogi, politikai, történelmi érdeklődés. A tudósok és papok könyvtárai a világi irodalom bizonyos áramlatait is közvetítették.

A 17. sz. 30-as éveitől a katolikus restauráció. A hazai arisztokrácia jó része visszatér a katolikus hitre, több városi közösség is. A Királyi Magyarország területén az uralkodó is segítette ezt. Könyvtári gyűjtemények kialakulása. Püspöki, főpapi gyűjtemények: Lippay György és Pázmány Péter esztergomi érsek, Széchenyi György győri püspök. Az esztergomi érsekek támogatták a jezsuitákat, de más szerzetesrendek is jelentkeztek, főleg a Dunántúlon és a Felvidéken; pl. Pannonhalmán a bencések visszaállították a könyvtárat (1639)

A jezsuiták templomot építettek, majd rendházat, a mellé iskolát, ehhez könyvtárat létesítettek (alapos tervszerűséggel gyarapították); lehetővé tették, hogy a gimnáziumi könyvtárat a közeli polgárok, arisztokraták, köznemesek is látogathassák.

Legjelentősebb jezsuita könyvtár: Nagyszombat, 1561 (jezsuita kollégium). Majd amikor 1635-ben Pázmány Péter bíboros megalapította az egyetemet, ezt a könyvtárt rendelte mellé. A Nagyszombati Egyetemi könyvtár a század végére már a legnagyobb gyűjtemény, 1690-ben kb. 5500 kötete volt (90%-a latin nyelvű). Fontos még: kassai akadémia könyvtára.

Számos katolikus (és rekatolizált) főnemes folytatta a könyvgyűjtést vagy új könyvtárat alapított: pl. Illésházy István kancellár, Esterházy Miklós nádor. Gróf Zrínyi Miklós (költő) gyűjteménye; széles körű olvasottságát, műveltségét közvetlenül felhasználta alkotásaiban.

A 17. sz. végén, 18. sz. elején, a kuruc háborúk és a Rákóczi-szabadságharc idején elsősorban a fenntartás, és nem a fejlesztés volt a feladat.

17., A magyarországi és erdélyi könyvtárak a XVIII. században

Kezd tömegessé válni a könyvhasználat. A késő barokk teremkönyvtárak, kolostorok mellett polgári származású értelmiségiek is gyűjtenek könyvet. Kevés köznemesi könyvtár. A század utolsó harmadában megindul az egyházi könyvtárakról a világiakra való súlypont-áthelyeződés. Mária Terézia és II. József felszámolta a szerzetesrendek többségét. Néhány jelentős könyvgyűjtő megnyitotta könyvtárát az értelmiségiek előtt.

Két szakaszra lehet bontani: Első: a szatmári békétől (1711) az 1760-as évek derekáig, végéig. Második: 1760–70-es évek fordulójától 1802-ig.

Az első szakaszban a volt török hódoltság területen megindult az újjáépítés. Királyi Magyarország és Erdélyi Fejedelemség: megmaradt a folytonosság, elsősorban az iskolai könyvtárak képviselték azt. A volt Királyi Magyarország területén megmaradtak a katolikus egyház korábbi székhelyei. A (német) polgári városokban a protestantizmus is megerősödött (Sopron, Pozsony: evangélikus líceum). Nagy a jezsuiták befolyása. Erdélyben változatlanul erősek a protestantizmus pozíciói, de betelepültek a jezsuiták, piaristák, ferencesek is.

Minden országrészben folyamatban volt a könyvtári kultúra terjesztése, a világi tudományosság területei, világi társadalom tagjai is részesültek ebben.

A katolikus könyvtárak szerepe a Felvidéken a legjelentősebb. A nagyszombati egyetem könyvára folyamatosan fejlődött (1750 körül: tízezer kötet), 1761: új könyvtárterem), csak professzorok és hallgatók használhatták. Jó néhány kolostori, és néhány városi könyvtár.

Legfontosabb protestáns könyvtár: Debrecen, Református Kollégium; Maróthi György teljesen korszerűsítette, újjászervezte; utódai: Szilágyi Sámuel, Hatvani István („magyar Faust”), Sinai Miklós. Hasonló ívű fejlődés a Sárospataki Református Kollégium könyvtárában. Erdélyi protestáns könyvtárak közül szintén a kollégiumi gyűjtemények voltak a legfontosabbak: kolozsvári református és unitárius, nagyenyedi és marosvásárhelyi református, továbbá a brassói és szebeni szász evangélikus gimnázium.

A protestáns lelkészi, tanári magángyűjtemények közül a legértékesebb és legérdekesebb ebben az időszakban: ifj. Köleséri Sámuel nagyszebeni professzor 3500 kötete(!).

Erdélyben Bethlen Katának pár száz kötetes gyűjteménye volt.

A század első felének eredményei: az oktatási intézmények könyvtáraiban összességében az akkori európai művelődés minden irányzatának jelentősebb alkotásai megvoltak; most már minden országban folyamatos a könyvtári kultúra; az egyházi iskolák könyvtárai a laikus (világi) műveltség számára is erős alapot teremtettek.

A második szakaszban sok új könyvtár keletkezett, több volt a könyvgyűjtők száma, megindult egy folyamat → egyházi könyvtárról súlypont áthelyeződése a világi könyvtárra (részben Mária Terézia, majd II. József érdeme), a nagy gyűjtemények tulajdonosainak egy része megnyitotta a könyvtár ajtaját a nyilvánosság (az értelmiségiek) előtt. A könyvtárak életére is hatott a felvilágosodás, majd az 1790-es évektől a nemzeti gondolat, a polgárosodás igénye.

1777. Ratio Educationis (Mária Terézia) – iskolaügy szabályozása. Felsőbb iskolák (gimnáziumok, akadémiák, egyetem) könyvtárairól is szólt, normatívákat, előírásokat is tartalmazott. Nem sikerült még pontosan kimutatni, hogy milyen hatással volt a könyvtárügyre, de jelentékeny lehetett. 1806: második Ratio Educationis. A R. E. gyakorlatilag csak a katolikus iskolai könyvtárakra terjedt ki.

1774-ben döntő fordulat a jezsuita rend feloszlatása: a nagyszombati egyetem állami (királyi) intézmény lett (könyvtára is). Mária Terézia az elkobzott javakból alapot hoz létre, abból tartja fenn az intézményt, a könyvtárnak évi 500 Ft, továbbá az egyetemi nyomda tiszta jövedelmét gyarapításra fordíthatták. Akkor az állomány kb. 15 000 kötet. 1777. Budára kerül az egyetem és a könyvtár is. A szervezeti szabályzatában rögzítik a nyilvánosság elvét; 1778. megnyílt a közönség előtt. A karok igénye szerint gyarapít. 1780. köteles példányt kap: a cenzúrázott kiadványokból négyet be kellett szolgáltatni, ebből egy az egyetemi könyvtárba került, és hozzáférhetővé vált. II. József uralkodása idején, 1784-ben a könyvtárt Pestre helyezték át; 1786-ban nyílt meg újra. Az egyetemi könyvtár a szerzetesrendektől elkobzott anyagot átválogatta, majd raktárba helyezte.

Királyi jogakadémiák könyvtárai: Kolozsvár, Nagyvárad, Kassa.

Néhány katolikus gimnázium a szerzetesrendek felszámolása ellenére is megmaradt, mert a tanító rendek egy részét meghagyták.

A protestáns egyházi könyvtárak tovább működtek, valamivel kedvezőbb körülmények között. A protestáns egyházaknál szűkösek az anyagiak, adományok, külföldi ajándékok.

I. Ferenc császár elrendelte: csak bírálat céljából olvashatóak a tiltott, főleg forradalmi művek – bármely könyvtárban.

Igazán nagy fejlődés a magánkönyvtárak terén. A század utolsó harmadában ez a leglátványosabb a főúri, főpapi magánkönyvtárak körében. A külföldi kulturális, tudományos eredmények közvetítésében jelentékeny szerepet kaptak, a kibontakozó magyar nemzeti kultúra kiteljesítéséért való küzdelemben hozzáférhetővé tették gyűjteményeiket.

Minden katolikus püspöki székhelyen volt könyvtár. Ezek közül három főpapi könyvtár kiemelkedett.

Klimó György pécsi püspöki könyvtára: főiskolát akart alapítani, de nem kapott rá királyi engedélyt (Koller József irányította a beszerzést); 1774-ben nyilvánossá tette gyűjteményét, kb. 15 000 kötetet; a könyvtár hetente kétszer volt használható. Az ország első nyilvános könyvtára!

Eszterházy Károly gróf, egri püspök: álma, hogy egyetemet alapít Egerben, a Líceumot akarta egyetemmé fejleszteni (ezért a könyvtárban elsősorban külföldi anyag), de mivel ezt az uralkodó nem engedélyezte, 1793-ban ő is megnyitotta könyvtárát. (A könyvtáros Büki József volt.) 1799-ben a Líceumra hagyta a könyvtárat.

Batthyány Ignác gróf, gyulafehérvári (erdélyi) püspök: tudományos társaságot akart szervezni, sok-sok magyar irodalom ritkaságokat gyűjtött; 1798. Gyulafehérvár: Batthyaneum (könyvtár, kézirattár és múzeum) nyilvánossá tétele.

A szintén nagy kalocsai érseki könyvtárt Patachich Ádám nem tette nyilvánossá.

A főúri kastélyokban szintén divattá vált a könyvgyűjtés. Ezek között is említést érdemelnek azok, amelyek később nyilvános gyűjteménnyé váltak.

Ráday könyvtár (Pécel): Ráday Pál, II. Rákóczi Ferenc titkára kezdte gyűjteni, Ráday Gedeon fejlesztette nagy könyvtárrá, főleg régi (leginkább magyar) ritkaságokat gyűjtött; a vendég értelmiségieket beengedte; utódai is megengedték ezt a vendégeknek, azaz használták, de nem fejlesztették. (1861-ben a Dunamelléki Református Egyházkerület számára vásárolták meg.)

Teleki Sámuel gróf (Erdély): magas rangú hivatalnok, Bécsben erdélyi udvari kancellár; Mihelyes Sámuel a könyvtáros; könyvtári katalógus kiadása nyomtatásban; a gyűjteményt Bécsből visszavitette Marosvásárhelyre, ott külön épületet emeltetett, ahol 1802-ben nyílt meg (14-15 000 kötet); neve: Théka (ma Teleki Téka).

Bruckenthal Sámuel báró: szász főnemes, egy ideig Erdély kormányzója (gubernátora), mű- és könyvgyűjtő; 1803-ban gyűjteményeit a szász nemzetre hagyományozta, Szebenbe vitték (kb. 13 000 kötet). 1817-ben nyílt meg.

Széchényi Ferenc gróf gyűjteményei: kettő volt; 1802-ben a hungarica gyűjteményt a magyar nemzet számára ajánlotta fel, ebből lett a Magyar Nemzeti Múzeum és Könyvtár.

Teleki család (Magyarország): 1826-ban a Magyar Tudós Társaságnak ajándékozták (a mai Akadémiai Könyvtár).

Csáki István gróf és felesége, gróf Erdődi Júlianna: csak külföldi művek, kb. 5000-es gyűjtemény a felvilágosodás szellemében (erotikus, pornográf alkotások is).

A főpapi, főúri könyvtárak tartalmilag enciklopédikusságra törekedtek: ókori klasszikusok, filozófiai, jogi, történelmi munkák, teológiai munkák; a főúri gyűjtőknél a világi jelleg erősebb.

A század közepétől jelentek meg új könyvtártípusok: szakkönyvtár, ún. nyilvános könyvtárak.

Szakkönyvtárak:

1735. Selmec: bányászati iskola, majd akadémia, folytonosan működött.

1763. Szenc vagy Szempc, Collegium Oeconomicum (mezőgazdasági, gazdasági szakiskola, 1780-ig), Mária Terézia alapította.

1779. Szarvas, Tessedik Sámuel gazdasági magániskolája (1806-ig).

Ún. nyilvános könyvtárak:

Olvasókörök, egy-két tanintézetben olvasótársaságok (diákok).

Olvasókabinetek: 1789. Győr, első olvasókönyvtár (magyaroknak).

Üzleti jellegű kölcsönkönyvtárak: 1782. Pozsony, Anton Martin; Sopron (kettő is) – külföldi, német nyelvű anyag, francia felvilágosító anyagok; ’90-es évek elején elsősorban magyarok részére is: 1792. Pest, Mossótzi Institoris Gábor (pl. Voltaire drámái magyarul), leginkább a pesti tanuló ifjúság használta.

I. Ferenc kemény fellépése: 1798-ban tizenhat olvasókabinetet tiltottak be, 1799-ben az összes kölcsönkönyvtárt, olvasókört, olvasótársaságot megszüntették.

18., A nyomdászat és könyvelőállítás technikai fejlődése, az információrögzítés

új eszközei a polgárosodás korában (1789-1945)

19. század elejétől két alapvető fejlődési tendencia: a polgárosodás (átmenet a feudalizmusból a kapitalizmusba) és a nemzeti öntudatosodás (nemzeti egység, nemzeti önrendelkezés, gondolat előtérbe kerülése). Szükségszerű az egyenlőtlen fejlődést, ideértve az erőviszonyok gyakori módosítását, a gyarmatosítást is.

A polgárosodás az ipari forradalommal indul, vele jár az urbanizáció. Az ipari-technikai fejlődés több hulláma. Társadalmi átrétegződés; értelmiségi réteg növekedése, szakértelmiségiek, hivatalnokok száma nő; megindul a parasztság polgárosodása, modern proletariátus (munkásság) létrejötte és megerősödése. Sokféle ideológiai áramlat; kialakul, megerősödik a liberalizmus (szabadelvűség, központi gondolat a szabadság) és a nacionalizmus, kialakul a szocializmus (majd a marxizmus). A politikai demokratizmus kibontakozása. Tájékozódás és nyilvánosság iránti igény. A sajtószabadságért (a könyv- és lapkiadás szabadságért), illetve a sajtó hatalmi ellenőrzéséért folytatott harc; a polgári sajtótörvények az utólagos felelősségre vonás elvét alkalmazzák.

Iskolázottsági szint emelése ← általános tankötelezettség, a szakképzés kibővül. A potenciális olvasók száma és aránya emelkedik. A 19. sz. elején a felnőtt lakosság töredéke ír, olvas; a század végére a centrumban a biológiailag lehetséges 100%-ot közelíti meg. Új tudomány- és ismeretágak létrejötte, új művészeti irányzatok.

Nyomdatechnikai átalakulás

A kézisajtót felváltotta a gépipari nyomdászat. A könyvelőállítás minden mozzanatát gépesítették.

1810. A gőzgép erejét a német származású Friedrich König (Angliában) hasznosította a nyomdászatban → gyorssajtó (a kocsi betolását és kihúzását gőzerővel végezték).

1812. König és Bauer: hengeres gyorssajtó, a tégelyt hengerrel helyettesítették.

1846. Applegath, 1857. Hoe, 1863. Bullock: rotációs gép, a nyomófelület és a papír is hengerre került (12 000 nyomás óránként)

1799. Robert (francia): papírgyártó gép, első alkalmazása: 1803, Anglia.

1840. Keller (szász takács): faköszörületből cellulóz, ebből papír (korábban rongyból készült); innentől fából, facellulóz alapú, olcsóbb papír. Ekkor még kizárólag savas eljárással lehetett elkészíteni a papírt, ezért egy idő után mállik (porladozik).

1804. Lord Stanhope: gipsz sztereotípia – gipszből készített tömöntés

1829. Genoux: papírsztereotípia

1818. Lorilleux: új nyomdafesték

1822-től 1862-ig több betűöntő gép – automatikus legyen a betűtestek kiöntése

1797. Senefelder: litográfia – síknyomás; alapja: a zsír és a víz egymást taszító hatása, a nyomóformára krétával rárajzolta a betűket, vagyis a betű nem emelkedik ki a síkjából; kinyomtatta saját színműveit.

1820-as évektől elterjed a kiadói kötés, papírba, félvászonba.

1850-től: könyvborító, védőborító – egyszerű fehér lapot borítottak rá, majd reklámfelület lett propaganda céllal

A szedés gépesítése – több kísérlet; bonyolult feladat: a szedés, a sorkizárás és a betűk visszaosztása egy folyamatban. A három mozzanat egyesítése:

1886. Mergenthaler német órásmester (USA): sorszedő- és soröntőgép (Linotype) – hátránya: hibás szedés esetén az egész sort újra kellett szedni;

1893. Lanston (amerikai mérnök): betűszedő és betűöntő gép (Monotype): billentyűzettel kódot lyukasztottak szalagra, és a betűöntő gépbe, egyenkénti öntés

Egy ember óránként kézi szedéssel 1500 betűt tudott szedni, a linotype és monotype technikával 6000-6500 betűt.

Új illusztrációs termékek: litográfia (kőrajz) (1820-as évek: színes litográfiák; jeles mesterei: Daumier – karikatúrista, Gavarni, Goya – illusztráció); tónusos fametszet (legkiválóbb mestere: Doré); acélmetszet (nem sokáig alkalmazták); fotocinkográfia (1870–80-as évek, fényképek beillesztése).

1873. Albert: fénynyomás (síknyomás ez is) – sérülékeny, nem terjedt el.

1878, 1890. Klič: mélynyomás két változata: heliogravür: fényképezéssel rézlemezre az eredeti, majd belemetszették a képet és erről készült a nyomat; rakel: hengerformára metszették, a hengerről acélkéssel lekaparták a felesleges festéket, eleinte leginkább képeket nyomattak vele

1904. Rubel: ofsetnyomás (síknyomás egyik fajtája): a kép vagy szöveg alumíniumlemezen, puha felület közvetíti a papírra, picit mattabb a kép; olcsó, gyors; számítógépes fényszedéshez is alkalmas.

Információrögzítő és -továbbító technikák

Fotózás, fényképezés: 1822. Niepce – kezdetleges; 1839. Daguerre – dagerotípia: nem sokszorosítható képeket produkált (Petőfi egyetlen fennmaradt fényképe ezzel a technikával készült); 1841. Talbot – kalotípia vagy talbotípia – papírra is lehetett vele másolatot készíteni

Vakírás kimunkálása: 1829. Braille-írás (Kempelen Farkas is kísérletezett ilyesmivel)

Írógép: 1867. folyamatos írásra alkalmas; 1873. Sholes, Yost eladták az ötletet a Remington és fiai fegyvergyárnak, és ők szabadalmaztatta, majd Remington-gépek

Hangrögzítés: 1877. Edison – fonográf (hangíró); 1887. Berliner – hanglemez (korong), gramofon; 1893. Paulsen – mágneses hangrögzítés (magnetofon őse); 1925. elektromos hangfelvétel; 1932. automata gramofon (Wurlitzer); 1935. magnetofon.

Hangtovábbítás: 1876. Bell – telefon; 1893. Puskás Tivadar – telefonhírmondó.

Képrögzítés: mozgókép (pergőfilm), 1895. Lumière-fivérek – kinematográf, (Heltai Jenő a mozi szó kitalálója); 1929. első hangosfilm; 1932. Walt Disney első színes rajzfilmje; Filmműfajok: dokumentumfilm (főleg híradók), játékfilm, ismeretterjesztő film, rajzfilm, bábfilm, reklámfilm.

Távíró: 1792. optikai (karos) távíró; 1837. Morse – vezetékes távíró (1840. Morse-jelek);

1894–1895. Marconi, Popov – rádióhullámok jelközvetítése; Marconi – 1898. szikratávíró (a szikraképződés miatt), katonai felhasználás.

Rádiózás: a legnagyobb közönségkapcsolatot ez jelentette; 1920. Pittsburgh (USA): első közönségnek szóló műsorsugárzás; Európában is gyorsan meghonosodtak (1925. dec. elején Magyarországon is). A szerveződés kétfajta modellje: a) kereskedelmi (Amerika); b) állami (Európa); Európában előfizetői díj a rádiókészülékért. 1935. URH adás. 1933. náci Németország (Goebbels hatására) néprádió (vezetékes rádió).

Televíziózás: bár hamarabb kezdtek el foglalkozni a kép, mint a hang továbbításával, a televíziós mégis később alakult ki (technikailag bonyolultabb). Mindmáig nem tudjuk pontosan megállapítani, hol és mikor jött létre a TV: az első érdemi eredmények: 1931 (egyidejűleg több országban), rendszeres TV-adások a harmincas évek második felétől (pl. 1937. franciák Eiffel-torony tetejéről képtovábbítás), elsősorban Angliában és az USA-ban.

Fénymásolás: közönséges papírra az eredetivel megegyező másolat; 1937. Carlson – Xerox-technika (csak az ’50-es években terjedt el).

19., A könyvkiadás és a könyvművészeti mozgalom, az egyes országok

könyvkultúrájának sajátosságai, a fontosabb kiadók a polgárosodás korában

(1789-1945)

Könyvkiadás jellemzői

Szerkezete, tartalma is átalakult, módosult. Nagyarányú mennyiségi növekedés: könyvek, példányok száma, a gyarmatosítás révén földrajzilag kiterjed a könyvkultúra. Az olvasóközönség nő, differenciálódik. Ugyanakkor nagy fejlődési egyenetlenség földrészenként, régiónként, országonként.

A 19. században megnő az anyanyelvű kiadványok szerepe, száma, fokozatosan visszaszorul a latin nyelv. A kiadványok köre tematikailag bővül, a szépirodalom fő olvasmánnyá vált. Tudománynépszerűsítő munkák, a kettő egyesítésére is kísérlet: pl. Jules Verne, Jókai Mór. Az ifjúsági és női irodalom megszilárdulása. A korábbi népkönyvet felváltja a tömegkönyv, tovább él a ponyva. Útikönyv, egyre több lexikon, enciklopédia, elterjedtek a sorozatok, összes vagy összegyűjtött művek.

A könyvkiadás és forgalmazás üzletté válik. A gépi nyomdaipar tőkét igényel. A tömegkönyv is tőkét igényel. A kiadó központi szerepkörbe kerül, specializálódás után integrálódás. A kiadónál a haszon. Konkurenciaharc. Néhány könyvkiadó lapkiadó is – presztízs, üzleti haszon. A kiadók és kereskedők szakmai szervezetekbe tömörülnek (első: 1825, Lipcse, Börsenverein der deutschen Buchhändler). A 19. század második felétől egyre több kiadói részvénytársaság alakul, a banktőke behatol. Végbemegy a koncentráció: egy-egy országban viszonylag kevés könyvkiadó és nyomda produkálja a könyvtermés nagy részét. Sok a közepes és kis kiadó is. Mind több közület foglalkozik könyvkiadással (egyetemek, akadémiák, múzeumok, könyvtárak, egyesületek stb.) Könyvexport és könyvimport fellendülése. Nagy kiadó- és nyomdavállalatok fiókjai más országokban.

Megváltozik a kiadó és a szerző viszonya, a szerzői jog biztosítása. A szerző jogilag függetlenedik a kiadótól. 1886. berni konvenció – nemzetközi szerzői jogvédelem (az Osztrák-Magyar Monarchia nem írta alá).

Könyvkereskedelem:

A könyvkereskedelem is módosult. Sortiment kereskedelem régebben. Bizományi árusítás: a kereskedő a kiadótól átmenetileg veszi át a könyvet, a hasznot átadja a kiadónak, de leveszi a saját részét. A kereskedelemben is elterjed a részletvásárlás, hozzá kialakul az ügynöki hálózat. Fellendültek az antikváriumok, de gyakran újat is árusítanak. Pályaudvari könyvkereskedelem – először Angliában, később utcai árusítás. Szakkönyvesboltok.

Sajtószabadságért folyó küzdelem. Sajtótörvények vegyes szigorral.

Egyes országok könyvkultúrájának sajátosságai

Nagy-Britannia: nyomdatechnika, könyv- lapkiadás fejlődésének élenjáró országa; nincs cenzúra; az angol nyelv használata kiterjedt (USA, Kanada), gyarmatbirodalom; kultúra magas színvonala, munkásmozgalom. Első kapitalista kiadók, nagyipari nyomdászat, első kapitalista sorozatok, ponyvasorozatok, vasúti könyvárusítás, antikvár kereskedés. London centrális szerepe: 1860-as években a kiadványok 80%-a, kiadók 72%-a, könyvkereskedések több mint fele a fővárosban. Az a kiadó tudott nagyvállalattá válni, amely sorozatokat adott ki, pl. Macmillan.

Franciaország: kis fáziskéséssel az ipari forradalom; nagy nyelvterület: Svájc, Belgium, gyarmatbirodalom, a diplomácia nyelve. Szépirodalom és társadalomtudományok vezető szerepe, matematikában a legtöbbet publikálók. Egyközpontú könyvkultúra: Párizs – a francia könyvek kétharmadát itt adják ki. Állami, egykori királyi nyomda a legnagyobb, a legjobban felszerelt. A tipográfiai színvonal magasan tartása: Didot. 1820-tól új típusú könyvkiadó vállalatok, világcégek: Hachette (1826) – könyvkiadás és kereskedés iskolai és tankönyvekkel először, tudományos könyvek kiadása, klasszikusok kiadásai eredeti és francia nyelven is; Larousse (1851) – általános és szaklexikonok kiadása; Hetzel – Hugo és Verne kiadója, tónusos fametszetek; Plon – tudományos könyvek közzététele.

Németország: feudális széttagoltság, mindig többcentrumú volt. A cenzúra gátló hatása. Nagy nyelvterület. A nyomdaiparban és a könyvkiadásban nagy hagyományaik voltak. Frankfurt, Lipcse az európai könyvkereskedelem bázisai. Decentralizált jellegű.

Lipcse példa a kapitalista könyvkiadásra, a profilozásra: Härtel (←Breitkopf) – a zeneirodalomra szakosodott; Göschen – a német klasszikusokat olcsó kiadásban tette közzé (Wieland és Klopstock művei); Teubner – klasszika-filológia kiadások eredeti és német nyelven; Brockhaus – kortárs szerzők, lexikonkiadás; Reclam – olcsó Shakespeare kiadások német nyelven, 1867-ben sorozat kiadása (Reclams Universal-Bibliothek, a német és világirodalom legnagyobbjai) kötött füzetek, 1942-ig több, mint 8000 szám, olcsón árusították; Tauchnitz – angol és amerikai írók műveinek kiadása angol nyelven turistáknak; Baedeker – útikönyvek kiadása különféle nyelveken

Meyer cég (Gotha) – demokratikus gondolkodású humanista kiadó → Universum világtörténelmi és világföldrajzi kiadó, sorozatok kiadása. Frankfurt – könyvvásárok. Stuttgart (Cotta), könyvkereskedelem. Berlin (államegyesítés után tört előre) – porosz állami nyomda, szakkiadók működtek, pl. Springer – természet- és orvostudomány.

Ausztria: gépipari nyomdászat megkésve. Nyomdák a könyvkiadók szerepében. Egy központú: Bécs. 1849 után Ferenc József nem vezeti be a cenzúrát újra, de kellemetlenebb megszorítások, mint a cenzúránál volt (pl. megintési rendszer)

Amerikai Egyesült Államok (USA): bestseller kiadványok, nagy belső piac, nagy nyelvterület. New York előtérben egyharmados, majd 40-45%-os részesedéssel. Philadelphia, Boston, Chicago korszerű nagyipari nyomdászat, kapitalista kiadói szervezet. Könyvpropaganda, ügynökrendszer, könyvexport-hálózat. Bestseller és ponyva fő kiadója és terjesztője, szép- és tudományos irodalom.

Afrika és Ázsia nincs meghatározó szerepben. Japán alkalmazkodása az európai könyvkultúrához.

Az első világháború után

Nagy változások, négy nagy birodalom bomlott fel, illetve alakult át: Osztrák-Magyar Monarchia, császári Németország, Török Birodalom, cári Oroszország; a birodalmak szétesésével új államok jöttek létre. Erőviszonyok átalakulása a kapitalista államok közül, USA előretörése, és még egy felemelkedő ország: Japán. Fasizmus térhódítása (Olaszország, Németország). Szovjet köztársaságok, majd Szovjetunió létrejötte. Munkásmozgalom két ágra szakadása: szociáldemokrata, kommunista. Gyarmatok egy részén ellenállási mozgalom (India: Ghandi, erőszak nélküli ellenállás). Az akkori világot az ideológiai sokszínűség és szembenállás jellemezte. A második világháború világégést hozott.

Könyvkultúra új vonásai:

Nyomdatechnikában egyetlen lényegi változás sem történt, mennyiségi növekedés azonban megfigyelhető (több papír, olcsóbb árak). Nyomdabetű használatban reformok: Törökországban eltörölték az arab írást, bevezették a latint (1928); Németországban megszűntették a gót betűt (1941). A könyvkiadásban megmaradt a kapitalista viszonyok uralma, kivétel Szovjetunió; angoloké a vezető szerep, utána USA, Japán felzárkózása. A fasizmus idején a német könyvtárkultúra romlott. 1919 után az új államoknál egyedi könyvtárkultúra alakult ki, a gyarmatok egy része is bekapcsolódott a fejlődésbe, elsősorban India. Ekkor zárkózik fel Kanada és Ausztrália is. Az ideológiai befolyás negatív irányba hat. A cenzúra eltörlése a legtöbb helyen, de érvényesül az ún. társadalmi cenzúra: ebben élen járt a Vatikán; angolszász országokban erkölcsi megfélemlítés (pl. USA-ban Rousseau betiltása). Fasiszta országokban is működött a betiltás: pl. Olaszországban Hemingway került tiltó listára, a németeknél a zsidó szerzők.

Kapitalista könyvtermés új termékei: képregény, zsebkönyv

A képregények még az 1890-es évek tájékán alakultak ki a napi sajtóban: 1896. febr. 16. első comics (Yellow Kid) Pulitzer New York World c. lap mellékletében (új olvasókat kívánt szerezni). Megnevezésük: comics – angol, Bildergeschichte – német, fumetto – olasz, képregény – magyar (Kuczka Péter, 1948). 1905. első képregény könyv (képzőművészeti értékű), nem igazán aratott sikert. 1920–30-as évekre vált elterjedtté: megjelentek a családi képregények; Disney jóvoltából a film és képregény összeszövődött; 1938. Superman (ideológiai tartalom).

Zsebkönyvek (angolul: paperback, franciául: livre poche). 1935-ben született Londonban, Lane nevéhez fűződik: Penguin sorozat (papírkötés, színes fedőlapok, hat penny áron, egy kötet elfér egy férfizakó zsebben is). Háttér: 1930-as évekre jelennek meg az olcsó tömegtermékek, és az ezeket kiszolgáló intézmények is. Igazi sikere USA-ban volt, a második világháború idején kifejezetten katonáknak adtak ki zsebkönyveket és képregényeket. (A zsebkönyvek nem egyenlők a 17. századi, kisméretű, esztétikailag igényes kötött könyvekkel!)

Szovjetunió: újfajta könyvkultúra megvalósítására történt kísérlet. Kommunista könyvkultúra: államosított, államilag dotált, profilozott, centralizált modell, erős pártellenőrzéssel. A cári Oroszországban a könyvkultúra inkább csak a nagyvárosokban érződött. 1918-tól gyökeres változás indult meg: a könyvkiadókat, kereskedelmet és a nyomdászatot államosították. 1920 nyarán felállították az Összövetségi Könyvkamarát (centralizáltság!); feladata: minden kiadvány regisztrálása, könyvtárak ingyen ellátása, könyvkiadók ellenőrzése, kiadványokat egyeztették a kiadásuk előtt → gyorsan kialakult az előzetes cenzúra; mindvégig kemény cenzúra volt, holott sosem iktatták jogszabályba. Kiadók profilozása, kijelöltek nekik egy szakirányt, és csak arra kaptak pénzt. Kettős cél: dolgozók műveltségének emelése, ideológiai-politikai propaganda, agitáció. Mindezek azt eredményezték, hogy a Szovjetunióban a könyvkiadás mennyiségileg lényegesen megnőtt. Minden nyelven adtak ki könyveket, a tartalom is megváltozott, de csak a hatalom szándékainak megfelelő irodalmat adtak ki (tankönyvek, gyermek és ifjúsági irodalom, orosz klasszikusok, Marx, Engels, Lenin, Sztálin művei stb.); pozitív hatás: a szovjet irodalom kiemelkedő alkotásai magas példányszámban, kiváló tudományos és művészeti kiadványok. Ugyanakkor kirekesztő szemlélet (pszichológiai, szociológiai stb. művek, egyes szépírók); csekély számban bűnügyi művek, filozófiai (nincs Kant) stb.

Könyvművészeti mozgalom

A nyomdatechnikai fejlődés és könyv tömegáruvá válása tipográfiailag minőségi romlást idézett elő. Problémák: a magasnyomású technika és másfajta nyomás nehezen egyeztethető egymással. A könyv szövegteste és az illusztráció elválik egymástól. Díszkötések sokasága, a szöveg-előállítás, a betűmetszés színvonala csökken, szedés: dülöngélő sorok, nincs sorkizárás, sorok a két oldalon nincsenek egymáshoz igazítva (nem fedik egymást). A francia Didot család magas színvonalon dolgozik, nincs olyan súlyos visszaesés, mint Angliában vagy az USA-ban.

Természetes reakció: könyvművészeti mozgalom, célja a könyv esztétikai összhangjának helyreállítása a technikai vívmányok hasznosításával.

1870-80-as évek: Németország, München, reneszánsz mozgalom – archaizáló (historizáló) irány. A 16. sz. előtti stílushoz akarnak visszatérni új eszközökkel.

A könyvművészet ideológiai alapjait az angol William Morris foglalja írásba. Polihisztor, képző- és iparművészként a prerafaelistákhoz tartozott; szocialisztikus gondolkodó. A tömegek felé fordult, el kell hozzájuk is juttatni a szépet → tömegbibliofília gondolata. Olyan tömegkönyvet akar, ami szép is. 1891. nyomdát alapít: Kelmscott Press, kézműves nyomda, 53 nyomtatványa jelent meg, mind kimagasló alkotás, de a kézisajtó akkor már anakronizmus.

Németország: Jugend, Pan, Insel – folyóiratok, tényleges tömegbibliofília, szecesszióra alapozva. Üzletileg is sikeres Anton Kippenberg (az Insel Verlag igazgatója)

Hatás: a nagy kiadók egyre több olyan kiadványt adnak közre, amelyeknél megvan az összhang. A 20. sz. elejére az átlagszínvonal emelkedett, illetve nagyobb a szóródás.

1914. nemzetközi könyv- és grafikai kiállítás (BUGRA = Internationale Buch- und Graphik-Ausstellung) Lipcsében.

A könyvművészeti mozgalom két fő irányzata: 1) könyvdíszítés, illusztráció az előtérben, 2) csak a tipográfiai elemekre támaszkodnak. Ezek – többféle árnyalattal – tovább éltek a két világháború között. Áttörő, igazán érdemi újdonság nem keletkezett.

1927. Lipcse, újabb nemzetközi kiállítás (IBA = Internationale Buchkunst-Ausstellung), majd stagnálás. (Csak 1959-ben szerveztek ilyet ismételten.)

20., Az időszaki sajtó fejlődése a polgárosodás időszakában (1789-1945)

A 19. sz. szerves folytatása a 18. századnak: pl. morális lapok, politikai differenciálódás megmarad; magyarázat a hírlapokban (véleménysajtó). A hatalmon lévők ellenőrzés alatt akarják tartani a sajtót. Az időszaki sajtó a könyvvel azonos rangú információhordozó és –közvetítő eszközzé válik. Hírlapirodalom hármas szerepköre:

1) hírközlés, tájékoztatás, közvélemény formálása, alakítása – fontos politikai tényező (ebből fakad a sajtóellenőrzés és a sajtószabadság követelménye is)

2) műveltségközvetítés, ízlésformálás – kulturális tényező

3) hirdetés tömeges mértékben a napi sajtóban (vásárlótól független bevétel, nyereség), a monopolkapitalizmusban finánctőke bekapcsolódása, (nagy lapkiadó vállalatok, sőt trösztök, konszernek), lapok összevonása, példányszám emelkedése – gazdasági tényező

Újfajta lapok:

hivatalos lap;

politikai folyóirat – esszészerű formában, olvashatóbb, a kormányzatok a napi és hetilapokat jobban figyelték, úgy gondolták, a folyóiratok kevésbé veszélyesek, a német államokban a húsz íven felüli nyomtatványokat nem cenzúrázzák;

„revü”– tudományos, politikai, irodalmi tartalom, szemleszerű folyóirat, népszerű: Nagy-Britannia, Franciaország;

tudományos szakfolyóiratok;

ismeretterjesztő lapok: képeslap, tudományos ismeretterjesztés, sok képet tartalmaztak, alacsony ár; majd olcsó képes újságok;

élclapok (vicclapok, karikatúrák);

divatlapok: irodalmi lapok, ám divatképeket is közöltek, az első: 1829, La Mode (Girardin);

tallózó, válogató lapok: korábban már megjelent cikkeket tartalmaznak , először: La Voleur (A tolvaj – Girardin);

néplapok: parasztságnak, városi plebejusoknak, kisebb méretű újságok, lassan eltűntek;

tömeglapok: senkit sem céloztak, csak a vásárlót, hírek, hirdetések, szépirodalmi művek, minél nagyobb példányszámban jelenjen meg, olcsó sajtótermékek;

bulvárlapok: esti lapok, csak utcai árusításban, először Párizsban;

bibliográfiai folyóiratok: kereskedelmi céllal;

szennylapok, zugsajtó.

Új rovatok:

tárca: színházi hírek, kritikák, szépirodalmi művek közlése, folytatásos regény;

képriport: az illusztráció puszta szemléltető (alárendelt) szerepe megszűnt, a képek kezdtek önállósodni, majd egyre több képriport;

hirdetések: önálló részként való megjelenése, hirdetési lapok; 1836. La Presse – az első hírlap, amely nagyobb mennyiségben közölt hirdetéseket; kiadója: Girardin (fiatalon árván maradt, nyomdászinas lett, gyengéje a drámák, de megbuktak, igen tehetséges szerkesztő és lapkiadó)

Politikai differenciálódás: hivatalos kormánypárti; ellenzéki; liberális; republikánus; radikális; katolikus (klerikális); keresztényszocialista; munkáslapok stb.

Miután a hirdetések szerepe megnőtt, megjelentek a tőkebefektetők →létrejön a független lap típusa: tárgyilagosan írnak politikai kérdésektől → átmeneti színvonal-emelkedés.

A lapok száma és példányszáma nő, háborús időkben a hírlapoknak megnő a szerepük, háborús fotók iránti érdeklődés megnő. A lap belső tartalmát és formáját az olvasóhoz igazítják. A hirdetések miatt a lap terjedelme is nőtt. A 19. sz. 2. felétől nyereségesek a lapok. Sajtómonopóliumok. Lapcsaládok. Rovatstruktúra. A lapokban a közleményeknek sokáig nem volt címe., legfeljebb az első szavak kiemelése. A század végére USA-ban feltűnőnek szánt címiratok: nagyobb betű, jól kiemelt, alá írta a tartalmat is ismertették kiemelten. New Yorkból indul: Joseph Pulitzer magyar származású újságíró, szerkesztő, kiadó, cím kiemelése, sajtómagatartás, tárgyilagos újságírás. Hearst: elkötelezett sajtó híve (jobbra). Kettőjük versengése.

Folyóiratok fenntartása: könyvkiadók, nagy lapkiadók, alapítványok, közületek stb.

Hírügynökségek, távirati irodák 1830–50-es évektől: Havas (Párizs, 1832), Wolff (Berlin, 1849), Reuter (London, 1851) – 1882. felosztották a világot egymás között (kartell).

Cikkügynökségek 1880-90-es évektől: cikkeket adtak a lapoknak, beleértve a szépirodalmi anyagot is, időponthoz nem kötődtek.

Az első világháború után

A kapitalista országokban tovább virágzott az üzleti sajtó, tovább éltek a régi kiadók, lapok, a lapstruktúra. Gyarmati országokban egyre több helyi lap, itt is centralizált sajtó.

Szovjetunió: szigorú pártfelügyelet; a lapokat is államilag finanszírozták, tehát ez is az államosított, centralizált, profilozott modell; megnőtt a kiadott sajtótermékek száma; a hírlapokat és a folyóiratokat egyaránt profilozták, első számú lap: Pravda; kiépült a hírszolgálat szervezete is (Rosta, majd 1925. TASzSz); sajátos politikai szerepet kaptak az üzemi lapok is (a termelési agitáció a fő feladatuk), de ezeket az olvasók nem kedvelték; a Szovjetunióban alakult ki a munkás-paraszt levelezés. Állami és pártfelügyelet, erős öncenzúra.

Új jelenség a fasiszta sajtó is, kiteljesedett: Németország.

21., A magyarországi és erdélyi nyomdászat és könyvkiadás a XIX. század első felében, 1848–1849-ben és az önkényuralom korában (1800–1867)

1800-1867: polgárosodás, nemzeti önrendelkezésért folytatott harc; csúcspont: 1848/49 → polgári fejlődés visszafordíthatatlan, de nemzeti elnyomás követi; kiegyezés: nemzeti önrendelkezés biztosítása, a kapitalista fejlődés tág keretei.

1800–1848

Magyarország és Erdély: rendi monarchia, nagy a bécsi udvar befolyása, 1835-től Metternich kancellár kormányoz – erős kéz; ellentétek: bécsi udvar ↔ magyar rendek, feudalizmus ↔ polgári viszonyok, magyar ↔ nem magyar ajkúak (nemzetiségek), vallási különbségek; gazdaság lassú fejlődése →elmaradottság (I. Ferenc), stagnál.

Polgári átalakulás lassú kibontakozása; nemzeti törekvések előterében, József nádor korrekt, mérlegelő magatartása.

Kultúra fejlődik: elitképzés jól átgondolt oktatási rendszere, sikeres nyelvújítási mozgalom, a reformkorban (1825–1848) főleg a nemzeti kultúra intézményei, Pest-Buda központtá válása: egyetem, MTA (Magyar Tudós Társaság), nemzeti színház, Kisfaludy Társaság stb.

Cenzúra erős – két ága: a) előzetes könyvvizsgálat: minden nyomdaterméket átnéznek, 1840 – enyhítés a cenzúrán, vélemények korlátozása, de sok mindent kiadhattak, Kossuth a Pesti Hírlap élére kerülhetett, nyomdatermékek és könyvtárak működésének korlátozása; b) revízió: külföldön nyomtatott művek hazai, utólagos ellenőrzése, elkobzása

Nyomdászat: 1809 – 46 nyomda, 1817 – 35, 1822 – 43, 1830 – számuk nő, 1850 – 75 nyomda 55 helyen

Egyetemi Nyomda: legnagyobb és legtermékenyebb, régi profil (1791. tankönyvekre privilégium) cirill betűs kiadványok is, nagy jövedelem; vezetője Sághy Ferenc (1804-től harminc évig); Bikfalvi Falka Sámuel betűmetsző tevékenysége: eredeti művész, európai színvonalon, betűöntő műhelye tanoda is, hozzájárult a magyar helyesírás egységesítéséhez.

Trattner-Károlyi nyomda és kiadó: jól felszerelt nyomda, a magyar irodalom patrónusa

Landerer-Heckenast – pesti nyomda (1824), egy ideig nem jelentős; 1840-ben egyesült Heckenast Gusztáv könyvkereskedésével (aki 1834-ben lett önálló), és ez már kapitalista jellegű üzleti vállalkozás (nyomda + kereskedés + kiadó); Landerer Lajos kitartott a forradalom mellett

Több kisebb magán- és közületi nyomda is volt.

Technikai korszerűsítés fáziskéséssel: első gyorssajtó – 1839; Kliegl József kísérlete (1839 körül) a nyomai szedő- és osztógéppel (tiszteletére kötetet adtak ki); első papírgyár: 1828. Fiume.

Könyvkiadás: mennyiségi fejlődés: 1800-1820 – stagnált, 1820-30 – csak 130-140 mű jelent meg évente, 1840-es évek – átlag 420-430 könyv.

Kiadók: nyomdák, könyvkereskedők, közületek (akadémia, Kisfaludy Társaság).

Legjelentősebb kiadók: az előbbi három nyomda + Emich Gusztáv könyvkereskedő: 1841, Pesten Nemzeti Könyvkereskedés, 1843-tól kiadó is, a magyar művelődés szolgálatában, 1847. Petőfi összes költeményeit adta ki.

Könyvkiadási viszonyok terén a feudális jelleg dominál: privilégiumok, előfizetés-gyűjtés, mecénás-keresés; a reformkorban az írók egy része már munkájából élt, felmerült a szerzői jog szabályozásának igénye, néhány kiadó (pl. Emich) tiszteletdíjat is fizetett.

Kiadványtípusok: tankönyvek, vallási-egyházi kiadványok, kalendáriumok (legnagyobb példányszám), ponyvák, kalandregények, népkönyvek (nem voltak sikeresek), almanachok (irodalmi évkönyvek), első magyar nyelvű lexikon (1831–1834), tudományos munkák, ismeretterjesztő irodalom (kevés), szépirodalom (legértékesebb!), politikai röpiratok (a reformkortól népszerűek).

Könyvkereskedelem: némi fejlődés; engedélyhez kötött tevékenység, a könyvkötők is foglalkoztak könyvárusítással; 1825 körül: 15-20 könyvkereskedő, 1848 elején: 54 könyvárus; jelesebbek: Heckenast, Emich, Ivanics Zsigmond (az első önálló antikvárium), Hartleben Konrád Adolf, Wigand Ottó

Bibliográfiai összeállítások: lépések a magyar nemzeti bibliográfia megteremtésére (Sándor István, Kovachich Márton György), könyvkereskedő jegyzékek (Heckenast Gusztáv: Bibliográfiai Értesítő, Eggenberger József: Honi Irodalmi Értesítő stb.)

Fokozatosan szélesedik az olvasótábor: 1825 körül kb. 1000-2000, 1840 körül kb. 4000-6000 fő; társadalmilag differenciálódás (meghatározó: iskolázott köznemesség, értelmiség, diákság, a főnemesség kevésbé olvasott magyar könyvet; parasztság – leginkább kalendáriumok, amelyekből felolvastak).

1848–1849

Kivívták a sajtószabadságot: 1848. március 15. Törvénybe iktatása: április 11. (1938-ig nem törölték el).

A „Sajtótörvény” a XVIII. törvénycikk. Szemere Bertalan fogalmazta. Megszűntették a cenzúrát, a privilégiumokat. Kimondta a sajtószabadság elvét: gondolatait bárki szabadon terjesztheti. A lap- és könyvkiadáshoz nem kellett előzetes engedély. Be kellett jelenteni a nyomda, kiadó alapítását. A lapkiadásnál biztosítékot (kauciót) kellett letenni (öt- vagy tízezer Ft-ot - a hírlapokra az utóbbit, a folyóiratokra az előbbit). Utólagos felelősségre vonás volt, a kárvallottat a kaucióból fizették ki. A törvényben felsorolt vétségek tényét esküdtszék ítélte meg (a büntetést a szakbíró szabta ki). Részletesen felsorolták a vétségeket és azt, hogy mennyit kell fizetni értük.

Nyomdászat: 1848–49-ben 53 városban 82 nyomda működött; jelentékenyek: Landerer-Heckenast, Egyetemi Nyomda, debreceni Városi Nyomda (1849), bankjegynyomda (új alapítás, vezetője Landerer Lajos, az üzem ment a kormánnyal), új fajta: tábori nyomdák (hadtestparancsnokságok mellett); nyomdászmunkásság szervezkedése, nyomdai árszabás.

Könyvkiadás: nem kedveztek a forradalmi idők, a fegyveres harcok; számottevő kiadói tevékenység (főleg: Heckenast, Emich, Geibel Károly), 1848-ban 739, 1849-ben 222 (összesen: 961) kiadvány; többségük politikai röpirat, szónoklat, törvény, alapszabály, katonai utasítás, egyéb közérdekű kiadvány (együtt: 423), népszerű a verses ponyva (87 – törvények ismertetése népszerűsítő formában, krónika a katonai előkészületekről, csatákról), tudományos munkák (emlékiratok, hadtudomány, közgazdaság, jog, orvosi, műszaki stb.).

1849–1867

Önkényuralmi viszonyok (neoabszolutizmus), 1855 – osztrák oktatási reformok (Thun-féle iskolatörvény).

Cenzúra: sajtóellenőrzés visszaállítása (bár Ferenc József az előzetes ellenőrzést nem hozta vissza); először katonai törvényszékek ítélkeztek (főként Ferenc József császár és az osztrák hadsereg védelmében); aztán a rendőrök kezébe kerül az utólagos cenzúra; megintési rendszer: ha az osztrák politikával szemben állás, akkor szigorú megintés, majd felfüggesztés;

a lapszámokat terjesztés előtt kellett bemutatni a rendőri hivatalnokoknak (nagy anyagi kockázat); 1851. visszaállították a revíziót (külföldi sajtótermékekre) → könyvtermés, időszaki sajtó csökken, érdektelen munkák, kötelespéldány-szolgáltatást megszigorítják; 1852. új, osztrák „sajtótörvény” (császári rendelet): a sajtóügyet a polgári hatóságok jogkörébe utalta; 1850. hirdetési adó, 1853. postai kémszolgálat, 1857. hírlapbélyeg; 1859–61. némi enyhülés; 1861-től (a provizórium idején) ismét kemény fellépés (sajtóperek, eljárások), 1865 után ismét könnyebb a helyzet.

Nyomdászat: mennyiségileg nincs lényeges visszaesés (1850: 75, 1866: 106), 1859-től Magyarországon is gyártanak gyorssajtót; 1853. feloszlatták a nyomdászok segélyező egyesületét, 1862. Pest-budai Könyvnyomdászok Vándorló- és Betegsegélyező Egylete, 1866. Budapesti Nyomdászok Önképző Egylete, 1865. az első nyomdász szaklap (Gutenberg – Eger); papírgyártás alacsony szintű; jelentősebb nyomdák: Trattner-Károlyi, Landeres-Heckenast, Emich, Egyetemi Nyomda (visszaesés, kormányzati beavatkozás) stb., vidéki nyomdák szerepe erősen csökken

Könyvkiadás: kapitalizálódás tendenciája folytatódik, de még élnek a korábbi formák, pl. nyomdák kiadói tevékenysége, előfizetés-gyűjtés; az írói gárda 1849 után szétszóródott, később az értékes alkotások aránya nő; két legjelentősebb kiadó: Landerer-Heckenast (Heckenast Gusztáv irányításával), Emich Gusztáv (kiemelkedő terméke: a Képes Krónika hasonmáskiadása, 1867. a párizsi világkiállításon nagydíjat nyert).

Könyvkereskedelem: Heckenast-cég (röplapjai, hirdetései, raktáron lévő könyvekből sorozatok), Emich Gusztáv, Lampel Róbert, Ráth Mór (1857, a következő évtizedben politikai és irodalmi központ).

22., A magyarországi és erdélyi időszaki sajtó a XIX. század első felében, 1848–1849-ben és az önkényuralom korában (1800–1867)

1800–1848

Magyarországon és Erdélyben (két különálló rendi monarchia) idegen uralom volt (Habsburg-ház). I Ferenci hivatalnok király volt (mindent ő személyesen akart intézni).

A reformkorra (1830-as évektől) nyilvánvalóvá vált, hogy Pest-Buda kulturális központtá erősödik.

Cenzúra-szervezet. II. József alakította ki. Minden nyomtatásban megjelenő szellemi terméket előzetesen be kellett mutatni a cenzornak, ő foglalt állást. Cenzor működött a helytartótanácsnál Budán (világi személy), Pesten a királyi katolikus jogakadémián (katolikus pap); vidéken a katolikus gimnáziumok igazgatói látták el a cenzori szerepet. Cenzúra szervezet jól kiépített, de nem volt szabályozva, hogy mit tiltottak és mi a megengedett. 1840-ben, amikor Mednyányszky Alajos bárót nevezték ki a könyvvizsgálat felelősévé a Helytartótanácsban, kissé enyhült a cenzúra. A revíziót a külföldtől érkező könyvek és lapok utólagos vizsgálatánál alkalmazták, a kulturális elszigetelés eszköze.

A magyarországi rendek már a 18. században is felléptek a cenzúra ellen. A reformkorban (mint a Magyar Királyság, mind az Erdély Nagyfejedelemség vezető köreiben) egyre nagyobb erővel merült fel a gondolat, hogy a sajtóellenőrzés helytelen, majd a sajtószabadság követelése került előtérbe.

Az időszaki sajtó lassú fejlődése: 1805: egy magyar, egy latin és három német politikai újság; 1812: két magyar és két német lap; 1820-as évek dereka: hat magyar, hat német, egy latin és egy szerb lap; 1848 eleje: 33 magyar és 19 német időszaki kiadvány; fokozatos Pestre koncentrálódás.

Fontosabb laptípusok, lapok:

referáló hírlapok: Hazai Tudósítások (→Hazai s Külföldi Tudósítások), Jelenkor (1832–);

Országgyűlési Tudósítások (1832–36) – kéziratos, Kossuth Lajos írta, szerkesztette, megkerülte a cenzúrát, szakított a referáló lapok tulajdonságaival → véleménysajtó (hasonló: Törvényhatósági Tudósítások);

Pesti Hírlap (1841–) – Landerer Lajos (aki állítólag rendőrspicli volt) felajánlotta Kossuthnak, hogy legyen a szerkesztője, az első igazi politikai hírlap, a polgári véleménysajtó terméke, liberális szellem, a vezércikk meghonosítása (1844. Kossuthot félreállították, ezután a centralisták szerkesztették);

Világ (1840) – konzervatív lap (vezércikkeit gr. Dessewffy Aurél írta);

(kivételes helyzet: a Jelenkorba Széchenyi, a Pesti Hírlapba Kossuth, aVilágba Dessewffy írta a vezércikkeket);

Budapesti Híradó (1844) – konzervatív újság, gr. Dessewffy Emil irányította, a tárcarovat hazai bevezetője;

Nemzeti Újság – a katolikus klérus állt mögötte;

Hasonló differenciálódás indult Erdélyben: Erdélyi Híradó (1827-48, ellenzéki), Múlt és Jövő (1841–48, kormánypárti).

Athenaeum (1837–43) – irodalmi lap, sok ismeretterjesztő közlemény, burkolt politizálás. (A többi irodalmi folyóirat kevésbé sikeres.) Komoly népszerűség: irodalmi divatlapok.

Enciklopédikus jellegű tudományos folyóiratok és szakfolyóiratok is ekkor indultak nálunk, akárcsak az olcsó ismeretterjesztő hetilapok. Revű-szerű folyóirat-kísérletek.

Létrejöttek mindazok a laptípusok, amelyek a polgárosult országokban korábban már kialakultak.

1848–1849

1848. ápr. 11. XVIII. törvénycikk, a forradalmi sajtótörvény. Megszűntette a cenzúrát, a privilégiumokat, azaz gondolatait bárki szabadon terjeszthette. A lapkiadáshoz nem kellett előzetes engedély, csak be kellett jelenteni a nyomda, kiadó alapítását. A lapindításhoz biztosítékot (kauciót) kellett letenni, a folyóiratokra 5000, a hírlapokra 10 000 Ft-ot. Az utólagos felelősségre vonás elvét érvényesítette, a sajtóvétségről esküdtszék ítélkezett. A törvény részletesen felsorolta a vétségeket, a büntetési tételeket is.

A polgári forradalom és a nemzeti szabadságharc időszakában a lapok igazán olvasott, az eseményekkel lépést tartó kiadványok – különböző politikai irányzatok, csoportosulások adtak ki lapokat, a kormány hivatalos lapot (Közlöny).

1848: megnőtt a sajtótermékek száma: 32 magyar, 43 német, 3 román, 5 szlovák, 2 szerb és 1 horvát, összesen 86 új lap indult (csatlakozva a meglévő 59-hez); zömük Pesten (103), de a vidéki politikai sajtó is fellendült (pl. Kassa – Ábrázolt Folyóirat c. képes újság, Debrecen – Alföldi Hírlap); a példányszámok nem túl magasak (1848. november: a 23 pesti lapnak 21 487 postai előfizetője volt); legjelentősebb lapok: Közlöny, Kossuth Hírlapja, Marczius Tizenötödike, A Nép Barátja (nemzetiségi nyelveken is), Pester Zeitung.

1849: több lap megszűnt, néhány új indult; Debrecenben: Esti Lapok (Jókai Mór), Debreczeni Lapok (radikálisok), Alföldi Hírlap; tábori újságok (utolsó: Komáromi Lapok, 1849. okt. 1.).

1849–1867

Az 1850-es években, majd 1861–65 között: szigorú sajtóellenőrzés (bár Ferenc József császár az áprilisi sajtótörvényt nem helyezte hatályon kívül, de nem tartotta be). Az utólagos ellenőrzés eszközei: a lapszámok kötelező bemutatása terjesztés előtt (nagy anyagi kockázat), megintési rendszer, hirdetési adó, hírlapbélyeg, postai kémszolgálat, rendőri eljárások, sajtóperek.

1849 második felében csaknem minden folyóirat, újság megszűnt. Lassú ébredés, majd fokozatos előrelépés mennyiségileg és színvonalban is, a hatvanak években már a differenciálódás is újból erőteljesebb. Most is jellemző: a könyvkiadók tevékeny részvétele a lapkiadásban (pl. Emich, Heckenast).

A sajtó polgárosodása az önkényuralmi viszonyok közepette is végbemegy: több lap (1850: 15, 186. 44, 1867: 119 magyar nyelvű orgánum), magasabb példányszám, vasúti szállítás, több előfizető.

Fontosabb laptípusok, lapok:

kormánylap (Budapesti Hírlap – hivatalos közlöny, politikai cikkeket is közölt);

félhivatalos lap (Magyar Hírlap – nem a kormány adja ki, de a kormány adja az információkat, a kormány törekvéseit támogatja);

politikai irányzatok lapjai: Pesti Napló (1850–, nemesi ellenzék, később liberális, szerkesztője Kemény Zsigmond), Magyar Sajtó (1855, szembefordul a Deák Ferenc politikájával), Idők Tanúja (1859–60, katolikus restauráció programja), Pesti Hírnök (1860–68, konzervatív), 1860–61: a felirati és a határozati párt saját lapja volt, Politikai Hetilap (1865–66, Eötvös József lapja, kiegyezés direkt előkészítése);

irodalmi lapok: Hölgyfutár (1849-64, irodalmi napilap, Nagy Ignác), Fővárosi Lapok (1864–, folytatása, Vadnay Károly) stb.;

közművelődési, enciklopédikus lapok (ismeretközlő lapok): Vasárnapi Újság (1854–1921, a vidéken élő köznemességnek és értelmiségnek, fametszetes illusztráció, majd sok fotó, induláskor Pákh Albert szerkesztette), MaGyar Nép Könyve (1856), Magyarország és a Nagy Világ (1865–1884);

revü-kísérletek: Új Magyar Múzeum (1850–60, MTA, Toldy Ferenc), Budapesti Szemle (1857–59, majd 1865-től hosszabb életű);

élclapok: gyakorlatilag politikai hetilapok, pl. Üstökös (Jókai Mór), Bolond Miksa;

szaklapok: pl. Orvosi Hetilap (1857–, mindmáig él), Jogtudományi Közlemények (1863–, megszakítással ez is él);

gyermek- és ifjúsági lapok.

Új vonás: az emigrációs irodalom megjelenése, először: 1853, USA, Magyar Száműzöttek Lapja

23., A magyarországi könyvkiadás és a könyvművészeti mozgalom jellemzői a dualizmus korában és a két világháború között (1867–1944)

Dualizmus kora: 1867–1918.

Kiegyezés után → Osztrák-Magyar Monarchia. Meghonosodott a modern technika, látványos a városiasodás, felgyorsult kapitalista fejlődés (gazdaságilag az európai átlag fölött). 1873. Pest, Buda, Óbuda egyesítése → Budapest; közigazgatás átszervezése, társadalom átrétegződése, nemzetiségi ellentétek. Kulturális élet élénk mozgása; 1868. népoktatási törvény – általános tankötelezettség → 1870. a lakosság 40 százaléka tudott olvasni, 1910. már a 70 százalék, a potenciális olvasók száma megnőtt. Kilépés az elmaradottságból, felzárkózás az európai középmezőnyhöz.

Nyomdászat:

1872. szabad iparnak nyilvánítják, 1884. képesítéshez kötik.

Nyomdák száma tetemesen nőtt: 1866. 106, 1900. 680, 1914. 1261; végbement a technikai korszerűsödés. Megnőtt a papírgyárak száma.

Tőkés jellegű, nagykapacitású nyomdaipar. Nyomdászok és nyomdászmunkások száma is szaporodott; szervezkedésük, a nyomdászati szakirodalom fejlődése. A nyomdai díjak alacsonyak voltak, szaporodott a kiadott nyomtatványok száma, a lapok olcsók.

Könyvkiadási viszonyok:

Sajtószabadság a gyakorlatban érvényesül! Előnyös volt a szerzői jogi törvény 1875-ben, 1884-ben újat hoznak.

Könyvkiadás keretei bővültek, szervezeti formái változtak. Kialakultak a nagy kapitalista kiadói vállalatok (részvénytársaságok), amelyek a piacot uralták.

Atheneaum (1868): Emich Gusztáv cégéből (Petőfi és Madách kiadója) alakult; 1918-ban a legnagyobb kiadó- és nyomdavállalat; sikereket sorozataival ért el (pl. Athenaeum könyvtár, Műveltség könyvtára, Szociológiai könyvtár);

Franklin Társulat (1873): jogelődje Heckenast Gusztáv vállalata; legsikeresebb szakasz: 1904-1913 (König Gyula vezetése); sorozatai: pl. Olcsó könyvtár (1875–1922), Magyar remekírók.

Révai-Testvérek (1880, 1895): Révai Mór János futtatta fel a céget; 1880. Regényvilág (olcsó sorozat); ő alkalmazta először a részletfizetést; a ponyvák ellen is fellépett; 1895. családi részvénytársaság; két nagy vállalkozása: 1885–1901. Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, 1894–98. Jókai műveinek száz kötetes díszkiadása; 1911-től Révai Nagy Lexikon.

Pallas (1884): kizárólag lexikonok kiadása; 1893–97. Pallas Nagy Lexikona (16+2 kötet) – az első magyarországi teljesen önállóan készült lexikon (korszerű, színvonalas);

Singer és Wolfner (1885): az ún. művelt középosztálynak szóló könyvek, folyóiratok.

Szent István Társulat (1848, rt: 1904): a katolikus klérus állt mögötte.

A közepes és kis kiadók csak akkor tudtak megmaradni, ha valamilyen sajátos piaci szeletet találtak, pl. Ráth Mór: családi, gyermek és honvédirodalom, közelmúlt és jelen magyar klasszikusai; Abafi (Aigner) Lajos: magyar irodalom filológiai termékei, sorozatot is alkotott; Lampel–Wodianer. Néhány tudományos társaság, nyomda, szervezet is működik kiadóként, pl. MTA (történészek, szociológusok munkáit adták ki), Kisfaludy Társaság (Shakespeare művei, magyar népköltészeti gyűjtés), Egyetemi Nyomda (a szerepe jelentős, de nem bírta a versenyt a nagy kapitalista kiadókkal, anyagi gondok miatt).

1878. Magyar Könyvkereskedők Egyesülete (főszervező: Abafi Lajos); új név: Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete; kiadványuk a Corvina (hetilap) amelyben kurrens bibliográfiát is közöltek. 1882: első Országos Könyvkiállítás (Budapest, a világon elsőként). 1913. nemzetközi kiadói kongresszus (Budapest).

Kialakultak új kapitalista vonások: profitorientált kiadói tevékenység, a fiatal írókat kevésbé támogatták a nagyobb kiadók, csekély honorárium a kezdő íróknak (→újságírással is foglalkoztak); részletüzlet elterjedése; lektori intézmény bevezetése (1904. Franklin Társulat lektorált elsőként); a könyvpropaganda és a kritika nem mindig válik el egymástól. A szocialista tendenciájú kiadás is megjelent.

Mennyiségileg az 1900-as évek elejére Magyarország felzárkózott, a regisztrált címek: 1876. 1716, 1890. 2510, 1898: 5665. Példányszámok (átlagban): könyveknél 2000, füzeteknél húsz-harminc ezer.

A kiadványok 57-60 %-a tudományos és ismeretterjesztő irodalom. Az elsőszámú olvasnivaló 1880-tól a szépirodalom; a szépirodalmi művek kb. egyharmada fordítás. Könyvtári felmérés 1911-ben, a legnépszerűbb írók: 1) Jókai, 2) Mikszáth, 3) Benedek Elek, 4) Verne Gyula, 5) Gárdonyi Géza. Valójában a ponyvatermékek, a kaland- és detektívregények a legolvasottabbak.

A kiadott könyvek 82-84 5-a magyarnyelvű. Német: kb. 10 %, a többi nemzetiség hátrányos helyzetben. A latin nyelvű kiadás visszaesett.

Könyvkereskedelem: 1850. 47 könyvkereskedés; 1900. 300 könyvkereskedés (európai középmezőny).

Könyvművészeti mozgalom:

Hazánkban is díszes kiadványokkal léptek fel a kiadók; kiváló illusztrátorokat alkalmaztak (Zichy Mihály, Munkácsy, Rippl-Rónai stb.). Néhány tipográfiailag is értékes munka (pl. Jókai 100 kötetes).

A 20. század elején indult meg a könyvművészeti mozgalom. A kisebb nyomdák kezdeményezték.

Kner Nyomda (Gyoma): 1882. Kner Izidor alapította, 1898-ban közigazgatási nyomtatványokat kezdett el nyomtatni, báli meghívók készítése művészi szinten, 1914-ben aranyérmet nyert vele, jelentős grafikusok dolgoztak itt illusztrátorként. 1907. fia, Kner Imre vette át a könyvkiadás irányítását, tipográfiai kísérletei jeles művészek (főleg Kozma Lajos) közreműködésével.

Tevan Nyomda (Békéscsaba): 1903. Tevan Adolf alapította; fia, Tevan Andor szintén kiváló tipográfus, 1913-ban elindított egy sorozatot Tevan könyvtár címmel: szép tipográfia, díszes borító, sok illusztráció.

Nyugat Könyvkiadó (Budapest): 1911. Falus Elek tervezte és rajzolta a kiadványok fedőlapjait, 1913-ban csődbe ment

1918–1945

Első világháború végén: Osztrák-Magyar Monarchia szétesése, Magyarország szétdarabolása.

1918. polgári forradalom, kísérlet a tiszta demokratikus formák megteremtése. 1919. Tanácsköztársaság: szovjet-orosz modell a könyvkultúrában is, államosítások, a polgári szellemű sajtószabadság felszámolása.

Két világháború között: felemás kulturális fejlődés: egyik oldalon: Szent-Györgyi Albert, Kodály, Bartók, fejlett szépirodalom, a másikon: elmaradottság. Nyomasztó Budapest-centrikusság. Klebelsberg Kunó gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter: elitkultúra fejlesztése, tanyasi iskolák. A második világháború magával sodorta az országot is, a végén fasiszta diktatúra, újabb vereség.

Nyomdászat:

A kapacitás túl bő, kihasználatlan; 1922-ben 600 nyomda és 3600 nyomdász. A nagy nyomdák a fővárosban. Kiesés a papírgyártásban, egy üzem maradt a trianoni határokon belül (Diósgyőr), exportra szorulunk; új gyárakat kellett építeni.

Könyvkiadási viszonyok:

1921. szerzői jog újraszabályozása; 1922. csatlakozunk a berni egyezményhez.

Könyvkiadást az állam ellenőrizte (eltérő mértékben); pl. revízió, postai szolgáltatástól való eltiltás, elkobzás; 1944. német megszállás után zsidó szerzők műveinek bezúzása (kb. 450 000 kötet őrlőmalomba).

1920–30-as évek fordulóján Magyarország az európai középmezőnyben; kiadványok száma: 1928. 3300, 1938: 3200, 1942: 13 000 (területi visszacsatolás után, sok kis terjedelmű füzet). Magyarra fordított könyvek száma nő, magyar szerzők számos művét idegen nyelven itthon tették közre.

A kiadói szervezet hasonlóan működött, mint a dualizmus korában: a nagy kapitalista részvénytársaságok uralták a piacot (több mint egyharmaddal), közép- és kis- és törpekiadók, intézmények (második harmad), magánkiadások (több mint egynegyed). Egyetemi Nyomda: felzárkózik, támogatták, magyarságtudományi sorozat (Magyar történet, Magyar néprajz, Magyar föld, magyar faj). Légrády testvérek – ponyva kiadása, „sárga rémek”.

A szépirodalmi művek 30 %-a ponyva (1938), a példányszámok 70%-a. Kormányzati fellépés, továbbá: Debrecenben irodalmi ponyvaper.

A könyvek olvasói: jómódú közép- és felső rétegek („a művelt nagyközönség” – itt: értelmiségiek, hivatalnokok), munkások, parasztok egy része.

Könyvkereskedelem:

Kevés önálló kereskedés, inkább kiadóval együtt vagy papírkereskedésben. 528 könyvkereskedés volt (nagy részük papírkereskedés is).

1929. könyvnap megszervezése (Supka Géza) – közös kiadói és kereskedői akció.

Könyvművészeti mozgalom:

Kner és Tevan folytatta munkásságát, de 1944-ben elhurcolták őket (előbbi egy koncentrációs táborban halt meg).

Kner Imre: egyaránt kísérletezett a régi magyar tipográfia és a régi magyar díszítőelemek felújításával és a tiszta tipografikus formákkal (1920. Három cseppke könyv, 1921. Kner klasszikusok, 1921–22. Monumenta Literarum, 1940. Misztótfalusi Kis Miklós Maga mentsége), jelentős nemzetköz elismertség, itthon közömbös fogadtatás.

Tevan Andor: amatőr sorozata (1920–25, majd 1943), néhány jelentős könyvművészeti alkotás (pl. 1943. Heltai Gáspár: A bölcs Esopus…).

Mellettük, hatásukra más nyomdák, kiadók is szép könyvekkel jelentkeztek: Nyugat, Hungária, Officina, Exodus, Egyetemi Nyomda stb.

1920. Magyar Bibliofil Társaság – fő programja: a művészi magyar könyv támogatása, saját kiadványokkal is, könyvkiállításokkal, folyóirattal (Magyar Bibliofil Szemle).

Jeles könyvtervezők, illusztrátorok és könyvkötők működtek.

24., A magyarországi sajtóviszonyok, lapkiadás a dualizmus korában és a

két világháború között, a rádiózás hazai megjelenése (1867–1945)

Kiegyezés után meghonosodott a modern technika, látványos a városiasodás, gyors kapitalista fejlődés. A népoktatási törvény nyomán nőtt a potenciális olvasók aránya. Érvényesült a sajtószabadság, törvény született a szerzői jog védelmére. Hírszolgálat: Magyar Távirati Iroda (1880. magáncég, 1918 őszén államosítják).

A nyomdai díjak alacsonyak voltak, a lapok előállítása olcsó, a hírlapkiadók fontos bevételi forrása a hirdetés. A hirdetés sajátos formája a pausálé (átalány): hirdetési felületet vettek, de nem biztos, hogy felhasználták (fizettek azért, ami nem jelent meg). A zuglapok, a revolversajtó szerkesztői zsarolták a potenciális hirdetőket, hogy ne közöljenek bizonyos hírt.

Eleinte a könyvkiadók jelentették meg a fontosabb lapokat: Athenaeum, Franklin Társulat stb.

Aztán létrejöttek a nagy, kapitalista lapkiadó vállalatok (majd sajtótrösztök):

1878. Pesti Hírlap – az első korszerű polgári hírlap; Légrády Testvérek – az első kapitalista lapkiadói vállalkozás.

1881. Budapesti Hírlap –Rákosi Jenő erre alapított egy lapkiadói részvénytársaságot.

1896. Esti Újság (Rákosi Jenő) – az első hazai bulvárlap.

1898. Tolnai Simon lapkiadó vállalata; népszerű képes hetilapja a Tolnai Világlapja (az első világháborúban fotoriporterek küldött a frontvonalba).

1910. Az Est Rt. (Miklós Andor) – Az Est bulvárlap, megvett hozzá még két újságot: Pesti Napló, Magyarország →első magyar lapcsalád (igen magas színvonal, kitűnő irodalmi rovat); Miklós Andor 1917-ben az Athenaeum részvényeit is megveszi.

1918. Központi Sajtóvállalat – római katolikus egyház hozta létre, összevonva a lapjait.

Korabeli lapféleségek: független (”pártok feletti”) politikai lapok; szenzációsajtó termékei; munkáslapok; vicclapok (voltaképpen politikai lapok, legismertebb: Borsszem Jankó – Deák párt, majd Tisza Kálmán mellett); irodalmi napilapok; családi hetilapok (pl. Új Idők); tudományos folyóiratok és szaklapok (pl. Századok, Magyar Könyvszemle).

Az időszaki sajtótermékek magas száma: 1867. 119, 1901. kb. 1000, 1910: 1878. Viszonylag kevés a hosszabb életű hírlap, folyóirat, sok a sikertelen próbálkozás.

1910. a hírlapok 85 %-a magyar, 9%-a német nyelvű, a folyóiratok 86%-a magyar, 5% alatti a német. (A hírlapok száma messze eltér a népességen belüli 50-51%-os aránytól.)

A hazai sajtó is betöltötte a hármas funkciót: jövedelmező üzleti vállalkozás (hírlapok, hetilapok); döntő szerep a politikai közvélemény formálásában; a műveltség terjesztése, a társadalmi tudat, közízlés alakítása.

A legmagasabb szinten a magyar sajtó; ehhez nagyban hozzájárult: sok író, tudós, művész szerepet vállalt az újságoknál: pl. Jókai, Mikszáth, Herczeg Ferenc, Gárdonyi, Ady, Kosztolányi, Krúdy, Móricz Zsigmond, Kaffka Margit, Molnár Ferenc, Gratz Gusztáv, Lyka Károly, Prohászka Ottokár (katolikus püspök).

Az első világháború alatt hátrányos változások: 1914. restriktív sajtótörvény, háborús cenzúra, kevesebb lap (a népszerűbbek viszont magasabb példányszámban).

1918–1945

Hatályban az 1848-as és 1914-es sajtótörvény – 1938-ig.

Korlátozások: minden nyomda köteles volt hitelesített listát vezetni a sajtótermékeiről és egy példányt megküldeni az illetékes ügyészségnek; 1920. új időszaki lap indításához csak a miniszterelnök adhatott engedélyt, a belügyminiszter felhatalmazást kapott a betiltásra, ha veszélyezteti a belső rendet, biztonságot vagy külső érdekeket sértett. A legfeljebb évente tízszer megjelenő folyóiratokhoz nem kellett engedély.

Hatalmi eszköz a papírkiutalás, akárcsak a szubvenció (állami pénzkiutalás a vidéki lapoknak).

A sajtóélet ezek ellenére élénk volt, mennyiségi növekedés, 1930 körül a lapok számában is az európai középmezőnybe tartozunk: 1930. 1230, 1934. 1477, 1938. 1934; utána visszaesés.

1938. új törvénycikk a sajtóról (XVIII. a sorszáma, akárcsak az 1848-asé): hatályon kívül helyezi a 48-as törvényt; minden időszaki lap indításához engedély kellett; a meglévő lapokat is revízió alá bocsátották, csökkenteni akarták a kiadott lapok számát; az eljárást a Sajtókamarára bízták (1938-ban állították fel): 411 sajtóterméket szüntettek meg, illetve nevet kellett változtatnia, vagy be kellett olvadnia egy másik lapba; az intézkedések elsősorban a zsidó érdekeltségű lapok és újságírók ellen irányultak.

1939. bevezették az előzetes cenzúrát; Teleki Pál miniszterelnök megszűntette, viszont szigorították az utólagos ellenőrzést.

A területi visszacsatolások után a lapok száma megnő: 1942-ben 1200 fölött.

A postán terjesztett lapok száma kb. ugyanannyi, mint korábban. A politikai lapok száma kisebb, mint egyharmad, példányszáma azonban 70-72%. Szaklapok kétharmados arányban a címek, 10 %-ban a példányok alapján. Budapest fölénye tovább nő, az országos terjesztésű lapok 96% -a itt jelenik meg. Egyetlen országos hírlap sincs vidéken. A kisvárosi lapokat csak adott helyen terjesztik.

Országos folyóiratok viszont vidéken is jelentek meg, pl. Debreceni Szemle (1927–44, évente 10 szám, az egyetem lapja volt, felváltva egy-egy humán és reál szám; Helikon (Debrecen, 1938–44, irodalomtudományi folyóirat, több nyelven egy folyóiraton belül, az országhatáron kívül is terjesztették).

Régebbi, színvonalas tudományos folyóiratok: Egyetemes Philologiai Közlöny, Századok (történelmi folyóirat), Katolikus Szemle, Protestáns Szemle. Literatura: művelődéstörténeti esszéfolyóirat, ismeretterjesztő igényű, egyedülálló, rajzokkal illusztrált cikkek.

A hírlapok csoportjai politikai-ideológiai hovatartozás szerint: 1) polgári konzervatív liberális irányzat (a legnagyobb példányszámú lapok: pl. Pesti Hírlap, Az Est-lapok, Esti Kurír); 2) baloldali/ellenzéki lapok, munkásmozgalmak lapjai (pl. Népszava, Magyar Nemzet – náciellenes, háborúellenes lap); 3) jobboldali, szélsőjobboldali lapok.

Rádiózás

1925. decemberében indultak a rádióadások. Alap: 5000 előfizetője volt a Telefonhírmondónak. Összevonták a magyar filmhíradót, a rádiót és a telefonhírmondót. A társaság elnöke Kozma Miklós tábornok, médiapolitikus, Horthy barátja. A pártoktól és a kormányzattól megtartotta függetlenségét, a népművelődést is szolgálta. Halála után utódja is katona, a német megszállásig.

1930-as években naponta annyian hallgattak rádiót (kb. 3-400 ezer előfizető), mint ahányan újságot olvastak, kb. egy millióan. Két adó (csatorna): Budapest 1 (később a Kossuth Rádió lett), Budapest 2.

Filmgyártás: 1930. az első magyar hangos film, majd a játékfilmgyártásban rekordok.

Egyre több hanglemezt gyártottak és forgalmaztak.

25., A külföldi magyar nyelvű könyv- és lapkiadás a kezdetektől a második

világháború végéig (1853–1945)

1853. USA – Magyar Száműzöttek Lapja, hamar megszűnik.

Bukarest: értelmiségi magyarok először adnak ki lapokat.

USA: kivándorló magyarok számára lapok, könyvek (egyházmegyei naptárak, emlékkönyvek, egyházközségek története stb.); az újságok az óhaza eseményeiről tudósítanak (a magyar kormányok támogatták anyagilag), kapcsolat az amerikai magyarok között. 1918-ig 165 amerikai magyar lap. Olvasóik zömmel munkások. Szocialista orientációjú, egyház és élclapok. Alacsony színvonalat képviseltek (újságírók és alkotó értelmiségiek nemigen emigráltak), széles levelező hálózat, közönségszervező funkció a bevándorlók között. New York és Cleveland a két központ (Clevelandben mintegy kétszáz ezer magyar élt, vagyis a második legnagyobb magyarlakta város a világon).

Oroszország: 500-600 000 magyar hadifogoly (köztük újságírók, grafikusok stb.); kézzel készített újságok; 42 ilyen lapról tudunk. 1917 után a bolsevikok nyomtatva is adtak ki magyar lapokat: a békevágyat akarták erősíteni, meg akarták nyerni maguknak a hadifoglyokat a szocialista forradalomnak.

A két világháború között teljesen új helyzet alakult ki: megnőtt az ország határain kívül élő magyar népesség száma, nagyrészt a területi elcsatolások (kb. 3,5 millió magyar), kisebb részt a forradalmak résztvevőinek üldözése miatt. Három csoport (a kiadványokban is):

a kisebbségi helyzetbe került magyarság könyvei, lapjai;

a külföldre menekültek baloldali kiadványai;

a korábbi kivándorlók gócai (USA, Kanada, Dél-Amerika), továbbá a Szovjetunióban maradt volt hadifoglyok.

A dualizmus korában csak helyi jellegű és jelentőségű szellemi termékek – a két világháború között számottevő részük nemzeti érvényű, szerves része a magyar kultúrának, sőt a haladó alkotói és kiadói tevékenység jelentékeny hányada a határokon túl valósult meg.

A magyarországi kormányzat elzárkózó politikája – főleg a baloldali kiadványoktól; ellenőrzés a határon, itthon elkobzás, postai terjesztés tilalma; 1939. Külföldi Sajtótermékeket Ellenőrző Hivatal felállítása.

Szomszédos országok kisebbségi magyarsága:

Románia: kb. 1,9-2 millió magyar; 1919–40 között élénk lap- és könyvkiadói tevékenység, több mint 200 magyar tulajdonú nyomda, több mint 6100 könyv, 5600 folyóirat- és hírlapévfolyam, a könyvek kb. harmada szépirodalmi mű (pl. Benedek Elek, Tamási Áron, Kós Károly, Áprily Lajos, Reményik Sándor, Dsida Jenő); fontosabb kiadók: Minerva (Kolozsvár), Erdélyi Szépmíves Céh (Kolozsvár), Erdélyi Helikon (Marosvécs), Erdélyi Múzeum-Egyesület stb.; időszaki sajtóterméke: kb. 20-30 napilap, tudományos folyóiratok (Erdélyi Múzeum, Korunk stb.)

Csehszlovákia: kb. egy milliónyi magyar (Felvidék, Kárpátalja); kedvezőbb politikai körülmények (polgári demokratizmus); több vonatkozásban is sajátos rétegeződés: politikai-világnézeti (jobboldali konzervatív polgári rétegek, együttműködő aktivisták, baloldali csoportok), területileg (Pozsony és Kassa rivalizálása), kiadók szerint (Kazinczy Társaság Könyvbarátai, Masaryk Akadémia – együttműködők, Prager Kiadó – szociáldemokrata); jeles alkotók (Fábry Zoltán, Forbáth Imre stb.); a könyv- és lapterjesztés is megosztott, sok nehézséggel küzdött.

Jugoszlávia: kb. 600 ezer magyar (Vajdaság), szűk keretek; egymás mellett: hagyományos, konzervatív, polgári törekvések és az ide menekültek haladó irányzatai; könyvkiadás: néhány nyomda és szerzők, főleg: Újvidék, Szabadka; hírlap- és folyóirat-kiadás (kiemelendő: 1932. Kalangya [kévék egymásra pakolása aratáskor – a vajdasági magyarságot fogja össze], 1934. Híd – ma is megjelenik).

Nyugat-európai magyar emigráció kiadványai:

Bécs – húszas évek elején jelentős központ (kb. 50 újság és folyóirat, számos könyv).

Németország (főleg Berlin és München) – a weimari köztársaság időszakában.

Franciaország (elsősorban Párizs) – különösen a harmincas években, közel 50 lap.

Anglia – a háborús években.

Szovjetunió:

Két szakasz: 1918–1922 (polgárháború) – zömmel a hadifoglyok számára kommunista lapok és brosúrák; 1920–30-as évek fordulójától – néhány lap és az Idegennyelvű Kiadó magyar könyvei. Élénkülés, amikor Magyarország csatlakozik a Szovjetunió elleni háborúhoz.

Amerikai magyar kiadványok:

USA – 1930-as népszámlálás: közel 275 ezer bevándorolt magyar (kb. fél milliónyi magyarul tudó); 1919–44 között 166 új lap indult (1930: 328 ezres példányszám); politikailag differenciált lapok; könyvek kevésbé jelentősek (hasonlóak mint korábban).

Kanada – kb. 40 ezer magyar, jelentő lap: Kanadai Magyar Munkás.

26., A külföldi magyar nyelvű könyv- és lapkiadás a második világháború végétől napjainkig (1945–2008)

A második világháborút követő négy és fél évtizedben két régió különböztethető meg: szomszédos országok magyar népességének könyvkiadása és sajtója (kisebbségi kiadás); nyugat-európai és amerikai magyar nyelvű könyv és lapkiadás (emigrációs kiadás vagy szórványmagyarság kiadványai).

Magyar nyelvű könyv- és lapkiadás a szomszédos országokban:

Közös vonások: alulról indult, de felülről szervezett; az ottani centralizált, államosított (szocialista) struktúrába illeszkedett, gyakran állami dotációval is támogattak (kivétel: Ausztria). Ugyanakkor jelentékeny eltérések országonként. Törekvés a magyarországi kapcsolatokra (többnyire államközi egyezményekben), közös könyvkiadásra.

Románia: 1945-től folyamatos könyvkiadás, az 1950-es évek elejétől állami vállalatok. 1975. Kriterion (nemzetiségi kiadó). Erős, méltánytalan kompromisszumok, de értékes kiadványok sokasága (olyan könyvek is megjelentek Romániában, amelyek Magyarországon nem). A magyar sajtó is 1944 őszétől élt; jelentősebb lapok: Utunk, Igaz Szó, Korunk (!), Művelődés, A Hét, Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények.

Csehszlovákia (Felvidék): magyarság súlyos diszkriminációja; csak 1948-ban jelent meg az első magyar nyelvű lap. Magyar nyelvű kiadó: Madách. Fontosabb lapok: Új Szó, Hét, Irodalmi Szemle.

Jugoszlávia (Vajdaság): a feltételek itt a legkedvezőbbek; gyors talpra állás, folyamatos és sokrétű könyvkiadás; Forum Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Fontosabb lapok: Magyar Szó, Híd, Üzenet, Létünk. Első avantgarde folyóirat: Új Symposium – helyet adott olyan íróknak, akik itthon nem publikálhattak.

Szovjetunió (Kárpátalja, hivatalosan: Kárpát-Ukrajna): kb. százötven ezer magyar; folyamatosan adtak ki lapokat. A könyvek a Kárpáti Kiadó (Ungvár) magyar osztályán jelentek meg (évente két-három eredeti mű, tucatnyi fordítás).

Ausztria (Burgenland): csekély mértékben volt jelen.

Szórvány magyarság (emigráció) könyv- és lapkiadása:

Rendkívül differenciált populáció, kapitalista körülmények között. Egy dolog kötötte őket össze: szembeálltak a magyar pártállammal. A könyvkiadók (amelyeknek a száma magas) többnyire egy-két kiadvánnyal jelentkeztek, átlagos példányszám 500-1000. Korlátlan és korszerű nyomdaipari termékek álltak rendelkezésre. Magas a kiadott lapok száma (a fontosabbak: irodalmi, egyházi orgánumok, pl. Látóhatár, Irodalmi Újság, Katolikus Szemle). Ezen kiadványok fogadtatása Magyarországon a párt részéről negatív volt, az OSZK-ban zárt állományként kellett őket kezelni.

1990 után, a szocialista kísérlet bukását követően jelentős változások mindkét régióban.

A környező, szomszédos országokban a könyvkultúra és a sajtóviszonyok szocialista modellje szétesett, megszűnt. Visszaálltak a kapitalista viszonyok, többnyire érvényesül a sajtószabadság, igaz, nemegyszer a magyarokat érintő súlyos korlátozásokkal (pl. Szlovákia, Szerbia). A korábbi alapokra (államközi együttműködésre) támaszkodva, vagy új formák keresésével a kilencvenes években is megmaradt az anyaországgal (Magyarországgal) az együttműködés.

A magyar nyelvű könyvkiadás földrajzilag decentralizálódott: pl. Felvidéken új centrum Dunaszerdahely, Somorja, Erdélyben Csíkszereda. Sok új (rövidebb-hosszabb életű, néhány tartósan megmaradt) kiadó létesült, megélénkült az egyházak, egyesületek, közületek kiadói tevékenysége. A kiadott könyvek száma tetemesen megemelkedett, a könyvkiadás tematikailag és színvonalban differenciálódott; megugrott egyfelől a tudományos (főleg a történeti) művek, másfelől a bestsellerek száma és aránya. A szépirodalmi és tudományos alkotások, értékek egy része az egységes magyar nemzeti kultúra szerves része.

A lapkiadásban is szembeötlő a differenciálódás: földrajzilag, tematikailag és a hírlapoknál politikailag. Jellemző tény a lokális (helyi) lapok terjedése, ami a helyi információk (a múltra és jelenre vonatkozóan) iránti érdeklődés növekedését, valamint a helyi szellemi erők akcióképességét jelzi.

Szórvány magyarság körében a könyv- és lapkiadás visszaesett; ennek elsődleges oka a magyarországi szocialista rendszer szétesése, vagyis az alapvető, összetartó létalap megszűnt, ráadásul a jeles, az emigrációs magyarság előtt tekintéllyel bíró szerzők jó része visszatelepült Magyarországra vagy itt publikál. Noha az emigrációs könyv- és lapkiadás számbelileg mindmáig is jelentős, ám értékben és főleg hatásában elmarad a korábbi évtizedektől.

27., A könyv- és lapelőállítás új formái, a könyvkiadás fejlődése a második

világháború után (1945–2008). A könyv jövője

A második világháború után: kapitalista és szocialista országok szembenállása, az USA és Szovjetunió közötti ellentét; a gyarmati rendszer felbomlása, az ún. harmadik világ; tudományos-technikai forradalom (műanyagok térhódítása, atom- és űrkutatás, számítástechnika fejlődése), kultúra terén mennyiségi növekedés és uniformizálódás (amerikanizálódás), küzdelem a nemzeti kultúra megőrzéséért, a lokális értékek megtartásáért; gyors gazdasági fejlődés, majd a szocialista országokban megtorpanás, válság;1990 körül: szocialista világrendszer és a Szovjetunió szétesése, ún. rendszerváltás, rekapitalizáció.

A könyvelőállítás eszközrendszere gazdagodott:

fényszedés: a betűket fényképészeti úton állították elő; 1948, USA, Fotosetter (fényszedőgép), több mint száz szabadalom; (eltűnt a számítógépes szedés miatt);

írószedés: mechanikus írógépekkel rögzített szövegek; kis példányszámú tudományos publikációk többszörözésére (xerox-technikával) volt jó, ezeket nevezték sokszorosítványnak (pl. nincs sorkizárás! – csak bizonyos elektromos írógépeken lehetett);

számítógépes szövegszerkesztés, nyomtatás;

képelőállítás, a fototechnika alkalmazásában legalább 100-150 eljárás; megalkottak a számítógépes képkészítő rendszert is (USA), finom eljárások a színes nyomatásra;

műanyag sztereotípia (1950-től);

könyvgyártó gépek (pl. Cameron): szedéstől kezdve a kötésig mindent automatikusan végez (integrált berendezés) – a hagyományos könyvgyártás csúcsa.

Felgyorsul a kötészet. Megújult a papírgyártás, fő alapanyaga a fa (95-97%), a papír savtalanítása.

Az elektronikus könyv:

1980-as években elkezdték az elektronikus lapok kiadását, közzétételét.

Új kiadványfajta: elektronikus könyv (e-book): először CD-ROM (kompakt-lemez; első ilyen kiadó: 1986. Japán, 1987. USA), később: DVD, legújabban: blu-ray. Online elérhető könyvek, hírlapok. Sőt újfajta számítógépes információhordozó.

Az elektronikus könyv kettős vonatkozásban hozott újat:

formai változás: ismét megváltozott a könyv alakja: lemez (korong), óriási információmennyiség tárolására (rögzítésére) alkalmas; csekély helyigény;

tartalmi, minőségi változás: multimédiás dokumentum megjelenése (együtt: szöveg, hang, állókép, mozgókép).

A közlés nagy hatóköre és rendkívüli gyorsasága.

A digitalizált könyv: analóg (nyomtatott, kéziratos formában) módon előállított szöveg elektronikus másolata (digitalizálása) – óriási esély a kulturális örökség megmentésére és átörökítésére. A könyvkiadás és –forgalmazás számára is új esélyt kínál

Könyvkiadás fejlődése:

A nyomtatott könyv kiadása a jóslatok ellenére nő, nem állt meg. (McLuhan azt hitte, hogy a képi információ fogja kiszorítani a betűt). A példányszámokat nem ismerjük, mert üzleti titok; feltehetően lassú csökkenés.

Mennyiségi növekedés okai: kapitalista országok belső piacának kibővülése; szocialista országok tudatos könyvkiadási politikája; gyarmati országok felszabadulása, nemzeti könyvkiadás gyarapodása; technikai fejlődés (könnyebb, gyorsabb előállítás).

Tovább él a két alapvető modell a könyvkiadásban: üzleti vállalkozás (kapitalista); államosított (szocialista). A felszabadult gyarmatok közül volt (van) olyan, amelyik az előbbit, és van, amelyik az utóbbit választotta.

Kapitalista struktúra (fejlett ipari országok, USA, Japán, Németország, Nagy-Britannia stb.): kiadói konszernek uralják a piacot; a könyvforgalomban egyre nagyobb helyet követelnek az áruházak, szupermarketek, a könyvek egyharmada nem könyvesboltokból kerül a vásárlók kezébe; a színes borítóknak, védőlapoknak komoly reklámhordozó szerepe van; multinacionális jelleg a második világháború után felgyorsul, amerikanizálódás; zsebkönyv, képregény elterjedése (füzetes forma, olcsó, nagy haszon); a bestseller fontossá vált az emberek számára; egy időben kalózkiadások (szerzői jog direkt megsértése, nem fizetnek jogdíjat), az UNESCO és az államok egyre határozottabban fellépnek ellene; a könyvkiadók a médiában is igyekeznek szert tenni gazdasági bázisra, újabban internetes lehetőségeket pénzelnek.

Szovjetunió, szocialista országok: államosítás, központosított könyvkiadás; a könyvkiadók állami cégek, az állam felügyelte a kiadást, profilozás (szakosították a kiadókat), olcsó könyvek, kettős cél: művelődési célok (minél többen értékes irodalmat olvassanak), politikai, ideológiai agitáció; mennyiségileg nagyobb kiadás, mint a kapitalista országokban, de kirekesztő szemlélet (bizonyos témáról nem írtak, bizonyos szerzőket nem adtak ki). A kapitalista struktúra negatív vonásainak hatékonyabban tudtak ellenállni (az állami dotáció és állami felügyelet révén).

A kiadott könyvek számát tekintve 1990-ig mindig a Szovjetunió állt az élen az abszolút statisztikában (80-85 000 mű), aztán az USA (55-65 000 cím). Ha viszont a kiadott műveket a lélekszámhoz viszonyítjuk, akkor a kis lélekszámú, de kulturálisan magasabb szinten álló országok állnak az élen (Dánia, Svédország stb.).

Élénk nemzetközi együttműködés; 1946. UNESCO (az ENSZ nevelésügyi, kulturális, tudományos szervezete) vállalta a könyvkiadás nemzetközi pártfogását, Nemzetközi Könyvbizottság létrehozása. 1972. Nemzetközi Könyvév magyar kezdeményezésre; az UNESCO felkarolta és elfogadta A Könyv alapokmányát (a kiadók, kereskedelem felelőssége mellett írók-olvasók közti kapcsolat).

A könyv jövője:

Problémák: Mi lesz a nyomtatott információrögzítéssel és -közléssel? Mi lesz magával az írással? (McLuhan jóslata, 1960: a képi kultúra, TV, rádió háttérbe szorítja az írást, a könyvet → a Gutenberg-galaxis vége.) A számítógép, az internet elterjedése újabb kérdéseket vetett fel; számos elmélet született

A könyv elvesztette monopóliumát, mint kultúra- és információhordozó. Úgy tűnik, az írásbeli közlés nem szűnik meg. A nyomtatott könyv funkcionális változáson megy keresztül. Az ismeretközlő (tudományos) könyvek visszaszorulnak, mert az információközvetítésnek és keresésnek sokkal praktikusabb módja az internet (kiadni drága). A szépirodalom alighanem marad papíralapú információhordozón.

Valószínűleg ezúttal is érvényesül a közlésmódok történetének törvényszerűsége: az új közlésmódok sosem semmisítették meg a korábbikat, azok egymás mellett, egymást kiegészítve működnek, közben funkciójuk változik.

Az elektronikus könyv szerepe bővül. Új lehetőség: digitalizálás (az analóg dokumentumok átmentése).

28., A sajtóviszonyok változásai, az új technikai közlésmódok előretörése a második

világháború után (1945–2005).

1940–50-es fordulójától a nyomtatott sajtó elvesztette monopolhelyzetét a tömegkommunikáció terén a rádióval és a televízióval szemben. Az emberek nagy része a TV-ből, a rádióból szerez új információkat; háttér-információ az újságban, tehát az újságból a magyarázatot szerzik. A rádió- és tv-készülékek száma nagyobb ütemben nőtt, mint a hírlapok példányszáma. A rádiózás és televíziózás, később a számítástechnika, az internet jókora hatást gyakoroltak az újságírásra, lapszerkesztésre, lapkiadásra. A közelmúlt fejleménye az ún. interaktív lapszerkesztés.

Hírlap- és folyóirodalom még jobban szétválik. A struktúra hasonló, mint a könyvkiadásban; két alaptípus: üzleti sajtó; ún. szocialista sajtó (államosított, centralizált). A gyarmati sorból felszabadult országok e kettő között választottak.

Földrajzi bővülés a gyarmatok felbomlása miatt; a nagy lélekszámú fejlődő országokban (pl. India) sok lap, magas példányszámban.

Nemzetköziesedés, a multinacionális jelleg felerősödése a sajtóban. Öt nemzetközi hírügynökség: francia (AFP), brit (Reuters), két amerikai (AP, UPI), szovjet (TASzSz); ezek versengtek egymással. Multinacionalista lapkiadó konszernek. Világlapok az 1950-es évektől (pl. New York Times, Frankfurter Allgemeine Zeitung, Le Monde).

További fontosa laptípusok:

nemzeti vagy központi lapok – országos terjesztésűek;

helyi sajtó (egy-egy város vagy közigazgatási terület hírszolgálati és publicisztikai igényeit elégíti ki) – 1950–60-as évektől helyi lapok iránti érdeklődés feltűnő megnövekedése (USA-ban figyeltek fel rá), a helyi lapok olvasottsága eléri, néhol együttvéve meghaladja az országos, központi lapok előfizetőinek számát;

bulvárlapok – szenzációk kergetése, alacsony igényszint, néhány lap színvonalas orgánummá vált;

politikai lapok, szaklapok, tudományos folyóiratok, ismeretterjesztő lapok, szabadidős magazinok, szórakoztató lapok (főleg képes újságok) – kiválnak: ún. szivárványlapok ( képes újságok, hetente, kéthetente jelennek meg, hírességek, előkelőségek életéről közölnek híreket, pletykákat stb.);

szakszervezeti, üzemi, egyházi, sport, iskolai stb. lapok;

tallózó lapok (más néven: másodközlő lapok): pl. Reader Digest.

A rendelkezésünkre álló statisztikai adatok bizonytalanok, inkább csak a tendenciákat jelzik.

Az elektronikus folyóiratok és online-hírlapok megjelenése, elterjedése. A fejlődésben folytonosság, jól érzékelhető funkcióváltozás.

Eddig a példányszámok csökkentek, a lapok száma nem; ez még inkább megfigyelhető a folyóiratoknál megfigyelhető az internet miatt. A tudományos eredmények közlésében előtérbe nyomul az elektronikus folyóirat, ugyanakkor a szépirodalmi folyóiratok száma nem csökken.

A hírlapoknál az elektronikus változat gyakran népszerűbb; e mellett egyre ritkábban adják ki nyomtatva.

Kérdés: elektronikus információhordozóknak mekkora lesz az élettartama?

Ún. technikai közlésmódok előretörése:

A tudományos-technikai forradalom látványos eredményei között: kép- és hangrögzítés, kép- és hangtovábbítás új formáinak megjelenése, a számítástechnika fejlődése, az internet.

Hanglemezgyártás: 1948. mikrobarázdás lemez, 1958. sztereólemezek, 1970. kompakt lemezek (CD), majd a közelmúltban újfajta technikák (mp3 stb.). Magnetofon új nemzedékei.

Képmagnetofon, képlemezjátszó.

Rádiózás: 1954. első tranzisztoros rádió → zsebrádió, autós rádió; megszűnik a rádió-előfizetés.

Televíziózás: 1949. színes TV-adás, 1972. kábel TV (helyi televíziózás kialakulása; szocialista országokban sokáig nem igazán engedélyezték a kábel TV-t).

Műholdas jeltovábbítás: 1962. TelStar műhold – képközvetítés.

A távközlés gyors ütemű fejlődése, majd a számítástechnika fejlődése – a kettő összekapcsolása (telematikai fordulat) → technikailag lehetségessé vált a tér és az idő korlátainak leküzdése.

29., A magyarországi nyomdászat és könyvkiadás, könyvkereskedelem szervezeti

fejlődése, mennyiségi mutatói 1945-től napjainkig

Három szakasz:

1944–1945 fordulójától 1948-ig: demokratikus átalakulás kibontakozása;

1948-tól 1989-ig: szocialista kísérlet, sztálinista, majd liberalizált;

1989–90 fordulójától napjainkig: békés fordulat, rekapitalizáció, demokratizálódás.

1944/45–1948

Ellentmondásos fejlődés, az anyagiak hiánya miatt nincs lényeges előrelépés a könyvkultúrában. Polgári, üzleti jellegű.

1944. október, Szeged – Magyar-orosz zsebszótár (fonetikus); 1944. november, Szeged – az első új kiadó: Szikra (Magyar Kommunista Párt).

1945. január 20. fegyverszüneti egyezmény – fasiszta és szovjetellenes sajtótermékek (könyvek, folyóiratok) kötelező megsemmisítése; csak egy-két könyvtár kap engedélyt a nemzeti örökség szempontjából fontos példányok megtartására.

1945. májustól rendszeres könyvkiadás, 1948-ig szerény mennyiségi fejlődés.

1945 után pár évig polgári jellegű könyvterjesztés.

1948–1989

1948-tól a kommunista célkitűzések érdekében művelődéspolitikai fordulat – erőn felül kulturális előremozdítás, új iskolák. A lakosságon belül a biológiai maximumot elérte/megközelítette az írni-olvasni tudók száma. Nyolc osztályos általános iskolák, egyre több középiskola, az egyetemeken 1990-ig közel 700 ezren végeztek. A potenciális olvasók száma fokozatosan nőtt.

Nyomdászat:

1948–49. az államosítás a nyomdákat is eléri, a vidéki nyomdák nagy része megszűnt.

1949. kormányzati intézkedések: a nyomda, kiadó, könyvterjesztés szétválasztása; nyomdák – Könnyűipari Minisztérium; kiadók – (mindenkori) művelődési tárca; könyvterjesztés – kereskedelmi minisztérium.

Új vívmányok fáziskéséssel érkeznek meg hazánkba, a nyomdatechnikai színvonal elmaradt a világ élvonalától (néhány kivétellel).

1980-as évek végétől magántulajdonba kerülhetnek a nyomdák, lehet új nyomdákat alapítani.

Könyvkiadás:

1948. a könyvkiadás szervezetének és szerkezetének átalakítása, szovjet modell. Államosítás: öt nagy állami kiadó. Országos Könyvhivatal (a cenzúra szerve, bár deklaráltan sajtószabadság; 1954. Kiadói Főigazgatóság). 1949. közép- és kiskiadók államosítása, néhány újraalakítása; kiadók összevonása, minisztériumok saját kiadókat létesítettek. 1950-től: a könyvkiadás államosított, profilozott, a művelődéspolitika szerves része és az ideológiai felvilágosítás eszköze; direkt utasítás, gazdasági támogatás megvonása; belső cenzúra működik. Széles választék olcsón, ideológiai befolyásolás. A papír szétosztása hatalmi eszköz. 1950. feloszlatják a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Egyesületét.

Nagy Imre-féle politika: 1955. új kiadók (Magvető, Corvina), összevonások.

Kádár-politika; 1957 után újabb változások, pl. Gondolat, Európa Kiadó. Megszilárdult a szerkezet. Három egyházi kiadó (állami ellenőrzéssel).

Már az ötvenes években kiépülnek a nemzetközi kapcsolatok.

1949-től javuló statisztikai adatok, a kiadványok száma és példányszáma egyaránt nő. Szépirodalom különösen nagy példányszámban. Értékes sorozatok.

Sok fordítás. Idegen nyelvű kiadás az 1950-es évektől; a hetvenes években átlag 100-110 könyv idegen nyelven.

A magyar könyvművészeti mozgalom újraéledése 1954-től, nemzetközileg is számottevő eredmények.

1969. Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése újjáalakul.

1979. gazdasági válság jelei, hatósági áremelés a könyvek terén is. Néhány kiadónál előtérbe került az önfinanszírozás.

A nem hivatalos kiadók egyre nagyobb jelenléte a piacon. Szerzői kiadások: a szerző vállalja a költségeket.

Illegális kiadók (politikai ellenzék): 1956–57-ben, majd 1981-től folyamatosan szamizdat („magam kiadó”).

A Kossuth Kiadó (az MSZMP kiadója) belső terjesztésű kiadványai – meghatározott tisztségű embereknek.

(Mind az illegális kiadványokat, mind a belső terjesztésű könyveket az OSZK zárt anyagként kezelte, nem kerültek be a nemzeti bibliográfiába sem.)

1980-as évek második felétől változások: 1988. január 1. első vidéki kiadó: Csokonai (Debrecen); az első engedélyek magánvállalkozásoknak; 1989. Kiadói Főigazgatóság megszűnik, vele a cenzúra is.

Könyvkereskedelem:

1949. május. Könyvterjesztő Nemzeti Vállalat – állami raktár, a gazdátlan könyveket itt helyezték el.

1951. május 1. Állami Könyvterjesztő Vállalat – beolvasztották az összes könyvterjesztő vállalatot, 1952. államosítják a könyvesboltokat.

1956. Földművesszövetkezeti Könyvterjesztő Vállalat → 1966. Művelt Nép KV (vidéki városok).

1972. Könyvértékesítő Vállalat (könyvtárak, szövetkezeti könyvterjesztés) → Téka.

1957. néhány kiadói is terjesztői jogot kap (pl. Akadémiai, Kossuth).

1969 őszétől könyvárverések.

Könyvesboltok száma: 1951. 179, 1964. 378, 1980. 838, 1987. 957.

1990 – napjainkig

Nyomdászat:

Kapitalista nyomdaipar újraéledése, főleg külföldi cégek kezében. A nyugati tőke és technika beáramlása. A második vonalbeli gépparkot hozták, nem a legújabbakat, így is jelentékeny méretű technikai fejlődés.

Könyvkiadás:

Kapitalista, üzleti jelleg visszaállítása, sajtószabadság. 1990. kb. 400 kiadó működik, ezek száma hamarosan kétezer fölé emelkedett.

A könyvpiac színvonala romlott: sok lektűr, ponyva; szerkesztetlen művek; a fordítás ellenőrzése nélkül kiadott külföldi művek; áltudományos művek újbóli felbukkanása; kalózkiadások. A fantasy regények és az ezoterikus könyvek fénykora.

Komoly pozitívum a vidéki könyvkiadás nagyarányú fellendülése; meghatározó cégek vidéki nagy- és kisvárosokban is.

1990-es évek második fele: a kiadás színvonala emelkedik. Sokszínű, többrétegű tartalmi szerkezet.

1990 után egy ideig anyagi nehézségek a könyvművészetekben.

Könyvkereskedelem:

Az ún. rendszerváltást követően fáziskéséssel alakul vissza a kapitalista szervezetbe. Nagy könyvkereskedelmi vállalatok létrejötte, némelyik könyvkiadással is foglalkozik, pl. Alexandra (Pécs), Tóth (Debrecen).

30., A magyarországi időszaki sajtó és a technikai közlésmódok 1945-től napjainkig

A három periódus itt is megfigyelhető, árnyalatnyi eltéréssel.

Nyomtatott sajtó

1944 végétől csak a pártok, politikai szervezetek, minisztériumok adhattak ki lapot, magánszemélyek nem. A hírlapok eszerint tagolódtak. Irodalmi, társadalmi folyóiratok szintén. Mindegyik koalíciós pártnak volt központi és többnyire helyi (megyei, nagyvárosi) lapja. Kísérlet az eltérésre: Csillag c. irodalmi folyóirat (1947), a különböző pártokhoz tartozó szerzők műveit közölte. A tudományos folyóiratok vegetálnak, nincs pénz, igyekeztek túlélni (pl. Századok). 1946. elindult az Élet és Tudomány (máig létezik).

1948 után egy ideig (1951-1952-ig) megmaradtak a pártlapok, de csak azok, melyek a Magyar Dolgozók Pártjának (a kommunista párt) politikáját elfogadták, támogatták.

Politikai, ideológiai centralizmus. 1951. döntés: megyénként csak egy politikai napilap lehet (korábban 142 volt) – 1989-ig ez a szemlélet megmaradt (mindössze két városi napilap, délben megjelenő fióklapok). Végbement a lapok között a profilozás. Új irodalmi folyóiratok, pl. szegedi Tiszatáj, debreceni Építünk →Alföld, pécsi Jelenkor, a fővárosban: Kortárs, Nagyvilág, Új Írás stb. Igényes tudományos és ismeretterjesztő folyóiratok. A hetilapoknak nem kedvezett a légkör, 1951–1987 között a hetilapok száma alig emelkedett.

Szigorú pártellenőrzés a sajtóéletben. Állami felügyelet szerve: Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala. Voltaképpen hatalmi szerv a Magyar Újságírók Országos Szövetsége is: az lehet hivatásos újságíró, aki tag volt, az egyházi lapok íróinak is be kellett lépni.

Tabutémák, öncenzúra, amely keményebb és szigorúbb, mint a valódi.

Illegális ellenzéki sajtótermékek; főleg 1981-től, pl. Beszélő (1990 óta legális).

Kötelező bejelentés → pontos adatok.

Legnagyobb példányszámú napilap a Népszabadság (az MSZMP orgánuma), a hetilapok között a Rádió és TV Újság és a Nők Lapja, a vegyes lapok csoportjában a Családi Lap.

1986. sajtótörvény (megkötésekkel); időszaki lapok engedéllyel

1988. feltűnnek a struktúraváltás jelei; pl. megszűnik a Tájékoztatási Hivatal. 1998–89. újfajta napilapok, első teljesen színes a Reform; Dátum (amerikai tulajdonban volt Szekszárdon): kísérlet egy vidéken megjelenő országos hírlapra (nem sikerült).

Megszűnik a pártellenőrzés, fokozatosan eltűnt a tényleges cenzúra.

1989–90: a lapkiadás privatizációja; nagymértékben beáramlott a külföldi tőke, ezt megelőzően ilyen nem volt, a központi és a megyei lapok mindegyike külföldi vállalathoz került. Az új napilapok többsége elbulvárosodott, a korábbi magas színvonal csökkent. Kapitalizálódott a sajtó. Nagy szerepet kaptak a hirdetések. A folyóirat-kiadásra alapítványok létesültek (állam, önkormányzatok stb.), az állam így, formálisan támogatja a kiadást.

Ugrásszerűen emelkedett a kiadott lapok száma, az átlagos példányszám csökkent. Az online-változatok és az elektronikus hírlapok, folyóiratok megjelenése, internetes hírforrások – a nyomtatott sajtóban további példányszámcsökkenést idézett elő.

Művelődéstörténeti szempontból az internetes folyóiratok a legfontosabbak; ezen a téren hazánk együtt halad a nemzetközi fejleményekkel.

Rádió, televízió

Rádiózás: 1944/45. rádiókészülékeket begyűjtötték, először német, aztán szovjet parancsra. 1945. május 1. rádiókészülékek még mindig raktárakban voltak, Budapesten hangszórókkal közvetítették a rádióműsort. 1948. Kossuth és Petőfi Rádió (volt Budapest 1 és 2) fölé irányító szervezet (később harmadik adó: URH → Bartók). 40-es évek végétől nálunk is volt néprádió (vezetékes), az 50-es években a falvakban telepes rádiók (nem volt villany). A külföldi magyar adásokat zavarták. Milliós nagyságú volt a rádióhallgatók száma. 1950. 620 ezer rádióelőfizető, 1958. 1,9 millió, 1970. 2,5 millió, 1979. 2,6 millió. Ma 4-5 millió rádió lehet forgalomban. Heti átlagos műsoridő: 1960. 227ra, 1990. 448 óra.

Televíziózás: 1957. május 1. a TV első adása. Előfizetők: 1957. 16 ezer, 1970. 1,8 millió, 1979. 2,7 millió (felülmúlta a rádióelőfizetők számát). 1979. dec. 31. eltörölték a rádió előfizetési díjat, azaz beolvasztották a tv előfizetési díjba (ez így volt 2002-ig). 1980-as évekre már minden családban volt tv-készülék. Emelkedett a heti átlagos műsoridő: 1960. 22 óra, 1990. 151 óra. A nyolcvanas évek közepétől terjedt el a kábeltv.

1990 után a rádiózás és a televíziózás hazai struktúrája megváltozott: a közszolgálati adók állami tulajdonba maradtak; mellettük: kereskedelmi és helyi (kisközösségi) adók. 1996. évi 1. törvény: médiatörvény (néhány pontja előnyösen érintette a nyomtatott sajtót, a sajtószabadság deklarálásával). Tárgyilagos hírtovábbítás követelménye (hír és vélemény külön); magyar nemzeti kultúra szinten tartása a közszolgálati adóknál (ez nem teljesült). Ez a két alapelv vonatkozna a kereskedelmi adókra is.

Rádiók és televíziók alapítása szabad, csak frekvenciát kell kérni. (Van polgári és honvédelmi frekvencia!) A műsorszolgáltatás tényét nem kell engedélyeztetni. 1993. frekvencia törvény, ma is érvényes.

Elterjedtek: videózás, hanglemezgyártás; az elektronikus információközlés új eszközei (mobilfelefon, mp3, számítógépes információcsere stb.).

31., A könyvtári rendszer strukturális változásai és a könyvtártípusok a polgári korban (1789–1945)

A 19. sz. elejétől új kihívásokkal kellett szembenézni a könyvtáraknak: a francia forradalom nyomán demokratizálódás, az ipari forradalom kibontakozása, tudományok fejlődése, specializálódása, differenciálódása (új tudományági szakfolyóiratok, új szervezetek); a dokumentumok gyors terjedése/termelődése és tartalmi differenciálódása; nő a kiadványok száma, mindent már nem lehetett megvásárolni.

Fokozatosan kialakult egy újfajta rendszer → polgári könyvtári rendszer:

könyvtári gyűjtésben feladják az enciklopédikus elvet, és egy országon belül közösen vállalkoznak a teljességre törekvő gyűjtésre;

nemzeti gyűjtőkör előtérbe állítása, nemzeti dokumentumtermés begyűjtése;

érvényesül a nyilvánosság elve, fokozatosan állampolgári joggá válik a könyvtár-használat;

korábbi magángyűjtemények egy része átalakul közkönyvtárrá (a magángyűjtők átengedik vagy megnyitják a köz előtt);

elméleti, módszertani kutatások fellendülése, könyvtártudomány létrejötte.

A könyvtári rendszer struktúrája módosul, a könyvtárak típusba sorolásánál a funkció lép előtérbe, aszerint, hogy milyen feladatot lát el:

• nemzeti könyvtár

• tudományos és szakkönyvtárak

• iskolai könyvtárak

• közművelődési könyvtárak

• házi könyvtárak

A könyvtáralapítók és fenntartók köre nemigen bővült, csak számszerűen emelkedett: állam (központi kormány, tartományok), helyi önkormányzatok, egyetemek-főiskolák, iskolák (saját erőből vagy alapítványokból), egyházak, polgári egyesületek, kaszinók, munkásság és parasztság szervezetei és egyesületei, pártok, vállalatok és üzemek, magánszemélyek stb.

A könyvtárügy szervezésében, a könyvtárak alapításában és fenntartásában két alapváltozat (modell) alakult ki.

Centralizált: állami eszközökkel, állami felügyelettel, többnyire felülről hozzák létre, tartják fenn a könyvtárakat; az állami (helyhatósági) intézmények mellett kevésbé jelentősek a társadalmi kezdeményezésre (egyesületek, társaságok, alapítványok stb.) létesített könyvtárak; példa: Franciaország (magángyűjtemények elkobzása, egyházi könyvtárak szekularizálása stb.), Szovjetunió, európai és ázsiai szocialista országok, gyarmati sorból felszabadult országok egy része;

Decentralizált: a helyi kezdeményezés a meghatározó, az állam is segítheti (pl. könyvtári adó, költségvetési támogatás) vagy maga is létesíthet; az irányítás nem centralizált; példa: USA, Anglia, Skandinávia (állami kezdeményezés).

A kettő között mintegy átmenetet képvisel (mindkét változat megtalálható, bár eltérő súllyal): pl. Németország (inkább állami dominancia), Olaszország (területileg decentralizált).

A könyvtári belső munka alakulása:

A könyvtárak állományának nagyarányú mennyiségi növekedése → a könyvtárépítkezés új irányzatai hódítottak tért: a palotaszemlélet helyett fokozatosan az ún. magazinrendszer került előtérbe: a gyakorlati célok és az esztétikai követelmények mindinkább harmonizáltak; kiemelkedő megoldás: 1916. Deutsche Bücherei. Fémpolcok alkalmazása (tűzvédelem, állíthatóság). Raktározási gondok enyhítésére újítások: szabadpolc rendszer (USA), újságkönyvtár (raktár, 1906. London, British Museum), tároló raktár (1940. Boston). Mikrofilmezés.

A feldolgozás terén lényegi változások történtek. A szakcsoportosításban különféle osztályozási rendszerek léteztek. Melvil Dewey 1876-ban adta közre a tizedes osztályozás rendszerét, két része: szakrendi táblázat, betűrendes mutató. Továbbfejlesztése. ETO (Nemzetközi Bibliográfiai Intézet), első kiadása. 1905 (franciául). A címleírásban is többféle rendszer. 1884. porosz instrukció. 1908. angol-amerikai szabályzat – mérföldkő a katalogizálás történetében. Szótárkatalógusok, központi katalógusok, speciális katalógusok (kéziratok, ősnyomtatványok stb.). Nyomtatott katalógusok: a nagy nemzeti könyvtárak a 19. sz. végén kezdték el, ezek rendkívül fontos bibliográfiai segédletek is (Bibliothèque Nationale, British Museum, Deutscher Gesamtkatalog, 1942. Library of Congress). Nemzeti, szak- és ajánló bibliográfiák. Dokumentáció megjelenése: 1880-as évek, műszaki és természettudományok, 1920–30-as évek: fogalomalkotás (Paul Otlet).

A tudományos és szakirodalom nagyarányú növekedése tette szükségesség a gyűjtőköri együttműködést – a szándék és az igény nemzeti keretek között jelentkezett. Feladat: minden szükséges könyv, folyóirat (és más dokumentum) beszerzése (külön-külön egyik könyvtár sem volna képes minden területen kielégítően gyarapítani), valamint a megfelelő gyűjtemények földrajzilag ésszerűen legyenek elosztva. Néhány figyelemre méltó kezdeményezés: Németország – Althoff kidolgoztatott egy messzetekintő tervet és a tíz porosz egyetemi könyvtár között meg is valósult (mindegyiknek meghatározott gyűjtőterületet jelöltek ki, így szakgyűjtemények jöttek létre); Dánia – Királyi Könyvtár és a koppenhágai Egyetemi Könyvtár megegyezése; USA – helyi jellegű megállapodások.

A nemzetközi együttműködés kibontakozása – ekkor érett meg az idő a nemzeti keretek túllépésére. 1895. Nemzetközi Bibliográfiai Intézet (FID), Otlet és Lafontaine belga ügyvédek szándéka: „világbibliográfia”, a könyvtermés szerzői és tárgyi katalógusának összeállítása (ETO szerint, 1914-ig 15 millió karton), majd koordinációs intézmény (bibliográfia, dokumentáció). 1922. Szellemi Együttműködés Nemzetközi Intézete (Népszövetség felügyelete alatt) – könyvtárosok, nemzeti könyvtárak közötti kapcsolat. 1927. Könyvtári Egyesületek Nemzetközi Szövetsége (IFLA) – eredmény: nemzetközi könyvtárközi kölcsönzés szabályozása, a különböző nemzetiségű könyvtárosok közötti állandó kapcsolat.

A könyvtárelméleti és módszertani kutatások bővülése, szakfolyóiratok gyarapodása; külön intézmény e célra: Auskunftsbüro Deutscher Bibliotheken (1905, Berlin) – tájékoztató iroda, bibliográfiai kutatás központja.

A könyvtáros-képzés kialakulása:

A könyvtárosság önálló foglalkozási ággá, hivatássá vált; néhány kiemelkedő könyvtáros (Panizzi, Delisle, Putnam, Dewey, Harnack stb.); kormányzati szakemberek (pl. porosz Althoff); könyvtári egyesületek létrejötte (ALA – észak-amerikai, LA – brit).

Az új típusú könyvtárosok iránti igény megkövetelte a speciális szakismereteket és a szakképzés kialakítását. Szakvizsga előírása: 1879. Franciaország, 1885. Anglia, majd Németország (Althoff kezdeményezésére).

Az első egyetemi tanszék: 1886. Göttingen, „könyvtári segédtudományok” – Dziatzko (főleg történeti stúdiumok), majd: 1893.- Berlin, 1919. London.

Az első szaktanfolyamok (könyvtáros iskolák): 1887. Columbia Egyetem – Dewey, School of Library Service (1889-ig), 1889. Albany (állami egyetemen) – Dewey; Deutsche Volksbüchereischule – népkönyvtárak alkalmazottainak.

Különbség az amerikai és európai könyvtáros-képzés között: Európában nagy súlyt helyeznek a segédtudományokra és elméleti vonatkozásokra, USA: nagyobb figyelem a gyakorlati munkára, a technikai folyamatokra.

Szovjetunió – mintegy a kettőt egyesíti; négy képzési fokozat: alapfokú – szemináriumok, tanfolyamok (mellékállású, tiszteletdíjas könyvtárosoknak); középfokú – hároméves könyvtári technikum (minden köztársaságban, az OSzSzSzK-ban 25); felsőfokú – könyvtáros főiskolák, pedagógiai főiskolákon könyvtári tanszék; akadémiai fokozat – könyvtártudományi és bibliográfiai kandidatúra (tudományos cím).

Számos országban ekkor még nem alakult ki a szervezett könyvtáros-képzés.

32., A nemzeti könyvtárak létrejöttének oka, a fontosabb nemzeti könyvtárak a

polgári korban (1789-1945)

Felvilágosodás és a polgárosodás döntő hatást gyakorolt: nemzeti öntudat → nemzeti önismeret → nemzeti értékek (kultúra), irodalom ápolása, megvédése és eredményeinek számbavétele.

Feladatuk: az adott nemzet (ország, állam) területen megjelent és külföldön megjelenő, de az adott nemzetre is vonatkozó dokumentumok összegyűjtése ← patriotika irodalom (nemzeti könyvmúzeumként, dokumentumarchívumként működnek); a kutatás segítése a külföldi tudományosság termékeinek beszerzésével.

Elengedhetetlen a köteles példány szolgáltatás bevezetése.

Létrejöttük (előzményeik) szerint négy csoport különböztethető meg:

uralkodói könyvtárakból: pl. Franciaország, Ausztria, Belgium, Hollandia, Dánia, Svédország, Spanyolország;

magánalapítású könyvtárak vagy magángyűjteményből: pl. Magyarország, Anglia, Oroszország, (részben Németország);

korábban valamely intézményhez tartoztak: pl. USA, Japán, Csehszlovákia, Finnország;

állami alapítású nemzeti könyvtárak: pl. Görögország, Bulgária, Írország, volt gyarmati országok.

Egy országban általában egy nemzeti könyvtár létezik, de van, ahol kettő: pl. Oroszország, Olaszország (Róma, Firenze); egy ideig (1945–91) Németországban. Egy idő után az ország legnagyobb gyűjteményévé váltak.

Bibliothèque Nationale (Párizs, francia nemzeti könyvtár)

1792. hivatalosan és nevében is nemzeti könyvtár → tartalmi és funkcióbeli változások.

Az 1789 novemberében nemzeti tulajdonba vett (szekularizált) egyházi gyűjteményeket, az emigránsok 1792-ben elkobzott könyvtárait kilenc gyűjtőraktárban helyezték el (nyolcmillió kötet), az anyag egy része (kb. 300 ezer kötet és több ezer kézirat) a B.N. állományába került.

Napóleon szándéka, hogy a könyvanyagot centralizálják, ebben a BN nagy szerepet kapott. A meghódított területekről hadisarcként könyveket is hozott el. Nyilvánosság előtérbe helyezése. Napóleon elrendelte (1805), hogy teljessé egészítsék ki más könyvtárakból (a duplumok ellenében) → központi könyvtárrá vált.

Nagyarányú és gyors gyarapodás, de jó ideig nem tudták rendezni a hatalmas mennyiségű könyvállományt. Nagy része nem volt katalogizálva. Van Praet a nyomtatványtár vezetője, jó emlékezőtehetsége volt, jól ismerte a gyűjteményt („élő katalógus”-nak nevezték).

Utódai, Naudet és Taschereau hozzáfogtak a szisztematikus felállításhoz; két csoportba osztották a könyveket, külön a régi, már katalogizált anyagot és külön a még nem leltározott könyveket (osztályokra tagolták őket), így kezdték a leltározást, közben finomítgattak a katalóguson is.

1874. új igazgató: Delisle (1905-ig), jeles történet- és kéziratkutató, kiváló szervezőnek bizonyult, irányításával vált a B.N. korszerű nemzeti könyvtárrá. Rendezte a kézirattárat és nyomtatványtárat. Eleinte szisztematikus, majd leíró, betűrendes katalógus; addig 54 különféle katalógus, de egyik sem volt teljes. 1893-ig létrehoztak egy egységes betűrendes katalógust.

1861-ben készült el a Bibliothèque Nationale olvasóterme (nagy, kör alakú).

Az erős központi irányításnak megfelelően a B. N. felügyelete alatt állt számos már párizsi nagykönyvtár is.

(Átmenetileg volt még egy nemzetinek nevezett könyvtár: strassburgi Nemzeti és Egyetemi Könyvtár – Elzász-Lotharingia területén.)

British Museum (London, brit nemzeti könyvtár)

Nagyon sok kritika érte a könyvtárt. Nyomdák nem mindig (olykor csak néhol) adtak köteles példányt. Kevés állami támogatást kap, személyzete nem megfelelő. 1823-25: British Museum új (neoklasszicista) épülete.

1835 és 1847–49 között az angol parlament egy bizottságot küldött ki a könyvtárak felülvizsgálatára, így a BM könyvtárának ellenőrzésére is. Panizzi szerepe.

Panizzi (olasz emigráns): kortársai a könyvtár második megalapítójának nevezték, 1837. nyomtatványtár vezetője, 1856. British Museum könyvtárának igazgatója. A parlamenti bizottságoknak és a gondnoki testületnek benyújtott előterjesztéseiben három fontos alapelvet állított fel:

a British Museum nem látványosság, hanem szolgáltató könyvtár, a kultúra terjesztésének eszköze (szakítás a múzeumi szemlélettel);

a B.M. része a közszolgálatnak, más közintézmények szellemében kell vezetni;

a lehető legnagyobb liberalizmust kell alkalmazni a könyvtár munkájában, szolgáltatásaiban.

Álláspontja: a B.M. hívatása, hogy nemzeti könyvtár legyen, méltó a birodalomhoz, gyűjtenie kell minden belföldi és minden fontos külföldi irodalmat (gyűjtőkör szélesítése). Panizzinek sikerült kivívni, hogy jelentős és rendszeres állami dotációt kapjon a könyvtár, a köteles példány rendeletet szigorúan végrehajtsák, értékes ajándékokat eszközölt ki. Megújította az állománygyarapítást, feldolgozást és az olvasószolgálatot is. 1850-re megkétszerezte az állományt (435 000), 1870-re már egymillió kötet. 1841-ben közzétették a Panizzi féle katalogizálási szabályzatot (91 pontból állt), rekatalogizálták az állományt, leíró betűrendes katalógus is elkészült az ő irányításával.

Panizzi kivételes érdeme a B.M. átépítésének kezdeményezése, a működés korszerűsítése. Szakított a teremkönyvtár-szemlélettel, különválasztotta az olvasóteremet, a raktárakat stb. A raktárakba vasállványzatok, állítható polcokkal (244 cm a legfelső polc, hogy létrákra ne legyen szükség). Legnagyobb közönségsiker (példát is teremtett): olvasóterem (1852–57) – az általa eltervezett terem kör alakú (a kör a demokratikus egyenlőség jelképe), kupola fedi be, felső megvilágítással, újszerű szellőztetéssel; a felügyelőasztal középen, korszerű ülőhelyek (364 munkahely) sugaras elhelyezésben; kézikönyvtárat is felállított (a referensz-állomány 25 000 kötet nyílt vagy szabad polcon, külön katalógusa is készült), katalógusokat is itt helyezte el.

Következő években jelentős változás nem történt, kivétel: 1906. felépült az első újságraktár.

Library of Congress (Kongresszusi Könyvtár; Washington, Amerikai Egyesült Államok nemzeti könyvtára

1800-ban alakult parlamenti könyvtárként Washingtonban. Akkor kicsiny hivatali gyűjtemény (alig háromezer kötet). Ráadásul az angol-amerikai háború idején az angol katonák eltüzelték a gyűjteményét, mellette melegedtek. 1846. Smithson úgy rendelkezett végrendeletében, hogy hozzanak létre tudományos könyvtárat és a Smithsonian Intézet 850 000 kötetét a Library of Congress kezelésére bízta. A LoC-nak azonban még 1861-ben is csak 63 000 kötete volt, amit hét fő kezelt.

A polgárháború után, az 1860-as évek közepétől megindult egy fejlődés: 1867-től nemzetközi könyvcsere; beolvasztották a Külügy –és Belügyminisztérium könyvtárát.

1870-ben nemzeti könyvtárrá emelték, és kötelespéldány-jogot kap, anyagi ellátottsága is nő. A századfordulóig be tudta szerezni a régebbi amerikai és amerikai vonatkozású kiadványokat (americana). 1873-ban pályázatot írtak ki az új könyvtár felépítésére, amelyet 1897-ben adtak át. (800 ezer kötet, 200 ezer füzet)

1899-ben élére Putnam került (1938-ig). Tervszerű állománygyarapítás(értékes szláv, keleti, zenei, térkép-, metszet- és kéziratgyűjtemény), gazdag bibliográfiai tevékenység, hivatalos kiadványok havi jegyzéke.

Nyomtatott katalóguscédulák 1901-től, amelyet a többi könyvtárnak is felajánlott előfizetéssel. Fontos lépés volt ez az egységesítés felé, a mai méretben (12,5x7,5cm). 1908. angol-amerikai címleírási szabályzat (ALA szabályzat).

Központi katalógus szerkesztése az amerikai könyvtárak külföldi beszerzéseiről, ez lendületet adott a könyvtárközi kölcsönzésnek. 1913. könyvtárközi kölcsönzés szabályozása.

A könyvtár két világháború közötti fejlődése töretlen. 1942. nyomtatott katalógus foto-ofszet eljárással, nyomtatott cédulákról.

Library of Congress volt az első könyvtár, amelyikbe hanglemez is bekerült (1903-ban)

Deutsche Bücherei (Lipcse, német nemzeti könyvtár

Jó ideig hiányzott a német nemzeti könyvtár ← állami széttagoltság, köteles példány megoldatlansága.

1848: 3-4000 kötetet a kiadók ajánlanak fel. 1870. a német egység létrejötte.

Friedrich Althoff porosz minisztériumi tanácsos (oktatás- és könyvtárügy): a berlini porosz állami könyvtárnak legyen központi szerepe, fejlesszék birodalmi könyvtárrá, de a kötelespéldány-jogig nem sikerült eljutni; nem nemzeti könyvtár, de teljességre törekvően gyűjti a német anyagot.

A Német Könyvkereskedők és –kiadók Egyesülése (Börseinverein): legyen olyan könyvtár, ahová minden bekerül; szász állam és Lipcse város meggyőzése, hárman együtt léptek → 1912. Deutsche Bücherei megalapítása – 1913. jan. 1-től minden Németországban és német nyelven megjelenő könyvet gyűjt, feldolgoz, szolgáltat. (Az 1913 előtti anyagban a berlini könyvtár törekedett teljességre.) Az egyesület tagjai minden kiadványból szolgáltattak egy példányt. A német nemzeti bibliográfia központja lett.

1940. nyilvánossági jog, állami intézmény.

Lenin Könyvtár (Moszkva, Szovjetunió nemzeti könyvtára)

A cári Oroszországban a Rumjancev gróf gyűjteményéből 1862-ben Moszkvában megnyílt múzeum és könyvtár, valamint a pétervári Cári Nyilvános Könyvtár (1794) gyűjtötte a patriotika anyagot.

1924. Szovjetunió, a Rumjancev Könyvtár Állami Könyvtár lett, és megbízták a nemzeti könyvtár funkcióinak ellátásával. 1925. a neve Lenin Könyvtár. Új épületet is kapott. A szovjet könyvtárügy módszertani központja. A szovjet köztársaságokban az állami (központi) könyvtárak is kaptak köteles példányt.

33., A tudományos és szakkönyvtárak, az iskolai, a közművelődési és a házi könyvtárak a polgári korban (1789-1945)

Tudományos és szakkönyvtárak

Két változatuk (csoportjuk): ún. általános gyűjtőkörű tudományos könyvtárak, speciális gyűjtőkörű szakkönyvtárak. Közös jellemzőjük: állomány tudományos jellege, a tudomány vagy a gyakorlati élet szolgálata, szakbibliográfiák műhelyei.

Általános gyűjtőkörű tudományos könyvtárak: a korábbi enciklopédikus jellegűek továbbélése, a tudományok több (csaknem minden) területéről gyűjtenek, gyűjtésnél előnyben a kézikönyvek és összefoglaló munkák; tudományegyetemek, akadémiák, néhány udvari könyvtár, nagyobb egyházi könyvtárak (pl. Ambrosiana), hajdani városi tudományos könyvtárak (pl. párizsi Arsenal), nagyvárosi közművelődési könyvtárak; alapítványok és magánszemélyek (pl. kaliforniai Huntington) is létesítettek ilyeneket.

Legjellemzőbb példák a német egyetemi könyvtárak; pl. Göttingen, Berlini Egyetem (alapítója: Wilhelm von Humboldt); nem volt az intézményeken belül központi vezetés; lényeges előrelépés a belső könyvtári munkában, a könyvtári módszertan megújítása.

1840. első könyvtári szakfolyóirat: Serapeum.

Speciális gyűjtőkörű szakkönyvtárak: számuk a legnagyobb (leginkább szakegyetemek és szakfőiskolák mellett); mezőgazdasági, ipari-műszaki, bányászati, továbbá a közlekedés, gyógyítás, közigazgatás, igazságszolgáltatás stb. szolgálata, nyilvánosság (gyakran csak bizonyos korlátozásokkal); itt alakult ki a tudományos tájékoztatás jó néhány eljárása.

Új szolgálati ág (1880-as évektől): dokumentáció – a dokumentumokban lévő információkat tárja fel, referátumok (referáló lapok), tömörítvények.

Iskolai könyvtárak

Alapvető feladataik: tanulók tanulmányi munkájának és önképzésének, szórakozásának segítése; tanárok (pedagógusok) oktatómunkájának segítése (részben, főleg gimnáziumokban a tanárok kutatómunkájának támogatása).

Funkcióik szerint differenciálhatóak:

iskolafokozatok szerint: középfokú oktatási intézetekben hiánytalan, van mindben; elemi tanodák: a városiban általában volt, a falusiakban általában nem; közbeeső formációk: tanítóképző intézetek, polgári iskolák;

általános képző gimnáziumokban általános gyűjtőkör, a szakképző intézményekben a szakkönyvtári gyűjtőkör felé mozdultak el;

egy-egy iskolán belül kétféle könyvtár: tanári (tanítói) és tanulói (diák-, ifjúság), mert más volt a funkciójuk; tanárok számára a szakterületi, pedagógiai munkák, kutatáshoz irodalom biztosítása; diákok számára: kötelező, ajánlott irodalom, a szabadidő hasznos eltöltéséhez szükséges szép- és ismeretterjesztő irodalom.

Közművelődési könyvtárak

A társadalom bizonyos rétegeinek, polgárságnak (közép- és kispolgárság), értelmiségnek, munkásságnak, parasztságnak a szabadidő eltöltéséhez, a szórakozáshoz és a tevékenység ellátásához biztosított könyveket, lapokat. A munkásságnak és a parasztságnak újfajta képzés is kellett.

Közös kritérium: nyilvánosság, a gyűjtőkör széles és általános (elsősorban szépirodalom és ismeretterjesztő munkák).

Sokféle forma, három ismertebb változat alakult ki: francia nyilvános könyvtár, német népkönyvtár, angolszász public library.

Francia nyilvános könyvtárak (librairée publique):

Forradalom idején az elkobzott egyházi és magángyűjteményekből kiválogatták a „jó” könyveket („káros”, „rossz” = a vallási és a feudális szellemiséget tükröző művek), ezeket szétosztották a városoknak és a párizsi kerületeknek, ezekből városi nyilvános könyvtárak lettek; később (1803) átengedték a városoknak, de megmaradt a centrális irányítás, a kormány felügyeleti joga volt, a kormányzati felügyelet miatt többségük nem fejlődött kellően (a városi hatóságok nem tekintették sajátjuknak, nem figyeltek rá).

Német népkönyvtárak (Volksbibliothek, Volksbücherei):

Kifejezett szándék: a létező városi könyvtárak mellett jöjjenek létre kevésbé művelteknek. Eleinte (1813-tól) ipar- és közművelődési egyletek, vándorkönyvtárak, Preussker adótiszt; 1848-ig működött néhány, de a forradalmat csak pár élte túl.

Raumer gazdag történész kezdeményezése Berlinben: Amerikában találkozott a public library-kel, és úgy gondolta, hogy Németországba is kellene ilyen. 1841-ben egy tudományos ismeretterjesztő társulatot alapított, ennek a bevételéből 1850-ben négy népkönyvtár nyílt meg. Raumer és társulata tartotta fönn két évtizedig. Ezek lényegében kölcsönzőhelyek voltak, jól válogatott könyvanyaggal, de állományukat nem vagy alig fejlesztették.

1890-ben átszervezték a könyvtári szolgálatot, a berlini városi hatóság biztosított pénzt az állomány bővítésére. 1907-ben Berlinben központi népkönyvtárat állítottak fel.

Sokáig erős volt a tendencia, hogy a nép- és tudományos könyvtárak elkülönüljenek (két külön szakmai szervezet is), a húszas-harmincas években ellenkező irányú törekvés, kevés sikerrel.

Amerikai-angol public library-k (nyilvános közkönyvtárak):

Amerikai demokrácia alapgondolata: az állampolgároknak arra, hogy jogaikkal éljenek, fel kell készülni, előbb, míg az ember tanul, az iskoláké a szerep, utána a közkönyvtáraké; ezeket közpénzen kell fenntartani, tehát nyilvánosnak is kell lennie.

1833. az első ilyen könyvtár: Peterborough (New Hampshire állam, itt ők hozták az első közkönyvtári törvényt is 1849-ben).

1876. fontos év, szinte fordulatot hozott a public library fejlődésében:

megalapították az Amerikai Könyvtári Egyesületet (American Library Association, ALA);

Library Journal első száma megjelent;

kiadták az amerikai katalógust (American Catalogue);

össz-szövetségi szintre emelték a könyvtárügyet (kiadták az USA Közoktatási Hivatalának külön jelentését a közművelődési könyvtárakról);

Könyvtári Szolgálat (Library Bureau) létrehozása (könyvtárakat látta el felszereléssel),

Dewey közreadta a Tizedes Osztályozást.

Ettől kezdve az amerikai public library mozgalom megszilárdult, nagy lendületet kapott. Ekkor alakult ki egy sajátos struktúra, a nagyvárosi könyvtárak nagy gyűjteményekké fejlődtek, és ezek hozták létre a fiókkönyvtárakat (fordítva, mint Berlinben). A kistelepülések többsége viszont ellátatlan maradt.

Ekkor (a 19. sz. utolsó harmadában) alakultak ki a public library jellemzői: hosszú nyitva tartás (a legtöbb vasárnap is nyitva volt); szabadpolcos rendszer (a Volksbibliothek rendszer nem engedte meg, hogy hozzáférjenek a könyvekhez); új szerzemények jegyzékének közreadása; ajánló bibliográfiák elterjedése; reklámfogások; többnyire külön olvasóterem; megszerveződik a referensz-szolgálat, tájékoztató könyvtárosokkal; gyermekeknek külön állomány, külön hellyel elkülönítve, később külön gyermekkönyvtárak.; szótárkatalógus; egyszerű kölcsönzési szisztéma.

Jó néhány helyen magánadományok is érkeztek, kiemelkedők: Andrew Carnegie (ragaszkodott a helyi felelősséghez, anyagi áldozathoz is).

Az amerikai példát követték az angolok: 1835-ben egy parlamenti bizottság (élén: Edwards) indította el a folyamatot, 1849-ben újabb parlamenti bizottság; 1845-ben a parlament hozott egy törvényt: felhatalmazást adott a városi tanácsoknak, hogy adót vessenek ki múzeumok alapítására (több helyen könyvtár is létesült a múzeum keretében), az első ilyen: Warmington (1845); 1850-ben kiterjesztették az adókivetési lehetőséget a könyvtárakra is (tízezer fő fölött). Majd újabb törvények; összefoglalta az eddigi törekvéseket: 1892. Public Library Act (közkönyvtári törvény). Anglia a közművelődési könyvtárügy állami szintű szervezésében felülmúlta az USA-t.

1919. újabb könyvtári törvény (Library Act) – eltörölték a könyvtári adók elől a korábbi akadályokat, megyénként könyvtári főhatóságok.

Országos Központi Könyvtár (National Central Library) kialakitása: 1916. Egyetemi Hallgatók Központi Könyvtára, 1930. OKK, amely szolgáltató rendszer.

A public library-nek köszönhető, hogy a vakokat is elérték a könyvekkel: először 1863-ban Manchesterben. Később mintaszerűen: USA (központja a Library of Congress).

1910-es években betört az új adathordozó, a hanglemez.

Szovjetunió – tömegkönyvtárak:

Sajátos út, a public library követésének szándékával (svájci példa) → tömegkönyvtárak; kettős cél: a népesség kulturális színvonalának emelése, ideológiai-politikai felvilágosítás, agitáció. A rendszer hatalmas méretekben épült ki, minden településen volt könyvtár (szoros kapcsolatban a tudományos könyvtárakkal).

Munkás könyvtárak:

Először: chartista mozgalom (Anglia), majd munkás- és szakegyleti, a század végén szakszervezeti könyvtárak, munkáspártok könyvtárai.

Vállatok is szervezetek munkásaik számára könyvtárakat.

Sok másfajta könyvtár is: egyházak, parasztság különböző rétegei (pl. agrárszocialista olvasókörök, gazdakörök) stb.

Sajátos megoldás volt a bulgáriai csitalistye: 19. sz. közepén a parasztság saját pénzéből – politikai mozgalmak helye és kultúrálódás színhelye.

Házi könyvtárak

Részben a feudalizmus kori magánkönyvtárak továbbviteléről van szó; a korábbi magánkönyvtárak új változata a tőkések tulajdonában.

A házi könyvtárak más célt szolgálnak: a tulajdonos és a családja művelődési igényét és a hobbit, netán egyedi gyűjtési szenvedély kielégítését. Relatíve (a könyvtermés mennyiségéhez viszonyítottan) kisebb gyűjteménye; állomány: a legszükségesebb szakmunkák, a legkedvesebb írók művei, vagy bibliofil gyűjtemények.

A polgári korban rendkívüli módon megnőtt a könyvgyűjtők száma. A házi könyvtárak közül az alkotó értelmiségiek gyűjteményei a legfontosabbak („munkakönyvtárak”).

34., A magyarországi könyvtárügy általános jellemzői és a nemzeti könyvtár fejlődése

a polgárosodás időszakában és a polgári korban (1802-1945)

Két szakaszra bontható: polgárosodás időszaka: 1802 (magyar nemzeti könyvtár megalapítása) – 1867 (kiegyezés); polgári korszak: 1867 – 1945 (dualizmus kora, két forradalom, két világháború közötti időszak, második világháború).

1802–1867

Az első szakaszban összességében a magyar könyvtárakat (kivétel nemzeti) lemaradás jellemzi. Egy ideig párhuzamosan éltek egymás mellett a feudális jellegű és a polgárosodás irányába mutató könyvtárak, olykor ötvöződés is.

Egyházi könyvtárak szerepének módosulása. A katolikus főpapi könyvtárak virágkora a század első felében; 1803-tól újjászervezték a szerzetesrendi könyvtárakat. 1848-ban a jobbágyfelszabadítás és a tized eltörlése jelentékeny jövedelem-kiesést eredményez a katolikus főpapoknál; később pár kivétellel teológiai szakkönyvtárrá váltak. Protestáns egyházak nem rendelkeztek olyan nagy vagyonnal, nem is áldoztak annyit a könyvtáraikra, a tized és a robot eltörlése nem érintette őket, így a fejlődés kiegyensúlyozottabb. Új alapítás: 1861-ben közadakozásból megvásárolták a Dunamelléki Református Egyházkerület (a Református Teológia) számára a péceli Ráday Könyvtárt.

Főúri könyvtárak sorsa különféleképpen alakult: voltak, amelyek közkönyvtárrá váltak; voltak, amelyek megmaradtak dísznek; voltak, amelyek külföldre kerültek (pl. Apponyi, Viczay).

Az állam könyvtárügyi tevékenysége az egyetemi és a katolikus iskolai (gimnáziumi) könyvtárakra korlátozódott. Az új típusú könyvtárak létrehozása a nemzeti szellem és a polgári átalakulás híveinek eredménye.

Az elmaradottság leginkább a belső munka színvonalán érhető tetten (technikai felszereltség, feltárás minősége, könyvtárak elhelyezése); kivétel: a nemzeti és az akadémiai könyvtár épülete, néhány késő barokk főúri-főpapi teremkönyvtár.

Az időszak végére kialakultak a polgári jellegű könyvtártípusok, bár a nyilvánosságot korlátozottan értelmezték. A korabeli, a polgárosodás korára jellemző könyvtártípusok megjelennek a nemzetiségiek körében is (pl. Bruckhental Sámuel által alapított nagyszebeni „szász nemzeti múzeum és könyvtár”, görög katolikus románság balázsfalvai papneveldéje, Szerb Matica, Szlovák Matica stb.) A nemzetiségi könyvtárak nem alkottak külön típust!

Megindul a főváros-központúság a könyvtárügyben is (OSZK, MTA, Egyetemi Könyvtár, Nemzeti Kaszinó stb.); noha a vidéki gyűjtemények szerepe is jelentős.

Az önkényuralom ellenére megteremtődött a kellő alap a polgári könyvtári kultúra kialakulásához, erre építettek a későbbiekben.

Nemzeti könyvtár

1802. Széchényi Ferenc gróf felajánlotta a magyar nemzetnek hungarica gyűjteményét (benne kb. 15 000 kötet) → így született meg a magyar nemzeti könyvtár. 1808. törvényt hoztak a Magyar Nemzeti Múzeum alapítására, ennek része a Széchényi Országos Könyvtár (országgyűlési felügyelet, a nádor irányít). 1804. kötelespéldány-rendelet. 1818–19 Széchényi a külföldi könyvtárát is odaadományozta a magyar nemzetnek.

1832–36. első igazi reformországgyűlés: hatalmas összeget (500 ezer akkori ezüstforintot) szavaztak meg a múzeumpalota felépítésére; kizárólag a kiváltságosok fizették a rájuk eső hányadot (subsidium = kötelező ajánlás); egyúttal megvásárolták Jankovich Miklós kivételesen gazdag hungarika könyvtárát (100 ezer Ft + 25 000 Ft a duplumokért, szintén subsidiumból). 1846-ban meghalt Horvát István, a könyvtár őre, akinek gazdag külföldi könyvgyűjteménye volt. Később Ferenc József maga járt közben, hogy a Horvát- féle gyűjteményt megvegyék. Így az 1850-es évekre 110 ezres állomány gyűlt össze.

Elhelyezés: 1803. pálos kolostor, 1806. egyetem, 1817. a mostani múzeumkertbe vitték az állományt. József nádor az árvíz idején (1838) áthelyezte a könyvtárat a Ludoviceum épületébe. 1846-ban elkészült a Nemzeti Múzeum épülete klasszicista stílusban (Pollack Mihály). 1848 elejétől lehetett használni az állományt. 1866-ban megnyílt az olvasóterem. Legfontosabb feladata lett volna rendezni az anyagot.

1867–1945

A kiegyezést követően a polgári jellegű könyvtári struktúra alapjai megszilárdultak, de a fejlődés egyenetlen. A könyvtárak száma nő, nagy a differenciálódás, emelkedik az olvasók száma (városokban az európai arányban, falusi népkönyvtárakban kevesen).

Könyvtárak és állományok tekintetében növekedés volt megfigyelhető. György Aladár 1884–1885-ben készített statisztikája jelentős (bár a felmérés hiányos); 2400 könyvtárat írtak össze, ebből 1001 magánkönyvtár. A 20. sz. elején a könyvtárak és múzeumok adatai: Magyar Minerva (1915-ig öt kötet, hatodik: 1930-31-es állapotról). Legnagyobb mennyiségi változás a népkönyvtárak számában volt.

A könyvtárügy irányítása

Az állam feladatvállalás csekély maradt. Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter változtatni akart ezen, de csak részben sikerült. Több előremutató gondolata is volt, ismerte a külföldi helyzetet. Korszerű könyvtár-politikai programjából kevés valósul meg, elsősorban a társadalmi ellenállás miatt. Kicsi a költségvetési ráfordítás (pl. 1870-ben a három fővárosi nagykönyvtár 5000Ft-t kapott beszerzésre és köttetésre, ugyanekkor a bécsi nemzeti könyvtár 20 000 Ft-ot költhetett csak köttetésre). A három nagy budapesti könyvtárat (múzeumi, egyetemi, akadémiai) össze akarta vonni (jogilag ezt nem lehetett), aztán a könyvtárak közötti feladat-megosztást szorgalmazta, ez sem valósult meg (később sem vetették fel).

1918 őszén: korszerű polgári, radikális könyvtár-politikai program (Szabó Ervin és munkatársai); 1919. Tanácsköztársaság: szovjet-orosz minta, átfogó program, könyvtárügy államosítása, teljes nyilvánosság elve, egységes országos rendszer, központi irányítással, hierarchikusan, egyetemi könyvtáros-képzést akarnak.

Trianoni békediktátum: súlyos veszteségek a könyvtárügyben is az elcsatolások miatt. Budapest fölénye nyomasztóvá vált. Gazdasági visszaesés, a kultúrára kevés pénz maradt. 1921. Klebelsberg Kunó gróf a vallás- és közoktatásügyi miniszter, újfajta koncepció: az erők koncentrálása; központban a tudományos könyvtárak, OSZK, továbbá az iskolai könyvtárak. A népkönyvtárakat csak évek múltán, külföldi, népszövetségi kölcsönből szervezik újra.

1930-as évek: a nemzetközi dokumentumáramlásba bekapcsolódunk. Anyagiak hiánya, nem megfelelő ütemben fejlődnek tovább a könyvtárak a 40-es években.

Az irányítási struktúra a dualizmusban a decentralizmushoz állt közel. Eötvös József szerette volna az állam felügyeletét erősíteni, de elsősorban a katolikus egyház ellenállása miatt nem sikerült. 1874. királyi határozat: az országos főfelügyeletet írta volna elő, de nem hajtották végre. 1894. társadalmi szervezet: Országos Múzeum- és Könyvtárbizottság – szövetségszerű, nagy létszámú, nehézkes közösség, ezért is sikertelenné vált.

1897. átszervezték és létrejött a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa (delegálással), mellette egy hivatal, a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége (hatókörük az állami és az állami segélyben részesülő, valamint az önként csatlakozó intézményekre terjedt ki). A hivatal folyamatosan működött, számos kezdeményezése volt. Már 1897-ben hozzáláttak a népkönyvtárak szervezéséhez.

1919. új irányító szervezet: Közoktatásügyi Népbiztosság (Dienes László, Kőhalmi Béla). Országos Könyvtárügyi Tanács, mellette: Országos Könyvtárügyi és Bibliográfiai Intézet. Közkönyvtárak Gyűjtő és Elosztó Telepe (elkobzott könyvanyag).

1922. megszüntették a Főfelügyelőséget és az Országos Tanácsot. Megszavazott törvény: Országos Magyar Gyűjteményegyetem – az országos intézményeket vonta össze (Nemzeti Múzeum, egyetemi könyvtárak, Szépművészeti, Iparművészeti Múzeum, pedagógiai könyvtár, Földrengési Obszervatórium, Csillagvizsgáló, tihanyi Biológiai Kutatóintézet stb.); szándék: az anyagiak koncentrálása és célszerű felosztása; egy ideig jól működött, később érdekellentétek. 1934. feloszlatták.

1934. nem hoznak létre központi irányítószervet, közgyűjteményi felügyelő és könyvtári országos előadó a VKM-ben.

Nemzeti könyvtár

1867 után Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter rendezte a nemzeti könyvtár sorsát: köteles példány szolgáltatás (1867. miniszteri rendelet), állományrendezés és katalogizálás; Barna Ferdinándot a szakrendszer tanulmányozására elküldte Münchenbe, 1875-ben fejezték be a rendezést, újranyitás.

1876. Magyar Könyvszemle c. folyóirat indítása.

Állomány folyamatosan gyarapodott. 1884: Szinnyei József kezdeményezésére létrehozták Hírlapkönyvtárat. 1897. köteles példány törvény (szigorú, európai színvonalon!), 1914-ig meglehetősen hézagtalan a köteles példány szolgáltatás. 1929. új törvény, 1935. végrehajtási rendelet, nem túl szigorú (a KSH-nak is jár egy példány).

1936. az új igazgató, Fitz József átszervezi, modernizálja (ETO, könyvtári futószalag, referensz-szolgálat, cédulák sokszorosítása, Magyar könyvészet (kurrens nemzeti könyvbibliográfia elindítása stb.)

Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központ (1923) az OSZK-ban, a miniszter irányítása alatt (a központi irányítást is segítette): központi címjegyzékek (külföldi könyvekről, külföldi folyóiratok lelőhely-katalógusa), katalogizálási szabályaik.

A könyvtári belső munka

A belső munka folyamatosan átalakult, de színvonala egyenetlen.

Az épületek helyzete, állapota ellentmondásos. 1875–76. a pesti Egyetemi Könyvtár új palotája a Ferenciek terén. 1906–09. Kolozsvár – egyetemi könyvtár új, korszerű épülete. 1907–09. műegyetemi könyvtár kap új, szintén korszerű épületet. 1897. szegedi múzeum és könyvtár. Fővárosi Könyvtár elhelyezése: 1931. Wenckheim-palota. Ugyanakkor több könyvtárban komoly gondot jelentett az elhelyezés, összességében a helyiségviszonyok nem javultak.

A könyvtári feldolgozásában nagy volt a lemaradás. Szak-, iskolai és közművelődési könyvtárakban igazából katalógusok sem voltak. Szabó Ervin adaptálta a Dewey-féle TO-t. Nem terjedt el a szótár- és tárgyszó-katalógus sem.

A magyar bibliográfiai irodalomban a dualizmus korában születnek a meghatározó művek, ezek rendszerint egyéni teljesítmények (Szabó Károly, Petrik Géza, Szinnyei József stb.). Az 1890-es évektől a magyar szakemberek jelen voltak a nemzetközi bibliográfiai kongresszusokon, bekapcsolódtak a Nemzetközi Bibliográfiai Intézet nagy vállalkozásába, a világkatalógus összeállításába. A dokumentáció viszont csak a harmincas években honosodott meg (Káplány Géza). Ekkor élénkült meg a szakbibliográfiai tevékenység.

A gyűjtőköri és egyéb együttműködés rendkívül csekély mértékben bontakozott ki. 1935. Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete.

Elméleti munkák: 1893. Kudora Károly: Könyvtártan (összefoglaló szakmai kézikönyv a nem könyvtárosok számára); 1903. Ferenczi Zoltán: A könyvtártan alapvonalai (főleg építkezési és raktározási problémák); 1906. Gulyás Pál: Népkönyvtárak szervezése; Szabó Ervin írásai

Szakmai folyóiratok: Magyar Könyvszemle (1876), Múzeumi és Könyvtári Értesítő (1907), Könyvtári Szemle (1914–18), Könyvtári Szemle (1934–).

A könyvtáros-képzés kezdetei

Iskolarendszerű könyvtáros képzés ekkor még Magyarországon sem volt, de felismerték, hogy szükség van hivatásos könyvtárosokra.

A legtöbb könyvtárost Kolozsváron (az egyetemi könyvtárban) alkalmazták.

Szerény javadalmazás, sok volt a díjtalan gyakornok

1874-ben követeltek először „szakvizsgát” (budapesti Egyetemi Könyvtár). 1912-ben Szabó Ervin a Fővárosi Könyvtárban bevezette, hogy ott csak könyvtárosi kérdések voltak (szerinte jó színvonalon csak hivatalos, képzett könyvtáros dolgozhat).

1898. első tanfolyam könyvtáros képzés, 1913-ig összesen nyolcszor indították el ezt a tanfolyamot (Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége).

1916. Fővárosi Könyvtár továbbképző tanfolyamot indított. 1928. Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központ tanfolyama. 1937-ben, majd 1937-38-ban a MKLE két tanfolyama. Szakszervezeti továbbképző tanfolyamok.

1901. Kolozsvár először tanították egyetemen a könyvtártudományt (Gyalui Farkas, 1918-ig).

1914-ben Gulyás Pál szerzett Budapesten magántanári címet, ő is elindított egy ilyen stúdiumot (majd Fitz József, Máthé Károly). Később Debrecenben Nyireő István.

Mindent egybevéve: a szakképzés gyakorlatilag megoldatlan.

35., Az általános gyűjtőkörű tudományos könyvtárak, a szakkönyvtárak, az iskolai és a

közművelődési könyvtárak Magyarországon a polgárosodás időszakában és a polgári korban (1802-1945)

Általános gyűjtőkörű tudományos könyvtárak

Egyetemi Könyvtár (Pest). 1824-től Fejér György irányította, kellő hozzáértés nélkül, csekély gyarapodás. 1844-ben Toldy Ferencet állították a könyvtár élére (1873-ig), amelyet kiválóan vezetett és szervezett. A gyarapítási ütemet háromszorosára növelte, átalakította a belső munkát (↔német könyvtári gyakorlat), 1848-ban szervezeti szabályzatot alkotott, amit Eötvös József (mint miniszter) hagyott jóvá, 1850-ben folyóirat-olvasó szobát létesített. Toldy idején az olvasók száma megháromszorozódott, kölcsönöztek is. Tevékenysége példa: kedvezőtlen körülmények között is lehet értékeset alkotni. 1867 után már nem járt köteles példány, sok külföldi tudományos dokumentumot gyűjtöttek, 1875–76-ban új épületet kapott.

Magyar Tudós Társaság könyvtára (Akadémiai Könyvtár). 1826-ban Teleki József gróf felajánlotta a család könyvtárát (30 000 kötetet) a Magyar Tudós Társaságnak, két feltétellel: legyen nyilvános, más könyvtárral nem egyesíthető. 1836-ig a Teleki családnál maradt, később átköltözött, 1844-ben nyitották meg. Toldy Ferenc szerepe a megszervezésben, irányításban (1851-ig). 1865-ben megnyílt az MTA palotája (közadakozásból gyűjtötték össze a pénzt). Nagyon jó helyet kapott a palotában a könyvtár. Feldolgozásban komoly lemaradás, Hellebrant Árpád alkönyvtárnok szerepe, a katalogizálást 1929-ben fejezték be.

Tulajdonképpen e kategóriába sorolhatók a nagy egyházi gyűjtemények (esztergomi érseki, pannonhalmi benedekrendi könyvtár, protestáns kollégiumok könyvtárai).

Dualizmus korában három tudományegyetemet és néhány szakegyetemet és főiskolát alapítottak, az utóbbiak szakkönyvtár jellegű gyűjteményeket hoztak létre. 1872. kolozsvári egyetem: egy ideig Erdélyi Múzeum-egylet (1859) könyvtárát használták, 1906-1909. új épület (Erdélyi Pál igazgató irányításával), a legnagyobb létszámú könyvtár. 1912. pozsonyi és debreceni egyetem alapítása. Debrecenben a református kollégiumi könyvtár volt a bázis, 1918. május 1. megnyílt a saját könyvtár. 1921. a kolozsvári egyetemet Szegedre (itt új könyvtárat alapítottak), a pozsonyit Pécsre (a püspöki könyvtárt használták) helyezték át

A város könyvtárak vagy általános gyűjtőköri könyvtárrá alakultak (pl. szegedi Somogyi-könyvtár), vagy a tudományos jelleget szakirányba fordították (pl. Fővárosi Könyvtár – szociológia, urbanisztika).

Szakkönyvtárak

Mezőgazdasági szakkönyvtárak a szakoktatási központokban. 1797. Festetics György, Georgikon (Keszthely); könyvtára nem volt, Festetics engedte át enciklopédikus könyvtárát (8000 kötet); 1810–12. szép neoklasszicista épület a könyvtár számára; 1817. utasítás szakkönyvtár szervezésére, 1839-ben valósult meg; 1865-ben a Keszthelyi Gazdasági Akadémia tulajdonába került. 1819. mosonmagyaróvári gazdasági intézet szakkönyvtára (Albrecht tescheni herceg). 1853. vincellérképző iskola.

1846. középszintű József ipartanoda, könyvtára csak 1848-tól. 1865: politechnikum. Iparegyesület (1842), kereskedelmi és iparkamarák (1850–52) könyvtárai stb.

Színtársulatok könyvtárai. Pest-budai Hangászegyesület (1836, később: Nemzeti Zenede) könyvtára, Természettudományi Társaság (1841), egyetemi kari és tanszéki könyvtárak stb.

A kiegyezés után fontosak az egyházi teológiai gyűjtemények.

Hivatali, hatósági könyvtárak, köztük: 1870. Országgyűlési Könyvtár; 1871. KSH Könyvtára.

Szakegyetemi és szakfőiskolai könyvtárak. 1871. Műszaki Egyetem, 1872. Ludovika Katonai Akadémia, Állatorvosi Főiskola, Testnevelési Főiskola, 1934. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem stb.

Szűken értelmezett szakkönyvtárak: pl. 1883: Technológiai Könyvtár (műszaki).

Iskolai könyvtárak

A 19. század első felében az iskolai könyvtárak elmaradottak voltak. 1855. gimnáziumi reform → csekély elmozdulás.

1867 után az iskolai könyvtárak gyűjteményei differenciálódnak (hasonlóan, mint nyugaton).

Ebben az időszakban minden középiskolában volt könyvtár, néhány számottevő gyűjtemény.

Az elemi iskolákban Eötvös József népkönyvtárakat akart létesíteni; 1877. Trefort Ágoston kultuszminiszter elrendelte a különválasztást, és azt, hogy az állami és községi iskolákban a beiratkozási díjat a könyvtár javára kell fordítani, némelyik vallásfelekezet ugyanígy járt el. 1902. újabb miniszteri rendelet: minden állami és községi népiskolában kötelező a könyvtár →1907/8-as tanév: már 4870 tanulói és 3700 tanítói könyvtár volt. 1902. Népiskolai Könyvtárakat Intéző Bizottság tanítókból és írókból; 1923. ehelyett: Országos Ifjúsági Irodalmi Tanács (könyvjegyzékek a befolyásolás szándékával).

Közművelődési könyvtárak

E téren eleinte alig volt elmozdulás: olvasókabinet és kölcsönkönyvtárak újjászerveződése (1810-es évektől), iskolai diáktársaságok (fontos politikai szerepük a harmincas évektől); kaszinók (első: 1827. Pest, Széchenyi István, ezek szereztek be először folyóiratokat).

1810-től vidéki magángyűjtők kezdeményeztek megyeszékhelyi könyvtárakat. 1826. új mozzanat a megyei könyvtár-mozgalom („nemzeti”, azaz magyar könyvtárak).

Falusi, népi olvasókörök kezdeményezése 1848-ban.

Szabadságharc idején a könyvtárak megsemmisülnek, vagy megrongálódnak. Az önkényuralom idején visszaesés vagy megszűnés.

Első városi könyvtárak (német mintára): 1851. Losonc, 1857. Zombor. A dualizmus korában újabbak: 1867. 5, 1917: 57. Tudományos könyvtárként működtek . A public library eszménye nehezen honosult meg (1913. Fővárosi Könyvtár egy fiókja ← Szabó Ervin). Népszerűek voltak a kölcsönző könyvtárak. Sok egyesületi, társulati, kaszinói, vallásfelekezeti könyvtár.

Parasztság: alulról kezdték szervezni maguknak a könyvtárakat (gazdakörök, agrárszocialista olvasókörök stb.). A falusi, kisvárosi lakosság számára felülről szervezett akció volt a népkönyvtárak telepítése (1897-től, Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége): több mint 2000 népkönyvtárat telepítettek, átlag háromszáz kötet (többnyire szépirodalmi állomány). 1904-től: Földművelésügyi Minisztérium telepített gazdasági népkönyvtárakat (3800, átlag 117 kötet). Népkönyvtári mozgalom harmadik ága: 1907-09. honvédségi könyvtárak (94 gyalogsági, 20 lovassági). Mind a háromnál probléma volt, hogy nem cserélték az állományt.

A közművelődési könyvtárakból nagyon sok elpusztult az első világháború és a forradalmak idején. Újjászervezés: 1927-től népkönyvtárak (népszövetségi kölcsönből), 1925-től gazdakönyvtárak. 1935-től vándorkönyvtárak. (1935-ben csak a települések 37,6 %-ban volt népkönyvtár, átlag 250 kötettel.) Népi írók akciói.

Munkás könyvtárak kétféle csoportja: a) alulról, a munkások maguk szervezték (szakegyletek, szakszervezetek, SZDP, keresztényszocialista), b) gyárak, vállalatok létesítették munkásaik, alkalmazottaik számára.

Házi könyvtárak

Régi típusú főúri, főpapi könyvtárak továbbéltek. Külön is megemlítendő gróf Apponyi Sándor hungarika gyűjtése (gyűjteménye az OSZK-ban van!). Ezek mellett kialakult a gazdag tőkések magánkönyvtárainak a sora is, pl. Kornfeld Móric (hungarika anyag).

Magyarországon is ekkor alakulnak ki az első polgári jellegű házi könyvtárak Alkotó személyek (Vörösmarty, Kossuth, Eötvös József stb.) könyvtárai fontosak, továbbá a szocialista gyűjtemények. Néhány jelentős speciális gyűjtemény, pl. Ballagi Géza politikai röpiratgyűjteménye (kb. tízezer darab, FSZEK).

36., A könyvtárak általános fejlődése és a különféle könyvtártípusok a

második világháború után (1945–2008)

A második világháború után egyenlőtlen fejlődés a három ország-csoport között, sőt az egyes csoportokon belül is lényeges különbségek voltak. Technikai infrastruktúra problémája mindenütt; minden statisztikai mutató azt mutatta, hogy az iparilag fejlett (kapitalista) jóval a többiek előtt jártak; a szocialista országok technikailag lemaradtak. 1990 után a rekapitalizáció során (amikor a szocialista országok kapitalista országokká alakultak vissza), ennek hatására a különbség csökkent. A gyarmati sorból felszabadult (többnyire gyengén fejlett) országok több vonatkozásban is elmaradottak.

Hagyományos könyvtártípusok módosulása

A korábbi könyvtártípusok megmaradtak, de a funkciójuk módosult. Újfajta technikai adathordozók térhódítása, és ezek egyre hamarabb jelentek meg a könyvtári gyűjteményekben, pl. a hanglemez a megjelenése után mintegy két és fél évtizeddel került be a Library of Congressbe (1903), ugyanakkor a videó egy éven belül, a CD-k még hamarabb. Megnőtt a kiadott könyvek és nyomtatott kiadványok mennyisége → könyvtári állomány is növekedett (a 80-as években a Library of Congressben 28 millió kötet, a New York Public Libraryben 400 ezer videokazetta volt). Az iskolai könyvtárakban a tartalmi avulás miatt kicsit kisebb növekedés.

Ebben az időszakban a világkönyvtár eszméjét végleg elvetették (fizikai lehetetlenség). Az egyetemességre törekvés átformálódott, előtérbe került az egyetemes bibliográfia számbavétel programja (UPC) számítógépen. Új alexandriai könyvtár – formai teljesség, számítógép, automatizálás modellje (nemzetközi összefogással és támogatással).

Az egyes könyvtártípusok változásai:

Nemzeti könyvtárak. Kulcsszerep, a fejlett országokban hatalmas intézmények, néhány helyen önállósulás (pl. 1949. OSZK, 1972. British Library). Teljességre törekvés a nemzeti gyűjtőkörben, szelektálás az egyetemesben. Korábbinál fokozottabb szerep a tájékoztatásban. Erősödik a történeti és kutatói funkciójuk. Egyre több nemzeti könyvtár vált a könyvtárelméleti és –módszertani kutatásfejlesztés központjává. A két német nemzeti könyvtár (Lipcse, Deutsche National (előtte: Deutsche Bücherei) – NDK, Frankfurt, Deutsche Bibliothek (1946)) összevonása a német újraegyesítéskor (1991): Die Deutsche Bibliothek. Oroszország: Lenin Könyvtár a Szovjetunió szétesése után Orosz Állami Könyvtár, Szentpéterváron az Orosz Nemzeti Könyvtár (mindkettő teljes jogú patriotika gyűjtemény).

Tudományos és szakkönyvtárak. Az általános gyűjtőkörűek között továbbra is az akadémiai és a tudományegyetemi gyűjtemények a legfontosabbak. Szükségszerűen az új eljárások korai átvevői (pl. tájékoztatás, számítógépes információtárolás). Szakkönyvtárak száma gyarapodik, további specializálódás, ugyanakkor sok interdiszciplináris jellegűvé vált; újfajta dokumentumok → újfajta könyvtárak (biokémia), határterületi gyűjtemények. Az ipari szakkönyvtárak egy része zárt gyűjteménnyé vált, a vállalati érdekek miatt (üzemi titok védelme).

Iskolai könyvtárak. Az oktató-nevelő munka átalakulása, új irányzatai folytán szerepük változik, forrásközponttá (vagy információközponttá), az oktatási folyamat alkotóelemévé váltak. Visszaszorult az egy könyvből tanulás. Megszűnt az egyes iskolákban a könyvtárak különállás (tanár-diák könyvtár összevonása).

Közművelődési könyvtárak. A tájékoztató funkció került előtérbe; a nagyobbak fokozatosan tájékoztató központokká váltak, pl. 1977. Párizs, Pompidou Központ (tájékoztató könyvtár, csak helyben használat van). Közösségi (ún. közhasznú) információk kezelése; helyi információk közvetítése. Ismeretterjesztő és közművelődési feladatok vállalása, pl. 1983, Rotterdam, Városi Könyvtár (kulturális centrum). Szocialista országokban a népművelés túlhangsúlyozása. A közkönyvtárakban kialakult a hangos könyvtár.

Házi könyvtárak: A számuk emelkedett, és bővült az állomány a dokumentumtermés miatt (viszont az összterméshez viszonyítva aránylag kisebb).

Új intézménytípusok kialakulása

Kettős ok:

új információhordozók → fotótárak, hangtárak, filmtárak, videotárak stb., közösen: médiatárak;

telematikai fejlődés (számítógépek, számítógépes dokumentumok, digitalizálás) → adatbázisok, adatbankok, elektronikus könyvtárak, digitális gyűjtemények stb.

Közvetlen előzmények: a második világháború előtt kialakult dokumentáció önállósult → dokumentációs központok. Rájöttek, hogy ezeket a feladatokat a szakkönyvtárakra is lehet bízni, így ezek be is olvadtak. A számítógépes fejlődéssel ezek átalakultak információs központokká. Van, ami külön működik ma is, van, ami beépült. Vállalati, intézményi információs részlegek.

Nemzetközi, regionális és nemzeti információs szervezetek, rendszerek. Szó szerint behálózzák a világot.

Az elektronikus információrögzítés és –közvetítés fejlődése számottevő hatása a könyvtárak életére. Például: nem lehet figyelmen kívül hagyni a kereső programokat.

37., A könyvtári belső munka, a nemzetközi együttműködés és a könyvtáros-képzés a második világháború után (1945–2008). A könyvtárak jövője

Épületek, építkezés: 1960-as évektől funkcionális szemlélet. Egytermes könyvtár ideája: összes szolgáltató tér egybe van nyitva (a bankok példáját követték a tervezők). Elkülönített terek: funkcionális elkülönítés – ez a megoldás előnyösebb. A két szemléltetet is vegyítették: üvegfallal választották el a tereket.

Raktározásnál a tömörraktárak, toronyraktárak kerültek előtérbe. A közművelődési könyvtárakban a szabadpolcos térben való elhelyezés vált egyre általánosabbá. Szakrészlegek kísérlete. Gyermekrészlegek elkülönítése.

Állományvédelem: minden könyvtárban meg kell küzdeni ezzel. Zárt anyagok ügye: politikai, ideológiai okok (a moszkvai Lenin Könyvtár könyvállományának egyharmada zárt volt); a 80–90-as években ezek megszűntek. Nem tilthatják el, csak használati korlátozások lehetnek (pl. védett, engedéllyel kölcsönözhető). Fénymásolás, újabban a digitális másolás elterjedése. A digitalizálás nagy esély a kulturális örökség átmentésére.

Feltárás: egységesítő törekvések beértek. Nemzetközi szabványosítás (kivételes eredmény, hisz nagyon sok szabvány élt előtte), 1977. ISBD szabvány a bibliográfiai leírásra (formai feltárás). A tartalmi feltárásban ezt nem sikerült elérni, a FIID nem foglalkozott többé az ETO-val, egy nemzetközi konzorcium vette át. Tárgyszó katalógusok elterjedése. Egyre több elektronikus katalógus épült (OPAC, közös katalógusok). A dokumentáció továbbfejlődése → információszolgáltatás, tartalomszolgáltatás.

Könyvtárközi együttműködés: szinte minden munkaágban; információk kölcsönös cseréje. Gyűjtőköri együttműködés kiszélesedése, pl. Farmington-terv (1948. USA), OCLC.

Könyvtárelmélet: kutatások főleg a fejlettebb országokban; eleinte: könyvtár- és tájékoztatástudomány; majd behatolt az informatika → könyvtár- és információtudomány.

Nemzetközi együttműködés:

Felerősödése több vonatkozásban is; egyes formák továbbélése: pl. 1958. megállapodás a nemzetközi kiadványcseréről, könyvtárközi kölcsönzés fellendülése.

1960-as évek: a hidegháborús légkör kezdett olvadni, nőtt a kulturális együttműködés. Ekkor kezdődött a számítógépes technika térhódítása. (A kettő kölcsönösen erősítette egymást.)

Nemzetközi szervezetek befolyása: UNESCO (1946) tevékenysége a könyvtárügy, a bibliográfia terén; 1947. IFLA újra kezdte működését (kongresszusok, konferenciák, normatívák megfogalmazása stb.; 1972-ben Budapesten volt a közgyűlése); FIID (Nemzetközi Dokumentációs Szövetség); ISO (Nemzetközi Szabványügyi Szervezet); nemzetközi könyvtáros egyesületek.

IFLA által meghirdetett munkaprogramok: UBC/IM (Egyetemes Bibliográfiai Számbavétel, (1973); UAP (Kiadványok Egyetemes Hozzáférhetősége); UDT (Egyetemes Adatáramlás és Távközlés); PAC (Megőrzés és Konzerválás); ALP (Harmadik Világ Könyvtárügyének Fejlődése). Mára már majdnem mindegyik hivatalosan megszűnt.

1992. UNESCO program: A világ emlékezete; célja: megvédje és széles körűen hozzáférhetővé tegye a legfontosabb és legveszélyeztetettebb dokumentumokat, mégpedig digitalizálva.

Nemzetközi és országos digitalizálási tervek, programok.

Nemzetközi dokumentum azonosító számok bevezetése: ISBN (1965. Smith cég kezdeményezte, később készült hozzá ISO szabvány), ISSN (1972), ISDS (1972).

Könyvtáros képzés: a könyvtárosság differenciálódása; szakmai egyesületek, szervezetek száma megnőtt (szakmai és egzisztenciális érdekvédelem). Általánossá vált a tanfolyamos képzés, majd a szakképzés egyetemi-főiskolai rangra emelkedett, az iskolarendszerű képzés sokféle. A képzés differenciálódott, hisz a szakmával is ez történt. Dániában van könyvtáros főiskola, Németországban nincs nappali képzés, csak posztgraduális. Számos országban a tudományos továbbképzés lehetősége is. A tudós könyvtáros eszménye szűk körre szorult vissza; a képzés viszont tudományosan megalapozott.

A könyvtár jövője:

Kérdés: mi lesz a könyv, tágabban az információrögzítés és –tárolás jövője. A kereső programok és a könyvtárakon kívüli digitalizálási projektek versenye.

Várhatóan: hibrid könyvtár – többféle információhordozó egyazon gyűjteményben.

Az elektronikus, a digitális és a virtuális könyvtár fogalma, lehetősége. Az elektronikus világkönyvtár esélye.

Világosan látható: a használó és a könyvtárépület nincs egymásra utalva, az internetes kapcsolat révén otthonról (vagy a munkahelyről) is használható a könyvtár, elérhető a dokumentum, az információ.

38., A magyarországi könyvtárügy fejlődésének általános jellemzői és a

különféle könyvtártípusok 1945–1989 között

Igazán érdemleges mű nem született erről az időszakról. Időrendi áttekintés átfogó módon: „Magyar könyvtártörténeti kronológia” (2010). Itt is felvetődik a periodizáció problémája; a köztörténeti felosztáshoz igazodva három szakasz: 1944/45–1948, 1948–1989, 1990-napjainkig.

A könyvtári örökség történelmileg ellentmondásos volt. 1945 körül a magyarországi könyvtárügy elmaradt az élmezőnytől. 1948-tól kezdve megkezdődött a globális átszervezése: államosítás, állami felügyelet, centralizáció. Az 1950-es években a szovjet mintára törekedtek, de 1953 környékétől a szakterület hazai vezetői odafigyeltek az angolszász mintára. Feléledtek a nemzetközi kapcsolatok, adoptáltuk a nemzetközi szabványokat. Technikai infrastruktúra elmaradottsága hátráltató tényező volt. Ezekért mondható a könyvtárügy ellentmondásosnak.

Állami irányítás – magas szintű jogszabályok:

1952. május: Minisztertanács határozata - megyei könyvtárak alapítása (hierarchia: megyei – járási - községi).

1956. 5. sz. törvényerejű rendelet, magyarországi könyvtári rendszer kialakítása; színvonalas jogalkotás;

1976. 15. sz. törvényerejű rendelet, az előzőt erősítette meg.

Számos egyéb jogszabály a részterületekről.

Magyarországon sosem született párthatározat a könyvtárügyről, de némelyik érintette.

Komoly szerepet kaptak az országos könyvtárügyi konferenciák: 1952. első („tömegkönyvtárakról”, azaz a népkönyvtárakról); 1955. második (az 56-os törvényerejű rendelet előkészítése, Kovács Máté szerepe); 1970. december. harmadik (az általános nyilvános könyvtár az egyik fő téma; Horváth Tibor és társai kidolgoztak egy korszerű számítógépesítési programot). 1981. június. negyedik (országos stagnálás, meglévő állapotok konzerválása).

Centralizált irányítás működött. Szakmai szerve: Országos Könyvtárügyi Tanács (1953; 1962–től Országos Könyvtárügyi és Dokumentációs Tanács) – valamennyi könyvtártípus delegált szakembereiből állt össze.

A hazai könyvtárügy ún. szocialista szakaszát mindvégi a rendszerszemlélet uralta. Hálózati struktúra: könyvtártípusonként (rögzítette: 1956. évi törvényerejű rendelet). Szakkönyvtáraknak 10 hálózata működött. Minden felsőoktatási intézmény külön hálózatot alkotott, akkor 28 volt. Iskolai könyvtárak megyénként és a fővárosban - 20 hálózat volt. Tanácsi közművelődési könyvtárak: szintén megyénként és a fővárosban (20). A szakszervezeti közművelődési könyvtárak is megyénként (20) alkottak hálózatot, ezen kívül 20 ágazati szervezet is volt. Fegyveres erőknek és testületeknek is volt hálózata. (1992-ig élt ez a hálózati struktúra). 1976. évi tvr.: szakterületi-területi együttműködési körök (koordinációs központokkal) – de ezt gyakorlatilag nem hajtották végre.

Negyvenes évek végétől mennyiségi növekedés (kötelező volt a statisztika, de az eltérő előírások, értelmezések miatt bizonytalanság is). Közművelődési (tanácsi és szakszervezeti) könyvtárak alapvető adatai: 1950: 4300 könyvtár, 1,25 millió állomány, 373 ezer olvasó; 1960: 9700 – 11,1 millió – 1,6 millió; 1970: 9200 – 24,7 millió – 2,2 millió; 1980: 8160 – 8160 – 40,6 millió – 2,2 millió; 1989: 8200 – 52,8 millió – 2 millió.

A különféle könyvtártípusok 1945–1989 között:

Könyvtárstruktúra jellemzői: hagyományos könyvtárak megmaradtak, a legnagyobb változás a közművelődési könyvtárakban volt.

Nemzeti könyvtár. 1949. OSZK önállósult. 1985. megnyílt a várpalotában. A központi szolgáltatások ide összpontosultak, Könyvtártudományi és Módszertani Központ (1959) itt jött létre. 1952. második nemzeti gyűjtőkörű könyvtár: Kossuth Lajos Tudományegyetem Könyvtára; a döntés háttere: elfogadták azt az érvet, hogy egy katasztrófa (háború) során súlyos veszteség érheti a könyvtárakat.

Tudományos és szakkönyvtárak. Számuk tetemesen nőtt, főleg: termelő üzemek műszaki és mezőgazdasági gyűjteményeivel, felsőoktatási intézmények központi és tanszéki könyvtáraival. (Számottevő csökkenés: egyházi könyvtárak, a rendházak felszámolása miatt). 1958. országos szakkönyvtárak kijelölése.

Iskolai könyvtáraknál: tanulói és tanári könyvtárakat 1971 után összevonták (az 1971-es irányelvek nyomán); a forrásközpont szemlélet meghonosodása. 1989-ig nem minden iskola felelt meg ennek, volt, ahol működött, volt, ahol nem. Újfajta intézmény (1970-es évektől): ÁMK (általános művelődési központ) – együtt volt az iskola, óvoda, könyvtár, művelődési ház (sajátos forma).

Közművelődési könyvtárak. 1949. körzeti könyvtárak → népkönyvtárak telepítése. 1952. megyei könyvtárak megszervezése. 1959-ben az addigi letéti könyvtárakat tanácsoknak adták át, fontos folyamat indult meg ezzel. Ezzel párhuzamosan előretört a public library szemlélet: szabadpolc (1958-), referensz-szolgáltatás (1960-as évek közepétől), zenei részlegek (1964–), gyermekrészlegek, helyben használat felerősödése. A harmadik könyvtárügyi konferencián (1970) javasolták: legyen a neve általános nyilvános könyvtár, de a „közművelődési” jelző terjedt el. A ’60-as évekre minden településen volt közművelődési könyvtár. 1972. szakmai irányelvek a közművelődési könyvtárakról (nem jogszabály, de korszerű, nagyhatású dokumentum): ekkor sorolták be őket A,B,C,D kategóriákba; normatívákat is megfogalmaztak meg. 1970-es évektől audiovizuális dokumentumok elterjedése, helyismereti gyűjtemények a városi és járási könyvtárakban is. 1981-től hangos könyvtárak. – 1947-től üzemi szakszervezeti könyvtárak létrejötte, túlhajtás. 1970-es évek: lassú visszaesés. A ’90-es években ezek megszűntek néhány kivétellel.

A házi könyvtárak száma emelkedett az életszínvonal emelkedésével. 1984: kb. 550-600 millió könyv a lakosság tulajdonában. Az államosítás után megszűntek a régi értelemben vett magánkönyvtárak.

Új típusú szolgáltató intézmények:

1947. újraindult a dokumentációs tevékenység; 1949. Országos Dokumentum Központ + öt szakmai dokumentációs központ (különálló intézmények).

Az ’50-es években rájöttek, hogy nem érdemes ezt így, ezért a szakkönyvtárakkal vonták össze. Ilyen központ lett: 1952. Országos Műszaki Könyvtár; (1962. Országos Műszaki Központ és Dokumentációs Központ, majd a számítógépek elterjedésével: Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár). 1956. tvr. a szakkönyvtárakhoz kapcsolta a dokumentációt. Az információrobbanás szétfeszítette ezt a keretet → tájékoztató (információs) részlegek, intézmények. 1967. határozat az országos információs rendszerről. Több szakkönyvtár információs központként működött tovább (Műszaki, Orvosi, Mezőgazdasági stb.)

Könyvtári belső munka változásai 1945-1989:

1950-es évektől fokozatosan tért nyertek az új elgondolások, módszerek (a magyar könyvtárosok nagyon fogékonyak voltak erre).

Épületadottságok: voltak rossz állapotban lévők és korszerűek: pl. Miskolcon (kettő is), Sopronban (Erdészeti és Faipari Egyetem), Nyíregyházán (megyei), Szeged (Dóm-tér mellett) levéltár és könyvtár épült. Budapest tároló könyvtára Törökbálinton van. Elterjedtek a praktikus könyvtári bútorok. Restaurálás, állományvédelmi erőfeszítések.

Feltárás terén: címleírás szabályosítása (1950-es évek); ETO használata. Kisebb könyvtárak elkezdtek katalógusokat építeni. 1970-es évektől: számítógépes információfeldolgozás és szolgáltatás (csatlakozás a nemzetközi szabványokhoz).

1960-as évek közepén megyei könyvtárak szaktájékoztatás, referensszolgáltatás. Ezen felbuzdulva az egyetemek is megkezdték kialakítani a tájékoztatói szolgálatot (debreceni egyetemi könyvtár volt a minta).

A bibliográfiai tevékenység számottevő eredményei: kurrens Magyar Nemzeti Bibliográfia (1946) és a Magyar Folyóiratok Repertóriuma (1946) megindulása, majd számítógépre vitele; hungarika-bibliográfiák, retrospektív ciklusok folytatása, sok szak- és helyismereti bibliográfia. 1964. Új Könyvek c. állománygyarapítási tanácsadó.

A gyűjtőköri együttműködés felső utasításra indult meg, 1958. szabályozás szakkönyvtárakra.

Lényeges előrelépés az elméleti kutatások terén. Nemzetközi színvonalú mű: Sallai István-Sebestyén Géza: A könyvtárosok kézikönyve. Új szakfolyóiratok indultak, továbbá megyei és járási könyvtári híradók.

Könyvtárosok, könyvtáros-képzés:

Az 1960-as években a könyvtárosok egyik része rendelkezett szakmai képzettséggel, a másik része nem, de alkalmaztak más diplomásokat is. Könyvtárosok száma: 1966: 4500, 1980: kb. 7000, 1983: 8200; utóbbiak között egyetemi végzettségű 12%, főiskolai 32%. Mindvégig a könyvtárosság közepesen megfizetett volt.

1956. saját szakmai egyesület, a Szabó Ervin Kör, később felvehette a régi nevét: Magyar Könyvtárosok Egyesülete.

Könyvtáros-képzés: 1948/49-es tanév második felében megindult egyetemi szakként (ELTE). 1989. második egyetemi képzés Debrecenben (informatikus könyvtáros).

1951–56. Budapesti Pedagógiai Főiskola: főiskolai képzés, majd 1962. tanítóképző főiskolákon. 1959–80. két és féléves szaktanfolyam. 1972. a tanárképző főiskolákba helyezték át a képzést, most már kizárólag tanári szak párral; SZOT Központi Iskola – szintén főiskolai szintű képzés.

1975. középiskolákban: könyvtárkezelői fakultások (ezt később megszűntették).

39., A magyarországi könyvtárak az ún. rendszerváltás után (1990–2008)

Elemző értékelése még nem lehetséges: nincs kellő történelmi távlat, a források számottevő része nem vagy nehezen hozzáférhető, a nyomtatott közlemények, személyes tapasztalatok alapján lehet véleményt formálni a leginkább jellemző változásokról, az új jelenségekről.

1980-as évek második fele: nyilvánvaló, hogy a szocialista modernizációs kísérlet kudarcot vallott.

1989–1990: átfogó politikai, gazdasági, társadalmi fordulat → kapitalista viszonyok helyreállítása, a polgárosodás folytatása más úton, más módon, politikai demokrácia alapelemeinek kibontakozása (pl. politikai pluralizmus, alkotmány módosítása). Ideológiai változások: pl. a marxizmus-leninizmus visszaszorítása, sokszínűség, az egyházak ideológiai szerepe ismét megnőtt. A tényleges demokratikus formák lassan öltnek testet: pl. sajtószabadság, nyilvánosság értelmezése, a települési önkormányzatok indokolatlan széttagoltsága. A művelődés területén az átmenet vontatott volt az anyagiak miatt (pl. finanszírozási egyenlőtlenségek), a tőkés réteg még nem tud vagy nem akar jelentős szerepet vállalni ezen a téren.

Könyvtárügy: a könyvtárak sikeresen „túlélték” (átvészelték) az átmenet nehézségeit, konfliktusait, összességében sikerült a szinten tartás. Határozott előrelépés a számítógép könyvtári alkalmazásában (előnyös volt, hogy az ún. rendszerváltás egybeesett a magyarországi informatikai forradalommal). Az informatika behatolása lényeges változásokat eredményezett, újfajta szemlélet alakult ki. A helyismereti tevékenységben szintén előrelépés. Hasonlóképpen a menedzsment, újabban a minőségbiztosítás terén.

Módosult a könyvtári struktúra: elmozdulás a centralizált modelltől, a hálózati elv eltörlése (1992. jogszabállyal); hierarchikus viszony megszüntetése, a kölcsönös előnyökön alapuló együttműködés került előtérbe (a kisebb közkönyvtárak általában nem akartak elszakadni a megyei könyvtárak); az önkormányzatok határozottabb szerepet kaptak a lakosság könyvtári ellátásában: könyvtárat tartanak fenn vagy megvásárolják a könyvtári ellátást (szakít azzal az elképzeléssel, hogy minden településen legyen könyvtár).

A korábbi könyvtártípusok fennmaradtak, sok esetben erősen változó funkcióval (pl. iskolai – NAT, ipari szakkönyvtárak); a szakszervezeti könyvtárak zömét felszámolták.

Újfajta intézmények létrejötte: Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK), Neumann-ház, NAVA.

Anyagi feltételek: korábbi állami támogatás szűkítése, a ’90-es évek elején a könyvtárak pénzügyi ellátottsága számos problémával terhelt (fenntartó által kapott pénz hol nő, hol csökken); új csatorna: pályázatok – hasznos (fejlesztés jórészt ebből), ám pénzügyi bizonytalanság (pl. a számítógépek karbantartásában), és az állam szerepét (a centrális vonásokat) erősíti.

Új, korszerű könyvtárépületeket emeltek (pl. kecskeméti, debreceni megyei könyvtár), vagy korábbiakat bővítettek, korszerűsítettek (pl. szombathelyi, nyíregyházi megyei könyvtár, debreceni egyetemi könyvtár, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár).

Terjednek a közös adatbázisok, katalógusok.

A Magyar Nemzeti Bibliográfia rendszere tovább bővült – a kurrens szériák számítógépen, retrospektív ciklusok folytatódtak.

Gazdag szaksajtó (nemzetközi összehasonlításban is): öt országos folyóirat (Könyvtári Figyelő; Könyv, Könyvtár, Könyvtáros; Tudományos és Műszaki Tájékoztatás; Könyvtári Levelező/lap; Könyv és Nevelés – profiljukat jól el tudták határolni), jó néhány szakágazati és megyei szaklap.

Fontos kutatói eredmények: könyvtártörténet, olvasás – és olvasásszociológia, helyismeret-elmélet. A tetőpont (kiemelkedő mű): az öt kötetes Könyvtárosok kézikönyve (a 21. század első éveiben).

Tetemesen kibővült a könyvtáros-képzés intézményi kerete: pár éve még 13 egyetemen és főiskolán működött tanszék, ma tizenegy helyen folyik informatikus könyvtáros felsőfokú alapképzés (BA szak).

Többféle szakmai szervezet működik, kiemelendő: Magyar Könyvtárosok Egyesülete, Informatikai és Könyvtári Szövetség.

Élénk kapcsolat a határon túli (főleg a szomszédos országokban dolgozó) magyar könyvtárosokkal, könyvtárakkal.

1997. évi CXL. törvény (az ún. kulturális törvény – tehát: nem könyvtári törvény!). Egyik része a nyilvános könyvtári ellátásról szól; kimondja: az információhoz való jutás állampolgári jog. Az információszolgáltatást helyezi előtérbe; rendszer-szemlélet jellemzi: ha valaki belép egy nyilvános könyvtárba, a rendszer bármely szolgáltatásához hozzájut. Tisztázza a könyvtáros fogalmát – felsőfokú végzettséghez köti; rendelkezik a kötelező továbbképzésről.

A törvényben tárgyalt könyvtártípusok: nemzeti, országos tudományos, felsőoktatási, szak, egyházi, közkönyvtárak (megyei, települési önkormányzatok fenntartásában), iskolai (és természetesen változatlanul léteznek a házi könyvtárak).

A törvény pontosan felsorolja, mely könyvtárak azok, amelyek eleve nyilvánosak. Bármely könyvtár kérheti a nyilvánossági jogot, de meghatározott feltételeknek kell eleget tenni (pl. megfelelő nyitva tartás, bizonyos szolgáltatások ingyenessége, szakképzett könyvtáros).

A törvény kiemelt figyelmet fordít a központi szolgáltatásokra, előírta a Könyvtári Intézet létrehozását (az OSZK-ban működik, a Könyvtártudományi és Módszertani Központ bázisán).

Követő jogszabályok: pl. köteles példány szolgáltatásról (1998), az Országos Dokumentum-ellátási Rendszerről, a kötelező továbbképzésről, a szakértőkről stb.

Szakma erősödését jelzi: A magyar könyvtárosság etikai kódexe (2006) – alapvető követelmények.

Megszilárdulni látszik egy rendszer, amelynek a középpontjában a felhasználó áll. A magyar könyvtárügy csatlakozni tudott az európai és világfejlődés áramlataihoz. Ezt erősíti az Európai Unió szervezeteihez, projektjeihez stb. való kötődés. Újabban az EU pályázatai is segítik a magyarországi könyvtárügy fejlődését.

................
................

In order to avoid copyright disputes, this page is only a partial summary.

Google Online Preview   Download