Csak az a vak, ki akarva de nem akar semmit sem, látni



Kommentet. reflektációk, nézetek, a politika világából, napjainkból:

Csak annyira vagyok képmutató, amennyire a hit, a szertett, és a haza szolgálata megköveteli.

N A G Y I M R E

Utolsó kívánsága az akasztás előtt,

hogy fenntarthassa szemüvegét.

Amikor összerándult a teste

és előrezökkent a halálba

a fémkeretes könnyű üveg

betonra hullott és megrepedt.

Ha látni akarsz, vedd föl,

tedd föl és tekints

a repedt világba!

Kossuth Lajos: " Nemzetnek lehet elnyomást tűrnie,

de jogai valósításának reménye iránt semmi körülmények közt

nem szabad kétségbeesnie, s azért mert valamely jogát

nyomban nem képes valósítani, nem szabad arról önként,

örök időkre lemondani."

Ateizmus meghasonulása.

A hivő ember az nem kérkedik, nem hivalkodik, nem dicsekszik, és főképp nem veszi szájára Ura istene nevét.

Egy hívő ember együtt él a lelkiismeretével, és a bűn felismerési képességével, és a tisztességes élet iránti vággyal, és csak a gyenge a ki folyton vétkezik, és szemben fordul a tízparancsolat tiltásával.

A farizeusok az ókori biblia zsidó követői liberális szabadságban a vallással szabadon éltek, és nem képezték az Anyaszentegyház elővédnőkéit.

A megváltó elhozza a földre a teremtő akaratából a bűnös világnak a tudást, és kereszténységet, ami később adja az ember számára az erkölcsöt, a mindég követendő istennek tetsző példát.

Mindenki hisz valamibe. Nincs ember hit nélkül, csak az önmegvalósítás közben sokan bálványimádók lesznek, de még veszélyesebb, ha önimádók lesznek. Az ember imádok folyton érdekeik alapján, változtatják a fontossági sorrendet az életükben, és hamis eszméket készítenek annak megmagyarázására. Ilyen filozófiai eszme terméke a marxizmus alapja is, ami az anyag lényegével apellál, és az ember életében az önzést, a világi élet materiális kohézióját állítja középpontba.

Az mondja, hogy hisz a természet erejében, de kételkedik abban az erőben, ami a természet erejét alkotta. Az mondja hisz önmagában, és nem kérdezi, hogy ki ad erőt e hitre, és honnan, és miképpen hihet a meglévő képességeiben.

Nem fogadja el az ember által fenntartott és működtetett egyházat, de elfogadja rendező elvnek az ember hatalmát, és azok rendszerben foglalt társadalmi fejlődéseit.

POLTIZÁL, MIKÖZBEN NEM FOGADJA EL HOGY A BÖLCSESSÉG ISTEN AJÁNDÉKA, MAJD KIÁTKOZ, MIKÖZBEN UGYANAZZAL A MOZDULATTAL ELKÖVETI AZT A BŰNT, AMIÉRT A MÁSIK FELEBARÁTJÁT KIÁTKOZTA.

Azt nem tudom, hogy milyen erős vára a jobboldalnak a hit, csak azt tudom, hogy a hit által jobbak lesznek az emberek, és önmegtartóztatóbbak lesznek a bűnökkel szemben, és ez által mindenki egy igazságosabb világban élhet szűkebb hazájában a szép és szerethető Magyarországon.

A politika és a hit találkozása

A politikai közélet elképzelhetetlen felhangok, és allűrök nélkül, mert emberek formálják, és az embernek sajátja az Önzés, sajátja az irigység, valamint sajátja a nagyzás, vagy éppen a színészkedés. „Színház az egész Világ” ami folyton igazolja a valós történéseket. Előttünk játszódik a XXI század ember tragédiája számtalan színen, és nem tudjuk a végét az életben játszott színdarabnak. Véljük, itt sokan kapaszkodunk egymásban, de enyhül a kar, vesz a barátság az önzetlenség, vesz a magyarság. Isten haza család, mint valami menykő egyeseknek úgy fáj e szavak együtt csengése. Lesz itt még egységes Magyarország, félek koromnál fogva nem érem meg. Azt mindég tudtam, hogy a politika az nem a teológia tudománya, és nem is feltétlen a Grál lovagok sportja. De hogy akkor, amikor ma már minden a világmindenség információja előttünk és azonnal látva játszódik, amikor több mint tízezer kilométer távolságból az idő és a tér felett közvetítünk gondolatokat, akkor izzik fel leginkább a gyűlölet, az ellenségesség, és veszik a hit, a remény, a szeretett.

Idézet a szeretetről: A szeretet meg nem gyarló, és nem is önmagunkért való.

A szeretet az meg bizony mondom nektek, a szegényé, a gazdagé, és mindenkié.

És mi egyenként, és együtt, de mind, mind osztozunk, osztozhatunk benne.

Egyesülünk mind, mind a szeretet irgalmából, és a Teremtő igaz akaratából.

Mert, hogy nyáj az egy van, a nyájban meg mindannyian az Ő gyermekei vagyunk.

És ontjuk is szét szeretetünket ki fukarmód, ki meg szertelen túláradóan.

Jut szegénynek, családnak, hazának, egész Nemzettségünknek, bűnösnek és ártatlannak.

Jut egy csöpp fény, jut egy kis szív meleg, egy kis szerető gondoskodás Isten minden teremtményének.

Álljatok hát meg! Tekintsetek hát önmagatokban! Gyakoroljátok az irgalmas bűnbánatot, és bocsássatok meg az eltévelyedőknek, az ellenetek vétkezőknek.

Bocsássatok meg úgy, mint ahogy ezt tette az Úr fia Jézus, küldetésével elhozva közénk a megváltó boldogságot.

Gyertyák lobbannak a sötétségben, fénycsóva tőr az égre, induljatok hát az igaz útra, és ne nézetek hátra, mert amit kerestek a jövőben, leledzik.

Arisztotelész: Mértékletesség és mértéktelenség.

A mértéktelen ember mindig a kellemes dolgokra vágyakozik, vagy a legkellemesebbekre; folyton űzi-hajtja a vágy, úgyannyira, hogy minden egyébnél inkább választja a kellemes dolgokat; ezért aztán egyaránt fájdalmat érez: akkor is, ha elesik attól, amit elérni szeretne, s akkor is, amikor vágyakozik (mert a vágy fájdalommal jár, még ha képtelenségnek tűnik is, hogy az ember, gyönyör miatt fájdalmat is érezhet).

Olyan ember viszont nemigen akad, aki az élvezetekben maradna alul a kellő mértékben, vagy aki a kelleténél kevésbé örülne nekik.

Nemigen illik az ember természetéhez az ilyen érzéketlenség. Hiszen más élőlény is különbséget tesz az ennivalók közt, s az egyikben a kedvét leli, a másikban nem. Ha tehát valakinek semmi sem okozna élvezetet, s az egyik dolog csak olyan volna neki, mint a másik, az ilyen lényt, távolról sem nevezhetnénk embernek.

Viszont a mértékletes ember, mindebben, középen jár. Nem talál élvezetet abban, amiben a mértéktelen ember gyönyörűségét leli, sőt, inkább bosszankodik rajta; s általában olyasmiben sem, amiben nem szabad, és semmiben sem megy túlzásba; ha pedig az élvezeteket nélkülöznie kell, ezért nem érez fájdalmat, s nem vágyakozik utánuk, csak módjával. Nem emészti magát a kelleténél jobban, sem pedig olyankor, amikor nem kellene, sem általában ilyenféle hibába nem esik. Ellenben annak az elérésére, ami, ha élvezettel jár is, de használ az egészségnek, vagy szükséges ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, mindig törekszik, csak éppen módjával, azaz, úgy ahogy kell; keresi a többi élvezeteket is, ha az egészségnek nem állnak útjában, vagy ha nincsenek ellentétben az erkölcsi széppel, s nem haladják meg vagyoni helyzetét.

A mértéktelenség sokkal inkább nevezhető olyan valaminek, ami saját akaratunkból fakad, mint a gyávaság. Amaz tudniillik az élvezet, emez a fájdalom nyomán keletkezik, s ez érzések közül az előbbit mindig szívesen választjuk, az utóbbit ellenben szívesen kerüljük; márpedig a fájdalom kihozza sodrából az embert, s annak, akit ér, megbomlasztja a természetes lelki állapotát, az élvezetnek viszont semmi ilyen hatása nincs. Éppen ezért a mértéktelenség sokkal inkább akaratunktól függ, tehát a kritikát is sokkal inkább kihívja maga ellen. S egyébként is, a gyönyörökkel szemben sokkal könnyebben megedződhetünk, mert ez az érzés nagyon gyakori az életünkben, s a magunk szoktatása nem jár semmiféle veszéllyel, de a félelmet keltő dolgokkal szemben éppen fordítva áll a dolog.  

A gondolkodó ember java és boldogsága, hogy a kifürkészhetőt kifürkéssze, s a kifürkészhetetlent csöndes áhítattal tisztelje. (Goethe)

Aki nem hord szemellenzőt, annak nincs szebb látvány, mint az értelem csatája a legyőzhetetlen valósággal.

(Camus)

A szellem számára nincs félszabadság. Vagy rabszolgának, vagy királynak kell lennie.

(Étienne Rey)

Könnyebb az igazságot felismerni, mint elismerni.

(Nietzsche)

„Megmérettél, és könnyűnek találtattál” MENE, MENE, TEKEL, UFARSIN!

Ez, pedig ezeknek a szavaknak az értelme:

Mene, azaz számba vette Isten a te országlásodat, és véget vet annak!

Tekel, azaz megmérettél a mérlegen, és híjával találtattál.

Ufarsin, azaz elosztatott a Te országod és adatott a médeknek és a perzsáknak!

Dániel könyve 5. 24 – 2

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A polgári társadalmak éppen abban különböznek a kommunista pártok által vezényelt borzadályoktól, hogy szabad utat adnak az egyén képessége szerint érvényesüléseihez. Nem így kezdik az ember legfőbb érvényesülési követelményét, hogy 1-ső számú feltétel: hűség a párthoz, 2-sik számú feltétel a tudás, harmadok az alkalmasság.

Ez a világ szerencsére elmúlt, ahol a tudás a szorgalom nem volt első helyen. Most a képesség a tudás az, ami leginkább meghatározó. És a tudás egyben érvényesülés is, valamint különbség az elért célok tekintetében. Nem kell szégyellni a tisztességgel megszerzett vagyont, és annak jóléti eszközeit. De ez egyben létre hozza az osztálykülönbségeket. Az meg az éhenkórász lumpper proletároknak nincs ínyükre, így azután mindég elvenni akarnak a gazdagoktól, még az éhetleneknek akarnak adni, azután ha a maguk vámját kivették belőle. Nem túl álságos ez így.

---------------------------------------------------------------------------------------------

Miután eltöltöttem néhány hónapot a Népszava Online oldalain kommentálók írásával, és a cikkek, meg a cikkekre kialakult válaszadási metodikákat volt alkalmam megismerni. Mint én is itt minden viszonylag rendszerességgel, és e rendszerben alapossággal olvasó, és íróember szisztematikusan futottam át a napi sajtó híreket, és főképp a belföldi érdekesebb cikkekhez többnyire, hitem szerint érdemben hozzá is szóltam. A hozzá szólásaim különböző vehemenciájú reakciókat váltottak ki, és e reakciókra visszatérve én mindég figyeltem, tehát nem különös, hogy a rendszeresen írók, azok hasonló rendszerrel járnak el a hozzászólásaik tekintetében.

Így nem kétséges, hogy a lentebb lévő gondolataim, is olvasták többségükben. De ha olvasták, vajon miért nem reagálták le. Reakció nélkül azt kel hinnem, hogy nem tudtak vele mit kezdeni. Az igazság, és csak is az igazság, azaz eset, ahol a szánalmas hazugságok elnémulnak, eszköztelen maradnak.

És hát itt ezeken az oldalakon abból sosincs hiány. Akkor, amikor egy stílusban, írott kultúrában mindenkép öv alatt érkező véleményre úgy zúdulnak fel, mint a méhkasban lévő méhek a mézet raboló medvével szemben, akkor, lehet, azt kell gondolnom, hogy a baloldali értelmiség mára odáig süllyedt, hogy csak tiszteletlen köpetékekben tudnak két lábbal tocsogni. Gyalázkodó jelzőkkel embereket a sárga földig alázni, és elvtelenül, de minden áron védeni a vezetőik egyébként erkölcsileg nullára amortizálódott hatalmi küszködést a folytatás érdekében.

Tehát kvázi azt kell itt látni, hogy az értelmiség az erkölcsi szűrő nélkül véleményez, és nincsen rajta semmilyen morális fék a társadalmi összefüggőségek szociális, humánus, és nem utolsó sorban magyarságának értékadó tulajdonságainak a megőrzésére, de pláne nincs köze a szolidaritáshoz, és a kisemberek védelméhez, érdekeinek a képviseletéhez.

A 56-os forradalmárokat gyilkosoknak nevezik, és védelmükbe veszik Biszku Bélát, aki személyesen járt el a forradalmárok halálos ítéleteinek meghozhatóságáért, és mindég azt kifogásolta, hogy a retorzió nem elég példamutató, és kevés a halálos ítélet. Üldözik a hívőket, de annak ellenében védelműkben veszik a gyilkosokat, a diktatúra emberit, az erőszakot, és a proletárdiktatúrát. Miközben szociáldemokráciáról beszélnek, mindenre lőnek, ami nem az önök érdeke, és semmi köze nincs az elvi magatartásuknak a szociáldemokrata ideológiához. Célt tévesztettek, és nem ismerik fel. Az baloldali képviselet elkorrodálódási folyamata megállíthatatlan, és az értelmisség ezt tehetetlenül, sőt magatartásával azt segítve sieteti, előidézni készteti. Sajnálom magyar honfitársaimat.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

"Mi nem a múltat, hanem a jövőt kínáljuk a fiataloknak" - tette hozzá.

Rá kell ismerni!

Magyarország megújítását öt pillérre - modernizáció, teljes foglalkoztatottság, társadalmi mobilitás javítása, fenntartható fejlődés, szabadságjogok védelme - támaszkodva képzeli el. Szerinte azon áll vagy bukik az ország sikere, hogy képesek lesznek-e arra, hogy újjászervezzék a pártot.

A párton belüli reformokról szólva elmondta, hogy újjá kell szervezni a kommunikációt, fel kell lépni a korrupció és a kibeszélők ellen, erősíteni kell a helyi képviselet, valamint közösen kell képviselni a döntéseket.”

Mint tudjuk megtörtént a vezetőváltás a léttét kritikusan és erodálva megélő szocialistapártban.

Az új pártelnök meghirdette röviden a szerinte legfontosabb pártprogramot.

1. Modernizáció: Az elmúlt nyolc évben a szocialistapárt vezérkara bemutatta a liberális SZDSZ-el a szociális vad kapitalista piacgazdaság legelképesztőbb változatát. Minden volt benne a vezetők számára, csak a választóik számára nem volt semmi. Pontosabban nem volt érdekképviselet, nem volt szolidaritás, és nem volt béke, és nem volt általános polgáriasodás a családok életében, de volt elszegényedés, volt általános recesszió, volt jelentős számú baloldali gondolkodó tömeges leszakadása, és volt választási kudarc.

2. Teljes foglalkoztatottság: ha a volt pártvezetőkre gondolt, úgy ez valóban egy tényleges gond, mert hogy jelentős részük most az utcán van, és keresi a helyét, tolakszik a pártfunkciók elnyerésére.

3. ha a baloldali érzelmű emberekre gondolt, akkor ezt nem értem, mert hatalmon sem ez volt a cél, és most a hatalom nélkül, meg eszközök nélkül hogy lehet ez a cél reális. Vajon visszahozzák az elmúlt nyolc évben megszerzett jelentős tőkéket a párt alapítványába, ás az alapítvány non-profit, vállalkozásokat, alapit, és működtet vele megvalósítva a teljes foglakoztatást? Mindenkire rábízom, hogy gondolja végig ezt a vállalást, mert ez olyan vállalás, amint Háry a derék igazmondó is megirigyelhetne.

4. Társadalmi mobilitás javítása: Megtörtént a vezetőváltás, és a verebek egy fával odébb szálltak. Azt el kell ismerni, hogy a választás után nem mindenki ugyan olyan magasságú ágra szállt, mint korábban volt, de az viszont vitathatatlan, hogy a diplomata kivételével mindannyian ott maradtak azok, akik azonosultak a hazudtunk este, nappal és éjjel, azaz mindenkor quva ország miniszterelnökükkel, és a hatalom megtartásának érdekébe még ideológiai vezérré is választották. Ez a cselekedet úgy politikai értelemben, mint morális hovatartozás tekintetében leamortizálta az elmúlt négy év pátpolitikusait, vezetőit. A magyar ez ügyektől érintetlen baloldali érzelmű emberek, miképp bízhatnának meg hazug politikusokban, vizet prédikáló és bórt ivó vezetőikben.

5. Mindaddig, amiig ezek a hatalomért mindent elkövető hamis proféták vannak a párt élén, a szétesés, a korrózió folyamat megállíthatatlan. Azt hinni, hogy a korábban erkölcsileg leamortizálódott vezetők, most egyszeriben megvilágosodnak, és maradéktalanul visszatérnek a helyes útra, és valóban a szocialista szolidaritás eszméit ültetik át a gyakorlatba, merő ábránd. Hogy a szegények képviselete, és a társadalom felemelése lesz a legfőbb dolguk, naiv képzelődés, mert a számukra az a fontos, hogy bármi áron újra szerephez jussanak, és visszakerüljenek a hatalom egyéni érdekeket szolgáló lehetőségébe. Most ha kell, meg csókolják a szegény cigányasszony kezét, meg az el lehetetlenített kis nyugdíjas könnyektől áztatott arcát, csak még egy esélyt adjanak nekik, ahhoz hogy újra építhessék a baloldali eszmék árnyékában a hatalom megszerzéséhez vezető utat.

6. Fenntartható fejlődés: Mihez képest, és milyen irányába. Ha politikai értelemben nézem, akkor meg kell állapítani, hogy letért a pályáról a szocialista párt vezetőinek megvalósított hatalmi pályája, mert mindent képviseltek, csak a kis emberek érdekeit nem. Voltak modernek, liberálisak a saját érdekeikben, de voltak despotikusak a választóikkal szemben. Akkor most milyen fejlődést alkarnak fenntartani? Nincs számukra bizonyítható pozitív perspektíva.

7. Szabadság jogok. Azok, akik a szociáldemokrácia szabadságát rendőr terrorral kívánták, meg, valósították meg, milyen szabadság jogokról beszélnek. A szabadság demokratikus, és mindenkire vonatkozik egy társadalomban. Nincsenek olyan dekrétumai, amit erőnek erejével kell megvédeni, és úgy kell megvalósítani, ahogy ezt ők tették. A szabadság megteremtése egyben a legnagyobb kihívás egy politikai közösség számára, mert nem csak hirdetve kell megteremteni, hanem azt úgy is kell mindenkinek megélni. Itt, pedig erősen korlátok voltak, és nem fennkölt célok érdekében, hanem ép ellenkezőleg gyarló hatalmi célok megvalósíthatóságáért

8. És végül de nem utolsó sorban, mérlegelni kell a baloldali embereknek a modern európai baloldali ideológiák társadalmi megvalósíthatóságát, és alulról felfelé megkel teremteni annak valós társadalmi támogatottságát, és hiteles vezetőit. Mert azok, akik ma a parlamentbe ülnek egytől egyig abból a leamortizálódott pártpolitikai vezetőkből álnak, akik azonosultak azzal a morállal, ami a szocialista pártot fennállása óta a legmesszebb lökte az érdekek valós képviseletének hatalmi lehetőségétől. Ami lehetővé tette egy jobboldali hatalom kétharmados többségét, és korlátlan törvény alkotó képességét, és ezen keresztül Magyarország politikai berendezkedésnek gyökeres megváltoztatását. Újra kezdeni mindég nehéz, de van, hogy csak ez vezet eredményre. És most eljött ez a pillanat! Aki ezt nem látja, az itt vak, vagy érdekelt a jelenlegi viszonyok fenntartásában. A jövő elkezdődött, meg a visszaszámlálás.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ön azt állítja, hogy a mostani MSZP-nek semmi köze nincs a volt állampárti kommunista párthoz, mind, amiből az utolsó kongresszuson egy többségi szavazattal nevet és mundért változtatott.

Nyilván így igazán arról sincs fogalma, hogy mindenki, aki korábban a pártban meghatározó szerepet töltött be a rendszerváltás után a helyén maradt, és az első privatizálók, mint a tűzhöz közelállók éppen Ők voltak. Az akkori MDF kormány sem tapasztalatban, sem kormányzati készségben semmiféle gyakorlattal nem bírt, és a rendszerváltás a legvadabb kapitalizálódási folyamatot mutatta be a világnak. Minden, ami érték volt, áron alul cserélt gazdát, többnyire magyarok esetében kárpótlási jegyért, illetve dolgozói részvénnyel alakultak át privát társaságokká. Ami nem kelt el a volt szocialisták köreiben, arra meg jött eleinte a kalandor nyugati vállalkozók első köre, akik gyors meggazdagodás reményében fektettek be Magyarországon. Minden, ami korábban pontosan 45 év munkájával fel lett építve, azt a rendszerváltás után nyolc év alatt elkótyavetyélte a két kormány, úgy hogy nemzetközi szakértők véleménye alapján, mint egy húszezer milliárd forint tűnt el a magyar nemzet vagyonából nyomtalanul, miközben az államadósság a nőt, és nem csökkent. Ezt a műveletet legfőképp a Horn kormány idejében hajtották végre, és hagyták hogy a magyar élelmiszeripar, a mezőgazdaság a tönkre menjen, sőt kiszolgáltatták azoknak, akinek csak a piacra volt szükségük, és nem a gyárakra, és ahogy megvették be is zárták. Lásd a cukorgyárakat, a növényi olajgyárakat stb. Miközben egymillió ember vesztette el a munkáját, és a volt szocialista középosztály lecsúszott, és ma lettünk megint mi magyarok a három millió koldus országa. Az Ön MSZP-jének lehetősége lett volna úgy működtetni a hatalmat 1994-1998 között, hogy megerősödjön az európai értékeken alapuló szociáldemokrácia, de e helyett a politikusi pályák korrupcióval átszőtt meggazdagodása folyamatának lettünk tanúi a hatalom évei alatt. 2002.ben új fordulatot vet Magyarországon a politika egy izraeli politikai tanácsadó közreműködésével, és már csak a hatalom volt a fontos nem a nép. Az egyszerű állampolgárt, akiket elvben képviselni kellet, volna Gyurcsány féléknek, akik mint az új generáció erős emberei, ekkorára már elsöpörték az útból a volt szocialista párt régi katonáit. Ez ekkor már a liberális párt befolyása és a szocialisták liberális vonala határozta meg a politikai helyzetképet, és azt gondolom, hogy ellenvetés nélkül szolgálta ki a nemzetközi nagytőke urait. Így volt lehetséges, hogy a globális tőke letarolta a kereskedelmet, és külföldi termékekkel árasította el Magyarországot, ezzel is növelve a további munkanélküliséget, és a kereskedelmi, valamint az árú termelői körök tönkre menetelét. A hatalom megszerzése odáig aljasította a csak is a hatalomért politizáló MSZP liberális szárnyát, hogy hazugságok árán is megőrizték a hatalmat. A hatalom árát meg most fogja nyögni a sok megvezetett baloldali ember. És akkor még nem beszéltem a korrupció a teljes társadalmat átszövő jelenéről, ami ma úgy működik Magyarországon, mint ha az lenne az erkölcs és nem fordítva. Nincs olyan nemzet még a világon, aki egy hazugsággal kormányzást nyert pártot nem zavart el a kormánytól azonnal a magyaron kívül, és meg is lett neki az ára. Ma a magyar államadósság a több mint 122 milliárd Euró. Ez azt jelenti, hogy a cirka 3 700 ezer munkavállaló minden tagjára jut 8 627 235 forint adósság, de ha a konkrét produktív munkát végzőkre vetítem, ez a szám meg duplázódik.

Kérdem önt, hogy ki fizeti vissza ezt a temérdek adósságot, úgy hogy az ne nyomorítsa, meg a nemzetett. És, ez a z Ön által védett újkori szocialisták legfőbb bűne, mert a konzervatív pártok nem rontottak, csak javítottak az ország mérlegein a statisztikák szerint.

És a mai magyar jobboldalról meg annyit, hogy úgy vese rájuk az első követ, hogy ha végig gondolja, hogy ha a magyar baloldal lenne ma ebben a helyzetben ilyen elmúlt nyolc év tapasztalattal, nem-e ugyan ezt tenné. De, ne vitassa, mert emberek ezek is, úgy hogy nagyjából úgy erősítgetnék, vagy betonoznák be a szocialista nevű hatalmat, mint teszi most a konzervatív párt ugyan ezt.

Csak mindég kritikusan mérlegelni mindent, a játékszabály az, hogy az ellenfeleink véleményét és állásfoglalását pontosan kell ismerni, hogy a saját gyengeségeinket fel fedezzük. És most csak gyengeség van, mert teljes a leamortizálódás. Ez a párt soha nem lesz már Magyarországon hatalmi tényező, ezért az érteles baloldalnak újra kell alapítani a baloldali pártot európai értékekkel, és hiteles nem lejáratódott emberekkel úgy, mint tette ezt az LMP felépíteni Önmagát. Mert ha nem az LMP átveszi a baloldalon a helyét. Fogadja meg a tanácsomat, és kezdjen az új alakulat létre hozásához, ha biztosan hiszi a baloldal igazságát, és létjogosultságát.

Írja: A harmónia, az a harmónia a természettel, és természettudással felvértezett viszonyulás a környezethez.

A harmónia az egy mindenkori kiegyensúlyozott lelki állapot. Ha a harmóniát folyton kereső ember megtalálja önmaga békéjét, általában mélygyökeret ver lelkében az elégedettség, és elvezet a kiegyensúlyozottság boldog önkívületéig. Nem lázad, elfogadóvá válik, és egyben megbocsátó is lesz, mások díszharmóniájával szemben is. A természet harmóniája része az ember tudatosan épített boldogságának, mint ahogy része lehet annak az ellenkezőjének is. Az etika a mindenkori közgondolkodás eredményeként elfogadott viselkedési kódex.

A mit, miért az egy örök dilemma, mert a világ egyre nagyobb információ halmazzal nyílik az emberi tudomány számára, és ahogy szaporodnak a kérdések, úgy szaporodnak a megválaszolatlan dilemmák is. Az ember minél mélyebben ássa magát bele a tudományok mélységébe, annál több érthetetlen, felfoghatatlan dilemmája lesz. Mint ahogy a boldogság megélésének a nagysága összefüggésben van a tudás mélységével azáltal, hogy éppen ellentétesen működik általában. Azaz minél primitívebb az ember, annál inkább boldognak érezheti magát, mert nem ismeri fel a boldogság lényegét, azaz lélektanilag ösztönösen viselkedik, és az ösztönök nem igénylik a lelki harmóniát.

Mi az, mi irreleváns, hogy milyen sorrendben nem követjük el a tudás hiányában a harmóniához vezető cselekedeteket. Én megtaláltam önmagam, és nem bolyongom a világban száz annyi kérdésre keresve a választ. Mert erős várunk nekünk az Istenünk, és hitünkért békét hoz lelkünkben, mi által küzdünk hiába a szeretet elmélyítésének érdekében.

A vak a hitén keresztül lát. A hitelen szemével is vak marad. Találja meg a békét a világgal, és meglátja a béke, végleg beköltözik az életébe.

………………………………………………………………………………………………

Lehettem úgy 14 éves, mikor a rokonságunkban egy hívő vallású nagybácsinak elküldtek segíteni cseresznyét szedni. Ez úgy 5 kilométerre volt az otthonunktól tanyán és miután sok volt a fa nem végeztük egy nap, és ott aludtam a nagybácsinál. Azaz aludtam volna, ha az. ki nem kezdett volna velem. Szörnyen megijedtem, és foggal, körömmel próbáltam kiszabadulni, ami végül is sikerült. A sötét éjszakába, egy vágtába rohantam haza, és nagyon soká nyugodtam meg. Évekig idegenkedtem a túlságosan bizalmas emberektől. Később egy fiatal iskolatársamat elcsábította egy jól öltözött úriember, aki ezt sohasem heverte ki. Ezt én sohasem tudom megbocsátani a többség által betegeknek titulált homoszexuálisoknak. És ma többen vannak, mit régebben voltak. Mert a szexuális szabadság magával hordozza a folytonosan új keresését. A fűszívás, a korlátok nélküli szexuális élet gyorsan kiégeti a fiatal embereket, és olyankor következik be a deformáció. Nem értük ebben egyet, de ez nem baj, addig még így tudunk róla beszélni.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az ország szégyene.

Az emberiség történetében a különböző népcsoportokon belül éppen hatalmat gyakorló politikai erők elsőszámú feladata mindég is az volt, hogy az ideológiai alapokat sem nélkülöző hatalmi viszonyának a társdalomban meglévő biztosítékait erősítse a népfenség akaratának feszítő határain belül. Most sem történik más, és a folyamat végén e történéseknek is ki kell állnia társadalom megmérettetésnek őszinte kritikáját, ami a következő választásokon leadott voksok számában mérődik meg. De e megmérettetés csak a demokratikus hatalmi viszonyok teljes mértékű átalakítása után képzelhető (konzervatív polgári demokrácia) el érzelmi alapon többségében, még tudományos alapon a kor társadalmi tudósai összegzésében.

Az ideológiák folyton tévedéseknek esnek áldozatul, mert, az ember saját gyarló többnyire nem humánus, de leginkább nem szociális önzőségével szövi át a napi politikát, és alakítja azt leginkább az ő arcára. Ez jellemezte a Gyurcsány érát, és az Őt követő szocialista vezetőket, és a hatalom elfogadásra kényszeríttet ideológiát, valamint küldetés szerinti identitás tudatot tévesztett érdekektől befolyásolt támogatóikat.

A jobboldali hatalom átvétel is követi a trendet, és hogy mennyi lesz abban a sajátos önérdekeltség és a széles sprektumú társadalmat pozitívan érintő változás, az meg majd a nemzetközi összehasonlító adatok eredményeiben lesz mérhető. Csodák nincsenek, mint ahogy a politikában igazán géniuszok sem. A jövő magyar történelmére a társadalomban mérhető minden családra kiható gazdasági mutatók, fellendülése lehet a jó válasz, és ha ez még is elmaradna, úgy minden a jog világában bekövetkezett változás az nem minősül másnak, mint Magyarország beteges vajúdásának Európa kulturális bölcsőjében a Kárpátok gyönyörű völgyében.

„Új műsorhoz új férfi kell.”

Ez a politikai garnitúra a baloldalon eljátszott mindent, ami nélkülözhetetlen a bizalomból táplálkozó együttműködéshez.

Óriási hiba volt a rendszer váltás ilyenképp végrehajtása, már, mint az hogy nem távolították el a hatalomból azokat az embereket, akik a kommunista diktatúra alatt besúgók, tartó tisztek, meg az erőszakszervezetekben végrehajtók voltak. Körülöttünk lévő államok meg tették ezt, és nem fordult elő náluk, hogy ki akarnak tüntetni egy 56-os vérbírót, vagy, hogy miniszterelnök lett egy 56-os pufajkásból, meg a 208-ból stb.

Ezért tartunk ott, ahol tartunk, mert ha mérgezés áldozatául válik egy nemzet, addig nincs remény a gyógyulásra, míg ki nem veti önmagából a mérgező anyagot. Mi meg még mindék itt forgatjuk a torkunkban.

…………………………………………………………………………………………..

Amikor a szerző felháborodással írja, hogy a Fidesz le akarja nyúlni a szakszervezetek tulajdonát, amit a szakszervezetek építettek a saját verejtékükkel, és az államnak csak annyi köze volt hozzá, hogy a föld, amire megépültek az üdülők az, az övé volt. Mondja ezt az a szakszerzeti jogutód, aki a 1989 előtt úgy kapta a mindenkori kormányoktól a fizetését, hogy pártközponti bizottságán külön osztály foglakozott azzal, hogy a társadalmakat érintő intézkedésekkel szemben mi legyen a szakszervezetek állás foglalása. Ha ma is nem az államtól kapott különböző alapítványi támogatásokból tartaná fenn magát a hat szakszervezeti főcsoport, ha nem a tagdíjakból, úgy megnézném, hogy hány főállású, magas fizetésű szakszervezeti vezető lehetne a látszat érdek képviseltnél. A szakszervezeti üdülőket a népi demokráciában építették főképp, és tartották fent elsősorban szocialista orientáltságú nyugdíjasok, vagy aktív dolgozok üdültetésétre. Vagy is egy kis szocializmus átmentette magát a kapitalista világba, úgy hogy megőrizte jogtalan vagyonát saját kezelésbe, valamint életbe tartotta politikai befolyásoltságát e területen az Ő hívei számára a mindenkori kormányok költségére. Most a kormány kívánja felügyelni az üdültetés igazságosabb jogát. Az-az nem tűri tovább, hogy az elvtársak tovább játsszák a kis szocializmust a kádereik számára. Az üdülök a magyar emberek tulajdona, és rászorultság alapon rotációval kell, hogy működjenek, és nem politikai hovatartozás egyoldalú befolyásoltságával.

Veszik a hatalom, a külön jog egyes emberek számára, és most jajveszékel, akinek a privilégiuma sérül.

De mielőtt bele mennék egy valószínű végtelen hosszú ideológiai vitába, szeretném, ha válaszolna a következő kérdésemre. Vajon miért buktak el sorjában a szocialista ideológiából kinövő vadhajtásnak számító kommunista pártok, és az általuk diktatúrával létre hozott társalmi formulák. Vajon miért térnek vissza a sok megvezetett magát elkötelezett baloldali gondolkodó a konzervatívnak kikiáltott nemzet tudat fontosságához, és miért hisznek ma már a szabad piac szabályzó képességében az utópizmus önmagában hirdető kommunizmus helyett.

Kérdezem a felháborodott balosoktól, hogy Magyarország pénzügyi gazdálkodásért ki felel. Kin kérik számon a költségvetési hiányt, vagy a maradéktalan hiteltörlesztést. Továbbá a „független Nemzeti Bank dolgozóinak ki utalja ki a fizetését. Ha mindenre tudnak válaszolni, akkor vitassák, hogy ki mondja meg, hogy mennyit keressen a Nemzeti Bank, bankorientált ominózus vezetői, főképp az offshort lovag elnöke

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Magyarságunkért!

Miután ebben a kérdésben én abszolút illetékes vagyok, mindenkit megnyugtatok, hogy azok számára, akik 1956-tal bezárólag elhagyták a hazát a biztos megélhetés keresésén túl, mindég is a legfontosabb feladtunk volt megőrizni magyarságukat az anyanyelvűkben, hitükben és szeretetükben. A kint élők között is van széthúzás, (mert Ők is magyarok) de azokat, akik a befogadó országgal asszimilálódtak, a közösségek kivetették maguk közül. A honvágy az egy olyan betegség, amit csak azt tud felfogni, akinek minden szeretettje a magyarhonban maradt, és úgy kellet kint egy idegen kultúrában gyökeret vernie, hogy az őslakosság a bizony mindég is idegennek tartotta, és bevándorlónak nevezet, hogy nevet és elismerést szerezzük a befogadó országban, kétszer annyit kellet dolgoznunk, és leraknunk a nemzet asztalára, mint az eredeti hódítóknak.

És hát otthon megkaptuk, hogy 56-ként gyilkosok vagyunk, sőt anno a Biszku-féle embereknek köszönhetően távol létünkben is halára ítéltek bennünket, és még arról nem is beszéllek, hogy a szüleinket, testvéreinket üldözték, és sokukat kobzással el is lehetetlenítették.

Na de kedves jó szocialisták, önöknek nem nemzet a nemzet, csak az internacionálé a himnusz, és elvtársak az igaz testvérek. Mit azon csodálkozni, hogy mindent, és mindenkit, aki nem ért önökkel egyet lebunkóznak, kikiáltanak fasisztának, és pokol fenekére kívánnak. De lehet, nem vették észre, hogy most és reméljük sokáig ez az irány ”bolond lyukból, bolond szél fúj” irány ma Magyarországon.

………………………………………………………………………………………………..

2010 választás előtt!

Mindenki várja ki a végét, mert jóslatokba nem érdemes bocsátkozni.

A véleménykutatók ide vagy oda el vannak kötelezve, és a véleményt mindég abba a közegbe kutatják, akik az elkötelezettségüknek szimpatizáns eredményt produkál.

Más: Ebben az országban, a politikai közéletben csak egy embertől lehet hallani ilyen jelzőket a választokról, még pedig az elhíresült Zuschlag Jánostól, aki Halasra mindég az Ő parasztjaihoz ment haza.

Egyébként volt idő, amikor ez a jelző megbecsült társadalmi értékrendnek számított a közéletben, de ez az idő elmúlott egykor a reményeik szerint vele, múló kommunizmussal együtt.

Mindazok, akik mást képesek belehallani a Fidesz tagjainak a kommunikációjába, azok irányítottan hallanak rosszul, de hát ez már így szokott lenni választások idején a szocialisták háza táján.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az hogy ténylegesen mi is törtét 1936-1945 között a zsidóság kollektív elkülönítése, című történetben, az már soha valóságosan ki nem derül tekintettel a titok gazdák személyes érdekeltségeire. Az tény, hogy a németgazdaság jelentősebb részét ellenőrizte a tulajdonosi mivoltánál fogva ez az egyébként jelentéktelen számú kisebbség a német birodalomban, de nem volt ez másképp az akkori Európában szinte minden figyelemmel kísért hatalmi viszonyban sem. Ez magyarázza a fasiszta Németország zsidókkal szembeni politikáját, meg az Übermensch elmélet. Így lehetett megfosztani őket az akkor már meghatározó gazdasági befolyásoltságuk alól, mint ahogy a vagyonuktól is.

A koncentrációs táborokban főképp a háború vége felé a körülmények olyan nyomorúságosak voltak, amely körülmények naponta ezrivel szedték az egyébként fizikailag állapotukban teljesen leromlott áldozataikat. A hulla hegyek így keletkeztek, amit azután évekkel később lehetett magyarázni úgy, ahogy azt most történelmi tényként magyaráznak arra érdekeltek.

AMI TÖRTÉNT AZ GYALÁZAT AZ EMBERISÉG TÖRTÉNELMÉBEN KÜLÖNÖSEN A XX.. SZÁZADBAN. De ami utána történik az sem kisebb gyalázat, mármint, a történelem meghamisítása kedves neoliberális kortársak.

Arra én is kíváncsi vagyok, de azért van némi sejtésem. Csak, tessék végig gondolni, hogy kik is ma Magyarországon a vezető jogászok, kik a vezető ügyészek, és kik a bírák többsége. Itt sem volt rendszerváltás.

Magyarországon nem lesz Jörg Haider, a Szabadságpárt volt elnöke szerinti újfasiszta szellemiségű politikai megosztottság, mint ahogy soha nem nő össze a magyar jobboldal egy hasonló szellemiségű párttal, bármennyire is vizionálják ezt sokak ma a baloldalról. Lehetett látni az Osztrák példán, hogy milyen következményekkel jár egy ilyen koalíció. Ne nézze senki a Polgári Szövetséget ennyire korlátozottnak.

Játék a szavakkal. Olvassa el a törvény szövegét, és látni fogja hogy az nem hagy semmilyen revízióra lehetőséget. Egy tarlóra mindazokat, akik elmernek gondolkodni…

Választás

Úgy tűnik számomra, hogy a demokrácia csak addig demokrácia, ameddig az a párt győz, aki a nagyhatalmak érdekeinek megfelelnek. Ennek, így pedig nem sok értelme van. Megosztottság. Hát nem pont az MSZP veszi meg a nyugdíjasokat mindig a választásokra, tudvalévő a legnagyobb szavazóbázis? Az lesz a kormánypárt, akit megszavaznak, erről szólnak a választások.

Igen valószínű, hogy ezt jól gondolja. Az lesz a kormányzó párt, akit „megválasztanak.” És azt válasszák meg, akit az arra illetékesek jóváhagynak. Nem lehet tartósan a történelemben szemben menni.

A jobbikról néhány szóban: vettem a fáradságot és elolvastam a választási programját. Nem tartom magam szuper okosnak, de még az én közgazdasági tudományom szerint is utópia a program.

Csak néhány pont kiragadva. Újra tárgyalná az IMF hitelt és annak részbeni elengedését, célozzák meg: Nos aki azt hiszi hogy az IMF jótékony bankárok gyülekezete, az itt bizony nagyon téved. Az utolsó hitellel elzálogosították a Magyar Állam teljes vagyonát, és aki a hitel visszafizetését, bár hogy is akadályozza, az megvalósítja annak a víziónak a lehetőségét, amit Izrael miniszterelnöke mondott nem túl régen, miszerint a Kárpátok völgye az Új Izrael országának a kijelölt területe.

-Más felül vizsgálná a UNIÓ tagságot.

És hátat fordítana annak? Magyarország már rég nem az a európai hatalom, aki ezt stratégiailag megtehetné.

-A piacokat újra keletre vinné. Hát nem volt elég a múlt tanúságai a keleti országok kereskedelmi kultúrája hagy némi kevés kétséget maga után.

A program pénzügyi szükségleteinek a kielégítése, még a hozzánk képest gazdag Svájcot is csődbe vinné. Nem hogy a mi eladósodott országunkat. A földön kell járni, mert repülni úgy, hogy nem szállsz fel egy repülőre, csak súlyos következményekkel lehet.

Mindenki mérlegelje józanul a jelenlegi helyzetet, vagy ha erre képtelen kérdezzen meg egy magától okosabbat. Be vagyunk fogva a kocsiba, menni csak előre lehet. Az meg egyáltalán nem mindegy, hogy ki mondja meg, hogy menjünk tovább, mert ezt meg már az elmúlt nyolc évben keményen megtapasztaltuk.

………………………………………………………………………………………………..

De hát végül is mi a baj ezzel, politikai múlttal nem rendelkező feltörekvő párttal.

Néhány gondolat:

-először is olyan emberek gyűjtőhelye a párt, akik eddig ilyen, vagy olyan okok miatt, más pártokban nem fértek hozzá a hatalom gyakorlásához. Nem fértek hozzá, mert ott nem tartották alkalmasnak őket.

- a pártoló tagok közé sok fiatal csatlakozik, mert azt látják, hogy a jelenleg regnáló kormány nem végzi jó a dolgát, és számukra úgy gondolják, hogy csak két lehetőség, van. Az egyik hogy elhagyják az országot a másik, hogy gyökeres változást kényszerítenek ki a következő kormányokból. Ezzel meg az a baj, hogy fiatalok képzettebb része már vagy kint van, vagy készül ki, vagy a most regnáló meghatározó pártokban várja a sorát. Kvázi a jobbikba, mint ahogy a felmérések is mutatják abból a szegmensből, jut a fiatalokból, akik képzetségüknél fogva az úgy nevezett leszakadók táborához tartozik. Hazafiasságról itt nem kellene beszélni, mert ki tanította volna meg Őket hazafiak lenni. Ő azok, akik a bajnoki mérkőzéseken teszik a balhét és miden lehetséges helyzetet, kihasználnak a figyelem felkeltésre.

Ez energiáiban felturbózott erő képes a normálistól eltérő megoldásokba, belemeni. A történelem során megfigyelhetjük hogy mindég a fiatalság volt az első, aki belement a durva megoldásokba, mert még nem tapasztalta meg a vér szagát. Ki kell tombolniuk magukat, hogy a felhevült vérük megnyugodjon, és ez nem vetít valami békés jövőt a demokraták számára.

- a fogadatlan vezetőül szegődött emberek többségében vallanak olyan nézeteket együtt is, meg külön is, amit ma Európa népeinek nagyobb része elutasít, és semmilyen fórmában nem támogat. Itt is csak azért tudott felerősödni, mert a szocialisták által létrehozott lehetetlen helyzetben a politikailag meghatározó ellenzék a parlamentizmus alkotmányos szabályai szerit cselekvés képtelenségre volt ítélve.

- -a meghirdetett programjuk miden különösebb közgazdasági felkészültség nélkül jól kiszámítható, hogy a jelenlegi körülményeket figyelembe véve semmilyen lehetséges pénzügyi fedezettel nem bír, és olyan helyzetbe hozná az országot rövid időn belül, ami teljes elszigeteltséghez vezetne a modern Európában.

- Árpádsávos zászló. Tulajdonképp ezzel nincs semmi baj, ameddig oda kötjük, ahonnan származtatik, a baj, az hogy élnek még köztük jó, néhányan akik ezt a lobogót a legutóbbi szereplése történelmi idejébe helyezik, és azzal a tartalommal azonosítják, Még pedig a fasiszta Hungarista párthoz. Ahhoz a párthoz, aki szintén nemzeti pártként hirdette magát, és eközben végrehajtotta a zsidó deportálást, a kényszer munkaszolgálatba kényszeríttet sok ártatlan embert, és még sorolhatnám az emberiség ellen elkövetett bűneit. Olyan emberek jutottak hatalomhoz benne, kiknek sem intelligenciájuk, sem szocializálódott képességeik nem voltak a társadalmi problémák kezeléséhez. Továbbá teljes mértébe kiszolgálták a harmadik birodalom politikai, mint világhatalmi törekvéseit. És ez a mostani helyzet kriminálisan hajaz erre a fasiszta diktatúra politikai azonosságára. Nem szabad elfelejteni, hogy szerte Európában vannak hasonló szélsőséges fasiszta megmozdulások.

- -

- továbbá tessék nekem elárulni hogy a most szerveződő jobbikos képviselő jelöltek, hol tanulták a kormányzás tudományát, mert hogy szerintem sehol, miután legfeljebb a kertek alól leshették azt eddig. Ugyan azzal a problémákkal szembesülnének, mint annak idején szembesült az Antal kormány. Erre most nincs idő, hogy a fogadatlan kiscserkészek felnőjenek!

A Tisztelt választónak a kialakult válságos helyzetben nem lehet tévedni, mert a tévedésért nagyon nagy árat kell megfizetni mindannyinknak, kik Magyarországban, Magyarországon kívánunk gondolkodni a jövőben is.

Még sorolhatnám a kifogásaimat, de hagyok itt másoknak is helyet. Mert az már nem kérdés az, hogy a jelenleg regnáló kormány pártja csak lassan eltűnik a politikai süllyesztőbe.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Jobbikban hívő embereknek üzenem, hogy vannak dolgok, amik idővel avíttá válnak. A Magyar Gárda anno egy olyan politikailag felhergelt társadalmi közérzet közepette alakult meg, amely közérzetet ellenében az Európában elfogadott közmorál szokásaival szemben az éppen hatalmon lévő Gyurcsány kormány csak tovább hergelt a rendőri terrorral, és nem nyugtatta a többségi társadalom által elvárt lemondásával. A Gárda ezzel szemben kívánt az egyszerűnép védelmében politikai szándékot pszichológiailag, valamint demonstrációjaiban félkatonai erőt kifejezni, növekvő létszámával, valamint szuggesztív megjelenésével sugározni a létező feszültségi gócokban az ellensúlyt. Az etnikai oldalát azután a megalakító párt plántálta bele, mint ahogy azt is, hogy az egyébként „bűnnek titulált cigány bűnözésről való beszélést”, mint jelenségét kötelezően e félkatonai szervezetnek a dolga valamiképp szabályozni. És még akkor nem beszéltem a zsidóság kérdéséről, amely kérdésben a volt Szálasi ideológiát (Hungarista párt fajelmélet) sikerült rákényszeríteni az egyébként nem túl komplikált morállal rendelkező gárda tagokra.

Ma az eredeti indok, mit olyan megszűnt (Már, mint nem az illegitim Gyurcsány és a vele azonosuló pártja regnál) és e közben meg a zászlajára került magyarkodásból felöltöztetett fajelméleti kérdések ilyen fajta társadalmi elfogadottsága nem tolerált a többség részéről, egyszerűen azért, mert még élnek közöttünk azok az emberek, akik megélték a Szálasi gyilkos pogromot. Tudomásul kell venni, hogy demokráciákban nem lehetnek félkatonai párt hadseregek, különösen azért nem, mert működésűk az állam egzisztenciális berendezkedésben, a demokratikus „játék szabályaiban” nem ismert, nem elfogadott terminológia.

Gondoljanak bele, hogy holnap a MSZMP utódpártja újra létre hozza a munkásőrséget, és ha erre joga van, fel fegyverzi a konzervatív gazdasági politikát megvalósító ellen feleknek kikiáltott, sőt az elnökük szerint ellenségeiknek a megsemmisítésére.

Szeretném felhívni a figyelmüket arra a tényre, hogy a Jobbik térnyerésének a magyar belpolitikában kizárólag az adott alapot, hogy az egyébként tartósan jelentős népszerűségnek örvendő FIDESZ az egy demokratikus párt, és az öszödi beszéd után nem vitte az utcára az embereket forradalmi indíttatással, mert egy ország demokratikus működtetésének az alapfeltétele, hogy parlament komfort törvényességi lehetőséggel él.

Meg tehette volna a párt, hogy élére áll a kialakult helyzetben az utcai megmozdulásoknak csak ezzel a tevékenységével felrúgta volna a t9örvéyes eljárás lehetőségeit. Ha egy tömörülés erőszakot alkalmaz vélt, vagy valós céljainak eléréséhez, az szinte mindég szembe fordul a nemzete által elfogadott törvényes eljárásoknak,.

A FIDESZ egy törvényes párt, vagyis csak is a mindenkor érvényes törvények betartásával hajt végre minden lehetséges változást, vagyis másképpen, csak akkor, ha arra a választók felhatalmazták.

Ezt törvény tiszteletét használták ki azok a szórvány elemek, akik ma a Jobbikba csoportosulva egyre nagyobb hangon követelik a rendszerváltozás utáni politikai elit teljes eltakarítását. (ezek az embere eddig nem férte be egyik párt szárnyán sem a hatalomban.)

Tehát kvázi a bűne a Fidesznek az, hogy törvénytisztelő, hogy híve az alkotmányos rend fenntartásának, hogy demokratikus eszközökkel kíván hatalomba jutni, és nem diktatúrával, nem revízióval, nem száz és száz ártatlan áldozattal megvalósított ellenforradalommal. Mert ugye egy demokráciában a törvényesen felhatalmazott hatalmat megdönteni, csak politikai értelemben erőszakkal, kizárólag ellenforradalommal lehet.

A mérsékelt jobboldali politizálás gyakorlatában nem fér bele az erőszak, csak is a népfelhatalmazás lehet az egyetlen módja a hatalomba jutásnak.

Nos a FIDESZ most is ezt az utat járja. Ugyan fogcsikorgatva kényszeredetten várták ki a fordulat lehetőségét (miután a hazugságokkal megtestesített hatalom nem volt hajlandó fair módon visszaadni a jogtalanul megszerzett hatalmat) de a béke fenntartása miatt csak ez volt a mód.

Mert mi is törtét volna ellenező esetben. A szocialista kormány csak erre várt, ugyanis szétlövette volna a törvényes rend megdöntésére irányuló szándékokat, és eltiporta volna ezek után félelemben élő a jobboldali politizálást.

Az hogy ma béke van az ennek a pártnak köszönhető.

Az hogy a törvényes rend az ma itt demokratikus, az, ennek a pártnak köszönhető.

Az, hogy ki fosztották, az elmúl nyolc évben a szocialisták az ország lakosságának szinte a teljes bizalmát, meg a vagyoni biztonságát a demokratikus társadalmi rendben, az meg a szocialistáknak köszönhető

Az hogy ma megint a három millió koldus országa lettünk (talicskával tolták ki az állami vállatokból a pénzt) az meg megint a szocialistáknak köszönhető.

Felhívnám a figyelmét mindeninek, hogy amióta vége szakadt a monarchikus hatalmi rendszereknek Európában, azóta szélsőséges jobboldali politikai tömörülés soha nem nyert tért demokratikusan 25%-i mértéknél többel Európában.

25% meg nem elég a kormányzáshoz, de elég a változások megakadályozásához.

Tessék már gondolkodni.

A cigány (és) a rabló

(tanulságos történet)

A kerítés túloldalán húzódott a falu egyetlen utcája, s ha néha arra járt valaki, megállt egy szóra. Az időjárásról, a termésről, beteg jószágokról, adókról és politikáról folyt a társalgás. Emlékszem, egy délelőtt jó néhány ember állt a kerítés túloldalán. Közeledtek a választások és nem tudták, melyik pártra lenne ajánlatos szavazni. Tudni szerették volna, mit mond Pulákálu, úgyis, mint tanult ember.

- Hát akkor - mondta tanítónk a kerítés innenső oldaláról - elmondok egy történetet, emberek. Egy nap egy cigány a hegyeken kelt át a szamarát vezetve. Egy Isten háta mögötti hegygerincen útját állta egy rabló. A rablónak volt egy lova, meg egy pisztolya. A pisztolyt egyenesen a cigány homlokának szegezte.

- Ide a pénzeddel, cigány! - kiáltott a rabló. - Ha nem, megöllek.

Hanem a cigány hahotázni kezdett. Annyira nevetett, hogy alig bírt állni a lábán.

- Mi olyan mulatságos? - förmedt rá dühösen a rabló.

- Bruhaha - hahotázott a cigány -, mielőtt rátértem volna erre az ösvényre, befordultam egy kocsmába. Inni kezdtem, és addig nem is hagytam abba, amíg egy krajcár volt a zsebemben. Micsoda peches rabló vagy! Nagyon rossz fogást csináltál! És a cigány tovább hahotázott.

A rabló ettől percről percre mérgesebb lett. Végül káromkodni kezdett.

- Az Isten verjen meg cigány! - kiáltotta. - Majd megtanítalak én nevetni!

És pisztolyát a szamárra szegezte:

- Ebben a helyben könnyíts magadon!

A rablónál pisztoly volt, úgyhogy a szamárnak nem volt más választása, könnyítenie kellett magán. A rabló a cigány felé fordult a pisztollyal.

- Edd meg! - parancsolt rá.

A rablónál pisztoly volt, úgyhogy a cigánynak nem volt más választása, ennie kellett. Most a rabló kezdett el nevetni:

- Igazad van cigány! Szörnyen mulatságos! Tényleg szörnyen mulatságos!

Annyira hahotázott, hogy le kellett ülnie, a pisztoly meg kiesett a kezéből. A cigány gyorsan megragadta a pisztolyt. A rabló lovára szegezte.

- Könnyíts magadon! - ordított rá a lóra.

A pisztoly most a cigánynál volt, úgyhogy a lónak nem volt más választása, könnyítenie kellett magán.

- Edd meg! - szegezte a cigány a rablóra a pisztolyát. Így hát a rablónak nem volt más választása, ennie kellett.

- Na, most már testvérek vagyunk - mondta a cigány. - Együtt reggeliztünk.

- Pontosan ugyanígy megy a politika is ebben a világban - fejezte be a történetet Pulákulu. - Ha az egyik pártnak sikerül megszereznie a pisztolyt, a másik párt eszi a szamárganét. De utóvégre minden politikus testvére egymásnak, bármelyik párthoz is tartozzon. És ki eszi meg azt, amit meg kell enni? Természetesen mi, szavazók."

(Az idézet Wass Albert: Se szentek, se hősök c. könyvéből származik) ……………………………………………………………………………………………..

A történelmet mindig a győztesek írják. Magyarországon a győztesek oldalán álltak a vitatott nációk, miután mindég asszimilálódni voltak képesek az éppen prosperáló hatalomba. Az igazságot mindég is homály fedi, és ahogy múlik az idő a tanúk is maghalnak, vagy az ilyen féloldalas törvényekkel végképp megfélemlítésre kerülnek. Ha törvénnyel kell védeni, egy megtörtént történelmi eseményt, ott már kétséges az igazságnak az érvényesülése.

Részlet a magyarországi zsidók történetéből Bibó István tollából.

1945 után

Az állítólagos holokausztot túlélők egy része Izraelbe vagy az Amerikai Egyesült Államokba vándorolt, jelentős részük azonban a maradást választotta, főként mint vezető személyiségek, az ipari és politikai élet vezetői, különös tekintettel az erőszakszervekre (ÁVÓ), melyek végig zsidó uralom alatt álltak. A sztálinizmus évei alatt az ateista állami nyomás hatására visszaszorult a hitélet, a látszólagos cionista-ellenes akciók folyamatossá váltak. A vallás kizárólag a szertartásokra és a mártírokra való emlékezésre korlátozódott, a gyermekek zsidó neveltetése (azaz a faji gyűlölet beléjük oltása) szinte lehetetlenné vált. A zsidóság nagy része az asszimiláció és a gyűlölettanoktól való elválás elkerülése érdekében különböző stratégiákhoz folyamodott (kommunizmus, nemzetközi munkásmozgalom, elvegyülés, rejtőzködés, szakítás a zsidó tradíciókkal, de a kommunista tradíciók annál hűbb követése, stb.) [1]

Az 1956-os forradalomban, illetve a szovjet támadást követő fegyveres szabadságharcban a forradalmi oldalon is számos zsidó származású személy vett részt (Angyal István, Déry Tibor, Zelk Zoltán, Háy Gyula, Szirmai Ottó, stb.). Zsidók voltak mindkét oldalon, de elsősorban a polgárokat lövöldöző ÁVÓS oldalon: Bolsevik oldalon harcoltak a háztetőkről zsidó hagyomány szerint a tömegbe lövő Ávósok, a sortüzeket vezénylő és megparancsoló bolsevisták, és mások.[1] A Kádár-korszak alatt a magyarországi zsidóság teljes nyugalomban uralkodott, tipikusan mint a rendszer létrehozója és haszonélvezője, a kultúra, oktatás, ipar és kereskedelem vezetése a háttérben teljes mértékben zsidó kezekbe ment át. A zsidókérdés a nemzet fején ülő, és azt kiszipolyozó zsidók védelmére tabutémává vált. A kádári vezetés a békés, csendesebb terrort preferálta a nemzsidók ellen. Ennek következtében a magyarországi zsidóság egyre jobban elvilágosiasodott, nőtt avegyes házasságok száma, a zsidó közösségekre erőteljes dezintegrálódás, a zsidó hagyományoktól való elidegenedés lett úrrá, bár a környezetük iránti gyűlöleten mindez nem sokat változtatott; megjegyzendő, hogy az egyházellenes zsidó bolsevizmus kizárólag keresztény templomokat rombolt, zsidó templomokat nem. Azonban a zsidó-bolsevista hagyományok annál élénkebben virultak.[1]

A rendszerváltásban a magyarországi zsidóság liberális és demokrata gondolkodású része jelentős részt vállalt, azaz a saját maguk kreálta problémához (bolsevizmus) saját maguk kreálta megoldást (liberalizmust és kapitalizmust) támogattak és kínáltak. Kelet-Európában az első alternatív zsidó szervezet az 1988-ban Budapesten létrejött Magyar Zsidó Kulturális Egyesület volt, ahol a magyar és kereszténygyűlölet új melegágyra talált. A rendszerváltás után az általános vallási és társadalmi fellendülés hatására, valamint az Antall rendszer zsidó-behozatali politikája következtében a hozzávetőleg 80.000-100.000, fős (valójában ennek többszöröséről van szó) magyarországi zsidóság reneszánszáról beszélhetünk.

…………………………………………………………………………………………………

A zsidókról-

Nekik leginkább az a fontos, hogy mindég beszéljenek róluk, mert csak így lehet a sajátos propagandájukkal bizonyítani, hogy lám még ennyi év után is élő a köztudatban a rasszizmus a Zsidó üldözésre való hajlam. Aki ismeri a Zsidónép történelmét, az, valószínű pontosan tudja, hogy e nép miképpen menekült a történelem során, és hogy miért kellet folyton menekülnie. Azt is tudja, hogy ahova bevándoroltak, ott folyamatosan asszimilálódtak, és ezen keresztül sajátos módon, de mindég megszerezték maguknak a tőkefelhalmozás birtoklását. A tőkefelhalmozás meg mindég sok százmillió elszegényedő rendes embert tett földön futóvá. Talán ha nem lennének ennyire mohók. Vagy visszafognák egy kicsit magukat. De ez a nép Mózes kiválasztott népe, nem képes szerénységről tanúságot adni. Ahol a pénz van, ott ők vannak jelen, de leginkább is, akik őket kiszolgálják. Azonban egy „végső megoldás” az, semmiképp nem lehet jó megoldás egy nemzet számára sem. A szabadság az abban merül ki, hogy a törvények betartása mellet, mindenkinek szabad a pálya. Verseny van, csak arra kell mindég időben figyelmeztetni Őket, hogy a fair play szabályai szerint lehet itt játszani!

Repülnek hazánk légterébe, ellenőriznek, lehallgatnak (4000 Fő szidó rendőr volt 2006-bann a rendőrség soraiban jeltelenül a tüntetések leverésre) védik a befektetett tőkét. Befektetni meg mindenkinek lehet Magyarországon. Lehet az Ivánnak, lehet a Putyinnak, lehet a maffiának, lehet a Magyaroknak is. De az elmúlt nyolc évben a magyarok kimenekültek innen, és nem itt adóznak, nem itt fektetik be újra a nyereségeiket. Enne konkrét oka, van, és ezt az okot kell itt elsősorban megszüntetni, de nem egy végső megoldással, ha nem adó kedvezményekkel, csökkentéssel, valamit a magyar vállalkozások előtérbe hozásával. Földön járni!

…………………………………………………………………………………………………………………………

Merjük álmodni képzeletben! Például minden úgy történik, ahogy egyébként megtörténhetett volna, és most szimbolikusan az ország fúl extrás 600-s Mercedes, vagy akár egy svájci kisalföld. Ehhez már sofőr is dukál. De a sofőr az a jó magyar szokás szerit kétbalkezes. Közlekedik a szép autóval, és ügyetlenkedve össze-vissza töri azt. Na már most ebből az a tanúság hogy le kell váltani az ország lakosságát. A fenét, el kell zavarni a sofőrt.

A progresszív politikai irányzatok elszabadulva kőomlás hasonlósággal szabadítják ki a gonosz szellemet a palackból. Figyelem, emberek vigyázatok a palackotokra. Kinyitni könnyű, de visszazárni már nem lehet súlyos vesztességek nélkül. Mórbit a gondolattal így eljátszani, de a mindég lopódzkodni képes sunyiság, az elfojtott állatias agresszió, az mindég ott van a kertek alatt, és csak arra vár hogy a világ józanabb felének a figyelme elkezdjen lankadni. Figyelem! Emberek vigyázzatok! Agresszió-anarchia. Akik egyenruhát öltenek, azok katonásdit játszanak, és a játék a bakancsok menetelése közben valahogy mindég eldurvul. A történelem ismétli önmagát. A sasokból nem lesznek békegalambok!

-------------------------------------------------------------------------------

A európai szociáldemokrácia dióhéjban

A polgári demokrácia intézmény rendszerét kívánta fenntartani. Híve volt a szabad demokratikus választási szabadságnak, a legfőbb tulajdonságai közé tarozott a szolidaritás, mint szervezeti erőforrás, és azt szakszervezeti fórmában képzelte az érdekképviseleteken keresztül, és elfogadta a konzervatív polgári demokrácia társadalmi szintű berendezkedését. Harcolt a fasizmus ellen, a szegénység ellen, valamint a munkások, a parasztok, és az értelmiségiek társadalmi jogainak egyenlőségéért. Röviden ennyi, de véget vetett a Rákosiféle kommunista párt cselszövése, és a baloldali szárny beolvadt, még a polgári demokratikus szárny feloszlatásra került.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------Akadály mentessen betört a vörös demagógia!

A történelmet mindég a győztesek írják, és az is nyilvánvaló, hogy az ő szerepüket az általuk vélt igazság képére formálják, ami így nem a valóságot mutatja be.

Másik lehetséges ok, azaz objektív tény, hogy van a társadalmi tudományokat politikai értelemben rendszerző tudomány az egyes téziseket átölelően összegző ideológia, ami mindég adja az ember számára a filozófiai bizonyságot a vélt, vagy valós történésekhez a teljesen más, mint tényleges történés ennek nevében. A baj csak az, hogy még az ideológia ember központú humanitárius szempontból, addig a megvalósítás, pedig a gyarló hataloméhes sokszor erőszakos, rámenős. De leginkább kegyetlen emberek kezében összegződik, akik az ideológia mögé bújva építik ki a személyes egoista hatalmukat, félre lökve a közösség, a nemzet, a többség éppen aktuális társadalmi érdekeit.

Példa a szociáldemokrácia, ami kezdetekben, a polgári társadalomban kialakuló nagytőke, mint munkaadóval szemben rendezte sorokba a munkavállalók érdekeinek képviseletét, és harcolt az elnyomás, a kiszolgáltatottság, és a társadalmi igazságtalanságok ellen. Az osztályérdek összegzésére a tudósok létrehozzák a jelenséget összefüggéseiben magyarázó ideológiát. Majd, akik szélsőséges tulajdonságaik miatt nem férnek be a szocialista etika szabályaiba, azok létre hozzák a kommunista pártot, és e párt alapjaiban támadja, és fossza meg a nemzeteket a múltjuktól, a vagyonuktól, a hitüktől, és gyakran az életüktől is hatalmuk kiépítése közben. Tehát az ideológia mögé bújva magjelent a falánk ember, és letarolt mindent, amit addig ősei összehoztak az ember számára kultúrát, és társadalmi együttélési szabályt. Voltak elfogadható, még igazságosnak kikiáltható érvek, és célok, amit a rendszerek vezetői mérhetetlen hatalmi vágyukban, alapjaiban csorbítottak ki, és változtattak át diktatúrává, és szörnyű gyilkos igazságtalan szörnyé. Bizonyság rá a mintegy 100 millió áldozata világ kommunista államaiban.

A fasizmus hasonlóképen, mint a kommunizmus ugyanúgy, ugyanolyan eszközökkel, meg még megspékelve egy übermensch elemélettel is gyilkolt a világhatalom megszerzésért. Az ideológia, és annak a kicsorbítása ugyan olyan pszichikai eszközökkel történt, mint ahogy ezt a kommunista filozófusok építették ki.

Mindég a dolgok, mögé kell menni, hogy látszón a valódi arca a demagógiának, mert a sorok azok a megmagyarázható ideológiáról szolnak. Lehet még itt hosszasan ecsetelni az anomáliákat, de lehet, soha nem érnék a végére. Mindenkinek magának kell megválasztani az utat, hogy közelebb kerüljön az emberhez, és az ember gyarló valódi arcához. Érdekek sokasága mozgatja az ember világát. Ha felismeri az érdeket, akkor felismeri az embert.

És a megnyugvás azoknak, akik túlságosan belemerültek az igazság keresésében mindég egyedül a hit maradt, amit elvonatkoztathat az ember hazug világától.

Az élettér valóságos környezete a mindenkori ember természetének leginkább megfelelő működési, létezési feltételt biztosító társadalmi alakulat. Felelős érte az éppen regnáló demokratikusan választott kormány. Mértéke, pedig az egyéni érdekek valamilyen szabályozott működésnek a határa a közösség javára

Az utópia nélküli valóságos élet megteremtése a legnehezebb feladat, még akkor is, ha az ábrándozás az élet megrontója igazságával a többség tisztába van. Mindég is volt, mint ahogy lesznek is politikai kalandorok, akik elpróbálják hinteni a hiszékeny emberek csodaváró világába, hogy lehet olyan társadalmat építeni, hol mindenki egyaránt vehet a megterített asztalról. Az ember természete, mint ahogy sajátja a képességbeli különbség, ami a versenyben mindég is érvényesülési rétegeket, majd eredményben különbözőségeket, és élettérben osztályokat, alakít ki. A kommunizmus volt az első ilyen ember számára elérhetetlen ideológia.

A polgári középosztály szövetsége a szegényebb rétegekkel az a szociálpolitika, és arculatban a szociáldemokrácia politikai célkitűzései közé tartozik. Ha a kormány sikerre viszi a szegénység felszámolását, úgy a klasszikus baloldali pártoknak egyszer és mindenkorra leáldozik a politikai szerepvállalásuk Magyarországon. Elvesztették a fonalat a választóikhoz.

Munka, munkahely, egymillió ember újra munkába állítása egy olyan vállalás, mit a rendszerváltás óta egyetlen egy pártalakulat, sem mert itt felvállalni. A siker ennek megvalósításán múlik. Ha a nemzetközi közgazdasági helyzet nem kényszeríti térdre Magyarországot, mint ahogy a feltörekvő keletblokk országait sem, nem megvalósíthatatlan cél az eredményességi célkitűzés. És még csak attól sem kell félni, hogy ezt az egyébként mindég jót akaró magát legfőbb ellenzéki pártnak csúfoló alakulat meg akadályozhatja, mert a választások után úgy kezd lebomlani ez az eltévelyedett párt, mint a vízpartra vetődött nagyhal teteme plusz negyven fokba.

Az államreform minden nagy formátumú kormány politikai akaratának egy elkerülhetetlen következménye, de nem nélkülözheti a célszerűséget, a takarékosságot, és a hatékonyságot, mint elérendő eredményt, mert annak hiányában pusztán politikai lózugnak tűnik. A járások vissza állításánál már előre hallom, hogy íme megint itt a bizonyság, hogy a rákisiféle diktatúrát akarja megvalósítani a „felcsuti törpe” hol ott csak a kistérségi érdekképviseletet ruházza fel hatósági jogokkal.

A haza szeretett fogalma, és annak egy-egy ember által meglévő birtoklása az nem előírható. Ha a haza, az nyújtja azt a megélhetést, társadalmi békét, embernek követhető életformát, amit egy nemzet hagyományaiban, életfelfogásban, leginkább élni akar, a törvények nélkül is megszületik az emberek érzelmeiben. De ez nem választható le a tisztességes állam feltételétől. Mert vizet prédikálva, és bórt meg italozva hiteletlenné válik a cél a tisztességtelen eszközök árnyékában. Ez lesz az egyik legnagyobb kihívás akkor, amikor a magyar nép a kiskapukon, úgy meg tanult közlekedni, hogy ha sarkig ki is van nyitva a nagykapu, akkor is keresi a kiskaput. A korrupció lealjasította az egész, nemzetett. Onnan visszatérni mindég nehezebb feladat, mint volt oda lecsúszni.

Az állami vagyon értékének növelése mindég erősíti az állam hitel képességét. Ha erős állam van jelen a társdalomban, az állami tulajdon segítheti a szociális kiegyenlítődés feltételének a minél erősebb állami befolyását. Az eddigi kormányok bonusz tartaléka volta privatizáció, aminek a bevételei úgy sikkadtak el a kincstár átláthatatlan bugyrába, mint ha soha nem is lettek volna. Az első kormánynak kellet, volna törvénnyel biztosítani, hogy ezek a bevételek azok csak az adósság csökkentésre használhatók fel, vagy új állami beruházások, rentábilis vállalkozások létrehozására.

A nemzeti kormányzás siker meg a holnap elégedettségi mutatóiban fog meg mérettetni.

Természetesen minden jó érzésű ember az új kormánynak kíván erőt, kitartást, és sikereket a saját életének a szempontjából is. Azok, akik most azt mondják, hogy fulladjon a saját egoizmusában a „mini Napóleon” azt ajánlom, hogy kezdjenek el építő jelleggel, és célzattal gondolkodni, mert úgy tűnik, hogy egy jó darabig a konzervatív politika által képviseltetett nemzeti szolidaritás fogja meghatározni a tudatot Magyarországon.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

A tojáshéjhátú ifjonc arra kérdezet rá, hogy mi a Fidesz kormány programja. Olyan burkolásban, hogy igaz-e ez, az, meg amit eddig a bal liberálissajtó kipréselt magából támadási eszközként.

A Fidesz nyolc év óta gőzerővel folyton aktualizálódva készül a kormányzásra, és az sem baj itt sokak számára, ha ezt a felkészülést a rendszerváltó politikusok közül egy olyan politikus vezeti, aki változatlanul ott van a toppon, sőt már néha vezeti is azt a népszerűségi listát. (Ez az ember egész életében arra készült, hogy nagy formátumú ügyeket vezényeljen le a hazájában, a magyarokkal, a nemzetével együtt, Legyenek azok baloldalon, vagy akár nagyon a jobboldalon egyaránt.)

Ja, hogy ma miért nem mond többet a rongyosra forgatott programból, annak ténylegesen, azaz oka, hogy azt a programot azonnal ízekre szedné a KGB-ben tanult sok jól fizetett titkos szolga, és bebizonyítanák, hogy a program jelentős része hazaárulás a magyar néppel szemben. És ebben ne kételkedjen senki, mert erre ezek az urak aktívan 69. éve gyakorlatoznak, és tőlük ezt jobban csak egy nemzet tikos szolgálata tudja jobban végezni, lásd az elmúlt nyolc év történéseit (Koalíció). A hatalmát mindenképp veszteni látszó baloldalnak, bocsánat pontosítok a baloldalon gátlástalanul hasznot élvező néhány száz politikusnak semmi nem szent, mert nincs veszteni valója a jelen helyzetben. Így azután lesz itt még a választásig III/III-s ügy a jobboldaliak közül, lesz itt még kitalálva minden, ami árthat egy kiegyensúlyozott jobboldali politizálásnak, majd az azt követő kormányzásnak. Új arculat kell egészen az alapokig Magyarországnak, a ma már újra sokmilliós koldus országának. Az utcára süllyedt dolgozó embereknek, a ma dolgozni nem tudó embereknek, a Magyar Népnek. Most már csak is a tetteknek kell bizonyítani, és azok, akik itt az elmúlt nyolc évet bizonyítottak , azok maradjanak most már csendben, mert a politikai tisztesség azt kívánja, hogy a sorból kidőlt, kudarcot valló lovakat már nem szokták befogni, sem tovább ütlegelni, mert az már tovább munkaképtelen. Ha a ló halálos beteg elaltatják, ha gyógyítható meggyógyítják, ha kárt okozott, akkor megakadályozzák, hogy az még egyszer így legyen. Most ez következik, hogy tisztul kényszeredetten a közélet, egy eltökélt következetesen szigorú tanító színre lépésével, és az öt követő sok millió választóval. Tessék ezt KEDVES múltkorszakban megrekedt honfitársaim tudomásul venni, még akkor is, ha néhányuknak ettől bizony lehet, tele van ma a gatyája!

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A becsületes munkának lehet meg igazán a boldogító gyümölcse, mind azokkal szemben, akik, úgy válik, hogy ma csak az ügyeskedőké az érvényesülés egyetlen útja. Na látod ebben egyet értünk, mint ahogy abban is, hogy ha kölcsönt kérsz azt vissza, kell fizetni, és a visszafizetés szabályait bekel tartani, de remélem, hogy feltételezed a jelenlegi kormányról, hogy ezt Ők is tudják, mint ahogy azt is tudni vélik, hogy tovább zsugorítani a nemzeti önállóságot nem lehet a nemzet további megnyomorítása nélkül. Na már most a megoldás kulcsa a politikai, és gazdasági, valamint pénzügyi szabadság korrekt megléte. És az előző kormány éppen e kérdésekben béklyózta le a magyar államot, a nemzetközi kapcsolat rendszerben. (csak halkan súgom meg neked, hogy a naivan azt képzelő magyarok, akik sürgették az európai unióban való belépést, azok lehet nem is látták, hogy ennek milyen árat szab a fejlett nyugati világ.) Így a felzárkózáshoz el kellet veszteni a magyar mezőgazdaság termelő képességét, El kellett veszteni a mezőgazdasági termékek nemzetközi, mint hazai piacait. A kis kereskedelmet, és az önálló export piacokat, a belföldi piacokat, és a nemzeti jövedelem hazai érdekeltségű, és tulajdonviszonyú többségét. Így következett az be, hogy ma a globalizáció következtében, akkor, amikor a nemzeti jövedelem többségét a hazai alacsony bérek és adókedvezményék miatt ide települt nyugati termelő, és működő vállalkozások biztosítják, az ország kiszolgáltatta magát a globalizációban érdekelt nagytőkének, és főképp az azt irányító pénzügyi guruknak. Ez az ország ma a megtermelt nemzeti jövedelméből származó nyereséget, mit, új forrást nem élvezi, mert azt kiviszik innen, vagy az anya cégekhez, vagy Offshore cégekbe. És ezek a hatások az ország fejlődését jelentősen vissza vetik, és e dolgok összefüggésében értem én a jelenlegi kormányt, hogy egyenlőséget, egyenlő mércét kíván betartatni az Unió tagállamai között, mert csak egyenlő esélyekkel van lehetőség a különböző országok teljesítményével versenyezni, mint ahogy felzárkózni is. Az előny mind ez idáig a korábbi államoknak volt megadva. Most csak ki szeretnék az esélyeket egyenlíteni. Mi van ebben, ami tisztességtelen.

Megmagyarázná, hogy milyen baloldal az, aki nem a szolidaritást tartja fő tevékenységének céljául.

Aki csak akkor találkozik a választóival, amikor a választási hajrá van, és ha közben találkozik is, akkor a választok érdeke ott hal meg, mert még hatalmon voltak a képviselőijeik mindent képviseltek, csak nem a munkás osztályt, a bérből és fizetésből élőket, a vidéki falvakat, a szegényeket.

Megmondaná, hogy mi lenne a dolga a magát baloldalnak nevező eltévelyedett okos analfabétáknak. Mert hogy még sokan azzal sincsenek tisztába, hogy mit jelent baloldalinak lenni. De elárulom a baloldal, mint politikai alakulat anno azért jött létre, hogy a mindég mohó és csak tőkeorientált érdekeltségekkel szemben harcoljon a mindég kiszolgálói elnyomott sorban élő többség érdekében.

Na jelentse, majd ha az Ön pártjának senki által megválasztott képviselői e társadalmi tevékenységet képesek ellátni, mert most mind csak a saját szerencséjének a kovácsa. A nehéz sorsokat, csak nehéz sorban élők képesek azonos -képen átélni.

Az élettér valóságos környezete a mindenkori ember természetének leginkább megfelelő működési, létezési feltételt biztosító társadalmi alakulat. Felelős érte az éppen regnáló demokratikusan választott kormány. Mértéke, pedig az egyéni érdekek valamilyen szabályozott működésnek a határa a közösség javára

Az utópia nélkülivalóságos élet megteremtése a legnehezebb feladat, még akkor is, ha az ábrándozás az élet megrontója igazságával a többség tisztába van. Mindég is volt, mint ahogy lesznek is politikai kalandorok, akik elpróbálják hinteni a hiszékeny emberek csodaváró világába, hogy lehet olyan társadalmat építeni, hol mindenki egyaránt vehet a megterített asztalról. Az ember természete, mint ahogy sajátja a képességbeli különbség, ami a versenyben mindég is érvényesülési rétegeket, majd eredményben különbözőségeket, és élettérben osztályokat, alakit ki. A kommunizmus volt az első ilyen ember számára elérhetetlen ideológia.

A polgári középosztály szövetsége a szegényebb rétegekkel az a szociálpolitika, és arculatban a szociáldemokrácia politikai célkitűzései közé tartozik. Ha a kormány sikerre viszi a szegénység felszámolását, úgy a klasszikus baloldali pártoknak egyszer és mindenkorra leáldozik a politikai szerepvállalásuk Magyarországon. Elvesztették a fonalat a választóikhoz.

Munka, munkahely, egymillió ember újra munkába állítása egy olyan vállalás, mit a rendszerváltás óta egyetlen egy pártalakulat, sem mert itt felvállalni. A siker ennek megvalósításán múlik. Ha a nemzetközi közgazdasági helyzet nem kényszeríti térdre Magyarországot, mint ahogy a feltörekvő keletblokk országait sem, nem megvalósíthatatlan cél az eredményességi célkitűzés. És még csak attól sem kell félni, hogy ezt az egyébként mindég jót akaró magát legfőbb ellenzéki pártnak csúfoló alakulat meg akadályozhatja, mert a választások után úgy kezd lebomlani ez az eltévelyedett párt, mint a vízpartra vetődött nagyhal teteme plusz negyven fokba.

Az államreform minden nagyformátumú kormány politikai akaratának egy elkerülhetetlen következménye, de nem nélkülözheti a célszerűséget, a takarékosságot, és a hatékonyságot, mint elérendő eredményt, mert annak hiányában pusztán politikai lózungnak tűnik. A járások vissza állításánál már előre hallom, hogy íme megint itt a bizonyság, hogy a rákisiféle diktatúrát akarja megvalósítani a „felcsuti törpe” hol ott csak a kistérségi érdekképviseletet ruházza fel hatossági jogokkal.

A haza szeretett fogalma, és annak egy-egy ember által meglévő birtoklása az nem előírható. Ha a haza, az nyújtja azt a megélhetést, társadalmi békét, embernek követhető életformát, amit egy nemzet hagyományaiban, életfelfogásban, leginkább élni akar, a törvények nélkül is megszületik az emberek érzelmeiben. De ez nem választható le a tisztességes állam feltételétől. Mert vizet prédikálva, és bórt meg italozva hiteletlené válik a cél a tisztességtelen eszközök árnyékában. Ez lesz az egyik legnagyobb kihívás akkor, amikor a magyar nép a kiskapukon, úgy meg tanult közlekedni, hogy ha sarkig ki is van nyitva a nagykapu, akkor is keresi a kiskaput. A korrupció lealjasította az egész, nemzetett. Onnan visszatérni mindég nehezebb feladat, mint volt oda lecsúszni.

Az állami vagyon értékének növelése mindég erősíti az állam hitel képességét. Ha erős állam van jelen a társdalomban, az állami tulajdon segítheti a szociális kiegyenlítődés feltételének a minél erősebb állami befolyását. Az eddigi kormányok bonusz tartaléka volta privatizáció, aminek a bevételei úgy sikkadtak el a kincstár átláthatatlan bugyrába, mint ha soha nem is lettek volna. Az első kormánynak kellet, volna törvénnyel biztosítani, hogy ezek a bevételek azok csak az adóság csökkentésre használhatók fel, vagy új állami beruházások, rentábilis vállalkozások létrehozására.

A nemzeti kormányzás siker meg a holnap elégedettségi mutatóiban fog megméretetni.

Természetesen minden jó érzésű ember az új kormánynak kíván erőt, kitartást, és sikereket a saját életének a szempontjából is. Azok, meg akik most azt mondják, hogy fulladjon a saját egoizmusában a „mini Napóleon” azt ajánlom, hogy kezdjenek el építő jelleggel, és célzattal gondolkodni, mert úgy tűnik, hogy egy jó darabig a konzervatív politika által képviseltetett nemzeti szolidaritás fogja meghatározni a tudatot Magyarországon.

Ha a bűnmegelőzés eredményeként megszűnne a lopás, akkor egy füst alatt megállítanák a romák számarányának növekedését is. Tüzelő és megfelelő élelem híján ugyanis az emberek korán halnak. A cigányok születéskor várható időtartama máris több mint tíz évvel kevesebb, mint a többségé, de megfelelő közbiztonság esetén fejlődhetünk is, de a Fidesz és a Jobbik áldozatos munkájának hatására hatvan év alá is csökkenhet a cigányok várható élettartama, ami jelentősen tehermentesítené a nyugdíjkasszát. A Nemzeti Konzultáció áldásos hatása csökkentheti a gyerekszámot is, hiszen a szülőktől, ha dohányzáson vagy iváson kapják, meg is vonhatják a segélyt. Akkor pedig mindjárt kevesebb "megélhetési gyereket" kell eltartani Szepessy Zsolt adójából. Megfelelő szociális kártyával, a pedagógusok új eszközeivel, a büntethetőség korhatárának leszállításával, az erőteljes rendőri fellépés hatására, és a "három csapás" törvényének bevezetésével a gyermekszám is csökken. A külön női és külön férfibörtönökben elhelyezett szülők kevesebb gyermeknek adnának életet. A nedves és fűtetlen házakban pedig nőne a gyermekhalandóság. Ha az új rendőrség és a bíróság sikeresen és eredményesen végzi munkáját, kevesebb iskolára és több temetőre lesz szükség.

Ha ez a nemzeti közmegegyezés, rám ne számítsanak.

Kartal Zuzsa újságíró

Az újságíró tollából mind ez úgy hangzik, hogy természetes, hogy a cigányokról gondoskodni kell az államnak, és befolyásolni kell a sorsukat. Adni kell nekik kenyeret, és mellé parizelt, és nézze el, hogy ha az, kevés, amit ad, akkor lopnak hozzá, és a törvénykezés meg külön megélhetőségi bűnként kezeli, és nem egyenlő módon bünteti.

Az baj itt sok embernek, hogy a Rózsa dombra nem merészkednek, meg messze is van nekik,.

Mert mindjárt másképp ítélnék meg a bűnt, ha az Ő gyereküket erőszakolnák meg, ha az Ő terményeiket lopnák egy tarlóra. Ha őket tartanák megfélemlítés alatt. Tessék belegondolni. Hogy kik az alvilág katonái, kíméletlen végre hajtói. Nappal a kondi termekben gyúrnak, este meg mennek behajtani. Akik nem így élnek azok meg mennek lopni. Majd nappal jóllakott ember módjára múlatnak, vigadnak. A gyerekeik nem járnak iskolába, ha nem kicsi emberként tanulják meg a zsebmetszést, a lopás mesterfokú tudását. És hát a családi pótlék miatt szalagon gyártják a gyerekeket. Nem ismerik a bűnt, számukra nem bűn lopni. Egy külön világ, ami a rendszerváltásnak nevezett valami óta csak még inkább leszakadt, és elkülönült.

Tehát most itt a szocialista érzelmű emberek azt mondják, hogy nem az a megoldás hogy rendszerekbe kényszerítik őket, és részévé kívánják a kisebbségként tenni a magyar népnek. Kérdezem miért nem volt cigány bűnözés a kommunizmus alatt. Mert ha kivonult a rendőrség apróra aprította a lázongó cigányokat. Nem beszélve arról, hogy dolgozni kellett neki. És dolgoztak, a feldolgozóiparban, mint a mezőgazdaságban egyaránt.

Azt mondják nincs munka.

Írják magyarországi barátaim, hogy ma Magyarországon nincs napszámos. Nincs olyan aki elmenne a mezőgazdaságba dolgozni. Inkább éjszaka lopni mennek el. na, már most, ezt megakadályozni szép liberális szavakkal senki nem tudja senki, csak is erőszakkal. A barmot is terelik, de ha az ember oda süllyed, azt az embert is terelni kell.

Rend és fegyelem a haladás útja. Aki meg úgy gondolja, hogy méltánytalan ez az eljárás, csukassa magát közéjük, és a börtönben megérti a bűnözés magas fokát, amit ma ott ezek az emberek tanítanak meg egymásnak.

Az ilyen felfogások bátorítják őket, mint ahogy velük szemben a gárdistákat is. Szélsőségek, szélsőségeket szülnek, mint ahogy agresszivitást kényszerítenek ki a társadalomból.

………………………………………………………………………………………………….

Nos el kell itt mondanom, hogy az én apám meg Horthy kormányzó katonája volt, részt vet a délvidék visszafoglalásában, részt vett a másodi világháború idején a Harmadik Birodalommal egyetemben az Orosz hadműveletekben, sőt tovább megyek, katonája volt az időközben hatalomra jutott Nemzetvezető Szálasi is, mert hogy 1944. novemberében került hadifogságba. 1946. őszén a csodával határos módon hazatért, és a Rákosi rendszer kulák és reakciós listára tette, és a vagyonunkat elkobozta, mert apám gazdatiszt volt a Jenovay birtokon (meg az akkor feljövő elvtársakhoz képest túl művelt volt).

Tehát kvázi büdös kapitalista volt, sőt fasiszta volt, de soha nem volt, mint ahogy nem lett kommunista. Én mégsem éreztem magam soha fasisztának, azért mert édesapámat ezzel vádolták. Sem, konzervatív nemzetiszocialistának, de kommunistának sem éreztem magam, pedig azért nem is keveset büntetett a kor diktatúrába hajló hatalma.

Mindeninek volt az apja valaki, és sokan kényszeredett állapotok között még párttagok is lettek, mert különben nem engedték magasabb vezetői tisztségbe kievezni, persze nem a pártról beszélek. Attól még nem kellett feltétlen bűnözőknek lenniük, de főképp a gyermekeiknek nem kellet azonosulniuk az apák vétkével, ha már volt ilyen.

……………………………………………………………………………………………

Egészen pontosan 2010. április 3-án az esti órákban. És a körmenetben többszázezer hívő fogja együtt énekelni, hogy „Alleluja hála néked az Istenek!

Kedves Nevesincs Barátom!

„A magyar ember, összefogás és a szükséges hideg következetesség és embertársi szeretet helyett, sokkal jobban szeret, könnyebben rávehető lázadni, gyűlölni, irigykedni. Napjaink igazolják.”

A nyilvánvalóan nem kis munkával hosszú időn keresztül gyűjtögetett védőbeszédéből az ide idézet két mondatnak van igazán lényeges magva. De ismétlem a Bokros a magvas mondatok ellenére is csak az a szerencsevadász, aki bárhova is odaáll, ahol számára kinyitják a Pandora szelencéjét. Az a néhai általam is tisztelt Magyar Demokrata Fórum meg sem szellemében, sem annak képviseletében nem az, akit én korábban tiszteltem.

Ma nem tartom kívánatosnak Őket a Magyar politikában, és ahogy jelenlegi helyzetük alakul, nem is lesznek ott az elkövetkező parlamentben.

A FIDESZ! Soha, sehol nem vitattam, hogy a fiúk az elmúlt 20 év alatt járták ki az iskolát, annak minden lehetséges diák csínyjével együtt. Nem hibátlanok, és még csak nem is szentek. De ma nekik ál a zászló és Ők fognak kormányt alakítani. (nekem az a véleményem, hogy rendes emberből nem lesz politikus, ügyvéd és rendőr) És ha már Ők fognak kormányt alakítani, akkor kívánom, hogy amit meg lehet ma tenni a jog, a tisztesség, és a nép érdekében, azt tehessék meg. (mind ezért nem öröm a számomra hogy most a sok türelmetlen ember tömörül egy nyíltan radikális módszereket alkalmazni kívánó szélső jobboldali párthoz)

Ez az utolsó lehetőségük, még egyet nem ad nekik a Magyarnép. Mi meg, mármint én, Ön meg még sokan ott leszünk, és rájuk húzzuk a vizes lepedőt, ha vizet prédikálnak, és bórt isznak.

A szeretett kell, hogy vezessen bennünket, mert a gyűlölet az csak újabb és újabb gyűlöletet szül.

………………………………………………………………………………………………

Illyés gyula: Egy mondat a zsarnokságról

A költő az ihlet pillanatában a valóság és az álom vékony mezsgyéjén lebeg. A lebegés e pillanata közben elénk vizionált költői képek átsejlenek az álom és a valóság szuggesztióin úgy, hogy közben a léleknek kiadós táplálékot nyújtanak, felemelik azt, gyönyörködtetik, de a fáradt testednek mankót nem adhatnak, és az úton veled együtt haladó önzésednek sem, mint ahogy az ösztöneidnek sem, és így végül a látható tettekben mindig az ember gyarló akaratának a gyengesége győz. Fürdőzzél, kéjelegj, élvezd a szellem szabadságát az ágyban kora reggel békében ébredve, de ha felkelsz, és útra indulsz, térj vissza a valóságba, ahol az egy mondat az egy mondat, a zsarnokság meg százarcú, és soha meg nem szűnő, míg csak egy ember is él a földön.

------------------------------------------------------------------------------------------------

A kérdés feltevését nem biztos, hogy összefüggésében jól értem, de jó magyar szokás szerint magyarázni fogom. („aki nem érti, az tanítja) Nincs szerves összefüggés a két jelenség között. Ma a magyar parlamentizmus rendszerében a képviselő addig van tényszerűen kapcsolatban az őt megválasztó polgárral, míg a választások tőrvényei szerint el nem nyeri négy évre az országgyűlési képviselői beosztást. Onnan kezdve fegyelmezett, és fegyelmeztetett pártkatona lesz a szigorú frakció szabályok szerint. Ezt bizonyítandó meg kell vizsgálni a független képviselők számát a magyar parlamentben, és azt is, hogy hogyan lettek függetlenek. Na már most, ebből a működési mechanizmusból kiindulva vajmi kevés köze van a képviselőknek a nép akaratához, jogos, vagy jogtalan demokratikus követeléseihez. Ettől a pillanattól, amikor valaki képviselő lesz vagy a hatalmat gyakorló csoporthoz fog tartozni, vagy a hatalmat megszerezni akaró ellenzékhez, attól függően, hogy ki segítette a választási küzdelemben anyagi, és szellemi ajánlásokkal. A demokrácia ilyenképp, egy folyamatosan rendezett többnyire előre kiszámítható forgató könyvek mentén 386 ember képessége szerinti színjáték, ahol a küzdelem mindig a főszerepért zajlik. A nép az csak a maga fenségét abban nyilváníthatja ki, hogy tulajdonképp megfizeti a színház működésének – az aligha igazolható – iszonyatos költségeit. Ez a fajta demokrácia csak arra jó, hogy elhitesse a polgárral, hogy Ő bele szólhat a saját életébe, és annak törvényes működésébe, holott szó sincs ilyenről, hisz a 2/3-os törvények által bezárt alkotmány az még mindig a kommunista diktatúra hatalmi elképzeléseivel létre hozott formációban működik. Amit a rendszerváltás idején megváltoztattak, vajmi kevésnek bizonyult a demokráciához, mert ugyanazok gyakorolják a hatalmat, mint annak előtte, ugyanaz a jog védi a hatalomban lévőket, mint annak előtte, és ugyan az a bíróság ítéli el lobbi háttér nélkül, sokszor precedens értékű ügyek kárvallottait, mint annak előtte.

Mindebből következik, hogy azonosságot keresni az utcán civil mozgalmakba szerveződött polgárok és a képviselők parlamenti színjátéka között az a ritka pillanat, ami mint szabály a kivétel példáját csak erősíti, és nem gyengíti. A változás jobbra, vagy balra akkor következhet be, ha a parlament falain belül az egyik hatalmi hierarchia megszerzi a kétharmados többséget. Ezért fél ma a baloldal a hatalmat kiadni a kezéből, mert most a jobboldalnak esélye van a választásokon ezt a többséget megszerezni. Ezért nem lesz olyan ár, amit a Gyurcsány csapat meg ne fizetne a hatalomban maradásért, és ezért nem lesz az SZDSZ a jelenlegi ciklusban ellenzék, mert nem akar kívül maradni a laposztásból. A vonulat a magyar politikai életben tökéletesen világos. Aki ezt nem érti az a polgárok zöme, kik még mindég azt hiszik, hogy demokráciát csak így lehet építeni. Ami valahol igaz is mert minden más diktatórikusnak kiáltható ki a vesztesek oldalán. A 22-es csapdája? Számos példa van a demokráciák történetében hasonló esetre más nemzetek történelmében. Csak a magyar viszonyok között hatalmi harcot vívó felek azok, akik valahogy ezeket, a példákat nem ismerik, vagy nem akarják ismerni. A lehetséges alternatívákból demokratikusan a jobboldal csak akkor képes kijönni, ha megvárja, míg a nép tálcán viszi a lehetőséget, vagy a soron, következő választáson sikerül neki nyernie. Igaz lehet, hogy mire ez az idő eljön, odajut, mint a magyar paraszt, akinek visszaadták részben a földjét, csak éppen azt akadályozták meg, hogy versenyképesen eladja, eladhassa a megtermelt termékét. Globalizáció, világgazdasági váltság, és nagyarányú infláció, tömegesen növekedő szegénység, és akkor hol leszünk mi magyarok 2010-ben. Meg tudja ezt valaki mondani? A z éhezők, a fedél nélkül maradok, a leszakadok a gazdagok, gazdasági játékainak következményeképpen ellehetetlenült emberek milliói hova forduljanak segítségért, emberségért, és az élet védelmének igazságért, valaki meg tudja ezt mondani. Valami csak nincs itt rendben, ha a gazdasági bűnözés, a politikai tisztességtelenséget működtető okok együtthatója ugyan az, a pénz. Hol van a történetben az ember, a humanitás, az emberi értékek tisztelete, és a szolidaritás. A szegények többsége tisztességes ember, és saját hibáján kívül kerül lehetetlen helyzetben, és reménye sincs onnan kijönni. Haladunk az állati világ jól ismert gyakorlatához, hogy a gyenge elhullik, még az erős, avagy az erőszakosabb az életben marad. Csak lassan az emberiség is e primitív ösztönös tulajdonságok alapján lesz képes működni. Megtudná, valaki mondani, hogy kiknek a felelőssége ez. Mert hogy nem a Pistabácsi-É, meg a Julinéni-É ez teljesen biztos. A felelősség kollektív és mindég is az ilyen alapon működő demokráciákban a politikai elitté fog lenni. És így már érthető az ellentmondások tömeges jelenléte a magyar politikai élet felszínen zajló eseményeiben. De ha van ki még így sem éti az már szinte biztos, hogy valamelyik vezető lobbi csapat tagja, vagy tagjává akar válni.

Ez, az a helyzet a magyar politikai élet jelenében, amikor a kígyó elbűvöli a békát és az, visítva de beballag a kígyó szájában, hol ott a ludak ma számszerűen sokkal nagyobb erőt képviselnek, mint maga a disznó. És e kivétel is csak erősíti a szabályt, miszerint a sok lúd disznót győz, de e szabály valahogy itt nálunk nem bír racionalitással.

………………………………………………………………………………………………….

[Frici] [2010.máj.27. 09:19]

Semmi mást nem várok el csak azt, hogy akik egy gyékényen árultak az Ön által felsoroltakkal, meg a többi nem kevés élet halál ura kommunistával, azok végre tűnjenek el a magyar nép életéből szerepet vállalni, irányítani, és ideológiát hirdetni. Hogy akik még élnek Önök között, azok hasonlóképp, mint a háborús bűnösök, kapják meg méltó büntetésük, és vonják meg tőlük a kiemelt nyugdíjaikat, valamint ha „szerzetek a nép vagyonából tisztességtelen úton államosítsák vissza a lopott jószágot. Nem nagy kívánság ez egy olyantól, aki besúgó által került országos körözés alá, és jó részt koholt vádak alapján, később távol létében halálra ítélve. Vagy igen, vagy nem. Kedves Frici mi más-más oldalon éltük meg a kommunista diktatúrát, és innen a szemlélet béli különbség.

---------------------------------------------------------------------------------------------------

Polgári Szövetség beterjesztette a választások során ígért célokat a kormányprogramba beemelte. Ha e program a társadalom minden területét átfogó részelte célokat konkrétan fogalmazott volna meg, most azt kifogásolnák, hogy ez a vállalás minden pontján sántít, mert a Bajnai kormány ezt egészen másképpen tette, és milyen nagyszerű eredménnyel. Nos Orbán kijelölte az „iskolában a tantárgyakat. A tantárgyakon belül leírta, hogy mit kell a tantárgyakban tanítani. Ha meg lesz a gazdasági tényfeltáró bizottság jelentése, utána kijelölik a pályák lehetséges távolságait, azaz meghatározás a makrogazdasági célokat időben és térben.. Hogy lehet e maratonit futni, vagy csak 2000 métert futni az első rajtnál, az majd jelentésből derül ki. De az szinte biztos, hogy rajt lesz, és az a többségnek lesz kedvező, ha nem az egész nemzenek.

Az ellenzék, mint mindég az élből kötelezőnek érzi, hogy támadjon, a kormányzó erők meg teszik a dolgukat. Most ez a demokrácia gyakorlásának módja.

ttp://nepszava.hu/articles/article.php?id=301142

………………………………………………………………………………………………….

Nektek ahhoz, hogy emberként tudjatok élni, hogy egy humanista morál és etika szerint cselekedni tudjatok, szükségetek van egy transzcedentális felsőbb hatalomra, aki büntet és jutalmaz tetteitekért. Saját önbizalmatokból, erőtökből, ön- és embertársaitok megbecsüléséből erre nem telik.”

Sajnálhatja is, hisz a humanista morál és etika csak elméletben létezik, miután nincs lelkiismereti bűntudat, nincs, mi megtartóerő lehetne a bűn elkövetésével szemben. Nincs, mi gátat szabjon az ember önzésének, mint hagy nincs az sem ami megakadályozhatná a gyarlóság mindenre kiterjedő mohóságát sem. A hit nem önbizalom hiánya, ha nem pont ellenkezőleg a ember létének kiteljesedése csak is a mindenható akaratából, és szeretetéből képes táplálkozni, és az ember számára az elérhető magasságokba emelkedni. Szeretett nélkül az ember olyan, mint az odvas fa, még létezik de léte már pusztán csak végső vegetáció. Bizonyítja, hogy az emberiség számára a hit erejére mindég akkor van legnagyobb szükség, amikor az ember gyarlósága valamilyen területekért, hatalomért végtelen kegyetlenséggel pusztítja önmagát.

Nincs ilyen, hogy mi hit nélkül, mert mi a hívők vagyunk. Csak a hitetlenek ugranak azonnal egymás torkának, mert csak is az ösztöneik irányítják őket. A pokol az egy szimbolikus visszatartó erő, de nem ez miatt élünk Istennek tetsző módon, ha nem azért, mert felismertük az élet szépségét, és a szeretett munkálkodik bennünk.

A keresztes háborúk az ember egyházának tévedései, mert az igazi hitbéli megnyilvánulás a több ezernyi hittérítő, akik bementek a vademberek közé és megtanították Őket írni, olvasni, és Istenben hinni.

A háborúk nem a hit miatt, hanem sokkal inkább a mohó hatalomvágy miatt, terület szerzésért folytak.

Az emberi jogok sehol sem lennének az Isteni jogok nélkül, mint ahogy a civilizáció is valószínű a kannibalizmus szintjén lenne a hit nélkül.

Tehát mi tiszteletbe tartjuk az Ön súlytalan világiságát, Ön meg tartsa tiszteletbe a mi hitünket, és Istenünket.

………………………………………………………………………………………………………………..

Ave Victor, Hungaros te salutant! :)

Azt gondolom, hogy néha azért aludnia is kellene, mert a kialvatlanság hozhat nem kívánatos értelmezéseket is, vagy pontosabban jó át nem gondolt értelmezést is.

Mert mit is ír itt nyilván jó szándékkal, hogy: Éljen Viktor Magyarországon az élet és a halál ura.(Miután az eredeti mondást Cézárnak e birtokolt jogai alapján használták. Onnan az élet és halál ura, hogy a gladiátorok felett Ő volt, aki döntött, hogy a legyőzött éljen vagy haljon.

A mi Orbán Viktorunk egy elhivatott esendő ember, aki életét is áldozná a hatalom birtoklásért, és a általa képzet célért, miszerint ő hajtja végre a befejezetlen rendszerváltást Magyarországon. De ember és nem tévedhetetlen. Nem kell senkivel, főleg mással hasonlítani, mert így van az Ő mentalitásban némi egoizmus, és azt még így is táplálni felelőtlenség lenne.

Ave Caesar, Morituri salutant te

Az hogy válságba jutott a magyar baloldal, hogy a földön van azt csak lassan, mindenki látja. Az hogy vissza kellene menni a kályhához, azt is egyre többen látják.

Az hogy újra kellene fogalmazni a baloldali ideológiát, és azt európai kultúrához kellene igazítani azt is egyre többen, de látják

Azt hogy milyen legyen a jövő magyar baloldal. Kötödése az osztálytársadalmakhoz, azt már kevesebben látják.

Azt hogy az elmúlt húsz év az nem a baloldali többséget képviselte vezetés, és tényleges történés tekintetében azt is már a többség látja.

De a megoldást még nem látja egységnyi erő, aki, eltudná, mozdítani a teljes bénaságból, a most valódi képviselet nélkül maradt baloldaléi emberek vezetésre alkalmatlan képviselőit.

Pedig nagyon el kellene, mielőtt végképp darabjaira szaggatják a túlellésért küzdő párt elithez tartozó politikai szerencsevadászok.

Nem a jobboldali konzervatív pártok voltak a ügyesek, az okosak, és minden bizonnyal a legalkalmasabbak sem a baloldal vesztésében szemben, ha nem a képviselet nélkül maradt baloldal késett el az önrevízióval.

………………………………………………………………………………………………

Vannak emberek kiket az Isten, különösen szeret, és megadja számukra azt a kegyet, hogy mitől szenved a balga, a nekik az üdvözülés a földön, Ilyen ember a Bogár László professzor úr is, aki egyszerre lát, érez és tanít.

Mondhatja azt bárki a Szibériai tigrisnek, hogy ezen túl csak szarvasokra, és az őzekre vadászon, ha azokat meg már mind kilőtte a mindenre vadászó ember. A tigrisnek lassan már csak az ember marad. Oroszországnak (Amely nemzet sok mindenben hasonlít Amerikára, pld a térségében fenn kívánja tartani az egyeduralmát, mint ahogy a hatalmi befolyását a volt Szovjetunióbeli államok szövetségét is.)

Az értelmem azt mondja, hogy igen egyet kell értenem, de a zsigereim, meg azt mondja, hogy minél távolabb ettől a nemzettől.

A párhuzamos vonalak soha nem találkoznak, de egy helyről indulnak, mint ahogy egy helyre érkeznek, és ha a végtelembe menetelnek, oda is együtt mennek. Párhuzamok és találkozások. „Szólj az igazak hitével, és én érteni bírlak.”

…………………………………………………………………………………………….

Miután végig olvastam a cikk után az összes hozzászólást, újra csak megerősödött bennem, hogy lehet, hogy szégyellnem kellene, hogy én magyar nemzetiségű vagyok.

A pro, és kontra beállítottságú hozzászólásokból hol kevésbé, hol erősebben ötvöződik a másik oldal agresszív gyűlölete. A vitát a volt, és a van, vezéreinek aposztrofált tulajdonságok indukálják leginkább, ami lehet tulajdonképp természetes is, mert itt mindég bűnbakot kell keresni a kudarcok igazolására.

De amin végképp padlót fogtam az, az, hogy a szocialista érzelmű emberek, nem azért emelik fel a hangjukat, hogy most veszendőben a magyar szociáldemokrácia, hanem azért mert most veszíteni kényszerül a pártjuk. Hogy nem látják hogy a pártjuk, ami hívatott volt képviselni, mármint a baloldali gondolkodást társadalmi méretekben, az még is csak azért került ilyen helyzetben, mert akiket megválasztottak a vezetőiknek, azok ilyen, vagy olyan érdekek mentén rosszul képviselték a szociáldemokráciát, és ezzel a Magyarország népeinek érdekeit. Nem véletlen fogalmaztam úgy, hogy Magyarország népeinek, mert egy megválasztott kormány az egész nemzetét szolgálja a regnálása alatt. De ahhoz hogy egy kormányt elismerjenek a nemzet kormányának, sokkmindennek nem lett volna szabad megtörténnie az elmúlt időben. Súlyos erkölcsi válságban, szenved az, ki azt állítja, hogy az öszödi beszéd kiszivárogtatása az egy áruló cselekedete volt. Az-az súlyos hiba, hogy a csalást, a hazudozást, a választók megvezetését nem bűnnek, ha nem a párt elárulásának ítélik meg. A párt, mint rendezőformula az a politikai értelemben vett társadalmi játszótér, ahol a különböző gondolkodású emberek azonos nézetek alapján kifejezhetik akaratukat a választások során ideológiák, társadalmi tudományok, különböző politikai tudományok hatása alatti megközelítésben szabad akaratunk szerint. Azt meg nem lehet elvitatni, hogy a választók akárhogy is, de, meg lettek itt vezetve, mert a leghitelesebb ember ismerte azt el az öszödi beszédben. Gyurcsány Ferenc akként vonult be a magyartörténelemben, ahogy az Ő leginkább érthetően megfogalmazta az öszödi beszédben. A Qva ország, az elqtuk fogalmak, továbbá a hazudtunk este, reggel, éjjel, az mind sajnos bizonyítottan igaz volt, és nem lett semmi következménye az ilyenkor elvárható erkölcsi értékek alapján való számonkérés tekintetében, sőt ezt követően a baloldal képviseletével felhatalmazott politikai képviselők megválasztották a szocialistapárt elnökévé is, azaz felemeltét az elkövetett bűnöket a teljes baloldal lelkiismeretének szintjére.

Akkor most a baloldali gondolkodással képviselt szociáldemokrácia a fontos, vagy az a párt, aki méltatlanul az elmúlt nyolc évben képviselet azt.

Ha valaki képes lesz a pártnak a baloldali értékeit újra felemelni a sikeres politizálás szintjére, annak mindenképp egy alulról újraszerveződő hiteles emberekből álló csoportosulásnak kell lennie. Ennek a vezető garnitúrának el kell tűnnie a feledés süllyesztőiben, és ez igaz a Mesterházyra is, mint a párt nagy öregjeire is, valamint az ifjú kommunistákra is. (Zuschlág-ok)

Ébredjenek fel végre, itt csak azoknak van létjogosultsága hatalmi kérdésekben megnyilatkozni, akik egy egész nemzet nevében képesek gondolkodni.

Egyébként Gyurcsányt a volt miniszterelnököt a szocialisták azért vetik be a választási csatározásba, mert még ma is nagyobb a támogatottsága a sok elvakult szocialista körében, mint a miniszterelnök jelölt személyével képviselt új választási programnak.

Azonban lehet nagyobb kárt, okoznak vele a baloldalon, mint ha az, nélküle múlna el. Akiről kiderült, hogy a pártja érdekében bármire képes, az nem kaphat itt már olajágat, bármennyire is vannak emberek, akik még mindég a jól felépített hazugságok szétszakadozó hálójába kapaszkodnak. Járjanak végre a földön, most a Fidesznek áll a zászló. Az elkövetkező idő, az meg a szocialistáknak az újra építésre kell fordítani. Lépjenek túl a hibáikon és keressék a kiutat, de már ne hazugságokkal.

……………………………………………………………………………………

Tudja, vagy nem tudja, de van a rossz, a rosszabb, meg a legrosszabb.

Nincs ember hiba nélkül, pláne politikus. Soha sehol nem állítottam hogy a jobboldalon nem követtek el hibákat. (lásd az olajügyek, vagy a cégeladások.) de a demokráciában mindenki csak tanult, egyedül a szocialistapárt volt az, aki felkészülten folytathatta tovább a megszokott zsákmány szerzési eljárásait.. De azt is állítom, (nem vagyok elszállva) hogy a mérleg tekintetében a jobboldalnak még nagy sansza van a hibák elkövetésére, hogy egyensúlyban legyen a szocialisták által elkövetett hibákkal. Sőt tovább megyek, azt gondolom, hogy utolérni azt már nem is lesz lehetőségük ebben a büdös életben. Ha van gúnynak tárgya, úgy nem nehéz vele játszani. Itt még sokan azt hiszik, hogy ha visszatér a nagyvarázsló, akár választást is lehet nyerni. Pedig ez a puska fordítva is elsülhet. Lehet még az is, eláll a szavazástól, aki azt gondolta, hogy komolyan cselekszik most a pártvezetése, hogy új Magyarország, új politika. De itt most sem szól másról az egész választási program, mint a hatalom megőrzésről, meg a majd hárommillió nyugdíjas megszédítéséről.

Van két markáns politikus. Mindkettő nagyformátumú, és nagydumájúnak számit. A különbség közöttük csak annyi, hogy az egyik a sorban elől van, a másik meg azt hátulról zárja. Mondják a hozzáértő orvos barátaim, hogy pontosan kiszámítható a fickó, mert tökéletesen diagnosztizálható a kórisme, mit pszichikai eset. Túl kellene már lépni rajta.

De leginkább is a földön kellene végre járni. Most a Fidesz jön, és ez még csak nem is az Ő érdeműk, hanem a szocialisták alkalmatlansága, ami ide vezetett. Fel kell ébredni, és újra kell tudni minél előbb az építkezést kezdeni. De ha újra kezdik végre, ne botfülűekkel kezdjenek el skálázni. Mesterházy, Zuschlag és társai ez a kennel még fertőzött!. A jövő elkezdődött!

„“Maradj a jelenben. Semmit sem tehetsz, hogy megváltoztasd a múltat, a jövő, pedig soha nem lesz pontosan olyan, amilyennek tervezed, vagy reméled. Fájdalmad, félelmed és dühöd, sajnálkozásod és bűntudatod, irigységed és terveid és sóvárgásaid csak a múltban vagy a jövőben élnek.”

(Dan Millman – A békés harcos útja)

“Az emberek szívesebben viselik el a megszokott körülményeket, mint a kockázatvállalást és a jutalmazást. Érdemes felvállalni a kényelmetlen – kellemetlen helyzeteket, mert akkor fejlődik az ember, és azokból tanul. Ha tudatosan hozod magadat kellemetlen helyzetbe, idővel cserébe nagy kényelmet fogsz tudni magadnak biztosítani.” (T. Harv Eker)

Bocsánat majdnem elfelejtettem. A király most lejön a hegyről 2010. március 19-én örvendjetek „bolondok” GyF. Évértékelő.

A példa ráismertet?

Volt egyszer egy király, akinek vára egy magas hegy tetején állt, és a birodalmára nézett. Az uralkodó annyira népszerű volt, hogy a közeli város lakói mindennap ajándékokat küldtek neki, és születésnapját az egész királyságban megünnepelték. Az emberek szerették, mert közismerten bölcs és igazságos volt az ítéleteiben.

Egy napon tragédia sújtott le a városra. A város vize beszennyeződött, és minden férfi, nő és gyermek megőrült. Csak a király nem, akinek saját kútja volt.

Nem sokkal a tragédia után, a bolond városlakók beszélni kezdték, hogy a király “különösen” viselkedik, az ítéletei nem helyesek, és a bölcsessége színlelés csupán. Néhányan az is feltételezni merészelték, hogy a király megőrült. Népszerűsége hamarosan szétfoszlott. Az emberek már nem hoztak neki ajándékokat, nem ünnepelték a születésnapját.

A hegy tetején élő magányos királynak nem maradt senkije. Egy nap elhatározta, hogy lemegy a hegyről és ellátogat a városba. Meleg nap volt, ezért ivott egyet a város kútjából.

Aznap éjjel hatalmas ünneplés volt a városban, az emberek boldogok voltak, hogy imádott királyuk “visszanyerte a józan eszét”.

(Dan Millman – A békés harcos útja)

Fogadja el tőlem, hogy rendes emberből nem lesz politikus, mit, ahogy rendőr, de ügyvéd sem. Gondolom, nem kell ezt itt indokolnom.

A tapasztalatomról szólva is, meglepődtem, amit itt, jó értelemben a hozzászólások színvonaláról megállapíthattam. Kevés kivétellel mindenki igyekezett a mondanivalóját észérvekkel alátámasztani, és még akkor is pozitív dolog ez a fórumok világában, ha egyébként sokan tárgyi tévedésben szenvednek a problémák megítélésében, mint azok lehetséges megoldásában is

A hozzászólások leginkább két témaköré rendeződtek. Az egyik a cigány kérdés Magyarországon, még a másik a 20 éve demokráciában működő politikai pártok közszereplésének a megítélése.

Nos bármennyire is szépítik a neoliberális gondolkodók ezt a kényes kérdést, cigány probléma az van, mint ahogy cigány bűnözésről is beszélhetünk, persze ez nem jelenti azt, hogy csak cigány bűnözés van Magyarországon, mert hát nyílván más nemzetiségűek is követek el bűnöket, legfeljebb a nemzetiségekre vetítve százalékosan kevesebbet.

A kérdést kezelni kell a követező kormánynak, mert a jelenlegi az egyenlőség elve, a másság törvényesítése érdekében elkövetett törvényesnek tartott lépések következtében tökéletesen elkezelte azt. Nem lehet kérdés, hogy a szegregáció, az elkülönítés, a rezervátumokba zárás önmagában nem oldja meg a kérdést humánusan. A XXI. században nem lehet kezelni egy etnikum sorsát a közismert „végső megoldás” ismert variációval. A cigányságról tudni kell, hogy az ismert történelme során vélhetőn hátsó Indiából vándoroltak el az őseik törzsi ősközösségekben és mindezidáig gyakorlatilag vándorló népek voltak sajátos kultúrával, mint ahogy sajátos semmilyen európai törvényekhez nem hasonlítható, csak rájuk jellemző öntörvénykezéssel. Az ő törvényeik szerit nem bűn a lopás, a mások tulajdonának az eltulajdonítása, mert ez a megélhetésük forrása, és mint ilyen a létfenntartásuk alapja is.

A cigányok szemében megalázó a munka, és a társadalmi respektus szerit megvetették azokat a cigányokat, akik dolgozni próbáltak. A szekértáborok létezésének terei szűkült a XX. század második felében, és sok törzs letelepedett úgynevezett putrikban és gyakorlatilag kéregetéssel tartotta fel magát a lopáson kívül. Majd később rétegződtek, és lettek teknővájó cigányok, vályogverő cigányok, kupeckodó cigányok, valamint a dzsentri cigányok, azaz a muzsikus cigányok.

A kommunista időkben felszámolták a kimondott cigány putrikat, de a kultúrájukat mindenáron megőrző cigányok bármilyen szocializálódott környezetből rövid időn belül újra putri körülményeket hoztak létre. Az Ő életformájuk elleni támadásnak fogják fel, ha a mindenkori kormányzatok ki akarnák, őket kényszeríteni a gettóból. Tulajdonképp boldogok a magyarember számára élhetetlen körülményeik közepette, és élik világukat a saját törvényeik szerint. Nincsenek erkölcsi gátjaik, mint ahogy nincsenek az elkövetett bűnökkel szemben bűntudatuk sem. A szocializmus kötelező munkavállalási törvénye meg kísérelte a cigányokat is munkára kényszeríteni, de ez csak részlegesen sikerült. Ugyanis voltak, akik akár a börtön ellenében is képesek voltak ellen állni. A gyerekeket elkülönítve, de tanítani próbálták több, kevesebb sikerrel. De a rendszerváltást követően kikerültek a figyelem középpontjából a cigányok, és az addig elért eredmények is többségében elveszett. Megszűntek a munkahelyek, mint ahogy a maszekvilág már válogatni képes volt a munkaerőben, és a köztudottan megbízhatatlan cigányok lassan kívül kerültek a munkavállalás lehetőségén, mint az életfenntartás lehetséges anyagi lehetőségén is. Fel erősödtek az ellentétek a magyarokkal, és maradt a szociális segély, meg az egyre jobban és újra elterjedt lopás. A fiatalok kondi termekben, börtönökben kigyúrt maffia végrehajtók lettek a legalizált és egyre gazdagodó vállalkozói világban. Katonák, és tolvajok, röviden ez a jelenlegi sorsuk. Hogy pontosan mit is lehet kezdeni velük, hát talpán legyen az a magyar, aki gyors megoldást tud találni.

Mondják itt sokan, hogy aki nem dolgozik az ne is, egyék. Igaz ez, ha munkát tudnak adni nekik, de ameddig az egyébként szorgalmas, szakmát tanult magyarok is munka nélküliek, hogyan lehet megoldani ezt a kérdést feszültségek nélkül. Azt nem lehet, mint a szocializmusban, hogy mindenki dolgozzon, mert akkor megint olyan termelés fog folyni az országban, aminek a végén a terméket nem lehet hasznosítani. A kereslet szabja meg a piacot. Mindezekből jól látszik, hogy szinte a huszonkettes csapdája ez a kérdés. A jelenleg regnáló bal liberális kormánynak hosszútávon nincs szüksége magasan képzett állampolgárokra, így ők láthatóan csak annyira kezelték ezt az ügyet, hogy cigányforradalom ne törjön ki, mint ahogy a bíróságok előtt a cigány bűnözés más mértékkel került megítélésre, úgy az etnikum jövője tulajdonképp a tudatlanságban tartás volt. A következő kormányoknak Magyarországon ki kell vezetni a cigányságot a tudatos nyomorból, ezt, pedig a gyerekekkel lehet megtenni, még pedig a kötelezővé tett tanuláson keresztül. Ez egy hosszú folyamat, amit szisztematikusan végre kell hajtani. Nincs végső megoldás csak demokratikus araszolási lehetőség, de ez nem jelenti azt, hogy ne közmunkaalapján kapják a segélyt, mint ahogy azt sem jelentheti, hogy törvény előtt nem vagyunk egyenlők.

-------------------------------------------------------------------------------------------------

A vitában az szinte már lényegtelen, hogy ki is itt a magyarabb, miután már a felek számos írásaikban tükröt tartottak maguk, mint ahogy mások elé is annak bizonyításául, hogy magyarként hova is tartoznak ebben a politikailag szétzilált, megerőszakolt magyarországi viszonyokban. A hangsúly a vitában van, mert lehet egy vita, építő is, mint ahogy romboló is örömére azoknak, kik lesik, hogy ezen az oldalon mit lehet így, vagy úgy kikezdeni, és tőlük természetes módon jelentkező propagandával lejáratni, megsemmisíteni. A legfőbb érték az ember, és annak a meglévő méltósága. Mert legyen is bárki bármilyen nemzet leszármazottja, nem mondhatja, hogy én vagyok az ős sejt, mivel itt ebben a Kárpátok medencében, hol hadiút vezetett nyugatról keletre, mint keletről nyugatra, annyi fajkereszteződés történt, hogy ma már nem beszélhetünk fajtiszta nemzetekről, vagy nemzetről. (ebben a csapdában már meg méretkezett egy nemzet csekély 50 millió halott áldozat árán) Érzelem és a gondolkodás tekintetében egyértelműen a szülőföld a meghatározó mindannyiunk számára még akkor is, ha éppen felmenő őseink között Szlovákok, Rácok, Bunyevácok, Svábok, és Isten tudja hány nemzetiségű náció vére, folyik ereinkben. Itt, akik e földön születtünk magyaroknak, valljuk magunkat, és mi, akik magyaroknak valljuk magunkat akképpen vállunk jó magyarrá, hogy a közösséget tisztességgel, szolidaritással, és demokratikus módon szolgáljuk, és nem engedjük felerősödni a nacionalizmust, a faj gyűlöletet, és az erőszakot a minden napjaink történéseiben.

Ki gyilkost kiált, az-a áldozat oldalán áll, és maga is áldozattá válhat. Ezért megvádolni embereket a gyilkos vádjával iszonyatos felelősség, vagy éppen felelőtlenség.

Sokféle igazság létezik ugyebár, mert hogy létezik az enyém, a Tiéd, meg az Övéké. És hogy mely igazság áll közelebb azt mindég az határozza meg, hogy éppen hol állunk. Mi az elmúlt időben főképp a vesztessek oldalán álltunk, és ettől lehet pesszimistábban látjuk a jelent, mint a valójában létezik. De mentségemre szolgáljon, hogy soha nem változtattam meg a meggyőződésemet, pusztán azért, hogy valaki számára megfeleljek, netán a hatalom valamely létráján álló embernek tetszelegjek. Én, mint írtam valahol elég öregnek érzem magam ahhoz, hogy kimondjam a dolgokról, amit éppen a legjobb tudásom szerint gondolok. Viszont elismerem, hogy tévedni épp annyi lehetőségem van, mint bárkinek is, ki azokban a kérdésekben állást foglal, amiben adott esetben én is megszólalók. A különbség talán abban van, hogy én tiszteletben tartom a másképp megszólalók véleményét is, és nem kiáltom, azt hogy „könyörgöm, akasszuk fel”. Mert ítélkezni tévedhetetlenül ember nem képes, hisz szubjektív, és a tudása az meg nem mindenható. Vannak ügyek, melyek objektívek, és vannak melyek szubjektívek. A szubjektívek olyanok, mint az időjárás, mert hogy folyamatosan változnak, és változtatnak, már aki személy szerint engedi ezt irányában érvényesülni. Az ember tulajdonságai között nem éppen pozitív értelmezés kap az egoizmus, a kapzsiság, a faj gyűlölet, a fösvénység, és a szenvtelenül folytatott embergyalázás. Aki beáll azok sorában, kik válogatás nélkül lőnek mindenre, mi mozdul, azokkal én sorsközösséget nem vállalok, és nem vállalhatok. Mielőtt gyilkost kiáltunk, jó, ha megtaláljuk az áldozatot. Mint ahogy számomra nagyon fontos emberi érték a hit, ami tartást és mihez tartást ad az esendő ember számára. Tehát kvázi, az én számomra az ateisták azok bizony iszonyatosan lelki szegények, akik számára a föld nem adhatja meg a legnagyobb életünkben elérhető magántulajdont, a nyugodt, tiszta lelkiismeretet, a boldogságot. És ki rám pallóst úgy emel, hogy nem tudja, nem tudhatja, hogy én meg ki vagyok, az, jogosulatlanul birtokolja a pallóst.

Tehát ez itt a kérdés, hogy a pallós jogra jogosult e mikor ítél, avagy elítél, vagy jogtalanul súlyt le ember társaira, többek között néha rám is. Ezen lehet érdemes elgondolkodni mind annyinknak.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

A radiális jobboldali párt legfőbb ellenségének az ugyancsak jobbközépen lévő Fideszt tarja most annak okául, hogy 2006-ban nem ált az egyébként jogos tüntetések élére akkor, amikor az már eldurvult, és szándékos rombolásba ment át. Mindenkinek tisztába kell azzal leni, hogy a polgári demokráciában parlamenti törvénykezés van, és csak is a parlamenten belül lehet változásokat törvényesen kiharcolni, ha az egyébként demokratikus parlament működését nem akadályozza az ország alkotmánya. Az alkotmány módosítása viszont 2/3-dos törvény. A hazug Gyurcsány kormány a helyén tudott maradni, mert a jobboldal nem rendelkezett a változás bevezetéséhez 2/3-os többséggel. Demokratikusan eljárva fogcsikorgatva ki kellet várnia a jobboldalnak az új választások idejét, még akkor is ha ezt már rég a választók többsége szerette volna megváltoztatni. A kényszer tétlenség nincs a Fidesz számára vesztesség nélkül. Vélhetően a szocialista párt, hogy gyengítse a jobboldal lehetséges választási győzelmét, miden eszközzel támogatta a jobbik térnyerését, a Fidesszel szemben,. Ma már látják hogy túl lőttek a célon, de a szellem az kiszabadult a palackból. Ma már azt is látják, hogy a több sebből vérző rossz politikájuk következtében éppen az ő táborukat gyengíti a jobbik az által, hogy a sok pártoló hívük a kiderülő gazságaik következtében teljes átfordulással a másik szélsőség mögé állt be.(Észak Magyarország)

Mi lehet annak a leglogikusabb magyarázata, hogy a nem régiben még gyakorlatilag egyáltalán nem jegyzett párt ilyen jól szervezett és egyáltalán nem kisebb költségvetésű választási kampányt tud folytatni. Ha csak az nem, amit az előbbiekben írtam. Semmisem véletlen a nagy politikában.

Meg lehet a Fidesznek nem lesz 2/3-ja a követező parlamentben. De ennek ellenére, belfogja vezeti mindazokat a változásokat, ami Magyarország jövőjét alapjaiban, és alkotmányosan képes megváltoztatni. A jobbik meg tanúbizonyságot tehet a hazafiasságáról és eldöntheti, hogy segíti a Fideszt, és azok által a többség akaratát, vagy megmarad az Önző hatalmi vágyánál, és a szocialista liberális baloldallal együtt szavaz a változások ellen.

Bármennyire is ágálnak ma itt sokan a fórumban a Fidesz ellen, a választási győzelme az már nagy valószínűséggel bekövetkezik. Aki meg úgy gondolja, hogy az egyébként más pártokból kiszorult hatalomra vágyó szélső jobboldalnak adja oda a voksát, az most a lehetőségek ellen szavaz.

A radikalizmus vagy diktatúrába vezet, vagy anarchiában dönt. Döntse el, hogy a jobbik az, most melyik irányban halad

…………………………………………………………………………………………

Kedves Paragrafus!

Ha óra lenne, akkor örök járó lenne. Ha nem lett volna tyúk, ha nem lenne tojás, ha nem lenne tojás, nem lenne tyúk. Ha így, ha úgy, ha egyáltalán, és ha nem lett volna a szocialistapárt a hatalomban, az aki itt visszaélt, mind ez nem lenne kérdés.

De azért had hívjam fel a figyelmét arra, hogy, most ha lehet az ellenoldal, nem ugrik fejest a medencében, toronyugrásban addig, ameddig meg nem méri a medence mélységét. Majd ha megmérte azt tudja, hogy milyen magasról lehet végrehajtani az ugrást, akkor és csak is akkor állítja be a magasságot az ugráshoz. Most az mondja a programban, mint rendező kormányzati feladatra, hogy olyan magasról ugrik, amilyen magasról csak lehet. Ennél többet biztosra nem mondhat, mert ha ezt tenné, akkor a maradékkántáló szocialista képviselőknek mindég lenne egy valódi, de leginkább is egy kreált lova, amit meglovagolhatna a jobboldallal szemben. Nem akar ilyen álságos lehetőséget adni a mindég kész rosszindulatnak az ellen drukkerek számára, ami most nem véletlen, de eggyel szaporodni fog a parlamentbe, mit nyílván az is valószínű, hogy csökken is. A baj az, hogy a csökkenés az nem áll szinkronban ideológiailag a jobboldal felfogásával, illetve, hogy a jobboldali gondolkodás területéről is erősödik. Jobbik.

Így be kell éri azzal, hogy visszaállítja a demokráciában vetett hitet az elkövetkező években a lehetséges legkisebb „emberáldozattal” Persze ezt az ez idáig gödörbe került emberekre értem. Értem?

……………………………………………………………………………….

Ha most nem korlátozna katolikus jó neveltetésem, úgy lehet, felemlegetném néhai székely nagyapám messze híres igen kackiás mondandóját. De nem teszem, mert akkor leereszkednék az ön igen csak alacsony szellemi színvonalára,(mármint a viselkedés tekintetében) azt meg semmiképp nem szeretném. Csak abból következtetni ilyet, hogy az egyébként egyáltalán az én ízlésemtől abszolút távol álló bejegyzést kétszer rögzítették, nyílván való, hogy csak is rosszindulatból lehet megtenni. Egy ilyen szituációban, ilyen bizonyítékokkal tisztességes ember nem tesz ilyen súlyos személyre szóló vádat, megalapozó kijelentést. De hát, ha ezt a bejegyzést én írtam, akkor lehet a másikat is. De Uraim, nem szokásom itt (mint hogy máshol sem) név nélkül írni, meg több néven írni, pedig ez itt úgy látszik bevett szokása egyeseknek. Engem megtanítottak arra, hogy mit egyszer kimondok azt vállalnom, kell Isten és ember előtt. De itt (otthon) vannak többek,(volna Önöknek mit tanulni jó néhány más nemzetiségű demokráciától viselkedési kultúrát) akik kihasználva a nick névvel való írás lehetőségét, a vitát szítandó több irányból is tesznek fel provokatív hozzá szokásokat. Lehet a fórum működtetői között, van ilyen megátalkodott. Lehet az itt leginkább többségbe lévő írástudó jobbikosok között, van, de lehet bárki is, egy biztos, hogy rendes emberek nem nevezném, mint ahogy azt is keményen elítélem, aki megengedi magának itt a trágárságot más emberek lebunkózását, stb., mert ez nem egy jog, ha nem az intelligencia súlyos hiánya.

Kedvesnek nem mondható F!

Ki is Ön! Nem tudhatjuk, csak azt látjuk, hogy kezd kifogyni az értelmes mondani valókból, ezért a jó bevált kommunistamódszert veszi elő, hogy megpróbál embereket hazugságokkal lejáratni.

Azt részemről ígérhetem, hogy messze elkerülöm az önnel való eszmefuttatás lehetőségét, de hát természetesen ez is feltételes csak, mert lehet, hogy van még Önnek itt több nick neve, hiszen a magyar ABC-L telik még jó néhány választási lehetősége.

Az igazi bajt még is leginkább abban látom, hogy a tiszta pártnak kikiáltott jobbiknak ilyen „tisztességes támogatói” vannak. Mert Ön tulajdonképp írástudó, és ha ebbéli minőségében ilyen mélyre képes ereszkedi, mit várjuk azoktól, akik csak azt tudják itt felfogni, hogy lehet, meni balhézni ennek a pártnak a szárnyai alatt. Egy társadalmi jelenség, ami eddig nem működött, most a jobbik kinyitja az anarchia kapuit.

………………………………………………………………………………

Tisztelt [magamvelemeny] [2010.márc.21. 08:09] hozzászóló!

Szépen, logikusan építette fel a véleményét, és tulajdonképp, alig ha lehet azzal vitatkozni.

Azonban azzal, hogy Önnek elvben igaza van, a dolgok makacs természetük miatt mégis másképp rendeződnek. Számításban kell venni a realitásokat. A realitások, pedig most a Fideszt hozzák helyzetbe. Állítom, hogy politizálási kérdésben nincs jó, jobb, még jobb, de van rossz megoldás, rosszabb megoldás, és a legrosszabb megoldás. A rosszak közül kell tudni választani.

A hozzászólok többsége „felesküdött” valamelyik pártra és azt úgy védi, hogy a másik pártot valósnak hitt, vagy kitalált vádakkal illeti, és lehúzza sokszor már az elviselhetetlenségig a morális mélységbe. A baj igazán ott van, hogy nem ideológiákon vitatkoznak, ha nem az ideológiákat megcsúfoló pártok személyi képviseletein, vagy pontosabban a hatalomban való benntartásuk érdekében, vagy oda bejutatásuk érdekében. Felhívom a figyelmét, hogy nem a szociáldemokrácia filozófiai humanitásával, vagy a jobboldali polgári demokráciával van a baj, hanem a mindég éhes, és a megszerzett helyzetben megszédülő képviselőkel a hatalom mindenkori gyakorlóival.

Még is azt gondolom mindezek után, hogy nagy bátorság állítani a volt MSZMP jogutód pártjának az elmúlt nyolcévi kormányzás után, hogy Ők a biztosítékai a valódi demokráciának.

Sőt állítja:” A mostani választásoknak az a tétjük, hogy milyen Magyarországon szeretnénk élni, mert nem csupán jelöltek, hanem egyszerre világképek, értékrendek közül is kell választanunk - jelentette ki a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje szombaton nagykanizsai sajtótájékoztatóján.”

A világképek összegabalyodtak a tisztességtelenséggel, a hitetlenséggel, a hiteltelenséggel, a morális értékek ledegradálódásával, és Magyar Társadalom általános elszegényedésével. Amikor az öszödi beszédről elhíresült miniszterelnök azt mondja, hogy jobban élünk sokkal, mint a 2002-ben hát azt gondolom, hogy mindenkit hülyének néznek

Ember nincs hiba nélkül. A jobboldali politikusoknak is fel kellett nőni. A gyerekkorban mindeni követ el kisebb, nagyobb csínytevéseket, főleg akkor, ha ezt látja az öregektől.

Öntől is, mint itt mástól is azt kérem, hogy a lehetőségek tényszerű felmérésével hozza meg döntését. Ma a lehetséges választások kimenetelét nézve, változtatni a Fidesz Polgári párt lehet képes, ha abban a választók segítik. De ha nem segítik, akkor is képes lesz kormányozni, de a pocsolyából nem lesz képes kivezetni a magyar politikai kultúra jelenlegi nagyon negatív gyakorlatát. 1989-90-ben a vértelen hatalom átvételnél számtalan utólag hibának bizonyuló probléma alkotmányosan megoldatlan maradt. Ezt végre, valahára, meg kell tudni oldani valakinek, és lehetőleg nem a Szocialista MSZMP utódpártjának, bocsánat mit is beszélek, nekik ez nem is érdekük, mint ahogy bizonyítja a 1994-98-as kormányzásuk alatt végrehajtott alkotmánymódosításaik, pedig ekkor Ők koalícióban birtokolták a 2/3-dos többséget. Nem kezdek itt felsorolásban, de egy polgári demokráciának polgári alkotmányra van szüksége, és nem egy kommunista párt által elfogadtatott 1949-es alkotmányra.

Kérem mid ezeket mérlegelni, és a legjobb belátás szerint dönteni, de leginkább is a földön járni.

……………………………………………………………………………..

A cigányság problémája egy valós elodázhatatlan probléma a Magyarnemzet testében. És nem lehet megoldás a „végső megoldás” mert az nem etnikumokat, hanem válogatás nélkül mindenkit veszélyeztet, akit ma magyarnak kiáltanak ki. De hát ki is itt a magyar? Magyar az aki magyar állampolgár, magyarul beszél, és itt él, vagy elszakadva de szívével velük érez. És ebben bele tartozik a cigány, a szidó, a Tót, a Rác a Sváb, a Kun, a Hun és még azok is akik a szovjet elvtársak vendégesedése alatt magyar anyáktól és szovjet elvtársaktól szépen, vagy erőszakkal de születtek.

…………………………………………………………………………..

Álljon itt egy másik példa is, ( a Magyar, aki mellé még Székely is történettel szemben) ami viszont a Magyarországon élő cigányság körül folyik valós, vagy kevésbé valós áldemokráciával fűszerezve. Ha ma felkérnének a baloldalon minden szocialistát, illetve liberálist, hogy fellelőséggel patronáljon egy-egy cigány családot, és e munka következtében emelje a társadalmi elmaradottság, a tudatlanság mély apátiájából ezeket, a családokat, vajon hányan jeleneznének erre az egyébként számon kérhető nemzetség felemelő munkára. Csak kiegészítőül említeném meg, hogy ma a munkaképes Magyarországon élő cigányok alig több mint 10%-a tud dolgozni (vagy akar dolgozni) bejelentet rendes munkaviszonyban, miközben a többi családok szociális segélyből mondva élnek meg, amiből tudjuk, hogy nem lehet megélni. Így hát objektív következmény a létfenntartó bűnözés, aminek a bűn elkövetések tekintetében széles skálája van a lopásoktól a rabló gyilkosságig bezárólag. A mai magyar alvilág végrehajtó katonáinak a jelentős része innen kerül ki, akik viszont szabad idejüknek jelentős részét testépítéssel töltik el, illetve harc művészet elsajátításával. Ezért lehet az, hogy amikor valakit nyíltan megfenyegetnek, a normálisan reagáló emberek ettől bizony félelemben élnek. A környezetükből menekülnek a más nemzetségű emberek, de ezt Ők tulajdonképp elő is segítik a lármás, és közösségi együttlétre aligha alkalmas magtartásukkal. Azonban a társadalomba való beilleszkedésük alapvető elvárható normáit, éppen ők utasítják el alapból szítva a cigány üldözés rém képét. Az el nem vitatható, hogy ma a határban, amitől fogyhat a termés az a falopás, a terménylopás, a tanya feltörések, a besurranó tolvajlás, a zsebmetszők, és széles a bűnözés teljes palettája, amivel mint ténnyel nincs mit vitatkozni. A társadalom felelőssége közös, de nem elég a Magyaroknak ezt akarni, erre az adó fizetők pénzét költeni, maguknak, a cigányoknak is kellene ezt akarni, és tenni és érte. De ők zömében nem szeretnek dolgozni, mint ahogy történelmük során mindég vándoroltak, és a nem a munkavégzésükről lettek híresek. A megoldás hól van, újra kellene genetikailag kódolni őket, ezt meg csak az Úr tehetné meg, és így egyébként egyre inkább növekszik a társadalomban az ellenszenv érzése, ami meg rasszizmúnak van tudományosan nevezve. De ha azokkal történne meg, akik meg ezt hirdetik, hogy az utcán elkapják a tizenhat éves lányukat, és elrabolják, majd addig ütik, és a legválasztékosabb szexuális helyzetekbe kényszerítik be, még nem vállalja, hogy kiálljon valahol egy út széléra az ország másik felében és árulja önmagát. Majd mikor csökken a forgalma, az egyébként országos strici hálózat eladja egy másik stricinek, és folytathatja tovább egy másik helyen a szolgáltatást. Innen kezdve már nincs vissza út, mert mindég vigyáznak rá, így szökésre nem is gondolhat, az meg hogy ő kiváltsa magát teljesen lehetetlen, hisz neki csak feltétel nélkül szolgálni, és a minél nagyobb bevétel a lehetősége gazdája, és pancsolója számára. Ha véletlen egy fuvar segítségével meg sikerül szökni, és kiderül az ő hozzátartozói számára, hogy mi is történt az Ő gyermekükkel, és rendőrséghez mernek fordulni, úgy leszámolnak szószerit a családdal, és ezek a leszámolások a hatóságok számára zömében ismeretlenek maradnak a jogos félelem miatt. Leírhatnám, hogy a szexuális betörés hogy történi azok szájából, akik erről beszámoltak, de azt gondolom, hogy még a fekete betűk is elpirulnának.

Természetesen vannak kivételek Ő közöttük is, akinek természetszerűen kijár a tisztelet, a társadalom megbecsülése, és minden jog ugyan úgy, mint minden Magyarnak.

----------------------------------------------------------------------------------------

Sok emberen már itt a gyehennatüze sem tudna segíteni. A dolgok nem olyan komplikáltak csak az emberek teszik egyre komplikáltabbá azokat.

A dolgok egyszer csak majd maguktól megoldódnak, mert az éjszaka után mindég eljön, a reggel gondolják itt sokan! Csak arra vigyázzanak, hogy a föld közelben maradjanak, hogy ne essenek nagyot, amikor földet érnek. Én úgy hiszem hogy mindaddig ameddig a éléskamrában nem lát be az ember, addig ne tudhatja hogy mit is tud felszolgálni a családjának. A nyilatkozó felelősen és nem eszelősen mondja a lehetséges lépéseket, csak nem a gyűlölettől elvakult szemekkel kell őt nézni, hanem a mérlegelő értékelő és főképp építő kritikával.

………………………………………………………………………….

Legfeljebb az apjával tudtam volna ezt tenni, de hogy nem egy oldalon rúgtuk volna a labdát az szinte biztos, mint ahogy a gumi dominót is csak az ilyen kiváltságosok ismerték. A vallató szobákban nem volt gumírozva a szoba fala. Mert ha egy apa ilyen elszállt agyú gyermeket nevelt a hazának, azzal én nem tudok közösködni semmilyen fórmában. Tartásom mindég volt. És még egyszer, meg még sokszor az ilyen demagóg sötét lelkű szociáldemokratáknak csúfolt emberek miatt veszít ma a magyar baloldal, országgyűlési választást.

Ugye mondhatom, hogy akire Önök rászállnak, azoknak nincs mentség, minden lesznek az interpellációjában csak tisztességes emberek nem. És Önöknek hol mérik az emberi tisztességet, melyik elqrtuk ideológiai műhelyben? Az idő (igyekezzenek) eljár Önök fölött névtelen kis sztahanovisták! Malacka a sértegetés az nem érv! Hanem a kultúra hiánya!............................................................................................................

Nem lehet hogy az „F” meg a „malacka” meg az „Öreg manó” mind, mind Ön egy személyben, mert akkor értem ezt az időnkénti meghasonulást.

A két párt, amiről beszél politikai irányzat szerint bármely európai államba vagy az egyik, vagy a másik az aki betölti a kormányzói szerepet. A különbség annyi, hogy a többi államban a szociáldemokráciát képviselik a balközépen, és nem egy MSZMP utódpárt.

Senki nem jött Magyarországról érintetlenül a volt MSZMP hatásait tekintve. A különbség pártok és pártocskák között, hogy vannak, akik beleszólnak a nagy politikába, még mások meg szeretnének bele szólni abba. Nincs más választási lehetőség. Majd a jobbikról is készül érintettség kimutatás, és lehet, hanyatt vágja magát annak eredményétől. Még egyszer mondom, nincs egyetlen egy ember, sem aki így, vagy úgy, de lenne érintve.

Az Ön elképzelésének, nincs jelen időben megalapozottsága. Most, bármennyire erőltetettnek is látszik, a Fidesz lesz képes kormányt alakítani. Nekem is vannak elképzeléseim a hatalomról de be kell látnom, hogy az ember az, gyarló, és ha lehetősége van azonnal él is a gyarlóságával. „Nincs semmi mi csodálatosabb az embernél” de mégis csak Ő a főemlős, aki mindent és mindenkit a maga hatalma alá kényszerit. Hol van itt az igazság. Az igazság az kompromisszum, de nagy adag. És ezt kell látni a rossz, a rosszabb, a legrosszabb megoldásoknál, mint vízválasztó döntés kényszert.

Én valahogy nem ezt tapasztalom. Ha mérni lehetne valamilyen objektív mérő rendszerrel, talán ma nagyobb a gyűlölet kisugárzás a jobbikos aktivisták részéről, mit a szocialisták részéről.

A „dakota” az egy ember, aki a Fideszt vezeti, és a Fidesz nyer a választásokon. A Dakota meg így lesz miniszterelnök. Lehet szeretni, meg nem szeretni, de ezen a párton múlik, hogy lesz e változás az elkövetkező években, vagy marad minden a lövészárkok mélyén. Ezt kell látni reálisan.

A Fidesz nem rendeződhet jobbszélre, valakinek a centrumban kell maradni, és akképpen kell tudni politizálnia. Mert ha ez nem így lenne, megint a böszme tudna nyerni Magyarországon.

Ha Ön ismerné az én korábbi írásaimat, nem állítana ilyet. De még mindég az a véleményen, hogy a demokrácia lényege az erőszakmentes probléma megoldás. A katonásdi játékok a végén mindég eldurvulnak.

A jelenlegi kormány magasztos tetteiről a Magyar Hírlap Online fórumán olvashat véleményt tőlem.

------------------------------------------------------------------------------------------------------

Köszönöm, hogy ennyire szívén viseli az egészségem. A marhaság szinonimája mindeninek más függően az intelligencia szintjétől. A ház az lehet egy kicsi kunyhó, meg lehet 500 méteres toronyház. Nem mindegy, hogy udvariasan mondjuk, hogy te bolond vagy, vagy csak egyszerűen kijelentjük? A feszültebb mondókák embereket alapjaiban sérthet, és ízléstelen is. Kibírom, mert ki kell bírnom, de egyetérteni vele ugye azért nem kell? A faji alapon elmondott gondolataim, azok nem szegreálnak, nem rendelnek alá, vagy fölé, hanem azt mondják, hogy az Úr színe előtt mindenember egyenlő. Van pozitív kisugárzású ember szertett, és van negatív kisugárzású ember szeretett. Önök itt faji alapon kirekesztenek, meg bélyegeznek, sőt van, aki nyíltan kimondja, hogy zsidók, cigányok a gázkamrába. Na ez az Önök joga? Ilyen jog soha nem lesz sajátja a humán ember értelmezésének, mint ahogy gyakorlatának sem. Az x-t oda teszi, ahova akarja, de a törvények Önre is érvényesek. Az-az, ha embereket becsületükben, méltóságukban sértegetik, úgy a magyaremberek többsége által jóváhagyott törvények szigora lecsap Önökre, teljesen jogosan.

Tehát, kvázi amit itt tesznek néhányan az itt bűncselekmény.

……………………………………………………………………………………..

Mi óta szubjektív a tény? A tény jelen esetben személyektől függő. Önnek minden szemét a jobboldalról tény, nekem meg csak maga a szemét. Így lehet a tény szubjektív.

Kezd már összezavarodni. Mi az, hogy objektum? Az objektum egy valós építmény, ami bázisa valaminek, vagy valakiknek.

Az evidencia, az hogy Ön nem veszi figyelembe, hogy a Fideszben is emberek vannak, és nem mindenki hazug mocsok állat, még akkor, sem ha Ők sincsenek hibák nélkül.

A képmutatás az, hogy szelektálnak és magyarkodnak, pedig azt sem tudják, hogy az őseik a történelem során, az országon átvonuló nációk melyikével házasodott erőszakkal. Mitől biztosak a magyarságukban. Hogy zsidóznak, hogy cigányoznak, hogy zsideszeznek, ez jelenti a magyarságukat.

Az Isten óvja meg Magyarországot az ilyen ”magyaroktól”

……………………………………………………………………………

Sajnos egyre inkább válik meggyőződésemmé, hogy a fórumon megszólalok kizárólag a balhé kedvéért, írogatnak. A mondani való elsikkad az egymás cseszegetési vetélkedő hevében. A színvonal egyre alacsonyabb, és komolyan kell azon gondolkodni, hogy a mostani választásban egyre inkább erősödő jobbik hívei azok valóban „írástudók „e. Azoknak, akik azt hiszik, hogy elég a hatalmat megszerezni, és utána már minden megy magától, elárulok egy titkot. Utána sokkal nehezebb lesz, mint addig még nincs felelősség, nincs, számonkérés. A jobbik nem tudja még, hogy mit jelent a hatalom, mert nem volt benne része. A hatalom olyan mintegy folyton őrlő malom, előbb, utóbb mindent bedarál. Nyílván bekerülnek a parlamentbe, és lesz, mondjuk megtapasztalni a magyar képviselők egy részének a barikád politizálását. Az egyik barikád találkozik a másikkal. Kérdezem a tisztelt jobbikos urakat, hogy ellenzékből együtt tudnak dolgoznia a teljes mértékben ledegradálódott szocialista párti képviselőkkel? Kikkel fognak harcolni, az ugyancsak jobboldali gondolkodású Fidesszel. Max írja itt korábban, hogy majd a parlamentbe. De hát, ha ma a legnagyobb ellenség a Fidesz, mitől változna meg ez a helyzet? Én erre semmi magyarázatot nem látok kézzel foghatót

A malackáknak, az egérkéknek, az F-nek, S-nek. D-nek üzenem, hogy a „puding próbája”

A hírről, meg amiről itt, illet, volna beszélni annyit, hogy Szlovákia végre be van sz…va, hogy vége a tehetetlen magyarországi kormányzásnak, és nem lehet majd kénye kedve szerint tovább packázni a magyarokkal, mert ott egy erős válaszra kész kormány fog működni. Ez a hír lényege.

Szálljanak le a földre, és tegyék félre az oldalakon keresztül tuningolt valós, vagy vélt sérelmeiket, és nézzék csak az ország, csak a magyarok érdekeit az elkövetkezendő napokban. Azt mindenki látja, hogy így nem mehet tovább. Ez a fajta gyűlölet politizálás korrupt kormányzással olyan messzire viszi Magyarországot a méltó helyétől, hogy onnan már visszahozni, csodákra lesz szükség. Csodákra meg senki sem képes társadalmi méretekben. Higgadjanak le, mert az elkövetkezendő napokban felelősen kell tudni dönteni. Félre kell tudni tenni az önző gyarlóságaikat a vélt sérelmeiket, és felnőtt módra oda kell tenni az X-et, ahol ma a realitásoknak megfelelően, az esélyek figyelembe vételével, majd a legtöbbet tehetik a változások érdekében.

Megfigyeltem, hogy amennyiben 4-5 témát visz a privátbankár naponta, egyes hozzászólok minden témában változatlan szöveggel függetlenül a témától, másolják a többnyire színvonaltalan enyhén szólva is mocskolódó szövegeiket. A normális embereknek ebből elege van, ugyan azt, csinálják egyesek, mind, amit támadnak most a jobboldali pártok a baloldal propagandájaként, ami röviden így, ha van kalapja azért, ha nincs azért. Mottó: mindenki a saját kútfejéből a lényeget úgy, hogy ha azt saját magának írta volna valaki, ne szoruljon azonnal ökölbe a keze.

………………………………………………………………………………………

Inkább vállalom, hogy én kibic vagyok sok százezer magyar idegenbeszakadt társaimmal együtt, mintsem egy olyan pártvezetést támogassak, amelynek a vezetője saját maga vallja be, hogy a hatalom megszerzéséért hazudtak éjjel, nappal, és mikor erre fény derül, csak annyival intézi el, hogy ez egy őszinte beszéd volt ebben a quva országban.

Éljenek abban a tudatban, hogy joguk van egy személy gyűlöletén keresztül egy bűnös vezetést támogatni, ami önmagában még nagyobb bűn, mint a polgári demokrácia társadalmi színtű tagadása.

Rossz a példa. Kádár valóban ezt mondta, de aki, szembe, mert vele menni, azt eltapostatta. Önök nyíltan, és gorombán vádolják Magyarország következő miniszterelnökét, de Önöknek a haja szála sem fog meg görbülni, mekkora különbség. Nekem nem kellene beszélni az egyenes, becsületes kiállásról, mert én megéltem a becsületes kiállást, meg annak a következményét is. A Tamás nevű író azt mondta, hogy mi itt visszatérve a hazánkba a magas nyugdíjainkból ne dumáljunk bele az itthon élők sorsába. Nem kívánom neki, hogy megízlelje a honvágy iszonyú kelepcéjét, mert számkivetve hazátlanná válva, az ember jó darabig csak egy csavargó. Az új hazánkban már rég állampolgárok vagyunk, de még mindég csak menekültek. A nyugdíj az itteni árak tekintetében nem ugyanaz mintha azt otthon költenénk el. Mondhatnák, miért nem jövünk haza? Ilyen hosszú távollét után mindenkinek többnyire új családja lett a befogadó országba. Lettek gyerekei, akik kiválóan beszélnek magyarul, és sikeres emberek, Lettek unokáik, meg dédunokáik, és ma már itt van a családjuk, meg ideköti őket a sorsuk.

Meg azután őszintén szólva, amikor ilyen támadásoknak vagyunk áldozatai, mint itt, amit Önök leprezentálnak, azt gondolom, hogy minket nem vár haza a hazánk, meg a kommunista utódpárt lelkes hívei sem. Mikor menekülnünk kellett, nem gondoltuk, hogy valaha is visszatérhetünk, azután egyszer csak vége lett a diktatúrának, és azt hittük sokan, hogy most már szabad ország, Magyarország, de be kell látnunk, hogy nagyon tévedtünk. Mert egyrészről a köpönyeget fordító volt kommunista párt acsarkodik, más részről a náci fasiszta párt eszméit magukévá tévő jobbik veti rá magát az országra. A véleményem az, hogy Önök voltak helyzetben, és úgy álltak helyt, hogy most rettegni kel a cigánynak, a zsidónak, meg mindenkinek, akire rásütik, hogy nem is magyar. Szégyelljék magukat, mert ezt a helyzet Önök hozták létre. A rendőrkordonokkal, meg a tiszteletlenül viselkedő Gyurcsány kormánnyal. Mikor haza megyek a még élő rokonaimhoz, mindég egy kicsit hangosabban ver a szívem, de ezután, meg gondolom, hogy haza merjek menni az én szép Magyarországomba? Mert én meg egy magyarországi székely vagyok, amit tudni illik, hogy az is egy népcsoport volt a magyarok között. Tehát nekem is félnem kell.

Kedves 46.Tamás! Hiába minden erőlködés, ha egyszer egy nemzetet valaki nyíltan szemköz köp, az országát le Qurva országozza, meg felajánlja, hogy el lehet menni, bár mily szépen is énekel utána, a nemzet a köpést látja. Egyébként meg lehet az a baj, hogy nem mozdulnak ki a várukból, és így nem látják az a mély szegénységet, ami vidéken van. Ma minden ötödik gyerek éhezik, és legalább három millió ember él a létminimum alatt, de kétségtelen, hogy most adtak át 140 kilométer autópályát 400 milliárd bekerülési árral. Nézzen már utána, hogy hol a fészkes fenébe kerül ennyibe egy kilométer autópálya. Sajnos sok zsebet kell betömni azzal a plusszal, amivel többe kerül egy kilométer, mint más fejlett európai államokban. Büszkék vagyunk, hogy ilyen nagyszerűen tudjuk dézsmálni a közöst, úgy, mint a szocializmusban, csak nem olyan szerényen.

Jó urak én egyszerre vagyok zsidó, cigány, sváb, szlovák, szerb, román, meg hottentotta is, de az is biztos, hogy önök meg annyira magyarok, hogy a nagy magyarságuktól nem képesek az alapvető méltóságot megadni embertársaiknak. Hogy simán ítélnek, holott tudják, hogy így ítéltetnek. Uraim szerencsének tartom, hogy nem soká itt a György nap és kihajtják a csordát a rétre legelni. A szabadság kibontja Önök számára is az érvényesülés lehetőségeit. Legalább elolvasták volna a cikket, ami úgy szól, hogy egyre nagyobb a jobbik társadalmi elutasítottsága. Ez az, amikor túl hangos valaki, vagy valakik. Uraim, ha én tévednék, úgy majd hazamegyek, és rajtam kezdhetik a Magyar Nemzet tisztogatását. De szentül hiszem, hogy szegény hazámban többen vannak még azok, akinek sikerül a földHőz ragdtak, mind, akik felszabadultak

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tamás 46.

„Remélem másképpen fog történni, mert talán a választók még észbe kapnak a hátralévő néhány nap alatt.”

A választót egy dolog érdekli, hogy tud e adni, enni a gyerekének, és hogy elkerülje a végrehajtót.

És nagy ívben lesajnálja, hogy az acsarkodó politikusok hogy eszik meg egymást, meg hogy ki a miniszterelnök, csak az érdekli, hogy béke legyen, biztonság legyen, meg a kis söre meglegyen, és az asszony ne hajszolja a halálba a munkával, meg a folytonos nyavalygásával. Értem! Nem túl komplikált ez, csak mi tesszük azzá.

----------------------------------------------------------------------------------------------------

agysebész

2010. március 8. 20:29 · 227 · válas

Azonnal hol halotta ezt barátom.

1. Ki Kell takarítani a szekrényeket a csontvázaktól.

2. 2. KI KELL FIZETNI A HÁTRA HAGYOT, ÉS MEGÖRÖKÖLT SZÁMLÁKAT.

3. 3. A HOSSZÚ LEJÁRATÚ HITELEK KAMATLÁBAIT, ÉS FÍZETÉSI ÍDEJÉT ÚJRA KELL TÁRGYALNI AZ IMF-l, és az EU-VAL.

4. 4 Be kell indítani a termelésnövekedést Magyarországon. Csökkenteni kell a munkanélküliséget.

5. 5 Át kell reformálni a központi irányítást úgy, hogy felére csökkenjen a hivatalnokok száma.

6. 6 Le kell csökkenteni a képviselők az önkormányzati képviselők, egyáltalán a bürokrácia mértékét legalább 50%-al.

7. 7 Majd mindezek után, azaz mindezeknek a törvényi meg alapozása után (2/3 törvények) lehet az adó csökkentést ténylegesen végre hajtani.

8. STB.

Mindenki tudja hogy „Üres pejz-nek bolond a gazdasszonya”. Csodák nincsenek, csak olyanok vannak, akik megkísérlik a csodákkal azonos lehetetlent.

„ Pedig ki ne akarná tudni, hogy lesz-e svéd nyugdíjmodell, újratárgyalják-e az IMF-megállapodást, milyen lépések lesznek az oktatásban, az egészségügyben, vagy hosszabb távon számolnak-e a vagyonadóval.”

Igaz is, ki ne akarná tudni? Hát leginkább is bértollnokok hada, akik azért vannak fizetve, hogy ízekre szedjék a FIDESZ programját, és pontonként akár hazug vádakkal is cáfolják azt, illetve annak a társadalomra gyakorol pozitív hatását. Mert rágalmazni mindég is kiválóan tudtak, és ilyen tájon attól sem riadtak vissza, hogy hamis vádakkal illessenek Fidesz-s politikusokat. Ismerjük már a módszereket. Lásd SVÉD nyugdíj rendszer!

Vagy a kétharmados törvények.

Figyelem, ha a FIDESZ hatalomra jut (már pedig jut) úgy a Polgári szövetség elnöke mindennap egy szocialista pártagból reggelizik, úgy kannibál módra.

Csak az tudjuk ígérni Kedves, Jóságos szocialista szakpolitikusok, hogy a FIDESZ kormányra kerülve miden olyan lépést megfog lépni, ami a többség akarata szerint előre viszi az ország gazdasági helyzetét, és segíti a kormányzás erkölcsi felemelkedését onnan, ahova a tiszteletre méltó politikusaik jutatták.

Összefoglalva tehát a Fidesznek azzal a váddal kellett szembenéznie, hogy helyszínválasztásukkal veszélyeztetik a város nyugalmát és biztonságát.

"A Fidesz nem akarja kockáztatni a velük ünneplők nyugalmát, biztonságát" (MTI 2010. március 3.).

"A két szélsőséges párt - az MSZP és a Jobbik - végső eszközként újra provokációra készül a nemzeti ünnepen" – 

Mi az ebben a kijelentésben, ami nem logikus, nem előre mutató, és nem konfliktuskerülő.

2006-ban szereztünk már némi keserű tapasztalatot. Tanultunk belőle.

„Vona túl sokat tud Orbánról. Ott volt a Szövetség a Nemzetért Polgári Körben, tudja, mivel emberei is ott ülnek, hány helyen és hogyan osztja haveroknak az önkormányzati közpénzt a Fidesz. Morvai Krisztina, akit a Fidesz delegált 2006 októbere után hazudozni Brüsszelbe, szintén megszólalhat. Nem is szólva azokról, akik valamiért tévészékházat gyújtogattak, nemzeti ünnepet fütyültek szét.”

Ember! Ha túl sokat tudna, akkor az már minimum tízzel megszorozva került volna nagy nyilvánosságra. Nem kell elterelni ilyen nevetséges módon a lehetséges összesen, fél a 2/3-dos törvényezési lehetőségtől Na kinek is?

„A Jobbiknak Orbán a múlt idő. A régmúlt: mint az olaszban a passato remoto. Legyen akár liberális, akár jobboldali, vagy bármi. Hívei most azt remélik, ő lehet a középerő a Jobbik és az MSZP között. Pedig ennek esélye sincs. Ahhoz már megfertőzte a széljobb, tisztességes baloldali pedig nem bocsátja meg az elmúlt nyolc év ámokfutását. És még az ígéreteit sem tudja majd teljesíteni. Ha győz valahogy, az pireuszi lesz.”

Na erre mondják, hogy fele miatyánk vissza.

Kiderült, hogy a Jobbik a szocialista szavazókat viszi el többségében. Most visszazárnák már a palackba a szellemet. De sajnos a pénz meg már át lett utalva.

 „A cég Szabó Ádám és Szabó Attila tulajdonában van. Előbbi tagja Rákay cégének, a Contact Media Tanácsadó Kft.-nek is. „

Én is rokona vagyok a ludbajnainak is, mert állítólag Ő is magyar hazafi, meg én is magyarnak tartom magam. De valahogy még is elfelejtett nekem jutatni a ciprusi céggel történt adóoptimalizálással keletkezett néhány millió nyereségből. Ilyen alapon minden ilyen szocialista kormányhoz köthető talicska pénz is lehet a jobboldal bűne egyaránt. Ne vicceljenek már!

„A BKV-botránysorozat "időzítésének" teóriáját erősíti, hogy kiderült: egy hónappal ezelőtt készült az az interjú, amely szombaton jelent meg a Magyar Nemzetben, s amelyben Balogh Zsolt, a cég volt megbízott vezérigazgatója "kitálalt" a BKV-ért felelős korábbi szocialista főpolgármester-helyettesről, Hagyó Miklósról. A jelenleg hűtlen kezeléssel gyanúsított, szabadlábon védekező Balogh az interjúban, majd vasárnap a Hír Tv-ben is arról beszélt: csak rajta keresztül mintegy 70 millió forint jutott annak idején Hagyó Miklóshoz - többek között a BKV-val szerződött cégektől járó "visszatérítési rátából". Ezeket az állításokat Hagyó tagadta és pert helyezett kilátásba.”

Hol ott csak arról a hihetetlen lényegi szempontról van szó, hogy az egyre sokasodó Magyar Nemzet ellen indított perek esélyeinek a csökkentése miatt, törekszenek olyan híreket közzé tenni, ami később igazolt módon megállják a helyüket. Hogy ez most éppen egy kampány közepén történi, arról meg nem ők tehetnek, ha nem az esetet elő idézők. Vagy igen? Vagy nem?

„A Fidesz elnöke azért nem tud számokat mondani, azért beszél csontvázakról, mert fogalma sincs hazánk gazdasági helyzetéről és nem is érdekli valójában. Kizárólag a hatalom megszerzése foglalkoztatja - közölte az MSZP szóvivője.”

No, no. Kedves nyaklónélküli barátom. A ti szívetek csücskébe akkor, és csak is akkor lehet majd igazán bele látni, ha már ténylegesen folyhat a műtét.

[todor48] [2010.márc.09. 10:40]

Folytatom New Peson: és lesznek minden utcasarkon akasztófák, meg koncepciós perek, talán gulág is, mert úgy szép az élet, ha diktatúra van megint! Ez az, nyírjuk ki egymást, hiszen ez az ország nem érett még meg a demokráciára. Megkoronázzuk Viktort a Duna jegén, és kolbászból lesz a kerítés! /Lehet, hogy neked és nekem nem, de nekik biztosan/

Bár mennyire furcsa is, de én igyekszem a földön járni. Már pedig most ők jönne, akár tetszik itt egyeseknek akár nem.

A gulag pont olyan nagy dráma a történelemben, mint az, hogy demokráciában nem szoktak akasztófákkal igazolni tetteket , mert azok nem voltak nyilvánosak. Titokban pusztítottak, de eredményesen.

Az hogy vizsgálni kell az elmúlt nyolc év disznóságait, az meg természetes, mert bűnösök között cinkos az, aki hallgat. És hát jegyezzük meg itt halkan, hogy úgy tűnik a napvilágra került ügyekből, hogy lesz itt mit vizsgálni.

Abban igaza van, hogy nekem meg nyílván önnek sem lesz ebből közvetlen hasznom. De ha tisztul a közélet, lesz helyette mindenkinek haszna, amit nyilván másképp ítél meg egy baloldali, vagy egy keresztény demokrata.

…………………………………………………………………………………………….

[figyellek] [2010.márc.13. 00:11]

new.peson ne rágd magad, mindig volt valahogy, vagy másképpen úgy még soha nem volt hogy valahogy ne lett volna hehehehe menekülni meg nem kellett, az emberek kalandból is mentek azután megbánták, nem ugyanaz az íze a kenyérnek aminek a búzáját nem az én molnárom őrölte, néhányan gazdagok lettek és a nagy hajtásban elfelejtették, mi is micsoda, sokan újrateremtették amit hátrahagytak és őrzik azt az állapotot amit abban a pillanatban éreztek amikor elhagyták a hazát a híres megáll az idő, sokan mai napig az 1956-os világban élnek kivéve a gyermekeiket meg unokáikat akiket meg semmi sem érdekel ebből még a nyelvet sem beszélik

Hogy Önnek majdhogynem fogalma sincs 56-ról, meg az utána következő megtorlásról az szinte biztos, az itt beírtak alapján. Ha nem ízlelte meg a honvágyat ne prófétáljon az én molnáromról. Egy magyar legyen bármennyire is sikeres idegenben, azért mindég csak egy menekült marad. És ez az, mit nem felejteti el vele a haza fogalmát, mert, ott, ahol született édesebb a bór, szebb a kikelet, és másképp süt az Isten egéről nap.

Aki nem tanította meg a gyerekét magyarul beszélni vagy írni, vagy aki nem őrizte meg a magyar identitását, az nem írogat itt önöknek sokszor fátyolos szemmel a szeretett fontosságáról.

Úgy, hogy ha megkérhetem több tiszteletet azokkal szemben, akik akár a halál közvetlen veszélyével, de mindég vállalták magyarságukat.

1956-ban illetve közvetlen utána, mint egy kétszázezer magyar főképp fiatal hagyta el az országot. Ki azért menekült, mert itthon a biztos halál várt volna rá, ki azért mert úgy gondolta, hogy egy az oroszkatonák csizmájával tiport szabadságban nem sok remény van tovább élni és hát volt olya is aki kalandot keresett a lehetséges új hazában. Voltak befogadó országok, ahol a kivándorolt magyarok kolóniákba voltak képesek élni, de ne higgye, hogy ez egy boldog békés magyar-magyar együttélés volt. Sok diverzáns közénk épült és súlyos vesztességeket szenvedtünk el a kommunista titkosszolgálatok diverzáns akcióinak következtében. Meg kellet tanulnunk idegenként alkalmazkodni a többséghez, az angol hidegvérhez, vagy a francia liberalizmushoz. Egyik sem volt könnyű, miközben meg kellet tanulnunk más szívvel érezni, gondolkodni és főképp viselkedni. Mindez közben halálra aggódtuk magunkat az itthon maradt szüleinkért, testvéreinkért, meg minden magyaremberért. A haza sohasem homályosult el a szemünk elől. Mindezért van az, hogy most érthetetlenül nézzük, hogy a rendszerváltás után 20 évvel dzsungel háború folyik Magyarországon, és egymás szemét vájják ki a magyarok, miközben soha nem volt ilyen nagy szükség talán az összefogásra.

Most lehet talán magyarnak, kellene lenni először, és ha már van min osztozni, akkor kellene azon gondolkodni, hogy hova is tartozzunk politikailag. Most csak azt kell nézni, hogy hol törtéhet a leggyorsabb változás pozitív irányban.

Sajnos, vagy inkább hálaistennek, engem még úgy neveltek, hogy idegeneket nem szabad tegezni, és hát én egy konzervatív öregedő ember vagyok, és ugyan tudom, hogy az Internet szokásai, mert hogy fiatalok, de ezt nézze el nekem. NAGYON RÉGEN AZ ÉN FALUMBAN TÖRTÉNT, HOGY EGY FIATALEMBER ALKOHOLOS ÁLLAPOTÁBAN BETŐRT EGY IDŐS NÉNIHEZ, ÉS ELBORULT AGGYAL MEGERŐSZAKOLTA AZT, MAJD HOGY NE TUDJON BESZÉLNI KEGYETLEN MÓDON MEG IS ŐLTE. A DOLOG KIDERŰLT,ÉS AZ EGYKORI NÉPBÍRÓSÁG A FIUT HALÁLRA ITÉLTE.

A család megbecsült emberek voltak a falúban felmenő. Mint, ahogy a lemenőiket is tekintve. Soha senki nem követel bűncselekményt a famíliájukba, ezért mindenkit nagyon kiborított az eset, Ez idő tájt lehetséges volt, hogy amennyiben ezer ember támogatta a kérelmet az elnöki tanács feje, kegyelmet gyakorolhatott (Mármint a halálbüntetést életfogytiglanra változtathatta.). A faluban mindössze talán úgy 1500 ember élt és az anya végig kilincselte az összes házat, hogy összeszedje az ezer támogató aláírást, és addig könyörgött a falunak, hogy végül aláírtak neki ezren. A kegyelmet nem kapta meg, de az anyai szertett az vizsgázott. A példa az két dologra volt nagyon jó. Az egyik hogy a nyájban meg gátolhatatlanul előfordulhat, hogy megbotlik egy bárány. A másik, hogy egy anya az, mindég anya marad a gyermeke számára. Az kétségtelen, hogy a polgári körök szervezésnél tűnt fel a becsvágyó fiatalember. Az kétségtelen, hogy a jobboldalt erősíteni lett szervezve a polgári körök. De nagy valószínűséggel a fiatalember gyorsabb karrierre vágyott, és átnyergelt az akkor már működő jobbikba. Az is kétségtelen, hogy ez a jobbik akkor még sokkal szelídebb konzervatív pártnak minősült, mint amivé mára lett. Továbbá az is kétségtelen, hogy az öszödi beszéd napvilágra kerülése után kirobbant tiltakozásául elindult utcai tüntetések hozták fel ezt a fiatal, csapatott, akik ez ekkor már tömörültek a futball huliganizmussal közismerté vált rendbontókkal. A mérsékelt jobboldalt megtestesítő Fidesz először hosszú utcai tiltakozásra rendezkedett be, de 2006. október 23-a után belátta, hogy a hazugságon saját bevallással rajta kapott illegitim kormány az összezár, és nem hajlandó távozni a hatalomból. A Fideszt az Európai Néppárt figyelmeztette, hogy ne álljon az utcai rendbontók élére, mert úgy előbb, utóbb összemossák a törvénytelenül eljáró szélső jobbal. De egyébként is a párt alapfelállása nem engedte meg, hogy egy polgári demokráciában, működő országban forradalmat csináljanak, és még arról nem is beszéltem, hogy nem lett volna elég követőjük, hogy a nemzetközi segítséget is igénybe vevő Gyurcsány kormánnyal elbírjanak. A Fidesznek az érdeke az volt, hogy demokratikusan a közerkölcsnek megfelelően választásokkal nyerjen kormányzási jogot. Ez a párt jobbperifériáján lévő embereket elsodorta a sokkal radikálisabb és harcokra is kész jobbik hálójába. (nyílt szervezkedés, Magyarok nyilai szervezetben, továbbá a magyar gárdában.) A Fidesz ezt demokratikus pártként nem tudta vállalni, és ez a szélsőségek irányában sodródó jobbik eltávolodáshoz vezetett. Később a kormány megszorításai miatt egyre több munkanélküli, és elkeseredett baloldali gondolkodású ember is átsodródott ehhez a kétség kívül nem komplikált politikai szándékokat megfogalmazó párthoz.

Önnek tökéletesen igaza van abban, hogy ezzel az Európa számára elfogadhatatlan párttal a Fidesz semmilyen fórmában nem köthet alkukat, meg nem vonhatja koalícióba őket. Így tulajdonképp, ha nem nyeri meg a 2/3-s többséget megbéníthatja a kormányzás sikerességében a most már mindenkép a parlamentbe jutó jobbik.

A európai választások sikeres eredménye vérszemet adott a jobbiknak. A még korábban magának azt a célt kijelölő csoportosulás, már nem a parlamenti küszöböt, hanem legalább harminc százalékot tűzött ki magának, mint célt. És ahogy nőt a táborra, már a lehetséges koalíciós győzelmet sem zárta ki, sőt ma már ezt szeretnék elérni.

Kvázi így van felelőssége a Fidesznek a megerősödésükben, de ugyan csak sejtjük, hogy a mostani kampányban a szocialisták titkos paktumot kötöttek a jobbikkal annak fejében, hogy megakadályozzák a Fidesz 2/3-s győzelmét, és az ár a választás pénzügyi támogatása. Mert, hogy kell a hátérben egy erős támogatónak lenni, akkor, amikor legalább akkora költséggel kampányol a jobbik, mint a két nagy párt.

Tehát most sakk, matt helyzet alakulhat ki. ugyanis a Fidesz, ahhoz hogy maradéktalanul végretudja hajtani a költségcsökkentési tervét át kell alakítani a magyar alkotmányt jó néhány ponton. Ez szüksége a képviseletek csökkentéshez, az állami bürokrácia túlzásainak a leépítéshez, és az elmaradt rendszerváltás feladatainak a végrehajtáshoz. A baloldalnak nem, kívánatos, hogy egy ilyen mélyreható társadalmi reform legyen törvényre emelve, mert még mindég sok a titok, ami bűnnek számit,. és itt van még mindég közöttünk, és büntetlenül éli az letét, és élvezi a társadalom megbecsülést.

én borzasztóan sajnálom, hogy annak idején a Rákosim Héra csalással megszüntette a szociáldemokrata pártot, mert az lehetett volna a baloldal számára egy tiszta, és felhangok nélküli társadalmi formula. De sajnos Magyarországon a volt MSZMP menekülő utódpártja kísérelte meg ezt a szerepet betölteni, miközben kiszolgálta a nagytőkét, eladta az országot bagó pénzért korrupcióval övezve, és kiprivatizálta a szocialista emberek által létrehozott állami vagyont a maga javára. Erkölcsi alapja nincs jogot predesztinálni magának a demokrácia tekintetében.

Bocsánat, hogy ilyen hosszú voltam, de hogy megértsen fontosnak tartottam így elmondani az én véleményem.

Tisztelt Uraim!

Ahogy a választások napja közeledik, úgy egyre pallérozatlanabbak a hozzászólások, Ha egy mit sem sejtő olvasó ide téved, csak lassan annyit ért az egész hozzászólás gondolat menetéből, mint süket a tücsökcsiripelésből Moderálják magukat, mert még azt is elriasszák, aki eddig azt gondolta, hogy ez az online ifjúság új szelet, és új játékszabályokat hozhat be a már, már unalmassá vált váltópárt politikába.

Gondolkodtak már azon (játszunk el a lehetetlennel) hogy ha a jobbik valami csoda folytán olyan győzelmet aratna, hogy koalíciós tényezővé válna, mit is tudna tenni. Aha a szocikkal társulna, mindent, amit eddig vélt sikerként elkönyvelhetett, lehúzhatná a WC-n. Ha a Fidesszel kényszerülne koalícióba lépni, hogy tudna tárgyalni a Fidesz meghatározó vetőivel, miközben már mindennek lehordták őket.

De tovább megyek a lehetetlenben, a jobbik megnyeri a választásokat!

Európa azonnal LEZÁRJA A HATÁRIOKAT, a NAGYTŐKE FEJVESZTVE MENEKŰL, a bankok bezárnak, a diplomáciai kapcsolatok megszűnnek. A kereskedelem leáll nyugat irányába. Észak Korea szindróma következne be.

Vagy van itt, aki azt hiszi, hogy majd Oroszország lesz a megoldás? Igen Oroszország gyarmatául befogadja Magyarországot, meg eltörli a függetlenséget, lásd a FÁK országainak sorsát.

És akkor jöhetne a Vona, meg a nagyasszony, meg a Pőrzse Sanyi. A rend rövid úton feje tetejére állna, és kitörne a polgárháború. Vagy lehet, hogy itt Önök ezt is akarják, hogy végre kedvűkre gyilkolhassanak? És a nép csak játék a nagy magyarkodók harci játékában. Gondolkodjanak már egy kicsit. Nem lesz Magyarországon újra nemzeti szocializmus, sem szidó végső megoldás, sem cigány rezervátumok, mert Európa, a NATO megvédi a tagországainak a demokratikus rendjét, és, azután ahogy itt valaki szokta mondani jó napot. Járjanak a földön.

………………………………………………………………………………………………..

Most egyszerre valahogy mindenkinek fontos lett félteni a demokráciát. Az hogy kik is féltik igazán azt elárulja az idézet:” Végre nyíltan ki kell mondani: az ország érdekeit soha nem a leghangosabbak, hanem azok szolgálták, akik felismerték, hogy egyetlen tényleges lehetőségünk, ha képesek vagyunk (a négy évtizeddel ezelőtti gazdasági reform atyjának, Nyers Rezsőnek megfogalmazásával élve) "gúzsba kötve táncolni". Bethlen Gábor úgy teremtette meg Erdély aranykorát, hogy mindvégig megmaradt török hűbéresnek.”

Lehet, hogy ha a történelem nem úgy alakul, hogy meg tudjon születni a bolsevizmus. Ha ezt a bolsevizmust nem éppen a kommunista párt ideologizálja, és ha ez nem lépi túl Oroszország határait, és nem lesz Magyarországon is követői. És nem lesz egy kommunista párt 1947-ben választási csalással győztes (Kékszalag), ha nem szüntetik meg a többpárti demokráciát, ha nem vezetik be a társadalom kormányzásában a diktatúrát. És ha nem lesz az MSZMP-ből MSZP Magyarországon, akkor most nem tartanák ott, hogy egy olyan párt képes növekedni, és egyre nagyobb befolyáshoz jutni, aki válogatás nélkül készül rárontani a demokratikus vívmányokra. De a szellem kiszabadult, és most már hiába próbálják vissza tuszkolni a palackba, az önálló életet kezdett. Hogy kinek a bűne ez? Azt mindenki a maga térfeléről nézve ítélje meg, és kezdjen „gúzsba kötve készülni a deportálásra.

……………………………………………………………………………………………………………………

Helvetia had legyek egy kicsit önző, és azt mondom, hogy irigylem a korát, mert én még harmincnégy évesen semmiben nem kételkedtem, azaz minden fordulatot lehetségesnek tartottam. Lehet, nem tudja, én 53 éve nem Magyarországon élek, nem a saját jó szándékom következménye képen. Tehát miután menekült vagyok, mondhatnám azt is, hogy mind ez már nem érdekel, de nekünk menekülteknek sajátunk többségében hogy beleégve a húsunkban érezzük szülő hazánk sorsát fontosnak, és hogy boldoguljon azt tisztaszívből, kívánjuk.

Én másképp látom az MDF helyzetét. Az a pártrombolás és baloldalra való átszavazás egyenes következménye, hogy most a parlamentbe bejutás kétségbeeset násztáncát járják. A Bokros egy dél-amerikai jelzővel meghatározható neoliberális közgazdász, aki abszolút szociális érzék nélkül, kizárólag a számok racionalitásával képezve gondolkodik, és cselekszik. Ez sokszor húsbavágó, mint ahogy volt ez 1995-ben is. Azt nem vitatom, hogy a humanitárius kíméletlensége az nem járt eredménnyel. De nem biztos, hogy csak ennyi áldozattal lehet változást, és eredményt elérni A Rómába vezető út is mindenhonnan más, más. És nagyon kérem, ne egy ingatlanon keresztül nézze az országban maradás lehetséges okát, vagy megerősítését. Ma kapitalizmus egy élhető társadalmi berendezkedés, ha annak folytatásához letisztult politikai alakulatok képesek közre működni. A baj, hogy Magyarországon jelenleg sincs letisztult politikai berendezkedés. A rendszerváltás nem lökte ki a testéből a szipolyozókat, a besúgókat, az elvakult kommunistákat. És ezek a vérszívók nem hogy gyengültek volna, hanem sokkal inkább erősödni tudtak a privatizáció, és a mindég is jelen lévő zsidó nagytőke segítségével. Lehet, nem hazudok, ha azt állítom, hogy e két alakulat privatizálta ki Magyarország vagyonának 90%-át. Én azt gondolom, hogy mind addig, ameddig a társdalomban a titkos szolgálatokon, a KGB-s tanultakon alapított propaganda képes embereket megvezetni, addig nem lehet létező társadalmi béke, és kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés sem.(És azt sem felejtse, hogy közben felnőttek ezeknek a Aprós családoknak a sarjai, és még vadabbul képesek a megkezdett tisztességtelenséget folytatni. Lásd Zuschlag és társai) A békétlenség a politikai váltó kormányzásban rejlik. És ezért mondom, hogy most a földön kell járni, és a választásokban esélyes változtatásra elhívatottan kész pártot kell segíteni, mert legrövidebb távon ez a csapat kap most felhatalmazást az elmaradt rendszerváltás végrehajtására. a politikusi pálya nem a gentlemanok gyűjtő szervezete, de tudni kell dönteni a rossz, a rosszabb, és a legrosszabb változatokban a megoldás érdekében. Szerencsés döntést kívánok Önnek..

………………………………………………………………………………………….

Kamikáze!

Ami ütközhet a törvény betűivel, avagy a közvélemény morális felfogásával, annak úgy kell közlekedni a világban, hogy elkerülje a frenetikus ütközések lehetőségét (A nagy játszmák mindég is a színfalak mögött történnek). A valóságot mindég is a helyzet drámaisága miatt, vastagon homály fedi, mert ha felszállna a köd, összedőlne a felszínen remegő, de látszólag nyugalomban létező békés türelem, ami azt jelenti, hogy a többség csak nyel, és előre megtervezett hatalmi szándékok szerint folyamatosan butul.

Kamikázék meg mindég is voltak a valóvilágban, mint ahogy lesznek is, csak mindég rövid ideig ugyan azok, mert valahogy mindég baleset éri őket, amit azután valahogy Isten tudja mi okból, de nem élnek túl.

Ez az ember védelme a nyilvánosság, de szerintem ássák már a sírját, és nem kerülheti el a nagy játékosok történelemben mindég is erősebbnek tűnő bosszúját. A por nép a gojok bandájában nem más, mint az a tényező, aminek így vagy úgy, de ki kell szolgálni az úr választott népének mérhetetlen mohó hatalmi vágyát. Haljátok a vezéreik intelmét a népükhöz, mi szerint az új zsidóállam az a kárpátok völgye, mint ahogy egész kibucok települnek át a zárt lakó kolóniákban szerte az országban. Kell, hogy a jelenlegi hatalom az országban befejezze a munkát, amit rá bíztak uraik. Kell, hogy még egy IMF hitelt vegyen fel az ország, és az megadja az utolsó döfést a Magyar Nemzetnek. A jelzálogjog így válik tulajdon joggá, és a magyar meg saját földjén újra jogfosztott szolgává. Az árulók meg a júdás kenyerén bőségesen elkibicelnek, a kapott milliárdok offshort paradicsomokban nyújtotta kényelmében, mint akik jól végezték a dolgukat. A kocka el van vetve. A nép az, bizony békává van minősítve, de mégsem ez az igazi baj, hanem az, hogy úgy is viselkedik, azaz sírva, nyüszítve de ballag a álnok kígyó telhetetlen torkába, mint bűnös a gyehenna tüzébe.

Legyenek résen, és egy pillanatra sem lankadjon a figyelmük, a tűz az nem kímél senkit!

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ez is csak hab a tortán, nem több mint egy díszlet a cirkuszi előadás színpadán. Nincs semmi életszerűsége, pont úgy szavazzák majd le, mint az eddigi kezdeményezéseket. A gibicnek semmi sem drága. A kutya ugat, robog tovább a szán.

Fogy a türelem, mint ahogy ezt a cikk írója hangvételéből, és direkt fogalmazásából is jól látszik. De hiába való a néven nevezés, ha a gyáva népnek meg nincs hazája, mint védene, mindenek előtt.

A vér nem válik vízzé, mint ahogy a hagyományokat tisztelő magyarember sem válik gazemberré, csak azért, mert most a gazembereknek áll a világ. Éljen az ember bárhol is a világon, gyökereit nem veszítheti el, mert ha ez megtörténne világtalanná, hontalanná, és főképp emberként értéktelenné válna. Lehet szabadon gondolkodni, lehet baloldalhoz, lehet jobboldalhoz tartozni, nem ez adja meg alaphangon az ember nagyságának, életének értelmét, ha nem az, hogy embernek kell tudnia megmaradni minden körülmények között tisztességgel. Ma, ami itt leginkább leinflálódott az a tisztesség. Azért fordulhat elő, hogy ma minden a visszájáról történik országunkba, és ezt még legitimnek is, minősítik is sokan. Kell egy megrázó élmény a társadalomnak, hogy az öntisztulás folyamata legyen a szükséges megváltó a mindennapi életünkben. Mindennek kell, hogy legyen tartó pillére, ez pedig a gerinc. Ma a gerinccel van a baj. Az ember a folyamatos fejlődését a hitnek, és az, az által közvetített kultúrának köszönheti. Ha nincs bűntudat, nincs vezeklés, és nincs bocsánatos, és megbocsáthatatlan bűn. A mai emberből a kommunista, ateista nevelési politika kiölte alapjaiban a bűntudatot, ez által társadalmi szintre emelte a bűnt. A bűn ma a kormány Magyarországon, aki örököse a tanítóknak, és folytatója a diktatúra bűneinek. Az igazi baj az, hogy nincs olyanerő, ki megfelelő válaszokat adna az ember lelkiismeretének, az eredendő bűnnek, mindannak a gonosz akaratoknak, amelyek ilyen mély kilátástalanságban taszították hazánkat, de ha a liberalizmus nemzetközi tevékenységét vesszük alapul, úgy mondhatjuk, hogy az egész világot. Összefogás nélkül, hit nélkül, és tisztesség nélkül az ember állat módjára él, és képes lealjasodni. Ma, pedig az egoizmus határozza meg a legtöbb ember cselekedeteit. A cél az, hogy én, és én, és utolsó sorban, pedig az, amit én akarok. A szeretet ma itt kihalófélben lévő emberi kapocs. A lemondás az önzetlen szolgálat, a gyengék felemelése, az elesettek támogatása, és leginkább a haza szeretete, annak bizony jócskán híjába vannak az embere, legyenek azok éppen Magyarok is. Én ma is könnyeimmel küszködöm, amikor a Magyar Himnuszt énekelem, annak valamilyen apropóján. Erre mondják a gyermekeim, hogy érzelgős bolond vált belőlem, mert hogy ma nem ez a trendi, és főképp a sikeres szerepvállalás az életben való boldoguláshoz. Hát így válik belőlünk őskövület, és a Gyurcsányistákból meg sikeres hazát mentő államférfiak. A világ sarkaiban fordult ki, de bár hogy is légyen a történelem vonulata, nélkülünk nincs emlékezet, és remény sem arra, hogy ez még lehet másképp is, esetleg tisztességesebb is a jövőt illetően. Ezért én nem hunyászkodom meg, az se baj, ha gyakran veszitek, mert elveszíthetek mindent, ami anyagban fogható, de a hitem nem veszíthetem el, mint ahogy a szeretetet sem tudják tőlem elvenni. Hát ez üzenem a kétségbe esés óráira, távol a hazától még oly békében élőknek is, mint amit itt érzékletesen Ön leírt nekem.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Azt remélve, hogy Önnek is volt türelme, hogy végig hallgassa ezt a videó felvételt, ami nekem már ugyan sok újat nem mondott, és lehet, hogy Önnek sem, de egyre azért biztos jó az információ, hogy értse a következőket. Vajon Amerikába érkezvén miért vezetett az első útja Orbán Viktornak a Zsidó Világszövetség vezetőihez, mint a bankvilág uraihoz. Továbbá talán könnyebb lesz elhinni, hogy a különböző színű kormányok hatalomra jutása nem pártok érdeme, ha nem néhány ember akarta szerinti forgatókönyv, és nekik meg az, az ember jó, aki leginkább kiszolgálja az Ő érdekeiket. És most a Gyurcsány az ki leginkább lehetővé tette az ország, a nép eladósodását, mérhetetlen hiteleken keresztül, és szolgálta ki a pénz urainak a diktált akaratát.

A díszlet változik, a kosztüm is talán, meg ahogy kommunikálják a látszatot, de a lényeg marad, az-az, ha nem lenne pénz, nem lenne adóság, mint ahogy nem lenne pénzügyi válság sem a semmiből. Hát ennyit a pénz mindenhatóságáról, jobboldalról, meg baloldalról megközelítve. Az élet egy nagy színjáték benne a színészekkel, meg a balga nézőkkel, kikkel el lehet hitetni, hogy mit játszanak a színészek az, az élet, pedig az nem más, mint az írók, a rendezők érdekei szerint kitalált propaganda, a nagy színjátékokhoz

Szörnyű látni, felfogni a világ nagy hazugságait.

Világ proletárjai egyesüljetek!

Van itt még valami 2010. írunk valahol Európában, és a bolond tehén is odébb ment már jó néhány lépéssel. Marx. és Engels, Lenin társaságában a könyvtárak iratárában nem más, mint egy filozófiai kórtörténeti rekviem. Kuba, és Észak Korea elszigetelődött, és mit utolsó bástyái a rossz emlékű kommunizmusnak, velük ijesztgetik a rossz gyerekeket a történelem órán. Lehet énekelni a Fel, fel ti rabjai a földnek, fel, fel ti véres proletár, a győzelem napjai jönnek, csak össze fogni már: és ekkor felébred, és rájön, hogy mind ez mára már csak egy rossz állom, és semmi más.

Horn kormány_ nem alakították át az alkotmányt. Neki jó volt így, egyszerű a magyarázat. Most sem Ők akarják át alakítani, pontosabban a szocialisták.

Nem kéne elfeledkezni, hogy 1990-ben az első választási forduló után éppen az MDF és az ZSDSZ igyekezett betolni jó néhány lényeges jogi szabályozást 2/3-os törvények közé. Mert nem bíztak a győzelemben, és nem szerették volna, ha a MSZP meg kénye kedve szerint alakította volna az újkori történelmet 50%+ 1 szavazattal. 1994-98 között meg épp az, az SZDSZ lett kollaborátor, aki meggyőzte az MDF-et ezekben a jogi kérdésekben 1990-es választásnál. Ma nem kérdés a nyolc év szocialista kormányzás után, hogy alapjaiban kell változtatni. Az-az végre kell hajtani az elmaradt rendszerváltást. Ettől csak annak van félni valója, akinek vastagon vaj van a füle mögött. És nem kell azt gondolni, hogy az Európai közösségben akár egy Orbán is arra tudja felhasználni ezt a parlamenti többséget, hogy megdöntse a polgári demokráciát. Kvázi a polgári demokrácia, az én értelmezésem szerint az állampolgárok szabad választási akaratával lére hozott demokratikus hatalmi rendszer, ami mindég a többség akarata szerint viszi az állam ügyeit. Ha valaki ezt úgy definiálja, hogy egy pártrendszer, az keveri a diktatúrával, azt, pedig anno a kommunizmusnak hívták.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Egy másik fórumon meg kérdeztem, egy első vérig jobbikost, hogy tudja e mi az, hogy náci.

Kikérte magának ezt a lejárató demagóg propagandát, amivel be kívánják sározni a tiszta magyarérzelmű embereket. Mikor leírtam neki, hogy a náci az egy műszó, és a német nemzeti szocialista párt rövidítésből képződött. Visszakérdezett, hogy na és akkor, leírtam neki, hogy ez a fasiszta párt győzött 1932-ben, Németországban, és hajtotta végre az führerjével a második világháborút, meg a végső megoldást. Visszakérdezett, hogy mi az a végső megoldás, nem volt tovább erőm magyarázni. Azt gondolom, hogy ebben a pártban továbbra is azok gyűlnek, akik ki vannak éhezve egy jókora balhéra, akik nem ismerik a halál leheletét, akik nem ismerik a temetetlen hullák szagát, és nincs a gyomrúkba gombóc, amikor puskaropogást hallanak. Ennyit erről a szebb jövőt pártról. Remélem mások is látni, fogják a kertek alatt osonó nácizmust.

Stratégiai okok miatt, jelenleg összevonás van az Ardennekben, és arra várnak, hogy a legfőbb Führerük kiadja a támadási parancsot. Ha nem vigyázunk eléggé, ez be is következik a második választási forduló után. Nem kell a jobbik katonai szárnyát most előtérbe tolni, mert így is sok támadás éri a nem titkolt szegregációjáról, meg a zsidózásáról elhíresült pártot, akiket a privátbankár fórumán nem egyszer a halálba küldenek. Ez itt a helyzet kedves szocialisták.

Teljesen fölösleges azon lovagolni, hogy mit mikor Magyarország lakosságának hány százaléka szavazta meg, Egy demokráciában minden magyar állampolgárnak joga van szavazni. Ha egy állampolgár nem megy el szavazni, az is egy jog, hogy ne nyilvánítson véleményt semmilyen irányban, így hát aki elmegy , és voksol, az vélemény nyilvánító, és a döntése a mérvadó. Tehát a magyar lakosság megszavazta az Európai Unóba való belépést. Punktum. A jobbik most kér a hatalomból, és ha nem kap eleget, úgy neki megy annak, aki éppen hatalmon lesz Magyarországon. Itt rég nem az a kérdés, hogy, hogy is lehetne jobbá tenni a magyarság sorsát, hanem az kérdés, hogy ki mekkora szeletet tud megszerezni a tortából. A különbség abban rejlik, hogy ki milyen hangosan, és milyen eszközökkel kívánja a célját elérni. A jobbik bakancsok menetelésével, megfélemlítéssel, zsidózással, cigányozással, meg a 20 év politikai szereplőinek a keresztre feszítésével. A demokráciára a legnagyobb veszély ma a jobbik jelent, aki ha hatalmat kap a kezében, attól megrészegülve egy tarlóra kaszál mindenkit, a magyarkodásával, meg a faj gyűlöletével. Ez kell itt pontosan látni.

Nyugodjanak meg ezt is a költségvetés, fizeti, csak még nem derült ki, hogy ki nem fizetet be oda. Nincsenek csodák, lopni Magyarországon vállveregetős, dicséretes tett.

Tudja furcsa groteszk fintora a sorsnak, hogy azok, vagy azoknak gyerekei ünnepelik a forradalom évfordulóit, akiknek az apja, vagy maga is a barikád szemközti oldalán harcolt a munkás hatalom megőrzéséért. Bár emlékezetem szerint igazában főképp Orosz katonák álltak velünk szemben a különböző harcászati helyszíneken.

Az Árpádsávos csürhe az semmiképp nem a Fidesz volt, mert ha az lett volna, akkor nem vegetál még majd négy évig a hazugsággal hatalomra jutott szocialista kormány. Az Orbánnak elhivatottsági meggyőződése van, így akár lehet az életével is áldozna a céljaiért. Fanatikus, megszállott, de a jobboldalon. Még a Gyurcsány a baloldalon volt. A praktikák azok emberik, és nem bal, vagy jobboldaliak, A hazugságok, azok hazugságok maradnak. Mondanám, hogy az Úristen tesz majd igazságot, de nekem esnének, hogy klerikális vagyok. Néztem a Hír Tv-ét, mert akkor éppen vesztemre, Magyarországra látogattam. De vissza is utaztam a tervezett visszautazási idő előtt. Rossz emlékek ébredtek fel bennem, és nem éreztem boldogságot az itthon létemben. Pedig mindég, amikor Magyarföldre lépek úgy teszek, mint az előző Római pápa.

Mint már korábban is írtam valahol, nem csak egy út vezet Rómába.

-Másrész a szenátus tagjai katona politikai szakértők, tehát nem feltétlen mérvadó a véleményük gazdaságpolitikában.

- de leginkább is az mindközül a legfontosabb, hogy ahol elhangzott a véleményünk, ott a természet jóvoltából, csak a ludbajnaihoz, és az ő által választott hűséges „magyarországi képviseletre” megbízottak voltak jelen csak.

A számok racionális természetüknél fogva nem bírnak érezni, és így örülni sem, meg szomorkodni sem. Tehát kvázi nem látják az intézkedések következtében csődbe jutott családok ezreit, és az éhezőket sem, mint ahogy nem látják a munka nélkül maradt embereket, meg a vidéki falvak lehervadó egzisztenciáját veszítet sokaságát sem.

A számok melyek egy húszmilliárd Eurós az egész magyar állam vagyonát elzálogosító IMF kölcsön igénybe vételével, meg az emberek szinte mindegyikét meg kurtítva (Kivéve a talicskások) majd nem hozták a tervezett költségvetési tervezett hiányt, mondom majd nem. „Minden nagyon szép, minden nagyon jó” csak az igás lovak lesoványodtak, kimerültek, és nem bírnak több terhet vontatni. Most már a terheket kell csökkenteni, azaz a lopásokat kell visszafogni, mert túl sok az már Bruttó összegében, amit a mindég éhes „Szocialista vezető káderek” ilyen olyan trükkökkel kitalicskáztak az adófizetők pénzéből.

A világszínvonal az ebben mutatkozik meg, meg abban ahogy elküldik most a kormányzásból ezeket az inkriminált ország vezetőket

A kommunizmus olyan társadalmi forma, amelyben minden tulajdont a közösség vagy az állam birtokol és valamennyi polgár egyenlően részesül igényeik szerint.

A kommunizmus kifejezést a történelem során több, eltérő értelemben használták és használják:

Karl Marx és Friedrich Engels 1848-as Kommunista kiáltványa óta a kommunizmus kifejezés elsősorban az általuk leírt osztálynélküli társadalmat illetve az ennek megvalósítására létrejött politikai ideológiát (marxizmus) és mozgalmat jelenti.

Számos magát kommunistának valló, ám egymástól ideológiájában eltérő mozgalom terjedt el, mint például maoizmus, trockizmus, tanácskommunizmus, luxemburgizmus, keresztény kommunizmus, eurokommunizmus Azonban a Szovjetunióból kiindult marxista-leninista, sztálinista, később maoista, illetve az ezekből kinőtt további irányzatok voltak azok, amelyek a 20. század világpolitikájára a legnagyobb befolyást gyakorolták.

1918-ban az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt bolsevik szárnya felvette az Orosz Kommunista Párt nevet, amit más országok velük szövetségben álló pártjai szintén követtek. Ezt követően a Szovjetunió, illetve más szovjet mintájú párt által irányított országokat kommunistának, hivatalos doktrínájukat kommunizmusnak kezdték el nevezni, bár ezen országok egyikében sem valósult meg a kommunista társadalom. Ebben Marx terminológiáját követte a politológia, aki úgyszintén kommunizmusnak - a kommunizmus első fázisának - nevezte azt a társadalmat, mely a kapitalizmus megdöntése és a végleges kommunista társadalom bevezetése közti átmeneti állapotban van

Ki is egyáltalán a kommunista. A rendszer a kommunista eszmékre alapult, de az nem jelentett azt , hogy annak minden tézisével azonosulni tudott minden az időben a kommunizmus útjára lépő állam polgárai. És igy nem is igaz, hogy a kommunista mindég hazudik. A kommunisták között is volt számos becsületes ember, aki hitt a társadalmi egyenlőségben, és annak szellemében ált be közéjük. Sok szerencsétlen zsellér származású embernek nyitotta ki a felemelkedés kapuját, a népi kollégiumokon keresztül, és nevelt ki jó felkészült munkásokat. Nem a többséggel volt ott sem a baj, ha nem sokkal inkább azok vezetőivel, a politikai tisztekkel, akik úgy kívánták átültetni a kommunista estközöket, hogy deportálták az értelmiséget és a Hortobágyon, Recsken átnevelő táborokban gondolták átformálni a polgári társadalom tisztességes állam polgárait. A kommunista eszmeiséggel volt a baj, mert az egyenlőség szükségességét hirdető osztályok nélküli társadalmak mögé befért minden az addig sehova be nem férő lumpper proletár. Az államosítás, a szabad rablás, a beadás, a mezőgazdaság átszervezése, és a tudat szabadság jogainak a bebörtönözése. Sokak hittek benne, mert nem látták mögötte a szörnyeteget. A szörnyeteg, pedig ott volt , az alul képzett semmire való emberek e korban, kiemelkedő fajtájában, a hatalomra éhes proletárban.

De ez kor sem köszöntött volna rá Magyarországra, ha nem lettek volna e célokat, és haderőt képezve a korban még nagyobb hatalomra törő nációk,. És oda nem ált volna be szövetségesként a magyar honvédség. Ugyan Horthy megkísérelt kiugrani a szövetségből, és tárgyalt követein keresztül Sztálinnal, és Churchill is, de már késő volt, miután a német megszállás azonnal félre állította, és a Szálasi vezetésével folytatta a még erőszakosabb tisztogatást, meg a katasztrófához vezető végjátékot.

Tehát mindenkinek volt ott, felelőssége, az 1945-ig kialakult helyzetért, az 50 millió áldozatért, és a hatalmas fizikai, és lélektani pusztításért. Ismertem embereket, akik komolyan hitték, hogy a kommunisták azok elevezethetnek a jóléti társadalomba. De utólag, meg sokan közben is tudtuk, hogy azaz út nem vezet sehová, hogy utópizmus a kommunizmus, mert nincs egyenlőség, mint ahogy nincs azonos képességű két ember sem. A fejlődés az a különbségeken alapszik, mert az embert az egészséges egyéni érdekei hajthatják egyre nagyobb teljesítményre. Az egyre nagyobb teljesítmény meg eredményében elvezet az osztálytársadalmak világában, és ezért kellett a kommunizmusnak az egész világon megbuknia.

De mint ahogy a kommunisták baloldalon a szélsőséget képviselték, úgy a jobboldalom a nemzeti szocialisták töltik be ezt a szerepet. Mind két alakulat totális hatalomra törekszik, és a totalitarizmus meg válogatás nélkül gyilkolja az ellenségeit. A baloldalon is van járható út a szociáldemokrácia mögé rendeződött társadalmi ideológia, mint ahogy a jobboldalon is van járható út a polgári demokrácia. És valljuk be, hogy mind kettőben előfordulhatnak túl kapások, mint ahogy előfordul a vetésben a konkoly.

1945 április 4. sok embernek a sorsát megbélyegezte, és lehetővé tett a sem politikai, sem humán képzetségben felkészületlen emberek számára a hatalomba jutást, és mind azt amit e fordulat következtében a nemzet testi, lelki nyomorításaként elkövettek a későbbi évtizedekben.

Isten mentsen meg bennünket, mind két alakulat tevékenységétől. Mindég, mint ahogy most is a járható út az középen van leginkább.

A julianusok, pedig reméljük rövidesen csak megint rossz álmok, lesznek, mint ahogy a másik szélen levők is most azzá válnak.

Balbako 1956-os forradalom leverése után a („Kádár elvtárs” által visszafordított időlegesen Magyarországon állomásozó Szovjet testvérek segedelmével, akik már akkor éppen elhagyni készültek az országot.) kezdődött a megtorlás, és a népbíróságok statáriális halálos ítéletein keresztül a kommunistadiktatúra kétségek nélküli sziporkázása. Majd ezt követően 1960-as évek elején indul meg a konszolidáltabb szocializmus, amikor befejeződik a privát vagyonok végső államosítása, a mezőgazdaság szocialista átszervezése.

A kommunizmus, mint társadalmi tudomány eleve hamisságokra épült, mert kihagyta azt a lényeges emberi tulajdonságot társadalmilag kezelni, hogy csak is kizárólag az egyéni érdekek találkozása építhet társadalmi méretekben rendszereket, ez bizonyosodott be később a formáció egyszerre történő bukásával. Ez a rendszer diktatórikus volt, és a folyton életbe tartott félelem, és a kegyetlenség tudta fenn tartani majd hetvenegynéhány évig. Lett is egyes tudósok szerint, mint egy 100 millió áldozata, és ezek az áldozatokért ez ideáig senki nem képezett a holokausztumhoz hasonló társadalmi megbecsülést, és kárpótlást. Nem hozott létre, mert hamis prófétizmussokkal tagadják annak az emberiségre kifejtett rettenetes következményeit. Nem fejlődési mérce volt a társadalmak történelmében, ha nem ugyan olyan eltorzult társadalmi politológia, mint az  Übermensch következtében kialakult végső megoldás. A XX. század szörnyű emberi tragédiája a kommunizmus. Néhány évtized és képes lesz a feldolgozni a történetírás érintetlenül, úgy ahogy az megtörtént. Most még itt élnek közöttünk az érintettek, és mindent elkövetnek, hogy ne lásson napvilágot a diktatúra valódi arca.

És lőn világosság! A szocialista történetírás a maga érdekei szerint a neki tetsző módon emlékezik a számára dicső időkről. Mind addig, ameddig ezek az érintett emberek valamilyen módon részt vesznek a társadalom jelenében, mindég is jelen lesz a nyilvános hazugság.

Az Orosz bolsevikok alapjaiban a feudalizmusból lépnek át a kommunisták által vizionált osztályok nélküli társdalomban, oly módon, hogy kis híján lerombolják az Orosz nemzet minden addig felépített, megszerzett kultúráját, és elszabadítják a banditizmus nemzetközi méretű sarlatánságát, aminek lesz sok, sok lumpenproletár a követője, és ártatlan emberek vérével locsolták fel a hatalomhoz vezető utat. Ma, az, akinek több köze volt ehhez a rettenethez, mint kényszer alatt a vallatottnak, annak rég bűnhődnie kellene, de nem hogy bűnhődik, hanem továbbra is Ők húzzák a hasznait a polgárok erőfeszítéseinek.

Én nem jókedvemből hagytam el a hazámat, hanem menekülnöm kellet. És most azt veti a szemre, hogy mertem mindvégig magyar maradi, hogy még ma is fontos, ha nem a legfontosabba szülőhazám.

A családom ideköt, a szívem meg haza Magyarországra. És hogy ne szoljak bele azok életében, akik élvezhetik a haza levegőjét, hát ez még is csak egy rossz indulat, mert én hitem szerint senkinek nem akarok rosszat, de azt engedje meg hogy az én erkölcsi értékeim szerint ítéljen meg, hogy mi az, mi elfogadható nekem, mint magyar embernek. Senki sem, tévedhetetlen sem, de hiszem azt, hogy az a baloldal, aki egyik napról a másikra diktatúrából demokráciába lépet úgy hogy nem űzte el a gyilkosokat maga közül, az nem szolgálhatja nyugodt lelkiismerettel a hazáját, a demokratikus új világot.

„messziről jött ember azt mond, amit akar, és nem szégyell” A hazájától messze lévő embernek miért kellene az otthoniaknak hazudnia, meg tudná ezt nekem mondani.

Az Ön adóját nem nehéz kikövetkeztetni, mert vannak statisztikák, és ezért voltam bátor kijelenteni, hogy lehet az a támogatás amit én eljutattam Magyarországra, az több mint amit Ön adóként befizet. Nem ledegradálni kívántam az Ön adóját, csak arra reagáltam, amit Ön nem kis szemtelenséggel kijelentett, hogy az beszéljen bele a magyar emberek sorsába aki itt adózik, és ne olyan aki nem is itt él, és fizet adót

Azt meg engedje meg nekem, hogy érzelmileg, és tudatilag azt a politikai vonulatot támogassam, amelyik legközelebb áll az én politikai felfogásomhoz. Az én politikai felfogásom meg nem az MSZP politikai felfogása.

A név az New. Person, véletlen sikerült egy betűnek lemaradni a regisztrációnál, de ha utána néz a privátbankár oldalán ez a nick nevem. És milyért ez, mert én itt új személy vagyok, ilyen egyszerű a dolog.

A rosszindulatra most nem idézek, már csak azért sem, mert értelmes embernek tartom, és hiszem, hogy megtalálja azt a kijelentést, amitől én rossz indulatúnak minősíthettem.

Kérem hígyen a baloldaliságban, de ne abban a baloldalban, akinek a vezetői most így cserbenhagyták önöket. Mert becsapták, megzsarolták és most cserben is hagyják Önöket. Megtehetik, mert nekik nincs már egzisztenciális gondjaik. Tiszteletben tartom a kitartását, és az elvhűségét, Ön meg tartsa tiszteletbe az én magyarságomat, és az ahhoz kötődő jogaimat.

Az mondja a történész, hogy a szocdemek, akik méltón viselték az európai szociáldemokráciát. De hát, ami itt Magyarországon gyökeret vert azt 1917-ben Lenin vezetésével megalakított kommunista párt Oroszországban rakta le alapjaiban, és annak útmutatásaival úgy ideológiailag, mint társadalomtudományok tekintetében terjedt tovább Magyarországra Kun Béla vezetésével, Mint ahogy Rákosit is az Oroszok készítették fel, meg a későbbi kommunista hatalomban résztvevő magasabb beosztású kádereket is itt képezték ki a baloldaliságra. Csak hogy ezt a baloldali mozgalmat a proletárdiktatúra tartotta életbe. És az nem ugyan az volt, mint az Európában széles tömegeket maghoz vonzó szociáldemokrácia.

A magyarországi 1946-47-ben csalással hatalomra jutó (Kékszalag) pártot úgy hívták, hogy kommunista párt, ami egy az egyben utánozta a lenini utat, ami pedig elvitathatatlan, hogy az éhes proletárok gyűjtő pártja volt, és annyi köze volta szociáldemokráciához, mind az európai jobboldali pártoknak a német fasiszta párthoz, pedig az is hasonló ideológiai maszlagot vont maga köré.

A magyarországi kommunista párt később Magyar Szocialista Munkás pártnak nevezi önmagát, de soha nem távolodik el a proletárdiktatúra lenini eszméitől.

Mikor már kétségtelen volt a kommunista pártok idejének a napjai, a magukat reform kommunistáknak nevező szárny az MSZMP belül átkeresztelik a pártot Magyar Szocialista Pártnak, tehát kvázi a demokratikus értékekkel nem kívánták azonosítani az új politikai alakulatot, hanem sokkal inkább a múltat idéző lenini eszmék maradtak meghatározó szerepben, mint ahogy maradtak az ideológiai propagandisták a pártagok filozófiai gondolkodásának alakítójául Azután a vértelen rendszerváltásban, úgy viselkedtek, mint a kaméleon a különböző kihívásokban.

Mindebből következik, hogy most nem a Magyarországi Szociáldemokrácia van nagy veszélyben, ha nem épp ellenkezőleg az a szocialista párt van elveszendőbe, aki 1946-1947-es választások során elvette a hatalmat a szociáldemokráciától. Betiltotta a demokratikusan működő több pártrendszert, és bevezette a diktatúrát. (már arról nem is beszélek, hogy a korábban munkás, paraszt embereket kényszerítve a rendszerbe összehordatták az állami vagyont, a népvagyont, majd nagy részben éppen azok privatizálják, akik a diktatúrával kikényszerítve összehordatták a kiszolgáltatott magyar néppel.)

Tehát most végre bekövetkezik az a kényszer állapot, hogy a magukat baloldalinak vallók, azok visszatérjenek az európai kultúrában született szociáldemokráciához, és annak valós, és igazságos társadalmi eszméje szerint építkezzenek fel újra, és jelenjenek meg valódi baloldali értékekkel. Csak ahhoz el kell engedni a posztkommunisták kezét végleg, és most annak az ideje jött el.

Ezt kell látni, és ezzel kell élni azoknak, akik érzik, és belátják, hogy a baloldali gondolkodásra a folyton egyensúlyozó társadalmakban éppen annyira szükség van, mint a magukat konzervatívnak nevező jobboldali gondolkodásnak.



Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A vereséget méltósággal kell tudni viselni. Aki most eldurvul, és elkezdi a másik oldalt minden a nyomdafestéket nem tűrő jelzővel illetni, az méltatlan arra, hogy itt bárki is szóba álljon vele.

A szocialistáknak le kell vonni a következtetéseket, és el kell kezdeni dolgozni a valódi szociáldemokrácia intézményes baloldal felépítésével, Szükség van az egyensúlyhoz egy európai felfogású baloldalra, aki ma minden vonatkozásban megtagadja az MSZMP elődjét. Csak így, és csak ezen az alapon éledhet fel a szocialisták tisztességes részének a halomba visszajutási lehetősége. Az árkokat be kell ásni, mert most az következett be , hogy aki ásta az maga esett bele.



A helyzet valós felismerése, reális kivezető utakhoz vezethet el. Az aknák ott vannak, de azok is megvannak, akik az aknát lerakták. Most el kell tudni kezdeni az aknásítás megszüntetését. Ez nem lesz egy könnyű feladat. De nem is lesz lehetetlen. Aki tudja, mit akar, az tudja, hogy merre induljon. És reméljük a Fidesz, már tudja, hogy merre kell elindulni. A pofozó gépet meg készültségbe kel tartani, mondanám viccesen, de ez véresen komoly, mert van egy kis földcsuszamlás, ami így is, úgy is maga alá temet valamit.

Szlovákia egy példa volt, és nem a világ meghatározó országa. Csak mellesleg hívnám fel a figyelmét, hogy Szlovákia valamikor hosszú évszázadokon keresztül Magyarország része volt, és ebből adódóan mind kulturális, mint történelmi kötödéseink vannak az ott élő emberkehez, nem beszélve a magyar történelem emlék helyeihez. Az elnök nem visszafoglalni indult Szlovákiát, hanem egy megemlékezésen kívánt részt venni, amit az ott élő magyarok szerveztek. De Ön szerint biztos megérdemelte, amit kapott államfőként megalázva, meg egyébként mit keveri a Sz..t

A leértékelések igazak, és az vesse az első követ, de hát jó asszony a leértékelések a pénzügyi válságot megelőzőleg következtek be a rossz kormányzás következtében, pontosabban az állam eladósodása következtében.

A pénzügyi helyzet hosszú évek alatt fog stabilizálódni, meg ez által elviselhetővé, illetve konszolidálttá is válni. Az azért gondolom, nem egy kispályás játék, hogy az ez ideális felhalmozódott százötvenmilliárd USD tartozás le legyen küzdve egy elfogadott mértékre. De ha emlékezne ez már egyszer megtörtént, ezért is tudtuk csatlakozni az Európai közösséghez. Igaz nem az MSZMP utód pártjának köszönhettük.

Természetesen Orbánnak is megállapodásokat kell tudni kötni a pénzvilág vezetőivel, de az Ő felhatalmazása egy legális népszavazással megerősített magyarországi miniszterelnöki tisztség lesz és nem egy magát böszmének tituláló hazudozó beteg ember.

Betartja az új alapokra helyezett nemzetközi szerződéseket, mert az nélkül nincs külpolitikai működő képesség, de nem elvtelenül és minden áron kiszolgáltatva Magyarországot.

„Bajnai aki tényleg elismerés” egy ilyen ember csak lejáratni tudta Magyarországot, ha tudna, vagy olvasna a nemzetközi sajtóban, olvashatott volna értékeléseket a világ meghatározó sajtóiban róla érdekes cikkeket. De ha elmegy, vidékre, akkor ott is kaphat némi felvilágosítást a magyarországi képviseletre kijelölt ludbajnairól, aki nem egy, és nem kettő offshore cégnek volt a képviselője. Elmehet a Hajdu-Bét, a Novofarm, stb cégekben ki nem fizetett lúdtartók sírjaihoz, akik az Ön példaképe tevékenységének köszönhetően mindenüket elvesztették, és végül öngyilkosságba menekültek.

Ez az ember mindég képviseletre megbízott ember volt, így az ország válság kezelésében is a Gyurcsány megbízását hajtotta végre. De hála az Istennek ennek most végre vége van.

Az a baj kettőnkkel, hogy Önben nyilván nem ok nélkül (Személyére szóló sérelem miatt) Olyan nagy mértékű az Orbánnal szembeni gyűlölet, hogy az már mindent elhomályosít. És képes értelmes ember létére olyan védekezési mechanizmusokat is működtetni, ami Önhöz méltatlan.

Mindebből, kvázi pedig az következik sokak meg nem elégedésére, hogy a Fidesz az egy demokratikus párt, és demokratikusan készül kormányozni, és a nemzetközi világban Magyarországot újra konszolidálni! Egy erős legitim kormány élvezi az Unió teljes támogatást, és ilyen hátszéllel könnyebben lehet megoldásokat találni a nem kevés bajra, a bajokat tovább nővelő ludbajnai kormányzás után. Nem futotta többre, ennyi volt ebben a pártban. Az álmok azok mindég véget érnek a valóságos életben. Nem kell azt gondolni, hogy most vége van a világnak, ha nem fel kell szállni a következő vonatra, ami a cél felé halad. Kompromisszumok nélkül nincs siker. Sok félék vagyunk, és a sokféleség az, mindég valamerre jobban húz. Most a Fidesznek segített! Talán nem véletlen, mikor azt írom, hogy a földön járni. A föld az a Fidesz ma, ezt méltósággal kell tudni viselni, és meg kell próbálni kihozni belőle annyit amennyit csak kilehet. Ez a holnap munkája mindenki számára.

Részlet Magyarország miniszter elnökének a beismerő vallomásból

„Ennyi tehetségünk van gyerekek!

Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk, és ti is tudtátok, hogy ha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt. Úgy őriztük a politikai egységet tavaly nyár óta, és mögötte mondjuk a szakmapolitikai egységet, mint soha az elmúlt években. Vagy talán sose.

Őrületbe kergetjük egymást bizonyos pontokon, hogy összeszedjük a szükséges mennyiségű pénzt a kollegákkal, hanem amikor mennek a politikai egyeztetések, húzzatok már a pics.ába ezzel! Gyerünk előre! Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni, nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt, mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?

Tehát ez a beismerés. Ez azért nem egy kabát lopás, amiért már mondjuk Dániába azonnal lemondana a kormány. Ezért nem volt legitim, ő maga ismerte el az illegitim mivoltát. Ezt ne felejtsék el.

Ez lehet nem is annyira érdekes, mint elkeserítő. Mert ez a hír, ami egyébként igaz, ez sajnos azt bizonyítja, hogy ennek a pártnak két célja van a Magyarország szempontjából. Az egyik, hogy megszerezze a hatalmat bármilyen áron, a másik, hogy amennyiben a hatalom megszerzése nem megy, bár melyáron megakadályozza az ellenfeleinek a sikeres kormányzást. Kvázi most az ördöggel is barátkozna, ha az lenne az ára a jobboldal kétharmadának a megakadályozása. A szocialisták tudják, hogy az elmaradt rendszerváltást, csak is kétharmados többséggel lehet végre hajtani. Aki azt végre tudja hajtani, az új alapokra helyezi Magyarország történelmét, és a fejlődését is. Ezek a demokrácia utolsó bástyái. Soha sehol a történelemben nem fordult még elő ilyen nyilvánosan karvaly politikai csapat, aki az anyját, apját feláldozná a hatalom megtartásáért. És talán az is igaz, hogy soha se eddig, talán ezután sem lesz még egy ilyen nemzetére tragikusan káros párt, aki vizet prédikál, és bórt iszik. Amit ezek itt elloptak a nyolc év alatt, ha az most az államkasszába lenne, semmi, de semmi baja nem lenne Magyarországnak,

Tudjuk, hogy akár magával az ördöggel is cimborálnának, csak a Fidesznek ne legyen kétharmad. Mert ha a Fidesznek lesz kétharmad, nem lesz többé választáson háromszáznyolcvan akárhány képviselő, és nem lehet azt remélni, hogy jut hely a sógornak, komának, jó barátnak a hatalom árnyékában jó zsíros állások képében. Továbbá ha az alkotmány lehetővé tenné a túl népesedet állami hivatalok, intézmények a leredukálását, akkor ez a állástér még inkább lecsökkenne.

Meg azt is tudjuk, hogy kétharmados többséggel már bele lehetne látni olyan titkokba, illetve közzé lehetne tenni olyan információkat, ami végképp eltüntetné a most még második erőnek tűnő volt MSZMP utód pártját a politikai közéletből. Nem érdekes, hogy a demokrácia utolsó gáll lovagjai kivel barátkoznak, hogy a nyíltan szidó üldözést, a nyíltan cigány üldözést hirdető pártok is lehetnek jó barátok, csak a hatalomba visszajutás törvényes (A már megszokott hazugságok folytonos életbe tartásával, az indokolatlan rágalmakkal, a bíróságokon megbukó vádakkal) feltételei azok ne változzanak. Ne tudjon a Fidesz kétharmados törvényeket megalkotni. Hogy tovább lehessen folytatni a kétfrontos szemben állást, és lehessen megakadályozni a sikeres kormányzást. A sikeres kormányzást a törvényes hazugságok nélküli felhatalmazással.

Uraim az idő eljárt. Ennyi volt, nekünk végképp elég volt.

[marimama] [2010.ápr.14. 00:57]

[New.Person, és hány embert ölt meg a fegyverével? Ítéletet hajtott végre, vagy csak kedvtelésből tette? Már érthető miért nem tért haza azóta sem! Ez az az erkölcsi fölény ami felhatalmazza magát, hogy bárkit lekommunistázzon, akinek nem egyezik a véleménye a magáéval? Attól tartok az idő sem szépítette meg a maga multját.

„A kutyából nem lesz szalonna”. 1956-ban a többségnek elege volt a maga dicső szocializmusából, amit a Farkas Mihály, Gerő Ernő, Nagy Imre, Révai József. stb, Oroszországban kiképzett vérbeli kommunisták működtettek, és az irányításukkal 1947-esvállasztásoknál az úgynevezett kék cédulás csalással minden más párt alakulatot lesöpörtek a magyar pártpolitikai palettáról.

Megindult a magyar társadalom szocialista átnevelése a nyíltan kimondott, és gyakorlatban bevezetett kommunista diktatúrával. Az államosítás folyamatában mindent elvettek a termelő tulajdonnal rendelkezőktől, mint ahogy elüldözték a múlt rendszer értelmiségi képviselőit, és helyébe ültették a képzetlen munkás káderekből gyors talpalókon ideológiailag átnevelt és a kommunista elvhűségre felkészített lumpenproletárokat. Hátszélben, az Oroszországban kiképzett politikai bizottság, előtérben az ÁVO, mint a minden utasítást azonnal végrehajtó katonai szervezett végezték a dicső szocializmus alapjainak a lerakását. Menekült a Horthy rendszer még Magyarországon lévő összes létező értelmiségije, mint ahogy menekült a sok szabad akaratától megfosztott demokrata is. Az államosítás 1949-ben befejeződik, és a kommunisták által birtokolt hatalom lerakja a szocialista Magyarország alkotmányát, aminek a legfontosabb fejezete az kimondja, hogy nincs magántulajdon, csak társadalmi tulajdon, és a hatalmat a széles népfront gyakorolja nyakában a mindenkor, mindent jóváhagyó és elrendelő pártpolitikai központi bizottsággal. Következik Hortobágy, Recsk a burzsoázia átnevelő táborai, ahova azok kerülnek, akik még nem menekültek el, és valamiképp köthetők voltak a volt és élhetőbb Horthy rendszerhez, illetve jelentős értékű lakó ingatlanjaik voltak, amire szüksége volt az új pártpolitikai elitnek. A népfőiskolák ontják a gyorstalpalókon képzett magasan kvalifikált szocialista ember típust, akik később a rendőrségben az ÁVO-ban, és az újonnan alapított, illetve államosított vállalatokban töltik be a vezető szerepet. (csak megemlítem a többtízezer „MÁLENKI ROBOT) háborús bűnök megváltására elhurcolt Sváb, és magyar embereket, akiknek nagy része elveszik az oroszországi szörnyű munkatáborokban. Az ideiglenesen Magyarországon állomásozó orosz déli hadsereg tartózkodási szerződés szerint lejárt a nyaralási ideje, és 1956-ban megindult a kivonulásuk Magyarországról. Időközben egyre többen felfedezik a kommunista diktatúra féktelen bűnöző hajlamát, és nőnek a társadalomban a feszültségek. Így jön el 1956. október 22-e, amikor is a műegyetemen a diákszövetség nagy gyűlésén a hangulat a zendülés állapotát éri el. Másnap Budapesten tüntetést szerveznek, és a növekvő tömeg a tüntetést elviszi a forradalom állapotáig, majd a kormány a felkelők mellé ál. És a kommunisták élükön az akkor belügyminiszter Kádárral a kivonuló, de még Szolnokon bent lévő orosz hadsereget hívja a magyar forradalmárok leverésére. A forradalom elbukik, és kezdődik a megtorlás. A Nagy Imre, aki egy szocialista gondolkodású ember volt, halálos ítéletét Kádár írja alá. Mint ahogy sok mártírhalált halt kivégzett más a forradalommellé álló embernek is.

A kommunizmusnak a világon szakértők szerint, mint egy százmillió áldozata keletkezett. Soha egyetlen társadalmi meghatározó ideológia nem szedett a hatalomra törekvése közben ennyi áldozatot.

És akkor Ön ezt a hatalmaz, és ideológiát védi! Mert ahhoz kétség nem fér, hogy a jelenleg is hatalmat gyakorló szocialista párt vezetői leszármazottjai, a kegyetlen, embertelen gyilkos kommunista vezetőknek. Soha egyetlen pillanatra sem ítélte el az MSZMP-ből nevet változtatott MSZP a kommunista diktatúra bűneit. Mint ahogy soha egy hajszála sem görbült meg a rendszerváltás óta egyetlen besúgó, ügynök, kém, statáriális bíró, és halálos ítéleteket jóváhagyó „fenevadnak” se.

Igen kell a kétharmad, hogy végre, végre legyen hajtva a rendszerváltás. Hogy ne tudjon soha többé ebben a hazában tovább garázdálkodni egyetlenegy volt kommunista sem.

Ennek az ideje jött el most. Persze hogy remegnek a volt ideológiai káderek, mert lehet, elveszik a játszó terük.

Remegjenek, mert most a játszótér bezár, és kinyitja a valós demokráciának a normális működés élhető terét.

Az idő az Önök múltját nem fogja megszépíteni, mint hogy a bűnök, az ilyenek nem évülnek el. A sok ártatlanul kiontott vér elégtételt kíván. És ez lehet, most végre egyszer bekövetkezik.

Erkölcsi főlény? Még Önök mernek itt erről a fogalomról polarizálni, nem szégyellik magukat. Egyáltalán azt hirdetni, hogy Önök az utolsó védelmezői a demokráciának. Maguk itt a sarlatánizmusnak a védelmezői, és szégyen a Magyar Társadalomra, hogy húsz év után a rendszerváltásnak még mindég Önök akarják meghatározni, hogy mi a helyes, mi helytelen. A helytelen az, hogy még ez a gondolkodás egyáltalán itt van köztünk.

Imádkozom, hogy minél előbb végre legyen hajtva a rendszerváltás. A Teremtő Úristen segítse ebben a Honfitársaimat.

marimama, ön a fenti nyilatkozatával jeleset alkotott, és mélyen, igazán szerethető magyar érzelmekről tett tanúságot. Csak remélem, hogy ezt sokan látni fogják, és azonosítani tudják a most demokráciát kiáltó volt kommunista utódok tekintetében.

Önök itt nagy tudású szocialista érzelmű emberek, úgy gondolják hogy a konstruktív ellenzéknek az a dolga, hogy az éppen kormányon lévő hazugságokkal megszerzett hatalom minden ésszerűséget nélkülöző reformját megszavazza, hisz a Gyurcsánynak ötlet szerűen legalább két tucat reformterve volt amit előterjesztett a parlamentben. Ha ezeket mind megszavazza az ellenzék, lehet ma már Magyarországnak IMF kormány biztosa, van.

[marimama] [2010.ápr.13. 20:04]

New.Person], ha maga menekült 56-ban, akkor minimum anyámmal egyidős. A kora menti meg attól, hogy elküldjem oda, ahova való, mert az idős emberekkel elnéző vagyok. Elhagyta a hazáját a legnagyobb bajban, most meg van képe beleszólni az itt élő emberek életébe. Magának nincs erkölcsi alapja arra, hogy engem minősítsen. Egyébként nem hinném, hogy menekült, inkább kihasználta a lehetőséget és elment a jobb élet reményében. Nem hibáztatom akkori tettéért, de a mostani megszólalása undorító!

Tehát így állunk! Ön asszonyom ne legyen az én koromra tekintettel, nyugodtan eressze ki a „visszafogott indulatait”, ha úgy érzi, hogy csak ez segíthet a csak lassan magába szoruló tehetetlenségnek. (Egyébként kézcsókom a Mamának, aki szinte biztos, hogy soha nem jutna el odáig, hogy beremegjen alatta a léc a jó neveltség tekintetében.

Mikor hagytam el a hazámat, amikor annak a legnagyobb szüksége lett volna a bajban rám. Hát tényleg, miután december 12-én harmadszori próbálkozásra sikerült átszöknöm, az akkor már szigorúan őrzött magyarhatáron. Addig bujkáltam, miután már feldúlták az összes létező tartózkodási helyemet a megtalálásomért. Igen szüksége lett volna a hazámnak rám, azért hogy mit a fegyveres harcban résztvevő ellenforradalmárt felakaszthassanak.

Valóban otthon kellett volna maradnom, hogy amennyiben rajtam megtorolhatták volna a diákszövetségi elnöki ténykedésem, és a forradalomban betöltött államellenes fegyveres tevékenységem. Lehet nem hurcolták volna meg a vétlen szüleim, és testvéreimet a kádári vérebek.

Miért nem hibáztat, végül is harcoltam ténylegesen az Ön szent szocializmusa ellen (Bár emlékeim szerint oroszoknak álcázták magukat) és azontúl, hogy itt van ma már a teljes családom, azért is nem kívánok haza menni, mert még mindég ott vannak a hatalomban azok, akik ellen én a haláltól sem félve szembeszálltam 1956-ban.

Tudja az a undorító, ahogy védik azt a pártot, aki csak nevet változtatott, és közben emberek ezreit legyilkolt, elüldözött, és kirabolt. Ez az undorító.

Csucsu! Ön szerint aki 1956-ban a forradalmárok oldalán részt vett a harcokba, az köztörvényes bűnös, vagy háborús bűnös?

Az írja, hogy amennyiben a Fidesznek meg lesz a kétharmada, úgy bevezeti újra a halálos ítéleteket, és a balbako akkor megnézheti, hogy Ön milyen tökös gyerek. Tudja azt gondolom, hogy önnek van félnivalója, meglehet anno a barikád másik oldalán harcolt a pufajkással együtt, de az is lehet, hogy vérbíró volt a statáriális bíróságokon.

Én már a szocializmus idején is haza térhettem volna, miután a magyar törvényalkotás amnesztiát hirdetett az 1956-os elitéltekre. Egy darabig játszottam a gondolattal, hogy visszatérek, és meg keressem azokat pribékeket, akik az, az akkor már idős Édesapámat véresre verték, csak azért hogy elárulja, az én hol létem. Apám székely ember volt, nem tudták semmilyen kényszerrel árulásra bírni. De úgy megtudták verni, hogy később a halálnak ez lett az oka. Továbbá még azért is gondolkodtam, hogy én miattam ellehetetlenített Magyarországon maradt testvéreimet ért sérelmekért valamiképp kárpótlást érjek el, de most már látom, hogy jól tettem, hogy nem jöttem haza, mert lehet engem is hasonló érzés, kerített volna hatalmába, és az valószínű odavezetett volna, mint itt szándékokban jó néhányukat.

Egyszer mindenki szemben találja magát a jó megérdemelt büntetésével. Én meg írók ameddig élek, és hirdetem az Önök gyilkos kommunizmusának a bűneit.

Kedves agathach! Ön nyílván korát tekintve új generációs szocialista gondolkodású leszármazott.

Talán mégsem kéne elfelejteni, hogy 1956-ig Magyarországon éltem.

Képzavar azt nem hiszem, legfeljebb emlékezet kiesés lehetne, de még igazán azt sem vettem észre.

Nagy Imre hit a szocialista társadalomban, és így támogatója volt az induló szocialista rendszernek, mint ahogy kommunistának is tartotta magát az első miniszterelnökségének idején több reformot kísérel meg bevezetni, többek között ekkor jön létre a hazafias Népfront, amit egyfajta politikai többfrontos jelenlétnek szán a Magyarországi hatalmi viszonyokba. Rákosinak nem tetszenek a reformjai, ezért 1954-ben Moszkvával megkísérli elmarasztaltatni, de ezt még visszaveri a miniszterelnök, de végül itthon minden posztjától megfosztják.

Második miniszterelnöksége az 1956 október 24-től november harmadikáig tartott. Ebből következik, hogy a forradalom emeli be a hatalomba, mert mint reformerbe, hisz a politikusnak. Lehet Ön, azt sem tudja, hogy ez a forradalom nem a Horthy rendszert kívánta vissza állítani, hanem a politikai szabadságot akart kivívni a kommunista diktatúrával szemben. Továbbá több pártrendszert, és független Magyarországot szeretett volna kivívni.

A baloldali szellemiségnek nem kellett változnia, mert az jelen volt Magyarországon a Kéthy Anna féle szociáldemokráciában.

Azt vallom, hogy a hóhérból sosem lesz a béke angyala.

Akik a kommunista idők alatt besúgok, ügynökök, kémek, és végrehajtók voltak azok nem lehetnek felmentettek, mert igazságtalanul szolgálták a primitív kommunistákat.

A mai fiatal szocialista ifjúság, kérdezem milyen ideológián szocializálódott. Amit a rendszerváltás után a volt kommunista vezetők Magyarországon úgy a hatalomban, mint a gazdaságban végre hajtottak, azt jól jellemzi a mostani kirobbant korrupciós ügyek. Továbbá az ifjúságot szintén jól jellemzi a Zuschlag típusú ügyek, amik átszövik a karrierista fiatal baloldal politikai szerep vállalását a magyar közéletben.

Talán keressen rá a kommunista pártközponti bizottságainak tagjaira, és nézze meg, hogy ki hól van most, és ki az Ő leszármazottja. Itt van mindjárt a volt miniszterelnök feleségének a családja.

Igen a balra szavazók között nagyon sok tiszteletre méltó ember van, aki meggyőződéses baloldali gondolkodású, de soha politikának a közelébe sem ment. Mert tisztességes emberből nem lesz politikus, sem rendőr, sem bíró!

Nem kellene nekem nézni új ismertek után, ha nem sokkal inkább Önöknek kellene utána nézni az európai szociáldemokráciának, és a most széthulló baloldaliakat ebben az ideológiai körben újra szervezni.

És akkor, de csak is akkor lesz jövője a baloldaliságnak, de ahhoz meg kell szabadulni a múlt súlyos bűneitől, és azoktól, akik azt elkövették.

Írja hogy az én szememben csak az számit, hogy mit tesznek ma. Igaza van, hisz a rendszerváltásnál minden értelmiségi a KISZ, a párt környezetéből került ki, illetve a reform kommunisták közül. De ez nem mond ellent az előbb állítottaknak.

A másik történet a mostani nyolc év, kormányzás, és annak a számtalan hibái. De a történet a Gyurcsánnyal lett igazán érdekes, aki egymaga képes volt leépíteni a magyarbaloldalt szinte a teljes megsemmisülésig.

Itt az idő, hogy a tolvajokat, a csalókat, a hazudozókat, eltakarítsák maguk közül.

Ehhez kívánok Önöknek kitartást, és következetes sikert a jövőben.

Jelentem soha nem vezérelt bosszúvágy, mint ahogy most is teljesen nyugodt vagyok, a halálbüntetés fejezetet Ön késztette az alábbi mondatával. ”A 2/3 birtokában " barátai" visszaállíthatják akár a halálbüntetést is, és így lehet

még láthatja, milyen tökös vagyok!” az hogy megláthatja víziónál egy lehetőséget, de ezek szerint nem tudom hogyan láthatná meg bárki is az Ön tökösségét.

Kollektív bűnösségre nem gondolok, és az árkokat sem kívánom mélyíteni a tisztessége s baloldal előtt. De az még is csak ajánlatos lenne, ha szembe néznének önmagukkal, és végre a maguk háza táján keresnék az okokat és nem a jobboldalén. A választást az Önök vezetői nyerték meg a jobboldalnak. És hogy most a jobboldal hogy tud ezzel élni, az azért nem egy Orbán Viktoron múlik. Kétségtelen, hogy meghatározó figura, de a történelemben minden kiemelkedő vezető egyéniség volt, és nem is átlag.

Ez az ember egész életében elhivatottsági tudattal készült erre a feladatra. Önöknek meg készülni kell a konstruktív ellenzékiségre, és nem a árok ásásra, négy évnek utána megvitathassuk, hogy kinek volt itt, most igaza.

Jól szemlélteti "elszántságukat", hogy egy "vizionált lehetőséget" is ténynek próbál feltüntetni vélt igaza védelmében. Más részről ezt balbakonak címeztem, s bár azóta itt nem jelentkezett, biztos Ő is tökös gyerek, azaz meg fogja védeni az álláspontját, kivéve, ha erre Önt kérte meg! Az Ön által hiányolt „önvizsgálat” tekintetében sajnos ki kell ábrándítanom. Erre nekem, mint egyszerű szimpatizánsnak, nevezhetjük akár pártolónak is nincs lehetőségem.

Kritikát mindössze azzal tudok kifejteni, hogy választáskor l. Nem szavazok 2. Másra szavazok baloldalon 3. Rá szavazok újra. S hogy miért nincs 4. verzió, ami egy ellentétes

oldalra való átlépést jelentene? Mert számomra ez jelenti a hűséget! S Én legalábbis nem

személyekre szavazok, hanem elvekre, amit persze lehet rosszul képviselni, de ez viszont

bármelyik oldalra igaz. Tévedés lenne azt hinni, hogy a tolarencia minden esetben egyenlő lenne a vakhittel. A teljes meghasonlásban, pedig nem hiszek.

De vajon a jobboldalon nem lenne-e szükség „önvizsgálatra” ? S találkozna-e hasonló

érvekkel az enyémhez? S az tolerancia lenne-e minden esetben?

Sajnos a szembeállás felszámolásához ennél jóval többre lenne szükség. Nézze meg az USA-t

és Japánt. Nem is olyan régen kegyetlen ellenségnek tekintették egymást, ma békében, együttműködésben élnek, elfogadták a múltat, pedig ott is voltak áldozatok és tragédiák.

Az amcsik nem vágták ki és égették el a Japántól kapott cseresznyefákat, csak azért, mert japán, az idén már 98. alkalommal ünneplik meg Japán nemzeti jelképének virágzását. Pedig

közben történt egy s más.El tudna képzelni ilyet errefelé? A napokban olvastam valahol,

hogy nálunk a „háború” nem fejeződött be, csak az ellenfelek lövészárkot cserélnek. Tehát

sok jóval nem biztathatom, azt pedig, hogy ki mire készüljön, nem határoznám meg, majd

meglátjuk!

Kedves Csucsu

Sok lehetőséget hála Istennek nem hagyott nekem az ellen vetésre.

Nem tudom ki a balbako, ezért nehéz lenne neki engem megkérni, meg azt gondolom, hogy nincs is erre szüksége.

A baloldaliság tekintetében kifejtett hűség nyilatkozatát tisztességesnek tartom.

Azonban azt meg kell jegyeznem, hogy az ideológia általában csak irányt mutat, de annak megvalósítása, mindég is a hangyák dolga volt.

Az önvizsgálat egy folytonos kényszer az ember számára, hogy képes legyen tolerálni, félre állni, vagy éppen kiállni közösségi ügyek mellet. Tehát kvázi igaz ez minden politikai irányzatot folytató emberre.

A háború legrosszabb fajtája a polgári háború. Az ország sors fordítója lehet az a tény, ami elhozza a békét. A béke, pedig az állampolgár közelégedettsége mértékével szabályozható.

Tehát amennyiben most a baloldal képes lesz meg újulni, azaz az új szociáldemokráciában egyesülni, akkor képes lesz együttműködni, és konstruktív ellenzékként. Ha azonban csak abban keresik a veszteség okát, „hogy a Zorbán a hazugságaival megvezette a baloldali szavazókat, akkor újra dúl a balkáni háború. Azonban ehhez mindannyikra szükség lesz, mert akik most hivatalt, egzisztenciát veszítenek, azok farkasokként küzdenek az ordasnak vélt ellenség képzeteikkel.

Ha ez történik a harmadik erő malmára hajtja a vizet, és a következő választáson elszabadul a pokol, ha nem előbb robban ki a jobbik tüntetéseinek fokozódásával polgárháború.

Akarja ezt itt valaki ebben az országban?

[marimama] [2010.ápr.15. 20:51]

[New.Person, Nekem nem kell kimondanom semmit, és főleg nem a maga felszólítására. A balodali gondolkodású emberek nem azonosak a baloldali kormányokkal, pláne nem jogutódjai az elmúlt rendszernek.

És attól, hogy maga csak a kályhától tud elindulni, még nincs igaza. Egyébként sem hinném, hogy magának bármilyen "új alapokra lerakott baloldal" megfelelne.

A blabla zagyva mellébeszélést, halandzsát jelent a magyar értelmező szótár szerint. Én is így értettem.

Se nem kedvemre való, se nem ízlésemre való az Önnel egyre inkább színvonalban lecsúszó párbeszédre.

A többség nem azonos a baloldali kormányokkal, mert azt most bizonyították a választással is, de hogy nem jogutód, ezen kár vitatkozni, talán nézze meg a magyar jogrendbe, hogy a törvény hogy is értelmezi ezt. Persze fel nőt egy generáció, akinek már csak annyi köze van ehhez a kommunista párthoz, hogy az anyja lehet egy TSZ elnök alatt szolgált titkárnőként, vagy a központi bizottság épületét takarította, és néha Kádár elvtárs köszönt neki. De sajnos a szüleik ideológiailag mint a fától való elindulás, útmutatásán szocializálódtak, és már úgy születnek , hogy a génjeikbe kódolva van a a hatalom vágy. Lásd fiatal baloldal első, második, és szerencsére egyre kevesebb harmadik generációját, és a kifinomult bűnözés kriminalisztikailag való prezentállását. Tudomásuk kellene egyszer és mindenkorra venni, hogy nem lehet egy torz embert pusztító hamis kommunista ideológián alapuló párttal átgyalogolni a jövőbe. Bízom benne hogy lesznek olyanok akik ezt idejében felismerik, és nem hullik szét a feledésbe az egyébként nagyon fontos baloldali politizálás a nemzet számára.

Csak elemezni kell, és eljutnak a hibák felismeréséhez.

Mindég a gyökerektől kell elindulni, mert gyökerek nélkül nincs nemzet nincs eszme, nincs hit, de hát mit is magyarázom ezt egy hite hagyott bigott ateistának.

A BABLÁT AZT ÖN HALANDZSÁNAK DEFINIÁLJA HELYESEN, ÉS AZ ÉN ÁLTALAM LEÍRT GONDOLATOK HALMAZÁRA ÉRTELMEZTE EKKÉPPEN.

A kályha az mindég központi hely a kiinduláshoz ha az emberek tévelyegnek. Akik nem becsülik elődjeik hagyatékát, azok nem képesek a kortársaikét sem.

Bértollnokok, meg emberi hátsó nyalók, meg nem bírják a tényeket ez igaz Önvallomás.

Tudja, miért vagyunk itt egyre többen, mert a magyar baloldalból egyre többen a jobboldalra sodrodnak a csalódásaik miatt. És ez lehet nem is öröm nekik, és azért írják le oda, ahol még remélnek egyszer egy kicsi feleszmélést.

De ha az Ön stílusában fogalmaznék, akkor azt mondanám, hogy takarítani oda megy az ember, ahol a „szemét van”

Ez a sziszifuszi egymással szembeni érvelés kezd olyanná válni, mint a menny festőinek a harca, ugyanis bármilyen szépen festik meg a Isten birodalmát, mindég lesz olyan ördögi démonokkal cimboráló festő, aki jön és a pusztítás örömével bepiszkítja a menyboltot. Nem az önök életéért folyik a választás tétje, hanem azért hogy ki, és mi, és hogyan legyen a jövő Magyarország sorsát meghatározó politikai, és gazdasági erő. Azt meg tán talán még Önök sem állítják itt a baloldalon nagyhanggal bíró agitprop felelősök, hogy az múlna a jövő kormányán (amit Csurka vizionált)

Hogy felakasszák e, vagy sem a baloldali gondolkodó embereket. A jobboldal azt mondja, hogy újra minden magyar kormánya kíván lenni, mint ahogy azt kijelentette, és megkísérelte Antal József miniszterelnök. Ha Önök itt becsületes magyar emberek, akkor beállnak a szekér mögé, és nem minden eszközzel döntögetik keresztbe a fákat.

Na már most, ha hitelesnek ismerem el a Népszavát, elkell, hogy higgyem, hogy ez egy konszenzuson alapuló törvényi módosítás volt. Amiből megint csak azt tudom következtetni, hogy miután pénteken tizenhat óráig lehetett hivatalosan átjelentkezni, így bőségesen lett volna idő a jegyzőknek ott, ahol erre jól látható módon szükség lett volna a bizottságok megkettőzésére. Mert az könnyen kiszámolható volt, hogy ha egy, másfél perces szavazási idővel halad át egy szavazó a szavazáson, akkor nem tud 2500 ember leszavazni semmilyen körülmények között időre. Mint ahogy az kiderül, hogy a sorok azok nem azért tömörültek össze, mert hétóra után valakik átirányítottak személyeket, hanem azért mert fizikailag lehetetlen volt nekik leszavazni időre. A Szanyi Tibor mondja, hogy ő azért nem nyert, mert az Ő választó kerületében irányítottak embereket. A választási jegyzőkönyv szerint alig hatszáz valahány emberrel több szavazott a kerületében, mint az előző választáskor a körzetbe, még a Szanyira több mint kilencezer emberrel kevesebb szavazott most ténylegesen, mint korábban.. Jól látható, hogy ezt senki nem tudta ilyen mértékben a számokból ítélve befolyásolni.

Egykor nem is olyan rég az egyház működtette az iskolákat, és nevelte a gyermeket hitre, becsületre, erkölcsre. Ma az állam tartja fenn az iskolákat, és neveli ateistáknak, és Zuschlagoknak a gyermekeket. A szülőknek nincs idejük tanítani, mert dolgozniuk kell, és azok, akik korábban semmilyen főiskolára nem fértek be a teljesítményükkel, és a pedagógiai főiskolákra legalacsonyabb ponttal vettek fel fiatalokat elhívatottság nélkül, azok tanítanak erkölcsöt, morált. És a gyerekek az utcán nőnek fel. És növekszik a bűnözés, növekszik a liberalizmuson keresztül a tiszteletlenség a család, az idősek, a felnőttek, a társadalommal szemben, és úgy is mint a hazával szemben. Aki nem bír lelkiismerettel, annak nincs bűntudata. Akinek nincs bűntudata, az neki megy az anyjának is ha az, az útjába áll. Kinek jó ez Magyarországon?

Turinda, nincs mit már az országnak fedezetül felajánlani, mert minden jelzálog alatt van éppen ez a hitel miatt, tehát már rosszabb nem lehet, és az is tény, hogy most más az ország kényszerre (pontosabban nincs kényszerhelyzetben, amit a hitelezők mindég vastagon kihasználnak), mint a megkötés pillanatában, amikor napok választottak el bennünket az ország csőd bejelentésétől.

Kedves gjozsi88, ha a szám az évei száma, akkor Ön irigylésre méltóan fiatal.

A 20000 milliárdot a magyar politikai élet, mint a szakma elismertje nyilatkozta le különböző magyar fórumokon. Nyilván becsült az egyébként ismert nyilvántartási adatokból a szám, de ettől még, hihető.

Privatizációra szükség volt, de nem kellet, volna, úgy mond bagóért eladni a népvagyonát. Bele gondolni is rossz, hogy a vagyon ügynökségek néhányszázezer forintnyi csúszópénzért játszották át a magyar állam szinte teljes vagyonát. A nyilvántartások szerint ma a állami tulajdon csupán néhány százaléknyi a valamikori állapothoz képest. Lehet, hogy Ön úgy látja, hogy ez olyan, mit a pénzügyi válság idején elvesző dollár milliárdok. Nem ismeri a bank rendszert. Ha ismerné, nem állítana ilyet. A bank működése egyszerűen a következő. Ön betesz a bankba tartós lekötéssel 100 Forintot. A válságot megelőzően a bankok által kibocsátott garanciák átlagos bebukási aránya 5,6% volt. Ezért a bankok az Ön száz forintjának a fedezetére kibocsátott 900 Forintnyi garanciát. A garanciát vevő beváltotta a garanciát általában 80-85%-on. Majd az így kapott hitelt tovább befektette a pénzügyi világban fantasztikus pénzbefektetési technikákkal, és rövid időn belül megsokszorozták a manipuláló bankok, a befektetet tőkét.

Amikor egy nagy biztosító Amerikában csődbe ment, a túlzott lakáshitelezés miatt, pánik tört ki a betétesek között, és ennek következtében elkezdték kiszedni a 100 Forintos betétjeiket. A valós pénz, mint fedezet eltűnt a piramis alól, és a kártyavár egyszerre elkezdett összedőlni. Miután a bankok egymás között is hiteleznek, így ez a pénzvilágban körbe ért, és sorban ingatta meg a nagy bankok pénzügyi működését. Volt ahol limitálni kellet a betétesek felvehető pénzét időlimitbe. Jó néhány nagybank ment tönkre, és magával rántott sokmilliárd dollár részvény plakettet is.

Ez nem volt elkerülhető, de a privatizáció vesztesége az elkerülhető lett volna, mert valós érték volt az állami vezetők kezében. Eladták a gyárakat, a feldolgozó üzemeket, a stratégiai eszközöket úgy, mint a Molt, az energia szektort, és így tovább. A vagyon elfogyott az állam adóssága meg több mint a hétszeresére nőt. És akkor ez így rendben van? Ha nem kótyavetyélik el a verejtékkel összehordott vagyont, lehet ma nincs szükség drasztikus reformokra, és nem jutna a mintegy 2,5 millió produktív munkát végző magyar emberre, mint egy 60000 USD ami durván egyenlő tizenegymillió nyolcszázezer Forinttal.

Valakinek meg kell kezdeni a korrupció felszámolását4 ez most a jobboldal lesz, és ennek biztos lesznek számos áldozatai, de utána tisztul a közélet. Azt kel l látni, hogy az Önét is, a gyereke jövőjét is ellopják, ha a törvény drákói szigora nem tarja féken a mindég éhes karvaly bandát. És ne higgye, nem gondolom, hogy ez kizárólag a baloldal sajátja, csak azt gondolom, hogy nekik van nagyobb fórúk a technikákat illetően. A bűn üldözés az arra képzettek, és hívatottak dolga. Hogy ki milyen mértékben korrupt az oldalakt illetve, majd kiderül a vizsgálatok végén. Az Orbán az elhívatott a feladatára, és feláldozza a sajátjait is ha azokról kiderül, hogy becstelenek. A Kaja Ibrahim, meg a Hepiend kft ügyek idején az egész politikai párt csoportosulás kollektíven követett el bűnöket élükön példaként éppen a szocialisták,. De tanultak az esetből, és még egyszer nem lesz hasonló eset, ebben teljesen biztos vagyok.

A Hajdu-Bét-ről nem kellene példálózni, mert az még most sem lefutott ügy miután a Nofofarm, és a Pannonliver, illetve a Nyírgersei vágóüzem csőd története az állitólag21 ember öngyilkosságához vezetett. Egy külön fejezet lenne a kitárgyalása, de a végén értené az offshortozó Bajnai szerepét az ügyben.

Ha Ön ennyire nem látja át a folyamatokat, nehéz Önnel eredményesen vitatkozni. De ajánlom, járjon egy kicsit körbe minden témát, mielőtt ki nyilatkoztat, mert így nagyon suta az ügy érdemi része.

Az már régi szabály, hogy mindenki másképp látja az igazságot, mert a látásmódját befolyásolja a személyes érdekei, az elméleti felkészültsége, meg még sok, sok minden.

De nagyon kérem feloldozást a „vezérnek” senki ne próbáljon itt kikövetelni, mert neki legfeljebb a legfőbb bíró adhat, akkorra mértékű bűnt követett el. Az ország vezetője nem egy átlagember mércéjével méretetik meg. És ő a 2006-os választások megnyeréséért, és a szocialisták hatalomban tartásáért elkövette a hazaárulás vétségét, mert nem engedte, hogy a valós ország állapotot ismerjék az emberek, meg azt sem hogy valós teljesítmények alapján dönthessenek a következő négy év kormányalakításának tekintetében. Ezt bárhogy magyarázzák semmivel, nem lehet megbocsátani, meg azt sem, hogy ez amikor kiderült az Ön pártja nem szólította fel a lemondásra, és nem kényszeríttette ki az új és valós tények ismertében a szabad döntéssel hozott népítéletet. Ezek után ne csodálkozzon azon, hogy a normális erkölcsi érzékkel bíró emberek azok elfordultak ettől a képmutató hatalom mániás embertől, meg az Ő pártjától is aki szentesítette a bűnöket.

Az eladósodás története, sokféle képen került már magyarázásra, de az szinte biztos, hogy az itt olvasott értelmezések közül a legrosszabb éppen a gjozsi88 interveniálása volt erre a kérdésre szerintem.

Az hogy nem kelletek a vezér reformjai, azon ne csodálkozzon, mert az egy természetes reakció, hogy akiben az ember egyszer abszolút meggyőzően csalódott, annak már akkor sem hisz, ha igazat mond.

A személy emblematikus, és sokak szerint pszichopata is, ami jól bizonyítja a görcsös kapaszkodását a hatalomért. Még nincs lefújva végleg ez az ember, hisz ott ül az elvtársai segítségével a következő parlamentben is, és hozzá segíti a személye a végső csapáshoz, a megsemmisüléshez a pártot.

Bajnairól nem érdemes szót ejteni, mert világéletében egy pontos, és megbízható lakáj volt a magyarországi képviseleti megbízásaival.

Az új fejezetről, pedig ne mondjunk ítéletet előre, mert az csak egy fikció lenne. Várjuk ki, hogy miképp tartják be a demokrácia szabályait azok akik arra esküsznek, hogy Ők a magyar állampolgárok demokratikus képviselői.

Bocsánat, hogy előbb egy másik témánál felszólítottam a válaszadásra, se akkor még nem láttam, hogy ezt már Ön meg is tette.

[ressm] [2010.ápr.17. 05:36]

teljesen meghatódtam!

milyen szép mondatok,

Tisztelt Szerkesztő Úr!

Gondolhat bármit is, de az már teljesen biztos, hogy most a Fidesz alakíthat kormányt. A kormányoknak meg minden országban az a dolga, hogy az ország minden lakójának kis, és nagy ügyeit elintézze kormányzása idején. Az ellenzéknek meg az a dolga, hogy a demokrácia szabályai szerint megválasztott kormányt segítse konstruktív ellenzékként. (Mondom legálisan a törvényeknek megfelelően, megválasztott kormányokról beszélek, és nem az Önök volt jelen kormányáról, amely kormány választási csalások halmazatával jött létre. Igen, és azt ne mi vitassuk, hogy a csalás megalapozott volt e, mikor arra egy mindent elismerő valómás van ország világ tulajdonába az illetékes szájából, senki által el nem vitaható felvételeken. Majd a megfelelő színtű bíróság eldönti, hogy kimeríti ezen, az elkövetett, és vélelmezett bűncselekmény a haza árulás vádját a csalás következtében kialakult helyzetből ki indulva. Az Isten legyen neki irgalmas, miután egyszer minden bűn megmérettetik, az Övé remélem nem túl soká)

Tudom már untig élvezettel, olvassák az őszintének titulát államfői öszödi beszédét, de higgye el mi is ilyen érzéssel, olvastuk, csak ellenkező érzésekkel.

És hát a beismerés utáni bűnök lajstromát nem tudom ide széljegyezni, de az már most jól látszik, hogy ahol „lusta a macska ott elszaporodnak az egerek” Ugyan erre a macskára nem a lustaság volt a jellemző, hanem a minden áron való kéjes hatalmi vágy, amibe olykor úgy bele élte magát, hogy az Őt imádok számára nem kis nevű művészek reprodukcióját sem volt rest előadni. De ha megmaradt volna a csepűrágó foglakozásnál, még lehet, tapsoltunk is volna a produkciójának, csakhogy közben Ő volt Magyarország miniszter elnöke, valamint a kormányt politikailag működtető „többségi Párt” feje is. És ebben a minőségében tudtak a hű alattvalók serényen talicskákat tologatni, vélem minden állami tulajdonban lévő vállalatból. De ha „lusta a macska! Akkor az Ő fenség területén mindenhol elszaporodnak a szemtelen „egerek”. Kvázi most második alkalom, hogy a honvédelmi tárcánál kerülnek elő a lopós egerek, de ez még vélem nem a jéghegy csúcsa. A tendenciává váló jelenség szinte teljesen biztos, hogy kiterjeszkedik a teljes kormányzatra, és annak minden tárcájára. Ezen még csak véletlen se vitatkozzon. Mert az már tény, hogy ha egy birtokot nem őriznek jól, akkor azt a birtokot elkezdik hordani szét boldog, boldogtalan, még akkor is, ha egyáltalán nincs rá szüksége. És itt a gazda a saját politikai szerep tévelygésével, és a folyton jelen lévő hatalmi mániákuságával volt folyamatosan elfoglalva, és nem volt ideje a jó gazda dolgára a rábízott vagyon megóvására. De hát mit is várhatunk, volna el egy ma Magyarországon gazdagnak minősülő pszichopatától, akinek a benősülése következtében már csak kizárólag a legfőbb hatalom birtoklása hiányzott az életéből. Az Önök éberségének hiányában, és az Ő felelőtlen kormányzói minőségében eljutott az ország a létező legnagyobb adósági szintig, amit még egyáltalán kezelni lehetett iszonyatos nagy áron.

És amikor mind ez már vitathatatlan volt, és a nemzetközi pénzügyi, valamint gazdasági környezet is mély depresszióba esett, még akkor sem látták Önök, hogy fel kellene állítani ezt a kormányzásra alkalmatlan embert.

Még a vezetőik minden eszközzel kapaszkodtak a kormányba, de mint kiderült leginkább is a talicskák fogantyúiban merült ki a hívatás tudatúk kiváló szinten.

A helyzetstabilizálásra oda rakott stróman, aki mindég is valahol egy magyarországi cégképviseletre megbízott szolga volt, a pontról pontra végrehajtotta azokat a népszerűtlen pénzügyi megszigorításokat, amit a nagy bűvész a saját politikai karrierjének a további rombolása miatt már nem kívánt bevállalni. (Csak mellesleg jegyzem meg, hogy ennek az embernek is lehet még gondja a keleti megyékben domboruló öngyilkos emberek sírhalmai miatt, mert az még igazságért kiált, és reméljük el jön ott is az igazság pillanata.) Arról már nem is beszélek, hogy ezt a stabilizációs programot egy „gazdálkodj okosan játékot jól ismerő 10 éves gyerek is, végre tudta volna hajtani, miután csak elvettek a költségvetés érdekében tulajdonképp mindenkitől annyit, hogy az IMF hitel segítségével megőrizzék az ország adóság törlesztési készségét. Nem kezelték a válságot az emberek érdekében és hasznára. Mert munkahelyek százezrei szűntek meg, miközben óriási összegeket fektettek be vissza nem térítendő támogatásként a klientúrához hű multinacionális cégeknél. Iszonyatos mértékben nőt a szegénység, a kilátástalanság, az elkeseredettség az ország lakóiban, és ezt fejezték ki a forrófejű fiatalok, valamint a főképp szocialista táborhoz tartozó, északkeleti tartományok alacsonyan képzett tömegei a jobbik előre törésének eredményével, és hát nem utolsó sorban a ma már jobbközépnek számító Fidesz Polgári Szövetség választási eredményével. A legitimitás itt ebben az esetben már eleve nem vitaható se Isten, se ember számára, mert egy tehetetlenségre ítélt ellenzékben lévő csoportosulás nyerte el a kormányzás jogát. A kétharmadot is, mint a magyar parlamenti képviseletet feltételezni lehet a most választást nyerő pártnak, és az Önök félelme is lehet nem teljesen alaptalan, abból az egyszerű krízisből kiindulva, hogy azt biztos, hogy törvényileg megalapozzák, hogy egy olyan esetben, mind, amit a Gyurcsány kormány illegitim tárgyában itt már többször körül jártuk, soha többé Magyarországon ne fordulhasson elő.

Magyarország történelme új fejezett nyit a több pártrendszerű demokráciában. Önöknek, most az a dolga, hogy megkezdjék az önvizsgálatot, és meghatározzák az új ideológiai irányt, ami már teljes egészében hátat fordít a Marxista, és Leninista eszmei tévelygéseknek. Én személy szerint az európai gyökerű szociáldemokrata felépítményben hiszek, és azt gondolom, hogy ennek a politikai filozófiájával kellene újra szervezni a magyar baloldalt, mert azt én sem vitatom, hogy baloldali pártokra szükség van egy országban a vélelmezhető egyensúly miatt.

Hogy mit tesz ma ebben a helyzetben a magyar baloldal, az kizárólag a vétlen emberek, elszántságán múlik, de ha jól fogják értékelni a múltat, az szinte biztos, hogy a most már jól látszó karvaly vezetőiket nem engedik az újalapokra rakott pártélet közelébe sem.

Ez a sziszifuszi egymással szembeni érvelés kezd olyanná válni, mint a menny festőinek a harca, ugyanis bármilyen szépen festik meg az Isten birodalmát, mindég lesz olyan ördögi démonokkal cimboráló festő, aki jön és a pusztítás örömével, bepiszkítja a menyboltot. Nem az önök életéért folyik a választás tétje, hanem azért hogy ki, és mi, és hogyan legyen a jövő Magyarország sorsát meghatározó politikai, és gazdasági erő. Azt meg tán talán még Önök sem állítják itt a baloldalon nagyhanggal bíró agitprop felelősök, hogy az múlna a jövő kormányán (amit Csurka vizionált Hogy felakasszák e, vagy sem a baloldali gondolkodó embereket. A jobboldal azt mondja, hogy újra minden magyar kormánya kíván lenni, mint ahogy azt kijelentette, és megkísérelte Antal József miniszterelnök. Ha Önök itt becsületes magyar emberek, akkor beállnak a szekér mögé, és nem minden eszközzel döntögetik keresztbe a fákat.

Meg kell újítani és vonzóvá tenni megkopott önmagunkat”

Igen a tisztességes munkában megkopott önmagunkat. De hát a szákot ezernyi sok lukra kirágták a szorgalmas egerek a macska alkalmatlansága miatt. Lehetne ugyan foltozni, de hát a folt hátán folt, az, bizony nem volt még soha a történelem során sikeres.

A történelem megismétli önmagát, de sajnos nem lehet a kiprivatizált országot visszahozni, valamit az ellopott népvagyonát sem visszaszerezni, mert elévült az ügy. De hát azt remélni, hogy a balganép, az, mindég bekúszik a tolvajok csapdájába, az is hiába való vágyakozás. A rolót lehúzták a szocialista vezetőknek miután ma mindenki, látja e hazában,

hogy dolgukat azt végleg elqurták. Akik meg nem látják, azok a holdudvar, meg valószínű a következő idők kriminalisztikai esetei.

Aranka semmiképp nem szeretnék én, mindenáron az okoskodok közé tartozni, de én is értettem, csak fel nem fogtam, hogy mit kell egy embernek elkövetni ahhoz, hogy ilyen frusztrált jelzőket alkalmazzanak rájuk. Ha csak az nem bűne, hogy kezdetektől fogva készült minden létező képességével, hogy államfői szerepkörben bizonyítson. Azt meg mindenkinek el kell fogadni, hogy a kompromisszumok, mindég alkukat jelentenek, és az alkuk nem mindég pozitívak a társadalom számára. (Torgyán koalíció)

A hatalomvágy az egy természetes emberi tulajdonság, csak az nem természetes hogy mire használják a hatalmat. Az Orbán kap egy utolsó esélyt, és ha nem tud az eséllyel a haza javára szolgálni, mindörökre elküldik a feledésbe, mint az Ön által idézett pszichopata Gyurcsányt. Bocsánat ez nem igaz, mert a klientúra köszönhetően (a rossz választási törvénynek következtében) bejutatja a párt és az ő elvtársai segítségével a parlamentbe, hogy tovább folytathassa a sokak számára már elviselhetetlen szópárbajait, ami retorikájában leginkább a papagájok olimpiájára való lenne, nem a normális parlamentizmus minden napjaiba. A baj, hogy még mindég nem látják, hogy igazán vele költözött be a szocialisták életében a hazudtunk este, reggel meg mindenkor, ami következtében már a létezése a kérdés a pártnak, nem a hatalmi viszonya a magyar közéletbe.

Nem vitatom el, hogy a Fideszben is lehetnek, és talán voltak is nem éppen szent emberek. Annál is inkább, mert az ember sajátja a hajlam a lehetőségek tárházában a túlkapásokra, a mértéktelenségekre, a személyeskedésekre, és talán még a bosszúállásra is. De azért az e nem vitatható, hogy a baloldal számára leginkább elviselhetetlen az a tény, hogy ez a fiatalokból felnőtt csapat az a kezdetektől jelen van, és aktívan politizál, és leginkább is közülük az utálat középpontja a vezér, az Orbán Viktor.

De ez egyben azt jelenti, hogy ez a csapat összezár, és céljait tekintve elszánt, valamint elkötelezett. Mind inkább igaz ez az Orbán Viktorra, akinek egyre inkább küldetés tudata van, és mint ilyen eltántoríthatatlan a politikai célokat tekintve. A célok meg lehetnek az ország számára kedvezőek is, miután azt Ő is tudja, hogy sem a pártja, sem a választói, még egyszer nem adnak neki esélyt, ha most nem bizonyít. A bizonyítás lehetősége meg az, hogy kivezeti az országot a politikai, és gazdasági depresszióból.

Abban meg talán még egyet is érhetünk, hogy az országra, meg

Folyton megvezetett magyarokra ez meg igen nagyon rá is fér.

Fidesz mindent megtehet a kétharmaddal. A Fidesz a az Európai normáknak megfelelően járhat el és úgy is készül eljárni. Olyan törvényeket Ők sem hozhatnak, ami korlátozza az egyén választási szabadságát. Ez megint a rémisztgetés, mint ha legalább is az ördögtől valók volnának a jobboldali politikusok, és nem egy demokratikus államban készülnének kormányozni. Itt ebben az országban a kommunisták tehettek meg mindent, akiknek a pártját úgy hívták, hogy MSZMP, és most úgy hívják, hogy MSZP.

Én ezen a fórumon új személy vagyok, és innen a név. Régi 56-os menekült vagyok, és ismeretlenül soha senkit nem tegezek le, még akkor sem, ha a fiatalok az Interneten így szokták meg. Sőt a fiatalok az életet is csak lassan másképp szokták meg, például azonos neműeket szeretnek, meg szinglik lesznek, és lemondanak a gyermek nevelés öröméről. A család a nemzet legkisebb, és legfontosabb egysége, ami nélkül nem működik a haza, és nincs igazán nemzetállam sem.

Orbán négy éve. Az Internet világában, meg a műholdaknak köszönhetően gyakorlatilag folyamatosan követni tudtam a magyarországi eseményeket. Nem vitatom, hogy nem követet el hibákat az ifjukból álló Fidesz csapat, de voltak eredményei is. Ha folytatni tudja a kormányzást 2002-ben nem tartunk itt az teljesen biztos. Persze mondom én ezt, aki sokkal inkább ma a jobboldalhoz tartozom gondolkodásban, mint ahogy Önök a baloldalt képviselik.

Kvázi következik, hogy mindég eltér a véleményünk, mert Önök is kiállnak, a nézeteik mellet, meg én is. A baj most azzal van, hogy az Önök pártja kormányzott nyolc évig, és ebből négy évig illegitim jogon. És az illegitim állapotot az egész ország megállapíthatta, még a baloldaliak is. És nem elég az illegitim állapot, de mikor ez kiderült nem ált fel, és nem mondott le ez a kormány, mint azt Európában bármely más kormány megtette volna. És az ország pedig megsínylette ezt az állapotot, és most megbüntette a pártot, megvonta tőle a bizalmat demokratikusan. Ebbe Önöknek csak bele lehet nyugodni, nincs mit tenni mást. És az amit itt csinálnak néhányan, az csak azt mutatja, hogy nem tudnak veszíteni, és emelt fővel tovább menni. Hogy kik azok akik e fórumon is tiszteletlenül viselkednek, azt én nem állítanám hogy Fideszesek, én azt mondanám, hogy akiknek a mondani valójához nincs elég muníció. És ez van balon, és jobbon is néhány.

-------------------------------------------------------------------------------------------

Putyputy az hogy bevallotta, az nem mentette fel az elkövetett hazaárulás alól. Mert a választókat becsapni annyi, mint a hazát elárulni.

Nem nyalom, meg nem is nyaltam soha senki fenekét, mert soha nem tévedtem politikai pályára.

Azt hogy nem, tartja tovább tiszteletbe az én véleményem, az, az Ön privát ügye, meg az intelligenciájának a sajátos vérmérséklete. A farkincája meg úgy találkozik a csalánnal, ahogy akar. Én elmondom a véleményem magyar emberként, és ahogy ön is elmondja, meg én is elolvasom, és tiszteletben tartom, úgy Önnek is ezt kellene tudni tenni, ha nem bújna ki Önből is a bősz támadásra mindég kész kommunista mentalitás Hogy lesz e kettős állampolgárság, az majd kiderül, mint ahogy az is hogy a nevezett hazudott e. Ha hazudott, majd neki is a fejére olvasom neki is. A nagy bűvészről nem nyitok vitát, mert számomra egy államfő az példaképp kell hogy legyen, és ez az ember arra volt példaképp, hogy miképp lehet hazugságokkal bent tartani egy eszmét miközben az alattvalók meg szétlopták az országot, már ami még meg volt belőle. Majd csak, tessék figyelni, a jövő rámutat a sarlatánok tisztességének a teljes hiányára.

Én miden káromlót, nyomdafestéket nem tűrő szöveget elítélek, és ez nem politikai kérdés, ha nem kizárólag a jó ízlés okán.

Azt meg már leírtam, hogy kétszer nem követek el olyan hibát, hogy elhagyjam a családom, elég volt az megtenni 56-ban. És íme a farkas foga: Azt a sok ocsmányságot fogja visszakapni, amit tőletek kapott Meggyesy, Gyurcsány és Bajnai

Nagy csalódás fogja érni Önöket, hát azt gondolom, hogy már érte, mert elveszítették a szavazók bizalmát, és rövidesen a pártjukat is.

Putyputy Ön egyre inkább úgy működik, mint a kezdetleges robotok. Amikor végre lemerül, valaki mindég új elemet tesz Önbe, és kezdődik minden, újra előröl. A rózsadombi villából tényleg csak ilyen közelre lehet csak ellátni? Vagy tudatosan tetteti magát ilyen röghöz ragasztottnak. Ha ezért a demagóg elvtelen eszmefuttatásokért fizetnek Önnek, úgy értem, és azt mondom, hogy ugyan alja munkával keresi a pénzt, de ha csak ehhez ért, hát üsse kő, legyen. De azt gondolom, hogy az nincs a munkakörében előírva, hogy az embereket a másik oldalról mind, mind hülyének kell nézni. Annál is inkább, mert hogy valahogy most egyre több ember kezdi látni az ordasok valódi arcát. Mert bizony ordasokkal állunk itt szemben. Ordasokkal, akik neki mennek, mindenkinek, és addig csesztetik, még azok el nem vesztik a türelműket. Mint ahogy ez a cikk írója is olyan összefüggéseket rángat elő az ordas agyából, amit csak a csecsemők nem látnak azonnal hazugnak. Mert bizony, hogy sok igazság van itt a Nagypapa, meg a demokratamama által leírtakban. Mert lehet nézni a történéseket a jó és kényelmesen kibélelt páholyokból is , meg a peremkerületek elszegényedett, a számláit és léttét elviselni már nem tudó emberek tényszerű kínjainak sűrűségéből is. Amikor a kormány hivatala elismeri, hogy hazánkban miden ötödik gyerek éhezik, amikor a munkanélküliek száma kétmilliót közelíti, akkor nem kéne arról beszélni, hogy jobban élünk, mint a Fidesz kormány idejében. Mert a bamba nép ezt pontosan látja, hogy a párt klientúra, meg az ahhoz közel lévő családok, barátok jobban élnek, mint nyolc évvel ezelőtt (mert az állami támogatások, az Uniós támogatások Isten tudja mi okból de ide vándoroltak, meg a vissza nem térítendő támogatások visszajáró 20%-ai is, ja meg a talicskákon kihordott közpénzek is) a többség az mind rosszabbul.

És még van képük azt mondani, hogy itt mindenki, aki Önöknek ellen mond, az maszatol. Hát, aki itt most maszatol, az, teljesen biztos, hogy valamit, de nagyon lényeges egzisztenciát veszít a következő időszakban végleg el. Kiveszik a kényelmes hintalovakat Önök alól. Véget ér az álmok futás. Véget ér a hazugságokkal, karvalyokkal, istentelenekkel már, már megvalósult neoliberalizmus, a száguldó pumák korszaka.

Új Magyarország történelemírás kezdődik 2010. április 25-e után.

Azon a napon sok reményt vesztett ember, fog az isten oltárai elé vándorolni, és halk remegő hangon hálául imát elrebegni a Teremtőnek.

Önök közül meg nagyon sokan csomagolnak, már, mint az iratokon kívül (mert az már biztos becsomagolták, meg jó eltüntették, mint ahogy tették ezt 1989-ben is.) még a személyes dolgaikat, és nem kevés számban növelik a munkanélküliek számát, és elmondhatják, hogy ugye megmondtuk. Ja persze sokan lesznek akik önkéntes száműzetésben menekülnek, nehogy utolérje őket a igazság. (Én is figyelem a bevándorlók listáját az új hazámban, nehogy ide is beköltözzön a dögvészt hozó pestis.)

És még csak nem is oktató stílusban írtam le ezt a néhány gondolatot.

Tisztelettel megköszönöm az őszinte gondolatokat a szívemből szóló demokratamamának, meg a nagypapának. Jó tudni, hogy itt sem vagyunk kevesen.

Putyputy a Rózsadomb is pest mellet van, de nem kisváros, hanem a Budapest budai része.

………………………………………………………………………………………………

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Van egy nagytükör a kondi teremben, és tüzetesen megvizsgáltam magam benne, és jelentem nem találtam egyetlen vonalat sem magamon. Be kell vallanom, hogy viszont találtam ráncot, sebhelyet, és egyre inkább meghajló gerincívet. A feleségem rossz magyar kiejtéssel megjegyezte, hogy tán elkélni akarok vén szamár létemre. Megmagyaráztam neki, hogy éppen most kaptam Magyarországról egy kedves fiatal bűbájos teremtéstől egy szívderítő levelet. Megfenyegetett, és azt mondta, hogy „te vén botond, nem kelleni te már a büszke Majaroknak.” És ez lehet, hogy így is van, de én azért nem veszítem a reményt, hogy lesz még egy boldogabb haza, mint ami eddig volt otthon a sorstársaimnak.

Az autópályák, amelyek épültek Gyurcsány elévülhetetlen érdeme? Hogy kétszer annyiért épültek, mint a velük együtt épülő más országokban a magasba szökő viaduktokkal együtt, de most már nem csak Biatorbágyon van, volt egy viadukt, hanem a Balaton mellet is van egy, amit majd egykor biztos a „kimagasló államférfiról” fognak elnevezni „bolygó hollandinak”.

Az ellenzék folyton kivonult a parlamentből, amikor oda betette a lábát a becsület mintaképe. Lehet nem bírták a fényességet ami körül vette a tisztesség lovagját. Vagy lehet nem akartak egy hazaárulóval egy levegőt szívni, lehet, lehet, ami biztos, hogy van egy határ, amit a jobb emberek soha nem lépnek át. Mondom a jobbemberek, akik természetesen ugyanúgy vannak a baloldalon, mint a jobboldalon. A kommunista arról ismertetik, hogy soha nem tud félreállni, nem tud meghajolni, és mást, más tulajdonát nem tudja tiszteletbe tartani, mint hogy soha nem tud veszíteni.

Mi üvölt az én szövegemből: elárulom önnek, hogy nagyon sok fiatal barátom van, akik szívesen töltik velem az időt, mert úgy ítélik meg, hogy van bennem valami eredeti és makacs székely tisztesség. Bár az is igaz, hogy ezek a fiatalok sohasem ízlelték meg a kommunisták szeretetét.

Megfutamodtam a felelőségre vonástól, maga örült és még buta is, de kommunista. Akik akkor megfutamodtak, nem a felelősség elől futottak, hanem a elvtársai szörnyű gyilkos bosszúja elől menekültek. Ja és Ön szerint én nem forradalmár voltam, hanem piszkos, reakciós, fasiszta, rasszista ellenforradalmár, meg biztos tud majd még jelzőket rám ragasztani a későbbiekben is. Ön nem vette észre, hogy közben az 56-ot átminősítették még az elvtársai is népfelkelésnek, de ma már csak úgy egyszerűen forradalomnak mondják, és emlékeznek meg róla. Maga egy kis csinovnyik csökevény, úgy, hogy semmit nem tud a pártja történelméről, mind arról, amit ma tart a világ a kommunista rendszerekről úgy tényszerűen már ismer. És maga kedveském ennyi tudással akar lenni a bíró, meg a hóhér is? Hát jó, ha lenyugszik, mert most nem az elvtársainak áll a zászló, és még végül beleőrül a nagy elkeseredésbe.

---------------------------------------------------------------------------------------------

Kedves Ehnaton! Köszönöm hogy válaszolt és megszívlelte az én gondolataim.

Írja hogy a Kárpát medencében élő népek de leginkább a magyarok, hogy összefogás, és egységnek kellene kialakulni a sokat szenvedet nemzetben. Sajnos azt gondolom, hogy a kommunista időszak olyan mélyen beágyazta az ateizmust a nemzet öntudatába, hogy az most már a kényelmesebb életet válassza, a lelkiismeret nélkülit. Azért lehet ma a bűnözés bizonyos szintje kihúzva a morális bűnök közül. Például ma lehet adót csalni, és még annak tapsolnak, aki többet tud. Ma egy regnáló kormány pénzügyminisztere kijelentheti az offshort cégekre, csak úgy egyszerűen, hogy az egy adó kímélő eljárás. Ahogy a Hofy mondta, lopnak itt már minden szinten, csak fentebb többet, lentebb kevesebbet. És hol van a példamutatás, a bűntudat, ami megtartoztat a vétkezéstől.. Vagy mondhatnám, hol van a haza szeretett, a szülő tisztelet, vagy a család tisztelet, akkor, amikor egyre több erkölcsileg kificamodott homokos él a földön, és ma azonos jogokat követel, mint az a családtisztelő embereknek van. A fiatalok szingliként élnek, és a karriert válasszák legfőbb életcélul. Az egyházak egyre csak veszítik a híveiket, mert nem érzi szükségét a mai ember az isteni áldásnak,: Az ember akar lenni az Isten, és küzd a megszerezhető hatalomért, és ha megszerzi azt nem él, hanem visszaél vele.

Tudja néha már nem bánom, hogy a teremtő majd egyszer csak magához int a koromnál fogva. De azért igazi boldogságot jelenthetett volna a számomra, ha végre Magyarországon béke, és általános boldogulás tudna beköszönni. Féltő szemekkel figyelem a híreket, és drukkolok a tőlem már oly messze lévő hazámnak.

Megkezdődött az utolsó hajrá. Időben, mert ezeket a híreket a választó számára nem lehet végleg tisztázni már vasárnapig. Csodálkoztam is , hogy eddig miért nem aktivizálta magát a posztkommunista társaság a régi jó bevált propaganda módszerrel. Egy pap nem tagadhatja meg senkitől a gyónás

szentségét, és ha lehet a feloldozást sem. Persze ezt csak az tudja, aki járatos a katolikus egyház belső etikájába.

------------------------------------------------------------------------------

Miután az ember sajátja a könnyű pénzszerzés lehetőségének a kihasználási hajlama, így bárgyúság lenne azt mondani, hogy ez Fideszes viszonylatokban nem fordulhatott elő hasonló eset. De az szinte biztos, hogy nem erről szolt a kormányzásuk ellentétben a Gyurcsány kormánnyal, akik mint hatalom azért maradtak a helyükön annak ellenére, hogy más a többség a büdös francba küldte volna őket, hogy amit lehet azt megszerezzék maguknak. Annál is inkább igaz ez, mert hogy most olyan messze kerülnek a közpénzekből történő pénzszerzésekhez, mint amilyen messze van Makó Jeruzsálemhez. A talicskákról meg még lesz jó néhány történet, amit sokan a baloldalon úgy kívánnak, mint ördög a tömjénfüstöt. Egyébként azoknak van igaza, akik a nehéz helyzetben előre menekülnek, és nem hátra. A gazdaság élénkítése, az egyben az állami bevételek növekedését is jelenti, de ebben én osztom a baloldalon minden derék jelzővel el látott Járai véleményét, aki szerint ha a korrupciót sikerül minimálisra csökkenteni, annak központi költségvetésre gyakorolt hatása képes lesz ellensúlyozni a pénzügyi nehézségeket Magyarországon.

Kedves Ehnaton! Bár én nem Önnek válaszoltam, de ha már megtisztelt azzal, hogy nekem válaszolt, így arra mindenkép tisztem viszont válaszolni.

Az nélkül, hogy bele mennék mély teológiai vitákba, szeretném leszögezni, hogy az Úr egy, csupán az ember az, ki a neki épített házat reformálta meg, és e reformációnak köszönhetően vannak ma némileg különböző történelmi egyházak. Nem mondunk, nem mondhatunk ellent, mert egy az Istenük, mint ahogy egyként áldozunk neki, ki, ki, a maga szertartása szerint, Ma én inkább vagyok ökumenikus, mint csak dogmatikus KATOLIKUS. Istennek vagyok hálás, hogy az oly sok nehéz helyzetben mindég kivezetett engem az ember fogságából. A szeretett az, mindég felül írja a vak és gyűlölködő ember elszántságát. Mi nem vagyunk egymásnak sem ellenfelei, sem rosszakarói. Ha többet olvasott volna tőlem, akkor tudná, hogy én kizárólag a Kéthy Annaféle európai kultúrában leledző szociáldemokráciát tartom egyedül üdvösnek a baloldali gondolkodásban. És úgy e politikai síkon van helye a hívő embernek. Nem túl hízelgő rám nézve, de hiszem, hogy nem akart sérteni az okoskodó jelzővel. Én semmiképp nem vettem volna bátorságot magamnak, hogy az Ön tiszteletre méltó véleményét bármilyen negatív irányban is mérlegeljem. Sok ilyen tiszta fejű, és tiszteletre méltó ember kellene a magyar baloldalra. Az Isten áldja meg a hitében, és a kitartó reményében a szép Magyarországon.

Micsoda egy önmagából kifordult világban élünk. Van aki, azt mondja, hogy egy család akkor szüljön ha el is tudja tartani, ha saját költségén képes tanítatni, és ne az államtól várja, hogy bölcsödét óvodát, iskolát biztosítson a gyerekekhez, ha nem azt Ő finanszírozza. Nyilván aki így gondolkodik annak az Isten nem adott gyereket. Elfelejtik, hogy az élet úgy öröklődik tovább, hogy a gyermekek felnőnek, és ők is szülők lesznek. Volt idő mikor az érdem volt, hogy fiút szültek a hazának.

És vannak, akik azt mondják, hogy miért ne úgy legyen egy iskoláskorú gyereknél, hogy akkor kapjon családi pótlékot, ha a gyerek iskolába jár. Egy ország akkor boldogul, ha sok jó kiművelt képességű ember tevékenykedik benne. Az hogy minél jobban lebutítatni egy nemzettet, csak egy nációra volt igaz, még pedig a neoliberális eszméket valló nagytőkére. Ha a Fidesz holnap azt mondaná, hogy megteremti a feltételét annak, hogy két gyermektől kezdve egy nő csak anya legyen, és bizony azt is üdvözölném. A cigányság kérdését nem lehet a víz alá nyomni. Ha ezt a sajátos törvényű népet nem kényszerítik tanulásra, akkor ez a nép mindég a másét veszi el, és úgy próbál boldogulni. Annál is inkább, mert az Ő népe szerint ez nem bűn. Tehát kvázi tanulniuk kell, ha meg akarnak ebben az életben élni.

Még hogy merénylet a nők ellen. A merényletet nem a Fidesz követte el , hanem a magyarországi megbízott képviselő a lúdbajnai, aki elvett a nőknek a boldogságából egy évnyi lehetőséget. Mert nincs még egy olyan szép boldog idő, mint mikor a gyermek tanul beszélni.

Aki ezt is bűnül fogja fel, az bizony már nem csak ellenség, hanem gonosz elszántan istentelen, de leginkább nemzet ellenes magyar.

Csak lassan már leríják a ködöklüket, hogy oda a demokrácia, hogy csak önök a demokrácia utolsó végvárai, hogy eljön a sötét korszak, meg az zorbán a patás ördög és lassan én is kezdem ezt látni. Már, mint azt, miért is mondják ezt itt sokan. Az ember a legtermészetesebb tulajdonságánál fogva nem képes önző célok nélkül bármit is tenni, mint ahogy Önök sem. Védik a megkopott mundérok becsületét, azt a becsületet, amit

most az ellenfél lehet a titkaival együtt ki önt a lavórral, és a benne lévő igen csak felzavart vízzel együtt.

Szóval féltik a bőrüket.

Mert értelmes ember nem állít olyat, hogy a gyerek még meg sem született, de már tudni vélik, hogy abból pedig, prostituált lesz. Gusztustalan a retorikájuk, mert mindent elborít az Zorbáni fóbiájuk. Vegyenek egy mély levegőt, és kezdjenek azon

Gondolkodni, hogy, hogy is jutottak a partvonalon kívül. Mert most kiállították Önöket a pályáról.

--------------------------------------------------------------------------------------------

Furcsa egy asszociáció. Én csak arra emlékszem, hogy a csőcselék az tapsolt, és várta a koncot. Meg arra, hogy a sok tisztességes család reakciónak, rendszer ellenségnek volt megbélyegezve, meg kuláknak, és mit nemzedékeken át az egyes családok összegyűjtöttek sokszor spórolás, nélkülözésen keresztül, azt ezek a drága jó tapsoló emberek egy tollvonással elintézték. És amikor a polgárokat megszabadították a vagyonuktól, meg az egzisztenciáiktól, akkor amelyik nem tudta elhagyni az országot elvitték Recskre, meg a Hortobágyra átnevelni.

Furcsa egy képi asszociációja van. Ma csak azokat kívánják a törvény betűje szerint felelősségre vonni, akik a talicska nyelét fogdosták. Valahogy a hasonlóság csak annyi ebben a lehetséges történetben mint ha Csicsolinát hasonlítaná szent Magdolna életéhez.

Kedves baloldali abramovics! Ha nem tudná 1991-ben volt ez itt divat Iván В конце праздника! Azóta még az sem divat До свидания. Szóval, hogy ki itt a barom, azt nem kell senkinek bemutatni, mert látszik az a megszólalás magas színtű magvas gondolatokon. Az „”Orbán nyuszi most Magyarország miniszter elnöke lesz feltételezhetően kétharmados többséggel megválasztva. Ezt a leendő miniszterelnököt kívánja Ön az első lámpaoszlopra fellógatni. Csak halkan ajánlóm a nagyvarázsló szlogenjét, hogy akinek nem teszik, annak el lehet menni, sőt tovább megyek Önnek meg ajánlatos is lesz. a kQrva országa a szocialista vezetőknek van, mint ahogy azt jellemezte a miniszterelnökük.

Lengyelországban a helyi iker tőrpék még élő tagját választják meg nagy valószínűséggel a testvére helyére.

Ha Ön arra vár, hogy a helyi iker törpe másának nevezett Orbánt felkössék, csak szólok, hogy az lehet Önnek sok idő, és lehet hogy jobban jár ha Putyin elvtárs demokráciájában keresi a boldogulást.

A feudalizmus 2010. április 25-én elkezdődik Magyarországon. Sajnálom, hogy ez Önnek olyan lelki trachoma, hogy valószínű pszichiátria lesz a vége.

Az Úr legyen Önnel irgalmas!

„Minden ember macska nem lehet” szól az ismert mesehős kedvenc dala, és most az is igaz, hogy minden ember vesztes, se lehet, és most új lóra tettek a derbin, és a futam még csak most kezdődik.

Az MSZP reménysége nem rég még azt nyilatkozta a szép életű Lendvaival túl kiabálva egymást, hogy a demokrácia védelmében mindenkivel, és minden eszközzel készek harcolni, összefogni. Akkor hát készüljenek fel, mert a mindenkivel ideje eljön 2010. április 25-én. Én sokkal inkább annak drukkolnák, hogy a Fidesz, az valóban az általa kijelölt úton járjon, mert azaz út mindenkinek hozhat egy szebb jövőt ugye kedves balosok, és túlságosan jobbosok. Ez a cikk felvázolta a demokrácia újraértelmezését. Ebben a helyzetben a parlament kényszerül a feladatát munkával betölteni, és nem lesz idő árkokat ásni a másik fél padsorai között.

Azt senki nem vitatja, hogy a polgári körökből érkezett a jobbikba a keményen karrierista Vona Gábor. Azt sem lehet vitatni, hogy a jobbik szélsőséges arcát addig senki sem látta, még a „hazudtunk reggel, meg este meg mindenkor” az utcára nem szólította a normális embereket. Az utca a tüntetés vonzotta a futball pályák ismert randalírozóit is, akik alig várták, hogy lehessen balhézni. Ez a közeg volt leginkább alkalmas a jobbik immáron már keményen hatalomért küzdő új Vonával erősített szárnyának. Miután a Fidesz a parlament falai között akarta tartani a politizálás feltételeit, így nem álltak élére a kemény magú tiltakozóknak. Ennek lett a tényleges következménye, hogy a jobbik a saját oldalán álló középpártot gyávasággal, meg hazafiatlansággal kezdték el vádolni. A helyzet önként adta magát a kormánynak, hogy különböző megszervezett (Titkos szolgálat) akciókkal megerősítsék a Gyurcsányi hatalmat. És miközben a szocialisták folyamatosan veszítették a népszerűségüket, és az Európai képviselő választás is még jobban magerősítette azt a félelmet, hogy a Fidesz az a következő választáson akár kétharmaddal is győzhet, ennek lehetséges ellensúlyozása a jobbik volt a MSZP számára az egyetlen ellensúly. Miután azt remélték, hogy a Fidesztől viszi el a választókat, így célszerű volt a jobbik titkos támogatása, mint ahogy azt bizonyítja a Táncsics Alapítványos 60 millió HUF. A választások kampányainak közepette már rájöttek, hogy rossz lóra tettek, mert éppen a baloldalról vitte el a sok elkeseredett kelet magyarországi településeken lakó választókat, akik korábban a szocialisták fellegvárainak számítottak. De a szellem már akkor kinn volt a palackból, és most ki tudja, hogy milyen áron lehet azt majd visszaparancsolni. És megy a felelősség tologatása, miközben a választás első fordulója tökéletesen megerősíti ezt a verziót. Ez is csak arra bizonyíték, hogy a szocialista vezetők sohasem játszanak nyílt kártyákkal, de azt gondolom, hogy akik még mindég védik ezeknek a nem éppen uraknak a becsületét, azok már egyértelműen érintettek.

Uraim a demokratákat nem kell védeni. Csak azok szorulnak védelemre, akiknek ellenségei vannak. Ellenségeket meg azok szereznek, akik arról híresek, hogy hazudtak reggel, meg este meg mindenkor a kqrva országuk népnek, miközben a hatalmat azt semmi másra nem használták csak a talicskák szapora üzemeltetésére. A Horn a pufajkást nem kellet védeni, pedig az is államfő volt, milyen furcsa, hogy közben változott az ízlés, vagy lehet, hogy más most a morál a többség felfogásában?

Hát nem könnyű a szegény utolsó Mohikánoknak, akik most kétségbe eseten védik a mentelmi jogukat demokrácia köntösbe öltöztetve. Mondja meg, hogy mi lesz az azonnali adócsökkentéssel, meg a be nem vezetett új PTK-val.

Hát először is az új PTK még nincs kész. Tessék ezt tudomásul venni, hogy azt a többség, a magyar jobboldal nem fogadta el, mert a parlamentben még igazságtalanul kisebbségben volt. De mára, helyére kerültek a dolgok, és helyére kerül a család is szemben a neoliberális normálisnak nem mondható álláspontokkal. Újra a házasság lesz a nemzet legkisebb pillére, és nem lesz azonos rangú, jogú állampolgár a nemiségével terméketlen beteg ember. Újra divatba jön a házasság, a házasságon belüli gyermekvállalás, és nem lesz nyerő még a szingliség sem. Micsodacsapás a demokráciára. A hálószobák titka az meg legyen csak normális emberi kapcsolat, és ne ellenkezőleg.

2006. szeptember 17-e óta a jobboldali párt szimpatizánsok többségbe voltak a kormányt megválasztó emberek számánál.

-Az ígéreteket számon lehet kérni, ha már azok teljesíthetők lesznek. De még kormány sincs, nehogy teljesíthetőség.

- nekem nem normális a homoszexuális ember, mert a normális az heterogén.

- a bele magyarázás az nem szép szokás, mert hogy pontosan tudja mire írtam a nem normálist.

- velem nem kell egyetérteni, de hogy azokból van több, aki velem ért egyet, abban teljesen biztos lehet.

-A neoliberalizmussal sokan a világban nem értenek egyet, mint ahogy én sem, és nem igazán találok közöttük olyat akit én személy szerint példaképemnek tudnák tartani, no ha ez nem azt jelenti, hogy ezek az emberek csak rosszat cselekednek az emberiség számára.

Tárgyalni lehet, sőt kell, de egyezkedni a normálistól eltérően nem muszáj, sőt lehet egy nemzettel szemben bűnnek is felfogni.

- a dolgok a többség szerint most helyre kerülnek, mert a nép szavazott, és felhatalmazást adott a jobboldali pártnak, nem kicsit, hanem nagyot.

- _ az nézőpontom az most úgy tűnik, hogy a többség nézőpontja, de már itt is vannak akik részben elismerik azt, hogy én nem egy sarlatán gondolkodó vagyok.

- Éljenek a mások, és élesszék fel újra a tisztességes baloldali szociáldemokráciát. Mondom éljenek a mások, de ne éljen a másság.

- Az egy pártrendszernek nem vagyok híve, de van helyzet, amikor ez elkerülhetetlen. Most van itt a helyzet, mert új alapokra kell helyezni Magyarország sorsát végre 20 év után.

- -Vannak mások is, de a legfontosabb, hogy Ők is magyarok, és a következő kormány az meg a magyarok kormánya lesz.

- Vele!

- -------------------------------------------------------------------------------

Hihetetlen, hogy milyen bölcseleteket tud ez az ember még fél lábon is mondani az ő híveinek. Hogy az mondja, hogy a kudarc az egész magyar baloldal kudarca.

Nos Kedves jó nagy varázsló, ez az Ön kudarca, amit sajnos most az egész magyar baloldal egyenlít ki, mint a vesztesek adósságát.

Soha mióta visszatért a demokrácia Magyarországra, ilyen szégyelletésen nem szerepelt a baloldal parlamenti választásokon. Ez az Ön bűne, mint ahogy az is hogy most darabokra hullik a szocialista párt. Az elkövetkező idő másról sem szól, hogy a tizedére csökkent állásokat ki töltse be, mert mindenki meg van győződve róla, hogy Ő egy jó szoci volt, és őt megilleti, hogy továbbra is a gondtalanok életét élje. Lesznek sokan a káderek közül, akiknek vissza kell térnie a munkaerő piacra, és megízlelik a munkanélküliséget, meg a szükséget. Persze ez nem vonatkozik Önre, aki már jóval korábban ki staffirozta magát a nép vagyonából.

A baloldal megújul, az szinte biztos, de az is biztos, hogy ehhez a megújuláshoz már nem Önt a hiteltelen volt miniszterelnököt kérik fel karmesternek. Az Ön csillaga leáldozott. Önnek sikerült mindent jól el Qurni itt a baloldalon, de nem csak a baloldalon, hanem Magyarországon. Lehet nyugdíjba menni, meg új feleséget keresni, mert hogy így 50 felé ki jár az egy ilyen „macsó férfinak”. A történelem feljegyezte a nevét Őszödön, és e beszéden keresztül, meg az utána következő agónián keresztül nem felejtik el soha Önt a nagy hazudozott. Most jön az, hogy akinek nem tetszik, annak el lehet húznia pi..ba ebből a kQurva országból.

Őszintén szólva, nem értem, hogy ha egy cikket átvesznek valamely nemzetközi sajtóból, hogy miért nem teljes terjedelmében teszik azt közzé, és miért szerkesztik át az egyes mondatokat (erősen egy irányba utalva a zárójelbe tett értelmezésekkel, utalásokkal) amely szerkesztésekkel, vagy mondhatnám fordítási hibákkal (Automatikus gépi fordítás) egy irányban emelnek ki negatív értelmezéseket.

A szerző kétségtelen, hogy Európa jobbra tolódását igyekszik bemutatni az utóbbi időben bekövetkezett választási eredményeken keresztül. Az is kétségtelen, hogy az európai nép pártok közé sorolt Fideszt megvádolja azzal, hogy a zsidó nagytőke ellenni kampányolással arat nagy győzelmet a választásokon, de azt kiemeli, hogy a nyíltan szidó ellenes a jobbik, aki ezt fel is vállalja. Tehát nem szerencsés egy mondaton belül kezelni a két jelenséget, mert az egyik a nagyarányú globalizációt tartja elsősorban a gazdasági válság kirobbanásának legfőbb okául, még a másik ezt nyíltan a zsidó kisebbségek mértéktelen gazdasági, pénzügyi hatalmi törekvéseinek tudja be.

Az meg hogy a Fideszből eltávolított Molnár Oszkár kommunikációját a Fidesz párt állásfoglalásaként tálalja a szerző, az meg Őt minősíti, miután illet volna neki tájékozódni, hogy az illetőnek semmi köze nincs a megvádolt párthoz.

Az azonban teljesen bizonyos, hogy a szerző a növekvő rasszizmusra akarta felhívnia figyelmet Európában az éppen kapóra jövő magyar választási eredményeken keresztül. De az is kétségtelen, hogy lévén a szerző a neoliberalizmus híve,(Más korábbi írásaiból következtetve) az írás annak veszélyét vetíti előre, hogy most hirtelenjében több országban is az úgynevezett nemzeti nép pártok kerülnek főlénybe, és az semmiképp nem jó a neoliberalizmus érdekeinek.

Polgártársak!

Az orosz megszállás és a kommunista diktatúra negyven évvel ezelőtt történt bevezetése óta a magyar nemzetnek egyszer nyílt alkalma, csak egyszer volt elegendő bátorsága és ereje ahhoz, hogy megkísérelje elérni a már 1848-ban kitűzött céljait, a nemzeti függetlenséget és a politikai szabadságot. Céljaink máig nem változtak, ma sem engedünk a 48-ból, így nem engedünk 56-ból sem.

Azok a fiatalok, akik ma az európai polgári demokrácia megvalósításáért küzdenek, két okból hajtanak fejet a kommunista Nagy Imre és társai előtt.

Mi azokat az államférfiakat tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával, akik, hogy ezt megtehessék, képesek voltak leszámolni a szent kommunista tabukkal, azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával. Ők azok az államférfiak számunkra, akik az akasztófa árnyékában sem vállalták, hogy a társadalmat megtizedelő gyilkosokkal egy sorba álljanak, akik életük árán sem tagadták meg azt a nemzetet, amely elfogadta őket, és bizalmát beléjük helyezte. Mi az ő sorsukból tanultuk meg, hogy a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlenek.

Jól tudjuk, a forradalom és a megtorlások áldozatainak többsége korunkbeli, magunkfajta fiatal volt. De nem pusztán ezért érezzük magunkénak a hatodik koporsót. Mind a mai napig 1956 volt az utolsó esély arra, hogy nemzetünk a nyugati fejlődés útjára lépve gazdasági jólétet teremtsen.

A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerítenek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni.

Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk - mai fiataloktól - a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik.

Barátaim!

Mi, fiatalok, sok mindent nem értünk, ami talán természetes az idősebb generációk számára. Mi értetlenül állunk az előtt, hogy a forradalmat, és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói. Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket, a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy - mintegy szerencsehozó talizmánként - megérinthessék ezeket a koporsókat. Mi úgy véljük, nem tartozunk hálával azért, hogy harmincegy év után eltemethetjük halottainkat, nem jár nekik köszönet azért, mert ma már működhetnek politikai szervezeteink.

A magyar politikai vezetésnek nem érdeme, hogy a demokráciát és szabad választásokat követelőkkel szemben - bár fegyvereik súlyánál fogva megtehetné - nem lép fel a Pol Potéhoz, Jaruzelskiéhez, Li Pengéhez vagy Rákosiékhoz hasonló módszerekkel.

Polgártársak!

Ma, harminchárom évvel a magyar forradalom és harmincegy évvel az utolsó felelős magyar miniszterelnök kivégzése után esélyünk van arra, hogy békés úton érjük el mindazt, amit az ´56-os forradalmárok véres harcokban, ha csak néhány napra is, de megszereztek a nemzet számára. Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának, ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak. Ha nem tévesztjük szem elől ´56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről. Ha van bennünk elég mersz, hogy mindezt akarjuk, akkor, de csak akkor, beteljesíthetjük forradalmunk akaratát. Senki sem hiheti, hogy a pártállam magától fog megváltozni.

Emlékezzetek: 1956. október 6-án, Rajk László temetésének napján a párt napilapja, a Szabad Nép öles betűkkel hirdette címlapján: Soha többé! Csak három hét telt el, és a kommunista párt ÁVH-s keretlegényeivel békés, fegyvertelen tüntetők közé lövetett. Két év sem telt el, és az MSZMP Rajkéhoz Hasonló koncepciós perekben ítéltette halálra ártatlanok százait, köztük saját elvtársait. Mi nem érjük be a kommunista politikusok semmire sem kötelező ígéretével, nekünk azt kell elérnünk, hogy az uralkodó párt, ha akar, se tudjon erőszakot alkalmazni ellenünk. Csak ezen a módon kerülhetjük el az újabb koporsókat, a maihoz hasonló, megkésett temetéseket.

Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József a magyar függetlenségért és szabadságért adták életüket. Azok a magyar fiatalok, akik előtt ezek az eszmék még ma is sérthetetlenek: meghajtják fejüket emléketek előtt.

Nyugodjatok békében!

marimama] [2010.ápr.23. 17:57]

Valahol korábban Ön engem gyilkosnak nevezett, mert részt vettem 1956-ban a harcokban, és gyávának nevezett, mert sebesülten jó darabig bujkálva a novemberi hidegben vártam az alkalmas pillanatot hogy elszökjek az országból. Én mindezek alapján gyilkos, meg egyben gyáva is vagyok. Még azok akik nem bírtak elszökni azok mártír halált haltak, és Ön szerint kommunisták voltak. Az én emlékeim szerint meg 1956-ban a harmadik Nagy Imre kormány egy több párti koalíciós kormány volt, és az alapját az európai szociáldemokrácia adta, nem a kommunista párt. Mi nem a kommunizmusért harcoltunk, hanem a szabadságért a pluralizmusért, az emberi jogokért, mert hogy annak hiába voltunk az időben. De leke legyen rajta mikor így vádol engem. De csak azért mert Ön kommunista létére a jobboldali győzelem után elbocsátották, azért itt több tíz oldalon átkozta ki a jobboldal vezetőjét Orbán Viktort. Hol van ebben a magatartásban az emberi egyensúly. Elárulom sehol. Ön egy önző mindenkit lenéző Istentelen perszóna, aki úgy gondolja, hogy mindent megtehet a kommunista mivoltánál fogva. Nyugodjon le, nem jön el a világ vége.

Választás után

Köszönjük Géczy Főtanácsadó Úr!

Köszönjük szocialista párt!

Az Önök kétségtelen hű szolgai készsége is kellet ahhoz, hogy ma Magyarországon egy 68%-os győzelmet magának tudó jobboldalon politizáló rendszerváltó párt alakíthat kormányt, és terjeszthet be kétharmados törvényeket a parlamentben.

-Köszönjük ez Önök nélkül, nem történhetett meg, külön köszönjük annak a személynek, akinek Ön külön ki tér arra a nagyszerű mivoltára, amivel végképp megalapozta a Magyar Szocialista Párt egyszer és mindenkórra való megsemmisüléséhez vezető utat.

-Külön köszönjük azt a tényt, hogy ma minden ötödik gyerek éhezik, hogy ma több a szegény ember ma Magyarországon, mint bármikor korábban, bele értve a háború nehéz éveit is.

-Köszönjük hogy áldásos tevékenységüknek köszönhetően Magyarország adós besorolásának abszolút értelemben vett minősített besorolása egyszerre volt említve Ukrajnával, Belorussziával.

-Köszönjük, hogy Magyarország újra IMF adós lehet, és annak záloga a magyarállam tulajdonképp minden vagyona. (Ha már nem tudták felvásárolni kilóra, akkor most megszerzik bizonyos tőke csoportok hitelezőként)

-Köszönjük, hogy ma Magyarország mintegy 150 milliárd USD bruttó adósság állományt hagytak az Önöket követő kormányra, meg a magyar lakosságra.

-Köszönjük, hogy szociális érzékenységgel szolgálták a magyar népet, és sikereik záloga a több mint egymillió munkanélküli, a reménytelen, és létminimum alatt élő ember.

-Köszönjük, hogy ma Magyarország újra a hárommillió koldus országa lehetünk.

-Köszönjük abszolút értelemben Balatonőszödöt, a rendőr sorfalakat, a gumi lövedékeket, az összevert, ártatlan tiltakozó emberek nevében.

-Köszönjük a talicskás embereket, a megrendíthetetlen tisztességet, a demokrácia tökélyét, a példátlan haza szeretetet, és a száguldó pumákat, és a hitélet romjait, a magyar meggyötört reményt veszett emberek sokaságát, a kilakoltatásokat, a bankok 264% teljes hitel mutatóját-ját.

-Köszönjük az emberi jogot területén elért eredményeket, a másság törvény előtti legalizálását, a támogatott beteg emberek felvonulásait, a megbotránkoztató emberviselkedés bemutatását a gyermekeink számára.

-Külön köszönjük a multinacionális cégek magyarországi előre törését, ezzel párhuzamosan a magyar mezőgazdaság versenyképességének a tönkretételét, a vidék teljes leszakadásának elősegítését.

-Köszönjük, „hogy jobban élünk, mint az albánok, meg azok gebévé sorvadt szamara.

-Köszönjük a sok hazugságot, a politikai lövészárkokat, és a mérhetetlen bizalomvesztést, és a lelki, fizikai romok sokaságát a magyar élettérben.

-És végül de nem utolsó sorban köszönjük, hogy ma Magyarországról szólnak a világ Híradásai, egyrészt a jobboldali példátlan győzelemről, másrész a jobbik szélsőséges fasiszta törekvéseinek a parlamentbe emelést, és nem kevés félelem keltő jövőképét.

-Köszönjük Kedves MSZP vezetés úgy sommázva az nyolc évet a kétszeres áron megszült autópályákat, a sok támogatást a klientúrának, az offshort cégeket, meg az szívhez szóló üzeneteket, miszerint akinek nem tetszik, annak el lehet menni.

-Köszönjük Magyarország miniszterelnökének, hogy öt évig derék módon szolgálta a KQ..A országának népét, hogy nem kormányzott, hanem gyarapította az el Q..uk országlás történelmi mélységét. Magyarország nemzetközi figyelmének a középpontba állítását. Köszönjük az Ő által általános magyarországi képviseletre megbízott offshort cégképviselőnek a kiváló stróman teljesítményét, amellyel megkurtította a magyar emberek életét, és elmélyítette a válságot a magyar nemzet számára.

- És végük köszönjük a Magyar Nemzetnek azt a végtelen türelmet, amit a sok balek és tehetségetlen hatalmat gyakorló emberekkel szemben tanúsítottak, és nem robbantottak ki polgárháborút, és kivárták a demokratikus választásokat, és választással állították át Magyarország politikai, és gazdasági vezetésének a demokráciának megfelelő voltát.

Köszönjük mindenkinek, aki ebben segítséget nyújtott a jobboldalnak, de leginkább is a baloldalon felelősen gondolkodó választó embereknek, és kívánjuk neki, hogy legyen erejük eltakarítani a tisztességtelen vezetőket a szociáldemokrácia útjából, és újalapokon megszervezni a baloldali értékeket olyan mértékig, hogy az megint újra alternatíva legyen a választoknak a kormányzás jogának eldöntésnél.

Hogy e cél teljesüljön, minden lehetséges módon kérem a teremtőt, hogy segítse a Magyarországot, a nemzetem, a népem melyből származok.



A kígyó sajátos tulajdonsága, hogy ameddig az égen van a nap, addig vonaglik, nem szál ki belőle az élet utolsó morzsája.

Ez az ember visszakészül a pártban és a hatalomban. De reméljük, hogy jó és oktató példa volt a választás eredménye, és nem kell újabb és újabb kudarc ahhoz, hogy a baloldalon gondolkodók lássák a morál színvonalát, mit ez az ember kétségtelenül képvisel a maga elévülhetetlen érdemeivel.

„Szociális kiadások emelése..! Csak nem gondolja valaki is komolyan, hogy egy jobboldali kormánynak legfőbb gondja a nehéz sorsú emberek helyzetének javítása.”

Miután a nehéz sorsú emberek száma ma a több Magyarországon, igen ezt gondolja., meg azt gondolja, hogy a hiénákat kiűzi az akolból.

Ma a nemzetgazdaság jelentős részét a külföldi tőkével alapított vállatok hozzák. A gyereket nem öntik ki a mosdóvízzel, de azért arra ügyelni fognak, hogy ne legyen Magyarország egyetlen mohó befektető gyarmata sem, hanem legyen az a Magyaroké.

Küklopszok nagy emberek voltak, még is építették a legendás Görög birodalmat , a legenda szerint ők emelték a Tirünsz és Mükéné városok falait.

A nagyság az egy állapot, és miután önként is vele szemben fegyelmez, legritkábban kell élnie a nagyságból fakadó erejével.

De az sajnos bejött neki, hogy a következő parlamentbe legyen egy olyan politikai erő, aki az első frontális ütközésnél a parlamentnek vezeti a vérgőzös híveit. A bosszú az működni fog, és a nagyvarázslónak már ez is egy kielégülés a vesztességeiért.



Azt mondja a nem éppen harmatkorú szociológus, hogy rossz volt a MSZP választási szlogenje.

Hogy nem volt átütő ereje a demokrácia védelme segély kiáltásoknak, de ezt már mindenképp látni kellet volna, az első forduló után.

Az eszébe sem jut, hogy szlogenül választott szó a szószorros értelmében hiteltelennek bizonyult a nyolcéviig kormányon lévő pártnak. Hiteletlennek bizonyult a tényleges teljesítmények alapján.

Az átlag ember mindég a saját sorsának alakulásból indul ki. A saját sorsa meg azzal hasonult, amit az ellenfél használt szlogenül, vagyis rosszabbul élünk, mint nyolc évnek előtte. Tehát ez volt a baj, és nem , az hogy hibát hibára halmoztak. Hogy a kormányzás technikájában bevezették, a hazudtuk este, hazudtunk reggel, meg mindenkor. Nem az volt a baj, hogy nem tettünk semmit ebben a Qrva országban. Nem az volt a baj, hogy amikor rajta kaptak a hazudozáson, nem álltunk fel, és vállaltuk a nép ítéletét. A baj az volt hogy rossz szlogent használtunk. Az eredmény az meg megmutatta, hogy baj van a szocialista párttal. Megmutatta a hiányosságokat, meg felszínre hozta az egyébként mindég jelen lévő belső feszültségeket. A fiatalság robbantani készül. Nyíltan kimondja, hogy a MSZP parlamenti új képviselői nem képesek a jövő lehetséges alternatíváit követni a baloldali valós politizálásnak megfelelően. A pártot maguknak tulajdonító régi posztkommunisták, meg úgy gondolják, hogy a mindenkori pártban előjogaik vannak, és arról nem kívánnak lemondani.

Vannak a fiatalok, akik végleg hátat kívánnak fordítani az MSZMP múltnak, és teljesen újalapokon, új névvel kívánják folytatni a baloldali politizálást, mint ahogy meg kívánják tagadni a kommunista múltat. Ők egy valódi európai hagyományokra támaszkodó szociáldemokrata pártban gondolkodnak, és annak ideológiai, valamint társadalompolitikai hagyományait kívánják a jövő ifjú szocialistáinak felkínálni, mint egy nagytömegeket magába foglaló gyűjtő pátban, amely párt érzékenysége nem a tőkekoncentráció irányába, hanem sokkal inkább a szociális szférában nyújt segédkezet a mai ember számára.

Azután ott van a nagyvarázsló, aki újra aktivizálni kívánja magát és dolgozik a múlt átmentésén, az MSZP újra favorizálásán, a trükkök újabb verzióján, és abban hisz, hogy a baloldal majd újra hitelt ad neki azok után, hogy most legfőképp az Ő és strómanja által alkotott politika, és a politizálásuk következtében kialakult sikertelen gazdaság bukott soha nem látott mélységbe, a magyar közéletbe.

Nyilván a posztkommunisták jelentős része be fog sorakozni mögé, mert leginkább itt látják a túlélés lehetőségét a jelenlegi verségből.

Azután ott van még a Szili csapat, akik ugyan a konzervatív szocialisták közé taroznak, de szembe fordulnak a gyurcsányi politikai etűdökkel, vagy mondhatnám úgy is, hogy morállal.

Hát ennyi a legfőbb erővonal most a széthullni készülő magyar baloldalon. Hogy melyik csoport lesz az erősebb, azt ma még nem lehet pontosan látni. Azonban a belső harcok eddigi tapasztalataiból a posztkommunisták nem engednek a 48-ból, tehát mindenképp szakadni látszik az eddig is, csak is, meglévő hatalom birtokában, összezáró pártban. Ez a helyzet nyíltan az SZDSZ sorsát vetíti előre. A fiatalok kiválnak, és elszakad a lehetséges új baloldal a parlamentben frakciót alakító, posztkommunistákat magába foglaló régi szocialista pártól. Ha együtt marad a csapat, akkor az lesz a vége a pártnak, mert a fiatalok is hiteltelené válnak a szolidaritás miatt. Ha szétválnak, hosszabb időt is igénybe vehet az újra építkezés, de ez a folyamat talpra állíthatja előbb, utóbb a baloldali politizálást, meg maga mögé állíthatja az egyébként becsületes baloldalon gondolkodó állampolgárokat.

„Ez a kérdés vállaszatok!”

Az egy hiú remény, hogy ezt a vereséget úgy át lehet vinni a jövő számára, hogy itt ne hulljanak fejek, és ne alapjaiban rengjen meg a szocialista párt.

Alternatívák az én felfogásomban a következőképpen zajlanak le.

A választás során alkalmazott a demokrácia utolsó végvára szlogen hiteletlennek bizonyult.

Az átlag ember mindég a saját sorsának alakulásból indul ki. A saját sorsa meg azzal hasonult, amit az ellenfél használt szlogenül, vagyis rosszabbul élünk, mint nyolc évnek előtte. Tehát ez volt a baj, és nem az, hogy hibát hibára halmoztak. Hogy a kormányzás technikájában bevezették, a hazudtuk este, hazudtunk reggel, meg mindenkor. Nem az volt a baj, hogy nem tettünk semmit ebben a Qrva országban. Nem az volt a baj, hogy amikor rajta kaptak a hazudozáson, nem álltunk fel, és vállaltuk a nép ítéletét. A baj az volt hogy rossz szlogent használtunk. Az eredmény az meg megmutatta, hogy baj van a szocialista párttal. Megmutatta a hiányosságokat, meg felszínre hozta az egyébként mindég jelen lévő belső feszültségeket. A fiatalság robbantani készül. Nyíltan kimondja, hogy a MSZP parlamenti új képviselői nem képesek a jövő lehetséges alternatíváit követni a baloldali valós politizálásnak megfelelően. A pártot maguknak tulajdonító régi posztkommunisták, meg úgy gondolják, hogy a mindenkori pártban előjogaik vannak, és arról nem kívánnak lemondani.

Vannak a fiatalok, akik végleg hátat kívánnak fordítani az MSZMP múltnak, és teljesen újalapokon, új névvel kívánják folytatni a baloldali politizálást, mint ahogy meg kívánják tagadni a kommunista múltat. Ők egy valódi európai hagyományokra támaszkodó szociáldemokrata pártban gondolkodnak, és annak ideológiai, valamint társadalompolitikai hagyományait kívánják a jövő ifjú szocialistáinak felkínálni, mint egy nagytömegeket magába foglaló gyűjtő pátban, amely párt érzékenysége nem a tőkekoncentráció irányába, hanem sokkal inkább a szociális szférában nyújt segédkezet a mai ember számára.

Azután ott van a nagyvarázsló, aki újra aktivizálni kívánja magát és dolgozik a múlt átmentésén, az MSZP újra favorizálásán, a trükkök újabb verzióján, és abban hisz, hogy a baloldal majd újra hitelt ad neki azok után, hogy most legfőképp az Ő és strómanja által alkotott politika, és a politizálásuk következtében kialakult sikertelen gazdaság bukott soha nem látott mélységbe, a magyar közéletbe.

Nyilván a posztkommunisták jelentős része be fog sorakozni mögé, mert leginkább itt látják a túlélés lehetőségét a jelenlegi verségből.

Azután ott van még a Szili csapat, akik ugyan a konzervatív szocialisták közé taroznak, de szembe fordulnak a gyurcsányi politikai etűdökkel, vagy mondhatnám úgy is, hogy morállal.

Hát ennyi a legfőbb erővonal most a széthullni készülő magyar baloldalon. Hogy melyik csoport lesz az erősebb, azt ma még nem lehet pontosan látni. Azonban a belső harcok eddigi tapasztalataiból a posztkommunisták nem engednek a 48-ból, tehát mindenképp szakadni látszik az eddig is, csak is, meglévő hatalom birtokában, összezáró pártban. Ez a helyzet nyíltan az SZDSZ sorsát vetíti előre. A fiatalok kiválnak, és elszakad a lehetséges új baloldal a parlamentben frakciót alakító, posztkommunistákat magába foglaló régi szocialista pártól. Ha együtt marad a csapat, akkor az lesz a vége a pártnak, mert a fiatalok is hiteltelené válnak a szolidaritás miatt. Ha szétválnak, hosszabb időt is igénybe vehet az újra építkezés, de ez a folyamat talpra állíthatja előbb, utóbb a baloldali politizálást, meg maga mögé állíthatja az egyébként becsületes baloldalon gondolkodó állampolgárokat.

„Ez a kérdés vállaszatok!”

Nos a bejegyzésben az a fontos, hogy az Orbán a neki készített beszédben nem helyesen használta az egyébként művi úton készített latin mondást.

Azt már nem is akarom mondani, hogy Orbán már nem tanulhatott latint, tehát kvázi nem volt semmilyen veszély érzete a kimondott latin kifejezésbe, mert nem tudhatta, hogy ez így nem helyes.

De azért az, figyelemre méltó, hogy az ellentábor az ezt szűrte le a mondandójából a leendő új miniszterelnöknek. Pedig hát mondott még jó néhány stratégiailag fontos célirányt arra vonatkozóan, hogy mire is készül a következő kormány

Megint a szőrszálhasogatás a szálkakeresés, az élve boncolás. Ez a baj a baloldaliak vezető bloggereivel, hogy nem azt keresik a jövőt meghatározó célokban, hogy esetleg mi az, mi jó társdalomnak, hanem azt hogy mivel lehet belerúgni az ellenfélben.

El kell Önöket keserítenem, hogy a jövőt illetően az történik ebben az országban amit a jobboldalon politizáló Fidesz jónak ítél meg az egész Magyarnemzet érdekében, és ezt a jót pedig leginkább azaz ember fogja céltudatosan irányítani, akit most megint a szájukra kaptak, És mind ezt azzal a tudással, amit a Teremtő adott neki.

Egyébként, mit kellet, volna neki mondani, hogy holnaptól a tej 2 Ft-l kevesebbe kerül. Most a változásokhoz szükséges törvények, azok a demokrácia útján, és szabályai szerint a parlamentben, s a civil társadalomban, érdemi vitákban dőlnek el, és nem politikai pojácák havonta változó reform elképzelései hiúsulnak MEG AZOK ÉLETKÉPTELENSÉGE MIATT.



Gyurcsányról szólva ismert mondásokkal:

a hazugsággal szerzett jószág, hazugsággal vész el" (Könnyű volt neki az Apró családban meggazdagodni)

Mi a hazugság végre is? Igazság, mely álarcot hord. - Lord Gordon Byron

Dionüszosszal szólva, az igazságról: az igazság megtagadása egyenlő a megsemmisüléssel, mert az igazság létező valóság. Ha pedig az igazság valóság, akkor az igazság elutasítása nem más, mint a valóság tagadása. A létező valóságból, pedig nem maradhat ki az isten, mert ami nem létezik, az nincsen.

Higgy azoknak, akik keresik az igazságot. Kételkedj azoknak, akik megtalálták. – Andre Gide 

Az igazság a jellemben van. Krisztus nem egyszerűen csak az igazságot mondta, Ő volt az igazság maga, a maga teljességében, mert az igazság nem a szavaké, hanem az életé és a lété. - Robertson 



„Mindez a leendő miniszterelnököt - annak érdekében, hogy egy erős, cselekvőképes állam benyomását keltse - olyan alkotmánymódosításokra csábíthatja, amelyek egy autoriter vonásokkal rendelkező rendszer irányába vezetnek. Az "intelligens, vérbeli politikus" Orbán Viktor tudatában lesz annak, hogy ez nem helyettesítheti a gazdaság szanálását, énje, pedig minden bizonnyal nem engedi, hogy Magyarország páriává váljon az EU-ban. Hogy rendelkezik-e egy államférfi kellékeivel, az hamarosan kiderül, teljhatalma mindenesetre nem enged meg kifogásokat - írta a Der Standard.”

Reméljük ezzel Ő is tisztában, van, és azt is tudja, hogy a hatalom az mindég először lehetőség és csak a kényszerben eszköz. Vajon mennyi lesz a kényszer, és mennyi a lehetőség a jövőben. De hát üres spejznek bolond a gazdasszonya., úgy gondolom kell egy jó adag hátszél, meg nem kevés szerencse is.



Az Isten nem ver bottal, csak a magatok arcára feszített kudarcokkal. Mennyi realitás van abban a pártpolitikai vezetőben, aki komolyan hitte, hogy ő csodákra képes a választások során. Vagy annyira korlátozott, vagy még oly mértékben elszállt. De legyen bármelyik igaz is, csak ront a helyzeten már mint a szocialisták helyzetén, mert a fiatalember az ifjú szocialisták kategóriájában tetszeleg.

Kedves Szelbatyo! Tudtommal Önnek tanulnia kellett oroszt, és próbálja meg itt oroszul helyesen leírni. hogy „Győzedelmeskedjen hát a te akaratod. (legyen meg a Te akaratod)

Orbán Római jogot tanult, és nem teológiára járt.

A világbéke, meg ilyesmi az a kommunisták szlogenje volt, és annyit is ért. A részleteket a széles körben megvitatott és beterjesztett törvények körében fogja látni. Nem kell már programot hirdetni, hisz most a cselekvés ideje következik.

A Magyarnemzet a számomra innen távol a hazámtól mindég nagybetűvel írott szó, és még az is jó, hogy valahogy képes vagyok leírni ennyi év után.

Az ígéreteket várja ki, nincs hova lépnie!

A demokrácia szabályai éppen most érdekesek, amikor a felhatalmazás az el is vihet erről az útról. Ne nézze le a politikai ellenfeleit. Főképp azért, mert Ők sem most jöttek le a falvédőről. A lehetőséget használni akarják és nem elveszíteni.

" [TheRM] [2010.ápr.28. 08:35]

"Ha az enyém pénz kibocsátás és forgalom ellenőrzése, akkor kit érdekel ki írja a törvényeket!"

1790: Mayer Amschel Rothschild nyilatkozza,

Mint ahogy ezt az álltást 1790-ben nyilatkozza a pénz gyártás atyja, így az azóta eltelt idő, többször kikezdte ezt a „jóhiszemű hozzáállást”

Az Önálló államok jó némelyike kiadta kezéből a pénz kibocsátás jogát a bank világnak, vagy is a fentebb leírt család nemzetközi céghálózatának.

De csak lassan ébredeznek az államok kormányai, hogy a pénzcsinálás mohósága folyton pénzügyi válság kritikus vákuumba taszítják a nemzeti devizákat, és ennek ellensúlyozásául egyre inkább beavatkoznak a nemzeti valuták központi irányításába.

Nem értem kristály tisztán a következő idézettettel való megvilágítás célját?

The money must flow!" A pénznek kell szüntelen áramlani! Vagyis csak a működő pénz jó a banknak.

_De az elmúlt évben a magyarbankok a nemzeti bankban tartották a pénzük jelentős részét a vállalati szféra kockázati tényezői miatt, míg a magyar kormány tőke feltöltéssel sietett az IMF hitelből a számukra. A makró gazdaság nem látja a mikró gazdaság ellentmondásait, pedig a hal mindég a fejétől bűzlik. Cash flow tervek, és elszámoltatás a nemzeti banknak is. Nem lehet állam az államban. A függetlenség nem ugyan az, mint egy nemzetek közössége által elismert szuverén állam esetében.

[figyellek] [2010.ápr.28. 09:27]

Globálisan azt kell írnom, hogy jórészt igaz az amit ír, de ugyanakkor azt is meg kell itt említeni, hogy a pénzhez szakértőként nyúló banki menedzsmentek, azok működési céljaikat tekintve egy egész nemzet gazdaságát képesek romba dönteni (Lásd az utolsó amerikai pénzügyi csődöt) a pénzkibocsátási technológiáikkal. A legtöbb állam lassan kezdi látni, hogy a pénz kibocsátás az állami feladat, és nem a banki szféra privilégiuma. Ma az államok függnek a bankoktól, és nem fordítva. Hol ott a nemzet érdeke az állam irányításában kell, hogy tükröződjön, és nem a bankárok mohó pénztárcájának telitettségén. Mind ez mellet nem kellet volna ország világ előtt az ominózus nyilatkozatnak elhangzani, még akkor sem ha a kérdése személy offshort ügye az emberek többségében bizalom vesztő volt. Az Orbán valamihez azért csak érthet, ha húsz évnek utána, hogy politikai pályájának a színterére lépett, és annak ellenére, hogy többször választási vereséget szenvedett, még mindég a toppon van, és képes egy Európában egyedül álló választási győzelemre vinni pártját. Persze Ő is csak egy ember a maga gyarlóságával, és az ebből fakadó lehetséges hibákkal együtt. De most rajta a világ szeme. És a sikeressége nem egy nem rég kinevezett bankár személyén fog múlni, de leginkább is nem ez lesz a mérce az ő nemzetközi megmérettetésre. Az meg hogy a forint lebeg sokkminden dolognak tudható be, de csak is ennek a nyilatkozatnak következményeképp beállítani legalább annyira hamis, mint azt állítani, hogy egy országban a többséget folyamatosan meg lehet vezetni. Jó néhányan vannak ebben az országban akik már képesek különbséget tenni a rossz, a rosszabb, és a legrosszabb között.

"Hadd kibocsátása és ellenőrzése terén a nemzet pénzét, és nem érdekel, aki megírja a törvényeket."

"Ha az enyém pénz kibocsátás és forgalom ellenőrzése, akkor kit érdekel, hogy ki írja a törvényeket!"

Orbán nem kíván offshort lovagokkal együtt kormányozni. Mert azért egy jegybank elnöke mégse azzal járjon élen, hogy Magyarországon szerzett jószágot adó paradicsomba hajtja ki. Erre nincs mentség, csak magyarázkodás.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Én meg azt gondolom, hogy Önnek nincs halvány fingja sem a kormányzás technikájairól. Amióta a világ, világ a kormányok háztáján mindég is volt egy belső használatra kibocsátott anyag, meg egy külső kommunikációra jóváhagyott anyag a laikusnak tartott nép számára. Na már most a Fidesz a laikusoknak kibocsátott anyagokat láthatta, mint ahogy Ön is. A tikosított anyagokban meg rejtőzik a lényeg . azt meg az érvényben lévő törvények szabályozzák. Na már most a törvények erdejében kell egy olyan ösvényt vágni, hogy az átadás-átvétel pillanatában minden a színfalak mögé stóccolt ügy ismerté váljon az átvevő feleknek. És ezt mindez idáig átfogó törvény nem szabályozta. És jó lenne már leszállni a frakció vezető úrról, mert elvégre ő tette a dolgát egyrészt ahogy elvárták tőle, másrészt ahogy a lelki ismerete azt diktálta. Nézzen már szét a saját térfelén is,. köpködni ott kezdtek el igazán a D 208-as ügy kapcsán.

Próbáljon mást ígérni? Ugyan már kérem a „lúdbajnai” ma már egy ügyvezető kormányfő, aki csak végre hajthatja a következő kormány kérését.

A Fidesz éppen a későbbi problémák elkerülése véget kívánja törvénybe foglalni az átadás-átvétel módját. És ha még is kiesik egy eldugott csontváz, nem lehet azt mondani, hogy az meg egy kitaláció. Ennek a Bagázsnak a Grün bácsi kétlyukas fillért nem bízott volna a megőrzésére.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

„Pedig tényleg csak a nagy semmiről, ha igaz, bürokratikus formulákról volt szó, a lényeg állítólag később jön. Választási program nélkül győzni, (tehették, mert bejött), nyilvánosság nélkül kormányozni. Ezt hozta "a szavazófülkék forradalma"?”

Hölgyeim és Uraim! Ha kérhetném maradjanak meg egy minimálisan elvárható intelligencia szinten, még akkor is ha most legszívesebben kieresztenék a hangjukat úgy isten igazából megtűzdelve minden értékes káromkodás ismert jelzővel.

Hogy miért járunk ide , vagy még mindég miért járunk ide, talán azért, hogy itt is történjen valami, mert nélkülünk savanyú lenne itta szőlő, és megunnák a „Vezir” agyba főbe dicséretét, meg az ellenfél le disznózását. Mondhatnám azt is hogy kapálni odamegy az ember ahol a gaz van, vagy ahol elgazosodott a haszon nővény. De az igazság, hogy az ember mikor hazamegy mindég egy kicsit nosztalgiázik. Nosztalgia meg ide a Népszavához hoz.

Most hogy nincs mit tenni, mert elveszt a hat-alom, meg még a fa is teljesen, már is új nótára fakadnak, miképpen számon kérik a kormányzás eredményét, holott még a kormány az Önök strómanjának kezei között van. És megkérdezném, ha az ember meghívja az övéit, beengedi a hívatlan ellenségét is a házába, vagy hogy működik ez most Magyarországon, várjanak már egy kicsit még az Úrnak is hat napra volt szüksége, hogy a világot meg teremtse, nehogy az ő szolgájának. Nyugodjanak le nem vadásznak, és nem is akarnak nagyszájú hősökre, csak a talicskás, meg az elqrtuk embereket fogják kérdezgetni. Aki csak az ÁBC-ben ált sorba, annak meghagyják az ÁBC-t.



„Hálás köszönet Bajnai Gordonnak, és szakértő csapata minden tagjának!!!!!!!! „

Köszönetet mond mind a 21 öngyilkos, meg azok családjai, meg az a néhány száz földönfutó, aki soha nem látja már többé a vagyonát, amit sikerrel elveszett a Hajdu-Bét, a NOVOFARM, a Pannonliver lévén.

Köszönjük ezt a heroikus küzdelmet, amit kifejtettek a talicskák nyelén, meg a megszorításokat, amelyek tovább szaporították a szegények számát Magyarországon. Köszönjük Gyurcsány strómankém!

Ez az ember kell a szocialistáknak! Ez az ember majd megmondja az ellenzékből kétharmados erővé avanzsált jobboldalnak, hogy lári, flári, meg ilyesmi. De leginkább is ő kell ahhoz, hogy végleg szétzilálja a baloldalt, és annak esélye se legyen egy megújulásra.

Lehet nem soká újra énekelni, hogy igen, igen, csak kit fog ez érdekelni? Senkit, a vonat elhagyta az állomást, az idő eljárt.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



[putyputy] [2010.ápr.30. 10:10]

A hit az egy életforma. Mindég van a hívő ember számára egy kapaszkodó a legtragikusabb pillanatban is, és soha nincs egyedül, még a hitetlen olyan, mint a vak ember, soha sem láthassa meg a tiszta önzetlen ember szeretetett önzetlen fórmában. Önből sugárzik a vak ateizmus, és az önteltség. Azt gondolja, hogy lehet Ön az isten, miközben egy sajnálni való önző lélek nélküli ember esendően világtalanul. Az egyház követet el hibákat, mert emberek szolgálták. A pedofélia a természetes élet megtagadásának emberi gyengesége, amit a cölibátus kikényszerít a papokból. Persze azon nem botránkozik meg, amit aberrált homokosok mutatnak be , országnak világnak, vagy amit a legrégibb női, és ma már férfiúi foglakozás űzök végeznek iparszerűen minden szégyen érzet nélkül. Önből a szocializmus kiölte a legelemibb humanitást is. Nemhogy jó indulatú, de szolidaritás sem létezik Önben, Ön egy megátalkodott ateista, annak minden a társadalomra negatív harásaival együtt.

[Billy] [2010.ápr.30. 11:25]

Billy Ön már sem letolni nem kérik fel, sem letolni nem fogják, mert Ön már lent van a világ jobbik feléről örökre ennyi ésszel csúszva. Ilyenek olaj a tűzre!

Mit is cáfolok én, hogy a minimális bér az nem adózik? Személyi jövedelemmel valóban nem, de egyébként általános forgalmi adóval, vagyonnövekedési adóval, önkormányzati adóval, és folyamatosan csökkenő szociális ellátottsággal.

AHOL én élek, más társadalmi politikai ideológián szocializálódott népek élnek, és ebből fakadóan az ő problémáik teljesen más létkérdések körében léteznek, mint ahogy azok megoldása is messze van Magyarország balkáni kultúrában leledző szociális gondolkodásától és élet terétől is.

A kiadások központi csökkentésének szükségszerűségét senki nem vitatja, de az is igaz, hogy amennyiben a talicskákat kivonják a forgalomból, ez a teher, egyelőre ugyan felbecsülhetetlen nagyságrendben, de mindenképp jelentősen csökken.

Gyerek a jó menő menedzserek, és a celebek, bankárok, vállalkozók világában teher, és nincs idő a nemzet pótlására, vagy türelem a karrier hajszolása közben. A szinglik az aberráltak számának növekedése tovább súlyosbítja ezt a helyzetet. Tehát kvázi a szegényebbek érzik úgy (meg a hívők) hogy az életnek akkor van igazán értelme, ha gyermekek születnek, és azok tovább viszik a családot, a nemzetet. És erre kell jó megoldásokat találni, hogy akik a jövő munkaerőit biztosítják, azok ne legyenek lét veszélybe, például így, ma minden ötödik gyermek éhezik Magyarországon.

A megoldás képleteiről egy év múlva lesz időszerű vitatkozni.

Még hogy én nem értem? Én úgy látom, hogy éppen Ön az aki ezt nem érti, hisz a lakosság 60%-a ténylegesen a minimál bérért dolgozik, és nincs is igazán semmilyen más bevételi forrása. Budapest távlatából persze másképp fest a dolog, hisz ott minden bér jellegű kifizetés az 1,5 szeresse az országos vidéki átlagnak.

Azt én is tudom, hogy a vállakózói körből sokan minimálbéren vannak bejelentve, és azután adóznak, még az adócsaláson keresztül, pedig jó módban élnek. De erre a problémakezelésre ott van a vagyonosodási vizsgálat. És ha az nem politikai oldalak döntése lesz, hogy kit mikor vizsgáljanak, vagy legalább is nem próbálják erőből befolyásolni a személyek kijelölését, jó részt belehet majd szedni az eltitkolt jövedelmeket. Az sem kétség, hogy az adók mérséklése az egyenes arányos az adózási morál erősödésével, meg az sem kétséges, hogy amennyiben a magyar kormány pénzügyminiszterre nem adó optimalizálási eljárásnak nevezi a Offshore eljárásokat, akkor javulhat a magyar emberek adózási morálja. És hogy én hablatyolok, ugyan már ne vicceljen, ha majd lehet annyi éves lesz, mint én, és olyan átfogó ismeretekre tesz szert, mint amire nekem volt módom az életem során, és már azt nem is mondom, hogy ha olyan egyetemen szerez közgazdasági diplomát, mind amin én szerezhetem. Akkor, és csak is akkor elmondhatja, hogy valamit már kezd kapizsgálni a dologról, de addig, amíg Ön a dialektikus materialista közgazdasági tudományokon szocializálódott, enyhén szólva is illetlen valakinek a mondandóját így minősíteni.

Továbbra is fenntartom, hogy önnel érdemi vitát folytatni pusztába kiáltott szó. Csak figyelje a jövendő kormány e témában hozott törvényeit:

Olyan emberek véleményét vártam, akik nem gyűlöltéből és érzelemből kommentálnak érveket, hanem a politikai meggyőződésükből. Ön meg ennek a realista gondolkodásnak híjába van, bizonyítván a választások során Bokrosra való felesküvésével, akinek semmilyen reális lehetősége se volt a ma már megsemmisült párt színeiben közelébe se kerülni a hazai politizálásnak..

Szívesen olvasnám a fórumozó társaim közül a meghatározó hangadók tételes cáfolását a nyilatkozó helyzet értékelése, és annak a megoldására közzétett gondolatok tekintetében. Nem tudom mi ki vetni valót találnának benne, de lehet hogy én földhöz ragadt vagyok, és manapság a csillagokban kell élni. Szóval várom a értekezéseiket.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Magyarnak lenni bárhol is a világban mindég könnyfakasztó büszke érzés. És vélem, hogy ezt távol a hazától mindenki jobban érzi, mint otthon, hol semmi fenyegetettség nem övezi magyarságát. Ezt kétségbe vonni csak egy párt vezetői voltak képesek kifejezni 2005-ben, de ma már tudjuk, hogy Ők nem a magyarok érdekeit képviselték, hanem a saját önző hatalmi, és pénzügyi érdekeket minden áron. Lehet újra, egymásra találnak a testvérek a 1920-ban szétszakított, megnyomorított családok anélkül, hogy a fizikai határokat bárki is le kívánná rombolni. Mert a történelmet nem lehet így visszafordítani. De a mieinket be lehet fogadni, szeretettel.

[ShamesMaldune] [2010.ápr.29. 00:04]

Hogy lehet védekezni a gazdasági bűnözés ellen, ha a törvények kuszasága, és kiskapui lehetőséget adnak a kibúvókra, de attól még igaz, hogy a Hajdú-bét fő tulajdonosa az a Wallis volt, és a Wallist meg Bajnai vezetett, mint ahogy a Novofarmot, és Pannon Livert is. És ezek a cégek mind kilettek ürítve a felszámolás előtt.

Bajnaiék üzleti trükkjei

| |A Bajnai Gordon vezérelte Wallis-cégcsoporthoz tartozó Novofarm Rt. felszámolásakor megdöbbentő dolgok derültek ki: több mint |

| |kétezer-ötszáz olyan tételre bukkantak a szakemberek - 1,6 milliárd forint értékben -, amelyek nem szerepeltek a társaság mérlegében. |

| |A Hajdú-Béthez hasonlóan a Novofarm is számos libatenyésztőnek maradt adósa. |

Még mielőtt megkísérelnénk kibontani az igazság minden részletét a Hajdú-Bét történetében, lássunk egy kis ízelítőt egy tipikusan wallisosnak tekinthető vagyonmentő eljárásra, mégpedig a bonyolultnak tűnő áttételeken keresztül a baromfitársaság - vagyis végső soron a Wallis-csoport - tulajdonában álló Novofarm Rt. Cégtörténetéből véve az iskolapéldát.

A Novofarm Rt. a magyar máj-libatermelés 60 százalékát adta 2000-ben. Három és fél milliárd forint volt a forgalma. Nem kereskedő, hanem termelő vállalat volt, még mielőtt a baromfiiparban lezajlott volna egy tulajdonosi szerkezetváltás, aminek következtében a Hajdú-Bétnek az új tulajdonosa a Wallis-csoport lett - mondta egy tavaly ősszel adott interjúban Orosháza alpolgármestere, Molnár Béla, aki az egyik alapítója és vezérigazgatója is volt a társaságnak. "Akkoriban komoly fizetési problémák adódtak, szerződéses viszonyban álltunk, milliárd fölötti összeggel tartoztak év végén. Egy komoly, több hónapos csörte után a nagy hal végül a kis halat bekapta. Megvásárolták a Novofarm Rt.-t, mivel tönkretenni nem tudták, mert az alapanyag-termelésüknek a 60 százalékát adta. Ily módon integrálták a Hajdú-Bét rendszerébe. Ekkor nekem még egy évre alá kellett írnom, hogy továbbviszem a céget. Így lettem hajdú-bétes. Amikor ez véget ért, a Hajdú-Bétnél az a döntés született, hogy a mezőgazdasági területet világítsam át, akkor már, mint vállalkozó. Ez azért volt szükséges, mert ismerték az általam felépített céget és a saját működésüket is, viszont az önköltségek között nagyon jelentős, majdnem kétszeres eltérés mutatkozott bizonyos területeken. A szakmai átvilágítás egy évembe telt, gyakorlatilag hiába végeztem el, a Hajdú-Bét tönkrement" - idézte fel személyes történetét a Wallisszal a fideszes helyi politikus, Molnár Béla.

Az integráció a Hajdú-Bét-csoport rendszerébe a szokásos wallisos módszerrel történt. A Novofarm Rt. Részvényeit a Pannon Liver Kft. vette meg, mégpedig a Hajdú-Béttől. A kontraktust a Gazdasági Versenyhivatal is jóváhagyta. A Hajdú-Bét pedig 2001. április 2-án a Douglas International Inc.-től vette meg a Novofarm Rt. Részvényeinek 96,64 százalékát. A Pannon Liver Kft.-nek viszont a Hajdú-Bét volt a százszázalékos tulajdonosa. Mivel a Hajdú-Bétnek a Wallis-csoport minősített többségi tulajdonosa volt, végeredményben a Pannon Liver Kft.-nél és a Novofarmnál is a Wallis menedzsmentjenek közvetlen irányítása érvényesült Bajnai Gordon operatív vezetésével. Hogy Bajnai szerepének súlya mekkora lehetett, erre pontosabb választ kapunk, ha megnézzük a Wallis-csoport által bekebelezett Novofarm Rt.-t tulajdonló cégek tulajdonosi hátterét.

A kézbesítési megbízott

A Novofarm százszázalékos tulajdonosa tehát a Pannon Liver Kft. lett. A Pannon Liver Kft. Korábban - 2002. június 20. előtt - "B41" Ingatlanfejlesztő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Néven szerepelt, 96 százalékos tulajdonosa a Wallis Ingatlan Zrt. volt 2002. március 5-ig. A maradék négy százalék a Well-Invest 200 Kft. tulajdonában volt 2002. március 8-ig, amely cég a Wallis Rt. Leánycégeként működött.

2002. március 5-től március 8-ig, tehát mindösszesen három napra a cégben 100 százalékos tulajdonjogot szerzett a ciprusi adóparadicsomban a Vitonas Investment Ltd., kézbesítési megbízottja és képviselője Bajnai Gordon volt. Felmerül a kérdés: mi értelme van három napra tulajdonjogot szerezni egy társaságban? A Hajdú-Bét Rt. Tehát a ciprusi Vitonastól 2002. március 8-án vásárolta meg a Novofarm részvényeit. A Hajdú-Bét tulajdonosa ekkor a Wallis Rt. Volt, azonban egy hónapon belül, 2002. április 2-án megjelenik a cégben a Vitonas Ltd., többségi tulajdonjogot szerezve. Vagyis papírforma szerint a rejtélyes Vitonas Ltd. adta el a Pannon Livert a Hajdú-Bétnek, amelynek tulajdonosi körében az eladást követő egy hónapon belül szintén felbukkant a Vitonas Ltd.

A Novofarm Rt. 2002-es mérlege szerint a társaságnak öt leánycége is volt, ezek mind lúdtenyésztő, illetve baromfikeltető cégek voltak gádorosi vagy nagykamrási székhellyel. Valamennyi, a Novofarm tulajdonában, lévő cégben megvalósult tehát a Bajnai irányította wallisos befolyásolás.

A Novofarmnál 2001 tavaszán még egy amerikai társaság, a Douglas International Inc. volt a tulajdonos, amely készíttetett egy vagyoni és jogi átvilágítást a cégről. A vizsgálat eredménye szerint a cég vagyona 72 millió forintot ér, beleértve az ingó és ingatlan vagyont is, a cég által kibocsátott 720 részvény - a vagyonértékelés szerint névértéken - darabonként 100 forintot ér. Ez azért figyelemre méltó, mert a kiváló pénzügyi befektetőként ismert Wallis-tulajdonú Hajdú-Bét ennek a 72 milliót érő cégnek a papírjaiból vásárolt meg 2001. április 2-án - a Wallis Rt. Készfizető kezessége mellett - 698 darabot, vagyis 69,8 millió forint névértékű részvénycsomagot 450 millió forintért, majdnem hétszeres áron. Figyelemre méltó, hogy az adásvételi szerződésben foglaltak ellenére állítólag "csupán" 250 millió forintot fizetett ki a vevő. A Hajdú-Bét 2002 júniusában egymilliárd forint kölcsönnel segítette ki a Novofarmot, jóllehet akkor a cég közvetlen tulajdonosa már a Pannon Liver Kft. Volt.

Ezt követően 2002 augusztusában egy titkos egyezségi megállapodás keretében módosították a Douglas International és a Hajdú-Bét között a Novofarmra vonatkozó korábbi adásvételi szerződést, eszerint a vételár 360 millió forint, ugyanakkor a részvények után további 371 millió forint kamatot fizettek ki az amerikai volt tulajdonosnak. A valóságban végül 621 millió forintot fizettek ki a 72 milliós névértékű Novofarm-papírokért, a Hajdú-Bét azonban kötelezettséget vállalt arra, hogy a 110 millió forint vételárhátralékot is ki fogja fizetni. (A tranzakció dokumentumai forrásunk szerint megtalálhatók a Hajdú-Bét irattárában.)

A kifizetésre azonban már nem került sor, mert a korábbi tulajdonos a Hajdú-Bét felszámolásakor a kamattal együtt 120 millió forintos hitelezői igényt jelentett be.

Kreatív könyvelés

A volt APEH-elnök, Simicska Lajos örök érvényű mondása, miszerint "hülyének lenni még nem bűn", erre a történetre is igaz lehetne, ha az itt véget érne. Egyszerű földi halandóknak, mint amilyenek a Hajdú-Bét által tönkretett libatenyésztők is, vélhetően bonyolult és már szinte követhetetlen a céghistória eddig ismertetett fejezete is, hiszen normális vállalkozó azért könyvel, hogy termelhessen a piacon, és nem azért folytat bármilyen gazdálkodást, hogy minél bonyolultabban, minél átláthatatlanabbul könyvelhessen.

Lássuk, mi történt ezután a 72 millió forint névértékű részvénycsomaggal a wallisos könyvelők boszorkánykonyhájában, amit tehát eladtak 450 millióért, majd inkább mégis 360 millióért plusz 361 millió részvények után megfizetett kamatért, amiből végül 621 milliót fizettek ki, és 110 millióval maradtak adósok.

A Hajdú-Bét ezt a ki tudja, most már valójában kinek mennyit, érő részvénycsomagot 100 millió forintértéken apportálta a száz százalékban, tulajdonában lévő Pannon Liver Kft.-be, ahol azután 2002-ben értékvesztés címen az egész paksaméta papír teljes értékét leírták. Mondhatnánk úgy is, hogy tapétává minősítették. A Hajdú-Bét könyvelésében bennmaradt vételárkülönbséget, a 260 millió forintot, pedig ablakon kidobott pénznek értékelték, és nemes egyszerűséggel leírták veszteségként ugyancsak 2002-ben.

A Novofarm Rt.-vel kapcsolatban még nem ért véget a Wallis kreatív könyvelési bemutatója. 2002. július 31-én a Hajdú-Bét megvásárolta a Pannon Livertől a Novofarm teljes vagyonát szőröstől-bőröstől a Pannon Livertől 837,5 millió forintért, még a mobiltelefonokat is. Vagyis amit egy évvel korábban már egyszer megvásárolt és kifizetett, azt még egyszer megvette. Biztos, ami biztos. Közben, pedig még egymilliárdos kölcsönnel ki is stafírozta.

Elképzelni sem tudjuk, mit mondott az illetékes földhivatali köztisztviselő, amikor a Hajdú-Bét egymás után kétszer kérte bejegyezni a tulajdonjogát a Novofarm ingatlanjaira. Az adásvételről készített számlák értékét azután a folyószámla-egyeztető listákon a két cég szépen tételesen elszámolta egymás közt.

De itt még mindig nincs vége: 2002. augusztus 31-én ismét írtak egy adásvételi szerződést, amely szerint a Novofarm ingatlanjait 507 millió forintért újfent megvette a Hajdú-Bét. Ezt a vételárat a két cég közötti tagi kölcsönügyletek terhére számolták el, vagyis vélhetően nemcsak a Hajdú-Bét adott kölcsönt a Novofarmnak, hanem a Novofarm is hitelezte a Hajdú-Bétet.

A Novofarm 2002. évi mérlegéből derül ki, hogy 2002-ben váltó ellenében a Novofarm 714 millió forint kölcsönt adott közvetlen tulajdonosának, a Pannon Liver Kft.-nek. A Novofarm a Hajdú-Bét milliárdos kölcsöne, a teljes vagyoneladása és a 714 milliós váltókövetelése miatta 2002-es évre már mínusz 191 millió forintértékű saját tőkét mutattak ki a cég könyveiben. A cég független könyvvizsgálója a 2002-es gazdasági évről készített mérleg auditálása során elutasító jelentést adott. Eszerint: "A társaság által rendelkezésünkre bocsátott, a hitelállomány éves mozgásait tartalmazó részletes nyilvántartás nem egyezik az éves beszámolóban bemutatott értékkel. Bizonyos hitelek banki egyenlegközlővel történő alátámasztása, illetve az eltérések tisztázása könyvvizsgálatunk lezárásáig nem történt meg, ezért a hitelállomány valódiságáról és teljességéről meggyőződni nem áll módunkban" - bármit is jelentsen ez azok számára, akiknek vájt fülük van a mérlegképes könyvelők szakzsargonja értelmének meghallására. Egy biztos, valami bűzlik a Novofarmnál.

Csalás miatt nyomoztak.

2003-ban az APEH is vizsgálódott a Hajdú-Bét Rt.-nél és leányvállalatainál. A Novofarmhoz is ellátogattak. A 2003. június 17-én keltezett levelükben (ügyiratszáma: 7019375/69) 192 milliós adóhátralékot állapítottak meg. A cég csődközelbe került. Ugyanebben az évben a cég elkövette azt az üzleti bravúrt, hogy 2003 tavaszán a libatenyésztőkkel 420 forintos kilónkénti átvételi áron szerződött le bértartásra, miközben a Nyírségi Szárnyas Kft.-vel kilónként 310 forintos eladási árban állapodott meg.

Mindezt a kiváló Bajnai Gordon által vezetett wallisos menedzsment hozta össze. Hogy ne bukjanak túl nagyot, a libákat átvételkor leminősítették, de már az így megállapított árat sem fizették ki.

A cég fizetésképtelensége gyakorlatilag a Hajdú-Béttel egy időben, 2003 szeptemberében a Novofarmnál is bekövetkezett.

A Novofarm Rt. a mérlegbeszámolók szerint 2002-re 2090 millió forint, míg 2003-ra 899 millió forint értékvesztést könyvelt el. A saját tőke értéke ekkor már mínusz 1,373 milliárd forint volt. A cég ellen 2004. január 21-én a Hajdú-Béttel szinte egy időben rendelték el jogerősen a felszámolási eljárást.

Többen feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt a Novofarm cég ügyében.

A csődbűntett gyanúja.

Az egyik ilyen esetben a Hódmezővásárhelyi Városi Ügyészség - nyilvánvalóan alapos, és az ügy minden részletére kiterjedő nyomozati munka után - három libatenyésztő feljelentését egy másfél oldalas határozattal szüntette meg kurtán-furcsán, mondván, "a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése". Az eljárás egyébiránt csupán azért indult, mert a feljelentők, akik napos libák felnevelésére kötöttek szerződést a Novofarmmal, csak részben, vagy egyáltalán nem kapták meg munkájuk ellenértékét arra hivatkozással, hogy a cég fizetésképtelen. A három libatenyésztő kárának összértéke meghaladta a 14 millió forintot.

A feljelentők azt állították, hogy a Novofarm már a szerződésük megkötésekor sem volt olyan gazdasági helyzetben, hogy a felnevelt libák ellenértékét meg tudja fizetni.

A nagy tudású, tanult ügyész szerint a feljelentők által előadottakat úgy értékelte, hogy az "a jelentős kárt okozó csalás bűntettét látszik megvalósítani".

A feljelentést egyetlen tanú vallomásával megindokolva, azzal megalapozva utasította el az ügyész 2004. március 11-én. A tanú ugyanis nem akárki volt, az országszerte ismert Kossuth Holding Rt. felszámolóbiztosa, aki január 22. óta végezte a felszámolást, és azt vallotta, hogy "a cég gazdasági helyzetéről egyelőre ellenőrizetlen információk állnak rendelkezésére, és csupán a felszámolási eljárás végén lehet megállapítani azt, hogy milyen helyzetben volt a szerződéskötés időpontjában a cég. Eddig az időpontig azonban idő előtti a károkozási szándék megállapítása".

Az ügyész megnyugodott, és a felszámoló által előadottakra támaszkodva a független magyar igazságszolgáltatás teljes súlyával megállapította, hogy "jelenleg minden kétséget kizáróan nem lehet megállapítani azt, hogy a csalás bűncselekményét elkövette-e bárki, hanem ezt majd az eredményes felszámolási eljárás után lehet tisztázni".

Ködbe veszett 1,6 milliárd

Vagyis esély sem volt rá, hogy a nyomozás során véletlenül belebotoljanak a nyomozók a számvitel rendjének megsértésébe, vagy akár a csődbűntett alapos gyanújába. A felszámoló által előadottakra támaszkodtak. Ugyanezek a károsultak később, 2006 végén a Békés Megyei Bíróságon már a felszámoló eljárást támadták, azt állítván, hogy a hitelezői érdekeket figyelmen kívül hagyva, jogszabálysértő módon akarja befejezni a felszámolást, egyebek mellett például a felszámoló nem vette be a felszámolási vagyonba a Novofarm öt leánycégét.

Az ugyancsak megkárosított szentesi Dunás Agrár-Ipari Kft. Ügyvezetője Dunás V. Imre is feljelentést tett csalás és sikkasztás alapos gyanúja miatt a Novofarm cég ügyében ismeretlen tettes ellen még 2004 májusában az Országos Rendőr-főkapitányságon. A Nemzeti Nyomozó Irodától kapott választ 2003. november 4-én, amiben arról tájékoztatják, hogy egyesítették az ügyeket. Ennyi idő alatt a világ proletárjait is egyesíteni lehetett volna.

A feljelentő rögzíti véleményét is: "Miután ügyünk elindítása óta nyolc hónap telt el, és sem vissza nem utasították az ügyünket, illetve tudomásunk szerint gyanúsítás sem történt, olyan tapasztalatunk van, hogy külső okok miatt "útvesztőbe" került a feljelentésünk." Ezért segítség gyanánt kiegészíti a korábbi bizonyítéknak szánt dokumentumokkal. Többek között Dunás V. Imre arra hívja fel a nyomozó hatóság figyelmét, hogy a felszámoló a Novofarm vevőivel szembeni követelések kigyűjtése során 2527 olyan tételt talált 1 603 384 715 forint értékben, ami figyelemre méltó módon sem a Novofarm 2004. január 21-i, sem pedig a felszámolás közbenső mérlegében nem szerepel.

Ez azért is nagyon érdekes, mert a felszámoló ezekből kiemelt 41 számlát 622 millió forintértékben, és ezt a Novofarm nevében, mint követelést bejelentette a tulajdonosa, a Pannon Liver Kft. Felszámolója felé, aki ezt jogos követelésként elfogadta és visszaigazolta.

2005 januárjában a nyomozó hatóság helyett vizsgálódó Dunás V. Imre újabb adalékokkal szolgált a cégcsoport törvénysértő működése megállapításának elősegítésére, amelyekre hivatkozva immár a csődbűntett alapos gyanúja miatt is feljelentést tett. Felhívta a nyomozó hatóság figyelmét arra is, hogy a Novofarm felszámolását a Békés Megyei Bíróság felügyeli, míg a korábban debreceni székhelyű Hajdú-Bét székhelyét a felszámolás előtt nem sokkal Kecskemétre, az ugyancsak debreceni székhelyű Pannon Liver Kft. Székhelyét, pedig Szombathelyre tették át, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy a Hajdú-Bét kapcsolt vállalkozások könyvvitelében elkövetett bizonylati fegyelem megsértése ne derüljön ki egy azonos felszámoló esetében.

Dunás V. Imre cége nevében hatmillió forintra plusz a kamatokra jelentette be kárigényét.

A Hajdú-Bét és így a Wallis Rt. Tulajdonába került Novofarm Rt. Csődjéért végső soron ugyanaz a társaság a felelős, a Bajnai Gordon irányítása alatt működő, a Wallis alkalmazásában álló menedzserek, akik a baromficégek vezető posztjait megszállták, amikor a cégcsoport tulajdonába került.

A Hajdú-Bét vezérigazgatója Boros Attila, a Novofarm élén Vályi Attila, a Pannon Liverén Ortó István, majd ugyancsak Vályi Attila állt, valamennyien a Wallis alkalmazottai voltak, tevékenységüket összehangolták, ezt a feladatot, pedig Bajnai Gordon maga látta el, vélhetően Veres Tibornak, a Wallis Rt. fő tulajdonosának döntése alapján.

Bajnai Gordontól miniszterelnökként sem remélhetünk mást, mint amire a Hajdú-Bét, illetve a Novofarm esetében kapható volt, csupán az utasításokat kritikátlanul végrehajtó topmenedzser szerepének alakítása várható el tőle.

[pic](Magyar Nemzet)

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A kútfő kommentálja:

Aki egy kicsit járatos a magyar számviteli törvények helyenként kusza és átláthatatlan halmazában az itt a fentebbi írás tartalmából minden különösebb erőlködés nélkül több valószínűsíthető csődbüntetett megalapozó gazdasági cselekményt tud aposztrofálni.

Ahhoz meg kétség sem fér, hogy mindezt kapitányként ki vezette le, és ennél fogva ahhoz sem, hogy a háttérmutyizásnak ki is volt és lesz a nagymestere. És ha ezek után is valakiben könnyeket csal ki az ártatlan rókaképű meghatódottsága „Miszerint „Hazám szeretete miatt” az, bátran keresse fel a pszichológusát, mert valószínű, hogy intenzív segítségre lesz szüksége.

És akkor védje meg magát a Bajnai, és valószínű sor kerül erre is.

A kommunizmus 7 csodája: 1. Mindenkinek volt munkája.

2. Bár mindenkinek volt munkája, senki sem tett semmit.

3. Bár senki sem tett semmit, a tervet 100% fölött teljesítették.

4. Bár a tervet 100% fölött teljesítették, mégsem lehetett semmit kapni.

5. Bár nem lehetett semmit kapni, mindenkinek megvolt mindene.

6. Bár mindenkinek megvolt mindene, mégis mindenki lopott.

7. Bár mindenki lopott, mégsem hiányzott soha semmi.

ÉS A NYOLCADIK, HOGY MINDENKI HAZUDIK, ÉS MINDENK ELHISZI, HOGY AZAZ IGAZ!



„Az elnyomott osztályok átlagos tagja joggal mondhatta el: a "rohadt rendszer" akadályozza, hogy befuthassa tehetségének megfelelő életpályát. A baloldal kitartó küzdelme eltávolította a fejlődés útjából a társadalmi változások akadályait: közreműködött a gazdaság modernizálásában, egyenlőséget és igazságosságot teremtve, megnyitotta a felemelkedés lehetőségét mindenki előtt. A 20. századi baloldal ezeket a feladatokat - nem egyedül, és nem is ellentmondások nélkül - sikeresen oldotta meg. „

A baloldal kitartó küzdelme eredményeképp kiirtották a társadalomban a francia forradalmat követően főképp Széchenyinek köszönhetően a nemzedékeken átdolgozó társadalmat, családokat, építő polgárokat, akik adták a mindenkori idők értelmiségeit, és erkölcsi követendő példáit. A helyükbe lépett a sehova be nem férő lumpper proletárizmus, és megnyitotta a diktatúra eszközeivel a sarlatán kommunistáknak a szabad rablás bűntelen gyakorlatát. És a dicső társadalmi forma a világ bolsevizmusa társadalmi tudósok szerint, mint egy 100 millió áldozatot mutatott fel a hatalmának megszerzése, valamint megtartása véget. Nagyon fontos, hogy amiről beszélünk az nem azonos a valamikori szakszervezeti mozgalmak által megalkotott szociáldemokráciával.

Ha valamit akarnak a mozgalom megújítása modernizálása érdekében tenni, úgy ne a szocialista kapitalizmus új variációja körében gondolkodjanak, hanem a Kéthly Annaféle szociáldemokráciának a felélesztésben, és modernizációjában.



„A politikai formáció, amelyet MSZP-nek hívnak, legalább kettő, de lehet, hogy három olyan pártot rejt, amelynek kényszerű, kizárólag gazdasági megfontolásokon alapuló egyben tartása a baloldal évtizedekig elhúzódó válságát idézheti elő. Ma már nemcsak az összeegyeztethetetlenül eltérő politikai szocializáció, értékrend, mentalitás és jövőkép választja el egymástól ezeket a csoportokat, hanem az elmúlt években egymáson ejtett súlyos sebek is. Az MSZP romjain viszont születhet egy hagyományos baloldali és egy, a modernizáció iránt elkötelezett balliberális párt.”

Súlyos ténybeli tévedést aligha lehet a szociológusérvelésben találni.

Az igazi kérdés, hogy a két pártformációt ki tudja igazán célok tekintetében definiálni. Mert ugye a bal liberális párt ma azoknak a magukat tévesen baloldalinak való kapitalistáknak a gyűjtő helye, akik a szocialistapárt választóit használták fel a hatalmi törekvéseik, és egyéni céljaik beteljesüléséül. De hát ennek mi köze a baloldalhoz. A szélsőségektől mentes baloldali gondolkodást a valamikori szakszervezet által elindított szociáldemokrácia képezheti, amit utoljára Kéthly Anna fémjelzett Magyarországon. A baloldal vagy képes lesz kidobni önmagából a tévesen köztük lévő (És most a vesztüket okozó) szocialista kapitalistákat, vagy ténylegesen felmorzsolódik a hatalomért folytatott harcban. Mert most jó látszik, hogy a pártban folytatódik a jórészt erkölcsi alapok nélküli hatalmi harc a jelenlegi pártvezetők képviseletében, és hát mondjuk meg őszintén, hogy a még mindég sokak által istenített Gyurcsány személyén keresztül, aki önmagában olyan pregnánsan képviseli a bal liberális vadkapitalizmus összes tulajdonságait. Vajon az igazi baloldalon gondolkodók felismerik e majd időben a csapdát?





A baloldali stratégia akkor lesz sikeres, ha hosszú távú célokat tűz ki. Ebből a szempontból mindegy, hogy születnek-e új baloldali formációk, vagy a meglévők alakulnak át.”

Nem mindegy, hogy a baloldal egyrészt hordja e örökségül a mint egy 100 millió kommunista áldozat örökségét, vagy hordozza e a bal liberális kapitalisták torz kriminalisztikus jelenét. A mostani igazán sorsdöntő kérdés az, az, hogy megtagadja e a közös múltat a baloldali gondolkodók többsége az MSZMP-vel, vagy még mindég a nevet változtatott MSZP-ben képzeli el tovább a létezést. Ha változatlan marad az ideológia, akkor az teljesen mindegy, hogy megtagadja-e a mostani kapitalista vezetés létét, vagy elhagyja azt. Csak egy új kezdetnek van építkezési jövője, ami visszatér az igazi baloldali értékekhez, a szociáldemokráciához, minek gyökerei a modern Európában is erősen léteznek. Ez itt a kérdés a jövőt illetően!



a magyar szocialisták jelenlegi helyzet az semmiképp nem hasonlítható a nyugat európai szociáldemokráciák jelenleg hatalomban betöltött szerepének sorskérdéseihez. Hisz a magyar szocialisták egyedi pártformációt töltenek be az európai szociáldemokrácia történelmében, ugyanis a jogutódjai a volt kommunisták pártreformációjának a szociális gondolkodás és működés megújulása nélkül.

A liberalizmus valódi politikai ideológiája az nem hasonlítható a valódi szociáldemokrácia ideológiájához úgyis, mint, a mai piaci viszonyok között, akik a szolidaritást helyezi középpontba, tehát a két dolog nem ejtőernyőzhet a társadalomszínterén együtt. Ezt a mostani sikertelen kormányzás is jól mutatja. A magyar baloldalnak visszakell térnie mindenféle liberális szövetség nélkül a európai szociáldemokráciához, hatalmi torz fenn hangok nélkül. Csak akkor, és csak úgy töltheti be a tisztességes alternatívát a választói számára a lehetséges kormányzás érdekében. A cikk írója a liberális párt „veszet fejszenyele” érdekében fejtette ki a megtévesztő álláspontját, mert az összefogás a baloldal tisztességes részével lehetséges, és nem a társadalom által kitaszított aberrált formációk iránt.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Akik bárhol és bármikor bírnak olyan képességgel, hogy a mások által mondott, vagy vélt igazságokon is eltudnak gondolkodni, azok közel juthatnak az igazsághoz. Ma a sok történelmi tény birtokában látni kéne az emberegyéni törekvéseinek célját, ami kétségtelen a gazdagság megléte után a hatalom, és annak szerepkörében a tetszelgés. A történelem bebizonyította, hogy azok, akik ily módon ragaszkodtak a hatalomhoz (Már mint hogy semmisem volt nekik szent) mindég minden esetben tévútra vitték a nemzetet. A szavak játéka nem egyenlő a tettek valóságával. És itt ennél az embernél a szavak jól képződnek, de a tettek azok minden esetben elmaradnak. Ideje lenne felismerni a komédiás valódi arcát. Túl nagy árat fizet a politikai kalandorsága miatt a baloldal, de az egész magyar lakosság.

Az igazi sorskérdés, hogy a válaszható pártformációk közül ki tudja igazán célok tekintetében definiálni a lehetséges győztes végleges formációt. Mert ugye a bal liberális párt ma vezetés szempontjából azoknak a magukat tévesen baloldalinak való kapitalistáknak a gyűjtő helye, akik a szocialistapárt választóit használták fel a hatalmi törekvéseik, és egyéni céljaik beteljesüléséül. De hát ennek mi köze a baloldalhoz. A szélsőségektől mentes baloldali gondolkodást a valamikori szakszervezet által elindított szociáldemokrácia képezheti, amit utoljára Kéthly Anna fémjelzett Magyarországon. A baloldal vagy képes lesz kidobni önmagából a tévesen köztük lévő (És most a vesztüket okozó) szocialista kapitalistákat, vagy ténylegesen felmorzsolódik a hatalomért folytatott harcban. Mert most jó látszik, hogy a pártban folytatódik a jórészt erkölcsi alapok nélküli hatalmi harc a jelenlegi pártvezetők képviseletében, és hát mondjuk meg őszintén, hogy a még mindég sokak által istenített Gyurcsány személyén keresztül, aki önmagában is megtestesítője, aki, pregnáns képviseli a bal liberális vadkapitalizmus összes tulajdonságait. Vajon az igazi baloldalon gondolkodók felismerik e majd időben a végzetes csapdát?

Mert, hogy egyre többen ismerik fel a reálisan gondolkodni képes és akaró baloldaléi emberek, a meglévő csak lassan kriminalisztikus váló baloldali vezetés ideológiai tévelygéseit, és merik egymás után kimondani azoknak a társadalmi méretű hibáit. Ezek után csak arra vár a megújítandó tisztességes baloldali szavazó tábor, hogy közülük valakik felkarolják a járható baloldali új út pregnáns képviseletét. Ha ez így folytatódik tovább, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy 2014-re egy új valódi baloldali értékeket magába foglaló baloldal kínáljon alternatívát a tisztességes emberek számára. És az sem mindegy, hogy a baloldal egyrészt hordja e tovább örökségül a mint egy 100 millió kommunista áldozat súlyos vétségét, vagy hordozza e tovább a bal liberális kapitalisták torz kriminalisztikus jelenét a szocialista pártban. A mostani igazán sorsdöntő kérdés az, az, hogy megtagadja e véglegesen a közös múltat a baloldali gondolkodók többsége a volt MSZMP-al, vagy még mindég a csak jórészt nevet változtatott MSZP-ben képzeli el tovább a létezést. Ha változatlan marad az ideológia, akkor az szinte teljesen mindegy, hogy megtagadja-e a mostani neo-kapitalista vezetés létének jogosultságát, vagy veszi a bátorságot és elhagyja azt. Csak egy új kezdetnek van baloldali építkezésben jövője, ami ideológiában visszatér az igazi baloldali értékekhez, a szociáldemokráciához, minek gyökerei a modern Európában is erősen léteznek. Ez itt a kérdés a jövőt illetően!

A magyar szocialisták jelenlegi helyzete az semmiképp nem hasonlítható a nyugat európai szociáldemokráciák jelenleg hatalomban betöltött szerepének sorskérdéseihez. Hisz a magyar szocialisták egyedi pártformációt töltenek be az európai szociáldemokrácia történelmében, ugyanis a jogutódjai a volt kommunisták pártreformációjának a szociális és szolidáris gondolkodás és működésbeli technikák jórészt megújulása nélkül.

A neoliberalizmus valódi politikai ideológiája az nem hasonlítható a valódi szociáldemokrácia ideológiájához úgyis, mint, a mai modern európai piaci viszonyok között, akik nem a szolidaritást helyezik a társadalom középpontba, ha nem a szabad piaci versenyt önkorlátozás nélkül, ez egy olyan ellent mondás, ami mint kontrasztos két dolog nem ejtőernyőzhet a társadalomszínterén együtt. Ezt a mostani sikertelen szocialista kormányzás is pregnánsan jól mutatja. A magyar baloldalnak vissza kell térnie mindenféle új liberális szövetség nélkül az európai gyökerekkel rendelkező baloldali kultúrával, és ideológiával működő szociáldemokráciához, torz hatalmi fenn hangok nélkül. Csak akkor, és csak úgy töltheti be a tisztességes alternatívát a szolidaritás jegyében a választói számára a lehetséges jövőbeli váltó kormányzás érdekében. A liberális párt „veszet fejszenyele” ma a magyar társalomban, mert az összefogás a baloldalon még mindég ott lévő tisztességes emberek részvételével lehetséges, és nem a társadalom által kitaszított aberrált formációk iránt elkötelezettekkel, vagy a vad kapitalizmus ideológiájának pregnáns csak a tőke képviselőivel képzelhető el.



Hogy konfliktust okozhat az Orbán kormány költségvetési kiadások növekedése miatti IMF, és az Európai Uniós bizottságokkal folytatandó tárgyalások menete, igen konfliktus fog okozni. Hogy kockázaton most növelni a deficitet, akkor, amikor már a, fentebb említet szervekkel, van egy elfogadott pénzügyi ütemezés, ami jóvá van hagyva az ország számára? De mi az, mi nem kockázatos a mai világba, ami pénzügyeket érint, azt gondolom, hogy minden rendszereket körbe író tézis hordoz magába kockázatot. Meg azt is gondolom, hogy ez idáig a történelem során, minden változtatási igénnyel fellépő társadalmi csoportosulással szemben ellenkezés volt először, majd amikor az sikeres lett, akkor meg mindenki magának akarta azt betudni. Volt nyolc év, amikor a baloldal a szolidaritástól messze eltévelygő vezetése az kipróbálhatta a döntés felelősségét, és szabadon dönthetett irányokról, majd összegezhette annak eredménytelenségét. Most egy új seprű jön, új közgazdasági értelmezéssel, és ezeknek is meg kell adni a lehetőséget, hogy ki próbálhassák az ő általuk helyesnek tartott nemzetgazdasági koncepciót. A legfontosabb most az, hogy amiről már tudott, hogy jó, az maradjon, és miről lehet tudni, hogy nem jó, az meg menjen, és ne fordítva történjenek dolgok. Ez ma minden magyar ember ésszerű érdeke, és ezzel szembe menni, csak azok mennek, akik kifejezetten ártani akarnak a nemzetüknek.



[gjozsi88] [2010.máj.02. 14:03]

Hogy mennyire torz és hiányos az ön pénzügyi jártassága ez a álltása is bizonyítja. A Magyar Nemzeti Bank nem magán emberek bankja, hanem Magyarország jegybankja. És mint ilyen nem áll rendelkezésre magánemberek számára, de rendelkezésre ál a privát bankok kereskedése számára. Azon bankok számára, akik most a betétesek pénzét inkább a Nemzeti bankban tartják devizában, mint a vállalkozásoknál hitel fórmájában fektetnék be. Ez adódik a kockázat nagyságából, meg a forint folyamatos lebegtetésből, de leginkább a bankok biztos nyereségének a biztosításából.

„Csaknem egy órás beszéde végén a Jobbik vezetője ezért megerősítette, hogy a parlamentben is "magyar emberek maradnak, (...), ha kell, akkor akár a betont is felszántják, de nem hagyják, hogy Magyarország, a szeretett szent magyarság elvesszen".

Vajon ez az ember hogyan definiálná a „szent magyarság” (micsoda képi zavar, hisz szentek az egyházak a hit tanai szerint lehetnek, és nem nemzetek, vagy országok összességére igaz.) lényegét. Honnan származtatja a nemzet létezésének tudományos alapjait, és mivel tudja magyarázni a szentkorona tanok reformációs szükségességét a magyarok számára. Vajon tudja e, hogy ez a történelmi filozófiai óhaj mindenképp egy restaurációs törekvés, és képes e majd belátni, hogy a magyarság már régen elszokott a királysághoz fűződő önkényúralmi tradícióktól.

Azonban az a kijelentés(mi szerint felszánják a betont )előre vetíti a utcai harcok lehetséges szükségességét, ami már az első nekifutásnál számunkra megalapozott lesz, amikor is magyar gárda nevű párt katonáknak nem lesz a tiltása törvényesen megszüntetve. Burkoltan mindég ott van a jó érzékelhető szegregáció, amikor is a magyar föld helyzetének jövőbeli sorsáról úgy nyilatkozik, hogy az nem lesz a („Salamonoké). A keletre nyitási terv, a nyugatkultúra, és európai közösség szükségességének a tagadása , a Trianon kérdésének a lehetséges kezelési elképzelések külpolitikai robbantása, szinte biztosan hordozza magába annak veszélyét, hogy az utcán folytatják a politikai nyomást a mindenkori kormányokra. A kormányoknak meg zabolázni kell ezt az életképtelen, de kétségtelen hatalomra törő mohó, de tagadhatatlanul deviáns tömegeket, akik minden kétséget kizáróan a futballpályák rémeinek derék hada által könnyen improvizálható, minden a normálistól eltérő megoldásokra.

Ha rosszindulatú lennék, azt kellene mondanom, hogy lehet annak alapja, amit a nagyvarázsló mondott, hogy a Fidesz százszorosan kapja vissza azt, amit ellenzékként a szocialistákkal szemben a parlamentben kifejtett, és nyílván jó előre azt is látta a „böszme”, hogy ez szélsőséges rasszista csapat nem csak a parlamentben veszélyes, hanem sokkal inkább az utcán. Valószínű nem lesz már elég nekik a két pofon. Ma pontosan érzi ez a nem túl művelt Vona, hogy most kedvező a széljárás, mert szétesőben a magyar baloldal, és csodák meg nem egy nap alatt lesznek képesek, megtörténi, és a párt előre töréséhez az elégedetlenséget kell minden áron szítani.

De valamiben nagyon téved a mongol, és tatárvértől dagadó keble (a vélhetően szlovák származással mellesleg), hogy az Európát rettegésbe tartó lóháton élő magyarok ősei lehet kihaltak, vagy fasizmus, meg a őt túl licitáló kommunizmus az kiölte a nemzetből a vérszomjat. A többség békét akar, meg demokráciát, nem névlegeset, hanem megvalósítottat. Ezt fejezte ki az utolsó parlamenti választás.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Vannak dolgok, amelyek senki szánmára sem a mindegy kategóriába tartoznak, például hogy osztogatnak, vagy fosztogatnak. Akik eddig az fosztogatok között foglaltak helyet nem fognak a bőrükből kibújni és valami csoda következtében átállni, az osztogatok közé,. Valamint akiket eddig fosztogattak, azok nem álnak azon emberek oldalára, akik eddig fosztogatták őket. Tehát kvázi kibékíthetetlen ellenmondás van a lehetséges javaslat ajánlatában, mármint az, hogy a meglévő kereteken belül kell tudni újra hitelessé válni, mert hogy a fosztogatottak vannak többen a baloldalon is. Van úgy, hogy többe kerül egy restauráció, mint lebontani, és teljesen újat, új fórmában megépíteni egy elfogadható ideológiai rendszert a baloldal számára.

[nemszadista] [2010.máj.03. 16:27]

Vélhetően nincsenek lényeges felfogásbeli különbségek közöttünk, de abban önnek engednie kell, hogy gazdasági váltság idején feltétlen szakértőkre, vagy mondhatnám, hogy szakmai mesterekre van szükség a kormányban, és a politikusoknak az a dolga, hogy arra felügyeljen, hogy ne csorbuljon jelentősen a többség óhaja, a racionális kormányzás közepette. Ma meg még válság van a világban, és válság van Magyarországon is. A politikusnak az idealizmusokban kell jó eligazodni a szakembereknek meg a szakterületükben. És nem hiszek a fregoli emberekben, mert ma már olyan mértékű tudás halom csapódik egy, egy területhez, hogy a holtig tanuló pap is bután hal meg, nehogy autodidakta képességekből doktoráljon kitűnővel

És arról már nem is beszélek, hogy a hitelesség az a jobboldalon is nagyon fontos szempont, mert csak annak lehet hosszú távú jövője, aki fel tudja számolni a korrupciót, a hazugságot, a csalást és a jellemtelenséget Magyarországon. Ezek a tulajdonságok, pedig nem politikai kategóriák jobboldal vagy baloldal szerint, hanem gyenge emberi tulajdonságok. És bizony nehéz döntéseket hozni, mikor az én lovam kell ütni, de ha már ütni kell, akkor legalább olyan üssön, akire a leggonoszabb szándék sem tudja azt mondani, hogy bort iszik, és vizet prédikál..

------------------------------------------------------------------------------------------------



[katurakrisztina-] [2010.máj.06. 02:03]

Miután megszólított kötelességemnek érzem, hogy röviden válaszoljak.

Tudja Ön definiálni az igazság képletét. Az igazság szubjektív a legtöbb esetben folyton az ember arcára feszítve. Nyílván azt is tudja, hogy a tudományok közül a politika tudománya a legcsuszamlósabb terület, és ez gyakorlatilag független társalmi filozófiai oldalaktól

Már leírtam valahol, hogy a jelenlegi bábkormány azon kommunikációja, hogy mindent feltesznek az átadás-átvétel tekintetében az Internetre, az teljeségében lehetetlen. Mert vannak publicitási adattok, és vannak, titkosított adatok.

Azt is el kell fogadnia tőlem, hogy minden politikai érdekeltség úgy kommentál, hogy az számára, még ha kényszerítő is , de pozitív üzenetet küldjön a választóknak, tehát minden e körből kikerülő hírt nagyon meg kell először rágni, hogy egyáltalán emészthető legyen. Példa az 2006-os első negyedévi jelentés, vagy a Gyurcsányi későbbi őszinte vallomás igazsága.

Mindezeket figyelembe véve ülhet Ön bármilyen bizottságba, amikor hozott anyagból kell dolgoznia. Igen tényfeltárást kell végezni, hogy ténylegesen lehessen tudni, például, hogy mik a biztosítékok, és azok hogy kötik meg a mindenkori kormányok kezét az utolsó IMF hitelnél. De még számos területet felsorolhatnák itt, és még akkor nem is beszéltem az értékelési trendekről, amit nyílván Ön is tud, hogy jelenleg is legalább három vezérelv van, ami szerint egy Cash flow értékelni lehet.

Önnek is azt tudom mondani, hogy várjuk ki a végét, és kíséreljük meg az információ rengetegben a legjobb kiszűrési eljárásokat alkalmazni, de a hatások mérhetősége a számok tükrében azok mindég objektívek. Csak közben arról sem szabad megfeledkezni, hogy a hatások mögött emberi sorsok húzódnak örömmel és fájdalommal együtt.

.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[katurakrisztina-] [2010.máj.05. 01:40]

„És nem a tyúk lopás, a tanár verés,családipótlék iskolához való kötéshez....

kellene foglalkozni - mert a végén nem lesz mit fizetni a családoknak...”

Van, amit azonnal végre lehet hajtani, és van amihez meg kell főzni a lecsót, és úgy lehet annak közepébe csapni. A tényfeltáró bizottságbak el kell végeznie a ország állapotának a tényleges feltárását(és itt ne hogy azt mondja, hogy ezt a Bajnai kormány tisztességgel átadja, mert az örökség amely viszi tovább a Gyurcsány hazugságokat, az nem lehet épelméjű emberszámára hiteles) és majd utána lehet stratégiát készíteni, és mind azt végrehajtani amit itt számon kér. Az út ki van jelölve, ha a Fidesz nem azon halad a következő években, nem tölti ki a négy évét sem, mert a jobbik vezetésével polgárháború lesz.

Akinek az volt a dolga a baloldali újság által fizetve, hogy minden helyzetben, és minden jobboldalt érintő kérdésben keressen egy magaslati pontot, ahonnan jó nyakon lehet csórézni a ellenfeleket, mit is lehetne elvárni az új kormánytagok méltatásául. H a maga az Úristen foglalna helyet az új kormányban, akkor meg azt mondaná, hogy maradi és klerikális. A jó kutya az a gazdáját szolgálja, és ez így is van rendben, mint ahogy az is hogy tudjuk ki a gazdája.



„Látniuk kell azt is, hogy a bizalom visszaszerzésének is két alapfeltétele van: a nyílt, kendőzetlen őszinteség és a megtisztulás mindazoktól, akik ilyen vagy olyan formában, cselekedeteikkel, magatartásukkal alá ásták a párt hitelét.”

A hű kommunista cikk író az összegzésében arról szeretné meggyőzni az ő olvasóit, hogy téves az a felfogás „Hogy új műsorhoz új férfi kell” meg hogy a megújulás az elképzelhető úgy, hogy a lányokat nem cserélik le.

Nos az jól látszik, hogy eredménye a baloldalnak csak a Rákosi-Kádár érában voltak, és amióta bekövetkezet a rendszerváltás, kiürült a baloldali vezetés szolidaritáshoz, és szociális érzékenységhez fűződő viszonya, és erőteljesen meg kell újulni a baloldal újra felemeléshez a hatalomban egyenlő esélyek szempontjából. Ez az ember még nem tudja, hogy a kutyából nem lesz szalonna. Azt sem tudja, hogy az elkapitalizálódott képviselői garnitúra, aki a választási rendszernek köszönhetően most újra a parlamentben feszíthet, és élvezheti a képviselő előnyöket (mellesleg csak kettő képviselőt választott meg a nép). Az ugyan magától le nem mond. És nem áll félre semmilyen újító jóakarat tekintetében. Tehát a megújulásnak két nagy akadálya van. Az egyik a liberális szárnyat képviselő szocialista frakció, a másik a kívül rekedtek legalább további két erővonala, akik most a saját verziójuk szerint haladnának tovább, és az pedig nem egyezhető össze a régi jó káderek hatalom féltésével. Látni kéne végre, hogy ma nem látszik olyan baloldali vezető a megújulási folyamatban, aki így vagy úgy ne kompromittálódott volna a Gyurcsányéra tévelygéseiben.

A megújuláshoz az út az alapoktól vezethet, és ha ezt nem ismeri fel idejében a baloldal, meg van az esélye a teljes széthullásnak, meg egy SZDSZ párt sorsismétlésnek.

-------------------------------------------------------------------------------------------------



[tamas46] [2010.máj.05. 04:51]

A béka segge alól pedig csak egy perspektíva van, a felemelkedésé. Az 52% pedig a demokratikusan elfogadott, és Magyarországon jóváhagyott választási törvényből fakadóan elég volt a kétharmadhoz, úgy, hogy az létező összes egyéni választó körzetből gyakorlatilag mindent megnyertek a második fordulóban. a szocialisták közül, csak egy képviselő jelölt ütötte meg a mércét, a második az voks turista győzelmet aratot, és a harmadik hely meg független volt, de korábban Fideszesnek számított. Ha angolszász választási törvény lenne, most nem lenne más a parlamentbe egy kivételével csak Fideszes jelölt. Mindebből adódóan le lehetne szakadni, hogy hányan szavazták meg, de főképp az új matematikáról lehet leszakadni, mi szerint a szavazó képes társadalom 100%-a. mert hogy a szászszázalék mindég az, aki él a szavazati jogával. Hogy van e programja, meg hogy mit fog tenni, ezekben a kérdésekben az ilyen fanatikus emberek számára soha semmit nem fog bizonyítani tudni a Fidesz. Mérlegelést, és az elvégzett munkát a munka befejeztével lehet megtenni ténylegesen. De ha nem vette volna észre, éppen az ilyen jó indulatú emberek miatt, nem tette közzé a részletes programját a Fidesz, mert ízekre szedték volna, és még arról is bebizonyították volna, hogy ártalmas, amit kisem mondtak volna. Igen azt gondolom, hogy a szocialista baloldal új generációja, aki ma sokkal inkább vad kapitalista, és erősen neolibárális nézeteket fogad el, és annak szellemében képviseli önző módon önmagát, és nem a baloldalt meg az ott mellettük kitartó baloldali gondolkodású embereket. Ezeket az „urakat” csak az tudja védelmezni, aki így, vagy úgy de közéjük tartozik, és húzza az álszent szocialista vezetők ténykedéséből a hasznot.

Majd a ciklus végén látjuk, hogy ki fog itt sírni, és ki fog nevetni. Az is lehet, hogy mindenki sírni fog, vagy éppen fordítva. Nyugtával a napot.

-------------------------------------------------------------------------------------------------



A kettős állampolgárság ma már elsősorban Szerbiában, és Ukrajnában élő magyaroknak jelenthet igazán többet jogokban, mint az egyébként Európai Unióban élő határon kívül élők számára. Én, aki távol élek a hazámtól csak lassan 54 éve azt mondom, hogy a magyar állampolgárság egy gesztus érték, azon túl, hogy ha haza megyünk, nem vagyunk, vagy nem leszünk idegenként kezelve. A kérdés számos a nemzetközi jogba ütköző problémát vet fel, nem lesz egyszerű bevezetni, de a választójog kiterjesztése az én véleményem szerint sem terjedhet ki arra, aki nem az országban él. Hiszen milyen alapon szavaz bárkire is, ha nincs semmilyen kapcsolata a magyar képviselőkkel meg azok munkájával sem. Lakhatási engedélyt sem adnak lakható épület nélkül, meg szavazati jogot sem adnak a kívül állóknak, már pedig aki nem az országban él, az, kívülálló, bárhonnan is nézzük. Az egy más kérdés, hogy összetartozás és a közös múlt érzését sok Magyarország területéről kiszakadt magyarnak adhatja lélekben vissza. És sokszor ennek mindennél nagyobb értéke van.

Szóval ne verjék félre a harangokat, mert a Fidesz sem léphet át bizonyos nemzetközi szabályokat, mert azzal kirekesztené a Magyarállamot a nemzetközi közösségből.

---------------------------------------------------------------------------------------------------



A kétharmados Fidesznek, most lehetősége lesz először gyakorolni a kölcsönösség elvét. Persze ez nem az jelenti, hogy a helytelen kormányzással partvonalon kívül kerülő szocialistáknak olyan jogokat biztosítanak, mint ha nem lett volna egy sikertelen kormányzásuk, és ezzel szemben egy választói akarat. Mert választói akart volt, így a Fidesz nem teljesen a szabad akaratából dönti el a felvetett kérdéseket, nyílván lesznek olyan indítványok, amit a demokrácia érdekében gesztus értékkel elfogadnak, de lesznek olyan indítványok, amelyeket nem tehetnek meg a kormányzás jövőbeli sikersége miatt. Nem álllíthatják vissza azt a lehetetlen helyzetet, hogy a parlamentben arról folyón a vita folyamatosan, hogy a pártok hatalma az meddig terjedjen. A parlament az ország törvénykezésnek a helye, és ott erről kell beszélni, és jó törvényeket alkotni a többség akarata szerint. A bizottságok száma nyilvánvaló igazodni fog a kormányzati struktúrához, meg egyébként is a takarékos államháztartás érdekében kerülni kell a összes lehetséges felesleges költség tényezőt. Azon nem lehet már változtatni azon, hogy a győztes párt az rendszerváltást kíván végrehajtani, mert ez mát egy húszéves adósság, és várják a választóik is. A helyzet adott, és ebe kell megtalálni az ellenzéknek a leghatékonyabb közre működési lehetőséget, és nem a leghatékonyabb akadályoztatási lehetőséget.

------------------------------------------------------------------------------------------



Elkövetkezet a szocialisták életében a szembe nézés, és a megmérettetés ideje.

-A volt vezetést képviselő most listákról bekerült konzervatív nézeteket való káderek annak az egyébként hiteltelen kommunikációnak a háta mögé bújva, hogy most az őszi önkormányzati választásokra kell készülni, és ez a legfontosabb, és hogy egy új vezetéssel, és az új szabályokkal felálló, új pártvezetés az időben képtelen lesz megfogalmazni a sikeres önkormányzati politikát, és így nem is tud sikeresen ott szerepelni, és tovább erodálódik a párt.

A többség a baloldalon meg azt akarja, hogy mondjon le minden párt tisztséget betöltő ember a posztjáról és legyenek egészen az alapoktól új választások, és az ott nyert vezetők döntsenek minden szinten a jövő baloldali pátjának programjáról, irányairól, és akár a nevéről is. A múlt vétkeiben bele nem merülő baloldali emberek úgy gondolják, hogy azok, akik tulajdonképp a sikertelenség megszemélyesítői, azok nem képviselhetik tovább a baloldali szavazókat semmilyen szinten.

Nyílván a most parlamentbe a múlt szocialista vezetés által maguknak jóváhagyott területlistáról bekerült urak ezt a változatot foggal, körömmel akadályozzák, hisz ha új vezetés áll fel, annak jogában lesz azt mondani, hogy a pártot listáról, pedig ne ezek az urak beképviseljék, valljuk meg teljes joggal.

Azt gondolom, hogy csak az újításnak lehetnek biztos, és jó érvei akár az őszi önkormányzati választásokon is, de a pátot támogatok segítsége tekintetében is. Visszaállítani a baloldal valódi értékeit azoknak, akik ezt elkaszinózták teljesen reménytelen, csak olyan képviselők lehetnek hitelesek, akik nem kompromittálódtak a múlt nem kevés helytelen döntésekben, és neoliberális politikai eltolódásban.

Aki ezt ma nem így látja, az a jelenlegi hatalmát védi a ma már múlt szocialista pártjában.

Szükség van a baloldali politizálásra jövőbeli erőként, és az erővé csak egy teljes körű megújulással lesz képes a volt szocialista párt. Hisszük, hogy a többség az vissza talál a európai szociáldemokráciához, és annak valós társadalmi ideológiájához, és végképp szakítani tud a múltból örökségként a pártban meglévő MSZMP gondolkodással, és a neoliberális csoport vezetést magának indukáló semmiképp nem szocialista emberekkel is.

Hisszük, hogy a hibák még egyszer nem lesznek pusztán a hatalmi vákuumos sodrásában eldöntve, és a többségében tisztességes szocialisták képviselik újra a baloldali gondolkodást.

---------------------------------------------------------------------------------------------------



[gumis48] [2010.máj.05. 21:31]

Kedves gumis48!

Én ma már minden olyan írott sajtot, kommunikációs eszközt ugyan úgy elérek, mint Ön. Magyar vagyok a lelkemben, a szívemben, még ha a valamikori magyarhatóságok e jogomtól meg is fosztottak,. Ma, ha haza mennék, forradalmárnak hívnának, és elismernék, mint ahogy elismerték jó néhány harcos társam hősies helytállását 1956-ban. A jog predesztinálódik abból, hogy ugyan megfosztottak magyarságom igazolásától, de nem tudtak megfosztani a gondolataim szabadságától, és ez adja a jogot.

A sajtó bár mely oldalon is kommentáljon többnyire hű szolgák hadától befolyásolt. Tehát maradnak a hű barátok, és mint ahogy írom, a hű barátok nem szoktak hazudni, nem fűződik érdekük hozzá. Tehát van naponta rálátásom az eseményekre, és még csak nem is feltétlen jobboldali újságokból. Vagy lehet, hogy a Népszava az már jobboldali.

Hol olvasta, hogy én az Orbánt dicsőítettem, azt írtam róla, hogy egy hivatás tudattal rendelkező ember, aki elhivatóságot érez a kormányzói feladattal szemben. Továbbá, hogy egész életébe erre készült, és aligha van ma jobban felkészült ember erre a feladta rajta kívül Magyarországon. Tudom róla, hogy nem tűr ellenmondást, és következetesen kezében tarja az irányítás jogát.

De a történelemben mindég voltak nemzetek, akik olyan helyzetben kerültek, hogy egy erőskezű vezető kellet ahhoz, hogy a helyzetből ki jöjjenek. És most Magyarországon a helyzet olyan, hogy kell ez az erős kéz.

És ez még akkor is igaz lesz, ha az erős kéz megremeg, és nem hozza mind azt az ország számára, amit ma a 10 millió ember elvár tőle. A demokrácia szabályai szerint ma az Ő kezében van elhelyezve a változtatás joga. Ezt a jogot a pluralizmus  alapuló demokrácia adta a kezébe. Elvitatni tőle, ma demokratikusan senkinek nincs joga.

Mind az mellet, Ő is egy ember a tévedések lehetőségeivel együtt. De ha a tévedések lennének többségben, az szinte nyilván való, hogy most nem lenne ezen a helyen. És ha már ezen a helyen van, adják meg neki a tiszteletet, és főképp a bizonyítás lehetőségét, anélkül hogy előre elítélnék. A világ nem úgy működik, hogy ez fehér, ez meg fekete, mert van szürke is, meg vannak még a színek összesen 32.

Hát ennyit a Mussolini, meg Rákosi jellemekről, nem érzi, hogy túl lőtt egy kicsit a célon.

Most minden mondhatnám, hogy az „elszállt agyúak „ közé tarozó elvárná a Fidesztől, hogy azt tegye,amit az abszolút kisebbségben lévő ellenzék szeretne hogy történjen, bezzeg mikor a Fidesz volt ellenzékben, még a nagybeteg képviselőket betolták hordágyon infúzióval a kezükbe, hogy szavazni bírjanak, nehogy le keljen mondani az egyébként illegitim kormánynak,. Hogy működnek itt egyesek. Még mindég azt hiszik, hogy befolyásolhatják a történelem kerekét. Jelzem, becsöngettek, és most illik már viselkedni.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------



[ressm] [2010.máj.09. 11:58]

Már megbocsásson, és soha nem mondtam, vagy írtam olyat, hogy sajnálom, hogy nem lett polgárháború 2006-ban, éppen ellenkezőleg azt mondtam, hogy az alapvetően a jobboldal tiltakozásának a parlamenti feltételek között tartása tette ezt lehetővé. Azt írtam, hogy ez azon múlott, hogy az Orbán nem bólintott a szélsőjobb szándékaira rá. Mert az e kérdésben kétségtelen, hogy a keménymag az, az szeretette volna, ha dolgok oda fajulnak, hogy erőszakkal zavarják el a Gyurcsány nevével fémjelzett kormányt. Tehát még egyszer megerősítem, hogy a Fideszen múlott, hogy polgárháború Magyarországon nem lett, mert hogy az a Gyurcsányon nem múlhatott az, biztos, mert ő a végsőkig kitartott volna, ahogy ezt szokták mondani az utolsó töltényig. A kritikát szoktam viselni, ha az igaz, de az hogy dolgokban más a véleményük, az nem jelentheti azt, hogy bár mily módon becsméreljük egymást, és itt vannak, akik engem disszidensnek neveznek, meg gyilkosnak. Nos velük szemben nem tudok különösebben toleráns lenni. A disszidenseket távol létükben halálra ítélték haza árulásért. Én soha nem árultam el a magyarhazám, legfeljebb a Rákosi érát.

gjozsi88] [2010.máj.09. 12:48]

Önt ez az ügy minősíti: mint a Hunvald ügy, melynek a bűncselekményi voltát egyelőre csak egy gyanúsítás támasztja alá,”

De ugye nem hiszi, hogy nem lesz bűncselekmény?

„adnék még egy esélyt az MSZP-nek. Reméljük hogy az meg erre vár. Mondja a Gyurcsány nem voltak elég bátrak, nem vállalták önmagukat meg nyílván öt se. Meg kell újulni, új jelszavakat, és új célokat kell kitűzni. A kívül állók közül kell erősödni. Csak hogy a kívül állók azok nem kívánnak egy bukott párttal kokettálni. A magyar emberek felismerték a Qva országukba a barátaikat, és lehet már az ellenségeiket is. Kíváncsian várjuk az őszinte negyven oldalt, írunk mellé másik negyvenet, hogy tudják értelmezni a magyar emberek, persze nem abba a stílusba, mert mi nem tudunk úgy Gyurcsányosan elqni dolgokat.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[putyputy] [2010.máj.05. 16:30]

Új ember!

Nem unod még a most is a Fidesz ostobaságát hajtogatni az illegitim kormányról.Világosits fel miért is tartjátok illegitimnek?

Sok helyen, sokszor leírtam már, hogy az „ebül szerzett jószág az ebül vész el! attól hogy egy nagykabátot úgy lopott el, még a nagykabát nem, lesz az Öné. És a fejlett Európában, mikor kiderül a kabátlopás, kötelező menni az egész kormánynak. Mondom a fejlett Európában, de nem Magyarországon, és nem egy szocialista kormánynak, és nem egy megátalkodott hazudozó Gyurcsány Ferencnek, aki ezzel a szöveggel marad fenn a történelemben: Ennyi tehetségünk van gyerekek!Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk, és ti is tudtátok, hogy ha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt. Úgy őriztük a politikai egységet tavaly nyár óta, és mögötte mondjuk a szakmapolitikai egységet, mint soha az elmúlt években. Vagy talán sose. Természetesen mindaz, amit tudunk, az anyagaink kidolgozottsági foka, hagy maga után kívánnivalót. Igen, igazatok van. Pontosan tudjuk mi azt, hogy rengeteg kockázattal nézünk szembe. Amikor azt mondjátok nekem, hogy vigyázzunk oda, mert az Alkotmánybíróság visszaküldhet dolgokat, tudjuk mi ezt. Nem baj, hogy mondjátok, de higgyétek el, tudjuk. Egy nagyon szűk csapat dolgozik Petrétei Jóska mögött, mert hogy nem engedhetjük be a minisztérium egészére ebbe a fázisban még, 5-6-7 ember reggeltől éjszakáig, a szó legszorosabb értelmében, hogy nehogy baj legyen.

Őrületbe kergetjük egymást bizonyos pontokon, hogy összeszedjük a szükséges mennyiségű pénzt a kollegákkal, hanem amikor mennek a politikai egyeztetések, húzzatok már a pics.ába ezzel! Gyerünk előre! Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni, nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt, mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?

Természetesen a dolog az nem szépen, nyugodtan, aprólékosan felépített. Nem. Nem. Őrült lóhalálában készül, mert egy darabig nem csinálhattuk, nehogy kiderüljön, most meg már olyan rohadtul kell csinálnunk, hogy majdnem belegebedünk. Aztán lassan fölbukunk. Mert nem bírjuk jobbra a tempót. Ez a helyzet. 

Ez a helyzet és most kiszámolunk!

És most kiszámolják őket végleg a magyar történelemből.



[fecske] [2010.máj.09. 10:57]

„Mint ahogy a 2002-2010-ig regnáló Medgyesi-Gyurcsány kormány 2010-ben.”

E két miniszter elnököt nem a szavazok váltották le , ha nem a pártjuk. Vagy nem emlékszik, hogy egyik sem töltötte ki az idejét, a 2006-os választásokról már ne is beszéljük.

„És nagy hiba volna az is, ha minden tüntetően kirakott jelkép viselőjében a Jobbik fanatikusát vélnénk fölfedezni. Ha valamelyik fölmérő venné a fáradságot, és párt meggyőződést kutatva érdeklődnék, bizonyára többségükben Fidesz és KDNP hívőkre lelne.” Kedves jó Várkonyi úr! Az önök elvhűségének ritka nagy erénye, hogy minden alaptémában el tudnak jutni az ellenség képhez, és betudják sározni anélkül, hogy arra bármi bizonyítékuk is lenne, hogy a felvetett kérdés szereplői azok tulajdonképp kik is. Azt mondja, hogy a nemzet! De a kormány az a nemzet kormánya lesz, mert az alkotmányos rend az így szabályozza, és nem teszi lehetővé, hogy az MSZMP utódpártja az MSZP-nek legyen külön kormánya. A kesergésnek, meg a számok háborújának meglehet véget, kellene vetni, mert már nincs tétje. Fogy a becsapott, megvezetett szocialista baloldal híveinek a türelme, és nagyon elegük van abból, hogy még mindég azt védelmezik, akik eljutatták a baloldalt e szégyenletes vesztességhez. Nem kellene már azon dolgozni, hogy miképp lehet újra indítani a tisztán baloldali politizálás párt formációját a jelenleg ledegradálódott pártvezetés nélkül. Ezen kéne tipródni, maga észontó!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------



[ressm] [2010.máj.07. 07:59]

Az ön elvakult hűsége pedig felül múlja az értelmét, magyarul vak tudósként.

[Lilia] [2010.máj.06. 07:59]

Balsai - VÉRBÍRÓ - , talán az ügyészségi nyomozást vezeti?

A fidesz által fellázított tomboló csürhe, ártatlan emberek, a rendőrök, akiket megtámadtak elítélni való gonosztevők!?!?

Orbán normális?????

Aljas dolog, amit csinál. A múlt elkezdődött!!!!!!

Hogy micsoda észjárásról tanúskodnak itt többek, meg áll az ember esze.

Talán mindenki elfelejti, hogy a helyzetet egy őszinte vallomás inspirálta, és természetes volt minden jó érzésű ember számára a tiltakozás. A Fidesz nem szólított fel senkit rombolásra, ha nem mind végig csak is a demokratikus jogával élt, miszerint tiltakozott az illegálisan hatalomra jutott kormány ellen, és új választásokat követelt joggal. Ha a Fidesz elszánja magát egy radikálisabb megoldásra, kilehetett volna vezényelni az összes rendőrt, meg mossados barátaikat, az sem állította volna meg a nép haragját. De a Fidesz nem polgárháborút akart, de a tiltakozásának hangot, és módot kellet adni.

Hogy a rendőrségnek ki adott túlzott felhatalmazást, talán nézzék meg a törvényt. Hogy ki is a legfőbb parancsnok.

A Pintér egy ívású azokkal, akik a parancsot jó, vagy rosszul végre hajtották, lehet még nem is tudja teljesen függetleníteni magát. De egyben biztosak lehetnek nincs benne sok szolidaritás, és szemérmes humánum sem, úgy hogy a kapott feladatot végre fogja hajtani maradéktalanul. Majd a végén meg kell nézni, hogy kik fognak bíróságok előtt állni. Az biztos, hogy nem úgy lesz, mint a Zuschlag ügyben, hogy a parancsnokok azok csak tanúk, és nem érintettek.

A parlament nem az a hely, ahol a szófosásban szenvedő emberek kiélhetik a szenvedélyeiket. Eddig az volt a gyakorlat, hogy vagy a parlamentbe, vagy a bizottságokban ültek a képviselők, de hogy nem maradt idejük a választóikkal foglakozni, az biztos. A törvényhozás állandóan dolgozott, mert a bürokráciát mélyíteni kellett, mert csak így lehetett a zavarosban halászni. El lehetett mondani, hogy a törvényeket azok készitik, akik azt nem is értik, de tanítják. Most racionalizálási folyamat kezdődik, és nem a bürokrácia növelése fejezet. És most a MSZP a saját maga kivívott törvényét is törölné, mert az most visszaüt. Ez ám a demokrácia.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[barragon] [2010.máj.06. 10:28]

Csak az intellektuális képességekkel nem rendelkezők érthetik meg Gyurcsány dolgozatát! Akik pedig erre képtelenek, azok csak mocskolódnak! És azok véleménye pedig, akik azért vannak jelen, hogy a baloldal ellen áskálódjanak, figyelemre sem érdemesek! Csak megveszekedettek állíthatják, hogy "tönkre tette az országot"! Ugyanis az ország nem egy ember, és nem is csak egy párt "eszköze" ugyanis a társadalom a maga törvényei, valamint jó és rossz szokásai szerint működik!

Nahát Kedves barragon ön aztán jó belecsapott a lecsóba! Tehát itt a többség az nem intellektuális képességekkel rendelkező, ha nem ösztönös, és primitív. De nem baj hogy ma Magyarországon Ők vannak többen. Vagy Akkor a többség a primitív, és azon kevesek, meg akik megértették az „őszinte önvallomást a „haza árulásról” azok a Nemzet vezetői, a csúcs emberek a követendők. Azaz a hazugság, a csalás, és a szerénységet nem bíró képmutatás az mi itt követendő e hazában.

Arra nem is bír gondolni, hogy ma már a baloldalon is sokan látják a elitélendő erkölcsi magatartás helyét és szerepét a baloldal kudarcában.

Abban igaza van, hogy nem ő egy személyben tette tönkre az országot, hanem az igazság kiderülése után mögötte összezáró szocialista vezetés segedelme is kellet ehhez. Meg az is kellet, hogy egy ilyen „tisztességes miniszterelnök, meg kormány tovább folytathatta szélhámos attrakcióit. Igen az egész baloldali vezetés kompromittálta magát azzal, hogy be ált mögéje, sőt pártvezetőé is megválasztotta.

Hát uram, most a romok tetején büszke lehet az ön miniszterelnökére, mi is azok vagyunk, azért mert néven nevezzük a poétikailag korrupt elnököt.

[putyputy] [2010.máj.06. 15:46]

Aki az 1956-os forradalmárokat disszidensnek nevezi, az még mindég ott tart, hogy forradalom az ellenforradalom volt a munkás paraszt kormány ellen. És aki így gondolja az a múlt rendszerének a biztos pártkatonája, meg érzelemben, meg szívben még lehet most egy ávós tiszt, aki bármikor bele lőne a demokraták tömegébe gondolkodás nélkül.

Egyébként, meg amit leírt a jobboldalról nyugodtan fordítsa át a baloldalra, és így már tökéletesen egyetértünk.

Egyébként, ha azt mondja a Semjén, hogy hólnap lehet, akasztják a kommunistákat, mint ahogy mondta a Csurka, akkor Ön elkezdi a harangot félre verni. Legyen már egy kicsit mérlegelőbb. Önök mindég előbb látják a szellem képeket, mint az egyáltalán megszületne. Próbálja már feltételezni, hogy a jobboldalon is van felelősen gondolkodó felnőttek csapata.

Szóval Ön kitiltana a magyar fórumokról csak azért, mert én 56-ban elmenekültem Magyarországról, és nem itt élhettem le az életem. Ezért fogják Önöket, mint egy 4-5 millióan szeretni.



[fecske] [2010.máj.09. 13:48]

„Azért jó volna megspórolni a következő utcai harcokat, gyújtogatást, az ehhez tartozó "megerősített" rendőr attakkal együtt.”

Ebben, teljes mértékben egyetértünk.

Soha nem vitattam, miután az ember sajátja, hogy gyarló, hogy a kísértés az mindkét oldalon meg van. Azt azonban gondolom, hogy a jobboldal nem folytatja ott, ahol a baloldali vezetés abba hagyta a talicskák tolását, mert akkor a polgárháború nem lesz elkerülhető, mert a jobbik ahogy ezt szokták mondani gatya nélkül nekimegy a kormánynak. Azt ne vitassa el, hogy úgy hazudni, hogy tudom hogy már ég a ház, vagy azt remélem, hogy én képes leszek rá, hogy jobban kormányozzak, az azért nem ugyan az a helyzet. Az egyik ígért, mert hitte hogy képes lesz rá, a másik ígért és tudta, hogy éppen az ellenkezőjét kell majd tennie, hogy ne következzen be a csőd.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[pic]

[fecske] [2010.máj.09. 10:10]

„fecske”

Sántít a logika! Attól hogy soha nem derül ki egy elkövetett bűncselekmény attól az még bűn marad, hát ha még ki mis derül, még pedig pont az elkövető vallomásával, hogyan lehetne már nem megtörténté tenni. Nem akarom folyton idézni vallomást, de az én jelenlegi laikus jogi felkészültségemmel, meg még rajtam kívül néhány millió ember felkészültségével ez a vallomás kimerítette a hatalom megszerzésért, elkövette csalás bűntettét. Főképp igaz ez a csalással megvalósított dilettáns kormányzás következtében bekövetkezett nagyértékre megvalósított károkat figyelembe véve, valamint a hatalom közpénzek korrupcióval történő megcsapolása tekintetében. De bízunk benne, hogy ez még újra értékelésre kerül, mert az hogy büntetlen maradjon, nagyon sok ember csalódását okozná. De nézzük a baloldalt. A baloldalon lévő tisztességes emberek elhitték, amit az ekkor már szellemi vezérnek kikiáltott Gyurcsány mondott. És mi is volt a valóság. A Gyurcsány kormányzás alatt soha eddig nem látott hatalmi visszaélések voltak, és nem a választó volt a fontos, hanem a hatalom által kisebb, nagyobb posztokhoz jutó vezetők minél nagyobb arányú meggazdagodása. A választó meg meg lett kurtítva az élet minden szintjén. Elvették tőle a hitét a szolidaritás elsőbbségében. Megingatták a bizalmát a baloldal szociális létében. Megingatták, mert ez a vezetés nem volt baloldali, nem volt jobb oldali, hanem magam oldali volt, és a hatalom csak azért kellett, mert így lehetett húzni, szedni a vámot a társadalom egészének a vagyonából. A vezetés kimerítette a neoliberalizmus legvadabbik kapitalizmus gyakorlatának a megvalósítását. Annyi köze volt a baloldalhoz, hogy a sok megvetett baloldali jutatta a hatalomhoz a választások alkalmával A kormány egyetlen pillanatig sem volt legitim, mert az hogy „nem tettünk semmit, és majd bele gebedtünk, hogy ki ne derüljön a választások előtt az igazság” az a tény már demoralizálta, és jogosulatlanná tette a választási eredményeket. Az hogy ez szeptember 17 én robbant a köztudatba, az meg csak annak tudható be, hogy az egész szocialista képviselő csoport azonosult a csalással, és összezárt ennek a ténynek az eltitkolása tekintetében. De amikor újra választották, vagy helyesebben meg választották a Gyurcsányt a párt elnökévé, a teljes pártvezetés bevállalta a csalást, és morálisan a hatalom megőrzésé cinkosául szegődött a hazugságnak, a csalásnak, a vezetési alkalmatlanságnak. Mert az elvitatni, hogy egy percig sem volt az a cél, hogy a dolgokat tisztességgel megkíséreljék kijavítani, azt a elmúlt négy év tökéletesen bizonyította. A stróman Bajnaira azért volt szükség, mert a Gsurcsány nevű hazug miniszterelnök hiteltelenségével nem lehetett volna végrehajtani a magyar emberek megszorítást. Amit Bajnai tett, az nem volt más, mint a korábban a hatalom megszerzéséért elkövetett osztogatás visszavétele, valamint további 25 milliárd dollárral való megterhelése a magyar adósság állománynak. Ezt a válságkezelést, még a Naci néni is különben lett volna képes végre hajtani a Király utcából, pedig Ő mindég csak a család kasszáját kezelte.

Na már most ettől fogva mit kellet, volna az ellenzéknek tenni? Támogatni a csalókat, a hazudozókat, és a nem kevés tolvajt. Kérdezem kedves jó „Füsti fecske barátom!

[Frici] [2010.máj.07. 06:39]

„Ugyanis eléggé "vicces" ítéletek születtek a csőcselék által elkövetett gaztettek lezárásaként! „

Nahát már megint egyet értünk, ugyanis nekem is az a véleményem, hogy a bűn elkövetőket kell büntetni, álljanak is bármely oldalon.

Csak azzal egészíteném ki, hogy az általam ismert bírósági ítéletek tekintetében számtalan tüntető (És azt sem vitatom, hogy jó részük a csőcselék közül való) ellen hoztak példamutató ítéleteket, ellenben a jelzés nélküli túlkapásokat elkövető rendőrökkel szemben alig sikerült egyet talán büntetni, mert a bizonyítás nem volt lehetséges, a rendőrök meg úgy védték egymást, mint ha csak egy bűnszövetkezet tagjai lennének.

Tárgyilagosan az utcán egyszerre volt jelen a békés tiltakozó, és az utcai harcokat sportból kedvelő Budai csapat, és a sportpályák rémei. A balhét kedvelők, azok igyekeztek mindenhova beférkőzni, és a békés tüntetéseket arculatukban megváltoztatni. Azt sem vitatott, hogy voltak helyzetek, ahol bekellett avatkoznia a rendőröknek, de az sem vitatott, hogy a beavatkozást is manipulálták a tüntetőkkel szemben is. Meg kellet mutatni az ellenzéknek, hogy az erő velünk van, és megmutatták. Majd igaza lett az „igazságos miniszterelnöknek” a békés tüntetők megunták és haza mentek, de nem felejtettek, és most kifejezték a véleményüket.

Nincs bennem semmi irónia, rosszmájú sem akarok lenni, de az Orbán-kormány időszámítás előtti hetei alapján nyilvánvaló: a háromharmados kormánynak sem lesz könnyű dolga. Jó, tudjuk, hogy romokban az ország, vagy legalábbis az MSZP, nyilván el is kell takarítani az útból a maradványait, hogy végre neki lehessen állni az újjáépítésnek az ellenzék felesleges akadékoskodása nélkül. De Orbántól most már azt is hallhattuk, hogy az országot mindenekelőtt az összeomlástól kell megmenteni, márpedig eddig abban a meggyőződésben éltünk, hogy a Fidesz győzelme után már a következő napon minden jóra fordul, és például csupán a kormány hitelességétől jóval olcsóbban jutunk hitelekhez. Összeomlás? Milyen összeomlás? Magyarország vállát éppen a héten veregette meg az Európai Bizottság. Ők nem látnák azt, amit Orbán? Mindenesetre a jobboldali győzelem óta csak kapkodja a fejét az ember, hogy mire is készül a nemzeti ügyek kormánya. És hogyan? E pillanatban az látszik, hogy kissé szervezetlenül és összevissza. Nem hittem volna.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------



[ressm] [2010.máj.09. 20:47] ezt már szeretem, amikor nem csak az én hátamon vágják a fát. Érdekes a polémia, mert oda vissza van igazság, csak az egyik több a másikon kevesebb. Ha eltudnák dönteni reálisan, túlzások nélkül, hogy melyik oldalon van a több, rögtön könnyebben értenének szót 1949-ben a második földállamosítások idején, amikor elvették a néhány éve kiosztott földeket a parasztoktól az létesítendő szocialista állami gazdaságok miatt, sok ember érezte úgy, hogy a magát népi demokráciában feltüntető Magyar Kommunista párt az elfordult a munkás-paraszt kormányban a a parasztoktól. Mikor 1959-61-ig végre hajtják a mezőgazdaság teljes strukturális átszervezését, akkor végképp cserbenhagyják a magyar parasztságot. A szüleim írták, hogy vasvillával várták az agitátorokat, és könnyek között nézték, ahogy a szeretett állataikat elhatják a közösbe, és utána hosszú évekig valamiféle munkaegységé dolgoztak, amit akkor sem értettem, meg most se, mert hosszú hónapokig semmilyen bért nem fizettek a mezőgazdasági TSZ-ben. De a magyar szorgalmas , és a tsz-ben is felépítette a magyar csodát, és ezt a csodát úgy verték szét a rendszerváltás után ahogy az leginkább megfelelt a piacot magának akaró multinacionális cégeknek, a globális tőkének. Persze, hogy vannak tüskéket az emberekben, és még jó darabig lesznek is.

[Frici] [2010.máj.07. 12:11]

Ma Magyarországon a bankok a bebukott hiteleket a még fizetni képes hitel törlesztőkkel fizettetik meg, illetve az újabb hitel felvevőkkel, kevés azaz ország, ahol úgy tudnak hirdetni hitel ajánlatokat, hogy kimerik írni, hogy 245% THM. A bankok 2009-ben, amikor a válság csúcson pörgött Magyarországon közel 300 milliárd nyereséget mutattak ki, és azt meg nem lehet tudni, hogy a nyugat európai anyabankokban mennyi landolt kamatok fejében. Az anyabankok eleve négyszeres áron nyújtják a Magyarországon lévő fiókbankjuknak a deviza hitelt, és még ezt is kamatoztatják nyugat Európaitól magasabb kamatlábakkal. Ahol a bankok azt tesznek, amit csak akarnak, ott nem kell csodálkozni azon, hogy a hitelek azok sorban dőlnek be. Ez is úgy történik, hogy az egyik oldalon a bank árverez, és a másik oldalon meg a bank tulajdonosának az ingatlan cége vásárról a tényleges menekülési érték egyharmadán. Így azután két bőrt is lehúznak a magyarokról, de ezen nem kell csodálkozni, ha a magyarok kormánya kiszolgálja a bakokat, és nem a bankok szolgálják ki a magyarokat, illetve azok kormányait. Ahol a pénz, ott a hatalom.

De lehet azt úgy is csinálni, hogy kompromisszum van a bankok és a kormány között, ami fékezni képes a mohó tökét meg a bank kapcsolatokban érdekelt politikusokat.

Vagy nem így van, kedves jó Frici, tessék cáfolni. Ahhoz mindegy, hogy hol teszik élni, hogy a folyamatokat az objektív számokból át, tessen látni. Teszik ezt érteni!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kedves bkal474

Köszönöm a értékes tájékoztatását.

Had mondjak önnek egy példát! Én korábban a munkahelyemen egy olyan munkacsoportban dolgoztam, ahol az akkor meglévő technikai eszközökkel jelentős számú segítséggel tudtuk végezni a feladatainkat. De időközben a technika, és a technológia is jelentős fejlődött, és a végén már a korábban több tucat ember helyett csak hárman végeztük ugyan azt a mennyiségű munkát, és talán még jobb minőségben is mint korábban.

Tehát azt gondolom, hogy a magyar közigazgatásban nagyon sok átfedés van, ami szándékosan van fenntartva. Továbbá abban egyet értünk, hogy a profi tudást, és a teljesítményt azt meg kell fizetni, de ezt nem úgy kel tenni, mint az előző kormány tette, hogy erőn felül növelte az közalkalmazottak bérét, és még az mellet mondva csinált hivatali posztokkal növelte annak létszámát is. Tehát a modernizáció az egyben takarékosság, másrészt lehetőség a feladat elismerésnek a helyes értékben való kifejezésre is.

Ha a felelősség, és az azért nyújtott bér az szinkronban van, akkor a munka megkövethető, sőt vonzóvá válik a közszolgai munka. Csak arra kell vigyázni, hogy a „te barátod barátnőjét ne te alkalmazd, és fordítva) mert akkor sohasem lesz átlátható a valós munkaerő szükséglet. Azután a közhivatalok külsős megbízásaival mi van? A barátok, az ügyvédi irodák, a reklám cégek, a informatikai cégek, a biztonsági cégek, egyáltalán miért is kellenek sok, sok milliárdért, mikor a hivatalokban kéznél van miden olyan szakember aki ezt el tudja végezni.

Tehát ha belegondol, lehet még is van ebben egy óriási tartalék, de hogy a létszámot át lehet csoportosítani az biztos, mint ahogy az is hogy bizonyos hivatalokban a felére lehet csökkenteni.

Kérem, ha én ezt nem jó látom innen a távolból. Úgy okosítson fel. Előre is köszönöm.

Bily meg a mindég más nevű macilaci. Betört a jobbika népszava fórumra. Ezek már a privát bankár oldalain cigányokat, meg zsidókat küldtek….. tájakra. A gyilkos szándékok terjednek, mint a tűz. Most itt rontják a levegőt a julianus meg más jó néhányuk ezeken az oldalakon, és terjesztik a bomlás virágait.

Aranka! A jobbik is szelídülni fog a parlamentbe, ha nem akarja, hogy ki vezessék a teremből. Sajnos bejutott, és még nem is kis százalékban, és addig még nem szolgáltat okot, demokratikusan Őket is megilleti az arányosság elve.

[cogito] [2010.máj.07. 19:41]

Én jól emlékszem Ön az, aki rosszul emlékszik. Orbánnak csak bólintani kellet, volna, és a jobbik felpörköli a parlamentet a Gyurcsányostól mindenestől. És hogy miért adott 72 órát, mert azt hitte, hogy egy úriemberrel álszemben. De kiderült sem nem úriember, sem nem európai miniszterelnök nem volt az ártatlan. Tőlünk keletebbre, ezt nem úszta volna meg ennyivel, még nyugatba meg sem tehette volna, hogy hazudjon.

Önnek igen nehéz lenne bár mit is megmagyarázni, mert ha megköti magát, megcsúfolja Jézus szamarát.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[ressm] [2010.máj.07. 21:55]

Nézzen fel az égre, lát ott egy fényes csillagot? Lát vagy, nem lát? Hát ennyit az ön igaz mondásairól. Most elkezdi konkrétumok nélkül terjesztetni, hogy egyik mondatommal hazudtolom meg a másikat. Ha nem idézi ide a mondatokat teljes szövegkörnyezetbe, akkor mindenki fogja látni, hogy ön hazudik, és csak értelmes ellenvetések helyett használja a rágalmazást, ezt egyébként az Önök körében kiválóan értették mindég is. Ezt a KGB is tanította, hogy miképp kell a vesztes helyzetekből kitörni.

Na látják, ebből van elege a normális baloldalnak. A csúztatásokból, a rágalmakból, a szembenézés hiányából.- Csak azt tudom sajnálni, hogy ilyenek, mint Önök akik itt néhányan , szellemi vezetőjének tartják magukat a baloldalon, teljesen leamortizálják a tiszteletre méltó embereket is. Ha lehet, ne tiszteljen meg engem azzal, hogy bármire is reagál, amit én írok. Nem vagyok kíváncsi az Ön rombolására, és remélem, hogy egyre többen erre rádöbbennek mások is.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[cili47] [2010.máj.07. 19:30]

[New.Person] [2010.máj.07. 18:47] Van egy nagy különbség kettőnk között: én nem akarom hősnek beállítani magam ellentétben magával. Éreztem, hogy stiklizik, s mióta arra hivatkozott, hogy székely, tudom! Hiszen olyan jó mesemondók. Az már a végső mentsvár, ha a korára hivatkozik: tudhatná, az nem érdem, csak állapot. Ja, és barom, aki mondja, bül-bül szavú mesemondó!

Volt egy öreg székely a gyerekkoromban, aki ellentétben másokkal mindég három ökröt fogott be a szekerébe, és úgy közlekedett a faluba. Mindenki csak csóválta a fejét és tovább ment. A falú szélén lakott egy kissé bolondos ember, akiről az hírlett, hogy fiatal korában egy medvével akaszkodót össze, és a medve megsebesítette, és azóta nem volt teljesen „nyomas”. Ez az embert Járfásnak hívták, és e napon is kint ült a háza előtt, amikorra a mi székelyünk Barabás bácsi éppen az ő háza eléért. Hát a

Járfás hangosan köszöntötte ily képen. Adjék Isten barabá bácsi. Hát, ha még nem sérteném, nem e meg mondaná, hogy mivégbűl hajt maga három ökröt a szekérbe, mikor azt kettő is elhúzná, de ha nem bírná, akkor még négynek kéllene. Az öreg pedert egyet a bajuszán és úgy kényelmesen rászólott az ökrökre, hétehó és azok megálltak Járfásnak irányába. Nem kapkodta el a választ az Öreg Barabás, mert hogy előkotorta a csutoráját, és kényelmesen elkezdte tömni a dohány zacskójából, és közben valamit mormogott magában. Majd tüzet csiholt és meggyújtotta a dohányt, és mélyeket szipantott a facsutorájából. Leszállt a bakról és leguggolt a szekér mellé, és imigyen válaszolt. Hát tudod fiam Járfás, a Gombos, meg a Bimbó nevű ökör nagyon erős, de rettentő buta állatok, és a Gyertyást azért kell eléjük fognom, hogy ezek az ostoba állatok tudják, hogy merre is kell menni előre. Így azután nekem már csak az gondom, hogy szót értsek a Gyertyással, aki olyan én nekem, mint a jó asszony. Nem beszél vissza, és mindég tudja hol a helye. Értem én ez Barabás bácsi, de hát kettő ökör helyett, így most magának háromról kell gondoskodnia. Tudod fiam Jeromos, még mindég jobb háromról gondoskodni, mint eggyel sehova se menni. Ezzel vissza űlt a bakra, és szólt a Gyárfásnak imigyen csellő te hojszodra, és a Gyárfás elindul az úton, a két buta ökör meg ment utána.

Eddig a történet, csak azt nem tudom eldönteni, hogy itt hármuk közül ki is lenne a Gyárfás?

Vass Alber

HADAK ÚTJA

Alig tért vissza medrébe a folyó, hogy örökre eltakarja az emberi szem elöl Attila sírját, máris töredezni kezdett a hatalmas birodalom. Először a hunok szakadtak két pártra. Megütközött a két hun sereg, hogy a csata mezején döntsék el, hogy Aladár, az idősebb fiú lesz-e Attila utódja, avagy Csaba, az ifjabbik fiú. Aladár elesett a csatában. Csaba egyesítette a maradék hunokat, szétverte az elpártolt gótok seregeit, majd az asszonyokat és a gyermekeket szekerekre rakva, az erdélyi hegyek felé irányította. Megmaradt harcosaival követte a szekértábort. Az Oltárkő meredek sziklafalai alatt állította meg hunjait.

„Odafönt - mutatott fel a sziklacsúcsra - apám madara, a turul építi fészkét és neveli fiait. Ezt az erdőkel, hegyekkel körülvett országot számotokra teremtette az Úr. Hunok, Attila népe, a ti országotok ez. Máshol nincs számotokra hely a föld kerekén. Itt kell megmaradjatok. Én visszatérek a régi hazába, ahonnan őseink jöttek. Meg kell leljem a magyarokat és ide vezessem okét. Velük egyesülve visszavehetjük a rabló idegenektől Attila örökségét".

Csaba kettéosztotta seregét. A családos embereket, gyermekeket és öregeket hátrahagyta. Mindössze a legényeket választotta maga mellé kíséretnek.

Az indulás előtti éjszakán gonosz álmot látott a rabonbán. „Iszapos árvízről álmodtam, uram - mondta Csabának -, mely körülvett bennünket, hogy megfojtson."

„Ha veszedelem törne rátok - felelte Csaba -, üzenj érettem tűznek lángjával és víznek zúgásával, üzenj érettem a széllel és a földdel, s bárhol lennék, megvédelmezlek, Isten engem úgy segéljen!"

Csaba és emberei hosszú vándorlás után visszataláltak a régi hazába, ahonnan nagyapja, Bendegúz kivezette volt a hunokat, s ráleltek a magyarokra is, akik nagy örömmel fogadták a hun testvéreket. Megesküdtek ott helyben, a tanácstűz mellett, a magyar nemzetségek fejei, hogy egy szép napon visszaszerzik örökségüket, Attila országát, s hazájukká teszik.

A székelyek földjén ezalatt egy maroknyi nép konokul küzdött az életéért. Fegyverrel a kezükben kellett megvédjék jussukat a földhöz, amit rájuk bízott Csaba vezér. Egyszer ellenség nagy serege tört rájuk. „Hej, Csaba vezér, most kellene ám a segítség!" Morajlás támadt mélyen alant a földben, szaladt a morajlás gerincről gerincre, völgyről völgyre, síkságról síkságra, s vitte az üzenetet messzi keletre. Odafönt az égen csillagok ezrei láncba fonódtak, úttá tömöttödtek, s a csillogó fehér égi úton nyargalva jött serege élén Csaba vezér maga. Csillagot szikrázott hun lovak patája, s halálszagú szél süvítette a félelmetes intést: „Ne bántsd a székelyt!" Az ellenség rémülten dobta el fegyverét. Magasan a székely hegyek fölött ott ível ma is minden éjszaka, ragyogva és szikrázva a fényes Hadak útja, erőt és biztatást nyújtva a csüggedőnek.

---------------------------------------------------------------------------------------------------

[ressm] [2010.máj.07. 21:40]

Az Úr nevét a szádra hiába ne vegyed!  Az én példaképem az nem lehet egy gyarló ember, és kire felnézek, az meg az ön számára elérhetetlen.

Államháztartás a mérlegen: a legjobb javulótól a leggyengébb javulóig

2009. MÁRCIUS 2.

|

SZÁZ MAGYAR TREND

Az elmúlt évtizedben a régió és az Unió államháztartási hiányainak alakulása pontosan tükrözte a külső konjunktúra és a belső gazdaságpolitikák hatásait. Az EU27 átlagos államháztartási hiányához mérve Magyarország javított a legtöbbet egyensúlyi helyzetén az 1998-2002 közötti időszakban a régió országai közül, majd a 2003-2007 közötti időszakban itt is sereghajtóvá vált: a legkisebb javulást érte csak el az összes régiós ország közül az EU27 átlagos államháztartási hiányához képest. Miután a konjunkturális helyzet az uniós és régiós országok számára lényegében azonos volt az elmúlt évtizedben, ezért a magyar teljesítmény időbeli különbségét döntően a két ciklus két gazdaságpolitikája határozta meg.

[pic] 

Háttér

Az államháztartás mindig megbízható tükröt tart egy ország konjunkturális helyzete és erre adott gazdaságpolitikai válasza elé. A bevételek alakulása döntően a konjunktúra erősségét vagy gyengeségét mutatja, a kiadások alakulása az erre adott gazdaságpolitikai választ jelzi. A külső konjunktúra gyengülésére az uniós országok lényegében azonos választ adnak: növelik a költségvetési kiadásokat annak érdekében, hogy mérsékeljék a kieső exportkereslet növekedést és foglalkoztatást gyengítő hatásait. A külső konjunktúra lanyhulása általában a költségvetési bevételek elmaradásában is megjelenik, a kettő együtt az államháztartási hiány növekedését váltja ki.

A régió, ezen belül Magyarország államháztartási hiányának alakulása az évtized során megbízhatóan jelzi a külső konjunktúra és a belső gazdaságpolitika kapcsolatát. Nézzük, hogyan alakult az uniós átlaghoz képest a régió országainak államháztartási hiánya az 1998-2007 közötti évtizedben, ezt jelzi az ábra:

[pic]

Forrás: Eurostat, mgfi 

A kék vonalak az első, a piros vonalak a második szakaszt jelzik, a jobboldali tartomány javulást, a baloldali romlást jelent az EU27 átlagos államháztartási hiányához képest. 

Az EU27 átlagos államháztartási hiánya 2000-ig csökken, majd 2003-ig folyamatosan emelkedik, ez pontosan jelzi az amerikai recesszió, majd az európai lassulás költségvetési hatását. 2004 és 2007 között azonban újból csökken az uniós államháztartási deficit átlagos szintje, ami újból megbízhatóan jelzi a konjunktúra visszatérését: nőnek a bevételek és csökkennek a munkanélküliséggel kapcsolatos kiadások, mert bővül a foglalkoztatás. Az Unió az évtized egészében javított államháztartási helyzetén, az első ötéves időszakban kisebb, a második ötéves időszakban nagyobb mértékben. Ez újból a két időszak eltérő konjunktúráját tükrözi: a második öt év jobb volt, mint az első öt.

Még pontosabb képet kapunk, ha országonként és évenként is megvizsgáljuk az államháztartási hiány alakulását az 1998-2007 közötti évtizedben, ezt mutatja be az alábbi táblázat:

Államháztartási hiány

[pic]

Forrás: Eurostat, mgfi 

A magyar államháztartás hiányának alakulása még a külső konjunktúránál is erősebben tükrözi a belső gazdaságpolitika hatásait. Az induló 1998-as évben még a magyar államháztartási deficit volt a legmagasabb a régióban, és négyszer magasabb volt, mint az uniós átlag. 2000 végéig gyorsan csökken az államháztartás hiánya, majd megérkezik az amerikai recesszió és európai lassulása hatása: 2001-re újból kismértékben emelkedik a magyar deficit. Ekkor azonban már nem a magyar deficit a legmagasabb a régióban, a szlovák, cseh és lengyel hiány is magasabb a miénknél, a szlovén azonos. Megosztva már csak a negyedik legmagasabb deficit helyezés jut nekünk 2001-ben, ami szép javulás az 1998-as induló első, tehát legmagasabb, ezért legrosszabb deficit helyezéshez képest. 

2002-ben azonban újból a magyar deficit a legmagasabb a régióban, ami a választási költségvetés és az új kormány új költekezésének együttes hatását tükrözi.

A lényeg azonban az, hogy 1998 és 2002 között, még a 2002-es kiugró költségvetési költekezés ellenére is, Magyarország javította a legnagyobb mértékben az uniós átlaghoz képest államháztartásnak helyzetét a régióban. Sőt, a régió 10 új tagállama közül ebben az első öt évben 6 még rontotta is egyensúlyi helyzetét az uniós átlaghoz képest, és csak 4 országnak sikerült javítania. Magyarország a javítók között is első volt, tehát az államháztartási egyensúly terén a magyar teljesítmény volt a legjobb a régióban.

Nem véletlen, hogy a növekedés, felzárkózás, foglalkoztatás és a beruházási ráta terén is ekkor volt régiós első Magyarország: ezek eredménye a javuló egyensúly, és a javuló egyensúly tovább erősítette a növekedés és felzárkózás forrásait.

Nagyot fordult azonban a helyzet a második ötéves időszakban. 2003-ban már a magyar deficit a legmagasabb a régióban, és mintha megismétlődne a megelőző öt év története, ami 1998-ban szintén a legmagasabb államháztartási hiánnyal indult. Most azonban már végig a magyar deficit volt a legmagasabb a régió országai között, miközben az előző öt év alatt a deficit hullámzása ellenére a legjobb helyezéssel zártuk a szakaszt, most végig a legrosszabb helyezéssel. A magyar deficit a 2003-2007 közötti ötéves szakaszban seregható volt a régió országai között: itt is éllovasból sikerült a sereg végére kerülnünk.

Ez természetesen újból nem véletlen, mert a 2003-2007 közötti szakaszban a növekedés, felzárkózás, foglalkoztatás és a beruházási ráta terén is sereghatóvá váltunk: gyenge növekedés rossz egyensúlyt jelent, a magas államháztartási hiány rontja a növekedés és a felzárkózás, valamint a foglalkoztatás és a beruházás esélyét.

Következtetés

Az egyensúly terén az elmúlt évtized első felében Magyarország érte el a legnagyobb javulást a régióban, majd a második félidőben már a magyar deficit végig a legmagasabb volt, tehát az egyensúly terén is régiós sereghatók lettünk.

Szlovákia siker történetének egy szelete!

A fellendülést generáló jobboldali fordulat Mikulás Dzurinda miniszterelnök nevéhez köthető,

jóllehet az 1998-2002, majd a 2002-2006 közötti ciklus mindegyikében változatos koalíció adta a kormányerőket. Az első periódusban négy párt, ám ebből kettő maga is szövetség, azaz

összesen tíz politikai tömörülés próbált egyezségre jutni egymással. Ráadásul közöttük volt az

utódpártnak tekinthető Demokratikus Baloldal Pártja (SDL) is - de legalább elkezdődhetett az a gazdasági szerkezetváltás, amelyen a többi volt szocialista ország jórészt már túl volt. Ehhez

persze először le kellett győzni azt a Vladimír Meciart, aki az 1993-tól önálló Szlovákiában a

nemzeti öntudat megerősödését parádésan kihasználva addig folyamatosan magas

támogatottságra számíthatott.

Az okokat Gál Zsolt közgazdász-politológus, a pozsonyi Comenius Egyetem oktatója foglalta

össze lapunknak. A legfontosabb, hogy a teljes politikai spektrum összefogott a Meciar-féle

HZDS-sel szemben (kivéve persze Ján Slota nacionalista Szlovák Nemzeti Pártját - SNS).

Másrészt addigra a legtöbb embert irritálta a kormánypártok bratyizós, az ún. nemzeti

tőkésosztály kiépítését célzó privatizációja. Az elfordulást fokozták azok a megdöbbentő esetek, mint például amikor elraboltatták a köztársasági elnök fiát. Ekkorra Szlovákia már kimaradt a NATO-bővítés első köréből, és az uniós csatlakozási tárgyalásokon is világossá vált az ország hátrébb sorolása. Fontosabb nyugati politikusok demonstratíve nem voltak hajlandók Meciarral találkozni. Nem elhanyagolható az sem, hogy külföldi civil szervezetek komoly pénzekkel támogatták a városi fiatalok szavazási aktivitását, serkentő kampányt - tudván, hogy a populista pártok bázisát az idősebb, kevésbé iskolázott, vidéki emberek adják. A felsoroltak eredőjeként a választási részvétel meghaladta a 80 százalékot, s ezzel a nagykoalíció pontot tett a Vlado-korszak végére.

Az első időszak belharcokkal telt, de amint 1999 májusában a koronát lejtőre küldték a

befektetők, a kormány rögvest elfogadta a stabilizációs csomagot. Ez adóemeléseket,

költségvetési megszorításokat jelentett, valamint felpörgették a privatizációt; ekkor kelt el az

ország legnagyobb vállalata, a Kassai Vasmű is. Eladták a bankokat - amit a behajthatatlan

követelések miatt természetesen konszolidáció előzött meg. Ez 120 milliárd koronájába került

az államnak, ami a halogatás miatt az évekkel korábbi magyar bankkonszolidációnak -

GDP-arányosan - a duplája volt.

A 2002-es választások után ismét Mikulás Dzurinda lett a miniszterelnök, de egy teljesen más

koalícióval a háta mögött: nem volt része az utódpárt, viszont csatlakozott a frissen alapított,

liberális programmal indult Új Polgári Egyesülés (ANO). Persze ekkor sem arról volt szó, hogy a reformokra kiéhezett választók pajzsukra emelték azt a csapatot, amelyik a legtöbb

megszorítást ígérte. "Még mindig lehetett építeni a Meciar-kártyára. Dzurindáék tudtak azzal

érvelni, hogy bevitték az országot a NATO-ba, felvettek minket az OECD-be, és tárgyalunk az unióval is, még bekerülhetünk az első körbe. Hatalmas volt a félelem az elszigetelődéstől, hogy ittmarad egy zárvány Európa közepén, még attól a Csehországtól is fal zárna el bennünket, amelyikkel 70 évig egy országban voltunk, és ahova rengeteg kapcsolat fűzi a szlovákokat" - magyarázza Gál Zsolt. Grigorij Meseznikov politológus, az IVO szociális-gazdasági-politikai elemzőintézet elnöke ehhez még hozzáteszi: "A választók tudták, hogy ez egyúttal reformokat is jelent, hiszen az előző ciklus változásainak is a jobbközép volt a motorja. Persze nem zárható ki, hogy a többségüknek elképzelése sem volt arról, hogyan is fognak kinézni ezek a reformok."

De Dzurindáéknak szerencséjük is volt: Slota pártja kettészakadt, be sem jutottak a

törvényhozásba, a baloldali párt dettó, Meciar pedig már a 90-es évek eleje óta mindig

mindenkivel összeveszett, ekkor is képviselők több csoportja hagyta faképnél.

A győzelem után már nyugodtabb környezetben kezdték el kidolgozni, majd 2004 legelején

léptették hatályba azokat a törvényeket, amelyek az államháztartás rendbetételét, a külföldi

tőke odacsábítását és a munkaerőpiac dinamizálását voltak hivatottak szolgálni

. A reformokat kifejezetten pozitívan fogadták - az egyetlen kivétel az egészségügy, de olyan

ország még nem volt, ahol annak átalakítását jól viselnék.



„Alakulóban a "Forradalmi Zemberek-Paraszt" kormány - a vele szövetséges értelmiséggel.”

Ebben a mondatban minden benne van a szerző politikai hitvallása, a műveltségének kétségtelen mivolta, valamint a politikai elkötelezettsége tekintetében.

A magyar emberek többségét sértő idézet „ZEMBEREK” titulus hála a jó szocialista értelmiségnek,

mindenki tudja, hogy kik is meg nevezve.

A vak gyűlölettől vezetett elme képes odáig menni, hogy a kommunista ideológiának a társadalomra vonatkozó téziseit állítja be a mai jobboldal 2/3-os győzelmének, mint egy politológiai következményeképp. Burkolva, de jól látszik a szándék, ami sandán de tovább mélyíti a ma már teljesen értelmetlen lövészárkokat, tekintettel a demokratikus jobboldali felhatalmazásokra.

Persze az még csak véletlen sem jut eszébe a tollforgatónak, hogy a jobboldalon is vannak sokan rendes emberek, akiket kellőképp frusztrál az ilyen lekezelő, és ledegradáló színezetben való bemutatás.

Miközben a baloldalon éppen most hullik szét a még meglévő összetartozás, a szellemi nagynak magukat képzelők, még mindég azt hiszik, hogy az a dolguk, hogy az ellenfelet lejárassák, rágalmazzák, és útszéli jelzőkkel illessék.

Jó lenne észre venni, hogy egy magát valamire is önbecsülő baloldalinak, most az új útkeresése kellene hogy feladatot adjon, és nem az hogy kellő számú bűnökkel terhelve még mindég vélt védekezésül az ellenfelet vádolni.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------



[Frici] [2010.máj.09. 08:43]

Kedves Frici! Ez a polémia nem vezet sehova, mert minden vezető bizalmi alapon választ. Ha egy területen vannak nők, és azok között van olyan aki bírja az bizalmamat, akkor azt választom, ha nincs csak férfi, akkor férfit választok (mellesleg azt gondolom, hogy az a nő aki a politika sikamlós pályájára téved az szerep tévesztésben szenved, mert a nők az anyák, és egy nő nem lehet egyszerre jó politikus, meg anya is. Persze fehér hollók mindég vannak, csak tudjuk hogy milyen gyakoriak.

„Gyurcsány azonban olyan megejtő tapintattal tud írni saját kudarcairól, mulasztásairól és hibáiról, mintha azok nem is kudarcok, mulasztások és hibák lettek volna, hanem amúgy persze sajnálatos, de alapjában nem meghatározó gyengéi egy nagy ívű politikai koncepció végrehajtásának. Így lehet, hogy miközben keményen ostorozza az őt munkájában - fogadjuk el - minden bizonnyal akadályozókat, felettébb empatikus a maga politikai értelemben sorsdöntő "melléfogásai" iránt.

Ez a belső aránytalanság még akkor is többmint zavaró, ha az írás nem egy részlete pontos és éles diagnózist kínál az adott politikai szituációról; leginkább az egykori ellenzék viselkedésmódjáról, retorikai eszköztáráról, kommunikációjáról. Gyurcsány akkor igazán jó az elemzésben, amikor ellenfeleit értelmezi. De nincs benne elég könyörtelenség ahhoz, hogy kevésbé elnézően vizsgálja önnön természetrajzát. Az önkímélet érthető ugyan, de abban a kényes és kivételes helyzetben, amely ezt a számvetést indukálta, nem segít mindazoknak, akik szeretnék jobban megérteni, hogyan jutott idáig a hazai baloldal parlamenti képviselete.”

Gyurcsánynak nem ez az első sértő jelzője a kommunikációja során, hisz emlékezzünk rá, hogy az a kijelentése is sokakban vertet ki a biztosítékot, „hogy így negyven után minden férfinak ki jár , hogy lecserélje egy fiatalabbra az öregecske feleségét. De hát ez számára nem okoz lelki dilemmát, mert ilyen a szuverén ember becslése.

Az hogy elsőként rakta le az értékelését a szocialista pártról nem csoda, hisz ma más dolga sincs nagyon, mint a memoárjával foglakozni.

A lényeg itt áll, a szerző tollából, aki természeten óvatosan de rávilágított a dolgok miértjére. Az hogy csak a szomszéd kutyája a veszett, akkor amikor a mi kutyán harapta meg az embereket, az bizony nem vezet sehova. Hogy adna még esélyt, az meg az ő jövőképp szimbóluma, amit hála Istennek egyre többen ismernek fel, hogy nem lehet ez az út a jövő útja. Aki veszi a fáradságot, és végig olvassa, az egyébként semmi katarzist nem tartalmazó írást, az újra megállapíthatja, hogy aki hazudik miniszterelnökként, az nem tévedet, hanem az ő mindenkori jelleméből fakadó erkölcsi tartás szerint járt el vagyis vérében van a valóság elferdítése. Változtatni hamis tények birtokában, csak új hamisságok útjára lépve lehet. A hamisságokból meg végképp elege van a „fecsegő öregasszonyoknak” de még az öreg embereknek is. Az új út nem erre vezet!



„kell-e új pártformáció, új névvel a baloldalnak? Nem a név és a forma számít, hanem, hogy lesz-e modern szociáldemokrata politikai erő, amely képes kormányozni. Hogy a jelenlegi MSZP képes-e megújulni, nem lehet tudni. Bizonyára szükség van egy baloldali kormányképes erőre; a következő évek nagy kérdése, hogy ez az MSZP lesz-e vagy egy új formáció. Jobb lenne egy új, a hatalomban eltöltött időszak alatt rárakódott terhektől már alig lehet megszabadulni másként.”

Fleck Zoltán jogszociológus

Ezt nem külön kommentálni, mindenki érti.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



A piaci alapú világrendben egy ilyen lejáratott "brand"-re nem lehetne jövőt építeni. A hatalomnélküliségben, elvágva a gazdasági erőforrásoktól ugyanakkor a jelenlegi "baloldali" pártformáció szükségképpen elveszti konglomerátum jellegét, klánjaira esik szét. Szétválik, ami mindig is külön volt: a par excellence baloldal és a polgári közép. A kérdés tehát nem az, hogy kell-e ez nekünk, hanem, hogy a maradék MSZP alkalmas lehet-e egyáltalán a baloldali értékek képviseletére és védelmére.

Szvák Gyula egyetemi tanár /

[pic]

Ezt sem kell már külön kommentálni!

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------



1945. május 9-e lezárt egy olyan borzalmas korszakot, ami a történészek szerint több mint 50 millió ember értelmetlen halálához vezetett. Romba döntötte Európát, és nem volt olyan katona fiukkal rendelkező magyar család, akinek ne veszet, volna el a Magyarország szempontjából ebben a teljesen értelmetlen háborúban gyermeke. Ugyan akkor azt sem szabad elfelejteni. Hogy a Resttag csúcsára feltűzött piros zászló az bizony Európa felosztásához vezetett, amit a Jaltai kongresszuson már a katonai hatalmak tulajdonképp megállapodtak. Hogy Magyarország az egyébként mihozzánk, mint európai kultúrájú országhoz szörnyen elmaradt orosz zónába kerültük, ez tragédiája lett Magyarországnak. Ha a határokat Magyarország keleti határánál húzzák meg akkor ma Magyarországon minimum Ausztriai polgárság, és életkörülmények lennének. Tehát vegyes ez az ünnep, mert innen kezdve tőr előre a magyar kommunista párt, és győz a kék cédulás csalással 1947-ben. Sokan kihagytuk volna ezt a korszakot, és főleg azok, akik végül elmenekültek a hazájukból.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[fecske] [2010.máj.10. 11:47]

„Igaz az elmúlt 8-év alatt mondtak, és tettek egyet, mást, de ettől a választásért a nép a felelős, és mert demokrácia van és elég sokan reméljük lesz is, ha tévedtünk, majd korrigálunk, ha nem tévedtünk akkor nem korrigálunk, már mint mi a nép.

Ha közben forradalom lesz, akkor forradalommal, ha nem lesz közben forradalom, akkor "csak" demokratikusan.”

Egyetértek a fentiekkel!

Csak annyival egészíteném ki, hogy van kulturális forradalom, van társadalmi berendezkedést alapjaiban megdöntő forradalom, meg rendszert változtató forradalom stb. Nos most a rendszerváltoztatást megdöntő forradalom következik.

És a hibáknál meg ott leszünk ezerrel, ebben legyen biztos!

Már, már azt hittem, hogy a MDF bukásával a legfőbb Orbán gyűlölő is hátrább húzza a körmeit, de most látom, hogy összenő az, ami összetartozik.

Számon kérni az Orbán kormányt, mikor az még meg sem alakult? Számon kérnie kéthetet, amikor még nem is ők kormányoznak, számon kérni a forradalmat, mikor azt még meg sem történhetett. Ha majd megtörténik, akkor kell majd jajveszékelni, mert lehet akkor már ok is lesz rá.

Ez a debreceni olyan Kamikáze tettet hajtott végre megint, amit leginkább egy jól ismert viccel tudók kellő képen minősíteni:

Áron bácsinak dolga akad a szomszéd faluba, ezért befog a kocsiba, és elindul kényelmesen a lovaival. Halad, halad mikor az út mellet megpillant egy suhancot, aki nagy hallóval kíván neki agyon Istent. Majd megkérdi az öreget, hogy messze van e még Csíkszereda, mondja az öreg, hogy az biza nincs túl messze. Majd kérdi a suhanc, hogy nem é e vinné őt a szekerén. Az öreg ránt egyet a vállán a suhanc fel kapaszkodik a saroglyába. Mennek, , mennek már egy jó ideje, amikorra suhanc úgy érzi, hogy az a nem messze már lehet itt kéne lenije, ezért kérdi Áron bácsit, hogy messzi van é még Csíkszereda. Hát bizony fiam most már elég messzi!

A szerzőnek teljesen mindegy hogy merre megy a szekér, de ő akkor is csak azt mondja, amit az érzelmei diktálnak. Az érzelmei meg csak gyűlölete diktálnak , ami ha le ír, rögtön a segítségétre sietnek a jelenlegi vezetést támogató ideológusok, pontosabban, akik úgy vélik, hogy ők az igaz demokrácia védői, hol ott ha értelmeznék a demokráciát, akkor kiderülne, hogy sokkal inkább a diktatúrát védik, mert hogy a szocialisták négy éve a népakarat ellenére rá kényszeríttette magát az országra, és a megtévesztett választokra.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



[botto] [2010.máj.10. 11:30]

Ön keveri a szezont a fazonnal. A pedofília az ember lényének erőszakos befolyásolása az ösztönei rovására. A katolikus egyház az a papi hivatást, olyan feltételhez köti. Amely feltételt egészséges ember kevés tud megfelelni. A cölibátus intézménye az egyház vagyonának a védelme miatt lett elrendelve a katolikus egyház által jóval később, mint az megkezdte működését. Remélve, hogy egyszer az egyház is eljut oda, hogy belátja, hogy ez a törvény csak elferdíti a normális emberek normális élethez való jogát és el mer oda jutni, hogy feloldja ezt a képtelen követelményt.

Hogy mennyire hamis ez a teória, amit a szerző kínjába kierőszakol magából, és hogy mennyire alul tájékozott. Az a cikk jól bemutatja. A hamis szám vádnál meg kellet, volna nézni, hogy az erőszakos bűncselekményekkel elitélt bűnösök hány százaléka esik a három csapás számszerinti esetébe. Továbbá, mi az hogy 20 év múlva fejti a hatást, amikor az a hatályba lépése után azonnal képes lesz megfontolásra a bűnözők részére. Azt elfelejti megemlíteni, hogy az által hogy ez a törvény működni fog azok a bűnösök akik a törvény hatálya alá esnek, azoknak nem lesz többet módja ilyen bűncselekmény elkövetésére, vagyis csökkeni fog a bűn estek száma. Majd abban is téves az ingformáció, hogy Kaliforniában nem csökkent a bűncselekmények száma, mert a tervezett törvény hatálya alá eső bűncselekmények száma igenis felére eset vissza. Hogy az abszolút számban kifejezett bűncselekmények száma nem csökkent, az meg a társadalom liberalizációjába keresendő, mint ok, hisz nincs semmilyen lélektani gát a bűn elkövetés megakadályozására. A liberalizmus kiölte az emberekből a bűntudatot.

És hogy mennyi ember van itt, aki védi a bűnözőket, csak azért mert az ellenzék akarja megszigorítani a büntetés módját, vagy nem azért, vagy azért?

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



[Billy] [2010.máj.10. 08:26]

Az antifasiszta az demokrata, az antikommunista az náci, fasiszta!

Az antifasiszta:   Antifasizmus: a fasizmus és a fasiszta veszély ellen irányuló, nemzeti és nemzetközi méretekben szervezkedő tömegmozgalom a két világháború között, amely osztályhelyzetre, pártállásra, világnézetre és vallásra való tekintet nélkül egyesítette a demokratikus erőket és szervezeteket. Legfőbb hajtóereje a munkásosztály és a kommunista pártok voltak. Tetőfokát a második világháború idején az antifasiszta ellenállási mozgalomban érte el.

Antikommunizmus: Antikommunizmus: a mai imperialista reakció fő eszmei-politikai fegyvere. Az antikommunizmus lényege a szocialista rendszer rágalmazása, a kommunista pártok politikájának és céljainak, a marxizmus-leninizmus tanításának meghamisítása. Gazdasági téren az antikommunizmus elsősorban abban nyilvánul meg, hogy tagadja a Szovjetunió és a népi demokratikus országok gazdasági rendszerének szocialista jellegét, hogy a szocialista országok gazdaságát államkapitalizmusnak próbálja feltüntetni; politikai téren abban, hogy rágalmazó koholmányokat terjeszt a szovjet „totalizmusról”; a világkommunizmus „agresszív jellegéről” ; ideológiai téren abban a vádban, hogy a szocializmusban „standardizálják” a gondolkodást. Mindezeket a ferdítéseket betetőzi az a koholmány, hogy a szocializmusban „dehumanizálódnak” a társadalmi viszonyok, hogy az ember itt a „vezetők” céljának végrehajtását szolgáló puszta eszközzé válik, hogy a tudományos kommunizmus célkitűzései „utópikusak” az antikommunizmus a burzsoá ideológia hanyatlását tükrözi.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Csatlakozom a magamvelemenye által írottakhoz, azzal hogy még az egyértelműség kedvéért kihangsúlyozottan írom a következőket, hogy Trianoni béke következtében Magyarországtól elszakított magyarok, azok a jelenlegi lakóhelyük szerinti országokban, kisebbségben vannak, és mint ilyeneknek, nem igazán nyílik lehetősége különböző társadalmi ideológiáknak magyar embereknek szemszögéből érvényt szerezni. Kvázi a határon túl a magyaroknak csak egy pártban kellene erős lenni ideológiáktól függetlenül, az, pedig az ott működtetet magyar párt. Ezentúl, azután már mindenki azt a világnézete vallhatja, amit a legjobb tudása szerint el tud fogadni. De megbontani az amúgy is kis létszámú magyar lakosság összefogását, még tovább gyengíti a kint élő magyarok kulturális szuverenitását

Nem tudom miért, de jól esik bele rúgni abban az emberben, akiről egyébként az a véleménye az írónak, hogy még érti is a dolgát? De hát ez a dolga!

Ezt a definíciót legfőbb szocialista eszmeőrző társaság a Marxista társaság oldaláról vettem. Tehát elvileg az Elvtársaitól. Kérem, hogy legalább nekik higgyen:

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



[Helvetia] [2010.máj.11. 08:18]

helvetia ön magyar származásúnak tarja magát, mert ha igen, akkor próbáljon akként is viselkedni, és nagyobb empátiát gyakorolni a határokon kívül rekedt magyarokkal szemben.

Persze hogy képtelenség az, amit ír a mitzpe, de hát az érzelmeket meglehet érteni, a tévedéseket meg udvariasan kilehet javítani, és nem úgy, hogy nem normális, mert csak csupán járatlan a nemzetközi jogban.

[kicsiimre] [2010.máj.10. 10:48] Először is a leendő külügyminiszter még a ellenoldal szerint is területének jó ismerője. Másodszor a Semjén meg egy politikusként kijár alapon avanzsálódott egy lehetséges posztra, ahol még pontosan a fölé rendelt, és alá rendelt területek sem tisztázódtak, csak a körvonalak látszanak. A politikusnak az az érdeke, hogy erősödjön a választói bázis, a szakértő meg kénytelen mérlegelni. Tehát nem lehet, nem kétminősítésű állampolgárság. Mert van egy teherbírás, ami már Magyarország tekintetében így is a határon van. Tehát kvázi azt tovább terhelni olyan költségvetési tételekkel, amik igazában semmilye jogszokáson nem alapszanak, azt gondolom, hogy az egyébként dilettánsoknak tartott jobboldaliaknak sem érdeke. A állampolgárság egy gesztus a kint élő magyarok lelkének, de nem jog a Magyarországon élők rovására. Hisz ha ez így lenne, akkor ez elszabadítaná a pénzügyi poklot, és ezt a jobboldali vezetés is pontosan tudja. Továbbá népszavazás akkor szokás, ha a kormányzó erő nem támogat valamit az ellenzék javaslataként, de mivel most ez az eset nem áll fent, így nincs szükség népszavazásra. De ha még is az lenne a vége, akkor ez az ügy a szocialisták újabb nagy kudarca lenne. Tehát mielőtt megfestenék Lucifer birodalmát, talán tájékozódjanak annak körülményeiről. Azaz ennek a vitának akkor lesz aktualitása, ah a törvényt előterjesztették.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Kedves Gurigapanka!

Ebben a dologban nem értük egyet, mert az eredmények nem igazolják az Ön állítását. Amikor viszont volt adórendőrség a felderítési, és behajtási folyamatok gyorsabbak, hatékonyabbak, és bevétel szempontjából jóval eredményesebbek voltak.

(kíváncsi lennék, hogy hányan keresték meg közvetlen, és hányan tettek önnek gesztust a változtatás tekintetében a válságos helyzetben. Ha megtenné, hogy csak annyit írna, hogy eredményes volt, vagy nem. Mert félek hogy nem(!

(Az adórendőrség költségvetése 1999 és 2000 között 2,8-3 milliárd forintot tett ki. Ezzel szemben 1999-ben - tehát működése első évében - csaknem 50 milliárd forintértékű bűncselekményt derített fel, s ebből több mint 13 milliárd forintnyi értéket zár alá vett vagy más módon biztosított. Az adónyomozók az első évben tehát igen hatékonyan működtek.

2002-ben az APEH Bűnügyi Igazgatósága - vagyis működésének utolsó évében - 12 714 esetben kezdeményezett nyomozást, melyek közül 9411 zárult vádemeléssel. Az eredményességi mutató az adónyomozók esetében 2002-ben 90,9 százalékos volt. Az ismertté vált bűncselekményekből 3606 volt adó- és társadalombiztosítási csalás, 4435 bűnelkövető vált ezekben a pénzügyi jellegű bűncselekményekben ismertté. Az APEH Bűnügyi Igazgatósága által folytatott bűnügyi nyomozásokban az elkövetési érték 2002-ben 25,5 milliárd forint, az egy évvel korábbinak kétszerese. Az adónyomozók a nyomozást 2254 esetben szüntették meg, 801 ügyben bizonyíték hiányában)

Az adó elkerülés sportja, mint a pestis úgy terjedt el Magyarországon. A köztudat arra szocializálódott, hogy annak tapsoljon, aki többet tudott elcsalni a államtól. A kisvállalkozó ezt sokszor a túlélés miatt tette, még a nagy vállalkozó a kapzsisága miatt, és akkor még nem beszéltem a teljes vállalkozói körre kiterjedt ÁFA csalás mindennapiságáról, és egyre nagyobb értékre elkövetésről. Azaz a jelenlegi rendszer olyan gyorsasággal dolgozik, hogy mire felderítenek egy számlagyárat, az akkorára már milliárdos nagyságrendeket ér el a csalás. És ami ebben a legszomorúbb, hogy a megtérülés meg egyre kisebb hányadot képez a csalás összegéből. Igen is azt gondolom, hogy egy házon belül működő adórendőrség megfelelő jogosítványokkal, sokkal inkább jobban tudna felderíteni, mint az egyébként szerteágazó összevont rendőrség. A szakma igazában az iskolai előképzésen túl a gyakorlatban tökéletesedhet. A Vámosi Nagy Szabolcs véleményével értek egyet, és azt gondolom, hogy ez lesz a változtatás alapja. Aki meg fél ettől a rendőrségtől még egy hétig haza hozhatja a vagyonát bűntelenül hála a szocialista kormánynak.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------



„És abban is bízok egyik ellenzéki párt se veszi át ama módszert.”

Eddig e cikk mögé írt véleményekből ez az egy előre mutató mondat íródott le, az összes többi a „borsónyi agy”

Putyputy azt már én is megfogadtam, hogy önnek semmilyen szinten nem válaszolok, de mindég ki provokálja. hogy megszegjem a fogadalmam.

Hogy a székely vicceket nem szereti, az, bizony elég nagy szegénységi bizonyítvány, mert sok székely viccben több igazság van, mint itt sok kommentezőnek egész tevékenységében. Például a Billy nevű nickében.

A forradalom szinonimáját ideidézve a marxista társaság meghatározásában: Forradalmi Helyzet: a forradalom objektív feltétele. Lenin tanítása szerint a következők jellemzik: az uralkodó osztályok nem tudnak a régi módom kormányozni, politikájuk válságba jutott, az elnyomott tömegek nem akarnak már a régi módon élni, s aktivitásuk rendkívül felfokozódik, készek a forradalmi fellépésre. Ahhoz azonban, hogy a forradalmi helyzet forradalomhoz vezessen, szükség van a forradalmi párt vezetésére, olyan politikára, amely kifejezi a néptömegek érdekeit.

És a rendszerváltás vérnélküli forradalmának a befejezésről a véleményem:

Az elmaradt rendszerváltást végre kell hajtani!

-----------------------------------------------------------------------------------------------------

2010.04.11.



kedves jó Gréczy Zsolt a Miniszterelnöki Hivatal főtanácsadója úr, aki már csak néhány napig mondhatja magáénak ezt a megkülönböztetett rangot , reklamál számon kér , és fel van háborodva. Felháborodásának oka, hogy senki sem gyakorol önkritikát Gyurcsány Ferencen kívül a magyar belpolitikai életben. Nem gyakorol önkritikát:”Antall József, Boross Péter, Horn Gyula, Csurka István, Dávid Ibolya, Torgyán József, Medgyessy Péter, Orbán Viktor (és persze a teljes Fidesz, egykori és majdani kormányának összes tagja), Vona Gábor, Bokros Lajos, Fodor Gábor, Kóka János, Semjén Zsolt, valamint jószerivel a teljes MSZP. Mindenki ott áll a jelenkor és a történelem ítélőszéke előtt, és bár szerénységük tiltaná, mindegyik kénytelen kimondani: ők semmi rosszat nem tettek, soha nem hibáztak. Ha mégis megbicsaklottak volna, akkor annak elsősorban a külső gazdasági körülmények, mások ostobasága, valamint az ármánykodás az oka.”

Micsoda szörnyű világ ez, hogy a holtak nem térnek vissza, hogy az élők azok elfelejtenek őszintének lenni, és aki mindezzel szemben negyven akárhány oldalon számot vet sorsáról a hatalomban részvétel szempontjából, de az nem talál követökre, meg még megértőkre sem.

Mondja, hogy a magyar baloldal megtagadja a 2002-2010 kormányzás mérhetetlen sikerit, és el

felejti azokat akik ebben múlhatatlan érdemeket szereztek.

Micsoda hálátlan népség, hogy az sem számit, hogy a most következő kormány éppen arra készül, hogy a Bajnai kormány által iszonyatos áldozatok árán elért eredményeket az ország szempontjából újra lerombolja, hogy még nem is kormányoz de, hibát hibára halmoz. Hogy hallgat az MSZP, és nem védi azokat az eredményeket, amire büszke kellene, hogy legyen, hogy nem bírálja, kritizálja a jövendő kormány lehetetlen baklövéseit, hogy nincs a helyén, és teszi a dolgát.

Ezt a feladatot most kellene meg tenni, mert akkor mi végből a volt miniszterelnök vallomása, mi végből egyáltalán az ellenzék.

Igaz elfelejti azt a tényt, hogy ma a tisztességes baloldal egyre inkább látja, hogy a bekövetkezett választási vesztesség, és a kialakult helyzet egy nem mindennapi miniszterelnök, és pártvezetésnek köszönhető. Már azok is hátat fordítottak, akiknek szörnyű hazugságok árán megszerzett a következő négy év Kánaánját a hatalom különböző posztjain. Az élet megy tovább, és a korrupt szocialista vezetés bent maradt tagjai (tisztelet a kevés kivételnek) küzdenek a túl élésért. A kik meg lemaradtak, azok írhatják a memorandumaikat.

De még itt nincs vége, mert a tisztességes baloldali emberek elszámoltatást akarnak, és tiszta lappal szeretnének egy új baloldali tömörülést felépíteni, de a pártvezetés joggal a hatalmát védve ezt nem akarja most, mert tudja, hogy neki e folyamatban újra lapot már nem osztanak le. Új, és hiteles emberek veszik át a baloldal vezetését demokratikusan, és ehhez az új baloldalhoz lecserélik a madámokat teljes körűen.

A történelem már ilyen a dicsteleneket elfelejtik, a sikereseket kiemelik.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Az biztos, hogy a pénzügyi gyenge lábakon álló elképzelt egyensúly az most megbukni látszik, és a megmentésre tett kísérletek a mohó bankári magatartások miatt, még tovább növelhetik a egyensúlybeli konfliktusokat. Egyensúly felek között leginkább azonos erő feltételek között képzelhető el, így amennyiben nem ennek a feltételnek kedvező körülmények között kísérelnek meg egyensúlyt teremteni, kontraszelekció érvényesül, és alá, és fölé rendelt helyzet alakul ki. Ez a folyamat van most kivitelezés alatt, és a nagy állom került veszélybe az egységes Európai Unió. Ki győz a pénz urai, vagy a józanész. Rejtély, mert a jelenlegi közgazdasági helyzetben az unión belül meglévő iszonyatos nagy különbségek nem küzdhetők le közös pénzügyi alapokkal. Hisz a meglévő különbségek mellett csak így pusztán időleges lehet a nemzeti összeomlások elkerülése.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Tisztogatni mindég van ok, és okozati tényállás, és különösen igaz ez most, amikor olyan kormányok távoznak a hatalomból, akik minden hibát az ellenzék nem kompromisszum képességére fognak rá.

A háborúban a csata végén a győztes katonáknak kijárt egy idő a szabad zabrálásra. Tehát kvázi, most az legalább kijár a győztes csapatnak, hogy végre megnézze, megtudja a színfalak mögött zajló igazságot, és ha ott vétettek a demokrácia szabályaival szemben, azok feleljenek a vétségeikért. És még az is rendben van, hogy majd a hatalomba kerülő csapat is legyen hasonló módon megmérve a hatalomban töltött ideje, és cselekedetei alapján a következő kormány részéről. Ez a demokráciában így szokás.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Megvallom őszintén, arra én is nagyon kíváncsi leszek, hogy miképp tud egy orvos karmesterként jó működni egy teljesen vegyes zenekarban. Erre csak egy politikus lehet alkalmas, hogy autodidakta módon mindenhez értsen, de ez sem igazolódott még be a történelem során soha maradéktalanul. Vezetői tisztségben leginkább a munkatársak, kiválasztásában kell ügyesnek lenni, mert utána már számon kérni könnyebb a tehetségektől, de ha az sem döntheti el, hogy kitől kérjen számon, és azt sem hogy mit, hát érdekes helyzet lesz a jövőbeli működés. És hogy mi lesz itt a megtakarítás azt is kíváncsian várjuk.

[aranka] [2010.máj.11. 09:58]

„Szabad rablásra, fosztogatásra uszítással takarodj innen!!!”

A kutyámnak sem így mondom, de ez ne zavarja. Úgy látszik rövid már emlékezet, mert elfelejti a üvegzseb államtitkárt, akinek az volt a dolga, hogy a választások előtt minden lehetséges vélt, vagy valósnak hitt, de a választás szempontjából nagyon fontos Fidesz elleni rágalmakat megfogalmazza. Lett is eredménye, mert hiba volta Fidesznek sokkal több szavazója, mint 1998-ban még is elveszette a választásokat. Az sem zavarja, hogy később ezek a rágalmak egytől egyik mind elbuktak az igazság szolgáltatás különböző szintjein, és még csak azt sem mondhatták, hogy nem úgy gyakoroltak nyomást a hatóságokra, ahogy azt régi jó kommunista módszerekkel megszokták.

Tehát ha mi csináljuk az elszámoltatást az a demokráciában képtelenség, de ha azt Önök csinálhatják, akkor az demokratikus cselekedet. Az Ön álláspontja hazug, mert most legalább többtucat ügy már bírósági szakban van, és már ítéletek is vannak, tehát van alapja a vizsgálódásnak. Aminek nincs alapja, az a reklamáció, meg az ilyen udvarias kioktatásnak, amit Ön is velem szemben megenged baloldali embernek tartva magát. Több empátiát az ember társaival szemben, és békésebb lesz a világ.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

putyputy] [2010.máj.11. 15:44] A Medgyessy Péter alatt még volt konstruktív ellenzék, de már ott is megnyilvánult a szocialisták együttműködésének a megkérdőjelezése a többségében koholt üvegzseb ügyek miatt. Majd a Gyurcsány puccs után kezdtek végképp az ügyek elromlani (erről Medgyessy is hosszabb dolgozatban írt) és a 2006-os választási csalás végképp betette a kaput. Azt azért ne állítsa, hogy semmi kompromisszum nem volt az ellenzékben 2002-ben, meg azt sem, hogy most a Fidesznek az Önök segítségére lenne szüksége a kormányzáshoz.

Ha én kérem a baloldal talpra állását, megújulását, az csak azért van , mert szükség van az egyensúlypolitizáláshoz egy normálisan működő baloldalra. Mondom normálisan működő, és nem arról beszélek aminek, most képviselői vannak a parlamentbe.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Ez egy olyan faramuci helyzet, mint mikor az oroszlánok nagyvadat ejtenek, és még lakmároznak gyűlnek körülöttük a sakálok, és a végén mégis csak osztoznak a koncon, de demokratikusan, már mint azért mert azt kapják amit az oroszlánok már nem kérnek. Most viszont a parlamentben ez nem teljesen így zajlik, mert a (sakálok) a Jobbik úgy kap a zsákmányból, hogy azt még nem hagyták ott az (oroszlánok.) az erősebb pártok. Bűne ez az egész magyar politikai elitnek, de leginkább is a Gyurcsányi kormányzásnak, aminek a farvizén, vagy mondhatnám dilettantizmusán nőhetet ki, ez a félelmet keltő párt. A félelem abban áll, hogy mindenáron hatalmat akar magának szerezni, és az ehhez vezető utat nem demokratikusan tervezte meg.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[gjozsi88] [2010.máj.12. 17:31]

„A parlamenti párt egyébként nem jogalkalmazó, hanem jogalkotó!”

már megint összekeveri a szezont a fazonnal egy mondaton belül, mert az igaz, hogy jogalkotó, de egyben jogalkalmazó is állampolgári kötelezettségén keresztül. Egy Köztársaságban is jogalkalmazó, valamint jogokhoz alkalmazkodó minden állampolgár.

Munkásőrség, azt gondolom, hogy halvány lila köd, annyi se van arról önnek, hogy mire lett létre hozva a munkásőrség.

A levert 1956-os forradalom után, a Forradalmi Munkás-Paraszt kormány 1957. február 18-án egy törvényerejű rendelettel (1957/17.) létrehozta a Munkásőrséget, amely a karhatalmi egységeket volt hivatott felváltani. Igazából „párthadseregként” (korabeli meghatározás) működött, közvetlenül az MSZMP-nek alárendelve, mint „fegyveres testület”. A kezdeti 20 000 tagból lassanként egy 60 000 fős testület lett, habár soha nem vetették be, jelentős szerepe volt a „puha diktatúra” fenntartásában, a „belső ellenség” felkutatásában. Eredetlegendája az, hogy az „ellenforradalmi” események alatt a munkás-paraszt hatalmat megvédő munkások voltak az alapító tagok. Egyenruhájuk a korabeli sötétkék munkásruha volt. A jellegzetes „Lenin-sapka” azonban a legendák szerint nem szovjet, hanem kínai eredetű. A kínai vörösgárdisták viseltek hasonlót. Bár éles harci bevetésen nem vettek részt, de árvízvédelemben, állategészségügyi kordonok fenntartásában stb. aktívan részt vettek. Érdekesség, hogy nők is a tagjai lehettek, tisztesek pedig nem voltak, csak tisztek. 1989. október 31-én az ún. „négy igenes” népszavazáson a választók 94,9 %-a a Munkásőrség megszüntetésére szavazott. Ez csak megerősítette a már korábban elfogadott 1989. évi XXX. törvényt, melynek következtében a testület 1989. október 20-án jogutód nélkül feloszlott. A testület parancsnoka Halas Lajos (1957-1962), Papp Árpád (1962-1980), végül Borbély Sándor (1980-1989) volt.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[aranka] [2010.máj.12. 17:04]

N.P., dehogynem!

Részlet a Toldiból:

Vagy hát nem szeretet volt, hanem gyűlölség.

Hogy simítni kezdtem a nemzet erkölcsét,

S azt akartam, hogy a népek dísze légyen,

Kivel becsületet valljak és ne szégyent?...

   Hajt az idő gyorsan - rendes útján eljár --

Ha felülünk, felvesz, ha maradunk, nem vár;

Változik a világ: gyengül, ami erős,

És erős lesz, ami gyenge volt azelőtt.

----------------------------------------------------------------------------------------------------

[gjozsi88] [2010.máj.12. 17:14]

Mindent kiteker, és úgy magyaráz. Én azt mondtam, hogy amiről tudomást szereztek bizonyítékokkal azokban az ügyekben eljárást indítottak.

Kaya Ibrahim ügy egy olyan korban történt, amely korban az Ön elvtársainak sikerült eltüntetnie 2000-es árfolyamon számítva Húszezer milliárd forint állami vagyon nyomtalanul. Ami történt a fiatal demokraták háza táján, az e tételnek még csak a morzsáival sem tudott vetekedni, de hogy megtörténhetett az is az Ön elvtársainak köszönhető, mert úgy osztozkodtak a nép vagyona felett, mint ha az a vagyon senkinek, és semminek nem lett volna része. Aki pártként nem ált be a sorba, az, ma már nincs sehol, de aki beállt, annak meg követni kellet a jó öreg szocialisták gyakorlatát. Parlamenti kávézó az tudna mesélni Önnek történeteket.. És mit gondol kitől tanultak, hát az biztos, hogy nem az Irgalmas Nővérektől (Congregatio Surorum Caritas de Szatmár)

Hogy a 1990-es éveket követően kit büntettek meg arról jobb nem beszélni. Látott már kutyát a saját farkába harapni? Én világosan elmondtam, hogy voltak hibák a fiatal demokraták életében is, hisz fel kellett nőniük. De most felnőttek, és akképpen is fognak viselkednek. És ma már XXI századot írunk, de talán akkor kérje számon a elvtársai bűneit is? Az olajos ügyeket, a számla gyárakat, a borhamisítást, az ÁFA csalást, a föld zsebszerződéseket, a kárpótlási jegyeket stb, meg a becsapott megvezetett baloldali szavazóknak járó elégtételt is.

A Keller mindent, és mindenkit feljelentett a jobboldalról. De azoknak az ügyeknek a jó izraeli tanácsadó segítségével egy választást kellett segíteni, megnyerni, persze hogy nem lehetett bizonyítani. Amit meg lehetett volna, ott meg jó tanítványoknak bizonyultak a narancsosok is.

Nyugodjon bele, hogy vannak dolgok, amik nem a legyek gondja, és fedve maradnak mindvégig. A kezdeti idők nagy leosztásaiban számtalan ilye ügy van, amit már sose foguk úgy ismerni, ahogy az megtörtént. De ez annak a kornak a morális hibája, és miután nem háborús bűnökről van szó el is évült többségében. De amit most vizsgálnak ki, az nem évült el, és bele van égetve a magyar emberek többségének a bőrébe. Meg egyébként, most nekik osztottak lapot, mert nem bíztak tovább, a hazudtunk reggel, meg este, meg mindenkor párt szolidáris kapitalizmusába.

Ha sepregetni akar, akkor talán a saját háza előtt, és ha ott már rend és tisztaság van, úgy kezdhet segíteni másoknak is.

[gjozsi88] [2010.máj.12. 17:08]

„Ugye az életvitel ,ráadásul káros szenvedélyek is pénzbe kerülnek, azt nem a normálisan gondolkodók pénzén kellene gyógyíttatni teljes egészében!”

Ön uram minden bizonnyal egy izzik vérig elvetemült gazember, ha ezt így gondolja! A mindenkori kormányoknak legfőbb kötelessége gondoskodni az állampolgárok életkörülményeinek a legjobb formációiról, és ha ma többen vannak olyanok, akik nem tudnak gondoskodni a kellő színvonalú gyógyítási lehetőségekről, vagy az egészséges táplálkozás feltételérő, stb, akkor annak a fellelősei elsősorban a kormányok, és most nyolc éve az Önök kormánya.

Azt hogy ki gondolkodik normálisan hát ha lehet ne Ön döntse el. aki kékvérűnek születik, az dinasztiákon keresztül maga az elit. Aki meg cigánynak születik a putriba, az meg a büdös cigány, ugye így kell értelmezni. És mi van az egy millió munkanélkülivel. Mi van azokkal ,akik önhibájukon kívül nem tudnak dolgozni. Akik, nem hogy naponta háromszor de még kétszer sem laknak jó, mi van a minden ötödik éhező gyerekkel, és mi van a sok tehetetlen öreg magára maradt kis nyugdíjassal. Annak egykor azt ígérték, hogy az állam gondoskodik róla. Most meg az aluljárókban. A parkokban, meg a menhelyeken nyomorúságosan várják a megváltó halát. És Ön reklamál, hogy az Ön pénzén gyógyítsák Őket, hogy az Ön nyugdíjalapjából, meg adójából fizessék Őket. Hát kiéből, kérdem, ott van köztük az Ön szülőanyja. Ott van az Ön derék kommunista édesapja, ön meg kapitalista felfogással azt mondja, hogy dögöljenek meg? Milyen baloldali gondolkodású ember Ön, semmilyen, nincs is már identitása, meg humanitása sem, csak Önző sarlatánizmusa van. Keresse a böszmét Ő is így gondolkodik, bizonnyal egymásra találnak.

Billy] [2010.máj.12. 15:32]

Ugye nagyon szeretné, hogy még a Szemlőhegyen dőljön el. De hát most eldőlt, most mi a baj!

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Summa summarum, meg kell állapítani tényszerűen, hogy ami nem ment kormányon, az bizony nem megy ellenzékben sem. Mert ugye nem ment kormányon a kompromisszum képesség, de nem megy ez ellenzékbe sem. Valahol leírtam már, hogy a ősi törvény, hogy a sakálok akkor férnek a oroszlánok által levadászott vacsorához, ha abból már az oroszlánok kellő képen jól laktak. Ha most e szerint jár el a Fidesz a parlamentbe, akkor lehetne fújni, lehetne körmöt aggatni, de a Fidesz eltért a parlamentbe be töltött szerepétől, és több helyet biztosított az ellenzéknek, mind amit a parlamenti arányaik szükségeltettek volna. De azt, hogy az ellenzék kompromisszum képességének hiányát is Ő oldja meg, azt úgy gondolom, hogy senki nem várhatja el tőle. Mert ha beleszól, azt mondják, hogy visszaél az erő főlényével, ha rábízza az egyébként demokratikusan parlamentbe kerülő pártokra az egyezkedést, akkor meg azt mondják, hogy ki vonja magát a felelősség alól.. A szocialisták „dögkeselyűi most döbbentek rá, hogy osztozkodni kell a koncon, és a koncból az nem az övék a legnagyobb szelet. Ezért azután nem találják a helyes utat, és folyton vissza táncolnak a már igent mondott megállapodásokból, és reklamálnak, és reklamálnak, megnyilatkoznak fűnek, fának. Mindebből csak az látszik leginkább, hogy legyen bárhogy is nekik az nem jó. Mert nekik igazán a hatalom gyakorlása a jó, de az meg most valahogy nem nekik adatot, pedig ők mondták előre, hogy oda demokrácia, ha nem ők nyernek a választáson. Lesz még elég baj ezzel az önmagával szárnyaszegetten semmit nem tudó képviselő csoporttal, mert ahhoz, hogy a parlamentbe betöltse a konstruktív ellenzék szerepét, ahhoz bizony önazonosulási vizsgálaton kellene túl esni, de azt meg csak olyan politikusok képesek megtenni, akik tisztességes csatározásban maradnak alul. Ezek az „urak” meg mindent elmondhatnak magukról, de azt hogy az ő indító motorjaik azok tisztességesek lennének, azt nyugodt lelkiismerettel el nem mondhatják magukról.

A tisztességes választóknak látni kell végérvényesen azt a működés képtelen helyzetet, ami az által, hogy a volt szocialista hatalom nyolc évének birtokosai magukat jelölték be a parlamentbe, tovább nő a magyar baloldal megsemmisülésének az esélye.

Minden valamit magára adó baloldali embernek törekedni kellene a baloldalpártjának az alapoktól kezdve történő újra építéséről. Ha már tiszta a cél, és hiteles annak a választott vezetői, újra megnyílnak a bizalom kapui. De ha ez így marad, akkor garantált a szocialista párt SZDSZ azonos sorsa. Ezt nem lenne jó bevárni, de cselekedni Önök helyett nem tud senki. Megkerülhetetlenül alulról kell kezdeményezni a megújulást, és a lehetséges baloldali jövő reményteli megnyitást.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------



„Csakhogy a szélsőjobbal szembeni szolidaritás Magyarországon nem létezik. Legyen világos: ezért a Fidesz a felelős, amely a "posztkommunizmus" doktrínája alapján 1994 óta sohasem vette tudomásul a Szocialista Párt demokratikus voltát (mégpedig azért nem, hogy ezzel legitimálhassa a maga kérlelhetetlen harcát az MSZP megsemmisítéséért), sohasem vállalt szolidaritást az újnyilasok által támadottakkal, sőt megpróbálta a maga szervezeti- és médiakeretei közt tartani az újnyilas gondolkodást (amíg csak lehetett, Molnár Oszkárt is)”

Azt mondja a „kedves Bauer Tamás, hogy mindennek a z oka a Fidesz, már mint a jelenlegi parlamenti tisztségek körül kialakult cirkusznak . majd több fejezeten keresztül vádolja a szocialisták magatartását, hogy bele hajszolták magukat egy lehetetlen helyzetbe, és a döntéseiknél nem kapott hangsúly a baloldali érdek képviselet, és a bizottságok közötti választás az céljait tekintve félre siklott.

Miután pontról pontra rámutat a szocialisták hibás lépéseire, eljut ahhoz a következtetéshez, hogy a Fidesz ezt mind megakadályozhatta volna. Ugyan azt Ő is elismeri, hogy a Fidesz az a érvényes törvények szerint járt el.

A nagy gondolkodó, most azt reklamálja, hogy nem képes a Fidesz törvénytelen lenni, és ezzel példát mutatni, meg ellehetetleníteni az egyébként vállalhatatlan Jobbik pártot a parlamentbe,

Érti ezt valaki, mert én kutya legyek, ha értem, Csak azt értem, hogy most nincs a parlamentbe olyan párt, aki kellőképpen szembe tudna szállni a Jobbikkal. Ezt értem, már, mint nincs SZDSZ.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------



[vaskovacs] [2010.máj.14. 21:30]

No de vaskovács melyik magyar az, ki ha elébe tesznek egy nagy tál jó fajta birka pörköltet, és biztatják is, hogy szedjen, nem szed annyit, amennyit csak bír enni. Ez már az ember gyarlóságának a jellemzője, hogy nem tud mértékletes lenni, vagy mindég több kell neki, mint amire feltétlen szüksége lenne.

|Dr Lázár János (Fidesz) |18 214 481 Ft |

|Csontos János (MSZP) |18 158 700 Ft |

|Dr Gyimesi Endre József (MSZP) |18 158 700 Ft |

|Horváthné Stukics Erzsébet |18 158 700 Ft |

|(Fidesz) | |

|Dr Karsai József (MSZP) |18 158 700 Ft |

|Kránitz László (MSZP) |18 158 700 Ft |

|Nyakó István (MSZP) |18 158 700 Ft |

|Pichler Imre László (Fidesz) |18 158 700 Ft |

|Dr Simon Gábor (MSZP) |18 158 700 Ft |

|Szitka Péter (MSZP) |18 158 700 Ft |

|Vadász István (MSZP) |18 158 700 Ft |

|Varga László (MSZP) |18 158 700 Ft |

A falak sajátja, hogy arra megy amerre a többség. Majd most megmutathatja a szerénységi képességét. de vélem ő is csak egy számító ember, és nem haza szeretetből teszi, amit tesz. Pedig lehet, itt lenne az ideje a javasolt 2002-s bérszintnek, amit korábban annyira papoltak. Na majd lessük.

------------------------------------------------------------------------------------------------------



[nemszadista] [2010.máj.15. 00:08

„Orbán, pedig eltökélten és rendíthetetlenül végrehajtja ezt a választói akaratot.”

Talán még sem kellene elfeledkezni arról a csöppnyi tényről, hogy most az Orbánék a magyar választási törvények segítségével választást nyertek, és a sok a demokráciában szocialista vezetéssel csalódott ember annyira változást akart, hogy nem ment el szavazni, aki meg elment az kifejezte a változás igényét, úgy hogy kétharmad lett belőle.

Az rendben van, hogy most a Fidesz KDMP alakit kormányt, az is rendben van, hogy az Ők programja érvényesül a kormányban, de azt még nem Tudjuk, hogy MIT IS AKAR AZ ORBÁN RENDITHETLENÜL VÉGRE HAJTANI. És ez a nem tudás sokakban elindít egy félelmet, amit ha pontosan látnak, és a kormány hitelesen végrehajtja, és az még javára is szolgál az egész magyar társadalomnak, akkor megnyugszanak a kételkedők. De addig, amiig ez a rendszerváltási vízió, meg a forradalom nyilatkozata forog közszájon, addig bizony az eltökélt végrehajtási kényszer az egy szákba macska, és félelmet is adhat a sokat szenvedett magyar népnek.

A nyilatkozat az kötelez, de a tettek nélkül üres luftballon. A tettek lehetnek mérő eszközei a „forradalomnak, meg a rendszerváltozásnak.

Ez egyaránt szavazó tábor a baloldalnak .mint ahogy a jobboldalnak is, még is azt gondolom,, hogy aki nem él Magyarországon az ne akarjon Magyarországon rendszert dönteni, legfeljebb elégedjen meg azzal, hogy elismerik a Ó hazában az Ő magyarságát.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[karlskrona] [2010.máj.14. 18:32]

(New.Person)

„Ön soha nem elfogult és gyűlöli az mszp szavazókat meg a Népszava és baloldali újságírókat?

Megtenné, hogy ideidézné azt, amiből következtet a fenti mondat tartalmára., mert hogy mind végig azt mondtam, hogy több a baloldalon lévő tisztességes választó, mint a tisztességes képviselő, vagy tisztségviselő. Nem baloldali emberek miatt tartunk ott ahol tartunk, ha nem azok által delegált alkalmatlan vezetők miatt.

Baloldali újság írásról már más a véleményem, mert azok fizetett bértollnokok, és nem meggyőződésből írnak, ha nem parancsra, mint hű kutya szolgálják a kenyéradójukat.

Hogy miért írok itt, mert valaha ide tartoztam, és nem dicsőítem máshol sem, mint ahogy itt sem az Orbánt, mind az mellett, hogy tisztába vagyok az ő elhivatóságával. És itt van most nagy szükség arra, hogy ne vesszen el a tisztességes szociáldemokrácia. 2006-ban vitte ki az embereket nagygyűlésen tiltakozni, de ezt jó érzésű ember nem teszi szóvá. Mit tehet egy demokratikus rendszerben egy párt, él a tiltakozás jogával, és Ő is ezt tette.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

karlskrona] [2010.máj.14. 18:45]

Kell hogy valakik ébren tartsák a ingatag lelkiismeretüket, különben üdvözülnének érdemtelenül.. Egyensúly.

[vaskovacs] [2010.máj.14. 20:28]

Bocsánat Nagykovács, de a gárda mellény az egy félkatonai szervezett szimbolikus öltönye, és nem a magyarságé. A magyarságé az a bő gatya, meg a bő ingujj, vagy a kacagány, zsinóros passzos ruha.

Sokan kellőképen megriadtunk a privát bankár oldalán közzé tett nyílt zsidóellenesség, és cigány rasszizmus kommentek miatt, meg a Jobbik vezetőinek félre érthetetlen üzenetei miatt. Nem szeetik az emberek azokat a szervezeteket, akik nyíltan kirekesztenek.

[vaskovacs] [2010.máj.14. 20:49]

Kedves new person, Bocsánat Nagykovács, "a gárda mellény az egy félkatonai szervezett szimbolikus öltönye, és nem a magyarságé."- írja. Nost természetesen nem a magyarság öltönye, de azt ugye nem lehet állítani, hogy akik viselik, azok nem magyarérzelműek, nem a magyar érdekek képviseletére esküdtek fel. Ezt nem, lehet állítani. A "félkatinai" szervezet mwgnevezés igaz lehet, de akkor mondjuk az in-cal is félkatonai szervezet. A Magyar gárda nem, csinált semmi rosszat. Megjelenésével demonstrálta a magyarság védelmét. Ez, ha úgy tetszik félkatonai jelleg, de a köztársasdági őrezred is egyfajta nemzeti demonstrációt lát el. Nem lőnek le ők se senkit, mint ahogyan a Magyar Gárda se. Szóval ez a felkatonai szervezet, a Magyar gárda, amolyan fekete seregként - de nem gyilkolászva, mint azok a hordák, akik ellen esetleg demonstrál- fizikai kiállásukban, erőt mutatva megtestesítik a magyar érdekvédelmet. Hallottam én is zsidó származású embereket, akik hisztárikusan reagáltak a Gárdára, hogy "már nem, mehetünk nyugodtan az utcára, mert ott a Gárda". Aki nem vét a magyarság ellen, annak nincs félnivalója. A magyarok jól tudják, hogy sok zsidó származásu, nemes gondolkodású ember hozzájárult a magyarországi értékteremtéshez, de vannak olyanok is, akik nem.

[vaskovacs] [2010.máj.14. 20:49]

Bocsánatot kérek, hogy elírtam a nevét.

Az jól érződik az Ön megnyilvánulásain, hogy Ön egy jó érzésű szelíd ember, de félek, hogy nincs személyes tapasztalata a kérdés történelmi tükréről, azaz saját élménye nem fűződik a ruha korábbi színteréhez.

Csak emlékeztetem, hogy a Szálasiféle nemzetőrség, akik ugyanilyen indíttatású ideologizált megközelítéssel szerveződtek, és végül hajtották végre a zsidó deportálást Magyarországról, illetve szolgálták ki a német hadsereg Magyarországi bevonulását, és tartózkodását. Minden, és mindenki ellenség volt, aki nem azonosult a hungarista felsőbb rendűség elvével. A kialakulása Magyarországon ugyan ilyen alapon történt, mint most a Jobbik építkezik. A magyarság, mint fajt, megkülönböztetésével, az egyéb nációkkal szemben vezetett oda, hogy úgy írták be magukat a történelemben, ahogy azt sem akkor, sem ennyi évnek utána én nem tudom tolerálni. Szörnyű emlékeim vannak ebből az időből, bár még szinte gyerek voltam, de még most is előttem vannak a verő legények vad erőszakos kicsapongásai.

Azt kell Önnek jól látni, hogy az eszmeisége nem új a mozgalomnak, mert ugyanazon az alapon szerveződik, mint anno a Hungarista párt, és a céljait tekintve is ugyan az a megosztó rasszista célokat tűzi ki magának, mint az elődje.

Az embertermészeténél fogva hajlamos kisodródni (különösen akkor, ha erre még okokat is szolgáltatnak? És a cigány bűnözés elég oknak minősülhet) és elveszteni az önkontrolját. Lásd a magyarok nyilait, és így tovább.

Én tiszteletben tartom az ön jó szándékát, és azt is gondolom, hogy nem, Ön lesz azaz első, aki először fegyverhez nyúl, de abban legyen teljesen biztos, hogy e tömörülés az nem nyugszik addig, még provokációval el nem éri, hogy fegyveres összetűzések legyenek. Kinek hiányzik egy polgárháború. Úgy gondolom, hogy a többségnek nem. Hát ezért borzadnak a nyílt rasszista üzentektől, meg a katonásan menetelő bakancsok zajától.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

balbako] [2010.máj.16. 09:01]

Balbako a cégtáblát kilehet cserélni, de attól még a kupleráj az kupleráj marad.

Nagyon sok értelmiség a baloldalon az ismeretlenség homályába burkolózva ott rejtőzködik, és egy alapjaitól újra épített szociáldemokrácia felszínre hozhatja azokat az embereket, akik nincsenek megmérgezve a hatalom, és a pénz imádatával. Persze ehhez meg kell újra fogalmazni a baloldal politikai identitását, és annak leginkább is az emberek iránti, a szolidaritás társadalmi méretű előre tolását kell tartalmazni, mint az ált a néhai Khétly Anna által vezetett szociáldemokrata párt deklarációjába.

„Úgy viselkedtetek, mint a tipikusnak mondható álkapitalista magyar káefté-tulajdonosok, akik valamilyen, közelebbről meg nem nevezett tőke bázisán csupán be vannak jegyezve, de fogalmuk sincs a vállalat működtetéséről, ezért aztán profi menedzsereket szerződtetnek, s a csurranó-cseppenő, vagy szerencsésebb esetben ömlő bevételeket rendre eltapsolják a legkülönbözőbb áfás számlák, avagy feketepénztárak leple alatt. Most sem az új politikai kereteink kidolgozásán, az alternatívaállításon, hanem főként a parlamenti tisztségek felosztásán fáradoztok.

Ennek az országnak hatalmas szerencséje, hogy Bajnai Gordon Medgyessy Péterhez hasonlóan komolyan vette a dolgát. Ám ne alakoskodjatok, az ő felelősségtudata nem a Tiétek (lásd: távfűtés)! Azért sem, mert ezenközben jól tűrtétek, hogy a budapesti "leányvállalat" az összes lehetséges svihákságot elkövesse. Sőt, ma sincs másként. Budapesten gyakorlatilag változatlanul folyik a hatalmi osztozkodás, nárcisztikus önreklámozással megtetézve. Azt is eltűritek, hogy a profik által kidolgozott alapokon a populizmus virágozzék, mert momentán a pozícióitok átmentésén fáradoztok. Ti, akiket szinte semmilyen elvi körülmény, hanem jobbára csak a közös mutyi élményanyaga tart össze. Ez az a rés, amelyen keresztül betolakodhatott a sorainkba a korrupció is.”

Ez egyfelől igaz, mert szembe néz a tényekkel.

„A baloldaliság esetében még könnyebb a helyzetünk. Mindössze annyi kell ehhez, hogy kimondjuk: a Magyar Szocialista Párt a saját munkájukból élni akaró, a saját munkájukból élő és a saját munkájukból nyugdíjat szerzett emberek pártja. A munkásoké, a földműveseké, az alkalmazott értelmiségieké, a bérből és fizetésből élőké, a saját vállalkozásaikat önfoglalkoztatóan vezetőké, továbbá mindazoké, akik valamilyen sérülékeny társadalmi csoporthoz tartoznak, tehát a fiataloké, a nőké, a kirekesztéssel küszködőké, a fogyatékosoké, a felemelkedni akaróké. Tehát nem a tőketulajdonosoké, nem a milliárdosoké és legkevésbé sem a szerencselovagoké”

Igen valóban ennyit kell mondani, és el kell viselni a egyszerű baloldali emberek döntését.

„A hitelességünk ügye pedig a lehető legegyszerűbb. Köszönjünk el azoktól, akik hosszú éveken át jobbára csak a párton belül győztek, de szinte soha semmilyen lakossági megmérettetésen nem vettek részt, vagy ha igen, ott csúfosan megbuktak. Legyen egyféle választóvonal az, hogy jelöltjeink a párt átlaga alatt, vagy felett teljesítenek, az országos listások az országos számokhoz képest, a területi listások pedig a területi eredményekhez képest.”

ha ezt nem az a Szanyi mondaná, akiről a választásokon kiderült, hogy a voks turizmus ellen kampány tevékenykedet, és ép Ő volt, aki erre buzdította a budapesti más választó kerületeket.

Vajon a választók látják e a helyes utat, ha azok mutatni akarják már így, úgy de besározottak. De látniuk kell, hogy nagy baj van, és a megújulás az elkerülhetetlen.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[paragrafus] [2010.máj.15. 15:26]

Kedves Paragrafus milyen jogi maszlagot akar itt már sokadára beetetni az emberekkel. Mi az, hogy el vonja a bíróságok mérlegelési jogát. A bíróságok a BTK szerint mérlegelhetnek, meg a legfelsőbb Bíróságok állásfoglalásai szerint. A mérlegelés kategória erősen szubjektív, mint ahogy az egész bírósági gyakorlata szubjektív kategóriába tartozik. A három csapás törvény pontosan ugyanúgy fog rendelkezni, mint minden korábbi paragrafus, és a változás csak annyi, hogy ami az erőszakos cselekményeket illeti jól körül határolva a büntetési tétele, az életfogytiglani kategóriába fog tarozni. Na már most, ha bárhol sérti az alkotmányt, majd azt is módosítják hozzá. A cél vele, hogy az ismétlődő bűnesetek azok csökkenjenek, vagyis ne ismétlődhessenek meg sokszor, mert így a büntető tétele mértékének kis volta miatt nincs komoly visszatartó ereje. És a csökkenés az abban áll, hogy kivonják a forgalomból, az erőszakos bűncselekményekből megélő életművészeket.

A fekélyt, ki szokták vágni, és úgy gyógyítják. A megelőzés az egy hosszabb folyamat, amit generációváltásokkal lehet elérni. Azonnali hatás a fekélykezeléssel képzelhető el, ami mellet legalább olyan fontos a megelőzés gyakorlati megvalósítása is.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[putyputy] [2010.máj.15. 17:07]

Pedig, már csak az lett volna az élvezetek csúcsa, ha a szocialista párt, úgy mint tette az utolsó kongresszusán elénekelte volna az internacionálét. Roppant mókás lett volna, mint ahogy volt az akkor is.

A székely himnuszként ismert dalt, meg nem az teszi fontossá és érdekesé, hogy nincs ilyen állam, hanem az hogy a dal hallatán a székelyek szemébe könny szökken. Az Ön szemébe szökken könny, ha telei torokból énekeli az internacionálét?

Itt úgy látom általános jobbikos offenzíva, van. Kérem tiszteletben tartani az ember szabadsághoz fűződő alapjogokat. Aki azt hiszi, hogy csoportokat, kisebbségeket, nációkat valamilyen nemzeti konzervatív felfogás jogán kirekeszthet, rasszista jogok alapján megkülönböztethet, az nem veszi tudomásul legelemibb emberibb jogot, az egyenlőség jogát. Népben, nemzetben létezik a haza, és e hazában mindenki magyar, aki magyarul beszél, és a magyar himnusz éneklése közben könny szökik a szemébe. A Jobbik tolódik jobbra, és ma már mindenki úgy látja, hogy rá hajaz a volt magyar Hungarista párt eszmeiségére, és nemzetben kitűzött céljaira is. Ezzel azonosulni éppen olyan bűn, mint a ma már mindenki által elitélt kommunizmus 100 millió áldozata, vértanúja, valamint a Hitleri fasizmus történészek szerinti 50 millió áldozata. Ezt kell itt látni, és erre nem válasz, és érdem sem a szocialista párt akár hány év helytelen kormányzása, és a Fidesz 2006-os magatartása sem, amivel egy polgárháborút előzött meg Magyarországon.

Kedves New.Person!

A hozzászólásából nyilvánvaló, hogy Önnek halvány lila fogalma sincs a jogról, annak működéséről és alkalmazásáról.

Úgyhogy bármilyen jogi szakmai érvet mondanék, Ön azt ezek szerint nem lenne képes megérteni.

Én viszont azt nem értem, hogy ha Önnek halvány lilal fogalma sincs a jogról, akkor miért akar okoskodni belőle és kioktató hangnemben kétségbe vonni és megkérdőjelezni az álláspontomat.

Főleg úgy, hogy a demagóg és hozzá nem értő megjegyzésén túlmenően semmiféle jogi szakmai érvvel nem tudta megcáfolni az én állításomat.

[paragrafus] [2010.máj.15. 19:08]

Nos el kell ismerni, hogy abban önnek igaza van, hogy én nem értek a jogi csűrrés, csavaráshoz, hisz csak keveset volt lehetőségem a Rákosiféle jogi egyetemen belőle tanulni magyarországi tanulmányaim alatt, azaz igazában csak a római jog megismeréséig jutottam. Az viszont látszik, hogy Ön annál inkább mester ennek a igencsak embert próbáló tevékenységnek.

Megjegyzem, hogy ebben a megvilágításában én egy laikus véleményét írtam le. De miután már sokadszor olvasom Öntől szóról, szóra ezt a állásfoglalást, így úgy gondolom, hogy van némi erőszakosság az Ön véleményének az elfogadtatásával.

Szeretném leszögezni, hogy hiszem azt, hogy a Jobboldal által beterjeszteni kívánt törvényjavaslat, az legalább olyan szintű szakértői ütköztetés előzte meg, mint az ez idáig a szocialisták által készített és elfogadott, de az Alkotmány Bíróság által visszaadott új PTK, amiben Önnek megint csak igaza van, hogy az is hagy mérlegelési lehetőséget a Magyar Bíróság gyakorlatában.

Miután az a kivételes szerencse ért, hogy a joghoz értő emberrel hozott össze a sors, szeretném kihasználni a lehetőséget, és megkérni Önt arra, hogy elemezze és értékelje az ide idézett hozzászólást érdemben.

Megjegyzem, hogy a kritika az nem volt arányos az én általam szóvá tett cselekedet mértékével, miután azt is osztja, mint véleményt nem kevés ember. De ez Önt ne zavarja, mert Ön úgy is meg van arról győződve, hogy nem jogász, vagy ügyész, vagy bíró állásfoglalása az csak „lila fogalma sincs a jogról” ítélet kategóriájába tartozik.

Azért ha le tud ereszkedni a bírói pulpitusról, tegye meg, legyen szíves, hogy legjobb tudása szerint értékelje a szakmai bakikat az alábbiakban.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Lehet nem politikai nyilatkozatot várnak el az emberek az elmaradt rendszerváltás végrehajtásaként, ha nem meglehet egy új nemzeti kerek asztalt. Mert csak is, egy nemzeti konszenzus hozhat a legszélesebb tömegek egyetértését is többségében bíró jövő út kijelölést, bevonva ebbe a civil szervezeteket is, továbbá a történelmi egyházakat, és a most nagyot bukott szocialisták megújult képviselőit is. (már, mint az alapoktól megújult képviselőkre gondolok, és nem a mostani jogbitorlókra.) Azt gondolom, hogy széles e hazában létező társadalmi, és politikai, valamint szakmai egyetértés szükséges a jövőkép kijelöléséhez, érzelmi szempontok magyarság, tudományos szempontok modernizált, és a legjobb szakmaiságot feltételező, illetve megerősítő megoldások képében.

Most kellene nagyvonalúságot mutatni, mert együtt a nemzet töbre megy, mint egymással szemben a haladás lehetséges elérhető mértékét figyelembe véve. Vagy én túl naiv vagyok.



Lehet nem politikai nyilatkozatot várnak el az emberek az elmaradt rendszerváltás végrehajtásaként, ha nem meglehet egy új nemzeti kerek asztalt. Mert csak is, egy nemzeti konszenzus hozhat a legszélesebb tömegek egyetértését is többségében bíró jövő út kijelölést, bevonva ebbe a civil szervezeteket is, továbbá a történelmi egyházakat, és a most nagyot bukott szocialisták megújult képviselőit is. (már, mint az alapoktól megújult képviselőkre gondolok, és nem a mostani jogbitorlókra.) Azt gondolom, hogy széles e hazában létező társadalmi, és politikai, valamint szakmai egyetértés szükséges a jövőkép kijelöléséhez, érzelmi szempontok magyarság, tudományos szempontok modernizált, és a legjobb szakmaiságot feltételező, illetve megerősítő megoldások képében.

Most kellene nagyvonalúságot mutatni, mert együtt a nemzet töbre megy, mint egymással szemben a haladás lehetséges elérhető mértékét figyelembe véve. Vagy én túl naiv vagyok.

-----------------------------------------------------------------------------------------

[ressm] [2010.máj.16. 13:13]

Mert ez nem az ő dolguk, hanem a mindenkori kormányoké. De azért alapítanak alapítványokat, ha jól tudom ilyen a Prima Primissima díj is. Tudtommal van még néhány ilyen segítő alapítvány. A gazdag ember csak akkor maradnak fenn, ha nem herdálják el gazdagságukat. Mert meg gazdagodni főképp tisztességesen hosszú idő, de mindent elveszíteni egy rossz döntés is elég. A mindenkori kormányok dolga, hogy vonzóvá tegye az országot befektetésekre a gazdagok részére, és nem a gazdagok dolga, hogy a kormányok helyett gondoskodjanak a szociális ellátásról. A gazdagság egy külön világ, és a kívül álló számára többnyire felfoghatatlan is, de az biztos, hogy többnyire öntörvényű, és nem is a legyek dolga. Ezt nem mi találtuk ki, ha nem jóval korábban a szabad kőművesek, és az ő klubjukba bekerülő gazdag emberek.

Itt most sokan azt játsszák, mint a tiktak reklámba, hogy felköpnek abban a reményben, hogy az majd az ellenfeleiket találja el, de nem látják, hogy az meg rájuk hullik vissza. Jó lenne már, ha nem ebből állna az élet a Népszava oldalain ugye Kapolyi ET.(ressm Vértesi Erőmű)

Opticals] [2010.máj.16. 13:31]

A Fidesz csak ennek a csökkentést terjesztheti elő, mert a radikális költségvetési tételek csökkentésénél azt javasolta, hogy vissza a 2002-es fizetések szintjére.

Azokkal értek egyet, akik az mondják, hogy elásni mélyre a csatbárdot. Most az erőn felüli munkának jött el az ideje, és még arra is felhívnám a figyelmet, hogy legyen is az új kormánynak, bár milyen, akár csodaszámban megjeleníthető gazdaságélénkítő programja , semmit sem fog érni a magyar emberek aktív részvétele nélkül.

A helyzet, ha félre teszik a politikai elkötelezettségükből táplált hűségüket, illetve kommunikációjukat a következőképp fest.

A XXI század elején, ha nem is hat, de volt legalább négy ökre a magyar gazdaságnak. Amivel, felfelé haladt az építésben. Most ellenben van egy ökre, és gaz mérhetetlen módon megnövekedve a megművelendő földeken. Lehet ragozni, hogy ebből mennyi a szocialista kormány elhibázott kormányzásból kinőtt gaz, és mennyi a világválság által begyürüzött befolyásoltság. Az arányokat azt senki nem tudja megállapítani. Arról beszélni , hogy a stróman Bajnai, az, micsoda tettet hajtott végre közgazdászként, mondom, hogy abszurd, mert neki pontosan megmondták, hogy mennyit kell csökkeni a költségvetésen, és ez szerint járt el, és húzgálta meg első sorban a jóléti kiadásokat az emberektől. Az hogy ebből nem lett Görögország az meg annak köszönhető, hogy volt egy jobboldal, aki még mindég azt kommunikálta, hogy lehet ezt jobban is csinálni.

A jobboldal közben tette a dolgát, készült. Készült és egyeztetett. Egyezetett az Európai Unió meghatározó erőivel, a vezető néppárt prominenseivel, és kipuhatolta, hogy milyenek lehetnek azok az engedmények, amelyek még elviselhetők lesznek a pénzügyi hitelezés korlátlan urainál.

Tehát mindebből úgy gondolom, hogy nem csak politikai lózungok voltak a részben túlzónak ható egyes Fideszes válaszok a megszorítások idején. Azt meg ne gondolja senki, hogy nem álnak készen azok a gazdaságélénkítő programok, amelyek az előbbiekben ecsetelt egyeztetések következtében végre hajtásra kerülhetnek a magyar gazdaságban.

Ha most a kétharmados kormány nem szédül meg a kapott felhatalmazás által, ami kétségtelen akár lerészegíthető is lehet, akkor minden esélye meg lesz a dolgok jó irányba való fordítására.

Mint ahogy elkezdte, végre hajtja társadalom minden olyan érdek szférájában a nemzeti konzultációt, és azon információk birtokában, amit a terület jó ismerői a jelenlegi helyzet bénultságának okául tartanak, és utána tart egy összevont nemzeti konzultációt, és ott érdemben megvitatja a szakkonzultációk összegzésből, készítet kivonatot, és demokratikus többséget szerez a társadalom megbecsülésével felemelt nemzeti nagyságú tekintélyektől támogatás tekintetében. Akkor még az is lehet, hogy a kezdeti lépések fájdalmát az egyszerű emberek is belátják, mert a valóság megismerése nem az ördögtől való. Hanem, a jobbító szándék nélkülözhetetlen eszköze.

Tehát kvázi adott a lehetőség tisztességesen megfogalmazott kivezető útra, és nem úgy, ahogy ezt a baloldali vezetés istenített vezére elképzelte, és megkísérelte lenyeltetni a társadalommal. A többség, a nép nélkül nem lehet célt elérni. Bizonyítja most a választási eredmény is. Mert nem ígért Kánaánt a népnek a Fidesz, és még is neki adták a lehetőséget a kormányzásra.

Én bízom a tisztességes emberek jó akartában, nincsenek tuti megoldások, de vannak értelmes jóindulatú, és még szolidáris is a lehetőségeken belül, végrehajtható, és a válságból kivezető megoldások.

Mindebből következik, hogy a baloldal politológiai ideológusainak, most nem az ellentéteket, ha nem a baloldal megújítandó verzióján kell dolgozni, mert most nem az ő idejük jön el, mármint megmondani, hogy az ő általuk szuggerált megoldások az egyedüli üdvözítőek.

Kérem önöket, hogy gondolják végig, hogy ha Önök lennének a eljövendő kormány fejei, mit és hogy csinálnának a jelen helyzetben. Mert a partvonalon kívülről minden olyan egyszerűnek tűnik, meg jó meg is lehet mondani felelősség nélkül. És előre felhívom a figyelmüket, hogy a nem mentség, hogy a jobboldal nem ált oda az Önök hazug miniszterelnöke által rögtönzött 32 reformterv mellé, mert azok a tervek összességében és hatásaiban abszolút nem voltak koherensek a problémák átfogó kezelésére.

A politológusok közül azzal értek egyet, aki azt feltételezi, hogy az IMF enged a szorításokon, és lehet a gazdaság beindító motorja, a költségvetés átprogramozása, a magyar kis és közép vállalatok fejlesztése. A termelés növelése, a fogyasztás növekedésével jár, és az növeli a foglalkoztatottak számát, valamint az adócsökkentés ellenére is költségvetési bevételeket nővel, és akkor még nem beszéltem az egyes közgazdászok vélelme szerinti korrupció nagyság csökkentése által megtakarított hatalmas pénzösszegekről, ami nyílván akkor működik, ha az Orbán elhivatottsága az a saját térfelén is akkora lesz, mint a vele szemben álló politikai ellenfeleivel vázolt fel. De ez úgy is mindennek az alfája, meg a bétája is. Folytatni ott ahol a rossz gyakorlat most abba maradni látszik, az, bizony maga lenne a dráma, és ezt a drámát senki nem kívánja, de úgy hiszem, hogy a megváltó szerepben tetszelgő Orbán sem kívánhatja, mert ez akkor az Ő „halálát” is jelentené.

Nem beszélve arról, hogy a kudarc az a politikai haszonlesők szempontjából a Jobbiknak kedvezne, és attól meg mentsem meg bennünket az Isten.

Most vasárnap van, és viszonylag szélcsend a újságírás szempontjából. Magyarországon mindjárt dél lesz, és nyílván a legtöbb házban már gőzölög az ünnepi étel, kinél a hagyományos kinél az attól drágább megoldás, és sokaknál meg semmi. A szegények asztalán nem landol semmi, mert hogy asztaluk is a flaszter, meg a zsíros kalap, vagy a rossz bőrönd. A segítséget először neki kell tudni megadni, és teljesen mindegy, hogy mennyi az ő hibájuk, és mennyi a felelőtlen politikusok hibája abban, hogy most ők ott vannak a mély szegénységben. Mert felelősség van abban, hogy most megint a hárommillió szegények országa lettünk. És ez alól felmentést senki nem kap, álljon is bármely oldalon. Lehet elkezdeni gondolkodni, hogy holnap hol is folytassák tovább az észosztást. Hogy továbbra is a rombolás legyen a cél, vagy végre a normális építés.

Én, aki még imádkozom, azért imádkozom a hazám tekintetében, hogy legyen újra egy Magyarország, és egy Nemzet, a célokat tekintve.

---------------------------------------------------------------------------------------------



Mióta az ember felfedezte azt a tényt, hogy egységbe az erő, azóta léteznek valamely érdek mentén csapatba verődő érdek csoportok, amelyek valamely okos filozófus által gondolati egységbe alkotott társadalmi ideológia szerint pártokban tömörülnek. A pártok versengenek, és a demokrácia jó vagy rossz szabályai szerint valamelyikük mindég felülre kerül. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a politika az a tudomány, ami a mindenkori hatalmi törekvéseknek így, vagy úgy de politológiai magyarázatot ad a céljaira. De azt látni kell, hogy minden párt célja a hatalom megszerzése, és e cél mellé rendelt humán, és gazdasági célok csak kommunikációs eszközök. Ebből kiindulva mindég is lesznek torzulások a rendszerekben, és így lesznek vesztesek, és lesznek győztesek, valamint szerencsések, és szerencsétlenek. De az törvény szerű, hogy így legyen. De az ember világában, ahol természetes cél a karrierizmus ez megváltoztathatatlannak tűnik. Így azután vannak humánusabb rendszerek, és kevésbé humánusak, de tökéletesek soha. Ebben a felfogásban, kell mindég választani az embernek a legjobb tudása szerint. És most a legjobb tudás a baloldal kapzsisága, neoliberális eltolódása miatt kiszorult a hatalom kormányzói lehetőségéből. De kiszorul a parlamentből is, ha sokáig azok képviselik, akiknek nem, hogy jobboldalon nincs reputációjuk, de a baloldal többségénél sincs már.



A nagyvezír víziónáció az a Pol Pot rezsim emléke, az Észak Koreai állom, ami megvalósult.

A böszme keveri a történelmi időket, mert a nagy vezír szindrómába Ő szenvedett, és a hívei ezt még ma is így gondolják, hogy csak is Ő lehet az, ki a baloldalt újra a szabadrablás színterére jutathatja a mohó vad kapitalistákat. Hálásak sokan neki, és még többen látják az Ő szerepét a baloldal tragédiájának és vesztésnek okául.

Nem történt semmi, mondja, győzött a jobboldal. De történt kedves hazudós miniszterelnök úr, mert a jobboldal kétharmaddal győzött, és a hazaárulókat bíróság elé fogja állítani, és ott kell tudni majd szavalni kedves, hazudtunk reggel, hazudtunk este, meg mindenkor qrttársam.

a nagyvezír víziónáció az a Pol Pot rezsim emléke, az Észak Koreai állom, ami megvalósult.

A böszme keveri a történelmi időket, mert a nagy vezír szindrómába Ő szenvedett, és a hívei ezt még ma is így gondolják, hogy csak is Ő lehet az, ki a baloldalt újra a szabadrablás színterére jutathatja a mohó vad kapitalistákat. Hálásak sokan neki, és még többen látják az Ő szerepét a baloldal tragédiájának és vesztésnek okául.

Nem történt semmi, mondja, győzött a jobboldal. De történt kedves hazudós miniszterelnök úr, mert a jobboldal kétharmaddal győzött, és a hazaárulókat bíróság elé fogja állítani, és ott kell tudni majd szavalni kedves, hazudtunk reggel, hazudtunk este, meg mindenkor qrttársam.

Abramovics ha idéz, jelölje meg a forrást. Egyébként ritka egy veszett fejsze nyele Ön uram, írja hogy magyar. Hát, ha ön magyar, akkor lehet én muszlin, vagyok, pedig az összes felmenőm székely volt, mint ahogy azt a történelemkönyvek is jegyzik, de önnek lehet egy száguldó puma lehetett az édesanyja, és egy elqrtuk kommunista az édesapja, ha csak ilyen szerény tisztelet szorult a pucájába másokkal szemben. Nincs semmi olyan ok, mitől ilyen elszállt agyúvá kellet, volna válnia. Soha ilyen agymosott ideológiáknak a hordozójává kellene válni bárkinek is, ha nincs erre különösen romlott tehetsége. De önnek van, és bármekkora baromságot is mindég képes túl szárnyalni, csak egyet nem tud mások előtt meghajolni.

Quot capita, tot sensus, quot homines, tot sententiae.

------------------------------------------------------------------------------------------------------



Mióta az ember felfedezte azt a tényt, hogy egységbe az erő, azóta léteznek valamely érdek mentén csapatba verődő érdek csoportok, amelyek valamely okos filozófus által gondolati egységbe alkotott társadalmi ideológia szerint pártokban tömörülnek. A pártok versengenek, és a demokrácia jó vagy rossz szabályai szerint valamelyikük mindég felülre kerül. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a politika az a tudomány, ami a mindenkori hatalmi törekvéseknek így, vagy úgy de politológiai magyarázatot ad a céljaira. De azt látni kell, hogy minden párt célja a hatalom megszerzése, és e cél mellé rendelt humán, és gazdasági célok csak kommunikációs eszközök. Ebből kiindulva mindég is lesznek torzulások a rendszerekben, és így lesznek vesztesek, és lesznek győztesek, valamint szerencsések, és szerencsétlenek. De az törvény szerű, hogy így legyen. De az ember világában, ahol természetes cél a karrierizmus ez megváltoztathatatlannak tűnik. Így azután vannak humánusabb rendszerek, és kevésbé humánusak, de tökéletesek soha. Ebben a felfogásban, kell mindég választani az embernek a legjobb tudása szerint. És most a legjobb tudás a baloldal kapzsisága, neoliberális eltolódása miatt kiszorult a hatalom kormányzói lehetőségéből. De kiszorul a parlamentből is, ha sokáig azok képviselik, akiknek nem, hogy jobboldalon nincs reputációjuk, de a baloldal többségénél sincs már.

A Debreceni most is mindég nem tagadta meg önmagát. Neki a demokrácia megcsúfolása az mindég az Orbánnal kezdődik, és annak lovagja meg a Gyurcsánnyal végződik, és közte ami van az meg a hazugság. A szellem lepusztult, új értelmet kellene adni demokráciának, mert új idők jönnek, és ezt illik tudomásul venni egy magát közírónak csúfoló szemellenzős szellemi toprongynak.



Az elvtársak még mindég nem értik, hogy a baloldali szavazók nem töllük várják az ellenzéki stratégia kidolgozást, de még a megújulást sem. A megújulást és a párt jövőbeli programját egy a lentről felépített változással kívánják megvalósítani azokkal az új vezetőkkel, kiket a tagok hitelesnek, és alkalmasnak ítélnek meg a jövő baloldali politizálás képviselőinek. Ez, ami most történik, hogy helyett cserélnek a verebek a fán, átszervezik maguk között a hatalmi képviseletet, de ugyan az a bagázs akarja tovább vinni a tovább vihetetlent.

A többség már nem ezt akarja, tessenek már oda figyelni, hogy nehogy durvább vége legyen a dolognak Júniusban, háromfelé szakad a párt. Lesz egy kis csoport Gyurcsányista szocliberális vaskarika. Lesz egy csoport konzervatív szocialista Szili csoport, és lesz egy változást nem akaró Mesterházi csoport, és végképp elindul a szétesés, és megsemmisülés. Ez a pillanatnyi képlet, meg az időhúzás jövőképe.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Aki bűnös az tagad, védekezik, és támad, azaz vádol. Aki ártatlan az meg szégyelli, hogy a korpa közé keveredett.

Már csak zömében a jobboldal figyel rá, és kommentálja az általa közölt semmit.

A demokrata mamának üzenném, hogy tiszteletbe tartva az Ő elszántságát, és nézeteit, legyen tekintettel a többi jobboldali embert is elérő pocskondiázásra, és mondandóját burkolja egy kicsit a szép magyarnyelv enciklopédiájának borítójába, ha tisztelettel kérhetném.

---------------------------------------------------------------------------------------------

gurigapanka] [2010.máj.17. 21:25]

Kedves gurigapanka! Tisztelettel kérem, hagyja ezt a méltatlan vitát, mert ez pont olyan, mint ha zsákkal hordaná a sötét szobába a világosságot. Ez az úr olyan mértékbe el van szállva magától. hogy az csoda hogy még egyáltalán itt van a földön köztünk. Higgye el áll a tükör előtt és meggyőzi önmagát, hogy a tükörbe meg maga az Isten néz vissza rá, és az Ő ajkán hirdetheti az egyébként Luciferi mélységű mérhetetlenül alantas torz képződményeit. Az ilyen ember olyan mértékig fertőzött szangvinikus pszichopata látomásoktól, hogy azt sem szabad neki elhinni, hogy létezik, és a létezése az egy valamilyen fogható materializmus. Egyszerre proletár Ő, mint ahogy idealista, és úgy mond ellent egy mondatban önmagának, mint a víz jelenléte az ellentéte a tűznek.

Ha a szó elszáll a levegőbe, és nyomában nem születik építő gondolat, az a szó hiába való. A mi emberünk csak ilyen szavakat rak össze, és kéjesen élvezi, hogy a többiek miképp tipródnak annak nem értése miatt. Gondolkodtam rajta, és rá kellet jönnöm, hogy az Ő célja mindég az, hogy bele zavarja a vélt ellenfelét a dolgok helyes értelmezésébe.

Igazán a tenni való az ilyen emberekkel szemben az, hogy kitér és hagyja, hogy rohanjon magától a SZAKADÉK FELÉ. Mert előbb, utóbb magára marad, mert mindenkibe van késztetése bele rúgni, és ennek még az ideológiai hova tartozásának sincs köze.

-------------------------------------------------------------------------------------



Nincs politika gazdaság nélkül, mint ahogy nincs gazdaság hatalom nélkül. A politikacélja a hatalom, a hatalom célja a gazdaság. Mindezeket figyelembe véve csak kölcsönös egyensúly fenntartása mellet működhet, mert ha ez nem így lenne, úgy nem lennének annyian akik a politikai hatalom szerzésben kikönyöklik egymás szemét a csúcsra jutásért folytatott harcban. Az egyensúlyt meg a választó képes befolyásolni mindég az a szerint, hogy éppen milyen mohó gazdasági hatalmat akar uralni az éppen hatalomban lévő párt.

A korrupció, az nem politikusi tulajdoni tartozék, csak a hatalom gyakorlásán keresztül a kísértés célja, mint ahogy a beleesés nagy kihívása. Megszüntetni nem lehet, legfeljebb mérsékelni. Hogy az mérséklődni tudjon, kell egy elhívatott vezető. akinek a hatalom legfőbb szintje azért kell, mert arra hívatás tudata van, és ebből adódóan lehet e kérdésben kevésbé érdekelt, már, mint a korrupció feletti szemet hunyás kérdésében.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Felejtsék már el ezt a dogmatikus dumát, hogy az emberek úgy adósodtak el ahogy ők akartak, senki nem kényszeríttette őket. Tényleg nem kényszeríttette, csak megvezette. Mert azzal hogy minden nagyon jó, minden nagyon szép reményt , meg terveket adott az embereknek, miközben kiderült, hogy „hazudtunk reggel, meg este meg mindenkor volt az igaz, meg a munkanélküliség, meg a megszorítások. A legtöbb ember felelősségének teljes tudatában vett fel hitelt, és most nem azért van bajba többségük, mert lusta, meg szeretné a lakását elveszíteni. Ha nem azért, mert ami tegnap 100volt az most csak hatvan, és ami tegnap törlesztésben száz volt az ma 160. Na hát akkor most ki volt a hunyó! Urak hölgyek erre válaszoljanak.

Kedves „jó” Gréczy Zsolt főtanácsadó úr. Egy dologban lehetünk teljesen biztosak, hogy a magyar jogrendben jelenleg érvényes választási szabályok szerint a többség egy dolgot nem akart nagyon, az pedig a szocialisták szoclibdemokráciája ami, volt minden de nem volt szolidáris, és nem volt demokratikus.

És lehet itt sírni. Lehet jajveszékelni, most a jobboldal fog kormányozni, és még ezt úgy is tudja tenni, hogy a választó többség akarata érvényesül. Az elmaradt rendszerváltást meg befejezik. Ebben, tessék gondolkodni, mert már a baloldal tisztességes része is pontosan látja az előző nyolc év neolibszocialista kapitalizmusát, megvalósító magukat szocialistának valló deformációkat.

-------------------------------------------------------------------------------------------

ressm] [2010.máj.18. 17:08]

Hannah Arendt 

„Forradalomról csak ott beszélhetünk, ahol a változás új kezdetként értelmezhető, ahol erőszakot egy egészen új állam létrehozásáért alkalmaznak, s ahol az elnyomás alóli felszabadulás legalább célnak tekinti a szabadság elérését”

Az illegitim kormány eltávolítására készülő erők egy Fidesznyi támogatok segítségével meg valósíthatták volna a polgári forradalmat, hasonlóképp , mit az 1956-ban kísérelték meg. Bár a helyzet nem volt annyira szélsőséges, de azzá lehetett volna tenni. De a demokratikusan működő Fidesz ezt megakadályozta. Mert ha élére áll, akkor előbb, utóbb az lesz, hogy a karhatalom gúlákba rakja a fegyvereket, és meg tagadja a parancsot. Persze pontosan tudjuk, hogy az Önök miniszterelnöke, hasonlóképp, mint tette azt Kádár az utolsó katonáig ráküldte volna a kormányt eltávolítani fellázadt polgárokra a karhatalmat, mint ahogy tette is.. Ezt nem akarták a demokratikus erők, inkább fogcsikorgatva kivárták, hogy a választok vér nélkül adják a kezükbe a rendszerváltás befejezésnek jogát. És most ott a jog.

Gál J. Zoltán a tisztogatást próbálta indokolni - vádaskodás és rapid intézkedések

Soha ilyen gyorsan és úgymond "ilyen kevés személycserével nem történt kormányátadás" a rendszerváltozás óta - jelentette ki Gál J. Zoltán kormányszóvivő, aki szerint a tisztázási folyamatban szükséges bizonyos politikai posztokon lecserélni a tisztviselőket. A pénteki kormányüléssel kapcsolatban elmondta: szót ejtenek a főtisztviselőkről szóló törvény módosításáról.

2002. május 29. 19:36

A Medgyessy-kormány tartja magát ahhoz az elvhez, hogy minden személyi döntés alapja csak a tisztesség és a hozzáértés lehet. Az új kormány éppen annyit tesz, amennyire a választóktól felhatalmazást kapott: változást hoz. Ilyenkor természetes a politikai kinevezettek cseréje. Sajnálatos ugyanakkor, hogy a "bukott kormány szakmai posztokra is politikai alapon nevezett ki embereket". "Őket mostantól szakértők és tapasztalt köztisztviselők váltják fel, az esetek többségében azok közül, akik eddig is a minisztériumokban dolgoztak. Az új miniszterek mindezt méltányosan teszik" - mondta mindezt Gál J. Zoltán.

Visszautasította azt az újságírói felvetést, miszerint két nap alatt helyettes államtitkári szintig lecserélték az egész közigazgatási apparátust. Kijelentette: az Orbán-kormány négy évvel ezelőtt 14 közigazgatási államtitkárt váltott le, míg az új kabinet csak kilencet." A kormány eltökélt abban, hogy megállítja az adófizetők pénzének pazarlását, és az eddig politikai okok miatt elfedett, kétes, a korrupció gyanúját felevető ügyek tisztázásához haladéktalanul hozzákezd. A csapokat elzárjuk, a kezekre pedig rácsapunk".

Szükségesnek nevezte a személycseréket azokon a politikai posztokon, ahol a szervezetre nagy feladat hárul a tisztázási folyamatban. Ezek közé sorolta az adóhatóságot és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt. Az ÁPV Rt. Vezetésének leváltását a több tízmilliárd forintos vagyonvesztéssel indokolta. Az új igazgatóság és az új elnök a kötelező procedúrák lezajlásáig nem hoz döntéseket. A pazarlás megszüntetése indokolta azt is, hogy a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter egyik első döntésével megszüntette az Országimázs Központot. "Az átadás-átvétel most folyik, remélem, hamarosan lezárul, aztán a nyilvánosság elé tárjuk, hogy mit találtunk" - közölte a szóvivő.

Tájékoztatása szerint a miniszterek "a kifizetéseket pár napra felfüggesztették" annak érdekében, hogy a választásokat követően hozott döntéseket a törvényesség és az indokoltság szempontjából megvizsgálják. Azt is vizsgálni kell, hogy a kampány során a Miniszterelnöki Hivatalhoz felvett alkalmazottak miért kaptak háromszoros bért.

[pic]

A pénteki kormányülésen az első száz napos program végrehajtásához kapcsolódó intézkedések mellett - amelyeket egy csomagban terjesztenek majd az Országgyűlés elé - szó lesz a főtisztviselőkről szóló törvény módosításáról is. Az indítvány célja a közigazgatási kinevezéseket szakmai előfeltételekhez kell kötni. A kormány információt kap a kinevezések szakmai indokairól, megvizsgálja majd, hogy rendelkezési állományba vezényelje-e az érintetteket, vagy esetleg irányítsa át más munkakörökbe. "Nyilván vannak olyan főtisztviselők is, akik tisztességesen, hozzáértéssel végezték munkájukat, a többségük ilyen, az ő munkájukra a kormány továbbra is számít" - kockáztatta meg véleményét a szóvivő.

Gál J. Zoltán nem erősítette meg és nem is cáfolta, hogy Csepeli György lenne az informatikai minisztérium politikai államtitkári posztjának a várományosa, csupán annyit mondott: Kovács Kálmán hivatalosan még nem jelölt senkit erre a tisztségre. Hasonlóan válaszolt a MeH egyházi, illetve kisebbségi ügyekkel foglalkozó államtitkárainak személyét firtató kérdésre is.

A kormányszóvivő leszögezte: annak ellenére, hogy az eddigi dokumentumok alapján többmilliárd forint került a Millenáris Parkhoz, amelynek nincs pénze az Álmok Álmodói elnevezésű kiállítás működtetésére, év végéig biztosítják tárlat nyitva tartásához szükséges forrásokat.

(MTI nyomán)

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[putyputy] [2010.máj.18. 18:41]

Tud Ön imádkozni: segítek:

Pater noster, qui es in coelis, 

sanctificetur nomen tuum, 

adveniat regnum tuum, 

fiat voluntas tua sicut in coelo et in terra. 

Panem nostrum quotidianum da nobis hodie. 

Et dimitte nobis debita nostra, 

sicut et nos dimittimus debitoribus nostris, 

et ne nos inducas in tentationem, 

sed libera nos a malo. Amen.

Ave Maria, gratia plena, Dominus tecum, benedicta tu in mulieribus, et benedictus fructus ventris tui, Jesus. Sancta Maria, Mater Dei, ora pro nobis, peccatoribus, nunc, et in hora mortis nostrae. Amen.

Mi legfeljebb a teremtőt imádjuk ellentétben Önökkel. Gyurcsány!



[szuppai] [2010.máj.19. 21:22]

Kedves szuppai! Nehéz itt igazságot tenni, de ha oda figyelt volna ott ált a értelmezés előtt, hogy a mai ateizmus kommunizmusban alakult idea kezdete, és nem a történelmi ateizmusa bemutatása.

„Ha te ismered az ács fiának tanítását, akkor kiolvashatnád belőle, hogy a kommunizmus alapeszméjét írta le. Az első "kommunistákat" úgy hívták, hogy Aquinoi Szt. Tamás, Thomas More (vagy 'magyarosan': Morusz Tamás), stb., mind egyházi ember volt! Az ateizmus lényegesen későbbi "találmány", mint a kommunizmus.”

Ha kiolvashatnám, de sem én, sem mások ezt nem tudják kiolvasni, mert a tudományos világ a kommunizmust az alábbiak szerint rendeli.

Forrás: The Blackwell Encyclopaedia of Political Thought

Edited by David Miller. Oxford, Blackwell 1991.

A „kommunizmus” fogalma magában foglalj az egyenlő elosztást és a közösséget is. Az ideális kommunizmus nem pusztán a magánvagyon és a termelőeszközök magántulajdonának végét hozza el – ahogy attól a kapitalista bírálók tartottak –, de egy másfajta, az együttműködésre és a közösségi szolidaritásra épülő életmódot is. A keresztény eszményhez való hasonlóság, mint azt több, marxizmus előtti kommunista hangsúlyozta szembetűnő. A kommunizmus kulcsszavai az „egyenlőség” és a „testvériség”, de a szabadság eszménye is a középpontban áll. Ez azonban különbözik a liberális Nyugaton elterjedt individualista szabadságeszménytől. A kommunizmus logikája szerint a szabadságot az elnyomástól, a nélkülözéstöl, a kizsákmányolástól való szabadságot mindenki számára egyszerre kell biztosítani azon struktúrák lerombolása által, amelyek gátolják a sokak szabadságát és védelmezik a kevesek kiváltságait. A kommunizmusban a szabadság egyaránt jellemzője a közösségnek és az egyes embernek. Ahogy Bakunyin fogalmazott: „az én szabadságomhoz nélkülözhetetlen mindenki szabadsága”. A kommunizmus alapjában véve azt jelenti, hogy minden, így a szabadság is közös. Nem annyira az egyenlő elosztás az elv, mint inkább az anyagi és egyéb források egyenlő birtoklása. A személyi tulajdon nem feltétlenül elitélendő. A múltbéli gondolkodók aszkézist és minimális fogyasztást hirdettek, a mai kommunisták inkább bátorítanak a fogyasztási cikkek élvezetére. Van azonban egy megoldatlan dilemma. Vajon teljesen el kell-e törölni a tulajdont, hogy ne legyen többé konfliktus és elnyomás, viszont erősödjön a testvériség, növekedjen az érdekek homogenitása és az egymásra utaltság? Vagy pedig mindenkire egyenlően ki kell terjeszteni a tulajdonlás jogát és előnyeit, így erősítve a birtoklás vágyát? A kommunizmus eszményét mindig az egoizmus - különösen a tulajdonlásban konkretizálódó egoizmus ellenszereként hirdették. A gyakorlatban azonban csak nagyon kevés példát találunk a kommunista eszmény megvalósítására. Talán csak egyes vallási közösségekben és néhány világi kommunában realizálódott, valamint a még meglévő „primitív” népeknél, ahol az egyenlő részesedés az életmód része. A kommunista országokban azonban sehol nem valósult meg. ? Szovjetkommunizmus. (B. G.)

Tehát a kommunizmus sehol sem valósul meg társadalmi formában csak először a szovjet kommunizmusban. Innen kezdve beszélhetünk társadalmakat átfogó kommunizmusról, és e ideológiát alapjaiban felépítő ateizmust.

Én ezzel a tudományos dolgozattal értek egyet, mert a korábbiak csak elméletben és elméletileg volt jelen a kommunizmust magalapozó tényszerű társadalmi tulajdon.

Ateizmus:

Az ateizmus azon formáját, ahogy mi ismerjük, legrégebben Epikurosz „vallotta” i. e. 300 környékén. Az epikureusok az istenben való hitet irracionálisnak gondolták, és óvakodtak tõle. Gondolataik egyik legjobb ránk maradt kifejezése Lucretius „A dolgok természetérõl” címû mûvében található, amely az i.sz. 1. században íródott. Meg kell jegyezni, hogy Lucretius nem volt ateista, hiszen hitt istenekben, és Epikurosz is „csak” bizonytalan volt a kérdésben (lásd gyenge ateizmus), azonban mindketten úgy vélték, hogy ha isten létezik is, akkor is érdektelen az emberi ügyekben. Mindketten tagadták a halál utáni életet. Az epikureusokat nem üldözték, de a nézeteik támadásokat váltottak ki a fõ kortárs filozófiai irányzat, úgymint a sztoicizmus és a neoplatonizmus képviselõibõl. A mozgalom kis hatású maradt, és a Római Birodalom végével kihalt, amíg Pierre Gassendi fel nem fedezte újra a 17. században.

Az 1789-es Nagy francia forradalom után robbant be az ateista gondolat a politikai köztudatba, és nyitotta meg az utat a 19. századi racionalista és szabadgondolkodó mozgalmaknak. Egyben e korszakában található az elsõ példája annak, hogy az ateisták a vallásosakat erõszakos eszközökkel üldözni kezdték (a francia forradalmi hatóságok, nemcsak a vallás élõ képviselõi ellen léptek fel erõszakosan, de pl. a misztikus próféta, Nostradamus sírját is meggyalázták, a csontokat szétszórták, és csak a helyi lakosság tiltakozására állították vissza).

A Kommün november 6-i döntésével elkezdték az egyház és a vallásos hit megsemmisítését. (Miközben "pótlékul" a tömegek számára megkíséreltek egy "új vallást" teremteni.) A gyümölcsök csakhamar megteremtek: 1792-ben Danton hallgatólagos beleegyezésével a sansculotte-ok 1100 foglyot végeztek ki ítélet nélkül. A szerzeteseket, valamint a papokat, akik nem esküdtek fel az új rendre, számûzték vagy kivégezték. 1794 elejére alig volt Franciaországban mûködõ templom. Közben a forradalom közismerten "felfalta saját gyermekeit" (amint ez a kommunizmusban is történt, a kommunisták elleni koncepciós perekben.). Elõször Robespierre-t végezték ki, majd szinte a forradalom minden vezetõje vérpadra került. (A francia forradalom és az egyházüldözés történetét dolgozta fel az ifjúság számára W. Hünnermann A vérpad árnyékában címû könyve, Bp., Ecclesia, 1996.).

Egy korai ateista momentum volt Ludwig Feuerbach-tól a "Kereszténység lényege" címû könyv. További német ateista gondolkodók a 19. századból Arthur Schopenhauer és Friedrich Nietzsche. A szabadgondolkodó Charles Bradlaugh-t többször parlamenti képviselõvé választották Angliában, de nem foglalhatta el a helyét, mivel kérelmét, hogy világi esküt tegyen hitbéli helyett, elutasították (felajánlotta, hogy vallásos esküt tesz, de azt is elutasították). Miután negyedik alkalommal is újraválasztották, a parlament engedett, és õ volt az elsõ ateista, aki a parlamentben ülhetett, ahol többek között az eskü megreformálásában vett részt. Más országokban isten elutasítása istenkáromlásnak minõsült. Számos országban, mint Németországban, Spanyolországban és Nagy-Britanniában ezek a törvények megmaradtak. Hasonlóképpen néhány amerikai államban, például Massachusetts-ben is fennmaradtak ilyen törvények, de ma már ritkán alkalmazzák õket.

1884-ben Karl Marx, ateista politikai közgazdász ezt írta "Hegel a 'Jog filozófiája'-nak kritikája" címû mûvében:

Legújabb kor

A kommunista országok alkotmányosan szekuláris államok voltak. A Szovjetunió alkotmánya, Lenin írásai a vallási szabadságot, szekuláris államot, oktatást hirdették. Ugyanakkor (mint az elõbb láttuk) a klerikális osztály, mint elnyomó osztály jelent meg a marxizmusban, amely ellen szükségesnek tartották a küzdelmet. A bolsevik párt ideológiájában szintén antiklerikális volt, a vallás ellen propagandisztikus eszközökkel, szekuláris oktatással kívánt küzdeni. Mivel a kommunizmusban pártállam volt, ezért az állami hivatalos szekularitáson túl megjelent az államban a párt ideológiája, és így a vallás részben államilag is üldözött lett. Ennek fokai változtak állam és egyház szerint. Voltak bizonyos országok, és bizonyos egyházak, amelyek megtûrtek, elfogadottak lettek, gyakran úgy, hogy vezetõiket különféle, sokszor erõszakos eszközökkel kényszerítették a hatalom bizonyos mértékû kiszolgálására.

Sajnálom hogy egy kicsit hosszú az idézet, de csak így bizonyítható, hogy az Ateizmus az ténylegesen a kommunista államikban válik hatalmi eszközé, és ezek az államok akik a hivő embereknek, és az egyházaknak MÚLHATLAN BŰNÖK KÖZEPETTE LEGTÖBBET ÁRTANAK.

A tudományos világ kétségtelen, hogy az általános tudományok tekintetében elismerik a materiális ateista filozófusokat, mint filozófiai tudomány képviselőit. De ez nem jelenti ez az út a jövő szempontjából, hogy egyben a filozófiai tudományok időrendbeli sorrendjében ezt valahol is kommunista államokon kívül előbb helyzeték volna az idealista filozófusok munkájának, annál is inkább, mert a mai világon a kommunizmus az visszaszorult, és az alkotmányos köztársaságok, pedig alapértéknek tekintik a hit jogosultságát.

Simon Zoltán magyar vagyok, mi a f.. lennék - ez lesz a tipikus válasz. Vannak, akik büszkék arra, hogy Svábok, Tótok, vagy éppen romák, he nem kell ezért félniük e hazában senkitől.-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Trianon a Magyar Nemzet legnagyobb vesztessége, lélekben, és területben egyaránt. Emlékezni lehet, de a dolgokat visszafordítani már soha nem lehet, mert önálló új államok jöttek létre a volt nagy Magyarország területéből. A múltról, lehet beszélni, de a jövőjük a határainkon kívül maradt magyaroknak már annak az országnak a belügye, amelyikbe élnek. És az anyaország nem tárgyalhat a kint élő magyarok sorsáról, mert nem Magyarországon élnek, és így beavatkozásnak minősülne az érintett államok belügyeibe.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Ha valaha is, de most van csak aktualitása a felsorolt gazdaságpolitikai kérdések minél előbb a felfutás pályájára való állításnak. Mindenki keresi az új megoldásokat, mert a neoliberális gazdaság az oly mértékben összefonódott a bank világával, hogy már az sem biztos, amit ma mondanak, és holnap cselekedni szándékoznak. Most van csak annak az ideje, hogy józan racionalitás járja át a magyar gazdaság funkcionálását. A rendíthetetlen nyugati államok is kapkodják a levegőt, ne hogy mi dőljünk már hátra, mert az előző stróman kormány az meg stabilizálta a ország helyzetét. Igen adjanak nekem 20 milliárd dollárt, és ígérem, hogy stabilizálom a pénzügyi helyzetem.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



[ressm] [2010.máj.20. 05:41]

Az alábbiakban a számok tükrében az Ön kérése.

Az hogy mi történt volna akkor, ha az Osztrák Monarchiának nem vett véget az első világháború, azt nehéz lenne most hitelesen felvázolni, de az kétségtelen, hogy ma nem felzárkózásról beszélnék Magyarországon, ha nem szinten tartásról. A szint meg minimálisan az Osztrák jóléti társadalom szintje lenne.

Hogy miképp hatna ez a képzelt állapot a mai Magyarországon, a parlamenti választásokon, úgy gondolom, hogy Európa ideológiai berendezkedésből vélelmezve mindenképp a konzervatív ideológiák irányába. Jó eljátszani a gondolattal, hogy ma mi lenne egy család átlagos jövedelem szintje ha még mindég Monarchia lenne.

* Az alábbi áttekintés rövidebb változata a Trianonban ránk mért csapás 85-ik évfordulójára rendezett, irodalmi zenei betétekkel tarkított emlékműsor keretében hangzott el. Közreműködtek: Brisbanei Trianon Társaság, Erdélyért Csoport, Brisbanei Magyar Ház, a Gold Coasti Magyar Egyesület és a Queenslandi Magyar Szövetség

Az 1920. június 4-én kihirdetett Trianoni ítélet meghozatalakor a győzteseket nem érdekelte, hogy Európa ún. „kultúrnemzeteinek” példát mutattunk tolararencia tekintetében, a másság tiszteletében, tőlünk külön-böző népek befogadásában s kultúrájuknak való élettéradásban. Az angolok világbirodalmukban sortűzzel és puskatussal igazgattak, hasonlóképpen a franciák! S mégis ezek ítélkeztek felettünk, főbűnösnek ültet-tek bennünket Trianonban a vádlottak padjára!

Mérlegre téve a trianoni döntés következményeit. „Kerek számban öt és fél millió lelket szabadítottak fel, és négy és fél milliót tettek irredentistává” – írta még az irántunk nem éppen honfitársi érzéseket tápláló Jászi Oszkár is!

Más szóval: „1 700 000 szlovák felszabadítása ürügyén egymillió magyart és 260 ezer németet csatoltak el hazájuktól; annak érdekében, hogy 3 millió románt Nagy Románia bekebelezhessen, 1 700 000 magyart és 600 000 németet választottak el Magyarországtól; azért, hogy 500 000 szerb egyesülhessen fajtestvéreivel, 400 000 magyart és 300 000 németet kényszeritettek arra, hogy más országban éljen…” (Dr Szilassy Sándor) Ez azt eredményezte, hogy minden 20 magyar közül 7, idegen országba került!

„Elveszett az ország területének 71,4%-a, lakosságának 63,5%-a, erdőterületének 88%-a, szántóföldjének 61,4%-a, élőállat állományának 71%-a, vasútvonalak, közutak 65%-a, arany, réz, ezüstbányák 100%-a, gyárak, műhelyek 55,7%-a, áramfejlesztés 65,2%-a.” (Csapó Endre)

Ez a készülő reváns csak egy újságírói fogás, mert épelméjű ember nem gondolhatja azt, hogy Magyarország valamit is tehet még a büdös életbe ennek a diktátumnak a megváltoztatására. Aki ilyen álmokat sző, az megmaradt magyaroknak akar rosszat.

Az Ozmán birodalom is széthullott.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[TancsKaszabell] [2010.máj.19. 09:22]

Írhatja körbe, bár mily mesterségesen nehezített nyelven a mondókáját, és még a 2 7oo ezer embert is vitathatja, de egy dolgot még sem tud elvitatni. A kolompot az Orbán nyakába akasztották demokratikusan. És a vezérürü az Ő lesz a nyáj meg követi, az, az állat, meg aki majd kiakar lógni, azt pásztorok jó oldalba nyomják, hogy maradjon a nyájba, de ha még mindég ugrál, akkor ráuszítják a kutyákat, de a nyáj az most a vezérürü után megy. Mondhatja, hogy impotens, mondhatja, hogy pszichopata, de a kolomp az, az övé, ezt el nem vitathatja senki tőle. És az is lehet, hogy nem is a legjobb legelőre vezeti a vezérürü a nyájat, de demokratikusan akkor is öt követi a nyáj. Az elhivatottak valahol mind betegek, mert azt vélik, hogy nekik a dolguk a többit vezetni. De az ember már ilyen, ezt példázza Ön is, aki körbe írja a saját tehetetlenségét a jelenlegi helyzetben. Vegye tudomásul, hogy mindég a győzteseké az „igazság” és meglátja mindjárt könnyebb lesz.

Úgy viselkednek itt sokan, mint az apácák a kolostorban lefekvés előtt morzsolgatják a rózsafűzért és körbe, körbe járnak és mindég, ugyan azt imádkozzák. Itt is mindég újra lángol az korábban egy nappal, csonking égetett gyertya, Végső esetben az a legjobb, amikor egymást szapulják, miközben vélem, hogy se a baloldalon, se jobboldalon lommentezőknek vajmi kevés köze van az érintett pártok disznóságaihoz.

Hajrá Urak Hölgyek ki tud nagyobbat mondani!

Miről beszél, én meg a gyűlölet? Ha az Orbán valamit megszüntet az nem az újság lesz, ha nem az ilyen kommentezők: [karlskrona] [2010.máj.19. 10:58]

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[karlskrona] [2010.máj.19. 19:40]

Jól látja a dátumot. Nem 1951-el kezdődik, amikor a szólásszabadságot be lehetett tiltani, ma már mindenki szabadon nyilváníthat véleményt, pláne egy demokratikus lap oldalain, a gyalázkodás tekintetében meg jobb lett volna, ha egy szót sem szól.

[Bendi] [2010.máj.19. 16:44]

Én egyetértek azzal hogy megkérdezik , hogy ki vallásos ?Ez elég jó képet ad arról hogy milyen az órszág műveltségi szinvonala .Ahhoz hogy a HOBLE- teleszkóp idejében valaki hívő legyen semmihez sem értő igen buta sötét embernek kell lennie .Kémia biológia fizika matematika filozófiai ismeretek nem kellenek egy hívőnek mert ő egy 5000-ezer éve élt sivatagi birkapásztor világképét fogadja és hiszi el . És még büszke is rá .Itt van ez a New.Person úr. A szezont a fazonnal is össze keveri .Hogy valaki ateista világnézetű az nem keverhető össze a kommunista politikai rendszerrel . Ilyen hülye kérdést feltenni mint hogy hol tanít rosszat a vallás csak egy primitív hívő tehet fel .Mindjárt bizonyítom is ! Én ismerem a 10- parancsolatot, amit az egyházak hirdetnek! Na csak egyet mondjál, amit a vallásos emberek a papokkal az élen betartanak. Itt van mindjárt a NE ŐLJ parancsolat .A világtörténelmet, ha ismernéd akkor tudnád hogy a papság mindig is háborúzott . Hól a hatalomért gyilkoltak hól vallásháborúkat vezettek hól inkvizítorként saját kezűleg kínoztak és öltek. Csak az 1-2 világháborúkban papi áldással 100- milliókat öltek meg. Ma is papi segédlettel folynak háborúk a papok áldásával .Nem a tanítás számít, amit még a pedofíl és buzi papok sem tartanak be !!!

[Bendi] [2010.máj.19. 16:44]

A műveltségének hiányát éppen ezzel a hozzászólással tette mindenki számára egyértelművé.

Azt mondja, hogy ha ma vaki vallásos a XXI században az csak” semmihez sem értő igen buta sötét embernek kell lennie”. Akkor ezen a világon többen vannak a buta, sötét semmihez nem értő emberek, mint a „művelt, de hitetlen ateista ember”

Azt mondja, hogy ha valaki ateista, az nem keverhető össze a kommunista politikai rendszerrel. Akkor itt van egy kis kivonat napjaink ateistáiról:

„Napjaink ateizmusának igazi megalapítói - Paul Ricoeur francia filozófus megfogalmazásával élve - a "gyanú mesterei": Marx, Nietzsche ésFreud. Hatásukra az ateizmus korunkban általánossá vált jelenség, pontosabban metafizikai lázadás Isten ellen, amely lázadás társadalmi-politikai kifejezést is kap. A felvilágosodás többnyire deista gondolkodóival szemben ők már abszolút értelemben vett ateisták.

A marxizmus klasszikusai is a vallást az elnyomott tömegek illuzórikus boldogságának tartják. "A dolgozó tömegek társadalmi elnyomása látszólag teljes tehetetlenségük a kapitalizmus túlerejével szemben, mely az egyszerű munkásembernek naponta és óránként ezerszer több szenvedést és kínokat okoz, mint akármilyen más rendkívüli esemény...ebben van a vallás legmélyebb gyökere" hangoztatta Lenin. A marxizmus tanítása szerint a vallás a társadalom életéből fokozatosan el fog tűnni, ha a termelő eszközök társadalmi tulajdonba kerülnek és a szolgaságból mindenkit felszabadítanak. A vallás tehát az anyagi alaphoz viszonyítva felépítmény jellegű.

A kommunista országok alkotmányosan szekuláris államok voltak. A Szovjetunió alkotmánya,[3] Lenin írásai a vallási szabadságot, szekuláris államot, oktatást hirdették.[4] Ugyanakkor (mint az előbb láttuk) a klerikális osztály, mint elnyomó osztály jelent meg a marxizmusban, amely ellen szükségesnek tartották a küzdelmet. A bolsevik párt ideológiájában szintén antiklerikális volt, a vallás ellen propagandisztikuseszközökkel, szekuláris oktatással kívánt küzdeni.[4] Mivel a kommunizmusban pártállam volt, ezért az állami hivatalos szekularizáción túl megjelent az államban a párt ideológiája, és így a vallás államilag is fokozatosan üldözött lett. Ennek mértékei változtak állam és egyház szerint. Voltak bizonyos országok, és bizonyos egyházak, amelyek megtűrtek, elfogadottak lettek, gyakran úgy, hogy vezetőiket különféle, sokszor erőszakos eszközökkel kényszerítették a hatalom bizonyos mértékű kiszolgálására.”

Azt jelenti ki, hogy primitív a kérdés, meg az ember, hogy egyáltalán mit tanít rosszat a vallás. A tíz parancsolatot hozza fel példának, A tízparancsolat a világon az egyik legjobb törvénytár, mert ha azt egy ember betartja akkor nem ütközik a mai több száz oldalon megfogalmazott PTK, és BTK rendelkezéseivel.

Az egyházak történelmében voltak keresztes háborúk, a hittérítés okán, de azt ugyan olyan bűnös emberek hajtják végig, mint az inkvizíció intézményét. Nem szabad elfeledni, hogy a felszentelt papok is emberek, akik a cölibátuson keresztül olyan életre vannak kárhoztatva, amely élet az ember számára természetellenes. Az keresztény egyházak kialakulásának kezdetén még házasodtak a papok, de később az egyházi vagyon védelmében ezt megtiltották. Ez miatt sok olyan bűn keletkezik az egyház berkein belül, ami az egyház elitélt, de az ember természetével szemben nem bűn, mert természetellenes a tiltás..

De mit is magyarázom egy hitetlennek, aki azzal sincs tisztába, hogy a nagy gondolkodók mindegyike vallásos, és a föld lakosainak nagyobb része istenhivő, vagy mohamedán, vagy buddhista stb.

A történelmet meg ismerem ellentétben önnel, aki azt írja hogy csak a két világháborúban több mint 100 millió áldozat volt,

II. világháború összesen. 72 millió.

I-s világháború 8,5 millió ember összesen tehát ebből jól látszik a z ön történelmi tudása.

Ha nem szóltál volna, bölcsebb maradtál volna

Jó nagyot kellene lépnem képletesen, hogy lelépjek onnan ahonnan Ön szeretné. De a kérésének nem tudok eleget tenni, mert nem humánus, nem szolidáris, és nem is illendő.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Tulajdonképp nem kell itt csodálkozni a szocialista idolok azon feltételezésén, hogy ez a döntés a szabad rablás ellenőrizhetetlenségéhez vezet, mert hogy minden ember a maga gyakorlatából indul ki, és még csak véletlen sem gondol olyat, hogy ez a sajátjaink érdekeinek lehet a védelme. Mert lehetett ez nyilvános eddig, még is lehetett befolyásolni az éppen aktuális eljárásnak a menetét azzal, hogy a pályázatát formai okokra hivatkozva el lehetett utasítani. Bizonyítja ezt a múltban hasonló esetekre hivatkozva indított eljárások, amit bíróságokon sorban elbukott a nemzeti vagyonkezelő.

Továbbá az sem látszik jó itt sokaknak, hogy ezt egy befektető csoport túlsúlyának a mérséklésére, és a hazai közép, és kisvállalkozások privatizációs lehetőségeik megerősítésére teszik a most hatalomba lépő politikai pártok. De ha Önök egy kicsit is elgondolkodnának, és nem azonnal és élből szúrnának, vágnának, akkor meg lehet legalább maguknak bevallhatnák, hogy van ebben némi igazság.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Azt hiszem, hogy azon túl, hogy mélyen elítélem, azon hozzászólok nyilatkozatit, akik e témánál leginkább azt tartották fontosnak, hogy az egymás közötti gyűlöletet szítsák, erről a dologra csak emelkedett érzelmekkel szabad gondolkodni. Nem kétlem hogy jogos azaz elvárás sok ember szívében, hogy végre hivatalosan mondja ki a magyarállam azt a véleményét, amivel e szörnyű történelmi eseményt végleg a valóságos magyar érdekek sérelmének megfelelően kezel. De ez a témában Magyarország az olyan, mint egy működési csúcsán álló darázsfészek. Ezt a véleményt leginkább arra alapozom, hogy a következmények nem fordíthatok vissza, és ennek eredményeként semmilyen igazság szolgáltatás nem lehet azon magyaroknak, akik e szégyenletes nemzetközi erők döntése alapján szenvedő alanyok lettek, Új államok és új nemzedékek alakultak ki az elvett területeken, és azt el lehet mondani, hogy az ott élő magyarok már mindenképp kisebbséget képviselnek a kivándorlások miatt. A magyarnemzett vesztesége soha semmilyen módon nem tud kárpótlásra kerülni. Nincs állam a döntés hozók közül aki egyetlen egy petákot is áldozna erre. Ezért a jobbik azon törekvése, hogy ez vitanap legyen az országgyűlésben, csak olaj lenne a tűzre. A Jobbiknak fel lehetne emelni az országgyűlés szintjére azt a nacionalista szándékát, hogy e kérdésben egyértelműen reorganizációs elképzeléseinek adjon hivatalos hangot. E tevékenységgel, meg ránk zúdítaná, és a kint élőkre zúdítaná a környező országok haragját, és ki tudja milyen következményeket. Ezt senki nem akarhatja, de azt megtiltani a szenvedőknek, hogy emlékezzenek, azt nem tilthatják meg, tehát emléknap igen, de ettől több nemzetpolitikai békesség miatt nem.



A helyzet az, hogy mind a négy kerék kipukkadt, és a kocsit vezetők azok tovább nyomják a gázpedált. A helyzet tarthatatlan. Azok képviselik ma az országgyűlésben a magyar baloldalt, akik jórészt és főképpen közszereplői voltak annak a folyamatnak, amely folyamatnak végén társadalmi támogatottságát cél tévesztett lett a baloldali gondolkodás, és képviselet. A szituáció most ott tart, hogy a kocsi halad előre, mind addig, még az abroncsok összeroncsolódnak, és az egész baloldal hitelessége fejére nem áll. Ez a időhúzás a teljes megsemmisülés lehetőségét erősíti. A még meglévő baloldaliaknak meg kellene a politikai elitnek mutatni, hogy szembe mernek nézni az elmúlt idő hibáinak, és meg merik mérettetni magukat újra a demokratikus szervezeti választási eljárásokban, Csak hogy vélelmezik, hogy baloldalon nem mindenki vezethető meg. És így várható, hogy akár a párt által bejutatott képviselőknek is távoznia, kell a közéletből. És ezt meg a jelenleg képviselőként megmaradt hangadók, hogy is akarnék, és akkor nem beszéltem a különböző pártfunkcionáriusokról, akik még mindég a hamis eszmeiséget diktáló baloldali rendszernek a kiszolgálói közpénzen.

Ha nem tudják a párttagok kierőszakolni a teljes tisztújítást a legrövidebb időn belül, úgy a szétszakadás, és a még meglévő támogatottság is elpártol mellőlük. Hogy kiből milyen szavazó lesz utána, azt meg a választási eredmény a szélsőjobb előre törésével jó mutatja. Lehet ezen gondolkodni, meg lehet cselekedni is baloldalt támogató képviselők. ( a burkolt szándék az, hogy az önkormányzati választásoknál szét fröccsennek a önkormányzatokban a jelenleg meglévő képviselők abban reménykedve, hogy a negatív kampány az segíti a volt szocialista képviselőket nyerni a választásokon. Holott most ennek a fordítottja a valószínű.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[figyellek] [2010.máj.21. 09:17]

„a 2/3 birtokában a többi pártok akár ne is járjanak be, egy kis sztrájk nem ártana, tegyenek, amit akarnak, az úgyis jó, de legalábbis jobb, kisebb munka hatalmas eredmény, majd csak lesz valahogy”

Szerintem is ez megoldás, hogy ne járjanak be, de lehet az a megoldás is hogy adják át a képviselő mandátumukat olyan baloldali új képviselőknek, akik majd bejárnak, és megvalósítják a konstruktív ellenzék szerepé is. Mondja a képviselő fizetésüket, felveszik?

A láncra kötött kutya is vicsorog, ugat rendesen, még se jelent veszélyt közvetlen senkire, nem kell észre venni és kész. A kutya meg ugasson, az élet megy tovább.

Forradalom nagyon tetszett a Forradalmi Munkás Paraszt kormány! Mitől volt forradalmi, ha csak nem attól, hogy mindent eltakarított az útjából. Vagy most attól félnek, hogy ez következik, de hát nem úgy hívják a jelenleg kormányt, alakító pártot hogy Magyar Kommunista Párt.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[turanida] [2010.máj.20. 18:29]

Kedves turanida! Az ön által felsorolt idézet példák nem többek előfordulás szerint, mint szórvány jelenségek. Az én gyermekkoromban Magyarországon ez még teljesen másképp volt, mert miden az emberre jellemző pozitív tulajdonság volt többségbe. A befolyásoló bajnak a liberális gondolkodást tartom első sorban, amely alapjaiban zúzta szét a közerkölcsöt. Amikor az egy társadalomban a legnagyobb kérdés, hogy a másság az ugyan olyan jog legyen, mint a normális emberi kapcsolatok, ott nem lehet azt feltételezni, hogy érvényesülhetnek az élet alap igazságaihoz rendelt közerkölcsi normák

A politikai szerepvállalásról az én székely nagyapám mindég azt mondta, hogy normális emberből nem lesz politikus, ügyvéd, meg rendőr. Alapozta ezt, hogy a politikus az a hatalom megszerzésért hajt, és azért semmi ár nem drága hogy megszerezze, még az ügyvéd mindent elkövet, és hegyeket mozgat meg, hogy megmentsen egy háborús gyilkost, akinek a kezéhez sok ember vére tapad, a rendőr meg parancsra kényszerül bár mit végrehajtani, mert ellenkező esetben parancsmegtagadást hajt végre. Persze mindég vannak kivételek, de nem azok a sikeresek.

Én féltőn nézem a világban tévelygő sok, sok embert, akik egyre messzebb kerülnek attól az értéktől, amitől ember lesz az ember.

A Donkiote harcot én azért folytatom, mert úgy érzem így a távolból is valamit tennem, kell, a magyarság fennmaradásáért. És ha ebben a tevékenységemben egy embert is átállíthatok, a gondolkodok közé, már nem volt hiába a fáradozásom.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[Posseydon] [2010.máj.20. 20:40]

„Majd az lesz szép, ha kiderül, hogy a Gyurcsány parancsára tették!! Akkor a nagymesternek is bilincs lesz a kezén, nem védheti meg a Mentelmi jog sem!!”

Mindazoknak üzenem, akik így vagy úgy az ország volt miniszterelnökét rabláncon szeretnék vezetve látni, hogy az ha be következik, mindenkép olyan bizonyítékok birtokában következik be, ami sem a magyar bíróságokon, sem a Hágai bíróságon nem kerül cáfolásra, mert ez még egy hazug Gyurcsánynak is kijár.

Az meg természetes, hogy az új kormány kivizsgálja, hogy kik és miképp manipulálták akkor 2006. október 23-i békés ünnepség rendőr terrorba illő szétverését.

Mire is gondoltak a volt szoclibkapitalista vezetők, hogy nem jön el ez a pillanat? Most itt van, és szembe kell nézni vele. Más az erkölcsi küszöb jobboldalon rezignáltabb, mist a baloldalon vezetéshez jutott ál szocialista vezetőknek. Így a hazaárulás is újra lesz értelmezni.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[Csallokoz] [2010.máj.21. 12:38]

Higgye el, hogy nem kevesebb könnyet, és bánatot éltük mi át székelyként, mikor Csacseszku a falvainkat dózerólta, és a bibliáinkból toalett papírt nyomatott, úgy hogy még lehetett olvasni az igét a papíron.

De a realitással szemben akkor sem mehetünk, ha ebbe a szívünk is bele szakad. A realitás az meg nem több mint hazánkban az állampolgársági jog a határainkon kívül élő magyaroknak. De a mai határainkat körül vevő államok alkotmányaiba, nemzet politikájába bele szólni nincs jogunk. Trianonnal elveszet a magyar nemzet félelmet keltő ereje, meg a székely, és más hazánkban hazát látó dicső katonák hős tettei is. Ma legfeljebb azt lehetne elérni, hogy kimondják azok az államok, akik meghozták a döntést, hogy abban volt némi túlzás. De ettől többet csak iszonyú vérrontás árán lehetne elérni ideig óráig, mert ezt a nacionalista háborút ma Európában senki nem támogatná. A Benes dekrétum az bizony sok ember életében a gyászt, a megsemmisülést eredményezet. De ki az, ki ma számon kéri a második világháború után győztes csapatok vezetőinek döntését. Higgye el senki. Nekünk nem marad más, mint a lelki összekapaszkodás a túlélésre. És ez lehet a jövő, meg a Európai Unió által kinyitott határok és kiegyenlítési kísérletek.

Kedves ressm! Amióta Trianon létezik következményképp azóta ez a riogatás korábban Csehszlovákia, majd a nacionalista szlovákok erőszakos függetlenedési harca után csak Szlovákia részérő.

Ha abból indulunk ki, hogy a szlovákok ezt ellenségesen kommunikálják, akkor ez a lehetőség mindég fenn áll. De ha azt nézzük, hogy Szlovákián kívül hány millió magyar embert érint ez lelkileg, akkor azt kell mondjam, hogy be kell vállalni a szlovák riogatást, majd az Európai uniót kell arra kényszeríteni, hogy azokkal a unió felfogástól és eljárásoktól eltérő kisebbséget súlytó törvényeket töröltesse el. De ha mindez valahogy még se működne, legfeljebb Szlovákiából elfogyna a magyar. Ugyan ez lenne a legrosszabb megoldás, de sokszor a legrosszabb megfoldás lessz a legjobb. Ma úgy is rendkívül gyorsan fogyunk Magyarországon.

[ressm] [2010.máj.21. 12:53]

Amit ön itt leírt, az engem nem tántorított el a Trianonról vallott nézetemtől egy jottányit sem.

Ugyanis aha idézi a kort, azt kell tudnia, hogy a kiegyezés utáni Magyarország messze élen járt a kisebbségeknek adott jogok tekintetébe. Továbbá azt is tudnia kell, hogy Trianon nem annak okán jött létre, hogy a kisebbségeknek ország birtoklási jogot adjon, ha nem sokkal inkább abból a célból lett végre hajtva, mint a nagy Jugoszlávia szétdarabolása. Ott is béke volt mind addig, még a hatalmat birtoklok, úgy nem ítélték meg, hogy túl súlyos a szerb katonai erő a térségben, és gyújtottak mesterségesen ellentéteket a korábban békésen együtt élő nációkban. Ehhez semmi más nem kell, csak az egyik nációban egy terrorcselekmény. Aminek az elkövetőjét a másik táborból hamis kommunikációvak lehet lázítani. Erre a Gyurcsány kormány is kísérletet tett a cigány gyilkosságok kapcsán.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[ressm] [2010.máj.23. 07:54]

Nem szeretném, mert a kétségtelen, hogy a magyar társadalomra állami tulajdonban elkövetett bűncselekményekben mérve össze nem hasonlítható a kommunizmus utolsó két évtizedével az elkövetési érték.

hami 2010.02.22. 18:00

A dualizmus kori magyar nemzetiségpolitika I. rész: eszmetörténeti előzmények

Ebben a pár részes sorozatban azt fogjuk körbejárni, hogy milyen is volt a dualizmus kori Magyarország nemzetiségpolitikája, és milyen hatással is volt az a különböző magyar, és nemzetiségi politikai törekvésekre. Kétségtelen, hogy a témában igen sok féle vélemény létezik: van egyfelől a magyar nézőpont, másfelől pedig a nemzetiségek történetírásának a nézőpontja. Az is kétségtelen, hogy ezen belül is sokféle vélemény létezik, de megfogható egy mainstream vélemény mindkettő elképzelés kapcsán. Ebben a sorozatban abba nem szeretnék belemerülni, hogy milyen elképzelések léteznek, inkább csak a közvélemény szintjén is megjelenő vélemények valóságtartalmának vizsgálata lesz a cél. Az első részben a kiegyezés utáni nemzetiségpolitika előzményeiről esik majd szó.

A nemzetfogalom változásai

A nemzet fogalma nem a felvilágosodással jelent meg, előtte is létezett. Tartalmilag az adott ország szabad polgárainak a közösségét jelentette, amely nagyrészt a nemességet foglalta magában, kisebb részt, pedig a többi szabad jogállásút. A nemesség volt az adott ország nemzete - függetlenül etnikai hovatartozásától, vagyis attól, hogy milyen nyelvet beszélt -, a nemességbe nem tartozó szabadok (amennyiben kollektív jogaik voltak) viszont sok esetben más nemzetként jelölték magukat, függetlenül attól, hogy milyen etnikumba tartoztak. Magyarországon így például volt a magyar nemzet, amelynek tagja volt a nemesség (és ennél fogva különböző jogok illették meg őket, amelyek a nemzetbe nem tartozókat nem), de léteztek egyéb nemzetek is: Erdélyben például az országgyűlésben három nemzet vett részt: a magyarok mellett a szász és a székely nemzet - ez fennmaradt Erdély Habsburg uralom alá kerülése után is. A szászok megkülönböztetése e tekintetben nem túl érdekes, merthogy ők etnikailag sem voltak magyarok, de a székelyeké igen: az ő különállásuk eltérő jogállásukból következett: szabadok voltak, de csak kollektív nemességük volt, jogaik nem voltak annyira szélesek, mint a nemességéé. 

Természetesen a nemzet tagja lehetett bárki, akinek nemesi jogállása volt, ez etnikumtól független volt. Ha valaki a Magyar Királyság területén szerzett, vagy kapott birtokot, akkor tagja lett a magyar nemzetnek. Ha viszont egy magyar nemes más ország területén szerzett birtokot, akkor ő annak a nemzetnek a tagjává vált (például, ha a Horvát Királyság területén szerzett birtokot). Ez nagyjából egy etnikum független dolog volt. A Magyar Királyság történelme folyamán a legkülönbözőbb etnikumú családok váltak magyar nemessé és tagjává a magyar nemzetnek, gyakorlatilag minden a királyság területén élő kisebbségből is, de akár távolabbi országból származók is. 

Mindemellett a lakosságnak az a döntő többsége, aki az említett kiváltságos csoportokba nem tartozott, nyilvánvalóan nem volt tagja a nemzetnek, így a magyar etnikumúak döntő többsége sem. A felvilágosodás előtti nemzet tehát egy etnikumtól független fogalom, és két dolgot jelöl: egyrészt azt, hogy a tagjainak kiváltságai vannak, másrészt azt, hogy melyik ország, illetve pontosabban melyik uralkodó alattvalója. 

A felvilágosodással ugyanakkor ennek a leszűkítő értelmezésnek a megváltoztatása merült fel. A jogkiterjesztésnek a fő követelője Nyugat-Európában a polgárság volt. Ők a parasztságnál lényegesen jobb körülmények között éltek, és alapvetően ők voltak a gazdasági fejlődés előmozdítói, de lehetőségeiket, illetve érdekérvényesítő képességeiket komolyan behatárolta a fent leírt helyzet. A nyugat-európai polgári átalakulás ugyanakkor legfőképpen e mentén a fogalom mentén változott, az etnikai hovatartozás másodlagos volt: az ottani országok is etnikailag sokszínűek voltak (bár e tekintetben a Magyar Királyság azért eléggé extrém eset volt), de az ott élő etnikumok ugyanúgy az adott nemzet tagjának tartották magukat, vagy az átalakulás előtt ez volt a törekvésük. 

A nemzeti ébredés

Az etnikai hovatartozás felértékelődése azokban az országokban, ahol a polgári átalakulás a 18. század folyamán megindult, leginkább csak kiegészítette ezt a folyamatot. Mivel a társadalmi pozíció szerepe az önmeghatározásban háttérbe szorult, a vallás szerepe is lényegesen lecsökkent, kellett egy olyan közösségszervező erő, amely a fenti két tényezőt kiválthatta, és ez lett az etnikai hovatartozás. Mivel Nyugat-Európában ez többé-kevésbé a polgári átalakulással együtt zajlott, ezért ez inkább kiegészítette azt, nem pedig felülírta. Az elsődleges önmeghatározó az államhoz tartozás volt, nem, pedig az etnikai hovatartozás, noha esetenként a szerepe kihangsúlyozódott.

A nemzet kiterjesztése és a nemzeti ébredés Magyarországon

A nyugati megjelenésük után eljutottak, de még hosszú ideig - a maroknyi értelmiséget leszámítva - nem hozták lázba a társadalmat. Ennek fő oka a hazai társadalom féloldalasságában keresendő: a török elleni háborúk során jelentős népességvesztést elszenvedett országnak nem volt nagyobb lélekszámú városi lakossága - amely a fenti eszmék legfőbb képviselője lehetett volna, és ráadásul (nagyon rosszul fogalmazva) az ország "idegen uralom" alatt volt, legalábbis az akkori nemzet ezt így érezte. A fontosabb politikai törekvések így alapvetően mások voltak, mint nyugaton. 

A nemzeti eszme az értelmiség körében már korán megjelent, a nyelvújító mozgalom is ennek a részének tekinthető. A Habsburgok központosító törekvései, és leginkább II. Józsefnek a német nyelvet hivatalossá tevő rendelete miatt a magyar nemzeti ébredés rendre a bécsi központi hatalommal szemben határozta meg magát . Ugyanakkor vele nagyjából egy időben a nemzetiségek körében is megjelentek ezek az eszmék, akik viszont nem csak Béccsel, hanem a magyarokkal szemben is igyekeztek magukat meghatározni, az ő szemszögükből nézve ugyanis nem csak a központi hatalom uralma zavarta őket, hanem a magyar nemzeté (=azaz a kiváltságos nemességé) is, és velük szemben is egyenjogúsítani akarták magukat.

Végül is a polgárság híján a felvilágosodás eszméinek képviselői a nemesség köréből kerültek ki - ez azonban eléggé féloldalas eredményeket szült. A főbb politikai törekvések elsősorban a központi hatalomtól való függés mérséklésére, és a nemzet uralmának megerősítésére irányultak (de a 18. század végén, a 19. század elején a nemzetfogalmat többnyire az eredeti értelemben használták). A nemzetiségek teoretikusai viszont általában az egyházak körül csoportosultak, merthogy akkor az egyházak biztosították a közoktatást igen jelentős részben. A későbbiekben ugyan a nemességen belül is megjelent az az irányzat, amely szükségesnek tartotta a jogkiterjesztést, ez önmagában azonban nem volt népszerű. Népszerűségre Kossuthék azzal tudtak szert tenni, hogy felkarolták a függetlenség kérdését is (függetlenség alatt itt a közvetlen bécsi irányítástól való megszabadulást, nem az állami függetlenséget értem). 

A magyarországi polgári átalakulás különbségei

A jogkiterjesztés igénye tehát nem a polgárságtól indult, hanem a nemességtől, de a nemesség természetesen ezt úgy képzelte el, hogy a korábbi hatalmából a lehető legtöbbet megtarthassa. Így a polgárosodás Magyarországon úgy történt meg, hogy a nemesség ezzel együtt be is tudta betonozni politikai és gazdasági hatalmát. A dualizmus kori politikai elit gyakorlatilag a korábbi nemesi elitből alakult ki, és ez a réteg birtokolta az államigazgatási pozíciókat is, elzárva ezzel a társadalom többi részétől ezeket a pozíciókat. Mivel a polgárság túlnyomó többsége meg idegen (német, zsidó) eredetű volt, az elittel szemben a polgárság megerősödésével létrejövő tényleges politikai ellenzék is ebből a rétegből került ki, a nemzetiségi ellenzék volt az egyedül, ahol az adott etnikum képviselői ténylegesen közülük kerültek ki. Így az a faramuci helyzet állt elő, hogy az országban élő legnagyobb etnikumnak - a magyarságnak - gyakorlatilag nem volt politikai képviselete. Hogy miért, ez is önmagában érdekes téma. Viszont ebből következően alapvetőn falsnak tartom azokat a véleményeket, miszerint az 1867-1918 közötti időszakban a nemzetiségpolitika kapcsán a szomszéd országok történetírása "magyarokat" említ. Tény, hogy a korábbi nemesi nemzet a magyarok képviselőjének kiáltotta ki magát, és tény, hogy ezt különböző okok miatt az etnikailag magyar, és korábban nem a nemzetbe tartozó közösségből ezt nem kérdőjelezte meg senki - de annak az az oka, hogy a magyarság nagy részének az oktatási rendszer fejletlensége, és az elit zártsága miatt erre nem is volt lehetősége. Ez a helyzet fennállt egészen a II. világháború utánig, merthogy az 1920-1944 közötti Horthy-korszak gyakorlatilag a dualizmus kori politika konzervatív (abb) restaurációja volt. 

Nálunk tehát a nemzeti ébredés lényegesen megelőzte a tényleges polgárosodást. A nemzetiségi mozgalmak gyakorlatilag már a 19. század elején elindultak - kétségtelen ugyanakkor, hogy komolyabb tömegtámogatása ezeknek még a 20. század elején sem volt - de a hatásuk ettől függetlenül fontos: 1867 után a magyar elit alapvetően a nyugat-európai felfogásban képzelte el a magyar polgári átalakulást - vagyis, hogy etnikumtól függetlenül mindenki a magyar nemzet része - ez ekkor már nem tudott működni. A nemzetiségi mozgalmak egyébként rendre a különböző egyházak felől indultak, illetve prominens képviselőik sok esetben egyházi emberek voltak, akiknek egyrészt nagy hatásuk volt a tömegekre, másrészt, leszámítva a katolikus és a református egyházat, a magyar elitnek nem volt befolyása rájuk. A francia típusú jogkiterjesztés tehát a 19. század második felében igencsak anakronisztikus elképzelés volt. Ezen a ponton azonban fontos azt is hangsúlyozni, hogy szemben azzal, hogy a magyar történetírás nem szeret különbséget tenni a nemzetiségek között, ezt igenis fontos megtenni.





A magyarországi nemzetiségeket számba vevő sorozatunkat a németekkel folytatjuk. A németség lélekszáma majdnem akkora volt, mint a szlovákoké. Ez az adat azért is meglepő, mert ha térben nézzük, alig látszanak. A németség ugyanis inkább kisebb tömbökben, és városokban élt, és egyébként származását tekintve sem volt egységes. 

A németek két komolyabb, és több kisebb hullámban kerültek a Magyar Királyság területére. Pontosabban, a beköltözésük már Szent István óta folyamatos, de a beolvadásuk is. A 19. század végén az országban élő németeket két nagyobb csoportba volt szokás sorolni. A kisebb, ámde akkor már majdnem 700 éve az országban élők voltak a szászok, a nagyobb, de csak a török kiűzése után az országba települteké, pedig a svábok.

A szászok evangélikusok voltak, legnagyobb tömbben, dél Erdélyben éltek, ámde itt is kisebbségben voltak a románokhoz képest. Egy kisebb tömbjük élt Beszterce környékén Erdélyben, illetve a Szepességben éltek még nagyobb számban. A múlt idő használata azért indokolt, mert a Kárpát Medencei németség mára gyakorlatilag eltűnt. Nagyobb részüket a II. világháború után telepítették ki (már akit nem öltek meg), a kisebb részük (a romániai németek) pedig a szocializmus időszaka alatt távozott nyugatra némi konvertibilis német márkáért cserébe...

Az erdélyi szászoknak az Andreanum (II. András kiváltságlevele) komoly autonómiát biztosított, amelyből aztán a szász nemzet kifejlődött, és vált Erdély egyik nemzetévé (a nemzet itt kollektív jogokkal rendelkező csoportként értelmezendő). A Kiegyezés pont eme autonómia megszűnését eredményezte, ami a szászságot eltávolította a magyarság nevében az országot kormányzó magyar politikai elittől. Ez is közrejátszott valószínűleg abban, hogy 1918-ban a szászok a Romániához történő csatlakozás mellett döntöttek. A németek másik nagy csoportja voltak a svábok. A szász és sváb elnevezés egyébként elvben arra utal, hogy az adott német csoportok a Német - Római Birodalom mely részéről származnak, de ez csak részben igaz. A svábok/szászok egy része nem sváb és szászföldről érkezett. A svábok a szászokkal ellentétben katolikusok (ez fontos szempont is volt a telepesek toborzásakor), és az 1700-as évek elejétől kezdve telepítették őket az ország elnéptelenedett területeire. A svábok jelentősebb arányban Budapest környékén, a délkelet Dunántúlon (nyugat Baranya, Tolna), Bácska, és a Bánát területén éltek, de megyei szinten már nem alkottak sehol többséget.

A németek egy része egyik előbbi csoportba sem sorolódott. Valójában a németség tulajdonképpen az ország egész területén jelen volt, kisebb, vagy nagyobb számban, az előbb említett csoportjaik csak a két legjellegzetesebb és legismertebb. De német falvak gyakorlatilag Kárpátaljától Burgenlandig mindenhol előfordultak. Burgenland, vagyis az akkori nyugati határszél megint egy érdekes dolog, ott ugyanis a németség már az ellenreformáció idején megjelent, ugyanis a magyar katolikus földesurak előszeretettel hívtak katolikus német, és horvát jobbágyokat a protestáns magyarok helyett. A németség jelentős része egyébként eleve városlakó volt, akiket térképen kimondottan nehéz ábrázolni, és amely réteg éppen a 18-19. században kezdett el nyelvet változtatni, és asszimilálódni, magyar nyelvűvé válni. E státuszuk miatt egyébként a németség jelentős részt vállalt a magyar középosztály létrejöttében is. 

Ruszinok

A rutének, rusznyákok, vagy ruszinok Magyarország északkeleti szegletében alkottak többséget. Manapság szokás őket ukránoknak is nevezni, de ez félrevezető. A ruszinok nem ukránok, amikor a ruszinok Magyarországra vándoroltak, még nem voltak ukránok, ugyanis a keleti szlávok akkor még nem differenciálódtak. A ruszinok megjelenéséről több elmélet van, ukrán elképzelések szerint már a Honfoglalás előtt itt voltak (és a gaz magyarok elnyomták őket - ezt a műsort ismerhetjük már máshonnan), források szerint sokkal valószínűbb, hogy a tatárjárás után jelentek meg az északkeleti határoknál, Magyarország az orosz fejedelemségekhez képest ugyanis egy fokkal biztonságosabb helynek számított. A jelentős népességveszteséget szenvedett ország nemesei örömmel látták őket, mert így munkáskézhez jutottak. Nem csak Kárpátalján települtek le, emléküket őrzik a ruszka, orosz nevű települések országszerte. 

A török kiűzése után a ruszinok gyakorlatilag teljesen áttértek a frissen alapított görög katolikus egyházba, ami - az eredeti vallási különbségek ellenére - azt eredményezte, hogy a ruszinok a szlovákokhoz nagyon hasonló utat jártak be. A 18. század folyamán nagy számban költöztek az ország elnéptelenedett részeire, jelentős részük be is olvadt, de a kisebb közösségeik megtalálhatóak voltak (és részben még ma is) a Szerémségtől a Bánáton át az Alföld más részein is. A nemzeti ébredésnek a ruszinok álltak a legalacsonyabb fokán, ezért komolyabb ruszin nemzeti mozgalom nem is alakult ki egészen az első világháborúig. Az elvándorlás a fejletlen Kárpátaljáról viszont gyakorlatilag folyamatos volt egészen a világháborúig, ebből következően az idegen nyelvű környezetbe került ruszinokat a szlovákokéhoz hasonló mértékű asszimiláció sújtotta. 

Horvátok

 A magyarországi horvátok lélekszáma nem volt túl magas, súlyuk sem volt valami nagy, ha csak a Magyar Királyság területét nézzük. (Horvátországgal nyilván más a helyzet, de ez most nem ide tartozik). Bizonyos megyékben alkottak jelentős kisebbséget, az ország egyébként eléggé különböző területein. Bár kézenfekvőnek látszik, hogy a horvátokat a horvát határ közelében keressük, de ezzel tévútra kerülnénk. Természetesen a horvát határ közelében is volt egy jelentősebb számú horvát kisebbség, e miatt csatolták el Zala megye déli részét 1918-ban, ez az úgynevezett Muraköz, itt a lakosság majd 90%-a horvát volt 1910-ben is. A horvátok nagyobb része azonban nem itt élt. Két komolyabb betelepülési hullámmal kerültek a többiek az országba, és ebből következett a letelepülésük helye is.

Még az ellenreformáció időszakában, a XVII. században telepítettek viszonylag nagy számú katolikus horvátot a Habsburgok uralma alatt levő nyugat magyarországi területekre. Az ide telepített horvátok utódai ma is megtalálhatóak Vas megyében pl, vagy Burgenlandban (ahol többen vannak, mint a magyarok), kisebb részben Pozsony környékén is, bár ott nagy részük beolvadt már a szlovákok közé. Félreértések elkerülése érdekében ez nem valami Habsburg ármány volt, éppen a helyi magyar földesurak voltak azok, akik protestáns magyar parasztjaikat elzavarták. Az ide települő horvátok az akkor Habsburg uralom alatt álló horvát területekről érkeztek.

A másik hullám a török kiűzése utáni, az ekkor érkező horvátok viszont Hercegovinaiak, és őket hívják bunyevácoknak, illetve sokácoknak. Egyes képviselőik szerint egyébként ők nem is horvátok, viszont katolikusok, tehát nem is szerbek. Ennek komolyabb boncolgatása már a véleményem szerint a szerb - horvát küzdelmek része, ne menjünk ebbe bele. A boszniai horvátok jelentős része viszont az ország déli, leginkább elpusztult területére költözött, a Duna déli szakasza mentén volt a legmagasabb az arányuk, néhány város álljon itt azok közül, ahol jelentős közösségeik éltek / élnek: Baja, Szabadka, Mohács. Érdekesség amúgy, hogy ez a három fő horvát közösség mind - mind külön nyelvjárást beszél (kaj - csa - sto). 

Szerbek

Meglepő módon a szerbek aránya egyáltalán nem volt túl magas az országban. A Monarchia és a szerbek problémái nem is a magyarországi helyzetükből fakadtak (bár azért a nagyszerb törekvésekben természetesen szerepelt a területszerzés a magyarok rovására is), hanem a horvátországi, és főleg a boszniai jelenlétükből, mindkét tartományban igen nagy számú szerb élt (Horvátországban a lakosság kb. negyede, Boszniában kb. 40%-a volt szerb). A magyar területeken járás is kevés volt, ahol abszolút többséget alkottak. A szerbek magyarországi jelenléte egy érdekes történet. A 15. században folyamatosan menekültek magyar területre, mivel ekkoriban Szerbiában húzódott a török - keresztény frontvonal. A déli végvárvonal elvesztésekor már valószínűleg a Bánátban, a Szerémségben igen jelentős számú szerb élhetett, a török kézre kerülés után a magyar lakosság túlnyomó többsége szedte a sátorfáját, a szerbek viszont folyamatosan kaptak utánpótlást délről. A 17. században a magyar - szerb nyelvhatár (ez tkp. magyar - délszláv nyelvhatár, de a török uralom alatt élő délszlávok túlnyomó többsége ortodox volt) jócskán a mai országterület közepén húzódhatott, a nagyonnagy Szerbia térképeket ez ihlette valószínűleg. A török kiűzése után azonban ez megváltozott, a délszláv lakosság jelentős része távozott önként, vagy a Rákóczi szabadságharc alatt némi ösztökélés hatására. Az ez után magyar területre települt szerbek a felszabadító harcok idején menekültek magyar területre. Ne felejtsük el ugyanis, hogy a spanyol örökösödési háború kirobbanása előtt a felszabadító erők már messze túl jártak a magyar határokon. A keresztény seregek megérkezésre, csatlakozásra ösztönözte a szerbeket, a visszavonulások viszont kétségbeejtő helyzetben hagyta őket, és mivel nem akarták, hogy a törökök mészárolják le őket, északra menekültek. A szerbeket végül a kormányzat határvédőnek telepítette le, és a külön bécsi irányítás alatt álló határőrvidéken telepítette le őket a határ mentén (ezek a területek nem tartoztak se a magyar, se a horvát királysághoz). Mivel a határ nagy része horvát területen húzódott, ezért magyar területre viszonylag kevesen kerültek. De, emellett volt még egy továbbvándorlás a Duna mentén, ahol több kisebb szerb közösség települt le (Szentendre, Ráckeve), a Duna menti városokban is elég sokáig jelen voltak (Komárom, vagy pl. a Tabán Budán szerb városrész volt eredetileg). A szórványban élő szerbek az idő előrehaladtával folyamatosan asszimilálódtak a vallási különbségek ellenére is. 

Bolgárok, görögök, örmények

A 18-19. század folyamán hullámokban viszonylag jelentős számú népesség költözött az Oszmán Birodalomból magyar területre. A bolgárok elsősorban mint mezőgazdasági munkások (bolgárkertészek), a görögök, és az örmények mint kereskedők. A bolgároknak volt egy viszonylag jelentős számú közössége a Bánátban. A görögök 18. században a kereskedelmet kaparintották a kezükbe, és olyan szerepet játszottak benne, mint a 19. század végén a zsidók. 

Lengyelek

Az országban élt egy kisebb lengyel közösség is, mégpedig a Tátrában, ezt a területet egyébként Lengyelországhoz csatolták 1920 után.

Szlovének

Vas megye délnyugati végén élt némi vendnek nevezett kisebbség. Őket ma szlovéneknek szokás tekinteni, bár a szlovén nemzet maga akkoriban még kulturálisan meglehetősen eltérő szokásokkal rendelkező, és egymástól viszonylag messze álló nyelvjárásokat beszélő csoportok laza közössége volt. (Eleve több Habsburg koronatartomány között oszlottak meg: éltek a tengermelléki tartományban, Stájerországban, Krajnában, Karintiában, és kisebb létszámban magyar területen is).

Zsidók

A zsidóságot a magyar statisztika nem kezelte etnikai kisebbségként. Ez ugye egy elég érzékeny téma ma is Magyarországon, én személy szerint mégis azt gondolom, hogy fontos a különbségtétel, ha a korabeli adatokat nézzük. A zsidóság magyar etnikumúként feltüntetése nyilvánvalóan magyar érdek volt, mert ezzel a magyarok számarányát lehetett növelni (és ennek egyébként fontos összetevője volt), de a zsidóság jelentős része egyáltalán nem feltétlenül tekintette magát magyarnak.

Ennek illusztrálására álljon itt Valter Roman (eredetileg Neulander Ernő) nyilatkozata arról, hogy ő minek is vallja magát: "A németek azt mondták, hogy magyar vagyok, magyarok azt, hogy román, a románok azt mondták, hogy zsidó vagyok, de a zsidók azt mondták, hogy kommunista, bár akkor még nem voltam az".

Ez egyébként visszaköszön az 1920 utáni csehszlovák/román/jugoszláv népszámlálásokban, ahol viszont nemzeti identitásra, és nem nyelvre kérdeztek. A zsidóság persze nem volt egységes, voltak asszimilánsok, és voltak, akik ezzel ellentétben nem akarták feladni az identitásukat, az ő esetükben a vallás és a nemzetiség elég erősen keveredik. 

Bár az ország területén élt egy kisebb közösség már korábban is, nagy részük a 19. században Galícia felől vándorolt be (ahova Oroszországból, pogromok elől menekült), illetve volt egy ennél jóval kisebb bevándorlási hullám nyugat felől, németlakta területek felől is. Ez a két réteg egyébként igen különböző körülmények közül került az országba, a nyugatiak közül kerültek ki a zsidó nagytőkések, a Galícia felől érkezők viszont többnyire nincstelenek voltak, közülük került ki pl. a kommunista, szocialista mozgalmak politikusainak jelentős része, és ennek következtében ezek a csoportok egymással is szemben álltak.

Cigányok

A cigányság lélekszáma akkoriban még nem volt magas, összesen nem nagyon volt százezres nagyságrend az akkori országterületen. Jelentős részük még vándorló életmódot élt, éppen ezért elég nehéz volt megszámolni őket, ami miatt a számukat csak becsülni lehet. Bár voltak cigány csoportok, akik már évszázadok óta az ország területén éltek, a nagy részük a 19. század második felében Románia felől érkezett, ugyanis ott addig rabszolgaként tartották őket, a felszabadulásuk után pedig megindultak nyugat felé. Ebből következően arányuk az ország keleti felében volt magasabb.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ressm] [2010.máj.21. 17:08]

„a mondatta, hogy hadd fogyjon a magyar kb ugyanaz, mint a 2006 októberi 23-kai sortűzről vizionálni!

ha Önben van még némi emberi érzés, akkor ezt az .álláspontját revidiálná!!”

Mondja hol tanult Ön kommunikációt a Моско́вский госуда́рственный университе́т и́мени М.В.

Mert csak ott tanítottak valószínű ilyen szuggesztív propagandát a emberek humánus meggyőzése helyett.

Bennem csak emberi érzés van, és nincs agresszor, nincs ateista, mint nincs rasszista sem. Jól esik a lelkének kiforgatni azt, amit én írtam. Mert ugye nem azt írtam, hogy had fogyjon a magyar, ha nem azt írtam, hogy legfeljebb elvándorolnak Magyarországra. és mekkora különbség, mert ön már kivégző osztag elé vezérelné a az én gondolataimra fogva a felvidéki magyarokat, miközben én nemzeti érzelmű vagyok Ön meg kommunista minden megnyilvánulásába. Mint ahogy az 1956-ról is vélekedik, meg most a többség akaratáról. Az gondolom, hogy Ön nem egy sikeres ember, és abban éli ki a életben elszenvedett kudarcait, hogy megpróbál emberekbe bele rúgni. Na belém elmondom, nem tud. Mert nem adok rá lehetőséget. A bosszú vezérelte emberek előbb, utóbb kezelhetetlené válnak, Már Ön közelit ehhez a a kezelhetetlen szinthez.

A dualista korban kell össze hasonlítani Európának ezt a részét a magyarországi választási viszonyokkal. Mint ahogy sehol az angolszász birodalmon kívül nem volt minden állampolgárra kiterjedő választói jog, gyakorlatilag sehol, úgy Magyarországon sem, de nem csak a kisebbségeknek, még a magyaroknak sem.. De ez időtáj nem volt sehol a világon demokrácia, hisz átmenet volt a Feudális viszonyokból a polgári társadalmak felé. Csak épp hogy elkezdődött a szakszervezetek képviseletében a szocializálódás, és a polgári berendezkedésű hatalmak felé eltolódni a társadalmi formációk. De mit is erőködök Önnel , ez olyan pótcselekvésnek tűnik, mint aki szelet vet, és vihart arat.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[Lerner] [2010.máj.21. 21:41]

Lerner ha ismerné a ideológiai fogalmakat úgy nem beszélne folyamatosan mellé.

Monda mi köze van ma Magyarországnak fasizmushoz pláne a fasisztoidhoz. Ha tudná, nem állítaná ezt itt rendületlenül saját magát lejáratva vele.

Fasisztoid (a fasizmus bizonyos elemeit felmutató) rendszerek alakultak ki már a második világháború előtt Japánban, Portugáliában és Spanyolországban, a második világháború alatt Romániában, Szlovákiában („klerikálfasizmus”) és Horváthországban, de voltak ilyen vonásai a harmincas évek osztrák rendszerének is („ausztrofasizmus”). A második világháború után a hatvanas években, Görögországban, a hetvenes években, Chilében alakult ki fasisztoid rendszer. Magyarországon a turánizmusnak és a hungarizmusnak voltak fasisztoid vonásai.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[putyputy] [2010.máj.21. 18:23]

A mérleg nyelve:

A II. világháború után a északi Kárpát-medence nagyobb része ismét Csehszlovákia része lett, Kárpátalja területét viszont a Szovjetunióhoz csatolták (lásd lejjebb!) A szlovákiai magyarság ismét kisebbségi sorba kényszerült. A magyar lakosságot kollektív háborús bűnösöknek nyilvánították, megvonták tőlük az állampolgárságot és az ezzel járó jogokat, elkobozták földtulajdonukat, bezárták a magyar iskolákat, felszámolták a magyar sajtót és a magyar kulturális intézményeket, a magyar közvagyont pedig elkobozták. A magyarok ellen tömeges népbírósági pereket indítottak. Az 1947–49 között végrehajtott csehszlovák–magyar lakosságcsere-szerződés értelmében Magyarországról Szlovákiába többé-kevésbé önként áttelepült 60 257 szlovák személy, 76 616 magyart pesig erőszakkal telepítettek át Szlovákiából Magyarországra. 1946–47 telén ezenkívül mintegy 44 ezer magyar személyt, férfiakat, nőket, gyerekeket és öregeket Csehországba deportáltak, ahol mezőgazdasági kényszermunkát végeztettek velük, otthon maradt vagyonukat, pedig szlovák jelentkezők számára utalták ki. Ezzel egyidőben zajlott az úgynevezett reszlovakizáció is. Ennek keretében 326 679 magyar személy szlováknak nyilvánította magát, hogy visszakaphassa állampolgárságát és elkobzott tulajdonát. Az 1950-es népszámlálás idején csupán 350 ezren vallották magukat magyarnak Szlovákiában.

A határon túli magyarok száma országok szerint, a hivatalos helyi népszámlálási adatok alapján, kerekítve a következő:

▪ Erdélyi magyarok (Románia): 1 440 000

▪ Felvidéki magyarok (Szlovákia): 520 500

▪ Vajdasági magyarok (Szerbia): 293 000

▪ Kárpátaljai magyarok (Ukrajna): 170 000

▪ Ausztriai magyarok: 70 000

▪ Horvátországi magyarok: 16 500

▪ Szlovéniai magyarok: 10 000

Bizonyos mértékadó becslések ennél általában 15-20%-kal több magyarral számolnak.

A többség várja, még a Szlovák vezetésnek ez a döntés soha nem lesz elfogadható. Nem lehet várni, mert ez felbátorítja Őket, ez pedig stratégiai hiba lenne.

Ja azért még én is magyar vagyok,

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



„Amit a jogszabályok az országgyűlés alelnökének előírnak, azt felelősséggel meg is teszem. Emellett azonban a következő években sokkal inkább a baloldalért kívánok dolgozni. Ebből a pozícióból aktív részese szeretnék lenni a párt újjáépítésének.”Portré

Majd 1999-től a Fiatal Baloldal országos alelnöke. 2002-től 2004 novemberéig az egyesült Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták elnöke,

HA ÉN JÓ EMLÉKSZEM AKKOR EZ A BALOLDALI IFJUSÁGI SZERVEZETT RENDEZVÉNYEI VOLTAK AZOK A KIFIZETŐ HELYEK , AHOVA A MOST MÁR ELSŐFOKON ELITÉLT Zuchslag János ifjú kommunista a pályázatokon csalással elnyert pénzösszegeket csapat építés címén jó részt elmulattatta.

Tehát a kedves elvtárs volta főnök. Ha pedig Ő volt a főnök, hogy, hogy még itt van és nem a bűntársa mellett. Mert ugye azt nem mondhatják, hogy az én házam nem az én váram, és e házban történhet bár mi is az én tudtom nélkül.

Akkor meg mit is beszél itt az új baloldali pártban vállalni készülő terveiről. Mitől lesz az új baloldal, ha Ő is építeni fogja. Talán látni kellene, hogy minden „disznónak ól kellett) mert az nélkül nem tudtak volna szabadon ennyi kárt tenni.

És reméljük, hogy a többség felismeri a„Aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók!" nyilván valóan a korpa közé keveredő szoclibkapitalistákat.

Ezzel az emberrel tervek vannak a hatalmi felépítmény átmentésnek stratégiájában!

„Ami esetleg egy új baloldali párt alapítását illeti, én hiszek abban, hogy gyökerek nélkül nehéz friss hajtást engedni. Gyökerei, pedig az MSZP-nek vannak, ezért ennek a közösségnek kell frissülnie és megújulnia.”

Hát épp ez az a pont, ahol mindég eldőlnek az állítások. Mert gyökerei a szocialista pártnak az MSZMP ben vannak. És mindaddig még ezek a gyökerek táplálják a felépítményt, azaz a magyar baloldalt, addig ugyan azok társadalmi politikai mechanizmusok érvényesülnek, mint a kommunizmusban. Az pedig végleg bebizonyosodott, hogy ha a baloldal ha nem képes szakítani, a rendszerváltásnál át kabátolló liberális vad kapitalistákkal, az út nem előre, ha nem a teljes megsemmisülés felé vezet a magyar baloldal számára.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------[szuppai] [2010.máj.22. 23:55]

New.Person! Ha a realitás, a valóság mélyre süllyedés, azt vállalom! Szégyellni viszont nem fogom magam! Bauernek fia nem vagyok, mert én se rokona, se ismerőse senkinek nem vagyok! A véleményemet nyilvánosan vállalom! Történészként élek a szabadságommal. Ajánlom figyelmedbe olyan "bolsik" írásait, mint Julier Ferenc I. világháborúról írott monográfiája! Tanulságos! KuK vezérkari tisztként azért leírta a frankót! Nem vagyok hajlandó történelmet hamisítani még olyan "nemes" ügyért sem, mint M.o. Feldarabolása! És nem vagyok elfogult a magyar uralkodó osztállyal sem. A pöcegödörbe Horthyval és társaival (Gömbös, Teleki, stb). Oda valók!

Van, akinek a realitás a magasugrásban 110 cm van, akinek ugyan ez 200 cm felett. A történelmet nem kell hamisítani különösen történészként, de félre sem kell magyarázni konkrét tényeket, mert azzal még is csak kimeríti a hamisítás vádját Mi, az hogy teljes körű magyar állampolgárság, ha a választási jog a magyarországi székhelyhez kötött. És ki az itt területi követelésekkel áll elő. az nem a kormányerő, már mint az új kormány…

A Fidesz a kezdeti időkben fiatal lázongó kiforratlan emberek gyűjtő helye volt, mint ahogy kezdetek beérni, úgy oszlottak más, más pártokba az egyes elemei. A prés alatt formálódik az anyag, valamint a tapasztalat a bölcsesség kezdete. De hát lehet e Bauer úr véleményén vitatkozni, azt gondolom nem, mert: Uram, szabadíts meg a barátaimtól, az ellenségeimmel magam is elbánok.

A többi az le van írva : [cunicum] [2010.máj.22. 10:08] 

------------------------------------------------------------------------------------------

[ressm] [2010.máj.22. 09:45]

Ez a polémia olyan, mint az agyhallott szerv mentés kérdése. Ugyan is ha a Nacionalista Szlovák nép nem veszi tudomásul a más kultúrájú de erőszakkal az országukban bezárt magyarok összetartozását, akkor bizony én azt gondolom, hogy nem elég a fekélyt kivágni, ha az már az egésztestet beborította, Mindebből következtetve, két lehetőség van, az első hogy megpróbáljuk gyógyítani, mint ahogy gyógyítja a lelkeket a magyar állampolgárság lehetséges birtoklása. A második, hogy abbéli félelmünkbe, hogy kitoloncolnak néhány tízezer magyart Szlovákiából, nem hozzuk meg a törvényt, ami viszont érint több millió más országban élő magyart. Amikor esélyeket mérlegel, akkor minden esélyt latba kell vetni. Azt gondolom, hogy az Európai unióban egy állam nem engedheti meg magának egy ilyen mértékű szegregációt.

A kitoloncolást nem tartom természetes megoldásnak, mint hogy az én menekülésemet sem tartottam anno annak, még is akkor csak ez volt az életbe maradás egyetlen esélye.

Ne próbálja azokat a bűnöket rám húzni, amiket a kommunisták ilyen, olyan demagógiákkal elkövettek a különböző nemzetek ki irtásának okán. Én itt, ahol élek, mindég is abból táplakoztam szellemileg, amit hazámból, a gyökeimtől örököltem, és az én gyökereim, sosem voltak kommunisták, de szociálisak igen. Ha találnák azok közül valakit, akik az én apám gazdatiszti tevékenységében dolgoztak együtt azok ezt, kristály tisztán igazolhatnák, mint ahogy arra kísérletet is tettek, anno amikor az édesapámat reakciósnak, és kuláknak bélyegezve elhurcolták. Na de ezt minek is magyarázom önnek, aki meg van győződve róla, hogy Magyarország nem tartana itt a kommunisták nélkül. Erről én is meg vagyok győződve, csak éppen a másik irányból.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

optimista] [2010.máj.22. 11:02]

„Nyugodj meg és ne általában a párttagságot, fossad, hanem adj konkrét tippet arra, hogyan szabadulhat meg a nép a vérszívóktól...”

Sokszor leírtam már de akkor most újra: mind addig még a magyar baloldal nem tagadja meg a néhai kommunista párt jogutódlást, nem látok kilábalási lehetőséget, csak épp az ellenkezőjét, a teljes széthullást. Kvázi azt gondolom, hogy a baloldalon lévő emberek zöme érintetlen, és tiszta valódi szolidaritáson álló párt formációt akar a mostani neolibszocialista kapitalista vezetők helyett, akik félre siklatták a baloldali ideológiának megfelelő népképviseletet. Tehát alapjaiban új választások kellenek hiteles vezetőkkel.- a hiteles új vezetők fogalmazzák meg a szociáldemokrata párt új platformjait, és annak szellemében hívják vissza a múltat képviselő álszent képviselőiket a parlamentből, már akit a párt jutatott be azt 57-et, és üljenek be az új vezetés szerint konstruktivitásra kész hiteles baloldali képviselők. Ha ezt a változtatás jogát rábízzák a mostani vezetőkre, akkor rövidesen lesz egy Mesterházi párt a változatlanság megmaradásának elvén, lesz egy radikálisabb baloldali párt Szili vezetésével, és lesz egy liberális szockapitalista párt a Vezérűk Gyurcsány vezetésével. És ebből a vert helyzetből évtizedek is kellenek, mire feltápászkodik az új szociáldemokrata párt. Erre van szükségük, kérdezem?

[ressm] [2010.máj.22. 12:42]

Én meg hiszem, hogy elolvassák, és gondolkodnak is rajta. Ne becsülje le az ember társai nyitottságát. Sok helyen sokféle megközelítésbe írtam, akkor most megint ide a:

[mitzpe] [2010.máj.22. 09:16]

Amig nem történik meg Trianon reviziója addig nem lesz béke és nyugalom a Kárpát medencében.

Nemcsak a területek járnak vissza hanem kártérités a jogtalan használatukért.

Azt hiszem, hogy azon túl, hogy mélyen elítélem, azon hozzászólok nyilatkozatit, akik e témánál leginkább azt tartották fontosnak, hogy az egymás közötti gyűlöletet szítsák, erről a dologra csak emelkedett érzelmekkel szabad gondolkodni. Nem kétlem hogy jogos azaz elvárás sok ember szívében, hogy végre hivatalosan mondja ki a magyarállam azt a véleményét, amivel e szörnyű történelmi eseményt végleg a valóságos magyar érdekek sérelmének megfelelően kezel. De ez a témában Magyarország az olyan, mint egy működési csúcsán álló darázsfészek. Ezt a véleményt leginkább arra alapozom, hogy a következmények nem fordíthatok vissza, és ennek eredményeként semmilyen igazság szolgáltatás nem lehet azon magyaroknak, akik e szégyenletes nemzetközi erők döntése alapján szenvedő alanyok lettek, Új államok és új nemzedékek alakultak ki az elvett területeken, és azt el lehet mondani, hogy az ott élő magyarok már mindenképp kisebbséget képviselnek a kivándorlások miatt. A magyarnemzett vesztesége soha semmilyen módon nem tud kárpótlásra kerülni. Nincs állam a döntés hozók közül aki egyetlen egy petákot is áldozna erre. Ezért a jobbik azon törekvése, hogy ez vitanap legyen az országgyűlésben, csak olaj lenne a tűzre. A Jobbiknak fellehetne emelni az országgyűlés szintjére azt a nacionalista szándékát, hogy e kérdésben egyértelműen reorganizációs elképzeléseinek adjon hivatalos hangot. E tevékenységgel, meg ránk zúdítaná, és a kint élőkre zúdítaná a környező országok haragját, és ki tudja milyen következményeket. Ezt senki nem akarhatja, de azt megtiltani a szenvedőknek, hogy emlékezzenek, azt nem tilthatják meg, tehát emléknap igen, de ettől több nemzetpolitikai békesség miatt nem.

De a realitással szemben akkor sem mehetünk, ha ebbe a szívünk is bele szakad. A realitás az meg nem több mint hazánkban az állampolgársági jog a határainkon kívül élő magyaroknak. De a mai határainkat körül vevő államok alkotmányaiba, nemzet politikájába bele szólni nincs jogunk. Trianonnal elveszet a magyar nemzet félelmet keltő ereje, meg a székely, és más hazánkban hazát látó dicső katonák hős tettei is. Ma legfeljebb azt lehetne elérni, hogy kimondják azok az államok, akik meghozták a döntést, hogy abban volt némi túlzás. De ettől többet csak iszonyú vérrontás árán lehetne elérni ideig óráig, mert ezt a nacionalista háborút ma Európában senki nem támogatná. A Benes dekrétum az bizony sok ember életében a gyászt, a megsemmisülést eredményezet. De ki az, ki ma számon kéri a második világháború után győztes csapatok vezetőinek döntését. Higgye el senki. Nekünk nem marad más, mint a lelki összekapaszkodás a túlélésre. És ez lehet a jövő, meg az Európai Unió által kinyitott határok és kiegyenlítési kísérletek.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------



"Az MSZP épp elég nagy árat fizetett azért, ami ráfröccsent a korrupció sarából. Nem fizetünk többet egy fillér árat sem. Aki korrupciót követ el, álljon helyt a maga becsületéért, de ne szennyezze be a miénket" - jelentette ki Lendvai Ildikó.

És marad valaki állva? Ez a hosszú sirám („minden héten háromszor nem számolhatnak be a vízállásról) olyan, mint a pusztába kiáltott szó a tatár járás nyomába.

- Tetszettek volna képviselő választást nyeri

- Tetszettek volna tisztességesen kormányozni

- Tetszettek volna nem hazudni

- -tetszettek volna nem védeni csalókat, hazugokat

- -tetszettek volna nem talicskázni

- -tetszettek volna nem el qrni a lehetöségeiket

- és akkor most nem kellene siránkozni, mert a mi várunk az a mi házunk, de most a mi kormányunk az nem az Önök kormánya, és ezen, demokratikusan nem segít egyetlen sirám se, meg a botox se.

-

- ressm] [2010.máj.22. 16:02]

- Mint mondtam önnek, ezt tartom utolsó esélynek, mert ha ez bekövetkezhet, akkor előtte kikell lépni Magyarországnak az európai unióból

- Ez a népvándorlást az Unióban elképzelhetetlennek tartom, de mint utolsó lehetőséget megemlítettem. De azt mindenkép fenn tartom, hogy gátat kell szabni az ilyen nacionalista Ficók fenyegetéseinek. „

-

- én a 45 utáni néhány évet tartom az igazi rendszerváltásnak, a köztársaság törvénybe iktatása stb, stb!”

A különbség kettőnk felfogásában itt van. Amit Ön rendszerváltásnak nevez, az úgy kötetett hogy 160 ezer szovjet barátságosan idegenesen Magyarországon állomásozó katona készenlétben ált. Így a nemzeti kerek asztal halatlan nagy erőszaknyomás alatt dolgozott. És az eredménye az bizony senki másnak, mint a volt uralkodó osztály képviselőinek nyitotta ki a lehetőséget arra, hogy amit a 45 év alatt a diktatúrába tartott emberekkel összehordattak a nép vagyonát 1998 ig 90%-ban kiprivatizálják kárpótlási jeggyel, meg jól működő összezáró elvtársi érdekkel, az hogy eltűnt 20 ezermilliárd állami vagyon, hogy a z állami adóssága 1990-nek a többszörösére nőt Bruttó 21 milliárd dollárról. 2009 Nettó 150 milliárdra, az önmagáért beszél. Továbbá hogy minden, a diktatúrában elkövetett emberiesség ellenes bűncselekmény büntetés nélkül maradt, hogy a hóhérok a rendszerváltás után élvezték kiemelt nyugdíjat, hogy bent maradhattak a valamikori tisztességes polgárok házaiban, bútoraival, már amit nem tüzeltek fel az ínséges időkben (szocreál stílus). A helyükön maradtak a vérbírák, helyükön maradtak a halálos ítéleteket aláírok (hazaárulás miatt elitélt magyarok) azoknak az embereknek a halálos ítéletét meghozók, akik ma 56-ként hősként vannak ünnepelve. HOGYA LEKÖSZÖNŐ Németh kormány majd nem egészében megsemmisíthette a titkos szolgálatok kommunista időkből meglévő dokumentumait, hogy az üldözöttek nem tudhatták meg hogy kik voltak az el árulóik, hogy a sok könnyet ejtett embernek nem volt igazság szolgáltatás az száműzetésért, a kitelepítésért, a málenki robotét. A orosz katonák által elkövetet erőszakos bűncselekményekért, az ÁVO gyilkosságokért, stb.

Hogy ugyan az a bíróság ítélhetett, aki még nem rég kiszolgálta a kommunista hatalom minden parancsát. Hát alleluja sorolhatnám még, de ön is tuja folytatni, mert Ön még ott is élt.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------



@newperson, menj mán be a parlamentbe és áldd meg a zor bán-t már rá is fér, bár nem tudom a te áldásod elég lesz-e neki az üdvösséghez vagy csak jeltelen sirba temetjük?

Nem, kell nekem mert ezt az Úr megtette helyettem és kezébe adta a rendszerváltás THE FEDERAL TRUST

EuropeanPolicyBrief

for education & research

enlightening the debate on good governance

June 2008 • The Federal Trust, 31 Jewry Street, London EC3N 2EY• fedtrust.co.uk

CONTINUED OVERLEAF

The Treaty of Lisbon and Citizenship

Professor Jo Shaw, Senior Research Fellow

Introduction

The Treaty of Lisbon1 introduces rather few substantive and almost no substantial changes to the existing EU and EC

Treaty provisions, so far as these concern the legal status of the citizen of the Union, perhaps reflecting the fact that no

Working Group of the Convention directly addressed the issue of citizenship.2 So far as there are only limited changes, it

is clear that the Treaty of Lisbon is the natural heir to the Constitutional Treaty. Yet much of the tenor of the Laeken

Declaration of 2000 strongly invoked the ‘spirit’ of citizenship. It referred on several occasions to the performance of the

European Union as a polity vis-à-vis its citizens and to its putative ‘closeness’ to the citizen. This was reflected in a number

of diverse ways in the text of the Constitutional Treaty, although many commentators expressed themselves disappointed

by the outcomes of the Convention and the subsequent IGC. It is therefore important to analyse the Treaty of Lisbon in

terms of the broader issue of ‘citizenisation’, understood here as the project of citizen empowerment in its most general

sense, rather than by reference to the formal texts on citizenship of the Union alone.

Three dimensions will be briefly explored:

1. There is one notable absentee from the roll call of invocations of the citizen to be found in the Constitutional Treaty

(‘CT’). This is the reference to the ‘will of citizens’ in Article I-1 CT.

2. Some rather limited changes have been introduced to Articles 17-22 of the EC Treaty; they have been slightly

reworked, in part amplified, and substantially restructured – the latter as a consequence of the new divide between

the Treaty on European Union (‘TEU’) and the Treaty on the Functioning of the European Union (‘TFEU’).

3. There are important developments in relation to the status of the European Parliament as a representative body, and in

relation to democracy more generally.

This discussion has to be set against the backdrop of the Cinderella status of Union citizenship. A Eurobarometer survey

published in February 2008 (Flash Eurobarometer 213) highlighted (continuing) widespread ignorance about the details of

citizens’ rights under EU law, especially in the new Member States, even though a substantial 78% of those questioned

across the Member States did claim some familiarity with the term. In practice, they were often unable to identify

correctly which rights attach specifically to Union citizenship or did not know that they automatically were Union citizenship

EDITOR’s NOTE

This is one in a series of regular European Policy Briefs produced by the Federal Trust. The aim of the series is to describe and analyse major

controversies in the current British debate about the European Union.

We welcome comments on and reactions to this policy brief. Other Policy Briefs are available on the Federal Trust’s website, fedtrust.co.uk .

Brendan Donnelly (Director, Federal Trust)

by virtue of their national citizenship.

However, an earlier Eurobarometer

survey published in May 2006 on topic

of the Future of Europe,3 which

contained some questions on

citizenship, revealed an interesting

trend. When respondents were asked

what would be the best ways to

strengthen European citizenship, rather

large numbers of them spontaneously

replied that they did not wish to be a

European citizen. The figure stood at 8%

across the EU as a whole, but was an

impressive 25% in the United Kingdom.

This suggests a modest approach

remains necessary when discussing such

matters in the UK.

The ‘will’ of citizens

Article I-1 CT, which ‘established’ the

refounded European Union under the

Constitutional Treaty, purported in that

context to reflect ‘the will of the citizens

and the States of Europe to build a

common future’. One of the most

controversial aspects of the transition

from the Constitutional Treaty to the

Treaty of Lisbon has been the so-called

abandonment of the constitutional idea,

formalised in the detailed mandate for

reform rather than refoundation, agreed

at the June 2007 European Council.4

Unsurprisingly, the Madisonian ideal of

constitutive self-government expressed

in Article I-1 CT has been excised from

the more modest provisions of the Treaty

of Lisbon as part of that ‘abandonment’.

The Treaty of Lisbon, not least in the

manner in which it was negotiated and

the manner in which it seems likely to

be ratified by the Member States, with

just the one referendum held in Ireland,

authoritatively reasserts the Member

States as the sole masters of the

Treaties. Further references to

citizenship throughout the treaties (and

indeed to citizens as participants in the

Union’s model of democracy) should be

read in that light.

Union citizenship

The limited changes to the legal and

constitutional nature and scope of

Union citizenship, means that it is

possible to address the same criticisms

towards post-Lisbon citizenship as

applied to post-Maastricht and post-

Amsterdam citizenship. For the most

part, the changes stem from the

structural changes to the Treaty

framework. These concentrated on

remodelling the Treaty on European

Union (TEU), to ensure that it would

fulfil many of the same functions and

comprise most of the same core

elements as Part One of the

Constitutional Treaty.

Hitherto there have been no references

at all to ‘citizenship’ in the pre-Lisbon

TEU, although there are a number of

references to ‘citizens’ in general,

although the concept of ‘citizen’ used

is not defined. Instead, citizenship of the

Union was defined and developed solely

in the EC Treaty. In contrast, Part One

of the Constitutional Treaty did refer to

citizenship (Article I-10 CT). The

experience of the Constitutional Treaty

suggested that citizenship should be

introduced into the post-Lisbon TEU,

with further amplification reserved for

the TFEU.

In fact, in the July 2007 version of the

Treaty,5 there was no reference at all to

citizenship of the Union, and merely a

reference to the equality of citizens. This

reference may have been inspired by

Article 20 of the Charter of Fundamental

Rights,6 which refers to the liberal

principle of equality before the law.

In its final version, Article 9 TEU

provides:

‘In all its activities, the Union shall

observe the principle of the equality

of its citizens, who shall receive

equal attention from its institutions,

bodies, offices and agencies. Every

national of a Member State shall be

a citizen of the Union. Citizenship

of the Union shall be additional to

national citizenship and shall not

replace it.’

It is understood that the final two

sentences, drawn from the text of

Article 20(1) TFEU, were included in the

Treaty of Lisbon at the behest of the

European Parliament representatives in

the IGC.7 The parliamentarians had

adopted citizenship of the Union as a

political priority because of its symbolic

importance.8 It is obviously clumsy to

have such textual repetition between

the TEU and the TFEU, but it was perhaps

unavoidable.

The most significant difference between

the EC Treaty citizenship provisions and

those of the post-Lisbon TFEU (Articles

20-24 TFEU) concerns the wording of

the relationship between national

citizenship and citizenship of the EU. In

the TFEU this is articulated as

additionality; previously, citizenship of

the Union was expressed as being

complementary to national citizenship

in Article 17 EC. In both texts, it is made

clear that EU citizenship does not

replace national citizenship. Expressing

Union citizenship as additional to

national citizenship was insisted upon

by the Member States, in order to

reinforce the point that EU citizenship

can only add rights, and cannot detract

from national citizenship. Legally

speaking, additionality, reinforcing the

duality between national and EU

citizenship seems to be a more accurate

delineation of the two statuses, and

avoids any unfortunate implications

that there is somehow a duty on the

part of one status to bend to the will of

the other, in order to achieve the sought

after ‘complementarity’. Conceptually

speaking, it makes the point that the

development of different layers of

citizenship entitlements is not a zero

sum game, in which rights given at one

level must necessarily detract from

those given at another level. Overall, the

rewording seems unlikely to make a

substantial difference to the trajectory

of EU citizenship. Thus far, the cases in

which the Court of Justice has placed

weight upon the status of EU

citizenship, from Martínez Sala

onwards,9 have in no way detracted

from the status of national citizenship,

except in terms of undermining its

exclusivity by, for example, extending

the territorial boundaries of the welfare

state.

Other changes involve amplification of

the text. A legal basis for adopting the

measures necessary to give effect to

citizens’ initiatives as provided for under

Article 11 TEU has been added to Article

24 TFEU (which also addresses the right

to petition the European Parliament, to

apply to the Ombudsman and to write

to any of the institutions and agencies

of the Union in any of the official

languages of the Union and to receive

a reply in that language). A new

paragraph has been added to Article 23

TFEU giving a legal basis, using a special

legislative procedure involving only

consultation of the European

Parliament, for the Council to establish

the coordination and cooperation

measures necessary to facilitate

diplomatic and consular protection, as

per that provision. In addition, in

fleshing out the former Article 20 TEU

(currently Article 35 TEU), the drafters

of the Treaty have sought to impose

additional duties on the diplomatic and

consular representations of the Union

and the Member States in third

countries give effect to protection for

Union citizens on the basis of this status,

rather than nationality:

‘[The diplomatic and consular

missions of the Member States and

the Union delegations in third

countries] shall contribute to the

implementation of the right of

citizens of the Union to protection

in the territory of third countries…’

Finally, pursuant to amendments made

to the Freedom, Security and Justice

provisions of the TFEU which have seen

the introduction of a specific legal basis

in relation to the adoption of measures

on passports, identity cards and

residence permits (Article 77(3) TFEU),

the exclusion of such matters from what

will be Article 21 TFEU (formerly Article

18 EC) is no longer necessary. Moreover,

the reference to social security and

social protection has been switched

around. No longer are such matters not

to be covered by measures adopted

under Article 21 TFEU. They can be

addressed in measures adopted under

this provision, provided the Treaty has

not otherwise provided the necessary

powers, but only where the Council acts

unanimously after consulting the

European Parliament (Article 21(3)

TFEU), under a special legislative

procedure.

It would have been interesting if the

treaty reform process had involved the

incorporation into the text of the

treaties interpretations given by the

Court of Justice of key phrases. For

example, the formula contained in the

TEU on the protection of fundamental

rights (Article 6(3) TEU; Article 6(1) pre-

Lisbon TEU), which refers to

fundamental rights as general principles

of Union law, is drawn directly from the

Court’s case law in the field of

fundamental rights. Closa regrets that

the drafters of the Treaties have not

applied this technique in the citizenship

sphere. Notably they have not picked up

on the Court of Justice’s favourite

phrase regarding the nature of

citizenship of the Union.10 Since the

case of Grzelczyk in 2001,11 the Court

has repeatedly asserted that citizenship

of the Union is ‘destined to be the

fundamental status of nationals of the

Member States’. The addition of this

sonorous phrase would indeed have

added to the gravitas and weight of

Union citizenship.

The democratic life of the

Union

Where the Constitutional Treaty

grandiosely referred to ‘the democratic

life of the Union’, the TFEU post-Lisbon

contains merely a title on ‘democratic

principles’, although the basic provisions

are the same. This title fleshes out

somewhat the notion of the citizen as

a political actor within the EU, without

fully embracing a concept of democratic

citizenship. Speaking to the provisions

of the Constitutional Treaty on

democratic engagement, but with clear

resonance for the Lisbon Treaty

provisions also, Closa warns that:

‘The conception of citizenship that

emanates from these provisions

privileges a vision of citizens as

bearers of rights that provide them

protection from public authorities,

grant them some reduced scope of

participation in the policy process

but, by and large, it does not

establish a solid connection

between the citizens and the

exercise of their political rights and

the “democratic life of the Union”.’12

The provisions on democracy, which

could be criticised for lacking a central

focus, address consecutively concepts of

representative, direct and participatory

democracy, without giving the

impression of how these might be linked

in a coherent way. The provision with

the greatest capacity to capture

headlines is the one on citizens’

initiatives, where an important link to

citizenship of the Union is made. Article

24 TFEU contains a legislative power,

permitting the European Parliament and

Council, acting by co-decision, to adopt

the provisions necessary to implement

the new ‘citizens’ initiatives’ which

allow citizen power, especially via the

internet, to be channelled into seeking

specific legislative initiatives to be put

forward by the Commission. Citizens’

initiatives were originally included in the

Constitutional Treaty (allegedly at the

behest of Giscard d’Estaing himself), and

they were retained in the new TEU

provisions on ‘democratic principles’

(Article 11(4) TEU). Under the TFEU, the

European Parliament and the Council

must together define what constitutes

a ‘significant number of Member States’,

for the purposes of determining the

minimum standard of cross-EU

representativity for any citizens’

initiative which is to be taken up in

legislative format. These initiatives may

develop into interesting cases of

transnational popular democratic

pressure, without as such detracting

from the powers of national

parliaments.

Referring to the Constitutional Treaty

provisions on this matter, Piris makes

clear his view that this is an important

initiative in favour of the role of the

Union’s citizens within its functioning.

Doubtless it is not his intention to be

negative when he states that ‘this

provision is very innovative and

symbolic’.13 That his view is positive can

be discerned from the fact that he does

not think that one million signatures is

a very high threshold to be reached, and

that while ‘the Commission will not be

legally obliged to follow up on any such

initiative, the political weight of it will,

in practice, force the Commission to

engage in serious work following the

result of an initiative.’

It is also interesting to note that the

provisions on the European Parliament

in the TEU now refer to ‘citizens’, where

previously the analogous provisions in

the EC Treaty referred to the ‘people’.

Article 14(2) TEU will provide that: ‘The

European Parliament shall be composed

of representatives of the Union’s

citizens…’; Article 10(2) TEU states that

‘citizens are directly represented at the

Union level in the European Parliament’;

and Article 10(3) TEU states that ‘Every

citizen shall have the right to participate

in the democratic life of the Union.’ The

text of Article I-19(2) CT providing for

the European Parliament to be elected

‘by direct universal suffrage of European

citizens in free and secret ballot’ is not

in the post-Lisbon TEU, but the reference

to universal suffrage in connection with

the European Parliament does appear in

Article 39 of the Charter of Fundamental

Rights. The Charter is, of course,

recognised under Article 6(1) TEU post-

Lisbon as a legal source of equal

standing to the Treaties.

In any event, the status of the principle

of universal suffrage under EU law

(whether by virtue of the Charter, or by

virtue of Article 3 of Protocol No. 1 of

the ECHR) had already been clarified

even before the Treaty of Lisbon, as a

result of the judgments of the Court of

Justice in the Gibraltar and Aruba

cases.14 It is implicit in the Court’s

important judgments in these politically

sensitive cases about the scope of voting

rights in European Parliament elections

that European citizens have a right, as

a matter of democratic principle, to vote

for ‘their’ parliament. This emerges

especially clearly from the Aruba case.

The provisions of both the current

Article 19 EC and the prospective Article

22 TFEU only provide explicitly for an

equal treatment right, whereby

nationals of the Member States resident

in other Member States have the right

to vote in European Parliament under

the same conditions as nationals. There

has, hitherto, never been a text in the

EU Treaties which states, in terms, that

‘the citizens of the Union shall elect the

members of the European Parliament.’

However, an important conclusion can

be drawn, in particular from the Aruba

case, that citizens of Union cannot be

deprived of their right to vote in

European Parliament elections, if the

national legislation which excludes

them from the franchise fails a basic

rationality test.15 This amounts to

recognising the right to vote in

European Parliament elections as a

normal incident of EU citizenship, even

if this is not explicitly stated in the

Treaties. In fact, the Advocate General

explicitly made this point in his joint

Opinion on the two cases and he argued

that the right to vote in European

Parliament elections is the most

important EU citizenship right.16

The shift from the language of ‘people’

to ‘citizens’ in relation to the European

Parliament raises important questions

about the allocation of seats. The

principle of ‘degressive proportionality’

was enshrined in Article 14(2) TEU, and

its application already caused some

difficulty with respect to the allocation

of seats to Italy during the 2007 IGC.

Hitherto the calculation base for

Member State populations, both for EP

purposes and for purposes of QMV in

the Council of Ministers has been that

of the number of residents rather than

the number of nationals. This avoids

difficult questions such as whether

divergences in national laws make

access to national citizenship so hard

that this artificially deflates the number

of national citizens, and whether nonresident

national citizens should be

counted.17 There are also more advanced

statistical methods available for

estimating the number of residents

present on the territory between the

dates of comprehensive national

censuses than there are for calculating

the number of national citizens. Even

so, Italy was successful in raising a

specific issue about numbers of citizens

abroad as part of the array of arguments

it used to lay claim to the same number

of MEPs in the 2009-2014 Parliament

as the UK, where the principle of

degressive proportionality seemed to

demand that it should have one less.

Conclusions

Citizen empowerment (however weakly

expressed) is not the only leitmotiv of

the Treaty of Lisbon. The proliferation

of references to delivering policies for

the benefit of citizens which appear

throughout the TEU and the TFEU post-

Lisbon reinforces a paternalistic notion

of the Union as a protective polity.

Furthermore, the formal reference to the

Charter of Fundamental Rights also

contributes to filling out the concept of

membership, at least from a rightsbased

perspective, in the EU. However,

overall the changes in the Treaty of

Lisbon as charted here are modest. This

is despite (or perhaps because of) the

fact that since the introduction of

citizenship of the Union by the Treaty

of Maastricht there have been some

quite radical interpretations of the

scope and effects of citizenship of the

Union by the Court of Justice. These

started with challenges to the territorial

scope of the national welfare state,

extended through judgments asserting

the fundamental nature of the right of

free movement for citizens and the

consequent right to reside throughout

the territory of the Member States, and

have culminated in the Gibraltar and

especially the Aruba cases with some

tentative steps towards curbing the

electoral sovereignty of the Member

States, at least in relation to the exercise

of European Parliament voting rights. It

seems plausible to suggest that the next

phase of citizenship developments in the

EU are more likely to the led by the Court

of Justice than they are by the Member

States and/or the political institutions.

Whether such developments are

legitimate, especially when viewed in

the light of the Constitutional Treaty

debacle, is a speculation which lies

outwith the scope of this brief survey.

Professor Jo Shaw is Salvesen Professor

of European Institutions, University of

Edinburgh and Senior Research Fellow

at the Federal Trust for Education and

Research, London.

Notes

1 References throughout to the TEU and the

TFEU are to the consolidated numbering as it

will be after the entry into force of the Treaty

of Lisbon, this survey having been written on

the assumption that ratification and entry into

force will occur in due course. For the

consolidated text, see OJ 2008 C115/1.

References to the EC Treaty are to the text

currently in force. Where references to the

pre-Lisbon TEU are made, this is clarified in

the text.

2 See C. Ladenburger, ‘Fundamental Rights and

Citizenship of the Union’, in G. Amato, H.

Bribosia and B. de Witte (eds.), Genesis and

destiny of the European Constitution, Brussels:

Bruylant, 2007, 311-365 at 318-319.

3 Special Eurobarometer 251.

4 Presidency Conclusions, Council Document

11177/1/07, Rev 1, Concl 2, 20 July 2007.

5 See proposed amendments to Article 8 TEU

in CIG 07/1, 23 July 2007 at point 12;

6 This refers to the December 2007 version of

the Charter which is referred to in the Treaty

of Lisbon and as solemnly proclaimed by the

Presidents of the European Parliament, the

Council and the Commission: OJ 2007 C310/

41.

7 See the interviews at http://

IGC-on-the-Reform-

Treaty-Interview-with-MEPs.

8 See the emphasis placed on citizenship by

Andrew Duff, one of the 2007 European

Parliament IGC representatives, in his book on

the Constitutional Treaty: The Struggle for

Europe’s Constitution, London: Federal Trust,

2005.

9 Case C-85/96 Martínez Sala v. Freistaat

Bayern [1998] ECR-I 2691.

10 C. Closa, ‘Constitutional Prospects of

European Citizenship and new forms of

democracy’, in Amato et al, above n.\h 2,

1037-1063 at 1052.

11 Case C-184/99 Grzelczyk v. CPAS [2001] ECR

I-6193.

12 Closa, above n.\h 10 at 1052.

13 J-C. Piris, The Constitution for Europe,

Cambridge: Cambridge University Press, 2006

at 119.

14 Case C-145/04 Spain v. United Kingdom

(Gibraltar) [2006] ECR I-7917; Case C-300/

04 Eman and Sevinger v. College van

burgemeester en wethouders van Den Haag

(Aruba) [2006] ECR I-8055.

15 At issue was a national rule which excluded

Arubans from voting in EP elections so long

as they were resident in Aruba, but allowed

them to vote under general Netherlands

expatriate voting rules when they moved to a

third country.

16 Opinion of AG Tizzano of 6 April 2006, para.

67: ‘it can be directly inferred from

Community principles and legislation as a

whole, thus overriding any indications to the

contrary within national legislation, that there

is an obligation to grant the voting rights [in

European elections] to citizens of the Member

States and, consequently, to citizens of the

Union.’

17 See the discussion by Andrew Duff in a

Working Document for the European

Parliament Committee on Constitutional

Affairs on the Election of the European

Parliament (III), PE400.478v01-00, 18 January

2008-at 2-3. befejezésének történelmi szerepét.

Folytatás

ekeke] [2010.máj.22. 13:29]

ekeke, hogy hogyan jutott Erdély Romániának, azt minden a történelmet jól ismerő tudja. Azt is tudja, hogy a 1920-as büntetés Magyarországnak mértéktelen és végképp aránytalan volt. Azt is tudja, hogy Magyarország mit veszítet, és mit veszítettek a kint rekedt hazánk fiai. És azt is tudjuk mindannyian, hogy milyen sebet ütöttek a magyarok szívén lelkén, és életén a győztes országok Trianonnal. De azt is tudjuk, hogy ma mind ebből semmi de semmi nem tud vissza fordulni, még úgy sem hogy bocsánatot kérnek Magyarországtól a trianoni döntést meghozó hatalmak, mert ma mindenkép az új államokban, kisebbségben van a magyar. Azután, ha azt vitatnák, hogy ki foglalta el, és mikor és hogy ezeket a területeket, és kinek fűződik előbb joga hozzá, hát lehet hogy tatárföldön, vagy a mostani Mongólia területére zavarnának minket is vissza.

Értsék meg ma az Unió berkein belül határ revíziót, nem lehet elképzelni, de kulturális önrendelkezési jogot igen, meg kettős állampolgárságot, amit a Lisszaboni szerződés az engedélyez az unió államai számára.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ressm] [2010.máj.22. 19:44]

Azt gondolom, hogy az átlagtól valamivel jobban ismerem a történelmet, és amit meg nem tudok annak nem szégyellek utána nézni. De a 1945. 1956-ig terjedő időszakot meg különösem ismerem, miután akkor még Magyarországon éltem. Nem hiszem, hogy összekevernék történéseket időben és térben, de abban főképp nem hiszek, hogy a rendszerváltásnak nevezett békés átmenet valakinek is jó volt a volt rendszer emberein kívül. De az biztos, hogy mindenki lázba égett, és reménykedett. De mára a remények elszálltak, és ha figyelembe vesszük az időmúlás dinamikáját sokkal rosszabb helyzetben van

Magyarország, mint volt globálisan 1989-ben. A végrehajtott rendszerváltás meg arra volt jó hogy elherdálják a nép vagyonát, és néhány kedves vezető az milliárdos legyen belőle. Persze jutott az asztalról lehulló javakból a csahos kutyáknak is, de ez minden volt csak nem demokrácia. Mert magukra hagyták a középréteget, aki elszegényedett, és lecsúszott, és ma a reménytelenek táborát gazdagítja számban, és tényben is. Tehát épp ideje, hogy tisztuljon a társadalom, és újra az emberek kerüljenek a középpontba, és ehhez kell egy merész sakkhúzás, és aki ezt megteszi, az visz mindent, és most úgy tűnik, hogy a Fidesz a szociáldemokrácia képviselője, és nem a baloldal. Szereptévesztés történt.



[Frici] [2010.máj.25. 08:21]

Nyugtával a napot!

Van itt olyan, aki azt hiszi, hogy ez a negatív kampány, amit a győztes párttal szemben fogható és mérhető érvek nélkül kifejtenek még egyáltalán valakit is, érdekel itt. Van egynéhány, fizettet írnok itt, akik osszák az écát, és van néhány ember, aki megszokásból követi, de többen vannak más, akik elgondolkodnak, és azt mondják, ezeknek már nem dőlünk be, mert a legutóbbi választás után is mit lett az eredmény. Hát gyűljenek a szajkó madarak, de ha tanulni új fogalmakat nem tudnak, csak olyan buta madarak maradnak. Mert változás az lesz, akár teszik itt néhány embernek akár nem.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------



[querjrksam] [2010.máj.27. 08:26]

Kedves querirksam!

Na most már rendesen bezavarodtam, mert ugye logikusan azt gondoltam, miután megszólítva senkitől nem láttam a cikkek alatt megjelenő kommentátorok részéről, hogy megszólítva csak a szerző lehetett, mert hogy nem volt hozzászóló, aki még netán a témával is foglakozott volna, és Önnek a nick névnek írt volna személy szerint. No de ha nem a szerző, akkor ki? Lehet maga az Úr, mert kire is gondoljak. Na de félre a tréfát, én is szívesen folytatnák teológiai témákban Önnel párbeszédet, annál is inkább, mert nekünk hivőknek dolguk és kötelességünk az eltévelyedetteknek utat mutatni Isten kegyelméből. De ez a hely valóban nem az a hely, ahol ezt megtehetnénk, mert itt leginkább azok az emberek szörföznek, akik különös élvezetét találják az emberek bosszantásának abban, hogy kölcsönösen egymást lealázzák a sárgairigység, dagasztotta földig. Miközben ég a ház, és már rég azt kellene oltani, illetve újra felépíteni.

Zárszóul annyit, hogy asz emberek nem születnek gonosznak, mint ahogy hitetlennek sem, csak a későbbi életükbe válnak az emberi életközösségbe gonosszá, valamint hitetlenné is. De ameddig élnek, mind addig a világ mindenséguniverzumába ugyan az a sorsuk, mint azoknak, akik Isten országában élnek, azzal a kis különbséggel, hogy a nehéz pillanatokban mi nem vagyunk egyedül, még az ateisták, akik az embert állítják minden jó és minden rossz mögé, mint ok, és okozat, azok magányosan halnak meg. A hallandó ember mindég kész elgyengülni, és a gyengeségét ideologizálni, hogy mások azt humán cselekedeteknek lássák, még a hívők azok a tartást a hitükből kapják, és a hit sohasem tévelyeg, és nem kételkedik, és leginkább mindég határozott utat mutat az ember szeretetére, és az életünk értelmére. És lehet ennél humánusabb embercselekedet. Ide idézem Szent Pál apostol Korinthosziakhoz írt levelét, ami számomra minden világi megfogalmazással szemben a legtökéletesebben kifejezi az élet lényegét a szeretett.



[strobl] [2010.máj.24. 21:57]

„Egy magát ateista embernek mondó ember - ha ugyan tudta nélkül is, de a keresztényi elvek szerint él - az nagyobb EMBER Isten szemében, mint egy magát kereszténynek valló, de minden cselekedetében azt meghazudtoló. „

Egy ismert gondolkodó írásaiból szemelvény:

A bűn ]

Kierkegaard különbséget tesz a bűn szókratészi és keresztény definíciója között: Szókratész értelmezésében a bűn tudatlanság. A kereszténység kimutatja: Szókratész definíciója elégtelen, mikor arra kérdez rá, hogy az ember a kezdetektől fogva ismerheti-e az igazságot, vagy csak később ismeri meg? Nem beszélhetünk bűnről tudás nélkül – írja Kierkegaard -: a bűn akkor keletkezik, amikor az ember már meglévő tudását valami elhomályosítja. A bűn tehát elsősorban nem a tudásban, hanem az akaratban rejlik. A bűn ellentéte a hit.

Én ]

Az „én” viszony, mégpedig az a viszony, ahogyan magunkhoz viszonyulunk.

Az ember testből és lélekből tevődik össze. Mindkettő az idő és térbeliség szférájában létezik, és a természet szükségszerűségének vannak alávetve. A kettejük viszonya azonban a szabadság, a végtelen szférájába tartozik. Elemei halandók, viszonyuk azonban halhatatlan.

Az ember tehát egy negatív, halandó (test, lélek) és egy pozitív halhatatlan részből áll, ami a kettejük közti viszony. Az emberben kapcsolat van a földi mulandó és az örök között. Ezt fejezi ki az, hogy a viszony önmagához viszonyul. Ez az ember én-je vagy más néven szelleme. Az én csak Istentől függ.

Kétségbeesés ]

Kierkegaard szerint a kétségbeesés az egész lényünket átfogó „halálos betegség”, és az örök tudatunkból, azaz a szellemünkből fakad. Az ember saját szintézisét félreérti és saját énjét tudattalanul vagy tudatosan elhibázza: az ember nem tudja vagy nem akarja Én-jét megvalósítani.

Amikor a kétségbeesés az ember Isten-eszméjével együtt létezik, bűnné válik. Az ember nincs bizalommal és hittel Isten iránt, ami a kétségbeesés határozott folyománya.

Mindebből a fenti gondolatokból, ami az egyetemleges hittudomány parányi szilánkja, de még is markánsan mutat rá az ember gyengeségére, és gyengeségében az Istenre való utaltságában.

Istennek nincsenek kasztokba sorolt gyermekei, csak neki tetsző módon élők, és olyanok, kik sokkal inkább tagadják Őt és tanításait, és a világi életüket mindemben szembe helyezkedve élik, vagyis a bűnöktől érzik igazán üdvözülni magukat. Így hát, az hogy Ön ateistának vallja magát, az csak azt bizonyítja, hogy nem nyitotta ki az úr az Ön ablakát, amin keresztül pontosan láthatná az Ön helyét a világban. De ha úgy igaz, ahogy azt Ön írja, akkor sokkal inkább az Isten fogadott gyermeke Ön, mint sem a gonoszé.

Álljon itt egy kis történet, amin nyilván el fog gondolkodni.

(miután politikai nézeteim miatt gyakran összeütközése kerültem a korábbi ÁHV hatalmi szervekkel, volt hogy ennek következményei is lettek, így a következő történet

Én gyógyulásomnak előre haladott állapotában megismertem a korházban egy 76 éves idős Bácsit, akinek előző évben meghalt a felesége, és a két fia, akik már nősek voltak és távol éltek tőle, egyébként az egyik ügyvéd a másik fogorvos volt a fővárosban. Az egyiket, az orvost volt, és volt is szerencsém látni egyszer mintegy 10 percig ülni az apja ágya mellet, és további egy órát az orvosi szobában elbeszélgetve töltötte el. Summa summarum a bácsi egyedül maradt, és feladta a küzdelmet a magányőrjítő trachomájával. Amikor az állapota olyan súlyos szakaszban ért kitették az úgy nevezett egzisztáló szobába, ahol egyébként a betegek rövidesen meghaltak. A bácsinál várható volt, hogy bármelyik pillanatban meg hal, miután már csak infúzión keresztül lappangott benne az élet. Mélyen vallásos volt, és én szörnyen sajnáltam, hogy feladta az élettel szembeni küzdelmet. A haldoklása közben egy késő esti órán engem szólítgatott, és mikor bementem hozzá azt kérte, hogy hozassak papot, hogy meggyónhasson, és úgy járulhasson az Ő Ura elébe.

Én az éjszakai ügyeletes osztályos orvost kértem, hogy segítsenek teljesíteni a haldokló kérését, de ezt az időben valamilyen ok miatt nem támogatták korházakban. A bácsi állapota egyre rosszabb lett, és én elkövettem azt a bűnt, amit világiként az Úr nyilván sohasem bocsát meg majd az én számomra,

Meggyóntattam a Bácsit, tekintettel arra, hogy pontosan ismertem a liturgiáját a gyónási szentségnek a korábban tanultakból. Miközben a penitenciául kiszabott imádságot mormolta, és én az ütőerén tartottam az ujjam, és érzékeltem, hogy egyre nyugodtabban ver a szíve, és egyenletesebben veszi a levegőt. Az imát nem tudta végig elmondani, a fáradtságtól meggyötörve elaludt közben. Későre járt, félkettő volt éjszaka. Reggel magam is tovább aludtam az éjszakai virrasztás miatt, és csak a vizitre ébredtem fel. Miután az idős bácsi szobája az a mi kortermünkkel majdnem teljesen szemben volt, így nem tudtam közben kiosonni, és megnézni, hogy mi is történt vele. A vizit az Ő szobájába folytatódott, és én roppant izgultam, mert hosszú idő telt el még a konzulens tagok kijöttek a szobából. Mint ahogy ez kiderült a hosszú vizitnek meg az volt az oka, hogy nem tudták tudományosan megmagyarázni a bácsinál beállt fizikai változásokat, mert miután reggel felébredt enni kért, és az általános orvosi mutatók, mintha a műszerek megbolondultak volna, negatív értékeket mutattak zömében.

A bácsi kéthét múlva elhagyta a korházat, és a falujába létre hozott egy korabeli nyugdíjas klubbot, ami egyben idős gondozó is volt. Négy évre az eset után egy felelőtlen katonai autó a templom előtt elütötte, és koponyaalapi töréssel bele halt a sérüléseibe. A temetésen láttam az ügyvéd fiát, aki nyilván a hagyaték miatt jött el a különleges eseményre, mert a fájdalom az nem igen ült ki az arcára. A falu az Ő lakóinak sokaságával elkísérte.

A csoda, ami a korházban megtörtént a Bácsival nem volt más, mit az Ő hite szerinti bűnbánati felkészülés, amely felkészüléssel elfogadva sorsát Ura elé járulhatót. Ez a lélektani állapot elég volt ahhoz, hogy a vegetatív élet funkcióit a normális mederbe sodorja, és visszatérjen az élni akarás a lélekkel meggyötört testbe.

Sokszor láttam embereket kétségbe esni, és könyörögni Istenhez. Különös képen teszik ezt a hitüket, tagadok, mert hogy gyenge az ember, és tovább csak hívő ember képes élni, mert hogy a halált is nyugalommal várja, miután az egyre később képes elragadni az élők sorából. Számomra örök tanúság volt a bácsi esete, miután Ő a halál torkából tért vissza az Ő hite által.

De az se felejtsék, azok kik vadul tagadnak, hogy azt meg még senkinek sem sikerült olyan cáfolatlanul mindég megvalósítani, hogy az Isten tagadásukat kétségbe ne tudják a hívők sodorni az Ő hitbeli erejükkel.

A történet még Magyarországon történt velem, de emléke, a okulásra elkísért menekülésem , és későbbi életem teljességébe mind máig.

Tiszteletben tartom az Ön álláspontját, de hiszem, hogy el jön az a pillanat, amikor megvilágosodik az Ön számára is, hogy az, mit most tagad, az önben él, és erősebb a tagadás erejétől.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Ha a bűnmegelőzés eredményeként megszűnne a lopás, akkor egy füst alatt megállítanák a romák számarányának növekedését is. Tüzelő és megfelelő élelem híján ugyanis az emberek korán halnak. A cigányok születéskor várható időtartama máris több mint tíz évvel kevesebb, mint a többségé, de megfelelő közbiztonság esetén fejlődhetünk is, de a Fidesz és a Jobbik áldozatos munkájának hatására hatvan év alá is csökkenhet a cigányok várható élettartama, ami jelentősen tehermentesítené a nyugdíjkasszát. A Nemzeti Konzultáció áldásos hatása csökkentheti a gyerekszámot is, hiszen a szülőktől, ha dohányzáson vagy iváson kapják, meg is vonhatják a segélyt. Akkor, pedig mindjárt kevesebb "megélhetési gyereket" kell eltartani Szepessy Zsolt adójából. Megfelelő szociális kártyával, a pedagógusok új eszközeivel, a büntethetőség korhatárának leszállításával, az erőteljes rendőri fellépés hatására, és a "három csapás" törvényének bevezetésével a gyermekszám is csökken. A külön női és külön férfibörtönökben elhelyezett szülők kevesebb gyermeknek adnának életet. A nedves és fűtetlen házakban, pedig nőne a gyermekhalandóság. Ha az új rendőrség és a bíróság sikeresen és eredményesen végzi munkáját, kevesebb iskolára és több temetőre lesz szükség.

Ha ez a nemzeti közmegegyezés, rám ne számítsanak.

Kartal Zuzsa újságíró

Az újságíró tollából mind ez úgy hangzik, hogy természetes, hogy a cigányokról gondoskodni kell az államnak, és befolyásolni kell a sorsukat. Adni kell nekik kenyeret, és mellé parizelt, és nézze el, hogy ha az, kevés amit ad, akkor lopnak hozzá, és a törvénykezés meg külön megélhetőségi bűnként kezeli, és nem egyenlő módon bünteti.

Az baj itt sok embernek, hogy a Rózsa dombra nem merészkednek, meg messze is van nekik,.

Mert mindjárt másképp ítélnék meg a bűnt, ha az Ő gyereküket erőszakolnák meg, ha az Ő terményeiket lopnák egy tarlóra. Ha őket tartanák megfélemlítés alatt. Tessék belegondolni. Hogy kik az alvilág katonái, kíméletlen végre hajtói. Nappal a kondi termekben gyúrnak, este meg mennek behajtani. Akik nem így élnek azok meg mennek lopni. Majd nappal jóllakott ember módjára múlatnak, vigadnak. A gyerekeik nem járnak iskolába, ha nem kicsi emberként tanulják meg a zsebmetszést, a lopás mesterfokú tudását. És hát a családi pótlék miatt szalagon gyártják a gyerekeket. Nem ismerik a bűnt, számukra nem bűn lopni. Egy külön világ, ami a rendszerváltásnak nevezett valami óta csak még inkább leszakadt, és elkülönült.

Tehát most itt a szocialista érzelmű emberek azt mondják, hogy nem az a megoldás hogy rendszerekbe kényszerítik őket, és részévé kívánják a kisebbségként tenni a magyar népnek. Kérdezem miért nem volt cigány bűnözés a kommunizmus alatt. Mert ha kivonult a rendőrség apróra aprította a lázongó cigányokat. Nem beszélve arról, hogy dolgozni kellett neki. És dolgoztak, a feldolgozóiparban, mint a mezőgazdaságban egyaránt.

Azt mondják nincs munka.

Írják magyarországi barátaim, hogy ma Magyarországon nincs napszámos. Nincs olyan aki elmenne a mezőgazdaságba dolgozni. Inkább éjszaka lopni mennek el. na, már most, ezt megakadályozni szép liberális szavakkal senki nem tudja senki, csak is erőszakkal. A barmot is terelik, de ha az ember oda süllyed, azt az embert is terelni kell.

Rend és fegyelem a haladás útja. Aki meg úgy gondolja, hogy méltánytalan ez az eljárás, csukassa magát közéjük, és a börtönben megérti a bűnözés magas fokát, amit ma ott ezek az emberek tanítanak meg egymásnak.

Az ilyen felfogások bátorítják őket, mint ahogy velük szemben a gárdistákat is. Szélsőségek, szélsőségeket szülnek, mint ahogy kényszerítenek ki a társadalomból.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



[Frici] [2010.máj.27. 09:19]

Semmi mást nem várok el csak azt, hogy akik egy gyékényen árultak az Ön által felsoroltakkal, meg a többi nem kevés élet halál ura kommunistával, azok végre tűnjenek el a magyar nép életéből szerepet vállalni, irányítani, és ideológiát hirdetni. Hogy akik még élnek Önök között, azok hasonlóképp, mint a háborús bűnösök, kapják meg méltó büntetésük, és vonják meg tőlük a kiemelt nyugdíjaikat, valamint ha „szerzetek a nép vagyonából tisztességtelen úton államosítsák vissza a lopott jószágot. Nem nagy kívánság ez egy olyantól, aki besúgó által került országos körözés alá, és jó részt koholt vádak alapján, később távol létében halálra ítélve. Vagy igen, vagy nem. Kedves Frici mi más-más oldalon éltük meg a kommunista diktatúrát, és innen a szemlélet béli különbség.

Polgári Szövetség beterjesztette a választások során ígért célokat a kormányprogramba beemelte. Ha e program a társadalom minden területét átfogó részelte célokat konkrétan fogalmazott volna meg, most azt kifogásolnák, hogy ez a vállalás minden pontján sántít, mert a Bajnai kormány ezt egészen másképpen tette, és milyen nagyszerű eredménnyel. Nos Orbán kijelölte az „iskolában a tantárgyakat. A tantárgyakon belül leírta, hogy mit kell a tantárgyakban tanítani. Ha meg lesz a gazdasági tényfeltáró bizottság jelentése, utána kijelölik a pályák lehetséges távolságait, azaz meghatározás a makrogazdasági célokat időben és térben.. Hogy lehet e maratonit futni, vagy csak 2000 métert futni az első rajtnál, az majd jelentésből derül ki. De az szinte biztos, hogy rajt lesz, és az a többségnek lesz kedvező, ha nem az egész nemzenek.

Az ellenzék, mint mindég az élből kötelezőnek érzi, hogy támadjon, a kormányzó erők meg teszik a dolgukat. Most ez a demokrácia gyakorlásának módja.

[Frici] [2010.máj.26. 11:23]

Mostanában higgadt és mérlegelő volt, de most eldobta a sulykot.

„Nézzünk egy példát az átadás-átvételről: pl. United Kingdom! (az éti csigáknak: Egyesült királyság. Egyszerűbben -Anglia.) Nagyjából kettő, azaz 2 órát vesz igénybe!

Miért? Mert a parlamenti pártok FELELŐSSÉGTELJESEN vettek részt a Parlament működésében, és nem a saját (pártjuk) érdekében "tevékenykedtek, hanem a választóik érdekeit képviselték!!!!!

Tisztában voltak a gazdaság helyzetével, annak megoldására tettek javaslatot konkrét intézkedés-tervezet formájában, és mindezt "kivitték" a választók elé! Így az angol választópolgár tudta hogy mit akar!!!”

Összehasonlíthatatlan a két ország politikai kultúrája, de a demokrácia vívmányairól, a bizalomról nem is beszélek. Ott nem volt egy hazugkormány hatalmon, és annak most nem a stróman kormányát váltják az angliai kormányváltásnál. Tehát értelmetlen és főképp összehasonlíthatatlan a két eset.

De hogy ne azon tipródjanak, hogy mit is fog az új kormány tenni a rábízott hatalommal (az legyen az Ö felelősségük) találtam az angol nyelvű sajtóban egy cikket és rákerestem, és már megtaláltam magyarul is kommentálva.





Hungarian companies to invest $4 billion in South Sumatra

The Jakarta Post, Jakarta | Tue, 07/26/2005 8:25 AM |

Visiting Hungarian Prime Minister Ferenc Gyurcsany and economic and transportation minister Janos Koka, who witnessed the signing of the memorandum of understanding (MOU), said the deal would focus more on the development and construction of infrastructure.

The $4 billion investment deal is a breakthrough for us. Usually, the central government deals with every major economic activity in our province. But now, we are managing to do it alone,"" said Syahrial after accompanying President Susilo Bambang Yudhoyono to meet Prime Minister Gyurcsany at the palace.



*Magyarország Indonézia legnagyobb befektetői között van nyilvántartva, megelőzve például számos nagyobb európai államot. Valójában nem Magyarország fektet Indonéziába, csak Gyurcsány Ferenc és a mögötte álló késő szocialista, családi alapú hatalom. Indonéziában a régi szocialista vezetőknek kijáró olajfestményes fogadtatásban részesül. De nem Gyurcsány Ferencet üdvözli a szöveg, hanem feleségét Dobrev Klárát, rámutatva az így valódi gyökereire /hiszen itt a Dobrev-családot ismerik igazán/. *

*Az üzlet évek óta épül Indonéziában, folyik a vagyonmenekítés. Egy olyan államban, ahonnan semmilyen magyar kormány nem hozhatja azt majd vissza. Ahol mindig lesznek régi jó barátok.

A befektetés nem meglepő módon az energetikai szektorban történik Indonéziában.

A Garvox Enterprises offshore megvásárol Dél-Sumatran egy szénbánya vidéket Banyuasin térségében 6 milliárd tonna szénkészlettel, a szenet vasúton, közúton eljuttatják az erőmműbe, ahol áramot állítanak elő (4 ezer Mwatt), amit eladnak Indonéziának, a maradék szenet Bagan Siapi-Api-i kikötőig juttatják és eladják a szabadpiacon

Indonéziának és környékének.

Az üzlet élvezi a Dél-Sumatrai katonai kormányzó támogatását is. A befektetés nagysága 2006-ban 300 Millio Euro, melyet újabb kihelyezések követnek. Az indonéz vezetőknek javasolt teljes tervezett befektetési érték 4 Milliard Dollar. A kihelyezett összeg 1 Milliard Dollar. *

---------------------------------------------------------------------------------------------------



[Frici] [2010.máj.26. 16:08]

Kedves Frici! Nekem nem alapvetően a gazdag emberekkel van bajom, mert ismerek jó néhányat, akik 6-10 generáción keresztül kemény és eredményes munkával jelentős vagyonra tettek szert, de nem ismerek a konzervatív kapitalista államban néhány kivételével olyat (BILL Grech) aki 12 év alatt 1990-2002-ig úgy meggazdagodhatott, mint az általam megjelölt cikk, akikről szól. Ilyen csak a kommunista államokban létezik, hogy néhány év alatt milliárdos lesz valakiből. Mondják, hogy a Putyin becsült vagyona 40 milliárd USA dollár körül van. Azt gondolom, hogy vannak zsenik, vannak emberek jó időben jó helyen, és vannak szorgalmas tehetséges emberek, akik generációkon keresztül megbecsülve a vagyont, tisztességesen belépnek a gazdagok közé. Csak emlékeztetném, hogy a nyomtalanul eltűnt magyar nép vagyona az nem tűnt el nyomtalanul, csak más helyre, más tulajdon viszonyba költözött. Na már most ezzel a más tulajdon viszonnyal van bajom, akkor, amikor kérdéses, hogy rövididőn belül hogyan finanszírozzák a nyugdíjakat, hogyan finanszírozzák az oktatást, és a gyógyítást. de még sorolhatnám, de minek hisz Ön is pontosan tudja, hogy még mi minden került veszélybe az elmúlt húsz év többnyire felelőtlen országlása közben. Az árak Magyarországon már versenyképesek a világ fejlett államaival fel veszi a versenyt. A bérek, meg az életszínvonal meg balkáni, vagy még az sem. Mitől legyünk boldogok. A szolidaritás már csak elméleti síkon igaz, és a valóságban, pedig a szabad rablás eredményességétől megrészegedett emberek sokaságával találkozik az ember.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

[querjrksam] [2010.máj.26. 16:13]

Én balga, naivan kerestem, hogy kiszólította meg, mire lesett a két fillér, és rájöttem, hogy maga a cikk szerzője írta a kiegészítést a hozzászólások következtében.

Ettől azután jócskán elámultam, és alig térek észhez.

Azt mondja, tiszteli a hitünket, majd később visszavonja, és kijelenti, hogy nincs tisztelni való benne semmi. Az bizonyos hogy Ön nem végzett teológián. Mint ahogy az is bizonyos, hogy az ateizmusa, az a hit hiányában vállalt állapot, amit magyarázatként ad a tudományos fogalom olykor zavarodott meghatározhatatlanságából.

Az ateizmus az nem egy vélemény, ha nem valaminek a létező hiánya. Az, amit nem ismer az Önnek, nem hiányzik,

Mi nekünk hívőknek szükséges a hit, mert erős várunk nekünk az Istenünk, és nélküle olyanok vagyunk mint az eltévedt ember az őserdőben, iránytű nélküli, és remény nélküli.

„Mélységesen sajnálom, hogy Nektek ahhoz, hogy emberként tudjatok élni, hogy egy humanista morál és etika szerint cselekedni tudjatok, szükségetek van egy transzcedentális felsőbb hatalomra, aki büntet és jutalmaz tetteitekért. Saját önbizalmatokból, erőtökből, ön- és embertársaitok megbecsüléséből erre nem telik.”

Sajnálhatja is, hisz a humanista morál és etika csak elméletben létezik, miután nincs lelkiismereti bűntudat, nincs, mi megtartóerő lehetne a bűn elkövetésével szemben. Nincs, mi gátat szabjon az ember önzésének, mint hagy nincs az sem ami megakadályozhatná a gyarlóság mindenre kiterjedő mohóságát sem. A hit nem önbizalom hiánya, ha nem pont ellenkezőleg a ember létének kiteljesedése csak is a mindenható akaratából, és szeretetéből képes táplálkozni, és az ember számára az elérhető magasságokba emelkedni. Szeretett nélkül az ember olyan, mint az odvas fa, még létezik de léte már pusztán csak végső vegetáció. Bizonyítja, hogy az emberiség számára a hit erejére mindég akkor van legnagyobb szükség, amikor az ember gyarlósága valamilyen területekért, hatalomért végtelen kegyetlenséggel pusztítja önmagát.

Nincs ilyen, hogy mi hit nélkül, mert mi a hívők vagyunk. Csak a hitetlenek ugranak azonnal egymás torkának, mert csak is az ösztöneik irányítják őket. A pokol az egy szimbolikus visszatartó erő, de nem ez miatt élünk Istennek tetsző módon, ha nem azért, mert felismertük az élet szépségét, és a szeretett munkálkodik bennünk.

A keresztes háborúk az ember egyházának tévedései, mert az igazi hitbéli megnyilvánulás több ezernyi hittérítő, akik bementek a vademberek közé és megtanították Őket írni, olvasni, és Istenben hinni.

A háborúk nem a hit miatt, hanem sokkal inkább a mohó hatalomvágy miatt, terület szerzésért fólytak.

Az emberi jogok sehol sem lennének az Isteni jogok nélkül, mint ahogy a civilizáció is valószínű a kannibalizmus szintjén lenne a hit nélkül.

Tehát mi tiszteletbe tartjuk az Ön súlytalan világiságát, Ön meg tartsa tiszteletbe a mi hitünket, és Istenünket.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[Frici] [2010.máj.26. 19:29]

„Szerintem a rendszerváltástól kellene kezdeni az "elszámoltatást". Ugyan elévülés miatt már nem büntethető egy csomó ügylet, viszont nyilvánosságra kellene hozni hogy kik voltak a "disznófülűek"! Független attól, hogy még él az illető, vagy netán még mindig a hatalomban, vagy annak közelében "ólálkodik"!

Szerintem az érintetteken kívül az összes polgártársam feszült érdeklődéssel figyelné a dolgokat!

Nem lenne nagy munka, hiszen csak 20 civil bizottságot -jogászok, közgazdászok-, kellene létrehozni, akik csak egy évet vizsgálnának, -de az alaposan! Max egy évig tartana a hajcihő.

És mindenki megnyugodna, nem lehetne mondani, hogy csak ez, vagy csak az lopott.”

Egyet értek azzal a kiegészítéssel, hogy az öt év is semmisnek mondható ki, ha bizonyos jogi kertek között, meghatározott bűncselekményre találnak, és az kimeríti az elévülés feltételét. És így lehet valódi egyenlő mércét alkalmazni nem politikai, hanem bűntető jogi alapon igazságot szolgáltatni a sok kárvallott magyar embernek. És még akkor arról nem is beszéltem, akiket a kommunista diktatúra államosítása fosztott meg a jogos vagyonától. Mind két estben legalább lelkileg szolgáltatnának elégtételt a sok igazságtalanul megkárosított magyar embernek, lehet csak identitás béli jóvá tétel, lenne, mint az állampolgárság, de a bocsánat mindég nagyobb erejű, mint a sértés.

------------------------------------------------------------------------------------------------------



[nemszadista] [2010.máj.28. 03:30]

Ave Victor, Hungaros te salutant! :)

Azt gondolom, hogy néha azért aludnia is kellene, mert a kialvatlanság hozhat nem kívánatos értelmezéseket is, vagy pontosabban jó át nem gondolt értelmezést is.

Mert mit is ír itt nyilván jó szándékkal, hogy: Éljen Viktor Magyarországon az élet és a halál ura.(Miután az eredeti mondást Cézárnak e birtokolt jogai alapján használták. Onnan az élet és halál ura, hogy a gladiátorok felett Ő volt, aki döntött, hogy a legyőzött éljen vagy haljon.

A mi Orbán Viktorunk egy elhivatott esendő ember, aki életét is áldozná a hatalom birtoklásért, és a általa képzet célért, miszerint ő hajtja végre a befejezetlen rendszerváltást Magyarországon. De ember és nem tévedhetetlen. Nem kell senkivel, főleg mással hasonlítani, mert így van az Ő mentalitásban némi egoizmus, és azt még így is táplálni felelőtlenség lenne.

Ave Caesar, Morituri salutant te

Az hogy válságba jutott a magyar baloldal, hogy a földön van azt csak lassan, mindenki látja. Az hogy vissza kellene menni a kályhához, azt is egyre többen látják.

Az hogy újra kellene fogalmazni a baloldali ideológiát, és azt európai kultúrához kellene igazítani, azt is egyre többen, de látják

Azt hogy milyen legyen a jövő magyar baloldal. Kötödése az osztálytársadalmakhoz, azt már kevesebben látják.

Azt hogy az elmúlt húsz év az nem a baloldali többséget képviselte vezetés, és tényleges történés tekintetében azt is már a többség látja.

De a megoldást még nem látja egységnyi erő, aki, eltudná, mozdítani a teljes bénaságból, a most valódi képviselet nélkül maradt baloldaléi emberek vezetésre alkalmatlan képviselőit.

Pedig nagyon el kellene, mielőtt végképp darabjaira szaggatják a túlellésért küzdő párt elithez tartozó, politikai szerencsevadászok.

Nem a jobboldali konzervatív pártok voltak a ügyesek, az okosak, és minden bizonnyal a legalkalmasabbak sem a baloldal vesztésében szemben, ha nem a képviselet nélkül maradt baloldal késett el az önrevízióval.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kedves querjrksam!

Köszönöm a kedves invitálását, és ha éppen, akkor még előfordul ezen az Online lapon, meg üzenem, mikor megyek haza Magyarországra látogatóba. A különböző vallások egyházairól meg annyit, hogy még a vallások azok térben és időben elvonatkoztatnak az ember világától, addig az egyházak, és legyen az bármelyik is, az mindegyike az ember által irányított, mindazon által hibák számtalan előfordulásával, ami hibák viszont mindég is az önző emberre voltak jellemzők. Mitől is lenne kivétel az ember az egyház hatalmában, vagy a világi hatalomban. Talán attól, hogy a hit birtokában tudja, hogy mikor milyen bűnt követ el, még a hit nélkül még a bűnt sem képes felismerni.

Én azt nem látom, hogy a materialista gondolkodásban mi adja a humánember erkölcsének az alapjait, és mi teszi lehetővé annak belső lelkiismereti kötelezettségeit.

A újkori ember számára a kereszténység hozza el a társadalmi tudományok fejlődét, amiből azután létre jön az egyetemleges világi tudomány kutatás, ami azután az egyházak szemben állása miatt megtagadja a hitet, és kutatja a létezés eredetét Isten nélkül. De mindenben a gondolkodás terén megtalálja a hit eredetet, és mint ilyen a gyökérből táplálkozik minden más, tagadások és hitszegések ellenére.

És most búcsúzom talán nem veszi sértésnek: a teremtő Úristen kísérje életében, hogy megmaradjon mindég annak, aminek most humán emberként vallja magát.

[karlskrona] [2010.máj.28. 12:02]

Az Ön írásával az a baj, hogy meg kellene fordítani, az irányát, és akkor még talán igaz is lenne.

Megbocsátani keresztényként is csak a méltó büntetés letöltése után lehet, vagyis vezekelni kell a bűnökért és csak akkor, és csak úgy kerülhet sora feloldozásra.

Nagyon téved, mert én nem megszüntetni szeretném ezt az újságot, ha nem sokkal inkább valódi szociáldemokrata lappá változtatni. Mert most minden de nem az, vagyis minden a szociáldemokráciától eltávolodott torz neoliberális vad kapitalista a baloldal mögé bebújt káderek gyűjtőhelye.

Ha rendszeresen olvassa az itt közzé tett gondolataim, nem következtethet ilyen eredményt azokból ki, hogy gyűlöletet, és uszítást, rasszizmust különösen, hogy én bármilyen módon is hirdetnék ezeken az oldalakon.

Hogy bizonyos újságíróknak el kell tűnni a felszínről, az szinte biztos, mert felelősek a múltban elkövetet bűnök ideologizálásáért, és a baloldali választók megvezetésért a sok tudatos hazugságok terjesztésén keresztül.

És „Kedves jó” Öreg Albán Úr, Ön azután mindenképp azok közé tartozik, akinek nagy része volt a Gyurcsány politika valódi arcának az elfedésében, megmásításban. Úgy kell elmennie, mint ahogy ő megy rövid időn belül végleg az új befektetéseinek országába, ahol ma Őt tartják a Dobrev Klárával egyetembe a térség legnagyobb befektetőjének.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[Opticals] [2010.máj.29. 08:44]

@New.Person

Az egykori kommunisták megosztása jó és ordas oldalra olyan, mintha a strand medencéjében lubickolókat belehugyozósokra, és nem belehugyozósokra osztaná.

Ne nézzen már madárnak. Okfejtése szerint elég csupán a zászló szinét - vagy a könnyebb érthetőség kedvéért - a köpönyeget megfordítani. Nehogy gerinces rendszerváltónak (ma már talán megváltónak)tartsam azokat, akik a párttagkönyv mellé még a besúgást, a munkatársakról való jelentgetést, a gusztustalan ügynökösködést is vállalókat példaképnek tekintsem.

Mi lesz szép hazánkkal, ha gerinctelen emberek kezében a kormánykerék?!

[Opticals] [2010.máj.29. 08:44]

Már ne haragudjon de ön fordítva űl a lovon. A kommunisták uralta időkben vajon milyen ideológiai alapokon is szocializálódhatott bár ki is Magyarországon? De ez nem jelenti azt, hogy Ők egyben dr. Mátyás Miklós vagy Vida Ferenc vérbírók lettek volna, sőt azt sem jelenti, hogy bár mi olyat is elkövettek volna, amiért most szégyellniük kellene, hogy Ők még a kommunizmusban is éltek.

Egyébként meg a kommunizmus áldozatai éppen ezt kívánták elérni, amit a környező volt szocialista államokban megtettek, hogy a besúgókat, a feljelentgetőket, a III/ III-kat meg egyáltalán azokat, akik abban közre működtek, hogy áratlanul megvádoltakat, az igazságtalanul elitélt embereket, és ez által akár politikai ellenfeleiket is kivonták a forgalomból, azokat eltávolítsák a már demokratikusan működő társdalomból. És kik is akadályozták meg a végrehajtását, a szocialisták, mert ez kétharmados törvény volt (így állapodtak meg Rózsadombon) és a Horn kormánynak volt erre lehetősége. De hát melyik kutya harap a saját farkába. Így lehet az, hogy az egykori vérbírák, besúgok mindenek urai, istenei, most kiemelt nyugdíjjal élvezik a megérdemelt gondtalan öregkort. A szenvedő alanyok meg járnak a temetőbe, és még mindég halkan mernek sírni is, mert félnek, miután a hóhéraik szabadon közlekednek a világba, és fenyegetnek is.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[Frici] [2010.máj.28. 20:49]

Kedves Frici!

Köszönöm hogy válaszolt.

A kérdéskör elismerem valóban bonyolult, de azt azért ön is tudja, hogy az ismert Antali mondásnak, nem voltak reális esélyei 1989-ben, amikor még Magyarországon volt mintegy 160 ezer szovjet katona, és az egyszerű hallandó legfeljebb a peresztrojkáról halott, meg a glasznoty-ról.

Az természetesen, hogy vérrel nem szívesen vállalta volna senki sem az igazságot kivívni, mert az már nem lett volna igazság, hisz Könyves Kálmáni lett volna a szemet, szemért, fogat, fogért megoldás.

DE AZÉRT AZT GONDOLOM, HOGY A KOMMUNISTA HATALOM ALATT ELSZENVEDETT IAGAZSÁGTALANSÁGOKNAK MÉG IS LEGALÁBB ANNYI IGAZSÁGOT KELLET VOLA SZOPLGÁLTATNI, HOGY AZOK, AKIK EMBERIESSÉG ELLENI BŰNŐKET KÖVETTEK EL AZOK ÁLJANAK BÍRÓSÁG ELÉ. ÉS KAPJÁK MEG ÉRTE A MÉLTÓ JUTALMUKAT.

Volt egy kollégám, aki megbízásos alapon közreműködött a HSB Internacional Bank investmentjének a különböző portfóliok lehetséges eredményességi szempontjainak vizsgálatainál, és ő mondta, hogy a Svájci bankok titkos fiókjaiban számtalan magyar állampolgárnak voltak komoly bankbetétjei. Természetesen én ezt nem tudtam ellenőrizni, de én is találkoztam olyan beruházással, ami Svájcból érkezett magyar állampolgártól származtatott tőke volt. Megnevezni nem tudom, mert még mindég köt a titoktartás kötelme.

Hát, ami meg 1990 után történt, arról már nem is beszélek, ha egyszer azt akarják Magyarországon, hogy tartósan béke legyen, úgy politikai oldalaktól függetlenül le kellene zárni a múltat. Ez az Orbán lehet, hogy van annyira hatalom mániás, hogy ezt meg is tegye, azaz feláldozza a saját emberit is a hatalom megőrzéséért. Én, aki mind ezt valóban kívülről nézem, borzasztóan drukkolok, hogy végre legyen valódi polgári demokrácia, és boldoguljon a népem, a hazám, az én Magyarországom. Mert itt távol a haza az, mindég nagyon fel tud értékelődni. Sokan üldöznek engem erről a lapról, de hát én mikor még otthon voltam akkor is ezt alapot olvastam. Kérdezhetné hol voltam ilyen sokáig, de igazán nem tudnák rá választ adni, csak azt, hogy egyszer még azelőtt kis híján likvidáltak Magyarországról bevetett diverzánsok, mert hogy volt ilyen tevékenység a múltban, hogy felkutatták a számukra veszélyes magyarokat. És ez bizony nagyon megtépázta a bizalmam. De hát a vér nem váll vízzé.

Drukkolok, hogy vissza találjanak a szociáldemokráciához, és a szolidaritáson alapuló közösségi platformokhoz.

---------------------------------------------------------------------------------------------------

Jakab] [2010.máj.29. 20:11]

N.P Neked az agyadba,hogyáll össze az,hogy szoclibkapitalista párt?

A vezetőket a szocialista párt szavazói jutatta be a hatalomba, tehát párt preferencia szerint szocialisták, a politikai irányvonalaikat tekintve a liberalizmust képviseli, sőt néha még a neoliberalizmust is. A cselekedeteikben a hatalmon belül, meg vérbeli vad kapitalisták, miután csak a saját érdekeiket képviselték, a saját meggazdagodásukat segítetek, és a választóikkal nem törődtek, és főképp nem segítetek őket, ha nem ép ellenkezőleg ellehetetlenítették őket. Innen ez a lehetetlen fából vaskarika szoclibkapitalista megnevezés. Remélem, meg tudtam, Önnek érdemben válaszolni. Az egyes meghatározások ténybeli valóságát megtalálja a közelmúlt történelmébe.

Mészáros Tamás

De mi nem hiszünk ezeknek a huhogóknak.

Mi hiszünk az OECD-nek mert az még is csak független a magyar politikai pártoktól. De hát a kormányt meg pártok alakítanak, és ők főznek a népkonyháján. És hogy mi lesz a spejzben? Üres spejznek bolond a gazdasszonya.

„Aztán biztosan akadnak majd, akik türelmetlenek lesznek, és emlékeztetnek rá, hogy az OECD bezzeg megmondta: nem lehet felelőtlenül költekezni. Ezek talán még dicsérni is fogják a kormányt, amiért nem hitte el a saját propagandáját, és nem engedte el a hiányt. Némelyek majd eszünkbe juttatják, hogy Bajnai Gordon előre szólt: tartsuk a költségvetési fegyelmet, és akkor lassan, de biztosan növekedési pályára állhat a gazdaság.”

Hát nyilván hogy a Bajnai Gordon az eklatáns példa. Ki is lenne a magyar gazdasági történelemben erre leginkább méltó. Világos hogy a Wallis volt vezérigazgatója, a többszörösen megbízott magyarországi offshore képviselő, aki miatt közszájon forog hogy 21 ember lett öngyilkos.

„Nem csak egy út vezet Rómába, vagy ezt is elvitatják!

Valószínű, hogy ez csalódással tölt majd el minket. Elégedetlenek leszünk a forradalommal, és fájni fog, hogy az úgynevezett "elszámoltatás" meg a jelképes ideológiai gesztusok érzelmi-indulati töltetével kell beérnünk elszánt tettek és gyors eredmények helyett. Még az is lehet, hogy egyszer csak gyanakodni kezdünk a Fideszre - hát hogyne tudták volna már az elején, mennyire igaza van az OECD-nek. Nem lesz könnyű belátni, bizony azzal jártunk jobban, hogy kormányunk nem váltotta valóra mégoly megejtő ígéreteit. Hogy becsapott ugyan, de legalább nem tette tönkre az országot.

Ha így lesz, kezdhetünk reménykedni a normális, konszolidált kormányzás eljövetelében. Abban, hogy az időhúzó szimbolikus politikán túl talán a gondos, felelős napi aprómunka következik.

Már ma sokan reménykednek, de csak azért mert nem úgy hívják a most már kormányon levő pártot, hogy szoclibkapitalista párt. Minden ami eljön csak jobb lehet, mint a elqrtuk kormány, és az ő stróman megszorításokat végre hajtó pótcselekvő „szakértő kormánya”

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

kettős állampolgárság.

[karlskrona] [2010.máj.29. 13:40]

Ez az újság előbb volt a miénk, mielőtt oda Önök betolakodtak, és ígérem, hogy újra a miénk lesz. Lehet én veszem meg egy zsemle áráért. Csak tovább vigyék ezt a színvonalat, és higgye el ez lesz az ára., meg a magyar baloldalnak is ha ilyen emberek képviselik, mint Ön.

[karlskrona] [2010.máj.29. 15:43]

Ezt a rasszista, uszító, gyűlölködő-gyilkos köcsög senkiházit

Tisztelettel kérek minden fórumozott, hogy őrizzük meg a méltóságunkat, és az egymás irányába kötelező tiszteletet. Ez nem az a hely. ahol arról szólna a verseny, hogy ki tud jobban káromkodni.

---------------------------------------------------------------------------------------------------

[tamas46] [2010.máj.29. 18:00]

„Majd ha a tőzsdei és pénzügyi(banki) vezetők úgy akarják, akkor rövidesen vége, ha meg nem akkor Magyarország vezetésének mit is kell csinálni?”

Attól tartok ebben a kérdésben Ön nem látja helyesen a működési mechanizmusokat? A pénz világa sohasem bírt ellenállni a még több pénzkészítésnek, csak hogy a forgalomban lévő pénznek mindég kellene lennie fedezetének. A fedezetet a valós betétek képezik, amire a bankok garanciákat bocsátanak ki. A garancia a pénzügyi váltság előtti időkben átlagos bebukási százalékban5,6% volt, így bankvilág minden 100 egységnyi pénzre 1000 egységnyi garanciát adtak ki. Az 1000 egységnyi garancia 75-85 %-ban valós hitele lett, és ez meg betétként újabb 10szeres garanciát hozott létre, és így tovább. A probléma ott kezdődött mikor az amerikai államokban egy nagy biztosító rendkívüli károk miatt a szokottnál több kárt kellet kifizetnie, és valós pénzt vont ki a bank világból, na ekkor az egymásnak is kölcsönt adó bankoknál pánikot keltett, és a pánikhatására az emberek kezdték kiszedni a valós pénztőkét, és kezdett összeomlani a pénzügyi mutatványok piramisa. Az államok nem győzték feltőkésíteni a nagy bankokat, hogy össze ne omoljon végképp a pénzügyi világ. De még nincs vége, mert még mindég nagyon sok a virtuális pénz a forgalomban, aminek nincs valós fedezete. Tehát a pénzügyi világnak is megvannak a maga gátjai. Persze az igaz, hogy attól még minden úgy történik nagyjából, amit ott Amerikában, abban a bizonyos világszövetségben eldöntenek, meg a Londoni pénz központba.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[acher] [2010.máj.29. 19:28]

nem felhő takarta a napot, hanem Orsós Orbán Pubi

lebegett az ég felé és homályosította el .

Önnek meg nem az eget takarja valami, hanem az IQ-val van némi gond.

[harapos] [2010.máj.29. 21:11]

Sajnos nem tudom osztani az Önvéleményét, mert a jelzőket a Gyurcsányra az Ő szájából vették, abból a beszédből, amiben elismerte, hogy két évig majd bele döglöttek, hogy úgy látszom, hogy kormányoznak, meg hogy rendesen elqrták, meg hogy hazudtak reggel meg…, hogy ennyi a tehetségünk. Ugye ilyeneket Ön nem halott még az Orbán szájából, meg azt sem mondhatja, hogy lehazudták az eget az ország állapotáról, mert hogy nem voltak kormányon. Aki miniszterelnökként csalást, követ el, és nem áll fel, arról szépet mondani nehéz lenne bár hol a világon. Tehát még csak véletlen sincs egyenlő jel a két ember között.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[Animebj] [2010.máj.30. 22:27]

„Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől... elég minden napnak a maga baja.” 

(Mt. 6:34) 

„Ha az elvégzendő munkánk megoldását magunk vesszük a kezünkbe és saját bölcsességünkben bízva akarunk sikert elérni, akkor olyan terhet veszünk a vállunkra, melyet nem Isten helyezett ránk, mert segítsége nélkül akarjuk hordozni. Magunkra vállaljuk azt a felelősséget, ami Istent illeti, és így mintegy helyettesíteni akarjuk őt. Bizonyára lesznek gondjaink. Felkészülhetünk veszedelmekre és veszteségekre, mert azok elmaradhatatlanok. De ha igazán hisszük, hogy Isten szeret bennünket, és a javunkat akarja, akkor a jövő nem fog aggasztani bennünket. Úgy bízzunk Istenben, mint a gyermek bízik szerető szüleiben. Gondjaink és szenvedéseink eltűnnek, mert akaratunk megnyugszik Isten akaratában. 

Krisztus nem ígérte azt, hogy a holnapi nap terheit már ma hordja helyettünk. Ezt mondta: »Elég néked az én kegyelmem« (II.Kor. 12:9). 

Miként a pusztában hullott a manna Izrael seregei számára, úgy adatik számunkra is naponként a mennyei kenyér. 

Csak egyetlen nap a miénk, e nap folyamán éljünk Istennek. E napon tegyük le ünnepélyesen terveinket az ő kezébe, s vessük rá gondjainkat, mert ő gondot visel rólunk... Ha Krisztus igáját – az engedelmesség és a szolgálat igáját – hordod, akkor elcsitulnak panaszaid, megszűnik minden viszontagságod és megoldódnak a legbonyolultabb talányok is.” 

(Gondolatok a hegyi beszédről, Igaz istentisztelet c. fejezetből)

[pic][Opticals] [2010.máj.30. 23:01]

Isten velünk, nincs, ami ellenünkre való lenne. Ha vádolnak is, ha elítélnek is, ahogyan fel is tesz Pál a kérdést: Ki vádolná Isten választottait? Ki ítélne kárhozatra? Jézus Krisztus. Vádol bűneink miatt minket. Halála, kereszthalála éppen bűneink miatt van. Halála, és feltámadása éppen azért való fizetség, hogy szorult, kétséges helyzetünkből kiemeljen. Persze nem ússzuk meg a földi szenvedést, nem ússzuk meg azt, hogy sokszor nagyot essünk, hogy azt érezzük, eltaszítottak, de amikor ez megtörténik, a védőháló, maga Krisztus hatalmas keze, Isten tenyere nem engedi, hogy bajunk essen.

Vádolom Gyurcsány Ferencet Magyarország volt miniszterelnökét hivatali visszaéléssel, a Magyarország népeivel szemben folyamatosan elkövetett csalással, és jelentős kárt okozó tévedésbe ejtéssel, alkalmatlanságból elkövetett ország rontással, valamint a Magyar Szocialista Párt leamortizálásával. És erre az emberre mind addig felnézni nem tudok, amíg el nem nyeri méltó büntetését, és ezzel meg nem követi honfitársait.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



„Ellentétben a Fidesszel, amely miként az elmúlt nyolc esztendőben is tette, indulataitól sodortatja magát, bosszútól liheg ott is, ahol a higgadtság lehetne a bölcsebb és méltóbb is egy ilyen - valljuk be - imponálóan győztes párttól. Ehelyett egyoldalú színekkel, csak feketével dúsítja az ellenségképet, most már nem csupán a "gyurcsányozás" kell neki, a "demszkyzés" is.”

„Hallani olyan hírt, - igaz vagy sem idővel kiderül majd -hogy máris megkörnyékeztek olyan bírókat, akik "kemény megtorlást" követelő álláspont szerint nem eléggé szigorúan ítélkeztek a "szemkilövő" perekben, kotorják elő az irattárakból a "puha verdikteket", vizsgálják fölül őket, másítsák meg korábbi döntéseiket. Tehát egyáltalán nem a puszta képzelet szülöttei azok a föltevések, hogy pártutasításokkal akarják befolyásolni az igazságszolgáltatás rendszerét.”

„Burokban született tehát ez az új jobboldali kurzus? A világtól elszigetelten igen, annyiban is, hogy a maga demokrácia képét fényévnyi távolsága helyezi a megszokottaktól, tekintet nélkül mindenre a maga elképzelt útját járja, és hidegen hagyja a tágasabb és szűkebb nemzetközi környezet véleménye is. Legföljebb hetykén ledorongoltatja kommentátoraival az olyan lapokat, mint a Frankfurter Allgemeine, a Le Monde, a New York Times, amely veszi a bátorságot, hogy hisz Közép-Európát ismerő tudósítóinak.”

Kedves jó elvhű pártbarát Várkonyi úr, elég lett volna csak annyit írni, hogy tartjuk a frontot a nemzetközi proletáriátus frontján , és folytatjuk a harcot a „burzsoázia ellen, amit most a búrokban születtet Fidesz Polgári Párt tölt be Magyarországon. Nem kéne már tudomásul venni, hogy akiről itt beszél azok kormányoznak, és lehet hogy már fel is nőttek e feladathoz. Elismerjük, hogy Önök kiválóan tudták bármi áron a kormányt a kezükbe tartani, de most azt demokratikusan elvették önöktől, és a homokozó Önöknek kisebb lett, és a bele szólásuk is ezzel arányosan csökkent.

Frankfurter Allgemeine, a Le Monde, a New York Times, amely veszi a bátorságot, hogy hisz Közép-Európát ismerő tudósítóinak.”

Ja és majd nem elfelejtettem hogy Ön melyik lapnak írja előre a cikkét. Nem szégyellik magukat.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[abramovics] [2010.máj.31. 14:18]

„Nagyimrézik itt ez az ÖKÖR, az ÖKÖRKÖR tagja ez a new persona non grata, ez a vérbeli

HUGYENOTTA!”..... Hát ritka egy nagy barom Ön legyen is akárki ebben a birka hodályban.

„DE

Minek? Kérdezem én.

„Nagyot akarok mondani, hogy látszódjak innen a porból” – mondja Ő.

Kedves

HUGYENOTTA!..”..Nem kell nagyot mondani annak, aki tudja, hogy egyszerű szavakkal hogyan lehet messzire eljutni.

A hugyenotta egy olyan elme háborodott agy szüleménye, aki szavakkal nem bír, csak ocsmányságokkal, bizonyítja, hogy korábban másra aggatta ezt a szerinte frappáns jelzőt.

„Javaslom mélyítse el történelmi ösmereteit – lehetőleg a még életben lévő, akkor az eseményekben tevékenyen résztvevők meghallgatása alapján – és csak utána nagyimrézzen!”

Nem nekem kell elmélyíteni, mert én része voltam, ha nem önnek, aki politikailag degradált, és a stílusa az veri a retadrált minőséget.

„Meg kell adni, ami a móré! Érti moré?!”

„Egyik előző hozzászólásban hivatkozott itt valaki Moldova Györgyre. Olvassa el az említett úr önéletrajzi műveit, különös tekintettel az 1956-os eseményekre, illetve a második világháború alatti történésekre, illetve a Nagy Imréről szóló részekre vonatkozóan!

Az említett úr átélte, sőt TEVÉKENYEN részt is vett az 56-os eseményekben,”

De ha egy kicsit is oda figyelt volna éppen ilyen részvétel miatt lettem menekült, aki még soha semmi hivataltól, de ember fiától sem kért, vagy várt el ezért bármilyen kárpótlást, vagy plecsnit a mellére.

„DE

Sohasem volt a partizán szövetség tagja az átkosban, és sohasem akart 56-os hősként tetszelegni, mint oly sok volt „partizán” teszi azt manapság.

Ha valamiről VALÓBAN TUDNI szeretne,

MERÍTSEN TISZTA FORRÁBÓL! „……Ember az én tiszta forrásom a heg az oldalamon, amit a barikádon szereztem, és amibe kis híján bele döglöttem, és amivel az oldalamon, mint nyílt sebbel menekültem. Ha lehet ennél tisztább forrás, szóljon, mert az érdekelne. De ha egyébként nem tud rólam semmit, akkor legalább ne oktasson, maga esze ment fröcskölődő, még a kommunisták között is a legrosszabb.

„A pocsolyákban – honnan Ön merít – csak férgek, lárvák élnek”…… A pocsolya ott van ahol Önt tanították az idősebb tiszteletére.

„Persze, ha ez Önnek hazai pálya!

Érezze jól magát ott, a dagonyában!”

„Ui.: egy most alakult utazási iroda, szakképzett klozetos néni vezetésével”…… Gondolom, Ön a vécés néni, bár emlékeim szerint azok tisztelet tudóak voltak anno.

„UGYI-HUGYI TÚRA” …AGYA MENT VODKA

„Néven körutazást szervez a Kossuth téri hugyenottáknak – aki egy bádog úszónadrágot is hoz magával kedvezményt kap – a budapesti vizeldékben!

Szerintem Önnek, kedves new persona non grata OTT A HELYE!

Mennyen el!! Hogy hova? Tuggya aztat!”

Én nem menni készülők maga fő tülök, hanem jönni haza, csak még mindég vannak ilyen elcseszett aberrációk, ami miatt nem érzem demokratikusnak a magyar társadalmat, a hazát.

Knowledge is power! The power of modesty! The modesty of solidarity.

Részlet Csike László eredendő bűn cikkéből:

Tegyünk egy rövid, visszatérő vargabetűt az ősgenezis „birodalmába”, praktikusan az eredeti bűn kérdéskörének tisztázása céljából. E gondolataim már 25-30 éve érnek bennem, tehát eléggé hosszú ideje kristályosodnak. Az ember származása, eredete sok nép legendavilágában kapott kiemelkedő, központi szerepet; - ámde a leghitelesebb ősforrás nyilván a Biblia; tekintve, hogy Isten kinyilatkoztatása, az emberiség régmúltjáról, azon történelmi időszakról, amelyből (mezopotámiai és maya kőtáblák kivételével) írásos emlékeink, nem marad(hat)tak fenn. A „polgári” vagy a „tudományos” régmúlt-kutatás a Biblia által leírtakat sem alátámasztani, sem megcáfolni nem képes, de túl sokat kiegészítésként sem tud hozzátenni, hiszen a tárgyhoz kapcsolódóan csak paleontológiai és antropológia „leletek” léteznek; a történelmi rekonstrukció így túlnyomórészt a hit, a fantázia és a fikció felségterülete. Ilyen értelemben a népek legendáriuma is fikciónak tekinthető, mert ezek az eredet-regék csak afféle meseszerű elemeket is tartalmazó „naiv költemények”, amelyeken sehol sem szerepel - miként a Biblián! - Isten hitelesítő pecsétje.

Bocsánatot kérek azoktól, akik korábban olvasták ezen írásomat, de aki itt előttem szólt annak lehet ez még is csak lehet új:

Az érdekessége . hogy a pénzügyi válság kirobbanása előtt következet be.

------------------------------------------------------------------------------------------------

[marimama] [2010.jún.01. 21:41]

A hivő ember az nem kérkedik, nem hivalkodik, nem dicsekszik, és főképp nem veszi szájára Ura istene nevét.

Egy hívő ember együtt él a lelkiismeretével, és a bűn felismerési képességével, és a tisztességes élet iránti vággyal, és csak a gyenge az, ki folyton vétkezik, és szemben fordul a tízparancsolat tiltásával.

A farizeusok az ókori biblia zsidó követői liberális szabadságban a vallással szabadon éltek, és nem képezték az Anyaszentegyház elővédnőkéit.

A megváltó elhozza a földre az teremtő akaratából a bűnös világnak a tudást, és kereszténységet, ami később adja az ember számára az erkölcsöt, a mindég követendő istennek tetsző példát.

Mindenki hisz valamibe. Nincs ember hit nélkül, csak az önmegvalósítás közben sokan bálványimádók lesznek, de még veszélyesebb, ha önimádók lesznek. Az ember imádok folyton érdekeik alapján, változtatják a fontossági sorrendet az életükben , és hamis eszméket készítenek annak megmagyarázására. Ilyen filozófiai eszme terméke a marxizmus alapja is, ami az anyag lényegével apellál, és az ember életében az önzést, a világi élet materiális kohézióját állítja középpontba.

Az mondja, hogy hisz a természet erejében, de kételkedik abban az erőben, ami a természet erejét alkotta. Az mondja hisz önmagában, és nem kérdezi, hogy ki ad erőt e hitre, és honnan, és miképpen hihet a meglévő képességeiben.

Nem fogadja el az ember által fenntartott és működtetett egyházat, de elfogadja rendező elvnek, az ember hatalmát, és azok rendszerben foglalt társadalmi fejlődéseit.

POLTIZÁL, MIKÖZBEN NEM FOGADJA EL HOGY A BÖLCSESSÉG ISTEN AJÁNDÉKA, MAJD KIÁTKOZ, MIKÖZBEN UGYANAZZAL A MOZDULATTAL ELKÖVETI AZT A BŰNT, AMIÉRT A MÁSIK FELEBARÁTJÁT KIÁTKOZTA.

Azt nem tudom, hogy milyen erős vára az Orbánnak a hit, csak azt tudom, hogy a hit által jobbak lesznek az emberek, és önmegtartóztatóbbak lesznek a bűnökkel szemben, és ez által mindenki egy igazságosabb világban élhet szűkebb hazájában a szép és szerethető Magyarországon.

Ön meg morzsolgassa a tagadás szavait, és rádöbben hogy már maga a tagadás is hit, csak kevésbé boldogító.

--------------------------------------------------------------------------------------------

[Frici] [2010.jún.03. 08:39]

Kedves Frici miközben elfogadom a gondolkodásának a lényegét a két szélsőséges társadalmi alakulatról,, de azon részével ami: „Abban is egyetérthetünk, hogy egyik párttagjai sem "született ördögfiókák", és egyiknek sem célja a rombolás.

Mindegyik azt akarja, hogy jobban éljünk, csak az ahhoz vezető utat képzelik el Különbözően!” bizonyos értelemben ellent kell mondanom.

Ha a két pártpolitikai alapjait nézem, akkor Önnek nyilván igaza van, de ha a társdalomra gyakorolt negatív hatásait nézem, akkor bizony lényeges különbségek vannak, Még a kommunizmusnak a történészek szerint a hatalom fenntartása az 100 millió vélhetően ártatlan ember, esett eddig áldozatul, még a szélsőséges fasizmus áldozatai az ez idáig deklaráltan nem éri el az 50 milliót. De tovább megyek, még a fasizmus, hatalom gyakorlásának tényleges mivoltát felszámolták 1945-ben és lezárták nemzetközi egyezménnyel, ugyan akkor a kommunista ideológia diktatúrája innen vett igazán lendületet, lásd Korea, Vietnám, Kuba, és tovább.

Ha visszatérünk a mába, akkor látnunk kell, hogy a magyar baloldal az gyakorlatilag egy névváltoztatással a jogutódja annak a kommunista pártnak, aki Magyarországon követi el a hatalomért folytatott harcában a nem kevés gyilkosságot a nemzettel szemben. Soha nem tagadja meg a múltat, és soha nem mondja ki, hogy nem jogutódja annak a pártnak, ami a kommunista bolsevizmus emlőin táplálkozott. Továbbá itt van ez az utolsó nyolc év, ahol a kormányon lévő uralkodó pártvezetés teljesen félre viszi azt ideológiai lényeget, ami az alapjait biztosítja szocialista demokráciának, nevezetesen a szolidaritást. Ugyan is nem kétséges, hogy eszközeiben és eredményében sokkal inkább kifejezi a kapitalista társdalom szélsőséges elemeit, mint az egyszerű emberek képviseletét. Elszakad a párt a tömegektől, és a lehetséges energiáit egyéni karrierizmusok szolgálatában állítja. Minden áron megőrzi a legfőbb hatalmat a birtokában, miközben ezt arra használja, hogy az egyes kiválasztott emberek vad kapitalista. módon gazdagodjanak, vagy éppen jól éljenek a zsíros állásokon keresztül biztosított korrupcióval gazdagított érvényesüléseken keresztül. A liberalizmusnak nem hogy gátat, de szabad utat ad, és ezek az erők nemhogy elszigetelődnének, hanem sokkal inkább, beépülnek a hatalom minden napjaiba. A magyar baloldal eljut a teljes szétesésig, és félő, hogy az SZDSZ sorsára jut a még mindég a maradék hatalomba kapaszkodó volt áll képviselők miatt. Csak meg jegyzem, hogy ennek az erőnek már nincsen semmilyen demokratikus megerősítése, mert ha eljutnak odáig, hogy megméretnek, akkor szinte biztos, hogy többségükben eltávolításra kerülnek. Kik azért mert vád alá kerülnek, kik azért mert részei voltak annak az eltévelyedett szocialista képviseletnek, ami zátonyra jutatta a magyar baloddal politikai létformáit.

Még a fasiszta ideológiának a 1945 utáni formációi azok leépülnek, de mindenképp a jobbközép gondolkodás kényszerű határt szab nekik. Marad a konzervatív politizálás nemzeti szimbólumokkal, és folyton kényszerű megújulásban a változó társadalmi igényeknek megfelelően. A világ politológusait tekintve ötvöződik ma a szociális gondolkodás a nemzeti konzervatívideológiákkal legalább is társadalmi megjelenítés formájában, és sokan vallják azt, hogy ma már inkább képviselik a baloldal érdekeit társadalmi méretekben a konzervatívok a kormányok szintjén, mint a magukat baloldali pártoknak besorolt szocialisták. Mi történt itt igazán, Azt gondolom, hogy a baloldali politizálás a Marxista, Leninista filozófiáján megkövesedett ideológiák tekintetében nem tudott úgy modernizálódni, hogy az igazodjon a mai társadalmi elvárásoknak, az nevezet meghatározó filozófusokat nem követék olyan nagyformátumú reformer filozófusok, akik utat mutathattak volna a modernkori szociáldemokráciának, illetve azok vezetőinek. Csak ezzel magyarázható, hogy mára elveszett a szolidalítás. Elveszett a valódi munkás réteg, a középréteg, a szegények tényleges érdekeinek a társadalom szintézisén való sikeres képviseletének a hatásos megjelenítése.

Talán ez az egyik oka, a mai Európában előre törő konzervatív néppárti erőknek. Hol ott hordoz ez magában veszélyt, mert egy korlátlan hatalom, sokkal hamarább sodródhat ki a szélsőséges ideológiák irányába kellő ellensúly nélkül. Tehát az lehet, hogy ma már mindenki látja, aki felelősen képes gondolkodni politikai arculatok tekintetében, hogy szükség van egy erős baloldali politikai pártformációra, de olyanra, aki nem szakad el a képviseltektől, és végig azt az irányvonalat követi, amit a párt a politikai kommünikéjébe deklarál.

Ez a feladat áll ma a felelős tisztességes baloldali emberek előtt, anélkül, hogy bármilyen a pártot ért vesztességért a jobboldalt hibáztatná, megkeresné azt a lehetséges utat, ami biztosíthatja a baloldali gondolkodás hiteles képviseletét, és megjelenítését a társdalomba.

A jelenlegi kétharmados kormányzásról a jobboldalon annyit, hogy gyakorolhatja a felelős politizálás példaszerű bemutatását egészséges mérsékléssel, kellő bölcsességgel a mindenkor hatalom kiterjesztése tekintetébe. Lehet túlságosan nagy kihívás lesz nekik, mert ezt a pártot is politikusok irányítják. Lehet, lesznek túlkapások, lehet, lesznek a hatalomnak megerősítésre irányuló intézkedések, lehet hogy mindennek közepette, meg nehezül a mindenkori ellenzék dolga. Egy dolog nem lehet, még pedig nevezetesen az, hogy ne jó kormányozzanak, mert ha ez bekövetkezik, akkor az Ő hatalmuk is el lesz küldve a feledés homályába. Mert a nép az mindég a többség, és mindég a végső bíró.

„én bizony egy cigányasszonyt jelölnék.

A reménytelen üzenet is üzenet. Irányt mutat, méltóságot ad. Nem csak a pártnak, hanem a választóknak is.”

Hát szerintem is ez ad méltóságot, és iránymutatást a szoclibkapitalista párt képviseletnek, már, mint a cigányasszony.

Kedves jó Andrassew elvtárs ettől már csak a böszme lenne jobb.

--------------------------------------------------------------------------------------------------

|Csõdbûntett, törvénytelen vagyonkimentés és jelentõs bírósági formai hibák gyanújával feljelentést tett Polt Péter legfõbb ügyésznél a |

|Hajdú-Bét-ügyben kárvallott egyik baromfi-termelõi integrátor. A felszámoló eddigi információi nem támasztják alá ezt. |

| |

|  |

| |

|[pic] |

| |

|Idõhúzó taktikával a hitelezõ baromfitermelõk rovására törvénytelen vagyonkimentést hajtott végre a Hajdú-Bét Rt. vezetése, hogy a |

|cégnek a jogerõs felszámolás idõpontjában már ne legyen értékelhetõ vagyona – állítja Sörös Lajos, a soltvadkerti Szupi Táp Kft. |

|ügyvezetõ igazgatója, aki több baromfitermelõ integrátoraként 600-700 milliós tartozást kér számon a társaságon.  |

| |

|Sörös az ügyben csõdbûntett, törvénytelen fedezetelvonás, a Hajdú-Bét fõ hitelezõjének számító Raiffeisen Bank jogtalan elõnyben |

|részesítése és jelentõs bírósági formai hibák gyanújával feljelentést tett Polt Péter legfõbb ügyésznél. A közeljövõben több Békés |

|megyei termelõ is Polthoz fordul az ügyben – tudtuk meg.  |

| |

|Sörös szerint a vagyonkimentést úgy hajtották végre, hogy a céget finanszírozó Raiffeisen Bank a cégingatlanokra vonatkozó vételi jogát |

|átruházta az általa megbízott, ingatlanügyekkel foglalkozó Békésfact Kft.-re. A kft. pedig – a debreceni telep kivételével – 2003. |

|december 29-én tulajdonjog-bejegyzési kérelmet nyújtott be, amelyet a földhivatal a kisvárdai és zagyvarékasi feldolgozó esetében aznap,|

|a mezõkovácsházi és a törökszentmiklósi üzem kapcsán pedig 2004. január végén teljesített. Az integrátor szerint a vagyonkimentésre |

|azért volt szükség, mert a 6 milliárd forinttal hitelezõ bank a felszámolás során csak korlátozott módon érvényesíthette volna |

|jelzálogjogát. A Hajdú-Bétben többségi tulajdonos Wallis Rt. pedig a „bank felé fennálló kezességvállalása” miatt volt különösen |

|érdekelt a tranzakcióban – állítja.  |

| |

|A cég a fedezetelvonáshoz a termelõi álláspont szerint úgy igyekezett idõt nyerni, hogy a tavaly december 12-én hozott, nem jogerõs |

|felszámolási bírósági végzés ellen december 30-án fellebbezést nyújtott be, a részletes indokláshoz pedig – január 13-ig – póthatáridõt |

|kért. További „manõverként” a társaság december 18-án kérelmet adott be debreceni székhelyének Kecskemétre helyezésére. Az integrátor |

|szerint a kérelem törvénytelen volt, mivel az áthelyezést elõzõleg a közgyûlés nem hagyta jóvá. A Hajdú-Bihar megyei cégbíróság |

|mindenesetre december 24-én jogerõs végzést hozott, bár egy hitelezõ törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett. A továbbított |

|aktát viszont – észlelve a törvényességi eljárást – a Bács-Kiskun Megyei Bíróság visszaküldte. Így a Hajdú-Bét – állítja az integrátor –|

|a székhelyáthelyezésrõl csak január 22-én hozott szabályszerû közgyûlési határozatot, bár a változást azóta sem jegyezték be.  |

| |

|Ugyanakkor a közgyûlési döntés után, január 29-én a társaság saját maga ellen kezdeményezett felszámolási eljárást a Bács-Kiskun Megyei |

|Bíróságon, amely a benyújtás napján jogerõs végzést hozott, mivel a cég lemondott fellebbezési jogáról. Ezzel az ügy Kecskemétre került,|

|holott Debrecenben a felszámolásról már 2003 decemberében nem jogerõs végzés született, és errõl – állítja Sörös – tudott a Bács-Kiskun |

|Megyei Bíróság is.  |

| |

|Az integrátor szerint figyelemre méltó, hogy az utóbbi határozat elleni fellebbezést a Hajdú-Bét mindvégig fenntartotta, miközben e |

|jogáról Kecskeméten azonnal lemondott. A fizetésképtelenségnek viszont idõközben is tudatában kellett lennie, hiszen a Raiffeisen által |

|megbízott Békésfact Kft. csaknem a teljes vagyont elvonta, és az APEH január 5-én 1,5 milliárdnyi ingóságot foglalt le, illetve a |

|számlákra inkasszót nyújtott be.  |

| |

|Sörös közölte: a cégvezetés e magatartása csõdbûntett gyanúját alapozhatja meg, miközben a reorganizációs felszámolás meghiúsulásával a |

|kistermelõk munkalehetõsége elveszett, a beszállítók pedig tönkrementek. Megítélése szerint ehhez az is hozzájárult, hogy a Bács-Kiskun |

|Megyei Bíróság a cégáthelyezés és a jogerõs felszámolási végzés meghozatalakor súlyos formai hibákat követett el.  |

| |

|Az eddig áttekintett adatokból nem szûrhetõ le olyan következtetés, hogy a cégvezetéssel szemben csõdbûntett gyanúja merülhet fel – |

|reagált lapunknak Hajdú Ágnes, a Hajdú-Bét felszámolását végzõ Hunyadi Rt. elnök-vezérigazgatója. A vagyonkimentési vádak kapcsán |

|megállapította: ismeretei szerint a Raiffeisen Bank még a 2002 szeptemberében aláírt hitelszerzõdésekben kötötte ki biztosítéki jogait, |

|amelyek között szerepel, hogy a vételi jog gyakorlására harmadik személyt jelölhet ki. A szintén vitatott székhelyáthelyezésrõl pedig |

|közölte: a cég közgyûlése az ügyben még tavaly december 12-én döntött, és az illetékes cégbíróság a végzést december 18-án hozta meg. |

|Válaszaim ugyanakkor korántsem tekinthetõk véglegesnek és teljes körûnek – szögezte le az elnök-vezérigazgató. |

| |

|vg.hu |

| |

|  |

paragrafus] [2010.jún.02. 20:11]

1991. évi XX. törvény

a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről

E törvény célja, hogy

- megállapítsa a helyi önkormányzati feladat- és hatáskörbe, a helyi önkormányzat szervei államigazgatási feladat- és hatáskörébe, továbbá a köztársasági megbízott, valamint a centrális alárendeltségű állami szerv feladat- és hatáskörébe tartozó ügyeket;

- törvényi szinten szabályozza az önkormányzati feladat- és hatáskört megállapító alacsonyabb szintű jogszabályi rendelkezéseket, törvénnyel új feladatokat és hatásköröket állapítson meg;

- elvégezze az indokolt anyagi és eljárásjogi, valamint szervezetirányítási korszerűsítéseket.

147. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő harmincadik napon lép hatályba.

Bocsánat de én nem értem a kérdést, mert lehet, hogy nem látom a problémát. Kérem segítene annak az elérhetőségében amit Ön idéz.

Frici mi ebben a különös, hogy Orbánnak az a politikai oldal jelenti a hazát, a gondolkodás irányát, amit a Fidesz képvisel.

A továbbiakban tudja nagyon jó nem értük egyet. Mert egy normális ellenzéknek az Őszödi beszéd után minden eszközzel tiltakozni kellet a demokrácia intézményén keletkezett óriási rés elő idézői ellen.

[turanida] [2010.jún.04. 23:59]

„Nem magadtól, inkább Jézusi ihletből szóltál New.Person.”

E kettő hálaistennek még nem vált ketté bennem.

A jövő az Úristen szándékai kifürkészhetetlenek. De az szinte biztos, hogy mindég előbb, utóbb egyensúlyba áll a bűn és a büntetés.

„Az egyetlen kísérlet a történelmi határok megvédésére a Vörös Hadsereg érdeme volt. Ez olyan tény, amelyről hallgatnak a jobboldali tankönyvek és propagandaeszközök. Pedig a bonyolult nemzeti és nemzetközi viszonyokat mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy egy volt császári és királyi katonatiszt, Stromfeld Aurél vállalta, hogy megszervezi a magyar proletárhatalom Vörös Hadseregét, amelyet győzelemre is vezetett a Felvidéken. Igaz, Kun Béla maroknyi magyar kommunista pártjának távolabbi célja ezzel az is volt, hogy segítséget kérjenek az újdonsült bolsevik, szovjet államtól...”

Megtették Jaltán, amikor gyakorlatilag szentesítették a trianoni ékét másodszorra, vagy később, amikor engedték a Benes dekrétumot végre hajtani, és így tovább.

Az 1920 után ejtett sebeket nem lehet begyógyítani. Az addig kisebbségben lévő nemzetek magyarokon elkövetett bűneit nem lehet orvosolni, nem kárpótlás a kettős állampolgárság, ha nem egyszerűen kötelesség volt a 2004-es magyarországi választásokkal elutasított cél szégyenének a helyre hozása. Az író nem élt a Csacseszku hatalomban, és nem rettegett a hírhedt szekuritate bosszújától. Nem retteget a Szerbek nacionalizmusától, és nem az ö testvéreit ölték a Dunába a második világháború végén. Nem az Ő testvéreit hurcolták el a hazájukból a Benes dekrétumok következtében . de sorolhatnám azokat a sebeket, amelyeket már az anya nemzet soha sem lesz képes begyógyítani. De Magyarország jobbik fele, legalább kifejezte a szolidaritást, mikor újra testvéréül fogadta az igazságtalanul megfosztott magyarokat. Ebben a kérdésben az ő véleményüket tartom mérv adónak és nem a nemmel szavazó szocialista párt hivatalos lapjában még mindég ellen kampányt kifejtő véleményeket.

Ahogy én látom Trianon, és tudom, hogy ez tele van érzelemmel, és nem is biztos, hogy független de az enyém.

Megjegyzem nem vagyok történész, tehát csak is kizárólag az ember aki székely, és menekült érzelmeiből közelítem meg az emlékezés napját.

---------------------------------------------------------------------------------------



„A Hoffmann Rózsa által kijelölt irányvonalak mentén a Fidesz-kormány oktatáspolitikai elképzeléseit a kötelezettség, büntetés, szegregáció kifejezésekkel lehetne röviden összefoglalni. „

A szegregáció a sanda vágy, mi a liberális szemlélet szembeni helyezkedés. Van hogy az segít ha valamit nem kényszerítünk olyan közegbe, amibe nem tud beilleszkedni, és nem az ő világa. Nem érvényesül, és nem tud sikerélményt kovácsolni magának. Nincsenek másod rangú állampolgárok csak olyanok, akiknek a törvényei szerint mást fogadnak el morális értéként, mint a magyarok. Tiszteletbe kell tartani az Ő világukat, mint tiszteletbe kell tartani nekik is a mi világunkat, és közben segíteni a felemelkedésben, de nem erőszakkal.

A politikus nézetei szerint az iskolában meg kell erősíteni a nevelést, amelynek "a testre, lélekre, szellemre és erkölcsre" kell irányulnia. Minden nyilatkozatában ki is fejezi elégedetlenségét a jelenlegi rendszer, és annak résztvevőivel kapcsolatban.

Csak ez mentheti meg a magyarságot teljes széthullástól, a integráció a nemzetietlen el világi polgáriasodástól. A magyar embereknek a kultúrája, hagyománya messze a világon egyedi, és annak elvveszejtése Isten elleni bűn. Az európai együtt működés nem jelentheti azt, hogy elfelejtsük nemzeti identitásunk, nyelvünk, és kultúránk, mert úgy jár a haza, mint mi itt emigrációban, hogy sokan már beszélni sem tudnak nehogy írni. Bár én is nehezen írok, de küszködök, mert magyar vagyok

Most hogy így végig olvastam a hozzászólásokat, szeretném megkérdezni az ellen agitálókat, hogy az által hogy ma tanítanak állampolgári ismerteket, vajon javult e közbiztonság, vagy hogy olyan mértékű, és nagymennyiségű szaktantárgyakat erőltetnek a gyerekek tanulási világába, hogy annak a töredékét képesek elsajátítani, időben és térben. Tényleg helyén való, hogy egy elsős gyerek az 14 kg-os táskával megy iskolába miközben csak írni, és olvasni kellene neki meg tanulnia. Miért volt vajon elég a palatábla, és a kréta a korabeli gyereknek, akkor, amikor sorban születtek a magyar származású zsenik a világ szolgálatában. Vajon helyes e olyan mélységig tanítani a reál tantárgyakat, amely tanultak később töredékeiben hasznosulnak az életbe. Vajon fel lehet e fogni a hitoktatást, mondjuk az állampolgári jogok ismeretivel, vajon ki az a kompetencia, akinek dolga az erkölcsre tanítani. Nem e iskolának hívják azt. De nézzék meg az amerikai liberális világ iskoláinak a példáit és döntsék el, hogy a gyerekeik keze által akarnak e meghalni. Vagy szükséges a gyermeknek meg tanulni tisztelni a felmenőiket, vajon a bűntudat milyen elméleti közegben fejlődhet ki, vagy mitől lenne rosszabb, hogy az ateista szülők gyereke, meg tanulna hinni, és másképpen gondolkodni. Hisz látjuk a változó világban az ateista gondolkodás teljes erkölcsi fertőjét, vagy látjuk a tízparancsolat szerint élőket. A jó, mindég elválik a rossztól, de meg kell ismerni z mankókat, mi szerint elválhat tőle.



„Baloldal nélkül félkarú, félszívű az ország”

Ezért hát nincs más hátra, mint előre. Mert most nem dobog a félszív, és nem fél kar de az egész hiányzik. Reméljük azt, hogy a tiszta fejű, tiszta kezű baloldali emberek időben felfedezik ezt, és nem várják meg a párt teljes szétesését.

Frici] [2010.jún.04. 22:48]

„-sőt "szükségszerűvé" a kommunista eszmék "beszivárgását".

Megsúgom! A két világháborúban való felelőtlen "nemzeti" politika!! Ez volt az OK, és a "szocializmus" pedig az okozat!”

na most azután elbizonytalanított.

Magyarországon csak azért törtek előre a kommunisták, mert a szovjet zónában maradtuk a Jaltai döntés szerint, és a sok műveletlen lumpper proletár azonnal helyezkedet, és a kékcédulás választással diktatórikusan magához ragadta a hatalmat, meg szüntette a demokráciát, és elkezdte kiépíteni a magyar kommunista párt a teljes társadalomra kiterjedő hatalmát. Magyarországon soha nem lett volna kommunizmus, illetve soha nem lett volna kommunista párt hatalomban, ha nincs itt néhány százezer orosz katona.

Voltak hibák nyilvánvalóan a két háború között, de még is csak Európa része voltuk, és a civilizációhoz tartoztunk. De a keleti blokkhoz csatolás után megismerhettük a „szovjet testvérek kultúráját, akik nem ismerték a bicskát, és ha piához jutottak azonnal a sárga földig itták magukat. Jó néhány magyar anya szült orosz gyereket, akiket megerőszakoltak, és voltak olyanok, akik maguktól dörzsölődtek ezekhez a barbár emberekhez.

Ha élt ebben a korban nem mondhatja azt, hogy szükségszerű volt Magyarországon a kommunista párt győzelme, mert hogy akkor is csalással alapították meg a hatalmukat, miként 2006-ban. Azonban akkor lerombolták a társadalomban az értelmiség teljes egzisztenciáját, mindent államosítottak, vagyis elvették a jogos tulajdonosától, és teljesen új alapokra helyezték a társadalmat. Csak hogy nem voltak alapok, és így fordult elő hogy a két osztályt végzet csepeli munkás lett a Weszmanfréd új vezérigazgatója,

Legalább ne szédítse a fiatalokat, mert nincs mivel. Mind az odáig, amíg a kommunisták csalással, erőszakkal a hatalmat magukhoz nem ragadták demokrácia volt, majd utána diktatúra, aminek következménye lett 1956. Magyarország történelmében nem volt soha előtte, és remélem utána sem ilyen kegyetlen, és igazságtalan hatalom, mint a kommunisták időszaka.

Az nem baj hogy a forint, és az európai devizákra az amerikai gazdasági hírek hatottak főképpen. Mert hogy egy időben történt a két dolog, és azt gondolom, hogy a nemzetközi valutákat mégsem a magyar helyzet fórmálja ma még.

[New.Person] [2010.jún.04. 23:21]

Remek alapot adtál az érdemi vitára! Köszönöm!!

"Voltak hibák nyilvánvalóan a két háború között, de még is csak Európa része voltuk, és a civilizációhoz tartoztunk."

Ez így is volt. Csak pontosan az az Európa büntette meg alaposan Magyarországot, ami ellen kétszer is hadseregestül felvonultunk, és lángba borítottuk a kontinenst! Legalábbis tevékeny részesei voltunk a tragédiának.

Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a békeszerződést "nem mi mondtuk tollba". Az is nyilvánvaló hogy a nép 1918-ban fellázadt az akkori hatalommal szemben, és valami jobb életre vágyott. Ezt nem tudta biztosítani az éppen regnáló kormány, viszont volt egy szűk értelmiségi réteg, akik a "proletároknak" akartak kedvezni, és ezt 133nap alatt -ugyan vérrel áztatva- megtették. Ezt hívták "Tanácsköztársaságnak".

Aztán jött a "fehérterror". Majd Horthy. És a II. világháború. És ott sem mi diktáltuk a békeszerződés szövegét. Viszont a szövetségesek felosztották a befolyási övezeteket, nekünk épp a "kellemetlen oldal" jutott!

Viszont 1956 környékén kibontakozni látszott egy össznépi elégedetlenség, ami végül is kiváltotta a forradalmat. Ha utána nézel levéltári anyagoknak, akkor érdekes dolgokra találsz!

1956 nem a szocializmust akarta elsöpörni, hanem azt más alapokra helyezni, -megreformálni.

A baj ott volt, hogy Nagy Imre (tisztelet Neki) nem fogta fel a forradalom lényegét, totojázott, és végül Kádár János szovjet segítséggel magához ragadta a hatalmat.

Ugyan nagy kínkeservek árán, de mégis elérte kis hazánk a "legvidámabb barakk" titulust, ami "rangsorban" az akkori NDK után következett. (Az NDK volt a "kirakatpolitika")

Ha ebbe a kérdéskörbe egy kicsit elmélyedünk, akkor talán kezdhetnénk ott az elemzést, hogy milyen politika vitte mészárszékre Magyarországot, mi volt az OK, és mi lett az OKOZAT.

[Frici] [2010.jún.05. 00:32]

Kedves Frici a tegezés ügye nem egyszerű dolog nálam miután ezekben a dolgokban neveltetésemnél fogva igen csak konzervatív vagyok, és akit nem ismerek azt nem tudom tegezni, legalább is nem áll rá a szám, pontosabban a kezem. De hát a kérésedre megerőszakolom magam.

Sok mindenben eltér az álláspontunk, de sok mindenben látunk azonosan.

Magyarország drámája a nézetem szerint akkor kezdődött, amikor kihalt az utolsó Árpád házi király. Ettől kezdve, mindég volt idegen befolyás a magyar viszonyok alakulásában. A II. Rákóczi Ferenc vezette kurucszabadságharc bukása végképp csatlós országgá minősített bennünket. Így volt ez az első világháború alkalmakor is, amikor egy számunkra idegen uralkodóházat ért gyilkosság miatt az uralkodó Osztrák császárság oldalán beléptünk egy olyan háborúba, amit a környező hatalmak hódító jellege miatt szövetségbe tömörülve nem nézhettek tétlenül. Hogy menyire volt igazságos ez a háború a magyarok szempontjából az nem kétséges, de a végeredménye az már végképp nem hiányzott a történelműnkben, a majdnem kétmillió halott, és a gazdasági potenciát felemésztő háború nem maradt társadalmi ellenkezés nélkül, különösen az oroszországi események hatására. Az orosz bolsevik forradalom az kitermelte Európára is hatással az új politikai platformot, ami akkor még minden kulturális, és társadalmi szocializálódás nélküli, és csak is diktatórikusnak, valamint vélhetően humánusnak sem volt nevezhető.

A háború meggyengítette a csatlós Magyarországot úgy katonailag, mint gazdaságilag. Morálisan egy kiégett katonapolitikai ország voltunk ez ekkor, és ezt használták ki a Vörös forradalomban szocializálódót Kun Béla-ék, mint ahogy a Tanácsköztársaság kikiáltása is ennek volt köszönhető. Az idáig széles társdalom politikát nélkülöző tanácsköztársaság sorsa nem volt kétséges, mint ahogy annak megtorlása sem a még is csak fejlett Európai demokráciákban szocializálódott magyar lakosság körében. A Horthyféle fehérterror kíméletlen legényei kiirtották a kommunista eszmékkel azonosuló számban kevés, de még is csak jelentős hazai ideológiai populációt.

Csak hogy ekkor már az Antant országai elvben megállapodtak a háborús veszélyt katonailag megjelenítő Magyarország felosztásban. (csak megjegyzem, hogy a kisebbségi politikája Magyarországnak kiemelkedőnek volt mondható a korabeli nagyhatalmak között megadott jogok tekintetében.) Tehát nem ez alapozta meg a Trianon bekövetkeztét alapjaiban, hanem sokkal inkább a katonai nagyhatalmat akarták véglegesen megszüntetni a térségben a csatlós Magyarország szétdarabolásával hasonlóan, mint tették ez később a régióban Jugoszláviával. Ezt a folyamatot is vélt nemzetközi érdekek irányították, és legyőzötten a Magyarnemzet tétlenül nézte megsemmisítésének túlzott drámai körülményeit. Egyszeriben lett a nagy Magyarország kisebbségi politikája kiiktatva, mert ezután Ő mint a Magyarnemzet került az új határain kívül kisebbségben.

Hogy mennyire volt ez igazságos azt gondolom, hogy nincs magyar, aki ezt a döntést arányosnak tarthatta sem akkor, sem 90 év elteltével. Az ejtett seb soha nem fog begyógyulni, mert azokat a magyarokat veszítettük el, akik mindég is a gerincét adták a magyarságnak, a végvári vitézek utódjait. Talán nem is véletlen, hogy a magyar hagyományokat ezeken a lecsatolt területekben sokkal inkább megőrizték, mint a csonka Magyarországon.

Hogy a Horthy kormányzósága alá tartozó csonka Magyarország folyamatosan nemzetiségi felsőbb rendiséget való politikával, és az elcsatolt területek visszafoglalási kényszerévvel a nagy gazdasági válság terhével, majd később a német fasizmus befolyásoltságával követet el hibákat, azt a történelem többször többféle képen kiértékelte már, és minden politikai irányzat szerint megállapításra kerültek tényként társadalompolitikai hibák. De az hogy ebben az időszakban, a szovjetkiképző táborokban felkészített magyar származású kommunisták számtalan terrorcselekményt követtek el, arra alapjaiban nincs mentség, mert az áldozatok zömében civilek voltak. De leginkább is azt kell vitatni, hogy volt e alapja a kommunista eszmék társadalmi rangra emelésének. Ha ezt vizsgáljuk, megállapíthatjuk hogy semmilyen védhető alapja nem volt. Hisz a prualizmusban leledző társadalom részeként erős pozícióban itt volt a szociáldemokráciát megtestesítő szocdem párt, aki Európai ideológiai alapon szolidárisan a munkás osztállyal képviselte a szocialista politikai tömegbázisát. Csak hogy a kommunistáknak ettől több kellet, azaz a teljes totális hatalom. A fasiszta Németország hatalmi törekvései, az Osztrák anschluss, a magyarországi megszállás, a kényszer katonai együtt működés besodorta Magyarországot a második világháborúba, de leginkább is, azaz ígéret miszerint visszakapja az elcsatolt területeit a részvételéért cserébe. Az akkori katonai vezetés a háború kimenetlét sikeresnek ítélte meg, és ezért beszállt abba, és feláldozta a magyar katonákat egy igazságtalan világuralomra törekvő nemzet oldalán, aki még mellé a történelem legkegyetlenebb fasiszta céljait kívánta embertelen körülményekkel befolyásolva megteremteni. Amikor a háború kimenetele kétségesé vált, a kiugrani készülő Horthyt eltávolítják, és a szélsősége Szálasi vezetésével a németek, most már akadály nélkül végre hajtják a zsidó deportálást, mint a „társadalom megtisztulási” folyamatát. A cél az nem kétséges, ha a módszer részleteiben még mindég vitatott is. A második világháború értelmetlensége nem kétséges, és a romboló eredménye sem elvitatható, miszerint szétszakította Európát nyugati demokráciára, és keleti blokkra, ahol az orosz befolyás következtében erőszakkal, és diktatórikusan kialakítják a kommunista államokat, és annak következményeit többnyire tárgyilagosan ismerjük már.

1956 az nem revizionista forradalom volt a szó abszolút értelmében, mert a kommunista diktatúrát kívánta megsemmisíteni, és a szociáldemokráciát továbbá prualizmusban kívánta működetni. De, ezt a kemény maghoz tartozó kommunisták nem engedhették meg. Nem engedhették meg, mert ez nyílván valóan megsemmisítette volna a diktatórikus hatalmukat, és valószínűsíthető lett volna később a felelősségre vonásuk is. Az kétségtelen, hogy tulajdon szerkezetben, és társadalmi gondolkodásban a több pártrendszer hatással bírt volna Magyarország társadalmi berendezkedésére, az szinte biztos, ha akkor sikerül a kiugrás, és nem hagyják cserben a nyugati hatalmak a magyar forradalmárokat, akkor most minimum Ausztria szintjén éri meg a pénzügyi válságot Magyarország. De nem mi a helyet, hogy ezt a sorsot éltük volna, bekényszerültük a számtalan tévedést és hibát elkövető kommunista párt által diktált erőszakos társadalmi rendbe, és ha a végén már egészen jól kezdett működni a társadalom gazdaságilag, akkor is súlyos árat fizetett érte a magyarok közössége. Mert hogy ma még mindég azzal küszködünk, hogy kiűzzük a magyar társadalomból a kommunista diktatórikus hajlamokat megtestesítő torz vad kapitalista szerepet tévesztett áll szocialista vezetést, az annak köszönhető, hogy a rendszerváltásnak nevezett időszakban nem tudták megvalósítani a társadalom megtisztítását, a hatalmukat kiválóan védő kommunistáktól.

Elnézést kérek tőled a kicsit hosszúra sikerült válaszért.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

ressm] [2010.jún.06. 05:08]

„a vezér megbukott, írhatsz itt akármit ez akkor is így van!”

Milyen vezér bukott meg! Mi a magyar jelenkor történelmében egy megbukott vezérről tudunk azt meg úgy hívják Gyurcsány Ferenc. Az más, hogy öröm táncot járnának, hogy ha az önök által itt vezérnek titulát ember kitörné a nyakát, vagy elvinné a pestis, vagy amit leginkább szeretnének, ha politikailag megbukna, úgy mint a böszme. Igaz lángokba borulna az ország, és nem az Önök tisztességben levitézlett emberei kapnának új szerepet, mert hogy azok közül lehet most jó néhányukra egyenruhás tovább képző vár, ahol kitanulhatják azt a részét a bűnözésnek, hogy miképp kell úgy bűnözni, hogy ne bukjon le a derikvens.

„ha a szlovákiai politikusok mondják, hogy a választások előtt nem kellene erőlködni akkor talán hallgatni kellett, volna rájuk!”

Mondja melyik politikusokra, gondol? Mert ott szlovák nemzetiségű politikus aligha akad, aki bármilyen időbe ne ezt mondaná. Tehát ennek a dolognak soha nem lett volna alkalmas idő faktora, ettől pozitívabb fogadtatása. Az hogy a nacionalista szlovák antiszociális pártok ezt felhasználják a választási programjukba, az biztos, de az hogy ez hatásos is az már kétséges. Mert lehet hogy sok szlovák embert ugyan olyan mesterséges indulatok vezetnek, mint most itt a baloldalt mindenképp elcsúfító kommentezők, de az is biztos hogy ott is vannak olyanok akik reálisasan gondolkodnak, és lehet ezzel a ijesztgetéssel ismerik fel az x-elés helyes irányát.

„azon meg mindenki nevet, hogy a vezéretek, hogy bedöntötte országát és joggal lehet Szlovákia büszke az elért eredményekre!

„azon meg mindenki nevet, hogy a vezéretek, hogy bedöntötte országát és joggal lehet Szlovákia büszke az elért eredményekre!”

Szlovákia lehet büszke az eredményeire, miközben az akkor regnáló kormány volt tagjai meg keményen szégyenkezhetnek, hogy az ipar és gazdaság nélkül maradt Szlovákia egy sakkhúzással ki tört a kilátástalan helyzetből, még a volt keleti országokat vezető Magyarország az meg bizony sereghajtó lett. Azt miért nem kérdezi meg, hogy ugyan azt a pályát mért nem látta az igencsak elfuserált „demokrata szoclibkapitalista vezérei, amit ezek a nacionalista szlovákok látni bírtak a gazdasági reformjaikba. És hogy ki nevetne ezen, vélem az, bizony nem valószínű, hogy négy kerékkel gondolkodna, mert annak lehet itt mindenki, inná Magyarországon a levét, de hát mit számit ez ilyen hűséges ebeknek, akkor mikor azt úgy gondolják, hogy dögöljön a szomszéd lova is ha miénk döglött.

„Magyarországon meg a vezéretek a sok éves ténykedése alatt minden hol keresztbe tett csak, hogy elfelejtette, hogy már kormányon van és nem lehet összevissza beszélni!”

Ez volta legkevesebb, amit normális ellenzékként meg kellett tennie, hisz egy illegitim kormányt támogatni az egyenlő lett volna a politikai öngyilkossággal. Azt meg normális ember a falú széléről, hogy tudja megítélni 7 napnak eltelte után, hogy egy kormány stratégiájában mit mért tesz. Amit el lehet ismerni, hogy nem teljesen vágnak össze a gazdaságról tett kijelentések az érintett személyeknél, ez hiba, de erre ráfogni a nemzetközi pénzpiacokon bekövetkező hektikus liftezést, az legalább akkora hiba, de legfőképp rosszindulat.

„aztán jobb lenne ha a gyalázkodásaidat visszafognád meg posztkomcsizást meg hasonlókat az ilyen nagy magyarokból senki nem kér! „

Ez meg akkora álszentség akkor, amikor a jobboldal vezetőinek de nem egyszer a rászavazóknak az Önök által legszerényebb jelzője is a bunkó, hogy nem repedezik a plafon, a fejjefelett, csak figyeljen rá, hogy nehogy Önre szakadjon. A posztkommunistával meg mi a baj, ezt soha senki el nem vitathatja, mert még a jog is megerősíti MSZMP= MSZP.

Azzal vádolni a jobboldalt, hogy becsapták a választóikat hétnapi kormányzás után legalább akkora bűn, mint ha azt mondaná, hogy az elmúlt nyolc évben a jobboldali politikusok korrupciója miatt tart itt az ország, ahol most tart . Minden ötödik gyermek éhezik. Ezt még az Úristen sem bocsátja meg Önöknek. De legjobb az, hogy miközben mindent elkövetnek hatványozottan, hogy ott folytassák, ahol a választások előtt abba maradt a negatív kampány. A „Dicső Pártjuk épp ma kezd véglegesen széthullani. És akkor igaz lesz csak igaz, az hogy „hulladékok pártja” nem ezzel kellene leginkább foglakozniuk, mit hogy itt mesterségesen szítják az indulatokat?

Politikai kultúra: a politikai rendszer alapjainak egyik szubjektív eleme s magába foglalja mindazokat a véleményeket, beállítottságokat és értékeket, amelyek politikailag relevánsak.

Mondhatjuk, hogy a Kósa Lajos, meg a Szíjártó, amit kommunikáltak az valamely politikai kultúrának a része ezt mondhatjuk, de milyen része?

Politikai magatartás: minden politikai rendszernek számolnia kell azzal, hogy az állampolgárok viselkedése előzetesen elsajátított és magukévá tett értékeken, az ideológiákon nyugszik. Ezek az értékek és ideológiák határozzák meg a társadalmi egyének politikai magatartását. A politikai magatartás egészen más akkor, amikor a társadalomban rendkívüli állapot van s az állampolgárok akaratlanul is, de belekényszerülnek a politikai eseményekbe és egészen más akkor, amikor egy demokratikus államban politikai rendszer normálisan működik.

Mi lenne ha most felállnának és azt mondanák, hogy elnézést kérnek, de úgy tűnik hogy túlzó volt a véleményük, és ezért mindenkit megkövetnek, aki ez miatt nem érezte igazán jól magát.

------------------------------------------------------------------------------------------------



„ Megkezdik az önkormányzati választásokra való felkészülést, az új párt alapszabály kidolgozását, és kezdeményezik, hogy a soron következő tisztújításban a jelöltek készítsenek programot, amit eljuttatnak a pártszervezetekhez.”

Az új párt alapszabályt az új pártvezetésnek kell elkészíteni. Azt kimondani, hogy az ami a mai helyzethez vezette a magyar baloldalt az ő hibájuk, az ők alakalmatlanságuk bizonyítéka, és a normális döntés az bizony az lett volna, hogy hátra az agarakkal, és döntsön az újra szervezett esetleg még alapjaiban is új párt vezetés irányokról és pártstratégiáról.

Pályázni a vezetői posztokra, uraim ne induljon az, ki már most jó látható hogy nem kap esélyt a jövőben. A konfúzió kemény ellenzéki szerepet tölt be a szocialista képviselő csoport, tehát győzött a Gyurcsány szemlélet, hogy most a bosszú ideje jött le, és nem konstruktívnak kell lenni, hanem keménynek és morálisan lehengerlőnek.

Tehát tovább folyik a párt korróziója, és megállíthatatlan a szétesés, mert a magyar baloldal szakítani kíván a jelenlegi elszigetelődő vezetéstől, és menteni kívánja, ami még menthető érték a baloldalon, de már nem ezekkel a hiteltelen vezetőkkel.

--------------------------------------------------------------------------------------------------



Az a szép ebben a Gyurcsányban, hogy kiválóan tudja forgatnia köpenyét. Még tegnap azt nyilatkozta, hogy nem szabad konstruktív politikát folytatni a parlamentbe a Fidesszel szemben, hanem a kíméletlen letámadásos taktikát kell minden kérdésben folytatni, addig ma azt mondja:

„A megszorításokról úgy vélekedett Gyurcsány Ferenc, hogy nem szabad zsigerből farkast kiáltani. "Nem szabad gondolkodás nélkül azt harsogni, hogy nincs szükség megszorításokra, mert mi nem folytathatjuk a Fidesz hazug vádaskodását. A hazugságba bele lehet, bele kell verni a kormány orrát, de a tervezett lépésekhez tartalmuk alapján kell viszonyulni" - mondta, szerinte ugyanis nem csak az dől el, hogy felelős kormánya van-e Magyarországnak, hanem hogy felelős ellenzékként tud-e viselkedni a MSZP.”

Az MSZP-nek meg a Gyurcsány Ferencnek felelősen a bíróságon kell majd viselkedni, és végre abba kell hagynia a mellébeszélést, és vallani az igazat.

--------------------------------------------------------------------------------------------------



Kedves jó Gréczi volt főtanácsadó úr, aminek itt vége van az bizony nem más mint, az ilyen sanda politikai főtanácsadók jó pénzért adott tanácsai.

Micsoda következtetés, hogy az elmúlt négy év kormányzása volta helyes úrt, és milyen értelmező gondolkodás, hogy a Gyurcsány alapozta meg azt a gazdaság politikát amit a Bajnai tovább folytatott és elérték, hogy a költségvetés az 4% körülire csökkent.

Hát kedves tudor, amit itt Gyurcsány elért az, az volt, hogy 2006-ban a világ figyelme az elqrtuk miniszterelnökre koncentrálódott, meg annak következtében kialakult veszélyes népi megmozdulásokra, és azt a szétverő rendőr akciókra.

Továbbá arra, hogy a Magyarország volt az első, aki IMF hitellel odázta el, hogy ne dőljön be az ország elsőként a pénzügyi válság következtében kialakult gazdasági válságban.

Ilyen abszurd következtetés csak olyan sértett ember eltorzult agyában képződhet, hogy mind ezért a Orbán a felelős, aki szemben ált az hazaáruló miniszterelnök tovább regnálásával, és annak illegitimitást erősítette. Egy ellenzéknek demokráciában ez a dolga, hogy egy ilyen esetben védje a demokrácia léttét. És az ellenzék ezt tette, most meg küszködik a nyolcévi szocialista kormány által okozott pénzügyi helyzettel. Akkor, amikor az IMF a hitel fedezete által gyámság alá helyezte az országot, és jelzáloggal terhelte az ország vagyonát, akkor bizony ugyan olyan kiszolgáltatott helyzetet teremtett meg, mint az egyes egyének jelzálog alapú hiteleinél a hitelező előír. Mert ezek a hitelek úgy működnek, hogy a hitelezőknek legyen is bármilyen gazdasági válság, kára az neki nem lehet, mert megfizetetik a hitel felvevőkkel. Nahát most az ország ezt fizeti, és a pénz világa az nem szentimentális, nem érdekli, ha a fél ország földönfutóvá válik is, neki az a fontos, hogy az állam fizessen, és biztosítsa mindég azt a legnagyobb hasznot, amit a hitelező a kiszolgáltatott ország vezetőivel aláíratott.

Az nem baj, hogy nyolcévi kormányzás az ország eladósításával szinte minden kitörési pontot, befalaztatott, hitelezeti kötelezettségekkel. Hogy a reformok kivitelezhetősége az szinte, lehetetlené vált a nemzetközileg Magyarországra kényszertett kötelezettségek miatt. Hogy egyáltalán az ország az ne jusson egy Görögország helyzetébe az osztogató, meg fosztogató kormányzás miatt. Hogy elmondhassák a már akkor jól látható biztos bukás tudatában, hogy Önök megakadályozták a ország csődjét. Az se baj hogy eközben százezres nagyságrendben csúsztak le családok a bekövetkező munkanélküliség miatt, meg a szociális szféra védhetetlen megcsorbítása miatt. Az elszabadult forint árfolyam, a meg növekedett hitel terhek, a féktelen energia árak, és a akadályok nélküli állami vállalatok fosztogatása, az bizony nem maradt eredmény nélkül,. De Önök szerint, most egy Kósa Lajos átgondolatlan, meg szövegkörnyezetből ügyesen kiemelt lényegileg átstrukturált miatt, most kiderül, hogy a jobboldaléi kormány mindennek az oka.

Az oka múltban kereshető, a jelenben legfeljebb megszenvedni lehet, mind aközben, hogy a jobboldalé prominens személyeinek meg, meg kell tudni szűrni a szavaikat, és nem lehet hogy pénzügyi kérdésekről a népi urbánus gondolkodásról közismert egyszerű politizáláshoz értő ember olyan kérdésekben nyilatkozzon, amihez még a hozzá értök is félve, és bizonytalanul képesek biztos helyzetértékelést kiadni.

A tanúságot leszűrik, és mennek tovább az úton. Az út egyik feladata, hogy meg állapítsák, hogy kinek milyen mélységű bűn róható fel tisztviselőként, vagy TANÁCSADÓKÉNT a kialakult helyzetben.

Elnézését kérem Gréczy úr a szépen magyarosított neve helytelen írásért, de hát olyan fontos ember volta múltban, hogy nem tanultam meg jó leírnia nevét, ami illetlenség.

Folytatás

Látom a Tisztelt Népszava Online Fórum felelős szerkesztői hallgattak a jó, és helyes etikai magtartást itt bemutató abramovics észtosztó kommentezöre, mert lekorlátozták a egyes hozzászólások, méretét. De hát ez csak azt jeleni, hogy kétszer, vagy háromszor egymás után tesszük fel a mondani valónkat. A meg oldás az, ha valakit végleg letiltanak. És ez lehet a vízválasztó, meg a demokrácia diktatórikus védelme.



[atisa] [2010.jún.09. 00:09]ű

„majd miután négy év múlva megbuknak, megint a szocialistáknak kell az ő elbaltázott nemzetmentő gazdaságpolitikájukat rendbe hozni!”

No ez az, amitől biztos hogy nem kell félnie, miután a jelenlegi helyzet szerint meglehet, hogy szocialista párt már akkor nem is lesz.

„de a fidesznek ez sem elég, kitalálták ezt a zagyva, demagóg családi adózásnak hívott marhaságukat, de azt nem veszik figyelembe, hogy ezzel a már amúgyis milliomos jól kereső réteg fog jól járni.persze kitaláltak, egy a népnek is hadd tetsző, hangzatos adónemet, amellyel a bankokat akarják megsarcolni.hadd higgye azt a panelproli, hogy a fidesz milyen jóságos!”

Nos mielőtt ide tévedtem volna ma , belenéztem a mérvadó nemzetközi lapok Magyarországgal kapcsolatos vezető híreibe, és meg kellet állapítanom , hogy tulajdonképpen minden lap pozitívan értékeli a magyar kormány első gazdasági csomagját. Ugyan többnyire mindegyik utal arra, hogy e programban még vannak nyitott kérdések, de azt is megállapítják, hogy az egy előre mutató perspektíva a célokat tekintve, hogy meg kívánja őrizni a hiánycél kitűzést, és beleső tartalékok, átrendezésével kísérli meg elérni a gazdaság kifehérítését, és a nemzeti jövedelem növekedési pályára állítását. A befektetői körök meg nyugtatólak veszik tudomásul, hogy Magyarországon a pénzügyi stabilizáció tekintetében szigorú fiskális politikát kívánnak folytatni a kormányzó erők, és továbbra is a stabil tőkés gazdaság elkötelezett hívei.

Magyarországon a szocialisták szempontjából még meghatározó Népszabadság is piros pontra értékeli a Fidesz kormány első 29 pontból álló gazdasági csomagját, és egyedül a Népszava az amely újság összességében negatív jelzőkkel, és pesszimista jövőképpel méltatja a kormány programot.

Az hogy Ön demagóg családi adóznának titulája marhaság jelzővel a családi adózási elképzeléseket, egyszerűen azt bizonyítja, hogy teljes mértékben járatlan a kérdésben. Meg kellene néznie a gyermek szaporulat statisztikáját, és mindjárt látná ennek a valós okait. Mert hogy ma a családokra eső gyermek szám már jóval a két gyerek alatt van, az bizony azt látszik bemutatni, hogy a fenntartó társadalom, az nem képes újra termelni magát. Mert a tehetősebb családokban az egy gyerek ideál alakul ki, még a szegényebbeknél adódik esetleg három vagy attól több. Itt rögtön meg jegyzem, hogy adóról van szó, tehát nem hozható ide példának a gyerek gyárnak titulát kisebbségek) mert hogy ezek ma családi pótlékból, és szociális segélyből léteznek. De az jól látszik, hogy a liberalizálandó világban a szingliség az mi számban növekszik, illetve a másság, amitől a gyermeke száma nem nő, hanem folyamatosan csökken, a normálisan gondolkodok, a mai magyar jövedelem viszonyok között túlságos nagy kockázatnak ítélik meg a gyermek vállalást, és ezért aztán egy gyerek ideál kezd kialakulni tendenciaként, és a karrierizmusra nevelő társadalom létkérdései ezt még inkább fokozza is. Elveszet az a fajta közgondolkodás, hogy az ember legfőbb feladata az életben az utódok nemzése, és a nemzetség átörökítése.

Nem is oly túl régen a baloldali pártok voltak leginkább a szociális szféra legfőbb védelmezői, még most úgy tűnik, hogy a legfőbb ellenségei címért küzdenek.

Azt gondolom, hogy azon értelmiségek, akik itt zömében gondolatokat tesznek közzé a jelenlegi párt elit védelmében, vagy azok közé tartoznak, akik az alsó fertály feltétel nélküli sikálói, vagy tényszerű anyagi érdekeik fűzik a jelenlegi rendszer fenntartáshoz őket, vagy egyszerűen olyan mértékig vakok, hogy azt már normál mértékű párbeszéddel semmiképp nem lehet befolyásolni őket. Nincs két Magyarország csak egy, és nem lehet két kormány csak egy. A jövő meg most arra vezet, amit tegnap a gyűlölet legfőbb tárgya pontokba szedve ismertetett, ha tetszik ez egyeseknek, ha nem. A problémák azért vannak, hogy megoldjuk őket. Úgy látszik problémák Önökkel csak nőnek, de ez csak azt jelenti, hogy egy kicsit többet kell fáradozni azon, hogy ezt is megoldjuk. Mert megoldják, abban teljesen biztosak lehetnek.

--------------------------------------------------------------------------------------------



[agathach.] [2010.jún.09. 16:52]

Szakálla van de még mindég igaz: A nyuszika ül az erdőben egy fatörzsön, és közben a körmeit reszelgeti. Arra megy a róka és kérdi tőle, hogy mit tesz. Mondja a nyuszika, hogy élesíti a körmeit, és megy és megveri a medvét. Róka sietve tovább megy. A farkas is arra téved ő is azt a választ kapja, a medve is arra téved, és ő azt a választ kapja, hogy reszelgetem a körmeimet, és közben beszélek hülyeségeket.

„A köztársasági elnök és a miniszterelnök védelmére külön "királyi" testőrséget hoznak létre,”

addig húzgálják az oroszlán bajuszát, még az tényleg mérges nem les, és ha a kívánságuk teljesül, akkor mi lesz, még több híve lesz a populista ideológia kedvelőinek.

Ha védeni kell, akkor mindenki a saját „kutyájában bízik” vagy nem?

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[szendam] [2010.jún.10. 18:45]

Az alkotmányt Hornék csinálták 1949-ben nyílván hogy a saját alkotmányukat nem ált érdekükbe meg változtatni, meg még jó is jött az ország kiprivatizálásához. Ugye azt nem gondolja, hogy egy nyugati típusú demokráciának megfelelhet a kommunista párt által berendezkedett társadalmi formulába ágyazott alkotmány. Ezt mindenképp meg kell változtatni. A 1949-ig érvényben, lévő pluralizmusban létező alkotmány is lehetővé tette a szociáldemokrata gondolatok létezését, még a kommunisták működést is, még is szabad piaci körülmények között engedte a gazdaságot működni. Miért védenek egy olyan alkotmányt, aminek a polgári változatát nem is ismerik?

a diktatúrát az Önök vezetői vívták ki a magyar baloldal számára, már ha diktatúra lesz. de a XXI században az Európai Unió tagjaként nem lehet olyan alkotmányt bevezetni, ami diktatúrán alapszik, és lehet ezt népszavazással eldönteni, de akkor, amikor már a végleges változat a parlament által elfogadásra került, akkor döntsön a nép. És a többség akarata érvényesüljön, ha pedig az olyan eredményt hoz, mint a legutóbbi választás, tetszenek beletörődni, hogy az MSZMP utód pártja érdekei azok bele vesznek a polgári demokráciába.

[aranka] [2010.jún.10. 20:57]

Judit, ha nem érti a pénzügyi összefüggéseket, akkor ne nyilvánítson róla véleményt. Ez a mit hajtogatnak egy demagógia, mert nem bizonyított. De a Soros az már többször bizonyizzott (Szabad Kőműves)

-------------------------------------------------------------------------------------------------



Már lassan ez is egy szokás, hogy a Népszava, az minden héten közöl szemelvényeket a nagy vezér könyvéből. Azon senki nem gondolkodik el, hogy a minimálbér, ami nem adózott, az a vállalkozok egy jelentős részének a bevallott kötelező fizetése volt. Mert az senki ne képzelje, hogy kalifikált munkát Magyarországon meglehet fizetni 73500 forinttal. Ha pedig igen a zsebbe kapta a különbözetet. És azt meg feketén vonták ki az adó alól. Azok az emberek, meg akik kényszerből ennyiért is dolgoztak, azok ezen túl is, hasonló bérré fognak dolgozni, mert se szakmájuk, de képzetségük jelentősebb munkához nincs. Ma Magyarországon mezőgazdaságban, óránként minimum 600 forintért dolgoznak emberek adózatlanul. Akkor mit lehet itt megfizetni bruttó 438ft órabérrel.

fecske] [2010.jún.11. 12:54]

kedves fecske! A baj a strómansággal az, hogy nem az Európai Unió strómanja volt, hanem a Gyurcsánynak, és az azt körbevevő holdudvarnak, de ez az ember mindég stróman volt mióta vezetői posztot tölt be.

A megszorítások azok nem államférfii hőstettek, hanem kényszerintézkedések, és nem volt elkerülhető. Tehát nem a megszorításokkal, ha nem a módjával, és irányaival volta baj. Meg azzal, hogy átkellet, volna adni a kormányzást azoknak, akik ekkor már a többség szerint sokkal jobban jogosultak lettek volna rá.

Itt olvashat tőlem az első nemzeti tanács értekezletére tett javaslataimból a Fidesz számára:

Például:

- Első helyen az államháztartás reformja, amiben a gyors pénzügyi hatások elérésének az érdekében be kellene, hogy fagyasszuk 2009. december végéig a béreket a közhivatalokban, továbbá a prémiumokat, az egyéb juttatásokat.(800 000 ember bére.)

- Ezzel párhuzamosan informatikai eszközök igénybe vétele mellet kötelezni a kormányt az önkormányzati reformra, a közigazgatási reform elfogadása után 2009. június végéig és a közhivatali állományt egyharmadával csökkenteni, és egy jottányival sem kevesebbel.

- Kötelezni a kormányt a 2006-os programja szerinti minisztériumok darabszámára visszatérni, mint ahogy kötelezni az államháztartás bérjellegű kiadásainak az egyharmados mértékkel való csökkentésére, ugyan csak 2009. júniusig végre hajtva.

- Az állami beruházások még meg nem kezdett kivitelezéseit fel kell, hogy függesztessük 2009. december végéig, illetve mind azokat a beruházásokat, amelyek állami pénzeszközök direkt, vagy közvetett kiadásával működhetnének.

- A már a folyamatban lévő beruházásokhoz keresni kell a magán tőkét, és piaci áron eladni az állami részesedést, avagy az addig beruházott valóságos értéket.

- Elfogadni a Parlamentben az ország gyűlés képviselő számának a lecsökkentését 50%-ra

- elfogadni, hogy csak a nép által választott képviselők képviselhessék a parlamentben a Magyartársadalmat. A pártok a nép által beválasztott képviselők közül amennyit szám szerint a frakciójukba tagságon keresztül be tudnak hívni, illetve az 50%-k fölötti részt koalícióval meg tudják alkotni,  csak az legyen egyedül kormányalakítási lehetőség, és ne minden más tisztátlan eszközökkel elért módozatokkal kialakult helyzet.

- Az IMF-el érdemi tárgyalásokat kezdeni a kialakult adósság állomány szükség szerinti átütemezésre, illetve annak pénzpiaci kamataira engedményeket elérni az Unió segítségével.

_ felkérni a gazdaság szereplőit, hogy bérek tekintetében járjanak el hasonló képen az állami gyakorlattal, vagyis ne emelkedjenek a bérek 2009 év végéig.

- minden nemű nem alapellátást szolgáló kiadási oldalt megvizsgálni, és lehetőség szerint a költségvetésben fel függesztett helyzetbe hozni.

-   Általános adó reformot kell végre hajtani, és megkísérelni az ötven egynéhány adó nemet egykulcsos adó formában átalakítani, és a racionalizálással elérhető adócsökkentéseket végre hajtani úgy, hogy az, minden tekintetben kedvező befektetési feltételeket szüljön Magyarországon a külföldi vállalkozásoknak. De leginkább is vonuljon vissza a magyar nagyvállalkozói kör az adóparadicsomokból, hozza haza a kimentett pénzét egyszeri adókedvezmény megadása mellet, és itthon a hazai gazdaságban működtesse azt, ezzel mutassa ki az egyébként hangoztatott haza szeretetét, amit a nemzeti csúcson is érzékletesen kifejezett.

-   Ha már ezeken túl van az ország törvény hozása, és sínre rakta a fentebb leírt változásokat törvényekkel, csak azután lehet foglakozni a különböző ellátó rendszerek racionalizálással, illetve a szociális rendszerek felül vizsgálatát elvégezni. De ez a vizsgálat csak arra terjedhet ki, hogy ésszerűen kezelje a jövő kihívásait a nyugdíjak tekintetében, illetve a szociális segélyeket, lévén azok állami alapok munkához kösse, és ne tegye lehetővé a fekete munkát, és annak további növekedést.

-   - továbbá mindent tegyen meg a kormány törvényesen a korrupció üldözésére, és annak visszaszorítására, például úgy, hogy évente vizsgálja le a politikai szereplők vagyonosodási változásait, és azok családjainak vagyon változásait. Alakítsa át a Büntető Törvénykönyvet, és szigorítsa gazdasági bűncselekmények kiszabható büntető tételeit. A törvény akadályozza meg, hogy ilyen bűncselekmények elévüljenek, és visszatérhessenek azok az elemek a közszférába, illetve a gazdaságba, akik ilyen bűncselekményeket elkövetnek.

[aranka] [2010.jún.11. 10:46]

Károlyi szerepe a történelmi feljegyzések szerint mindenképp vitatható.

1919. március 20-án Fernand Vix francia alezredes átadta a kormánynak a Párizsban ülésező békekonferencia döntését, a Vix-jegyzéket, ami – az oroszországi forradalom elleni intervenciót előkészítendő – engedélyezte, hogy a román csapatok aSzatmárnémeti-Nagykároly-Nagyvárad-Arad vonalig nyomuljanak előre, ettől nyugatra pedig az Alföldbe mélyen benyúló, Debrecent,Békéscsabát, Gyulát, Hódmezővásárhelyt és Szegedet is magában foglaló semleges zónát hozott volna létre. Károlyi úgy vélte, ez végleges rendezési terv, amit nem fogadhat el a kormány, ezért március 21-én a kabinet visszautasította a jegyzéket és lemondott.

Károlyi államfőnek megmaradva nemzeti ellenállást készült hirdetni, és a lemondott kormány helyére tiszta szociáldemokrata kabinetet kinevezni. 1919. március 2-i szatmárnémeti beszédei szerint, végül revideálta pacifista és antantbarát felfogását (aminek káros, egyoldalú voltára például Apponyi Albert gróf is figyelmeztette), és terveket szőtt az ország fegyveres védelmére, de ezeket már nem valósíthatta meg.[4]A szociáldemokraták többsége ugyanis 21-én délután megállapodott a gyűjtőfogházban őrzött kommunistákkal a két párt egyesítéséről és a hatalom átvételéről. Másnap Károlyi aláírásával jelent meg a Tanácsköztársaság hatalomátvételéről szóló proklamáció, amit később maga Károlyi és Berinkey miniszterelnök is hamisítványnak minősített. 1919. július 4-én Károlyi emigrált, Ausztriában, Csehszlovákiában és Jugoszláviában élt. Távollétében aHorthy-rendszer 1923-ban hazaárulás és hűtlenség vádjával elítélte és vagyonát elkobozta. 1924-tőlLondonban és Párizsban élt, az emigráció radikális szocialista, azaz „károlyista” szárnyának 

huszonhét évi emigráció után 1946. május 9-én érkezett haza, azzal az elhatározással, hogy pártokon felül álló politikus marad. Ez azzal járt, hogy nem juthatott jelentősebb szerephez, mert a pártok politikai alkut kötöttek a fontos hatalmi pozíciók paritásos elosztásáról.Rákosi Mátyással, a kommunista párt vezetőjével, majd más politikai pártok képviselőivel folytatott tárgyalásai után végül a párizsi magyar követség vezetését vállalta el 1947 augusztusában.

Nagyköveti jelentéseiben főleg a francia és az angol belpolitikai eseményekről, emellett a nyugati emigráns szervezetek életéről tájékoztatta a külügyminisztériumot, többnyire reálisan, néha tévedésekkel. Jelentéseiben nem bírálta, de más követekkel ellentétben nem is dicsérte a szovjet diplomáciát. Nyilvánosan nem emelt szót ellene, de a külföldi reakciókra hivatkozva óvott például a Pfeiffer-párt törvényellenes felszámolásától (a képviselők mandátumfosztásától), továbbá Mindszenty József hercegprímás meghurcolásától. A főpap 1948 karácsonyi letartóztatása és kirakatpere idején Károlyi sikertelenül próbált közvetíteni a per igazságos lefolytatásáért és az enyhe ítéletért, illetve azért, hogy Mindszenty a Vatikánba távozhasson.

Mindennek ellenére ekkor még megmaradt nagykövetnek, miközben a politikai rendőrség rá állított emberei és a követség egyes munkatársai is rendszeresen küldtek jelentéseket róla, a kommunista rezsim melletti kitartása pedig több régi barátját és küzdőtársát – köztük Jászi Oszkárt – indította a vele való végleges szakításra. „[…] tagadom a demokrácia és az emberi szabadság megvalósításának a lehetőségét a bolsevista célkitűzés és a bolsevista morál alapján. Ellenkezőleg, ezek által csak mindjobban eltávolodunk tőle” – írta neki Jászi.[forrás?]

Károlyi végül 1949. június 2-án, Rajk László május 31-i letartóztatásáról értesülve adta be a lemondását, amit el is fogadtak, majd amikor a volt külügyminiszter ellen felhozott vádak nyilvánosságra kerültek, Párizsban nyilvánosan leplezte le ezek hazug mivoltát. Utolsó éveiben ismét emigrációban, a dél-franciaországi Vence-ban élt.

[agathach.] [2010.jún.11. 15:52]

Az első éhen halók a demagóg ideológusok lesznek, meg a rémképeket terjesztők, úgy, mint Rákosi apjuk csinálta!

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Volt kitől tanulniuk. Minimum tíz évre rendezkednek be. Ez teszi a kétharmad. De hát Önök tették lehetővé, most viseljék a következményét. A hatalom önmagában nem baj, csak ha azzal a többség kárárra élnek vissza. Senki sem szeret, úgy létezni, hogy mindég a hátában tudja az ellenségei nagykését, és most gondoskodnak róla, hogy ne tudjanak a hátuk mögé állni, mert hogy eddig mindég azt tették, és addig pocskolták Őket, hogy a sok balganép elkezdet hinni, hogy Önöknek nem a hatalom fontos, hanem a nép. De mára valahogy kinyílt az emberek szeme. És most lehet jajvékolni!

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Szili meghatározó személyiség a pártban, ha elmegy, az csak azt jelenti, hogy megkezdődik a tényleges szétesés. Vagy másképpen a legfőbb rivális megint ráerőszakolja magát a pártra. Lehet, még nem tudják, hogy a Gyurcsányi politika a párt végleges szétesését fogja eredményezni, mert elfogyott a levegő körülötte. A baloldali kisemberek, akik ma a pártot képezik, nem kívánnak egy gyékényen árulni egy Gyurcsánnyal, akinek a baloldalhoz annyi köze van, mint azokhoz, akik segítették politikai kalandvágyának beteljesülését.



Na akkor hogy is van ez most. A magyar állampolgárság végül is kinek segítet. Tessenek már egy kicsit elgondolkodni, a dolgoknak mindég két vége van, mert valahol kezdődnek, és valahol végződnek. És most úgy végződnek, hogy rövidesen el lesz törülve a szlovák törvény azokkal szemben, akik felveszik a magyar állampolgárságot.

[Bunkologus] [2010.szept.03. 18:23]

[New.Person] [2010.szept.03. 10:34]

Kapsz pénzt a kommentért?

Mert másként csak akkor nyilatkozhatnál így, ha kormánytag vagy!

"Az új kormány harminc évre tervez, így ebbe belefér, lehet 3x 50% is. "

HOZOMRA NEM ADUNK!

"Ezt pontosan tudja a jelenlegi kormány, és ekképpen is gondolkodik,"

Nem kellene fejedet kiemelni? Hát igen. A kormány hátsójából!

"A buksza adja a lehetőségeket, és abban, pedig sorrendet kell állítani. "

HALLGATUNK...!

"Az értelmes ember az megérti, hogy nem lehet azonnal minden bajt orvosolni, mikor az még egy világgazdasági válsággal is spékelt. Aki meg nem érti, annak az értelmi színvonala biztos nem túl magasan volt a pályaválasztásnál.

"

ÉDESANYÁD GYAKRAN SZOKOTT CSUKLANI?

Bunkologus] [2010.szept.04. 07:01]

Ha már így megszólított, akkor talán először is tudnia kellene, hogy ha valakinek nem inge, gatyája az Interneten se a tegezés, azt nem szokták letegezni, már ha másért nem a korom tisztelete miatt sem.

De a nick választás önként adat az asszociációt: a Bunkologus egy blogger, akinek üres a tarisznyája. A szó eleje ékezettel adta önmagát, még a vége egy ciprusi fórum, ami megint csak egy jó asszociáció az írott történtekhez.

Na de nem ez volt a célom, hanem a hozzászólás valamilyen szintű minősítése. Akkor most részletekben:

Nem, de nem is pályáztam, a kapsz pénzt kategóriára

A hozamra nem adunk ezt itt mindenki jól látja, mert az új kormány bár mit is tesz, az a van kalapja, vagy nincs kalapja mechanizmusa szerint csak elitélendő.

A fejem soha senkinek pláne nem egy kormánynak nem volt a fenekébe, mint ahogy minden ember önmagából indul ki, és itt sok ráérő volt alsófenék takarító fog a jövőben egyre több időt tudni eltölteni bosszútól vezérelve.

A hallgatunk az egy kényszerválasztás az értelmes embernél toleranciából, még a gyáva embernél félelemből, és a nem hallgató ember meg nem számit, hisz az a csőcselék, ahogy ezt volt kedves elvtársai nevezték az elmúlt időben.

Az édesanyám fent valahol biztos emleget, bár az ötvenhárom év lehet, már homályosítja az emlékezetét, de az enyém nem, és ezért harapni is képes vagyok.

A csúsztatás ezernyi példán keresztül nem az én műfajom. Az emlegetett példa indította el az eladósodási folyamatot. Választási ígéret volt a száz naptörténete, és az ország megindult lefelé a lejtőn. És ezt csak fokozta a hatalomba begörcsölt liberális vad kapitalista új nemzedékhez tartozó vezérek, úgy, mint Gyurcsány: Veres, vagy a „száguldó magyar puma nevű bohóc. És lett több mint 112 milliárd euró adósság, na ez határozza, meg most a tudatot, már akinek képes eljutni a szürke állományába.

Nekem sok kedves emlékem van tanáremberekről, és azokat, akik ezt a pályát életcélul választották úgy ismertem meg, hogy akár ingyen is tanítottak volna, mert ez volt a hitünk, az életük, és emberszeretetük. Csak akkor valahogy mindég a legjobbakból lettek a tanítok, és nem fordítva, hogy ha már nem volt jó egyetlen egy divatos jól kereső pályára, hát lett belőle tanító. Így jutottak el az országba oda, hogy az tanítja, aki nem ért hozzá, ha ismeri a mondást. Tehát van itt mit rendbe tenni, és új arcot, hitvallást adni a pályának, és ez még csak nem is pénz kérdése.

----------------------------------------------------------------------------------------------------[New.Person] [2010.szept.03. 09:58]

Fricike] [2010.szept.02. 21:50]

Kedves Frici! Úgy látszik, hogy tényleg romlik az emlékezetem, mert mintha valahol tőled azt olvastam volna, Szolnokon voltál a helikopter századnál, mérnők, és innen következtettem, és hogy repülő hadmérnöki végzettséged van. De hát végül is nincs jelentősége a dolognak, mint ahogy annak sincs, hogy mi itt ketten azt gondoljuk, mert úgy tatjuk helyesnek, hogy a becsületes munkának lehet meg igazán a boldogító gyümölcse, mind azokkal szemben, akik, úgy válik, hogy ma csak az ügyeskedőké az érvényesülés egyetlen útja. Na látod ebben egyet értünk, mint ahogy abban is, hogy ha kölcsönt kérsz azt vissza, kell fizetni, és a visszafizetés szabályait bekel tartani, de remélem, hogy feltételezed a jelenlegi kormányról, hogy ezt Ők is tudják, mint ahogy azt is tudni vélik, hogy tovább zsugorítani a nemzeti önállóságot nem lehet a nemzet további megnyomorítása nélkül. Na már most a megoldás kulcsa a politikai, és gazdasági, valamint pénzügyi szabadság korrekt megléte. És az előző kormány éppen e kérdésekben béklyózta le a magyar államot, a nemzetközi kapcsolat rendszerben. (csak halkan súgom meg neked, hogy a naivan azt képzelő magyarok, akik sürgették az európai unióban való belépést, azok lehet nem is látták, hogy ennek milyen árat szab a fejlett nyugati világ.) Így a felzárkózáshoz el kellet veszteni a magyar mezőgazdaság termelő képességét, El kellett veszteni a mezőgazdasági termékek nemzetközi, mint hazai piacait. A kis kereskedelmet, és az önálló export piacokat, a belföldi piacokat, és a nemzeti jövedelem a befödi érdekeltségű és tulajdonviszonyú többségét. Így következett az be, hogy ma a globalizáció következtében, akkor, amikor a nemzeti jövedelem többségét a hazai alacsony bérek és adókedvezményék miatt ide települt nyugati termelő, és működő vállalkozások biztosítják, az ország kiszolgáltatta magát a globalizációban érdekelt nagytőkének, és főképp az azt irányító pénzügyi guruknak. Ez az ország ma a megtermelt nemzeti jövedelméből származó nyereséget, mit, új forrást nem élvezi, mert azt kiviszik innen, vagy az anya cégekhez, vagy Offshore cégekbe. És ezek a hatások az ország fejlődését jelentősen vissza vetik, és e dolgok összefüggésében értem én a jelenlegi kormányt, hogy egyenlőséget, egyenlő mércét kíván betartatni az Unió tagállamai között, mert csak egyenlő esélyekkel van lehetőség a különböző országok teljesítményével versenyezni, mint ahogy felzárkózni is. Az előny mind ez idáig a korábbi államoknak volt megadva. Most csak ki szeretnék az esélyeket egyenlíteni. Mi van ebben, ami tisztességtelen.

----------------------------------------------------------------------------------------------------[New.Person] [2010.szept.05. 08:44]

[mikigyerek] [2010.szept.04. 23:05]

Amiről ugyebár tudjuk, hogy nem is, baloldal legalább is a képviselőin keresztül.

Megmagyarázná, hogy milyen baloldal az, aki nem a szolidaritást tartja fő tevékenységének céljául.

Aki csak akkor találkozik a választóival, amikor a választási hajrá van, és ha közben találkozik is, akkor a választok érdeke ott hal meg, mert még hatalmon voltak a képviselőijeik mindent képviseltek, csak nem a munkás osztályt, a bérből és fizetésből élőket, a vidéki falvakat, a szegényeket.

Megmondaná, hogy mi lenne a dolga a magát baloldalnak nevező eltévelyedett okos analfabétáknak. Mert hogy még sokan azzal sincsenek tisztába, hogy mit jelent baloldalinak lenni. De elárulom a baloldal, mint politikai alakulat anno azért jött létre, hogy a mindég mohó és csak tőkeorientált érdekeltségekkel szemben harcoljon a mindég kiszolgálói elnyomott sorban élő többség érdekében.

Na jelentse, majd ha az Ön pártjának senki által megválasztott képviselői e társadalmi tevékenységet képesek ellátni, mert most mind csak a saját szerencséjének a kovácsa. A nehéz sorsokat, csak nehéz sorban élők képesek azonos -képen átélni.

Az élettér valóságos környezete a mindenkori ember természetének leginkább megfelelő működési, létezési feltételt biztosító társadalmi alakulat. Felelős érte az éppen regnáló demokratikusan választott kormány. Mértéke, pedig az egyéni érdekek valamilyen szabályozott működésnek a határa a közösség javára

Az utópia nélkülivalóságos élet megteremtése a legnehezebb feladat, még akkor is, ha az ábrándozás az élet megrontója igazságával a többség tisztába van. Mindég is volt, mint ahogy lesznek is politikai kalandorok, akik elpróbálják hinteni a hiszékeny emberek csodaváró világába, hogy lehet olyan társadalmat építeni, hol mindenki egyaránt vehet a megterített asztalról. Az ember természete, mint ahogy sajátja a képességbeli különbség, ami a versenyben mindég is érvényesülési rétegeket, majd eredményben különbözőségeket, és élettérben osztályokat, alakit ki. A kommunizmus volt az első ilyen ember számára elérhetetlen ideológia.

A polgári középosztály szövetsége a szegényebb rétegekkel az a szociálpolitika, és arculatban a szociáldemokrácia politikai célkitűzései közé tartozik. Ha a kormány sikerre viszi a szegénység felszámolását, úgy a klasszikus baloldali pártoknak egyszer és mindenkorra leáldozik a politikai szerepvállalásuk Magyarországon. Elvesztették a fonalat a választóikhoz.

Munka, munkahely, egymillió ember újra munkába állítása egy olyan vállalás, mit a rendszerváltás óta egyetlen egy pártalakulat, sem mert itt felvállalni. A siker ennek megvalósításán múlik. Ha a nemzetközi közgazdasági helyzet nem kényszeríti térdre Magyarországot, mint ahogy a feltörekvő keletblokk országait sem, nem megvalósíthatatlan cél az eredményességi célkitűzés. És még csak attól sem kell félni, hogy ezt az egyébként mindég jót akaró magát legfőbb ellenzéki pártnak csúfoló alakulat meg akadályozhatja, mert a választások után úgy kezd lebomlani ez az eltévelyedett párt, mint a vízpartra vetődött nagyhal teteme plusz negyven fokba.

Az államreform minden nagyformátumú kormány politikai akaratának egy elkerülhetetlen következménye, de nem nélkülözheti a célszerűséget, a takarékosságot, és a hatékonyságot, mint elérendő eredményt, mert annak hiányában pusztán politikai lózungnak tűnik. A járások vissza állításánál már előre hallom, hogy íme megint itt a bizonyság, hogy a rákisiféle diktatúrát akarja megvalósítani a „felcsuti törpe” hol ott csak a kistérségi érdekképviseletet ruházza fel hatossági jogokkal.

A haza szeretett fogalma, és annak egy-egy ember által meglévő birtoklása az nem előírható. Ha a haza, az nyújtja azt a megélhetést, társadalmi békét, embernek követhető életformát, amit egy nemzet hagyományaiban, életfelfogásban, leginkább élni akar, a törvények nélkül is megszületik az emberek érzelmeiben. De ez nem választható le a tisztességes állam feltételétől. Mert vizet prédikálva, és bórt meg italozva hiteletlené válik a cél a tisztességtelen eszközök árnyékában. Ez lesz az egyik legnagyobb kihívás akkor, amikor a magyar nép a kiskapukon, úgy meg tanult közlekedni, hogy ha sarkig ki is van nyitva a nagykapu, akkor is keresi a kiskaput. A korrupció lealjasította az egész, nemzetett. Onnan visszatérni mindég nehezebb feladat, mint volt oda lecsúszni.

Az állami vagyon értékének növelése mindég erősíti az állam hitel képességét. Ha erős állam van jelen a társdalomban, az állami tulajdon segítheti a szociális kiegyenlítődés feltételének a minél erősebb állami befolyását. Az eddigi kormányok bonusz tartaléka volta privatizáció, aminek a bevételei úgy sikkadtak el a kincstár átláthatatlan bugyrába, mint ha soha nem is lettek volna. Az első kormánynak kellet, volna törvénnyel biztosítani, hogy ezek a bevételek azok csak az adóság csökkentésre használhatók fel, vagy új állami beruházások, rentábilis vállalkozások létrehozására.

A nemzeti kormányzás siker meg a holnap elégedettségi mutatóiban fog megméretetni.

Természetesen minden jó érzésű ember az új kormánynak kíván erőt, kitartást, és sikereket a saját életének a szempontjából is. Azok, meg akik most azt mondják, hogy fulladjon a saját egoizmusában a „mini Napóleon” azt ajánlom, hogy kezdjenek el építő jelleggel, és célzattal gondolkodni, mert úgy tűnik, hogy egy jó darabig a konze

[czippfe] [2010.szept.12. 09:55]

"Önnek az emberi tartás mikéntje a részeg, feltüzelt csőcselék dühöngése?"

Ön részeg feldühödött csőcselék embereknek nevezi az 56-os forradalmárokat, na ez egy új megközelítés, így még itt nem nevezte senki őket.

Mi nem öltünk meg senkit, felfogja, hogy az én családomról van szó a második világháborúban.

A hitleri fasiszták, és a sztálini kommunisták által képviselt célok nem a mi céljaink voltak, és nem támogatunk semmilyen szinten Őket. Hogy az akkor érvényes törvények szerint be vonultatták a családom férfi tagjait, és az első, illetve második magyar hadosztállyal, és Oroszország ellen vezényelték őket, az nekik épp olyan dráma volt mint az oroszoknak, akik már akkor Lengyelország egy részét a hitleri alku kapcsán bekebelezték.

"Ön is tesz az alkotmányra, mint a vezére (oszt majd a jogászok elintézik).

A Szovjetunió valószínűleg Moszkvai városnézésre, vagy Krími üdülésre hívta be a nácikat nem Honvédő Háborúra."

A honvédő háború az Oroszország határáig igaz, de a Jaltai egyezmény az nem éppen arról szólt, hogy az Ön Orosz testvérei a függetlenségüket kívánták visszanyerni, hanem arról, hogy hogyan osszák fel Európát a győztes csapatok. Mi köze volt annak a honvédő háborúhoz, hogy a keleti blokk az a primitív, és embertelenül bosszult álló oroszok megszállta terület maradhatott. A magyar nemzet fejlődést csak 50 évvel dobta vissza, amit a mai napig nem volt képes ledolgozni a köpönyeget forgató volt MSZMP tagok politikában maradása miatt.

Én Uram soha semmikor nem voltam részeg, de voltam eszméletemen kívül nem egyszer a proletár diktatúrát védő ÁVH emberei által eszméletlenségig verve az Andrási út 60-ban a ott vendégeskedéseim során.

A történelem más-más sorsot szabott nekünk. Ön beszél innen-onnan vett információk alapján, vagy súlyosan érdekelt emberek torz visszaemlékezései alapján, én meg beszélek a velem történtek alapján, és a bőrömön érzett fájdalmas élmények alapján. Persze én is szubjektív vagyok, mert ember vagyok, viszont nincs semmi hasznom abból, hogy ne azt mondjam, amit tudok, érzek, és visszaemlékszek a korra.

Ne keverje össze a magyarokat a nácikkal, mint a Hungarista pártot sem a magyar emberek többségével, mert a jóérzésű emberek azok a Szálasiféle nemzet politikát ugyanúgy nem támogatták, mint most nem támogatják a szélsőjobb rasszista politikai célkitűzéseit. Más egy ordas hatalom ezernyi példán keresztül eltorzított történelmén nem lehet objektíven látni a országot, és más annak részeseként átélni az kriminális időt. Ha Ön az én helyemben élt volna, nem valószínű, hogy valaha is emberről úgy nyilatkozna, mint ahogy azt már irányomban is tömbszőr megtette.

rvatív politika által képviseltetett nemzeti szolidaritás fogja meghatározni a tudatot Magyarországon.

tobi180] [2010.szept.10. 21:43]

[New.Person] [2010.szept.10. 21:18]

De ha olyan büszke vagy az oregkori nagy tapasztaltsagodra es muveltsegedre, hogyhogy nem vagy kepes egy onallo gondolatot kipreselni magadbol? Hogy tisztan ertsd: nem erdekel, egyetertesz-e BGY-vel, vagy hiszel-e neki. De alpari modon leszolni vkit mindenfele erv nelkul, aztan meg csak ugy nagykepuskodve felvagni a muveltsegedre, az se nem muveltsegre, se nem bolcsessegre nem utal. Szoval, ennek is nekiugorhatsz meg egyszer, mert ezt a lecet is verted. Egyebkent anno a nagyanyam meg azt mondogatta, hogy az ondicseret budos. De azert csak tomjenezd magad tovabb, addig sem BGY-re irkalsz botorsagokat, csak magadrol allitasz ki szegenysegi bizonyitvanyt. Szoval hajra!!!

tobi180] [2010.szept.10. 21:43]

[New.Person] [2010.szept.10. 21:18]

Nos kedves aligha hazaszerető „barátom” Ön vagy annyira vak, hogy csak egy Gyurcsány alsó fertályig képes látni, vagy annyira egyedi és kivételes, hogy itt most először tépi a jó megtanult hangyányi tudást sem igénylő szószerit sz.. Keverést, miután az állítja, hogy nekem nincs egy önálló gondolatom. De miután ugyanúgy kint él valahol a nagyvilágban, mint én, és még azt a fáradságot sem vette, hogy szerezzen magának egy ékezetes klaviatúrát, miről is beszél Ön. De egyébként az alpári modor eldöntése érdekében talán tükörbe kellene néznie, azon túl, hogy nem érdekel az Interneten a fiatalok körében kialakult tegező viszony, én nem hogy libákat nem őriztem Önnel, de egyáltalán libákat sem őriztem soha.

Hogy érvek nélkül érveltem volna, ezt csak Ön állíthatja itt, aki nem olvasott tőlem semmit ezen a Bolgár íráson elkövetett analízisemen kívül.

„a műveletlenségnek nincsenek gátjai, csak a műveltségnek. Öregnek éveim szerint már lehet öreg, vagyok, de ez által bölcsebb is fiam!”

Ez kizárólag csak is az ön emelkedet stílusban megkomponált hozzászólásának szólt és nem az én ilyen, vagy olyan műveltségemnek, mert e tekintetben én örök elégedetlen vagyok, és tudom, hogy a tudás fájáról egy életen keresztül sem tudok annyit elorozni, hogy kijelenthessem, hogy én egy abszolút művelt értelmiség vagyok. Mert ha ezt kijelenthetném, akkor én lennék az Atyaúristen, és ha ilyen tévedést lennék képes elkövetni, az azután, valóban nem arról hivalkodna, hogy koromnál fogva bölcsebbé váltam volna.

A lécekhez hozzászoktam, hisz egész életem másról sem szólt, mint arról hogy kihívásokkal szemben felül kerekedjek, és megtanultam „ugrani, és így a lécek felett járni, ellentétben Önnel, aki vélem még lécet sem látott a bájos magas röptű hozzászólásából kiindulva.

Hogy ki is állított itt ki magáról szegénységi bizonyítványt azt meg bízzuk a kedves olvasókra, és ne higgyük azt, hogy mi vagyunk a bírók, mert hogy egyek vagyunk a sok közül számtalan tévedési lehetőséggel az eszméléseinkben.

tobi180] [2010.szept.11. 01:10]

[New.Person] [2010.szept.11. 00:37]

„Konyorgom, valami ujat!!! „

Valami ujjat a Vargaféle bizottságnak kell még mondania, mert hogy bízzunk a jó öreg, aligha magyar Bolgárúrban, hogy a mindég „kényes önbecslése” perbe viszi a „jó hírének megsértése” címen országnak, világnak kikiáltott bűn részességét.

[ShamesMaldune] [2010.szept.10. 21:20]

Kommentálja ön is

2. A "szabad rablás"-ügye - a legdurvább visszaéléseket az adósokkal szemben nem a bankok (akikkel most a devizahitelesek felelőtlenségét meg az állami hiány egy részét meg akarja fizettetni a kormány), hanem egyéb hitelnyújtó pénzintézetek követték el. Ők sem jelentős mértékű bankadót nem fognak fizetni, sőt, semmit sem fognak fizetni, mert egy adag már bedobta a törülközőt, és a hitel visszaszállt a mögöttes bankra.

Csak azért, hogy a valószínű nem kellő képen alátámasztott tájékozottsága ne romboljon ott, ahol, nem feltétlen, muszáj, meg világítom az Ön mondatát.

A hitel közvetítők nem irgalmas szamaritánus társaságok, hanem jelentős jutalékkal dolgozó többnyire pénzügyekben képességekkel rendelkező csapatok, vagy ügynökök. A hitel közvetítés a bankokkal kötött szolgáltatói szerződés szabályozza, aminek az egyik pontja pontosan kimondja, hogy csak is olyan feltételekkel közvetíthetnek, amit a hitelnyújtó bank számukra engedélyez.

Kvázi innen nézve az ön állítása az bizony semmis, mert hogy minden érintett akár dolgozik most még, vagy már nem, a hitelnyújtó bankok akarat szerint járt el.

A kétszeresére, háromszorosára valóban csúsztatás, de az igaz hogy a növekmény az nem a devizák árfolyam növekményével volt párhuzamba, hanem attól jóval nagyobb, miután a bankok azok korlátlanul mindenféle vélt vagy valósnak látszó indokkal felrótt plusz költséget az adósokkal fizetett meg. És így is lesz mind addig, míg a pénz felett nem az államok rendelkeznek, hanem a független bankárvilág. Itt a kapitalizmusnak vajmi kevés köze van ahhoz, hogy Magyarországon az uralkodó kormányok akkora hatalmat engedtek a bankoknak, hogy azok gátlástalanul bármit megtehetnek a pénz világában. Talán nem kéne elfelejteni, hogy a keleti blokkba Magyarország járt élen a banki kamatok, és egységre képezhető nyereség hányaddal. Az extra profit itt garantálva volt a megengedő előző kormányok által, és az emberek valamint a vállalkozók ilyen pénzügyi feltételek között tudtak, kénytelenek voltak megkísérelni, működni. Tehát a felelősség sorrendje az az engedményeket, illetve korlátozást nem alkalmazó neokapitalista szemlélete való kormányok, és utána a mohó önkorlátozásokat nem bíróbankok vállán nyugszik.

A hitelt kérelmező nem ért a bankári pénzvilághoz, mert ha értene, akkor ő lenne a bankár. Így csak azt tudták alkalmazni, illetve hitel felvételben igénybe venni, amit a bankok engedtek nekik. A gazdasági válság, meg úgy kezdődött, hogy először a pénz világában kezdtek ledőlni a piramisok. És ez természetszerűen magával rántotta a gazdaságot is. A kormányok tudták ezt, és a bankok alól kiszedett valós tőkét állami forrásokból töltötték vissza, hogy a bankok tovább tudjanak működni. Most kezdődik a folyamat, ellőről. Nő a bizalom, és nő a bankok betétjeinek az összege is. Száz forint valós pénzből lesz ezer forint garancia. Az ezer forint garanciából lesz kilencszáz forint hitel, majd ebből a hitelből lesz kilencvenezer garancia, és így tovább a mindég növekvő piramis tejéig. Majd egyszer csak bekövetkezik egy váratlan gazdasági esemény, ami bedönt biztosítókat, a biztosotokkal együtt bankokat, és e hírre elkezdik kiszedni a valós pénzt, a száz forintokat a bankokból, és kész a világválság, mert ledőlnek a virtuális piramisok. Nos ha ebben a folyamatban talál egy szemernyi racionalitást, vagy netán ember központú irányítottságú cselekmény sort, úgy védje tovább a mohó és önkorlátozásra képtelen bankvilágot, vele az IMF-et, vagy az európai központi bankot.

New.Person] [2010.szept.11. 23:08]

czippfe

Én csak a szülői ház kohéziójára tudok hivatkozni, mert nekem ez volt az emberi tartás mikéntje, mint a későbbi viselkedés erkölcsi mércéje is. Mit ért azalatt, hogy önök, hisz a mi szemszögünkből egy idegen hatalom erőszakkal támadott meg minket, és mi védtük a szentnek tartott magyar nemzet szabadságát független rendelkezési jogát az akkor hiteles Magyar Kormány akarata szerint. Miből vetkeztünk mi ki, az elnyomásból, a terrorból, aminek minden nap ki voltunk téve . Az ÁVH korlátok nélküli hatalmától, a kegyetlen megalázástól, a kitelepítettek nyomorától, az átnevelők szörnyű bunkóságától, az erőszak minden szinten eltipró valóságától. A diktatórikus kommunizmus száz álarcot viselő hazugságaitól, a megerőszakolt anyák, jaj kiáltásától, a kitagadott Isten akaratától. Mitől voltunk mi forradalmárok, talán, attól hogy tiszta szívünkből hittük, hogy a szeretett hazánkért ezt meg kell tennünk. És megtettük, és megtennénk ma is Isten, az elesettek, a meggyötörtek, a megöltek lelki dicsőségéért.

Normális országban nem ölnek meg több mint ötszázezer embert egy ideológiáért, ami az addig értelmesen élő és gyűjtögető, hazát tisztelő, törvényeket betartó, intellektuális nemezett taszított a mélybe, a proletariátus sehonnai becsületének hatalomhoz vezető útjának elérése érdekében.

Mi nem öltünk senkit le a fasiszta Németország világhódító háborújába, de elvesztettük a családunk zömét a második világháború igazságtalan harcába, és azt követő kommunista diktatúrába.

Miért csodálkozik, hogy nem lelkesedünk Marxért , Engelsért, vagy Leninért, és Sztálinért, számunkra ezek az emberek jelentették a magyar nemzet semmivé válását, a magyarság elpusztulását, a hit gyalázatát, és az életünk egzisztenciális csődbe juttatását. Mit, ahogy ez miatt lettünk földön fútok, hazátlanok, és vesztettük el mind azt, ami addig szent volt. Míg önök a semmiből alkottak jogot a mi földjeinkre, ami házainkra, ami asszonyainkra, a mi életünkre. Mitől kellene most ezeket a nemzet gyilkosokat szeretnünk? A tudás. A becsületes munka, az így megszerzett javak azok mind az Ön által tisztelt proletariátus tulajdonába ment át. Úgy hogy érte megaláztak, öltek, és nem kegyelmeztek senkinek, aki a tulajdonát, a hitét, a hazáját védte a betolakodó ellenséggel szemben. Mondja miért kellett Berlinig menni az Oroszoknak, miért vonták össze, és miért nem szerelték le a német nyugati hadsereget a szövetségesek haladva Berlin felé. Magyarázza meg mi különbség volt a sztálini hódító háború, és Hitleri hódító háború között. Nem e, ugyan az volt a cél mind kettőnek, bekebelezni,. Leigázni, uralkodni!

[New.Person] [2010.szept.12. 12:57]

[czippfe] [2010.szept.12. 09:55]

"Önnek az emberi tartás mikéntje a részeg, feltüzelt csőcselék dühöngése?"

Ön részeg feldühödött csőcselék embereknek nevezi az 56-os forradalmárokat, na ez egy új megközelítés, így még itt nem nevezte senki őket.

Mi nem öltünk meg senkit, felfogja, hogy az én családomról van szó a második világháborúban.

A hitleri fasiszták, és a sztálini kommunisták által képviselt célok nem a mi céljaink voltak, és nem támogatunk semmilyen szinten Őket. Hogy az akkor érvényes törvények szerint be vonultatták a családom férfi tagjait, és az első, illetve második magyar hadosztállyal, és Oroszország ellen vezényelték őket, az nekik épp olyan dráma volt mint az oroszoknak, akik már akkor Lengyelország egy részét a hitleri alku kapcsán bekebelezték.

"Ön is tesz az alkotmányra, mint a vezére (oszt majd a jogászok elintézik).

A Szovjetunió valószínűleg Moszkvai városnézésre, vagy Krími üdülésre hívta be a nácikat nem Honvédő Háborúra."

A honvédő háború az Oroszország határáig igaz, de a Jaltai egyezmény az nem éppen arról szólt, hogy az Ön Orosz testvérei a függetlenségüket kívánták visszanyerni, hanem arról, hogy hogyan osszák fel Európát a győztes csapatok. Mi köze volt annak a honvédő háborúhoz, hogy a keleti blokk az a primitív, és embertelenül bosszult álló oroszok megszállta terület maradhatott. A magyar nemzet fejlődést csak 50 évvel dobta vissza, amit a mai napig nem volt képes ledolgozni a köpönyeget forgató volt MSZMP tagok politikában maradása miatt.

Én Uram soha semmikor nem voltam részeg, de voltam eszméletemen kívül nem egyszer a proletár diktatúrát védő ÁVH emberei által eszméletlenségig verve az Andrási út 60-ban a ott vendégeskedéseim során.

A történelem más-más sorsot szabott nekünk. Ön beszél innen-onnan vett információk alapján, vagy súlyosan érdekelt emberek torz visszaemlékezései alapján, én meg beszélek a velem történtek alapján, és a bőrömön érzett fájdalmas élmények alapján. Persze én is szubjektív vagyok, mert ember vagyok, viszont nincs semmi hasznom abból, hogy ne azt mondjam, amit tudok, érzek, és visszaemlékszek a korra.

Ne keverje össze a magyarokat a nácikkal, mint a Hungarista pártot sem a magyar emberek többségével, mert a jóérzésű emberek azok a Szálasiféle nemzet politikát ugyanúgy nem támogatták, mint most nem támogatják a szélsőjobb rasszista politikai célkitűzéseit. Más egy ordas hatalom ezernyi példán keresztül eltorzított történelmén nem lehet objektíven látni a országot, és más annak részeseként átélni az kriminális időt. Ha Ön az én helyemben élt volna, nem valószínű, hogy valaha is emberről úgy nyilatkozna, mint ahogy azt már irányomban is tömbszőr megtette.

[New.Person] [2010.szept.12. 19:15]

[roly46] [2010.szept.12. 17:47]

"Azon azért csak lehet csodálkozni, hogy miért teszi felelőssé az Önnel és családjával történtekért a mostani baloldalt, vagy akárcsak az Önnel nem egyetértő kommentelőket. Tehettek ők Önnel szemben bármit is, hogy ilyen nagyképűen igyekszik kiosztani őket a "hazaszeretetről?"

Csak, annyira tehettek a mostani kommentelők a kommunista időszak alatt történtekért, mint amennyire mi tehetünk a Németországból katonai erővel, ránk kényszeríttet második világháborúért, és annak számtalan ártatlan áldozataiért, a fasizmus mártírjaiért. De csak, azért hogy lássa, hogy nincs párhuzam, minket a proletariátus teljesen megfosztott vagyonaiktól, szabadságunktól, és önrendelkezési jogainktól. Mi földönfutók lettünk a saját hazánkban, és szétszéledtünk az egész világon menekülve a vörös szörnyeteg elől. Míg Önök ott maradtak 1989 után is háborítatlanul, és visszarendezték a kollektív tulajdont magántulajdonba azok, akik maguk, vagy a gyermekeik közre működével azt elvették annak idején tőlünk, akik azért meg dolgoztunk, és munkával kerestük meg a vagyonunkat. Hogy én nagyképű, sok minden vagyok csak nem nagyképű. Vagyok szomorú hazán állapota miatt, hogy buszévnek az után rosszabb gazdasági állapotból kell kivezetni az országot, mint annak előtte volt az. Vagyok szomorú azért, hogy azok nevezik magukat demokratáknak akik hagyták szétlopni az országot a nép vagyonát nyomtalanul elpárologni, miközben az államadósság annak ellenére, hogy a eredeti adósság többszörösét vissza fizette a magyar állam, most az 1989-esnek a nyolcszorosára nőt.

"Sokan voltak még, akik megszenvedték a sorsukat, mégsem kommentekben kiáltják világgá fájdalmunkat. " ha mi már nem élünk a fiatalok semmit nem fognak tudni a vörös szörnyről. A vörös szörny, pedig emberi sorsokon keresztül ismerhető meg igazán, és talán azért az érdeme, hogy soha nem jutott eszembe, hogy mint 56-os ünnepeltessem magam, vagy netán kárpótlást követeljek a száműzetésemben elszenvedett számtalan kínokért, a kínzásokban meghalt Édesapámért, a fájdalomban utána halt édesanyámért. és mind azért, hogy nem lehettem ott, hogy megvédjem őket.

"Megjegyzem, ismereteim szerint "semmiért" '56 után sem születtek halálos ítéletek."

Látja ez is egy hatalmas hazugság, mert elég volt azt állítani valakiről, hogy fegyveresen harcolt, máris a rögtön ítélő bíróság kimondta a halálos ítéletet., és lehet a harcnak közelében sem volt. Több volt a besúgó Magyarországon, mint a rendőr. Mindenkivel, akit valamiért ellenségnek tartottak leszámoltak irgalmatlanul. Nahát ezt volt a semmi!

A háború kitörését az 1939. augusztus 23–án megkötött Molotov-Ribbentropp paktum előzte meg, mely egyrészt időnyerést – a két hatalom egymás elleni felkészülési idejére – illetve a kelet-európai érdekszférák elhatárolását szolgálta. A kölcsönös megnemtámadási egyezmény titkos része szerint a Szovjetunió érdekszférájába került a Baltikum, Kelet-Lengyelország, és Besszarábia, míg Németország elismertette jogát a Bug folyó és Przemysl vonaláig a lengyel területekre. A német csapatok szeptember elsején, a szovjetek szeptember 17 –én indultak meg a kijelölt területek elfoglalására. Anglia, Franciaország hadüzenettel válaszolt, ezzel kitört a második világháború. A hónap végére Lengyelország sorsa megpecsételődött, és 140 ezer menekült érkezett Magyarországra. A lengyel kormány előbb Romániába, majd onnan Franciaországba, végül Londonba távozott. Októberre a németek a lengyel területek egy részét, (nyugat-poroszország) betagolták a reichbe, míg a keleti tartományokban Krakkó központtal főkormányzóságot alakítottak ki.

Európa keleti felének átrajzolása után új helyzet állt elő, Magyarország Kárpátaljánál határos lett a hatalmas Szovjet birodalommal. Teleki, pedig felismerve, a két nagyhatalom közé ékelődés veszélyét, helyreállította Moszkvával a nyolc hónapja megszakadt diplomáciai kapcsolatokat (1939.09.23 –án).

1939. szeptember és 1940 nyara között mind Hitler, mind, pedig Sztálin folytatta terjeszkedő háborúját. A Szovjetunió, miután Finnországgal szembeni területi követeléseit kinyilatkozatta, 1939. november 30 –án megtámadta északnyugati szomszédját. A szovjet-finn háborúban Sztálin, Európát megdöbbentő módon, véres kínkeservvel, óriási veszteségek árán, mintegy négy hónap alatt tudta békekötésre kényszeríteni Finnországot. (1940.márc.12), Három hónappal később, pedig a vörös hadsereg bevonult a németekkel kötött paktum szerint nekijuttatott balti országokba.

„Matolcsy szép új adóvilágot ígér, több részletekben- [pic]

Minden korábbi ígéretet betartanak - erősítette meg a tárcavezető. Csupán arról nem beszélt, hogy mikor.”

Lesz rá elég idejük.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------[roly46] [2010.szept.12. 17:47]

"Azon azért csak lehet csodálkozni, hogy miért teszi felelőssé az Önnel és családjával történtekért a mostani baloldalt, vagy akárcsak az Önnel nem egyetértő kommentelőket. Tehettek ők Önnel szemben bármit is, hogy ilyen nagyképűen igyekszik kiosztani őket a "hazaszeretetről?"

Csak, annyira tehettek a mostani kommentelők a kommunista időszak alatt történtekért, mint amennyire mi tehetünk a Németországból katonai erővel, ránk kényszeríttet második világháborúért, és annak számtalan ártatlan áldozataiért, a fasizmus mártírjaiért. De csak, azért hogy lássa, hogy nincs párhuzam, minket a proletariátus teljesen megfosztott vagyonaiktól, szabadságunktól, és önrendelkezési jogainktól. Mi földönfutók lettünk a saját hazánkban, és szétszéledtünk az egész világon menekülve a vörös szörnyeteg elől. Míg Önök ott maradtak 1989 után is háborítatlanul, és visszarendezték a kollektív tulajdont magántulajdonba azok, akik maguk, vagy a gyermekeik közre működével azt elvették annak idején tőlünk, akik azért meg dolgoztunk, és munkával kerestük meg a vagyonunkat. Hogy én nagyképű, sok minden vagyok csak nem nagyképű. Vagyok szomorú hazán állapota miatt, hogy buszévnek az után rosszabb gazdasági állapotból kell kivezetni az országot, mint annak előtte volt az. Vagyok szomorú azért, hogy azok nevezik magukat demokratáknak akik hagyták szétlopni az országot a nép vagyonát nyomtalanul elpárologni, miközben az államadósság annak ellenére, hogy a eredeti adósság többszörösét vissza fizette a magyar állam, most az 1989-esnek a nyolcszorosára nőt.

"Sokan voltak még, akik megszenvedték a sorsukat, mégsem kommentekben kiáltják világgá fájdalmunkat. " ha mi már nem élünk a fiatalok semmit nem fognak tudni a vörös szörnyről. A vörös szörny, pedig emberi sorsokon keresztül ismerhető meg igazán, és talán azért az érdeme, hogy soha nem jutott eszembe, hogy mint 56-os ünnepeltessem magam, vagy netán kárpótlást követeljek a száműzetésemben elszenvedett számtalan kínokért, a kínzásokban meghalt Édesapámért, a fájdalomban utána halt édesanyámért. és mind azért, hogy nem lehettem ott, hogy megvédjem őket.

"Megjegyzem, ismereteim szerint "semmiért" '56 után sem születtek halálos ítéletek."

Látja ez is egy hatalmas hazugság, mert elég volt azt állítani valakiről, hogy fegyveresen harcolt, máris a rögtön ítélő bíróság kimondta a halálos ítéletet., és lehet a harcnak közelében sem volt. Több volt a besúgó Magyarországon, mint a rendőr. Mindenkivel, akit valamiért ellenségnek tartottak leszámoltak irgalmatlanul. Nahát ezt volt a semmi!

A háború kitörését az 1939 augusztus 23–án megkötött Molotov-Ribbentropp paktum előzte meg, mely egyrészt időnyerést – a két hatalom egymás elleni felkészülési idejére – illetve a kelet-európai érdekszférák elhatárolását szolgálta. A kölcsönös megnemtámadási egyezmény titkos része szerint a Szovjetunió érdekszférájába került a Baltikum, Kelet-Lengyelország, és Besszarábia, míg Németország elismertette jogát a Bug folyó és Przemysl vonaláig a lengyel területekre. A német csapatok szeptember elsején, a szovjetek szeptember 17 –én indultak meg a kijelölt területek elfoglalására. Anglia, Franciaország hadüzenettel válaszolt, ezzel kitört a második világháború. A hónap végére Lengyelország sorsa megpecsételődött, és 140 ezer menekült érkezett Magyarországra. A lengyel kormány előbb Romániába, majd onnan Franciaországba, végül Londonba távozott. Októberre a németek a lengyel területek egy részét, (nyugat-poroszország) betagolták a reichbe, míg a keleti tartományokban Krakkó központtal főkormányzóságot alakítottak ki.

Európa keleti felének átrajzolása után új helyzet állt elő, Magyarország Kárpátaljánál határos lett a hatalmas Szovjet birodalommal. Teleki, pedig felismerve, a két nagyhatalom közé ékelődés veszélyét, helyreállította Moszkvával a nyolc hónapja megszakadt diplomáciai kapcsolatokat (1939.09.23 –án).

1939. szeptember és 1940 nyara között mind Hitler, mind, pedig Sztálin folytatta terjeszkedő háborúját. A Szovjetunió, miután Finnországgal szembeni területi követeléseit kinyilatkozatta, 1939 november 30 –án megtámadta északnyugati szomszédját. A szovjet-finn háborúban Sztálin, Európát megdöbbentő módon, véres kínkeservvel, óriási veszteségek árán, mintegy négy hónap alatt tudta békekötésre kényszeríteni Finnországot. (1940.márc.12), Három hónappal később, pedig a vörös hadsereg bevonult a németekkel kötött paktum szerint nekijuttatott balti országokba.

……………………………………………………………………………….

Mensevikek!

Ebben az országban történelmi hagyományai vannak a hatalmi tisztogatásoknak.

Emlékeznek még a nagytiszteletű Sztálin elvtársra, aki az ő ellenfeleit legyilkoltatta, vagy a Gulágra hurcoltatta, és onnan ember a feljegyzések tanúsága szerint nem szökött meg, mert, hogy a Szibériai tél vasfoga ellen az ember gyengének találtatott.

Talán arra is emlékeznek, hogy Sztálin végül a végrehajtás legfőbb, és hozzá leghűbb emberét leölette, csak azért, hogy tanuk meg ne maradjanak.

Ha nincs a „nagy Honvédő háború, ma Sztálin elvtárs vezeti a diktatórikus vezetők leginkább gyűlölt rangsorának első helyét.

A mai orosz mensevikek a hű leszármazottak (mert hogy már még is odébb ment a tehén) nem merik nyíltan bírósági végzések nélkül száműzni az embereket, így hát marad a méreg a plutónium, a hírtelen baleset, és mint elkövetők a szakadár Csecsenek, és mostanság majd az Orosz elnyomást végképp unó Grúzok.

A cáratyuska helyett lévő minden ható Putyin, és az ő végrehajtója a volt Gazpromos elnök úr nem ismer tréfát, Itt csak egységes Orosz gazdaságpolitika, külpolitika lehet, amit az állam szab meg, hogy miképpen?

És az Állam meg „én vagyok” mondta ezt Putyin méltán ősei nagy szelleméhez. Oroszország soha nem lesz Európa része, mint ahogy a demokrácia híve sem.

Aki e demokráciai betegségben szenvedő államhoz dörgölődzik, az, maga is egy akar lenni az államhoz, avagy a diktatúra urához.

Ezt nem látni, csak azok nem látják, akik még mindég (tudatlanságuk mély csapdájában azt hiszik, hogy a fasizmus rémállapotából az Orosz testvérek szabadították fel Magyarországot, holott csak előbb értek ide, mint az amerikai csapatok.

Csak emlékeztetőül, kik is végeztek itt elő munkálatokat?

Talán még rémlik az éjszaka repülő Angol légi naszád moraja, és bombáinak hatása, ami azért nem kevés kárt okozott a visszavonuló német hadtestnek a védekezés terén.

A baj a nagyon gyorsan romló emlékezetünkben van, azért nem látjuk a hasonlatokat a jelenlegi hatalmi gyakorlatban, és a nagy testvér által szolgáltatott mintában.

„Éljen és virágozzék a Szovjet és Magyar megbonthatatlan testvériség” Ugye Gyurcsány Fecó fiam, és smár, úgy háromszor, ahogy az illik az utolsó a vezér ajkára.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A megszállás titkos aktái

Horváth Miklós Nagy Imre emlékdíjas hadtörténész 1956 fehér foltjairól

1957-ben a magyar szabadságharcos lett az év embere a Time magazin választása szerint

A Nagy Imre-per hangfelvételére több mint ötven évet kellett várni. 1956 katonai történetében is vannak ilyen jelentőségű fehér foltok, vagy összeállt már a kép?

- A szovjet csapatok tevékenységét ma sem lehet kutatni, mivel zárolták a podolszki levéltárban található iratokat. Utoljára egy Alexandr Kirov nevű hadtörténész írt ezek alapján egy doktori értekezést, még a kilencvenes évek elején. Kirov a tudományos fokozatot megkapta, de a dolgozat túl jól sikerült: házkutatást tartottak nála, elvitték az összes fénymásolatot, dokumentumot, és - mivel katona volt - kirúgták a hadseregből.

Miért ilyen érzékeny téma ma is a szovjet megszállás?

- Miután megszületett Magyarországon az igazságtételi törvény, és az orosz vezetés úgy döntött, hogy nem szolgáltatja ki háborús bűnös ként volt katonáit a nemzetközi bíróságoknak, ezért zárolták ezeket az iratokat, így nem lehet kutatni az orosz katonai levéltárakban. Fel te he tőleg van oka a zárolásnak, hiszen ha csak a november 4-ei tömeges kivégzéseket veszem alapul, biztosan vannak még életben olyan tisztek, akik bizonyíthatóan bíróság elé állíthatók emberiség elleni és háborús bűncselekmények elkövetése miatt.

Meddig tart a zárlat?

- A kilencvenes évek közepén úgy tudtuk, hogy hetven évig. Azóta sok minden változott, de nem tudom, hogy az én aktív munkásságomba belefér-e még egy podolski kutatóút.

Váratlanul érte a szovjeteket, hogy a magyarok fegyvert fogtak?

- Október 23-a előzményeként Kirov foglalkozott a „Volna", magyarul „Hullám" fedőnevű karhatalmi tervvel. Ezt 1956 júliusában, augusztusában a poznani események hatására készítették a szovjet csapatok. Eszerint, ha Magyarországon is rendszerellenes tüntetések kezdődnének, a szovjet csapatok is részt vesznek a megmozdulás felszámolásában. Az volt a terv, hogy a szovjetek egy hadosztállyal lezárják az osztrák határt, egy hadosztállyal Budapestre vonulnak, ahol passzív objektumvédelemmel segítik az aktív harctevékenységet folytató magyar államvédelmi csapatok harcát. Október 23-ról 24-re ennek a tervnek a végrehajtása kezdődött el Magyar országon. Hamarosan módosult a terv, mert rájöttek, hogy a magyar államvédelem képtelen felszámolni a felkelést, így ez a feladat a szovjetekre marad.

Mi lett volna a magyar alakulatok szerepe?

- Létezett magyar karhatalmi terv is, amelyet még az '53-as berlini válság hatására dolgoztak ki. Történetesen Nagy Imre írta alá '54 januárjában mint a Honvédelmi Tanács elnöke. Ebben is megvolt a szerep osztás a magyar erő szak szer ve ze tek között: aktív harctevékenységet a belső karhatalom folytat, amennyiben kevés, akkor kisegítő erőként a rendőrségből erősítik meg, és ha még mindig kevés, akkor a magyar néphadsereg alakulatainak bevetésével is számolnak. 1956 nyarán még módosítottak ezen a terven, mert hozzávették, hogy a határ őr ség től is elvonhatók erők karhatalmi alkalmazás céljából. Összesen mintegy húszezer fő alkalmazásával számoltak a szovjetek oldalán.

A forradalmárok is készültek a fegyveres harcra?

- Nem, ennek nincs semmi nyoma.

Miért lett akkor a forradalom mégis fegyveres konfliktus, már az első naptól fogva?

- A karhatalmi tervek szerint a hely színen lévő parancsnokoknak jogában állt megválasztani a megmozdulás felszámolásának módját, beleértve a fegyverhasználatot is. A politika szabad kezet adott nekik arra, hogy lőjenek.

Mikor dördült el az első gyilkos lövés?

- Elsőként Debrecenben voltak halálos áldozatai a karhatalom fegyverhasználatának már 23-án, a délutáni órákban. Tömegoszlatás céljából vetették be a karhatalmistákat a fegyvertelen tüntetők ellen. Aztán egyre lejjebb kerültek a fegyvercsövek, és sajnálatos módon a fi gyel mez tető célból leadott lövéseknek halálos áldozatai is voltak.

Azt remélték, hogy ettől szétszaladnak az emberek?

- Igen, ezért lövethetett Budapesten a rádió épületénél is Fehér József államvédelmi őrnagy, aki szabadon dönthetett arról, mikor nyittat tüzet a karhatalmistáival a fegyvertelenül tüntető tömegre. Ezt végül este 8-9 óra közt tette meg. A politika nem korlátozta a fegyverhasználatot, azonban az erőszak hatására a magyarok ahelyett, hogy visszavonultak volna, és beszüntették volna a tüntetést, fegyveres harcot kezdtek a hatalom ellen. Az események pár óra alatt példátlan fordulatot vettek. A fegyveres ellenállás megkezdéséig tüntetés zajlott, a fegyveres ellenállás megkezdésétől a szovjet csapatok bevetéséig felkelés, hiszen ekkor a magyar hatalom alkalmazott erőszakot, a szovjet csapatok megjelenésétől pedig már felkelés és szabadságharc jellege lett az eseményeknek.

Hogyan és kik vették a bátorságot, hogy szembeszálljanak a szovjet-magyar hadigépezettel? Hiszen, mint az előbb mondta, a civilek közül senki nem készült erre?

A harc megkezdésének talán genetikai okai is voltak, de ennek eldöntése nem az én feladatom. A magyarok mindenesetre nem úgy mű ködtek, ahogy '53-ban a kelet-németek, akik ellen szintén véres erőszakot alkalmaztak, és ezzel a tüntetés szintjén meg tudták állítani a folyamatokat. Nem történt fegy veres felkelés. Poznanban már más volt a helyzet, ott fegyverhez jutottak a tüntetők, és egy napig harcoltak is. Végül a lengyel belügyi alakulatok fojtották vérbe a felkelést. Itt már megtapasztalta a szovjet és ma gyar politikai vezetés, hogy tüntetésből akár fegyveres felkelés is lehet. Pontosan ez történt Budapesten, ahol az emberek nem szaladtak el, hanem spontán módon fegyvereket kértek és kaptak az oda kivezényelt katonáktól. A katonák egy része szembesülve az erő szakkal átállt, hiszen a karhatalmisták, ahogy akkor nevezték őket, a „kék-ávósok", rájuk és a kivezényelt rend őrökre is lőttek a rádióból. Ezután egyre nőtt az elszántság az ellenállásra. Amikor a szovjet csapatok megjelentek, már nem volt kérdés, hogy a magyarok harcolni fognak, még ha túl sok remény nem is volt arra, hogy a forradalom győztes lesz. Az emberek meg akarták mutatni, hogy nem lehet velünk büntetlenül azt csinálni, amit akarnak.

Hányan fogtak fegyvert? A fel vé telekből úgy tűnik, mintha az egész város harcolt volna...

- A felkelés főleg Budapestre koncentrálódott, bár kisebb fegyveres harcok voltak vidéken is. Budapesten kétezerötszáz és ötezer közé te he tő a felkelők létszáma, szemben a kezdetben mintegy harmincezer fős vegyes magyar-szovjet katonai erő vel.

Hogy lehettek mégis sikeresek?

- Mert egy felkelés nem olyan, hogy a harcosok egy-egy összecsapás után napokat várnak arra, hogy újra útjukba akadjon az ellenség, hanem mozognak. Keresték az ellenséget, és ahol szovjet csapatok vagy magyar karhatalmi erők mozogtak, ott azonnal támadtak. Ezért sokkal nagyobbnak látszott a létszám, mint volt valójában.

Kik voltak a „pesti srácok"?

- A felkelők összetétele rendkívül heterogén volt, és a csoportokban nagyon nagy volt a fluktuáció.

A vesz teségek, illetve a megtorlás adataiból azt a következtetést vontuk le, hogy az első időszakban a tüntetők és felkelők összetétele hasonlított. Sokan egyetemisták, fiatalok, akik ott vonultak 23-án, majd vállalták a fegyveres harcot is. Utána azonban ez a réteg fokozatosan elmaradt, kivéve az orvostanhallgatókat, akik hivatásukat gyakorolva sebesülteket láttak el, mentették az emberéletet, függetlenül attól, hogy szovjet vagy magyar sérül tekről volt-e szó. Az egyetemisták helyét a munkásság vette át, köztük is sok volt az egyre fiatalabb. Ma azonban már tudjuk, hogy október 27-én, majd 28-án nem a tizenhét-tizennyolc éves korosztály volt a fegyveres felkelés főereje, hanem mindvégig jelentős és meghatározó maradt a középkorúak aránya is.

Vagy is a közhiedelemmel ellentétben nem a gyerekek billentették a győzelem felé a mérleget.

Tényleg győztek a felkelők?

- Politikai szempontból mindenféleképpen. Katonai értelemben is, hiszen a szovjet vezetés és a szovjet hadsereg kudarcot vallott Budapesten. A szovjet csapatok dezorganizálódtak. Ahogy a lakossággal kapcsolatba kerültek, kiderült számukra, hogy ezek a felkelők, tün te tők nem fasiszták, amint ezt a tisztjeik mondták, hanem munkásemberek, akik megelégelték a diktatúrát, és változtatásokat akarnak. Sok helyen barátkozás kezdődött a szovjet csapatok és a tüntetők között. Ezért a szovjet haderőnek ki kellett vonulnia Budapestről, hogy rendezze sorait. Kutatásaim szerint legalább harminc-harmincöt szovjet katonát saját tisztjeik végeztek ki. Kirov kutatásai alapján tudjuk, hogy egy tiszt ellen, aki minden különösebb ok nélkül, fegyelmezési célból kivégezte saját katonáját, vizsgálatot indítottak. Bebizonyosodott, hogy nem volt oka arra, hogy helyben agyon lője a katonáját. Megbüntették, öt nap szobafogságot kapott.

A felkelők és a civil lakosság oldaláról hányan haltak meg?

- Nehéz ezt megállapítani, hogy ki halt meg ezekben a napokban fegyveres felkelőként vagy civilként, hiszen a golyó nem válogat. Sokan haltak meg úgy, hogy a harcok körzetében belőttek a lakásukba, sokszor ok nélkül, mert a támadók féltek, így mindenkire lőttek, aki él és mozog. Összességében Budapesten közel kétezer fő, vidéken további mintegy ötszázötven ember halt meg, ehhez jött a megtorlás során kivégzett közel kétszázharminc személy.

Említette a sortüzeket. A véres csütörtök, a Kossuth téri lövöldözés kapcsán újra és újra felvetik Apró Antal felelősségét, mondván, ő volt akkor a Katonai Bizottság vezetője.

- Ez így nem pontos, mert Aprót nem aznap reggel, hanem a sortüzet követően nevezték ki a Katonai Bizottság vezetőjévé. A sortüzek elrendelésére a hatalomnak egyébként is csak általánosságban volt hatása. Azonban a Kossuth téri sortűz borzalmaival szembesülve a politika válaszúthoz érkezett. Dönthetett volna úgy, hogy átértékeli az eseményeket - amint azt 26-án a pártvezetésbe két nappal előbb bevont Donáth Ferenc és Losonczi Géza javasolta -, és tűzszünetet hirdet, visszavonja az erő szak szer ve ze teket az emberi élet védelmében. A politikai vezetés azonban épp ellen ke zőleg, teljhatalmat adott Apró Antalnak, hogy ha kell, ugyanolyan módszerekkel, ahogy a Kossuth téren történt, számolják fel a megmozdulásokat. A sortüzek története mutatja, hogy a hatalom és az erőszakszervezetek fogékonyak voltak erre, és kész voltak védtelen emberekre is tüzet nyitni, továbbá kérték újabb szovjet csapatok Budapestre rendelését is. Vagyis a hatalmas áldozat sem bírta jobb belátásra a politikát. Igaz, a katonai bizottság szándékai ellenére nem tudott oly mértékben hatni a forradalom alatti történésekre, hogy minden egyes fegyverhasználatért az általános felelős ség körén túl őket lehessen felelőssé tenni.

Gyerekkoromban azt hallottam, hogy '56-ban Budapest szinte akkora károkat szenvedett, mint a második világháborús ostromban. Így történt?

- Nem. A szovjet csapatok valóban az indokoltnál nagyobb, esztelen pusztítást okoztak, különösen Budapest egyes körzeteiben. A novem ber 4-én és 5-én végrehajtott tüzérségi tűzcsapások a VIII., valamint a IX. kerület háztömbjeiben nagyon jelentős anyagi kárt okoztak, de ez nem hasonlítható össze a Budapest ostroma közben elszenvedett károkkal.

Miért voltak ilyen kíméletlenek?

- Egyrészt ki akarták köszörülni a csorbát, a kudarcot, hogy ki kellett vonulniuk Budapestről. A szovjetek be akarták bizonyítani, hogy ennek oka az ellenállás nagysága volt. Amikor a vezető parancsnokok végigmentek Budapest romos utcáin, demonstrálták, hogy hatalmas ellenállást kellett leküzdeniük, és az első menetben emiatt volt sikertelen.

Mihez lehet hasonlítani a szovjet bevonulást?

- A szocialista világrendszer történetében ilyen mérvű pusztítást egyetlen város sem szenvedett. Az 1968-as bevonulás során - bár Prágában is voltak kisebb harcok - a város ennyire nem pusztult el.

A károk mértéke is azt bizonyítja, hogy 1956-ban háború zajlott két szocialista ország között. A szovjet támadást Budapesten irányító Malasenko, akkori ezredes leírja emlékirataiban, hogy a szovjet katonák nagy része, amit tett Budapesten, a második világháború folytatásaként élte meg. Szemben mindenféle varsói szerződés-mázzal, internacionalista segítségnyújtással, úgy vélték, ütni kell egyet azon az országon, amely a hitleri Németország oldalán a Szovjetunióra támadt. Konyev marsall november 4-ei hadiparancsában azt írja, hogy ezt az országot kell elfoglalni, megszállni, ellen őr zés alatt tartani, ennek az országnak a hadseregét kell lefegyverezni, szétkergetni. Csak november 4-én közel hetven magyar katonát, katonatisztet, fegyverteleneket fogtak el és végeztek ki helyben. Azért, mert haza akartak menni egy hídon, mert kikergették őket a laktanyából a szovjet csapatok. Már 1956 nyarán azt mondta Hruscsov, hogy Magyarország esetében minden eszköz felhasználható az ország megtartása érdekében. Ez a veszély csak a Varsói Szerződés meg szű né sé vel múlt el végleg.

Belföld

Az MSZP öszödi frakcióülésének felvétele

• Index

2006. szeptember 17., vasárnap 21:12 | Frissítve: 2006. október 2.

Az alábbi linkeken végighallgathatja az MSZP május 26-i, balatonöszödi frakcióülésének teljes hangfelvételét. Gyurcsány Ferenc a negyedik rész második felében kezdi beszédét, ami a teljes ötödik részben folytatódik. A kormányfő leghevesebb mondatai külön kiemelve itt és itt hallhatók. Az első részben hallható Gál J. Zoltán államtitkár a párt kommunikációs stratégiájáról szóló előadása.

MSZP frakcióülés első rész

MSZP frakcióülés második rész (jobbklikk, letöltés)

MSZP frakcióülés harmadik rész (jobbklikk, letöltés)

MSZP frakcióülés negyedik rész (jobbklikk, letöltés)

Gyurcsány Ferenc beszéde:

MSZP frakcióülés ötödik rész (jobbklikk, letöltés)

"Az amit el tudtam nektek mondani itt egy órában, sőt talán több is volt, mint egy óra, az természetesen nem az egész politikánk. Az természetesen nem képes magába foglalni egy sor dolgot, amelyet meg kell tenni és nem képes visszaadni az egyébként szükséges kommunikációnak azt a sokrétűségét, ami kell a sikerhez. Ezzel együtt is a figyelmeztetést és a tanácsokat ez ügyben köszönjük szépen.

Ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt tudom mondani, hogy tele vagyunk kétségekkel. Hogy a maga biztosság mögött ott van az őrlődés és a gyötrődés. Egészen pontosan tudom, hogy mindaz, amit csinálunk, az nem lesz tökéletes. Hogy egy sor ügyben fogalmam sincsen, hogy melyik a nem a hatodik lépés, még a harmadikat sem tudom. Tudom az első kettőt. És egyszerre kell megpróbálni előre vinni ezeket az ügyeket, fenntartani közöttünk az együttműködést, a jóhiszeműséget, biztosítani a koalíciós partner támogatását, fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit, és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak. Bevonni őket ebbe a folyamatba. Megtanulni nem fölszisszenni minden pillanatban, és menni előre.

Dehogy tudom kiszámolni minden lépésünknek a következményét. Nem tudjuk. Nincsen ennyi kapacitásunk. Az az igazság, hogy csak reggel 7 órától éjjelig dolgozik az egész csapat és hiába, egy pont után nem lehet szélesíteni. Nem tudjuk 12-15 embernél többen körül ülni azt az asztalt, amelynél meg kell állapodni kormányzati emberekkel, minisztériumi emberekkel, meg szakértőkkel. Nem tudjuk. Ennyi tehetségünk van gyerekek.

Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk és ti is tudtátok, hogyha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt. Úgy őriztük a politikai egységet tavaly nyár óta, és mögötte mondjuk a szakmai politikai egységet, mint soha ebben az elmúlt években. Vagy talán sose. Természetesen mindaz, amit tudunk, az anyagaink kidolgozottsági foka hagy maga után kívánnivalót. Igen. Igazatok van. Pontosan tudjuk mi azt, hogy rengeteg kockázattal nézünk szembe.

Mikor azt mondjátok nekem, hogy vigyázzunk oda, mert hát az Alkotmánybíróság vissza küldhet dolgokat, tudjuk mi ezt. Nem baj, hogy mondjátok, de higgyétek el, tudjuk. Egy nagyon szűk csapat dolgozik Petrétei Jóska mögött – mert hogy nem engedhetjük be a minisztérium egészére ebben a fázisban még – öt-hat-hét ember. Reggeltől éjszakáig. A szó legszorosabb értelmében. Hogy nehogy baj legyen. Őrületbe kergetjük egymást bizonyos pontokon, hogy összeszedjük a szükséges mennyiségű pénzt. És én magam, amit korábban egy évig nem tapasztaltak tőlem, az elmúlt egy hónapban talán háromszor kezdtem el üvöltözni és kiabálni, nem bírva mindennek a feszültségét a tárgyalásokon. Nem a kollégákkal, hanem amikor mennek a politikai egyeztetések, hogy húzzatok már a p….ba ezzel. Gyerünk előre.

Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit.

Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk? Természetesen a dolog az nem szépen, nyugodtan, aprólékosan fölépített. Nem. Nem. Őrült lóhalálában készül, mert egy darabig nem csinálhattuk, nehogy kiderüljön, most meg már olyan rohadtul kell csinálnunk, hogy majdnem belegebedünk. Aztán lassan fölbukunk. Mert nem bírjuk jobban a tempót. Ez a helyzet. Közben meg meg kell állapodni még a szabad demokratákkal, mert még miniszteri problémák – ismeritek.

Nézzétek. A dolog az úgy áll, hogy a legrövidebb távon nincsen választás. Veres Janinak igaza van. Lehet még egy picikét itt teszetoszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen. És persze még gondolkodhatunk nagyon sokáig, meg kib….ott sok elemzést el lehet végezni, hogy melyik társadalmi csoportot hogy fogja végezni(?), azt tudom nektek mondani. Nem tudunk még hetekig elemezni gyerekek, nem tudunk.

Az első nap meg kell mondani, hogy mit kell csinálni azért, hogy ebből még idén kiigazítás legyen, hogy szeptember elsejétől bizonyos adójogszabályok életbe léphessenek. Elemezgethetek még egy pár hétig, aztán majd jönnek, akiknek az a szakmájuk és azt mondják, hogy ők már elemezték. Magyarország le van írva. Ezért annak az előrebocsátásával, hogy amit csinálunk, az messze nem tökéletes, nem tudok nektek B verziót mondani.

Aki a Magyar Szocialista Párt környékén befolyásos véleményformáló makrogazdasági ügyekben Kornaitól Bokrosig, Békésitől Surányiig, Vértestől a jó ég tudja kicsodáig, azokkal végigbeszéltük, végigszenvedtük, végigüvöltöztük. És azt is meg kell mondjam nektek, hogy nagyon sok nagy ötlettel találkozunk. Hű, a hétszázát neki. És kiderül, hogy még a legnagyobbak is, a legtöbbre tartottak is százmilliárdos nagyságrendű tévedésekben vannak.

Vessünk ki ingatlanadót mindenkire. Tudjátok, hogy mennyi jön be ingatlanadóból, ha minden ingatlant megadóztatunk, ami 5 millió forintnál drágább? Alacsony értékhatárt mondtam, nem 100 milliót, ötöt. És egyébként még odaadjuk még az önkormányzatoknak azt az 52 milliárdot, ami a kommunális adóból bejön, mert akkor azt oda kell nekik adni, már most az ő bevételük. Az egésznek az egyenlege kevesebb, mint 20 milliárd forint. Oda jön hozzám Magyarország talán legbefolyásosabb üzletembere, Demján Sándor. Hatalmas nagy hanggal, hogy: Ferikém olvasom a Sárközi-tanulmányban, hogyha minden háttérintézményt bezárunk, akkor 700-800 milliárd forintot fogunk megtakarítani. Mondom: Sanyikám, normális vagy te? Hát legalább te tudhatnál számolni, áldjon meg a jó Isten. Odajön Surányi Gyuri barátunk, hogy ő neki megvan, hogy hogyan kell átalakítani úgy a minimálbér adómentességét, hogy közben fönt lehessen tartani az igazságosságot. És dolgozunk sokáig vele. Majd elküldi a papírját végre, amire kiszámolja és kiderül, hogy minden nagyon jó, csak azt nem tudja, hogy létezik az adójóváírás intézménye ma Magyarországon és azt is át kell alakítani, és az 230 milliárd forint összességében. Ja? Hát, ha a 200 milliárd forint benne van a pakkba, akkor már nincsen megoldása. Általában sok jó ötlet van egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány.

Általában sok kritika van, hogy a rendszer nem eléggé kerek, nem eléggé konzisztens, mindenkinek van ötlete, hogy akkor mit vegyünk ki belőle, hogy a maradék konzisztensebb legyen és máris éppen csak harmadannyi pénz van, mint amennyit össze kell szedni. Ja? Úgy én is tudok konzisztens lenni. Ja, úgy én is tudok konzisztens rendszert. Csak az a problémám, hogy nem 50 milliárdot kell összeszedni, hanem, nem mondom meg, hogy mennyit. Hát ez a baj. Ráadásul mindezt valahol úgy kell megtenni, hogy amit akarunk csinálni hosszú távon, azt ne keresztbe verje.

Gyerekek. Nem vagyunk tökéletesek. Egyáltalán nem. Nem is leszünk. Nem tudom nektek azt mondani, hogy minden rendben lesz. Azt tudom nektek mondani, amit mondtam az utolsó egy évben. Hogy ami tisztességgel megcsinálható, ami a tehetségünkből kitelik, mert nem játszunk különleges meccseket, mert az energiáinkat nem arra fordítjuk, hogy egymással szarakodjunk, mert nincsenek külön érdekek, amik egyébként nem bírná ki közöttünk a nyilvánosságot, mert nem valamit akarok veletek elintézni.

Az a csapat, akire rábíztátok ennek az oldalnak a vezetését, az a csapat képes nagyjából erre a teljesítményre. Képes nagyjából programot adni. Lehet, hogy van egy másik csapat, amelyik tud mást. Nem tudunk, nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor sem. Nagy munka van, tisztességes munka van egymás között. Muszáj megcsinálni. Nem beszélek az Új Magyarországról, a fejlesztésekről, határon túli magyarokról, egyházakhoz fűződő kapcsolatról és még ezer dologról, mert a nagyhoz képest ma nem ez a legfontosabb. Mindegyikben érdemi, jelentős és mély javaslataink lesznek. Egyik-másik meglepetést is fog okozni. De az egészhez képest, amit el kell döntenünk egymás között, nem ez a legfontosabb. Reform, vagy bukás. Nincs más. És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a baloldalról, és nagyon őszintén mondom nektek, beszélek magamról is.

És akarok most egyetlenegyszer mondani nektek három percet. Ezt legfeljebb még egyszer fogom elmondani nektek. Fantasztikus dolog politikát csinálni. Fantasztikus. Fantasztikus egy országot vezetni. Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött: visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól, meg a jobboldaltól és tanulja most már meg magát nem ő hozzájuk mérni, hanem a világhoz. Ez adta a hitet, hogy miért érdemes ezt csinálni. Nagy dolog volt. Imádtam. Életem legjobb része volt.

Most az adja, hogy történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok. Egyáltalán nem érdekel, hogy benne leszünk-e, én személy szerint. Egyáltalán nem érdekel. Csinálunk-e valami nagyot? Azt mondjuk-e, hogy: a rohadt életbe, jöttek páran, akik meg merték tenni és nem szarakodtak azon, hogy hogy a francban lesz majd az útiköltség elszámolásunk, b….a meg. Jöttek párak, akik nem szarakodtak azon, hogy a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország. Hogy megértik azt, hogy azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot. Csak azért. Egzisztenciát lehet még találni sokat.

Tudom, hogy nekem ezt könnyű mondani. Tudom. Ne vágjátok mindig a képembe. De csak azért érdemes. Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni. Vagy megcsináljuk, és van hozzá egy emberetek, vagy mással megcsinálni. Soha egy darab interjút nem fogok adni akkor, amikor be fogom fejezni, hogyha vitával fogunk elválni egymástól. Soha. Soha nem fogom a magyar baloldalt bántani. Soha. De csak azért érdemes csinálni, hogy hozzányúljunk a nagy dolgokhoz.

Elmagyarázni és majd hosszú bizottságokban ücsörögni és majd új munkabizottságot tartani, aztán majd kideríteni, hogy soha egyetlenegy törvényben nem tudunk megállapodni, mert újra csak azok a kompromisszumok születnek meg, ami lényegében a semmittevés kompromisszuma, hogy fönnmaradjon, ami eddig volt. Mert minden más sérti valakinek az érdekét. Ahhoz másik madám kell. Ez az én imádatomat nem fogja megváltoztatni, egyáltalán nem. Én nem fogok naponta fölállni. Volt ilyen minisztere Horn Gyulának is, aki mindig le akart mondani. Volt ilyen miniszterelnök elődöm is, aki állandóan elmondta, hogy ő, hogy én nem ilyen pasi vagyok. Amíg van benne erő és megyünk előre, addig igen, és egyszer meg nagyon csöndben elmegyek. Nem érdemes másért. Mindenki döntse el magában, hogy 4-500 ezer forintért csinálja a dolgot, ami kurva fontos, különösen, ha az embernek már egyébként nincsen más szakmája, csak ez, tudom én. Hogy képes-e az elmúlt 15 év összes történetén fölülemelkedni és megkötni új ……ket, vagy azt gondolja, hogy ez is egy olyan négy év lesz, hogy á, francba, túléltük az eddigit is, most is túl leszünk. Volt már elég miniszterelnökünk, hát ezen a pasin is túl leszünk majd. Mi úgyis maradni szoktunk. Lehet. És azt is mondom, hogy ez egy legitim érvelés, és nem is bánt, egyáltalán nem, egyáltalán nem. Van ebben a frakcióban nem egy miniszterelnöknek alkalmas ember. Én azt mondom, hogy vegyen mindenki nagy levegőt, igyon kurva sok bort…

Nem tudtunk megállapodni egymással. Mert ha mind a százkilencven ugyanazokat a mondatokat mondja, mint amit az elmúlt években mondott, akkor ugyanúgy nem fog történni semmi, mert ugyanúgy nem tudunk megállapodni. Bassza meg, ugyan nem értek egyet, de elengedem. Először csinálják. Máskor meg azt, ….. engedje el, hogy hadd csinálhassák. Az nem reform, hogy a többiek változzanak meg. Az nem reform, hogy egyébként kiállunk és mondjuk a népnek a mantrát. Az a reform, hogy hajlandóak vagyunk mi is egy sor ponton átértékelni mindazt, amit eddig gondoltunk és tettünk. Ehhez képest az első hónapoknak a dolga, a kiigazítás dolga, az csak szimpla kényszer, be kell valljam.

Ott tévedtek, ha azt hiszitek, hogy van választásotok. Nincsen. Nekem sincs. Ma legfeljebb az a választás, hogy megpróbáljuk-e mi befolyásolni, hogy mi történik, vagy ránk fog omlani a francba. A megoldásunk biztosan nem tökéletes, igazatok van, biztosan nem, csak nem tudunk jobbat. Olyat, amiben meg tudunk állapodni a szakma nagy részével, akivel el tudjuk fogadtatni a piacokkal, el tudjuk fogadtatni a koalíciós partnerrel. Nálunk, akik nálunk ezt egy páran a tetején csinálják a Bélától a Veres Janiig, a Kiss Pétertől az Ildikóig, Szekeres Imrétől a Hillerig, meg mondjuk velem, nagyjából elhisszük, hogy körülbelül jó. Mert ezeknek kell, mindnek el kell hinni. Egyedül, külön-külön tudunk mást is, csak nem külön-külön vagyunk, hanem ott ülünk tizenegynéhányan az asztal körül, és el kell fogadni.

Én azt gondolom, hogy meg lehet csinálni. Azt gondolom, hogy lesznek konfliktusok gyerekek, igen, lesznek. Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek. Csak, csak akkor lehet végigcsinálni, hogyha a lényegben, a lényegben hisztek és a lényegben van egyetértés. Kikerülni a konfliktusokat önmagunk között, megijedni attól, hogy egyébként sértünk érdekviszonyokat, akkor nem szabad elkezdeni, nem szabad. Semmihez nem ragaszkodom. Úgy nem igaz, hogy én ahhoz ragaszkodom, hogy van egy valami a fejemben, hogy annak kell lenni az egészségügyben, annak kell lenni a …. Dehogy.

Én ezeket a beszélgetéseket szervezem, mediálom, nyitom ki a pasikat, hogy mondják el, hogy mi van bennünk. Nem diktálom. Nem igaz. Ha diktálom, akkor, amikor le akarnak lassulni és nem akarnak megállapodni, hogy gyerünk, a hétszázát neki. Ezt tartom a dolgomnak. És ha megállapodtunk, akkor ne engedjem, hogy lelassuljanak. Nem arról szól, hogy nekem van egy Á-tól Z-ig megírt forgatókönyvem Magyarországra és azt mondom, hogy ki fogom belőletek verni. Egy francot! Van Á-tól Z-ig forgatókönyvem, hogy hogyan lehet a szocialistákban ott lévő hihetetlen energiát arra fölhasználni, hogy az országot megváltoztassák, hogy tegyék már bele, hogy legyenek már úrrá végre a kishitűségükön, meg a régi igazságaikon. Arra van. Aztán amikor nem bírom, akkor meg kiabálok egyet. Nincsen személyes sztorim ebben az ügyben, egyáltalán nincsen.

Nagy dolgot kaptam ettől, amit az elmúlt másfél évben csinálhattam. Az a személyes sztorim, hogy változtassuk meg ezt a kurva országot, mert ki fogja megváltoztatni. Orbán Viktor fogja megváltoztatni a csapatával? Vagy C változat: nem történik semmi. El lehet még így egy darabig lébecolni. Persze, hogy bonyolult az egészségügynek a dolga. De hát amelyikünk bemegy egy egészségügyi intézménybe, tudja, hogy hazugságok sokaságára épül. Persze, hogy az oktatásban borzasztón nehéz bármihez hozzányúlni. De igen, azt látjuk, hogy nem egyenlően osztja a tudást széjjel. Valamelyikötök mondta, az mégis csak – talán az Arató Gergő – azért mégis csak a legnagyobb igazságtalanság, kérem szépen, hogy a magyar oktatási rendszer egyik oldalról a köztünk lévő társadalmi különbségeket fölerősíti, nem gyengíti, aztán meg szegregál is. Hát ez az igazi nagy probléma, ez a nagy gond. És az a nagy gond, hogy azoknak adjuk az ingyenes állami oktatás, kérem szépen, akik a legjobb családokból jönnek. Hát ehhez képest nem az a botrány, hogy ki kell fizetni 3 százalékonként. Ha van társadalmi botrány, akkor az, hogy a felső tízezer termeli magát újra közpénzen. Mi meg ezt nem merjük kimondani, és be vagyunk szarva, hogy azt mondjuk, hogy egyébként a 7 százalékot akkor tessék fizetni. Ne áltassuk itt egymást. Ez az igazi botrány.

Az az igazi botrány, hogy akiről a Laci beszél, az ő cigány embereinek, annak tized olyan jó minőségű egészségügyi szolgáltatás jut, mint nekem. És mióta az anyám, az anyámnak ismerik a nevét Pápán és Gyurcsány Katusnak hívják, azóta neki is jobb jut, a kurva életbe! Nem tudta, hogy mi történt. Megjavult az egészségügyi rendszer, fiam? Mondom: egy lószart, mama. Az az igazság, hogy fölismerik a nevedet. Ez botrány. Hát ehhez képest, társadalmi értelemben a vizitdíj semmi. Az nem botrány, az kényelmetlen politikailag, meg kifizetni. Mert politikailag lehet neki súlyos következménye. De őszintén szólva ez a következmény legfeljebb bennünket érint, ha idióták vagyunk. A társadalmi következménye, az meg mindenkit érint. Mi azért nem merünk hozzányúlni egy sor nyilvánvaló társadalmi hazugsághoz, mert félünk a ránk ható politikai következményektől.

De hölgyeim és uraim! Ez egy pár száz embernek, meg a családjának, meg az ismerősének a problémája a miénk. De nem azért kell politikusnak lenni, mert ebből olyan kurva jól meg lehet élni. Mert már elfelejtettük, hogy milyen autófényezőnek lenni. Hanem azért, mert meg akarjuk ezeket oldani. Egyébként pedig épp az az elmúlt négy évnek a tapasztalata, épp az Horn Gyula kormányzásának tapasztalata, hogy nem abba szoktak belebukni emberek, hogyha valamit csinálnak, meg ha nem csinálnak. A francba is, mibe is akkor? El kell indulni. Tudni kell, hogy mit akarunk csinálni. Irtózatos lesz az első pár év, persze. Teljesen érdektelen, hogy 20 százaléka a lakosságnak fog ránk szavazni.

Tavaly nyáron az utolsó nyolc évben először a 100 emberből a Szonda szerint csak 18 mondta, hogy ránk fog szavazni. Tavaly nyáron, gyerekek! Egy évvel később nyertünk. Mi lenne, ha nem az egymás közötti faszkodás miatt veszítenénk el a népszerűségünket, hanem mert csinálunk nagy társadalmi ügyeket. És nem probléma, hogy elveszítjük akkor egy időre a társadalom, a támogatásunkat. Aztán majd visszaszerezzük. Mert majd megértik. És el lehet majd menni vidékre nyugodtan, hogy megcsináltuk, a hétszázát. Nem lett mindenkinek jobb? Igazuk van. De neki, meg neki, meg neki, meg kollégiumok épültek ebben a nyüves országban végre újra. Erről szól a politika. Nem arról, hogy melyikünkből lesz kerületi polgármester, mégis hány darab helyettese lesz. Fontos az is, tudom én, nem vagyok naiv. De nincs benn az ország első száz legfontosabb ügyébe. És mi döntjük el, hogy melyikkel foglalkozunk, mi. És az ország azt gondolom, hogy megérdemelné, meg mi magunk is, hogy ilyen dolgokat csináljunk.

Szóval azt tudom nektek mondani, hogy álljunk meg, csináljuk meg. Sok igazságotok van a figyelmeztetésben, a féltésben, a részletek ügyében. Csak azt tudom mondani, hogy nem fogok játszani semmilyen játszmát sem így, sem így. Tesszük a dolgunkat. Amíg nagy tempóval lehet menni előre, addig megyünk. Ha nem lehet menni, és elmagyarázzátok, hogy igen, de… Ahhoz énszerintem én nem köllök. Ahhoz más kell. És írok majd kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról.

Gyerekek!

Mit? Kell még valamit mondanom, Ildikó?

|Kádár János beszéde |

| |

|- Magyar munkások! Parasztok! Értelmiségiek! |

|- Sorsdöntő órában szólunk azokhoz, akiket a nép és a haza iránti hűség, a szocializmus |

|tiszta eszméinek becsületes szolgálata vezetett ahhoz a párthoz, melyet a sztálinizmus |

|magyar képviselői: Rákosi és klikkje vak és bűnös politikával a zsarnokság és nemzeti |

|rabság eszközévé züllesztett. Ez a kalandorpolitika lelkiismeretlen módon eltékozolta azt |

|az erkölcsi és eszmei örökséget, melyet ti, a régi világban becsületes harccal és |

|véráldozattal egybegyűjtöttetek, melyet ti, nemzetünk függetlenségéért és demokratikus |

|haladásunkért vívott küzdelemben megszereztetek. Rákosiék súlyosan megsértették nemzeti |

|tisztességünket és önérzetünket, amikor semmibe vették hazánk szuverenitását, szabadságát |

|és könnyelműen tékozolták nemzeti vagyonunkat.  |

|(…) |

|- Őszintén beszélünk hozzátok. A nép felkelése válaszút elé érkezett. Vagy lesz elég ereje |

|a magyar demokratikus pártoknak vívmányaik megszilárdítására, vagy szembekerülünk a nyílt |

|ellenforradalommal. Nem azért ömlött a magyar ifjak, honvédek, munkások és parasztok vére, |

|hogy a Rákosi-féle önkényuralmat az ellenforradalom uralma váltsa fel.  |

|(…) |

|- Az új párt egyszer s mindenkorra szakít a múlt bűneivel! |

|- Történelmünk e nagyszerű, de súlyos órájában felhívunk minden magyar dolgozót, akit a nép|

|és haza odaadó szeretete vezérel, hogy csatlakozzon pártunkhoz, melynek neve: Magyar |

|Szocialista Munkáspárt. |

|- A párt szervezésének megindítására, ügyeinek intézésére és a pártalapító országos |

|kongresszus legsürgősebb összehívására előkészítő bizottság alakult, amelynek tagjai Donáth|

|Ferenc, Kádár János, Kopácsi Sándor, Losonczi Géza, Lukács György, Nagy Imre ésSzántó |

|Zoltán. A párt lapot ad ki, melynek címe: Népszabadság. |

|[pic] |

|Nagy Imre fontos közlése Andropov szovjet nagykövetnek |

| |

|Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke és megbízott külügyminiszter ma, november 1-jén délelőtt magához kérette Andropov urat, a |

|Szovjetunió magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. Közölte vele, hogy a Magyar Népköztársaság kormányához |

|hiteles értesülések érkeztek újabb szovjet katonai alakulatoknak Magyarországra való bevonulásáról. Követelte ezeknek a szovjet |

|katonai alakulatoknak haladéktalan azonnali visszavonását. Kijelentette a szovjet nagykövetnek, hogy a magyar kormány a varsói |

|szerződést azonnal felmondja, egyidejűleg kinyilatkoztatja Magyarország semlegességét, az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez fordul|

|és az ország semlegességének védelmére a négy nagyhatalom segítségét kéri. |

|A szovjet nagykövet tudomásul vette a Minisztertanács elnökének és megbízott külügyminiszterének tiltakozását és közlését, s |

|megígérte, hogy haladéktalan választ kér kormányától. |

|[pic] |

|Megalakult a Keresztény Front |

| |

|Megalakult a Keresztény Front az összes keresztény politikai csoportosulásokat és pártokat egységesítő szándékkal. A Keresztény |

|Front ideiglenes vezetősége tíz évi illegális munkája után pénteken délután tartja első ülését. A börtönből szabadult vezetőség |

|felszólítja a vidéki szervezett tagokat, hogy vegyék fel a kapcsolatot a budapesti központtal. (V., Petőfi Sándor utca 5.) |

|[pic] |

|Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke és megbízott külügyminiszter rádiószózata a magyar néphez |

| |

|Magyarország népe! A magyar nemzeti kormány a magyar nép és a történelem előtti mély felelősségérzettől áthatva, a magyar nép |

|millióinak osztatlan akaratát kifejezve kinyilvánítja a Magyar Népköztársaság semlegességét.  |

|A magyar nép a függetlenség és egyenjogúság alapján, az ENSZ alapokmánya szellemének megfelelően igaz barátságban kíván élni |

|szomszédaival, a Szovjetunióval és a világ valamennyi népével.  |

|(…) |

|Magyarország dolgozó milliói! Védjétek és erősítsétek forradalmi elszántsággal, önfeláldozó munkával, a rend megszilárdításával |

|hazánkat, a szabad, független, demokratikus és semleges Magyarországot! |

|[pic] |

Veress Jenő "ha én zászló volnék,” sohase lobognék.

Nemzetrontó múlttal a világból is kifelé loholnék.

Számon már nem kérnék, sem Istent, sem hallandó embert.

Elmúló dicsőségünk felett viselném a megbélyegző szégyent.

Avar János mondandójának lényege:” ő a főként inaktívakra támaszkodó szocialistákkal ellentétben az aktívakat kívánja majd kedvezőbb helyzetbe hozni.” „ébredjetek nyugdíjasok”

Az egymillió új munkahely kvázi adja ezt a programot, és csak is így lehet növelni a költségvetés bevételeit, és biztosítani az egyre növekvő inaktívak ellátását. Így lesz a fából vaskarika maga főideológus.

|'56-OS TÖRTÉNELEM |

|Magyarország szovjethatalom alá került a kommunisták által manipulált 1947-es választások után. A zsarnoki rendszer alatt az emberek a |

|kommunista kormány gazdasági megvonásaitól, tömeges letartóztatásaitól, és annak módszeres és kegyetlen elnyomásától szenvedtek. |

|1953-ban, Sztálin halálát követően, megjelentek a gazdasági krízis elsõ tünetei, amit egy végzetesen félreirányított, államilag |

|vezetett agrárpolitika okozott. A magyar kommunista, keményvonalas Rákosi Mátyást hirtelen a szintén kommunista, de reformpolitikus |

|Nagy Imre váltotta posztján, aki az "emberarcú kommunizmusban" hitt. |

| |

|A várt enyhülés mindössze 18 hónapig tartott, amit elõször újra Rákosi Mátyás, majd helyettese, Gerõ Ernõ elnyomó diktatúrája követett.|

|De Hruscsov 1956-os Pártkongresszuson elhangzott híres beszéde, melyben kritizálta Sztálin személyi kultuszát és tevékenységét, |

|megnyitotta Magyarországon is a kaput a hasonló kritikák elõtt a morálisan megbukott kommunista rendszerrel szemben. Növekedett az |

|elégedetlenség a magyar vezetõkkel szemben: írók, egyetemi hallgatók, újságírók sürgették az alapvetõ változásokat mindaddig, amíg |

|mindez egy tömeges demonstrációvá fejlõdött, mellyel eredetileg a lengyelországi Poznan sztrájkoló munkásait akarták a magyar tüntetõk |

|támogatni.. Október 23-án egy spontán tüntetés keretében körülbelül 200.000 ember gyûlt össze a Parlament épülete elõtt. Így kezdõdött |

|tehát a magyar forradalom... A következõ kronológia összefoglalja a forradalom legfontosabb eseményeit... |

| |

|Október 23. |

|Egyetemi hallgatók gyûlnek össze és Bem József (lengyel tábornok, aki az 1848-as szabadságharc egyik vezetõje volt) szobrához vonulnak,|

|hogy kifejezzék szolidaritásukat a kommunizmus ellen harcoló lengyel munkások iránt. A tüntetõ tömeg hamarosan kétszázezresre duzzad, |

|függetlenséget követelve a Parlament elõtt. |

|Tüntetõk ezrei vonulnak a Magyar Rádió épülete elé, hogy felolvassák a 16 pontból álló követelésüket, de a gyûlölt ÁVH (Államvédelmi |

|Hatóság) megakadályozza, hogy bejussanak az épületbe. Amikor a tömeg ahelyett, hogy feloszlana, olyan szlogeneket kezd el kiabálni mint|

|a "Ruszkik haza!", az ÁVH a tömegbe lõ. |

|A magyar katonák, akik nem értettek egyet azokkal a csapatokkal, akik a fegyvertelen diákokra lõttek, gyorsan átállnak a |

|szabadságharcosokhoz, és fegyvereket adnak nekik, mellyel megvédhetik magukat. |

|A Sztálin szobrot ledöntik és végigvonszolják Budapest utcáin. |

|Lázadás tör ki a Szabad Nép újságnál, a Kommunista Párt szócsövénél. |

|Október 24. |

|Nagy Imre lesz a miniszterelnök, aki rádióbeszédében nyugalomra inti a lakosságot. |

|A budapesti események híre végigsöpör az egész országon. |

|A felkelõk elfoglalják a Rádió épületét. |

|Újabb magyar és szovjet páncélos egységek begördülnek Budapestre. |

|Október 25. |

|Súlyos harcok folynak Budapesten, országszerte folytatódnak a tüntetések. |

|Kiadják a forradalom elsõ újságját, az "Igazság-ot". |

|A tüntetõk újra összegyûlnek a Parlament elõtt, és Nagy Imrét kezdik el követelni. ÁVH csapatok sorakoznak fel a Parlament és a |

|Néprajzi Múzeum tetején, tüzet nyitnak, és csaknem 60 tüntetõt megölnek. |

|Munkástanácsok alakulnak a Csepel Vas-és Acélmûvekben. |

|Október 26. |

|A Thököly út-Dózsa György út környékén és a Széna téren felkelõcsoport alakul. Felkelõk szállják meg a Móricz Zsigmond körteret és a |

|Danubia Fegyvergyárat |

|A forradalom vidékre is kiterjed. Mosonmagyaróváron az ÁVH tüzet nyit a békésen tüntetõ tömegre, 85 férfi, nõ, és gyermek halálát |

|okozva. |

|Október 27. |

|A katonaság megszállja a Szabadság hidat és a Móricz Zsigmond körteret. |

|A Rádió bejelenti az új kormány megalakulását. |

|Október 28. |

|Felesküszik az új kormány. |

|Nagy Imre tárgyalásokat kezd a szovjetekkel, megpróbálja rávenni õket, hogy hagyják el az országot. |

|Nagy Imre rádióbeszédében többek között megígéri, hogy a szovjet csapatok el fogják hagyni Magyarországot, az ÁVH-t feloszlatják, és a |

|hagyományos magyar zászlót újra hivatalossá teszik. |

|Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a magyar kérdés megtárgyalását napirendjére tûzi. |

|Október 29. |

|A legkeményebben kritizált kommunista vezetõk mint például Gerõ Ernõ, Hegedûs András és Kovács István az éjszaka folyamán Moszkvába |

|menekülnek. |

|Izrael megtámadja Egyiptomot - megkezdõdik a szuezi háború. |

|Október 30. |

|Kiszabadítják Mindszenty József bíborost. |

|A szovjet alakulatok visszavonulnak Budapestrõl, további utasításokra várva. |

|Nagy Imre bejelenti a Rádióban az egypártrendszer végét és a koalíciós kormány megalakulását. |

|A Szabad Kossuth Rádió megkezdi adásait. |

|Október 31. |

|Befejezõdik a szovjet csapatok kivonása Budapestrõl. |

|A szovjet vezetõség titkos döntést hoz a lázadás katonai beavatkozással való elfojtásáról. |

|November 1. |

|Nagy Imre kinyilvánítja Magyarország semlegességét és az ország kilépését a Varsói Szerzõdésbõl, melyre nem érkezik válasz. |

|Szovjet alakulatok zárják körül a magyar repülõtereket. |

|November 2. |

|Országszerte megindul a munka, megkezdõdik a helyreállítás. |

|Hruscsov, Malenkov szovjet vezetõk Bukarestben romániai, csehszlovák és bulgár vezetõkkel találkoznak, hogy elõkészítsék a |

|magyarországi szovjet katonai beavatkozást. |

|November 3. |

|A fogságból kiszabadult Mindszenty József hercegprímás rádiószózatot intéz a lakossághoz. |

|Maléter Pál tábornok megegyezik a szovjet vezetéssel arról, hogy kivonják csapataikat Magyarországról. A szabad eltávozásuk ígérete |

|ellenére, Malétert és kíséretét letartóztatják, foglyul ejtik, és Romániába hurcolják, ahol késõbb kivégzik õket. |

|November 4. |

|Hajnalban körülbelül 5.000 tank gördül Romániából Budapestre, hogy leverje a forradalmat. |

|Heves harcok után a szovjetek elfoglalják a Kilián laktanyát. |

|Mindszenty bíboros politikai menedékjogot kér az amerikai követségen, ahol azután 15 évig tartózkodik. |

|Folyamatos segélykérõ üzeneteket küldenek az ENSZ és a nyugati országok felé, melyekre semmiféle válasz nem érkezik. |

|Miután a szovjet hadsereg leverte a forradalmat, szórványos fegyveres ellenállás folytatódott különbözõ vidéki városokban december |

|közepéig. De a passzív ellenállás, a csendes politikai harc, a sztrájkfelhívások, melyek továbbra is folytatódtak, újabb kihívásokat |

|jelentettek a szovjetek által kinevezett Kádár János bábkormányának. Kádárt kommunista elvtársai, különösen a szovjetek és a románok |

|kényszerítették, hogy keményen bánjon el a forradalmárokkal. |

| |

|A megtorlások november végén kezdõdtek a tömeges letartóztatásokkal, ukrajnai deportálásokkal, statáriális perekkel és internáló |

|táborok felállításával. Több mint 200.000 ember menekült nyugatra. Hogy legitimitást nyerjen, Kádárnak el kellett tüntetnie a |

|forradalom miniszterelnökét, Nagy Imrét, akinek bírósági tárgyalása, titkos kivégzése és temetése 1958. júniusában zajlott. A legtöbb |

|elítélt általános amnesztiát csak 1963-ban kapott. |

| |

|Bár a szabad világ kormányai mély csodálattal nézték végig a magyar forradalom eseményeit, egyikük sem vette komolyan fontolóra, hogy |

|katonai támogatást nyújtson, vagy, hogy elég erõteljesen elmarasztalja a Szovjetuniót, amely beavatkozások megakadályozhatták volna a |

|brutális megtorlás végrehajtását. |

| |

|Azonban 1956 hõsei nem haltak meg, nem szenvedtek hiába. Olyan rendkívüli bátorságról tettek tanúbizonyságot, olyan egyetemes akaratról|

|az idegen zsarnokságtól való megszabadulásért, hogy végül az egész világnak szembesülnie kellett a kommunizmus valódi arcával. A |

|forradalom szellemisége teljes kört írt le 1989. júniusában, amikor Nagy Imrét és társait nyilvánosság elõtt újra temette a hálás |

|magyar nemzet, amely 33 évet várt arra, hogy kifejezze mély tiszteletét áldozatvállalásukért. |

| |

|Az 1956-os forradalom volt az egyik elsõ lépés a kommunizmus felbomlása felé vezetõ úton, melyet a 1968-as Prágai Tavasz, a |

|Szolidaritás 1980-as megalapítása Lengyelországban, majd a Berlini Fal 1989-es ledöntése követett. A kommunista rendszer, mely az elsõ |

|halálos csapást 1956-ban kapta Magyarországon, 1989-ben az egész régióban széthullott. Ezután hamarosan felbomlott a Varsói Szerzõdés. |

|Az utolsó szovjet katona 1991. júniusában hagyta el a magyar földet, és végre Magyarország újra szabad ország lett. |

| |

|Az ország szabad lett, és szabadon garázdálkodhattak az egykor bűnösök a nép vagyonának privatizációval való megszerzésben, és a |

|hatalom újra és újra való birtoklásban. |

|Nem szabd feledni, hogy még mindég ott settenkednek a egykori gyilkosok, valamint azok leszármazottjai éltetve a diktatúrát. |

A Mozgó Világ internetes változata. 2006 június. Harminckettedik évfolyam, hatodik szám

„Kitörünk a gügyögős politikából"

Gyurcsány Ferenccel beszélget Rádai Eszter

- Fél éve, még a hivatalos kampány előtt azt kérdeztem magától: meddig lehet fokozni az őrületes tempójú ígéretlicitet, meddig csavarható lefelé a populista spirál...

- ...és én ezt visszautasítottam, nem?

- Visszautasította, de nem értettem egyet magával. Utána azonban mintha mégis úgy döntöttek volna, hogy kiszállnak ebből a furcsa versenyből, és hagyták, hogy a Fidesz elhúzzon. Nyugodt szívvel tették, egy pillanatig sem voltak bizonytalanok a döntésükben?

- Dehogynem voltunk bizonytalanok! A taktikai döntésekben szinte állandó a bizonytalanság. Az ember ugyanis nem képes pontosan bemérni, mire hogyan reagálnak a választók. Azt tudtam, hogy amikor Orbánt novemberben végre sikerült bekényszerítenünk a parlamentbe, azzal az egyik legfontosabb taktikai győzelmünket arattuk, mert a javaslatainak - hogy árakat le, támogatást föl az egekig, és garanciatörvényt és mindent, ami szem-szájnak ingere - volt idejük elkopni a választásokig. Akkor egyébként még megpróbáltuk semlegesíteni őket, de még nem tudtuk, mi lesz a helyes taktika, versenyt fussunk-e ebben vele, vagy sem... December elején azonban arra az elhatározásra jutottunk, hogy nem vesszük fel a kesztyűt, hiszen tudtuk, hogy a gazdaságpolitikában gyökeres fordulatot kell végrehajtanunk. Azt mondtuk: ne okozzunk még több bajt, nehézséget önmagunknak.

- Bajt? Ilyesmiről a kampányukban nem esett szó. Dinamizálásról beszéltek, reformkormányról meg hasonlókról, de hogy gyökeres fordulatra kényszerülnének a gazdaságpolitikában, és hogy azt nem mindenki fogja élvezni, arról nem. Az a szó, hogy megszorítások, nem jött ki egyetlen szocialista politikus száján, még a kicsit kevésbé vészterhes stabilizáció sem, egyébként a választások óta sem. Mindig csak azt mondták, hogy nem igaz, hogy rosszabbul élünk, sokkal jobban élünk...

- És nem élünk jobban?

- De, sokan jobban élnek...

- Akkor?

- ...ennek azonban bizony meg kell fizetnünk az árát. És arra nem hívták fel a figyelmet, hogy az éremnek két oldala van, és a jövő nemcsak csupa napfény, móka és kacagás lesz, ha győznek a szocialisták, hanem bizony vár ránk a feketeleves is. A kimondott szavaik arról szóltak, hogy minden rendben van.

- Ez nem így van. Sosem titkoltam, hogy a magyar gazdaságnak van egy szelete, amelyben jelentős feszültségek halmozódtak fel. Elmondtam? Elmondtam. Aki uralja a nyelvet, az meghatározza a politikai tematikát. Aki meghatározza a politikai tematikát, az jelentős részben meghatározza a végeredményt. Sokféleképpen lehet arról beszélni, hogy a gazdaság egyik elemével baj van, lehet úgy, ahogyan a Fidesz tette, de az borzasztóan hiteltelen. Azt mondani, hogy az egész magyar gazdaság úgy, ahogy van, bajban van, megvakulunk, megsüketülünk, és holnapra bele is pusztulunk, ez nem hiteles. Mert mindenki tudta, hiszen érezte a bőrén, hogy nem igaz, nem így van.

Persze nagyon nagy hiba lett volna a másik véglet is. De én politikus vagyok, nem a közgazdasági intézet vezető kutatója. Politikusként azzal a programmal előállni, hogy ha győzünk, első dolgunk lesz „kiigazítani" és „megszorítani", és „szavazz ránk, mert akkor rosszabbul fogsz élni"? Azzal nemcsak az a baj, hogy nem nyerő program, hanem az is, hogy nem igaz, politikailag értelmetlen. Tudniillik ahogyan a költségvetés csak része a gazdaságnak, ugyanúgy a gazdaság is csak része egy sokkal bonyolultabb, aggregált társadalmi viszonyrendszernek. Politikusként nem szabad megengednem, hogy egyetlenegy kérdés, a költségvetés rendbetételének kérdése uralja el a diskurzust, amely a következő évek programjáról szól. Én tehát nem az őszinte beszédet utasítottam el, hanem azt, hogy egyetlenegy - megengedem, fontos és nehéz - probléma uralja el azt a nyelvi teret, amelyben megjelenik, hiszen akkor megakadályozná, hogy finoman, differenciáltan és strukturáltan beszélgessünk a jövőről. Akkor a választás utolsó hónapjainak beszélgetései és vitái egyetlenegy kérdés körül forogtak volna, éppoly igaztalanul, mint amilyen igaztalan volt a Fidesz depressziókampánya.

- És ez önt nyilván szakadatlan védekezésre és magyarázkodásra kényszerítette volna...

- ...eleve reménytelen védekezésre, eleve reménytelen és hiteltelen magyarázkodásra. Egyetlen szót nem lehetett volna ejteni arról, hogy egyébként a költségvetési egyensúlyteremtés mellett mennyi más dolgot kell még megcsinálni. Persze minden politikai stratégiának van gyenge pontja, ahogyan minden egyéb stratégiának is. De őrült, aki megengedi, hogy csak erről a gyenge pontról folyjon a vita, hogy ez uralja el a stratégiai diskurzust. Nem hazudtunk, nem mondtuk, hogy a költségvetés rendben van. Mondtam? Nem mondtam. Amikor megkérdezték, hogy kell-e kiigazítás, visszakérdeztem, hogy miért, maga szeretne? Talán emlékszik rá...

- Nem. Hol történt ez?

- Az Index kérdezte a választások előtt két nappal tőlem, és én akkor viszszakérdeztem. - Ó, nem - válaszolta a kérdező -, nem szeretnék. - Na látja!

- Én azt válaszoltam volna, hogy rossz a kérdés, akár szeretném, akár nem, tudom, hogy szükség van rá.

- Pechem lett volna magával, milyen szerencse, hogy nem maga kérdezett. De most is csak azt tudom mondani: az előttünk álló négy év tartalma, lényege nem a költségvetési kiigazítás lesz, ez egyébként rövid távú feladat. Ezt is meg kell csinálni, de nagyon félreértenénk a dolgunkat meg az ország lehetőségeit, ha abban foglalnánk össze az előttünk álló politikát, hogy ki kell igazítani a költségvetést, és megszorítani, megszorítani, megszorítani! Ráadásul amit tennünk kell, az nem egyszerűen megszorítás. Mindenki arról beszél nekem egyébként, ön is, hogy reformok kellenek, mély, átfogó reformok. Azaz egy dinamikus világot szeretnénk, ehhez képest a költségvetési kiigazítás egy rövid távú és statikus feladatmeghatározás.

- De feltétele a mély és átfogó reformok sikerének is, annak az úgynevezett dinamikus világnak.

- Igen, de - ismétlem - reménytelen helyzetbe kerül minden politikus, aki megengedi, hogy a közügyek centrumába ez a kérdés kerüljön, miközben egyébként, úgy általában, mindenki egyetért abban, hogy Magyarország reformokra érett. Ezt nem szabad megengedni, ma is így gondolom, és nem azért, mert rövid távon politikailag káros, hanem mert ami előttünk van, annak nem ez a lényege, a hangsúly nem erre a mozzanatra esik. Baj lenne, nagyot hibáznánk, ha nem tennénk meg az egyensúly megteremtéséhez szükséges lépéseket, de nem ez a legnagyobb kérdés.

- Mikor kezdett hinni abban, hogy megnyerhetik a választást? Igaz, kifelé mindig azt mutatta, hogy biztos benne, de...

- 2004 augusztusában.

- Amikor miniszterelnöknek jelölték?

- Aha.

- És mikor kezdte elhinni?

- Őszintén, végig hittem, aztán volt, amikor megtépázódtam ebben a hitemben, hogy „a hétszázát, ez sokkal nehezebb lesz, mint gondoltam". A 2004-ből hátralévő időt nagyjából decemberig növekvő önbizalom és hit kísérte, 2005 januárja volt a szembesülés ideje: belépőnek elég, amit az előző pár hónapban csináltunk, de a sikeres kormányzáshoz nem, és elindul egy viszonylag hosszú, három hónapos, április közepéig tartó folyamat, ezt éltem meg legnehezebben...

- Amikor ráadásul - mintha a népszavazás után túlságosan is felszabadult volna bizonyos gátlások alól - néhány durva kommunikációs hibát is elkövetett...

- ...amelyeket nem tartok fontosnak...

- ...de amelyek mind lejjebb lökték azon a lejtős pályán, amire rákerült.

- De akkor is azt gondoltam, hogy meglesz a végén, szóval az alaphitemben, amely talán irracionális hit volt, nem rendültem meg. De hogy hogyan lesz meg, arra nem tudtam volna válaszolni.

- Mekkora részt tulajdonít magának a győzelemben? Most mindenki azt mondja, és magam is azt gondolom, hogy ön nyerte meg ezt a választást a baloldalnak. Ennyiben ez nyilván kellemetlen kérdés, mert amikor válaszol rá, vagy álszerénynek kell lennie, vagy ellenszenvesnek fog látszani, és mindenféle bajokat von magára a szocialista pártban...

- Együtt győztünk. A Magyar Szocialista Párt velem, és én a Magyar Szocialista Párttal.

- Hát magától értetődik, de ez így közhely.

- Pedig ez így van, az állításnak mind a két fele igaz.

- Azt akarja ezzel mondani, hogy sikerült olyan állapotba kerülnie a szocialista pártnak...?

- ...amilyen állapotban nem volt soha korábban. Van itt egy hamis látszat, ami a modern politika egyik fontos sajátosságából következik, és nem magyar jelenség, nálunk legfeljebb erősebben, egyértelműbben mutatja magát, amióta beindult és felgyorsult ez a „kétpártosodás", és amióta egyre mélyebbnek, szinte áthidalhatatlannak látszik a szakadék a két nagyon erős politikai tömörülés között. Ez egy nagyon egyszerű dramaturgia: a hírversenyben, a harminc másodperces üzenetek világában nemcsak az üzenet egyszerűsödik le az üzenetek hordozóira, hanem az alapkonfliktus is. Tehát nagyon személyessé válik a küzdelem, miközben azért ez csak a látszat.

- Szinte mint a középkorban: a síkságon két lovag néz egymással farkasszemet, majd - iszonyú csörömpölés közepette - egymásnak rohannak, és lándzsájukkal megpróbálják kitaszítani egymást a nyeregből.

- Igen, és ma ott tartunk, hogy - kevés kivétellel - még a politika iránt érdeklődő értelmiségiek sem tudják megmondani, hogy Európa egyik legbefolyásosabb országában, Németországban Angela Merkelen és Gerhardt Schröderen kívül ki vett részt a választásokon. Ma Magyarországon száz ember közül hárman tudják, hogy hívják Tony Blair konzervatív kihívóját, aki pedig ma sokkal népszerűbb Angliában, mint Blair. De ez nem magyar jelenség: az első számú vezető szerepe mindenütt felértékelődik. A valóság azonban ennél sokkal bonyolultabb, és ennél a látszatnál sokkal fontosabb, ami a „háttérben", a valóságos politikában történik, például a Magyar Szocialista Párt vezetésében, irányításában, amiből kevés dolog látszik, mert sokkal kevésbé látványos. Ebben a nagyon tagolt pártban ugyanis, amelyben korábban a formális és informális struktúrák köszönő viszonyban sem voltak egymással, e néhány hónap alatt valóságos emberi, szervezeti és politikai együttműködés alakult ki, egy jóhiszemű partnerség, egy világos és átlátható felelősségi és irányítási rendszer, a politikai és a szakmai felelősségek olyan világos elkülönülése, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. Az én szerepem csak annyi volt, hogy felkeltettem az igényt, megfogalmaztam és feltételként szabtam annak megtartását.

- Azt mondja, hogy a szocialista párt ezúttal nem csak a választásra kapta össze magát, ahogyan szokta? Hogy ezek a formális és informális struktúrák végleg lefedik egymást? Hogy megszűnt hihetetlenül bonyolult és áttekinthetetlen érdekek - és a mögöttük lévő személyek és csoportok, különféle lobbik - szövetsége lenni? Ez a sajátos „kultúra" megszűnt létezni?

- Minden szervezetnek van egy - a formális struktúrával teljesen egybe nem eső - informális struktúrája is, ez normális. Az a nagy kérdés, hogy melyik a domináns a rendszerben, a formális-e vagy az informális, melyik határozza meg alapvetően a működés karakterét. Abban van szerintem a nagy újdonság, hogy most először csinálja valóban az a nyolc-tíz ember a politikát a szocialistáknál, aki a formális struktúrát is alkotja: a pártot irányító kerekasztal körül a kormány legbefolyásosabb két-három minisztere ül, továbbá a választmány elnöke, a párt első számú vezetői, az elnök, az elnökhelyettes, az alelnökök, a parlament elnöke és alelnöke, a frakció vezetője és helyettese. És azért ők, mert őket választja saját mechanizmusai alapján a párt. Nem én, a párt. Egyesekhez közülük bizalmasabb emberi viszony fűz, másokkal soha életemben egy pohár bort meg nem ittam. De ez érdektelen. Nem az a kérdés, hogy én mit gondolok, személyesen ezekről az emberekről. Mindegyiküket tisztelem, mindegyikükkel együttműködöm, és ennél az asztalnál mindegyiküknek ugyanannyi joga van, mint nekem. Én ezeken a tanácskozásokon főleg kérdéseket teszek fel, és irányítom a beszélgetést. Ha van javaslatom, azt a vége felé elmondom, és végül összefoglalom, mire jutottunk. Amikor pedig megszületik a döntés, akkor az én dolgom, hogy képviseljem.

- Milyen arányban születik más döntés, más eredmény, mint amit remélt, amivel személy szerint nem ért egyet?

- Stratégiai kérdésekben elvétve, napi ügyekben számtalanszor.

- És ha majd érdekeket, különféle szimpatizáns- és lobbicsoportok, „barátok és üzletfelek" érdekeit sértő döntéseket kell hozni?

- Ó, azon már túl vagyunk.

- Igen?

- Túl vagyunk.

- Most, amikor beszélgetünk, május 19-én, egy nappal az MSZP kongresszusa előtt?

- Ezeken nagyrészt túl vagyunk.

- El van döntve, mi fog történni a következő négy évben?

- Hát lényegében igen, lényegében igen.

- Bírja hozzá a szocialisták egyetértését, támogatását?

- A fő irányokban egyetértünk, a pártot is arra viszi a szíve és az esze, amerre engem.

- Nem hiszem, hogy akik jól ismerik belülről az MSZP-t, osztják a derűlátását...

- Mondok példákat: a kormányzati struktúrára vagy a kormány összetételére természetesen én teszem meg az alapjavaslatot, és persze mindkettőben van két-három nagyon erőteljes, vitára ingerlő mozzanat. Egyenként mindenkivel megbeszélem, hogyan gondolom, mit miért szeretnék...

- Ez már megtörtént, vagy a jövőről beszél?

- Ezeken a döntéseken már lényegében túl vagyunk.

- Már azt is tudják a szocialisták, melyik tárca kié lesz, személy szerint is?

- A szocialisták legszűkebb vezetősége igen, és a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke is tudja. Ma van péntek, először a hét elején tárgyaltunk erről formálisan Kuncze pártelnök úrral. Én elmondtam, hogy szerintem milyen tárcák közül kellene választaniuk, több tárcát mondtam, mint amennyi végül az SZDSZ-é lesz, és azt is, hogy szerintem kit fognak a tárcák élére ajánlani. És egyébként abban is nyitott vagyok, hogy másokat mondjanak.

- A szocialista jelöltekkel is megállapodott?

- Legtöbbjükkel igen. Egy-két emberrel még nem beszéltem, de tudom, hogy meg fogok velük állapodni. Ezekben az ügyekben persze nekem kell elsőnek... ha nem is dönteni, de javasolni. De mivel látják, hogy nincsenek személyes hatalmi ügyeim, nem a lieblingjeimet választom be a kormányba, és nem valami követhetetlen megfontolás szerint választok, hanem aszerint, hogy mit kíván a rendszer, működik ez a dolog.

- Mindig valamilyen koncepció birtokában, kész javaslattal ül le tárgyalni?

- Abszolút. Például arra, hogy a tavalyi elnökválasztási vereség után azonnal kongresszust kell tartanunk, arra az eredmény kihirdetése után fél órával én tettem javaslatot ebben a szobában Hiller Istvánnak és Lendvai Ildikónak. Ez a javaslatom, egyetértetek-e. A heti üléseken felmerülő ezernyi apró ügyről, hogy hogyan döntsünk róluk, viszont sokszor nincs is véleményem.

- Ha már szóba hozta az elnökválasztási fiaskót, tegyünk egy kis kitérőt: miért engedte ki a kezéből ebben az ügyben a kezdeményezést annak idején, miért nézte tétlenül, hogy a szocialisták vert helyzetbe lavírozzák magukat, miért hagyta elfajulni a dolgokat? Vagy - ahogyan rosszhiszemű kritikusai vélik - ez épp így történt kedve szerint?

- A végeredmény nem, a következmény viszont igen, az a kedvemre való volt.

- Amennyiben?

- Az elnökválasztás traumája segített megértetni egy fontos dolgot a párttal, és végre képes volt összerendeződni. De nem szeretném, ha félreértenének: ez számomra nem előre kalkulált következmény volt, hanem kényszer. Mert nem voltam abban a helyzetben, hogy határozottan szembemenjek azzal a meglepően gyorsan formálódó és nyilvánosságra kerülő szándékkal, hogy ne közösen jelöljön a koalíció köztársasági elnököt, hanem a szocialisták egyedül. Mire észrevettem, merre rohannak az események, és mi a játszma tétje, addigra már késő volt, mert a téteket már megtették, a kocka el volt vetve. Ráadásul a helyzetem két okból is kényes volt: először azért, mert olyan politikusról volt szó, aki saját személyén túl bizonyos tekintetben szimbóluma egy igen tiszteletreméltó, hiteles és legitim politikai törekvésnek az MSZP-ben, másodszor pedig azért, mert a kettőnk múltbeli, feszültségektől sem mentes személyes viszonya félreértésekre adhatott volna okot, ha beavatkozom, amivel talán önmagával való meghasonlásra is késztetem a pártot. Megpróbáltam egyszerű és józan érveléssel kijönni a csapdából, de nem sikerült.

- Szeretnék egy kicsit visszatérni a kampányra. A két forduló között módom volt egy alkalommal elkísérni mindennapi „korteskörútjára", amikor egyetlen nap alatt nyolc helyen mondott el nyolc, lényegében egyforma beszédet (csak a választók jóindulatába ajánlott, egyúttal mennybe menesztett helyi jelölt személye változott), s parolázott vadidegen emberek százaival. Hogy viseli a kampány ilyen típusú megpróbáltatásait? Mennyire része a politikus munkájának, illetve alkalmasságának a monotónia és a monotóniatűrés képessége?

- A monotóniát a kampányban tűrni kell. Egyébként az a kampány legnehezebb feladata, hogy végtelenül egyszerűen kell megfogalmazni problémákat, a leegyszerűsítés a végére már akár el is takarhatja a valóságot, a lényeget, és az embernek mégis valamennyire félre kell tennie az ezzel kapcsolatos averzióit. És arra is képesnek kell lennie, ráadásul hosszú időn át, hogy ezt újból és újból megtegye. De én - bevallom - ettől nem nagyon szenvedtem.

- Nem jön zavarba, amikor közhelyeket mond, sőt alkalmanként „kulisszát hasogat"?

- Nem, mert olyankor ez a dolgom. Ez rendkívül szimpla dramaturgia: egy ismert, abban a körben elfogadott és viszonylag népszerű országos politikus (ez vagyok én) megpróbálja a személyéhez kötődő támogatást átvinni egy másik személyre, a helyi jelöltre, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy megnyerje számára a választók támogatását. Ott nem lehet bonyolultan fogalmazni, azt az egyszerű tényt kell ezerszer elmondani, hogy itt áll előttük, akire szavazni érdemes. Ezt az egyetlenegy üzenetet kell sulykolni folyamatosan.

- Ön szerint végül mivel nyertek? Bizonyára tudja, hogy bizonyos értetlenséggel fogadják - és nem is csak ellenzéki körökben -, hogy épp annak a kormánynak sikerült megtartania a választók bizalmát, amely a gazdaságpolitikában eddig a legrosszabb teljesítményt nyújtotta. Békesi László szerint - az Élet és Irodalomnak nyilatkozott így - ez elsősorban az ön „briliáns személyes teljesítményének köszönhető, ami azonban nem kormányzati teljesítmény". Egyetért-e ezzel?

- Hát így nem.

- Hanem?

- Erős egyszerűsítéssel azt mondanám: azzal győztünk, hogy mi jobbak voltunk kormányzó erőként, mint az ellenfelünk ellenzékként.

- Pedig kormányzó erőként bizonyos megközelítésben rosszabbak voltak, hiszen amikor Medgyessy Péter átvette a kormányt, akkor még nem volt ikerdeficit, az államháztartás még nem küzdött strukturális bajokkal, nem volt túlköltekező, nem kerültünk fenyegető közelségébe semmiféle pénzügyi krízisnek és így tovább.

- Újra szeretném mondani, hogy súlyos tévedés azt gondolni, hogy az ország egyenlő a költségvetéssel. Tehát aki azt gondolja, hogy ez az egyetlen teljesítmény négy év alatt...

- Ez az egyetlen gazdasági teljesítmény, ami a kormányé.

- De az ország nem csak gazdaság. Én imádom a reformközgazdákat, de az országnak csak része a gazdaság, a gazdaságnak csak része a költségvetés.

De hogy az eredeti kérdésére is válaszoljak: a választásokon nem a 2006-os szociáldemokrata-liberális kormány versengett a 2002-es jobboldali kormánnyal, és nem az utolsó négy év versengett a megelőző, az Orbán-kormány időszakára eső négy évvel. 2006-ban a rajtvonalnál a jobboldal és a baloldal állt, és a választás a jövőről szólt, nem a múltról. Én tehát úgy látom, nincs igaza ebben Békesi Lacinak. Ő közgazdászként pontosan fogja érteni, amit mondani akarok, és remélem, más sem érti félre: nem tekintem Magyarországot részvénytársaságnak, de a választásokon éppúgy jövőt vásárolunk magunknak, mint ahogyan jövőt vásárol a befektető, amikor részvényt vesz. Hogy milyen volt a múlt, az csak egyik eleme a döntésnek, és nem is a legfontosabb. Az az igazi kérdés: kié a hitelesebb jövő? Erről folyik a vita, ezért zajlik a küzdelem a választásokon. Melyikünk jövőkínálatának nagyobb a vonzereje? A Fidesz a múltjainkat akarja versenyeztetni, a szocialisták viszont képesek voltak a választási kampányt a jövőre vonatkozó dilemmává tenni, magukat egy jobb választási lehetőségként felmutatni. Ezzel győztek. Persze nincs okunk diadalmámorba esni: az a párszor tízezer szavazat, amivel nyertünk, az istenért, nem azt jelenti, hogy egész Magyarország velünk van, pláne nem, hogy a miénk az ország. Csak annyi történt, hogy Magyarország sokadik alkalommal bölcsen választott. Ahogyan eddig mindig, 1990 óta.

- Azt gondolja, 98-ban is bölcsen választott?

- Bizonyos értelemben igen, mert 98-ban ugyanaz volt a dilemma, mint most. Akkor Orbán Viktor és az általa megtestesített lehetőség - nem véletlenül „dugta el", tagadta meg leendő koalíciós partnerét, Torgyán Józsefet az utolsó pillanatig - Horn Gyula kormányához képest a jövőt ígérte, egy emelkedő, dinamikus, modernebb világot, és ez függetlenül attól igaz, hogy a Horn-kormány teljesítménye alapján a szocialistáknak nyerniük kellett volna. Na de éppen ez mutatja, hogy a választás nem a múlt tényeiről, hanem a jövő ígéretéről, hitéről szól. 1998-ban ebben, a jövő tekintetében volt ígéretesebb Orbán Viktor, a modern Magyarország megtestesítőjeként. 2002-re azonban, furcsa módon, épp ő vált a múlt követévé, a két világháború közötti, sokakat aggodalomra késztető keresztény-nemzeti kurzusé, a szélsőjobb felé nyitott világé, amivel Medgyessy a maga kicsikét technokrata, de alapvetően modernizáló világát és főleg a nyugalmat, az úgynevezett árokbetemetés reményét állította szembe. 2006-ban Orbán a szocialisták jövőre orientálódó politikájával szemben megint a múltból remélt erőt meríteni, de már nem a két világháború közötti múltból, hanem a kádári kisember múlt iránti nosztalgiájából.

- Furcsa ország, ahol a volt KISZ-titkár Gyurcsány Ferenc és az „utódpárt" jelenti a jövőt az egykori rendszerváltóval, Orbán Viktorral szemben, aki ma a kádári kisember múlt iránti nosztalgiája segítségével remél választást nyerni...

- Dehogy furcsa! Ebben semmi különös nincs. 2006-ban ugyanis már nem 1989 alternatívái vívnak egymással csatát. 1989-90-ben a lényeget illetően Orbánnak volt igaza, és nem nekem. 1989-90-ben morálisan és politikai értelemben Orbán hitelesebb volt, mint én, aki egyébként szintén a változás emberének gondoltam magam, csak különféle okokból a rosszabbik oldalon álltam. Akkor tehát ő képviselte a jövőt, ez nem is kérdés, ezért győzött. Az 1989-90-es mérkőzésünket - ha úgy tetszik - Orbán nyerte meg, és jó, hogy így történt, akkor neki kellett nyerni, ez így volt igazságos. 2006-ban azonban vesztett, és jó, hogy vesztett, mert az nem hivatkozási alap, hogy tizenhét évvel korábban velem szemben neki volt igaza. Egyszóval a múltat - innen nézve - Orbán nyerte meg, a jövőt én.

- Ha már a történelem ítélőszéke előtt zajló személyes meccsüket hozta szóba, beszéljünk egy konkrét meccsről is, a miniszterelnök-jelöltek vitájáról. Mikor döntötte el és miért, hogy kíméletlen és offenzív lesz, szinte brutális, és minden lehetséges találatot bevisz, akkor is üt, amikor az ellenfele már szemlátomást képtelen védekezni?

- Dehogyis ütöttem, vitatkoztam. Az volt a dolgom. Vitára hívott az ellenzék vezére. Mit gondolt, hogyan fogok viselkedni? Azt gondolta, hogy majd kvaterkázni fogunk? Hát mire számított? Orbán Viktor, aki évek óta ad elő monológokat az őt istenítő, hősként ünneplő sajátjai között, talán azt hitte, hogy aki vele egy térbe kerül, az megdelejeződik, és képtelen lesz normálisan és racionálisan viselkedni? Egyszóval: nem én voltam nagyon erős, hanem ő nagyon gyenge, jelen sem volt, nem is volt vita, ezért az én normális viselkedésem feltűnő erőfölénynek látszott. És én belül egyáltalán nem éreztem, hogy kíméletlen vagy offenzív lennék. Azt láttam, hogy nincs jelen a vitapartnerem, ehelyett dögunalmas monológokat mond a kamerába. Gondoltam magamban, nem tudom, ez mire lesz jó, barátom, de hát mindegy, ez a te problémád, én teszem a dolgomat. És amikor kijöttünk, minimális feszültség sem volt bennem. Nem volt bennem az a furcsa, endorfinnal, adrenalinnal teli érzés, ami minden nagyobb parlamenti csata után úrrá lesz rajtam. Úgy éreztem, egyedül vagyok a pályán.

- Az elemzők többsége akkor úgy látta, megnyert ugyan egy csatát, de lehet, hogy elvesztette a háborút, egy indiszponált, gyenge ellenféllel szemben nagyvonalúbbnak kellett volna lennie.

- Ugyan, ugyan! Orbán Viktor a magyar politikában a nyers, a meghódíthatatlan, a megkarcolhatatlan erő szimbólumává vált az elmúlt tizenöt évben. Egy gránittömb, amely nemzete fölé magasodik, akinek emberi halandó a bokájáig nem ér fel, és aki uralja a teret. Ő maga az idol. Ehhez képest én nem tudok brutális lenni, az az igazság. Az önmarcangoló értelmiségi barátaim persze megint a kezüket tördelték, hogy „jaj, szegény, miért bántod ennyire?!" Vagy: „a lovagias magyarok a gyengébbel, a legyőzöttel fognak együtt érezni". Orbán azonban nem gyenge. Orbán maga a nyers fizikai erő. Eddig ő volt a bajnok, aki ünnepeltette magát. És azért volt megsemmisítő ez a vereség, mert ő szenvedte el.

- A választás második fordulójának éjszakáján elmondott beszédéről szeretném kérdezni: mintha vesztett volna, olyan komolynak, gondterheltnek, megrendültnek, sőt szomorúnak látszott. Miért? Mert a veszteseknek is miniszterelnöke, akik akkor épp gyászolnak? Mert a miniszterelnöknek velük is együtt kell éreznie?

- Azt gondolom, hogy igen. Adekvátan kell viselkedni. Normálisnak kell maradni. A kampányban az ember saját tábora kapitányaként a sajátjait, a részt képviseli, a kampány az egyetlen olyan időszak, amikor egy miniszterelnöknek megbocsátható, hogy a felelőssége igen nagy szelete a részé, de attól a pillanattól kezdve, hogy győzött, ez az állapot megszűnt, és megint az egészért, mindenkiért felelős. A kampány után helyre kell állítani a világ rendjét. Ezért amikor már teljesen biztosak lehettünk a győzelmünkben, Hiller Pistát arra kértem, ő ünnepeljen együtt a Köztársaság téren összegyűlt barátainkkal, én pedig fél kilenckor bementem egy üres szobába, és végiggondoltam, most akkor nekem mit is kell mondanom. Abban bizonyos voltam, hogy nem fejezhetjük be a kampányt saját „Igen" dalunkkal, csak a Himnusszal.

- Milyen megfontolás vezette, amikor a választás és a kormány megalakulása közötti néhány hét menetrendjéről döntött? Amikor eldöntötte, hogy először tárgyal a leendő koalíció pártjaival a kormányprogram tartalmáról, aztán a kormány struktúrájáról, és csak legvégül a személyekről?

- Szerintem ez a normális sorrend, az ellenkezője volt abnormális. Én mindig azt mondom az enyéimnek: hagyjuk már abba, hogy ünnepi beszédekben mindenféle szépeket mondunk, de máshogyan cselekszünk. Most végre úgy cselekszünk, ahogyan eddig mindenki elvárta tőlünk, hiszen azelőtt azért korholtak a maga kollégái is, miért előzik meg a hatalmi és a személyi ügyek az ország dolgaiban való döntéseket. Most mégis, amikor végre így cselekszünk, mindenki azt várja tőlünk, hogy személyi meg hatalmi kérdésekről beszéljünk.

- Ez a menetrend ráadásul - belátom - praktikus is, hiszen addig lehet igazán dönteni, megállapodni tartalmi kérdésekről, amíg nem merülnek fel velük kapcsolatban személyes szempontok.

- Ez így van, ezért tehát az ésszerűségen kívül a saját érdekeink is ezt a menetrendet diktálják, ez nekem személy szerint is így áll érdekemben. Mert ha már mindenki tudja, mi lesz a szerepe az új kormányban, akkor a tartalomról folyó beszélgetés menthetetlenül és kibogozhatatlanul összegabalyodik a szervezeti, pénzügyi és egyéb hatalmi tényezők megszerzéséért zajló alkudozással, nyomásgyakorlással, szelíd vagy kevésbé szelíd politikai zsarolással. Akkor már ahelyett, hogy a közös egészségpolitikánkról vagy a közös oktatáspolitikánkról gondolkodnánk, az ágazatokat képviselő erős emberek érvei és érdekei csatáznak egymással. A harmadik különbség filozófiai: eddig a kormány politikáját döntően az egyes miniszterek előre nem pontosan átlátható politikája határozta meg, szinte azokból adódott össze. Én meg azt mondom, hogy egy frászt. A kormánynak van politikája, Magyarország közjogi berendezkedéséből következően ezt a miniszterelnök egységes egészként képviseli, a miniszterek pedig ennek alkotó végrehajtásán dolgoznak.

- A korábbiaknál is erősebb miniszterelnök, gyengébb miniszterek? Minden jel arra mutat, hogy ez egy erős, a korábbiaknál is inkább kancellária típusú kormány lesz.

- A működésben igen, de a politikában nem. Az én politikám ugyanis a mögöttem álló két párt politikájának integrálásából jön össze. Nem én határozom meg a politikánkat, legfeljebb a fő irányokra teszek javaslatot, ezért folyik heteken át az egyeztetés. A kormány közös politikája kompromisszum eredménye, amit én képviselek, és attól kezdve már én vagyok felelős érte, és ennek a végrehajtásához választok embereket. Ez a logikai sor.

- Egyszóval ezen a tárgyaláson is maga diktálja a nyelvet, egyébként mindkét pártnak.

- Jaj, de nehéz elhinni, hogy a nyelvet a tárgyalásokon közösen alakítjuk! Én azt diktálom, hogy nem várunk tovább, belevágunk egy nagy és mély átalakításba, megerősödik az egyéni felelősségek rendszere, tudomásul vesszük a versengő gazdaság alapszabályait, és kitörünk ebből a gügyögős politikából, ami az elmúlt éveket jellemezte, hogy nem merünk világosan beszélni...

- Most önmagát is jellemzi?

- Magamat elsősorban. Szóval világos cezúra következik, és haladéktalanul hozzákezdünk a felnőtt politizáláshoz, sokkal célzottabb, világosabb szociálpolitikával, közben helyreállítva a költségvetés egyensúlyát, rendbe téve az államháztartást... Most azonban ezt már nagyon könnyű képviselni! Most már nem az a felállás, hogy én vagyok a reformer, a többiek meg a visszahúzó erők, nem úgy van, hogy senki más nem akarja a változást, és nekem át kell mindenkin gázolnom, meg kell mindenkit erőszakolnom, hogy végre történjen valami. Sőt bizonyos értelemben reformverseny van a két párt között. Ma már nem az a felállás, hogy a reformok letéteményese a Szabad Demokraták Szövetsége, a szocik pedig ellenállnak. Egyáltalán nem. Azt őszödi kormányülés egyik szünetében, miután egymást licitálják túl szakpolitikai témákban a hozzászólások, a felkért referátorok és korreferátorok, és mindenki arról beszél, hol, mit, és milyen mélyen kell megváltoztatni iszonyatos bátorsággal, azt mondja Magyar Bálint az egyik szünetben: „A hétszázát, hát itt fölfordult a világ! Mi azt mondjuk, hogy reform kell, erre a szocik azt mondják, hogy kétszer akkora kell. Mi azt mondjuk, hogy háromszor akkora, ők erre azt mondják, hogy hatszor akkora." És a helyzet illusztrálására elmondott egy viccet: „Piroska az erdőben találkozik a farkassal. Hova mész, Piroska? - kérdezi a farkas. - Megyek a patakpartra, b...ni - válaszolja Piroska. Erre a farkas: - Hű, de megváltozott ez a mese!" Hát ez történt a szocialistáknál is. Megváltozott a mese.

Szóval igaza van, erre az esetre is érvényes, amit a beszélgetésünk elején mondtam, akié a nyelv, sok tekintetben azé a politika, de nem kétséges, hogy ez a nyelv - lényegét tekintve - ma már közös. Egyébként az sem igaz, hogy a miniszterelnök a mostani kényelmes többség birtokában mindent megtehet, és sosem volt ennyire erős. Ugyan, kérem, ilyen nincs, nem ilyen a politika.

- Annyiban igen, hogy talán sosem volt ilyen kedvező a helyzet a reformok elindításához.

- Erős a miniszterelnök befolyása, de csak amíg kompromisszumkész, amíg megegyezésre, kiegyezésre törekszik. Amint nyers erővel próbál bármit keresztülvinni, a befolyása úgy elszáll, mintha sosem lett volna.

- Visszatérve a tárgyalások menetrendjére, a személyi kérdések jegelésére: amikor valamelyik párt előáll egy koncepcióval, mondjuk az SZDSZ saját közoktatással kapcsolatos elképzeléseivel, az egyúttal személyi kérdéseket is jelenthet, például hogy tagja lesz-e Magyar Bálint a második Gyurcsány-kormánynak, vagy sem. Nem titok, ez nagy vitakérdés volt a tárgyalásokon.

- Nem volt ebben semmiféle vita. Amikor azt kérdezte tőlem a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke, hogy komolyan gondolom-e az ezzel kapcsolatos korábbi nyilvános kijelentéseimet, azt mondtam neki, hogy „igen, Gábor, komolyan gondolom. Minden másban vitatkozhatunk, ebben az egyben nem: Magyar Bálintból nem lesz miniszter. Pont." Tehát vannak ügyek, amelyekben nincs vita közöttünk, például hogy halaszthatatlan a mélyreható átalakítás ebben, abban, amabban, ezt hívjuk reformoknak, országreformnak. Abban sincs, hogy a költségvetést rendbe kell tenni, és minél gyorsabban, annál jobb. Természetesen abban is egyetértünk, hogy a kormány szerkezetét alapvetően a miniszterelnök határozza meg. Én teszek javaslatot rá, ebben én vagyok a domináns. És a személyi kérdésekben is meg fogunk állapodni, ez nem kulcskérdés számomra, de egy ponton nem engedek: „Magyar Bálint minisztersége, nem minisztersége ügyében nem muszáj egyetértenetek velem, de akkor tessék választani másik kormányt magatoknak." Ezt minden indulat nélkül, barátságosan kell tudni elmondani, és persze lehet innen-onnan üzengetni, de az érdektelen.

- Azért hajthatatlan ebben az ügyben, és azért számít ez kulcskérdésnek, mert azt gondolja, hogy nem jó, ha Magyar Bálint az oktatásért felelős miniszter, mert - az előző kormány egyetlen reformjának elindítójaként - túl sok az ellenfele, az ellensége, túl sok a vihar körülötte, vagy azért, mert Hiller Istvánnak kell hívni a minisztert?

- De ez álvita! Ez egyszerű személyi döntés, aminek semmi köze a reformokhoz, ezzel nem azt akarjuk üzenni, hogy elegünk van a reformokból. Ugyan, kérem, én rendkívül nagyra értékelem Magyar Bálint eddigi eredményeit, és amikor nem volt meg a koalíciós többség a felsőoktatási törvény elfogadásához, amikor egy hajszálon múlott a dolog, akkor határozottan és szilárdan álltam mögé, részben saját frakciómmal szemben. Amikor a Pénzügyminisztériummal iszonyatos mennyiségű vitája volt, egy pontig akkor is keményen kiálltam mellette. Amikor (az érettségi-botrány idején és még jó párszor) meg akarták buktatni, azt mondtam, nem engedem, hogy így vegyenek revánsot rajta, akik - okkal vagy ok nélkül - ellenséges érzelmeket táplálnak iránta, mert ilyenek nagyon sokan vannak. De azt gondolom, hogy a szükséges reformokat ma sokkal inkább képes szolgálni egy személyében jobban elfogadott, szélesebb társadalmi bázissal rendelkező szocialista politikus, akinek az arca nem jelent egyet a konfliktusok sorozatával. Nem a reformokból van elegem, hanem az oktalan és buta konfliktusokból.

- Nézzük, milyen lesz az új kormány! Ez már maga is - ha jól értem - a reform része, az ígért államreformé, amely ezek szerint már a kormány megalakulásával részben megvalósul?

- Az alapdöntések addig megszületnek, de nem lehet és nem is lenne célszerű az egészet ilyen rövid idő alatt lezavarni. A minisztériumokból például elvisszük az őket kiszolgáló háttérapparátusokat, és belőlük egyetlen nagy, egységes kormányzati szolgáltató központot hozunk létre. Így lehet kikényszeríteni, hogy a kormányban egységesen, azonos eljárások, egységes elvek szerint menjenek a dolgok. A világ nagy multinacionális vállalatai nem engedik meg maguknak, hogy, mondjuk, informatikai vagy személyzeti ügyekben ne azonos sztenderdeket, eljárásokat, szabályokat alkalmazzanak. Mi eddig megengedtük magunknak ezt a luxust, pedig nem Kína és Észak-Amerika között kell a távolságot áthidalnunk, hanem csak néhány minisztérium között, mindössze néhány utcányit. Ebben a jövő héten a kormányhatározatok meg fognak jelenni, előbb, mint ahogyan a kormányprogramot benyújtjuk, de a végrehajtása beletelik néhány hónapba. Január elseje lesz a választóvonal.

- Milyen terhek kerülnek még le a minisztériumokról, mennyivel lesznek karcsúbbak és mozgékonyabbak, egyáltalán: hogyan épül fel belőlük a kormány?

- Egy minisztériumnak ma nagyon sok funkciója van, hadarjuk gyorsan végig a többségét: a hagyományos igazgatási funkció, amelynek döntően két eleme van, a normaalkotásban való részvétel és bizonyos intézményfelügyeleti tevékenység. Ezen kívül ma ott van a szakpolitika fejlesztésének funkciója és az állami, önkormányzati beruházásokról szóló döntés-előkészítés és végrehajtás jelentős része, külön-külön, feldarabolva. Ez már négy funkció. Ott van a minisztériumokban általában az állam különböző alrendszerei folyamatos és teljes megújításának igénye, ha úgy tetszik, a reformfunkciók, jó mélyen eldugva. És hatodikként ott vannak mindazok a funkciók, amelyek az első öt kiszolgálásához szükségesek, ennek központosításáról beszéltem az imént. Úgy döntöttünk, hogy az elsőn, az igazgatási funkción kívül szinte mindent ki fogunk vinni a minisztériumokból.

Viszont ott hagyjuk a politika fejlesztési funkcióját, azt a miniszterek kabinetjeibe tesszük, azaz a miniszter legszűkebb, de a mainál nagyobb stábja tele lesz stratégiai elemző, tervező emberekkel, akik politikai értékválasztás tekintetében is erősen kötődnek a miniszterhez. Ez lesz a minisztérium politikai boszorkánykonyhája, elég jól elszigetelve egyébként a végrehajtó, igazgatási apparátustól, itt lehet, sőt kell nagyon szabadon gondolkodni, vitatkozni, elemezni. Viszont az igazgatás így intakt marad, nem kérjük egy köztisztviselőtől, hogy azonosuljon a kormány politikai megfontolásaival, pedig egyébként, mondjuk, a Fidesz családtámogatási elképzeléseivel értene egyet. Aztán továbblépve a jövőben a kormány fejlesztéspolitikáját nem az egyes tárcáknál kialakított, egymástól elkülönült fejlesztéspolitikák valamilyen esetleges halmaza adja. Ehelyett létrehozunk egy nagy fejlesztési ügynökséget, amely a kormány egész fejlesztéspolitikáját integrálja majd, amelynek az érdemi vezetője épp ezért nem politikus lesz, hiszen akkora hatalom lesz ráruházva - döntő befolyást fog gyakorolni évi 1000 milliárd forint fejlesztési forrás elköltésére -, hanem egy külső, az üzleti világból érkezett ember.

- Erre célzott, amikor arról beszélt, hogy a kormánya tagjai között nemcsak politikusok, hanem üzletemberek is lesznek?

- Igen, három helyre várok az üzleti világból embereket: a fejlesztési ügynökség, a reformtitkárság és a szervezetfejlesztési és humánerőforrás-fejlesztési terület élére. Erre a három helyre feltétlenül, és lehetőség szerint az egységes kormányzati, informatikai rendszer élére is.

- Megvannak már ezek az emberek?

- Van, akivel már megegyeztem, másokkal tárgyalok, még nem döntöttem el végleg, hogy kit kérek fel.

- És olyan jó ajánlatot tesz, hogy elhagyják érte az üzleti életet?

- Negyed-ötödannyi pénzért. Az én korosztályomban meg a kicsit fiatalabbakban - bármilyen patetikusan hangzik is - van rá hajlam, hogy szolgálják az országot. Pár évre ezért hajlandók kiszállni az üzleti életből.

Visszatérve a kormány struktúrájára: a szakpolitikai döntések előkészítésének a miniszteri kabinetek mellett a másik centruma az én kabinetem lesz. A miniszterelnök, a miniszterek és mindőjük környezete partneri együttműködéséből születik meg az egyes területek szakpolitikája. Ez nem egyoldalú viszony, nem én diktálok mint miniszterelnök, a miniszter nem egyszerű végrehajtója a miniszterelnök akaratának, hanem együttműködő partner a politika kialakításában. De az sem lenne helyes, ha a miniszter rángathatná a kormányt az adott szakpolitika kialakításában, szó nincs róla, ez közös politika kell hogy legyen, meg kell győznie bennünket, hogy a nagy egészben az a helyes, ahogyan ő gondolja. A beruházási-fejlesztési döntéseket hozó Fejlesztési Tanácsban pedig ott fognak ülni az érintett területek miniszterei is, mind együtt. És nem osztjuk el egymás között előre a pénzt, hogy aztán ki-ki szabadon elkölthesse, amire épp akarja, mert a fejlesztési célok összekapcsolódnak. Nem elég csak iskolát építeni valahol, hanem oda utat is kell építeni, és a mögötte lévő szociális problémákat is meg kell oldani. Azaz a projektek versengenek egymással az erőforrásokért, és nem külön-külön fejlesztünk, hanem régiókat és térségeket együtt, ezért aki fejleszteni akar, annak közös asztalhoz kell ülnie a többiekkel, és közösen kell döntenie.

- Hogy véletlenül se fordulhasson elő, hogy egy iskola például olyan szakmára képezzen gyerekeket egy adott térségben nagy számban, amire ott nincs szükség.

- Igen, és hogy a gyerek télen is be tudjon járni az iskolába, mert van út, és mert van cipője. És nem fog kiesni a padból az éhségtől. Ezt tehát mind együtt kell csinálni. Nem megyünk semmire, ha a szociális miniszter az Ormánságban fejleszt, az oktatási miniszter meg a Nyírségben, a közlekedési miniszter pedig épp megalkuszik a csongrádiakkal, hogy merre menjen a 47-es út.

- Ilyen minisztériumok lesznek? Oktatási, közlekedési, szociális?

- Nem. Ezt csak példaképpen, úgy általában mondtam.

- Elárulja, pontosan hány minisztérium lesz, és milyenek?

- Tizenegy plusz egy.

- A „plusz egy" lesz a kancellária?

- Igen. A többi eléggé magától adódik. Megszűnnek a tárca nélküli miniszterek, az informatika a gazdasági minisztériumba olvad, a munkaügy egyesül a szociálissal, a kulturális az oktatásival, A rendőrség felügyeletét pedig átveszi az igazságügy, az önkormányzati minisztérium pedig gazdája lesz a területfejlesztésnek és a regionális politikának. Nagyjából így állunk fel.

- Akkor beszéljünk a stabilizációról és a reformokról. A koalíció politikusai nem beszélnek megszorításokról, ehelyett lépten-nyomon a gazdaság jó állapotára, a magas növekedési ütemre és a folyó fizetési mérleg javulására hivatkoznak, nem így a közgazdászok, akik szerint viszont sürgős fordulatra van szükség hat év jövőfelélő politikája után. Bokros Lajos és szerzőtársai szerint például stabilizációra és államháztartási reformra együtt van szükség, amit csak „egy minden elemében összecsiszolt és a változások kritikus tömegét tartalmazó, átfogó program" képes megalapozni. Békesi László szerint is „az új kormánynak egyszerre és azonnal kell mindkét irányban elindulnia". Akkor most már csak az a kérdés: mit tesz ezért a kormány?

- Először dönt a reformokról, kijelöli a következő négy év céljait, kijelöli az utat, amin járni akar, és csak utána stabilizál. Fordított sorrend esetén a költségvetés pozícióit javító, kiigazító lépések - még ha rövid távon hasznosak, eredményesek is - keresztezhetik a reformok útját, ronthatják a hatást. Ez ugyanaz a logika, mint amit a szervezeti és személyi kérdéseknél követünk. Jelöld ki a céljaidat, nagyjából rajzold föl a hozzájuk vezető utat, és ha ezzel kész vagy, akkor foglalkozz - de akkor foglalkozz! - a rövid távú feltételeiddel. Nehogy véletlenül a rövid távú szempontok miatt olyan lépéseket tegyél, amelyek holnapután akadályoznak hosszú távú céljaid elérésében.

- De egyetlen rendszernek kell a kettőt tekinteni.

- Igen, de úgy, hogy a hosszú távú ügyből kell kiindulni. Nincs mese.

- Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy azonnal tenni kell valamit a 2006-os költségvetéssel, mert mértékadó vélemények szerint bármelyik pillanatban bekövetkezhet a pénzügyi krízis. Békesi László azt mondja: tarthatatlan az államháztartási hiány, és nagyon kínos lenne, ha a győztes koalíció nem lenne képes saját költségvetési törvényét megtartani, ezért a tervezett költségvetési pozíció semmiképpen sem romolhat. Márpedig pillanatnyilag nincs alátámasztva sem bevételi, sem kiadási oldalról, a bevételek túl vannak tervezve, a kiadási oldalon pedig bombák ketyegnek. Senki nem hiszi el, hogy tartani lehet a 4,7 százalékos GDP-arányos hiányt. Pedig ha ezt nem tudja a második Gyurcsány-kormány teljesíteni, akkor minden bizalom elszáll.

- Egyetértünk.

- Igen? És mit tesz? Bevezeti az egységes húszszázalékos áfát például?

- Ezt nem mondhatom meg önnek. Bevételekre kell szert tenni, az állam bevételei pedig adókból, járulékokból, illetékekből származnak. Privatizációs bevételekről most nem beszélek, mert azok másképp számolódnak el, de természetesen bevételekre kell szert tenni.

- De hogyan?

- Ez csak egy dolgot jelenthet: hogy adókat, járulékokat emelünk, az adók és járulékok kivetési alapjait szélesítjük, illetve elhalasztunk korábban elhatározott csökkentéseket, így lehet bevételekre szert tenni. És kedvezményeket csökkentünk és eltörölünk, miközben csökkentjük az állam kiadásait. Bevételt növelni, kiadást csökkenteni, hát persze. Most már azt is tudom nagyjából, hogyan fogjuk ezt tenni.

- Hogyan?

- Ezt nem mondhatom el magának.

- Miért?

- Mert előbb a parlamentnek kell elmondanom.

- Meddig nem mondhatja el?

- Körülbelül a kormány megalakulásáig. Az persze nem titok, hogy nyilván csökkenni fognak (az igazgatás széles értelemben vett reformjához kapcsolódóan) az állam működési kiadásai, ezekről az ügyekről korábban már beszéltünk, és vannak még az államnak egyéb kiadásai is, hogy egyet mondjak, ilyen az ártámogatások széles rendszere. Ez egy nagy és jelentős csomag, és fontos igazságossági problémát is felvet: annak ad többet, aki többet fogyaszt, és az fogyaszt többet, akinek magasabb a jövedelme. Az ártámogatásnak az a természete, hogy a magasabb fogyasztást ösztönzi, ezért igazságtalanságot szül. Tehát ha azt kérdezi, mihez fogunk hozzányúlni, azt válaszolom: majdnem mindenhez. Egyszóval nem azt vitatom, hogy szükség van a költségvetést kiigazító lépésekre, mert szerintem szükség van rájuk, hanem azt, hogy megszorításnak nevezzük-e őket. Szerintem ez nem megszorító, hanem egyensúlyteremtő politika, amely a következő időszak fejlesztéspolitikáját és a gazdaság teherviselő képességének növelését alapozza meg, és igazságosabb jövedelemeloszlást eredményez. Ilyenformán a következő két, két és fél évben visszatér az ország az egyensúlyi pályára, de az ezt megalapozó lépéseket még az idén meg kell tenni.

- Mennyire tartja ma reálisnak, reálisnak tartja-e még egyáltalán az euró 2010-es bevezetését? Némelyik nyilatkozata az utóbbi időben azt sugallta, mintha már nem tartaná ezt olyan fontosnak. Meglepő volt bejelentése egy esetleges, az euró bevezetése ügyében tartandó népszavazásról.

- A közgazdászok túlnyomó többségével, majdnem mindenkivel egyetértünk abban, hogy nem az euró a fő kérdés, hanem az egyensúly, ezt sulykolom folyamatosan, hogy ez a fő kérdés. Az euró bevezetése pedig szerintem nem szűk kormányzati politikai kérdés, annál sokkal szélesebb körben kell eldönteni, meg kell fontolni minden érvet, hogy mi lenne a legkedvezőbb időpont.

- Ha jól érzem, személy szerint nem tartana egy kicsit távolabbi időponttól, különben miért hivatkozna oly sűrűn az euróövezeten kívüli nemzetgazdaságok magasabb növekedési ütemére?

- Én csak azt mondom, hogy van olyan állítás, hogy az euróövezeten kívüli európai országok gyorsabban növekszenek, mint a belül lévők. Magam egyébként a gyorsabb bevezetés híve vagyok, de nem minden áron. Elsődlegesnek azt tartom, hogy 2008-ra térjünk vissza az egyensúlyi pályára. Ami az euró bevezetését illeti, érdemes számításba venni, hogy van olyan (egyébként nagy tekintélyű közgazdásztól származó) vélemény is, amely szerint a mi átmeneti és felzárkózó gazdaságunk négyszázalékos növekedés mellett bőven elbírna egy tartósan három és fél-négy százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt. Hiszen nem is ez a mi igazi bajunk, hanem a folyó fizetési mérleg hiánya, a finanszírozás, azt kellene letornáznunk öt százalék környékére. Ez azonban a rendkívül merev maastrichti rendszert nem érdekli. Tehát nincs mese, le kell nyomnunk három százalék alá az államháztartás hiányát, de anynyira balgák azért ne legyünk, hogy bezárjuk a fülünket az előtt az egész Európában zajló vita előtt, amely a közös pénz előnyeiről és hátrányairól szól. Szerintem az eurónak Magyarország számára több az előnye, mint a hátránya, de majd amikor már az egyensúly közelébe jutunk, és ha már nem vágyálom, hanem realitás lesz, akkor vegyük szemügyre azt az izgalmas és bonyolult szakmai, társadalmi, gazdasági kérdést, hogy mi a legelőnyösebb Magyarország számára. És halljuk meg azok érveit is, akik azt mondják, hogy nem kell mereven tartanunk magunkat a 2010-es bevezetéshez. Nem tudom, én ebben egyáltalán nem vagyok elfogult. A népszavazásról meg az a véleményem, hogy az euró nem szűk pénzügypolitikai kérdés. Ez - a NATO-tagság és az Európai Unióba való belépésünk után - a rendszerváltás óta a harmadik legfontosabb döntésünk lesz. Nem hiszem, hogy nekem kellene ezt eldöntenem, hogy ebből bárkit ki lehetne zárni.

Nem szeretem a végleteket. A hátam is borsódzott, amikor 2002-ben azt hallottam Orbán Viktortól, hogy „Magyarország fejlődése meghazudtolja a közgazdaságtan alapigazságait". Ez a populizmus netovábbja. De azoktól is irtózom, akik azt mondják, hogy csak egyfajta igazság létezik, és aki nem vezeti be tűzön-vízen át 2010-ben az eurót - figyelem, nem az egyensúlyról beszélek, hanem az euróról -, az árt Magyarországnak, és aki azt meri mondani, hogy a 2011-es dátum talán kedvezőbb lenne, az maga a Gonosz. Honnan tudja? És mi van a svédekkel? Mi van a dánokkal?

Csak attól félek, és azért nem szeretek erről beszélni, mert mindig akadnak, akik szándékosan félreértik vagy inkább félremagyarázzák a szavaimat. Nem szeretném, ha bárki azt a következtetést vonná le ebből, hogy a miniszterelnök a kérdéseivel valójában az euró bevezetése ellen érvel, mert ez nem igaz. Pusztán csak azt szeretném, ha normálisak maradnánk, és nem tekintenénk megkérdőjelezhetetlen, kétségbevonhatatlan alapigazságnak a 2010-es dátumot. Legalább gondolkozzunk el rajta, hogy bizonyosan jobb-e, ami gyorsabb. Keressük a lehető legjobb megoldást, legyen már egy kis nyitottság bennünk!

- Visszatérve a reformokra: mit tartalmaz például az ön önkormányzati reformprogramja? Azt mondta egy tévéinterjúban, hogy nem tartozik a céljai közé a 3200 helyi önkormányzat számának csökkentése, pedig abban úgyszólván egységes a politikai és a szakmai közvélemény, hogy ez így abszurd, a tizede is elég lenne.

- Ó, én nem így gondolom. Szerintem mindenkinek joga van kormányoznia önmagát, döntenie önmagáról, de oktalanság ehhez minden esetben fönntartani egy önálló hivatalt, egy önálló szociális intézményt, egy önálló iskolát. Vizsgálják meg, nem célszerűbb-e ezeket az ügyeket közösen intézni, vagyis az önkormányzás joga és az önkormányzás mögött lévő, az önigazgatáshoz szükséges intézményrendszer nyugodtan elválhat egymástól.

- Tehát legyen közgyűlése, mondjuk így, minden falunak, ha helyesnek tartja...

- ...és gondolják meg, nem szerencsésebb-e, ha a szociális otthont mondjuk a szomszéd faluval közösen tartják fenn. „Legyen nálunk a szociális otthon, nálatok az óvoda, ők szervezzék meg közösen a szemétszállítást, a negyedik község pedig legyen felelős a közös iskolabuszért. És legyen közös a jegyzőnk, és tartozzunk ketten egyazon építési hatósághoz." Szóval mindenkinek önkormányzást, de önálló igazgatási és közszolgáltatási intézményrendszert nem feltétlenül.

- Ezekhez a változtatásokhoz azonban nem elég az egyszerű többség, az önkormányzati törvény megváltoztatása koalíció és ellenzék egyetértését vagy megegyezését igényli. Elő tud-e állni olyan hangulat - ahogyan az előző beszélgetésünkben remélte -, hogy nincs más választásuk a képviselőknek? Vagy mi a helyzet a megyékkel, amelyekről az MDF például sietett kijelenteni, hogy a magyar hagyomány részei, a régiók Európájában azonban értelmetlen, rendszeridegen, fölösleges, nem létező közigazgatási egységek. Ebben például meg fognak tudni egyezni?

- Fogalmam sincs, bevallom. Fogalmam sincs, hogy meg tudunk-e egyezni. Mi mindenesetre beterjesztjük a javaslatunkat, a többi nem rajtunk múlik. Ami rajtunk múlik, azt megtesszük a kompromisszumért. Aztán pedig derüljön ki, valóban akar-e változást a változás pártja. Derüljön ki, igen-e vagy nem. Ha nem, akkor majd találunk másik utat, amin elindulhatunk.

- Van másik út?

- Hát persze. Mindig van, csak sokkal göröngyösebb, sokkal hosszabb, és többe kerül a járás rajta. Hja, az összefogás - mondom kicsit cinikusan fideszes barátaimnak -, az összefogás! Mert ők ezt hiányolják állandóan. Most itt az alkalom, össze lehet fogni az ország érdekében! Vagy csak akkor fontos az öszszefogás, ha a saját győzelmetekről van szó? Az országért nem érdemes összefogni? Hogy van ez?

- Az MSZP-frakcióban ülő önkormányzati emberek, polgármesterek ellenállását hogyan fogja legyőzni? Az önkormányzati és mindenfajta más lobbin hogyan fogja „keresztülvinni" a reformokat?

- Ugyanúgy, ahogy magamon keresztülviszem a központi igazgatás reformját. Miért kell azt gondolni, hogy nem akarják? Miért kell azt hinni, hogy semmi más nem hajtja a politikusokat, csak a saját személyes érdekeik, egyébként pedig a reformok ellenfelei? Miért?

- Nem speciálisan a politikusok, általában a különféle rendszerek működtetői és résztvevői. A rendszerek nehézkesek, nem szeretik, ha fölforgatják őket... A hírek arról szólnak, hogy hosszú és nehéz tárgyalás után sikerült a szabad demokratákkal megállapodniuk az egészségügyi reformról. Ez a tárca is azok közé tartozott, amelyeket a tárgyalások kezdetén felajánlott a koalíciós partnernek?

- Tudja, hogy nem válaszolhatok erre a kérdésére... Volt egy nagyon fontos pillanat ezen a tárgyaláson, amikor sok-sok szakértői konzultáció után végre megértette mindkét oldal, Kornai professzor úr hathatós segítségével...

- ...aki a több-biztosítós modell mellett érvelt, ahogy hallom...

- ...de az érvelésében mindvégig nyitott maradt, és az a legfontosabb, mert csak annak alapján lehet kompromiszszumot kötni. Mert nincs a világon olyan rendszer, amelyikre azt mondhatnánk, hogy jó. Egyetlen szabály érvényes valamennyire: a sajátjával minden ország elégedetlen, az amerikaiak, a kanadaiak, mindenki. Mindenhol keresik az utat, de igazán jó megoldást eddig sehol sem találtak. Az egészségügyi rendszernek tehát nem az az alapkérdése, hogy hány biztosító van, hanem hogy akár egy van, akár több, valóságos biztosító-e. Világosan elkülönül-e a rendszerben a köz- és a magánfelelősség? Világos-e, hogy milyen szolgáltatáshoz milyen feltételekkel juthatunk hozzá? Világos-e az egyéni részvétel követelménye és terjedelme? Először ezekre a kérdésekre kell válaszolni, ezen ismérvek alapján kell létrehozni és működtetni egy rendszert, amely okos, garanciákkal ellátott, hatékonyságelvű és igazságos, és csak ezután érdemes arról gondolkodni, hány biztosító legyen az alaprendszerben. A nemzeti szolidaritási rendszert azonban akkor is meg kell őrizni. Kornai professzor szerint egyébként érvek mindkét változat mellett szólnak. Egy kicsivel több szól a több-biztosítós modell mellett, de milyen más ez a fogalmazás, mint azé a vitapartneré, aki szerint aki nem ért vele egyet, az az ördöggel cimborál. Szóval most hozzákezdünk ennek a háznak a felépítéséhez, és amikor már áll, és laknak benne, akkor eldöntjük, építünk-e hozzá még egy verandát.

- Lehetséges, hogy épp a szabad demokraták fogják az MSZP programját ebben az ügyben megvalósítani?

- Közös program van, nincsen MSZP-program. A kormánynak van programja, erről tárgyalok.

- Akkor úgy kérdezem: lehetséges, hogy épp egy szabad demokrata miniszter fogja a közös programot - amely azonban inkább hasonlít a szocialistákéra, mint az SZDSZ-ére - végrehajtani?

- Hát persze hogy lehetséges. Bizonyos, hogy a minisztert a két párt közül az egyik fogja jelölni.

- „Mindig tudni fogom, hogy a demokratikus felhatalmazás az aktív kisebbségre támaszkodik, nem a nemzet kiválasztott vezetője, hanem a köztársaság parlamentjének felelős, számon kérhető, ellenőrizhető demokratikus politikus vagyok" - mondta a választás utáni első beszédében a parlamentben. Ezt azonban nem mindenki hiszi el önnek, és nem az emberi minősége, hanem a helyzete, a szerepe és az önt újabban övező erős, rajongásba hajló érzelmek, no meg a második Gyurcsány-kormány megalakítását és leendő politikáját övező titokzatosság miatt. Hiszen végre van a baloldalnak is hőse, aki legyőzte a legyőzhetetlennek hitt „bajnokot", és akit végre imádni és ünnepelni lehet. Egy közös ismerősünk szerint egyébként, nem nevezem meg, ön a baloldal vezéreként éppoly veszélyes lehet a demokráciára, mint a másik oldalon Orbán.

- Ugyan, ugyan!

- Engem az érdekel, mit fog tenni, hogy ez ne is következhessen be.

- De miből vonják le ezt a következtetést? Muszáj megkérdeznem, miből? Hát ne keverjük már össze a dolgokat! Az egyik oldalon egy mozdíthatatlan kőszobor áll, egy intézményesen leválthatatlan vezető, a másik oldalon meg én, aki súlyok és ellensúlyok bonyolult rendszerében próbálom együtt tartani a pártomat, és most vágok bele egy nagy átalakítássorozatba, amit - tudom - sikerre fogok vinni, de közben nyilván kapok majd eleget. Hát mi olyat teszek én, amiért rám lehet aggatni a vezér titulust?

- Például győzött, megnyerte a választást a baloldalnak, amely - ismétlem - végre saját hősét ünnepelheti önben.

- De ettől nem kell begőzölni! El lehet dönteni: normálisak maradunk-e vagy sem.

- Biztos benne, hogy el lehet dönteni? Hogy észreveszi magán az ember, ha mindennap csak egy kicsit változik, kicsit torzul?

- Igen, az ember e tekintetben maga választja a sorsát. Nem kell, hogy megszédüljön. Maga például már lát bennem vezéri allűröket?

- Nem nekem kell erre figyelnem, hanem saját magának.

- De a biztosíték nem én vagyok, hanem a demokrácia működése. A hatalmat korlátozó ellensúlyok és garanciák rendszere. Hogy én ne hülyüljek meg, annak csak az egyik feltétele, hogy vigyázok magamra. A másik feltétele a tőlem független nyilvánosság, a pártdemokrácia, a független intézmények és az emberek, akik azt mondják: „Miniszterelnök úr, le kéne szállni a magas lóról!" És: „Nem eszik olyan forrón a kását, egy vagy a sok közül!" Vagy: „Most már húzz el a...!" Olyan viszonyokat kell teremteni, amelyek között ehhez nem kell nagy bátorság, és amelyek között nem fajulhat idáig a helyzet. Ahol idáig fajul, ott sokáig csöndben voltak az emberek. Nekem azt lehet mondani ebben a társaságban, hogy „Ferikém, meg vagy te őrülve!?" Mondják is, amikor nagyon vehemensen képviselek valamit. Persze. És igaza van, hogy az abnormalitás nem egyik napról a másikra lesz úrrá az emberen, hanem fokozatosan. De a környezete nyilván észreveszi. És rám kell szólni, nem kell hagyni, én legalábbis ezt várom el tőlük.

- Azon a már emlegetett hosszú választási körúton, amikor két beszéde között az autóban ültünk, egyszer váratlanul azt mondta: „Gyakran gondolok arra, mit fogok érezni a győzelem után, képes leszek-e legalább egyetlen napig tökéletesen boldog lenni... Legalább egy ilyen éjszakát szeretnék!" Képes volt rá?

- Nem, nem. Nem voltam képes rá... Az első forduló éjszakáján igen, akkor volt egy fél éjszakám. De hajnali ötkor már akkor is fönn voltam. A második éjszakán pedig egyáltalán nem voltam képes rá. Éjjel kettőkor értem haza, és nem tudtam elmenni az enyéimmel egy jót mulatni. Egész éjszaka talán két vagy három pohár bort ittam meg. Hónapok óta egy kortyot sem ittam, és alig vártam a választás éjszakáját, amikor majd egy jót borozhatok, és megihatok egy nagy pohár whiskyt. Nem lehetett.

- Nem tudta elengedni magát?

- Már nem. Már nem.

- És azóta sem?

- Azóta nyugodtabbak az estéim, de ez nem az a felhőtlen, felszabadult, „hurrá, győztünk!" hangulat, amire annyira vágytam, amit annyira szerettem volna átélni, legalább egy napig. Nem volt ilyen.





Walmont International Ltd

Certificate No.: 045265

A cégjegyzés címe:Crystal Offices, OT Center, Victoria, Mahe, Republic of Seychelles



Századvég: tartja a Fidesz-KDNP a kétharmados támogatottságot

[pic]

2010. szeptember 27. 16:26

Tartja a Fidesz-KDNP a kétharmados támogatottságot; a parlamenti pártok társadalmi támogatottsága nem, vagy csak alig módosult a korábbi felméréshez képest a Századvég Alapítvány közvélemény-kutatása szerint. Egy héttel az önkormányzati választások előtt a pártok erőviszonya megegyezik azzal, amit 2010 tavaszán, az országgyűlési választások időszakában mutattak az adatfelvételek. "A parlamenti ellenzék kispártjai a választások óta eltelt hónapokban érdemben nem tudtak erősödni, mi több, a Jobbik és az MSZP esetében kisebb lemorzsolódás figyelhető meg" - olvasható az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.

Mint írták, a megkérdezettek körében a Fidesz-KDNP pártszövetség támogatottsága kismértékben nőtt (1 százalékkal) augusztusi felmérésükhöz képest. Az állampolgárok közel fele (47 százalék ) szavazna a vezető kormánypártra.

 

Az ellenzéki pártok pillanatnyi népszerűségében ugyancsak nem szignifikánsak azok a változások, amelyeket rögzítettek: az MSZP 1 százalékkal kevesebb szimpatizánst tudhat maga mögött (12 százalék) mint egy hónappal ezelőtt, hasonló mértékű apadás figyelhető meg az Lehet Más a Politika (LMP) táborában (5 százalék) is, viszont a Jobbik 1 százalékkal növelni tudta támogatottságát (8 százalék). A kérdezettek negyede szeptemberben sem akart vagy nem tudott erre a kérdésre válaszolni.

 

Az előző hónaphoz képest a biztos szavazó pártválasztók esetében is csupán kisebb elmozdulások figyelhetők meg: a Fidesz-KDNP fölénye ebben a kategóriában még magabiztosabbnak tűnik, a pártszövetségre szeptemberben a megkérdezettek 66 százaléka voksolna. Az MSZP támogatottsága a biztos szavazó pártválasztók vonatkozásában is csökkent 17-ről 16 százalékra, az LMP szintén 1 százalékos népszerűségvesztést könyvelhet el, viszont a Jobbik növelni tudta 1 százalékkal bázisát. A Jobbikra ezen a bázison a megkérdezettek 9 százaléka, míg az LMP-re 6 százaléka szavazna szeptemberben - olvasható.

2010.09.30.

marimama] [2010.szept.29. 23:50]

[kisferi] [2010.szept.29. 22:39]

És ha Orbánék megkötik az új szerződést az IMF-el, akkor ők is hazaárulók? Vagy Orbánék szerződése az IMF-el az természetesen az ország érdeke lesz?

1) Ha valaki a saját országa érdekei ellen beszél, az ellenség, az nem magyar, még ha a személyiébe ez van is irva. Ez teljesen világos.

És ezek szerint Maga dönti el, ki beszél a hazája érdekei ellen!

"Továbbá a folyamatos, és minden szintű ellendrukerkedés, stb. Háborúban ezt úgy hivják, hogy hazahárulás. Ámbár most is háború zajlik."

Akkor Orbán 8 évig tartó "minél rosszabb az országnak, annál jobb nekem" ellendrukkerségéről miként vélekedik?

"a kutya ugat, a karaván halad" szépen, nyugodtan és eléri a célját."

Szépen, nyugodtan? Amikor naponta változtatják a véleményüket a gazdaságról, az ország helyzetéről? Amikor mást nyilatkozik a miniszterelnök és mást a gazdasági miniszter? Mást itthon és mást Brüsszelben?Amikor fogalmuk sincs mit okoznak a felelőlen kijelentéseikkel?Amikor 3 nap alatt eszkábálja össze 3-4 ember az ország jövőjét?

Nyugodtan, amikor csúcson a forint és az üzemanyagárak?

A HITEL, az pedig hitel. Bankok folyósítják, üzleti kamatra, ha a kormány támogatja, az emberek adójából lesz kisebb kamata annak aki megkapja a kedvezményes hitelt. A kamatokat mindig megfizeti valaki, még akkor is ha Orbán a miniszterelnök. Hinni lehet benne, de ingyen ebéd nincs.

 

(MT

„És ha Orbánék megkötik az új szerződést az IMF-el, akkor ők is hazaárulók?”

de mert nem kötötték meg , így ez csak feltételezés.

„Ha valaki a saját országa érdekei ellen beszél, az ellenség”

Más sem történt az elmúlt nyolc évben, mint a hatalomban lévők minden eszközzel való gazdagítása, és multinacionális idegen tőke kiszolgálása minden lehetséges eszközzel, és módon.

„Akkor Orbán 8 évig tartó "minél rosszabb az országnak, annál jobb nekem" ellendrukkerségéről miként vélekedik?”

Ezt az állítást már rögtön cáfolja, hogy az Fidesz mindég kész volta kormányzást átvenni, és helyes irányba tolni az országlást. Azt is mindenki tudja, hogy a szocialisták bármit képesek voltak elkövetni szemrebbenés nélkül, hogy megőrizzék a hatalmukat. Akkor most Ön itt miről beszél? A hazaárulást eközben többször sikerre vitték.

"a kutya ugat, a karaván halad" szépen, nyugodtan és eléri a célját."

Azt vitatnám hogy nyugodtan, de hogy célba viszik az, teljesen biztos. Nincs más választásuk, vagy jól teszik, vagy elküldik Őket a feledésbe. És ezt Ők is tudják.

„Amikor 3 nap alatt eszkábálja össze 3-4 ember az ország jövőjét?

Nyugodtan, amikor csúcson a forint és az üzemanyagárak?”

Az hogy három nap alatt kellet újra írni a kormány programját azt is Gyurcsány kormánynak, köszönhették, miután úgy vettek fel 20 milliárd Euró hitelt az IMF, és EU bankjától „hogy semmilyen bank megkötést nem követeltek a hitelező bankok” ezzel szemben a bakok megszerezték az ország teljes körű gazdasági irányíthatóságát a maguk kényére, kedvére

„A HITEL, az pedig hitel. Bankok folyósítják, üzleti kamatra

Csak az nem mindegy, hogy a kormányok milyen feltételekkel, és milyen egyoldalúan engedik működtetni a bankokat. És itt a bankok voltak felül. Az állampolgárok meg jogaiktól megfosztva, megvezetve, és főképp kiszolgáltatva ballagtak be a bankok megtévesztő, csalogató hitel ajánlataiba,

Önök a bankok oldalán harcolnak az Európai szociáldemokrácia, meg a dolgozok, a szegényekkel szolidárisan a bankok, a tőke ellen. Ez itt a helyzet.

Cukorbetegeknek tea

A következő növényeket egyenlő arányban összekeverni:

- citromfű

- csalánlevél + gyökér

- pitypanglevél

- pitypangvirág

- szederlevél

- málnalevél

- szamócalevél

- ribizlilevél

- egres + jostalevél

- áfonyalevél

- kecskeruta

- kukoricabajusz

- katánggyökér

- fehérbabhéj

½ liter vízhez 1 evőkanál keveréket áztatni, utána kicsit rotyogtatni

1. héten 1 csésze → 2. héten 2 csésze /nap

Szedhető kiegészítésként Coenzim Q10 + Zink + Magnézium

Lábszárra szükség esetén vadgesztenyés krém.

Álam az államban

Az igazság az, hogy ha aranyat tudnák tojni, már rég megtettem volna. Egyébként köszönöm a jó kívánságot.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

„A Központi Statisztikai Hivatala (KSH), összhangban az uniós társszervezet Eurostattal - mint minden évben, mióta az európai közösség tagjai közé került hazánk - szeptember végén befejezte az elmúlt évi költségvetés felülvizsgálatát. Ennek megfelelően a bevételi soron 60 milliárd forintot meghaladó többletet, a kiadási soron 160 milliárd fölötti hiányt találtak. Vélhetően erre a 100 milliárdos különbözetre utalt Orbán Viktor, csütörtök este a TV2-nek nyilatkozva, amikor kijelentette, hogy megint találtak egy jókora csontvázat , amely miatt valószínűleg nem tudják teljesíteni az idei és a jövő évre vállalt hiánycélt - magyarázta lapunknak Akar László a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese.”

Nem kell ehhez közgazdásznak lenni, hogy valaki eljusson oda, hogy a kettő szám eltérése százmillió.

„Ezeknek azonban semmi közük nincsen a 2010-es költségvetésre. "Akkor lett volna veszélyes ez a 100 milliárd, ha a bevételi oldalról hiányozna" - jegyezte meg a kutató, de itt nem erről van szó, tette hozzá.”

Így már semmi veszély, hogy az akasztófa kiadási oldala nőt meg, mert az nem érinti a bevételi oldalt. Na hát micsoda logika. Tegnap volt az egyik zsebembe 10 ezer forint, még a másikba 10 ezerháromszáznyolcvan forintról szóló számla. Mikor ki akartam fizetni szóltak, hogy 14 ezernégyszáz forintot kell fizetnem. Nem történt semmi, csak egy újabb ötszáz forinttal megterheltem a zsebem adóságát. Mert, hogy ki lett fizetve az nem kétséges, meg az is, hogy azaz adóságot tovább már nem növelte a kifizetés pillanatában miután a korábban felvett már meglévő hitelemből finanszíroztam. Miután az ország bruttó adósága nem nőt, mert a korábban felvett hitelből lett fizetve, csak a költségvetés hiánya nőt, a GDP-hez viszonyítva, ami nyílván hatásait tekintve, meg a költség oldalon ez évben is, hasonló képen jelentkező fizetési kötelezettségen keresztül terheli az idei költségvetési tervet is, ami pedig ott nem lett betervezve. Az meg már nem az ő gondjuk.

Na itt van a kutya elásva.

Weöres Sándor:

KI MINEK GONDOL, AZ VAGYOK ANNAK...

Ki minek gondol, az vagyok annak... 

Mért gondolsz különc rokontalannak? 

Jelet látsz gyűlni a homlokomra: 

Te vagy magad, ki e jelet vonja.

S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik, 

Mert fénye-árnya terád sugárzik. 

Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról: 

Rajtam látsz törvényt sajátmagadról.

Okosnak nézel? Hát bízd magad rám. 

Bolondnak nézel? Csörög a sapkám. 

Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz; 

Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.

Szemem tavában magadat látod: 

Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod. 

Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod: 

Szemem tavában magadat látod.

 

Weöres Sándor:

MESSZESÉGEK

Szél lengeti a kertet. Honnan fut a szél?

Távol, idegen hegyek közül,

Hol más-szavu ember él.

A harmatos éjbe honnan kel a fény?

Távol, idegen csillagokból,

Hova csak a gondolat ér.

A lélek-rezdülés honnan fakad?

Oly messziről, hol csillag sincsen, 

És el nem éri a gondolat.



[Erasmus] [2010.okt.02. 20:08]

Én sem vagyok mai gyerek, de a koromat soha nem hoznám fel az igazam erősítendő. Tapasztalatom szerint az öregkor nem mindenkit tesz bölcsebbé, sőt… Erre az ön írásai kiváló példák. Az idézetben a tények, az időpontok tetszés szerint vannak összekutyulva, hogy az írója rögeszméjét igazolni tudja velük. Nem vall bölcsességre.

Nem kellene elfelejteni, hogy ‘45 után nem csak dolgozó családoktól vették el a tulajdonukat, hanem az egyházaktól és az országrésznyi területeket birtokló nagyuraktól is, hogy a dolgozó, nyomorgó, nincstelen népnek adják. Nem gondolom, hogy a háború előtti rendszer igazságos volt. Károlyi Mihály mutatott jó példát, nem sok lelkes követője akadt. A magyarországi dzsentrivilág alakjait dolgos magyar családoknak beállítani, nem semmi teljesítmény. Természetesen voltak olyanok is, a fentiekkel csak azt akartam érzékeltetni, hogy a világ bonyolultabb az úr fejében megmaradt valóság-töredéknél.

A privatizáció sem egészen úgy zajlott, ahogy az úr a nagy messzeségben elképzeli magának.

Első tárgyi tévedés, hogy amit a 40-es évek végén elvettek, azok 90-ben nagyrészt nem léteztek. Én egy nagyvállalatnál kezdtem dolgozni, ami négyszer lett bővítve nem kevés állami forrásból és 90-ben már nyomaiban sem volt felismerhető a 40 évvel korábbi kóceráj. Az egykori üzem a nagyüzem sarkában levő területen volt valaha. Vicces lett volna, ha a nagyüzemet visszaadják a régi gyár tulajdonosának vagy örököseinek.

Második tárgyi tévedése az úrnak: Kiesik az emlékezetéből a ‘90-‘94 közötti időszak. Emlékeim szerint akkor jobboldali kormány volt hatalmon. A privatizáció pedig zajlott teljes gőzzel.

Harmadik tárgyi tévedése az úrnak: Magyarországon a ‘70-es évektől már senki sem járt a lenini úton, az MSZMP sem. Ha beszélt volna csak egy normális emberrel is akkoriban, tudhatná.

Negyedik tárgyi tévedése az úrnak: Azt hiszi hogy a mostani MP a tőke és a nagytőkések ellen van.

[Erasmus] [2010.okt.02. 20:08]

-Az első ami fontos, hogy ön nyílván való nem élt abban a korban, és a tudása az szerzett, tanult azokból a hamis forrásokból, amit itt azért mindenki tud, hogy erősen kozmetikázott, és az akkori hatalom ízlésére írott.

-A kor nem abban az értelemben lett megemlítve, ahogy az Ön a hozzászólásában kiemeli, hanem abból hogy az által sokkal többet tapasztaltam, vagyis éltem meg.

Természetesen nem felejtjük el, hogy az egyházakat is kifosztották, meg a magyar oktatást is lefejezték, meg azt sem hogy minden, ami addig adta a nemzet tartását azt klerikálisnak, reakciósnak, és elvtárs ellenesnek pecsételtek meg és száműzték a társadalom színteréről átnevelő telepeken, munkatáborokba, és málenki robotra. Szóval a dolgozó éhező szegényeknek ezek a birtokok munkát adtak, és megélhetést. És ugyan így volt nyugaton is, és valahogy ott nem kellet őket felszabadítani, még is boldogan éltek és sokkal, de sokkal jobban gazdagodtak, mint fejlődtek A másik lényeges szempont, hogy a földet oda adták a szegényeknek, majd 1949-ben, illetve 1959-1961-ig újra elvették a mezőgazdaság átszervezése címen.

A magyarországi dzsentrivilág ez időtáj már nem volt úgy jellemző, mint a kiegyezés után, illetve Károly idejében. Mindég voltak negatív példák, de többségében emberi volta világ azok számára, akik emberi életet akartak élni. És hogy a világ menyire bonyolult azt nem az ön szemellenzőjével lehet kijelenteni, hanem az én világfi életemmel, és én meg állítom hogy az ország ma sokkal gazdagabb, és főképp sokkal boldogabb, ha a Rákisi, Gerö és többiek Oroszországban élnek, és halnak meg.

_Privatizáció. Természeten az 45 év nem múlt el változások nélkül. A magyar ember szorgalma hiába volt diktatúra meg kereste az érvényesülés útját az elnyomás alatt is, és nem eredménytelenül. Nyílván nem azt privatizálták, amit elvettek, mert például az uradalmi kastélyokból Tsz irodák meg istállók lettek, és a freskókra mésszel meszeltek, a márványra szöges csizmával léptek, és mi érték volt értéktelené vált a hozzá nem értő mondhatnám, műkincseket nem értékelő emberi butaságnak következtében csak romok maradtak zömében az ezeréves gyönyörű Magyarországból. De lett az országból ipari ország, az acél országa, a bányászat országa, azaz minden lett, csak az nem, amiben igazán nagy volt a mezőgazdaságban, az agrár mivoltában nem lett az ki volt. Na de voltak gyárak prosperáló termelő eszközök, és szolgáltatokból, a kereskedelmi sok ezernyi üzletekből álló ország, és virágzó gulyás kommunizmus.

-1990-94 között elindul a privatizáció, de a legnagyobb tulajdoni hányad az a Horn időszakban következik be, és fenntartom, hogy azok privatizálják, akik korábban elvették, legalább is párt hovatartozás tekintetében. Egy nagy Svájci bankban magas funkciót betöltő barátomtól tudom hogy több ezer kelet európai titkos számla működött, amiből el lehette kezdeni a privatizációt.

- A 1970-es éveket követően a magyar szocialista munkáspárt kongresszusai ugyan úgy kezdődtek, hogy Lenintől idéztek, és még az iskolákat is úgy hívták, hogy Marxista Leninista egyetem. Az 1968-ben bevezetett újgazdasági mechanizmus meg 21 milliárd USA Dollár adósághoz vezetett a nemzetett, mert azt vallották, hogy a vasfüggöny mögül nem szivárog be a gazdasági válság, és őrizték az árszínvonalat, miközben a tehén odébb ment többször is. az első volt az olajárrobbanás 1973-ban.

_ És azt a blődséget, hogy a mostani munkáspárt nincs ellen a nagytőkének, persze hogy nincs ellen, hisz maga az új magyarországi nagytőke.

Nos uram ennyit az Ön tárgyi tévedéseiről.

„Kétségkívül Orbán Viktornak van a legtöbb indoka arra, hogy sikerét politikája igazolásaként értelmezze. Támogatottsága csúcsára ért, pártpolitikai értelemben korlátlan lehetőségekhez jutott.

A választási sikert nem célhoz érésként fogja fel, hanem újabb erőgyűjtő állomásként a Nagy Áprilisi Fülke Forradalommal (NÁFF) megkezdett rendszerváltó folyamatban.”

Ez van és az összes többi csak a búzatábla nélkül maradt éhes varjuk károgása.

„Őfelsége ellenzéke

Már másodszor élek át valami hasonlót. Először ötvenháromban néztem döbbenten, hogyan hápognak, panaszkodnak a széplelkek, hogy elvtársak, engem megtévesztettek. Akkor is piszkosul hamisnak éreztem a szörnyülködést. Ők nem hitték volna, hogy mindez megtörténhetik.

Aki belemegy az alkukba, legalizálja a fönnálló hatalmat. Nem állítom, hogy az ötvenhetek, a listáról bekerült MSZP-s képviselők ezt akarják; de azáltal, hogy a párt jelenlegi, Botka szerint szavatosságukat vesztett vezetőgárdája túlélését akarják biztosítani az Orbán diktatúrában, akaratlanul is a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, ezt a jobboldali "Népfrontot" legalizálják. Az ellenzéki képviselőség sem fizet sokkal rosszabbul, mint a kormánypárti, az is buli. A listáról bekerültek és az egyénileg megválasztottak (ketten vannak!) fizetése között meg semmi különbség nincs.

Aki ma alkudozni próbál a Fidesz-hatalommal, részt vesz bármilyen bizottság munkájában, akár alkotmányról, akár az igazságszolgáltatás új rendszeréről, akár a rendvédelemről, akár az új médiatörvényről, akár az érdekképviseletek érdekérvényesítő jogosítványairól van szó, az betagozódik, és legalizálja a diktatúrát.

Érdekes, ez nem tűnt föl senkinek.

Orbán Viktor hazudott. Mint mindig. És igazi göbbelsi módon, nagyon hangosan és nagyon agresszíven, és ettől, mint Göbbelsnek is, neki is bedőlt a tömeg. És erre alapozta a taktikáját 2010-ig. Ettől lett Gyurcsány A HAZUG, a kormány "illegitim" és ezt Gyurcsány is, a kormány is lenyelte azon az alapon, hogy a kutya ugat, a karaván halad, kormányozni lehet, mert a parlamentben miénk a többség.

Egetverő baromság volt, de már mindegy. A két koalíciós párt, az ingatag többség akkor már a marakodással volt elfoglalva, vicsorogva tépték a koncot, mint a kóbor kutyák.

Az MSZP ma már csak azért járja a kamarillapolitika koreográfiájára a táncot, hogy egyedül maradjon az ellenzékben, és ez, a Fidesz hathatós támogatásával, még sikerülhet is.

Így lesz belőle Őfelsége ellenzéke. A Fidesznek cukorfalat. Ezt akarták. Az MSZP partner volt a többiek fölszámolásában, ugyanis szemrebbenés nélkül bekkelte ki, ahogy az MDF és az SZDSZ fölfalja önmagát. Az LMP eredetileg is lufi volt, szét is pukkant. Maradt a Jobbik. Egy alja Le Pen-párt, ami csak olyan országban létezhet, ahol azért nem érti a többség, miért lenne a Jobbik hungaronáci, mert fogalma sincs a történelemről.

Na, a Jobbiktól még tart Orbán Vezér. Az MSZP-sektől már rég nem tart, röhög rajtuk, hisz a tenyeréből esznek.Ha az MSZP ellenzék akar maradni, pontosabban, ha föl akar nőni egy a diktatúrát megdönteni akaró elszánt demokratikus csapat szerepéhez, ha föl akar támadni, nem vesz részt semmiben, nem tagozódik be az establishmentbe, "kivonul".

Ha az MSZP kivonul, végre mindenki tisztában lesz a párt konstruktív ellenzéki arculatával.

Nem rég még csak Rákosi elvtárhoz hasonlította az Orbánt, most tovább meg Göbbelsi magaslatokba emeli, de rövidesen hitleri diktatúráról beszél, miközben nyíltan állam ellenes cselekedetekre buzdít. Na hát hajrá elvtársak mind az 57 párt katona vonuljon az utcára, már ameddig így együtt van, mert lehet nem soká már ennyien sem lesznek a Magyar Parlament demokratikus rendszerében.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Hungarian companies to invest $4 billion in South Sumatra

The Jakarta Post, Jakarta | Tue, 07/26/2005 8:25 AM |

Visiting Hungarian Prime Minister Ferenc Gyurcsany and economic and transportation minister Janos Koka, who witnessed the signing of the memorandum of understanding (MOU), said the deal would focus more on the development and construction of infrastructure.

The $4 billion investment deal is a breakthrough for us. Usually, the central government deals with every major economic activity in our province. But now, we are managing to do it alone,"" said Syahrial after accompanying President Susilo Bambang Yudhoyono to meet Prime Minister Gyurcsany at the palace.



*Magyarország Indonézia legnagyobb befektetői között van nyilvántartva, megelőzve például számos nagyobb európai államot. Valójában nem Magyarország fektet Indonéziába, csak Gyurcsány Ferenc és a mögötte álló késő szocialista, családi alapú hatalom. Indonéziában a régi szocialista vezetőknek kijáró olajfestményes fogadtatásban részesül. De nem Gyurcsány Ferencet üdvözli a szöveg, hanem feleségét Dobrev Klárát, rámutatva az így valódi gyökereire /hiszen itt a Dobrev-családot ismerik igazán/. *

*Az üzlet évek óta épül Indonéziában, folyik a vagyonmenekítés. Egy olyan államban, ahonnan semmilyen magyar kormány nem hozhatja azt majd vissza. Ahol mindig lesznek régi jó barátok.

A befektetés nem meglepő módon az energetikai szektorban történik Indonéziában.

A Garvox Enterprises offshore megvásárol Dél-Sumatran egy szénbánya vidéket Banyuasin térségében 6 milliárd tonna szénkészlettel, a szenet vasúton, közúton eljuttatják az erőmĹąbe, ahol áramot állíanak elő (4 ezer Mwatt), amit eladnak Indonéziának, a maradék szenet Bagan Siapi-Api-i kikötőig juttatják és eladják a szabadpiacon

Indonéziának és környékének.

Az üzlet élvezi a Dél-Sumatrai katonai kormányzó támogatását is. A befektetés nagysága 2006-ban 300 Millio Euro, melyet újabb kihelyezések követnek. Az indonéz vezetőknek javasolt teljes tervezett befektetési érték 4 Milliard Dollar. A kihelyezett összeg 1 Milliard Dollar. *

[putyputy] [2010.okt.10. 17:28]

[New.Person] [2010.okt.09. 22:33]

Most is mindég kizárólag a teremtő akaratából. És ha majd egy kicsit műveltebb lesz meg is érti.

Isten jó ,irgalmas és megbocsátó.Magyarázd meg nekem gyarló,ostoba embernek akkor miért sújtja az emberiséget a katasztrófákkal.Legyen az természeti vagy ipari.Miért teremtette az embert alapvetően gonosznak? Eredendő bűn? Köszönhetjük Ádámnak és Évának?Miért engedte,hogy a vörös iszap kiragadja a kislányt édesanyja karjaiból?Isten útjai kifürkészhetetlenek?

Ugye nem jössz azzal,hogy büneinkért büntet bennünket.Azokat szereti az isten akiket megpróbál.A jutalmat pedig majd a túlvilágon kapjuk.

Egy megjegyzést engedj meg miért engedi,hogy pont az Orbán uralgása idejében vannak nagyobb katasztrófák?Semjén atya miért nem dobja be magát jobban a csuhásokkal együtt.Csuhásokat Orbántól tanultam.Lehet,hogy a büntetést amiatt kapjuk?

Kedves putyputy!

Semmi nem történik ok nélkül. Sohasem tudhatjuk, hogy egy egy katasztrófa, milyen nagyobb katasztrófától menti meg az emberiséget. Katasztrófákra szükség van, hogy az ember ráébredjen, hogy mennyire védtelen a emberi gyarlósággal szemben. A tragédiák erre figyelmeztetnek, az emberek meg le akarják győzni az Istent, de legalább is a helyébe akarnak lépni. Gyermekkoromban én is számtalanszor megkérdeztem az általam akkor legokosabbnak tartott kántortanító édesanyámat, hogy miért kell egy áratlan gyermeknek meghalnia, mikor ő még aztán tényleg nem vétkezett, és becstelenség őt halállal büntetni. A válasza mindég az volt, hogy csak a Jóisten tudja, hogy ha az a gyermek felnőtt volna, mi lett volna belőle. Az úr tudta, és egy nagyobb tragédiától mentette meg a környezetét. Miután én ennek igazáról, de ellen oldaláról sem tudtam soha meggyőződni, így vallom azt, hogy az úr szándéka szerint kell itt, mindennek történi. A katasztrófáknak, hogy figyelmeztessen, a háborúknak, hogy felrázzon bennünket abból a tespedt kényelmes emberi felfogásból hogy az élet az természetes, hogy a veszélyt azt mi hordozzuk, és mi vagyunk farkasai, saját magunknak.

Az kétségtelen, hogy a természeti katasztrófák azok Orbán kormányra kerülésével már második ízben is követői a hatalom átvételnek. De ezt összefüggésbe hozni Orbánnal, vagy a jobboldallal, legalább olyan dőreség lenne, mint azt állítani, hogy az ember betöltheti valaha is az isten szerepét. Az ember az ember mard esendő, gyenge, hallandó és gyarló. És e tulajdonság mindent megmagyaráz.

[Fricike] [2010.okt.10. 10:55]

[New.Person] [2010.okt.10. 10:38]

Ha halogatják a párt átszervezését, akkor 2014-ben tényleg nem sok esélyük lesz. A jobboldalnak tényleg ez lenne az érdeke,drukkolnak is rendesen, hogy "egybe tartsák" a szocikat, de ez nem valószínű, hogy sikerül.

Van 3 és fél évük arra, hogy letisztuljanak az irányvonalak, és egy valóban, -alulról építkező- szocdem párttá alakuljanak át.

[putyputy] [2010.okt.10. 17:56]

[New.Person] [2010.okt.10. 17:17]

Komolyabb bizonyitéknak ajánlom Ferenczi Krisztina Szüret c. könyvét.

Persze bármit ajánlhatok mindenre azt fogod mondani rágalom.

Egyébként bármennyi vagyona lehetne Orbánnak akkor is itt kavarna,mert szerencsétlennek küldetés tudata van.Mint tudjuk az a legrosszabb fajtája a politikusoknak.

Az Orbán-család vagyonát egyes közírók 500 milliárd forint körülire teszik, amihez hozzátartozik egy Pintér Sándor egykori belügyminiszterrel közösen vásárolt és fenntartott horvátországi sziget.Szerinted nem furcsa a ragaszkodása Pintérhez?

Az összeg a családra vonatkozik és igy már hihető vagy nem.

Egye fene osszuk el tizzel marad 50 milliárd ez már hihető?Csak azt tudnám,hogy tőle miért nem irigylitek,szerencsétlen Gyurcsánytól pedig igen.

[putyputy] [2010.okt.10. 17:56]

Kedves putyputy4

Nekem a komolyabb bizonyíték az ellene, ha valóban egy vizet prédikáló Antikrisztus, akkor feszítsétek keresztre. De azt is gondolom, hogy ha ezt lehetne vele tenni, akkor ezt a politikai ellenfelei régesrég megtették volna. Hisz a jobboldallal szembeni ellenállás leginkább a baloldalnak Orbán személye irányában testesült meg leginkább.

A Gyurcsánnyal nem annyira gazdagsága volt a zavaró, hanem a nem létező jelleme.

Az hogy semmi köze nem volt, nem lett az igazán baloldali emberekkel, csak a hatalom volt fontos a számára.

Valószínű, hogy nem leszek már miniszterelnök, meg pártelnök se akarok lenni, de ki kell szélesíteni, azaz nyitni a pártot, hogy egy baloldali nagy párt jöhessen létre. De az alkotmány ügyben ellent kell mondani Fidesznek, és majd ha, ha-ha-ha

Ha egyszer a szocialistáknak kétharmados többségük lesz, meg fogják változtatni az alaptörvényt úgy, hogy "az tízmillió magyart összekössön" - mondta., majd Háry János becsukta a nagyotmondó könyv lapjait és elment számolgatni a várható extra profit 2010-es lehetséges eredményeit.

[Fricike] [2010.okt.11. 11:07]

[New.Person] [2010.okt.10. 17:28]

"...Ha nem úgy szépen kérem az ilyen megbélyegző vádakat hagyja meg a maguk fajtának. Ugye azt el se tudja képzelni, hogy egy 56-os forradalmár az nem jön haza, és nem ünnepelteti magát hősként, pedig ez csak egyszerűen a természetemből fakad."

Mitől lenne megbélyegző az a vád, hogy vagy háborús- vagy köztörvényes bűnöző lehettél? (nem állítom, csak feltételezem!) Az 56-osok közül rengetegen visszatértek Magyarországra, semmi bajuk nem lett A lelkiismereteddel lehet némi probléma, hogy saját magaddal nem tudsz szembe nézni, és kompenzálod azzal hogy ellenőrizhetetlen információkat elhintve próbálod építeni a saját nimbuszodat!

Én egy jellemtelen valakinek tartalak, és ezt -meglehetősen kemény hangon ki is szoktam fejteni.

Ha már annyit szidod a kommunista rendszert -ami egyébként soha nem létezett Magyarországon- akkor tégy egy "zárszámadást":

Hány halálos áldozata volt a jobboldali Horthy kormánynak, hány embert börtönöztek be politikai meggyőződése miatt, milyen volt a szociális ellátás helyzete, milyen volt a családok megélhetése, és milyen jövőkép rajzolódott ki a csórók előtt, meg még sorolhatnám!

Ugyanezeket a kérdéseket válaszold meg magadnak az 1945 utáni társadalmi helyzetre is!!!

Ha ezt józan ésszel megteszed, akkor elkezdelek kissé becsülni is!

De ameddig ez nem jön össze, addig csak egy gyáva disszidensnek tekintelek, aki jól kitolt a HAZÁJÁVAL!!! És még a száját is járatja!!!

Aztán ugyan ezekre a kérdésekre is válaszolj az 1945 utáni évekre vonatkozóan!!!

[Fricike] [2010.okt.11. 11:07]

„Hány halálos áldozata volt a jobboldali Horthy kormánynak, hány embert börtönöztek be politikai meggyőződése miatt, milyen volt a szociális ellátás helyzete, milyen volt a családok megélhetése, és milyen jövőkép rajzolódott ki a csórók előtt, meg még sorolhatnám!

Ugyanezeket a kérdéseket válaszold meg magadnak az 1945 utáni társadalmi helyzetre is!!!

Ha ezt józan ésszel megteszed, akkor elkezdelek kissé becsülni is!”

Na idefigyelj Te megátalkodott szájhős obsitos katona!

Először is melyik rendszernek nem voltak ártatlan áldozatai. Amit emberek vezetnek, és ahol hatalomról szól a történet, ott mindég voltak, vannak, és lesznek is ártatlan áldozatok. Amiben különbség van a terror nyíltsága, és hatékonysága. És abban talán még te se vagy képes érdemben vitatkozni, hogy melyik izmusnak volt több ártatlan áldozat.

Azt talán az is elfogadott hogy katonai nyomás következtében, meg a elcsatolt területek vissza csatolása ígéretével tudták a második világháborúba bele ugrasztani a magyarokat, akiket az orosz fronton a németek golyófogónak használtak, miután rendkívül korszerűtlen hadi felszeléssel vonultak a harcba a magyar fiaink.

Hány embert börtönöztek be a Horthy rendszer alatt politikai nézetei miatt? Pontosabban állam ellenes szervezkedés, és szabotázs akciók miatt, ha már erre hivatkozol. Mert a kommunisták kezdettől fogva agresszív terrorcselekményekkel próbálták gyengíteni az akkori törvényes hatalmat.

A Jövőképp meg a következő.

Magyarország a vitatott időben társadalmi berendezkedést illetően európai átlag állam volt, és hasonló gazdasági, valamit politikai kultúrával rendelkezett, mint bár mely más európai főképp mezőgazdaságáról híres más ország. Na már most Ausztriában is voltak úgy nevezett cselédek, meg nagy birtokos rendszerek is. És mit ad isten még is a fejlődésnek a dinamizmusa se, összesem hasonlítható Magyarországéval az élet minden területére kihatóan. De írhattam volna Franciaországot vagy a romba döntött Németországot, vagy a többi európai államot, bármelyiket. Ezekben az országokban jellemzően fejlődött a társadalom kultúra, úgy gazdásági, mint szerkezeti szempontból. És most fényévnyire vagyunk mi magyarok tőlük. Pontosabban Önök a proletár leszármazottak által épített gazdasági alakulat Magyarországa.

Ha Jaltán a nagyhatalmak nem dobják oda koncnak Magyarországot, és a keleti tartományokat a hatalom éhes Sztálinnak, mint a háborúban részvételéért kárpótlást, ma Magyarország minimum Ausztria gazdasági jó létében élne, és fel sem merülne ilyen blőd kérdés egy állampolgárában se, mit benned Proletár.

Tartsál te engem úgy mint az elvtársaid ellen forradalmárnak, haza árulónak, én sem most, sem a múltban nem nyaltam egy eszemet megátalkodott primitív kommunistának sem a hátsó fertályát, és tudtam hol a helyem a szabad országok népei között.

Csak sajnálni tudom azokat a magyar embereket, akik megrekedtek a ideológia csapdájában, és e csapdában a vezetőik úgy verik át őket, hogy mire észbe kapnak, akkora már nem csak a eszme, hanem a élhető európai értékeket is őrző szociáldemokrácia is rá megy a vagdalódzásaitokra.

És akkor most még egyszer, feltétlen Tisztelettel kérlek, hogy tekints el attól a megtisztelő szándékodtól, hogy a jövőben bár milyen kérdésben is nekem szegezel kérdést, vagy ki értékeled méltatlanul az én gondolataimat. Fényévnyire élünk, és gondolkodunk egymástól.

Anonymus a Gesta hungarorum című munkában a következőképp írta le Álmos nagyfejedelem születésének történetét:

            „Az Úr megtestesülésének nyolcszáz-tizenkilencedik esztendejében Ügyek, …Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szcítiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerban Őnedbelia vezérnek Emese nevű lányát. Ettől fia születet, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni, csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy rászállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, …”

MOSZKVAI ÉRTEKEZLET (’43.OK.19-20.)

♦      Külügyminiszterek találkozója

♦      A Teheráni konferencia előkészítése

b)   TEHERÁNI ÉRTEKEZLET (’43. NOV.28-DEC.1.)

♦      Résztvevők:: Churchill, Sztálin, Roosevelt

♦      Fölvázolják a partraszállás körülményeit és az időpontját ill. helyét is meghatározzák

♦      Meghatározzák a háború utáni Lengyelország határait

♦       A német háborús bűnösök felelősségre vonása

MOSZKVAI ÉRTEKEZLET

♦       Anglia, Szovjetunió: az érdekszférákról (’44.okt. 9-18.)

b)   JALTAI KONFERENCIA (’45. FEBR.4-11.)

♦       A háborút Németország kapitulációjáig folytatják

♦       Németországot a 4 nagyhatalom közösen szállja meg

♦       Megfogalmazzák az Egyesült Nemzetek Szervezete alapelveit

♦       Nyilatkozat a felszabadított Európáról: „ minden népnek joga van, hogy megválassza azt a formát, amelyben élni akar”

♦       Lengyelország keleti határa a Curson-vonal; területét nyugaton növelni kell

♦       Elismerték De Gaulle francia és Tito jugoszláv kormányát

c)    POTSDAMI KONFERENCIA (’45. JÚL.17.-AUG.2.)

♦       Résztvevők:

•       Anglia: Churchill (majd Attle)

•       USA: Truman (Roosevelt ápr. 12-én elhunyt)

•       Szovjetunió: Sztálin

♦       Gondoskodni kell arról, hogy Németország ne fenyegesse a világbékét

♦       Nácizmus felszámolása

♦       A háborús bűnösöket nemzetközi bíróság elé kell állítani

♦       Németországot 4 megszállási övezetté bontják

♦       Németek kitelepítése Lengyelországból, Csehszlovákiából és Magyaroszágból

□ Külügyminiszterek tanácsának létrehozása

Legenda és valóság Jalta körül

 

Jalta 1945. február 4 – 11

Nemzetközi szerződéshez még soha nem fűződött annyi mellébeszélés, tájékozatlanság, legenda és mítoszfaragás, mint a Jaltai Egyezményhez. Diplomaták, politikusok elhallgattak részleteket, magyaráztak és félremagyaráztak, de évtizedek után a világ már látja, hogy az elmúlt idő alatt Sztálin, Hruscsov, Brezsnyev fegyveres erőszakának lett az áldozata az a térség, amely Roosevelt elnök víziója értelmében a «béke egységét» volt hivatva megteremteni. A legtöbb politikus és újságíró, aki Jaltáról nyilatkozott, vagy félreértette az egyezmény szövegét, vagy a nyugati lelkiismeret megnyugtatására olyan szerződésről beszélt, amely «kettéosztotta a világot». Nem csupán Európát, de az egész világot.

Mi tehát az igazság?

Vitatható, hogy a Három Nagynak mennyiben állt jogában eldönteni Lengyelország határának eltolását (Curzon-vonal), Németország feldarabolását, de tőlük, a győztesektől senki sem kérdezi, mire van joguk. A lengyel területajándékozás a Szovjetuniónak valóban a szövetségi hűség elárulása volt a lengyelek felé. DeRoosevelt elnök gyengesége elárulta az amerikai érdekeket is, amikor 3 szavazatot ajándékozott Sztálinnak a majdan megszülető Egyesült Nemzetek Szövetségében. Ezt a diplomáciai «műhibát» Stettinius [1] akkori külügyminiszter eleinte letagadta az amerikai Kongresszus előtt. Köztudottan Sztálin először 15 szavazatot követelt, a 15 szovjet tagállam számára. Végül nagylelkűen belement, hogy a Szovjetunión kívül Ukrajna és Fehéroroszország is kapjon szavazatot, az USA egyetlen szavazatával szemben.

A harmadik árulás titkos záradék formájában történt. Nem a «világot» osztotta fel, hanem a Kurili és Szahalin szigeteket ajándékozták a Szovjetuniónak. A titkos záradékot csak az amerikai sajtó és Kongresszus nyomására ismerte el a külügyminiszter és arra hivatkozott, hogy nyilvánosságra hozatalát katonai szempontok akadályozzák. Ezzel elindult a titkos záradék teória és a «világ kettéosztásának» legendája. Megerősítette ezt annakidején Roosevelt elnök is, aki 1945. március 1-én, egy hónappal Jalta után, kijelentette a Kongresszusnak:  «vannak nyilvánosságra nem hozott egyezmények is».

 

Egy ma már bizonyos: a Jaltai Szerződés egyetlen sora vagy záradéka nem határozta el Európa «kettéosztását». Sőt. Az egyezmény V. és a függelék II. pontja hitvallást tesz a «Felszabadított Európa» jövőjéről:

«Minden nép saját választása szerint demokratikus intézményeket alkothat. A Deklaráció megerősíti az Atlanti Karta alapelveit, mely szerint minden népnek jogában áll olyan kormányformát választani, amely alatt élni akar. Minden népet megillet a függetlenség és az önkormányzat amennyiben a támadó országok, ettől megfosztották.»

 

A Szovjet csalása

Az «érdekszférák» belemagyarázása a jaltai szerződésbe, a Szovjetunió nagyszerűen kitervelt és végrehajtott külpolitikai szubverziója volt. Erőszakos térhódítását, megszálló csapatainak jelenlétét, az egypárt-rendszer terrorját ezzel a «legendával» igazolja. A valóságot, hogy sem Sztálin, sem utódai semmiféle okmányra nem hivatkozhatnak, amely a jaltai kettéosztást bizonyítja. Egy bátor amerikai elnök, Reagan kijelentette: „Jalta azért volt árulás, mert a szerződést soha nem hajtották végre!” Azóta kissé változott a különféle politikai szóhasználat és kezdi szétfújni azt a jaltai ködöt, amely évtizedeken át ráült a világra.

 

Van azonban a jaltai mítosznak kifejezetten magyar vonatkozása is, melyről már kevesebbet beszélnek a világpolitika hírmagyarázói. A magyar kérdés azon a szomorú alkudozáson merült fel először, amely nem Jaltában, hanem Moszkvában folyt le Churchill és Sztálin között. 1944. október 19-én, tehát közel félévvel Jalta előtt, Churchill és Sztálin kis papírlapra firkálták, hogyan képzelik el a befolyási arányukat százalékban kifejezve, az egyes országokban.

 

Románia 90%-ban szovjet befolyás, 10%-ban más

Görögország 90%-ban más és 10%-ban szovjet

Jugoszlávia 50-50%

Magyarország 50-50%

Bulgária 75% szovjet, 25% más

Lengyelország, Ausztria és Csehszlovákia nem szerepelt a papírlapon.

 

 

Magyar vonatkozásban szembetűnő, hogy Sztálin is beleegyezett hazánk fele-fele arányú «érdekszféra» felosztásába. Az ugyancsak 50%-os nyugati befolyású Jugoszlávia sohasem volt kifejezetten szovjet érdekterület, tehát nem volt reménytelen a kívánság, hogy hazánk is kikerüljön a szovjet hegemónia alól. Ez a nemzetközi jogilag elfogadhatatlan osztozkodás Churchillnek már pár nap múlva lelkiismeret furdalást okozott és meglepő őszinteséggel írta Roosevelt elnöknek:

 

«… brutális és cinikus volna, ha az ilyenfajta osztozkodást a külügyminisztérium és a világ diplomáciája elé terjesztenénk. Csak egy lehet az alapelvünk: minden nemzet olyan rendszerben éljen, amilyet a saját népe kíván.»

Önrendelkezési jog

 Erre az «érdekszféra dialógusra» adott világos feleletet a jaltai Deklaráció azzal, hogy meghirdette a szabad önrendelkezés jogát. A cinikus osztozkodás már szóba sem került. A korábban 50%-ot képviselő Magyarország Jalta szerint a teljes és korlátozásmentes önrendelkezés jogát kellett volna, hogy élvezze. A Jaltai Egyezmény egyetlen sorban nem foglalkozik se hazánkkal, sem Ausztriával. Ebből következik, hogy a szerződésben a két ország önrendelkezési szabadságát semmiféle korlát nem akadályozta. /Valakik mégis ügyesen –titkos záradékokkal -- elintézték, hogy ne így legyen! –tj/

 

Mindezt két tényező igazolja: /a/ az 1945-ben megtartott «viszonylagosan szabad (?) választások» és /b/ az 1947. február 10-én aláírt Párizsi Békeszerződés. Magyarország volt az egyetlen és legelső ország, amely már 1945-ben választásokat tartott. /Nem lehet moszkvai tankok árnyékában megtartott szavazást «szabad»-nak nevezni! --tj!/ Nem népfrontos választásokat, hanem több politikai párt részvételével, nagyjából elfogadható választást. Az eredmény a Kommunista Párt részéről lesújtó volt. A legtöbb körzetben még annyian se szavaztak a Kommunista Pártra, ahány tagja volt. Vagyis a tagok nagy része politikai félelemből, vagy kényszerből lépett a pártba, de – másra szavazott.

 

A másik bizonyítéka annak, hogy Magyarország semmiféle szovjet érdekszférához nem tartozik: az 1947-es Párizsi Békeszerződés. A szerződés kötelezi a Szovjetuniót, hogy visszavonja megszálló csapatait, amint nem lesz több szüksége az ausztriai csapatai utánpótlásának biztosításához. 1956-ban tehát Moszkva sem tarthatott volna csapatokat Magyarországon, és még kevésbé avatkozhatott volna a magyar belügyekbe. Egész Közép-Kelet-Európát illetően az is egyedülálló, hogy 1956. november 9-én az ENSZ felhívta a Szovjetuniót magyarországi csapatainak azonnali visszavonására és ENSZ ellenőrzés alatt szabad választások megtartására./Megtörtént? Persze, hogy nem, mert Washingtonban a kormány mögött nyüzsögtek a tanácsadók és a titkos záradékok szerzői! –tj/

 

Ez a határozat máig nem évült el! A jaltai Európa Deklaráció sem évült el, sőt az egyezmény módot ad Jalta felülvizsgálására. Ennek nem a nemzetközi jogi alap, nem is az egyezmény hiányossága az akadálya, hanem a történelmi helyzet. De eljön majd az idő, amikor fel lehet szólítani a minden szerződést lábbal tipró Szovjetuniót, hogy tegyen eleget a népek szabadságáért Jaltában vállalt kötelezettséggének.

 

Nem a Jaltai Egyezményben volt tehát az árulás, hanem a szovjet fegyveres erőszakban és a Nyugat engedékenységében, mely nem akadályozta meg ezt az erőszakot. Magyarország szabad önrendelkezési jogához pedig – amelyet legutóbb a Helsinki Záróokmány VIII. fejezete is biztosít – nem fér kétség. Kétséges csak az, mikor érkezik el az alkalmas pillanat, hogy a jog győzedelmeskedjék az erőszakon. [pic]

 

Töttösy Ernő

ügyvéd, jogi szakértő

Nemzetőr, 1988

 



A RÓZSADOMBI 13 TITKOS PAKTUMJA

A hírhedt berlini fal ledöntése és szenzációként világgá kürtölt “kommunizmus bukása” után látszólag nálunk is megtörtént a változás: új kormány, Köztársaság (a “nép” jelző kiment a divatból!), parlamentáris demokrácia, régi címerünk is visszatért... s mindez békés átalakulás keretében, vér nélkül! Azt hittük, a magyarság új csodát alkotott s a lelkendezés lázas óráiban nem akartuk észrevenni, amikor Kádár hűséges szolgái a mente újragombolásának nevezték a hazánkban lejátszódó folyamatot.

Szinte egyidőben történt a határok megnyitása a nyugati tőke előtt és a “privatizációnak” nevezett tökéletes országrablás, a nemzeti közvagyon 80 százalékának elherdálása amit a külföldi sajtóban még ma is Magyarország demokratizálódásának neveznek.

A számonkérés, amit az Antall-kormány megígért, elmaradt. Sőt hogy mentesítse őket a törvényes felelősségrevonástól, a kormány 15 évre zárolta az ávósok és titkosrendőrök listáját, akik negyven évig terrorizálták a magyar népet. De a felelősségrevonás elmarad más felelős kommunista vezetők ellen is, akik kulcsszerepet játszottak a magyar nép szenvedésében. Tehát a volt kommunista vezetők és készséges kiszolgálóik továbbra is büntetlenül élvezik a magyarság kínja, szenvedése árán összeharácsolt vagyonukat.

Mintha előre kitervezett események sorozatát látnánk, a részletek kidolgozására -- magyar oldalon -- 1991. március 15-én került sor egy rózsadombi villában. A titkos gyűlésen megjelentek a távozó szovjet hadsereg tábornoka, a szovjet titkosrendőrség egyik ezredese, az amerikai követség egyik vezető alkalmazottja, az amerikai kémszolgálat egyik magyarországi tisztje, az izraeli titkosszolgálat egyik képviselője, a magyar római katolikus, református egyház és az izraelita hitközség képviselői, valamint 5 magyar politikai vezető.

Miközben  a magyar nép a pesti utcán ünnepelte a magyar szabadságot, a rózsadombi tizenhárom küldött megtárgyalta és aláírta Magyarország új rabszolgaságát, és gyarmatosítását.

 

A rózsadombi titkos tárgyaláson a következőket vetették pontokba:

1. A szovjet csapatok békés és barátságos kivonulása  Magyarországról.

2. A Szovjetunió kárpótlása a hátrahagyott épületekért  és javakért.

3. Barátságos politikai és gazdasági viszony kiépítése a  Szovjetunió és Magyarország között.

4. Mindennemű szovjet-ellenes tevékenységmegakadályozása.

5. A határok kölcsönös megnyitása a Szovjetunió  és  Magyarország között.

6. Volt kommunista párttagok büntetés alóli mentesítése.

7.  A volt kommunista titkosszolgálat, határőrség, rendőrség tagjainak védelme az esetleges  megtorlásoktól.

8. Az egykori megbízható kommunistáknak más pártokban való futtatása választások alkalmával.

9. Az államvagyon átmentése kommunisták kezébe.

10. Az igazságszolgáltatás megtartása a kommunisták kezében.

11. Minden zsidó-ellenes nyilatkozat, megmozdulás és szervezkedés szigorú büntetése.

12. Jobboldali, vagy szélsőjobboldali pártok szervezkedése illetve megakadályozása a választásokon

13. Mindennemű revíziós megmozdulás letörése, de annak állandó hangoztatása, hogy “a magyar határok véglegesek és azokon változtatni nem lehet.”

14. Az új magyar kormány nem tarthat fenn kapcsolatot jobboldali emigrációs személyekkel, szervezetekkel, csoportokkal.

15. A románok, jugoszlávok, szlovákok felé csak barátságos nyilatkozatok történhetnek a kormány és a magyar képviselők részéről.

16. Az 1956-os eseményeket, mint a kommunizmus megjavítását célzó mozgalmat kell beállítani és csak azokat szabad szóhoz juttatni, akik a nyilvánosság előtt ezt így értelmezik.

17. A magyar hadsereget egyharmadára kell csökkenteni (pontosan előírták, hogy hány repülőgépünk lehet, hány páncélosunk és rakétánk.)

18. A Szovjetunió az átmentett kommunistákon keresztül megtartja politikai befolyását Magyarországon, az Egyesült Államok viszont megerősítheti gazdasági befolyását a magyar közéletben.

19. Magyarország teljes garanciát biztosít a magyarországi nemzetiségeknek nyelvi, népi, kulturális, politikai és gazdasági jogaik zavarmentes gyakorlására.

20. Magyarország teljesen kártalanítja a magyar zsidóságot a második világháború alatt szenvedett szörnyű veszteségeiért.

 

A gyűlésről kiszívárgott hírek szerint vita csak a 13. a 15. és a 17.  pontnál volt, de a józan többség hamarosan meggyőzte a három ellenzékit arról, hogy ezeknek a pontoknak a garantálása része a teljes megegyezésnek és nem képezheti vita tárgyát.

A Rózsadombi 13 paktum szövegét az Amerikai-Magyar Élet közölte először 1992. február 20-i számában, és e sorok írója is már többször idézte számos írásban. Sajnos, a húszpontos titkos egyezményt Magyarországon felelőtlen hamishír-terjesztésként fogadták.

Most kilenc év elmúltával az olvasóra bízzuk annak megállapítását, hogy mennyi is valósult meg a húsz pontból. +++

 

 

• News &

• Views

• Headlines

• National

• Archipelago

• Business

• Jakarta

• World

• Sports

• Opinion

• Readers' forum

Site Map

Tuesday, October 12, 2010 00:02 AM

Follow us on [pic] [pic] [pic] [pic] [pic]

Az űrlap teteje

[pic] [pic]

Az űrlap alja

Hungarian companies to invest $4 billion in South Sumatra

The Jakarta Post, Jakarta | Tue, 07/26/2005 8:25 AM |

A | A | A |

Rendi A. Witular, The Jakarta Post, Jakarta

South Sumatra's economy is to receive a massive boost following the signing of an agreement worth about US$4 billion on Monday, between the representatives of Hungarian investors and the province's administration.

Visiting Hungarian Prime Minister Ferenc Gyurcsany and economic and transportation minister Janos Koka, who witnessed the signing of the memorandum of understanding (MOU), said the deal would focus more on the development and construction of infrastructure.

""This morning, an MOU with the South Sumatra administration and representatives of Hungarian businesses was signed to develop power, coal mining, port and rail projects,"" Koka said at the State Palace.

South Sumatra Governor Syahrial Oesman said the projects would include the exploration of a coal mine in Banyuasin regency, the construction of a railroad from the mine to Bagan Siapi-Api port in Riau province and the construction of a power plant to support the mine.

""The $4 billion investment deal is a breakthrough for us. Usually, the central government deals with every major economic activity in our province. But now, we are managing to do it alone,"" said Syahrial after accompanying President Susilo Bambang Yudhoyono to meet Prime Minister Gyurcsany at the palace.

Syahrial said the coal mining site in Banyuasin was estimated to have a proven reserve of about six billion tons of coal, while its neighboring site in Muara Enim regency had about 13 billion tons.

He said the coal-fired power plant would have a capacity of about 4,000 megawatt (MG), which was significant given the electricity problem in the province.

The Hungarian government has also pledged to provide about $25 million in soft loans for the natural resource-rich South Sumatra to help develop a highway that would link several business areas in the province with Bagan Siapi-Api port.

Meanwhile, during a joint press conference with the President, Prime Minister Gyurcsany offered the government several of its information technology (IT) products and services, as well as a selection of its military equipment.

""Export of Hungarian products to Indonesia is 10 times smaller than imports from Indonesia. We would be very delighted if Indonesia explored several of our IT products as well as our military equipment industry,"" said Gyurcsany.

According to Indonesian Minister of Trade Mari Elka Pangestu, Indonesia's direct export to Hungary stands at about $96 million annually, while import from the country is less than $10 million.

Mari said that about 50 percent of Indonesian exports to Hungary was in the form of electronic goods, and the remainder was in the form of agriculture produce and food products.

Hungary, which has a population of about 10 million people, has also appealed to the Indonesian government, as well as its business community, to import wheat from Hungary.

Indonesia imports some five million tons of wheat annually, most of which is Australian.

Mari, however, said that importing wheat from Hungary would require greater effort due to the high transportation costs compared to importing it from neighboring countries.

""I think the products with the most potential for us are processing machinery for our forestry industry and IT products. Hungary excels in those sectors,"" Mari said.

Meanwhile, during a bilateral meeting, the two countries agreed to sign an agreement on economic cooperation and an MOU on the tourism sector.

Related News >>

• Cracks on red sludge reservoir in Hungary stable

• Hungary sludge reservoir at risk of collapse

• Poison flood

• Mercedes marks 40th year in RI, vows to boost investment

[pic] | [pic] | [pic] | [pic] | [pic] | [pic] | [pic] | [pic] |

Post Comments |  Comments (0)

[pic] [pic]

[pic]

• Paper Edition

Time, money, health lost to Jakarta gridlocks

Fears rekindled over alleged ploy to undermine KPK

Students file a petition against Timur

Purnomo leaves for Hanoi to attend defense talks

Cultural festival to strengthen Indonesia-S. Korea relations

more

[pic]

• Life

• Sci-Tech

• Environment

• Body & Soul

• Art & Design

• Culture

• Lifestyle

• Entertainment

• People

• Features

• News & Views

• Headlines

• National

• Archipelago

• Business

• Jakarta

• World

• Sports

• Special Report

• Opinion

• Readers' forum

• Home

 

• Company Profile

 

• Online Media Kit

 

• Print Media Kit

 

• Weekender Media Kit

 

• About Us

 

• Contact Us

 

• Site Map

Copyright © 2008 The Jakarta Post - PT Bina Media Tenggara. All Rights Reserved.

„Eljátszott országom - Magyarország átalakulóban című új könyvének német nyelvű megjelenése apropóján készített interjút a szerzővel.

A Kurier beszámolt arról a "politikai zűrről" is, hogy a berlini osztrák nagykövet, Ralph Scheide röviddel a kitűzött időpont előtt lemondta a könyv berlini bemutatóját. Az indoklás szerint kételyei voltak azzal kapcsolatban, hogy egy Magyarországról szóló, bíráló hangvételű kötetet mutasson be. Ez ugyanis a nagykövet szerint veszélyezteti a magyar-osztrák diplomáciai kapcsolatokat és kritikus reakciókat válthat ki a magyar kormányból.”

Most akkor Kedves Szocialisták Paul Lendvai, aki nem él Magyarországon mondhatja azt, hogy az én Magyarországom?

Ma még csak egy sajtó, azután a többi ország vezető könyv forgalmazói is ugyan ezt fogják nyilatkozni. Mert nem fogadják el egy elszállt agyú volt kommunista véleményét hitelesnek, mint ahogy nem is az!

[Nanem] [2010.okt.12. 11:03]

[New.Person] [2010.okt.12. 10:39]

Csak kettőt. Franciaországban a bankadó éppen akkora abszolut értékben mint nálunk, csak éppen az ottani bankok több nagyságrennddel nagyobbak. Nagyságrendileg hasonló van Németországban. Másrészt annak bankadónak az a célja, hogy olyan pénzügyi alapot teremtsenek, hogy többé ne az adófizetők pénzéből kelljen kisegíteni a bankokat. Nem a költségvetésbe kerül a pénz. Másrész míg ott konszolidálták a válság alatt a bankokat erre Magyarországon nem volt szükség. Szóval a magyar bankadónak köze nincs a többi bankadóhoz. Ez egy sima sarc és csak arról szól, hogy átverjék az embereket, amennyiben azt hitetik el, hogy az nem terheli a "zembereket". Úgy látom vannak elég sokan akik beveszik ezt az ócska trükköt.

[Nanem] [2010.okt.12. 11:03]

Nanem honnan veszi, hogy Franciaországban, és Németországban akkora a baki különadó, mint Magyarországon. Egyrészt a bankadó mértéke az, valamilyen viszonyszám, így nincs jelentőslége, hogy az érintett bankok azok éppen milyen minősítéssel rendelkeznek így A? AA? AAA?- banknak minősülnek e. A magyarországi adó mérték meghaladja a említett államok adójának mértékét abszolút értékben is meg nyerség hányados viszonyszámban is. De ez nem egy végleges adó, csak addig tervezte a kormány, még viszonylag egyensúlyba kerül a költségvetés Magyarországon. De az, amit most az Európai Unió bevezetni kíván az nem időszaki, hanem végleges és egységes adó lesz az Unióban. Keveri a fogalmakat, az adók azok adók, és az a pénzügyi alap, amit az Unió országainak bajba jutó államainak a segítése végett hoznak létre, azt a kormányok fizetik be, és olyan esetekre van alapítva, mint legutóbb a Görögországi hitelezés volt. Azaz menti az unió egységét, mert ha egy-egy ország kiesik az is darabjaira, hullik szét, mint most a szocialista párt. Vannak jelentős érdek különbségek, amiket a most még meglévő érdekek felül írnak, de ha az érdekek nem érvényesülnek tovább, véget ér a nagy boldog egymás nyakába borulás.

A bankadó áthárítást egy kormány könnyen meg tudja akadályozni, azzal hogy lebegteti a külön adó mértékét, és ezzel szabályozza a bankok mohó nyereség étvágyát.

A sarc igaz, mint ahogy az is hogy az előző kormányok alatt a bankok korlátozás nélkül sarcolhatták az ügyfeleiket, na most ennek szab gátat az a banktörvény szabályozás, ami már az országgyűlés előtt van. Az átverés az Önök kormánya részéről ált fent, amikor magukat baloldali képviselőknek kiáltották ki, és minden lehetséges módon szolgálták a nemzetközi tőke mérhetetlen étvágyának az érvényesülését.

 

Teljes vezérkarcserét hoz a kormányváltás

[origo]|2002. 05. 27., 14:01|Utolsó módosítás: 2002. 05. 29., 11:07|

Ez a cikk 8 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új kormány, noha ellenkezőjét ígéri, az már biztos, hogy számos helyen fogja leváltani a vezető köztisztviselőket, illetve az egyes intézmények irányítóit. Változás várható az adóhatóság élén, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnál, az ÁPV Rt-nél, a Magyar Fejlesztési Banknál és a minisztériumokban is. A napokban bejelentették, hogy leváltják az országos rendőrfőkapitányt, és még a Köztársasági Őrezred irányítóját is elküldik.

A frissen kinevezett belügyminiszter, Lamperth Mónika, beiktatásának napján menesztette a Köztársasági Őrezred parancsnokát, Gémesi Istvánt. A dandártábornok utolsó feladata Medgyessy Péter miniszterelnök saját házának biztonságtechnikai átalakítása volt. Az új belügyminiszter nem tétlenkedett,  Orbán Pétert, az országos rendőrfőkapitányt is leváltotta. Helyére Salgó László került.

Más állami intézmények élén is megkezdődtek a személycserék az új kormány beiktatását követően. A Magyar Fejlesztési Bankot Erős János és Zdeborszky György társvezérigazgatók vezethetik. Az ÁPV Rt élére Mészáros Tamást, a szervezet igazgatóságának valamikori elnökét jelöli a Pénzügyminisztérium, vezérigazgatónak a posztot egyszer már szintén betöltő Kamarás Miklóst tették meg.

Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnál (Kehi) is saját emberrel pótolják az elbocsátásra váró vezetőket. A legvalószínűbb jelölt: az Orbán-kormány hivatalba lépése után szélnek eresztett APEH-elnökhelyettes, Monostori Lajosné. Az adóhatóság jelenlegi vezetőjét, Vida Ildikót június 3-i hatállyal mentette fel László Csaba pénzügyminiszter, az ő utódja még nem tisztázott, noha korábban felröppent Vámosi-Nagy Szabolcs neve, mint jelölt. Kedden azonban a pénzügyminiszter az új vezető személyére vonatkozó kérdésre kitérő választ adott.

Az oktatási tárcánál - egyes sajtóhírek szerint - még a főosztályvezetőket is érinteni fogja a változás. A "tisztogatás" már a héten beindulhat, közvetlenül azután, hogy a miniszterelnök beiktatja hivatalába Magyar Bálintot.

Az [origo]-nak nyilatkozva Magyar Bálint hétfőn azt állította, hogy az 1998-as kormányváltást követő nagyságú személyi cserék várhatók (erről az időszakról Magyar Bálint azt mondta, hogy sokan távoztak akkoriban, és csak kevesen tudták kitölteni négy évre szóló mandátumukat).

Az államtitkárokat biztosan elmozdítják a helyükről - mondta Magyar Bálint -, noha az eddigi közigazgatási államtitkár, Gál András Levente szerepel a kormányzati portálon az új összetételű minisztérium közigazgatási államtitkáraként. A közigazgatási államtitkárok leváltása ugyanakkor nem feltétlenül szükséges a kormányváltás után, hiszen a minisztériumon belül a politikai tisztséget, a kormánypártok frakcióival kapcsolatban álló politikai államtitkár tölti be.

Ennek ellenére az új vezetésű Oktatási Minisztériumban még a helyettes államtitkárok is távozni kényszerülnek. Közülük egyedüliként, a lassan tíz éve a tárcánál dolgozó Stark Antal közigazgatási helyettes posztja csak a biztos. Információink szerint helyettes államtitkárnak fogják felkérni a szintén a tárcánál dolgozó Szügyi Jánost is. Magyar Bálint szerint a cserékre nem politikai okok miatt van szükség, hanem szakmai rátermettség alapján mérlegelnek.

A Külügyminisztériumban bekövetkező személycserék is találgatásra adnak okot, nem csupán a Bem rakparti intézményen belül, hanem a nagyköveti posztokkal kapcsolatban is, hiszen a szocialisták korábban sokszor adtak hangot azon véleményüknek, hogy több nagykövetet és konzulátusi dolgozót nem szakmai, hanem politikai alapon nevezett ki az Orbán-kormány. (Ide tartozik, hogy a diplomácia szokásait megtörve a Rómába látogató új miniszterelnököt és az új külügyminisztert - a Magyar Nemzet szerint kifejezett kérésükre - sem a római sem a vatikáni magyar nagykövet nem fogadta a repülőtéren.)

A Magyar Nemzet szerint beiktatása után közvetlenül Kovács László vezetőségi értekezletet tartott, ahol sorba megnevezte azokat az embereket, akiknek távozniuk kell. Így Bába István közigazgatási államtitkárt Hajdú András koppenhágai nagykövet követi. A helyettes államtitkárok közül Kőrösi Csabát, az SZDSZ-közeli Bródi Gábor váltja. Zupkó Gábort Gecse Attila, Lőrincz Csabát Boros Jenő követi.

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában egyelőre csak az új közigazgatási államtitkár személyére derült fény. Vass Lajos, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója váltja majd Baán Lászlót.

Az állam dolga, hogy gondoskodjon az állampolgárok életének, létezésnek a mindenkori körülményeiről, így természetes, hogy amikor annak olyan mértékű veszélye forog fenn, mint a volt szocialista kormányok által előidézett társadalmi elszegényedés ahhoz nyúl, amihez még nyúlhat. A munka nélküliség a jövedelmek vásárló erejének az átlagtól eltérő értékcsökkenése az inflációval szemben ez eddig csak csökkenő mutatókat produkált. Amikor a kapitalizmus a szolgáltatások terén felzárkózott a nyugathoz, de a kormányok nagytőkét előnybe részesítő gazdaság politikája miatt, az emberek jövedelme az meg maradt a szocializmus nagy vívmánya szintjén, hol mindenki dolgozott, de senki sem keresett, csak létezett, elvegetált. Kivéve az elvtársakat, akik vizet prédikáltak és folyamatosan bórt ittak, Beültek az elüldözött polgárok, és tulajdonosok villáiba, kastélyaiba, és dőzsöltek, mint egykor a dzsentrik, a sok szegény emberrel meg béke kötvényt jegyeztettek meg a beadási kötelezettséggel, elvették a betevő falatját.

És most úgy tesznek, mint ha semmi közük nem volna az elmúlt húsz év drámai elszegényedéshez Magyarországon. Védik a nyolc millió forintot, kereső bankárt, a , multinacionális cégeket, a nagytőkét, a bankokat, azokat a társaságokat, akik Magyarországon leépítették a magyar gazdaságot, és kinyitották a nyugat számára magyar piacot. Ma Magyarországon az élelmiszer importcikk, és a nemzet jövedelem az a multinacionális cégek kezében összpontosul több mint hatvan százalékban, és ha megmerik emelni a kormányok a bért, egyszerűen pakolnak és tovább mennek oda, ahol még van mit tönkre tenni. Ahol van még a saját népét fillérekért kiszolgáló volt kommunisták közre hatása az ország gazdaságára. Miközben a demokráciáról beszélnek, úgy adják azt el fillérekért, mint ha az csak is kizárólag az ő tulajdonuk lenne. Úgy viselkednek, mint akinek elmentek otthonról, és azt védik, amitől végül is ma mindenki reszket, ami mint erő bármikor térdre kényszerítheti Magyarországot. A jelenlegi kormánytól reklamálják a gazdasági programot, és dilettánsnak kiáltják ki, hogy nem folytatja az állampolgárok sanyargatást, mint az Ő kormányaik. Hát ha valaki ezt itt érti, az nem magyar anya emlőin nőt fel, az biztos! A kormány programja, hogy lezárjon egy a lejtőn lefelé haladó társadalmi fejlődést, produkáló időszakot, és újra fejlődési pályára állítsa a nemzet gazdaságát, a hon Magyarországát.

tomsawyer] [2010.okt.14. 23:32]

NewPerson: ritkán olvastam ennyi katyvaszt egy rakáson. Nem tudom, ön gondolkodik is, vagy csak írói vénáját próbálja életre kelteni? Amikor "az elvársak beültek az elüldözöttek villájába, kastélyába" - az nem most volt, drága jó uram. Hanem 60 éve! Ellenben, ha az ön nagyrabecsült Vezére úgy gondolja, hogy az államosítást nemcsak a szegényemberek megtakarítgatott járulékaira, hanem mondjuk a neki nem tetsző és őt nem támogatókra is kiterjeszti, akkor még az is meglehet, hogy a fülkeforradalmárok ülnek be másoktól elvett villákba...Honnan szedi azt a zöldséget, hogy a társadalmi elszegényedés kényszeríti az uralkodó bagázst, hogy most végigsarcolja az országot? Ha őket érdekelné az emberek nyomora, akkor a választási fű-fa ígéreteiket igyekeznének beváltani. De egyiket sem sikerült még! Helyette horribilis bankadók, energiatermelők, távközlés, az összes kereskedelmi lánc, stb. Nem! Orbán most a költségvetési lyukakat tömködi be veszett tempóban, nemcsak azért, mert Barroso rászólt, hogy elég a demagógiából, az ígért hiánycélokat Magyarországnak is teljesítenie kell! Különben veszélyben foroghatnak az eu-s támogatások! És akkor a nép szeretett Viktátora miből osztogatná elvbarátainak a Széchenyi terv pénzeit? Hanem teszi ezt azért is, hogy az annyiszor bezengett adócsökkentéssel sikerüljön fényezni magát! De mire abból lenne valami, a megsarcolt cégek szép lassan minden kiesett nyereségüket, vagy veszteségüket az istenadta népen fogják behajtani! Tehát "megszorítás" az ugye itt most nincs ám. Á, dehogy! Csak nem közvetlenül a mi zsebünkben kotorászik, hanem hagyja, hogy a lenyúlt multik szedjék be rajtunk a nem várt veszteségeket. És az már eszébe se jut, hogy ezzel a nagy cégek nehezebben és kevesebbet fognak fejleszteni,beruházni, bővíteni...ezáltal kevesebb dolgozóra is lesz szükségük...Nesze neked egy millió munkahely!...Nem tudom, felfogta-e ezeket az összefüggéseket tisztelt határon túli beírogató uram?

tomsawyer] [2010.okt.14. 23:32]

Számomra mindég rejtély marad, hogy nyílván valóan értelmes emberek, hogy képesek mindég annak az ellenkezőjét írni, mind amit a tanult képességeik szerint értelmezni tudnak.

Ugye nem kell itt azt elvitatni, hogy az egykori kommunista párt jogutódja az MSZP. Ha ez így van , akkor minden, mindennel összefügg a múltbéli, és az abból kinövő jelenkori események tekintetében.

Mindég is tudatosan vállalták fel a igazság elferdítését, és mint ahogy képesek voltak egykor közismert népdalokat átkölteni munkás dalokká, úgy most a történelmi igazságságokat is folyamatosan átköltik a vélt jelenlegi érdekeik szerint. Mert hogy Ön nem élte meg ezt az időt, az szinte teljesen biztos, de ugyan abban a fészekben kelt ki, és azt a torz ideológiát szívta az anyai emlőkből, amit nyílván a szülei is képviseltek az akkori magyar politikai hatalomban.

Ijesztgetni mindég nagyon tudtak, sőt nem csak ijesztgetni, már amikor hatalom volt a kezükbe, hanem oda is tudtak csapni, nem egyszer halálosan. Ki akar itt (Magyarországon) az Újpalotai emeletes „villájaikba” költözni, ha csak nem a hajléktalanok.

A szegénység az összefügg az ország a gazdaság területén bemutatott alkalmazkodási képességén keresztül való elmaradottságával, és a adós állapotának a legvégső tűrőképességébe történő kormányzásával.

Van egy út, ami ma már elvitathatatlanul lefelé lejtett, és a létezést újabb, és újabb hitelekkel tartotta fenn. A hitelek egyre nagyobb kamattal, és egyre nagyobb befolyással érkeztek Magyarországra, és eljutott az ország a csőd közelébe. Az ország bevételeinek forrásai egyre apadtak, csak apadnak, és a végére már csak néhány szektor maradt fenn, ami válság ide, válság oda, extra profitot képzett a magyarok egyre nehezebben viselt nyomorából.

Az, ezen a folyamaton változtatni kívánó új magyar kormány , úgy vélte, hogy akkor amikor az előző két kormány csak úgy tudott bevétel többlethez jutni, hogy el vett az emberektől, Ő nem kívánja ezt folyamatosan növekvő elszegényedési politikát folytatni, hanem sokkal inkább hathatosan felkéri az extra profitot termelő nagy vállalati cégcsoportokat, hogy áldozzanak a korábbi extra profitjukból a válság kezelésére. Vagy egészen pontosan a súlyos terhet jelentő IMF hitel három év alatti visszafizetési feltételének a megteremtéshez. Ez az összeg mind tudjuk 3000 milliárd forint nagyságrendre, növeli meg az ország egy éven belüli törlesztési kötelezettségét. Na most erre, mint mondanak Önök, hogy az IMF-el kellet, volna kiegyezni, felvenni további hiteleket, és meg kezdeni a nagy szociális ellátó rendszerek megkurtító reformját, magyarra fordítva elvonni további szociális ellátó rendszereket az amúgy is ellehetetlenült magyar lakosságtól. A forradom előkészült volna, kétségtelen, mint ahogy az is hogy ebből a szélső jobb jött volna ki győztesen, De ez Önöknek nem jelentett volna problémát csak pusztuljon a felcsuti törpe. Na ez az önök szocialista gondolkodása, és ezért állítom, hogy ma a magyar baloldal egyre inkább képviselője a jelenlegi kormány. Önök meg végképp elárulják a baloldalon politizáló magyarországi embereket, és kiszolgáltatják azoknak akiktől védeniük kellett volna az elmúlt 65 évben.

Hogy ki mit fog fel a mostani helyzetből, az most e beírásban is jól tükröződik. Önök féktelen múlt hatalmi gőgjükben el sem tudják képzelni, hogy egy országot másképp is lehet vezetni, mint ahogy önök nemzetárulóként tették az elmúlt nyolc évben.

Mint ahogy azt sem képesek felfogni, hogy veszítettek, és most nem Önök diktálják a verdiketet.

Hogy a jobboldal a választási ígéreteiből mit tart be, azt a jövő fogja eldönteni. De egyben biztos lehet, hogy a lehetőségekhez képest (már ami az adós helyzetből a hitelezőkkel szemben elérhető) mindent meg tesz azért, hogy új munkahelyeket teremtsen, és az új munka helyeken keresztül növelje az állam bevételét, és vele párhuzamosan csökkentse az adók mértékét. Itt most egy a kiegyezés utáni felemelkedésnek jött el a történelmi kényszere, meg a lehetősége is. Ha a nemzetközi viszonyok gazdasági világválság tekintetében ezt a világra kiterjedően meg nem akadályozza, akkor ez itt be is fog következni.

És amit Önök tehetnek, hogy összeadják a szerzett vagyont, és meg próbálják együttesen túl élni a másfajta ideológiák mentén zajló magyar nemzet társadalom politikáját, amíg meg nem halnak.

Mint ahogy azt sem képesek felfogni, hogy veszítettek, és most nem Önök diktálják a verdiketet.

Kapcsolja ki a önbe kényszertett propagandát, és függetlenítse magát a direkt propagandától. Ha ezt nem tudja meg tenni, úgy saját privát érdekeiben van kényszerülve védeni a volt vad kapitalisták életterét.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

szendam] [2010.okt.16. 11:57]

[New.Person] [2010.okt.16. 08:55]

Hát nem! Várkonyi cikke egyáltalán nem erről szólt! Inkább arról, hogy a történelem tanúbizonysága szerint az emberek/társadalmak válsághelyzetben hajlamosak arra, hogy Vezért (meg annak bandáját) ültessék a fejükre. Mert sokszor kényelmesebb egy nyájban, bégetve sétálni a könnyű és gyors megoldást ígérő főkolompos után (akár a szakadékba is), mint azon gondolkodni, hogy mi lenne a feladata akár az egyénnek, akár a csoportnak/társadalomnak az adott helyzetben.

Történelem Tanítómesterünk adott már ebből a leckéből nekünk számos alkalommal is! Mondjuk csak a német példát!

Az 1914-18-as háború elvesztését megemészteni nem tudó németek, terhelve még az egész világon akkor végiggördülő gazdasági válsággal, egy könnyű álmot és gyors megoldást ajánló Vezér (Führer) kezébe adták a hatalmat! Mi lett a következmény? Jó 12 esztendei uralkodás után még nagyobb romhalmaz, többmilliós saját és más emberáldozat! Mit tettek ezek után a németek? Szembesültek saját történelmi hibáikkal, felelősségükkel, elismerték azokat, leszámoltak sovén nézeteikkel, majd felépítettek egy a törvények szigorú tiszteletén alapuló, jól működő államot!

Ugyanezen erényekkel azonban mi, magyarok sajnos nem büszkélkedhetünk. Nem nézünk szembe önnön történelmi hibáinkkal (még a létezésüket is tagadjuk), azokból így nem tanulunk; minden velünk történt negatívumot külső ármánykodás, avagy a "belső ellenség" tevékenysége következményeinek tekintünk (történelmi "sérelmeink"), s ha néha sikerül is valami korszakalkotót, saját jólétünket és tekintélyünket biztosító tettet önerőből végrehajtanunk (mert felelős elit "uralkodik" éppen felettünk), az első válság alkalmával azonnal vezérürük, főkolomposok után kezdünk kapkodni ... akik aztán minket minden esetben a szakadékba vezetnek!

Jelenlegi Fővezérünkkel ugyanez a helyzet. Ígérgetett, elhitette a "zemberek" többségével, hogy erőfeszítések nélkül is lehet ötről hatra jutni; bedumálta nekik, hogy "ingyér" is lehet "valamit" kapni, aztán most kiderül (napról napra), hogy ő sem képes a semmiből valamit csinálni, csupán a mínuszból mégnagyobbat!

Ahogyan azt a történelmünk már évszázadok óta mutatja! .... és amiből már évszázadok óta nem vagyunk hajlandó tanulni!

szendam] [2010.okt.16. 11:57]

Azt csak a bolond nem látja, hogy mi ketten teljesen másképp szemléjük a világot.

De azért miután ennyi fáradságot szentelt nekem, meg kísérlem, hogy szerény képességeimmel válaszoljak az Ön ellenvetéseinek.

Az hogy a Várkonyi az a fentebb írt cikkében milyen célt akart elérni arról nem vitatkoznék, mert azt szintén mindenki képes az általa írtakból feketén fehéren leszűrni.

Asz hogy válság idején a népnek vezér kell, azt elvitatom, mert a nép sajátja, hogy mindég vezérek mögé gyűlik, mert kényelmesebb mások által kreált igazságoknak vélt gondolatokat követni, mind azokat maguktól kitalálni, és azt másokkal is elfogadatni. Tehát a jelenlegi helyzet az nem a válságból táplálkozik a hatalom szempontjából, hanem abból a kétségtelen tényből, hogy volt Magyarországnak egy két kormányzati ciklusa, amiben a dolgok nem pozitív irányban mozogtak, hanem valamelyes önző hatalmi szándéktól vezérelve éppen ellenkezőleg. Ez a negatív jelenség elvezettet a tömegek tudatában odáig, hogy mindent, csak azt nem akarták, ami az odáig volt. Bizonyosság erre, hogy a szélső jobb helyzetbe került, és nem kis mértékű győzelemmel bevonult a magyar közéletbe, és hallatja a negatív kisugárzású véleményét többségében a magyar köztudatban. És hát lássuk be hogy ezt a helyzetet egy pártnak lehet betudni, mégpedig a szocialista pártnak. Ha e pátnak nem lett volna egy „Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk” kormánya, akkor úgy gondolom, hogy most nem lenne kétharmada egy jobboldali pártnak, és nem tudna mindent, és mindenkit lesöpörni a politika asztaláról.

A Führer az egy rossz példa. Nem szabad elfelejteni, hogy volt egy elmélet, ami bizonyos nemzeteket magával ragadott, é s vele szemben volt egy másik, ami gyökeret vert Oroszországban.

Ami pedig a nemzetiszocializmus nacionalizmusát és antiszemitizmusát illeti, van benne olyan elem, amely messze meghaladja mindazt, ami a mozgalom jellegéből következően természetes vagy előre látható volt: ez pedig a fajelmélet. Ez, azaz elv, amely nem megemészthető, s bár fontos szerepet játszik a nemzetiszocializmus lelki összetevői között, szinte kizárt, hogy visszhangra találjon Európa többi részén. Egyik mozgatórugója az a szándék, hogy az antiszemitizmus tudományos és általános érvényű elvi megalapozást kapjon. S épp ez mutatja, hogy az elvek kóros túlburjánzása továbbra is fennáll Németországban, mert a zsidó vér módszeres kiiktatása az utolsó nagymamáig és dédmamákig bezárólag semmiféle kapcsolatba nem hozható az antiszemitizmus konkrét céljaival. A fajelmélet másik funkciója az, hogy a német nép felsőbbrendűsége is tudományos és általános érvényű elvi alapozást kapjon. S itt megint a bizonytalanság mutatkozik meg: soha sehol a világon egy nacionalizmus sem érezte szükségét annak, hogy a nemzeti érzést, a nemzethez tartozás tudatát olyan elvre vagy az objektivitás igényével fellépő tudományos elméletre alapozza, amely a kötelező elv érvényével bír. A fajelmélet harmadik mozgatórugója a nemzetiszocializmus európai vonatkozásaira irányítja figyelmünket. Ma egyetlen európai nacionalizmus, még a legvehemensebb sem léphet fel úgy, hogy meg ne fogalmazná helyzetét egy nagyobb egységen belül, s hogy magát egy nagyobb egység részeként ne értelmezné. S e tekintetben az, hogy a fasiszta Olaszország nosztalgiáival a Római Birodalom felé fordul, az is több, mint, pusztán a történelmi dicsőség visszasírása. Ennek az igénynek a megfelelője a németeknél az árja felsőbbrendűség. S ha arra a kérdésre keresünk választ, hogy ma ki az örököse a Római Birodalomnak, s ki folytatja az északi faj által megkezdett történelmi művet, nem mondhatunk mást, mint hogy az európai közösség, s ez szükségszerűen fennáll mind politikai, mind gazdasági, mind, pedig szellemi vonatkozásban. A nemzetiszocializmus másik európai igényű törekvése a keresztes hadjárat Szovjet-Oroszország ellen ama meggyőződés jegyében, hogy Európát meg kell védeni a kommunizmustól. Nézetem szerint a nemzetiszocializmus mindkét európai törekvése: mind az északi faj felsőbbrendűségének elve, mind, pedig külpolitikai téren az antibolsevizmus a lehető legrosszabb választásnak mondható, amely végképp elvágja ma annak lehetőségét, hogy visszhangra találjon az európai közösség egészében.

A németek egyrészt államilag kettészakadtak, és a nyugati felét katonai ellenőrzés alá vonták, úgy, mint a kelet felét is. Az első hathatos felemelkedéshez vezető út az a Marssal terv volt, ami megalapozta az állam pénzügyi fel emelkedést, illetve az a tény, hogy a korábbi adóságait fel függesztették a két német állam egyesüléséig a követelést fenntartó államok.

Tehát nem ugyan az a helyzet, mint Magyarországon, ahol sem, Marssal terv sem más támogatás, hanem ép ellenkezőleg háborús megváltást kellett fizetni az államnak, miközben az, romokban ált, és minden, ami addig érték volt társadalmi filozófiai szempontból le lett rombolva.

A jelenlegi fővezér minden lehetséges békés eszközzel megkísérli a magyar nemzetet visszavezetni az önálló magát önbecsülő nemzetek sorába, miközben békés úton kiépíti a polgári társadalom működő képességét arra a változatra, ami változat szerint a folyton változó kapitalizmus leginkább szociális körülmények között működik az államon belül. Nem fából vaskarika ez, van jó néhány példa az államfő előtt Európában, mint ahogy a történelemben is. Az ami viszont teljesen biztos, hogy a múlt eldeformálódott szocialista ideológia már végképp elveszette a hatékonyságát, és az élet terét, az teljesen biztos, ezt mutatják a történelmi példák az elmúlt húsz évben a civilizált államokban a környezetünkben is.

ÉS akik nem tanultak a múltból, azok most a vesztesek, és akik tanultak és készültek a jövőre, azok most a győztesek. És még annyit, hogy eredmény szempontjából felül múlni a volt szocialista kormányokat aligha született Magyarországon másik olyan zseni, mint a volt miniszterelnök és annak a strómanja.

Viktor Orbán bizonytalan gazdasági koncepció

A régi populizmus, az új államférfiúi köpenyben

 

A nyugat-magyarországi katasztrófa sújtotta területeken újgátak épülnek, hogy megvédje a lakosságot.

Az egyre autokratikus uralkodó magyar miniszterelnök, Orbán kapott egyre nagyobb figyelmet. Az ő vezetési magatartása után a bekövetkezett környezeti katasztrófa Nyugat-Magyarországon, képes volt továbbra is, hogy megvásárolja a rokonszenvét a lakosságnak.

Charles E. Knight Band, Budapest

A tárgyalás az egy egykori gyárépület központjában, a magyar fővárosban, amelyet jelenleg használtak, mint tárgyalót. Ezen a fényes szerda délután, sok sötét ruhás férfi lép a félhomályba csomagolt terembe, üzletemberek, ahogy sejtem. 

A dekoráció hagy maga után kívánnivalót: háttérben zászlók a magyar nemzeti színeket a piros, fehér és zöld tartalmazza, és a különböző fényekben fürdőzik a színpad homályos, piros-zöld fény árad. 

Egy elszigetelt, fehér fénysugarat irányítanak a szónoki emelvényre, amelyen most belép egy úriember meglehetősen kis termetű tökéletesen hozzáillő szürke öltönyben, a tömeg tapsol: Orbán Viktor.

"A demográfiai változások"

Miniszterelnök Orbán objektív elfogadott államférfiú. Beszédében a Budapest Business közössége előtt Orbán kiemeli az alapvető rendező elveket a második programjáról a kormánynak. Kabinetjével be kívánja vezetni a "válságadókat." mint a meglévő válság kezelésének egy lehetséges módját, hangsúlyozza, hogy a vezérlő politikának az adósság kezelésére kell fókuszálni, hogy apézügyi korlátokat meg lehessen szüntetni végső soron, emelte ki a miniszterelnök.

A kormánynak meg kell akadályoznia az államadósság növekedését, ugyan akkor el kell érni, hogy a finanszírozási szükségletek rendelkezésre álljanak az ország működéhez, mint ahogy az is szükséges, hogy a nemzetközi szervezetek által elvárt kötelezettségeinek, a piacokon eleget tudjon tenni – úgy, mint ahogy eddig is az IMF és a Világbankkal szemben tette. 

A miniszterelnök megerősítette még egyszer a hiánycél 3,8 százalék lesz az aktuális évben, mint ahogy 2011-ben a hiány 3 százalékon lesz tartva, miközben a gazdasági növekedés nem áll le.

 Mivel a kormány képes hozni úgy a pénzügyi egyensúlyozásra megszorítások nélkül népszerű intézkedéseket, a feladat az továbbra is maradt, mondta Orbán,(hogy végül neki tetszett az, hogy ne álljon ellen a populista megjegyzéseknek,) miszerint egy millió munkahely hiányzik ma Magyarországon – és egy millió gyerek. Bevezetik a családbarát adórendszert, ő ettől várja a "demográfiai változás" beindulását.

Orbán megígérte a feladtok maradéktalan végre hajtását, mire a hallgatóság meglehetősen erős tapssal fejezte ki tetszését a jelen lévő válogatott közönsége.

Van egy új könyv Magyarországon az ambivalens címe "Az én játékos országom”

A publicista Paul Lendvai azt állítja, hogy a többséggel szerzett gőzelem az Orbánt megállíthatatlanul segítette hatásaiban a magyar választási rendszeren keresztül, a most mögötte álló kétharmados többség a magyar parlamentben. 

Akik rájuk szavaztak azok, az összes szavazóképes választóknak csak a harmada, és a teljes lakosságnak csak a negyede. 

Az viszont tény azonban, hogy Orbán a Fidesszel a helyhatósági választásokon október 3-án nem csak a Budapesten nyert, ahol van az ország parlamentje, hanem szinte az összes városi és községi önkormányzatokban is ők ellenőrzik a hatalmat, ez alól az egyetlen kivétel a Szeged városa, ahol a volt polgármester győzött a nagyobb városokban szocialistaként egyedül.

A népszerűsége növekvő!

Bár a kisebbség választotta meg, ennek ellenére Magyarország örvend Orbánnak öt és fél hónappal annak utána, hogy diadalmas győzelmet könyvelhetett el a parlamenti választásokon, és egyre tovább nő a népszerűsége.

Szentpéteri Nagy Richard, a politológus is a Budapesti Corvinus Egyetemen megerősíti, hogy Orbán az őt meghatározó erőteljes viselkedésének látszata ellenére még mindég szerzett népszerűséget, a közelmúltban bekövetkezett környezeti katasztrófával extra együttérzését a magyaroknál, akik vágynak egy erős emberre, és ezek az egyszerű receptek, döntően hatnak az emberek viselkedésére.

Orbán meg képes felelni ezeknek az elvárásoknak. A politológus szerint amikor a parlamentben kihirdette Bakonyi Zoltánnak, a MAL vezérigazgatójának "leváltását", gyakorlatilag egy rendőrfőnök vagy főügyész szerepét öltötte fel a miniszterelnök. De ezzel az intézkedéssel most, megint csak ő szerzett jó pontot, mert a lakosság, számára ismertté vált a korrupció és egyéb visszaélések a MAl gyárban, és korábban ennek hiába várták a hathatós következményeit.

Budapesti keltezésű írásának címe szerint a tekintélyes svájci lap ausztriai és magyarországi tudósítója, Charles E. Ritterband "homályosnak" látja a miniszterelnök gazdaságpolitikai koncepcióját. Régi populizmus új államférfiúi köntösben - állt az alcímben. Az "egyre autokratikusabban kormányzó magyar miniszterelnök egyre nagyobb népszerűségnek örvend" - fogalmazott a bevezetőben.

Orbán Viktor második gazdasági akciótervről szóló beszédéről beszámolva felidézte, hogy a kormány válságadókat készül bevezetni. Az eladósodás és a megszorítások politikájának véget kell vetni. Meg kell akadályozni az államadósság növekedését, egyúttal biztosítani kell, hogy az ország ne szoruljon nemzetközi hitelezőkre. A miniszterelnök ismét elkötelezte magát a 3,8 százalékos idei és a 3 százalékos jövő évi hiánycél mellett és kijelentette, hogy élénkíteni kell a gazdasági növekedést. "Azt a kérdést, hogy miként fogja ezt a mutatványt népszerűtlen intézkedések nélkül végrehajtani a kormány, nyitva hagyta" - vélekedett a szerző. Végül Orbán Viktor "egy populista megjegyzésről sem akart lemondani: egymillió munkahellyel és egymillió gyermekkel többre van szükség Magyarországon" - írta.

Paul Lendvai ausztriai publicista nemrég megjelent könyvében azzal érvelt, hogy a Fidesz a választási rendszer többségi erőviszony irányába ható jellemzőinek köszönheti kétharmados parlamenti többségét, s hogy valójában a választásra jogosultak egyharmada szavazott csak a pártra. Tény azonban az is - tette hozzá a tudósító - , hogy azóta az önkormányzati választásokon is csaknem minden város és falu közgyűlésének irányítását a Fidesz vette át és Szeged kivételével a nagyobb városokban is ők adják a polgármestereket.

Bár csak a magyarok kisebb része szavazott rá, a miniszterelnök egyre nagyobb népszerűségnek örvend - mondta a lapnak Szentpéteri-Nagy Richárd, a Corvinus Egyetem politológusa. A múlt heti környezeti katasztrófa utáni fellépése tovább növelte a lakosság Orbán Viktorral szembeni rokonszenvét, ugyanis egy határozott fellépésű "erős emberre" vágytak, aki egyszerű recepteket kínál. A politológus szerint amikor a parlamentben kihirdette Bakonyi Zoltánnak, a MAL vezérigazgatójának "leváltását", gyakorlatilag egy rendőrfőnök vagy főügyész szerepét öltötte fel a miniszterelnök. De az elemző szerint éppen ezzel szerzett pontokat a korrupciós ügyek és más visszásságok napvilágra kerülése után következményeket mindannyiszor hiába váró lakosságnál - írta a Neue Zürcher Zeitung.

De túl zenén, túl síp-dobon,

Riadó kürtön át:

Ötszáz énekli hangosan

A vértanúk dalát. [*]

És véget ér a láz, a honi jajveszékelés

Elmenni indul hát

Megannyi hazátlan bagázs

Nyugszik a Góbé és vigyázz!

Valójában ki Orbán Viktor?

[pic][pic]

2010. október 16. szombat, 08:31 |

Kedves magyar barátaim, kéréssel fordulok önökhöz. Segítsenek megválaszolni azt a kérdést, valójában ki Orbán Viktor.

Valamit tudok róla. Tisztelem, hogy mindig a kommunisták ellen volt, akkor is, amikor ez még nem volt könnyű. Javára írom azt is, hogy sok más politikussal ellentétben művelt, intelligens, ügyes. Pozitívumai közé sorolom azt is, hogy van érzéke a nemzethez, tehetsége ahhoz, hogy kiépítsen egy erős politikai pártot, van türelme a vereségek után, van retorikai képessége és szenvedélyesen szereti a futballt.

Személyes tapasztalatom is van vele – a szlovákiai és a magyarországi parlamenti választások előtt készítettem vele interjút a .týždeňbe. Válaszolt a kérdésekre, nem kerülte meg őket, szellemes volt és ésszerűen nyitott. Egyáltalán nem tűnt politikai monstrumnak, aki saját hatalma érdekében feláldozza a szabadságot vagy hazája fejlődését. Ilyen monstrumokat itt, Szlovákiában ismerek.

Ám ha a mai Magyarországról szóló kommentárokat olvasom, ha liberális barátaimat hallgatom, egészen más képet kapok. Ez az Orbán populista, antikapitalista, politikus, aki veszélyezteti a sajtót, a szabadságot, az egész jogállamiságot. A barátaim olyan hamisítatlan Magyarország-féltéssel írnak erről, hogy nincs okom kételkedni bennük.

Akkor hogy is állunk Orbán Viktorral?

Itt, Szlovákiában húsz kemény éve harcolunk saját nacionalizmusunkkal. Egész idő alatt kötelességemnek tartottam, hogy kiálljak a magyar kisebbség, annak szabadsága és jogai mellett azokkal a primitív szlovákokkal szemben, akik gyűlölik a magyarokat. Ebben a kérdésben Bugár Béla és pártja a szövetségesem volt. Az ő pártja pedig egész idő alatt Orbán Viktor szövetségese volt, aki otthon a hazug kommunisták ellen harcolt. Ez természetesnek tűnt nekem. Orbán és Bugár volt pártja számomra ugyanannak az éremnek a két oldala volt, a nem kommunista Magyarország és a civilizált kisebbség. Csakhogy most egyre gyakrabban hallom, hogy Orbán a szabadság réme, sőt nagyobb mértékben, mint azok a csalók, akiket Magyarországon szocialistáknak hívtak.

Nem fér a fejembe.

Orbán vagy a múltban is a szabadság réme volt, de akkor nem értem, hogyan lehetett Bugár fő szövetségese, vagy ma sem a szabadság réme, de akkor nem értem, liberális barátaim miért állítják ezt olyan meggyőzően. Kedves magyarjaim, segítsenek nekem tájékozódni ebben a kérdésben. Önök szerint ki Orbán Viktor? Miért tartottak vele gond nélkül a múltban, és miért hintenek ma hamut a fejére?

Ő változott meg vagy önök?

Štefan Hríb

A szerző a .týždeň főszerkesztője, a Lámpa műsorvezetője

Orbán a szabadság réme

"Valójában ki Orbán Viktor?" címmel közöl jegyzetet szombaton az Új Szó című pozsonyi napilapban Stefan Hríb, vezető szlovák publicista arról, hogy nem érti, miért beszélnek ma liberális barátai másképpen a magyar miniszterelnökről, mint korábban.

Tegnap, 10:23

[

[pic]

"Valamit tudok róla. Tisztelem, hogy mindig a kommunisták ellen volt, akkor is, amikor ez még nem volt könnyű. Javára írom azt is, hogy sok más politikussal ellentétben művelt, intelligens, ügyes. Jó tulajdonságai közé sorolom, hogy van érzéke a nemzethez, tehetsége ahhoz, hogy kiépítsen egy erős politikai pártot, van türelme a vereségek után, van retorikai képessége és szenvedélyesen szereti a futballt" - írja Hríb, aki a ".tyzden" című szlovák társadalompolitikai hetilap főszerkesztője.

Azt állítja: interjú készítés közben szerzett személyes tapasztalata Orbánnal kedvező. "Válaszolt a kérdésekre, nem kerülte meg őket, szellemes volt és ésszerűen nyitott. Egyáltalán nem tűnt politikai monstrumnak, aki saját hatalma érdekében feláldozza a szabadságot vagy hazája fejlődését. Ilyen monstrumokat itt, Szlovákiában ismerek" - jegyzi meg a publicista.

Rámutat: hogyha a mai Magyarországról szóló kommentárokat olvassa, ha liberális barátait hallgatja, egészen más képet kap. "Ez az Orbán populista, antikapitalista politikus, aki veszélyezteti a sajtót, a szabadságot, az egész jogállamiságot. A barátaim olyan hamisítatlan Magyarország-féltéssel írnak erről, hogy nincs okom kételkedni bennük. Akkor hogy is állunk Orbán Viktorral?" - teszi fel a kérdést.

"Itt, Szlovákiában húsz kemény éve harcolunk saját nacionalizmusunkkal. Egész idő alatt kötelességemnek tartottam, hogy kiálljak a magyar kisebbség, annak szabadsága és jogai mellett azokkal a primitív szlovákokkal szemben, akik gyűlölik a magyarokat. Ebben a kérdésben Bugár Béla és pártja a szövetségesem volt. Az ő pártja pedig egész idő alatt Orbán Viktor szövetségese volt, aki otthon a hazug kommunisták ellen harcolt. Ez természetesnek tűnt nekem. Orbán és Bugár volt pártja számomra ugyanannak az éremnek a két oldala volt, a nem kommunista Magyarország és a civilizált kisebbség" - fejti ki a szerző.

Hozzáteszi: "Csakhogy most egyre gyakrabban hallom, hogy Orbán a szabadság réme, sőt nagyobb mértékben, mint azok a csalók, akiket Magyarországon szocialistáknak hívtak. Nem fér a fejembe. Orbán vagy a múltban is a szabadság réme volt, de akkor nem értem, hogyan lehetett Bugár fő szövetségese, vagy ma sem a szabadság réme, de akkor nem értem, liberális barátaim miért állítják ezt olyan meggyőzően".

"Kedves magyarjaim, segítsenek nekem tájékozódni ebben a kérdésben. Önök szerint ki Orbán Viktor? Miért tartottak vele gond nélkül a múltban, és miért dobálják ma sárral? Ő változott meg vagy önök?" - zárja írását Stefan Hríb.

Wass Albert Hagyaték (részlet)

„…Az Úristen rendelte nekünk ezt a hazát!

Az Úristen népe és nemzete vagyunk! Elhagyta-

e az úr valaha is azokat, akik őbenne bíztak,

akik az ő törvényei szerint éltek, akik az ő

parancsolatait követték? Soha! Az Úr nem hagyta

el az ő magyarjait! A magyarok hagyták el az

Urat! Térjetek vissza hozzá, s Ő megvédelmez

benneteket, magosra emel, de tudjátok is ezt,

lássátok magatok előtt a boldogságos szép jövendőt,

amit az Úr számotokra készített, lássátok,

magyarok, mert ahol nincs látomás, ott elpusztul

a lélek s a lélekkel együtt pusztul a nép.

Tiszteld a te Uradat, Istenedet és rajta kívül más

isteneid ne legyenek! Minden bajodnak Ő az

orvosa és minden harcodban az Ő pajzsa védelmez

és az Ő ereje győzedelmeskedik benned!

Az Úr erejében, szeretetében és védelmében

sohase kételkedj. Minden erőd Tőle való és minden

cselekedeted Őt kell szolgálja.

Tiszteld Őseidet, mert rajtok keresztül nyertél

életet és örököltél Istent és hazát.

Légy hűséges hazádhoz és nemzetedhez, mert

csak a hűségeseket védelmezi az Úr.

Szeress minden magyart, akárcsak önmagadat,

és légy jóindulattal másokkal szemben is.

Légy becsületes, tisztességes és igaz, mert csak

így nyered el az Úr szeretetét.

Soha el ne feledd, egy pillanatra sem, hogy saját

képére alkotott az Úr. Ameddig őt tükrözöd

tettedben és gondolataidban, az Ő ereje lakozik

benned. Ha elhagyod Őt, Ő is elhagy téged.

Ha nem csak hiszed, de tudod is az Istent, az

Isten ereje benned van, és hegyeket tudsz mozgatni

vele!”

A katasztrófa 

1986. április 26-án, szombaton, hajnali 1:23:58-kor a csernobili atomerőmű 4-es reaktora gőzrobbanás következtében kigyulladt, és robbanások sorozata után bekövetkezett a nukleáris olvadás.

Okai 

A baleset okáról két, egymásnak ellentmondó hivatalos elmélet született. Az első, amely 1986 augusztusában jelent meg, egyértelműen az erőmű üzemeltetőit okolta. A második, 1991-ben megjelent elmélet szerint az RBMK reaktor tervezési hibájából következett be a katasztrófa, pontosabban a szabályzórudak miatt. Mindkét elméletet támogatják különböző csoportok, köztük a reaktor tervezői, az üzemeltetők és a kormány. Egyes független szakértők szerint egyik elmélet sem igaz teljes egészében.

Egy másik fontos tényező, ami hozzájárult a katasztrófához, az volt, hogy az üzemeltetőket nem értesítették a reaktor egyes hibáiról. Egyikük, Anatolij Sztyepanovics Gyatlov állítása szerint a tervezők tudták, hogy a reaktor bizonyos körülmények közt veszélyes, de szándékosan titkolták ezt a hibát. Ehhez hozzájárult még, hogy a kezelőszemélyzet nagyrészt olyanokból állt, akiket nem az RBMK típusú reaktorokhoz képeztek ki: az igazgatónak, V. P. Brjuhanovnak szénfűtésű erőművekhez volt képesítése és tapasztalata. Főmérnöke, Nyikolaj Fomin szintén a hagyományos erőművekhez értett, Anatolij Gyatlov pedig, a 3. és 4. reaktorok főmérnökhelyettese csak kisebb atomreaktorok területén rendelkezett tapasztalattal, pontosabban a VVER reaktorok kisebb változataival, amelyeket a Szovjetunióatomtengeralattjáróihoz terveztek.

A hibák részletezve:

▪ A reaktorban igen magas volt a pozitív üregtényező. Ez azt jelenti, hogy ha a reaktor hűtővizében gőzbuborékok keletkeznek, aláncreakció felgyorsul, és ha nem avatkoznak közbe, szabályozhatatlanná válik. Ami még rosszabb, alacsony teljesítménynél ezt nem ellensúlyozták más tényezők, ami a reaktort instabillá és veszélyessé tette. Hogy a reaktor alacsony teljesítmény mellett veszélyesebb, ellentmondott a logikus következtetéseknek és az üzemeltetők nem tudtak róla.

▪ Még fontosabb hiba volt a szabályzórudak tervezési hibája. Az atomreaktorokban a szabályzórudakat azért teszik a reaktorba, hogy lassítsa a reakciót. Az RBMK reaktorokban azonban a rudak vége grafitból készült, a hosszabbítók (a szabályzórudak végén található 1 méter hosszú rész) üregesek voltak, vízzel megtöltve, a közepe pedig – ami tulajdonképpen az egésznek a lényege, ez nyeli el aneutronokat, hogy lassítsa a reakciót – bórkarbidból készült.

Az első pár pillanatban, amikor a szabályzórudakat a reaktorba illesztették, nem a neutronelnyelő vízzel töltött rész került be, hanem a grafitvég. A grafit neutronmoderátor, ami nem lassítja a reakciót, hanem segíti. A szabályzórudak aktiválásánál tehát az első pár másodpercben a rudak növelték a reaktor sebességét, nem pedig lassították. Erre a kezelőszemélyzet nem számított és nem is tudhatott róla.

▪ A kezelők nem pontosan úgy hajtottak végre mindent, ahogy kellett volna, részben azért, mert nem ismerték a reaktor tervezési hibáit. Több egyéb szabálytalanság is hozzájárult a baleset bekövetkeztéhez, többek közt az, hogy a biztonsági emberek és az üzemeltetők nem kommunikáltak egymással eléggé.

Az üzemeltetők a reaktor biztonsági rendszerei közül többet is kikapcsoltak, amit szigorúan tilos megtenni, kivéve, ha magukban a biztonsági rendszerekben van hiba.

A kormány 1986 augusztusában kiadott jegyzőkönyve szerint az üzemeltetők legalább 204 szabályzórudat eltávolítottak a reaktorból, így csak 7 maradt benne (összesen 211 volt ebben a fajta reaktorban). A reaktor technikai útmutatói szigorúan tiltják, hogy 15-nél kevesebb szabályzórúddal működtessék az RBMK-1000 reaktort.

A katasztrófa 

A radioaktív kihullás mértéke

1986. április 25-én a 4. reaktort ideje volt leállítani a rendszeres karbantartási munkálatok céljából. Úgy döntöttek, kihasználják a lehetőséget arra, hogy teszteljék, a reaktor turbinagenerátora képes-e arra, hogy a külső forrásból származó áram hiánya esetén elég elektromosságot termeljen a biztonsági rendszerek (különösen a hűtővízszivattyúk) működtetéséhez. A csernobilihez hasonló reaktoroknak egy pár dízelgenerátoruk van ilyen esetekre, de ezek nem lépnek működésbe azonnal – a reaktort tehát arra akarták használni, hogy pörgesse fel a turbinát, ami ezután leválik a reaktorról, és saját inerciája miatt forog tovább. A teszt célja az lett volna, hogy megtudják, a turbinák képesek-e működtetni a szivattyút, míg beindulnak a generátorok. A tesztet korábban egy másik reaktoron sikerrel végrehajtották (a biztonsági rendszerek kikapcsolása nélkül), és az eredmény negatív lett (a turbinák nem voltak képesek működtetni a szivattyúkat), de azóta történtek kisebb fejlesztések a turbinákon, és emiatt szükségét érezték egy újabb tesztnek.

▪ 1986. április 25-én, pénteken hajnalban 1:00 órakor megkezdték a 3,2 gigawatt hőteljesítmény csökkentését.

▪ 13:00 órára a teljesítmény 1,6 GW-ra csökkent, ekkor a reaktorról lekapcsolták az egyik turbinát.

▪ 14:00 órakor a villamos elosztóközpont értesítette a csernobili Lenin Atomerőművet, hogy a közelgő hétvége ellenére a vártnál nagyobb a fogyasztók energiaigénye. Ezért a teljesítmény további csökkentését megszakították.

▪ 23:10-kor közölte a Központ, hogy végre lecsökkent a fogyasztók energiafelhasználása, a 4-es blokk lekapcsolható a hálózatról. Így a késedelemtől kissé elfáradt újítók hozzákezdhettek biztonságfokozónak szánt ötletük megvalósításához.

A fiatal villamosmérnökök elsősorban a szivattyúk villamos energiaellátására ügyeltek. Nem vették figyelembe a John Archibald Wheeler ésWigner Jenő által már az 1940-es években Hanfordban felismert veszélyt: az alacsony teljesítményű reaktorüzemeltetés során bekövetkezőxenon-mérgezés instabillá teszi a reaktort. Így érkezett el a szombati nap, április 26-a, az ortodox naptár szerint nagyszombat. Húsvétra a szakértők is, a döntéshozók is hétvégi házaikba utaztak. (A legtöbb üzemzavar hétvégi hajnalokon szokott bekövetkezni.)

Bár a teljesítménycsökkenés mértéke csaknem elérte azt a szintet, amit a biztonsági előírások már tiltanak, az üzemeltetők folytatták a kísérletet, és úgy döntöttek, mindössze 200 MW-ra emelik a teljesítményt. A csernobili négyes reaktorban a felszaporodott reaktorméregmiatt a szabályzat szerint megengedettnél jóval nagyobb mértékben kiemelték a legtöbb szabályozórudat. A kísérlet részeként április 26-ánhajnali 1:05-kor a vízpumpákat bekapcsolták; az általuk okozott vízmennyiség szintén túllépte a biztonsági előírásokban meghatározott mennyiséget. A vízmennyiség 1:19-kor még tovább növekedett, és mivel a víz is elnyeli a neutronokat, további szabályzórudakat kellett kivenni.

1:23:04-kor a kísérlet kezdetét vette. Az ellenőrzőpanelen semmi nem jelezte a reaktor instabil állapotát, és valószínű, hogy az üzemeltetők közül senki nem volt tudatában a veszélynek. A vízpumpákat ellátó áramforrást elzárták, és ahogy a turbinagenerátor vette át a működtetésüket, a vízmennyiség csökkent. A turbina lekapcsolódott a reaktorról, amiben nőni kezdett a gőzmennyiség. Ahogy a hűtőfolyadék kezdett felforrósodni, gőzbuborékok keletkeztek a hűtőcsövekben. A csernobili RBMK reaktornak magas a pozitív üregtényezője, ami azt jelenti, hogy a víz neutronelnyelő hatása nélkül a reaktor ereje gyorsan nő, működtetése egyre veszélyesebbé válik.

1:23:40-kor az üzemeltetők megnyomták az AZ-5 („Vészhelyzet elleni védelem 5”) gombot, ami elindította az összes szabályzórúd azonnali visszaillesztését („scram”). Nem tudni, hogy ezt azért tették, mert már észlelték a vészhelyzetet, vagy csak azért, mert befejezték a kísérletet és le akarták állítani a reaktort a karbantartás megkezdéséhez. Rendszerint úgy tartják, a váratlan teljesítménynövekedés miatt nyomták meg a gombot, Anatolij Gyatlov azonban, aki a csernobili atomerőmű helyettes főmérnöke volt a robbanás idején, így ír könyvében

„01:23:40 előtt a központosított irányítórendszerek (…) nem jeleztek olyan változást a paraméterekben, ami igazolhatta volna a scramet. A nyomozóbizottság (…) hatalmas mennyiségű anyagot gyűjtött össze és elemzett ki, és, ahogy a jelentésben leírta, nem tudta eldönteni, miért rendelték el a scramet. Nincs ok arra, hogy az okát keressük. A reaktort egyszerűen ki akarták kapcsolni a kísérlet befejeztével.”

Mivel a szabályzórudak visszaillesztése sokáig tartott (18-20 másodpercig), a rudak üreges végei és a hűtővíz ideiglenes eltávolítása miatt a scram növelni kezdte a reakció mértékét. A túlzott energia-kibocsátás a szabályzórudak deformálódását eredményezte. A rudak megakadtak, mikor alig egyharmaduk volt beillesztve, és nem voltak képesek leállítani a reakciót. 1:23:47-re a reaktor teljesítménye 30 GW-ra ugrott, a normális teljesítmény tízszeresére. Az üzemanyagrudak olvadni kezdtek, és a gőz nyomása egyre nőtt. Ez gőzrobbanást eredményezett, ami megsemmisítette a reaktor fedelét, összezúzta a hűtőcsöveket és lyukat robbantott a tetőbe.

A reaktort nagy mérete és a költségek miatt nem látták el teljes burkolattal, emiatt a radioaktív szennyezés a légkörbe került. Miután a tető egy része lerepült, az oxigén beáramlása, valamint a reaktor igen magas hőmérséklete miatt grafittűz tört ki, ami nagyban hozzájárult a radioaktív anyagok terjedéséhez és a környező terület szennyezéséhez.

Nem teljesen tudni, pontosan milyen sorrendben történtek az események 1:22:30 után, mert az állomás feljegyzései nem állnak összhangban a szemtanúk beszámolóival. Fentebb a legtöbbek által elfogadhatónak tartott eseménysor áll, eszerint az első robbanás 1:23:47 körül történt, hét másodperccel a scram elrendelése után. Néha felmerül, hogy a robbanás a scram előtt vagy közvetlenül utána következett be (ez volt a balesetet tanulmányozó szovjet bizottság véleménye). Ez azért fontos, mert ha a reaktor jó pár másodperccel a szabályzórudak beillesztése után került kritikus állapotba, a hiba a rudak tervezésében keresendő, ha azonban a scrammal egyidőben történt a katasztrófa, a működtetők a felelősek. 1:23:39-kor Csernobil területén enyhe szeizmikus mozgást észleltek, hasonlót egy Richter-skála szerinti 2,5-ös földrengéshez. Ezt okozhatta a robbanás, de lehet teljesen véletlen is. A helyzetet bonyolítja, hogy a scram gombot egynél többször nyomták meg, és aki megnyomta, két héttel később meghalt sugárbetegség következtében.

A falak védőereje a gammasugárzás ellen ]

Az épület típusától függ, hogy mennyire védenek falai a sugárzás ellen. A legnagyobb védelmet egy kő- vagy betonfalú helyiség nyújtja, aminek nincsenek ablakai. Egy 20 cm vastag betonfal legalább 50-es faktorú védelmet nyújt. Az ajtókon és ablakokon át azonban bejuthat a gammasugárzás a helyiségbe. A tető és a tetőablakok szennyeződése is okozhat némi sugárzást az épületben. Ezért a legjobb védelmet egy olyan helyiség nyújtja, aminek nincsenek ablakai, és vagy alagsorban helyezkedik el, vagy egy többemeletes épület alsó szintjén, például betonból épült bérházban.

Azonnali kríziskezelés 

A tragédián súlyosbított a helyi vezetés hozzá nem értése és a megfelelő felszerelés hiánya. Kettőt leszámítva a 4-es reaktorépület összes dózismérője maximum 1 milliröntgen/másodperc sugárzást tudott mérni. A fennmaradó kettő 1000 R/s-t is tudott, de az egyikhez való hozzáférést a robbanás elzárta, a másik pedig elromlott, amikor bekapcsolták. Így a reaktort működtetők csak abban lehettek biztosak, hogy a sugárzás szintje a reaktor területének nagy részén 4 R/h fölött van (valójában egyes helyeken 20 000 R/h fölött volt; a halálos dózis 500 röntgen körül van 5 óra alatt).

Emiatt a személyzet vezetője, Alekszander Akimov azt gondolta, hogy a reaktor sértetlen maradt. Nem vették figyelembe, hogy grafitdarabok és üzemanyag található mindenfelé a földön. Mikor hajnali 4:30-kor egy újabb dózismérővel mérték a sugárzást, ennek az eredményeit sem vették figyelembe, mert úgy gondolták, nem működik jól. Akimov a személyzettel reggelig a reaktor épületében maradt, és megpróbáltak vizet szivattyúzni a reaktorba. Egyikük sem viselt védőöltözéket. Legtöbbjük, köztük Akimov is, a balesetet követő három héten belül meghaltak.

Nem sokkal a katasztrófa után tűzoltók érkeztek a helyszínre eloltani a tüzeket. Egyiküket sem értesítették arról, milyen veszélyesen radioaktív a füst és a törmelék. Hajnali 5 órára eloltották a tüzeket, közben több tűzoltót is magas sugárzás ért. A bizottság, akiket a kormány küldött a katasztrófa kivizsgálására, április 26-án este ért Csernobilba. Addigra ketten meghaltak és ötvenketten kórházba kerültek. Április 26. éjjelén, több mint 24 órával a robbanás után a küldöttség meggyőződött a sugárzás igen magas mértékéről, és el kellett rendelnie a reaktor elpusztítását és a közeli Pripjaty város kiürítését. Hogy az emberek ne vigyenek magukkal túl sok holmit, azt mondták nekik, hogy az evakuálás csak ideiglenes, és körülbelül három nap múlva visszatérhetnek. 3 hónappal a baleset után megengedték a lakosoknak, hogy megmaradt tulajdonuk szállítható részéért visszatérjenek, de eddigre már a város nagy részét kifosztották. A lakóknak a szovjet állam kb. tízezer rubeles kártérítést fizetett, és lakást adott.

Tanúk beszámolója alapján (a BBC jelentése szerint) az egyik tűzoltó leírta, milyen érzés volt sugárzásnak kitéve lenni: fémes ízt érzett a szájában, és úgy érezte, mintha tűvel szurkálnák az arcát.

A Csernobilhoz rendelt likvidátor egységek minden időben dolgoztak, sugártalanítottak és minden állatot lelőttek, hogy ne vigyék tovább a sugárzást.

A szarkofág építése előtt a tetőn lévő sugárzó hulladékot eltávolító robotok tönkrementek a sugárzástól. A „biorobotok”-nak nevezett katonák pár percig dolgozhattak csak, mert ezeknek a sugárzó grafitdaraboknak az ereje 1000+ röntgen volt (egy évi terhelés: 2 röntgen).



|Neruda |

|   |

| |

|  |

| |

|  |

|Lassan meghal az, |

|aki soha nem megy útra, |

|aki nem olvas, |

|aki nem hallgat zenét, |

|aki nem tudja megtalálnia maga bocsánatát |

|lassan meghal az, |

|aki elvesztette önszeretetét, |

|aki nem fogadja más segítségét |

| |

|lassan meghal az, |

|aki a szokásainak rabja lett, |

|aki mindig ugyanazt az utat járja, |

|aki soha nem változtat támaszpontot, |

|aki nem meri öltözete színét cserélni |

|vagy soha sem beszél ismeretlenekkel. |

| |

|lassan meghal az, |

|aki elkerüli a szenvedélyt |

|és az izgalom örvénylését, |

|amely a szemek fényét gyújtja |

|és gyógyítja a szív sebeit |

|lassan meghal az, |

|aki nem tudja célpontját változtatni |

|mikor boldogtalan a |

|munkájában vagy szerelemben, |

|aki nem mer veszélyt vállalni |

|az álmai megvalósítására, |

| |

|Élj most! |

|Légy merész ma! |

|Cselekedj azonnal! |

| |

|Ne hagyd magad lassan meghalni! |

|Ne vond magadtól meg a boldogságot!  |

| |

| |

Keller Ferenc

Neked, nekünk 

(vers gyurcsány ferenchez)

Neked kurva ez az ország,

Nekünk édes hazánk,

Küldenél, de nem megyünk,

Ezt hagyta ránk anyánk, apánk.

Neked társadalom,

Nekünk ember meg ember,

Isten teremtette örök titok,

Saját akarattal és saját érzelemmel.

Neked tüntető csűrhe,

Nekünk szavát hallató büszke nép,

Ki, ha sokat hazudnak neki,

Egyszer csak fölveti a fejét.

Neked picinyke csomag,

Nekünk a bőrünk bánja,

S meg vagy sértve, hogy

Nem mindenki a reformok barátja.

Neked hazátlan román,

Nekünk erdélyi magyar testvér,

Kinek régi álmát kilopták,

S te ezért sokat tettél.

Neked Bratislava,

Nekünk ősi Pozsony,

S mi még szisszenünk, ha

Magyar arcon csattan pofon.

Neked arab terrorista,

Nekünk küzdő sportoló,

S csak mert Allah az istene,

Nem ellensége minden felhőkarcoló.

Neked cserélendő feleség,

Nekünk holtig-sírig társ,

S legyen bár ifjú vagy öregecske,

Édes, mint a virágzó hárs.

Neked nem bűn a hazugság,

Hazudsz reggel, éjjel, este,

Nekünk szívünkbe írt parancs,

„Legyél igaz s ne beste!”

Neked nem bűn a lopás,

Hanem cél, hogy kiéljed magad,

Nekünk azt tanította apánk,

A másét elvenni nem szabad!

Neked magán gép száll,

Nekünk nem térkép a táj,

Ismerjük minden rejtett zugát,

S tudjuk mit alkotott Szent István király.

Neked kurva ez az ország,

Nekünk édes hazánk,

Irgalom legyen neked, béke nekünk,

Ezért könyörgünk most, Mi Atyánk.

 Wass Albertet 1946-ban halálra ítélte a kolozsvári népbíróság. Azzal vádolták, hogy 1940-ben az Észak-Erdélybe bevonuló magyar csapatoknak parancsba adta egy ortodox pap családjának és néhány románnak a kivégzését..."

Román nacionalista Népbíróság a kommunisták retorikájával!

„„Milyen a megítélése Wass Albert irodalmának?... Teljesen ellentmondásos. Vannak, akik harmadrangú írónak tartják, ezt le is írják, azt mondják, hogy valamiféle stíl romantika jellemzi. Én erre meg azt szoktam mondani, hogy a romantika örök dolog... Van az irodalmárok között egy jelentős réteg, ezek az emberek nem szeretik, nem ismerik el Wass Albertet, viszont vannak, akik már disszertációkat íratnak Wass Albertről, én magam is voltam egy ilyen alkalommal opponens... Az el nem ismerésnek politikai oka is van, ezért nagyon-nagyon fontos, hogy tisztázzák az ő háborús szerepét, illetve ártatlanságát.  Tudniillik ezen az alapon vádolják őt politikai szempontból, hogy háborús bűnös volt, és ez nem igaz...

Volt szerencsém személyesen ismerni Wass Albertet. Egy mélyen vallásosa a magyarhazáját mindég hűen szerető hazafit ismertem meg benn, aki ugyanúgy szenvedett a hazájától távol mint mi akik szerettük a hazánkat. Mi is volt a lényege az Ö Román kommunista megítélésének. Aki ismeri az ő irodalmi munkásgát, és a nagy Magyarorrsággal szembeni elkötelezettségét, annak nem nehéz azt kitalálni, hogy a veszélyt az jelentette a hatalmúkat bármi áron megvédeni képes kommunistáknak, hogy revizionista nézetet vallott és hirdetett. A irodalmi munkásága erősen átitatott a hazaszeretete, és a magyarsághoz mint nemzetéhez való kapcsolatának szentül hitt igazságától.

Csak azok képesek támadni, akik mind azokat nyilasnak, és hungarista pártinak, és ha tettekben nem is de a szellemben igen , de gyilkosnak tartják , akik nem osztották a vörös ördög nincstelen proletárjainak erőszakos , ellent mondát nem tűrő diktatúrájának igazságosságát, és ellene felemelték szavúkat.

Természetes hogy a a Rákosi rendszert védő magyarországi kommunisták anélkül, hogy módjuk lett volna valaha is belelátni a romániai per anyag bizonyítékaiban, már elegendőnek tartják hogy a vérszomjas román kommunisták az írót halára ítélték bűnössége bizonyítékául. De hát ismerjük a kommunisták igazság szolgálatát. Aki meg nem ismeri, az ne mondjon róla véleményt.

Halod ezt obsitos katona.

„A kereskedők pedig attól tartanak, hogy multi láncok hagyhatják el az országot. A végeredmény nem kétséges: a fogyasztó mindenképpen rosszul jár.

Ha ez így lenne, a cégek áron alul kerülhetnének magyar tulajdonba, és a veszteségeik jóval nagyobbak lennének, mint az adó megfizetése után. A mérlegkés az úgy látszik nem a Bihari sajátja.

„Az összes érintett céggel tárgyalunk és a különadó miatt felül fogják viszgálni a juttatásokat, hogy ezzel is ellensúlyozzák a tehernövekedést - említette Scháling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) elnöke. Az egyik legnagyobb cégnél a veszteségek miatt már idén is felfüggesztették a melegétel jegyek kiadását, kicsi az esélye, hogy jövőre újra bevezetik. Természetesen a dolgozók mellett a fogyasztók is megfizetik majd a különadó árát, hiszen hiába az árverseny, a veszteséges ágazat kénytelen lesz előbb-utóbb legalább részben áthárítani a terheket.

A szakszervezeti vezető szerint leállhat a nemzetközi láncok bolthálózat fejlesztése és lehet olyan cég is, amelyik kivonul Magyarországról, s ezzel sok munkahely meg is szűnhet. A hazai kisboltok pedig képtelenek felszívni az utcára került kereskedelmi dolgozók mindegyikét.”

A szakszervezet harcol a kizsákmányolást megtestesítő multik érdekeiért. Na nem is folytatom tovább. Még azt mondják, hogy ők a szegények az elesettek, a baloldali emberek védelmezői. Ezt a pofátlanságot.

Az Ön hozzászólási jogát megvonták

Moderátor: moderator

A tiltás lejár: 2010-10-20 19:35

Az Ön hozzászólási jogát megvonták

Moderátor: moderator

A tiltás lejár: 2010-10-20 19:35

Tehát eljutottunk oda, hogy a szociáldemokráciának a sajtó fellegvára kitiltott az újságjából egy egykori szociáldemokratát. A népszava, ami mindég is a szociáldemokraták lapja volt.. Ugyan most az elvileg, csak, mint ha a szellemisége megváltozott volna. A demokráciát hirdeti, és tarja mint legfőbb társadalmi célt fontosnak, és a e demokráciának nevében kitiltják a 1956-os forradalmárt, a volt szociáldemokratát, aki vallja, hogy a baloldalon vissza kell térni a 1947-et megelőző szociáldemokráciához, aminek a célja a polgári szabadság jogok kitterjesztése volt a társadalom minden rétegére. Nem volt híve a népi demokráciának, hanem azt kizárólag polgári demokráciaként volt hajlandó elfogadni.

És most a XXI században hol tartunk. A csalással hatalomra jutó Magyar Kommunista Párt magába olvassza a szociáldemokratákat, és létre hozza a diktatúrán alapuló Magyar Szocialista Munkás Pártot, aki már csak is osztályok nélküli társadalomban gondolkodok, ahol a hatalmat a maunkás-paraszt kormányok gyakorolják a Marxista, illetve Lenini, avagy a Sztálin út mutatások alapján. Az már mindenki előtt ismert, hogy a Rákosi – Gerő és társai ezt a hatalom átvételt, hogy hajtják végre, és hogy gyakorolják a ténylegesen kezükbe hatalmat a már akadály nélküli diktatúrában. Meg indul egy belső harc, és egymást csukják le az elvtársak vélt, vagy valós okokkal. Árulókat keresnek, és találnak, és akiket koncepcionális látvány perekkel ítélnek el, és kit kivégeznek, kit csak bebörtönöznek, Közben mindenféle előre megtervezett strukturális elképzelés nélkül hajtják végre az államosítást, és üldözik el a polgári társadalom múltbéli képviselőit, az értelmiséget a múltbéli polgári társadalom gerincét adó tulajdonosokat. Válság, válság tején. A koncepció nélküli ország vezetés oda kerül, hogy jegyrendszert kell bevezetni a munkások élelemmel való ellátáshoz (lesepregetik a gazdák padlásait.). Mindenből hiányt szenved az ország lakossága, és őrködik a munkáshatalom megrendíthetetlenségén az ÁVO háta mögött több mint 150 ezer orosz katonával. Ebben az időszakban minden megtörténik Magyarországon, ami szembe mehet az emberiességgel, a nemzetiességgel, a valódi demokráciával.

Miközben a második világháborút lezáró egyezmények felosztják a világot a nagyhatalmak között, és leszámolnak Nürnbergben a fasizmus embertelen mészárlásaival a nemzetközi bírák, valamint a keleti blokkhoz tartozó országok mindegyike népbíróságokon ítéli el a fasizmus bűnös vezetőit és többnyire ki is, végzi. Akit csak megtalálnak (Wiesenthal Központ ) , és akire csak valahol valakik is, bizonyítani tudták a részvételt, ahogy ezt szokták mondani, elnyerték a méltó büntetésüket. (fontos megjegyezni, hogy a fasiszták)

És akkor beszéljük a Szociáldemokráciáról:

A 19. század utolsó harmadában, a huszadik század első évtizedében létezett egy szociáldemokrácia, amely politikai értelemben megszervezte, és jelentős politikai tényezővé emelte a „kis embereket”, közülük is elsősorban a városokban élő, ipari bérmunkásokat. Létezett egy szociáldemokrácia, amelynek nagy szerepe volt „a fehér rabszolgák” polgárrá válásában, anyagi, kulturális és politikai emancipálásában. Részben azáltal, hogy nyomásgyakorló erejével, konfliktusgerjesztő képességével hozzájárult a 19. századi liberál-kapitalizmus (az un. manchesterizmus) korrekciójához, a szociálpolitika kiépítéséhez, a demokratikus jogok kiterjesztéséhez. Részben, pedig azáltal, hogy öntudatot, méltóságot, magabiztosságot adott nagy embercsoportoknak, feltámasztva bennük a reményt, hogy társadalmi helyzetük megváltoztatható. Létének következményeit vizslatva próbáljuk elképzelni: milyen lett volna Európa, milyen lett volna a kapitalizmus a szociáldemokrácia, a munkásmozgalom tevékenysége nélkül a huszadik században?

És mi lett a szociáldemokrácia a két világháború közötti súlyos gazdaság és politikai és igenis, a 19. század mindhárom nagy szellemi-politikai irányzatát megrendítő ideológiai válság, illetve a második világégés után? A másik két nagy politikai-ideológiai blokkal együtt, bizony nagyon alaposan megváltozott. Mindenesetre úgy, hogy szervezeti különállását, bizonyos karaktervonásait, hagyományait, tagságának, szavazótáborának jelentős részét megőrizte, és politikailag határozott kontúrokkal különböztette meg magát az inkább kapitalista, inkább individualista, inkább a gazdasági racionalitásnak hódoló konzervatív és liberális pártoktól, áramlatoktól. De úgy vélem, nemcsak a frazeológia változott. Az úgynevezett jóléti társadalom megteremtése, a liberális-demokrata alkotmányosság megszilárdítása, a demokratikus rendszerek megerősítése, az egyenlőség-elv szélesebb körben való érvényesülése, a participáció kiterjesztése természetesen nem csupán a szociáldemokrácia műve, de aligha vitatható, hogy e mozgalomnak nagy szerepe volt abban, hogy a nyugati világ saját maga strukturális megreformálásával vált képessé a kommunista kihívás megválaszolására. Védelmezve egyszersmind mindazt, amit manapság nyugati értékeknek nevezünk: a szabadságot, a pluralizmust, olyan politikai mechanizmusok működését, amelyek innovatív módon képesek korrigálni az ilyen vagy olyan irányú kilengéseket.

Hubai László

Az SZDP és az MKP demokrácia felfogásának összevetése

Érdemes röviden kitérni arra, hogy mi volt a különbség a két munkáspárt:a szociáldemokraták és a kommunisták demokrácia-felfogása között. A demokráciát mind a kettő – közös ideológiai gyökerük, a marxizmus alapján

– történetileg változó, konkrét kategóriaként fogta fel. Mindkét párt közös célja a szocializmus volt, ám a felszabadulás időszakától fogva ezt csak az SZDP propagálta nyíltan, míg az MKP (stratégiájában) csak 1946 őszétől, III. kongresszusától hirdette meg ezt. mint a közvetlen célt.

Megegyezett a két párt felfogása abban, hogy a felszabadulás folyamatában megteremtett politikai rendszer a klasszikus polgári demokráciákkal összevetve még nem demokrácia. 1945 nyarától közös volt az a megközelítés is, hogy jó esély van ezen javítani.

Mindkét párt bírálta a polgári demokrácia hiányosságait, amelyben a jogegyenlőség formalitását a tőkés gazdasági viszonyok, a tőke működési mechanizmusa eredményezi. Éppen ezért gondolták úgy: a gazdasági demokráciát kell megteremteni. A weimari demokrácia bírálatát az SZDP végezte el alaposabban, az MKP elsősorban csak agitációs érvként, a veszélyforrások illusztrálására használta Weimar példáját.

Mindkét párt deklarálta a klasszikus polgári szabadságjogok kiterjesztését.

Azt az álláspontot képviselték, hogy a reakció elleni harcot és a demokrácia kiterjesztését össze kell kapcsolni egymással, valamint ezeket az újjáépítés konkrét feladataival. Ezzel összefüggésben fogalmazódott meg a demokrácia védelmének azonos platformja: a demokráciában csak a demokratákat illetik meg a szabadságjogok, a demokrácia ellenségeit ki kell zárni a demokratikus jogokból.

Az MKP demokrácia-felfogásának központi eleme a népi demokrácia koncepciója volt, amelyet az SZDP nem fogadott el. A közvetlen demokrácia kérdései csak a kommunista párt felfogásában szerepeltek, ám ott elsősorban a hatalomra történő nyomásgyakorlás politikai technikájaként.

A szocializmushoz való eljutást ekkor, hivatalos és nyilvánosságnak szánt dokumentumaikban, kijelentéseik szerint mindketten proletárdiktatúra nélkül képzelték el. Az értelmezésben azonban jelentős különbségek mutatkoztak.

Az SZDP elutasította mindenféle diktatúra létjogosultságát. Az MKP interpretációja szerint „most” proletárdiktatúra nélkül is el lehet jutni a szocializmushoz.

Nem hagyott viszont kétséget a felől, hogy ha a viszonyok megváltoznak, akkor a szocializmushoz való eljutás útja-módja is megváltozhat, mint ahogy ezt a későbbi európai történelem igazolta is.

Magyarország így jut el 1956-ig amikorra a diktatúra hatásai olyan mértékű társadalmi ellenállást, váltanak ki, hogy az akkori kormány a társadalmi nyomásra, arra kényszerül, hogy egyességet kössön a megszállókkal, és azok kivonást kezdeményezze nem is eredmény nélkül. Ahogy a belső hangulat egyre inkábba szabadság hiánya miatt feszül, elég egy diák megmozdulás, és utcára vonul az ország nagyvárosaiban az emberek többsége. Ismerjük, hisz magam is írtam már a forradalom lépéseiről itt korábban, mint ahogy annak búkásáról is, meg a megtorlásokról is.

Ami így 54 év után még mindég meglep, hogy jelentős számban vannak jelen a magyar köztudatban, mint a közéletben olyanok, akik nyíltan ellenforradalomnak nevezik ma is a szabadságért, a függetlenségét kitörő példaszerű magyar forradalmat.

Mint ahogy e lapon, a „Szociáldemokraták” lapján nyíltan lefasisztázzák a forradalmárokat, mint ahogy hazaárulónak, és gyilkosoknak titulálják Őket, többek között engem is, aki soha egy mozzanattal sem kértem a Magyar Államot, hogy mint forradalmárt ünnepeljen engem, netán kitüntessen, azért mert 1956-ban helyén volt a szívem, és helyén volt a hazafiságom, és a forradalom oldalán hullattam véremet. De sokak szerint én egy gyilkos fasiszta vagyok, csak azért mert a családon magasan iskolázott, és a Horthy időben megbecsült magyar emberek voltak, és értelmiségiként büntetendő jutalmul deportáltak lehettek a diktatúrában velem együtt.

Néhány nap és ünnepeljük 1956 emlékét.

A magyarság többsége ilyenkor egy kicsit többet foglakozik a korabeli forradalommal, még akkor is ha már a többségnek semmilyen emléke nincsen az akkor történtekkel szemben, vagy mellette.

Olvasom a huszonharmadika programban, hogy az ország miniszterelnöke mond beszédet megemlékezésül 56-ról az országház terén.

Hol élek már csak nagyon kis kolónia van belőlünk, de mi minden évben összegyűltünk és emlékeztünk. Emlékeztünk az otthon maradt szeretteikre, aki úgy távoztak el a földi életből, hogy mi nem fogtuk a kezüket, és nem álltunk mellettük a halálos ágyuk ölelésében. De nem éltünk a haza földjén sem,,, hisz disszidensek voltuk megbélyegezve hazaárulóként. Majd mikor már engedett a diktatúra, jöhetünk, volna már de akkora meg már nem volt kihez. Engem mindég azzal vádolnak, hogy miért a távolból „osztom az észt, miért nem jövök haza, és tapasztalom meg a jelenlegi Rákosi időkhöz hasonlított jobboldali kormány tevékenységének hatásait. Mint ahogy írtam, az ember csak végső kényszerben hagyja el a családját, 1956-ban ezt meg kellett tennem, mert ha nem teszem a életemmel áldozok a hatalom bosszújának áldozatként. Mondják gyáva voltam, mert elmenekültem, és mi lettem volna, ha otthon maradok, és egy lennék a 301-es parcella kupacai közül? Kérdezem a magukat itt szocialistának való eltökélt emberektől.

Mint ahogy szükséges visszatérnem a fasiszták II. világháborút követő megbüntetésre, a felelősségre vonására, úgy most meg kell itt kérdeznem azokat, aki a mai jobboldalt a fasiszta Magyarország ideológiai letéteményesének tartják, hogy a kommunista bűnöket, hol és kik bírálták el, és büntették meg a sok erőszakos gyilkosságot. Akkor, amikor a kommunista pártnak a hatalom fennmaradása miatt elkövetett bűnei gyanánt csak Magyarországon minimum annyi áldozata volt, mint a holokauszt magyar áldozatinak száma. Az meg lett bűnteve jogosan, és a kommunista bűnök mikor lesznek meg büntetve. Amikor a Biszku Bélák szabadon élnek már húsz éve a demokráciának csúfolt felemás rendszerváltás következtében Magyarországon, és bele mondják a szabad Magyarország képébe, hogy 1956 ellenforradalom volt, és az ítéletek azok jogosak voltak,

Tessék mondani hány Biszku Béla van még mindég közmegbecsüléssel a hazában azok közül, akik a kommunista párt végrehajtói voltak, és halálra kínoztak emberek ezreit. Akik élvezték a hatalmat, meg az állati ösztönökkel párosuló gyilkolási hajlamaik kiélését.

És ez így ugye rendben van? De hát miért is ne lenne rendben, amikor ez a baloldal egyként képes volta hazugsággal szerzett jószág mögé sorakozni, és a morálisan elitélendő hatalom mániás vezetőt piedesztálra állítani csak azért, mert a hazugságában meg szerezte újabb négy évre a hatalmat, az identitást veszítő képviselőknek a pártban, és persze hogy rendben van ez, ha a bűn az erény.

Nem kell ahhoz hívőnek lenni, hogy elítéljük a hazugságot a hatalmi vágyat, különösen akkor ha ez még azzal az eredménnyel is jár amit most ismer meg a magyar társadalom,

Isten országa a gonoszok birtokában.

De most jött egy fordulat. ami nem véletlen, mint ahogy nem is múlik el nyomtalanul. Visszaszerzi Magyarország önbecslést, és nemzetközi tekintélyét a világban. És mind azok kik most szemben mennek ezzel, az utat előbb, utóbb elveszítik, mint ahogy a társadalom megbecsülést is.

Végezetül, mint ahogy számtalanszor írtam, hogy csak újra alapított európai szociáldemokráciának lehet jövője Magyarországon, és hogy ki lesz, azaz ember, aki ezt érvényre jutatja, lehet, nem tudom megmondani, de abban biztos vagyok, hogy azok közül, akik ma vélik vezetni a baloldalt senki.

Nos kedves demokratikus újságírók moderátorok, lehet törölni, de ha azt gondolják, hogy ezzel megvédik magukat a tagok pártolói szerepében, úgy hiszem, hogy ez lehet fordítva lesz képes működni.

Felszólítok minden értelmes hazafit, hogy egy hétre hagyja el az újság Online oldalait, és nézzék meg mindannyian, hogy mi nélkülünk mi is történik e nem kevésbé gyűlöletet szító fórumon. Tisztelettel kéri ezt a szolidaritást egy „disszidens”, Önöktől (miután én úgy érzem, hogy itt politikai gondolataimért törölnek) úgy hiszem, hogy ez lehet fordítva lesz képes működni.

Lehet én miután vélem, hogy kitiltanak az őszinte véleményemért, már akkor térek vissza, ha ezt az újságot újra a szociáldemokrácia szolgálatában tudjuk állítani. Mert előbb, utóbb eladó lesz, az teljesen biztos.

Isten segítse meg Önöket munkájuk sikerében Magyarországon.

|Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a rendkívül fontos tényt, hogy abban a pillanatban, amikor a múlthoz fordulunk a jelenre |

|vonatkozó tanácsért, elveszítjük a kapcsolatot a jelennel. A jelen ugyanis nem fog arra várni, hogy értékeljük, hogy tanuljunk tőle, és|

|hogy hálásak legyünk érte. Egyszerűen nem képes erre! |

Mostanra elcsépeltnek tűnik, ám ettől nem kevésbé igaz: ha bárhol másutt tartózkodunk, mint az „itt és most”-ban, megtagadjuk magunktól a békét, amelyet mindannyian megérdemlünk. Amikor az elménk visszacsúszik a múltba, vagy a jövőre vár, akkor lemaradunk a belső béke megteremtésének lehetőségéről, mert bánkódunk, vagy félünk. Hiszen ami egy pillanat múlva történik, az már valami egészen más. Másunk nincs, mint életünk pillanatai – ezen túl semmire sincs garancia! Ám, ha úgy burkoljuk be magunkat a jelen pillanatába, mint egy puha takaróba, békére lelünk, és ezentúl a félelem is elkerül. A most a béke szinonimája.





Az Ön hozzászólási jogát megvonták!(Fejezett)

Tovaris ez az írás egy dolgot tévedhetetlenül bizonyt, hogy a politikai ideológiákban bevesző ember az nem tudja átlépni az árnyékát.- Az írása egyértelműen elfogult, és tartalmazza a kommunista diktatúra hazugságokra alapított propagandájának a összes lényeges elméletét a történések bemutatásnál.. És nem véletlen az elmélet torz hazugsága, mert, hogy az írás nem alkalmazza a történelmi dialektikát, hanem egyértelműen a történelmikor hatalmának az elvi propagandisztikus hozzáállását mutatja be a magyarországi történések meghamisított leírásaiban.

„Nem mentegetem a szovjetek által a magyar lakosság ellen elkövetett kisszámú bűncselekményeket – de be kell látni: a hazájukat elpusztító ellenséggel szemben a katonák sokszor érvényesítették személyes bosszúvágyukat is. A magyarországi „sajnálatos eseményekre” , az indító okok csíráinak kialakulására az első

1945-ben először polgári demokratikus kormánya lett Magyarországnak.”

Hogy mennyire volt kisszámú, már sohasem derül ki, mert minden esetben a hatosságok végül adaktra tették az ügyet, az akkor kialakult megszállók miatti félelemből Nem véletlen, hogy megszállóknak nevezem őket, mert minket , nem csak a németek megszállástól szabadítottak fel a hanem a szabadságunktól is sikeresen megfosztottak bennünket 45 évig. Mert ugyan a proletároknak szabadságot hozott de a polgárságnak elnyomást, üldöztetést vagyontárgyaiktól megfosztást, kitelepítést, megtorlást, megalázást, és testi-lelki nyomort. Az éremnek két oldala van. Magyarországon demokrácia volt a kornak megfelelő fejlődési szinten, és ennek a keletről érkezett emberi barbarizmus (nem tisztelt az orosz sem embert, sem az Istent, egyedül a Sztálint, mint minden oroszok vezetőjét) végképp véget vetett.

„1945-ben először polgári demokratikus kormánya lett Magyarországnak.” Jól írja polgári demokratikus kormány, amit a szovjetek segítségével a hatalom éhes kommunistáknak sikerült lebontani, és diktatúrára épített szocializmust feltételező utópiába vivő útra állítani, számtalan politikai gyilkosságon keresztül.

„A mezőgazdasági termelés gépek és eszközök híján a kisüzemi termelés következtében nem tudta ellátni az ország lakosságát elegendő élelmiszerrel. Emiatt megkezdték a nagyobb gazdák módszeres üldözését, kuláklistákat készítettek, rekviráltak, „leseperték a padlást”. A békekölcsön kötvények jegyzésével tovább nehezedett a lakosság anyagi helyzete. Az időközben kiéleződött hidegháborús helyzet, valamint a Jugoszláviával történő szembenállás erőltetett fegyverkezést, fokozott hadi kiadásokat tett szükségessé.”

Tehát Ön szerint is módszeres üldözés és a mezőgazdasági meglévő működőképes rendszer diktatórikus felszámolása következett be. Elfejti megemlíteni, hogy a három éves terv olyan mértékű hiányt szül Magyarországon mindennapi eszközök tekintetében, hogy nincs ellentételezése a mezőgazdasági termékeknek a cseréjére, és leáll az, úgymond cserekereskedelem. A csepeli munkásnak nincs pénze, de van étvágya, így a gátlástalan hatalomnak el kell jutni odáig, hogy erővel vegye el, amit meg fizetni nem tud. És a végén elveszi a termelő eszközöket is. Az üldözés a kulák listák állításának jogán, végezetül leépíti a normális mezőgazdaságot. Holott a hibás termelés irányítás csődje a következmény, amit további hibákkal tetéznek a vezetésre alkalmatlan főképp képzetlen mondva csinált, gazdaságirányító munkások. Az értelmiséget reakciósnak kiáltják ki, és eltávolítják az alkotó munkától. Így lehetséges, hogy a párthoz hű csepeli munkás három elemivel a legnagyobb állami gazdaság vezetője lesz, és ennek következménye a magyar narancs liget tervezése, meg a többi nem kevés blőd intézkedés.

„A politikában eluralkodott a gyanakvás, mindenütt az „ellenség keze betette a lábát”, „imperialista ügynökök lepték el az országot”, „az ellenség köztünk van”, „szabotázsok”, „imperialista aknamunka”, „a nép ellensége”,

A felkészületlenségből, az ebből következő általános társadalmi elégedetlenség egyre jobban kihozza az általános negatív hangokat a normális emberekből, amit a fennálló rendszer szabotázsnak és imperialista aknamunkának minősít, és propagál. És egymás torkának ugarnak a vezetők, miközben egyéneként is előre törnek a hatalomrávágyó új szelekben felnőtt fiatalok. Mindenki a nép ellensége, aki kritizálni meri a fennálló egyébként vezetésre alkalmatlan rendszerirányítást.

„Mindenben a szovjet minta volt a követendő, s „kispolgári csökevény” volt minden, ami valamicskét is emlékeztetett a polgári életformára. Kialakult egyfajta rákosista protokoll, ahol, „Kiss elvtárs, te nem vagy jó elvtárs! Burzsoá elhajlásod van! Légy szíves, gyakorolj önkritikát!” A közéletet, a művészetet ellepte a sematizmus, a követendő szocialista kultúrmodell. A kultúra viszont időnként kivágta a biztosítékot.

Apropó: norma. A termelésben az emberek utolsó erejüket is kizsigerelve emelték a termelési normákat, röpködtek az irreális értékű százalékok, miközben mindent kezdett elönteni a selejt.”

Egy ilyen társadalmi hátterű jóléti feltételeket nyújtani nem tudó hatalmi rendszerben az elégedetlenség hangja lesz a meghatározó. Minden, ami a rendszer stabilizációjának érdekében erőszakosan történik, tovább növeli a feszültséget, és nő az elégedetlenek tábora az élet minden területén. Hamisak a jelszavak, és mesterkélt a cél. Az emberek nem látják az ő sorsuknak jobbára fordulást, és egyre inkább felismerik a rendszer torz mivoltát.

„A mezőgazdaság kollektivizálása a sztálini kolhozmodell totális csődjévé vált, annak ellenére, hogy hatalmas erőfeszítésekkel létrehozták a gépállomások hálózatát. Nagy Imre első színrelépése idején már megmutatkozott, hogy valahol nagyot hibázott Rákosi és klikkje. Előzőleg a Rajk-per, a régi kommunisták meghurcolása teljesen a sztálini önkény kliséi szerint történt nálunk is. Újból ellátási zavarok keletkeztek, az Államvédelmi Hivatal üldözött mindenkit, aki csak egy kicsit is vétett a „szocialista elvek” ellen. A hidegháború, az imperializmus aknamunkája, az erősödő nyugati propaganda a hazai belső ellenséget célozta meg. Ne csodálkozzunk! 10 éve még Horthy-rendszere uralkodott, az új demokrácia kénytelen volt a simulékony, megalkuvó értelmiséget meghagyni a vezetésben, mivel a kisszámú munkás-paraszt értelmiség csak nehezen vált alkalmassá átvenni a gazdaság és a hivatalok irányítását. A belső ellenség nagyobb elvtársnak adta magát az igazi kommunistáknál. A külsőségek erőteljes kihangsúlyozása, a temérdek vörös csillag (még oda is jutott, ahová nem kellett volna), a rákosista propaganda dicshimnusz tirádái megosztották a magyar népet.”

Az államvédelmi Hivatal üldözött mindenkit, aki egy kicsit és vétett a szocialista elvek ellen. Helytelen az irány, mert ténylegesen mindenkit üldözött, akire a hatalomért ténylegesen ácsingózó nincstelen párthű senki fiai rámutattak, vagy el akartak távolítani a helyéről. Téves az a felfogás, hogy a polgári demokráciában tanult, és vezetésben tapasztalatot szerzett vezetőket megtűrték volna az új eszmei identitású proletárok a társdalom bármilyen szintjén is. Lehet hogy voltak kollaboránsok, de azok, akik képesek voltak beállni, és azonosulni a vörös szörnnyel, azok követék a kor vezetőinek utasításait, és nem építették, hanem romboltak az első tíz évben a kevéske eredmény ellenére is. A félem, a suttogás, és a retorzióktól volt hangos a magyar közélet. Rettegett volt a magyarországi belső világ.

„1956-tavaszán már érződött a változás igénye. Megindult a suttogó ellenforradalom. Ravaszul, számítóan, célzatosan. Nem a szocializmus megszüntetését, hanem megreformálását hirdették. Az Írószövetségben viták dúltak a szocializmus jövőjéről. A társadalom érzékelhette a merev sablonok lazulását. Az újságokban közölni kezdték a nyugati életforma „jó oldalait”, ami elsősorban a zene és a divat behatolásában érződött. Az emberek jobb élet iránti jogos igényét célozták meg, nem kevés sikerrel.”

„A változás igénye, a suttogó ellenforradalom”

Nagy Imre kommunista volt, aki felismerte a diktatúra helytelen hatalmi törekvéseit, és élére ált a független pluralizmus  magyarországi törekvéseknek, mikor arra elérkezett az idő. Nem kívánt egy revizionista hatalom visszaállítást a utolsó fasiszta állam képére, de a politikai szabadságot óhajtotta visszaállítani, a politika sokszínűségén keresztül, a szabad Magyarországon. Tehát igaztalan az a propaganda, amivel illeték a forradalom élére ált Nagy Imre kormányt, hisz csak szabadságot akart a magyar népnek, szabad választási joggal, és ÁVH nélkül, meg diktatúra nélkül. A korban élő fiatalok, elsősorban a szabadságot vágyták, és nem a revizionista volt fasiszta hatalmat, mind, amit betudtak a kommunisták a forradalom céljául. Mind a mai napig egy tudatosan elferdített propagandától befeketített korszaka Magyarországnak 1956. Végre szükség lenn a valóság felfedésre, és a hazugságok tömkelegének a leleplezésre. El kellene Magyarországnak jutni a vélt rendszerváltás után húsz évre oda, hogy szemben nézzen a valós történelmével, de mind addig ameddig lehet 1956-ról következmények nélkül úgy beszélni, hogy az egy fasiszta ellenforradalom volt. Addig ebben az országban nem tudják elismerni, és tisztelni a célért vérüket ontó forradalmárok történelmi tettét méltóan, mint ahogy kegyelettel rájuk emlékezni sem tud a nép a szerepük tényleges ismeretek nélküli bemutatásának hiányában. Tartozik a magyar társadalom e kor valós helyének az elismerésével. Lehet most egy olyan korszak, kezdődik Magyarországon, ami képes lesz helyére rakni a közelmúlt történelmét a magyar népnek,

„1956. október 23-án az egyetemisták felvonulásával, a szocializmus megjavítása iránti jelszavakkal kezdődött a tüntetés, ami már aznap este nyílt fegyveres támadásba torkollott. Az ellenforradalmi fegyveresek elfoglalták a Magyar Rádió épületét. Minden igaz kommunisának a tudta, hogy ez már nem a szocializmus megjavításának kísérlete, hanem maga az ellenforradalom.

A rendkívül megosztott legfelsőbb párt- és állami vezetés, a belügyi szervek és a hadsereg vezetőinek tétovázása, a helyzet nem megfelelő értelmezése az elkövetkező napok folyamán hatalmas káosszá alakult. Az ellenforradalmi erők vérszemet kaptak. Kirabolták a fegyverraktárakat, szétzüllesztették a fegyveres erőket, hajtóvadászatot indítottak a kommunisták és az államvédelmi katonák ellen. Napirenden voltak a bírósági ítélet nélküli kivégzések, a lincselések, a bestiális gyilkosságok. A bűnözők kiszabadultak a börtönökből, akik közül sokan beálltak az ellenforradalmi csapatok közé. Éretlen kamaszgyerekek géppisztolyokkal mászkáltak az utcákon, és lőttek mindenre, ami mozgott. Ha valaki elkiáltotta magát, hogy: ott megy egy ávós, akkor szerencsétlen a legritkább esetben úszta meg élve. A kiszabadított Mindszenty bíboros élére állt az ellenforradalmi ideológusoknak. Uszító beszédeivel lázította a lakosságot, az ellenforradalom erőit és „megáldotta” őket.”

Pontosan a nép a lehetőségtől megszédülve leszámolt néhány kegyetlenségéről elhíresült végrehajtóval, és retorziót vettek a elszenvedett gyilkosságokért, és kegyetlenségekért, amit a kommunisták háta mögött a hatalomtól megrészegült emberek elkövettek a békés lakossággal szemben. A forradalom az ilyen elsodorja a múlt agresszorait, és izzásában retorziót vesz a gyilkosokon. Meg lehet vizsgálni minden ismert esetet, hogy az elszenvedőjének milyen szerepe volt a 11 év kegyetlenségeiben, hogyan aláztak veretek agyon vélt ellenségeket, és miképp nyomorítottak meg embereket egész hátra lévő életükre. A tisztesség kedvért meg kell említeni, hogy nem volt helyes, mert a népbíróságoknak kellett volna megtenni a felelősségre vonást a volt kommunista gyilkosokkal szemben.

De a helyzet az, hozta magával népbírósági végre hajtást a forradalmárok kezétől. Persze a kommunisták kegyetlen gyilkosságoknak nevezik a történteket, mert az Ő soraikban tizedeltek, tehát objektíve az ö hatalmukat torolták meg vélt, vagy valós igazságok alapján. A vélte azért íróm, mert az elmúlt 54 év elmosta annak realitást, hogy minden egyes esetet tanukkal egyetemben ki lehessen vizsgálni, és igazságot lehessen szolgáltatni a érintett feleknek, Tény hogy a Kádár vezetett szovjet megszállás eredménnyel jár, és felszámolják az utolsó forradalmi fészkeket is kegyetlen erőszakos gyilkosságok révén egy idegen hatalom beavatkozásnak következtében, immáron másodszor gyilkoltak le az oroszok Magyarországon szabadságért küzdő magyar embereket.

És hát nem volt hálátlan a hatalmát visszaállító kommunista rendszer, mert leszámolt minden vélt, vagy valós ellenséggel, úgy hogy az elrettentő legyen. Az értelmiség java, a forradalmárok, mint egy kétszázezren elhagyták az országot, már akik elbírták, és nem kerültek a retorziót kegyetlenül végre hajtó kommunisták kezére. Dolgoztak a statáriális bíróságok, és hulltak a porba a magyarok. Sokáig jelöletlen sírokban, szöges drótban tekerve nyugodtak a retorzió áldozatai, köztük Nagy Imre a reform kommunista is. Elvesztette az értelmiségi új generációját újra immár másodszorra is a magyar nép.

„Az egymással is ellentmondó ideológiákkal, célokkal harcoló ellenforradalmi csoportok – bár némelyikre a banda szó jobban illik – megkezdték az egyeztető tárgyalásokat. A hadsereg egyik főtisztje, Maléter Pál ezredes némi tétovázás után átállta az ellenforradalmárok oldalára, és katonai tanácsokkal, fegyverrel és lőszerrel segítette az ellenforradalmárokat. Nyugatról beözönlő tudósítók szabadon járkálhattak Budapesten, a Life és a Newsweek folyóiratokban, nyugati sajtóorgánumokban, filmhíradókban tudósítottak a budapesti eseményekről. Ekkor készültek azok a megrázó, szörnyű felvételek az áldozatokról, amelyek napok alatt bejárták a világot. Az éppen folyó szuezi válság mellé beékelődött a magyarországi ellenforradalom szóló információk tömege is.

1956. október 30-án az ellenforradalmárok megtámadták a Budapesti Pártbizottság épületét, és a komolyabb segítség elmaradása mellett lemészárolták a védőket. Ott halt meg Mező Imre, budapesti első titkár, Várkonyi hadnagy és ÁVH-s kiskatonái, valamint Kállai Éva is.

Vidéken is tombolt az ellenforradalom, a nagyobb városokban halálos áldozatok is voltak. A földhöz juttatott parasztság túlnyomó többsége józanul reagált, nem vett részt a termelő szövetkezetek javainak széthordásában.

A termelésben óriási károk keletkeztek, amit csak 1960-ra sikerült valamelyest bepótolni.

A nemzetközi közvélemény politikai hovatartozásától függően reagált a magyarországi eseményekre, de a vandalizmus, a bestiális gyilkosságok ennek ellenére sokkolták a közvéleményt. Megindult az ország tömeges elhagyása. Először inkább a volt reakciósok és a kalandvágyó fiatalok keltek útra, később az ellenforradalmi cselekmények elkövetői.”

A Szuezi válság elvonta Amerika figyelmét Magyarországról, és a rövid rendelkezésre álló idő nem tette lehetővé a diplomatikus segítségnyújtást a magyar forradalomnak, és az új demokratikus Magyar Kormánynak. A nyugat magára hagyta a magyar forradalmat. A harcokat esélytelenül felvállaló hazafiak szinte a halukig vállalták a küzdelmet, és végül a túl erő bedarálta a keleti blokk első valódi rendszer elleni népfelkelést, a magyar forradalmat.

Az hogy a hatalmat gyakorlók ezt ellenforradalomnak nevezték az adódott abból a történelmi helyzetből, hogy éppen az ő általuk létrehozott élhetetlen társadalmi formátum ellen kelt fel a nép, és kívánta őket a feledésbe taszítani, sajnos ma már tudjuk, hogy mártír módon haltak meg a diktatúra ellen fegyveresen is harcot vállaló szabadság harcosok ellen.

„A Szovjetunió nem nézhette tétlenül az érdekszférájának megsértését, az ellenforradalom eszkalálódását és Kína, valamint Jugoszlávia bevonásával – az Egyesült Államok hallgatólagos tudomásul vételével november 2-á megkezdte a csapatok felvonultatását. Kádár János – személyes szerepének értékelésével – élére állt az ellenforradalom leverésére szerveződött kommunistáknak, és megalakította a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt. Az ellenforradalmi lázadást a szovjet csapatok és a megalakult Karhatalom néhány hét alatt leverte.

A következő évek során történtek – mai szemmel és tudással – másképpen is történhettek volna. Természetszerűleg az életellenes cselekedeteket, a vérengzéseket, egyéb bűncselekményeket az érvényes törvények értelmében megtorolták. Sokan ma is vívódnak, hogy helyes volt-e mindez. Megint előjön a „mi történt, volna, ha”. Az ellenforradalom következményeinek felszámolása beprogramozta a későbbi történésekbe a majdani rendszerváltást. Tudjuk azt is, ha nem lettünk volna tagjai a szocialista közösségnek, a háttérben a Szovjetunió gazdasági, politikai és katonai támogatásával, nem tudtuk volna a szocializmust egészen 1989-ig fenntartani. Ma már bátran kijelenthetem – és ez nem csak a személyes véleményem – hogy a sztálinizmus volt a szocializmus ideiglenes bukásának a legfőbb oka. A Szovjetunió és Kína viszonya is akkor kezdett el megromlani, amikor Sztálin halála után Hruscsov szintén sajátos sztálinista módszerekkel – leleplezte a sztálini bűnöket, amelyeket a kommunizmus nevében, annak ellenére elkövettek. Mao Ce-tung Sztálin csodálója volt, hosszú ideig Kínában is fennállt a sztálinizmus.”

Hogy mi történt volna: egyszerű a válasz, ma Magyarország Ausztria szintjén él a rendszer minden demokratikus jóléti eredményeivel együtt. Elvesztett Magyarország történelméből 54 év az lehetőségek tekintetében. És most 54 évnek utána iszonyatos károk birtokában kell kivezetni az osr4zságot a vörös szörny késői vad kapitalista korszakából, és társadalmat nyomorító hatalmából egy időben.

„1968-tól Új Gazdasági Mechanizmus néven átalakították a gazdaság irányítását. Sajnos, a pártvezetést túlzó módon bevonták a gazdaság irányításába, így az elvesztette rugalmasságát, bürokratikussá, kontraszelektívvé vált. A nemzetközi energiaválság, a fegyverkezési hajsza, a Szovjetunió hibás presztízspolitikája oda vezetett, hogy a szocialista világrendszer meggyengült, a társadalmi elégedetlenség és a közöny, a pártvezetők többségének nyílt árulása következtében 1990-ben megszűnt a Magyar Népköztársaság.

A jelenkor burzsoá történészei szerint 1956 forradalom és szabadságharc volt. Kérdem én: miféle szabadságharc, miféle forradalom? Nem. 1956 a fennálló szocializmus elleni nyílt ellenforradalom volt. Az ellenforradalom leverése, és következményeinek felszámolása hosszú időre lehetővé tette a magyar nép többsége számára, hogy emberi életet élhetett, bízhatott a jövőben, és esténként a jövőben bízva hajthatta álomra a fejét. S hogy megszülethettek azok is, akik most a legjobban átkozzák. Ez is az élet igazságához tartozik.

Hajtsunk fejet mindazok emlékére, akik az ellenforradalom elleni harcban vesztették életüket, és azokra is emlékezzünk, akik nem szándékosan, vagy téves eszméktől vezérelve részt vettek az ellenforradalmi felkelésben. Mi meg tudunk bocsátani. A kommunista erkölcs ezt kívánja.

Tovaris”

Hogy mely rendszerben élhetett volna emberibb életet nem derült ki a vasfüggöny mögött. A derék kommunisták őrizték béklyóval a béke lángját, és sokan Magyarországon el sem tudták képzelni, hogy a polgári demokráciákban mekkora fejlődés következett be, és amikor kinyílik a világ, gyorsan bekövetkezik a rendszer bukása. De ott maradnak a volt rendszer csahosai, és ők lesznek a kapitalizmus újbóli nyertesei. és így vezet el a magyar sors ez idáig igazi polgári fejlődés és jó lét nélkül máig. De most végett vetnek a tévelygéseknek, bekövetkezik a rendszerváltás.

Mind azoknak, akik vissza sírják a kommunista hatalmat üzenem innen a új hazámból, hogy ha még egyszer a népek vajújához engedik a jellemében, szándékaiban torz vörös szörnyet, úgy megérdemlik a szegény, és elnyomott sorsukat, akkor, amikor a magyar mindég arról volt híres, hogy a szabadságáért a vérrét sem volt rest áldozni. Most a szabadság egy erős társadalmi felhatalmazásban mutatja meg a jövő lehetőségeit. Álljanak csatasorban, mert szükség lesz minden jó szándékú magyar segítségére a szegénységből, az elmaradottságból felzárkózni oda, ahol Magyarország mindég is volt korában az Európai fejlett államok sorába.

Egy a magyar forradalmárok sokasága közül: a „disszidens.”

„Az ünnepségek szónokai a történelmi ünnepeket még levezénylik úgy-ahogy (a plébános mindenütt fontos tartozék), de az október 23-val nem nagyon tudnak mit csinálni. Természetesen minden a „forradalomról és szabadságharcról szól”. Kínosan kikerülik az agyonlőtt, felkoncolt, kibelezett, kitépett szívű áldozatok említését, akiknek egyetlen „bűne” szerintük az volt, hogy védték a szocializmust, vagy esetleg kommunisták voltak és hűek maradtak esküjükhöz. Hősöknek nevezik a börtönből kiszabadított bűnözőket, a sebesült ÁVH-s katonának mérget injekciózó orvostanhallgatót, a Köztársaság-téri pártház védőit legéppuskázó ellenforradalmár banditákat. Gyilkosnak nevezik a mosonmagyaróvári laktanya parancsnokát, aki a laktanyát maguk előtt tolt nők és gyermekek fedezete mögül támadó és lövöldöző ellenforradalmárok miatt kénytelen volt tüzet nyitni. A dicshimnusz hamisan szól.

Az újkori magyar kommunistáknak több mint ötszázezer magyar eset áldozatul. Az 1956-s forradalmárok nem bántották a csecsemőket, a vétlen állampolgárokat, de kereseték a magyarság üldözőit, a gyilkosokat, a halálos ítéletek, az élet és halál urait.

Pontosan a nép a lehetőségtől megszédülve leszámolt néhány kegyetlenségéről elhíresült végrehajtóval, és retorziót vettek a elszenvedett gyilkosságokért, és kegyetlenségekért, amit a kommunisták háta mögött a hatalomtól megrészegült emberek elkövettek a békés lakossággal szemben. A forradalom az ilyen elsodorja a múlt agresszorait, és izzásában retorziót vesz a gyilkosokon. Meg lehet vizsgálni minden ismert esetet, hogy az elszenvedőjének milyen szerepe volt a 11 év kegyetlenségeiben, hogyan aláztak veretek agyon vélt ellenségeket, és miképp nyomorítottak meg embereket egész hátra lévő életükre. A tisztesség kedvért meg kell említeni, hogy nem volt helyes, mert a népbíróságoknak kellett volna megtenni a felelősségre vonást a volt kommunista gyilkosokkal szemben.

De a helyzet az, hozta magával népbírósági végre hajtást a forradalmárok kezétől. Persze a kommunisták kegyetlen gyilkosságoknak nevezik a történteket, mert az Ő soraikban tizedeltek, tehát objektíve az ö hatalmukat torolták meg vélt, vagy valós igazságok alapján. A vélte azért íróm, mert az elmúlt 54 év elmosta annak realitást, hogy minden egyes esetet tanukkal egyetemben ki lehessen vizsgálni, és igazságot lehessen szolgáltatni a érintett feleknek, Tény hogy a Kádár vezetett szovjet megszállás eredménnyel jár, és felszámolják az utolsó forradalmi fészkeket is kegyetlen erőszakos gyilkosságok révén egy idegen hatalom beavatkozásnak következtében, immáron másodszor gyilkoltak le az oroszok Magyarországon szabadságért küzdő magyar embereket.

Pravda: Orbán trükkje

[pic][pic]

2010. október 28. csütörtök, 10:50 | MTI

Pozsony

 | 

"Orbán trükkje" címmel közölt jegyzetet csütörtökön a Pravda a magyar kormány és az alkotmánybíróság közti vitáról.

A lap úgy látja: amikor Orbán Viktor keresztülvitte ötletét, hogy visszamenőlegesen 98 százalékos adóval sújtsák a magas végkielégítéseket, tudnia kellett, hogy jogállamban ez értelmetlen, s hogy az alkotmánybíróság ki fogja neveti. "Úgy néz ki azonban, hogy ez a magyar miniszterelnök átgondolt húzása volt" - mutat rá a szerző.

Miroslav Čaplovič szerint úgy tűnik, mintha Orbán ürügyet keresett volna ahhoz, hogy megcsonkítsa az alkotmány védőinek fontos jogköreit. Az ellenzék ugyan morog, de annyira jelentéktelen, hogy Orbánnak erre nem is kell odafigyelnie. Ugyanakkor bízhat abban, hogy az egyszerű magyarok az ő oldalán vannak.

A kormányzó Fidesz most az alkotmánybíróság elleni támadását erre a "ravasz populista lépésre" alapozza. Orbán kihasznált egy pénzügyi témát, hogy szükség esetén a jövőben "visszaélhessen politikai pártjának hatalmas többségével a parlamentben" - jegyzi meg a lap.

"A visszaélni kifejezést idézőjelben kell érteni, mert az alkotmány és a törvényesség őrzőjének előkészületben lévő lealacsonyítása után már senki sem fogja tudni azt mondani, hogy valamiben (Orbán) jogellenesen járt el" - írja Čaplovič.

"A legújabb eset nem az első jele annak, hogy Orbán legszívesebben mint egyeduralkodó kormányozna. Ez beleillik kormányzásának képébe. Eddig sokat tett annak érdekében, hogy az új, nem szép közép-európai kifejezések tárába a meciarizmus után egy magyar +izmus+, az Orbánizmus is bekerüljön" - zárja jegyzetét a Pravda.

Orbán trükkje

"Orbán trükkje" címmel közölt jegyzetet csütörtökön a Pravda című független szlovák napilap a magyar kormány és az alkotmánybíróság közti vitáról.

Ma, 10:55

[pic]

Az újság úgy látja: amikor Orbán Viktor keresztülvitte ötletét, hogy visszamenőlegesen 98 százalékos adóval sújtsák a magas végkielégítéseket, tudnia kellett, hogy jogállamban ez értelmetlen, s hogy az alkotmánybíróság ki fogja neveti. "Úgy néz ki azonban, hogy ez a magyar miniszterelnök átgondolt húzása volt" - mutat rá a szerző.

Miroslav Caplovic szerint úgy tűnik, mintha Orbán ürügyet keresett volna ahhoz, hogy megcsonkítsa az alkotmány védőinek fontos jogköreit. Az ellenzék ugyan morog, de annyira jelentéktelen, hogy Orbánnak erre nem is kell odafigyelnie. Ugyanakkor bízhat abban, hogy az egyszerű magyarok az ő oldalán vannak.

A kormányzó Fidesz most az alkotmánybíróság elleni támadását erre a "ravasz populista lépésre" alapozza. Orbán kihasznált egy pénzügyi témát, hogy szükség esetén a jövőben "visszaélhessen politikai pártjának hatalmas többségével a parlamentben" - jegyzi meg a lap.

"A visszaélni kifejezést idézőjelben kell érteni, mert az alkotmány és a törvényesség őrzőjének előkészületben lévő lealacsonyítása után már senki sem fogja tudni azt mondani, hogy valamiben (Orbán) jogellenesen járt el" - írja Caplovic.

"A legújabb eset nem az első jele annak, hogy Orbán legszívesebben mint egyeduralkodó kormányozna. Ez beleillik kormányzásának képébe. Eddig sokat tett annak érdekében, hogy az új, nem szép közép-európai kifejezések tárába a meciarizmus után egy magyar +izmus+, az Orbánizmus is bekerüljön" - zárja jegyzetét a Pravda.

MTI

Talán, ha Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke részben azért nyújtotta be lemondását, mert a Fidesz alkotmánybíróság elleni lépése "nem felel meg jogi ízlésének". Legalábbis ezt tette az első helyre a lemondás okait sorolva.

És önnek küldte meg Andrassew Iván legfőbb védelmezője az „igazságnak” hogy így tudja.

„Talán az alkotmánybíróság, a legfőbb törvényőr segíthet. Talán, ha a Fidesz törvényének parlamenti elfogadása után minden alkotmánybíró föláll, és lemond. Arra való hivatkozással, hogy a jogállam megszüntetésében nem lehetnek cinkosok.”

De egy sem fog felállni! Nem kell félni. „ Orbán egyet se találna, aki a helyükre merne ülni. Van nagyobb erő, mint a züllött hatalom.” Módja ezt pont Ön, aki ereje tejével védte, a hazudtunk reggel… miniszterelnök további kormányzását.

„Brüsszel beszólt a Budapest Airportnak is

Ellenkező esetben a Bizottság az ügyet az Európai Bíróság elé terjesztheti" - áll a közleményben.”

Hogy mi van? Most akkor ki szólt be?

„Országos tömegdemonstrációt tart a kormány eddigi tevékenysége ellen az MSZP - jelentette be a pártelnök csütörtökön.

Mesterházy Attila sajtótájékoztatón közölte: a rendezvény egyben évértékelő is lesz, amelyet a következő években is megtartanak majd”

hát valamivel bekell csalogatni az embereket, mert hogy most a baloldali embereknek van mit a vezetőiknek felróni. És ezért majd elmennek a rendezvényekre néhány tucatnyian..

[gamo56] [2010.okt.28. 16:50]

New Person, nagyon eljött az ideje, hogy te maradj csendben! Minden cikkhez hozzászólsz, de nem ám a tartalomhoz, aaaa !

Vagy a cikkíróval van bajod, vagy a cikkben hivatkozott semellyel, neked mindegy. Egyet nem veszel észre, mégpedig az, hogy minden kommentedböl "süt" a tények ismeretének teljes hiánya, illetve a műveletlenséged! Hogy akkor szofisztikusságról szót se ejtsek! Fordulj magadba, inkább hiányos tudásod bővítésére fecséreled drága idődet! Neked is leírom a véleményemet rólad, Du bist ein Letschnbene! Na, jó szótárazást, addig sem irkálsz! Ha meg van a megfejtés, jelentkezz! (Echte nemet szó a megfejtés, ennyit segítek.)

Na ha hülyét akart magából hivatalosan csinálni, akkor jelentem ez sikerült itt és most.

No először is én is sok helyes írási hibával írok, de ön aztán mindent felül múl. És ha nem tud németül, ne villogjon itt baromsággal. Ez egy igazán nagy gamó.-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[New.Person] [2010.okt.31. 08:31]

[viktorinooo] [2010.okt.30. 20:37]

Szerkesztő Úr4

Régi szokásom, hogy az élet legfőbb meghatározó kérdéseiben időről, időre felülvizsgálatot tartok az általam megismert, a tudomány által közzétett, és az alap beállításom szerinti változásokról, és azoknak a társadalomra gyakorolt hatásairól. Ha ezt évtizedekig csinálja tudatosan valaki, akkor rendkívüli felfedezésekhez képes eljutni a saját, és a nemzet életében bekövetkezett változások összefüggéseiben. A fejlődés, mint a változás is törvényszerű. Pusztán a változás dinamikája eltérő, de a folyamat megállíthatatlan. Így fordulhat az elő, hogy 30, vagy 50 évvel ezelőtt amit gondoltál az izmusokról, az alapjaiban dőlhet meg, és rendezhet át egy más izmus felé. Tehát kvázi van megtérés a kommunizmusban hívő tudatosan megtévesztett emberek számára is, csak fel kell ismerni a ideológiában rejlő antagonisztikus ellentmondásokat. Persze ez sokaknak nem sikerül, mert a személyes érdekeiktől oly mértékben befolyásolva vannak, hogy nem tudják átlépni a korlátaikat. Ilyen korlátok most az önök számára az ideológiai elvakultság, a politikai ideológiák alaposabb ismeretének hiányában az ösztönösen kialakult érvek nélküli gyűlöletből táplálkozóelutasítás.

Mindebből következik, hogy mint a bűn esetében is vannak bocsánatos bűnök, a politika átalakulásoknak is van egy még elfogadható személyi feltétele. Ha valaki filozofikus alkat, és van nyitottsága , észbeli képessége az új , az ismeretlen, de kétségtelen tudományos társadalmi fogalmak befogadására, egyszer csak képes átlépni egy más igazságosságon alapuló ideológiába, és ez által egy lehet homlok egyenest szemben álló politikai gondolkodásba, és ezen keresztül egy új nemzetet átfogó politikába. Ha valaki így jut el a ideológiai váltáshoz, az fejlődésnek nevezzük, akik meg megragadnak egy jórészt idejét múlt ideológiánál, azokat meg röghöz kötötteknek nevezzük, akik negáltak a társadalomtudomány fejlődésnek egy bizonyos szakaszán. A magyar kabát forgató magukat szocialistáknak kikiáltó politikai vezetőknek, csak annyi közük van ma a baloldali gondolkodáshoz, mint nekem valaha is volt a kommunisták elveinek az elfogadáshoz. Semmi.

Ha ma még egyáltalán látok esélyt a baloldali gondolkodás nagyobb létszámú emberfőben való megmentésének, azt kizárólag egy újonnan alapított, és új emberekkel végre hajtott európai kultúrájú szociáldemokrácia elvein tudom elképzelni. És ha ezt Önök most nem látják be, a mint egy 150 éves szocialista szolidaritási mozgalmat áldozzák fel az egyéni nem kicsit önző érdekeik szerint.

Gondolkodjon el ezen, és végezzen el egy mélyreható önvizsgálatot mindenre kiterjedően. Ha ezt megtett örömmel venném ha az eredményéről beszámolna.

[New.Person] [2010.okt.31. 09:10]

[marimama] [2010.okt.31. 00:54]

Na idefigyeljen maga megátalkodott. Azt Ön természetesnek tartja, hogy a váltópárt kormányzásban az egyik azonnal végre hajtandó feladat volt a közhivatalokban az előző kormányzó párthoz kötődő politikai állások betöltötte személyek kirugdalása, és a helyükre a sajátpártbeli fanokat, barátokat, rokonokat beültetni. És mit ad isten hivatalt hivatal tejére hoznak lére, hogy az egyre kibővülő családtagoknak jusson jó fizető zsírós állás a költségvetés terhére. Na most ez a kormány is kirugdal, de egyben a kirugdaltak helyét nem tölti újra fel. Ez már egy fokkal jobba költségvetés számára. Csak kérdezem, kinek az emberi voltak a hivatalokban 1990-be, és kik voltak azok, akik szervezetépítési direktívák szerint igyekeztek minden pártba beépülni, hogy mindég jól informáltak legyenek. Vélem nem a polgári alapon gondolkodó demokraták, de később már ők is tanultak.

És mondja Ön szerint a közigazgatás az politikai tudomány, mert szerintem az jog, és szociológiai, valamint közigazgatási tudomány, amit nem a politikai főiskolákon lehetett megtanulni. És mondja hol van a magyar közigazgatásban az informatikai forradalom személyi állományra gyakorolt kétségtelen létszámilag súlyosan befolyásolt következménye. Vélem abban a kis országban többen próbálnak megélni mások adójából, mint ez volt a kommunisták idején, pedig akkor is voltak éppen elegen, akik csak vittek és nem hoztak semmit a kasszába. De csak védje a bürokratákat, meg a bürokráciát, meg a hivatalban unatkozó körmüket reszelgető agyon fizette cicákat, Ez, ami jellemző önökre. Mellesleg a 30-35 ezer emberből állítólag több mint 25 ezer az nyugdíjba megy, tehát nem az utcára kerül.

ERŐS KÖZTÁRSASÁG, SIKERES MAGYARORSZÁG -AZ MSZP VÁLASZTÁSI PROGRAMJA

 

Biztonság, igazságosság, bátorság

A Magyar Szocialista Párt választási programja

 

Szabad és igazságos Magyarországot akarunk.

Választási győzelmünk után, 2002-től, az volt a célunk, hogy a szabad Magyarország végre olyan hely lehessen, ahol versenyképesség és igazságosság nem áll ellentétben egymással. Az eredmény büszkén vállalható.

A szociáldemokraták és szabaddemokraták koalíciója többet tett azért, hogy Magyarországon igazságosabb legyen az élet, mint elődje. Tudjuk azonban, hogy még többet kell tennünk: most nem szabad se megállni, se lassítani. A változásokat nem elkezdeni, hanem folytatni kell.

A mindennapjainkban még ma is egyszerre van jelen a tegnap és a holnap Magyarországa: siker és csalódás, felemelkedés és leszakadás, lendület és lemaradás. Az elmúlt évek esélyteremtő lépéseinek köszönhetően az ország polgárai közül egyre többeknek lett személyes élménye, hogy csökkennek a terhek és gyarapodnak a lehetőségek Magyarországon.

Mégis százezrek érzik úgy, hogy a holnap még mindig másnak hoz javulást, és a közös sikernek ők csak a kovácsai, de nem haszonélvezői. Mi, baloldali magyarok ebbe nem nyugszunk bele. Számunkra egyaránt fontos a közösség összetartása, a köztársaság ereje és az egyén szabadsága. Nekünk az a valódi siker, ami közös. Márpedig a gazdaság növekedésével, az infláció leszorításával, illetve a jövőbeni fejlesztések megalapozásával Magyarország valódi sikert ért el.

Ebben az új helyzetben a mi dolgunk az, hogy ezt a sikert tíz millió ember közös élményévé tegyük. Olyan közös sikerré, amely tizenöt millió ember lehetőségeit, jövőbe vetett hitét és biztonságtudatát erősíti. Ezért a következő időszakban legfontosabb feladatunk, hogy az ország sikereit és eredményeit azok számára is megélhetővé tegyük, akik a saját bőrükön eddig nem érezték. A baloldal számára ugyanis a gazdaság növekedése nem cél, hanem eszköz. Eszköz, hogy egyre többen éljenek egyre jobban Magyarországon.

A mögöttünk hagyott időszakban sokat tettünk egy igazságosabb élet és egy összetartóbb társadalom érdekében. Soha nem látott mértékben emeltük az orvosok, a nővérek és a pedagógusok bérét. Százezer magyar vállalkozó életét tettük könnyebbé az eva bevezetésével. A 13. havi nyugdíj megalkotásával és a nyugdíjkorrekciós program elindításával újabb részletet törlesztettünk az idősekkel szembeni, régi adósságból. Emeltük és adómentessé tettük a minimálbért, csökkentettük az áfát, a mindennapok adóját. A Fészekrakó program, a lakbér-támogatási rendszer és a használt lakások vásárlásához felhasználható szociálpolitikai támogatás bevezetésével, valamint a szociálpolitikai támogatás összegének megemelésével hozzájárultunk ahhoz, hogy egyre többen teremthessenek otthont maguknak. A kétszeresére emelt, mindenkinek járó családi pótlék, illetve a babakötvény bevezetésével pedig növeltük a gyermekvállalás és a gyermeknevelés biztonságát.

A továbbiakban sem engedjük, hogy Magyarország egyirányú országgá váljon, ahol az örökölt helyzetek fogják vissza az egyént attól, hogy többre vigye. Olyan országgá akarjuk tenni hazánkat, ahol mindenki joggal bízhat abban, hogy munkával, szorgalommal és tehetséggel előbbre lehet jutni, bízhat abban, hogy a Magyar Köztársaság egyetlen polgárának a sorsa sem dől el születése pillanatában.

Erős köztársaságot akarunk, olyan politikai közösséget, amely az állampolgárok aktív részvételére épít, amelyben ellenőrzött a hatalom gyakorlása, és amelyben meghatározó a nyilvánosság. Ebben a köztársaságban az államnak fontos szerepe, hogy Magyarországon igazságosabb legyen az élet, összetartóbb a társadalom. Míg szabadelvű honfitársaink a kicsi, konzervatív honfitársaink pedig a nagy államban hisznek, mi erős államot akarunk. Erőset, amely szolgáltat. Olyat, amely segíti polgárait a felemelkedésben, és védőhálót biztosít a lecsúszással szemben: esélyteremtő és esélytelenséget megszüntető államot. Ez az állam szervez és tervez, fejleszt és szolgáltat. Az elmúlt kormányzati ciklusban ennek szellemében dolgoztunk és cselekedtünk.

Növeltük sokak biztonságát, olyanokét, akikét a korábbi kormány politikája elfeledett – a nyugdíjasokét, a minimálbérből élő munkavállalókét, a közszférában dolgozókét, a nehéz helyzetben lévő, gyermekes családokét.

Országfejlesztő programjaink központi eszméje is az volt, hogy az elszigetelt, hátrányba került térségek, országrészek szociális biztonsága növekedjék. Ezért volt olyan fontos számunkra, hogy végre Miskolcra és Szegedre is autópálya vezessen, hogy ezek a vidékek is bekapcsolódjanak a Kárpát-medence és Európa vérkeringésébe. Tudjuk, hogy ez felemelkedésük alapja, mert a jó minőségű, gyors utak nélkül a munkahelyeket teremtő vállalkozások soha nem telepednének le.

Az elmúlt négy év a nyitás időszaka volt Magyarország számára. A társadalom kinyílt, a sokféle kisebbség, Európa társadalmai felé és nyitott az ország a szomszédok felé. A nyitott, a világot ismerő, lehetőségeit kihasználó, a félelmeit leküzdő és a más kultúrákkal való érintkezést többletnek, erőforrásnak tekintő Magyarországé a jövő. Ezért utasítottuk el határozottan az Európa-szkepticizmus képmutató politikáját. Ezért alkottuk meg a Nemzeti felelősség programját is. Így a határon túli és az anyaországi magyarok között az Unió nem új vasfüggönyt jelent, hanem hidat a többség felé is.

Az esélyteremtő, cselekvő politikának köszönhetően Magyarország ma jobb helyzetben van, mint négy éve volt. Akkor a gazdasági növekedés csökkenő üteme és a növekvő társadalmi különbségek határozták meg az ország hétköznapjait. Ma folyamatosan és újra egészséges módon erősödik a nemzetgazdaság, miközben lépésről lépésre enyhülnek a társadalmi igazságtalanságok. Magyarországon ma több a lehetőség lent és több a felelősség fent, mint négy éve volt.

A helyes irányba tett lépések azonban még nem jelentik azt, hogy az ország már célba ért volna. Az elért eredmények csak akkor válhatnak tartóssá, és csak akkor gyarapodhatnak tovább, ha folytatódik az a politika, amely a biztonság, az igazságosság és a bátorság alapértékeire épül. 2006 Magyarországának ismét szociáldemokrata politikára van szüksége: erős esélyteremtő államra, bátor fejlesztéspolitikára, felelős gazdaságpolitikára.

Tudjuk, mi a következő lépés. A szociális kiigazítások után a jövő beruházásainak kell következniük. Történelmi méretű fejlesztésekre van szükség az élet minden területén ahhoz, hogy Magyarországot olyan országgá tegyük, ahol egyre könnyebb felemelkedni. Emberöltők után most először adott minden feltétel, hogy teljessé tegyük visszailleszkedésünket az európai népek közösségébe.

Most terveinknek megvan a fedezete. Az Európai Unió következő költségvetési ciklusára a baloldali kormány olyan forrásokat tudott kiharcolni, amelyekkel a következő években felvirágoztathatjuk Magyarországot.

Ezért a jövedelem-, pénz- és költségvetési politikát úgy kell alakítanunk, hogy az megfeleljen az új lendületet adó fejlesztések, illetve az államreform kettős követelményének. Mert ez teremt több kiszámíthatóságot a gazdaságban és a politikában, nagyobb összetartást a társadalom egyes csoportjai – szegények és tehetősek, idősek és fiatalok, vidékiek és városiak – között.

E régi céljaink rövid időn belüli megvalósításához arra van szükség, hogy az előttünk álló évtized minden éve, minden hónapja, minden hete és minden napja a fejlesztésekről szóljon. Megismételhetetlen a pillanat: most olyan források állnak Magyarország rendelkezésére, amelyek csak a kiegyezés utáni boldog békeidők fejlesztési forrásaihoz mérhetők. Ahogy akkor, úgy most is új Magyarország épülhet fel, és új békeidők köszönthetnek a nemzetre: prosperitás és gyarapodás.

A tét tehát nagy. Ezért a politika felelőssége is nagyobb most, mint eddig bármikor. Most végképp nem engedhetjük meg magunknak a széthúzó, öncélú és kockázatos politika fényűzését. Most csak olyan politikai erőre szabad bíznunk az ország és a nemzet jövőjét, amely felelős és kiszámítható politikát, hozzáértést és a nemzeti érdek érvényesítéséhez szükséges bátorságot kínál Magyarország polgárainak.

A választás nem ígéretverseny, hanem felelősségverseny. Számunkra ezért nem elfogadható egyetlen olyan ígéret sem, amely veszélybe sodorja eddig elért eredményeinket, kockára teszi a szociális biztonságot, és szembe fordítja egymással különböző társadalmi csoportok érdekeit: a vállalkozókét a nyugdíjasokkal, a járulékfizetőkét a betegekkel, a fővárosiakét a vidékiekkel. Olyan politikát akarunk, amelynek nem attól lesz nyertese valaki, hogy a másik veszít rajta.

Olyan programot ajánlunk honfitársainknak, amelynek végrehajtásával hazánk egy évtizeden belül modern és gyarapodó országgá válhat. Olyan köztársasággá, ahol a polgárok félelmek nélkül, esélyeik és biztonságuk tudatában élhetik mindennapjaikat, tervezhetik a jövőjüket, vállalhatnak gyermeket.

Mert ez a célunk: Magyarországon legyen több munkahely, váljon nyugodtabbá az élet, és szülessen egyre több gyermek. Hogy gyarapodjon az ország, és gyarapodjanak az emberek.

Programunk, a folyamatos fejlesztések politikája erőssé teszi a magyar gazdaságot és összetartóbbá a társadalmat. De hatással lesz a demokratikus köztársaságra is, mert rákényszeríti az ország politikai erőit, hogy közös nevezőre jussanak a nemzeti célok ügyében. Az ország és az élet minden területén meginduló fejlesztéseknek köszönhetően csak egy újfajta politika érvényesítheti sikerrel a nemzeti érdeket. Olyan politika, amely a megosztás helyett az összefogás lehetőségét keresi, a radikalizmus helyett a békés, nyugodt hétköznapokat képviseli, és a felelőtlen irányváltások helyett a kiszámítható, felelős tervezésre helyezi a hangsúlyt.

Számunkra a sokszínűség, a nyitottság, a tolerancia a legfontosabb nemzeti hagyomány. Alapítása óta ez teszi erőssé és gazdaggá hazánkat, Magyarországot. Hitvallásunk, világlátásunk tiszta és határozott, de készek vagyunk a kompromisszumok, a közös nevező keresésére minden alkotmányosan működő erővel, politikai és civil szervezettel.

Mi, baloldaliak, a jövőben is olyan politikát fogunk megvalósítani, amely fejlődést hoz a gazdaságban, fejlődést a társadalom életében, és fejlődést az ország politikai kultúrájában is.

Nemet mondunk a megosztás minden formájára. Nem engedjük, hogy bárki is választani kényszerítsen minket haza és haladás között, hiszen egyszerre vagyunk hazafiak és európaiak, humanisták és demokraták. A politikai verseny szerintünk nem testvérháború, hanem jövőképek szabályozott és tisztességes versengése, amelynek a célja, hogy az győzzön, akivel a polgárok többsége nyer.

Minket a közös célok tesznek egységes, erős párttá és nem a közös ellenségkép. A mi programunk igenekből és nem tagadásokból épül fel. Igen a nyugodt, civilizált hétköznapokra, igen az erős gazdaságra, igen a szolidaritásra, igen az esélyteremtésre, igen az igazságosabb elosztásra. Igen az erős köztársaságra, és igen a sikeres Magyarországra.

Tisztességes versengést várunk és tisztességes vetélkedést javaslunk minden Magyarország javát akaró, felelős politikai erőnek. Versenyt, de ugyanakkor együttműködést is határon belül és határon túl, ha a nemzeti érdek úgy kívánja.

Ebben hittünk eddig és e szerint dolgozunk a jövőben is. Készen állunk a folytatásra.

Kevesebb teher, több lehetőség, nagyobb biztonság. Ez a Magyar Szocialista Párt ajánlata a nemzetnek.

1. Bátorság, biztonság, igazságosság. Biztonságos és igazságos Magyarországot akarunk. Ennek megteremtéséhez bátorságra van szükség. Nemcsak a szó, hanem a cselekvés bátorságára is. Bátorságra, hogy a hangos kevesek érdekérvényesítése ne hallgattathassa el a halk többség szavát. Bátorságra, amely az átfogó változtatásoktól sem riad vissza azért, hogy többeknek teremtsen nagyobb biztonságot. Választási programunkban összegezzük legfontosabb törekvéseinket. Bizonyítjuk, hogy biztonság csak a kiszámítható változtatásokból lesz, és nem a szociális biztonságot is veszélyeztető radikális és felelőtlen ígérgetésekből. Többségre törekszünk a magyar Országgyűlésben, hogy befejezzük és visszafordíthatatlanná tegyük azt a jóléti-szociális, demokratikus és modernizációs fordulatot, amelyre a választók 2002-ben felhatalmazást adtak. Tudatában vagyunk annak, hogy a fordulat befejezése az igazságtalanságokat enyhítő és ugyanakkor nagy költségvetési terheket jelentő szociális kiigazítás után, a kialakult jóléti-ellátási szerkezet átalakítását igényli. A 100 lépés programjában bemutattuk, mit tervezünk, és hogyan cselekszünk. A 100 lépés programja a hétköznapok politikája. A meghozott intézkedéseket vállaljuk, folytatjuk és tovább gazdagítjuk. Képviselőjelöltjeink felkészültek, készek és képesek, hogy megválasztásuk esetén, választóik bizalmából, és velük együttműködve megvalósítsák programunkat.

2. Szolidaritás és versenyképesség. A magyar emberek mindennapjait a globalizáció és a hazai rendszerváltozás kihívásai, kockázatai és ugyanakkor lehetőségei határozzák meg. Nagyobb tudással, gyorsabb alkalmazkodással, javuló munkakultúrával, rugalmas állami szabályozással, egyszóval a versenyképesség növelésével készülünk arra, hogy a globalizáció erejét a magunk javára fordítsuk. A politikai és gazdasági rendszerváltozás, illetve a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz csatlakozása után itt az ideje és végre a lehetősége is annak, hogy a magyar emberek is csatlakozzanak a hétköznapi Európához: az európai jóléthez. Hogy hazánk az életminőség tekintetében is nyugati országgá váljon. Magyarország ma szabad. A rendszerváltozás megnyitotta az utat a politikai rendszer demokratikus átalakítása, a többpártrendszer, a demokratikus hatalmi intézmények létrehozása, a politikai szabadságjogok korlátozás nélküli érvényesítése előtt. A gazdaság szerkezete gyökeresen átalakult, fokozatosan és egyre sikeresebben alkalmazkodik a nemzetközi piaci versenyhez. Magyarország ma szabad, de még mindig igazságtalan. Az elmúlt tizenöt évben szakadékká mélyültek a társadalmi különbségek, százezrek kerültek szegénységi csapdába. A társadalmi felzárkózás megvalósíthatatlan a közigazgatási, a szociális ellátó, az egészségügyi és az oktatási rendszerek szerkezetének érdemi átalakítása nélkül. Nem békülünk meg azzal az örökséggel, hogy aki szegénynek született, az is marad. Mi a „több felelősség fent, több lehetőség lent” elve alapján alakítjuk át az állam elosztási rendszerét.

Az elmúlt négy esztendő eredményeire építve, és az új kihívásokkal szembesülve, a társadalmi felzárkózás, a jóléti csatlakozás, az erős Magyarország – ez az MSZP ajánlata a nemzetnek.

 

Verseny és összetartó társadalom

 

3. Magyarország útja a szociális piacgazdaság. Nincs visszaút az államszocializmusba, és nincs út előre sem, egy a felelőtlen ígérgetéssel létrehozni kívánt fából vaskarika rendszerbe. Ennek megfelelően kell felgyorsítanunk az ország felzárkózását, ennek megfelelően kell kialakítanunk hazánk új regionális szerepét, és ennek megfelelően kell képviselni nemzeti érdekeinket az Európai Unióban. Ehhez nagyobb teljesítményre van szükség, és arra, hogy jobban álljuk a versenyt. Ezért megteremtjük a verseny eredményes megvívásának esélyét. Tesszük ezt azért, hogy minél többen, minél többet alkothassunk, hogy mindaz, amit egyénileg és közösen létrehozunk, mindannyiunkat erősítse és mindannyiunk számára teremtse meg a gyorsabb haladás feltételeit. Összekapcsoljuk a versenyképességet az esélyteremtéssel. Számunkra a versenyképesség lényege az egyének, a közösségek és az ország esélyeinek növelése. Legyen egyensúlyban a versenyképesség és a szolidaritás. A sikeres Magyarország ugyanis nem atyáskodó államot jelent, hanem olyat, amelyik felnőttként kezeli a polgárait. Szabad teret enged a tehetségesnek és a sikeresnek, és nem szívja el a levegőt azok elől, akik munkát adnak másoknak. Segíti és támogatja azokat, akik állami dobbantó nélkül nem tudnának előrébb jutni az életben. Ezért igazságos, méltányos és hatékony, elsősorban rászorultsági alapokra épülő állami jóléti ellátásokat teremtünk.

4. Új békeidők – nyugodt építkezés. Az erős Magyarországhoz nem vezet az út az adófizetők kontójára vállalt, féktelen ígérgetésen keresztül. Ez nem erősíti a köztársaságot, hanem gyengíti. Nem lépünk erre az útra. A köztársaság tartalékai ma nem az állam költségvetésében vannak, mert az állami bevételek radikális csökkentése veszélyezteti a szociális biztonságot. Tavaly év végén sikeresen küzdöttünk meg a Magyarországnak járó uniós forrásokért. Magyarország az egy főre eső támogatások tekintetében a huszonöt tagállam közül a második helyet harcolta ki magának. Az új források felhasználásával soha nem látott ütemben növeljük a beruházásokat. Ezek a beruházások, fejlesztések és építkezések teremtenek úgy munkahelyeket, hogy kockáztatás helyett tovább erősíthető a szociális biztonság, a nyugellátás és az egészségügyi ellátás biztonsága. A következő években elinduló fejlesztések 200 ezer többlet munkahelyet hoznak létre Magyarországon, olyan ágazatokban, amelyek képesek visszavezetni a munkába a mai álláskeresők jelentős részét. A széles körű együttműködéssel kidolgozott nemzeti fejlesztési terv keretében elsősorban közút- és vasútfejlesztésre, az egészséges élhető környezet javítására, a piacképes tudás fejlesztésére, valamint a család- és otthonteremtés biztonságának növelésére fordítjuk az Unió által nyújtott, ugrásszerűen bővülő forrásokat. A fejlesztési időszak végére az autópályák majd mindegyike eléri az országhatárokat. Gyorsforgalmi utak kötik össze a nagyvárosokat. Megépül a fővárost tehermentesítő gyorsforgalmi körgyűrű. Megépülnek a nehezen megközelíthető kistelepülésekre vezető utak. Átfogó program keretében korszerűsítjük a közutakat. A fejlesztések révén a környezetbarát vasúti közlekedés visszanyeri korábbi jelentőségét, és biztosítja az ország tranzit szerepének megerősítését. Nagyvárosaink gyors, kényelmes vasúttal lesznek elérhetőek. Új hidakat építünk a Dunán és a Tiszán. Normatív támogatást kapnak a helyi közlekedést szervező vállalatok. A közlekedési vállalatok egységes elveken nyugvó tarifarendszer alapján összehangolt és összekapcsolható szolgáltatást nyújtanak. A főváros mellett a Balaton, a Duna és a Tisza természeti kincseit kiemelt turisztikai övezetként hasznosítjuk. Fejlesztjük a konferenciaturizmust és gyógyászati lehetőségeink vendégforgalmi kihasználását.

5. Bevezetjük az eurót. A csatlakozás gazdaságpolitikai programját törvénybe foglaljuk. 2008-ban teljesítjük az európai monetáris unióhoz történő csatlakozáshoz szükséges egyensúlyi követelményeket, és ezzel létrejönnek az euró bevezetésének közgazdasági feltételei. A közös európai pénz ugyanis megéri a bevezetéséért tett erőfeszítéseket. Az euró a stabilitás, a védett gazdaság, az európai jólét, a hétköznapi biztonság jelképe. Minden lehetőségünk meg van arra, hogy a magyar gazdaság növekedése továbbra is dinamikus és fenntartható legyen. Biztosítjuk a fiskális és monetáris politika összhangját. Az Európai Unió átlagához való sikeres felzárkózásunk folyamatában, a növekvő gazdasági teljesítményekkel alapozzuk meg azt az életszínvonal-növekedést, amely a lehető legtöbb embernek a jólét bővülését eredményezi. E folyamat részeként megvalósul az árstabilitás. Ez azt jelenti, hogy éves átlagban legfeljebb 2-3 %-os a fogyasztói árszínvonal növekedése. Az éves költségvetésekben gondoskodunk arról, hogy a gazdasági növekedés által megteremtett többletbevételeket egyes kiemelt területekre, így mindenekelőtt a nyugdíjellátások bővítésére, az adóterhek csökkentésére, és az államháztartás egyensúlyhiányának mérséklésére fordítjuk.

6. Az országban dolgozhasson, aki akar, és mindenki tisztes jólétben élhessen, aki dolgozik. Olyan programot dolgoztunk ki, amelynek eredményeként évente 40-50 ezer emberrel többnek lesz munkája, különösen az üzleti és a személyi szolgáltatásokban, valamint a feldolgozóipar egyes gyorsan fejlődő területein. Programunk lényege, hogy minél több nőnek és férfinak legyen munkája. A megújuló oktatási és felnőttképzési rendszer segíti az elhelyezkedési lehetőségek bővülését. A sajátos élethelyzetben lévőket rugalmas foglalkoztatási formákkal, szolgáltatásokkal, helybevitt információkkal segítjük. Kiemelten támogatjuk a munkába lépő pályakezdőket, a gyermekgondozás után munkába állókat, az ismételten elhelyezkedni kívánó idősebbeket és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását. EU-programok felhasználásával is előmozdítjuk a hátrányos helyzetűek munkába állását. A meglévő munkahelyek megőrzése érdekében megteremtjük a munkabér-biztosítás rendszerét, amelynek keretében az állam támogatása segíti a munkásemberek érdekérvényesítését. Csökkentjük a heti törvényes munkaidőt, beépítjük a munkaközi szünetet a napi munkaidőbe. További lépéseket teszünk a szürke és fekete foglalkoztatás kifehérítésére, a részmunkaidős és otthoni foglalkoztatás bővítésére, a munkavállalók és a munkahelyek biztonságának növeléséért.

7. A béreket az ország gazdasági teljesítményének javulásával egyező ütemben növeljük. Hosszú távú bérmegállapodást kezdeményezünk a kormány, a munkavállalók és a munkaadók között. Az európai bérfelzárkóztatási program megvalósítása során ezért a reálbérek éves növekedésének lépést kell tartania a GDP éves növekedésével. Teszünk azért, hogy a minimálbér a létminimum emelkedésénél gyorsabban nőjön. A minimálbért képzettségi kategóriák szerint is differenciálttá tesszük.

8. Igazságos közteherviselés. Csökkentjük a vállalkozások, az állampolgárok, a családok adóterheit. Előre kiszámítható módon, az arányosság és az igazságosság elvének érvényesítésével méltányosabb közteherviselést ajánlunk. Átalakítjuk a helyi adózás rendszerét. A szociális biztonság, a nyugdíjak és az egészségügy biztonságos finanszírozása mellett, mérsékeljük a társadalombiztosítási terheket. A jövedelemcentralizáció mértékét legalább 2 százalékponttal csökkentjük.

9. Erős és takarékos államot. Azt valljuk, hogy az állampolgár nem alattvalója az államnak, ugyanakkor az állam felelősséggel tartozik az állampolgáraiért. Elhárítjuk azokat a működési zavarokat, amelyek gyengítik, visszahúzzák az állam teljesítményét. Csökkentjük a háttérszervezetek és a drágán megvalósuló kiszervezések számát. Újrafogalmazzuk a modern állam és önkormányzat közszolgálati feladatait. Átláthatóvá tesszük a közigazgatást. Kisebb, hatékonyabb szervezeteket hozunk létre központi, területi és helyi szinten. Szervezési intézkedésekkel, informatikai eszközökkel állampolgár-baráttá, gyorsabbá, olcsóbbá és politikamentessé tesszük a közigazgatási szervezet működését. Feladat-alapú foglalkoztatással, jobb teljesítményre ösztönző juttatásokkal javítjuk a közszolgálati munkavégzés emberi feltételeit.

10. Versenyképes helyzetbe hozzuk a hazai kis- és középvállalkozásokat, javítjuk működési feltételeiket. Egyszerűsítjük a jogi szabályozást, lényegesen csökkentjük az adminisztrációs terheket. Megszervezzük a magyar vállalkozások bankját, amely az eddigi széttagolt intézményrendszer helyébe lépve nyújt egyablakos szolgáltatást a hazai kis- és közepes vállalkozásoknak. A vállalkozókat segítő bankon keresztül a következő években 650 milliárd forint forrást biztosítunk csak 150–200 ezer hazai vállalkozásnak. Információkkal, képzéssel és támogatásokkal segítjük piacra lépésüket, műszaki fejlesztéseiket. Kedvezményes hitelkonstrukciókkal, tőkelehetőségekkel enyhítjük a tőkehiányt. Külön figyelmet fordítunk a hazai vállalkozói kör versenyképességének növelésére, illetve külföldi tőkebefektetéseik ösztönzésére. Szabályozási megoldásokkal csökkentjük a vállalkozók kiszolgáltatottságát. Az ipari parkok hálózatának és szolgáltatásainak bővítése, a vállalkozói inkubátorok, a regionális innovációs ügynökségek, a logisztikai központok a vállalkozásfejlesztés fontos eszközei.

Garantáljuk a magántulajdon biztonságát. Az állami tulajdonban maradó vagyontárgyak körét törvényben határozzuk meg.

Továbbra is ösztönözzük a működő tőke beáramlását, kiemelten is a multinacionális cégek regionális központjainak, szolgáltató szervezeteinek, K + F intézményeinek Magyarországra telepítését. Ösztönözzük a megújuló energiahordozók kutatását és termelését.

11. Magyarország innovációs kapacitását a tudásalapú társadalom növekvő igényeit szem előtt tartva fejlesztjük. Elsőbbséget adunk a magas technológiai igényességű, tudás-intenzív ágazati céloknak, így a biotechnológiának, az infokommunikációnak, az üzleti és logisztikai szolgáltatásoknak, a járműiparnak, a turizmusnak és a környezetiparnak. Arra törekszünk, hogy a K + F ráfordítások részesedése a nemzeti össztermékből közelítsen az európai uniós tagországok átlagához. A közgazdasági környezet átalakításával keresleti piacot hozunk létre a kutatás-fejlesztés számára. Az innováció kezdeti szakaszában különös figyelmet fordítunk a kockázatok mérséklésére, a kis- és közepes vállalkozások rugalmas alkalmazkodásának előmozdítására, és a magas hozzáadott értéket képviselő termékek és technológiák térnyerésére. Fontosnak tartjuk, hogy a műszakilag elmaradott K + F eszközállomány megújuljon, és hogy kedvezmények biztosítása révén növekedjenek a vállalkozások K + F ráfordításai. Az alap- és alkalmazott kutatást végző intézmények, a kutatóintézetek működését mind a törvény erejével, mind a pénzügyi feltételek kiszámíthatóságával garantáljuk. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy tovább erősödjék a partneri viszony a Magyar Tudományos Akadémiával. Minden jelentős társadalmi és környezeti kérdésben támaszkodni kívánunk az MTA véleményére.

12. Megteremtjük a versenyképes agrárium feltételeit. Az elmúlt években javult az agrártermelés hatékonysága és jövedelmezősége, kifizettük a jelentős uniós és hazai támogatásokat. Törvényi garanciákkal segítjük a vidéken élők helyzetének javítását és az agrárium fejlesztését. Tisztességes jövedelmet és biztonságot teremtünk a mezőgazdaságból élőknek is. Elérjük, hogy a vidéki emberek életfeltételei, esélyei fokozatosan közelítsenek a fejlettebb településeken élőkéhez. Érvényt szerzünk annak, hogy mielőbb azonos versenyfeltételek legyenek az egyes EU-tagországok agráriumai és a hazai agrárszereplők között, és ezzel egy időben fokozatosan javuljon az Európai Unió agrár versenyképessége a világ más térségeihez képest. A magyar fogyasztók és termelők hosszú távú érdekeinek érvényesülése érdekében nemzeti agrárstratégiát valósítunk meg. Kihasználjuk kedvező agrárökológiai adottságainkat, modernizáljuk a magyar agráriumot. A földbirtokfejlesztést szolgáló intézkedésekkel segítjük, hogy versenyképes és hatékony termelésre alkalmas birtoktestek jöjjenek létre. Támogatáspolitikánkkal ösztönözzük a versenyképesebb termelési szerkezet kialakítását. Bővítjük az energiacélú agrártevékenységet: a természeti és megújuló erőforrások termelését és hasznosítását. Biztosítjuk, hogy csak egészséges és biztonságos élelmiszer kerüljön, megfizethető áron, a magyar fogyasztók asztalára. Támogatjuk a mezőgazdaságból élők gazdasági összefogását és szövetkezését, biztonságuk és érdekérvényesítésük erősítése érdekében. Összefogásra épülő komplex vidékfejlesztési és térségi fejlesztési programokkal esélyt kínálunk a falusi lakosság boldogulásához, bővülő jövedelemszerzéséhez. Támogatjuk a fiatal pályakezdő gazdálkodókat, ugyanakkor nagy figyelmet fordítunk az aktív gazdálkodástól már visszavonult időskorúakra.

13. Legyen az internet mindenhol elérhető. A lehetőséggel csak az képes élni, aki tud róla. Mindenki számára biztosítjuk az alapvető információs közszolgáltatásokhoz, az elektronikus kommunikációs hálózathoz, a közhasznú információkhoz való hozzáférést. Támogatjuk a szélessávú hozzáférés elterjesztését, az átállást a digitális műsorterjesztésre, valamint a digitális tartalmak térnyerését. Ezért az internet-hozzáférést alanyi jognak tekintjük, amelynek érvényesüléséért újabb lépéseket teszünk. Teszünk a digitális írástudatlanság felszámolásáért. Az informatikai eszközök elterjedését az európai szabályoknak megfelelő kedvezményekkel ösztönözzük. Az állampolgárok az államigazgatással kapcsolatos teendőiket elektronikus úton is intézhetik.

14. Az összetartó társadalomért dolgozunk, amelyben minden ember, közösség, társadalmi csoport számára biztosított az esély a felemelkedésre. Ennek megvalósítása az állam, az önkormányzatok, a helyi közösségek együttes feladata és felelőssége. Elsődlegesen az államot és az önkormányzatot tartjuk a megoldás felelősének – ezért hangsúlyozzuk esélyteremtő szerepét. Mi az esélyteremtő és az esélytelenséget megszüntető állam mellett vagyunk, amely egyenlő hozzáférést biztosít a szociális ellátásokhoz, a rászorultság elvére épít, átláthatóan, demokratikusan és civil kontroll beépítésével szervezi tevékenységét. A köz pénzéből olyan államot akarunk működtetni, amely hatékonyan számolja fel a társadalmi és a területi igazságtalanságokat. A Magyar Köztársaság egyetlen polgárának a sorsa sem múlhat azon, hogy hova, vagy milyen családba születetett. Gyermek-szegénységellenes nemzeti programot hirdetünk. Fejlesztjük a házi segítségnyújtást, étkeztetést, a falugondnoki szolgáltatást. Összehangolt fejlesztéssel, speciális programokkal segítjük a leghátrányosabb térségekben, telepeken élők társadalmi integrációját: javítjuk a lakhatási körülményeket, bővítjük a foglalkoztatást, gondoskodunk az oktatás, a művelődés jobb lehetőségéről.

Civil szervezetek, közösségek nélkülözhetetlenek az összetartó társadalomban. Fejlesztjük és korszerűsítjük a civil szervezetek működésének jogi és pénzügyi feltételeit. Tiszteletben tartjuk e szervezetek autonómiáját és politikai függetlenségét. Természetesnek vesszük és igényeljük a civil kontrollt.

15. Igazságosabb családtámogatási rendszert alkotunk. Kétszeresére emeltük a családi pótlékot, amely minden gyermeket nevelő családnak, külön kérvény nélkül, alanyi jogon jár. Bevezettük a babakötvényt, annak érdekében, hogy a jövőben a Magyar Köztársaság egyetlen polgárának se kelljen üres zsebbel kezdenie a felnőtt életet. Ráadásul a legnehezebb helyzetben lévő gyerekek háromszor akkora segítségre számíthatnak az államtól, mint a szerencsésebb körülmények közé született társaik. Új programokkal növeljük azoknak a családoknak a mindennapi biztonságát, akik a köz segítsége nélkül nem tudnának egyről a kettőre jutni. A pénzbeni támogatások mellett főként a legszegényebbek, de minél nagyobb társadalmi csoportoknak is elérhetővé tesszük a természetbeni támogatásokat, annak érdekében, hogy az alapvető szükségletekben egyetlen gyermek se szenvedjen hiányt.

16. Folytatjuk az új, igazságosabb otthonteremtési programokat. Ezen belül olyan változtatásokat szorgalmazunk, amelyek kizárólag az átlagos vagy az átlag alatti jövedelmekkel rendelkezőknek adnak többletet, így a rászorultabbak élethelyzetét, életminőségét javítják. A bérlakásépítések fokozásával kívánjuk segíteni a fiatalok életkezdését, a nagycsaládosok lakáshoz jutását. Támogatjuk a rászorulókat a lakhatási költségek előteremtésében.

17. Kedvezményes tarifát vezetünk be az elektromos áram, a gáz és a távfűtés szolgáltatásban annak érdekében, hogy mérsékeljük az átlagos, illetve az átlag alatti jövedelműek terheit.

18. Igazságosabbá tesszük a nyugdíjrendszert, biztonságosabbá az idősek mindennapjait. Azt valljuk, hogy csak az a nemzet lehet sikeres, amelyben a különböző nemzedékek tudják, mivel tartoznak egymásnak. Hiszen nem várhatunk többet az utánunk jövő nemzedéktől, mint amennyit mi adunk az előttünk járó generációnak. Ezért mertünk érdemben hozzányúlni az idősek életét megnehezítő igazságtalanságokhoz. Visszaadtuk azt, amit a korábbi kormány elvett tőlük, bevezettük a 13. havi nyugdíjat, és elkezdtük a nyugdíjkorrekciós programot. 2006-tól emeljük az özvegyi nyugdíjakat, 2007-től pedig a nyugdíjazási időszakok szerint fokozatosan növeljük a különböző időszakokban megállapított sajátjogú nyugdíjakat. A nyugdíjrendszer bármilyen jelentősebb változtatása csak társadalmi egyetértésen és érdemi egyeztetéseken alapulhat. Tovább erősítjük az Idősügyi Tanács szerepét. Az idősek életminőségének javítása érdekében biztosítani kívánjuk, hogy továbbra is aktív tagjai lehessenek a társadalomnak. Figyelünk azokra az idős emberekre, akik magukra maradtak, akik egészségi problémákkal küzdenek és ápolásra, gondozásra szorulnak. Ezért fejlesztjük a szociálpolitika és az egészségügy határán lévő intézményeket, így kialakítjuk az ápolás-, illetve gondoskodásbiztosítás rendszerét, igazságosabbá tesszük a szociális szakellátás finanszírozását.

 

19. Esélyegyenlőséget a nőknek, hogy ne kelljen választaniuk a munka és az anyaság, a karrier és a család között. Fellépünk a hátrányos megkülönböztetés és az előítéletek megnyilvánulásai ellen. Különös figyelmet fordítunk a gyermekek napközbeni ellátását szolgáló intézmények fejlesztésére, a rugalmas nyitva tartásra. Ugyanezt a célt szolgálja a különböző helyzetben élő nőknek a speciális foglalkoztatási és átképzési programok beindítása, valamint a női munkavállalók esélyegyenlőségét szolgáló jogi garanciák, az egyenlő munkáért egyenlő bért elvének fokozott érvényesítése is.

20. Roma honfitársaink integrációja érdekében a munkalehetőség, a vállalkozóvá válás előmozdítása, az oktatás, a szociális és egészségi helyzet lényegi javítása jelent kitörési pontot. Folytatjuk a telepfelszámolási programot. A többszörösen hátrányos helyzetből kilépés érdekében intézkedéseket hozunk a roma fiatalok támogatása, az iskolai elkülönülés felszámolása, és általában a társadalmi előítéletek csökkentése érdekében. A szegénység hátrányait már az óvodai nevelés során mérsékelni fogjuk: lehetőséget teremtünk roma származású óvodapedagógusok foglalkoztatására, a roma családok és az óvodák közötti bizalmi kapcsolat kialakítására. Különös gondot fordítunk a munkanélkülivé vált romák munkába való visszavezetésére. A munkaügyi központokban roma foglalkoztatás-szervezők alkalmazását írjuk elő. A felnőttoktatásban és felnőttképzésben a roma lakosság iskolázottságát és elhelyezkedési esélyeit javító fejlesztést indítunk. Támogatjuk a roma kultúrát, a kulturális értékeket, mint roma társaink azonosságtudata megőrzésének fontos eszközét.

21. Fogyatékkal élő honfitársainknak is a teljes élet esélyét kínáljuk. A fogyatékkal élő emberekre irányuló figyelem nemcsak az akadálymentesítésről gondoskodást jelenti. Mi az integrált munkahelyek kialakításának hívei vagyunk, de ha szükséges, védett munkahelyeket hozunk létre a fogyatékkal élő társainknak. Megteremtjük a komplex rehabilitáció intézményeit. Nagy szükség van a fogyatékkal élőket gondozó családoknak a nappali ellátás lehetőségének fejlesztésére, valamint a mozgási és kommunikációs akadályoktól való mentesítésre.

22. Számítunk a fiatal generációkra. Összehangoltan fejlesztjük a fiatalok társadalmi felkészítését és beilleszkedését biztosító sokféle intézményt és szervezetet. Elismerjük a család és az oktatási rendszer kiemelt szerepét, de számolunk a kortárs-, szabadidős és sportcsoportok, a médiumok és az egyházak hatásával is. Az esélyek, az esélyteremtés áll figyelmünk középpontjában. Egyenlő esélyt teremtünk a tudás megszerzéséhez, a lakáshoz jutáshoz, a gyermekvállaláshoz, az egészség megőrzéséhez és a munkavállaláshoz. A rászorult, a nehezen élő, a leszakadással fenyegetett gyermekek és fiatalok pozitív diszkriminációt érdemelnek minden területen. Bővítjük azokat a közösségi helyeket és szolgáltatásokat, amelyek teret adnak és szervezik az aktív társadalmi részvételt, ugyanakkor segítenek a droghasználat, vagy éppen az iskolai lemorzsolódás megelőzésében.

23. Budapest, a nagyvárosok, a vidéki városok és a falvak csak együtt lehetnek sikeresek. Nem hiszünk a város és vidék szembenállásban. Hibásnak – sőt: felelőtlennek és bűnösnek – tartjuk azt a politikát, amely Budapestet, vagy bármely másik magyar települést politikai végvárnak tekinti, amelyet be kell venni – és, ha bevenni nem lehet, akkor kiéheztetni, móresre tanítani, megbüntetni. A térségi és a településfejlesztési forrásokat és a felhasználásukról szóló döntéseket jelentős mértékben decentralizáljuk. Erősítjük a régiók szerepét a fejlesztési források felhasználásában. Megerősítjük a regionális területfejlesztési intézményeket, és mindent megteszünk a területi tervezés társadalmasítása, valamint az ágazatok és a régiók tervezésének összehangolása érdekében. A nagyvárosok adottságainak figyelembevételével növelni kívánjuk gazdasági, társadalmi súlyukat, szerepüket, ezáltal kisugárzó hatásukat, térségszervező erejüket. Garantáljuk, hogy Budapestnek, az ország központjának, kiemelt és összehangolt fejlesztését nem gátolhatják politikai tényezők. Hiszen a főváros több mint egy város a sok közül. És nemcsak azért, mert a magyar főváros termeli meg az egész ország GDP-jének a 35 %-át. Azért is, mert egy főváros maga az ország kicsiben. Ami itt fejlődik, az érezteti hatását a városhatárokon, az agglomeráció határain túl is. Gyorsítunk tehát a budapesti fejlesztések ütemén, hogy ne maradjunk le európai vetélytársaink mögött, hogy mielőbb jobb közlekedést, tisztább utcákat, új metróvonalakat, emberséges ügyintézést, vagyis élhetőbb várost teremtsünk. Mindezt a fővárost övező agglomeráció településeinek fejlesztésével összhangban tesszük. Új létesítményekkel, felújított lakótelepekkel, játszóterekkel és parkokkal nemcsak élhető, hanem szerethető településeken lakhatunk.

24. Fordulatot kívánunk elérni a vidékpolitikában. A munkahelyteremtés, az infrastruktúra fejlesztése, a közszolgáltatások színvonalának és elérhetőségének javítása akkor lehet sikeres, ha számol a vidéki térségek, települések, falvak adottságaival. A vidéket – eddig kellően el nem ismert közhasznára alapozva – az ország jelentős fejlődési, fejlesztési lehetőségeként tartjuk számon. A történelmi és kulturális hagyományokra is építő új programunk jelentősen növeli a vidékpolitika mozgásterét. Épít a természeti, táji adottságokra és a természeti környezet megóvásával kapcsolatos társadalmi szükségletekre. Számol új és fejlődő ágazatokkal, így a megújuló erőforrások termelésével, hasznosításával, a turizmussal, a kézműiparral.

25. Célunk a választott regionális önkormányzatok megteremtése. Biztosítjuk a központi közigazgatási feladatok jelentős részének regionális szintre helyezését. Szélesítjük a helyben születő döntések körét. Integrált mintaprogramokat indítunk a térségek, kistérségek gazdasági teljesítőképességének növelésére. A többcélú kistérségi társulások továbbfejlesztésével elérhető közelségbe hozzuk a jó minőségű közszolgáltatásokat valamennyi kistelepülésen élő embernek. Az önkormányzati finanszírozás átalakítása során növeljük a régiók és a kistérségek szerepét és hatáskörét. Áttekintjük a kötelezően finanszírozandó feladatok döntési helyét. Pótoljuk az iparűzési adó kieséséből származó önkormányzati bevételeket. Területfejlesztési tevékenységünk középpontjában a hátrányos helyzetű térségek erőteljes infrastrukturális felzárkóztatása áll. Ez mindenekelőtt az úthálózat, a tömegközlekedés és az informatikai elérhetőség fejlesztését jelenti. Mindemellett szép vidéki tájakat, tiszta, egészséges vizeket, vagyis természeti környezetünk értékeinek megóvását akarjuk. Kevesebb bürokrácia, hatékonyabb közigazgatás helyben és országosan – ez az MSZP ajánlata Magyarország polgárainak.

26. Valljuk és gyakoroljuk közös nemzeti felelősségünket a határon túl élő magyarok iránt. Teljesítjük a nemzeti felelősség programját. Nemzetpolitikánk legfontosabb célja, hogy a mi hazánk legyen Európa e tájának legerősebb gazdasága; hogy az ennek nyomán növekvő és igazságosan elosztott jövedelmekből jobban szolgálhassuk a határainkon belüli közösségeket, magyarokat és nem magyarokat, valamint a határon túli magyarság megmaradását és gyarapodását. Az Európai Unió határainkhoz közeli bővítését úgy használjuk ki, hogy az egyszerre szolgálja a magyar kisebbségek boldogulását a szülőhelyén, és a jó viszonyt az adott többségi nemzettel. Európai szemléletű nemzetpolitikánkban helye van a gazdaság- és régiófejlesztésnek, a kelet-közép-európai térség gazdasági kohéziója erősítésének, valamint a kisebbségi közösségek európai versenyképessége megalapozásának. Olyan közös európai programokat támogatunk, amelyek magas tudást és szakképzettséget igényelnek, és ahol az infrastrukturális fejlesztések a magyarlakta területeken is megvalósulnak. Az Európai Unión kívül élő magyar közösségek esetében az elmaradott területek gazdasági fejlődését, a magyar nyelvű oktatás elterjesztését támogatjuk, hozzájárulunk gazdasági, szociális helyzetük javításához és kulturális örökségük megőrzéséhez. Nemzetpolitikai céljainkat a nemzetközileg elfogadott kisebbségi normákra építjük. Aktív szerepvállalással támogatjuk az európai normákkal összhangban álló autonómiatörekvéseket. A kisebbségi jogok védelme és bővítése a magyar külpolitika jövőbeli arculatának is lényeges eleme lesz.

27. Sokféleségünkből áll össze az egy és oszthatatlan magyar nemzet. Ez a hagyomány mindannyiunkat kötelez. A nemzeti és etnikai kisebbségek azonosságának, nyelvének és kultúrájának megőrzését és fejlesztését nem egyszerűen humanista kötelességnek, hanem nemzeti ügynek tartjuk. Fontosnak érezzük a kisebbségi oktatás feltételeinek javítását, kisebbségi kollégiumok létesítését, anyanyelvük használatát, az anyanyelvű kultúra és hitélet feltételeinek javítását. Támogatjuk a kisebbségi önkormányzatok működését.

28. A környezet védelme közös ügyünk. Az uniós és hazai nemzeti programok kidolgozása és megvalósítása, az újonnan felismert globális problémákra adandó válasz, valamint az e területen különösen fontos nemzetközi együttműködés az emberektől is környezettudatos gondolkodást és ugyanilyen magatartást igényel. Javítjuk a települési környezet minőségét, környezet-egészségügyi intézkedéseket teszünk. Megszüntetjük a környezetet szennyező hulladéklerakást. Teljesítjük az országos környezeti kármentesítési programot, valamint a települések csatornázását, a szennyvíz megtisztítását, az ivóvíz minőségének javítását szolgáló programokat. A Vásárhelyi-terv keretében további árvíztározókat építünk a Tiszán, és folytatjuk a megkezdett töltésfejlesztéseket. A Duna-program keretében fejlesztjük a folyó menti árvízvédelmi műveket. Barátságos természetvédelemre törekszünk a helyi lakossággal együttműködve, a Natura 2000 program folytatása és az ökoturisztikai lehetőségek bővítése érdekében. Elengedhetetlennek tartjuk a magántőke bevonását a környezetvédelmi feladatok elvégzésébe, valamint a „szennyező fizet” elvének következetes érvényesítését. Szükségesnek tartjuk az adórendszer környezetvédelmi szempontú alakítását, valamint a környezetvédelmi közszolgáltatások fejlesztését.

Olyan Magyarországot akarunk, ahol egyre nehezebb leszakadni, és egyre könnyebb felemelkedni – ez az MSZP ajánlata a nemzetnek.

A tehetség sikere

Azt valljuk, hogy a tudás kapocs egyén és közösség között. A közösségnek ugyanis felelőssége: megtegyen mindent azért, hogy tagjai tanulhassanak, és többet tudhassanak, mint az elődeik, vagy a velük versengő társaik. Az egyénnek pedig felelőssége: ezt a tudást úgy használja fel, hogy annak ne csak ő, de szűkebb, sőt tágabb közössége is haszonélvezője legyen. Ezért adunk megkérdőjelezhetetlen elsőbbséget az oktatás és a képzés teendőinek. Partnernek tekintjük a tanárokat és minden tanulni vágyó honfitársunkat.

29. Jobb és igazságosabb oktatást akarunk, amely az esélykülönbségeket csökkenti. Arra törekszünk, hogy a lehető legtöbb gyermek óvodába járhasson a saját településén. Az a célunk, hogy a diákok és a pedagógusok az oktatási rendszer minden szintjén otthon érezhessék magukat iskolájukban. Az iskola és a család együtt készítse fel a fiatalokat a továbbtanulásra, illetve a sikeres társadalmi beilleszkedésre. Minden gyermek és fiatal alapvető joga, hogy olyan iskolába járhasson, amely gyermekközpontú; amely korszerű oktatási tartalmakat közvetít és sokoldalú készségeket fejleszt; amely a rendelkezésre álló forrásokat takarékosan és célszerűen hasznosítja; amely együtt neveli, integrálja a különböző társadalmi körülmények között élő gyermekeket; amely magas színvonalú tárgyi környezetet, jó segédeszközöket biztosít és jól felkészült, önálló, megbecsült pedagógusokat foglalkoztat. Új iskola-felújítási programot valósítunk meg, amely méltó környezetet, európai szintű oktatási infrastruktúrát alakít ki hazánkban. Megőrizzük az iskolák pedagógiai szabadságát, mert egy sokszínű társadalomban csak a sokszínű iskola lehet sikeres. A közoktatás további fejlesztését a pedagógusokkal együtt tervezzük és végezzük, ezzel nyugalmat és kiszámíthatóságot biztosítunk az iskolai életben. A közoktatás hatékonyabb finanszírozása a gyermekek és a fiatalok teljesítményképes tudásában, a hátrányban lévők gyorsabb felzárkóztatásában, vagyis az eredményekben nyilvánuljon meg. Minderről hiteles mérési, értékelési, ellenőrzési és minőségbiztosítási rendszer adjon a közoktatás szereplőinek – és a társadalomnak is – megfelelő tájékoztatást. Világossá tesszük az állami kötelezettségek és az iskolafenntartói feladatok elkülönülését. Ha szükséges, kiegészítő támogatások nyújtásával is hozzájárulunk, hogy az alsó tagozatos osztályok a kistelepüléseken is fennmaradhassanak. Felelősséget vállalunk azért, hogy minden iskola köteles legyen felvenni valamennyi területi illetékességi körébe tartozó gyermeket, a más területről jelentkezők ne szoríthassanak ki senkit a közeli iskolából. Gondoskodunk a tananyagok folyamatos áttekintéséről, illetve a tananyagcsökkentésről. A középfokú tanulás elősegítése érdekében megerősítjük a kollégiumi intézményrendszert.

30. Kiteljesítjük a felsőoktatás átalakítását. Az új felsőoktatási törvény megteremtette a többciklusú, lineáris, ún. bolognai képzési rendszer széleskörű bevezetésének lehetőségét. Arra törekszünk, hogy az alap, a mester- és a doktori képzés, valamint a felsőfokú szakképzés kielégítse mind a magasabb képzési ciklusok elméleti, mind a munkaerőpiac gyakorlati igényeit. Ez a tantervek folyamatos szerkezeti és tartalmi fejlesztését igényli. A kormányzati ciklus négy éve alatt 175 milliárd forintot fordítottunk a felsőoktatás külső-belső megújítására. A következő években folytatjuk a felsőoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztését, a kollégiumi férőhelyek növelését. Új hallgatói szociális rendszert alakítunk ki, hogy a leginkább rászorulók is tanulhassanak a felsőoktatásban. Amióta létezik magyar felsőoktatás, az elmúlt négy évben tanultak a legtöbben magyar egyetemeken és főiskolákon. Az a célunk, hogy minden fiatal használható ismereteket és készségeket szerezzen, hogy ennek révén tehetségének és képzettségének megfelelő munkahelyet találjon magának, és legyen igénye tudásának folyamatos bővítésére is. Amit a pályakezdő fiatalok érdekében a 100 lépés programmal elkezdtünk, folytatjuk a jövőben is: felkészítjük a hallgatókat és az intézményeket az új képzési szerkezet következményeire, biztosítjuk a felsőfokú alapképzésből kikerülő hallgatók jobb munkaerőpiaci beilleszkedését segítő eszközöket. A felsőoktatási intézményeket autonóm oktatási és tudományos kutatási intézményeknek tekintjük, s az új törvényben kibővített jogaik és lehetőségeik érvényesítését segítjük. A felsőoktatás stratégiai ágazat, amelynek működtetésében az összes szereplő széles körű bevonása, a demokratikus képviseleti elv, az átláthatóság, a hatékonyság, valamint a minőségbiztosítás és a hallgatókkal, az oktatókkal, kutatókkal szemben támasztott követelmények teljesítésének folyamatos és nyilvános értékelése az elsődleges. A legfontosabb a felsőoktatás magas színvonala, minősége és korszerűsége, ezért a magyar felsőoktatást úgy fejlesztjük, hogy az az európai felsőoktatási térség versenyképes szereplője legyen.

31. A szakképzési és felnőttképzési rendszert a munkaerőpiac gyorsan változó igényeinek megfelelően rugalmasan fejlesztjük. Új szakképzési központokat létesítünk. A gyakorlati képzés követelményeit már a 9. évfolyamon érvényesítjük és súlyának növelése érdekében támogatjuk a tanulói szerződések bővítését. Növeljük a képzés lehetőségeit a hiányszakmákban, hogy kielégítsük a gazdasági fejlődés előre tervezhető igényeit. E területen is szélesítjük a hátrányos és különösen nehéz helyzetben lévő résztvevők támogatásának formáit. A szak- és felnőttképzésben kiemelten támogatjuk az élethosszig tartó tanulás feltételeinek tartalmi, módszertani és szervezeti bővítését.

32. A magyar kultúra hazánk névjegye a nagyvilágban, nemzetünk hagyományainak és alkotókészségének legcsodálatosabb bizonyítéka. Megőrizzük és elevenen tartjuk az értékes magaskultúrát. Különös gondot fordítunk a magyar kultúra külföldi bemutatására és a külföldi értékek hazai megismertetésére. Szembeszállunk a társadalom kulturális kettészakadásával, a funkcionális analfabétizmussal. Megteremtjük a kulturális esélyek egyenlőségét. Áttörésre törekszünk a gyermekek és a fiatalok olvasási kultúrájában. A kulturális intézményeket nélkülöző településeket bekapcsoljuk a művelődés hálózatába. Segítjük a nemzeti és egyetemes kultúrához a széles körű, személyes vagy digitális hozzáférést – a határon túli magyarok számára is. Támogatjuk a társadalom kulturális alkotókészségét, az élő kultúra virágzását. Erősítjük a nemzeti kulturális alapintézmények működését, biztosítjuk a hagyományőrzés és a megújulás minőségelvű és szakszerű feltételeit. Az országos és regionális könyvtárak, a múzeumok, a művelődési házak, a közszolgálati rádió és televízió, a levéltárak, a színházak, a képtárak, a digitális központok, az art mozik a nemzeti és egyetemes kultúra őrzésének gazdagításának műhelyei, amelyek egyben kulturális alapszolgáltatásokat nyújtó intézmények. Továbbfejlesztjük a kulturális alaptörvényt. Új típusú kapcsolatokat teremtünk az állam, az önkormányzatok és a vállalkozók között a kultúra finanszírozása új formáinak kialakítására. Támogatjuk a különböző kultúrák közötti párbeszéd szabad tereit. A lehető legszélesebb kör számára elérhetővé tesszük a lehető legtöbb kulturális eseményt, terméket és szolgáltatást. Megkönnyítjük a tudatos választáshoz szükséges eszközök megszerzését és a készségek elsajátítását.

33. A sporttal kapcsolatos terveink középpontjában az iskolai testnevelés fejlesztése áll. Az általános iskola első osztályától kezdve felmenő rendszerben megvalósítjuk az alsó tagozatosok órarendbe iktatott mindennapos testnevelését. Célunk, hogy a rászoruló tanulók ingyenesen jussanak a testneveléshez szükséges alapfelszereléshez. 2008-tól külön támogatás szolgálja azoknak a személyi, szakmai és technikai feltételeknek a megteremtését, amelyek biztosíthatják, hogy a Sport 21 létesítményfejlesztési programban megépült és épülő sportlétesítményeket, iskolai tornatermeket, pályákat, tanuszodákat a hétvégeken és a szünidőben a lakosság szélesebb körei is igénybe vehessék. Újraélesztjük a diáksport hagyományait. A rekreációs sport területén az ilyen típusú kereslet növelése, kedvezmények nyújtása, illetve a bővülő lehetőségek megismertetése áll a program homlokterében. A versenysport és az utánpótlás nevelés területén a fenntarthatóság és az eredményesség növelése a feladat.

34. Biztosítjuk a sajtó- és médiaszabadságot. Érvényt szerzünk a társadalmi és nemzeti érdekek és értékek, a sokszínűség kifejeződésének, valamint a hozzáférés egyenlősége alkotmányos követelményének. Jogszerűen működő, igényes, pártatlanul tájékoztató és a jelenleginél erősebb kulturális orientációjú, takarékosan gazdálkodó közszolgálati rádióra és televízióra van szükség. Új alapokra helyezzük a médiapolitikát, mert tovább nem odázható el a társadalmi szükségletekhez és a gyors digitális technikai változásokhoz igazított új médiatörvény megalkotása.

Olyan országot akarunk, ahol a tudásnak becsülete van, ahol minden életkorban lehet és érdemes tanulni, ahol saját tudása, tehetsége és szorgalma révén mindenki előbbre juthat – ez az MSZP ajánlata a nemzetnek.

Egészséges társadalom, gyarapodó nemzet

Az a célunk, hogy a gyermekeink már egy olyan köztársaságban éljenek, amely egészségesebb annál, mint amelyben a szüleink, nagyszüleink éltek. Azt akarjuk, hogy a magyar egészségügy hatékonyabb legyen a megelőzésben, hatékonyabb a gyógyításban, és hatékonyabb a közpénzek felhasználásában is, hiszen ma még egyszerre szegény és pazarló. A magyar emberek egészségi állapota, életkilátásai – az utóbbi évek javuló tendenciája ellenére – rosszabbak, mint ami az ország gazdasági, kulturális fejlettségéből következne. Az egészség nem pusztán magánügy. Erős és versenyképes nemzet csak az egészségüket megőrizni, azt helyreállítani képes emberekből állhat. Az egészség közügy, de nemcsak közfelelősség. Elsődleges célunk a jobb egészségi állapot, a hosszabb és egészségesebb élet feltételeinek megteremtése. Megőriztük a jó közegészségügyi helyzetet, a teljes körű ellátást, a működőképesség szakmai színvonalát. Ugyanakkor még mindig jelentősek az esély- és színvonalkülönbségek. Az ellátók és ellátottak egyaránt nagyobb biztonságot, magasabb színvonalú szolgáltatásokat igényelnek. Ezzel van most dolgunk.

35. Az egészségügy átfogó átalakítására van szükség. Ennek legfontosabb döntését a 100 lépés keretében már meghoztuk: biztosítás alapúvá tettük a magyar egészségügyi rendszert, amely a közfinanszírozásban megtestesülő, szolidaritási elvű nemzeti kockázatközösség fenntartásán alapul. A közfelelősség két pillérre épül: az első, minden embernek jár (közegészségügyi-járványügyi ellátás, gyermek-, csecsemő- és anyavédelem, a sürgősségi ellátás és a vérellátás), a második pedig a kötelező társadalombiztosítás keretében nyújtott és előre meghatározott szolgáltatások köre. Helyreállítjuk a köz- és magánfelelősség egyensúlyát, a befizetői és szolgáltatói oldal egyenlőségét. Ezt a két pillért egészíti ki az önkéntes egyéni kiegészítő biztosítás lehetősége. Támogatjuk az emberek saját egészségükért tett erőfeszítéseit. Folytatjuk a már elfogadott és eredményeket felmutató nemzeti népegészségügyi programot, a 100 lépés keretében megindított nemzeti rákellenes programot, és a nemzeti csecsemő- és gyermek-egészségügyi programot. Javítjuk az ellátás minőségét. Növeljük az alapellátás szerepét. Fejlesztjük a sürgősségi ellátást. Közelebb visszük az egészségügyi szolgáltatásokat az emberekhez. Kialakítjuk a regionális szakmai központok rendszerét, megerősítjük a kistérségi és regionális együttműködést. Korszerűsítjük és új szolgáltatásokkal bővítjük a fekvő- és járóbeteg-ellátást. A területi egyenlőtlenségek felszámolását és a technikai, technológiai fejlődést célzó beruházásokat valósítjuk meg. Nagyszabású kórházfelújításokat, bővítéseket, rekonstrukciókat hajtunk végre. Az egészségügyi intézmények működése nem képzelhető el a jól képzett, megfelelően megbecsült orvosok, szakdolgozók áldozatos munkája nélkül. Támogatjuk a természetes gyógytényezőkre épülő egészségügyi szolgáltatások kiszélesítését, a gyógyfürdők, a gyógy- és egészségturizmus fejlesztését. Célunk, hogy az egészség a társadalom és az egyén legfőbb értékévé váljon.

36. Azt akarjuk, hogy Magyarország olyan hely legyen, ahol jó gyereket vállalni, és jó gyereknek lenni. Mindehhez azonban nemcsak olyan lépésekre van szükség, amelyek a jelent teszik igazságosabbá és biztonságosabbá, hanem olyanokra is, amelyek a jövőt. A családtámogatási, munkaügyi, jóléti és egészségügyi intézkedések egész sorával ösztönözzük a gyermekvállalási kedvet. Arra törekszünk, hogy a nők és férfiak Magyarországon várható életkora minél előbb megközelítse az európai fejlett országokét. Erre az egészségügyi ellátás javítása mellett elsősorban a jövedelemkülönbségek és a szegénység mérséklődése, a káros környezeti hatások csökkenése, a közbiztonság és a létbiztonság erősödése, a szabadidő bővülése, a sport és a kulturális lehetőségek elérhetősége, vagyis összességében az élet minőségének javulása ad módot, mert meghosszabbítja a tartalmas emberi élet lehetőségét.

Legyen hosszabb az élet, jobb az életminőség, és több a gyermek Magyarországon! Ez az MSZP ajánlata Magyarország polgárai számára.

Az ország biztonsága, az emberek biztonsága

37. Olyan egyetértéses demokráciát akarunk, amelyben a demokratikus intézmények működését mindinkább a megegyezésre törekvés jellemzi; ahol megvalósul a köztársasági eszmény; a hatalom megosztása, a testületek döntési joga és a jog előtti egyenlőség; ahol működnek a társadalmi párbeszéd intézményei; ahol a hatalmon lévők döntéseikbe bevonják a civil társadalmat és az érdekképviseleteket; ahol a döntések ott születnek, ahol a szükséges ismeretek és érintettség megtalálható. Arra törekszünk, hogy a képviseleti demokrácia jó működése mellett mind több lehetősége legyen az állampolgároknak, hogy szűkebb és tágabb közösségük sorsának alakításába közvetlenül is beleszóljanak.

38. Új alkotmányt készítünk. A demokratikus jogállamiság kereteinek pontosítása, valamint a korszerű államszervezetre vonatkozó követelmények megjelenítése érdekében szükségesnek tartjuk a széleskörű társadalmi konszenzuson nyugvó új alkotmány elfogadását. Arra törekszünk, hogy tartalmában és szerkezetében korszerű alaptörvényünk legyen, amely a jelenleginél részletesebben szabályozza az állam szociális funkcióit, a konszenzusos demokrácia értékeit, valamint az uniós tagságból következő államszervezési követelményeket. Az új alkotmány tartalmazza majd az emberi jogok katalógusát, bővíti az állampolgári alapjogok körét, érvényesíti a gazdasági alkotmányosság követelményeit, és magába foglalja az érdekegyeztetés és a társadalmi párbeszéd intézményeit

39. Kisebb parlamentet akarunk. Csökkenteni javasoljuk az országgyűlési képviselők számát. Teszünk annak érdekében, hogy kialakuljon a politikai egyetértés a nemzeti és etnikai kisebbségek képviselőinek teljes jogú parlamenti mandátumáról. Kisebb parlament, erősebb állam, sikeres Magyarország – ez az MSZP ajánlata.

40. A polgárok biztonságának megerősítése kötelességünk. Ennek érdekében szükség van a közrend és a vagyonbiztonság további javítására, az igazságszolgáltatás függetlenségének garantálására és az ítélkezés felgyorsítására. Alkotmányos kötelességünknek tekintjük a bíróságok zavartalan működésének biztosítását. Arra törekszünk, hogy mindenki bízhasson abban, hogy az ügyeket elfogulatlanul és igazságosan bírálják el. Kizárjuk az igazságszolgáltatás politikai befolyásolásának bármilyen lehetőségét. A büntetőperek nem lehetnek politikai viták tárgyai. Folytatjuk az igazságszolgáltatási reformot. A közösségi jog alkalmazása jobb felkészültséget igényel az igazságszolgáltatási és közigazgatási rendszer szereplőitől. Szükségesnek tartjuk a közigazgatási bíráskodás szabályainak korszerűsítését, a közigazgatási jogalkalmazás színvonalának javítását, elsősorban a környezetvédelem, az építésügy és a gazdasági hatósági eljárások területén. Felvesszük a harcot a lakásmaffia ellen, támogatjuk a lakástulajdon és a lakásbérlet biztonságának erősítését. Folytatjuk a „nép ügyvédje” programot, a rászorulók jogi segítését. Kormányzati szerepben befejezzük az új polgári törvénykönyv és az új büntető törvénykönyv előkészítését. Fellépünk a korrupció minden megnyilvánulása ellen, és bezárjuk a jogi kiskapukat a mások kárára ügyeskedők előtt.

41. „Szabadság szülte rendet” akarunk Magyarországon. Olyan rendet, amelyben a köztársaság egyetlen polgárának sem kell félnie. Biztonságunk védelmének alappillére a társadalmi együttműködésen alapuló bűnmegelőzés és a jogállami keretek között tartott bűnüldözés. Valljuk, hogy a biztonság a mindenkit általánosan és egyenlő mértékben megillető közösségi javak egyike. Cselekvőképes és technikailag jól felszerelt rendőrséget akarunk. Az állam által nyújtott biztonsági szolgáltatások nem kapcsolódhatnak sem előjogokhoz, sem a tulajdon mértékéhez. Az állam mindenkor legyen segítő támasza a bűncselekmények áldozatainak. Tudatában vagyunk annak, hogy a modern társadalomban a biztonságteremtés az állami, az önkormányzati szervek, a tulajdonosok és a magánbiztonsági szolgáltatók, továbbá a civil kezdeményezések együttes tevékenységével valósulhat meg.

42. Befejezzük a haderő átalakítását. A hivatásos haderő a biztonsági kihívásokkal arányos létszámmal, és ennek megfelelő szervezetben, jobb képességekkel és felszereltséggel védelmezi hazánk szuverenitását, eleget tesz a nemzetközi szervezetekben vállalt kötelezettségeinknek. A személyi állománnyal szemben támasztott magas szintű szakmai követelményeknek megfelelő tudás megszerzését és a professzionális kiképzési szintek elérését kiszámítható előmeneteli rendszerrel motiváljuk.

43. Mi – hívők és nem hívők – támogatjuk az egyházakat a társadalom javát szolgáló hivatásuk teljesítésében. Gondoskodunk arról, hogy érvényesüljenek az állam és az egyházak szétválasztásának alkotmányos elvei.

44. Külpolitikánk fő törekvése az ország gazdasági és társadalmi fejlődéséhez szükséges külső feltételek megteremtése, a nemzet határok feletti, békés újraegyesítése az Európai Unió keretein belül, valamint az, hogy diplomáciai tevékenységünkkel hozzájáruljunk hazánk, Magyarország és otthonunk, Európa biztonságosabbá tételéhez. Külpolitikai eszközökkel is elősegítjük, hogy hazánk földrajzi elhelyezkedéséből és kultúrájából származó előnyeit kiaknázza és valóságos regionális gazdasági, logisztikai és innovációs központtá váljék. Az Európai Unió a sikeres magyarság, valamint a nemzet újraegyesítésének és biztonságának meghatározó kerete. Meggyőződésünk, hogy az európai integráció jövőjét a közösségi és nemzeti érdekek összehangolására, az egyenlő esélyekre kell építeni. Hozzájárulunk az európai közösségi eredmények megőrzéséhez, a jól működő közösségi politikák megtartásához, és támogatjuk az elengedhetetlen, mélyreható reformokat is. Meg akarjuk erősíteni állampolgáraink bizalmát az Unió iránt. A több Európa ugyanakkor nem jelent kevesebb Amerikát. Kiemelt külpolitikai, biztonsági és modernizációs érdekünk a szövetségesi viszony további erősítése az Egyesült Államokkal. Bezárkózó, nemzeti dacpolitika helyett nyitott, jószomszédi viszonyra törekszünk minden szomszédunkkal és a környező nem EU-tag országokkal. A magyar külgazdasági törekvések új kitörési iránya Oroszország, valamint Ázsia, ezen belül a dél-kelet ázsiai térség, Kína, Japán és India. Magyarország biztonságát a jövőben is a NATO, a megbízható magyar tagság garantálja. Külső biztonságunk kettős pilléren nyugszik, az európai és a transzatlanti elkötelezettségen. Tudatában vagyunk, hogy értékeinket és biztonságunkat ma már nem a hagyományos fenyegetések veszélyeztetik. Új veszélyek leselkednek a modern társadalmakra a nemzetközi terrorizmus, a szélsőséges nacionalizmus, a tömegpusztító fegyverek terjedése, a világszerte növekvő egyenlőtlenségek, a szegénység, a pusztító éhínségek és betegségek képében. A természeti katasztrófák drámai módon figyelmeztetnek a környezetünkkel szembeni felelősségünkre. Felkészülünk arra, hogy az új típusú biztonsági fenyegetésekkel, szövetségeseinkkel együttműködésben, sikerrel vegyük fel a harcot.

45. Fellépünk az előítéletek, a kirekesztés ellen. A nemzeti etnikai kizárólagosság és megkülönböztetés bármely formája, a magyarellenesség, vagy az idegengyűlölet, a nacionalizmus, a rasszizmus, az antiszemitizmus és a kisebbségellenesség számunkra elfogadhatatlan. Elejét vesszük minden olyan törekvésnek, amely önös politikai céltól vezérelve, egymás ellen fordítana magyart és más nemzetiségűt, kisebbséghez és többségi társadalomhoz tartozót, anyaországi és határon túli magyart.

Az alkotmányosság, a jogállam és a jogbiztonság védelme, az egyetértésen alapuló demokrácia, és az ellenőrzött hatalomgyakorlás európai normáinak érvényesülése – ez az MSZP ajánlata a nemzetnek.

 

 

A Magyar Szocialista Párt kéri a választók bizalmát, és méltó lesz minden magyar állampolgár bizalmára. Nemzeti kormányt kíván alakítani, amely felelősséget érez minden magyar állampolgárért és közösségért, amelynek felelőssége egyetemleges és kiterjed a magyar nemzet egészére.

Olyan program megvalósításához kérjük a támogatást, amely az ország érdekében áll. Olyan kormányzati tevékenységhez kérjük a bizalmat, amely a magyar gazdaság és társadalom teljesítményének és erőforrásainak védelmére, növelésére és erősítésére vállalkozik. Programunk és tevékenységünk nem egy kitüntetett társadalmi csoport vagy osztály, hanem a társadalom egésze érdekeinek képviseletére, a méltányosság alapján az érték- és érdekkonfliktusok békés megoldására irányul. A nemzet felemelkedését a demokratikus, polgári Magyarország keretei között képzeljük el. A köztársaság kormánya, a polgári balközép kormánya továbbra is a nemzeti modernizáció és a progresszió kormánya lesz. A mi kormányunk az atyáskodó gondoskodás helyett együttműködést, partnerséget kínál. Aktív és cselekvő kormányt kívánunk alakítani, mert tudatában vagyunk annak, hogy a jogok biztosítása nem azonos a joggyakorláshoz szükséges feltételek megteremtésével. Ezért az esélyteremtő és szolgáltató állam aktív szerepvállalással alakítja a gazdasági-társadalmi viszonyokat minden olyan esetben, amikor a piac, a verseny indokolatlan társadalmi feszültséget vagy új egyenlőtlenséget hoz létre és tart fenn. A szociáldemokraták kormánya tisztességes és együttműködő. A sokszínű és sokféle társadalom kormánya. A mi kormányzati politikánk központi értéke a nemzeti felemelkedés szolgálata. Azzal szolgáljuk a nemzet érdekeit, hogy a magyar állampolgárokat a magyarság reményeinek megvalósítására, az erős köztársaság, a sikeres Magyarország megteremtésére hívjuk.

Biztonság, igazságosság, bátorság!

|Az MSZP választási programja [pic] |

|[pic] |

|2006. február 18. |FigyelőNet, MTI |

[pic]

Kevesebb teher, több lehetőség, nagyobb biztonság, ez a Magyar Szocialista Párt ajánlata a nemzetnek - ez az egyik fő megállapítása az MSZP szombaton elfogadott választási programjának.

[pic]

Olyan országgá akarjuk tenni hazánkat, ahol mindenki joggal bízhat abban, hogy munkával, szorgalommal és tehetséggel előbbre lehet jutni, bízhat abban, hogy a Magyar Köztársaság egyetlen polgárának a sorsa sem dől el születése pillanatában" - áll abban a dokumentumban, amelyet a párt soron kívüli miniszterelnök-jelölő, a választási programról és az országos listáról döntő kongresszusa fogadott el.

A 45 pontból álló program négy, konkrétumokat is tartalmazó részének (Verseny és összetartó társadalom; A tehetség sikere; Egészséges társadalom, gyarapodó nemzet; Az ország biztonsága, az emberek biztonsága) keretét egy általánosabb, főként elveket tartalmazó rész adja. Az Erős köztársaság - sikeres Magyarország címet viselő dokumentumot az MSZP legfelső döntéshozó testülete, a kongresszus változtatás nélkül fogadta el, ugyanakkor a program néhány ponton különbözik a február 4-i országos választmány által elfogadottól.

Változás a programban

A legnagyobb változás A tehetség sikere, a sikerben rejlő erő címet viselő részben történt a választmány által elfogadott dokumentumhoz képest. A február 4-én elfogadott programban még az szerepelt: "lehetővé tesszük, hogy minden gyerek óvodába járhasson a saját településén". A kongresszus által elfogadott dokumentumban már az szerepel: arra törekszünk, hogy a lehető legtöbb gyermek óvodába járhasson a saját településén.

A korábbi dokumentumhoz képest újdonság a választási programban a szakképzéssel és felnőttképzéssel kapcsolatban, hogy új szakképzési központokat akarnak létesíteni. Ez a választmány által elfogadott programban még nem szerepelt.

Ezeken kívül néhány programpontot megcseréltek, és van olyan, amelyiknek átírták a címét. Az MTI több szocialista politikustól úgy tudja, hogy a módosító indítványokról a dokumentumszerkesztő bizottság döntött.

Esélyteremtő állam, 40-50 ezer új munkahely

A választási program bevezető része szerint a liberálisok kicsi, a konzervatívok nagy államfelfogásával szemben, az MSZP egy erős esélyteremtő és esélytelenséget megszüntető államot akar. A szocialisták úgy vélik, Magyarország ma jobb helyzetben van, mint négy éve volt, folyamatosan erősödik a nemzetgazdaság, miközben enyhülnek a társadalmi igazságtalanságok. A szociális kiigazítások után a jövő beruházásainak kell következniük - áll a programban. A Verseny és összetartó társadalom fejezetében az olvasható, hogy a következő években az európai uniós forrásokból elinduló fejlesztések 200 ezer többlet munkahelyet hoznak létre Magyarországon. Olyan programot dolgoztunk ki, amelynek eredményeként évente 40-50 ezer emberrel többnek lesz munkája, különösen az üzleti és a személyi szolgáltatásokban, valamint a feldolgozóipar egyes gyorsan fejlődő területein - áll a dokumentumban. 

Rövidebb munkaidő, vállalkozók bankja, kedvezményes tarifák

A szocialisták ígéretet tesznek a heti törvényes munkaidő csökkentésére, arra, hogy a reálbérek éves növekedése lépést tart a GDP éves növekedésével, valamint a társadalombiztosítási terhek csökkentésére és a helyi adózás átalakítására. Csökkentjük a háttérszervezetek és a drágán megvalósuló kiszervezések számát. Megszervezzük a magyar vállalkozások bankját. A vállalkozókat segítő bankon keresztül a következő években 650 milliárd forint forrást biztosítunk csak 150-200 ezer hazai vállalkozásnak - tartalmazza a választási program.

Kedvezményes tarifát vezetünk be az elektromos áram, a gáz és a távfűtés szolgáltatásban annak érdekében, hogy mérsékeljük az átlagos, illetve az átlag alatti jövedelműek terheit - áll a dokumentumban.

Vállakozó romákat

A szocialisták szerint romák integrációja érdekében a munkalehetőség, a vállalkozóvá válás előmozdítása, az oktatás, a szociális és egészségi helyzet lényegi javítása jelent kitörési pontot. Az MSZP nemzetpolitikai céljait a nemzetközileg elfogadott kisebbségi normákra építi. Aktív szerepvállalással támogatja az európai normákkal összhangban álló autonómiatörekvéseket.

Egészséges társadalmat

A választási program Egészséges társadalom, gyarapodó nemzet címet viselő részében olvasható az egészségügy átalakítására vonatkozó rész. A közfelelősség két pillérre épül: az első, minden embernek jár (közegészségügyi, járványügyi ellátás, gyermek-, csecsemő- és anyavédelem, a sürgősségi ellátás és a vérellátás), a második a kötelező társadalombiztosítás keretében nyújtott és előre meghatározott szolgáltatások köre. Ezt a két pillért egészíti ki az önkéntes egyéni kiegészítő biztosítás lehetősége.

Oroszország és Ázsia a kitörési irány

Külpolitikánk fő törekvése az ország gazdasági és társadalmi fejlődéséhez szükséges külső feltételek megteremtése, a nemzet határok feletti, békés újraegyesítése az Európai Unió keretein belül - áll a választási programban. A magyar külgazdasági törekvések új kitörési iránya Oroszország, valamint Ázsia, ezen belül a dél-kelet ázsiai térség, Kína, Japán és India - olvasható a dokumentumban. 

Kisebb állam

Az ország biztonsága, az emberek biztonsága című részben egy új alkotmány elfogadására és az országgyűlési képviselők számának csökkentésére tesznek javaslatot a szocialisták.

[pic]

[New.Person] [2010.okt.31. 10:13]

Jakab] [2010.okt.31. 06:12]

Akkor konkrétabban? feltételezzük, hogy az Ön kollégája 40 évig fizeti a magánnyugdíj pénztárba a nyugdíjalapjának a nyolc százalékát. (mert ugye amiről Ön példát hozott az a harmadik pillér az Önkéntes alap.2 tételezzük fel hogy a minimum adóalapról indul, és s évi 1.5%t nő a jövedelme.0 év után súlyozottan a tőkéje az 3 644 160 Ft lesz a magánnyugdíj pénztárban. Ha a magán nyugdíj pénztárak általános 5% költségét levonom, akkor ez nettó összesen 3 188 910 forint. Na már most tessék nekem megmondani, hogy hány évig kíván nyugdíjat igénybe venni. Mert nyilván Ön kívánja leginkább ezt felhasználni. (hozamokkal azért nem számolok, mert azok biztosítéka sokkal kisebb az elkövetkező időkbe , mint befektetési vesztességeknek. Tételezzük fel, hogy tízéviig kíván havi egyenlő részletben felvenni nyugdíjat. Akkor egy hónapra önnek változatlan tőke mellett a havi járandósága az 26 575 forint fog lenni, amiből meg kell élnie egy átlagos nagyon alacsonyan számolt infláció költség növekedéssel szemben. a költség növekedés a tíz év végére minimálisan 15 %-l magasabb árakat feltételez. de mi van ha Ön kilencven évig él, és a nyugdíját csak tíz évre osztotta. Kinek kell Önről valamiképpen gondoskodni, hát nyilván az államnak. és akkor kinek kell ezt a nyugdíjalapot befizetni. Nyilván az államnak. Én most a minimummal számoltam, de ha az optimális középértékkel számolok, akkor is ez az összeg tíz évre nem több, mint 66483 forint, és abból képes lesz megélni. Csak az állam képes eszközökkel bírnia állampolgárok garantált nyugdíjfizetésnek biztosítékául. Ma Magyarországon a Baumag működési rendszerévek, és jogi biztosítékaival van megalkotva a magánynyugdíj pénztárak szerepe, felelőssége az állampolgárokkal szemben. tessenek gondolkodni. Ha most elapad a magánnyugdíj befizetés, a pénztáraknál elapad a befizettet tőke. a működtetőknek most az lesz az érdeke, hogy amit bírnak a már ismert módozatokkal kivezessék a kasszából a maguk javára. És módozatokból tudok én is jó néhány működő módszert bemutatni.

New.Person] [2010.nov.01. 08:18]

[vaskovacs] [2010.nov.01. 00:22]

Az élet igazságait keresni az ember világában meddő gondolat. Vannak dolgok, amely dolgok a természetüknél fogva racionálisak. Ilyen gondolat volt az egyenlő munkáért egyenlő bért. De mint mondtam gondolat. mert az emberi kapcsolatok ezt mindég több száz oldalról aláássák. Mert mindég vannak a tűzhöz közelebb állók, és az igaz, hogy "minden szentnek maga felé hajlik a keze. A politikától, és a politikát csinálóktól sose várjon el abszolút racionalitást , mert emuláció, mint egyéni érdekek, egoizmus, szereplési vágy , mohó pénzszerzési vágy viszi többségüket a pályára. és a nagyon kevés kivétel csak erősíti a szabályt.

De mint sokat látott ember mondom önnek, attól függetlenül, hogy semmilyen érdekem nem fűződik a Magyarországon történtekhez, hogy az egyenlő adózás az mindég pozitívan hatott a gazdasági folyamtokra. És kérem Önt is hogy ne hamarkodja el a véleményét, mert ma még ez a kormány (aki természetesen nem hibátlan) még a folyamtoknak teljesen az elején van. A változások a harmadik évtől várhatólag jelentősebben, de leginkább az adósság csapda nyomásnak a szűnő agresszivitása után fognak mérhető módon jelentkezni. De hogy felfelé fog ívelni Magyarország, abban én a politikai alkulattól függetlenül meg vagyok győződve a gazdasági intézkedések pozitív irányba mutatásán keresztül. Most eldől, hogy Magyarország tud e szuverén állam lenni a lehetséges mértékig, vagy végleg elvesztette az önrendelkezési jogát. Harc lesz ez a javából, mert az ellen oldalon a tőke áll, és az könyörtelen.

Állam adósság: A Nemzetközi Valutaalap által biztosított hitelkeretből 720,1 Mrd Ft, az Európai

Bizottság által biztosított keretből 1005,9 Mrd Ft összegben történt hitellehívás. A

2009. évben lehívott 1726,0 Mrd Ft összegű devizahitelt az állam az esedékes

adósságtörlesztésekre (lejáró forintadósság és devizakötvény törlesztése) használta

fel. A 2008. évi lehívás egy részéből – az Áht. 8/B § (1) bekezdésének b) pontja

alapján – a Magyar Állam 2009-ben 3 hitelintézetnek (MFB Zrt., OTP Nyrt. FHB

Nyrt.) nyújtott hitelt, amelynek 2009. december 31-én fennálló állománya

445,4 Mrd Ft volt. A fennmaradó – az MNB-nél betétként elhelyezett – állomány

2009. év végi összege 679,4 Mrd Ft volt.

-------------------------------------------------------------------------------

A 2009. évi zárszámadási törvényjavaslat általános indokolás mellékletei között

„A központi költségvetés hitel-, kölcsön- és betéti ügyleteiből származó követelései

2009-ben” c. táblázat 2008. évi adatainak és a 2008. évi zárszámadási törvényjavaslatban

bemutatott azonos táblázat adatainak összevetéséből megállapíthatók,

hogy ugyanarra a 2008. december 31-i időpontra – az előterjesztő tájékoztatása

szerint technikai okból adódóan – a 2009. évi, illetve a 2008. évi zárszámadási

törvényjavaslat néhány eltérő összeget jelenít meg.

• Így lejárt állományként rendre: Kuba – 3992,8 M Ft, illetve 3949,8 M Ft, Algéria

768,8 M Ft, illetve 706,2 M Ft, Etiópia 1397,3 M Ft, illetve 1234,9 M Ft, Nigéria

489,4 M Ft, illetve 424,1 M Ft, Szudán 2254,3 M Ft, illetve 1975,6 M Ft.

Hasonlóképpen eltérő állományi adatot jelöl meg a táblázat alárendelt kölcsöntőke-

kötvény követelésként 19 581,9 M Ft, illetve 16 075,7 M Ft összegben

…………………………………………………………………….

A központi költségvetés hiánya 2002-ben 251,6 Mrd Ft-tal (20,7%-kal), 2003-

ban 163,4 Mrd Ft-tal (28,7%-kal), 2004-ben 218,2 Mrd Ft-tal (32,6%-kal) haladta

meg a tervezettet, 2005-ben 265,4 Mrd Ft-tal (32,6%-kal) maradt el az előirányzattól,

2006-ban ismét 40,3 Mrd Ft-tal (2,1%-kal) haladta meg a törvényben

előirányzott összeget, míg a 2007. évben 258,4 Mrd Ft-tal (16,6%-kal) és

2008. évben 247,6 Mrd Ft-tal (22,2%-kal) alacsonyabb volt a törvényben előirányzott

összegnél.

A központi költségvetés forintban fennálló adósságállománya az egyéb forintkötelezettségekkel

együtt 2009. december 31-én 10 476,2 Mrd Ft volt, amely

774,4 Mrd Ft-tal (6,9%-kal) alacsonyabb a 2008. év végi állománynál

(11 250,6 Mrd Ft).

A központi költségvetés devizában fennálló adósságállománya az

egyéb devizakötelezettséggel együtt 8468,5 Mrd Ft-ot tett ki, amely

1693,7 Mrd Ft összegű (25%-os) emelkedést jelent a 2008. év végihez képest

(6774,8 Mrd Ft).

A Kincstári Egységes Számla forint-betét kamatelszámolásai alcímen az előirányzott

összeghez képest a teljesítés 2002-ben 7816,0 M Ft-tal (40,4%-kal) volt

magasabb, 2003-ban 7992,4 M Ft-tal (23,8%-kal) volt alacsonyabb, míg 2004-

ben 19 372,5 M Ft-tal (95,4%-kal), 2005-ben 15 005,0 M Ft-tal (108,1%-kal),

2006-ban 4388,6 M Ft-tal (20,5%-kal), 2007-ben 12 644,4 M Ft (68,2%-kal) és

2008-ban 16 876,5 M Ft-tal (201,4%-kal) volt magasabb.

A központi költségvetés kamatelszámolásai, tőkevisszatérülései, az

adósság- és követelés-kezelés költségei bevételi előirányzata

2009. évi

Eredeti Módosított

2008. évi

teljesítés

előirányzat

Teljesítés

2009. évi teljesítés

/ 2009.

évi módosított

előirányzat

2009. évi teljesítés

/ 2008.

évi teljesítés

M Ft-ban %-ban

93 122,1 75 756,9 75 756,9 144 447,5 190,7 155,1

Az előirányzatot meghaladó teljesítés oka, hogy a kamatbevételek a tervezettnél

68,6 Mrd Ft-tal és a tőkekövetelések visszatérüléséből származó bevételek

0,1 Mrd Ft-tal magasabb összegben teljesültek.

A devizában fennálló adósság bevételeinek előirányzata 173,0 M Ft volt, a teljesülés

23 926,2 M Ft (közel 14-szeres) volt.

A Devizaszámla kamatelszámolásainál nem terveztek bevételi előirányzatot, a

teljesülés 87,3 M Ft volt.

Az M2M betétekkel kapcsolatos kamatbevételek 173,0 M Ft-os előirányzata

1876,0 M Ft-on (10-szeresére) teljesült. Az M2M betétek nagyságát (közvetve a

kamatbevételt) az ÁKK Zrt. által elhelyezett betétek összege határozza meg. Az

előirányzatok elkészítésének időszakában az elhelyezett betétek nagysága előre

nem tervezhető. Az ÁKK Zrt. külföldi partnereknél elhelyezett M2M betéteinek

összege a 2009. év végén 115 560,9 M Ft volt.

A Nemzetközi Valutaalap hiteleiből származó betét kamatánál nem terveztek

bevételi előirányzatot, a teljesülés 10 281,1 M Ft volt, ami a Nemzetközi Valutaalap

első hitelcsomagjának felhasználásából származott. Ez a hitelelem a

pénzügyi közvetítő rendszer stabilitásának elősegítése céljából került lehívásra.

A hitel nagyobbik része betétként került elhelyezésre a Magyar Nemzeti Banknál,

ami után a költségvetésnek kamatbevétele keletkezett. Az ÁKK Zrt. betétszámláinak

állománya az MNB-nél 2009. december 31-én 696 690,7 M Ft volt,

amiből az elkülönítve tartott betétállomány 561 292,0 M Ft volt, a pénzügyi

közvetítő rendszer stabilitásának erősítéséről szóló 2008. évi CIV. törvényben

foglaltaknak megfelelően.

A bankoknak nyújtott hitelből származó kamatbevételnél nem terveztek bevételi

előirányzatot, a teljesülés 10 712,1 M Ft volt. A Nemzetközi Valutaalap első

hitelcsomagjának másik része továbbhitelezésre került az MFB Zrt., az

OTP Nyrt., illetve az FHB Nyrt. részére az Áht. 8/B. § (1) bekezdésének b) pontja

alapján. A felvevő bankok által visszaigazolt hitelek 2009. december 31-i állománya

445 395,1 M Ft volt.

B1. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

139

Az EB hitelekből származó betét kamatbevételeinél nem terveztek bevételi előirányzatot,

a teljesülés 969,7 M Ft volt.

A forintban fennálló adósság kamatbevételeinek 73 490,5 M Ft-os előirányzata

161%-on teljesült. A tervezett bevételi előirányzat túlteljesülése (44 841,9 M Ft)

az állami kölcsön és az államkötvények felhalmozott kamatbevételének, a

diszkont kincstárjegyek kamatelszámolásainak, a KESZ kamatbevételének, valamint

az intervenciós felvásárlás előfinanszírozási költségének megtérítése

többletéből adódott.

Az Állami kölcsön kamatelszámolása jogcím 6,4 M Ft összegű előirányzata

16,9 M Ft-on, több mint 2,5-szeresére teljesült. A Kvtv. 89. § (1) bekezdése értelmében

az Országgyűlés 2009. január 5-ei hatállyal lemond a Magyar Államnak

az Altek Tégla és Cserépipari Kft.-vel szemben fennálló 6,4 M Ft összegű

állami kölcsön kamat-követeléséről, valamint az ehhez kapcsolódó késedelmi

és büntetőkamatok 2008. december 31-én fennálló összegéről. A Kvtv.

89. § (2) bekezdése értelmében az (1) bekezdés szerinti követelés-elengedés alapján

elszámolt összeg a késedelmi és büntető kamat összegével eltérhet az előirányzattól.

A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2001.

LXXV. törvény 24. § (3) bekezdése értelmében az Országgyűlés 2001. december

31-ig elengedi az Altek Tégla és Cserépipari Kft. 21,3 M Ft összegű, a Magyar Állammal

szembeni tartozását. A Kincstár 2001. november 19-én törölte nyilvántartásából

a 21,3 M Ft tőketartozást, de technikai hibából adódóan a cég kamattartozása

továbbra is fennmaradt. Az el nem engedett kamattartozás a Kvtv.-ben

került rendezésre. Az Áht. 14. § (1) bekezdésének megfelelően a 16,9 M Ft a XXII.

Pénzügyminisztérium fejezet 32. Adósság-átvállalás és tartozás-elengedés cím 6.

Altek Kft.-vel szembeni állami kölcsön kamat-követelés elengedése alcím kiadásaként

jelenik meg.

A piaci értékesítésű államkötvények felhalmozott kamatelszámolásának és árfolyamnyereségének

55 965,6 M Ft-os tervezett bevétele 141,3%-on teljesült,

döntően a megvalósított államkötvény visszavásárlási aukciók eredményeként.

Az Alárendelt kölcsöntőke-kötvény kamatelszámolása jogcím 1314,5 M Ft-os

előirányzata 118,4%-on teljesült. A többletbevétel oka, hogy a kamatok a tervezettnél

magasabb szinten alakultak.

A Kincstári Egységes Számla 16 148,9 M Ft-os kamat előirányzata 225,2%-on

teljesült. A 20 224,6 M Ft-os többlet kamatbevétel két hatás eredménye. A

Kincstári Egységes Számla tervezettnél nagyobb átlagos állománya miatt a

kamatbevétel 16 276,9 M Ft-tal növekedett. Az előirányzottnál magasabb átlagkamatláb

pedig 3947,7 M Ft-tal növelte a kamatbevételt.

Az Intervenciós felvásárlás előfinanszírozási költségének megtérítése alcím

35,0 M Ft-os előirányzata 495,4 M Ft-on, 14-szeresére teljesült. A kamatot az

Európai Unió az intervenciós készletek felvásárlásának időpontjától az általa

meghatározott időpontban és volumenben történő értékesítéséig terjedő időszakra

fizeti a megelőlegezésre fordított összeg után. A tervezés időpontjában

azzal számoltak, hogy az Európai Unió által belső élelmiszer-segélyre szánt

mintegy 500 E tonna szétosztása rövid idő alatt megtörténik. Ezzel szemben a

B1. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

140

folyamat lelassult, így amíg a készletek nem kerülnek szétosztásra, addig az

Európai Unió fizeti utána a költségtérítést.

Az ellenőrzés megítélése szerint a XLI. A központi költségvetés kamatelszámolásai,

tőkevisszatérülései, az adósság- és követelés-kezelés költségei fejezetről

szóló – az ÁKK Zrt. által készített – általános- és fejezeti indokolás szövege pontos

képet ad a fejezet előirányzatainak megvalósulásáról. Bemutatja, hogy a

Nemzetközi Valutaalap hitele utáni rendelkezésre állási jutalék megfelelő költségvetési

soron történő megjelenítése esetén az adósság- és követeléskezelés

költségei hogyan alakultak volna.

A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetése végrehajtásáról szóló törvényjavaslat-

tervezet 2010. június 30-án rendelkezésre bocsátott fejezeti kötetének

2009. évi zárszámadás (Összesítő) táblájában a XLI. A központi költségvetés

kamatelszámolás, tőkevisszatérülései, az adósság- és követelés-kezelés költségei

2009. évi módosított előirányzatának összege (utolsó előtti oszlop) 1814,4 M Fttal

kisebb összeget (1 207 031,8 M Ft) tartalmaz. A helyes összeg

1 208 846,2 M Ft.

A törvényjavaslat-tervezet részletes szöveges indoklása 3. címénél az adósságés

követeléskezelés egyéb kiadásain belül a 3. alcíménél – az adósságkezelés

költségeinél – a helyes összeg 882,0 M Ft és nem 880,0 M Ft, ahogy a szövegben

szerepel.

Tőkekövetelések visszatérülése

2009. évi

Eredeti Módosított

2008. évi

teljesítés

előirányzat

Teljesítés

2009. évi teljesítés

/ 2009.

évi módosított

előirányzat

2009. évi teljesítés

/ 2008.

évi teljesítés

M Ft-ban %-ban

11 161,8 2093,4 2093,4 2188,7 104,6 19,6

A tervezettől való eltérés a kormányhitelek lebontásából származó bevételek

234,8 M Ft-tal magasabb és a nemzetközi pénzügyi szervezetek által nyújtott és

belföldre kihelyezett hitelek törlesztése 139,5 M Ft-os elmaradásának egyenlegeként

alakult ki.

Kormányhitelek visszatérülése alcím

2009. évi

Eredeti Módosított

2008. évi

teljesítés

előirányzat

Teljesítés

2009. évi teljesítés

/ 2009.

évi módosított

előirányzat

2009. évi teljesítés

/ 2008.

évi teljesítés

M Ft-ban %-ban

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

685,4 1561,0 1561,0 1795,8 115,0 262,0

A 2009. évi előirányzatoknál Albánia, Kambodzsa, Nicaragua és Etiópia esetében

magasabb összeg térült meg. Ennek oka, hogy a tervezéskor figyelembe vett

B1. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

141

156,66 Ft/USD árfolyam magasabb szinten alakult a teljesítéskor a forint leértékelődése

miatt.

A volt rubel elszámolású országoknak korábban nyújtott kormányhitelek viszszatérülésére

315,7 M Ft előirányzatot terveztek, amelynél 57,7 M Ft-tal több

bevétel teljesült. A bevételek az Albániával (303,9 M Ft) és Kambodzsával

(69,5 M Ft) szemben fennálló követelések visszatérüléséből származtak.

A kambodzsai követelésből 2009-ben 355 433 USD – Kambodzsa részéről

216 659 USD, illetve a Külügyminisztérium által átutalt 138 774 USD összeggel

együtt – összesen 69,5 M Ft összegű befizetés teljesült a központi költségvetés felé.

A volt dollár elszámolású országoknak korábban nyújtott kormányhitelek viszszatérülésére

1245,3 M Ft előirányzatot terveztek, amelynél 177,1 M Ft-tal magasabb

bevétel teljesült. A bevételek a Nicaraguával (25,1 M Ft) és Etiópiával

(1397,3 M Ft) szemben fennálló követelések visszatérüléséből származtak.

A Magyar Állam Etiópiával szemben fennálló követelésének költségvetési elszámolása

2009. január 5-én megtörtént, miután a követelés elengedésre került.

Az Áht. 14. § (1) bekezdésének megfelelően az 1397,3 M Ft a XXII. Pénzügyminisztérium

fejezet 32. Adósság-átvállalás és tartozás-elengedés cím 5.

Külföldi követelések elengedése alcím kiadásaként jelenik meg.

Az Áht. 108/A. § (1) bekezdése értelmében a központi költségvetés külföldi követeléseivel

való gazdálkodásért a költségvetési törvény keretein belül a Kormány

felelős. A (2) bekezdés értelmében a külföldi követelésekkel való gazdálkodás feladatát

az államháztartásért felelős miniszter a Kincstár közreműködésével látja

el.

A Kvtv. 89. § (4) bekezdése értelmében az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a

Magyar Köztársaság Kormánya és az Etióp Demokratikus Szövetségi Köztársaság

Kormánya között 2005. évben megkötött Fejlesztési Együttműködésről, valamint

Magyarországnak Etiópiával szemben fennálló követelései átfogó rendezéséről

szóló megállapodások végrehajtása eredményeként a Magyar Államnak az etióp

féllel szembeni 7 435 912,02 amerikai dollár (2008. szeptember 2-ai MNB devizaárfolyamon

számítva 1224,9 M Ft) összegű követelése megszűnt. Az Országgyűlés

elrendelte, hogy a követelés-elengedés költségvetési elszámolása a 2008. év utolsó

munkanapján érvényes MNB devizaárfolyamon számolva, 2009. január 5-ei hatállyal

történjen meg. A Kvtv. 89. § (4) bekezdése értelmében az előirányzat – a

2008. szeptember 2-ai MNB devizaárfolyamon számítva – 1224,9 M Ft volt. A 89.

§ (5) bekezdése értelmében a (4) bekezdés szerinti követelés-elengedés alapján elszámolt

összeg a devizaárfolyam változás következtében eltérhet az előirányzattól.

A 2109/2005. (VI. 16.) Korm. határozatban megfogalmazottak szerint a Kormány

egyetértett a Magyar Köztársaság Kormánya és az Etióp Demokratikus

Szövetségi Köztársaság Kormánya között Magyarországnak Etiópiával szemben

fennálló követelései átfogó rendezéséről szóló megállapodás létrehozásával és

az abban foglaltak jóváhagyásával. Felhatalmazta a pénzügyminisztert, illetve

az általa megjelölt személyt a megállapodás Kormány nevében történő aláírására.

A felek – a Magyar Köztársaság Kormánya és az Etióp Demokratikus Szövetségi

Köztársaság Kormánya – a Magyar Állammal szemben fennálló etióp tartozás

B1. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

142

rendezését szolgáló megállapodást (Megállapodás) 2005. június 28-án aláírták.

A Megállapodás angol nyelven, illetve egy nem hivatalos fordításban magyar

nyelven áll rendelkezésre. A Megállapodás 1. cikke meghatározza a tartozás

összegét, amely az 1978. december 5-én aláírt Hitel megállapodás, illetve annak

1986. május 27-én készült kiegészítése alapján összesen 7 154 114,35 USD.

A Megállapodás 2. cikke kimondja az adósság elengedését, azaz: „a Felek megállapodnak,

hogy a jelen Megállapodás aláírásának napjától az 1. cikkben említett

összes tartozást lejártnak és hatályon kívülinek tekintik. A Magyar Fél az Etióp Fél e

hitel kapcsán keletkezett adósságát elengedi.” A Megállapodásban foglaltak szerint

a felek 2005-ben teljes és feltételhez nem kötött elengedésben állapodtak

meg annak ellenére, hogy a Megállapodás 3. cikke megállapítja, hogy az etióp

félnek 750 000 USD összeget, a teljes hiteltartozás 10%-át olyan projekt társfinanszírozására

kell felhasználnia, amelyet a két Fél külön fejlesztési együttműködési

megállapodásban rögzít.

Az ÁSZ megállapítja, hogy a Megállapodás szövege pontatlan, mivel nem határozták

meg egyértelműen a felek kötelezettségeit, továbbá a követeléselengedés

elszámolásának feltételeit, azaz az elengedés és a fejlesztési együttműködésre

szánt összeg etióp fél részéről történő biztosításának elszámolásbeli

összekapcsolását. Ennek ellenére a követelés-elengedést a szerződés aláírásának,

illetve hatályba lépésének évében, azaz már 2005-ben, de legkésőbb

2006-ban meg lehetett volna valósítani és ezzel egy időben elszámolni.

A PM megítélése szerint vitatható „az adósság-elengedés feltételhez nem kötött

jellegű minősítése, és így az is, hogy a követelés-elengedést a szerződés aláírásának,

illetve hatályba lépésének évében, azaz már 2005-ben, de legkésőbb 2006-

ban kellett volna elszámolni, vagy arra a fejlesztési projekt vélelmezett befejezését

figyelembe véve volt célszerű javaslatot tenni.”

A követelés teljes elengedése esetén az Áht. 108. § (2) bekezdése előírja, hogy az

államháztartás alrendszereinek követeléseiről lemondani csak törvényben lehet.

A törvényi felhatalmazásra sem 2005-ben, sem 2008-ban nem került sor. A

Megállapodás jelzett pontatlanságából adódóan a törvényi megjelenítésre

2009-ben került sor. A Kvtv. 89. § (4) bekezdése értelmében – a követelés elengedés

vagy a követelésről való lemondás helyett – az Országgyűlés tudomásul

veszi, hogy a Magyar Államnak az etióp féllel szembeni követelése megszűnt.

Az Uniós Fejlesztések fejezet KÖZOP, ÁROP, a KDOP és az NYDOP fejezeti

kezelésű előirányzatról összeállított 2009. évi költségvetési beszámolóit a

financial audit módszerével felülvizsgáltuk és ennek keretében elegendő és

megfelelő bizonyosságot szereztünk arról, hogy a beszámolók az Szt.-ben foglaltak

és annak végrehajtására kiadott Áhsz. előírásainak nem felelnek meg. A

beszámoló a vagyoni, pénzügyi helyzetről nem adnak megbízható és valós

képet, mivel a jelentős hibák összege meghaladja a fejezeti kezelésű előirányzat

kiadási főösszegének 2%-át, a deklarált lényegességi küszöböt.

Az informatikai környezet szabályozottsága és működése területén az

intézmények 6%-ánál, illetve a fejezeti kezelésű előirányzatokat kezelő szervezetek

16%-ánál hiányzott az informatikai biztonsági szabályzat. Közel 40%-uk

nem készített működésfolytonossági tervet. A legnagyobb kockázatot az hordozza,

hogy a fejlesztési és az üzemeltetési feladatok formális szétválasztása továbbra

sem megoldott a vizsgált intézmények közel 1/4-énél. Növelte a kontroll

kockázatot, hogy a fejlesztők hozzáférhettek az éles (munkahasználatban levő)

adatokhoz. Jellemzően hiányzott a naprakész nyilvántartás arra vonatkozóan,

hogy mely dolgozók milyen hozzáférési jogosultsággal rendelkeztek a szervezet

hálózati rendszeréhez, operációs rendszereihez, pénzügyi számviteli szoftvereihez.

Az intézmények 91%-nál nem volt teljes körű a mentési eljárások szabályozása

sem, a fejezeti kezelésű előirányzatokat kezelő szervezetek 47%-ánál

pedig nem ellenőrizték az elmentett állományokból a pénzügyi-számviteli adatok

teljes körű helyreállíthatóságát.

A gazdálkodási tevékenység informatikai támogatottsága területén

kockázatot jelentett – az előző évekhez hasonlóan – az analitikus nyilvántartások

és a főkönyvi számlák közötti automatikus kapcsolat hiánya, illetve hiányosságai.

Az intézményi körben fokozta a kockázatot, hogy több mint 1/5-

énél nem volt követelmény a rendszerbe került adatok ellenőrzése.

A gazdálkodási tevékenység informatikai támogatottsága, az analitikus könyvelés

és a főkönyvi könyvelés közötti automatikus adatkapcsolat hiánya hozzájárult

ahhoz, hogy egy fejezeti kezelésű előirányzat költségvetési beszámolójában a

főkönyvi számlával egyező értékű követelésállomány és az analitikus nyilvántartás

között olyan mértékű eltérés mutatkozott, amely a beszámoló elutasítását

vonta maga után.

A Kincstár munkafolyamatba épített ellenőrző funkciója eredményeként

a fejezeti kezelésű előirányzatokat kezelő szervezeteknél a függő-, átfutóés

kiegyenlítő kiadások-bevételek eltérései következtében a vizsgált szervezetek

2/3-ának volt intézkedési kötelezettsége. A vizsgált szervezetek felénél a kincstári

költségvetési beszámoló és az elemi beszámoló adatai nem egyeztek egymással.

Az eltérések a legnagyobb arányban az előirányzatok teljesítésénél és a kiemelt

előirányzatok adatai kapcsán fordultak elő. Az EU támogatások egyeztetése

a Kincstárral negyedévente – egy szervezet kivételével – minden szervezetnél

megtörtént. Minden érintett szervezet elkészítette a feladatfinanszírozásba

vont fejezeti kezelésű előirányzatok és a központi beruházások feladatismertetőit,

a feladatfinanszírozás engedélyokiratait és a finanszírozás alapját képező

okmányokat.

B1. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

249

A belső kontrollrendszer súlyponti eleme a FEUVE, megfelelő kiépítése, folyamatos

és hatékony működése kulcsfontosságú, amely felöleli a megelőző

és feltáró kontrollok széles körét.

A szervezetek megfelelően kidolgozták a FEUVE elemei körében a kötelezettségvállalás,

szakmai igazolás, utalványozás, ellenjegyzés, érvényesítés rendjét. Valamennyi

szervezet gondoskodott a feladatkörök szabályszerű elkülönítéséről. A

szabályozottság nem volt teljes körű a könyvelés, adatrögzítés területén.

Kockázatot jelent, hogy az intézmények több mint 6%-a egyáltalán nem rendelkezett

ellenőrzési nyomvonallal. Az ellenőrzési nyomvonalak több tekintetben

nem feleltek meg a kiadott módszertani útmutatónak, a leggyakoribb hiányosság

az egyes tevékenységek elvégzését igazoló dokumentumok azonosítójának,

illetve fellelhetési helyének megjelölése, az ellenőrzési pontok kijelölése

volt.

A kockázatkezelés a megfelelő kontrollrendszer kialakításának kiemelt fontosságú

eleme. Az intézmények 19%-a míg a fejezeti kezelésű előirányzatok vonatkozásában

a szervezetek 27%-a nem rendelkezett kockázatkezelési eljárásrenddel.

A kialakított eljárásrendek sem voltak teljes körűek, így nem tértek ki

a kockázat fogalmára, azonosítására, a Kockázatkezelő Bizottságra vonatkozó

előírásokra, a kockázatok és az elfogadható kockázati szint meghatározására.

A fejezeti kezelésű előirányzatok 7%-ánál tovább növelte a kockázatot, hogy

nem építették be a kockázatokra való válaszintézkedéseket a folyamatba.

Az intézmények a szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjét – három kivételével

– elkészítették. A fejezeti kezelésű előirányzatok vonatkozásában a szervezetek

13%-a nem rendelkezett szabálytalanságok kezelését szabályozó eljárásrenddel.

A kidolgozott eljárásrendek legfőbb hiányossága, hogy a vizsgált

szervezetek több, mint 80%-ánál nem hoztak létre szakértői csoportot az előforduló

szabálytalanságok észlelése és kezelése érdekében, valamint nem neveztek

ki szabálytalansági felelőst a szabálytalanságok észlelésével és kezelésével kapcsolatos

feladatok koordinálására. A szervezetek több mint 3/4-énél nem szabályozták

az eljárásrendtől eltérő esetek kezelését.

A beszámolók megbízhatóságát befolyásoló hibák, szabálytalanságok előfordulása

az intézmények körében a belső kontrollrendszer megfelelő kiépítettségének

hiányával, a FEUVE hiányosságaival, a pénzügyi jogkörök gyakorlását

támogató kontrollok nem kielégítő működésével függtek össze. A fejezeti kezelésű

előirányzatok tekintetében a beszámolók megbízhatóságát befolyásoló

hibák és szabálytalanságok a számviteli rendszer informatikai támogatottsága,

az analitikus könyvelés és a főkönyvi könyvelés közötti automatikus

adatkapcsolat hiánya; a FEUVE rendszerén belül a pénzügyi jogkörök gyakorlásához

kapcsolódó kontrollok hiányos működése; a kötelezettségvállalás, kötelezettségvállalás

ellenjegyzése, teljesítésigazolás kontrolljának nem megfelelő

működése miatt keletkeztek. Mindezek szerepet játszottak abban, hogy a feltárt

hibák és a tapasztalt szabálytalanságok miatt, az intézmények esetében öt,

míg a fejezeti kezelésű előirányzatok vonatkozásában nyolc beszámolót minősített

záradékkal láttunk el.

B1. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

250

A belső ellenőrzés egyik alapvető feladata a belső kontrollok folyamatos

monitoringja, értékelése, javaslatok tétele a belső kontrollrendszer továbbfejlesztésére,

a rendszert érintő javaslatok hasznosításának nyomon követése.

A belső ellenőrzés tevékenységébe tartozóan az intézmények felénél nem végzett

az éves költségvetési beszámolóra vonatkozó megbízhatósági ellenőrzést,

3/4-énél nem került sor informatikai rendszer ellenőrzésre, 9%-a nem végzett

szabályszerűségi, 19%-a pedig pénzügyi, rendszer és teljesítmény ellenőrzést. Az

intézmények közel 1/5-énél a belső ellenőrzés nem vizsgálta a FEUVE kiépítését

és működését.

A fejezeti kezelésű előirányzatok esetében nem fordítottak kellő figyelmet a fejezeti

kezelésű előirányzatok célszerű felhasználásának vizsgálatára, valamint

nem, illetve részben ellenőrizték a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének

rendszerét. Az ellenőrzési témák kiválasztásánál nem érvényesítették teljes körűen

a kockázatelemzésen alapuló megközelítést.

A Nemzetgazdasági Minisztérium a 2010. július 29-én tett észrevételében jelezte,

hogy:

„Az ellenőrzési témák kiválasztásánál a kockázatelemzés alapján rangsorolt területek

adják a vizsgálandó folyamatokat, azonban létezik számos egyéb befolyásoló tényező

(Pl.: felsővezetői igények; korábbi saját, fejezetet irányító szervi, ÁSZ, KEHI ellenőrzések

tapasztalatai), illetve nem utolsó szempont a várhatóan rendelkezésre álló kapacitás.”

A megállapításokat is tartalmazó jelentések egy ötödénél elmulasztották az intézkedési

tervek készítését, 67%-ban pedig az intézkedési tervekben meghatározott

feladatok végrehajtásának ellenőrzését.

A Nemzetgazdasági Minisztérium 2010. július 29-én tett észrevételében jelezte,

hogy:

„Megjegyezzük, hogy a fejezetek a tárcánknak beküldött beszámolóikban beszámoltak

arról, hogy az ellenőrzések jelentős hányadában még az ellenőrzések végrehajtásának

folyamatában korrigálásra kerültek az ellenőrök által feltárt hibák, hiányosságok.”

A belső ellenőrzés vizsgálatai, értékelései és javaslatai révén – feladat ellátásának

hiányosságai következtében – nem támogatta teljes körűen a belső kontroll

folyamatok eredményességét, az elszámoltathatóságot, így csak korlátozott

mértékben járult hozzá a kontroll kockázatok mérsékléséhez.

A belső kontrollrendszerek az összehangolt kiépítésük, következetes és folyamatos

működésük – ellenőrzésünk során feltárt – hiányosságai miatt nem szolgáltak

eredményes eszközként az elemi beszámolók megbízhatóságát befolyásoló

kockázatok mérsékléséhez, a hibák, szabálytalanságok előfordulásának kiküszöböléséhez.

(Megállapításaink részletes kifejtését – amely tartalmazza az

Uniós Fejlesztések fejezeti kezelésű előirányzatainak vizsgálatánál szerzett tapasztalatokat

is – a Függelék tartalmazza.)

A 2008. évi ÁSZ vizsgálat során a központi költségvetés általános és központi

egyensúlyi tartalék előirányzatai képzésével és felhasználásával, az igénylések

megalapozottságával, az átcsoportosított előirányzatok elszámolásával és viszszatérítési

kötelezettségével, a költségvetési előirányzatok módosításának nyilvántartási

rendje éves aktualizálási időpontjával összefüggésben a Kormánynak

tett javaslatok kapcsán mindössze egy intézkedés valósult meg.

$File/1016J000.pdf

[New.Person] [2010.nov.03. 09:32]

Egyre távolabbra kerül a liberális kapitalista, abból is vadabb változatnak kiválóan megfelelő áldemokrácia, mitől a haszon élvezők egy re durvábban, és brutálisabban követlik a visszaélésekre múltban lehetőséget adó jogaik védelmét.

Tudomásul kellene venni, hogy hatályos magyar jogszabályok szerint a kétharmados törvénnyel rendelkező kormány átalakítja az alkotmányt polgári demokráciára támaszkodó, azt törvényesítő változattá.

Egyesek azt mondják nincs joga, mert a nép feje felett senkinek sincs joga alkotmányozni. Kérdezem a nép milyen százaléka képes felelősséggel alkotmányt értelmezni, és annak clausulában felelősen dönteni.

de tovább megyek, ha a Fidesz egyes vélemény kutatók szerint tovább tudta növelni a népszerűségét, ki hiszi azt, hogy a népszavazás nem lesz helyben hagyó, vagy az ellenzék azt fogja követelni, hogy a népszavazás akkor legyen érvényes, ha mindenki mellette szavaz.

"Mindent, amit törvénybe hoz az ő érdekeit védi és a milliárdosokét családi adózás, öröklés, stb.), akik ki lopták az állami vagyont!!!!!!"

Minden ember önmagából indul ki. Ne vetítse ide a volt hatalmat gyakorló pártjának a tényleges hozzáállását a hatalom gyakorlásához.

"Ha valaki ezeket az idézeteket - és még számos hasonlókat - összerakja, akkor megkapja az "EGY ŐRÜLT NAPLÓJA" új kiadását!"

Majd a kormányzás végén kérjék számon az itt vitatott állítások valótlanságát.

"NYUGDÍJAKAT NEM KELL KIFIZETNI, MERT MEGDÖGLENEK AZ EMBEREK, ÚGY ŐSZINTÉN HÁNYAN ÉLIK MEG A 65 ÉVES KORT SZERENCSÉTLEN KIZSIGERELT EMBEREK KÖZÜL ????"

És hányan élik meg a 80,90, akár száz évet, amit a magyar állam a halála napjáig finanszíroz nyugdíjjal.

Ma a nyugdíj pénztár több mint 450 milliárddal küszködik. Az államnak törekedni kell a egyensúly fenntartásra, vagy az állami bevételek egyre nagyobb részét kell a nyugdíjakra fordítani, tehát fontos az egymillió új munkahely létre hozása, Továbbá a születendő gyermekek számának támogatott növekedését, hogy 20 év múlva is legyen után pótlása a munkaerőnek, a nyugdíjalap fizetőknek természetes módjának.

A bürokrácia leépítése nem könnyű feladat, de a hivatalok centralizálása egy felől csökkenti a helyzetbe kerülő mohó emberek számát, más részt a kevesebb vezetői állás több irigy embert szül, aki nagyítóval figyeli az éppen székben ülő ember tevékenységét. Továbbá az eltökélt miniszterelnök akár a legközelebbi hozzá tartozóit is partvonalon kívül helyezi, ha az érdeke úgy kívánja, pontosabban veszélyeztetik a hatalomban bent maradását.

Emberek és vérmérsékletek csapnak össze folyamatosan a történelem során ideológiák mentén, most a polgári demokrácia plurális felépítménye kerül felülre, és a másik oldal meg kezdheti előröl , de sokkal inkább hű baloldali magtartással, mint a hogy ezt ez eddig a áll képviselőik tették, ezt tényt vagy felismerik, vagy végképp az SZDSZ sorsára jutnak, Miközben szükség van a egyensúly végett egy normális baloldalra.

Ezen tessenek gondolkodni.

[New.Person] [2010.nov.07. 11:11]

[tamtamtom] [

Kedves tamtamtom. sajnos kell hogy vitatkoznom önnel azon kijelentésével, hogy egykor minden politikai részvevő elfogadta a most hatályba lévő alkotmányt. egy részt ez nem így van, másrészt Ön nyilván nem ismeri a Rózsadombi megállapodás részletit, meg arról is elfeledkezik, hogy mind ez úgy történt meg, hogy egyrészt még Magyarországon volt mint egy 150ezer szovjet katona, másrészt minden a kommunizmus idejében szervesen együttműködő párt funkcionárius, kormányok kiszolgálója, ügyésze, és bírája a helyén volt és helyén is maradt. Bele gondolt abban, hogy miért nem történ ugyan olyan felelősségre vonása a kommunista gyilkosoknak, mint a fasisztáknak Nürnbergben, vagy szinte minden érintett országban. gondoljon bele, hogy még ma is önök között élnek az egykori "hóhérok, gyilkosok, titkos szolgák, és az akkori élet és halál urai. Mi hogy élnek, még élvezik is a magyar társadalom megkülönböztetett figyelmét kiemelt nyugdíjakkal, és háborítatlan vagyoni háttérrel, amit a privatizáció során több százszorosára növeltek Apró család stb.

De arról is elfeledkezik, hogy az alkotmányt a Horn kormány is kiakarta adni újra, de mire azt véglegesíteni tudta elvesztette a választásokat, és már nem tudta bevezetni a kétharmados többségével, mert ez a lehetőség a választások után nem volt meg, se őnekik, sem az új kormánynak. Ezeket gondolja végig, és lehet más színben látja az új magyar alkotmány szükségszerűségét.

[tamtamtom] [2010.nov.07. 09:48]

[New.Person] [2010.nov.07. 00:44]

A gond az, hogy az egykor minden politikai résztvevő ( a most kormányon levő is!!) elfogadott egy alkotmányt, és egy európai értékrendet. Az nem lehetséges, hogy 20 év után "elfáradt" az alkotmány, ez még érvnek sem érv csupán erős porhintés. Ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy a jelenleg tervezett/elfogadott módosítások merre mutatnak, az aggasztó.

[czippfe] [2010.nov.07. 07:17]

ksengak(2010.nov.06.19:55)

-New. Person-nak(2010.nov.06.19:29)

„New.Person egy közönséges köztörvényes bűnöző aki politikainak állítja be magát,állítva:többször akarták meggyilkolni.2”

amit írtam az a többször helytett egyszer, de akkor egy hajszálon múlott, hogy sikerrel is.

"fricike"már rámutatott,hogy"akit el akartak érni azt el is érték,pitiáner köztövényes bűnözökkel nem foglalkoztak"("fricike"

elnézést,ha nem pontosan idéztem).”

A Fricike, amire rámutatott az a saját kút fejének baromsága, hisz mind a mai napig még mindég vagyunk jó néhányan akik a magyar forradalomban szervesen részvettünk a harcoló szabadságharcosok oldalán , akik túl élték a dezertőrök aknamunkáját, és ma is tartjuk szervezetileg is a kapcsolatot egymással. (mi is megszerveztük a magunk titkos szolgálatát, és így nem egy dezertőrt buktatunk le szerteszét a világban.

„Egyébként New.P.saját bevallása szerint titkosszolgálati miniszter szeretett volna lenni(magyar Himmler)Mo.-on és leszámolni ellenségeivel(ezt most is írja).Dicsekedett azzal,hogy valamelyik 56-os fényképen szerepel és tetteiért"jutalmul várta az említett beosztást.”

Ez is mind minden más állítása a szokásos hazugság, hisz soha nem készültem vissza települni a hazámban (az itt élő családjaim miatt) másrészt soha egyetlen pártnak sem voltam tagja, és nem is leszek, miután a szabad véleménynyilvánítás híve vagyok. A tetteimért soha senkitől nem vártam jutalmat, mert korábban a magyar kormány megjutalmazott a szeretteim üldözésével, és agyonkínzásával, meg a kerestetésemmel. Ma még mindég nincs demokrácia Magyarországon, ha csak most be nem következik a rendszerváltás.

„Ugyanúgy vélem mint Ön,hogy New.P.nek el kellett volna nyernie a méltó jutalmát,de sajnos már csak a természet teheti meg amit a bíróság nem tudott(remélem mihamarabb).”

Látja, lehet hogy itt igaza van, mert a jutalom számomra ha polgári demokrácia erősödik meg Magyarországon, és végre béke, és nyugalom költözik a magyar szívekbe. Ja és azok, akik ezt bomlasszák, meg kapják érte a méltó jutalmukat.

„Majd megírta,hogy"vezérigazgató"volt egy cégnél(hogy hol többszöri üzenetemre nem válaszolt,gondolom félve a felismeréstől).

Ennyi adalék egy gyilkos arcához.

Üdv.

Ennyire meg nem kéne ostobának tartani, még akkor is ha elvakult kommunista eszmeiségében nem lát az orránál tovább. Mert vallhat bármilyen eszmét ehhez joga van, de gyűlöletet kelteni úgy, ahogy azt ön teszi az csak is kommunistákra jellemző embertelenség, és végtelen aljságra vall.

A Kasztner-per

„Eichman magyarországi tárgyaló partnere”

Szemelvény az önök igazságáról:

Kastner Izraelbe emigrált a háború után és aktív tagja lett az Izraeli Munkáspártnak. Jelölték két ízben is a választásokon a Knesszetbe(izraeli parlament), de sikertelenül. 1952-ben kinevezték a kereskedelmi és ipari minisztérium szóvivőjévé.

Az SS-el folytatott tárgyalásokban játszott szerepéről adott hírt 1953-ban egy szórólap, amelyben Malchiel Gruenwald amatőr író és szélsőbaloldali pamfletista megvádolta, hogy 1. kollaborált a nácikkal, 2.előmozdította a magyar zsidók meggyilkolását, 3.a náci Kurt Becher cinkosa volt a jómódú zsidók kirablásában, 4.segített Bechernek a háború után elkerülni a büntetést, amely várt volna rá.

Másfél évi tárgyalás után Kasztnert elítélték. A bíró szerint „eladta lelkét az ördögnek”. Az ítélet után a kormány lemondott és Kasztner visszavonult. A közvélemény általánosan elítélte, s közutálat vette körül. Családja is sokat szenvedett, felesége depressziós lett, leányát pedig atrocitások érték, kővel hajigálták meg az utcán.

Ze'ev Eckstein 1957 márciusában háza előtt meglőtte Kastner Israelt (Rudolfot), aki tizenkét nap agónia után a kórházban belehalt sérüléseibe. A gyilkos és két társa életfogytiglani büntetést kapott, de hét év után amnesztiával szabadultak.

Az izraeli Legfelsőbb Bíróság 1958 januárjában megváltoztatta az ítéletet és felmentette Kasztnert.

[New.Person] [2010.nov.07. 13:32]

[stratocaster] [2010.nov.07. 11:54]

ha már megszólított:

"Nem a kommunisták robbantották ki a II. Világháborút, nem a kommunisták adtak menedéket menekülő nácik ezreinek, hanem pl. Paraguay, USA, Canada, Ausztrália...sőt, még odáig is elmerészkedtek az osztrákok, hogy egy ilyet ajánlottak ENSZ-főtitkárnak...stb. Hogy voltak magukat kommunistának nevező pszichopaták is, ez tagadhatatlan tény. Az ő bűneik is juttatták el pl. Magyarországot 1956-hoz. De ettől egyrészt még nem lesznek kommunisták, "

mint azt már egyre több történész tudós állítja tényleges események párhuzamainak felismerése alapján, hogy a kommunizmus és a fasizmus az tulajdonképp egy töröl táplálkozik, mint ahogy céljai is a világ uralom megvalósítása volt. Már soha nem derül ki a számunkra, hogy ha Oroszországban 1917-tol tartó bolsevik forradalom nem győzedelmeskedik, milyen fordulatot vesz a világ. Mint ahogy az sem, hogy miért is volt szövetségese Hitlernek Sztálin, pontosabban csak feltételezni tudjuk. Azt értjük hogy miért támadta meg Hitler Oroszországot, és azt is érjük, hogy miért rohant lóhalálában Szövetséges csapatok Berlin falaihoz, hogy nehogy tovább menjen a orosz hadsereg. Az már csak hab a tortán, hogy az egyik gyilkos ideológiának 50-és 60 millió áldozata lett a második világháború során, de a kommunizmusnak jóval százmillió feletti áldozatit számszerűen tartanak ma nyilván.

Azt normális embernek le kell szegezni, hogy mindkét izmus az emberiség gyűlölt ideológiai változata. Higgadt fejű ember 1956 nem gondolhat úgy , ahogy itt sokan kinyilvánítják, hisz az az ország függetlenségének kivivásárét zajlott. Mint ahogy azt sem védheti senki elvakult politikai befolyásoltság nélkül, ami a forradalom után következett be. A gyökerek a kommunizmusban keresendőek, mint ahogy a fasizmus csúcsa Hitleri Németország volt, úgy a kommunizmus csúcsa itt Európában a oroszok bolsevizmusa volt.

és mi lett volna ha győz a forradalom,: ausztriai szintű jólét a magyar nemzetnek. Én nem nyugat imádó vagyok, hanem a polgári demokráciát tartom leginkább élhetőnek a mai társadalmi államberendezkedésben egy normális baloldallal, aki képviseli a szolidaritást a munkások szegények, és elesettek érdekében. És mondja hol van ma ez a párt Magyarországon?

stratocaster] [2010.nov.07. 19:57]

[New.Person] [2010.nov.07. 13:32]

Még mindig nem adott választ a kérdéseimre. Ki robbantotta ki a II. Világháborút? Hozzáteszem még: Kiknek köszönhetően? Szofisztikai mutatványokkal próbálja kikerülni az egyenes választ. Az ön által említett "történészek" számomra (sem) mérvadóak. Ha ön egy kicsit is tárgyilagos történelmi szemmel nézi azokat az eseményeket amelyeket említ, akkor a szövetségek, amelyeket egyes országok kötöttek egymással mindig egy pillanatnyi politikai helyzet kapcsán köttettek meg. Ez Hitler és Sztálin "szövetségére" éppúgy vonatkozik, mint napjaink EU-jára, vagy a NATO-ra. De emllíthette volna a Berlin-Róma-Tokió-tengelyt is. Ami Sztálin és Hitler "szövetségét" illeti, az a Molotov-Ribbentrop-paktum-néven elhíresült egyezmény. Ez még nem nevezhető szövetségnek. Legfeljebb egy preventív megállapodásnak, amellyel a Szovjetunió némi időhöz jutott az elkerülhetetlen összecsapás előtt. Ennek vitathatatlanul voltak olyan részelemei, amely nem vetnek túl jó fényt a sztálini vezetésre, de a lényegen nem változtat. Ezenkívül visszautasítom azt a hazug hamisítást, miszerint a kommunizmusnak jóval százmillió feletti áldozata van. Hogy hataloméhes pszichopaták milyen ideológiai fedőnévvel követték el bűncselekményeiket, az egy másik kérdés. Viszont a kapitalizmusnak nem százmilliónyi, hanem legalább milliárdos nagyságrendű áldozatszámmal kell elszámolnia, és ez a szám percről-percre nő. Végül az ön által eszményített polgári demokráciáról. 1956 után épp a kádári vezetés volt az, amelyik egy szociálisan érzékeny de mégis a polgári értékeket is figyelembe vevő társadalmi modellt állított fel. Olyannyira, hogy pl idejártak az nagy USA-ból orvosi és fogászati kezelésre nem kevesen, mert a tizedébe került az a kezelés, amiért ott súlyos pénzeket fizettek. Ez a modell nem volt hibátlan. Sőt, sok hibája is volt. De emberibb, igazságosabb volt. Nem volt szükség arra, hogy szolidaritást vállaljon bárki is a szegényekkel, mert ha dolgozott az illető nem szorult rá. Tehát szofisztikai mutatványok helyett próbáljon valódi választ adni a feltett kérdésekre...

stratocaster] [2010.nov.07. 19:57]

[New.Person] [2010.nov.07. 13:32]

Európában a hitleri Németország az akkora létrejött szövetségesseivel.

Talán nem közömbös, ami Sztálin és Hitler "szövetségét" illeti, az a Molotov-Ribbentrop-paktum-néven elhíresült egyezmény.

Kalinyingrád ahol 1940 tavaszán Sztálin parancsára több mint 21 ezer lengyel (többségében tartalékos) tisztet végzett ki az NKVD.

A német-szovjet megnemtámadási szerződés nyilvános része egymás kölcsönös tiszteletben tartásának és meg nem támadásának szándéka mellett rögzítette, hogy amennyiben valamelyik fél harmadik féllel háborúba lép, a másik fél semleges marad.

Titkos záradék 

A titkos záradék Molotov és Ribbentropp kézjegyével

A szerződés titkos záradéka rögzítette a szerződő felek között Európa északkeleti és déli részeinek érdekszférák szerinti felosztását.

A titkos záradékban rögzítettek szerint:

▪ Lengyelországot a Narew, Visztula és San folyók mentén osztották fel.

▪ A német fél lemondott, pontosabban nem tartott igényt Besszarábiára (jelenleg Moldova).

▪ A balti államokat és Finnországot Litvánia kivételével mint szovjet érdekszférát rögzítették.

Egy további és később aláírt titkos záradékban szerepelt az is, hogy a szovjet érdekszférában élő német nemzetiségű lakosságot (besszarábiai németeket, balti németeket és bukovinai németeket) kényszerköltöztetéssel át kell telepíteni Németországba. Az iratok titkosítása miatt a záradékra csak 1989. május 23-án derült fény.

Az hogy mennyi áldozata volt fasizmusnak az érintett országok adatszolgáltatása alapján állítják a nemzetközi szinten egyeztető történészek, szint úgy a kommunizmus áldozatit tekintve.

Molotov-Ribbentrop-paktum jól jellemzi a két nagy hatalom szándékát, és céljait. Az Oroszok bíznak az egyezményben, ezért is éri őket váratlanul, és főképp felkészületlenül a németek támadása. Azt hogy később hatalmas erőfeszítések árán meg állítják a német hadsereg előre törését az egyrészt az orosz télnek, a utánpótlások elvágásnak, és a vasfegyelmet kikényszerítő kommunista Sztálinnak köszönhető, aki a hatalom megőrzése, és megerősítése végett milliókat tettet el láb alól, és végül azokat is száműzi, akik végre hajtják szörnyű tisztogató rémképeit.

Nem kérdéses, hogy az orosz határig honvédő háborút folytat, de ahogy el hagyja a határait, már terület foglaló nagyhatalmi célokat szolgál, és az sem véletlen hogy a nyugati szövetségi csapatok lóhalálában teszik meg az utolsó 50km-t Berlin előtt, hogy az oroszok nehogy a francia tenger partig üldözzék az ellenséget. Meggyőződésem, és ezzel a véleményemmel sokan egyeznek, hogy legalább olyan mértékű világhatalomra vágyott Sztálin, mint maga Hitler, és az hogy ez végül nem sikerült csak is a szövetségi csaptoknak köszönhet

1989 a blokkok, valamint a szembenállás és a dichotómia logikájának a végét jelentette. A blokkok logikájában volt valami fegyelmező, kétosztatú és dichotomikus jellegű, vagy-vagy-, barát-ellenség-séma, ami kényszerítő erejű volt. A rendszerek versengése során sok minden eltűnt: a levéltárak, a szabad vita, számtalan történet, amely szétfeszítette volna a rendszerek kereteit. A blokkok együttállása az apológia és a leleplezés viselkedési formáját hívta elő. Nem az volt a döntő, hogy milyen történetet mond el valaki, hanem hogy ez nem arathat-e tetszést a rossz oldalon. Ez a konstelláció ellenséges és korlátozó volt minden így történt jellegű elbeszéléssel szemben. És ez mindkét oldalra vonatkozik. 

 1989 megkezdte ennek a konstellációnak a feloldását, az elbeszélések szabadjára engedését, amelyeket annak idején egy bizonyos időponttól kezdve leállítottak. Annak lehetünk tanúi, ahogy kiépül egy új, összeurópai, határokon átlépő diskurzustér, amelyben elfogulatlanul, időnként még óvatlanul is beszélhetünk. Ezt a teret már 1989 előtt előkészítették a földalatti tevékenységet folytató, marginális helyzetben levő ellenzékiek, az üléstermek folyosóin vagy a tankönyv- és egyéb konferenciák alatt. Az autonóm beszélgetésnek, a szótértésnek ezt a rendszerek kényszereiről leválasztott, kiküzdött terét minden áron meg kell védeni a politikai eszközként való felhasználástól és a befolyásolástól. Egy olyan területet, amelyet már annyira aláaknáztak, és félreértésekkel, érzékenységekkel terheltek, mint a kitelepítés és elűzetés tapasztalatát, meg kell óvni a támadásoktól.

Nos én is felteszek önnek egy kérdést: ugye azt azért még sem állíthatja, hogy a Fidesz KDP az a hitleri fasiszta párt jogutódja, mint ahogy azt sem hogy a Szálasiféle Hungária párt jogutódja lenne. Azonban az el nem vitaható hogy az MSZP az a MSZMP, valamit a Magyar Kommunista Párt jogutódja, és mint ilyen hordozza magával a kommunizmus bűneit 1956 utáni események a hatvanas évek közepére konszolidálódik a helyzet, és komoly eredmények születnek a magyar emberek szorgalmából, és elpusztíthatatlan élni akarásából. De 1985 után a rendszer tarthatatlan hibái olyan mértéket öltenek, hogy egyrészt az eladósodás, másrészt a kiegyensúlyozatlan termelés, és a szabad piacszabályozásnak hiánya kinyitja az ellenállás lehetőségeit és 1989-ben megkezdődnek a vértelen hatalomátvétel miatti kerek asztaltárgyalások. És az egyik hatalomból átgyalogolnak a kommunista idők gyilkosai vértelenül, kiemelt nyugdíjakkal és háborítatlan életkörülményekkel.

És ez így Ön szerint rendben van, miközben a szovjetek magyarországi tartózkodása alatt az első tanácsköztársaság besegítésével több, mint ötszázezer magyar esik áldozatául a magyar kommunistáknak.

Még mindig nem adott választ a kérdéseimre. Ki robbantotta ki a II. Világháborút? Hozzáteszem még: Kiknek köszönhetően? Szofisztikai mutatványokkal próbálja kikerülni az egyenes választ. Az ön által említett "történészek" számomra (sem) mérvadóak. Ha ön egy kicsit is tárgyilagos történelmi szemmel nézi azokat az eseményeket amelyeket említ, akkor a szövetségek, amelyeket egyes országok kötöttek egymással mindig egy pillanatnyi politikai helyzet kapcsán köttettek meg. Ez Hitler és Sztálin "szövetségére" éppúgy vonatkozik, mint napjaink EU-jára, vagy a NATO-ra. De emllíthette volna a Berlin-Róma-Tokió-tengelyt is. Ami Sztálin és Hitler "szövetségét" illeti, az a Molotov-Ribbentrop-paktum-néven elhíresült egyezmény. Ez még nem nevezhető szövetségnek. Legfeljebb egy preventív megállapodásnak, amellyel a Szovjetunió némi időhöz jutott az elkerülhetetlen összecsapás előtt. Ennek vitathatatlanul voltak olyan részelemei, amely nem vetnek túl jó fényt a sztálini vezetésre, de a lényegen nem változtat. Ezenkívül visszautasítom azt a hazug hamisítást, miszerint a kommunizmusnak jóval százmillió feletti áldozata van. Hogy hataloméhes pszichopaták milyen ideológiai fedőnévvel követték el bűncselekményeiket, az egy másik kérdés. Viszont a kapitalizmusnak nem százmilliónyi, hanem legalább milliárdos nagyságrendű áldozatszámmal kell elszámolnia, és ez a szám percről-percre nő. Végül az ön által eszményített polgári demokráciáról. 1956 után épp a kádári vezetés volt az, amelyik egy szociálisan érzékeny de mégis a polgári értékeket is figyelembe vevő társadalmi modellt állított fel. Olyannyira, hogy pl idejártak az nagy USA-ból orvosi és fogászati kezelésre nem kevesen, mert a tizedébe került az a kezelés, amiért ott súlyos pénzeket fizettek. Ez a modell nem volt hibátlan. Sőt, sok hibája is volt. De emberibb, igazságosabb volt. Nem volt szükség arra, hogy szolidaritást vállaljon bárki is a szegényekkel, mert ha dolgozott az illető nem szorult rá. Tehát szofisztikai mutatványok helyett próbáljon valódi választ adni a feltett kérdésekre...

[zsuzsimami] [2010.nov.08. 05:15]

[New.Person] [2010.nov.07. 22:01]

legyen neked igazad, de a hosszú távú költségvetési egyensúly a nagy ellátó rendszerek reformja nélkül nem lesz.

Amíg az egészségügyben az orvosok a gátjai a reformnak, mert annyi fizetést nem tudnak nekik ajánlani amennyit zsebbe kapnak.

A felsőoktatásban a professzorok is csak a saját pecsenyéjüket sütögetik.

A fenntartható nyugdíj rendszert éppen most verik szét.

A kis és közép vállalkozók annyira töke szegények csak jól megélnek belőle, de fejleszteni nem tudnak, és ha a termékeiknek nincs piaca akkor nem fog több embert alkalmazni.

Van viszont olyan vállalkozás aki tud piacképes terméket előállítani, de ö azért panaszkodik hogy nincs elég megfelelő szakember.

Tehát a szakképzés is kéne nem feltétlenül kell mindenkinek egyetemre menni.

[zsuzsimami] [2010.nov.08. 05:15]

zsuzsimami az ön érveivel engem erősít, miszerint a társdalomban kialakult anomáliák annak köszönhetőek, hogy a mindenkori állam nem tette a dolgát. A dolga az egyensúly megteremtése.

Ha az orvoslás olyan morálisközegben zajlik, mint az, nyugaton, és főképp olyan pénzben kifejezhető díjért, akkor az elég okod ad az embereknek, hogy orvosok legyenek, és nem önnek kell az okot zsebbe biztosítani.

Ameddig az oktatásban úgy fizetik meg a valódi tudással bíró embereket, hogy azoknak mindennapi megélhetési problémája van , addig mit lehet elvárni azoktól, akinek minden másodig gondolata az hogy miből fizeti a havi számláit. Ameddig a pedagógiai főiskolák, és egyetemek felvételi pontszáma a legalacsonyabb a felsőfokú intézmények közül, addig azok válasszák, akik a jól fizető divatos pályákat biztosító egyetemekre tanulmányi eredményeik alapján nem tudnak bejutni. Tehát rendbe kell tenni egyrészt a pálya színvonalát, másrészt az önfenntartó képességét.

Nyugdíjrendszer fenntartó képessége a nyugati példákból is kiindulva az úgynevezett kétpilléres módon kerül leginkább biztosítva. Az egyik az állam garanciája, míg a másik a biztosító rendszerben befektetett saját megtakarítás az állami nyugdíj járadékon felül. A privát tárasságok abban érdekeltek, hogy az ön pénzéből minél nagyobb részt a saját érdekeiknek megfelelően ki tudjanak csípni, és ha ezt veszélybe látják, úgy akár a magyar törvények szerint borítani is tudnak (eladják a társaságot egy albánnak, és minden pénz tulajdonos rohanhat a pénze után, amit akkora természetesen az Rt-ből kiürítenek. Hány ilyen példát mutassak be önnek Magyarországról?

Amikor az Orbán kormány a kis és közepes magyar vállalatok fejlesztést és uniós támogatást tűzi ki célul, akkor ezt a problémát kívánja szüntetni, és erősíteni a munkahely teremtés alapjait.

Amikor az élethez kívánják igazítani a szakember képzést, és a felsőfokú intézményekben államilag támogatott pályák racionalizálását kezdik el reformálni, a végső cél az hogy olyanok jöjjenek ki az iskola padokból, akire szükség van a munkaerő piacon, és ne olyanok több mint 50%ban akik rögtön a munkanélküliek seregét növelik. Erre már jól látható hathatos intézkedések kezdődtek el.

[kicsiimre] [2010.nov.09. 07:32]

New.Person. Nem meggyőzni akarom - fölösleges igyekezet lenne egy bigott Orbán imádó esetében - pusztán csak jelezni szeretném, hogy milyen komplikált is a közélet. Az, aki önnek nem szimpatikus, az hazaáruló, még akkor is, ha lemond saját fizetéséről a köz javára. Az, aki antidemokratikus (diktatórikus) módon saját, és az őt támogató-imádó oligarchák közterhét a felére csökkenti, majd ennek megfizetését a hülyének nézett országépítő emberekre hárítja, az imádni, isteníteni való extra hazafi. Látja uram, ez nálam pont fordítva van. Továbbá, az, aki őszintén elismeri a mindenkori politikai elit egyik ma is jellemző tulajdonságát és kihangsúlyozza, hogy ehhez ő nem kíván tovább asszisztálni, az ön számára hazug hazaáruló. Az, aki hazugságaival még saját országát is gyalázza, letagadja az emberek országépítő munkájának az eredményét is (lepusztult, lerabolt, romokban lévő országról áriázik), majd saját hazugságait is letagadja - még a Fiastyúkot is az égről - az jellemes és kiváló politikus. Nem jól van ez így Tisztelt Uram. Az emberi értékek/gyarlóságok nem pártfüggőek, nincs bűnös/bűntelen párt/ politikus csak a kettő együtt. Sajnos az emberi értelem eléggé korlátolt és amíg nem ismerjük el/fel, hogy a múlt a jelen kulcsa, na meg a jelenünket is - amit két szemünkkel látunk - meghamisítja a politika hatalmi érdekből és ez ellen nem vagyunk képesek eredményesen fellépni elfogultságunk és elvakultságunk miatt, addig az uralkodó elit köszöni szépen, felhatalmazva érzi magát, hogy uralkodjon.

[kicsiimre] [2010.nov.09. 07:32]

Már többször volt módom itt ezeken az oldalakon önnel vitatkoznom, és az is igaz hogy eredménytelenül. De mert tisztességgel szólt hozzám, így válaszolok hasonlóképp.

-egy sohasem voltam Orbán imádó azt viszont vallom, hogy tőle keresve sem valószínű, hogy sokkal jobban képzetembert, nem sokat találnának a miniszterelnöki tisztre. Egész életében erre készült.

„Aki nekem nem tetszik az hazaáruló” ettől azért egy kicsit komplikáltabban működök, mert ezt úgy definiálom, hogy aki saját szájával ismeri el miniszterelnökként, hogy a kormányzásuk alatt semmit nem tettek, mint hogy hazudtak reggel este, meg mindenkor, az szerintem elárulta a nemzetét, a választóit, és a tisztség becsületét. És azok, akik e tettben összezártak körülötte, azok a hazaárulásban bűntársak, azaz bűnszövetkezetben elkövetett hazaárulók is.

És hogy itt ki az ki antidemokratikus, arról életünk végéig vitatkozhatnánk itt, mert más-más gyökereket, és neveltetést, mint ahogy képzést kaptunk a szülői házba, a hazánkban és az életünkben.

„. Látja uram, ez nálam pont fordítva van. Továbbá, az, aki őszintén elismeri a mindenkori politikai elit egyik ma is jellemző tulajdonságát és kihangsúlyozza, hogy ehhez ő nem kíván tovább asszisztálni, az ön számára hazug hazaáruló. Az, aki hazugságaival még saját országát is gyalázza, letagadja az emberek országépítő munkájának az eredményét is (lepusztult, lerabolt, romokban lévő országról áriázik), majd saját hazugságait is letagadja - még a Fiastyúkot is az égről - az jellemes és kiváló politikus. Nem jól van ez így Tisztelt Uram. Az emberi értékek/gyarlóságok nem pártfüggőek, nincs bűnös/bűntelen párt/ politikus csak a kettő együtt. Sajnos az emberi értelem eléggé korlátolt és amíg nem ismerjük el/fel, hogy a múlt a jelen kulcsa, na meg a jelenünket is - amit két szemünkkel látunk - meghamisítja a politika hatalmi érdekből és ez ellen nem vagyunk képesek eredményesen fellépni elfogultságunk és elvakultságunk miatt, addig az uralkodó elit köszöni szépen, felhatalmazva érzi magát, hogy uralkodjon.

Egyetértünk, abban hogy nem jó volt az úgy, ahogy az korábban működött.

Abban is egyet érthetünk, hogy a magyar törvények szerint alkotmányozó joggal felruházott kormány gyakorolja ma a hatalmat.

Abban is egyetérthetünk, hogy ez a kormány, nem abból az ideológiából táplálkozik, mint az előző.

Továbbá abban is egyet érthetünk, hogy ebből az alapfelállásból Önök akik most folyamosan veszítik el a politikai befolyásukat a társadalom életterében való beleszólás tekintetében.

Tiszta erőből küzdenek eszközökbe sem válogatva a hamis ideológiákon nyugvó jogi felhatalmazásaikért.

Azonban meg kell most érteni, hogy Magyarországon éppen az Önök hibája következtében egy olyan jogi helyzet ált fel, hogy az most alapjaiban átreformálja az ország hatalmi rendszerét. Ez önöknek antidemokratikus a demokratikus jogokból származatva.

Na itt van a baj, ha önök lennének ebben a helyzetben , akkor az demokratikus cselekedet lenne, még ha az ellenoldal jut ilyen kivételes helyzetbe, akkor az antidemokratikusan jár el.

Bármi is legyen ennek a folytatása, én meg vagyok győződve róla, hogy már régen a kompromisszumokat kellene keresni önöknek, és tovább mélyíteni az árkot, mert ha ezt így megy tovább, úgy ez a frontárok lesz az önök temetője. Nézzenek szemközt önmagukkal, és vonják le a tanúságokat, és kezdjék újra az alapoktól a baloldal felépítését annak eredeti társadalmi céljaival, és képviseleti szándékaival együtt.

„A baloldal jelesre vizsgázott

„Szerencsére a baloldal, a liberálisok nem helyeselték, és most sem helyeslik és elvetik a Fidesz Horthy rendszertől örökölt gyűlöletpolitikáját. Kulturáltan veszik tudomásul a kormányváltást, és a politika legális eszközeit igénybe véve fejezik ki véleményüket, és lépnek fel ellenzékként a politikai vitákban, tettekben. A baloldal kitűnően vizsgázik nehéz helyzetében is2

Akkor megmondaná nekem valaki, hogy hol kezdődik Magyarországon az ellenséges gyűlölet keltő minden hazug eszközt igénybe vevő magatartás, ha ez a baloldali magatartás a kultúrált és a követendő? A baloldal jelesre vizsgázott a együttműködési képtelenség magas iskolájából.

proletar] [2010.nov.09. 13:59]

Egy kiszivárgott beszéd.

Olyan, hogy „titok”, Magyarországon nem létezik.

Nem csak a szocialistáknak vannak ám árulóik, hanem már a FIDESZ-nek is.

Kiszivárgott! Kiszivárogtatták!

Lehet, hogy ők, már tudnak valamit…?

Mindenesetre – nálunk – az nem divat, hogy szétszedjük, és kiragadjuk a szaftos részeket. Itt van, kompletten, vágatlanul, az egész.

Természetesen, öndicsérő ömlengések nélkül, mert azok nem „fehérembernek” valók.

BARÁTAIM.

Magyarok!

De, gyorsan hozzáteszem: Győztes magyarok!

Mert, Magyarország, győzött. Rövid időn belül, már másodszor is.

GYŐZTÜNK! GYŐZTÜNK! GYŐZTÜNK! – Istenem, de jó ezt kimondani.

Győzött a haza – immár nincs ellenzékben!

(Meg mi sem – végre!)

Az első szó, a köszöneté.

Mert köszönet illet mindenkit – közületek – akik tevőlegesen hozzájárultatok ahhoz, hogy keserves nyolc év után, győzzünk. Hogy elkergessük a népnyúzó, és pipogya szocialistákat, és újra kezünkbe vegyük az ország irányítását.

Köszönöm, hogy bíztatok bennem!

Pedig – és most itt, zártkörben, bevallhatom – néha már én is közel álltam ahhoz, hogy feladom.

De Laci (Kövér), Péter (Szíjjártó), és Gábor (Kubatov), kannaszám öntötték belém, az erőt.

Hármuk kitartásának – no meg a zseniális ötletüknek – köszönhető: Itt tartunk!

Isten bizony, nem tudom, hogy ki mondta, de igaza volt: „Ettől a Szíjjártótól,

még Göbbels is csak tanulhatott volna!”

De ne szaladjunk előre!

Erről, majd később bővebben beszélek. Előbb: Kötcse.

Miért szerettem meg Kötcsét, és miért jövök ide szívesen – ha hívtok?

Ez a csodálatos Dobozy-kúria, már 2004-től ad minden évben otthont, a méltán népszerű Polgári Pikniknek. Nem tagadom – nem tudom miért – de nem szerettem korábban ide jönni. Talán azért, mert közel van Őszöd!? De a dolgok megváltoztak! Már szeretek! Miért?

A „böszme”, a nyakigláb, a Gyurcsány, Ő a kulcs.

Mert Ő, jött ide! Vagy: Menekült!?

A lényeg: Itt vert (vett) tanyát, a „kedvenc” ellenségem, én meg, jöttem utána.

Piszkálni, bosszantani, kínozni, és bosszút állni!

Mert megérdemli!

Tudjátok, micsoda kéj, hosszú tömött autókonvojjal végigautózni a falun, a háza előtt, azzal a tudattal: hogy ez, ott bent, a függöny mögül, kukucskál, meg lesekszik!?

De, már nem sokáig – megsúgom nektek.

BARÁTAIM.

Mi a kisemberek pártján állunk, meg az ő érdekeiket képviseljük, és mi meg is fogjuk valósítani az álmaikat – hozzáteszem, kommunista módszerekkel – csak nem úgy, ahogy azt, a kommunisták, meg a szocialisták gondolták. No, meg a „böszme”.

Csak, hogy ki ne felejtsem, őt se!

Tudjátok: Mi „virtuálisan” fogjuk megvalósítani az álmaikat. Kinek-kinek a magáét!

Ebben nagyok vagyunk. Mindenkinek azt mondjuk, amit hallani szeretne.

Ilyen egyszerű. Ez a szabadalom. Ez a „titok!”

De ezt, TI már tudjátok, és szerencsére, gyakoroljátok is rendesen.

És erre nem jöttek még rá ezek a szerencsétlenek – a szocik se, meg a bugyuta emberek se – nyolc kemény év alatt! Etettünk, és hülyítettünk mindenkit.

Mondhatnám: „Parasztvakítás volt, felsőfokon!”

Én is, illetve mi mindannyian, akik itt ülünk, szintén elmondhatnánk azt,

amit Gyurcsány mondott, Őszödön:

„Hazudtunk reggel, délben, meg este!”

De mi, megtehettük, Ő, meg nem! Mert már szinte „mindenki” velünk volt!

Mert, tettünk róla…, és érte is…, rendesen!

És akkor most visszatérnék Lacira, és Péterre, valamint az ő zseniális ötletükre:

„Két sima, egy fordított.”

Ez a lényeg: A kiábrándult, a csalódott, emberek, észre sem veszik, ha két nyilvánvaló igazságba, egy nyilvánvaló, hazugságot csomagolunk. És, ez akkor működik igazán, ha még a vízcsapból is ez folyik, és ha ezt szajkózzuk, orrba-szájba, éjjel-nappal! Zseniális, nemde?

És működik, nagyon is jól működik!

A Szíjjártó, és a Répási, ezt már művészi tökélyre fejlesztette.

BARÁTAIM.

Most, ebben a csodálatos, és szinte „paradicsomi környezetben”, ebben a szikrázó napsütésben – látjátok, még a NAP is nekünk süt – javasom, lazítsunk egy kicsit! Lazítsunk, mert e két csodálatos győzelem után megérdemeljük!

Lazítsunk, és emlékezzünk!

Nosztalgiázzunk!

Ismeritek azt a Nesquik kakaó reklámot, tudjátok, azt a nyuszisat?

Azt a ”Igyál még egy bögrével, és fogd rá a nyuszira!”

Blőd dolog, tudom, de mindig ez járt a fejemben, és ez ugrott be, amikor fárasztottuk Gyurcsányékat!

Jó mi?

Emlékszem, 2006 nyarán, éppen Tusnád-fürdőn voltam, a szabadegyetemen,

és éjszaka csörög a telefon. Kövér Laci volt, és értesít, hogy „Meg van az anyag!”

„Milyen anyag?” – kérdem én, még az álomtól kábultan.

”Hát a Gyurcsány, Balaton-őszödön, zárt körben elmondott beszéde.

Bennfentesek kilopták!” – mondja Laci.

”És? Akkor mi van? Mi van benne? Jó az nekünk?” – kérdem, még mindig kábultan.

”Mi az hogy! Azt mondja benne: Hazudtunk, reggel, délben, meg este!

Meg, trükkök százait vetettük be! stb.” – majd összevágjuk, meg rövidítünk, így Laci.

No, erre aztán tényleg felébredtem! Bingó!

Megvagy Böszme! Te leszel a „nyuszi!” Kész vagy, ez a meccs, már a miénk!

Innen már, csak időzítés, és tálalás kérdése az egész!

A többit tudjátok.

No, itt is, mint mondtam, azonnal a nyuszi, a Nesquik nyuszi ugrott be!

Hát, rájuk is kentünk mindent, amit csak lehetett, meg hergeltük a népet is rendesen.

Így, a mi korábbi stiklijeink, már a kutyát sem érdekelték, és azt már mondanom sem kell, hogy akkor még Polt Peti is ott volt a helyén, segíteni!

A Járai is szépen dolgozott, a bankban!

De mindezek ellenére, Őszöd, Kossuth tér, TV-székház, kordonbontás, és az ultimátum ellenére is, csak tartották magukat!

Mit tegyünk? Mit is tegyünk, hogy eltakarodjanak?

És akkor beugrott: HOFI! Igen, Hofi Géza!

Köztudott, hogy kölcsönösen utáltuk egymást, de most, tényleg Ő segített!

”Időnk van, tejünk van, (ha el nem lopták), akkor szoptassunk, akarom mondani: Szopassunk!”

EZ AZ!

Szívassunk meg mindenkit, aki nem minket akar!

Népszavazással!

A „szociális-népszavazással!” Ami már majdnem olyan volt, mintha arról szavaztattuk volna meg a sok marhát, hogy legyen ingyen a sör! És bejött!

Nem ragozom tovább.

Hofitól jött az ötlet, a szívatás, ami aztán végérvényesen megrogyasztotta őket.

A többi, már csak végjáték, és (vígjáték?) volt!

….

…(No, itt voltak, az öndicsérő ömlengések, ettől azonban, megkíméllek benneteket!)

BARÁTAIM.

Itt a végén, csak, hogy naprakész is, meg friss is legyek: Tudjátok, ez a tragédia, ez a, mondjuk ki, ez a vörös-iszapos tragédia, soha jobbkor nem jöhetett volna!

Ez most nekünk olyan volt, mint anno a németeknek, a Reichstag felgyújtása!

Most aztán mindent, szó szerint mindent megoldunk, ha már így a „markunkba esett”, a lehetősége.

Jó, tudom, azt „megcsinálták”!

Ez, meg jött! Mintha megrendeltük volna! (Nem is megy oda szakértő, egy se…!)

Köpköd is ám az ellenzék, meg a még szabad internetes világ, rendesen.

Meg rebesgetnek ezt-azt egyesek: „narancssárga trikóba bújtatott ürgékről” – csak,

hogy szó szerint idézzem, a jóakaróinkat. Viccelődnek, a zemberek tragédiájával!

Kész röhej, hogy milyen gazdag a fantáziájuk – hát nem!

Pedig, mit is mondott Pelikán elvtárs?

„Az ürge, a gát legnagyobb ellensége!” – és ezt a szocialisták, nem tudták?

Hááát…, most megtudták!

BARÁTAIM.

Remélem, tudjátok: győztünk ugyan minden lehetséges színtéren, de a neheze, megszerzett hatalmunk megerősítése, és megtartása, még csak most jön.

Az első próbatétel, a költségvetés lesz!

Bízom Bennetek, nyomjuk le a torkukon, ezt is!

Az embereket pedig, bízzátok csak nyugodtan rám!

Majd én szívatom őket…, tovább!

Hajrá Magyarország!

Hajrá magyarok!

()

New.Person] [2010.nov.10. 10:40]

[kikeletgy] [2010.nov.10. 06:33]

Most vitatkoznom kell egy kicsit önnel. Az biztos hogy nincs megvehetetlen ember, csak kevés összegről szóló ajánlat. De vannak kivételek, amit mosta általános gondolkodás úgy nevez, hogy lúzer, vagy régebben kétbalkezes balek. A baj hogy ma az természetes, hogy a politikai pálya az egyenes arányosan korrupcióz közelebb vivő út, mint ahogy a lobbizás tudománya ma annak a folyamatnak a konspirációs útja, ahogy az emberek képesek korrumpálódni. Tehát az ember tulajdonságának sajátja ez. Nincs ami bűntudatot ébresszen, és nincs olyan igazságos bírói ítélet a jelen gyakorlat formájában megjelenő büntetési tétel ami visszatartó erő lehetne a politikai osztálynak. Ugyanakkor az utóbbi időben vélem bizonyos mértékig a maffia férkőzött be a politika világába. És ez az ami igazán veszélyes. Nincs hitgyakorlat, és lelkiismeret, avagy bűntudat.

Azonban nem mindegy hogy a mindenkori politika osztály az mennyit síbol, és szerez meg a közvagyonából. És most ezt a kört akarják szűkíteni számban, mint ahogy összegben is.

„Szakértők megjegyezték: abban az esetben, ha az állam átvenne egy veszteséges üzletrészt valamelyik nemzetközi befektetőtől, azzal nem oldaná meg az árak körüli problémákat, mivel a kivásárlással együtt átvállalná a veszteségek finanszírozásának a kötelezettségét is, ami az adófizetők pénztárcáját terhelné. Vagyis vagy adófizetőként, vagy fogyasztóként, de az emberek fizetik meg az energiaszámlát.

„A cég eladósodásában és a mostani kiárusítási tervekben nagy szerepe van néhány nem túl sikeres befektetésnek Dél-Európában, Oroszországban és Skandináviában.”

Olvassa valaki, azt hogy Kelet Európában? Vagy mi nem ott vagyunk magyarok. De azért a kacsa az repül.

Miniszterelnök Dinnyés Lajos

Belügyminiszter Rajk László 1947 03.31-től 1948aug, 5-ig

- 2 - Kádár János 1948 aug 5.től december 10-ig

A kékcédulás választások néven elhíresült 1947-es magyarországi országgyűlési választásokat augusztus 31-én rendezték.

Törvénymódosítás ]

A választásokat megelőzően, 1947. július 23-án a kommunisták nyomására módosították a választójogi törvényt (1947. évi XXII. törvénycikk). A törvényben újrarendezték a választási szabályokat és megnevezték azokat a háború előtti jobboldali szervezeteket, amelyeknek volt tagjai nem voltak választhatóak. A törvény a „Lex Sulyok” gúnynevet kapta, mert a változások következtében többek közt az ellenzék egyik vezére, Sulyok Dezső is elvesztette választhatóságát. (Pártja, a Magyar Szabadság Párt emiatt feloszlatta magát.)

A törvénymódosítás 10%-kal csökkentette a választásra jogosultak számát.

Manipulációk a névjegyzékkel ]

A választói névjegyzékből a kommunista irányítású belügyminisztérium a tiltakozások ellenére mintegy félmillió szavazót kihagyott, többnyire a polgári pártok és a szociáldemokraták támogatóit. Az általuk „reakciósnak” tartott polgároknak nem kézbesítették az ún. összeíró íveket, vagy ha igen, akkor teljesíthetetlen feltételekhez kötötték a választójogosultság megadását. (Példaként: a választónak kellett bizonyítania, hogy a két világháború között nem volt tagja szélsőjobboldalinak minősített szervezetnek.)

Kék cédulák 

A kék háttérnyomású ideiglenes választói névjegyzékkivonattal (a hírhedt kék cédula) is lehetett szavazni a lakhelytől távol: az országot teherautókkal, vonaton (sőt kerékpáron) járó kommunisták közül sokan 15–20 alkalommal is szavaztak ugyanazon a választáson (a külön erre a célra nyomtatott kékcédulákat az MKP bocsátotta rendelkezésükre). A kutatók máig sem tudják, hány ilyen szavazat kerülhetett az urnákba, a nagyságrendet 60–120 ezerre becsülik.( Az MKP mindösszesen 1,113 millió szavazatot gyűjtött).

A csalásokat sok helyen észlelték, de csak leállítani tudták bizonyos körzetekben. A kiskunmajsai 5. szavazókör jegyzőkönyvéből: „A bizottság megállapította, hogy tömegesen érkeznek idegenek névjegyzéki kivonattal szavazásra, kik közül többeket igazolásra szólított fel. A rendőrségen megállapítást nyert, a szavazás beismerése és a nála lévő hamis névjegyzéki kivonat alapján, hogy Kiskunmajsán, már a negyedik helyen akart leszavazni. Ők is ugyanazzal az autóval érkeztek, melyik az idegeneket hozta szavazásra.”

A Magyar Függetlenségi Párt kizárása ]

A választás után a Magyar Függetlenségi Párt (670 ezer voks, 49 mandátum) petíciót nyújtott be a választásokat felügyelő Országos Nemzeti Bizottsághoz, amelyben kétségbe vonta a választások érvényességét és új választások kiírását követelte. A kommunisták viszont az MFP-t vádolták meg csalással. A döntés előtt Rákosi Mátyás villájába rendelte Major Ákost, az ONB kommunista elnökét és azzal fenyegette meg, hogy ha a testület nem az MKP javára dönt, azzal polgárháborúba taszítja az országot. A 13,4%-os eredményt elértMagyar Függetlenségi Párt szavazatait novemberben, a petíciós pert követően megsemmisítették, arra hivatkozva, hogy az ajánlószelvényekkel csalást követtek el, és megsemmisítették a párt mandátumait is, megváltoztatva a parlamenti erőviszonyokat.

fecske] [2010.nov.11. 18:02]

"New.Person"

Mondja minek kellett volna történnie az elmúlt 8 évben? önök mást sem beszéltek, összefoglalva, hogy "Mondjon le! Mondjon le!" ugyan miért kellett volna lemondani akárkinek is.

Sérült a jogállamiság? Az alkotmányos rend? A független hatalmi ágak? A számvevőszék függetlensége? A jegybank függetlensége? STB,STB.

Ehelyett önök és a Fidesz állandó és nagyon hatásos törekvése más sem volt mint akadályozni a kormány munkáját. Elég nagy sikerrel, szinte csoda, hogy a világválság hatásait olyan eredményesen tudták kezelni.

Még hatalmon sem volt a Fidesz, bátorkodtam jelezni, hogy Orbánék hatalomra jutása, a demokráciát veszélyezteti. Nem mondtam és most sem mondom, hogy az elmúlt 8 évber nem követtek el hibákat. Mindig és minden kormány követett el és fog is elkövetni hibákat.

De az bizonyos, hogy az elmúlt 8- év soha sem veszélyeztette a jogállami, alkotmányos rendet.

Az, hogy én, meg sokan mások veszélyben lévőnek látjuk az alkotmányos rendet, a jogállamiság alapjait, és írjuk és mondjuk, nem kell elhinnie Hisz kik vagyunk mi? ( ne írja meg, tudom az ön meg a balbakók véleményét)

Azon, nem kellene mégiscsak egy csöppet elgondolkodniuk, hogy Sólyom László vajon miért félti ugyanazt a jogállamiságot Orbánéktól, amit én és még sokan a nyilvánvaló jelek alapján eddig is féltettünk? Azon is el kellene gondolkozniuk Sólyom miért mondja azt, hogy veszélyes lejtő az amin Orbánék elindultak, s mely lejtőn nehéz lesz megállni.

Remélem nem gondolja, hogy Sólyom feladta jobboldali konzervativizmusát, mert bírálni merészeli a minidiktátorrá avanzsált Orbán és holdudvara diktatórikus törekvéseit, ettől már ő is liberális, vagy bolsevista, netalántán posztkommunista lett.

Kedves fecske!

Alapjaiban gondolkodunk másképp vélem a kor miatt, meg a szocializálódásunk különbözéséből.

Sokszor leírtam már, hogy az én családom anno a Független Kisgazdapártot, valamint az európai értékekkel bíró szociáldemokrácia alapjain gondolkodott, és élt. Az már nem is volt kérdés hogy rendíthetetlen hívőként, és mint ilyen, annak szellemében.

Tehát mindebből következik, hogy az én számomra az Öszödi vallomásban elismert hazugság, csalás, és a társadalom semmibe vétele olyan bűnnek számit, mit keresztényként egy olyan minősítésű bűnnek ítélek meg, mit feloldozni hitem szerint soha nem fogok tudni.

Mindebből következik, hogy a nép haragját én az időtájban természetesnek tartottam, és annak megnyilvánulásait is azoktól a futball huligánoktól elvonatkoztatva, akik a pankráció kedvért voltak jelen, tejesen normális reakciónak könyveltem el.

Azt írja, hogy „Sérült a jogállamiság? Az alkotmányos rend? A független hatalmi ágak? A számvevőszék függetlensége? A jegybank függetlensége? STB,STB.” Amivel azért nem tudunk egyetérteni, mert a kialakult helyzetben a Gyurcsány és Bajnai kormányok idején éppen a választási csalás miatt illegális kormányok működtek, és azzal erkölcsileg együttműködni az ellenzéknek egyértelműen a politikai hitvallásnak az elárulása lett volna. Mint ahogy az élet be is bizonyította, hogy ugyan fogcsikorgatva, de kivárták a választásokat (Orbán Nem ált azokhoz az erőkhöz, akik akár szabadság harcot is felvállaltak volna a illegitim kormány elzavarásra) és soha nem látott győzelmet arattak az ekkora teljes mértékben hiteltelené vált szocialista párttal szemben. Tehát helyes volt a taktikájuk, és az is helyes volt, hogy nem hagyták a rendezés helyét az utcán, hanem a parlamentben verték meg azt a pártot, aki cserbenhagyta a választóit.

Azt írja, hogy Sólyom a konzervatív volt köztársaságelnök félti az alkotmányt, amit én meg is értek, mert hogy ő volt az egyik prominens készítője az 1990-es változatnak, és mint jogvégzett ember az alkotmányban biztosította a volt kommunista időszak bűnöseinek a jogi védelmet. Csak így fordulhatott elő, hogy a többi szocialistaállam gyakorlatával szemben itt egy embernek sem görbült meg egy hajszála sem, sőt nyugdíjba mentek, és élvezték a kiemelt nyugdíjaikat a különböző korábbi kitüntetéseikkel megspékelve.

Ez is érthető, hisz a ügyészségen a bíróságokon tovább dolgoztak azok a vérbírók, és államügyészek, akik korábban kiszolgálták a kommunista pártot, az ÁVH-t és a56-os megtorlásokat. Az a tény hogy a magyarországi kommunisták, mint egy ötszázezer mártírhalált halt embert gyilkoltak le összességében, soha senki, és semmi következménnyel nem járt, míg a korábbi idők bűneit a nemzetközi bíróságok kemény, és többségében jogos ítéletekkel büntették. Magyarországon nem lett kimondva az, hogy, akinek bármilyen tevőleges köze volt a kegyetlenkedésekhez az a közéletben ne tölthessen be funkciót az új rendszerben. Így fordult elő, hogy Magyarországon azok privatizálhattak, akik anno államosítottak, és megfosztották a korábbi tulajdonosokat a vagyonaiktól.

Hogyan következhet be a rendszerváltás, mikor a korábbi egerek mint a „gabona raktárban maradtak, és hormon eltolódáson átmenve egyszerre ”patkányokká nőttek fel és zabálták fel a magyarnép vagyonát. Nem történ meg a rendszerváltás, mert csak a cégéren változott meg a név miszerint MSZP lett a korábbi MSZMP, vagy még korábbi MKP.

Nem tudom, mert jós nem vagyok, hogy Orbán hol áll meg, de abban biztos vagyok, hogy most, mind a törvényekben, mind az alkotmányban, mint a társadalom működtetésben megalapítja a magyar polgári társadalmat egyszer és mindenkórra.

ksengak] [2010.nov.12. 03:24]

[New.Person] [2010.nov.10. 09:41]

A mi hitünk – emancipatorikus hit, hit a szabadságban – egy és oszthatatlan. A hit a cselekvés része. Hit nélkül nincsen célirányos cselekvés.

De a mi hitünk évezredes hit, egy olyan társadalom lehetőségébe vetett hit, amely túllép az elnyomás, a szolgasors évezredes tradíciókra épülő viszonyain. Vagyis a mi hitünk szemben áll a modern kapitalizmus fetisisztikus világára jellemző hittel, amelynek középpontjában egyetlen dolog rejtőzik: hit a pénzben, másképpen szólva, hit a vég nélküli, kaotikus, önpusztító fogyasztásban, a korlátlan profittermelésben, amely az erőszak hol kifinomultabb, hol háborús eszközeivel zajlik. Mi tehát nem hiszünk a kapitalizmus szellemében. Nem vagyunk naivak, tudjuk, ez a szellem szinte mágikus vonzóerőt gyakorol az emberekre, szinte megbabonázza őket, mert óriási hierarchikus apparátusok (egyházaktól a pártokig, a médiáig) a nap minden percében sulykolják, hogy a tőke világa „minden világok legjobbika”. Ha nem hiszel benne, kitaszítanak. A kitaszítás formavilága a világ egészét tekintve végtelen gazdagságú, oly végtelen, mint maga a szegénység, az eleven fizikai és szellemi elsorvadás.

Ugyanakkor a (neo)liberalizmus – a demokratikus kapitalizmus szelleme egyre kevésbé vonzó, mert világossá tette milliók és milliók számára: a kapitalista demokrácia, a „szabadság” csak keveseké, valójában csak azoké, akik meg tudják fizetni. Azonban a liberalizmussal szemben felemelkedő populizmus, amely szintén sokarcú hitvilággal rendelkezik, legyen az iszlamista vagy keresztény ideológiai köntösben, a tőkerendszerre épülő kizsákmányoló rend igazolásaként szolgál. Magában hordja az etnikai gondolkodás, a fasizmusok vírusát. Hiszünk abban, hogy az emberiség megmenthető a közjavak, a közösségek termelési önszerveződésének védelme árán. Hiszünk abban, hogy az utolsó pillanatban a közösségi szolidaritás és önszerveződés mégiscsak megállítja a tőke őrült körforgását a Földön, amely az anyagi és természeti erőforrásokat végletesen szembeállította azokkal, akik kitermelik.

ksengak] [2010.nov.12. 03:24]

Kedves ksengak!"

"De a mi hitünk évezredes hit, egy olyan társadalom lehetőségébe vetett hit, amely túllép az elnyomás, a szolgasors évezredes tradíciókra épülő viszonyain. Vagyis a mi hitünk szemben áll a modern kapitalizmus fetisisztikus világára jellemző hittel, amelynek középpontjában egyetlen dolog rejtőzik: hit a pénzben, másképpen szólva, hit a vég nélküli, kaotikus, önpusztító fogyasztásban, a korlátlan profittermelésben, amely az erőszak hol kifinomultabb, hol háborús eszközeivel zajlik. Mi tehát nem hiszünk a kapitalizmus szellemében."

A társadalomfilozófusok szerint olyan strukturális társadalomról beszélni, mint egy elérhető célról, hol nem az emberek természetének adottságait veszik alapul, abszolút tévút egyszerűen utópizmus.

Az ember adottságai egyedenként különböző, ami az élet folyamán meghatározza az elérhető célt. A cél az élet nyújtotta lehetőségek minél bővebb tárát birtokolni, és ez úgy fizikális eszközök, tárgyak, mint lelki harmóniákra igaz. E célért küzd, dolgozik, tanul minden ember, ami azután természetes úton létre hozza különbségeket. Különbségeket a vagyoni helyzetben, különbségeket a fejekben.

Tehát mindazon által olyan társadalmi struktúrákban reménykedni, mint egy jövőbeli életformációkban, ahol érvényesülnek alap törvényszerűségként az emancipatorikus hit a lehetséges út a szabadsághoz, tévút az emberek számára.

A kapitalizmus, mint társadalmi struktúra az emberiség fejlődésnek egy szakasza ,ami a világ országainak társadalmi államberendezkedésben túlsúlyba tarja magát immáron több mint 150 éve. A Marx, illetve Lenini új formációk mostanára cáfolhatatlan bebizonyították, hogy nem lehet a fejlődés újabb szakasza a kommunizmus, mert mint olyan az egyenlősdi elvei alapján az emberek természet ellen van, és mindezen által megvalósíthatatlan. Nyilván mind ebből az következik, hogy a kapitalizmus modernizálódik, például azzal, hogy egyre több szociális elvet hagy érvényesülni a szolidaritás elvén a egyébként mindég mohó pénz világában. A globalizáció a , a neoliberalizmus előtörést engedi megerősödni, és fokozza a tömegek ellenállását. De az ellenállás nem lehet ugyan az az út mint a kommunizmus, mert azt már megtapasztalta a világ hogy sokkal inkább diktatórikus, és igazságtalanabb, mint maga a kapitalizmus.

Az ember szabadsága mindég annak függvénye, hogy a társadalompolitika éppen az adott országban milyen fejlődési fokon áll. A fejlett nyugati világban, ahol nem rombolt a téveszméken alapuló kommunizmus, mind a mai napig elviselhető egyensúlyban tartják a társadalom különböző rétegződéseinek a még élhető különbözőségeit.

Jól látható, hogy ma a világ két antagonisztikus problémával küszködik.

Az egyik és erősebb befolyás a pénz urainak globalizáció törekvése, ami ahogy Ön is írta mindent megszerez, és hatalma alá von. Ez a rendszer könyörtelenül szolgasorba taszítja az értelmet, és nem engedi a tudást a kultúrához, a hagyományokhoz, a nemzeti öntudathoz való tartózás elemi igényét sem az érvényesülés terén.

A másik nagy kérdés, hogy az ész, a tudás miképp tud annak egy egységes korlátot állítani, hogy a globalizáció, mindent, és mindenkit legázoljon. Na ehhez a folyamathoz nélkülözetlen a szociális érzékenységben kitűnő Euró szociáldemokrácia, ami, a mögé álló tömegek súlya következtében fékezheti a ellentmondást aligha tűrő nagyhatalmi törekvéseket a globalizációt.

De rögtön leszögezem, hogy ezt a ideológiát az elmúlt időben a nem megfelelő szocialista vezetők tökéleten leamortizálták Magyarországon. Nem lehet egyszerre a munkásokat, mint a szegényeket védelmezni, ugyan akkor a nagytőke érdekeit szolgálni.

Továbbá nem lehet hitelesnek lenni a korábban ördögbőrben tetszelgő magyar kommunista párt jogutódként ködmönforgatással, mint amit az MSZMP csinált a történelme során.

Ha ma felelhet építeni, és fellehet, a modern szociáldemokráciát, az csak is teljesen új emberekkel és hitelesekkel, mint hiteles képviselettel lehet .

Ezen tessenek gondolkodni!

[New.Person] [2010.nov.12. 17:24]

Weores] [2010.nov.12. 11:38]

Boldogok a lelki szegények, mert övék a tudatlanság boldog mámora.

A jelenkor emberének a legfontosabb feladata,hogy az ima által felemelkedjen,megtisztítsa lelkét.Ezáltal lelkünk fényes,ragyogó lesz,s képessé válunk a kozmikus isteni szeretet energia befogadására.Az ima a finomabb testeinket is megtisztítja pl.asztrál,étertest.Ha helyesen hajtjuk végre úgy érezzük,változás történt bennünk.

Az ima megteremti a kapcsolatot nemcsak Isten és közöttünk,hanem embertársaink és mi közöttünk is.Az imában nem az számít,hogy szavaink minél magasztosabbak legyenek,hanem,hogy amit mondunk azt teljes átéléssel és odaadással tegyük.Ezáltal az ima egyfajta meditációvá is válhat.A keresztény meditáció nemcsak találkozás Krisztussal,hanem élet Krisztusban.

Jézus mind az egyéni,mind a csoportos imát ajánlja:Amikor imádkozol,menj be a belső szobádba és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban.Atyád pedig aki látja titokban megjutalmaz majd.Ez egy teljesen személyes kapcsolatot mutat,amikor csak mi ketten vagyunk az Atya szeretetébe egybeolvadva és így válik a kettő eggyé.

Bizony mondom néktek,ha ketten egyetértően kérnek a Földön valamit,bármi legyen is az megkapják az Atyától.Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben,ott vagyok közöttük.A közös kérések,energiák felerősítik egymást és láthatóvá-kézzelfoghatóvá teszik a szeretet lényt Krisztust,persze ha a jelenlévők egy akaraton vannak.

A mindennapi imára szükség van,hogy legyen napunkban egy időpont,amikor azt mondjuk az Istennek:szeretlek téged,gondolok rád.De még inkább szükséges a napi ima azért,hogy legyen egy időtartam,amikor csendben hallgatjuk az Isten szavát,amikor ő mondja nekünk:Szeretlek.

Az ima a szeretet legmagasabb foka az amikor ezt mondjuk:Legyen meg a te akaratod.Ez a teljes bizalom jele,mikor életünket egészen Isten akarata alá rendeljük és elfogadjuk sorsunkat.Elfogadjuk,hogy ő mindent előbb és jobban lát mint mi,mindent miértünk tesz,ha pedig igy van miért nem hagyatkozhatnánk a súgására.Amikor ezt a gondolatot megvalósítjuk,rájövünk Jézus mondatára az aggódásról,feloldódik bennünk a félelem és egész lényünk templommá változik,a szüntelen ima-áldás szentélyévé.A szeretet ezen fokán tér és idő másodlagossá válik számunkra,hiszen ilyenkor itt és mostan fogunk élni,megvalósítjuk belső lényegiségünket.Életünk pedig átalakul,ahová megyünk,akivel beszélünk megszépül-mondhatni a vas is arannyá válik kezünkben,hiszen a szeretet olyan erő amely átalakít anélkül,hogy a szabadságunkba befolyásolna.Azért élünk,hogy szeressünk és azért tapasztalunk,hogy megtanuljunk szeretni.

Jézust tanítványai kérték arra,hogy tanítsa meg őket imádkozni,ekkor adja meg nekik a Miatyánkot,amely magába foglal minden kérést mind szellemi-lelki-fizikai síkon.Ez az ima nem csak az ő közös imájukká válik,hanem mindannyiunkévá,hiszen ez mindannyink legbelső vágyát tükrözi ezért nem véletlen a Miatyánk-mindannyiunk Atyja.

Az imádság tehát nem más,mint egyesülés istennel.Ekkor ezt mondhatjuk,hogy velünk az Isten és mi őbenne.Az imádság a szeretet kifejezője,a szeretet pedig maga az Isten.Amikor imádkozunk Istennel közösen imádkozunk,összeolvadunk vele mind a szerelmesek és megtörténik a csoda hiszen mindannyiunk lelke összeolvad.

(születésnapodra”

Az idő múlik, a patakok zuhognak, a hegyek morajlanak, de a kövek azok a helyükön maradnak.

A kövek a helyükön maradnak, ölükben parányi életek indulnak útnak, kivirulva szeretőn megtalálnak.

Szeretőn megtalálnak, ölükbe vonnak, simogatnak, szelíd alázattal kérnek, követelnek az életnek magának

Az életnek magának, a fájónak, a boldognak, a mindég újjá varázsolónak, neked a születve újulónak.

[Fricike] [2010.nov.14. 12:30]

[New.Person] [2010.nov.14. 11:42]

Na akkor mondok neked valamit, te aljas féreg!

Én a hazámban élek!

És hogy egy nem "összeollózott" honlapról beszéljünk, -hát nézd meg ezt:

nosztalgiazene.5mp.eu

És ellentétben veled, én merem vállalnia pofámat, saját magamat, és mindent, amit el kellett volna követnem az élet jobbá tételének érdekébe

ressm] [2010.nov.14. 13:59]

A hónapok során egyszer sem reagált érdemben a vezére ellentmondó, lehetetlen nyilatkozataira, aztán meg annak tapsol, hogy kivették az alkotmányból a tulajdonhoz való jogot mindent elárul arról, hogy a valóság érzéke egyenlő a "0"-val!

Már megbocsásson de miről beszél Ön, aki azt írja, hogy a hazug volt miniszterelnökük az legális kormányfő mind amellett, hogy elismerte, hogy a választók megvezetésével jutott hatalomra. és azt állítani, hogy legális volt, mikor 2006 önkormányzati választásokon a Fidesz egy megye kivételével mindent vitt, és a nagy városok többségét is, akkor azt gondolom, hogy Önök tudatosan ferdítenek, és másítják meg az elmúlt négy év történelmét. Hol ott minden normális állam működében egy ilyen szituációban a kormányzónak le kellett volna mondani , új választásokat kiírni, és hagyni, hogy az ellenzék azt megnyerje. (ha nem hagyták volna, akkor is megnyeri) rendezni a szocialisták sorait, és kivetni a saját hatalmát építő pártromboló miniszterelnököt. Ha ezt teszik szinte biztos, vagyok benne, hogy a válság az megtépázta volna a Fidesz választási esélyeit 2010-ben - és egy megújult baloldal volna most kormányon. Ehelyett összezártak a hazug miniszterelnök mögött, és sorszerűen vállalták a magyar baloldal erkölcsi tönkretételét.

Ha arra vár, hogy én kimondjam, hogy hibákat követ el a jobboldal, akkor az a véleményem, hogy akkor követne el, ha nem törölné el azt az alkotmányt, ami lehetővé tette a kommunista időszak bűnöseinek a büntetlenségét, meg azt hogy eladják az országot bagóért, miközben az 1989-es adóságot meg hétszerezték. Tehát jön az új alkotmány, új PTK, új BTK, és máris büntethető lesz a volt kormányfő szándékos bűncselekmény elkövetésével, meg hazaárulással. Legyenek abban nyugodtak, hogy nem megy ki az öt évből, és nem válik büntethetetlené. Azért kell az alkotmányt tavasszal már elfogadni, hogy ez így legyen, és én aki ezt kívülről nézem, még csak sajnálni sem tudom Önöket, akik olyan demokráciáért harcolnak, ami az Önök bűntelenségét védte, és mindez idáig megakadályozta, hogy a országot tönkre tevő politikusok büntetlenül hatalmas végkielégítésekkel vonulhattak vissza az Offshore cégekbe mentett vagyonaikkal. Tényleg csak sajnálni valók, de úgy hogy, bolond az, ki nem látja az önök vészhangjainak okát. De elege lett a népnek ebből a rettenetes bórt iszom, és vizet prédikálok hazugságokból., és nem hallgatnak önökre tovább. Főképp, azért, mert ugyanúgy negatív kampány eszközeivel élnek, mint 2002-től folyamatosan. Önöknek végük a politikai életben Magyarországon. Ébredjenek fel!

Caecus non indicat de colore', aztán: 'Immodica ira gignit insaniam', aztán: 'Gravis ipsius conscientiae pondus'.

Választmány nem indicat de színes "

 

.

12. számú melléklet a 2010. évi …. törvényhez

A közalkalmazotti fizetési osztályok első fizetési fokozata szerinti garantált illetmények havi összege forintban,

valamint a fizetési fokozatokhoz tartozó legkisebb szorzószámok

2011. évben

Fizetési Fizetési osztályok

fokozatok A B C D E F G H I J

1. 69 000 77 000 78 000 79 000 89 000 122 000 127 000 129 500 142 000 154 500

2. 1,0175 1,0175 1,0200 1,0250 1,0275 1,0350 1,0350 1,0500 1,0450 1,0600

3. 1,0350 1,0350 1,0400 1,0500 1,0550 1,0725 1,0725 1,1000 1,1025 1,1350

4. 1,0525 1,0525 1,0650 1,0750 1,0900 1,1100 1,1100 1,1500 1,1675 1,2100

5. 1,0700 1,0700 1,0900 1,1000 1,1250 1,1475 1,1475 1,2000 1,2425 1,2850

6. 1,0875 1,0875 1,1125 1,1250 1,1600 1,1850 1,1850 1,2600 1,3175 1,3600

7. 1,1075 1,1075 1,1375 1,1525 1,1975 1,2225 1,2225 1,3350 1,3925 1,4200

8. 1,1275 1,1400 1,1625 1,1875 1,2350 1,2650 1,2725 1,4100 1,4675 1,4825

9. 1,1500 1,1725 1,1950 1,2250 1,2725 1,3075 1,3325 1,4850 1,5275 1,5450

10. 1,1725 1,2075 1,2300 1,2625 1,3100 1,3675 1,3950 1,5600 1,5875 1,6075

11. 1,1950 1,2425 1,2675 1,3000 1,3475 1,4275 1,4575 1,6250 1,6475 1,6700

12. 1,2175 1,2775 1,3050 1,3375 1,3775 1,4875 1,5200 1,6900 1,7075 1,7325

13. 1,2400 1,3125 1,3425 1,3750 1,4075 1,5475 1,5825 1,7550 1,7775 1,8025

14. 1,2625 1,3500 1,3800 1,4125 1,4425 1,6075 1,6450 1,8200 1,8475 1,8725



Kárpáti Piroska: Üzenet Erdélyből 

Üzent az Olt, Maros, Szamos, 

Minden hullámuk vértől zavaros, 

Halljátok, ott túl a Tiszán, 

Mit zúg a szél a Hargitán? 

Mit visszhangoznak a Csíki hegyek, 

Erdély hegyein sűrű fellegek? 

Ez itt magyar föld és az is marad, 

Tiporják bár most idegen hadak, 

Csaba mondája új erőre kél, 

Segít a vihar és segít a szél, 

Segít a tűz, a víz, a csillagok, 

S mi nem leszünk mások, csak magyarok! 

Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk! 

Halott vitézek lelke jár velünk. 

Előttünk száll az ős Turul-madár, 

Nem is lesz gát, és nem lesz akadály! 

Ember lakol, ki ellenünk szegül, 

A székely állja, rendületlenül! 

Üzenik a gyergyói havasok: 

Megvannak még a régi fokosok! 

Elő velük, jertek, segítsetek! 

Székely anya küld egy üzenetet: 

Hollók, keselyűk tépik a szívünket, 

Rablóhordák szívják a vérünket! 

Ha nem harcoltok vélünk, elveszünk! 

E végső harcban: egyedül leszünk! 

És a honszerző hősök hantja vár, 

Ha odavész az ősmagyar határ! 

És ha rablóknak kedvez a világ, 

Mutassunk akkor egy új, nagy csodát! 

Megmozdulnak mind a Csíki hegyek, 

Székelyföld nem terem több kenyeret, 

Elhervad minden illatos virág, 

Mérget terem minden gyümölcsfaág. 

Vizek háta nem ringat csónakot, 

Székely anya nem szül több magzatot! 

Vadon, puszta lesz az egész vidék, 

S végezetül, ha ez sem lesz elég, 

A föld megindul, a mennybolt leszakad, 

De Erdély földje csak magyar marad! 

Kárpáti Piroska 

(tanítónő; az románok e verséért 1920-ban felakasztották)

Jegyzőkönyv

Felvéve: A Magyar Történelmi Családok Egyesülete Közhasznú Szervezet kibővített vezetőségi ülésén, 2008 január 6-án, Vízkereszt és a Szent Korona hazahozatalának évfordulóján. 

Jelen vannak: 

|vitéz granasztói Rihmer Aurél |

| |

| |

|vitéz tótteleki |

|Illéssy Zoltán |

| |

|maehrentali Csornay György |

| |

| |

|Dr. Spilenberg-Diószegi György |

| |

|bedeghi és berencsi gróf Nyáry János |

| |

| |

|Nyáry Jánosné Györgyi |

| |

|Kállayné assa és ablanczkürthi Ghyczy Dorottya |

| |

| |

|báró Neuenstein Éva |

| |

|báró Gudenus János |

| |

A Szent István Bazilikában Szabó Géza protonotárius kanonok Úr, a Szent Jobb Őre celebrált ünnepi Szentmisét. Szentbeszédében külön kiemelte, hogy milyen hatalmas szerepe volt a Magyar Nemességnek a Szent Korona védelmében és megőrzésében. Nemzeti Ereklyénkre esküdtünk és vérünkkel óvtuk meg történelmünk folyamán. 

A Szentmise végén megáldott mindenkit, az egyesület zászlaját is. 

Ezután, ilyen ünnepélyes hangulatban került sor a vezetőség ülésére, melynek egyetlen napirendi pontja volt, a nádori tisztség és joggyakorlás visszaállítása és a kormányzótanács megalakítása.

DECLARATIO

A Magyar Történelmi Családok Egyesületének vezetősége, a magyar nemzet történelmi alkotmányának és történelmi tisztségeinek védelme érdekében, nehogy azok ebek harmincadjára és méltatlan kezekbe kerüljenek mi által a nemzet és a Magyar Szent Korona szenvedne sérelmet, úgy határozott, hogy az egyesület egyes, külön e célra rendezett összejöveteleit rendi gyűlésekké minősíti. Ezt megteheti, mivel az egyesület a magyar nemesség reprezentatív, nemzetközileg a CILANE / Európai Nemesi Szövetség / tagja és elismert szervezete, amely reprezentatívan képviseli tagjai által a magyar társadalom különböző csoportjait is. Az egyesület regisztrált tagjai és az országban élő nemesség, nemzetünk valamennyi polgárát képviselni kívánja. 

A rendi gyűlések vezetése és a fenti célok elérésének koordinálása végett az egyesület vezetősége hasonlóan a történelmi jogelőzményhez - "SIGILLUM SACRE CORONE REGNI HUNGARIAE" - király nélkül, de a korona nevében, az abból fakadó folytonos királyi méltóságra hivatkozva kormányozó tanácsot hoz létre, amelynek tagjait alább felsoroljuk. 

Úgy a rendi gyűlések, mint a kormányzótanács feladata, hogy őrködjön a történelmi jogok felett, és helyreállítsa a magyarság történelmi önkormányzatát, így a nádori hivatalt a hozzá kapcsolható és érvényesíthető jogokkal együtt, továbbá felállítsa a nádort segítő szerveket, amelyek szintén a régi történelmi tisztségeket elevenítik fel. 

Mivel a Magyar Szent Korona történelmi joghatósága túlnyúlik térben és időben a mai Magyarország határain, a rendi gyűlés és a tanács igyekszik az elszakított területeken élők érdekeit is elősegíteni, velük jó kapcsolatot ápolni. 

A kormányzó tanács addig gyakorolja kollektívan a nádori jogokat, míg a rendi gyűlés a nádort a törvényes szabályok betartása mellett meg nem választja. 

Nádornak csak olyan személy jelölhető, aki apai ágon 1848-at megelőzően nemes. Ennek oka, hogy bár 1848/1867-ban a Magyar Szent Korona Testébe felvételt nyertek a nem nemesek is - az ez után kelt nemességek így nem bírják a tényleges nemesi jogokat - de ez nem jelenti azt, hogy a nem nemesek számára megnyíltak azon tisztségek, amelyek egyik lényege az, hogy személyeket a tisztség viselője beemeljen, befogadjon a nemesek sorába. Ennek oka pedig az, hogy a nemesek sorába valakit csak apai ágon született nemes fogadhat be. Ezért nádorrá, illetve jogi helyettesévé (az al-országbíró adminisztratív de nem jogi helyettese a nádornak) avagy országbíróvá csak apai ágon született nemes jelölhető. A nádori illetve országbírói tisztségre egyházi személyek nem pályázhatnak (az ő történelmi tisztségük a kancellári tisztség), mivel ők csak személyükben nemesek és nem születésük jogán, kivéve, ha született nemesek és nemességük régebb keltű 1848-nál. A többi tisztségre minden tisztességes személy pályázhat. 

A rendi gyűlés mellett működő kormányzó tanács, ideiglenesen, a nádor megválasztásáig, jelen irat keltétől kezdve, megkezdte a nádori jogok gyakorlását. Kiadványai akkor érvényesek, ha az a tanács feje és legalább két tanácstag aláírta. 

A nádori joggyakorlás megindításáról tájékoztatja a CILANE-t és a társ nemesi szervezeteket. 

A vezetőség ezután a kormányzó tanács tagjának választotta: 

vitéz granasztói Rihmer Aurél,- vitéz tótteleki Illéssy Zoltán,- Dr. Spilenberg-Diószegi György ,- maehrentali Csornay György,- bedeghi és berencsi gróf Nyáry János és báró Gudenus János Urakat. 

gróf Nyáry János elnök a vezetőség ülését bezárta. 

A vezetőségi ülés határozatait aláírásunkkal hitelesítjük:

|vitéz granasztói Rihmer |

|Aurél |

| |

| |

|vitéz tótteleki Illéssy Zoltán |

| |

|maehrentali Csornay György |

| |

| |

|Dr. Spilenberg-Diószegi György |

| |

|bedeghi és berencsi gróf Nyáry János |

| |

| |

|Nyáry Jánosné Györgyi |

| |

|Kállayné assa és ablanczkürthi Ghyczy Dorottya |

| |

| |

|báró Neuenstein Éva |

| |

|báró Gudenus János |

| |

Budapest, 2008 január 6.

2010 11.22.

Queen] [2010.dec.11. 02:16]

[New.Person] [2010.dec.10. 19:32]

boborjan] [2010.dec.10. 19:26]

"De egyre inkább örülök neki, hogy nekem nem jön szembe olyan ember, mint Ön ahol én élek."

Bár nem nekem szólt ez a megjegyzés, mégsem tudom szó nélkül hagyni. Ha annyira örül annak, hogy nem találkozik olyan emberrel, mint amilyen pl. boborjan, akkor megkérdezhetném tisztelettel, hogy mi a búbánatnak tölti itt az idejét reggeltől estig minden nap? Talán a magyar nyelvet gyakorolja? Igaz, ami igaz, eléggé megkopott a nyelvtudása, a helyesírási hibákról nem is beszélve (lásd a fenti idézetet).

Queen] [2010.dec.11. 02:16]

Aligha engem egy kicsit is tisztelni tudó névbitorló Queen nevű kommentelő, akinek a kora a bitorolt név vélhető imádatából ítélve 40-45 év lehet, ami akárhogy is számolom az én éveimnek megközelítőleg a fele, miután megszólított, és megkérdezet, hogy mit is keresek itt, így feljogosítva tartom magam egy rövid válaszra.

Igen őrülök, hogy az ország, amely engem a menekülésem idején befogadott, és letelepedési jogot adott, meg állampolgársági jogot adott, meg lehetővé tette, hogy az egyetemi tanulmányaim befejezzem, meg hagyott az életben érvényesülni, és a munkám eredményét többször, többféleképpen elismerte, mint ahogy jutalmazta is, megszűri ma is migrációban érkező számos idegen nációt, és csak leinformált menekülteket fogad be.

Csak így lehet, hogy az utcán velem szemben nem jönnek valószínűsíthetően terroristák, továbbá ideológiailag mérgezett posztkommunisták, és legfőképpen politikai analfabéták, akik az ellenfeleiket csak ócsárolni, útszéli jelzőkkel lejáratni képesek, de értelmes véleményekkel vitatkozni nincs muníciójuk az érveik védelmében.

Hogy miért töltöm itt az időm? Mert még Magyarországon éltem, akkor ez az újság volt azaz újság, amit olvastam, és miután a Kéthly Annaféle szociáldemokrata párt ált közel hozzám, ezért nosztalgiázom ma ennyi év után is e fórumon. De konkrétabban, ha már tevőlegesen nem tehetek a hazámért otthon semmit a jelenlétemmel, akkor legalább igyekszem úgy segíteni a polgáriasodni akaró jelenlegi kormánynak, hogy magam 54 év óta nem gyakorolt magyar helyesírási hibáimmal együtt, legalább gondolatokban gyújtsak fényt az elvakult abszolút érdekektől hajtott emberek gondolkodás módjában, és közöljek elgondolkodtató újabb, és újabb szempontokat a megvilágosodásuk érdekében.

És abban legyen biztos, hogy ezt a munkát nem eredmény nélkül végzem. Sok ember válaszolt, és kísérelt meg érvekkel vitatkozni kulturált módon velem, és még csak nem is teljesen eredmények nélkül. Hiszem azt, hogy a mai Magyarországon a polgári kormány azért tudja megtenni a végleges rendszerváltást, és beágyazni hosszútávra a polgári demokráciát, mert vannak ilyen emberek, mint én, és még jó néhányan itt, akik önöket mindég emlékeztetni fogják a kommunista rendszer, és abból kabátfordítással átkeresztelkedett szocialistákat (akikből lettek a legvadabb kapitalisták) a mai napig jóvá nem tett bűneikre, és az elmúlt idők inrevelans hatalmi direkt tévedéseikre.

De lesz itt a kutyára dér, mert olvasom, hogy a kormány nyilvánosságra akarja hozni a korábban 80 évre, titkosított kommunista időkben jelentők, besúgok, ügynökök listáját, ami az elmúlt húsz év szocialista pártfunkcióárusoknak jelentős részét érinteni fogja.

De végre fény derül a aljas jellemtelen emberek sokaságára, miután ez több mint ötvenezer embert érint. Na majd akkor hősködjenek itt ilyen fennhéjázóan

putyputy] [2010.dec.11. 11:56]

[New.Person] [2010.dec.10. 18:04]

Kedves Új ember!Sajnos csak most tudok reagálni hozzászólásodhoz.Az előttem szólók többnyire leírták amiket én is írtam volna.Többen elragadtatták magukat,de ehhez kellene ismerned az emberek lelkiállapotát.

Itt nem csak a neoliberálisoknak volt szabadsága hanem a ZEMBEREknek is.Ha nem így lett volna akkor nem alakulhatott volna ki egy olyan erős jobboldali média birodalom amilyen kialakult.Mondj példát arra,hogy a baloldal bárkinek korlátozta volna az ember szabadságit jogait?

Irod:Visszavonhatatlanul ágyazódik be a polgári konzervatív demokrácia. Légyszíves magyarázd meg nekem gyarló,tudatlan embernek mit értesz ez alatt?

További idézet tőled:Tetszik, nem teszik, most ők fognak diktálni, és nem keményebben, mint könyörületesebben, mint az tette a volt áll szocialista kormány, meg annak a bábja.

Nekem már a DIKTÁLNI szó nem tetszik,mert RÖGTÖN a DIKTATÚRA JUT AZ ESZEMBEN.Bárhogy próbálod csűrni csavarni mondandódat az orbáni politika védelmében, nem tudod erőszakos nyomulásukat megmagyarázni.Gusztustalan,hogy mindenben bele akarnak szólni.

A könyörületességükre azért kiváncsi lennék.Lehet,hogy te többet tudsz ezért erre is kérek példát.A hatalmi gőgjükre jellemző ,hogy leszámolási és hóhérügyi megbízottnak Orbán kijelölte Budai Gyulát aki ügyvédkén aláírásokat hamisitott és ennek kiderülése után is megtartotta beosztásában.

Ne haragudj, de nekem ezek után hiteltelenek és nincs joguk ítélkezni mások bűnei felett. Először a saját soraikat kellene megtisztitani és ebbe Orbán Viktor is bele tartozik.

putyputy] [2010.dec.11. 11:56]

Kedves putypuyt!

Valamit nem értek! Azt írod, hogy Magyarországon nem csak a neoliberálisoknak volt szabadsága, hanem az embereknek is. Amit nem értek, az, hogy ha az emberek szabadságát veszik el objektíven az jobboldali kormány, akkor hogy lehet az, hogy még mindég őrzik a népszerűségüket, hogy még mindég nem vonult a nép az utcára, és tiltakozik úgy, mint a illegális kormányt működtető Gyurcsány kormány ellen tette ezt anno a nép. Hogy lehet, az hogy a szélsőjobb nem gyújtogatja fel a hatalom szimbólumait, és az állítólagos demokraták felhívásra nem több mint maximum tíz ezer ember mozdult meg. Ha egy ilyen felhívást a baloldal által gyűlölt Orbán tesz közzé minimum kettőszázezer ember, vonul a felvonulási térre, vagy nem?

„Mond példát, hogy a baloldal valakinek is korlátozta volna a jogait?

A példát nem kell keresnem, hisz az Balatonöszödi beszéd után elvitathatatlanul önvallomás alapján bebizonyosodott, hogy a választásokat megnyerő Gyurcsány ígérvények, és az igazság teljes titokban tartása, illetve a helyzetről kommunikált jelentés az direkt hazugságokon alapult, és még is bármilyen eszközt bevetett volna a kormány a leváltásukat követelő tömeggel szemben, hogy őrizzék a hazugsággal megszerzett hatalmat. Hogy ez így volt, mi sem bizonyította jobban, hogy az 2006-os Önkormányzati választásokon, már a Fidesz nyerte bőven a választások eredménye alapján a önkormányzati választást. De ez nem volt elég figyelmeztetés a Te pártod számára, és nem hogy a nép követelésének engedtek volna, hanem összezártak a csaló miniszterelnökűk mögött, és bevállalták az akkor már világosan látszó hatalmas bukás következményeit (megválasztják a párt vezetőjének, amivel legalizálják a hazugságot az egész pártra tekintettel.). Hol ott, ha akkor a párt felszólítja a kormányt a lemondásra, az akkor már nehéz gazdasági helyzet, és a 2008 pénzügyi válság, valószínűsíthető hogy olyan megpróbáltatás lett volna a jobboldal számára, ami egy ügyes megbánást gyakorló szocialista pártnak 2010-ben elhozhatta volna az újabb győzelmet. Annál is inkább igaz ez, mert 2006-os események után az Orbán nem kapott volna kétharmados

)többséget a parlamentbe, és nem tudott volna alapjaiban mindet újra fogalmazni, ami megfogja határozni hosszú időn keresztül Magyarország fejlődésének irányát.

Tehát kvázi a szocialista párt felelőssége, hogy most fényévnyíre kerül a magyarországi eseményektől, és attól, pedig végleg, hogy újra beleszóljon a magyar emberek sorsába.

Ha nem kezd újra új emberekkel, és hiteles szolidaritást közvetítő modern európai szociáldemokráciát kiépíteni a következő választásokig, akkor ez a csapat az SZDSZ sorsára jut. De ne higgyetek nekem, és várjátok a „bizalmat, mint hitelességet” már egyáltalán nem képviselő parlamenti tagjaitoktól a megváltást. Mint ahogy eddig sem volt fontos nekik a kisemberek sorsa, úgy ezután sem az lesz, hanem a maguk pecsenyéje sütögetésével vannak elfoglalva, ez tökéletesen látszik. Angyalokat nem szoktak prostituáltakból toborozni. Egy ekkorabukást nem lehet túl élni azokkal, akik előidézték a bukást.

Az alkotmány. A PTK a BTK, a közigazgatás, a kormányhivatalok, a teljes állami apparátus szerkezeti átalakítása az alapjaiban ágyazza be a jobboldal hatalmát. Az a tény, hogy a legfontosabb hatalmi kérdéseket kétharmadhoz köti, azt gondolom világos mindenki számára, hogy hosszú távra rendezkedik be. Mert azt elvitatni, hogy ma nincs Magyarországon olyan párt preferencia, aki az elkövetkező időben megfelelő alternatívát tudna úgy felmutatni, hogy a nép az, kétharmados többséget adjon neki, lehet az elkövetkező száz évben nem teszi lehetővé az alkotmány, a társadalmi szerkezeti berendezkedés megváltoztatását. Tessék nézni az ellenzék sorait. Nincs a három törpe pártban egyikében sem jövőkép.

A Lehet Más a Politika pártja bármennyire is titkolja az ejtőernyőző volt SZDSZ ideológiájának mutációja. Miután szerves elzárkózik a volt bukott szocialista képviselőktől, így nem képzelhető el, hogy koalíció jöjjön létre a két párt között.

A jobbik pedig az Orbán mellett, csak akkor képes növekedni, ha a kormány kötözni való bolond módon nem hajtja végre a elmaradt rendszerváltás feladatait. A jelenlegi kormányra sok minden lehet mondani, de azt hogy hagyná kiénekelni a sajtot a szájából, azt nem lehet ráfogni.

Tanultak a fiuk, a mesterektől, vagyis a Ti vezéritektől.

Mert nem lehet vitatni, hogy 1989 után azokból lettek a legnagyobb kapitalisták, akik korábban a piac minden hatóságát tűzzel, vassal irtották a magyar társadalom életteréből.

Továbbá: lesz itt a kutyára dér, mert olvasom, hogy a kormány nyilvánosságra akarja hozni a korábban 80 évre, titkosított kommunista időkben jelentők, besúgok, ügynökök listáját, ami az elmúlt húsz év szocialista pártfunkcióárusoknak jelentős részét érinteni fogja. Ez tovább lehetetleníti a Ti pártotok működését, lesznek komoly meglepetések, csak figyeld az eseményeket. Bár sok adatot sikerült megsemmisíteni, még is az elmúlt húsz év szereplői tekintetében sok ember kerül lehetetlen helyzetben, és még az sem kizárt, hogy érinti a mostani kormánypártokat is. de ez is csak tovább erősíti a bizalmat az egyszerű emberekbe, mert úgy gondolják, hogy tisztul a közélet, és ezzel csak jobb emberek kerülhetnek döntés helyzetbe.

A DIKTÁLNI a kommunista idők mindég használt direktívája volt. Most megfordul a kocka. és az eddig alul lévő oldal került felülre, és az fogja Magyarország arculatát adni. Az elmaradt befejezetlen rendszerváltás lehetővé tette, hogy minden, és mindenki bántódás nélkül élvezte tovább a szocialista időkben így, úgy szerzett előjogait, és senki nem lett elszámoltatva azokért a bűnökért, amely bűnök elévülés tekintetében egyenlők a háborús bűnökkel.

A diktálni az a új törvények szellemében igaz, ami mindenképp a konzervatív jobboldali gondolkodás egzisztenciáját ágyazza be a társadalomba, az úgy lesz igaz, mit eddig a szocialisták jól kiépített érdekvédelmében működtetett törvények dolgoztak. És ne legyen naiv senki, nem fognak hagyni réseket. Totálisan lefegyverzik a volt szocialista védelmet, és még egyszer nem fordul elő 2006 a magyar történelemben. (köszönjék meg a hatalmat imádó Gyurcsány Ferencnek)

„Könyörületesség, saját soraikat kellene megtisztítani”

Kedves putyputy! Remélem, ezzel nem azt akarod azt mondani, hogy a politika mentén egyszer is feltudsz mutatni könyörületséget. Mint ahogy anno a Rákosi rendszer sem kegyelmezett senkinek a volt uralkodó osztály tekintetében, valószínű, hogy ez az új polgári demokrácia is védi minden lehetséges eszközzel a megszerzett hatalmat. És abban sem reménykedjetek, hogy majd hibát, hibára fognak elkövetni, mert sokat okosodtak a nyolcévi várakozás közben, és kifinomult stratégiai eszközeik vannak a céljaik eléréshez..

Színház az egész világ!

A népnek cirkusz kell. És ha még egy szelet kenyér is jár hozzá, úgy a Magyarország sorsa hosszú időre eldőlt. Itt csak egy nemzetközi krakk lehet, ami bele szóljon a történésekbe, mert a fanatikus Orbán a saját emberit is likvidálja, ha veszélybe sodorják a hatalom megőrzését bármilyen szinten is. Tehát nincs mit számon kérni tőlük, mint ahogy nem volt eddig lehetőség a te pártodat képező 65 éve jogutódlással, létező hatalommal szemben sem.

Kinek van joga ítélkezni? Talán az Úristennek! De mióta az ember lejött a fáról, azóta mindég voltak, lesznek olyanok, akik át akarják venni az Isten szerepét, és ítélkeznek. De az Istenadta nép nem létezik vezetők nélkül, mint ahogy törvények nélkül sem. A törvények mindég a győztesek oldalán íródnak, és mindég a vesztesek kárárra ítélkeznek.

A tanúságok bőségesek, és nem el vitahatók.

Lesznek hibák, de lesznek eredmények is. A mérleg az dönt a jövőt illetően. Tudom, nem vidítottalak fel, de legalább megpróbáltam a földön járni, és oda téged is invitálni.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

putyputy] [2010.dec.11. 16:36]

Kedves Új ember!

Egyáltalán nem vidítottál fel és nagyon szomorú jövőt vázoltál fel.És nemcsak a baloldali érzelműeknek hanem mindenkinek.Tisztázzunk valamit, nekem nincs pártom csak egyszerűen mezei baloldali vagyok és ezt Orbán Viktornak köszönhetem.1998-2002 években már nem tetszett amit művelt.Az akkori korrupciós ügyek, amikben ő is érdekelt volt hozzájárultak ahhoz,hogy neveltetésemmel is megtagadjam és a baloldallal szimpatizáljak.Annak ellenére,hogy a szocik sem különbek, de ők legalább nem öntik le hazafias sziruppal a stiklijeiket.

Idézlek:, hogy a választásokat megnyerő Gyurcsány ígérvények, és az igazság teljes titokban tartása, illetve a helyzetről kommunikált jelentés az direkt hazugságokon alapult, és még is bármilyen eszközt bevetett volna a kormány a leváltásukat követelő tömeggel szemben, hogy őrizzék a hazugsággal megszerzett hatalmat.

Orbán ugyanezt tette, ez nem zavar?Egészen mást ígért az istenadta,agy mosott birka népének. Tehát hazudott.A nevetséges NENYI sokaknak tetszett amit természetesen ő rúgott fel elsőnek,mert nem hajlandó meghallgatni senkit.Itt van ez az osotba mindenáron való alkotmányozás.Demokrata akkor lenne,ha annak elfogadásával megvárná a következő országgyülés 2/3-os szavazatát.Nem meri!Vajon miért?Az új alkotmány tele lesz hibákkal.Módosítása szinte lehetetlen lesz,mert ahhoz két egymást követő Országgyűlés 2/3 -os többsége kell.Ne haragudj,de ez kabaréba illő dolog,sajnos ezen nem lehet nevetni. Ha Horn Gyuláék próbálták volna ezt megtenni akkor fegyveres harcokat szerveztek volna.

Szerinted a 16%-os adócsökkentés jó?Jó az,hogy 200 000 Ft alatt csökken az emberek jövedelme?Helyes az,hogy Orbánnak havonta 200 000 ft.-al több marad a zsebébe?Ő az aki törődik az emberekkel?Ugyan már?

Irod:És abban sem reménykedjetek, hogy majd hibát, hibára fognak elkövetni, mert sokat okosodtak a nyolcévi várakozás közben, és kifinomult stratégiai eszközeik vannak a céljaik eléréshez..

Színház az egész világ!

Már most követnek el hibákat,de pillanatnyilag és később is megpróbálnak elfojtani minden ellenállást.Kiváncsi leszek,hogy a tüntetéseket,hogyan fogják kezelni?Mert lesznek és azok fognak hőzöngeni akiket ők vittek a szocik ellen a utcára.

De mióta az ember lejött a fáról, azóta mindég voltak, lesznek olyanok, akik át akarják venni az Isten szerepét, és ítélkeznek. De az Istenadta nép nem létezik vezetők nélkül, mint ahogy törvények nélkül sem. A törvények mindég a győztesek oldalán íródnak, és mindég a vesztesek kárára itélkeznek.

Vezetőkre szükség van,de földi istenekre nem.Orbán istennek képzeli magát akkor az elmekórtani eset.Magyarország szép jövő elé néz.Ha nem lennék ilyen öreg és nem lenne meg majdnem mindenem úgy el mennék ebből a qurva országból,hogy vissza sem néznék.

A szocik elmulasztották fideszesek felelősségre vonását, igaz ehhez Polt Péter is kellett.Ráadásul most kilenc évre nevezték ki és neki nem lesznek skrupulusai.

Befogadó országodban, ilyen visszamenőleges hatályú törvényeket hoznának és ilyen stilusban kormányoznának, ahhoz mit szólnátok?

putyputy] [2010.dec.11. 16:36]

Kedves putyputy! Önmagában az, hogy ellentétes beállítottságunk ellenére is képesek vagyunk higgadtan beszélni a dolgokról, már bír értékkel, mint ahogy példa is itt sok embernek.

Én sem voltam soha párttag, és az összes mozgalmi életem még a magyarországi életemhez kötődik, az is kényszerből, mert másképp nem jutottam volna be az egyetemre. És így beléptem az akkori DISZ- be.

Azt írod, hogy Orbán is mást ígért. Az én emlékeim szerint semmit nem ígért, de amiről beszélt valaha is, azt meg teszi, aminek hát nyílván a baloldali káderek nem örülnek

Nem hasonlítható a két ember, mert Orbánnak nem kellett semmit sem ígérnie, miután Gyurcsány megnyerte neki a korábban elképzelhetetlen kétharmados győzelmet a választásokon

Az kétségtelen, hogy a globalizáció urai, a pénzemberek nem örülnek egy ilyen nemzeti mázzal ékesített gondolkodású embernek, ki a nemzetfüggetlenségét annyira tarja fontosnak, mint a nemzetközi szövetségeket, addig és nem tovább, míg az a nemzet javát szolgálja. De itt nem ez a kérdés, hanem az hogy a nagytőke miképp tudja kényszerrel a maga felügyelete, és hasznára kényszeríteni a magyar népet. Ebben van különbség a két szemlélet tekintetében, hogy még az egyik teljesen kiszolgáltatta a nemzete, a másik küzd annak egészséges egyensúlyáé. És nem baj az, ha tudja a magyar, hogy Ő mitől is magyar, és mitől a nemzet

Híd el ezt kint távol a hazától minden nap átéljük.

1998-2002 között mit tettek, nem tudom mással magyarázni, mint azzal hogy azt tették, amire a szocialisták megtanították őket. Itt minden párt tőlük tanult, és lett az ami.

De azért szűrni kell szigorúan a népszáján terjedő suttogó rémhíreket, mert még is csak azaz igaz, hogy az üvegzseb programból bírósági szakba semmi nem jutott el, miközben minden eszköz az akkor kormányzó szocialisták kezében volt. Én nem adok túlzott elismerést a Polt Péter főügyész tevékenységének, akkor, mikor a 2002-es szocialista választást egy izraeli szakértő irányította. Jó működött a besározás, és eredményes volt a megrágalmazás. No ne hidd, hogy azt gondolom, hogy ezek a fiuk, azok szent tehenek, csak azt vélem, hogy nem teljesen volt igaz a vád, és nem volt igaz az annak eredménye sem.

A 16%rol annyit, hogy a polgári társadalomban szokatlan módon ez egy abszolút szocialista dimenzió, hogy mindenki egy fórmán adózik. Az életben mindég is lesznek különbségek a emberek teljesítményében, és annak a díjazásban. A különbségekkel nem lehet mit kezdeni, mert többnyire a képességek szintbeli adottságaiból adódnak. Így én azt mondom, hogy a gyerekek közül az tanuljon tovább, akinek a fejében tudás van, és ne akinek párt könyve van, vagy elkötelezett a szocialisták mellet. A tovább tanulás az szelektálni fog a teljesítmények alapján. A társadalom rétegződése az legalább a tudás alapján jöjjön létre, és ne az által, hogy ki milyen módon tudott pártpolitikai szempontok szerint lezülleni, elmaffiásodni.

Én egyetértek a z egységes adóval, miután a többet kereső az így is többet fizet, de nincs külön büntetve a tudásával elért eredményeiért. Tehát egyenlő az egyenlők között.

Alkotmány, következő kétharmad, azt gondolom, hogy egyhamar nem lesz kétharmad Magyarországon, és a történelmi pillanat most érkezet el nekik.

A tüntetésről annyit, hogy a rendbontókat összeszedik ők is, de rendőröket nem küldenek békés tüntetőkre. Ebben én biztos vagyok. Mint abban is, hogy nem lesznek erőt képviselő tüntetések, mert ugyan most még látványos változás nincs, de rövid időn belül megfog az is jelenni érzékelhető módon az emberek számára mindennapi életben. Mert ha növekszik a foglakoztatás, akkor növekszik az anyagi biztonság is. És ott van a magyar mezőgazdaság , amibe rettentő sok munkahely rejtőzik, csak ki kell nyitni az érvényesülésnek korábban szándékos bilincseit.

Hogy Orbán Istennek képzeli magát, azt nem tudom megítélni, de azt hogy meg van benne az érvényesülni mindég kész vezető, azt bizonyítja, hogy 20 éve a pártja élén tud állni, és most még a nagy átalakulást is le tudja vezényelni. Nem szabad elfelejteni, hogy Magyarország Európa része volt, és lesz a jövőben is, ahol ma is, mit régebben polgárok éltek, és alakítottak kormányokat nem eredménytelenül. Nincsenek tökéletes megoldások, mint ahogy nincsenek tökéletes emberek sem. Ha higgadtan végig gondolod, látni fogod mindkét oldalon a farkast, azzal a különbséggel, hogy az egyik most fogatlan, még a másik éppen győztesen jelöli ki a territóriumát.

Ne vágyakozz el, mert ha még élek, hiszem, hogy képes leszel ennek a brancsnak is elismerni némi teljesítményt, mert az lenni fog, abban legyél egész biztos. Bár én lehetnék otthon, és lenne ez a gondom. Nem tudom, mit tennék, ha hasonló helyzetben lennék, csak azt tudom, hogy keresném a helyes utat. Ezt kívánom neked is, mert a kor az embert bölcsebbé teszi, és megfontoltabbá is. És Te gondolkodó ember vagy.

Csak hogy soha ne feledjük!

Gyurcsányi jelenleg (2003) is fennálló közvetlen vagy közvetett tulajdonú cégei:

1. Altus Rt.

2. ROTAB Kereskedelmi Kft.

3. ALDO Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Tanácsadó Kft.

4. Magyaróvári Timföld és Műkorund Kft., illetve jogutóda a MOTIM Rt.

5. Gép- és Felvonószerelő Vállalat, majd Gép- és Technológiaszerelő Rt., végül ARK Vagyonkezelő Rt.

6. Béta-Roll Hengergumizó Rt.

7. Tisza Műtalp- és Gumigyártó Kft.

8. Acélkar Kft.

9. Dunántúl Termékenység Egyesülés

10. EMO-WIND Kft.

11. M-Automatika Kft.

12. MOTIM Műkorund Kft.

13. MOTIM-Kádkő Kft.

14. MOGÉPSZER Kft.

15. MESZ Kft.

16. MAVIKA Kft.

A múltbeli közvetett vagy közvetlen tulajdon:

1. ACCES V. Vagyonkezelő Kft.

2. DÉTELL Szolgáltató Kft.

3. GPS Vagyonkezelő és Gazdasági Tanácsadó Kft.

4. Balassagyarmati Fémipari Kft.

5. Fönícia Kereskedelmi Kft.

6. Fittelina Ingatlanbefekteté si és -hasznosító Kft.

7. FORTUS Rt.

8. ROE Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft.

9. SZÍV-ŐR Egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.

10. Perfekt Rt.

11. Bakonyi Bauxitbánya Kft.

12. BAUXIT Bányavagyonkezelő Kft.

13. Nomentana Kft.

14. Agóra Marketing Tanácsadó Kft.

15. Altus Consulting Gazdasági Tanácsadó Kft.

16. Altus Luxemburg S.A.H.

17. PARTAGAS MANAGEMENT Kft.

18. PERTIA Könyvvizsgáló Rt.

19. PERFEKT-Akadé mia Oktatási és Szolgáltató Kht.

20. ÁRKÁDIA-HOTELS Üdültetési Kft.

21. Enviroinvest Kft.

22. Hír-Rádió Kft.

23. M.A.B . Ingatlanhasznosí tó Kft.

24. TMI Kft.

25. LBS ECONET Rt.

26. Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft.

27. Perfekt Karrier Kft.

28. Bajalog Kft.

29. Első Magyar Timföldipari Kft.

30. GER-COM Kft.

31. MOTIM-KERLANE Kft.

32. MOTIM Alumíniumszulfá t Kft.

33. Balassagyarmati Fémipari Rt.

Vezető tisztség betöltése a múltban (felügyelő bizottsági tagság):

1. NSZ 1999 Lapkiadó Rt.

2. Hidrotechnika Rt.

3. Sárvári Mezőgazdasági Rt.

4. Vasiterv Tervező Rt.

5. MOGÜRT Rt.

Azon cégek állami megrendelései és támogatásai, melyekben valaha szerepet vállalt

cég neve:/ állami megrendelések: / állami támogatások:

Perfekt Rt. / 393 095 136 Ft / 12 500 000 begin_of_the_skype_highlighting              12 500 000      end_of_the_skype_highlighting begin_of_the_skype_highlighting 12 500 000 begin_of_the_skype_highlighting              12 500 000      end_of_the_skype_highlighting end_of_the_skype_highlighting Ft

TMI Hungary Kft. / 300 795 Ft / 0 Ft

Bakonyi Bauxitbánya Kft. / 5 796 597 Ft / 0 Ft

Perfekt-Akadé mia Kht. / 2 919 950 Ft / 0 Ft

Altus Rt. / 142 034 050 Ft / 13 596 256 begin_of_the_skype_highlighting              13 596 256      end_of_the_skype_highlighting begin_of_the_skype_highlighting 13 596 256 begin_of_the_skype_highlighting              13 596 256      end_of_the_skype_highlighting end_of_the_skype_highlighting Ft

NSZ 1999 Rt. / 3 750 000 Ft / 3 000 000 Ft

Hidrotechnikai Kft. / 0 Ft / 25 000 000 begin_of_the_skype_highlighting              25 000 000      end_of_the_skype_highlighting begin_of_the_skype_highlighting 25 000 000 begin_of_the_skype_highlighting              25 000 000      end_of_the_skype_highlighting end_of_the_skype_highlighting Ft

MKH Kft. / 12 860 213 begin_of_the_skype_highlighting              12 860 213      end_of_the_skype_highlighting begin_of_the_skype_highlighting 12 860 213 begin_of_the_skype_highlighting              12 860 213      end_of_the_skype_highlighting end_of_the_skype_highlighting Ft / 0 Ft

Enviroinvest Kft. / 22 750 Ft / 43 029 775 Ft

Béta-Roll Hengergumizó Rt. / 3 139 515 Ft / 537 000 Ft

Sárvári Mezőgazdasági Rt. / 283 760 000 Ft / 0 Ft

Motim Kádkő Kft. / 0 Ft / 1 311 000 Ft

Összesen: *847 679 006 Ft** 98 974 031 Ft*

Az államtól kicsalt többlet széndioxid kvóta külföldre eladásából évente további 80-100 millió Ft.

Fittelina Kft.: elcsalt áfa: 15-20 millió Ft.

Privatizációnál vállalt rekultiváció költségének elcsalása: 250-300 millió Ft. pl. Bakonyi Bauxitbánya esetében.

Őszödi üdülőjét az állammal, - velünk adófizetőkkel - vásároltatta meg úgy, hogy Szilvási Gyuri barátjával állami pénzért béreltette havi 2.5 millió forintért. 25 millióba került nekünk. Amíg le nem járt a "bérleti szerződés", meg sem közelítették. Üresen állt a ház több mint egy évig.

A MOTIM-et az anyósa segítségével vásárolta(?) meg 700 millió körüli összegért, de *előtte a raktárakat több mint 2.5 milliárd Ft. (!) értékű nyersanyaggal *töltötték fel. A gyáron belüli környezetszennyező -anyagkezelést ellenőrizni sem tudják, mert nem engedik be az ellenőröket.

Százmilliós kárt okoznak évente. Ami nem csak az összeg nagysága miatt bűncselekmény. A villanyáramot lényegesen olcsóbban kapja. Hogy a nyereség meglegyen, mi fizetünk.

Gyurcsány segítőkész anyósa, Apró Piroska -- akinek az apja az 1956-ban a Kossuth téri tömegbe lövető Apró (Klein) Antal -, a Magyar Nemzeti Bank bécsi fiókjának kifosztásában jeleskedett, amit végül be is zártak.

70 milliárd (!) forintunk úszott el nyomtalanul.

A bagóért megvásárolt és állami pénzen több mint százmillióért felújíttatott ún. képviselői klub összesen 130 milliónkba került.

Azon cégeknek juttatott állami támogatások és állami megrendelések, melyeket tulajdonlása idején folyósítottak

cég neve: / állami megrendelések: / állami támogatások:/

Perfekt Rt. / 336 205 381 Ft / 0 Ft

TMI Hungary Kft. / 300 795 Ft / 0 Ft

Bakonyi Bauxitbánya Kft. / 5 796 597 Ft

Perfekt-Akadé mia Kht. 2 919 950 Ft / 0 Ft

Altus Rt. / 142 034 050 Ft / 13 596 256 begin_of_the_skype_highlighting              13 596 256      end_of_the_skype_highlighting begin_of_the_skype_highlighting 13 596 256 begin_of_the_skype_highlighting              13 596 256      end_of_the_skype_highlighting end_of_the_skype_highlighting Ft

Béta-Roll Hengergumizó Rt. / 3 139 515 Ft / 537 000 Ft

Motim Kádkő Kft. / 0 Ft / 1 311 000 Ft

Összesen: 490 396 288 Ft ** 15 444 256 begin_of_the_skype_highlighting              15 444 256      end_of_the_skype_highlighting begin_of_the_skype_highlighting 15 444 256 begin_of_the_skype_highlighting              15 444 256      end_of_the_skype_highlighting end_of_the_skype_highlighting Ft

Csányi –titkárnő: ki ez a Török Zsolt?

Titkárnő: Valami szocialista párti tótúm faktum

Csányi: Adja le a számlavezetési osztályra.

Számlavezetési osztály referens.

T Török Zsolt!

Kérelmét megvizsgáltuk, és megállapítottuk, hogy Önnek az OTP portfolióiban nincs számlája, mint ahogy nincs megtakarítása sem.

Kérjük a jövőben mellőzni a megalapozatlan kérelmeket.

Budapest 201.12.10.

Gipsz Jakab magán portfolió referens

[Kohasz] [2010.dec.14. 13:43]

[New.Person] [2010.dec.13. 22:18]

Neked a konkrétumok, feltételezések?

Ne csináld! A vak is látja, mi folyik itt.

[Kohasz] [2010.dec.14. 13:43]

„Ne csináld! A vak is látja, mi folyik itt”

Duna. Tisza. Vág. Szamos. Rába. Kraszna. Lajta. Bodrog. Garam. Sajó. Ipoly stb.

Ja és: Ott, hol a kis Túr siet beléje,

Mint a gyermek anyja kebelére.

Ugye nem azt akarja mondani, hogy az igazság szolgáltatás, azaz ördögtől való, és az most került az ördög birtokába?

[ressm] [2011.jan.08. 16:30]

Kedves ressm!

Miről beszél Ön?

Gyurcsányrol, akit a saját pártja torlaszol,

Akit úgy a hazai, mint a nemzetközi politika végleg ejtett, mint politikust,

Ne vicceljen már.

66 éve mi történt:” Az ostromot a szovjet seregtestek korábbi alárendeltségükben kezdték meg. A 7. gárdahadsereg 30. lövészhadteste Lazjko vezérőrnagy parancsnoksága alatt Észak-Pestet, az 1. román hadsereg, majd a 7. szovjet gárdahadsereg Nicolae Sova hadtesttábornok vezette 7. román hadtestre Kelet-Pestet, Afonyin vezérőrnagy 18. önálló lövészhadteste Dél-Pestet támadta. Utóbbi a 2. Ukrán Front közvetlen alárendeltségébe tartozott. A budai oldalon északon Akimenko vezérőrnagy 75., délen Kolcsuk vezérőrnagy 37. lövészhadteste állt. A 46. hadsereg e két seregteste a német felmentési kísérletek miatt kezdetben nem kapcsolódott be az ostromba.

Január 11-én hozták létre a 2. Ukrán Front parancsnokának közvetlen alárendeltségében a Budapesti Csoportot (Budapestszkaja Gruppa), amelynek parancsnokságával Afonyin vezérőrnagyot bízták meg. Afonyin január 22-i sebesülését követően a csoportot Managarov altábornagy, az 53. hadsereg parancsnoka irányította. Afonyin viszonylag önállóan vezette a csoportot, ő már hosszabb ideje egy front közvetlen hadtestparancsnoki teendőit látta el, hadtestét csak november 14-én adták át a 4. Ukrán Fronttól (a 30. hadtesttel együtt). Managarov inkább kötődött Malinovszkijhoz, az ostrom utolsó három hetében egyértelműen Malinovszkij elképzelései érvényesültek. A mérleg egy kicsit visszabillent Tolbuhin oldaláról Malinovszkijéra.

A 7. román hadtestet január 15-én, a 30. lövészhadtestet 20-án kivonták a Budapesti Csoportból. A 30. szovjet hadtestet a 3. Ukrán Fronthoz vezényelték, Budapesttől délre a Duna bal partjára, a harmadik német felmentési kísérlet kezdeti sikeres térnyerése miatt, a 7. román hadtestet a Felvidékre, a többi román seregtesthez. Pest január 18-i elestét követően a 18. hadtest átkelt Dél-Budára. A 27. és 75. hadtest csak 20-án lépett a Budapesti Csoport kötelékébe, az Ukrán Front alárendeltségébe. Az ostromból kivette a részét a szovjet Dunai Katonai Flottilla, s az annak kötelékébe tartozó 83. tengerészgyalogos-dandár. Ez utóbbi katonái mászták meg partraszállást követően a Gellérthegyet a Duna elől, február 11-én.

Az ostromlók létszáma január 1-jén (a három pesti hadtestre vonatkozóan) szovjet adatok szerint 66 900 fő volt. Teljes adatsor nem áll rendelkezésünkre, de ha ehhez a számhoz hozzáadjuk a budai oldalon álló két hadtestet, a Budapesti Csoportot január 11-étől megerősítő két lövészhadosztályt, egy harckocsi- és hat nehéz tüzérdandárt, a támogató flottillát, tengerész gyalogosdandárt és csatarepülő hadtestet, akkor túlhaladjuk a 150 ezres számot.”

Magyarország rövid időnek elteltével megszállott ország lett, és elszabadult a vörös ördög sok derék magyar ember számára.

Az Ön vitakultúrájával szemben mi itt valóban tehetetlenek vagyunk. Kevés a proletár ideológiai képzetségük a végtelenül alantas színvonalához. Nem a Marxizmuson nevelkedtünk, hála a mi könyörületes Istenünknek. Kíméljen meg!

De őszintén mi az a új európai törvény?

[ressm] [2011.jan.09. 08:01]

new person!

Olvassa el jobbos elvtársainak írási stilusát!

Azokat miért nem figyelmezteti?

Azt meg hozzá sem tenném, hogy jobbos elvtársainak a tény ismerete közel "0"!

Másik fő jellemzőjük, hogy elhisznek mindent, mint azt is, hogy 2 millióan voltak a Kossuth téren!

Ahogy maga is elhiszi!

Ressm!

Miután ha egy cikket elolvasok úgy a sorrend a cikk, majd a véleményem, és utána következnek a hozzászólások, így általában mind két oldal stílusát van módom megtapasztalni. Azontúl, hogy az ordenáré stílust független a ideológiai hovatartozástól elítélem, így nincs különbség a az unintelligens műveletlen ember között hova tartozás szerint a számomra.

Azonban azt tapasztalom, hogy mint ha a Népszava oldalain a volt káderek egyre agresszívabbá kezdenek válni, egyre ordenárébb stílusban nyilvánítanának véleményt.

De Önnek abban igaza van, hogy mentséget semmi feloldozásként nem ad arra senkinek, ha elfelejti a minimálisan elvárható emberhez méltó magatartást.

A tény ismertének tekintetében nem kellene elfelejtenie, hogy más alapokon szocializálódtak az emberek, és mindezek következtében más-más értékeket tartanak fontosnak az ember ismérvéül, mint cselekedetinek meg ítéléséül is.

A túlzás az ember sajátja, mint a két millió ember is, de ettől nem mentes egyik oldal sem, csak más- más értelemben, és értékrendben alkalmazzák azt.

Én sem vagyok itt kivétel, mert az életem krízis időszakai képesek magukkal ragadni, és nyílván a leírt gondolataim is befolyásolni. De ma már a véleményemhez nem fűznek hozzá más érdekek, mint az én vélt, de általam hitt igazság képviselete. Ha ezzel jogtalanul megbántok embereket azoktól így itt, nyilvánosan bocsánatot kérek, mint ahogy az ideológiailag vakoktól meg megvilágosulást remélek.

A hit az egy adomány, és azok, akik nem bírják azt magukban élve tartani, nem tudják megítélni, hogy mennyivel szegényebb, sivárabb, és lényegében értelmetlenebb az élet az Ő számukra, mint a miénkre, akik soha nem vagyunk egyedűl a bajban.

[fecske] [2011.jan.09. 10:16]

(NewPerson)

"hála a mi könyörületes Istenünknek."

Ha ezt az idézetet úgy érti, hogy a keresztény vallás szerinti egy igaz Isten, csak az "önöké", akkor az ő könyörületességére nagyon, nagyon rá van szorulva.

Egyébként sem a vallásosság kinyilatkoztatása teszi, keresztény hívővé az embert, hanem Isten fia, Jézusnak tanításainak megfogadása.

Ha a "mi" szócska önt és elvbarátait takarja, akkor kétségeim támadnak,még az-irányban is, hogy nem hogy nem gyakorolják, de még csak nem is ismerik Jézus tanításait.

[fecske]

„egy igaz Isten, csak az "önöké",

Igen helyesen fogalmaztam, akkor, amikor azt írtam, hogy a „mi könyörületes Istenünknek” mert Isten csak egy van, és mind azok, akik hisznek benne, azok vagyunk mi, akik nem hitetlenek.

Miután a hit birtoklása, valamint annak gyakorlása kizárólag a lelkiismeret legbelsőbb szuverén világa, Ön csak a saját lelkiismerete szerint ítélkezhet ebben az ügyben, de a miénkben nem!

[nagyonparaszt] [2011.jan.09. 10:59]

"(NewPerson)

"hála a mi könyörületes Istenünknek."

Ha ezt az idézetet úgy érti, hogy a keresztény vallás szerinti egy igaz Isten, csak az "önöké", akkor az ő könyörületességére nagyon, nagyon rá van szorulva."

Akkor mit jelent szerinted a "magyarok istene" kifejezés? Ez helyes dolog?

"Egyébként sem a vallásosság kinyilatkoztatása teszi, keresztény hívővé az embert, hanem Isten fia, Jézusnak tanításainak megfogadása."

Ezt megint nagyon szépen mondtad. Jómagam öntudatra eszmélésem óta ezen elvek szerint élek pedig nem járok templomba, és nem hiszek semmiféle "klasszikus" istenképben. Csak az a kár Barátom, hogy pl. a semjénzsolti féle "keresztények" nem olvasták ezt a kétségtelenül nagyívű és tiszteletreméltó igét!

Meg a Bibliát se igen. Legalábbis az Újtestamentum igéit az ifjú Jézus tetteiről biztosan nem. Tudod, a kufárok kiostorozása a Temlomból, vagy vitái a farizeusokkal... Érthető: gondolkodós, lelki elmélyülést igénylő téma ez. Mennyivel izgisebb részlet, amikor a tömeg a farizeusok vezetésével ordítja Pilátusnak: Feszítsd meg!

Bizony Barátom! A világ legkártékonyabb és legaljasabb lénye a farizeus. Meghatározását megtalálod Jézus beszédeiben és tanításaiban. A ma farizeusait védeni meg ma is bűn... Ha véded őket, arculköpöd Jézusod. Lelked rajta.

[nagyonparaszt] [2011.jan.09. 10:59]

Kár rávetődni egy tartalmilag helytelen következtetésre, mert elviszi a gondolat helyességének a lényegétől a folytatást. Mint ahogy ez Önnél is bekövetkezet.

A Magyarok Istene az nem más, mint a Zsidók Istene, vagy a keresztényi államok Istene, mint ahogy az összes istenhívők Istene. Isten csak egy van, és az abban hívő, ki a hittel azonosul, az Istenhívő, míg, aki azt tagadja az meg hitetlen. Kár ezt félre magyarázni, mert az Isten arca az mindég egy és oszthatatlan az őbenne hívő ember számára.

A farizeusok, vagy azoknak, akik azok tanaival azonosulok, ma vagy a múltban, számomra egyre megy, és tetteik nem különböznek sem a múltban, sem a jelenben, Voltak, és lesznek, kik ma a hitet arra használják, hogy azzal emberek sorsa felett rendelkezhessenek, de azok nem Jézus tanításai szerint járnak el ki így vélekedett erről, hogy:

” Azaz indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert Õ Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlõ Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta Õt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsõségére.

[roly46] [2011.jan.09. 13:06]

Mint ahogy a cikkeiben sem, de a hozzászólásaira sem lehet kellő méltósággal érdemben hozzászólni.

Önnek már nincsenek értelmes érvei. Vége!

2011 január

Hölgyeim és Uraim!

Ha a mai fiatalok nyelvén kellene megfogalmazni ezt a szituációt, akkor csak így írhatnám meg: Még mindég a Gyurcsány Feri az, ki a nagy duma képességével a tutit oda veri, hol a sok alsó fertálytakarító azt reméli, és hiszi, hogy a képességei arra feljogosítsák.

Hol ott ezt a politikailag demoralizálódott embert, már a saját pártja is igyekszik ellehetetleníteni, mert pontosan tudják, hogy ő volt a vezér a párt csődbe vezető útján.

Mert ugye azt nem kellene vitatni, hogy becsületből, igazságérzetből, meg demokráciából még sem ennek a hazug, és csalásra sem alkalmatlan embernek kellene felszólítani a magyar baloldalt.

De talán azt sem kellene elfelejteni, hogy a jelenlegi magukat baloldali vezetőnek a párt útján kiválasztott vezetők egytől egyig ott voltak, és összezártak a példátlan választási csalást produkáló miniszterelnökük mögött.

Továbbá azt is tudomásul kellene venni a szocialista párt képviselőknek, hogy őket senki nem választotta meg a magyar parlamentbe képviselőnek. (kivéve belőlük kettőt) Na már most ez azaz a helyzet az, mikor a madám tart előadást az erkölcsről. Nincs olyan hiteles ember ma a baloldalvezetésben, aki vezér alakja lehetne a szociáldemokráciának.

Így hát falra-hányt borsó minden ilyen igyekezet, ami egyrészt lehetetlen, mert Gyurcsány Ferenccel, mára saját pártja tagjai sem azonosulnak, nehogy a Jobbik, vagy a szocialisták farvizén felkapaszkodó Lehet Más a Politika, álljon be velük egy sorba.

A jövő Hölgyeim és Uraim eldőlt! Magyarországnak új polgári értékrendű alkotmánya lesz.

És majd eljön az est, és lassan elcsendesül a hon. Gyurcsány meg megmard elhíresült volt magyarországi miniszternek.



11. cikk

A véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadsága

(1)  Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát, valamint az információk és eszmék megismerésének és közlésének szabadságát anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhatna, továbbá országhatárokra való tekintet nélkül.

(2)  A tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínűségét tiszteletben kell tartani.

Uraim és Hölgyeim!

Látnak itt olyat, hogy a szabad sajtónak lehet úgy híreket közre adni, hogy azok manipuláltak, valótlanok és igaztalanul bélyegezhetnek valamely hitben, vagy eszmében tömörült csoportokat, és politikai érdekek szerint hamisan vádolhatnak meg politikai ellenfeleket?

Mert a szocialista párt csak ilyen eszközzel élt az elmúlt nyolc évben!

Írjon Gordon Fairclough a gordon.fairclough @  és Margit Fehér a margit.feher @

Már megszokhattuk, hogy a The Wall Street Journal című amerikai napilap »New Europe« című internetes blogjában néhány naponta Magyarországot lejárató cikkek jelennek meg Fehér Margit vagy Gulyás Veronika tollából, 

A szerkesztett cikk az így kezdődik. Tehát nem interjú, hanem interjúból szerkesztet a jóindulatú Magyarországot segítő elvtársak cselekedeti

Írta GORDON FAIRCLOUGH És MARGIT FEHÉR

BUDAPEST-magyar Orbán Viktor miniszterelnök-egy vitatott alakja ismert a liberális gazdaságpolitika, ígéretet tett, hogy a szorosabb integrációt az euróövezetben, mint a kormány veszi át a soros elnökséget az Európai Unió.

"Anélkül, költségvetési egység, a valuta sérülékeny," Mr. Orbán azt mondta egy interjúban a The Wall Street Journal szerdán. "Az euró védeni kell, vagy bizonytalan az EU-t széles körben elterjedt."

A legszűkebb kiadási szabályokat kell alkalmazni az olyan országokra, hogy az eurót használják és nem azokra, saját pénznemben, mint például Magyarországon, a miniszterelnök mondta. Azt mondta, nem lenne "reális", hogy Magyarország bevezesse az eurót előtt az évtized végére, hozzátéve, hogy ma, "jobb, ha nem, hogy be"

Észtországban, ahol a január 1 lett a legújabb ország bevezeti az eurót, a "legbátrabb nemzet" az EU-ban, mondta.

A miniszterelnök a figyelemmel kísérik az ő új szerepe, mint az EU nyilvánosság előtt a következő hat hónapban. Mr. Orbán, aki végigsöpört a hatalom utáni Magyarország elsöprő győzelmet aratott az áprilisi választásokkal, harcolt az EU-val és a Nemzetközi Valutaalap, amely megmentette Magyarországot fizetésképtelenség 2008-ban, ahogy ellenállt felhívásaikban kiadások csökkentésére.

View Full Image

[pic]

Guy Martin a The Wall Street Journal

Magyar miniszterelnök, Orbán Viktor Budapesten szerdán, az úgynevezett további euró-övezet integráció.

[pic]

[pic]

Mr. Orbán is előre ambiciózus és ellentmondásos program Magyarországon: mozgó átírni az alkotmányt, modernizálni az adó, nyugdíj-és szociális-jóléti rendszerek, és írja át a szabályokat az ország média.

A 48 éves miniszterelnök lett híres, mint a diák disszidens szólít fel eltávolítása szovjet csapatok hazája 1989-ben. Azt mondja, hogy a politikai cél az, hogy befejezze a befejezetlen ügye az ország békés fejlődését antikommunista-bontási utolsó maradványai, amit ő úgy véli, a korrupt szabályozó rendszer továbbra is uralja a régi szocialista elit.

"Mi történt kompromisszumok kiderült, hogy rossz vagy rövidlátó," Mr. Orbán azt mondta az interjúban irodájában a magyar parlament díszes épülete a Duna partján. Most, Mr. Orbán azt mondta, azt akarja, hogy használja az ő erős jogalkotási többsége a remake politikában."Vártam 20 év, hogy ezt a pillanatot."

A kritikusok Magyarországon és körében egyre inkább ideges szomszédok azt mondják, hogy Mr. Orbán meghajtó koncentrálni erőt és elfojtják az ő ellenzői, úgy tűnik, hogy jön a teljes kör, az épület egy intoleráns rezsim, mint a régi totalitárius egy megvetette.

A lobbanáspontjuk már az új médiatörvény parlament által elfogadott december végén, amely lehetővé teszi a szabályozók számára bírságot újságírók jelentési hogy a szabályozó hatóságok tartják "kiegyensúlyozatlan" vagy a "sértő".

"Ez csak egy eleme annak az átfogó fejlesztési mondta Guy Verhofstadt, vezetője az Európai Parlament Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért. Mr. Orbán Fidesz, amely kétharmados többséggel a parlamentben, "már egyre inkább a párt nacionalista retorikát. Ez egy veszélyes fejlődése."

Mr. Orbán elutasította ezeket az aggodalmakat: "A többi európai látja a kétharmados többség, mint a veszélyt. Látjuk, hogy ezt a lehetőséget. ... Ha egy erős párt tiszteletben tartja a megosztását a hatalom, fékek és ellensúlyok, nincs veszély . "

Interjú Részletek

Olvassa el Orbán Viktor álláspontok az euró, kapcsolatok a központi bank, Magyarország egykori kommunista vezetők és szerkesztett szemelvények interjúban a The Wall Street Journal.

Mr. Orbán elmondta, hogy a kormány azt tervezi, jelentette be egy sor olyan intézkedést februárjában célzó csökkenő kiadások a nyugdíjakra, a munkanélküli segély és az állami támogatásokra vonatkozó kábítószer. Azt mondta, a korszak a nagylelkű és a hosszú távú jóléti ellátások a munkanélküliek "vége." De ő azt mondta, nem még becslések, hogy mennyi pénzt takarítana meg ezeket a lépéseket a kormány.

Piacok abban a reményben, hogy a februári kezdeményezések bizonyítania olyan konkrét és tartós csökkentése az állami kiadások.

Tavaly, Mr. Orbán megvetette kéri az IMF és az EU komoly csökkenti az állami kiadásokat.Ehelyett kitartott választási ígéretek nem új takarékossági intézkedések és költözött vágni a személyi jövedelemadó és az alacsonyabb adókulcsok a kis-és közepes vállalkozások számára.

Fizetni ezt, és továbbra is megfelelnek az EU-szükséges költségvetési hiánycélok, ő csapott izmos ideiglenes adókat néhány iparágban, amelynek a legfőbb szereplők a nagy, külföldi cégek. Ő is irányítható egy hatalmas összeg a magán-nyugdíjpénztárak pénzt vissza az állami kasszából.

Mr. Orbán elmondta, hogy a megközelítés célja válnak a növekedés és a munkahelyteremtés a gazdaság talpra a legsúlyosabb recesszió vége óta a kommunizmus 1989-ben. "Ez jogos, hogy Magyarország saját érdekében, hogy szerintem nem csak a költségvetési hiány, de a hosszú távú versenyképesség," Mr. Orban biztos. Mégis, azt elismerte, a piaci nyomás: "A harc a hitelesség egy állandó harc."

Hozzátette, hogy Magyarország arra számít, hogy csökkentse a kiemelkedő államadósság ebben az évben, részben források felhasználásával vissza az állami kasszából a magánnyugdíj-vezetők. Ő is szeretné, ha a központi bank vissza nem költött forrásokat az IMF limit.

Mr. Orbán mondta a kiválasztott ágazatban az ideiglenes adók voltak szolgáltató ágazatok, mondván, az ország gazdasági stratégia az, hogy "támogatja a befektetők, akik szeretnének révén további munkahelyeket teremtenek gyártási tevékenységek."

A befektetők már szkeptikusak. A biztosítás költségeihez magyar kötvények alapértelmezett ugrásszerűen. Az államadósság pedig a világ kilencedik legkockázatosabb-kockázatosabbak, mint Irak. A fő hitelminősítő intézetek minden rangú magyar államadósság egy harang fölött junk bond ".

Írjon Gordon Fairclough a gordon.fairclough @  és Margit Fehér a margit.feher @

Az unoka öcsém írja, hogy a rendszerváltás után Magyarországon az vált divattá, hogy a vállalkozok az adó elkerülés végett, minimálbéren jelentették be magukat, és ügyeskedéssel szedték ki a jövedelmet a cégekből. Továbbá azt is írja, hogy nagyon sok munkavállalót a minimálbér adómentessége miatt, minimál béren, foglakóztattak, és zsebbe adták a különbséget.

Így azután ezek az emberek most mikor elmennek nyugdíjba, szembesülnek azzal, hogy miután a nyugdíjalapot 1988-tól számítják a nyugdíjuk az, bizony a béka seneke alatt van.

A probléma a különböző szociális juttatásokkal ott van, hogy vannak emberek akik Mercedes , meg BMW terepjárókkal mennek a ellátásért, miközben a szürke állományban, illetve a fekete munkában hülyére keresik magukat. Ilyenek a magán testőrök, a alvilági vállakózók, stb. Na ennek akar véget vetni a jelenlegi kormány, hogy az emberek ha meg akarnak élni a munkát válasszák, és ne a lébecolást.

De szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy egy olyan országban ahol az elmúl 65 évben a megélhetéshez kötelező volt megtanulni lopni, csalni, hazudni, nem olyan egyszerű ezeket a berögzült morálisan elfogadott szokásokat az emberekből kinevelni, és főképp kikényszeríteni a tisztességes élete. A nagyarányú társadalmi beavatkozásoknak mindég voltak. és lesznek is áldozati, de a célt tekintve az is biztos hogy sokkal többen lesznek nyertesi.

És azok akik, most elvi hovatartozás okán keverik itt a fekáliát, elcsendesülhetnének, mert hogy a kezük keményen belelógott a fekáliába, amitől most szenved ez az ország.

Mind azokat megkövetem, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetben, és most munka nélkül meg jövedelem nélkül átkozottul elkeseredetten kell hogy lássák objektíve a helyzetüket. De nem törvényszerű, hogy ez így legyen. El kell felejteni az összekacsintást, és ha bűncselekménnyel találkoznak, legyen az bármilyen mérvű is az, tegyék meg állampolgári kötelességüket. Különös tekintettel a korrupcióra.

Vigyázzanak magukra, és főképp vigyázzanak a csalókra, mert azokból van itt ma a több.

Szegény Debreceni! Teli tüskével a politikai pályafutásának kudarcai miatt. Valahogy nem ismerték fel benne a géniuszt.

És ahogy ilyenkor szokott lenni, a sikeresebbeken próbál elégtételt venni. És mi van azokkal az időkkel, amikor vezér harcosának képzelte magát az ellenállásnak?

Hány kommunistát akasztott fel fejben, akiknek most beállt szószolójának.

Hiába ha nincs ló, jó a szamár is.

Hűtsék le magukat, el fogják bírni a rohamot. Aki most nem látja a helyes utat, az már ebben a büdös életben sohasem fogja látni.

Felhívom a demokratikus Magyarország Kormányának figyelmét, hogy különös figyelemmel kísérje mind azokat a karrierista fiatalokat, akik ebben az új Foxi-maxiban kerülnek kiképzésre a liberális koncentrált hatalomban való szerepvállalásra.-

Csak is azért, mert kitől is tanulnak?

Ezek az emberek, nem keresztényi magatartásra, hanem annak minden lehetséges kiskapujára tanítják meg a fiatalokat. Lásd Zuschlag, és társai, akik csak reprezentatívén képviselik a baloldali értelmiséget, mert a tanítóik még szabad lábon butítják a népet.

Médiatörvény: Joseph Daul elutasítja a vádakat

2011. január 12. 17:17

A néppárti EP-frakció bízik abban, hogy ha a médiatörvény egyes elemeit meg kell változtatni, azt Magyarország meg fogja tenni, miként azt Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette

Az Európai Néppárt európai parlamenti (EP-) frakciója elutasítja a magyar kormánnyal szemben a médiatörvény miatt elhangzó, "politikailag motivált" vádakat - hangsúlyozta szerdai nyilatkozatában Joseph Daul, a jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú frakció francia vezetője.

A politikus, aki szerint a néppárti EP-képviselők erősen elkötelezettek a szabadságjogok, azon belül a sajtószabadság védelme mellett, utalt arra, hogy az Európai Bizottság jelenleg vizsgálja azt, hogy a törvény összhangban van-e az uniós joggal.

A néppárti képviselőcsoport bízik abban, hogy ha a médiatörvény egyes elemeit meg kell változtatni, azt Magyarország meg fogja tenni, miként azt Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette - olvasható a nyilatkozatban.

A néppárti frakció szerdán ülést tartott, és a nyilatkozat szerint kifejezte a magyar kormány iránti szolidaritását és támogatását a médiatörvény ügyében.

A frakció felszólítja az EP többi politikai frakcióját, hogy hagyjanak fel a "manipulatív kommentárokkal". Megítélése szerint ezek a bírálatok a legtöbb kárt az Európai Unió egészének okozzák, amely létrejötte óta most néz szembe a legnagyobb kihívásokkal. E kihívások közepette a néppárti frakció minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy a magyar kormány sikerrel lássa el az EU Tanácsának elnöki tisztségét - tette hozzá a frakcióvezető.

Daul emlékeztetett arra, hogy a magyar jobbközép kormány és annak vezető ereje, a Fidesz "az elmúlt két évtizedben bebizonyította az EU és annak demokratikus értékei melletti elkötelezettségét". Szerinte Orbán Viktornak a demokratikus európai értékek melletti elkötelezettségét mutatja az is, hogy a magyar miniszterelnök biztosítékot adott arra: módosítani fogják a törvényt, ha az Európai Bizottság elemzése azt szükségesnek ítéli.

korosodo] [2011.jan.13. 19:49]

[New.Person] [2011.jan.13. 15:03]

"Rosszul érezném magam,l ha egy árulóval kellene a haza sorsáról pár beszélnem!

Önöknek kedves az ilyen védhetetlen hazugság közlemény, de én ettől finnyásabb vagyok."

Itt ha valaki áruló azt "N.P"- nek hívják. Elárulta hazáját mikor nem vállalta tetteiért a következményeket, inkább a futást választotta! Mit követett el, hogy évtizedekig rettegett- talán még most is- a titkosszolgálatoktól? Magára hagyva azokat akiket fellázított, beetetett a demagóg szövegével, fegyvert nyomott a kezükbe! Azokat akik emelt fővel mentek börtönbe, siralomházba!

A finnyásság nem jött elő amikor gyilkolni kellett? Csak akkor amikor vitatkozni kellene érvekkel, tényekkel? De ön csak egy véleményt ismer el. A sajátját! Az ájtatos keresztény dumáját terjessze máshol. Pl. a KDNP-ben. Ateista vagyok amiért hálát adok a sorsnak. Mert ha olyanok a keresztények mint ön és a többi gyűlölettől elvakult fröcsögő, nem is szeretnék az lenni. Maradok inkább egyszerűen EMBER!

korosodo] [2011.jan.13. 19:49]

Korosodó a 1956-os forradalomban nem gyilkoltak, hanem harcoltak a szabadságért. És amikor a túlerő miatt a sáncokat áttörték visszavonultunk, majd a biztos halál elől elmenekültünk.

De azért hogy ma erről beszélhetünk ránk is szükség volt, és többen vannak a hazában, akik nem árulónak hívnak bennünket, hanem hazafiaknak. És hogy én Magyarországon nem hordom magam fényezve körbe, az csak az én természetemből fakad, és az is biztos, hogy amikor önt olvasom ÚJRA ÁTÉLLEM A FORRADALMÁR SZEREPEM.

Keresztény vagyok és ez által jobb és igazságosabb, mint könyörületesebb az emberhez.

És védem a hazámat, és a hitemet akár újra az életem árán is. És lenézem az ilyen elvakult ateistákat, akik nem tudják megkülönbözetni a jót az igazságosat az emberit az elállatiasodott ember életétől.

Nem követtem el semmi olyat, amiért valaha is szégyenkeznem kellet volna. De a barikád másikoldalán voltak, és még élnek, akik szégyenkezhetnének.

……………………………………………………………………………………………….

[corsac] [2011.jan.15. 00:55]

[New.Person] [2011.jan.14. 21:30]

És mi van a már kiosztott 6000 milliárd forintnyi korábban kiosztott pályázati pénzel.

--- mi lenne? az van, mint minden kiosztott pénzzel - akár MSZP osztja, akár a Fidesz

Hány munkahely lett belőle?

--- Kevesebb, mint lehetett volna, mert a Fidesz mindenhol keresztbe tett a munkahely teremtések során. Hajjaj! Gyöngyös, Sukoró stb.

Mennyit csökkent az államadósság?

Mitől lett a GDP itt 80%-ot meghaladó államadósság?

--- Az államadósság egy furcsa képződmény. Nem biztos hogy az a jó, ha nincsen. Olvassátok már el Széchenyi könyvét, a Hitelt. Aki hitelt vesz fel, az eladósodik. De a hitel az jó dolog, mert ezzel olyan erőforrásokhoz juthat hozzá az ember (vagy az állam), amelyhez másképp nem tudna. Tehát nem az a probléma, ha eladósodik valaki, mert lehet OKOSAN is eladósodni, nem csak ÉSZ NÉLKÜL. Ezt a 19.században még pontosan tudták. Miért nevezik London banki utcáját Lombard Street-nek? Mert ott voltak az itáliai bankházak. Anglia eladósodott az itáliai bankházak felé - de meggazdagodott belőle. Az USA az angol bankok tőkéből virágzott fel.

Ergo: kövesd a klasszikus tanácsot. "Vegyél olcsón és adj el drágán". Ez a pénzpiacon úgy érvényesül, hogy szerezz olcsó hitelt, és használd fel azt a lehető legjobb módon. Hogy ez mit is jelent, az már túlmutat egy komment keretein. Minden esetre a jegybank feladata lenne, hogy olcsó hitelhez juttassa a nemzetgazdaságot. Sajnos a Járai vezette jegybank ezt nem csak hogy nem teljesítette, de alá is ásta az egész hitelrendszert.

Huhh..... Erről könyvet lehetne írni, nem kommentet.

Mennyit csökkent az államadósság?

Mitől lett a GDP itt 80%-ot meghaladó államadósság?

--- Az államadósság egy furcsa képződmény.

Mitől Magyarországon megint három millió koldus?

--- Kérdezd az Antal kormányt, amelyik bezárta a gyárakat, elküldte az embereket - és az egészet sokk terápiának nevezte el.

De nemcsak erről van szó. Sajnos a maradék munkás réteg alul van fizetve. Mivel a Kádár rendszerben polgárosodott, vagyont szerzett (családi ház, az emberek 93%-a saját lakásban lakik, míg Németországban ez csak 50% körül mozog), így a kapitalizmus védőszentje, a Szent Konkurencia le tudja szorítani arra a színvonalra a fizetéseket, ahol már csak vegetálni lehet. Nem kell a fizetésben a lakbérletnek megjelennie, mert mindenkinek van lakása. Az a kevés meg, akinek nincs, dögöljön meg.

Az alacsony keresetek rákényszerítik az embereket, hogy saját maguk oldják meg azokat a problémákat, amiket egy fejlettebb társadalomban szolgáltatásként megvásárolnak. Ez a szolgáltatás a kisvállalkozók és az általuk alkalmazott munkások számára teremtene biztos megélhetést. De hát ha az embereknek nincs pénze, nem tudnak vásárolni - és a vállalkozók sem tudnak megélni, nem tudják a vállalkozások felszívni a munkanélkülieket, legfeljebb csak a fekete és szürke gazdaság szintjén.

Hát ez van! A nagy gond, hogy megbomlott a kereslet és kínálat aránya. Ma már nem ott tartunk, hogy a kínálati oldal szűkös, mint a szocializmus idején, hanem a keresleti oldal szűkös. De az nagyon.

Miért éhezik Magyarországon annyi gyerek?

--- lásd fentebb. Az ok ugyanaz

Miért lett az utolsó a tíz Európai Unióba belépő országok között Magyarország?

--- rossz jegybanki politika

Miért van otthon háború a bajban?

--- kérdezd a Fideszt, amelyik kivitte az utcára a politikát. Azt az Orbán Viktort, aki már a Medgyessy kormány ideje óta szajkózza az országot ketté osztó retorikát (a haza nem lehet ellenzékben!). Amikor Medgyessy a híres árok betemetési politikát meghirdette, látványosan kiröhögték őt a Fideszesek. Tehát: ha a Fidesz háborút akart, mert már akkor totális hatalomra tört, akkor ki a felelős mindezért? Az, aki totális hatalmat szeretne magának - a diktátor. Csak akkor lehetséges a béke, ha mindkét fél szeretné ezt elérni. A baloldal részéről megvolt a szándék, amit tények tények igazolnak. A kérdés ezek után az: miért háborúskodott a Fidesz a bajban? Miért tett meg mindent azért, hogy ne sikerüljön kimásznunk a mocsárból?

Láthatod, hogy pontosan és precízen számon lehet tartani mindazt, ami ebben az országban történik.

Hogy van sok olyan intézkedése az MSZP kormányoknak, amik elhibázottak, azt én is jól látom. Nem sorolnám fel ezeket, mert nem ez a lényeg. Az MSZP minden hibája ellenére a keresleti oldal bővítésén fáradozik - a nyugdíjak emelése, a keresetek emelése (adójóváírás), a doktorok, ápolónők, tanárok fizetésének emelése stb. Az EU pénzek hatékony felhasználása példaértékű volt a többi csatlakozott ország számára. Ez is forrás bővülést jelentett a hazai gazdaságnak. Mindez persze pénzbe kerül, de EZ A PÉNZ TESZI LEHETŐVÉ, HOGY A TŐKE MŰKÖDŐTŐKE LEGYEN. Ez teszi lehetővé a gazdasági növekedést.

A Fidesz ezzel szemben úgy véli, hogy amit az emberek elfogyasztanak, az csak felesleges kiadás. Ezért csökkentette a nyugdíjakat, nem emelte (minden ígérete ellenére) az orvosok és többi alkalmazottak béreit. Nem kezdett építkezésekbe, nem épített autópályákat stb. Egyszóval nem csinált semmit. Nem haladtunk egy tapodtat sem előre - de ez azt jelentette, hogy akik mentek, azok bizony szépen elmellőztek bennünket. A Fidesz politikája a Pató Pál magatartás fajtalan keresztezése a keresztényi álszenteskedéssel, és a saját csókosoknak adott támogatásokkal.

Magyarországon a már meglévő tőke sokkal jobb kihasználtságú lenne, nagyobb profitot termelhetne, tehát nagyobb adóbevételt generálhatna - ha az emberek meg lennének fizetve. Sajnos a kormányzati oldal a konkurencia miatt csak a saját embereit tudja megfizetni (orvosok, tanárok, közalkalmazottak). És ezen kívül még a nyugdíjasoknak adott 13. havi nyugdíj formájában tudja a keresleti oldal bővítését végrehajtani. Ha a munkások adóját vagy TB járadékait csökkentik, akkor azt a konkurencia gyorsan a munkáltatók zsebébe söpri - és a munkások megint ott vannak, ahol az előbb. Nehéz ügy, szűkös a mozgástér. Maradna tehát a klasszikus eljárás - egy kicsit előre, egy kicsit hátra -, de mindig szem előtt tartva a célokat és a meglévő lehetőségeket. Hogy ebben az MSZP nem volt elég ügyes, azért sokszor téptem a hajamat. De amit a Fidesz és a többi jobboldali párt csinál, attól meg a hajam mered az égnek.

Hát ennyi mára.

[corsac] [2011.jan.15. 00:55]

Kedves corsac!

-Miután Ön megtisztelt engem képességeihez mért saját felfogásbeli vélt igazságra épített válaszával, én ugyan így teszek ígéretemnek megfelelően.

-Általánosan le kell szögezni a mihez tartás végett, hogy a politika, mint társadalmi tudomány, nem azonos azzal e tárgykörbe tartozó tudománnyal, amely tudomány egy nemzet, vagy egy azonos korban élő földrész, vagy éppen az átfogó földlakosainak pozitívan, következetesen, és tudományosan kimutatható valós érdekeinek összességével.

-Vagyis a politika az mindég valamely mesterségesen képzett ideológia mentén képződő ág, amely ideológiák minden esetben a társadalomtudomány eredményeinek mentén valamely hatalomra törő embercsoportjainak átfordított, és annak érdekében megmagyarázott változatát mutatja be hatalmi törekvések érdekében.

- Ebből következik, hogy ez a társadalmi ág folyton mozgásba van, és a különböző politikai csoportok éppen akkor fennálló lehetőségei szerint időben és térben érvényesítik a beállítottságaiknak megfelelő célterületen az akkor elérhető hatalmi pozícióból megcselekedhető a hatáskörükbe vonható, avagy tartozó társadalomra, nemzetségre, közösségre gyakorolt befolyást.

- Ha elfogadjuk, hogy az ember sajátja az önzés, a birtoklás, a harc természete mindezek megszerzéséért, úgy mindjárt világosabban láthatjuk a jelenségek közötti összefüggést.

- Ugyan akkor kimondhatjuk azt is, hogy bármely korban, bármely ideológia mentén fellehető az ember gyarlósága, és mint ilyen annak erőszakossága is. Mindezek által nincsenek abszolút értelemben vett humánus politikai pártok, mint humánus hatalmak sem.

-Azaz a politikai pályára törekvő emberek jelentős hányada nem emberbaráti célok miatt törekszik valamely pártsoraiba kerülni, hanem a pártok által nyújtott lehetséges karrierek elérésnek érdekében. Persze mindég vannak kivételek, de a kivételek vannak kevesebben.

_ Szolgálni egy közösséget önös érdekek nélkül csak a hitvilágában valamely célok érdekében szegődött önkéntesek képesek, de ezek száma egyre kevesebb.

6000 ezermilliárd fejlesztési pénz: ekkora nagyságrenddel az ország GDP teljesítményét nem hogy kritikus értéken, hanem vezető helyen kellet, volna tudni tartani, ha a felhasználás az úgy és akképpen történt volna, ahogy azt az akkor éppen aktuális nemzetgazság korrupció nélkül megkívánta volna a magyar gazdaság, és azok részvevői érdekében.

A hatalmi harcban résztvevő pártok körül mindég van egy holdudvar, ami lobbizó képességben előnyökkel bír. De ez önmagában még nem bűn, mert a cél attól még megvalósulhat eredményeiben és összhatásában, ha a fejlesztés valóscélokat takar, és nem az így elérhető pénztőke megszerzése a elsődleges szempont.

Hány munkahely lett belőle:

Bocsássa meg, de ha ezért az ellenzék a felelős, akkor ez most tökéletesen igaz, hogy ez az ellenzék az ki hatékonyságát, és társadalmi méretű befolyásoló képességét tekintve egyedüli képviselője lehat a problémák megoldásnak. Vagyis a liberális pártvezetés holló volt, és nem hogy kivájta az áldozat szemét, de az még e helyett ki is énekelte a szájából a sajtot. Még szerencse.

Mennyit csökkent az államadósság?

Mitől lett a GDP itt 80%-ot meghaladó államadósság?

„--- Az államadósság egy furcsa képződmény. Nem biztos, hogy az a jó, ha nincsen”

Hatás tanulmány minden esetben. A hitel, az adósság csak is akkor, és akképpen ha annak megtérülése a gazdasági számítások szerint hatékony. És növeli a GDP minden vonatkozásban.

Azonban itt az eladósodás az fenntartási költségek finanszírozása miatt következett be, azaz nem hogy növelte volna a GDP, hanem negatív hatásokat szenvedett el a magyar gazdaság folyamatosan. Cégek százezrei mentek tönkre az adónövelés, és a szigorítások miatt. Egyre kevesebben dolgoztak, és egyre kisebb lett az állam bevétele. Növelte a terheket, és fokozta a csődöket. Az eredmény kristály tiszta, nem magyarázható félre. A visszamutogatás az nem érv ebben az esetben sem.

Mitől Magyarországon megint három millió koldus?

--- Kérdezd az Antal kormányt, amelyik bezárta a gyárakat, elküldte az embereket - és az egészet sokk terápiának nevezte el.

Ha akkor élt és ismerte az akkori gazdasági állapotokat úgy erre nekem nem kell választ adnom.

De arra szívesen várnák egy igazolható választ, hogy magyar közgazdászok szerint a 1989 előtti Magyarország kettőezer évben érvényes árfolyamon számolt, mint egy húszezer milliárd tulajdona az hova lett, és annak elvesztésért kik azok, akik személy szerint felelnek, illetve kik húztak belőle ténylegesen anyagi hasznot.

Ha meg tudja magyarázni, hogy a mint egy 92,7% állami vagyon privatizációjában 72. 7%-al részesülő szocialista párt, az, milyen tényleges károkozással bírt e kérdésben azt szívesen olvasnám.

A magyar mezőgazdaság tönkretételévek 1,3 millió munkanélküli lett vidéken., kinek ált érdekében ? A multinacionális nagytőkének! Kiszolgálta ki ezt az érdeket, és hogyan történhet meg, hogy egy mezőgazdasági nagyhatalom letérdepelt egy nyilvánvaló célokkal, és törekvésekkel bíró idegen érdeke előtt?

Miért éhezik Magyarországon annyi gyerek?

--- lásd fentebb. Az ok ugyanaz

Hogy Ön hova tartozik ténylegesen az adott válaszaiból az nem kétséges.

Magyarország soha nem volt ipari nagyhatalom, még agrár eredményei alapján a reformkorban mindenki elismerte eredményeit. Na ezt bontotta le a kommunizmus a hamis gazdásági célkitűzéseivel, és később ezt szolgáltatta ki a globális tőke érdekeinek.

A liberalizmus az emberiség szabadságáért küzdött a kezdeti időszakban, de a kapitalizmus késői szakában már az volt a cél, hogy az emberiség annak gazdasági céljait szolgálja a leghatékonyabban. Ebben a kiszolgálásban vezetett az SZDSZ és MSZP liberális szárnya kiváló teljesítménnyel, és most iszzák annak a levét, issza a nemzet.

Miért van otthon háború a bajban?

Nos e kérdésben másképp látjuk az okokat. Mert szerintem a 2002-es választás izraeli tanácsadója a már ismert kifinomult moszat technikával felépített üvegzseb vádak következtében megnyert választások ásták meg az első árkokat. És vélem, hogy azok következménye, miszerint egy sem állta meg később a bírósági bizonyosságot, sőt ma már tudjuk, hogy mire is kellet a szocialistáknak a hatalom, minden tekintetben igazolja a karvaj tőke céljait, a korrupt politikusok csőd közeli eredményeit. Mindebből következtetve az gondolom, hogy a nemzet elveszejtésnek utolsó stádiumában került egy kétharmados hatalom abban a helyzetben, hogy újra alapítsa a magyar nemzeti államot, és helyet szerezzen, és tartson fenn az államok közösségében a múltjához, történelméhez méltót.

„Láthatod, hogy pontosan és precízen számon lehet tartani mindazt, ami ebben az országban történik.”

Pontosan, precízen, na ne vicceljen már. Ön is elfogult, és ezáltal rendkívül szűk fókuszú szemüvegen látja a pátja helyzetét, és érdemeit, vagy érdemtelenségét.

Én kívülről nézem az eseményeket. Csak az befolyásol, hogy magyar vagyok, És miután annyiszor és annyiféle képen leírtam már a hibákat, így nem kezdem újra felsorolni.

Csak azt írom le újra, hogy kezdjenek hozzá újra alapítani a szociáldemokráciát Magyarországon, mert a jelenlegi út, a jelenlegi hiteltelen vezetőkkel nem vezet sehova. Ugyan akkor szükség van a szolidaritásra, a szegények, a munkások (a nem jogászok) társadalmi képviseletére egyensúlyként a társadalomba.

Isten áldja meg Magyarországot!

corsac] [2011.jan.15. 18:45]

[New.Person] [2011.jan.15. 12:53]

Végig olvasva írását, úgy találom, hogy nem is fogunk soha egy nevezőre jutni.

Sok olyan kijelentése van, amit egyszerűen csak cáfolni lehet, mint a privatizációs arányokat, ami valószínűleg egy nagy csúsztatás. Hogyan lehetne a szocialisták nyakába varrni a 72%-os privatizációt? Ennyi került volna hozzájuk? Fenét!

Más dolog az állami vagyon lerablása, és megint más egy feltőkésítést végző privatizáció, ami az energia szektorban végbement. A kettőt nem lehet egy lapon emlegetni. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy egy privatizáció nemcsak azzal végződhet, hogy egyesek meggazdagodnak, hanem azzal is, hogy egy jól működő üzemet tönkretesznek, a dolgozókat elzavarják és kilóra eladják ócskavasnak. Ez az igazi rablás, ami a jobbos kormányzatok idejére tehető. A tőkebevonást pedig az MSZP kormányzat végezte el még a Horn kormány ideje alatt - ami nélkül nem tartana itt ez az ország, ahol most vagyunk, mert nem lehetne biztosítani a lakosság és a közüzemek áramellátását. (Csupán egy kis adalék, hogy értsd miről is beszélek. Még a rendszerváltás előtt megesett, hogy az akkori televízió adását tíz órakor beszüntették, hogy menjen mindenki aludni, és ezzel is kevesebb áramot fogyasszon a lakosság, mert már nem bírta el a rendszer. És azok a pénzeszközök, amik szükséges lett volna a fejlesztésre, nem álltak rendelkezésre.)

Egyszóval a részletekben bújik meg az ördög. Túl sok statisztikát olvasol a jobboldali médiában, és mivel nem élted meg a rendszerváltást ebben az országban, nem is láthatod, mennyire nincs szinkronban a propaganda és a valóság.

Na jó! Nincs időm végig elemezni az egészet. Már egyetlen ponttal is sok időt pocsékoltam el.

Úgyhogy viszlát!

ozitutu] [2011.jan.15. 17:21]

"Tetszik tudni az az én bajom hogy nem ma születtem! És nem tegnap!

A mai fiatalság zöme mit sem tud ezekről a dolgokról!" nem sok mindenben tudok érdemben vitatkozni Önnel, mert olyan általánosságokkal okolta a problémákat, amelyek tulajdonkép nagyjából igazak, de szerényen figyelmében ajánlanám, hogy ez itt az ember világa, és ez a világ bírja az ember minden rossz tulajdonságát, és egyre kevesebb jó tulajdonságát bírják.

Az élet folytonos kihívás, és van aki jól tűri a megpróbáltatást, még más összeomlik és az alkohol kábulatába menekül.

A világ, az könyörtelen. A pénz az úr, és vagy szolgálja az urat, vagy folyton a falon pattan.

Igazságot keres? Hol keresi az? A hatalom nem az igazságról szól, hanem pénzről és uralkodásról. Ne várja mástól, amire Ön is képtelen.

Nézzen önmagába, és látni fogja, hogy milyen gyáva, még önmagának is képtelen bevallani, hogy olyan, mint a többi. Bűnös, a bűntudatra érzéketlenül.

Minden ember a saját szerencséjének a kovácsa.

Van, aki feladja, van, aki újra és újra kezdi. Az életnek van számos csodás pillanat, amilyért semmi sem kár. Ha tudná, hogy békét csak Önmagában lehet, és azt nem mások fogják Önnek szállítani.

Higgyen az ember jóságában, és az egyszer viszonzásra kerül Önnel szemben is a hit reménye.

ressm] [2011.jan.16. 07:53]

new person!

Rákosi Métyásnak 5 éves teve volt, olyan jól sikerült, hogy jegy rendszer lett a vége, meg már miniszter elnök sem volt 53 júniustól.

Aztán emlékszik Hruscsov igéretére 1960-ból, hogy 1980-ra mi lesz?

64-ben elvtársai leváltották!

Bármennyire is imádkozik bárkihez ez a 10 éves terv pont úgy fog végződni mint a korábbiak.

Mivel Matolcsy úr elfelejti, hogy a vjlággazdaság egy része Magyarország bármilyen fuvallatnak hatása van, előre meg senki nem lát!

Emlékezhet, hogy ki gondolta volna 1929 január 1.-én, hogy mi lesz októberben?

Ressm!

Tudja Kedves Uram a sok baj közül az is egy, hogy Önöknek egy ilyen mondvacsinált közgazdász adja az écát az érveikhez, mint gjozsi, és még azokat az általános objektív tényeket is képes félre vinni, amelyeket már vitatni sem lehet.

-Általánosan le kell szögezni a mihez tartás végett, hogy a politika, mint társadalmi tudomány, nem azonos azzal e tárgykörbe tartozó tudománnyal, amely tudomány egy nemzet, vagy egy azonos korban élő földrész, vagy éppen az átfogó földlakosainak pozitívan, következetesen, és tudományosan kimutatható valós érdekeinek összességével.

-Vagyis a politika az mindég valamely mesterségesen képzett ideológia mentén képződő ág, amely ideológiák minden esetben a társadalomtudomány eredményeinek mentén valamely hatalomra törő embercsoportjainak átfordított, és annak érdekében megmagyarázott változatát mutatja be hatalmi törekvések érdekében.

- Ebből következik, hogy ez a társadalmi ág folyton mozgásba van, és a különböző politikai csoportok éppen akkor fennálló lehetőségei szerint időben és térben érvényesítik a beállítottságaiknak megfelelő célterületen az akkor elérhető hatalmi pozícióból megcselekedhető a hatáskörükbe vonható, avagy tartozó társadalomra, nemzetségre, közösségre gyakorolt befolyást.

- Ha elfogadjuk, hogy az ember sajátja az önzés, a birtoklás, a harc természete mindezek megszerzéséért, úgy mindjárt világosabban láthatjuk a jelenségek közötti összefüggést.

- Ugyan akkor kimondhatjuk azt is, hogy bármely korban, bármely ideológia mentén fellehető az ember gyarlósága, és mint ilyen annak erőszakossága is. Mindezek által nincsenek abszolút értelemben vett humánus politikai pártok, mint humánus hatalmak sem.

-Azaz a politikai pályára törekvő emberek jelentős hányada nem emberbaráti célok miatt törekszik valamely pártsoraiba kerülni, hanem a pártok által nyújtott lehetséges karrierek elérésnek érdekében. Persze mindég vannak kivételek, de a kivételek vannak kevesebben.

_ Szolgálni egy közösséget önös érdekek nélkül csak a hitvilágában valamely célok érdekében szegődött önkéntesek képesek, de ezek száma egyre kevesebb.

A következőket gondolom, hogy nyugdíj ügyben, valamint szociális támogatás ügyben az egyetlen lehetséges út a munkanélküliek csökkentése, a munkahelyek növelése, és a bevételek növelése, , valamint a kiadások csökkentése.

Ennek a menetrendje, pedig nem történhet másképp, mint hogy először felül kell vizsgálni a jelenlegi rendszert lehetőleg objektíven, és meg kell tisztítani a múlt már jól ismert bűncselekményeivel biztosított megalapozatlan gyakorlattól (Itt a pénzen vásárolt rokkant igazolásokra gondolok, meg az indokolatlan korai nyugdíjakra, avagy az indokolatlan szociális támogatásokra) magyarul rendet kell tenni, amit most Önök megszorításnak neveznek.

Ez először munkanélküliséget szül, de ez már vélhetően nem növeli abszurd értelemben a Büdzsé terheit, hanem csökkenti a jogtalan kifizetések megszüntetésével. Azt már nem is mondom, hogy nem a nyomorék, a munkaképtelen emberek ellen megy a kormány, hanem azokaz ügyeskedők ellen, akik Mercedes terepjáróval járnak a segéllyé.

Rákosi Mátyás: nem tudom mit élt meg tényszerűen ennek az embernek a társadalomra gyakorolt tevékenységéből, de vélem nincsenek élő tapasztalati, csak a meghamisított és folyton átírt szocialista krónika feldolgozásból ismeri a kor történelmét. Sokszor mondtam már, hogy az összehasonlítás az Önök propagandájának a abszurditása, mert hogy még csak köszönő viszonyba sincs a jelen idő történelme az akkorival számos példával tudom igazolni azt.

Nincs katonai megszállás alatt az ország.

Nincs a gyakorlatban olyan hatalmi diktatúra, amit minimum 150 ezer orosz katona jelenlétével elkövettek ez időtáj.

Ha most az összes volt kommunistától elvennének mindent, és átnevelő táborokba hurcolnák, és utána a társadalomból kiközösítve, megbélyegezve kellene újra kezdeni a semmiből felépítkezni, akkor, és csak is akkor beszélhetnek majd hasonlóságról a jelenkort példaként emelve.

Hruscsov abba bukott bele, hogy John Fitzgerald Kennedy olyan politikát folytatott ami az akkori szovjet vezetésnek végül na nem tetszését eredményezet.

Az atomsorompó egyezmény nem volt kívánatos a világhatalomra törő szovjet kommunistáknak.

Emlékszem a Hruscsov ígéretére, meg a kommunizmusnak szánt életpályára is, de emlékszem a Magyar Szocialista Munkáspárt ígéretére is, és mi lett belőle?

A tízéves tervnek esélye van. A történelem mindég közbe szólhat. Közbe szólhat, mert a tényleges gazdasági realitások, és helyzetértékelések köszönő viszonyban sincsenek a tényekkel, mert hogy azokat folyton manipulálja a multinacionális nagytőke a bank világa, a pénz mindenhatósága.

Történelmi tanulmányaiból ismerem a első nagy gazdasági válság történetét, de a másodikat meg is éltem nem kevés kockázati tőke érdekeltségemmel, és kitettségemmel együtt.

Azt pontosan látom, hogy a jelenlegi erőkoncentrátumok gyakorlati mechanizmusai nem kerülhetik el az újabb világméretű csődöt, de ezt nyílván ön is tudja, hogy nem Magyarország fogja azt kirobbantani.

Mint ahogy azt is tudja, hogy mindazon által, hogy a jelenlegi kormányzat arra törekszik, hogy az ország az eladósodásától, ahogy lehetséges szabaduljon fel, úgy a kitettsége arányosan csökken az ilyen esetben bekövetkező gazdasági hatások országokat térdre kényszerítő hatásaitól

Tudja mindég, azt szoktam mondani, hogy egy országot vezetni pénzügyi politika szerint nem más, mint egy család pénzügyi politikáját egyensúlyba tartani.

Röviden addig nyújtózkodj, míg a takaród engedi.

És itt már rég ki van az ország seneke is a takaró alól. Így hát ne csodálkozzon azon, hogy egy pénzügyi krakk azonnal fel fekteti Magyarországot a teljes kiszolgáltatottság globális kuplerájába.

De ezt hiába is magyarázom Önnek, aki nyílván azok oldalán áll, akik lehetővé tették az ország ilyen arányú kiszolgáltatottságát.

Na ez innentől most másképp fog történni, mint ahogy a hírmondóját is eltávolítják a volt kommunista rendszer maradványainak a magyar társadalomból. Ez van, ezzel kell most beérni.

Kezdjenek hozzá végre az új Európai szociáldemokrácia építésének a hiteltelen volt vezetők nélkül. Szükség van szolidaritásra, és a politikai egyensúly korrekciójára Magyarországon.

Szóval 2008 júliusában itt még Magyarország a Kelet Európai száguldó puma volt majd október végén az első állam, aki a pénztőke uraihoz fordult azonnali segítségért, „akik önzetlenül semmilyen feltételt szabva Magyarország segítségére siettek”) és mit ad Isten. most ezek a szervek a nem létező feltételeikkel akasztanak be lépten nyomon az ország pénzügyi függetlenedési kísérleteinek.

Tovább ezen az úton. Ez az út nem vezet az Önök számára sehova.



Amit Orbán mond

[kicsiimre] [2011.jan.17. 08:07]

kiczimre, mint ahogy itt mindanyunké hiányos, mert ha nem így lenn akkor nyilván én lennék a mindenható!

corsac] [2011.jan.17. 10:07]

Az Ön bemásolásnak a lényege az, hogy a kommunisták a hatalmi harcban leginkább egymás soraiban követték a legtöbb gyilkosságot.

Lásd Sztálin Gulag attrakcióit, vagy a Vörös khmer népirtását, de Észak Korea se volt ebben legutolsó, mint ahogy Kína sem.

De mind ez azt igazolja, hogy maga az ideológiával megszült politikai, és társadalmi rendszer önmagában hordozta a diktatúrát, az igazságtalanságot, és a társadalmi életképtelenségét is.

„Monika Nalepa szerint a volt „keleti tömb” egyetlen országában sem kapták meg a volt kommunisták azt, amit megérdemeltek volna, azaz sehol sem állítottak fel „nürnbergi” törvényszéket. Véleménye és elemzéseinek következtetése az, hogy ennek fő oka az antikommunisták félelmében keresendő. Félelmük attól, hogy a szekrényben lévő csontvázak közül több rájuk hull, vagyis tartanak tőle, hogy kiderül: az antikommunista ellenzék sok és olykor leghíresebb tagja életének egy időszakában titkosszolgálati jelentéseket írt, mint például Lech Walesa, a legendás lengyel munkásvezető, a Szolidaritás szakszervezet megalapítója.

A hazánkról írt fejezetben Nalepa magyar forrásokat idéz, amelyek szerint a fordulat idején megalakult pártok közül az MDF-ben volt a legtöbb korábbi besúgó és titkos ügynök. A kilencventől vezető kormánypárt éppen emiatt nem akarta a lusztrációs folyamat megindítását. Ugyanakkor a könyvben lévő egyik táblázat egy felmérés adatait tárja elénk arról, hogy a Lengyelországban, Magyarországon és a Cseh Köztársaságban megkérdezettek véleménye szerint országukban mely politikai erőkben található a legtöbb egykori titkos ügynök. Magyarországon kimagasló többség vélte úgy, hogy a liberálisok soraiban található a legtöbb ügynök: arányuk 68,5 százalék, szemben azokkal, akik azt állították, hogy a kommunistáknál (31,6 százalék).”



Megdőlt a Fidesz új gazdasági terve - csak a megszorítások segítenek?

ressm] [2011.jan.17. 06:48]

new person!

Ez a lemez marad mindig utoljára?

Erről is kapott választ nem keveset!

Tökéletesen elfogadható amit dicső vezére csinál, hogy szinte hetente az ellenkezőjét mondják, azt meg nem is tenném, hozzá, hogy a választási programjukban mit mondtak, mit nem és mi az amit mondtak de pont fordítva csinálják!

Ez maga szerint így helyén való?

Azt sem tenném hozzá, hogy ha magát a parlamentáris demokrácia hívének tartja és befogadta magát egy ilyen ország akkor onnan vegyen példát az érveire!

Sorolhatnám tovább!

ressm] [2011.jan.17. 06:48]

Kedves jó ressm! Ez marad utoljára, mert ez volt a hab a tortára!

Régi jó székely mondás, hogy „kakit” lehet pofozni éjjel nappal, de az csak továbbra is „kaki marad! Egy kicsit moderáltam a mondást.

Az anyának a gyilkos gyerek is mindég a gyereke marad, és foggal, körömmel védi azt.

Egyrészt nekem nem vezérem, hanem a hazám jelenlegi miniszterelnöke.

Azaz állítás, hogy mást mondtak korábban, az meg egyáltalán nem igaz, mert hogy a választások előtt nem tettek közzé választási programot, mert a választás eredményétől tették függővé a kormányzati cselekvési irányokat, és a lehetséges változások mértékét. Mindenki tudta, hogy kétharmados győzelem esetén véget vetnek a mulatságnak, mármint az Önök háborítatlan 65 éves uralmának a magyar viszonyok között. Na most ezt cselekszik meg sokak megelégedésére.

Igen a kérdésre a válaszom, hogy csak ez az igazán helyénvaló!

Én valóban a parlamentáris halomnak vagyok a híve, éppen ezért gondolom azt, hogy helyre kell végre állítani a demokratikus működés feltételeit. Ezért kel egy valóban demokratikus alkotmány, és ahhoz igazodó hatalmi hierarchia, hogy soha többé ne lehessen Magyarországon úgy vezetni meg embereket, ahogy ezt Önök tették a 65 év alatt a csiszolt konspirációs propagandájukkal, minek eredménye az lett, hogy elfelejtették, hogy kiket is képviselnek a magyar politikai rendszerben.

Na én is sorolhatnám tovább, de magot az ember csak termőföldbe vet, de ma az Önök pátja vezetése meddő.

[vadkorte] [2011.jan.17. 09:30]

"20 évig vártam arra, hogy eljöjjön ez a pillanat"- fogalmazott. Ez az egy mondat határozza meg OV tetteit, és a mi jövőnket. Sajnos.

[vadkorte] [2011.jan.17. 09:30]

És vannak itt olyanok, akik 65 évet vártak erre a fordulatra

[holms] [2011.jan.17. 00:59]

[New.Person] [2011.jan.16. 23:29]

Én még emlékszem, hogy abban az időkben nagyon feszült volt a viszony Szovjetunió és Izrael között a kitelepülők vagyonának kimentése miatt. Akkoriban robbantották fel a Budapesten a kivándorlók repülőtérre tartó buszát. Sőt szintén Budapesten megölték a vagyonmentésben érdekelt egyik ékszerészt. (az érdekek alapján feltételezve a KGB)

Nem tartom valószínűnek, hogy ezen események közben tárgyalóasztalhoz ült volna Szovjetunió és Izrael képviselője egy rózsadombi villában. A titkosszolgák nem politizálnak és nem kötnek politikai egyezményeket, ők végrehajtók és nem elvi irányítók.

Valakit vakítanak, de nagyon.



[holms] [2011.jan.17. 00:59]

Először is egy ilyen megállapodást nem szoktak lehozni másnap az újságok.

Az hogy hol jelent meg először a egyezmény, az is bizonyítja, hogy arról otthon minden érintet félnek oka volt hallgatni

Szovjetuniónak azért volt oka leülni, mert nem volt mindegy, hogy az akkor már jól látható kivonulást a új „demokratikusnak titulát kormány hogyan teszi lehetővé, mint ahogy azt sem, hogy az ott hagyott értékekkel mi is történik később.

Az izraeli kormánynak meg had ne soroljam, hogy mi minden jövőbeli lehetőséget kellet biztosítani az új magyar demokráciában.

A titkos szolgálatnak volt a legnagyobb veszteni valója, mert ha nyilvánossá válnak a III/III- as akták, úgy nagyon sok emberről kiderül az igazság, és annak katasztrofális következményei lettek volna.

De nyugodjon meg ismerté fog válni ez a dokumentum is 59 év múlva, mert akkora lejár a 80 évre szóló titkosítása. Ez a paktum biztosítatta az összes pártokban ejtőernyősként érkező volt kommunista ügynökök zavartalan működésének feltételét, meg a kabátforgató MSZMP-nek az elmúlt húsz évben betöltött magyar kormányzati hatalomban való részvételét.

További okfejtések a paktum létéről az alábbiakban:

A rózsadombi paktum II.

2008. 10. 15.

1988-89-től minden kulcspozíció, vagyon, erőszakszervezet, média stb. birtokában - a volt kommunisták voltak abban a helyzetben, hogy az ún. (spontán) privatizáció révén eladják az országot. A főkolomposok közül néhány: Németh Miklós, Horn Gyula, Békesi László, Kovács László, Bokros Lajos, Nagy Sándor, Suchmann (Suchmann) Tamás, Szekeres (Fuhrmann) Imre, Medgyessy Péter, Hámori Csaba, Nagy Imre, Vitányi Iván, Csepi Lajos.

Megjegyzések a Rózsadombi-egyezmény egyes pontjaihoz

6., 7., 9., 10., 16. 

1988-89-től minden kulcspozíció, vagyon, erőszakszervezet, média stb. birtokában - a volt kommunisták voltak abban a helyzetben, hogy az ún. (spontán) privatizáció révén eladják az országot. A főkolomposok közül néhány: Németh Miklós, Horn Gyula, Békesi László, Kovács László, Bokros Lajos, Nagy Sándor, Suchmann (Suchmann) Tamás, Szekeres (Fuhrmann) Imre, Medgyessy Péter, Hámori Csaba, Nagy Imre, Vitányi Iván, Csepi Lajos, … stb. Ezek után az elődeink, az apáink/anyáink és a mi magunk által előállított javak zömét hatalmas júdáspénzért kiárusították a külföldi rablóprivatizátor hiénáknak (jól fizető menedzserállások „risztelése”, stb. fejében)

És ezt a pénzvilág által is megzsarolt, erőtlen MDF hagyta…

A gátlástalan külföldi rablóprivatizátorok (az új tulajdonosok) a nemzeti javainkat kiárusító „elvtársakat” tették meg menedzsernek (igazgatónak), helytartónak a privatizált (ellopott) üzemek, gyárak, cégek, intézmények, tsz-ek stb. élére. A párttitkár, a munkásőr stb. lett a jó szakember a kapitalizmusban. A kiárusítás mellett megmaradt vagyont pedig saját maguk rabolták el az elvtársak. Jóval több, mint 20 000 milliárd Ft (kb. 4 évi költségvetésünk) tűnt el a kezükön. Mégpedig privatizációs, olajmaffiás, gabonamaffiás, bankkirablásos (Posta-bank, Agro-bank stb.) és egyéb más, „lehet, hogy nem erkölcsös, de törvényes” technikákkal (ahogy Horn Gyula mondta). És, hogy az előzőeken kívül név szerint még kik? Nos pl. Csintalan Sándor, Máté László, Hujber István, Leitinger (Leitinger) Tamás, Györgyi Kálmán!!! Várszegi (Weisz) Gábor, Kunos (Kohn) Péter, Fekete (Schwarz) János, a ma már 45-50 milliárd dollárnyi eladósodásunk hazai „intézője”, Pető (Petschauer) Iván, Kis (Klein) János, Magyar (Ungár) Bálint, Demszky (Deutsch) Gábor, Bauer (Braun) Tamás, Surányi (Steimann) György, Princz (Prinz) Gábor, stb.

Ők, és sok-sok társuk azok, akik a gyarmati lét peremére taszították az országot. Ráadásul nélkülük – azaz a vörösbolsevizmus, majd a liberálkapitalizmus nélkül – ma is kb. ott tartanánk, ahol Ausztria (azaz a Nyugathoz viszonyítva ott, ahol 1945 előtt).

És mindezek tetejébe jön még a részben szociálliberális és főleg külföldi kezekben lévő bankok ma is folytatódó gátlástalan szabadrablása. És az ADÓSSÁGSZOLGÁLAT!

11., 20. És minket, magyarokat ki véd meg a médiabeli, bankbeli, egyéb ellenségeinktől? És KI KÁRTALANÍT ÉS MIKOR, A XX. SZÁZADI ISZONYATOS VESZTESÉGEINKÉRT???

A. A cikk egy 1992-es (!) amerikai emigrációs újságból származik (Magyarság). A leírtak hitelességét nagymértékben alátámasztják a dátumok: amit a nép többsége – a szociálliberális média hazudozásai és agymosása következtében – csak jóval később ismert fel, vagy még ma sem, azt ez a cikk már 1992-ben leírta. A hitelességet a legfőképpen az igazolja, hogy minden így történt…

B. A szoclib hordák (az MSZP, az SZDSZ, a médiájuk, a bérenceik, Göncz Árpád, stb.) mérhetetlen arroganciáját, pimaszságát, országkirablását, harácsolását is a paktum szellemiségére vezethetjük vissza: 

• Az MSZP-SZDSZ-esek már 1989 óta tudták, hogy ők büntethetetlenek!!! Lásd 6. 7. 10. 11. 20.

• Mert ők a nemzetközi pénzvilág globalizmusának a kiszolgálói (mint szocialisták, liberálbolsevikok, élősködő termeszhangyák, „üldözöttek”, stb.) Az MSZP+SZDSZ számára se Isten, se erkölcs, se család (Bokros-csomag), se haza, se hagyományok, se magyar, se… Alapelvük, „erkölcsük” lényege: „Tiéd az ország, magadnak lopod!” „ Az MÁS, ha mi lopunk, hazudunk, gyilkolunk”! Nos, akkor szerintünk: a másság takarodjon MÁSHOVA! 

C. A paktum, illetve annak következményei (1989-2002), és még tovább is a liberális Nyugat újabb ajándéka a magyaroknak a XX. Században Trianon (1920), Párizs (1946), és a magyar forradalom (1956) leverésének tétlen végignézése, valamint az iszonyatos eladósítás (1974-től) után

D. „Istené minden dicsőség, és csak nála az irgalom”…

Folyt . köv.





[marimama] [2011.jan.17. 11:47]

[New.Person] [2011.jan.16. 23:23]

[corsac] [2011.jan.16. 18:56]

ADJA MEG A FORRÁS ELÉRHETŐSÉGÉT !

mert nem találom az erdtit ahonnan másolta.

Nem is találhatom mert most van szerkesztve. lehet hogy Ön csaló?

Mért nevez csalónak valakit azért, mert maga nem talál valamit?

Ez a maga által képviselt kultúra? Pfúj!

[marimama] [2011.jan.17. 11:47]

Marimama én is azt mondom, hogy fújj, mert hivatkozik, és miután azt bemásolni szokták, így lenni kellene lennie forrásnak. Azonban a forrása az a tegnapi napon a Népszavában megjelent általa jegyzett komment. Na ez a fújj!

seaman] [2011.jan.18. 00:13]

New.Person!

... szegénykém! Ékezetes betűkészletes klaviatúrával, nem jól beszélni magyar ellenálló és 56-os hero :))D

seaman] [2011.jan.18. 00:13]

Tudja az Ön képzelet erő készsége az, amiről ellehet mondani, hogy szegényes, mert ha ennyi évet élt volna angol nyelvterületen, hol csak angolul beszélt írt dolgozott, és újra kellett, meg kell tanulni az anyanyelvet, újra kellet tanulni írni, így az első dolgom volt egy magyar klaviatúrát szerezni. Ha ezt el tudja vitatni, úgy akkor Önnel nem érdemes a jövőben gondolatokat cserélni.

[makokriz] [2011.jan.18. 01:07]

[New.Person] [2011.jan.17. 19:07]

"Medgyessy kormány miért nem tette meg "

Mert demokráciában a független intézményeknek, úgy mint a Állami Számvevőszéknek, (a Varga Mihály

által vezetett Pénzügyi Bizottságnak, ) Ügyészségnek a feladata, s mint tudható abban az időben

Polt Péter volt a főügyész s mind két szemét becsukta a fideszközeli ügyeknél.

Orbán Viktor magából indul ki, azt hiszi, hogy mindenki úgy gondolkodik ahogy Ő

Negyven embert állított, hogy keressenek mindent ami Gyurcsányhoz köthető.

De fordítsuk meg a kérdést ha Gyurcsány költött volna több milliárdokat

Országimázsra; Karórákra; Millenáris Park Kht; MTV; MFB; stb;stb; nem ordított volna a Fidesz??

[makokriz] [2011.jan.18. 01:07]

Miközben egyáltalán nem zárom ki, hogy egy államügyész részéről is lehetséges részre hajlás, mint ahogy ez az ember sajátja, hogy valamely oldalon pálcát tőr.

De megjegyzem, azt már azért kétlem, hogy az üvegzseb programban sajtó nyilvánosságra hozott több tíz ügyből tudomásom szerint egy sem tudott bírósági szinten bizonyosságot nyerni.

Továbbá Önt bízta meg Orbán miniszterelnök Úr a negyven ember kutatási program céljának koordinációjára, vagy csak ott volt, ahol elhangzott ez a rágalomnak kiváló ok.

Továbbá amikor a cél az volt, hogy minden áron meg kell védeni a hazugságokkal elért kormányzati hatalmat, és ezért a célért akár embereket is ölettek volna, miközben az országban a közpénz kezelés, a kormányzati felügyelet, az kontroling nélkül működött, és ma jó látható annak gazdasági következményei, még is mit kellene tenni egy ilyen rossz gazdával szemben.

És akkor megkérdezem, hogy tüntetők ellen bevetett rendőri készültség, a állandó bevetési csoport, a bevetéseknél alkalmazott felszerelés, és anyagok, a bevetés következményeinek egészségügyi költségei nyomozati költségei, valamint ügyészi, és bírósági költségei nem e lehetséges hogy meghaladták az Orbán ország imázs egyébként Magyarországot népszerűsítő programjának költségeitől.

Továbbá kérdezem, hogy ezeket a jó alátámasztható Magyarországot bemutató, és népszerűsítő programok készítését Ön szerint a szocialista párt befolyása alatt lévő cégekre kellett volna bízni?

Csak emlékeztetném, hogy a ország adóság mutatói, a mindennapi élet jólléti mutatói eközben Magyarországot a korábban belépő tíz új uniós tagállam közül tulajdonképp az utolsó helyekre lökte, és akkor még nem beszélek a éhező gyerekek sokaságáról, a hajléktalanok számának növekedésről, az általános elszegényedésről stb.

Szíveskedjenek már egy kicsit a vörös köd nélkül látni, és gondolkodni.

[corsac] [2011.jan.18. 01:55]

[New.Person] [2011.jan.17. 12:42]

Lenint rehabilitálni akarják!

ilyen szintű döntést a kommunista hatalomban csak az első ember hozhatott meg.

hahahaha.........

[corsac] [2011.jan.18. 01:55]

Látszik, hogy nem vagy tájékozott a témában!

Az már később, a centralizált sztálinizmus idején volt divatban.

A forradalom alatt megtörtént, hogy a katonák egész egyszerűen megszüntettek minden tiszti rangot és rangjelzést, mert az az egyenlőség elvét súlyosan sértette. Torckijnak nagy nehezen sikerült meggyőznie őket, hogy ha nincsenek tisztek, akkor ki irányítja a csapatokat? Ki fogja össze a tevékenységet? Mert egy bizonyos fegyelemnek és irányításnak lennie kell.

De olvasd el Reed "Tíz nap amely megrengette a világot" c. könyvét. Ez a forradalom igazi arca - a sok bizottság, a sok szovjet -, ahol megbeszélték a dolgokat, ahol nyüzsögtek, mindenki szót kapott, ahol különböző nézetek csaptak össze. Ez a forradalom - nem pedig a központi irányítás. Sokszor mindenki azt csinált, amit akart.

Ne keverd össze a sztálinizmussal, amikor is a bürokraták vették át a hatalmat, és ezeknek a bürokratáknak volt egy irányítója, akit a közel állók csak úgy hívtak, hogy "a gazda". Ez volt Sztálin.

Lenin csak egy eszmei útmutató volt a forradalom korában, amikor az emberek megpróbáltak az anarchiában eligazodni. Olyan programot adott az embereknek, ami segített a felmerülő problémák kezelésében. Ez tette Lenint az események fókuszpontjába. Nem volt mögötte pénzforrás, nem volt mögötte fegyveres erő, nem volt mögötte valami titkos hatalom. Egyszerűen csak egy olyan mag volt, ami köré kikristályosodhatott egy anarchiába zuhant társadalom.

[corsac] [2011.jan.18. 01:55]

Önnek a legnagyobb baja az, hogy a meghamisított többször átírt szocialista történelmi könyvekből tanult.

A kort a bolsevikok, és a fehérek minden idők legkegyetlenebb polgárháborúja jellemezte.

Könyörület már a nép természetéből kegyetlenségekre való hajlamából sem volt jellemző, nehogy ne az lett volna az első legfontosabb cél, hogy a múlt rendszerének a szimbólumait tüntessék el ahogy csak lehet. Így pusztult el az Orosz Cár és annak vétlen családja.

De így pusztult el XVI. Lajos és családja, és minden olyan erőviszony változás győztese ezt a módszert gyakorolta, lásd a fasiszta vezetők kivégeztetései.

Az orosz viszonyok proletárjai, nem gondolkodni, hanem gyilkolni, rabolni, és leszámolni tudtak a korábbi uralkodó osztállyal. É serre nem mentség az, hogy ez az uralkodó osztály a halmának védelmében egy korától elmaradt feudális rendszert tartott fenn. Mert az azt követő szovjetek hatalma sem volt irgalmasabb, sem a saját fajtája, sem az ellenségeivel szemben.

Továbbá az is abszolút mértékben beigazolódott, hogy a bolsevik proletárok által kiépített Szovjet birodalom ugyan olyan elnyomó rendszert épített ki, mint tartott fen elődje, és ugyanúgy világhatalomra törekedett, mint az ellenpólusa a fasiszta ideológiákhoz tartozó államok.

Lenin eszmei, és az események tényleges vezére volt, mind addig még a korai halála, vagy előkészítet halála ki nem vonta a tényleges elsőszámú hatalmi pozícióból.

Csak megemlítem, hogy hány millió ember halálát okozta ez a bolsevik forradalom a későbbi időkben, a világban hasonló erőszakszervezetek, által elkövetet gyilkosságok következtében. Rossz forrásokból tájékozódik

…………………………………………………………………………………………….

.

[makokriz] [2011.jan.19. 10:12]

[New.Person] [2011.jan.18. 14:16]

""egy államügyész részéről is lehetséges részre hajlás""

- A Legfőbb Ügyészség hierarchiai rendszerben dolgozik. Nem kívánom azon ügyeket felsorolni

amin a Polt Péter által vezetett ügyészségen, - nem a hazánk vagyonát védték.

""az üvegzseb programban ""

- Az üvegzseb törvény 2003-ban jött létre, az inkriminált időszak 1999-2002 közötti.

""a negyven ember""- ről

Ha jól emlékszem Papcsák Ferenc - egy sajtó tájékoztatón kérdezték tőle hány emberel dolgozik s Ő mondta.

- De Budai Gyula sem mondta, hogy egyedül dolgozik. Balsai István sem tiltakozott, hogy a Stop.hu-n jement meg, "-Balsai István töredelmesen beismerte, hogy Gyurcsány Ferencre semmi rosszat nem tud mondani, pedig annyit kutakodott, hogy csak na. De még dolgoznak, hogy legyen alapja a nyomozásnak."

""tüntetők ellen bevetett rendőri készültség,""

- (1) A WikiLeaks- levelek kapcsán, egyre többen teszik fel a kérdést: Orbán szervezte a zavargásokat?

- (2) 2006-ban és utána is mindent megtett a jobb oldal, hogy az EU is marasztalja el Magyarországot.

AZ EU-ban (jobboldal) néppárti többség volt, ennek ellenére nem reagált, nem véletlen.

Ma is többségben, -s mégis felemeli a szavát, az EU bizottság, kötelezettségszegési eljárást indított a média törvény miatt Magyarország ellen.

Mind ezzel azt akarom mondani, a külföld, EU is tisztában van azzal, hogy a rendőri erőknek a feladata, a rend helyreállításának, és ha hibák törvénytelenségek történtek, ki kell vizsgálni Úgy mint . - Gulyás Gergely vezette albizottság féléves vizsgálódás után az összegzése: " - - -három ügycsoportban tett feljelentést. Az egyik, a rendőrség által készített jelentés meghatározott mulasztást és törvénysértést a 2006. IX-i események, - ezt követően mégsem történt fegyelmi eljárás. A másik ügy a rendőrök azonosítószámának hiányával függ össze. A harmadik ügy a tévészékház ostromával kapcsolatos: a feljelentés szerint egyértelműen megállapítható, hogy a rendőrség a Magyar Televízió épületének elhagyását megelőzően meg sem kísérelt gondoskodni a televízió munkatársainak biztonságáról."

A demokráciában ez a rend, ha az igazságérzete úgy diktálja akkor járja be a demokratikus

rendet. Az már nem demokratikus rend, (Papcsák, Budai, Balsai) fideszesek vizsgálódnak OV. utasítására

azzal a szándékkal hátha találnak valamit az előző kormány ténykedésén,(hogy milyen politikai cél vezérli tudható -az emberek ezt igénylik )holott még akkor a független hatalmi szervek működtek, a parlamenti bizottság élén, többségben ellenzéki elnökök ellenőrizték a kormányt, minden évben elkészül az ország

mérlege (költségvetése) minden évben készül ÁSZ jelentés a költségvetésről.A Statisztikai intézet kimutatást készít, és így tovább...mindenről pályázatot írtak ki...

""a szocialista párt befolyása alatt lévő cégekre kellett volna bízni? "" - Nem

- De hogy megértse, OV és a Fideszt - 1989-óta - székház-ügyig, nem csak szavazatommal támogattam,

így kritikámmal vissza vesszem, - amit rosszat csinálnak hazámban.

""egy kicsit a vörös köd nélkül ""

- Az alábbi ismert eseményhez sem kellett ""vörös köd".

Orbán első érában, fél millió darab karórát vettek 70 millió forintért, majd egy vanuatui off-shore céget is közbeiktatva eladtak 350 millió forintért, ugyanezekre az órákra közbeszerzési pályázatot kiírtak, a pályázatra alvállalkozóként Globe Trotters Kft. néven céget alapítottak, az órákat pedig 402 millió forintért eladták a Millenáris Kht.-nek, ezeket az órákat ingyen szétosztották. Az órákra kiírt pályázatból származó pénzt

továbbították más vállalkozásoknak, majd e vállalkozásokat színlelt szerződésekkel fantomizálták.

- Ugye milyen jó, hogy van egy Polt Péter ?

[makokriz] [2011.jan.19. 10:12]



„Keresztszeghy István

A politikai harc kriminalizálódása Magyarországon”

Számomra, aki csak hírforrásokból vagyok képes tájékozódni Magyarországi eseményekről, hiteles iránytűnek bizonyul Keresztszeghy István e témában leírt dolgozata.

Nagyon sokkmunkát beleöl a különböző nem titkolt szándékkal működtetett propagandagyárak termékének az ide idézésére.

Hol ott értelmes emberként Ön is pontosan tudja, hogy ezeket az információkat politikai célok szülték, és használták a 2002-es választások jobboldali emberek hangulatának demoralizálására.

A 2006-os eseményeket az Balatonöszödi beszéd után nem kellet szervezni, mert az ösztönös reakciója volta társadalom józanabbik felének. Azt is Pontosan kilehet következtetni, hogy az akkori morális felháborodás következményeként Orbán, ha nem a parlament demokrácia szabályai szerinti bonyolítás törvényessége mellett akart volna eljárni, lángba boríthatta volna Magyarországot, és polgárháborúval küldhette volna el a hazugsággal kormányra került bájgúnár miniszterelnököt, és a mellette összezáró szocialista pártvezetést.

De szerencsére ez nem így történt, ami igazolja az Ön feltételezésnek a valótlanságát.

Budai Gyula, Balsai István (vagy korábban Papcsák Ferenc) azért dolgoznak, hogy minél nagyobb mértékben tárják fel a múlt emberi gyarlóságból származó hibáit, ami egyrészt az ország eladósodásához vezetett, továbbá demoralizálta a Magyarország nemzetközi megítélést, aminek most issza a levét az új kormány. Maximális a bizalmatlanság, az egyébként világos kormányzati cselekmények tekintetében.

Tisztelettel kérem, hogy gondolja végig az általános emberi tulajdonságok vizsgálatán keresztül a korrupciókérdést, és ebben a kialakult helyzetben a múlt lehetséges vezetőihez köthető vétkességet. Ha ezt végig gondolja, el jut oda, hogy kevés olyan ember van ma Magyarországon, aki ilyen olyan korábbi ügyei miatt kisebb, nagyobb PTK-ba, vagy netán BTK-ba ütköző vétket nem követett el.

Hogy ezen változtatni kell, az biztos. Mindenütt a világon van korrupció, mert mindenűt gyarló emberek mennek el politikusnak, de messze nem akkora mértékben, mint az a szegény hazámban van jelenleg.

„Ma is többségben, -s mégis felemeli a szavát, az EU bizottság, kötelezettségszegési eljárást indított a média törvény miatt Magyarország ellen.

Mind ezzel azt akarom mondani, a külföld, EU is tisztában van azzal, hogy a rendőri erőknek a feladata, a rend helyreállításának, és ha hibák törvénytelenségek történtek, ki kell vizsgálni”

Aki ma megszólal Európában a hiszterizált média törvény ellen, annak a kötödése az nem kétséges. Mint ahogy a nemzetközi sajtóban írogató magyar származású íróknak sem.

Azonban ma a magyar konzervatív jobboldali politikát folytató erőknek a dolguk az, hogy végre helyre állítsák Magyarországon a polgári demokráciát.

Az Önök dolga meg az hogy kezdjenek hozzá újra felépíteni a európai értékrenddel bíró szociáldemokráciát a hiteletlené vált vezetőik nélkül.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------



Diadalmenet helyett vesszőfutás

[balbako] [2011.jan.20. 07:16]

Határozottan kiállt a honi érdekek mellett. Siralmas tény - de megmagyarázza az egyre lejjebb csúszó Európát a nemzetközi munkamegosztásban - hogy míg az egyik fél, a Néppárt, az előttünk álló nagyon nehéz feladatokra koncentrál, a másik fél bohóckodik, performancekat ad elő, de nincs hozzáfűznie való semmi az alapkérdéshez. Önmagában is szégyen, hogy hírhedt pedofil bűnöző Cohn Bendit a parlamentáris formákra fittyet hányva óbégat, show műsort ad elő és bizonyítja eddig is nyilvánvaló bunkóságát. Dr Orbán Viktor európai hangnemben reagált az üvöltöző majomcsorda előtt, tételesen kijavította a tájékozatlanságukból és butaságukból adódó tárgyi tévedéseiket. Kikérte magának és hazánknak a nyegle általánosító rágalmakat, ugyanakkor teljesen okafogyottá tette a műbalhét azzal, hogy egy szakbizottságra bízta a tárgyi vizsgálatot, de letörülte a képekről a vigyort azzal, hogy kétséget sem hagyott atekintetben ha hibát találnak és az más országban is fennáll egyoldalú lépést nem tesz. Ekképpen az elmarasztalt országunk akár Európa sajtótörvényeinek mintáját is adhatja. Nagyon jó volt magyarnak lenni tegnap és nagyon szégyenletes európainak.

[balbako] [2011.jan.20. 07:16]

Tudom előre kellett volna engedélyt kérnem Öntől, de miután már többször próbáltak bennünket egy szégyen táblára állítani, így vélem hogy e fontos kérdésben megbocsátja nekem, hogy az Ön fontos véleményét megerősítve néhány gondolat erejéig hozzá illesszek a ominózus cikkhez a távolból.

-Azt gondolom, hogy példaértékű volt a tegnapi európai bemutatkozás a Miniszterelnökúr részéről, és az minden tekintetben egy hazafi, egy felelős elsőszámú vezető erkölcsi, és felelősségi azonosságáról adott tanúságot.

-A nemzeti politikában elkötelezett vezetőnek nincs más út, csak is az a szűk mezsgye, amin halad előre a jelenlegi gyakorlati hatalmat megtestesítő miniszterelnök, véljük ezt sokan a kolóniában.

-Jól példázta a tegnapi esemény sorozat azokat a messzire mutató nemzetközi érdek összefonódásokat, ami mára odavezette az Európai Uniót a problémák sűrűjében, ahol most szinte kilátástalanul van.

-Az unió parlamentjében a szocialisták platformja már csak kutyakötelességből is szolidárisak voltak, vannak a magyar baloldalnak „csúfolt párt” vezetéssel, és anélkül, hogy lenne a parlamentnek, illetve az erre szakosodott bizottságának demokratikusan hozott határozata a vitatott kérdésben, támadták és bélyegezték meg a most éppen elnökséget betöltő Magyar Kormányt, és annak a politikai történelemben mindenképp példaértékű vezetőjét.

-Az sem közömbös, hogy a másik platform éppen a zöldpárt volt, aki hát valljuk be őszintén, abból csinál politikát, és annak minden létező haszonszerzésével él, ami nem lehetne soha politikai kérdés, azaz a természetvédelem. De összenő az, mi összetartozik, mert hogy e társaság is csak az ember gyarlóságát szolgálja, vagyis oda dörgölődzik, ahol a pénz van.

-Hát akkor nem is beszélek a liberális szárnyról, ami meg aligha titkolható befolyásával a világ eseményeire, tökéletesen látja, hogy a nemzeti függetlenségért, a nemzeti azonosulásért, és fennmaradásáért a XXI. században merész lépéseket megtevő Magyar Kormány néppárti hovatartozásával elindíthat egy olyan több nemzetre is ragályos folyamatot, ami keresztezheti a globális tőke urainak e tulajdonságok rombolásban, eddigiekben elért sikerinek további zavartalan folytatását.

_ Vagyis megjelent egy olyan politikai sugallat erőként Európa egén, ami visszafordíthatja azt a folyamatot, amely folyamattal ez eddig szinte akadály nélkül tudták az arra érdekelt

politikai csoportosulások lebontani a nemzeti identitástudatot, a nemzeti gazdaságok függetlenségét, az unión belüli egyenlőséget, az azonos mércéket, és célokat, aminek szelemében először létre hozták a közös piacot, később az uniót.

- A tegnapi nap eseményeiből jól látható, hogy meddig képes elmenni a nagytőkét, a pénztőkét kiszolgáló szolgák hada, akkor, amikor a demokrácia védelmének árnyéka mögé bújva, nyíltan támadják Magyarországot, és annak a vezető hatalmát betöltő néppárti vezetőit.

- Ami igazán veszélyes az a meglévő számtalan Unióbeli probléma mellé az a tény, hogy a magyar baloldal illegitim vezetése olyan befolyást, és irányt képes adni az egyébként érdekek alapján tömörülő euró parlamenti baloldali képviselőknek, ami e pillanatban ugyan azt a jövőt vetiti előre, ami ma Magyarországon is történek.

- - A magyar szocialista pár alkalmatlan vezetői, akik csúfosan vesztettek a választásokon, és soha nem látott mélységbe vitték az országot, most amikor egyébként normális magyarokként össze kellene fogni, és kihasználni a haza javára, hogy, Magyarország tölti be az Unió soros elnökségét, most a jó bevált árok ásó technikájukat megpróbálják bevezetni az Európai Unió hatalmi szerveibe is gyakorlatként, aminek beláthatatlan következményei lehetnek nem csak Európára, hanem a világra is.

- Semmi mást nem bizonyítanak ezzel a hazaáruló magtartással, mint hogy azt, amit régen tudunk, hogy semmi sem drága a népfenség áldozataként az ő hatalmuk visszaszerzésért, és annak újra gyakorlásáért.

- Soha ilyen világosan nem tették láthatóvá a valódi céljaikat, és annak aljas eszköz tárait a nemzet számára. Ha ez sem elég az emberek tisztán látásához, akkor úgy vélem, hogy Magyarországon, de meglehet az Unióban is olyan mértékig hatott a liberális agymosás a kor emberinél, ami a jövőt illetően rövid úton végzetes katasztrófákhoz vezeti el a nemzetek unióját és a ma élő embereket.

- -Mi itt távol élve magyarként messzemenően helyeseljük, hogy a Magyar Kormány újra hitet, és tartást kíván adni a nemzetnek, és egységbe kivájna tartania nemzetünket.

- Mi innen azt kívánjuk Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak, hogy legyen elég ereje, egészsége, a célul kitűzött nemzetegység megteremtéshez, és a sokat szenvedett hazánkfiainak egy jobb élet, és békésebb világ megteremtéshez!

- _Csatlakozunk az Ön utolsó mondatához, miszerint hosszú ideje tegnap éreztük igazán azt, hogy büszkék lehetünk magyarságukra, és a távoli hazánkra.

- Kérjük a Teremtő Isten áldását, és könyörületes jóindulatát a Miniszterelnökúr, és a nemzeti többség céljainak eléréséhez, és maradéktalan sikeréhez.

- Szeretettel New. Person, és az Ő távoli magyar kolóniája.

- Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok

- --------------------------------------------------------------------------------------------------------

[fecske] [2011.jan.21. 13:10]

"New.Person

A nem magyarokat ne áldja meg?

Ennyit az ön "keresztényi" szeretetéről.

Egyébként honnan veszi azt a példátlan arcátlanságot, hogy megmondja ki a magyar, s ki nem az. Akár csak sunyi célozgatás formájában is.

Azt, hogy ön magyar e azt nincs joga vitatni senkinek, de, hogy nem volt keresztényi az ön által blikkfangosnak talált kiszólás abban bizonyos vagyok.

És abban is, hogy nincsen joga így lejáratni a keresztény, és keresztény értékeket valló embereket.

[fecske] [2011.jan.21. 13:10]

Ha Ön egy kicsit is vallásos lenne, akkor tudná, hogy a könyörgéseket azt egyenként néven nevezve teszik meg a hívek.

Írhattam volna úgy is ”Isten áldd meg a magyart!”

És ne vitassa el az én keresztényi szeretetemet, mert mit sem tud arról.

Magyar az, ki a nemzetében gondolkodik, és érte él, de mondhatnám azt is, hogy fátyolos lesz a szeme a himnuszt énekelve.

Azt meg talán konkrétabban, hogy mi is az, mivel én itt lejárattam a keresztényeket?

[tibcsi] [2011.jan.21. 14:24]

Drága jó New.Persona

Ezt írta Ön:

A hazugság körbeéri Önöket. Kohl aki visszaszerezte Kelet Németországot. Németország még ma is kettészakított ország lenne, ha a Szovjetunió Gorbacsov vezetésével nem nyit, és lazít a diktatórikus nemzetközi politikáján, és nincs peresztrojka, meg glasznoty.

Ezt idézte Bolgár György Orbán Viktortól:

"Kohl 1989-90-ben Otto von Bismarckhoz hasonlóan államalapító volt. Visszaszerezte Kelet-Németországot emberáldozatok nélkül és Európa támogatásával. Erre rajta kívül senki nem lett volna képes."

Akkor tulajdonképpen kivel is vitatkozik Ön?? És kit is ér körben a hazugság??

[tibcsi] [2011.jan.21. 14:24]

Helmut Kohl kancellárt, akit mindenkinél többre becsül. Miért is? Mert "Kohl 1989-90-ben Otto von Bismarckhoz hasonlóan államalapító volt. Visszaszerezte Kelet-Németországot emberáldozatok nélkül és Európa támogatásával. Erre rajta kívül senki nem lett volna képes."

:” . Orbán Kohlhoz hasonlóan új államalapító akar lenni, aki valahogyan visszaszerzi az elvesztett Nagy-Magyarországot, vagy ha azt nem is, de valamit belőle, és ha azt sem, legalább az elvesztett nemzetet, hiszen ha lesz 12-13 millió magyar állampolgár, akkor talán Trianonnal is lehet valamit kezdeni. Meg lehet bolygatni az amúgy sem nyugodt kelet-európai viszonyokat, csak erősnek és ambiciózusnak kell hozzá lenni.”

Hol ebben az ellent mondás, vagy mi az ami nem igaz: először is nem új államot alapított, hanem a réginek az egyesítését vezette le. Azután még csak véletlen sem hasonlítható Magyarország trianoni békediktátum a kétfelé vált Németország történelmi szituációjával. Ez is csak arra jó, hogy csúsztassanak, és demagóg módon hülyítsék a híveket. .

„A hazugság körbeéri Önöket. Kohl aki visszaszerezte Kelet Németországot. Németország még ma is kettészakított ország lenne, ha a Szovjetunió Gorbacsov vezetésével nem nyit, és lazít a diktatórikus nemzetközi politikáján, és nincs peresztrojka, meg glasznoty.”

A Független Hírügynökség lefordította Neelie Kroes levelét, amelyet Mong Attila újságíró blogja tett közzé.

2011. január 21.

Navracsics Tibor

Miniszterelnök-helyettes,

Közigazgatási és Igazságügyi Miniszter részére

Miniszter úr!

Utalok Magyarország intézkedéseire, amelyeket annak érdekében tett, hogy a magyar jogrendbe átültesse a 2010/13/EU számú, az Audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelvet (a továbbiakban: AMSZ), mely jelenlegi formájába önti a 89/552/EGK sz. irányelvet módosító 2007/65/EK sz. irányelvet.

A Bizottság előzetes szakértői vizsgálata - amely áttekintette az irányelv néhány alapvetően fontos kérdését - megállapítja, hogy a magyar jogszabályok számos kérdést vetnek fel a tekintetben, hogy mennyiben felelnek meg az irányelvnek, vagy általános fogalmazva, az EU jogának. Amint elemeztük az összes jogharmonizációs intézkedést, elképzelhető, hogy további észrevételekkel keressük Önt meg.

A jelen szakaszban tisztázást igényelünk a következő pontokat illetően:

Minden audiovizuális szolgáltató kötelezettsége, hogy kiegyensúlyozottan tájékoztasson.

A Bizottság szakértőiben kétség merült fel annak kapcsán, hogy a Médialkotmány 13 (2) cikkében és a Médiatörvény 12. cikkében előírt kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettsége megfelel-e az AMSZ-nek és az Európai Unióról Szóló Szerződés (EUSZ) szabad letelepedésre és a szolgáltatások akadálytalan nyújtására vonatkozó cikkeinek (EUSZ 49. és 56. cikke).

Az AMSZ 4 (1) szakasza kimondja: a tagállamok jogában áll, hogy a joghatóságukhoz tartozó médiaszolgáltatóktól megköveteljék, hogy azokon a területeken, amelyeket a jelen irányelv koordinál, részletesebb és szigorúbb szabályoknak feleljenek meg, amennyiben e szabályok összhangban állnak az Unió jogával.

A Bizottság szakértőinek értelmezése szerint a kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó, fentebb említett kötelezettség magába foglalja a részletesebb vagy szigorúbb szabályokat a tekintetben, hogy biztosítani kell a jogot a válaszadáshoz (AMSZ 28. cikk). Meghatározó tehát, hogy ez megfeleljen az Unió jogának. Ugyanakkor a Bizottság szakértőinek kétségei vannak afelől, hogy a jogszabályok megfelelnek-e az arányosság elvének és a véleménynyilvánítás és tájékozódás szabadságára vonatkozó alapvető jognak, amely az EU Alapjogi Chartája 11. cikkében található.

Amint azt az irányelv bevezetője 102. szakasza aláhúzza, a kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettsége általános kötelezettség a televíziós társaságok tekintetében. Ugyanakkor e kötelezettség kiterjesztése - megsértése esetén a Médiatörvény 181. cikkében előírt eljárással - minden audiovizuális szolgáltatóra - ideértve az igény szerinti (on-demand) videoszolgáltatókat és az audiovizuális blogokat -, e szolgáltatók működését aránytalan mértékben akadályozhatja. Ezek körét további pontosítás vagy szűkítő ismérvek meghatározása nélkül állapítja meg, úgy, hogy nem szól sem az engedélyezés feltételeiről, sem az adott cég méretéről, piaci részesedéséről, célközönségéről, és tematikus irányultságáról vagy versenytársainak sokaságáról sem. Mi több, ugyanezen okokból, e rendelkezések indokolatlanul korlátozhatják a véleménynyilvánítás és tájékozódás szabadságát.

Általánosabban fogalmazva, az objektív tájékoztatás kötelezettségének ilyen széles körű alkalmazása - amely ráadásul igen általános megfogalmazásban található, jelentős teret nyújtva az értelmezés számára - akadályává válhat a letelepedés szabadságának és a szolgáltatások akadálytalan nyújtásának, amint azt az EUSZ 49. és 56. cikke előírja, mivel elrettenthet más tagállamokból származó médiaszolgáltatókat attól, hogy Magyarországon telepedjenek le és Magyarországon nyújtsanak médiaszolgáltatásokat.

Végül pedig a Bizottság gondosan értékeli majd, hogy a Médialkotmány 13. cikkét és a Médiatörvény 181. cikkét az illetékes hatóságok milyen módon alkalmazzák a műsorszolgáltatók viszonylatában.

Származási ország elve

A Bizottság szakértőinek kétségei vannak továbbá afelől, hogy a Médiatörvény 176. és 177. cikkei összhangban vannak-e az AMSZ 3. cikkével. Ez utóbbi lehetővé tesz átmeneti eltérést attól a kötelezettségtől, hogy biztosítani kell a vétel szabadságát és attól, hogy ne korlátozza más tagországokból érkező audiovizuális médiaszolgáltatások továbbsugárzását olyan esetben, amikor az irányelv alapján feltételezhető, hogy e szolgáltatások megsértik a kiskorúak védelmére és gyűlölet keltésére vonatkozó szabályokat, azzal a feltétellel, hogy az érintett intézkedéseket a Bizottság értékelte és az EU jogával összhangban levőnek találta, ideértve az arányosság elvét.

Figyelembe véve azt, hogy az ilyen intézkedések eltérést jelentenek az származási ország elvétől és azt, hogy olyan esetekre vonatkoznak, amikor annak az érintett tagországnak az illetékes hatóságai, ahol az érintett médiaszolgáltatót létrehozták, nincsenek azon az állásponton, hogy a médiaszolgáltató megsértette volna a kiskorúak védelmére vagy a gyűlöletkeltés tilalmára vonatkozó szabályokat, a Bizottság szakértőinek kétségei vannak afelől, hogy azoknak a bírságok a kiszabása, amelyet a Médiatörvény 176. és 177. cikke kilátásba helyez, arányos intézkedéseknek tekintetők-e, legyenek bármilyenek is a körülmények.

Regisztrációs előírások

A Bizottság szakértőinek elemzése jelzi továbbá, hogy a Médiatörvény 41. cikkének azon rendelkezése, miszerint minden médiaszolgáltatónak (különösen az írott sajtónak és az online médiának) be kell jegyeztetnie magát, aránytalanul korlátozhatja a letelepedés szabadságát és a szolgáltatások akadálytalan nyújtásának szabályát (EUSZ 49. és 56. cikkei).

Bár a műsorszolgáltatók regisztrációja bevett gyakorlat egyéb tagországokban is, és egyes tagországok is ezt a szabályt vezették be az igény szerinti médiaszolgáltatók kapcsán, az, hogyha ugyanezt a kötelezettséget alkalmazzák egyéb médiumokkal szemben is (úgymint internetes honlapok, nem-magán blogok és gazdasági elemzések), tekinthető úgy, hogy olyan médiaszolgáltatók esetében, amelyek Magyarországon kívánnak letelepedni vagy Magyarország irányába kívánnak szolgáltatást nyújtani egy másik tagországból, ez tevékenységük indokolatlan akadályozása.

A tevékenység így megvalósuló akadályozása nem tűnik indokoltnak, mivel a regisztrációs kötelezettség kiterjesztése minden médiaszolgáltatóra nem lenne összeegyeztethető az arányosság elvével és a - fentebb említett - véleménynyilvánítás és tájékozódás szabadságának indokolatlan korlátozását jelentené.

Következtetés

A fentiek fényében a Bizottság szakértőinek komoly kétségei vannak a tekintetben, hogy ezek a magyar jogszabályok összhangban állnak-e az Unió jogával. Az ügy sürgősségét figyelembe véve, legutóbbi, 2010. (sic!) január 17-i megbeszélésünk alapján, felhívom a magyar Kormányt, hogy két héten belül nyújtsa be megállapításait a tekintetben, hogy miként lehet e komoly kétségeket feloldani.

Amennyiben Önök nem teljesítik a fenti felszólításokat vagy nem nyújtanak kielégítő információt, a Bizottság fenntartja annak a lehetőségét, hogy hivatalos jegyzékben forduljon a magyar Hatóságokhoz.

Kapja még: a Magyar Köztársaság állandó európai uniós képviselete

Független Hírügynökség

Charles Gati: Vége a némasági fogadalomnak2011. január 24.

[pic]

Budapest -„Sokáig abban bíztam, hogy az Orbán-kormány figyelembe veszi a bírálatokat, meggondolja magát és a kétharmados parlamenti többségét nem a fékek és egyensúlyok rendszerének felszámolására használja fel. Most azonban úgy látom, erre nincs esély” – mondta a Vasárnapi Híreknek Charles Gati, a Johns Hopkins egyetem professzora, aki külön hangsúlyozta, hogy magyar ügyekben a tavaly áprilisi választások óta tartó „némasági fogadalmát” kilenc hónap után a Vasárnapi Híreknek nyilatkozva töri meg.

Az orosz, közép- és kelet-európai kérdések elismert szakértője a napokban részt vett az egyetemén szervezett videokonferencián, amelyen a téma a magyar médiatörvény volt. Megtudtuk tőle, hogy a konferenciát, amelyen félszázan – diákok, oktatók és az interneten történt meghirdetés nyomán: külső érdeklődők – vettek részt, a magyarul jól tudó Kurt Volker szervezte. Ő diplomataként dolgozott Budapesten, majd Bush elnök alatt 2008-ban amerikai NATO-nagykövet volt és jelenleg az egyetem transzatlanti kutatóközpontját irányítja. A videokonferencia légkörét Gati „kritikus, de udvarias” megállapítással jellemezte, Példaként említette, amikor Kovács államtitkár azzal érvelt, hogy „a súlyos gondokkal küszködő Magyarországot az idő sürgeti”, megkérdezték tőle, vajon a médiatörvény mennyiben segíti a gazdaság talpra állítását. A válasz elmaradt.

Charles Gati szerint az Egyesült Államokban nehezen értik, hogy egy magát konzervatívnak nevező kormányzat miért idegeníti el a külföldi befektetőket, miért akar mind szélesebb és erősebb állami beavatkozást, miért számolja fel a magánnyugdíjpénztárakat. „Úgy látom, hogy a talpáról a fejére állítják az országot” – mondta a professzor, aki felhívta a figyelmet arra, hogy 1994-ben a hasonlóan kétharmados parlamenti többséggel rendelkező, kormányzó MSZP–SZDSZ-koalíciónak több parlamenti mandátuma volt, mint most a Fidesz–KDNP-nek. „Sok jó, meg sok rossz lépés kötődik ahhoz a koalícióhoz, egy nem. Az országot nem forgatták fel”. Charles Gati arra is emlékeztetett, máskor is előfordult, hogy egy-egy újság, vagy politikus bírálta Magyarországot, de ilyenre, ami most történik, soha nem volt példa.

A professzor hangsúlyozta, hogy mit tart a legfontosabbnak: veszélyben látja az 1990-es években Magyarország előtt kínálkozott két lehetőség – nyugati demokrácia legyen és a nyertesek közé tartozzon – folyamatos teljesülését. A két legtöbbet idézett amerikai lap, a New York Times és a Washington Post szerkesztőségi cikkben bírálta az Orbán-kormányt, de vajon a hivatalos Amerika, hogy viszonyul mindehhez? Gati így fogalmazott: „Az Egyesült Államok ápolja a kapcsolatokat, reménykedik, de egyben jelez is”. A napokban az amerikai EBESZ-nagykövet igen élesen szólt a médiatörvényről, és a Budapesten járt Philip Gordon külügyi államtitkár szereplését egy magyar napilap címe jellemezte a legjobban: „Dicséretbe bújtatott bírálat Amerikából”. „Sokan mondják – tette hozzá Gati –, ha nem lettek volna az elmúlt tíz év súlyos hibái, Bajnai Gordon sikeres kormányzása előtt, akkor az Orbán-kormány nem tehetné meg azt, amit tesz. A többség azonban a populista kormányfőt okolja a helyzetért. Nem értik, hogy a nagy parlamenti többséget miért az Alkotmánybíróság, a média ellen használja, s miért nem átfogó reformokra az oktatásban, az egészségügyben. Úgy érzik, hatalma a még nagyobb hatalom megszerzését szolgálja.” (Az amerikai reagálásokkal kapcsolatban érdemes utalni rá, hogy Philip Gordon Budapesten minden nyilvános szereplésén kapott kérdést arról, jön e májusban Magyarországra a keleti partnerség csúcstalálkozóra Hillary Clinton külügyminiszter. A válaszok – a budapesti amerikai nagykövetségnek csak az angol nyelvű honlapján olvashatók Gordon megnyilatkozásai – minden esetben kitérőek volt, „erről még nincs döntés” jelleggel).

Magyarország napirenden marad – mondta Charles Gati, utalva rá, hogy ő maga is jelen lesz, és főleg a magyar külpolitikában érzékelhető „keleti szél”-lel kíván foglalkozni a február elején a Johns Hopkins egyetemen rendezendő vitán, ahova várják Szapáry Györgyöt, az új washingtoni magyar nagykövetet és Pam Quanrud külügyi államtitkár-helyettest. De előtte még a washingtoni Woodrow Wilson központban, eleget téve a meghívásnak, a jövő héten részt vesz egy beszélgetésen Mesterházy Attilával, az MSZP odalátogató elnökével. A cím: Magyarország a Fidesz-korszakban: visszavonulás a demokráciától?

corsac] [2011.jan.30. 16:31]

A tegezés szokása abból adódik, hogy először a fiatalok vették birtokba az Internet világát. De én nem voltam, vagyok a szokás rabja, és egy idegent én soha nem tegezek le, mint ahogy nehezen viselem el ha velem szemben ezt valaki engedélyem nélkül megteszi .

a hitről annyit, hogy Egy Isten van különböző alakban, és teljesen mindegy, hogy melyik formáját válasza, fontos az hogy annak törvényei szerint éljen.

A jó és a rossz. A jót vágyjuk, a rosszat taszítjuk. A sátán, mint alkotó az ember értékeinek elorozója. Az önzés a bűnözés az ember számára megvetendő, és üldözendő is.

Így nem tudok arra, mint mondani, hogy a gyűlölet az nem az ember sajátja. Csak az tud szeretni, aki megtudja különböztetni a rosszat a jótól.

A hit az Isten adománya, és akit megajándékoz vele, az boldogabb, mint különb annál aki nem tudja hogy emberként mi a dolga a földi létben.

Így maradjunk annyiba, hogy nincs ember valamilyen hit nélkül, hisz csak úgy tud bármit megtenni az életében, ha hisz, és reménykedik annak jóságába, legalább az ő számára.

Nos csak sajnálni tudom azért, hogy értelmes ember létére ilyet ír le:" Tehát a keresztény ember két részre osztja a dolgokat - amiket szeretni kell és amiket gyűlölni kell. Az egyik részbe veszi azokat, amiket szeretetével tüntet ki - és a másik rész a "gonosz birodalma". És vajon mi alapján történik meg ez a kettéválasztás?"

A bűnt tagadni kell, és nem gyűlölni. a bűnt nem fogadjuk el, nem élünk vele, és emelt fővel járunk. Nekünk a tízparancsolat a törvény, ami szabályozza az életünket. És jól érezzük a bőrünkben magunkat. És csak sajnálni tudjuk a hitetleneket, mert olyanok Ők, mint a sivatagban eltévedt emberek. Parttalanok.

Marx egy tudós volt kiemelkedő társadalomtudományi mű atyja. De amit az Őrá való hivatkozással a kommunisták elkövettek, az köszönő viszonyban sincs az ő általa kidolgozott elmélettel.

Hogy mi lenne a helyes út, azt úgy gondolom, hogy nincs két ember, aki hasonló képen határozná meg az emberiség számára. Az hogy hova születünk, az meghatározza a világnézetünket. Én nem a kommunizmusban születtem, és nem tartoztam soha proletárok közé. Nem szégyellem a családom rangját, és anno annak társadalmi megbecsülését sem, mert több generáción keresztül keményen megdolgoztak érte. És ne kívánja, hogy a hóhérjainknak piros rózsacsokrot küldjek. Annyi igazságtalanság történt velünk, hogy nem tudunk szép emlékekkel gondolni a szocialista időkre Magyarországon. Ha ezt Ön úgy érzi, hogy én lenézem a proletár izmus fényes szelek gyermekeit, akkor téved, és a butaságot, a gonoszságot, és a gyilkos hajlamot nézem le. Mert ez az állatiasság jellemzői. Nincs rosszabb annál, ha egy félművelt emberrel csuknak össze egy helységbe. De dolgom, míg élek, hogy gondolatokat ébresszek, és azokkal egy jobb világra emberként megnyerjek.

Így azt gondolom, hogy nem ellenségek vagyunk egymásnak, csak világnézeti különbségek vannak köztünk, és mind ketten vélem mindég jót akarunk csak másképpen.

Kiderülhet, mit válaszol a kormány Brüsszelnek

[csillag] [2011.jan.31. 09:34]

„Ha ezek az emberek minden retorzió nélkül áthághatják az erkölcs és törvény szabta határokat, beszélhetünk demokráciáról? Az ilyen csak olaj a tűzre. A törvénytisztelet, a jogkövető magatartás is a demokrácia alapvető része.”

Ha Ön a Gyurcsány kormány erkölcseiről beszél úgy igaz a következő állítás.

Az erkölcstelenségben fogant a hatalom, az a gyakorlatban mindég erkölcstelenséggel bír fennállása alatt.

Ma még nyilatkozhatnak a kasszatagok

[szendam] [2011.jan.31. 10:24]

„"Villányi" úr!

Legyen kedves megnevezni azon pénzpiacokat, ahol nyugdíj-megtakarításokkal lehet "üzletelni"! Továbbá nevezze meg azon milliárdosokat, akik a manyup-pénzeken (is) gazdagodtak meg (Csányi Sándort már nem kell!)!”

szendam ne legyen kétsége, hogy meg lesznek nevezve, csak idő kérdése. Ha lezajlik az átjelentkezés mind a tizennyolc magánnyugdíj pénztárat vizsgálni, fogja a felügyeli hatóság, és a jelentésben névszerit ki tér arra, hogy mire is költötték a pénztárak vezetői a több mint nyolcszázalékos költség általányt a befizetések arányában. Ugye felfogja, hogy ez nem kevesebb, mint évi 32 milliárd forint.

corsac] [2011.feb.01. 00:01]

[New.Person] [2011.jan.31. 12:31]

Na most, hogy este 10-kor ott hagytam a gépet, mert véget ért a munkaidő, és lefárasztottak rendesen - még ezt a kommentet elolvasni.... na ez most gyomros volt.

Az, hogy Ön mit hisz rólam, az egy dolog.

Az, hogy Ön szerint történt valami az előző Orbán kormány idején, az meg egy olyan kijelentés, ami az adott időszak teljes amnéziáját feltételezi.

Tény: nem történt semmi. Ez persze nem olyan nagy baj, ha olyan kormányzati formákhoz viszonyítunk, mint amilyen a klasszikus kínai császárság, amely szintén nem csinált semmit, csak erkölcsi-etikai normákat mutatott fel a társadalom számára. Az a társadalom egy mozdulatlan, fejlődésre képtelen társadalom volt. Hogy jó vagy rossz? Az most mindegy. A konfucionizmus a szertartásokban találta meg az uralkodás lényegét.

A Viktor is hasonlóképpen a szertartásokra összpontosított az előző ciklus idején. Akkor kötelezte el magát a római katolikus egyházzal. Ahogy Hitler a tábornokok előtti beszédében elkötelezte magát a hadsereggel, és ennek következtében leszámolt az SA-val, úgy a Viktor is leszámolt a liberális múltjával.

Tehát az előző kormányzati ciklusban a Viktor konfucionista politikát folytatott.

De én nem ezt kérem számon rajta, hanem azt, hogy semmiféle gazdasági programja nem volt. Az osztogatás nem gazdasági program. Az, hogy a Horn-kormány ideje alatt elkezdődött beruházások szalagavatóin a fideszes politikusok virítottak, és nem hívták meg a munkát elkezdő MSZP-s politikusokat (ne tiltakozzon! én jól emlékszem ezekre az esetekre!), az nem a Fidesz dicsősége.

És mit kezdett el a Viktor azalatt a négy év alatt? Hogyan változtatta meg a társadalmat, hogyan akarta lebontani a régi "kommunista" világ meglévő romjait?

Semmit. A Viktor nem kezdett bele semmibe. Nem kezdett építkezni, nem kezdett új beruházásokba, nem hozott létre új munkahelyeket, nem kezdett reformokba stb. stb. stb.

(Mennyi elemző rótta fel neki mindezt annak idején!)

Egy KAPITALISTA társadalom, amely nem egy mozdulatlan kínai, fejlődésre képtelen társadalom, csak akkor tud létezni, ha állandóan befektet, keresi az előre vivő utakat, lehetőségeket. Ezek hiánya nem pillanatnyi, hanem csak évek múltán felvetődő problémák formájában jelentkezik. Az, hogy elmaradtak ezek a beruházások, befektetések, reformok - az a Gyurcsány korszak idejében érződött meg a társadalom számára.

Egy fát el kell ültetni, és majd csak évekkel később fog termést hozni.

Hát az előző Viktor korszakban nem történt faültetés, így nem is volt annak semmiféle termése.

És nagyon úgy tűnik, hogy a jelenlegi korszaknak sem lesz.

corsac] [2011.feb.01. 00:01]

Az szinte biztos, hogy mi úgy próbálunk egymással beszélgetni, mint ha az egyikünk kínai lenne, míg a másikunk hottentotta

Hogy miért van ez így, ép ésszel fel sem foghatom. Az hogy ennyit ír itt, és a nap mindenidőszakába, és miután a korát is fixáltuk valahol feltételezni lehet, hogy esetleg nem véletlen. Persze nem vitatom, hogy van olyan eset, hogy mélyen hisz az Ön politikai meggyőződében, annak okául, vagy érdekében képes lenne akár éjt nappá téve dolgozni itt ezeken az oldalakon. Mert hogy én is így vagyok, hogy van meggyőződésem, és azért írók, mert azt gondolom, hogy ez a minimum, azért hogy tegyek valamit a hazám fiaié.

Az azért még is csak abszurd, hogy kijelenti, hogy az első Orbán kormány idején nem történt semmi. Mert négy évig még is csak kormányoztak, ugyan erős ellenszélben, mert hogy nem volt olyan felhatalmazásuk, amivel gyökeresen megváltozathatták volna Magyarország társadalmi berendezkedést.

Orbán Viktor az első kormányzása idején úgy kormányozott, mint mikor a friss jogosítványos először beül egyedül vezetni az autót.

De mára különösen az elmúlt nyolc év ellenzéki tapasztalatával, úgy vélem mértani pontosságú koncepciója van a magyar társadalom átalakításra. És vélem hogy történjen bár mi is, ez a végső célja, hogy végre befejezze a magyar rendszerváltást.

Megértem, hogy a baloldalon korábban kimagasló pozíciókat betöltő szocialisták most úgy érzik, hogy oda a demokrácia, mert a társadalmi öntisztulás természetes folyamata kiveti most a hatalomból a volt kádereket, és ez presztízs, és egyben egzisztenciális problémákat is hord a hátán. Ezen sem tudok csodálkozni, hogy mindenki az Övéivel szeret dolgozni, mert nagy baj az, ha nem csak szembe támadnak, hanem a háta mögül is az embernek.

Tehát mondom nem természetellenes az, mi most lejátszódik a magyar közéletbe.

Ami viszont nem racionális, hogy a különböző ideológiáknak ELKÖTELEZETT EMBEREK, ÚGY HARCOLNAK EGYMÁSSAL SZEMBEN, MINT HA NEM EGY NEMZETSÉGBŐL SZÁRMAZNÁNAK, ÉS NEM EGY ORSZÁGOT KIVÁNNÁNAK ÉPITENI EGY NYUGODTABB, BÉKÉSEBB BOLDOGABB ÍRÁNYBA.

Írja hogy „A Viktor nem kezdett bele semmibe. Nem kezdett építkezni, nem kezdett új beruházásokba, nem hozott létre új munkahelyeket, nem kezdett reformokba stb. stb. stb.

(Mennyi elemző rótta fel neki mindezt annak idején!)”

Nem vitatom, hogy alapjaiban nem kezdett el társadalmi reformokat végrehajtani, de nem is volt abban a helyzetben, hogy ezt kellő politikai támogatással megtegye, meg úgy vélem, hogy a közgazdasági helyzet Magyarországon, meg a világban sem indikálta ennek szükségszerűségét.

„Az, hogy elmaradtak ezek a beruházások, befektetések, reformok - az a Gyurcsány korszak idejében érződött meg a társadalom számára.”

Azért ne felejtse el, hogy ahhoz kellett egy Medgyessy kétszer száznapos programja is, ami az egyébként is terhelt magyar költségvetés hosszútávon egyáltalán nem, bírt el. Azt se felejtse el, hogy magának Gyurcsánynak emlékezetem szerint több tucat reform kezdeményezése volt, de a szocialisták a hatalom védelme miatt nem álltak ki mellette. Pedig 2006-ban kizárólag Ő nyerte meg a szocialistáknak a hazugságaival jól megszerkesztett választási kampányával az újabb kormányzási lehetőséget.

Amikor 2006 szeptember 17 én vélem az Önök soraiból kiszivárogtatták az Öszödi beszédet, akkor, viszont mint egy úriembernek fel kellett volna állnia, és hagyni hogy a nép döntse el, hogy ki kormányozzon tovább. Ha ezt megteszi, és nem görcsösen ragaszkodik Ő is a hatalomhoz, úgy ma vélem újra a szocialisták kormányoznak. Kormányoznak azért, mert a váltság, az a Fidesz kormányzása alatt is bekövetkezett volna, és azt a Fidesz is iszonyatos szavazat vesztéssel élte volna át. Nem beszélve arról, hogy magyar szocialisták felemelt fejjel küzdhettek volna újra a választásokban, és nem lépten, nyomon azzal kellet, volna szembesülniük, hogy hatalom végső óráiban a biztos vesztés tudatában minden szinten, szinte mindent vittek, szereztek a hatalomból kieső elvtársak.

Egyetértünk abban, hogy ha egy fát ütetünk, akkor annak a gyümölcsét sokszor az utánuk következők fogják szüretelni. Csak hogy amit Önök a nyolc évben elültettek, azok inkább hasonlítanak akna mezőre, mert bár merre lép a jelenlegi kormány folyton beleütközik az előző kormányok által hagyott súlyos örökségbe, például abban, hogy hiteltelennek minősülünk mi magyarok.

De legyen nyugodt, ha felszántják az országot, és bevetik polgári demokrácia magjával, utána ültetnek fákat is, aminek a gyümölcséből még önnek is jut, sőt az Ön gyermekinek is, ha végre belátja, hogy ez a kormány sem akar mást, mint sem azt. hogy a nép boldoguljon

Még mindig titkosak az ügynökeink

[pic]Maszatolásban - ha a közügyekről, a múlt tisztázásáról, a demokrácia alapelveinek érvényesítéséről van szó – élen járunk. Nagyjából az összes kelet-közép-európai ország előrébb tart az információ-kárpótlás ügyében - derült ki a dossziétörvényről rendezett konferencián.

Bretus Imre

2010. február 3. 12:06

StartlapFacebookIwiwTwitterCikk nyomtatásaCikk küldése

Kasza Lászlóhoz, az egykori Szabad Európa rádió munkatársához, a Mókusok az angolkertben című kötet szerzőjéhez a rendszerváltás előtti napokban Budapesten odalépett egy fiatalember és felajánlotta neki, hogy tízezer dollárért a rá, illetve a Szabad Európa rádióra vonatkozó, az akkori államvédelmi hatóságnál lévő titkos dossziék teljes anyagát átadja neki. Az üzlet bár csábító volt, nem köttetett meg, Kasza László ugyanis abban bízott, hogy az új demokráciában az adatok hozzáférhetőek és nyilvánosak lesznek. Mint mondja, élete legrosszabb döntését hozta meg, ugyanis az elmúlt húsz év sem volt elég ahhoz, hogy teljes részleteiben felkutathassa a tényeket. Az adatok, ügynökök, tények és az operatív tevékenység számos részletét még ma is homály fedi. 

A terror módszerét tökélyre fejlesztő „népi demokráciák” logikai, hatalmi és politikai motívumainak megértése, a múlt teljes feltárása és nyilvánosságra hozatala nélkül csak az van, ami most; az aktuális politikai széljárás hatalmi játszmáiban a nyilvánosság, a demokratikus alapelvek a háttérbe szorulnak. Az OSA Archívum, az 1956-os Intézet Közalapítvány és a Nyilvánosság Klub a mágnesszalag és a dossziétörvény kapcsán rendezett kedden konferenciát. 

Molyolás a szalagokkal

A rendszerváltást követő időszakban – a kommunizmus államvédelmi hatóságai által gyűjtött - számos dokumentációs anyag elveszett, lappang(?). Emiatt is volt fontos a múlt évben Kenedi János történész vezetésével végzett kutatás, amely az NBH-nál őrzött mágnesszalagok révén próbált közelebb jutni az igazsághoz. A helyzet több szempontból is abszurd, míg a többi kelet-közép európai országban nyílt archívumok és kutatható, többségében az interneten és a levéltárakban hozzáférhető információk állnak rendelkezésre, addig Magyarországon érhetetlen módon az elmúlt húsz évben a titokgazdáknak nem volt érdekük a múlt megismerésére vonatkozó nyílt társadalmi párbeszéd. Az anyagok jelentős része több évtizedre titkos minősítést kapott. Barczi Imre, a kutatást végző team egyik tagja úgy fogalmazott: „Magyarországon a szalagokat kapirgáljuk, hogy legyen egyáltalán mit kutatni.” A mágnesszalagokon őrzött információk tartalmát ma is teljes homály fedi, ezeket a bizottság sem ismerhette meg. Az információszabadság elvével a maszatolás semmiképp nem egyeztethető össze, és ennek illene mielőbb vállalni a felelősségét. 

A nyilvánosság elve mindent felülír

Romániában, Lengyel- és Csehországban, Szlovákiában mindenesetre előrébb járnak. Bukovszky László és Keszeli Tamás a cseh és szlovák sajátosságok kapcsán kifejtette, a társadalom ma már a rendelkezésre álló pártállami archívumok alapján pontos képet alkot a civil- és katonai titkosszolgálatok működésének mechanizmusáról és a terrorban részt vett szereplőkről. Stefano Bottoni a romániai tényfeltárás sajátosságai kapcsán több párhuzamos összefüggést is felvetett. A román társadalom jelentős része működött együtt a módszereiben is brutális Secuval, a román államvédelmi hatósággal. Az apparátust irányítók legtöbbje a román forradalom után is tevékeny maradt, beépült az új rendszer új mechanizmusaiba. Ennek az is oka volt, hogy a forradalomig Romániában nagyjából minden közéleti, gazdasági szereplő tiszti rangban is regnált a titkosszolgálatnál, kvázi része volt az elnyomó diktatúrának. Így értelemszerűen Romániában 2006-ig nemigen folyt valódi információs kárpótlás, addig a titkosszolgálat határozta meg, mi a kutatható és mi nem, a társadalom számos adattól el volt zárva. Ma már 18 kilométer anyag, több millió dokumentum szabadon kutatható. A nyilvánosság és a múlt teljes körű megismerésének elve mindent felülírt, így Romániában személyiségi jogokra hivatkozva sem lehet meggátolni, hogy valakinek a Ceaușescu-rendszerben végzett tevékenysége kiderüljön. 

Krzysztof Persak történész kifejtette, Lengyelországban sincsenek tabuk a múlt megismerése kapcsán. 1997-ben hozzáférhetővé váltak a kommunista párt és az elnyomó rezsim dokumentációs anyagai. Ma már 88 kilométernyi levéltári anyag, 3,5 millió fotó segít eligazodni. A lengyel anyagok többsége az interneten is hozzáférhető. 

A tények erdeje

Magyarországon a hatályos jogszabályok szerint az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kezeli a politikai játéktér által rendelkezésre bocsátott anyagokat. A levéltári anyagok között megtalálhatóak a Belügyminisztérium III-as Főcsoportfőnöksége, annak területi és helyi szerveinek, illetve elődeinek anyagai, valamint a honvédség ide vonatkozó dokumentumai. A budapesti levéltár  2007 végéig több mint 730 ezer oldal digitalizálását végezte el. Persze megítélni, hogy ez az adatmennyiség mennyiben fedi le az 1989-ig tartó időszak rezsimének működését, szinte lehetetlen. A rendelkezésre álló tények erdejéből minden bizonnyal jó néhány koronás fa hiányzik. Az objektív kép megrajzolásához jelentős segítséget adna a ma még titkos 18 mágnesszalag anyagainak teljes publikálása. 

MÓKUSOK AZ ANGOLKERTBEN

A Mókusok az angolkertben című kötet a Szabad Európa rádió példáján mutatja be, hogyan küzdött a diktatúra egy olyan intézmény ellen, amely veszélyeztette tájékoztatási monopóliumát. Módszerei közül nem hiányzott a betörés, robbantás, emberrablás és a belekalkulált gyilkosság terve sem. A szerző – Kasza László - konkrét példákon át mutatja be az ügynökök beszervezésének és telepítésének, tartásának költséges, az adófizetők forintmilliárdjaiba kerülő módszereit. A dokumentációs kötet az állambiztonsági szervek külföldi hírszerzési munkamódszereit is megismerteti az olvasóval. A kötet az Állambiztonsági Szolgálatokról a Történeti Levéltárban őrzött anyagra épül.

kikeletgy] [2011.feb.05. 13:56]

Ma Magyarországon általánosságban a bűnözés az Úr. A szocializmusban az emberek megszokták, " hogy minden a miénk + és a mai napig nem szoktak le arról hogy ezt ne alkalmazzák. Gondolja végig, hogy mi minden nem számít MAGYARORSZÁGON hallgatólagosan bűnnek. Például az adócsalás, vagy Offshore cégek adó kímélő eljárása , az ÁFA csalás, a hamis számla gyártás, az árú hamisítás, a állammal szembeni megkárosítás.

És ha Ön nem így él , akkor a mai társadalom Önt lúzernek nevezi. És hol van itt az egészséges erkölcsi felfogás. a bűn tudat, de még annak a büntethetősége is. A bűnözés legnagyobb arányú megjelenése az úgynevezett fehér galléros társadalomban egzisztál. Generációknak KELL FELNŐNI, HOGY EZ ALAPJAIBAN MEGFORDULJON.

ÉS HA ÖNNEK KELLENE CSINÁLNI ÖN HOGY CSINÁLNÁ, HOGY FORRADALOM NE TÖRJÖN KI?

[corsac] [2011.feb.05. 16:02]

"A tagadók csak akkor állhatnának szemben Istennel, ha létezne Isten. Egy nem létező dologgal nem lehet szemben állni. Nem a létező istent tagadják meg, hanem a nem létező istenről jelentik ki azt, hogy nem létezik. (Buddhát is megkérdezték, hogy léteznek-e istenek? A válasz igen sajátos volt. Nem emlékszem pontosan a szavaira, mert igen udvariasan felelt, de profán magyar nyelvre szabad fordításban ültetve így hangzott: "Menjetek a francba és hagyjatok engem békén az ilyen hülye és értelmetlen kérdésekkel!")

Weöres Sándor:;"Az Isten; Az ember, akit jönni-menni látsz: zárt, egyéni; s az emberalkat legmélyebb rétege nem zárt, nem egyéni, mindennel összefüggő, azonos a minden alakzat mélyén rejlő egyetlen létezéssel. Az időbeli véges személyiség mögül kibontakozó időtlen végtelenség: a lélek. A kibontakozásra nem szoruló időtlen végtelenség: az Isten. Külön-külön határok csak a térben és időben vannak; ami tér-nélküli, időtlen: bontatlan. A személyiség burkából kiemelkedő emberi lélek azonos az Istennel; és mégsem az Isten. Nem úgy azonos az Istennel, mint a csönd a csönddel, hanem mint a zaj megszűnése a csönddel. Az ember, mikor zártságából megszabadul, háromféleképpen látja Istent: mint "van"-on túli, vonatkozás-nélküli lényeget; mint a mindenséget beburkoló és telesugárzó szerelmet: s mint a véges személyiség leomlása után felragyogó végtelen lelket. Az Istenbe-olvadó ember számára nincs többé kívánatos és nemkívánatos, nincs többé semmiféle fokozat; mindent végtelenül és kívánság nélkül szeret. Számára minden ugyanegy: minden a Teljes-Változatlan, melyből a számtalan változó jelenség árad. Isten tartalmazza a mindenséget, s a felszabadult lélek Istenben tartalmazza a mindenséget.(Weöres Sándor-A teljesség felé)"

Én ezzel a megközelítéssel tudok egyetérteni, legalábbis a fizikailag kimondható fogalmakkal, meghatározásokkal. Mellesleg soha nem fogja megtalálni a megoldást, amíg intellektuálisan keresi. Ha nincsenek meg a megfelelő logikai alapok sem, akkor pedig végképp nem. Mindez azért van, mert az elme nem képes polaritás, dualitás nélkül gondolkozni. Nem ismeri, és nem is fogja fel az abszolút dolgokat.

Ne keresd a helyét a téged teremtő Istennek, mert az nem földi halandó, és számodra nem is elérhető. De elérhető a hit, mi Téged jobbá tesz, és megtanít úgy élni, hogy mások azt ne tehernek éljék meg a földi létedben.

A gandhizmusról annyit, hogy ha köztük születek, úgy most az buddhizmus tanait tanítom, és hirdetem.

Teológiáról ne vitatkozunk, mert úgy vélem túl hiányos az előképzettsége.

[corsac] [2011.feb.05. 16:02]

[New.Person] [2011.feb.05. 13:38]

..a vallásos emberek azért lesznek vallásosak, mert tartoznak egy közösséghez, míg a tagadok azért tagadnak mert szemben állnak az Istennel, mint ahogy önmagukkal is.

Ön szerint a buddhizmus vallás?

A buddhizmus nemcsak szerzetesekből áll, de világi hívőkből is.

Bár ez a "hívők" kifejezés ebben az esetben rossz.

Buddha azt tanítja a követőinek, hogy ne fogadják el tanításait automatikusan csak azért, mert ő mondta. Ez a vallás nem a kinyilatkoztatás, hanem a megvilágosodás vallása.

Valójában a buddhizmus, mint vallás, teljes tagadása a zsidó-keresztényi vallásnak. Már tudniillik a vallási gyakorlatának. Például nem azt tanítja, hogy "Ne ölj!", hanem azt, hogy "Tartózkodj az öléstől". A különbség alapvető. A kategorikus parancs (ne ölj) egy az ember számára külső kényszer. A "tartózkodj az öléstől" egy életelv, amelyet a saját karmám érdekében követek. Nem bűn, amely miatt szégyenkeznem kellene a... de ki előtt is? Ki von miatta felelőssége? Az Isten? Hmmm...

A karma az más. Ez számomra nem egy külső dolog, hanem a lényegi részemet képezi. Sokan azt hiszik, hogy a karma csak az újjászületést szabályozza. Ez a legcsekélyebb, a legelvontabb része a karmának. Ha valaki öl, az olyan cselekedetet hajt végre, ami az életének további folyására is kihatással van. A saját tudata, a világ és személye közti viszony változik meg ezzel. Későbbi cselekedetei mások lesznek a karmája miatt. Olyan helyzetekbe kerül a karma miatt, amik számára kellemetlenek, vagy károsak.

És Buddha azt tanítja, hogy a megvilágosodott ember képes felül emelkedni a karma hatásain. Valójában nem azt jelenti ez, hogy most már kedve szerint tehet, amit csak akar. Ez reflexió. Ha ezt vagy azt teszem, akkor a saját karmámat rontom el vele. De persze ennél többről van szó. Mert ha a megvilágosodott ember megöl valakit, akkor attól még felül tud kerekedni a karma hatásain. De ez nem jelenti egyben azt is, hogy mostantól kezdve kedvére gyilkolászhat. Nem fog gyilkolászni, pontosan azért, mert megvilágosodott.

Nem folytatom.

Elég legyen annyi, hogy vannak olyan vallások, vagy életelvek, amik szemben állnak a kereszténységgel.

A keresztény vallás lényege a valóság megkettőzése.

A keresztény ember csak azáltal tud egységgé válni, ha feloldódik Istenben.

De az Isten csak kivetítés. Tudati kivetülése az ember társadalmi lényegének. (Vajon miért van az, hogy isten erkölcsi parancsokat adott Mózesnek? Miért nem azt a parancsot adta, hogy "mindenki nyírja meg kopaszra a fejét"? -- Lám, csak lám! Itt tetten érhető ez a kivetítés.)

A buddhizmus ezzel szemben nem kettőzi meg az embert. Nem mondja, hogy van rajtad kívül álló hatalom, amely majd elbírálja a tetteidet. Azt mondja, hogy a tetteid - te magad vagy. Ez a karma lényege.

És akkor máris tisztábban látunk az Ön által kijelentett dologban.

"...a tagadok azért tagadnak mert szemben állnak az Istennel, mint ahogy önmagukkal is."

A tagadók csak akkor állhatnának szemben Istennel, ha létezne Isten. Egy nem létező dologgal nem lehet szemben állni. Nem a létező istent tagadják meg, hanem a nem létező istenről jelentik ki azt, hogy nem létezik. (Buddhát is megkérdezték, hogy léteznek-e istenek? A válasz igen sajátos volt. Nem emlékszem pontosan a szavaira, mert igen udvariasan felelt, de profán magyar nyelvre szabad fordításban ültetve így hangzott: "Menjetek a francba és hagyjatok engem békén az ilyen hülye és értelmetlen kérdésekkel!")

És látható az is, hogy azok, akik számára az etika nem a saját lényegük kettéhasítása egy profán lényre, és egy túlvilági, kategorikus imperatívuszként jelentkező hatalomra, ezek az emberek azok, akik NEM ÁLLNAK SZEMBEN ÖNMAGUKKAL. Ezek az emberek találják meg önmagukat, anélkül, hogy ehhez szükségük lenne a rajtuk kívül álló Isten képzetére.

Ön a keresztény erkölcsiség talaján áll. De ez a talaj - bár olyan régi, hogy tulajdonképpen az egyiptomi Halottaskönyv az igazi eredete, a túlvilágon a szív mérlegre helyezése -, nem kérhet magának kivételes helyet a társadalmi érintkezés tekintetében.

orchid666] [2011.feb.05. 17:54]

[New.Person] [2011.feb.05. 13:55]

Figyelmébe ajánlom a következö linket. Ezen a linken 2009 óta a társas vállakozások mérlegeit a részletes adatokkal letöltheti. Ebböl tanulmányozhatja hogy a cikk igazat állított-e vagy sem, mielött még az otthon magányában kigondolt magvas gondolatait billentyüre vetné amolyan "kigondolom akkor biztos úgy van" formájában. Jó töltögetést.



Ha meg szeretné tudni, hogy nem gonosz, hanem tudatlan



A beszervezés mostani ismereteink szerint négy esetben sikerült. Miután a SZER-rel

kapcsolatos dokumentumokat 1989-ben részben megsemmisítették, részben pedig mindmáig

titkosítják, nem tudjuk, hány ügynök dolgozott a SZER megszűnéséig, 1993-ig a müncheni és

a budapesti szerkesztőségben. Tény, hogy az utolsó napokig az állambiztonság több embere

dolgozott „támadólagos céllal” (állambiztonsági kifejezés) valamelyik szerkesztőségben.

Ügynökeikkel naplót vezettettek, így megbízóik pontosan tudták, hogy mikor mi történik a

SZER-ben. És közben állandóan folyt a „SZER amerikai kémszervezet” propaganda, amely

nem volt hatástalan mindenekelőtt a budapesti értelmiségi körökben. Haraszti Miklós mondja

a Fekete Doboznak adott interjújában, hogy még a demokratikus ellenzék tagjai, támogatói

között is voltak, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy egy aláírási akció során a SZER-ben ne

mondják be a nevüket.

5

Ezt nemcsak állásféltésből tették, hanem azért is, mert fogott rajtuk a

hivatalos propaganda. Az MSZMP még a választások előtti utolsó hetekben is külpolitikai

akciót dolgozott ki, hogy nyugati kormányoknál diplomáciai úton, a sajtóban pedig

befolyásolással dezavuálja a rádiót. Révész Béla talált egy feljegyzést erről, amelyet Dégen

István késztett a Pol. Biz. Számára: „Vissza lehet nyúlni 56-ig, a SZER Nagy Imre ellenes

uszításáig” – javasolja. A dátum: 1989. február 21. Azt gondolom, ez az arcátlanság teteje

volt egy olyan párttól, amely kivégeztette Nagy Imrét.

Nos mind a mai napig nem ismert a négy ember neve, csak a későbbi szerepvállalás politikai irányzatvonatkozásban sejtet valamit.

Ön el tudja képzelni erről az emberről, a levél tartalmát?

Kasza Levente László 1937. szeptember 1-jén született Somogysámsonban. Osztályidegen származása miatt szerencséjére "csak" Pannonhalmára vették fel gimnáziumba, ahol 1955-ben érettségizett. 1956 november végén Németországba emigrált, ahol közgazdaságtant és újságírást tanult. Fél évet vendéghallgatóként Londonban töltött. Részt vett a német és magyar diákszervezetek munkájában. Két évig a katolikus magyar egyetemi mozgalom, a Pax Romana elnöke volt. 1963-ban került a Szabad Európa Rádióhoz, ahol mint gyakornok, szerkesztő végül igazgatóhelyettes dolgozott. Többek között a "Holnap Hullámhosszán", a "Gondolatforgató" és a "Kommentár nélkül" című műsorokat szerkesztette. 1994-ben hazatért, négy évig az MTV politikai műsorainak főszerkesztője volt. 1995-2005 között EU megbízással média tanácsadóként Albániában, Macedóniában, Jugoszláviában dolgozott. Azóta szabadúszó újságíró. 1994-ben jelent meg a rendszerváltókkal készített interjúkötete "Metamorphosis Hungariae" címmel. Kitüntetései újságírói tevékenységéért: a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztje kitüntetést és Nagy Imre emlékérmet kapott.

De rövidesen kiderül mert írtam neki, hogy igazolja ha valóban ő írta.

holms] [2011.feb.09. 02:58]

"Az embernek szöget üt a fejébe, hogy tavaly - más fórumon miiyen jó nyelvhelyességgel fogalmazott, itt meg elfelejtette. Sok hozzászólása még gépelési hibát sem tartalmaz (ezek a másoltak), egyházfi álca mögé bújik, nem tudja, hogy Amerikában más mértékegységeket használnak földmérésre, nem ismeri az amerikai törvényhozást, figyelmen kívül hagyja az időzónákat. stb.

Szógyakorisága alapján, nem 56-os forradalmár. (az írás nem hazudik) Az 56-os eszmék igencsak távol állnak Öntől (12 pont)."

Azt mondja hogy nem ismerem az amerikai mértékegységet, hogy nem ismerem az amerikai törvény hozást,

Én meg visszakérdezek milyen amerikai törvényhozásról beszél?

Mert hogy van az Egyesült Amerikai Államok azaz USA. Van Észak Amerika azaz Kanada. azután van a közép Amerika, Mexikó. Azután van Dél Amerika számos országgal.

Tudja hogy én ezen államok közül hol éllek?

Azt mondja, hogy egy 56-os menekült a koránál fogva nem lehet szokása órákig ülni a számítógép előtt, hol ott én amióta létezik számítógép technika, azóta ülök órákat a gép előtt, miután a munkám jelentős részét azon keresztül végeztem, végzem.

Mert egyszer a gyengébbek kedvéért nem írtam ki a szerzőt Ön következtet, hogy én plagizálok, és mondja hogy sértegetek, amit én úgy értek, hogy az aki kiszolgálja a hazugságon, és lopáson kapott volt áll szocialista pártot, ha arra ráolvassák a fizetett szolgálatot az sértő. Igen számunkra az, de nem az Önére, aki ezt szemrebbenés nélkül megtudja tenni, holott értelmes , és pontosan tudja, hogy az esetek többségében nincs igaza, csak hivatalból jár el úgy, ahogy.

Hogy én nem úgy kezdtem hosszú évek után magyar oldalakon írni, hogy felettem az önélet rajzom ezt kéri számon rajtam, sőt sejtet egy Ön szerint nyilvánvaló következtetést, amit itt már többször elsütöttek itt Ilyen alja népek, minta csippenfej nevű alkoholista volt képviselő, hogy biztos közbűntényes, vagy esetleg második világháborús bűnnel kell nekem hallgatnom,

De kérdem mit tud ön az egykori Magyar kémelhárításról? Mert én sokat. és nem véletlen, hogy nem bízom a köpönyeg forgató gyilkosokban.

Hogy másképp gondolkodunk az tény, és ezzel semmi baj nincs ,, ha nem vádolunk , és gyalázzuk a politikai ellenfeleinket.

Írja már ide, hogy az én írásaimban leírt bűnök, azok egyike is esetleg valótlan lenne?

Én a koromnál fogva a szocializmus 1956ig élő történelme vagyok., és Ön azt mondja, hogy egy diktatúrát védek, akkor amikor leírom, hogy mint lehetőség ma Magyarországnak kizárólag Orbán Viktor az egyedüli választás.

De ha ez nem állja meg a helyét, úgy szembesülhetnek egy olyan rémálommal, amit a legkevésbé szerezett ellenségeimnek sem kívánok.

Tudomásul veszem, hogy Ön kétségek nélküli feltételezésekkel ilyennek tart, és ez szerint járok el Önnel szemben a jövőben.

És akkor újra "Ez a harc lesz a végső", és utána nagy. nagy szünet.

Jó napot mondaná az Árvay Tamás, és csatlakozom úgy hogy jó egészséget, és egy boldogabb jövőt kívánok Önnek.

Tisztelt Moderátorok!

Megtennék nekem azt a szívességet, hogy ide idéznék azt a hozzászólást, ami alapján megállapították, hogy én sorozatban gyalázkodok, illetve kimerítem a törlésre, és büntetésre méltó viselkedést az írásaimban?

Nem lehet hogy túlzóan balra hajlóak a moderálás szabályaival. Ez már kimeríti a cenzúrázás fogalmát, miközben épp Önök kiabálnak itt a leghangosabban a média szabályozásért, a szólásszabadságért.

Na hát akkor itt egy kis ízelítő a tiltás idejéről összeszedett szocialista lecsúszott káderek írásaiból.

Tisztelt Hölgyeim, és Uraim!

Talán jó néhány kérdést újra kellene vizsgálni, és annak egy újszemszögből, látható következtetésekből kellene kiindulni.

„Nem szeretnék tanácsot adni, de szerintem az a tisztességes megoldás, ha mindazok, akik szerint a Fidesz tönkre teszi a demokráciát, nem hajlandóak semmiféle együttműködésre. Orbánnak egy szavát sem lehet elhinni. Ráadásul, ha békén hagyják, a 89-es alaptörvény működik is. Egy, a Fidesz által elfogadott "alkotmány", vagy nép által meg nem erősített "alaptörvény" tovább erodálhatja a Fideszt - és a KDNP-t. Szerintem ez a demokraták érdeke.

Gréczy Zsolt

Csak a helyzet világosabbá tételének érdekében: Legitimitás!

Választási eredmények: 20006 2010

Szocialisták 2 326 705 fő 990 428 fő

Fidesz Polgárszövetség 2 272 979 fő 2 706 282 fő

Különbség 63 726 fő 1 715 864 fő

Csökkenés szocialista párt 2010-ben 1346 277 Fő

Növekedés Fidesz - „ - 433 313 Fő

Konzekvenciák: A szocialistapárt elvesztette 2010-re a választóinak az 57% át számszerit 1 715 864 főt.

A Fidesz növelte a szavazóinak a számát 19%-al azaz 433 313 fővel.

2006-ban a két párt választóinak számbeli különbsége 63 726 fő volt, még 2010-ben 1 715 864 fő volt fordítva pártpreferencia szerint.

Önként adódik a kérdés, hogy ameddig a Fidesz a két választás között 433 313 fővel növelte a választói bázisát (részben a volt MDF szavazóiból történő növekedéssel, és minimális baloldali átszavazókkal), ugyan abban az időben a szocialisták, pedig elveszítették a választóik halmazából 1715 864 főt. Tehát, ha a különbség aki elpártolt és szavazott az zömében a jobbik szavazója lett, kiábrándultsága miatt, illetve nem fordult el a baloldali nézetitől, csak azt a hamisan képviselő vezetőktől fordult el, és inkább nem szavazott. Kvázi kiábrándult a politikusokból, és távolmaradásával szimbolizálta ezt.

Mondják a buzgó szocialisták, hogy csak 53 %-ék szavazott a Fideszre, és mitől kétharmad ez?

A válasz az, hogy a szocialistapárt, és annak koalíciós partnere „tisztességes „kormányzásnak eredményeként jöhetett ez létre. Csak megjegyzem, hogy az Angolszász választási rendszer szerint nem kétharmad, hanem nagyon kicsi híján három harmad lenne a polgári pártnak a magyar parlamentbe most.

Nos a magyar választási törvény ezt tett lehetővé. Jó e ez a törvény, azon lehet vitatkozni, de a választások legitimitást elvitatni már nem lehet.

Hogy most a demokratikus rendszerben a jobbközép pártoknak megadatott az alkotmányozás, ami kezdettől fogva ott volt a levegőbe, Hisz a 1990-es Alkotmánymódosítás, az kimondta, annak átmenti jellegét, mert az akkor még ereje tejében lévő volt kommunista hatalom birtokolta azokat az eszközöket, aminek fenyegető hatása miatt kemény elnyomott alkura kényszerülés volt a érintettelek lépéseinek következménye.

Kvázi történelmi bűn lenne a Magyar jobbközéppártoktól elkövetve, ha végre az adott lehetőségével élve nem fejezné be a rendszerváltást, és nem váltaná le a kommunista Magyarország 1949-es alkotmányát, ami eddig alapjaiban védelmet biztosított a volt hatalom egyes személyeinek, akik részvettek a diktatúrában, az igazságtan üldözésben, és gyilkosságokban.

Hogy most a szocialista párt nem asszisztál a jobboldali pártok által kezdeményezett alkotmányozási folyamatban, azzal megint csak a saját bénaságát, és kompromisszum képtelenségét igazolja, mert azt nem lehet elvárni egy jobboldali többségtől, hogy teret engednek annak a nézetnek, hogy nincs alkotmányozási kényszer, és vonja vissza az alkotmányozási szándékát a Polgári Szövetség.

Továbbá azt sem elvárni, hogy még a már abszolút kisebbségben lévő áll szocialisták akarta érvényesüljön abban, hogy minden maradjon úgy a jelenlegi alkotmányból, aminek árnyékában az elmúlt húsz év akképpen alakíthatta a magyar történelmet, hogy most rosszabb helyzetben vannak a magyarok, minta rendszerváltáskor, mert akkor még meg volt az állami vagyon majd nem 100%-ban.

Azt gondolom, amit már többször is leírtam itt, hogy az áll szocialisták, akik mára nagyobb kapitalisták a jobboldali képviselőktől, azok teljesen lebontják csak lassan a magyar baloldallétezésnek a jövőjét.

Vegyék végre észre, hogy nem lehet egyszerre képviselni a globalizáció urait, meg a szegényeket.

És ha nem vesznek részt az alkotmányozásban, ne vegyék fel a fizetésüket, mert akik a baloldalra szavaztak, azok nem azért tették, hogy ilyen képviselői magatartást tanúsítsanak

És igaz ez minden ellenzéki pártra!

Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

[New.Person] [2011.feb.16. 21:58]

[jimipapa] [2011.feb.16. 20:52]

ez az ember a hatalomtól megszédülve komolyan mondta amit mondott, és komolyan is gondolta.

"Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.

Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?

És akarok most egyetlenegyszer mondani nektek három percet. Ezt legfeljebb még egyszer fogom elmondani nektek. Fantasztikus dolog politikát csinálni. Fantasztikus. Fantasztikus egy országot vezetni. Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött: visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban."

és feláldozta a magyar baloldalt az ország vezetési mániájáért!

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nézőpont: tovább nőtt Orbán népszerűsége

| |A magyarok többsége reformváró hangulatban van; a Fidesz most is kétharmadot szerezne; Orbán Viktor továbbra is a legnépszerűbb - |

| |közölte a Nézőpont Intézet szerdán az MTI-vel. |

[pic]

|Létrehozva: 2011. február 16., 11:45  |

A felmérés alapján nem változott a Fidesz, a Jobbik és az LMP támogatottsága, hibahatáron túli veszteséget könyvelhetett el azonban a Magyar Szocialista Párt. A kormánypártokkal az összes megkérdezett 46 százaléka, az MSZP-vel 12 százaléka, a Jobbikkal és az LMP-vel pedig 7 és 4 százaléka szimpatizál. A választási részvételüket biztosra ígérő aktív szavazók között szintén érezhető, de nem markáns a szocialisták potenciális szavazóinak csökkenése. Most vasárnap a Fidesznek újra lehetősége nyílna a parlamenti helyek kétharmadának feltöltésére, hiszen 56 százaléknyi potenciális szavazóra számíthatnának, míg a szocialisták 22 százalékra, a Jobbik 11, a Lehet Más a Politika pedig 8 százalékra - közölte a Nézőpont Intézet.

A kormánypárti politikusoktól továbbra is lemaradva találjuk a négy legismertebb ellenzéki politikust: Schiffer Andrást, Vona Gábort, Mesterházy Attilát, és a sort mindig jelentős lemaradással záró Gyurcsány Ferencet - írta a Nézőpont Intézet, amely ezer embert kérdezett meg február 7. és 10. között véletlenszerű kiválasztással, országos reprezentatív mintán.

---------------------------------------------------------------------------------------------------

[corsac] [2011.feb.17. 00:20]

Kedves New Person!

Ön az elvek és az etika embere.

Talán világosságot gyújthatna számunkra, mert kissé össze vagyunk zavarodva.

Vajon a hazugság mennyiben befolyásolja a kormányzat működését?

1990 ősze, az Antal kormány fél éve van hatalmon. Megindul a pletyka, hogy emelni fogják a benzin jövedéki adóját, amit a kormányzat kategorikusan cáfol. Aztán hirtelen mégis meglépi ezt.

Egy fiatal politikus, akit Orbán Viktornak hívtak (Haj! de hiányzik ez a politikus a mai magyar közéletből! Nem hiszek Istenben, de a magyar népi hiedelem ismeri az elcserélt gyermek esetét. Kezdek hinni benne, amióta a Viktor színe változását látom.) Szóval volt egy politikus, aki felállt a Parlamentben, és kereken kimondta: "A kormány hazudott!" És ez tetszett a népnek.

És nemsokára a Viktor ezzel a hazug kormánnyal szűrte össze a levet a székház-ügy kapcsán. Még arra is gondjuk volt, hogy törvényt hozzanak, miszerint a székház eladásából származó jövedelmet ne terhelje az általános forgalmi adó.

Hajjaj! ....

Teltek-múltak az évek, és a Fidesz egyszer csak kormányzati pozícióban találta magát.

És akkor hangzott el a híres kijelentés: Más dolog a választás és más a kormányzás.

És ezt a kijelentést nem Gyurcsány Ferenc tette. Bizony!

És nemcsak arról volt ám szó, hogy valamit kimondtak. De nem ám! Ez magyarázatul szolgált a Fidesz kormányzati tevékenységére, ami szöges ellentétben volt a választási ígéreteivel.

Hajjaj!....

Jött Medgyessy, majd Gyurcsány. Tették a dolgukat, ahogy tudták. Ugorjunk, mert EZ nem etikai kérdés.

Aztán volt egy választás, amely ideje alatt betörtek az MSZP egyik irodájába, megszereztek egy laptopot, erről egy jelszót, majd illetéktelen behatolással lementették a zárt oldalról. Ez már etikai, sőt büntető jogi kérdés - de hát az ilyen emberekből polgármester lesz egy jobb körzetben.

Hajjaj!....

Ezek után győzött a Gyurcsány vezette MSZP. Majd jött az öszödi beszéd, amelyben elhangzottak bizonyos kijelentések - nem a nép füle számára, hanem a frakciónak szánva. Bizonyos hatást akart vele elérni a Fletó, ahogy minden retorikai teljesítményről elmondható ez.

A beszéd kiszivárgott, bár erősen manipulatív módon.

Erkölcsös dolog egy lehallgatott beszéd kiszivárogtatása?

Főleg manipulatív felhasználása?

És itt már csőstül jönnek a kérdések.

A Gyurcsány beszéd mennyiben ütött el a Fidesz korábbi cinikus megjegyzésétől, miszerint "Más a választás és más a kormányzás"? Ha az egyik emiatt lejáratta magát, akkor a másik miért nem?

Ha az Antal József kormánya hazudott (ahogy Orbán Viktor állította), akkor ezzel illegitimmé vált? Vajon akkor is kivonulgatott a Viktor a parlamentből, mint Gyurcsány felszólalásai alatt?

Hát, ugye, nem. Sőt!

Nemcsak összeszűrte a Fidesz a levet az Antal kormánnyal (székházügy), de Antal József lett Orbán Viktor mentora, aki a halálos ágyán telefonon azt üzente, hogy "Viktor, vigyázz a pártodra!"

De ha a hazug Antal Józsefet mentoraként fogadta el Orbán Viktor, akkor miért nem tett így Gyurcsány Ferenc esetében is? Az egyik igen, a másik nem?

Hát., kedves New Person!

Láthatja, hogy MI, akik az elmúlt húsz évet végig kínlódtuk, és bizony nem rövid az emlékezetünk, nehezen emésztjük meg mindezt.

Tudna nekünk minderre megnyugtató és elfogadható szentenciát adni?

Próbálkozzék! De nem lesz könnyű!

Kedves Corsac!

Ön olyan kérdéseket, feszíti itt nekem, amire bármely tiszta szándékkal és mindenkép általam manipulálatlan meglévő tudással ragálok is, az, tartalmában bizony vitatható, és lehet néhol még elvitatható is lesz.

De mert ismét egy higgadt ember szolt hozzám megkísérlem az én gondolkodásmódommal értelmezni az Ön által felvezetett problémákat.

1990. Az első demokratikusan megválasztott kormány minden kormányzati tapasztalat nélkül (korábban ellenzékben sokszor üldözve is) a kertek alatt ellesett képességekkel kezdett el kormányozni, miközben szembesült a voltrendszer teljes társadalmat átfogó gazdasági, társadalmi, és morális csődjével.

Az első nagy hiba az volt hogy nem élt azzal a lehetőséggel, amivel többek között Lengyelország is, hogy kérje a szocialista diktatúra helytelen gazdaságpolitikája következtében kialakult Bruttó 21 milliárd dollár adósság elengedését, amit e történelmi helyzetben sikerrel léphete volna meg. De Antal József büszke magyar mivoltában lealacsonyítónak ítélte ezt a kérést, és elutasította ennek lehetőségét.

Feltűntek a rendszerváltásnak nevezett időszakban csiszolatlan nemes kövek a politika színterén. És vélem ilyen volt Orbán Viktor is.

De mint ahogy az mind ketten tudjuk a politika világa nem az emberi morált építő humán vállalkozás, így az akkori politikai kultúra, illetve annak időbeli, és morálbeli változásai sem hagyták befolyás nélkül a közszeplőket, így Orbánt sem.

Csak megemlítem, hogy a hatalomba bekerült pártok ezt az időszakot egészen 1995-ig gyakorlatilag a szabadrablás lehetőségével élve, a vadkapitalizmust építve, a gazdagodás szemérmetlen eszközeivel kihasználva töltötték el.

Csak megjegyzem, hogy hozták a múltból a tanult, és szerzett képességeiket. Politikai alkuk, és a múlt rendszerének büntetlen átmentése volt az egykori szocialista hatalom ez időszerit legnagyobb vívmánya, miszerint a Rózsadombi Egyezmény, és az abban titkosított biztosítékok, tették lehetővé, hogy egyedül Magyarországon fordulhatott az elő, hogy minden jogkövetkezmény nélkül háborítatlanul élhették tovább a diktatúra gyilkosai az életüket.

Ma ezért tud a jobbközép párt újra arra hivatkozni, hogy befejezi a rendszerváltást.

Azt nem lehet elvitatni, hogy a politikai osztályok az elmúlt húsz évben az ország népe elszegényedést idézték elő, tudatosan, és nem titkolt szándékkal, kiszolgáltatva ennek következtében a Magyar Nemzetet a világon korlátlanul terjeszkedő karvaj tőkének.

Hogy kinek mekkora szerep jutott ebből az elmúlt húsz évben azt tévedhetetlenül senki nem tudja megítélni.

Tény hogy nagyban változott a politikusok, a pártok arculata, mint a humánus társadalom iránti szolidáris készsége is.

Amikor az Orbán kijelenti 1998-ban „hogy más a választási ígéret, és más a kormányzás lehetősége, tulajdonképp betudható a korának, betudható a hirtelen nem várt hatalom birtoklásának, valamit annak a ténynek, hogy mindég a pillanatnyi helyzet lehetősége szabja meg a politikusok tevékenységét.

Vannak politikai elvek a társadalomtudományok tág értelmezésének körében, és voltak elkötelezett nyilatkozatok a különböző világnézett valló pártok tekintetében az idők során. Azután a pillanatnyi helyzetek megreformálták ezeket, vagy befolyásolták az időben és térben megtehető lépéseket, valamint azok össznépességre való kihatásait.

Voltak súlyos hibák, és voltak súlyos hibákat elkövető emberek.

Orbán, akiről Ön leginkább reflektál, nyílván valóan készült egész életében a hatalom megszerzésre, és minden erejét, tudását ennek a célnak szentelte alá. Hogy követett el hibákat, azt elvitatni nem lehet, de mindég azt mondom, hogy a politikusok világában van rossz, van rosszabb, és van legrosszabb választás.

„Jött Medgyessy, majd Gyurcsány. Tették a dolgukat, ahogy tudták” a baj ezzel csak annyi, hogy eközben az ország GDP tekintetében 53%-rol 80% fölé kúszott, és az eladósodáson túl az ország vagyona az meg az 1989-es állapothoz képest 7,3%-ra fogyott le, úgy hogy közben az adósság az eközben éppen a rendszerváltáskor meglévő összegnek több, mint az ötszöröse lett.

Ez mellet elmenni csak úgy egyszerűen nem lehet.

„Aztán volt egy választás, amely ideje alatt betörtek az MSZP egyik irodájába, megszereztek egy laptopot, erről egy jelszót, majd illetéktelen behatolással lementették a zárt oldalról.”

Az emberek vérmérsékletük szerint különbőzök, és minden párban vannak fanatikusok. Azonban nem emlékszem arra, hogy erről az esetről kiderült volna, hogy ki is tette, így azt is következtethetem, hogy mint annyiszor megtették korábban is, most is provokáció volt a hatalom megszerzéséért, amit a választási kampányban kiválóan szavazatokra lehetett váltani.

Az Balatonöszödi beszéd azonban úgy általában az én köreimben lerántotta a leplet a valós szándékokról, és annak ellenére, hogy az általánosan elfogadott íratlan politikai kultúra ilyen esetekben azonnali lemondásra kényszeríttette volna a csalás elkövetőjét, a párt, a frakció összezárt mögötte, és vállalta a megbélyegzéssel való kormányzást.

Már a beszédnapján kiderült mindenki számára az illetékeseken kívül, hogy a Gyurcsány kormány megírta a halálos ítéletét.

Az igazi baj ott volt, hogy a párt az annyira ragaszkodott a kétségtelen anyagi, és egzisztenciális hatalomgyakorláshoz, hogy feláldozta a magyar baloldal jövőjét a pillanatnyi haszon szerzés reményében.

A haszonszerzés az megtörtént, meg a magyar baloddal erodálódása is.

Talán emlékszik a dolgozószobában előadott dal, és tánc közzé tételére, miközben az állami hivatalokban iszonyatos mértékeket öltött a korrupció, meg a szerezzük meg, amit most még megszerezhetünk. Rövid időnek elteltével már minden ki tudta, hogy a következő választást már nem nyerheti meg ez a párt. De Gyurcsány nem volt hajlandó önkritikát gyakorolni. Magán a párton belül is iszonyatos erők feszültek egymásnak, de a végén mindég összezártam a sorokat a gyarló emberi szándék.

Majd jött 2008, amikor még valahol július tájékán az kommunikálja az ifjú géniusz Kóka János, hogy a magyar gazdaság száguld, és sikeres, („Magyar Puma) szeptember végén, október elején „Magyarországot nem éri el az Amerikai válság,” amikor már mindenki tudta, hogy az, végig söpör az egész világon. Majd novemberben elsőként fordultunk mi magyarok a világ bankhoz, az Európai Bankhoz készenléti hitelért, amit röviden annak megnyitása után a magyar állam elkezdett részletekben lehívni.

A párt az folyamatosan kommunikálta a kormánnyal együtt, hogy szabtak semmilyen feltételt, miközben az IMF ellenőrzése alá vonta az országot, és a pénzügyi világ Ukrajnával, Belorussziával együtt emlegeti a hazánkat. Csak megjegyzem, ha Gyurcsány és az illegitim kormánya az Öszödi beszéd után lemond, mind ez egy Orbán által vezett kormányt sújtja, és miután a helyzet adott volt, ők élik meg annak negatív politikai hozadékát. Ha a szocialistapárt vezetői, képviselői önkritikát gyakorolnak szinte biztosra vehető, hogy 2010-ben megnyerhetik újra a választást.

De nem ez történt, és elvesztették a választóik 53%át a következő csörtén. Sőt elvesztették a szavazókon túl a hitelségüket is, mert nem a tisztesség útját választották, hanem a gazdagodásét.

Hogy ki mikor hazudott a politikai szereplők közül Magyarországon azt senki sem tudja megmondani, csak azt tudhatjuk, hogy ebben a kategóriában áll leginkább annak a zászló, aki mindegy, hogy milyen eszközzel, de, el tudja magát és a pártját adni a naiv többségében nem rafinált egyszerű embereknek.

Ezt a választást Önök nyerték meg a Fidesznek!

A Fidesz meg közben felnőtt, és él a politikai, illetve kormányon (Kétharmados többséggel) a gazdasági hatalmával, és még azt sem vitatom, hogy a nagy lendülettel néha túl is él a lehetőségeivel.

Az azonban biztos, hogy ha most nem használja ki a kétharmados többségével a lehetséges változtatási helyzetet, azt többé már neki sem valószínű, hogy valaha is rendelkezésére áll.

Önöknek meg mára nem maradt más, mint tűrni a helyzetből kialakult rendszerváltás befejezését.

Mert az Önök áll szocialista hiteltelen képviselői abszurd debil módon teszik, a dolgukat, mert a magatartásukkal pontosan annak az ellenkezőjét érik el, mind, amit elszeretnének a degresszív koharens ellenzéki együttműködésükkel, és a folyton támadó politikai kultúrát is többnyire nélkülöző kommunikációikkal. Jó példa most az alkotmányozás kérdése. Az emberek többsége a baloldalon azt várná el, hogy védjék a szolidaritás eszközeit az új alkotmányba, de ez helyett kivonulnak a törvénykezésből. Nos ez a képviselő csapat halálra van ítélve, és ha nem kezdenek új szociáldemokráciát hiteles emberekkel építeni, úgy a magyar baloldal hosszú időre valós képviselet nélkül marad.

És erről, meg ha a jobbközép pártok kormányzása követ is el hibákat, mégis csak nem Ő tehet, hogy nem ismerik fel a valós helyzetüket.

Ok és okozat szempontjából a történelem nagyon sok példát hoz tanúságul, és az ember, ha él a logika eszközével, úgy e tapasztalat az megenged egy jó néhány kérdésben előre látást közel százszázalékosan.

Így elmondhatom Önnek, hogy a jelenlegi párt preferenciákat tekintve a vezető párt nem engedi a jobbszélen a szélsőséges politizálás érvényesülést, és a baloldalon meg a Lehet Más a Politika volt SZDSZ utódpárt zöldmaszlagba csomagolva önmagát, sohasem tudja levetkőzni önmagáról az ultra liberális felső irányítást.

Mindebből következik, hogy a Jobbközép pártok hosszú időre berendezkedhetnek a magyar közéletbe, ami nem biztos, hogy baj, de az viszont baj, hogy nincs a baloldalon egy tisztességes párt, aki hitelesen élhetne az ellensúlyok társadalmi korrekcióival.

Kérem, mint a baloldali csapatban létező egyik értelmiség energiáit erre próbálja a jövőben fókuszálni.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[corsac] [2011.feb.17. 12:33]

[New.Person] [2011.feb.17. 12:08]

Végig olvasva hozzászólását, csak kapkodom a fejemet.

Emlékeztetném arra, hogy én ezt a korszakot végigéltem. Ne akarja nekem bemesélni senki, hogy amire emlékszem, az nem úgy történt, ahogy!

Csak egy példát. Nálunk volt egy reform kommunista törekvés, az ellenzékkel való megegyezés, egy Nemzeti Kerekasztal, amin részt vett a régi hatalom mellett az új pártok többsége is. Erre ilyen kijelentéseket tesz, hogy "...a Rózsadombi Egyezmény, és az abban titkosított biztosítékok, tették lehetővé, hogy egyedül Magyarországon fordulhatott az elő, hogy minden jogkövetkezmény nélkül háborítatlanul élhették tovább a diktatúra gyilkosai az életüket." Semmiféle titkos egyezmény nincs, csupán a rendszerváltás idején történt nyilvános megállapodás - amire még van oly jó memóriám, köszönöm szépen -, még mindig emlékszem. Ez szabta meg a rendszerváltás után történtek keretét. Én még emlékszem Grósz Károly beszédére is, aki a fehérterrorral riogatott, és az akkori ellenzék reagálására is. Ez is közrejátszott a kerekasztal megállapodásaiban. El akarták kerülni ezt a lehetőséget - és el is kerülték a mai napig. Ezt ne feledjük el, ha összevetjük az olyan országokkal, mint Csehszlovákia, Románia, NDK. ("Tetszettek volna forradalmat csinálni.")

Tehát Ön számomra csak a legendákat tudja felmutatni, az önigazolásokat - míg én a saját tapasztalatomat, amit ebben az országban végigéltem.

A többi meg jezsuita duma, az egyik oldal fényezése akkor is, ha bűnt követett el, míg a másik oldal ócsárlása még az eredmények esetében is. Etikai relativizmus - pontosan az, amit elutasítottam a hozzászólásomban.

Ezek után beláthatja, hogy amire írásom végén buzdítottam - "Tudna nekünk minderre megnyugtató és elfogadható szentenciát adni?" - hát ez számomra, és a hozzám hasonlók számára nem megnyugtató és semmiképp sem elfogadható.

Próbálkozását elismerem, de hát.... tényleg nem könnyű a tények ismeretében megnyugtató dolgokat írni a jobboldal tevékenységéről.

Kedves corsac! Mindenki a mag muníciójával érvel, én is, Ön is. A különbség közöttünk a szocializálódásunkban rejlik, mint ahogy írja máshol, hogy a Hortobágyon lehettem én börtönőr is, meg 1956-ban húsz éves. Na látja, itt van a baj.

[jimipapa] [2011.feb.17. 05:57]

[New.Person] [2011.feb.16. 21:58]

Látod ez a nagy probléma nem érted a szöveg lényegét ! ez sajnos nemcsak szövegértelmezési hiba sokkal több annál ! Ha valaki nem érti egy szöveg értelmét vagy nyelv logikáját félre érti ,akkor nagyon nagy baj van. Ezt nem igazán lehet tanulni ! ez veleszületett képessége az embernek vagy van vagy nincs azért is nem lehet se vitatkozni sem érvelni azoknak az embereknek akiket csak az érzelmeik vezetik !

Ugyanaz a helyzet mint a matematikával Logikai gondolkozás kell hozzá a nyelv megértéséhez pedig szemantikai logika !

Talán analizálni kéne a szöveget amit kiragadtál egy hosszú beszédből, már az is egy nagy hiba és lehet egész más értelmet kap mint amit belemagyaráznak

a részemről lezártnak tartom a vitát mivel úgy se győzzük meg egymást a fentiek miatt !

csak amúgy megjegyezve orbán semmivel se különb és se ő se a Gyurcsány nem rokonom ,de a szöveg értelmezése nem politikai beálitodás kérdése ! Ugyan úgy mint a 2*2

„[jimipapa] [2011.feb.17. 05:57]

Nos lehet, hogy ön alapállásból azt gondolja, hogy én azt nem olvastam végig sokszor, és nem értettem meg, de miután más, más alapot bírunk az erkölcsi felfogás területén, így a mondandóból nekem i s más jött le, meg Önnek is.

A beszéd azt gondolom, hogy jól jellemezte a Gyurcsányt, és vélem hogy őszinte is volt. De ez nem menti fel a hazudozás, a csalás a megtévesztéssel megnyert választás bűne alól. És attól sem, hogy feláldozta a halom birtoklásért a magyar baloldalt.

Meg győzni csak azonos erkölcsi felfogású embereknek van esélye egymással szemben.

Tudomásul veszem a döntését.

M. Kiss Sándor történész az ’56-os számmisztikáról

Prekoncepció vagy hipotézis? - 2. rész

Végül is történész létére tud pontos, immár megdönthetetlen számokkal szolgálni?

Aligha akad ma olyan történész, aki akárcsak megközelítő pontossággal meg tudná határozni — hacsak nem esett a fennmaradt iratok megmámorosodott rabjává —, hányan és kik fekszenek a 298-as és a 301-es parcellában. Csendes hangon kérdem: teljességgel kizárt, hogy olyan fegyveres harcban elesett teteme is található az egymásra fektetett tetemek között, akikről még a családja is azt hiszi, valahol Nyugaton tűnt el névtelenül? Jobbágyi állítja, Horváth Miklós kollégám erélyesen cáfolja, néhány emlékező a mai napig is szintén vallja, vannak még felderítetlen parcellák. Magam is beszéltem olyan ’56-os veteránnal, aki szememre hányta, akadnak még „tömegsírok”, amelyek nincsenek feltárva, nota bene (!) még azt is állította, az Új köztemetőben is van olyan parcella, amelyhez a mai napig sem lehet hozzáférni. Ez az állítás persze vagy egy lappangó legenda tartozéka, vagy esetleg valamilyen igazság rejlik az eddig „őrzött titok” mögött. Nem vitatkozni kell ezen, hanem kutatni. Igaz ugyan, hogy az ország közlekedési hálózata hagy kívánni valót maga után, de annyira nem, hogy ne jusson ki a temetőbe a titkokat sejtő…

Nem zárom ki, hogy megváltozhat az a szám, amelyet ma a történetírás nagy része „konszenzusos” alapon elfogad. Ugyanakkor jelenlegi tudásom birtokában nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy Jobbágyi feltételezett és szerintem is eltúlzott adatai jelentenék a valóságot. Amennyiben bebizonyítja állításait, nyíltan megvallom tévedésemet, s meghajtom eredményei előtt fejemet. Ennek feltétele: nemcsak az állítás, hanem a bizony időigényes és szisztematikus kutatás! Mindig, minden témában. Mindemellett egyáltalán nem kérdés számomra, érdemes, sőt szükséges is tovább „bogarászni” a témát, s hogy ezt a kérdést a könyv szerzője felvetette, akár történelmi érdemévé is válhat.

[putyputy] [2011.feb.17. 16:03]

Kedves Új ember!

Úgy érzem idekívánkozik egy Márai Sándor idézet.Nála jobban még senki sem jellemezte a jobboldalt és nálánál senki sem ismerte jobban, ezért engedhette meg magának a bírálatot.

„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a jobboldaliság címkéjével ismert különös valamit: a tudatot, hogy ő, mint keresztény magyar úriember, előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert keresztény magyar úriember, joga van tehetség, tudás nélkül is jól élni,

Az a jobboldali társadalom, mely átcsúszik valahogyan az igazoltatások rostáján, áthazudja magát az örvénylő folyam jobbpartjáról a balpartra. Rövid idő múltán elölről kezdi a súgást-búgást, s mert a romok között, melyek az ő gaztetteik következtében reánkszakadtak, csakugyan nyomorúságos lesz az élet, bizonygatják majd, hogy mégiscsak szebb és jobb volt minden azelőtt, amikor ők uralkodtak”.

Magyarországnak az volt a híre a világban, hogy az urak országa. Ez nem igaz: Magyarország már régen nem az urak országa, hanem az úrhatnám bugrisok hazája. S az igazi urak éppen úgy kivesztek ebből az országból, mint a műveltség. Maradt a nyegle és kapzsi dzsentri, a megtollasodott bugris, aki felelősségérzet és erkölcsi igény nélkül követelt osztálya számára érdemetlenül előjogokat.”

„bal felé nincs mit keresnem”.„jobb felé egyetlen lépést sem tehetek, mert lélegzettel sem vagyok hajlandó támogatni a tisztességesebb jobboldal mögött is fütykössel és rohamkéssel ólálkodó fasizmust”

Nem ártana ezt minden konzervatív gondolkodású politikusnak elolvasnia és elgondolkodniuk azon milyen irányba kormányozzák hazánkat.

[putyputy] [2011.feb.17. 16:03]

Kedves Putyputy én is idéznék néhai barátomtól néhány gondolatot mű címet.

WASS Albert

Valaki tévedett. Elbeszélések 1945-1950.

Wass Albert 1945 és 1950 között kényszerült számot vetni a szülőföldjét ért veszteséggel, a háború elvesztésével, Erdély ismételt Romániához csatolásával, és ekkor kezdődött élete végéig tartó emigrációja is; ebben az időszakban keletkezett novelláit mutatja be a kötet, emberi sorsokon keresztül látleletet nyújtva egy kritikus történelmi korszak kiépüléséről. 

A 18 írás időben átfogja a háború utolsó heteit, a németellenes "szent szövetség" győzelmét, a "felszabadító" orosz hadsereg beözönlését Kelet-Európába, a következményeket az új hatalom által menekülésre kényszerített emberek nyomorúságától kezdve a hazában maradottak eltökéltségéig, hogy megmentsék életüket és örökségüket. A szerző akit az Úristen szemtanúnak rendelt, az utolsó nagy "országromlásnak" az emberi életekre gyakorolt hatásáról kíván beszámolni, a legkülönbözőbb helyszínekről: a románná kényszerített egykori magyar polgárvárosból, a havasok alján megbúvó kis faluból, a menekültek németországi táborából, az Ausztráliába pöfögő kivándorlóhajóról vagy éppen a Mennyek Országából, ahonnan isteni parancsra a földet kormányozzák. 

Egy-egy novella egy-egy emberi sorsot idéz az igazság- és szabadságszeretet, a természetes humánum nevében: a Mezőberény minden lakosáért harcba szálló, megbecstelenített kicsi Annát(Kicsi Anna sírkeresztje); Vitéz András gazdát, aki bárki betérőt megvendégel és amikor az új hatalom ezért megöli, az igazsághoz való örök jussot testálja fiára (Vitézek igazsága); Kovács Kis István fuvarost, az elrománosítás újaradi vértanúját (Az újaradi vértanú); Európa ezer meg ezer hontalanját, a lengyel tanárt, a Homo sapiensnek sírkövet faragó bolgár művészt, a német repülőszázadost és a magyar mérnököt. De felsorakoztatja az Isten Országában a magyarokat ért igazságtalanság miatt szervezkedő szenteket és Árpád-házi királyokat, a lópataki Dobokai-birtok kísérteteit csakúgy, mint az amerikai pilótát, aki csak akkor érti meg a háború igazságtalanságát, amikor éppen azok mentik meg az életét, akiknek elpusztítására bevetették (Valaki tévedett). "Valaki tévedett" - mondja ki a haldokló katona a "legvégsőbb humánum" igazságát: a politikai-hatalmi érdekeknek feláldozott védtelen emberiség nevében. 

A könyv "gyarló emlékműve egy kísértetes múltnak" - hiteles forrás a múltat megismerni-megérteni vágyóknak, azután mementó is: a "megértő" történelmi feledés ellenében. - A kötet minden novellakedvelőnek tartalmas időtöltést kínál. 

Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin a kommunistákról:

“A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”

Ha eddig nem tudtad volna, most kaptál egy nóbeldíjas jellemzést

[New.Person] [2011.feb.21. 20:14]

kikeletgy] [2011.feb.21. 18:35]

ne feledje el, hogy a kárpát medence az a történelem során a hadak útja volt keletről nyugatra, mint nyugatról keletre. Azt se felejtse el, hogy Magyarország befogadó állam volt, és kevés olyan nemzet van, ahol ennyi náció él együtt. És hát nem utolsó sorban azt se felejtse el, hogy a magyarok mindég is párt ütök voltak, mitől többnyire megosztottak lettek minden korban. Egy büszke erős nemzetek voltunk a székelyekkel az oldalunkban, de ezt a huszadik század a trianoni igazságtalan békekötéssel, és az Orosz proletárforradalommal, meg annak következtében a rövid életű tanácsköztársasággal végleg elvesztettük.

Az a nép, aki nem képes önbecslésén keresztül megvédeni a határait, a hagyományait, és a hitét, az elveszti önazonossági képességét. ki nem tiszteli felmenőit, azt nem tisztelik a lemenői sem. Nincs tartás, nincs elfogadott erkölcsi norma, és nincs tisztesség, de még csak az utáni vágya sem a mai magyar emberekben. Ezt kell tudni valamiképp visszaszerezni. És az természetes, hogy nem a szélsőségek idealizmusának a befogadásával, sem annak a térhódításával.

[kikeletgy] [2011.feb.21. 18:35]

[New.Person] [2011.feb.21. 14:58]

Szép dolog Ausztria, vagy Németország.... de egyet tudomásul kell venni. Mi mindig, minden esetben, minden színtéren csak csatlósként voltunk kezelve. Lehet, hogy nem emlékszem jól vissza, de nem nagyon tudnék mondani olyan felállást a történelmünkben, amikor egyenrangúként kezeltek volna minket. (Most hagyjuk Mátyás királyt, mert ő más kategória, ő maga is hódító volt).

Itt élünk Európa közepén, hol ide, hol oda vet a történelem szele, hol itt ny..lunk egy kicsit, hol ott, de sajnos tudomásul kell venni, hogy a "művelt" Európa a mai napig szittya bugrisoknak tart bennünket - amire ráadásul a jelen kormányzat (pláne, ha a jobbik jön , ajjaj) egyre inkább ráerősít.

[New.Person] [2011.feb.17. 12:18]

jimipapa] [2011.feb.17. 05:57]

Nos lehet, hogy ön alapállásból azt gondolja, hogy én azt nem olvastam végig sokszor, és nem értettem meg, de miután más, más alapot bírunk az erkölcsi felfogás területén, így a mondandóból nekem i s más jött le, meg Önnek is.

A beszéd azt gondolom, hogy jól jellemezte a Gyurcsányt, és vélem hogy őszinte is volt. De ez nem menti fel a hazudozás, a csalás a megtévesztéssel megnyert választás bűne alól. És attól sem, hogy feláldozta a halom birtoklásért a magyar baloldalt.

Meg győzni csak azonos erkölcsi felfogású embereknek van esélye egymással szemben.

Tudomásul veszem a döntését.

|548/B/2000. AB végzés Az indítvány visszautasításáról |687 |

|50/D/2003. AB végzés Az indítvány visszautasításáról |688 |

|462/D/2003. AB végzés Az indítvány visszautasításáról |690 |

|775/E/2004. AB végzés Az alkotmánybírósági eljárás megszüntetéséről |691 |

|400/D/2005. AB végzés Az indítvány visszautasításáról |692 |

|968/B/2006. AB végzés Az alkotmánybírósági eljárás megszüntetéséről |693 |

|1505/B/2007. AB végzés Az indítvány visszautasításáról |694 |

|1506/B/2007. AB végzés Az indítvány visszautasításáról |695 |

|531/B/2001. AB végzés Az alkotmánybírósági eljárás megszüntetéséről |697 |

|294/D/2002. AB végzés Az indítvány visszautasításáról |697 |

|267/B/2007. AB végzés Az alkotmánybírósági eljárás megszüntetéséről |699 |

|697/B/2007. AB végzés Az alkotmánybírósági eljárás megszüntetéséről |700 |

|1013/B/2000. AB végzés Az indítvány visszautasításáról |1762 |

|736/D/2003. AB végzés Az indítvány visszautasításáról |1763 |

|786/D/2005. AB végzés Az indítvány visszautasításáról |1764 |

|15/B/2002. AB végzés Az alkotmánybírósági eljárás megszüntetéséről |1766 |

|853/B/2004. AB végzés Az indítvány visszautasításáról |1767 |

|933/B/2004. AB végzés Az indítvány visszautasításáról |1767 |

|618/B/2005. AB végzés Az indítvány visszautasításáról |1768 |

|598/B/2006. AB végzés Az alkotmánybírósági eljárás megszüntetéséről |1769 |

|1019/B/2006. AB végzés Az alkotmánybírósági eljárás megszüntetéséről | |

|766/B/2001. AB végzés Az alkotmánybírósági eljárás megszüntetéséről |1620 |

|918/B/2001. AB végzés Az alkotmánybírósági eljárás megszüntetéséről |1621 |

|979/B/2001. AB végzés Az alkotmánybírósági eljárás megszüntetéséről |1622 |

|105/B/2002. AB végzés Az alkotmánybírósági eljárás megszüntetéséről |1623 |

|1109/B/2004. AB végzés Az indítvány visszautasításáról |1624 |

|405/B/2005. AB végzés Az alkotmánybírósági eljárás megszüntetéséről |1626 |

|198/D/2006. AB végzés Az indítvány visszautasításáról |1627 |

|20/D/2007. AB végzés Az indítvány visszautasításáról |1629 |

|101/B/2004. AB végzés Az alkotmánybírósági eljárás megszüntetéséről |1631 |

|242/B/2004. AB végzés Az alkotmánybírósági eljárás megszüntetéséről |1632 |

|1429/B/2007. AB végzés Az alkotmánybírósági eljárás megszüntetéséről |1632 |

|42/B/2001. AB végzés Az indítvány visszautasításáról |1465 |

|287/B/2003. AB végzés Az indítvány visszautasításáról |1466 |

|433/B/2004. AB végzés Az alkotmánybírósági eljárás megszüntetéséről |1468 |

|671/D/2005. AB végzés Az indítvány visszautasításáról |1468 |

|45/D/2006. AB végzés Az indítvány visszautasításáról |1470 |

|303/B/2007. AB végzés Az alkotmánybírósági eljárás megszüntetésérő | |

|896/B/2001. AB végzés Az alkotmánybírósági eljárás megszüntetéséről |1327 |

|51/B/2003. AB végzés Az indítvány visszautasításáról |1328 |

|89/D/2003. AB végzés Az indítvány visszautasításáról |1329 |

|703/B/2003. AB végzés Az indítvány visszautasításáról |1331 |

|177/B/2005. AB végzés Az alkotmánybírósági eljárás megszüntetéséről |1332 |

|713/D/2005. AB végzés Az indítvány visszautasításáról és az alkotmánybírósági eljárás megszüntetéséről |1333 |

|872/D/2005. AB végzés Az indítvány visszautasításáról |1335 |

|249/H/2006. AB végzés Az alkotmánybírósági eljárás megszüntetéséről |1336 |

|313/B/2007. AB végzés Az alkotmánybírósági eljárás megszüntetéséről |1337 |

|1299/H/2007. AB végzés Az alkotmánybírósági eljárás megszüntetéséről |1337 |

|1414/B/2007. AB végzés Az alkotmánybírósági eljárás megszüntetéséről |1338 |

|422/B/2008. AB végzés Az indítvány visszautasításáról | |



„Szerinte az ominózus paragrafusok a közszolgálatot ellátók egyik legfőbb védelmét szüntették meg, mégpedig azt, hogy ne lehessen senkit sem adott esetben politikai okokból elbocsátani. Így viszont a kirúgásokat még a munkaügyi bíróságon sem lehetett megtámadni, mivel nem volt olyan indok, ami ellen panasszal lehetett volna élni.”

Csakhogy éppen ennek a törvénynek a védelmében a korábban egymást váltópártok a kormányzati ciklus végén telenyomták a hivatalokat csókosokkal jó magas végkielégítési bánatpénz elbocsátási összegek szerződésben való kikötésével.

A jobboldali kormány az egyrészt a kormányhivatalok strukturális reformjai miatt, másrészt a politikai töltelék kivonása miatt, hozta az új törvényt, ami egyrészt a munkaadó, és a munkavállalók esélyegyenlőség jogait állította helyre, másrészt lehetővé tette a kormányváltás idejére felduzzadt „Balaton vízének” fölöslegét leengedni a Siópatakon keresztül a tavaszi ár hordalékával együtt.

A törvény Alkotmánybírósági visszavonásának kényszere 2011. májushónap, azaz idő, amikorra a kormány sikeresen beszabályozza a vízszintet, és a hordalék is eltávozik a közéletből. 1990 óta védelmet élveztek a politikai káderek a hivatalokban, és ha azt a váltó kormányok kirobbantották onnan mégis, akkor abba döglöttek bele, hogy annyi végkielégítést fizettek a lózungoknak, hogy volt idejük ellébecolni addig az ideig, hogy újra visszakerüljenek káderként a hivatalba. Ezért működött a hivatali korrupció kiválóan, mert ezek a káderek már értették a csíziót, meg a kellő technikát is az ügyek bonyolítására, meg a mindenki által ismert korrupciós eljárásokat.

„Holnap módosíthatják a jegybanki törvényt”

Mindenki a saját energia hatékony aura övezetébe terelné be az előterjesztés jogát, pedig ez nem politikai kérdés, hanem szakértői kérdés. De hát politikusok hogy is tudnának másként, mint politikusok gondolkodni.

A haza mindenek előtt!

[holms] [2011.feb.20. 01:01]

[New.Person] [2011.feb.20. 00:27]

A választásra jogosultak 53%-a szavazott egy olyan pártra, amely még arra sem becsülte őket, hogy választási programot adott volna. Tehát a rájuk szavazók sem akarhatták ezt, ami bekövetkezett. Nem szóltak nekik arról, hogy a gazdagok adóját, a munkavállalók 80%-át kitevő 300.000 Ft alatt keresők fizetik meg. Ők fizetik meg a pofátlanul magas fizetésű miniszterelnöki szóvivő adóját, vagy a luxus AUDIKAT, a pofátlanul bejelentett multiadókat, bankadókat is ez a réteg fizeti meg. Már akinek nem szűnt meg a munkahelye. Pontosan nem arra szavaztak, hogy a csókosok, a rokonok, a barátok, a gyerekeik kerüljenek versenyeztetés nélkül zsíros állásokba. Nem mondta Orbán azt sem a választási "beszédeiben", hogy megvédi a nyugdíjukat.

Nem sorolom, mert úgy sem akarja megérteni, hogy nem erre szavaztak a választók. Ezért nem meri az alkotmányt népszavazásra bocsátani. Már 25 %-sem maradt az 53-ból.

A demokrácia nem csak a baloldal ügye, a félreértések elkerülése végett. Rákosit is Kádárt is a népakarat ültette a "trónra". A frontvonal, nem a jobboldal (mert az nincs) és a baloldal között, hanem a demokraták és a demokráciával megtévesztettek között húzódik. Nem véletlenül golyózták ki Orbánt az EU klubból.

[holms] [2011.feb.20. 01:01

Miután mi mindketten pontosan az ellenkező irányból közelítjük meg az éppen aktuálisan itt jelentkező probléma felvetéseket, de mert ez a prulalizmusbol adódó gondolkodás alapja, hogy más-más szemszögből legyen egy probléma megvilágítva, így ez kell hogy legyen nekünk természetes.

Mondja, hogy 53% szavazott rájuk. Az angolszász választási törvény szerint ma az Országgyűlésben rajtuk kívül három ember ülne bent, még pedig a Szanyi Tibor, valamit az a polgármesterként mindenképp elismert Tóth József, és a politikai játszmák miatt függetlené váló edelényi képviselő.

És valljuk be őszintén, hogy a jelenlegi képviselő választási törvény igazában azt hivatott fenn tartani, hogy a politikai pártokban maguknak helyet kiügyeskedők mindenképp bekerüljenek a képviselőházba, és biztosítsák továbbra is a változatlanság fennmaradását.

Ha csak egyéni képviselő választásokon bejutott képviselők lennének az országházban, nem fordulhatna elő, hogy a választás után a képviselők olyan magasról tesznek a választokra, amilyen magságokig ellehet jutni e rendszeren belül. Attól még igaz lenn, a pártpreferencia, mert a párttagok is indulhatnának a választásokon, és akinek a tagjai közül a legtöbb bejutna, kaphatnák meg a kormányalakítás jogát. Na innen kezdve megváltozna a politikai kultúra Magyarországon. Mert hogy ne m lehetne olyan politikusokat a parlamentbe jutatni, akik az előző ciklusban hiteletlené váltak.

Az hogy az Orbán és a Fidesz nem hirdetett kormányprogramot, az csak a bölcsességüket dicséri, mert a tanultak a múltból, és kis győzelemre kis változást, még nagy győzelemre nagy változást ígértek. Így azután, senki nem vádolhatja meg Őket, hogy ezt is ígérték, meg azt is ígérték, mert közben a helyzet mindég kényszerű rugalmasságot feltételez.

És ha belegondol a 2002-es szocialista párt választási programja is ebben roskadt bele, hogy tartotta a választási mézes madzag ígéreteit, és közben bele lavírozta az országot az adóság csapdába.

-Ön szerint, az lett volna a tisztességes a kormánytól, hogy a bankok, a szolgáltatók, a multik helyett az adókat emeli, és olyan új adókat vezet be, amivel a szorgalmat, a takarékosságot, a jól gazdálkodó emberek vagyonát csapolta volna le , hogy Ők is a mélyszegénységbe zuhanjanak, és megszűnjenek a általuk működtetett vállalkozások a munkahelyek, meg a költségvetési biztonság.

-Az előző kormány mivel járt, talán Trabanttal?

_ Az mindenütt a világon a legtermészetesebb, hogy minden vezető a mag emberivel, tud dolgozni, és nem hagy a hátában olyan ellenségeket, akik konspirálva a bukott hatalommal hátba szúrhatja bármikor. Azt hogy ennyi embert kell kirúgni, csak az bizonyítja, hogy az előző kormányok is ezt tették, nem pedig, független szakértőkel töltötték fel a hivatalokat.

- A nyugdíjakat Magyarországon a jelenleg hatályos GT szerint kizárólag az állam tudja megvédeni, mert ha mát Ő sem, akkor az olyan csapás lesz a világra, mint Magyarországra, amit vélem lehet senki sem él túl.

- A népszavazás az alkotmány ügyben ilyen támogatottság mellet vajon kit igazolna vissza? Vagy úgy gondolja, hogy ha bele menne a Fidesz a népszavazásban ott is azt a lehetetlen álláspontot, kellene követni, hogy a választók 3/4-e. Ugyan már kérem, nem csak azzal van a probléma, hogy a hatályos törvények szerint alkotmányos kérdéseken nem szavazhat a választó, hanem az is hogy hányan értenék, hogy mire is szavaznak, Hisz maguk a képviselők többsége sem képes ez ügyben szakértőként eljárni fellelőséggel.

- Az új alkotmány vélem Magyarországon évtizedekre megszabja az alkotmányosság törvényességi körét az állampolgárok számára, így azt szakértői szinten kell megalkotni, valamint felelős embereknek kell elfogadni.

- Ön azt veti a Fidesz szemére, hogy volt pofája a választásokat megnyerni kétharmaddal, aminek következtében véglegesen lerakhatja a polgári társadalom konzervatív ideológiai szempontok előtérbe tolásával a demokrácia alapját. Ezt talán kérje számon azoktól a baldali elfuserált képviselőktől, akik lehetővé tették a szerencsétlenkedéseikkel, meg az ország romboló tevékenységükkel, hogy ma egy megállíthatatlan pártpolitika tudja átreformálni az országot? Csak éppen azt felejti el, hogy ez nem egy fasiszta párt, és nem is egy „kékszalagos csaló kommunista párt.”

- Demokrácia nevében követtek el a történelem során annyi gyilkosságot, hogy annak se szeri se száma. Az emberek szeretnének már végre egy olyan demokráciában élni, ahol az a szó-szoros értelmében az a javukat szolgálná.

- És lehet, azért mondom mindég, hogy újra kell alapítani a szociáldemokráciát ma hiteles emberekkel Magyarországon, mert szükségét látom a politikai életben a normális ellensúlyoknak, mint a mindenkori hatalom lehetséges kontroljának.

- Ezen kellene gondolkodniuk felelőséggel végre.



New.Person] [2011.feb.21. 22:08]

[corsac] [2011.feb.21. 20:39]

"Bocsánat, de korrigálnom kell.

Az állam által fenntartott, adóforintjainkból fizetett rendőrségnek első és mindenek feletti kötelessége az alkotmányos jogrend fenntartása. Csak másodsorban kell az ártatlan és védtelen embereket megvédenie."

Azt hittem eddig én naiv, hogy a állam által rendfenntartásra alkalmazott erők dolga az, hogy megvédjék az állampolgárokat az erőszaktól, és a bűnözőktől. De most tudom meg ennyi évesen, hogy a jogrend fenntartása a dolguk, még akkor is, ha a jog éppen a tüntetők oldalán állt.

Na ezért vesztettek Önök mindent az elmúlt választáson el.

Ajánlom soraim az általam nagyra becsült Kafka Margitnak.

a végsőkig elszánt Balatonöszödön bukott hatalom felkészült a lehető legnagyobb rendőri létszámmal arra, hogy mindenképp megmutassa, hogy hol van az erő, és a hatalom súlypontja. Vidékről autóbuszokkal szállították a körzeti rendőröket a fővárosba, és alvás nélkül, rossz körülmények között vezényelték többségüket megfelelő felszelés nélkül a tüntetők ellen. A felkészületlenség, rendőriskolások szakértelem hiánya, a kialvatlanság. Meg a hosszú kiküldetés a rendőrök zsigeriben gyűjtötte egyre erősebben cukkolt késztetéssel Őket a bosszúra. A bosszú tárgya a tüntetők voltak, lettek, miután miattuk kelet elhagyniuk a békés, nyugodt családi fészket, meg a vidéki szanatóriumba illő szolgálatot.

Azután parancsot kaptak, hogy neki a tömegnek! A felfokozott indulatok, a félelem kihozta a legtöbbjükből az állatot. A felvételeken jól látszik, amint az ártatlan járó kelőket is rohannak le, és taposnak bele a földbe. Van olyan felvétel, hogy tiszta erőből rúgják a fegyvertelen embereket, és miután tovább állnak, egy a gyávábbak közül visszalép és még be rúg az amúgy már eszméletét vesztett áldozatba. Mindenáron oszlatni kellett. Voltak a rendőrök között olyanok, akik itt mutathatták meg, hogy milyen derék rendőrök is Ők. A Horthy pribékek egyikükhöz, másikkukkhoz tanulni mehettek volna. Ha éles lövedéket adtak volna nekik, halomra lőtték volna a tömeget. Lehetett törvényesen bűnözni, vagy inkább parancsra balhézni. Azután a sok sérült civilt betuszkolták a rabszállító autókba, és amikor becsukódott az ajtó, jól elintézték az áldozatokat, ami belefért. Később a Bíróságon egymást fedezték, mert különben kiderül, hogy bűncselekményt követtek el. Ezek a napok, a rendőrök számára is iszonyú emlékek képeiben maradnak meg. Vannak közöttük olyanok, akik azóta is felriadnak álmukból., és mardossa őket a lelkiismeret.

Az igazságnak ki kell derülni. A balhét kereső huligánnak bűnhődni kell, mint ahogy a bűncselekményt elkövető rendőröknek i.,

Természetesen hiszem azt is, hogy annak is, aki legfelül kiadta a parancsot a oszlatásra. Csak az embereken múlt, hogy nem lett polgárháború. Az összes valamire való hírszolgáltató a magyarországi eseményeket közvetítette a világban, és írtak mindent a magyar kormányról. Na azt nem rakták ki a kirakatban a vitézlő elvtársak. . Hisszük, hogy a igazságos Isten megbünteti a bűnösöket, mert az ember arra már képtelen lesz az idő múlásával.

A 100 LEGGAZDAGABB

201020092008

• Következő oldal

• Előző oldal

|1.Demján Sándor150 Mrd |

|2.Csányi Sándor120 Mrd |

|3.Várszegi Gábor100 Mrd |

|4.Leisztinger Tamás80 Mrd |

|5.Széles Gábor73.5 Mrd |

|6.Veres Tibor68 Mrd |

|7.Anka Márton50 Mrd |

|8.Wáberer György49 Mrd |

|9.Nagy Elek43 Mrd |

|10.Kovács Gábor41 Mrd |

|11.Futó Péter40.5 Mrd |

|12.Bige László40 Mrd |

|13.Kósa Erika32 Mrd |

|13.Kostevc Péter32 Mrd |

|14.Dunai György30 Mrd |

|16.Lakatos Péter29 Mrd |

|16.Sinkó Ottó29 Mrd |

|18.Spéder Zoltán28 Mrd |

|19.Felcsuti Zsolt27 Mrd |

|20.Zelnik István26 Mrd |

A 100 LEGGAZDAGABB

201020092008

• Következő oldal

• Előző oldal

|21.Tolnay Lajos23 Mrd |

|22.Béres József Károly22.5 Mrd |

|23.Nyúl Sándor22 Mrd |

|24.Szeremley Huba21 Mrd |

|25.Seszták Imre18 Mrd |

|26.Erdős Ákos17 Mrd |

|27.Nobilis Kristóf16.8 Mrd |

|28.Bakonyi Árpád és csalájda16.5 Mrd |

|28.Petrusz Béla16.5 Mrd |

|30.Palásti József16.3 Mrd |

|31.Antal Ernő16.2 Mrd |

|32.Csipak Péter16 Mrd |

|33.Révész Bálint15 Mrd |

|34.Kenyeres Sándor- |

|35.Szima Gábor14.1 Mrd |

|36.Darvas Ferenc13.5 Mrd |

|37.Kutvölgyi Pál13.2 Mrd |

|38.Zwack Péter13 Mrd |

|39.Pintér Zoltán12.5 Mrd |

|40.Bojár Gábor12 Mrd |

A 100 LEGGAZDAGABB

201020092008

• Következő oldal

• Előző oldal

|41.Töröcskei István11.9 Mrd |

|42.Szemerey Tamás11.8 Mrd |

|43.Boros József11.7 Mrd |

|44.Bartha Ferenc11.5 Mrd |

|45.Jüllich Ádám11.3 Mrd |

|46.Balogh Levente11.2 Mrd |

|47.Kristyán Judit11 Mrd |

|48.Rudas László10.9 Mrd |

|49.Kedves Ferenc10.7 Mrd |

|50.Bleuer István10.6 Mrd |

|51.Matyi Dezső10.5 Mrd |

|52.Bálintfy Gábor10 Mrd |

|53.Varga Mihály9.6 Mrd |

|54.Baranyi Sándor9.5 Mrd |

|55.Zettwitz Sándor- |

|56.Harsányi Zsolt9.4 Mrd |

|57.Pistrui László9.3 Mrd |

|58.S. Nagy Sándor9.2 Mrd |

|59.Csák Máté9.1 Mrd |

|60.Wicha József9 Mrd |

A 100 LEGGAZDAGABB

201020092008

• Következő oldal

• Előző oldal

|60.Wicha József9 Mrd |

|62.Krankovics István8.7 Mrd |

|63.Petrás István8.6 Mrd |

|64.Vitézy Tamás8.5 Mrd |

|65.Horváth fivérek, Ferenc és Ernő8.4 Mrd |

|66.Gáspár Gyula8.2 Mrd |

|67.Albrecht Ottó8.1 Mrd |

|68.Gasztonyi László és családja8 Mrd |

|69.Kovács Gáspár7.9 Mrd |

|70.Jászai Gellért7.6 Mrd |

|71.Kolosi Tamás7.5 Mrd |

|72.Nagygyörgy Tibor7.4 Mrd |

|73.Hirschler Rezső és családja7 Mrd |

|74.Kautz István7.1 Mrd |

|75.Varga Jenő7 Mrd |

|75.Tornai Tamás7 Mrd |

|77.Szabó András6.6 Mrd |

|78.Balogh Ákos6.5 Mrd |

|79.Varga Zoltán6.5 Mrd |

|79.Somfai Róbert6.5 Mrd |

A 100 LEGGAZDAGABB

201020092008

• Következő oldal

• Előző oldal

|79.Varga Zoltán6.5 Mrd |

|82.Wenckheim istván6.4 Mrd |

|83.Schmidt Mária és gyermekei6.2 Mrd |

|84.Egri Gábor6.1 Mrd |

|84.Deák Géza6.1 Mrd |

|86.Román Gyula6 Mrd |

|86.Póczik Péter6 Mrd |

|86.Nagy György6 Mrd |

|89.Temesfői István5.9 Mrd |

|90.Gyárfás Tamás5.8 Mrd |

|91.Tarsoly Csaba5.7 Mrd |

|92.Kapolyi László5.6 Mrd |

|93.Réti Attila5.2 Mrd |

|94.Lantos Csaba5.1 Mrd |

|95.Tolnay Tibor5 Mrd |

|96.Magyar József4.7 Mrd |

|97.Folláth Györg4.6 Mrd |

|98.Szilvássy Csilla4.5 Mrd |

|99.Szaxon Attila4.4 Mrd |

|100.Imre István4.3 Mrd |

Zsidók a közéletbe



[New.Person] [2011.feb.24. 12:10]

holms] [2011.feb.23. 23:18]

Kedves Holms4

"A világon sehol sem a jobb és baloldal küzd már egymással, hanem a demokraták az antidemokratákkal."

Ön mos ezzel az állítással elvitatja a világ fejlett államaiban működő konzervatív pártok által irányított rendszerek demokratikusát,

Nem túlzás ez így.

Attól még hogy egy rendszerszintű irányítás nem tagadja meg a nemzetének a múltját, és még esetleg alkotmányos szinten azt el is ismeri, attól még az nem antidemokratikus.

Önnek azért tűnik a jelenlegi kormány intézkedései antidemokratikusnak, mert lebontják a volt kommunista rendszert védő alkotmányos jogokat, illetve megteremtik a kommunista bűnösök felelősségre vonásának alkotmányos jogát.

Önöknek most a térvesztésük miatt minden antidemokratikusnak tűnik, vagy legalább kommunikáció szinten ezt terjesztik itthon, meg a világban, amit a demokratikusan megválasztott jobbközép párt által politikailag irányított kormány egyáltalán megcselekszik. Nem látják, hogy ez negatív kampány még tovább gerjeszti a baloldal erózióját.

[holms] [2011.feb.23. 23:18]

[New.Person] [2011.feb.23. 22:03]

"Az ő útja bizonyára egyenesen a célba visz"

Was Albert is nagyon bizonytalan az isteni út célját tekintve.

Meg kicsit régimódi. A világon sehol sem a jobb és baloldal küzd már egymással, hanem a demokraták az antidemokratákkal. De mindenhol elzavarják a diktátorokat, még a sötét Afrikában is.

József Attila versét a diktatúra jellemzőjeként ajánlottam 1935-ből. Mit tudott Ő akkor a III/III-ról? Most már azért némi fogalmunk kialakult a pártállami hatalomgyakorlási stílusról. Orbán Viktor mégis a partneri viszony kialakítása helyett totális egyeduralomra törekszik, titkosszolgálati fenyegetéssel megspékelve.

kikeletgy] [2011.feb.23. 23:05]



Az MSZP szerint Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének a saját háza táján kellene szétnéznie, mielőtt az offshore cégeket ostorozza - mondta Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A kormánypárti képviselő közölte: Orbán Viktor egyik rokona, a Fideszhez közel álló Helyi Téma nevű lap kiadója, Vitézy Tamás milliárdos nagyvállalkozó 2007-ben egy interjúban arról beszélt, miért lenne szégyen, hogy offshore cégekkel köt üzletet, és hogy neki is offshore cége van. Török Zsolt elmondta: felszólítják Orbán Viktort, kérje meg a családtagját, hogy a külföldre menekített, itthon adózatlan jövedelme után fizesse be az adót az államkincstárba. Mint mondta, ez a "várhatóan több tízmilliós összeg" sokat segíthetne a krízisalap rászorultjain is. 

Ezzel több baj is van. Az első hogy aki állítja annak annyi a hitelessége, mint alkoholistának a majd meg adom kategóriában.

Másrészt ez a nyilatkozatnak a forrása szerint 2007-ből származik.

Harmadrészt Orbán Viktor lemenői, valamit felmenőiért sem kezeskedhet, mert felnőtt emberek.

Ha ebből indul ki az előző kormányok teli voltak offshore lovagokkal, akkor miért nem éltek a kritika erejével?

Úgy vélem ez is a szokásos csúsztatás.

holms] [2011.feb.24. 00:24]

[New.Person] [2011.feb.23. 21:01]

Mondjuk azzal a több mint 5 millió választó képviselőivel akik nem rá szavaztak. Az interneten már könnyedén eléri őket, nem kell a Nyugdíjfolyósító Főigazgatójának levélpapírját, postaköltségét terhelnie vele. De folytathatja a megszakított érdekegyeztető tárgyalásokat a munkavállalókkal, munkaadókkal. Bevonhatná az előkészítésbe a főhatóságokat a minisztériumokat, egyetemek szakjogászait, a volt alkotmánybírákat és még sorolhatnám. Nagyon hiányzik a partneri viszony.

Persze 3 hét alatt nem megy. Úgy példaképpen, mondjuk orvosok és jogászok megegyezhetnének mikortól számít emberéletnek és meddig tart amíg védeni kell (szervátültetések, kegyes halál stb). A jelszavak helyett jobb volna. Nem fordulhatna elő, hogy valakik szavazati jogot követeljenek a magzatnak.

Vagy történészeket koronás címer és a Kossuth címer közötti különbségről.

Vagy politológusokat, alkotmányjogászokat a hatalommegosztás elvéről és annak jogszabályi lekövetéséről.

Vagy uniós jog belefoglalásának fontosságáról és módszeréről adhatnának szakjogászok tippeket.

Vagy újságíró szövetségek tanácsaikkal biztosan kiküszöbölnék a magyar sajtóigazgatás hibáit, jogalap nélküliségét. És így tovább ...

Legfőképpen megkérdezném az alkotmányozás szükségességéről a volt alkotmánybíróság elnököket és tagokat. De kikérném a véleményüket az alkotmány tartalmáról, méretéről. Nagy és hosszadalmas munka, de megéri, nem kerget a tatár.

Kedves Holms!

Akkor sorba!

A több mint ötmillió, aki nem rá szavazott annak, mint tudjuk jeltős része egyáltalán nem szavazott, és az is egy politikai döntés a választó részéről. Az angolszász választási törvény szerint a választást a Fidesz Polgári Párt megnyerte 98 %-os mértékben, miután az egyéni választási körzetekben az elnyerhető képviselői helyekből a 176-bol, 173 nyert meg, még a szocialisták kettőt, és egy független jutott be a parlamentbe. Innen kezdve az övék a választási siker, és az evvel járó jog, és kötelesség is.

Interneten, ma Magyarországon az Internetet használó választó polgárok valamivel több, mint húsz százaléka érhető el, és ezért ez az út nem járható.

Bevonhatná a főhatóságokat: minden civil szervezet, vagy hatóságnak lehetősége van javaslattételre, és azt megküldhette, mint ahogy megküldheti a előkészítő bizottságnak.

Persze három hét alatt nem megy!

De hát az előkészítés az már hónapok óta folyik, és azóta lehetett megtenni a javaslatokat. Nem zártak ki senkit ebből a munkából.

Nem az orvosok álláspontja kell ahhoz, hogy az újélet megszakításról időben megállapodjanak, hanem a többség akarta. Még ma is vitatkoznak, hogy mettől számit az új élet önálló személyiségnek.

Szervátültetések, a kegyes halál, pedig megint olyan téma, ami nem csak orvos etikai kérdés, hanem szintén a többség akarata, nem beszélve arról, hogy a részleteket az alárendelt törvények fogják szabályozni. Magzatnak nem tudok róla, hogy bárki is követelt volna szavazati jogot, de gyermekek után igen. Bár ezt én is nagyon elvitatható jognak ítélem meg, mert a szülök értelmi színvonala érvényesül, és nem biztos hogy a többletjog az valós szavazati szándékot fog takarni.

Történészek ma Magyarországon a múltbeli képzésük okán elfogultak, és úgy vélem ez az út nem a társadalom kívánatának megfelelő véleménybe torkolna a javaslatok alapján.

Van egy történelmi igény, és annak kell tudni érvényesülni.

„Vagy politológusokat, alkotmányjogászokat a hatalommegosztás elvéről és annak jogszabályi lekövetéséről.

Honnan gondolja, hogy ilyen irányú véleményeket nem kértek ki, illetve nem vontak be az előkészítő munkákba.

Az unió szervezeti, és működési szabályait az egyes államok csatlakozási szerződése, valamint a Európai Bizottság üléseinek határozati tartalmazzák, és azt a kormány hivatalos szervei jól ismerik, ha meg abban mégis lesz ellenmondás, a vitákban arra a megfelelő emberek rámutatnak, és azt a parlament korrigálhatja közben azt elfogadás előtt.

A média szabadságot nem a média szakembereknek kell jóváhagyni, hanem a média fogyasztóinak, mert ők a vevők, még a szolgáltatók az eladók, és annak, aki elad semmi sem szent, még aki vesz, az meg mindég kell, hogy legyen mérlegelési helyzetben.

A Független Alkotmány Bíróságnak alkalmazni kell a törvényt, és nem alkotni, hisz végrehajtó szervezett.

[New.Person] [2011.feb.25. 17:30]

[holms] [2011.feb.25. 12:06]

"Nálunk nem az angolszász választási törvény működik2

ez baj, mert így sosem kerül összhangban a népakarat a hatalom gyakorlásban érvényesülő képviselt párt politikákkal.

az orvosok még ma is vitatkoznak az idő megítéléséről.

A történészek a diktatúrában szocializálódtak, tehát elfogultak többségükben.

Média régen rossz ha az újságíró társadalom dolgozhatja ki a médiaetikát. Hisz látjuk a való világ hatásait a mai embereknél. Sem az orvos, sem a média szakértők nem lehetnek próféták a saját "hazájukban"

Az Alkotmány Bíróságnak tapasztalatai vannak a jelenlegi alkotmányról, de nincs az újról.

Ahhoz nem kell képviselet, hogy hivatalosan közzé tegyék a tervezetről a véleményüket, és ha van tekintélyük arra oda is figyelnek.

Az alkotmány mindenkire vonatkozik, de nagyon kevesen értik, és képesek arról, felelősséggel dönteni.

A döntést a demokratikus többségnek kell meghozni, és ez így is lesz. A történelmi pillanat bekövetkezik, lesz új elfogadott, és nem ideglenes Alkotmánya Magyarországnak

[holms] [2011.feb.25. 12:06]

[New.Person] [2011.feb.24. 13:58]

Még egyszer. Nálunk nem az angolszász választási törvény működik. Senkinek sem volt véleményezési joga, még egyetértési sem. Az alkotmányozás még nem kezdődött el mint a cikkből is kiderül. "Nem kötelező jogi érvényű dokumentum, hanem vitairat lesz az alkotmánykoncepció. "

Az orvosok arra kellenek, hogy tudományosan megállapodjanak az emberi élet kezdetéről és a befejezésének időpontjáról. Ebből adódik, ha a gyermekkor, az emberi élet a magzati korban kezdődik, akkor a választójoga is attól az időponttól jár a szüleinek.

A történészeket miért tartja butábbnak, mint a "történelmi igényt", miért lennének elfogultak? Az igényt megtestesítők hol szerezték történelmi ismereteiket?

Honnan gondolja, hogy - a hatalommegosztás elvéről és annak jogszabályi lekövetéséről - ilyen irányú véleményeket nem kértek ki, illetve nem vontak be az előkészítő munkákba. Honnan a törvényalkotási gyakorlatból. A kormány mint végrehajtó hatalom átvette a törvénykezést például a Kormányzati Ellenőrző Hivatal hatáskörét kiterjesztették a nem kormányzati szervekre, vagy a médiahatóságnál összevonták a jogalkotást, a jogalkalmazással és az ítélkezéssel.

A médiaszabályozás etikai része (nem az üzleti és médiaigazgatás) az a részvevők és nem a fogyasztók problémája. Az újságírás etikájáról az újságíróknak (mint az orvosetikáról az orvosoknak) kell megállapodniuk. Ők ismerik a újságírás szakmai kérdéseit. A fogyasztó (olvasó) véleményét a pénzével teszi le, megveszi vagy nem veszi a terméket.

Az Alkotmány Bíróságnak tapasztalatai vannak, az alkotmányról, alkotmányossági kérdésekről, az alkotmányi szabályozásról. Én a legkevésbé hagynám figyelmen kívül. Nem tekintenék el a bizottságban való képviseletükről.

Hozzáértés nélkül tákolmány lesz az újalkotmány. Az alkotmány, meg nem a képviselőkre vonatkozik csak hanem az ország minden egyes állampolgárára, még azokra is akik életkoruk miatt nem rendelkeznek szavazati joggal. (az állampolgárság a születéstől kezdődik és a halálig tart). Ha valaki azt akarja, hogy mindenki magáénak érezze az alaptörvényt tenni kéne érte valamit.

holms] [2011.feb.24. 21:41]

New.Person] [2011.feb.24. 18:32]

Egyébként csak úgy eszembe jutott. Azt állítja 156-os forradalmár. Nem kétlem, de akkor miért állt át a jobboldalra? A forradalom, nem jobboldali volt, abban. A forradalmárok nem a grófok és burzsoák hatalmáért áldozták életüket. Egyetlen egy árpádsávos zászlót, egyetlen egy koronás címert sem láttam. Láttam viszont paraszt származású, kollégista diákokat, munkásokat, buszsofőröket, kalauzokat, lakatosokat, esztergályosokat, nyomdászokat fegyverrel. "Nagy Imrét a kormányba" jelszó sem tűnik jobboldalinak.

Most miért szurkol annyira egy tehetségtelen kormányfő, egy diktátor hatalmáért. Az mondja élt a Rákosi érában, a totalizált egypárti diktatúrában. Én akkor gyerek voltam, de hallomásból és tanulmányaimból ismerem annyira, hogy nem kívánnám vissza. Nekem nem hiányzanak a falujáró agitátorok, az akciócsoportok, a politikai leszámolások. Magának miért lenne jó? Miért jó, ha egymást írtja a magyar? Miért jó egyáltalában egymást irtani? Az volna a végső megoldás? Az erőszakspirálon egyre magasabb szintre kerülünk. (Ha neked is akkor nekem is.)

Holms én mindég a jobboldalon voltam, és mindég hívő keresztényként gondolkodtam, de ettől függetlenül nem voltam szociálisan érzéktelen, és a kezdeti magyar szociáldemokráciával szimpatizáltam,.

1956-ban a diktatúra ellen, a szovjet megszállás ellen, a szabadságért harcoltam. Ha győz a forradalom akkor ma békés ausztriai jóllét, van Magyarországon.

Nagy Imre volta kormányfő az újonnan alakuló kormányban, de a kormány tagjai már a plurális több párti rendszerből érkeztek a hivatalukban. Úgy, mint a kisgazdák, vagy a szociáldemokraták stb.

Azért szurkolók, hogy végre adassék meg Magyarország népének, hogy rátudjon végre lépni arra az ösvényre, amit elődjei építettek mind addig, még azt a kommunista diktatúra vassal, gyilokkal ki nem irtotta a magyar népből. A háború felszínre hozott egy jelentős szélsőséges erőt, de a többség az sem érzelmekben, sem hazaszeretettben nem változott az irtózat évei alatt sem, Bezzeg a kommunisták hatalomra jutásuk után elüldözték az értelmiséget, felégették a nemzet kultúráját, hagyományait, és hazaszeretetét. Megtanultak az emberek szemrebbenés nélkül hazudni, lopni, csalni. Nem hisznek semmibe, és nincs bennük tisztelet semmi iránt. Ezt a világot, mi 1956-ban nem akartuk, és ezért ragadtunk többségében fegyvert, és lettük sokan áldozatok a FORRDALOMBAN.

[corsac] [2011.feb.25. 22:23]

Nos jó. A véleményem már régóta kiérlelt.

Azonban nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a gyógyszereknek mellékhatásai vannak, amik károsíthatják a beteget.

Az ország a Horn kormányzat alatt csak erőre kapott, egyensúlyi helyzet alakult ki, de mindezt a lakosság életszínvonalának rovására történt. Az MSZP alkukat kötött a lakossággal, amik a növekedéshez mérten vissza juttatott volna nekik a bevételekből.

Ezeket az alkukat a későbbi Fidesz kormány nem tartotta be.

De a baj nem etikai, hanem gazdasági jellegű. Mert ezzel a kisvállalkozások életterét csökkentette a Fidesz kormányzat, és így a gazdasági növekedés előtt bezárta a kapukat. A vállalkozások arra az időre csak abból a pénzből éltek, amit a kormányzat osztogatott. Volt miből, mert a Bokros-csomag után a bizalom megnőtt az országgal szemben, és külföldi beruházások jelentek meg, ami plusz bevételi forrást jelentett - már a Fidesz kormányzat számára.

A Horn kormány vetett - az Orbán kormány aratott.

De az Orbán kormány nem vetett, csak osztogatott.

NA ENNEK ISSZUK A LEVÉT!

Az Orbán kormányzat ideje alatt nem történtek meg a szükséges lépések a stabil gazdaság irányában. Még a minimálbér emelés is csak a szürkegazdaság kifehérítésére irányult, vagyis a szegényebb, többségében minimálbéren bejelentett emberek zsebbe történő fizetésének megadóztatásáról. (Alacsonyabb minimálbér és a zsebbe tett összeg után alacsonyabb minimálbér adózik - a magasabb minimálbér mellett nincs zsebbe történő kifizetés, de van magasabb adófizetés.) Tehát a szegényebb rétegek számára ez egy komoly megszorítás volt, csak éppen nem tudatosodott bennük. Legfeljebb azt gondolták, hogy nekik egyedileg lehet rossz, de a hozzájuk hasonlók számára ez egy adomány, amit a Viktornak meg lehet köszönni.

Ez a helyzet lehet, hogy az államháztartás számára kedvező volt, de a nemzetgazdaság a TOTÁLIS VÁLSÁG előtt állt.

NA EZ AZ, AMIT A KÖZGAZDÁSZOK NEM AKARNAK ÉSZREVENNI!

A Medgyessy csomag nélkül a magyar nemzetgazdaság összeomlott volna a fizetőképes kereslet hiánya és erre a hiányzó kereslet kielégítésére odadobott tőkebefektetések becsődölése miatt.

Az államháztartás hiánya úgy keletkezett, hogy ez a pénz megnövelte a fizetőképes keresletet, vagyis működésbe hozta a beruházott tőkét - profitot termelve a vállalkozóknak.

Ez persze csak tüneti kezelés volt, mert ezzel egy időben strukturális változtatásokra is szükség lett volna.

Hát ez bizony tényleg az MSZP és SZDSZ közös sara. Mert ebben az időben a Fidesz még padlón volt. És az, hogy miként kell a strukturális reformokat végrehajtani, a két párt nem tudott zöld ágra vergődni.

Pech.

Később a Fidesz megerősödött annyira, hogy a már elkezdett reformokat kívülről - Alkotmánybíróság, népszavazás stb. - meg tudta akadályozni. Ennek ellenére mind Gyurcsánynak, mind Bajnainak nagy sikerei voltak ezen a téren.

Megint csak az MSZP vetett - és most az Orbán Viktor aratná le a babért, amikor a költségvetési hiány lefaragásával dicsekszik a pénzügyi világ előtt.

Hát igen!

A gazdaságpolitikai gondok már az Orbán kormányzat idején megjelentek, de a nagy bajt - igaz tüneti kezeléssel - orvosolni tudta a Medgyessy kormányzat.

Ezek után milyen bűnökről is lehet beszélni?

Ha nem követik el a "bűnt", akkor a gazdasági összeomlás után kit tesznek felelőssé a történtekért?

Az összeomlást elkerültük.

Egyenlőre.

Mert a Fidesz második kormányzata éppen arra készül, hogy megismételje az előző kormányzat hibás gazdaságpolitikáját. A nemzetgazdaságot ismét arra a pályára állítják, amelynek végén ott vigyorog ránk a gazdasági válság.

Már látni a jeleket.

A vállalkozások egyre nehezebb helyzetben vannak, az önkormányzatok szintén csődközelben, a kiskereskedelmi forgalom csökkent, a szegény réteg keresete a magasabb adó elvonás miatt csökken, a szociális háló a mélyszegénységben élők számára kezd megszűnni, a munkanélküli segély már nem segély többé, a közmunka nem ad lehetőséget még a legsivárabb életnívó fenntartására sem.

Vajon ennek mi lesz a vége? Én csak egyetlen lehetőséget látok - a válságot. A vállalkozások tömeges becsődölését, a munkanélküliek kezelhetetlen tömegét, ezzel együtt az állam bevételi forrásainak elapadását, és a kiadási oldal kezelhetetlen megnövekedését. Kényszerintézkedések, mint a nyugdíjak csökkentése (még ha csak ideiglenes jelleggel is), vagy az állami alkalmazottak bérének késleltetett kifizetése .... ezek mind szóba jöhetnek a válság idején.

Úgyhogy a jelszó: ORBÁN TAKARODJ!

Inkább előbb, mint utóbb!

[holms] [2011.feb.26. 00:31]

[New.Person] [2011.feb.25. 22:10]

Tényleg Isten legyen irgalmas hozzánk! Volt már első Orbán kormány, aki felszámolta az Orosz-ukrán mezőgazdasági piacot dr. Torgyán József Földművelésügyi és Vidékfejlesztési miniszterrel, aki Braziliából importált volna cseresznyét Magyarországra.

"Az a baj, hogy a nemzeti együttműködés jegyében, most ránéznek a körmére a hivatalnokoknak?" Nem az a baj, hanem az a baj, hogy kik és milyen alapon. Eddig is a körmére néztek a bűnüldöző szervek, bíróis engedéllyek titkosszolgálati eszközök alkalmazásával. Nem pedig a Nagy Testvér.

Én dolgoztam a GE budapesti érdekeltségeiben, de nem tapasztaltam, hogy a mérnök kevesebbet keresett volna mint a segédmunkás.

Orbán szociopata. Nem tudja elviselni azt a tudatot, hogy 2002-ben ugyan abból a szobából rúgták a ki a választók. Neki nem patás Gyurcsány, majd később hű fegyverhordozója, Bajnai székével volt baja, hanem a tükörrel, amibe belenézve Önmagát látta megbukni. Elviselhetetlen tudat. Leváltása után két és fél évig a parlament közelébe sem ment.

Felfoghatatlan a számára, hogy egy demokráciában nincs örökös hitbizományú miniszterelnök. Egy autokrata víziórendszerben él, amit ha törik, ha szakad, meg akar valósítani. Nem embereket lát, hanem sakktáblát és bábukat. Elszakadt a valóságtól. Minden politikus megbukik egyszer. A málészájú és az autokrata is. Csakhogy az utóbbi kataklizma közepette bukik.

„A bankok és multik hazafias megsarcolása, a magán-nyugdíjpénztári befizetések rajtaütésszerű elvétele, a kormánytisztviselők indoklás nélküli kirúgása, a média móresre tanítása, Magyarország hősies megvédése az Európai Unió agresszívan ránk támadó seregeitől, az új Platón-fordítással nemzetünkre rontó filozófusok megfenyítése, a filmesek beíratása a kesztyűbe dudálási tanfolyamra, akciócsoportok kivezénylése a béremelést halogató munkáltatókhoz, a köztisztviselők titkosszolgálati megfigyelése, mind-mind csak úgy jöhetett létre, hogy a miniszterelnök fantáziája a dolgozószobájában szabadon szárnyalhatott” Félelmetes egy demokrata, Obama is ezt csinálja magukkal. Vagy nem?

A modern demokráciában a média, az alkotmánybíróság és a többi független, ellenőrző szervezet feladata ellensúlyozni a hatalom „állati ösztöneit”. Amúgy Nietzsche is tudja, hogy a korlátlan hatalom napjai meg vannak számlálva, mondja is Zarathustrának a törpe: magasra dobtad a követ, de a te fejedre fog az visszahullani.

[holms] [2011.feb.26. 00:31]

„Az a baj, hogy a nemzeti együttműködés jegyében ma mindezt az Orbán és pártja teszi. Ha nem ő tenné, hanem az álszocialista vezetés, akkor vélem semmi baj nem lenne vele.

„Elszakadt a valóságtól” NEKEM ÚGY TÜNIK HOGY NAGYON IS VALÓSÁGOS.

Másképp írják 2010. április 25-től Magyarországon a történelmet, de nemcsak másképp, mások is.

Most ez lesz kipróbálva. És abba igaza van, hogy ha nem hoz kellő eredményt ő is a süllyesztőbe, megy.

 

stratocaster] [2011.feb.28. 18:16]

..."[BerenyiMiki] [2011.feb.28. 17:07]

" a szovjet csapatok nem kényszerítettek gettóba senkit (ezzel szemben épp a budapestit ők szabadították fel)..."

igen, hogy aztán magyar embereket hurcoljanak munkatáborokba Szibériában és idehaza. mi a különbség?

Nem kell a kettős mérce. Mindkét esetben egy gyilkos rendszer kiszolgálói harcoltak a szabadság harcosaival. Utóbbiak emlékét gyalázni súlyos bűn. Szerencsére már nem csak erkölcsileg, így reméljük, hamarosan megszűnik az itt is tapasztalt gyűlöletbeszéd."...

Megpróbálok higgadtan reagálni a fent idézett mondatokra. Induljunk ki abból, hogy a II. Világháborút nem az oroszok, hanem a nácik kezdték, és mi csatlakoztunk hozzájuk. Akkor is, amikor megtámadták a Szovjetuniót. Nem kellemes, de tudott tény, hogy a megszállt területeken a magyar katonák egy része is azonos módon viszonyult a lakossághoz, mint a nácik. Ennek aztán később meg is lett a következménye. Az tagadhatatlan, hogy a sztálini hatalomnak (hasonló megfelelője a rákosista rendszer) sok ember esett áldozatul. Bármíly furcsa, de sokkal több baloldali gondolkozású és kommunista, mint jobboldali vagy náci. Ez utóbbiak kaméleonként megbújtak az MDP-ben, az ÁVÓ-ban. 56-ban aztán kimutatták a foguk fehérjét, együtt a köztörvényes bűnözőkkel. Abban a hitben, hogy nyugati felbujtóik majd megszállják az országot, tobzódtak. Gyerekeket küldtek teljesen esélytelenül meghalni, lőttek kenyérért sorban állókra, és egyáltalán mindenre ami mozgott. A Köztársaság-téri eset annyira közismert, hogy negatív szimbólummá vált. Ezek után mégis csak kb. 250-275 bűnözőt ítéltek halálra, és közülük is szépszámmal maradtak életben olyanok, akik a rendszerváltás után mint "hősők", vagy "ártatlanul elítélt áldozatként" pózoltak. Nincs itt valami ellentmondás?...De mennyire hogy van! Hogy mi lett volna, ha 1956-ban az említettek győztek volna? A választ az elmúlt 22 év megadta...

stratocaster] [2011.feb.28. 18:16]

Megpróbálok én is higgadtan válaszolni az ön által írtakra.

A világháborút a nácik kezdték, meg az oroszok (Lengyelország egy részének bekebelezése) meg a Japánok, meg az Amerikaiak. Magyarországnak nem volt választása, mint ahogy később meg is szállták az országot. Be kellet lépnie a háborúba.

A magyar katonák között is voltak barbárok, de ne hasonlítsa az orosz emberek primitív kultúráját a magyar emberek viselkedéshez, mert az soha nem volt azonos.

Hogy mennyien estek áldozatul a kommunista párt hatalomhoz jutatása után azt csak becsülni lehet, mint ahogy azonban azt biztosan lehet tudni, hogy Magyarországon soha nem lett volna a kommunisták által birtokolt hatalom, ha nem tartózkodik a magyar vendégszeretett kegyelmébe itt néhány százezer oroszkatona.

Az ÁVO-ban sok olyan ember kapott szerepet, aki korábban sehonnai vitéz ember volt, és ebben a szervezetben kiélhette a volt uralkodó osztállyal szemben minden gyilkos hajlamát.

1956-ban kiszabadultak a köztörvényes bűnözök, akik kihasználták a káoszt, a lehetőségeket, és leszámoltak a bíráikkal, vagy azokkal a rendőrökkel,, vagy épen államvédelmisekkel, akik ,börtönbe jutatták őket. De ez a forradalomtól elkülönülve zajlott, erről többnyire mi semmit nem tudtunk

Sokan hittek benne, hogy nem hagyja cserbe a magyar forradalmat a nyugat, de azok nem a köztörvényes bűnözök voltak, hanem a lelkes fiatalok, akik szerették volna kivívni Magyarország függetlenségét.

A gyerekeket meggyőződésem senki nem küldte a utcára a tankok aládobni a benzines palackokat, mert azok azt bandákba verődve maguk szervezték, és hajtották végre.

A köztársasági eset, annyira másképp történt, mint azt a magyar emberek később a hatalom tollából megismerték, hogy nem is érdemes, mint forrásra rá hivatkozni.

„. Ezek után mégis csak kb. 250-275 bűnözőt ítéltek halálra, és közülük is szépszámmal maradtak életben olyanok, akik a rendszerváltás után mint "hősők", vagy "ártatlanul elítélt áldozatként" pózoltak”

Azt írja hogy 250-kétszáz hetvenöt bűnözött ítéltek halálra. Na annyit erről, hogy Önöknek ezek bűnözök voltak, még a magyar népnek forradalmárok. Nem mindegy hogy milyen színű párt könyve volt valakinek, ha egy szép eszméért feláldozta magát. A magyar nemzet szabadságáért.

Úgy vélem azért nincs még ma is béke Magyarországon, mert vannak így gondolkodó emberek a szabadon, és bűntelenül mint ön is.

Az egy év története

- a válságadók zseniális húzása lehetővé tette a fiskális mozgástér javítását

- a három gyerek után járó brutális adókedvezmény fordulatot idézhet elő a magyarság évtizedek óta tartó tragikus csökkentésében

- a fentiekkel beálló változás demográfiai fordulatot segít elő, ami hosszú távon biztosítja a nyugdíjak fenntartását

- az mnyp államosítása, megmentette az állami nyugdíjkasszát, csökkenti a komcsik által egekbe vert államadósságot, miközben a volt mnyp. tagok nyugdíja azt nem sínyli meg

- a kettős állampolgárság megadásával gyógyítjuk a trianonis sebeket, a határokon átívelve egyesíti a nemzetet

- az állami szférára 2 milliós fizetési plafont húzva az adóforintok kitalicskázása elé effektív korlát kerül (ha Simor eftársnak nem tetszik, mehet…)

- a komcsik által kialakított devizahitelezési bomba jövőbeni kialakulását egy huszárvágással megszüntette a kormány (jelzálogra nincs devizahitel)

- az inflációt ami egyébként januárban 4%, a világpiaci árak elszaladása okozza, (olajárak, élelmiszerárak)! Ez tény!

- az államadósság nem nőtt, sőt csökkenő pályán van, 2014-re 70% alatt lesz, ezt rövidesen a kockázati felárak visszaigazolják! Türelem!

- Vége annak az eftársi világnak, amikor a másként gondolkodókat kardlapozzák, szemkilövetik, véresre verik! A szoclibek nyugodtan tüntethetnek! Nem kell félniük a gumilövedéktől, nem úgy mint a polgári oldalnak kellett.

- az árfolyam 270-280Ft/euró között stabilizálódott, további lényeges erősödése közgazdasági irracionalitás

- 2010 második félévében a magyar gazdaság akkora növekedést produkált amire utojára 2006-ban volt példa!

- az oktatási rendszer gyalázatos, nívótlan, átalakítására égető szükség van

És még lehetne folytatni: kamatadó csökkentés, kis és középvállalkozások adócsökkentése 10%-ra, tőzsdei osztalékok nagyobb adóztatása, a disznóólhoz hasonlító pályázati rendszer (mert tényleg az) átalakítása, az EU átlag kétszeresére rugó rokkantnyugdíjak revidiálása stb.stb.

Nem állítom, hogy a kormány nem követett el hibákat! Példának okáért az egykulcsos adóval én sem értek egyet, vagy az euró távoli bevezetésének koncepciójával! De az már most látszik, hogy a polgári kormány nagyságrendekkel jobb teljesítményt nyújt, mint elődje! Bár azért az evidens, hogy ez nem nehéz feladat!

Ám ami vérlázítóan irritálja az eftársakat, zsoltikával az élen, az a következő: az eredmények be fognak érni 2014-re! S ez egy végzetes jövőkép, mert akkor a jelenlegi szoclib banda belátható ideig nem kerül a kormányrúdnak még a közelébe sem! Bezony ám…

No, kérem és akkor most a munkásőrök, eftársak és liberósok, no és persze az elqurókat mindhalálig csatlósként szolgálók röföghetnek kedvükre…

[mamana] [2011.márc.01. 11:03]

/New.Person!/

Elszörnyedve olvastam élettörténetének részleteit. Sok ilyenről tudok saját családomtól is.Azt nem tudom, ki volt aki Önről mindenféle hírt terjesztett.

Engedje meg, hogy viszont a mai állásfoglalásával ellenkezzek.

Igaza van abban, hogy a mai MSZP-ben DE! a fideszben is vannak olyanok, akik akkor éltek, s ma is a húsos fazék mellett vannak. Ezeket az embereket rég el kellett volna távolítani minden pozícióból. Nem megölni, mert azzal vége lenne az esetleges lelkiismeret furdalásuknak,s a bosszú nem jó tanácsadó, nem keresztényi magatartás!

Viszont ami ma itthon történik, az nem egy "jóléti" állam kialakulását, a demokrácia megerősítését célozza meg, sőt! Ezért úgy gondolom, próbálja kívülről szemlélni az eseményeket.Aki az MSZP-ben van és fiatal,az demokrata,szociális érzelmű, az NEM ért egyet a kommunizmus elveivel,s a fidesz elveivel.Ezt higgye el! Sok nyugati országban -tapasztalatból mondom, nem túristaként- sokkal nagyobb szociális intézkedések vannak, mint amit a mai kormány végre akar hajtani, s előző kormányzása alatt is elfelejtette, hogy a NÉP választotta őket és szolgálniuk kell. Ma is uralkodni akarnak!Beszívták maguk közé azokat az idős mszmp-és tagokat, akiknek tapasztalatuk van az ocsmány módszerekből s ezt a fidesz alkalmazza is!!/törvényt alkottak az egyének lehallgatásáról!!!/ Olvassa el a 2006-os jegyzőkönyveket!

Más részről pedig az országban olyan pazarlás folyik, ami felháborító!/ Nem a korrupcióra gondolok, ez szinte mindenhol,/ még nyugaton is/ megtalálható,pl. új kormányok képtelenek a nagy beruházásokat a régi kormány után folytatni ,stb.

Ezért gondolom, hogy most már azzal kellene foglalkozni, hogy az ország a megbékélés útjára lépjen, mert úgy lemaradunk hogy szinte behozhatatlan lesz.Mint a spanyolok is megbékéltek és létrehoztak egy közös emlékhelyet Az ELESETTEK VÖLGYÉT!, s be kellene fejezni a bosszú utáni lihegést!

[mamana] [2011.márc.01. 11:03]

Azt hogy a Fideszben is vannak volt kommunisták, az nyílt titok. A baj az volt, hogy a kezdeteknél nem lett kimondva, hogy a volt uralkodó osztály tagjai, azok nem tölthetnek be újra állami funkciókat. Senki nem gondolta, hogy meg kellene ölni őket. De azokat, akik gyilkoltak, akik gyilkoltattak még is csak felelősségre kellett volna fogni a törvény erejével, mint azt tették anno Nürnbergben a háborús bűnösökkel.

Higgye el ma már nem vezet a bosszú, mert ha így lett volna, akkor hazamegyek 1990-ben, és belefolyok a magyar politikai életbe. De nem tettem, sőt még azért mentem haza, hogy a mellemre tűzzenek emlék érméket az 1956-os szereplésem okán. Keresztény vagyok, aki gyakorolja a hitét.

A magyarországi eseményeket folyamatában követem már jó ideje, úgy hogy tudom mi történt a rendszerváltás óta. Nem kell arról győzködnie, hogy a ma parlamentbe lévő szocialista vezetőknek vajmi kevés köze van a szolidaritáshoz, de még a magyar baloldalhoz is.

Vannak a baloldalon sokan rendes emberek, de azoknak semmi köze nincs a megtévedt vadkapitalista szocialista vezetőkhöz.

Ma a jobbközép párt sokkal inkább a nép képviselője, mint azok, akik arra esküdtek fel, hogy védelmezik a szegényeket, képviselik a dolgozókat, és küzdenek a szolidaritás jegyében az elszegényedés ellen. Hát jól küzdöttek, mert ma szegényebbek az emberek, mint a rendszerváltásnál voltak.

Ami történt a szocialisták alatt, arra példa nincs Európa történelmében. Csak a Jó Isten segítheti meg a magyarokat.

Negyvenről húszra csökken a miniszterek szabadsága.

2011. április 1-től konzultációk kezdődnek a gyógyszer finanszírozás átalakításáról.

2011. július 1-ig elkészül a rezsiköltségek befagyasztását lehetővé tevő szabályozás.

2011. július 1-ig elfogadják az új közbeszerzési törvényt.

2011. július 1-ig elkészül a közmunkák új keretrendszere.

2011. július 1-ig elkészül az új rokkanttá nyilvánítási rendszer.

2011. július 1-ig a kormány felülvizsgálja a korengedményes nyugdíjak rendszerét.

2011. július 1-ig a kormány kidolgozza az új közszolgálati életpálya modelleket.

2011. július 1-ig felülvizsgálják a táppénz-folyósítás szabályait, valamint a csalásokat visszaszorítani hivatott jogszabályokat.

2011 szeptemberéig létrejön az új közoktatási és felsőoktatási rendszer.

2011. december 31-ig a kormány meghozza az új nyugdíjrendszer működéséhez szükséges szabályokat.

2011. december 31-ig újabb adócsökkentési tervek születnek, valamint elkészülnek azok a jogszabályok, amelyek a végrehajtási és felszámolási eljárások gyorsítása révén csökkentik a vállalkozások terhelését.

2011. december 31-ig elkészül a MÁV adósságrendezésének és átszervezésének terve.

2012. január 1-ig új, átlátható rokkanttá nyilvánítás rendszer készül.

2012. január 1-jével megalakul a Nemzeti Közlekedési Holding és megkezdődik a közösségi közlekedés konszolidációja.

2011-es nominális szinten befagyasztják a pártok támogatását.

[stratocaster] [2011.márc.01. 08:03]

Mr. Person!

Olvasva a történetét, együtt tudok érezni önnel, de ezzel együtt álláspontját nem tartom elfogadhatónak. Mint ön, én is a saját bőrömön keresztül ismertem meg a korszakot (némi fáziskéséssel), hiszen én háború utáni generációhoz tartozom. Ön abban hibázik, hogy a kor minden eseményét ezen a tragédián keresztül szemléli. Holott a dolgokat csak tárgyilagosan szabad elemezni. Mint írtam, az ön családja ellen elsősorban az a Horthy és bandája vétkezett aki a "haza" védelmében az apját elküldte dicsőségesen megdögölni egy másik országba, és nem rajta múlott, hogy élve hazatért. Mint korábban írtam, a megszállásban résztvevő és kegyetlenkedő katonák éppúgy erőszakoltak meg az orosz katonák húgait, testvéreit, anyjukat, és ejtették őket nem kívánt terhességbe, mint az történt az önével. Lehet csodálkozni, hogy közöttük is akadtak szépszámmal, akik a "szemet-szemért"-elv alapján akarták rendezni a számlát? Ismétlem: Nem ők jöttek először ide, hanem mi mentünk oda. A Rákosi-korszak valóban szörnyű torzója volt annak amiben eredendően jó volt, és sokan hittek. Ennek ellenére, ön mégis ingyen járt iskolába, és egy kommunista segítségével jutott be az egyetemre is....Nem furcsa? Aztán ahogy írja:..."Én nem gondolkodtam egy percig, sem hogy hol a helyem és a Diák Tanács elnökének választottak, és mikor eljött az idő fegyvert ragadtunk mindannyian és küzdöttünk mondhatni az utolsó csepp vérünkig."...Hogy nem lehetett ártatlan bárányka, az azt bizonyítja, hogy név szerint keresték magát. Nem volt véletlen. Maga nem "mezei" tüntető volt...Szomorú, és sajnálatos ami az apjával történt. De valószínűleg fel sem merül önben az a gondolat, hogy az apja halálának ön volt az okozója. Pedig ez az igazság. Ha maga nem megy "szabadságharcolni", az apját nem keresték volna meg. Az ön apját a maga bosszúvágya ölte meg azok kezével, akikre maga fegyvert emelt. Amit 1956 előtti megaláztatásáról írt, az csak azt bizonyítja amit eddig is fetételeztem miszerint, ön nem "akárki" lehetett már akkor sem. Nem véletlenül emelték ki magukat az egyetemisták közül. Az ÁVÓ-sok embertelen magatartása ezzel együtt, még most utólag is felháborít. Nem véletlenül jutottunk 56-hoz. Mégis azt javaslom, legalább most (a várható közeli távozás előtt) ne a saját bosszúszomjától vezérelve nézze azt ami megtörtént és tragédiához vezetett, mert az ön eszméi ugyanoda vezetnek ahova korábban is vezettek, s ezt nem csak én látom így, hanem még nagyon-nagyon sokan mások is. Good Night, Mr Person!...

[stratocaster] [2011.márc.01. 08:03]

Good morning Mr Stratocaster

I'm sorry, but due to the time difference is now I can only answer!

Miután volt Kedves és méltatott a válaszra, így feljogosítva érzem magam viszont válaszra.

Azt mondja, hogy abban hibázom, hogy a vitatott kort a saját tragédiámon keresztül szemlélem miközben ön szerint mindent, tárgyilagosan kell elemezni.

Hát először is én még nem találkoztam olyan emberrel, aki el tudott volna vonatkoztatni a saját emocionális élet érzéseitől olyan helyzetekben, amely helyzetek visszafordíthatatlanul meghatározták erőszakkal az életét. Csak önmagunk életének tükréből vagyunk képesek emlékeket képekben megfesteni, valamint morálisan a történéseket összegezni.

Talán a XXI, század robot technikája lesz arra képes, hogy elvonatkoztasson, és valamiféle érzelmek nélküli kibernetikus matematikai képletekkel objektíve közvetítsen gondolatokat.

Hogy Horthynak volt e választása e kérdésben, úgy vélem igen, hisz lemondhatott volna kormányzói tisztségéből, és korábban jött volna el a magyar fasiszta párt Szálasi nemzet vezére, valamint a zsidódeportálás. A hódító háborúban két választás van. Vagy oda állsz az erős mellé, és együtt haladsz vele, vagy ellene fordulsz, és a túlerő lemészárol. Horthy nem volt háborúpárti, és mindvégig kereste a legjobb kiugrási lehetőséget. Nem véletlen, hogy tárgyalt titokban az Oroszokkal is a követein keresztül. Mindvégig az angolok segítségében látta a megoldást, mert irtózott a diktatórikus orosz hegemóniától.

A német világhódító törekvések halálra voltak ítélve, mert a világ nem tűrhette a leigázását. Ezt Horthy is tudta, csak miután mi a hadak útján vagyunk, mint magyarok, nem kerülhette el a németekkel való együtt működést, a kisebb vesztességek mérlegelési lehetőségével élve.

Halhattak volna meg sokkal többen magyar emberek, ha szembe fordul a németekkel. Az orosz front megnyitása, és abban a magyar honvédelem részvétele tragédia volt a nemzetnek, de a következménye, ezt nemhogy gyógyította volna, hanem tovább mélyítette, miután a Jaltai egyezmény alapján mi Szovjet zónába kerültünk. Ezek után sikerült a nemzet levetkőztetni, és a fejlődésben visszavinni a legalább 50 ével korábra, de talán ez években nem is mérhető. Mindem esetre a Sztálini iskolákban képzett Rákosi, valamint Gerő és társai megtették a nemzet ellen, amit meglehetett. Aki nem érte meg, hogy kifosszák, hogy mint osztály idegent, mint reakcióst, mint deklasszált elemet elhurcolják, megalázzák, és átnevelő táborokban fogva tartsák (és arról külön tudnák történeteket írni, hogy az őrök miként szórakoztak az egyébként művelt, és magasan kalifikált magyar emberekkel a primitívségükön keresztül.) és megkíséreljék morálisan lezülleszteni a lumpper proletár szintjére, az nem tudhatja megítélni a kort, és a diktatórikus kort uraló barbarizmust.

Sajnálatos, ami az apjával történt, és én voltam az okozója. Gondolja, hogy tudtam, hogy Őt elvitték és kínozzák miattam? Gondolja, ha tudom, nem adom fel magam, és akadályozom meg a halára kínzását? Nem gyáva voltam, csak ésszerűen menekültem, miután azt tudtam, hogy a leszámolás az nem kímél senkit, aki részvett a forradalomban. Már rég túl voltam a határon, amikor egy menekülttől mindezt megtudtam, és akkor már az Édesanyám sem élt. Tehetetlen voltam, és fórt bennem a gyűlölet.

Azonban a hosszú évek mosták az emlékek iszonyatát, de elfelejtetni soha nem tudják a történteket. Évek hosszú során mardosott a lelkiismeret, hogy nem lehettem ott az utolsó pillanatokban az Édesapám, és Édesanyám halottas ágya mellett. De ha újra kellene élnem a magyar forradalmat, most is a felkelők oldalán állnák, és nem a diktatórikus elnyomok, gyilkosok oldalán. A teremtő Isten nekem ezt az utat jelölte ki, és nekem ezt kellett végig járnom. Csak abban reménykedem, hogy a drága jó szüleim túl a szörnyű halálukon meglelték a lelki békéjüket, és most nem szenvednek még mindég, úgy, mint a kommunista hatalom idején.

„Nem akárki lehetet”

Ez valóban így van, mert rajtam volta billog, amit a rendszer rám feszített, és vigyázó szemeivel, folyton követett. Nem volt az, valótlan mese, hogy éjszaka gyakran megállt a fekete Pobeda autó a volt uralkodó osztály átneveltjeinek háza előtt, és napokra eltűntek emberek, és olyanok is voltak, akik soha nem tértek vissza. A jelentésekben megtámadta az Őrt, hirtelen szívinfarktust kapott, vagy szőkés közben lelőtték, meg ehhez hasonló hazugságok álltak, ha egyáltalán kaptak értesítést a hozzá tartozók. Nem volt drága az emberi élet, mert a túloldalon a gyűlölet, az irigység és a ellenőrizhetetlen emberi aljasság működött. Minket meglehetett alázni, bele lehetett taposni a becsületünkbe, de a hitünket, és a tanult intelligenciánkat nem tudták elvenni tőlünk. Ezt a sok műveletlen egyébként normál társadalmi morálba beilleszkedni nem tudó lumpper proletár sohasem bocsátotta meg nekünk.

Azt javasolja, hogy ,” legalább most (a várható közeli távozás előtt) ne a saját bosszúszomjától vezérelve nézze azt ami megtörtént és tragédiához vezetett, mert az ön eszméi ugyanoda vezetnek ahova korábban is vezettek,”

Bocsássa meg, de azt gondolom, hogy ugyan voltak nemesítési kísérletek a maggal, de még mindég ugyan azt a magot látom kikelni újra és újra, ami anno elpusztította Magyarország civilizációját. A Rákosiféle kommunisták ugyan többször kifordították a kabátjukat, és még azt is tudni vélték, hogy Ők ma már egy európai értékrendű szociáldemokráciának a követői, csak ezzel az a baj, hogy a nemezt meg közben újra térdre kényszerült ugyan azoktól vezérelve, akik korábban is kifosztották, megalázták magyar testvéreinket.

A béke csak akkor tér vissza, ha az Apró klán, Kovács István, Mátyás László, Vég Béla,Hárs István, Matusek Tivadar, Lázár György, Horváth István, Berecz János, Marjai József, Marothy László, stb

[New.Person] [2011.márc.01. 20:41]

[stratocaster] [2011.márc.01. 19:28]

Éljen boldogan a maga világába! Ön így szocializálódott! Ha sohasem látott bölényt, nem tudja, hogy miképp is néz ki. Ez az Ön baja. Nem mentek fel senkit, csak én éltem abban a korban. Továbbá azt is tudom, hogy az Ön elvtársai miképp hamisították meg a magyar történelmet. Erre mi vagyunk a tanúk, és remélem lesz még időnk korrigálni a szocialista szájízzel meg irt rágalmakat, és történelem hamisítványokat, úgy ahogy az valóban megtörtént.

Minden jót kívánok Önnek a való világban!

[stratocaster] [2011.márc.01. 19:28]

Kiegészítés az előzőekhez..

Hogy miképp lehet összemosni dolgokat Ön erre minta példa. Azt írja hogy Horthy Őfőméltósága tenyésztette ki a hungarista pártot, és rögtön párhuzamot von az Fidesz és a jobbik Ön által vélt azonosságára.

Hát először is Horthy Miklós nem volt fasiszta, mint ahogy semmilyen célja nem esett egybe a hungarista párt céljaival, mindez által távol ált tőle, hogy táblája ezt a gyilkos eszmét, aminek nevében az összes harctéren meghaltak történészek szerint 57 millióan.

Másodszor az Orbán az nem ellensége a pártjának, mint ahogy a nemzetének sem. Ezért nem támogat semmi olyan párszervezkedést, ami egyrészt gyöngítheti saját párt céljait, másrészt céljait tekintve össze egyezhetetlen a jobbközép párt nemzeti politikájával.

Aki a választások előtt bárkivel is képes volt összefogni a Fidesz kétharmad ellen, az éppen az Ön által szenvtelenül védet álszocialista párt volt, mint ahogy többen tudni vélték, hogy a Táncsics alapítványból jelentős összeggel támogatta a választási kampányát a jobbiknak.

Hogy lehetett e másképp viszonyulni a nácikhoz, ez egy olyan kérdés, amit ön azután végképp nem tud eldönteni, mert nem volt, nincs abban a helyzetben, amiben az akkori magyar vezetés volt.

Azt írja, hogy mi a revánsvágyunk miatt álltunk a Hitleri gépezet mellé, és áldoztunk fel egy millió embert a háborúban. Ha a reváns vágy a Trianon volt, akkor úgy vélem, hogy még igaz is lehetne, de még is azt hiszem, hogy a lehetőségek közül a kisebb rossz választása volt. A hadi helyzet ez időtáj minden lehetséges mérlegelés tekintetébe azt látszott bizonyítani, hogy a német gépezet semmi nem képes megállítani. Tehát ha szembe fordul Hitlerrel Horhy, úgy lerohanják az országot, és harci eszközökkel kebelezik be. Az Orosz front lehetséges alakulását, ez időtáj senki nem látta, és egyáltalán az sem volt látható, hogy az Amerikai Egyesültállamok mikor, és hogy lép be a háborúba.

Továbbá a magyar áldozatok száma az alábbi az egymillióhoz képest:

|Ország[pic] |1939-es lakosság[pic] |Áldozatok[pic] |

| | |

|1. Forintadósság  |1 348,7 |

|1.1. Hitelek |1 295,6 |

|   1.1.1. Külföldi hitelek |0,0 |

|   1.1.2. Belföldi hitelek |1 295,6 |

|      1.1.2.1. MNB-vel szembeni hitelek |776,4 |

|      1.1.2.2. Egyéb hitelek |0,0 |

|      1.1.2.3. Speciális nulla kamatú hitel |519,2 |

|1.2. Állampapírok |53,1 |

|   1.2.1. Piaci értékesítésű állampapírok |10,2 |

|      1.2.1.1. Kötvények |0,0 |

|      1.2.1.2. Diszkont kincstárjegyek |10,2 |

|     1.2.1.3. Lakossági állampapírok |0,0 |

|  1.2.2. Nem piaci értékesítésű állampapírok |42,9 |

|2. Devizaadósság* |37,4 |

|2.1. Hitelek |37,4 |

|   2.1.1. Külföldi hitelek |37,4 |

|   2.1.2. Belföldi hitelek |0,0 |

|      2.1.2.1. MNB-vel szembeni hitelek |0,0 |

|      2.1.2.2. Egyéb hitelek |0,0 |

|2.2. Állampapírok |0,0 |

|   2.2.1. Külföldön kibocsátott állampapírok |0,0 |

|      2.2.1.1. Devizakötvények |0,0 |

|      2.2.1.2. Angol és amerikai kötvények |0,0 |

|   2.2.1. Belföldön kibocsátott állampapírok |0,0 |

|Összesen |1 386,1 |

|Adósság a GDP százalékában |66,3% |

1994: tarolnak a szocialisták, Horn Gyula miniszterelnök lesz. MSZP-SZDSZ kormány. A hitel a duplájára ugrott, a GDP 86%-a. Így kezdik meg a négy éves ciklust:

|Adósságelem |1994 |

|1. Forintadósság  |3 499,1 |

|1.1. Hitelek |2 181,9 |

|   1.1.1. Külföldi hitelek |0,0 |

|   1.1.2. Belföldi hitelek |2 181,9 |

|      1.1.2.1. MNB-vel szembeni hitelek |733,4 |

|      1.1.2.2. Egyéb hitelek |8,5 |

|      1.1.2.3. Speciális nulla kamatú hitel |1 440,1 |

|1.2. Állampapírok |1 317,1 |

|   1.2.1. Piaci értékesítésű állampapírok |739,7 |

|      1.2.1.1. Kötvények |424,6 |

|      1.2.1.2. Diszkont kincstárjegyek |236,0 |

|     1.2.1.3. Lakossági állampapírok |79,1 |

|  1.2.2. Nem piaci értékesítésű állampapírok |577,4 |

|2. Devizaadósság* |252,5 |

|2.1. Hitelek |236,5 |

|   2.1.1. Külföldi hitelek |236,5 |

|   2.1.2. Belföldi hitelek |0,0 |

|      2.1.2.1. MNB-vel szembeni hitelek |0,0 |

|      2.1.2.2. Egyéb hitelek |0,0 |

|2.2. Állampapírok |16,0 |

|   2.2.1. Külföldön kibocsátott állampapírok |0,0 |

|      2.2.1.1. Devizakötvények |0,0 |

|      2.2.1.2. Angol és amerikai kötvények |0,0 |

|   2.2.1. Belföldön kibocsátott állampapírok |16,0 |

|Összesen |3 751,6 |

|Adósság a GDP százalékában |86,0% |

1998: Jön a Fidesz és Orbán Viktor. A hitelállomány 2500 milliárddal nőtt, de GDP-arányban visszacsökkent az 1990-es szint alá. Így kezdték meg a négy éves ciklust:

|Adósságelem |1998 |

|1. Forintadósság  |3 733,9 |

|1.1. Hitelek |435,0 |

|   1.1.1. Külföldi hitelek |0,0 |

|   1.1.2. Belföldi hitelek |435,0 |

|      1.1.2.1. MNB-vel szembeni hitelek |434,9 |

|      1.1.2.2. Egyéb hitelek |0,1 |

|      1.1.2.3. Speciális nulla kamatú hitel |0,0 |

|1.2. Állampapírok |3 299,0 |

|   1.2.1. Piaci értékesítésű állampapírok |2 432,8 |

|      1.2.1.1. Kötvények |1 386,5 |

|      1.2.1.2. Diszkont kincstárjegyek |689,9 |

|     1.2.1.3. Lakossági állampapírok |356,5 |

|  1.2.2. Nem piaci értékesítésű állampapírok |866,1 |

|2. Devizaadósság* |2 431,9 |

|2.1. Hitelek |2 367,8 |

|   2.1.1. Külföldi hitelek |249,6 |

|   2.1.2. Belföldi hitelek |2 118,2 |

|      2.1.2.1. MNB-vel szembeni hitelek |2 118,2 |

|      2.1.2.2. Egyéb hitelek |0,0 |

|2.2. Állampapírok |64,0 |

|   2.2.1. Külföldön kibocsátott állampapírok |44,4 |

|      2.2.1.1. Devizakötvények |43,8 |

|      2.2.1.2. Angol és amerikai kötvények |0,6 |

|   2.2.1. Belföldön kibocsátott állampapírok |19,6 |

|Összesen |6 165,8 |

|Adósság a GDP százalékában |61,1% |

2002: Medgyessy lesz a miniszterelnök. MSZP-SZDSZ koalíció II.felvonás. A hitelállomány 3000 milliárddal nőtt, elérte a 9000 milliárdot, de GDP-arányban 54%-ra csökkent.

Így vették át a kormányzást:

|Adósságelem |2002 |

|1. Forintadósság  |6 956,9 |

|1.1. Hitelek |353,2 |

|   1.1.1. Külföldi hitelek |1,7 |

|   1.1.2. Belföldi hitelek |351,5 |

|      1.1.2.1. MNB-vel szembeni hitelek |144,0 |

|      1.1.2.2. Egyéb hitelek |207,5 |

|      1.1.2.3. Speciális nulla kamatú hitel |0,0 |

|1.2. Állampapírok |6 603,7 |

|   1.2.1. Piaci értékesítésű állampapírok |5 826,3 |

|      1.2.1.1. Kötvények |3 829,2 |

|      1.2.1.2. Diszkont kincstárjegyek |1 436,8 |

|     1.2.1.3. Lakossági állampapírok |560,3 |

|  1.2.2. Nem piaci értékesítésű állampapírok |777,4 |

|2. Devizaadósság* |2 267,3 |

|2.1. Hitelek |1 394,3 |

|   2.1.1. Külföldi hitelek |461,9 |

|   2.1.2. Belföldi hitelek |932,3 |

|      2.1.2.1. MNB-vel szembeni hitelek |849,6 |

|      2.1.2.2. Egyéb hitelek |82,8 |

|2.2. Állampapírok |873,0 |

|   2.2.1. Külföldön kibocsátott állampapírok |873,0 |

|      2.2.1.1. Devizakötvények |872,9 |

|      2.2.1.2. Angol és amerikai kötvények |0,2 |

|   2.2.1. Belföldön kibocsátott állampapírok |0,0 |

|Összesen |9 224,2 |

|Adósság a GDP százalékában |54,5% |

2004. szeptembere. Gyurcsány Ferenc puccsal miniszterelnök lett. Ilyen adóssággal kezdte meg az 5 éves kormányzását:

|Adósságelem |2004. szept |

|1. Forintadósság  |8 844,4 |

|1.1. Hitelek |91,6 |

|   1.1.1. Külföldi hitelek |1,4 |

|   1.1.2. Belföldi hitelek |90,2 |

|      1.1.2.1. MNB-vel szembeni hitelek |37,0 |

|      1.1.2.2. Egyéb hitelek |53,2 |

|1.2. Állampapírok |8 752,7 |

|   1.2.1. Piaci értékesítésű állampapírok |8 004,2 |

|      1.2.1.1. Kötvények |5 657,2 |

|      1.2.1.2. Diszkont kincstárjegyek |1 718,6 |

|     1.2.1.3. Lakossági állampapírok |628,5 |

|  1.2.2. Nem piaci értékesítésű állampapírok |748,5 |

|2. Devizaadósság* |2 748,0 |

|2.1. Hitelek |937,7 |

|   2.1.1. Külföldi hitelek |466,8 |

|   2.1.2. Belföldi hitelek |470,9 |

|      2.1.2.1. MNB-vel szembeni hitelek |437,9 |

|      2.1.2.2. Egyéb hitelek |33,0 |

|2.2. Állampapírok |1 810,3 |

|   2.2.1. Külföldön kibocsátott állampapírok |1 810,3 |

|      2.2.1.1. Devizakötvények |1 810,2 |

|      2.2.1.2. Angol és amerikai kötvények |0,1 |

|Összesen |11 592,4 |

2006 május. Gyurcsány és az MSZP a szarból visszahozta a kormányzást. MSZP-SZDSZ koalíció III. felvonás. Így kezdték meg az újbóli kormányzást:

|Adósságelem |2006. máj |

|1. Forintadósság  |9 848,5 |

|1.1. Hitelek |0,8 |

|   1.1.1. Külföldi hitelek |0,8 |

|   1.1.2. Belföldi hitelek |0,0 |

|      1.1.2.1. MNB-vel szembeni hitelek |0,0 |

|      1.1.2.2. Egyéb hitelek |0,0 |

|1.2. Állampapírok |9 847,7 |

|   1.2.1. Piaci értékesítésű állampapírok |9 232,1 |

|      1.2.1.1. Kötvények |6 483,4 |

|      1.2.1.2. Diszkont kincstárjegyek |2 131,0 |

|     1.2.1.3. Lakossági állampapírok |617,8 |

|  1.2.2. Nem piaci értékesítésű állampapírok |615,5 |

|2. Devizaadósság* |4 193,3 |

|2.1. Hitelek |847,2 |

|   2.1.1. Külföldi hitelek |739,3 |

|   2.1.2. Belföldi hitelek |107,9 |

|      2.1.2.1. MNB-vel szembeni hitelek |99,9 |

|      2.1.2.2. Egyéb hitelek |8,0 |

|2.2. Állampapírok |3 346,1 |

|   2.2.1. Külföldön kibocsátott állampapírok |3 346,1 |

|      2.2.1.1. Devizakötvények |3 346,1 |

|      2.2.1.2. Angol és amerikai kötvények |0,1 |

|Összesen |14 041,8 |

|Egyéb kötelezettségek |14,5 |

|MINDÖSSZESEN |14 056,2 |

[pic]

A számok tükrében lehet példálózni.

A állami gazdaságokat valóban eladták, hogy menyire ár alatt azt nem tudom megítélni, de miután folyamatosan veszteségesek voltak, így csak segített a költségvetésnek. Az ára meg nem tűnt el, mert ha ez igaz lett volna AZ ÜVEGZSEB NYÍLVÁNOSAN AKSZTOTTA VOLNA FEL A Fidesz vezetőit.

Lakásépítéshez támogatást adtak, de a kamat kedvezményt azt a bankoktól az előző kormány adta a posta bankból, csak emlékezzen vissza.

Azt monda, hogy bebetonozott 176 embert, akit jelentős pénzel kellet kirakni a kedves elvtársaknak. A Navracsics miniszter úr épen napokban kérdésre válaszolva közölte, hogy valamivel több, mint 500 embert kellet elbocsátani ugyan ilyen okok miatt szintén nem kevés, végkielégítési pénzel.

Ha a multik kivonulnának a z Ország GDP-je több mint 60%al csökkenne. És kérdem, mit mond ez önnek? Azt hogy a magyar gazdaság összeomlana? Azt nem mondja, hogy ez a 60% ék innen adózatlanul többségében kiviszi az extraprofitot, és nem itt ruházza be, valamint nem itt költi el, mint ahogy nem is itt adózza le. Ott, ahol valamikor minden izzadságcsepp eredménye a nemzet vagyonát gyarapította, ott ma minden, ami valamikor eredményeket, és biztos munkahelyeket jelentet a nemzetnek. Hogy közbe a teljes magyar mezőgazdaságot, az élelmiszeripart, és mint egy másfélmillió munkahelyet sikerült végleg megszüntetni. Hogy ma Magyarország behozatat nagyobb mint a kivitele, és főképp kínai disznót, meg Brazil csirkét, meg mű élelmiszereket fogyaszt a magyar lakosság, miközben az európai átlagot meghaladó szolgáltatási díjakat fizet, és a fizetése meg a béka seneke alatt van. Na ez az Önök eredménye, és legyen rá büszke, mint baloldali, meg mint elcseszett szocialista.

---------------------------------------------------------------------------------------

[corsac] [2011.márc.10. 23:31]

[New.Person] [2011.márc.10. 22:18]

...akkor most vezetik? Vezetik Önöket az orruknál fogva. ...

Papa! Mondtam már: ilyen megjegyzések helyett inkább egy Miatyánkot kellene elmondania! Vagy inkább egy rózsafüzért végig zsolozsmázni.

Rossz vért szül az ilyen odamondogatósdi. Hát azért írogat ide, hogy felbosszantsa az embereket? Ez még csak elmegy egy foci meccsen, ahol az ellentétes csapat drukkerei hergelik egymást. Vagy elmegy a régi német diák egyesületek esetében, akik addig hergelték egymást, amíg a vége párbajkihívás nem lett.

No de egy olyan embertől, aki a krisztusi igét hintené el ezeken az oldalakon..... Ez nem szép dolog.

Inkább a rózsafűzér a klaviatúra helyett.

Nem miattam, mert én - ha nehezen is, de átlépek az ilyesmin. Csupán az Ön érdekében javaslom mindezt, mert úgy látom, hogy kissé megbillent a lelki békéje. És illendő volna rendbe szedni egy kicsit.

Nos Kedves corsac!

Maradjunk annyiba, hogy egy gyakorló kereszténynek az imádság olyan, mint egy falt kenyér. És hogy mennyire így van ez, misem bizonyítja jobban, mint hogy bármily nehéz és elviselhetetlen körélmények közé kerültem is életem folyamán sokszor, mindég támaszom volt a hitem, és átsegített a bajon.

Ön kifogásolja, az én szúrós megjegyzéseimet. Mondja, hogy azért írogatok ide, hogy felbosszantsam az itt írásokkal jelenlévő Hölgyeket, Urakat.

Felhívnám a figyelmét, hogy számtalan kísérletet tettem arra, hogy saját sorsomon keresztül, vagy ismereteimen keresztül kinyissam az önök szemét a történelmi hűségre, és az elmúlt 65 év más szemszögből látható valóságára. Nem állíthatom, hogy ez nem volt eredménytelen, mert sokan vitába szálltak velem, és végül meghátráltak, vagy nem voltak képesek érdemi ellenvetéseket tenni. Az éremnek két oldala van, én még is a harmadik keskeny oldalán közlekedek. Az elmúlt idők számtalan baloldali politizálás dologi ügyekben elért negatív eredménye miatt, fel szerettem volna nyitni a romlatlan baloldali gondolkodású és elmúlt időkben meg nem merítkezett emberek figyelmét arra, hogy a most vezető szerepet betöltő emberek a párt élén már régen eltévelyedtek, és nem a klasszikus szociáldemokrácia alapszabályai szerint képviselik az embereket.

Mielőtt é is itt külön előadást tartanék az igazi Európai szociáldemokráciáról, talán olvassa el egy nagyban hozzám hasonló ember e témában kifejtett gondolatait:



Ha majd ezen túl van akkor írja le nekem, hogy hol vannak azok a találkozási pontok, amelyek fedik a szociáldemokrácia elveit az ön pártjának múltjában. Ha még mindég nem látja a teljesen félre siklott hatalmi célokat a jelenlegi vezetés politikáját megtestesítő irányokban: úgy Ön sem más, mint egy vak érdekektől elkötelezett haszonélvező az eltévelyedettek világában.

Az egyre kritikusabb megjegyzések táptalaja meg a következő sorokból fakad: Olvassa, az Ön hozzászólási jogát megvonták 2. című fejezetbe.



Hasznos és értelmes felvilágosodást kívánok!

| |

| |[|

| |p|

| |i|

| |c|

| |]|

|Gábor Róbert: Az igazi szociáldemokrácia  | |

| | |

|Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Földesi Margit és Schmidt Mária! | |

| | |

|Földesi Margit felkért, hogy egy húsz perces eloadás keretében beszéljek a szociáldemokrata párt történetérol. | |

| | |

|Nagyon nehéz feladatot kaptam. Egy 113 éves párt történetét 20 percben elmondani! Megpróbálom. | |

| | |

|1890-ben ünnepelték Nyugat-Európában eloször május elsejét. Ugyanebben az esztendoben alakult meg a Magyarországi | |

|Szociáldemokrata Párt (MSZDP). Ez a párt rengeteg áldozatot hozott, de az üldözések soha nem törték meg. Mélységes tisztelet| |

|és fohajtás illeti meg azokat a szociáldemokrata mártírokat, akik 1890-tol kezdve életüket adták a mozgalomért, az ország | |

|szabadságáért, akik börtönökben, internálótáborokban szenvedtek, akiket megkínoztak és elhurcoltak az eszméikért. Ez a | |

|történelmi múltú párt töretlenül képviselte eszméit a nehéz idokben. Küzdött a Habsburgok feudális uralmával, az | |

|ellenforradalmárokkal, majd a félfeudális Horthy-rendszerrel szemben. Nyíltan tiltakozott a két világháborúban való | |

|részvétel ellen, és következetesen harcolt a magyar nyilasokkal szemben. 1947 után az orosz irányítás alatt álló magyar | |

|bolsevikok irtó hadjáratot folytattak az SZDP ellen, s végül 1948-ban eroszakkal beolvasztották a Magyar Kommunista Pártba. | |

| | |

|A kommunisták a XX. században háromszor kerültek hatalomra Magyarországon, de sohasem a maguk erejébol, a nép bizalmából. | |

|1919 márciusában az antant által magára hagyott demokratikus forradalom vezetoje, Károlyi Mihály gróf átengedte nekik a | |

|hatalmat, de négy hónap múlva a román királyi hadsereg megdöntötte a Tanácsköztársaságot. Negyedszázados illegalitás után, | |

|1944-45 fordulóján a szovjet hadsereg jóvoltából lettek részesei a hatalomnak, 1947. február 25-ig - a Független | |

|Kisgazdapárt fotitkárának, Kovács Bélának a letartóztatásáig - a demokrácia látszatát fenntartva, majd 1948 júniusa után, az| |

|SZDP eroszakos felszámolásával, a teljes hatalmat birtokolva uralkodtak az 1956-os forradalomig. 1956 októberében a nép a | |

|maga erejébol, külso segítség nélkül megdöntötte a kommunista diktatúrát, de a szovjet hadsereg tíznapi küzdelem után | |

|leverte a forradalmat, s visszahelyezte a kommunistákat a hatalomba. Végül is 1989 oszén, a szovjet birodalom összeomlásával| |

|egy idoben, csendes, vértelen forradalom söpörte el a kommunista rendszert Magyarországon. | |

| | |

|A magyar kommunisták meghamisították - dialektikával saját érdekeikhez igazították - a történelmet. Az 1945-48 közötti | |

|harcot a belso és külso szabadságért a kommunista párt által irányított politikai történettudomány egyszeruen | |

|agyonhallgatta. Félrevezetésekkel telített mítoszokkal igyekeztek a "mindenható pártot" és a Szovjetuniót a legelonyösebb | |

|színben feltüntetni. Elhallgatták Sztálin Hitlerrel kötött, Lengyelország felosztásáról szóló paktumát, a Szovjetunióban | |

|lejátszódott koncepciós pereket, a Gulagon és a börtönökben sínylodo milliók sorsát. Magyarországon negyven évig nem jelent | |

|meg hivatalos közlemény a sok ezer szociáldemokrata vezeto letartóztatásáról, a koncepciós perekrol, a súlyos | |

|börtönbüntetésekrol, a halálos ítéletekrol, a recski és más büntetotáborokról, a kitelepítésekrol. Nem volt szabad a | |

|jobbszárnyhoz tartozó szociáldemokraták nevét említeni, vagy ha mégis, csak gyalázkodva, a munkásság árulóinak bélyegezve. | |

|A negyvenévi kommunista uralom alatt két generáció nott fel, amelyeknek nem volt módjukban a valódi demokráciát, még kevésbé| |

|a szociáldemokráciát megismerni. A kommunisták által irányított Párttörténeti Intézet fizetett alkalmazottainak írásaiból | |

|hamisított, torz képet kaptak a kommunista és kriptokommunista vezetokrol. Részben ennek a hamis beállításnak, továbbá régi | |

|és értékes szociáldemokrata vezetok és aktivisták halálának, valamint a szociáldemokrata eszméket hitelesen tartalmazó | |

|írások hiányának lett a következménye 1989 után az SZDP háttérbe szorulása. Az objektív történetírás nem érheti be | |

|részigazságokkal, s még kevésbé ideológiai ferdítésekkel: megkívánja, hogy a tények teljes egészükben nyilvánosságra | |

|kerüljenek! | |

|"AZ IGAZI SZOCIÁLDEMOKRÁCIA" címu könyvemet én lényegében azért írtam meg, hogy a tények teljes egészükben nyilvánosságra | |

|kerüljenek. Könyvem megjelenése bátorítást adott a történelemmel foglalkozó íróknak a szociáldemokrata párttal kapcsolatos | |

|események megírására. Ilyen például Vass Vilmos "A magyar demokratikus munkás mozgalom rövid története 1919-1944" címu | |

|munkája; "A szociáldemokrácia vitatott öröksége" Kulcsár Péter szerkesztésében, valamint Márkus László visszaemlékezései. | |

|Ez év márciusában és áprilisában megjelentek azok a könyvek is, amelyeket fiatal történészek írtak a szociáldemokrácia | |

|történetérol. Ezek közé tartozik Simon István könyve, amelynek címe: "VEZÉRÁLDOZAT" és az 1944-47 közötti idokrol szól. A | |

|könyv a párt jobb szárnyának küzdelmeit mutatja be. Azután Loppert Csaba könyve, amelynek címe: "Sikerek és kudarcok az | |

|európai szociáldemokrácia történetében" | |

|Az SZDP 1919. augusztus 24-én, rendkívüli kongresszuson alakult újjá, a Tanácsköztársaságot végig elutasító vezetokkel az | |

|élén, Peyer Károllyal, Jászai Samuval, Peidl Gyulával. A foreferátumot Peyer tartotta, keményen elítélte a kommunisták és a | |

|kommün véres, utópista kalandját. Az új pártvezetoség bejelentette, hogy az SZDP tevékenységét az 1903-as, demokratikus | |

|pártprogram alapján folytatja. Ez a 26 pontból álló program lényegében polgári demokratikus célokat tuzött a párt elé: az | |

|általános, titkos választójogot, a szólás-, sajtó és gyülekezési szabadságot, a progresszív adózást, a napi nyolc órás | |

|munkaidot és egyéb szociális reformokat. A pártprogram célkituzései nem lépték túl egy kapitalista, polgári demokratikus | |

|társadalom kereteit. A párt új vezetoi a reformista szárnyhoz tartoztak; nézeteik szerint a magyarországi társadalmi | |

|fejlodés következo szintje a feudalizmust felváltó kapitalista rendszer. Peyer a pluralizmust a szociáldemokrácia | |

|elofeltételének tartotta. Irtózott attól a gondolattól, hogy egyetlen párt kormányozzon mindenkit és mindent. Nem | |

|kérdojelezte meg a többpártrendszert. Természetesen azt szerette volna elérni, hogy a szociáldemokrata legyen a legerosebb | |

|magyar párt. | |

|Az SZDP és a szakszervezet vezetosége - Peyer Károly vezetésével - a magyar viszonyokhoz és lehetoségekhez szabott, | |

|gyakorlati módon politizált. Világnézetileg a szovjet kommunizmussal és a német nácizmussal egyaránt szemben álltak. Az SZDP| |

|példaképe a német szociáldemokrata mozgalom volt, egészen1933-ig, amikor is Hitler a német pártot illegalitásba | |

|kényszerítette. Ettol kezdve fordult a magyar szociáldemokrácia, elsosorban Peyer Károly és Kéthly Anna figyelme az angol | |

|Munkáspárt felé, példát, támogatót keresve. A magyar pártvezetoség és a tagság dönto többsége szinte a háború utolsó napjáig| |

|abban reménykedett, hogy Magyarország Hitler vereségét követoen angolszász megszállás alá kerül. | |

| | |

|Eduard Bernstein és más nyugat-európai reformista szociáldemokraták hatására a magyar szociáldemokrata ideológusok már a | |

|harmincas években elvetettek számos marxista tételt. | |

| | |

|A Hitler segítségével kivívott revíziónak az SZDP-ben voltak bírálói, ám a nagy többség helyeselte azt. A Népszava 1938. | |

|november 3-i vezércikkében az "igazság gyozelmérol" írt. A pártvezetoség és a parlamenti frakció közös ülésén, november 5-én| |

|melegen üdvözölte a visszacsatolt felvidéki terület magyarjait, és a bécsi döntést "történelmi jelentoségunek" nevezte, | |

|november 12-én pedig Peyer méltatta a parlamentben. Észak- és Kelet-Erdély visszacsatolását az SZDP és a szakszervezetek | |

|tagsága is örömmel fogadta. Az eseményt azonban beárnyékolta, hogy ismét Németország lépett fel Magyarország érdekében. Az | |

|SZDP igyekezett sietve felvenni a kapcsolatot az erdélyi demokratikus munkásmozgalommal. | |

| | |

|Az SZDP és a Szakszervezeti Tanács 1940. január 22-i nyilatkozatának német- és nyilasellenessége nagy visszhangot keltett, a| |

|magyar sajtó túlnyomó része átvette, és pozitívan értékelte azt. A nyilatkozat kifejtette a szervezett munkásságnak a magyar| |

|nemzethez való tartozását, és törhetetlen ragaszkodását. Bajcsy-Zsilinszky Endre a polgári politikai erok nevében értékelve | |

|a nyilatkozatot, úgy ítélte meg, hogy az oszinte kiállás a nemzeti közösség mellett. | |

| | |

|1940 oszén az SZDP áttért a Peyer Károly által kezdeményezett úgynevezett "kivárási" politikára, amelynek lényege az volt, | |

|hogy a párt és a szakszervezetek orizzék meg, mentsék át a demokratikus munkásmozgalom szervezeti kereteit, szellemi, anyagi| |

|értékeit a háború utánra, lehetoleg minél kevesebb veszteséggel. A vezetoségnek nem volt kétsége afelol, hogy a hitleri | |

|Németország elveszíti a háborút. | |

| | |

|Az SZDP vezetosége 1941 májusától már számolt a Szovjetunió elleni háborúval. 1941 júniusának elso felében a pártvezetoség | |

|Peyer elnökletével négy napon át tanácskozott a párt elott álló feladatokról: megvitatták a nemzetközi helyzetet, szó volt a| |

|bolsevizmusról. Leszögezték, hogy a bolsevizmus és a szociáldemokrácia nem egyeztetheto össze: a bolsevizmus a kisebbség | |

|uralmát képviseli a többség felett, a nácizmus és a bolsevizmus között nincsen különbség, a Szovjetunióban nem szocialista | |

|rendszer épül. | |

| | |

|A szovjet csapatok 1941-42 telén több frontszakaszon visszaszorították a németeket, 1941 december 7-én Anglia, másnap Új | |

|Zéland, Kanada, Ausztrália és Dél- Afrika hadat üzent Magyarországnak. 1941. december 11-én Bárdossy miniszterelnök | |

|javaslatára a magyar kormány megszakította a diplomáciai kapcsolatot az Egyesült Államokkal. Magyarország tehát háborúba | |

|keveredett három olyan nagyhatalommal - Angliával, az Egyesült Államokkal és a Szovjetunióval - amelyekkel szemben semmilyen| |

|követelése nem volt. | |

| | |

|Az SZDP pártvezetoségének szeme elott állandóan ott lebegett a nagy kérdés: mi lesz azután, hogy a németek elveszítik a | |

|háborút, és a konfliktus vége, csakúgy, mint 1918-ban, ismét a vesztes oldalon talál bennünket? Sokkal többrol volt szó, | |

|mint csupán arról, hogy az uralkodó osztályok a háború után megorzik-e hatalmukat és elojogaikat vagy sem. Magyarország léte| |

|forgott kockán. | |

| | |

|Az SZDP és a szakszervezeti vezetok folytatták a "kivárási" politikát, és élesen elutasították a kommunisták felelotlen | |

|felhívásait a szabotázsra, fegyveres akciókra. Peyer Károly szerint Magyarország társadalmi, gazdasági, politikai | |

|berendezkedése a háború kimenetelétol függ, egyetlen alternatíva a kivárás, a felkészülés a háború utáni idokre. | |

| | |

|1942. december 12-én rendezték meg az SZDP XXXIII. Kongresszusát. A Népszava az 1942. december 20-i számában hozta le Szeder| |

|fotitkár referendumát: a párt folytatja az 1939-es kongresszuson elfogadott politikai irányvonalat, fo cél a demokratikus | |

|munkásmozgalom átmentése a háború utáni idokre. A szociáldemokraták vállalták az oszirózsás forradalom demokratikus eszméit,| |

|a proletárdiktatúrába, majd a fehérterrorba torkolló káoszt azonban elutasították. | |

| | |

|A Szociáldemokrata Párt és a Kisgazdapárt 1943. július végén, Mussolini bukását követoen, demokratikus, németellenes | |

|alapokon álló pártszövetséget kötött, mely hivatalosan érvényben maradt a háború után is. A politikai szövetség megkötésekor| |

|a Kisgazdapárt részérol Tildy Zoltán, Nagy Ferenc, Varga Béla és Sulyok Dezso, az SZDP-tol Peyer Károly, Kéthly Anna, Szeder| |

|Ferenc és Szakasits Árpád volt jelen. Az együttmuködés célját a háborúból való kilépésben, a nyilas-fasiszta erok elleni | |

|harcban, a félfeudális rendszer demokratizálásában, és a háború utáni Magyarországon a dolgozó osztályok befolyásának | |

|biztosításában jelölték meg. Nagy Ferenc emlékirataiban azt írja, hogy a megegyezés a kommunisták ellen is irányult: az SZDP| |

|vezetoi megígérték, hogy harcolni fognak a kommunisták "támadásai" ellen, és állást foglalnak egy valódi demokratikus | |

|berendezkedés mellett. | |

| | |

|1944 januárjában és februárjában folyamatosan érkeztek a hírek a burgenlandi német katonai készülodésrol. Ennek dacára sem | |

|Kállay Miklós miniszterelnök, sem az SZDP vezetosége nem számolt német megszállással. Így felkészületlenül érte az SZDP | |

|vezetoit Hitler Horthy kormányzónak tett 1944. március 18-i bejelentése, hogy a német csapatok másnap bevonulnak | |

|Magyarországra. Március 19-én hajnalban megindult az ország megszállása. | |

| | |

|A Gestapo kész listák alapján már március 19-én a hajnali órákban nagyarányú letartóztatásokba kezdett. Mintegy ezer | |

|németellenes közéleti vezetot, egyes minisztériumok közép- és felsovezetoit, újságírókat, muvészeket és a szellemi élet más | |

|személyiségeit tartóztatták le, nagy részük a Margit körúti fogházba, a mauthauseni vagy a dachaui koncentrációs táborba | |

|került. | |

| | |

|Az elso letartóztatottak között voltak az SZDP vezetoi. Peyer Károlyt, Györki Imrét, Millok Sándort, Propper Sándort stb. | |

|Mathausenba hurcolták. Kéthly Annának, Szeder Ferencnek, Szelig Imrének és másoknak sikerült hamis papírok segítségével | |

|megmenekülniük. Ugyanezen a napon a Gestapo elfoglalta a pártközpont épületét, betiltották a szociáldemokrata | |

|munkaegyesületeket és a Népszavát. Mónus Illést december elso napjaiban a nyilasok a Dunába lotték. | |

| | |

|A szociáldemokratákkal együttmuködo polgári politikusok közül letartóztatták Rassay Károly és Fábián Béla parlamenti | |

|képviseloket. Ok is a mauthauseni koncentrációs táborba kerültek, ahonnan 1945 májusában szabadultak ki. Bajcsy-Zsilinszky | |

|Endre letartóztatásakor az utolsó töltényig harcolt. A Gestapo sebesülten hurcolta el a Margit körúti fogházba. Az elso | |

|letartóztatottak között volt a németellenességérol ismert Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, Szegedy-Maszák Aladár, a| |

|Külügyminisztérium politikai osztályának vezetoje. Kállay Miklós miniszterelnök a török követségre menekült. Onnan "emelte | |

|ki" a Gestapo, és vitte be a Margit körúti fogházba, ahonnan a dachaui koncentrációs táborba került. Ugyanerre a sorsra | |

|jutott Baranyai Lipót, a Nemzeti Bank elnöke, Makkai János, kormánypárti képviselo, a Magyar Szabadság Rádió foszerkesztoje,| |

|valamint sok magas rangú katonatiszt, köztük Újszászy István vezérezredes, Kádár Gyula vezérezredes, Kern Károly vezérkari | |

|ornagy. | |

| | |

|Az SZDP 1945 utáni politikájára, sorsának alakulására döntoen az nyomta rá a bélyegét, hogy 1945 elején, a párt budapesti | |

|talpra állásának kezdeti idoszakában nélkülözniük kellett az elso vonalbeli pártvezetoket és a középkáder tagokat, akiket | |

|valósággal megtizedeltek a háború utolsó évében. Peyer Károly - 25 éven át a szociáldemokraták és a szakszervezet vezetoje -| |

|1945. május végén tért vissza a mauthauseni koncentrációs táborból. Távollétében Szakasits Árpád és társai megfosztották ot | |

|a Szakszervezeti Tanács fotitkári tisztségétol. Peyernek rövidesen tapasztalnia kellett, hogy a párt balszárnya már 1945 | |

|elején birtokba vette a pártadminisztráció minden fontos posztját, és Szeder Ferencet, a fotitkárt félreállítva, ok | |

|irányítják a fotitkárságot is. Az SZDP eredeti jobbszárnyát 1945 júniusától a Peyer körül csoportosult vezetok és néhány | |

|fiatal szociáldemokrata alkotta - Valentiny Ágoston, Györki Imre, Brumiller László, Pozsgai Gyula, Pisky-Schmidt Frigyes, | |

|Gábor Róbert és még sokan mások. | |

| | |

|A Peyer-csoportban, csakúgy, mint a Független Kisgazdapárt vezetoségében, 1946 végén még élt a hit, hogy a békeszerzodés | |

|életbe lépése után, 1947 oszén a szovjet csapatok kivonulnak Magyarországról, s a két párt egyesült erovel visszaszorítja | |

|majd a kommunistákat. 1947 elejére mindez megváltozott. Moszkva politikája, amely addig Magyarországnak Finnországéhoz | |

|hasonló státuszt szánt, éles fordulatot vett. A hatalmi polarizáció fejleményeként Sztálin 1947 elején elhatározta, hogy | |

|felhagy a Kelet-Európában 1944 óta szorgalmazott, hosszú távra tervezett népfrontpolitikával, és felgyorsítja "a haladást a | |

|népi demokratikus úton, a szovjet mintájú szocializmus felé". | |

| | |

|1947 elején a Kreml már közvetlenül is beavatkozott a magyar belpolitikába: február 25-én az orosz megszálló csapatok | |

|kémkedés vádjával letartóztatták Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt fotitkárát. Nagy Ferenc még folytatni akarta a | |

|küzdelmet a békeszerzodés életbe lépéséig, de Kovács Béla kikényszerített vallomása alapján ot is belekeverték az | |

|úgynevezett Magyar Közösség összeesküvési perbe. Külföldi útja idején, 1947. május 31-én lemondásra kényszerítették, és | |

|formálisan a Kisgazdapárt balszárnyához tartozó Dinnyés Lajosnak adták át a hatalmat. | |

| | |

|A Peyer-csoport magatartásában fordulópontot jelentett Kovács Béla letartóztatása, Nagy Ferenc lemondatása. Nyilvánvalóvá | |

|vált, hogy a kommunisták nem várnak már sokáig az SZDP felszámolásával. Nem akarván statisztaszerepet vállalni az | |

|elkerülhetetlen pártegyesítésben, Peyer és társai 1947 nyarán elhatározták, hogy az 1947-es országgyulési választásokon a | |

|Magyar Radikális Párt listáján, egyénenként jelöltetik magukat. Erosen közrejátszott ebben az elhatározásban, hogy az | |

|oroszok az 1947. február 10-én Párizsban aláírt békeszerzodés egyik pontjára hivatkozva bejelentették: Ausztriában | |

|állomásozó csapataik biztosítása érdekében nem vonják vissza eroiket Magyarországról. A Peyer-csoport számára nem maradt más| |

|választás, mint - Peyer szavaival élve - "lefeküdni vagy szépen meghalni". A Peyer-csoport a bolsevizmus- és | |

|diktatúraellenes magatartás, a bátor kiállás mellett döntött, ezzel igyekezve átmenteni a Szociáldemokrata pártot a késobbi | |

|idokre. | |

| | |

|Az 1945-47-es években sokszor merült fel a Peyer-csoport és a jobbszárny többi vezetojében a gondolat, hogy a túlero ellen | |

|végül is eredménytelen lesz a küzdelem. Mégis folytatták a harcot egészen a felszámolásig, s ez annak tulajdonítható, hogy a| |

|nemzet önbizalmának és önbecsülésének megorzését mindennél fontosabbnak tartották. | |

| | |

|1947 és 1956 után a szociáldemokrata és szakszervezeti vezetok ezreit bélyegezték meg, börtönözték be, kínozták halálra. Ma | |

|sokan igyekeznek a Rákosi- és a Kádár-korszakot szépíteni. El akarják feledtetni, hogy Rákosi és Kádár emberek tízezreit | |

|küldte börtönbe, internáló táborokba. Egyedül Kádár János 453 ártatlan személyt akasztatott fel. A Rákosi terror idején, az | |

|o belügyminisztersége alatt tartóztattak le és kínoztak meg több mint 4 ezer szociáldemokrata és szakszervezeti vezetot. | |

| | |

|1947. november közepén a kommunisták megszavazták a parlamentben Peyer Károly mentelmi jogának felfüggesztését. November | |

|19-én éjjel régi hívei, az osztrák határ mentén élo magyar bányászok segítségével sikerült elhagynia az országot. | |

|Távollétében - koncepciós perben - 1948. február 16-án nyolc év kényszermunkára ítélték. Az emigrációban létrehozta s | |

|Szociáldemokrata Pártot és a Szabad Magyar Szakszervezeti Tanácsot. Az 1956-os forradalom harmadik napján, október 25-én | |

|halt meg New Yorkban, 75 évesen. | |

| | |

|Kéthly Annát 1950. június 9-én tartóztatták le, és 1954-ig börtönben volt. 1956-ban az újjáalakult Szociáldemokrata Párt | |

|elnöke lett. November 2-án államminiszterként csatlakozott Nagy Imre kormányához. E tisztségében képviseli az Egyesült | |

|Nemzetek Szervezete elott a magyar forradalmi kormányt. Nem tér haza. Az emigrációból irányítja a külföldön élo | |

|szociáldemokratákat. 1976. szeptember 2-án Belgiumban halt meg. | |

| | |

|1989 végén, 42 éves emigráció után jöttem eloször Magyarországra, amerikai szakszervezetet képviselve, az újjáalakult | |

|Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (TDDSZ) meghívására. Ez a szakszervezet 1988-ben alakult újjá, 40 éves | |

|kényszerszünet után. A szakszervezet elso választott elnöke Forgács Pál volt. A fiatal tagok között ilyen nevek szerepeltek | |

|- ha jól emlékszem -, mint Orbán Viktor, Szájer József, Kalmár Béla, Ory Csaba stb. Ez alkalommal (immár ismételten) | |

|találkoztam Antall Józseffel, s a tragikus sorsú, kiváló politikussal, miniszterelnökkel több ízben is folytattam | |

|beszélgetést a késobbiekben. Beszélgetéseink során O hangoztatta, hogy szeretné, ha egy "igazi" szociáldemokrata párt teret | |

|nyerne a rendszerváltozás utáni Magyarországon. | |

| | |

|Antall József többször kifejtette a velem való beszélgetések során, hogy három fo politikai eszmekör tradícióját vallja a | |

|magáénak. Az egyik a népi, nemzeti irodalomból a politikába bekerült irányzat, amelyet sokan úgynevezett "harmadik útként" | |

|aposztrofálnak. A másik a liberalizmus - 1992-ben Antall kijelentette, hogy "nem méltó tagja az MDF-nek, aki elveti a | |

|liberális eszmeiséget"! -, a harmadik a kereszténydemokrácia. Antall az 1990-ben még létezett pártokból elsosorban az | |

|egykori népi írókat tömöríto Petofi Párt, a Független Kisgazdapárt és a Barankovics-féle Kereszténydemokrata Néppárt | |

|szellemi örökségét vállalta. | |

|Az egész harmadik utas gondolat nem magyar találmány, Wilhelm Röpke fogalmazta meg a második világháború alatt megjelent "A | |

|harmadik út" címu könyvében, amelyhez Barankovics írt eloszót. Röpke azt mondja, hogy az individualizmus és a kollektivizmus| |

|szintézise adhat megoldást a világ nagy kérdéseire. A harmincas években ez a kérdés a népi írók között abban a formában | |

|fogalmazódott meg, hogy a termelésben és a fogyasztásban a szociális kérdéseknek is helyet kell kapniuk. Sot, a modern | |

|liberalizmus is, ma divatos szóval, mint "szociális hálót" emlegeti. A második világháború után a "szociális piacgazdaság" | |

|megtestesítoje, Ludwig Erhard, német politikus vezette be. Peyer Károly "szociáldemokrata piacgazdaságnak" vagy | |

|"szövetkezeti gazdaságnak" nevezte. | |

| | |

|Antall a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon is állandóan azt hangsúlyozta, hogy a köztársasági elnökrol szóló 1946. évi I. | |

|Törvénycikkel és a kormányzati formát meghatározó 1848-as törvénnyel "biztosítjuk a közjogi folytonosságot", "a magyar | |

|közjogi folytonosság alkotásaihoz térünk vissza", "ez felel meg annak a magyar közjogi hagyománynak, amely soha sem ismerte | |

|el az abszolút monarchiát", "a magyar történelmet ott kell folytatni, ahol 1944-ben, illetve 1947-ben, illetve 1956-ban | |

|megszakadt". | |

| | |

|Antall kifejtette, hogy történetileg a legbeváltabb módszernek a nyugati parlamentarizmus és az annak szerves részét képezo | |

|többpártrendszer bizonyult. Ez, ha fogyatékosan is, még mindig a legeredményesebben vezette föl a közakaratot az államba. S | |

|ezzel biztosította is a társadalom viszonylagos ellenorzését az állam fölött. 1867 után a rendszert formailag nálunk is | |

|bevezették, de jobbára csak a látszataival uztek szemfényveszto játékot. A legoszintébb, és a külso körülmények korlátai | |

|között is a legtisztességesebb kísérlet a nyugati módszer alkalmazására 1945 és 1947 között történt Magyarországon. Ide, a | |

|többpártrendszeren nyugvó parlamentarizmushoz akart ötvenhatban is visszatérni az ország, életre keltvén az 1945-47-es | |

|kísérlet pártjait. | |

| | |

|Ami ´56-ban történt Magyarországon, az az egyik legigazabb népfölkelés volt egész történelmünk során. Lázadt az ellen, ami | |

|´47 után szakadt az országra, az orosz hódoltság, a Párt helytartó szerepe és önkényuralma ellen. S amire törekedett, | |

|évszázados magyar igények kor és helyzet szabta új összegezése volt: állami függetlenség, demokrácia. Ebben a sorrendben. | |

| | |

|Antall József számára nem volt fontosabb, mint a nagy nemzetközi rendszerekbe való beilleszkedés, a transzatlanti gondolat. | |

|A rendszerváltozás óta a magyar külpolitika elsoszámú pillére az euró-atlanti szolidaritás, Antall József és kormánya minden| |

|külpolitikai megnyilatkozása és lépése ezen alapult, s ennek nyomán alakult ki az a bizalmi viszonyunk a meghatározó | |

|nagyhatalmakkal, ami NATO-tagságunkat és EU-tagságunkat lehetové tette. | |

| | |

|Az Új Atlanti Kezdeményezés 1996-os prágai tanácskozásán Orbán Viktor szót emelt a transzatlanti gondolat mellett. A 2002. | |

|szeptember 11-i Új Atlanti Kezdeményezés budapesti megbeszélésén ugyancsak Orbán Viktor mondotta: "ha nem vagyunk készek | |

|erovel is megvédeni a nyugati civilizációt és értékeit, akkor fel kell készülnünk a barbárság elfogadására". Antall József | |

|miniszterelnök utolsó nyilvános beszédében, 1993. szeptember 2-án szinte a mának üzent: "A történelemben vannak olyan | |

|pillanatok, amelyek nem térnek vissza. Vannak olyan események, amelyeket elo lehet készíteni, de amikor elérkezik a | |

|pillanat, akkor azt meg kell ragadni." Ha most megragadjuk a pillanatot, akkor tudjuk beváltani a magyar függetlenség egyik | |

|elkötelezett harcosának, Kossuth Lajosnak a programját: "A magyar európaias legyen, s az, mit európainak nevezünk, e honban | |

|mindig magyar maradjon." | |

| | |

|Mi, igazi szociáldemokraták, követve Kossuth Lajos, Teleki Pál, Nagy Ferenc, Kéthly Anna, Antall József törekvéseit, hiszünk| |

|a saját jövonkben, a gyermekeink jövojében, az ország, a nemzet jövojében, és vállaljuk a jövonket Európában. | |

| | |

|A 113 éves múlttal rendelkezo történelmi Szociáldemokrata Pártnak az volt a fo célja, és a szociáldemokráciának általában ma| |

|is az, hogy a leheto legtöbb ember életminoségét javítsa. Eloször is arra a kérdésre kell válaszolni, hogy e cél | |

|megvalósítására melyik gazdasági-politikai rendszer a legalkalmasabb. A tervgazdaságot a szociáldemokraták soha sem | |

|tekintették járható útnak. Végül össze is omlott. A kapitalizmus felülkerekedett, elsöpörte elodeit, sot önjelölt utódait | |

|is. Ma ez a legszabadabb és legeredményesebb gazdasági rendszer, mindazok közül, amelyeket az emberiség történelme során | |

|valaha létrehozott. | |

| | |

|De vajon szükségképpen azt jelenti-e a tervutasításos rendszer összeomlása, hogy a liberális kapitalizmus az egyedüli | |

|lehetoség? S voltaképpen miféle kapitalizmusról beszélünk? Nyilvánvaló, hogy gazdasági rendszerünk egy fejlodési folyamat | |

|eredménye, s átalakulása ma is folytatódik. A kapitalizmus ma világszerte más kapitalizmus, mint amilyenben nagyszüleink | |

|vagy akár a szüleink éltek. Most tehát - Fukuyama szavait némiképp módosítva - a gazdaságtörténet végéhez értünk volna? Vagy| |

|ez is csak egy szakasza a gazdasági fejlodésnek, amely a kapitalizmust éppúgy el fogja törölni majd, mint ahogy a megelozo | |

|gazdasági rendszereket eltörölte? Kapitalizmus lesz vajon az út végén vagy átalakul a kapitalizmus valamiféle | |

|szociáldemokráciává, szociáldemokrata és kapitalista összetevok elegyévé? S végül: ezekhez az átalakulásokhoz miképpen lehet| |

|haladó politikai oldalról viszonyulni? | |

| | |

|A szociáldemokrácia elemei szerintem a következok: | |

|- A piac társadalmilag számon kérheto és felelos. | |

|- A piaci magatartást és következményeit szabályozza, módosítja, orvosolja vagy helyettesíti a politikailag meghatározott | |

|szociálpolitika, vagyis az a szféra, melynek alapelve az "egy ember - egy szavazat", nem pedig az "egy dollár - egy | |

|szavazat". | |

|- A verseny kiegészíti és módosítja az "osztó" igazságosságát. A dolgozó nem csak termelési tényezo, hanem állampolgár, a | |

|munka ösztönzése pozitív, nem csak negatív. | |

|- Az emberi jogok átformálják, és mindinkább meghatározzák a tulajdonjogokat. | |

|- A társadalom meghatározó tekintélyének szerepében az állampolgári társas érdekeltség mindinkább átformálja a tulajdonosi | |

|érdekeltséget. | |

|- A meroben egyéni nyereséget szolgáló magánbefektetést kiegészíti a társadalmi szükségleteket szolgáló közösségi | |

|befektetés. | |

|- A magánbefektetést a társadalmi célú közbefektetés átirányítja, kiegészíti, illetve pótolja. | |

|- Növekedoben van a non-profit szektor, valamint a szociális ellátásra, a politikaformálásra, a szükségletek kiszolgálására,| |

|sot új szükségletek kialakítására irányuló kereso tevékenység. | |

|Mi, szociáldemokraták, mindenkor szükségesnek tekintjük az oktatás, az infrastruktúra, az egészségügy és a közszféra | |

|szociális területein a szolgáltatások fejlesztését. Azoknak, akik a központi szolgáltatások csökkentése mellett érvelnek, | |

|azt mondom, hogy éppen az ellenkezojére volna szükség: óriási ösztönzés, hogy minél több és minél jobb minoségu állami | |

|szolgáltatást biztosítsanak. | |

| | |

|A szabadságot és az egyenloséget, a szabadságot és a hatékonyságot, az egyenloséget és az igazságosságot a fejlodés | |

|feltételeinek tekintjük, nem pedig egymás ellen ható, egymást kizáró tényezoknek. | |

| | |

|A munkásoknak (vagy modernebb kifejezéssel: munkavállalóknak) központi helyet kell elfoglalniuk a problémák megoldásában, | |

|mert társadalmi öntudattal tudják telíteni a növekedésrol, a tokeáramlásról, a foglalkoztatásról és ezer más kérdésrol szóló| |

|elkerülhetetlen vitákat, amelyekkel a munka világának szembe kell néznie. A gazdaság fokozódó globalizációját és a | |

|multinacionális cégek muködését figyelembe véve, ezek a kérdések a következokben fogják érinteni Magyarországot: | |

|- Lesz-e elég új munkahely ahhoz, hogy a szegények és a gazdagok közötti távolság csökkenjen? | |

|- Ha nem lesz elegendo új munkahely, elég bölcsek lesznek-e majd utódaink ahhoz, hogy megvalósítsák a képzodo jövedelmek, a | |

|technika fejlodése és a tokebefektetések révén keletkezett javak újraelosztását? | |

|- Vajon a jövedelmek újraelosztását jobban meg tudná-e oldani a bölcs kormányzati politika, az oktatás és az egészségügy | |

|fejlesztése, a muvészetek és az irodalom pártolása, s végso soron a szabadidos tevékenységek támogatása? | |

|Kérdés tehát, hogy kello bölcsességgel ellenorzésünk alá tudjuk-e vonni azokat a gazdasági és társadalmi eroket, amelyek | |

|nagyon jó dolgokra vezethetnek, hogyha jól bánunk velük, viszont óriási bajba sodorhatják utódainkat, ha eldobjuk a | |

|gyeplot.? | |

| | |

|A huszadik század eleje óta, amikor az amerikai és a nyugat-európai kapitalizmus korporatív szakasza elkezdodött, a | |

|társadalom fejlodésében a kapitalizmus ötvözodik a szociáldemokráciával. A ketto összefonódik. Maga a nagyvállalat is ezt az| |

|ötvözodést jeleníti meg - nem holmi elpusztítandó kapitalista szörny, hanem demokratikus, szocializáló eroforrás. | |

| | |

|"Első helyen az emberek!" - Ez a mondat nagyon jól megjeleníti a kapitalizmus és a szociáldemokrácia ötvözetét: hogy a | |

|befektetés növekedésének és lehetoségeinek legfobb forrása és piaca az ember, hogy az emberi jogokat és az emberi fejlodést | |

|illeti az elsobbség, kivált az új, technológiai érában. Kifejezi azt a gondolatot, hogy a nagyvállalat, mint emberi | |

|társulás, nem kapitalista ellenség, hanem szociális eroforrás lehet. Magában foglalja azt az igényt, hogy a jólét legyen | |

|mindenki számára akadálytalanul elérheto. Megjeleníti a határok felismerésének és elismerésének igényét,, hogy gátat vessünk| |

|az eroforrások, a környezet és az anyagi javak helytelen, tékozló és igazságtalan felhasználásának. Magába suríti egy olyan | |

|közerkölcs megteremtésének eszméjét, amely egyszerre fogja át a munka, a közszolgálat, valamint a személyi jogok és | |

|felelosségek szféráját. | |

| | |

|Egyszóval: modern világunk egyaránt terméke a kapitalizmusnak és a szociáldemokráciának, a történelem két nagy társadalmi | |

|mozgalmának, a tulajdonviszonyok és az általános társadalmi viszonyok, s egyszersmind a hatalom és az irányítás kétféle | |

|formájának. Ideje megszabadulnunk attól az eszmétol, hogy ez a ketto egyszeruen szemben áll egymással, kölcsönösen kizárja | |

|egymást, vagy egymás után következik. Akár tetszik, akár nem, fel kell ismernünk, hogy történelmileg a ketto egymásba | |

|kapcsolódik, egymást metszi, összefonódik, összeütközésükben is egymást kiegészítik, és kölcsönösen szükségük van egymásra. | |

|E felismerés birtokában új módon kezdünk majd el gondolkodni, túlléphetünk a kapitalizmus és a szocializmus elavult, merev | |

|kategóriáin, s megteremthetjük az eszmék és programok újfajta szintézisét, ami szükséges és kívánatos ahhoz, hogy érdemben | |

|vehessük ki részünket a ránk virradt új történelmi korszak feladatainak megoldásából. | |

| | |

|A modern világ fejlodésének nagy elomozdító ereje volt a liberális - vagy ha jobban tetszik: szociális kapitalisták | |

|szövetsége a liberális szociáldemokratákkal. | |

mamana] [2011.márc.11. 12:19]

/New.Person./

Na most semmi keresni valója nincs ezen az oldalon! Majd ha nem euroból, hanem forintból kell kifizetnie a rezsit, akkor megtapasztalhatja, hogy ez a hazug népnyúzó, felcsúti elmebajos mennyire nem ért sem a politikához, sem a gazdasághoz. Csak ahhoz, hogy uszítson és harcoljon és meglopja a népet. Jó hétvégét a bájos nyugaton, s mellesleg beöltözhet március idusa alkalmából egy kölcsönzőből kivett huszárruhába!

mamana] [2011.márc.11. 12:19]

/New.Person./

Na most semmi keresni valója nincs ezen az oldalon! Majd ha nem euroból, hanem forintból kell kifizetnie a rezsit, akkor megtapasztalhatja, hogy ez a hazug népnyúzó, felcsúti elmebajos mennyire nem ért sem a politikához, sem a gazdasághoz. Csak ahhoz, hogy uszítson és harcoljon és meglopja a népet. Jó hétvégét a bájos nyugaton, s mellesleg beöltözhet március idusa alkalmából egy kölcsönzőből kivett huszárruhába!

mamana] [2011.márc.11. 12:19]

Mi a kolóniába mindég összegyűltünk március 15-én és méltó módon ünnepeltük meg a 1848 magyar forradom emlékét. Most sem lesz ez másképp.

viennacalling] [2011.márc.12. 14:36]

New.Person] [2011.márc.12. 11:06]

"Sarokba szorult a kormány"

"És ki az aki oda szorítja? Önök? "

Drága new Person,

mondd, miért van az, hogy nem látod mi folyik Magyarországon???

Miért hiszel a végtelenségig és miért állsz ki Mihályék mellett rendíthetetlenül?

Valóban nem tudod vagy mégcsak nem is gondolod azt, hogy Mihály egy,

a szélsöjobb és a jobboldal pénzmoguljai által "megcsinált" figura, akinek adottságai vannak ahhoz ,

(ezek nem feltétlenül pozitív értelemben adottságok)

hogy véghezvigye az ö (azaz a pénzmogulok) politikai elképzeléseit?

Amit Mihály boldogan meg is tesz, hiszen ezek mind az ö barátai és idöközben ideologiai partnerei, csak valamivel (sokkal) több anyagi lehetöségük van, mint a felcsúti úrhatnámnak.

Egymás érdekeit érvényesítik.

A szélsöjobbos-jobbos pénzmogulok segítik Mihályt,

Mihály pedig öket azzal, hogy kedvükre tesz.

A fidesz alatvalók -mint Schmitt, Matolcsy és a többi szépszál "csávó"-pedig szolgál orrvérzésig,

csak azért, hogy kicsit ök is valakinek számítsanak és picit belenyalogathassanak a teli vájúcskába, aranyos rózsaszínü nyelvecskéikkel, ami munkaeszközük.

Kedves Viennacalling!

A válasz egyszerű, és rövid! Mert nem tudok kiállni a magyar baloldalon. És nem azért, mert a magyar baloldal az nem tartalmazott számomra értelmes célokat, hanem azért mert ma nincs Magyarországon baloldali párt hiteles, és főképp általam tisztelni való.



Olvassa el a fenti dolgozatot, és miután értelmes megérti az én álláspontom.

Orbán Viktor sohasem volt a szélsőjobb hálójába, korábban is legfeljebb súrolta a liberalizmus eszmeiségét.

A mindenkori kormány vezetőjének mindég meg kell tudni állapodni Amerikában egy szervezettel, és csak úgy tud hatalmat gyakorolni. És ez a megállapodás mindég sok kompromisszumot kényszerit ki a vezetőkből. Orbán sajátos személyiség erős akarttal, de még ő sem kivétel ez alól. Ha az életem újra kezdhetném, úgy akkor sem lennék soha politikus, és nem törekednék hatalmi pozíciókra. Gyomor kell hozzá!

corsac] [2011.márc.12. 15:33]

[New.Person] [2011.márc.12. 11:06]

..."Sarokba szorult a kormány" ... És ki az aki oda szorítja? Önök?...

(Hhh..... /nagy lélegzet, nyugalom/)

Tehát. Hallotta Ön már azt a kifejezést, hogy KARMA?

A saját cselekedeteid következménye, az ok-okozat összefüggés rendszerében.

Erről beszéltem már régebben is Önnek. A Viktor saját karmájának a foglya. A saját tettei, kijelentései és elmismásolt cselekedetei - vagyis amikor meg kellett volna tennie valamit, de nem tette -, nos ezek határozzák meg a kormányzat karmáját.

Itt nem segít a szeretet, a megbocsátás, az ima és más hókuszpókusz.

Az eddigi cselekedetei behatárolják a mostani lehetőségeit.

És ezek a lehetőségek egyre szűkebb térbe kényszerítik a kormányzatot.

És az országot.

Egészen addig, amíg (már ha ki akar törni az ország ezekből a szűk keretekből) el nem távolítják azt a személyt és kormányát, amelyik ezt a karmát az ország gazdaságára kényszeríti.

Ez van.

Ja! A februárra azt jósoltam, hogy megfordul a trend. Bejött.

A következő határidő az ősz. Jóslatomban forró őszre tippeltem.

Eddig minden pontot ki tudtam pipálni. Vajon az ősz forró lesz? Bizony mondom, ettől a ponttól már kissé izgulok. Itt már nem vagyok teljesen biztos magamban. De nagy a valószínűsége a dolognak, és ha már így jósoltam 2009-ben, akkor illendő kitartani mellette.

Aztán a végső pont: a Viktor 2012-ben megbukik.

corsac] [2011.márc.12. 15:33]

Miután jól kimúlatta magát, akkor figyeljen rám egy kicsit.

Jó néhány évvel ezelőtt eltöltöttem majd nem egy fél évet egy tibeti kolostorba, mert mindég izgatott ez a rend titokzatossága. Ez a kiruccanásom egy újabb kihívást kényszeríttet ki belőlem, és ezért Indiába utaztam, hogy megismerkedjek a hindu vallással. Ott volt lehetőségem találkozni a karmával, mint az embert leginkább meghatározó ősi intelligenciával.

A lélek bármilyen testet elfogadhat a vágyai szerint. Kerülhet növényi, állati, emberi vagy akár egysejtű testbe is. Azt, hogy ki milyen létformába kerül, mindenki a jelenlegi életében dönti el a tettei által. Ezt nevezik a karma törvényének.

A karma tettet jelent. Ha jót cselekszem, jó eredményt kapok, ha viszont rosszat teszek, akkor szenvedni fogok. A karmák visszahatásait vagy már ebben az életünkben megkapjuk, vagy pedig a következő születésünket készítjük velük elő.

Nos az ön jóslatai hiábavalónak tűnnek. Mert az Orbán ez idáig megállás nélkül haladt az ő által kijelölt úton. És minden jel arra mutat, hogy a karmája szerint azon végig is megy.

És mind ezt azért állítom, mert ő elhivatott, és ha egy Lee Harvey Osvald  szerü fickó öt meg nem állítja végrehajtja a megígért rendszerváltást.

És erre én is mernék tétet tenni.

 

A magyar külpolitika Károlyi alatt

• 1918. október: őszirózsás forradalom, az 500 tagú Nemzeti Tanács veszi át a hatalmat

• 1918. november 16: népköztársaság kikiáltása (korabeli értelmében köztársasággal egyenértékű)

demokratikus berendezkedés,

a korabeli elit támogatása (Jászi Oszkár, Berinkey Dénes)

Károlyi Mihály miniszterelnök

• A fegyverszünet: 1918. november 3. Villa Giusti (Padova mellett)

ám mindezt magyar hozzájárulása nélkül teszik meg, az Osztrák-Magyar Monarchia nevében!

Magyarország hadsereg nélkül marad

Károlyi pacifizmusa: le akarja szerelni a hadsereget

Linder Béla hadügyminiszter: "Soha többé nem akarok katonát látni"

Pedig ütőképes hadsereg megszervezésére volt szükség!

• Károlyi naiv hite a wilsonizmusban: pedig a tények beszélnek

• 1918. november 13: Belgrádi Katonai Konvenció - diplomáciai siker

Villa Giusti tulajdonképpen csak az olasz frontra vonatkozott

Franchet d'Esperey tábornok (a balkáni antant haderőparancsnoka) biztosítani akarta vele a francia-szerb katonaság helyzetét

Marosvásárhely-Baja-Pécs vonaltól északra kellett visszavonni a magyar csapatokat, a Szamos vonalát követő demarkációs vonal jött létre.

Károlyinak "de facto" elismerést jelent

Clemanceau-t és a románokat is bosszantotta az ötlet

Vixnek semmit: szerinte ez "csak egy papír", elő is áll majd a saját verziójával (Vix-jegyzék)

a kisantant-államok nem tartják be az egyezményt: a szerbek megszállják Baranyát, elfoglalják Pécset, Baját

A csehek is megindulnak november folymán.

A november 20-ai mozgósítás eredményeképpen a románok elfoglalják Erdélyt, és az Alföld határáig jutnak. Dec. 1.: gyulafehérvári erdélyi gyűlés a Romániához való csatlakozás mellett foglal állást

• Jászi Oszkár tárca nélküli miniszter javaslata: "Keleti Svájc" koncepció - de a fellobbanó nacionalizmus lesöpri az asztalról.

• V. néptörvény (1918. december 13.)

o Külügyminisztérium létrehozása

o diplomáciai képviseletek, konzuli hivatalok

o a külföldön rekedt diplomatáknak megengedik, hogy újra szolgálatba lépjenek

o jó részük korábban Ballhausplatzon szolgált, a Monarchia kötelékében

o sokan kritizálták őket, mert "nem elég magyarok", ekkoriban azonban igazi szakemberekre volt szükség, és ők igazán értették a dolgukat

o paragrafus...

o a Pénzügyminisztérium feladata a finanszírozás

1919. jan. Berinkey Dénes koalíciós kormánya alatti külpolitikája

• Államfő és külügyek irányítója Károlyi

• Meghirdeti az ukrán "felszabadító hadjáratot", el akarják érni Nyugat-Ukrajnát

• Berinkey fegyvereket szállít Ukrajnába, keresztezve a francia érdekeket.

• 1919. március 2: Károlyi beszédet tart a székely alakulatoknak, revideálja pacifista-antantbarát nézeteit: " „Mi végszükség esetében még fegyverrel is felszabadítjuk ezt az országot. […] Ha olyan békét akarnak velünk aláíratni, amely Magyarország feldarabolását jelenti, akkor […] én ezt a békét nem fogom aláírni.”

• 1919. január: Coolidge-Taylor misszió: felmérést készítenek Magyarország gazdasági állapotáról. Szerintük ingatag a helyzet, antant-támogatásra lenne szükség. Támogatják az új kormányt, mert tartanak a kommunista hatalomátvételtől.

Vix-jegyzék: 1919. március 20.

• vonjuk vissza csapatainkat 3 napon belül, adjunk teret a román megszálló csapatoknak

• 40-50 km-es semleges övezet létrehozása, ami antant-ellenőrzés alatt áll, a közigazgatás magyar lenne

• Szeged, Békéscsaba is a semleges zónába esett volna

• nem fogadhattuk el - a polgári demokratikus Berinkey-kormányzat átadta a hatalmat a szocdemeknek, akik megegyeztek a kommunistákkal, így került sor a Tanácsköztársaság kikiáltására, Károlyi emigrál

A Tanácsköztársaság - 1919. március 21

Az új hatalom alapja: világforradalom + szovjet-orosz kapcsolat

Kun Béla elismeri a Belgrádi Egyezményt, kinyilvánítja békés szándékát, de a Vix-jegyzéket elutasítja.

Kun Béla négy hatalomhoz címzett jegyzéke:

1. A Vix-jegyzék elutasítása nem jelent megszegést.

2. A kormányzótanács szövetségre lép Szovjet-Oroszországgal, ami nem jelenti azt, hogy megszakítanak az antanttal minden kapcsolatot

3. Magyarországon szociális állam jön létre, ahol mindenki a munkájából él, továbbá Magyarország nem ellenséges állam, együttműködésre törekszik

4. Népek önrendelkezési elvét be kell tartani.

1919. áprilisában érkezik Budapestre a Smuts tábornok vezette antant-delegáció:

fogadjuk el a Vix-jegyzéket

20-30 km-es semleges zóna, olasz-francia-angol-amerikai felügyelet alatt

magyar álláspont: a román egységek a belgrádi egyezményben előírt vonalon maradnak, a semleges zónában magyar közigazgatás lesz, Szeged és Arad magyar fennhatóság alá kerül

a megállapodás szerint Smuts a magyarok álláspontját a békekonferencia elé terjeszti

eredmény nincs: a hátunk mögött döntenek határainkról, és a franciák csatlósaira bízzák a piszkos munka elvégzését

1919. április: átfogó román-csehszlovák támadás

• a megszállók május elejére elfoglalják Debrecent, Salgótarjánt, Miskolcot, a románok elérik a Tisza vonalát

• válaszlépés: átszervezik a Vörös Hadsereget, munkás-zászlóaljak alakítása: megalakul Böhm-Stromfeld Vörös Hadserege

• Északi hadjárat: meghátrálásra késztetik a csehszlovákokat Salgótarjánnál, Bártfa, Eperjes, Kassa visszafoglalása, csapatok júniusra elérik a lengyel határt is

• kikiáltják a rövid életű Szlovák Tanácsköztársaságot

A Tanácsköztársaság ellehetetlenülése és összeomlása

• Természetesen Clemanceau-nak nem tetszik a dolog, olyannyira nem, hogy intervenciót fontolgat. Követeli a támadás leállítását. Engedelmesség esetén kilátásba helyezte, hogy meghívják a magyar fél képviselőit Párizsba, és megkötik a békeszerződést. Kun Béla válasza: a csehszlovákok szegték meg a belgrádi egyezményt, a Tanácsköztársaság védelmi háborút folytat.

• Clemanceau újabb jegyzékét azonban elfogadják (ígéret: a románok kiürítik a Tiszántúlt, ha a magyarok kivonulnak Szlovákiából). Kun célja az időnyerés volt. Böhm és Stromfeld lemond, nem értenek egyet a kivonulással. Becsaptak minket: a románok maradnak.

• 1919. májusától ellenforradalmi szervezkedések indulnak meg. A Tanácshatalom kemény kézzel torolta meg a lázadást.

• 1919. április: Antibolsevista Comité (Bethlen István vezetésével)

• 1919. május: megalakul a franciák ellenőrizte Aradon Károlyi Gyula vezetésével az ellenforradalmi kormány, május végén átteszik székhelyüket Szegedre

• 1919. június 9-én Horthy, a szegedi kormány hadügyminisztere, elrendeli a Magyar Nemzeti Hadsereg felállítását. Horthy júliusban felveszi a "fővezéri" címet. Siófokon rendezik be a sereg főhadiszállását.

• 1919. július végén a Tisza mentén indít támadást a Forradalmi Kormányzótanács. A románok ellentámadásba lendülnek. Nem sokkal ezután lemond a Kormányzótanács (augusztus 1.), Kun Béla Bécsbe repül, ott elfogják.

Peidl Gyula hatnapos szakszervezeti kormánya

• tehetetlen

• Budapest román megszállása (1919. augusztus 4-5.): fosztogatás kezdődik, rekvirálások

• Bandholtz tábornok megakadályozza a Nemzeti Múzeum kincseinek elrablását

• megkezdődik a fehérterror

Friedrich István katonai puccsa (1919. augusztus 6.) eltávolítja a Peidl-kormányt

• Friedrich királypárti volt

• hatalmát gyengítette, hogy szegedi ellenkormány a Dunántúlon tőle független hatalmi centrumot alakított ki.

Sir George Clerk missziója 1919. októberében

• a párizsi békekonferencia megbízottja, célja egy polgári-liberális, koalíciós kormány megalakításában való segédkezés (általános, titkos és egyenlő választójog alapján)

• az új kabinetnek kellett aláírnia a békeszerződést

• a tárgyalásokba bevonják a siófoki fővezérséget is (féltek, hogy Horthy katonai diktatúrát akar)

• közvetítésével ideiglenes koalíciós kormány alakul: Huszár-kormány, melynek feladata a választások lebonyolítása volt

• az új kormány jelentősége abban állt, hogy elismerték a nagyhatalmak

• Horthy 1919. novemberében bevonul Pestre, a románok eltávoznak, a csehszlovákok is kivonulnak a jogtalanul elfoglalt területekről

Később, 1920. márciusában kormányzóvá választják (amit némi terror előzött meg)

1920. márciusától Simonyi-Semadam kormánya (Horthy nevezi ki).

Szervezetek: ABC (Antibolsevista Comité, Horthy is a tagja), MOVE, ÉME (Ébredő Magyarok Egyesülete), TESZ

1919. decemberében összeáll a magyar külügy

• osztályok szerinti tagozódás

• különös jelentősége volt a politikai osztálynak

• a politikai osztály vezetője mindenkori kulcsfigura, feladatai:

o külképviseletek munkájának összehangolása

o követségekről beérkező jelentések elemzése, politikai helyzetkép megrajzolása

o ezek alapján a külpolitikai vonal megfogalmazása a külképviseletek felé

o és a külpolitikai vonal érvényesítése

• elnöki osztály: alkalmazottak személyi dolgait intézte, ide került minden ügy, ami nem tartozott más osztályokhoz

fecske] [2011.márc.13. 14:14]

[New.Person] [2011.márc.12. 18:02]

"Fordítva se működne másképp."

Horn Gyula regnálása idején azért módosították úgy az alkotmányt, hogy alkotmányozáshoz, módosításhoz 4/5- ös többség kell, hogy az ellenzékben lévő pártokat ne zárják ki.

Akkor a Szocialistáknak a velük koalícióban lévő SZDSZ szel magasabb kétharmada volt, mint most a Fidesz-KDNP pártszövetségnek. Még abban is nagy különbséget látok, hogy míg az előbbi koalíció pártjai külön külön mérettették meg magukat, mind két párt választóktól kapott felhatalmazást, tehát ha ők módosítottak alkotmányt, vagy alkotmányoztak volna, a 4/5-ös passzus nélkül is két párti alkotmányozás lett volna.

A Fidesz-KDNP csak együtt mérette meg magát a választásokon, s mivel gyorsan kidobták az alkotmányból a 4/5-ös kitételt, alkotmányosnak mondják az egymaguk-béli alkotmányozást.

Persze az így megfabrikált alkotmány szerint mondhatják alkotmányosnak ( az általuk egyébként sem tisztelt alkotmány alapján).

Ettől még az egypárti alkotmányozás.

A fent leírtak tények, azt viszont nem tudom, fordítva hogyan működne. Minden esetre nem így működött.

fecske] [2011.márc.13. 14:14]

Akiről Ön most beszél az a Horn Gyula. Azt meg mindketten tudjuk, hogy Őt meg az Ő általa képviselt szocialista téziseket most össze sem lehet hasonlítani a jelenlegi álszocialista képviselőkkel, vagy az ők képviseleti szándékaival.

Egyébként, ha már felhozta, az általuk készített alkotmányt, éppen azért nem tudta a parlament elfogadni, mert ¾ elfogadási küszöböt szavaztak meg, és a kisgazda párt végül nem szavazott mellettük, és ez által nem lett meg a 75% ék, és ezért nem lett akkor Magyarországnak új alkotmánya.

[corsac] [2011.márc.13. 10:13]

[New.Person] [2011.márc.12. 19:15]

Ön félre érti a karma jelentését. Valóban tettet jelent, de nem annyira egyszerű a dolog, hogy a jó és a rossz viszonylatába le lehet redukálni.

Egy buddhista számára pedig a "lélek" szó csak vicc. Tudniillik az atman, vagyis a lélek a hindu vallás egyik alapköve (az atman a brahman része), de a buddhizmus elutasítja ezt a tételt. Buddha az ANATMAN, vagyis a lélek nélküliséget tanítja. Nem lélekvándorlást, hanem újjászületést. Ez a buddhizmus egyik "dogmája" - már ha ezzel kapcsolatban a dogma szó használható lenne.

Hogy kissé megértse a dolgot, egy példázat. Vegyük Shakespeare egyik művét, a Hamletet. Vajon létezik ez a mű? Nézzük csak meg, leveszem a polcról, és kinyitom a könyvet - hát persze, hogy létezik. Miből tevődik össze? Szavakból és betűkből. Szavak és betűk - vagyis az alkotórészek. Ha ezeket az alkotórészeket elveszem, szétszórom őket, akkor létezik továbbra is a Hamlet? Nem. És ha újból összerakom a szavakat, a betűket - ugyanabban a sorrendben, ahogy megírta Shakespeare, akkor vajon mit kapok?

Na ezt tanítja Buddha! Nincs lélek, nincs atman, nincs Én.

Csak a függő keletkezés, az okság elve létezik.

De vissza a karmához. Ön a saját előítéleteit vetíti bele a keleti vallások tanításaiba. Nem egyedi probléma, mert sokan megteszik.

A jó és rossz viszonylatában talán el kellene gondolkodnia Hérakleitosz egyik töredékén:

"Az istennek szép minden és jó és jogos, emberek gondolják ezt jogtalannak, amazt meg jogosnak." (tó men theó kala panta kai agatha kai dikaia, anthrópoi de ha men adika hüpeiléphaszin ha de dikaia.)

A világegyetemről pedig ezt mondta:

"Ezt a kosmost itt, amely ugyanaz mindenkinek, sem isten, sem ember nem alkotta senki, hanem volt mindig és van és lesz örökké élő tűz, amely fellobban mértékre és kialszik mértékre."

Hát igen. A tűz tanítói - Buddha és Hérakleitosz.

Nem arról szól a tanításuk, hogy elrejtik az igazságot. Kimondják azt, sőt kikiabálják.

De az igazság elsuhan az emberek füle mellett.

Mert nincsenek felkészülve az igazságra. A saját előítéleteik foglyai.

Mint ahogy Ön is.

Az, hogy keresi az igazságot, még nem jelenti azt, hogy birtokában is van annak.

És az igazi csapda, ha azt hiszi az ember, hogy az igazságnak birtokában van, és aszerint él és cselekszik, és másokat is arra biztat vagy kényszerít. Hány és hány rajongó van a világban, mint a krisna hívők, vagy más vallási fanatikusok, akik nem többek a kábítószer élvezőknél. De ugyanez elmondható a keresztény vallás egyes szektáiról, sőt nemcsak a szekták, hanem a szerzetesek egy részéről is.

Mert valami olyasmit keresnek, ami nem létezik.

(Közbevetve: a buddhizmus más ebben a tekintetben. Vannak meditációk, de ezeket csak avatott vezetőkkel szabad végezni, és még így is előfordul, hogy a meditációt végző igaznak hiszi azt, amit megtapasztalt. A vezető feladata ebben a tekintetben rávilágítani arra, hogy ez is csak májá, vagyis illúzió volt.)

Nem folytatom, mert nem érek rá. De remélem, hogy kissé elgondolkoztattam, és - már amennyire lehet, mert ugye nem mindenki képes erre - elindítottam Önt a Tan útján.

[corsac] [2011.márc.13. 10:13]

Lehet, hogy nem írtam eléggé körül a mondandómat, és azért értette másképp, mint ahogy én azt szántam. Én nem vagyok buddhista, hisz már többször leszögeztem itt, hogy katolikus vagyok. Csak amikor nyugdíjba mentem (70 éves koromban) akkor eltökéltem, hogy behatóbban foglakozok az emberiséget nagyrészt befogadó vallásokkal. Ezért voltam a buddhisták között is, és ennek kapcsán jutottam el Indiába, és ismerkedtem meg a karma misztikumával azoktól, akik ezt hivatásszerűen gyakorolják. De így foglalkoztam a Mohamedánok vallásával is, meg a síiták nézeteivel is. De én mind ettől még mindég katolikus maradtam, és emberként ugyan olyan gyarló, és esendő, mint voltam az előtt is. Ez a beható ismerkedés a más vallásokkal viszont arra jó volt, hogy egyrészt különbséget tegyek közöttük, miközben mindegyikben megtaláltam az áldozati készséget a mások számára kész lemondást felebaráti szeretetből fakadóan.

Írja, hogy én a saját előítéleteimet vetítem bele a keleti vallások tanításaiba. Azt gondolom, hogy az ember sajátja, hogy sohasem képes kilépni önmagából, és az én, tölti be az életének minden percét még akkor is, ha tudja, hogy a hite szerint leginkább az Istennek tetsző viselkedés az a mások számára való lemondás. Mindetekből következik, hogy bizony vannak előítéleteink, amelyek soha nem hagynak el bennünket, mert az életünknek olyan fontos, és gyakran drámai okozói voltak, hogy azt elfelejteni, csak akkor, és csak úgy tudjuk, ha bekövetkezik az életünkben az, amit itt a jó akaróim már többször is nekem kívántak, azaz, az emlékezet kiesés. Csak hogy példával is illusztráljam, a szerzett intelligencia az többnyire modoros magtartást, kényszerit ránk, vagy pontosabban kényszerijük mi magunkat arra rá. De a születésüktől kezdődő szülői háttér, a környezeti hatások mindég is erős elemi erőként maradnak meg bennünk, és automatikusan épülnek be a civilizációnkban, Amikor az erre az utolsó példa felbukkant a francia vadonnőt kamasz, akit megtalálói minden lehetséges eszközzel kisételetek meg beilleszteni a korabeli emberek közé, és végül fel kellet adniuk, mert az minduntalan visszavágyott a vadonba, mert az volt az ő számára az élhető tér.

Az igazságról annyit, hogy az értelem, az mindég létrehozza a maga igazságát, csak az mindég a mi igazságunk marad, amit mások a maguk igazsága szerint nem tudnak elfogadni, és így lesz az igazságunk szubjektív. Vannak dolgok, amelyek megcáfolhatatlanok. Azonban ehhez az embernek csak annyi köze van, hogy felismerte ezeket a dolgokat és él vele. Az ember világában minden szubjektív kiváltképp a lélek birtokában. A vágyak a lehetőségek, a képességek, a körülmények, az isteni akarat folytonos függőségében élünk.

Az emberek lélekszakadva keresik a boldogságot. A boldogság birtoklása a legkomplexebb tudás együtthatója az ember életében. Azonban magában hordoz egy szörnyű következményt. Minél inkább akarjuk felismerni a körülöttünk lévő világ ismérveit, annál inkább érezzük, felfogjuk tudásunk hiányosságait. Az értelmes ember minden lehetséges szabad idejét feláldozza, hogy tanuljon, és megértse a dolgok ok, okozati összefüggéseit. A csapda itt nyílik ki. Ugyanis minél többet tudunk, annál több és újabb kérdés nyílik ki a számunkra, így az után egyre inkább a mindenhatóságunk birtokában érezzük, hogy mily keveset ismerünk, tudunk a saját élővilágunkról, minden igyekeztünk ellenére mennyire porszemek, vagyunk.

Mindezekből következtetve meg kellett állapítanom, hogy a boldogság abszolút érzetét leginkább a primitív emberek lehetősége megélni. Például azok a közösségekbe élő nációk, mint a romák, akik nem moralizálnak, és az ősi törvényeik szerint élnek. Így ha a férfinak tele van a hasa, és netán éjszaka szeretkezni támad kedve, nem okoz számára problémát, hogy ha ép az anyja esik neki kézre, vagy a húga. Az ösztönös örömszerzés az csak is a számára a boldogság érzetét kelti, és mint a jóllakott disznó, elégedetten, és boldogan alszik el. Szörnyű felismerni, hogy a tudás, ami egyben hatalom is, az lerombolja a maradéknélküli boldogság érzetet, vagy annak megélését az ember számára.

Vagy itt van a másik leginkább kiemelkedő érzelmi állapot az ember életében, ami igencsak ellentmondásos. Ez, pedig a mindent elsöprő szerelem. Költök írtak ódákat magáról az érzésről, mint ahogy szinte minden ember a legnagyszerűbb érzésnek tarja. és a legesleg szeretni valóbb, emberérzelmek közé, helyezi az életében. Ugyan akkor a valóság az nem más, mint az, hogy, amikor az ember biológiailag éretté válik a felnőtt életre, akkor a hormonjai azok aktívan késztetik azon ösztönös cselekedetekre, hogy keresse a neki leginkább tetsző párját. Ez, ahogy szokták mondani, hogy „nincs olyan malac, aki előbb, utóbb meg ne találja a maga dörgölődző karóját” többnyire az ember is megtalálja a párját, vagy leginkább is a véletlenek közrehatása következtében azt hiszi. A tragédia az ebben a szent és szép érzésben, hogy amikor kijelentjük, hogy „szeretlek” akkor bizony nem történik más, mint a saját biológiai életünk felfokozott ösztönös éhsége tőr előre a létező érzelmeink terén. Azaz a saját ösztöneik táplálta éhséget vetítjük a táplálék irányába, és hitetjük el vele, hogy képesek vagyunk érte „lehozni a csillagokat” is, csak hogy éhségünket csillapítsuk. Hol ott csak is a mi szexuális éhségünknek próbálunk táplálékot találni. Racionálisan ilyen durva a szerelem valós képe. De azért többnyire őrizzük annak költői magságokban a szépségét, mint ahogy a családalapítás, a gyermek vállalás kezdete is ez az életünkben. Jó szerelmesnek lenni.

Tehát nem vagyunk képesek kilépni a saját árnyékunkból.

A meditációról, a hitről leginkább annyit, hogy az ember esendő, és mint ilyen mindig szüksége van egy kapaszkodóra. A hit a kapaszkodó. Nincs jelezősége a hit világában a valóságnak, vagy a misztikumoknak, ha az képes az ön lelkében elhozni a békét, a megbocsátást a bűntudatot, és a bűn elkerülésének készségét. Élj tisztán. És milyen nehéz ez olyanok között, akik csak a pillanatoknak élnek, meg mindent annak áldoznak, amit felkínál az élet. Én, pedig azt mondom, hogy csak azt, és annyit, amire szükségem van. Nem vagyok jó gazdája a pénzemnek. Még a rendszerváltás előtt elkezdtem Nonprofit vállalatokat gründolni szanaszét a világban, hogy segítsem a menekült magyarokat azokban az államokban, ahova jelentős számban költöztek ki magyarok. A vállatok, vagy alapítványok dolga az volt, hogy segítse a kiérkezőket elhelyezkedni, tanulni, vagy éppen beilleszkedni az új hazájukban. Ezek az alapítványok törekednek önfenntartók lenni, és csak annyit hitelezni a kezdő magyar vállalkozóknak, amit könnyen vissza tudnak fizetni később. Elmondom, hogy nagyon kevés eset történt olyan, amikor a hitelt felvevő honfitársunk meglépett a pénzel. Na azért ez miután ilyen alapítvány szanaszét a világban 12. darab van, nem kevés pénzt kíván befektetésként a folyamatos naprakész informális fenntarthatósága, mert nem csak képzünk, nyelvet tanítunk, hanem jogsegély szolgálatot is látunk el. Azt gondoltam a kezdetekkor, hogy leginkább ezzel segíthetem a honfitársaimat, én, akinek tulajdonképp sikerült megalapoznom a saját életem, és megtehetem, hogy segítsek másoknak. Majd elkezdtem figyelni a magyar belpolitikát, és rákellet, döbbenem, hogy abban kellene nagyon dogoznom, hogy az otthon, a haza, tartsa meg a saját fait, és ne meneküljön ki minden értelmes ember az ó hazából, azért mert ott élhetetlen maga az élet. Lehet hiba, ha most azt gondolom, hogy azoknak kell lendíteni az ország sorsán, akik a kormányt fogják. Tudom Ők is politikusok, és esendő emberek. De valahol elkell kezdeni a rendcsinálást. Sajnos a magyar baloldal eljátszotta a hitelét és megújulni meg nincs ereje.

Sokat meditálok, és meditációim mentén keresem az utat, hogy miképp tehetném ilyen távolról is hasznossá magam. Amit itt teszek az, kezdetben úgy tűnt, hogy jó kis nyelvgyakorlás, de hogy itt írtam, tudom sok helyesírási hibával, az még sem teljesen véletlen.

[corsac] [2011.márc.13. 21:15]

[New.Person] [2011.márc.13. 19:09]

blablablablabla....

Nagy általánosságok, amiken elalszik az ember. Olyan, mint az egyszeregy felmondása - az is igaz, de rettenetesen unalmas.

....De lám a végén csak van valami!

"Sajnos a magyar baloldal eljátszotta a hitelét és megújulni meg nincs ereje."

Hát ez szép. Nem lehetne e mellé egy másik mondatot is odatenni?

Valahogy így: ----Sajnos a magyar JOBBOLDAL eljátszotta a hitelét, egy hatalommániás vezér foglya lett - és megújulni nincs ereje. ----

Ez a kijelentés is megállja a helyét. Még inkább, mint az, amit Ön által mondott.

A baloldal olyan, amilyen. Tükrözi a magyar közállapotokat. Nem lehet elvárni azt, hogy egy kispolgári társadalomban proletár párt ténykedjen. Még a munkások is kispolgári ideológiák foglyai ebben az országban. A Fidesz és a Jobbik - mint kispolgári pártok - ezért KIFEJEZIK a lakosság nézeteit. De ez nem jelenti azt, hogy megoldást is nyújtanak a problémákra. Az MSZP ezért jelen pillanatban ambivalens érzelmek és érdekek pártja. A megoldást CSAK AZ MSZP tudja nyújtani az országnak, de a lakosság NEM TŐLE VÁRJA a megoldást, hanem azoktól, akik a kispolgári értékrendet hirdetik.

Tehát nem az MSZP-nek kell megújulnia, hanem a társadalomnak kell levetkőznie a kispolgári értékrendet.

És ez lassan-lassan be fog következni.

Mert lecsúszik proletár színvonalra.

A Kádár-rendszerben az emberek polgárosodni kezdtek (!) - először Magyarország történetében! Bizony! Nem behoztunk polgárokat, mint a régi időkben - svábokat, zsidókat -, hanem a magyar népesség kezdett el polgárosodni. Saját lakást épített, kis kerttel, háztájival. Ment a maszekolás, a GMK... egyszóval meg lehetett élni. Ha a munkahelyén az ember nekiállt túlórázni, akkor 6-7 év alatt fel tudott építeni egy saját családi házat. És Kádár mindezt hagyta, mert vallotta a régi elvet: élni és élni hagyni. Ezért sírják vissza annyian a Kádár rendszert a mai napig.

És itt van a bökkenő. Mert abban a rendszerben meg tudott élni az egyszerű szegény ember, de a mai rendszerben már nem. Nem elég azt mondani, hogy hagyni kell menni a dolgokat a maguk rendjében, és nem kell piszkálni az embereket. Bizony bele kell nyúlni a dolgokba - vagyis a Kádár rendszer nem hozható vissza a maga hatalmi passzivitásával, a "legvidámabb barakk" attitűdjével. Az emberek tehát egy illúziót kergetnek, amikor a Kádár rendszert kívánják vissza.

És itt jön be a képbe Orbán Viktor. Ő benne látják megtestesülni az új Kádárt, amire ez a fickó még rá is játszik, bár keresztényi színekbe öltözik hozzá. De nem tudja azt nyújtani az embereknek, amit elvárnak tőle. Nem tudja az "élni és élni hagyni" elvet érvényesíteni. Bele kell nyúlni a gazdasági folyamatokba, de mindezt kézi vezérléssel teszi, nem számolva a következményekkel, és az újonnan előállt helyzetben vissza az első ponthoz, vagyis megint csak kézzel nyúl bele a dolgokba. Aztán mérgelődik egy sort, mert nem úgy mennek a dolgok, ahogy ő elképzeli.

Tehát a Viktor nem egy Kádár jellegű figura a magyar történelemben. Sokkal inkább Rákosira hasonlít.

De vissza a jelenlegi folyamatokhoz.

A nép csúszik lefelé. Sokan el fogják veszíteni lakásukat - ez most már bizonyos. Ma Magyarországon a lakosság 95% (ha jól emlékszem) saját lakásban él. Csak elenyésző azok száma, akik albérletben laknak. Németországban ez az arány a lakosság 50 százalékát jelenti.

És ez adja meg a mai helyzet kulcsát.

Mert a munkás ember bérét nem a megtermelt javak szerint állapítják meg, hanem az életének fenntartásához szükséges javak szerint. Németországban 90 ezer forint munkanélküli segély mellett még ugyanannyit kap az ember lakhatási támogatás formájában - amit a lakás tulajdonosának fizet az állam.

Ez bizony 180 ezer forint nettó keresetnek felel meg.

Magyarországon a KISPOLGÁR, aki saját lakással rendelkezik (a német proletár nem rendelkezik saját vagyonnal, bár már ÉPPEN EZÉRT nem proletár!) nem fogja megkeresni csak az élethez szükséges javakat. Ha pedig proletár lesz belőle - vagyis elveszíti saját lakását -, akkor mehet a híd alá, mert nem tud megélni nemhogy a segélyből, de még a keresetéből sem! Nem tud lakbért fizetni, mert nem futja a bérből.

Egy kispolgárt - mivel van saját vagyona - jobban ki lehet zsákmányolni, mert rá lehet kényszeríteni a vagyonának felélésére. Egy proletárnak nincs vagyona, tehát nincs tartaléka sem, amit felélhetne.

Ez a kispolgári réteg tehát elkezd fogyatkozni, vagy - ami még inkább valószínű -, elkezd proletár öntudatra ébredni. A folyamat eddig is tartott, de most Viktor alatt felgyorsul.

Bizony! A jobbos kommentelők nagy előszeretettel mondogatják, hogy Gyurcsány alatt jutottunk oda, ahol vagyunk. Ez igaz - tény. De vajon Gyurcsány MIATT jutottunk ide, vagy pedig a gazdasági életben lévő folyamatok miatt? A válasz: a folyamatok miatt. Ezeket a folyamatokat a Medgyessy és Gyurcsány kormányzat igyekezett lassítani, de nem tudta feltartóztatni. Nem is lehet. A folyamatok lassítása arra kellett volna, hogy más folyamatok beinduljanak, és a társadalom ki tudjon vergődni ebből a helyzetből. A folyamatokat tehát lehet lassítani, de lehet gyorsítani is őket. És a Viktor most gyorsítja ezeket a folyamatokat.

Én magam kommunista vagyok. Már amennyire használható ez a kifejezés manapság arra az eszmevilágra, amit Marx és Engels kifejtettek. Elkoptatott névvé változott - mert a gyakorlatnak semmi köze nincs ehhez az eszmevilághoz. Marx azért nem használta a szocialista kifejezést, mert abban az időben ezt a szót koptatták el olyan politikai nímandok, akik népszerűséggel házaltak.

A szó csak szó. De mi a tartalom?

Marx egy proletár párt megalapításán dolgozott - szemben azokkal a kommunistákkal, akik szerint minden politikai részvétel csak bemocskolja a nemes elveket. Ilyenek voltak például az anarchisták, de ilyen volt Robert Owen kommunisztikus berendezkedése is, amely kommunák alapításában vélte felfedezni a kivezető utat a társadalmi káoszból. És voltak még mások is, mert Marx csak egy kis szeletét jelenti a baloldali eszmerendszernek. Persze idővel nemcsak meghatározó, de szinte egyeduralkodó is lett a marxizmus, vagy pontosabban a vulgármarxizmus.

Tehát a proletár párt megalapítása - ez Marx hozzájárulása a baloldali értékekhez. Ez a kommunista párt, amely abban is különbözött a régi pártoktól, hogy INTERNACIONALISTA elveket követett. Elvetette a nacionalizmust, mint olyan értékrendszert, amely csak arra szolgál, hogy az uralkodó osztályok kihasználják, kizsákmányolják az alsóbb osztályokat. Többek között ebben különbözik tehát például a náciktól, amelyek közül például a Hitleri NSDAP teljes neve magyarul Nemzetiszocialista Német Munkáspárt.

És akkor most nézzünk szét Európában és a világban. Vajon mit tapasztalunk? Vannak szocialista pártok, amik az Internacionálé szülöttjének tartják magukat? Persze! Az angol, a francia, a német ... és szinte minden párt a régi Internacionálét tartja születési helyének. És a közös Európa, az ENSZ, a világbéke megőrzése, amikor is nem engedik meg azt, hogy az uralkodó osztályok a belső feszültségeket egy külső agresszióban vezessék le - mindez az Internacionálé eszmevilágát tükrözi.

Marx eszmevilágát.

Sokan azt hiszik, hogy a diktatúra szó valami olyan fenyegetést jelent, ami miatt minden diktatúrát el kell vetni. De ez tévedés. Marx például OSZTÁLY-diktatúráról beszél, ami elgondolkoztató ... lenne, ha az emberek tudnának gondolkozni. Mert mit jelent egy osztálydiktatúra?

Egy egész osztály diktatúrája csak úgy jöhet létre, ha visszatükröződik benne a diktatúrát gyakorló társadalmi osztály. És egy osztály mindig ÁLTALÁNOS jelenség. Tehát a diktatúra is általános módon történik egy osztálydiktatúra alatt. És mi ez az általános dolog?

A TÖRVÉNY.

Bizony! EGY OSZTÁLYDIKTATÚRA A TÖRVÉNY URALMA.

Hát nem érdekes, hogy akkor kezdtek el egyáltalán a törvény uralmáról beszélni a jogászok, amikor a rendi társadalom (vagyis a kiváltságok társadalma) helyébe az osztálytársadalom lépett?

De melyik osztály érdekét tükrözik a törvények?

Az uralkodó osztályét.

Marx azt tanítja, hogy a proletariátusnak kell az uralkodó osztállyá válnia, és osztály diktatúrát gyakorolnia. Mert csak a proletariátus érdeke képviseli az egész társadalom érdekét.

(Hajjaj! Hogy is írja Sieyes?

"Ennek az írásnak a vázlata igen egyszerű. Három kérdést kell feltennünk magunknak:

1. Mi a harmadik rend? - MINDEN.

2. Mi volt idáig a politikai rendben? - SEMMI.

3. Mit kíván? - HOGY LEGYEN VALAMI."

Nos, ennek a megfogalmazásnak a tükröződése található meg Marx fejtegetésében.)

Ez tehát a proletárdiktatúra lényege. És hogy miért kell diktatúrának nevezni a törvény uralmát? Mert egy későbbi, fejlettebb korszakban a törvény uralma megszűnik. Ahogy Marx a Kommunista Kiáltványban fogalmaz: "A régi polgári társadalom s a vele járó osztályok és osztályellentétek helyébe olyan társulás lép, amelyben minden ember szabad fejlődése az összesség szabad fejlődésének feltétele".

Tehát a törvények megszűnnek, mert SZÜKSÉGTELENNÉ válnak.

Mi a törvény lényege? Mi a jog lényege?

Az erőszak. A büntetés.

Az olyan társadalmi jelenségek, mint a barátság, a szerelem, a családi kapcsolat - nem sorolható be a törvények alá, nem sorolhatók be az erőszakhatalom, a büntetőhatalom alá.

És Marx úgy is fogalmaz, hogy az "állam elhal". Ezen azt érti, hogy ez az erőszak hatalom (vagyis az állam, ahogy azt régen értették) megszűnik. Helyét valami más veszi át: a társadalmi folyamatok irányítása. Ez nem erőszakkal manipulál, mint a régi állam, hanem - még Marx által sem ismert módon - irányítja a társadalmi folyamatokat. Marx által nem ismert módon - mert Marx csak kezdeményezője volt ennek, nem pedig készen kiagyalt egy utópiát.

Na... ennyi mese elég is mára!

Vissza a mai magyar baloldalra. Látható tehát ebből, hogy amíg a mai magyar társadalom kispolgári ábrándokat követ, addig nem tud a baloldal valódi hatalommá fejlődni.

Az előző kormányzat során is csak azért volt hatalmon, mert a társadalom azt hitte, hogy az ő kispolgári értékrendjüket képviseli.

De hát nem.

Csakhogy a társadalom gyorsan fejlődik. És a baloldal egyszer csak ott találja magát egy probléma halmaz közepén, amit meg kell oldania - mégpedig olyan módon, hogy vissza kell nyúlnia a gyökerekhez.

Ez a pillanat lesz a baloldal feltámadása, és a jobboldali értékrend teljes pusztulása.

Ez a pillanat lesz az, amikor európai állammá változunk.

Ez a pillanat lesz az, amikor a konzervativizmus ugyanazt fogja jelenteni Magyarországon, amit jelenleg jelent a kontinens nyugati részében, ahol a konzervativizmus már a szociális elveket is magába olvasztotta, és látványosan különbözik a magyar jobboldaliság eszmei pöcegödrétől.

És ez a pillanat rohamosan közelít.

[corsac] [2011.márc.13. 21:15]

Olyan kérdéseket taglal, amit mélyen beleszánt korunk emblematikus társalmi válságainak gyökereibe, Erre megválaszolni érdemben idő kell, és most el kell mennem, így majd csak éjszaka, vagy holnap korareggel lesz módom Önnek. De megválaszolom, mert amiről ön beszél az csak az egyik nyílás az összefüggőségek megértésére, és van egy másik út is, csak az sem igazán könnyebb.

[corsac] [2011.márc.13. 21:15]

[New.Person] [2011.márc.13. 19:09]

blablablablabla....

Nagy általánosságok, amiken elalszik az ember. Olyan, mint az egyszeregy felmondása - az is igaz, de rettenetesen unalmas.

....De lám a végén csak van valami!

"Sajnos a magyar baloldal eljátszotta a hitelét és megújulni meg nincs ereje."

Hát ez szép. Nem lehetne e mellé egy másik mondatot is odatenni?

Valahogy így: ----Sajnos a magyar JOBBOLDAL eljátszotta a hitelét, egy hatalommániás vezér foglya lett - és megújulni nincs ereje. ----

Ez a kijelentés is megállja a helyét. Még inkább, mint az, amit Ön által mondott.

Kedves corsac!

Gondoltam tegnap, hogy mi után vette a fáradságot, és terjedelmére tekintve komoly

dolgozatott kerekített itt ki az én általam írtakra válaszként, hogy akkor arra illik nekem is egy elemző és kellőképp tudományos válasszal élni, az ellenoldalról. Ma újra elolvastam, és miután ön az általam írtakat általában úgy jellemezte, hogy blablablablabla.... tulajdonképp ezzel azt bizonyította, hogy önnek nem is fontos egyáltalán amit én írtam, mert eltántoríthatatlanul azt tudja elfogadni, amit ön gondol a társadalom tudományokról, és annak korunkban történő változásairól.

„Sajnos a magyar JOBBOLDAL eljátszotta a hitelét, egy hatalommániás vezér foglya lett - és megújulni nincs ereje. ----„

A mondat tényszerűen nem igaz, mert hogy ma éppen egy kétharmados győzelmet elért pártszövetség vezetője, valamint a magyar kormány miniszterelnöke. És mint ilyen e minőségében a legfőbb hatalom birtokosa, és gyakorlatilag minden törvényes eszköz alkalmazója is. Hogy mennyire hatalom mániás, azt nem tudom megítélni, mert annyira nem ismerem, de azt bizton látom, hogy a hatalom az nem akképpen szükséges a számára, mint a korábban politikailag megbukott elődjének, aki saját bevallása szerint így nyilatkozott a hatalom birtoklásának okáról ország világ előtt:

„Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este.”

A további értekezése az meg a marxizmus lényegét tekintve utópiára épül, annál is inkább mert az idő, a történelem, az tényszerűen beigazolta, hogy bármenyire is tartalmaz az, az emberiség számára szociális megközelítés tekintetében szükségszerű, akár igazságos felépítményi törvényszerűségeket is, nem az emberek meglévő érdekszféráiba illeszkedik bele, és a egyéni érdek különbségek kényszerűen halálra ítélik azokat. Mint filozófiai rendszert hasonlóképp ítélem meg, mint azt itt leírta orchid666] [2011.márc.14. 06:43] Hsz-ben: A vágyak, az egyén érdekei, vagyis a 'kapitalista szellem' felülkerekedik a közösségi látszólagos 'kommunista' szellem felett. Ez az a pszichológiai (szellemi) gát, amely lehetetlenné teszi a kommunizmus, mint társadalmi berendezkedés totális, tartós megvalósulását.

A vallások előbb, utóbb kihalnak, a kommunizmus a maga hagyományos elvei alapján nem működőképes, a tőkés társadalom a kizsákmányoló jellege miatt igazságtalan.

Az én felfogásomban pedig: Az, amit én korábban „szocializmus”-nak véltem, az – szellem és erkölcsi tartás volt; az Önök szocializmusa pedig: durva, egyéni, állatias anyagi önzésre épült, és ilyen irányú cselekvést eredményezett a diktatúra által Magyarországon. Nem élt Önökben semmilyen erkölcsi gátlás sem a napi politikában, sem a – munkássággal szemben alkalmazott módszerekben. Egyik-másik vezetőik a legszemérmetlenebbül loptak, csaltak, sikkasztottak, vagy hamisítottak, állami pénzeket, szakszervezeti pénzeket, a népnevében összeharácsolt vagyont, ha feslett életmódjukhoz éppen pénzre volt szükségük, s aztán – agitáltak és vezérkedett tovább. És vezérkednek és agitálnak mind a mai napig – „a kapitalizmus” és a „züllött polgári erkölcsök” ellen, vagy pontosítok ma már belőlük lettek a legnagyobb kapitalisták a ténykedésük mérlege gyanánt. A munkásság, pedig Ő a többségében az istenadta nép: félre van vezetve, erkölcsi értékítéletében megromolva nemcsak megtűri, de meg is tartja őket, mint vezetést, más sorsot érdemlő mozgalmának az élén (ugyan elveszti vezető hatalmát, de mind ennek ellenére a magyar baloldal nem látja a helyzet fonákját, és nem teszi meg a leváltás szükségszerű lépéseit, hogy megújulhasson). Ámde alig hihető az el, hogy arra az erkölcsi fertőre és szellemi színvonaltalanságra, amit egy ilyen velejéig romlott társaság jelent, egy új társadalmi rendet lehetne alapítani, amelyben több lenne az emberiesség a szolidaritás, mint a mai jelentős szociális hálót kiépítő kapitalista társadalmi rendben fel lehet építeni. A mai magyar társadalom tagoltsága, és politikailag érzéketlen mivolta égbekiáltóan igényli a szegények, a munkások való érdekeken elérhető élet minőségének a javítását, és azt most leginkábba jelenlegi viszonyok között a magyar Jobközép pártok képesek elhozni az arra rászorulóknak.

„Stefan von Czobel. írja egy dolgozatában, 1902-ben: «A ma ismert tényezők közül semmi sem tudja megakadályozni kultúránkat, amely fejestül rohan a szakadéknak, abban, hogy meg ne semmisítse magát, mert a szakadékba való zuhanásnak kell tekintenünk a szocializmus győzelmét, mivel az akaraterőt még inkább legyöngíti, a szabadságot megsemmisíti, és általános eldurvulást von maga után.”

Ajánlom olvasmányként a tanulmányozását a műnek:

És milyen helytálló ez még ma is, akkor, amikor ez tökéleten bekövetkezett a magyarországi szocialisták szégyenteljes úralma alatt, akik lebontották a erkölcsöt, mint alap viselkedési normát, valamint a hit jótékony fékjeit az ember gyarlósága , és bűnözésre hajlamos ösztönei elől.. De ez nem csak itt volt jellemző, hanem minden olyan államban, ahol az orosz proletárforradalom képviselő betehették a lábukat hatalom szempontjából. Az így bekövetkezett pénzben ki nem fejezhető károk, mind a mai napig szedik a maguk adóját, mindazon által, hogy a bűn elkövetők háborítatlanul tovább működhettek a magyar társadalomban, csak most már az ideológia másik oldaláról megközelítve a szabad rablás elérhető céljait.

„Vissza a mai magyar baloldalra. Látható tehát ebből, hogy amíg a mai magyar társadalom kispolgári ábrándokat követ, addig nem tud a baloldal valódi hatalommá fejlődni.

Az előző kormányzat során is csak azért volt hatalmon, mert a társadalom azt hitte, hogy az ő kispolgári értékrendjüket képviseli.

De hát nem.

Csakhogy a társadalom gyorsan fejlődik. És a baloldal egyszer csak ott találja magát egy probléma halmaz közepén, amit meg kell oldania - mégpedig olyan módon, hogy vissza kell nyúlnia a gyökerekhez.

Ez a pillanat lesz a baloldal feltámadása, és a jobboldali értékrend teljes pusztulása.

Ez a pillanat lesz az, amikor európai állammá változunk.

Ez a pillanat lesz az, amikor a konzervativizmus ugyanazt fogja jelenteni Magyarországon, amit jelenleg jelent a kontinens nyugati részében, ahol a konzervativizmus már a szociális elveket is magába olvasztotta, és látványosan különbözik a magyar jobboldaliság eszmei pöcegödrétől.

És ez a pillanat rohamosan közelít.”

A gondolkodása a helyzetet tekintve valósnak tűnik, csak a kivitelezés tekintetében téved, amikor is azt véli, hogy újra feltámad a kommunizmus, ami elseperi, és elpusztítja a jobboldali értékrendet, és azt megtestesítő politikai szereplőket:

Mert az én meglátásom szerint ez most éppen fordítva történik, amikor is a konzervatív pártok átveszik a kisemberke társadalom szintű képviseletét, és átfogó hosszú távú gazdasági reformjaikkal kiemelik őket a szocialisták által megvalósított mély szegénységből.

És itt be is fejezem a összehasonlítást, mert én vélem hogy illúziókban nem lehet valós eredményeket felmutatni, és a kommunizmus mint ahogy az volt a múltban is, a jövőben még inkább illúzió marad. Kezdjen megbarátkozni a polgári társadalom eredményeivel, és hibáival, mert ennél jobbat ember még nem kreált a világunkban. Elméletileg minden lehetséges, de a gyakorlat bizonyítja tényt.

 Magyar Kommunista Párt (MKP) 1944 októberében, a szovjet csapatok bevonulását követően újjáalakult kommunista párt volt.

Alapítók :A pártot a Szovjetunióból hazatérő kommunisták által megalakított Központi Vezetőség hozta létre, ennek tagjai voltak Farkas Mihály, Gerő Ernő, Nagy Imre, Révai József. 1945 februárjának végén, Budapest felszabadulása után a Magyarországon illegalitásban működő Központi Bizottság is csatlakozott a kezdeményezőkhöz, és a párt főtitkára Rákosi Mátyáslett.

A párt programja 

Az MKP az ország újjáépítését és demokratikus átalakítását tűzte ki célul, földreformotígért és a vasút teljes helyreállítását. A kommunisták minden, a náci Németországgalegyüttműködő háborús bűnöst felelősségre kívántak vonni.

1946 tavaszán, a Baloldali Blokk elnevezésű tömörülésre támaszkodva elérte, hogy közös harc induljon a munkásegység megteremtésére, a polgári pártok visszaszorítására. Még ebben az évben államosították a bányákat és törvényerőre emeltették a hároméves terveket.

1947-ben államosították az ország jelentős bankjait és a 100 főnél többet foglalkoztató ipari üzemeket.

A hatalom megszerzése 

|[pic]  |Bővebben: Kékcédulás választások |

Az 1945. évi országgyűlési választásokon a szavazatok 16,96%-át[1] szerezte meg, 1947-ben pedig 22,25%-át, ezzel a Parlament legnagyobb pártjává vált. Az 1947-es választásokat nevezték „kékcédulás választás”-nak: aki a választás napján nem tartózkodott a lakóhelyén, az a választási bizottságtól elkért kék színű névjegyzék-kivonat segítségével bárhol szavazhatott az országban. Az MKP vezetése, felhasználva a Belügyminisztériumot és a Gazdasági Főtanács forrásait, nagyszámú hamis cédulát nyomtatott ki, majd ezeket kiképzett aktivisták segítségével – egy ember általában 10-20 szavazatot adott le – fel is használta a választások napján.

Gazdasági és társadalmi aktivitása, az elért gazdasági eredmények miatt 1948-ban lehetőség adódott a politikai paletta átrendezésére: az MKP magába olvasztotta a Nemzeti Parasztpártot, majd az MSZDP-vel való egyesülés eredményeként megalakította a Magyar Dolgozók Pártját.

A folyamat során Magyarország polgári pártjai olyan veszteségeket szenvedtek, hogy nem voltak képesek komoly ellenállást kifejteni az újonnan létrejött MDP-vel szemben, így az a politikai hatalom egyedüli birtokosává vált, s megteremtette a proletárdiktatúrát.

Országgyűlési választásokon elért eredményei [szerkesztés]

gjozsi88] [2011.ápr.02. 18:27]

New Person!

"Tanulj, hogy megtanulj, mindenkivel szemben toleráns lenni. (még a cigányokkal is) Jó példával tanít az ember. A bosszú bosszút szül."

Akkor ennek a véleményének tükrébe elemezze a Bayer hozzászólást......mely anélkül, hogy valódi megoldást kínálna (ugyanis amit javasol azt a Hitlerék próbálták ,de nem ment) csupán alpári stilusban a probléma létezését hírdeti, azt amiről mindenki tud!

Egyébbként nagy érdeklődéssel hallgatnám, hogy miért csak a szocik adósították el az országot, mikor az adósság majdnem felét 9000 milliárdot az első Orbántól kaptuk, majd az elinditott lakáshitelek állami vállalaton, az MNB-n keresztül felvett mértéke is bennt van, ugyanakkor a fideszes önkormányzatok is, ahogy nyakig bennt van a Viktorék két fokozattal történő leminősítése, ami 390 bázispontra nyomta a kockázati felárat és az alig pár tized% dollár kötvényre 330, azaz 3,3% felárat vagyunk kénytelenek fizetni!

Ugyanakkor a mindenkori nyugdíj adósságot növelte a magánpénztár államosítással, mely gyakorlatilag hitel felvétel a jövőből!

Miről beszél?

Kárpáti Piroska (tanítónő; a románok e verséért 1920-ban felakasztották)

Üzent az Olt, Maros, Szamos,

Minden hullámuk vértől zavaros,

Halljátok, ott túl a Tiszán,

Mit zúg a szél a Hargitán?

Mit visszhangoznak a Csíki hegyek,

Erdély hegyein sűrű fellegek?

Ez itt magyar föld és az is marad,

Tiporják bár most idegen hadak,

Csaba mondája új erőre kél,

Segít a vihar és segít a szél,

Segít a tűz, a víz, a csillagok,

S mi nem leszünk mások, csak magyarok!

Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk!

Halott vitézek lelke jár velünk.

Előttünk száll az ős Turul-madár,

Nem is lesz gát, és nem lesz akadály!

Ember lakol, ki ellenünk szegül,

A székely állja, rendületlenül!

Üzenik a gyergyói havasok:

Megvannak még a régi fokosok!

Elő velük, jertek, segítsetek!

Székely anya küld egy üzenetet:

Hollók, keselyűk tépik a szívünket,

Rablóhordák szívják a vérünket!

Ha nem harcoltok vélünk, elveszünk!

E végső harcban: egyedül leszünk!

És a honszerző hősök hantja vár,

Ha odavész az ősmagyar határ!

És ha rablóknak kedvez a világ,

Mutassunk akkor egy új, nagy csodát!

Megmozdulnak mind a Csíki hegyek,

Székelyföld nem terem több kenyeret,

Elhervad minden illatos virág,

Mérget terem minden gyümölcsfaág.

Vizek háta nem ringat csónakot,

Székely anya nem szül több magzatot!

Vadon, puszta lesz az egész vidék,

S végezetül, ha ez sem lesz elég,

A föld megindul, a mennybolt leszakad,

De Erdély földje csak magyar marad!

[corsac] [2011.ápr.09. 22:58]

[New.Person] [2011.ápr.09. 22:43]

...Bíztam benne, hogy ezt azért a saját szavaival védi,...

Ó nekem semmi védeni valóm nincsen! Mit is kellene védenem?

Csak megpróbáltam megvilágosodást vinni az Ön elméjébe.

Úgy látszik ez nem megy.

Egyébként Bulgakov az orosz irodalom egyik kimagasló egyénisége, Puskin, Dosztojevszkij, Tolsztoj és persze Gogol mellett, aki egyben előképe is volt. ("Mindannyian Gogol köpönyegéből bújtunk ki". És ez érvényes az orosz sci-fi irodalomra is.)

A Mester és Margarita pedig az egyik alapmű a huszadik század orosz irodalmában.

Mit is beszélek! A világirodalomban!

De én itt abba is hagyom. Talán majd mások elmagyarázzák Önnek, ha elolvassák ezt a kis részletét a könyvnek. Szerintem lesznek olyanok, akik vigyorognak majd és megértik, miért is volt helyes döntés Gyurcsány Ferenctől az, hogy megvárta a lemondásra az alkalmas pillanatot.

[corsac] [2011.ápr.09. 22:58]

[New.Person] [2011.ápr.09. 22:43]

...Bíztam benne, hogy ezt azért a saját szavaival védi,...

Ó nekem semmi védeni valóm nincsen! Mit is kellene védenem?

Csak megpróbáltam megvilágosodást vinni az Ön elméjébe.

Úgy látszik ez nem megy.

Balzac, Dosztojevszkij, Zola, Victor Hugo, Sienkiewicz, Tolsztoj..

26 értékőrző irodalmi alkotás csodálatos kivitelben.

1. Maupassant: Egy asszony élete

2. Stendhal: Vörös és fekete

3. Jack London: Aranyásók Alaszkában

4. Balzac: A szamárbőr

5. Boccaccio: Dekameron 1.

6. Boccaccio: Dekameron 2.

7. Dickens: Twist Olivér

8. Flaubert: Bovaryné

9. Poe: Elbeszélések

10. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés

11. Walter Scott: Ivanhoe 1.

12. Walter Scott: Ivanhoe 2.

13. Zola: Nana

14. Defoe: Robinson Crusoe

15. Turgenyev: Tavaszi vizek, Első szerelem

16. Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame

17. Sienkiewicz: Quo Vadis 1.

18. Sienkiewicz: Quo Vadis 2.

19. Austen: Büszkeség és balítélet

20. Csehov: Válogatott elbeszélések

21. Fontane: Effi Briest

22. Anatole France: A vörös liliom

23. Kafka: A kastély

24. Thackeray: Hiúság vására 1.

25. Thackeray: Hiúság vására 2.

26. Tolsztoj: Feltámadás

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (Фёдор Михайлович Достоевский, ( Moszkva, 1821. november 11. – Szentpétervár, 1881. február 9.) orosz író. A világirodalom és az orosz irodalom mindmáig legnevesebb képviselőinek egyike, a 19. századi orosz irodalom felemelkedésének kulcsfigurája, az ún. filozófiai-ideológiai regény vagy eszme-regény műfajának megalkotója, a lélektani regény mestere.

„ Sohasem meríthetjük ki a teljes jelenséget, nem juthatunk el a kezdetéig és végéig…. Az igazság fantasztikusabb mindannál, amit az emberi agy fel tud tételezni és el tud képzelni”.

Alekszej Nyikolajevics Tolsztoj (1883. január 10., Nyikolajevszk [ma Pugacsov], Szaratovi terület – 1945. február 23., Moszkva) orosz-szovjet író, a SzU Tudományos Akadémiájának tagja (1939-től). A fasiszta megszállók bűntetteit kivizsgáló bizottság tagja (1942). Sok műfajban alkotott, de leginkább a tudományos-fantasztikus, és a történelmi elbeszélései révén ismert.

Írói pályafutását szimbolista-népies verskötetekkel kezdte: Lirika (1907), A kék folyókon túl (1911). Hamarosan rájött, hogy a költészethez nincs igazán tehetsége, és felhagyott a versírással. Az irodalmi elismerést a hanyatló nemesség válságát bemutató kisregényei és elbeszélései hozták meg számára. Tolsztovo (1910), Volgántúl (1910), Vén hársfák alatt (1923). 1914-16 között haditudósítóként dolgozott. A forradalmat nem tudta elfogadni, ezért 1918-ban családjával együtt Párizsba emigrált. Az emigrációban írta önéletrajzi kisregényét, az 1922-ben megjelent Nyikita gyermekkorát. 1923-ban nyílt levélben szakított az ellenforradalmárokkal, és hazatért. A Szovjetunióban eleinte támadták arisztokrata származása miatt, de hamarosan elismert író lett.

Mihail Afanaszjevics Bulgakov: 1930 után Bulgakov műveit nem hozták nyilvánosságra, darabjai (többek között a Menekülés, Bíbor sziget, A Turbin család napjai) eltűntek a színházak programjáról. Párizsban élő bátyjának címzett leveleiben csalódottan panaszkodott az író e számára oly hálátlan helyzetről és nehéz anyagi gondjairól.

Szergejevics Puskin: A nyugati kritika kétféle szálon épül fel, egyrészt az orosz emigránsok, másrészt pedig a nyugati kultúrán nevelkedett, Puskint jórészt csak fordításokból ismerő nyugati kritikusok írásaiból. Bár már korábban is jelentek meg vélemények angol nyelven, az 1960-as években fordítottak a nyugati kritikusok igazán figyelmet az Anyeginre.

Nyikolaj Vasziljevics Gogol (orosz nyelven: Николай Васильевич Гоголь, ukrán nyelven: Микола Васильович Гоголь; Szorocsinci, 1809. április 1.Gerg. [március 20.Jul.] – Moszkva, 1852. március 4. Gerg. [február 21.Jul.]) ukrán származású orosz író. Az orosz irodalom Az Orosz Birodalomnak egy, ma Ukrajnához tartozó részén, a Poltavai kormányzóság Szorocsinci (ma: Veliki Szorocsinci) falujában született ukrán nemesi családban. Apja, Vaszilij Afanaszjevics Gogol-Janovszkij kb. 1000 hektár földbirtokkal és 300-400 jobbággyal („lélek”-kel) rendelkezett, intéző volt a szomszéd nagybirtokosnál, mellesleg kedvtelésből ukrán nyelvű vígjátékokat írogatott.klasszikusa, az orosz széppróza és drámairodalom egyik legnagyobb hatású alakja

Németországba, majd Svájcba utazott, onnan ősszel Párizsba érkezett. 1837 februárjában ott kapta a hírt Puskin haláláról, ami nagyon érzékenyen érintette; a következő hónapban elhagyta a francia fővárost és Rómában telepedett le. Itt ismerkedett meg Joszip Vielhorszkival, akivel szerelmi kapcsolatra lépett. Az ezt követő 12 évet – két oroszországi látogatását leszámítva – országokat, városokat, házigazdákat váltogatva hazájától távol töltötte--------------------------------------------------------------------------------------------------

„. ("Mindannyian Gogol köpönyegéből bújtunk ki". És ez érvényes az orosz sci-fi irodalomra is.)

A Mester és Margarita pedig az egyik alapmű a huszadik század orosz irodalmában.

Mit is beszélek! A világirodalomban!”

Nos ennyit az említett oroszajkú írókról, akik tulajdonképp az uralkodó osztályhoz tartoztak, és nyugati kultúrákban szocializálódtak. Nekem Oroszország történelem véget ét1917-ben, mert abban az évben olyan fordulatot vesz a kultúra, ami tulajdonképp sárba taszítja a volt uralkodó osztály, szellemi nagyjainak elismertségét, és olyan puritán realista írókat ismer el, mint :

Az orosz író, költő Borisz Paszternak utolsó évei, és a Nobel-díj elnyerése a Hruscsovi enyhülés korszakára esett, Sztálin halála után, mégis, a Nyugaton megjelentett írásai miatt (illetve maga a Nobel-díj miatt) sorozatos kritikák érik, és végül Paszternakot a Nobel-díj visszautasítására kényszeríttették. A rendszer tűrőképessége az enyhülés ellenére akkor még nem jutott el oda, hogy a maga hibáiról nyílt párbeszédet engedjen, és az októberi mítosz elleni véleményt megfogalmazó Paszternak sorsa ezt jól példázza.  A ’80-as évekig az önkritikus dialógusra nem is lesz lehetőség. Egy totalitárius rendszer tűrőképességét legjobban valószínűleg az irodalmi élet és a sajtó szabadsága mutatja. Ugyanakkor minél inkább tiltott lesz egy-egy könyv, annál inkább megnő rá a kereslet. A Szovjetunióban azonban a nem hivatalos vonalat képviselő írók dolga rendkívül nehéz volt, számos rendszer-kritikus könyv szerzője az asztalfióknak írt valamilyen egyéb munkája mellett, és jobb esetben a haláluk után, már a rendszer végnapjaiban kerültek kiadásra a műveik. Hivatalosan, ha az író nem volt tagja a Szovjet Írók Szövetségének (ha pedig nem kívánatosnak minősítette a hatalom, akkor nem is engedték be a szervezetbe), akkor nem is írhatott könyvet, mert munkakerülőnek minősítik, mint az a későbbi orosz Nobel-díjas, Joszif Brodszkij elleni lejárató kampány idején történt.

Mindebből következik, hogy a korszakidején írott művek vagy megfeleltek az egyébként aberrált politikai vezetés terminusának, vagy üldözötté váltak. A lényeg, az hogy torzítva adták vissza a társadalomban benne rejlő drámai életek hétköznapjait.

A szellem az, vagy szabad, és szárnyalni tud, vagy rab és láncon közlekedik. A szovjetunióban csak láncon közlekedtek a kor írói, és torz Gogoli képet festettek valóságnak a magáról a korról. A figyelemre méltó klasszikusnak a nyugat által is elismert írói, mind a cári időszakban éltek, és alkottak, valamint a nyugati kulturális civilizációban szocializálódtak.

Elismerem, nem vagyok túl olvasott a huszadik század szovjet irodalom termékeiből, de valahogy sohasem volt ingerenciám annak mélyebbre ható megismeréshez a politikai diktátumok nyomorult bölcsőjéből sarjadó kommunista írók „realizmusától” átitatott hazugságokat.

„Szerintem lesznek olyanok, akik vigyorognak majd és megértik, miért is volt helyes döntés Gyurcsány Ferenctől az, hogy megvárta a lemondásra az alkalmas pillanatot.”

Ha az ismert következmények tekintetében van itt olyan ember, aki a tudomány mai állása szerint kétséget nem tűrően megtudja indokolni, hogy kinek volt az Magyarországon jó, hogy a halomban megrészegült Gyurcsány Ferenc Orbáni gyűlöletének végkifejletéig vigye el a magyar baloldalt, az akkor, itt és most, tegye meg. De csak akkor, ha annak az indoknak a történelemben vannak olyan objektív bizonyítékai, ami alátámasszák az elmélet gyakorlatban való beigazolódását.

Mert bár nemnyire ki is sikerült ölni a magyar népből a hitet, a tízparancsolatot, azért e nép művelt, és Európához tartozik, és képes felfogni egy drámában a komikumot, mint ahogy az Balatonöszödi beszédben is leginkább e mondat hatott, és befolyásolt embereket.

„Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este.”

Ez a mondat Kedves Corsac cél tekintetében legalább annyira mellément, mint az a vélemény, mi szerint én megfutamodtam az Önnel folytatott Károlyi ihletésű polémiában, akkor, amikor Ön olyan íróktól torzult irományokkal kívánta alátámasztani a történéseket, akiket a világpolitikától semleges írói társadalma sohasem fogadott el másnak, mint a kommunizmus propagandistáinak.

oregember] [2011.ápr.09. 18:19]

Elképedve olvasom a cikkel kapcsolatos véleményeket, és tudatosul bennem a 20 ill.21 éve tartó folyamatos hazudozás, blődlizés mindent megrontó hatása. Szinte jellemző figurája ennek a hazugságáriának bedőlő BagOO, aki "történelmi" tényként említi hogy szoptatós mamákat addig nem engedték szoptatni, míg nem jegyeztek terv vagy békekölcsönt. Ráadásul ezt a szüleitől hallotta. Az ostobaság, a hiszékenység úgy látszik a génekben van és öröklődik. Magam azt a kort felnőttként éltem meg - túl vagyok a 8. X-en, bár nézetem szerint az életkor nem érdem, csak állapot, amit lehet derült megnyugvással vagy beletörődéssel viselni -. Az 50-es évek első harmadában lettem diplomás, saját anyagi helyzetemből -nem más elbeszélése szerint mondok véleményt. Akkor fiatal mérnökként - emlékeim szerint a szakminisztérium utasítása szerint - 1350Frt/hó lehetett a fizetésünk. Ugyan akkor a fizikai dolgozók, darabbérben ennek 1,5-2 -szeresét is keresték. Ennek a fizetésnek nyomós elvárás szerint 10%-át volt célszerű jegyezni, ezen felül 4%-os gyermektelenségi adót is levontak a fizetésünkből, ezt olyan komolyan vették, hogy bár az első kisfiam valamelyik hónap első napjaiban született, abban a hónapban még levonták a 4%-ot. Ezek a terhek 1957-ben megszűntek. Mellékesen megemlítem: most a nyugdíjam vásárló értéke kisebb mint az 1953-as adókkal terhelt jövedelmem, 42 év i szolgálati idő után. Igaz a 42 évbe beszámították a 4 év egyetemi tanulmány időt. A fizikai dolgozók számára nem volt "nyomós elvárás", őket agitálni kellett a kölcsön jegyzésre, jegyeztek de korántsem olyan mértékben mint a műszakiak.

Arra még világosan emlékszem, hogy nagy várakozással néztük az időszakonként tartott húzásokat, bár mi sohasem nyertünk.

Itt jutok el mondandóm lényegi részéhez: a háború befejezése után Budapest romokban állt, az összes Duna hidat a németek felrobbantották, vasúti gördülő anyag nagy részét Nyugatra "menekítették",haszon állatainkat a visszavonuló németek elhajtották, az oroszoknak csak a baromfiak maradtak, sok gyárat leszereltek, - a németek is, oroszok is - volt egy világrekorder inflációs 1,5 évünk, "áldott emlékű" demokratikus koaliciós kormányunk, - ki emlékszik Veres Péter hadügy miniszterre, Balogh Páterre, Saláta Kálmánra és még nem tudom kire -jött a fordulat éve rengeteg ocsmánysággal, bűnnel, de közben a nép - nem a párt - nagyjából eltakarította a romokat, kiemelte a Dunából a hidakat, elkezdte a földalattit építeni -. bányászati módszerrel -egyre épültek az új gyárak, nem volt munkanélküliség, épültek a lakótelepek -Fiastyúk utca, József Attila, Nagy Lajos király úti, Lágymányosi - csak a főbbeket soroltam. Erre ment el a terv és békekölcsönök pénze.

Nem volt államadósság -bár ezt is túl lihegik-, megemlítem 1970-ben un. szövetkezeti lakásra vettem fel kb. 6 éves jövedelmemet kitevő hitelt, igaz, volt biztos munkahelyem és nem kellett gyomorgörccsel élnem. Igaz , megkötöttük az "alkut", nem hőbörgünk, nem sztrájkolunk, nem is volt miért, nem választhattunk 4 évenkint pártokat, de tessék mondani: ez a választási lehetőség megéri azt az ország állapotot amit a politikusaink 20 éve generálnak? Az az ország adósság amiről most olyan sokat szónokolnak, -valaki megjegyezte, bank konszolidációból, pofára adott egzisztencia hitelekből, a gátlástalan pénzlovagoknak kiosztott privatizált üzemek miatti vagyonvesztésből, a rendszerváltás nagy tömegű kárvallottjainak nyomor enyhítéséből ered. A nemzeti oligarchák megadóztatásából kellene az adósságot csökkenteni, vagyon adó, szinte dáriusi jövedelmek adóztatásából. Ezek a horribilis jövedelmek nem egyéni erőfeszítésből, munkából eredtek, erednek hanem a tulajdonosaik jó időben, jó bandába iratkoztak.

[oregember] [2011.ápr.09. 18:19]

„Magam azt a kort felnőttként éltem meg - túl vagyok a 8. X-en”

Tisztelettel adózva a korának, miután magam is ép elmével és kellő katarzissal értem meg ezt kort, így tennék néhány észrevételt.

„Akkor fiatal mérnökként - emlékeim szerint a szakminisztérium utasítása szerint - 1350Frt/hó lehetett a fizetésünk. Ugyan akkor a fizikai dolgozók, darabbérben ennek 1,5-2 -szeresét is keresték”

A darabbérben ekkor az emberek többségének átlag jövedelme nem volt több 600-800 forintnál, mit ahogy a mezőgazdaságban a napi napszám az 30forint volt átlagban.

„az összes Duna hidat a németek felrobbantották, vasúti gördülő anyag nagy részét Nyugatra "menekítették",haszon állatainkat a visszavonuló németek elhajtották, az oroszoknak csak a baromfiak maradtak, sok gyárat leszereltek, - a németek is, oroszok is”

A hidakat valóban felrobbantották stratégiai okok miatt, de a várost nem Ők döntötték romokba, mint ahogy a menekülő németeknek nem volt idejük gyárakat leszerelni, és nyugatra menekíteni, de ha még így is lett volna, úgy az ott is az oroszok kezére került volna a végén. A gyárakat az oroszok szerelték le, és vitték Oroszországba, valamint az a parasztokat is Ők rabolták ki, és nem a német hadsereg.

„Nem volt államadósság -bár ezt is túl lihegik-, megemlítem 1970-ben un. szövetkezeti lakásra vettem fel kb. 6 éves jövedelmemet kitevő hitelt, igaz, volt biztos munkahelyem és nem kellett gyomorgörccsel élnem. Igaz , megkötöttük az "alkut", nem hőbörgünk, nem sztrájkolunk, nem is volt miért, nem választhattunk 4 évenkint pártokat, de tessék mondani: ez a választási lehetőség megéri azt az ország állapotot amit a politikusaink 20 éve generálnak? Az az ország adósság amiről most olyan sokat szónokolnak, -valaki megjegyezte, bank konszolidációból, pofára adott egzisztencia hitelekből, a gátlástalan pénzlovagoknak kiosztott privatizált üzemek miatti vagyonvesztésből, a rendszerváltás nagy tömegű kárvallottjainak nyomor enyhítéséből ered. A nemzeti oligarchák megadóztatásából kellene az adósságot csökkenteni, vagyon adó, szinte dáriusi jövedelmek adóztatásából.

Ön elfelejti, hogy a 1968-ban bevezetett új gazdasági mechanizmus 1989-re oda juttatta az országot, hogy több mint 21 milliárd Dollár adóság terhelte az ország gazdaságát, miközben zsinórba mentek tönkre a hamis gazdasági célokra megépített gyárak, vállatok. A szocialista közös piac nem tudta jó szabályozni a egyes országok specifikus termelést, és többnyire túl termelés jellemezte technológiai színvonal nélkül elmaradottan a szocialista államok gazdaságait. Törvényszerű volt a gazdaság összeomlása

Azonban ami a rendszerváltás után történt azzal nem nagyon tudok vitatkozni, csak az kívánom a figyelmébe ajánlani, hogy a ön által is felsorolt negatív társadalmi jólétre ható változásokat minden negatívumával azok hajtották végre, akik korábban a szocializmusra esküdtek fel.

A kommunisták végcélja az ember számára nem tették lehetővé annak élhetőségét. Nincs egyenlőség, mint ahogy nincs két egyenlő ember sem. A különbségek lehetnek a társadalmak hajtó motorjai, úgy mint fejlődés, amit azonban rendkívül letud rontani egy, egy ország politikai kultúrája. Magyarország is ebben a bűnben leledzik.

[corsac] [2011.ápr.10. 20:15]

[jimipapa] [2011.ápr.10. 17:26]

...Kiollózik a googléböl mindent és itt fáraszt vele a NYÜ mindenkit...

Ja! Felbosszantani nem tud, csak untatni.

Minek ollóz ki mindent? Mintha nem lennénk tisztában mindezzel. Az pedig, hogy Bulgakov, akinek művei nem nagyon jelenhettek meg a sztálini időben (Mester és Margarita, Kutyaszív), számára ismeretlen író, az csak őt minősíti.

Meg sem kísérli megérteni azt, hogy miért viszi el a rendőr a jelenetben a házbizalmit. A tények ugyan már kezdetben a házbizalmi ellen szólnak - bár valójában nem tette meg azt, amivel vádolják. De a beismerés egy másik ember részéről ("vallj be mindent, enyhébb lesz a büntetésed!") eldönti a kérdést. Addig a rendőrök csak méregetik, anélkül hogy állást foglalnának a dologban.

Nyű elméje már lassan szétesik. Szenilis. A régi dolgokra még emlékszik, de újat tanulni és felfogni nem képes. Szerencsétlen ember.

Nem tudja elképzelni, hogy ha abban a helyzetben Gyurcsány lemond, akkor az egész MSZP morálisan szétesik. Nem tudja elképzelni, hogy a baloldal egy ilyen öngyilkos akcióval kiírja magát a politikai életből.

Vagy lehet hogy el tudja ezt képzelni - csak éppen ezt hiányolja.

Ebben az esetben ellendrukker, aki rá akarja beszélni az MSZP-t arra, hogy kösse fel magát.

Egy Jágó.

Szóval egy aljas gazfickó.

Vagy teljesen hülye, vagy gazfickó. Más eset nincs.

A morálra hivatkozik. Azzal takaródzik. De - mint szinte minden esetben - a morálra való hivatkozás csak egy külsőség, egy ruha, amivel elleplezi az gazember a szándékait.

Ja még valami!

Elmúltam negyven!

És nincs bennem lelkesedés.

De nincs bennem elkeseredés sem.

Amit esetemben tapasztalsz, az a fölényes rálátás a dolgokra.

A zen buddhizmus egyik alapvető elve az "ügy-nélküli-igaz-ember", ami bár Buddha tanainak megfelel, mégis a taoizmusból vettek át.

Nincs elkötelezettség - és ezzel nincs megkötöttség sem.

A fölényes rálátás pedig a témában való jártasság miatt van.

Minden esetre én jól szórakozom.

Jóslatokat mondok, amik be szoktak jönni.

És nem én teljesítem be azokat.

Ha meg nem jönne be, akkor megvakarnám a fejem, hogy miben is hibáztam a jóslat során.

Nem dőlne össze a világ egy sikertelen jóslat miatt.

Mert nem vagyok hozzákötve a jóslataimhoz.

Mert nincs bennem lelkesedés.

Nincs elkötelezettség.

Szóval, nem hiszem hogy hozzám hasonló emberrel találkoztál már.

Ezért nem is tudsz beskatulyázni.

Ajánlom mindenki számára a Bulgakov "A kutyaszív" c. novelláját.

Most mintha megint aktuális lenne, nem?

[corsac] [2011.ápr.10. 20:15]

„Nyű elméje már lassan szétesik. Szenilis. A régi dolgokra még emlékszik, de újat tanulni és felfogni nem képes. Szerencsétlen ember.

Egy Jágó.

Szóval egy aljas gazfickó.

Vagy teljesen hülye, vagy gazfickó. Más eset nincs.

A morálra hivatkozik. Azzal takaródzik. De - mint szinte minden esetben - a morálra való hivatkozás csak egy külsőség, egy ruha, amivel elleplezi az gazember a szándékait.

„Ja! Felbosszantani nem tud, csak untatni.”

Nos alig negyvenéves „barátom” ön e fenti néhány sorral igazolta kétséget kizáróan, hogy azontúl, hogy fizetett prédikátor ezeken az oldalakon, azontúl mérhetetlenül, buta és szemtelenül sértegető.

Attól hogy én nem vallom az Ön nézetit, én a saját társadalmi környeztemben elismert, megbecsült, és méltányolt tag vagyok, és soha eszembe nem jutna valakiről azt leírni ismeretlenül, hogy gazember, szenilis, aljas gazfickó.

Igen én az általánosan elfogadott morálra hivatkozóm, amire Ön sohasem lesz képes hivatkozni, mert nem bír az erkölcsnek ilyen magaslataival istentelen neveltetése miatt.

Én hívő ember vagyok, és ezzel semmiképp nem kevesebb azoktól, akik magukat modern gondolkodású realistáknak vallják magukat, és ez által ember számára visszatartó erkölcsi gátakat nem ismernek semmilyen formában, és bármikor belegázolnak egy tőlük kétszer idősebb, és tapasztaltabb ember lelkivilágába.

Tot és sváb között, csak Ön egy megkeseredett emberré fog válni. Mert elvesztette a hivatalát, és egyre inkább elveszti annak a reményét is, hogy valaha is azt visszaszerezze azt. Mint ahogy elvesztette a vesszőparipának használt le degralálodott pártja a támogatói hitelét, a cselekvő politikai súlyát, és az érdekérvényesítési készségét.

Még egyszer mondom, hogy az Ön Istene a Gyurcsány az ledevalválja a pártot, és a következő választásokon a már sokfelé széteső párt az a bejutásért küzd, nem a váltópárt szerepért.

Keressen magának valami rendes polgári foglakozást!

Ezekért a sorokért meg szégyellje magát, és kíméljen meg a jövőben a nem kis mértékű rosszindulatától!

New.Person] [2011.ápr.16. 13:06]

[fecske] [2011.ápr.16. 10:02]

Kedves fecske!

A mai Magyar Kormány nem csak a jobboldali polgároknak alkot alkotmányt, hanem a baloldali polgároknak is. Nem csak a társadalom egy részének, hanem az egész nemzetnek. Egy nemzeti közösség nem párt preferencia alapján jön létre, hanem szülőföld, anyanyelv, és nemzeti önbecslés útján alakul ki. Gondoljon bele, hogy a Magyar Nemzet az, hányféle eredő törzsből, betelepített nációból, az elfoglalt Kárpát medencében korábban itt élő nemzetségből áll.

Számomra a törvénykezés filozófiai alapon mindég diktatúra, mert reguláz, és rendszabályoz törvényes keretek között. Az hogy a társadalmi rendszerek mely alfajához tartozik az lényeges, mert az elmúlt időkben keserves tapasztalatokat éltek meg szegény hazám fiai.

A demokrácia értelmezése számomra a többség akarata, és a többség az megveti a diktatúrát, az erőszakot, és a hatalomért történő nemzet gyilkosságokat.

Amit Ön vég az emberek százezreit gyilkolta le Magyarországon, és csak így tudta igába hajtani a nemzet fejét. Most az iga megszűnik, és a diktatúra a múltba vész.

Az hogy a volt köpönyegforgató magukat kommunistának tartó emberek úgy érzik, hogy elveszik a hatalmuk, azt mi nem úgy éljük meg , akiket az önök "demokratikus rendszere megfosztott mindentől, amitől magyarnak, és embernek érezhettük magunkat.

A hit az üldözve volt, és generációk nőttek fel erkölcsi érzék nélkül, és az meglátszik a politikai osztályokon is, valamint az általános magyar morálon.

Éljen hite szerint, és rádöbben, hogy mit diktatúrának nevez, az felszabadítja a tiszta bűntudatot, és az, az egész nemzetet fogja szolgálni.

[fecske] [2011.ápr.16. 10:02]

[New.Person] [2011.ápr.15. 16:33]

"és nem lesz még egyszer Magyarországon Hungarista párt."

Persze, hogy nem lesz. Van. Most úgy hívják, hogy Jobbik.

"de hite lassan de visszatér, és lesz újra büszke nemzet. "

Ez nézőpont kérdése. Ha úgy vesszük, hogy egy hatalmon lévő politikai erő egyenlő a nemzettel, s nem számít csak az ő hite, büszkesége, akkor még igaza is lehet.

Ha viszont észrevesszük, hogy e hatalmat a demokratikus intézményrendszer hatalmi megregulázásával , a jogállamiság alapvető szabályainak felfüggesztésével, minden hatalmi pozíció pártkatonával való feltöltésével, a médiavilág egy kézben tartásával, új, egypárti alkotmányozással kell biztosítani, azaz hatalmi eszközökkel és nem az állampolgárok támogatásának további kiérdemlésével, akkor ez a hatalom diktatórikus hatalom. - Megjegyzem a fenti tények tagadása, vagy súlyának kisebbítése csak annyira megoldás mint a strucc esetében a fejének homokba dugása.-

A diktatúrák természetrajzát pedig megismerhettük. Tanulni viszont egyesek semmimód nem akarnak belőle. Vagy azt hiszik, ők majd jobb "diktátorok" lesznek mint elődeik. Eddig még mindig bebizonyosodott jó diktátor jó diktatúra nincsen, diktálhat az akár Isten, akár nemzet, akár nemzetköziség, akár nép, akármire való hivatkozással.

Engedje meg személyes megjegyzésemet.

Az én hitemnek nem kellett soha visszatérnie. Hinni az Istenben hittem és hiszek, s ebbe senkinek semmi beleszólása nem lehet.

Büszke voltam és büszke is maradok a nemzetemre, még akkor is ha egyesek mindenáron ki akarják sajátítani a maguk javára, akármilyen oldalról. Büszke azért vagyok, mert még sosem sikerült, s megjósolom nem is fog.

Boldog viszont akkor lennék, ha senki, de senki meg sem próbálná.

supremo] [2011.ápr.16. 20:47]

Egy ember Orbán Viktor meggyilkolásával fenyegetőzött a facebookon és mások csatlakozva hozzá támogatólag írtak válaszokat neki. Amikor kiderült, ez a nyomorult rögtön tagadni kezdett és azt HAZUDTA, hogy a facebook beírás nem az ő tollából való, hanem a fiókját feltörték és mások írták az ominózus bejegyzést. Igaz ugyan, hogy akkor érdekes módon, más "jóérzésű" bakoldalinak is egyidejűleg fel kellett törni a fiókját, hiszen egy emberként csatlakoztak az őrült, baloldali félidiótához - nyilván lévén ők is baloldali félidióták. Ám az nehezen elképzelhető , hogy a szellemi nyomorultaknak pont egyidőben, ugyanazon jellegű bejegyzések kapcsán törték fel a fiókját.

Majd kiderült, hogy baloldali félidióta vadmarhánk már korábban - névaláírással - eljuttatot egy levelet egy jobboldali újság szerkesztőségébe. Íme :

„Egy valamit nem tudok, s nem is akarok elfogadni. Mégpedig azt, hogy Magyarország miniszterelnöke egy notórius hazudozó legyen, akinek fél szava sem igaz. S nincs szükség egy ilyen diktátor jellemű emberre, mint Orbán Viktor. Ezért én most, Nyári Zsolt, felelősségem teljes tudatában kijelentem, ha Orbán Viktort, mint miniszterelnököt beiktatják, minden erőmmel azon leszek, hogy sikeres merényletet hajtsak végre ellene, mert mind a nemzet, mind a haza, mind pedig Magyarország érdeke ezt kívánja.

Nyári Zsolt

zsolt.nyari80@”

Tehát a mocskos félidiótánk, a baloldali "progresszív", "jóérzésű", "humanista" féreg egyértelműen HAZUDOTT. Amikor kiderült, hogy szarban van, RÖGTÖN HAZUDIK. Nyilvánvaló, hogy a korábbi, előbb idézett hasonló értelmű levele és a mostani bejegyzése olyan mértékben cseng össze, hogy a facebookos fiókfeltörés NYILVÁNVALÓ HAZUGSÁG. Volt kitől tanulnia, ezt tudjuk...

EZEK VAGYTOK TI, EZ A MAGYAR, FÉLHÜLYE, POSZKOMMUNISTA HABITUSÚ BALOLDAL, EZ A BALOLDALI MENTALITÁS LÉNYEGÉBEN.

A legmocskosabb, legundorítóbb hordalékai vagytok a történelemnek Gyurcsánnyal az életeken, de a halálotokat soha, de soha nem kívánnám, mert gyermekeitek vannak vagy lesznek akik semmiről sem tehetnek. Nekik pedig apára és anyára van szükségük...

[jimipapa] [2011.ápr.16. 23:33]

[New.Person] [2011.ápr.16. 19:54]

Ha már annyira utálod a baloldalt Miért nem jobboldali fórumokat keresel fel ? Ott Buzgó egyetértéssel találkoznál !

Nem azzal van bajom hogy más a világnézeted ,az enyém is más . De az a lekezelő Másokat lenező stílusotok nagyon nem tetszik Semmi mást nem lehet a kommentjeitekböl kiolvasni csak a másik ember mérhetetlen gyűlöletét nincs más érvetek csak kommunistázni bolsizni meg Stb .. Milyen jogon mertek más embert minősíteni ismeretlenül , Mintha nem is egy nép lakná Magyarországot. Hol van az előírva hogy csak ORBÁN TUDJA AZ IGAZAT ! És ha tévedtek ?

Ugyanazt éltem meg a régi rendszerben ,hogy le haza árulóztak ,ha nem értettem egyet velük most ugyanaz a stílus ?

Ráadásul a legszebb a dologban akkor se de most se vagyok egyik párt tagja , De nem is vagyok szimpatizánsa annak amit csinál ! Szerintem nincs annál nagyobb bűn mint ahogy ketté osztotta az országot !

Csak ennyi a véleményem !!!

[jimipapa] [2011.ápr.16. 23:33]

Nem tudom mi történt önnel, hogy nem a mindig cinikus gyűlölködő stílusát vette elő, és képes volt önmagából kiindulni és emberi módon gondolatokat közvetíteni irányomban.

Ha már így szólított meg akkor az a minimum, hogy hasonló módon szolok önhöz.

Először is ha csak egy kicsit elemezné a gondolataimat (ahelyett hogy a sok tízéves gyakorlat matti helysírási hibáimmal foglakozna) már régen rákillett volna jönnie, hogy nem a baloldalt utálom, hanem annak a jelenlegi képviselőit, de fogalmazhatok úgy is hogy a mindenkori képviselőit, akik kihasználva a kivételes helyzetüket szolgálták mindig a privát egyéni érdekeiket és nagy ívben lesajnálták a munkásokat, a szegényeket a szolidaritást.

A jobboldali fórumokon mit keresnék én, akinek a magyar baloldali képviselőkkel van bajom, és dolgom is itt van mind addig, míg egy is a felszínen van azok közül, akik ide jutatták a magyar baloldal ügyét.

Hogy kinek milyen világnézet lesz az (nem a születéskor dől el, mint ahogy írja valahol hogy az intelligencia) hanem leginkább a későbbi életében, akképpen hogy milyen emberek között szocializálódik. Találkoztam embernek számító kommunistákkal is, (például csak azért tudtam bekerülni az egyetemre, mert az édesapám egykori munkásából avanzsált pártitkár úr ebben segédkezet nyújtott) akik a hatalmat valóban úgy gondolták gyakorolni, ahogy azt az elmélet emberarcúan körül írta az egyenlőség elve alapján. De nem ők szabták a történelem sarok pontjait a kommunistaéra uralkodása alatt. Írja valaki, hogy hazatért látogatóba egy 1944-ben elhurcolt zsidó ember, és ellátogatott az egykori birtokára idegen vezetéssel, és ott találkozott egy idős asszonnyal, akit felismert, és aki alig várta, hogy elvigyék, hogy vihesse a vagyontárgyaikat a maga részére. Nos ugyan ez játszódott le a kommunisták hatalomra jutásnál is, mert azért államosítottak, illetve bélyegeztek meg embereket, hogy azokat átnevelő táborokba hurcolhassák, és a teljes vagyonúkat elkobozhassák. Vagy a málenki robotra elhurcoltak vagyonával szintén azt tették, hogy megszerezték a maguk számára, és befészkelték magukat a drága és több generáció által összehordott Rózsadombi villákba, úgy hogy korábban ők dezertőrök, partizánok, szabotőrök voltak lumperproletárként.

Azt hogy kinek milyen világnézet van az nem dönti el, hogy rendes ember e, vagy nem. Mindkét oldalon vannak többségben rendes emberek, sőt vélem hogy még a jobbik soraiban is találunk számos ilyet. Tehát ez alapján nem rakunk be senkit ilyen vagy olyan kasztokba. A kasztok a tettek következményeként alakulnak ki, és nem azon emberek részvételével, akik a humán magatartás és egymáshoz viszonyulás elemi szabályai szerint élnek.

A másokat lekezelő stílus: Én kemény munkával, tanulással vittem az életemet egy szintre, és ezért nem kell szégyenkezem, és nem is kell ezt tagadnom, mert nem bűn az itt ebben a társadalomban, amiben én száműzetésem következtében sikeresen gyökeret vertem. No lehet, hogy nehezen viselem el a prosztók unintelligens megszólításait, akkor, amikor vélem az azok az életükbe a töredékét sem tették be tisztességes munkával az önmegvalósításuk érdekében, mint amit én. Az hogy ma nem vagyok szegény, az sem tartom bűnnek, mert nem raboltam, nem loptam, és nem gyilkoltam a vagyonomért, hanem keményen dolgoztam egy olyan társadalmi felépítményben, hol a tisztességes munkának, tisztességes ára van.

De ha nem vett volna észre, e kitüntető figyelmem alapvetően a tiszteletlenekkel szemben van, de az sem úgy, ahogy azt nekem, vagy irányomban a tiszteletlenek kifejezik.

Például:

[jimipapa] [2011.feb.28. 12:28]

[New.Person] [2011.feb.28. 12:07]

Menjél már el egy agykurkászhoz már kevés a bogyó vagy nem veszed be rendesen !

Kibic K...............usssssssssss!

jimipapa] [2011.márc.03. 01:24]

[New.Person] [2011.márc.02. 15:45]

Zsebesi Zsolt a kormány nem tud pártorientáció szerint strukturálisan átalakítani."""""""""""""",

Hát már nem lehet a hülységet fokozni te már állat vagy nem hülye ha valaki érti mit irtál

[jimipapa] [2011.márc.02. 20:57]

ugathatnál a témához is efttérs ha érted .......macskajancsi..!

[jimipapa] [2011.márc.17. 23:13]

[New.Person] [2011.márc.17. 17:45]

""Egyenlő mércével. és most ÖNÖK A LAPÁT VÉGÉN."""

aki a világra segített az melyik végén van !

Szóval ezek után ön azzal dicsekszik, hogy az én fogalmazványaimat viszi be órára a gyereknek értelmezési gyakorlatként, hát enyhén szólva én erre nem lennék büszke tanárként.

Hogy mindenkit lekommunistázunk? Tévedés csak azokat kommunistázzuk le, akik azok is voltak, vagy annak tartották magukat, miközben egy ordas eszme mögül követték el a társadalommal szemben az iszonyatos bűneiket. Azt meg higgye el nekem, aki ennek áldozata voltam, hogy számos ember volt ilyen. Önöm ot ezekkel sorsközösséget vállalnak. Nem lehet elvitatni hogy a magyar szocialista párt az a volt Rákosiféle kommunista pártnak a jogutódja, mind azzal az előnnyel ami a örökösöknek ki jár.

Remélem azt is, elhiszi, hogy ott Magyarországon, de még itt a jelenlegi hazámban sem tévelyedtem soha a politikai pártok sorába. Nem hiszem hogy Orbán tévedhetetlen, de azt hiszem, hogy ha Ők nem tudnak fordítani most Magyarország sorsán, úgy Magyarország elvesz mindörökre Magyarországnak lenni. És igaz lesz Ariel Saronak, hogy a Kárpátok völgye lesz a jövő zsidó nemzedékének a hazája.

És akkor nézzük ki is, osztotta ketté Magyarországot: Ron Werber Izraelben és Romániában kipróbált kampányelemekkel operált. Négy éven át, áradt a gazság a hazugság áradat. És akik mindezt elkövették, közben folyamatosan féltek. Legalábbis ezt állították magukról.

A politika nélkülözni képes az etikát, és a cél mindent szentesit., hangzott el a szocialisták szájából.

Van rossz, rosszabb, és legrosszabb.

- A szabadság célja, hogy másoké is legyen. -(Bernard Malamud; amerikai író)

- Óvakodj attól, aki alárendeltségből nő bele a hatalomba! -(Edgar Lee Masters; amerikai költő)

- Hál' istennek, még mindig ateista vagyok. -(Luis Bunuel; spanyol filmrendező)

- Csak Istennek és a történelemnek vagyok felelős. - (Francisco Franco; spanyol diktátor)

- Az igazi hazafiság nem zárja ki mások hazafiságának megértését. - (II.Erzsébet; angol királynő)

- Az erőszak sose hátrál meg - csak ha nagyobb erővel szembesül. -(Malcolm X)

- Egy eszme nem felel s azokért, akik hisznek benne.-(Dom Marquis humorista)

- Statisztikai úton be tudom bizonyítani, hogy Isten létezik. -(George Gallup)

- A gyűlölet a gyengék haragja! -(Daudet)

- A bennszülött nem lusta, hanem szabad ember. Ezért sohasem más, mint alkalmi munkás. -(Schweitzer)

- A hatalom azé, akiben a tömegek hisznek. -(Raupach)

- A hőst a kalandortól annak belátása különbözteti meg, hogy mi lehetséges és mi lehetetlen. -(Mommsen)

- A magánerkölcs mindig a közerkölcstől függ. -(Granovszkij)

- A második milliót már becsületesen is meg lehet keresni. -(Rockefeller)

- A múltban a személyi és polgári szabadságot nem kis mértékben biztosította a kormányzat kezdetlegessége. -(Aldous Huxley)

- A történelem alig egyéb, mint a nemzetek bűnlajstroma. -(Spencer)

- Aki jelentéktelen emberek ellen harcol, nem nyerhet semmit. -(Michelangelo)

- Az "emberek"... még nem nép. -(Sallet)

- Az a királyok szerencsétlensége, hogy nem akarják az igazságot hallani. -(Jacoby)

- Az az ember, aki nem csinál hibát, rendszerint semmit sem csinál. -(Phelps)

- Kevés bölcsességgel kormányozzák a világot. -(III.Gyula pápa)

- Merészen kell rágalmazni, valami mindig ott tapad. -(Médiusz)

- Szerintem legalább annyira meg kell becsülnünk a vallást, hogy amitől csak lehet, távol tartsuk. -(O'Casey)

- Vannak körülmények, amikor hazudni a legszentebb kötelesség. -(Labiche)

- Az egyház akkor tiltakozik az üldöztetés ellen, amikor nem üldözhet másokat. -(Luis De Zulueta afrikai politikus)

Junkies - A szabadság himnusza dalszöveg

|Repíts innen el, magasra vigyél, az égbe fel |

|Nekem ennyi kell… |

|Repíts innen el, messzire vigyél, az hogy hová |

|Nem érdekeel.. |

| |

|Mikor kölyök voltam, az udvar volt számomra a Világ |

|Elindultam felfedezni az utcát |

|Egyre messzebb, mint az út, nem volt már megállj |

|Terjedtem mint a legdurvább ragály |

| |

|Föld alattam, és felül az ég előttem út csábít még |

|Nem kell más, csak az egész Világ… |

|Föld alattam, és felül az ég előttem út csábít még |

|Énekli a szabadság himnuszát |

| |

|Repíts innen el, magasra vigyél az égbe feeeel, |

|Nekem ennyi kell.. |

|Repíts innen el, messzire vigyél, az hogy hová nem érdekel |

|Tudom hogy mit csinálok, és tudom hogy mennyiért. |

|A lelkem is eladtam volna ennyiért |

|Korlátok közzé zárt szabadság, az rabszolgaság |

|Hazug a cenzúrázott igazság |

| |

|Föld alattam, és felül az ég előttem út csábít még |

|Nem kell más, csak az egész Világ… |

|Föld alattam, és felül az ég előttem út csábít még |

|Énekli a szabadság himnuszát |

| |

|Repíts innen el, magasra vigyél, az égbe feeeel |

|Nekem ennyi kell… |

|Repíts innen el, messzire vigyél, az hogy hová |

|Nem érdekeel.. |

| |

|Föld alattam, és felül az ég előttem út csábít még |

|Nem kell más, csak az egész Világ… |

|Föld alattam, és felül az ég előttem út csábít még |

|Énekli a szabadság himnuszát |

| |

|Repíts innen el |

|Vigyél innen el |

|Repíts innen el |

|Vigyél innen eel |

Bajor Zoltán SZDSZ vesztegetés előzetesben

2. Tátrai Miklós MSZP hűtlen kezelés előzetesben

Nemzeti vagyonkezelő

3. Wieszt János MSZP vesztegetés előzetesben

4. Kabai Károly MSZP adócsalás, magán okirat h. 2,6év jogerős börtön

5. Nagy Imre MSZP 100 millió áfacsalás házi őrizet

6. Zuschlag János MSZP sikkasztás, hűtlen kezelés 6 év letöltendő börtön

7. Fürst György MSZP hűtlen kezelés szabadlábon Terézváros védekezik

8. Páva zoltán MSZP hűtlen kezelés szabadlábon komló védekezik

9. Orbán István MSZP vesztegetés előzetesben

10. Benedek Fülöp MSZP okirat hamisítás 1.5 év felf.

Államtitkár számtalan bűncselekmény és folyamatban lévő eljárások!

11. Horváth Klára MSZP hűtlen kezelés eljárás alatt

12. Herédi Dezső MSZP sikkasztás, hűtlen kezelés Előzetesben

Tiszaderzs vádemelés

13. Gál István SZDSZ hűtlen kezelés megalapozott

Balmazújváros gyanú,

14 Szabó Lóránd MSZP-SZDSZ személyes adatokkal pénzbírságra

dombóvár visszaélés ítélve

15 Kálmán András MSZP Hűtlen kezelés előzetesben

16. Karakasev Anna MSZP Sikkasztás 10 hó. Börtön

Salgótarján

17. Walter Dezső MSZP Hatalommal visszaélés Jogerős ítélet

18. Gyurcsány Ferenc Altus ügy. Bíróság mondta ki, jogosolatlanul gazdagodott a magyar állam rovására 84 millió forintal

19. Rácz Péter Magyar úttörő sz. hűtlen kezelés 1,5 év felfüggesztett

20. Csonka Gábor MSZP vesztegetés 3év börtön

Lendvai kampányfőnöke. Hivatali befolyással üzérkedés

21. Szabó Gábor MSZP- SZDSZ Magánokirat hamisítás 8 hó börtön

22. Kaszab Csaba MSZP hivatali befolyással üzérkedés 2 év börtön

23. Szarvas Attila MSZP társadalom biztosítási csalás 1év 10 hó börtön, szökésben

24. Pénzes Sándor Veres János Adócsalás jogerősen elítélve

szponzora

25. Hunvald György MSZP üzletszerűen, folytatólagosan előzetesben elkövetett vesztegetés, stb

26. Nyékesi Béla MSZP 300milliós csalás Megalapozott gyanú

27. Kálmán András MSZP hűtlen kezelés Megalapozott

dunaújváros gyanúval nyomoznak

28. Borovszki Tímea MSZP hűtlen kezelés Előzetesben

29. Gál György MSZP üzletszerű,bűnszervezetben előzetes

30. Kardos Péter SZDSZ elkövetett csalás letartóztatásban

31 Hunvald György MSZP sikkasztás mind a hárman

32. Nyolc Erzsébetvárosi MSZP-s képviselő az előző három díszpinty mellett előzetesben, vagy szabadlábon védekezve.

33 ..Kolompár Orbán MSZP sikkasztás vádemelés

csalás megtörtént

34. Kodela László MSZP adócsalás 8.1milliós pénzbünti

35. Weiszenberger L.MSZP hivatali befolyással jogerősen

üzérkedés elítélve

36. Benedek Fülöp MSZP hivatali visszaélés jogerősen

államtitkár számtalan más bűntett elítélve

jelenleg is folynak a büntető eljárások ellene

37. Balázs Gábor MSZP számlagyár felfüggesztett szabadságvesztés

38. Deme Gábor MSZP kettős gyilkosság előzetesben

39.Gyarmati Mihály MSZP hamis tanúzás 800 forint

Nyíregyháza pénzbünti

40.Hámori Csaba MSZP emberre fogta vadászfegyverét börtön felfügesztett

41. Hering Gyula MSZP 100márkát lopott 1 év börtön ( korábbi fiatalkori eset) Pécs az édesanyjától!!! Ez a legszebb!!!

42.Kemecsei Árpád Barát Etele kampány Csalás, fiktív számlák megalapozott gyanú, nyomoznak

43. Kövecses Gábor MSZP csalás, sikkasztás vádemelés közokirat hamisítás alatt

44. Lados István MSZP Zuschlag ügy elítéltje.

Nem tudom pontosan meghatározni, de van valami egyszerű, és tiszta kisugárzás a tekintetében, valamint egyértelmű az ön nacionáléja, mi számomra megnyerő és szimpatikus.

Pontosan nem tudom meghatározni, hogy ki az, az ember, akit keresek, mert úgy vélem, hogy azt nem az eszem, az intellektuális készségem kell, hogy megfogalmazza, vagy kiválassza, hanem valami más, ott, ahol minden jó, vagy rossz eldől.

Hiszem, hogy vannak véletlenek, valamint azonosságok is. Konzervatív vagyok, és ez által számomra más-mást jelent az élet, és annak lényege, mint a liberálisan gondolkodóknak Látszani, vagy érezhetővé válni, akképpen aki vagyok.

20 év számokban

a magyar kapitalizmus diszkrét bája...

Magyarország népessége. 1989-ben: 10 millió 374 ezer fő

2009-ben: 10 millió 016 ezer fő

Magyarország külső adóssága 1989-ben: 21 milliárd USD

2009-ben: 225 milliárd USD

Nyilvántartott munkanélküliek száma. 1989-ben: mintegy 30 ezer fő

2009-ben: mintegy 470 ezer fő

Létminimum alatt élők száma. 1989-ben: mintegy 900 ezer fő

2009-ben: mintegy 3 millió 300 ezer fő

Hajléktalanok száma (becsült adat). 1989-ben: 5-10 ezer fő

2009-ben: 50-70 ezer fő

Újépítésű lakások száma. 1989-ben: 51 ezer 500 db.

2009-ben: 28 ezer 400 db.

Házasságkötések száma. 1989-ben: mintegy 70 ezer

2009-ben: mintegy 42 ezer

Válások száma. 1980-as évek: 1000 házasságkötésre 350

válás

2000-es évek: 1000 házasságkötésre 590

válás

Élve születések száma. 1989-ben: mintegy 127 ezer

2009-ben: mintegy 96 ezer

Házasságon kívül született gyermekek száma.

1980-as évek: minden nyolcadik gyermek

született házasságon kívül

2000-es évek: minden harmadik gyermek

született házasságon kívül

Összes bűncselekmények száma. 1989-ben: mintegy 225 ezer bűneset

2009-ben: mintegy 410 ezer bűneset

Befejezésül még egy jelzésértékű számadat: Bogár László közgazdász professzor szerint, a jelenlegi átlagos 120-130 ezer forintos havi fizetés vásárlóértékét tekintve ("folyó áron") annyit ér, mint az 1978-as átlagos munkabér, vagyis 3600 forint...!

Hozzáteszem: Míg 1978-ban egy egyedül élő az átlagos keresetéből a lakása rezsijére 20%-ot költött, addig ma, ez 80%.! Döbbenetes!

Siklósi András

Vers

Kettétörted életemet

kiskoromtól gyűlöltelek

Megkínoztad a világot

megölted a szabadságot

eltiportad a hazánkat

az Istent is leigáztad

Patkányok ültek lábadnál

hiénák az asztalodnál

varjak voltak a fiaid

farkasok a barátaid

hóhér az édestestvéred

gyilkos tőr a feleséged

Korhadt odú az otthonod

börtönudvar az udvarod

könny és vér a fürdővized

tömegsír az öltözeted

bilincscsörgés a muzsikád

sikoly hörgés volt az imád

Ágyúcső a lábad kezed

tányérakna a két szemed

beleid bélsáros utak

vállaid leszakadt hidak

a bordáid éles kések

az ágyékod genny és méreg

Tüdődben kígyó sziszegett

atombomba volt a szíved

puskaropogás a hangod

karvaly a békegalambod

De most holt vagy de most véged

a hatalmad semmivé lett

Zsarnok voltál erőszakos

törvénytelen gyalázatos

Senki se tart többé veled

nem érdemelsz kíméletet

Nélküled az élet szebb lesz

már az ördögnek se kellesz

Hulla vagy rothadó halott

rút szörny ezerszer átkozott

Körötted gyűlölet-hegyek

férgek rágják szét testedet

Uralmad borzalmas tél volt

vessen ki a föld s az égbolt

Ne kerülj sohase fényre

tűnj el a fekete éjbe

(Szeged, 1989. október 23-án)

dr.halak] [2011.ápr.29. 22:59]

Köszönöm (retkesfafej) és (ghost )hozzászólását. Úgy gondolom, ilyen stílusba, ilyen tartalommal kellene vitáznunk.

Ghost szíves figyelmét felhívom, hogy következtetéseimet nem az 1949.évi XX. törvény "eltörlésére" alapoztam, hanem arra a megállapításra. hogy 1944. március 19-től 1990 május 2-ig idegen hatalom alatt éltünk és ez alatt nem volt jogfolytonosság, csak 1944. március 19 után 1990 május 2-án folytatódott a jogfolytonosság. Önnek teljesen igaza van, az alkotmány hatályon kívül helyezése valóban nem eredményezné az összes többi törvény hatálytalanná válását. De a szuverenitás hiánya, a jogfolytonosság hiánya az nemcsak az alkotmányra vonatkozó hatást jelent, hanem az összes többi jogszabályra is.

Ha valakit megsértettem azzal, hogy ép ésszel nem rendelkezőnek jellemeztem, elnézést, sőt bocsánatot kérek. De egyben segítséget is kérek, minek nevezzem azokat, akik ép ésszel rendelkeznek ugyan, és mégsem gondolkoznak, hanem indulatosan, érzelmekkel szólnak a témához anélkül, hogy a témához szólnának hozzá, hiszen csak a téma ürügyén mondanak véleményt másokról, akik pedig gondolkozni és érvelni próbálnak. Hangsúlyozom, másokról, nem a témáról, hanem másokról! Úgy gondoltam, az ilyen magatartásra találó a nem ép ésszel gondolkodás, de lehetne talán zavaros, felületes, hozzáértés nélküli stb. jelzőt is használni.

Hozzászólásomban utaltam arra is, hogy végigolvastam az Alaptörvényt és arra a véleményre jutottam, hogy nagyon sok tekintetben jó, használható alkotmányos szabályokat fogalmaznak meg benne. Ezt azonban elhallgatják, hogy többségét az érvényes alkotmányból vették át, nehogy alapot szolgáltassanak az úl alaptörvény szükségességének megkérdőjelezéséhez. Ez is ellenkezik az ép ésszel, erre is keressünk találóbb kifejezést, de ha nem jelzőket keresünk,hanem arra tereljük a vitát, mi az, amit jó hogy átvettek a az új alaptörvénybe, mi az amit jól fogalmaztak meg újdonságként, mi az ami félreérthető vagy szükségtelen, netán rossz, nem lenne eredményesebb a megkezdett és folyó vita, mint így, amikor az érzelmek és indulatok csapnak össze? A fiam például azt mondta, ne zúgolódj, mert már az is kedvező változás, hogy nem "Gyere ki és majd ott eldöntjük ököllel, kinek van igaza", hanem IQ versenyben akarnak nem a témához tartozó igazságot megállapítani.

dr.halak] [2011.ápr.29. 22:59]

Távol álljon tőlem az a látszat, hogy mindenáron szaporítani akarom a szót az Ön cikkének ellenében, annál is inkább, hogy azt már gyakorlatilag jól körül jártrák oda-vissza a ghost és retkesfafej érveinek ütköztetésével.

De az utolsó hozzászólása is vélem tartalmaz pontatlanságokat:” De a szuverenitás hiánya, a jogfolytonosság hiánya az nemcsak az alkotmányra vonatkozó hatást jelent, hanem az összes többi jogszabályra is.”

Ez így van időeltoldással, valamint jogalkotási kényszerrel, miután az a 2011-es alkotmány szellemében átdolgozásra kerül a PTK, valamint a BTK is, ami hatályon kívül helyezi az esetleges inkriminálisan kifogásolt időszak összes egyéb jogszabályait is. A cél ezzel az volt, hogy amit a németmegszállás, valamit az oroszmegszállás, és annak következtében kialakult politikai, és társadalmi diktatúrák hatalmának megerősítése képen valaha is jogszabályba foglaltak, azt ez az új alkotmány, mint alaptörvény végérvényesen megsemmisítse egyrészt az új alkotmánnyal, másrészt az új alkotmányjogi procedúrákon keresztül az összes alsóbb rendű jogszabállyal egyetemben.

„Kevesek számára nyilvánvaló, hogy az első írott magyar alkotmány nem a mai alaptörvényt is jelölő 1949. évi XX. törvény, hanem a Magyar Tanácsköztársaság 1919-es alkotmánya. 1919. április 2-án megjelent a Forradalmi Kormányzótanács XXVI. rendelete „A Tanácsköztársaság alkotmánya” cím alatt. Ennek 1.§.-a kimondta: „A magyarországi Tanácsköztársaság célja: a kapitalista termelési és társadalmi rend megszüntetése s a szocialista termelési és társadalmi rendszer megteremtése. A cél megvalósításának eszköze: a dolgozók uralmának biztosítása a kizsákmányolók felett. A munkás-, katona- és földmívestanácsokban dolgozó nép hozza a törvényeket, hajtja azokat végre és bíráskodik azok megszegői felett.”

Továbbá említi kommentjében, hogy számos jogi Klauzált a jelenleg hatályos alkotmányból vettek át, és hagytak benne változatlanul az új alkotmányban, ami egyben Ön szerint azt is jelenti, hogy mind ezáltal a logikus az lenne konfúzióként, hogy nem az egész alkotmányt kellene alapjaiban elutasítani, hanem csak azokat a változtatásokat, amit az 1989-es Ön szerint nagy közmegegyezéssel, társadalmi támogatottsággal fogadtak el anno alkotmány gyanánt. (csak megjegyzem halkan, hogy a kerek asztal egyik oldalán a földalol felkerülve nagy elszigeteltségben politikai, és társadalmi tudományok nagy gyakorlata nélkül létező ellenzékiek ültek, míg a másik oldalon ez eddigre már kifinomult érdekvédelemre alkalmas politikusok, és az Ő általuk támogatott jógiszakértők formálták azokat az „igéket” ami később ellehetetlenítette a rendszerváltás valós bekövetkezésének a lehetőségét az által, hogy garantálta a diktatúra bűnöseinek a büntethetetlenségét. Valamint a későbbiek folyamán lehetővé teszi a privatizáció olyan irányú lefolytatását, ami eredményezi a Magyar nemzet vagyonának az elherdálását, úgy hogy közben az állam bruttó adósága meghaladja az 1990-es adósság több mint annak ötszörösét.).

Nyilvánvalóan logikus, hogy a jelenleg hatályos Alkotmány is számos olyan jogi Klauzált tartalmaz, ami változatlanul alkalmas a polgári gondolkodású jobboldali emberek alkotmányos jogai, és kötelességeinek a megfogalmazásra, és mind ez által ezeket ésszerűen át kellett emelni az új alkotmányban is. De ez nem lehetett indok arra semmilyen módon összefüggéseiben, hogy megkérdőjelezze az új alkotmány szükségszerűségét, hisz a jelenlegi alkotmány úgy lépett hatályba, hogy [pic] „Az elmúlt években különböző okokból több módosítást végeztek az Alkotmány szövegén, például a NATO-hoz és az Európai Unióhoz történt csatlakozás kapcsán. A módosítások során több bekezdést és teljes cikket is töröltek, illetve megváltoztattak, ezért az Alkotmányt egységes szerkezetben szokták kiadni. Elsősorban politikai érvek alapján már többször felvetődött az a gondolat, hogy új alkotmányra lenne szükség. Ezt támasztja alá az is, hogy az 1989-es alaptörvény megalkotóinak a szándéka szerint csak ideiglenes alkotmány a rendszerváltás idejére, „hazánk új Alkotmányának elfogadásáig”.

Mindez által az összes eddigi kormány készült az alkotmány egységes új megalkotására, de ehhez a magyarországi politikai kultúra, valamint az alkotmányozási demokratikus többség sem ált rendelkezésre mindezidáig. A Horn kormány megtehette volna, mint ahogy elő is készítette, de a végén a Kisgazdák támogatásból történő kiállása megakadályozta ezt. Ugyan meg kell jegyezni, hogy a volt kommunista utódpártnak rendkívül jól szolgált az 1989.es ideiglenesen elfogadott, és működtetet alkotmány, mind ez által egyáltalán nem voltak abban érdekeltek, hogy azon bármilyen tartalmi fórmában is változtassanak.

Az indulatos, és többnyire gyűlöletből felkorbácsolt, és itt tudatosan hergelt véleményekről meg azt gondolom, hogy nem érdemes foglakozni. Mint minden a társadalmat érintő kérdésben gyakorlat, hogy olyanok is véleményt formálnak, akik vélhetően sem nem látják át, sem nem képese annak valós társadalmi összefüggéseit megérteni, így inrevelans a tárgyban, mint ez irányban a szándékaik is.

Végezetül ön sem tudja megtagadni önmagát, és a politikai szocializálódása szerinti hova tartozást többnyire annak erős befolyása mellett, hogy tévedhetetlen, és mind azok, akik nem Önnel értenek egyet, azok meg nem rendelkeznek „ép ésszel”

Nem IQ kérdése sokszor a politikai meggyőződés, hanem kizárólag szocializálódás és érdekszféra az eges emberek életében

Most azok jutottak szóhoz, akik eddig el voltak zárva demokratikusan a saját érdekeik tényleges érdekérvényesítési lehetőségétől- Lehet hibákat követnek el, de ugyan olyan demokratikusak, mint az ez idáig oktrojáló politikai pártok a magyar történelemben.

1957. május 1.

Munkások, elvtársak, budapesti dolgozók!

Hatvanezer öntudatos budapesti munkás gyűlt össze ezen a helyen, ahol ma állunk, 1890 május 1-én, hogy Magyarországon először tüntessen a proletár nemzetköziség eszméje mellett. Ennek 67 esztendeje. Akkor a szocialista társadalom eszméje még csak a legöntudatosabb munkások szívében élt, és a Duna-medence népeit rabságban tartó gőgös Habsburg-monarchia az egész tüntetést rendőri ügynek tekintette.

Hol van már a gőgös monarchia? Elporladtak már rég azok a munkások is, akik akkor itt tüntettek, de a magyar munkásosztály él, és itt van ma is; az eleink szívében és reményeiben táplált gondolat testet öltött, él, és győzelmet aratott.

Él és győzelmet aratott a munkáshatalom, a proletárdiktatúra, a munkás-paraszt állam, a Magyar Népköztársaság! Él, és legyőzhetetlen erővé változott a proletár nemzetköziség eszméje!

Viharos 67 év telt el ama 1890-es május elseje óta a magyar munkásosztály, a magyar dolgozó nép fölött. A tőkés-földesúri rabság fekete éjszakája, háborúk, forradalmak vörös napja és ellenforradalmak ólomfekete felhői követték egymást. A monarchia, a polgári köztársaság, a proletárdiktatúra, a horthysta-ellenforradalom, a felszabadulás, a proletárdiktatúrát megvalósító Magyar Népköztársaság, az 1956 októberi ellenforradalmi támadás és utána a forradalmi ellentámadás — viharos sor ez, elvtársak.

Ez alatt a 67 év alatt a magyar munkások, a falvak és a hivatalok legöntudatosabb dolgozói hol titokban és üldözöttként, hol horthysta rendőrökkel és csendőrökkel verekedve, hol szabadon, ünnepi módon, de mindig, minden év május 1-én hitet tettek amellett, hogy a magyar dolgozók a proletár nemzetköziség hívei, mindenkor hűek a munkásság nemzetköziségét és sorsközösségét jelképező vörös zászlóhoz.

Ügy gondolom, hogy jónéhány harcos, kiemelkedő magyar május elsejéről még sokáig megemlékezik a történelem: az elsőről, mindig tisztelettel gondolva az úttörő budapesti munkásokra — az 1919-es május elsejéről, amikor a magyar munkásosztály leverve a monarchia és a tőke bilincseit, az első, felejthetetlen szabad május elsejét ünnepelte. Soká fog emlékezni a történelem az 1945-ös május elsejére, amikor a 25 éves, dühöngő ellenforradalmat és a hitler-fasiszta hódítók fegyveres erejét szétzúzó szovjet hadsereg hősi harca segítségével ismét szabadon ünnepelhetett a magyar munkásosztály és az egész magyar dolgozó nép.

Végül, úgy gondolom, hogy az 1890-es, az 1919-es és az 1945-ös május elsejék mellett sokáig emlékezetes marad és kiemelkedő jelentőségű lesz a mai, 1957-es május elseje.

Ebben az órában itt Budapesten, a magyar szocialista forradalom lüktető szívében és a Magyar Népköztársaság minden városában és falvában harcos tüntetéssel ünnepli a magyar dolgozó nép sok-sok százezernyi fia és lánya a munkás nemzetköziség, a munka nagy napját — május elsejét.

Kedves elvtársak!

Miben van a különös jelentősége az 1957-es magyar május elsejének népünk számára, és nyugodtan mondhatjuk, nemzetközileg is? Abban, hogy ezen a napon az októberi sikertelen ellenforradalom fölött a munkásosztály nemzetközi segítségével döntő győzelmet aratott magyar dolgozó nép ünnepli szabadon május elsejét, a proletár nemzetköziség ünnepét. (Taps.)

Elvtársaim!

Az 1956 októberi események menetében a fasiszta magyar burzsoázia, amely egyrészről az ellenforradalom posványába süllyedt áruló Nagy Imre-csoporttal, másrészről az amerikai nagytőke által vezetett nemzetközi imperializmussal szövetkezett, megdöntéssel fenyegette a Magyar Népköztársaság társadalmi rendjét. Halálos veszély, a megsemmisítés veszélye fenyegette a magyar munkás-paraszt államot, a néphatalmat, a proletariátus diktatúráját Magyarországon. Veszélyben volt népünk nemzeti függetlensége, a béke ügye éppen úgy, mint a gyárak, a bankok, a bányák államosítása, a földosztás, mindazok a nagy vívmányok, melyeket népünk a társadalmi haladás 12 éve alatt elért.

Külön kérdés, és nem feledkezhetünk meg arról, hogy az elmúlt évek súlyos hibái jogos elkeseredést keltettek a tömegekben, és ezt az ellenforradalom igen ravaszul és hatásosan tudta felhasználni a Magyar Népköztársaság rendje elleni támadásra.

Még kevésbé feledkezhetünk meg arról, hogy Nagy Imréék árulása nélkül — amely a döntő időpontban megbénította az ország vezetését, és a vezetéstől megfosztotta, félrevezette, és tehetetlenségre kárhoztatta a szocialista forradalom ügyéhez hű magyar dolgozók tömegeit — soha nem tudott volna az ellenforradalmi támadás olyan sikert elérni, mint amilyet átmenetileg elért.

Mindannyian emlékszünk még az ellenforradalmi támadás sötét és véres napjaira. Budapest utcáin az ellenforradalmi terror lett az úr, tömegesen gyilkolták a kommunistákat és a haladó embereket. Az országban ezrével vetették börtönbe a párt harcosait, termelőszövetkezeti vezetőket, tanácselnököket, a szocializmus híveit, és lemészárlásukra készülődtek. Ismét megjelentek a politika porondján a tőkések, földesurak, bankárok, hercegek és grófok, élükön Mindszentyvel. Megjelentek a Parlamentben, két nap alatt 20 ellenforradalmi pártot alakítottak, még a hírhedt Magyar Élet Pártjának megalakítását is bejelentették, és megjelentek a falvakban, a gyárakban a „mindent vissza” jelszóval.

Ahogy 1919-ben Horthy gyilkos bandája mögött ott volt az antant, úgy sorakoztak fel az imperializmus sötét erői pénzzel, fegyverrel, széles propagandagépezettel 1956 októberében is az ellenforradalom sötét erői mögött.

Munkások, elvtársak!

Szemtől szembe a dühöngő ellenforradalommal, nekünk, kommunistáknak kellett döntenünk, tűrjük-e tovább, hogy lemészárolják a nép elejét, sírba tegyék a népköztársaságot, elrabolják nemzeti függetlenségünket és háborús tűzfészekké változtassák hazánkat, vagy minden elképzelhető erővel szálljunk szembe az árulással, és semmisítsük meg az ellenforradalmat.

Mi, kommunisták döntöttünk. Elhatároztuk, hogy harcba hívjuk a szocialista forradalom és a haza minden, az ellenforradalommal szembeszállni kész hívét. Ugyanakkor ismét segítséget kértünk a magyar nép legönzetlenebb, legigazabb barátjától, a Szovjetuniótól. (Ütemes taps.— Szovjet—magyar barátság! felkiállások.) A szovjet kormány és a szovjet nép a kért segítséget a proletár internacionalizmus szellemében megadta. Így a magyar nép a Szovjetunió testvéri segítségével megvédte a szocializmus ügyét Magyarországon.

Ez a harc nem ment áldozatok nélkül. Emlékeznünk kell ezen a szabad május elsején mártírjainkra, az ellenforradalmárok által legyilkolt kommunistákra, igaz magyar hazafiakra — Mező Imre, Kalamár, Asztalos, Kállai, Biksza és a többi drága elvtársunkra —, akik nem ünnepelhetnek többé velünk. Emlékeznünk kell azokra a pártharcosokra, államvédelmiekre, honvédekre, rendőrökre, karhatalmiakra, akik hitükhöz, esküjükhöz híven harcoltak, és meghaltak a szocialista forradalom, a nemzeti függetlenség, a Magyar Népköztársaság ügyéért. Emlékeznünk kell azokra a szovjet munkásokra, parasztokra, értelmiségiekre, hivatásos katonákra, akik segítségünkre siettek a harcban, segítettek megvédeni népi demokratikus rendünket, független hazánkat, békénket. Mély tisztelettel emlékezünk azokra a szovjet harcosokra, akik a magyar népnek nyújtott segítség közben a legtöbbet: életüket áldozva bizonyították be hűségüket a proletár nemzetköziség szent eszméjéhez. Örök dicsőség övezze mindannyiuk emlékét!

Elvtársak!

Erre a hősi harcra visszatekintve, világosan látható, hogy 1956 októberében a szocialista Magyarország vívta élethalálharcát a régi úri Magyarországgal, és ebből a harcból a szocialista Magyarország került ki győztesen. (Taps.) De az is világos, hogy ez a harc ugyanakkor a népek, nemzetek leigázására törő nagytőkés imperializmus és a népek szabadsága és békéje felett őrködő proletár nemzetköziség összecsapása is volt, és győzött a proletár internacionalizmus, győztek a társadalmi haladás és béke erői. Ezért nemzetközi jelentőségű az 1957-es magyar május elseje.

Elvtársak!

Ezen a május elsején azt ünnepeljük, hogy a magyar népnek — az önzetlen és áldozatkész segítséget nyújtó Szovjetunió támogatásával — sikerült megvédelmezni a szocializmus ügyét, és így a magyar proletárdiktatúra, annak munkás-paraszt állama, a Magyar Népköztársaság él! (Taps.)

1957. május elsejének történelmi jelentősége abban van, hogy a munkáshatalom elleni veszélyes, véres támadást, a súlyos megpróbáltatásokat a magyar nép leküzdötte, és ma a szocialista országok testvéri családjának tagjaként, népünk barátainak örömére, ellen egeink bánatára szabadon ünnepli május elsejét. (Lelkes taps.)

Kedves elvtársak, elvtársnők! Tekintsük át a november 4. óta megtett utat.

Ha a harc eredményeit számbavesszük, megállapíthatjuk, anélkül, hogy az önteltség bűnébe esnénk, hogy eredményeink igen jelentősek.

Ha a harc eredményeit nézzük, és megnézzük az élet különböző területein a hiányosságokat, nem lehetünk megelégedettek, nem lehetünk önteltek. Hiszen van nálunk még hiányosság annyi, hogy kölcsön is tudnánk adni belőle. (Derültség.) De ha november 3-a anarchikus viszonyaira gondolunk, amikor a dühöngő ellenforradalom és imperialista irányító gazdái már kezükben érezték a hatalmat és az egész országot, amikor a szocializmus ügyéhez hű hazafiak üldözött vadakká váltak saját hazájukban, amikor a népgazdaság teljesen megbénult állapotban volt, és így nézünk vissza a megtett útra, nem tévedünk, ha megállapítjuk, hogy a fő irány, amelyet azóta követünk, feltétlenül helyes, és nagyok az eredmények.

Milyen eredményekről beszélhetünk?

Mindenekelőtt a hatalomról, az államról, a törvényes rendről. Lehet és van is sok kritikusunk. Vannak ellenségeink is, akik a kákán is csomót keresnek. Az ilyen emberek szeretnek bennünket műveletleneknek, mereveknek, hozzá nem értőknek, kegyetlen terroristáknak, sztálinistáknak és a szótárukban létező minden elképzelhető rossznak szidalmazni. De azt legnagyobb ellenségeink, legrosszindulatúbb kritikusaink sem mondhatják, hogy mi a kapitalisták és a földbirtokosok érdekeit szolgálnánk. Itt van a kutya eltemetve. Népünk ellenségei számára a Magyar Népköztársaság fejlődésének elmúlt hat hónapjában igazán az a legrosszabb, ennélfogva népünk számára az a legfőbb jó és legfontosabb eredmény, hogy a munkáshatalom erős, és a kapitalizmus visszaállításának lehetősége megszűnt. (Közbekiáltások:  Éljen  a munkás-paraszt hatalom!)

Népköztársaságunk alkotmányos, törvényes rendje biztosított. Az alkotmányos néphatalmi és államigazgatási szerveket helyreállítottuk. Újjászerveztük népköztársaságunk fegyveres erőit; a néphadsereget, a határőrséget, a rendőrséget, ezeken belül elsőként a karhatalmi egységek fegyveres erőit. A kulcspozíciókból eltávolítottuk az árulókat.

A hatalom fegyveres biztosításának feladatába bevontuk és bevonjuk a munkások, bányászok, a parasztok legöntudatosabbjait — megszerveztük a munkásőrséget!

A munkásőrség megalakítása is bizonyítéka annak, hogy a párt és a kormány a tömegek iránti messzemenő bizalommal, azokra támaszkodva vezet. Az a lelkesedés pedig, amellyel a munkások tömegei jelentkeznek felvételre a munkásőrség alakulataiba, azt jelzi, hogy a magyar munkások készek fegyverrel is védelmezni saját hatalmukat. Mindez egyben beszédes cáfolat azokra a hiú vágyakat kifejező ellenséges rágalmakra, amelyek szerint októberben a munkások támadtak volna a népköztársaságra, és most a tömegektől elszakadt kormány vezetné az országot.

Itt vannak külföldi vendégeink, nézzék meg a párt és a kormány embereit és a tőlünk elszakadt tömegeket, amelynek százezrei itt állnak e téren! (Taps, éljenzés.)

A népi hatalom megerősítése után másik nagy eredményünk a népgazdaság elemi rendjének és rendes vérkeringésének helyreállítása. Az ipari és bányászati termelés, úgyszintén a mezőgazdasági termelés, a közlekedés és a kereskedelem munkája alapjaiban a rendes kerékvágásba került.

Itt voltunk már a gyűlésen, amikor kézbesítették a Nehézipari Minisztérium jelentését: bányászaink úgy ünnepelték május elsejét, hogy valamennyi szénbányászati tröszt túlteljesítette áprilisi tervét!

Ereményeinket elmondhatjuk annak tudatában is, hogy még igen komoly fogyatékosságok vannak. De mindenki, aki csak egy kicsit is tárgyilagosan nézi népgazdaságunk fejlődését, megállapíthatja, hogy a népgazdaság helyreállítása a vártnál nagyobb ütemben folyik.

Az államhatalom megerősítése, a gazdasági élet vérkeringésének megindítása mellett, igen nagy eredménye féléves munkánknak, hogy iskoláink, egyetemeink, az ország legfontosabb kutató, művelődési és kulturális intézményei működnek, és munkájukban fokozatosan felzárkóznak a politikai és gazdasági élet fejlődési üteméhez és eredményeihez.

Minek tulajdoníthatók ezek a jelentős eredmények?

Mindenekelőtt annak, hogy saját hibáinkkal is szakítva, lelepleztük a párt politikáját és a tömegek tisztánlátását zavaró, a marxizmus—leninizmust meghamisító, a munkásosztály érdekeit eláruló revizionista eszméket, visszatértünk a nagy Lenin tanításaihoz. (Taps.) E tanítások fényében vizsgáltuk meg a magyar helyzetet, és határoztuk meg a legfontosabb tennivalókat.

Kerülgetés nélkül nevén neveztük az ellenforradalmat, lelepleztük az árulást, mindenki számára érthetően megmondtuk, hogy nálunk proletárdiktatúra van, amely közvetlenül a dolgozó tömegekre támaszkodik, és ugyanakkor kíméletlenül elnyomja az osztályellenséget. (Ütemes taps, éljenzés.)

Elvetettük a hazug semlegesség jelszavát, és megmondtuk, hogy a Magyar Népköztársaság kitéphetetlen tagja a szocialista országok Szovjetunió által vezetett hatalmas családjának és következetesen hű marad a varsói szerződéshez. Szembeszálltunk az ellenforradalom aljas szovjetellenes, uszító rágalmazásaival és bebizonyítottuk, hogy a Magyarország területén tartózkodó szovjet csapatok az adott nemzetközi viszonyok között a magyar nemzeti függetlenség és népünk békéjének védelmét segítik az imperialisták kalandor terveivel szemben.

Megmondottuk kertelés nélkül, hogy mindaddig, amíg az agresszív imperialista körök anyagi alapot létesítenek azzal a bevallott céllal, hogy a Magyar Népköztársaság rendjét megsemmisítsék, és e cél érdekében sok éve fegyverben tartanak Horthy-fasiszta ellenforradalmi erőket, szégyenkezés nélkül atomfegyverrel látják el Európa népeinek és a magyar népnek Hitler-fasiszta hóhérait, addig mi is igazságos, jogos önvédelemnek tekintjük a szocializmus, a béke erőinek összefogását, a varsói szerződést, a szovjet csapatok magyarországi tartózkodását. (Taps.)

Erre a nyíltságra és határozottságra a magyar néptömegek napról napra fokozódó bizalommal és támogatással válaszolnak.

Az eredmények a nyíltságon kívül annak köszönhetők, hogy világos helyzetet teremtettünk a Magyar Népköztársaság legfőbb társadalmi vezető ereje, a párt kérdésében.

Leszámoltunk a pártot bomlasztó és az ellenforradalomnak ezzel kezére játszó, a párt vezető szerepét tagadó revizionista nézetekkel. Ennek a harcos következetességnek eredménye, hogy az ellenforradalom tüzében újjászületett a magyar nép vezető ereje, a munkásosztály élcsapata, a Magyar Szocialista Munkáspárt. (Hosszan tartó taps. Felkiáltások: Éljen a párt!) A politikai, a fegyveres és a gazdasági harcokban megedződött párt újjászervezte a népköztársaság társadalmi erőit, elsősorban a munkásosztály osztályszervezeteit, a szakszervezeteket és a Kommunista Ifjúsági Szövetséget, és ezek a társadalmi erők a proletárdiktatúra vezető erejének, a pártnak irányításával megvédték és megerősítették a népi hatalmat.

Üdvözöljük május elsején a munkásosztály nagy hagyományokra visszatekintő és ma már ismét 1 800 000 tagot számláló szakszervezeteit. Üdvözöljük az újjászerveződő nőmozgalmat, és a zászlaját büszkén kibontó Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetséget. (Éljenzés, taps.) Ezeknek a nagy társadalmi erőt jelentő tömegszervezeteknek és mindjobban javuló munkájuknak jelentős szerepük van az eddig elért eredményeinkben.

A társadalmi szervezeteken kívül az eredményekben része van annak is, hogy országunk alkotmányos államhatalmi és államigazgatási szerveit, a tanácsokat, a minisztériumokat viszonylag rövid idő alatt munkába állítottuk.

Az eredményekről szólva külön elismeréssel kell megemlékezni népköztársaságunk újjászervezett fegyveres erőiről: a néphadseregről, a határőrségről és a rendőrségről, amelyeknek nagy szerepük volt a munka feltételét jelentő törvényes rend helyreállításában. A magyar fegyveres erők újjászervezésének valóságos hősi korszaka volt az első karhatalmi egységek megszervezése, és ezek hősies helytállása az ellenforradalmi bandák szétverésében.

A Magyar Népköztársaság erőinek megszilárdításában, politikai, gazdasági és kulturális életének helyreállításában a fő szerepet kétségtelenül maguk a munkás- és paraszttömegek, valamint a munkások és parasztok erőfeszítéseit támogató értelmiségi dolgozó rétegek játszották.

Nekünk, akik a vezetésben dolgoztunk ezekben az időkben, meg kell mondanunk, hogy ha november 4-e után napról napra erősödött is a központi irányítás, hosszú heteken át nem volt eléggé hatékony. Ebben az időszakban különösen döntő volt a tennivalókat helyesen felismerő és saját erejének tudatára ébredt munkások, bányászok, szövetkezeti és önállóan dolgozó parasztok, értelmiségiek öntevékeny munkája és helyes politikai fellépése az ellenforradalmár provokátorok és az úgynevezett „hőbörgők” ellen.

A hat hónap eredményeiben munkásosztályunk, népünk, pártunk és a kormányunk erőfeszítései mellett a szocialista tábor országainak, elsősorban a Szovjetuniónak a proletár internacionalizmus szellemében nyújtott anyagi, erkölcsi, sokirányú testvéri segítségének is nagy része van.

Erőt adott a magyar népnek a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom politikai és erkölcsi támogatása is. A Szakszervezeti Világszövetség és több ország szakszervezeti vezetőinek látogatása és szolidaritási nyilatkozata mellett 27 ország testvéri kommunista és munkáspártja nyilatkozatát kaptuk kézbe, amelyekben az egész nemzetközi munkásmozgalom elítélte a Magyar Népköztársaság és a béke ügye elleni ellenforradalmi támadást, és biztosítanak bennünket támogatásukról.

Ily módon elmondható, hogy a Magyar Népköztársaság társadalmi rendje ellen 1956 októberében indított, az imperialisták által szított és támogatott ellenforradalmi támadás — az okozott károk ellenére — megacélozta a magyar szocialista forradalom erőit. Ugyanakkor szorosabbra fűzte, erősítette az élő, hatalmas, legyőzhetetlen proletár nemzetköziséget.

Elvtársak, elvtársnők!

Május elseje, a nemzetközi munkásszolidaritás harci ünnepe. Ezen a napon a nemzetközi munkásosztály, a dolgozó népek harci követelései zúgnak az egész világon.

A Japán-tengertől az osztrák alpesi hegyekig terjedő szocialista világban a szocialista építés ügye, a tőkés országokban az elnyomott munkások és parasztok politikai és gazdasági követelései, az imperialista iga és agresszív fenyegetések nyomása alatt élő gyarmati országokban a nemzeti függetlenségért folyó harc, és minden május elsejei ünnepen és tüntetésen az egész kerek világot átfogva a béke elszánt védelmének kérdései és követelései mozgatják ma a százmilliókat.

Mi, magyar dolgozók, milyen főbb feladatokat látunk magunk előtt ezen a május elsején?

Május elsejei harci programunk egyetlen mondatban is összefoglalható: továbbfejlesztjük a társadalmi haladás terén 12 év alatt elért vívmányainkat, a jó tapasztalatokat felhasználva, a múlt hibáit gondosan elkerülve teljesen fel akarjuk és fel fogjuk építeni a mindenféle kizsákmányolástól mentes szocialista Magyarországot. (Éljenzés, taps.)

Mai májusi ünnepünkön messzehangzóan hirdetjük és ezt hallja meg barát és ellenség egyaránt, hogy népünk begyógyítja az ellenforradalom által okozott sebeket, és eltökélt szándéka, hogy a magyar földön, amelyet annyi munkás és paraszt nemzedék vére és verejtéke öntözött, és amelyen a bitang úri rend 12 évvel ezelőtt csak romokat hagyott örökül — felépítjük szabad, független, szocialista hazánkat, a szocialista Magyarországot! (Taps.)

Elvtársak!

E nagy cél elérése érdekében a most soron levő feladatokra kell fordítanunk figyelmünket, de tudnunk kell, hogy a mai viszonyok között minden tevékenységünket a munkáshatalom erősítésének szempontjából kell vizsgálnunk.

Mindenekelőtt erősítsük meg államhatalmunkat a vezető politikai erő, a párt további szervezésével, tömegkapcsolatainak szélesítésével, a párt egységének, fegyelmének megszilárdításával, tekintélyének növelésével.

A pártépítésben szakítottunk a régi, hibás gyakorlattal. A múltban szektásnak bélyegezték a régi, 19-es elvtársakat, félreállították az illegális káderek jelentős részét. Az ellenforradalom idején bizonyosodott be a régi, 19-es harcosok, a spanyol front magyar proletár harcosai, a Horthy-fasizmus éveiben derekasan helytállt elvtársak hűsége és értéke. Most a három élő munkásnemzedék: a 19-esek, az illegalitás éveinek harcosai és a felszabadulás utáni fiatal káderek szerencsésen együtt vannak, és ez a párt jelenlegi szilárdságának egyik legfontosabb oka. (Taps.)

Most, a párt tekintélyének növekedése idején, óvakodva a szektás elzárkózástól, biztosítanunk kell, hogy utat találjon a pártba a szocialista forradalom ügyéért áldozatra kész, önzetlen, harcra és munkára képes minden becsületes dolgozó, elsősorban munkás. De csak ezek jöjjenek. Ne legyen senki a párt tagja társadalmi illendőségből, vagy egyéni meggondolások miatt. Jobb a pártnak, a munkásosztálynak, az egész népnek, ha a pártot a jóindulatú rokonszenvezők és barátok széles tábora veszi körül, mint ha bent volna a pártban a nehézségek idején ingadozók jelentős tömege. Ez október egyik tanulsága számunkra.

Óvni kell a pártot az elvtelen karrieristáktól, és különös éberségre van szükség azokkal az elemekkel szemben, akik Nagy Imre áruló vonalát követve harcoltak a párt ellen október előtt, október alatt és október után, de most szeretnének beépülni a pártba, és belülről harcolni a párt fő irányvonala és egysége ellen.

Másodszor: erősítenünk kell a magyar proletárdiktatúra államhatalmát három vonalon.

Erősítenünk kell államhatalmunk alapját, a munkás-paraszt szövetséget a munkásosztály vezetése alatt.

Miközben hangsúlyozzuk, hogy el kell kerülni minden volt hibát, amely a munkás-paraszt szövetséget lazította és a szocialista fejlődést gátolta, meg kell mondanunk, hogy a szocialista társadalom felépítése a szocialista magyar falu felépítését is jelenti. Egyénileg gazdálkodó parasztságunk sok fontos intézkedésből megállapíthatta, hogy a rá nézve káros körülményeket erélyesen felszámoltuk. Ugyanakkor nem titkoltuk, hogy a szocializmus falusi előőrseit, az állami gazdaságokat, a gépállomásokat és az önként társult, az ellenforradalom támadásával szemben magára hagyva is derekasan helytállt termelőszövetkezeti parasztságot helyes célkitűzéseiben teljes erővel támogatjuk.

Az erős munkás-paraszt szövetség a mi államunkban az a politikai alap, amelyen létrejöhet a szocializmus felépítésének célkitűzéseivel egyetértő összes rétegek nemzeti összefogása. Küzdünk azért, hogy a munkások és parasztok alapvető tömegei mellett tömörítsük az értelmiségi dolgozókat, sőt ezen túlmenően a városi kispolgárság összes haladó elemeit is.

A kommunisták találják meg a baráti, a kölcsönös bizalmon alapuló együttműködés módját mindazokkal az emberekkel, akik egyetértenek a szocialista társadalom felépítésének céljával.

Erősítenünk kell a proletárdiktatúra államhatalmát a szocialista demokrácia fejlesztése vonalán is. Be kell vonnunk az egész párttagságot és a pártonkívüli tömegeket az alapvető kérdések eldöntésébe, a törvények és rendeletek megalkotásába, végrehajtásába és a megvalósítás ellenőrzésébe.

Végül erősítenünk kell a proletárdiktatúra államhatalmát az ellenforradalom megsemmisítésével és a népi hatalom ellenségeinek még következetesebb elnyomásával. A „Szabad Európa Rádió” és a Magyar Népköztársaság többi ellensége mérgesen köpködi rádióban és sajtóban, hogy nálunk szörnyű terror, véres bosszúhadjárat, tömeges internálás van. Persze ők is nagyon jól tudják, hogy mindez hazugság. Kiabálnak, mert nagyon féltik ellenforradalmi kádereiket. Önök, kedves elvtársak, nagyon jól tudják, népünk joggal kifogásolja éppen azt, hogy nem eléggé büntettük meg a bűnösöket. (Úgy van! Taps.)

Ellenségeink és néha jóindulatú, de helyzetünket alaposan nem ismerő barátaink is azt mondják, hogy nem vagyunk eléggé megbocsátók, nem vagyunk eléggé emberiesek és demokraták. A mi népünk az ő emberségüket és demokratizmusukat alaposan megismerte októberben.

Mi azt gondoljuk, hogy a bűnösöket meg kell büntetni, a népköztársaság ellen, a nép nyugalma és munkája ellen áskálódókat kordában kell tartani. (Helyeslés, nagy taps.) Az a véleményünk, hogy a nép hatalma, élete és békéje a legszentebb dolog a világon, ezért törvényes szerveink akkor tesznek eleget az emberiesség és a demokrácia követelményeinek, ha a bűnösökkel minél keményebben eljárnak.

Harmadszor: erősítenünk kell a népi hatalom gazdasági alapjait.

Meg kell oldanunk mielőbb a gazdasági építés előttünk álló – és meg kell mondanunk, nem könnyű – feladatait. Gazdasági életünkben jelenleg még vannak feszültségek. De dolgozóink munkájával és nagyrészt a testvéri országok gazdasági segítségével biztosítottuk az egyensúlyt, emeltük a dolgozók életszínvonalát. Jelenleg azonban a megnövekedett életszínvonal és a termelékenység alacsony színvonala, valamint a magas önköltség között ellentmondás van. Ebben a helyzetben a feladat az, hogy a pénz vásárlóértékét és a felemelt életszínvonalat megőrizzük, és az ellentmondást a munka megjavításával, a termelékenység növelésével, az önköltség csökkentésével, takarékosabb anyaggazdálkodással és hasonló rendszabályokkal küszöböljük ki.

Rövidesen közismertté válnak az ez évre kidolgozott gazdasági terveink. Ezt követően nyilvános vitára bocsátjuk új hároméves tervünket.

Pártszervezeteinknek, a szakszervezeteknek azonban már most legfontosabb feladatuk, hogy a termelés mindennapi kérdéseivel nagyon komolyan foglalkozzanak és mozgósítsák az egész munkásosztályt, a dolgozó parasztságot és egész dolgozó népünket a gazdasági, termelési feladatok minél jobb megoldására.

A gazdasági nehézségekről szólva hangsúlyoznunk kell, hogy ha a néptömegek e kérdések megoldását komolyan kezükbe veszik, minden reális feltétel megvan ahhoz, hogy a Magyar Népköztársaság gazdaságilag is erős és szilárd legyen.

Negyedszer: rendet kell teremtenünk a kulturális életben. Nem titok, hogy az oktatás, a művelődés, a kultúra egyes területein az ellenforradalom és a revizionizmus súlyosan visszavetett bennünket.

A burzsoázia a kultúra területén is álarcot öltött magára. A szocialista kultúra esküdt ellenségei a „sztálinizmusnak”, az adminisztratív módszerek megszüntetésének, a hibák kijavításának zászlaja alatt léptek fel. De októberben kitűnt, hogy ez kalózlobogó volt.

Elég egy pillantást vetni a kultúra területére, és azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy a kalózlobogó alatt Horthy-fasisztákat, nyilas sajtófőnököket, burzsoá kufárokat — hogy úgy mondjam — rehabilitálták.

Ezek az elemek azután a pincékből és padlásokról jókora mennyiségű doh-, penész- és rothadásszagú burzsoá, úgynevezett kultúrtermeket kapartak össze, és zúdítottak népünk nyakába.

Nyilvánvaló, hogy ezen a területen is rendet kell teremteni. Senki sem akarja vissza a sematikus hibákat, sem az adminisztratív módszereket. De a kultúra igaz tisztelői és avatott munkásai s maguk a tömegek legyenek igényesebbek, és gyorsítsák meg a burzsoá szemét eltakarítását a kultúra területéről.

Elvtársak, elvtársnők!

Végezetül a magyar népi demokrácia erejét növelnünk kell a magyar nép internacionalizmusának elmélyítése útján.

Küzdjük le a burzsoá nacionalizmus maradványait, az úgynevezett „nemzeti kommunista” nézeteket, és erősítsük a magyar népben az igazi hazafiságot, amely magában foglalja a proletár nemzetköziség eszméjét. Testvérünk a világ bármely országában élő internacionalista munkásember, de ellenségünk a magyar hazát és népet eláruló magyar ellenforradalmár.

Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt a szocialista tábor valamennyi országához, elsősorban a Szovjetunióhoz fűződő baráti és szövetséges viszonyunk erősítése és az egész tábor egységének további szilárdítása érdekében. Ne feledkezzünk meg egy pillanatra sem arról, hogy a szocialista tábor egysége, e táborhoz tartozásunk védte meg a Magyar Népköztársaságot, nemzeti függetlenségünket, népi hatalmunkat, a béke ügyét 1956 őszén.

Bár viszonyunkban jelenleg ellentmondások vannak, elvi engedményeken kívül mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy viszonyunk Jugoszláviához ne csak a békés egymás mellett élés elveinek feleljen meg, hanem szívélyes és baráti legyen. Jugoszlávia népeivel és vezetőivel a jó viszony közös érdekein kívül összekötnek bennünket a szocializmus építésének közös céljai is.

Mi a marxizmus—leninizmus, a proletár nemzetköziség elvei alapján állunk. Ennek megfelelően tisztelünk minden népet, a népek békéjének és a különböző társadalmi rendszerű országok és népek békés egymás mellett élésének vagyunk a hívei.

Tisztelt nagygyűlés! Kedves Elvtársak!

Vannak nagy feladataink, de mély meggyőződéssel mondom, hogy a Magyar Népköztársaság minden híve bizalommal tekinthet a jövőbe. Az ellenforradalmi támadás tanított is, edzett is, össze is kovácsolt bennünket. Ha nem feledkezünk meg a múlt hibáiról, ha a tanulságokat, tapasztalatokat a munka megjavításában hasznosítjuk, a jövőben biztosabban mehetünk előre.

Különösen nagy szükség van a párt, az állam és az egész nép éberségére. Mindannyian láttuk októberben, hogy farkasok ólálkodnak a kert alatt. Nyújtsunk baráti segítő kezet a tévelygőknek, de legyünk kérlelhetetlenül szigorúak a népi hatalom ellenségeivel szemben. Ha a szocializmus minden híve és minden hazafi egységbe tömörül, az ellenforradalmi erőknél százszor erősebb a nép.

Erőnket és bizalmunkat növeli, hogy a szocialista országok testvéri családjában olyan oltalom és erő részesei vagyunk, amelynél nagyobb erő nincs ma a világon.

Tisztelt nagygyűlés, elvtársak, elvtársnők, dolgozó társaim!

Az októberi események után erre a mi mai magyar május elsejénkre határainkon túl mindenfelől figyelnek, barátok is, ellenségek is. Azt hiszem, ez az 1957-es magyar május elseje örömmel fogja eltölteni barátainkat, keserűséggel ellenségeinket. Azt hiszem, nem tévedünk, ha megállapítjuk, hogy ez a nap új lendületet ad belső fejlődésünknek, és hozzájárul a proletár nemzetköziség zászlaja alatt tömörült népek és a nemzetközi munkásmozgalom együttes erejének növeléséhez is.

Fel, elvtársak, az új munkára, az új harcra, új feladatokra, és győzni fog igaz ügyünk!

Éljen a marxizmus—leninizmus és a proletár nemzetköziség!

Éljen a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió vezette szocialista tábor megbonthatatlan egysége!

Éljen pártunk, hazánk, a Magyar Népköztársaság, dolgozó népünk és legfőbb vezető ereje, a Magyar Szocialista Munkáspárt.

Éljen a népek barátsága és a béke!

Éljen május elseje, a világ dolgozóinak nagy ünnepe! (Lelkes taps.)

(Megjelent: Népszabadság, 1957. május 1. Rendkívüli kiadás.)

Május elseje,

Vajon hányan tudják a kialakulásának történetét, és a valódi célját,

Vajon azok, akik ma ezt Magyarországon alapjaiban kisajátítják a maguk és pártjuk számára az ünnepet, mennyire tudják hogy mi az a szolidaritás,

Vajon van e még az ünneplők között, aki az eredeti cél ismertében megy ünnepelni,

Visszaemlékezés, idézet 1957 Kádár János beszédéből:

Elvtársak!

Erre a hősi harcra visszatekintve, világosan látható, hogy 1956 októberében a szocialista Magyarország vívta élethalálharcát a régi úri Magyarországgal, és ebből a harcból a szocialista Magyarország került ki győztesen. (Taps.) De az is világos, hogy ez a harc ugyanakkor a népek, nemzetek leigázására törő nagytőkés imperializmus és a népek szabadsága és békéje felett őrködő proletár nemzetköziség összecsapása is volt, és győzött a proletár internacionalizmus, győztek a társadalmi haladás és béke erői. Ezért nemzetközi jelentőségű az 1957-es magyar május elseje.

Elvtársak!

Ezen a május elsején azt ünnepeljük, hogy a magyar népnek — az önzetlen és áldozatkész segítséget nyújtó Szovjetunió támogatásával — sikerült megvédelmezni a szocializmus ügyét, és így a magyar proletárdiktatúra, annak munkás-paraszt állama, a Magyar Népköztársaság él! (Taps.)

1957. május elsejének történelmi jelentősége abban van, hogy a munkáshatalom elleni veszélyes, véres támadást, a súlyos megpróbáltatásokat a magyar nép leküzdötte, és ma a szocialista országok testvéri családjának tagjaként, népünk barátainak örömére, ellen egeink bánatára szabadon ünnepli május elsejét. (Lelkes taps.)

„Megmondottuk kertelés nélkül, hogy mindaddig, amíg az agresszív imperialista körök anyagi alapot létesítenek azzal a bevallott céllal, hogy a Magyar Népköztársaság rendjét megsemmisítsék, és e cél érdekében sok éve fegyverben tartanak Horthy-fasiszta ellenforradalmi erőket, szégyenkezés nélkül atomfegyverrel látják el Európa népeinek és a magyar népnek Hitler-fasiszta hóhérait, addig mi is igazságos, jogos önvédelemnek tekintjük a szocializmus, a béke erőinek összefogását, a varsói szerződést, a szovjet csapatok magyarországi tartózkodását. (Taps.)

A kommunisták elvették a munkásosztály nehezen kivívott ünnepét, hogy a saját diktatúrájukat emeljék a nemzetközi szolidaritás fölé, mint egy törvényszerű következményképp a maga gyilkos diktatúrájával. Meg gyalázták, besározták a munka ünnepét.

Mint ahogy ma is teszik az ő elvbarátaik, jogutódjaik.

A tanácsköztársaság után föld alá kényszerült magyar kommunista párt megtanulta a szabotázs akciók kiváló technikáját, és nem szűnt meg azt alkalmazni mind a mai napig.

A mostani gyöngyöspatai események is ezt segítik elő, hogy igazi polgárháborús viszonyok alakulhassanak ki, és elmondhassák a volt kommunista utód pártok, hogy a jobboldali kormányzás oda vezet, hogy a kisebbségeknek menekülni kell a hazából, hogy menedékjogot kell kérni (Amerikai diplomáciai képviselet méri fel a menekülők számát titokban) és el kell hagyni a hazát a „kormány rasszizmust tűrő és támogató gyakorlata miatt”.

Elfelejtik a volt kommunisták, hogy nem rég még azzal volt tele a nemzetközi sajtó, hogy tömegesen vándorolnak ki cigányok Kanadában Mohácsról, és más kisebbség lakta helyiségekből. Elfelejtik, hogy a szegénység az nem most alakult ki, hanem az elmúlt években, és e szegénységet kialakulni az előző kormányok tették lehetővé. De a jelenlegi fezsültséget, mint következményt rá lehet sütni a jelenlegi kormányra, megvezetve ezzel megint mint mindig a világ baloldali orientáltságú közvéleményét. Hazudni, csalni, lopni tudni kell.

De a világ egyszer csak felismeri a valódi szándékokat, mint módszereket is. A rend egy országban mindig a államhatalom dolga hogy fenn tartsa, mint ahogy az is hogy a káosz teremtőit megbüntesse. Nem a jobbik a fő probléma. Hisz ők csak a pártot építik, hanem a volt hatalmúkat vesztő utód kommunisták, akik újra vissza szeretnék szerezni a hazug álságos hatalmúkat.

Hisszük hogy az emberek többsége látja a valódi arcát a vad kapitalistáknak a magukat hazug módon baloldali képviselőnek nevező hiénák valódi szándékait a történések mögött.

Az MSZP-választmány kiállt Gyurcsány mellett! Köszönjük a kormány nevében, a magyar jobboldal nevében, mert ez segíti leginkábba jobboldal hatalmának a megszilárdult.

Ha valaki azt hiszi, hogy úgy és amennyiben nyíltan vállalja a baloldal a szolidaritást azzal az emberrel, aki Magyarországon önző hatalmi okokból oda jutatta a magyar baloldal ügyét, hogy ma semmilyen hatalmi tényezőt birtokló erővel és befolyással nem bír a magyar közéletben azon kívül, hogy mindentől, és mindenkitől elhatárolja magát az országos ügyek képviseletében.

Éljen Gyurcsány Ferenc sokáig, és eresztgesse a körmeit mind addig, míg csak egy ember is a felszínen van azok közül, akik vele szolidaritást vállaltak a hazugságban, a hazugsággal megszerzett hatalomban, és a magyar baloldal tönkretételében!

Éljen a Szocialista Párt Választmánya!

• New.Person  |

•  2010 02 20 |

•  11:39

Ha ezen a kormányon múlik, lehet egyszer csak már 90 napos késéssel, és a lehetséges államcsőd követeztében meg soha nem érkezik meg a jogos nyugdíj az arra jogosultaknak

[oregember] [2011.máj.01. 15:52]

Kedves New Person. Néhány héttel korábban állításaimat - bár udvariasan, mondhatnám kulturált módon, ami a jobboldali hozzászólóknál szokatlan - kétségbe vonta és fene nagy öntudattal kioktatott állításaim tarthatatlanságáról. Nem ismerem életútját, magam itt születtem e hazában, itt lettem felnőtt, itt dolgoztam aktiv életemben, amiket írtam azt nem hallottam, hanem megéltem, bizonyos szinten befolyásoltam. Nem a voltam soha semmiféle pártnak tagja vagy szimpatizánsa, számomra egy féle mérce számított: a politika miként hat közvetlen környezetemre és tágabb értelemben hazámra.Talán még érdeklődésére tarthat az a közlésem: a II. világháború előtt és alatt az un. nemzeti középosztályból származom, családomban a felmenőim a -apám, nagyapám - közigazgatásban dolgoztak, még a Vitézi Rendnek is tagja lehetnék elsőszülött fiú jogán, ha a mostani vitézkedést nem tartanám - most mérsékelem magam - idejét múltnak. Mindezt csak azért említettem, hogy számomra a magyarság nem hatásos jelszavak puffogtatása, hanem élet mód. Ezért nem disszidáltam, -bár nyelvismeretem és felsőfokú műszaki végzettségem - alapot nyújtott volna anyagilag magasabb szintű életmódra is.A vázoltakhoz még annyit fűzök, Ön a jobboldali hozzászólókkal ellentétben, nem ostoba fröcsögéssel, hazugság áriáival ú,gy éreztem gyűlölködés mentes szóhasználatával , elfogadható érvelésével értelmes vita partner lehet. Nagyjából meg is fogalmaztam válaszaimat ellenvetéseire, csak azért nem küldtem el Önnek ezeket, mert egyéb okok miatt nem voltam PC közelében. A mai véleménye azonban arról győzött meg: Önnel sem lehet más álláspontból vitát kezdeményezni. Ön is mint a jobb oldali kommentelők elfogult, vagdalkozik. Nincs szándékom az elmúlt 21 év minden otromba baromságát felsorolni, csak fő "eredményeit" említem: csak múlt században volt ilyen sok ember, az össz népesség közel egy harmada ilyen kilátástalan élethelyzetben. Amit Ön az előző kormányok "hazugságainak" tart, megkísérelték az un. rendszerváltás abszolút veszteseinek az élethelyzetét javítani, amit az un. jobboldal minden bevethető kommunikációs,és a parlamentális adta bojkottal el lehetetleníteni. Persze ehhez kellett egy korábbi MSZMP tag, Bihary alkotmány bírósági elnök is. Bravó. éljen a több párti demokrácia. Folytatom és be is fejezem: egy évvel ezelőtt Orbán mester Brüsszelbe lovagolt, elfogadtatni a 7 %-os kv-i hiányt, mint a nemzeti szuverenítás legfőbb attributumát. Mivel ez nem járt sikerrel -korábban Bajnaiék egy év alatt sokkal több eredmény értek el - azóta habzó szájjal, kidagadt nyaki erekkel, minden hadra fogható jogász vagy közgazdasági Mekk mester az államadósságot átkozza. Ha szán rám néhány percet cáfolhatatlan tényekkel támassza alá, mikor mondott valaha is igazat a FIDESZ.,

[oregember] [2011.máj.01. 15:52]

Kedves oregember!

Én alapjaiban egy nyugodt, kiegyensúlyozott ember vagyok, és többnyire ezért is volt képes korábban arra a véleményre jutni, amit most ismét megismételt.

Azonban időközben ott, ahol én az otthon melegét kerestem, ott lettem emberektől megbélyegzett hazaáruló, mert 1956-ban a forradalom oldalán harcoltam, majd fasiszta az apám után hordható vitézi rang miatt, meg gyilkos, meg a létező összes negatív jelző birtokosa. Mind ezt azok teszik velem, akik, úgy mond demokraták, és védik a magyar baloldal érdekeit. Nos a magyar baloldal érdekeinek ma nincs Magyarországon pártja. Valamint nincs olyan szervezet, ami azt tartalmilag, és érdekeiben valósan képviselné.

Azok a hozzászólók, akik itt a baloldal nevében védik a múlt bűneit, és nem képesek konzekvenciákat levonni, azok nem lehetnek méltók, az én nagyrabecsülésemre. Az ember minden körülmények között maradjon meg embernek. De itt csak hatalmukat elveszítő többségében jellemtelen emberek jajgatásával találkozom, nem kevés a megszokott csúsztatással színezve.

Sajnálom hogy ilyen következtetésre jutott, de mert Ön keveset van ezeken az oldalon, így nem is tudhatja, hogy mennyi az a lelki teher, amit gyalázkodásban én személy szerint el kell, hogy tűrjek állítólag baloldali demokratáktól. Őrizze meg töretlenül a hitét, én is azt teszem.

Nos az elmúlt 21 évről annyit hogy a nemzet adóssága 21 milliárd dollárról több mint 100 milliárdra kúszott, miközben az úgynevezett istenadta nép vagyonát 91,7 %ban eladták a kormányok. Nos ehhez nem kell túl sok kommentár, hogy sem gazdaságpolitikában, sem felelős politikai magatartásban nem jeleskedtek a korábbi vezetők. A szociális háló fenntartása nem mentség, hisz mindenki láthatta már korábban a népesedési diagramot, valamint a unióba történő belépéssel bekövetkező piac, és munkahely vesztés drasztikus következményeit. Semmi nem történik ok nélkül. Akik a globális tökének kiszolgáltatták feltételek nélkül Magyarországot, azok sem nem voltak tekintettel a magyarokra, se nem voltak tekintettel a szegényekre. És úgy gondolom, hogy ma nagyobb szociális gondolkodó, és cselekvő Orbán a jobboldal vezetésében, mint bármelyik álszocialista baloldali vadkapitalista álszocialista képviselő.

Hogy a Fidesz mikor mondott igazat?

Csak annyit, hogy ma pontosan tudja Orbán Viktor, hogy addig tart a hatalom megőrzése számára, amiig képes pozitív szaldójú eredményeket produkálni. Remélem Önt is, megőrzi a Teremtő 2014-ig, és akkor tételesen bebizonyítom Önnek, hogy nem volt helytelen az a közgazdasági gondolkodás, amit a jelenlegi kormány képviselt, és képviselni fog az elkövetkező években. (csak halkan jegyzem meg, hogy nekem is hatalmas csalódás lenne, ha ez nem így következne be, mert valami picit én is tettem hozzá időközben)

Kérem, hogy őrizzen meg jó emlékezetébe, mert nekem erre van szükségem az Ó hazában Öntől..





• New.Person  |

•  2010 02 20 |

•  11:39

Ha ezen a kormányon múlik, lehet egyszer csak már 90 napos késéssel, és a lehetséges államcsőd követeztében meg soha nem érkezik meg a jogos nyugdíj az arra jogosultaknak

„Gyurcsány bejelentette, az ügy minden dokumentumát nyilvánosságra fogja hozni. „

„Hozzátette viszont, hogy az ügyészség működésében Orbán Viktor miniszterelnök meghosszabbított karját látja. Szerinte a vádhatóság Orbán megrendelését teljesítette, amikor meggyanúsította őt, mert a miniszterelnök börtönben szeretné tudni politikai ellenfelét. Abszurdnak nevezte a gyanúsítást, azt hangoztatta, hogy esküjének megfelelően a haza érdekeit szolgálta, betartotta a jogszabályokat. "Semmi kézzelfogható bizonyítékot nem ismerünk, ami megalapozná az ügyészség gyanúját" - mondta. "Csak a jobboldal lankadatlan követelését ismerjük arra, hogy az ellenfeleit börtönbe csukassa. Nem nekem kell bizonyítanom az ártatlanságomat, a vádlóimnak kell bizonyítaniuk az érintettségemet (....) Addig fogom folytatni a küzdelmet, amíg tökéletes ártatlanságom be nem bizonyosodik. Ez a meccs nem jogi kérdés". Hozzátette: "Kard ki kard, készen állok a harcra".

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ez a szerencsétlen bukott politikus mindenáron azt a képzetet akarja a nagyközönségre ráfeszíteni, hogy ő az ellenzék áldozata, az Orbán személyes bosszújának keresztjében meghurcolt, hol ott Orbán már rég leírta, és a legkisebb baja is nagyobb attól, mint a volt de megbukott politikai ellenfelével való foglakozás. A feljelentését az LMP tette, és a vádhatóság, pedig végzi a törvényes dolgát. A hogy ezt mennyire sikeresen végzi, az ténylegesen azon múlik, hogy mennyire sikerült levajaznia az ügyet a vajazáshoz rendkívül jól értő politikai kalandornak. Erre jó példa az, hogy az ötöd rangú Zuschlag a börtönben ül, holott ő csak a csalások végrehajtója, illetve elszenvedője volt azok helyett, akik a döntéseket hozták, és a csalás gyakorlatát bevezették, kidolgozták a minisztériumban. Mint ahogy azóta sincs hír róla, hogy kitette le az ötven milliót a Zuschlag ügyben a bíróságon, úgy nem lesz itt sem az igazság ismert, ha csak valakinek annyira nem sikerül a lábújára lépni, hogy azt a fájdalmat már nem lesz képes megfizetni pénzben a böszme. Szívesen megnézném az APEH helyében, hogy miből él most úgy, ahogy a Zuschlag család azok után, hogy bezárultak pénzt csordogáló csapok.

Milyen vehemenciával védik itt a álszocialista fanok, de tulajdonképp érthető, mert nincs oly ember, aki pszichológiailag meg nem törhető, és ha ez az ember elkezdene beszélni, úgy örökre eláshatnák magukat a száj karate hősök, és a baloldal elárulói. Mert ugye az nem kétséges, hogy valahogy kikellet vezetni a sok száz milliárdot a költségvetésből a magán Offshore cégekbe, mert különben miképp tudott volna a Dobrev Klára befektetni a család nevében a harmadik világban 1 milliárd dollárt, amit négy milliárdra fejlesztenek fel öt év alatt.

---------------------------------------------------------------------------------------------------

Ha most azt gondolja utólag Gyurcsány Ferenc hogy megrendszabályozza a szocialista párt anyagi érdekekhez kötött erkölcsi értékeit kezdeményezőkén, jó ha tudja, hogy ezeknek az embereknek már soha nem felejtik el a talicskák nyeleit, illetve az ország eladósítást.

Drukkolunk Feri csak így tovább, a lényeg hogy önnel foglakozzon a párt.

„Orbán úgy gondolkodhatott - bár Sukoró-bűnügy nem létezik -, hogy amit most tesz, a legjobbkor teszi. Az államadósság a múlt héten minden rekordot megdöntött, egyre nő a munkakeresők száma. Minden napra jut egy fideszes közpénzes botrány, külkapcsolataink tönkre mentek, a tábor fogy, szétverik a köz- és felsőoktatási rendszert, egekbe szökik az egyetemi tandíj, dühösek a melósok, a rendőrök, a tűzoltók, az egészségügyi dolgozók, átverték a nyugdíjasokat, a munkavállalók kétharmadának csökkent a fizetése, grasszálnak a nyilasok - hát mikor, ha nem most? Ha Polték most lépnek, az eltereli a figyelmet az ország totális szétzüllesztéséről, de jó lesz az LMP-nek, amelyre veszélyes Gyurcsány aktivizálódása, ráadásul Schiffer András maga jelentette fel riválisát - mint az ötvenes években.”

Kedves jó főtanácsadó!

Lehet, hogy kitörő boldogság az ön számára állandóan kivetíteni vágyaik netovább-ját ezeken az oldalakon, de legyen kedves végre feltételezni, hogy vannak mások is, akik bírnak annyi munícióval, hogy fel tudják mérni, hogy ténylegese mi is itt a helyzet.

Mert a helyzet az, hogy Önök folyton vetítenek, és még mindig azt hiszik, hogy az Önök moziját nézi a sok jó magyar. Nos jó, ha tudja, hogy a +tanúk” korszaka lejárt, és ma már Magyarországon más erkölcsi értékek alapján írják a történelmet, mint ahogy azt önök 65 év állandó hazudozásával propagandisztikusan megtanulták. Lejárt az idő a félelemkeltésről, mert felismerték a bárányban a farkast a jó magyarok, a kifosztottak, a becsapottak, a cserbenhagyottak. Nem hat a sirám, és elegük van az ijesztgetőkből. A tanácsaira a kutya sem kíváncsi, aki meg elolvassa, az egyívású önnel, mint ahogy egy akolból lakomáztak az elmúlt időkben. Önök lakomáztak, míg a szegények szegényedtek, a munkások elárvultak, a baloldal képviselők nélkül maradt. Nos ideje lenne már észre venni, hogy nem kérnek önökből a talicskások magyar szövetségeseiből, a böszmék társaságából, akik a hazát kqva országnak nevezték, és úgy is viselkedtek vele, mint egy kqrvákat futtató „strici”. Ha még mindég nem látják a fától az erdőt, már nem is fogják látni soha, mert Önök nem vakok, hanem politikailag degenerálódtak. Kezdjék újra felépíteni a nagy hazugság történeteiket, mert az eddigi meséjüket már ismerik, és unják is az emberek. Agyő! Búcsút int a ma, a holnap, és a jövő.

„A legfőbb bűne, persze az, hogy legyőzte Orbán Viktort”

Miszerintünk legfőbb bűne, hogy a politika világába kalandozott kalandorként.

[nanema] [2011.máj.03. 19:13]

New Person 15:11

..csak egy foglalkozást mondjon magyarországon ahol tiz év alatt több milliárdot lehet keresni...TISZTESSÉGESEN..

Mondok egyet.

Bányatulajdonos.

Ez tisztességes foglalkozás?Gondolom.

Az azért már más,hogy,hogy lesz valakiből bányatulajdonos.

Például bizonyos székházügy eladása kapcsán.

Igaz New Person?

Na és persze a milliárdok?

Hát valahogy ugy müködik nálunk,hogy a bányatulajdonos fia MINISZTERELNÖK lesz akkor hirtelen minden ÁLLAMI-cég erős késztetést érez arra,hogy ettől a bányatulajdonostól rendeljen.

Érti New Person?

Most már irogathat Gyurcsányról nyugodtan,boncolgathatja vagyona eredetét,ha pedig valaki visszakérdez hát tegyen ugy mintha a többi nem számitana,csak a Gyurcsány.

[nanema] [2011.máj.03. 19:13]

Csak azért hogy tudja hogy merről kell fel a nap, megkérdezem, hogy tudja e ne tán hogy az valamikori állami vagyonnak hányad részét ki, mikor hogy privatizálta ki, vagy adta el.

Csak azért, hogy legyen róla fogalma, segítek, így most már tudni fogja hogy a teljes magyarnép vagyonának a 91,7 %át sikerült az Ön kedves vezetőjük uralkodásnak a végéig bezárólag eladni. Azt is fontos tudni, hogy ebből a 91.7%-ból a szertett pártja adott el 73,7 %ot és és ebből is leginkábba Horn idejében hajtottak végre közel 60%-ot. Na ebben az időben fizettek az embereknek, azért, hogy bányát vegyenek. Úgy vágták utána annak az embernek, aki egyáltalán a közelébe ment.

„A privatizáció egységesített szabályozását – a privatizációs jogalkotás harmadik hullámában –

az 1994. novemberében a parlament elé terjesztett, az állam tulajdonában lévő vagyon

értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény (privatizációs törvény) biztosította. A

privatizációs törvény feladata volt a privatizáció felgyorsítása, továbbá célja – a gyakorlati

tapasztalatok alapján – a privatizáció addigi hiányosságainak lehetőség szerinti kiküszöbölése,

a transzparencia növelése.”



Na már most Orbán apja után is vágtak egyet, és nyugodtan nézzen utána, hogy mennyiért vette meg, és mennyit fizetett érte. Annyit, amennyit kért a vagyonkezelő. Az hogy utána működött ez a bánya az meg már a vállakózó dolga volt és még az is lehet, hogy sokan tőle vásároltak, mert még is csak az Orbán apja volt. De a többi ügyet meg bizonyítsák már végre feketén fehéren, mert csak csalóknak, sikkasztóknak, de főképp tolvajoknak nincs helye a közéletbe.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[corsac] [2011.máj.03. 23:30]

[New.Person] [2011.máj.03. 21:11]

....Azt is fontos tudni, hogy ebből a 91.7%-ból a szertett pártja adott el 73,7 %ot és és ebből is leginkábba Horn idejében hajtottak végre közel 60%-ot. Na ebben az időben fizettek az embereknek, azért, hogy bányát vegyenek. Úgy vágták utána annak az embernek, aki egyáltalán a közelébe ment....

Számoljunk. Legyen egyszerű, hogy jól látszódjon a dolog.

Legyen két vagyontömeg, mindkettő 100 millió nagyságú.

Az egyiket áron adják el, a másikat elkótyavetyélik. Az egyik 100 millió vagyontömegért befolyik a kasszába 100 millió forint, a másik 100 milliós vagyontömegért becsordogál a kasszába ... 30 millió forint.

Tehát van 130 millió forintunk a 200 milliós vagyontömeg után, amiből az egyik PRIVATIZÁTOR 100 milliós bevételt képezett, a másik meg 30 milliósat. A 100 millió a 130 milliónak a 77 százaléka, míg a 30 millió csupán csak a 23 százaléka.

MELYIK PRIVATIZÁLÓ KÓTYAVETYÉLTE EL A VAGYONT?

(Kende Péter "A Viktor", 213.oldal)

1990-ben megindult a privatizáció. Bod Péter Ákos ipari miniszter fórumra hívta az állami vállalatok vezetőit, és elmondta: beindítjuk a SPONTÁN PRIVATIZÁCIÓT, mindenki megveheti az általa vezetett vállalatot, egyedül, a dolgozóival együtt, ahogy tudja, csak vigyék már. Hozzátette: akinek pedig kérdése, gondja van, nyugodtan forduljon hozzá. ...(Zarándok János és Orbán Győző egyaránt részt vett a bánya privatizációban.) .. Az Állami Vagyonügynökség által kijelölt privatizációs tanácsadók közül a Dunaholdingot kérték föl. Az 1992.április 1-jén létrehozta a két kft.-t 25 millió forintos alaptőkével, egyelőre százszázalékos állami tulajdonnal; majd ezeket hirdette meg eladásra. Azzal a kikötéssel, hogy - az akkori törvénynek megfelelően - a dolgozókat és az általuk alapított gazdasági társaságokat elővásárlási jog illeti meg: ha hajlandók annyit fizetni, mint a nyertes pályázó, akkor azzal szemben előnyt élveztek. Polgárdira nem pályázott senki más, Zarándokék simán megkaphatták. Orbánéknál valamivel kacifántosabban alakult a történet. tudták: egy osztrák építőipari cég is indul a privatizációs pályázaton, persze strómannal, papíron bizonyos dunaújvárosi Forma Bt. Ezért hát - honnan, honnan nem - akadt még egy jelentkező: a Centum Kft.

Az a Centum Kft., amely nem más, mint a korábban Századvég Kft. néven működött cég, csupán a nevét változtatták meg időközben. Alapító tulajdonosa volt többek között a bányavezető fia, Orbán Viktor, Stumpf István, Kövér László; ügyvezetője Orbán Viktor, majd Kövér Szilárd, Simicska Lajos. S amely cég pár évvel később - oly sok mással együtt - végül Josip Tot fantom-tulajdonoshoz került, adó-, tb- és más tartozások özönét hagyva maga után. Ez a Centum Kft. indult második külsősként a privatizációs pályázaton.

Csakhogy a Centum rosszul mérte föl a helyzetét, alacsonyabb vételárral pályázott, mint a Forma Bt.; a névérték 150 százalékára tett ajánlatával az osztrákok strómanja szerezhette volna meg a bányát. Ha Orbán Győzőék nem jelentik be: élnek elővételi jogukkal. De ők persze bejelentették, és megvették a céget. Orbán Győző, négy vezetőtársa, valamint a dolgozókból alakult Karbonát Kft., illetve Szikla Bt. Sikerült azt is elérniük, hogy a létező összes kedvezményt igénybe vehessék. AZ AKKOR 40 MILLIÓ FORINT PIACI ÉRTÉKŰ VÁLLALATOT 21 MILLIÓÉRT VEHETTÉK MEG. Maga a kft. is vásárolhatott üzletrészt - azt viszont egy éven belül a törvény szerint köteles volt tovább értékesíteni -, AMIHEZ IGÉNYBE VEHETETT E-HITELT IS és fizethetett KÁRPÓTLÁSI JEGYBEN IS. A legnagyobb tulajdonos 1,6 millió forintos törzsbetétjével idősebb Orbán Győző lett, őt választották meg ügyvezetőnek. Ám ez csupán a kezdet volt, ezután lehetett kezdeni ide-oda dobálni az üzletrészeket.....

Az Orbán családnak viszont nem volt elég pénze további tulajdonrészt venni a cégben. Jelentkezett azonban az osztrák Baumit tulajdonosa: ő beszállna Gántba. Azt találták ki, a Baumit megveszi a gánti technológia végét, a mikroőrlemény előállítását. Veszélyes lépés ez ugyan: egyrészt, mert beengedi a multit, másrészt főként mert nem törvényes, hiszen az eladó, a kft. nem teljes mértékben tulajdonolja azt, amit elad. Orbán azonban meglépte. Meg is kapta aktatáskájában a 8 MILLIÓ FORINTOT, csakhogy azt már nem merte megtenni, hogy azt ne cégpénzként szerepeltesse. A pénz tehát megvolt a privatizáció második lépéséhez, csak bent a cégben, nem kint, szabadon, magánszemélyként fölhasználhatóan.

Ki kéne venni a pénzt! Azt csak egyféleképpen lehet, ha segít benne valaki. (...Zarándok hajlandó volt rá...) A még állami tulajdonban lévő Dolomit Kft.-ből Orbán átutalta a pénzt Zarándok cégének, ő tovább utalta Orbán bt.-jeinek - hiss-huss, kint volt a pénz magántulajdonban, lehetett belőle céget vásárolni. Hogy állami pénzből lett magánpénz? Hát , az igaz, ez az egy pici szépséghibája megvolt az ügynek, de ez már rég elévült. Viszont Orbán Győző megvehette a Dolomit Kft. többségi tulajdonát..... (és ez még csak a sztori eleje.)

Hát szóval így!

Ezen a módon ment a "rablóprivatizáció" az Antal kormány alatt. Nemcsak Orbán Győző, hanem szinte minden ügyeskedő ezt csinálta. A jelszó így hangzott: "Magánkézbe kell adni, bármi áron, mert az állami tulajdon az ördögtől való!"

Össze sem lehet hasonlítani a Horn kormányzat idején történt tőkebevonásos privatizációkkal, amikor is a külföldi befektetők DEVIZÁBAN fizették ki a megvásárolt vállalatokat, mint például az energetika szektor vállalatait. Az ezekből befolyt bevételekkel csökkenteni lehetett a külső eladósodást, ami a Viktor első országlásának idején a gazdasági fellendülés alapját szolgáltatta. (Ezt tagadja ugyan a Fidesz, de a jelenlegi gazdasági programja mégis ennek a ténynek a nosztalgikus utánérzése.)

És hol vannak azok, akik annak idején megszedték magukat a rablóprivatizációval? Zár került a sok üzemre, mert nem a működtetésben, hanem a mielőbbi vagyon megszerzésében voltak érdekeltek ezek a gazfickók. Eladták ócskavasnak, még a mosdókagylókat is leszerelték, ha valaki pénzt ajánlott érte.

És mostanra egy másik pártot találtak maguknak az MDF helyett.

A Fideszt

[corsac] [2011.máj.03. 23:30]

Szóval Kedves negyven éves Barátunk a Kende Péter (mert ő ott volt) leiratából kiderül az Ön számára, hogy nyolc millió forint esete ált fenn, ami végül is kölcsön szerződés fórmájában vált privatizációs vételárrá.

Szóval ez volt az Orbán család meggazdagodásnak útja. Nyolcmillió forint? Azon gondolkodom, hogy akkor hova lett a 2000-es árfolyamon magyar közgazdászok számításai alapján hiányzó 20000 milliárd forint- 8 millió, amit ön szerint az Orbán család galád módon szerzett meg.

Nos itt van egy szemelvény összehasonlításul, és még hányat tudnák ide idézni, de a velem együtt gondolkodok ezt már többször többféleképpen, megtették.

Idézet a Népszabadság cikkéből, azaz hiteles forrás:

„A Horn-kormány idején széthordták a magyar alumíniumipart, ráadásul az akkori hatalom kedvezményezettjei bagóért szerezhették meg a milliárdos értéket képviselő cégeket – ezt a sommás következtetést vonták le sokan az egykori Hungalu Rt.-hez tartozó vállalkozások közelmúltban nyilvánosságra hozott privatizációs szerződéseiből is. Ami tény: az egykori Hungalu Rt. cégcsoport vállalkozásai közül például az 1,7 milliárd forint törzstőkéjű Ajkai Alumínium Kft. tízmillióért cserélt gazdát, a kétmilliárdos Almásfüzitői Timföld Kft. vételára pedig százmillió volt, de a vevő csak nem egészen tízmilliót fizetett, mert már korábban bérbe vette a céget, és az árból levonták a befektetéseit. A privatizációs folyamat egyik nyertese pedig kétségkívül a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök érdekkörébe tartozó Altus, amely 46 millióért jutott hozzá a 287 milliós törzstőkével rendelkező Balassagyarmati Fémipari Kft.-hez. A sokat emlegetett Magyaróvári Timföld és Műkorund (Motim) Kft. jegyzett tőkéje pedig egymilliárd forint volt, s ezért Gyurcsányéknak – a vállalati menedzsmenttel közösen – már 705 milliót kellett leszurkolniuk. De ott évente hétnyolcmilliárd forintos nettó árbevétellel lehetett számolni, tehát azt is „bagóért” adták el.



El lehetne végezni a hatékonysági számításokat, de teljesen fölösleges, hisz az végeredmény csak lassan mindenki ismeri. Az sem lehet elvitatni, hogy a volt poszt kommunista vezetőkből létrejött új gazdag réteg a privatizációval szerezte meg a vagyonának jelentős részét. mint ahogy azt sem, hogy Ők voltak közel a tűzhöz, és úgy szellemi muníciójuk, mint a gazdasági muníciójuk nekik ált rendelkezésre.

A munkás osztály az meg ott maradt kifosztottan, kisemmizetten az általa korábban felhalmozott vagyonából, és még nagy része a munkáját is elvesztette a gyár bezárások, a gyár leállítások következtében, illetve a mezőgazdaság ellehetetlenítésének következtében.

Hogy kinek mekkora felelőssége van e tekintetben, csak egyféle megközelítést említek. Ki volt az a párt, aki a munkások a szegények szociális képviselője volt, és aki e réteg képviseletére kapott felhatalmazást, és a felhatalmazást meg arra használta fel, hogy a privatizációban betöltött szerepénél fogva ő legyen az új magyarországi kapitalista társadalom vezető ereje gazdaságilag, és a hazugságok által politikailag is. És ezen nincs mit szépíteni, mert ezek tények.

[New.Person] [2011.máj.05. 17:19]

[jimipapa] [2011.máj.05. 00:04]

Nekem a kommunizmusból csak a rossz jutott ki. Miáltal nincs mire szívesen vissza emlékeznem, mint ahogy nincs előttem e korszakból semmi olyan, amit a kommunizmus nélkül nem tudott volna legalább olyan jól, de inkább kétszer olyan jó megalkotni a jobboldali világ. Mint ahogy megalkotta a szabad országokba, Magyarországon is megalkotta volna. A baj ott van hogy megszakadt a történelem, és a megszakadt szemüvegén mindenki csak a 1945 ig lát, miközben el telt a világ konszolidáltabb felén csak lassan 66 év, és ez idő alatt jó nagy távolságot meg tett a világ, mint ahogy megtett volna Magyarország is.

Nincsenek 100% os megoldások az emberek világában, de különbségek igen. A különbségek, meg a kelet és a nyugat között annyi, hogy még az egyik helyen hordták össze a gazdaságot, a másik helyen hordták szét. A felelősség meg sehol, sőt a tolvajok élik a világukat, és demokráciát kiáltanak legyenek bár hol is Magyarországon.

É ez nem a CAD tervezés kérdése, hanem szigorúan a racionalitás készsége.

Ha én itt beköszönök, hogy Dicsértessék az Úr Szentneve! Akkor én itt azonnal reakciós, fajtalankodó szentfazék leszek, pedig a hit szabad gyakorlása az az egyik legfőbb demokratikus jog. Összekeveredtek a realitások a szubjektivitásokkal, és élből heccelik az emberek a másképpen gondolkodókat. Pedig az igazság mindég valahol középen van, és senki nem lehet annak az abszolút tudója.

Ja és nem vettem be a gyógyszerem, és már is azt hiszem, hogy egy mértéket ismerő ember szólt hozzám.

Részlet D. Kossoff: Kisváros az egész világ c. könyvéből

A rabbinak fárasztó napja volt, és örült, hogy véget ért. Amint kinyitotta kis házának ajtaját, Sophie jött elő a konyhából.

   Kissé nyúzottnak látszol, kedvesem mondta. Lesz egy vacsoravendégünk, aki majd felvidít. Berel, a kántor.

Mark nagyon örült a régi barátnak. Az öreg Berel emberemlékezet óta járta az országot, tökéletesen ismerte a vallási zenét, és első szóra kész volt előadni az év bármely istentiszteletének valamennyi énekét. Afféle vendégkántorként működött, mert sok zsinagóga túl szegény és túl kicsi volt ahhoz, hogy főállású kántort tartson. Így hát énekelt esküvőkön, körülmetéléskor vagy barmicvón, amikor a fiúkat férfivá avatták. Kövér volt, megette már a kenyere javát, de nagyon népszerű volt. Mark melegen üdvözölte. A vacsora vidáman zajlott, Sophie ugyanúgy élvezte az öreg énekes történeteit, mint mindig. Sokat közülük már hallott korábban is, de Berel értette a dolgát, és nevetése ellenállhatatlan volt. A kántor kövérkés kezével finoman átvette a Sophie cherry brandy-jével telt poharat.

   Mostanában gondosabban választom meg a zsinagógákat, esküvőket és szertartásokat mondta. Lehetőleg elkerülöm a fogorvosokat és a lókupeceket. Az orvosokat is. A marhakereskedőket szeretem. Meg a mészárosokat.

   Miért? kérdezte Sophie kiváncsian. Berel kuncogott.

   Az orvosok, fogorvosok és lókupecek mind a szájat figyelik leginkább. A marhakereskedők és mészárosok a súlyt, a nagyságot nézik. Az én koromban az ember már tisztelettel nézi és hallgatja önmagát, nem igaz, Mark?

   Sohasem csak a hangodért szerettek mondta kedvesen Mark. Akárhogy is, Sophie meg én még nem hullatunk könnyeket érted. Hallottunk történeteket arról, hogy igazán nagy házaknál is énekeltél. Talán nem orvosoknál vagy fogorvosoknál, de nagy fakereskedőkről már hallottunk. Meg egy hajótulajdonosról, egy pénzmágnásról.

   Igen, igen mondta Berel nem minden büszkeség nélkül. De ilyen társaságban egy hangot sem énekelek míg el nem mondom az én kis történetemet.

Felhúzott szemöldökkel nézett Sophie-ra.

   Nem hallottad még az én kis történetemet? Istenről és a Teremtés nyolcadik napjáról? Amikor az Úr meghatározta teremtményei életének hosszát?

Sophie megigézve rázta a fejét.

   Először kezdte Berel jött a Kutya és megkérdezte, mi lesz élete célja és meddig fog élni. Csontokat fogsz rágni, mondta Isten, vonítasz a Holdra, a gazdádhoz fogsz tartozni, aki megver, ha nem engedelmeskedsz neki. Harminc éven át.

Nem, köszönöm, mondta a Kutya, tizenöt év bőven elég lesz.

Ahogy akarod, mondta Isten. Következzék a Ló, aki nehéz terheket fog vontatni és gyakran verni fogják, ha elfárad. Hetven éven át.

Harminc év bőven elég, mondta a Ló, akár huszonöt is.

Jól van, mondta Isten. És most a Kántor. Az én nevemben fog énekelni mindenféle istentiszteleten és szertartáson, végtelen sok ingyen ételt és italt fog kapni és mindig tisztelni fogják. Hetven éven át.

Kevés!, kiáltott a Kántor, többet akarok! Ez egy csodálatos élet!

   Egy problémája volt a Mindenhatónak mondta Berel. Honnan vegyen további éveket? Csak az volt, ami a Kutyától és a Lótól megmaradt. Ezért aztán, Sophie, kedvesem, amint azt mindenkinek el szoktam mondani, nem szabad meglepődnöd, ha egy Kántor, mikor megöregszik, úgy énekel, mint egy kutya, és annyit eszik, mint egy ló

---------------------------------------------------------------------------------------

2011.05.08

2001 népszava kommentek 3.

[baldem] [2011.máj.08. 06:20]

[New.Person] [2011.máj.07. 12:53]

"Az érvényben lévő magyar jogszabályok szerint ma a kétharmados parlamenti erőviszonyaival a nemzet a Fidesz"

Nemzetes Uram! Igyekszem mindenkor tisztelettel vitatkozni nagyságoddal, mintegy jelezve, hogy a vitának és nem egymás gyalázásának vagyok híve. Na de az idézett hozzászólásáról kimondom amit gondolok, minden udvariaskodás nélkül: nagyságod butaságot mond. Mondja már meg nekem, légyen oly kedves, mi alapján, milyen eszmeiség okán meri azt állítani, hogy a kétharmad 52% miért lenne a nemzet? Miért lenne ez az egész nemzet, akár ha valós 90%-kal nyert is volna a kedves vezető? Milyen alapon meri maga kizárni a nemzetből azt a 48%-ot,akik nem szavaztak erre az őrületre ami ma hazánkban tombol? Ki hatalmazta fel magát. hogy eldöntse ki tartozik nemzetünkhöz és ki nem? Mit szólna ahhoz, ha ilyen alapon én is eldönteném magáról-bár nincs jogom hozzá és szándékomban sincs-, hogy maga egy neofasiszta, kirekesztő és hazug ember? Felháborodna? Igaza is lenne. Akkor maga se alázzon másokat!

[baldem] [2011.máj.08. 06:20]

Alapvető kérdésekben megítélésében téved.

A válasz:: minden önálló nemzett az alkotmánya, illetve az érvényes jogszabályai igazgatnak. Ezeknek a jogszabályoknak legfőbb felvigyázói a parlament, aminek a működését is jogszabályok korlátozzák, vagy szabályozzák, Na már most a jelenlegi kétharmad az érvényes jogszabályok, vagy egészen pontosan a választási törvényben szabályozott módon léteznek, és működnek a demokrácia keretein belül. Mindebből következik, hogy jogszerűen jár el az éppen aktuális hatalom, és ha él a jogával, úgy nem követ el emberiség ellenes bűnöket, mint ahogy nem valósítja meg a demokratikus vívmányok megszüntetését sem.

Az hogy politikai értelemben mindenkinek megfeleljen egy ideológiai alapon működő párt által megvalósított kormányzás, az a pluralizmusban elképzelhetetlen.

Így és ekképpen lévén a hatalmon lévő párt az nép párt, és többséget nyert párt a törvények szerint képviseli a nemzetet belföldön, mit ahogy külföldön is. Ilyen a demokrácia. Lehet ha volna Önöknek is kétharmad, de sikerült az 19%ra csökkenten,. Isten és a Gyurcsány segédletével. Viseljék türelemmel a bűneikért a büntetést, amit most a másik oldal hatalma következtében önök elviselhetetlennek bélyegeznek meg. Csak halkan súgom meg, hogy ez fordítva is így működne, meg korábban is így volt.

Az angol szász választási törvények szerint, most 99%-os képviselet lenne a jobboldalnak, pontosabban a jobbközép pártoknak a parlamentbe.

A világ 10 legszegényebb országa

Az egy főre eső GDP alapján számított nemzeti jövedelem.

10. Etiópia GDP 700$/fő

9. Nigéria GDP 700$/fő

8. Közép Afrikai Köztársaság GDP 700$/fő

7. Guinea GDP 600$/fő

6. Komoro szigetek GDP 600$/fő

5. Szomália GDP 600$/fő

4. Salamon-szigetek GDP 600$/fő

3. Zimbabwe  GDP 500$/fő

2. Libéria GDP 500$/fő

1. Kongó GDP 300$/fő

|Ország |5 éves CPD* százalék |5 éves CDS** bázispont |

|1 |Görögország |57,7 |1015,0 |

|2 |Venezuela |51,8 |1019,6 |

|3 |Írország |43,0 |631,0 |

|4 |Portugália |40,1 |544,8 |

|5 |Argentína |34,7 |593,3 |

|6 |Ukrajna |27,7 |435,8 |

|7 |Dubai |24,7 |406,9 |

|8 |Libanon |21,9 |347,7 |

|9 |Irak |21,1 |340,6 |

|10 |Egyiptom |21,1 |339.5 |

*  A fizetésképtelenség valószínűsége  ** A nem fizetés ellen köthető biztosítási felár a kölcsönügylet értékéhez mérve

[nafene] [2011.máj.10. 13:43]

New Person!

Ki a tisztességes magyar, mi tisztességesen megszerzett, felhalmozott vagyon?!

Azok akik 1945 előtt kizsákmányolták, nyomorba tartották az ország 90%-át. Százezreket küldtek a háborúkba meghalni Istenre, beteg eszmékre, hatalmuk megtartására hivatkozva meghalni?

Azok akik 1945 után szintén beteg eszmére hivatkozva kizsákmányolták, táborokba zárták, megölték az embereket?

Ki az az Isten?

Akivel meglehet magyarázni mindent, akiben ha hiszünk akkor könnyeben viseljük a terheket, a nyomort. Sőt el kell viselnünk.

Aki feloldozást ad bűneinkre.

Akire hivatkozva megölhetjük a más vallásút, másként gondolkodót.

[nafene] [2011.máj.10. 13:43]

Először is nem kéne arról az időszakról kijelentő módban beszélni, amely korban Ön nem élt, de még lehet az anyja sem, nem hogy ismerné a tényleges valóságot.

1945 előtt hasonlóképen működött Magyarországon a kapitalizmus, mint most, azzal a csekély különbséggel, hogy az addig kialakult jómódú középosztályhoz tartozók, azok bizony a kiegyezéstől kezdve gyűjtögették a vagyonukat, spóroltak, hogy biztonságban legyen a családjuk, a gyermekeik, és a jövőjük.

Voltak akkor is hiénák, mint ahogy most is vannak, de volt az emberekben tartás, erkölcs és követendő példaképp magatartás. Például ha kiderült volna, akkor hasonló egy miniszterelnökről, mint az kiderült Gyurcsány Ferencről, az azon nyomban golyót eresztett volna a fejébe, mert az íratlan tisztesség szabálya ezt követelte volna tőle, nem hogy még az egekbe marasztalják fel.

Kik zsákmányoltak ki, kiket. Voltak munkaadók, és voltak munka vállalok, meg voltak a proletárok, akik sehova nem fértek be, de a gazdagságot, a jóléttett meg, megszerették volna szerezni, és ezért az ördöggel is lepaktáltak. Így fordulhatott elő, hogy a világtörténelem leggyilkosabb örültjével paktáltak le, aki vérpadra küldte a kommunista mozgalom legjobbjait, és hagyta érvényesülni az önzést, a szabad rablást, az elvtelen hatalomgyakorlást, de leginkább a gyűlöletet, és a töménytelen gyilkosságokat. Volt neki egy párja a Hitler, aki örült állapotában ugyanúgy világhatalomról álmodott, mint ő a nagy Sztálin. Na ez a két ember alapjaiban fordította fel a világot a huszadik században. Itta is a levét számos nemzet, és pusztult bele sok-sok tisztességes ember Európában. Ami hatalmi osztozkodás után a Szovjet oldalra került, annak meg még az Úristen sem könyörült. Azontúl, hogy megfizetették a vesztes államokkal többszörösen a kárpótlást, behozták a kommunizmus szelemét, valamint hatalomhoz jutatták mind azokat, akik mint a társadalom tagjai, semmilyen elfogadható emberi normával nem rendelkeztek egy ország vezetéshez pláne. Na el is üldözték az összes értelmiséget, és reakciósnak bélyegezték mind azokat, akik a múltban kitartó munkával felépítették az egzisztenciájukat, és többek voltak a nincstelenektől, a senkiházi emberektől.

aki hívő volt a klerikális lett, aki földtulajdonos volt, az kulák lett, aki nemes volt az kizsákmányolóvá vált, aki értelmiségi volt az meg, az meg kapitalizmus szekértolójává vált egyszeriben. Elvettek mindent a jogos tulajdonosoktól, és elfoglalták házaikat, gyáraikat, és az életüket is, mert élvezték a hatalom által kínált lehetőségeket, és az ingyen megszerzett rózsadombi villákat, vagyon elemeket.

Milyen emberek voltak a proletárok? Nem ismertek semmit, és senkit. Nem volt Istenük, és nem volt hazájuk. Nem voltak tekintettel a szüleikre, nem voltak tekintettre a nemzetre, a magyarokra, vagy éppen arra a nemzetre, ahol hatalomhoz jutottak. Csaltak, loptak egymást jelengették fel, és eladták az anyjukat is egy fertály ingyen életért. Nem látott az addig a világ nagyobb gazembereket, mint a Szovjetunióba kiképzett munkásosztály képviselőit. Persze képviselték a munkás osztályt, és a sok lúd disznót győz, legyűrték az, az addig meglévő társadalmi rendet. A Fasizmus bűnöseit megbüntette a világ, míg a kommunizmus bűnösei most is itt élnek közöttünk. Nincs egy Vízentál-központ a sok nemzet között, hogy a kommunisták bűneit is kikényszerítse a világból, hogy nemzetközi bíróságok előtt feleljenek a tetteikért.

Ha Ön azt gondolja, hogy az úgy volt igaz, mint ahogy a hazug kommunista propaganda meghamisította a történelmet, akkor ön egy szánalmas analfabéta, mert nem képes felfogni, hogy a győztesek mindig a maguk képére írják a történelmet.

Hogy most ez eddig Magyarországon kidöntötte a nyomorba az embereket, azt látni, felfogni, és megismerni nem lehet elvakulva, bedrogozva, és tudatosan stimulálva, mint ahogy azt sikerült elkövetnie az Ön elvtársainak.

Gondolkodjon, és mérlegeljen elfogulatlanul.

[corsac] [2011.máj.11. 23:44]

[New.Peson] [2011.máj.11. 14:46]

"...Melleteken a csillogó érdemrendek idegen országok harcairól beszélnek és egy sincs közöttetek, akinek hőstette magyar helységnévhez fűződnék. Ez mutatja legjobban, hogy minket nem győztek le soha! A mi diadalmas fegyverünket nem is az ellenség, hanem saját áruló honfitársaink orozva, hátulról ütötték ki kezünkből, azután meggyilkolták, gúny tárgyává tették győzhetetlen, büszke hadseregünket, nevetségessé a magyar vitézséget...."

Ilyenkor kezdek a hányingerrel küszködni.

Ennyire gennyes társulat volt a Vitézi rend?

A Vörös hadsereg itt harcolt Magyarországon.

Magyarországért.

A hazáért.

Ezek meg a császárért.... valahol külföldön.

Lenne oly kedves elolvasni az Aranybullát.

Lenne oly kedves a magyarság ezen irányú célkitűzéseit megismerni - miszerint nem azért vagyunk, hogy más országokat leigázzunk. Még Mátyás király ilyen célkitűzései is "kiverték a biztosítékot" annak idején, és megpróbálták leváltani egy másik királyra. Váradi János, Janus Pannonius és társai ... talán ismeri ezt a történetet.

Amikor ilyeneket olvasok, csak egy dolog tudja helyre billenteni a lelki egyensúlyomat. Az a tudat, hogy igazam van, amikor a jobboldalt nemzet és hazaárulónak tartom. Ez a gennyes társaság a bécsi kamarilla csinálmánya, hogy a magyar népet kézben tudja tartani. A nagy honfiúi gerjedelem nem más, mint a hazaárulás egy jól kiépített rendszere. Nem vagyunk ezzel egyedül, mert nemcsak a zsidók játsszák el ugyanezt a palesztinokkal (a Fatah korrupciója a zsidó politika eredménye), de eljátszották annak idején az angolok is az írekkel. Ott is egyre másra jelentkeztek az ír nacionalista vezetők, akiket később a nemzet árulónak kiáltott ki - és jogosan. De ott meglett ennek az eredménye, a Sinn Féin és a terrorizmus képében. Nálunk még mindig azt hiszik az emberek, hogy a jobboldal hazaárulása úgy hozzátartozik a hazafisághoz, mint az afrikai gyermekhez a bélféreg, amit az ottani emberek nem élősködőnek, hanem az ember természetes tartozékának tartanak.

De mit is várhat az ember, ha Magyarország nem úgy jutott függetlenséghez, hogy kiharcolta magának a hazaárulók ellenében, hanem "ajándék" formájában a Trianoni békediktátum miatt.

[corsac] [2011.máj.11. 23:44]

„Ilyenkor kezdek a hányingerrel küszködni.

Ennyire gennyes társulat volt a Vitézi rend?

A Vörös hadsereg itt harcolt Magyarországon.

Magyarországért.

A hazáért.

Ezek meg a császárért.... valahol külföldön.”

Hányon csak nyugodtan, hisz betáplált szellemi kvalitás az aligha lenne képes magyarként és hazafiként más cselekvésre készteni, egy világ proletárt.

Elfelejti, hogy a beszéd az 1921-ben hangzik el Vitéz Nagybányai Horthy Miklós Őfőméltósága szájából a Vitézrend megalapításnak ünnepségén. Alig vagyunk túl a történelmi idő tekintetében a magyarországi drámától, a trianoni békediktátumon. A maradék magyarnak, vitéznek, hazafinak úgy lelki, mint hitbeli tartást kell adni, a minden napok átéléséhez. A Magyarnemzet soha ez időben nem mondott le a külföldre erővel elszakított honfitársairól, és a nagy Magyarországról.

A beszédez úgy tartalmában, mint szóhasználatában a kornak megfelelő gondolatisággal kell vizsgálni, vagy éppen megítélni.

Tanácsköztársaság rémtettei.

„Szamuely és a vele egy véleményen lévők politikai háttámogatásával Cserny Józsefvezetésével 200 fős különítményt állítottak fel, akik „Lenin-fiúk”nak nevezték magukat. Hírhedt páncélvonatukon járták az országot és mindenütt felléptek, ahol a tanácsrendszert veszélyeztető megmozdulásokat sejtettek. Ezen kívül, főleg Budapesten több kommandót állítottak fel, ezek eszközeikben szintén nem válogattak: Teréz körúti főhadiszállásukról rendszeresen jártak „rekvirálni” a kiszemelt lakásokból, preventív célból túszokat szedtek a polgári lakosság köréből; vélt ellenségeiket elfogták és megkínozták. A vidéki különítményesek nemegyszer a támadó alakulatok hátában helyezkedtek el, és géppuskával kényszeríttették a visszavonuló katonákat az ellenséggel való újabb szembefordulásra. A vidéki lakosságot különösen érzékenyen érintette a proletárdiktatúra harcos egyházellenessége. A Budapestről érkező agitátorok nemegyszer provokatívan léptek fel, nemcsak kilátásba helyezték, hogy a templomokból mozikat csinálnak, valamint hogy a nőket „kollektivizálják”, hanem tettlegesen is bántalmazták, kézigránáttal felfegyverzett különítményeik szétkergették a miséző gyülekezetet.  A vörösterror halálos áldozatainak számát 300-600 közé teszik különféle források, dr. Váry Albert 1922-ben kiadott, A vörös uralom áldozata Magyarországon c. könyve 590 halálos áldozatot dokumentál.

Számos bűntényről maradt fenn beszámoló. 

E félig-meddig reguláris vörös osztagok (a Lenin-fiúk csak egy volt ezek közül, de a leghírhedtebb) tevékenysége miatt a kormány is megosztott volt. Végül a szociáldemokrata többség hatására a Kormányzótanács is a vörösterror elítélése, „gyilkosságoknak” minősítése és az osztagok lefegyverzése mellett döntött:

Nos én is Tudok ökrendezni a korábban történteken, mint majd a későbben történteken is.

Azt mondja, hogy más országokat leigázni? Magánál van ilyenkor? Hisz a rabló és vándorló honfoglaló törzsek is ezt tették, mint ahogy a legtöbb nemzet erőszakkal alapította meg a végső hazáját. Sőt a mai napig háborúk területszerzés miatt folynak, valamint ma már a globális érdekek miatt törnek ki, és úgy idealizálják őket, mint a vietnami, vagy iraki, vagy most afganisztáni háborúkat.

„Az a tudat, hogy igazam van, amikor a jobboldalt nemzet és hazaárulónak tartom.”

Haza árulok azok voltak, akik 1945-ben a hazánkra törve, és azt elfoglalva 45 éven keresztül kiszolgálták a ország javait háborús megváltásként folyamatosan lecsapoló „drága orosz testvéreiket” Meg elülőzték a Magyar értelmiséget, a polgári értékrend birtokosait , a demokratikusan megválasztott hatalmat, és mindent elvettek jogos tulajdonosaiktól, mint ahogy ráerőszakolták a magyar népre a kommunista diktatúrát több mint ötszázezer véráldozatot szenvedő magyar ember élete árán. Ép ideje hogy ránk nézzen a Teremtő Úristen, és helyre hozza az a szörnyűséget, amit ez a nemzet meg kellett hogy éljen a kommunisták embertől eltorzult kegyetlen ajándékaként.

Nálunk még mindig azt hiszik egyes emberek, hogy a baloldal árulása hozta el a boldogulás lehetőségét Magyarországnak. Nézzék meg a nyugati államokat, ahol nem volt kommunizmus, meg nem voltak benn a barbár oroszok, ott ma hol tartanak a nemzetek jólétben, és életkörülményekben.

Ne hagyják magukat becsapni.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

tehát a németeknek összesen van készpénz megtakarításuk 4933 milliárd Euró ami egyenlő 1 223 145 000 000 000 forinttal azaz durván minden német embernek az ujszülöttől a aggkorúakig rendelkeznek 26 444 629 forinttal.

És mind ezt a büdös kapitalizmusban hozták össze a pénzügyi válság ellenére.

Szervusz Ausztria

A szocialisták végének a kezdete?

Zűrzavar: Emiatt Orbán és Mesterházy is nyugtalan

• Megosztás:

 

•  

 

•  

 

•  

•  

 

•  

 

•  

 

•  

Zűrzavar uralkodik Magyarország politikai színpadán: Miközben már jó ideje folynak a találgatások a szocialista frakció szakadásáról, sajtóinformációk szerint egy pártgyűlésen valamennyi képviselő megerősítette, hogy az MSZP-ben kíván maradni. Állítólag „kizárt”, hogy valamelyik frakciótag új pártot alakítana – írja Karin Bachmann, a Wiener Zeitung tudósítója.

Ezt Gyurcsány Ferenc korábbi szocialista miniszterelnök állította a hét elején. Állítólag a baloldali liberális erők számára létre szeretne hozni egy új platformot, a „Demokratikus Pártot”. Még akkor is, ha tisztázatlan a program vagy akár a siker reménye.

[pic]

Már az is szenzáció lenne, ha Magyarországon, ahol Orbán Viktor jobboldali konzervatív Fidesze uralja a mezőnyt, létrejönne egy új politikai erő. A baloldali liberális napilap, a Népszabadság már a legelső párttagot is felkutatta, akinek nyilatkozatai azonban tartalmilag nem sokat árultak el. Ennek ellenére még a magyar főváros határain túl is nagy érdeklődést keltett élvezetes leírása a 12 független emberről, akik február óta azon fáradoznak Budapesten, hogy berobbanjanak a politika színpadára.

Még ha egymástól eltérő okok miatt is mind Mesterházy Attila, akit korábban Gyurcsány nevezett ki államtitkárrá és ma a szocialista párt, az MSZP valamint a frakció elnöke, mind Orbán kormányfő egyformán nyugtalanul követi a legújabb fejleményeket. Mesterházynak, aki az előző évi parlamenti választásokon az MSZP legnagyobb történelmi vereségét szenvedte el, az eddigi hűségnyilatkozatok ellenére most attól kell tartania, hogy a párt kevés húzóembere, akire a hatalomváltás óta még egyáltalán támaszkodhat, hamarosan átáll a karizmatikus Gyurcsányhoz. Ez Mesterházy számára karrierjének gyors végét jelenthetné. 

Kihívás csak 2014-ben

A választási győzelme óta Orbán továbbra is minden erővel arra törekszik, hogy a kommunistákat és ezek állítólagos politikai utódait, mindenekelőtt Gyurcsányt, száműzze a politikai életből. Most azt kell megakadályoznia, hogy Gyurcsány alapjaiban megvilágosult kortársként profilírozhassa magát. 

Önmagában nem lenne meglepetés a platform létrehozása. Megfigyelők már 2009 március vége óta azzal számolnak, hogy nagy valószínűséggel bekövetkezik a szakadás az MSZP-ben. Akkoriban először a miniszterelnöki posztról mondott le Gyurcsány, majd röviddel azután a pártelnökségtől is visszalépett. Beismerte, hogy állítólag hazudott az ország gazdasági helyzetéről a lakosságnak. 

Leköszönő beszédében többször azt hangsúlyozta, hogy a párt számára nem a 2010. évi parlamenti választások, hanem a 2014. évi választások jelentik majd az igazi kihívást. Addigra az MSZP-nek az alapjaitól kezdve meg kell változnia, ha a jövőben meg akarja őrizni pozícióját. Nyilvánvalóan arra gondolhatott, hogy össze kell zárni az olyan liberális erőkkel, mint amilyen az SZDSZ, amely egyedül képtelen lesz bejutni a parlamentbe. Ezzel a véleményével azonban nem aratott sok sikert.

Nyomtatásban 2011.05.13-án.

Fordította: dr. Gonda László

-------------------------------------------------------------------------------------------

Ki kivel van? Sortüzek az MSZP-ben

•  

Gyurcsány "nekiment" Puchnak - Gyurcsány Ferenc hét végi facebookos bejegyzésében lényegében Aczél György működésére is emlékezve figyelmeztette Puch László pártigazgatót – igaz, megnevezés nélkül - állítja a Magyar Hírlap.

Ismét a Facebookon üzent Gyurcsány Ferenc, mondójának apropóját az adta, hogy a minap a Népszava-online levette a volt kormányfő lelkes hívének számító Gréczy Zsolt cikkét az oldaláról, a Stop.hu pedig ezzel egy időben megszüntette az újságíró blogját. „Mindkét orgánumról azt tartják, hogy az MSZP segíti működésüket” – írta Gyurcsány, aki korábban a szocialista párt elnöke is volt. 

Gréczyt úgy jellemezte: „kétségtelen, nézetei nagyon közel állnak hozzám, jó személyes viszonyban vagyunk, éppen úgy küzd a Fidesz ellen és a baloldal megújításáért, mint én.” Szerinte most valaki szilenciumra ítélte. „Valaki, akinek van hatása ezekre a médiumokra. Valaki, aki pénzzel játssza a politikát. Valaki a háttérben. Valaki, aki Aczélnak hiszi magát. Aczél kádári politikus volt, de intelligens, művelt ember. A maiak meg barbárok. És ezek a barbárok közöttünk vannak, és mindenhatónak hiszik magukat. Pedig nem lenne itt a helyük. Ezért is kell pártszavazás. Értitek? Ezért” – bizonygatta bejegyzésében. A Népszavának pedig – minden valószínűség szerint Puch László MSZP-s pártigazgatóra utalva – azt üzente Gyurcsány Ferenc: „Ha mondhatom: inkább Fejtő szelleme, mint a pártigazgató pénze szerkessze a lapot. Amíg van erőtök.”

Emlékezetes, az exminiszterelnök pénteki bejegyzésében a Pest megyei MSZP elnökválasztására reagálva szintén egyértelműen Puch Lászlóról (is) írt. „A pártigazgató (aki köztudomásúlag a párt forrásainak legfőbb felügyelője is)bizalmasan helyi emberekkel tárgyalt, hogy támogatást szerezzen Varju riválisainak.” A Pest megyei szocialisták elnöke, Tóbiás József parlamenti frakcióigazgató lett, miután a másik jelölt, Varju László, a gyurcsányista Demokratikus Koalíció Platform szervezője visszalépett a tisztújításon - írta a Magyar Hírlap.

Mesterházy Attila pártelnök tegnap egyebek mellett arról írt az MSZP honlapján közzétett értekezésében, hogy az elmúlt egy évben sikerült stabilizálni az MSZP helyzetét, a párt megújítását pedig elkezdték. „Nem fogom megengedni, hogy sokunk kemény munkája háttérbe szoruljon a reflektorfényért folytatott küzdelem miatt” – tette hozzá.

[pic]

Felfigyeltek az Orbán-kormány kirívó teljesítményére Londonban

|2011. május 16. | 17:06   [pic]English version   | |

[pic] [pic] [pic]

Két év óta nem látott mélypontra süllyedt a magyar állam csődkockázatát jelző mutató a nyugat-európai országok csődkockázatából képzett indexhez képest - írja a Bloomberg hírügynökség. A befektetőket ugyanis meggyőzte a kormány hiánycsökkentést célzó programja arról, hogy Magyarország sikerrel veszi fel a harcot az államadósság ellen további nemzetközi mentőcsomag nélkül. Közben a Merrill Lynch londoni elemzője elégedetten tért vissza budapesti látogatásáról. 

[pic]hirdetés

Mi a következő nagy trend a Facebook után? Kiderül az Enter!Digital marketingkonferencián május 26-án!

[pic]hirdetés

[pic]

Szárnyaló magyar CDS 

A Bloomberg hírügynökség által rendszeresen közölt "A nap grafikonja" ezúttal Magyarországot emeli ki. A magyar 5 éves CDS-felár ugyanis 240 bázispontra csökkent a múlt hét végi állapot szerint, miközben tavaly év végén 378 bázisponton állt. A 15 nyugat-európai állam csődkockázatából képzett, a Markit által összeállított iTraxx SovX Western Europe Index eközben csupán 22 bázisponttal került lejjebb, 187 bázisponton fejezte be a múlt hetet. 

|[pic] |

|Klikk a képre! |

A hírügynökség emlékeztet arra is, hogy a magyar állampapírok szárnyaltak az elmúlt időszakban és a magyar CDS-felár a legnagyobb mértékben csökkent a világon idén miután a kormány ismertette hiánycsökkentő programját, melynek segítségével (jövőre) uniós csatlakozása óta először teljesítheti Magyarország a 3% alatti hiánycélt. Eközben az euróövezet perifériájáról nem éppen megnyugtató hírek érkeznek: 

2011.05.13 09:35 A piac gyakorlatilag elkönyvelte Görögország csődjét 

2011.05.09 12:34 70%-ra adják Görögország csődjét 

[pic]

Le vagyok nyűgözve attól, amit Magyarországon az elmúlt fél évben láttam a strukturális reformokat illetően. Meglátásom szerint nincs még egy olyan ország a régióban, amelyik ilyen ambiciózus tervekkel rendelkezne - fejtette ki a Bloombergnek Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland londoni feltörekvő piaci elemzője. 

Elégedett a Merrill elemzője is 

Közben Raffaella Tenconi, a Bank of America Merrill Lynch londoni elemzője is kedvező véleményt fogalmazott meg hétfőn kiadott, múlt heti budapesti látogatásáról szóló beszámolójában. Elégedettek vagyunk azzal, hogy a várakozásainkkal összhangban zajlik a reformintézkedések végrehajtása - írja az elemzőház szakértője, miután múlt héten hazai befektetőkkel és döntéshozókkal találkozott Budapesten. A magyarországi látogatásunk is megerősítette azonban azon nézeteinket, miszerint a költségvetési konszolidációt számos kihívás övezi a gyenge belső kereslet miatt, így a pénzügyminisztérium nem sok hibát véthet - figyelmeztet Tenconi. 

A gazdaság a pénzügyminisztérium várakozásai szerint fejlődik az idei évben. Meglátásunk szerint az első négy hónap költségvetési adatai arra utalnak, hogy a bevételi oldal csalódást kelt, ezért a kiadásokat kell kontroll alatt tartani a költségvetési törvényben szereplő 2,9%-os hiánycél teljesítése érdekében. Ezért nagy szükség van a 250 milliárd forintos stabilitási alapra és még így sem zárható ki további elcsúszás a büdzsében - teszi hozzá a londoni közgazdász. 

[pic]

Raffaella Tenconi magyarországi látogatását bemutató kommentárjában arra is felhívja a figyelmet, hogy a jelenlegi ismeretek szerint a magánnyugdíjpénztárak május végén adják át az Államadósság Kezelő Központnak az eszközöket. A Merrill szakértője arra is emlékeztet, hogy az elmúlt hónapokban látványosan emelkedett és elérte a 2008-as csúcsot a külföldiek állampapírállománya. Habár a magyar gazdaság külső sérülékenysége jelentősen csökkent a válság kirobbanása óta (a folyó fizetési mérleg többletnek valamint a kedvező költségvetési pozíciónak köszönhetően), a külföldi befektetők magas aránya miatt Magyarország sokkal jobban ki van szolgáltatva a befektetői hangulat változásának, mint tavaly - mutat rá Tenconi, aki ezért két fontos tényezőt tart fontosnak kiemelni: 

- az ÁKK és a bankok sokkal nagyobb szerepet játszanak majd a jövőben az állampapírpiac jövőbeli stabilizálása érdekében 

- elképzelhető, hogy Magyarország a lengyel példát kezdi követni és az uniós forrásokból származó eurót a devizapiacon fogja átváltani, hogy védelmet építsen fel az euróövezeti válságból fakadó esetleges fertőzési hatások ellen 

2011.05.16 10:55 Komoly régiós betegséget okozhat a görög fertőzés 

[pic]

További friss londoni elemzői vélemények: 

2011.05.13 11:41 Megszólaltak a londoniak: most ne menjen nyaralni az Orbán-kormány! 

2011.05.07 07:08 Londonban is ledöbbentek a meglepő magyar adaton 

2011.04.29 12:58 Londoni vélemény érkezett a frankhitelesek megsegítéséről 

2011.04.21 10:42 Tetszik a külföldi elemzőknek az újabb magyar megszorítás 

Kapcsolódó cikkek:

• 2011.05.12 Itt az idő, szabadulj a forinttól! (Nomura)

[Fricike] [2011.máj.22. 08:19]

Hogy a cikkről is szóljak valamit: én szívesen visszamennék azon csapatba, akik a törvényt megszavazzák.

Persze munkafelügyelőként!

Komolyan mondom: kiemelt figyelmet fordítanék lézer janira, (el)balsai pityura, és az összes többi gazemberre!

Na gyerekek! Lehet "izmozni"

A lőfegyverek használatát nem felejtettem el, és néhány óra alatt tudok összehozni nagy mennyiségű robbanóanyagot.

-De ezzel nem vagyok egyedül!

Ha nem állítjátok helyre a demokráciát, akkor elképzelhető, hogy a szakmai tudásomat fel fogom használni.

Ezt ne fenyegetésnek vegyétek, hanem figyelemfelkeltésnek!

Senkinek nem akarok sem anyagi-, sem egészségügyi kárt okozni!!! -És nem is fogok!!!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az internacionalista szocializmus félig növény, félig állat! A parazita kedvenc élelemforrására, a polgári demokráciára tapadva szívja annak életerejét, mimikrije igen jó, kezdetben alig-alig venni észre, hogy rátelepedett az anyaszervezetre. Genetikailag a proletárdiktatúrával rokon, annak sérült sperma-spóráival szaporodik.

Képes igen gyors helyzet- és alakváltoztatásokra. Környezetébe lapulva is lesheti áldozatait, de máskor igen tetszetős színével kecsegteti a kíváncsi polgárt. A jobb érzésű emberek elriadnak igencsak rothadó illatától, ragacsos levelétől. Kényesebb ízlésűek kerülik, mert a szára rágós, gyökere émelyítő. Leggyakrabban temetők és más régi helyek közelében szaporodik, szinte a múltból táplálkozva. Egyes kutatók szerint ennek a halottak csontjából kivont mérgező esszencia az oka, mely kémiailag és hatását tekintve a Lenin-sallang-mixtúrára hasonlít, és erős bódulatot okoz. Földrajzilag egymástól távol eső helyeken is képes felbukkanni. Itthon is több változata ismert. Felhasználási területe: a politikai és félpolitikai civil szerű, és félkegyelmű szervezetek, bankszféra. Időnként előfordul sportpályák, sőt nagyobb vállalatok, kereskedőházak közelében. Kiirtása nehéz, de nem lehetetlen. Száraz, tiszta fejjel gondolkodókat eme betegség viszonylag ritkán támadja meg. Az erre fogékony embereknek azonban kerülniük ajánlatos nagyobb rendezvényeken való részvételt (úgymint: politikai gyűlések, focimeccsek, szocialista párt szertartások - vörös zászlóval sörrel, és virslivel, illetve piros nyaksálasok, ún. 'lumpenproletárok' szájából kihulló szavakkal is terjed!)

Az ugyanis tény, hogy az ország az MSZP miatt került ebbe a helyzetbe, miközben példátlanul kedvező világgazdasági helyzetben tevékenykedhetett. Az is tény, hogy a FIDESZ alatt csökkent az államadósság GDP százalékához viszonyítva majdnem 8 %-ot, miközben az MSZP alatt megduplázódott. Az államadósság 2002-es szintje mellett teljességgel kezelhető lenne az adósság. A privatizáció valóban nem úgy ment végbe, mint ahogy kellett volna, de kik is voltak ennek a haszonélvezői? Nyilván meg fog döbbenni, de még az Antall-kormány alatt is a volt nomenklatúra tagjai jártak jól ( például Gyurcsány Ferenc, aki valóban egy kis stilű szerencsvadász, ráadásul teljesen akalmatlan egy ország vezetésére - ebben tehát egyetértünk! ). Persze ez nem meglepő, ha tudjuk, hogy például Szilvásy György volt az egyik privatizátor. De a legnagyobb hiba a stratégiai ágazatok privatizációja volt, amit sehol Európában nem tettek meg. Ha állami kézben maradtak volna mondjuk a gázszolgáltatók, akkor nem lenne az országnak semmi gondja. Ez a bűnös privatizáció a szoci kormányok alatt zajlott. A FIDESZ kormány jól tevékenykedett, ezt mindenki elismeri, ráadásul tette mindezt úgy, hogy NÉGY év alatt fele annyit privatizált, mint a szoci kormányok EGY (!!!!! ) év alatt. A munkanélküliség kialakulása nem az Antall kormánynak volt köszönhető, hanem annak, hogy a komcsik csődbe vitték az országot. 1990-ben azért volt "rendszerváltás", mert a kommunista rendszer összeomlott. Így nem a kisgazdák és az MDF tette tönkre az országot.

A FIDESZ olyan sikeresen feküdt keresztbe a beruházásoknak, hogy most épül a Mercédes, bővül az AUDI és a szentgotthárdi OPEL üzem. ( ezeket ráadásul már a FIDESZ irta alá, bár nyilván nem csak az ő sikerük, de ha akarta volna meg tudta volna akadályozni most, hogy kormányzati pozícióba kerültek ) A sukorói kaszinó beruházás ügyével kapcsolatban pedig inkább valamiféle panamáról beszélhetünk.

A FIDESZ-es önkormányzatok hitelfelvételével kapcsolatban annyit, hogy amikor ezt Molnár Csaba a parlamentben először mondta, még az MSZP-s képviselők is kinevették. ( vissza lehet nézni a felvételeket! ) Azért kellett az önkormányzatoknak hitelt felvenni, mert az MSZP kormány rájuk testált egy sor tennivalót, de a megnövekedett munkához nem biztosított forrást. Ez a legostobább szoci demagógia, gondolkodó ember ennek nem dől be.

Hol szőke sellő, lenge szellő, játszik a Tiszán, 

Ott él egy nép. Legendák népe, ott az én hazám. 

Az ősi Kárpát őrzi álmát, hű Csaba vezér, 

Ki csillagoknak égi útján vissza-, visszatér

Refrén

Szép vagy,gyönyörű vagy Magyarország, szebb vagy, mint a nagyvilág.

Ha zeng a zeneszó, látom ragyogó, szép orcád. 

Táltos paripákon tovaszállunk, hazahív, fű, fa, lomb, virág

Úgy hí a hegedű, vár egy gyönyörű, szép ország

Ott dalos ajkú mind a lány, mert dal terem a fán

És délibábos tündérkastély leng a vén Tiszán

A rónaságon, hét határon száll, repül a szél

Huszárok kedve éri csak be, hogy ha szárnyra kél

Refrén 2-szer, majd a végén utolsó sor megismétlése

Példaképek:

Manapság az emberek hajlamosak példaképeket állítani maguk elé, igényük van rá. Tulajdonképpen mindenkinek szüksége van rá, hogy megtegye saját önmegvalósításnak kényszere alatt. Kell, mert általuk leszünk jobbak, KELL VALAKI, AKIRE IGAZÁN FELNÉZHETÜNK, és kell, hogy valaki, vagy valakik nyomdokaiba léphessünk – s a munka fárasztó atmoszférájából kitekintve lássunk valakit, aki túlélte, s aki végül azt mondhatta, „Megérte”. kell egy haza nekünk, kell egy hit nekünk a jövőszent reményéhez!

Önöknek meg kell sok sok Alföldi Róbert világpolgár, akire felnézhetnek és elmélázhatnak egy-egy orális szex élményükről, mint e hazában hazafiként legfontosabb élményükről!!

[atesz] [2011.máj.24. 18:08]

atesz a kommunistáknak az éltető matériájuk mindig is a teremtett káosz világa volt, és mindig minden időben mindent elkövettek azért, hogy megteremtsék a politikai, a gazdasági anarchiát, mert csak abban tudtak létezni valódi élősdiként, igazi vérszívó parazitaként a nemzet testén élősködve. Most is ennek szellemében dolgoznak itt, és követnek el mindent, minek áraként semmi nem elég drága önöknek megfizetni, és bármikor készek lennének polgárháborúba taszítani Magyarországot akár olyan áldozat árán is, hogy abba bele pusztuljon az egész nemzet.

A lényeg önök számára az, hogy ha az önöké nem lehet a hatalom birtoklása, akkor az ne legyen senkié.

Ha az ördögöt valakiről meg kell formálni, úgy azt leginkább egy kommunistáról lehet az leginkább élethűen.

De mint minden diktatúrának, most lehet az Úr akaratából Magyarországon is véget ér a hatalmúk, és végleg kiüldözik az ördögöket a feneketlen pokol mélyére.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Bolgár György kérdései a 2010. május 26-ai műsorban

Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy lezárult az Alföldi Róbert körül kirobbantott botrány. A Nemzeti Színház igazgatóját csak figyelmeztette, de nem mentette fel a miniszter. Győzött a nagypolitikai és az emberi józan ész?

Másik témánk, hogy már a Valutaalap is elkezdett morgolódni a Mol-részvény vásárlása miatt. Az IMF budapesti képviselője a Bloomberg hírügynökségnek azt mondta, nem erre adták a pénzt Magyarországnak 2008-ban. Igaz, nem határozták meg pontosan, hogy mire lehet költeni a hitelt. Ezek szerint tőzsdézésre szabad?

Következő témánk, hogy Szijjártó Péter szerint bennünket véd, hogy a kormány vonalkóddal azonosíthat minket a szociális konzultáció kérdőívén. A vonalkód egyedivé teszi a kérdőívet, és megakadályozza, hogy valaki illetéktelenül adjon választ a kormány által feltett kérdésekre. Ha csak így nem?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy a kormány szigorítaná a népszavazás szabályait és megnehezítené a kezdeményezést, illetve az érvényességhez szükséges feltételeket. Ami jó volt 2008-ban, nem lesz jó ezután? 

Mi a véleményük továbbá arról, hogy az Állami Számvevőszék elnöke egy készülő törvény szerint nem kaphat ugyan nagy összegű végkielégítést, viszont hathónapos illetményt igen. Már megint egy kiskapu?

És végül beszéljük meg, hogy Pokorni Zoltán még nem vitázott a becsületéről, de áll elébe. Így nyilatkozott a Fidesz alelnöke arról, hogy a KDNP-s oktatási államtitkár Hoffman Rózsa etikai vizsgálatot kezdeményezett ellene, a tárca oktatási koncepcióinak folyamatos bírálata miatt. Ki az erősebb vagy az etikusabb?

A Független Hírügynökség megszűnéséről

Braun Róbert, a Független Hírügynökség egyik tulajdonosa

Bolgár György: - Megszűnik a Független Hírügynökség. Miért? Miért nincs Magyarországon piaca egy alternatív hírügynökségnek, miért nem lehet ezt fenntartani és nyereségesen üzemeltetni?

Braun Róbert: - Nyilván erre többféle válasz adódik. Arra, hogy miért nincs piaca, én nem tudok válaszolni. Arra tudok, hogy mivel nincs piaca és az árbevételek tartósan alig érték el a költségek tíz-tizenöt százalékát, ez értelmesen és üzletileg nem volt fenntartható. Illetve, amikor megpróbáltunk egy olyan modellt kezdeményezni, amely tulajdonképpen kétszáz évvel ezelőtti és a különböző médiavállalatok összeállását jelentette volna, hogy egy hírügynökséget közösen finanszírozzanak, akkor, bár kezdetben volt lelkesedés, végül aztán nem volt szándék arra, hogy...

- Nem lehetett előre látni, hogy ez lesz a vége, mégpedig a gyors vége, ha az MTI, a nagy hírügynökség ingyenesen fogja nyújtani szolgáltatásait?

- Nyilván utólag már mi is okosak vagyunk, de a rövid válasz az, hogy nem. Sőt ennek az ellenkezőjét láttuk. Azt gondoltuk és sokak erősítettek ebbéli meggyőződésünkben, hogy szükség van – éppen azért, mert az MTI olyan, amilyen – egy független kis, dinamikus és természetesen az objektivitást megtartó egyszerű hírügynökségre. Ráadásul az egésznek a költségei nem olyan jelentősek, nekünk persze nagyon jelentősek, de összességében, csak hogy a hallgatók tudják, körülbelül kétszáz millió forintról van szó évente. Ez a magyar médiaipar költségeinek, már az írott médiaipar költségeinek elenyésző százaléka. Ha az excel-táblás számokat néztünk, akkor az derült ki, hogy elvileg ez finanszírozható. A gyorsaságról: többször kérdezik tőlem, hogy lehet az, hogy februárban átvettük és május végén a végelszámolást kezdeményezzük. Valójában persze arról van szó, hogy ez nem egy hatalmas piac, nem arról van szó, hogy csavargyár, ami, ha nincs ez az öt vevője, akkor reménykedhet benne, hogy azért ott még van ezer, kétezer vevő, aki potenciálisan megkereshető. A magyar médiapiac viszonylag korlátos, van körülbelül húsz-huszonöt olyan szereplő, aki elvileg híreket vásárolhat. Körülbelül eddig tartott, ameddig bebizonyosodott, hogy ezek közül nagyon kevés hajlandó fizetni is a hírekért.

- Igen. Főleg, ha az egyik versenyző gyakorlatilag a piaci versenyen kívül helyezi magát, akkor megszűnik a piaci összehasonlítás lehetősége. A tartalmiról most nem is beszélek.

- Így van. Mi is többször nyilatkoztuk, hogy az MTI ingyenessége valójában tiltott állami támogatásnak minősül. Nem gondoltuk volna, hogy a magyar állam, illetve az MTI ezt meglépi. Nyilván lebegtették sokáig. Aztán persze csúszott, késett, akkor azt gondoltuk, belátták, hogy ez abban a formában, ahogyan javasolták, nem létrehozható. Végül mégis meglépték, miközben természetesen nekem Belénessy Csabával nagyon jó a viszonyom. És ma reggel nyilatkoztam egy másik rádióműsorban arról, hogy küldtem tegnap neki egy sms-t, hogy mi akkor kiszállunk, és ő nagyon kedvesen írt vissza, hogy mennyire sajnálja.

- Azt nem csodálom, hogy kedves volt.

- Nyilván ez az emberi viszony tekintetében fontos és érthető, ettől függetlenül persze az, amit kérdez, helytálló, hogy itt valami olyan piacellenes vagy versenyellenes magatartásról van szó, ami aztán végül célba ért.

- Még a független magyar média esélyeinek vizsgálata vagy megbeszélése előtt annyit szeretnék kérdezni, hogy vajon miért gondolták azt, hogy egy az MTI-nél sokkal kisebb anyagi lehetőséggel rendelkező, sokkal kevesebb munkatársat foglalkoztató versenytárs képes lehet felvenni a versenyt egy ilyen nagy hagyományú szervezettel. Hiszen azt látjuk a világban és a gazdag országokban is, hogy gyakorlatilag a hírügynökségek egy-egy országban versenytárs nélkül vannak, még az Egyesült Államokban is lényegében egy hírügynökség uralja a piacot.

- Szeretném elmondani, hogy egyik állítás sem teljesen állja meg a helyét.

- Hát a Reuters és az AP uralja a nyugati, mondjuk az angolul beszélő meg a nyugati világ nagy hírügynökségi piacát és aztán a többi országban van egy-két kisebb-nagyobb, mondjuk nemzeti hírügynökség az AFP-től a DPA-ig.

- Jó. Tehát akkor most beszéljünk a tényekről. A világban a hírügynökségek, különösen azok a hírügynökségek, amelyek idejekorán tartalomszolgáltatással is, tehát multimediális tartalommal kezdtek el foglalkozni, aztán hanggal és aztán – terveink vagy volt terveink szerint – videóval, azok nagyon sikeresek, és mindenhol több hírügynökség működik. Ön a globális hírügynökségeket említette, mindenhol vannak helyi hírügynökségek is. Angliában a vezető angol hírügynökség négyezer munkatársat foglalkoztat és a tavalyi év volt a legsikeresebb éve. Egyébként a globális hírügynökségek piacán is sokan vannak még az AFP-től a Bloombergig, ezek mind-mind nagyon sikeres hírügynökségek. Pontosan azért, mert a médiapiac szűkül, a hírelőállítás költségei viszont nőnek, ezért a hírügynökségi modell, tehát az, hogy hatékonyan, olcsóbban lehet híreket előállítani, ha azt többen fizetik meg, az éppen ellenkezőleg, szárnyal a világban. Tehát részben ez is a válaszunk: azért, mert hittünk, hiszünk abban, hogy a hírpiacon is versenyre van szükség, és ez független attól, hogy ki a nagy és ki a kicsi, ez attól függ, hogy vannak-e olyan területek és mi úgy láttuk, hogy Magyarországon van ilyen terület, például a függetlenség, ahol olyan egyéni értéket tud egy kisebb intézmény adni, amitől vélhetően a megrendelők megrendelik. Ebben tévedtünk és miközben nagy tisztelője vagyok persze a Klubrádiónak és Ön említette, hogy független híreket hallgattunk az előbb, azért szeretném jelezni, hogy miközben a Klubrádió a Független Hírügynökség híreit is használja, soha nem fizetett érte. Ennek több oka van.

- Több oka, például az, amiért mi a hallgatóinkra vagyunk rászorulva és valószínűleg ez magyarázza a magyar független média sanyarú helyzetét, benne az Önökét is.

- Igen, ugye mi abban a nehéz helyzetben vagyunk, hogy bár a média sanyarú helyzetben van, nem ismeri fel azt, hogy például híreket költséghatékonyabban lehet előállítani akkor, ha ezt közösen teszik. Akkor egy ilyen üzlet, mint amilyen a hírügynökségi üzlet, ahol nincsenek közvetlenül a hallgatók, olvasók olyan helyzetben, hogy finanszíroztassák, eleve halálra van ítélve. És most ez derült ki számunkra. Ráadásul a magyar egy kicsi piac, nagyon korlátozott számú szereplője van. Úgyhogy ezért tartott ez tulajdonképpen három hónapig, miközben persze, amikor elkezdtük, meg amikor csináltuk is, borzasztó sok támogatást, vállveregetést és kitartást kívánó mondatot hallottunk a média vezetőitől is. Én nem akarom a felelősséget senkire rákenni persze, mert lehettünk volna mi okosabbak, lehettünk volna körültekintőbbek. Ráadásul a munkatársaink hihetetlen sokat és nagy lelkesedéssel dolgoztak. Szörényi Péter, Breitner Miklós igazán hozzáértő emberek, tehát sokan tévedtünk.

- Nem lehet, hogy az internetes média elterjedése miatt tévedtek? Vagyis hogy ezek a nagyobb és kisebb hírportálok a saját szerkesztőségükkel, a saját információs bázisukkal kihúzták a talajt egy alternatív hírügynökség lába és munkája alól?

- Csak nemzetközi példákat tudok mondani. A nemzetközi világban a hírügynökségeknek pont ezek a legnagyobb előfizetőik. Hiszen éppen a hír világában lényegében megszűnik az exkluzivitás, így azért nem nagyon érdemes sok pénzt adni, hogy az én tudósítóm érjen oda először. Amíg nyomtatott újságokról van szó, addig ha én tudtam meg egy információt és azt birtokoltam, akkor egészen másnap reggelig az enyém lehetett. Ma már ezek egy pillanatig tartanak, tehát sokkal egyszerűbb az, ha hárman, öten, tízen, százan küldünk oda valakit és utána az lesz a különlegesség, hogy mit rakunk köré, mellé, hogyan elemezzük és így tovább. Tehát pont ellenkezőleg zajlanak a folyamatok a világban.

- Akkor milyen megoldási lehetőséget lát? Nem is a hírügynökség szempontjából, hanem a független média szempontjából. Hiszen ha a magyar piacon nem tudnak megélni Önök, és látjuk, hogy nem tud megélni a kormánytól politikailag és egyébiránt is meglehetősen független nyomtatott sajtó, rádió, televízió, akkor vajon milyen összefogás lehetséges, amelyik valamiféle piaci alternatívát, méghozzá megélhetési alternatívát is kínál?

- Kimondta azt a szót, hogy az együttgondolkodás és az összefogás az alternatíva, ennek nagyon kevés jelét látjuk. És mi ezt megpróbáltuk. Egy asztal köré tereltünk huszonöt média-vállalatvezetőt, akik az összefogás és együttgondolkodás iránt nagyon lelkesek voltak és mindenféle építő javaslatokat is tettek. Aztán amikor a szerződés aláírásra, illetve a közös szándéknyilatkozat írásbeli kifejtésére került volna a sor, már nem voltak ilyen lelkesek. Még egyszer mondom, távol álljon tőlem, hogy bárkire rá akarjam a felelősséget tolni, a tévedés a mienk. Talán az volt a legnagyobb tévedésünk, hogy üzleti sikert reméltünk abból, amiben őszintén hittünk vagy hiszünk, hogy A) szükség van független hír előállításra, B) hogy az, ami máshol a világban működik, annak működnie kell Magyarországon is. Ebben nyilvánvalóan tévedtünk. Amióta bejelentettük, hogy a Független Hírügynökség megszűnik, azóta is sokakkal beszéltünk, és mindenki azt mondta, hogy előbb-utóbb biztosan lesz független hírügynökség.

- Ez így a legolcsóbb. De ha jól számoltam, akkor huszonöt médiacégtől mondjuk egyenként - persze nem egyforma erősek - durván tízmillió forintos éves hozzájárulás kellett volna ahhoz, hogy működni tudjon ez a Független Hírügynökség?

- Pontosan, jól mondja. A Független Hírügynökség hírszolgáltatása ma hétszázötvenezer forintba kerül havonta. Már egy médium tekintetében. Tehát valóban, körülbelül tízmillió forint/darab, ahogy mondja Ön is. Persze nem mindenki ugyanannyit használ, mert van, akinek több portálja van, van, akinek több médiuma van. De nagyságrendileg Önnek pontosan igaza van, az egyéni kontribúció, az egyéni előfizetési díjak körülbelül tíz-tizenkét millióra tehetőek. Csak hogy számokat mondjunk, az egyik legnagyobb magyarországi médiavállalatnak huszonkét milliárd forint az árbevétele, egy másik nagynak, aki több napilapot is tulajdonol, tizenegy milliárd az árbevétele. Tehát ezek nem egetverő összegek.

- És ők konkrétan nem akartak kifizetni tízmillió forintot?

- Igen. Ez tudja, soha nem az egészre vonatkozik, hanem mindig a szerkesztőségre, egy médiumra, de a nap végén a mondat helytálló, ezek a médiavállalatok nem éreztek úgy, hogy szükség lenne vagy érdemes lenne tízmillió forintot fizetni azért, amire, bár azt mondták, hogy szükség van, de azért annyira mégsem.

- Nem lehet, hogy érdemes volna egy újabb próbálkozással nagyobb méretekben gondolkodni? Hogy valóban, akár országos, akár külföldi alternatívája tudjanak lenni az MTI-nek? Lehet, hogy nem évi tíz, hanem húszmillió forinttal a Független Hírügynökség le tudja körözni az MTI-t. És nemcsak függetlenségben, hanem a konkrét tartalomban is.

- Kedves persze, de azért ez drága kaland volt, és persze mindenféle pletyka terjed a piacon, hogy ki mindenki állt mögöttünk. Nem állt senki mögöttünk, tehát nekünk van egy sikeres tanácsadó cégünk, ami persze a médiából is él, hiszen a marketing-kommunikációs világ a médiához kötődik. És mi azt gondoltuk, amikor ebbe Iglódi Csaba tulajdonostársammal belevágtunk, hogy tartozunk annyival annak a közegnek, ahonnan mi érkezünk, hogy megpróbáljuk ezt fenntartani. De nincs nagyon sok pénzünk, annyi volt, amennyit erre elköltöttünk, és ez is több tízmillió forint. Tehát ennél többet mi nem tudunk áldozni. Ma nem látjuk azt, hogy volna más, aki ennél nagyságrendileg többet lenne hajlandó áldozni. És őszintén, le is beszélnénk róla. Az, hogy külföldit elvállaljunk, reménytelen, Magyarország ilyen értelemben nem érdekel senkit a nemzetközi hírügynökségek közül.

- Nem úgy értettem, hanem, hogy a magyar közönséget érdekelheti, ha Berlinből, Londonból, Amerikából tudósítanák Önök, és nem csak az MTI a magyar közönséget. Lehet, hogy a világ nem érdekel már bennünket, ezt is elfogadom, csak hátha az egyik kitörési pont a világ felé terjeszkedni.

- Biztos sokan sokféle dolog iránt érdeklődnek, ez egy drága műfaj. Emberekről van szó, egzisztenciákról van szó. Nekem nagyon nehéz volt természetesen tegnap, hiszen a nyilvános bejelentés előtt persze a munkatársakkal beszéltünk és nagyon nehéz volt a huszonegy munkatárs elé állni és elmondani nekik, hogy ez van. Miközben ők mindent megtettek természetesen azért, hogy a Független Hírügynökség sikeres legyen. Az MTI száz valahány munkatárssal ad ki hatszáz-hétszáz hírt, mi huszonegy plusz külsősökkel adtunk ki közel kétszáz hírt naponta. Tehát az arányok hatékonyságilag sokkal jobbak voltak. Tehát az egészen biztos, hogy a mi munkatársaink mindent megtettek, és ezért persze csak köszönet illeti őket. Ennek ellenére ez nem volt fenntartható.

- Akkor sajnálom és köszönöm szépen.

[corsac] [2011.máj.30. 05:00]

[Mdfbukta] [2011.máj.29. 22:37]

..."És meddig lesz a Fidesz?" Jó kérdés. ...

Höhöhö....

Még mindig áll a 2009-ben tett jóslatom.

Eszerint a Fidesz nyeri a 2010-es választást nagy többséggel, az őszi önkormányzati választásokig nem csinál semmit, majd 2011 februárjában fordul a trend, az ősz már forró lesz, és 2012-ben megbukik (legkésőbb a költségvetés benyújtásakor)..

Eddig minden pontja időben teljesült. Egyedül a forró ősz az, ami kérdéses - mert a szakszervezetek már a nyarat szeretnék forróvá tenni. Szóval felgyorsultak az események.

A Fidesz szét fog esni, mert képtelen lesz megbirkózni a kormányzás feladatával. Kényszerűségből létrejön egy liberális konzervatív és egy nacionalista konzervatív platform, amely szakadni fog. Nem életképes a mai Fidesz, úgyhogy a kormányzásba végképp beledöglik. Már csak vergődésre képes.

Szóval így múlik el két év alatt a világ dicsősége.

Így azután továbbra is fenntartom a véleményem úgy általában :

Az internacionalista szocializmus félig növény, félig állat! A parazita kedvenc élelemforrására, a polgári demokráciára tapadva szívja annak életerejét, mimikrije igen jó, kezdetben alig-alig venni észre, hogy rátelepedett az anyaszervezetre. Genetikailag a proletárdiktatúrával rokon, annak sérült sperma-spóráival szaporodik.

Képes igen gyors helyzet- és alakváltoztatásokra. Környezetébe lapulva is lesheti áldozatait, de máskor igen tetszetős színével kecsegteti a kíváncsi polgárt. A jobb érzésű emberek elriadnak igencsak rothadó illatától, ragacsos levelétől. Kényesebb ízlésűek kerülik, mert a szára rágós, gyökere émelyítő. Leggyakrabban temetők és más régi helyek közelében szaporodik, szinte ma már csak a múltból táplálkozva. Egyes kutatók szerint ennek a halottak csontjából kivont mérgező esszencia az oka, mely kémiailag és hatását tekintve a Lenin-sallang-mixtúrára hasonlít, és erős bódulatot okoz. Földrajzilag egymástól távol eső helyeken is képes felbukkanni. Itthon is több változata ismert. Felhasználási területe: a politikai és félpolitikai civil szerű, és félkegyelmű szervezetek, bankszféra. Időnként előfordul sportpályák, sőt nagyobb vállalatok, kereskedőházak közelében. Kiirtása nehéz, de nem lehetetlen. Száraz, tiszta fejjel gondolkodókat eme betegség viszonylag ritkán támadja meg. Az erre fogékony embereknek azonban kerülniük ajánlatos nagyobb rendezvényeken való részvételt (úgymint: politikai gyűlések, Charta tüntetések, szocialista párt szertartások - vörös zászlóval sörrel, és virslivel, illetve piros nyaksálasok, ún. 'lumpenproletárok' szájából kihulló szavakkal is terjed!)

Hatásosan lehet őket üldözni a hit által emelt keresztel.

[corsac] [2011.jún.01. 16:21]

[New.Peson] [2011.jún.01. 16:03]

....A kommunistáknak az éltető matériájuk mindig is a teremtett káosz világa volt,...

Káosz !?

Pontosan!

Ez van az ön fejében!

Egy rahedli előítélettel egybekeverve és a gyűlölet rohasztó mérgébe mártva.

Sajnálom magát! Nemcsak a test rothad meg és lesz bűzhödt matériává, hanem az elme is képes ilyesmire. És amikor az elme elkezd rohadni, akkor az már nehezebben gyógyítható, mint a test rothadása. És sokkal visszataszítóbb is, amikor egy ember megszűnik normális, öntudatos embernek lenni, és átadja helyét a "démonjainak".

[corsac] [2011.jún.01. 16:21]

Káosz: a történelem során a proletárizmus azzal tűnik fel, hogy anarchiát szít, terrorcselekményeket követ el és szabotál mindent a törvényes renddel szemben.

Az mondja, az van az ön fejében. Tisztán és fikarcnyit sem feledve őrzöm sorsomnak azon emlékeit, melyek összefüggöttek drámaian a magyar kommunista párt magyarországi hatalomra jutásával, és a hatalom megszerzésért elkövetett diktatórikus terrorcselekmények sokaságával. Az hogy hazudtak, az hogy semmi más céljuk nem volt minta hatalmat megszerezni, az addig szorgos polgárokat kifosztani, és látszólag egyenlőséget hirdetni, miközben legyilkolják az addig törvényesen megszerzett helyükön lévő demokratikus erőket, a polgárokat. Hogy is lehetne feledni, hogy elvettek mindent azoktól, akik generációkon keresztül szorgosan mint a méhek gyarapították vagyonúkat, és dolgoztak éjt nappá téve. Hogy is lehetne elfelejteni, hogy átnevelő táborokba cipeltek bennünket, mint egy műveletlen bunkókat (a kommunisták ellenségeit), és az ifjú kommunista titánok jöttek átnevelni bennünket, akik úgy mondták, hogy a kapitalizmus a főellenség élén szószerit itt leírva „nevjork”.

Aki annyit tudtak Madáchról, mint kutya az abc vetésről, de megbízható elvtársak voltak, mert gondolkodás nélkül öltek, ha a kommunisták ellen bárki is felemelte a szavát. De ölték egymást is a koncért, és a megbízhatóság elnyerésért. Aljas besúgok országát sikerült formálniuk Magyarországból. Elvették a vagyonunkat, elszakítottak bennünket az Istenűktől, a hitüktől, a reményeiktől, az emberi méltóságunktól. Minden ami addig érték volt ledevalválódott, és hamis istentelen , de leginkább tudománytalan és utópista célok elérését tűzte mag elé a új magyar kommunista rendszer.

Jött 1989 és megőrizték a sértetlenségüket, sőt ők hajtották végre Magyarország kapitalizálódását a privatizáción keresztül.

És most elvették a játék eszközeiket, és országnak világnak kiáltják, hogy vége van a demokráciának.

Na figyeljen csak ide : Magyarországon kívül 1945-ben számos Európai országban hasonló társadalmi berendezkedés volt, mint nálunk, és az a „büdös kapitalizmus az csak odáig szenvedett, hogy most a fiaink oda mennek élni, dolgozni, mert ott Magyarországon a bérek azok az albán szamár szintjén maradtak a szocialisták miatt. Mindent védtek maguk, csak a szegényeket nem, a munkásokat nem, meg a baloldalt nem. Semmi közük nincs a magyar baloldalhoz, csak annyi hogy Ők segítették mindig a választásokon ahhoz Önöket,. hogy tudjanak hazudni nekik „reggel este , meg éjszaka,” miközben játszották a vadkapitalizmus eszközeivel a látszat demagóg elvek alapján a népet butító szocialista társadalmi hatalmat.

Nem rohad a testem, és nem rohad a lelkem. Én még mindig Istenben hiszek, aki sohasem hagyott el engem, ellentétben a hazámmal, aki menekülésre kényszertett az ilyen emberek ténykedésnek következtében, mint Ön is. Ezerszer töbre tartom a nemzetség ügyét, és leginkább tisztaszívű magyarnak érzem magam, és hiszem, azt hogy sokak újra szemben találkoznak a nagyszerű érzéssel: Tarozni valahova, egy néphez, egy hazához, egy Istenhez, ez a jövő nemzedékének a szózata, és nem a másság, a liberalizmus, és a hazugságokkal fenntartott szocialista pártpolitika.

[corsac] [2011.jún.01. 15:26]

[New.Peson] [2011.jún.01. 14:27]

Az ön által leírtak kacagásra késztettek.

Hogy van ilyen emberfajta, az tény.

De hogy ez az internacionalista szocialista keretébe foglalható lenne, az már röhejes.

A kacsacsőrű emlős, mint a klasszikus példa, ugye bár kacsacsőrrel rendelkezik, de mégsem kacsa. Olyan a farka, mint a hódnak, de mégsem rokona annak a farágcsáló és gátépítő állatnak. Szóval besorolni igen nehéz ezt a furcsa erszényes emlős állatot.

A leírt állat (vagy ember)-fajta olyan helyeken fordul elő, ahol munka nélkül képes haszonra szert tenni, vagyis élősködő életmódot folytat. Ezért káros a környezetére. Teljesen mentes nemcsak az ideológiától, de a szociális érzékenységtől is. Sokféle alakot tud magára ölteni, vagyis képes alkalmazkodni azokhoz a körülményekhez, amelyek biztosítják számára az élősködő életmódot. Nemcsak itt és most Európában, de mindenfelé a világban. Már máskor is említettem egy kínai buddhista apátot, akit megkérdeztek, hogy hány szerzetes van a kolostorában. "Lehetnek úgy ötszázan." És hány törekszik közülük a megvilágosodásra? "Van köztük három, a többi csak a rizsescsészére gyűlt ide."

Látható, hogy az említett emberfajta mindenhol ott van, és hasonul a környezetéhez. Ha kell, akkor kommunista lesz belőle, ha kell akkor buzgó náci. "Zelig, a kaméleon" - hogy egy filmmel is példát adjak a dologról.

Szóval ön ezt az emberfajtát egy FELVETT ATTITŰD alapján akarja beazonosítani, de elismeri, hogy más attitűdöket is fel tud venni. Szegényes gondolkodásmód ám az ilyen! Általánosításra, vagyis a valódi tények megragadására képtelen.

Vegye már észre, hogy a kacsacsőrű emlős nem kacsamadár!

Az ilyen típusú emberek nem szocialisták - csak élősködő ingyenélők! Akár szocialistának maszkírozzák magukat, akár nemzetvezetőnek, akár papnak, akár grófnak, lovagnak, vitéznek és más aljanépnek.

[New.Peson] [2011.jún.01. 14:27]

[corsac] [2011.máj.31. 22:58]

Corsac jó a szöveggyűjtemény , de remélem megtalálja az önnek leginkább valót:

Úgy tesz mind aki nem tudná, hogy a politika művészet az nem a kis cserkészeknek való! Így azután a legtöbb hozzászóló nem is tud e hírrel mit kezdeni, mint ahogy a hír sem igaz.

Így azután továbbra is fenntartom a véleményem úgy általában :

Az internacionalista szocializmus félig növény, félig állat! A parazita kedvenc élelemforrására, a polgári demokráciára tapadva szívja annak életerejét, mimikrije igen jó, kezdetben alig-alig venni észre, hogy rátelepedett az anyaszervezetre. Genetikailag a proletárdiktatúrával rokon, annak sérült sperma-spóráival szaporodik.

Képes igen gyors helyzet- és alakváltoztatásokra. Környezetébe lapulva is lesheti áldozatait, de máskor igen tetszetős színével kecsegteti a kíváncsi polgárt. A jobb érzésű emberek elriadnak igencsak rothadó illatától, ragacsos levelétől. Kényesebb ízlésűek kerülik, mert a szára rágós, gyökere émelyítő. Leggyakrabban temetők és más régi helyek közelében szaporodik, szinte ma már csak a múltból táplálkozva. Egyes kutatók szerint ennek a halottak csontjából kivont mérgező esszencia az oka, mely kémiailag és hatását tekintve a Lenin-sallang-mixtúrára hasonlít, és erős bódulatot okoz. Földrajzilag egymástól távol eső helyeken is képes felbukkanni. Itthon is több változata ismert. Felhasználási területe: a politikai és félpolitikai civil szerű, és félkegyelmű szervezetek, bankszféra. Időnként előfordul sportpályák, sőt nagyobb vállalatok, kereskedőházak közelében. Kiirtása nehéz, de nem lehetetlen. Száraz, tiszta fejjel gondolkodókat eme betegség viszonylag ritkán támadja meg. Az erre fogékony embereknek azonban kerülniük ajánlatos nagyobb rendezvényeken való részvételt (úgymint: politikai gyűlések, Charta tüntetések, szocialista párt szertartások - vörös zászlóval sörrel, és virslivel, illetve piros nyaksálasok, ún. 'lumpenproletárok' szájából kihulló szavakkal is terjed!)

Hatásosan lehet őket üldözni a hit által emelt keresztel.

:

[corsac] [2011.jún.01. 18:13]

[New.Peson] [2011.jún.01. 17:19]

....anarchiát szít, terrorcselekményeket követ el és szabotál mindent a törvényes renddel szemben.

A kulcsszó: TÖRVÉNYES REND.

Mit takar ez a szó? Elgondolkodott már ezen?

SOKSZOR A ZSARNOKSÁGOT.

Ki mondja meg, hogy mi a TÖRVÉNY?

És innentől megint csak káosz van... az ön agyában.

Vegye már észre, én nem vagyok balek a filozófia területén.

Nagyon jól tudom, hogy az ideológia csak apológiái az éppen aktuális hatalmi szerkezetnek, amit TÖRVÉNY szentesít. Hányszor de hányszor előadták már azt az ócska darabot, hogy "a társadalom minden egyes rendje maradjon meg a saját területén, és teljes egyetértésben munkálkodjék az egész társadalom virágzása érdekében". De mit is takar mindez? A földműves túrja a földet, a politikus hazudozzon, a bankár uzsorázzon, a munkáltató nyúzza a munkásokat, a munkások meg dolgozzanak ... és ne emeljék fel szavukat ez ellen az "Isteni rend" ellen. Ha megteszik, akkor káoszt idéznek elő, felfordulást, anarchiát. Szóval az éppen aktuális rend apológiáját takarja az ön által is előadott marhaság.

Ha tehát a munkás egyénileg és a munkásosztály általánosan a saját érdekét kívánja érvényesíteni, akkor káoszt és anarchiát csinál. Hiába, no! A munkás csak egy biorobot!

Na menjen a fenébe az ilyen ósdi kacatokkal, amiket már a fejlett nyugat ideológusai már régen kidobtak és már el is felejtettek! Ma ilyen gyomorforgató hülyeségeket csak az ortodox vatikáni vonal támogat. Ne próbáljon már meg feldühíteni, mert nem érek rá mindenféle marhasággal foglalkozni!

New.Peson] [2011.jún.01. 18:37]

corsac] [2011.jún.01. 18:13]

Engem is mentsen meg minden vörös színű demagógitól Ebben maradhatunk.

És mondja ön időnként feldühíthet? Mikor kérte meg a itt sziporkázó párt társait arra, hogy több tiszteletet már csak a korom miatt is. A filozófia a folyton változó nézetek napi tudományosnak kikiáltott igéje, azt ön is tudja, csak hogy mi a történelmen vitatkozunk, ami nem filozófiai kérdés, hanem megtörtént események sorozata az utókor számára megörökítve.

És ne mondja hogy nincs ideje, mert önt itt azért fizetik, hogy kellő időt szakítson a sok birkaagyú ember szellemi befolyásolására.

[corsac] [2011.jún.01. 21:14]

[New.Peson] [2011.jún.01. 18:37]

...Engem is mentsen meg minden vörös színű demagógitól ...

Még fel sem tűnt Önnek, hogy Én az adott vitát nem kommunista vagy szociáldemokrata szempontból kezdtem el, hanem POLGÁRI szempontok alapján?

Vitatkozna Ön Benjamin Franklinnal? Thomas Jeffersonnal? stb.... stb...

Ön bedobja a vitába a kommunistákat, mint "káosz embereket".

Én válaszoltam, miszerint csak egy helyen van káosz - az ön fejében.

Ki a demagóg?

Egyértelmű: Ön él ezzel a fegyverrel. Mással már nem tud.

De hogy is kezdődött a pengeváltás?

Ön kiöklendezte, hogy "....Ez hívják magasabb politikának!...."

Erre én a rendi társadalomból származó néhány idézetet hoztam fel, példának okáért ismét itt van belőle kettő:

"Kevés bölcsességgel kormányozzák a világot." (III. Gyula pápa)

"Illő, hogy az alattvaló a kötelező engedelmességgel adózzék királyának és uralkodójának, de nem illő, hogy az államfő cselekedeteit a maga korlátolt belátásának mércéjéhez szabja és hogy nyilvánosan ítéletet merészeljen mondani ezekről." (írta Von Rochow porosz belügyminiszter Elbing város lakóihoz intézett levelében)

És persze közben egy másik klasszikus is:

"Befogni a pofákat és tovább szolgálni" (Maut halten und weiter dienen) ( Az osztrák-magyar hadseregben a háború alatt elterjedt, ismeretlen eredetű szólásmód.)

Ez ellen a világrendszer ellen léptek fel a polgári forradalmak. Ne legyenek olyan kormányzati erők, mint amiről III.Gyula pápa szólt. Ne legyenek ALATTVALÓK, akiknek egyetlen dolga, hogy ne a korlátolt belátásukhoz mérjék egy uralkodó (vagyis a kevés bölcsességgel megáldott fickó) ténykedését.

És egy polgári értékrendet képviselő ember számára nem lehet irányelv, hogy "Befogni a pofánkat és tovább szolgálni!"

Erre reagálva írja a következőket:

"Úgy tesz mind aki nem tudná, hogy a politika művészet az nem a kis cserkészeknek való!

Így azután a legtöbb hozzászóló nem is tud e hírrel mit kezdeni, mint ahogy a hír sem igaz.

Így azután továbbra is fenntartom a véleményem úgy általában :

Az internacionalista szocializmus félig növény, félig állat! A parazita kedvenc élelemforrására, a polgári demokráciára tapadva szívja annak életerejét, mimikrije igen jó, kezdetben alig-alig venni észre, hogy rátelepedett az anyaszervezetre. Genetikailag a proletárdiktatúrával rokon, annak sérült

sperma-spóráival szaporodik..... stb. stb. stb."

Ezen én jót röhögtem, mert ha valaki ennyire kavarja, annak csak a fejében lévő káosz lehet az oka.

Szóval a politika nem a kiscserkészeknek való?

Akkor kinek?

A legtöbb hozzászóló nem tud a hírrel mit kezdeni?

Vajon egy olyan hírrel, hogy "Gyurcsány hazudott", azzal mennyit tudtak kezdeni?

Ezért nem a kiscserkészeknek való a dolog?

Na ja!

Hofi Géza egyik örökbecsű szösszenete volt, amikor egy kijelentést odatálalt a nézőknek, majd azok meglepett pofáját nézve beszólt: "Látom nem eszed. Na, akkor Géza bácsi megcsócsálja!" Szóval a média hülyítheti az embereket, mégpedig ahogy akarja. "Megcsócsálja" nekik a dolgokat. És hogyan csócsálja meg mindezt? Független módon? Vagy a gazdi igénye szerint?

Na jó, ez most költői kérdés volt!

De kibukik magából a jezsuita neveltetés. A következő klasszikus tereléssel: "...nem is tud a hírrel mit kezdeni, mint ahogy A HÍR SEM IGAZ."

Szóval becsempészett ide egy tagadást, de semmi más nincs hozzáfűzve. De ez már alapot is biztosít Önnek arra, hogy....

Mire is?

A következő kijelentésre: "Így azután továbbra is fenntartom a véleményem úgy általában :

Az internacionalista szocializmus félig növény, félig állat! A parazita kedvenc élelemforrására, a polgári demokráciára tapadva szívja annak életerejét......"

Na de kedves Uram!

Ennyire hülyének néz Ön engem??

Mi jogon kezd bele Ön egy ilyen fejtegetésbe? Hogyan jön ide az internacionalista szocialista?

Káosz... káosz... káosz....

Az ön által leírtak az ön fejében lévő gondolatok tükröződései. A leírtak alapján az ön fejében van a káosz, ami az írásain átüt.

Igaza lehet Jimipapának! Valami gyógyszeres kezelés nem ártana Önnek!

[corsac] [2011.jún.01. 21:14]

[New.Peson] [2011.jún.01. 18:37]

...Engem is mentsen meg minden vörös színű demagógitól ...

„Még fel sem tűnt Önnek, hogy Én az adott vitát nem kommunista vagy szociáldemokrata szempontból kezdtem el, hanem POLGÁRI szempontok alapján?

Vitatkozna Ön Benjamin Franklinnal? Thomas Jeffersonnal? stb.... stb..”.

Ez hasonló fogadkozás, mint „Péter tiltakozása a vád ellen, amit akképpen kap, hogy Jézust az utolsó éjszakán háromszor tagadja meg.”

Aki Önt tartossan olvassa, annak az, nem kétséges hogy Ön egy művelt, ideológiailag képzett ember, mint ahogy az sem, hogy a tanult, és vallott politikai ideológia tekintetében Ön hova tartozik. Az meg egy alapjaiban hiú remény, hogy Ön összemossa a pártja ideológiai filozófiáját az európai hagyományokkal, bíró szociáldemokráciával, mert más a színlelt elvi álláspont, és más a tény, azaz a megtörtént valóság. Kár még csak egy lapon is említeni Benjámin Franklint, vagy Thomas Jefferzont vallott nézetei alapján a Magyar Szocialista Párt dekralált ideológiájával, pontosabban annak tényleges történése szerinti valós gyakorlatához. A polgári értékrend nem a volt kommunista utódpártok eszmeiségén alakult ki, csak megpróbálták a maguk érdekeire feszíteni, és elfogadtatni a sok szerencsétlen módon cserbenhagyott kisemberekkel kezdetektől fogva.

„Ön bedobja a vitába a kommunistákat, mint "káosz embereket".

Én válaszoltam, miszerint csak egy helyen van káosz - az ön fejében.

Ki a demagóg?

Egyértelmű: Ön él ezzel a fegyverrel. Mással már nem tud.”

Ön szerint az ideológiák tekintetében nevesítve azokat mivel kellene élnem, ha valódi kontrasztokat kívánok bemutatni az Ön kétségtelen vájt fülű ideológiai dekralációja sokaságára? E kérdésben érdemes Simon János írását tanulmányozni, aki összefoglalja a posztkommunista államok demokráciával szembeni magatartást, és azonosulását. Továbbá ennek egy magyar életkép vetületként érdemes beleolvasni Pomogáts Béla A polgári ethosz című cikkében, ahol a magyar viszonyokat ütközeti annak releváns logika dogmatizmusával, minek következtében megjelenik a "individualista" embertípus magyar változata.

És akkor ki a demagóg? Vélem valamilyen szinten mind azok akik valamilyen ideológia mentén rendszerezni, és kategorizálni kívánják a tudományt a mindennapi történésekhez valamely cél mentén. Tehát ilyen értelemben igaz az Ön állítása de nem kizárólagosan rám, hanem legalább annyira, Önre is.

„De hogy is kezdődött a pengeváltás?

Ön kiöklendezte, hogy "....Ez hívják magasabb politikának!...."”

Erre én a rendi társadalomból származó néhány idézetet hoztam fel, példának okáért ismét itt van belőle kettő:

"Kevés bölcsességgel kormányozzák a világot." (III. Gyula pápa)

"Illő, hogy az alattvaló a kötelező engedelmességgel adózzék királyának és uralkodójának, de nem illő, hogy az államfő cselekedeteit a maga korlátolt belátásának mércéjéhez szabja és hogy nyilvánosan ítéletet merészeljen mondani ezekről." (írta Von Rochow porosz belügyminiszter Elbing város lakóihoz intézett levelében)

És persze közben egy másik klasszikus is:

"Befogni a pofákat és tovább szolgálni" (Maut halten und weiter dienen) ( Az osztrák-magyar hadseregben a háború alatt elterjedt, ismeretlen eredetű szólásmód.)”

Ez ellen a világrendszer ellen léptek fel a polgári forradalmak. Ne legyenek olyan kormányzati erők, mint amiről III.Gyula pápa szólt. Ne legyenek ALATTVALÓK, akiknek egyetlen dolga, hogy ne a korlátolt belátásukhoz mérjék egy uralkodó (vagyis a kevés bölcsességgel megáldott fickó) ténykedését.

És egy polgári értékrendet képviselő ember számára nem lehet irányelv, hogy "Befogni a pofánkat és tovább szolgálni!"

"Befogni a pofánkat és tovább szolgálni” Még szerencse hogy nem ment vissza a Krisztusi időkhöz,, vagy Mózeshoz , amikor nyilván nem cél nélkül, de az egyházat vette célba, a forradlak pregnáns kiváltó okául, hol ott a forradalmak a feudalizmus elnyomó nemessége ellen tőrt ki a következő okok miatt:

a nagy Francia a forradalom XV. Lajos és XVI. Lajos uralkodása alatt zajlott le.

XV. Lajos gyenge kezű uralkodó volt, kegyenc nők befolyása alatt állt.

A nagy pazarlásoknak köszönhetően a kincstár kiürült.

A pótlás feladata a polgárságra hárulna, akik a merkantilizmusnak köszönhetően megerősödtek, de ők ezért politikai szerepet akartak volna.

Így a közrendűeket adóztatják meg.

A parlamentben három rend van jelen (papság, polgárság, nemesség). Mindegyik szavazata egyet ér, így a polgárságot le tudták szavazni.

Amerikában a függetlenségi háborúban rengeteg francia részt vett, hazatérve elkezdik hirdetni a szabadságjogokat pl. La Fayett és Franklin. Összefoglalva a lényegét:

Ellentmondásos gazdaság és társadalom, forradalmi nézetek, üres kincstár, a polgár nem fizet, a paraszt képtelen rá, a polgárság politikai hatalmat akar, a kiváltságosok eladósodnak a fényűzés miatt. Ezen okok között az egyház csak egy szereplő volt, és a forradalmárok is a nemséget, a királyi főrendeket kívánták letörni, és reformálni a polgári jogokat egyenlőségi alapon. Az proletárforradalom céljait tekintve teljesen más dimenziókban zajlott, mert alapjaiban kívánta elzavarni az uralkodó osztályt, miközben a tulajdont magámnak szánta megszerezni, és élvezni a tulajdon bőségét. A paradigma, amit a célhoz ideológiailag megszerkesztenek, az csak a mese volt, hogy ELALTASSÁK A TÖBSÉGET, A NÉPET, A VALÓS CÉLJAIK TEKINTETÉBEN.

A későbbi események jól mutatják az igazi céljaikat, ami egyértelműen a személyi kultusz, a kizárólagos hatalom, és a diktatúrára épül.

„Erre reagálva írja a következőket:

"Úgy tesz mind aki nem tudná, hogy a politika művészet az nem a kis cserkészeknek való!

Így azután a legtöbb hozzászóló nem is tud e hírrel mit kezdeni, mint ahogy a hír sem igaz.

Így azután továbbra is fenntartom a véleményem úgy általában :

Az internacionalista szocializmus félig növény, félig állat! A parazita kedvenc élelemforrására, a polgári demokráciára tapadva szívja annak életerejét, mimikrije igen jó, kezdetben alig-alig venni észre, hogy rátelepedett az anyaszervezetre. Genetikailag a proletárdiktatúrával rokon, annak sérült

sperma-spóráival szaporodik..... stb. stb. stb."

Ezen én jót röhögtem, mert ha valaki ennyire kavarja, annak csak a fejében lévő káosz lehet az oka.”

Pedig kár ezen „röhögni” mint a fakutya, mert nem teljesen humor nélkül, és jogos alapok nélkül íródott meg a gondolat.

„Szóval a politika nem a kiscserkészeknek való?

Akkor kinek?

A legtöbb hozzászóló nem tud a hírrel mit kezdeni?

Vajon egy olyan hírrel, hogy "Gyurcsány hazudott", azzal mennyit tudtak kezdeni?

Ezért nem a kiscserkészeknek való a dolog?”

A magasabb politikai célok? Mert hogy tudjuk, és ismerjük, hogy a meglévő hatalmak diplomáciai eljárásaiban létezik titoktartási kötelezettség, és az amit ide sorolnak az tartozik a magasabb politikai szférába, és az nem tartozik a „por” nép tájékoztatásának céljára, vagy szokásrendjébe. De így volt mindig, mint ahogy vélem ma sem megy ez másképp A világ hatalmi rendszere kimondva, vagy kimondatlanul folytonos kompromisszumok mentén működik, és ha van béke, úgy az erősebb akarat érvényesíti a céljait a nemzetközi porondon.

„Na ja!

Hofi Géza egyik örökbecsű szösszenete volt, amikor egy kijelentést odatálalt a nézőknek, majd azok meglepett pofáját nézve beszólt: "Látom nem eszed. Na, akkor Géza bácsi megcsócsálja!" Szóval a média hülyítheti az embereket, mégpedig ahogy akarja. "Megcsócsálja" nekik a dolgokat. És hogyan csócsálja meg mindezt? Független módon? Vagy a gazdi igénye szerint?

Na jó, ez most költői kérdés volt!

De kibukik magából a jezsuita neveltetés. A következő klasszikus tereléssel: "...nem is tud a hírrel mit kezdeni, mint ahogy A HÍR SEM IGAZ."

Szóval becsempészett ide egy tagadást, de semmi más nincs hozzáfűzve. De ez már alapot is biztosít Önnek arra, hogy...”.

Mire is?”

A hír megalapozatlan, mert ha úgy lenne is, ahogy ezt a nem kevés ferdítést alkalmazni mindig kész újság állítja, az semmiképp nem járhatna itt most szájról szájra. Így hát következetesen nem igaz!

„A következő kijelentésre: "Így azután továbbra is fenntartom a véleményem úgy általában :

Az internacionalista szocializmus félig növény, félig állat! A parazita kedvenc élelemforrására, a polgári demokráciára tapadva szívja annak életerejét......"

Na de kedves Uram!

Ennyire hülyének néz Ön engem??

Mi jogon kezd bele Ön egy ilyen fejtegetésbe? Hogyan jön ide az internacionalista szocialista?

Káosz... káosz... káosz....”

Ha kiragad egy mondatot, és permanensen azt kívánja egy több oldalra sűríthető filozófiai értelmezésre ráfeszíteni, úgy Ön parodizál, de semmiképp nem alapíthat meg summázott véleményt. A káosz általában igaz az alkalmazott területen, mert anarchiában születik, és az önmagában is már kimeríti a káosz fogalmát. Bennem már béke van, és e békével vagyok képes úgy nevezni a kommunistákat, és azok utódpártjait akképpen, hogy az egy parazita élősködő természetével tapad a polgári társadalmakra, és szívja annak éltető erejét!

„Az ön által leírtak az ön fejében lévő gondolatok tükröződései. A leírtak alapján az ön fejében van a káosz, ami az írásain átüt.”

Ha ezt állítást veszem alapul, úgy kijelentem, hogy minden a társadalomtudományok területén gondolatokat megfogalmazó ember fejében káosz van, hisz e káosz kényszeríti annak leírásra, amitől véli, vagy reméli a káosz csökkentését a maga, és mások gondolkodásban, és értelmezésében..

„Igaza lehet Jimipapának! Valami gyógyszeres kezelés nem ártana Önnek!”

És akkor végül ez teszi fel az Ön mondani valójára a koronát, hisz bizonyítja, hogy nem különb, mint akire hivatkozik. Hol ott, azaz ember itt csak, egy nyálátverő őstulok, aki véletlen ide tévedt az őserdő helyett.



[New.Peson] [2011.jún.02. 21:04]

[corsac] [2011.jún.02. 18:43]

Látja Kedves Corsac az azonosság, és a különbségek szemléltetésre semmi sem szolgálhat jobban, mint az a tény , hogy Ön egybe feltudta tenni a közlendőjét ebben az Online újságban, míg én a rövidebbet négy részletben. Ez is egy mérőfoka a demokráciának.

Az Ön által írtakkal az a legnagyobb baj, hogy abból a korból idéznek elvi álláspontokat, amikor még szociáldemokráciáról cikkeznek, és nem ismerik a lumpenproletár fogalmat a kommunista diktatúrát, évagy az azzal járó anarchiát.

Az nem vitatom, hogy a társadalmi igazságosság érdekében nem volt szükséges a szakszervezetek harca, akik a szociáldemokráciában tömörültek. És azt sem vitatom, hogy nem volt része a szociáldemokrácia az emberiség történetének pozitív előjellel mind addig, amíg emberi társadalom tudományi fejlődésének folyamatában meg nem alakul a Orosz Kommunista Párt, és nem győz a proletár forradalom a Oroszországban. Innen kezdve fordulatot vesz az ügy, és ez a fordulat elsöpör minden pozitívumot az ügy szempontjából, mert kiteljesedik az erőszak, a proletár diktatúra a világméretű vágyálmaival a hatalom megszerzésért.. Soha ez idáig egy ideológia sem szedett annyi áldozatot, mint maga a kommunizmusnak nevezet utópia, mert ma már mindenki számára világos , hogy annak a lenini kifejleteit az emberiség sohasem valósíthatta volna meg, annak az ember természetével, érdekszférájával ellenkező céljai miatt.

Úgy hogy lépjük tovább. A ma Magyarországon viaskodó magát szocialista pártnak nevező politikai alakulat sohasem határolódott el a valamikori kommunista párttól, és annak súlyos a többség által elítélt bűneitől.

Mind ezek által, meg az utolsó húsz évben elkövetett árulása miatt hiteltetemlené vált, és reménye sincs a hitelét visszaszerezni azokkal az emberekkel, akik e hamis képviseletnek a haszon élvezői voltak. Ezt vagy felfogják a tisztességes baloldali értelmiségiek, és időben lépnek, vagy a hiteltelenség oltárán feláldozzák a magyar baloldalt.

Hát ez itta nagy helyzet ma a szociáldemokrácia estében.

[corsac] [2011.jún.02. 18:43]

[New.Peson] [2011.jún.02. 15:00]

"A proletárforradalom ... alapjaiban kívánta elzavarni az uralkodó osztályt, miközben a tulajdont magánnak szánta megszerezni, és élvezni a tulajdon bőségét. A paradigma, amit a célhoz ideológiailag megszerkesztenek, az csak a mese volt, hogy ELALTASSÁK A TÖBBSÉGE, A NÉPET, A VALÓS CÉLJAIK TEKINTETÉBEN."

Hm....

Szép kis vádaskodás, nem mondom.

Nem ön az első, sem az egyetlen, aki bedől ennek az aljas trükknek.

Hadd idézzem Marx egyik levelét, amelyben foglalkozik ezzel a váddal.

Marx Engelshez, 1856.aug.1.

---------------------------

"...Blindnél láttam Simon von Trier emigrációs jeremiádáinak 2 kötetét. Hígabb lére eresztett idétlenség, minden szava zagyvaság, iskolás kontárkodás, hivalkodó nyúlszívűség, finomkodó naivságtettetés, koldusleves belefőtt Grün-féle zsidócseresznyével, terjengős laposság - ehhez foghatót nem nyomtak még soha. Már csak ez hiányzott ahhoz, hogy a "német parlament" megkapja az utolsó seggberúgást, ez, hogy egyik hőse így pőrére vetkőzzön. Persze, csak belelapoztam. Éppoly örömest ihatnék szappanos vizet, vagy koccintanék a nagy Zoroasterral forró tehénhúgyot, mint ezt a vacakot elolvasnám. Folyvást üldözi őt és társait a mi kísértetünk. L.Blanc, Blanqui, Marx és Engels az ő pokoli szentnégyessége, amelyről soha nem feledkezik meg. Többek között azt állítja, hogy mi ketten - a "gazdasági egyenjogúság" tanítói - "a tőke FEGYVERES (!) elsajátítását" prédikáltuk. Azok az élcek is "felháborítják", amelyeket a "Revue"-ben Svájcról faragtunk. "Nincs civillista, nincs állandó hadsereg, nincsenek milliomosok, nincsenek koldusok" - "Marx és Engels azt remélik, hogy Németország soha nem fog a lealacsonyodásnak ilyen fokára jutni." Fölöttébb furcsa, ahogyan ez a fickó kettőnket EGYES SZÁMNAK tekint, "Marx és Engels azt MONDJA" stb."

Látható ebből az idézetből, hogy A TŐKE FEGYVERES ELSAJÁTÍTÁSÁT NEM MARX ÉS ENGELS HIRDETTÉK MEG, hanem az akkori német liberálisok fogták rájuk hazug propagandájukban. Csak éppen túl jól sikerült ez a propaganda, és visszaütött. Nem Marx programja valósult meg a Szovjetunióban és csatlósaiknál (mert a közvélemény nem ismerte azt), hanem az, amit a nevükben a liberálisok összehazudtak és közkézen forgó igazságoknak hittek.

"Marx és Engels azt mondta.." Hát igen, még én is így használom ezt a két nevet. Látható tehát, hogy mennyire sikeres volt Simon vont Trier hazug propagandája.

De nézzük meg, hogy mi is Marx és Engels valódi programja.

(Ha nem hiszi, olvassa el a Kommunista Párt Kiáltványát.)

Röviden és lényegre törően.

-1- A proletariátus egyre inkább kifejlődik, osztályba tömörül, és érdekeinek érvényesítésére pártot hoz létre.

(Ez ellentétes sok más szocialista csoport nézetével. Például az anarchisták a politikai élet teljes elutasítását hirdették, mert a politika romlott, és nekik a jövő társadalmának előfényét kell megtestesíteniük. De ott voltak még az utópista szocialisták és kommunisták, akik szintén elfordultak a politikai színtértől. Ezekkel ellentétes tehát a Marx által meghirdetett program.)

-2- A proletariátus hatalmi harcot folytat, amit sok helyen csak forradalom útján tud végrehajtani, de a fejlettebb társadalmakban (Anglia és Amerika) már csupán a parlamenti választások alapján hatalomra tud jutni.

(Felhívnám a figyelmét arra, hogy a Kommunista Párt Kiáltványának megjelenésekor Angliában a chartisták voltak legközelebb a kommunista párthoz. Idézzük tehát Engels egyik korai művét, amely megírása közben lett belőle kommunista. Ez "A munkásosztály helyzete Angliában" (1845)

"...Mivel a munkások nem tisztelik a törvényt, hanem csak tűrik, amennyiben nincs annyi erejük, hogy megváltoztassák, ezért természetes, hogy legalább javaslatokat akarnak tenni a törvény megváltoztatására, hogy a burzsoá törvény helyébe proletár törvényt akarnak állítani. Ez a proletár törvényjavaslat a NÉPCHARTA (people's charter), amely formájában tisztán politikai okmány és az alsóháznak demokratikus alapokon való átszervezéset követeli. .... Mert a chartizmussal az egész munkásosztály kel fel a burzsoázia ellen, és mindenekelőtt ennek politikai hatalmát, azt a törvényekből rakott falat támadja, amellyel a burzsoázia körülbástyázta magát. A chartizmus a DEMOKRATA pártból ered, amely a XVIII.század nyolcvanas éveiben a PROLETARIÁTUSSAL EGYÜTT ÉS A PROLETARIÁTUS KÖRÉBEN fejlődött ki, a francia forradalom idejében erőre kapott, s a békekötés után mint "RADIKÁLIS" párt lépett fel; akkoriban Birmingham és Manchester, korábban London volt a székhelye; a liberális burzsoáziával való szövetségben a régi parlament oligarcháitól kikényszerítette a Reform Billt, és azóta egyre jobban megszilárdul mint a burzsoáziával szemben álló munkáspárt. 1838-ban az általános Londoni Munkásegyesület (Working Men's Association) egy bizottsága William Lovett vezetésével kidolgozta a népchartát, amelynek "hat pontja" a következő:

1. általános választójogot minden nagykorú, épelméjű, büntetlen előéletű férfinak;

2. évenként újjáválasztandó parlamentet;

3. fizetést a parlament tagjainak, hogy vagyontalanok is vállalhassák a képviselői megbizatást;

4. titkos szavazással történő választásokat, hogy elejét vegyék a burzsoázia megvesztegetési és megfélemlítési kísérleteinek;

5. egyenlő választókerületeket, hogy biztosítsák az egyenlő képviseletet, és

6. a 300 font sterling jövedelmű földbirtokban megállapított, s amúgyis illuzórikus választhatósági cenzus

eltörlését, hogy legyen minden választó választható is. -

Bármilyen ártatlannak látszik ez a hat pont, amely csak az alsóház szervezetével foglalkozik, éppen elegendő ahhoz, hogy az angol alkotmányt királynőstül és felsőházastul szétrombolja. Az alkotmány úgynevezett monarchikus és arisztokratikus eleme csak azért létezhet, mert a burzsoázia érdeke a LÁTSZÓLAGOS fennmaradása; hiszen manapság mindkét eleme léte igazán csak látszat. De ha majd egyszer az egész közvélemény az alsóház mögött áll, ha ez már nem csupán a burzsoázia, hanem az egész nemzet akaratát fejezi ki, akkor minden hatalom oly teljesen benne összpontosul majd, hogy eltűnik az uralkodó és az arisztokrácia nimbuszának utolsó fénysugara is. Az angol munkás nem tiszteli sem a lordokat, sem a királynőt, a burzsoázia viszont, bár véleményükkel nem sokat törődik, személyükben isteníti őket. Az angol chartista politikailag republikánus, bár ezt a szót sohasem vagy csak igen ritkán ejti ki; rokonszenvez a világ republikánus pártjaival, de szívesebben nevezi magát demokratának. A chartista azonban több, mint egyszerű republikánus; az ő demokráciája nemcsak politikai demokrácia."

Ez volt a valódi program a pártalapítás céljából.

Mi, kommunisták, köszönjük szépen, de ez (többé-kevésbé) mind megvalósult ... a nyugati társadalmakban.

Ha Marx és Engels feltámadnának, szétnéznének (mint a Szigetvári hősök az Új Zrínyiászban), akkor összevigyorognának, és elmennének egy jót sörözni. Egyáltalán nem lennének szomorúak az elért eredmény láttán.

-3- A politikai hatalmat arra használja fel a proletariátus, hogy ezzel befolyásolja a gazdaságban lévő folyamatokat. Ismét csak egy idézet.

Engels Philip Van Pattenhoz, 1883.április 18.

----------------------------------------------------------

"...Marxnak és nekem 1845 óta mindig az volt a véleményünk, hogy az eljövendő proletárforradalom EGYIK végső következménye az ÁLLAM névvel jelölt politikai szervezet FOKOZATOS felbomlása és végül eltűnése lesz. E szervezet fő célja ősidők óta az volt, hogy biztosítsa, fegyveres erővel, a dolgozó többség gazdasági elnyomását a vagyonos kisebbség által. A vagyonos kisebbség eltűnésével a fegyveres elnyomó hatalom, illetve államhatalom szükségessége is eltűnik. Egyúttal mindig az volt a véleményünk, hogy a munkásosztálynak ahhoz, hogy az eljövendő szociális forradalomnak ezt és a többi, jóval fontosabb célját elérje, először az állam szervezett politikai hatalmát kell birtokba vennie és ennek segítségével kell a TŐKÉSOSZTÁLY ELLENÁLLÁSÁT LETIPORNIA és a TÁRSADALMAT ÚJJÁSZERVEZNIE. Ez már az 1847-es "Kommunista

Kiáltvány"-ban, a II.fejezet végén is olvasható."

Tehát nem arra, hogy KISAJÁTÍTSA a burzsoázia vagyonát, hanem arra, hogy a tőkés politikai érdekei ellen fellépve a munkások érdekeit képviselje az állam. Látható, hogy a kisajátításról nem Marx és Engels, hanem a liberális Ludwig von Trier beszél oly nagy vehemenciával.

Egyébként a fenti idézetbena a kulcsszó a "FOKOZATOS"! És nem a kisajátításra irányul, hanem az állam, mint erőhatalom lebontására.

Másrészt meg kell jegyeznem, hogy a tulajdon és a birtok KÉT, EGYMÁSTÓL NÉMILEG ELTÉRŐ fogalom. Más dolog a tulajdonjog és megint más dolog a birtokjog. A birtokjog a gyakorlati, a tulajdonjog az elméleti - vagy még inkább a LEHETŐSÉG (minthogy elvont dolog) oldala. A tulajdonjog a ius utendi et abutendi (a dologgal való élés és visszaélés joga), vagyis BÁRMIT megtehetek azzal, ami a tulajdonom. Ha valaki megakadályoz benne, akkor azzal megszünteti a tulajdonjogomat - hiszen megszünteti a dolog feletti uralmamat.

Ebből következően lehet, hogy egy dolog a birtokosánál marad továbbra is, de annak HASZNÁLATÁT korlátozza a politikai hatalom, ezáltal megszünteti az egyéni cselekvés egyes lehetőségeit - vagyis ezzel a magántulajdont. Például ha egy vízmű magántulajdonban van, és a tulajdonosa egyik napról a másikra bezárja azt, megszüntetve ezzel a szolgáltatást, akkor a politikai hatalom ezzel a magántulajdonnal szemben felléphet, hogy a KÖZÉRDEKNEK megfelelő módon történjenek továbbra is a dolgok. Ha a magántulajdonos megsértődne a közösségre, és azt mondaná: "Pusztuljatok szomjan!", szóval ha győzne ebben az esetben a magántulajdon, akkor az emberek ott állnának víz nélkül - de hát a magántulajdonos ugye azt csinál amit csak akar! Ez a magántulajdon "megszentelt" rendszere!

Ebből következően a magántulajdon megszüntetése után a tulajdonos csak bizonyos keretek között fejtheti ki akaratát - amíg a közérdekkel ez nem ellentétes.

De ugyanez a helyzet a szerződéses jogviszonyokkal kapcsolatban is. A Munka Törvénykönyve SZABÁLYOZZA azokat a feltételeket, amik között a munkáltató a munkásait foglalkoztatja. Milyen más ez, mint annak idején az Angol burzsoák ZSARNOKI rendszere, miszerint kifüggesztették a munkateremben, hogy mit tilos csinálni a munkásoknak. Ezeket a kötelmeket minden burzsuj a saját gyárában önkényesen alakította ki. Volt olyan, amelyik megtiltotta a fütyörészést, és ha valakit rajta kapott, akkor pénzbírsággal sújtotta. A liberális széplelkek erre azt mondták, hogy menjen máshoz dolgozni az illető, mert szabad országban élünk, és megteheti mindezt. De ha minden burzsoá egy szemét disznó volt? Ha volt egy-két rendes ember közöttük, akkor nem telt be azonnal a munkáslétszám? És a többi hová menjen? Szóval az ilyen szabadság nem ér semmit. "Mindenki olyan színű autót kap, amilyet szeretne - feltéve, hogy a feketét választja, mert más festékünk nincs!" - mondotta annak idején Henry Ford a Tin Lizzy kapcsán.

-4- A politikai hatalmat a gazdasági folyamatok figyelembe vételével kell felhasználni.

Ez alatt értem, hogy NEMCSAK A BURZSOÁZIA, hanem a MUNKÁSOK ellen is - ha az úgy szükséges. Ehhez ismerni kell a nemzetgazdaságban történő eseményeket, hogy BE TUDJUNK AVATKOZNI. A hasznos folyamatokat elősegíteni, a károsakat mérsékelni vagy egyenesen megtiltani.

De ismét csak egy idézet:

Marx Ludwig Kugelmannhoz, 1868.március 17.

------------------------------------------

"...Ami a gyári törvényt illeti - mint első feltételét annak, hogy a munkásosztály szabad teret kapjon a fejlődéshez és mozgáshoz -, ezt az ÁLLAMTÓL követelem, mint KÉNYSZERTÖRVÉNYT nemcsak a gyárosokkal, hanem magukkal a munkásokkal szemben is. (A Tőke .....oldalon, az 52.jegyzetben, utalok a munkásnőknek a munkaidő korlátozásával szemben tanúsított ellenállására.)...."

Eszerint ismerni kell a gazdasági folyamatokat, vagyis a TŐKÉS TÁRSADALOM folyamatait.

Miért kellett Marxnak megírnia a Tőkét?

Jó kérdés, nem?

A sztálinisták szerint, akik egy teljesen központosított és kézi vezérlésű gazdaságot hoztak létre, azt mondták, hogy az csak leleplezte a burzsoázia tevékenységét.

De minek? A leleplezés nem igényel ilyen mértékű munkásságot.

Valójában azért kell a gazdaságtant tudománnyá fejleszteni, hogy mérnöki pontossággal lehessen beavatkozni a gazdasági folyamatokba. (Nem a tervgazdasági folyamatokról beszélek! Az egy teljesen más tankönyv volt a sztálinista időkben.) A munkásosztály és az össztársadalom érdekei egybeesnek e tekintetben. (Erre a következtetésre jutott Marx fiatal korí írásaiban, és ezáltal jutott el a kommunista eszmékhez.)

Ergo:

a munkásosztály megragadja a politikai hatalmat az öntudatos (azaz a társadalmi viszonyokat átlátó) tagjai útján, akik ezt a hatalmat arra használják fel, hogy a munkásosztály (vagyis az egész társadalom) érdekeinek megfelelően befolyásolják ezeket a folyamatokat. (A burzsoázia a saját hatalmát saját önző céljaira használja fel.) A burzsoázia egyes - világosabb fejű - képviselői "átpártolnak" a győztes munkásosztályhoz (miként Roosevelt is megtette ezt annak idején, felismerve a kényszerítő szükségességet.) A munkásosztály beavatkozásának hatására az olyan jelenségek, mint a tömegnyomor, a ciklikusan visszatérő gazdasági válságok megszüntethetők, de egyben a munkásosztály felemelését is szolgálja ez, a tanultabb, civilizáltabb emberek világát hozva el vele.

Láthatja, hogy a kommunista tanok HOMLOKEGYENEST ellentmondanak azoknak a zagyvaságoknak, amikkel a liberális propaganda telekürtölte a világot.

Hát így állunk, kedves Uram!

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[New.Peson] [2011.jún.02. 21:04]

[corsac] [2011.jún.02. 18:43]

Látja Kedves Corsac az azonosság, és a különbségek szemléltetésre semmi sem szolgálhat jobban, mint az a tény , hogy Ön egybe feltudta tenni a közlendőjét ebben az Online újságban, míg én a rövidebbet négy részletben. Ez is egy mérőfoka a demokráciának.

Az Ön által írtakkal az a legnagyobb baj, hogy abból a korból idéznek elvi álláspontokat, amikor még szociáldemokráciáról cikkeznek, és nem ismerik a lumpenproletár fogalmat a kommunista diktatúrát, évagy az azzal járó anarchiát.

Az nem vitatom, hogy a társadalmi igazságosság érdekében nem volt szükséges a szakszervezetek harca, akik a szociáldemokráciában tömörültek. És azt sem vitatom, hogy nem volt része a szociáldemokrácia az emberiség történetének pozitív előjellel mind addig, amíg emberi társadalom tudományi fejlődésének folyamatában meg nem alakul a Orosz Kommunista Párt, és nem győz a proletár forradalom a Oroszországban. Innen kezdve fordulatot vesz az ügy, és ez a fordulat elsöpör minden pozitívumot az ügy szempontjából, mert kiteljesedik az erőszak, a proletár diktatúra a világméretű vágyálmaival a hatalom megszerzésért.. Soha ez idáig egy ideológia sem szedett annyi áldozatot, mint maga a kommunizmusnak nevezet utópia, mert ma már mindenki számára világos , hogy annak a lenini kifejleteit az emberiség sohasem valósíthatta volna meg, annak az ember természetével, érdekszférájával ellenkező céljai miatt.

Úgy hogy lépjük tovább. A ma Magyarországon viaskodó magát szocialista pártnak nevező politikai alakulat sohasem határolódott el a valamikori kommunista párttól, és annak súlyos a többség által elítélt bűneitől.

Mind ezek által, meg az utolsó húsz évben elkövetett árulása miatt hiteltetemlené vált, és reménye sincs a hitelét visszaszerezni azokkal az emberekkel, akik e hamis képviseletnek a haszon élvezői voltak. Ezt vagy felfogják a tisztességes baloldali értelmiségiek, és időben lépnek, vagy a hiteltelenség oltárán feláldozzák a magyar baloldalt.

Hát ez itta nagy helyzet ma a szociáldemokrácia estében.

[corsac] [2011.jún.02. 22:02]

[New.Peson] [2011.jún.02. 21:04]

....Az Ön által írtakkal az a legnagyobb baj, hogy abból a korból idéznek elvi álláspontokat, amikor még szociáldemokráciáról cikkeznek, és nem ismerik a lumpenproletár fogalmat a kommunista diktatúrát, évagy az azzal járó anarchiát.....

?????

Az általam idézetteket Marx és Engels írta le. Kivétel nélkül.

Most Ön az ideológiáról beszél, vagy arról a sok mocsokról, ami megtörtént?

De ha a mocsokról, akkor miért kapcsolja ÖNHATALMÚAN az ideológiához - elutasítva az ideológia tételes vizsgálatát?

Az oroszországi történetek egy teljesen más lapra tartoznak. Az 1917-es forradalom ismerete nélkül nem lehet rácsodálkozni arra, hogy mivé is fejlődött mindez Sztálin idejére. Az akkori idők társadalmi forrongása, vagyis NEM A PÁRT, HANEM MAGA A TÁRSADALOM forrongott, minden egyes ember részt vett a vitákban, mint az 56-os forradalom előestéjén a Petőfi Körben... stb.

A forradalomnak megvan a maga lefolyási görbéje. Az ósdi, elavult szerkezetet eltapossa, felszínre kerül minden képtelen ötlet, ami megvalósulásra vár. Ezek közül sok halva született, amit pillanatok alatt eltaposnak más ötletek. A szükséglet meghozza a kielégítő struktúrát - amely már a régi társadalomban csíraként benne rejlett. Nem a forradalom hozza létre, csak a lehetőséget adja meg, hogy kibontakozzék. Egy ilyen csúcspont után a forradalom "leszámol" az életképtelen elemekkel. Átadja helyét a KONZERVATIVIZMUSNAK. MINDEN ESETBEN KONZERVATÍV LEZÁRÁSA VAN A FORRADALOMNAK.

Az Orosz forradalomnak is konzervatív lezárása volt.

Ha megvizsgáljuk közelebbről, akkor kiderül, hogy eltörölte a régi rendszer földesurait és nagy földbirtokait, a pópákat, kolostorokat és azok földbirtokait. A parasztság csak egy emberöltővel korábban jutott földhöz (tehát száz évvel a Magyarországi földosztás előtt! Szégyen reánk!), és gyorsan szegényedett és veszítette el ezt a földbirtokot is, mert nem tudta megfizetni a reá rótt megváltást. Az oroszországi gyárak KÉNYSZERŰSÉG termékei. A szentpétervári kabinetnek rá kellett döbbennie, hogy ipar nélkül nem lehet katonai hatalom. Már a krími háború idején a vasutak hiánya okozta a legnagyobb emberveszteséget - gyalog kellett megtenni a több ezer kilométeres utat, amely alatt tömegesen haltak meg az emberek. A porosz győzelmek (a gyútűs puska diadalai) megmutatták, hogy bizony a haditechnikát is fejleszteni kell. Erre KITENYÉSZTETTÉK Oroszországban a megfelelő burzsoá réteget. Nem önmagától alakult ki, hanem felső parancsra.

AZ OROSZ VALÓSÁG EGYETLEN ELEME VOLT MINDIG IS URALKODÓ.

A BÜROKRÁCIA - VAGYIS A CSINOVNYIK RÉTEG.

Ezek vették át csendben a hatalmat a forradalom után. Ugyanaz történt, mint előtte, csak letisztultabb formában dolgozott a csinovnyik-had, mentesen minden más hatalmi forrástól (egyház, nagy földbirtokosok stb.). Ennek a csinovnyik hadnak volt a "gazdája" a vörös cár - Sztálin.

Szóval ez nem kommunizmus volt.

Csak annak hazudta magát.

Az ÁLLAM, mint az egyetlen gazda egy olyan "mintázat" az orosz mindennapokban, amit még mai napig nem sikerült leráznia magáról. Ahogy nem volt kommunista az elmúlt évszázadban, most sem az, pedig látszólag nem sok dolog történt a hatalmi struktúrában.

Ez a formátum mindig két véglet között hánykolódik:

- AZ ERŐS GAZDA, aki letöri a kiskirályokat - és vele együtt mindenki mást is, aki veszélyes lehet a pozíciójára.

- A GAZDA MEGHAL, és helyét egy epigon veszi át, aki megpróbálja a Gazda szerepét játszani. De a többi fickó pontosan emlékszik rá, hogy ő is csak volt közöttük, vagyis minek ugrál.... úgyhogy el lehet távolítani.

- Most már nincs akadálya annak, hogy KISKIRÁLYOK vegyék át az uralmat, szétzilálva az egész társadalmat, gazdaságot, stb.

Egyébként ez nem orosz sajátosság. Attila halála után ugyanez történt, és ugyanez a séma ismétlődött minden keleti despotizmus esetében, mint Dzsingisz Kán, az Aranyhorda stb.

Láthatja tehát, hogy a valóságos események, ami a Rákosi-korszakban történtek, nem annyira a korábbi Horthy időszak természetes lefolyásának felelnek meg, hanem inkább a Sztálini despotikus állam megteremtésében próbálkoztak - sikertelenül - a moszkoviták. A hazai kommunistákat eltették láb alól, a Horthy korszak bűnöseit pedig 56 után ítélték el. Annyit sem törődött velük Rákosi, mint George W. Bush Bin Ladennel.

Szóval, miért akarja minden áron kommunizmusnak hívni azt, ami nem volt az?

És miért akarja minden áron egy adott ideológia következményének nevezni mindezt?

Miért nem látja, hogy a kommunista ideológia inkább a nyugati jóléti társadalmakban valósult meg? (Egyébként ezt mások is Marx szemére vetik. Szerintük is kommunizmus volt a Szovjetunió "pedig Marx nem oda, hanem a fejlett nyugatra jövendölte azt meg". Miért? Hát nem jött be a jövendölés?)

Szóval görcsös igyekezet egy ideológiára kenni mindent.

Az emberek meg olyanok, amilyenek. A Rákosi korszak emberei a Horthy korszak szülöttei voltak - és nem tudták megtagadni önmagukat. A Kádár korszak gyermekei sem sokkal különbek. Az pedig, hogy a hit és az egyház segít ezen felül emelkedni... no ne! Idő kell hozzá, és persze gyakorolni kell közben a demokráciát, hogy egy nép éretté váljon. Egy kisgyerek sokszor felbukik, de megtanulja, hogy vigyázzon, ha nem akarja hogy fájó emlékei legyenek.

Minden a gyakorlat. Szép kis zárómondat.

[corsac] [2011.jún.02. 22:02]

„?????

Az általam idézetteket Marx és Engels írta le. Kivétel nélkül.

Most Ön az ideológiáról beszél, vagy arról a sok mocsokról, ami megtörtént?

De ha a mocsokról, akkor miért kapcsolja ÖNHATALMÚAN az ideológiához - elutasítva az ideológia tételes vizsgálatát?”

Marx és Engels tudományosan védhető teóriákat írt le, ami a maga tudományos területén sok vitát váltott ki, de kétségtelen hogy az emberiség fejlődésének lehetséges szakaszait tekintve mutatott bizonyos értelemben előre is.

Kimondja, hogy a történelem során más volt az ideológia, és más volt a megtörtént Ön által is mocsoknak nevezett cselekmények, az ideológiába kapaszkodva, mint a történéseknek alapot adó igazságosságnak kikiáltott társadalmi filozófia. Így azután elértük oda, hogy megállapíthatjuk, hogy van egy elméleti ideológia, amit a gyakorlatban soha senki, nem valósított, meg . csak meghamisították azt, miáltal minden, ami e társadalmi filozófia nevében megtörtént, kétségek nélküli hazugság volt, így az orosz forradalom, a Magyar Tanácsköztársaság, és 1945 után a moszkoviták által a társadalomra ráerőszakolt diktatúra, és az által működtetett munkás hatalom.

Az ideológiához meg azért vagyok kénytelen csatolni, mert annak nevében hajtják végre a sok mocskot.

A forradalom természeténél fogva mindég egy új politikai, és társadalmi rendszert feltételez, pontosabban haladott, és emberbaráti, vagy igazságosabb berendezkedést várt el a hatalom gyakorlóitól. Csak hogy a szocialista, a kommunista forradalmak nem igazságosabb, és nem jobb társadalmi alakulatokat hoztak létre, mert elnyomták az emberek természetes tulajdonságait, kreativitását, és összességében az ember átlagos természetével szemben kényszeríttetek embereket élni, dolgozni, és a közösségi életben szerepet vállalni. Egy szóval nem tudtak a hatalomtól meg nem részegedni, és azzal vissza nem élni. Így azután az ideológia az elmélet maradt, és a nevében létre hozott társadalmi méretű hatalmak, pedig hazugságok, gyilkosságok, és rettenetes emberiség ellenes cselekedeteknek minősültek, ezért voltak halára ítélve, és ezért múlnak ki az emberiség történelméből.

És akkor nem beszéltem a nyugati kultúrájú szociáldemokráciáról, ami viszont megőrizte változatlanul az ideológiai hűségét a működésének természetében, mint ahogy annak történelmében is.

Lenin, Sztálin, Rákosi stb, mindannyian jól példázták tevékenységükben, a fentiekben leírt elvhűtlenséget, és így abban egyetértünk, hogy velük nem a kommunizmus alapjai kerültek lerakásra.

„Az emberek meg olyanok amilyenek” Az emberek, emberek. Ösztönösek, tudatosak, de érző lények, és az érdekeik nagyobb részben önzőek, míg kisebb részben humánusak. Ezzel számolni kell. Nem lehet egyenlőséget tenni két ember közé se, mert képességekben, kitartásban, és szellemi adottságban jelentős különbségek lehetnek. Ez a sajátos információt nem vették alapul az ismert tudósok az elmélet kimunkálásnál, mert ha így tették volna, akkor nem gondolják azt, hogy a kommunizmus, mint olyan valaha is civilizált nemzetek között létre jöhet, felépíthető.

„Az emberek meg olyanok, amilyenek. A Rákosi korszak emberei a Horthy korszak szülöttei voltak - és nem tudták megtagadni önmagukat. A Kádár korszak gyermekei sem sokkal különbek. Az pedig, hogy a hit és az egyház segít ezen felül emelkedni... no ne! Idő kell hozzá, és persze gyakorolni kell közben a demokráciát, hogy egy nép éretté váljon. Egy kisgyerek sokszor felbukik, de megtanulja, hogy vigyázzon, ha nem akarja, hogy fájó emlékei legyenek.

Minden a gyakorlat. Szép kis zárómondat.”

A záró mondat után fenntartom azt a véleményemet, miközben elismerem annak létjogosultságát, hogy Magyarországon mind addig nem lesz valós az ideológiának nyugati változata szerinti szocialistademokrácia, meg valódi képviselet annak, míg azok közül, akik ez idáig képviselték, és tévútra vitték a baloldalt, egy is a hatalom közelében képes maradni. Csak új hites emberekkel, és megtagadva a volt kommunista pártot mind jogelődöt lehet újra kezdeni, és eljutni arra helyre amit maga az eszme megérdemel a XXI században Magyarországon is.

[bluesky] [2011.jún.08. 21:02]

Kiegészítésül: " Pintér Sándor nyugdíjas belügyminiszter bevallott vagyona:

Bp. VII. 155 nm társasház - 1994

Bp. II. 61 nm lakórész társasházból - 1994

Bp. II. 400 nm ház + 2.246 nm telek - 2008

Csömör 809 nm zárt kert - 1982

Sarud 2.158 nm ingatlan - 1987

Sarud 7.264 nm szántó - 2005

Siófok 224 nm ház + 1.100 nm telek - 2004

Bp. IV. 20 nm garázs - 1993

Bp. VII. garázs - 1995

Bp. II. 18 nm garázs - 2004

Bp. II. 160 nm lakás - 2006

Bp. II. 160 nm lakás - 2003

Bp. II. 106 nm lakás - 2005

Bp. II. 17 nm garázs - 2005

Szihalom 150 nm nyaraló - ?

Szihalom 70 nm nyaraló - ?

Szihalom ? nm telek - ?

Pásztó 3.701 nm kert - 1990

Pásztó 2.350 nm szántó - 2001

Pásztó 7.322 nm szántó - 2001

Szigetmonostor 18 nm nyaraló + 574 nm telek - 1995 öröklés

Bernecebaráti 1.517 nm kert - 1990

Wartburg 1 db - 1994 öröklés

OTP részvény: 10.700.000.-

OTP befektetés jegy: 42.019.-

Állami Nyomda részvény: 584.048.-

OTP zárolt részvény: 1.500.000.-

Magyar Államkötvény: 630.000.-

MOL Nyrt részvény: 43.000.-

Állami Nyomda: 170.815.-

Folyószámla lekötött: 278.500.000.-

Folyószámla látra szóló: 38.708.631.-

Feleség nevén (összesen): 479.785.028.-

Követelések összesen: 1.500.000.000.- "

Magyarország a lehetőségek hazája. A mesék birodalma. A szegény sors üldözött gépkocsivezetőből , MSZMP titkár, főrendőr - Kádár-huszár - 48 évesen nyugdíjas, majd belügyminiszter , vállalkozó és ismét belügyminiszter lesz. Érdemes az évszámokat is figyelni , a sokat hangoztatott rosszabbul élünk , mint 4 éve mennyire volt aktuális számára.

[New.Person] [2011.jún.09. 16:37]

taeki] [2011.jún.09. 13:15]

"Ki Bennem hisz az nem csalatkozik" mondja a szentírás . Isten mindenütt velünk van, és hozzá szólni mindenhol, mindenkor megtehetjük, ha hitünk az töretlen. a szolgálat, a szerénység a szertett az mi összeköt bennünket.

Ne felejtse el, hogy az egyház képviselői is emberek, akik ép úgy tévedhetnek , vagy követhetnek el hibákat mint a bár mely más váláshoz tatozok, vagy ne tán a hitetlenek. Az egyház az világi hatalom, és mint ilyen a működési mechanizmusa aligha különbözik bár mely izmushoz tartozó hatalmi ágtól. A világi hívság ugyanúgy hatalmában tart papokat, mint civileket egyaránt, és a cölibátus intézménye még természetellenes életre is kényszeríti a Jézus fiait. Kezdetben nem így volt, de ahogy nőt a vagyon,annak egyben tartása miatt megtiltották öröklés elkerülése végett a házasságot. Ez ma a legnagyobb bűne egyházunknak, de már foglakozónak vele. A hit adomány, és ki birtokolja, az nincs egyedül. Vélem ezt Ön is megtapasztalja. A feltörekvő egyházak mind, mind világi hívság céljából követik el tetteik.

Az emberek tragédiák idején keresik az Istent. Rég volt háború, és az ateisták, a kommunisták, mint ahogy liberalisták hosszú ideje rombolják a hívőemberek lelki békéjét. Ma nyűg áldozni, cselekedetekkel az Úrnak. De megőrizni hitünket, valamint lelki békénket nagyszerű feladat, mert ezzel jó szolgálatot teszünk embertársainknak Szolgájuk kitartóan az ügyet, mert a miénk az igazság Az Úr neve legyen áldott!

[taeki] [2011.jún.09. 13:15]

[New.Person] [2011.jún.09. 12:01]

En sem jŕrok misékre viszont néha benézek a templomba amikor senki sincs. Ilyenkor gyertyŕt gyujtok és pénzt dobok az urnŕba. Nekem ennyi is elég ahoz hogy fizikailag kozelebb érzehesem magamat Jézushoz.Nekem ő jelenti a kereszténységet. Tanitŕsai minden korban helyénvaloak.

Az egyhŕzak valoban eljŕtszottŕk az emberek egyrészének a bizalmŕt.De nem szabadna ebben is ŕltalŕnositani.

De mondanék még valamit.

Korunkban egyre tobb a tonkrement ember aki kapaszkodot keres valamiben vagy valakiben ezŕltal nagyon kiszolgŕltatottŕ vŕlik. Az Europŕban utobbi idoben elhatalmasodott keresztényellenes és egyhŕz ellenes tevékenységek is alŕ ŕstŕk az egyhŕzakat.Mellesleg a szocialistŕk is zavartŕk azok mukodését.

Mikozben az egyhŕzak kissé hanyatlani kezdtek ezzel egyidoben az iszlŕm a jehovŕk a Szcientológia és még szŕmos szektafélék erosodni kezdtek. A drogokrol az alkoholizmusrol mŕr nem is beszélnék. Az ongyilkosokrol ugyszintén.

Szinte minden és mindenki azon volt hogy az elesett tomegeket maguknak szerezzék meg, mikozben a katolikus egyhŕz szinte tehetetlen volt.

Akkor most mi az ŕbra? Hŕt elkeserito.

A keresztény vallŕs békére turelemre csalŕdi éltre és tiszteletre neveli az embereket és ekkozben nem fosza ki a hivoit.Egészségukben sem tesznek kŕrt.

Jo a vallŕs de amedig csak egészséges.Gondolok arra hogy a fanatizmus szintén borzalmas.

De ha mŕr arrol van szo hogy az embereknek szukséguk van menedékre akkor azért megkéne nézni hogy kiknek vagy minek a karjaiba zavarjuk azokat.

Iszlŕm Jehova Szcientológia esetleg szektŕk vagy valami kŕros szenvedélyekbe fuggonek vagy inkŕbb menjenek a templomba.

Nekem jo egyedul ullni a templomba és hinni Jézusban és Szeretni Szuz Mŕriŕt.

A novéremet elgŕzolta a jehovista hulyeség és képtelen vagyok kijozanitani belole.Olyan lett mint egy megszŕllott, pedig csak arrol volt szo hogy 16 éves korŕtol ismerte azt akinek a felesége lett majd 42 évesen az ozvegye lett. Két lŕnnyal maradt ŕrva a nagy magyar szar élett nyomŕsa alatt.Nem akart ujar férjhez menni, igy végul is egy becsengetett Jehovista tŕrsulat tagja lett.Nagyon matt helyzettben talŕltak a novéremre és sikerult nekik hatni rŕ. Nagyon elkeserit a dolog.

Egy barŕtnombol muzulmŕnt csinŕltak Magyarorszŕgon amikor engemet az iszlŕm vilŕgban 20 év alatt sem tudtak meggyozni arrol hogy muzulmŕn legyek.

A lelkemre került egy hatalmas szikla,

egyszerűen nem tudok kimászni alóla,

nem hagy lélegezni, nem enged létezni,

remélem nem akar végleg kivégezni...

Akkor fog majd róla egyszer lekerülni,

...ha a határon túl is lesz minek örülni.

Ameddig a hazánk fel van darabolva,

addig nem térhetek békén nyugovóra...

addig a fájdalom feszíti szívemet,

addig nincs nyugalom, elvész a szeretet.

A jó Istentől azt kérem én ha felnézek az égre:

legyen újra nagy nemzetünk, legyünk egyek végre...

Éljen minden Magyar, boldogan, szabadon,

- vesszenek az árulók,és VESSZEN TRIANON!

Illyés gyula: Egy mondat a zsarnokságról

A költő az ihlet pillanatában a valóság és az álom vékony mezsgyéjén lebeg. A lebegés e pillanata közben elénk vizionált költői képek átsejlenek az álom és a valóság szuggesztióin úgy, hogy közben a léleknek kiadós táplálékot nyújtanak, felemelik azt, gyönyörködtetik, de a fáradt testednek mankót nem adhatnak, és az úton veled együtt haladó önzésednek sem, mint ahogy az ösztöneidnek sem, és így végül a látható tettekben mindig az ember gyarló akaratának a gyengesége győz. Fürdőzzél, kéjelegj, élvezd a szellem szabadságát az ágyban kora reggel békében ébredve, de ha felkelsz, és útra indulsz, térj vissza a valóságba, ahol az egy mondat az egy mondat, a zsarnokság meg százarcú, és soha meg nem szűnő, míg csak egy ember is él a földön.

[kerekes] [2011.jún.09. 20:17]

New.Person] [2011.jún.09. 15:53]- JOBB LENNE, HA VISSZAFOGNÁD MAGAD ÉS NEM MOCSKOLÓDNÁL SENKIVEL.. NE ÁLTALÁNOSÍTS, NE KÓSTOLGASS SENKIT..

"a kommunistákról ugyanezt el lehetett mondani azzal a különbséggel, hogy Ők nem demokráciával, hanem diktatúrával ágyazták be magukat 65 évre."- csakhogy ahhoz kelletT a megszállás, a keleti blokk- most más a helyzet... mondjon példát demokratikus államokról, ahol ezt meg lehetne tenni?? mIÉRT ITT???

Csak nem akar afrikai vagy délamerikai példát mondani, vagy valamilyen fundamentalistát? Mert ott is nagy demokraták? vannak! Mint Ön!!!

" Bajnai a költségvetést strigulázta . Soronként húzta ki, vagy hagyta meg."- igen, mert nem volt annyi pénz, mint ami kiadás.-IGÉNY.. igenis kellett fontossági rangsor.. ezt tehetnék MOST is, a FIÚK is-- ha nemcsak a pártkasszát és a saját zsebeiket néznék, mikor a fontossági sorrendet nézik és a nagymagyarkodásukat... a nép szavát meg nem hallgatva...már 7 % hiánynál vannak.. pedig csak 3%-ot engedhettek meg maguknak... a többit az elcsakliztott magánnyugdíjpénztárakból fedeznek... tehát csak ötletelnek és lopnak...

"Volt valaki is abban az országban aki azt hitte, hogy úgy lehet rendbe hozni egy végletekig eladósított ország pénzügyeit úgy hogy az a végén senkinek se fájjon?"- csakhogy Bokros és Bajnai mellett már a nép fizetett..- keservesen!- és elege lett abból, hogy most az új gazdagok dőzsölése helyett is kell fizetnie. újr. ezek pedig az Orbánbrancs

"A hatalmat lehet szeretni, és lehet vele élni, mint ahogy visszaélni is. "- írja, csakhogy most ezt észlelik sokan és ezért is szólnak, meg mennek az utcára!! Ébredj te külföldről észtosztó!!!! Mikor ilyeneket írsz, akkor ugrik be a hülyeséged:

"Na a visszaélésben voltak Önök nagyok." nekem sem

" Hátrom millió létminimum alatt élő ember. Ember nem elég? Minden ötödik gyerek éhezik! a vidék lakossága retteg a éhséglázadást gyakorló emberektől. Mit akarnak még? " Te nagyon hülye- Kádár idejében nem volt ennyi földönfutó!!! Mikor vallod be már magadnak és az aljas haverjaidnak, hogy a rendszerváltás óta mentek mind jobban tönkre, akikor 1,5 millió munkanélküli lett hirtelen az orszában!!!

"Már régen a baloldal ideológiai, valamint személyi megújításán kellene dolgozniuk, de önök a maradék koncon markodnak. ""- rólam ilyeneket ne mond- te őrült!!! Tiszteletet tanúsíthatnál a hozzászólásaiddal, amikor valakinek személy szerint válaszolsz., mert én egy magánszemély vagyok és semmi közöm semmilyen párthoz., alakulathoz..A baloldal sem teszi mindenki.. a pártja sem, egyébként, mégha hibáztak is valamiben a világválság a kedvenc kapitalistáitól indult el például és minen országban a legszegényebbek élték meg leghátrányosabban.. mint ahogy a mi kapitalizmusunkban is... ezért sírják vissza többen a szocializmust.. mert ott legalább egyenlőbbek voltak!!!

Jogegyenlőségről hallottál?- nos ez hiányzik sok embernek!

De mi van a svédeknél, a finneknél? Ott miért tudják jobban intézni a dolgokat? Errre adjon választj

[kerekes] [2011.jún.09. 20:17]

„Jogegyenlőségről hallottál?- nos ez hiányzik sok embernek!

De mi van a svédeknél, a finneknél? Ott miért tudják jobban intézni a dolgokat? Errre adjon választj „

Nos miután Ön személyesen érintett a álszocialisták elmúlt kormányzásnak a hibáival, így úgy vélem képtelen lennék Önnel semlegesen erről beszélni. De egyébként is a számok racionalitásban hiszek, és azok pontosan mutatják, hogy mit ért a álszocialista kormányzás Magyarországon.

A kérdésre a válaszom az, hogy Svédországban vagy Finneknél azért tud minden ma, mint ahogy régen is működni másképp, mert ott nem volt kommunizmus, megszállás, mint keleti blokkhoz tartozás, hadi megváltás, meg elqrtuk kormányok kormányzása. Remélem eléggé érthető voltam. Vajon az elmúlt húsz év miért nem volt elég arra Magyarországnak, hogy legalább az Unió alján lévő országok jövedelem minimumát elérje, miközben díjakban, szolgáltatásokban néhol el is hagyta azt, erre ha meg tud válaszolni tényszerűen, már is el megy a kedve a vitatkozástól.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- [corsac] [2011.jún.10. 08:42]

[New.Person] [2011.jún.09. 12:23]

...A proletariátust felejtse el, mert mint olyan ma már nem létezik a XXI. században. Itt csak szegények, elszegényítettek, és kiszolgáltatottak vannak a nemzetüket eláruló vadkapitalistáknak....

???

Nincsenek proletárok?

Nincsenek olyan emberek, akik CSAK A MUNKAEREJÜK ÁLTAL KÉPESEK FENNTARTANI MAGUKAT?

Hurrá!

Szóval ma már mindenki tőkés, vállalkozó, részvénytulajdonos.... miegyéb?

Csak az a baj, hogy mindezt mi itt Magyarországon nem vesszük észre. És a világban máshol se tapasztaljuk, hogy ez a burzsuj fogalmi maszatolás igaz lenne.

Kedves Uram, én pontosan tudom, hogy mi a munkaerő piac. Ugyanis magam is ezen a piacon vagyok érdekelt. Nem a tőzsdéből élek, nincsenek részvényeim, nincsenek kötvényeim. Nem vagyok földtulajdonos, tehát nem adhatom bérbe a földemet. A megtakarításom a nyugdíjban van (egy része már csak volt, mert most nyúlja le a Viktor a magánnyugdíj vagyonomat, tehát csak az önkéntes nyugdíjpénztárban lévő pénzem maradt meg).

A munkaerő piac pedig könyörtelen, mert a konkurencia lefelé szorítja az árakat - vagyis a munkabéreket. A kormányzatunk pedig éppen most töri szét azokat az eszközöket, amikkel ezt a konkurenciát ki tudtuk valahogy védeni. A piacról kiszorultak visszaterelése a munkabérek csökkenését eredményezi, de a túlóra és egyéb pótlékok megszüntetése, a munkaidő emelése is ezt a célt szolgálja.

Szóval az olyan vicceket, hogy "Gyerekek, ne veszekedjetek! Mindenki nyugodjon meg, felejtsétek el, hogy fehérek és feketék vagytok, mostantól mindenki kék színű. Tehát szálljatok fel a buszra gyerekek. Előre a világoskékek, hátra a sötétkékek" -, tehát az ilyen jellegű vicceket nekem ne mesélje már senki, jó?

Nem lehet vele megetetni.

-

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- [corsac] [2011.jún.10. 08:42]

[New.Person] [2011.jún.09. 12:23]

Már ne haragudjon meg de úgy vélem hogy bicegnek az érvei.

Kérdezem, mi van azzal a problémával, hogy a mai magyar átlagbérek legalább olyan távol vannak a német bérektől, mint voltak 1989-ben, miközben a szolgáltatások díjai, pedig ott tartanak, hogy még el is hagyják a nyugat európai szintet.

„A kormányzatunk pedig éppen most töri szét azokat az eszközöket, amikkel ezt a konkurenciát ki tudtuk valahogy védeni”

Szóval mit is vesz el a kormány most? A nem létező érdekképviselet jogait. Ki képviselte a munkás osztályt, a szegényeket a elszegényedőket? Óda lökték őket a globális tőkének, és ennyi. Úgy hogy rosszabb ettől már nem lehet, csak jobb.

[New.Person] [2011.jún.17. 10:58]

gjanos1] [2011.jún.16. 16:17]

Nem tudom hogy elolvassa e még, de válaszolok

".Na hová lett igazságos szocializmus amikor jelképes összegért lehetett menni Vállalati üdülést és SZOT címmel is üdülni ! EZT valóban a dolgozó kapta!

ÉS a gyerekeknek megfizethető Üttörő tábor volt!

Most meg fegyelmet se tanulnak, hanem azt a ronda vad kapitalizmust, ami igazságtalanságot generál!"

Nos az ön tévedése abban leledzik, hogy nem volt igazságos szocializmus, de nagyobb biztonságot adott ennek ellenére a kisembereknek., de milyen áron? Gondoljon csak bele, hogy azóta , amióta kinyíltak a határok, mi minden mindennapi szükségletévé vált az embereknek. Már nem elégszenek meg azzal hogy legyen egy kis panel lakásuk, és legyen egy bádog viskójuk valamelyik magyar tó mellett, sőt vélem ha szavazni kéne kevesen szavaznának arra, hogy a körülményeivel együtt térjen vissza múlt úgy politikailag, mint gazdaságilag.

A szocializmuson, éppen annak társadalom tudományok terén folytatott tévelygése miatt túl lépet a történelem. Túl lépett és vissza lépett. A baj hogy azok léptek vissza, akik anno túl léptek. És azoknak sem személyi kultúrájuk, sem humanitárius kultúrájuk, sem megfelelő szociális érzékenységük nem volt arra, hogy a menet közben eladott népi tulajdont, (91,7%) azt az ország, a szegények, a munkások felzárkóztatására fordítsa. Fordította inkább a maga gazdagodására vadkapitalista módon. Ilyen gyorsan gazdagodni csak Amerika fénykorában lehetett, amikor az ott található iszonyatos mennyiségű természeti kincset néhány puskalövéssel birtokban lehetett venni.

És hogy a szocializmusban ki mit kapott, és azok akik adták hogyan ittak bórt, miközben vizet prédikáltak, abba most nem mennék bele. A történelem igazságot szolgáltat, mert most végleg eltörlik őket a hatalomból.

a már fenn tarthatatlan és főképp indokolatlan szociális háló számos lyukon keresztül kiszakadt, és a javítása csak annak kisebbítésével lehetséges objektíve, mert addig lehet takarózni, ameddig a takaró ér. Azok akik veszítenek, azok most elkeseredettek. Csak hogy nem mindenki olyan mint ön, aki vélhetően rászorul a segítségre, és még is kétszer olyan mértékben az adófizetők által befizetett költségvetést szipolyozza. Na ezeket vonják ki most a szociális hálóból. És ha a halászat közben a hálóba akad egy, két oda nem illő jóságos, és támogatásra szoruló ember is, arra meg mindég lesznek nyitott fület, csak nem fűst bombákkal, és ideológiai lázítással lehet ezen emberek szavát azoknak meghallani, akik fogékonyak lehetnek rá. Az igazság szubjektív, de az emberség az mindég jelen van csak meg kell találni a hozzá vezető utat.

[gjanos1] [2011.jún.16. 16:17]

New.Person] [2011.jún.16. 14:00]

Picit elkalandoztál, de se baj ! És igazad van, hogy az állami fenntartású szervezetben működött a legnagyobb korrupció! DE ez más téma és ehhez van korrupció ellenes kommandó, ha kiderül az igazság! Miért hát, ha lenne Jockey Ewing hasonló fickó annál sem derül ki sok minden ennél a nagy kapitalistánál!

Kétségtelen ez is hogy elbaszták mezőgazdaságot is, de nem erről van szó!

Ha nem az Alapítványok létezésének értelméről!

Nézz ezt pl: Itt aztán volt korrupció állítólag és most nincs is ingyen csekk! Ha lenne is akkor is sokat kell hozzá tenni! Én tudom mert én fogyatékkal élek!

Na hová lett igazságos szocializmus amikor jelképes összegért lehetett menni Vállalati üdülést és SZOT címmel is üdülni ! EZT valóban a dolgozó kapta!

ÉS a gyerekeknek megfizethető Üttörő tábor volt!

Most meg fegyelmet se tanulnak, hanem azt a ronda vad kapitalizmust, ami igazságtalanságot generál!

Ennyi! Param papa param --param --Papa ......

[New.Person] [2011.jún.16. 14:00]

[gjanos1] [2011.jún.15. 21:00]

Fikciók!

Mindenki tudja, hogy az állami fenntartású szervezetben működött a legnagyobb korrupció, sőt mondhatnám hogy csak ott. Így van tartalék bőven ezekben a kiadásokban.

az igazság keresése meddő gondolat, mert az is ember aki keresi, meg az is akivel szemben keresik.

Így azut6án sokáig el tart még ez a harc.

A Globális tőke , meg a kiszolgáltatottság. A technológia és a munkaerő egymásra hatása. Ezt senki nem vitatja el. csak hogy egy ország, aki mezőgazdaságban volt nagy, és főfoglakoztató, az nem hagyja maga alól kihúzni a szőnyeget. Itt meg annak segítettek, aki elő idézte a 1,2 millió mezőgazdasági alkalmazott munkanélkülivé válását. És akkor miről is beszél Ön.

[gjanos1] [2011.jún.15. 21:00]

[New.Person] [2011.jún.15. 16:52]

Csak érezzed hogy mi volt akkor is mi van most!

Hogy mennyi fölöslegeges munka van stb,

És betegek iszák a levét, mert olyan törvényeket hoznak PL: TB kiadás csökkentése stb. miközben nem veszik észre hogy mi szívja el forrásokat PL az Alapítványok fentartása ami nem látszik közvetlenül a veszteség És mégis dolgoznak érte így: azt hallani médiákon: reklámból, hogy :adó 1 % val.... adó 1 % val....adó 1 % val....adó 1 % val....adó 1 % val.... kéregetnek!!!!!!!!!!

Ami nem rossz! Csak hát MOST is ugyan annyi ember él földön és Magyarországon kevesebben és ha a adó 1%-ot közös tulajdonként elképzeljük akkor máris látható hogy mi a felesleges dolog!

A másik gond:Szegény Állambácsi vigyáz, mert kevesebb jut a jövőben a TB járulékkal mert:

Ha a technológia és technika jobb, nem arra használják, hogy jobb legyen és legyen több a nyugdíj és nyugdíjas!

Ez nem tatozik ide csakhogy jobban értsed:

Tehát a befektető már eleve olyan technológia és technikával jön ide, hogy kevesebbet kell felvenni!

Tehát :Ha a technológia és technika jobb, nem arra használják, hogy jobb legyen és legyen több a nyugdíj és nyugdíjas! (tehát lenne pénz) Ez csak a befektetőnek jó! Ördögi kör nem? Mert kevesebb meós kell, miközben nő a Nyugdíj korhatár!

Na a megoldás mi?

Kedves Person!

Annak ellenére is :Hogy mennyi fölöslegeges munka van stb,

És kár a bezinért és a befektető is így gondoja! stb stb stb

New.Person] [2011.jún.18. 23:08]

V.H. Csiráky

[New.Person] [2011.jún.19. 11:28]

Maguk a makrogazdasági összefüggéseket abszolút nem látják, és így pusztán ösztönös megérzéseikre hagyatkoznak. A szocializmus ortodox típusa végleg elbukott, míg az európai szociáldemokrácia meg még meg sem született. Nincs más hátra, mint a kapitalizmus XXI századi változata de európai szociálpolitikával való együttélés lehetősége. Ne siránkozzanak azon, aminek már rég nincs meg a pénzügyi biztosítása, mert azért tart ma is ott az ország ahol tart, mert a pártok választási győzelmek elérése miatt olyan szociális hálót működtettek, amely hálóra az országnak nem volt pénze, és hitelekből kellet finanszírozni. Az ország elvan adósodva, és tagjai vagyunk az Európai uniónak,. valamint a NATO-nak ebből lehet kiindulni. Az Orbán kormány megpróbálja a lehetetlent azaz kiakarja egalizálni a költségvetési deficitet. És hogy ez átszervezésekkel, ésszerűsítésekkel, költség megtakarításokkal jár, ez természetes , mert több pénz nem lesz, csak legfeljebb indokoltabb felhasznál lás, kevesebb korrupció, valamit bürokrácia. Költsenek kétszer annyit, mind ,amit keresnek? Tudnak? Na ilyen egyszerű ez. És hogy a kormány most megszünteti azokat indokolatlan előjogokat, amit koránban politikai hatalmak a maguk híveinek megalapozatlanul adtak, azon meg senki ne csodálkozzon, hisz a sok kiskeresetű ember arra keres ma, hogy azokat kivételezetteket el tudja az állam tartani. A több mint félszáz a száma a korai nyugdíjazott szakterületen dolgozóknak, a gyerek létszám agresszív csőkenését nem követő oktatási költségek, foglakoztatás, indokolatlan iskola fenntartás, az egészség ügyben megbúvó korrupció, és visszaélések, stb van még mit rendbe rakni. Mint ahogy ez ilyenkor szokás az érintettek ellenséggé válnak, és fogyatkozik a szavazók tábora. De mert többen vannak azok akik e intézkedések következtében nagyobb gazdasági biztonságba kerülnek hosszútávon, majd mire újra szavazni kell, újra tudni fogják hogy hova tegyék az X-t.

Mind ez idáig a pártoknak a hatalom megszerzése volta fontos, és nem reálgazdaság hosszú távú alapjainak a lerakása. Amíg volt állami vagyon annak a megszerzése volta cél, vagy az eladásért fekete utakon szebbe vándorló milliók. Most végre van egy elszánt és következetes kormányzó hatalom, aki mindenképp végre hajtja a társadalmi reformot, és befejezi a megkezdett rendszerváltást. Továbbra is lesznek szegény emberek, és a gazdasági, meg pénzügyi nemzetközi válságnak Magyarországra begyűrűdző hatásai. De az már most jól látszik, hogy ha, végre tudja hajtania jobbközép kormány a társdalom átalakítást, úgy a népet képviselő politikai akarat gazdasági eredményeket is objektíve produkál. Az előző kormányok nagy hibája volt, hogy maradéktalanul kiszolgálta a multinacionális banktőkét, kereskedelmi tőkét, és a termelő tőkét. Az állam nem a polgárait szolgálta, hanem a pénz urait, illetve a képviselő meg a saját zsebük céljait.

Most e kérdésekben jelentős változások fognak bekövetkezni, aminek nem túl hosszú időn belül jól látható jóléti következményei lesznek. Az állam élére áll sok olyan széles rétegeket érintő kérdés központosított leszabályozásnak, ami korábban kivételes jogokat predesztinált egyes társadalmi csoportoknak, akiket a hatalomért küzdő pártok meg akartak támogatóként szerezni maguknak. Most a hatalmat gyakorló párt bevállalja, hogy az egyenlőtlenségeket megszüntesse és akiket ez közvetlenül most érint időlegesen támogatóként elveszítse, de a gazdasági reform végére az eredmények önmagukért fognak beszélni. A sokat hangoztatott demokrácia éppen hogy a múltban nem volt képes működni, mert ugyan azok tartották kezükben a hatalmat, mint akik korábban államosítottak diktatúrával.

Mindenkit türelemre intek, mert nem egy út vezet Rómába. Van annak valós tudományos megalapozottsága, hogy végre lehet hajtani azt a programot, amit most a jobboldali kormány a kétharmadával mindenképp megvalósít. Ítéletet meg akkor mondjanak rájuk, amikor eljön az a idő mikor mérlegelni kell a munka eredményét. Azok meg, akik most a jogtalanul, de leginkábba társadalom számára elviselhetetlenül szereztek a múltban jogokat, előnyöket, kényszerülnek tudomásul venni, hogy a többség azt kívánja, hogy életerős emberek (Foglalkoztatva a többsége a fekete gazdaságba) kiemelt nyugdíjakkal ne tudjanak a dolgozok nyakán élni. Ezt az egyébként indokolatlan költséget nem kívánja az állam tovább maradéktalanul finanszírozni az adófizetők pénzéből. Nincs rá keret.

És senki ne jöjjön a szerzett jogok, és a jogtiprás vádjával, mert amikor a szocialisták hatalomra jutottak, azok sem nézték, hogy a polgárok milyen jogon, mennyi munkával, és generációkon verejtékkel gyűjtötték össze a vagyonukat, míg egy tollvonással elvettek mindent, és még el is hurcolták átnevelő táborokba az érintetteket. Isten most irgalmasabb lesz, mert csak megszünteti a megalapozatlan kivételezettek jogait, és nem veszi el azt, amit e jogokkal eddig vagyonilag szereztek, csak nem finanszírozza tovább az életerős emberek nyugdíját, addig, míg az a ma érvényes öregségi korhatárt el nem érik.

És felejtsék el azt hogy a nyomorékoknak dolgoznia kell a jövőben, mert csak az tud dolgozni, aki munkaképes, de az biztos , hogy a munkát végezni bíró embereknek a munka lesz a megélhetési forrásuk. Abszolút igazságos rendszerek nincsenek, mert a rendszereket emberek hozzák létre, és az emberek önzőek, érdekeik mentén működnek, és mostanság morálisan csak lassan minden féket kiiktatnak a tisztesség útjának betartási kényszeréből. Az erkölcsi norma betartása nélkülözetlen egy a lehetséges tisztességes társadalom, gondolkodásából.

[baldem] [2011.jún.19. 12:03]

Olvasom Új.ember hozzászólását, érteni viszont nem tudom. Meglehetősen böszme elmélkedései közül érthetetlen például számomra, hogy mi az az ortodox szocializmus? Ezek szerint van neológ szocializmus, de az meg mi? Az európai szociáldemokrácia még meg sem született? Meg aszongya: "Ne siránkozzanak azon, aminek már rég nincs meg a pénzügyi biztosítása". Mintha a társadalmi, történelmi folyamatok nem objektíven működnének, még akkor is, ha vannak helyzetek, mint ma kis hazánkban, hogy egyes személyek, vagy politkai alakulatok aspirációi érvényesülnek-átmenetileg.

"És hogy a kormány most megszünteti azokat indokolatlan előjogokat, amit koránban politikai hatalmak a maguk híveinek megalapozatlanul adtak" Helyesen:most kaptak csak igazán előjogokat a felsö tízezer tagjai az egykulcsos adóval.

" De mert többen vannak azok akik ezen intézkedések következtében nagyobb gazdasági biztonságba kerülnek hosszútávon, majd mire újra szavazni kell, újra tudni fogják hogy hova tegyék az X-t."-Az biztos, hogy tudni fogják, tudni fogjuk.

" Az állam nem a polgárait szolgálta hanem a pénz urait, illetve a képviselő meg a saját zsebük céljait."

Ha Tokajra, kőbányákra, 12 állami gazdaságra, székházak eladására, a két elhíresült balkáni üzletemberre, beléptető rendszerre, stb, stb. gondol a komment szerzője, akkor ebben egyetérteni tudok véleményével.

grandM] [2011.jún.19. 12:09]

[New.Person] [2011.jún.19. 11:28]

Az Ön szövege hihető lenne.... ha nem a felső tízezer kapta volna a 600 milliárd adókednezményt.....és a Nép most ezt nyögi

"apóka" még tart a 3.000 milliárd.....majd ha elverték akkor jöhet a szöveg.....

corsac] [2011.jún.19. 12:20]

[New.Person] [2011.jún.19. 11:28]

...Maguk a makrogazdasági összefüggéseket abszolút nem látják, és így pusztán ösztönös megérzéseikre hagyatkoznak....

Aha... Jól hangzik, csak éppen nem igaz.

A makrogazdasági összefüggések helyett sokkal inkább a burzsoázia érdekei kerülnek most terítékre. Lehet, hogy ez lenne a "makro"-gazdaság?

Nem az a probléma, hogy a támogatásokat megkurtítják, hogy "addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér".

A probléma ott van, hogy az eddig hozott intézkedések mind a szegények ellen és a gazdagok, vagyis a felső tízezer érdekei szerint lettek meghozva.

Például miért lenne a makrogazdaság lényegi eleme, hogy 44 órára emelik a heti munkaidőt? Ez lenne a támogatás megvonása? De ugyanígy nem érthető az sem, hogy miért kell "nem termelő munkára" befogni a sok visszarendelt nyugállományú smasszert. Terelgetni a munkaszolgálatosokat? Ez is makrogazdasági szükségszerűség? És folytathatnánk a sort. Ez az indoklás fényévekre van a valóságban meghozott intézkedésektől. Csupán ürügy a cselekvésre, vagyis "fortély".

Olvastam egy elemzést, amelyben összehasonlítják a fejlettebb nyugat és Magyarország munkából származó jövedelmi viszonyait. A Magyar termelékenység eléri a FEJLETT nyugati országok 75%-át. A munkabér viszont csak a 25%-a az ottaniaknak. Hogy is van ez? És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ott megtakarítanak, amit befektetnek valamilyen módon: államkötvény, részvény stb. Ez is gyarapítja a jövedelmüket, ami a magyar viszonyok között szinte elképzelhetetlen.

Hát ilyen körülmények között miért kellene engedelmes birkaként elfogadnunk a makrogazdasági összefüggések miatti "megszorítást"?

[grandM] [2011.jún.19. 12:31]

[New.Person] [2011.jún.19. 12:03]

Kedves Uram! .... szövege panel szöveg.... a mai felső tízezernél van a lenyúlt állami pénzek zöme és most még kaptak 600 milliárdot.... ezt mondja,hogy türelemmel viselje a nép???? nem korengedményes nyugdíjasok vitték el a pénzt.!....csak nost rájuk terelik a figyelmet..... amíg Ők még hitelből vásárólnak MOL kötvényt.... itt átgondolt átverés van.... Őn ezt a szöveget nyomja.....

New.Person] [2011.jún.19. 12:36]

corsac] [2011.jún.19. 12:20]

"...Maguk a makrogazdasági összefüggéseket abszolút nem látják, és így pusztán ösztönös megérzéseikre hagyatkoznak....

Aha... Jól hangzik, csak éppen nem igaz.

A makrogazdasági összefüggések helyett sokkal inkább a burzsoázia érdekei kerülnek most terítékre. Lehet, hogy ez lenne a "makro"-gazdaság? "

De Corsac mi a büdös fene van ma Magyarországon? Nem kapitalizmus. Nem építhetnek kommunista társadalmat, mert azt objektíve nem lehet. De hát óriási különbségek vannak működő kapitalista rendszerekkel fenntartott államok között. Lást Svédország Dánia , de akár Angliát is említhetem, és még számos országot.

A kapitalizmusnak is van egy szelídebb arca, csak azt nem a valamikori diktatúrát megvalósítani képes emberekre,vagy azok utódjaira kell bízni. A emberség az személyi tulajdonság, és nem politikai kategória. A politika az mindig a hatalom magszerzésért, illetve gyakorlásért folyik. Felejtse el, hogy burzsoázia, vagy proletariátus. Ma polgárság van, meg reméljük egy erős állam, aki képviselni képes a magyar emberek érdekeit a kutya komédiát bemutató multinacionális Qrva világban. Nem lesz még egyszer proletár forradalom Magyarországon. Nézzék, keressék a helyüket a rendszerben, ahol leginkább tudják segíteni a jó célok megvalósítást politikai hovatartozástól függetlenül.

"A Magyar termelékenység eléri a FEJLETT nyugati országok 75%-át. A munkabér viszont csak a 25%-a az ottaniaknak. Hogy is van ez? "

Akkor ezt a tényt elelemezze még egy kicsit nemzetközi összefüggéseiben és a hazai ráhatások tekintetében mert itt van a kutya elásva.

[grandM] [2011.jún.19. 12:54]

Az a baj ,hogy a fidesz vezette kormány a Nemzet állam összes hibáját elköveti..... együttműködést hirdet de szembefordítja a hazai érdek csoportokat.... a szomszédokat.... álandó ellenség képe van... .. harcol az elasósodás ellen és tovább növeli az adóságot... harcol a munkanélküliség ellen és bocsájtja el az embereket, , visszaküldi a korengedményeseket a munkanélküli piacra... harc....harc.... a falig...így csak bukni lehet.....

ew.Person] [2011.jún.19. 12:59]

[grandM] [2011.jún.19. 12:31]

Annyiszor leírtam már hogy a tudás az hatalom, és lehetőség a társadalmon belül a boldoguláshoz. A tudást nem adják ingyen, így azt a nemzetgazdaságok megfizetik, és elismerik zömében. De rengeteg munkát kell belefektetni annak aki megszerzi. Miért büntetik Önök azzal, hogy kétszer annyi %adót kell neki fizetni, mint annak, aki nem tanult, és most is zömében a társadalommal tartatja el magát. Jogot formálnak hozzá, hogy aki többet keres az több adót fizessen.De ez most is így van csak azzal a különbséggel, hogy jog és kötelesség tekintetében egyenlő arányban. Azaz 500 ezer forint bruttó fizetésből ma fizet egy ember havi 100 ezer forint adót, míg az aki a minimum bért tudja megkeresni az fizet 15 600 forintot a szuper bruttó miatt.

Mert ön azt gondolja hogy a múlt gyakorlat szerint a minimum bérre bejelentett vállalkozok adófizetési kényszer nélkül arra voltak predesztinálva, hogy újabb és újabb munkahelyeket hozzanak létre egy folyamatosan növekvő adózási kényszer mellett?. Aki kimagasló keresettet tudott elérni a magyar gazdaságban az offshore cégben adózott, aki meg itthon adózott az a bérből és fizetésből élő emberek voltak.

Egy jól működő polgári társadalom nem képes jól működni erős polgári közép osztály nélkül. Nézze meg a nyugati államok ilyen irányú összetételét. A egyenlő adó -egyenlő jog következtében alakulhatott ki. És a szegényeket, meg azokon kérje számon akik oda juttatták őket. A jövő társadalma a fogyatkozó lakosság és fogyatkozó vállalkozások tendenciájának megfordítás képzelhető el. Csak a munka lehet az alapja a egzisztenciális jólétnek.

[New.Person] [2011.jún.19. 13:25]

KovacsAndras] [2011.jún.19. 13:20]

A gazdaság irányítása nem hit kérdése, mint ahogy annak következményei sem. Rideg valóság.

[New.Person] [2011.jún.19. 13:23]

grandM] [2011.jún.19. 12:54]

"Az a baj ,hogy a fidesz vezette kormány a Nemzet állam összes hibáját elköveti..... együttműködést hirdet de szembefordítja a hazai érdek csoportokat.... a szomszédokat.... álandó ellenség képe van... .. harcol az elasósodás ellen és tovább növeli az adóságot... harcol a munkanélküliség ellen és bocsájtja el az embereket, , visszaküldi a korengedményeseket a munkanélküli piacra... harc....harc.... a falig...így csak bukni lehet....."

Három meghatározó tendencia van jelen ma Magyarországon.

Van egy jobboldali kormány, aki befejezi a rendszerváltást, és lerakja minden vonatkozásba a polgári társadalom működő képességéhez a szükséges jogi, és szervezeti alapokat. Ez először a teljes társadalmat átfogó és érintő jogszabályok, és fő és alrendszer reformjával zajlik le.

Ezt a folyamatot, azok akik ez eddig kiválóan el halászgattak a zavarósba nem veszik jó néven, mert az ők orvvadászi jogait veszik el.

A volt kormányzó párt elvesztette a hatalmat, és azt olyan csúfos veszteséggel sikerölt elérni, hogy a sok jó fizető állás megszűnése miatt a maradék pártban belső harcok dúlják szét a letehetőségeket a volt Magyar Szocialista Párt a MSZMP, és a KOMMUNISTA párt utódja ezt nyilván nem tudja érzelmek nélkül átélni, és egyre vadabb, és képtelenebb módszerekkel próbálja lejáratni a jelenlegi jobbközép kormányt. Így azután nem kétséges hogy a hivatalos propaganda ami a lejáratást szolgálja él mindazzal technikai lehetőséggel, amit megtanult az elmúlt 65 évben. Vagy is többnyire valótlan, és agresszív, és arra utazik, hogy a kisemberek, a kevésbé képzettek hangulati, és a szegénység miatti elkeseredésükben akár neki menjenek a kormánynak. Nincs, azaz ár, amit meg nem fizetnének a hatolom visszaszerzésért

És van a harmadik erő, amit 2006 a +böszme beszéde teremtett meg Magyarországon az egyre szélsőségesebb jobbik tetten érhető fasizálódási külpolitikával, és agresszív Zsidó, és Cigány ellenességével.

Na akkor most lehet választani! a baloldalnak nincs ma hiteles képviselői. Nincs is a láthatáron olyan szerveződés, aki ezt a hitelességet eredménnyel vissza tudná szerezni, és újra feltudná, építeni a baloldali politikai erőt.

Ha a jobbközép kormány netán kudarcba fullad a hazai, és a nemzetközi ellenerők miatt (szocialisták liberálisok, és zöldek) úgy előretörnek a szélsőségesek a baloldalon, és a jobboldalon egyaránt. Anarchia lesz, és az anarchia visszavonhatatlan következményekkel jár. Az ország letér a fejlődés lehetőségének az útjáról. Ezt akarják?

[KovacsAndras] [2011.jún.19. 13:20]

Ha háromszázezer forintal havonta a fizetésem nekem is megemelték volna én is pozitvan állnék hozzá mindenhez

de ez sajnos kevés embernek adatott meg és ezeknek az embereknek hiába vizionálják a jólétet már nem hiszik el.

New.Person] [2011.jún.19. 14:18]

a szerintem nem objektív kategória, miután sok ilyen van a rendszerben.

[New.Person] [2011.jún.19. 14:17]

mamaya] [2011.jún.19. 14:10]

", ön egész egyszerűen túlteng. Noha a semmimondás magasiskoláját tárja elénk, mégis aggasztó.

Ahhoz képes a semmitmondásról jól el vitatkozik velem.

El tekintve a nyelvi, és helyesírási gondjaimtól úgy vélem azt akarta írni, hogy túlságosan is hatékony vagyok.

Köszönöm!

[grandM] [2011.jún.19. 14:33]

[New.Person] [2011.jún.19. 13:23]

Ön nem a feltett kérdésre válaszolt..... előállt egy fikcióval....

- miaz, hogy befejezi a rendszerváltást???? az egy folyamat... még nem vagyunk a végénél... igen létre kíván hozni egy fideszes polgári réteget.....mesterségesen...a többi réteg vagy más ideológián állók rovására.....

- az,hogy elveszítették a választást, nem tesz semmit... a polgári parlamentarizmus természetes velejárója....egyszer fent , egyszer lent... a fidesz hibát, hibára halmoz nincs szükség lejárató kampányra....csak ki kell használni a lehetőséget...

- a szélsőségesek hadát a fidesz teremtette meg..... úgy gondolták, hogy majd kézben tudják tartani..... két tasli és kész....nem úgy néz ki....fejükre nőttek...

a rendszerváltozás óta aközömbös, pártotideológiát nem képviselők döntötték el , hogy melyik oldal nyer...... most a jobb oldal kezére játszott az idő és a gazdasági helyzet...... a fidesz túlnyerte magát.... igazából nem tudvele mit kezdeni, mert nem készült fel a kormányzásra.... ötletel, rögtönöz, agresszív, modortalan, szélel szembe, csak aszűk érdeket képviseli... a felső tízezerét.... és ezért fog bukni..... hogy ki nyer???? és mivel nyer ez a kérdés.!!..

New.Person] [2011.jún.19. 14:48]

[grandM] [2011.jún.19. 14:33]

Ez az Ön véleménye, aki nyilvánvaló, hogy sohasem volt képes a jobboldali gondolkodás fejével értelmezni.

Új korszak kezdődik Magyarországon, és e korszakba a álszocialisták a múltat képezik.

Lehet ezt még csűrni, csavarni, de a tények azok ezek.

Polgáriasodik Magyarország.

corsac] [2011.jún.19. 16:58]

[New.Person] [2011.jún.19. 12:36]

......De Corsac mi a büdös fene van ma Magyarországon? ...

-- Mi lenne? Vadkapitalizmus, meghintve a bürokratikus hatalommal, amit a "Gazda" irányít már egy évtizede, és a nép által választott parlament bohóckodása, amelyik azt hiszi, hogy a bürokrácia ellen elegendő a vigyor és a jóindulat.

....A kapitalizmusnak is van egy szelídebb arca, .....

-- Nincs. A kapitalizmus, az kapitalizmus.

Más kérdés, hogy KI AZ, AKI A POLITIKAI HATALMAT GYAKOROLJA? Ha a kapitalisták ragadják magukhoz a politikai hatalmat, akkor vadkapitalizmus lesz és beletántorog a szakadékba, mert önös szándékaik ellentétesek a közjó érdekével. Ha pedig a munkásosztály szerzi meg ezt a hatalmat, akkor kiegyenlítettebb, vagyis "szelídebb" kapitalizmus jön létre, mint a svéd és hasonló modellek.

Szóval ne keverjük össze a társadalmi rendszert a politikai rendszerrel.

Minden esetre erre is igaz, amit Clemanceau mondott a háborúról: "A háború sokkal fontosabb dolog annál, hogy katonákra bízzuk." Mondhatjuk tehát ezt is: "A kapitalizmus sokkal fontosabb dolog, semhogy a tőkésekre bízzuk." Bízzuk csak nyugodtan a munkásosztályra.

....A politika az mindig a hatalom magszerzésért, illetve gyakorlásért folyik.

-- A politika a hatalomról szól. - Ez stimmel.

....Felejtse el, hogy burzsoázia, vagy proletariátus. Ma polgárság van, meg reméljük egy erős állam, aki képviselni képes a magyar emberek érdekeit a kutya komédiát bemutató multinacionális Qrva világban.

-- Isten ments! Csak semmi "erős állam"! Ez éppen a bürokratikus hatalom lényege. Polgárság meg már éppen ezekben az években döglődik, mert sikeresen szétverték. A Kádár rendszerben polgárosodott ez az ország. Akkor kezdtek el gyarapodni az emberek, házat építettek, kis hétvégi nyaralót szereztek, telket és így tovább, és így tovább. De a kapitalizmus megjelenésével éppen ez a kispolgár réteg volt legjobban kiszolgáltatva a lecsúszásnak a proletár színvonalra. Egy proletár csak a saját munkájából tud megélni, mert semmilyen vagyona nincs. A kispolgárnak van saját vagyona, és így megélhetését két forrásból tudja kielégíteni: a munkája után kapott bérből és a vagyonát felélve. Ez pedig a munkaerő piacon lenyomta a béreket arra a színvonalra, amiből futotta az élelemre, ruházkodásra, autóra... de nem volt benne a lakbér, mert Magyarországon az emberek 95%-a saját lakásban él. Tehát ha lakást akart szerezni az ember, akkor maradt a szocpol támogatás, vagy legyél gazdag, és támogasson téged az Orbán Viktor, aki ilyen címszó alatt százmilliárdokat fizetett a gazdagok zsebébe az első kormányzati periódusában, és aminek a kamatterheit még mind a mai napig nyögjük.

....Nem lesz még egyszer proletárforradalom Magyarországon.

-- Hát ez nem a proletariátuson múlik. Ha fel kell törni a tojást, hát fel kell törni a tojást.

Még annyit végezetül:

A munkabérek a munkaerő piac szabályai szerint alakulnak. A konkurencia leszorítja a minimális szintre, vagyis a létminimum alá. Ezzel a konkurenciával szemben állnak a szakszervezetek, az állami hatalom által biztosított rendszerek, maga a Munka Törvénykönyve, amit annyira utálnak a munkáltatók, de említsük meg azt a tényt is, hogy az ENSZ csak egyetlen dolgot vett át a Népszövetségtől: a munkaidő szabályozását nemzetközi szinten ellenőrző bizottságot.

Szóval itt van a dolog elásva. A Fidesz most egyrészt bürokratikus hatalom, de mindezt vadkapitalista mentalitással teszi.

Az eddigi egy évben csak olyan dolgok valósultak meg, ami a kapitalisták kívánságlistája volt. Ez már akkor tervezgették kéjesen, amikor még ellenzékben voltak, és a Viktor nagy hangon bejelentette, hogy elengedi a gyeplőt, és 7%-os lesz az államháztartási hiány. Ezek nem megszorító intézkedések voltak eddig, csak éppen a munkások hátára dobtak még pár tételt, hogy a burzsujok jól érezzék magukat.

A megszorítások még csak most jönnek.

A megszorítás eddig csak papíron létezett, de a megvalósítás.... na az fájni fog!

Szóval a Viktor futni fog. Mert a támogatottsága csak ezután kezd látványosan csökkenni.

Őszre.. de még inkább a következő költségvetési tárgyalás idejére kevesebb lesz a támogatottsága, mint az MSZP-nek... pedig ez a párt sem fog sokat erősödni. A Jobbik megpróbálja ezt kihasználni, de látványosan beletörik majd a bicskája, mert a bürokrácia még mindig a Viktor kezében összpontosul.

Hát így állunk. Szépen fel vannak írva az egyenletek... oppardon! ezek inkább vektorok, és csak ki kell számítani a végeredményt. Ez tartalmaz ugyan némi bizonytalansági tényezőt, de attól még elfogadható jóslatokat lehet belőlük levonni, amik csak némi korrekciót igényelnek az események előrehaladása során.

corsac] [2011.jún.19. 16:58]

"Más kérdés, hogy KI AZ, AKI A POLITIKAI HATALMAT GYAKOROLJA? Ha a kapitalisták ragadják magukhoz a politikai hatalmat, akkor vadkapitalizmus lesz és beletántorog a szakadékba, mert önös szándékaik ellentétesek a közjó érdekével."

én ezt láttam az elmúlt nyolc évben, akkor most akkor vadkapitalizmus volt%

"Ha pedig a munkásosztály szerzi meg ezt a hatalmat, akkor kiegyenlítettebb, vagyis "szelídebb" kapitalizmus jön létre, mint a svéd és hasonló modellek. "

Tessék már mondani nekem hogy Magyarországon hol van a munkásosztály? Vagy talán a Thürmer Gyulára gondolt? Ha munkás osztályról beszélünk, úgy feltételezzük az osztályok nélküli társadalmat. Csak hogy ez formáció megbukott már véglegesen.

"Ma polgárság van, meg reméljük egy erős állam, aki képviselni képes a magyar emberek érdekeit a kutya komédiát bemutató multinacionális Qrva világban.

-- Isten ments! Csak semmi "erős állam"! Ez éppen a bürokratikus hatalom lényege. Polgárság meg már éppen ezekben az években döglődik, mert sikeresen szétverték"

Hol verték szét a polgárságot, mikor Magyarországon majd csak most jutnak el oda, hogy meg lesz minden eszköze a polgárrá válásnak.

"A Kádár rendszerben polgárosodott ez az ország."

De corsac Magyarországon nem a Francia forradalom volt hanem a nagy szocialista forradalom, ahol az emberek nem polgártársnak, hanem elvtárnak szólítottak egymást Na még csak az kellet volna, hogy egy elvtársat polgártársnak szólítson,

"Szóval a Viktor futni fog. Mert a támogatottsága csak ezután kezd látványosan csökkenni.

Őszre.. de még inkább a következő költségvetési tárgyalás idejére kevesebb lesz a támogatottsága, mint az MSZP-nek... pedig ez a párt sem fog sokat erősödni. A Jobbik megpróbálja ezt kihasználni, de látványosan beletörik majd a bicskája, mert a bürokrácia még mindig a Viktor kezében összpontosul.

Szóval Viktor futni fog? Szerintem is a Felcsúti pályán futballozás közben. az hogy kevesebb lesz a támogatottsága, mint a most széthullás előtt álló MSZP-nek. Hát ez a hét vicce.. Elmentem magamnak, hogy ezt is mint a korábbi jóslatit vissza olvassam majd a fejére. Először a önkormányzati választások, másodszorra 20011 tavasza, most össze. Na úgy vélem hogy jósnak még azért ne menjen el?

A Magyar Szocialista pártvezetésben többségében jelenlévő ortodox posztkommunisták görcsösen ragaszkodnak a választás óta többszörösen összezsugorodott pártvezetői, illetve képviselői helyeikhez. Ezért is nem vállalják be a Gyurcsány által javasolt hat pontban megfogalmazott szervezetszabályzat módosításának a megvitatását, szavazásra bocsátását. A meggondolni való felkérés sunyi megoldás, mert ha nem gondolják meg azt nyílt támadásnak, fogják fel a jelenlegi pártvezetés ellen, ha meg lemondanak róla, úgy tovább megy ez a csiki, csuki, ami egy oldalról felgyorsítja a párt elerodálását, másrészt egyhelyben topogást jelent azoknak, akik mára készek lennének egy új irányt felvenni, és szélesíteni a mindenképp politikai súlyát növelni kényszerült magyar baloldalnak. Másrészt ravasz a Gyurcsány által késztette kérdések zöme, mert a nyitottabb pártvezetés vagyon vizsgálatok fejezett, már az elévülés tekintetében számára egyáltalán nem jelent veszélyt, még a elmúlt öt évben közszereplést vállaló szocialisták többségénél okozhatna ez elháríthatatlan gondot. Továbbá bízva az Ö pártagok közötti népszerűségében, majd hogy nem borítékolni lehetne a győzelmét a párt új vezetőjeként. Tehát sakk, matt helyzet van. Vagy meglépi a szakítás következményét, vagy elveszti a támogatóinak jeltős részét.

Vajon mit tud tenni? Felteszi egy lapra jövőjét. Szakit. Azonban nem kis feladatot vállal fel, mert iszonyatos prés alá kerül az ortodox maradó pártagok részéről.

Ugyanakkor mindenki tudja, hogy jelentősebb politikai vihart ma ő tud felkavarni a most állóvíznek számító magyar szocialista pártban.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

corsac] [2011.jún.18. 23:30]

Hát ennyit erről a dologról.

Aki ismeri valamennyire az MSZP struktúráját, az felkészülhetett egy ilyen eredményre.

Már unom ismételgetni, hogy a hat pont a párt struktúrája elleni támadás, amit a középkáderek, vagyis a küldöttek próbálnak kivédeni.

Nem magát a változtatást, hanem a változtatásról történő szavazást akarják elkerülni.

Hát nem gyönyörű?

A mezítlábas párttag meg örüljön, hogy van lyuk a seggén. Mit akar még azon kívül, hogy fizeti a tagsági díjat?

De hát éppen emiatt van teljesen szétesőben a párt!

Kihalnak a régi párttagok, újak pedig nem jelentkeznek, már lassan a Jobbiknak több tagja lesz, mint az MSZP-nek.

Nincs valódi pártélet.

Szóval lenne igény egy népi baloldali pártra, de az MSZP jelenlegi formációban erre abszolút alkalmatlan.

Ha szétesne, akkor alulról szerveződve pillanatok alatt létrejönne helyette egy másik, mert van igény egy olyan pártra, amelyik a dolgozók érdekét képviseli. De amíg az MSZP áll, addig elveszi a teret az ilyen kezdeményezésektől. (A Viktor érdeke tehát, hogy az MSZP továbbra is fennálljon a jelenlegi formációban. Lehet, hogy meg is kötötték egyesek a háttéralkukat vele?)

Marad tehát a játék, amit a Fletó csinál. Belülről, a még meglévő párttagságra támaszkodva próbálja "szétverni", ... oppardon... "felolvasztani" a pártot, hogy majd ebből kristályosodjon ki egy új, erőteljes formáció, amelyik nemcsak kormányozni képes (mert megvannak a káderei), de választási győzelemre is.

(Szóval samesz: mondhatod úgy is, hogy "nem nyugszik a böszme, míg ki nem csinálja az MSZP-t". De mit jelent valójában mindez? A társadalom baloldali irányultságát csinálná ki? Fenét!)

Egy párt csak egy párt.

A valódi kérdés az: a párt elvei mennyire élnek a társadalomban?

Ha a társadalmi igények kielégítésére szolgál egy párt, akkor pillanatok alatt létre jöhet egy ilyen formáció. Ha a társadalom elutasítja azokat az elveket, amiket a párt képvisel, akkor a pártra már fel is lehet adni a halotti kenetet. A politológusok sokszor felületesen nézik a dolgokat. A valódi hatások, az erővonalak mindig a felszín alatt húzódnak.

Szóval még mindig azt mondom, hogy a valódi ütőkártyák Gyurcsány kezében vannak. Ez a küldöttgyűlés csak egy csata, amiben megverik a Fletót. Ez az ő terepük, tehát nem kell rajta csodálkozni és túlzott következtetéseket levonni belőle. Szeretnék rávenni a Fletót, hogy ne menjen bele olyan csatákba, amikben neki lenne győzelmi esélye. "A pártszavazási kezdeményezésük visszavonására kérték Gyurcsányékat." Hahaha... Hát nem gyönyörű az ilyesmi? Nem akarják felvállalni a szavazást, mivel annak eredménye biztosra vehető: a tagság támogatná Gyurcsányt és a párt átalakítását. Ha nem ez lenne a helyzet, akkor miért kellene emiatt annyit idegeskedniük? Minek a kongresszus?

Szóval ebből a dologból Gyurcsány került ki jobban.

Az ortodox konzervatívok erejéből ennyire futja. A passzív védekezésre.

De mindig az van nyeregben, aki aktív, támad.

Szóval: volt egy csata. Nagy dírrel-dúrral megcsinálták, de nem hozott érdemi változást.

A pókerszabályok szerint: ha jó lapjaid vannak, sokat kell velük nyerni, ha rossz lapjaid vannak keveset kell miattuk bukni.

Mennyit bukott most Gyurcsány?

Semmit.

[roly46] [2011.jún.19. 22:22]

Akkor, ahogy azt szoktuk!

[New.Person] [2011.jún.19. 19:31]

"....Hogy lett GDP arányos hiány 52%bol 82% és így tovább. ennyire nem elehet elszállt.""

Állapotodat ismerve, nem biztos, hogy fel tudod fogni, de hátha:

Valahol olvastam, ajánlom figyelmedbe. Ha gondod lenne a megértésben, egy nyitott szemű alános iskolás gyerek szívesen segít:

"Én egyszerű választó büszke vagyok a 2002-2010 között felépült hat új egyetemi központra,

Miközben folyamosan csökkent a Magyarországon születettek száma, és nőt az egyetemeken, és főiskolákon végzett friss diplomások munkanélküliként kezdők száma. Az oktatás költségvetési éves számai folyamatosan nőttek, miközben a gazdaságélénkítésben a maguk eszközeivel az egyetemek a hatékonyság tekintetében folyamatosan romlottak. Az egész oktatási struktúra egy szűk réteg érdekeit szolgálta, és a hatékonysága a magyar GSP re csak költségeiben hagyott maradandó nyomokat.

347 uszoda és tornateremre, az EU innovációs központra,

nem tudom hogy menyiben igaz az, hogy 347 uszoda épült, de mind ez akkor lett volna igazán hasznos, hogy ha a felnövekedő ifjúság kötelező (ép testben, ép lélek) nem úgy alakul a liberálisok oktatási programjában, hogy ép testben ép hogy élek.

Az EU innovációs központok hatékonysága egyenes arányban ál a GDP arányos államadóság növekedésével, hol ott ennek éppen fordítva kellett volna bekövetkeznie.

800 km autópálya, aminek jeltős része PPP rendszerben épült meg és mire az állam kifizeti addigra a ténylegesen bekerülő összegből vélhetően az összes tervezett autópályát meglehetett volna építeni. És akkor még nem beszéltem arról, hogy az M5-ös 1 km-re esőbekerülési költsége az, 2 milliárd forintba került, míg ugyanilyen autópálya Horvátországban viaduktokkal, alagutakkal 1.2 milliárdba km-ként. Itt lehetett hasítani a legnagyobb mértékű korrupciós hasznot, szakértők szerint a bruttó bekerülési összeg 50%át. Büszkék lehetnek rá, ma 1km autópálya építési díja 3,5 milliárd forint.

A gáztárolóra, miközben a Magyar Olajipari érdekeltség több mint 21%-a orosz kézre került, és csak jelentős felárral lehetett visszaszerezni. Lobbi, és egyéni érdekkeltségek állami pénzekért. Az energia szektor már rég idegen szívű érdekeltségek kezébe van hála az Önök felelős privatizációs eljárásainak.

5 új hídra, miközben a bekerülési költségeiből nemzetközi szakértők szerint legalább nyolcat lehetett volna megépíteni, amire nyílván szükség is lett volna. Hidak ahol a fővállalkozások ciprusi székhellyel működtek, és az építést ténylegesen végrehajtó vállatok meg az alvállalkozóikat elfelejtették kifizetni, akik persze ugyan azok zömében, mint akik a fővállalkozók személy szerint.

Szélerőművekre, amely szélerőművek privát beruházásban működtek, lés az állam legfeljebb csak a sáp részét vette ki belőle.

,300 iskola felújítására, amiből most a kormány minimum becsuk országosan 100-at, mert nem tudja már feltölteni a csökkenő tanúlószám miatt gazdaságosan létszámmal, azaz gyerekekkel..

,óvoda-bölcsődei helyek növekedésére, mielőtt éppen ő csukta be azokat a férőhelyeket, amelyeket most újra kinyitni volt kényszerült, a lobbi érdekek miatt.

50%-os fizetésemelésre, ami egy választási ígéret volt, és elindította a költségvetést a lejtőn 2002-ben.

.,30% életszínvonal növekedésre, és 112-os élelmiszerár növekedés, valamint lakások négyzetméter bekerülési árra megduplázódott, és akkor még nem is beszélten a 200%-os energia árak növekedéséről.

völgyhídra, amin Európa kacag, hisz semmi nem indokolta, csak a lobbi, és a nagyzolás Gyurcsány módra költségvetési pénzen.

13.-havi nyugdíjra, amit szintén választási ígéretként kellett megadni, és nem az alap nyugdíjat növelték, így azt vissza is tudták vették, a pénzügyi válság következtében. Adtak is, meg nem is.

a 4-szeres családi pótlék emelése, nyolc év alatt, miközben az infláció leginkább a gyermekes családokat sújtotta.

az Esztergomi Bazilika, és a Pannonhalmi Apátság felújítására, a nyugdíjak rendezésére és még sorolhatnám. Ha Bajnai marad nem kellett volna ellopni a magánnyugdíj megtakarítást, és nem kellett volna sarcolni a bankokat, multikat. Szegény Bajnai, sokan kíváncsiak lettek volna arra, hogy 2010-ben a költségvetés hogy ált volna be oda, ahol végül is a bankok adóztatásával, a multinacionális kereskedelmi cégek , illetve az energia cégek külön adóztatása mellett sem sikerült a kitűzött célt maradéktalanul elérni. (a kíváncsiak nyilván a álszocialisták lettek volna mert ajkkor még mindiga kezükben a gyeplő)

És hát, ami a lényeges információ, hogy mind ezt a dicsekvésre nem éppen alkalmas listát a szocialisták több mint 6000 milliárd forintnyi európai támogatásból hozták létre, úgy hogy közben magyar költségvetési forrásokból elenyésző ráfordítás volt az újonnan kivitelezett beruházásokban, mert a pályázattal elérhető források jelentős részét a külföldi tulajdonban lévő multinacionális cégek szerezték meg, valamint a párt oldalán jelenlévő támogatói lobbi

És akkor még az eredményekről 2002-2010 közötti változások számokban:

A munkanélküliség meg kétszereződött, meghaladta a 0%-ot.

A háztatások hitel állománya meghatszorozódott, megközelítette a 9000 milliárdot.

A cégfelszámolások éven belüli állománya 2,5 szeresére nőt évi 15000 db számot túllépve.

Az államadósság bruttó módon meghaladta 2,5 szeresét megközelítette a 21 ezermilliárdot, 8400 milliárdról növekedve.

Az OCED országaiban, Európában a második legnagyobb adó mértéket fizetik a magyarok az államnak.

A nyolc év alatt a nemzeti össztermék 9,9%-al nőt, miközben a éves fogyasztás az többszörösére emelkedett.

Mélyszegénységben él három millió ember.

Több mint egymillió nyilvántartott alkoholista van az országban.

5,4 millió túlsúlyos ember van, aki kisebb nagyobb betegségekkel küszködik.

Több mint egymillió nyilvántartott depressziós beteg van Magyarországon. A felnőtt lakosság majdnem minden 3,7.-dik tagja.

Naponta Magyarországon hét ember lesz öngyilkos, vagy volt.

Magyar dolgozok 53,4 %at vonták el a jövedelmükből adók, és más állami jogcím alapján.

A minimál bér 5o ezerről emelkedett fel 73 ezerre a nyolc év alatt, még a Fidesz kormány alatt. 19500rol 50 ezer forintra.

Ma az bruttó államadóságból a produktív munkát végzőkre jutó rész meghaladja 10 millió forintot.

Na ezek az Önök eredményei.

Te tudsz valami pozitívumot erről a kontár bandáról. Amit csak lehetett tönkretettek,lejárattak.11 hónap alatt 1000 milliárdos a hiány. Az infláció, a munkanélküliség növekszik, nincs gazdasági program, a fizetés csökken, bármikor indok nélkül kirúghatnak. Orbán és bandája havonta 3-400,000 .Ft-tal visz többet haza, luxus autót bérelnek havi 600,000-ért stb. Erre büszkék lehetne a rá szavazók!"

Nos akkor mind erről annyit, hogy ha veszel egy romos házat, azt először ki kell takarítani, ki kell javítani, festeni, és be kell bútorozni, majd úgy lehet belakni. Most a rendszerváltás befejezése folyik az alkotmány, a BTK, és a PTK, tovább a sarkaltos törvények, és az új társadalmi irányító struktúra létrehozásával.

Kiértékelni e folyamtoknak az eredményeit is kész leszek, akkor, amikor demokratikusan választásokkal elválasztják őket a kormányzástól. Akkor is cinálok egy l listát. Miután Ön jóval fiatalabb, mint én, remélem, megéri, hogy olvashassa, és remélem én is megérem, hogy leírhassam Önnek , aki az egyik legnagyobb közrehatója az ideológiai tévelygéseknek a múltban, és agresszíven csökkenve hatékonyság tekintetében a jelenben.

Én még hozzáteszem: természetesen csak a fülkeforradalmárok szerint mindezek csak úgy ingyen teremtődtek egy teljesen romba döntött országban !!!!!

Most is mint általában, mát sokkal okosabb lett volna ha hallgat, és nem provokál.

|Év  |Ft/hó  |Éves átlagos növekedés, % |

| 1998  | 19500 |  |

| 1999   |22500  | 15,4% |

| 2000   | 25500 | 13,3% |

| 2001   | 40000 | 60% |

| 2002  | 50000  | 25% |

| 2003   | 50000 | 0% |

| 2004   | 53000 | 6% |

| 2005   | 57000 | 7,5% |

| 2006  | 62500  | 9,6% |

| 2007   | 65500 | 4,8% |

| 2008  |69000   | 5,3% |

| 2009   | 71500 | 3,6% |

| 2010   | 73500 | 2,8% |

Hogyan alakult az évek során a minimálbér az átlagkeresethez viszonyítva?

(éves növekedés)

 

| |2001 |2002 |

|1 |Görögország |57,7 |1015,0 |

|2 |Venezuela |51,8 |1019,6 |

|3 |Írország |43,0 |631,0 |

|4 |Portugália |40,1 |544,8 |

|5 |Argentína |34,7 |593,3 |

|6 |Ukrajna |27,7 |435,8 |

|7 |Dubai |24,7 |406,9 |

|8 |Libanon |21,9 |347,7 |

|9 |Irak |21,1 |340,6 |

|10 |Egyiptom |21,1 |339.5 |

A hazai minimálbér a nemzetközi porondon

 

Minimálbér, euró/hó

 

 

 

Év  | 2001 |2002  | 2003 |2004  | 2005 |2006   |2007  |2008   | 2009  |2010   | |Magyarország      |151 |202,2 | 211,8 |200,2  | 231,9  | 247,3 | 257,9 | 272,5 | 269,8 | 273,4 | |Portugália | 390 | 406 | 416 | 426 | 437 | 450 | 470,2 | 497 |525  |   475 | | Szlovénia        | 396,3 | 431,4 | 450,6 | 471,1 | 490   | 511,9 | 521,8 | 538,5  | 589,2 | 566 | | Szlovákia       | - | 114,2 | 133,4 | 147,8 |167,2  | 182,2  |217,3  | 242,5 | 295,5 | 295,5 | | Lengyelország  | 196,2 | 211,8 |  200,7 | 176,8 | 205,3 | 233,5  | 245,5 | 312,6 | 281,2  | 312 | | Csehország        | 143,5 | 175,2 | 198,8 | 207,2 | 234,5 | 261,3  | 288 | 304 | 306,3  |  305 | | Franciaország        | 1080,9 | 1084,4 | 1093,6 | 1113,2 |   1164 | 1217,9    | 1254,3 | 1280 | 1321  |  1344 | |„Az Orbán kormány sem tesz semmit” - hallotta egy ismerősétől a szerző. Vita helyett elkészített egy összeállítást, amit rendszeresen frissít…

1. Bankadó.2.

2. Robin Hood adó 3.

3. Vasúti vonalak visszaállítása

4. Elszámoltatási bizottság - több száz eset!

5. Széchenyi terv visszaállítása

6. Széll Kálmán terv

7. Média törvény –

8. Alkotmány –

9. Vörösiszap károsultak kárpótlása, gyors, szakszerű intézkedés, folyamatos helyreállítás, építés –  

10. Nyugdíjrendszer rendbetétele –

11. Köztisztséget viselők havi bérének a maximálása. –

12. Közmunka program. –

14. Kilakoltatási moratórium.

15. Oktatási rendszer átalakítása, szakoktatás reformja. –

16. 250 milliárdos stabilitási alap.

17. Új munkatörvénykönyv szakmai konzultáció kezdődik.

18. Távfűtési díj befagyasztása. - Április 15-től befagyasztották a távfűtési díjakat. –

19. Visszaállították a GYES-t. –

20. Felemelték az ápolási díjat..

21. A 2010.évi árvíz során összedőlt házak fölépítése.

22. A családi pótlék átalakítása iskoláztatási hozzájárulásra, mert a tanulás a legfontosabb! –

23. Magyar állampolgárság megadása a határon túli honfitársainknak. –

24. Árvíz utáni újjáépítés Borsodban, védőgátak, védvonal építése és víztározók az árvíz megelőzésére 2010 nyarától. –

25. Kifizetik a tűzoltók elmaradt túlórapénzét.

26. Panel program újra indítása.

27. Energiaszektor, gyógyszer gyártók válságadója. –

28. Magyar Államkötvények kibocsátása több mint 3 milliárd dollár értékben.

29. Jövedelemadó csökkentése, egykulcsos SZJA30. Akadémia Kutató Központ támogatása.

31. Megállapodtak a Duna-stratégiáról. –

32. Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács létrehozásáról döntöttek. –

33. Új lépések a számítógépes bűnözés elleni harcban.

34. A budapesti közlekedésirányítási tervek kidolgozása.

35. Mintegy száz PPP-projekt kiváltása, átalakítása.

36. Semmisségi törvény. –

37. Duna-stratégia - 14 országot felölelő regionális program. –

38. Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíj pályázatot indít a KIM. –

39. Előreláthatólag augusztus 20-án veheti át a Köztársasági Őrezredtől a honvédség a Szent Korona őrzését a Parlamentben; A Szent Korona őreit már kiválasztották. –

40. Gyorsuló ipari termelés, növekvő export; az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 2011 februárjában 14,3 százalékkal nőtt. –

41. Tehetségmentő program hátrányos helyzetű fiataloknak.

42. A bírók nyugdíjkorhatárának csökkentése. –

43. Márai-program - Mintegy 435 millió forintból indult el csütörtökön a könyv- és olvasáskultúra fejlesztését célzó Márai-program.

44. Teljes illetékmentesség a vörösiszap-károsultaknak.

45. Magyarország jó helyen áll az uniós országok között a kritikus információs infrastruktúrák védelmével, a kibertámadások kivédését nemzeti szinten a számítástechnikai katasztrófaelhárító csoport (CERT) a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium háttérintézményeként végzi.

46. Mérföldkőhöz érkezett a fogyatékkal élő emberek integrációja Az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Bizottsága Kósa Ádám fideszes EP-képviselőnek a fogyatékkal élő emberek társadalmi befogadását erősítő jelentéstervezetéről tárgyalt.

47. Összefogás a Tisza-völgyért. A Tisza-völgy átfogó vízgazdálkodásának fejlesztéséről írtak alá egyetértési nyilatkozatot Ungváron a folyó által érintett öt ország környezetvédelmi miniszterei és illetékes kormányzati tisztségviselői.

48. Egyszerűsített foglalkoztatásról szóló új törvény:  jelentősen növelte a szabályszerű foglalkoztatás körét.

49. 10 hónappal a választás után: versenyképességi előnye van Magyarországnak. –

50. A fogászati turizmus támogatása.

51. Csökkent a munkanélküliség.

52. 275 millió forintot kaptak zöld civil szervezetek.

53. Elkészült, hamarosan bemutatják és társadalmi párbeszéd keretében véleményezhető lesz a kormány megrendelésre készülő ifjúságpolitikai stratégia vitaanyaga.

54. Nyárig megszülethet a hungarikumtörvény. –

55. A választhatóságot kínálja a kormányzat a magyar nőknek, igazodva a nyugat-európai trendekhez.

56. 25 kilométerrel és egy Tisza-híddal bővült az M43. –

57. A kormány elkötelezett az egészségügyi szolgáltatások színvonalának javítása, a kórházak és rendelőintézetek finanszírozásának megerősítése és a betegek komfortérzetének növelése iránt. Ezeket a célokat kiemelkedően szolgálják az épületenergetikai modernizációs beruházások. –

58. Idén 1175,9 millió forint költségvetési támogatást kapnak a zenekarok. –59. Indul a Határtalanul tanulmányi kirándulási program. –

60. Új Nemzedék Jövőjéért program. –

61. Az Egert az M3-as autópályával összekötő út megépítése. –

62. Összefogás az államadósság ellen alap.

63. Mikro vállalkozások: felgyorsult a pályázati rendszer. –

64. Napirendre kerül  a sporttörvény. –

65. Magyar Nemzeti Filmalap közhasznú Zrt. létrehozása.

66. Új törvény lehet a kereskedelmi és iparkamarákról.

67. A kulturális kormányzat még a magyar uniós elnökség alatt létrehozza a magyar nemzeti digitális archívumot, amely a teljes magyar kultúrkincs digitális rögzítésére és minél szélesebb körű hozzáférhetővé tételére lesz hivatott. –

68. Az államadósság csökkentése. –

69. Az IMF-től elszakadás. –

70. A kormány támogatja a piacélénkítő fejlesztéseket. –

71. A kormány támogatja a kapuvári cukorgyár újbóli beindítását. –

72. Állami támogatás a munkahelyteremtésért. Lakásépítésre vagy használt lakások vásárlására is pályázhatnak vissza nem térítendő állami támogatásra azok a települések, amelyeken 2013 végéig legalább száz munkahely létesül. A lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendelet módosítása hatályba lépett. Forrásként az Állami Bérlakás Program szolgál, amelyre 3,5 milliárd forintot különített el az Országgyűlés az idei költségvetésben.

73. Átmeneti időszakra a kormány kiemelt beruházási övezetté nyilvánítja a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa által érintett településeket.

74. A tisztességtelen végkielégítések különadója.

75. A kötöttpályás közösségi közlekedés fejlesztése. –

76. Nemzeti konzultáció.

77. A gyógyszer gyártók extraprofitjának mérsékelése. –

78. Egy év alatt 18 ezerrel emelkedett a versenyszférában a foglalkoztatottak száma.

79. Nemzeti vidékstratégai kidolgozása. –

80. Magyarország visszaszerezte 21,2 százalékos Mol-tulajdonrészét Oroszországtól.

81. Két évtized után újra megnyílhat Ózd melletti Farkaslyukon található mélyművelésű szénbánya - írta az Észak-Magyarország.

82. Diákhitelt kaphatnak a határon túli magyar fiatalok. –

83. Jelentős források az állattenyésztőknek.

84. Az Új Széchenyi Tervben mintegy 173 milliárd forint áll rendelkezésre a vállalkozások fejlesztésére. –

85. Árvízvédelmi fejlesztést valósítanak meg a Bodrogközben 4,2 milliárd forintért, a beruházás 80 ezer ember, élet- és vagyonbiztonságát növeli. –

86. Ismét lehet közgyógylista.

87. Megkezdődött Trianon gyógyítása. Tavaly az új magyar kormány a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június negyedikét, a trianoni békeszerződés évfordulóját.

88. Az állam egyeztet az új egyházi törvényről az érintettekkel.

89. Új ÁSZ törvény - Az adófizetőknek joguk lesz az állami vagyon és a közpénzekkel kapcsolatos információk megismeréséhez, így minden ÁSZ-jelentés nyilvános lesz.

90. A munkaügyi bíróságokhoz hasonló, önálló szervezetrendszerben hamarosan létrejöhetnek a közigazgatási bíróságok.

91. Roma keretstratégia. –

92. A kormány szociálpolitikai elképzelései szerint országosan egységesítenék a szociális ellátások színvonalát.

93. Kész a gyógyszertámogatások átalakítási terve: csaknem ötven gyógyszer ára csökken júniustól.

94. Elkezdik kifizetni a tűzoltók 2004-2007 között elmaradt túlmunkadíját. 95. Százszázalékos állami tulajdonú nonprofit gazdasági társasággá alakul a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány. A kormány és a szakszervezeti konföderációk kiemelten fontosnak tartják, hogy fennmaradjon a szakszervezeti közreműködéssel megvalósuló szociális üdültetés.

96. Felszámolják az illegális autószervizeket.

97. Mintegy 900 napirendi pontot tárgyalt meg 48 ülésen megalakulásának egyéves évfordulójáig a második Orbán-kabinet. –

98. Benyújtották az egészségügyi "salátatörvényt.

99. Hatékonyabb érdekegyeztetési rendszert alakít ki a kormány. Újjászervezi a kormány az érdekegyeztetés rendszerét, és létrehozza a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot.

100. Kiegészítő támogatást kapnak a cukorrépa termesztők. A kormány 1,98 milliárd forintot biztosít a cukorrépa termesztők támogatására a költségvetésből.

101. Kormányhatározat a filmipar megújításáról.

102. Ősszel új rend lehet a szerencsejáték szektorban.

103. Júniusban tárgyalhat a kormány a PPP-projektek kiváltásáról. –

104. Országos felmérés indul az akadálymentesítésről. Országos felmérést indít a szociális államtitkárság, hogy megtudja, mely régiók maradtak el az akadálymentesítéssel, amelynek határideje a múlt év vége volt.

105. Három hónapja folyamatosan csökken a pályakezdő munkanélküliek száma, áprilisban pedig a csökkenés mértéke már az öt százalékot is meghaladta.

106. A jövő év elejére felállhat az új cafeteria-rendszer.

107. A BKK hat fejlesztési programot készített Budapestre.

108. Pedagógus életpálya-modell..

109. Ismét hazai kézben a MOL. –

110. Magyartermék-rendelet. –

111. Otthonvédelmi akcióterv. –

112. Döntés született a földspekuláció ellen. –

113. Semmelweis Terv - az egészségügy megmentésére.

114. Alapvető változtatásokat hajtott végre az egy éve hivatalban lévő Orbán-kormány a megújuló energiák területén, és a következő fél évben már a beruházások is mindenki számára láthatóak lesznek. –

115. Megújul a környezetvédelmi termékdíj rendszere.

116. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Klímapolitikai Főosztálya létrehozta a Tárcaközi Éghajlatvédelmi Munkacsoportot.

117. Természetvédelmi munkákra - élőhelyvédelemre és helyreállításra, illetve légvezetékek kiváltására és szigetelésére - 2,5 milliárd forint értékű beruházás valósul meg uniós támogatással a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) területén. –

118. Informatikai konszolidáció - Az informatikai konszolidáció részeként az elmúlt egy évben közel 15 milliárd forint kedvezményt ért el a kormány az állam számára a meglévő szerződések felülvizsgálatával. –

119. Gazdaságosabbá válik a közigazgatási üdültetés.

120. Gázár-támogatási rendelet. A jövőben a gázár-támogatás szempontjából is nagycsaládosnak minősül minden olyan háztartás, amelyben a jogosult legalább három gyermeket figyelembe véve részesül családi pótlékban. –

121. Elkészült az új ombudsman-törvény tervezete. –122. Szigorították a vetőmag-termelést. –

123. Ösztöndíjprogram hátrányos helyzetű gyermekeknek. Hárommilliárd forintos keretből a kormány rövidesen ösztöndíjprogramot indít a hátrányos helyzetű gyermekek tanulmányainak támogatására. –

123. 2011.06.10-én négy újabb sarkalatos törvényt nyújtott be a kormányoldal az Országgyűlésnek: a népszavazásról; a köztársasági elnök jogállásáról; a honvédelemről, a Magyar Honvédségről és a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szólók mellett az egyházi törvény tervezetét is. –

124. Bevezették az egységes segélyhívó rendszert.

125. Gyorsított eljárás a kiemelt - elszámoltatási -  bűnügyekben. 126. Bevezetik az egységes segélyhívó rendszert. –

127. A privatizációs szerződések felülvizsgálata. –

128. Átalakítás előtt az önkormányzati rendszer. Megkezdte munkáját csütörtökön az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Fóruma.

129. Hosszú távú közlekedésfejlesztési terv kidolgozása.

130. Új irány a fogyatékosságügyi stratégia végrehajtásában. – 

131. Új élelmiszerjelölési rendelet. –

132. Önálló, a megújuló energiaforrások elterjedését szolgáló törvényjavaslat kidolgozását kezdi meg 2011 második felében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

133. Hatvannál is több javaslat az őszi jogalkotási programban/20110616. –134. A magyar nyelv napja - november 13-a. –

135. Összhangban a kormány a vidéket és a mezőgazdaságot támogató politikájával az idén ősszel hat év után ismét megrendezik az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást.

136. Az ingatlanbefektetési társaságok létrehozásának szabályozása.

137. A magyar elnökség alatt jött létre az első közös sport munkaterv az Unióban.

138. Az országgyűlési biztosi rendszer átalakítása. –

139. Elindulhat a fővárosi 1-es és 3-as villamos vonal fejlesztése.

140. Törvényjavaslat készül a megújuló energia terjesztésére.

141. Magyar Szabadság-díjat alapít a kormány.

142. Újabb pályázatok energetikai fejlesztésekre.

143. A civil szféra működését szabályozó törvényjavaslat, amely nemcsak a szervezetek státuszát, hanem finanszírozásuk módját. –

A Fidesz mellett elkötelesezett támogató frissíti, úgy hogy lesz folytatás. na de egy szuszra ennyi?

[lapatra.hu] [2011.aug.25. 01:46]

Dear Corsac!

Ez a New.Person, ez nem itt él, mármint MO-on.

Látom, hosszasan próbálod meggyőzni. Semmi esélyed.

Azt hiszed, ez valami normális jobbos, ami ugye nincs.

Szerinted egészséges az, aki jobbos beállítátotsággal, ide jön (vitatkozni-érvtelenül), köpdösni?

Vagy fizetik, akkor HU, vagy valami perverz, és itt elégül ki magát.És most te segítettél. Elment.

Ez úgy h..e, ahogy van.

Értemi képességeit, hozzászólásai alapján megítéve, ha itt élne nálunk, éhen döglene,

hacsak valami fideszes brancsba be nem kerülne.

Ez valami vakbuzgó hittérítő, félrenevett fasz.

[lapatra.hu] [2011.aug.25. 01:46]

Dear Corsac!

Ez a New.Person, ez nem itt él, mármint MO-on.

Látom, hosszasan próbálod meggyőzni. Semmi esélyed.

Azt hiszed, ez valami normális jobbos, ami ugye nincs.

Szerinted egészséges az, aki jobbos beállítátotsággal, ide jön (vitatkozni-érvtelenül), köpdösni?

Vagy fizetik, akkor HU, vagy valami perverz, és itt elégül ki magát.És most te segítettél. Elment.

Ez úgy h..e, ahogy van.

Értemi képességeit, hozzászólásai alapján megítéve, ha itt élne nálunk, éhen döglene,

hacsak valami fideszes brancsba be nem kerülne.

Ez valami vakbuzgó hittérítő, félrenevett fasz.

[corsac] [2011.aug.24. 23:27]

[New.Person] [2011.aug.24. 21:48]

Nos, ha már keresni kezdi a pénzeket, akkor megemlítek egy adatot, amit Gazdag László szokott szörnyűlködve említeni.

Csiha Judit privatizációs miniszter 1997-ben a Parlamentben elmondta, hogy a privatizációs káoszban, ami az Antal kormányzat idején folyt, 7 milliárd dollárnyi állami vagyon tűnt el kézen-közön. Ez a pénz nem folyt be az államkasszába. Nem szerepel kimutatásként a privatizációs bevételek során, mert nem bevétel. Csak egyszerűen lopás, aminek sok-sok trükkjét kitalálták annak idején.

Bizony Josip Tot és Kaya Ibrahim nem voltak egyedi esetek, hanem sorozatban használt tipikus fantom fickók, akik azt a célt szolgálták, hogy a hatóságok számára minden nyomot eltüntessenek a későbbi vizsgálatok esetére.

Privatizáció és privatizáció között óriási különbségek lehetnek.

Az egyik esetben egyszerű vagyonlopásról van szó, amit könyvelési trükkökkel és más módszerekkel (például kedvezményes hitelt adtak a vásárlónak, hogy az állam pénzén vegye meg az állami vagyont) lopják szét az vagyont, úgy, hogy a bevételi oldalon szerény összeg szerepel - mintha az így privatizált érték csupán annyi lett volna, mint amennyi ténylegesen befolyt.

De ez csak szimplán lopás.

A másik esetben felértékelik annak rendje és módja szerint a céget, és versenytárgyalás során adják el az vásárlónak. Ilyen volt például az energia szektor privatizációja. A szabályozó rendszert a cégek és az állam között annak rendje és módja szerint megkötötték (és jól!), a vásárlók egyben befektetők is voltak, akiknek az volt az érdeke, hogy tőkét fektessenek a cégbe, modernizáljanak, és így nagyobb profithoz jussanak. (A szabályozó rendszer maximalizálta a profitot, befoglalva a pontok közé, hogy ezt meghaladva újra tárgyalják az árakat. Ezt az ésszerű szabályozást aztán az első Orbán kormány idején felrúgták, és így alakultak ki az extra magas profitok ebben a szektorban.)

Ez a második privatizációs megoldás egyenértékek cseréje. A cég ennyit ér, és ennyi pénzt is kapok érte cserébe. Így privatizált a Horn-kormányzat. Ezt a pénzt használta fel arra, hogy az államadósságot csökkentse, ami egy jó döntés volt.

Ezek után kezdjen el nyüszíteni és szánalomra méltóan "mea culpázni", mert olyanokat tart tisztességes úriembereknek, akik SZÉTLOPTÁK ezt az országot, és azokat tart tolvajoknak és köpködött eddig, akik nemcsak hogy nem lopták szét azt a maradékot, amit az Antal kormányzat kuplerája után megmaradt, de megpróbáltak kikecmeregni ebből a katyvaszból!

Ha minden áron tolvajokat akar fogni, akkor keresse a Fidesz háza táján!

Ott vannak azok, akik milliárdosok lettek a szabadrablás nevű játék során!

Ott vannak azok, akik még most is milliárdokat vonnak el a vidék által megtermelt javakból, mert övék a föld, és nem azoké, akik azt megművelik!

Ott vannak azok, akik bankárok lettek! Nem egyszerűen igazgatók, hanem tulajdonosa a banknak! Azok, akik szép osztalékot kapnak az OTP részvények után!

Ott vannak azok, akiknek az az érdeke, hogy minél magasabb legyen a Jegybanki kamat!

Ott vannak azok, akiknek az az érdeke, hogy időről időre leértékeljék a forintot, hogy ebből is hatalmasat kaszírozzanak!

Ehh....

A nép tudja, hogy ebben az országban példátlan lopás történt!

A tolvajok pedig fel akarnak mutatni egy bűnbakot, hogy a nép hangulatát magukról eltereljék.

Ennyi az egész!

Ön pedig a tolvajokat védi, mert nem különb ettől a tolvaj bandától!

A modora pedig egyre gusztustalanabb!

[lapatra.hu] [2011.aug.25. 01:46]

Dear Corsac!

Ez a New.Person, ez nem itt él, mármint MO-on.

Látom, hosszasan próbálod meggyőzni. Semmi esélyed.

Azt hiszed, ez valami normális jobbos, ami ugye nincs.

Szerinted egészséges az, aki jobbos beállítátotsággal, ide jön (vitatkozni-érvtelenül), köpdösni?

Vagy fizetik, akkor HU, vagy valami perverz, és itt elégül ki magát.És most te segítettél. Elment.

Ez úgy h..e, ahogy van.

Értemi képességeit, hozzászólásai alapján megítéve, ha itt élne nálunk, éhen döglene,

hacsak valami fideszes brancsba be nem kerülne.

Ez valami vakbuzgó hittérítő, félrenevett fasz.

[corsac] [2011.aug.24. 23:27]

[New.Person] [2011.aug.24. 21:48]

Nos, ha már keresni kezdi a pénzeket, akkor megemlítek egy adatot, amit Gazdag László szokott szörnyűlködve említeni.

Csiha Judit privatizációs miniszter 1997-ben a Parlamentben elmondta, hogy a privatizációs káoszban, ami az Antal kormányzat idején folyt, 7 milliárd dollárnyi állami vagyon tűnt el kézen-közön. Ez a pénz nem folyt be az államkasszába. Nem szerepel kimutatásként a privatizációs bevételek során, mert nem bevétel. Csak egyszerűen lopás, aminek sok-sok trükkjét kitalálták annak idején.

Bizony Josip Tot és Kaya Ibrahim nem voltak egyedi esetek, hanem sorozatban használt tipikus fantom fickók, akik azt a célt szolgálták, hogy a hatóságok számára minden nyomot eltüntessenek a későbbi vizsgálatok esetére.

Privatizáció és privatizáció között óriási különbségek lehetnek.

Az egyik esetben egyszerű vagyonlopásról van szó, amit könyvelési trükkökkel és más módszerekkel (például kedvezményes hitelt adtak a vásárlónak, hogy az állam pénzén vegye meg az állami vagyont) lopják szét az vagyont, úgy, hogy a bevételi oldalon szerény összeg szerepel - mintha az így privatizált érték csupán annyi lett volna, mint amennyi ténylegesen befolyt.

De ez csak szimplán lopás.

A másik esetben felértékelik annak rendje és módja szerint a céget, és versenytárgyalás során adják el az vásárlónak. Ilyen volt például az energia szektor privatizációja. A szabályozó rendszert a cégek és az állam között annak rendje és módja szerint megkötötték (és jól!), a vásárlók egyben befektetők is voltak, akiknek az volt az érdeke, hogy tőkét fektessenek a cégbe, modernizáljanak, és így nagyobb profithoz jussanak. (A szabályozó rendszer maximalizálta a profitot, befoglalva a pontok közé, hogy ezt meghaladva újra tárgyalják az árakat. Ezt az ésszerű szabályozást aztán az első Orbán kormány idején felrúgták, és így alakultak ki az extra magas profitok ebben a szektorban.)

Ez a második privatizációs megoldás egyenértékek cseréje. A cég ennyit ér, és ennyi pénzt is kapok érte cserébe. Így privatizált a Horn-kormányzat. Ezt a pénzt használta fel arra, hogy az államadósságot csökkentse, ami egy jó döntés volt.

Ezek után kezdjen el nyüszíteni és szánalomra méltóan "mea culpázni", mert olyanokat tart tisztességes úriembereknek, akik SZÉTLOPTÁK ezt az országot, és azokat tart tolvajoknak és köpködött eddig, akik nemcsak hogy nem lopták szét azt a maradékot, amit az Antal kormányzat kuplerája után megmaradt, de megpróbáltak kikecmeregni ebből a katyvaszból!

Ha minden áron tolvajokat akar fogni, akkor keresse a Fidesz háza táján!

Ott vannak azok, akik milliárdosok lettek a szabadrablás nevű játék során!

Ott vannak azok, akik még most is milliárdokat vonnak el a vidék által megtermelt javakból, mert övék a föld, és nem azoké, akik azt megművelik!

Ott vannak azok, akik bankárok lettek! Nem egyszerűen igazgatók, hanem tulajdonosa a banknak! Azok, akik szép osztalékot kapnak az OTP részvények után!

Ott vannak azok, akiknek az az érdeke, hogy minél magasabb legyen a Jegybanki kamat!

Ott vannak azok, akiknek az az érdeke, hogy időről időre leértékeljék a forintot, hogy ebből is hatalmasat kaszírozzanak!

Ehh....

A nép tudja, hogy ebben az országban példátlan lopás történt!

A tolvajok pedig fel akarnak mutatni egy bűnbakot, hogy a nép hangulatát magukról eltereljék.

Ennyi az egész!

Ön pedig a tolvajokat védi, mert nem különb ettől a tolvaj bandától!

A modora pedig egyre gusztustalanabb!

--------------------------------------------------------------------------------------------------[corsac] [2011.aug.24. 23:27]

„Csiha Judit privatizációs miniszter 1997-ben a Parlamentben elmondta, hogy a privatizációs káoszban, ami az Antal kormányzat idején folyt, 7 milliárd dollárnyi állami vagyon tűnt el kézen-közön. Ez a pénz nem folyt be az államkasszába. Nem szerepel kimutatásként a privatizációs bevételek során, mert nem bevétel. Csak egyszerűen lopás, aminek sok-sok trükkjét kitalálták annak idején. „

Ez az időszak volt az, amikor a parlamenti pártok illusztris vezetői a parlament mellet lévő kávézóban úgy osztották egymás között az osztható koncot, hogy az egyébként tulajdon jogokban elsőbbséggel bíró MSZP engedte. Mindig kompromisszumra jutottak a pártok, mert arányosan osztoztak a megszerezhető vagyon tekintetében, már, mint a valamikori MSZMP vagyonának a felosztásában. A kárpótlási jegyek útján (a jegyek felvásárlása következtében? Vajon kinek is volt erre pénze) megszerzett állami vagyon mélyen az értéke alatt is visszatért többségében az Ön pártársaihoz, mert ők álltak közel a tűzhöz. Egy barátom, aki egy meghatározó nagyságú bank vezérkarában dolgozott a nyolcvanas évek során, mondta név nélkül, hogy hanyatt vágnám magam, ha tudnám, hogy kinek voltak Magyarországról, és főképp mekkora bankbetétjei a kommunista időszakban. Na, a nagyobb privatizációnak a külföldi befektetők közül strómanokkal ők álltak elől, és szerezték meg a nép vagyonának egy jelentős részét. Ebben az időben vitt mindenki mindent, ami megmozdítható volt a csődtörvény következtében. Számtalan kormányzati rossz intézkedés történt, amit a dörzsölt elvtársak a maguk javára fordítottak. Ebben a folyamatban az MSZP vezetett és irányított. A többi párt meg osztozkodott vele. Nem sok minden maradt az MDF kormány időszakából, amire büszke lehet.

„Josip Tot és Kaya Ibrahim estek százai volt, amit a mindenkori politikai osztály úgy védett, és takart, hogy abban az igazság örökre fedve maradt.

De egy dologhoz nem fér kétség, hogy az Ön által elismert pénzügyminiszter kimutatása szerint 2007-ig privatizált állami vagyont a szocialisták adták el 73,4%-ban a 91,3%-bol.

A Horn kormány meg a pályáztatásokról is lehetne oldalakt írni, különösen akkor, ha azt is kimutatni, hogy a közreműködök azok mennyi úgynevezett jutalékot vágtak zsebre a sikeres vételek után.



Vizsgálja újra a veres János jelentését. De csak egy példát a múlt évben főszerephez jutott Alumínium ZRT anno tízmillióért jutotta Gyurcsány érdekeltség kezébe. Hogy kik mennyit loptak, csaltak, vagy korrumpáltak el, azt bizony jól lenne tudni, és főképp bíróságok elé állítani a büntetés végett.

De a végeredmény az ma már cáfolhatatlan a vagyon elfogyott, az adósság hétszeresére nőt. A nép meg mindig meghozza az ítéletet. Most is azt történt. A mea culpa az most elmarad.

Az OTT-tal kezdődő vádjai pusztán ideológiai fanatizmusából származik, tehát egyrészt nem tényszerű, másrészt rágalmazó, és bizonyíthatatlan. De mindez mellett én elismerem, hogy a jobboldalon is vannak, lehetnek a privatizáció szempontjából tisztességtelenek, de hogy a számok tényei szerint sokkal kevesebben, mint az Ön pátja soraiban az teljesen biztos, nem beszélve arról, hogy a hatalmi technikákkal csak is önök rendelkeztek anno a történések idejében. A kommunizmus, a szocializmus. a rendszerváltás, és az utána elkövetett bűnök az Önök osztályrésze, mert mind ezeknek a kiváltói Önök voltak. Ez tény, és ne próbálják a történelmi felelősségüket szétkenni, akkor, amikor ahhoz kétség sem fér. A Jövő meg elkezdődött, és politikai bukás következményeit viselni kell, mint ahogy annak a felelősségét is.

„A nép tudja, hogy ebben az országban példátlan lopás történt!

A tolvajok pedig fel akarnak mutatni egy bűnbakot, hogy a nép hangulatát magukról eltereljék.

Ennyi az egész!

Ön pedig a tolvajokat védi, mert nem különb ettől a tolvaj bandától! „

A tévedés ebben a megállapításban csak annyi, hogy én a tolvajokat nem védem, hanem támadom, legyen az bármely politikai felekezetben, mert az én erkölcsi értékrendem nem politikai alapon fejlődött ki, hanem a hitem szerint. A Tíz Parancsolat az a törvény, ami engem, irányit az életemben.

És az Ön törvénye az mi, hogy ennyire nem látja a fától az erdőt. Én nem minősítem Önt, mert az Ön által rám erőszakolt minősítés az olyan alantas, hogy ez nekem méltóságom aluli lenne, még csak beszélni is róla. Kérem szíveskedjen azonos mércével kommunikálni, mit ahogy az én viselkedés tekintetében gyakorlom.

[New.Person] [2011.aug.24. 21:48]

[corsac] [2011.aug.24. 21:31]

Maffiák voltak az ön párttársai, és remélem hogy ezt be is bizonyítják rájuk. Az emberek nem teljesen hülyék, tudják hogy Önöknek köszönhetik, hogy ma már nincs semmijük csak a kilátástalanság. mert eladósították Őket, és amit meg diktatúrával összehurcoltattak úgynevezett népvagyont azt meg sikeresen eladták nettó ezer milliárdé- 2000-s árfolyamon húszezer milliárd hiány bűnösöket keres, és imádkozom az Úristenhez hogy meg is találja.

A Fidesz teszi a dolgát, önök meg egyre agresszívebbek, és aljasabbak. Lehet tényleg illegalitásba kényszerítik magukat.

"Az ön valódi énje, amit egyre gyakrabban felvillant, még egy moslékot vígan zabáló disznót is öklendezésre késztetne."

Tudja ez alapján az Ön valódi énje kezd egyértelműbbé válni remélem egyre több embernek.

[corsac] [2011.aug.24. 21:31]

[New.Person] [2011.aug.24. 20:23]

...Csak 3,7 millió ember juttattak az utcára meg a ország erdeibe. Úgy hogy bölcsebb lenne mélyen hallgatni....

Ön egyre pofátlanabb és undorítóbb hazudozó gazember.

Tudom, hogy egyre kínosabb még az Ön számára is a Fideszes maffia ténykedése, de attól a tények akceptálása alapvető dolog lenne egy érvelés során.

Kezdenek elszabadulni az indulatok, ugye?

Stadler Mária is felvillantotta valódi énjét, amikor Budaházy letámadta.

Az ön valódi énje, amit egyre gyakrabban felvillant, még egy moslékot vígan zabáló disznót is öklendezésre késztetne.

[New.Person] [2011.aug.24. 21:48]

[corsac] [2011.aug.24. 21:31]

Maffiák voltak az ön párttársai, és remélem hogy ezt be is bizonyítják rájuk. Az emberek nem teljesen hülyék, tudják hogy Önöknek köszönhetik, hogy ma már nincs semmijük csak a kilátástalanság. mert eladósították Őket, és amit meg diktatúrával összehurcoltattak úgynevezett népvagyont azt meg sikeresen eladták nettó ezer milliárdé- 2000-s árfolyamon húszezer milliárd hiány bűnösöket keres, és imádkozom az Úristenhez hogy meg is találja.

A Fidesz teszi a dolgát, önök meg egyre agresszívebbek, és aljasabbak. Lehet tényleg illegalitásba kényszerítik magukat.

"Az ön valódi énje, amit egyre gyakrabban felvillant, még egy moslékot vígan zabáló disznót is öklendezésre késztetne."

Tudja ez alapján az Ön valódi énje kezd egyértelműbbé válni remélem egyre több embernek.

[corsac] [2011.aug.24. 21:31]

[New.Person] [2011.aug.24. 20:23]

...Csak 3,7 millió ember juttattak az utcára meg a ország erdeibe. Úgy hogy bölcsebb lenne mélyen hallgatni....

Ön egyre pofátlanabb és undorítóbb hazudozó gazember.

Tudom, hogy egyre kínosabb még az Ön számára is a Fideszes maffia ténykedése, de attól a tények akceptálása alapvető dolog lenne egy érvelés során.

Kezdenek elszabadulni az indulatok, ugye?

Stadler Mária is felvillantotta valódi énjét, amikor Budaházy letámadta.

Az ön valódi énje, amit egyre gyakrabban felvillant, még egy moslékot vígan zabáló disznót is öklendezésre késztetne.

[New.Person] [2011.aug.24. 21:48]

Nos, ha már keresni kezdi a pénzeket, akkor megemlítek egy adatot, amit Gazdag László szokott szörnyűlködve említeni.

Csiha Judit privatizációs miniszter 1997-ben a Parlamentben elmondta, hogy a privatizációs káoszban, ami az Antal kormányzat idején folyt, 7 milliárd dollárnyi állami vagyon tűnt el kézen-közön. Ez a pénz nem folyt be az államkasszába. Nem szerepel kimutatásként a privatizációs bevételek során, mert nem bevétel. Csak egyszerűen lopás, aminek sok-sok trükkjét kitalálták annak idején.

Bizony Josip Tot és Kaya Ibrahim nem voltak egyedi esetek, hanem sorozatban használt tipikus fantom fickók, akik azt a célt szolgálták, hogy a hatóságok számára minden nyomot eltüntessenek a későbbi vizsgálatok esetére.

Privatizáció és privatizáció között óriási különbségek lehetnek.

Az egyik esetben egyszerű vagyonlopásról van szó, amit könyvelési trükkökkel és más módszerekkel (például kedvezményes hitelt adtak a vásárlónak, hogy az állam pénzén vegye meg az állami vagyont) lopják szét az vagyont, úgy, hogy a bevételi oldalon szerény összeg szerepel - mintha az így privatizált érték csupán annyi lett volna, mint amennyi ténylegesen befolyt.

De ez csak szimplán lopás.

A másik esetben felértékelik annak rendje és módja szerint a céget, és versenytárgyalás során adják el az vásárlónak. Ilyen volt például az energia szektor privatizációja. A szabályozó rendszert a cégek és az állam között annak rendje és módja szerint megkötötték (és jól!), a vásárlók egyben befektetők is voltak, akiknek az volt az érdeke, hogy tőkét fektessenek a cégbe, modernizáljanak, és így nagyobb profithoz jussanak. (A szabályozó rendszer maximalizálta a profitot, befoglalva a pontok közé, hogy ezt meghaladva újra tárgyalják az árakat. Ezt az ésszerű szabályozást aztán az első Orbán kormány idején felrúgták, és így alakultak ki az extra magas profitok ebben a szektorban.)

Ez a második privatizációs megoldás egyenértékek cseréje. A cég ennyit ér, és ennyi pénzt is kapok érte cserébe. Így privatizált a Horn-kormányzat. Ezt a pénzt használta fel arra, hogy az államadósságot csökkentse, ami egy jó döntés volt.

Ezek után kezdjen el nyüszíteni és szánalomra méltóan "mea culpázni", mert olyanokat tart tisztességes úriembereknek, akik SZÉTLOPTÁK ezt az országot, és azokat tart tolvajoknak és köpködött eddig, akik nemcsak hogy nem lopták szét azt a maradékot, amit az Antal kormányzat kuplerája után megmaradt, de megpróbáltak kikecmeregni ebből a katyvaszból!

Ha minden áron tolvajokat akar fogni, akkor keresse a Fidesz háza táján!

Ott vannak azok, akik milliárdosok lettek a szabadrablás nevű játék során!

Ott vannak azok, akik még most is milliárdokat vonnak el a vidék által megtermelt javakból, mert övék a föld, és nem azoké, akik azt megművelik!

Ott vannak azok, akik bankárok lettek! Nem egyszerűen igazgatók, hanem tulajdonosa a banknak! Azok, akik szép osztalékot kapnak az OTP részvények után!

Ott vannak azok, akiknek az az érdeke, hogy minél magasabb legyen a Jegybanki kamat!

Ott vannak azok, akiknek az az érdeke, hogy időről időre leértékeljék a forintot, hogy ebből is hatalmasat kaszírozzanak!

Ehh....

A nép tudja, hogy ebben az országban példátlan lopás történt!

A tolvajok pedig fel akarnak mutatni egy bűnbakot, hogy a nép hangulatát magukról eltereljék.

Ennyi az egész!

Ön pedig a tolvajokat védi, mert nem különb ettől a tolvaj bandától!

A modora pedig egyre gusztustalanabb!

[New.Person] [2011.aug.24. 21:48]

[corsac] [2011.aug.24. 21:31]

Maffiák voltak az ön párttársai, és remélem hogy ezt be is bizonyítják rájuk. Az emberek nem teljesen hülyék, tudják hogy Önöknek köszönhetik, hogy ma már nincs semmijük csak a kilátástalanság. mert eladósították Őket, és amit meg diktatúrával összehurcoltattak úgynevezett népvagyont azt meg sikeresen eladták nettó ezer milliárdé- 2000-s árfolyamon húszezer milliárd hiány bűnösöket keres, és imádkozom az Úristenhez hogy meg is találja.

A Fidesz teszi a dolgát, önök meg egyre agresszívebbek, és aljasabbak. Lehet tényleg illegalitásba kényszerítik magukat.

"Az ön valódi énje, amit egyre gyakrabban felvillant, még egy moslékot vígan zabáló disznót is öklendezésre késztetne."

Tudja ez alapján az Ön valódi énje kezd egyértelműbbé válni remélem egyre több embernek.

[corsac] [2011.aug.24. 21:31]

[New.Person] [2011.aug.24. 20:23]

...Csak 3,7 millió ember juttattak az utcára meg a ország erdeibe. Úgy hogy bölcsebb lenne mélyen hallgatni....

Ön egyre pofátlanabb és undorítóbb hazudozó gazember.

Tudom, hogy egyre kínosabb még az Ön számára is a Fideszes maffia ténykedése, de attól a tények akceptálása alapvető dolog lenne egy érvelés során.

Kezdenek elszabadulni az indulatok, ugye?

Stadler Mária is felvillantotta valódi énjét, amikor Budaházy letámadta.

Az ön valódi énje, amit egyre gyakrabban felvillant, még egy moslékot vígan zabáló disznót is öklendezésre késztetne.

A jegybanki alapkamat alakulása

1998. február 01-tól 20,00%

1998. április 08-tól 19,50%

1998. június 01-tól 19,00%

1998. augusztus 01-tól 18,00%

1998. december 15-tól 17,00%

1999. február 01-tól 16,00%

1999. június 01-tól 15,50%

1999. november 15-tól 15,00%

1999. december 22-tól 14,50%

2000. január 20-tól 13,00%

2000. március 01-tól 12,00%

2000. április 03-tól 11,00%

2001. július 13-tól 11,25%

2001. szeptember 10-tól 11,00%

2001. október 25-tól 10,75%

2001. november 13-tól 10,25%

2001. december 11-tól 9,75%

2002. január 08-tól 9,50%

2002. január 22-tól 9,00%

2002. február 19-tól 8,50%

2002. május 22-tól 9,00%

2002. július 09-tól 9,50%

2002. november 19-tól 9,00%

2002. december 17-tól 8,50%

2003. január 16-tól 7,50%

2003. január 17-tól 6,50%

2003. június 11-tól 7,50%

2003. június 19-tól 9,50%

2003. november 28-tól 12,50%

2004. március 23-tól 12,25%

2004. április 06-tól 12,00%

2004. május 04-tól 11,50%

2004. augusztus 17-tól 11,00%

2004. október 19-tól 10,50%

2004. november 23-tól 10,00%

2004. december 21-tól 9,50%

2005. január 25-tól 9,00%

2005. február 22-tól 8,25%

2005. március 30-tól 7,75%

2005. április 26-tól 7,50%

2005. május 24-tól 7,25%

2005. június 21-tól 7,00%

2005. július 19-tól 6,75%

2005. augusztus 23-tól 6,25%

2005. szeptember 20-tól 6,00%

2006. június 20-tól 6,25%

2006. július 25-tól 6,75%

2006. augusztus 29-tól 7,25%

2006. szeptember 26-tól 7,75%

2006. október 25-tól 8,00%

2007. június 26-tól 7,75%

2007. szeptember 25-tól 7,50%

2008. április 01-tól 8,00%

2008. április 29-tól 8,25%

2008. május 27-tól 8,50%

2008. október 22-tól 11,50%

2008. november 25-tól 11,00%

2008. december 09-tól 10,50%

2008. december 23-tól 10,00%

2009. január 20-tól 9,50%

2009. július 28-tól 8,50%

2009. augusztus 25-tól 8,00%

2009. szeptember 29-tól 7,50%

2009. október 20-tól 7,00%

2009. november 24-tól 6,50%

2009. december 22-tól 6,25%

2010. január 26-tól 6,00%

2010. február 23-tól 5,75%

2010. március 30-tól 5,50%

2010. április 27-tól 5,25%

2010. november 30-tól 5,50%

2010. december 21-tól 5,75%

2011. január 25-tól 6,00%

[corsac] [2011.aug.25. 15:56]

[New.Person] [2011.aug.25. 12:29]

Ön össze-vissza hablatyol!

Példának okáért vegyük csak azt a pontot, amibe olyan sokszor belekapaszkodott már!

"De egy dologhoz nem fér kétség, hogy az Ön által elismert pénzügyminiszter kimutatása szerint 2007-ig privatizált állami vagyont a szocialisták adták el 73,4%-ban a 91,3%-bol."

Vajon hogyan számolják ki ezt az értéket?

Vegyünk egy vállalatot, aminek a reál értéke 100 millió forint. Eladják 10 millió forintért.

Vegyünk egy másik vállalatot, amelynek értéke ugyancsak 100 millió forint, megpályáztatják, és a legtöbbet ígérőnek adják oda. Ez történetesen 100 millió forintot ad érte.

A bevétel 110 millió forint.

Az eredeti tőke 200 millió forint volt.

90 millió forint eltűnt.

...És a gusztustalan gazemberek azt a TÉNYT emelik ki az egészből, hogy a privatizációs bevételek több mint 90%-át az a cég adta, amelyet ÁRÁN ADTAK EL. És egy aljas kis csúsztatással ezután már eszelősen telehörgik is a sajtót, hogy "a szocik privatizálták el" a közvagyont!

Fenét!

Azok privatizálták el, akik ténykedése NEM JELENIK MEG a kimutatásokban!

Csiha Judit sem úgy állt elő a 7 milliárd dollárral, hogy megnézte a privatizációs papírokat, mert a papírokból semmit sem lehetett kihámozni. Mint mondottam, az egy kupleráj volt, nem pedig hivatal.

Össze kellett vetni a rendszerváltás előtti állami vagyont és a 97-ben még az állam kezén lévő vagyont, valamint a befolyt összeget számításba venni - és megkapta azt az összeget (adott esetben dollárban, mert így szerepel a nemzeti vagyon értékbecslése), amely hiányzik az eredeti nemzeti vagyonból.

Szóval Ön hiába hoz kimutatásokat, mert az ellopott vagyon NEM SZEREPEL BENNE A KIMUTATÁSOKBAN!

ÉPPEN AZÉRT, MERT ELLOPTÁK.

Egy másik adat, csak hogy kissé képben legyen.

A rendszerváltás idejében a Németh kormány már adóssággal adta át a stafétát az Antal kormánynak.

Horribilis összegről volt szó!

1989.december 31-én már 20 milliárd dollár volt az adósságunk! (1984-ben még csak 7 milliárd.)

Ez bizony sok!

De mit tett az Antal kormány?

Na igen... privatizált.

És mit tett a pénzzel, ami a privatizációból folyt be?

Na igen... kevés pénz folyt be a privatizációból, MERT HÁT UGYE, AHOL LOPNAK....

És hogyan adta át a Horn kormánynak a stafétát?

1994-ben a hiány 28 milliárd volt, majd tetőzött 1995-ben 31 milliárd dolláron.

És mit tett a Horn kormány?

Privatizált.

És mit tett a pénzzel, ami a privatizációból befolyt?

Hát igen, sok pénz folyt be a privatizációból! Mert nem lopták el a pénzt!

Ezt hiteltörlesztésre fordította, aminek hatására 1998 végén Magyarország államadóssága ismét lecsökkent.

Mégpedig 22 milliárd dollárra! (31 milliárdról!)

Ez volt az új kezdőpont.

Innentől kezdve ismét növekszik az államadósság állomány.

1999.dec.31. - 25 milliárd $

2000.dec.31. - 32 milliárd $

2003.dec.31. - 37 milliárd $

2005.dec.31. - 42 milliárd $

Szépen gyarapodik, nemdebár? És egyre gyorsuló ütemben gyarapodott - köszönhetően a Jegybank irreális kamatpolitikájának!

2008-ban már százmilliárd volt ez az összeg! Ha jól emlékszem, jelenleg 97 milliárd dollár.

Bizony benne vagyunk a kamatcsapdában! De ezt a jegybank 12%-os kamatának köszönhetjük, és nem a fiskális politikának!

De tisztelettel! Hol vannak azok a szocik által szétlopott milliárdok?

Talán azt a pénzt lopták el, amit az adósság törlesztésre fordítottak a Horn kormány idején?

Na ne etessen már!

Talán később lopták el, a Medgyessy és Gyurcsány kormányzat idején?

Találjon ki jobbat és elfogadhatóbbat!

Ez már a kamatörvény idejére esett, vagyis a hazaáruló monetáris politika hatására kiszippantották a pénzt a gazdaságból a hitelezők.

Ez van!

Idióta mellébeszélései pedig - megmondom kerek perec - nem érdekelnek!

És még egy dolgot!

1990 után az MSZP a hazai pártéletben pária lett, vagyis teljesen kitaszították Nem állt vele szóba senki.

A parlamentnek csupán 10%-át tette ki. Sem az MDF, sem a Kisgazdapárt, sem a KDNP, sem a Fidesz... sőt még az SZDSZ sem állt szóba az MSZP-vel!

Ebben az időben nemcsak a politikai terén történt a kirekesztése az MSZP-nek, hanem a gazdasági életből is. Ekkor ötlött fel az, hogy a politikai hatalmat és a gazdasági hatalmat össze kell kapcsolni. Ekkor történt a vadprivatizáció, amelynek eredménye a közvagyon szétlopása lett. Ebben a nagy osztozkodásban - egymást is becsapva - részt vett az összes párt ... kivéve a kirekesztett MSZP-t.

De a nagy átverések idején, amikor a politikai hatalomban kezdett az MDF olyan eszközöket használni, mint most a Fidesz (vagyis a teljhatalmat a demokratikus normák lerombolásával, a fékek és ellensúlyok rendszerének lebontásával, egy kézbe helyezi), az SZDSZ megijedt, hogy a következő választásokon már ki lesz szolgáltatva egy ilyen hatalomnak. A Fidesz nem volt ijedős, megkötötte a maga paktumát a hatalommal és az állami vagyon egy jelentős részének ellopásával pecsételték ezt meg. De az SZDSZ számára csak egy út maradt nyitva.

Be kellett társulnia az MSZP mellé!

Sokan azt mondják, hogy ha az SZDSZ nem veszi be az MSZP-t a Charta keretében a politika színtérre, akkor az továbbra is kirekesztett lett volna. Fenét! Az MSZP akkorra már nyerő pozícióban volt. Senki más nem nyerhette meg a választásokat, csak az a párt, amelyik KIMARADT az évszázad lopásából. Az SZDSZ jól számított, a Fidesz pedig rosszul. De az MSZP járt a legrosszabbul, mert nyakába kapta az SZDSZ-t, amely szintén részt vett a rendszerváltás nagy bulijában.

És ez lett a szocialisták veszte. Hülyeség volt az SZDSZ-szel társulni!

És mindezek után van bőr a maga képén, hogy azokat nevezi az ország szétlopóinak, akiket éppen hogy kirekesztettek ebből szabadrablásból?

Van bőr a maga képén, hogy valamiféle rózsadombi paktumra hivatkozik unos-untalan, amelyet éppen azokkal az erőkkel kötött volna meg az Antal kormányzat, akiket következetesen kirekesztett a politikai erőtérből?

Maga csak azokat a hazugságokat ismételgeti állandóan, amiket azok az érdekcsoportok terjesztenek, akik tényleg szétlopták ezt az országot! Maga nem az igazságot, hanem a FEDŐSZTORIT szokta ide behozni, hogy a bűnbak szerepébe állítsa állandóan azt a politikai erőt, amelyik a legkevésbé sáros az elmúlt időszak történéseiért!

Na hagyjon már engem békén!

Mert ha valaki hazudozik és nem píronkodik mellette, én azt nem tudom emberszámba venni!

Hányszor mondjam még el:

ÉN EBBEN AZ ORSZÁGBAN ÉLEK, AMIÓTA MEGSZÜLETTEM.

ÁTÉLTEM A RENDSZERVÁLTÁS IDŐSZAKÁT, MÉGPEDIG ÉBER INTELLEKTUSSAL.

MINDIG AZT NÉZTEM, HOGY MI VAN A HÁTTÉRBEN, NEM PEDIG AZT, HOGY KI MIT HAZUDIK.

ÉS EZEK ALAPJÁN JUTOTTAM EL AZ ÁLLÁSPONTOMRA, AMELY AZ ÁLLANDÓ IGAZOLÁSOK MIATT SZILÁRD ÉS MEGINGATHATATLAN.

Pont! Ez van!

[corsac] [2011.aug.25. 15:56]

[New.Person] [2011.aug.25. 12:29]

„Ön össze-vissza hablatyol!

Példának okáért vegyük csak azt a pontot, amibe olyan sokszor belekapaszkodott már!+

"De egy dologhoz nem fér kétség, hogy az Ön által elismert pénzügyminiszter kimutatása szerint 2007-ig privatizált állami vagyont a szocialisták adták el 73,4%-ban a 91,3%-bol."

Ami teljesen biztos, hogy Önt megtanították úgy publikálni, hogy abból az adathalmazból úgy adjon szemelvényeket, hogy az átlag ember az csak lehetőleg pozitív számokat lásson, miközben minden gazdasági jelenséget komplexen kell vizsgálni, és olyan környezetben kell bemutatni, hogy annak minden az adott országra közrehatással bíró indexálása értelmezhető legyen ne csak a vájt fülűeknek, hanem a köz emberének is

Itt van mindjárt az előző példa, hogy mihez képes mérik az ország vagyonának a csökkenését illetve az eladott vagyon elemek tényleges vagyonváltozási értékeit a összvagyonhoz képest.

Nem szeretnék nagyon mélyre nyúlni e kérdésben, de Magyarországon is úgy gondolom, hogy van egy könyv szerinti érték ami minden évben módosítva van a amortizációval, illetve az új beruházások értével, és az általános infláció miatti értéknövekedéssel.

Tehát mindég lehetett tudni, hogy mit is adtak el értékben annyiért, amennyi végül befolyt az államkasszába. csak erről nem készült soha kimutatás, mert ha ezt kimutatták volna, úgy azonnal lehetett volna látni a hanyag vagyon kezelés nagyságrendjét, meg a hűtlen kezelés megalapozott vádját.

"...És a gusztustalan gazemberek azt a TÉNYT emelik ki az egészből, hogy a privatizációs bevételek több mint 90%-át az a cég adta, amelyet ÁRÁN ADTAK EL. És egy aljas kis csúsztatással ezután már eszelősen telehörgik is a sajtót, hogy "a szocik privatizálták el" a közvagyont!"

Ugye ezt meg el sem lehet vitatni, mint ahogy azt sem hogy a húszezer milliárd forint 2000-es árfolyamon eltűnt a magyar állam vagyonnyilvántartásból.

"Szóval Ön hiába hoz kimutatásokat, mert az ellopott vagyon NEM SZEREPEL BENNE A KIMUTATÁSOKBAN!

ÉPPEN AZÉRT, MERT ELLOPTÁK."

Ezzel erősíti meg azt a tényt, amit itt korábban leírtam, még pedig a vagyon eredeti értékéhez viszonyított vagyon vesztés tényét és kimutatás kimutatás hiányát.

"Egy másik adat, csak hogy kissé képben legyen.

A rendszerváltás idejében a Németh kormány már adóssággal adta át a stafétát az Antal kormánynak.

Horribilis összegről volt szó!

1989.december 31-én már 20 milliárd dollár volt az adósságunk! (1984-ben még csak 7 milliárd.)

Ez bizony sok!"

Az Ön egyoldalú irányított bemutató készségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a növekmények arányainak közreható számait természetszerűen lehagyja, hol ott az nélkül féloldalas a tájékoztatása.

Tehát az adóság növekedése mellé kellet volna rendelni a GDP növekményt évente, és annak függvényében vizsgálni a változások okát. Mert, hogy az infláció, a forint leértékelés, a fedezet csökkenés, és a növekvő költségvetési hiányok szorosan összefüggésben álnak egymással. Vagyis nem mindegy hogy a 35 milliárd az minek a része, avagy amellett hogyan növekedett a GDP összesen. miután a pénzügyi politika monetáris mivolta gerjeszti, mint ahogy igyekszik egyensúlyban is tartani a forgalomban lévő pénz, és az infláció mértékét.

GDP arányos bruttó adóság %-ban: 1990/ 66,3%, 1991/75%, 1992/79%, 1993/88,7%,1994/86%, 1995/84,3%, 199671,5%, 1997/61,9%, 1998/61,1%, 1999/ 61,2%, 2000/54,2%, 2001/52,1%, 2002/55,8%, 2003/58,1%, 2004/59,4%, 2005 61,8%, 2006/65,6/, 2007/65,9%, 2008, 72,9%, 2009/79% 2010/80%.

EHHEZ HOZZÁ KELL RENDELNI AZT A VAGYONVESZTÉST, AMIT MA 91,7% ON TARTANAK NYÍLVÁN.

Vagy a nyilvántartott pénzügyi eszközök összesen változást:

1995/ 18703 milliárd, 2000 14387 milliárd, 2008 45018 ezermilliárd.

Lakossági forint hitelváltozás: 2001/ 1018 ezermilliárd, 2009/ 3198 milliárd forint.

Lakossági deviza hitel növekmény:2001/ 146 milliárd, 2009/ 6468 milliárd forint.

Államháztartási hiány GDP %-os arányban Visegrádi államok összehasonlításában:

1995/H/ 55,6%, Cseh/ 54,5, PL/ 47,7%, Szlovákia/ 48,6%

2006/H/52,0%, Cseh/ 43,7,PL/ 43,9%, Szlovákia/ 36,9%

2008/H/49,2%, Cseh/ 42,9,PL/43,3% , Szlovákia 34,8%

Állami bruttó adóság GDP% arányosan:

1995/ H/85,2%, Cseh/14,6, PL/ 49,0%, Szlovákia/22,1%

2006 H/65,6% , Cseh/29,4, PL/ 47,7%, Szlovákia/30,5%

2008 H/78,3% , Cseh/35,4, PL/ 51,0%, Szlovákia 35,7%

Miután ezt önnek válaszoltam így nem fogom külön magyarázni az összefüggéseket.

De vizsgálni kellene a mély szegénységbe jutott emberek %-os növekedését, mint ahogy a hajléktalanok számának növekedését is. De lehetne indexálva vizsgálni a népesség fogyást, a születések számának csökkenését, vagy az elhalálozás mértékének a növekedését. Vagy vizsgálni kellene a társadalom összetételt korcsoportok szerint, nők és férfiak arányát, vagy a munkaképes korcsoportok életkor szerint változását.

„És mindezek után van bőr a maga képén, hogy azokat nevezi az ország szétlopóinak, akiket éppen hogy kirekesztettek ebből szabadrablásból?

Van bőr a maga képén, hogy valamiféle rózsadombi paktumra hivatkozik unos-untalan, amelyet éppen azokkal az erőkkel kötött volna meg az Antal kormányzat, akiket következetesen kirekesztett a politikai erőtérből?”

Na, most szóljon hozzá „van bőr a képemen. Hogy ki is hazudik itt, az a számok világában gyorsan utol lehet érni, ismeri a közmondást?

SZDSZ: Nézze vissza, hogy milyen tárcákat követeltek ki maguknak. Nézze meg, hogy nem pénzügyminiszterek akartak lenni, hanem a gazdasági tárca, vagy nagy költségvetésű oktatás, illetve az egészségügy érdekelte őket. Persze a nagy tolvajlások idején a belügyminisztériumot is bekebelezték, hogy nehogy már a fagylalt visszanyaljon.

Korrupció, PPP beruházások, érték alatti kiprivatizálások, és kitudja hányféle módon fosztották ki a magyar népet, és Ön nevez engem hazugnak, meg aljasnak, meg kitudja milyen jelzőket képes rám ragasztani.

„ÉN EBBEN AZ ORSZÁGBAN ÉLEK, AMIÓTA MEGSZÜLETTEM.

ÁTÉLTEM A RENDSZERVÁLTÁS IDŐSZAKÁT, MÉGPEDIG ÉBER INTELLEKTUSSAL.

MINDIG AZT NÉZTEM, HOGY MI VAN A HÁTTÉRBEN, NEM PEDIG AZT, HOGY KI MIT HAZUDIK.

ÉS EZEK ALAPJÁN JUTOTTAM EL AZ ÁLLÁSPONTOMRA, AMELY AZ ÁLLANDÓ IGAZOLÁSOK MIATT SZILÁRD ÉS MEGINGATHATATLAN.

Pont! Ez van!”

Örüljön neki, hogy Ön a hazájában élheti le az életét. Az éber intellektus értem, azaz megszedte magát e korból rendesen. hogy mindig a lehetőségeket nézte, és nem foglakozott azzal, hogy ki hogy ágál ellen , ezt is értem. Mint ahogy a vitánkat is alapjaiban dönti el az Ön kimagaslóan tudományos hozzáállása a dolgokhoz, miszerint „Pont! Ez van!

corsac] [2011.aug.27. 22:39]

Az nem lehet vitatéma közöttünk, hogy a gazdasági válság ebben a pillanatban milyen alakzatban stagnál, vagy fokozódik. A tény az hogy minden esély arra mutat, hogy egy[ újabb recesszió bontakozik ki, és ennek úgy pszichésen, mint következményeiben van esélye túlszárnyalni a 2008 as visszaesést.

Mint ahogy azt is gondolom, hogy ok és okozati összefüggésben meg van a folyamatnak a pontos racionális magyarázata, csak vannak, akiknek az nem érdeke, hogy napvilágot lásson, vagy a közember is értse.

Mint ahogy ezzel a gyakorlattal Ön is azonosul, mert ha egy vitánkban a racionalitás elemi ütik fel a fejüket, azonnal hátat fordít. Pedig elvitatni, hogy más az elmélet, és más a gyakorlat az ember világában talán még Ön sem képes.



[putyputy] [2011.aug.28. 17:51]

Új ember!

Tehát aki nem vallásos az egyben műveletlen?Mit értesz vallásosság alatt?Vallásos az aki megszenteli az Úr napját és vasárnaponként templomba jár.Hétköznap meg lop csal,hazudik majd vasárnap bűnbánatot tart.Isten végtelen jóságában megbocsát aztán hétfőn kezdődik minden elölről.

Szeretve tisztelt Kedves Vezetőnk is újabban vallásos lett, főleg mióta összebútorozott a KDNP vel.Tevékenységében nem látom az Úr iránymutatását ,mert ha lenne Magyarok Istene akkor bizony ráverne Orbán enyves praclijára. Apropó!Te műveltebb és világlátott ember vagy hallottad más országokban,hogy saját Istenük lenne?

Nálunk az ECHO tévés Kenetteljes Kubinyi Tamás mindig úgy búcsúzik el a nézőktől a MAGYAROK ISTENE ÁLDJON MEG MINDEN IGAZ MAGYAR EMBERT. Újabb kérdés merül fel bennem ki az igaz magyar ember?

Tudom a választ aki a Fideszre szavazott.Szerinted.Nos hallottad emlegetni az Egyesült Államokban,hogy AMERIKA Istene áldjon meg bennünket?

Ha már saját Istenünk van, akkor miért tűri el,hogy ennyit szenvedjen ez a nép. Gondolom a túl világon majd megkapjuk méltó jutalmunkat,de addig mi lesz? Tűrjünk mint a birkák.

Ha hazajössz testközelből fogod tapasztalni, no nem a Palota szállóban,hanem az utcán az elégedetlenséget.Ennél lelketlenebb,hazugabb kormánya még nem volt Magyarországnak.Amikor pofánkba vágják,hogy ők harcolnak a megszorítások ellen .Röhej!! Semmi mást nem csinálnak csak a kisembereket sanyargatják.Nyomorult VEZÉRÜNK soha nem fogja elismerni,hogy az egykulcsos 16% adóval teszi tönkre az országot.Ha MELLÁR TAMÁS is bírálja és ez sem elég,hogy észhez térjen és fenéken billentse Matolcsyt.Ezek elzavarásához lehet,hogy forradalmat kellene csinálni és nem a fülkékben.

[putyputy] [2011.aug.28. 17:51]

Kedves putyputy!

Talán azt nem vitatod el, hogy a vallás mint olyan a mindenkori műveltség mérőfoka volt.

Az a vallásos ember, aki a vallása szerint él, és hogy a saját hitem említsem, betartja a tízparancsolatot. Ki megtér, annak az úr ajtót nyit. Megtérni nem késő senkinek. Hogy Orbán Viktor hogy tért meg, azt nem tudom, de képesnek tartom rá. Nekem a nincs ilyen válaszom hogy az a hívő, aki a Fideszre szavazott. Hisz a vallás az nem alapvetően politikafüggő, hanem lelkiismereti függőséggel bír. Hogy miért szenved szertett népem ennyit, azt csak is a Teremtő tudná megmondani, de abban biztos lehetsz, hogy meg van a pontos oka, és nem véletlen. Hogy miért nézi el, hogy szenvedjen a magyar, talán ez a büntetése múlt társadalmi bűneiért.

Szomorú lennék ha ezt a szenvedést testközelből kellene látnom, mert a szenvedő ember az én számomra nem politikai hovatartozás szerint sajnálandó. A palotaszálló csak egy állomás, mert az időm nagy részét országjárással töltöm, mert mindig lelátogatom szűkebb hazám, és kirándulok az én Kedves feleségemmel a szülőföld páratlan szépségű tájain.

Ilyenkor mindig büszke vagyok magyarságomra, mert nincs még egy olyan gazdag föld másik, mint szertett hazánk. Csak halkan kérdezem, hogy úgy és amennyiben a recesszió tartósan fékezi a gazdáságot, és csökkenek a bevételek, úgy mit tehet egy kormány azontúl, hogy az előző kormányok alatt fenntartott korrupciót, bürokráciát, és társadalmi feszültségeket kiváltó rossz adó morált megszünteti főleg az adócsalások tekintetében. Vélem szűkebbre veszi a költekezést. És lehet ezt hívni sokféleképpen, de áldozati biztos, hogy lesznek, amit az emberek vagy megértenek, és türelemmel kibírnak, vagy lázadnak káoszt teremtenek, és csődbe taszítják az országot. Én imádkozom azért, hogy túljusson az ország ezen a válságon anélkül, hogy általam nem túl nagyon szertett globálistőke tulajdonosai rátegyék az országra a kezüket. Isten segítsen Benneteket, adjon erőt, türelmet a nehéz idők túlélésére.

Lezárva 2011 08.28.

................
................

In order to avoid copyright disputes, this page is only a partial summary.

Google Online Preview   Download

To fulfill the demand for quickly locating and searching documents.

It is intelligent file search solution for home and business.

Literature Lottery

Related searches