A magyar sajtó 1944-ben - Magyar Elektronikus Könyvtár
A magyar sajtó 1944-ben
Bibliográfia
Összeállította:
Herczeg Tünde Zita
Kézirat.
Budapest, 2015
Tartalomjegyzék
Néhány szó a bibliográfiáról 3
Sajtókronológia 1944 4
Bibliográfia 8
Mutatók 466
Helynevek 467
Személynevek 472
Periodicitás 493
Nemzetiségi és idegen nyelven megjelent lapok 499
Tárgymutató 500
Közreadók 507
Nyomdamutató 521
Felhasznált irodalom 536
Függelék 538
Néhány szó a bibliográfiáról
Az általam összeállított bibliográfia az 1944. január 1. és december 31. között Magyarországon bármilyen, és az akkori országhatáron túl magyar nyelven megjelent hírlapok és folyóiratok adatait tartalmazza a tárgyévre vonatkozóan. Elsősorban azok az időszaki kiadványok kerültek be a bibliográfiába, amelyek évente legalább kétszer megjelentek. Kivételt képeznek ez alól az alkalmi lapok, illetve azok a folyóiratok, amelyekről tudjuk, hogy a korábbi évekhez hasonlóan több számuk jelent volna meg 1944-ben is, de a háborús események miatt csak később, egyetlen összevont számmal jelentkeztek. Felvételre kerültek olyan címek is, amelyek megjelenéséről tudomásunk van, de fennmaradt példánnyal (jelenlegi ismereteink szerint) egyetlen könyvtár sem rendelkezik. Ezeknél minden esetben feltüntettem a forrást/forrásokat.
A leírások autopszia módszerével minden esetben az OSZK állományáról készültek, ezt egészítettem ki a megyei bibliográfiák és az elektronikus könyvtári katalógusok adataival.
A tartalomjegyzéket és a bevezetőt egy történelmi kronológia követi, mely a sajtó szempontjából fontos 1944-es eseményeken kívül a Budapesti Közlönyben (az akkori hivatalos lap) megjelent sajtóra vonatkozó rendeleteket is tartalmazza (dőlt betűs írással).
A bibliográfia két fő része: a kiadványok leírása és a mutatók.
A leírásokat cím szerint soroltam betűrendbe. Azonos címek esetén a megjelenési hely alapján kerültek besorolásra a tételek. A részletes leírásban minden adat szerepel, amelyet az újság fejlécében vagy impresszumában feltüntettek, szögletes zárójelbe kerültek a kiegészítések és a külső forrásból származó adatok. A leírás elemei: főcím, alcím, megjelenés helye, megjelenés időtartama, megjelenés gyakorisága, főszerkesztő, felelős szerkesztő, szerkesztő, felelős kiadó, kiadó, szerkesztőség és kiadóhivatal, nyomda, méret, megjegyzés. Az egyes tételek végén feltüntettem az adott kiadvány jelenleg ismert magyarországi és határon túli lelőhelyeit.
A bibliográfia másik nagy egységét a mutatók alkotják, melyekben a számok nem az oldal-, hanem a tételszámra utalnak. Mutató készült a földrajzi nevekről, a személynevekről, a közreadó intézményekről és egyesületekről, a periodicitásról, a nyomdákról (függelékben pontos címmel), a nemzetiségi és idegen nyelven megjelent lapokról és elkészült egy részletes szakmutató. A személyneveknél feltüntettem a születési és halálozási évet, de csak abban az esetben, ha az adatot ellenőrizni tudtam, a kétséges vagy nem található adat helyét kérdőjel jelzi.
Az összeállítás végére került a nyomdák pontos címét tartalmazó függelék és a felhasznált irodalom.
Sajtókronológia 1944
január 1. A Cházár András Országos Siketnéma Otthon Magyar Siketnéma címmel indított új szaklapot.
január 15. Kisebbségi Értesítő címmel új lap jelent meg a Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet kiadásában.
január 18. Budapesti Közlöny 2. oldal: 3/1.–1944. szám. Kivételes tagfelvételek a Sajtókamarába. — Budapesti Közlöny 2. oldal: 6/1.–1944. szám. Tagtörlés az Országos Magyar Sajtókamarában.
január 23. Máramarosszigeten új politikai lap jelent meg Máramaros címmel.
január 30. A Szabad Szó élére szerkesztő bizottságot állítottak. (főszerkesztő: Bajcsy-Zsilinszky Endre, felelős szerkesztő: Szabó Pál, a szerkesztő bizottság tagjai: Darvas József, Erdei Ferenc, Illyés Gyula, Nagy István és Veress Péter.)
február 11. Kállay Miklós miniszterelnök fogadta Bajcsy-Zsilinszky Endrét, Tombor Jenőt és Barankovics Istvánt.
február 17. Budapesti Közlöny 11. oldal: 3/2.–1944. szám. Kivételes tagfelvételek a Sajtókamarába. — Budapesti Közlöny 11-12. oldal: 6/2.–1944. szám. Tagtörlés az Országos Magyar Sajtókamarában.
március 1. Megjelent a Békepárt lapja, a Béke és Szabadság. — A Nagybányai Református Egyházközség új lapot adott ki Nagybányai Református Szemle címmel.
március 11. Újvidéken új szerb nyelvű lap jelent meg Srpsko Kolo címen.
március 14. Budapesti Közlöny 4-5. oldal: 3/2.–1944. szám. Kivételes tagfelvételek a Sajtókamarába. — Budapesti Közlöny 4-5. oldal: 5/3.–1944. szám. Tagtörlés az Országos Magyar Sajtókamarában. — Désen új hetilap indult Szolnok-Doboka címmel.
március 15. Megjelent a Híradóleventék lapja A Villám első száma.
március 18. A nyugati határon felsorakozott német csapatok az esti órákban megindultak Magyarországra.
március 19. A német csapatok megszállták Magyarországot.
március 21. Lemondott a Pester Lloydnál betöltött főszerkesztői állásáról Ottlik György.
március 22. A kormányzó Sztójay Döme altábornagyot, berlini magyar követet nevezte ki miniszterelnökké. (Budapesti Közlöny, 1944. március 23. p. 1)
március 31. Budapesti Közlöny 2. oldal: A m. kir. minisztérium 1.220/1944. M. E. számú rendelete a zsidók sajtókamarai, valamint színművészeti és filmművészeti kamarai tagságának megszüntetése tárgyában.
április 1. Megjelent a Zempléni Reformátusok Lapja első száma.
április 2. Budapesti Közlöny 6. oldal: A m. kir. belügyminiszter 170.339/1944. VII. a. számú rendelete [Független Magyarország betiltása], A m. kir. belügyminiszter 170.340/1944. VII. a. számú rendelete [A Mai Nap betiltása].
április 3. Az első angol bombatámadás Budapest, főleg Csepel és Pestszenterzsébet nagyüzemei ellen. (Ezt követően rendszeressé váltak a bombázások.)
április 4. Budapesti Közlöny 3. oldal: A m. kir. belügyminiszter 170.341/1944. VII. a. számú rendelete [Esti Kurir betiltása], A m. kir. belügyminiszter 170.342/1944. VII. a. számú rendelete [8 Órai Újság betiltása], A m. kir. belügyminiszter 170.343/1944. VII. a. számú rendelete [Ujság betiltása], A m. kir. belügyminiszter 170.344/1944. VII. a. számú rendelete [Magyar Nemzet betiltása], A m. kir. belügyminiszter 170.345/1944. VII. a. számú rendelete [Népszava betiltása].
április 7. Budapesti Közlöny 4-5. oldal: A m. kir. minisztérium 10.600/1944. M. E. számú rendelete az időszaki lapok és hírlaptudósító újságok további megjelenésének szabályozása tárgyában.
április 8. Megjelent a Bajai Közlöny első száma.
április 13. Budapesti Közlöny 6. oldal: 3/3/1944. szám. Kivételes tagfelvételek a Sajtókamarába.
április 15. Budapesti Közlöny 1. oldal: 1.284/1944. M. E. I. szám. Kolosváry-Borcsa Mihály kormánybiztosi kinevezése.
április 16. Budapesti Közlöny 4. oldal: A m. kir. miniszterelnök 10.613/1944. III. számú határozata időszaki lapok további kiadásának megtiltása tárgyában. — Budapesti Közlöny 5. oldal: 6/4/1944. szám. Az Országos Magyar Sajtókamara közleménye.
április 17. Pápán megjelent a Felső-Dunántúli Figyelő.
április 18. Budapesti Közlöny 1-2. oldal: A m. kir. miniszterelnök 10.623/1944. III. számú határozata időszaki lapok további kiadásának megtiltása tárgyában.
április 20. Budapesti Közlöny 1. oldal: A m. kir. minisztérium 1.550/1944. M. E. számú rendelete a megszünt vagy szünetelő időszaki lapok papirkészletének bejelentése és zár alá vétele tárgyában.
április 25. Budapesti Közlöny 3. oldal: A m. kir. miniszterelnök 10.704/1944. III. számú határozata időszaki lapok további kiadásának megtiltása tárgyában.
április 28. Budapesti Közlöny 3-4. oldal: A m. kir. minisztérium 10.575/1944. M. E. számú rendelete a sajtókamara szervezetének körében a fegyelmi eljárásra vonatkozó s azzal összefüggő rendelkezések módosítása és kiegészítése tárgyában. — Budapesti Közlöny 4. oldal: A m. kir. minisztérium 10.730/1944. M. E. számú rendelete a sajtókamara szervezetére vonatkozó egyes rendelkezések tárgyában.
április 29. Budapesti Közlöny 4. oldal: A m. kir. miniszterelnök 10.733/1944. III. számú határozata időszaki lapok további kiadásának megtiltása tárgyában.
április 30. Budapesti Közlöny 4-5. oldal: A m. kir. minisztérium 10.750/1944. M. E. számú rendelete a sajtóellenőrzésről. — Budapesti Közlöny 9. oldal: A m. kir. minisztérium 10.743/1944. M. E. III. számú határozata időszaki lapok további kiadásának megtiltása tárgyában.
május 1. Új lap jelent meg Szatmárnémetiben A Mi Útunk címmel.
május 3. Budapesti Közlöny 4. oldal: A m. kir. miniszterelnök 10.773/1944. M. E. III. számú határozata időszaki lapok további kiadásának megtiltása tárgyában.
május 7. Budapesti Közlöny 9. oldal: A m. kir. belügyminiszter 176.496/1944. VII. a számú rendelete (Ilustrovana Negelja betiltása)
május 15. Megjelent Budapesten a Lányok Útja, a Magyar Leventeleánymozgalom lapja. — Megjelent a Sí- és Hegymászósport című sportlap.
május 16. Budapesti Közlöny 7. oldal: 3/4/1944. szám. Kivételes tagfelvételek a Sajtókamarába. — Budapesti Közlöny 7. oldal: 5/6/1944. szám. Az Országos Magyar Sajtókamarában a következő törlések emelkedtek jogerőre.
május 20. Budapesti Közlöny 2. oldal: A m. kir. minisztérium 10.910/1944. M. E. számú rendelete a sajtókamara felállításáról szóló 6.070/1938. M. E. számú rendelet egyes rendelkezéseinek módosítása és kiegészítése tárgyában. — Budapesti Közlöny 9-10. oldal: A m. kir. miniszterelnök 10.863/1944. M. E. III. számú határozata időszaki lapok további kiadásának megtiltása tárgyában. — Megjelent a Zsidókérdést Kutató Magyar Intézet lapjának első száma Harc címmel.
május 24. Budapesti Közlöny 7. oldal: A m. kir. miniszterelnök 10.923/1944. M. E. III. számú határozata időszaki lapok további kiadásának megtiltása tárgyában.
május 26. Budapesten megjelent a Lóverseny Újság és a Pesti Lóverseny első száma. — Magyar Rádió Újság címmel új képes rádióműsoros lap jelent meg.
május 27. Budapesti Közlöny 8. oldal: A m. kir. miniszterelnök 11.003/1944. III. M. E. számú határozata időszaki lapok további kiadásának megtiltása tárgyában.
május 28. Megjelent Cegléden a Ceglédi Híradó első száma.
június 1. Budapesti Közlöny 1-2. oldal: A m. kir. miniszterelnök 11.033/1944. M. E. III. számú határozata időszaki lapok további kiadásának megtiltása tárgyában. — Új textilipari szaklapot adtak ki Textilipari Újság címmel. — Megjelent a Kertészeti és Faiskolai Értesítő első száma.
június 1-3. Könyvnapok.
június 3. Hódmezővásárhelyen új napilap indult Vásárhelyi Népújság címmel.
június 10. Budapesti Közlöny 2-3. oldal: 5/7/1944. szám. Tagtörlések az Országos Magyar Sajtókamarában az 1.220/1944. M. E. számú rendelet alapján.
június 14. Budapesti Közlöny 15. oldal: 3/5/1944. szám. Átminősítések az Országos Magyar Sajtókamaránál. — Budapesti Közlöny 15. oldal: 5/8/1944. szám. Törlések az Országos Magyar Sajtókamarában.
június 23. Új gazdaságpolitikai hetilap indult Új Nemzet címmel.
július 1. Budapesten megjelent az Egyesített Gyógyszerészi Lapok első száma.
július 2. Súlyos légitámadás éri a fővárost, Győrt, Szolnokot és Komáromot.
július 7. Megjelent a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Egyesületeinek hivatalos közlönye a Magyar Tipográfia első száma.
július 10. Szegeden megjelent a Szegedi Hétfő című politikai hetilap.
július 13. Budapesti Közlöny 14. oldal: Kivételes tagfelvételek a Sajtókamarába.
július 14. Budapesti Közlöny 4-5. oldal: A m. kir. minisztérium 11.500/1944. M. E. számú rendelete a rotációs és íves nyomópapíron előállított sajtótermékek terjedelmének újból való megállapítása és az ezzel kapcsolatos egyes kérdések szabályozása tárgyában.
július 19. Budapesti Közlöny 7. oldal: 1.212/1944. szám. Törlések az Országos Magyar Sajtókamarában.
július 20. Megjelent Kolozsváron az Erdélyi Közgazdaság első száma.
július 25. Kiskunhalason Halasi Hírlap címmel új lap indult.
augusztus 1. Budapesten megjelent a Fény és Víz című lap.
augusztus 3. Magyarság Útja címmel új hetilap jelent meg.
augusztus 5. Gyümölcspárlat címmel új lap jelent meg a Bor- és Gyümölcsszeszfőzdék Országos Egyesületének kiadásában.
augusztus 13. Budapesti Közlöny 9-10. oldal: 3/7-1944. szám. Kivételes tagfelvételek a Sajtókamarában.
augusztus 18. Budapesti Közlöny 2. oldal: A m. kir. minisztérium 11.800/1944. M. E. számú rendelete a sajtóellenőrzésről szóló 10.750/1944. M. E. számú rendelet egyes rendelkezéseinek módosítása tárgyában.
augusztus 20. Megjelent a Pesti Posta című képes élclap első száma.
augusztus 29. A kormányzó Lakatos Géza vezérezredest nevezte ki miniszterelnökké. (Budapesti Közlöny, 1944. augusztus 30. p. 1)
szeptember 1. Megjelent a Magyar Malomipar című szaklap első száma. — Új várospolitikai lap indult Budapesten Városi Élet címmel.
szeptember 3. Budapesti Közlöny 2-3. oldal: A m. kir. minisztérium 11.880/1944. M. E. számú rendelete a rotációs és íves nyomópapíron előállított sajtótermékek terjedelmének újból való megállapítása és az ezzel kapcsolatos egyes kérdések szabályozása tárgyában kiadott 11.500/1944. M. E. számú rendelet kiegészítése tárgyában.
szeptember 10. Nagyszebenben megjelent az Erdélyi Front.
szeptember 15. Budapesti Közlöny 4. oldal: 3/8-1944. szám. Kivételes tagfelvételek a Sajtókamarában. — Budapesti Közlöny 4-5. oldal: 5/11.-1944. szám. Tagtörlések a Sajtókamarában.
szeptember 20. Megjelent a lengyel nyelvű Słowo című lap első száma.
szeptember 28. Budapesti Közlöny 1-2. oldal: A m. kir. minisztérium 12.000/1944. M. E. számú rendelete a rotációs és íves nyomópapíron előállított sajtótermékek terjedelmének újból való megállapítása és az ezzel kapcsolatos egyes kérdések szabályozása tárgyában kibocsátott 11.500/1944. M. E. számú rendelet módosítása tárgyában.
szeptember vége Újra megjelent Budapesten az illegálisan kiadott Szabad Nép.
október 15. Horthy Miklós kormányzó a rádióban felolvasott kiáltványban bejelentette, hogy fegyverszünetet kért a Szovjetuniótól. — Megjelent a Magyar Szocialista Tudományos Társaság folyóiratának első száma Munka és Társadalom címmel. — Orosházán Népakarat címmel új lap indult a Kommunisták Magyarországi Pártjának Orosházi Szervezete kiadásában.
október 16. Horthy kormányzó fölmentette Lakatos Géza miniszterelnököt és kormányát, és kinevezte Szálasi Ferencet, a Nyilaskeresztes Párt vezérét miniszterelnökké. Ugyanakkor visszavonta előző napi kiáltványát és lemondott a kormányzóságról. — Az erdélyi Magyar Dolgozók Országos Szövetségének gyűlése Brassóban kimondta Romániai Magyar Népi Szövetséggé alakulását és megindította lapját, a Népi Egységet.
október 18. Budapesti Közlöny 1-2. oldal: 5/12.-1944. szám. Törlések a Sajtókamarában. — Megjelent Szegeden a Szegedi Népakarat, a Kommunisták Magyarországi Pártja Szegedi Csoportjának lapja. — Szentesen megjelent a Magyarországi Kommunisták Szentesi Pártjának politikai lapja a Magyar Népakarat. — Kolozsváron megjelent a Világosság című lap.
október 21. Nógrád címmel megjelent a Magyar Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalom Nógrádmegyei Szervezetének hivatalos lapja.
október 25. Megjelent a Váci Hungarista Híradó első száma.
október 27. Budapesti Közlöny 2. oldal: Kivételes tagfelvételek a Sajtókamarában.
november 1. Budapesti Közlöny 1. oldal: 3.787/1944. M. E. szám. dr. Hlatky Endre felmentése. — Budapesti Közlöny 1. oldal: 3.788/1944. M. E. szám. dr. vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály kinevezése. — Temesváron új politikai lap jelenik meg Szabad Szó címmel. — Magyar Vállalkozók Lapja címmel új ipari szaklap jelent meg Budapesten.
november 4. Marosvásárhelyen megjelent a Szabad Szó első száma.
november 7. Budapesti Közlöny 1. oldal: A m. kir. minisztérium 12.500/1944. M. E. számú rendelete a politikai napilapok oldalterjedelmének újból való megállapítása tárgyában.
november 8. Nyíregyházán megjelent a Magyar Nemzeti Demokrata Front lapja a Magyar Nép.
november 10. Megjelent a Magyar Királyi 3. Honvéd Haditudósító Század tábori lapjának első száma Magyar Őrszem címmel.
november 11. Megjelent a Budapester Neueste Nachrichten első száma.
november 12. Budapesti Közlöny 1. oldal: A m. kir. minisztérium 3.960/1944. M. E. számú rendelete a Budapesten megjelenő napilapok összevonásáról, illetve oldalterjedelmének újabb szabályozásáról.
november 14. Budapesti Közlöny 4. oldal: Törlések a Sajtókamarában.
november 15. Megindult Debrecenben a Néplap, a Magyar Kommunista Párt napilapja, Szászrégenben pedig a Felhívás! című lap.
november 16. Sepsiszentgyörgyön megjelent a Dolgozók Szava.
november 17. Budapesti Közlöny 1. oldal: A m. kir. minisztérium 4.040/1944. M. E. számú rendelete a Budapesten megjelenő „Összetartás” és a „Magyar Szó” című politikai napilapok megjelenéséről, illetve oldalterjedelmük újabb szabályozásáról.
november 19. Budapesti Közlöny 2. oldal: 204.518/1944. VII. a. szám. Pesti Posta című lap betiltása. — Megjelent Szászrégenben az Egyenlőség, Szegeden pedig a Délmagyarország, a Független Kisgazdapárt, a Magyar Kommunista Párt és a Nemzeti Parasztpárt közös lapja.
november 25. Székelyudvarhelyen megjelent a Szabadság, az ODA (Országos Demokrata Arcvonal) lapjaként.
december 1. Budapesti Közlöny 3. oldal: 585.173/1944. VII. a. szám. Ödenburger Zeitung betiltása.
december 4. Kolozsváron megindult az Erdély című szociáldemokrata hetilap.
december 5. Megjelent Orosházán az Orosházi Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapja, az Orosházi Hírek.
december 6. Kecskeméten megjelent a Kecskeméti Hírek, Kiskunhalason pedig a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapja, a Halasi Hírek.
december 13. Szolnokon megjelent a Dolgozók Lapja első száma.
december 16. Budapesti Közlöny 1. oldal: A m. kir. minisztérium 6.250/1944. M. E. számú rendelete a Budapesten megjelenő, körforgó gépeken készülő napilapok és más időszaki lapok ideiglenes szüneteltetése tárgyában.
december 17. Megjelent a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapja, az Új Dunántúl.
december 21. Debrecenben a református kollégium oratóriumában összeült az Ideiglenes Nemzetgyűlés.
december 24. Újvidéken Szabad Vajdaság címen megindult a Vajdasági Egységes Népfelszabadító Front napilapja.
december 25. Megjelent a Bányavidéki Világosság első száma Nagybányán. — Tűzharcban elesett Stollár Béla sportújságíró.
december 26. Bezárult az ostromgyűrű Budapest körül.
december 28. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány hadat üzent Németországnak.
december 30. Kisújszálláson új lap indult Népújság címen.
december 31. Egerben megjelent a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapja Igazság címmel.
Bibliográfia
1. 8 Órai Újság
Budapest
30. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 30. évf. 65. sz. (1944. márc. 21.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Főszerkesztő: Bethlen András
Felelős szerkesztő: Halász Sándor
Felelős kiadó: Halász Sándor
Kiadó: 8 Órai Újság Lapkiadó Rt.
Szerkesztőség: Budapest V., Honvéd utca 10.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Andrássy út 47.
Nyomda: Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Méret: 42 cm
Megszűnt. (170.342/1944. VII. a. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
2. XXI. Izr[aelita] Községkerület Hitközségeinek Értesítője
Nagyvárad
5703/5704. (1943. dec./1944. jan.)
Megjelent: havonta
Felelős kiadó: Faragó Viktor
Kiadó: Nyugati Szert[artású] Kong[resszusi] Izr[aelita] Hitközség
Szerkesztőség: Nagyvárad
Kiadóhivatal: Nagyvárad
Nyomda: László Kálmán Könyvnyomdája, Nagyvárad, Kossuth Lajos utca 11.
Méret: 21 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
3. A 35. Sz[ámú] Cs[erkész] Cs[apat] Lapja
Budapest
(1944. márc. 15.)
Felelős kiadó: Polgár K.
Szerkesztőség: Budapest, Margit körút 31-33.
Kiadóhivatal: Budapest, Margit körút 31-33.
Nyomda: Stachora K[ároly] Nyomdája, Budapest V., Arany János utca 7.
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
4. Abaúj-Tornavármegye Hivatalos Lapja
Kassa
42. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 42. évf. 24. sz. (1944. jún. 22.)
Megjelent: pénteken
Szerkesztő: Remenár Zoltán
Kiadó: Abaúj-Tornavármegye Törvényhatósága
Szerkesztőség: Kassa, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Kassa, Vármegyeháza
Nyomda: Szent Erzsébet Nyomda Rt., Kassa
Méret: 27 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
5. Abaúji Gazda
Mezőgazdasági szaklap. Az Abaúj-Torna Vármegyei Gazdasági Egyesület hivatalos közlönye.
Kassa
10. évf. 1. sz. (1944. febr.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: nyitraivánkai Vitéz István
Kiadó: Abaúj-Tornavármegyei Gazdasági Egyesület
Szerkesztőség: Kassa, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Kassa, Vármegyeháza
Nyomda: Szent Erzsébet Nyomda Rt., Kassa
Méret: 28 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
6. Abonyi Katolikus Tudósító
Hitbuzgalmi lap.
Abony
1. évf. 3. sz. (1944. márc. 25.) – 1. évf. 4. sz. (1944. jún. 1.); 2. évf. 1. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: évente négyszer
Felelős szerkesztő: Cselényi József
Felelős kiadó: Cselényi József
Kiadó: Római Katolikus Plébánia
Szerkesztőség: Abony
Kiadóhivatal: Abony
Nyomda: Kapisztrán Nyomda, Vác
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
7. Az Adó
Adó és illetékügyi szemle. Pénzügyi havi folyóirat. Elméleti és gyakorlati közlemények a magyar és külföldi pénzügyi jog és pénzügytan minden ágából. Rendszeres közlése és méltatása a legújabb adó- és illetékügyi joggyakorlatnak.
Budapest
32. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 32. évf. 11. sz. (1944. nov. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Főszerkesztő: Sárfy Aladár
Felelős szerkesztő: Móczár Elemér
Szerkesztő: Kiss Géza
Felelős kiadó: Móczár Elemér
Szerkesztőség: Budapest I., Alagút utca 1.
Kiadóhivatal: Budapest I., Csaba utca 7/a.
Nyomda: May János Nyomdai Műintézet Rt., Budapest V., Széchenyi rakpart 7.
Méret: 21 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
8. Adó és Könyvvitel
Adóügyi és könyvviteli szemle. Felöleli a bankok, biztosítók, szövetkezetek, részvénytársaságok és kereskedelmi vállalatok organizációját, adóügyeit, könyvelését és ezek revízióját.
Budapest
18. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 18. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Vargha László István
Felelős szerkesztő: Vargha László István
Felelős kiadó: Vargha László István
Szerkesztőség: Budapest IX., Ferenc körút 37.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Ferenc körút 37.
Nyomda: May János Nyomdai Műintézet Rt., Budapest V., Széchenyi rakpart 7.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
9. Aerológiai Havijelentés
Budapest
7. évf. 1-2-3. sz. (1944. jan.-febr.-márc.) – 7. évf. 4-5-6. sz. (1944. ápr.-máj.-jún.)
Megjelent: negyedévente
Kiadó: M[agyar] Kir[ályi] Orsz[ágos] Meteorológiai és Földmágnességi Intézet
Szerkesztőség: Budapest II., Kitaibel Pál utca 1.
Kiadóhivatal: Budapest II., Kitaibel Pál utca 1.
Nyomda: Athenaeum Nyomda Rt., Budapest
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
10. Afrikai Visszhang
Katolikus képes folyóirat.
Budapest
35. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 35. évf. 5. sz. (1944. máj.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Vécsey J. Aurél
Felelős kiadó: Vécsey J. Aurél
Kiadó: Kláver Szent Péter Társulat
Szerkesztőség: Budapest IX., Üllői út 79.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Üllői út 79.
Nyomda: Korda Rt. Nyomdája, Budapest VIII., Csepreghy utca 2.
Méret: 22 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
11. Agarász Értesítő
Az Országos Agarász-Szövetség hivatalos közleményei.
Szolnok
24. évf. 1. sz. (1944. márc. 1.)
Megjelent: rendszertelenül
Kiadó: Országos Agarász-Szövetség
Szerkesztőség: Szolnok
Kiadóhivatal: Szolnok
Nyomda: Rényi Dezső Könyvnyomdája, Szolnok
Méret: 27 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
12. Akarat
A magyar piarista iskolák ifjúságának lapja.
Debrecen
7. évf. 2. sz. (1944. jan.) – 7. évf. 4. sz. (1944. márc.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Vass Péter
Szerkesztő: Galambos László
Felelős kiadó: Vass Péter
Kiadó: Piarista Gimnázium
Szerkesztőség: Debrecen, márciustól: Debrecen, Margit utca 2.
Kiadóhivatal: Debrecen, márciustól: Debrecen, Margit utca 2.
Nyomda: Lehotai Pál Könyvnyomdája, Debrecen, Ferenc József út 38.
Méret: 22 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
13. Akarattyás Értesítő
Budapest
7. évf. 1. sz. (1944. jan. 20.) – 7. évf. 10. sz. (1944. okt. 20.)
Megjelent: minden hónap 20-án
Főszerkesztő: Bikkal Lajos
Felelős szerkesztő: Bikkal Lajos
Felelős kiadó: Bikkal Lajos
Kiadó: Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület
Szerkesztőség: Budapest VI., Benczur utca 35.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Benczur utca 35.
Nyomda: Kapucinus Nyomda, Budapest II., Fő utca 32.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
14. Alföldi Népújság
Független politikai lap.
Békéscsaba
3. évf. 1. sz. (1944. okt. 11.) – 3. évf. 2. sz. (1944. okt. 12.)
Megjelent: naponta
Felelős szerkesztő: Gyöngyösi János
Felelős kiadó: Gálik János
Szerkesztőség: Békéscsaba, Andrássy út 3.
Kiadóhivatal: Békéscsaba, Andrássy út 3.
Nyomda: Petőfi Nyomda, Békéscsaba, Andrássy út 3.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Békéscsaba. Munkácsy Mihály Múzeum
15. Alföldi Őrség
Irodalmi, művészeti és tudományos folyóirat. Az Alföldi Őrség Íróközösség folyóirata.
Fegyvernek
4-11. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 4-11. évf. 3. sz. (1944. márc.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Prókay Miklós
Felelős kiadó: Prókay Miklós
Kiadó: Alföldi Őrség Íróközösség
Szerkesztőség: Fegyvernek 2. Hunipart-puszta
Kiadóhivatal: Fegyvernek 2. Hunipart-puszta
Nyomda: Kongorácz János Könyvnyomdája, Törökszentmiklós
Méret: 16 cm
Megszűnt. (10.743/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
16. Állampénztári Közlöny
Adóhivatali közlöny. A Magyar Királyi Adóhivatali Tisztviselők Országos Egyesületének lapja.
Budapest
36. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 36. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Endrédy György
Felelős kiadó: Endrédy György
Kiadó: Magyar Királyi Adóhivatali Tisztviselők Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest I., Várfok utca 10.
Kiadóhivatal: Budapest I., Várfok utca 10.
Nyomda: Fischhof Henrik Könyvnyomdája, Kispest, Üllői út 123., júniustól: Kir[ályi] Magy[ar] Egyetemi Nyomda, Budapest
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
17. Állategészségügyi Értesítő
Budapest
304. sz. (1944. okt. 7.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős kiadó: Kőfalvy R[óbert]
Kiadó: Földművelésügyi Minisztérium
Szerkesztőség: Budapest
Kiadóhivatal: Budapest
Nyomda: Pátria Nyomda Rt., Budapest
Méret: 29 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
18. Állatkereskedelem
Az Országos Állatkereskedelmi Egyesület hivatalos lapja.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 6. évf. 50. sz. (1944. dec. 15.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Németh Péter
Kiadó: Országos Állatkereskedelmi Egyesület
Szerkesztőség: Budapest V., Báthory utca 5.
Kiadóhivatal: Budapest V., Báthory utca 5.
Nyomda: Bethlen Nyomda Rt., Budapest IX., Kálvin tér 8.
Méret: 42 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
19. Állatkerti Hírek
Budapest Székesfőváros Állat- és Növénykertjének közleményei. Az „Állatkerti Hírek” folytatásokban megjelenő különlenyomat „A Természet” című havi folyóiratból.
Budapest
1. sz. (1944.) – 2. sz. (1944.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős kiadó: Nadler Herbert
Kiadó: Fővárosi Állat- és Növénykert
Szerkesztőség: Budapest
Kiadóhivatal: Budapest
Nyomda: Budapest Székesfőváros Házinyomdája, Budapest
Méret: 15 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
20. Állatorvosi Lapok
Budapest
67. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 67. évf. 23. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Szerkesztő: Kotlán Sándor
Felelős kiadó: Kotlán Sándor
Kiadó: Magyar Országos Állatorvos-Egyesület
Szerkesztőség: Budapest VII., Rottenbiller utca 25.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Garay utca 5., július 15-től: Budapest VI., Andrássy út 2.
Nyomda: Pátria Nyomda Rt., Budapest
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ
Budapest. Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtár, Levéltár és Múzeum
21. Állattani Közlemények
A Magyar Természettudományi Társulat Állattani Szakosztályának folyóirata.
Budapest
41. kötet (1944.)
Szerkesztő: Soós Árpád
Felelős kiadó: Soós Árpád
Kiadó: Magyar Természettudományi Társulat Állattani Szakosztálya
Szerkesztőség: Budapest VIII., Eszterházy utca 16.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Eszterházy utca 16.
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 22 cm
Megjegyzés: egyetlen összevont kötet, évfolyamjelzés és dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtár, Levéltár és Múzeum
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
22. Amerikai Magyar Rádió Újság
Hungarian Radio News.
New York
4. évf. (1944.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Endrey Jenő
Szerkesztőség: [New York]
Kiadóhivatal: [New York]
Nyomda: [New York]
Méret: 39 cm
Megjegyzés: számozása az online katalógusból nem állapítható meg
Lelőhely:
New York. New York Public Library
Forrás:
23. Angol-Amerikai Könyv és Folyóirat Szemle
Budapest
4. sz. (1944. jan. 1.) – 8. sz. (1944. márc. 1.)
Megjelent: kéthetente
Szerkesztő: M[agyar] Kir[ályi] Külügyminisztérium Kulturális Osztálya
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: [Budapest]
Méret: 30 cm
Megjegyzés: magyar és angol nyelven, évfolyamjelzés nélkül, bizalmas használatra
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
24. Antenna
Rádió-hetilap.
Budapest
12. évf. 1. sz. (1944. jan. 3-9.) – 12. évf. 51. sz. (1944. dec. 18-24.)
Megjelent: hetente
Felelős szerkesztő: Szentirmay Endre
Felelős kiadó: Báthory-Hütner János
Szerkesztőség: Budapest VIII., József krt. 5.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., József krt. 19.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest, József krt. 5.
Méret: 31 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
25. Anya- és Gyermekvédelem
Társadalompolitikai és egészségvédelmi folyóirat.
Budapest
17. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 17. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Szerdahelyi Elek
Felelős kiadó: Szerdahelyi Elek
Kiadó: Anya-, Csecsemő- és Gyermekvédelmi Központ Zita Királyné Alapítványi Intézet
Szerkesztőség: Budapest VIII., Vas utca 10.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Vas utca 10.
Nyomda: Budapest Székesfőváros Házinyomdája, Budapest
Méret: 24 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Budapest. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
26. Anyagvizsgálók Közlönye
Budapest
22. évf. 1. sz. (1944.) – 22. évf. 2. sz. (1944.)
Megjelent: kéthavonta július és augusztus kivételével
Szerkesztő: Nemesdy József
Felelős kiadó: Gillemot László
Kiadó: Magyar Anyagvizsgálók Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest XI., Műegyetem Központi épület fsz. 1.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Műegyetem Mechanikai Technológiai Tanszék
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 22 cm
Megjegyzés: dátumjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
27. Anyakönyvi Kurir
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. aug.)
Felelős kiadó: Peláthy György
Kiadó: Heraldika Nemességi Iroda
Szerkesztőség: Budapest IV., Gr. Károlyi utca 14.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Gr. Károlyi utca 14.
Nyomda: Kapisztrán Nyomda, Vác
Méret: 22 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
28. Apostoli Hit
Az „Isten Gyülekezeteinek Szövetsége Missziója” időközi lapja Magyarországon.
Pestszentlőrinc
15. évf. 1. sz. (1944.)
Megjelent: öthetente
Felelős szerkesztő: Holczmann Mihály
Felelős kiadó: A Misszió Intéző Bizottsága
Szerkesztőség: Pestszentlőrinc, Üllői út 75.
Kiadóhivatal: Pestszentlőrinc, Üllői út 75.
Nyomda: Corvina Nyomda, Békéscsaba, Jókai utca 1.
Méret: 28 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, dátumjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
29. Aprójószág
Magyar Angoragyapjasnyúltenyésztők Országos Szövetségének, a Kisállattenyésztők Országos Egyesületének hivatalos közlönye.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 5 [4!]. évf. 17. sz. (1944. szept. 5.)
Megjelent: minden hónap 5-én és 20-án
Szerkesztő: Kelemen Aurél, sóvári Schneider Sándor
Felelős kiadó: Kelemen Aurél
Szerkesztőség: Budapest VI., Szondy utca 42/c.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Szondy utca 42/c.
Nyomda: Urbányi István Könyvnyomdája, Budapest VI., Gr. Zichy Jenő utca 36.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
30. Aradi Híradó
Arad
1. évf. (1944. szept. 20-21.)
Szerkesztő: Molnár Árpád
Szerkesztőség: [Arad]
Kiadóhivatal: [Arad]
Nyomda: [Arad]
Megjegyzés: a rendelkezésre álló adatokból számozás nem állapítható meg
Forrás:
Kuszálik Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940-1989. Budapest, 1996. p. 50
31. Arany-Ezüst
A Pécsi Piusi Diákok lapja.
Pécs
6. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 6. évf. 5. sz. (1944. jún.)
Megjelent: évente nyolcszor
Szerkesztő: Garay Endre
Felelős kiadó: M. Holper G. s.
Kiadó: 622. sz. Diákkaptár
Szerkesztőség: [Pécs]
Kiadóhivatal: [Pécs]
Nyomda: Kultúra Könyvnyomdai Műintézet Mayer A. Géza és Társai, Pécs
Melléklet: Sündisznó
Méret: 23 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Pécs. Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár
32. Archaeologiai Értesítő
A Magyar Tudományos Akadémia Archaeológiai Bizottságának és az Országos Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulatnak közlönye.
Budapest
3. évf. 5-6. kötet (1944-1945.)
Felelős szerkesztő: Alföldi András
Felelős kiadó: Alföldi András
Szerkesztőség: Budapest IV., Ferenc József rakpart 25.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Ferenc József rakpart 25.
Nyomda: Egyetemi Nyomda, Budapest VIII., Múzeum körút 6.
Méret: 28 cm
Megjegyzés: egyetlen összevont szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Hadtörténeti Könyvtár
Budapest. Iparművészeti Múzeum Könyvtára
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
33. Archives Diplomatiques et Consulaires
Revue mensuelle politique, industrielle et commerciale. Revue mensuelle illustrée.
Budapest
9. évf. (1944. jan.) – 9. évf. (1944. okt.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Szabó István
Szerkesztő: Hajós Jenő
Szerkesztőség: Budapest VII., Erzsébet körút 5.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Erzsébet körút 5.
Nyomda: Athenaeum Nyomda, Budapest
Méret: 30 cm
Megjegyzés: francia nyelvű, számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
34. Archivum Europae Centro-Orientalis
Budapest
9-10. kötet (1943-1944.)
Megjelent: rendszertelenül
Szerkesztő: Gáldi László
Felelős kiadó: Lukinich Imre
Szerkesztőség: Budapest VIII., Eszterházy utca 26.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Eszterházy utca 26.
Nyomda: Sárkány Nyomda Rt., Budapest VI., Horn Ede utca 9.
Méret: 24 cm
Megjegyzés: egyetlen összevont szám, évfolyam- és dátumjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
35. Arcvonal
A küzdő csapatok tájékoztatója.
Budapest
(1944. okt. 29.)
Megjelent: rendszertelenül
Kiadó: M[agyar] Kir[ályi] 2. Honvéd Hadsereg Parancsnoksága
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: [Budapest]
Méret: 29 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
36. Árfolyamlapok
A Gabona- és Terménykereskedők Országos Egyesülete lapja.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 6. évf. 264. sz. (1944. dec. 6.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Natter Nád Miksa
Felelős kiadó: Natter Nád Miksa
Kiadó: Gabona- és Terménykereskedők Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest V., Szabadság tér 17.
Kiadóhivatal: Budapest V., Szabadság tér 17.
Nyomda: Somogyi Nyomda, Budapest V., Szabadság tér 17., május 22-től: Grega Nándor Könyvnyomdája, Budapest V., Vadász u. 33., június 5-től: Somogyi Nyomda, Budapest V., Tőzsdepalota, június 17-től: Grega Nándor Könyvnyomdája, Budapest V., Vadász u. 33., június 23-tól: Somogyi Nyomda, Budapest V., Szabadság tér 17., július 14-től: Grega Nándor Könyvnyomdája, Budapest V., Vadász u. 33., szeptember 27-től: Somogyi Nyomda, Budapest V., Szabadság tér 17., október 20-tól: Urbányi Nyomda, Budapest, október 25-től: Somogyi Nyomda, Budapest, november 21-től: Grega Nyomda, Budapest V., Vadász u. 33.
Méret: 42 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
37. Árpádházi Szent Margit
Katolikus havi folyóirat.
Szeged, szeptember 19-től: Vasvár
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 19.) – 3. évf. 11. sz. (1944. nov. 15.)
Megjelent: minden hónap 19-én
Felelős szerkesztő: Merényi L. Vince
Felelős kiadó: Merényi L. Vince
Szerkesztőség: Szeged, Hóbiárt bassa utca 30., szeptember 19-től: Sz[ent] Domonkos rendi Nővérek, Vasvár
Kiadóhivatal: Szeged, Hóbiárt bassa utca 30., szeptember 19-től: Sz[ent] Domonkos rendi Nővérek, Vasvár
Nyomda: Szegedi Új Nemzedék Lapvállalat Rt., Szeged, szeptember 19-től: Vasvármegye Nyomdavállalat, Szombathely
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
38. Asszonyok Leányok
A katolikus nők folyóirata.
Budapest
11. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 11. évf. 11. sz. (1944. nov. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Zichy Rafaelné
Szerkesztő: Kaáli Nagy Sándorné Füzesséry Katalin
Felelős kiadó: Zichy Rafaelné
Szerkesztőség: Budapest IV., Veres Pálné utca 9.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Veres Pálné utca 9.
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 22 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
39. Asztalosmesterek Lapja
A Budapesti Asztalosok Ipartestülete és az Asztalosmesterek Országos Szövetségének hivatalos közlönye.
Budapest
26. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 26. évf. 35. sz. (1944. dec. 10.)
Megjelent: tíznaponta
Felelős szerkesztő: Füredy Lajos
Felelős kiadó: Füredy Lajos
Szerkesztőség: Budapest VIII., Bérkocsis utca 12.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Bérkocsis utca 12.
Nyomda: Merkantil Nyomda, Budapest VIII., Vajda Hunyad utca 43., május 20-tól: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest VIII., József u. 41.
Méret: 40 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
40. Athenaeum
A Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Filozófiai Társaság filozófiai folyóirata.
Budapest
30. kötet 1-2. füzet (1944. jan.-júl.)
Megjelent: évente négyszer
Felelős szerkesztő: Révay József
Felelős kiadó: Révay József
Szerkesztőség: Budapest VIII., Múzeum körút 6-8.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Múzeum körút 6-8.
Nyomda: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest VIII., Múzeum körút 6.
Méret: 22 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Idegennyelvű Könyvtár és Zenei Gyűjtemény
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
41. Atilla
Társadalompolitikai, szépirodalmi és művészeti havi folyóirat.
Komádi
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 5. évf. 9. sz. (1944. szept. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Főszerkesztő: Baross Endre
Felelős szerkesztő: Csizmadia Sándor
Felelős kiadó: Csizmadia Sándor
Szerkesztőség: Komádi, Bihar megye
Kiadóhivatal: Komádi, Bihar megye
Nyomda: Szalay Sándor Könyvnyomdája, Budapest, április 1-től: Nádudvary Mihály Nyomdája, Gyoma, július 1-től: Petőfi Nyomda, Gyoma
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
42. Automobilizmus
A Királyi Magyar Automobil Club és a Budapesti Motor Yacht Club hivatalos lapja.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 6. évf. 9. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Főszerkesztő: Dárday-Abriani Dezső
Kiadó: Királyi Magyar Automobil Club
Szerkesztőség: Budapest IV., Apponyi tér 1.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Apponyi tér 1.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
43. Áve Mária
Budapest, szeptembertől: Máriaremete
7. évf. 1. sz. (1944. febr.) – 7. évf. 4. sz. (1944. dec.)
Megjelent: negyedévente
Felelős szerkesztő: Csete M. Ágoston
Felelős kiadó: Csete M. Ágoston
Kiadó: Wimmer M. Anzelm
Szerkesztőség: Budapest IV., Szervita tér 6., szeptembertől: Máriaremete, Szervita rendház (Pest megye.)
Kiadóhivatal: Budapest IV., Szervita tér 6., szeptembertől: Máriaremete, Szervita rendház (Pest megye.)
Nyomda: Korda Rt. Nyomdája, Budapest VIII., Csepreghy utca 2., decembertől: Élet Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 23 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
44. Bács-Bodrog Vármegye Hivatalos Lapja
Zombor
42. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 42. évf. 46. sz. (1944. okt. 5.)
Megjelent: csütörtökön
Szerkesztő: Vörös Géza
Kiadó: Bács-Bodrog Vármegye alispánja
Szerkesztőség: Zombor, Alispáni Hivatal
Kiadóhivatal: Zombor, Alispáni Hivatal
Nyomda: Bosnyák József Könyvnyomdája, Zombor, Csihás Benő utca 3.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
45. Bajai Közlöny
Baja
1. évf. 1. sz. (1944. ápr. 8.) – 1. évf. 96. sz. (1944. okt. 7.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta, július 1-től: szerdán és szombaton
Felelős szerkesztő: Knézy Lehel
Felelős kiadó: Knézy Lehel
Szerkesztőség: Baja, Mátyás király tér 10.
Kiadóhivatal: Baja, Mátyás király tér 10.
Nyomda: Corvin Könyvnyomda és Újságkiadó Üzem, Baja, Mátyás király tér 10.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
46. Bajtárs
Budapest
1. sz. [1944.]
Megjelent: megbízhatóan szabálytalan időközökben
Felelős kiadó: Horváth László
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Vörösváry Nyomda, Budapest, Múzeum krt. 13.
Méret: 20 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
47. Bajtársi Szolgálat
Pécs Szab[ad] Kir[ályi] Város Bajtársi Szolgálatának közleményei.
Pécs
2. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 2. évf. 5. sz. (1944. máj.); 3. évf. 6. sz. (1944. jún.) - 3.évf. 7.sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Várnagy Elemér
Felelős kiadó: Várnagy Elemér
Kiadó: Pécs Szab[ad] Kir[ályi] Város Bajtársi Szolgálata
Szerkesztőség: Pécs
Kiadóhivatal: Pécs
Nyomda: Pécs Szab[ad] Kir[ályi] Város Házinyomdája, Pécs
Főlap: Szociális Értesítő
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
48. Bajvívó
A Pécsi Egyetemi Atlétikai Club hivatalos közlönye.
Pécs
(1944. jan. 15.) – (1944. júl. 1.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Tucsni László
Felelős kiadó: Tucsni László
Kiadó: Pécsi Egyetemi Atlétikai Club
Szerkesztőség: Pécs
Kiadóhivatal: Pécs, Egyetemi Sportcsarnok
Nyomda: Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., Pécs
Méret: 28 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Megszűnt. (11.674./III.b.-1944.)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Pécs. Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárának Könyvtára
49. Balaton
A Balatoni Szövetség és a kötelékébe tartozó intézmények és vállalatok hivatalos értesítője.
Balatonfüred
37. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 37. évf. 11. sz. (1944. nov.)
Megjelent: minden hónap 10-én
Felelős szerkesztő: Gáspárdy András
Felelős kiadó: Gáspárdy András
Kiadó: Balatoni Szövetség
Szerkesztőség: Balatonfüred, Zsigmond utca 2-4.
Kiadóhivatal: Balatonfüred, Zsigmond utca 2-4.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Keszthely. Helikon Könyvtár
Veszprém. Eötvös Károly Megyei Könyvtár
Zirc. Reguly Antal Műemlékkönyvtár
50. Balatonfüred
Keresztény magyar politikai, gazdasági hetilap.
Balatonfüred
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 40. sz. (1944. okt. 4.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Baán László
Felelős kiadó: Babics Endre
Szerkesztőség: [Balatonfüred]
Kiadóhivatal: [Balatonfüred]
Nyomda: Balatonfüredi Nyomda, Balatonfüred
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
51. Balatoni Egyesületi Értesítő
A Balatoni Gyümölcstermesztők Egyesületének körlevele.
Balatonfüred
6. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 6. évf. 2. sz. (1944. júl.)
Megjelent: évente háromszor
Felelős szerkesztő: Gáspárdy Aladár
Felelős kiadó: Gáspárdy Aladár
Kiadó: Balatoni Gyümölcstermesztők Egyesülete
Szerkesztőség: Balatonfüred, Üdülőház Szövetkezet
Kiadóhivatal: Balatonfüred, Üdülőház Szövetkezet
Nyomda: László Nyomda, Tapolca, júliustól: Balatonfüredi Nyomda, Balatonfüred
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
52. Balatoni Kurir
Vendégforgalmi, sport, társadalmi és közgazdasági hetilap. A Balatoni Egyesületek Szövetsége hivatalos lapja.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 6. évf. 21. sz. (1944. máj. 25.)
Megjelent: csütörtökön
Főszerkesztő: Iklódy Szabó János
Felelős szerkesztő: Tövissy Ernő, április 7-től: Lendvai Károly
Felelős kiadó: Tövissy Ernő
Kiadó: Balatoni Egyesületek Szövetsége
Szerkesztőség: Budapest V., Széchenyi rakpart 7., április 7-től: Budapest II., Margit rakpart 25/a., május 11-től: Budapest XII., Kléh István u. 10/b.
Kiadóhivatal: Budapest V., Széchenyi rakpart 7., április 7-től: Budapest II., Margit rakpart 25/a., május 11-től: Budapest XII., Kléh István u. 10/b.
Nyomda: May János Nyomdai Műintézet Rt., Budapest V., Széchenyi rakpart 7., április 7-től: Urbányi Nyomda, Budapest
Méret: 41 cm
Megszűnt. (11.033/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Keszthely. Balatoni Múzeum Könyvtára
Zalaegerszeg. Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának Könyvtára
53. Balatoni Szemle
A Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága hivatalos folyóirata.
Budapest
3. évf. 17-18. sz. (1944. febr.) – 3. évf. 19. sz. (1944. ápr.)
Megjelent: évente tízszer
Főszerkesztő: Cholnoky Jenő
Felelős szerkesztő: Cholnoky Jenő
Szerkesztő: Tóth Lajos
Felelős kiadó: Cholnoky Jenő
Kiadó: Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: Budapest V., Bank utca 7.
Nyomda: Pesti Lloyd Nyomda, Budapest
Méret: 20 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
54. Bank és Biztosítási Tisztviselők Lapja
A Keresztény Pénzintézeti és Biztosítási Tisztviselők Országos Szövetsége hivatalos közlönye.
Budapest
4 (23). évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 4 (23). évf. 10. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Glazewski Ádám
Felelős kiadó: Stirling István
Kiadó: Keresztény Pénzintézeti és Biztosítási Tisztviselők Országos Szövetsége
Szerkesztőség: Budapest V., Gr. Vigyázó Ferenc utca 6.
Kiadóhivatal: Budapest V., Gr. Vigyázó Ferenc utca 6.
Nyomda: Kovács és Szegedi Nyomda, Budapest IX., Üllői út 31., július 1-től: Hollóssy János Könyvnyomtatómester, Budapest VII., Jósika u. 20.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
55. Banksport
A Magyar Pénzintézeti Sportegyletek Ligája és a TÉBE Levente Egyesület hivatalos értesítője.
Budapest
12. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 12. évf. 13. sz. (1944. júl. 5.)
Megjelent: minden hónap 5-én és 20-án
Felelős szerkesztő: Pető Béla
Felelős kiadó: Pető Béla
Szerkesztőség: Budapest V., Erzsébet tér 3.
Kiadóhivatal: Budapest V., Erzsébet tér 3.
Nyomda: Kalász Könyvkiadó Rt., Budapest V., Kádár utca 5.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
56. Bánsági Magyar Szó
Hazafias lap.
Temesvár
(1944. ápr.) – (1944. jún.-júl.)
Megjelent: havonta
Szerkesztőség: [Temesvár]
Kiadóhivatal: [Temesvár]
Nyomda: [Temesvár]
Méret: 30 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Forrás:
Kuszálik Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940-1989. Budapest, 1996. p. 54
57. Bányászati és Kohászati Lapok
A M[agyar] Kir[ályi] József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya- és Kohómérnöki Osztálya, az Orsz[ágos] Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, a Magyar Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövetsége Bánya és Kohómérnöki Szakosztályának és a Magyar Bánya- és Kohóvállalatok Egyesületének hivatalos lapja.
Budapest
77. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 77. évf. 24. sz. (1944. dec. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Jakóby László, augusztus 15-től: Gyulay Zoltán
Felelős kiadó: Jakóby László
Kiadó: Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület
Szerkesztőség: Budapest IX., Lónyay utca 41.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Lónyay utca 41.
Nyomda: Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 28 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
58. Bányavidéki Világosság
Demokratikus hetilap.
Nagybánya
1. évf. 1. sz. (1944. dec. 25.)
Megjelent: hetente
Felelős kiadó: Népvédelmi Szervezet Titkársága
Szerkesztőség: [Nagybánya]
Kiadóhivatal: [Nagybánya]
Nyomda: Szamosmenti Nyomda Fiókja, Nagybánya
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Bukarest. Biblioteca Academiei Române
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Forrás:
Kuszálik Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940-1989. Budapest, 1996. p. 55
59. Baranya Vármegye Hivatalos Lapja
Pécs
46. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 46. évf. 48. sz. (1944. nov. 23.)
Megjelent: csütörtökön
Szerkesztő: Mérő József
Kiadó: Baranya Vármegye alispánja
Szerkesztőség: Pécs
Kiadóhivatal: Pécs, Alispáni Hivatal
Nyomda: Taizs József Könyvnyomdája, Pécs
Melléklet: Baranya Vármegye Tűzrendészeti Értesítője
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Pécs. Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár
Pécs. Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárának Könyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
60. Baranya Vármegye Tűzrendészeti Értesítője
Baranyavármegye hivatalos lapjának melléklete.
Pécs
4. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 4. évf. 4. sz. (1944. ápr.)
Megjelent: havonta
Szerkesztőség: Pécs
Kiadóhivatal: Pécs, Alispáni Hivatal
Nyomda: Taizs József Könyvnyomdája, Pécs
Főlap: Baranya Vármegye Hivatalos Lapja
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
61. Barlangkutatás
Barlangtani szakfolyóirat.
Budapest
17. kötet 1. füzet (1944. okt.)
Szerkesztő: Kadič Ottokár
Felelős kiadó: Kadič Ottokár
Kiadó: Magyar Barlangkutató Társulat
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Kapucinus Nyomda, Budapest
Méret: 24 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
62. Baromfitenyésztők Lapja
A Baromfi és Egyéb Kisállattenyésztők Országos Egyesületének hivatalos közlönye.
Budapest
40. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 40. évf. 12. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Kovács Imre
Szerkesztő: Koós Tibor
Felelős kiadó: Kovács Imre
Kiadó: Baromfi és Egyéb Kisállattenyésztők Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest VII., Rottenbiller utca 31.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Rottenbiller utca 31.
Nyomda: Pátria Irodalmi Vállalat és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest IX., Üllői út 25.
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
63. Baross Híradó
Újvidék
(1944. jan.) – (1944. ápr.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Földesdy József
Felelős kiadó: Földesdy József
Szerkesztőség: [Újvidék]
Kiadóhivatal: [Újvidék]
Nyomda: Uránia Nyomdavállalat, Újvidék
Méret: 30 cm
Megjegyzés: kézirat gyanánt, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
64. Baross Szövetségi Dohányárusok Lapja
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 6. évf. 22. sz. (1944. nov. 16.)
Megjelent: kéthetente csütörtökön
Felelős szerkesztő: Csihás Endre
Felelős kiadó: Csihás Endre
Szerkesztőség: Budapest VIII., Múzeum utca 17.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Múzeum utca 17.
Nyomda: Grafika Nyomdavállalat, Újpest, Jókai utca 18.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
65. Baross Újság
Politikai és közgazdasági hetilap.
Budapest
26. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 26. évf. 40. sz. (1944. okt. 6.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Domokos László, május 12-től: Papp András
Szerkesztő: Papp András
Felelős kiadó: Tábory Gábor
Szerkesztőség: Budapest VIII., Múzeum utca 17.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Múzeum utca 17.
Nyomda: Paulovits Imre Könyvnyomdája, Budapest VII., Nyár utca 6.
Méret: 49 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Bars és Hont K. E. E. Vármegyék Hivatalos Lapja → Lásd: Bars és Hont K[özigazgatásilag] E[gyelőre] E[gyesített] Vármegyék Hivatalos Lapja
66. Bars és Hont K[özigazgatásilag] E[gyelőre] E[gyesített] Vármegyék Hivatalos Lapja
Léva
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 6. évf. 49. sz. (1944. dec. 7.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Rakovszky László
Kiadó: Bars és Hont k[özigazgatásilag] e[gyelőre] e[egyesített] v[ár]m[egye] közönsége
Szerkesztőség: Léva
Kiadóhivatal: Léva, Vármegyeháza
Nyomda: Nyitrai és Társa Könyvnyomdája, Léva
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
67. Bars–Hont
Közművelődési-, társadalmi- és politikai hetilap.
Léva
64. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 64. évf. 48. sz. (1944. nov. 26.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Kersék János
Felelős kiadó: Bartha Pál
Szerkesztőség: Léva
Kiadóhivatal: Léva
Nyomda: Nyitrai és Társa Könyvnyomdája, Léva
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
68. Bástyánk
A Bánya-, Kohó- és Erdőmérnökhallgatók Ifjusági Körének havi folyóirata.
Sopron
4. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 4. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: minden hónap 5-én
Felelős szerkesztő: Kardos Árpád
Felelős kiadó: Kardos Árpád
Kiadó: Bánya-, Kohó- és Erdőmérnökhallgatók Ifjusági Köre
Szerkesztőség: Sopron II., Rákóczi Ferenc utca 13.
Kiadóhivatal: Sopron II., Rákóczi Ferenc utca 13.
Nyomda: Király Nyomda, Sopron
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Sopron. Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára
69. Batschkaer Zeitung
[Újvidék]
[45. évf.]
Megjelent: [pénteken]
Főszerkesztő: [Gasz Mátyásné]
Kiadó: [Gasz Mátyásné]
Szerkesztőség: [Újvidék]
Kiadóhivatal: [Újvidék]
Nyomda: [Gasz Mátyásné Nyomdája, Újvidék]
Megjegyzés: német nyelvű, számozás és dátum nélkül
Forrás:
Bilderwoche, 1944. jan. 30. p. 3
70. Béke és Szabadság
Budapest
1. sz. (1944. márc.) – 2. sz. (1944. júl.)
Kiadó: Békepárt
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Békepárt Nyomdája, Budapest
Méret: 30 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
71. Békeharang
Hitmélyítő, hitébresztő erkölcsnemesítő lap. A Püspöki Metodista Egyház országos hitbuzgalmi lapja.
Budapest
6 (35). évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6 (35). évf. 6. sz. (1944. jún. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Tessényi János
Felelős kiadó: Tessényi János
Kiadó: Keresztyén Könyvesház Korl[átolt] Fel[elősségű] Szövetkezet
Szerkesztőség: Budapest VI., Felsőerdősor 5.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Felsőerdősor 5.
Nyomda: Kultúra Könyvnyomda, Kaposvár
Méret: 28 cm
Megszűnt. (11.033/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
72. Békehirnök
Baptista hetilap – Jubileumi évfolyam.
Budapest
50. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 50. évf. 50-51. sz. (1944. dec. 16.)
Megjelent: szombaton
Főszerkesztő: Somogyi Imre
Felelős szerkesztő: Steiner István
Felelős kiadó: Steiner István
Szerkesztőség: Budapest VIII., Kistemplom utca 12.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Kistemplom utca 12.
Nyomda: Baltha Könyvnyomda, Mezőberény, április 22-től: Bethánia Nyomda, Budapest VIII., Gyulai Pál u. 9.
Melléklap: Hajnalcsillag
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
73. Békés Megyei Hírlap
Gyula
4. évf. (1944. okt. 7.)
Megjelent: kedden, csütörtökön, szombaton
Felelős szerkesztő: Györgyössy Iván
Szerkesztőség: Gyula, Corvin utca 9.
Kiadóhivatal: Gyula, Munkácsy Mihály utca 12.
Nyomda: Zajkás Gábor Nyomdavállalata, Gyula
Előbb: Békésmegyei Hírlap
Méret: 42 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Békéscsaba. Békés Megyei Tudásház és Könyvtár
74. Békéscsabai Evangélikusok Lapja
Békéscsaba
11. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 11. évf. 5. sz. (1944. máj.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Linder László
Felelős kiadó: Linder László
Kiadó: Országos Luther Szövetség Békéscsabai Csoportja
Szerkesztőség: Békéscsaba
Kiadóhivatal: Békéscsaba
Nyomda: Puskás és Blahut Könyvnyomda, Békéscsaba, Beliczey utca 4.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
75. Békési Újság
Politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap.
Békés
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 5. évf. 39-40. sz. (1944. szept. 29.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Mátrai János
Felelős kiadó: Mátrai János
Szerkesztőség: Békés, Széchenyi tér 5., február 12-től: Békés, Kossuth u. 12.
Kiadóhivatal: Békés, Széchenyi tér 5., február 12-től: Békés, Kossuth u. 12.
Nyomda: Petőfi Nyomda, Békés, Széchenyi tér 5.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Békés. Jantyik Mátyás Múzeum
76. Békésmegyei Hírlap
Politikai, társadalmi, közgazdasági és sportlap.
Gyula
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 4. évf. 72. sz. (1944. jún. 27.)
Megjelent: szerdán, pénteken és vasárnap, május 23-tól: kedden, csütörtökön és szombaton
Felelős szerkesztő: Mátrai János, május 23-tól: Györgyössy Iván
Felelős kiadó: Kéler János
Szerkesztőség: Gyula, Corvin utca 9., június 17-től: Gyula, Munkácsy M. u. 12.
Kiadóhivatal: Gyula, Corvin utca 4., június 17-től: Gyula, Munkácsy M. u. 12.
Nyomda: Dürer Nyomda és Lapkiadóvállalat, Gyula, Corvin u. 4., június 17-től: Zajkás Gábor Nyomdavállalata, Gyula, Munkácsy u. 12.
Utóbb: Békés Megyei Hírlap
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
77. Békésvármegye Hivatalos Lapja
Gyula
47. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 47. évf. 40. sz. (1944. szept. 17.)
Megjelent: szombaton
Szerkesztő: Terényi Péter
Kiadó: A vármegye alispánja
Szerkesztőség: Gyula, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Gyula, Vármegyeháza
Nyomda: Dürer Nyomda és Lapkiadóvállalat, Gyula
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Békéscsaba. Békés Megyei Tudásház és Könyvtár
78. Belsősomogy
Politikai, társadalmi és kulturális hetilap.
Csurgó
24. évf. 15. sz. (1944. márc. 26.) – 24. évf. 18. sz. (1944. máj. 14.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Écsy Ö. István
Felelős kiadó: Galgóczy János
Kiadó: Belsősomogy Lapkiadó Társaság
Szerkesztőség: Csurgó, Széchenyi tér
Kiadóhivatal: Csurgó, Széchenyi tér
Nyomda: Oszeszly M. Viktor Könyvnyomdája, Csurgó
Méret: 41 cm
Megszűnt. (11.033/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
79. Belügyi Közlöny
Budapest
49. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 49. évf. 53. sz. (1944. dec. 24.)
Megjelent: vasárnap
Szerkesztő: Danóczy György
Kiadó: Magyar Királyi Belügyminisztérium
Szerkesztőség: Budapest, Magyar Királyi Belügyminisztérium,
Kiadóhivatal: Budapest, Magyar Királyi Belügyminisztérium,
Nyomda: Pátria Nyomda Rt., Budapest
Méret: 24 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
Bécs. Österreichische Nationalbibliothek
80. A Bélyeggyűjtő
A Levélbélyeggyűjtők Első Hazai Egyesülete hivatalos közlönye.
Budapest
23. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 23. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Neuhold Kornél
Felelős kiadó: Neuhold Kornél
Kiadó: Levélbélyeggyűjtők Első Hazai Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest VI., Andrássy út 3.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Andrássy út 3.
Nyomda: Springer Gusztáv Könyvnyomdája, Budapest VII., Bethlen Gábor utca 33., júliustól: Pallas Nyomda, Budapest V., Honvéd u. 10.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
81. Bércséplők és Géptulajdonosok Lapja
Budapest
11. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 11. évf. 18. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Zeőke Antal
Felelős kiadó: Zeőke Antal
Szerkesztőség: Budapest III., Zsigmond utca 106.
Kiadóhivatal: Budapest III., Zsigmond utca 106.
Nyomda: Hunnia Nyomda Kft., Budapest VII., Hársfa utca 36.
Méret: 39 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
82. Bereg Vármegye Hivatalos Lapja
Beregszász
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 13.) – 6. évf. 39. sz. (1944. okt. 5.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Stéger László
Kiadó: Bereg vármegye alispánja
Szerkesztőség: Beregszász, Alispáni Hivatal
Kiadóhivatal: Beregszász, Alispáni Hivatal
Nyomda: Juhász Béla Könyvnyomdája, Beregszász, Bocskay utca 1.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
83. Berlini Visszhang
Berlin
Forrás:
Körösvidék, 1944. január 12. p. 4
84. Beszterce-Naszód Vármegye Hivatalos Lapja
Beszterce
21. évf. 1. sz. (1944. jan. 8.) – 21. évf. 27. sz. (1944. szept. 2.)
Megjelent: havonta háromszor
Szerkesztő: Sudár József, április 1-től: Komáromy István
Kiadó: Beszterce-Naszód Vármegye közönsége
Szerkesztőség: Beszterce, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Beszterce, Vármegyeháza
Nyomda: Csallner Károly Könyvnyomdája, Beszterce
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
85. Besztercei Hírlap
Nemzetpolitikai, közgazdasági és társadalmi hetilap.
Beszterce
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 4. évf. 22. sz. (1944. máj. 27.)
Megjelent: szombaton
Főszerkesztő: Sándor András
Felelős szerkesztő: Beke Ödön
Szerkesztő: február 19-től: Antal Ferenc
Felelős kiadó: Beke Ödön
Szerkesztőség: Beszterce, Mihály utca 4.
Kiadóhivatal: Beszterce, Sanchen Károly utca 38., március 18-tól: Beszterce, Szabógát u. 24., május 6-tól: Beszterce, Mihály u. 4.
Nyomda: Zikeli Gusztáv Könyvnyomdája, Beszterce, március 5-től: Sajgó Gyula Könyvnyomdája, Beszterce
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
86. Betegápolásügy
Egészségügyi alkalmazottak lapja. Folyóirat az egészségügyi kultúra szolgálatában. A Magyarországi Betegápolók és Ápolónők Országos Egyesületének hivatalos lapja.
Budapest
24. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 24. évf. 12. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Sieben F. József
Felelős kiadó: Sieben F. József
Kiadó: Magyarországi Betegápolók és Ápolónők Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest VIII., József körút 26.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., József körút 26.
Nyomda: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest VIII., József körút 41.
Méret: 24 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
87. Beyers Mode für Alle
Magyar nyelvű melléklet.
Budapest
4. füzet (1944. tavasz)
Felelős kiadó: Farkas József
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Paár Nyomda, Budapest
Méret: 31 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés nélkül, csak szabásminta
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
88. Bihari Hírlap
Politikai hetilap.
Nagyvárad
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 4. évf. 26. sz. (1944. jún. 24.)
Megjelent: szombaton
Szerkesztő: Nagy Gusztáv
Felelős kiadó: Nagy Gusztáv
Szerkesztőség: Nagyvárad, Lukács György utca 60.
Kiadóhivatal: Nagyvárad, Lukács György utca 60.
Nyomda: Nádudvari Mihály Petőfi Nyomdája, Gyoma
Méret: 40 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
89. Bihari Népnevelés
Közművelődésügyi és népoktatásügyi lap. A Biharvármegyei Népnevelési Egyesület, a kir[ályi] Tanfelügyelőség, a Biharvármegyei Általános Tanítóegyesület, a Biharvármegyei és Nagyvárad városi Törvényhatósági Iskolánkívüli Népművelési Bizottságok hivatalos lapja.
Nagyvárad
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 5. évf. 3. sz. (1944. márc. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Martsa Dénes
Kiadó: Biharvármegyei Népnevelési Egyesület
Szerkesztőség: Nagyvárad, Alapi utca 2.
Kiadóhivatal: Nagyvárad, Alapi utca 2.
Nyomda: Bagossy Mihály Bihari Nyomdája, Nagyvárad, Hitler Adolf utca 3.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
90. Bihari Reformátusok Lapja
A Bihari Református Egyházmegye hivatalos közlönye.
Nagyvárad
18. évf. 7. sz. (1944. ápr. 1.) – 18. évf. 12. sz. (1944. jún. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Orth Imre
Felelős kiadó: Orth Imre
Kiadó: Bihari Református Egyházmegye
Szerkesztőség: Biharpüspöki, Református Lelkészi Hivatal
Kiadóhivatal: Nagyvárad, Kossuth Lajos utca 3.
Nyomda: Kálvin Könyvnyomda, Nagyvárad
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
91. Biharvármegye Hivatalos Lapja
Nagyvárad
42. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 42. évf. 38. sz. (1944. szept. 21.)
Megjelent: csütörtökön
Szerkesztő: Dávid Lajos
Kiadó: Alispáni Hivatal
Szerkesztőség: Nagyvárad, Alispáni Hivatal,
Kiadóhivatal: Nagyvárad, Alispáni Hivatal,
Nyomda: Kálvin Nyomda, Nagyvárad, Kossuth Lajos utca 3.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
92. Bilderwoche
Képes hetilap.
Újvidék
8. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 8. évf. 26. sz. (1944. jún. 25.)
Megjelent: vasárnap
Főszerkesztő: Jakob Krämer
Szerkesztőség: Újvidék, Ungargasse 68.
Kiadóhivatal: Újvidék, Ungargasse 68.
Nyomda: Franz Stanischitsch, Újvidék, Ungargasse 68.
Méret: 42 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
93. Bizalom
Havonta kétszer megjelenő szemle, a világ folyásáról és az ember alkotásairól.
Budapest
15. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 15. évf. 18. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Göllner Mária
Felelős kiadó: Göllner Mária
Szerkesztőség: Budapest V., Markó utca 27.
Kiadóhivatal: Budapest V., Markó utca 27.
Nyomda: Váci Kir[ályi] Orsz[ágos] Fegyintézet Könyvnyomdája, Vác
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
94. Biztosítási Szemle
Tudományos és gyakorlati folyóirat. A Magyar Biztosítástudományi Társulat és a Biztosító Intézetek Országos Szövetségének hivatalos folyóirata.
Budapest
14. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 14. évf. 5. sz. (1944. máj. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Főszerkesztő: Huszár Géza
Felelős szerkesztő: Geszler Ödön
Felelős kiadó: Geszler Ödön
Kiadó: Magyar Biztosítástudományi Társulat
Szerkesztőség: Budapest V., Deák Ferenc utca 16-18.
Kiadóhivatal: Budapest V., Deák Ferenc utca 16-18.
Nyomda: Pallas Irodalmi Rt. Nyomdája, Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 21 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
95. A Biztosítottak Lapja
A Biztosítottak Országos Egyesületének közlönye.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 4. évf. 4. sz. (1944. ápr. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Főszerkesztő: szepesváraljai Haendel Vilmos
Felelős szerkesztő: szántóházi és dénesfalvi Szánthó Gyula, február 1-től: Tamkó Károly
Felelős kiadó: szántóházi és dénesfalvi Szánthó Gyula, február 1-től: Tamkó Károly
Kiadó: Biztosítottak Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest VI., Nagymező utca 22-24.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Nagymező utca 22-24.
Nyomda: Földes, Wagner és Társa Bt. Nyomdája, Budapest V., Csáky utca 64-66.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (11.033/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
96. Blagovestnik
Presv[vâtogo] serdcâ Hristovogo.
Ungvár
6 (24). évf. 1. sz. (1944. jan.) – 6 (24). évf. 6-7. sz. (1944. jún.-júl.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Dudás Bertalan
Szerkesztő: Dudás Bertalan
Szerkesztőség: Ungvár, Rákóczi utca 46.
Kiadóhivatal: Ungvár, Rákóczi utca 46.
Méret: 21 cm
Megjegyzés: ruszin nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Ungvár. Ungvári Nemzeti Egyetem Könyvtára
97. Blatt der Volksschullehrer
Budapest
77. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 77. évf. 21. sz. (1944. nov. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Drozdy Gyula
Felelős kiadó: Drozdy Gyula
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest VIII., Múzeum körút 6.
Méret: 28 cm
Megjegyzés: német, szlovák (Učitel’ské Noviny), ruszin (Vestnik’ Narodnih’ Učitelev’), román (Revista Invătătorilor), szerb-horvát-bunyevác-sokác-vend-szlovén (Učiteljski List) nyelveken
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
98. Borászati Lapok
Szőlőmívelési, gyümölcstermelési és borgazdasági hetilap. A Magyar Szőlősgazdák és Hegyközségek Országos Egyesülete hivatalos lapja.
Budapest
76. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 76. évf. 46. sz. (1944. nov. 11.)
Megjelent: szombaton
Főszerkesztő: Pálinkás Gyula
Felelős szerkesztő: Rónay Ernő
Kiadó: Magyar Szőlősgazdák és Hegyközségek Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest V., Báthory utca 22.
Kiadóhivatal: Budapest V., Báthory utca 22.
Nyomda: Pátria Irodalmi Vállalat és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest IX., Üllői út 25.
Méret: 38 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
99. Borbásia
A Magyar Növénytani Társaság Folyóirata. Acta Botanicorum Hungaricae.
Budapest
5-6. kötet 1-3. sz. (1944. okt. 15.)
Szerkesztő: Szepesfalvy János
Felelős kiadó: Szepesfalvy János
Kiadó: Magyar Növénytani Társaság
Szerkesztőség: Budapest V., Akadémia utca 2.
Kiadóhivatal: Budapest V., Akadémia utca 2.
Nyomda: Kertész József Könyvnyomdája, Karcag
Méret: 22 cm
Megjegyzés: egyetlen összevont szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
100. Borsod
Keresztény politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap.
Mezőkövesd
1. sz. (1944.) - 42. sz. (1944. okt. 14.)
Megjelent: hetente
Főszerkesztő: Csepela Lajos
Felelős szerkesztő: Csepela Lajos
Felelős kiadó: Csepela Lajos
Szerkesztőség: Mezőkövesd
Kiadóhivatal: Mezőkövesd
Nyomda: Nemzeti Nyomda, Mezőkövesd
Méret: 40 cm
Megjegyzés: évfolyam jelzés nélkül
Lelőhely:
Miskolc. Herman Ottó Múzeum
Forrás:
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája 1842-1963 (összeáll. Fülöp Attila). Miskolc, 1969. p. 19
101. Borsod Vármegye Hivatalos Lapja
Miskolc
43. évf. 1. sz. (1944. jan. 13.) – 43. évf. 21. sz. (1944. okt. 6.)
Megjelent: kéthetente csütörtökön
Szerkesztő: Veégh István, július 27-től: Menner Gábor
Kiadó: Vármegyei Alispáni Hivatal
Szerkesztőség: Miskolc, Vármegyei Alispáni Hivatal
Kiadóhivatal: Miskolc, Vármegyei Alispáni Hivatal
Nyomda: Ludvig István Könyvnyomdája, Miskolc, Rákóczi utca 18.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
102. Botanikai Közlemények
A Kir[ályi] M[agyar] Természettudományi Társulat Növénytani Szakosztályának folyóirata.
Budapest
41. kötet 1-2. füzet (1944. ápr. 15.) – 41. kötet 3-5. füzet (1944. dec. 5.)
Megjelent: évente hatszor
Szerkesztő: Lengyel Géza, december 5-től: Boros Ádám
Felelős kiadó: Gombocz Endre
Kiadó: Kir[ályi] Magyar Természettudományi Társulat
Szerkesztőség: Budapest VIII., Eszterházy utca 16.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Eszterházy utca 16.
Nyomda: Bethlen Nyomda Rt., Budapest IX., Kálvin tér 8.
Méret: 24 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
103. Bőrgyógyászati, Urológiai, Venerologiai Szemle és Kozmetika
Budapest
22. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 22. évf. 11. sz. (1944. nov.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Brezovsky Emil
Felelős kiadó: Brezovsky Emil
Szerkesztőség: Budapest V., Vilmos császár út 60.
Kiadóhivatal: Budapest V., Vilmos császár út 60.
Nyomda: Ladányi Antal Könyvnyomdája, Budapest IX., Lónyay utca 18/b.
Méret: 22 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
104. Bőriparosok és Bőrkereskedők Lapja
”A Magyar Bőripari Nyersanyagbeszerző és Elosztó Rt”-nek (AMBERT)-„A Magyar Bőriparosok Országos Szövetségének”(AMBOSZ)-„A Magyar Bőrkereskedők Országos Szövetségének”-hivatalos lapja.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 38. sz. (1944. szept. 23.)
Megjelent: szombaton
Főszerkesztő: Tarnóy László
Felelős szerkesztő: Rády Elemérné
Felelős kiadó: Rády Elemérné
Szerkesztőség: Budapest VI., Paulay Ede utca 21.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Paulay Ede utca 21.
Nyomda: Róna Ferenc Könyvnyomdája, Budapest VII., Vörösmarty utca 5., május 27-től: Általános Nyomda és Grafikai Intézet Részvénytársaság, Budapest VI., Nagymező u. 3.
Méret: 47 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
105. A Bőrszakma
Bőripari és bőrkereskedelmi szaklap. Független szakmai újság.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 4.) – 6. évf. 35. sz. (1944. máj. 2.)
Megjelent: kedden és pénteken
Főszerkesztő: Tálos Géza
Felelős szerkesztő: Tálos Géza
Felelős kiadó: Tálos Géza
Szerkesztőség: Budapest V., Pannónia utca 57/a.
Kiadóhivatal: Budapest V., Pannónia utca 57/a.
Nyomda: Ált[alános] Nyomda és Graf[ikai] Int[ézet], Budapest VI., Nagymező utca 3.
Méret: 49 cm
Megszűnt. (10.773/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
106. Budai Kollégista
Budapest
(1944. márc. 20.)
Felelős szerkesztő: Sódor Alajos
Felelős kiadó: Budai Szent Imre Kollégium Szent Vince Konferenciája
Szerkesztőség: Budapest XI., Horthy Miklós út 17.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Horthy Miklós út 17.
Nyomda: Stachora K[ároly] Könyvnyomdája, Budapest, Arany János utca 7.
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
107. Budai Krónika
Társadalmi, egyesületi és kulturális hetilap.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 6. évf. 16. sz. (1944. máj. 15.)
Megjelent: szerdán, április 15-től: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Rétyi Székely Miklós
Felelős kiadó: Rétyi Székely Miklós
Kiadó: Hollós Mátyás Társaság
Szerkesztőség: Budapest II., Bem József utca 7.
Kiadóhivatal: Budapest II., Bem József utca 7.
Nyomda: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest VIII., József utca 41.
Előfizetési díj: 36 P/év, vállalatoknak és jogi személyeknek 50 P/év
Méret: 31 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
108. Budakalászi Textilművek Levente Egyesületének és „Előre” Szabadidő Szervezetének … számú Körlevele
Budapest
2. sz. (1944. jan. 15.) – 4. sz. (1944. márc. 18.)
Megjelent: havonta
Felelős kiadó: Tajthy Árpád
Szerkesztőség: Budapest V., Wekerle S. utca 11.
Kiadóhivatal: Budapest V., Wekerle S. utca 11.
Nyomda: Fráter és Társa Könyvnyomdája, Budapest VII., Akácfa utca 13.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
109. Budapest
Eseménynapló.
Budapest
(1944. ápr.) – (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős kiadó: Markos Béla
Szerkesztőség: Budapest V., Deák Ferenc utca 2.
Kiadóhivatal: Budapest V., Deák Ferenc utca 2.
Nyomda: Budapest Székesfőváros Házinyomdája, Budapest
Méret: 27 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
110. Budapest Jogszabályai
A Székesfőváros szabályrendeleteinek, szabályzatainak, szolgálati utasításainak és elvi határozatainak rendszeres évi gyűjteménye.
Budapest
1. szám (1944.)
Szerkesztő: Oszoly Kálmán
Kiadó: Farkas Ákos
Szerkesztőség: Budapest, III. pavilon fsz. 1., Központi Városháza
Kiadóhivatal: Budapest, III. pavilon fsz. 1., Központi Városháza
Nyomda: Budapest Székesfőváros Házinyomdája, Budapest
Méret: 20 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
111. Budapest Székesfőváros Statisztikai Havifüzetei
Budapest
72. évf. 829. sz. (1944. jan.) – 72. évf. 838. sz. (1944. okt.-dec.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Buziássy Károly, 838. számtól: Bene Lajos
Felelős kiadó: Buziássy Károly, 838. számtól: Bene Lajos
Kiadó: „Budapest” Irodalmi, Művészeti és Tudományos Intézet
Szerkesztőség: Budapest, Budapest Székesfőváros
Kiadóhivatal: Budapest, Budapest Székesfőváros
Nyomda: Budapest Székesfőváros Házinyomdája, Budapest
Melléklet: Statisztikai Értesítő
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Könyvtára
Budapest. Magyar Nemzeti Bank Szakkönyvtára
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
112. A Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság és az Érdekkörébe Tartozó Vállalatok Hivatalos Közlönye
Budapest
2-3. sz. (1944. márc. 31.) – 8-9. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős szerkesztő: Turnovszky Endre
Felelős kiadó: Turnovszky Endre
Szerkesztőség: Budapest VII., Akácfa utca 15.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Akácfa utca 15.
Nyomda: Budapest Székesfőváros Házinyomdája, Budapest
Méret: 29 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
113. Budapester Nachrichten
Pressedienst.
Budapest
16. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 16. évf. 234. sz. (1944. okt. 14.)
2. kiadás: 16. évf. 1. sz. (1944. júl. 17.) – 16. évf. 77. sz. (1944. okt. 16.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Gurka Márton
Felelős kiadó: Gurka Márton
Szerkesztőség: Budapest VIII., Sándor utca 2.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Sándor utca 2.
Nyomda: házi sokszorosítás
Méret: 34 cm
Megjegyzés: német nyelvű, együtt a Budapesti Értesítővel
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
114. Budapester Neueste Nachrichten
Abendblatt.
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. nov. 11.)
Megjelent: naponta
Főszerkesztő: Walter Kalweit
Felelős kiadó: Bősz Fülöp
Szerkesztőség: Budapest VIII., Vas utca 2/b.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Vas utca 2/b.
Nyomda: Pallas Nyomda Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 47 cm
Megjegyzés: német nyelvű, egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
115. A Budapesti Áru- és Értéktőzsde Hivatalos Árjegyzőlapja
Budapest
81. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 81. évf. 221. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: minden tőzsdei napon
Felelős szerkesztő: Móra Zoltán, május 1-től: Adorján Ferenc
Kiadó: Budapesti Árú- és Értéktőzsde Tanácsa
Szerkesztőség: Budapest V., Szabadság tér 17.
Kiadóhivatal: Budapest V., Szabadság tér 17.
Nyomda: Pesti Lloyd Társulat Könyvnyomdája, Budapest
Méret: 65 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
116. Budapesti Áru- és Értéktőzsde Tanácsa Hirdetményeinek Tára
Budapest
45. évf. 1. sz. (1944. jan. 10.) – 45. évf. 47. sz. (1944. dec. 20.)
Megjelent: hétfőn
Felelős szerkesztő: Móra Zoltán, május 12-től: Adorján Ferenc, július 24-től: Móra Zoltán, július 29-től: Adorján Ferenc
Felelős kiadó: Móra Zoltán
Kiadó: Budapesti Árú- és Értéktőzsde Tanácsa
Szerkesztőség: Budapest V., Szabadság tér 17.
Kiadóhivatal: Budapest V., Szabadság tér 17.
Nyomda: Pesti Lloyd Társulat Könyvnyomdája, Budapest
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
117. Budapesti Értesítő
Drótnélküli gazdasági hírek. A „Hellkommerz” világgazdasági hírszolgálat egyedül jogosult magyar kiadása.
Budapest
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 3. évf. 202. sz. (1944. szept. 14.)
Megjelent: naponta
Felelős szerkesztő: Gurka Márton
Felelős kiadó: Gurka Márton
Szerkesztőség: Budapest VI., Lendvay u. 28.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Lendvay u. 28.
Nyomda: házi sokszorosítás
Méret: 34 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
118. Budapesti Értesítő
Budapest
16. évf. [97]. sz. (1944. máj. [1].) – 16. évf. 234. sz. (1944. okt. 14.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Gurka Márton
Felelős kiadó: Gurka Márton
Szerkesztőség: Budapest V., Rudolf tér 4/b.
Kiadóhivatal: Budapest V., Rudolf tér 4/b.
Nyomda: házi sokszorosítás
Méret: 34 cm
Megjegyzés: együtt a Budapester Nachrichtennel
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
119. A Budapesti Járműgyártók Ipartestületének Értesítője
Budapest
22. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 22. évf. 12. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Kozma Károly
Felelős kiadó: Zupka Lajos
Kiadó: Budapesti Járműgyártók Ipartestülete
Szerkesztőség: Budapest IX., Üllői út 31.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Üllői út 31.
Nyomda: Máté Nyomda, Budapest VIII., József utca 41.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
120. Budapesti Közlöny
Hivatalos lap.
Budapest
1. sz. (1944. jan. 1.) – 294. sz. (1944. dec. 24.)
Megjelent: naponta
Felelős szerkesztő: Szász Károly
Szerkesztőség: Budapest I., Kapisztrán tér 1.
Kiadóhivatal: Budapest I., Kapisztrán tér 1.
Nyomda: Magyar Királyi Állami Nyomda, Budapest
Melléklap: Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője
Méret: 41 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Hadtörténeti Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Budapest. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
Bécs. Österreichische Nationalbibliothek
121. A Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője
Hivatalos lap.
Budapest
1. sz. (1944. jan. 1.) – 260. sz. (1944. nov. 15.)
Megjelent: naponta
Szerkesztőség: Budapest I., Kapisztrán tér 1.
Kiadóhivatal: Budapest I., Kapisztrán tér 1.
Nyomda: Magyar Királyi Állami Nyomda, Budapest
Méret: 41 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül, együtt a Budapesti Közlönnyel
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
122. Budapesti Mérnöki Kamara Közleményei
A Mérnöki Kamara hivatalos lapja.
Budapest
21. évf. 1. sz. (1944. jan. 25.) – 21. évf. 11. sz. (1944. nov. 30.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Thoma Frigyes
Felelős kiadó: Thoma Frigyes
Kiadó: Budapesti Mérnöki Kamara
Szerkesztőség: Budapest V., Szalay utca 4.
Kiadóhivatal: Budapest V., Szalay utca 4.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 28 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
123. Budapesti Női Divat Kalapkészítők Ipartestületének Értesítője
Budapest
14. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 14. évf. 11. sz. (1944. nov. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Tarr Istvánné Jenkey Marcella
Felelős kiadó: Tarr Istvánné Jenkey Marcella
Kiadó: Budapesti Női Divat Kalapkészítők Ipartestülete
Szerkesztőség: Budapest IV., Ferenciek tere 2.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Ferenciek tere 2.
Nyomda: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest VIII., József utca 41.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
124. Budapesti Orvosi Újság
Az orvosi tudományok minden ágának haladásáról a gyakorló orvosnak referáló hetilap.
Budapest
42. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 42. évf. 20. sz. (1944. máj. 18.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Barabás Zoltán
Felelős kiadó: Barabás Zoltán
Kiadó: Budapesti Orvosi Újság Kiadói Kft.
Szerkesztőség: Budapest VIII., Horánszky utca 1.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Horánszky utca 1.
Nyomda: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest VIII., József utca 41.
Méret: 27 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Budapesti R. K. Egyházközségi Tudósító → Lásd: Budapesti R[ómai] K[atolikus] Egyházközségi Tudósító
125. Budapesti R[ómai] K[atolikus] Egyházközségi Tudósító
Budapest
9. évf. 1. sz. (1944.) – 9. évf. 4. sz. (1944.)
Megjelent: negyedévente
Főszerkesztő: Witz Béla
Felelős szerkesztő: Kosztolányi István
Felelős kiadó: B[uda]pesti R[ómai] K[atolikus] Egyházközségek Központi Tanácsa
Szerkesztőség: Budapest III., Tanuló utca 1.
Kiadóhivatal: Budapest III., Tanuló utca 1.
Nyomda: Korda Rt. Nyomdája, Budapest
Méret: 23 cm
Megjegyzés: dátum nélkül. A következő egyházközségek lapjait tartalmazza: Alexandriai Szent Katalinról nevezett tabáni Róm[ai] Kat[olikus] Egyházközség, Alsóvízivárosi Kapucinus Egyházközség, Árpádházi Szent Margit Egyházközség, Az Assisi Szent Ferencről nevezett Ferencvárosi Egyházközség, Belvárosi Egyházközség, Budapest-Svábhegyi Sz[en]t László Egyházközség, Budapest-Törökőri Egyházközség, Budapest-Vizafogói r[ómai] k[atolikus] Egyházközség, Budavári Koronázó-főtemplom Egyházközsége, Erzsébetvárosi Egyházközség, Felsőkrisztinavárosi Egyházközség, Felsővízivárosi Szent Anna Egyházközség, Herminamezői Egyházközség, Jó Pásztor Egyházközség, Kőbányai Szent László Egyházközség, Középferencvárosi Egyházközség, Krisztinavárosi Egyházközség, Krisztus Király Egyházközség, Külső-Kőbányai Szent Család Egyházközség, Külső-Váci-úti (Tripoliszi) Szent Mihály Egyházközség, Külsőmagdolnavárosi „Segítő Szűz Mária” Egyházközség, Lipótmezői Egyházközség, Magdolnavárosi Szent László Egyházközség, Magna Domina Hungarorum Egyházközség, Országúti Szent Ferencrendi Egyházközség, Páduai Szent Antal Egyházközség, Rákosfalvai Egyházközség, Rómaifürdői Egyházközség, Sarlós Boldogasszony Egyházközség, Szent Adalbert Egyházközség, Szent Borbála Egyházközség, Szent Család Egyházközség, Szent Domonkos-rendi Egyházközség, Szent Gellért Egyházközség, Szent Imre-városi Egyházközség, Szent István Bazilika Egyházközség, Szent István-kórházi lelkészség, Szent József Egyházközség, Szent Kereszt Egyházközség, Szent Péter és Pálról nevezett Óbudai Egyházközség, Szent Rókus Egyházközség, Szűz Mária Szívéről nevezett Egyházközség, Terézvárosi Egyházközség, Tisztviselőtelepi Magyarok Nagyasszonya Egyházközség, Új Szent János-kórház Egyházközsége, Városmajori Egyházközség, Világ Királynője Egyházközség, Zugligeti Egyházközség
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
126. Budapesti Sütők Lapja
Budapest Székesfővárosi Sütők Ipartestülete, a Budapesti Sütőiparosok Köre hivatalos közlönye.
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 5. évf. 24. sz. (1944. dec. 15.)
Megjelent: kéthetente
Felelős szerkesztő: Rutterschmidt Károly
Felelős kiadó: Rutterschmidt Károly
Szerkesztőség: Budapest VII., Hársfa utca 21.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Hársfa utca 21.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Méret: 32 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
127. Budapesti Szemle
Budapest
266. kötet 794. sz. (1944. jan.) – 267. kötet 805. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Voinovits Géza
Szerkesztő: Voinovits Géza
Felelős kiadó: Voinovits Géza
Szerkesztőség: Budapest IV., Egyetem utca 4.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Egyetem utca 4.
Nyomda: Franklin Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, Budapest
Méret: 22 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Nemzeti Bank Szakkönyvtára
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
128. Budapesti Szent Domonkos-Rendi Templom Értesítője
Budapest
(1944. jan. 6.)
Szerkesztőség: Budapest XIV., Thököly út 58.
Kiadóhivatal: Budapest XIV., Thököly út 58.
Méret: 25 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
129. Budapesti Tudósító
Budapest
(1944. jan. 3.) – (1944. márc. 31.)
Megjelent: naponta többször
Felelős szerkesztő: Buda László
Kiadó: Budapesti Tudósító
Szerkesztőség: Budapest IV., Semmelweis utca 15.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Semmelweis utca 15.
Nyomda: házi sokszorosítás
Méret: 33 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül, magyar, német és francia nyelven
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
130. Budapesti Versenyek
Budapest
(1944. ápr. 22.) – (1944. okt. 7.)
Megjelent: versenynapokon
Felelős szerkesztő: Benson Vilmos
Felelős kiadó: Benson Vilmos
Kiadó: Magyar Lovaregylet
Szerkesztőség: Budapest, Magyar Lovaregylet
Kiadóhivatal: Budapest, Magyar Lovaregylet
Nyomda: Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 23 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
131. Budavidéki Hírlap
Politikai hetilap.
Budafok
6. évf. 1-2. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 15-16. sz. (1944. ápr. 16.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 16-án
Felelős szerkesztő: Falusy Nándor
Szerkesztő: Csáky Tivadar
Felelős kiadó: Marastoni László
Szerkesztőség: Budapest V., Dorottya utca 18.; Nagytétény, Petőfi utca 8.; Budafok, Városház tér 4.; Baross Gábor-telep, Apponyi út 59.
Kiadóhivatal: Budafok, Városház tér 14.
Nyomda: Sugár Nyomda, Budafok
Méret: 41 cm
Megszűnt. (10.743/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
132. Bulletin Mensuel de la Banque Nationale de Hongrie
Budapest
215. sz. (1944. jan.) – 222. sz. (1944. aug.)
Megjelent: havonta
Szerkesztőség: Budapest, Magyar Nemzeti Bank
Kiadóhivatal: Budapest, Magyar Nemzeti Bank
Nyomda: Magyar Nemzeti Bank Nyomdája, Budapest
Méret: 26 cm
Megjegyzés: francia nyelvű, évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
133. Búvár
Budapest
10. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 10. évf. 11. sz. (1944. nov.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Cavallier József
Felelős kiadó: Cavallier József
Kiadó: Franklin Társulat
Szerkesztőség: Budapest IV., Reáltanoda utca 5.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Egyetem utca 4.
Nyomda: Franklin Társulat Nyomdája, Budapest
Méret: 25 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Könyvtára
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
134. Büntető Jog Tára
Budapest
96. kötet 1. sz. (1944. jan.) – 96. kötet 8. sz. (1944. okt.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Degré Miklós
Felelős szerkesztő: Angyal Pál
Szerkesztő: Zehery Lajos
Felelős kiadó: Baranyay Lajos
Szerkesztőség: Budapest XI., Eszék utca 9-11.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Eszék utca 9-11.
Nyomda: Attila Nyomda Rt., Budapest II., Szász Károly utca 3-5.
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
135. Bűnügyi Körözések Lapja
Az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatal kiadványa.
Budapest
23. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 23. évf. 49. sz. (1944. dec. 2.)
Megjelent: szombaton
Felelős kiadó: Báthory-Hüttner János
Kiadó: Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatal
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: Budapest V., Honvéd utca 10.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
136. Les Cahiers des Èlèves du Lycèe Français de Gödöllő
Gödöllő
(1944.)
Szerkesztő: Zichy Zsigmond
Szerkesztőség: [Gödöllő]
Kiadóhivatal: [Gödöllő]
Nyomda: Egyetemi Nyomda, Budapest
Méret: 28 cm
Megjegyzés: francia nyelvű, évfolyamjelzés, számozás és dátum nélkül, egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
137. Ceglédi Függetlenség
Magyar Élet Pártját támogató politikai hetilap.
Cegléd
26. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 26. évf. 21. sz. (1944. máj. 21.)
Megjelent: vasárnap
Főszerkesztő: Sárik Gyula
Felelős szerkesztő: Sárik Géza Lajos
Felelős kiadó: Sárik Géza Lajos
Szerkesztőség: Cegléd I., Batthyány utca 8.
Kiadóhivatal: Cegléd I., Batthyány utca 8.
Nyomda: Sárik Gyula és Géza Könyvnyomdája, Cegléd I., Batthyány utca 8.
Méret: 41 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
138. Ceglédi Híradó
Politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap.
Cegléd
1. évf. 1. sz. (1944. máj. 28.) – 1. évf. 23. sz. (1944. okt. 28.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Szüle Károly
Felelős kiadó: Szüle Károly
Szerkesztőség: Cegléd, Hunyadi utca 30.
Kiadóhivatal: Cegléd, Batthyány utca 8.
Nyomda: Sárik Gyula és Géza Könyvnyomdája, Cegléd I., Batthyány utca 8.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
139. Ceglédi Hírlap
Politikai lap.
Cegléd
12. évf. 2. sz. (1944. jan. 8.) – 12. évf. 21. sz. (1944. máj. 20.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Garab József
Felelős kiadó: Garab József
Szerkesztőség: Cegléd, Árpád tér 5.
Kiadóhivatal: Cegléd, Árpád tér 5.
Nyomda: Garab József Könyvnyomdája, Cegléd, Árpád tér 5.
Méret: 41 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
140. A Cél
Fajvédelmi folyóirat.
Budapest
5 (34). évf. 1. sz. (1944. jan.) – 5 (34). évf. 5. sz. (1944. máj.); 1 (34). évf. 1. sz. (1944. jún.) – 1 (34). évf. 6. sz. (1944. nov.)
Megjelent: minden hónap 25-én
Felelős szerkesztő: Bosnyák Zoltán
Felelős kiadó: Nagy-Megyeri Nagy Károly
Kiadó: Magyar Kultúrliga
Szerkesztőség: Budapest XI., Ercsi út 86., júniustól: Budapest II., Herman Ottó u. 2/a.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Ercsi út 86., júniustól: Budapest II., Herman Ottó u. 2/a.
Nyomda: Bethlen Nyomda Rt., Budapest IX., Kálvin tér 8.
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
141. Celldömölki Hírlap
Politikai, társadalmi és szépirodalmi hetilap.
Celldömölk
18. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 18. évf. 38. sz. (1944. szept. 16.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Nagy Imre
Felelős kiadó: Takáts Károly
Kiadó: Turul Szövetség Kemenesaljai B[erzsenyi] B[ajtársi] T[örzse]
Szerkesztőség: Celldömölk, Gróf Széchenyi utca 12.
Kiadóhivatal: Celldömölk, Gróf Széchenyi utca 12.
Nyomda: Turul Nyomda, Celldömölk
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
142. Centralista
Budapest
7. évf. 2. sz. (1944. máj.)
Megjelent: évente kétszer
Felelős szerkesztő: Papp György
Felelős kiadó: Papp György
Kiadó: Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskola
Szerkesztőség: Budapest IV., Prohászka Ottokár utca 7.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Prohászka Ottokár utca 7.
Nyomda: Korda Rt. Nyomdája, Budapest
Méret: 25 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
143. Cipészek és Csizmadiák Lapja
A Budapesti Cipészek és Csizmadiák Ipartestületének hivatalos közlönye.
Budapest
7. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 7. évf. 11. sz. (1944. nov. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Baldauf László
Felelős kiadó: Baldauf László
Kiadó: Budapesti Cipészek és Csizmadiák Ipartestülete
Szerkesztőség: Budapest VII., Wesselényi utca 17.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Wesselényi utca 17.
Nyomda: Bokor és Fischer Könyvnyomda, Budapest VII., Wesselényi utca 68., júniustól: Paulovits Imre Könyvnyomdája, Budapest VII., Nyár u. 6.
Méret: 31 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
144. Cipő
A Magyar Cipőkereskedők Országos Egyesülete hivatalos lapja.
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 5. évf. 19. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Szentiványi Jenő
Felelős kiadó: Szentiványi Jenő
Kiadó: Magyar Cipőkereskedők Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest VI., Király utca 82.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Király utca 82.
Nyomda: Radó István Nyomdai Műintézete, Budapest, június 1-től: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
145. Circular Minoritar
Revista de naţionalitate a Institutului Minoritar Universitar din Pécs. A Kisebbségi Körlevél román nyelvű változata.
Pécs
8. évf. 3. sz. (1944. máj.)
Megjelent: kéthavonta
Felelős szerkesztő: Faluhelyi Ferenc
Szerkesztő: Bédi Imre
Szerkesztőség: Pécs, Rákóczi út 80.
Kiadóhivatal: Pécs, Rákóczi út 80.
Nyomda: Rákóczi Nyomda, Pécs, Rákóczi út 35.
Főlap: Kisebbségi Körlevél
Méret: 24 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, román nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
146. Cók-Mók
Nívósan szerkesztett diáktársadalmi kétheti lap.
Kolozsvár
1. évf. 9. sz. (1944. márc. 30.)
Megjelent: kéthetente
Főszerkesztő: Köleséri Éry Mihály
Szerkesztőség: Paszulyvár [Kolozsvár], Lapaj sor 7.
Kiadóhivatal: Paszulyvár [Kolozsvár]
Nyomda: házi sokszorosítás
Méret: 30 cm
Megjegyzés: Húsvéti szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
147. Corriere del Danubio
Budapest
11. évf. 3. sz. (1944. jan.) – 11. évf. 5. sz. (1944. márc.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Fall András
Felelős kiadó: Fall András
Szerkesztőség: Budapest V., Zrínyi utca 1.
Kiadóhivatal: Budapest V., Zrínyi utca 1.
Nyomda: Sárkány Nyomda, Budapest VI., Horn Ede utca 9.
Méret: 42 cm
Megjegyzés: olasz nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
148. Corvina
A Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületének közlönye.
Budapest
67. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 67. évf. 81. sz. (1944. okt. 8.)
Megjelent: csütörtökön és vasárnap
Felelős szerkesztő: Bak János, augusztus 31-től: Jandl Kálmánné Nagy Rózsa
Felelős kiadó: Jandl Kálmánné Nagy Rózsa
Kiadó: Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest IV., Magyar utca 50.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Magyar utca 50.
Nyomda: Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
149. Corvina
Rassegna Italo-Ungherese.
Budapest
7. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 7. évf. 3. sz. (1944. ápr.-jún.)
Megjelent: rendszertelenül
Szerkesztő: Pálinkás László
Szerkesztőség: Budapest IV., Egyetem utca 4.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Egyetem utca 4.
Nyomda: Franklin Nyomda, Budapest
Méret: 25 cm
Megjegyzés: olasz nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
Zágráb. Nacionalna i Sveučilišna Biblioteka
150. Le Courrier des Carpathes
Service d’information.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 4. évf. 14. sz. (1944. júl. 20.)
Megjelent: minden hónap 5-én és 20-án
Szerkesztő: Zádor E. Béla
Kiadó: András Károly
Szerkesztőség: Budapest VIII., Rákóczi út 29.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rákóczi út 29.
Nyomda: Carpatho-Danubiana Nyomda, Budapest
Méret: 30 cm
Megjegyzés: francia nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
151. Credo
Katolikus férfiak lapja. A Credo Férfiegyesületek hivatalos közlönye.
Budapest
22. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 22. évf. 22. sz. (1944. dec. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Főszerkesztő: Bőle Kornél
Felelős szerkesztő: Márk Ágoston
Felelős kiadó: Márk Ágoston
Szerkesztőség: Budapest XIV., Sz[ent] Domonkos utca 3.
Kiadóhivatal: Budapest XIV., Sz[ent] Domonkos utca 3.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Méret: 42 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
152. Cukorrépa
A Növénytermesztők Lapja. A Magyar Növénynemesítők Országos Szövetsége hivatalos lapja.
Mosonmagyaróvár
17. évf. 1. füzet (1944. jan. 15.) - 17. évf. 7. füzet (1944. júl. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Gróf Béláné
Kiadó: Magyar Növénynemesítők Országos Szövetsége
Szerkesztőség: Magyaróvár
Kiadóhivatal: Magyaróvár, M[agyar] Kir[ályi] Mezőgazdasági Főiskola
Nyomda: Mosonvármegye Könyvnyomda, Magyaróvár
Méret: 25 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
153. Család
Társadalmi szemle.
Budapest
13. évf. (1944. jan. 15.) – 13. évf. (1944. márc. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Főszerkesztő: Horváth László
Felelős szerkesztő: Bihar Elemér
Felelős kiadó: barabásszegi Bihar Elemér
Szerkesztőség: Budapest VI., Andrássy út 1.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Andrássy út 1.
Nyomda: Urbányi Nyomda, Budapest
Méret: 29 cm
Megjegyzés: számozás nélkül
Megszűnt. (11.033/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
154. Családi Kör
Családvédelmi folyóirat.
Budapest
10. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 10. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Pettkó-Szandtner Aladár
Felelős szerkesztő: Bodorné Czeke Vilma
Felelős kiadó: Bodorné Czeke Vilma
Szerkesztőség: Budapest XI., Horthy Miklós út 16.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Horthy Miklós út 16.
Nyomda: Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Melléklet: Gyermekbokréta
Méret: 29 cm
Megszűnt. (11.033/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
155. Csallóközi Hírlap
Politikai és társadalmi lap.
Dunaszerdahely
23. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 23. évf. 19. sz. (1944. máj. 7.)
Megjelent: vasárnap
Főszerkesztő: Szeiff Géza
Kiadó: Csallóközi Hírlap Lapvállalat
Szerkesztőség: Dunaszerdahely, Fő utca 18.
Kiadóhivatal: Dunaszerdahely, Fő utca 18.
Nyomda: Adler Mór Könyvnyomdája, Dunaszerdahely
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Csanád, Arad és Torontál K. E. E. Vármegyék Hivatalos Lapja → Lásd: Csanád, Arad és Torontál K[özigazgatásilag] E[gyelőre] E[gyesített] Vármegyék Hivatalos Lapja
156. Csanád, Arad és Torontál K[özigazgatásilag] E[gyelőre] E[gyesített] Vármegyék Hivatalos Lapja
Makó
42. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 42. évf. 33. sz. (1944. szept. 16.)
Megjelent: szombaton
Szerkesztő: Árva János
Kiadó: Csanád, Arad és Torontál K[özigazgatásilag] E[gyelőre] E[gyesített] Vármegyék Közönsége
Szerkesztőség: Makó
Kiadóhivatal: Makó, Vármegyeháza
Nyomda: Szabó Sámuel Könyvnyomdája, Makó
Méret: 33 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
157. Csapat-Híradó
Komárom
4 (1. tábori). sz. (1944. jún. 30.)
Kiadó: 113. „Jókai” Cs[erkész]csapat
Szerkesztőség: [Komárom]
Kiadóhivatal: [Komárom]
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
158. A Cselekvés Iskolája
Pedagógiai dolgozatok.
Szeged
12. tanév 1-4. sz. (1943-44. tanév) – 12. tanév 8-10. sz. (1943-44. tanév)
Megjelent: tanévente 3 könyv alakú füzetben
Szerkesztő: Kratofil Dezső
Kiadó: „A Gyakorló Polgári Iskola Könyvtára”
Szerkesztőség: Szeged, Boldogasszony sugárút 8.
Kiadóhivatal: Szeged, Boldogasszony sugárút 8.
Nyomda: Ablaka György Könyvnyomdája, Szeged
Méret: 22 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
159. Csendőrségi Közlöny
Budapest
29. évf. 1. sz. (1944. jan. 8.) – 29. évf. 48. sz. (1944. dec. 30.)
Megjelent: szombaton
Szerkesztő: Bányai László
Kiadó: Magyar Királyi Belügyminisztérium
Szerkesztőség: Budapest
Kiadóhivatal: Budapest, Magyar Királyi Belügyminisztérium
Nyomda: Ladányi Antal Könyvnyomdája, Budapest IX., Lónyay utca 18/b., december 15-től: Martineum Könyvnyomda Rt., Szombathely, Gr[óf] Széchenyi István u. 4-6.
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Hadtörténeti Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
160. Csendőrségi Lapok
Budapest
34. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 34. évf. 21. sz. (1944. nov. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Benedek Mihály
Felelős kiadó: Benedek Mihály
Szerkesztőség: Budapest II., Fő utca 71.
Kiadóhivatal: Budapest II., Fő utca 71.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
161. Csepel Gyári Szabadidő Közlemények
Csepel
8. évf. 21. sz. (1944. jún. 2.) – 8. évf. 50. sz. (1944. dec. 22.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Eyssen Tibor
Felelős kiadó: Eyssen Tibor
Szerkesztőség: [Csepel]
Kiadóhivatal: [Csepel]
Nyomda: Rapid Nyomda, Csepel
Előbb: W[eiss] M[anfréd Vállalatok] T[estedző] K[öre] Közleményei
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
162. Csepeli Őrszem
Politikai hetilap.
Csepel
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 2. évf. 51. sz. (1944. dec. 22.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Róbl János
Felelős kiadó: Róbl János
Szerkesztőség: Csepel, Szent Imre tér 20.
Kiadóhivatal: Csepel, Szent Imre tér 20.
Nyomda: Bánsági Ádám Könyvnyomdája, Kispest, Szent Imre herceg út 134., november 24-től: Rapid Könyvnyomda, Csepel, Mária u. 8.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
163. Csepeli Újság
Független politikai hetilap.
Csepel
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 6. évf. 14. sz. (1944. máj. 4.)
Megjelent: csütörtökön
Főszerkesztő: Várady Lajos
Felelős szerkesztő: nagysolymosi Koncz Lajos
Szerkesztő: Szili Máté
Felelős kiadó: nagysolymosi Koncz Lajos
Szerkesztőség: Csepel, József utca 91.
Kiadóhivatal: Csepel, Mária utca 8.
Nyomda: Rajkai Nyomda, Pesterzsébet, November 2. utca 4., május 4-től: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest VIII., József u. 41.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
164. Cserkészlányok Lapja
Budapest
15. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 15. évf. 12. sz. (1944. dec. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Lindenmeyer Antónia
Felelős kiadó: Lindenmeyer Antónia
Szerkesztőség: Budapest VIII., Práter utca 17.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Práter utca 17.
Nyomda: Bethánia Nyomda, Budapest VIII., Gyulai Pál utca 9.
Méret: 13 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
165. Csíki Lapok
Csíkszereda
56. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 56. évf. 25. sz. (1944. jún. 18.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Részegh Dezső
Felelős kiadó: Vákár Lajosné
Szerkesztőség: Csíkszereda, Apafi Mihály utca 15.
Kiadóhivatal: Csíkszereda, Apafi Mihály utca 15.
Nyomda: özv. Vákár Lajosné Könyvnyomdája, Csíkszereda
Méret: 48 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
166. Csíki Néplap
Politikai, közgazdasági és társadalmi hetilap.
Csíkszereda
14. évf. 7. sz. (1944. febr. 16.) – 14. évf. 18. sz. (1944. máj. 3.)
Megjelent: szerdán
Főszerkesztő: Domokos Pál Péter
Felelős szerkesztő: Péter Ferenc
Szerkesztőség: Csíkszereda, Rákóczi út 4.
Kiadóhivatal: Csíkszereda, Rákóczi út 4.
Nyomda: Péter Ferenc Könyvnyomdája, Csíkszereda, Rákóczi út 4.
Méret: 47 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
167. Csíkvármegye Hivatalos Lapja
Csíkszereda
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 4. évf. 24. sz. (1944. jún. 15.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Rafain Imre
Felelős kiadó: Nagy András
Kiadó: Csíkvármegye Törvényhatósága
Szerkesztőség: Csíkszereda
Kiadóhivatal: Csíkszereda, Csíkvármegye Törvényhatósága
Nyomda: Szvoboda Miklós Könyvnyomdája, Csíkszereda
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
168. Csillagászati Lapok
A Kir[ályi] Magy[ar] Természettudományi Társulat Csillagászati Szakosztályának folyóirata.
Budapest-Kolozsvár
7. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 7. évf. 2-3. sz. (1944.)
Megjelent: negyedévente
Szerkesztő: Dezső Loránt
Felelős kiadó: Gombocz Endre
Kiadó: Kir[ályi] Magy[ar] Természettudományi Társulat Csillagászati Szakosztálya
Szerkesztőség: Budapest-Svábhegy, Konkoly-Thege Miklós út 2.; Kolozsvár, Majális utca
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Eszterházy u. 16.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest
Méret: 23 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
169. Csillagok Világa
A Kir[ályi] Magy[ar] Természettudományi Társulat Műkedvelő Csillagászati Alosztályának közleményei.
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. ápr.) – 1. évf. 3. sz. (1944. okt.)
Megjelent: negyedévente
Felelős szerkesztő: Kulin György
Felelős kiadó: Gombocz Endre
Kiadó: Kir[ályi] Magy[ar] Természettudományi Társulat Műkedvelő Csillagászati Alosztálya
Szerkesztőség: Budapest-Svábhegy, Csillagvizsgáló
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Esterházy utca 16.
Nyomda: Pátria Nyomda Rt., Budapest
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
170. A Csodásérmű Szent Szűz Királyerdői Értesítője
Csepel
(1944.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős kiadó: Márkus Sándor
Szerkesztőség: Csepel-Királyerdő
Kiadóhivatal: Csepel-Királyerdő
Nyomda: Rapid Nyomda, Csepel
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés, számozás és dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
171. Csongrádi Hírlap
Politikai napilap.
Csongrád
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 3. évf. 226. sz.(1944. okt. 5.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Négyesi István
Szerkesztő: Nyéki Péter
Felelős kiadó: Szeder János
Szerkesztőség: Csongrád, Kossuth tér 9.
Kiadóhivatal: Csongrád, Kossuth tér 9.
Nyomda: László és Szekeres Könyvnyomdája, Csongrád, Kossuth utca 28.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Csongrád. Csongrád Megyei Levéltár Csongrádi Levéltára
Hódmezővásárhely. Németh László Városi Könyvtár
172. Csongrádmegyei Gazda
Mezőgazdasági és gazdatársadalmi időszaki szaklap. A Csongrádvármegyei Gazdasági Egyesület és a „Sőtér” Méhész Egyesület hivatalos közlönye.
Szentes
9. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 9. évf. 5-6. sz. (1944. jún.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Bartha Antal
Felelős kiadó: Bartha Antal
Kiadó: Csongrádvármegyei Gazdasági Egyesület
Szerkesztőség: Szentes, Kossuth tér 5.
Kiadóhivatal: Szentes, Kossuth tér 5.
Nyomda: Gálffy Nyomda, Szentes
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
173. Csongrádvármegye Hivatalos Lapja
Csongrád
36. évf. 1. sz. (1944. jan. 20.) – 36. évf. 13. sz. (1944. szept. 18.)
Megjelent: rendszertelenül
Szerkesztő: Csongrádvármegye főjegyzője
Kiadó: Csongrádvármegye közönsége
Szerkesztőség: Csongrád
Kiadóhivatal: Csongrád, Vármegyeháza
Nyomda: Szentesi Napló Nyomdája, Szentes
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
174. Csornai Egyházközségi Értesítő
Csorna
Forrás:
Új Sopronvármegye, 1944. jan. 3. p. 3
D. G. T. Nyugdíjas → Lásd: D[una] G[őzhajózási] T[ársaság] Nyugdíjas
175. Danubian Review
A Review devoted to research into problems of the Danubian basin.
Budapest
11. évf. 8. sz. (1944. jan.) – 11. évf. 10. sz. (1944. márc.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Fall András
Szerkesztőség: Budapest V., Zrínyi utca 1.
Kiadóhivatal: Budapest V., Zrínyi utca 1.
Nyomda: Sárkány Nyomda, Budapest
Méret: 23 cm
Megjegyzés: angol nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
176. Debreceni Egység
A debreceni egyetemi ifjúság szava.
Debrecen
(1944. I.) – (1944. XII.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Bagdy Dániel
Kiadó: Debreceni egyetemi ifjúság
Szerkesztőség: Debrecen
Kiadóhivatal: Debrecen
Nyomda: Tisza István Tudományegyetem Nyomdája, Debrecen
Forrás:
Hajdú-Bihar megye sajtóbibliográfiája 1843-1970. (szerk. Dr. Korompainé Szalacsi Rácz Mária). Debrecen, 1973. p. 47
177. Debreceni Gazdasági Lapok
Időszaki mezőgazdasági szaklap. A Debreceni Gazdasági Egyesület hivatalos közlönye.
Debrecen
35. évf. 1. sz. (1944. jan. 8.) – 35. évf. 13. sz. (1944. jún. 24.)
Megjelent: kéthetente
Főszerkesztő: Polgáry István
Felelős szerkesztő: Kertész Kálmán
Felelős kiadó: Polgáry István
Kiadó: Debreceni Gazdasági Egyesület
Szerkesztőség: Debrecen, Hatvan utca 1.
Kiadóhivatal: Debrecen, Hatvan utca 1.
Nyomda: Beke Zoltán Könyv- és Lapkiadóvállalata, Debrecen, Batthyány utca 4.
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
178. A Debreceni Kereskedő Társulat Közgazdasági Lapja
Debrecen
12. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 12. évf. 12. sz. (1944. jún. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Dávid Géza
Felelős kiadó: Dávid Géza
Kiadó: Debreceni Kereskedő Társulat
Szerkesztőség: Debrecen, Ferenc József út 8.
Kiadóhivatal: Debrecen, Ferenc József út 8.
Nyomda: Tiszántúli Könyv- és Lapkiadó Rt., Debrecen
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
179. Debreceni Protestáns Lap
Egyházi és iskolai közlöny.A Tiszántúli Ref[ormátus] Egyházkerület hivatalos közlönye.
Debrecen
64. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 64. évf. 33. sz. (1944. aug. 13.)
Megjelent: vasárnap
Főszerkesztő: Révész Imre
Felelős szerkesztő: Uray Sándor
Felelős kiadó: Uray Sándor
Kiadó: Tiszántúli Ref[ormátus] Egyházkerület
Szerkesztőség: Debrecen, Révész tér 2.
Kiadóhivatal: Debrecen, Kálvin tér 17.
Nyomda: Debrecen sz[abad] kir[ályi] város és a Tiszántúli református egyházkerület Könyvnyomda Vállalata, Debrecen
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
180. Debreceni Szemle
Tudományos folyóirat.
Debrecen
18. évf. 1 (188). sz. (1944. jan.) – 18. évf. 8 (195). sz. (1944. aug.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Hankiss János
Felelős kiadó: Milleker Rezső
Szerkesztőség: Debrecen, Nagyerdő, Egyetemi Központi Épület Földrajzi Intézet
Kiadóhivatal: Debrecen, Nagyerdő, Egyetemi Központi Épület Földrajzi Intézet
Nyomda: Városi Nyomda, Debrecen
Méret: 26 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Idegennyelvű Könyvtár és Zenei Gyűjtemény
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
181. Debreczen-Keletmagyarországi napló
Debrecen
21. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 21. évf. 113. sz. (1944. máj. 20.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Pálfi József
Felelős kiadó: ifj. Szigethy Gyula
Szerkesztőség: Debrecen, József kir[ályi] herceg utca 1.
Kiadóhivatal: Debrecen, József kir[ályi] herceg utca 1.
Nyomda: Tiszántúli Könyv- és Lapkiadó Rt., Debrecen
Méret: 40 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
182. Debreczeni Ujság–Hajduföld
Ker[esztény] politikai napilap.
Debrecen
48. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 48. évf. 145. sz. (1944. jún. 29.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Főszerkesztő: Nagy Imre
Felelős szerkesztő: Benyovszky Pál
Felelős kiadó: Balogh István
Kiadó: Alföldi Sajtóvállalat Kft.
Szerkesztőség: Debrecen, Ferenc József út 56.
Kiadóhivatal: Debrecen, Ferenc József út 56.
Nyomda: Magyar Nemzeti Könyv- és Lapkiadóvállalat Rt., Debrecen
Méret: 40 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
183. Dél Sportja
Szeged
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 5. évf. 26. sz. (1944. jún. 26.)
Megjelent: hétfőn
Felelős szerkesztő: Gaál Sándor
Felelős kiadó: Gaál Sándor
Szerkesztőség: Szeged, Vár utca 2.
Kiadóhivatal: Szeged, Vár utca 2.
Nyomda: Corvin Nyomda, Szeged, Vár utca 2.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
184. Déli Hírlap
Marosvásárhely
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 2. évf. 36. sz. (1944. szept. 11.)
Megjelent: hétfőn
Felelős szerkesztő: Jakab Antal
Felelős kiadó: Szász Endre
Szerkesztőség: Marosvásárhely, Baross Gábor utca 17.
Kiadóhivatal: Marosvásárhely, Baross Gábor utca 17.
Nyomda: Turán Nyomda, Marosvásárhely, Széchenyi tér 25., június 12-től: Kiss Ernő Könyvnyomdája, Marosvásárhely, Bolyai u. 4.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Marosvásárhely. Maros Megyei Múzeum Könyvtára
185. Déli Hírlap
A Romániai Magyar Népközösség lapja.
Temesvár
20. évf. 190. sz .(1944. szept. 6.) – 20. évf. 234. sz. (1944. okt. 31.)
Megjelent: naponta
Főszerkesztő: Olosz Lajos, szeptember 30-tól: Takáts Lajos
Szerkesztőség: [Temesvár]
Kiadóhivatal: Temesvár
Nyomda: „Dacia Trajana” Societatas Nationala de Editura zi Arte Grafice, Temesvár I., I. Mihály király sétány 4.
Utóbb: Szabad Szó
Méret: 45 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Nagyenyed. Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtár
186. Délibáb
Színházi hetilap. április 29-től: Művészeti, irodalmi, film és rádió hetilap.
Budapest
18. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 18. évf. 51. sz. (1944. dec. 16.)
Megjelent: szombaton
Főszerkesztő: április 29-től: Bibó Lajos
Felelős szerkesztő: Bibó Lajos
Szerkesztő: Dáloky János
Felelős kiadó: Paizs Géza, szeptember 2-től: Bór István
Szerkesztőség: Budapest VII., Dohány utca 12.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Dohány utca 12.
Nyomda: Forrás Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Rt., Budapest VII., Dohány utca 12.
Méret: 22 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
187. Délkelet
Közgazdasági és kulturális szemle.
Újvidék
1. évf. 1-2. sz. (1944. júl.-okt.)
Főszerkesztő: Mészáros Gyula
Felelős szerkesztő: Berczik Árpád
Felelős kiadó: Berczik Árpád
Kiadó: M[agyar] Kir[ályi] Keleti Kereskedelmi Főiskola Barátainak Egyesülete
Szerkesztőség: [Újvidék]
Kiadóhivatal: Újvidék, M[agyar] Kir[ályi] Keleti Kereskedelmi Főiskola Nyugati Nyelvi Tanszék
Nyomda: Közigazgatási Nyomda, Újvidék
Megjegyzés: egyetlen összevont szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
188. Délmagyarország
Keresztény politikai napilap.
Szeged
20. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 20. évf. 73. sz. (1944. márc. 31.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Berey Géza
Felelős kiadó: Berey Géza
Szerkesztőség: Szeged, Aradi utca 8.
Kiadóhivatal: Szeged, Aradi utca 8.
Nyomda: Ablaka György Nyomdája, Szeged, Kálvária utca 14.
Méret: 41 cm
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
189. Délmagyarország
A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapja.
Szeged
1 (20). évf. 1 (87). sz. (1944. nov. 19.) – 1. évf. 34. sz. (1944. dec. 31.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Erdei Ferenc
Felelős kiadó: Koncz László
Kiadó: Hírlapkiadó Kft.
Szerkesztőség: Szeged, Jókai utca 4.
Kiadóhivatal: Szeged, Jókai utca 4., november 21-től: Szeged, Kárász utca 1-3.
Nyomda: Ablaka György Nyomdája, Szeged
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
190. Délpestmegye
Politikai és társadalmi hetilap.
Kiskőrös
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 4. évf. 41. sz. (1944. okt. 7.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Zoltán János
Felelős kiadó: Zoltán János
Szerkesztőség: Kiskőrös, Kossuth Lajos utca 5/1.
Kiadóhivatal: Kiskőrös, Kossuth Lajos utca 5/1.
Nyomda: Szabolcs Testvérek Nyomdája, Kiskőrös, Kossuth Lajos utca 13., május 6-tól: Szabadság Nyomda, Kiskőrös, Kubinyi u. 1.
Méret: 43 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Kecskemét. Katona József Megyei Könyvtár
191. Délvidék
Zombor
4. évf. 72. sz. (1944. márc. 30.) – 4. évf. 227. sz. (1944. okt. 6.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Főszerkesztő: Illés Sándor
Felelős szerkesztő: Muhi János
Felelős kiadó: Illés Sándor
Szerkesztőség: Zombor, Csihás Benő utca 3.
Kiadóhivatal: Zombor, Csihás Benő utca 3.
Nyomda: Bosnyák József Nyomdája, Zombor, Csihás Benő u. 3.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
192. Délvidéki Magyarság
Keresztény politikai napilap.
Szabadka
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 4. évf. 228. sz. (1944. okt. 7.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Bogner József
Felelős kiadó: Bogner József
Szerkesztőség: Szabadka, Gróf Ciano (Jókai) tér 3., január 8-tól: Szabadka, Jókai tér 3.
Kiadóhivatal: Szabadka, Gróf Ciano (Jókai) tér 3., január 8-tól: Szabadka, Jókai tér 3.
Nyomda: Keresztény Sajtószövetkezet Nyomdaüzeme, Szabadka, Gróf Ciano (Jókai) tér 3., január 8-tól: Keresztény Sajtószövetkezet Nyomdaüzeme, Szabadka, Jókai tér 3.
Melléklet: Rádiómelléklet
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Zágráb. Nacionalna i Sveučilišna Biblioteka
193. Délvidéki Munka
Független mezőgazdasági hetilap.
Szabadka
20. évf. 1. sz. (1944. jan. 8.) – 20. évf. 17. sz. (1944. ápr. 28.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Szentiványi Dezső
Szerkesztő: Pulay János
Felelős kiadó: Szentiványi Dezső
Szerkesztőség: Szabadka, Kossuth Lajos utca 5.
Kiadóhivatal: Szabadka, Kossuth Lajos utca 5.
Nyomda: Cservik Nyomda, Szabadka, Batthyány utca 2.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (10.743/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
194. Délvidéki Szemle
Szeged
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 3. évf. 6. sz. (1944. jún. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Főszerkesztő: Koltay-Kastner Jenő
Felelős szerkesztő: Koltay-Kastner Jenő
Felelős kiadó: Batizfalvy János
Kiadó: Horthy Miklós-Tudományegyetem Barátainak Egyesülete
Szerkesztőség: Szeged, Baross utca 2.
Kiadóhivatal: Szeged, Szellő utca 1.
Nyomda: Szegedi Új Nemzedék Lapvállalat Rt., Szeged
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Idegennyelvű Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
195. Det Nya Ungern
Informationstjänst.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 4. évf. 3. sz. (1944. febr. 5.)
Megjelent: minden hónap 5-én és 20-án
Felelős szerkesztő: András Károly
Felelős kiadó: Zádor E. Béla
Szerkesztőség: Budapest VIII., Rákóczi út 29.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rákóczi út 29.
Nyomda: Carpatho-Danubiana, Budapest
Méret: 30 cm
Megjegyzés: svéd nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
196. Detroiti Újság
Detroit Hungarian News. A magyarság érdekeinek szentelt heti lap.
Detroit
35. évf. 19. sz. (1944. máj. 12.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Fodor Gyula
Kiadó: Fodor Gyula
Szerkesztőség: Detroit 17, Michigan, 7907-11 W. Jefferson Ave.
Kiadóhivatal: Detroit 17, Michigan, 7907-11 W. Jefferson Ave.
Méret: 58 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Detroit. Detroit Public Library. Burton Historical Collection
197. Deutsche Arbeit
Wochenzeitung für Handwerk, Industrie und Handel.
Újvidék
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 4. évf. 27. sz. (1944. jún. 30.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Peter Bubenheimer
Szerkesztő: Franz Schlegel
Felelős kiadó: Peter Bubenheimer
Szerkesztőség: Újvidék, Goethe utca 7.
Kiadóhivatal: Újvidék, Goethe utca 7.
Nyomda: Franz Stanischitsch, Újvidék, Ungargasse 68.
Méret: 46 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
198. Deutsche Nachrichten
Mitteilungsblatt der Reichsdeutschen in Ungarn.
Budapest
9. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 9. évf. 40. sz. (1944. okt. 6.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Sényi Pál
Felelős kiadó: Sényi Pál
Szerkesztőség: Budapest VIII., Tisza Kálmán tér 27.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Tisza Kálmán tér 27.
Nyomda: Sárkány Nyomda Rt., Budapest VI., Horn Ede utca 9.
Méret: 31 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
199. Deutsche Zeitung
Politisches tagblatt. Organ der Deutschen Volksgruppe in Ungarn.
Budapest-Sopron
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 5. évf. 280. sz. (1944. dec. 15.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Főszerkesztő: Georg Goldschmidt
Felelős szerkesztő: Georg Goldschmidt
Felelős kiadó: Franz Basch
Kiadó: Franz Basch
Szerkesztőség: Budapest VIII., Vas utca 2/b., november 18-tól: Budapest VI., Eötvös u. 12., december 5-től: Sopron-Ödenburg, Grabenrunde 119., december 9-től: Sopron, Kossuth Lajos u. 7/9.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Károly király út 25., november 14-től: Budapest VIII., Vas utca 2/b., november 18-tól: Budapest VI., Eötvös u. 12., december 5-től: Sopron-Ödenburg, Grabenrunde 119., december 9-től: Sopron, Kossuth Lajos u. 7/9.
Nyomda: Centrum Nyomda Rt., Budapest VIII., Gyulai Pál utca 14., november 14-től: Pester Lloyd Nyomdája, Budapest VI., Eötvös u. 12., december 5-től: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Sopron, Szent György u. 11.
Melléklet: Rundfunkbeilage der Deutschen Zeitung
Méret: 49 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Zágráb. Nacionalna i Sveučilišna Biblioteka
200. Deutsche Zeitung
Kolozsvár
14. évf. 581. sz. (1944. jan. 1.) – 14. évf. 593. sz. (1944. márc. 25.)
Megjelent: szombaton
Szerkesztő: Zoor Viktor
Felelős kiadó: Rau András
Szerkesztőség: Kolozsvár, Deák Ferenc u. 43.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Kossuth Lajos u. 33.
Nyomda: Viktoria Nyomda, Kolozsvár, Deák Ferenc u. 43.
Méret: 46 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
201. Deutscher Volksbote
Wochenblatt für Kultur, Politik und Wirtschaft.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 6. évf. 44. sz. (1944. nov. 3.)
Megjelent: pénteken
Főszerkesztő: Hans Krauss
Felelős szerkesztő: Georg Goldschmidt
Felelős kiadó: Franz Basch
Szerkesztőség: Budapest VIII., Vas utca 2/b.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Vas utca 2/b.
Nyomda: Centrum Nyomda, Budapest VIII., Gyulai Pál utca 14.
Méret: 45 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
202. Deutsches Volksblatt
Tageszeitung der Deutschen Südungarns.
Újvidék
25 [26!]. évf. 7433. sz. (1944. jan. 1.) – 26. évf. 7577. sz. (1944. jún. 29.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Főszerkesztő: Jakob Krämer
Szerkesztő: Nikolaus Lafleur, február 1-től: Jakob Krämer
Szerkesztőség: Újvidék, Ungargasse 68.
Kiadóhivatal: Újvidék, Ungargasse 68.
Nyomda: Franz Stanischitsch, Újvidék, Ungargasse 68.
Méret: 46 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
203. Dévaványai Hírlap
Politikai, társadalmi, közgazdasági, népegészségügyi és szépirodalmi hetilap.
Dévaványa
12. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 12. évf. 34. sz. (1944. aug. 26.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: B. Kiss Márton
Felelős kiadó: B. Kiss Márton
Szerkesztőség: Dévaványa, Horthy Miklós tér 1.
Kiadóhivatal: Dévaványa, Horthy Miklós tér 1.
Nyomda: Nádudvary Mihály Könyvnyomdája, Gyoma
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
204. Devecseri Újság
A Somlóvidék érdekeit szolgáló politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap.
Devecser
6 (15). évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6 (15). évf. 48. sz. (1944. nov. 25.)
Megjelent: szombaton
Főszerkesztő: János Áron
Felelős szerkesztő: Zakariás Árpád
Felelős kiadó: János Áron, november 18-tól: Kovács Jenő
Szerkesztőség: Devecser, Klapka utca 16.
Kiadóhivatal: Devecser, Klapka utca 16.
Nyomda: Huss Ferenc Könyvnyomdája, Devecser
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
205. Diák Foto
A B[uda]pesti Sz[ékes]főv[árosi] Cserkészcsapatok, a Magy[ar] Cserkészleányszöv[etség], a férficserkészmozgalom hiv[atalos] szaklapja. Ifjúsági, tudományos és művészeti szaklap.
Budapest
7. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 7. évf. 10. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Pataky Ferenc
Felelős kiadó: Pataky Ferenc
Szerkesztőség: Budapest II., Batthyány utca 8.
Kiadóhivatal: Budapest II., Batthyány utca 8.
Nyomda: Kapucinus Nyomda, Budapest II., Fő utca 32.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
206. Diákkaptár
Horthy István Diákkaptár Szövetség hivatalos lapja.
Budapest
4. évf. 4. sz. (1944. jan. 15.) – 4. évf. 12. sz. (1944. szept. 15.); 5. évf. 1. sz. (1944. okt. 15.) – 5. évf. 2. sz. (1944. dec. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Baratosi József
Felelős kiadó: Baratosi József
Szerkesztőség: Budapest I., Logodi utca 28.
Kiadóhivatal: Budapest I., Logodi utca 28.
Nyomda: Bethlen Nyomda Rt., Budapest IX., Kálvin tér 8.
Méret: 30 cm, 1944. márc. 15.: 28 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
207. Diákszemmel
Veszprémi diáklap.
Veszprém
2. évf. 1. sz. (1944. márc. 1.) – 2. évf. 2. sz. (1944. márc. 18.)
Megjelent: kéthetente
Főszerkesztő: Horváth Hubert
Szerkesztő: veszprémi diákság
Felelős kiadó: Előd István
Szerkesztőség: [Veszprém]
Kiadóhivatal: [Veszprém]
Nyomda: Vida Nyomda, Veszprém
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
208. Diákvilág
Az Angolkisasszonyok Ward Mária R[ómai] K[atolikus] Leánygimnáziumának ifjúsági lapja.
Kecskemét
19. évf. (1944. ápr. 12.)
Megjelent: évente kétszer
Felelős kiadó: Nagy M. Anna
Szerkesztőség: [Kecskemét]
Kiadóhivatal: [Kecskemét]
Nyomda: Első Kecskeméti Hírlapkiadó- és Nyomda Rt., Kecskemét
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
209. Diárium
Irodalmi és könyvészeti folyóirat.
Budapest
5 (14). évf. 1. sz. (1944. jan. 10.) – 5 (14). évf. 12. sz. (1944. dec. 10.)
Megjelent: minden hónap 10-én
Felelős szerkesztő: Máté Károly
Szerkesztő: Kenyeres Imre
Felelős kiadó: Máté Károly
Kiadó: K[irályi] M[agyar] Egyetemi Nyomda
Szerkesztőség: Budapest VIII., Múzeum körút 6.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Múzeum körút 6.
Nyomda: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest
Méret: 24 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Idegennyelvű Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
210. Dobry Pastier
Sbornik propov[êdej] dlâ gr[eko] kat[oličeskogo] duhovenstva. Hitszónoklati folyóirat.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 2. évf. 12. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Főszerkesztő: Vincent Tomek
Szerkesztőség: Budapest IV., Ferenciek tere 7.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Ferenciek tere 7.
Nyomda: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest VI., Aradi utca 8.
Méret: 42 cm
Megjegyzés: szlovák nyelvű
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
211. Dobryj Pastyr’ (Jó Pásztor)
Sbornik propov[êdej] dlâ gr[eko] kat[oličeskogo] duhovenstva. Hitszónoklati folyóirat.
Ungvár
12. évf. 1. sz. (1944.) – 12. évf. 10. sz. (1944.)
Megjelent: havonta
Felelős kiadó: Petrik Jenő
Szerkesztőség: Ungvár-Užgorod
Kiadóhivatal: Ungvár-Užgorod
Nyomda: Miravcsik György Könyvnyomdája, Ungvár, Széchenyi tér 20.
Főlap: Duspastyr’
Méret: 22 cm
Megjegyzés: ruszin nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Beregszász. Kárpátaljai Területi Állami Levéltár Beregszászi Fióklevéltára
212. Dohányárusok Közlönye
Dohányárusok Országos Szövetségének hivatalos lapja.
Budapest
21. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 21. évf. 21. sz. (1944. nov. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Szabó Ödön
Felelős kiadó: Sikolya István
Kiadó: Dohányárusok Országos Szövetsége
Szerkesztőség: Budapest VIII., Mária utca 30.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Mária utca 30.
Nyomda: Budai Ferenc Toldi Nyomdája, Budapest VIII., Szűz utca 5.
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
213. Dohánygyári Munkások Lapja
A Keresztényszocialista Dohánygyári Alkalmazottak Országos Szövetségének hivatalos lapja.
Budapest
22. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 22. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Székely János
Felelős kiadó: Székely János
Kiadó: Keresztényszocialista Dohánygyári Alkalmazottak Országos Szövetsége
Szerkesztőség: Budapest II., Hunyadi János út 23/b.
Kiadóhivatal: Budapest II., Hunyadi János út 23/b.
Nyomda: Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
214. Dolgozó Magyarság
Nemzetpolitikai, társadalmi, nemzetgazdasági és kulturális hetilap.
Budapest
2. évf. 1 (9). sz. (1944. jan. 7.) – 2. évf. 28 (36). sz. (1944. júl. 14.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Kenessey Péter
Szerkesztő: Pászti István, Pálfi István
Felelős kiadó: Szilvássy Sándor
Kiadó: Fiatal Magyarság Szövetség
Szerkesztőség: Budapest VIII., Eszterházy utca 36.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Eszterházy utca 36.
Nyomda: Légrády Testvérek Rt. Nyomdája, Budapest
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
215. A Dolgozó Nő
Budapest
12. évf. 5. sz. (1944. jan. 1.) – 12. évf. 8. sz. (1944. ápr. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Slachta Margit
Felelős kiadó: Slachta Margit
Szerkesztőség: Budapest VII., Rákóczi út 4.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Rákóczi út 4.
Nyomda: Szent Imre Nyomda, Szentes
Méret: 30 cm
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
216. Dolgozók Lapja
Szolnok
1. évf. 1. sz. (1944. dec. 13.) – 1. évf. 3. sz. (1944. dec. 27.)
Megjelent: hetente
Felelős szerkesztő: Zsemlye Ferenc
Felelős kiadó: Gyenes Sándor
Kiadó: Magyar Kommunista Párt Szolnoki Kerületi Csoportja, december 27-től: Magyar Kommunista Párt Szolnoki Helyi Csoportja
Szerkesztőség: [Szolnok]
Kiadóhivatal: Szolnok
Nyomda: Sarkadi István Könyvnyomdája, Szolnok, Harsányi Gyula u. 4.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Szolnok. Damjanich János Múzeum Könyvtára
Forrás:
Dolgozók Lapja 1944/45. (szerk. Kaposvári Gyula. Szolnok megyei múzeumi adattár 10.) Szolnok, 1969. 8 p., 9 t.
217. Dolgozók Szava
Demokrata pol[itikai] napilap. december 18-tól: Hetilap.
Sepsiszentgyörgy
1. évf. 1. sz. (1944. nov. 16.) – 1. évf. (1944.)
Megjelent: naponta, december 18-tól: hetente
Felelős szerkesztő: Tordai Sándor
Felelős kiadó: Sepsiszentgyörgyi Nyomdász Szakszervezet
Szerkesztőség: [Sepsiszentgyörgy]
Kiadóhivatal: [Sepsiszentgyörgy]
Nyomda: Dolgozók Szava Nyomda, Sepsiszentgyörgy
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Forrás:
Kuszálik Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940-1989. Budapest, 1996. p. 70
218. Die Donau
Wochenblatt für das Katholische Deutschtum Ungarns.
Apatin
10. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 10. évf. 14. sz. (1944. ápr. 22.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Berencz Ádám
Felelős kiadó: Berencz Ádám
Szerkesztőség: Apatin, Gyár utca 2.
Kiadóhivatal: Apatin, Gyár utca 2.
Nyomda: Szavadill J[ózsef] Könyvnyomdája, Apatin, Árpád utca, február 5-től: Lotterer Antal Könyvnyomdája, Apatin, Árpád u.
Méret: 48 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Megszűnt. (10.704/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
219. Die Donaubrücke
Organ der Deutsch-Ungarischen Handelskammer.
Budapest
1. évf. 10. füzet (1944. jan. 6.) – 1. évf. 12. füzet (1944. márc. 6.); 2. évf. 1. füzet (1944. ápr. 6.) – 2. évf. 6. füzet (1944. szept. 6.)
Megjelent: minden hónap 6-án
Főszerkesztő: Sényi Pál
Felelős szerkesztő: Sényi Pál
Szerkesztő: Rudolf Krausmüller, Karl Reuss
Szerkesztőség: Budapest VI., Andrássy út 25.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Andrássy út 25.
Nyomda: Ladányi Antal Könyvnyomdája, Budapest, Lónyay utca 18/b.
Méret: 29 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
220. Donaueuropa
Zeitschrift für die Probleme des Europäischen Südostens.
Budapest
4. évf. 1. füzet (1944. jan. 5.) – 4. évf. 9. füzet (1944. szept. 5.)
Megjelent: minden hónap 5-én
Főszerkesztő: Surányi-Unger Theo
Felelős szerkesztő: Zádorlaky-Stettner Miklós
Felelős kiadó: Zádorlaky-Stettner Miklós
Szerkesztőség: Budapest I., Aladár utca 18., májustól: Budapest VIII., Rákóczi út 29.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rákóczi út 29.
Nyomda: Stádium Rt., Budapest
Méret: 24 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Zágráb. Nacionalna i Sveučilišna Biblioteka
221. Drogista Szemle
A Drogista Kar érdekeit és tudományos haladását szolgáló szaklap. április 15-től: A drogista társadalom kulturális lapja. május 1-től: A drogista társadalom kulturális lapja, melynek teljes jövedelme a Drogista Otthon nyugdíjasaié.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 23. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Tövissy Ernő, márciustól: Putnoky István
Felelős kiadó: Bartha-Kovács Lajos
Szerkesztőség: Budapest IV., Petőfi Sándor utca 11.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Petőfi Sándor utca 11.
Nyomda: Hunnia Nyomda Kft., Budapest VII., Hársfa utca 36., április 1-től: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Sopron, Szt. György u. 11., május 1-től: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest VIII., József u. 61.
Méret: 31 cm, április 1-től: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
222. Drótkefe
A magyar közélet tréfás hetilapja.
Budapest
5. évf. 1. sz. (1943. dec. 31.) – 5. évf. 45. sz. (1944. nov. 3.)
Megjelent: pénteken
Főszerkesztő: Lukách Gyula
Felelős szerkesztő: Lukách Gyula
Felelős kiadó: Lukách Gyula
Szerkesztőség: Budapest IV., Veres Pálné utca 35., október 6-tól: Budapest IV., Havas u. 2.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Veres Pálné utca 35., október 6-tól: Budapest IV., Havas u. 2.
Nyomda: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest, Aradi utca 5.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
223. D[una] G[őzhajózási] T[ársaság] Nyugdíjas
Első Dunagőzhajózási Társaság Nyugdíjasainak Egyesülete hivatalos lapja.
Budapest
14. évf. 2 (159). sz. (1944. febr. 1.) – 14. évf. 10 (167). sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Farkass Géza
Kiadó: Első Dunagőzhajózási Társaság Nyugdíjasainak Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest II., Keleti Károly utca 11.
Kiadóhivatal: Budapest II., Keleti Károly utca 11.
Nyomda: Held János Könyvnyomdája, Budapest II., Mecset utca 8.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
224. Duna-Tiszaközi Gyakorló Orvosok Közlönye, mint a Pestmegyei és a Kecskeméti Orvosi Kamara Hivatalos Lapja
Kecskemét
9. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 9. évf. 6. sz. (1944. jún. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Merétey Sándor
Felelős kiadó: Merétey Sándor
Kiadó: Pestmegyei és Kecskeméti Orvosi Kamara
Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1.
Kiadóhivatal: Kecskemét, Széchenyi tér 1.
Nyomda: Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda Rt., Kecskemét
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
225. Duna-Tiszaközi Nagykőrösi Hírlap
Nagykőrös város, az abonyi és félegyházi járás községeinek független politikai lapja. A Falu Szövetség, a Nagykőrösi Gazdasági Egyesület és a Földbérlő Egyesület hivatalos közlönye.
Nagykőrös
21. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 21. évf. 68. sz (1944. szept. 2.)
Megjelent: kedden és szombaton
Felelős szerkesztő: Kopa László
Felelős kiadó: Kopa László
Szerkesztőség: Nagykőrös, Kossuth tér 1.
Kiadóhivatal: Nagykőrös, Kossuth tér 1.
Nyomda: Dajka Lajos Könyvnyomdája, Nagykőrös
Méret: 46 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
226. Dunamelléki Egyházkerületi Közlöny
A Dunamelléki Református Egyházkerület hivatalos lapja.
Budapest
21. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 21. évf. 12. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Nagy Sándor
Felelős kiadó: Nagy Sándor
Szerkesztőség: Budapest IX., Ráday utca 28.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Ráday utca 28.
Nyomda: Dunamelléki Református Egyházkerület Püspöki Hivatala Sokszorosítója, Budapest
Méret: 28 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
227. Dunamente
Dunavecse
9. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 9. évf. 9. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Molnár Lajos
Felelős kiadó: Molnár Lajos
Szerkesztőség: Dunavecse, Pest m.
Kiadóhivatal: Dunavecse, Pest m.
Nyomda: Iglói János Könyvnyomdája, Balatonfüred; márciustól: Bethlen Nyomda Rt., Budapest
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Kecskemét. Kecskeméti Református Egyházközség Könyvtára és Levéltára
228. Dunántúl
Pécs
34. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 34. évf. 269. sz. (1944. nov. 26.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Linder Ernő
Kiadó: Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó
Szerkesztőség: Pécs, Perczel utca 2.
Kiadóhivatal: Pécs, Perczel utca 2.
Nyomda: Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., Pécs, Perczel utca 2.
Melléklet: Dunántúl Rádiója
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Pécs. Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
229. Dunántúli Hétfő
Politikai hetilap.
Szombathely
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 4. évf. 46. sz. (1944. nov. 13.)
Megjelent: hétfőnként
Felelős szerkesztő: Lelovich Jenő
Szerkesztőség: Szombathely, Károly király utca 2.
Kiadóhivatal: Szombathely, Kossuth Lajos utca 6.
Nyomda: Vasvármegye Nyomdavállalat, Szombathely, Kossuth Lajos utca 6.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Szombathely. Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltár
230. Dunántúli Hirlap
Keresztény politikai hetilap.
Győr
52. évf. 2. sz. (1944. jan. 8.) – 52. évf. 52. sz. (1944. dec. 30.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Szabó Árpád
Felelős kiadó: Németh János
Szerkesztőség: Győr, Káptalandomb 32.
Kiadóhivatal: Győr, Káptalandomb 32.
Nyomda: Győregyházm[egyei] Alap Nyomdája, Győr, Káptalandomb 32.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Győr. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér
231. Dunántúli Néplap
Keresztény napilap. április 15-től: Politikai hetilap. A Magyar Nemzetiszocialista Párt Vasmegyei Főkerületének hivatalos lapja.
Szombathely
20. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 20. évf. 48. sz. (1944. nov. 24.)
Megjelent: szombaton, június 23-tól: pénteken
Felelős szerkesztő: Lékay László, április 15-től: Vajay Sándor
Felelős kiadó: Lékay László
Szerkesztőség: Szombathely, Kossuth Lajos utca 6.
Kiadóhivatal: Szombathely, Kossuth Lajos utca 6.
Nyomda: Vasvármegye Nyomdavállalat, Szombathely, Kossuth Lajos utca 6.
Méret: 29 cm, június 23-tól: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Szombathely. Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltár
232. Dunántúli Protestáns Lap
A Dunántúli Református Egyházkerület hivatalos közlönye.
Pápa
55. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 55. évf. 49. sz. (1944. dec. 3.)
Megjelent: vasárnap
Főszerkesztő: Győry Elemér
Felelős szerkesztő: Pongrácz József
Szerkesztőség: Pápa
Kiadóhivatal: Pápa, Theológiai Főiskola
Nyomda: Főiskolai Könyvnyomda, Pápa
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
233. Dunántúli Szemle
Vas, Veszprém és Zala vármegyék hely- és művelődéstörténeti folyóirata.
Szombathely
11. évf. 1-2. sz. (1944. febr. 1.) – 11. évf. 5-6. sz. (1944. júl. 1.)
Megjelent: évente nyolcszor
Főszerkesztő: Pável Ágoston
Felelős szerkesztő: Pável Ágoston
Kiadó: Vasvármegyei Múzeum
Szerkesztőség: Szombathely, Szent Imre utca 5.
Kiadóhivatal: Szombathely, Szent Imre utca 5.
Nyomda: Martineum Könyvnyomda Rt., Szombathely
Méret: 23 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
Szombathely. Berzsenyi Dániel Könyvtár
Szombathely. Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltár
Szombathely. Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár
E. K. A. Közlemények → Lásd: E[ngel] K[ároly] A. Közlemények
234. Eb Ura Fakó!
Felszabadítási Bizottság lapja.
S.l.
3. szám (1944. nov.)
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés nélkül, fotómásolatban
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
235. Eger
Politikai lap.
Eger
55. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 55. évf. 162. sz. (1944. okt. 14.)
Megjelent: hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton
Felelős szerkesztő: Kapor Elemér
Felelős kiadó: Radil Károly, május 8-tól: Rakolcai Gábor
Szerkesztőség: Eger, Líceum
Kiadóhivatal: Eger, Egyházmegyei Szent János Nyomda
Nyomda: Egyházmegyei Szent János Nyomda, Eger
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
236. Egészség
Az Országos Közegészségi Egyesület folyóirata.
Budapest
58. évf. 1-2. sz. (1944. jan.-febr.) – 58. évf. 5-6. sz. (1944. máj.-jún.)
Megjelent: évente tízszer
Felelős szerkesztő: Buchgraber János, áprilistól: Bükkfalvy János néven
Szerkesztő: Darányi Gyula, Bartos Dezső, Buchgraber János
Felelős kiadó: Buchgraber János, áprilistól: Bükkfalvy János néven
Szerkesztőség: Budapest VIII., Eszterházy utca 9.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Eszterházy utca 9.
Nyomda: Franklin Társulat Nyomdája, Budapest
Melléklet: Egészségtudományi Közlemények
Méret: 25 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
237. Egészséges Élet
Budapest
3. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 3. évf. 5. sz. (1944. máj.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Sandelhausen Miklós
Szerkesztő: Sandelhausen Miklós
Felelős kiadó: Sandelhausen Miklós
Szerkesztőség: Budapest IV., Kecskeméti utca 14.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Kecskeméti utca 14.
Nyomda: Általános Nyomda és Grafikai Intézet Részvénytársaság, Budapest VI., Nagymező utca 3.
Méret: 27 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
238. Egészségtudományi Közlemények
Az „Egészség” című folyóirat tudományos melléklete.
Budapest
3. évf. 1-2. sz. (1944.)
Szerkesztő: Molnár Vilmos, Darányi Gyula, Vitéz István
Kiadó: Országos Közegészségi Egyesület
Szerkesztőség: Budapest VIII., Eszterházy utca 9.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Eszterházy utca 9.
Nyomda: Garab József Könyvnyomdája, Cegléd
Főlap: Egészség
Méret: 21 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
239. Égi Világosság
Okkult tudományos és etikai folyóirat.
Budapest
46. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 46. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Molnár László; júniustól: Terjéki Rudolf; novembertől: Szilágyi Imre
Szerkesztő: Szilágyi Imre, júliustól: Terjéki Rudolf
Felelős kiadó: Baumann Gyula, szeptembertől: Szilágyi Imre
Kiadó: Szellemi Búvárok Pesti Egylete, októbertől: Magyar Pszichikai Kutató Társaság
Szerkesztőség: Budapest II., Tégla utca 13., júniustól: Budapest XII., Lejtő út 11/b.
Kiadóhivatal: Budapest II., Ezredes utca 14., szeptembertől: Budapest XII., Lejtő út 11/b.
Nyomda: Urbányi István Könyvnyomdai Műintézete, Budapest VI., Zichy Jenő utca 36.
Méret: 22 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
240. Egri Egyházmegyei Közlöny
Hittudományi és lelkipásztorkodási folyóirat.
Eger
76. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 76. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Kiss István
Szerkesztő: Kiss István
Felelős kiadó: Kiss István
Szerkesztőség: Eger
Kiadóhivatal: Eger, Papnevelő Intézet
Nyomda: Egyházmegyei Szent János Nyomda, Eger
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
241. Egri Katolikus Tudósító
Hitbuzgalmi folyóirat.
Eger
28. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 28. évf. 10. sz. (1944. okt. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Marnó Gyula
Felelős kiadó: Marnó Gyula
Szerkesztőség: Eger
Kiadóhivatal: Eger, Plébánia Hivatal
Nyomda: Egyházmegyei Szent János Nyomda, Eger
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
242. Egyedül Vagyunk
Társadalompolitikai és szépirodalmi folyóirat. Nemzetpolitikai, irodalmi, kritikai folyóirat.
Budapest
7. évf. 1. sz. (1944. jan. 14.) – 7. évf. 24. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: kéthetente
Főszerkesztő: Oláh György
Felelős szerkesztő: Oláh György
Szerkesztő: Kárász József
Felelős kiadó: Oláh György
Szerkesztőség: Budapest II., Hunyadi János út 4.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., József krt. 19.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest
Méret: 46 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
243. Egyenlőség
Régen és vidéke polgárainak tájékoztatója a régeni polgármesteri hivatal kiadásában. november 22-től: Régen és vidéke polgárainak tájékoztatója
Szászrégen
1. évf. (1944. nov. 19.) – 1. évf. 10 sz. (1944. dec. 14.)
Megjelent: szerdán és vasárnap
Főszerkesztő: Maros László
Felelős szerkesztő: Maros László
Felelős kiadó: Maros László
Szerkesztőség: [Szászrégen]
Kiadóhivatal: Szászrégen
Nyomda: Egyenlőség Nyomda, Szászrégen
Előbb: Felhívás!
Méret: 38 cm
Lelőhely:
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Marosvásárhely. Maros Megyei Könyvtár
Forrás:
Kuszálik Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940-1989. Budapest, 1996. p. 72, 90
244. Egyesített Gyógyszerészi Lapok
A magyar gyógyszerészet tudományos, gazdasági és kulturális hetilapja.
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. júl. 1.) – 1. évf. 23. sz. (1944. dec. 2.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Löcherer Tamás
Szerkesztő: Löcherer Tamás, Szász Tihamér, N. Wolff Lajos
Felelős kiadó: N. Wolff Lajos
Szerkesztőség: Budapest IX., Üllői út 21.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Üllői út 21.
Nyomda: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest VIII., József utca 41.
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
245. Egyesületi Értesítő
Gyümölcstermelők Országos Egyesülete Zalavármegyei Tagegyesületének körlevele.
Zalaegerszeg
7. évf. 1-2. sz. (1944. jan.-febr.) – 7. évf. 5-6. sz. (1944. júl.-aug.)
Megjelent: havonta
Felelős kiadó: Mihalovits Géza
Szerkesztőség: Zalaegerszeg, Kossuth Lajos utca 42.
Kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Kossuth Lajos utca 42.
Nyomda: Kakas Ágoston Nyomdája, Zalaegerszeg
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
246. Egyetemes Philologiai Közlöny
Budapest
68. évf. 1. sz. (1944. jún.)
Megjelent: négyhavonta
Szerkesztő: Huszti József, Eckhardt Sándor, Györkösy Alajos
Felelős kiadó: Huszti József
Szerkesztőség: Budapest XII., Wolff Károly út 103.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Múzeum krt. 6-8.
Nyomda: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest VIII., Múzeum krt. 6-8.
Méret: 24 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Idegennyelvű Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
247. Egyetértés
Politikai, társadalmi, közgazdasági hetilap.
Mezőtúr
10. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 10. évf. 40. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Boross István
Felelős kiadó: Takács László
Szerkesztőség: Mezőtúr, Kossuth tér
Kiadóhivatal: Mezőtúr, Kossuth tér
Nyomda: Corvina Könyvnyomdavállalat Kft., Mezőtúr
Méret: 48 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
248. Egyházi Értesítő
Budapest-Frangepán-utcai Református Egyházközség tulajdona és hivatalos lapja.
Budapest
11. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 11. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Gál Lajos
Felelős kiadó: Gál Lajos
Szerkesztőség: Budapest XIII., Frangepán utca 43.
Kiadóhivatal: Budapest XIII., Frangepán utca 43.
Nyomda: Bethlen Nyomda Rt., Budapest
Méret: 24 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
249. Egyházi Értesítő
Dombegyháza
10. évf. 1. sz. (1944. ápr.)
Megjelent: évente kétszer
Felelős kiadó: Varga Ferenc
Szerkesztőség: Dombegyháza
Kiadóhivatal: Dombegyháza, Római Katolikus Plébánia Hivatal
Nyomda: Árpád Nyomda, Szeged
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Dombegyháza. Római Katolikus Plébániahivatal
250. Egyházi Híradó
A szegedi és újszegedi református egyház hivatalos lapja.
Szeged
23. évf. 1-2. sz. (1944. jan. 15.) – 23. évf. 23-24. sz. (1944. jún. 18.)
Megjelent: kéthetente szombaton
Felelős szerkesztő: Bakó László
Felelős kiadó: Bakó László
Szerkesztőség: [Szeged]
Kiadóhivatal: [Szeged]
Nyomda: Corvin Nyomda, Szeged, Vár utca 2.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
251. Egyházi Közélet
A Dési Református Egyház gyülekezeti lapja.
Dés
21. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 21. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Farkas Albert
Felelős kiadó: Kovács László
Szerkesztőség: Dés
Kiadóhivatal: Dés, Református Egyház
Nyomda: Medgyesi Lajos Könyvnyomdája, Dés
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Nagyenyed. Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtár
252. Egyházi Lapok
Egyházpolitikai, hittudományi és lelkipásztori havi folyóirat.
Budapest
4 (67). évf. 1. sz. (1944. jan.) – 4 (67). évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Baranyay Lajos
Szerkesztő: Nagy Miklós
Felelős kiadó: Baranyay Lajos
Kiadó: Központi Sajtóvállalat Rt.
Szerkesztőség: Budapest V., Honvéd utca 10.
Kiadóhivatal: Budapest V., Honvéd utca 10.
Nyomda: Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest V., Honvéd utca 10., augusztustól: Stephaneum Nyomda, Budapest VIII., Szentkirályi u. 28.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
253. Egyházközségi Értesítő
A Salgótarjáni Főplébánia időszaki közlönye.
Salgótarján
1. sz. (1944. jan.) – 2. sz. (1944. máj.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős kiadó: Ferencz István
Szerkesztőség: Salgótarján
Kiadóhivatal: Salgótarján, Főplébánia
Nyomda: Végh Kálmán Nyomdája, Salgótarján
Méret: 48 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
254. Egyháztörténet
Egyházi történettudományi folyóirat.
Budapest
2. évf. 1-2. füzet (1944. jan.-jún.) – 2. évf. 3-4. füzet (1944. júl.-dec.)
Megjelent: negyedévente
Felelős szerkesztő: Esze Tamás
Szerkesztő: Esze Tamás, Harsányi András, Révész Imre
Felelős kiadó: Esze Tamás
Szerkesztőség: Budapest XIV., Ajtósi Dűrer sor 33.
Kiadóhivatal: Budapest XIV., Ajtósi Dűrer sor 33.
Nyomda: Attila Nyomda Részvénytársaság, Budapest, 3-4. füzet (1945-ben): Sylvester Rt., Budapest
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
255. Az Egység Útja
Havi folyóirat a katolikus és protestáns hívek közeledésének előmozdítására.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 2. évf. 11. sz. (1944.nov.)
Megjelent: minden hónap 10-én
Felelős szerkesztő: König Kelemen
Kiadó: Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Tartományfőnökség
Szerkesztőség: Budapest II., Margit körút 23.
Kiadóhivatal: Budapest II., Margit körút 23.
Nyomda: Kapisztrán Nyomda, Vác
Méret: 28 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
256. Elektrotechnika
A Magyar Elektrotechnikai Egyesület hivatalos közlönye.
Budapest
37. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 37. évf. 11. sz. (1944. nov. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Gohér Mihály
Felelős kiadó: Gohér Mihály
Szerkesztőség: Budapest V., Honvéd utca 22.
Kiadóhivatal: Budapest V., Honvéd utca 22.
Nyomda: Közlekedési Nyomda, Budapest V., Légrády Károly utca 9.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
257. Élelmiszer Újság
A magyar élelmiszeripar és kereskedelem lapja.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 6. évf. 18. sz. (1944. szept. 20.)
Megjelent: kéthetente
Felelős szerkesztő: Elekes Boldizsár Imre
Felelős kiadó: Elekes Boldizsár Imre
Szerkesztőség: Budapest IX., Mester utca 5.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Mester utca 5.
Nyomda: Paulovits Imre Könyvnyomdája, Budapest VII., Nyár utca 6.
Méret: 47 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
258. Élet
A Szent István Társulat hetilapja.
Budapest
35. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 35. évf. 52. sz. (1944. dec. 24.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Erdősi Károly
Felelős kiadó: Takáts Ernő
Kiadó: Szent István Társulat
Szerkesztőség: Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
259. Élet és Öröm Búzavirágok
Az Országos Missziós Ifjúság lapja. Az OMI időszaki értesítője.
Budapest
17. évf. 5-6. sz. (1944. jan.-febr.) – 17. évf. 10. sz. (1944. jún.); 18. évf. 1-2. sz. (1944. szept.-okt.)
Megjelent: évente tízszer
Felelős szerkesztő: Boér Judith
Felelős kiadó: Boér Judith
Kiadó: Krisztinavárosi Egyházközség
Szerkesztőség: Budapest
Kiadóhivatal: Budapest, Krisztinavárosi Egyházközség
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
260. Ellenállás
A Magyar Ellenállási Mozgalmak lapja.
S.l.
1. sz. (1944. okt. 1.) – 14. sz. (1944. karácsony.)
Megjelent: hetente kétszer
Méret: 33 cm, október 4-től: 30 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
261. Az Ellenőr
Közgazdasági lap.
Budapest
14. évf. 1. sz. (1944. jan. 8.) – 14. évf. 23-24. sz. (1944. dec. 9.)
Megjelent: kéthetente szombaton
Felelős szerkesztő: Szvetlik István
Felelős kiadó: Szvetlik István
Szerkesztőség: Budapest V., Nádor utca 23.
Kiadóhivatal: Budapest V., Nádor utca 23.
Nyomda: Hellas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Melléklet: „Vállalkozás”
Méret: 47 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
262. Ellenzék
Politikai napilap.
Kolozsvár
65. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 65. évf. 230. sz. (1944. okt. 10.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Zathureczky Gyula, szeptember 9-től: Szász Béla
Felelős kiadó: Vita Sándor
Kiadó: Pallas Sajtóvállalat Rt.
Szerkesztőség: Kolozsvár, Jókai utca 16.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Jókai utca 16.
Nyomda: Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt., Kolozsvár, Egyetem u. 8.
Melléklap: Kolozsvári Estilap
Méret: 46 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
263. Élő Víz
Az evangelikus evangelizáció lapja.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 2. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Sréter Ferenc
Felelős kiadó: Sréter Ferenc
Szerkesztőség: Budapest I., Verbőczy utca 28.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Hársfa utca 33.
Nyomda: WIKO Nyomdai Műintézet, Kassa, Luther utca 19., májustól: Fébé Nyomda, Budapest VII., Damjanich u. 28/b.
Méret: 28 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
264. Előre
Politikai hetilap.
Budapest
11. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 11. évf. 15-16. sz. (1944. ápr. 16.)
Megjelent: hetente
Felelős szerkesztő: Pogány József
Felelős kiadó: Ruffy József
Szerkesztőség: Budapest XI., Horthy Miklós út 18.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Horthy Miklós út 18.
Nyomda: Bethlen Nyomda Rt., Budapest IX., Kálvin tér 8.
Méret: 47 cm
Megszűnt. (10.623/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
265. Első Magyar Általános Biztosító Társaság Havi Tudósítója
Budapest
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 3. évf. 12. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Hangay Sándor
Felelős kiadó: Hangay Sándor
Szerkesztőség: Budapest IV., Vigadó tér 1.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Vigadó tér 1.
Nyomda: Athenaeum Nyomda, Budapest
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
266. Emericana
Katolikus egyetemi és főiskolai társadalmi folyóirat. Az Emericana Nagyrendje hivatalos közlönye.
Budapest
21. évf. 5. sz. (1944. jan. 20.) – 21. évf. 12. sz. (1944. aug. 20.); 22. évf. 1. sz. (1944. szept. 20.)
Megjelent: minden hónap 20-án
Felelős szerkesztő: Kalmár János
Felelős kiadó: Kalmár János
Szerkesztőség: Budapest IV., Bástya utca 11.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
267. Az Én Kicsinyeim
Református gyermeklap.
Kolozsvár
20. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 20. évf. 6. sz. (1944. jún.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Gönczy Lajos
Felelős kiadó: Bekess Károly
Szerkesztőség: Kolozsvár, Hitler tér 13.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Hitler tér 13.
Nyomda: Jordáky Könyvnyomda, Kolozsvár, Hitler tér 13.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
268. Az Én Újságom
Képes gyermeklap.
Budapest
55. évf. 14. sz. (1944. Újév) – 55. évf. 52. sz. (1944. szept. 23.); 56. évf. 1. sz. (1944. szept. 30.) – 56. évf. 12. sz. (1944. dec. 16.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Zsigray Julianna, június 3-tól: Ölbey Irén
Felelős kiadó: Hampó József
Kiadó: Új Idők Irod[almi] Int[ézet] Rt.
Szerkesztőség: Budapest VI., Andrássy út 16.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Andrássy út 16.
Nyomda: Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
269. Éneklő Ifjúság
Ez az ifjúsági zenei lap az Éneklő Ifjúság néven ismert mozgalom folyóirata.
Budapest
3. évf. 5. sz. (1944. jan. 15.) – 3. évf. 12. sz. (1944. aug. 15.); 4. évf. 1. sz. (1944. szept.) – 4. évf. 3. sz. (1944. nov.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Kerényi György
Felelős kiadó: Kerényi György
Szerkesztőség: Budapest I., Pauler utca 17.
Kiadóhivatal: Budapest I., Pauler utca 17.
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 22 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Könyvtára
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
270. Énekszó
Hangjegyes ének- és zenepedagógiai folyóirat. A Magyarországi Énekoktatók Országos Egyesületének hivatalos lapja.
Budapest
11. évf. 3 (63). sz. (1943. dec.-1944. jan.) – 11. évf. 6 (66). sz. (1944. jún.); 12. évf. 67-68. sz. (1944. nov.) – 12. évf. 69. sz. (1944. dec.)
Megjelent: évente hatszor
Felelős szerkesztő: Kerényi György
Szerkesztő: Kerényi György, Kertész Gyula
Felelős kiadó: Kertész Gyula
Kiadó: Énekoktatók Országos Egyesülete, novembertől: Magyar Kórus Lap- és Zeneműkiadó Kft.
Szerkesztőség: Budapest XII., Fery Oszkár utca 55.
Kiadóhivatal: Budapest XII., Fery Oszkár utca 55.
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 23 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Könyvtára
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
271. E[lektromos] K[észülékek és] A[nyagok Gyára] Közlemények
Budapest
(1944. jan.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős kiadó: Holitscher Géza
Szerkesztőség: Budapest VII., Vörösmarty utca 16.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Vörösmarty utca 16.
Nyomda: Phönix Nyomda, Budapest
Méret: 28 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
272. Építészet
A Magyar Mérnök és Építészegylet negyedévi szemléje.
Budapest
4. kötet 1. füzet (1944.) – 4. kötet 2. füzet (1944.)
Megjelent: negyedévente
Szerkesztő: Padányi Gulyás Jenő
Felelős kiadó: Marek László
Kiadó: Magyar Mérnök- és Építészegylet
Szerkesztőség: Budapest IV., Reáltanoda utca 13-15.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Reáltanoda utca 13-15.
Nyomda: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest VIII., Múzeum körút 6.
Méret: 31 cm
Megjegyzés: dátum nékül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
273. Építőmesterek Lapja–A Munkaadó
Építőipari, műszaki és közgazdasági hetilap. A Budapesti Építőmesterek Ipartestülete, A Budapesti Építőmesterek Szövetsége, a Magyar Építőmesterek Egyesülete, az Építőmesterek Országos Egylete és a Magyar Építőiparosok Országos Szövetsége hivatalos lapja.
Budapest
31. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 31. évf. 44. sz. (1944. nov. 2.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Márton Ferenc, augusztus 10-től: Fridrich F. Géza
Felelős kiadó: Márton Ferenc, augusztus 10-től: Fridrich F. Géza
Szerkesztőség: Budapest IV., Irányi utca 17.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Irányi utca 17.
Nyomda: Budai Ferenc Toldi Nyomdája, Budapest VIII., Szűz utca 5-7.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
274. Epol
Az Egészségpolitikai Társaság hivatalos lapja.
Budapest
8. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 8. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Nagy Kálmán
Felelős kiadó: Nagy Kálmán
Szerkesztőség: Budapest IV., Veres Pálné utca 9.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Veres Pálné utca 9.
Nyomda: Máté Nyomda, Budapest VIII., József utca 41.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
275. Erdély
Honismertető folyóirat.
Kolozsvár
41. évf. 1 (367). sz. (1944. jan.) – 41. évf. 9 (375). sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Balogh Ernő
Felelős kiadó: Balogh Ernő
Szerkesztőség: Kolozsvár, Jókai utca 2.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Jókai utca 2.
Nyomda: Minerva Nyomdai Műintézet Rt., Kolozsvár
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
276. Erdély
Szociáldemokrata hetilap.
Kolozsvár
1. évf. 1. sz. (1944. dec. 4.) – 1. évf. 4. sz. (1944. dec. 25.)
Megjelent: kedden
Felelős szerkesztő: Raffay István
Felelős kiadó: Lakatos István
Szerkesztőség: Kolozsvár, Szabadság tér 30.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Szabadság tér 30.
Nyomda: Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet, Kolozsvár
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Bukarest. Biblioteca Academiei Române
Kolozsvár. Akadémiai Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
277. Erdélyi Fodrászlap
Marosvásárhely
Forrás:
Kuszálik Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940-1989. Budapest, 1996. p. 80
278. Erdélyi Front
A romániai magyarság lapja.
Szeben
1. évf. 1. sz. (1944. szept. 10.)
Megjelent: kedden, csütörtökön és szombaton
Felelős szerkesztő: Tóth Kálmán
Kiadó: Erdélyi Magyar Front
Szerkesztőség: Szeben, Str. Petru Maior 14.
Kiadóhivatal: Szeben, Str. Petru Maior 14.
Nyomda: Krafft&Drotleff S. A., Szeben
Méret: 46 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
279. Erdélyi Gazda
Az EMGE havonta egyszer megjelenő hivatalos lapja.
Kolozsvár
73. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 73. évf. 8. sz. (1944. aug. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Főszerkesztő: Demeter Béla
Felelős szerkesztő: Török Bálint
Felelős kiadó: Török Bálint
Szerkesztőség: Kolozsvár, Majális utca 24.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Majális utca 24.
Nyomda: Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt., Kolozsvár
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Marosvásárhely. Teleki-Bolyai Dokumentációs Könyvtár és Téka
280. Erdélyi Gazda
Az EMGE hetente megjelenő hivatalos lapja.
Nagyenyed
73. évf. (1944.) – 73. évf. 35. sz. (1944. aug. 27.)
Megjelent: hetente
Felelős szerkesztő: Nagy Endre
Szerkesztő: Kacsó Sándor
Szerkesztőség: [Nagyenyed]
Kiadóhivatal: [Nagyenyed]
Nyomda: Bethlen Nyomda, Nagyenyed
Méret: 28 cm
Megjegyzés: 1941-ben vált ki az Erdélyi Gazda (Kolozsvár) című lapból.
Lelőhely:
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Forrás:
Kuszálik Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940-1989. Budapest, 1996. p. 80
281. Erdélyi Helikon
Kolozsvár
17. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 17. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Kisbán Miklós
Felelős szerkesztő: Kós Károly
Szerkesztő: Kovács László
Felelős kiadó: Kovács László
Szerkesztőség: Kolozsvár, Mátyás király tér 7.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Mátyás király tér 7.
Nyomda: Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt., Kolozsvár
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Idegennyelvű Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Marosvásárhely. Teleki-Bolyai Dokumentációs Könyvtár és Téka
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
282. Erdélyi Iskola
Neveléstudományi és népnevelő folyóirat.
Kolozsvár
10. évf. 1. sz. (1944. jan.-márc.) – 10. évf. 2. sz. (1944. ápr.-jún.)
Megjelent: negyedévente
Felelős szerkesztő: Hegyi Endre
Szerkesztő: Hegyi Endre
Felelős kiadó: Faragó Ferenc
Szerkesztőség: Kolozsvár, Majális utca 9.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Majális utca 9.
Nyomda: Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt., Kolozsvár
Méret: 23 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
283. Erdélyi Jogélet
Jogi folyóirat.
Marosvásárhely
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 20.) – 3. évf. 6. sz. (1944. jún. 20.)
Megjelent: minden hónap 20-án
Felelős szerkesztő: Szőnyi Zoltán
Felelős kiadó: Kiss Árpád
Szerkesztőség: Marosvásárhely, Dr. Gecse Dániel utca 14.
Kiadóhivatal: Marosvásárhely, Dr. Gecse Dániel utca 14.
Nyomda: Szilágyi Jenő Könyvnyomdája, Marosvásárhely, Széchenyi tér 33.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Marosvásárhely. Maros Megyei Múzeum Könyvtára
284. Erdélyi Közgazdaság
Kolozsvár
1. évf. 1. sz. (1944. júl. 20.) – 1. évf. 4. sz. (1944. aug. 31.)
Megjelent: havonta kétszer
Felelős szerkesztő: Korbusz Lipthay Kurt
Felelős kiadó: Korbusz Lipthay Kurt
Szerkesztőség: Kolozsvár, Jókai utca 3.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Jókai utca 3.
Nyomda: András László Könyvnyomdája, Kolozsvár
Előbb: Magyar Konzum
Méret: 48 cm
Megjegyzés: „Honvédelmi üzem” rovattal
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
285. Erdélyi Múzeum
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi, valamint Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályának közlönye.
Kolozsvár
49. kötet 1-2. füzet (1944.) – 49. kötet 3-4. füzet (1944.)
Megjelent: negyedévente
Szerkesztő: Szabó T. Attila
Felelős kiadó: Szabó T. Attila
Szerkesztőség: Kolozsvár, Király utca 14.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Király utca 14.
Nyomda: Minerva Rt., Kolozsvár
Méret: 21 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Idegennyelvű Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
286. Erdélyi Néplap
Nagyvárad
11. évf. 1 (2662). sz. (1944. jan. 3.) – 11. évf. 223 (2884). sz. (1944. okt. 10.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Paál Árpád, szeptember 11-től: Papp György
Felelős kiadó: Virág Jeromos
Szerkesztőség: Nagyvárad, Szilágyi Dezső utca 5.
Kiadóhivatal: Nagyvárad, Szilágyi Dezső utca 5.
Nyomda: Szent László Nyomda Rt., Nagyvárad, Szilágyi Dezső utca 5.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Nagyvárad. Bunyitai Vince Könyvtár
287. Erdélyi Szemle
Magyar nemzetpolitikai figyelő. Erdély s a magyar vidék legrégibb irodalmi, tudományos, művészeti, társadalmi és nemzetgazdasági lapja.
Kolozsvár
29. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 29. évf. 2. sz. (1944. febr.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Sütő-Nagy László
Szerkesztő: Walter Gyula, Hangay Sándor
Szerkesztőség: Kolozsvár, Szentegyház utca 30.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Szentegyház utca 30.
Nyomda: Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt., Kolozsvár, Brassai utca 7.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
288. Erdészeti Kisérletek-Forstliche Versuche-Forest Researches-Recherches Forestieres
A M[agyar] Kir[ályi] Földmüvelésügyi Miniszter fennhatósága alatt álló Erdészeti Kutató Intézet folyóirata.
Sopron
45. évf. 1-4. sz. (1943-1944.)
Megjelent: évente négyszer
Szerkesztő: Magyar Pál
Szerkesztőség: Sopron, Deák tér 25.
Kiadóhivatal: Sopron, Deák tér 25.
Nyomda: Röttig-Romwalter Nyomda Rt., Sopron
Méret: 25 cm
Megjegyzés: egyetlen összevont szám, dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
Sopron. Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára
289. Erdészeti Lapok
Az Országos Erdészeti Egyesület közlönye erdő- és földbirtokosok, erdészeti ügyekkel foglalkozók és erdőtisztek számára.
Budapest
83. évf. 1. füzet (1944. jan.) – 83. évf. 12. füzet (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Mihályi Zoltán
Szerkesztő: Mihályi Zoltán
Felelős kiadó: Mihályi Zoltán
Kiadó: Országos Erdészeti Egyesület
Szerkesztőség: Budapest V., Alkotmány utca 6.
Kiadóhivatal: Budapest V., Alkotmány utca 6.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 23 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
290. Az Erdő
A Magyar Erdészeti és Vadászati Műszaki Segédszemélyzet Országos Egyesülete hivatalos lapja.
Tata
18. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 18. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Szekeres Károly
Felelős kiadó: Szekeres Károly
Szerkesztőség: Tata II., Eszterházy utca 1.
Kiadóhivatal: Tata II., Eszterházy utca 1.
Nyomda: Révai Könyvnyomda, Tata, Fazekas utca 23.
Méret: 23 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
291. Erős Vár – Mighty Fortress
Az egyetlen amerikai Magyar Evangélikus lap. The only Hungarian Lutheran paper in America. Az amerikai magyar ág[ostai] hitv[allású] evang[élikus] egyházak hivatalos lapja. Official Religious Monthly of the Hungarian Lutheran Churches of America.
Detroit
12. évf. 2. sz. (1944. febr.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Brachna Gábor
Kiadó: Markovits Pál
Szerkesztőség: [Detroit]
Kiadóhivatal: Detroit 17, 7907-7911 West Jefferson Ave., Michigan
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
292. Érsekújvár és Magyar Vidék
Katolikusok politikai, társadalmi és közgazdasági hetilapja.
Érsekújvár
5 (13). évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 5 (13). évf. 48. sz. (1944. dec. 2.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Schneider Ede
Felelős kiadó: Schneider Ede
Szerkesztőség: Érsekújvár, Főtér
Kiadóhivatal: Érsekújvár, Főtér
Nyomda: Farkas Könyvnyomda, Érsekújvár, Damjanich utca 3.
Méret: 46 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
293. Érsekújvár és Vidéke
Nemzeti keresztény politikai hetilap.
Érsekújvár
63. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 63. évf. 22. sz. (1944. máj. 27.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Kovács Endre
Felelős kiadó: Szabó Kálmán
Szerkesztőség: Érsekújvár, Széchenyi utca 15.
Kiadóhivatal: Érsekújvár, Széchenyi utca 15.
Nyomda: Vadász Ferenc Könyvnyomdája, Érsekújvár
Méret: 41 cm
Megszűnt. (11.033/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Értesítések a Pécsi Evang. Egyház Köréből → Lásd: Értesítések a Pécsi Evang[élikus] Egyház Köréből
294. Értesítések a Pécsi Evang[élikus] Egyház Köréből
Pécs
19. évf. 1. sz. (1944.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős kiadó: Takó István
Kiadó: Pécsi Evangélikus Egyház
Szerkesztőség: Pécs, Evangélikus Egyház
Kiadóhivatal: Pécs, Evangélikus Egyház
Nyomda: Taizs József Könyvnyomdája, Pécs
Méret: 21 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
295. Értesítő
Egyházközségi közlemények a felsőmiskolci katolikusok számára.
Miskolc
(1944. márc. 15.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős kiadó: Mikes Lajos
Szerkesztőség: [Miskolc]
Kiadóhivatal: [Miskolc]
Nyomda: Ludvig István Könyvnyomdája, Miskolc, Rákóczi utca 18.
Méret: 25 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
296. Értesítő a Magyar Királyi Vámhivatalok Részére
Budapest
22. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 22. évf. 34. sz. (1944. nov. 10.)
Megjelent: havonta többször
Felelős szerkesztő: Dolnay Lajos
Felelős kiadó: Nyári Elemér
Kiadó: M[agyar] Kir[ályi] Központi Vámigazgatóság
Szerkesztőség: Budapest IX., Fővámház
Kiadóhivatal: Budapest I., Kapisztrán tér 1.
Nyomda: M[agyar] Kir[ályi] Állami Nyomda, Budapest
Méret: 27 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Nemzeti Bank Szakkönyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
Értesítő a Zalaegerszegi Ref. Egyház és Szórványai Részére → Lásd: Értesítő a Zalaegerszegi Ref[ormátus] Egyház és Szórványai Részére
297. Értesítő a Zalaegerszegi Ref[ormátus] Egyház és Szórványai Részére
Zalaegerszeg
6. évf. 1. sz. (1944. febr.) – 6. évf. 4. sz. (1944. szept.)
Megjelent: rendszertelenül
Szerkesztőség: [Zalaegerszeg]
Kiadóhivatal: [Zalaegerszeg]
Nyomda: Kakas Ágoston Könyvnyomdája, Zalaegerszeg
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
298. Értesítő az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának Munkájáról
Kolozsvár
57. kötet (1944.) – 58. kötet (1944.)
Megjelent: negyedévente
Főszerkesztő: Berde Károly
Felelős szerkesztő: Krompecher István
Felelős kiadó: Krompecher István
Kiadó: Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya
Szerkesztőség: Kolozsvár
Kiadóhivatal: Kolozsvár
Nyomda: Minerva Nyomda, Kolozsvár, Brassai utca 7.
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtár, Levéltár és Múzeum
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
299. Értesítő Vác és Vidéke Fajállattenyésztőinek Egyesülete Tagjai Részére
Vác
11. sz. (1944. aug.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős kiadó: Tomecskó Mihály
Kiadó: Vác és Vidéke Fajállattenyésztőinek Egyesülete
Szerkesztőség: Vác, Tabán utca 12.
Kiadóhivatal: Vác, Tabán utca 12.
Nyomda: vitéz Boros és Gágelné Nyomdája, Budapest VI., Ó utca 5.
Méret: 21 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
300. Események Lapja
Politikai hetilap.
Budapest
7. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 7. évf. 14-15. sz. (1944. ápr. 8.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Dénesfay-Dinich Vidor
Felelős kiadó: Dénesfay-Dinich Vidor
Szerkesztőség: Budapest V., Honvéd utca 22.
Kiadóhivatal: Budapest V., Honvéd utca 22.
Nyomda: Bethlen Nyomda Rt., Budapest, Kálvin tér 8.
Méret: 52 cm
Megszűnt. (10.623/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
301. Esti Kis Újság
Budapest
58. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 58. évf. 65. sz. (1944. márc. 21.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Főszerkesztő: Dessewffy Gyula
Felelős szerkesztő: Dessewffy Gyula
Szerkesztő: Klamár Gyula
Felelős kiadó: Dessewffy Gyula
Kiadó: Kis Újság Lapkiadó Kft.
Szerkesztőség: Budapest VI., Aradi utca 8.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Aradi utca 8.
Nyomda: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest VI., Aradi utca 8.
Méret: 45 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
302. Esti Kurír
Budapest
22. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 22. évf. 66. sz. (1944. márc. 22.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Főszerkesztő: Rassay Károly
Felelős szerkesztő: Lovászy Márton
Szerkesztő: Rátkai Károly
Felelős kiadó: Drozdy Győző
Kiadó: Libertas Irodalmi és Lapkiadó Vállalat Kft.
Szerkesztőség: Budapest V., Vilmos császár út 34.
Kiadóhivatal: Budapest V., Vilmos császár út 34.
Nyomda: Hungária Hírlapnyomda Kft., Budapest V., Vilmos császár út 31.
Méret: 41 cm
Megszűnt. (170.341/1944. VII. a. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
303. Esti Újság
Politikai napilap.
Budapest
9. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 9. évf. 256. sz. (1944. nov. 13.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Főszerkesztő: március 27-től: Rajniss Ferenc
Felelős szerkesztő: Makkai János, március 27-től: Rajniss Ferenc
Szerkesztő: Béry László
Felelős kiadó: Báthory-Hüttner János
Szerkesztőség: Budapest VIII., József körút 5.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., József körút 5.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest
Méret: 46 cm
Megjegyzés: 1944. november 14-től egybenyomva jelent meg a Függetlenséggel
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Zágráb. Nacionalna i Sveučilišna Biblioteka
304. Estilap
Független politikai napilap.
Nagyvárad
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 4. évf. 113. sz. (1944. máj. 20/21.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Árvay Árpád
Felelős kiadó: Árvay Árpád
Szerkesztőség: Nagyvárad, Rákóczi út 2.
Kiadóhivatal: Nagyvárad, Rákóczi út 2.
Nyomda: Grafika Nyomda, Nagyvárad
Méret: 42 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Nagyvárad. Bunyitay Vince Könyvtár
305. Északerdélyi Iparos és Kereskedő
A Kolozsvári Kerületi Kereskedelmi és Iparkamara hivatalos lapja.
Kolozsvár
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 2. évf. 12-13. sz. (1944. jún. 15.-júl. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Reinhart Kálmán
Felelős kiadó: Bereczky Ernő
Szerkesztőség: [Kolozsvár]
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Kossuth Lajos utca 58.
Nyomda: Minerva Rt., Kolozsvár
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
306. Északi Rokonaink
A Magyar-Finn és a Magyar-Észt Társaság közleményei.
Budapest
9. kötet (1944. febr.)
Megjelent: rendszertelenül
Szerkesztő: Nagy István
Felelős kiadó: Gaskó Dezső
Szerkesztőség: Budapest IV., Veres Pálné utca 7.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Veres Pálné utca 7.
Nyomda: özv. Ábrahám Józsefné Könyvnyomdája, Budapest II., Fő utca 42.
Méret: 22 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
307. Északszabolcs
Kisvárda
Forrás:
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (a történelmi Bereg, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa és Ung vármegyék) sajtóbibliográfiája (1845-2000). (szerk. László Gézáné Szarka Ágota), Nyíregyháza, 2002. p. 65
308. Észszerű Pihenés: Erőgyűjtés
A MÁVAG alkalmazottak és munkások tájékoztatója.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 2. évf. 23. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Szieberth Imre
Felelős kiadó: Szieberth Imre
Szerkesztőség: Budapest X., Kőbányai út 21.
Kiadóhivatal: Budapest X., Kőbányai út 21.
Nyomda: Globus Nyomdai Műintézet, Budapest VI., Aradi utca 8.
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
309. Esztergom és Vidéke
Keresztény politikai és társadalmi lap.
Esztergom
65. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 65. évf. 52. sz. (1944. jún. 28.)
Megjelent: szerdán és szombaton
Felelős szerkesztő: Laiszky Kázmér
Felelős kiadó: Laiszky Kázmér
Szerkesztőség: Esztergom, Simor utca 20.
Kiadóhivatal: Esztergom, Simor utca 20.
Nyomda: Laiszky János Könyvnyomdája, Esztergom
Méret: 39 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
310. Esztergom Ősrégi Szemináriuma
Esztergom
2. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 2. évf. 2. sz. (1944. jún.)
Megjelent: tanévente kétszer, januárban és júniusban
Felelős szerkesztő: Boér Miklós
Felelős kiadó: Boér Miklós
Kiadó: Esztergomi Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája
Szerkesztőség: Esztergom, Prohászka tér 1.
Kiadóhivatal: Esztergom, Prohászka tér 1.
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
311. Esztergom Vármegye Hivatalos Lapja
Esztergom
62. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 62. évf. 36. sz. (1944. nov. 23.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Hajdú György, június 8-tól: Vitál József
Kiadó: Esztergom vármegye
Szerkesztőség: Esztergom, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Esztergom, Vármegyeháza
Nyomda: Laiszky János Könyvnyomdája, Esztergom
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
312. Ethnographia-Népélet
A Magyar Néprajzi Társaság folyóirata.
Budapest
55. évf. 1. sz. (1944.) – 55. évf. 3-4. sz. (1944.)
Megjelent: évente négyszer
Felelős szerkesztő: Gunda Béla, 3-4. számtól: Fél Edit
Szerkesztő: Gunda Béla, Fél Edit
Felelős kiadó: Gunda Béla, 3-4. számtól: Fél Edit
Kiadó: Magyar Néprajzi Társaság
Szerkesztőség: Budapest X., Könyves Kálmán körút 40.
Kiadóhivatal: Budapest X., Könyves Kálmán körút 40.
Nyomda: Kertész József Könyvnyomdája, Karcag, 3-4. számtól: Stephaneum Nyomda, Budapest VIII., Szentkirályi u. 28.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Budapest. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
313. Eucharisztikus Értesítő
A Magyarországi Papi Imaegyesület és Eucharisztia-Társulat havi folyóirata.
Győr
56. évf. 1. sz. (1944.) – 56. évf. 12. sz. (1944.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Póka György
Felelős kiadó: Gyirmóty Gyula
Szerkesztőség: Győr, Szeminárium
Kiadóhivatal: Győr, Szeminárium
Nyomda: Győregyházmegyei Alap Nyomdája, Győr, Káptalandomb 32.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Győr. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér
314. Europa–Kabel
Europäische Wirtschaftszeitung.
Budapest
4. évf. 175. sz. (1944. okt. 6.) – 4. évf. 176. sz. (1944. okt. 13.)
Megjelent: pénteken
Főszerkesztő: Werner Jantschge
Szerkesztőség: Budapest IV., Türr István út 8.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Türr István út 8.
Méret: 47 cm
Megjegyzés: német nyelvű, ez a két szám van meg
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
315. Evangélikus Családi Lap
Budapest
20. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 20. évf. 30. sz. (1944. dec. 20.)
Megjelent: havonta háromszor július és augusztus kivételével
Felelős szerkesztő: Konkoly Elemér
Szerkesztő: Kemény Lajos
Kiadó: Pesti Evangélikus Magyar Egyház
Szerkesztőség: Budapest VII., Damjanich utca 28/b.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Damjanich utca 28/b.
Nyomda: Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület Nyomdája, Budapest VII., Damjanich utca 28/b.
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
316. Evangélikus Élet
Egyháztársadalmi, kulturális, belmissziói, egyházpolitikai hetilap. Az Országos Luther-Szövetség hivatalos lapja.
Budapest
12. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 12. évf. 42. sz. (1944. okt. 21.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Kemény Lajos
Felelős kiadó: Fritz László
Kiadó: Országos Luther Szövetség
Szerkesztőség: Budapest VII., Damjanich utca 28/b.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Damjanich utca 28/b.
Nyomda: Garab József Könyvnyomdája, Cegléd, Árpád tér 5.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Evangélikus Híradó → Lásd: Evanjelický Hlásnik
317. Evangélikus Ifjúság
Hitbuzgalmi és ifjúsági folyóirat.
Budapest
4. évf. 2. sz. (1944. jan. 13.) – 4. évf. 20. sz. (1944. okt. 8.)
Megjelent: minden második csütörtökön
Főszerkesztő: Erős Sándor
Felelős szerkesztő: Bonnyai Sándor
Felelős kiadó: Bonnyai Sándor
Szerkesztőség: Budapest VIII., Vas utca 2/c.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Vas utca 2/c.
Nyomda: Garab József Könyvnyomdája, Cegléd, Árpád tér 5.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
318. Evangélikus Népiskola
Az Országos Evangélikus Tanítóegyesület folyóirata.
Cegléd
50. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 50. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Somogyi Béla
Felelős kiadó: özv. Kiszely Jánosné
Kiadó: Országos Evangélikus Tanítóegyesület
Szerkesztőség: Sopron, Képezde utca 14.
Kiadóhivatal: Cegléd, Batthyány utca 24.
Nyomda: Garab József Könyvnyomdája, Cegléd, Árpád tér 5.
Méret: 22 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
319. Evangélikus Tavaszi Értesítő
A Kassai Evangélikus Egyházközség tagjai számára.
Kassa
(1944. márc.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős kiadó: Mohr Gedeon
Szerkesztőség: Kassa, Kossuth Lajos utca 3.
Kiadóhivatal: Kassa, Kossuth Lajos utca 3.
Nyomda: WIKO Kő- és Könyvnyomda, Kassa
Méret: 23 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
320. Evangélium
Katolikus hitszónoklati és lelkipásztori folyóirat.
Győr
23. évf. (1944. jan. 1.) – 23. évf. (1944. dec. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Orbán László
Szerkesztő: október 15-től: Orbán László
Szerkesztőség: [Győr]
Kiadóhivatal: Győr, Kisfaludy utca 16.
Nyomda: Mercur Nyomda, Győr, Kisfaludy u. 16., május 1-től: Székely és Társa Könyvnyomda, Sopron, Árpád u. 3., június 15-től: Mercur Nyomda, Győr, Kisfaludy u. 16.
Méret: 23 cm
Megjegyzés: számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Pannonhalma. Pannonhalmi Bencés Főapátság Könyvtára
321. Evangéliumi Kulturszemle
Sárvár
1. füzet (1944. márc.) – 3. füzet (1944. szept.)
Megjelent: évente négyszer
Szerkesztő: Szíj Rezső
Szerkesztőség: Sárvár, Lajos körút 40.
Kiadóhivatal: Sárvár, Lajos körút 40.
Nyomda: Főiskolai Nyomda, Pápa
Méret: 21 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
322. Evanjelický Hlásnik
Egyház-társadalmi és belmissziói folyóirat.
Békéscsaba
14. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 14. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Linder László
Szerkesztőség: Békéscsaba 2624.
Kiadóhivatal: Békéscsaba 2624.
Nyomda: Puskás és Blahut Nyomdája, Békéscsaba, Beliczey utca 4.
Méret: 20 cm
Megjegyzés: szlovák nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
323. Fás Tudósító
Budapest
3. évf. 1-2. sz. (1944. jan. 5.) – 3. évf. 39-40. sz. (1944. szept. 27.)
Megjelent: szerdán
Felelős szerkesztő: Sényi Pál
Felelős kiadó: Sényi Pál
Szerkesztőség: Budapest V., Nádor u. 26.
Kiadóhivatal: Budapest V., Nádor u. 26.
Nyomda: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest VIII., József u. 41.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
324. A Fecske
A Magyar Református Vasárnapi Iskolai Szövetség lapja.
Budapest
26. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 26. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Ecsedy Aladár
Felelős kiadó: Ecsedy Aladár
Szerkesztőség: [Tahitótfalu, Ref[ormátus] Lelkészi Hivatal]
Kiadóhivatal: Tahitótfalu, Ref[ormátus] Lelkészi Hivatal
Nyomda: Sylvester Rt., Budapest
Méret: 23 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
325. A Fehér Barát
A Pálosrend havi folyóirata. A Pálosrend értesítője.
Budapest
7. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 7. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Főszerkesztő: Gyéressy Ágoston
Felelős szerkesztő: Nádas Zoltán
Felelős kiadó: Nádas Zoltán
Szerkesztőség: Budapest XI., Pálos kolostor
Kiadóhivatal: Budapest IX., Gönczy Pál utca 2., júliustól: Budapest VI., Dessewffy u. 24.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest
Méret: 27 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
326. Fehérvári Kommunista
A Kommunista Párt székesfehérvári szervezetének közlönye.
Székesfehérvár
[1944. dec. 23.]
Szerkesztőség: [Székesfehérvár]
Kiadóhivatal: [Székesfehérvár]
Nyomda: házi sokszorosítás
Megjegyzés: egyetlen szám évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Székesfehérvár. Vörösmarty Mihály Könyvtár
Forrás:
Fülöp Attila: A Fejér megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája. Székesfehérvár, 1965. p. 39
327. Fejérmegyei Gazda
Mezőgazdasági szaklap. A Fejér Vármegyei Gazdasági Egyesület és Lótenyésztő Szakosztályának hivatalos lapja.
Székesfehérvár
43 .évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 43. évf. 22. sz. (1944. nov. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Haffner Ferenc
Felelős kiadó: Haffner Ferenc
Kiadó: Fejérvármegyei Gazdasági Egyesület
Szerkesztőség: Székesfehérvár, Gizella királyné utca 2.
Kiadóhivatal: Székesfehérvár, Gizella királyné utca 2.
Nyomda: Számmer Imre Utóda Pannónia Nyomdavállalatnál, Székesfehérvár
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
Székesfehérvár. Szent István Király Múzeum
328. Fejérmegyei Napló
Politikai, társadalmi és szépirodalmi közlöny.
Székesfehérvár
51. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 51. évf. 122. sz. (1944. jún. 1.); 1. évf. 1. sz. (1944. jún. 3.) – 1. évf. 132. sz. (1944. nov. 11.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Csendes Géza, június 3-tól: Füry Lajos
Felelős kiadó: Csendes Géza, szeptember 18-tól: Füry Lajos
Kiadó: Számmer Imre Utóda Pannónia Nyomdavállalat, június 3-tól: Fejérmegyei Napló Kft.
Szerkesztőség: Székesfehérvár, Bástya u. 9., június 24-től: Székesfehérvár, Nádor u. 6.
Kiadóhivatal: Székesfehérvár, Bástya utca 9., augusztus 28-tól: Székesfehérvár, Nádor u. 6.
Nyomda: Számmer I[mre] Utóda Pannónia Könyvnyomda, Székesfehérvár
Méret: 46 cm, 1944. nov. 9.: 41 cm
Megszűnt. (11.033/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Székesfehérvár. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltára
329. Fejérvármegye Hivatalos Lapja
Székesfehérvár
43. évf. 1. sz. (1944. jan. 13.) – 43. évf. 24. sz. (1944. szept. 14.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Mészöly Károly
Kiadó: Fejér Vármegye törvényhatósága
Szerkesztőség: Székesfehérvár, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Székesfehérvár, Vármegyeháza
Nyomda: Debreczeni István Könyvnyomdája, Székesfehérvár, Szent János köz 2.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Székesfehérvár. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltára
330. Felhívás!
Régen és vidéke polgárainak tájékoztatója a régeni polgármesteri hivatal kiadásában. november 22-től: Régen és vidéke polgárainak tájékoztatója.
Szászrégen
1. évf. 1. sz. (1944. nov. 15.) – 1. évf. (1944. nov. 18)
Megjelent: szerdán és vasárnap
Főszerkesztő: Maros László
Felelős szerkesztő: Maros László
Felelős kiadó: Maros László
Szerkesztőség: [Szászrégen]
Kiadóhivatal: [Szászrégen]
Nyomda: Egyenlőség Nyomda, Szászrégen
Utóbb: Egyenlőség
Méret: 43 cm
Lelőhely:
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Marosvásárhely. Maros Megyei Könyvtár
Forrás:
Kuszálik Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940-1989. Budapest, 1996. p. 90
331. Felső-Bácska
Politikai hetilap.
Jánoshalma
24. évf. 1. sz. (1944. jan. 4.) – 24. évf. 39. sz. (1944. máj. 18.)
Megjelent: kedden és pénteken
Felelős szerkesztő: Bernáth Zoltán
Felelős kiadó: Bernáth Zoltán
Szerkesztőség: Jánoshalma, Gr. Apponyi A. tér
Kiadóhivatal: Jánoshalma, Gr. Apponyi A. tér
Nyomda: Felső-Bácska Könyvnyomda, Jánoshalma
Méret: 47 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
332. Felső-Dunántúli Figyelő
Politikai, társadalmi és közgazdasági lap.
Pápa
1. évf. 1. sz. (1944. ápr. 17.)
Megjelent: hétfőn és csütörtökön
Felelős szerkesztő: Rédei Tibor
Felelős kiadó: Rédei Tibor
Szerkesztőség: Pápa, Rákóczy utca 5.
Kiadóhivatal: Pápa, Rákóczy utca 5.
Nyomda: Keresztény Nemzeti Nyomdavállalat Rt., Pápa
Méret: 48 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
333. Felsődunántúli Gazdák
Szombathely
22. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 22. évf. 44. sz. (1944. nov. 15.)
Megjelent: pénteken
Főszerkesztő: Vuchetich György
Felelős szerkesztő: Szűcs Ervin
Felelős kiadó: Vuchetich György
Szerkesztőség: Szombathely, Károly király utca 1.
Kiadóhivatal: Szombathely, Károly király utca 1.
Nyomda: Vasvármegye Nyomdavállalat, Szombathely, Kossuth Lajos utca 6.
Méret: 48 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
334. Felsődunántuli Hétfő
Politikai-, társadalmi és sport-hetilap. A Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara hivatalos közlönye.
Sopron
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 5. évf. 51-52. sz. (1944. dec. 30.)
Megjelent: hétfőn
Főszerkesztő: július 31-től: Nowinszky Rezső
Felelős szerkesztő: Kardos Árpád
Felelős kiadó: Kardos Árpád
Kiadó: Fidelitas Lapkiadó Vállalat Kft., július 31-től: Soproni Sajtóvállalat Rt.
Szerkesztőség: Sopron, Müller P. utca 1., augusztus 14-től: Sopron, Várkerület 72.
Kiadóhivatal: Sopron, Müller P. utca 1., augusztus 14-től: Sopron, Várkerület 72.
Nyomda: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Sopron
Méret: 45 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Sopron. Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára
335. Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap
Politikai napilap.
Miskolc
53. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 53. évf. 85. sz. (1944. ápr. 16.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Főszerkesztő: Zsedényi Béla
Felelős szerkesztő: Demeter Géza
Felelős kiadó: Zsedényi Béla
Kiadó: Miskolci Újságkiadó Rt.
Szerkesztőség: Miskolc, Széchenyi utca 4.
Kiadóhivatal: Miskolc, Széchenyi utca 4.
Nyomda: Fekete Pál és Társai Felsőmagyarországi Nyomdavállalat, Miskolc, Werbőczi utca 5.
Méret: 41 cm
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Miskolc. Herman Ottó Múzeum Könyvtára
336. Felsőmagyarországi Tanügy
A Kassai és Miskolci Tankerületekhez tartozó Abaúj-Torna, Bereg, Borsod, Gömör-Kishont, Heves, Ung, és Zemplén Vármegyék Általános Tanítóegyesületeinek hivatalos lapja. A két Tankerületi Királyi Főigazgatóság és Királyi Tanfelügyelőségek hivatalos rovatával.
Miskolc
9. évf. 1. sz. (1944. jan. 25.) – 9. évf. 5-6. sz. (1944. jún. 25.)
Megjelent: minden hónap 25-én
Felelős szerkesztő: Szőke Andor
Felelős kiadó: Nyitrai Jenő
Szerkesztőség: Miskolc, Gr. Apponyi Albert utca 61.
Kiadóhivatal: Miskolc, Gr. Apponyi Albert utca 61.
Nyomda: Ludvig István Könyvnyomdája, Miskolc, Rákóczi utca 18.
Méret: 23 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Miskolc. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár
337. Felsőszabolcsi Gazda
Gazdasági szaklap.
Kisvárda
11. évf. 2. sz. (1944. jan. 15.) – 11. évf. 13. sz. (1944. júl. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Mike János
Felelős kiadó: Szmrecsányi László
Szerkesztőség: Kisvárda, Felsőszabolcsi Gazdakör
Kiadóhivatal: Kisvárda, Felsőszabolcsi Gazdakör
Nyomda: Házilag sokszorosítva
Méret: 34 cm, február 1-től: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Nyíregyháza. Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár
338. Feltalálók Lapja
A Magyar Feltalálók Országos Szövetségének lapja.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 2. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Frankó István
Felelős kiadó: Zsömböry Béla
Szerkesztőség: Budapest V., Akadémia utca 1.
Kiadóhivatal: Budapest V., Akadémia utca 1.
Nyomda: Kapucinus Nyomda, Budapest II., Fő utca 32.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
339. Felvidéki Nevelő
A Budapestvidéki, Kassai, Komáromi, Miskolci és Szatmárnémeti tankerület nevelésügyi szemléje.
Kassa
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 25.) – 3. évf. 5. sz. (1944. máj. 25.)
Megjelent: minden hónap 25-én
Felelős szerkesztő: Tost Barna
Felelős kiadó: Tost Barna
Szerkesztőség: Kassa, Éder utca 5.
Kiadóhivatal: Kassa, Éder utca 5.
Nyomda: WIKO Nyomdai és Litográfiai Műintézet, Kassa, Luther utca 19.
Méret: 23 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Jászó. Matica Slovenská
Kassa. Štátna Vedecká Knižnica
Turócszentmárton. Matica Slovenská
340. Felvidéki Újság
Politikai napilap.
Kassa
7. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 7. évf. 222. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Kassai Zoltán
Felelős kiadó: Rainer Brunó
Szerkesztőség: Kassa, Fő utca 96.
Kiadóhivatal: Kassa, Fő utca 96.
Nyomda: Athenaeum Kassai Könyvnyomda és Lapkiadó, Kassa, Fő utca 96.
Méret: 50 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Kassa. Štátna Vedecká Knižnica
Pozsony. Univerzitná Knižnica
Turócszentmárton. Matica Slovenská
341. Fény és Víz
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. aug. 1.) – 1. évf. 3. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Ráth Sándor
Szerkesztő: Ráth Sándor
Felelős kiadó: Ráth Sándor
Szerkesztőség: Budapest VIII., Szentkirályi utca 31.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Szentkirályi utca 31.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
342. Fénysugár
Evangéliumi hitébresztő és hitmélyítő folyóirat.
Budapest
20. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 20. évf. 24. sz. (1944. dec. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Zulauf Henrik
Felelős kiadó: Zulauf Henrik
Szerkesztőség: Budapest XII., Hidegkúti út 123/a.
Kiadóhivatal: Budapest XII., Hidegkúti út 123/a.
Nyomda: Fébé Nyomda, Budapest
Melléklet: Kis Harang
Méret: 21 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
343. Fényszóró
Tábori újság.
Sepsiszentgyörgy
1. sz. (1944. márc. 5.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős szerkesztő: Váradi Imre
Felelős kiadó: Szilvássy Emil
Szerkesztőség: „B” tábor p[arancsnok]ság
Kiadóhivatal: „B” tábor p[arancsnok]ság
Nyomda: Jókai Nyomda Rt., Sepsiszentgyörgy
Méret: 42 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
344. Ferences Ifjúság
Budapest
(1944. júl.)
Megjelent: évente kétszer
Szerkesztő: Király Pacifik
Felelős kiadó: Király Pacifik
Kiadó: Szűz Máriáról nevezett Ferences Rendtartomány szombathelyi hittudományhallgatóinak „Szent Bonaventura” Önképzőköre
Szerkesztőség: Budapest IV., Ferenciek tere 8.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Ferenciek tere 8.
Nyomda: Keresztény Nemzeti Nyomdavállalat, Pápa
Méret: 28 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
345. Férficserkész Elindul…
Budapest
(1944.)
Felelős kiadó: Koszterszitz József
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Kerényi István Nyomdája, Budapest XI., Horthy Miklós út 136.
Méret: 28 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés, számozás és dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
346. Férfiszabók Közlönye
A Budapesti Férfiszabók Ipartestületének hivatalos lapja.
Budapest
15. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 15. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Kiss László
Szerkesztő: Kiss László
Felelős kiadó: Kiss László
Szerkesztőség: Budapest IV., Reáltanoda utca 16.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Reáltanoda utca 16.
Nyomda: Ladányi Antal Könyvnyomdája, Budapest IX., Lónyay utca 18/b.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
347. Fiatalok
Budapest
18. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 18. évf. 4. sz. (1944. ápr.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Főszerkesztő: Dőri Dóczy Endre
Felelős szerkesztő: Bokross Iván
Felelős kiadó: Bokross Iván
Kiadó: Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége
Szerkesztőség: Budapest VIII., József körút 60.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., József körút 60.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Méret: 48 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
348. Filharmónia
A Bajai Liszt Ferenc-Kör értesítője.
Baja
19. évf. 1. sz. (1944. jan. 24.) – 19. évf. 7. sz (1944. aug. 31.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Karig Emil
Felelős kiadó: Karig Emil
Szerkesztőség: Baja, Árpád utca 21.
Kiadóhivatal: Baja, Árpád utca 21.
Nyomda: Új Élet Nyomda, Baja, július 31-től: Stahl Károly Könyvnyomdája, Baja, Haynald u. 6.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
349. Film Híradó
Képes művészeti hetilap.
Budapest
2. évf. 4. sz. (1944. jan. 26.-febr. 2.) – 2. évf. 29. sz. (1944. júl. 20.-júl. 26.)
Megjelent: csütörtökön, 7. számtól: szerdán
Felelős szerkesztő: Czebe Lászlóné
Szerkesztő: Ráthonyi János, 17. számtól: Benyovszky Pál
Felelős kiadó: Czebe Lászlóné
Szerkesztőség: Budapest V., Vörösmarty tér 4.
Kiadóhivatal: Budapest V., Vörösmarty tér 4.
Nyomda: Légrády Testvérek Rt., Budapest V., Vilmos császár út 78., 23. számtól: Athenaeum Nyomda Rt., Budapest
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
350. Film-Színház-Irodalom
Képes művészeti hetilap.
Budapest
7. évf. 1. sz. (1943. dec. 30.-1944. jan. 5.) – 7. évf. 16. sz. (1944. ápr. 13.-1944. ápr. 19.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Moharos Lajos
Szerkesztő: Egyed Zoltán, 14. számtól: Váró Andor
Felelős kiadó: Moharos Lajos
Kiadó: Film Színház Irodalom Kiadóvállalat Kft.
Szerkesztőség: Budapest VI., Andrássy út 45.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Andrássy út 45.
Nyomda: Athenaeum Nyomda Rt., Budapest
Méret: 30 cm
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
351. A Filmszínházak Gazdasági Szövetkezete Közlönye
A M.M.O.E. hivatalos lapja.
Budapest
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 3. évf. 28. sz. (1944. szept. 20.)
Megjelent: minden hónap 1-én, 10-én és 20-án
Főszerkesztő: Bodonyi Viktor
Felelős szerkesztő: Tari Ágoston
Szerkesztő: augusztus 20-tól: Tari Ágoston
Felelős kiadó: Tari Ágoston
Szerkesztőség: Budapest VII., Erzsébet körút 8.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Erzsébet körút 8.
Nyomda: Budai F[erenc] Toldi Nyomdája, Budapest VIII. Szűz utca 5., július 1-től: Hunnia Nyomda Kft., Budapest
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
352. Flekken
Székely humoros lap.
Marosvásárhely-Budapest
22. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 22. évf. 21. sz. (1944. dec. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Ambrózy Zoltán János
Felelős kiadó: Ambrózy Zoltán János
Szerkesztőség: Marosvásárhely, Korzó köz 15., december 1-től: Budapest VIII., Nap u. 18.
Kiadóhivatal: Marosvásárhely, Korzó köz 15., december 1-től: Budapest VIII., Nap u. 18.
Nyomda: Klein S. Nyomda, Budapest VI., Lovag utca 14., június 1-től: Juracsek F. Nyomda, Budapest, Izabella u. 38., december 1-től: Globus Nyomda, Budapest
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
353. Fodrász
Budapesti Fodrászok Ipartestülete hivatalos lapja.
Budapest
52. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) - 52. évf. 27. sz. (1944. szept. 20.)
Megjelent: minden hónap 1-én, 10-én és 20-án
Főszerkesztő: Eckert Bálint
Felelős szerkesztő: Horváth Lajos
Szerkesztő: Jonutz József
Felelős kiadó: Eckert Bálint
Szerkesztőség: Budapest VII., Hársfa utca 43.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Hársfa utca 43.
Nyomda: Máté Nyomda, Budapest VIII., József utca 41.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
354. Fogadó – Magyar Vendéglős
A fogadós-, vendéglős-, korcsmáros- és kávésipar, idegenforgalmi és borgazdasági érdekeket képviselő lap. A Magyar Szállodások, Vendéglősök, és Korcsmárosok Országos Szövetsége, a Vasúti Vendéglősök, a Budapesti Korcsmárosok Szakosztálya és a Bor-, Sör- és Italmérők Országos Ipartársulata hivatalos közlönye.
Budapest
41. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 41. évf. 23. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Pósfay Gyula
Felelős kiadó: Pósfay Gyula
Szerkesztőség: Budapest VI., Csengery utca 51.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Csengery utca 51.
Nyomda: Merkantil Nyomda, Budapest VIII., Vajda Hunyad utca 43., június 1-től: Globus Nyomdai Műintézet, Budapest VI., Aradi u. 8.
Méret: 34 cm
Megjegyzés: „Korcsmáros” rovattal
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
355. Fogorvosi Szemle
A Magyar Fogorvosok Országos Egyesületének és a M[agyar] F[ogorvosok] O[rszágos] Jóléti Egyesületének hivatalos lapja.
Budapest
37. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 37. évf. 11. sz. (1944. nov.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Padányi Endre
Felelős kiadó: Morelli Gusztáv
Szerkesztőség: Budapest IV., Fejér György utca 6.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Fejér György utca 6.
Nyomda: Antiqua Rt., Budapest
Méret: 22 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
356. Fogorvosok Lapja
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 10.) – 6. évf. 8. sz. (1944. ápr. 25.)
Megjelent: kéthetente
Felelős szerkesztő: Horváth Lajos
Szerkesztő: Horváth Lajos
Felelős kiadó: Horváth Lajos
Szerkesztőség: Budapest VIII., Mikszáth Kálmán tér 2.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Mikszáth Kálmán tér 2.
Nyomda: Hellas Nyomda Rt., Budapest
Méret: 25 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
357. Fogtechnikai Szemle
A Budapesti Fogtechnikusok Ipartestülete és a Magyar Fogtechnikusok Nemzeti Szövetsége hivatalos lapja.
Budapest
24. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 24. évf. 11. sz (1944. nov.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Gerber Alajos
Felelős kiadó: Gerber Alajos
Kiadó: Magyar Fogtechnikusok Nemzeti Szövetsége
Szerkesztőség: Budapest VI., Király utca 26.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Király utca 26.
Nyomda: Grafika Nyomdavállalat, Újpest, Jókai utca 18.
Méret: 23 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
358. Ford Közlemények
Budapest
(1944. márc.)
Megjelent: havonta
Felelős kiadó: Tima-Horváth István
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Athenaeum Nyomda Rt., Budapest
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
359. Forrás
Irodalmi és kritikai folyóirat.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 2. évf. 6. sz. (1944. jún.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Szombathy Viktor
Felelős kiadó: Milleker Rezső
Kiadó: Kulturális Egyesületek Szövetsége
Szerkesztőség: Budapest V., Gr. Klebelsberg utca 1.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Dohány utca 12.
Nyomda: Forrás Nyomda, Budapest VII., Dohány utca 12.
Méret: 20 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
360. Forum
Külpolitikai, tudományos és kulturális szemle.
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 5. évf. 3. sz. (1944. márc.)
Megjelent: minden hónap 20-án
Főszerkesztő: Horváth István
Felelős szerkesztő: Rékai András
Felelős kiadó: Horváth István
Szerkesztőség: Budapest XII., Gaál utca 2/c.
Kiadóhivatal: Budapest XII., Gaál utca 2/c.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
361. Fotóélet
Fotóművészeti és tudományos szaklap.
Budapest
14. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 14. évf. 10. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Főszerkesztő: Gyulai Ferenc
Felelős szerkesztő: Gyulai Ferenc
Felelős kiadó: Gyulai Ferenc
Szerkesztőség: Budapest II., Margit körút 34.
Kiadóhivatal: Budapest II., Margit körút 34.
Nyomda: vargyasi Máté Ernő Nyomdája, Budapest VIII., József utca 41.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
362. Fotóművészet
Amatőr és művészetfotográfiai folyóirat. A Magyar Amatőr Művészfényképezők Országos Szövetsége, Tagegyesületei és Vidéki Csoportjainak hivatalos lapja.
Budapest
7. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 7. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Bieber József
Felelős kiadó: Kunszt János
Kiadó: Magyar Amatőr Művészfényképezők Országos Szövetsége
Szerkesztőség: Budapest IV., Ferencz József rakpart 17.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Ferencz József rakpart 17.
Nyomda: Erdős és Kovács Nyomda, Budapest VII., Hernád utca 4., májustól: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest
Méret: 21 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
363. Fotószemle
Fotó- és filmművészeti, tudományos és kritikai szemle.
Budapest
7. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 7. évf. 7. sz. (1944. júl.)
Megjelent:minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Gálvölgyi Ferenc
Felelős kiadó: Gálvölgyi Ferenc
Szerkesztőség: Budapest II., Retek utca 6.
Kiadóhivatal: Budapest II., Retek utca 6.
Nyomda: Bokor és Fischer Nyomda, Budapest VII., Wesselényi utca 68., júniustól: Országos Központi Községi Nyomda Rt., Budapest
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
364. A Földgömb
A Magyar Földrajzi Társaság népszerű folyóirata.
Budapest
15. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 15. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Kéz Andor
Szerkesztő: Baktay Ervin, Kéz Andor
Felelős kiadó: Kéz Andor
Szerkesztőség: Budapest IV., Egyetem utca 4.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Egyetem utca 4.
Nyomda: Franklin Társulat Nyomdája, Budapest
Méret: 23 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Könyvtára
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
365. Földmívelési Értesítő
Budapest
54. évf. 1. sz. (1944. jan. 10.) – 54. évf. 22. sz. (1944. nov. 25.)
Megjelent: minden hónap 10-én és 25-én
Felelős szerkesztő: Újhelyi Tibor, május 25-től: Koch Ernő, június 10-től: Újhelyi Tibor, július 25-től: Koch Ernő
Felelős kiadó: Újhelyi Tibor, május 25-től: Koch Ernő, június 10-től: Újhelyi Tibor, július 25-től: Koch Ernő
Kiadó: Magyar Királyi Földmívelésügyi Miniszter
Szerkesztőség: Budapest V., Kossuth Lajos tér 11.
Kiadóhivatal: Budapest V., Kossuth Lajos tér 11.
Nyomda: Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
366. Földrajzi Közlemények
A Magyar Földrajzi Társaság szakfolyóirata.
Budapest
72. kötet 1. sz. (1944.) – 72-75. kötet (1944/47.)
Megjelent: évente négyszer
Felelős szerkesztő: Temesy Győző, 72-75. kötettől: Mendöl Tibor
Szerkesztő: Kéz Andor, Mendöl Tibor
Felelős kiadó: Temesy Győző, 72-75. kötettől: Mendöl Tibor
Kiadó: Magyar Földrajzi Társaság
Szerkesztőség: Budapest VIII., Eszterházy utca 30.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Eszterházy utca 30.
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy M. út 15.
Méret: 23 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
367. Földtani Értesítő
Népszerű folyóirat.
Budapest
9. évf. 1-2. sz. (1944. jan.-jún.) – 9. évf. 3-4. sz. (1944. júl.-dec.)
Megjelent: évente kétszer
Szerkesztő: Tasnádi Kubacska András
Felelős kiadó: Tasnádi Kubacska András
Kiadó: Magyarhoni Földtani Társulat
Szerkesztőség: Budapest VIII., Baross utca 13.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Baross utca 13.
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
368. Földtani Közlöny
A Magyarhoni Földtani Társulat folyóirata és az Állami Földtani Intézet hivatalos közlönye.
Budapest
73-74. kötet (1944-45.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős kiadó: Papp Ferenc
Kiadó: Magyarhoni Földtani Társulat
Szerkesztőség: Budapest VIII., Múzeum körút 4/a.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Múzeum körút 4/a.
Nyomda: Egyetemi Nyomda, Budapest VIII., Múzeum krt. 6.
Méret: 25 cm
Megjegyzés: egyetlen összevont szám, évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
369. Földtani Szemle
Geológiai és paleontológiai folyóirat.
Budapest
2. kötet 1. füzet (1944.)
Megjelent: rendszertelenül
Szerkesztő: Papp Károly
Felelős kiadó: Papp Károly
Kiadó: Budapesti Kir[ályi] Magyar Pázmány Péter Tudomány-Egyetem Földtani Intézete
Szerkesztőség: Budapest VIII., Múzeum körút 4.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Múzeum körút 4.
Nyomda: Kir[ályi] Magy[ar] Egyetemi Nyomda, Budapest
Méret: 29 cm
Megjegyzés: Emlékfüzet Papp Károly 25 éves tanári működéséről tizenkét műmelléklettel
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
370. A Főnök Lapja
Munkaadók, vállalatvezetők egyetemes szakközlönye.
Budapest
8. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 8. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: minden hónap 26-án
Főszerkesztő: Volenszky Béla
Felelős szerkesztő: Volenszky Béla
Felelős kiadó: Volenszky Béla
Szerkesztőség: Budapest V., Pozsonyi út 12.
Kiadóhivatal: Budapest V., Pozsonyi út 12.
Nyomda: Sylvester Nyomda Rt., Budapest
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
371. Fővárosi Közlöny
Budapest székesfőváros hivatalos lapja.
Budapest
55. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 55. évf. 57. sz. (1944. dec. 15.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Halász Árpád
Felelős kiadó: Novotny Sándor
Szerkesztőség: Budapest IV., Városház utca
Kiadóhivatal: Budapest IV., Városház utca
Nyomda: Budapest Székesfőváros Házinyomdája, Budapest
Méret: 31 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
372. Fragmenta Faunistica Hungarica
Budapest
7. kötet 1. füzet (1944. márc. 1.) – 7. kötet 4. füzet. (1944. dec. 1.)
Megjelent: negyedévente
Szerkesztő: Soós Árpád, Székessy Vilmos
Felelős kiadó: Soós Árpád
Kiadó: Kir[ályi] Magy[ar] Pázmány Péter Tudományegyetem Állatrendszertani Intézete
Szerkesztőség: Budapest, Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Állatrendszertani Intézete
Kiadóhivatal: Budapest, Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Állatrendszertani Intézete
Nyomda: Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., Pécs, december 1-től: Élet Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest XI., Bartók Béla út 15.
Méret: 22 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
373. Franciabarát Magyarok Egyesülete Közleményei
Bulletin Interieur de l’Association Hongroise des Amis de la France.
Alger
(1944. jún.) – (1944. nov.-dec.)
Szerkesztőség: [Alger]
Kiadóhivatal: [Alger]
Méret: 21 cm, 1944. nov.-dec.: 23 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
374. Fráter
A Miskolci Kir[ályi] Kat[olikus] Fráter György Gimn[ázium] ifjúsági lapja.
Miskolc
11. évf. 1. sz. (1944.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Pődör László
Szerkesztőség: Miskolc, Werbőczy utca 5.
Kiadóhivatal: Miskolc, Werbőczy utca 5.
Nyomda: Fekete Pál és Társai Felsőmagyarországi Nyomdavállalat, Miskolc
Méret: 23 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
375. Friss Újság
Politikai napilap.
Budapest
49. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 49. évf. 284. sz. (1944. dec. 15.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Főszerkesztő: Dutka Ákos
Felelős szerkesztő: Dutka Ákos, április 1-től: Gudenus Hugó
Szerkesztő: Mohar József
Felelős kiadó: Gál József, január 27-től: Andrássy Imre
Szerkesztőség: Budapest VI., Nagymező utca 3.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Nagymező utca 3.
Nyomda: Általános Nyomda és Grafikai Intézet Rt., Budapest VI., Nagymező utca 3.
Méret: 39 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
376. Futura Értesítő
Mezőgazdasági és terményértékesítési szaklap.
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 1. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Tóth Pál
Felelős kiadó: Bódy András
Szerkesztőség: Budapest, Vigadó utca 6.
Kiadóhivatal: Budapest, Vigadó utca 6.
Nyomda: Pátria Nyomda Rt., Budapest
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
377. Független Hajduság
Politikai, közgazdasági és fürdőügyi hetilap.
Hajdúszoboszló
43. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 43. évf. 26. sz. (1944. jún. 25.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Kovács Kálmán
Felelős kiadó: Kovács Kálmán
Szerkesztőség: Hajdúszoboszló, Horthy Miklós út 2.
Kiadóhivatal: Hajdúszoboszló, Horthy Miklós út 2.
Nyomda: Bocskay Könyvnyomda, Hajdúszoboszló, Horthy Miklós út 2.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
378. Független Magyar Újság
Politikai hetilap.
Budapest
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 3. évf. 12. sz. (1944. márc. 23.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Tildy Zoltán
Felelős kiadó: Tildy Zoltán
Szerkesztőség: Budapest XI., Mányoki út 16.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Mányoki út 16.
Nyomda: Hungária Hírlapnyomda Rt., Budapest
Méret: 46 cm
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
379. Független Magyarország
Hétfői politikai lap.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 6. évf. 13. sz. (1944. márc. 27.)
Megjelent: hétfőn
Felelős szerkesztő: Mihályfi Ernő
Felelős kiadó: Mihályfi Ernő
Kiadó: Független Magyarország Lapkiadó Kft.
Szerkesztőség: Budapest V., Vilmos császár út 34.
Kiadóhivatal: Budapest V., Vilmos császár út 34.
Nyomda: Hungária Hírlapnyomda Rt., Budapest V., Vilmos császár út 34.
Méret: 45 cm
Megszűnt. (170.339/1944. VII. a. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
380. Független Magyarság
A Kisgazdapárt hivatalos orgánuma.
Baja
44. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 44. évf. 78. sz. (1944. ápr. 6.)
Megjelent: naponta
Felelős szerkesztő: Bogner József
Felelős kiadó: Bogner József
Kiadó: Corvin Nyomda
Szerkesztőség: Baja, Mátyás király tér 10.
Kiadóhivatal: Baja, Mátyás király tér 10.
Nyomda: Corvina Könyvnyomda és Újságkiadóüzem, Baja, Mátyás király tér 10.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
381. Független Újság
Budapestkörnyéki politikai hírlap.
Újpest
26. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 26. évf. 22. sz. (1944. máj. 27.)
Megjelent: szombaton
Főszerkesztő: Vadady Albert
Felelős szerkesztő: Vadady Albert
Felelős kiadó: Vadady Albert
Szerkesztőség: Újpest, Deák Ferenc utca 2.
Kiadóhivatal: Újpest, Deák Ferenc utca 2.
Nyomda: özv. Ritter Jenőné Könyvnyomdája, Újpest, István út 8., május 27-től: Bognár Jenő Könyvnyomdája, Újpest, Lőrinc u. 65.
Méret: 43 cm
Megszűnt. (11.033/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
382. Független Ügyvéd
Ügyvédpolitikai lap.
Budapest
11. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 11. évf. 4. sz. (1944. ápr. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Főszerkesztő: Vekerdy Géza
Felelős szerkesztő: Simonyi Lajos
Felelős kiadó: Vekerdy Géza
Szerkesztőség: Budapest V., Nádor utca 28.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Jókai tér 8.
Nyomda: Franklin Társulat Nyomdája, Budapest
Méret: 23 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
383. Függetlenség
Budapest
12. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 12. évf. 258. sz. (1944. nov. 14.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Főszerkesztő: Kolosváry-Borcsa Mihály
Felelős szerkesztő: Kolosváry-Borcsa Mihály
Szerkesztő: Matolay Géza
Felelős kiadó: Báthory-Hüttner János
Szerkesztőség: Budapest VIII., József körút 5.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., József körút 5.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat, Budapest VIII., József körút 5.
Melléklet: A Függetlenség Rádiója
Méret: 46 cm
Megjegyzés: 1944. nov.14-től egybenyomva jelent meg az Esti Újsággal
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Zágráb. Nacionalna i Sveučilišna Biblioteka
384. Függetlenség
Légi kiadás.
S. l.
1. sz. (1944. nov.) – 3. sz. (1944. dec.)
Felelős szerkesztő: Kolosváry-Borcsa Mihály
Szerkesztő: Matolay Géza
Felelős kiadó: Báthory-Hüttner János
Méret: 22 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Zágráb. Nacionalna i Sveučilišna Biblioteka
385. Függetlenség Esti Újság
Budapest
12. évf. 259. sz. (1944. nov. 14.) – 12. évf. 296. sz. (1944. dec. 30.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Főszerkesztő: Kolosváry-Borcsa Mihály
Szerkesztő: Kolosváry-Borcsa Mihály
Felelős kiadó: Báthory-Hüttner János
Szerkesztőség: Budapest VIII., József körút 5.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., József körút 5.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat, Budapest VIII., József körút 5.
Méret: 46 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Zágráb. Nacionalna i Sveučilišna Biblioteka
386. Függetlenség Esti Újság
Dunántúli kiadás.
Kőszeg
12. évf. 296 /297!/. sz. (1944. dec. 31.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Kolosváry-Borcsa Mihály
Szerkesztő: Matolay Géza
Felelős kiadó: Báthory-Hüttner János
Szerkesztőség: [Kőszeg]
Kiadóhivatal: [Kőszeg]
Nyomda: Pallas Irodalmi és Nyomda Rt., Kőszeg
Méret: 46 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Zágráb. Nacionalna i Sveučilišna Biblioteka
387. Füles Bagoly
Az újvidéki kereskedelmi középiskolás ifjúság szava.
Újvidék
2. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 2. évf. 2. sz. (1944. febr.)
Megjelent: havonta
Felelős kiadó: Hervay Erzsébet, Geszner Dezső
Szerkesztőség: [Újvidék]
Kiadóhivatal: [Újvidék]
Nyomda: Nyomda és Kiadó Rt., Újvidék
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
388. Fürdőalkalmazottak és Úszómesterek Lapja
A Magyar Fürdőalkalmazottak és Úszómesterek Országos Egyesületének hivatalos lapja. A magyar fürdőkultura és egészségügy érdekeit szolgáló szakközlöny.
Budapest
10. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 10. évf. 12. sz. (1944. dec. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Bieber József
Felelős kiadó: Kunszt János
Szerkesztőség: Budapest IV., Irányi utca 21-23.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Irányi utca 21-23.
Nyomda: Bethlen Nyomda Rt., Budapest IX., Kálvin tér 8.
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
389. Gandâ
Podkarpatskij družestvennyj vestnik.
Ungvár
6. évf. 2. sz. (1944. febr.) – 6. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Gábor Jenő
Felelős kiadó: Zoltán Gyula
Szerkesztőség: Budapest, Gandja, 45.
Kiadóhivatal: Ungvár, Horthy Miklós utca 7.
Nyomda: Kárpátaljai Tudományos Társaság Nyomdája, Ungvár
Méret: 30 cm
Megjegyzés. rutén nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
390. Ganz
A Ganz és Társa Rt. Egyesületeinek és Szabadidő Szervezetének értesítője.
Budapest
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 3. évf. 8. sz. (1944. ápr. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Tóth Lajos
Felelős kiadó: Tóth Lajos
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Hollóssy János Könyvnyomtató, Budapest VII., Jósika utca 20.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
391. Gárdavezető
Szívgárdák részére negyedévenkint megjelenő értesítő és anyagtár.
Budapest
19. évf. 1. sz. (1943-44.) – 19. évf. 4. sz. (1943-44.); 20. évf. 1. sz. (1944-45.)
Megjelent: negyedévente
Szerkesztő: Blaskó Mária
Felelős kiadó: Blaskó Mária
Szerkesztőség: Budapest VIII., Mária utca 23.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Mária utca 23.
Nyomda: Korda Rt. Nyomdája, Budapest VIII., Csepreghy utca 2.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
392. Gazdák Biztosítási Közlönye
Szövetkezeti és közgazdasági szaklap.
Budapest
42. évf. 1. sz. (1944. jan. 30.) – 42. évf. 10. sz. (1944. okt. 30.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Kovács Lajos
Felelős kiadó: Kovács Lajos
Szerkesztőség: Budapest IX., Üllői út 1.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Üllői út 1.
Nyomda: Magyar Hirdető Iroda Rt. Nyomdája, Budapest
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
393. Gazdák Lapja
Mezőgazdasági és közgazdasági folyóirat.
Tornalja
10. évf. 1-2. sz. (1944. jan.-febr.) – 10. évf. 3-6. sz. (1944. jún.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Fodor Jenő
Szerkesztő: Fodor Jenő
Felelős kiadó: Fodor Jenő
Kiadó: Gömör-Kishontvármegyei Gazdasági Egyesület
Szerkesztőség: Tornalja, Gömör-Kishontvármegyei Gazdasági Egyesület
Kiadóhivatal: Tornalja, Gömör-Kishontvármegyei Gazdasági Egyesület
Nyomda: Poraczky László Könyvnyomdája, Tornalja
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
394. Gazdasági Élet
Gazdaságpolitikai lap.
Budapest
8. évf. 1. sz. (1944. jan. 10.) – 8. évf. 7. sz. (1944. ápr. 10.)
Megjelent: kéthetente
Felelős szerkesztő: Makay-Petrovics György
Felelős kiadó: Makay-Petrovics György
Szerkesztőség: Budapest IX., Ráday utca 19.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Ráday utca 19.
Nyomda: Közlekedési Nyomda Kft., Budapest V., Légrádi Károly utca 9.
Méret: 41 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
395. Gazdasági Értesítő
Mezőgazdasági és gazdatársadalmi időszaki lap, a Békésvármegyei Gazdasági Egyesület hivatalos közlönye.
Békéscsaba
77. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 77. évf. 9. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Darók József
Felelős kiadó: Darók József
Szerkesztőség: Békéscsaba II., Ferencz József tér 6.
Kiadóhivatal: Békéscsaba II., Ferencz József tér 6.
Nyomda: Körösvidék Részvénytársaság Nyomdája, Békéscsaba
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
396. Gazdasági Értesítő
A Vasmegyei Gazdasági Egyesület hivatalos közlönye. A Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara hivatalos közlönye.
Szombathely
62. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 62. évf. 10. sz. (1944. okt. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Horváth István
Felelős kiadó: Horváth István
Szerkesztőség: Szombathely, Erzsébet királyné útja 44.
Kiadóhivatal: Szombathely, Erzsébet királyné útja 44.
Nyomda: Vasvármegye Nyomdavállalat, Szombathely, Kossuth Lajos utca 6.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Szombathely. Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár
397. Gazdasági Híradó
Kereskedelmi-, élelmiszer- és ipari hetilap.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 2. évf. 18. sz. (1944. ápr. 29.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Máriáss Imre
Szerkesztő:Máriáss Imre
Felelős kiadó: boyeni Moser Ernőné
Szerkesztőség: Budapest IX., Lónyay utca 39/a.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Lónyay utca 39/a.
Nyomda: Pesti Lloyd Nyomda, Budapest
Méret: 41 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
398. Gazdasági Jog
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 5. évf. 8. sz. (1944. okt.)
Megjelent: évente tízszer
Főszerkesztő: Kuncz Ödön
Felelős szerkesztő: Meznerics Iván
Szerkesztő: Cottely István, Szabó Miklós, Meznerics Iván
Felelős kiadó: Szende Tibor
Kiadó: Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Hiteljogi Szemináriuma
Szerkesztőség: Budapest VI., Andrássy út 7.
Kiadóhivatal: Budapest V., József tér 2-3.
Nyomda: Révai Nyomda, Budapest
Méret: 23 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Nemzeti Bank Szakkönyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
399. Gazdasági Jog Tára
Hiteljog, munkaügy, társadalombiztosítás.
Budapest
25. kötet 1. sz. (1944. jan.) – 25. kötet 7. sz. (1944. júl.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Angyal Pál
Szerkesztő: Kőházi Endre
Felelős kiadó: Baranyay Lajos
Szerkesztőség: Budapest XII., Hieronymi út 13/a.
Kiadóhivatal: Budapest XII., Hieronymi út 13/a.
Nyomda: Attila Nyomda Rt., Budapest II., Szász Károly utca 3-5.
Méret: 23 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
400. A Gazdasági Szaktanítók Országos Egyesületének Körlevele
Sajógömör
(1944. jan.-febr.-márc.) – (1944. ápr.-máj.-jún.-júl.)
Megjelent: rendszertelenül
Szerkesztő: Hajnóczi Vilmos
Kiadó: Gazdasági Szaktanítók Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Sajógömör, M[agyar] Kir[ályi] „Szent-Ivany” Mezőgazdasági Népiskola
Kiadóhivatal: Sajógömör, M[agyar] Kir[ályi] „Szent-Ivany” Mezőgazdasági Népiskola
Nyomda: Poraczky Nyomda, Tornalja
Méret: 23 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
401. Gazdatisztek Lapja
Gazdatisztek és okleveles gazdák érdekvédelmi közlönye. A Magyar Gazdatisztek Országos Egyesületének hivatalos lapja.
Budapest
48. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 48. évf. 12. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Faber György, augusztustól: Mille Géza
Felelős kiadó: Faber György, augusztustól: Mille Géza
Kiadó: Magyar Gazdatisztek és Erdőtisztek Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest V., Arany János utca 5.
Kiadóhivatal: Budapest V., Arany János utca 5.
Nyomda: Bethlen Nyomda Rt., Budapest
Méret: 34 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
402. Gazette de Hongrie
Politique, èconomique et littèraire paraissant le samedi matin.
Budapest
16. évf. 1. sz. (1944. jan. 8.) – 16. évf. 17. sz. (1944. máj. 6.)
Megjelent: szombaton
Főszerkesztő: Kelecsényi F[erenc]
Szerkesztőség: Budapest VIII., József körút 63.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., József körút 63.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Méret: 48 cm
Megjegyzés: francia nyelvű
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
403. Geodéziai Közlöny
Budapest
20. évf. 1. füzet (1944.) – 20. évf. 2. füzet (1944.)
Megjelent: évente négyszer
Felelős kiadó: Oltay Károly
Szerkesztőség: Budapest XI., Műegyetem
Kiadóhivatal: Budapest XI., Műegyetem
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 21 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
404. Gépészek Országos Szövetsége
A szakképzett gépészek érdekvédelmi- és szaklapja. A Gépészek Országos Szövetségének Temetkezési Biztosító Egyesülete tudósítója.
Budapest
50. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 50. évf. 10. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő:Csizmarek József
Felelős kiadó: Csizmarek József
Kiadó: Gépészek Országos Szövetsége
Szerkesztőség: Budapest XI., Lágymányosi utca 7.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Lágymányosi utca 7.
Nyomda: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest VIII., József utca 41.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
405. Gépjárómű Közlöny
A „KÖGE”és a „MATEOSZ” hivatalos lapja.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 6. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Visegrády József
Felelős szerkesztő: Nagy Béla Károly
Felelős kiadó: Nagy Béla Károly
Szerkesztőség: Budapest VIII., Baross utca 76.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Baross utca 76.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
406. Gödöllői Hírlap
Gödöllő község és a gödöllői járás hetilapja.
Gödöllő
17. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 17. évf. 44. sz. (1944. okt. 29.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Hovhannesian Eghia
Felelős kiadó: Kalántai Géza Miklós
Szerkesztőség: Gödöllő, Kossuth Lajos utca 26.
Kiadóhivatal: Gödöllő, Kossuth Lajos utca 30.
Nyomda: Szent István Fiúotthon Nyomdája, Gödöllő
Méret: 48 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
407. Gömör
Vasárnaponként megjelenő független politikai és társadalmi lap.
Rimaszombat
64. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 64. évf. 48. sz. (1944. dec. 3.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Rábely Károly
Felelős kiadó: Rábely Károly
Szerkesztőség: Rimaszombat, Horthy Miklós tér 9.
Kiadóhivatal: Rimaszombat, Horthy Miklós tér 9.
Nyomda: Rábely Károly Könyvnyomdája, Rimaszombat, Horthy Miklós tér 9.
Méret: 47 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
408. Gömör és Kishont Vármegye Hivatalos Lapja
Rimaszombat
36. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 36. évf. 27. sz. (1944. jún. 29.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Oltvai Ferenc
Kiadó: Gömör és Kishont vármegye közönsége
Szerkesztőség: Rimaszombat, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Rimaszombat, Vármegyeháza
Nyomda: Rábely Károly Könyvnyomdája, Rimaszombat, Horthy Miklós tér 9.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
409. Görögkatolikus Szemle
Társadalmi és hitbuzgalmi hetilap.A Magyar Görög-Katolikusok Országos Szövetségének hivatalos lapja.
Nyíregyháza
3 (16). évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 3 (16). évf. 25. sz. (1944. szept. 10.)
Megjelent: vasárnap, március 26.: kéthetente
Főszerkesztő: dávidházi Medvigy István
Felelős szerkesztő: Gróh István
Felelős kiadó: Gróh István
Szerkesztőség: Nyíregyháza, 50. számú postafiók, Kárpátaljai szerkesztőség: Ungvár, Rákóczi u. 46.
Kiadóhivatal: Nyíregyháza, 50. számú postafiók
Nyomda: Venkovits K. Lajos Könyvnyomdája, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 9.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Nyíregyháza. Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár
Nyíregyháza. Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Könyvtára
410. Gyakorlati Pedagógia
Nevelésügyi füzetek.
Szeged
8. évf. 6. füzet (1944. jan.) – 8. évf. 10. füzet (1944. máj.)
Felelős szerkesztő: Vicsay Lajos
Felelős kiadó: Vicsay Lajos
Szerkesztőség: Szeged, Gyertyámosi utca 6.
Kiadóhivatal: Szeged, Gyertyámosi utca 6.
Nyomda: Szeged Városi Nyomda és Könyvkiadó Részvénytársaság, Szeged, Kárász utca 9.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
411. Gyergyó és Vidéke
Politikai és társadalmi hetilap.
Gyergyószentmiklós
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 4. évf. 24. sz. (1944. jún. 16.)
Megjelent: szombaton
Felelős kiadó: Lovas Béláné
Szerkesztőség: Gyergyószentmiklós, Csere utca 21., május 5-től: Gyergyószentmiklós, Gyilkostó u. 21.
Kiadóhivatal: Gyergyószentmiklós, Csere utca 21., május 5-től: Gyergyószentmiklós, Gyilkostó u. 21.
Nyomda: Márk István Könyvnyomdája, Gyergyószentmiklós, június 16-tól: Jókai Nyomda Rt. Könyvnyomdája, Sepsiszentgyörgy
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Gyermekbokréta → Lásd: Családi Kör
412. Gyermekgyülekezet
Egyházi gyermekmunka lapja.
Győr
5. évf. 5. sz. (1944. jan.) – 5. évf. 11. sz. (1944. júl.); 6. évf. 1. sz. (1944. szept.) – 6. évf. 4. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Veöreös Imre
Felelős kiadó: Veöreös Imre
Szerkesztőség: Győr, Ráth Mátyás tér 1.
Kiadóhivatal: Győr, Ráth Mátyás tér 1.
Nyomda: Baross Nyomda: Uzsaly és Koncz (Harangszó Nyomdája), Győr, Andrássy út 24.
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
413. Gyermekvédelem
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 6. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Pécsváry-Herrmann Miksáné
Felelős kiadó: Pécsváry-Herrmann Miksáné
Szerkesztőség: Budapest VIII., Üllői út 44.
Kiadóhivatal: Budapest XII., Kiss Áron utca 10.
Nyomda: Jövő Nyomdaszövetkezet, Budapest IX., Erkel utca 17.
Méret: 27 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
414. Gyermekvilág
Képes gyermeklap.
Budapest
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 3. évf. 23. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Drozdy Gyula
Szerkesztő: Drozdy Gyula
Felelős kiadó: Drozdy Gyula
Kiadó: Magyar Népművelők Társasága
Szerkesztőség. Budapest VII., Dohány utca 12-14.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Dohány utca 12-14.
Nyomda: Forrás Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Rt., Budapest
Méret: 28 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
415. Gyógyászat
Az orvostudomány hazai és külföldi fejlődésének, különösen az orvosi gyakorlatnak közlönye.
Budapest
84. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 84. évf. 21. sz. (1944. máj. 20.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Safranek János
Felelős kiadó: Safranek János
Szerkesztőség: Budapest XII., Bánffy u. 5.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Nagyatádi Szabó utca 50.
Nyomda: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest
Méret: 30 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
416. Gyógyászati Közlemények
Budapest
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 3. évf. 18. sz. (1944. ápr. 29.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Safranek János
Felelős kiadó: Safranek János
Szerkesztőség: Budapest XII., Bánffy utca 5.
Kiadóhivatal: Budapest XII., Bánffy utca 5.
Nyomda: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest
Méret: 30 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
417. Gyógyszerészek Lapja
Az Okleveles Gyógyszerészek Országos Egyesületének hivatalos közlönye.
Budapest
39. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 39. évf. 12. sz. (1944. jún. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Földényi Alajos
Felelős kiadó: Földényi Alajos
Szerkesztőség: Budapest VIII., Népszínház utca 27.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Népszínház utca 27.
Nyomda: Kis Gyula és T[ár]sa Törekvés Nyomda, Budapest, Vadász utca 32., május 15-től: Budai Ferenc Toldi Nyomdája, Budapest VIII., Szűz u. 5-7.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
418. Gyógyszerészi Hetilap
A Budapesti Gyógyszerész Testület hivatalos lapja.
Budapest
83. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 83. évf. 20. sz. (1944. máj. 18.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Szebellédi Lászlóné Gaál Józsa, február 17-től: németprónai Wolff Lajos
Szerkesztő: Szebellédi Lászlóné Gaál Józsa, február 10-től: németprónai Wolff Lajos
Felelős kiadó: Szebellédi Lászlóné Gaál Józsa
Szerkesztőség: Budapest VIII., Rökk Szilárd utca 31.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rökk Szilárd utca 31.
Nyomda: Turul Sajtóvállalat Nyomdája, Budapest VIII., Kisfaludy utca 18.
Méret: 28 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
419. Gyógyszerészi Közlöny
A gyógyszerészet érdekeit védő és haladását szolgáló szaklap.
Budapest
60. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 60. évf. 18. sz. (1944. ápr. 29.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Karlovszky Geyzáné
Szerkesztő: Koritsánszky Ottó, Löcherer Tamás
Felelős kiadó: Karlovszky Geyzáné
Szerkesztőség: Budapest VIII., Vas utca 12.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Vas utca 12.
Nyomda: Attila Nyomda Rt., Budapest II., Szász Károly utca 3-5.
Méret: 27 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
420. Gyógyszerészi Szemle
A magyar gyógyszerészet független, gazdasági és kulturális hetilapja.
Budapest
9. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 9. évf. 18. sz. (1944. ápr. 29.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Szász Tihamér
Szerkesztő: Szász Tihamér
Felelős kiadó: Szász Tihamér
Szerkesztőség: Budapest IX., Üllői út 21.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Üllői út 21.
Nyomda: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest
Méret: 30 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
421. Gyomai Újság
Politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap.
Gyoma
19. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 19. évf. 26. sz. (1944. jún. 24.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Wagner Márton
Felelős kiadó: Wagner Márton
Szerkesztőség: Gyoma, Kossuth Lajos utca 64.
Kiadóhivatal: Gyoma, Kossuth Lajos utca 64.
Nyomda: Daróczy Könyvnyomda, Túrkeve
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
422. Gyorsírástudomány
A Magyar Gyorsírók Országos Szövetségének hivatalos lapja.
Budapest
24. évf. 5. sz. (1944. jan.) – 24. évf. 12. sz. (1944. aug.); 25. évf. 1. sz. (1944. szept.1.) – 25. évf. 4. sz. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Radnai Béla
Szerkesztő: Radnai Béla, Csehély Aladár
Felelős kiadó: Radnai Béla
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: Budapest IV., Pázmány Péter tér 5.
Nyomda: Tipográfiai Műintézet, Budapest V., Báthory utca 18.
Méret: 21 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
423. A Gyorsíró
Budapest
10. évf. 9. sz. (1944. jan. 5.) – 10. évf. 20. sz. (1944. jún. 20.)
Megjelent: minden hónap 5-én és 20-án
Felelős szerkesztő: Szlabey Géza
Szerkesztő: Szlabey Géza
Felelős kiadó: Szlabey Géza
Szerkesztőség: Budapest II., Margit körút 56.
Kiadóhivatal: Budapest II., Margit körút 56.
Nyomda: Attila Nyomda Rt., Budapest II., Szász Károly utca 3-5.
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
424. Gyömrői Járás
Politikai, közgazdasági és társadalmi hetilap.
Gyömrő
19. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 19. évf. 37. sz. (1944. szept. 10.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Xantus Elek
Szerkesztőség: Gyömrő, Klapka utca 13.
Kiadóhivatal: Gyömrő, Klapka utca 13.
Nyomda: Czeizek Lajos Könyvnyomdája, Gyömrő
Méret: 41 cm, március 5-től: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
425. Gyöngyösi Katolikus Tudósító
Római katolikus hitbuzgalmi lap.
Gyöngyös
16. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 16. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Monostory Adorján
Felelős kiadó: Monostory Adorján
Szerkesztőség: Gyöngyös, Szent Bertalan utca 8.
Kiadóhivatal: Gyöngyös, Szent Bertalan utca 8.
Nyomda: Ablaka János és Ferenc Könyvnyomdája, Gyöngyös
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
426. Gyöngyösi Néplap
Antifasiszta újság.
Gyöngyös
2. évf. 1. sz. (1944. dec. 27.)
Megjelent: hetente
Szerkesztőség: Gyöngyös, Ferenc József utca 2.
Kiadóhivatal: Gyöngyös, Ferenc József utca 2.
Nyomda: Hablicsek István Könyvnyomdája, Gyöngyös, Ferenc József utca 2.
Méret: 42 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
427. Győr, Moson és Pozsony Közigazgatásilag Egyelőre Egyesített Vármegyék Hivatalos Értesítője
Győr
46. évf. 1. sz. (1944. jan. 8.) – 46. évf. 51. sz. (1944. dec. 28.)
Megjelent: csütörtökön
Szerkesztő: Hahn Géza
Szerkesztőség: Győr, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Győr, Vármegyeháza
Nyomda: Baross Nyomda: Uzsaly és Koncz (Harangszó Nyomdája), Győr, Andrássy út 24.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
428. Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút és a Szeged-Csanádi Vasút Hivatalos Lapja
Sopron
1. sz. (1944. jan. 8.) – 21. sz. (1944. okt. 10.)
Megjelent: szombaton
Szerkesztő: Tóth Ferenc
Szerkesztőség: Sopron, GySEV Általános Igazgatási Osztálya
Kiadóhivatal: Sopron, GySEV Általános Igazgatási Osztálya
Nyomda: Székely és Társa Könyvnyomdája, Sopron, Árpád utca 3.
Méret: 30 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Győr Szab. Kir. Város Hivatalos Értesítője → Lásd: Győr Szab[ad] Kir[ályi] Város Hivatalos Értesítője
429. Győr Szab[ad] Kir[ályi] Város Hivatalos Értesítője
Győr
44. évf. 1-2. sz. (1944. jan. 25.) – 44. évf. 20. sz. (1944. nov. 25.)
Megjelent: minden hónap 10-én és 25-én
Felelős szerkesztő: Tomaj Ferenc
Felelős kiadó: Valló István
Szerkesztőség: Győr, Városháza
Kiadóhivatal: Győr, Városháza
Nyomda: Győr Szab[ad] Kir[ályi] Város Házinyomdája, Győr
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Győr. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér
430. Győri Katolikus Tudósító
A Győregyházmegyei Kat[olikus] Akció időszaki értesítője.
Győr
16. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 16. évf. 10. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Pokorny Miklós
Felelős kiadó: Németh János
Kiadó: Győri Kat[olikus] Akció Közp[onti] Tanácsa
Szerkesztőség: Győr, Káptalandomb 10.
Kiadóhivatal: Győr, Vörösmarty utca 6.
Nyomda: Győregyházmegyei Alap Nyomdája, Győr
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Győr. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér
Pannonhalma. Pannonhalmi Bencés Főapátság Könyvtára
431. Győri Nemzeti Hírlap
Keresztény politikai napilap.
Győr
9. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 9. évf. 246. sz. (1944. okt. 29.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Pohárnok Jenő
Szerkesztő: április 1-től: Gerő László
Felelős kiadó: Liszy Lajos
Kiadó: Győri Sajtó és Lapkiadóvállalat Kft.
Szerkesztőség: Győr, Tisza István tér 6.
Kiadóhivatal: Győr, Tisza István tér 6.
Nyomda: Győri Sajtó és Lapkiadóvállalat Kft., Győr
Méret: 48 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Győr. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér
432. Győri Reformátusok Lapja
Egyházi értesítő.
Győr
18. évf. húsvét (1944. ápr.) – 18. évf. pünkösd (1944. máj.)
Megjelent: évente kétszer
Felelős szerkesztő: Mille Géza
Felelős kiadó: Mille Géza
Szerkesztőség: Győr, Kossuth utca 9.
Kiadóhivatal: Győr, Kossuth utca 9.
Nyomda: Baross Nyomda: Uzsaly és Koncz (Harangszó Nyomdája), Győr
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
433. Győri Szemle
A Győri „Kisfaludy Irodalmi Kör” folyóirata.
Győr
15. évf. 1. sz. (1944.)
Megjelent: negyedévente
Felelős szerkesztő: Jenei Ferenc
Felelős kiadó: Jenei Ferenc
Kiadó: Győri Kisfaludy Irodalmi Kör
Szerkesztőség: Győr, Városháza
Kiadóhivatal: Győr, Andrássy utca 24.
Nyomda: Baross Nyomda, Győr, Andrássy utca 24.
Méret: 21 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, dátumjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Győr. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
434. Győrszentiváni Katolikus Értesítő
Győrszentiván
(1944. jan.) – (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős kiadó: Markos János
Kiadó: Győrszentiváni Katolikus Akció
Szerkesztőség: Győrszentiván, Plébánia
Kiadóhivatal: Győrszentiván, Plébánia
Nyomda: Győregyházmegyei Alap Nyomdája, Győr, Káptalandomb 32.
Méret: 24 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
435. Gyülekezeti Értesítő
A Mohács és Környéki Evangélikus Missziói Egyházközség tagjai részére.
Mohács
8. évf. 1 (21). sz. (1944. márc.) – 8. évf. 2 (22). sz. (1944. aug.)
Megjelent: negyedévente
Felelős kiadó: Oberndorf E[lek]
Szerkesztőség: Mohács, Evangélikus Egyházközség
Kiadóhivatal: Mohács, Evangélikus Egyházközség
Nyomda: a gyülekezet sokszorosítója
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
436. Gyülekezeti Levél
Küldi híveinek a Győri Evangélikus Egyházközség.
Győr
18. sz. (1944. húsvét) – 21. sz. (1944. karácsony)
Megjelent: évente négyszer
Felelős szerkesztő: Szabó József
Szerkesztő: Szabó József
Szerkesztőség: [Győr]
Kiadóhivatal: [Győr]
Nyomda: Baross Nyomda: Uzsaly és Koncz (Harangszó Nyomdája), Győr
Méret: 25 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
437. Gyümölcspárlat
A Bor- és Gyümölcsszeszfőzdék Országos Egyesületének gyümölcstermelési és szeszipari hivatalos lapja.
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. aug. 5.) – 1. évf. 3. sz. (1944. okt. 5.)
Megjelent: minden hónap 5-én
Felelős szerkesztő: Rásonyi Papp Gedeon
Felelős kiadó: Sándor Endre
Kiadó: Bor- és Gyümölcsszeszfőzdék Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest VI., Vilmos császár út 15/e.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Vilmos császár út 15/e.
Nyomda: Hunnia Nyomda Kft., Budapest VII., Hársfa utca 36.
Méret: 48 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
438. Gyümölcstermelési Értesítő
A Komárom-Esztergommegyei Gyümölcstermelő- és Értékesítő Egyesület körlevele.
Komárom
63-64. sz. (1944. jan.-febr.)
Megjelent: havonta
Felelős kiadó: Raymann János
Szerkesztőség: Komárom, Ferenc József rakpart 16.
Kiadóhivatal: Komárom, Ferenc József rakpart 16.
Nyomda: Unio Nyomda, Komárom
Méret: 20 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
439. Gyümölcstermelési Tájékoztató
A Gyümölcstermelők Zemplénvármegyei Tagegyesület körlevele.
Sátoraljaújhely
(1944. jan.) – (1944. aug.-szept.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Szemler Mihály
Felelős kiadó: Szemler Mihály
Szerkesztőség: Sátoraljaújhely, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Sátoraljaújhely, Vármegyeháza
Nyomda: Pávay János Könyvnyomdája, Sátoraljaújhely
Méret: 30 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
440. Gyümölcstermelő
Gyümölcstermelési, szőlészeti és bortermelési szaklap. A Baranyavármegyei Gyümölcstermelők Egyesülete és a Baranyavármegyei Hegyközségi Tanács hivatalos lapja.
Pécs
8. évf. 1-2. sz. (1944. jan.-febr.) – 8. évf. 11-12. sz. (1944. nov.-dec.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Goda Gyula
Szerkesztő: Goda Gyula
Felelős kiadó: Goda Gyula
Kiadó: Baranyavármegyei Gyümölcstermelők Egyesülete
Szerkesztőség: Pécs, Papnövelde utca 4.
Kiadóhivatal: Pécs, Papnövelde utca 4.
Nyomda: Forrás Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Rt., Budapest
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Pécs. Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár
Pécs. Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára
441. A Gyümölcstermelők Szatmárvármegyei és Szatmárnémeti Városi Egyesülete Körlevele
Szatmárnémeti
4. évf. 2. sz. (1944. febr.) – 4. évf. 4. sz. (1944. ápr.)
Megjelent: havonta
Szerkesztőség: [Szatmárnémeti]
Kiadóhivatal: [Szatmárnémeti]
Nyomda: Szamosmenti Nyomda, Szatmárnémeti
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
442. Háborús Kirakat
Budapest
(1944. tavasz) – (1944. nyár)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős kiadó: Véssey Frigyes
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Csizmazia Kálmán Könyvnyomdája, Budapest
Méret: 31 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
443. Hadirokkantak Lapja
Budapest
6 (25). évf. 1. sz. (1944. jan. 9.) – 6 (25). évf. 10. sz. (1944. máj. 14.)
Megjelent: kéthetente vasárnap
Felelős szerkesztő: Tömösváry Tivadar
Felelős kiadó: Tömösváry Tivadar
Kiadó: A Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége
Szerkesztőség: Budapest VIII., Horánszky utca 24.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Horánszky utca 24.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
444. A Hagyomány Szava
Társadalmi folyóirat.
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 5. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Paulini Béla
Szerkesztő: Paulini Béla
Felelős kiadó: Paulini Béla
Szerkesztőség: Budapest VIII., Szentkirályi utca 49.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Szentkirályi utca 49.
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
445. Hajdu-Vármegye Hivatalos Lapja
Debrecen
49. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 49. évf. 16. sz. (1944. jún. 17.)
Megjelent: csütörtökön
Szerkesztő: Szöőr Zoltán
Kiadó: Hajdú Vármegye
Szerkesztőség: Debrecen, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Debrecen, Vármegyeháza
Nyomda: Beke Zoltán Könyv- és Lapkiadóvállalata, Debrecen, Batthyány utca 4.
Melléklet: Hajduvármegye és Debrecen Sz[abad] Kir[ályi] Város Tűzrendészeti Értesítője
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
446. Hajdúböszörmény
Politikai és társadalmi lap.
Hajdúböszörmény
54. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 54. évf. 26. sz. (1944. jún. 24.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Váczy József
Felelős kiadó: Váczy József
Szerkesztőség: Hajdúböszörmény, Bocskay tér 1.
Kiadóhivatal: Hajdúböszörmény, Bocskay tér 1.
Nyomda: Hajdúböszörményi Nyomda, Lapkiadó, Papír- és Könyvkereskedő Rt. Könyvnyomdája, Hajdúböszörmény
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
447. Hajdúnánási Újság
Politikai és társadalmi hetilap. A hajdúnánási választókerület: Balmazújváros, Hajdúhadház, Hajdúnánás és Téglás hivatalos lapja.
Hajdúnánás
38. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 38. évf. 39. sz. (1944. szept. 29.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Mohácsy Endre
Szerkesztő: Dobos Miklós
Felelős kiadó: Katona Ferenc
Szerkesztőség: Hajdúnánás, Deák Ferenc utca 19.
Kiadóhivatal: Hajdúnánás, Bocskai tér 18.
Nyomda: Katona Ferenc „Hajdúvidéki Nyomdavállalata”, Hajdúnánás
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Hajduvármegye és Debrecen Sz. Kir. Város Tűzrendészeti Értesítője → Lásd: Hajduvármegye és Debrecen Sz[abad] Kir[ályi] Város Tűzrendészeti Értesítője
448. Hajduvármegye és Debrecen Sz[abad] Kir[ályi] Város Tűzrendészeti Értesítője
Hajduvármegye hivatalos lapjának melléklete.
Debrecen
2. évf. 1. sz. (1944. febr.) – 2. évf. 2. sz. (1944. márc.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Török István
Szerkesztőség: [Debrecen]
Kiadóhivatal: [Debrecen]
Nyomda: Beke Zoltán Könyv és Lapkiadóvállalata, Debrecen, Batthyány utca 4.
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
449. Hajlék
Építőművészeti füzetek.
Budapest
1. füzet (1944. jan.)
Szerkesztő: Csaba Rezső
Felelős kiadó: Püski Sándor
Kiadó: Magyar Élet
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Vörösmarty Nyomda, Székesfehérvár
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Iparművészeti Múzeum Könyvtára
Budapest. Szépművészeti Múzeum Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
450. Hajnal
Református külmissziói folyóirat.
Budapest
30. évf. 1. sz. (1944. jan.1.) – 30. évf. 12. sz. (1944. dec.1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Draskóczy László
Felelős kiadó: Virágh Sándor
Kiadó: Magyar Református Külmissziói Szövetség
Szerkesztőség: Budapest IX., Kálvin tér 8.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Kálvin tér 8.
Nyomda: Bethánia Nyomda, Budapest VIII., Gyulai Pál utca 9.
Méret: 21 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
451. Hajnalcsillag
Gyermeklap.
Budapest
45. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 45. évf. 8. sz. (1944. ápr. 30.)
Megjelent: havonta kétszer
Főszerkesztő: Nagy Pál
Felelős szerkesztő: Mészáros Sándor
Felelős kiadó: Steiner István
Kiadó: Budapesti Baptista Hitközség
Szerkesztőség: Budapest VIII., Kistemplom utca 12.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Kistemplom utca 12.
Nyomda: Baltha János Könyvnyomdája, Mezőberény
Főlap: Békehírnök
Méret: 26 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
452. Hajnalodik
Az alföldi fiatal magyarság nemzetpolitikai szemléje.
Kecskemét
7. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 7. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Főszerkesztő: balásfalvi Kiss Barnabás
Felelős szerkesztő: balásfalvi Kiss Barnabás
Szerkesztő: Vámos Kálmán
Felelős kiadó: balásfalvi Kiss Barnabás
Szerkesztőség: Kecskemét, Ókollégium
Kiadóhivatal: Kecskemét, Ókollégium
Nyomda: Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda Rt., Kecskemét
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Kecskemét. Katona József Megyei Könyvtár
Kecskemét. Református Egyházközség Könyvtára
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
453. Hajózási Hírlap
Hajózási, vízépítési, közlekedésügyi szaklap. A Magyar Hajózási Szövetség és Tagegyesületeinek hivatalos lapja.
Budapest
19. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 19. évf. 9. sz. (1944. szept. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Piller Vilmos
Felelős kiadó: Pap Sándor
Kiadó: Ker[esztény] Szoc[ialista] Hajósok Országos Gazdasági Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest XI., Verpeléti utca 10.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Verpeléti utca 10.
Nyomda: Máté Nyomda, Budapest VIII., József utca 41.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
454. Hajrá!
Az ungvári m[agyar] kir[ályi] állami Drugeth-Gimnázium diáklapja.
Ungvár
4. évf. 3. sz. (1944. jan.) – 4. évf. 4. sz. (1944. febr.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Pellei Emil, Csaplár János
Szerkesztő: Balla László, Szabadfi Elek
Felelős kiadó: Pellei Emil, Csaplár János
Szerkesztőség: Ungvár, Karcsava 94.; Bercsényi u. 69.
Kiadóhivatal: Ungvár, Drugeth tér 9.
Nyomda: Lám E. Rt. Üzembérlősége: Ruszin Sajtó, Lap- és Kiadóvállalat Kft., Ungvár, Jókai utca 11., februártól: Szent Bazil Rendiek Könyvnyomdája, Ungvár
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
455. Hálaadás
Budapest
(1944. febr.) – (1944. ápr.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős kiadó: Bereczky Albert
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Sylvester Rt., Budapest
Méret: 30 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
456. Haladás
A Szalézi Szent Ferencről nevezett Erdélyi Magyar Egyházirodalmi Iskola Közlönye.
Kolozsvár
1. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 1. évf. 3. sz. (1944. jún.)
Megjelent: rendszertelenül
Kiadó: Róm[ai] Kat[olikus] Hittudományi Főisk[ola] Erd[élyi] M[agyar] Egyházirod[almi] Iskolája
Szerkesztőség: [Kolozsvár]
Kiadóhivatal: [Kolozsvár]
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Forrás:
Kuszálik Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940-1989. Budapest, 1996. p. 98
457. Halasi Hírek
A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapja.
Kiskunhalas
1. évf. 1. sz. (1944. dec. 6.) – 1. évf. 5. sz. (1944. dec. 23.)
Megjelent: hetente
Felelős szerkesztő: Ságodi Győző
Kiadó: Magyar Nemzeti Függetlenségi Front
Szerkesztőség: Kiskunhalas, Városháza 5. szoba
Kiadóhivatal: Kiskunhalas, Városháza 5. szoba
Nyomda: Práger Nyomda, Kiskunhalas
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Kiskunhalas. Thorma János Múzeum
458. Halasi Hírlap
Kiskunhalas
1. évf. 1. sz. (1944. júl. 25.) – 1. évf. 22. sz. (1944. okt. 6.)
Megjelent: kedden és pénteken
Felelős szerkesztő: Bernáth Zoltán
Felelős kiadó: Hurt A[dolf] Ferenc
Kiadó: Halasi Hírlap Lapkiadó Kft.
Szerkesztőség: Kiskunhalas
Kiadóhivatal: Kiskunhalas
Nyomda: Halasi Hírlap Lapvállalat Könyvnyomdája, Kiskunhalas, Molnár utca 2.; július 28-tól: A volt Helyi Értesítő Lapvállalat Nyomdája, Kiskunhalas, Molnár u. 2.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Kiskunhalas. Thorma János Múzeum
459. Halasi Újság
Politikai, társadalmi és gazdasági lap.
Kiskunhalas
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 4.) – 5. évf. 49. sz. (1944. jún. 20.)
Megjelent: kedden és pénteken
Felelős szerkesztő: Hurt A[dolf] Ferenc
Felelős kiadó: Hurt A[dolf] Ferenc
Szerkesztőség: Kiskunhalas
Kiadóhivatal: Kiskunhalas
Nyomda: Mészáros [Dezső] és Borbás [Imre] sokszorosítómesterek Nyomdája, Kiskunhalas, Malom utca 6.
Méret: 46 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Kiskunhalas. Thorma János Múzeum
460. Halászat
A halászat minden ágazatát felölelő szaklap.
Budapest
45. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 45. évf. 9. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Főszerkesztő: Unger Emil
Felelős szerkesztő: ifj. Szabó Zoltán
Felelős kiadó: ifj. Szabó Zoltán
Kiadó: Orsz[ágos] Halászati Egyesület
Szerkesztőség: Budapest II., Herman Ottó út 15.
Kiadóhivatal: Budapest V., Kossuth Lajos tér 11.
Nyomda: Kapisztrán Nyomda, Vác
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
461. Handicap
Telivértenyésztési és lóverseny szaklap.
Budapest
38. évf. 1. sz. (1943. dec. 31.) – 38. évf. 64. sz. (1944. máj. 23.)
Megjelent: versenynaponként
Főszerkesztő: Székely Károly
Felelős szerkesztő: Székely Károly
Felelős kiadó: Székely Károly
Szerkesztőség: Budapest VII., Nagyatádi Szabó utca 21.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Nagyatádi Szabó utca 21.
Nyomda: Balázs [István] Nyomda, Budapest VII., Nagyatádi Szabó utca 21.
Utóbb: Pesti Lóverseny
Méret: 21 cm
Megszűnt. (10.923/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
462. Hangok Hazulról
A pécsi kispapok vakációs lapja.
Pécs
1. sz. (1944. jún.) – 3. sz. (1944. aug.)
Megjelent: [havonta]
Szerkesztő: Knauer Gyula
Kiadó: Szent Pál Egyházirodalmi Társulat
Szerkesztőség: [Pécs]
Kiadóhivatal: [Pécs]
Nyomda: házi sokszorosítás
Lelőhely:
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Forrás:
Baranya megye sajtóbibliográfiája 1832-1984. Pécs, 1992. p. 133
463. Hangya
A Magyarországi Fogyasztási, Értékesítő és Termelő Szövetkezetek szaklapja.
Budapest
35. évf. 2. sz. (1944. jan. 21.) – 35. évf. 21. sz. (1944. okt. 13.)
Megjelent: kéthetente pénteken
Felelős szerkesztő: Zoltán Gyula
Felelős kiadó: Zoltán Gyula
Szerkesztőség: Budapest IX., Közraktár utca 32.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Közraktár utca 32.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
464. Hanza Szövetkezeti Újság
Szövetkezők gazdasági, társadalmi és művelődési lapja.A „Hanzá”-nak és Tagszövetkezeteinek hivatalos közlönye.
Komárom
17. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 17. évf. 7-8-9. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Nagy Ferenc
Felelős kiadó: Nagy Ferenc
Szerkesztőség: Galánta, Hanza
Kiadóhivatal: Komárom, Szent István király út 33.
Nyomda: Unio Nyomda és Könyvkiadó Szövetkezet, Komárom, Szent István király út 33.
Méret: 32 cm, májustól: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
465. Harangszó
Országos evangélikus néplap.
Győr
35. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 35. évf. 52. sz. (1944. dec. 24.)
Megjelent: vasárnap
Főszerkesztő: Szabó József
Felelős szerkesztő: Lukács István
Felelős kiadó: Lukács István
Kiadó: Dunántúli Luther Szövetség
Szerkesztőség: Győr II., Petőfi tér 1.
Kiadóhivatal: Győr II., Petőfi tér 1.
Nyomda: Baross Nyomda: Uzsaly és Koncz, Győr
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
Győr. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér
466. Harangvirág
A Notre Dame Zárda Önképzőkörének lapja.
Zalaegerszeg
(1944.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős kiadó: Gaál István
Kiadó: Notre Dame Zárda Önképzőköre
Szerkesztőség: Zalaegerszeg, Notre Dame Zárda
Kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Notre Dame Zárda
Nyomda: Zrínyi Rt. Nyomdája, Zalaegerszeg, Széchenyi tér 4.
Méret: 28 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés, számozás és dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
467. Harangzúgás
A Makói Ref[ormátus] Egyház lapja.
Makó
20. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 20. évf. 8. sz. (1944. szept. 1.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős szerkesztő: Szabó József
Felelős kiadó: Vida István
Kiadó: Makói Református Egyház
Szerkesztőség: Makó, Szikszai utca 2.
Kiadóhivatal: Makó, Szikszai utca 2.
Nyomda: Makó és Vidéke Nyomda- és Lapkiadóvállalat Kft., Makó
Méret: 35 cm, június 1-től: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
468. Harc
A Zsidókérdést Kutató Magyar Intézet hivatalos lapja.
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. máj. 20.) – 1. évf. 31-32. sz. (1944. dec. 23.)
Megjelent: szombaton
Főszerkesztő: Bosnyák Zoltán
Felelős szerkesztő: N. Levatich László
Szerkesztő: Farkas István
Felelős kiadó: N. Levatich László
Szerkesztőség: Budapest VI., Aradi utca 8.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Aradi utca 8.
Nyomda: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest VI., Aradi utca 8.
Méret: 45 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
469. Harc
A Demokratikus Magyarok Amerikai Szövetségének hetilapja.
New York
4. évf. 30. sz. (1944. júl. 22.)
Megjelent: hetente
Kiadó: Demokratikus Magyarok Amerikai Szövetsége
Szerkesztőség: New York, 325 E. 80th Street
Kiadóhivatal: New York, 325 E. 80th Street
Méret: 36 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
470. Harcoló Bányász
[Salgótarján]
1. évf. 2. sz. (1944. okt.)
Kiadó: Kommunista Párt Bányász Bizottsága
Szerkesztőség: [Salgótarján]
Kiadóhivatal: [Salgótarján]
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
471. Harcos Honvéd
Honvédek harctéri tudósítója.
S. l.
1944. dec. 6.
Megjelent: hetente háromszor
Méret: 40 cm
Megjegyzés: egyetlen szám évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
472. Harcos Nő
A Magyar Függetlenségi Mozgalom Nőcsoportjának havi értesítője.
Párizs
(1944. dec.)
Megjelent: havonta
Szerkesztőség: [Párizs]
Kiadóhivatal: [Párizs]
Méret: 28 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
473. Hargita
Társadalmi, közgazdasági és politikai hírlap. Az EMGE udvarhelyvármegyei kirendeltségének és az Erdélyi Párt udvarhelyvármegyei tagozatának hivatalos lapja.
Székelyudvarhely
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 4. évf. 10. sz. (1944. márc. 4.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Bíró Lajos
Felelős kiadó: Szakáts Zoltán
Szerkesztőség: Székelyudvarhely, Kossuth utca 13.
Kiadóhivatal: Székelyudvarhely, Kossuth utca 13.
Nyomda: ifj. dr. Jodál Gábor Könyvnyomdája, Székelyudvarhely
Méret: 42 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
474. Hargitaváralja
Az erdélyiek tudományos, szépirodalmi és társadalmi folyóirata.
Szeged
9. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) - 9. évf. 11. sz. (1944. jún. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Főszerkesztő: Szacsvay József
Felelős szerkesztő: csíkszentgyörgyi Jósa János
Szerkesztő: Ádám Éva
Felelős kiadó: csíkszentgyörgyi Jósa János
Szerkesztőség: Szeged, Csemegi utca 4.
Kiadóhivatal: Szeged, Csemegi utca 4.
Nyomda: Szegedi Új Nemzedék Rt., Szeged
Méret: 22 cm
Megszűnt. (11.033/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
475. Harihárom
A „33” F. C. 1944. január havi körlevele.
Budapest
(1944. jan.)
Felelős kiadó: Lantai Vilmos
Szerkesztőség: Budapest XI., Horthy Miklós út 1.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Horthy Miklós út 1.
Nyomda: Szalay Nyomda, Budapest VIII., Kender u. 39.
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
476. Hármas Körös
Hitbuzgalmi, közgazdasági és szociálpolitikai folyóirat.
Endrőd
10. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 10. évf. 6. sz. (1944. jún. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Csernus Mihály
Felelős kiadó: Csernus Mihály
Szerkesztőség: Endrőd, Széchenyi utca 2.
Kiadóhivatal: Endrőd, Széchenyi utca 2.
Nyomda: Nádudvary Mihály Könyvnyomdája, Gyoma, május 15-től: Szent László Nyomda Rt., Nagyvárad
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
477. Háromszék Vármegye Hivatalos Lapja
Sepsiszentgyörgy
4. évf. 2. sz. (1944. jan. 15.) – 4. évf. 9. sz. (1944. márc. 20.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Parázs Lajos
Szerkesztőség: Sepsiszentgyörgy, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Sepsiszentgyörgy, Vármegyeháza
Nyomda: Jókai Nyomda Rt., Sepsiszentgyörgy
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
478. Határőr
Politikai lap.
Sárospatak
12 .évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 12. évf. 42. sz. (1944. okt. 18.)
Megjelent: szerdán
Felelős szerkesztő: Benyovszky László
Felelős kiadó: Benyovszky László
Szerkesztőség: Sárospatak, Rákóczi utca 20., március 8-tól: Sárospatak, Rákóczi u. 1.
Kiadóhivatal: Sárospatak, Rákóczi utca 20., március 8-tól: Sárospatak, Rákóczi u. 1.
Nyomda: Kisfaludy László Nyomdája, Sárospatak, szeptember 27-től: Csehi Lajos Nyomdája, Sárospatak
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
479. Hatvan és Járása
Politikai és társadalmi hetilap.
Hatvan
26. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 26. évf. 45. sz. (1944. nov. 5.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Lénárd Béla
Szerkesztő: Heidrich János
Felelős kiadó: Heidrich János
Szerkesztőség: Hatvan, Kossuth tér 1.
Kiadóhivatal: Hatvan, Kossuth tér 1.
Nyomda: Palásthy Sándor Könyvnyomdája, Hatvan
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
480. Havi Szemle
A romániai magyar népközösség szépirodalmi és keresztény közművelődési folyóirata.
Arad
2. évf. 2. sz. (1944. febr.) – 2. évf. 8. sz. (1944. aug.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Molnár Árpád
Szerkesztőség: Arad, Brătianu utca 2-4.
Kiadóhivatal: Arad, Brătianu utca 2-4.
Nyomda: Vasárnap Nyomda, Arad, Brătianu utca 2-4.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Nagyenyed. Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtár
481. Hazai Hírek
Budapest
Forrás:
Tábori Újság, 1944. máj. 11. p. 2
482. Házfelügyelők Lapja
Házfelügyelők Országos Nemzeti Szövetségének hivatalos lapja. áprilistól: Keresztény Házfelügyelők Országos Nemzeti Szövetségének hivatalos lapja.
Budapest
21. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 21. évf. 6. sz. (1944. jún. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Főszerkesztő: Felvégi (Fridrich) Boldizsár
Felelős szerkesztő: Felvégi (Fridrich) Boldizsár
Felelős kiadó: Felvégi (Fridrich) Boldizsár
Kiadó: Házfelügyelők Országos Nemzeti Szövetsége
Szerkesztőség: Budapest IV., Semmelweis utca 4.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Semmelweis utca 4.
Nyomda: Máté Nyomda, Budapest VIII., József utca 41.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
483. A Házvezetőnő
Budapest
33. évf. 1. sz. (1944. jan. 8.) – 33. évf. 24. sz. (1944. nov. 25.)
Megjelent: kéthetente szombaton
Felelős szerkesztő: Vujcziczky Dezsőné
Felelős kiadó: Vujcziczky Dezsőné
Szerkesztőség: Budapest VIII., Rákóczi út 53.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rákóczi út 53.
Nyomda: Boros Nyomda, Budapest, Alsóerdősor 1., május 27-től: Andrási Nyomda, Budapest, Népszínház u. 11., július 22-től: Szabó Nyomda, Budapest, Alsóerdősor 1.
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
484. Hegesztőipar
Ívhegesztő-, lánghegesztő- és forrasztóipar közleményei.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 2. évf. 18. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Madarasi Gábor
Felelős kiadó: Madarasi Gábor
Szerkesztőség: Budapest IV., Mária Valéria utca 3.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Mária Valéria utca 3.
Nyomda: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest VIII., Múzeum körút 6.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
485. Hegyközségi Szemle
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 6. évf. 11. sz. (1944. nov. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Héjjas Jenő
Felelős kiadó: Késmárky László
Kiadó: Magyar Szőlősgazdák és Hegyközségek Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest V., Báthory utca 22.
Kiadóhivatal: Budapest V., Báthory utca 22.
Nyomda: Pátria Irodalmi Vállalat és Nyomdai Rt., Budapest IX., Üllői út 25.
Méret: 31 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
486. Helicon
Revue International de Problèmes Généraux de la Littérature.
Debrecen
(1944.)
Megjelent: évente kétszer
Szerkesztő: Hankiss János
Kiadó: Comission Internationale d’Histoire Littéraire moderne
Szerkesztőség: [Debrecen]
Kiadóhivatal: [Debrecen]
Nyomda: Városi Nyomda, Debrecen
Forrás:
Hajdú-Bihar megye sajtóbibliográfiája 1843-1970. Debrecen, 1973. p. 144
487. Herba
A gyógy-vegyipari és fűszernövények termesztésével – gyűjtésével - feldolgozásával és értékesítésével foglalkozók lapja.
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 5. évf. 12. sz. (1944. dec. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: de Giovannini Rudolf
Szerkesztő: de Giovannini Rudolf
Felelős kiadó: de Giovannini Rudolf
Szerkesztőség: Budapest IX., Soroksári út 8-10., novembertől: Budapest IV., Horthy István krt. 12.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Soroksári út 8-10., novembertől: Budapest IV., Horthy István krt. 12.
Nyomda: Urbányi István Könyvnyomdája, Budapest VI., Gróf Zichy Jenő utca 36.
Méret: 25 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
488. Hétfő
Hétfői politikai lap.
Budapest
7. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 7. évf. 42. sz. (1944. okt. 16.)
Megjelent: hétfőn
Felelős szerkesztő: Kass Endre
Felelős kiadó: Báthory-Hüttner János
Szerkesztőség: Budapest VIII., József körút 5.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., József körút 5.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat, Budapest VIII., József körút 5.
Méret: 46 cm, október 16-tól: 34 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
489. Hétfő Reggel
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944.jan. 3.) – 6. évf. 22. sz. (1944. máj. 30.)
Megjelent: hétfőn
Felelős szerkesztő: Schannen Béla, április 24-től: Barabás Endre
Felelős kiadó: Schannen Béla, május 30-tól: Barabás Endre
Kiadó: Hétfő Reggel Lapkiadó Kft.
Szerkesztőség: Budapest VI., Aradi utca 8.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Aradi utca 8.
Nyomda: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest VI., Aradi utca 8.
Utóbb: Hétfői Hírlap
Méret: 46 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
490. Hétfői Hírlap
Budapest
6. évf. 23. sz. (1944. jún. 5.) – 6. évf. 42. sz. (1944. okt. 15.)
Megjelent: hétfőn
Felelős szerkesztő: Barabás Endre
Felelős kiadó: Barabás Endre
Szerkesztőség: Budapest VII., Károly körút 5.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Károly körút 5.
Nyomda: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest VI., Aradi utca 8.
Előbb: Hétfő Reggel
Méret: 46 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
491. Hétfői Magyarország
Budapest
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 3. évf. 45.sz. (1944. nov. 5.)
Megjelent: hétfőn, július 16-tól: vasárnap
Főszerkesztő: Szvatkó Pál, augusztus 13-tól: Teleki Mihály
Felelős szerkesztő: Szvatkó Pál, március 27-től: Darvas János
Felelős kiadó: Horváth János
Kiadó: Magyarország Napilap Rt.
Szerkesztőség: Budapest VII., Rákóczi út 54.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Rákóczi út 54.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
492. Hétfői Székely Nép
Független politikai lap.
Sepsiszentgyörgy
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 3. évf. 31. sz. (1944. júl. 31.)
Megjelent: hétfőn
Felelős szerkesztő: Koréh Ferenc
Felelős kiadó: Koréh Ferenc
Szerkesztőség: Sepsiszentgyörgy, Gróf Teleki Pál utca 4.
Kiadóhivatal: Sepsiszentgyörgy, Gróf Teleki Pál utca 4.
Nyomda: Jókai Nyomda Rt., Sepsiszentgyörgy
Főlap: Székely Nép
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
493. Heves és Vidéke
Politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális hetilap.
Heves
17. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 17. évf. 26. sz. (1944. jún. 25.)
Megjelent: vasárnap
Főszerkesztő: Buczkó János
Felelős szerkesztő: Buczkó János
Felelős kiadó: Buczkó János
Szerkesztőség: Heves
Kiadóhivatal: Heves
Nyomda: Regös Nyomda, Heves
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
494. Heves Vármegye Hivatalos Lapja
Eger
69. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 69. évf. 21. sz. (1944. nov. 7.)
Megjelent: minden hónap 5-én és 20-án
Felelős szerkesztő: Négyessy Árpád, május 5-től: Sziberth Andor
Felelős kiadó: Négyessy Árpád, május 5-től: Sziberth Andor
Kiadó: Heves Vármegye Törvényhatósága
Szerkesztőség: Eger, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Eger, Vármegyeháza
Nyomda: Egri Nyomda Rt., Eger
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
495. Heves Vármegyei Tűzrendészeti Értesítő
Eger
5. évf. 1. sz. (1944. ápr.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős szerkesztő: Monostory Elek
Felelős kiadó: Monostory Elek
Kiadó: Hevesvármegyei Tűzoltó Szövetség
Szerkesztőség: Eger, Hevesvármegyei Tűzoltó-Szövetség
Kiadóhivatal: Eger, Hevesvármegyei Tűzoltó-Szövetség
Nyomda: Egri Nyomda Rt., Eger
Méret: 29 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
496. Hevesmegyei Hírlap
Független politikai hetilap.
Gyöngyös
(1944.)
Megjelent: szombaton
Szerkesztő: Soltész János
Kiadó: Soltész János
Szerkesztőség: [Gyöngyös]
Kiadóhivatal: [Gyöngyös]
Nyomda: Hablicsek István Könyvnyomdája, Gyöngyös, Szent Bertalan utca 10.
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Forrás:
Heves megyei sajtóbibliográfia 1838-1970. (készítette Nagy Józsefné) Eger, 1972. p. 44
497. Hevesvármegye
Vármegyei politikai, társadalmi és közgazdasági lap.
Gyöngyös
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 45. sz. (1944. nov. 4.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Balogh István
Felelős kiadó: Balogh István
Szerkesztőség: Gyöngyös, Kossuth utca 48.
Kiadóhivatal: Gyöngyös, Kossuth utca 48.
Nyomda: Hablicsek István Könyvnyomdája, Gyöngyös, Szent Bertalan utca 10.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
498. Híd
Irodalmi, művészeti, társadalmi és közgazdasági képes folyóirat.
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 5. évf. 18. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Főszerkesztő: Zilahy Lajos
Felelős szerkesztő: Kállay Miklós
Felelős kiadó: Kállay Miklós
Kiadó: Folyóirat Kiadó Kft.
Szerkesztőség: Budapest VII., Rózsa utca 3.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Rózsa utca 3.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
499. Hidrológiai Közlöny
Budapest
24. évf. 1-3. sz. (1944.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős kiadó: Vitális Sándor
Kiadó: Magyarhoni Földtani Társulat Hidrológiai Szakosztálya
Szerkesztőség: Budapest 112. Műegyetem, K. I. 43.
Kiadóhivatal: Budapest 112. Műegyetem, K. I. 43.
Nyomda: Ablaka György Könyvnyomdája, Szeged
Méret: 24 cm
Megjegyzés: egyetlen összevont szám, dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Kegyesrendi Központi Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
500. Hildegárda
Egyházközségi értesítő.
Szatmárnémeti
16. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 16. évf. 7. sz. (1944. júl.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Boros István
Kiadó: Hildegárda Egyházközség
Szerkesztőség: Szatmárnémeti, Wesselényi utca 38.
Kiadóhivatal: Szatmárnémeti, Wesselényi utca 38.
Nyomda: Balogh László Könyvnyomdája, Szatmárnémeti, Iskola utca 5.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
501. Híradó
A Szovjet Hadsereg lapja. Kiadja az Arcvonal Politikai Osztálya a magyar lakosság számára.
S. l.
1. sz. (1944. okt. 19.) – 6. sz. (1944. okt. 29.)
Megjelent: naponta
Kiadó: Arcvonal Politikai Osztálya
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Utóbb: Hírek
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
502. Híradó
Közéleti lap.
Szatmárnémeti
(1944. dec.)
Szerkesztőség: [Szatmárnémeti]
Kiadóhivatal: [Szatmárnémeti]
Forrás:
Kuszálik Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940-1989. Budapest, 1996. p. 102
503. Híradó
A Ciszterci Rend Székesfehérvári Szent István-Gimnáziuma Mária-kongregációjának nyári közlönye.
Székesfehérvár
6. évf. 1. sz. (1944. máj. 1.) – 6. évf. 4. sz. (1944. aug. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős kiadó: Marschall Rafael
Szerkesztőség: [Székesfehérvár]
Kiadóhivatal: [Székesfehérvár]
Nyomda: Debreczenyi I. Nyomdája, Székesfehérvár
Méret: 24 cm
Megjegyzés: idénylap, májustól augusztusig
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
504. Hírek
A Szovjet Hadsereg lapja. Kiadja az Arcvonal Politikai Osztálya a magyar lakosság számára.
S. l.
7. sz. (1944. okt. 31.) – 23. sz. (1944. dec.16.)
Megjelent: naponta
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Előbb: Híradó
Utóbb: Magyar Újság
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
505. A Hírnök
Katolikus családok társadalmi és szépirodalmi folyóirata.
Kolozsvár
41. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 41. évf. 8. sz. (1944. aug.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Boros Fortunát
Szerkesztő: Pap Jánossy Béla
Felelős kiadó: Boros Fortunát
Szerkesztőség: Kolozsvár, Szentferencrendi Zárda
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Szentferencrendi Zárda
Nyomda: Szent Bonaventura Könyvnyomda, Kolozsvár
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
506. A Hitel
Közgazdasági hetilap.
Budapest
47. évf. 3563. sz. (1944. jan. 7.) – 47. évf. 3594. sz. (1944. okt. 13.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Kügyi Virágh László
Felelős kiadó: Kügyi Virágh László
Kiadó: Hitel Lapkiadó Kft.
Szerkesztőség: Budapest V., Vilmos császár út 34.
Kiadóhivatal: Budapest V., Vilmos császár út 34.
Nyomda: Hungária Nyomda Rt., Budapest
Méret: 46 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
507. Hitel
Nemzetpolitikai szemle.
Kolozsvár
9. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 9. évf. 7. sz. (1944. júl.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Albrecht Dezső
Szerkesztő: Kéki Béla
Felelős szerkesztő: Albrecht Dezső
Szerkesztőség: Kolozsvár, Mátyás király tér 5.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Mátyás király tér 5.
Nyomda: Minerva Rt., Kolozsvár
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Kegyesrendi Központi Könyvtár
Budapest. Magyar Nemzeti Bank Szakkönyvtára
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Marosvásárhely. Teleki-Bolyai Dokumentációs Könyvtár és Téka
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
508. Hitélet
Hitbuzgalmi folyóirat.
Szilágyi
21. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 21. évf. 6. sz. (1944. jún.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Szerkesztő: Quotidian Lajos
Felelős kiadó: Quotidian Lajos
Szerkesztőség: Szilágyi, Bács-Bodrog m.
Kiadóhivatal: Szilágyi, Bács-Bodrog m.
Nyomda: Blechl József Nyomdája, Bácsszentiván, júniustól: Szavadill J[ózsef] Nyomdája, Apatin
Méret: 20 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
509. Hitelvédelem
Az Országos Hitelvédő Egylet (OHE) és az OHE fiókjaiként működő védegyletek és kerületi szervek hivatalos közlönye.
Budapest
19. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 19. évf. 3. sz. (1944. márc. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Nyulászi Alajos
Felelős kiadó: Nyulászi Alajos
Szerkesztőség: Budapest V., Sas utca 24.
Kiadóhivatal: Budapest V., Sas utca 24.
Nyomda: Pesti Lloyd Társulat Könyvnyomdája, Budapest
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
510. A Hites Könyvvizsgáló
Vállalat- és üzemgazdasági szaklap. A Magyar Hites Könyvvizsgálók Egyesületének hivatalos lapja.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 6. évf. 11. sz. (1944. nov.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Szerkesztő: Felsőőry Jenő
Felelős kiadó: Filó Gusztáv
Kiadó: Magyar Hites Könyvvizsgálók Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest IV., Szerb utca 10.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Szerb utca 10.
Nyomda: Ladányi Antal Könyvnyomdája, Budapest IX., Lónyay u. 18/b.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
511. Hivatalos Árjegyzés
Budapest
48. évf. 1. sz. (1944. jan. 13.) – 48. évf. 47. sz. (1944. nov. 30.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Totth Ábris
Felelős kiadó: Vass István
Kiadó: Budapest Székesfőváros Vásár- és Vásárcsarnokainak Igazgatósága
Szerkesztőség: Budapest IX., Élelmiszernagyvásártelep
Kiadóhivatal: Budapest IX., Horthy István körút 1-3.
Nyomda: Budapest Székesfőváros Házinyomdája, Budapest
Méret: 45 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
512. Hivatalos Közlöny
Budapest
52. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 52. évf. 21. sz. (1944. nov. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Kiadó: Magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium
Szerkesztőség: Budapest V., Klebelsberg utca 16.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Múzeum körút 6.
Nyomda: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest VIII., Múzeum körút 6.
Méret: 27 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Hadtörténeti Könyvtár
Budapest. Kegyesrendi Központi Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Budapest. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
Bécs. Österreichische Nationalbibliothek
513. Hivatalos Közlöny
Magyar Labdarúgók Szövetsége Szegedi Kerülete hivatalos lapja.
Szeged
23. évf. 1. sz. (1944. jan. 12.) – 23. évf. 15. sz. (1944. ápr. 27.)
Megjelent: havonta többször
Szerkesztő: Vecsernyés Lajos
Kiadó: MLSz Szegedi Kerülete
Szerkesztőség: Szeged, Szent Ignác utca 6.
Kiadóhivatal: Szeged, Szent Ignác utca 6.
Nyomda: Házi Sokszorosító, Szeged, Szent Ignác utca 6.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
514. Hódmezővásárhelyi Nyári Színkör
(Színházi műsor.)
Hódmezővásárhely
1-2. sz. (1944. aug.)
Kiadó: Huszák Elemér
Szerkesztőség: [Hódmezővásárhely]
Kiadóhivatal: [Hódmezővásárhely]
Méret: 22 cm
Megjegyzés: Bánky Róbert színtársulatának vendégszereplése alkalmából
Lelőhely:
Budapest. Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
Forrás:
Lakatos Éva: A magyar színházi folyóiratok bibliográfiája (1778-1948). Budapest, 1993. p. 314; Kőszegfalvi Ferenc: Hódmezővásárhelyi pótlások a Csongrád megyei sajtóbibliográfiához. = Magyar Könyvszemle, 1989. 2. sz. p. 207-215
515. A Holnap
Független magyar szocialista, közgazdasági, tudományos, társadalmi folyóirat.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 11.) – 6. évf. 5. sz. (1944. márc. 14.)
Megjelent: kedden
Főszerkesztő: Rátz Kálmán
Felelős szerkesztő: Rátz Kálmán
Felelős kiadó: Rátz Kálmán
Szerkesztőség: Budapest V., Szemere utca 9.
Kiadóhivatal: Budapest V., Szemere utca 9.
Nyomda: Bethlen Nyomda Rt., Budapest IX., Kálvin tér 8.
Méret: 46 cm
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
516. Honi Ipar
Közgazdasági folyóirat. A magyar iparpártolás és iparfejlesztés lapja.
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 5. évf. 18. sz. (1944. okt. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Máriáss Imre
Szerkesztő: Máriáss Imre
Felelős kiadó: Máriáss Imre
Szerkesztőség: Budapest IX., Lónyay utca 39/a.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Lónyay utca 39/a.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest
Méret: 33 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
517. A Honvéd
A magyar katona harctéri tudósítója.
S. l.
(1944. dec. 1.)
Megjelent: hetente kétszer
Méret: 29 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
518. Honvéd Híradó
S. l.
Forrás:
Kárpáti Híradó, 1944. okt. 6. p. 1
519. Honvéd Tiszthelyettesek Folyóirata
Budapest
11. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 11. évf. 8. sz. (1944. aug.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Berkó István
Felelős kiadó: Berkó István
Kiadó: M[agyar] Kir[ályi] Honvédelmi Minisztérium
Szerkesztőség: Budapest VIII., József utca 26-28.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., József utca 26-28.
Nyomda: Ladányi Antal Könyvnyomdája, Budapest IX., Lónyay utca 18/b.
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Hadtörténeti Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Kegyesrendi Központi Könyvtár
520. Honvédorvos
A Honvédorvosok Tudományos Egyesületének havi folyóirata.
Budapest
16. évf. 1-2. sz. (1944. jan.-febr.) – 16. évf. 5-6. sz. (1944. máj.-jún.)
Megjelent: kéthavonta
Felelős szerkesztő: Franz Géza
Felelős kiadó: Krassay Antal
Kiadó: Honvédorvosok Tudományos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest IX., Gyáli út 17.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Gyáli út 17.
Nyomda: Korda Rt. Nyomdája, Budapest VIII., Csepreghy utca 2.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
521. Honvédségi Közlöny
A Magyar Királyi Honvédség számára. Személyes ügyek.
Budapest
71. évf. 1. sz. (1944. jan. 12.) – 71. évf. 53. sz. (1944. nov. 13.)
Megjelent: rendszertelenül
Szerkesztő: Gesztődy Alfréd
Kiadó: Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium
Szerkesztőség: Budapest, Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium
Kiadóhivatal: Budapest, Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium
Nyomda: Pallas Nyomda, Budapest V., Honvéd utca 10., augusztus 30-tól: M[agyar] Kir[ályi] Állami Nyomda, Budapest
Utóbb: Honvédségi Rendeletek
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
522. Honvédségi Rendeletek
Budapest
71. évf. 54. sz. (1944. nov. 20.) – 71. évf. 66. sz. (1944. dec. 12.)
Megjelent: rendszertelenül
Szerkesztő: Gesztődy Alfréd
Kiadó: Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium
Szerkesztőség: Budapest, Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium
Kiadóhivatal: Budapest, Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium
Nyomda: Pallas Nyomda, Budapest V., Honvéd utca 10.
Előbb: Honvédségi Közlöny
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
523. Horgos és Vidéke
Politikai és közgazdasági hetilap.
Horgos
9. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 9. évf. 13. sz. (1944. márc. 26.); 10 [9!]. évf. 14. sz. (1944. ápr. 2.) – 10 [9!]. évf. 40. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Koncz Mihály
Szerkesztőség: Magyarkanizsa, Damjanich utca 4.
Kiadóhivatal: Horgos, Horthy Miklós utca 92., február 13-tól: Horgos, Gömbös Gyula u. 21.
Nyomda: Tiszavidék Nyomda, Magyarkanizsa
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
524. Humor
Matern-Dienst.
Budapest
4 darab számozatlan példány (1944.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős kiadó: Gregor Wilhelm
Szerkesztőség: Budapest V., Gr. Teleki Pál utca 16.
Kiadóhivatal: Budapest V., Gr. Teleki Pál utca 16.
Nyomda: Általános Nyomda és Grafikai Intézet, Budapest
Méret: 64 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
525. Humor
Szeged
(1944. jan.)
Szerkesztő: a szegedi újságírók
Felelős kiadó: Kovács Árpád
Kiadó: a szegedi újságírók
Szerkesztőség: [Szeged]
Kiadóhivatal: [Szeged]
Nyomda: Ablaka György Könyv- és Újságnyomdája, Szeged, Kálvária u.
Méret: 30 cm
Megjegyzés: alkalmi lap
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
526. Hungara Heroldo
Officiala Organo de la Hungara Esperanto Federacio.
Sashalom
17. évf. 1. sz. (1944. márc.)
Megjelent: negyedévente
Főszerkesztő: Mihalik József
Szerkesztő: Baksai Alajos
Szerkesztőség: Sashalom, Révész B. utca 1.
Kiadóhivatal: Sashalom, Révész B. utca 1.
Nyomda: Szalay Sándor Nyomdája, Budapest VIII., Kender utca 39.
Méret: 21 cm
Megjegyzés: eszperantó nyelvű, egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Országos Idegennyelvű Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
527. Hungária
Magyar technikusok lapja.
Budapest
11. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 11. évf. 18. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: havonta kétszer
Felelős szerkesztő: Tömböly Dénes
Szerkesztő: Visegrády Kálmán, április 1-től: Diósszilágyi Zoltán
Felelős kiadó: Neráth Vilmos
Kiadó: Hungária Magyar Technikusok Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest XI., Műegyetem, K. f. 46.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Műegyetem, K. f. 46.
Nyomda: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest VIII., József utca 41.
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
528. Hungária Magazin
A Magyar Királyi Államvasutak és az Idegenforgalmi Propaganda Munkaközösség (Orsz[ágos] Magyar Idegenforgalmi Hivatal, Budapest Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatal, Budapesti Központi Gyógy- és Üdülőhelyi Bizottság, IBUSZ) hivatalos folyóirata.
Budapest
10. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 10. évf. 11. sz. (1944. nov.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Filotás Lili
Felelős szerkesztő: Filotás Lili
Felelős kiadó: Filotás Lili
Szerkesztőség: Budapest V., Vörösmarty tér 3.
Kiadóhivatal: Budapest V., Vörösmarty tér 3.
Nyomda: ifj. Kellner Ernő Könyvnyomdája, Budapest V., Csáky utca 10.
Méret: 34 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
529. The Hungarian Quarterly
Budapest
10. évf. 1. sz. (1944. tavasz)
Megjelent: negyedévente
Szerkesztőség: Budapest V., Vilmos császár út 3.
Kiadóhivatal: Budapest V., Vilmos császár út 3.
Méret: 24 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, angol nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
530. Hungarista
Politikai napilap.
Szombathely
[1944.]
Megjelent: naponta
Felelős szerkesztő: Farkas István
Szerkesztő: Farkas István
Kiadó: Hűség Könyv- és Lapkiadó Vállalat
Kiadóhivatal: Szombathely
Forrás:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár cédulakatalógusa
531. Hungarista Karácsony
Szombathely
(1944. karácsony)
Szerkesztő: Gáspár Dezső
Felelős kiadó: Mester János
Szerkesztőség: [Szombathely]
Kiadóhivatal: [Szombathely]
Nyomda: Vasvármegye Nyomdavállalat, Szombathely, Kossuth Lajos utca 6.
Méret: 42 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
532. Hungarista Közlöny
Budapest
Forrás:
Függetlenség–Esti Újság, 1944. dec. 16. p. 3; Budapesti Közlöny, 1944. dec. 16. sz. p. 1
533. Hungría De Mis Amores…
Revista mensual hispanohungara. Cultura, turismo, industria, comercio, cinema, arte, literatura, deportes.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 2. évf. 5. sz. (1944. máj.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Marjay Frigyes
Felelős kiadó: Marjay Frigyes
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Stádium Rt., Budapest
Méret: 34 cm
Megjegyzés: spanyol nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Huszonegyedik Izr. Községkerület Hitközségeinek Értesítője → Lásd: XXI. Izr[aelita] Községkerület Hitközségeinek Értesítője
534. Az Időjárás
A Magyar Meteorológiai Társaság és a Magyar Országos Meteorológiai és Földmágnességi Intézet hivatalos lapja. A Magyar Meteorológiai Társaság folyóirata.
Budapest
48. évf. 1-2. füzet (1944. jan.-febr.) – 48. évf. 3-12. sz. (1944. márc.-dec.)
Megjelent: kéthavonta
Felelős szerkesztő: Bacsó Nándor, 3-12. számtól: Réthly Antal
Szerkesztő: Bacsó Nándor, 3-12. számtól: Réthly Antal
Felelős kiadó: Cholnoky Jenő
Szerkesztőség: Budapest II., Kitaibel Pál utca 1.
Kiadóhivatal: Budapest II., Kitaibel Pál utca 1.
Nyomda: Sárkány Nyomda Rt., Budapest VI., Horn Ede utca 9., 3-12. számtól: Kertész József Könyvnyomdája, Karcag
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
535. Időjárási Havi Jelentés Magyarországról
Budapest
74. évf. 4. sz. (1944. ápr.) – 74. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Kiadó: M[agyar] Orsz[ágos] Meteorológiai és Földmágnességi Intézet
Szerkesztőség: Budapest II., Kitaibel Pál utca 1.
Kiadóhivatal: Budapest II., Kitaibel Pál utca 1.
Nyomda:Athenaeum Nyomda Rt., Budapest
Előbb: Időjárási Jelentés Magyarországról
Méret: 28 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
536. Időjárási Jelentés Magyarországról
Budapest
74. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 74. évf. 3. sz. (1944. márc.)
Megjelent: havonta
Kiadó: M[agyar] Orsz[ágos] Meteorológiai és Földmágnességi Intézet
Szerkesztőség: Budapest II., Kitaibel Pál utca 1.
Kiadóhivatal: Budapest II., Kitaibel Pál utca 1.
Nyomda:Athenaeum Nyomda Rt., Budapest
Utóbb: Időjárási Havi Jelentés Magyarországról
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
537. Ifjú Erdély
Református ifjúsági szemle.
Kolozsvár
23. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 23. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Nagy András
Felelős szerkesztő: Sárközy Endre
Felelős kiadó: Bekess Károly
Szerkesztőség: Kolozsvár, Ref[ormátus] Theológia
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Ref[ormátus] Theológia
Nyomda: Jordáky Könyvnyomda, Kolozsvár, Hitler tér 13.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Kolozsvár. Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltára
538. Ifjú Évek
Ifjúsági folyóirat.
Budapest
22. évf. 5. sz. (1944. jan.) – 22. évf. 12. sz. (1944. aug.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Bánkúty Dezső
Felelős szerkesztő: Remport Elek
Felelős kiadó: Remport Elek
Szerkesztőség: Budapest VII., Vilma királynő út 19.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Váli út 4.
Nyomda: Garab József Könyvnyomdája és Lapkiadóvállalata, Cegléd
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
539. Ifjú Nemzet
Budapest
Forrás:
Virradat, 1944. dec. 18. p. 3; Összetartás, 1944. dec. 14. p. 6; Függetlenség–Esti Újság, 1944. dec. 16. p. 3; Tükör, 1964. dec. 22. p. 13; Budapesti Közlöny, 1944. dec. 16. p. 1
540. Ifjú Repülő
A magyar fiúk repülőlapja.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 4. évf. 11. sz. (1944. nov. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Jánosy István
Felelős kiadó: Jánosy István
Szerkesztőség: Budapest VII., Király utca 93., október 1-től: Budapest IV., Petőfi Sándor u. 16.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Király utca 93., október 1-től: Budapest IV., Petőfi Sándor u. 16.
Nyomda: Forrás Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Rt., Budapest VII., Dohány utca 12.
Méret: 28 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
541. Ifjuság
Ifjúsági folyóirat. A Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium Önképzőkörének hivatalos lapja.
Debrecen
2. évf. 2. sz. (1944. febr. 1.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Hegyi Tibor
Felelős kiadó: Hegyi Tibor
Szerkesztőség: Debrecen, Hatvan utca 44.
Kiadóhivatal: Debrecen, Hatvan utca 44.
Nyomda: Tóth Ferenc Könyvnyomdája, Debrecen, Ferenc József út 73.
Méret: 21 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
542. Ifjuság
A Gyöngyösi M[agyar] Kir[ályi] Állami] Koháry István Gimn[ázium] ifj[úsági] lapja.
Gyöngyös
(1944.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Bán Imre
Szerkesztőség: [Gyöngyös]
Kiadóhivatal: [Gyöngyös]
Nyomda: Árvíz Ferenc Nyomdája, Gyöngyös
Forrás:
Heves megyei sajtóbibliográfia 1838-1970. (készítette Nagy Józsefné) Eger, 1972. p. 61
543. Ifjúság és Élet
Földrajz-természettudományi ifjúsági folyóirat.
Budapest
19. évf. 9. sz. (1944. jan. 1.) – 19. évf. 22. sz. (1944. aug. 15.); 20. évf. 1. sz. (1944. szept. 1.) – 20. évf. 7. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Temesy Győző
Kiadó: Magyar Földrajzi Társaság
Szerkesztőség: Budapest II., Olasz fasor 25.
Kiadóhivatal: Budapest II., Olasz fasor 25.
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 25 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Kegyesrendi Központi Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
544. Az Ifjúság Orvosa
Az Országos Ifjúsági Egészségügyi Bizottság hivatalos folyóirata és egyben az Európai Ifjúsági Szövetség Egészségügyi Munkaközösségének szaklapja.
Budapest
3. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 3. évf. 11. sz. (1944. nov.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Botond Pál
Felelős kiadó: Botond Pál
Szerkesztőség: Budapest, Alkotmány utca 10.
Kiadóhivatal: Budapest, Alkotmány utca 10.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Méret: 24 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Kegyesrendi Központi Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
545. Ifjúsági Értesítő
A Pestszenterzsébeti Baptista Ifjúsági Egylet munkaértesítője.
Pestszenterzsébet
(1944.)
Megjelent: negyedévente
Szerkesztő: ifj. Miklós Menyhért
Szerkesztőség: Pestszenterzsébet, Ferenc utca 5.
Kiadóhivatal: Pestszenterzsébet, Ferenc utca 5.
Nyomda: Diószegi Nyomda, Budapest, Kecskeméti utca 13.
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés, számozás ás dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
546. Ifjúsági Irodalmi Figyelő
Tudományos beszámoló.
Budapest
3. évf. 1. sz. (1944.) – 3. évf. 2-3. sz. (1944.)
Megjelent: évente négyszer
Felelős kiadó: Gyomlay László
Kiadó: Magyar Ifjúsági Irodalmi Társaság
Szerkesztőség: Budapest VII., Barcsay utca 5.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Barcsay utca 5.
Nyomda: Fráter és Társa Könyvnyomdája, Budapest, Akácfa utca 13., 2-3. számtól: Sajó-Vidék Könyvnyomdája, Rozsnyó
Méret: 22 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
547. Ifjúságunk
A falukultúra és a hagyományművelés szolgálatában.
Budapest
12. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 12. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Kovács Gyula
Szerkesztő: Kákonyi István
Felelős kiadó: Kovács Gyula
Szerkesztőség: Budapest IV., Cukor utca 3.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Cukor utca 3.
Nyomda: Bánsági Nyomda, Kispest, Szent Imre h[erce]g út 134.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
548. Igaz Szó
Újpest, Rákospalota és vidéke politikai, társadalmi és közgazdasági hetilapja.
Újpest
16. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 16. évf. 52. sz. (1944. dec. 23.)
Megjelent: szombaton
Főszerkesztő: Nádas János
Felelős szerkesztő: Nádas János
Felelős kiadó: Nádas János
Szerkesztőség: Újpest, Király utca 7.
Kiadóhivatal: Újpest, Király utca 7.
Nyomda: Grafika Nyomdavállalat, Újpest, Jókai utca 18.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
549. Igaz Szó
A magyar hadifoglyok lapja a Szovjetunióban.
Moszkva
3. évf. 1(58). sz. (1944. jan. 4.) – 3. évf. 52(109). sz. (1944. dec. 26.)
Megjelent: hetente
Szerkesztőség: [Moszkva]
Kiadóhivatal: [Moszkva]
Méret: 49 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
550. Igazság
Budapest
32. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 32. évf. 41. sz. (1944. okt. 7.)
Megjelent: szombaton
Főszerkesztő: Csoór Lajos
Felelős szerkesztő: Új István
Felelős kiadó: Csoór Lajos
Szerkesztőség: Budapest VIII., Rákóczi út 15.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rákóczi út 15.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
551. Igazság
A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapja.
Eger
1. évf. 3. sz. (1944. dec. 31.)
Megjelent: szerdán és szombaton
Felelős szerkesztő: Kardos László
Felelős kiadó: Lénárd Sándor
Kiadó: Magyar Függetlenségi Front Nemzeti Bizottsága
Szerkesztőség: Eger, Líceum
Kiadóhivatal: Eger, Líceum
Méret: 41 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
552. Igazság és Élet
Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára.
Debrecen
10. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 10. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Vasady Béla
Felelős kiadó: Vasady Béla
Szerkesztőség: Debrecen, Közp[onti] Egyetem
Kiadóhivatal: Debrecen, Közp[onti] Egyetem
Nyomda: Debrecen Sz[abad] Kir[ályi] Város és a Tiszántúli Ref[ormátus] Egyházker[ület] Könyvnyomdavállalata, Debrecen
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
553. Igazságügyi Közlöny
Budapest
53. évf. 1. sz. (1944. jan. 31.) – 53. évf. 11-12. sz. (1944. nov.-dec.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Ghyczy Dénes, 11-12. számtól: Nagy László
Kiadó: Magyar Királyi Igazságügyminisztérium
Szerkesztőség: Budapest V., Markó utca 16.
Kiadóhivatal: Budapest V., Markó utca 16.
Nyomda: Váci Kir[ályi] Orsz[ágos] Fegyintézet Könyvnyomdája, Vác, 11-12. számtól: Martineum Könyvnyomda Rt., Szombathely
Melléklap: Igazságügyi Törvények Tára
Méret: 27 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
554. Igazságügyi Segédhivatali Tisztviselők Lapja
Az Igazságügyi Segédhivatali Tisztviselők Orsz[ágos] Egyesületének hivatalos közlönye.
Budapest
36. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 36. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Kaszás Gyula
Felelős kiadó: Kaszás Gyula
Szerkesztőség: Budapest VIII., Népszínház utca 20.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Népszínház utca 20.
Nyomda: Árpád Rt. Könyvnyomdája, Kalocsa
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
555. Igazságügyi Törvények Tára
Az Igazságügyi Közlöny melléklapja.
Budapest
26. évf. 1. sz. (1944. febr. 29.) – 26. évf. 2. sz. ((1944. júl. 31.)
Kiadó: Magyar Királyi Igazságügyminisztérium
Szerkesztőség: Budapest, Magyar Királyi Igazságügyminisztérium
Kiadóhivatal: Budapest, Magyar Királyi Igazságügyminisztérium
Nyomda: Athenaeum Nyomda, Budapest
Főlap: Igazságügyi Közlöny
Méret: 25 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
556. Illetékügyi Közlöny
Pénzügyi folyóirat.
Budapest
19. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 19. évf. 24. sz. (1944. dec. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Hegyessy Gyula
Felelős kiadó: Nagy Tivadar
Szerkesztőség: Budapest VIII., Vas utca 12.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Vas utca 12.
Nyomda: Magyar Hirdető Iroda Rt., Nyomdája Budapest
Méret: 24 és 35 cm váltakozik
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
557. Ilustrovana Nedelja
Képes hetilap.
Újvidék
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 2. évf. 13. sz. (1944. márc. 30.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Teodorovics Márk
Felelős kiadó: Teodorovics Márk
Szerkesztőség: Újvidék, Gróf Teleki Pál u. 12.
Kiadóhivatal: Újvidék, Gróf Teleki Pál u. 12.
Nyomda: Közigazgatási Nyomda, Újvidék
Méret: 30 cm
Megjegyzés: szerb nyelvű
Megszűnt. (176.496/1944. VII. a számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
558. Ipar
A magyar iparosság gazdasági szaklapja. A Székesfehérvár és Vidéke Ipartestülete, Fejérmegyei Iparosszövetség, Dunántúli Vendéglős Szövetség stb. hivatalos lapja.
Székesfehérvár
34. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 34. évf. 18. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Szöllőssy Ferenc
Felelős kiadó: Szöllőssy Ferenc
Szerkesztőség: Székesfehérvár, Dr. Kuthy József utca 10.
Kiadóhivatal: Székesfehérvár, Dr. Kuthy József utca 10.
Nyomda: Székesfehérvár Nyomdavállalat, Székesfehérvár
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Székesfehérvár. Szent István Király Múzeum Könyvtára
559. Ipari Élet
A Budapesti Vegyes Ipartestület kebelébe tartozó hangszerkészítő, kötélgyártó, vésnök- és bélyegzőkészítő, ernyőkészítő, sapkás, fésűs, molnár-, szita- és sodronykészítő, pipametsző, szappankészítő, sokszorosító szobrásziparosok, valamint fehérneműkészítők ipartestületének hivatalos lapja.
Budapest
14. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 14. évf. 9. sz. (1944. szept. 1.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Ferenczy László
Felelős kiadó: Ferenczy László
Szerkesztőség: Budapest IX., Viola utca 35.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Viola utca 35.
Nyomda: Buschmann F. Utódai Könyvnyomda, Budapest IV., Molnár utca 37.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
560. Ipari és Kereskedelmi Gyorshírek
Közgazdasági hírlaptudósító újság.
Budapest
1. sz. (1944. jan. 21.) – 4. sz. (1944. márc. 18.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős szerkesztő: Joós Ferenc
Felelős kiadó: Joós Ferenc
Szerkesztőség: Budapest IX., Lónyay utca 39/a.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Lónyay utca 39/a.
Nyomda: Pesti Lloyd Nyomda, Budapest
Méret: 30 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
561. Ipari Hírek
Közgazdasági lap.
Budapest
25. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 25. évf. 7. sz. (1944. ápr. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Hajpál Gyula
Szerkesztő: Hajpál Gyula
Felelős kiadó: Kaiser László
Szerkesztőség: Budapest IV., Piarista utca 6.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Piarista utca 6.
Nyomda: Fráter és Társa, Budapest VII., Akácfa utca 18.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
562. Ipari Művezetők Lapja
A magyarországi iparvállalatok, üzemek, bányák, szeszgyárak, malmok, textilgyárak, építővállalatok, stb. művezetőinek, üzemvezetőinek, gyárvezetőinek és ipari- és üzemi szaktisztviselőinek egyesületi és szaklapja.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 10. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Wopaletzky Károly
Felelős kiadó: Bella Mihály
Kiadó: Művezetők Országos Szövetsége
Szerkesztőség: Budapest VIII., Németh utca 32.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Németh utca 32.
Nyomda: Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
563. Ipari Szemle
Ipari, közgazdasági és kulturális lap. Győr Szab[ad] Kir[ályi] Város Ipartestületének hivatalos lapja.
Győr
9. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 9. évf. 12. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Főszerkesztő: Marschall Béla
Felelős szerkesztő: Pohárnok István
Felelős kiadó: Uzsaly István
Szerkesztőség: Győr, Széchenyi tér
Kiadóhivatal: Győr, Andrássy út 24.
Nyomda: Baross Nyomda: Uzsaly és Koncz, Győr, Andrássy út 24.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
564. Iparos Hírlap
A magyar iparosság független hetilapja.
Budapest
25. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 25. évf. 17. sz. (1944. ápr. 27.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Gosztonyi Jenő
Szerkesztő: Gosztonyi Jenő
Felelős kiadó: Gosztonyi Jenő
Szerkesztőség: Budapest VIII., József körút 10-12.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., József körút 10-12.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest VIII., József körút 5.
Utóbb: Magyar Iparos Hírlap
Méret: 46 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
565. Iparosok Lapja
Iparosérdekeket képviselő gazdasági lap. A Pécsi Ipartestület hivatalos közlönye.
Pécs
25. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 25. évf. 40. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Erdősi Emil
Felelős kiadó: Erdősi Emil
Szerkesztőség: Pécs I., Ferenc József út 2.
Kiadóhivatal: Pécs I., Ferenc József út 2.
Nyomda: Kultúra Nyomdai Műintézetben Mayer A. Géza és Társai, Pécs, Perczel utca 17.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Pécs. Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárának Könyvtára
566. Ipartestületi Értesítő
A Kaposvár és Vidéke Ipartestület és az Ipartestületek Országos Szövetsége Somogy Megyei Körzetének hivatalos lapja.
Kaposvár
9. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 9. évf. 6. sz. (1944. jún. 1.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Harsányi Géza
Felelős kiadó: Harsányi Géza
Kiadó: Kaposvár és Vidéke Ipartestület
Szerkesztőség: Kaposvár, Árpád utca 2.
Kiadóhivatal: Kaposvár, Árpád utca 2.
Nyomda: Új-Somogy Nyomda Rt., Kaposvár, Kontrássy utca 6.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
567. Ipartestületi Értesítő
Szombathely és Vidéke Ipartestület hivatalos lapja.
Szombathely
(1944. jan.) – (1944. márc.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős kiadó: Scultéty Antal
Nyomda: Vasvármegye Nyomdavállalat, Szombathely, Kossuth Lajos utca 6.
Méret: 28 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
568. Az Írás
Havi folyóirat a gyorsírás terjesztésére A Gyakorló Gyorsírók Társasága hivatalos közlönye.
Budapest
34. évf. 5. sz. (1944. jan.) – 34. évf. 9. sz. (1944. máj.); 35. évf. 1. sz. (1944. júl.) – 35. évf. 5. sz. (1944. nov.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Acsay Tihamér
Felelős kiadó: Acsay Tihamér
Szerkesztőség: Budapest II., Margit körút 56.
Kiadóhivatal: Budapest II., Margit körút 56.
Nyomda: Buschmann F. Utódai Könyvnyomda, Budapest
Melléklet: Fogalmazási gyorsírás, Irodai gyorsírás
Méret: 22 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Kegyesrendi Központi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
569. Irodalomtörténet
A Magyar Irodalomtörténeti Társaság folyóirata.
Budapest
33. évf. 1. sz. (1944.) – 33. évf. 3-4. sz. (1944.)
Megjelent: évente négyszer
Felelős szerkesztő: Kozocsa Sándor
Szerkesztő: Kozocsa Sándor
Felelős kiadó: Kozocsa Sándor
Kiadó: Magyar Irodalomtörténeti Társaság
Szerkesztőség: Budapest VIII., Rákóczi út 19.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rákóczi út 19.
Nyomda: K[irályi] M[agyar] Egyetemi Nyomda, Budapest
Méret: 21 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Országos Idegennyelvű Könyvtár
Budapest. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar Könyvtára
Budapest. Kegyesrendi Központi Könyvtár
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
570. Irodalomtörténeti Közlemények
Budapest
54. évf. 1. füzet (1944.); 55. évf. 2. füzet (1944-1945.)
Felelős szerkesztő: Kéky Lajos
Szerkesztő: Kéky Lajos
Felelős kiadó: Kéky Lajos
Kiadó: Magyar Tudományos Akadémia
Szerkesztőség: Budapest XII., Ormódi utca 3.
Kiadóhivatal: Budapest XII., Ormódi utca 3.
Nyomda: Sárkány Nyomda Rt., Budapest VI., Horn Ede utca 9., 2. füzettől: Igazság Nyomda, Budapest VI., Horn Ede u. 9-11.
Méret: 24 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Kegyesrendi Központi Könyvtár
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
571. Irott Kő
Szépirodalmi és tudományos folyóirat.
Szombathely
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 3. évf. 8. sz. (1944. aug.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Németh László
Felelős kiadó: Németh László
Kiadó: Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesülete
Szerkesztőség: Szombathely, Kisfaludy Sándor utca
Kiadóhivatal: Szombathely, Kisfaludy Sándor utca
Nyomda: Vasvármegye Nyomdavállalat, Szombathely, Kossuth Lajos utca 6.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országos Idegennyelvű Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
572. Iskola és Élet
A Tanügyigazgatási Tisztviselők és Felügyelők Országos Egyesületének folyóirata.
Budapest
9. évf. 1-2. sz. (1944.)
Megjelent: évente négyszer
Felelős szerkesztő: Dióssi Frigyes
Szerkesztő: Dióssi Frigyes
Felelős kiadó: Dióssi Frigyes
Szerkesztőség Mátyásföld, Mátyás király tér 4.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Egyetem utca 4.
Nyomda: Franklin Társulat Nyomdája, Budapest IV., Egyetem utca 4.
Méret: 21 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, dátumjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Budapest. Kegyesrendi Központi Könyvtár
573. Iskolaszövetkezeti Közlöny
A Szövetkezés melléklete.
Marosvásárhely
4. évf. 5. sz. (1944. jan. 1.) – 4. évf. 8. sz. (1944. ápr. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Dávid Iván
Szerkesztő: Nagy Zoltán
Felelős kiadó: Dávid Iván
Kiadó: Erdélyrészi „Hangya” Szövetkezetek Központja, Erdélyrészi Iskolaszövetkezetek Szövetsége
Szerkesztőség: Kolozsvár, Kemény Gábor utca 7.
Kiadóhivatal: Marosvásárhely, Sándor utca 8.
Nyomda: Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt., Kolozsvár, Brassai utca 7.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
574. Isten Dalosai
A Ferences Missziószövetség közlönye.
Budapest
14. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 14. évf. 11. sz. (1944. nov.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Károlyi Bernát
Szerkesztő: Nagymányoky Gilbert
Felelős kiadó: Károlyi Bernát
Szerkesztőség: Budapest II., Pasaréti út 137.
Kiadóhivatal: Budapest II., Pasaréti út 137.
Nyomda: Kapisztrán Nyomda, Vác
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
575. Iuventus
Latin ifjúsági folyóirat.
Budapest
28. évf. 5 (319). sz. (1944. jan.) – 28. évf. 12 (326). sz. (1944. aug.); 29. évf. 1 (327). sz. (1944. szept.) – 29. évf. 2 (328). sz. (1944. okt.)
Megjelent: minden hónap 20-án
Felelős szerkesztő: Wagner József
Felelős kiadó: Regényi Sándor
Kiadó: Katolikus Középiskolai Tanáregyesület
Szerkesztőség: Budapest XI., Lágymányosi utca 20.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Fehérvári utca 13.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Méret: 26 cm
Megjegyzés: latin nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Kegyesrendi Központi Könyvtár
Izr. Tanügyi Értesítő → Lásd: Izr[aelita] Tanügyi Értesítő
576. Izrael
A debreceni zsidó ifjúság hitbuzgalmi közleményei.
Debrecen
(1944.)
Felelős kiadó: Weisz Pál
Nyomda: Liebermann Testvérek „Pannónia” Könyvnyomda Vállalata, Debrecen, Piac utca 79.
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés, számozás és dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Forrás:
Hajdú-Bihar megye sajtóbibliográfiája 1873-1970. (szerk. Dr. Korompainé Szalacsi Rácz Mária). Debrecen, 1973. p. 158
577. Izr[aelita] Tanügyi Értesítő
Zsidó lap. Az Országos Izraelita Tanítóegyesület hivatalos lapja.
Budapest
69. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 69. évf. 3. sz. (1944. márc.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Vilner Ferenc
Felelős kiadó: Vilner Ferenc
Szerkesztőség: Budapest VII., Wesselényi utca 44.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Wesselényi utca 44.
Nyomda: Neuwald Illés Utódai Könyvnyomda, Budapest VIII., Üllői út 48.
Méret: 26 cm
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Jakabszállási RK. Értesítő → Lásd: Jakabszállási R[ómai] K[atolikus] Értesítő
578. Jakabszállási R[ómai] K[atolikus] Értesítő
Jakabszállás
3. sz. (1944. jan. 1.)
Felelős kiadó: Zachar Mátyás
Kiadó: Jakabszállási rk. plébánia
Szerkesztőség: [Jakabszállás]
Kiadóhivatal: [Jakabszállás]
Nyomda: Hungária Nyomda bérlői: Szabó György és Társa, Kecskemét
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
579. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok
Politikai, társadalmi és közgazdasági lap.
Szolnok
54. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 54. évf. 67. sz. (1944. szept. 2.)
Megjelent: szerdán és szombaton
Felelős szerkesztő: Varga József
Felelős kiadó: Varga József
Szerkesztőség: Szolnok, Gorove utca 6.
Kiadóhivatal: Szolnok, Gorove utca 6.
Nyomda: Varga József Könyvnyomdája, Szolnok, Gorove utca 6.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Szolnok. Damjanich János Múzeum Könyvtára
580. Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye Hivatalos Lapja
Szolnok
38. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 38. évf. 39. sz. (1944. szept. 28.)
Megjelent: csütörtökön
Szerkesztő: Nagy Gyula
Szerkesztőség: Szolnok, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Szolnok, Vármegyeháza
Nyomda: Sarkadi István Könyvnyomdája, Szolnok, Dr. Harsányi Gyula utca 4.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
581. Jász-Nagykun-Szolnokvármegyei Népművelés
A Vármegyei Tanítóegyesület, a Kir[ályi] Tanfelügyelőség hivatalos közlönye.
Szolnok
37. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 37. évf. 8. sz. (1944. aug.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Csontos Sándor
Felelős kiadó: Csiky Ernő
Kiadó: Jász-Nagykun-Szolnokvármegyei Ált[alános] Tanítóegyesület
Szerkesztőség: Szolnok, Constantin utca 48.
Kiadóhivatal: Szolnok, Constantin utca 48.
Nyomda: Rényi [Dezső] Nyomdája, Szolnok, júliustól: Sarkadi [István] Nyomdája, Szolnok
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
582. Jász Hírlap
Politikai hetilap.
Jászberény
26. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 26. évf. 40. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Fazekas Ágoston
Felelős kiadó: Bathó Károly
Szerkesztőség: Jászberény
Kiadóhivatal: Jászberény
Nyomda: Pesti Könyvnyomda és Könyvkiadóvállalat, Jászberény
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Jászberény. Jász Múzeum
583. Jász Újság
A jászsági alsójárás politikai, társadalmi és közgazdasági hetilapja.
Jászapáti
26. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 26. évf. 34. sz. (1944. aug. 24.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Csécsey Kálmán
Felelős kiadó: Csécsey Kálmán
Szerkesztőség: Jászapáti
Kiadóhivatal: Jászapáti
Nyomda: Teleki Sándor Adria Könyvnyomdája, Jászapáti, Szent István király út
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
584. Jászvidék
Politikai és társadalmi hetilap. A jászsági felsőjárás MÉP szervezeteinek hivatalos lapja.
Jászárokszállás
24. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 24. évf. 40. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Nemoda József
Felelős kiadó: Raffay Ferenc
Szerkesztőség: Jászárokszállás, Községháza
Kiadóhivatal: Jászárokszállás, Raffay-könyvnyomda
Nyomda: Raffay Ferenc Könyvnyomdája, Jászárokszállás
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
585. A Jég
A korcsolyázósporttal foglalkozó időszaki lap. A Budapesti Korcsolyázó Egylet hivatalos közlönye.
Budapest
29. évf. 6. sz. (1944. jan. 1.) – 29. évf. 10. sz. (1944. márc. 1.)
Megjelent: havonta kétszer
Felelős szerkesztő: Kékessy Ervin
Felelős kiadó: Kékessy Ervin
Kiadó: Budapesti Korcsolyázó Egylet
Szerkesztőség: Budapest, Városliget
Kiadóhivatal: Budapest, Városliget, Korcsolyacsarnok
Nyomda: ifj. Kellner Ernő Könyvnyomdája, Budapest V., Csáky utca 10.
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
586. Jegyző Árvaházi Közlöny
A Jegyzők Országos Árvaház Egyesületének hivatalos lapja.
Budapest
33. évf. (1944. jan. 25.) – 33. évf. (1944. nov. 25.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Tass Árpád
Felelős szerkesztő: Halmos Antal
Felelős kiadó: Tass Árpád
Kiadó: Jegyzők Országos Árvaház Egyesülete Rt.
Szerkesztőség: Budapest IX., Üllői út 31.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Üllői út 31.
Nyomda: Kovács és Szegedi, Budapest IX., Üllői út 31., június 25-től: Pátria Nyomda Rt., Budapest
Méret: 30 cm
Megjegyzés: számozás nékül
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
587. Jelen
A Magyar Függetlenségi Mozgalom Isere-i Kerületének lapja.
Párizs
1. évf. 4. sz. (1944. nov.)
Szerkesztőség: [Párizs]
Kiadóhivatal: [Párizs]
Megjegyzés: egyetlen szám fotómásolatban olvashatatlan dátummal
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
588. Jelenkor
Társadalmi, politikai és kulturális lap.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 6. sz. (1944. márc. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Katona Jenő
Felelős kiadó: Katona Jenő
Szerkesztőség: Budapest VI., Andrássy út 28.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Andrássy út 28.
Nyomda: Általános Nyomda és Grafikai Intézet Rt., Budapest, Nagymező utca 5.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Kegyesrendi Központi Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
589. Jer Velünk!
Vedd, olvasd és add tovább!
Nyíregyháza
4 (11). évf. 1. sz. (1944.) – 4 (11). évf. 32. sz. (1944.)
Megjelent: hetente
Felelős szerkesztő: Békefi Benő
Felelős kiadó: Békefi Benő
Kiadó: Református Gyülekezeti Evangelizáció Barátai Társasága
Szerkesztőség: Nyíregyháza, Jósa András utca 23.
Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Jósa András utca 23.
Nyomda: Bagó Mihály Könyvnyomdája, Dombóvár
Méret: 24 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Nyíregyháza. Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár
590. Jeruzsálemhegyi Harangszó
Körlevél a veszprémi reformátusokhoz.
Veszprém
(1944.) – (1944.)
Megjelent: rendszertelenül
Szerkesztő: Boda József
Kiadó: Boda József
Szerkesztőség: Veszprém
Kiadóhivatal: Veszprém
Nyomda: Vida András Nyomdája, Veszprém
Forrás:
Nagy László: A Veszprém megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája 1820-1956. Veszprém, 1957. p. 44
591. Jézus Szíve Egyházközségi Tudósító
Kaposvár
10. évf. 1. sz. (1944. márc.) – 10. évf. 2. sz. (1944. máj.)
Megjelent: évente négyszer
Felelős kiadó: Boldizsár József Zoltán
Kiadó: Kaposvári Jézus Szíve Róm[ai] Kat[olikus] Egyházközség
Szerkesztőség: Kaposvár, Jézus Szíve Róm[ai] Kat[olikus] Egyházközség
Kiadóhivatal: Kaposvár, Jézus Szíve Róm[ai] Kat[olikus] Egyházközség
Nyomda: Fenyvesi Béla és Fia Könyvnyomdája, Kaposvár
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
592. Jézus Szívének Hírnöke
A Jézus Szíve Szövetség havi folyóirata.
Budapest
78. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 78. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Zsíros Ferenc, szeptembertől: Kollár Ferenc
Felelős kiadó: Zsíros Ferenc, szeptembertől: Kollár Ferenc
Kiadó: Jézustársaság
Szerkesztőség: Budapest VIII., Mária utca 23.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Mária utca 23.
Nyomda: Korda Rt. Nyomdája, Budapest
Méret: 31 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
593. Jézusom Örömöm
Budapest
28. évf. (1944. jan.) – 28. évf. (1944. aug.); 29. évf. (1944. szept.) – 29. évf. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Kiss István
Felelős kiadó: Mészáros János
Kiadó: Budapesti Országos Központi Oltáregyesület
Szerkesztőség: Budapest IX., Üllői út 77.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Üllői út 77.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Méret: 22 cm
Megjegyzés: számozás nélkül
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Kegyesrendi Központi Könyvtár
594. Jó Egészséget!
Egészségvédelmi ismeretterjesztő havi folyóirat.MABI tudósító.
Budapest
3. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 3. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Keleti József
Szerkesztő: Peitler Gyula
Felelős kiadó: Hindy Zoltán
Kiadó: Magánalkalmazottak Biztosító Intézete
Szerkesztőség: Budapest VII., Péterfy Sándor utca 14.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Péterfy Sándor utca 14.
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 25 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
595. Jó Pajtás
Magyar tanítóírók képes gyermekújságja.
Budapest
10. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 10. évf. 20. sz. (1944. okt. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Főszerkesztő: Kerestély István
Felelős szerkesztő: Kerestély István
Felelős kiadó: Kerestély István
Szerkesztőség: Budapest IV., gr. Károlyi utca 14.
Kiadóhivatal: Budapest IV., gr. Károlyi utca 14.
Nyomda: Kalász Rt. Könyvnyomdája, Budapest
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
596. Jogi Hírlap
Budapest
18. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 18. évf. 44. sz. (1944. okt. 28.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Boda Gyula
Felelős kiadó: Boda Gyula
Szerkesztőség: Budapest V., Szent István körút 15.
Kiadóhivatal: Budapest V., Szent István körút 15.
Nyomda: Centrum Kiadóvállalat Rt., Budapest VIII., Gyulai Pál utca 14., február 5-től: Légrády Testvérek Rt. Könyvnyomdája, Budapest V., Vilmos császár út 78., május 6-tól: Magyar Hirdető Iroda Rt., Budapest
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
597. Józan Élet
Az Alkoholellenes Egyesületek Országos Ligájának (AEOL) hivatalos lapja.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 4. évf. 9. sz. (1944. szept. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Jászóváry Ödön
Felelős kiadó: Jászóváry Ödön
Szerkesztőség: Budapest VI., Király utca 112.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Király utca 112.
Nyomda: Sárkány Nyomda Rt., Budapest VI., Horn Ede utca 9.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
A Jövő Frontja → Lásd: Mária Kongregáció
598. Jövőnk
Politikai hetilap. Keresztényszocialista Országos Szakegyesületek Szövetségének hivatalos közlönye.
Budapest
13. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 13. évf. 33. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: szombaton
Főszerkesztő: Tobler János
Felelős szerkesztő: Tobler János
Felelős kiadó: Tobler János
Szerkesztőség: Budapest VIII., József utca 41.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., József utca 41.
Nyomda: vargyasi Máté Ernő Nyomdája, Budapest VIII., József utca 41., szeptember 1-től: Arany János Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt., Budapest VIII., Szentkirályi u. 23.
Méret: 47 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Jugend Kirchenblatt → Lásd: Katolisches Kirchenblatt
599. Jugend Voran
Zeitung der Deutschen Jugend in Ungarn. augusztustól: Organ der Deutschen Jugend in Ungarn.
Budapest
2. évf. 7. sz. (1944. jan.) – 2. évf. 12. sz. (1944. jún.); 3. évf. 1. sz. (1944. júl.) – 3. évf. 4. sz. (1944. okt.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Bősz Fülöp
Kiadó: Huber Mátyás
Szerkesztőség: Budapest XI., Kettőskereszt utca 36., májustól: Budapest XII., Csillagvölgyi út 10.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Károly király út 25.
Nyomda: Sárkány Nyomda Rt., Budapest VI., Horn Ede utca 9.
Méret: 47 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
600. Jugend Voran
Organ der Deutschen Jugend in Ungarn.
Sopron
3. évf. 4. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Bősz Fülöp
Kiadó: Huber Mátyás
Nyomda: Máté Ernő Könyvnyomdája, Sopron
Méret: 47 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Forrás:
Győr-Moson-Sopron megye időszaki sajtójának bibliográfiája (1779-1995), Győr 2000, 379.p.
601. Jugendruf
Monatsschrift junger deutscher katholiken.
Bácsszentiván
10. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 10. évf. 6. sz. (1944. jún.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Kaplan Koloman Moullion (Moullion Kálmán)
Felelős kiadó: Kaplan Koloman Moullion (Moullion Kálmán)
Szerkesztőség: Bácsszentiván, Jugendruf szerkesztősége
Kiadóhivatal: Bácsszentiván, Jugendruf szerkesztősége
Nyomda: Blechl József Nyomdája, Bácsszentiván
Méret: 29 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
602. Kalangya
Délvidéki irodalmi és művészeti folyóirat. A Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség irodalmi és kulturális szemléje.
Zombor
13. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 13. évf. 8-9. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Blazsek Ferenc
Szerkesztő: Herceg János
Felelős kiadó: Blazsek Ferenc
Szerkesztőség: Zombor, Városi Könyvtár
Kiadóhivatal: Zombor, Városi Könyvtár
Nyomda: Keresztény Sajtószövetkezet Nyomdaüzeme, Szabadka
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országos Idegennyelvű Könyvtár
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
603. A Kalocsai Jézus-Társasági Szent István Kollégium Vakációs Körlevele
Kalocsa
(1944. júl. 15.) – 3. sz. (1944. aug. 25.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős szerkesztő: Szörényi Gábor
Szerkesztő: Jancsó Imre
Felelős kiadó: Szörényi Gábor
Szerkesztőség: [Kalocsa]
Kiadóhivatal: [Kalocsa]
Nyomda: Árpád Rt. Könyvnyomdája, Kalocsa
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
604. Kalocsai Néplap
Politikai hetilap.
Kalocsa
68. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 68. évf. 42. sz. (1944. okt. 14.)
Megjelent: szombaton
Főszerkesztő: Kerner István
Felelős szerkesztő: Iványi Endre, szeptember 8-tól: Belon Gellért
Felelős kiadó: Iványi Endre, szeptember 8-tól: Belon Gellért
Szerkesztőség: Kalocsa, Szent István utca 31.
Kiadóhivatal: Kalocsa, Szent István utca 31.
Nyomda: Árpád Rt. Könyvnyomdája, Kalocsa, Szent István utca 31.
Méret: 47 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
605. Kalocsai Újság
Politikai, társadalmi és közgazdasági lap.
Kalocsa
24. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 24. évf. 43. sz. (1944. okt. 21.)
Megjelent: szombaton
Főszerkesztő: július 8-tól: Gallai Antal
Felelős szerkesztő: Jagicza Antal
Felelős kiadó: Bakonyi Aladár
Szerkesztőség: Kalocsa, Szent István utca 59.
Kiadóhivatal: Kalocsa, Szent István utca 59.
Nyomda: Bakonyi Aladár Könyvnyomdája, Kalocsa, Szent István utca 59.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
606. Kálvinista Lobogó
Református hitbuzgalmi körlevél.
Szentes
(1944. jan. 29.) – (1944. febr. 27.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Sebestyén Zoltán
Felelős kiadó: Kanász Nagy József
Szerkesztőség: Szentes, Nagy Ferenc utca 3.
Kiadóhivatal: Szentes, Nagy Ferenc utca 3.
Nyomda: Szentesi Napló Nyomdája, Szentes
Méret: 30 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
607. Kamarai Értesítő
A Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara hivatalos közleményei.
Miskolc
20. évf. 1-2. sz. (1944. jan. 15.) – 20. évf. 18. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: havonta kétszer
Felelős szerkesztő: Hollódi Kálmán
Felelős kiadó: Hollódi Kálmán
Szerkesztőség: Miskolc, Erzsébet tér 3.
Kiadóhivatal: Miskolc, Erzsébet tér 3.
Nyomda: Fekete Pál és Társai Felsőmagyarországi Nyomdája, Miskolc, Werbőczy utca 5.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
608. Kamarai Heti Tudósító
Kaposvár
8. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 8. évf. 48. sz. (1944. nov. 25.)
Megjelent: szombaton
Főszerkesztő: Asztalos Lajos
Felelős szerkesztő: Rajczy Géza
Felelős kiadó: Asztalos Lajos
Kiadó: Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara
Szerkesztőség: Kaposvár, Németh István utca 23.
Kiadóhivatal: Kaposvár, Németh István utca 23.
Nyomda: Kultúra Könyvnyomda, Kaposvár, Fő utca 26.
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
609. Kamarai Közlöny
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara hivatalos lapja.
Budapest
13. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 13. évf. 12. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Gyulay Tibor
Felelős szerkesztő: Puky Ferenc
Felelős kiadó: Puky Ferenc
Kiadó: Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
Szerkesztőség: Budapest V., Szemere utca 6.
Kiadóhivatal: Budapest V., Szemere utca 6.
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 28 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
610. Kamerad–Bajtárs
Deutsch-Ungarische Soldatenzeitung. Magyar-német katonaújság.
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944.) – 1. évf. 10. sz. (1944.)
Felelős szerkesztő: Konkoly Kálmán
Szerkesztő: Konkoly főhadnagy, Emskötter hadnagy, 3. számtól: Konkoly főhadnagy, Junges hadnagy
Felelős kiadó: Konkoly Kálmán
Szerkesztőség: Budapest, Klotild utca 22.
Kiadóhivatal: Budapest, Klotild utca 22.
Nyomda:Stádium Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 39 cm
Megjegyzés: dátum nélkül, magyar-német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
611. Kanadai Magyar Munkás
Torontó
15. évf. 26. sz. (1944. jan. 6.) – 15. évf. 52. sz. (1944. júl. 6.); 16. évf. 1. sz. (1944. júl. 13.) – 16. évf. 25. sz. (1944. dec. 28.)
Megjelent: csütörtökön
Kiadó: The Canadian Hungarian Publishing Association
Szerkesztőség: Toronto, Boksz 154. Gen. P. O., Ont., Canada
Kiadóhivatal: Toronto 1, Proprietors, 24 Wellington St. W., Ont.
Nyomda: Toronto, Ont., Eveready Printers, Limited
Melléklet: Farmmelléklet és Az Úttörő/The Pioneer című melléklet
Méret: 43 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Ottawa. Library and Archives Canada
612. KANSZ
A Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének hivatalos lapja.
Budapest
22. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 22. évf. 10. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Arató Gyula
Felelős kiadó: Arató Gyula
Szerkesztőség: Budapest V., Kossuth Lajos tér 11.
Kiadóhivatal: Budapest V., Kossuth Lajos tér 11.
Nyomda: Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
613. Kaposvári Katolikus Értesítő
Kaposvár
20. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 20. évf. 11. sz. (1944. nov.1.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Gál Sándor
Felelős kiadó: Kis György
Kiadó: Kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Egyházközség
Szerkesztőség: Kaposvár, Nagyboldogasszony Római Katolikus Egyházközség
Kiadóhivatal: Kaposvár, Nagyboldogasszony Római Katolikus Egyházközség
Nyomda: Somogymegyei Nyomda Rt., Kaposvár, Korona utca 7.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
614. Kaposvári Református Lap
Kaposvár
15. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 15. évf. 6. sz. (1944. jún.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: ikafalvi Farkas Béla
Szerkesztő: ikafalvi Farkas Béla
Felelős kiadó: ikafalvi Farkas Béla
Szerkesztőség: Kaposvár, Árpád utca 5.
Kiadóhivatal: Kaposvár, Árpád utca 5.
Nyomda: Új-Somogy Nyomda- és Lapkiadó Rt. Könyvnyomdája, Kaposvár, Kontrássy utca 6.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
615. Káposztásmegyeri Versenyek
Budapest
(1944. márc. 25.) – (1944. aug. 6.)
Megjelent: versenyprogramok szerint
Felelős szerkesztő: Magyar Balázs
Felelős kiadó: Magyar Balázs
Kiadó: Úrlovasok Szövetkezete
Szerkesztőség: Budapest, Úrlovasok Szövetkezete
Kiadóhivatal: Budapest, Úrlovasok Szövetkezete
Nyomda: Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 21 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
616. Kármel Keszthelyi Harmadrendje
Keszthely
1. sz. (1944. júl.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős kiadó: Hajós Miklós
Szerkesztőség: Keszthely, Kármelita Harmadrend Vezetősége
Kiadóhivatal: Keszthely, Kármelita Harmadrend Vezetősége
Nyomda: Tipográfiai Műintézet, Budapest V., Báthory utca 18.
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
617. Karpat Haberleri
Istihbarat Servisi.
Budapest
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 10.) – 3. évf. 18. sz. (1944. szept. 25.)
Megjelent: minden hónap 10-én és 25-én
Főszerkesztő: Zádor E. Béla
Szerkesztő: András Károly
Felelős kiadó: Zádor E. Béla
Szerkesztőség: Budapest VIII., Rákóczi út 29.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rákóczi út 29.
Nyomda: Carpatho-Danubiana, Budapest
Méret: 30 cm
Megjegyzés: török nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
618. Kárpátalja
Beregszász
12. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 12. évf. 12. sz. (1944. márc. 27.)
Megjelent: hétfőn
Felelős szerkesztő: Nádas Anna (Nádas Józsefné)
Felelős kiadó: Nádas Anna
Szerkesztőség: Beregszász, Hunyadi utca 2.
Kiadóhivatal: Beregszász, Hunyadi utca 2.
Nyomda: Haladás Nyomda, Beregszász
Méret: 49 cm
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
619. Kárpátaljai Közlöny – Podkarpatskij Vestnik
Hivatalos lap.
Ungvár
1. sz. (1944. jan. 2.) – 41. sz. (1944. okt. 8.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Balás Vilmos
Felelős kiadó: Siska István
Kiadó: Kárpátaljai Terület Kormányzói Biztosa
Szerkesztőség: Ungvár, Horthy Miklós tér 7.
Kiadóhivatal: Ungvár, Honvéd utca 5.
Nyomda: Kárpátaljai Tudományos Társaság Nyomdája, Ungvár
Méret: 41 cm
Megjegyzés: magyar-ruszin nyelvű, évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Beregszász. Kárpátaljai Levéltár Beregszászi Fióklevéltára
620. Kárpátaljai Szövetkezés-Podkarpatskoe Družestvo
”Magyar Szövetkezés” az Országos Központi Hitelszövetkezet hivatalos közlönyének havi melléklete.
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 5. évf. 11. sz. (1944. nov. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Szilágyi László
Felelős kiadó: Szilágyi László
Kiadó: Országos Központi Hitelszövetkezet
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Pátria Irodalmi Vállalat és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest IX., Üllői út 25.
Méret: 28 cm
Megjegyzés: magyar-ruszin kétnyelvű lap
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
621. Kárpáti Híradó
[Ungvár-Munkács]
1. évf. 15. sz. (1944. szept. 18.) – 1. évf. 35. sz. (1944. okt. 8.)
Megjelent: naponta
Kiadó: M[agyar] Kir[ályi] 2. Honvéd Haditudósító Század
Szerkesztőség: Tábori postaszám: P. 202.
Kiadóhivatal: Tábori postaszám: P. 202.
Méret: 31 cm, szeptember 25-től: 16 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
622. Kárpáti Híradó
Politikai napilap.július 2-től: Az északkeleti peremvidék, Tiszahát és Kárpátalja politikai napilapja.
Ungvár
21. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 21. évf. 222. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: hétfő kivételével minden nap
Főszerkesztő: Simon Menyhért
Felelős szerkesztő: Sajtos Gyula
Felelős kiadó: Siska István
Kiadó: Kárpáti Híradó Sajtóvállalat Kft.
Szerkesztőség: Ungvár, Kishíd utca 6.
Kiadóhivatal: Ungvár, Kishíd utca 6.
Nyomda: Kárpátaljai Tudományos Társaság Nyomdája, Ungvár, Honvéd u. 13.
Melléklet: Kárpáti Rádióhíradó
Méret: 46 cm, június 14-től: 42 cm, július 18-tól: 46 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
623. Kárpáti Magyar Hírlap
Független politikai napilap. Ung, Ugocsa, Bereg, Máramaros vármegyék magyarságának a cseh megszállás egész ideje alatt hivatalos napilapja.
Ungvár
25. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 25. évf. 76. sz. (1944. jún. 25.)
Megjelent: naponta
Felelős szerkesztő: Kováts Miklós
Szerkesztő: Kováts Miklós
Felelős kiadó: Kováts Miklós
Szerkesztőség: Ungvár, Munkácsy Mihály utca 69.
Kiadóhivatal: Ungvár, Munkácsy Mihály utca 69.
Nyomda: Viktória Könyvnyomda, Ungvár, Plotényi part 7.
Méret: 46 cm
Megjegyzés: szombat-vasárnap összevont számokkal
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
624. Kárpátmedence
Gazdaságpolitikai szemle.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 4. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Juhász István
Felelős szerkesztő: Szabó Miklós
Szerkesztő: Szabó Miklós, Schubert József
Felelős kiadó: Szabó Miklós
Kiadó: Scriptura Könyvkiadó Kft.
Szerkesztőség: Budapest IV., gr. Károlyi utca 22.
Kiadóhivatal: Budapest IV., gr. Károlyi utca 22.
Nyomda: Athenaeum Rt., Budapest
Méret: 25 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Magyar Nemzeti Bank Szakkönyvtára
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
Kassa T. H. J. Felruházott Szab. Kir. Város Hivatalos Lapja → Lásd: Kassa T[örvény] H[atósági] J[oggal] Felruházott Szabad Királyi Város Hivatalos Lapja
625. Kassa T[örvény] H[atósági] J[oggal] Felruházott Szabad Királyi Város Hivatalos Lapja
Kassa
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 3. évf. 6. sz. (1944. jún. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Herditzky József
Kiadó: Kassa T[örvény] H[atósági] J[oggal] Felruházott Sz[abad] Kir[ályi] Város Törvényhatósága
Szerkesztőség: Kassa, Erzsébet királyné part 2.
Kiadóhivatal: Kassa, Erzsébet királyné part 2.
Nyomda: WIKO Kő- és Könyvnyomdai Műintézet, Kassa, Luther utca 19.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Jászó. Matica Slovenská
Kassa. Štátna Vedecká Knižnica
626. Kassai Katolikus Tudósító
Római Katolikus Egyházközségek, Egyesületek értesítője.
Kassa
24. évf. 1. sz. (1944. jan.)
Megjelent: negyedévente
Felelős szerkesztő: Bogdányi Ferenc
Felelős kiadó: Tost Barna
Szerkesztőség: Kassa, Fő utca 30.
Kiadóhivatal: Kassa, Fő utca 30.
Nyomda: Szent Erzsébet Nyomda Rt., Kassa
Méret: 31 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Jászó. Matica Slovenská
Kassa. Štátna Vedecká Knižnica
627. Kassai Zsidó Tanács Közleményei
Kassa
1. sz. (1944. márc. 27.) – 2. sz. (1944. ápr. 3.)
Megjelent: hetente
Felelős kiadó: Kolos Ákos
Szerkesztőség: [Kassa]
Kiadóhivatal: [Kassa]
Nyomda: Korvina Nyomda, Kassa
Méret: 42 cm, április 3-tól: 29 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
628. Kaszap István Lapja
Hitbuzgalmi értesítő.
Szeged
3. évf. 1. sz. (1944.) – 3. évf. 4. sz. (1944.)
Megjelent: évente négyszer
Felelős szerkesztő: Vadász József
Felelős kiadó: Vadász József
Szerkesztőség: Szeged, Kálvária utca 39., 4. számtól: Budapest VIII., Mikszáth Kálmán tér 4.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Mikszáth Kálmán tér 4.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Méret: 41 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
629. Katholikus Élet
Az Újpesti Róm[ai] Kath[olikus] Egyházközség havi tudósítója.
Újpest
6 (17). évf. 1. sz. (1944. jan.) – 6 (17). évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Csík József
Felelős kiadó: Csík József
Szerkesztőség: Újpest, Szent István tér 13.
Kiadóhivatal: Újpest, Szent István tér 13.
Nyomda: Grafika Nyomdavállalat, Újpest, Jókai utca 18.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
630. Katholischer Volksverein
Budapest
36. évf. (1944. jan.) – 36. évf. (1944. jún.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Ötvös Lajos
Felelős kiadó: Ötvös Lajos
Szerkesztőség: Budapest IV., Veres Pálné utca 9.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Veres Pálné utca 9.
Nyomda: Centrum Nyomdavállalat, Budapest
Méret: 20 cm
Megjegyzés: német nyelvű, számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
631. Katholisches Kirchenblatt
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 16.) – 6. évf. 21. sz. (1944. nov.)
Megjelent: minden második szombaton
Főszerkesztő: Hufnagel Ferenc
Felelős szerkesztő: Pintér László
Felelős kiadó: Pintér László
Szerkesztőség: Budapest IV., Bástya utca 12.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Bástya utca 12.
Nyomda: Sárkány Nyomda Rt., Budapest VI., Horn Ede utca 9., október 31-től: Hungária Könyvnyomda, Budapest
Melléklet: Jugend Kirchenblatt
Méret: 32 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
632. Katolikus Alföld
Szegedi katolikus tudósító.
Szeged
24. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 24. évf. 9. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Máriaföldy Márton
Felelős kiadó: Máriaföldy Márton
Szerkesztőség: Szeged, Dugonics tér 12.
Kiadóhivatal: Szeged, Dugonics tér 12.
Nyomda: Szegedi Új Nemzedék Rt., Szeged
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
633. A Katolikus Dolgozó Nő
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. máj.) – 1. évf. 8. sz. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Salkaházi Sára
Felelős kiadó: Salkaházi Sára
Szerkesztőség: Budapest VII., Rákóczi út 4.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Rákóczi út 4.
Nyomda: Szent Imre Nyomda, Szentes, októbertől:Hollóssy János Könyvnyomdája, Budapest VII., Jósika utca 20.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
634. Katolikus Élet
Hitbuzgalmi és társadalmi folyóirat.
Szolnok
20. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 20. évf. 7. sz. (1944. júl.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Szabó Polikárp
Kiadó: Sz[en]t Ferencrendi Plébánia
Szerkesztőség: Szolnok, Szent Ferencrendi Plébánia
Kiadóhivatal: Szolnok, Szent Ferencrendi Plébánia
Nyomda: Szolnok és Vidéke Nyomdája, Szolnok
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
635. Katolikus Értesítő
Komárom
12. évf. 1-2. sz. (1944. jan.) – 12. évf. 13-16. sz. (1944. szept.-okt.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én, februártól: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Kállay Endre
Felelős kiadó: Kállay Endre
Kiadó: Komáromi R[ómai] Kat[olikus] Autonom Egyházközség
Szerkesztőség: Komárom, Nádor utca 29.
Kiadóhivatal: Komárom, Nádor utca 29.
Nyomda: Unió Nyomda és Könyvkiadó Szövetkezet, Komárom, Szent István király út 33.
Méret: 43 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
636. Katolikus Értesítő
A Tiszakürti és Tiszaugi Róm[ai] Kat[olikus] Egyházközség tudósítója.
Tiszakürt
2. évf. 1-2. sz. (1944. jan.-febr.) – 2. évf. 7-8. sz. (1944. júl.-aug.-szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Oláh Károly
Felelős kiadó: Oláh Károly
Szerkesztőség: Tiszakürt, R[ómai] K[atolikus] Lelkészség
Kiadóhivatal: Tiszakürt, R[ómai] K[atolikus] Lelkészség
Nyomda: Lakatos József villanyerőre berendezett Könyvnyomdai Intézete, Kunszentmárton
Méret: 35 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
637. Katolikus Figyelő
Hitbuzgalmi és társadalmi folyóirat.
Debrecen
20. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 20. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Főszerkesztő: Bánáss László
Felelős szerkesztő: Pálmai József
Felelős kiadó: Pálmai József
Szerkesztőség: Debrecen, Szent Anna utca 21.
Kiadóhivatal: Debrecen, Szent Anna utca 21.
Nyomda: Lehotai Pál Könyvnyomdája, Debrecen, Ferenc József út 38., júliustól: Tiszántúli Könyv- és Lapkiadó Rt. Könyvnyomdája, Debrecen, József kir[ályi] herceg u. 1.
Méret: 32 cm, júliustól: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
638. Katolikus Figyelő
Katolikus Akció magyar tagozatának hivatalos közlönye.
Pozsony
9. évf. 1. sz. (1944.) – 9. évf. 12. sz. (1944.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Hladik Ágoston
Kiadó: Actio Catholica
Szerkesztőség: [Pozsony]
Kiadóhivatal: [Pozsony]
Nyomda: Concordia Nyomda, Pozsony
Méret: 33 cm
Lelőhely:
Turócszentmárton. Matica Slovenská
Forrás:
Bibliografia periodík na Slovensku v rokoch 1939-1944. (összeáll.: Michal Fedor), Matica Slovenska, Martin, 1969. p. 194
639. Katolikus Híradó
A Hódmezővásárhelyi Római Katolikus Egyházközség hivatalos lapja.
Hódmezővásárhely
9. évf. 1. sz. (1944. jan. 20.) – 9. évf. 8. sz. (1944. aug. 20.)
Megjelent: minden hónap 20-án
Felelős szerkesztő: Cseh András
Felelős kiadó: Cseh András
Szerkesztőség: Hódmezővásárhely IV., Andrássy utca 11.
Kiadóhivatal: Hódmezővásárhely IV., Andrássy utca 11.
Nyomda: Németh Nyomda, Hódmezővásárhely, Szent Antal utca 7.
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
640. Katolikus Iskola
Népoktatásügyi havi közlöny. A Pécsegyházmegyei Tanhatóság hivatalos közlönye.
Pécs
33. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 33. évf. 11. sz. (1944. nov. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Szabó Géza
Felelős kiadó: Szabó Géza
Kiadó: Pécsegyházmegyei Róm[ai] Kat[olikus] Tanítóegyesület
Szerkesztőség: Pécs, Inczédy Dénes utca 9/1.
Kiadóhivatal: Pécs, Inczédy Dénes utca 9/1.
Nyomda: Haladás Nyomda Részvénytársaság, Pécs, Király utca 21.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Pécs. Egyházmegyei Könyvtár
641. Katolikus Kántor
Egyházzenei szemle. A Magyar Országos Katolikus Kántorszövetség hivatalos lapja.
Eger
32. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 32. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Faludi Béla
Felelős szerkesztő: Faludi Béla
Felelős kiadó: Kelemen Ferenc, novembertől: Várhelyi Antal
Szerkesztőség: Budapest IV., Ferenciek tere 7.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Ferenciek tere 7.
Nyomda: Egri Nyomda Rt., Eger, novembertől: MOVE Nyomda Kft., Budapest, Podmaniczky u. 45.
Méret: 23 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
642. Katolikus Lelkipásztor
Elméleti és gyakorlati lelkipásztor.
Pozsony
20. évf. (1944.) – 20. évf. (1944.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Kőhegyi József
Felelős kiadó: Kőhegyi József
Szerkesztőség: Pozsony
Kiadóhivatal: Pozsony
Forrás:
Bibliografia periodík na Slovensku v rokoch 1939-1944. (összeáll.: Michal Fedor), Matica Slovenska, Martin, 1969. p. 195
643. Katolikus Missziók
Képes havi folyóirat.
Budapest
20. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 20. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Reisz Elemér György
Felelős kiadó: Reisz Elemér György
Kiadó: Jézus Társaság
Szerkesztőség: Budapest VIII., Mária utca 23.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Mária utca 23.
Nyomda: Korda Rt. Nyomdája, Budapest
Méret: 32 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
644. Katolikus Munkáslap
Ózd és vidékén – Katolikus tudósító. Róm[ai] Kat[holikus] hitbuzgalmi lap.
Ózd
5. évf. 1-2. sz. (1944. jan.-febr.) – 5. évf. 3-4. sz. (1944. márc.-ápr.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Rubovszky Ferenc
Felelős kiadó: Rubovszky Ferenc
Kiadó: Ózdi R[ómai] K[atolikus] Egyházközség
Szerkesztőség: Ózd I., Római Katolikus Plébánia
Kiadóhivatal: Ózd I., Római Katolikus Plébánia
Nyomda: Ózdi Nemzeti Sajtóvállalat Rt. Könyvnyomdája, Ózd
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
645. Katolikus Népszövetség
Budapest
37. évf. (1944. jan.) – 37. évf. (1944. okt.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Ötvös Lajos
Felelős kiadó: Ötvös Lajos
Szerkesztőség: Budapest IV., Veres Pálné utca 9.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Veres Pálné utca 9.
Nyomda: Centrum Kiadóvállalat Rt., Budapest
Méret: 23 cm
Megjegyzés: számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
646. Katolikus Nevelés
A Katolikus Hittanárok és Hitoktatók Egyesületének közlönye.
Budapest
36. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 36. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Szerkesztő: Petró László
Szerkesztőség: Budapest III., San Marco utca 50.
Kiadóhivatal: Budapest III., San Marco utca 50.
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Részvénytársaság, Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 22 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
647. Katolikus Ösvény
Társadalmi hetilap.
Miskolc
11. évf. 1 (493). sz. (1944. jan. 2.) – 11. évf. 44 (545). sz. (1944. okt. 29.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Schober Tibor
Felelős kiadó: Schober Tibor
Szerkesztőség: Miskolc, MÁV-telep 28., szeptember 24-től: Miskolc, Fürdő u. 16.
Kiadóhivatal: Miskolc, MÁV-telep 28., szeptember 24-től: Miskolc, Fürdő u. 16.
Nyomda: Ludvig István Könyvnyomdája, Miskolc, Rákóczi utca 18.
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Miskolc. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár
648. Katolikus Szemle
Budapest
58. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 58. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Radó Polikárp
Kiadó: Szent István Társulat
Szerkesztőség: Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest
Méret: 21 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
649. Katolikus Szó
A Nagykátai Róm[ai] Kat[olikus] Egyházközség értesítője.
Nagykáta
8. évf. 1. sz. (1944. febr. 27.) – 8. évf. 2. sz. (1944. ápr. 9.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős szerkesztő: Dudás Károly
Felelős kiadó: Dudás Károly
Szerkesztőség: Nagykáta, Róm[ai] Kat[olikus] Plébánia
Kiadóhivatal: Nagykáta, Róm[ai] Kat[olikus] Plébánia
Nyomda: Lépesfalvi Márton Könyvnyomdája, Nagykáta
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
650. Katolikus Tanítónők és Tanárnők Lapja
Budapest
29. évf. 1. sz. (1944.) – 29. évf. 7. sz. (1944.)
Megjelent: évente nyolcszor
Felelős szerkesztő: Windisch Hilda
Felelős kiadó: Párkányi Aranka
Kiadó: Katolikus Tanítónők és Tanárnők Orsz[ágos] Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest IV., Veres Pálné utca 9.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Veres Pálné utca 9.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Méret: 22 cm
Megjegyzés: dátumjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
651. Katolikus Tanügyi Közlöny
A katolikus iskolák hivatalos lapja.
Budapest
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 3. évf. 24. sz. (1944. dec. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Horváth Kálmán
Felelős kiadó: Takáts Ernő
Kiadó: Szent István Társulat
Szerkesztőség: Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
652. Katolikus Világ
Kolozsvár
41. évf. (1944. jan.) – 41. évf. (1944. jún.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Boros Fortunát
Felelős kiadó: Boros Fortunát
Szerkesztőség: Kolozsvár, Ferencrendi Zárda
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Ferencrendi Zárda
Nyomda: Szent Bonaventura Könyvnyomda, Kolozsvár
Méret: 28 cm
Megjegyzés: számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
653. Katolikusok Lapja
A Kecskeméti Róm[ai] Kat[olikus] Egyházközség tudósítója.
Kecskemét
21. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 21. évf. 16. sz. (1944. okt. 15.)
Megjelent: havonta kétszer
Felelős szerkesztő: Kovács Sándor
Kiadó: Kecskeméti R[ómai] K[atolikus] Egyházközség
Szerkesztőség: Kecskemét, Római Katolikus Egyházközség
Kiadóhivatal: Kecskemét, Római Katolikus Egyházközség
Nyomda: Hungária Nyomda bérlői: Szabó Gy. és T[ár]sa Nyomdabérlők, Kecskemét, Arany János utca 6.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
654. Kávémérők és Kifőzők Közlönye
A Budapesti Kávémérők és Kifőzők Ipartársulatának hivatalos lapja.
Budapest
33. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 33. évf. 6. sz. (1944. jún. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Udvarhelyi Vilmos
Felelős kiadó: Udvarhelyi Vilmos
Kiadó: Budapesti Kávémérők és Kifőzők Ipartársulata
Szerkesztőség: Budapest IV., Eskü tér 8.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Eskü tér 8.
Nyomda: Róna Ferenc Nyomdai Műintézete, Budapest VII., Vörösmarty utca 5., június 1-től: Csizmazia Kálmán Nyomdai Műintézete, Budapest VII., Akácfa u. 13.
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
655. Kávésok Lapja
A Budapesti Kávésok Ipartestületének hivatalos lapja.
Budapest
20. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 20. évf. 18. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: kéthetente
Felelős szerkesztő: Gosztonyi Jenő
Felelős kiadó: Meggyes István
Szerkesztőség: Budapest VIII., József körút 38.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rökk Szilárd utca 31.
Nyomda: Hoffmann és Társa Könyvnyomdája, Budapest VII., Kazinczy utca 5., június 1-től: Andrási József Könyvnyomdája, Budapest
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
656. Kecskemét és Vidéke
Politikai, társadalmi és sport lap.
Kecskemét
25. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 25. évf. 22. sz. (1944. máj. 30.)
Megjelent: hétfőn
Felelős szerkesztő: Varga Kálmán
Felelős kiadó: Varga Kálmán
Kiadó: Hungária Nyomda Részvénytársaság
Szerkesztőség: Kecskemét, Arany János utca 6.
Kiadóhivatal: Kecskemét, Arany János utca 6.
Nyomda: Hungária Nyomda bérlői: Szabó György és Társa Nyomdabérlők, Kecskemét, Arany János utca 6.
Méret: 40 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Kecskemét. Katona József Megyei Könyvtár
657. Kecskeméti Hírlap
Kecskemét
1. évf. 1. sz. (1944. dec. 6.) – 1. évf. 4. sz. (1944. dec. 17.)
Megjelent: hetente kétszer (szerda, szombat)
Szerkesztőség: [Kecskemét]
Kiadóhivatal: [Kecskemét]
Nyomda: Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda Részvénytársaság, Kecskemét; december 14-től: Részvény Nyomda, Kecskemét
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Kecskemét. Katona József Megyei Könyvtár
658. Kecskeméti Közlöny
Politikai napilap.
Kecskemét
26. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 26. évf. 123. sz. (1944. jún. 2.); 1(26). évf. 1. sz. (1944. jún. 3.) – 1(26). évf. 56. sz. (1944. aug. 9.)
Megjelent: naponta
Felelős szerkesztő: Horváth Ödön, június 3-tól: Kiss József
Felelős kiadó: Horváth Ödön, június 3-tól: Hükke Zoltán
Kiadó: június 3-tól: Kecskeméti Közlöny Kft.
Szerkesztőség: Kecskemét, Kéttemplom köz
Kiadóhivatal: Kecskemét, Kéttemplom köz
Nyomda: Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda Részvénytársaság Könyvnyomdája, Kecskemét
Méret: 39 cm, június 3-tól: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
659. Kecskeméti Lapok
Független politikai néplap.
Kecskemét
77. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 77. évf. 22. sz. (1944. máj. 28.); 1 (77). évf. 1 (14). sz. (1944. dec. 27.) – 1 (77). évf. 2 (15). sz. (1944. dec. 31.)
Megjelent: szombaton, december 17-től: szerdán és szombaton
Felelős szerkesztő: Rácz Béla, december 27-től: Hajdú Ernő
Kiadó: december 27-től: Magyar Nemzeti Bizottság
Szerkesztőség: Kecskemét, Kéttemplom köz
Kiadóhivatal: Kecskemét, Kéttemplom köz
Nyomda: Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda Részvénytársaság, Kecskemét, december 27-től: Részvény Nyomda, Kecskemét
Méret: 41 cm
Megjegyzés: szünetelt május 28.-december 27. között
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Kecskemét. Katona József Megyei Könyvtár
660. Kegyelem és Igazság
Budapest
12. évf. 1. füzet (1944.) – 12. évf. 3. füzet (1944.)
Megjelent: évente 10-szer
Felelős szerkesztő: Kiss Ferenc
Szerkesztő: Kiss Ferenc
Felelős kiadó: Kocsis Antal Gábor
Szerkesztőség: Budapest VII., Wesselényi utca 64.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Múzeum krt. 19.
Nyomda: Széchenyi Könyvnyomda, Szeged
Méret: 20 cm
Megjegyzés: dátumjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
661. KéKOSZ
Kereskedők és iparosok közgazdasági szaklapja. A Magyar Kézműiparosok és Kereskedők Országos Szövetsége, a Cukorkakereskedő és az Édesipari Szakosztályok hivatalos lapja.
Budapest
6 (8). évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6 (8). évf. 11. sz. (1944. jún. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: leleszi Kovách Ferenc
Felelős kiadó: leleszi Kovách Ferenc
Szerkesztőség: Budapest VI., Eötvös utca 4.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Eötvös utca 4.
Nyomda: Bethlen Rt., Budapest IX., Kálvin tér 8.
Méret: 31 cm
Megszűnt. (11.033/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
662. Keleti Fény
A magyar görögkatolikus ifjúság szemléje.
Nyíregyháza
(1944. jan. 1.)
Felelős szerkesztő: Papp György
Felelős kiadó: Papp György
Szerkesztőség: [Nyíregyháza]
Kiadóhivatal: [Nyíregyháza]
Nyomda: Venkovits K. Lajos Könyvnyomdája, Nyíregyháza
Méret: 24 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Nyíregyháza. Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Könyvtára
663. Keleti Magyar Újság
Kolozsvár
27. évf. 133. sz. (1944. jún. 15.) – 27. évf. 230.sz. (1944. okt. 10.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Jeney László
Felelős kiadó: Jeney László
Kiadó: Lapkiadó Részvénytársaság
Szerkesztőség: Kolozsvár, Brassai utca 7.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Brassai utca 7.
Nyomda: Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt., Kolozsvár, Brassai u. 7.
Előbb: Keleti Újság, Magyar Újság
Melléklet: Keleti Újság teljes heti rádióműsora
Méret: 44 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
664. Keleti Újság
Kolozsvár
27. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 27. évf. 132. sz. (1944. jún. 14.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Jeney László
Felelős kiadó: Jeney László
Kiadó: Lapkiadó Részvénytársaság
Szerkesztőség: Kolozsvár, Brassai utca 7.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Brassai utca 7.
Nyomda: Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt., Kolozsvár, Brassai u. 7.
Utóbb: Keleti Magyar Újság
Melléklet: Keleti Újság teljes heti rádióműsora
Méret: 44 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Marosvásárhely. Teleki-Bolyai Dokumentációs Könyvtár és Téka
665. Kelmefestő Újság
Kelme-, kék és fonálfestők, vegytisztítók és fehérítők lapja. Képesített Kelmefestő és Vegytisztító Mesterek Országos Egyesületének hivatalos lapja. A Budapesti Kelme-, Fonalfestők és Vegytisztítók Ipartestületének hivatalos lapja.
Budapest
21. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 21. évf. 12. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Nagy János
Felelős kiadó: Nagy János
Szerkesztőség: Budapest VIII., Horánszky utca 5.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Horánszky utca 5.
Nyomda: Tábori Nyomda, Budapest VII., Dohány utca 16-18., július 1-től: Hollóssy Nyomda, Budapest VII., Jósika u. 20.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
666. Kemenesalja
Politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap.
Celldömölk
40. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 40. évf. 40. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Horváth Lajos
Felelős kiadó: Dinkgreve Nándor
Kiadó: Celldömölki Katolikus Kör
Szerkesztőség: Celldömölk, Szentháromság tér 2.
Kiadóhivatal: Celldömölk, Szentháromság tér 2.
Nyomda: Dinkgreve Nándor Könyvnyomdája, Celldömölk
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
667. Kéményseprő Közlöny
A Budapesti Kéményseprők Ipartestületének hivatalos lapja.
Budapest
7. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 7. évf. 10. sz. (1944. okt. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Végh Károly
Felelős kiadó: Végh Károly
Szerkesztőség: Budapest VIII., Mária u. 17.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Mária u. 17.
Nyomda: Otthon Nyomda (Kis Iván), Budapest IX., Lónyay u. 50., július 15-től: Csizmazia Kálmán Nyomdája, Budapest VII., Akácfa u. 13.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
668. Kéményseprők Országos Központi Értesítője
A Magyar Kéményseprők Országos Egyesületében tömörült kéményseprőipari munkaadók és munkások érdekeit képviselő szaklap.
Budapest
35. évf. 1. sz. (1944. jan. 8.) – 35. évf. 18. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: havonta kétszer
Felelős szerkesztő: Emmer József
Felelős kiadó: Martinovics Vendel
Szerkesztőség: Budapest VIII., Rökk Szilárd utca 35.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rökk Szilárd utca 35.
Nyomda: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest VIII., József utca 41., február 9-től: Otthon Nyomda (Kis Iván), Budapest IX., Lónyay u. 50., május 16-tól: Magyar Hirdető Iroda Rt. Nyomdája, Budapest
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
669. Kéményseprőmunkás
A magyar kéményseprősegédek érdekeiért küzdő szaklap.
Budapest
5 (18). évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 5 (18). évf. 10. sz. (1944. okt. 6.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Bernáth István
Felelős kiadó: Bernáth István
Kiadó: Keresztényszocialista Kéményseprőmunkások Országos Szakegyesülete
Szerkesztőség: Budapest VIII., József utca 41.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., József utca 41.
Nyomda: Máté Nyomda, Budapest VIII., József utca 41.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
670. Kémikusok Lapja
Vegyi szaklap és a Magyar Kémikusok Egyesületének közlönye.
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 5. évf. 10. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Száhlender Lajos
Felelős kiadó: Száhlender Lajos
Szerkesztőség: Budapest VI., Andrássy út 23.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Andrássy út 23.
Nyomda: Buzárovits Gusztáv Könyvnyomdája, Esztergom
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
671. Képes Front Újság
A Magyar Honvédség számára.
S. l.
(1944. nov.)
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
672. Képes Krónika
A Központi Sajtóvállalat képes hetilapja.
Budapest
26. évf. 1. sz. (1944. jan. 14.) – 26. évf. 42. sz. (1944. okt. 13.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Berkes Róbert
Szerkesztő: Kolba Gyula
Felelős kiadó: Baranyay Lajos
Szerkesztőség: Budapest V., Honvéd utca 10.
Kiadóhivatal: Budapest V., Honvéd utca 10.
Nyomda: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest VI., Aradi utca 8.
Méret: 40 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
673. Képes Sport
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 4.) – 6. évf. 35. sz. (1944. aug. 28.)
Megjelent: kedden, július 24-től: hétfőn
Felelős szerkesztő: Rajcsányi László
Szerkesztő: július 4-től: Nedeczky Árpád
Felelős kiadó: Rajcsányi László
Szerkesztőség: Budapest VI., Mussolini tér 4.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Mussolini tér 4.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Könyvtára
674. Képes Tábori Újság
Képes hetilap.
Budapest
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 3. évf. 44. sz. (1944. okt. 28.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Darvas János, október 28-tól: Zoltán László
Szerkesztő: Koródy Béla, Csizmarek J. Mátyás, április 9-től: Gáborjáni Szabó Lőrinc, Csizmarek J. Mátyás
Felelős kiadó: Darvas János, október 28-tól: Zoltán László
Kiadó: M[agyar] Kir[ályi] Honvéd Haditudósító Osztály Parancsnoksága
Szerkesztőség: Budapest V., Klotild utca 22.
Kiadóhivatal: Budapest V., Klotild utca 22.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest
Főlap: Magyar Katonaújság
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
675. Képes Vasárnap
Budapest
1. sz. (1944. jan. 4.) – 51. sz. (1944. dec. 19.)
Megjelent: hetente
Felelős szerkesztő: Bónyi Adorján, augusztus 8-tól: Szerelemhegyi Ervin
Szerkesztő: augusztus 8-tól: Koroknay István
Felelős kiadó: Seifert Alfréd
Kiadó: Pesti Hírlap Rt.
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Légrády Testvérek Rt., Budapest V., Vilmos császár út 78.
Méret: 40 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Hadtörténeti Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
676. A Kerék
Budapest
4 (17). évf. 1. sz. (1944. jan.) – 4 (17). évf. 6. sz. (1944. jún.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Krisztinkovich Béla
Felelős kiadó: Krisztinkovich Béla
Kiadó: Cordatic Magyar Gumiabroncs Rt.
Szerkesztőség: Budapest X., Kerepesi út 17.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Mozsár utca 9.
Nyomda: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest VI., Aradi utca 8.
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
677. Kerékpár-Varrógép Újság
A Magyar Varrógép-Kerékpárkereskedők és Műszerészek Országos Egyesületének hivatalos lapja.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 24.) – 2. évf. 3. sz. (1944. márc. 24.)
Megjelent: minden hónap 24-én
Felelős szerkesztő: Kirchknopf Ferenc
Felelős kiadó: Kirchknopf Ferenc
Szerkesztőség: Budapest V., Katona József utca 28.
Kiadóhivatal: Budapest V., Katona József utca 28.
Nyomda: Kis Gyula és Társa Törekvés Könyvnyomdája, Budapest V., Vadász utca 32.
Méret: 31 cm
Megszűnt. (11.033/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
678. Kereskedelmi Szakoktatás
A Kereskedelmi Szakiskolai Tanárok Országos Egyesületének közlönye.
Budapest
51. évf. 5. sz. (1944. jan.) – 51. évf. 12. sz. (1944. aug.); 52. évf. 1. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Kováts Albert
Felelős kiadó: Heinrich János
Kiadó: Kereskedelmi Szakiskolai Tanárok Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest VIII., Vas utca 9-11.
Kiadóhivatal: Budapest II., Attila utca 103., február 3-tól: Budapest II., IV. Béla u. 111.
Nyomda: Franklin Társulat Nyomda, Budapest
Méret: 22 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
679. Kereskedelmi Tengerészet
A Magyar Tengerésztisztek Egyesületének hivatalos lapja.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 4. évf. 9. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Piller Vilmos
Felelős kiadó: Kádár Ferenc
Kiadó: Magyar Tengerésztisztek Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest XI., Verpeléti út 10.
Kiadóhivatal: Budapest V., Dorottya utca 2.
Nyomda: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest VIII., József utca 41.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
680. Keresztény Grafikai Munkások
Keresztény Grafikai Munkások Országos Szövetsége (könyv- és könyvnyomdászok, betűöntők, tömöntők, könyvkötők, vonalozók, doboz- és levélboríték készítők) hivatalos közlönye.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 6. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Vekov Ádám
Felelős kiadó: Vekov Ádám
Szerkesztőség: Budapest VIII., József utca 41.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., József utca 41.
Nyomda: Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest VIII., József utca 41.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
681. Keresztény Lipótváros
Irodalmi, művészeti, tudományos és kritikai szemle. A Belső Lipótvárosi Keresztény Társaskör hivatalos lapja.
Budapest
12. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 12. évf. 11. sz. (1944. nov.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Varjas Imre
Felelős kiadó: Pál István
Szerkesztőség: Budapest V., Vilmos császár út 50.
Kiadóhivatal: Budapest V., Vilmos császár út 50.
Nyomda: ifj. Kellner Ernő Könyvnyomdája, Budapest V., Csáky utca 10.
Méret: 28 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
682. Keresztény Magvető
Kolozsvár
76. évf. 1. füzet (1944. jan.-febr.) – 76. évf. 4. füzet (1944. júl.-aug.)
Megjelent: kéthavonta
Főszerkesztő: Vári Albert
Felelős szerkesztő: Szentmártoni Kálmán
Felelős kiadó: Szentmártoni Kálmán
Kiadó: Unitárius Irodalmi Társaság
Szerkesztőség: Kolozsvár, Unitárius Kollégium
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Unitárius Kollégium
Nyomda: Lengyel Albert Könyvnyomdája, Kolozsvár, Bólyai utca 7.
Méret: 23 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
683. Keresztény Nő
Keresztény nőmozgalmi lap.
Budapest
32. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 32. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap 5-én
Felelős szerkesztő: Boér Judit
Felelős kiadó: Boér Judit
Szerkesztőség: Budapest I., Krisztina körút 125.
Kiadóhivatal: Budapest I., Krisztina körút 125.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest
Méret: 24 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
684. Keresztyén Élet
A Zilahi Református Egyház gyülekezeti lapja.
Zilah
38. évf. 1-2. sz. (1944. jan.-febr.) – 38. évf. 6. sz. (1944. jún.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Köblös Endre
Szerkesztőség: Zilah, Református Egyház
Kiadóhivatal: Zilah, Református Egyház
Nyomda: Seres Könyvnyomda, Zilah
Méret: 25 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
685. Keresztyén Igazság
Az evangélikus értelmiség folyóirata.
Sopron-Budapest
11. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 11. évf. 12. sz (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap elején
Felelős szerkesztő: Karner Károly
Felelős kiadó: Karner Károly
Szerkesztőség: Sopron, Arany János utca 9., Budapest XI., Tétényi út 9.
Kiadóhivatal: Sopron, Arany János utca 9., Budapest XI., Tétényi út 9.
Nyomda: Baross Nyomda: Uzsaly és Koncz (Harangszó Nyomdája), Győr, Andrássy út 24.
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Sopron. Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára
686. Kertészet
A Növényvédelem díjtalan melléklete.
Budapest
18. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 18. évf. 11. sz. (1944. nov. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Kerekes Lajos
Szerkesztő: Jécsai László
Felelős kiadó: Kerekes Lajos
Szerkesztőség: Budapest VI., Aréna út 84/c., július 15-től: Budapest IV., Apponyi tér 4.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Aréna út 84/c., július 15-től: Budapest IV., Apponyi tér 4.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest VIII., Szentkirályi u. 28.
Főlap: Növényvédelem
Méret: 24 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
687. Kertészeti és Faiskolai Értesítő
Agrársajtó: kertészeti, faiskolai, gyümölcsészeti, kertgazdasági szaklap.
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. jún. 1.) – 1. évf. 9. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: leleszi Kovách Ferenc
Szerkesztő: leleszi Kovách Ferenc
Felelős kiadó: leleszi Kovách Ferenc
Szerkesztőség: Budapest VII., Erzsébet körút 23.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Erzsébet körút 23.
Nyomda: MOVE Nyomda Kft., Budapest VI., Podmaniczky utca 45., július 15-től: Pestvidéki Nyomda, Monor
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
688. Kertészeti Irodalmi Tájékoztató
A hazai és külföldi kertészeti irodalom szemléje.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944.) – 2. évf. 4. sz. (1944.)
Megjelent: évente hatszor
Szerkesztő: Domokos János
Felelős kiadó: Mohácsy Mátyás
Kiadó: M[agyar] Kir[ályi] Kertészeti és Szőlészeti Főiskola
Szerkesztőség: Budapest XI., Nagyboldogasszony út 45.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Nagyboldogasszony út 45.
Nyomda: Kapucinus Nyomda, Budapest II., Fő utca 32.
Méret: 23 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
689. Kertészeti Szemle
Az Országos Magyar Kertészeti Egyesület hivatalos lapja.
Budapest
16. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 16. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Madarász Aladár
Felelős kiadó: Madarász Aladár
Kiadó: Országos Magyar Kertészeti Egyesület
Szerkesztőség: Budapest XIV., Stefánia út
Kiadóhivatal: Budapest XIV., Stefánia út
Nyomda: Held János Könyvnyomdája, Budapest II., Mecset utca 8.
Méret: 23 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
690. Keszthely és Vidéke
Politikai és társadalmi hetilap.
Keszthely
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 40. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Gárdonyi Lajos
Felelős kiadó: Gárdonyi Lajos
Szerkesztőség: Keszthely, Andrássy tér 1.
Kiadóhivatal: Keszthely, Andrássy tér 1.
Nyomda: Surjánszky László Könyvnyomdája, Keszthely
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Keszthely. Balatoni Múzeum
Veszprém. Eötvös Károly Megyei Könyvtár
Zalaegerszeg. Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára
691. Kéve
Képes hetilap.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 4. évf. 42. sz. (1944. okt. 15.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Zoltán Gyula
Felelős kiadó: Zoltán Gyula
Szerkesztőség: Budapest V., Vécsey utca 5.
Kiadóhivatal: Budapest V., Vécsey utca 5.
Nyomda: Pallas Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
692. Kiáltó Szó
Kolozsvár
18. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 18. évf. 8. sz. (1944. aug.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: László Dezső
Szerkesztő: László Dezső
Felelős kiadó: László Dezső
Szerkesztőség: Kolozsvár, Farkas utca 21.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Hitler tér
Nyomda: Jordáky Nyomda, Kolozsvár, Hitler tér 13.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Marosvásárhely. Teleki-Bolyai Dokumentációs Könyvtár és Téka
693. Kikötő-Tengerhajózás
Budapest
6. évf. 2. sz. (1944. febr. 1.) – 6. évf. 9. sz. (1944. szept. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Zimányi György
Felelős kiadó: Zimányi György
Kiadó: M[agyar] Kir[ályi] Nemzeti-Szabadkikötő és Tengerhajózási Vállalat
Szerkesztőség: Budapest V., Dorottya utca 2., áprilistól: Budapest IV., Eskü tér 3.
Kiadóhivatal: Budapest V., Dorottya utca 2., áprilistól: Budapest IV., Eskü tér 3.
Nyomda: Ladányi Antal Könyvnyomdája, Budapest IX., Lónyay utca 18/b.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
694. Kincses Újság
Családi képes hetilap.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 4. évf. 41. sz. (1944. okt. 11.)
Megjelent: szerdán
Felelős szerkesztő: Andrássy Imréné
Felelős kiadó: Andrássy Imréné
Szerkesztőség: Budapest VI., Nagymező utca 3.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Nagymező utca 3.
Nyomda: Általános Nyomda és Grafikai Intézet Rt., Budapest VI., Nagymező utca 3.
Méret: 25 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
695. Királyi Közjegyzők Közlönye
Folyóirat a perenkívüli törvénykezés és a közjegyzői gyakorlat számára.
Budapest
43. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 43. évf. 7. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Szemerjay-Petrán Tibor
Felelős kiadó: Szemerjay-Petrán Tibor
Kiadó: Magyarországi Kir[ályi] Közjegyzők Országos Egylete
Szerkesztőség: Budapest XIV., Thököly út 39.
Kiadóhivatal: Budapest XIV., Thököly út 39.
Nyomda: Held J[ános] Könyvnyomdája, Budapest II., Mecset utca 8.
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
696. Kirche und Volk
Evangelisches Gemeindeblatt.
Újverbász
11. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 11. évf. 14. sz. (1944. szept. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Szerkesztő: Lebherz Henrik
Szerkesztőség: [Újverbász]
Kiadóhivatal: [Újverbász]
Nyomda: Plesz H[enrik] Verbászi Könyvnyomdája, Újverbász
Méret: 29 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
697. Kis Fehérvár
Gyermeklap.
Székesfehérvár
12. évf. 9. sz. (1944. jan. 5.) – 12. évf. 24. sz. (1944. aug. 20.); 13. évf. 1. sz. (1944. okt. 5.) – 13. évf. 3. sz. (1944. nov. 5.)
Megjelent: minden hónap 5-én és 20-án
Felelős szerkesztő: Tölgyes Kálmán, október 5-től: Gavora Béla
Felelős kiadó: Tölgyes Kálmán, október 5-től: Gavora Béla
Kiadó: Székesfehérvári Egyházmegye
Szerkesztőség: Székesfehérvár, Szent Korona utca 3.
Kiadóhivatal: Székesfehérvár, Szent Korona utca 3.
Nyomda: Vörösmarty Nyomda, Székesfehérvár
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
698. Kis Harang
Gyermeklap.
Budapest
18. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 18. évf. 24. sz. (1944. dec. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Zulauf Henrik
Felelős kiadó: Zulauf Henrik
Szerkesztőség: Budapest XII., Hidegkúti út 123/a.
Kiadóhivatal: Budapest XII., Hidegkúti út 123/a.
Nyomda: Fébé Nyomda, Budapest
Méret: 24 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
699. Kis Híradó
A „Kleiner Anzeiger” magyarnyelvű fordítása.
Apatin
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 2. évf. 26. sz. (1944. jún. 25.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Lotterer Antal
Felelős kiadó: Lotterer Antal
Szerkesztőség: Apatin, Árpád utca 1191.
Kiadóhivatal: Apatin, Árpád utca 1191.
Nyomda: Lotterer Antal Könyvnyomdája, Apatin, Árpád utca 1191.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
700. Kis Hitterjesztő
Jézus Szent Gyermeksége Művének lapja.
Kőszeg
19. évf. 5. sz. (1944. jan.) – 19. évf. 12. sz. (1944. aug.); 20. évf. 1. sz. (1944. szept.) – 20. évf. 4. sz. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Főszerkesztő: Seres Béla
Felelős szerkesztő: Mayer János
Felelős kiadó: Mayer János
Kiadó: Szent Imre Missziós Szeminárium
Szerkesztőség: Kőszeg, Szent Imre Missziós Szeminárium
Kiadóhivatal: Kőszeg, Szent Imre Missziós Szeminárium
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 20 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
701. Kis Kéve az Ifjúságnak
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 2. évf. 11. sz. (1944. nov. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Bérczesné Csűrös Emília
Felelős kiadó: Gábriel Jenő
Szerkesztőség: Budapest V., Vécsey utca 5., november 15-től: Budapest IX., Közraktár u. 32.
Kiadóhivatal: Budapest V., Vécsey utca 5., november 15-től: Budapest IX., Közraktár u. 32.
Nyomda: Magyar Hirdető Iroda Rt. Nyomdája, Budapest
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
702. Kis Pajtás
Képes gyermeklap.
Budapest
38. évf. 5. sz. (1944. jan. 1.) – 38. évf. 12. sz. (1944. aug. 1.); 39. évf. 1. sz. (1944. szept. 1.) – 39. évf. 3. sz. (1944. dec. 5.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Főszerkesztő: Domokos Pál Péter, Finta Sándor
Felelős szerkesztő: Krywald Ottó
Szerkesztő: Hökköm Matyi, Kovács Dénes
Felelős kiadó: Krywald Ottó
Kiadó: Regnum Marianum Egyesület
Szerkesztőség: Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 27 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Kis Regnum → Lásd: Új Regnum
703. Kis Tükör
Komárom
17. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 17. évf. 6. sz. (1944. jún.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Galambos Zoltán
Felelős kiadó: Galambos Zoltán
Szerkesztőség: Komárom, Jókai Mór utca 22.
Kiadóhivatal: Komárom, Jókai Mór utca 22.
Nyomda: Puzsér Testvérek Könyvnyomdája, Komárom
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
704. Kis Újság
Budapest
58. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 58. évf. 66. sz. (1944. márc. 22.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Főszerkesztő: Dessewffy Gyula
Felelős szerkesztő: Dessewffy Gyula
Szerkesztő: Antalffy Gyula
Felelős kiadó: Dessewffy Gyula
Kiadó: Kis Újság Lapkiadó Kft.
Szerkesztőség: Budapest VI., Aradi utca 8.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Aradi utca 8.
Nyomda: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest VI., Aradi utca 8.
Méret: 46 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
705. Kisalföldi Gazda
A Kisalföldi Mezőgazdasági Kamara hivatalos közlönye.
Komárom
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 5. ) – 4. évf. 23. sz. (1944. dec. 5.)
Megjelent: kéthetente
Felelős szerkesztő: Taróczi Herbert
Felelős kiadó: Taróczi Herbert
Kiadó: Kisalföldi Mezőgazdasági Kamara
Szerkesztőség: Komárom, Ferenc József rakpart 16.
Kiadóhivatal: Komárom, Ferenc József rakpart 16.
Nyomda: Unió Nyomda, Komárom
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
706. Kisdednevelés
Szakfolyóirat kisdednevelők számára.
Budapest
69. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 69. évf. 11. sz. (1944. nov.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Rozsnoky Antal
Felelős kiadó: Rozsnoky Antal
Kiadó: Kisdednevelők Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest II., Bajvívó utca 5.
Kiadóhivatal: Budapest II., Bajvívó utca 5.
Nyomda: Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., Pécs
Méret: 21 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
707. Kisebbségi Értesítő
Nemzetiségi sajtószemle. A Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet közlése.
Pécs
1. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 1. évf. [7.] sz. (1944. szept. 26.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Bédi Imre
Felelős kiadó: Faluhelyi Ferenc
Szerkesztőség: Pécs, Egyetem
Kiadóhivatal: Pécs, Egyetem
Nyomda: Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet sokszorosítója, Pécs
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
708. Kisebbségi Körlevél
Nemzetiségi szemle. A Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet közleményei.
Pécs
8. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 8. évf. 3-4. sz. (1944. máj.-jún.)
Megjelent: évente hatszor
Felelős szerkesztő: Faluhelyi Ferenc
Szerkesztő: Bédi Imre
Felelős kiadó: Faluhelyi Ferenc
Kiadó: Egyetemi Kisebbségi Intézet
Szerkesztőség: Pécs, Rákóczi út 80.
Kiadóhivatal: Pécs, Rákóczi út 80.
Nyomda: Első Kecskeméti Hírlapkiadó- és Nyomda Rt., Kecskemét
Méret: 23 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Idegennyelvű Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Pécs. Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár
Pécs. Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
709. Kisebbségvédelem
Nemzetiségi szemle. A Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Kisebbségjogi Intézetének folyóirata.
Budapest
7. évf. 1-3. sz. (1944.)
Megjelent: kéthavonta
Felelős szerkesztő: Elekes Dezső
Szerkesztő: Elekes Dezső
Szerkesztőség: Budapest IV., Központi Egyetem
Kiadóhivatal: Budapest VI., Mozsár utca 9.
Nyomda: Fővárosi Nyomda Rt., Budapest
Méret: 24 cm
Megjegyzés: egyetlen összevont szám, dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Nemzeti Bank Szakkönyvtára
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
710. Kisgazdaság
Társadalmi, közgazdasági, szövetkezeti és mezőgazdasági szaklap.
Budapest
7. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 7. évf. 8. sz. (1944. ápr. 13.)
Megjelent: kéthetente csütörtökön
Felelős szerkesztő: Nagy Ferenc
Felelős kiadó: Nagy Ferenc
Szerkesztőség: Budapest VI., Nagymező utca 51.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Nagymező utca 51.
Nyomda: Athenaeum Rt., Budapest
Méret: 30 cm
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
711. Kisgrafika
A Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesületének értesítője.
Budapest
1-2. sz. (1944.)
Megjelent: negyedévente
Felelős szerkesztő: Arady Kálmán
Felelős kiadó: Arady Kálmán
Kiadó: Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest IX., Ráday utca 33/b.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Ráday utca 33/b.
Nyomda: Bichler és Büchler Könyvnyomdája, Budapest III., Lajos utca 94.
Méret: 29 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
712. Kisiparos
Kecskemét és Vidéke Ipartestület és az Ipartestületek kecskeméti körzetének hivatalos lapja.
Kecskemét
22. évf. 1. sz. (1944. jan. 29.) – 22. évf. 6. sz. (1944. jún. 30.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Vincze Mihály
Szerkesztő: Szappanos Sándor
Felelős kiadó: Vincze Mihály
Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 7.
Kiadóhivatal: Kecskemét, Széchenyi tér 7.
Nyomda: Hungária Nyomda Bérlői: Szabó Gy[örgy] és T[ár]sa Nyomdabérlők, Kecskemét, Arany János utca 6.
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
713. Kisiparos
Gazdaságpolitikai havilap, a Miskolci Ipartestület hivatalos lapja.
Miskolc
26. évf. 1. sz. (1944. jan. 25. ) – 26. évf. 4. sz. (1944. ápr. 25.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Kovács-Kőrakó Béla
Felelős kiadó: Kovács-Kőrakó Béla
Kiadó: Miskolci Ipartestület
Szerkesztőség: Miskolc, Kossuth utca 11.
Kiadóhivatal: Miskolc, Kossuth utca 11.
Nyomda: Ludvig István Könyvnyomdája, Miskolc, Rákóczi utca 18.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Miskolc. Herman Ottó Múzeum
Miskolc. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár
714. Kisiparosok Lapja
Budapest
19. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 19. évf. 18. sz. (1944. ápr. 29.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Csoór Lajos
Felelős kiadó: Csoór Lajos
Szerkesztőség: Budapest VIII., Rákóczi út 15.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rákóczi út 15.
Nyomda: Ahenaeum Nyomda Rt., Budapest, Erzsébet körút 7.
Méret: 28 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
715. Kiskoszmály
Kül- és belmissziói folyóirat.
Kisújfalu
14. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 14. évf. 11. sz. (1944. nov. 1.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Nehézy Károly
Felelős kiadó: Nehézy Károly
Szerkesztőség: Kisújfalu, Esztergom megye
Kiadóhivatal: Kisújfalu, Esztergom megye
Nyomda: Gondos Vilmos Könyvnyomdája, Párkány, július 1-től: Főiskolai Könyvnyomda, Pápa
Méret: 30 cm, június 1-től: 27 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
716. Kiskunhalas Helyi Értesítője
Politikai, társadalmi és közgazdasági lap.
Kiskunhalas
44. évf. 1. sz. (1944. jan. 4.) – 44. évf. 26. sz. (1944. márc. 31.)
Megjelent: hetente kétszer, kedden és pénteken
Felelős szerkesztő: Práger János
Felelős kiadó: Práger János
Szerkesztőség: Kiskunhalas, Molnár utca 2.
Kiadóhivatal: Kiskunhalas, Városháza
Nyomda: Kiskunhalas Helyi Értesítője Lapvállalat Nyomdája, Kiskunhalas, Molnár utca 2.
Méret: 42 cm
Megszűnt. (10.623/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
717. Kiskunsági Közlöny
Politikai és társadalmi hetilap.
Kiskunfélegyháza
(1944.) – (1944.)
Megjelent: hetente
Felelős szerkesztő: Tóth József
Kiadó: Tóth József
Szerkesztőség: [Kiskunfélegyháza]
Kiadóhivatal: [Kiskunfélegyháza]
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Forrás:
Bács-Kiskun megyei sajtóbibliográfia. (Összeáll. Birck Edit) Kecskemét, 1986, p. 349-350
718. A Kispesti Jézus Szíve-Templom Értesítője
Kispest
(1944.)
Felelős kiadó: Jámbor László
Szerkesztőség: Kispest, Rózsa utca 122.
Kiadóhivatal: Kispest, Rózsa utca 122.
Nyomda: Bánsági Ádám Könyvnyomdája, Kispest, Szent Imre herceg út 134.
Méret: 31 cm
Megjegyzés: egyetlen szám évfolyamjelzés, számozás és dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
719. Kispesti Katolikus Élet
Hitbuzgalmi lap. Kispest belterületi, wekerletelepi egyházközségek, helyi Akció Katolika és a kispesti Jézustársaság tudósítója. Február 1-től: Hitbuzgalmi lap. A kispesti katolikusok lapja.
Kispest
5. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 5. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: minden hónap 20-án
Felelős szerkesztő: Kovács Alajos, júliustól: Merva Imre
Felelős kiadó: Kovács Alajos, júliustól: Merva Imre
Szerkesztőség: Kispest, Zrínyi utca 65.
Kiadóhivatal: Kispest, Hősök tere 21.
Nyomda: Paulovits Ferenc Könyvnyomdája, Kispest, Üllői út 162.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
720. Kisújszállás és Vidéke
Politikai, gazdasági és társadalmi lap.
Kisújszállás
52. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 52. évf. 35. sz. (1944. aug. 27.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Pólya László
Felelős kiadó: Csapp János
Szerkesztőség: Kisújszállás, Nádor utca 9.
Kiadóhivatal: Kisújszállás, Nádor utca 9.
Nyomda: Csapp János könyvnyomdája, Kisújszállás, Nádor utca 9.
Méret: 40 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
721. Kisvárdai Vidék
Politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap.
Kisvárda
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 4. évf. 13. sz. (1944. márc. 30.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Vargha János
Felelős kiadó: Vargha János
Szerkesztőség: Kisvárda, Szent László utca 60.
Kiadóhivatal: Kisvárda, Szent László utca 60.
Nyomda: Venkovits K. Lajos Könyvnyomdája, Nyíregyháza
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Nyíregyháza. Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár
722. Kleiner Anzeiger
Apatin
12. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 12. évf. 26. sz. (1944. jún. 25.)
Megjelent: vasárnap
Szerkesztő: Lotterer Antal
Szerkesztőség: Apatin, Árpád utca 1191.
Kiadóhivatal: Apatin, Árpád utca 1191.
Nyomda: Lotterer Antal Nyomdája, Apatin, Árpád utca 1191.
Méret: 30 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Kolozs Vármegye és Kolozsvár T. H. J. Sz. Kir. Város Tűzrendészeti Értesítője → Lásd: Kolozs Vármegye és Kolozsvár T[örvény] H[atósági] J[oggal Felruházott] Sz[abad] Kir[ályi] Város Tűzrendészeti Értesítője
723. Kolozs Vármegye és Kolozsvár T[örvény] H[atósági] J[oggal Felruházott] Sz[abad] Kir[ályi] Város Tűzrendészeti Értesítője
Kolozs vármegye hivatalos lapjának melléklete.
Kolozsvár
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 26.) – 3. évf. 5. sz. (1944. máj. 26.)
Megjelent: minden hónap 26-án
Szerkesztő: Dévényi Endre
Felelős kiadó: Dévényi Endre
Szerkesztőség: Kolozsvár, Városháza
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Városháza
Nyomda: Minerva Rt., Kolozsvár
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
724. Kolozs Vármegye Hivatalos Lapja
Kolozsvár
64. évf. 1. sz. (1944. jan. 10.) – 64. évf. 16. sz. (1944. aug. 25.)
Megjelent: minden hónap 10-én és 25-én
Felelős szerkesztő: Boda Béla
Felelős kiadó: Szász Ferenc
Szerkesztőség: Kolozsvár, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Vármegyeháza
Nyomda: Minerva Nyomdai Műintézet Rt., Kolozsvár
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Kolozsvár T. H. J. Sz. Kir. Város Hivatalos Lapja → Lásd: Kolozsvár T[örvény] H[atósági] J[oggal Felruházott] Sz[abad] Kir[ályi] Város Hivatalos Lapja
725. Kolozsvár T[örvény] H[atósági] J[oggal Felruházott] Szabad Királyi Város Hivatalos Lapja
Kolozsvár
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 5. évf. 16-17. sz. (1944. szept. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Főszerkesztő: Folyovits János
Felelős szerkesztő: Botos János
Szerkesztőség: Kolozsvár, Városháza
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Városháza
Nyomda: Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Részvénytársaság, Kolozsvár
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
726. Kolozsvári Estilap
Kolozsvár
12. évf. 2. sz. (1944. jan. 4.) – 12. évf. 132. sz. (1944. jún. 14.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Demeter Béla
Felelős kiadó: Vita Sándor
Kiadó: Pallas Sajtóvállalat Rt.
Szerkesztőség: Kolozsvár, Jókai utca 16.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Jókai utca 16.
Nyomda: Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Részvénytársaság, Kolozsvár
Melléklet: Az Estilap rádióműsora
Méret: 46 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
727. Kolozsvári Nemzeti Színház
Kolozsvár
(1944. jan.) – (1944. márc.)
Felelős kiadó: Bérczy Mihály
Szerkesztőség: [Kolozsvár]
Kiadóhivatal: [Kolozsvár]
Nyomda: Lyceum Nyomda, Kolozsvár
Méret: 21 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés, számozás és dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
728. Kolozsvári Püspöki Általános Helytartóság Közlönye
Kolozsvár
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 8.) – 5. évf. 5. sz. (1944. máj. 31.)
Megjelent: havonta
Felelős kiadó: Sándor Imre
Szerkesztőség: Kolozsvár, Püspöki Hivatal
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Püspöki Hivatal
Nyomda: Minerva Rt., Kolozsvár
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
729. Kolozsvári Szemle
Kolozsvár t[örvény] h[atósági] j[oggal felruházott] sz[abad] kir[ályi] város helytörténeti és kulturális folyóirata.
Kolozsvár
3. évf. 1. sz. (1944. márc.) – 3. évf. 2. sz. (1944. jún.)
Megjelent: évente négyszer
Felelős szerkesztő: Csizmadia Andor
Szerkesztő: Csizmadia Andor, Katona Lajos
Felelős kiadó: Csizmadia Andor
Szerkesztőség: Kolozsvár, Farkas utca 4.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Farkas utca 4.
Nyomda: Nagy Jenő Könyvnyomdája, Kolozsvár, Búza utca 3.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
730. Komárom Vármegye Hivatalos Lapja
Komárom és Esztergom Közigazgatásilag Egyelőre Egyesített Vármegyék hivatalos lapja.
Komárom
42. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 42. évf. 48. sz. (1944. nov. 25.)
Megjelent: szombaton
Szerkesztő: Boncz Nándor
Felelős kiadó: Boncz Nándor
Szerkesztőség: Komárom, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Komárom, Vármegyeháza
Nyomda: Puzsér Testvérek Könyvnyomdája, Komárom, Kiscsapó utca 12.
Méret: 27 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
731. Komáromi Katolikus Tudósító
A Komáromi Kat[olikus] Egyházközség és az összes helyi kat[olikus] egyesületek hivatalos értesítője.
Komárom
10. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 10. évf. 7-8. sz. (1944. júl.-aug.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Farkas József
Felelős kiadó: Farkas József
Kiadó: Komáromi Róm[ai] Kat[olikus] Egyházközség
Szerkesztőség: Komárom, Jedlik Ányos utca 2.
Kiadóhivatal: Komárom, Jedlik Ányos utca 2.
Nyomda: Hacker Dezső Könyvnyomdája, Komárom, Mussolini út 23., áprilistól: Puzsér Testvérek Könyvnyomdája, Komárom, Kiscsapó u. 12.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
732. Komáromi Lapok
Keresztény politikai hetilap. A Komárom Vármegyei Közjóléti és Gazdasági Szövetkezet, a Vármegyei Daloskerület, a Vármegyei Tűzoltószövetség és a Vármegyei Állattenyésztő Egyesület hivatalos lapja.
Komárom
65. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) - 65. évf. 51. sz. (1944. dec. 16.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Kállay Endre
Szerkesztő: Baranyay József
Felelős kiadó: Nehéz Ferenc
Szerkesztőség: Komárom, Szent István király út 33.
Kiadóhivatal: Komárom, Szent István király út 33.
Nyomda: Unió Nyomda és Könyvkiadó Szövetkezet, Komárom, Szent István király út 33.
Méret: 42 cm, március 25-től: 47 cm, május 20-tól: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
733. Korcsmárosok Lapja
A Budapesti Korcsmárosok Ipartársulata hivatalos közlönye.
Budapest
16. évf. 1. sz. (1944. jan. 30.) – 16. évf. 9. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Novotny Béla, szeptember 30-tól: Z. Szabó Béla
Felelős kiadó: Novotny Béla, szeptember 30-tól: Z. Szabó Béla
Kiadó: Budapesti Korcsmárosok Ipartársulata
Szerkesztőség: Budapest VII., Wesselényi utca 73.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Wesselényi utca 73.
Nyomda: Bokor és Fischer Könyvnyomda, Budapest VII., Wesselényi utca 68., július 31-től: Paulovits Imre Könyvnyomdája, Budapest VII., Nyár u. 6.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
734. Koszorú
A Petőfi Társaság közlönye.
Budapest
10. kötet 2. sz. (1944. jan.) – 10. kötet 6. sz. (1944. máj.)
Megjelent: évente nyolcszor
Felelős szerkesztő: Gáspár Jenő
Felelős kiadó: Gáspár Jenő
Szerkesztőség: Budapest VI., Bajza u. 39.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Andrássy út 16.
Nyomda: Budapesti Hírlapnyomda és Kiadó Rt., Budapest
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
735. Kozmetikus Ipar
A kozmetika összes ágazataival foglalkozó szaklap. A Budapesti Kozmetikusok Ipartestületének hivatalos lapja.
Budapest
9. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 9. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: minden hónap 20-án
Felelős szerkesztő: Pongrácz Árpád
Szerkesztő: Pongrácz Árpád
Felelős kiadó: Pongrácz Árpád
Szerkesztőség: Budapest IV., Kecskeméti utca 6.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Kecskeméti utca 6.
Nyomda: Klein S. Nyomda, Budapest VI., Lovag utca 14., májustól: Általános Nyomda és Grafikai Intézet Rt., Budapest
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
736. Könyvkötők Lapja
A magyarországi könyvkötők, vonalozók, levélboríték-, dobozkészítő- és zacskóragasztómunkások és munkásnők közlönye.
Budapest
46. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 46. évf. 11. sz. (1944. máj. 20.)
Megjelent: kéthetente szombaton
Felelős szerkesztő: Uhirek Ferenc
Szerkesztőség: Budapest VII., Rózsa utca 22.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Rózsa utca 22.
Nyomda: Világosság Könyvnyomda Rt., Budapest VIII., Conti utca 4.
Méret: 40 cm
Megszűnt. (11.003/1944. III. M. E. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
737. Körlevél a Beretkei Árvaház Jóltevőihez, Pártfogóihoz, Barátaihoz
Tornalja
2. sz. (1944. jún. 4.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős szerkesztő: Gérecz Lajos
Kiadó: Református Árvaház Igazgatósága
Szerkesztőség: Beretke, Református Árvaház Igazgatósága
Kiadóhivatal: Beretke, Református Árvaház Igazgatósága
Nyomda: Poraczky László Könyvnyomdája, Tornalja
Méret: 24 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
738. Körlevél a Celldömölk és Vidéke Fiókegyházközséghez Tartozó Református Hívekhez
Celldömölk
1. sz. (1944. febr.)
Felelős kiadó: Nádasdy Lajos
Szerkesztőség: Celldömölk, Református Lelkészi Hivatal
Kiadóhivatal: Celldömölk, Református Lelkészi Hivatal
Nyomda: Főiskolai Könyvnyomda, Pápa
Méret: 42 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
739. Körlevél a Székesfehérvári Református Hívekhez
Székesfehérvár
5. évf. 1. sz. (1944. febr.) – 5. évf. 4. sz. (1944. szept.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős kiadó: Bódás János
Szerkesztőség: Székesfehérvár, Ref[ormátus] Egyház
Kiadóhivatal: Székesfehérvár, Ref[ormátus] Egyház
Nyomda: Pannónia Nyomda, Székesfehérvár
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
740. Körösvidék
Független keresztény politikai napilap.
Békéscsaba
25. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 25. évf. 145. sz. (1944. jún. 30.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Migend Dezső
Felelős kiadó: Koppányi Gyula
Kiadó: Körösvidék Rt.
Szerkesztőség: Békéscsaba II., Szent István tér 18.
Kiadóhivatal: Békéscsaba II., Szent István tér 18.
Nyomda: Körösvidék Rt., Békéscsaba
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Békéscsaba. Békés Megyei Tudásház és Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
741. Körrendelet a Leventeegyesületek Részére
Budapest
2. sz. (1944.) – 8. sz. (1944.)
Megjelent: rendszertelenül
Szerkesztőség: Budapest, M[agyar] Kir[ályi] Honvédelmi Minisztérium Leventeegyesületek Országos Központja
Kiadóhivatal: Budapest, M[agyar] Kir[ályi] Honvédelmi Minisztérium Leventeegyesületek Országos Központja
Nyomda: Athenaeum Rt., Budapest
Méret: 29 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
742. Kőszegi Hírek
Politikai hetilap.
Kőszeg
6. évf. 13. sz. (1944. márc. 26.) – 6. évf. 55. sz. (1944. dec. 30.)
Megjelent: vasárnap, december 16-tól: szerdán és szombaton
Felelős szerkesztő: Varga Sándor
Felelős kiadó: Varga Sándor
Szerkesztőség: Kőszeg, Jurisich tér 8.
Kiadóhivatal: Kőszeg, Várkör 39.
Nyomda: Rónai Frigyes Könyvnyomdája, Kőszeg, Várkör 39.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
743. Kőszegi Katolikus Körlevél
Kőszeg
14. sz. (1944. jan. 1.) – 23. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Székely László
Felelős kiadó: Székely László
Szerkesztőség: Kőszeg, Katolikus Plébánia
Kiadóhivatal: Kőszeg, Katolikus Plébánia
Nyomda: Rónai Frigyes Könyvnyomdája, Kőszeg
Méret: 24 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
744. Közellátási Értesítő
Közellátási és közgazdasági hetilap.
Budapest
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 3. évf. 51. sz. (1944. dec. 21.)
Megjelent: szerdán, május 18-tól: csütörtökön
Főszerkesztő: Ágh János, október 26-tól: Darvas István
Felelős szerkesztő: Karch Pál
Felelős kiadó: Mátéffy Géza
Szerkesztőség: Budapest V., Széchenyi rakpart 6.
Kiadóhivatal: Budapest V., Széchenyi rakpart 6.
Nyomda: Általános Nyomda és Grafikai Intézet Rt., Budapest VI., Nagymező u. 3., március 29-től: Stádium Sajtóvállalat Nyomdája, Budapest VIII., József körút 5.
Méret: 40 cm, március 29-től:46 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
745. Közellátási Tájékoztató
Budapest
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 3. évf. 25. sz. (1944. márc. 29.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős szerkesztő: Gaál Béla
Felelős kiadó: Gaál Béla
Kiadó: M[agyar] Kir[ályi] Közellátási Hivatal
Szerkesztőség: Budapest V., Széchenyi rakpart 6.
Kiadóhivatal: Budapest V., Széchenyi rakpart 6.
Nyomda: Hunnia Nyomda Kft., Budapest VII., Hársfa utca 36.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
746. Középbácska
Hetilap.
Újverbász
10. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 10. évf. 41. sz. (1944. okt. 7.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Vass Gyula
Szerkesztő: Garamszeghy János
Szerkesztőség: Újverbász, Horthy Miklós út 139.
Kiadóhivatal: Újverbász, Horthy Miklós út 139.
Nyomda: Seidl Gyula Könyvnyomdája, Újverbász
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
747. Középeurópai Katolikus Kurír
Budapest
8. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 8. évf. 222. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Hivatal József
Szerkesztő: Hivatal József, Tóth László
Felelős kiadó: Tóth László
Szerkesztőség: Budapest IV., Ferenciek tere 7.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Ferenciek tere 7.
Nyomda: Házi sokszorosító, Budapest IV., Ferenciek tere 7.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
748. Középeurópai Lloyd
Közgazdasági újság.
Budapest
24. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 24. évf. 8. sz. (1944. ápr. 15.)
Megjelent: havonta kétszer
Felelős szerkesztő: Vantsó Gyula
Felelős kiadó: Vantsó Gyula
Szerkesztőség: Budapest I., Attila körút 14-16.
Kiadóhivatal: Budapest I., Attila körút 14-16.
Nyomda: Springer Gusztáv Könyvnyomdája, Budapest VII., Bethlen Gábor utca 33.
Méret: 47 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
749. A Közérdek
Társadalmi, gazdasági és szépirodalmi hetilap.
Rákosszentmihály
16. évf. 3. sz (1944. jan. 15.) – 16. évf. 15. sz. (1944. ápr. 8.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: György Lajos
Felelős kiadó: György Lajos
Szerkesztőség: Rákosszentmihály, Rákosi út 90.
Kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Rákosi út 90.
Nyomda: Pestvidéki Könyvnyomda, Rákosszentmihály, Rákosi út 90.
Méret: 32 cm
Megszűnt. (10.773/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
750. Közgazdasági Értesítő
A M[agyar] Kir[ályi] Iparügyi és a M[agyar] Kir[ályi] Kereskedelmi- és Közlekedésügyi Minisztérium hivatalos közlönye.
Budapest
39. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 39. évf. 39. sz. (1944. szept. 24.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Fülöp Kálmán
Felelős kiadó: Fülöp Kálmán
Kiadó: M[agyar] Kir[ályi] Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium
Szerkesztőség: Budapest II., Lánchíd utca 2.
Kiadóhivatal: Budapest II., Lánchíd utca 2.
Nyomda: M[agyar] Kir[ályi ]Állami Nyomda, Budapest
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
751. Közgazdasági és Közlekedési Tudósító
Várospolitikai hetilap. Április 19-től: Közgazdasági, közlekedési és várospolitikai hetilap.
Budapest
18. évf. 1. sz. (1944. jan. 12.) – 18. évf. 8. sz. (1944. ápr. 19.)
Megjelent: kéthetente szerdán
Felelős szerkesztő: Berényi Sándor
Szerkesztő: április 5-től: Bauman József
Felelős kiadó: Berényi Sándor
Szerkesztőség: Budapest V., Kossuth Lajos tér 9.
Kiadóhivatal: Budapest V., Kossuth Lajos tér 9.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest VIII., József körút 5.
Méret: 47 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
752. Közgazdasági Irodalmi Szemle
Budapest
5. évf. 1. füzet (1944. jan.) – 42. füzet (1944. jún.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős kiadó: Zelovich László, júniustól: Schweng Loránd
Szerkesztőség: Budapest, Magyar Nemzeti Bank
Kiadóhivatal: Budapest, Magyar Nemzeti Bank
Nyomda: Pesti Lloyd-Társulat Könyvnyomdája, Budapest
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
753. Közgazdasági Szemle
Budapest
68. évf. 1-2. sz. (1944. jan.-febr.) – 68. évf. 7-8. sz. (1944. júl.-aug.)
Megjelent: évente nyolcszor
Felelős szerkesztő: Heller Farkas
Szerkesztő: Heller Farkas
Felelős kiadó: T. Kádas Kálmán
Kiadó: Magyar Közgazdasági Társaság
Szerkesztőség: Budapest II., Halász utca 1.
Kiadóhivatal: Budapest II., Halász utca 1.
Nyomda: Szeged Városi Nyomda és Könyvkiadó Rt., Szeged
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
Budapest. Magyar Nemzeti Bank Szakkönyvtára
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
754. Közigazgatástudomány
Budapest
7. évf. 1-2. sz. (1944.) – 7. évf. 5-6. sz. (1944.)
Megjelent: évente tízszer
Szerkesztő: Magyary Zoltán
Felelős kiadó: Magyary Zoltán
Kiadó: Magyar Közigazgatástudományi Intézet
Szerkesztőség: Budapest IV., Pázmány Péter tér 1.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Pázmány Péter tér 1.
Nyomda: Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., Pécs
Méret: 21 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
755. Közlekedés
Az ÉME (Ébredő Magyarok Egyesülete) Villamosvasúti Szakcsoportjának hivatalos lapja.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 2. évf. 10. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Kristóff Károly
Felelős kiadó: Kristóff Károly
Szerkesztőség: Budapest IV., Kaplony utca 3.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Kaplony utca 3.
Nyomda: Budai Ferenc Toldi Nyomdája, Budapest VIII., Szűz utca 5-7.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
756. Közlemények az Összehasonlító Élet- és Kórtan Köréből
Budapest
32. kötet 3. füzet (1944. jan. 1.) – 32. kötet 14. füzet (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Kotlán Sándor
Szerkesztő: Kotlán Sándor
Felelős kiadó: Kotlán Sándor
Kiadó: Magyar Országos Állatorvos- Egyesület
Szerkesztőség: Budapest VII., Rottenbiller u. 23-25.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Garay utca 5., augusztustól: Budapest VI., Andrássy út 2.
Nyomda: Pátria Nyomda Rt., Budapest
Méret: 22 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtár, Levéltár és Múzeum
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
757. Közlöny
A Debreceni Református Theológus Gyülekezet lapja.
Debrecen
74. évf. 5. sz. (1944. jan.) – 74. évf. 10. sz. (1944. jún.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Vasady Béla
Felelős kiadó: Vasady Béla
Szerkesztőség: Debrecen, Kollégium
Kiadóhivatal: Debrecen, Kollégium
Nyomda: Debrecen sz[abad] kir[ályi] város és a Tiszántúli Református Egyházkerület Könyvnyomda Vállalata, Debrecen
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
758. Központi Értesítő
Budapest
69. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 69. évf. 51. sz. (1944. dec. 21.)
Megjelent: csütörtökön
Kiadó: Magyar Kir[ályi] Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium
Szerkesztőség: Budapest II., Lánchíd utca 1-3.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Lovag utca 18.
Nyomda: Fővárosi Nyomda Rt., Budapest VI., Lovag utca 18.
Méret: 31 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
759. Központi Védjegy-Értesítő
A Magyar Királyi Szabadalmi Bíróság hivatalos lapja.
Budapest
1. sz. (1944. jan. 15.) – 11. sz. (1944. nov. 15.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Kováts László
Kiadó: Magyar Királyi Szabadalmi Bíróság
Szerkesztőség: Budapest V., Akadémia utca 12.
Kiadóhivatal: Budapest V., Akadémia utca 12.
Nyomda: Jövő Nyomdaszövetkezet, Budapest IX., Erkel utca 17.
Méret: 30 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
760. Községi Közlöny
Közigazgatási hetilap. A Községi Jegyzők Országos Egyesületének hivatalos lapja.
Budapest
66. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 66. évf. 34-35. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: vasárnap, február 1-től: minden hónap 1-én, 10-én és 20-án
Főszerkesztő: Koncz János
Felelős szerkesztő: Koncz János
Szerkesztő: Molnár Béla, január 24.: Pogány József
Felelős kiadó: Pogány József
Szerkesztőség: Budapest IX., Üllői út 31.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Üllői út 31.
Nyomda: Magyar Hirdető Iroda Rt. Nyomdája, Budapest
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
761. Községi Rendőrség Értesítője
Mint az „Új Magyar Munkás” hetilap melléklete.
Sarkad
2. évf. 4. sz. (1944. ápr. 1.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Dénes Andor
Szerkesztő: Dénes Andor
Felelős kiadó: Dénes Andor
Szerkesztőség: Sarkad
Kiadóhivatal: Sarkad
Nyomda: Nádudvari Mihály Nyomdája, Gyoma
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
762. Közszállítási Értesítő
Budapest
39. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 39. évf. 39. sz. (1944. szept. 24.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Fülöp Kálmán
Felelős kiadó: Fülöp Kálmán
Kiadó: Magyar Királyi Iparügyi Minisztérium
Szerkesztőség: Budapest II., Lánchíd utca 2.
Kiadóhivatal: Budapest II., Lánchíd utca 2.
Nyomda: M[agyar] Kir[ályi] Állami Nyomda, Budapest
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
763. Köztelek
Köz- és mezőgazdasági szaklap. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület hivatalos közlönye.
Budapest
54. évf. 1 (4646). sz. (1944. jan. 2.) – 54. évf. 52 (4697). sz. (1944. dec. 24.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Dörschug Tibor
Felelős kiadó: Mutschenbacher Emil
Kiadó: Országos Magyar Gazdasági Egyesület
Szerkesztőség: Budapest IX., Köztelek utca 8.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Üllői út 25.
Nyomda: Pátria Irodalmi Vállalat és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest IX., Üllői út 25.
Méret: 38 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
Budapest. Magyar Nemzeti Bank Szakkönyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
764. Közüzemi Alkalmazott
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 6. évf. 6. sz. (1944. jún.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Movik Zsigmond
Szerkesztő: Movik Zsigmond
Felelős kiadó: Movik Zsigmond
Szerkesztőség: Budapest VI., Vilma királynő utca 22.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Vilma királynő utca 22.
Nyomda: Held János Könyvnyomdája, Budapest II., Mecset utca 8.
Méret: 41 cm
Megszűnt. (11.033/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
765. Der Kranz
Ács
(1944. jan.) – (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős kiadó: Degenfeld Klára
Szerkesztőség: Ács
Kiadóhivatal: Ács
Nyomda: Győregyházmegyei Alap Nyomdája, Győr, Káptalandomb 32., júliustól: Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., Pécs
Méret: 30 cm
Megjegyzés: német nyelvű, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
766. Krisztus Királysága
Katolikus világnézeti havilap. A Katolikus Akció felvidéki közlönye.
Rozsnyó
17. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 17. évf. 6. sz. (1944. jún.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Szerkesztő: Privitzky Gyula
Felelős kiadó: Privitzky Gyula
Szerkesztőség: Rozsnyó, Róm[ai] Kat[olikus] Pléb[ániai] Hivatal
Kiadóhivatal: Rozsnyó, Róm[ai] Kat[olikus] Pléb[ániai] Hivatal
Nyomda: Sajó-Vidék Könyvnyomda, Rozsnyó
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Jászó. Matica Slovenská
767. Kunsági Hírlap
Keresztény társadalmi és politikai hetilap.
Kiskunmajsa
24. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 24. évf. 39. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Csábi Mihály
Felelős kiadó: Csábi Mihály
Szerkesztőség: Kiskunmajsa, Missió Rt. Községi Bérház
Kiadóhivatal: Kiskunmajsa, Missió Rt. Községi Bérház
Nyomda: Missió Rt. Nyomdája, Kiskunmajsa
Melléklet: Kunsági Hírlap Képes Híradója
Méret: 40 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Kunsági Hírlap Képes Híradója → Lásd: Kunsági Hírlap
768. Kunszentmártoni Híradó
Politikai és társadalmi hetilap.
Kunszentmárton
27. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 27. évf. 17. sz. (1944. ápr. 22.)
Megjelent: szombaton
Főszerkesztő: Mezey Lajos
Felelős szerkesztő: Barna Domokos
Felelős kiadó: Barna Domokos
Szerkesztőség: Kunszentmárton, Kerületiház utca 67.
Kiadóhivatal: Kunszentmárton, Kerületiház utca 67.
Nyomda: Lázi József Könyvnyomdája, Kunszentmárton
Méret: 44 cm
Megszűnt. (10.704/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Szolnok. Damjanich János Múzeum
769. A Kutya
Képes kutyatenyésztési szaklap. Kutyatenyésztők és kutyakedvelők lapja. Vitéz József főherceg tábornagy úr Ő kir[ályi] Fensége fővédnöksége alatt álló és a „Fédération Cynologique Internationale” által Magyarország vezető szervezeteként elismert Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) s a kebelében alakult Országos Ebtenyésztési Tanács (OET) és az ebben képviselt Magyar Nemzeti Kutyafajták Egyesülete, Magyarországi Bulldog Klub, Boxer Klub, Magyar Foxterrier Tenyésztők Egyesülete, Magyar Spaniel Klub, Szálkásszőrű Terrier Klub, Országos Magyar Foxterrier- és Tacskótenyésztők Egyesülete, Borsod-Gömör-Kishont vármegyei Magyar Kutyafajtákat Tenyésztő Egylet hivatalos lapja.
Budapest
28. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 28. évf. 5. sz. (1944. máj.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Ilosvai-Hollóssy Lajos
Felelős kiadó: Ilosvai-Hollóssy Lajos
Kiadó: Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest VIII., Rákóczi út 29.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rákóczi út 29.
Nyomda: Bagó Mihály Könyvnyomdája, Dombóvár, Kossuth Lajos utca 53.
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
770. Külföldi Lapszemle
Budapest
(1944. jan. 3.) – (1944. márc. 18.)
Megjelent: naponta
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Méret: 34 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül, angol, német, svájci, szlovák, román lapok szemléje
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
771. Külpolitikai Közlemények
Berlin
8. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 8. évf. 17. sz. (1944. jún. 4.); 9.! évf. 18. sz. (1944. jún. 12.) – 9. évf. 30. sz. (1944. okt. 23.)
Megjelent: hetente
Főszerkesztő: Káldor Brúnó
Felelős szerkesztő: Sterio Leonidas
Kiadó: Káldor Brúnó
Szerkesztőség: Berlin W 30, Münchener Str. 15., március 9-től: Berlin Dahlem, Lentzeallée 28.
Kiadóhivatal: Berlin W 30, Münchener Str. 15., március 9-től: Berlin Dahlem, Lentzeallée 28.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
772. Külügyi Szemle
Külpolitikai, nemzetközi jogi és világgazdasági folyóirat.
Budapest
21. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 21. évf. 4. sz. (1944. júl.-szept.)
Megjelent: kéthavonta
Felelős szerkesztő: Baross Drucker György
Felelős kiadó: Eöttevényi Olivér
Kiadó: Magyar Külügyi Társaság
Szerkesztőség: Budapest V., Országháza XI. kapu
Kiadóhivatal: Budapest, Országház
Nyomda: Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., Pécs
Méret: 22 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Hadtörténeti Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Idegennyelvű Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
773. A Kürt
Keresztyén ifjúsági lap. A baptista ifjúság lapja.
Budapest
5 (21). évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 5 (21). évf. 4. sz. (1944. ápr. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Somogyi Imre
Szerkesztő: Somogyi Imre
Felelős kiadó: Nagy Pál
Kiadó: Baptista Hitközség
Szerkesztőség: Budapest VIII., Kistemplom utca 12.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Kistemplom utca 12.
Nyomda: Baltha János Könyvnyomdája, Mezőberény
Méret: 31 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
774. Lakatosmesterek Lapja
Lakatos, autószerelő- és javító, késes-köszörűs, mérlegkészítő, puskaműves, reszelővágó, vasesztergályos és vasöntő ipari szaklap. A Budapesti Lakatosok stb. Ipartestületének hivatalos közlönye.
Budapest
16. évf. 1. sz. (1944. jan. 10.) – 16. évf. 23. sz. (1944. dec. 10.)
Megjelent: minden hónap 10-én és 25-én
Felelős szerkesztő: Herodek József
Felelős kiadó: Herodek József
Kiadó: Budapesti Lakatosok stb. Ipartestülete
Szerkesztőség: Budapest VII., Nyár utca 6.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Nyár utca 6.
Nyomda: Paulovits Imre Könyvnyomdája, Budapest VII., Nyár utca 6.
Méret: 32 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
775. Die Landpost
Wochenzeitung für die VolksdeutscheBauernschaft im Donauraum. Mitteilungsblatt der Landesbauernämter und der deutschen Genossenschaftsverbände. február 13-tól: Wochenzeitung für die VolksdeutscheBauernschaft im Donauraum. Mitteilungsblatt der Landesbauernämtes und der Zentrale Südungarischer Deutscher Genossenschaften.
Újvidék
12. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 12. évf. 26. sz. (1944. jún. 25.)
Megjelent: vasárnap
Főszerkesztő: E. W. Schulze
Felelős szerkesztő: E. W. Schulze
Felelős kiadó: Krämer Jakob
Szerkesztőség: Újvidék, Ungargasse 68.
Kiadóhivatal: Újvidék, Ungargasse 68.
Nyomda: Franz Stanischitsch Nyomdája, Újvidék, Ungargasse 68.
Méret: 46 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
776. Lányok Útja
Leventeleányok képeslapja. A Magyar Leventeleánymozgalom hivatalos lapja.
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. máj. 15.) – 1. évf. 11. sz. (1944. okt. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Főszerkesztő: Kokas Eszter
Felelős szerkesztő: Zágoni Dezsőné
Felelős kiadó: Kokas Eszter, augusztus 15-től: Zágoni Dezsőné
Kiadó: Levente Hírközpont
Szerkesztőség: Budapest V., Alkotmány utca 10.
Kiadóhivatal: Budapest V., Alkotmány utca 5-7.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
777. Lapkivonat
Budapest
1. sz. (1944. jan. 3.) – 223. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: naponta
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Magyar Nemzeti Bank Nyomdája, Budapest
Méret: 32 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
778. Láthatár
Kisebbségi kultúrszemle. A külföldi magyarok és középeurópai népek szellemi életének figyelője.
Budapest
12. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 12. évf. 9. sz. (1944. okt.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Csuka Zoltán
Szerkesztő: Csuka Zoltán
Felelős kiadó: Imre Kálmán
Kiadó: Stúdium Könyvkiadó Rt.
Szerkesztőség: Budapest VII., Baross tér 15.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Baross tér 15.
Nyomda: Első Kecskeméti Hírlapkiadó- és Nyomda Részvénytársaság, Kecskemét
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
779. Leányszívek
Ifjúsági lap.
Nyíregyháza
3. évf. 5. sz. (1944. jan. 8.) – 3. évf. 9-10. sz. (1944. máj.-jún. 8.)
Megjelent: minden hónap 8-án
Főszerkesztő: Vághó Judit, Czirbusz Lenke; 9-10. számtól: Csaba Judit, Schober Sári
Felelős kiadó: Járdán József
Kiadó: Angolkisasszonyok Sancta Maria Intézetének Nyíregyházi Róm[ai] Kat[olikus] Keresk[edelmi] Leányközépiskolája
Szerkesztőség: [Nyíregyháza]
Kiadóhivatal: [Nyíregyháza]
Nyomda: Orosz Károly Nyomdaüzeme, Nyíregyháza, Bercsényi utca 3.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Nyíregyháza. Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár
780. Légi Híradó
S. l.
6. sz. (1944.) – 16. sz. (1944.)
Megjelent: rendszertelenül
Méret: 26 cm
Megjegyzés: megjelenési hely, évfolyam és dátumjelzés nélkül, terjesztik a szövetséges repülők
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
781. Légoltalmi Közlemények
A szaklégoltalom szervezési, műszaki és tudományos hírei a Honvédelmi Minisztérium VI. Csoportfőnökség közvetlen irányítása alatt.
Budapest
6 (2). évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 6 (2). évf. 9. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Nagyrévi György
Szerkesztő: Borsányi Julián
Felelős kiadó: Nagyrévi György
Kiadó: Légoltalmi Liga
Szerkesztőség: Budapest VI., Mussolini tér 1.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Mussolini tér 1.
Nyomda: Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
782. A Lélek Szava
Budapest
11. évf. 1. sz. (1944. febr. 1.) – 11. évf. 8. sz. (1944. ápr. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Slachta Margit
Szerkesztő: Palágyi Natália
Felelős kiadó: Slachta Margit
Szerkesztőség: Budapest XIV., Thököly út 69.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Ulászló utca 15.
Nyomda: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest, Aradi utca 8.
Méret: 29 cm
Megszűnt. (10.623/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
783. Lelkészegyesület
Az Országos Református Lelkészegyesület hivatalos közlönye.
Budapest
37. évf. 1. sz. (1944. jan. 8.) – 37. évf. 37. sz. (1944. okt. 28.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Szabolcska László
Szerkesztőség: Budapest XII., Böszörményi út 28.
Kiadóhivatal: Budapest XII., Böszörményi út 28.
Nyomda: Sylvester Rt., Budapest
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
784. Lelkigondozó
Különös tekintettel a ref[ormátus] szórványgyülekezetekre.
Sárvár
1. sz. (1944.) – 8. sz. (1944.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Szíj Rezső
Felelős kiadó: Szíj Rezső, 3. számtól: Református Egyház Sárvár
Szerkesztőség: Sárvár, Várkerület 7.
Kiadóhivatal: Sárvár, Várkerület 7.
Nyomda: Főiskolai Könyvnyomda, Pápa
Méret: 24 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
785. Lelkipásztor
Evangélikus lelkészi szakfolyóirat.
Celldömölk
20. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 20. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Molitórisz János
Felelős kiadó: Molitórisz János
Szerkesztőség: Celldömölk, Ostffy tér 7.
Kiadóhivatal: Celldömölk, Ostffy tér 7.
Nyomda: Baross Nyomda: Uzsaly és Koncz (Harangszó Nyomdája), Győr
Méret: 22 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
786. Lelkipásztori Levelek
Pécel
1. sz. (1944. júl. 2.) – 2. sz. (1944. szept.)
Megjelent: rendszertelenül
Szerkesztő: Rajz Mihály
Felelős kiadó: Rajz Mihály
Szerkesztőség: [Pécel]
Kiadóhivatal: [Pécel]
Nyomda: Kapisztrán Nyomda, Vác
Méret: 25 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
787. Levente
A leventeparancsnokok, leventeoktatók és levente-ifjúvezetők hivatalos lapja.
Budapest
5 (22). évf. 1 .sz. (1944. jan. 15.) – 5 (22). évf. 9. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Tornay Károly
Szerkesztő: Tornay Károly
Felelős kiadó: Tornay Károly
Kiadó: M[agyar] Kir[ályi] Honvédelmi Minisztérium
Szerkesztőség: Budapest V., Alkotmány utca 10.
Kiadóhivatal: Budapest V., Alkotmány utca 10.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
788. Levente Gazdasági Értesítő
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 2. évf. 11. sz. (1944. nov. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Főszerkesztő: Rapaics Dezső
Felelős szerkesztő: Doromby Károly
Felelős kiadó: Todor Kálmán
Kiadó: Levente Gazdasági Szövetkezések Központja
Szerkesztőség: Budapest V., Alkotmány utca 10.
Kiadóhivatal: Budapest V., Alkotmány utca 10.
Nyomda: ifj. Kellner Ernő Könyvnyomdája, Budapest
Méret: 41 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
789. Literaturna Nedelâ
Podkarpatskava obsestva nauk’.
Ungvár
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 4. évf. 18. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Ivan Garajda
Felelős kiadó: Ivan Garajda
Szerkesztőség: Ungvár, Drugeth tér 21.
Kiadóhivatal: Ungvár, Drugeth tér 21.
Nyomda: Kárpátaljai Tudományos Társaság Nyomdája, Ungvár
Méret: 31 cm
Megjegyzés: ruszin nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Nyíregyháza. Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Könyvtára
Ungvár. Ungvári Nemzeti Egyetem Könyvtára
790. A Litográfia
A magyar grafikai munkások szakközlönye.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 20.) – 6. évf. 5. sz. (1944. máj. 20.)
Megjelent: minden hónap 20-án
Felelős szerkesztő: Dobozi Lőrinc
Felelős kiadó: Dobozi Lőrinc
Szerkesztőség: Budapest VI., Rózsa utca 50.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Rózsa utca 50.
Nyomda: Világosság Könyvnyomda Rt., Budapest VIII., Conti utca 4.
Méret: 41 cm
Megszűnt. (11.003/1944. III. M. E. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
791. Litterae Circulares
ad Venerabilem Clerum Archi-dioecesis Colocensis et Bacsensis ab Ordinariatu Archi-episcopali.
Kalocsa
1. sz. (1944.) – 18. sz. (1944.)
Megjelent: rendszertelenül
Kiadó: Érseki Hivatal
Szerkesztőség: [Kalocsa]
Kiadóhivatal: [Kalocsa]
Nyomda: Árpád Nyomda, Kalocsa
Méret: 31 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és dátum nélkül
Lelőhely:
Kalocsa. Főszékesegyházi [Érseki] Könyvtár
Forrás:
Bács-Kiskun megyei sajtóbibliográfia. (összeállította Birck Edit) Kecskemét, 1986. p. 379
792. Losonci Hírlap
Losonc
27. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 27. évf. 22. sz. (1944. máj. 28.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Engel István
Felelős kiadó: Angyal István
Szerkesztőség: Losonc, Rákóczi utca 33.
Kiadóhivatal: Losonc, Rákóczi utca 33.
Nyomda: Engel István Könyvnyomdája, Losonc
Méret: 47 cm
Megszűnt. (11.033/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
793. Lourdes
Havi folyóirat.
Sopron
29. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 29. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Tóth János
Felelős kiadó: Tóth János
Szerkesztőség: Sopron, Rákóczi Ferenc utca 13.
Kiadóhivatal: Sopron, Rákóczi Ferenc utca 13.
Nyomda: Király Nyomda, Sopron, Rákóczi Ferenc utca 13.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
794. Lóverseny Újság
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. máj. 26.) – 1. évf. 63. sz. (1944. szept. 27.)
Megjelent: versenynaponként
Főszerkesztő: Karátsonyi Béla
Felelős szerkesztő: Karádi Lajos
Felelős kiadó: Marschalkó Teofil
Szerkesztőség: Budapest IV., Szép utca 3.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Szép utca 3.
Nyomda: Andrási József Nyomdája, Budapest VIII., Népszínház utca 11., július 18-tól: Klein S. Nyomdája, Budapest VI., Lovag u. 14.
Melléklet: Lóverseny Újság galopp eredményei megfigyelésekkel
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
795. Lövészhíradó
Az Erdélyi Lövészkerület kiadványa tagjai, barátai és a magyar ifjúság számára.
Kolozsvár
(1944. jan.) – (1944. máj.)
Felelős kiadó: Orbay Erzsébet
Szerkesztőség: [Kolozsvár]
Kiadóhivatal: [Kolozsvár]
Nyomda: Nagy Jenő Nyomdája, Kolozsvár
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
M. Kir. VIII. Hadtest Levente Labdarúgó Kerület Hivatalos Lapja → Lásd: M[agyar] Kir[ályi] VIII. Hadtest Levente Labdarúgó Kerület Hivatalos Lapja
A M. Kir. Közigazgatási Bíróság Általános Közigazgatási Osztályának Döntvényei, Jogegységi és Elvi Jelentőségű Határozatai → Lásd: A M[agyar] Kir[ályi] Közigazgatási Bíróság Általános Közigazgatási Osztályának Döntvényei, Jogegységi és Elvi Jelentőségű Határozatai
A M. Kir. Közigazgatási Bíróság Pénzügyi Osztályának Döntvényei, Jogegységi és Elvi Jelentőségű Határozatai → Lásd: A M[agyar] Kir[ályi] Közigazgatási Bíróság Pénzügyi Osztályának Döntvényei, Jogegységi és Elvi Jelentőségű Határozatai
A M. Kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Oktatófilm Kirendeltségének Hivatalos Közleményei → Lásd: A M[agyar] Kir[ályi] Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Oktatófilm Kirendeltségének Hivatalos Közleményei
M. O. T. (Politikai kiadás) → Lásd: M[agyar] O[rszágos] T[udósító]. (Politikai kiadás.)
M. O. T. (Törvényszéki kiadás) → Lásd: M[agyar] O[rszágos] T[udósító]. (Törvényszéki kiadás.)
M. T. I. (Közgazdasági rész) → Lásd: M[agyar] T[ávirati] I[roda] (Közgazdasági rész)
M. T. I. (Politikai rész) → Lásd: M[agyar] T[ávirati] I[roda] (Politikai rész)
M. T. I. (Sportkiadás) → Lásd: M[agyar] T[ávirati] I[roda] (Sportkiadás)
796. Magánjog Tára
Budapest
25. kötet 1. sz. (1944. jan.) – 25. kötet 8. sz. (1944. okt.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Angyal Pál
Szerkesztő: Bogsch Árpád
Felelős kiadó: Baranyay Lajos
Szerkesztőség: Budapest VI., Andrássy út 5.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Andrássy út 5.
Nyomda: Attila Nyomda Részvénytársaság, Budapest II., Szász Károly utca 3-5.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
797. Magna Domina
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. márc.)
Megjelent: rendszertelenül
Főszerkesztő: Durzsa Sándor
Felelős szerkesztő: Bernáth Elemér
Felelős kiadó: Bernáth Elemér
Kiadó: Fáy András Gimnázium Magyarok Nagyasszonya Kongregációjának Sajtószakosztálya
Szerkesztőség: Budapest IX., Gróf Haller tér 1.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Gróf Haller tér 1.
Nyomda: Bánsági Ádám Könyvnyomdája, Kispest
Méret: 21 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
798. Magyar Album
Nyitra
5. évf. (1944.) – 5. évf. (1944.)
Felelős szerkesztő: Dallos István
Szerkesztő: Marék Antal
Felelős kiadó: Dallos István
Szerkesztőség: [Nyitra]
Kiadóhivatal: [Nyitra]
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Jászó. Matica Slovenská
Forrás:
Bibliografia periodík na Slovensku v rokoch 1939-1944. (összeáll.: Michal Fedor), Matica Slovenska, Martin, 1969. p. 215
799. Magyar Állami és Közszolgálati Altisztek Országos Nyugdíjpótló és Segélyző Egyesületének Közlönye
Budapest
2. évf. .1. sz. (1944. febr. 15.) – 2. évf. 3. sz. (1944. jún. 15.)
Megjelent: minden második hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Szabó Miklós
Felelős kiadó: Szabó Miklós
Szerkesztőség: Budapest IX., Ráday utca 5.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Ráday utca 5.
Nyomda: Sugár Nyomda, Budafok, Városház tér 14.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
800. Magyar Állattenyésztés
A M[agyar] Kir[ályi] Földmívelésügyi Minisztérium irányítása alatt álló állattenyésztő és törzskönyvelő szervezetek hivatalos lapja.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 23. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Tahy Béla, szeptember 15-től: Sípos Gábor
Felelős kiadó: Battha Sándor
Szerkesztőség: Budapest V., Báthory utca 7.
Kiadóhivatal: Budapest V., Báthory utca 7.
Nyomda: Pátria Nyomda Rt., Budapest
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
Budapest. Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtár, Levéltár és Múzeum
801. Magyar Artisták Lapja
A Magyar Artista Egyesület hivatalos közlönye.
Budapest
31. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 31. évf. 9. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Losonczy Zoltán
Felelős szerkesztő: Paucsek József
Felelős kiadó: Paucsek József
Szerkesztőség: Budapest VII., Akácfa utca 32.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Akácfa utca 32.
Nyomda: Arany János Nyomda Rt., Budapest VIII., Szentkirályi utca 23., július 20-tól: Mátravölgyi János Könyvnyomdája, Budapest V., Vécsey u. 3.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
802. A Magyar Asszony
A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének értesítője.
Budapest
24. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 24. évf. 20. sz. (1944. okt. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Liska Józsefné Kaiser Margit (Simonfay Margit), szeptember 15-től: Ámon Vilmosné
Felelős kiadó: Ámon Vilmosné
Kiadó: Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége
Szerkesztőség: Budapest VII., Rózsa utca 23.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Rózsa utca 23.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
803. Magyar Bányászlap
Hungarian Miner’s Journal. Az egyedüli magyar bányászlap az Egyesült Államokban.
Detroit
31. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 31. évf. 52. sz. (1944. dec. 28.)
Megjelent: csütörtökön
Szerkesztő: Andrew Fay Fisher
Szerkesztőség: Pittsburgh, Pa. 239 Fourth Ave.
Kiadóhivatal: Detroit, Mich. 8502 W. Jefferson Ave.
Méret: 55 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
804. Magyar Barát
Ferences közlöny.
Vác
24. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 24. évf. 11. sz. (1944. nov. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Dám Ince
Felelős kiadó: Dám Ince
Kiadó: Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány
Szerkesztőség: Gyöngyös, Ferencesek
Kiadóhivatal: Vác, Postafiók 16.
Nyomda: Kapisztrán Nyomda, Vác
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
805. Magyar Bélyeg Újság
A Fővárosi és Vidéki Bélyeggyűjtők Egyesületének hivatalos lapja.
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 5. évf. 17. sz. (1944. okt. 5.)
Megjelent: minden hónap 5-én és 20-án
Felelős szerkesztő: Haraszthy Lajos
Felelős kiadó: Haraszthy Lajos
Szerkesztőség: Budapest VI., Andrássy út 3., március 5-től: Budapest X., Pongrácz út 17.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Andrássy út 3., március 5-től: Budapest X., Pongrácz út 17.
Nyomda: Tábori Nyomda, Budapest, június 15-től: Magyar Hirdető Iroda Rt. Nyomdája, Budapest
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
806. Magyar Chemiai Folyóirat
Havi szaklap a chemiai ismeretek fejlesztésére.
Budapest
50. évf. 1-2. füzet (1944. jan.-febr.) – 50. évf. 7-8. füzet (1944. júl.-aug.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Plank Jenő
Szerkesztő: Plank Jenő
Felelős kiadó: Plank Jenő
Kiadó: Királyi Magyar Természettudományi Társulat Chemiai Szakosztálya
Szerkesztőség: Budapest VIII., Esterházy utca 16.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Esterházy utca 16.
Nyomda: Buzárovits Gusztáv Könyvnyomdája, Esztergom
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
807. Magyar Cukrász és Mézeskalácsos
Cukrász-, mézeskalácsos-, csokoládé- és cukorkaipar lapja. A Budapesti Cukrászok és Mézeskalácsosok Ipartestületének és a Magyar Cukrászok és Mézeskalácsosok Országos Szövetségének Hivatalos lapja.
Budapest
18 (29). évf. 1. sz. (1944. jan. 25.) – 18 (29). évf. 9. sz. (1944. szept. 25.)
Megjelent: minden hónap 25-én
Felelős szerkesztő: Spelter Henrik
Szerkesztő: Spelter Henrik
Felelős kiadó: Spelter Henrik
Szerkesztőség: Budapest VIII., Őr utca 5.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Őr utca 5.
Nyomda: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest, József u. 41.
Méret: 34 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
808. A Magyar Család
Szépirodalmi-, tudományos- és társadalmi lap. A magyar családok értesítője.
Budapest
6 (14). évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 6 (14). évf. 4. sz. (1944. ápr. 15.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Olescher Emil
Szerkesztő: Olescher Emil
Felelős kiadó: Olescher Emil
Szerkesztőség: Budapest IX., Üllői út 91/b.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Üllői út 91/b.
Nyomda: Kerbolt Béla Könyvnyomdája, Budapest XII., Heinrich István út 1-5.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
809. Magyar Családtörténeti Szemle
Genealógiai és heraldikai folyóirat. A Régi Magyar Családok Szövetsége közlönye.
Budapest
10. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 10. évf. 4. sz. (1944. ápr.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Baán Kálmán
Szerkesztő: Baán Kálmán
Felelős kiadó: Baán Kálmán
Szerkesztőség: Budapest VIII., Baross utca 10.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Baross utca 10.
Nyomda: Egyházmegyei Könyvnyomda, Veszprém
Méret: 24 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Hadtörténeti Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
810. Magyar Cserkész
A Magyar Cserkészmozgalom hiv[atalos] lapja.
Budapest
25. évf. 8. sz. (1944. jan. 1.) – 25. évf. 24. sz. (1944. szept. 1.); 26. évf. 1. sz. (1944. szept. 15.) – 26. évf. 5. sz. (1944. nov. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Kosch Béla, január 15-től: Nemere János
Szerkesztő: Velősy Béla, november 15-től: Nemere János
Felelős kiadó: Kosch Béla, január 15-től: Nemere János
Kiadó: Magyar Cserkészmozgalom
Szerkesztőség: Budapest V., Nagy-Sándor utca 6.
Kiadóhivatal: Budapest V., Nagy-Sándor utca 6.
Nyomda: Forrás Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Rt., Budapest VII., Dohány utca 12.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
811. Magyar Csillag
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 4. évf. 8. sz. (1944. ápr. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Illyés Gyula
Szerkesztő: Illyés Gyula
Felelős kiadó: Illyés Gyula
Szerkesztőség: Budapest V., Vilmos császár út 34.
Kiadóhivatal: Budapest V., Vilmos császár út 34.
Nyomda: Hungária Nyomda Rt., Budapest V., Vilmos császár út 34.
Méret: 21 cm
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
812. Magyar Dal
A Magyar Dalos Egyesületek Országos Szövetségének folyóirata.
Budapest
49. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 49. évf. 12. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Lózsy János
Felelős kiadó: Fülei-Szántó Endre
Szerkesztőség: Budapest IV., Reáltanoda u. 7.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Reáltanoda u. 7.
Nyomda: Antiqua Rt., Budapest
Méret: 25 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
813. A Magyar Divatipar
A Nőiruhakészítők Országos Egyesülete lapja.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 2. évf. 4. sz. (1944. ápr.)
Megjelent: minden hónap 20-án
Felelős szerkesztő: Girardi Tibor
Felelős kiadó: Girardi Tibor
Szerkesztőség: Budapest IV., Eskü tér 8.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Eskü tér 8.
Nyomda: Fráter és Társa Könyvnyomdája, Budapest VII., Akácfa utca 13.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
814. Magyar Dohányújság
A Dohánytermelők Országos Szövetségének hivatalos lapja.
Budapest
61. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 61. évf. 23. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Papp-Szász Tamás
Szerkesztő: Toldy Miklós
Felelős kiadó: Papp-Szász Tamás
Szerkesztőség: Budapest IX., Üllői út 25.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Üllői út 25.
Nyomda: Pátria Nyomda Rt., Budapest
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
815. Magyar Élet
Nemzetpolitikai szemle.
Budapest
9. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 9. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: ifj. Fitos Vilmos, 2. számtól: Szíj Gábor
Felelős kiadó: Kayos György
Szerkesztőség: Budapest VII., Rákóczi út 20.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Rákóczi út 20.
Nyomda: Jövő Nyomdaszövetkezet, Budapest IX., Erkel utca 17.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
816. Magyar Élet
Ker[esztény] politikai napilap.
Miskolc
6. évf. 1 (1442). sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 232 (1663). sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Főszerkesztő: Nyilas Ferenc
Felelős szerkesztő: Nyilas Ferenc, február 17-től: Kizák László
Felelős kiadó: Szepesváraljai Haendel Vilmos
Kiadó: Miskolci Magyar Élet Lapkiadó Kft.
Szerkesztőség: Miskolc, Rákóczi utca 7.
Kiadóhivatal: Miskolc, Rákóczi utca 7.
Nyomda: Ludvig István Könyvnyomdája, Miskolc, Rákóczi utca 18.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
817. Magyar Élet Pártértesítője
Budapest
6. évf. 2. sz. (1944. jan. 15.) – 6. évf. 17. sz. (1944. szept. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Béry László
Felelős kiadó: Papp Sándor
Szerkesztőség: Budapest V., Akadémia utca 17.
Kiadóhivatal: Budapest V., Akadémia utca 17.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
818. Magyar Építőművészet
Budapest
(1944. jan. ) – (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Irsy László
Felelős kiadó: Irsy László
Szerkesztőség: Budapest XIII., Dráva utca 11.
Kiadóhivatal: Budapest XIII., Dráva utca 11.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest
Melléklet: Általános épületszerkezetek
Méret: 28 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Iparművészeti Múzeum Könyvtára
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
819. Magyar Erő
Képes hetilap.
Budapest
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 3. évf. 44. sz. (1944. nov. 3.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Horváth János
Szerkesztő: április 28-tól: Koréh Ferenc
Felelős kiadó: Papp Sándor
Kiadó: Magyar Erő Lapkiadó Kft.
Szerkesztőség: Budapest VII., Rákóczi út 54.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Rákóczi út 54.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
820. Magyar Értesítő
Protestáns egyházi, egyháztársadalmi és iskolai félhivatalos hírlaptudósító újság.
Mátyásföld-Gödöllő-Budapest
8. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 8. évf. 284. sz. (1944. dec. 29.)
Megjelent: naponta
Felelős szerkesztő: Farkas Sándor
Felelős kiadó: Farkas Sándor
Szerkesztőség: Mátyásföld, Arany János utca 32., augusztus 2-től: Gödöllő, Szilhát u. 1., december 11-től: Budapest VIII., Üllői út 24.
Kiadóhivatal: Mátyásföld, Arany János utca 32., augusztus 2-től: Gödöllő, Szilhát u. 1., december 11-től: Budapest VIII., Üllői út 24.
Nyomda: Freud, Budapest, Dohány u. 47., április 3-tól: V. Thurzó Margit, Budapest, Erzsébet krt. 12., június 12-től: Diószegi, Budapest, Múzeum krt. 18.
Méret: 34 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
821. Magyar Értesítő-Ungarischer Pressedienst-Hungarian Press Service
Offiziöses protestantisches Organ-Semi-official Protestant Organ.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 6. évf. 11-12. sz. (1944. dec. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Farkas Sándor
Felelős kiadó: Farkas Sándor
Szerkesztőség: Mátyásföld, Arany János utca 32.
Kiadóhivatal: Mátyásföld, Arany János utca 32.
Nyomda: Evangélikus Egyetemes Egyházi Iroda sokszorosítója, Budapest
Méret: 34 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
822. Magyar Exportkurír
Budapest
5 (16). évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 5 (16). évf. 32. sz. (1944. ápr. 26.)
Megjelent: szerdán és szombaton
Felelős szerkesztő: Tóth B. László
Szerkesztő: Ákos László
Felelős kiadó: Tóth B. László
Szerkesztőség: Budapest VII., Hársfa utca 36.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Hársfa utca 36.
Nyomda: Hunnia Nyomda, Budapest VII., Hársfa u. 36.
Méret: 41 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
823. Magyar Fapiac
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 47-48. sz. (1944. nov. 25.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Wagner Márton
Felelős kiadó: Váry József
Szerkesztőség: Budapest V., Nádor u. 26.
Kiadóhivatal: Budapest V., Nádor u. 26.
Nyomda: vargyasi Máté E[rnő] Könyvnyomdája, Budapest VIII., József u. 41.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
824. Magyar Fényképész
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 25.) – 6. évf. 9. sz. (1944. szept. 25.)
Megjelent: minden hónap 25-én
Szerkesztő: Gyimesy Kásás Ernő
Felelős kiadó: Boronkay Kálmán
Szerkesztőség: Budapest VIII., Népszínház utca 19.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Népszínház utca 19.
Nyomda: MOVE Nyomda Kft., Budapest VI., Podmaniczky utca 45.
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
825. Magyar Festőipar
A Budapesti Szobafestők-, Mázolók-, Fényezők-, Cég- és Címfestők-, Aranyozók Ipartestülete és az országos szövetség hivatalos lapja.
Budapest
40. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 40. évf. 11. sz. (1944. nov.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Lovász Gyula
Szerkesztő: Kulinyi József
Felelős kiadó: Lovász Gyula
Szerkesztőség: Budapest VII., Wesselényi u. 73.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Wesselényi u. 73.
Nyomda: Bokor és Fischer Nyomda, Budapest VII., Wesselényi u. 68., júniustól: Paulovits Imre Könyvnyomdája, Budapest VII., Nyár u. 6.
Méret: 31 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
826. Magyar Film
Filmkamarai szaklap.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 6. évf. 20. sz. (1944. okt. 15.)
Megjelent: szerdán, február 1-től: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Matolay K. Géza
Felelős kiadó: Lieber László
Szerkesztőség: Budapest VII., Erzsébet körút 13.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Erzsébet körút 13.
Nyomda: Jövő Nyomdaszövetkezet, Budapest IX., Erkel u. 17.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
827. Magyar Föld
Mezőgazdasági képes néplap.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 4. évf. 50. sz. (1944. dec. 14.)
Megjelent: csütörtök
Felelős szerkesztő: Kovrig János
Szerkesztő: Csongrádi György
Felelős kiadó: Kovrig János
Kiadó: Mezőgazdasági Művelődési Társaság
Szerkesztőség: Budapest VII., Erzsébet körút 7.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Erzsébet körút 7.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest
Méret: 31 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
828. Magyar Főváros
A Magyar Élet Pártja Fővárosi Szervezetének hivatalos lapja. szeptember 7-től: Várospolitikai és gazdasági hetilap.
Budapest
7. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 7. évf. 30. sz. (1944. szept. 21.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Pogány Béla
Felelős kiadó: Pogány Béla
Szerkesztőség: Budapest V., Csáky utca 15.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Eötvös utca 12., május 4-től: Budapest V., Csáky u. 15.
Nyomda: Pesti Lloyd Nyomda, Budapest
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
829. Magyar Front
Társadalmi és nemzetvédelmi hetilap. A Magyar Tűzharcos Szövetség hivatalos lapja.
Budapest
13. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 13. évf. 19. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Főszerkesztő: De Sgardelli Caesar
Felelős szerkesztő: De Sgardelli Caesar
Felelős kiadó: Lázár Emil
Kiadó: Magyar Tűzharcos Szövetség
Szerkesztőség: Budapest VII., Wesselényi utca 49.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Wesselényi utca 49.
Nyomda: Hunnia Nyomda Kft., Budapest, március 15-től: MOVE Nyomda Kft., Budapest VI., Podmaniczky u. 45.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
830. Magyar Futár
Képes politikai hetilap.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 4. évf. 51. sz. (1944. dec. 20.)
Megjelent: hétfőn
Főszerkesztő: Rajniss Ferenc
Felelős szerkesztő: Rajniss Ferenc
Felelős kiadó: Grátzer Antal
Szerkesztőség: Budapest V., Gr. Klebelsberg utca 29.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., József körút 19.
Nyomda: Stádium Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
831. Magyar Fűszerkereskedő
A Fűszerkereskedők Országos Egyesületének hivatalos lapja.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 47. sz. (1944. nov. 25.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Szombathy Kálmán
Felelős kiadó: Szombathy Kálmán
Szerkesztőség: Budapest VII., Vörösmarty utca 6.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Vörösmarty utca 6.
Nyomda: Attila Nyomda Részvénytársaság, Budapest II., Szász Károly utca 3-5.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
832. Magyar Gazda
Agrárpolitikai és közgazdasági hetilap.
Budapest
13. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 13. évf. 14. sz. (1944. ápr. 2.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Drozdy Győző
Szerkesztő: Drozdy Győző
Felelős kiadó: Drozdy Győző
Szerkesztőség: Budapest I., Logodi utca 39.
Kiadóhivatal: Budapest I., Logodi utca 39.
Nyomda: Faragó Imre Nyomdája, Kispest, Vörösmarty utca 6.
Méret: 42 cm
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
833. Magyar Gazdák Szemléje
A „Darányi Ignác” Agrártudományos Társaság folyóirata.
Budapest
49. évf. 1. sz. (1944. jan.-febr.) – 49. évf. 3. sz. (1944. máj.-jún.)
Megjelent: évente hatszor
Felelős szerkesztő: Czettler Jenő
Szerkesztő: Czettler Jenő, Ihrig Károly
Felelős kiadó: Czettler Jenő
Kiadó: József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mezőgazdaságpolitikai Intézete
Szerkesztőség: Budapest IV., Szerb utca 23.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Szerb utca 23.
Nyomda: Röttig-Romwalter Nyomda Rt., Sopron
Méret: 22 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
834. Magyar Gombászati Lapok
Acta Mycologica Hungarica.
Budapest
1. kötet 1. sz. (1944. ápr.) – 1. kötet 3-4. sz. (1944. nov.)
Megjelent: évente négyszer
Felelős szerkesztő: Kalmár Zoltán
Szerkesztőség: Budapest V., Akadémia utca 2.
Kiadóhivatal: Budapest V., Akadémia utca 2.
Nyomda: Kapucinus Nyomda, Budapest II., Fő utca 32.
Méret: 23 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
835. Magyar Gondolat
Tudományos, szépirodalmi folyóirat.
Budapest
10. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 10. évf. 6. sz. (1944. jún.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Balogh István
Felelős kiadó: Balogh István
Szerkesztőség: Budapest VII., Hernád utca 7.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Hernád utca 7.
Nyomda: Iglói János Könyvnyomdája, Balatonfüred, Kossuth Lajos utca 16.
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
836. Magyar Gyáripar
A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének hivatalos lapja. szeptember 20-tól: A Gyáripari Országos Központ hivatalos lapja.
Budapest
35. évf. 1. sz. (1944. jan. 20.) – 35. évf. 11. sz. (1944. nov. 20.)
Megjelent: minden hónap 20-án
Felelős szerkesztő: Koffler Károly, június 20-tól: Haidegger Ernő
Felelős kiadó: Koffler Károly, június 20-tól: Haidegger Ernő
Szerkesztőség: Budapest V., Akadémia utca 1.
Kiadóhivatal: Budapest V., Akadémia utca 1.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
837. Magyar Gyermeknevelés
Pedagógiai és gyermekirodalmi közlöny.
Székesfehérvár
10. évf. 6. sz. (1944. jan.) – 10. évf. 11. sz. (1944. jún.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Héjj Erzsébet
Felelős kiadó: Héjj Erzsébet
Szerkesztőség: Székesfehérvár, Rákóczi utca 12.
Kiadóhivatal: Székesfehérvár, Rákóczi utca 12.
Nyomda: Minerva Könyvnyomda, Székesfehérvár
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
838. Magyar Gyógypedagógiai Tanárok Közlönye
A Magyar Gyógypedagógiai Tanárok Országos Egyesületének folyóirata.
Budapest
6 (46). évf. 1. sz. (1944. ) – 6 (46). évf. 6. sz. (1944.)
Megjelent: évente tízszer
Felelős szerkesztő: Györgyfy Ákos
Szerkesztő: Györgyfy Ákos
Felelős kiadó: Györgyfy Ákos
Szerkesztőség: Budapest VIII., Festetics utca 3.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Festetics utca 3.
Nyomda: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest VIII., József utca 41.
Méret: 24 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
839. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Értesítője
Budapest
20. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 20. évf. 5. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: évente hatszor
Szerkesztő: Lipták Pál
Felelős kiadó: Lipták Pál
Kiadó: Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság, szeptember 15-től: Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Gyógyszerismereti Intézete
Szerkesztőség: Budapest VIII., Üllői út 26.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Üllői út 26.
Nyomda: Bethlen Rt., Budapest
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
840. Magyar Gyorsíró Szemle
A Magyar Gyorsírók és a Gyorsírás Barátai Budai Egyesületének hivatalos lapja.
Budapest
11. évf. 5. sz. (1944. jan.) – 11. évf. 12. sz. (1944. aug.); 12. évf. 1. sz. (1944. szept.)
Megjelent: minden hónap 10-én
Felelős szerkesztő: Kökény Lajos
Szerkesztő: Kökény Lajos
Felelős kiadó: Kökény Lajos
Szerkesztőség: Budapest V., Vilmos császár út 64.
Kiadóhivatal: Budapest V., Vilmos császár út 64.
Nyomda: Buschmann F. Utódai, Budapest IV., Molnár utca 37.
Melléklet: A Magyar Gyorsíró Szemle fogalmazási gyorsírási melléklapja, A Magyar Gyorsíró Szemle irodai gyorsírási és beszédírási melléklapja
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
841. Magyar Gyümölcs
A M[agyar] Kir[ályi] Földmívelésügyi Minisztérium Kertészeti Ügyosztályának hivatalos lapja. A Gyümölcstermelők Országos Egyesületének és az Országos Pomológiai Bizottságnak hivatalos lapja.
Budapest
11. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 11. évf. 20. sz. (1944. okt. 10.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 10-én
Felelős szerkesztő: Jeszenszky Árpád
Felelős kiadó: Solty László
Szerkesztőség: Budapest V., Vilmos császár út 76.
Kiadóhivatal: Budapest V., Vilmos császár út 76.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
842. A Magyar Haditengerészeti Egyesület Közleményei
Budapest
8. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 8. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Skripecz Dezső
Felelős kiadó: Skripecz Dezső
Kiadó: Magyar Haditengerészeti Egyesület
Szerkesztőség: Budapest VIII., József utca 26/28., júliustól: Budapest III., Zsigmond király útja 21.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., József utca 26/28., júliustól: Budapest III., Zsigmond király útja 21.
Nyomda: Sárkány Nyomda Rt., Budapest VI., Horn Ede utca 9.
Méret: 36 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
843. Magyar Házimunka
Havi folyóirat.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 12. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Moldvai Margit Gertrúd
Felelős kiadó: Hajós Ida Placida
Szerkesztőség: Budapest VIII., Mária utca 7.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Mária utca 7.
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 21 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
844. Magyar Híradó
S. l.
(1944. okt. 16.)
Méret: 42 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
845. Magyar Hírlap
Politikai napilap.
Pozsony
4. évf. 80. sz. (1944. márc. 23.) – 4. évf. 162. sz. (1944. jún. 22.)
Megjelent: naponta
Főszerkesztő: Somos Elemér
Felelős szerkesztő: Somos Elemér
Felelős kiadó: Esterházy János
Szerkesztőség: Pozsony, Halászkapu 8/II.
Kiadóhivatal: Pozsony, Halászkapu 8/II.
Nyomda: Concordia Nyomda, Pozsony, Segner utca 8.
Méret: 50 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Pozsony. Univerzitná Knižnica
846. Magyar Húsiparosok Lapja
A Budapesti Mészárosok és Hentesek Ipartestülete, a Magyar Húsiparosok Országos Egyesülete és a Pestvármegyei Húsiparosok Szövetsége hivatalos lapja.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 18. sz. (1944. ápr. 28.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Koch Gyula
Felelős kiadó: Koch Gyula
Szerkesztőség: Budapest VIII., Rákóczi tér 2.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rákóczi tér 2.
Nyomda: Kovács és Szegedi Nyomda, Budapest IX., Üllői út 31.
Méret: 35 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
847. Magyar Ifjúság
A Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Nemzeti Szövetségének hivatalos lapja.
Budapest
25. évf. 5. sz. (1944. jan.) – 25. évf. 12. sz. (1944. aug.); 26. évf. 1. sz. (1944. szept.) – 26. évf. 4. sz. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Pógyor István
Szerkesztő: Szondi Béla
Felelős kiadó: Pógyor István
Kiadó: KIE Nemzeti Szövetsége
Szerkesztőség: Budapest VIII., Vas utca 2/c.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Vas utca 2/c.
Nyomda: Bethánia Nyomda, Budapest VIII., Gyulai Pál utca 9.
Méret: 41 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
848. Magyar Ifjúsági Vörös-Kereszt
Budapest
23. évf. 5. sz. (1944. jan.) – 23. évf. 12. sz. (1944. aug.); 24. évf. 1. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Móra László
Szerkesztő: Móra László
Kiadó: Magyar Vöröskereszt
Szerkesztőség: Budapest VIII., Baross utca 15.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Baross utca 15.
Nyomda: Franklin Társulat Nyomdája, Budapest
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
849. Magyar Illatszerkereskedő
A Magyar Illatszer és Kozmetikaicikk- Kereskedők Országos Egyesületének hivatalos lapja.
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 5. évf. 8. sz. (1944. ápr. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Somfai Antal
Felelős kiadó: Somfai Antal
Szerkesztőség: Budapest IX., Lónyay utca 12.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Lónyay utca 12.
Nyomda: Urbányi István Könyvnyomdája, Budapest
Méret: 32 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
850. Magyar Ipar
”Iparügyek” – Az Országos Iparegyesület lapja.
Budapest
65. kötet 1. sz. (1944. jan. 1.) – 65. kötet 4. sz. (1944. ápr. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Dálnoki Kováts Jenő
Felelős kiadó: Neuhold Kornél
Szerkesztőség: Budapest VI., Gróf Zichy Jenő utca 4.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Gróf Zichy Jenő utca 4.
Nyomda: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest VI., Aradi utca 8.
Méret: 29 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
851. Magyar Iparművészet
Az Országos Magyar Iparművészeti Társulat, az Iparművészeti Múzeum és Iskola közlönye.
Budapest
47. évf. 1. sz. (1944.) – 47. évf. 8. sz. (1944.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Főszerkesztő: Szablya Frischauf Ferenc
Felelős szerkesztő: Szablya Frischauf Ferenc
Felelős kiadó: Szablya Frischauf Ferenc
Kiadó: Országos Magyar Iparművészeti Társulat
Szerkesztőség: Budapest IX., Kinizsi utca 31.
Kiadóhivatal: Budapest V., Mária Valéria utca 12.
Nyomda: Kir[ályi] Magy[ar] Egyetemi Nyomda, Budapest
Melléklet: „Muskátli” kézimunka melléklet
Méret: 28 cm
Megjegyzés: dátumjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Iparművészeti Múzeum Könyvtára
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
852. A Magyar Iparoktatás Tanárainak Közlönye
A Magyar Kir[ályi] Állami Iparoktatási Intézetek Tanárai Orsz[ágos] Egyesületének lapja.
Budapest
14 (5). évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 14 (5). évf. 11. sz. (1944. nov. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Gyenes Sándor
Felelős kiadó: Gyenes Sándor
Szerkesztőség: Budapest VIII., Népszínház utca 8.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Népszínház utca 8.
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 24 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
853. Magyar Iparos Hírlap
Az iparosság független hetilapja.
Budapest
25. évf. 18. sz. (1944. máj. 17.) – 25. évf. 35. sz. (1944. okt. 11.)
Megjelent: szerdán
Felelős szerkesztő: Gosztonyi Jenő
Szerkesztő: Gosztonyi Jenő
Felelős kiadó: Gosztonyi Jenő
Kiadó: Iparos Hírlap Lapkiadó Kft.
Szerkesztőség: Budapest VIII., József körút 10-12.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., József körút 10-12.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest VIII., József körút 5.
Előbb: Iparos Hírlap
Méret: 46 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
854. Magyar Iparosnevelés
Az Iparostanonciskolai Tanítók és Tanárok Országos Egyesületének lapja.
Budapest
18. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 18. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Áfra Nagy János
Szerkesztő: Áfra Nagy János
Felelős kiadó: Borzovay Pál
Szerkesztőség: Budapest VIII., Práter utca 11.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Práter utca 11.
Nyomda: Centrum Kiadóvállalat Rt., Budapest
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
855. Magyar Izraelita Hitközségi Tisztviselők Lapja
Zsidó lap. Az Izraelita Felekezeti Alkalmazottak Országos Egyesületének (IFA) hivatalos közlönye.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 6. évf. 3. sz. (1944. márc.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Vidor Pál
Felelős kiadó: Vidor Pál
Kiadó: Izraelita Felekezeti Alkalmazottak Országos Egyesülete (IFA)
Szerkesztőség: Budapest II., Fő utca 12.
Kiadóhivatal: Budapest II., Fő utca 12.
Nyomda: Phöbus Nyomda, Budapest VI., Eötvös utca 31.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
856. Magyar Játékszín
Képes művészi hetilap.
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. júl. 27.-aug. 2.) – 1. évf. 22. sz. (1944. dec. 21.-dec. 27.)
Megjelent: szerdán
Főszerkesztő: szeptember 13-tól: Benyovszky Pál
Felelős szerkesztő: Czebe Lászlóné
Szerkesztő: Benyovszky Pál, szeptember 13-tól: Borbély Andor
Felelős kiadó: Czebe Lászlóné
Kiadó: Magyar Játékszín Lapkiadó Kft.
Szerkesztőség: Budapest V., Vörösmarty tér 4.
Kiadóhivatal: Budapest V., Vörösmarty tér 4.
Nyomda: Athenaeum Rt., Budapest
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
857. Magyar Jogi Szemle
Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület hivatalos közlönye.
Budapest
1. sz. (1944. jan. 1.) – 18. sz. (1944. okt. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Főszerkesztő: Angyal Pál
Felelős szerkesztő: Angyal Pál
Szerkesztő: Nizsalovszky Endre
Felelős kiadó: Baranyay Lajos
Kiadó: Központi Sajtóvállalat Rt.
Szerkesztőség: Budapest IV., Pázmány Péter tér 1-3.
Kiadóhivatal: Budapest V., Honvéd utca 10.
Nyomda: Attila Nyomda Részvénytársaság, Budapest II., Szász Károly utca 3-5.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
858. Magyar Jövő
Független politikai napilap.
Miskolc
26. évf. 1 (9747). sz. (1944. jan. 1.) – 26. évf. 85 (9831). sz. (1944. ápr. 16.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Kozma Ferenc
Szerkesztő: Sikorszky Gyula
Kiadó: Kozma Ferenc és Társai Lapkiadó és Újságterjesztő Vállalat Betéti Társaság
Szerkesztőség: Miskolc, Werbőczy utca 5.
Kiadóhivatal: Miskolc, Werbőczy utca 5.
Nyomda: Fekete Pál és Társai Felsőmagyarországi Nyomdavállalata, Miskolc, Werbőczy utca 5.
Melléklet: A Magyar Jövő rádióműsora.
Melléklet: A Magyar Jövő Gyermeklapja
Méret: 41 cm
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Miskolc. Herman Ottó Múzeum
859. Magyar Kádáripar
A Magyar Kádáriparosok Országos Egyesülete hivatalos lapja.
Budapest
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 3. évf. 10. sz. (1944. okt. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Barabás László
Felelős kiadó: Barabás László
Kiadó: Magyar Kádáriparosok Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest VII., Baross tér 13.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Baross tér 13.
Nyomda: Budai Ferenc Toldi Nyomdája, Budapest VIII., Szűz utca 5-7.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
860. Magyar Kalapos Újság
A Budapesti Kalaposok Ipartestülete hivatalos közlönye.
Budapest
16. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 16. évf. 9. sz. (1944. szept. 25.)
Megjelent: minden hónap 25-én
Felelős szerkesztő: Sághelyi Lajos
Felelős kiadó: Sághelyi Lajos
Szerkesztőség: Budapest VIII., Népszínház utca 19.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Népszínház utca 19.
Nyomda: Otthon Nyomda (Kis Iván), Budapest IX., Lónyay utca 50., júliustól: Máté Nyomda, Budapest VIII., József u. 41.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
861. Magyar Kárpitosipar
A Budapesti Kárpitosok, Kárpitdíszítők, Gombkötők, Paszományosok és Paplanosok Ipartestületének hivatalos lapja.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 12. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Árkosi Béla
Felelős kiadó: Árkosi Béla
Szerkesztőség: Budapest XI., Horthy Miklós út 8.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Horthy Miklós út 8.
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 42 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
862. Magyar Katolikus Akció
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 4. évf. 11. sz. (1944. nov.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Mihalovics Zsigmond
Felelős kiadó: Mihalovics Zsigmond
Szerkesztőség: Budapest IV., Ferenciek tere 7.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Ferenciek tere 7.
Nyomda: Korda Rt. Nyomdája, Budapest VIII., Csepreghy utca 2., júliustól: Stephaneum Nyomda, Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Méret: 34 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
863. Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesületének Tudósítója
Budapest
10. évf. 1. sz. (1944. jún.) – 10. évf. 2. sz. (1944. okt.)
Megjelent: évente négyszer
Felelős szerkesztő: Bochkor Ádám
Felelős kiadó: Gyürky Tibor
Kiadó: Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest IV., Ferenciek tere 7.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Ferenciek tere 7.
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
864. Magyar Katonai Szemle
Budapest
14. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 14. évf. 7. sz. (1944. júl.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Berkó István
Kiadó: M[agyar] Kir[ályi] Honvédelmi Minisztérium
Szerkesztőség: Budapest VIII., József utca 26-28.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., József utca 26-28.
Nyomda: Ladányi Antal Könyvnyomdája, Budapest IX., Lónyay utca 18/b.
Méret: 23 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Hadtörténeti Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
865. Magyar Katonaújság
Budapest
7. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 7. évf. 41. sz. (1944. okt. 7.)
Megjelent: hetente
Felelős szerkesztő: Mezey Dénes
Szerkesztő: Rózsás József
Felelős kiadó: Mezey Dénes
Kiadó: Vitézi Rend Zrínyi Csoportja Munkatársainak Irodalmi és Művészeti Szövetkezete
Szerkesztőség: Budapest VIII., Reviczky utca 4/b.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Reviczky utca 4/b.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Melléklet: Képes Tábori Újság
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Hadtörténeti Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
866. Magyar Kéményseprő
A Nemzeti Munkaközpont Kéményseprő Szakmai Csoportjának hivatalos lapja.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 6. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Végh Károly
Felelős kiadó: Végh Károly
Kiadó: Magyar Kéményseprő Munkások Országos Gazdasági Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest VI., Podmaniczky utca 81.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Podmaniczky utca 81.
Nyomda: Sylvester Rt., Budapest
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
867. Magyar Kereskedelem és Pénzügy
Gazdaságpolitikai hetilap.
Budapest
34. évf. 947. sz. (1944. jan. 10.) – 34. évf. 952. sz. (1944. márc. 24.)
Megjelent: minden hónap 10-én és 24-én
Főszerkesztő: Szatmáry Sándor
Felelős szerkesztő: Szatmáry Sándor
Felelős kiadó: Szatmáry Sándor
Szerkesztőség: Budapest V., Tátra utca 5.
Kiadóhivatal: Budapest V., Tátra utca 5.
Nyomda: Fémes Á[rmin] Könyvnyomdája, Budapest VII., Nagyatádi Szabó utca 20.
Méret: 42 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
868. Magyar Kertészet és Faiskola
Független agrársajtó: kertészet, faiskola, gyümölcsészet, kertgazdaság stb.
Budapest
25. évf. 1 (455). sz. (1944. jan. 1.) – 25. évf. 8 (462). sz. (1944. ápr. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Boros János
Felelős kiadó: Boros János
Szerkesztőség: Budapest II., Margit körút 7.
Kiadóhivatal: Budapest II., Margit körút 7.
Nyomda: Szalay Nyomda, Budapest VIII., Kender utca 39., február 1-től: MOVE Nyomda Kft., Budapest VI., Podmaniczky u. 45.
Méret: 31 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
869. Magyar Kézművesipar
Az Ipartestületek Országos Központjának hivatalos közlönye.
Budapest
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 3. évf. 23. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Szeghalmi László
Felelős kiadó: Szeghalmi László
Kiadó: Ipartestületek Országos Központja
Szerkesztőség: Budapest VII., Erzsébet körút 9.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Erzsébet körút 9.
Nyomda: Urbányi István Könyvnyomdája, Budapest
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
870. M[agyar] Kir[ályi] VIII. Hadtest Levente Labdarúgó Kerület Hivatalos Lapja
Kassa
2. évf. (1944.) – 2. évf. (1944.)
Szerkesztőség: [Kassa]
Kiadóhivatal: [Kassa]
Nyomda: Grafika Nyomda, Kassa
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Jászó. Matica Slovenská
Forrás:
Bibliografia periodík na Slovensku v rokoch 1939-1944. (összeáll.: Michal Fedor), Matica Slovenska, Martin, 1969. p. 216
871. A Magyar Királyi Államvasutak Hivatalos Lapja
Budapest
1. sz. (1944. jan. 8.) – 60. sz. (1944. dec. 23.)
Megjelent: szombaton
Szerkesztő: Lovász Pál
Kiadó: Magyar Királyi Államvasutak Igazgatósága
Szerkesztőség: Budapest VI., Andrássy út 73.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Andrássy út 73.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest
Méret: 29 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
872. A Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság Hivatalos Közlönye
Budapest
33. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 33. évf. 24. sz. (1944. dec. 5.)
Megjelent: minden hónap 5-én és 20-án
Felelős szerkesztő: Nikl Béla
Felelős kiadó: Nikl Béla
Kiadó: Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 31 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Könyvtára
873. A M[agyar] Kir[ályi] Közigazgatási Bíróság Általános Közigazgatási Osztályának Döntvényei, Jogegységi és Elvi Jelentőségű Határozatai
Budapest
39. évf. 1. füzet (1944. márc. 30.) – 39. évf. 3. füzet (1944. szept. 30.)
Megjelent: negyedévente
Felelős szerkesztő: Kohányi Imre
Szerkesztő: Kohányi Imre
Felelős kiadó: Kohányi Imre
Szerkesztőség: Budapest II., Fő utca 1.
Kiadóhivatal: Budapest II., Fő utca 1.
Nyomda: Hornyánszky Viktor Rt., Budapest, Aradi utca 14.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
874. A M[agyar] Kir[ályi] Közigazgatási Bíróság Pénzügyi Osztályának Döntvényei, Jogegységi és Elvi Jelentőségű Határozatai
Budapest
42. évf. 1. füzet (1944. márc. 31.) – 42. évf. 3. füzet (1944. szept. 30.)
Megjelent: évente négyszer
Felelős szerkesztő: ifj. Márffy Albin
Szerkesztő: ifj. Márffy Albin
Felelős kiadó: ifj. Márffy Albin
Szerkesztőség: Budapest II., Fő utca 1.
Kiadóhivatal: Budapest II., Fő utca 1.
Nyomda: Fővárosi Nyomda Rt., Budapest
Méret: 27 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
875. A M[agyar] Kir[ályi] Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Oktatófilm Kirendeltségének Hivatalos Közleményei
A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium filmügyeinek értesítője.
Budapest
9. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 9. évf. 10-11. sz. (1944. okt.-nov.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Geszti Lajos
Felelős kiadó: Geszti Lajos
Kiadó: M[agyar] Kir[ályi] Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium
Szerkesztőség: Budapest VIII., Csepreghy utca 4.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Csepreghy utca 4.
Nyomda: Korda Rt. Nyomdája, Budapest VIII., Csepreghy utca 2.
Méret: 25 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
876. Magyar Konzum
Erdély közgazdasági hetilapja.
Kolozsvár
4. évf. (1944.) – 4. évf. 9. sz. (1944. ápr. 27.)
Megjelent: kéthetente
Felelős szerkesztő: Korbusz Lipthay Kurt
Felelős kiadó: Korbusz Lipthay Kurt
Szerkesztőség: [Kolozsvár]
Kiadóhivatal: [Kolozsvár]
Nyomda: András László Könyvnyomdája, Kolozsvár
Utóbb: Erdélyi Közgazdaság
Méret: 46 cm
Megszűnt. (10.773/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Forrás:
Kuszálik Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940-1989. Budapest, 1996. p. 124
877. Magyar Kórház
Magyarország Klinikáinak és Kórházainak Szövetsége hivatalos lapja.
Budapest
13. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 13. évf. 17. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én és 30-án
Főszerkesztő: Manninger Vilmos
Felelős szerkesztő: Soós Aladár
Felelős kiadó: Soós Aladár
Kiadó: Magyarország Klinikáinak és Kórházainak Szövetsége
Szerkesztőség: Budapest VIII., Üllői út 66/c.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Üllői út 66/c.
Nyomda: M[agyar] Kir[ályi] Állami Nyomda, Budapest
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
878. Magyar Kórus
Hangjegyes egyházzenei folyóirat. Az Országos Magyar Cecília Egyesület lapja.
Budapest
14. évf. 1. füzet (1944. márc.) – 14. évf. 6. füzet (1944. dec.)
Megjelent: évente hatszor
Szerkesztő: Bárdos Lajos, Kertész Gyula
Felelős kiadó: Kertész Gyula
Kiadó: Országos Magyar Cecília Egyesület
Szerkesztőség: Budapest XII., Fery Oszkár utca 55.
Kiadóhivatal: Budapest XII., Fery Oszkár utca 55.
Nyomda: Athenaeum Rt., Budapest
Méret: 25 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Könyvtára
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
879. Magyar Kőművesmesterek Lapja
A Budapesti Kőműves-, Kőfaragómesterek és Iparosok Ipartestületének és a Magyar Kőművesmesterek Országos Szövetségének hivatalos lapja.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 12. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Szászházi János
Felelős kiadó: Szászházi János
Szerkesztőség: Budapest VIII., Német utca 22.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Német utca 22.
Nyomda: Attila Nyomda Rt., Budapest II., Szász Károly utca 3-5.
Méret: 42 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
880. Magyar Könyvszemle
A magyar közkönyvtárak közlönye.
Budapest
68. évf. 1. füzet (1944. jan.-márc.) – 58. évf. 2-4. füzet (1944. ápr.-dec.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Trócsányi Zoltán, 2-4. számtól: Varjas Béla
Szerkesztő: Trócsányi Zoltán, 2-4. számtól: Varjas Béla
Felelős kiadó: Droszt Olga
Kiadó: Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtára
Szerkesztőség: Budapest VIII., Múzeum körút 14-16.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Eszterházy u. 30.
Nyomda: Kir[ályi] Magy[ar] Egyetemi Nyomda, Budapest
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Hadtörténeti Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Budapest. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
881. Magyar Középiskola
A Katolikus Középiskolai Tanáregyesület folyóirata.
Budapest
37. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 37. évf. 11. sz. (1944. nov.)
Megjelent: minden hónap 20-án
Felelős szerkesztő: Prónai Lajos
Szerkesztő: Prónai Lajos
Felelős kiadó: Regényi Sándor
Kiadó: Kat[olikus] Középisk[olai] Tanáregyesület
Szerkesztőség: Budapest VI., Benczur utca 3.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Fehérvári út 13.
Nyomda: Attila Nyomda Rt., Budapest II., Szász Károly utca 3-5.
Méret: 22 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
882. Magyar Közérdek
Közgazdasági hetilap.
Baja
8. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 8. évf. 9. sz. (1944. máj. 5.)
Megjelent: havonta kétszer
Felelős szerkesztő: Urbán Gyula
Felelős kiadó: Urbán Gyula
Szerkesztőség: Baja, Pázmány utca 23.
Kiadóhivatal: Baja, Pázmány utca 23.
Nyomda: Keresztény Sajtószövetkezet, Szabadka
Méret: 40 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
883. Magyar Közgazdaság
Budapest
14. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 14. évf. 16. sz. (1944. ápr. 27.)
Megjelent: csütörtökön
Főszerkesztő: Perley Lajos
Felelős szerkesztő: Perley Lajos
Felelős kiadó: Perley Lajos
Szerkesztőség: Budapest V., Gróf Teleki Pál utca 13.
Kiadóhivatal: Budapest V., Gróf Teleki Pál utca 13.
Nyomda: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest VI., Aradi utca 8.
Méret: 46 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
884. Magyar Közgazdasági Szemle
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 6. évf. 6. sz. (1944. márc. 17.)
Megjelent: kéthetente
Felelős szerkesztő: Nagy Dániel
Felelős kiadó: Nagy Dániel
Szerkesztőség: Budapest IV., Régiposta utca 7/9.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Régiposta utca 7/9.
Nyomda: Hellas Rt., Budapest
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
885. Magyar Közigazgatás
Közigazgatási hetilap.
Budapest
62. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 62. évf. 38. sz. (1944. okt. 15.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Mártonffy Károly
Szerkesztő: Némethy Imre
Felelős kiadó: Mártonffy Károly
Szerkesztőség: Budapest II., Pasaréti út 6.
Kiadóhivatal: Budapest II., Pasaréti út 6.
Nyomda: Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
886. Magyar Közlekedési Szemle
A Magyar Közlekedéstudományi Társaság hivatalos folyóirata.
Budapest
6. évf. 1-2. sz. (1944.) – 6. évf. 3-4. sz. (1944.)
Megjelent: kéthavonta
Felelős szerkesztő: Csíkszentmihályi Sándor László
Szerkesztő: Malduri Maléter Jenő
Felelős kiadó: Csíkszentmihályi Sándor László
Kiadó: Hungária Lloyd Lapkiadóvállalat Rt.
Szerkesztőség: Budapest VI., Mozsár utca 9.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Mozsár utca 9.
Nyomda: Fővárosi Nyomda Rt., Budapest
Méret: 28 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
887. Magyar Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezete Értesítője
A Magyar Köztisztviselők Fogyasztási Termelő és Értékesítő-Szövetkezete hivatalos lapja.
Budapest
20. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 20. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Pauli Mária
Felelős kiadó: Pauli Mária
Szerkesztőség: Budapest IX., Közraktár utca 30.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Közraktár utca 30.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
888. Magyar Kultúra
Társadalmi és tudományos szemle.
Budapest
31. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 31. évf. 23. sz. (1944. dec. 5.)
Megjelent: minden hónap 5-én és 20-án
Főszerkesztő: Vid József
Felelős szerkesztő: Nyisztor Zoltán
Felelős kiadó: Baranyay Lajos
Kiadó: Pázmány Péter Irodalmi Társaság
Szerkesztőség: Budapest VIII., Horánszky u. 20.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Horánszky u. 20.
Nyomda: Korda Rt. Nyomdája, Budapest VIII., Csepreghy utca 2.
Méret: 32 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
889. Magyar Kulturszemle
A magyar kultúra keresztmetszete.
Budapest
7. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 7. évf. 10. sz. (1944. okt. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Bak János
Szerkesztő: Bak János
Felelős kiadó: Bak János
Szerkesztőség: Budapest IV., Kecskeméti utca 13.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Kecskeméti utca 13.
Nyomda: Kapisztrán Nyomda, Vác
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
890. Magyar Kurír
Naponta többször megjelenő hírlaptudósító újság.
Budapest
34. évf. (1944. jan. 3.) – 34. évf. (1944. nov. 30.)
Megjelent: naponta többször
Főszerkesztő: Jámbor Dezső
Felelős szerkesztő: Jámbor Dezső
Felelős kiadó: Jámbor Dezső
Kiadó: Magyar Kurir Részvénytársaság
Szerkesztőség: Budapest IV., Ferenciek tere 7.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Ferenciek tere 7.
Nyomda: házi sokszorosítás
Méret: 34 cm
Megjegyzés: számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
891. Magyar Külpolitika
Nemzetközi jogi- és gazdasági folyóirat. A Magyar Revíziós Liga hivatalos lapja.
Budapest
25. évf. 1. sz. (1944.) – 25. évf. 3. sz. (1944.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős szerkesztő: Csíkszentmihályi Sándor László
Szerkesztő: Sziklay János
Felelős kiadó: Csíkszentmihályi Sándor László
Kiadó: Hungária Lloyd Lapkiadó Vállalat Rt.
Szerkesztőség: Budapest II., Keleti Károly utca 11.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Mozsár utca 9.
Nyomda: Fővárosi Nyomda Rt., Budapest
Méret: 30 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Hadtörténeti Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
892. Magyar Labdarúgás
A Magyar Labdarúgók Szövetsége Hivatalos Közlönye
Budapest
24. évf. 1. sz. (1944. jan. 21.) – 24. évf. 35. sz. (1944. okt. 13.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Juhász István
Felelős kiadó: Juhász István
Szerkesztőség: Budapest V., Vadász utca 31.
Kiadóhivatal: Budapest V., Vadász utca 31.
Nyomda: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest VIII., József utca 41.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
893. A Magyar Labdarúgók Szövetsége Budapesti Kerületének Hivatalos Értesítője
Budapest
17. évf. 29. sz. (1944. szept. 8.)
Szerkesztőség: Budapest V., Vadász u. 31.
Kiadóhivatal: Budapest V., Vadász u. 31.
Nyomda: MLSZ, Budapest V., Vadász u. 31.
Méret: 32 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
894. Magyar Lányok
Lányok és anyák képes hetilapja.
Budapest
50. évf. 14. sz. (1944. Újév) – 50. évf. 52. sz. (1944. szept. 23.); 51. évf. 1. sz. (1944. szept. 30.) – 51. évf. 12. sz. (1944. dec. 16.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Tutsek Anna, jún. 3-tól: Kosáryné Réz Lola
Szerkesztő: Tutsek Anna, jún. 3-tól: Kosáryné Réz Lola
Felelős kiadó: Hampó József
Szerkesztőség: Budapest VI., Andrássy út 16.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Andrássy út 16.
Nyomda: Hungária Hírlapnyomda Rt., Budapest, Vilmos császár út 34.
Melléklet: Otthonunk
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
895. Magyar Lapok
Paginas Hungaras.
Buenos Aires
2. évf. 2. sz. (1944. jan. 15.) – 2. évf. 45. sz. (1944. dec. 30.)
Megjelent: havonta kétszer, április 29-től: szombaton
Szerkesztő: Ehrenfeld Béla
Szerkesztőség: Buenos Aires, Tucumán 2165
Kiadóhivatal: Buenos Aires, Tucumán 2165
Méret: 29 cm, február 1-től: 58 cm, április 29-től: 39 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
896. Magyar Lapok
Keresztény politikai napilap.
Nagyvárad
13. évf. 1 (3457). sz. (1944. jan. 3.) – 13. évf. 215 (3661). sz. (1944. szept. 25.)
Megjelent: vasárnap kivételével minden nap
Főszerkesztő: Paál Árpád
Felelős szerkesztő: Paál Árpád
Felelős kiadó: Virág Jeromos
Kiadó: Szent László Nyomda Rt.
Szerkesztőség: Nagyvárad, Szilágyi Dezső utca 5.
Kiadóhivatal: Nagyvárad, Szilágyi Dezső utca 5.
Nyomda: Szent László Nyomda Rt., Nagyvárad, Szilágyi Dezső utca 5.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
897. Magyar Lélek
A magyar népművelők országos folyóirata. áprilistól: Országos népművelési folyóirat.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 6. évf. 11. sz. (1944. nov.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Főszerkesztő: Hankiss János
Felelős szerkesztő: Hankiss János
Szerkesztő: Hankiss János
Felelős kiadó: Milleker Rezső
Kiadó: áprilistól: Magyar Népművelők Társasága
Szerkesztőség: Budapest IV., Múzeum körút 13.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Múzeum körút 13.
Nyomda: Kir[ályi] Magy[ar] Egyetemi Nyomda, Budapest
Méret: 24 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
898. Magyar Lövész
Az Országos Magyar Lövész Szövetség hivatalos lapja.
Budapest
16. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 16. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Verbőczi Kálmán
Felelős kiadó: Verbőczi Kálmán
Kiadó: Országos Magyar Lövész Szövetség
Szerkesztőség: Budapest V., Alkotmány utca 3.
Kiadóhivatal: Budapest V., Alkotmány utca 3.
Nyomda: Ladányi Antal Könyvnyomdája, Budapest IX., Lónyay utca 18/b.
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
899. Magyar Magántisztviselő
A Keresztényszocialista Magántisztviselők Országos Szövetsége hivatalos közlönye.
Budapest
23. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 23. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Kapocsy Dániel
Felelős kiadó: Kapocsy Dániel
Kiadó: Keresztényszocialista Magántisztviselők Országos Szövetsége
Szerkesztőség: Budapest VIII., Baross utca 44.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Baross utca 44.
Nyomda: Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest VIII., József utca 41.
Méret: 33 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
900. Magyar Malomipar
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. szept. 1.) – 1. évf. 12. sz. (1944. dec. 20.)
Megjelent. minden hónap 1-én, 10-én és 20-án
Felelős szerkesztő: Illés Sándor
Felelős kiadó: Illés Sándor
Szerkesztőség: Budapest XIV., Mindszent utca 15.
Kiadóhivatal: Budapest V., Hollán utca 9.
Nyomda: Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt. Nyomdája, Budapest
Méret: 31 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
901. Magyar Méh
Az Országos Méhészeti Egyesület hivatalos közlönye. februártól: Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület hivatalos közlönye.
Budapest
65. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 65. évf. 11. sz. (1944. nov.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Kamenitzky Sándor
Felelős kiadó: Kamenitzky Sándor
Szerkesztőség: Budapest VIII., Csokonai utca 8.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Csokonai utca 8.
Nyomda: Kapisztrán Nyomda, Vác
Méret: 24 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
902. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye
Budapest
78. kötet 1. sz. (1944. jan. 9.) – 78. kötet 25. sz. (1944. dec. 10.)
Megjelent: kéthetente
Felelős szerkesztő: Beliczay András
Felelős kiadó: Sándor Zoltán
Kiadó: Magyar Mérnök- és Építészegylet
Szerkesztőség: Budapest IV., Reáltanoda utca 13-15.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Reáltanoda utca 13-15.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
903. Magyar Molnárok Lapja
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 50. sz. (1944. dec. 9.)
Megjelent: szombaton
Főszerkesztő: Karácson Jenő
Felelős szerkesztő: Karácson Jenő, febr. 19-től: Karácson András
Felelős kiadó: Karácson Jenő
Szerkesztőség: Budapest V., Katona József utca 14.
Kiadóhivatal: Budapest V., Katona József utca 14.
Nyomda: Merkantil Nyomda, Budapest VIII., Vajda Hunyad utca 43., máj. 27-től: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, júl. 29-től: Merkantil Nyomda, Budapest VIII., Vajda Hunyad utca 43., dec. 2-től: Légrády Testvérek Rt. Nyomdai Műintézete, Budapest V., Vilmos császár út 78.
Méret: 42 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
904. Magyar Munkásifjú
Budapest
3 (7). évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 3 (7). évf. 12. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Kostyelik Ferenc
Felelős kiadó: Kostyelik Ferenc
Kiadó: KIOE
Szerkesztőség: Budapest IX., Gát utca 6.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Gát utca 6.
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 47 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
905. Magyar Múzsa
Irodalmi és művészeti folyóirat.
Budapest
10. sz. (1944.) – 16. sz. (1944.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Kozocsa Sándor
Szerkesztő: Eszterhás István
Felelős kiadó: Kozocsa Sándor
Kiadó: Magyar Múzsa Irodalmi Társaság
Szerkesztőség: Budapest VI., Andrássy út 1.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Andrássy út 1.
Nyomda: Hungária Nyomda Rt., Budapest
Méret: 20 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
906. Magyar Nemzet
Budapest
7. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 7. évf. 66. sz.(1944. márc. 22.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Barankovics István
Felelős kiadó: Barankovics István
Szerkesztőség: Budapest VI., Aradi utca 10.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Vilmos császár út 65.
Nyomda: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest VI., Aradi utca 8.
Melléklet: Rádióműsor
Méret: 46 cm
Megszűnt. (170.344/1944. VII. a. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
907. Magyar Nemzetgazda
Gazdaságpolitikai újság.
Budapest
63. évf. 1. sz. (1944. jan. 10.) – 64. [63.!] évf. 14. sz. (1944. okt. 10.)
Megjelent: minden hónap 10-én és 25-én
Felelős szerkesztő: Szabolcs Bálint
Felelős kiadó: Szabolcs Károly
Szerkesztőség: Budapest VI., Andrássy út 4.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Andrássy út 4.
Nyomda: Bokor és Fischer Nyomda, Budapest VII., Wesselényi utca 68., június 10-től: Ábrahám Józsefné Nyomdája, Budapest II., Fő u. 42.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
908. Magyar Nemzeti Bank Havi Közleményei
Budapest
18. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 18. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Magyar Nemzeti Bank Nyomdája, Budapest
Méret: 30 cm
Megjegyzés: Kizárólag a Bank alkalmazottai részére
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
909. Magyar Nemzet Függetlenségi Frontja Közleményei
Genf
8.-9. sz. (1944. Újév) – 10. sz. (1944. márc. 15.)
Megjelent: havonta
Kiadó: M[agyar] N[emzeti] F[üggetlenségi] F[ront] Svájci Szervezete
Szerkesztőség: [Genf]
Kiadóhivatal: [Genf]
Utóbb: Magyar Nemzeti Függetlenségi Front Közleményei
Méret: 21 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
910. Magyar Nemzeti Függetlenségi Front Közleményei
Genf
11. sz. (1944. ápr.) – 19. sz. (1944. dec.)
Kiadó: M[agyar] N[emzeti] F[üggetlenségi] F[ront] Svájci Szervezete
Szerkesztőség: [Genf]
Kiadóhivatal: [Genf]
Előbb: Magyar Nemzet Függetlenségi Frontja Közleményei
Méret: 21 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
911. Magyar Nép
Képes hetilap.
Kolozsvár
24. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 24. évf. 39-40. sz. (1944. szept. 23-30.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Pap Jánossy Béla, január 8-tól: Dávid Iván
Felelős kiadó: Tóth Kálmán
Kiadó: Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Részvénytársaság
Szerkesztőség: Kolozsvár, Brassai utca 7.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Brassai utca 7.
Nyomda: Minerva Rt., Kolozsvár
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
912. Magyar Nép
Demokratikus napilap.
Nyíregyháza
1. évf. 1. sz. (1944. nov. 8.)
Megjelent: kétnaponta
Szerkesztő: Farkas Pál
Kiadó: Demokratikus Front
Szerkesztőség: [Nyíregyháza]
Kiadóhivatal: [Nyíregyháza]
Nyomda: Magyar Nemzeti Demokrata Front Nyomdája, Nyíregyháza
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Forrás:
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (a történelmi Bereg, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa és Ung vármegyék) sajtóbibliográfiája (1845-2000). (szerkesztette László Gézáné Szarka Ágota) Nyíregyháza, 2002. p. 170-174
913. Magyar Népakarat
Független politikai és társadalmi napilap.
Szentes
1. évf. 1. sz. (1944. okt. 18.) – 1. évf. 4. sz. (1944. okt. 27.)
Megjelent: hetente hatszor
Felelős szerkesztő: Kalpagos Crisán János
Felelős kiadó: Schiffer Armand Sándor
Kiadó: Magyarországi Kommunisták Szentesi Pártja
Szerkesztőség: [Szentes]
Kiadóhivatal: [Szentes]
Nyomda: [Szentesi Napló Nyomdája, Szentes]
Méret: 42 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Szentes. Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Levéltára
914. Magyar Népiskola
Az Állami Tanítók és Óvónők Országos Egyesületének hivatalos lapja.
Újpest
20. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 20. évf. 6. sz. (1944. jún. 15.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Galla Endre
Felelős szerkesztő: Kerék Péter, március 15-től: Gyulai István
Felelős kiadó: Czibor János
Szerkesztőség: Pestszenterzsébet, Vörösmarty utca
Kiadóhivatal: Újpest, Viola utca 4.
Nyomda: Kalász Könyvkiadó Rt. Könyvnyomdája, Budapest V., Kádár utca 5.
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
915. Magyar Néplap
A szlovákiai Magyar Párt hivatalos lapja. Magyar Néplap politikai hetilap.
Pozsony
4. évf. 1. sz. (1944.) – 4. évf. 43. sz. (1944.)
Megjelent: csütörtök
Főszerkesztő: Aixinger László, október 11-től: Stelczer Lajos
Kiadó: Esterházy János
Szerkesztőség: [Pozsony]
Kiadóhivatal: [Pozsony]
Nyomda: Concordia Nyomda, Pozsony, szeptember 7-től: Litera Nyomda, Pozsony
Méret: 49 cm, szeptember 7-től: 46 cm
Lelőhely:
Turócszentmárton. Matica Slovenská
Forrás:
Bibliografia periodík na Slovensku v rokoch 1939-1944. (összeáll.: Michal Fedor), Matica Slovenska, Martin, 1969. p. 217
916. Magyar Népművészet
Népművészeti, néprajzi és szépirodalmi időszaki képes folyóirat.
Kalocsa
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 10. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Gábor Lajos
Felelős kiadó: Gábor Lajos
Szerkesztőség: Kalocsa, Béres utca 7.
Kiadóhivatal: Kalocsa, Béres utca 7.
Nyomda: Árpád Rt. Könyvnyomdája, Kalocsa
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
917. Magyar Nő
Képes hetilap.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 2. évf. 17. sz. (1944. ápr. 22.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Bodorné Czeke Vilma
Szerkesztő: Csizmarek Jantsó Mátyás
Felelős kiadó: Bodorné Czeke Vilma
Szerkesztőség: Budapest XI., Bocskay út 31., január 22-től: Budapest V., Návay Lajos u. 6., március 18-tól: Budapest VIII., Gyulai Pál u. 13.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Eskü út 6., január 22-től: Budapest V., Návay Lajos u. 6., március 18-tól: Budapest VIII., Gyulai Pál u. 13.
Nyomda: Pallas Rt., Budapest
Méret: 29 cm
Megszűnt. (10.704/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
918. Magyar Nők Lapja
Szépirodalmi, társadalmi, divat, kézimunka és háztartási folyóirat.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 31. sz. (1944. nov. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én, 10-én és 20-án
Felelős szerkesztő: Papp Jenő
Szerkesztő: Papp Jenő
Felelős kiadó: Papp Jenő
Szerkesztőség: Budapest IV., Ferenciek tere 7.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Ferenciek tere 7.
Nyomda: Athenaeum Rt., Budapest
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
919. Magyar Nőorvosok Lapja
A Magyar Nőorvosok Társasága és a Budapesti Kir[ályi] Orvosegyesület Gynaekológiai Szakosztályának hivatalos lapja.
Budapest
7. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 7. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap első hetében
Felelős szerkesztő: Probstner Arthur
Szerkesztő: Probstner Arthur, Szarka Sándor
Felelős kiadó: Szarka Sándor
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest
Méret: 24 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
920. Magyar Nyelv
Közérdekű folyóirat a művelt közönség számára.
Budapest
40. évf. 1. sz. (1944. febr.) – 40. évf. 5. sz. (1944. dec.)
Megjelent: évente ötször
Felelős szerkesztő: Pais Dezső
Szerkesztő: Pais Dezső
Felelős kiadó: Pais Dezső
Kiadó: Magyar Nyelvtudományi Társaság
Szerkesztőség: Budapest XI., Lenke tér 12.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Lenke tér 12.
Nyomda: Kir[ályi] Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest
Méret: 21 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Budapest. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
921. Magyar Óra- és Ékszeripar
A Budapesti Órások Ipartestületének hivatalos lapja.
Budapest
22. évf. 2. sz. (1944. jan. 15.) – 22. évf. 24. sz. (1944. dec. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Berényi János
Felelős kiadó: Berényi János
Kiadó: Budapesti Órások Ipartestülete
Szerkesztőség: Budapest VII., Károly király út 3/A.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Károly király út 3/A.
Nyomda: Bokor és Fischer Nyomda, Budapest VII., Wesselényi utca 68., júl. 1-től: Bethlen Nyomda Rt., Budapest
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
922. M[agyar] O[rszágos] T[udósító]. (Politikai kiadás.)
A M[agyar] Kir[ályi] Államrendőrség, Budapest székesfőváros, a Magyar Élet Pártja, Pest vármegye, az Országos Magyar Sajtókamara félhivatalos kőnyomatú laptudósítója.
Budapest
26. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 26. évf. 261. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: naponta többször
Főszerkesztő: Ferenczy Károly
Felelős szerkesztő: Pitroff Gyula
Felelős kiadó: Ferenczy Károly
Kiadó: Magyar Országos Tudósító Rt.
Szerkesztőség: Budapest V., Ferenc József tér 7.
Kiadóhivatal: Budapest V., Ferenc József tér 7.
Nyomda: házi sokszorosítás
Méret: 35 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
923. M[agyar] O[rszágos] T[udósító]. (Törvényszéki kiadás.)
Budapest
(1944. jan. 3.)(márc. 1?) – (1944. szept. 30.)
Megjelent: rendszertelenül
Főszerkesztő: Ferenczy Károly
Felelős szerkesztő: Pitroff Gyula
Felelős kiadó: Ferenczy Károly
Kiadó: Magyar Országos Tudósító Rt.
Szerkesztőség: Budapest V., Markó utca 27.
Kiadóhivatal: Budapest V., Ferenc József tér 7.
Nyomda: házi sokszorosítás
Méret: 34 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül, együtt a politikai kiadással
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
924. Magyar Orvosi Archivum
Budapest
45. kötet 1. füzet (1944.) – 45. kötet 3. füzet (1944.)
Megjelent: évente hatszor
Szerkesztő: Vámossy Zoltán
Felelős kiadó: Vámossy Zoltán
Kiadó: Magyar Egyetemek Orvosi Facultásai
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Athenaeum Rt., Budapest
Méret: 29 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
Budapest. Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtár, Levéltár és Múzeum
925. Magyar Őrszem
S. l.
1. évf. 1. sz. (1944. nov. 10.)
Megjelent: csütörtökön és hétfőn
Kiadó: M[agyar] Kir[ályi] 3. Honv[éd] Haditudósító Század
Szerkesztőség: Tábori posta: C-158.
Kiadóhivatal: Tábori posta: C-158.
Méret: 43 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
926. A Magyar Pamutipari Sport Club Értesítője
Sportegyesületi értesítő.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 4. évf. 4. sz. (1944. ápr. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Kisteleki László
Felelős kiadó: Kisteleki László
Szerkesztőség: Budapest V., Wekerle Sándor utca 22.
Kiadóhivatal: Budapest V., Wekerle Sándor utca 22.
Nyomda: Révai Nyomda, Budapest V., Vadász utca 16.
Méret: 31 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
927. Magyar Posta
Budapest
18. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 18. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Forster Károly
Felelős szerkesztő: Pázmány Ödön
Felelős kiadó: Lukász Alfonz
Kiadó: M[agyar] Kir[ályi] Posta Jogász- és Mérnöktisztviselői Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest XII., Krisztina körút 12.
Kiadóhivatal: Budapest XII., Krisztina körút 12.
Nyomda: Urbányi István Könyvnyomdája, Budapest VI., Gróf Zichy Jenő utca 56.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
928. Magyar Presbiter
Az Országos Református Presbiteri Szövetség lapja.
Budapest
16. évf. 1. sz. (1944. ápr.) – 16. évf. 2. sz. (1944. máj.)
Megjelent: évente ötször
Főszerkesztő: Ravasz László
Felelős szerkesztő: Szabó Imre
Felelős kiadó: Szabó Imre
Szerkesztőség: Budapest VII., Vilma királynő út 5.
Kiadóhivatal: Budapest XIV., Hermina út 51.
Nyomda: Sylvester Rt., Budapest
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
929. Magyar Protestánsok Lapja
Budapest
18. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 18. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Borbély László
Szerkesztőség: Budapest IV., Semmelweis utca 17.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Semmelweis utca 17.
Nyomda: Csizmazia Kálmán Könyvnyomtató, Budapest, Akácfa utca 13.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
930. Magyar Rádió Újság
Képes rádióműsoros és technikai hetilap.
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. máj. 26.) – 1. évf. 30. sz. (1944. dec.15.)
Megjelent. pénteken
Felelős szerkesztő: Petyke Mihály
Felelős kiadó: Petyke Mihály
Szerkesztőség: Budapest V., Vilmos császár út 34.
Kiadóhivatal: Budapest V., Vilmos császár út 34.
Nyomda: Hungária Nyomda Rt., Budapest V., Vilmos császár út 34.
Méret: 22 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
931. Magyar Református Ébredés
Nyíregyháza
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 2. évf. 13. sz. (1944. júl. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Főszerkesztő: Bereczky Albert
Felelős szerkesztő: Békefi Benő
Felelős kiadó: Békefi Benő
Kiadó: Református Gyülekezeti Evangelizáció Barátai Társasága
Szerkesztőség: Nyíregyháza, Jósa András utca 23.
Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Jósa András utca 23.
Nyomda: Orosz Károly Nyomdaüzeme, Nyíregyháza, Bercsényi utca 3.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
932. Magyar Református Híradó
250 református gyülekezet egyháztársadalmi és belmissziói lapja és a Pesti Református Egyházmegye hivatalos közlönye.
Gödöllő
2 (22). évf. 1. sz. (1944. jan.) – 2 (22). évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: ifj. Szabó Aladár
Felelős kiadó: ifj. Szabó Aladár
Szerkesztőség: Gödöllő, Református Lelkészi Hivatal
Kiadóhivatal: Gödöllő, Református Lelkészi Hivatal
Nyomda: Sylvester Irodalmi és Nyomdai Intézet Részvénytársaság, Budapest
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
933. Magyar Rejtvényújság
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 7-13.) – 6. évf. 17. sz. (1944. ápr. 28.-máj. 4.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Valló Emil
Szerkesztő: Valló Emil
Felelős kiadó: Valló Emil
Szerkesztőség: Budapest IX., Üllői út 11.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Üllői út 11.
Nyomda: Budai Ferenc Toldi Nyomdája, Budapest VIII., Szűz utca 5-7.
Méret: 29 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
934. Magyar Rendőr
A Magyar Királyi Rendőrség szaklapja.
Budapest
11. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 11.évf. 20. sz. (1944. nov. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Ribiczey Gyula
Felelős kiadó: Szentgáli Gusztáv
Kiadó: Magy[ar] Kir[ályi] Rendőrségi Detektívek Országos Nyugdíjpótló és Segélyező Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest VI., Andrássy út 23.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Andrássy út 23.
Nyomda: Hungária Hírlapnyomda Rt., Budapest V., Vilmos császár út 34.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
935. Magyar Róna
Mezőgazdasági és közgazdasági szaklap. A Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara hivatalos lapja.
Kecskemét
22. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 22. évf. 19. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Főszerkesztő: Gesztelyi Nagy László
Felelős szerkesztő: Gesztelyi Nagy László
Szerkesztő: Sima Ferenc
Felelős kiadó: Gesztelyi Nagy László
Kiadó: Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara
Szerkesztőség: Kecskemét, Rákóczi út 17-19.
Kiadóhivatal: Kecskemét, Rákóczi út 17-19.
Nyomda: Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda Rt., Kecskemét
Méret: 27 cm, augusztus 1-től: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Kecskemét. Katona József Megyei Könyvtár
936. Magyar Röntgen Közlöny
A röntgen- és rokon sugárzásokat tárgyaló tudományos folyóirat. A Magyar Orvosok Röntgenegyesületének hivatalos közlönye.
Budapest
18. évf. 1-2. sz. (1944. jan.-febr.) – 18. évf. 7-8. sz. (1944. júl.-aug.)
Megjelent: kéthavonta
Szerkesztő: Ratkóczy Nándor
Felelős kiadó: Végh József
Kiadó: Magyar Orvosok Röntgen Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest VIII., Üllői út 26.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Üllői út 26.
Nyomda: Bagó M[ihály] és Fia Utóda Könyvnyomda, Budapest II., Fő utca 42.
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
Budapest. Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtár, Levéltár és Múzeum
937. Magyar Sajtó
Az Országos Magyar Sajtókamara hivatalos közlönye.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 6. évf. 11. sz. (1944. nov. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Gáspár Jenő
Felelős kiadó: Gáspár Jenő
Kiadó: Országos Magyar Sajtókamara
Szerkesztőség: Budapest VI., Andrássy út 101.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Andrássy út 101.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
938. Magyar Sakkvilág
A Magyar Sakkszövetség hivatalos lapja.
Kecskemét
29. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 29. évf. 7. sz. (1944. júl.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Tóth László
Szerkesztő: Tóth László
Felelős kiadó: Tóth László
Szerkesztőség: [Kecskemét]
Kiadóhivatal: [Kecskemét]
Nyomda: Első Kecskeméti Hírlapkiadó- és Nyomda Részvénytársaság, Kecskemét
Méret: 21 cm
Megjegyzés: szünetelt 1944. augusztus-1945. január között
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
939. Magyar Sí- és Turista Élet
A magyar természetjárók, turisták, sziklamászók, sízők, barlangkutatók és túraevezősök független lapja. A Magyar Turista Szövetség kirándulás és turaügyeinek megbízottja, a Magyar Sí Szövetség hivatalos lapja. márc. 15-től: A magyar természetjárók, turisták, sziklamászók, sízők, barlangkutatók és túraevezősök független lapja. A Magyar Sí Szövetség hivatalos lapja.
Budapest
12. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 12. évf. 8. sz. (1944. ápr. 30.)
Megjelent: havonta kétszer
Felelős szerkesztő: Ankner Béla
Szerkesztőség: Budapest VIII., Rákóczi út 53.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rákóczi út 53.
Nyomda: Andrási József Nyomdája, Budapest VIII., Népszínház utca 11.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
940. Magyar Siketnéma
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 1. évf. 9. sz. (1944. szept. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Györgyfy Ákos
Felelős kiadó: Györgyfy Ákos
Kiadó: „Cházár András” Országos Siketnéma Otthon
Szerkesztőség: Budapest VII., Bethlen Gábor tér 3.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Nefelejts utca 62.
Nyomda: Nagy Vince Könyvnyomdája, Budapest VII., Rottenbiller utca 36., április 1-től: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest VIII., József u. 41.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
941. Magyar Sion
Katolikus politikai és társadalmi lap.
Esztergom
11. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 11. évf. 43. sz. (1944. okt. 15.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Lippay Lajos
Szerkesztő: Vajda József
Felelős kiadó: Lippay Lajos
Kiadó: Lippay Lajos
Szerkesztőség: Esztergom, Prohászka tér 1.
Kiadóhivatal: Esztergom, Buzárovits-nyomda
Nyomda: Buzárovits Gusztáv Könyvnyomdája, Esztergom
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
942. Magyar Statisztikai Szemle
Budapest
22. évf. 1-3. sz. (1944. jan.-márc.) – 22. évf. 9-12. sz. (1944. szept.-dec.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Elekes Dezső
Felelős kiadó: Dobrovits Sándor
Kiadó: M[agyar] Kir[ályi] Központi Statisztikai Hivatal
Szerkesztőség: Budapest II., Keleti Károly utca 5.
Kiadóhivatal: Budapest II., Keleti Károly utca 5.
Nyomda: Hornyánszky Viktor Rt. Nyomdai Műintézet, Budapest
Méret: 26 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Könyvtára
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
943. A Magyar Szakács
Szakácsművészeti folyóirat.
Budapest
19. évf. 1. sz. (1944. jan. 10.) - 19. évf. 6. sz. (1944. jún. 10.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Vári Lajos
Szerkesztő: Vári Lajos
Felelős kiadó: Vári Lajos
Szerkesztőség: Budapest VII., Rákóczi út 38.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Rákóczi út 38.
Nyomda: Hoffmann és T[ár]sa Könyv- és Lapüzeme, Budapest VII., Kazinczy utca 5., jún. 10-től: Andrási Nyomda, Budapest, Népszínház u. 11.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
944. Magyar Szakszervezeti Értesítő
Munkaügyi és szociálpolitikai szaklap.
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 5. évf. 10. sz. (1944. máj. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Kőműves József
Felelős kiadó: Kőműves József
Szerkesztőség: Budapest VII., Nagyatádi Szabó utca 26-28.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Nagyatádi Szabó utca 26-28.
Nyomda: Világosság Könyvnyomda Rt., Budapest VIII., Conti utca 4.
Méret: 29 cm
Megszűnt. (11.003/1944. III. M. E. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
945. Magyar Szállodás és Vendéglős
A Budapesti Szállodások és Vendéglősök Ipartestületének hivatalos lapja.
Budapest
48. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 48. évf. 17. sz. (1944. szept. 1.)
Megjelent: havonta kétszer
Felelős szerkesztő: Somogyi Ottó
Felelős kiadó: Somogyi Ottó
Kiadó: Budapesti Szállodások és Vendéglősök Ipartestülete
Szerkesztőség: Budapest IX., Lónyay utca 22.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Lónyay utca 22.
Nyomda: Merkantil Nyomda, Budapest VIII., Vajda Hunyad utca 43., június 1-től: Csizmazia Kálmán Nyomdája, Budapest VII., Akácfa u. 13., augusztus 15-től: Merkantil Nyomda, Budapest VIII., Vajda Hunyad utca 43.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
946. Magyar Szárnyak
Repülésügyi folyóirat.
Budapest
7. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 7. évf. 22. sz. (1944. nov. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Főszerkesztő: Jánosy István
Felelős szerkesztő: Jánosy István
Szerkesztő: Jánosy István
Felelős kiadó: Jánosy István
Szerkesztőség: Budapest VII., Király utca 93., június 15-től: Budapest IV., Petőfi S. u. 16.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Király utca 93.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Méret: 28 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Hadtörténeti Könyvtár
947. Magyar Szárnyaskerék
A Magyar Vasutasok Országos Szövetségének hivatalos lapja.
Budapest
25. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 25. évf. 17. sz. (1944. okt. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Cséplő József
Felelős kiadó: Sopronyi Kálmán
Szerkesztőség: Budapest VI., Munkácsy Mihály utca 16.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Munkácsy Mihály utca 16.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Részvénytársaság, Budapest
Méret: 47 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
948. Magyar Szemle
Budapest
46. kötet 1 (197). sz. (1944. jan.) – 46. kötet 3 (199). sz. (1944. márc.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Eckhardt Sándor
Szerkesztő: Eckhardt Sándor
Felelős kiadó: Eckhardt Sándor
Szerkesztőség: Budapest V., Vilmos császár út 26.
Kiadóhivatal: Budapest V., Vilmos császár út 26.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Méret: 26 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
949. Magyar Szesztermelő
A Magyar Mezőgazdasági Szesztermelők Országos Egyesületének hivatalos közlönye.
Budapest
47. évfolyam 1. sz. (1944. jan.) – 47. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Rédly Gyula
Felelős kiadó: Rédly Gyula
Szerkesztőség: Budapest IX., Köztelek u. 8.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Köztelek u. 8.
Nyomda: Pátria Irodalmi Vállalat és Nyomdai Rt., Budapest IX., Üllői út 25.
Méret: 31 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
950. Magyar Színészet
A Kamara Színművészeti Főosztályának hivatalos közlönye.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 6. évf. 10. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Cselle Lajos
Szerkesztő: Laczkó József
Feleős kiadó: Laczkó József
Kiadó: Színművészeti és Filmművészeti Kamara
Szerkesztőség: Budapest VI., Bajza utca 18.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Bajza utca 18.
Nyomda: Jövő Nyomdaszövetkezet, Budapest, Erkel utca 17.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
951. Magyar Színpad
Színházi újság. Az összes budapesti színházak hivatalos színlapja.
Budapest
47. évf. 1-4. sz. (1943. dec. 29./1944. jan. 4.) – 47. évf. 328-334. sz. (1944. dec. 13/19.)
Megjelent: szerdán
Felelős szerkesztő: Pünkösti Andor, szeptember 22-től: Wallentiny Géza
Felelős kiadó: Wallentiny Géza
Szerkesztőség: Budapest VI., Teréz körút 43/a.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Teréz körút 43/a.
Nyomda: Világosság Rt., Budapest VIII., Conti utca 4.
Méret: 39 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
952. Magyar Szó
Politikai napilap.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 3. [4.!] évf. 260. sz. (1944. nov. 18.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Mattyasovszky Kornél, november 2-től: Bornemisza Gábor
Felelős kiadó: Bornemisza Gábor
Szerkesztőség: Budapest VIII., Gyulai Pál utca 14.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Gyulai Pál utca 14.
Nyomda: Centrum Kiadóvállalat Rt., Budapest VIII., Gyulai Pál utca 14.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
953. A Magyar Szociográfiai Intézet Közleményei
Pécs
3. évf. 1-2. sz. (1944.)
Megjelent: negyedévente
Felelős szerkesztő: Krisztics Sándor
Felelős kiadó: Krisztics Sándor
Kiadó: Magyar Szociográfiai Intézet
Szerkesztőség: Pécs, Rákóczi út 80.
Kiadóhivatal: Pécs, Rákóczi út 80.
Nyomda: Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., Pécs
Méret: 22 cm
Megjegyzés: egyetlen összevont szám dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Pécs. Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
954. Magyar Szőrmeipar
A Magyar Szűcsmesterek és Szőrmekereskedők Országos Egyesületének hivatalos lapja.
Budapest
17. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 17. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Vagács Géza Mihály
Felelős kiadó: Vagács Géza Mihály
Kiadó: Magyar Szűcsmesterek és Szőrmekereskedők Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest V., Erzsébet tér 14.
Kiadóhivatal: Budapest V., Erzsébet tér 14.
Nyomda: Klein S. Nyomdája, Budapest VI., Lovag utca 14., májustól: Általános Nyomda és Grafikai Intézet Rt., Budapest VI., Nagymező u. 3.
Méret: 27 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
955. Magyar Szövetkezés
Az Országos Központi Hitelszövetkezet hivatalos közlönye.A Magyarországi Szövetkezetek Szövetsége hivatalos közlönye.
Budapest
46. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 46. évf. 22. sz. (1944. nov. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Szilágyi László
Felelős kiadó: Szilágyi László
Szerkesztőség: Budapest V., Nádor utca 22.
Kiadóhivatal: Budapest V., Nádor utca 22.
Nyomda: Pátria Irodalmi Vállalat és Nyomdai Rt., Budapest IX., Üllői út 25.
Melléklet: Kárpátaljai Szövetkezés-Podkarpatskoe Družestvo
Méret: 28 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
956. Magyar Tanító
Általános tanügyi folyóirat, az Országos Általános Tanító Egyesület hivatalos lapja.
Komárom
24. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 24. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Főszerkesztő: Boros Béla
Felelős szerkesztő: Boros Béla
Felelős kiadó: Boros Béla
Kiadó: Országos Általános Tanító Egyesület
Szerkesztőség: Alsószeli (Pozsony vm.)
Kiadóhivatal: Komárom, Deák Ferenc u. 9.
Nyomda: Unió Könyvnyomda, Komárom
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
957. Magyar Tanítóképző
A Tanítóképző-Intézeti Tanárok Országos Egyesületének folyóirata.
Budapest
57. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 57. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Molnár Oszkár
Szerkesztő: Molnár Oszkár
Felelős kiadó: Molnár Oszkár
Kiadó: Tanítóképző-Intézeti Tanárok Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest XII., Menkina János utca 8/b.
Kiadóhivatal: Budapest XII., Fery Oszkár u. 40.
Nyomda: Sárkány Nyomda Rt., Budapest VI., Horn Ede utca 9.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
958. Magyar Tartalékos Tisztek Lapja
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 5. évf. 20. sz. (1944. okt. 20.)
Megjelent: minden hónap 5-én és 20-án
Felelős szerkesztő: Dálnoki Kováts Gyula
Felelős kiadó: Mezey Dénes
Kiadó: Vitézi Rend Zrínyi Csoportja Munkatársainak Irodalmi és Művészeti Szövetkezete
Szerkesztőség: Budapest VIII., Reviczky utca 4/b.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Reviczky utca 4/b.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Hadtörténeti Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
959. Magyar Tavasz
A polgári fiú- és leányiskolai tanulók gyakorlati irányú folyóirata.
Budapest
5 (23). évf. 5. sz. (1944. jan. 1.) – 5 (23). évf. 8.sz. (1944. ápr. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Komjáti Gyula
Felelős kiadó: Siklaki Dezső
Szerkesztőség: Budapest VII., Nyár utca 6.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Nyár utca 6.
Nyomda: Paulovits Imre Könyvnyomdája, Budapest VII., Nyár utca 6.
Méret: 29 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
960. M[agyar] T[ávirati] I[roda] (Közgazdasági rész)
Budapest
24. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 24. évf. 608. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: naponta háromszor (déli, esti, éjszakai kiadás)
Főszerkesztő: Zimmer Ferenc
Felelős szerkesztő: Zimmer Ferenc
Felelős kiadó: Hézser Zoltán
Kiadó: Magyar Távirati Iroda Rt.
Szerkesztőség: Budapest VIII., Sándor utca 5-7.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Sándor utca 5-7.
Nyomda: Házi sokszorosítás
Méret: 34 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
961. M[agyar] T[ávirati] I[roda] (Politikai rész)
Budapest
(1944. jan. 1.) – (1944. aug. 15.)
Megjelent: naponta többször
Főszerkesztő: Zimmer Ferenc
Felelős szerkesztő: Zimmer Ferenc
Felelős kiadó: Hézser Zoltán
Kiadó: Magyar Távirati Iroda Rt.
Szerkesztőség: Budapest VIII., Sándor utca 5-7.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Sándor utca 5-7.
Nyomda: Házi sokszorosítás
Méret: 34 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
962. M[agyar] T[ávirati] I[roda] (Sportkiadás)
Budapest
(1944. jan. 1.) – (1944. szept. 30.)
Megjelent: naponta többször
Főszerkesztő: Zimmer Ferenc
Felelős szerkesztő: Zimmer Ferenc
Kiadó: Magyar Távirati Iroda Rt.
Szerkesztőség: Budapest VIII., Sándor utca 5-7.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Sándor utca 5-7.
Nyomda: Házi sokszorosítás
Méret: 34 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
963. Magyar Tejipar
A Magyar Tejkisiparosok és Tejipari Üzemvezetők Országos Egyesülete hivatalos lapja.
Budapest
18. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 18. évf. 10. sz. (1944. máj. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Kisgyörgy Áron
Felelős kiadó: Kisgyörgy Áron
Kiadó: Magyar Tejkisiparosok és Tejipari Üzemvezetők Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest VII., István út 7., jan. 15-től: Budapest VIII., Rottenbiller u. 29/b.
Kiadóhivatal: Budapest VII., István út 7., jan. 15-től: Budapest VIII., Rottenbiller u. 29/b.
Nyomda: Urbányi István Könyvnyomdája, Budapest VI., Gróf Zichy Jenő utca 36.
Méret: 31 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
964. Magyar Tejtermelés
A Tejtermelők és Tejszövetkezetek Országos Szövetségének hivatalos lapja.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 2. évf. 23. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Főszerkesztő: Nagy Sándor
Felelős szerkesztő: Nagy Sándor
Szerkesztő: Nagy Sándor
Felelős kiadó: Nagy Sándor
Kiadó: Tejtermelők és Tejszövetkezetek Országos Szövetsége
Szerkesztőség: Budapest IX., Köztelek utca 8.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Köztelek utca 8.
Nyomda: Pátria Irodalmi Vállalat és Nyomdai Rt., Budapest IX., Üllői út 25.
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
965. Magyar Textiltechnológusok Lapja
A Magyar Textiltechnológusok Egyesületének hivatalos közlönye.
Budapest
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 3. évf. 11. sz. (1944. nov. 15.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Thiering Oszkár
Felelős kiadó: Thiering Oszkár
Kiadó: Magyar Textiltechnológusok Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest IX., Üllői út 121.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Üllői út 121.
Nyomda: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest
Méret: 31 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
966. Magyar Tímár
Újpest
5. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 5. évf. 4. sz. (1944. ápr.)
Megjelent: évente 10-szer
Felelős szerkesztő: Hollub János
Felelős kiadó: Hollub János
Kiadó: Magyar BőripariVegyészek Egyesülete
Szerkesztőség: Újpest, Tinódy Sebestyén utca 32.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Otthon utca 15.
Nyomda: Közlekedési Nyomda Kft., Budapest
Méret: 20 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
967. Magyar Tipográfia
A magyarországi könyvnyomdászok és betűöntők egyesületeinek hivatalos közlönye.
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. júl. 7.) – 1. évf. 19. sz. (1944. nov. 10.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Brumiller László
Felelős kiadó: Gyürey Rudolf
Szerkesztőség: Budapest VIII., Bérkocsis u. 1.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Bérkocsis u. 1.
Nyomda: Világosság Könyvnyomda Rt., Budapest VIII., Conti u. 4.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
968. Magyar Torna
Testnevelési szaklap.
Budapest
10. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 10. évf. 24. sz. (1944. dec. 20.)
Megjelent: havonta kétszer
Főszerkesztő: Emőd Ferenc
Felelős szerkesztő: Vajnai Mátyás
Felelős kiadó: Vajnai Mátyás
Szerkesztőség: Budapest I., Gellérthegy utca 19.
Kiadóhivatal: Budapest I., Gellérthegy utca 19.
Nyomda: ifj. Kellner Ernő Könyvnyomdája, Budapest V., Csáky utca 10.
Méret: 24 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
969. Magyar Törvényhozók Lapja
A felsőház, képviselőház, megyei és városi törvényhatóságok szemléje.
Budapest
12. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 12. évf. 4. sz. (1944. ápr. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Főszerkesztő: Temple Rezső
Felelős szerkesztő: Temple Rezső
Felelős kiadó: Temple Rezső
Szerkesztőség: Budapest V., Szent István körút 10.
Kiadóhivatal: Budapest V., Szent István körút 10.
Nyomda: Bethlen Nyomda Rt., Budapest
Méret: 29 cm
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
970. Magyar Törvénykezés
Budapest
18. évf. 435. sz. (1944. jan. 5.) – 18. évf. 442. sz. (1944. ápr. 20.)
Megjelent: minden hónap 5-én és 20-án
Felelős szerkesztő: Doby Andor
Felelős kiadó: Doby Andor
Szerkesztőség: Budapest IV., Váci utca 36.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Üllői út 48., ápr. 20-tól: Budapest, Váci u. 36.
Nyomda: Neuwald Illés Utódai Könyvnyomda, Budapest VIII., Üllői út 48.
Méret: 22 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
971. Magyar Tőzsde
Gazdasági hetilap.
Budapest
26. évf. 1-2. sz. (1944. jan. 1.) – 26. évf. 46-47-48. sz. (1944. dec. 16.)
Megjelent: szombaton
Szerkesztő: Tóth Tihamér
Felelős kiadó: Tóth Tihamér
Szerkesztőség: Budapest V., Rudolf tér 4/A., jún. 17-től: Budapest V., Vilmos császár út 52.
Kiadóhivatal: Budapest V., Rudolf tér 4/A., jún. 17-től: Budapest V., Vilmos császár út 52.
Nyomda: Kis Gyula és T[ár]sa Törekvés Nyomda, Budapest, Vadász utca 32., máj. 20-tól: Grega N. (Erzsébet) Ny., Budapest, Vadász u. 33., jún. 3-tól: Általános Nyomda és Graf. Int., Budapest
Méret: 41 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
972. Magyar Tudósító
Naponta többször megjelenő politikai, közgazdasági és társadalmi hírlaptudósító kőnyomatos.
Budapest
9. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 9. évf. 99. sz. (1944. ápr. 15.))
Megjelent: naponta többször
Felelős szerkesztő: Berecz Sándor
Szerkesztő: Kiss József
Felelős kiadó: Berecz Sándor
Szerkesztőség: Budapest VII., Erzsébet körút 4.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Erzsébet körút 4.
Nyomda: Házi sokszorosítás
Méret: 35 cm
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
973. Magyar Turf
A lótenyésztés és versenyügy közlönye.
Budapest
49. évf. 1. sz. (1944. jan. 4.) – 49. évf. 63. sz. (1944. máj. 23.)
Megjelent: versenynaponként
Főszerkesztő: Marschalkó Teofil
Felelős szerkesztő: Karátsonyi Béla
Felelős kiadó: Marschalkó Teofil
Szerkesztőség: Budapest IV., Szép utca 3.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Szép utca 3.
Nyomda: Andrási Nyomda, Budapest, Népszínház utca 11.
Méret: 24 cm
Megszűnt. (10.923/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
974. Magyar Tűzharcos
Társadalmi és nemzetvédelmi hetilap. A Magyar Tűzharcos Szövetségnek mint megbízott érdekképviseletnek hivatalos lapja.
Budapest
13 (1). évf. 21 (2). sz. (1944. nov. 6.)
Felelős szerkesztő: Máté-Törék Gyula
Felelős kiadó: Lázár Emil
Kiadó: Magyar Tűzharcos Szövetség
Szerkesztőség: Budapest VII., Wesselényi utca 49.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Wesselényi utca 49.
Nyomda: MOVE Nyomda Kft., Budapest VI., Podmaniczky utca 45.
Előbb: Magyar Front
Méret: 42 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
975. Magyar Újság
Kolozsvár
12. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 12. évf. 132. sz. (1944. jún. 14.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Főszerkesztő: Olajos Domokos
Felelős szerkesztő: Olajos Domokos
Felelős kiadó: Jeney László
Kiadó: Lapkiadó Rt.
Szerkesztőség: Kolozsvár, Brassai utca 7.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Brassai utca 7.
Nyomda: Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt., Kolozsvár
Melléklet: Magyar Újság teljes heti rádióműsora
Utóbb: Keleti Magyar Újság
Méret: 47 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
976. Magyar Újság
A Szovjet Hadsereg lapja. Kiadja az Arcvonal Politikai Osztálya a magyar lakosság számára.
S. l.
25. sz. (1944. dec. 22.)
Megjelent: rendszertelenül
Kiadó: Arcvonal Politikai Osztálya
Előbb: Hírek
Méret: 41 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nékül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
977. Magyar Újság
S. l.
21. sz. (1944. szept. 26.) – 39. sz. (1944. dec. 4.)
Felelős szerkesztő: Illés Béla
Kiadó: Vörös Hadsereg
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
978. Magyar Újság Híradója
S. l.
(1944. nov. 22.) – (1944. nov. 27.)
Megjelent: rendszertelenül
Kiadó: Magyar Újság
Méret: 31 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
979. Magyar Umbria
A Ferences Kapisztrán Rendtartomány ifjúságának évnegyedes folyóirata.
Gyöngyös
18. évf. 1-4. sz. (1943. szept./1944. jún.)
Megjelent: negyedévente
Felelős szerkesztő: Kiss Szaléz
Szerkesztő: Gyöngyösi teológusok
Felelős kiadó: Kiss Szaléz
Kiadó: Ferences Hittudományi Főiskola
Szerkesztőség: Gyöngyös
Kiadóhivatal: Gyöngyös
Nyomda: Kapisztrán Nyomda, Vác
Méret: 24 cm
Megjegyzés:egyetlen összevont szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
980. Magyar Urológia
A Magyar Urológiai Társaság hivatalos lapja.
Budapest
7. évf. 1. sz. (1944. febr.) – 7. évf. 4. sz. (1944. aug.)
Megjelent: kéthavonta
Főszerkesztő: Illyés Géza
Felelős szerkesztő: Minder Gyula
Felelős kiadó: Minder Gyula
Kiadó: Magyar Urológiai Társaság
Szerkesztőség: Budapest VIII., Üllői út 78/b.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Üllői út 78/b.
Nyomda: Franklin Társulat Nyomdája, Budapest
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
981. Magyar Út
Világnézeti és társadalompolitikai hetilap.
Budapest
13. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 13. évf. 41. sz. (1944. okt. 12.)
Megjelent: csütörtökön
Főszerkesztő: Pap Béla
Felelős szerkesztő: Gombos Gyula
Felelős kiadó: Pap Béla
Szerkesztőség: Budapest VII., Rákóczi út 20.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Rákóczi út 20.
Nyomda: Pesti Lloyd Nyomda, Budapest
Méret: 46 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
982. Magyar Utazó Kereskedő
Budapest
54. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 54. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Borotvás-Nagy Sándor
Felelős kiadó: Borotvás-Nagy Sándor
Kiadó: Magyarországi Kereskedelmi Utazók Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest VI., Jókai utca 4.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Jókai utca 4.
Nyomda: Bokor és Fischer Nyomdai Műintézet, Budapest, júliustól: Pesti Lloyd Nyomda, Budapest
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
983. Magyar Ünnep
Szépirodalmi és művészeti képes hetilap.
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. aug. 4-11.) – 1. évf. 20. sz. (1944. dec. 15-22.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Vörösvári István
Szerkesztő: Bágyoni Váró Andor
Felelős kiadó: Vörösvári István
Szerkesztőség: Budapest VII., Rákóczi út 28.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Rákóczi út 28.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Méret: 28 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
984. Magyar Vállalkozók Lapja
Ipari szaklap.
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. nov. 1.) – 1. évf. 4. sz. (1944. nov. 30.)
Megjelent: minden hónap 1-én, 10-én és 20-án
Felelős szerkesztő: Rakáts Lajos
Felelős kiadó: Rakáts Lajos
Szerkesztőség: Budapest XIV., Aréna út 29.
Kiadóhivatal: Budapest XIV., Aréna út 29.
Nyomda: Pátria Nyomda Rt., Budapest
Méret: 48 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
985. Magyar Vas- és Gépújság
A Magyar Vaskereskedők Szövetségének hivatalos lapja.
Budapest
63. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 63. évf. 9. sz. (1944. ápr. 22.)
Megjelent: minden második szombaton
Felelős szerkesztő: körtvélyessi Benke Tibo
Felelős kiadó: körtvélyessi Benke Tibor
Kiadó: Szaklapkiadó Rt.
Szerkesztőség: Budapest VI., Vilmos császár út 23.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Vilmos császár út 23.
Nyomda: Általános Nyomda és Grafikai Intézet Rt., Budapest VI., Nagymező utca 3.
Méret: 31 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
986. Magyar Vasárnap
Kulturális és társadalmi lap. A Sz[lovenszkói] M[agyar] K[ultur] E[gylet] hivatalos lapja.
Komárom
12. évf. 1. sz. (1944. jan. 10.) – 12. évf. 8. sz. (1944. aug.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Szombathy Viktor
Szerkesztő: Sinkó Ferenc
Felelős kiadó: Szombathy Viktor
Kiadó: Széchenyi Magyar Kultúr Egyesület
Szerkesztőség: Budapest VI., Gróf Károlyi utca 22.
Kiadóhivatal: Komárom
Nyomda: Unió Nyomda- és Könyvkiadó Szövetkezet, Komárom
Méret: 32 cm, májustól: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
987. Magyar Vaskereskedő
A Magyar Vaskereskedők és Vasiparosok Országos Egyesületének hivatalos lapja.
Budapest
44. évf. 7. sz. (1944. febr. 12.) – 44. évf. 48. sz. (1944. nov. 25.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Walter Károly
Felelős kiadó: Walter Károly
Szerkesztőség: Budapest VI., Jókai utca 36.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Jókai utca 36.
Nyomda: Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt. Nyomdája, Budapest V., Vadász u. 16.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
988. Magyar Vasmunkások Lapja
A Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetsége hivatalos közlönye.
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 5. évf. 5. sz. (1944. máj. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Karácson Sándor
Felelős kiadó: Karácson Sándor
Szerkesztőség: Budapest VIII., Magdolna utca 5.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Magdolna utca 5.
Nyomda: Világosság Könyvnyomda Rt., Budapest VIII., Conti utca 4.
Méret: 40 cm
Megszűnt. (11.003/1944. III. M. E. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
989. Magyar Vasút és Közlekedés
Budapest
32. évf. (1944. jan. 20.) – 32. évf. 3. sz. (1944. márc. 20.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Drippey (Kiss) Géza
Felelős kiadó: Ledács Kiss Dezső
Kiadó: Magyar Vasút és Közlekedés Lapkiadóvállalat Kft.
Szerkesztőség: Budapest I., Hegyalja út 5.
Kiadóhivatal: Budapest I., Hegyalja út 5.
Nyomda: Arany János Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Méret: 32 cm
Megjegyzés: számozás nélkül
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
990. Magyar Versenynaptár
A Magyar Lovaregylet hivatalos közlönye.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 4.) – 4. évf. 36. sz. (1944. okt. 4.)
Megjelent: kedden
Felelős szerkesztő: Benson Vilmos
Felelős kiadó: Benson Vilmos
Kiadó: Magyar Lovaregylet
Szerkesztőség: Budapest IV., Szép utca 3.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Szép utca 3.
Nyomda: Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
991. Magyar Vezetők
Istenes magyar ifjúsági közösségvezetők kritikai folyóirata.
Budapest
1. évf. 2. sz. (1944. okt-nov.)
Szerkesztő: Imre Lajos
Felelős kiadó: Horváth János
Szerkesztőség: Budapest V., Csanádi utca 16.
Kiadóhivatal: Budapest V., Pozsonyi út 58.
Nyomda: Szalay Nyomda, Budapest
Méret: 21 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
992. Magyar Vidéki Sajtótudósító
Politikai, társadalmi, közgazdasági, tudományos, művészeti és sporthíreket tartalmazó hírlaptudósító újság.
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 5. évf. 55. sz.(1944. okt. 4.)
Megjelent: hetente vagy gyakrabban
Felelős szerkesztő: Horváth Ödön
Felelős kiadó: Lékay László
Kiadó: Vidéki Napilapok Gazdasági Egyesülése
Szerkesztőség: Budapest IV., Szervita tér 3.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Szervita tér 3.
Méret: 34 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
993. Magyar Vidéki Szikvíz Szövetség
Budapest
9. évf. (1944. jan.) – 9.évf. (1944. ápr.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Czirják Antal
Felelős kiadó: Czirják Antal
Kiadó: Magyar Vidéki Szikvíz Szövetség Ipartársulat
Szerkesztőség: Budapest VIII., Szigony utca 32.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Szigony utca 32.
Nyomda: May Nyomda Rt., Budapest
Méret: 48 cm
Megjegyzés: számozás nélkül
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
994. Magyar Villamos
A Keresztényszocialista Villamos és HÉV Alkalmazottak Országos Szövetségének hivatalos lapja.
Budapest
27. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 27. évf. 8. sz. (1944. aug.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Szabó József
Felelős kiadó: Szabó József
Szerkesztőség: Budapest VI., Vilma királynő út 22.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Vilma királynő út 22.
Nyomda: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest VIII., József utca 41.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
995. Magyar Vöröskereszt
A Magyar Vöröskereszt hivatalos lapja.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 8.) – 2. évf. 10. sz. (1944. okt. 8.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Orovecz Béla
Felelős szerkesztő: Tóth Pál, májustól: Kós Rudolf
Felelős kiadó: Tóth Pál
Szerkesztőség: Budapest VIII., Baross utca 15.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Baross utca 15.
Nyomda: Forrás Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Rt., Budapest VII., Dohány utca 12-14.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
996. Magyar Yacht
A Balatoni Yacht Club hivatalos lapja.
Budapest
22. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 22. évf. 5. sz. (1944. máj. 15.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Benzsay Kálmán
Felelős kiadó: Benzsay Kálmán
Szerkesztőség: Budapest II., Guyon Richard utca 11.
Kiadóhivatal: Budapest II., Mecset utca 8.
Nyomda: Held János Könyvnyomdája, Budapest II., Mecset utca 8.
Utóbb: Vízi Sport és Magyar Yacht
Méret: 30 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
997. Magyar Zenei Szemle
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 4. évf. 5. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: évente hatszor
Felelős szerkesztő: Bartha Dénes
Szerkesztő: Bartha Dénes
Felelős kiadó: Bartha Dénes
Szerkesztőség: Budapest II., Vérmező út 14.
Kiadóhivatal: Budapest II., Vérmező út 14.
Nyomda: Élet Irod[almi] és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Könyvtára
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
998. Magyar Zsidók Lapja
Zsidó lap.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 6. évf. 16. sz. (1944. ápr. 20.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Roóz Rezső
Felelős kiadó: Roóz Rezső
Kiadó: Magyarországi Izraeliták Országos Irodája
Szerkesztőség: Budapest VII., Nagyatádi Szabó utca 39.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Nagyatádi Szabó utca 39.
Nyomda: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest VI., Aradi utca 8.
Utóbb: Magyarországi Zsidók Lapja
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
999. Magyar-Német Kurír
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 5. évf. 61. sz. (1944. szept. 28.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős szerkesztő: Sényi Pál
Felelős kiadó: Sényi Pál
Szerkesztőség: Budapest IV., Türr István utca 8.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Türr István utca 8.
Nyomda: Dinkel Frigyes Nyomdája, Budapest V., Kálmán utca 10., április 6-tól: Dinkel Frigyes Nyomdája Budapest V., Felsőerdősor 5., április 13-tól: Dinkel Frigyes Nyomdája Budapest V., Kálmán u. 10.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1000. Magyarkanizsai Hírek
Politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap.
Magyarkanizsa
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 2. évf. 39. sz. (1944. szept. 29.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Bata Sándor
Felelős kiadó: Bata Sándor
Szerkesztőség: Magyarkanizsa, Felszabadulás út 11.
Kiadóhivatal: Magyarkanizsa, Felszabadulás út 11.
Nyomda: Tiszavidék Nyomda, Magyarkanizsa
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1001. Magyarország
Budapest
51. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 51. évf. 283. sz. (1944. dec. 14.)
Megjelent: hétfőtől péntekig
Főszerkesztő: augusztus 11-től: Teleki Mihály, november 13-tól: Zámbory Antal november 17-től: Mattyasovszky Kornél
Felelős szerkesztő: Darvas János, augusztus 19-től: Barabás Endre, november 13-tól: Zámbory Antal
Felelős kiadó: Horváth János
Kiadó: Magyarország Napilap Rt.
Szerkesztőség: Budapest VII., Rákóczi út 54.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Rákóczi út 54.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat, Budapest
Méret: 42 cm
Megjegyzés: a Magyarország és a Pest egybenyomva jelent meg november 14-től
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
1002. Magyarországi Zsidók Lapja
Zsidó lap.
Budapest
6. évf. 17. sz. (1944. ápr. 27.) – 6. évf. 41. sz. (1944. okt. 12.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Roóz Rezső
Felelős kiadó: Roóz Rezső
Kiadó: Magyarországi Izraeliták Országos Irodája
Szerkesztőség: Budapest VII., Nagyatádi Szabó u. 39.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Nagyatádi Szabó u. 39.
Nyomda: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest VI., Aradi u. 8.
Előbb: Magyar Zsidók Lapja
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1003. Magyarosan
Nyelvművelő folyóirat. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvművelő Bizottságának folyóirata.
Budapest
13. évf. 1. füzet (1944.) – 13.évf. 4.füzet (1944.)
Megjelent: évente ötször
Felelős szerkesztő: Putnoky Imre
Szerkesztő: Putnoky Imre, Szinnyei Ferenc
Felelős kiadó: Gergely Pál
Kiadó: Magyar Tudományos Akadémia
Szerkesztőség: Budapest XII., Márvány utca 35.
Kiadóhivatal: Budapest V., Akadémia utca 4.
Nyomda: Sylvester Rt., Budapest
Méret: 21 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
1004. Magyarság
A magyar nemzetiszocialista mozgalom napilapja.
Budapest
25. évf. 1 (6614). sz. (1944. jan. 1.) – 25.évf. 285 (6896). sz. (1944.dec. 16.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Főszerkesztő: Virtsologi Rupprecht Olivér
Felelős szerkesztő: Ráttkay R. Kálmán
Szerkesztő: Meszlényi Mihály Pál
Felelős kiadó: Virtsologi Rupprecht Olivér
Kiadó: Magyarság Lapkiadó Rt.
Szerkesztőség: Budapest II., Hunyadi János út 2., május 2-től: Budapest VI., Aradi u. 8.
Kiadóhivatal: Budapest II., Hunyadi János út 2., május 2-től: Budapest VI., Aradi u. 8.
Nyomda: Centrum Kiadóvállalat Rt., Budapest VIII., Gyulai Pál utca 14., május 2-től: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest VI., Aradi u. 8.
Melléklet: Magyarság Rádiómelléklete
Méret: 45 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1005. Magyarság Gondozás
A pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet Magyarsággondozó Osztályának levelei.
Pécs
1944. márc. 30. – 1944. ápr. 8.
Szerkesztőség: Pécs
Kiadóhivatal: Pécs
Nyomda: házi sokszorosítás
Forrás:
Baranya megye sajtóbibliográfiája 1832-1984 (szerk. Surján Miklós). Pécs, 1992. p. 196
1006. Magyarság Útja
Politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap.
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. aug. 3.) – 1. évf. 10. sz. (1944. okt. 12.)
Megjelent: csütörtökön
Főszerkesztő: Regéczy-Kiss Zoltán
Felelős szerkesztő: Regéczy-Kiss Zoltán
Felelős kiadó: Regéczy-Kiss Zoltán
Kiadó: Magyarság Útja Lapkiadó Kft.
Szerkesztőség: Budapest VIII., Gyulai Pál utca 14.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Gyulai Pál utca 14.
Nyomda: Centrum Kiadóvállalat Rt., Budapest VIII., Gyulai Pál utca 14.
Méret: 47 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1007. A Magyarság Útja
Politikai hetilap.
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 5. évf. 25.[ sz. (1944. júl. 1.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Matolcsy Mátyás
Szerkesztő: Lukács Gábor
Felelős kiadó: Matolcsy Mátyás
Szerkesztőség: Budapest, Alkotmány utca 6.
Kiadóhivatal: Budapest, Alkotmány utca 6.
Nyomda: Centrum Kiadóvállalat Rt., Budapest VIII., Gyulai Pál utca 14.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1008. A Mai Nap
Budapest
21. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 21. évf. 73. sz. (1944. márc.31.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Főszerkesztő: Hegedűs Gyula
Felelős szerkesztő: Hegedűs Gyula
Felelős kiadó: Hegedűs Gyula
Szerkesztőség: Budapest V., Vilmos császár út 34.
Kiadóhivatal: Budapest V., Vilmos császár út 34.
Nyomda: Hungária Hírlapnyomda Rt., Budapest V., Vilmos császár út 34.
Méret: 45 cm
Megszűnt. (170.340/1944. VII. a. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1009. Makói Újság
Politikai napilap.
Makó
10. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 10. évf. 217. sz. (1944. szept. 24.)
Megjelent: hétfő kivételével minden nap
Főszerkesztő: Galamb Sándor
Felelős szerkesztő: Gyenge Miklós
Felelős kiadó: Galamb Sándor
Szerkesztőség: Makó, Szegedi utca 1.
Kiadóhivatal: Makó, Szegedi utca 1.
Nyomda: Makó és Vidéke Nyomda- és Lapkiadóvállalat Kft., Makó
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Makó. József Attila Városi Könyvtár és Múzeum
1010. Malomújság
Budapest
10. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 10. évf. 16. sz. (1944. jún. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én, 10-én és 20-án
Felelős szerkesztő: Illés Sándor
Szerkesztő: Császár Ferenc
Felelős kiadó: Császár Ferenc
Szerkesztőség: Budapest V., Hollán utca 9.
Kiadóhivatal: Budapest V., Hollán utca 9.
Nyomda: Kalász Könyvkiadó Rt. Könyvnyomdája, Budapest V., Kádár utca 5.
Méret: 31 cm
Megszűnt. (11.033/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
1011. Manréza
Budapest
16. évf. 2. sz. (1944. jan.) – 16. évf. 4. sz. (1944. júl.); 17. évf. 1. sz. (1944. okt.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős kiadó: Révay Tibor
Kiadó: Manréza Liga
Szerkesztőség: Budapest XII., Labanc út 57.
Kiadóhivatal: Budapest XII., Labanc út 57.
Nyomda: Manréza Házinyomda, Budapest
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1012. Máramaros
Politikai lap.
Máramarossziget
1. évf. 1. sz. (1944. jan. 23.) – 1. évf. 49. sz. (1944. okt. 7.)
Megjelent: szerdán és vasárnap
Felelős szerkesztő: gyöngyösi Szappanos József
Szerkesztő: június 11-től: Nagy Gábor
Felelős kiadó: gyöngyösi Szappanos József
Szerkesztőség: Máramarossziget, Kulturpalota, április 2-től: Máramarossziget, Horthy Miklós tér 25., augusztus 6-tól: Máramarossziget,Horthy Miklós tér 11.
Kiadóhivatal: Máramarossziget, Kulturpalota, április 2-től: Máramarossziget, Horthy Miklós tér 25., augusztus 6-tól: Máramarossziget, Horthy Miklós tér 11.
Nyomda: Cziple György Nyomdaüzeme, Máramarossziget, Horthy Miklós tér 25.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1013. Máramaros Vármegye Hivatalos Lapja
Máramarossziget
20. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 20. évf. 18. sz. (1944. szept. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Lingvay Pál, július 1-től: Doborkázi Elemér
Szerkesztőség: Máramarossziget, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Máramarossziget, Vármegyeháza
Nyomda: Varga Béla Könyvnyomdája, Máramarossziget
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1014. Márciusi Magyarország
A Márciusi Magyarország Szövetség lapja.
S. l.
1. évf. 1. sz. (1944.)
Kiadó: Márciusi Magyarország Szövetség
Méret: 31 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1015. Margareten-Blatt
Organ der Bewegung zur Heiligsprechung der Dienerin Gottes Maria-Margarete Bogner.
Szeged
6. sz. (1944. febr.) – 9. sz. (1944. okt.)
Megjelent: negyedévente
Felelős szerkesztő: Vilkovszky Armandné
Felelős kiadó: Vilkovszky Armandné
Kiadó: UNUM Szövetség
Szerkesztőség: Szeged, Szél utca 3.
Kiadóhivatal: Szeged, Szél utca 3.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Méret: 29 cm
Megjegyzés: német nyelvű, évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1016. Margitvirágok
Bogner Mária Margit lapja. Hitbuzgalmi tudósító.
Szeged-Rákosszentmihály
10. sz. (1944. febr.) - 13. sz. (1944. okt.)
Megjelent: negyedévente
Felelős szerkesztő: Vilkovszky Armandné
Felelős kiadó: Vilkovszky Armandné
Kiadó: UNUM Szövetség
Szerkesztőség: Szeged, Szél utca 3., októbertől: Rákosszentmihály, Hitler u. 51-53.
Kiadóhivatal: Szeged, Szél utca 3., októbertől: Rákosszentmihály, Hitler u. 51-53.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Méret: 42 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1017. Mária Kongregáció
Havi folyóirat. szeptembertől: A mozgalom havilapja.
Budapest
37. évf. 5. sz. (1944. jan.) – 37. évf. 10. sz. (1944. jún.); 38. évf. 1. sz. (1944. szept.) – 38. évf. 4. sz. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Főszerkesztő: szeptembertől: Varga László
Felelős szerkesztő: Vid József, szeptembertől: Izay Géza
Felelős kiadó: Vid József, szeptembertől: Izay Géza
Kiadó: Budapesti Jézustársasági Rendház
Szerkesztőség: Budapest VIII., Horánszky utca 20.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Horánszky utca 20.
Nyomda: Korda Rt. Nyomdája, Budapest VIII., Csepreghy utca 2.
Melléklet: Prézes, A Jövő Frontja
Méret: 25 cm, szeptembertől: 41 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1018. Maros-Torda Vármegye Hivatalos Lapja
Marosvásárhely
23. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 23. évf. 18. sz. (1944. szept. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Jávor Ernő
Kiadó: Maros-Torda vármegye törvényhatósága
Szerkesztőség: Marosvásárhely, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Marosvásárhely, Vármegyeháza
Nyomda: Turáni Nyomda, Marosvásárhely, Széchenyi tér 25.
Méret: 35 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Marosvásárhely. Maros Megyei Múzeum Könyvtára
Nagyszeben. ASTRA Városi Könyvtár
1019. Marosmenti Gazda
Időszaki gazdatársadalmi lap.A Csanád–Arad–Torontál Vármegyei Gazdasági Egyesület és a Tiszántúli Ciroktermelők Egyesületének hivatalos közlönye.
Makó
20. évf. 1. sz. (1944. jan. 16.) – 20. évf. 7. sz. (1944. máj. 28.)
Megjelent: havonta kétszer
Főszerkesztő: Sármezey Endre
Felelős szerkesztő: Tóth Arisztid
Felelős kiadó: Danczkay Béla
Kiadó: Csanád–Arad–Torontál Vármegyei Gazdasági Egyesület
Szerkesztőség: Makó, Teleki utca 10/a.
Kiadóhivatal: Makó, Teleki utca 10/a.
Nyomda: Szabó Sámuel Makói Könyvnyomdája, Makó, Megyeház utca 3.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1020. Matessai Híradó
Képes havi folyóirat.
Pécs
1. évf. 5. sz. (1944. febr. 15.) – 1. évf. 7. sz. (1944. ápr. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Főszerkesztő: Kontler László
Felelős kiadó: Barsy József
Szerkesztőség: [Pécs]
Kiadóhivatal: Pécs
Nyomda: Pécs Szab[ad] Kir[ályi] Város Házinyomdája, Pécs
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Pécs. Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára
1021. Megyeri Versenyek
Budapest
1. nap (1944. júl. 9.) – 5. nap (1944. júl. 27.)
Megjelent: versenynapokon
Felelős szerkesztő: Saly Ervin
Felelős kiadó: Saly Ervin
Kiadó: Pestvidéki Versenyegylet
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest V., Honvéd u. 10.
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1022. Méh
A magyar méhészek lapja. A Magyar Királyi Postaszemélyzet Országos Méhészegyesülete, a „Méh” A Magyar Méhészek Értékesítő Szövetkezete, a Felsőnagykunsági Méhészeti Egyesület, a Békéscsaba és Vidéke Méhészegylet, a Boczonád és Vidéke Méhészegyesület és a Sárvár és Vidéke Méhészegyesület, a Kárpátaljai Méhészeti Egyesületek Központja hivatalos közlönye.
Budapest
36. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 36. évf. 5. sz. (1944. máj.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Zseltvay Elemér
Felelős kiadó: Zseltvay Elemér
Kiadó: „MÉH”, a Magyar Méhészek Értékesítő Szövetkezete
Szerkesztőség: Budapest V., Arany János utca 1.
Kiadóhivatal: Budapest V., Arany János utca 1.
Nyomda: Neuwald Illés Utódai Könyvnyomda, Budapest
Méret: 21 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1023. Méhészet
A Boczonádi-kaptárakkal méhészkedők lapja.
Újpest
41.évf. 1.sz. (1944. jan.1.) – 41.évf. 6.sz. (1944. jún.1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Boczonádi-Szabó Imre
Felelős kiadó: Boczonádi-Szabó Imre
Kiadó: Boczonádi-Szabó Imre
Szerkesztőség: Újpest, Széchenyi utca 8.
Kiadóhivatal: Újpest, Széchenyi utca 8.
Nyomda: Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1024. Méhészeti Közlöny
Az Erdélyrészi Méhész-Egyesület havonként megjelenő hivatalos lapja.
Kolozsvár
59. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 59. évf. 6. sz. (1944. jún. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Török Bálint
Felelős kiadó: Török Bálint
Szerkesztőség: Kolozsvár, Majális utca 24.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Majális utca 24.
Nyomda: Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt., Kolozsvár
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Marosvásárhely. Teleki-Bolyai Dokumentációs Könyvtár és Téka
1025. Méhészeti Lapok
Győr és Győrvidéki Méhészegyesület közlönye. A Sopronmegyei Méhész Egyesület, a Veszprém- és Veszprémvidéki Méhészegyesület, Székesfehérvár és Vidéke Méhész Egyesület hivatalos lapja.
Győr
42. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 42. évf. 4. sz. (1944. ápr.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Szabó József
Felelős kiadó: Mille Géza
Kiadó: Győr és Győrvidéki Méhészegyesület
Szerkesztőség: Győr, Bisinger sétány 24.
Kiadóhivatal: Győr, Bisinger sétány 24.
Nyomda: Mercur Nyomda, Győr, Kisfaludy utca 16.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1026. Méhészetünk
Havi folyóirat. A Felvidéki Magyar Méhészegyesületek Központjának hivatalos lapja.
Érsekújvár
17. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 17. évf. 6. sz. (1944. jún.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Balogh Bálint
Felelős szerkesztő: Bresztovszky Lajos
Kiadó: Érsekújvári Méhészegyesület
Szerkesztőség: Érsekújvár, Batthyány utca 17.
Kiadóhivatal: Érsekújvár, Batthyány utca 17.
Nyomda: Farkas Nyomda, Érsekújvár
Méret: 25 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1027. Menekültügyi Tájékoztató
S. l.
2. sz. (1944. nov. 21.)
Kiadó: Fővezérség Nemzetvédelmi és Propagandaosztálya
Nyomda: Tudósító Osztály Nyomdája
Méret: 29 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1028. Mennyiségtani és Természettudományi Didaktikai Lapok
Újpest
2. évf. 1. sz. (1944. febr. 1.) – 2. évf. 2. sz. (1944. márc. 15.)
Megjelent: évente nyolcszor
Felelős szerkesztő: Porcsalmy Zoltán
Szerkesztő: Porcsalmy Zoltán, Veress Pál
Felelős kiadó: Porcsalmy Zoltán
Kiadóhivatal: Újpest, Kassai utca 24/a.
Nyomda: Élet Irod[almi] és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
1029. Mentők Lapja
A Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület tulajdona.
Budapest
36. évf. 1. sz. (1944. jan.) - 36. évf. 11. sz. (1944. nov.)
Megjelent: minden hónap 20-án
Felelős szerkesztő: Szabó Imre
Felelős kiadó: Szabó Imre
Szerkesztőség: Budapest V., Markó utca 22.
Kiadóhivatal: Budapest V., Markó utca 22.
Nyomda: Hollóssy János Könyvnyomdája, Budapest VII., Jósika utca 20.
Méret: 24 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1030. Mértékügyi Közlemények
A M[agyar] Kir[ályi] Központi Mértékügyi Intézet szakfolyóirata a mértékügyi rendeletek, utasítások és egyéb tudnivalók közzétételére.
Budapest
8. sorozat 5. füzet (1944. jan.) – 8. sorozat 7. füzet (1944. júl.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős kiadó: Novák László
Kiadó: M[agyar] Kir[ályi] Központi Mértékügyi Intézet
Szerkesztőség: Budapest XII., Németvölgyi út 37-39.
Kiadóhivatal: Budapest XII., Németvölgyi út 37-39.
Nyomda: Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., Pécs
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
1031. Mezőgazdák
A Magyar Mezőgazdák Szövetkezete és az ennek kötelékében működő szövetkezetek hivatalos értesítője.
Budapest
51. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 51. évf. 9. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Zlinszky György
Felelős kiadó: Zlinszky György
Kiadó: Magyar Mezőgazdák Szövetkezete
Szerkesztőség: Budapest V., Alkotmány utca 29.
Kiadóhivatal: Budapest V., Alkotmány utca 29.
Nyomda: Pátria Irod[almi] Váll[alat] és Nyomdai Rt., Budapest IX., Üllői út 25.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
1032. Mezőgazdaság
Mezőgazdasági és közgazdasági folyóirat.
Budapest
21. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 21. évf. 9. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Zoltán Gyula
Szerkesztő: enesei Dorner Béla
Felelős kiadó: Zoltán Gyula
Szerkesztőség: Budapest VIII., Baross utca 77.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Baross utca 77.
Nyomda: Athenaeum Rt., Budapest
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
1033. Mezőgazdasági Közlöny
Budapest
17. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 17. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Halács Ágoston
Szerkesztő: Diószeghy Ottó
Felelős kiadó: Diószeghy Ottó
Kiadó: Országos Mezőgazdasági Kamara
Szerkesztőség: Budapest
Kiadóhivatal: Budapest, Országos Mezőgazdasági Kamara
Nyomda: Hornyánszky Viktor Rt. Nyomdai Műintézet, Budapest
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
1034. Mezőgazdasági Kutatások
Mezőgazdasági irányú természettudományi kutatások szakfolyóirata és szemléje.
Budapest
17. évf. 1. sz. (1944.) – 17. évf. 6. sz. (1944.)
Megjelent: évente tízszer
Felelős szerkesztő: Becker Jenő
Szerkesztő: Becker Jenő, Csukás Zoltán, Telegdy-Kováts László
Kiadó: Magyar Talajtani Társaság
Szerkesztőség: Budapest XI., Gellért tér 4.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Gellért tér 4.
Nyomda: Attila Nyomda Rt., Budapest II., Szász Károly utca 3-5.
Méret: 21 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtár, Levéltár és Múzeum
1035. Mezőgazdasági Munkatudomány
A Mezőgazdasági Munkatudományi Intézet folyóirata.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944.) – 2. évf. 4-5. sz. (1944.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős szerkesztő: Heller András
Szerkesztő: Heller András
Felelős kiadó: Heller András
Kiadó: Mezőgazdasági Munkatudományi Intézet
Szerkesztőség: Budapest XI., Nagyboldogasszony útja 45.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Nagyboldogasszony útja 45.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Méret: 24 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
1036. Mezőgazdasági Sajtószemle
Budapest
1-2. sz. (1944. jan. 13.) – 16-17. sz. (1944. ápr. 27.)
Megjelent: hetente
Felelős szerkesztő: Stipsicz Károly
Felelős kiadó: Stipsicz Károly
Szerkesztőség: Budapest V., Báthory u. 24.
Kiadóhivatal: Budapest V., Báthory u. 24.
Nyomda: Házi sokszorosítás
Méret: 34 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1037. Mezőgazdasági Szemle
Kolozsvár
2. évf. 1. sz. (1944. jan.-febr.) – 2. évf. 4. sz. (1944. júl.-aug.)
Megjelent: kéthavonta
Felelős szerkesztő: Szász István
Szerkesztő: Kúthy Sándor
Felelős kiadó: Demeter Béla
Kiadó: Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület
Szerkesztőség: Kolozsvár, Monostori út 3.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Majális utca 24.
Nyomda: Minerva Rt., Kolozsvár
Méret: 25 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
1038. Mezőgazdasági Szociálpolitika
Az Országos Mezőgazdasági Biztosító Intézet közlönye.
Budapest
14. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 14. évf. 11. sz. (1944. nov.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Főszerkesztő: Tomcsányi Gyula
Felelős szerkesztő: Perneczky Béla
Felelős kiadó: Karger Ervin
Szerkesztőség: Budapest V., Akadémia utca 3.
Kiadóhivatal: Budapest V., Akadémia utca 3.
Nyomda: Pátria Irodalmi Vállalat és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest IX., Üllői út 25.
Méret: 24 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1039. Mezőgazdaságtudományi Közlemények
A Kir[ályi] Magyar Természettudományi Társulat Mezőgazdasági Szakosztályának folyóirata.
Budapest
1. kötet 1. rész (1944.)
Megjelent: évente négyszer
Szerkesztő: mándi Mándy György
Felelős kiadó: mándi Mándy György
Kiadó: Kir[ályi] Magyar Természettudományi Társulat
Szerkesztőség: Budapest XI., Nagyboldogasszony útja 45.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Eszterházy utca 16.
Nyomda: Pátria Nyomda Rt., Budapest
Méret: 24 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
1040. Mezőkövesdi Újság
Politikai, közgazdasági és szépirodalmi hetilap.
Mezőkövesd
16. évf. 1. sz. (1944.) – 16. évf. 41. sz. (1944. okt. 12.)
Megjelent: hetente
Főszerkesztő: március 16-tól: Stefanics József
Felelős szerkesztő: Stefanics József, március 16-tól: Kiss Gyula
Szerkesztőség: [Mezőkövesd]
Kiadóhivatal: [Mezőkövesd]
Nyomda: Nemzeti Nyomda, Mezőkövesd
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Miskolc. Herman Ottó Múzeum
Forrás:
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája 1842-1963 (összeáll. Fülöp Attila). Miskolc, 1969. p. 81
1041. Mezőtúr és Vidéke
Hetilap.
Mezőtúr
60. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 60. évf. 26. sz. (1944. jún. 30.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Bordács Miklós
Felelős kiadó: Borbély Gyula
Szerkesztőség: Mezőtúr, Pétery utca 10.
Kiadóhivatal: Mezőtúr, Pétery utca 10.
Nyomda: Borbély Nyomda, Mezőtúr, Pétery utca 10.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1042. A Mi Életünk
A Székesfehérvári Áll[ami] Ybl Miklós Gimnázium szülői értesítője, ifjúságának s a volt diákoknak lapja.
Székesfehérvár
4. évf. (1943. dec.-1944. jan.) – 4. évf. (1944. febr.-1944. márc.)
Megjelent: évente hatszor
Felelős szerkesztő: Cseh Antal
Szerkesztő: Vájer László
Felelős kiadó: Cseh Antal
Szerkesztőség: Áll[ami] Ybl Miklós Gimnázium Székesfehérvár
Kiadóhivatal: Áll[ami] Ybl Miklós Gimnázium Székesfehérvár
Nyomda: Számmer I. Utóda Pannónia Nyomdavállalat, Székesfehérvár
Méret: 25 cm
Megjegyzés: számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1043. A Mi Újságunk
Havi egyháztársadalmi folyóirat. A külsősomogyi református egyházmegye hivatalos lapja Somogyban és Tolnában levő gyülekezetei számára.
Dombóvár
13. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 13. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Eöri Szabó Dezső
Felelős kiadó: Eöri Szabó Dezső
Szerkesztőség: Dombóvár, Horthy Miklós út 1.
Kiadóhivatal: Dombóvár, Horthy Miklós út 1.
Nyomda: Bagó Mihály Könyvnyomdája, Dombóvár, Kossuth Lajos utca 53.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
1044. A Mi Újságunk
A nyíregyházi evangélikus Geduly Henrik leánygimnázium ifjúsági lapja.
Nyíregyháza
9. évf. 3-4. sz. (1944. jan.) – 9.évf. 7-8.sz. (1944. márc.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Zsolnai Sarolta
Felelős szerkesztő: Oberländer Erzsébet
Szerkesztő: Zsolnai Sarolta, Fogarassy Katalin
Felelős kiadó: Oberländer Erzsébet
Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dr. Jósa András utca 4.
Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Dr. Jósa András utca 4.
Nyomda: Venkovits Nyomda, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 9.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1045. A Mi Utunk
Református Középiskolás Ifjúsági Lap.
Budapest
12. évf. 5. sz. (1944. jan.) – 12. évf. 7. sz. (1944. márc.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Kónya Sándor
Felelős szerkesztő: Incze Gábor
Felelős kiadó: Lombár László
Kiadó: Bethlen Gábor Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság
Szerkesztőség: Budapest IX., Kálvin tér 8.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Kálvin tér 8.
Nyomda: Bethlen Nyomda Rt., Budapest
Méret: 25 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
1046. A Mi Útunk
Szövetkezeti, közgazdasági, társadalmi lap.
Szatmárnémeti
1. évf. 1. sz. (1944. máj. 1.) – 1. évf. 5. sz. (1944. júl. 1.)
Megjelent: havonta kétszer
Felelős szerkesztő: Szalmay István
Felelős kiadó: Szalmay István
Kiadó: Tiszavidék Termelő, Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet
Szerkesztőség: Szatmárnémeti, Csáky utca 5.
Kiadóhivatal: Szatmárnémeti, Csáky utca 5.
Nyomda: Szamosmenti Nyomda, Szatmárnémeti
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1047. Mindnyájunkról Mindnyájunknak
A Nyíregyházi Leánykálvineum lapja.
Nyíregyháza
1. sz. (1944. jan.)
Felelős kiadó: Porzsolt István
Szerkesztőség: [Nyíregyháza]
Kiadóhivatal: [Nyíregyháza]
Nyomda: Venkovits K. Lajos Könyvnyomdája, Nyíregyháza
Lelőhely:
Nyíregyháza. Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár
Forrás:
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (a történelmi Bereg, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa és Ung vármegyék) sajtóbibliográfiája 1845-2000. (szerk. László Gézáné Szarka Ágota), Nyíregyháza, 2002. p. 188
1048. Miskolci Jogászélet
A Tiszai Ev[angélikus] Egyházkerület Miskolci Jogakadémiájának hivatalos lapja.
Miskolc
20. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 20. évf. 4. sz. (1944. ápr.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: szepesváraljai Haendel Vilmos
Kiadó: Miskolci Jogakadémia
Szerkesztőség: Miskolc, Horthy Miklós tér
Kiadóhivatal: Miskolc, Horthy Miklós tér
Nyomda: Ludvig István Könyvnyomdája, Miskolc, Rákóczi utca 18.
Méret: 23 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Miskolc. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár
1049. Missziói Lapok
Az Ág[ostai] H[itvallású] Ev[angélikus] Misszióegyesület hivatalos közlönye.
Kispest
31. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 31. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Németh Károly
Felelős kiadó: Németh Károly
Szerkesztőség: Lébény, Moson megye
Kiadóhivatal: Kispest, Thököly út 18.
Nyomda: Baross Nyomda: Uzsaly és Koncz (Harangszó Nyomdája), Győr, Andrássy út 24.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
1050. Missziós Ifjúság
Képes folyóirat.
Rákospalota
15. évf. 5. sz. (1944. jan.) – 15. évf. 12. sz. (1944. aug.); 16. évf. 1. sz. (1944. szept.) – 16. évf. 3. sz. (1944. nov.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Pintér József
Felelős kiadó: Wittinghoff Ernő
Kiadó: Szalézi Társaság
Szerkesztőség: Rákospalota
Kiadóhivatal: Rákospalota
Nyomda: Don Bosco Nyomda (Sarkadi J. Alajos), Rákospalota, Horthy Miklós út 97.
Méret: 25 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1051. Modenwelt
A „Modenwelt” márciusi melléklete.
S. l.
(1944. márc.)
Felelős kiadó: Farkas József
Nyomda: Paár Nyomda, Budapest
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1052. Mohácsi Hírlap
Politikai és társadalmi hetilap.
Mohács
33. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 33. évf. 40. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Szkladányi László
Felelős kiadó: Fridrich Oszkár
Szerkesztőség: [Mohács]
Kiadóhivatal: [Mohács]
Nyomda: Fridrich Oszkár Könyvnyomdája, Mohács
Méret: 40 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Mohács. Kanizsai Dorottya Múzeum
1053. Molnárok Lapja
Magyar malomipari szaklap.
Kolozsvár
25. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 25. évf. 27. sz. (1944. júl. 1.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Egyed Sándor
Felelős kiadó : Egyed Sándor
Szerkesztőség: Kolozsvár, Endre király utca 20.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Endre király utca 20.
Nyomda: Lyceum Nyomda, Kolozsvár, Deák Ferenc utca 12.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
1054. Monatsberichte der Ungarischen Nationalbank
Budapest
215. sz. (1944. jan.) – 222. sz. (1944. aug.)
Megjelent: havonta
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Magyar Nemzeti Bank Nyomdája, Budapest
Méret: 26 cm
Megjegyzés: német nyelvű, évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1055. MONE
Orvostársadalmi szemle. A Magyar Orvosok Nemzeti Egyesületének hivatalos havi közlönye.
Budapest
21. évf. 5. sz. (1944. máj. 1.) – 21. évf. 7. sz. (1944. júl. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Szabó Géza
Felelős kiadó: Szabó Géza
Szerkesztőség: Budapest VIII., Bangha Béla utca 2.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Bangha Béla utca 2.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1056. Monthly Rubbish
S. l.
2. évf. 4. sz. (1944. jan.) – 2. évf. 6. sz. (1944. márc.)
Megjelent: havonta
Méret: 30 cm
Megjegyzés: angol nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1057. Mosonvármegye–Magyaróvári Hírlap
Politikai, társadalmi és közgazdasági hírlap.
Mosonmagyaróvár
42. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 42.évf. 56.sz. (1944. szept.24.)
Megjelent: csütörtökön és szombaton
Felelős szerkesztő: Ruff Andor
Felelős kiadó: Ruff Andor
Szerkesztőség: Mosonmagyaróvár, Frigyes kir[ályi] h[erce]g út 9.
Kiadóhivatal: Mosonmagyaróvár, Frigyes kir[ályi] h[erce]g út 9.
Nyomda: Mosonvármegye Könyvnyomdája, Mosonmagyaróvár
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1058. Motor
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 4. sz. (1944. ápr. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Eckhardt Emil
Felelős kiadó: Eckhardt Emil
Szerkesztőség: Budapest XIV., Ciklámen utca 14.
Kiadóhivatal: Budapest XIV., Ciklámen utca 14.
Nyomda: Általános Nyomda és Grafikai Intézet Rt., Budapest VI., Nagymező utca 3.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1059. MOVE
Társadalmi lap. A Magyar Országos Véderő Egyesület hiv[atalos] közlönye.
Budapest
19. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 19. évf. 38. sz. (1944. szept. 22.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Szeder János
Felelős kiadó: Szeder János
Szerkesztőség: Budapest VI., Podmaniczky utca 45.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Podmaniczky utca 45.
Nyomda: MOVE Nyomda, Budapest VI., Podmaniczky utca 45.
Méret: 46 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1060. Mozi Újság
Képes filmhetilap.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.-jan. 11.) – 4. évf. 17. sz. (1944. ápr. 26.-máj. 2.)
Megjelent: szerdán
Főszerkesztő: április 26-tól: Szentpály Istvánné
Felelős szerkesztő: Szentpály Istvánné
Szerkesztő: április 26-tól: Hajós Jenő
Felelős kiadó: Szentpály Istvánné
Szerkesztőség: Budapest VI., Aradi utca 8.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Aradi utca 8.
Nyomda: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest VI., Aradi utca 8.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1061. Múlt és Jövő
Zsidó lap.
Budapest
34. évf. (1944. jan.) – 34. évf. (1944. márc.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Patai József
Szerkesztő: Patai József
Felelős kiadó: Patai József
Szerkesztőség: Budapest V., Vadász utca 11.
Kiadóhivatal: Budapest V., Vadász utca 11.
Nyomda: Hungária Hírlapnyomda Rt., Budapest
Méret: 29 cm
Megjegyzés: számozás nélkül
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1062. A Munka
Társadalmi és politikai hetilap.
Salgótarján
22. évf. 1. sz. (1944.jan. 1.) – 22. évf. 45. sz. (1944. nov. 11.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Lapsánszky János, szeptember 16-tól: Koppány István
Felelős kiadó: Lapsánszky János
Szerkesztőség: Salgótarján. Fő utca 64.
Kiadóhivatal: Salgótarján, Füleki utca 11.
Nyomda: „A Munka” Nyomdája, Salgótarján
Méret: 47 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Salgótarján. Balassi Bálint Megyei Könyvtár
Salgótarján. Nógrádi Történeti Múzeum
1063. Munka
A Székesfehérvári Ciszterci Gimnázium Vörösmarty Önképzőkörének lapja.
Székesfehérvár
5. évf. 2. sz. (1944. márc.)
Megjelent: évente négy szám
Főszerkesztő: Izinger Endre
Felelős szerkesztő: Kovács Lajos
Felelős kiadó: Kovács Lajos
Szerkesztőség: Székesfehérvár, Ciszterci Gimnázium
Kiadóhivatal: Székesfehérvár, Ciszterci Gimnázium
Nyomda: Debreczeni I. Könyvnyomdája, Székesfehérvár
Méret: 21 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1064. Munka és Társadalom
A Magyar Szocialista Tudományos Társaság folyóirata.
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. okt. 15.)
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1065. A Munkás –The Worker
Hungarian Organ of the Socialist Labor Party. A Szocialista Munkáspárt hivatalos lapja.
New York
35. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 35. évf. 53. sz. (1944. dec. 30.)
Megjelent: szombaton
Kiadó: Magyar Szocialista Munkásszövetség
Szerkesztőség: New York 3, N. Y., P. O. Box 213, Stadion D
Kiadóhivatal: New York 3, N. Y., 80 Fourth Avenue
Méret: 55 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
New York. New York Public Library Schwarzman Building
1066. Munkás Újság
Abony
Forrás:
Gyuráki Ferenc: „Abonyi krónika”. = Sajtóterjesztés, 1981. jan. 1. sz. p. 2
1067. A Munkaszolgálatos
Budapest
(1944. febr.)
Felelős kiadó: Fábián Béla
Kiadó: Országos Izraelita Irodák Hadviseltek Bizottsága
Kiadóhivatal: Budapest VII., Síp u. 12.
Nyomda: Általános Nyomda és Grafikai Intézet Rt., Budapest VI., Nagymező u. 3.
Méret: 40 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1068. Munkaügyi Szemle
Társadalombiztosítási, munkaügyi ás társadalomegészségügyi szaklap.
Budapest
18. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 18. évf. 11. sz. (1944. nov.)
Megjelent. minden hónap elején
Főszerkesztő: Kovrig Béla
Felelős szerkesztő: Bikkal Dénes
Felelős kiadó: Pfisterer Lajosné
Szerkesztőség: Budapest VIII., Fiumei út 19/B.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Fiumei út 19/B.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Melléklet: Társadalomorvostani Szemle
Méret: 27 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1069. Muraköz-Megyimurje
Politikai hetilap.
Csáktornya
39. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 39. évf. 26. sz. (1944. jún. 30.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Pecsornik Ottó
Felelős kiadó: Pecsornik Ottó
Kiadó: Pecsornik Ottó
Szerkesztőség: Csáktornya, Horthy Miklós tér 6.
Kiadóhivatal: Csáktornya, Horthy Miklós tér 6.
Nyomda: Muraközi Katolikus Könyvnyomda, Csáktornya
Méret: 42 cm
Megjegyzés: magyar–vend nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1070. Muraszombat és Vidéke
Muraszombat
38. évf. 1. sz. (1943. dec. 31.) – 38. évf. 40. sz. (1944. szept. 29.)
Megjelent: pénteken
Főszerkesztő: Lindvay (Hartner) Nándor
Felelős szerkesztő: Lindvay (Hartner) Nándor
Szerkesztő: ifj. Szász Ernő
Felelős kiadó: Lindvay (Hartner) Nándor
Kiadó: Vendvidéki Magyar Közművelődési Egyesület
Szerkesztőség: Muraszombat, Horthy Miklós út 18.
Kiadóhivatal: Muraszombat, Horthy Miklós út 18.
Nyomda: Vendvidéki Könyvnyomda, Muraszombat
Méret: 41 cm
Megjegyzés: magyar-vend nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Muskátli → Lásd: Magyar Iparművészet
1071. Mustármag
Evangéliumi hitmélyítő folyóirat.
Budapest
41. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 41. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Nyáry Pál
Felelős szerkesztő: Szikszai Benjámin
Felelős kiadó: Szikszai Benjámin
Kiadó: Bethánia Egylet
Szerkesztőség: Budapest VIII., Gyulai Pál utca 9.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Gyulai Pál utca 9.
Nyomda: Bethánia Nyomda, Budapest VIII., Gyulai Pál utca 9.
Melléklet: Útmutató a Szentírás Olvasásához
Méret: 21 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
1072. Múzeumi Füzetek
Az Erdélyi Múzeum Egyesület természettudományi és matematikai közleményei.
Kolozsvár
2. kötet 1. füzet (1944.) – 2. kötet 2-4. füzet (1944.)
Megjelent: negyedévente
Szerkesztő: Malán Mihály
Felelős kiadó: Balogh Ernő
Kiadó: Erdélyi Múzeum-Egyesület Természettudományi Szakosztálya
Szerkesztőség: Kolozsvár, Kert utca 4.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Kert utca 4.
Nyomda: Minerva Rt., Kolozsvár
Méret: 24 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Nagyenyed. Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtár
1073. A Műszaki Világ
A Magyar Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövetségének hivatalos lapja.
Budapest
8. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 8. évf. 33. sz. (1944. okt. 14.)
Megjelent: kéthetente
Főszerkesztő: Árvay József
Felelős szerkesztő: Árvay József
Felelős kiadó: Árvay József
Szerkesztőség: Budapest VII., Erzsébet körút 5.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Erzsébet körút 5.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest VIII., József körút 5.
Méret: 48 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1074. Művelődés
A Beszkárt közművelődési-, sport- és levente egyesületeinek, budai-, pesti főműhelyi dalegyesületeinek és pályafenntartási dalkörének; a BHÉV Liszt Ferenc Kórusnak és a BHÉV Vasutasok Otthonának havi folyóirata.
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 5. évf. 11 [12!]. sz. (1944. dec. 5.)
Megjelent: minden hónap 5-én
Főszerkesztő: Jancsó Kálmán
Felelős szerkesztő: Jancsó Kálmán
Szerkesztő: Poli Antal
Felelős kiadó: Jancsó Kálmán
Kiadó: Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság Közművelődési Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest VII., Akácfa utca 15.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Akácfa utca 15.
Nyomda: Közlekedési Nyomda Kft., Budapest V., Légrády Károly utca 9.; július 5-től: Magyar Hirdető Iroda Rt. Nyomdája, Budapest, Sándor u. 5-7.
Méret: 28 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1075. Művészet
Budapest
9. évf. 57. sz. (1944.)
Felelős szerkesztő: Tiszay Andor
Felelős kiadó: Tiszay Andor
Kiadó: Magyar Írók, Művészek és Műpártolók Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest VII., Király u. 51.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Király u. 51.
Nyomda: Bethlen Nyomda Rt., Budapest IX., Kálvin tér 8.
Méret: 39 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
N. E. T. Híradó → Lásd: Nemzeti Egyesült Textilművek Híradó
1076. Nachrichtenblatt des Beauftragten für Reichsdeutsche Kinderlandverschickung in Ungarn
Budapest
(1944. febr. 25.) – (1944. márc. 25.)
Megjelent: minden hónap 25-én
Felelős kiadó: : Georg Goldschmidt
Szerkesztőség: Budapest V., Vörösmarty tér 3.
Kiadóhivatal: Budapest V., Vörösmarty tér 3.
Nyomda: Márkus Nyomda, Budapest V., Vörösmarty tér 3.
Méret: 30 cm
Megjegyzés: német nyelvű, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1077. Nagy Budapest
Politikai, várospolitikai és közgazdasági hetilap. A Magyar Élet Pártja Fővárosi Szervezetének hivatalos lapja.
Budapest
7. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 7. évf. 32. sz. (1944. okt. 13.)
Megjelent. pénteken
Felelős szerkesztő: Szigeti Endre
Felelős kiadó: Szigeti Endre
Szerkesztőség: Budapest IV., Városház utca 14.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Városház utca 14.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1078. Nagyasszonyunk
Budapest
40. évf. 5. sz. (1944. jan.) – 40. évf. 12. sz. (1944. aug.); 41. évf. 1. sz. (1944. szept.) – 41. évf. 3. sz. (1944. dec. 5.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Stadler Frieda
Felelős kiadó: Krywald Ottó
Kiadó: Regnum Marianum Egyesület
Szerkesztőség: Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 26 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1079. Nagybánya
Független politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap.
Nagybánya
42. évf. 1. sz. (1944 jan. 1.) – 42. évf. 39. sz. (1944. szept. 24.)
Megjelent. vasárnap
Felelős szerkesztő: Krizsán P. Pál
Felelős kiadó: Krizsán P. Pál
Szerkesztőség: Nagybánya, II. Rákóczi Ferencz tér 15.
Kiadóhivatal: Nagybánya, II. Rákóczi Ferencz tér 15.
Nyomda: Minerva Nyomda, Nagybánya, II. Rákóczi Ferencz tér 15.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1080. Nagybánya és Vidéke
Politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap.
Nagybánya
70. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 70. évf. 40. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Gyulay J. Károly, jan. 15-től: Pakocs Károly, ápr. 1-től: Kazatsay Gyula
Felelős kiadó: özv. Bernhardt Istvánné, jan. 15-től: Berentés Lászlóné
Szerkesztőség: Nagybánya, Felszabadulás útja 2.
Kiadóhivatal: Nagybánya, Felszabadulás útja 2.
Nyomda: Szamosmenti Nyomda Fiókja, Nagybánya, II. Rákóczi Ferencz tér 15.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
1081. Nagybányai Református Szemle
Hitbuzgalmi, társadalmi és szórvány lap. A Nagybányai Református Egyházközség értesítője.
Nagybánya
1. évf. 1. sz. (1944. márc. 1.) – 1. évf. 7. sz. (1944. szept. 1.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Oláh Sándor
Felelős kiadó: Oláh Sándor
Szerkesztőség: Nagybánya, Híd utca 19.
Kiadóhivatal: Nagybánya, Híd utca 19.
Nyomda: Minerva Könyvnyomda, Nagybánya
Méret: 26 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1082. Nagykátai Járás
Politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap.
Nagykáta
(1944.) – (1944.)
Megjelent: hetente
Felelős szerkesztő: Bódy Pál
Felelős kiadó: Bódy Pál
Szerkesztőség: [Nagykáta]
Kiadóhivatal: [Nagykáta]
Nyomda: Lépesfalvi (Pisch) Márton Nyomdája, Nagykáta
Forrás:
Pest megye sajtóbibliográfiája 1794-1975. (összeáll. Békés József), Szentendre, 1977. p. 143
1083. Nagykőrösi Híradó
Nagykőrös
22. évf. 1. sz. (1944. jan. 4.) – 22. évf. 75. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: kedden és szombaton
Felelős szerkesztő: Szűcs Sándor
Felelős kiadó: Szűcs Sándor
Szerkesztőség: Nagykőrös, Széchenyi tér 6.
Kiadóhivatal: Nagykőrös, Széchenyi tér 6.
Nyomda: Híradó Nyomda, Nagykőrös
Méret: 47 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1084. Nagykunsági Lapok
Politikai, társadalmi, közgazdasági lap.
Karcag
7. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 7. évf. 81. sz. (1944. okt. 4.)
Megjelent: szerdán és szombaton
Felelős szerkesztő: Varga Zsigmond
Szerkesztő: Lecső József
Felelős kiadó: Varga Zsigmond
Szerkesztőség: Karcag, Horváth Ferenc utca 3.
Kiadóhivatal: Karcag, Horváth Ferenc utca 3.
Nyomda: Turul Könyvnyomda, Karcag, Móró udvar
Méret: 43 cm, szeptember 23-tól: 35 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1085. Nagymagyarország
Magyar Nemzeti Szövetség és Magyarok Világszövetsége hivatalos lapja.
Budapest
17. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 17. évf. 21-22. sz. (1944. nov. 25.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Főszerkesztő: Majoros István
Felelős szerkesztő: Pajzs Ödön
Szerkesztő: Lipthay Béla
Felelős kiadó: Majoros István
Kiadó: Magyar Nemzeti Szövetség
Szerkesztőség: Budapest V., Géza utca 4.
Kiadóhivatal: Budapest V., Géza utca 4.
Nyomda: Kapisztrán Nyomda, Vác
Méret: 42 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1086. Nagyothalló
A Magyar Nagyothallók Országos Egyesületének közlönye.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 4. évf. 10. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Györffy Ákos
Szerkesztő: Hoffmann Dezső
Felelős kiadó: Györffy Ákos
Kiadó: Magyar Nagyothallók Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest VII., Bethlen Gábor tér 3.
Kiadóhivatal: Budapest III., Miklós tér 5.
Nyomda: Sárkány Nyomda Rt., Budapest VI., Horn Ede utca 9.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1087. Nagyszalontai az Újság
Magyar keresztyén politikai napilap.
Nagyszalonta
16. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 16. évf. 214. sz. (1944. szept. 21.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Gaál Sándor
Felelős kiadó: Gaál Sándor
Szerkesztőség: Nagyszalonta, Toldi Miklós tér 15.
Kiadóhivatal: Nagyszalonta, Toldi Miklós tér 15.
Nyomda: Gaál Sándor Könyvnyomdája, Nagyszalonta, Toldi Miklós tér 15.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Nagyszalontai Róm. Kat. Egyházközség Értesítője → Lásd: Nagyszalontai Róm[ai] Kat[olikus] Egyházközség Értesítője
1088. Nagyszalontai Róm[ai] Kat[olikus] Egyházközség Értesítője
Nagyszalonta
2. sz. (1944. jan. 12.) – 3. sz. (1944. márc. 20.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős szerkesztő: Szabó János
Szerkesztőség: Nagyszalonta, Róm[ai] Kat[olikus] Plébánia
Kiadóhivatal: Nagyszalonta, Róm[ai] Kat[olikus] Plébánia
Nyomda: Gaál Sándor Könyvnyomdája, Nagyszalonta Toldi Miklós tér 5.
Méret: 30 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1089. Nagyvárad
Politikai napilap.
Nagyvárad
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 4. évf. 150. sz. (1944. júl. 6.)
Megjelent: vasárnap kivételével minden nap
Felelős szerkesztő: Daróczi Kiss Lajos
Felelős kiadó: Szikszai Sándor
Kiadó: Nagyvárad Lapkiadó Kft.
Szerkesztőség: Nagyvárad, Szilágyi Dezső utca 8.
Kiadóhivatal: Nagyvárad, Szilágyi Dezső utca 8.
Nyomda: Grafikai Nyomda, Nagyvárad
Utóbb: Új Nagyvárad
Méret: 40 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Nagyvárad T. H. J. Város Hivatalos Közlönye → Lásd: Nagyvárad T[örvény] H[atósági] J[oggal Felruházott] Város Hivatalos Közlönye
1090. Nagyvárad T[örvény] H[atósági] J[oggal Felruházott] Város Hivatalos Közlönye
Nagyvárad
12. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 12.évf. 7.sz. (1944. júl.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Gyapay László
Felelős kiadó: Gyapay László
Kiadó: Nagyvárad T[örvény] H[atósági] J[oggal Felruházott] Város Közönsége
Szerkesztőség: Nagyvárad, Városháza
Kiadóhivatal: Nagyvárad, Városháza
Nyomda: Bagossy Mihály „Bihari” Nyomdája, Nagyvárad, Hitler Adolf utca 3.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1091. Nagyváradi Kamarai Közlöny
A Nagyváradi Kereskedelmi és Iparkamara hivatalos lapja.
Nagyvárad
4. évf. 17. sz. (1944. szept. 10.)
Megjelent: havonta kétszer
Felelős szerkesztő: Cserzy Béla
Felelős kiadó: Cserzy Béla
Szerkesztőség: Nagyvárad, Mussolini tér 10.
Kiadóhivatal: Nagyvárad, Mussolini tér 10.
Nyomda: Petőfi Nyomda, Nagyvárad, Hlatky Endre utca 1.
Méret: 32 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1092. Nagyváradi Katolikus Tudósító
A Ró[mai] Kat[olikus] Egyházközség értesítője.
Nagyvárad
1. sz. (1944. ápr. 1.) – 7. sz. (1944. júl. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Lestyán Endre
Felelős kiadó: Lestyán Endre
Kiadó: Nagyváradi Ró[mai] Kat[olikus] Egyházközség
Szerkesztőség: Nagyvárad, Pázmány Péter utca 7.
Kiadóhivatal: Nagyvárad, Pázmány Péter utca 7.
Nyomda: Szt. László Nyomda Rt., Nagyvárad, Szilágyi Dezső utca 5.
Méret: 30 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1093. A Nagyvilág Magyar Szemmel
Budapest
9. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 9. évf. 8. sz. (1944. máj. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Kisfaludy Aurél
Felelős kiadó: Sényi Pál
Kiadóhivatal: Budapest VI., Eötvös utca 34.
Nyomda: Faragó Imre Nyomdája, Kispest, Vörösmarty utca 6.
Méret: 41 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1094. A Nap
A katolikus nők lapja.
Kolozsvár
23. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 23. évf. 8. sz. (1944. aug.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Koós Adrienne
Felelős kiadó: Koós Adrienne
Kiadó: Erdélyi Katolikus Nőszövetség
Szerkesztőség: Kolozsvár, Rákóczi út 39.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Rákóczi út 39.
Nyomda: Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt., Kolozsvár
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
1095. Napkeleti Baráti Kör … Körlevele
Asztély
1. sz. (1944. jan.) – 2. sz. (1944. febr. 16.)
Megjelent: rendszertelenül
Szerkesztőség: Asztély, Református Lelkészi Hivatal
Kiadóhivatal: Asztély, Református Lelkészi Hivatal
Nyomda: Haladás Nyomda, Beregszász
Méret: 31 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1096. Napsugár
Nyíregyháza
6. évf. 4. sz. (1944. márc.)
Megjelent: rendszertelenül
Főszerkesztő: Dobrovolszky Sári
Felelős szerkesztő: Járdán József
Szerkesztő: Szemerszky Gabriella
Kiadó: Nyíregyházi Angol Kisasszonyok B[eatae] M[ariae] V[irginis] Intézetének Mária Leánykongregációja
Szerkesztőség: Nyíregyháza, Báthory utca 28.
Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Báthory utca 28.
Nyomda: Burger Béla Nyomdaüzeme, Nyíregyháza, Vay Ádám utca 5.
Méret: 21 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1097. Napsugár
A Szent Erzsébet Leánygimnázium vakációi lapja. november 12-től: A Pécsi Szent Erzsébet Leánygimnázium vakációi lapja.
Pécs
12. évf. 1. sz. (1944. máj. 15.) – 12. évf. 5. sz. (1944. nov. 12.)
Megjelent: évente többször
Felelős szerkesztő: Merényi Ferenc
Felelős kiadó: Merényi Ferenc
Kiadó: Miasszonyunk Zárda
Szerkesztőség: Pécs, Várplébánia
Kiadóhivatal: Pécs, Várplébánia
Nyomda: Dunántúl Nyomda, Pécs
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Pécs. Janus Pannonius Múzeum
1098. Narodna Skola
Csaszopisz podkarpatszkih ucsiteljov i voszpitateljov – Kárpátaljai tanítók és nevelők lapja.
Ungvár
5. évf. 5. sz. (1944. jan.) – 5. évf. 9. sz. (1944. máj.); 6. évf. 1. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Kutlán András
Felelős kiadó: Kutlán András
Kiadó: Kárpátaljai Terület Kormányzói Biztosának Tanügyi Osztálya
Szerkesztőség: Ungvár, Kormányzói Bizottság
Kiadóhivatal: Ungvár, Kormányzói Bizottság
Nyomda: Unio-Miravcsik Könyvnyomda, Ungvár
Méret: 24 cm
Megjegyzés: magyar és ruszin nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Beregszász. Kárpátaljai Levéltár Beregszászi Fióklevéltára
Ungvár. Ungvári Nemzeti Egyetem Könyvtára
1099. Naša Zastava
Společenske, kulturalne, literarne a gazdovske novinki pre vichodnoslovenski ľud – uradne novinki „Ojcizni” a našich gazdoch.
Kassa
18. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 18. évf. 27. sz. (1944. júl. 1.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Timkó Emil
Felelős kiadó: Timkó Emil
Szerkesztőség: Kassa, Luther u. 19.
Kiadóhivatal: Kassa, Luther u. 19.
Nyomda: WIKO, Kassa, Luther u. 19.
Méret: 42 cm
Megjegyzés: szlovák nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Jászó. Matica Slovenská
Turócszentmárton. Matica Slovenská
1100. Naše Novine
Politički, Gospodarski i Društveni list.
Zombor
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 2. évf. 13. sz. (1944. márc. 31.)
Megjelent: hetente
Szerkesztő: Grga Vuković
Szerkesztőség: Zombor, Csihás Benő u. 3.
Kiadóhivatal: Zombor, Csihás Benő u. 3.
Nyomda: Bosnyák József Nyomdája, Zombor
Méret: 40 cm
Megjegyzés: szerb nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1101. Negelâ
Obsestvenna novinka.
Ungvár
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 4. évf. 41. sz. (1944. okt. 15.)
Megjelent. vasárnap
Főszerkesztő: Seregély László
Felelős szerkesztő: Kutlán András
Felelős kiadó: Kutlán András
Kiadó: KALOT
Szerkesztőség: Ungvár, Drugeth tér 21.
Kiadóhivatal: Ungvár, Drugeth tér 21.
Nyomda: Kárpátaljai Tudományos Társaság Nyomdája, Ungvár
Méret: 48 cm
Megjegyzés: ruszin nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Nyíregyháza. Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Könyvtára
1102. A Négergyermek
Katolikus képes havi folyóirat a szegény fekete testvéreink iránt való szeretet ápolására.
Budapest
31. évf. 5. sz. (1944. jan. 15.) – 31. évf. 9. sz. (1944. máj. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Vécsey J. Aurél
Felelős kiadó: Vécsey J. Aurél
Kiadó: Kláver Szent Péter Társulat
Szerkesztőség: Budapest IX., Üllői út 79.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Üllői út 79.
Nyomda: Korda Rt. Nyomdája, Budapest VIII., Csepreghy utca 2.
Méret: 16 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1103. Nemesfémipari Közlöny
A Nemesfémiparosok, Órások Szövetsége, a Drágakő Csarnok és az Aranyműves Ipartestület hivatalos lapja.
Budapest
24. évf. 2. sz. (1944. jan. 15.) – 24. évf. 24. sz. (1944. dec. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Schletter Richárd
Felelős kiadó: Schletter Richárd
Szerkesztőség: Budapest VII., Károly körút 3/a.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Károly körút 3/a.
Nyomda: Bokor és Fischer Nyomda, Budapest VII., Wesselényi utca 68., július 1-től: Bethlen Nyomda Rt., Budapest
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
1104. N[emzeti] E[gyesült] T[extilművek] Híradó
Losoncapátfalva
2. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 2. évf. 3. sz. (1944. márc.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Kováts István
Felelős kiadó: Rudolf László
Kiadó: Nemzeti Egyesült Textilművek Rt.
Szerkesztőség: Losoncapátfalva
Kiadóhivatal: Losoncapátfalva
Nyomda: Benkő Nyomda, Losonc
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1105. Nemzeti Élet
Nemzetvédelmi, politikai és közgazdasági hetilap.
Budapest
24. évf. 1-2. sz. (1944. jan. 8.) – 24. évf. 46. sz. (1944. nov. 11.)
Megjelent: szombaton
Főszerkesztő: Budaváry László
Felelős szerkesztő: Budaváry László
Felelős kiadó: Budaváry László
Szerkesztőség: Budapest VI., Berlini tér 2.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Berlini tér 2.
Nyomda: Kis Gyula és T[ár]sa Törekvés Nyomda, Budapest, május 13-tól: Bethlen Nyomda Rt., Budapest
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1106. Nemzeti Figyelő
Politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap.
Budapest
18. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 18. évf. 50. sz. (1944. dec. 10.)
Megjelent: vasárnap
Főszerkesztő: Szörtsey József
Felelős szerkesztő: Győrfy István
Felelős kiadó: Győrfy István
Kiadó: Nemzeti Figyelő Irodalmi és Kiadó Rt.
Szerkesztőség: Budapest XI., Vincellér utca 37.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Vincellér utca 37.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest VIII., József körút 5.
Méret: 46 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1107. Nemzeti Házfelügyelő
Házfelügyelők Nemzeti és Gazdasági Országos Egyesülete hivatalos lapja.
Budapest
13. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 13. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Erdei József
Felelős kiadó: Erdei József
Szerkesztőség: Budapest VI., Vilmos császár út 39.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Vilmos császár út 39.
Nyomda: Általános Nyomda és Grafikai Intézet Rt., Budapest
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1108. Nemzeti Jövőnk
Szolnok
13. évf. 1. sz. (1944. jan. 4.) – 13. évf. 69. sz. (1944. szept. 5.)
Megjelent: kedden és pénteken
Főszerkesztő: Váczy György
Felelős szerkesztő: Vidor Győző, június 6-tól: Áts Ferenc
Felelős kiadó: Vidor Győző, június 6-tól: Áts Ferenc
Szerkesztőség: Szolnok, Apponyi utca 8.
Kiadóhivatal: Szolnok, Apponyi utca 8.
Nyomda: Sarkadi István Könyvnyomdája, Szolnok, Harsányi Gyula utca 4.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Szolnok. Verseghy Ferenc Könytár
1109. Nemzeti Közoktatás
A Magyar Élet Pártja Fővárosi Szervezete Tanügyi Hivatásrendjének hivatalos lapja.
Budapest
14. évf. 5. sz. (1944. jan.) - 14. évf. 13. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Elekes Boldizsár Imre
Felelős kiadó: Elekes Boldizsár Imre
Szerkesztőség: Budapest IX., Mester utca 5.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Mester utca 5.
Nyomda: Paulovits Imre Könyvnyomdája, Budapest VII., Nyár utca 6.
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1110. Nemzeti Sport
Budapest
36. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 36. évf. 251. sz. (1944. dec. 24.)
Megjelent: szerda és szombat kivételével minden nap
Főszerkesztő: Széchényi Ferenc
Felelős szerkesztő: Hoppe László
Felelős kiadó: Széchényi Ferenc
Szerkesztőség: Budapest VIII., Rökk Szilárd utca 4.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rökk Szilárd utca 4.
Nyomda: Stádium Rt., Budapest
Méret: 45 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1111. Nemzeti Tábor
Politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 2. évf. 7. sz. (1944. márc. 31.)
Megjelent: minden második pénteken
Felelős szerkesztő: Szűts Iván
Szerkesztő: Szűts Iván
Felelős kiadó: Szűts Iván
Szerkesztőség: Budapest IV., Múzeum körút 13.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Múzeum körút 13.
Nyomda: Kis Gyula és Társa Könyvnyomda, Budapest V., Vadász utca 32.
Méret: 47 cm
Megszűnt. (10.623/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1112. Nemzeti Újság
Budapest
26. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 26. évf. 242. sz. (1944. okt. 25.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Főszerkesztő: Tóth László
Felelős szerkesztő: Tóth László
Felelős kiadó: Baranyay Lajos
Kiadó: Központi Sajtóvállalat
Szerkesztőség: Budapest V., Honvéd utca 10.
Kiadóhivatal: Budapest V., Honvéd utca 10.
Nyomda: Pallas Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Melléklet: Hölgyfutár (vasárnap), Nemzeti Újság Rádióműsor Melléklete (péntek)
Utóbb: Nemzeti Újság-Új Nemzedék
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1113. Nemzeti Újság-Új Nemzedék
Budapest
26. évf. 243. sz. (1944. okt. 26.) – 26. évf. 280. sz. (1944. dec. 16.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Felelős szerkesztő: K. Török Miklós
Felelős kiadó: Baranyay Lajos
Kiadó: Központi Sajtóvállalat Rt.
Szerkesztőség: Budapest V., Honvéd utca 10.
Kiadóhivatal: Budapest V., Honvéd utca 10.
Nyomda: Pallas Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 41 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1114. Nemzeti Villamos
A Villamos és Helyiérdekű Vasúti Alkalmazottak Országos Nemzeti Szövetségének hivatalos lapja.
Budapest
15. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 15. évf. 9. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Altorjai Ede
Felelős kiadó: Szilágyi Lajos, május 1-től: Altorjai Ede
Szerkesztőség: Budapest VIII., Üllői út 66/a.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Üllői út 66/a.
Nyomda: Buschmann F. Utódai Könyvnyomda, Budapest IV., Molnár utca 37.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1115. Nemzetiségi Sajtószemle
A Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet közlése.
Pécs
(1944. febr. 28.) – (1944. nov. 4.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős szerkesztő: Bédi Imre
Felelős kiadó: Faluhelyi Ferenc
Szerkesztőség: Pécs, Egyetem
Kiadóhivatal: Pécs, Egyetem
Nyomda: Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet sokszorosítója, Pécs
Méret: 32 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
1116. Nemzetnevelés (Népnevelő)
A Katolikus Tanító-Egyesületek Országos Szövetségének hivatalos lapja.
Budapest
26. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 26. évf. 24. sz. (1944. dec. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Főszerkesztő: Finta Sándor
Felelős szerkesztő: Kocsán Károly
Felelős kiadó: Takáts Ernő
Kiadó: Szent István Társulat
Szerkesztőség: Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
1117. Nemzetőr
Politikai hetilap.szeptember 15-től: Magyar szocialista hetilap. október 18-tól: A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség hivatalos lapja. október 19-től: A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség hivatalos lapja. Politikai napilap. november 18-tól: Politikai napilap. November 24-től: Katonaújság. A küzdő magyarok lapja.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 6. évf. 95. sz. (1944. dec. 20.)
Megjelent: pénteken, október 19-től naponta
Főszerkesztő: Jaross Andor
Felelős szerkesztő: Ambrus József
Felelős kiadó: Ambrus József
Kiadó: Nemzetőr Lapkiadó Kft.
Szerkesztőség: Budapest II., Hunyadi János út 4., november 10-től: Budapest VIII., József krt. 5.
Kiadóhivatal: Budapest II., Hunyadi János út 4., november 10-től: Budapest VIII., József krt. 5.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest VIII., József körút 5.
Méret: 46 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1118. A Nép
Politikai hetilap.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 6. évf. 41. sz. (1944. okt. 12.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Temesváry László
Szerkesztő: Temesváry László
Felelős kiadó: Temesváry László
Szerkesztőség: Budapest VIII., Rákóczi út 15.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rákóczi út 15.
Nyomda: Pallas Irodalmi és Nyomda Részvénytársaság, Budapest
Méret: 48 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1119. Nép és Családvédelem
Társadalompolitikai és szociális folyóirat. Az Országos Szociális Felügyelőség közleményei.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 4. évf. 8. sz. (1944. aug.)
Megjelent: minden hónap 10-én
Felelős szerkesztő: Steller Mária
Szerkesztő: Steller Mária
Felelős kiadó: Steller Mária
Kiadó: Országos Szociális Felügyelőség
Szerkesztőség: Budapest I., Úri utca 39.
Kiadóhivatal: Budapest I., Úri utca 39.
Nyomda: Szent Erzsébet Nyomda Rt., Kassa, Kassai István utca 4.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
1120. Nép és Nyelv
Néprajz – nyelvészet – és irodalomkedvelők folyóirata.
Kolozsvár
4. évf. 1-6. sz. (1944. jan.-jún.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős szerkesztő: Mészöly Gedeon
Szerkesztő: Mészöly Gedeon
Felelős kiadó: Mészöly Gedeon
Szerkesztőség: Kolozsvár, Farkas utca 5.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Farkas utca 5.
Nyomda: Keresztény Sajtószövetkezet, Szabadka, Gróf Ciano tér 3.
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen összevont szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
1121. Népakarat
Politikai napilap.
Orosháza
1. évf. 1. sz.(1944. okt. 15.) – 1. évf. 5. sz.(1944. okt. 20.)
Megjelent: hetente hatszor
Szerkesztő: Palotás Béla
Kiadó: Kommunisták Magyarországi Pártjának Orosházi Szervezete
Szerkesztőség: [Orosháza]
Kiadóhivatal: [Orosháza]
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Békéscsaba. Békés Megyei Tudásház és Könyvtár
1122. Népegészségügy
A közegészségügyi igazgatás hivatalos közlönye.
Budapest
25. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 25. évf. 18. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Főszerkesztő: Grosch Károly, június 1-től: Petres József
Felelős szerkesztő: Grosch Károly, június 1-től: Petres József
Szerkesztő: Páris László, Rauss Károly, június 1-től: Ormós Zsigmond, Rauss Károly
Kiadó: Magyar Királyi Belügyminisztérium
Szerkesztőség: Budapest I., Úri utca 49.
Kiadóhivatal: Budapest V., Honvéd utca 10.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Melléklet: Zöldkereszt
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1123. Népi Egység
Politikai napilap.
Brassó
1. évf. 1. sz. (1944. okt. 22.) – 1. évf. (1944.)
Megjelent: naponta
Felelős szerkesztő: Kurkó Gyárfás
Szerkesztőség: [Brassó]
Kiadóhivatal: [Brassó]
Nyomda: Drum Nou, Brassó
Méret: 46 cm
Lelőhely:
Brassó. Magyar Kulturális Központ – George Bariţiu Megyei Könyvtár
Bukarest. Biblioteca Academiei Române
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Forrás:
Kuszálik Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940-1989. Budapest, 1996. p. 140
1124. A Népiskola Ünnepei
Tanügyi havi folyóirat.
Szeged
6. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 6. évf. 7-8. sz. (1944. júl.-aug.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Botond Lajos
Felelős kiadó: Botond Lajos
Szerkesztőség: Szeged, Árpád tér 2.
Kiadóhivatal: Szeged, Árpád tér 2.
Nyomda: Ablaka György Könyv- és Újságnyomdája, Szeged
Méret: 20 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1125. Néplap
Politikai napilap. november 30-tól: Demokratikus napilap.
Debrecen
1. évf. 1. sz. (1944. nov. 15.) – 1.évf. 30.sz. (1944. dec. 31.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Szilágyi József, november 30-tól: Radó István
Felelős kiadó: Radó István, november 30-tól: Tariska István
Kiadó: Debreceni kommunisták, november 30-tól: Szabadság Nyomda és Kiadóvállalat
Szerkesztőség: Debrecen, Piac utca 59., november 30-tól: Debrecen, József kir[ályi] herceg u. 16., december 13-tól: Debrecen, Ferenc József út 56.
Kiadóhivatal: Debrecen, Batthyány utca 4., november 30-tól: Debrecen, József kir[ályi] herceg u. 16.
Nyomda: november 30-tól: Szabadság Nyomda és Kiadóvállalat, Debrecen, József kir[ályi] herceg u. 16.
Méret: 40 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
1126. Népmozgalmi Tájékoztató
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 4. évf. 7. sz. (1944. júl. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Bartos Elek
Felelős kiadó: Bartos Elek
Szerkesztőség: Budapest VII., Rákóczi út 62.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Rákóczi út 62.
Nyomda: Bánsági Ádám Könyvnyomdája, Kispest, Szent Imre herceg út 134.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1127. Népszabadság
Demokratikus napilap.
Nagyszalonta
(1944.) – (1944.)
Felelős szerkesztő: Gáll József
Szerkesztőség: [Nagyszalonta]
Kiadóhivatal: [Nagyszalonta]
Nyomda: Gaál Sándor Nyomdája, Nagyszalonta
Forrás:
Kuszálik Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940-1989. Budapest, 1996. p. 141
1128. Népszava
A Szociáldemokrata Párt központi lapja.
Budapest
72. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 72. évf. 64. sz. (1944. márc. 19.)
Megjelent: hétfő kivételével minden nap
Főszerkesztő: Szakasits Árpád
Felelős szerkesztő: Millok Sándor
Felelős kiadó: Kőműves József
Szerkesztőség: Budapest VIII., Conti utca 4.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Conti utca 4.
Nyomda: Világosság Könyvnyomda Rt., Budapest VIII., Conti utca 4.
Melléklet: Rádióműsor
Méret: 41 cm
Megszűnt. (170.345/1944. VII. a. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1129. Néptanítók Lapja
Budapest
77. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 77. évf. 241. sz. (1944. dec. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Főszerkesztő: Drozdy Gyula
Felelős szerkesztő: Drozdy Gyula
Szerkesztő: Magy[ar] Kir[ályi] Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium
Felelős kiadó: Drozdy Gyula
Kiadó: Magy[ar] Kir[ályi] Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium
Szerkesztőség: Budapest, Klebelsberg utca 17.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Múzeum körút 6.
Nyomda: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest VIII., Múzeum körút 6.
Méret: 28 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1130. Népújság
Budapest
46. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 46. évf. 50. sz. (1944. dec. 14.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Ötvös Lajos
Felelős kiadó: Ötvös Lajos
Kiadó: Katolikus Népszövetség
Szerkesztőség: Budapest IV., Veres Pálné u. 9.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Veres Pálné u. 9.
Nyomda: Centrum Kiadóvállalat Rt., Budapest VIII., Gyulai Pál u. 14.
Méret: 46 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1131. Népújság
Független politikai napilap.
Hódmezővásárhely
17. évf. 20. sz. (1944. jan. 26.) – 17. évf. 122. sz. (1944. jún. 1.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Főszerkesztő: ifj. Szathmáry János
Felelős szerkesztő: Dura Lajos Ernő
Felelős kiadó: Dura Lajos Ernő
Szerkesztőség: Hódmezővásárhely, Ferenc József sugárút 11.
Kiadóhivatal: Hódmezővásárhely, Ferenc József sugárút 11.
Nyomda: Dura Nyomda, Hódmezővásárhely, Ferenc József sugárút 11.
Méret: 46 cm
Megszűnt. (11.033/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Hódmezővásárhely. Németh László Városi Könyvtár és Pósa Lajos Gyermekkönyvtár
1132. Népújság
Demokratikus hetilap.
Kisújszállás
1. évf. 1. sz. (1944. dec. 30.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Szűcs Elek
Felelős kiadó: Szeremley Gyula
Szerkesztőség: Kisújszállás, Városháza
Kiadóhivatal: Kisújszállás, Deák Ferenc utca 27.
Nyomda: Lading János Könyv- és Műnyomdája, Kisújszállás, Deák Ferenc utca 9.
Méret: 41 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1133. Népünk
Társadalmi és nemzetpolitikai folyóirat.
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. febr.) – 1. évf. 9. sz. (1944. okt.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Ijjas Antal
Szerkesztő: Ijjas Antal
Felelős kiadó: Ijjas Antal
Szerkesztőség: Budapest IV., Cukor utca 3.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Cukor utca 3.
Nyomda: Athenaeum Rt., Budapest
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
1134. Das Neue Ungarn
Informationdienst.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 4. évf. 20. sz. (1944. okt. 20.)
Megjelent: minden hónap 5-én és 20-án
Felelős szerkesztő: András Károly
Felelős kiadó: Zádor E. Béla
Szerkesztőség: Budapest VIII., Rákóczi út 29.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rákóczi út 29.
Nyomda: Carpatho-Danubiana, Budapest
Méret: 30 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1135. Nevelés
A Budapesti Tanítótestület hivatalos lapja.
Budapest
14. évf. 5-6. sz. (1944. jan.-febr.) – 14. évf. 10. sz. (1944. jún.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Lenkei István
Szerkesztő: Lenkei István
Felelős kiadó: Rácz Vilmos
Kiadó: Országos Közművelődési Szövetség
Szerkesztőség: Budapest VIII., Mária Terézia tér 8.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Váci u. 35.
Nyomda: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest VIII., József utca 41.
Méret: 22 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
1136. Nevelésügyi Szemle
A Délmagyarországi Nevelők Egyesületének hivatalos lapja.
Szeged
8. évf. 1-2. sz. (1944.) – 8. évf. 5-6. sz. (1944.)
Megjelent: évente ötször kettős számjelzésű füzetben
Felelős szerkesztő: Mester János
Szerkesztő: Mester János
Felelős kiadó: Mester János
Szerkesztőség: Szeged, Horváth Mihály utca 2-4.
Kiadóhivatal: Szeged, Baross Gábor utca 2.
Nyomda: Szegedi Új Nemzedék Lapvállalat Rt., Szeged
Méret: 21 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
1137. Nimród Vadászlap
A vadászat, ebtenyésztés, céllövészet és fegyvertechnika szaklapja. A Nemzeti Vadászati Védegylet hivatalos lapja.
Budapest
5 (32). évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 5 (32). évf. 35. sz. (1944. dec. 10.)
Megjelent: minden hónap 1-én, 10-én és 20-án
Felelős szerkesztő: Kittenberger Kálmán
Felelős kiadó: Kittenberger Kálmán
Szerkesztőség: Budapest IV., Egyetem utca 4.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Egyetem utca 4.
Nyomda: Franklin Társulat Nyomdája, Budapest
Méret: 28 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
1138. Nógrád
A Magyar Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalom Nógrádmegyei Szervezete hivatalos lapja.
Balassagyarmat
1. évf. 1. sz. (1944. okt. 21.) – 1. évf. 7. sz. (1944. dec. 2.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Szegedi Miklós
Felelős kiadó: Szegedi Miklós
Szerkesztőség: Balassagyarmat, Deák Ferenc utca 4.
Kiadóhivatal: Balassagyarmat, Deák Ferenc utca 4.
Nyomda: Hollósy Géza Könyvnyomdája, Balassagyarmat, Deák Ferenc utca 4.
Méret: 40 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1139. Nógrád Vármegye Hivatalos Lapja
Balassagyarmat
73. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 73. évf. 35. sz. (1944. nov. 9.)
Megjelent: csütörtökön
Szerkesztő: Ivánka György
Felelős kiadó: Ivánka György
Szerkesztőség: Balassagyarmat, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Balassagyarmat, Vármegyeháza
Nyomda: Hollósy Géza Könyvnyomdája, Balassagyarmat, Deák Ferenc utca 4.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Salgótarján. Balassi Bálint Megyei Könyvtár
1140. Nógrádi Gazda
A Nógrádvármegyei Gazdasági Egyesület hivatalos közlönye.
Balassagyarmat
20. évf. 1-3. sz. (1944. jún. 19.)
Megjelent: negyedévente
Felelős szerkesztő: Kainerstorfer Frigyes
Felelős kiadó: Kainerstorfer Frigyes
Szerkesztőség: Balassagyarmat, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Balassagyarmat, Vármegyeháza
Nyomda: Hollóssy Géza Könyvnyomdája, Balassagyarmat
Méret: 29 cm
Megjegyzés: egyetlen összevont szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1141. Nógrádi Hirlap
Politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap.
Balassagyarmat
72. évf. 2. sz. (1944. jan. 8.) – 72. évf. 42. sz. (1944. okt. 14.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Majtényi Gyula
Felelős kiadó: Majtényi Gyula
Szerkesztőség: [Balassagyarmat]
Kiadóhivatal: [Balassagyarmat]
Nyomda: Hollósy Géza Könyvnyomdája, Balassagyarmat, Deák Ferenc utca 4.
Méret: 40 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Balassagyarmat. Palóc Múzeum
Salgótarján. Balassi Bálint Megyei Könyvtár
1142. Nógrádi Kultúra (Nógrádmegyei Tanügy)
Nógrád Vármegye Általános Tanítóegyesületének és Kir[ályi] Tanfelügyelőségének hivatalos közlönye.
Zagyvaróna
38. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 38. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Környei József
Szerkesztő: Sümegi Emil
Felelős kiadó: Környei József
Kiadó: Nógrádvármegyei Általános Tanítóegyesület
Szerkesztőség: Zagyvaróna, Vízválasztótelep
Kiadóhivatal: Zagyvaróna, Vízválasztótelep
Nyomda: Végh Kálmán Könyvnyomdája, Salgótarján
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Balassagyarmat. Palóc Múzeum
Salgótarján. Nógrádi Történeti Múzeum
1143. Nouvelle Revue de Hongrie
Budapest-Genéve
36. évf. 1. sz. (1944. márc.) – 36. évf. 5. sz. (1944. nov.-dec.)
Megjelent: kéthavonta
Felelős szerkesztő: Csekonics Iván
Szerkesztőség: [Budapest-Genéve]
Kiadóhivatal: [Budapest-Genéve]
Méret: 24 cm
Megjegyzés: francia nyelvű
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1144. Nouvelles Danubiennes
Budapest
11. évf. 3. sz. (1944. jan.) – 11. évf. 5. sz. (1944. márc.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Fall András
Felelős kiadó: Fall András
Szerkesztőség: Budapest V., Zrínyi utca 1.
Kiadóhivatal: Budapest V., Zrínyi utca 1.
Nyomda: Sárkány Nyomda, Budapest VI., Horn Ede utca 9.
Méret: 42 cm
Megjegyzés: francia nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1145. Nova Clara Vallis
A cisztercita papnövendékek közleményei.
Zirc
(1944. Húsvét)
Megjelent: évente háromszor
Kiadó: Ciszterci Hittudományi Főiskola
Szerkesztőség: Zirc
Kiadóhivatal: Zirc
Nyomda: Kapisztrán Nyomda, Vác
Lelőhely:
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Zirc. Reguly Antal Műemlékkönyvtár
Forrás:
Nagy László: A Veszprém megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája 1820-1956. Veszprém, 1957. p. 60
1146. Nova Mađarska
Izveštajna služba.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 4. évf. 16. sz. (1944. aug. 20.)
Megjelent: minden hónap 5-én és 20-án
Felelős szerkesztő: András Károly
Felelős kiadó: Zádor E. Béla
Szerkesztőség: Budapest VIII., Rákóczi út 29.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rákóczi út 29.
Nyomda: Societas Carpatho-Danubiana, Budapest
Méret: 30 cm
Megjegyzés: horvát nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1147. Nova Posta
Újvidék
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 4. évf. 142. sz. (1944. jún. 29.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Vojiszlav Matity
Felelős kiadó: Vojiszlav Matity
Szerkesztőség: Újvidék, Országzászló tér 6/1.
Kiadóhivatal: Újvidék, Országzászló tér 6/1.
Nyomda: Uránia Nyomda, Újvidék, II. Rákóczi Ferenc utca 50.
Méret: 42 cm
Megjegyzés: szerb nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1148. Nova Ungaria
Informacionna služba.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 4. évf. 18. sz. (1944. szept. 20.)
Megjelent: minden hónap 5-én és 20-án
Felelős szerkesztő: András Károly
Felelős kiadó: Zádor E. Béla
Szerkesztőség: Budapest VIII., Rákóczi út 29.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rákóczi út 29.
Nyomda: Societas Carpatho-Danubiana, Budapest
Méret: 30 cm
Megjegyzés: bolgár nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1149. Nové Maďarsko
Informačna služba.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 4. évf. 19. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: havonta kétszer
Felelős szerkesztő: Zádor E. Béla
Felelős kiadó: Zádor E. Béla
Szerkesztőség: Budapest VIII., Rákóczi út 29.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rákóczi út 29.
Nyomda: Societas Carpatho-Danubiana, Budapest
Méret: 30 cm
Megjegyzés: szlovák nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1150. A Nő
Torontó
5. évf. 8. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Kiadó: A Nő Publishing Association
Kiadóhivatal: Toronto, Boksz 205, G. P. O., Ont.
Méret: 23 cm
Megjegyzés: egyetlen, csonka szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1151. Női Divat
A Budapesti Nőiszabó, Leányruha és Fűzőkészítő Ipartestület hivatalos lapja.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 10. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Palla Ákos
Felelős kiadó: Palla Ákos
Kiadó: Budapesti Nőiszabó, Leányruha és Fűzőkészítő Ipartestület
Szerkesztőség: Budapest IV., Sörház utca 3.
Kiadóhivatal: Budapest I., Logodi utca 35., március 1-től: Budapest IV., Sörház utca 3.
Nyomda: Fráter és Társa Könyvnyomdája, Budapest VII., Akácfa utca 13., június 1-től: Csizmazia Kálmán Könyvnyomtató, Budapest VII., Akácfa utca 13.
Méret: 30 cm, március 1-től: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1152. Növényvédelem
A M[agyar] Kir[ályi] Földmívelésügyi Minisztérium Növényegészségügyi Szolgálatának hivatalos lapja.
Budapest
20. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 20. évf. 10. sz. (1944. okt. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Főszerkesztő: március 15-től: Kerekes Lajos
Felelős szerkesztő: Kerekes Lajos
Szerkesztő: Kerekes Lajos, március 15-től: Urbányi Jenő
Felelős kiadó: Kerekes Lajos
Szerkesztőség: Budapest VI., Aréna út 84/c., július 15-től: Budapest IV., Apponyi tér 4.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Aréna út 84/c., július 15-től: Budapest IV., Apponyi tér 4.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Melléklap: Kertészet
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
1153. Nueva Hungria
Servicio de información.
Budapest
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 10.) – 3. évf. 14. sz. (1944. júl. 25.)
Megjelent: minden hónap 10-én és 25-én
Felelős szerkesztő: Zádor E. Béla
Felelős kiadó: András Károly
Szerkesztőség: Budapest VIII., Rákóczi út 29.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rákóczi út 29.
Nyomda: Carpatho-Danubiana Nyomda, Budapest
Méret: 30 cm
Megjegyzés: spanyol nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1154. Nyíregyházi Kossuth–Diák
A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Gimnázium ifjúsági lapja. A Bessenyei Önképzőkör hivatalos lapja.
Nyíregyháza
8. évf. 2. sz. (1944. jan.)
Megjelent: negyedévente
Felelős szerkesztő: Belohorszky Ferenc
Szerkesztő: Fehér Gábor
Felelős kiadó: Belohorszky Ferenc
Szerkesztőség: Nyíregyháza, Szent István út 18.
Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Szent István út 18.
Nyomda: Orosz Károly Nyomdaüzeme, Nyíregyháza, Bercsényi utca 3.
Méret: 25 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1155. Nyírvidék-Szabolcsi Hírlap
Politikai napilap.
Nyíregyháza
12. évf. 1 (3198). sz. (1944. jan. 3.) – 12. évf. 145 (3351). sz. (1944. jún. 30.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Jóba Elek
Felelős kiadó: Kovács B.
Kiadó: Szabolcsi Hírlap Lapkiadó Betéti Társaság
Szerkesztőség: Nyíregyháza, Bethlen utca 1.
Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Bethlen utca 1.
Nyomda: Orosz Károly Nyomdaüzeme, Nyíregyháza, Bercsényi utca 3.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Nyitra-Pozsony K. E. E. Vármegyék Hivatalos Lapja → Lásd: Nyitra-Pozsony K[özigazgatásilag] E[gyenlőre] E[gyesített] Vármegyék Hivatalos Lapja
1156. Nyitra-Pozsony K[özigazgatásilag] E[gyenlőre] E[gyesített] Vármegyék Hivatalos Lapja
Érsekújvár
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) - 6. évf. 44. sz. (1944. nov. 16.)
Megjelent: csütörtökön
Szerkesztő: Újfalussy István
Felelős kiadó: Újfalussy István
Szerkesztőség: Érsekújvár, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Érsekújvár, Vármegyeháza
Nyomda: Kapisztrán Nyomda, Vác
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Nyolc Órai Újság → Lásd: 8 Órai Újság
1157. Nyomda és Rokonipar
A könyvnyomdai, litográfiai, fénynyomdai, betű- és tömöntői, kémigráfiai könyvkötő, üzletikönyv, dobozgyári és egyéb papírfeldolgozó ipari munkaadók lapja.
Budapest
34. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 34. évf. 19. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Litvay Ödön
Felelős kiadó: Kertész Árpád
Kiadó: Magyarországi Grafikai és Rokoniparosok Főnökegyesülete
Szerkesztőség : Budapest VI., Szegfű utca 5.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Szegfű utca 5.
Nyomda: Székely Nyomda és Könyvkiadó Vállalat, Budapest IX., Knezits utca 12., június 1-től: Pesti Lloyd Társulat Nyomdája, Budapest VI., Eötvös u. 12.
Méret: 35 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1158. NyuKOSz
Katonai társadalmi folyóirat. A Nyugállományú Katonatisztek Országos Szövetségének hivatalos lapja.
Budapest
25. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 25. évf. 25. sz. (1944. szept. 25.)
Megjelent: minden hónap 5-én, 15-én és 25-én
Felelős szerkesztő: Szabadhegyi Lajos
Felelős kiadó: Szabadhegyi Lajos
Szerkesztőség: Budapest IX., Knézits utca 15.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Knézits utca 15.
Nyomda: Ladányi Antal Könyvnyomdája, Budapest IX., Lónyay utca 18/b.
Méret: 40 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Hadtörténeti Könyvtár
1159. Óbecsei Járás
Politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap.
Óbecse
3. évf. 13. sz. (1944. márc. 25.) – 3. évf. 40. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Tiszavölgyi-Szonomár László
Felelős kiadó: Terék Márton
Szerkesztőség: Óbecse, Szent István tér 1.
Kiadóhivatal: Óbecse, Szent István tér 1.
Nyomda: Lux János Könyvnyomdája, Óbecse
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1160. Oedenburger Zeitung
Unabhängiges politisches Tagblatt für alle Stände.
Sopron
77. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 77. évf. 273. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Schiller Ignác Antal
Felelős kiadó: Bayer Leopold
Szerkesztőség: Sopron, Deák tér 56.
Kiadóhivatal: Sopron, Deák tér 56.
Nyomda: Röttig-Romwalter Nyomda, Sopron, Deák tér 56.
Méret: 48 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Sopron. Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára
Ógyalla M. Kir. Meteorológiai és Földmágnességi Obszervatóriuma … Havi Jelentése → Lásd: Ógyalla M[agyar] Kir[ályi] Meteorológiai és Földmágnességi Obszervatóriuma … Havi Jelentése
1161. Ógyalla M[agyar] Kir[ályi] Meteorológiai és Földmágnességi Obszervatóriuma … Havi Jelentése
Ógyalla
6. évf. (1944.) – 6. évf. (1944.)
Megjelent: havonta
Szerkesztőség: [Ógyalla]
Kiadóhivatal: [Ógyalla]
Forrás:
Bibliografia periodík na Slovensku v rokoch 1939-1944. (összeáll.: Michal Fedor), Matica Slovenska, Martin, 1969. p. 277
1162. Okružnica Manjinama
Nemzetiségi szemle. A Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet közleményei.
Pécs
8. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.)
Megjelent: kéthavonta
Felelős szerkesztő: Faluhelyi Ferenc
Szerkesztő: Bédi Imre
Szerkesztőség: Pécs, Rákóczi út 80.
Kiadóhivatal: Pécs, Rákóczi út 80.
Nyomda: Keresztény Sajtószövetkezet, Szabadka
Főlap: Kisebbségi Körlevél
Méret: 21 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, szerb nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1163. Oltár és Élet
Rákospalota
(1944.) – (1944.)
Megjelent: hetente
Felelős szerkesztő: Pintér József
Szerkesztőség: [Rákospalota]
Kiadóhivatal: [Rákospalota]
Nyomda: Don Bosco Nyomda, Rákospalota
Forrás:
Pest megye sajtóbibliográfiája 1794-1975. Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár, Szentendre, 1977. p. 151
1164. OMKE
Közgazdasági hetilap. Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés hivatalos lapja.
Budapest
28. évf. 1 (1293). sz. (1944. jan. 8.) – 28. évf. 17 (1309). sz. (1944. ápr. 29.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Sz. Sándor Béla
Felelős kiadó: Sz. Sándor Béla
Kiadó: OMKE Lapkiadó Rt.
Szerkesztőség: Budapest V., Akadémia utca 1.
Kiadóhivatal: Budapest V., Akadémia utca 1.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Melléklap: A Piac
Méret: 40 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1165. Orosházi Friss Hírek
Politikai napilap.
Orosháza
21. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 21. évf. 223. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: hetente hatszor
Felelős szerkesztő: Demartsik Ferenc
Felelős kiadó: Demartsik Ferenc
Szerkesztőség: Orosháza, Kistemplom utca 12.
Kiadóhivatal: Orosháza, Kistemplom utca 12.
Nyomda: Demartsik Ferenc Könyvnyomdája, Orosháza
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1166. Orosházi Hírek
Az Orosházi Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapja. december 28-tól: A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front orosházi lapja.
Orosháza
1. évf. 1. sz. (1944. dec. 5.) – 1. évf. 5. sz. (1944. dec. 31.)
Szerkesztő: Palotás Béla
Kiadó: Orosházi Magyar Nemzeti Függetlenségi Front
Szerkesztőség: [Orosháza]
Kiadóhivatal: [Orosháza]
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Békéscsaba. Békés Megyei Tudásház és Könyvtár
1167. Orosházi Katolikus Tudósító
Orosháza
24. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 24. évf. 9. sz. (1944. szept. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Zahoray József
Felelős kiadó: Zahoray József
Szerkesztőség: [Orosháza]
Kiadóhivatal: [Orosháza]
Nyomda: Demartsik Ferenc Könyvnyomdája, Orosháza
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1168. Orosházi Újság
Politikai, társadalmi, közgazdasági és szépirodalmi lap.
Orosháza
62. évf. 1. . (1944. jan. 2.) – 62. évf. 35. sz. (1944. ápr. 30.)
Megjelent: csütörtökön és vasárnap
Felelős szerkesztő: Hézer Béla
Szerkesztő: Branyiczky Dezső
Felelős kiadó: Veres Lajos
Szerkesztőség: Orosháza, Pacsirta utca 2.
Kiadóhivatal: Orosháza, Pacsirta utca 2.
Nyomda: Orosházi Újság Nyomdája, Orosháza
Méret: 40 cm
Megszűnt. (10.773/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Békéscsaba. Békés Megyei Tudásház és Könyvtár
1169. Az Ország
Politikai hetilap.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 2. évf. 42. sz. (1944. okt. 14.)
Megjelent: szombaton
Főszerkesztő: Vajta Ferenc
Felelős szerkesztő: Vajta Ferenc
Szerkesztő: március 25-től: Dövényi Nagy Lajos
Felelős kiadó: Vámos Kálmán
Kiadó: Stádium Sajtóvállalat Rt.
Szerkesztőség: Budapest VI., Andrássy út 135., március 11-től: Budapest VIII., József krt. 5.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., József körút 5.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1170. Országépítés
Nemzetpolitikai szemle.
Budapest
4. évf. 2. sz. (1944. jan. 15.) – 4. évf. 19. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Vass Sándor
Felelős kiadó: Eszterhás István
Szerkesztőség: Budapest XIV., Külső Andrássy út 7.
Kiadóhivatal: Budapest XIV., Külső Andrássy út 7.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat, Budapest
Méret: 27 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1171. Országjárás
Vendégforgalmi, nyaralási és utazási képes hetilap.
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 14.) - 5. évf. 21. sz. (1944. nov. 17.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Csák Zoltán
Felelős kiadó: Csák Zoltán
Kiadó: Utazási és Üdülési Szövetkezet
Szerkesztőség: Budapest IV., Párisi utca 1.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Párisi utca 1.
Nyomda: Máté Nyomda, Budapest VIII., József utca 41., július 28-tól: Magyar Hirdető Iroda Rt. Nyomdája, Budapest VIII., Sándor u. 5-7., augusztus 18-tól: Andrási József Nyomdája, Budapest
Megjegyzés: január 14.: Hévízi szám
Méret: 49 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1172. Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület Hivatalos Értesítője
Budapest
1. sz. (1944. febr.) – 2. sz. (1944. jún.)
Megjelent: rendszertelenül
Szerkesztő: Harmath János
Felelős kiadó: Harmath János
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Attila Nyomda Rt., Budapest II., Szász Károly utca 3-5.
Méret: 24 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1173. Az Országos Gyógyszerész Egyesület Közleményei
Budapest
12 [10!]. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 10. évf. 25. sz. (1944. jún. 17.)
Megjelent: szombaton
Főszerkesztő: február 12-től: Várady László
Felelős szerkesztő: Gróff Gyula
Felelős kiadó: Preyer Vince Dezső, február 12-től: Veres Tibor
Kiadó: Országos Gyógyszerész Egyesület
Szerkesztőség: Budapest VI., Hegedűs Sándor utca 17.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Hegedűs Sándor utca 17.
Nyomda: Jövő Nyomdaszövetkezet, Budapest IX., Erkel utca 17.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1174. Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny
Budapest
77. évf. 5. sz. (1944. jan.) – 77. évf. 12. sz. (1944. aug.); 78. évf. 1. sz. (1944. szept.) – 78. évf. 4. sz. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Hajdu János
Szerkesztő: Hajdu János
Felelős kiadó: Hajdu János
Kiadó: Országos Középiskolai Tanáregyesület
Szerkesztőség: Budapest XIV., Mexikói út 44.
Kiadóhivatal: Budapest VIII. Csepreghy utca 4.
Nyomda: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest
Méret: 22 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
1175. Országos Magyar Zenészszövetség
Budapest
(1944. jan.-febr.) – (1944. márc. 5.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Czutor Miklós
Felelős kiadó: Czutor Miklós
Szerkesztőség: Budapest VII., Erzsébet körút 9-11.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Erzsébet körút 9-11.
Nyomda: Balázs Nyomda, Budapest, Nagyatádi Szabó utca 21.
Méret: 32 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1176. Országos Mentőügyi Közlöny
A Vármegyék és Városok Országos Mentőegyesületének hivatalos lapja.
Budapest
14. évf. 1. sz. (1944.) – 14. évf. 3. sz. (1944.)
Megjelent: kéthavonta
Szerkesztő: Kovács János
Felelős kiadó: Kovács János
Kiadó: Vármegyék és Városok Országos Mentőegyesülete
Szerkesztőség: Budapest II., Lánchíd utca 19.
Kiadóhivatal: Budapest II., Lánchíd utca 19.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest VIII., József körút 5.
Méret: 24 cm
Megjegyzés: dátumjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1177. Az Országos Mezőgazdasági Középiskolai Tanáregyesület Értesítője
Békéscsaba
(1944. febr.-máj.)
Megjelent: rendszertelenül
Kiadó: Országos Mezőgazdasági Középiskolai Tanáregyesület Elnöksége
Szerkesztőség: Békéscsaba II., Petőfi utca 1.
Kiadóhivatal: Békéscsaba II., Petőfi utca 1.
Nyomda: Orosházi Újság Könyvnyomdája, Orosháza
Méret: 24 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1178. Országos Orvoskamarai Közlöny
Az Országos Orvosi Kamara hivatalos lapja.
Budapest
8. évf. 1. sz. (1944. jan.15.) – 8. évf. 9. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Bakács György
Felelős kiadó: Domahidy György
Kiadó: Országos Orvosi Kamara
Szerkesztőség: Budapest V., Nádor utca 32.
Kiadóhivatal: Budapest V., Nádor utca 32.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
1179. Országos Polgári Iskolai Tanáregyesületi Közlöny
Budapest
48. évf. 5. sz. (1944. jan.) – 48. évf. 12. sz. (1944. aug.); 49. évf. 1. sz. (1944. szept.) – 49. évf. 4. sz. (1944. dec.-1945. júl.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Stéger Ferenc
Felelős kiadó: Miklós Béla
Kiadó: Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület
Szerkesztőség: Budapest VIII., Szentkirályi utca 11.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Szentkirályi utca 11.
Nyomda: Franklin Társulat Nyomdája, Budapest
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
1180. Országos Tiszti Kaszinó-Lap
Az Országos Tiszti Tudományos és Kaszinó Egyesület közlönye.
Budapest
16. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 16.évf. 4.sz. (1944. ápr.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Geszthy József
Felelős kiadó: Geszthy József
Kiadó: Országos Tiszti Tudományos és Kaszinó Egyesület
Szerkesztőség: Budapest IV., Váci utca 38.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Váci utca 38.
Nyomda: Ladányi Antal Könyvnyomdája, Budapest IX., Lónyay utca 18/b.
Méret: 19 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Hadtörténeti Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
1181. Orthodox Zsidó Újság
Zsidó lap.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 12-13. sz. (1944. márc. 20.)
Megjelent: minden hónap 1-én, 10-én és 20-án
Felelős szerkesztő: Groszberg Jenő
Felelős kiadó: Groszberg Jenő
Kiadó: Magyarországi Aut[onom] Orthodox Izraelita Hitfelekezet Központi Irodája
Szerkesztőség: Budapest VI., Eötvös utca 26/c.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Eötvös utca 26/c.
Nyomda: Klein S. Nyomda, Budapest VI., Lovag utca 14.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1182. Orvos-Szövetség
A Magyar Országos Orvos-Szövetség és az Országos Orvosi Nyugdíj- és Segélyező Intézet hivatalos közlönye.
Budapest
47. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 47. évf. 3. sz. (1944. márc.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Korbuly Emil
Felelős kiadó: Korbuly Emil
Szerkesztőség: Budapest IV., Városház utca 10.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Városház utca 10.
Nyomda: Magyar Hirdető Iroda Rt. Nyomdája, Budapest
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Az Orvosi Gyakorlat Kérdései → Lásd: Orvosi Hetilap
1183. Orvosi Hetilap
Budapest
88. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 88. évf. 51. sz. (1944. dec. 16.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Vámossy Zoltán
Szerkesztő: Fritz Ernő
Felelős kiadó: Vámossy Zoltán
Szerkesztőség: Budapest VIII., Üllői út 26.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Üllői út 26.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Melléklet: Az orvosi gyakorlat kérdései
Méret: 28 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
Budapest. Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtár, Levéltár és Múzeum
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
1184. Orvosi Hírlap
Társadalmi figyelő.
Budapest
9. évf. 1-2. sz. (1944. jan. 15.) – 9. évf. 43-44. sz. (1944. nov. 30.)
Megjelent: havonta kétszer
Felelős szerkesztő: Huzly Imre
Felelős kiadó: Huzly Imre
Kiadó: Centrum Kiadóvállalat Rt.
Szerkesztőség: Budapest VIII., József körút 9.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., József körút 9.
Nyomda: Centrum Kiadóvállalat Rt., Budapest VIII., Gyulai Pál utca 14., április 8-tól: Magyar Hirdető Iroda Rt., Budapest VIII., Sándor u. 5-7.
Méret: 42 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1185. Orvosképzés
Az Orvosi Továbbképzés Központi Bizottsága folyóirata.
Budapest
34. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 34. évf. 4. sz. (1944. júl.)
Megjelent: kéthavonta
Szerkesztő: Darányi Gyula, Korbuly György, Burger Károly
Felelős kiadó: Korbuly György, júliustól: Darányi Gyula
Szerkesztőség: Budapest VIII., Eszterházy utca 9.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Egyetem utca 4.
Nyomda: Franklin Társulat Nyomdája, Budapest
Méret: 26 cm
Megjegyzés: különfüzet minden számhoz
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
1186. Orvostudományi Közlemények
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 5. évf. 50. sz. (1944. dec. 9.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Vámossy Zoltán
Szerkesztő: Fritz Ernő
Felelős kiadó: Vámossy Zoltán
Szerkesztőség: Budapest VIII., Üllői út 26.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Üllői út 26.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
1187. Ost-West Revue
Illustrierte monatsschrift.
Budapest
1. sz. (1944. jan.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Marjay Frigyes
Szerkesztő: Saternus Artur
Kiadó: Marjay Frigyes
Szerkesztőség: Budapest II., Bajvívó utca 8.
Kiadóhivatal: Budapest II., Bajvívó utca 8.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 34 cm
Megjegyzés: német nyelvű, egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1188. Otthon
A Hódmezővásárhelyi Református Keresztyén Ifjúsági Egyesület házi lapja.
Hódmezővásárhely
12. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 12. évf. 14-15. sz. (1944. aug. 1.)
Megjelent: minden hónap 5-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Mónus Ferenc
Szerkesztő: Losonczy Géza
Felelős kiadó: ifj. Dura Lajos
Kiadó : Református Keresztyén Ifjúsági Egyesület
Kiadóhivatal: Hódmezővásárhely
Nyomda: Németh Nyomda, Hódmezővásárhely, Szent Antal utca 7.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1189. Otthonunk
A magyar háziasszonyok lapja.
Budapest
11. évf. 1.sz. (1944. jan. 1.) – 11. évf. 12. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: özv. Tábori Róbertné sz. Tutsek Anna, június 1-től: Harsányi Gréte
Felelős kiadó: Hampó József
Kiadó: június 1-től: Új Idők Irodalmi Intézet Rt.
Szerkesztőség: Budapest VI., Andrássy út 16.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Andrássy út 16.
Nyomda: Hungária Nyomda Rt., Budapest V., Vilmos császár út 34.
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
1190. Ózdi Nemzeti Újság
Politikai hetilap.
Ózd
24. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 24. évf. 23. sz. (1944. jún. 4.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Czangár Lajos
Felelős kiadó: Rubovszky Ferenc
Kiadó: Magyar Nemzeti Szövetség Ózdi Fiókja
Szerkesztőség: Ózd, Fő utca 8.
Kiadóhivatal: Ózd, Fő utca 8.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1191. Öntözésügyi Közlemények
Műszaki és gazdasági folyóirat.
Budapest
6. évf. 1-2. sz (1944.)
Szerkesztő: Németh Endre
Felelős kiadó: Németh Endre
Kiadó: M[agyar] Kir[ályi] Országos Öntözésügyi Hivatal
Szerkesztőség: Budapest, M[agyar] Kir[ályi] Országos Öntözésügyi Hivatal
Kiadóhivatal: Budapest, M[agyar] Kir[ályi] Országos Öntözésügyi Hivatal
Nyomda: Egyetemi Nyomda, Budapest
Méret: 25 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
1192. Őrjárat-Stosstrupp
Az 1. hadsereg tábori újságja. – Frontzeitung einer kgl. Ungarischen Armee.
S. l.
20. sz. (1944. okt.)
Felelős kiadó: A m. kir. 2. honvéd haditudósító század parancsnoka. Verantwortlich für den deutschen Teil Lt. TReffz-Eichhöfer
Méret: 30 cm
Megjegyzés: magyar-német nyelvű, egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1193. Örökimádás
Hitbuzgalmi havi folyóirat.
Budapest
44. évf. (1944. jan.) – 44. évf. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Kiss István
Felelős kiadó: Mészáros János
Kiadó: Budapesti Országos Központi Oltáregyesület
Szerkesztőség: Budapest IX., Üllői út 77.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Üllői út 77.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest
Méret: 22 cm
Megjegyzés: számozás nélkül
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1194. Örömhír
Református gyermekek lapja.
Budapest
6 (44). évf. 5. sz. (1944. jan. 1.) – 6 (44). évf. 6. sz. (1944. febr. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: özv. Misley Sándorné
Felelős kiadó: özv. Misley Sándorné
Szerkesztőség: Budapest IX., Bakács tér 9.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Bakács tér 9.
Nyomda: Bethlen Nyomda Rt., Budapest
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
1195. Őrség
Az Őrségi Egyházmegye gyülekezeteinek hivatalos missziói lapja.
Kercaszomor
9. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 9. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Pataky László
Felelős kiadó: Pethő Antal
Szerkesztőség: Kercaszomor, Református Lelkészi Hivatal
Kiadóhivatal: Kercaszomor, Református Lelkészi Hivatal
Nyomda: Kakas Ágoston Könyvnyomdája, Zalaegerszeg
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1196. Az Őrszem
Katonai lap. A Magyar Katonai Írók Köre hivatalos lapja.
Budapest
40. évf. 1. sz. (1944. jan. 20.) – 40. évf. 4. sz. (1944. ápr. 20.)
Megjelent: minden hónap 20-án
Főszerkesztő: De Sgardelli Caesar
Felelős szerkesztő: De Sgardelli Caesar
Felelős kiadó: De Sgardelli Caesar
Szerkesztőség: Budapest VII., Wesselényi utca 49.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Wesselényi utca 49.
Nyomda: Hunnia Nyomda Kft., Budapest VII., Hársfa utca 36., március 20-tól: MOVE-nyomda Kft., Budapest VI., Podmaniczky u. 45.
Méret: 31 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Hadtörténeti Könyvtár
1197. Az Őslakó
Politikai és társadalmi hetilap.
Munkács
7. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 7. évf. 40. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Sylvester Péter János
Felelős kiadó: R. Vozáry Aladár
Szerkesztőség: Munkács, Kossuth Lajos utca 1.
Kiadóhivatal: Munkács, Batthyány utca 47.
Nyomda: Kálvin Nyomda, Munkács, Batthyány utca 47.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
1198. Összetartás
Politikai napilap.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 2. évf. 299. sz. (1944. dec. 23.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Főszerkesztő: május 21-től: Fiala Ferenc
Felelős szerkesztő: Szöllősi Jenő, július 5-től: Fiala Ferenc, október 22-től: Csehi Ferenc
Szerkesztő: június 6-tól: Csehi Ferenc, október 31-től: Kovács J. Elek
Felelős kiadó: Regéczy-Kiss Zoltán, október 16-tól: Kassai Ferenc
Szerkesztőség: Budapest VIII., Gyulai Pál utca 14., április 19-től: Budapest VI., Andrássy út 60., augusztus 25-től: Budapest VIII., Gyulai Pál utca 14., október 17-től: Budapest VI., Andrássy út 60., október 26-tól: Budapest V., Vilmos császár út 34.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Gyulai Pál utca 14.
Nyomda: Centrum Kiadóvállalat Rt., Budapest VIII., Gyulai Pál utca 14.
Melléklet: május 12-től: Rádiómelléklet
Méret: 46 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1199. A Pályafenntartás
Budapest
16. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 16. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Török Kálmán
Felelős kiadó: Török Kálmán
Szerkesztőség: Budapest Gyáli út 15/a., május 16-tól: Budapest I., Fortuna u. 15.
Kiadóhivatal: Budapest, Munkácsy Mihály utca 16.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Könyvtára
1200. Pannonhalmi Szemle
Pannonhalma
19. évf. 1. füzet (1944. febr.) – 19. évf. 4. füzet (1944. jún.)
Megjelenik: évente ötször
Főszerkesztő: Blazovich Jákó
Felelős szerkesztő: Mihályi Ernő
Felelős kiadó: Maródi Árpád
Kiadó: Pannonhalmi Szt. Benedek-Rend
Szerkesztőség: Pannonhalma, Győr megye
Kiadóhivatal: Pannonhalma, Győr megye
Nyomda: Sárkány Nyomda Rt., Budapest VI., Horn Ede utca 9.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Győr. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
1201. Pápa és Vidéke
Keresztény politikai hetilap.
Pápa
41. évf. 1. sz. (1944. jan.2.) – 41. évf. 40. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Kerényi Olaf
Felelős kiadó:Nemcsics Elek
Kiadó: Pápai Belvárosi Katolikus Kör
Szerkesztőség: Pápa, Horthy Miklós főutca 12.
Kiadóhivatal: Pápa, Korvin utca 3.
Nyomda: Keresztény Nemzeti Nyomdavállalat Rt. Üzeme, Pápa
Méret: 50 cm, április 30-tól: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1202. Pápai Hírlap
Pápa
41. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 41. évf. 49. sz. (1944. dec. 2.)
Megjelent. szombaton
Főszerkesztő: Szűcs Dezső
Felelős szerkesztő: Sándor Pál
Szerkesztőség: Pápa, Levente utca 22.
Kiadóhivatal: Pápa, Anna tér 2.
Nyomda: Főiskolai Nyomda, Pápa
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1203. Pápai Kollégiumi Lapok
Pápa
(1944. febr. 5.) – (1944. márc. 14.)
Megjelent: havonta
Felelős kiadó: Szathmáry Lajos
Szerkesztőség: [Pápa]
Kiadóhivatal: [Pápa]
Nyomda: Főiskolai Könyvnyomda, Pápa
Méret: 30 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Pápa. Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei - Könyvtár
1204. Pápai Újság
Pápa
(1944.) – (1944.)
Megjelent: hetente kétszer
Felelős szerkesztő: Dálnoki Veres Gábor
Felelős kiadó: Szathmáry Lajos
Kiadó: Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom Pápai Szervezete
Szerkesztőség: [Pápa]
Kiadóhivatal: [Pápa]
Nyomda: Főiskolai Könyvnyomda, Pápa
Méret: 42 cm
Forrás:
Nagy László: A Veszprém megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája 1820-1956. Veszprém, 1957. p. 72
1205. Papír és Írószer
A Magyar Papír- és Írószerkereskedők Országos Szövetségének hivatalos lapja.
Budapest
24 (8). évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 24 (8). évf. 18. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Szénásy Béla, április 1-től: Tusa László
Felelős kiadó: Szénásy Béla, április 1-től: Tusa László
Szerkesztőség: Budapest V., Erzsébet tér 13., április 15-től: Budapest IV., Párisi u. 3., augusztus 1-től: Budapest VIII., Múzeum u. 17.
Kiadóhivatal: Budapest V., Erzsébet tér 13., április 15-től: Budapest IV., Párisi u. 3., augusztus 1-től: Budapest VIII., Múzeum u. 17.
Nyomda: May Nyomda Rt., Budapest, Széchenyi rakpart 7.
Méret: 34 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
1206. Parázs
A pécsi egyetemi ifjúság szava.
Pécs
2. sz. (1944. márc.)
Szerkesztő: Záhonyi Aladár, Csötörtök László
Felelős kiadó: Sipos Miklós
Kiadó: Pécsi Egyetemi Ifjúság
Szerkesztőség: [Pécs]
Kiadóhivatal: [Pécs]
Nyomda: Rákóczi Nyomda, Pécs, Rákóczi út 35.
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
1207. Párisi Divat
Budapest
40. évf. 4. sz. (1944. jan. 1.) – 40. évf. 12. sz. (1944. szept. 1.); 41. évf. 1. sz. (1944. okt. 1.) – 41. évf. 3. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Somfay Margit, június 1-től: Csabáné Farkas Apollónia
Szerkesztő: Somfay Margit, február 1-től: Csabáné Farkas Apollónia
Felelős kiadó: Paizs Géza, október 1-től: Bór István
Kiadó: Forrás Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Rt.
Szerkesztőség: Budapest VII., Dohány utca 12-14.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Dohány utca 12-14.
Nyomda: Forrás Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Rt., Budapest VII., Dohány utca 12.
Méret: 28 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1208. Párlat
A Bor- és Gyümölcsszeszfőzdék Országos Egyesületének gyümölcstermelési és szeszipari hivatalos lapja.
Budapest
8. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 8. évf. 8. sz. (1944. ápr. 20.)
Megjelent: minden hónap 5-én és 20-án
Felelős szerkesztő: Rásonyi Papp Gedeon
Szerkesztő: Rásonyi Papp Gedeon
Felelős kiadó: Rásonyi Papp Gedeon
Szerkesztőség: Budapest VII., Madách Imre tér 7.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Madách Imre tér 7.
Nyomda: Hunnia-Nyomda Kft., Budapest VII., Hársfa utca 36.
Méret: 42 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1209. Pásztortűz
Erdélyi irodalmi és művészeti folyóirat.
Kolozsvár
30. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 30. évf. 2. sz. (1944. febr. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Vásárhelyi Z. Emil
Szerkesztő: Vásárhelyi Z. Emil
Felelős kiadó: Vásárhelyi Z. Emil
Szerkesztőség: Kolozsvár, Brassai utca 7.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Brassai utca 7.
Nyomda: Minerva Rt., Kolozsvár
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Marosvásárhely. Teleki-Bolyai Dokumentációs Könyvtár és Téka
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
1210. A Péceli Jézus Szíve Női Lelkigyakorlatosház Értesítője
Pécel
(1944. jan.)
Felelős szerkesztő: Miller Anna Mária
Felelős kiadó: Miller Anna Mária
Kiadóhivatal: Pécel
Nyomda: Korda Rt. Nyomdája, Budapest VIII., Csepreghy u. 2.
Méret: 28 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1211. Pécsi Emericanas Élet
Pécs
1. évf. 4. sz. (1944. márc. 10.)
Megjelent: rendszertelenül
Főszerkesztő: Rácz István
Felelős szerkesztő: Rácz István
Szerkesztő: Pécsi Emericanasok
Felelős kiadó: Rácz István
Szerkesztőség: Pécs, Perczel utca 2.
Kiadóhivatal: Pécs, Perczel utca 2.
Nyomda: Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., Pécs,
Méret: 28 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Pécs. Egyházmegyei Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár
1212. Pécsi Katolikus Tudósító
A Pécsegyházmegyei Katolikus Akció lapja.
Pécs
22. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 22. évf. 11. sz. (1944.nov. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Gergye Győző
Felelős kiadó: Tiborc Benedek
Szerkesztőség: Pécs, Inczédy Dénes utca 2/2.
Kiadóhivatal: Pécs, Inczédy Dénes utca 2/2.
Nyomda: Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., Pécs, Perczel utca 2.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Pécs. Pécs-Belvárosi Plébánia
Pécs. Egyházmegyei Könyvtár
1213. Pécsi Napló
Független politikai napilap. április 9-től: Keresztény politikai napilap.
Pécs
53. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 53. évf. 85.sz. (1944. ápr. 16.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Gesztesy Károly
Felelős kiadó: Krasznay Mihály
Szerkesztőség: Pécs, Munkácsy utca 10.
Kiadóhivatal: Pécs, Munkácsy utca 10.
Nyomda: Pécsi Irodalmi és Könyvnyomdai Rt., Pécs
Melléklet: Pécsi Napló Rádió-műsora
Méret: 41 cm
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Pécs. Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
1214. Pécsi Szentföld
Társadalmi havilap. Ciszterci öregdiákok lapja.
Pécs
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 5. évf. 11. sz. (1944. nov. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Helvey Lajos
Felelős kiadó: Helvey Lajos
Szerkesztőség: Pécs, Perczel utca 2.
Kiadóhivatal: Pécs, Perczel utca 2.
Nyomda: Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., Pécs
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Pécs. Egyházmegyei Könyvtár
Pécs. Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára
1215. A Pénzintézeti Központ Értesítője
A Pénzintézeti Központ hivatalos kiadása.
Budapest
18. évf. 1. sz. (1944.) – 18. évf. 2. sz. (1944.)
Felelős kiadó: Pakody József
Kiadó: Pénzintézeti Központ
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Athenaeum Rt., Budapest
Méret: 29 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1216. A Pénztári Orvosok Lapja
Az Országos Orvosi Nyugdíj- és Segélyző Intézet hivatalos közlönye.
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 10.) – 5. évf. 9. sz. (1944. szept. 10.)
Megjelent: minden hónap 10-én
Főszerkesztő: Szabó Géza
Felelős szerkesztő: Borbély Mihály
Felelős kiadó: Szabó Géza
Szerkesztőség: Budapest IV., Városház utca 10.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Városház utca 10.
Nyomda: Pesti Lloyd Társulat Könyvnyomdája, Budapest
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1217. Pénzügyi és Közigazgatási Jog Tára
Budapest
15. kötet 1. sz. (1944. jan.) – 15. kötet 2. sz. (1944. febr.); 15. évf. 3. kötet (1944. márc.) – 15. évf. 5. kötet (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Angyal Pál
Szerkesztő: Nagy Dezső Bálint
Felelős kiadó: Baranyay Lajos
Szerkesztőség: Budapest VIII., Vas utca 12.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Vas utca 12.
Nyomda: Attila Nyomda Rt., Budapest II., Szász Károly utca 3-5.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
1218. Pénzügyi Hírlap
Közgazdasági hetilap.
Budapest
28. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 28. évf. 7. sz. (1944. márc. 30.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Rácz Vilmos
Felelős kiadó: Rácz Vilmos
Kiadó: Família Kiadó Kft.
Szerkesztőség: Budapest IV., Váci utca 35.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Váci utca 35.
Nyomda: Kis Gyula és Társa Nyomda, Budapest V., Vadász utca 32.
Méret: 48 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1219. Pénzügyi Közigazgatás
A Pénzügyi Fogalmazói Kar Országos Egyesületének lapja.
Budapest
18. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 18. évf. 10. sz. (1944. okt. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Marozsy Sándor
Felelős kiadó: Csornyák Mátyás
Kiadó: Pénzügyi Fogalmazói Kar Országos Egyesülete
Szerkesztőség:Budapest V., Szalay utca 10.
Kiadóhivatal: Budapest V., Szalay utca 10.
Nyomda: Fővárosi Nyomda Rt., Budapest
Méret: 22 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1220. Pénzügyi Közlöny
Budapest
71. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 71. évf. 14. sz. (1944. szept. 10.)
Megjelent: minden hónap 1-én, 10-én és 20-án
Felelős kiadó: Nyári Elemér
Kiadó: Magyar Királyi Pénzügyminisztérium
Szerkesztőség: Budapest, M[agyar] Kir[ályi] Pénzügyminisztérium
Kiadóhivatal: Budapest I., Kapisztrán tér 1.
Nyomda: M[agyar] Kir[ályi] Állami Nyomda, Budapest I., Kapisztrán tér 1.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Nemzeti Bank Szakkönyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
1221. Pénzügyőrségi Szaklap – Pénzügyi Tanácsadó
Budapest
34. évf. 1. sz. (1944. jan. 30.) – 34. évf. 9. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: minden hónap 30-án
Főszerkesztő: Preszly Gyula
Felelős szerkesztő: Preszly Gyula
Szerkesztő: Nyulászi Gábor
Felelős kiadó: Preszly Gyula
Szerkesztőség: Budapest II., Margit krt. 101.
Kiadóhivatal: Budapest II., Margit krt. 101.
Nyomda: Pestvidéki Nyomda, Vác
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1222. Pergő Képek
Tudományos filmművészeti közlöny. A Magyar Amatőrfilmszövetség hivatalos lapja.
Budapest
11. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 11. évf. 3. sz. (1944. márc.)
Megjelent: évente tízszer
Felelős szerkesztő: Dudás László
Felelős kiadó: Dudás László
Kiadó: Magyar Amatőrfilm Szövetség
Szerkesztőség: Budapest II., Margit rakpart 44.
Kiadóhivatal: Budapest II., Margit rakpart 44.
Nyomda: Bethánia Irodalmi és Nyomdai Vállalat Könyvnyomdája, Budapest VIII., Gyulai Pál utca 9.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1223. Pest
Politikai napilap.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 6. évf. 249. sz. (1944. nov. 3.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Főszerkesztő: október 30-tól: Mattyasovszky Kornél
Felelős szerkesztő: Bakos Ákos, október 30-tól: Mattyasovszky Kornél
Felelős kiadó: Horváth János
Szerkesztőség: Budapest VII., Rákóczi út 54.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Rákóczi út 54.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest
Megjegyzés: a Pest és a Magyarország november 14-től egybenyomva jelent meg
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
1224. Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun Vármegye Hivatalos Lapja
Budapest
42. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 42. évf. 40. sz. (1944. okt. 5.)
Megjelent. csütörtökön
Szerkesztő: Paal István, július 6-tól: Hottovai Ernő
Felelős kiadó: Sokoray László
Szerkesztőség: Budapest IV., Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Budapest IV., Vármegyeháza
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1225. Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Gazdasági Egyesületének Hivatalos Közlönye
Gazdasági társadalmi lap.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 2. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Zsivánovits Béla
Felelős kiadó: Zsivánovits Béla
Kiadó: Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Pest Gazdasági Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest IV., Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Budapest IV., Vármegyeháza
Nyomda: Kovács és Szegedi Nyomda, Budapest IX., Üllői út 31., júniustól: vitéz Boros és Gágelné Könyvnyomdája, Budapest VI., Ó u. 5.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1226. Pester Lloyd
Abendblatt.
Budapest
91. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 91. évf. 83. sz. (1944. ápr. 14.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Főszerkesztő: Ottlik György
Felelős szerkesztő: Pogány Béla
Felelős kiadó: Klug Miklós
Kiadó: Pester Lloyd Társaság
Szerkesztőség: Budapest VI., Eötvös utca 12.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Eötvös utca 12.
Nyomda: Pesti Lloyd Nyomda, Budapest VI., Eötvös utca 12.
Méret: 46 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
1227. Pester Lloyd
Morgenblatt.
Budapest
91. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 91. évf. 292. sz. (1944. dec. 24.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Főszerkesztő: Ottlik György
Felelős szerkesztő: Pogány Béla, május 2-től: Nitsch Mathes, december 20-tól: Zsolnay Miklós
Felelős kiadó: Klug Miklós
Kiadó: Pester Lloyd Társaság
Szerkesztőség: Budapest VI., Eötvös utca 12.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Eötvös utca 12.
Nyomda: Pesti Lloyd Nyomda, Budapest VI., Eötvös utca 12.
Melléklet: Pester Lloyd Rundfunkfolge
Méret: 46 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
1228. Pesti Hírlap
Budapest
66. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 66. évf. 284. sz. (1944. dec. 15.)
Megjelent: hétfő kivételével minden nap
Főszerkesztő: Légrády Ottó, április 6-tól: Berecz Lajos
Felelős szerkesztő: Benda Jenő, április 6-tól: Berecz Lajos
Felelős kiadó: április 6-tól: Seifert Alfréd
Kiadó: Pesti Hírlap Rt.
Szerkesztőség: Budapest V., Vilmos császár út 78.
Kiadóhivatal: Budapest V., Vilmos császár út 78.
Nyomda: Légrády Testvérek Rt. Nyomdája, Budapest
Melléklet: A Pesti Hírlap Rádió-Melléklete
Méret: 41 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Hadtörténeti Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1229. Pesti Lóverseny
Telivértenyésztési és lóverseny szaklap.
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. máj. 26.) – 1. évf. 73. sz. (1944. okt. 13.)
Megjelent: versenynaponként
Főszerkesztő: Székely Károly
Felelős szerkesztő: Székely Károly
Felelős kiadó: Székely Károly
Szerkesztőség: Budapest VII., Nagyatádi Szabó utca 21.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Nagyatádi Szabó utca 21.
Nyomda: Balázs Nyomda, Budapest VII., Nagyatádi Szabó utca 21.
Előbb: Handicap
Méret: 26 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1230. Pesti Posta
Képes élclap.
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. aug. 20.) – 1. évf. 9. sz. (1944. nov. 10.)
Megjelent: minden hónap 1-én, 10-én és 20-án
Felelős szerkesztő: Pesthy István
Felelős kiadó: Pesthy István
Szerkesztőség: Budapest VII., Erzsébet körút 5-7.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Erzsébet körút 5-7.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Méret: 42 cm
Megszünt. (204.518/1944. VII. a. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
1231. Pesti Tőzsde
Budapest
25. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 25. évf. 17. sz. (1944. máj. 4.)
Megjelent: csütörtökön
Főszerkesztő: Kallós János
Felelős szerkesztő: Lukácsovich Lajos
Szerkesztő: április 6-tól: Zalán Z. István
Felelős kiadó: Lukácsovich Lajos
Szerkesztőség: Budapest V., Nádor utca 12.
Kiadóhivatal: Budapest V., Nádor utca 12.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Méret: 40 cm
Megjegyzés: Textil, biztosítási, vas és vegyipari melléklettel
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1232. Pestszenterzsébeti Közlöny
Pestszenterzsébet
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 21. sz. (1944. máj. 27.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: ifj. Suda Dezső
Felelős kiadó: Suda Dezső
Szerkesztőség: Pestszenterzsébet, Erzsébet utca 82.
Kiadóhivatal: Pestszenterzsébet, Erzsébet utca 82.
Nyomda: Bánsági Nyomda, Kispest, Szent Imre herceg út 134., január 22-től: Erzsébet Nyomda, Pestszenterzsébet, Kossuth Lajos utca 39.
Méret: 42 cm
Megszűnt. (11.033/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1233. Pestszenterzsébeti Új Lap
Várospolitikai és társadalmi hetilap.
Pestszenterzsébet
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 4. évf. 18. sz. (1944. máj. 26.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Loparits R. József
Felelős kiadó: Loparits R. József
Szerkesztőség: Pestszenterzsébet, Nagy Sándor utca 27.
Kiadóhivatal: Pestszenterzsébet, Nagy Sándor utca 27.
Nyomda: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest VIII., József utca 41.
Méret: 42 cm
Megszűnt. (11.003/1944. III. M. E. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1234. Pestszentlőrinci Újság
A Magyar Élet Párt és a Tűzharcos Főcsoport hivatalos lapja.
Pestszentlőrinc
18. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 18. évf. 18. sz. (1944. ápr. 29.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: özv. Csima Jenőné
Felelős kiadó: özv. Csima Jenőné
Szerkesztőség: Pestszentlőrinc, Herrich Károly utca 43.
Kiadóhivatal: Pestszentlőrinc, Herrich Károly utca 43.
Nyomda: Bánsági Ádám Könyvnyomdája, Kispest, Szent Imre herceg út 134.
Méret: 42 cm
Megszűnt. (10.773/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1235. Pestvidéki Élet
Kispest
8. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 8. évf. 22. sz. (1944. máj. 27.)
Megjelent: szombaton
Főszerkesztő: Moharos Lajos
Felelős szerkesztő: Moharos Lajos
Felelős kiadó: Moharos Lajos
Szerkesztőség: Kispest, Üllői út 164/a.
Kiadóhivatal: Kispest, Üllői út 164/a.
Nyomda: Paulovits Ferenc Nyomdája, Kispest, Üllői út 162.
Méret: 46 cm
Megszűnt. (11.033/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1236. Pestvidéki Hírek
Független politikai lap.
Monor
20. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 20. évf. 41. sz. (1944. okt. 8.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: leleszi Kovách Ferenc
Felelős kiadó: leleszi Kovách Ferenc
Szerkesztőség: Monor, Kossuth Lajos utca 81.
Kiadóhivatal: Monor, Kossuth Lajos utca 81.
Nyomda: Pestvidéki Nyomda, Monor, Hitelbank-épület
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1237. Petőfi
Section Hongroise. Kaszárnya híradó.
Párizs
[1. évf.] 1. sz. (1944. szept.) – [1. évf.] 3. sz. (1944. nov.)
Megjelent: havonta
Szerkesztőség: [Párizs]
Kiadóhivatal: [Párizs]
Megjegyzés: fotómásolat
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1238. Plugarii
Gazeta frontului plugarilor din Romania, regiunea Cluj.
Kolozsvár
1. évf. 3. sz. (1944. nov. 28.)
Főszerkesztő: Hatos Romulus
Szerkesztőség: Kolozsvár, Cal. Victoriei 33.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Cal. Victoriei 33.
Nyomda: Minerva Nyomda, Kolozsvár
Méret: 42 cm
Megjegyzés: román nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Podkarpatskoe Družestvo → Lásd: Kárpátaljai Szövetkezés
1239. Polgári Törvénykezési Jog Tára
Budapest
25. kötet 1. sz. (1944. jan.) – 25. kötet 6. sz. (1944. jún.); 26. kötet 7. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Angyal Pál
Szerkesztő: Antalfy Mihály
Felelős kiadó: Baranyay Lajos
Szerkesztőség: Budapest V., Alkotmány utca 2.
Kiadóhivatal: Budapest V., Alkotmány utca 2.
Nyomda: Attila Nyomda Rt., Budapest II., Szász Károly utca 3-5.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1240. Postakürt
A posta-altisztek érdekeit felölelő szaklap. A Magyar Kir[ályi] Posta-Altisztek Országos Egyesületének hivatalos közlönye.
Budapest
39. évf. 1. sz. (1944. jan. 20.) – 39. évf. 11.sz. (1944. nov. 20.)
Megjelent: minden hónap 20-án
Felelős szerkesztő: Péter Albert
Felelős kiadó: Péter Albert
Szerkesztőség: Budapest XIV., Szent Domonkos utca 13.
Kiadóhivatal: Budapest XIV., Szent Domonkos utca 13.
Nyomda: Sefcsik Mihály Könyvnyomdája, Budapest V., Juhász Andor utca 32.
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1241. Prézes
A „Mária-kongregáció” időszaki melléklete a Ft. Prézes urak számára.
Budapest
(1944. jan.) – (1944. máj.)
Felelős szerkesztő: Vid József
Felelős kiadó: Vid József
Kiadó: Budapesti Jézustársasági Rendház
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Korda Rt. Nyomdája, Budapest
Főlap: Mária Kongregáció
Méret: 26 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1242. Pro Christo
Havi folyóirat.
Budapest
9 (35). évf. 1. sz. (1944. jan.) – 9 (35). évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Karácsony Sándor
Felelős kiadó: Karácsony Sándor
Kiadó: Magyar Evangéliumi Ker[esztyén] Diákszövetség
Szerkesztőség: Budapest IX., Üllői út 25.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Üllői út 25.
Nyomda: Bethánia Nyomda, Budapest VIII., Gyulai Pál utca 9.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
1243. Protestáns Szemle
A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság folyóirata.
Budapest
53. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 53. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Makkai Sándor
Felelős szerkesztő: Kerecsényi Dezső
Felelős kiadó: Szabolcska László
Kiadó: Magyar Protestáns Irodalmi Társaság
Szerkesztőség: Budapest VII., Lövölde tér 2.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Kálvin tér 8.
Nyomda: Sylvester Rt., Budapest
Méret: 21 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
1244. Protestáns Tanügyi Szemle
Az Országos Református Tanáregyesület és az Országos Evangélikus Tanáregyesület hivatalos közlönye.
Debrecen-Budapest
18. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 18. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Bánkúty Dezső
Felelős szerkesztő: Kun Sándor
Szerkesztőség: Debrecen, Református Gimnázium
Kiadóhivatal: Debrecen, Református Gimnázium
Nyomda: Debrecen Sz[abad] Kir[ályi] Város és a Tiszántúli Református Egyházkerület Könyvnyomda-Vállalata, Debrecen
Méret: 22 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
1245. Rábavidék
Társadalmi és közgazdasági közlöny.
Körmend
62. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 62. évf. 42. sz. (1944. okt. 15.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Fülöp József
Kiadó: Nagy Béla
Szerkesztőség: Körmend, Deák Ferenc utca 6.
Kiadóhivatal: Körmend, Vida József utca 4.
Nyomda: Rábavidék Nyomda és Lapkiadóvállalat, Körmend
Méret: 40 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1246. Rádió Élet
Szépirodalmi, művészeti és műszaki képes hetilap. A Magyar Rádió hivatalos lapja.
Budapest
16. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 16. évf. 50. sz. (1944. dec. 15.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: somlyói és óvári Szilágyi Ödön
Felelős kiadó: Farkass Jenő
Kiadó: Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt.
Szerkesztőség: Budapest VIII., Sándor utca 7.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Sándor utca 7.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Méret: 22 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1247. Rádió Technika
Műszaki folyóirat.
Budapest
9. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 9. évf. 5. sz. (1944. máj.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Paskay Bernát
Szerkesztő: Jovitza György, Molnár János
Felelős kiadó: Paskay Bernát
Szerkesztőség: Budapest V., Vilmos császár út 34.
Kiadóhivatal: Budapest V., Vilmos császár út 34.
Nyomda: Hungária Nyomda Rt., Budapest V., Vilmos császár út 34.
Méret: 21 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
1248. Rádió Újság
Képes rádió és technikai hetilap.
Budapest
21. évf. 1. sz. (1943. dec. 31.) – 21. évf. 21. sz. (1944. máj. 19.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Kőhalmi Béla
Felelős kiadó: Petyke Mihály
Kiadó: Rádió Újság Lapvállalat Kft.
Szerkesztőség: Budapest V., Vilmos császár út 34.
Kiadóhivatal: Budapest V., Vilmos császár út 34.
Nyomda: Hungária Nyomda Rt., Budapest V., Vilmos császár út 34.
Méret: 22 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
1249. Rádiós Gazdasági Előadások
Budapest
17. évf. 1. sz. (1944.) – 17. évf. 34. sz. (1944.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős szerkesztő: Herkély Tibor
Szerkesztő: Suhayda Tibor
Felelős kiadó: Gárdonyi József, 29. számtól: Véniss Gyula
Kiadó: Magyar Királyi Földmívelésügyi Minisztérium
Szerkesztőség: Budapest V., Kossuth Lajos tér 11.
Kiadóhivatal: Budapest V., Kossuth Lajos tér 11.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Méret: 20 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
1250. Rajzoktatás
A Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének folyóirata.
Budapest
5 (47). évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 5 (47). évf. 5. sz. (1944. máj. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Bán Tibor
Szerkesztő: Bán Tibor
Felelős kiadó: Bán Tibor
Szerkesztőség: Budapest IX., Török Pál utca 1.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Török Pál utca 1.
Nyomda: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest, József utca 41.
Méret: 24 cm
Megszűnt. (11.033/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
1251. Rakéta
Szórakoztató hetilap.
Budapest
13. évf. 1. sz. (1944. jan. 4.) – 13. évf. 16. sz. (1944. ápr. 18.)
Megjelent: kedden
Felelős szerkesztő: Simon Zoltán
Szerkesztő: Simon Zoltán
Felelős kiadó: Simon Zoltán
Szerkesztőség: Budapest V., Pannónia utca 4.
Kiadóhivatal: Budapest V., Pannónia utca 4.
Nyomda: Hellas Rt., Budapest XIII., Dráva utca 11.
Méret: 29 cm
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1252. Rákóczi Sakkhíradó
A II. Rákóczi Ferenc Levelezési Emlékverseny 5. számú tornavezetői jelentése.
Kassa
(1944. jan. 15.)
Szerkesztő: Szarka Ferenc
Felelős kiadó: Szarka Ferenc
Szerkesztőség: [Kassa]
Kiadóhivatal: [Kassa]
Nyomda: Grafika Könyvnyomda, Kassa
Méret: 21 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1253. Rákosi Hírlap
Politikai hetilap.
Mátyásföld
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 10.) – 6. évf. 7. sz. (1944. máj. 11.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Szikora Zsolt (Zoltán)
Felelős kiadó: Szikora Zsolt (Zoltán)
Szerkesztőség: Mátyásföld, Ferenc utca 15.
Kiadóhivatal: Mátyásföld, Ferenc utca 15.
Nyomda: Rákóczi Nyomda, Mátyásföld
Méret: 47 cm
Megszűnt. (10.923/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1254. Rákospalotai Evangélikus Értesítő
Rákospalota
10. évf. 41. sz. (1944. márc.-jún.) – 11. évf. 42. sz. (1944. júl.-szept.)
Megjelent: negyedévente
Felelős szerkesztő: Pröhle Sándor
Felelős kiadó: Pröhle Sándor
Kiadó: Rákospalotai Evangélikus Egyház
Szerkesztőség: Rákospalota, Beniczky utca 28.
Kiadóhivatal: Rákospalota, Beniczky utca 28.
Nyomda: Központi Nyomda, Rákospalota, Horthy Miklós út 37/a.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1255. Rákospalotai Katolikus Tudósító
Rákospalota
2. évf. 1 (24). sz. (1944. jan. 5.) – 2. évf. 21 (44). sz. (1944. nov. 5.)
Megjelent: minden hónap 5-én és 20-án
Felelős szerkesztő: Oetter György
Felelős kiadó: Oetter György
Kiadó: Rákospalotai Róm[ai] Kat[olikus] Egyházközség
Szerkesztőség: Rákospalota, Róm[ai] Kat[olikus] Egyházközség
Kiadóhivatal: Rákospalota, Róm[ai] Kat[olikus] Egyházközség
Nyomda: Don Bosco Nyomda, Rákospalota, Horthy Miklós út 97.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1256. Rákospalotai Újság
Rákospalota
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 22. sz. (1944. máj. 27.)
Megjelent: szombaton
Főszerkesztő: Takács György
Felelős szerkesztő: Takács György
Felelős kiadó: Takács György
Szerkesztőség: Rákospalota, Eötvös utca 140.
Kiadóhivatal: Rákospalota, Eötvös utca 140.
Nyomda: Grafika Nyomdavállalat, Újpest, Jókai utca 18.
Méret: 42 cm
Megszűnt. (11.033/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1257. Ránk Vár a Világ
Ifjúsági lap.
Kalocsa
1. évf. 1. sz. (1944. febr.) – 1. évf. 2. sz. (1944. márc.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Scheibl József
Felelős szerkesztő: Berhidai János
Szerkesztő: Somoray János
Felelős kiadó: zolnai Lestách Endre
Kiadó: Filippinum cs[erkész] Csapat
Szerkesztőség: Kalocsa, Tanítókháza
Kiadóhivatal: Kalocsa, Tanítókháza
Nyomda: Árpád Rt. Könyvnyomdája, Kalocsa
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1258. Ranolder Híradó
Az intézet minden volt és jelen növendékének, a Budapesti Ranolder-Intézeti Iskolatársak Szövetségének közlönye.
Budapest
11. évf. 1-4. sz. (1944.)
Felelős szerkesztő: Csorda R. Romána
Felelős kiadó: Bécsy Kerubina
Kiadó: Szeretet Leányai Ranolder Intézetének Tanítónőképzője
Kiadóhivatal: Budapest IX., Thaly Kálmán u. 23.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest
Méret: 24 cm
Megjegyzés: egyetlen összevont szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1259. Rassegna d’Ungheria
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 4. évf. 7. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Ruzicska Pál
Felelős kiadó: Kádár Géza
Szerkesztőség: Budapest I., Aladár utca 18., augusztustól: Budapest I., Krisztina körút 139.
Kiadóhivatal: Budapest I., Aladár utca 18., augusztustól: Budapest I., Krisztina körút 139.
Nyomda: Athenaeum Nyomda Rt., Budapest
Méret: 25 cm
Megjegyzés: olasz nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1260. Református Család
Református keresztyén családi lap.
Kolozsvár
16. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 16. évf. 8. sz. (1944. aug.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Maksay Albert
Felelős kiadó: Darkó Ákos
Kiadó: Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetsége
Szerkesztőség: Kolozsvár, Ref[ormátus] Theologia
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Szentegyház u. 28.
Nyomda: Jordáky Könyvnyomda, Kolozsvár, Hitler tér 13.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Kolozsvár. Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Theológiai Intézet Könyvtára
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
1261. Református Diákmozgalom
A magyar református diákság mozgalmi lapja.
Budapest
20. évf. 5. sz. (1944. jan.) – 20. évf. 12. sz. (1944. aug.); 21. évf. 1. sz. (1944. szept.) – 21. évf. 2. sz. (1944. okt.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Főszerkesztő: Kiss Sándor
Felelős szerkesztő: Palumby Gyula, szeptembertől: Barcza Gedeon
Felelős kiadó: Soos Géza
Szerkesztőség: Budapest IX., Kálvin tér 8.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Kálvin tér 8.
Nyomda: Bethlen Gábor Irodalmi és Nyomdai Rt. Könyvnyomdája, Budapest
Méret: 40 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
1262. Református Egyház
Református egyháztársadalmi, világnézeti és missziói lap.
Budafok
25. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 25.évf. 1 [15!]. sz. (1944. szept.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Demjén István
Felelős kiadó: Demjén István
Szerkesztőség: Budafok, Irén utca 2.
Kiadóhivatal: Budafok, Irén utca 2.
Nyomda: Sugár Nyomda, Budafok, Városház tér 14.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
1263. Református Egyházi Értesítő a Miskolci Gyülekezet Kebeléből
Miskolc
34. évf. 1 (365). sz. (1944. jan. 15.) – 34. évf. 8 (372). sz. (1944. okt. 22.)
Megjelent: minden hónap közepén
Főszerkesztő: Komjáthy Aladár
Felelős szerkesztő: Enyedy Andor
Szerkesztő: Kóris Lajos
Szerkesztőség: [Miskolc]
Kiadóhivatal: [Miskolc]
Nyomda: Fekete Pál és Társai Felsőmagyarországi Nyomdavállalat, Miskolc Werbőczy utca 5.
Méret: 20 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1264. Református Élet
Budapest
11. évf. 1. sz. (1944. jan. 1. ) – 11. évf. 38. sz. (1944. dec. 23.)
Megjelent: szombaton
Főszerkesztő: Ravasz László
Felelős szerkesztő: Muraközy Gyula
Felelős kiadó: Muraközy Gyula
Szerkesztőség: Budapest IX., Kálvin tér 8.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Kálvin tér 8.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat, Budapest
Méret: 51 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1265. Református Híradó
Vallásos irányú néplap.
Nagyvárad
24. évf. 1. sz. (1944. jan. 8.) - 24. évf. 40. sz. (1944. okt. 7.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Csernák Béla
Szerkesztő: Incze Gábor
Felelős kiadó: Csernák Béla
Szerkesztőség: [Nagyvárad]
Kiadóhivatal: [Nagyvárad]
Nyomda: Kálvin Könyvnyomda, Nagyvárad, Kossuth Lajos u. 3.
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
1266. Református Igehirdető
Budapest
25. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 25. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Bereczky Albert
Felelős kiadó: Bereczky Albert
Szerkesztőség: Budapest V., Pozsonyi út 58.
Kiadóhivatal: Budapest V., Pozsonyi út 58.
Nyomda: Sylvester Rt., Budapest XIV., Hermina út 51.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
1267. Református Jövő
Társadalompolitikai és hitbuzgalmi heti lap. Országos hetilap a Keresztyén Család, Téli Újság, a királyhágómelléki Református Jövő és a Vasárnap csatlakozásával.
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 5. évf. 49. sz. (1944. dec. 6.)
Megjelent: szerdán
Főszerkesztő: Ravasz László
Felelős szerkesztő: Péter János
Felelős kiadó: Bodoky Richárd
Kiadó: Filadelfia Diakonisszaintézeti Alapítvány
Szerkesztőség: Budapest XIV., Hermina út 51.
Kiadóhivatal: Budapest XIV., Hermina út 51.
Nyomda: Hungária Hírlapnyomda, Budapest V., Vilmos császár út 34.
Méret: 42 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1268. Református Közlöny
Nagyenyed
(1944.) – (1944.)
Szerkesztőség: [Nagyenyed]
Kiadóhivatal: [Nagyenyed]
Lelőhely:
Bukarest. Biblioteca Academiei Române
Forrás:
Kuszálik Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940-1989. Budapest, 1996. p. 150
1269. Református Lelkésznék
A Református Lelkésznék Országos Szövetségének lapja.
Kiskunfélegyháza
6 (17). évf. 1. sz. (1944. jan.) – 6 (17). évf. 8. sz. (1944. aug.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Kovács Ferencné Huszár Jolán
Felelős kiadó: Kovács Ferencné Huszár Jolán
Szerkesztőség: Kiskunfélegyháza, Wesselényi utca 7.
Kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Wesselényi utca 7.
Nyomda: Feuer Könyvnyomda, Kiskunfélegyháza; májustól: Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Ny. Rt., Kecskemét
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Kecskemét. Református Egyházközség Könyvtára
1270. Református Őrálló
A Felsőbaranyai Református Egyházmegye gyülekezeteinek lapja.
Kistótfalu
3 (6). évf. 1. sz. (1944. jan.) – 3 (6). évf. 9-10. sz. (1944. szept.-okt.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Főszerkesztő: Nyáry Pál
Felelős szerkesztő: Kovácsy József
Felelős kiadó: Kovácsy József
Szerkesztőség: Kistótfalu, u.p. Siklós
Kiadóhivatal: Kistótfalu, u.p. Siklós
Nyomda: Rákóczi Nyomda, Pécs
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
Sárospatak. Sárospataki Református Kollégium Könyvtára
1271. Református Szemle
Az Erdélyi Református Egyházkerület hivatalos lapja.
Kolozsvár
37. évf. 1. sz. (1944. jan. 10.) – 37. évf. 24. sz. (1944. aug. 30.)
Megjelent: minden hónap10-én, 20-án és 30-án
Felelős szerkesztő: Tavaszy Sándor
Felelős kiadó: Darkó Ákos
Szerkesztőség: Kolozsvár, Király utca 51.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Király utca 51.
Nyomda: Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt., Kolozsvár
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Kolozsvár. Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltára
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
1272. Református Theológia
Református theológiai és egyházi folyóirat. A Budapesti Református Theológiai Akadémia Baráti Szövetségének folyóirata.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. márc.) – 2. évf. 2. sz. (1944. jún.)
Megjelent: negyedévente
Főszerkesztő: Ravasz László
Felelős szerkesztő: Csekey Sándor
Szerkesztőség: Budapest IX., Ráday utca 28.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Ráday utca 28.
Nyomda: Corvina Nyomdai Műintézet, Mezőtúr
Méret: 26 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
1273. Református Világszemle
Szap
13. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 13. évf. 2. sz. (1944. ápr.)
Megjelent: negyedévente
Felelős szerkesztő: Csekes Béla
Felelős kiadó: Csekes Béla
Kiadó: Komáromi Református Egyházmegye
Szerkesztőség: Szap, Komárommegye
Kiadóhivatal: Szap, Komárommegye
Nyomda: Puzsér Testvérek Könyvnyomdája, Komárom, Kiscsapó utca 12.
Méret: 23 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
1274. Reformátusok Lapja
Hungarian Reformed Religious Paper. Semi-monthly Hungarian Reformed Religious Paper.
Lancaster
44. évf. (1944. dec. 1.)
Szerkesztő: Tóth Sándor
Kiadó: Tóth Sándor
Szerkesztőség: Lancaster, 55 N. West End Avenue, Pa.
Kiadóhivatal: Lancaster, 55 N. West End Avenue, Pa.
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Washington. Library of Congress. Jefferson or Adams Building Reading Rooms
1275. Reformátusok Lapja
Egyháztársadalmi és belmissziói hetilap.
Kecskemét
31. évf. 1. sz. (1944. jan. 9.) – 31. évf. 28. sz. (1944. szept. 3.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Hetéssy Kálmán
Szerkesztő: Vass Vince, Hetéssy Kálmán; március 5-től: Hetéssy Kálmán, Kovács Bálint
Felelős kiadó: Hetéssy Kálmán
Kiadó: Kecskeméti Ref[ormátus] Egyházközség
Szerkesztőség: Kecskemét, Református Lelkészi Hivatal
Kiadóhivatal: Kecskemét, Református Lelkészi Hivatal
Nyomda: Első Kecskeméti Hírlapkiadó- és Nyomda Rt., Kecskemét
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Kecskemét. Katona József Megyei Könyvtár
Kecskemét. Református Egyházközség Könyvtára
1276. Reformátusok Lapja
A Kolozsvári Református Egyházközség hivatalos közlönye.
Kolozsvár
19. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 19. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Vásárhelyi János
Felelős kiadó: Vásárhelyi János
Szerkesztőség: [Kolozsvár]
Kiadóhivatal: [Kolozsvár]
Nyomda: Lyceum Nyomda, Kolozsvár, Deák Ferenc utca 12.
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Kolozsvár. Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Theológiai Intézet Könyvtára
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
1277. Reformátusok Lapja
A Csonka Nagyszalontai Egyházmegye értesítője.
Komádi
4. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 4. évf. 3. sz. (1944. márc.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Fejszés Endre
Kiadó: Csonka Nagyszalontai Egyházmegye Lelkészegyesülete
Szerkesztőség: Komádi
Kiadóhivatal: Komádi
Nyomda: Gaál Sándor Könyvnyomdája, Nagyszalonta
Méret: 43 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
1278. Régeni Hírlap
Szászrégen és vidéke összmagyarságának társadalmi és politikai lapja.
Szászrégen
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 5. évf. 33. sz. (1944. aug. 13.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: csikszentsimoni Veress Egyed
Felelős kiadó: csikszentsimoni Veress Egyed
Szerkesztőség: Szászrégen, gr. Csáky István utca 2.
Kiadóhivatal: Szászrégen, gr. Csáky István utca 2.
Nyomda: Veress Egyed Hungária Könyvnyomdája, Szászrégen, gr. Csáky István utca 2.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1279. Reggeli Magyarország
Budapest
51 (6). évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 51 (6). évf. 240. sz. (1944. okt. 21.)
Megjelent: hétfő kivételével minden nap
Főszerkesztő: Szvatkó Pál
Felelős szerkesztő: Szvatkó Pál, március 25-től: Darvas János
Szerkesztő:Darvas János
Felelős kiadó: Horváth János
Kiadó: Magyarország Napilap Rt.
Szerkesztőség: Budapest VII., Rákóczi út 54.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Rákóczi út 54.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Melléklet: A Reggeli Magyarország Rádiója
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1280. Reménysugár
A magyar kereskedelmi iskolák ifjúságának diáklapja.
Nyíregyháza
24. évf. 2. sz. (1943/44. tanév) – 24. évf. 5. sz. (1943/44. tanév)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős szerkesztő: Merényi Oszkár
Diák szerkesztő: Mándoki János
Kiadó: Nyíregyházi községi Gróf Széchenyi István Kereskedelmi Középiskola Dr. Sásdy-Schack Béla Önképzőköre
Szerkesztőség: Nyíregyháza, Szabolcs utca 8.
Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Szabolcs utca 8.
Nyomda: Klafter Könyvnyomdája, Nyíregyháza
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Rendeletek Tára a Magyar Kir. Posta Részére → Lásd: Rendeletek Tára a Magyar Kir[ályi] Posta Részére
1281. Rendeletek Tára a Magyar Kir[ályi] Posta Részére
Budapest
1. sz. (1944. jan. 7.) – 54. sz. (1944. dec. 16.)
Megjelent: pénteken
Kiadó: M[agyar] Kir[ályi] Kereskedelem- és Közlekedésügyi Miniszter
Szerkesztőség: Budapest 114.
Kiadóhivatal: Budapest 7.
Nyomda: Fővárosi Nyomda Rt., Budapest
Méret: 29 cm
Megjegyzés:évfolyamjelzés nélkül
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1282. Rendi Igazgató
Szent Ferenc Világirendje igazgatóinak hivatalos havi értesítője.
Budapest
3. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 3. évf. 2. sz. (1944. febr.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Pusztay Gábor
Felelős kiadó: Pusztay Gábor
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Kapucinus Nyomda, Budapest II., Fő utca 32.
Méret: 25 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1283. Rendtartományi Közlemények
Budapest
1. sz. (1944.)
Felelős kiadó: Schrotty Pál
Kiadó: a Kapisztrán Sz[en]t Jánosról nev[ezett] Ferences Rendtartomány Főnöksége
Kiadóhivatal: Budapest II., Margit krt. 23.
Nyomda: Kapisztrán Nyomda, Vác
Méret: 29 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1284. Repülés Tudomány
A magyar repülésügy tudományos szemléje.
Budapest
3. évf. 1-2. sz. (1944.)
Megjelent: évente négyszer
Felelős szerkesztő: Jánosy István
Felelős kiadó: Jánosy István
Kiadó: Magyar Repülő Sajtóvállalat
Szerkesztőség: Budapest, Petőfi Sándor utca 16.
Kiadóhivatal: Budapest, Király utca 93.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Méret: 25 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1285. A Részvényes
Jogi és pénzügyi szemle.
Budapest
21. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 21. évf. 8. sz. (1944. ápr. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Halász Lajos
Felelős kiadó: Halász Lajos
Szerkesztőség: Budapest VI., Anker köz 1.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Anker köz 1.
Nyomda: Faragó Imre Nyomdája, Kispest, Vörösmarty utca 6.
Méret: 43 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1286. A Reviczky Nemzetség Családi Értesítője
Kassa
10. sz (1944. tavasz)
Szerkesztő: Reviczky Béla
Felelős kiadó: Reviczky Béla
Szerkesztőség: Kassa, Vízi utca 8.
Kiadóhivatal: Kassa, Vízi utca 8.
Nyomda: Grafika Könyvnyomda, Kassa, Fő utca 82.
Méret: 24 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Revista Invătătorilor → Lásd: Blatt der Volksschullehrer
1287. Revue D’Histoire Comparée
Budapest
22. évf. 1-2. sz. (1944.) – 22. évf. 3-4.sz. (1944.)
Megjelent: évente kétszer
Főszerkesztő: Eckhardt Sándor
Felelős kiadó: Benda Kálmán
Szerkesztőség: Budapest VIII., Eszterházy utca 26.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Eszterházy utca 26.
Nyomda: Athenaeum Nyomda, Budapest
Méret: 24 cm
Megjegyzés: francia nyelvű, dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1288. Riadó
A Légoltalmi Liga hivatalos lapja.
Budapest
8. évf. 1. sz .(1944. jan. 1.) – 8. évf. 23-24. sz. (1944. dec. 10.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Nagyrévi György
Felelős kiadó: Nagyrévi György
Kiadó: Légoltalmi Liga
Szerkesztőség: Budapest VI., Mussolini tér 1.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Mussolini tér 1.
Nyomda: Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, Honvéd utca 10.
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Hadtörténeti Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1289. Riadó
A Franciaországi Magyar Kommunista Csoport közlönye.
Párizs
[1. évf.] 1. sz. (1944. jún.) – [1. évf.] 2. sz. (1944. júl.)
Megjelent: havonta
Szerkesztőség: [Párizs]
Kiadóhivatal: [Párizs]
Megjegyzés: fotómásolat
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1290. Rózsafüzér Királynéja
A Rózsafüzér Társulatok és Rózsafüzér Tisztelők lapja.
Budapest
60. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 60. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap elsején
Felelős szerkesztő: Marton Bernát
Felelős kiadó: Marton Bernát
Kiadó: Magyar Szent Domonkos-Rend Tartomány
Szerkesztőség: Budapest XIV., Szent Domokos utca 3.
Kiadóhivatal: Budapest XIV., Szent Domokos utca 3.
Nyomda: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest VI., Aradi utca 8.
Méret: 32 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1291. A Rozsnyói Egyházmegye „Actio Catholika”-jának Értesítője
A Sajó-Vidék melléklete.
Rozsnyó
(1944. jan.) – (1944. máj.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Kovács Gyula
Szerkesztőség: [Rozsnyó]
Kiadóhivatal: [Rozsnyó]
Nyomda: Sajó-Vidék Könyvnyomda, Rozsnyó
Főlap: Sajó-Vidék
Méret: 29 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Kassa. Štátna Vedecká Knižnica
1292. Rozsnyói Híradó
Független politikai hetilap.
Rozsnyó
52. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 52. évf. 40. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Sengler György
Felelős kiadó: Sengler György
Szerkesztőség: Rozsnyó, Andrássy D. utca 26.
Kiadóhivatal: Rozsnyó, Andrássy D. utca 26.
Nyomda: Gömöri Nyomda, Rozsnyó, Andrássy D. utca 26.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Jászó. Matica Slovenská
Pozsony. Univerzitná Knižnica
1293. Rus’ka Molodež’
Časopis’ dl’a podkarpatskoj molodeži.
Ungvár
3. évf. 5. sz. (1943/44.) – 3. évf. 9-10. sz. (1943/44.); 4. évf. 1. sz. (1944/45.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Ivan Garajda
Szerkesztő: Ivan Garajda
Kiadó: Kárpátaljai Tudományos Társaság
Szerkesztőség: Ungvár, Drugeth tér 21.
Kiadóhivatal: Ungvár, Drugeth tér 21.
Nyomda: Kárpátaljai Tudományos Társaság Nyomdája, Ungvár
Méret: 23 cm
Megjegyzés: ruszin nyelvű, dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Ungvár. Kárpátaljai Honismereti Múzeum
1294. Russkoe Slovo Ruszkoje Szlovo
Nezavisima’a političeska’a gazeta. Független politikai lap.
Ungvár
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 5. évf. 78. sz. (1944. szept. 27.)
Megjelent: hetente kétszer
Főszerkesztő: Spak Iván
Kiadó: Brodij, A. I.
Szerkesztőség: Ungvár, Szent István u. 5.
Kiadóhivatal: Ungvár, Szent István u. 5.
Nyomda: Ungvár, Jókai u. 11.
Méret: 48 cm
Megjegyzés: ruszin nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
S. D. G. Collegium → Lásd: S[oli] D[eo] G[loria] Collegium
S. Tud. → Lásd: S[tatisztikai] Tud[ósító]
1295. Sajó-Vidék
Független politikai, társadalmi, gazdasági és irodalmi hetilap.
Rozsnyó
47. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 47. évf. 26. sz. (1944. jún. 24.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Potocsny József
Felelős kiadó: Potocsny József
Szerkesztőség: Rozsnyó, Rákóczi tér 21.
Kiadóhivatal: Rozsnyó, Rákóczi tér 21.
Nyomda: Sajó-Vidék Könyvnyomdája, Rozsnyó
Melléklet: A Rozsnyói Egyházmegye „Actio Catholika”-jának Értesítője
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Turócszentmárton. Matica Slovenská
1296. A Sajtó
Sajtótudományi folyóirat.
Rozsnyó
18. évf. 1. sz. (1944.) – 18. évf. 4. sz. (1944.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Csíkszentmihályi Sándor László
Szerkesztő: Sziklay János
Felelős kiadó: Csíkszentmihályi Sándor László
Kiadó: Hungária Lloyd Lapkiadó Vállalat Rt.
Szerkesztőség: Budapest II., Keleti Károly utca 11.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Mozsár utca 9.
Nyomda: Fráter és Társa Könyvnyomdája, Budapest VII., Akácfa utca 13.
Méret: 22 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
1297. Sajtószemle
Hevesvármegyei Társadalmi Egyesületek Nemzeti Együttműködésének tájékoztatója.
Eger
1. sz. (1944.)
Felelős kiadó: Tóth József
Szerkesztőség: [Eger]
Kiadóhivatal: [Eger]
Nyomda: Egyházmegyei Szent János Nyomda, Eger
Méret: 32 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és dátum nélkül. Különlenyomat az EGER 1944. évi 13. és 14. számából
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1298. Săptămăna
Gazetă Politică Săptămănală.
Beszterce
17. évf. 531. sz. (1944. jan. 2.) – 17. évf. 559. sz. (1944. júl. 16.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Costan Ioan
Szerkesztőség: Beszterce, Felszabadulás tere 3.
Kiadóhivatal: Beszterce, Radnai Kapu 10.
Nyomda: Minerva Nyomda, Beszterce
Méret: 42 cm
Megjegyzés: román nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1299. Sárospataki Ifjúsági Közlöny
Sárospatak
59. évf. 5-6. sz. (1944. jan.-febr.) – 59. évf. 9-10. sz. (1944. máj.-jún.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Adorján József
Felelős szerkesztő: Harsányi István
Szerkesztőség: Sárospatak, Főiskola
Kiadóhivatal: Sárospatak, Főiskola
Nyomda: Kisfaludy László Nyomdája, Sárospatak
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
1300. Sárospataki Református Lapok
A Tiszáninneni Református Egyházkerület, a Sárospataki Református Főiskola és a Tiszáninneni Egyházkerületi Kálvin-Szövetség heti közlönye.
Sárospatak
39. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 39. évf. 43. sz. (1944. okt. 21.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Marton János
Felelős kiadó: Marton János
Szerkesztőség: [Sárospatak]
Kiadóhivatal: [Sárospatak]
Nyomda: Kisfaludy László Nyomdája, Sárospatak, szeptember 30-tól: Csehi Lajos Nyomdája Sárospatak
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
1301. Sathmarer Deutsche Zeitung
Wochenblatt der deutschen Bewegung im Gebiet Sathmar. február 4-től: Wochenblatt der Deutschen Volksgruppe im Gebiet Ost.
Nagykároly
19. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 19. évf. 35. sz. (1944. aug. 25.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Sepp Leili
Felelős kiadó: Sepp Leili
Szerkesztőség: Nagykároly, Széchenyi utca 18.
Kiadóhivatal: Nagykároly, Széchenyi utca 18.
Nyomda: Kölcsey Nyomda, Nagykároly, Vásárhelyi Pál utca
Méret: 41 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1302. Das Schaffende Ungarn
Monatsschrift für Nationalen Aufbau und Einsatz der Schaffenden Kräfte Ungarns zur Neuordnung Europas.
Budapest
5. évf. 1. füzet (1944. jan.) – 5. évf. 9. füzet (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Friedrich Marjay
Felelős szerkesztő: Friedrich Marjay
Felelős kiadó: Friedrich Marjay
Szerkesztőség: Budapest, Bajvívó utca 8.
Kiadóhivatal: Budapest, Bajvívó utca 8.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 34 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1303. Segédhivatali Tisztviselő
Segédhivatali Tisztviselők Országos Szövetségének hivatalos havi közlönye.
Budapest
17. évf. 1. sz. (1944. jan. 25.) – 17. évf. 10. sz. (1944. okt. 25.)
Megjelent: minden hónap 25-én
Felelős szerkesztő: Szabó Miklós
Szerkesztő: Szabó Miklós
Szerkesztőség: Budapest IV., Királyi Pál utca 9.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Királyi Pál utca 9.
Nyomda: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest VIII., Múzeum körút 6.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1304. Segély–Kiáltás
Az Üdvhadsereg magyarországi hivatalos közlönye.
Budapest
21. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 21. évf. 4. sz. (1944. ápr.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Króner Margit
Felelős kiadó: Króner Margit
Szerkesztőség: Budapest VIII., Szerdahelyi utca 17.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Szerdahelyi utca 17.
Nyomda: Bethánia Nyomda, Budapest VIII., Gyulai Pál utca 9.
Méret: 42 cm
Megszűnt. (10.733/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1305. Serma Közlöny
A Sertés- és Marhakereskedők, Tenyésztők és Vágók Országos Egyesületének hivatalos lapja.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 14.) – 6. évf. 6. sz. (1944. márc. 24.)
Megjelent: kéthetente pénteken
Felelős szerkesztő: Vécsey Leó
Felelős kiadó: Vécsey Leó
Kiadó: Sertés- és Marhakereskedők, Tenyésztők és Vágók Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest IX., Ferencz körút 15.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Ferencz körút 15.
Nyomda: Otthon Nyomda (Kis Iván), Budapest, Lónyay utca 50.
Méret: 47 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1306. Sí és Hegymászósport
A magyar természetjárók, turisták, sziklamászók, sízők, barlangkutatók és túraevezősök független lapja. A Magyar Sí Szövetség hivatalos lapja.
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. máj. 15.) – 1. évf. 11. sz. (1944. nov. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Ankner Béla
Felelős kiadó: Ankner Béla
Szerkesztőség: Budapest VIII., Rákóczi út 53.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rákóczi út 53.
Nyomda: Andrási József Nyomdája, Budapest VIII., Népszínház utca 11.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Könyvtára
1307. Siebenburgische Deutsche Zeitung
Wochenblatt der Deutschen Volksgruppe im Gebiet Ost.
Beszterce
32. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) - 32. évf. 27. sz. (1944. jún. 30.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Hans Kraus
Felelős kiadó: Hans Kraus
Szerkesztőség: Beszterce, Horthy Miklós tér 48., április 7-től: Beszterce, Kleiner Ring 4.
Kiadóhivatal: Beszterce, Horthy Miklós tér 48., április 7-től: Beszterce, Kleiner Ring 4.
Nyomda: Csallner Károly Nyomdája, Beszterce
Melléklet: Die Waffen
Méret: 47 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1308. Siemens Közlemények
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 2. évf. 6. sz. (1944. nov. 1.)
Megjelent: kéthavonta
Felelős szerkesztő: Dax Pál
Felelős kiadó: Haraszti István
Kiadó: Magyar Siemens Művek Villamossági Rt.
Szerkesztőség: Budapest VI., Teréz körút 36.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Teréz körút 36.
Nyomda:ifj. Kellner Ernő Könyvnyomdája, Budapest V., Csáky utca 10.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1309. Signal
Berlin
5. évf. 1. füzet (1944.) – 5. évf. 17. füzet (1944.)
Megjelent: havonta kétszer
Főszerkesztő: Wilhelm Reetz
Szerkesztőség: Berlin SW 68., Kochstraβe 22-26.
Kiadóhivatal: Berlin SW 68., Kochstraβe 22-26.
Nyomda: Deutscher Verlag, Berlin SW 68., Kochstraβe 22-26.
Melléklet: Signal Extra
Méret: 36 cm
Megjegyzés: magyar nyelvű változat
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1310. Sirius Időjelző
Budapest
(1944. máj. 24.)
Felelős szerkesztő: Vargha László
Szerkesztőség: Budapest I., Kékgolyó utca 26.
Kiadóhivatal: Budapest I., Kékgolyó utca 26.
Nyomda: Hamvai Ila, Budapest V., Alkotmány utca 27.
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1311. Slobodna Vojvodina
Organ jedinstvenog narodno-oslobodilačkog fronta vojvodine.
Újvidék
3. évf. 8. sz. (1944. jan. 25.) – 3. évf. 29. sz. (1944. nov. 29.)
Megjelent: rendszertelenül
Szerkesztőség: Újvidék, Futoska u. 50.
Kiadóhivatal: Újvidék, Futoska u. 50.
Nyomda: Slobodna Vojvodina Nyomda, Újvidék, Borevics Jován u. 2., november 25-től: Slobodna Vojvodina Nyomda, Újvidék, Futoska u. 50.
Megjegyzés: szerb nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1312. Slovenská Jednota
Politický dennik. Ustredny organ strany slovenskej narodnej jednoty.
Budapest
3 (6). évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 3 (6). évf. 223. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: naponta
Főszerkesztő: február 9-től: Buran István
Felelős szerkesztő: Kelemen József
Felelős kiadó: Kelemen József
Szerkesztőség: Budapest V., Nádor u. 6.
Kiadóhivatal: Budapest V., Nádor u. 6.
Nyomda: Globus Nyomda, Budapest VI., Aradi u. 8.
Melléklet: Naša Jar
Méret: 48 cm
Megjegyzés: szlovák nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1313. Slovenské Noviny
Politicky tyždenník.
Budapest
22 (56). évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 22 (56). évf. 50. sz. (1944. dec. 10.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Juraj Podhradsky
Felelős kiadó: A. Pavlik
Szerkesztőség: Budapest V., Bank utca 6.
Kiadóhivatal: Budapest V., Bank utca 6.
Nyomda: Pesti Lloyd Nyomda, Budapest VI., Eötvös utca 12.
Méret: 41 cm
Megjegyzés: szlovák nyelvű
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1314. Słowo
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. szept. 20.) – 1. évf. 7. sz. (1944. nov. 20.)
Megjelent: minden hónap 1-én, 10-én és 20-án
Felelős szerkesztő: Kajtár Jenő
Szerkesztő: Kajtár Jenő
Felelős kiadó: Kajtár Jenő
Szerkesztőség: Budapest 62., Pf.23.
Kiadóhivatal: Budapest 62., Pf.23.
Nyomda: Athenaeum Rt., Budapest
Méret: 42 cm
Megjegyzés: lengyel nyelvű
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1315. Sokszorosító Ipar
A Budapesti Sokszorosítók Ipartestülete hivatalos lapja.
Budapest
20. évf. 1. sz. (1944. jan. 10.) – 20. évf. 24. sz. (1944. dec. 25.)
Megjelent: minden hónap 10-én és 25-én
Felelős szerkesztő: Váradi Oláh László
Felelős kiadó: Váradi Oláh László
Kiadó: Budapesti Sokszorosítók Ipartestülete
Szerkesztőség: Budapest V., Személynök utca 16.
Kiadóhivatal: Budapest V., Személynök utca 16.
Nyomda: Tipográfiai Műintézet, Budapest, Báthory utca 18.
Méret: 31 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1316. S[oli] D[eo] G[loria] Collegium
A Soli Deo Gloria Szövetség felsőskollégiumainak vezérfonala.
Budapest
(1943/1944. jan.-márc.)
Felelős kiadó: Bokros Lajos
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Diószegi Nyomda, Budapest, Kecskeméti utca 13.
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen összevont szám, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1317. Somogy Vármegye Hivatalos Lapja
Kaposvár
63. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 63. évf. 23. sz. (1944. nov. 9.)
Megjelent: kéthetente csütörtökön
Szerkesztő: Ernőházy Lajos
Szerkesztőség: Kaposvár, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Kaposvár, Vármegyeháza
Nyomda: Farkas Kálmán Könyvnyomdája, Kaposvár
Méret: 25 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Kaposvár. Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára
Kaposvár. Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
1318. Somogyi Újság
Politikai napilap.
Kaposvár
26. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 26. évf. 247. sz. (1944. okt. 30.)
Megjelent: vasárnap kivételével minden nap
Felelős szerkesztő: Szöllősy Ferenc
Felelős kiadó: Czanyó László, június 26-tól: Kis György
Szerkesztőség: Kaposvár, Korona utca 7.
Kiadóhivatal: Kaposvár, Korona utca 7.
Nyomda: Somogymegyei Nyomda Rt. Nyomdája, Kaposvár, Korona utca 7.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Kaposvár. Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára
1319. Soproni Evangélikus Gyülekezeti Lap – Soproner Evangelisches Gemeindeblatt
Időszaki értesítő.
Sopron
7. évf. 1. sz. (1944. jan. 26.) – 7. évf. 2. sz. (1944. ápr. 3.)
Megjelent: évente négyszer-ötször
Szerkesztő: Hamar Gyula
Szerkesztőség: Sopron, Templom utca 10.
Kiadóhivatal: Sopron, Templom utca 10.
Nyomda: Székely és Társa Könyvnyomdája, Sopron, Árpád utca 3.
Méret: 32 cm, április 3-tól: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
Sopron. Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára
Sopron. Soproni Evangélikus Gyülekezet Könyvtára
1320. Soproni Hirlap
Keresztény politikai napilap.
Sopron
31. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 31. évf. 295. sz. (1944. dec. 31.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Főszerkesztő: Közi Horváth Miklós
Felelős szerkesztő: Közi Horváth Miklós, december 1-től: Antal Ferenc
Felelős kiadó: Kardos Árpád, december 1-től: Antal Ferenc
Kiadó: Soproni Sajtóvállalat Rt.
Szerkesztőség: Sopron, Szent György utca 11., augusztus 10-től: Sopron,Várkerület 72.
Kiadóhivatal: Sopron, Szent György utca 11., június 13-tól: Sopron, Müller Paulin u. 1., augusztus 10-től: Sopron,Várkerület 72.
Nyomda: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Sopron, Szent György utca 11.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Sopron. Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára
1321. Soproni Katolikus Élet
A Soproni Kat[olikus] Konvent közlönye.
Sopron
6. évf. 1. sz. (1944. jan.) –6. évf. 9. sz. (1944. nov.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Kardos Árpád
Felelős kiadó: Székely Antal Géza
Szerkesztőség: Sopron, Várkerület 26.
Kiadóhivatal: Sopron, Várkerület 26.
Nyomda: Székely és Társa Könyvnyomdája, Sopron, Árpád utca 3.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1322. Soproni Szemle
Művelődéstörténelmi folyóirat.
Sopron
8. évf. 1. sz. (1944. febr. 15.) – 8. évf. 3. sz. (1944. aug. 31.)
Megjelent: évente négyszer
Főszerkesztő: Heimler Károly
Felelős szerkesztő: Heimler Károly
Felelős kiadó: Heimler Károly
Kiadó: Soproni Városszépítő Egyesület
Szerkesztőség: Sopron, Kölcsey Ferenc utca 1.
Kiadóhivatal: Sopron, Várkerület 44.
Nyomda: Röttig-Romwalter Nyomda Rt., Sopron, Deáktér 56.
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
Győr. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Sopron. Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára
1323. Sopronmegyei Gazda
A Sopronmegyei Gazdasági Egyesület hivatalos közlönye.
Sopron
12. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 12. évf. 9. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Simon Géza
Felelős kiadó: Székely Antal Géza
Szerkesztőség: Sopron, Szent György utca 11.
Kiadóhivatal: Sopron, Szent György utca 11.
Nyomda: Székely és Társa könyvnyomdája, Sopron, Árpád utca 3.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1324. Sopronvármegye Hivatalos Lapja
Sopron
44. évf. 1. sz. (1944. jan. 20.) – 44. évf. 23. sz. (1944. dec. 28.)
Megjelent: csütörtökön
Kiadó: Sopronvármegye Törvényhatósága
Szerkesztőség: Sopron, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Sopron, Vármegyeháza
Nyomda: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Sopron
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Sopron. Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára
1325. Sorsforduló
A Szegedi Tanárképző Főiskola ifjúságának lapja.
Szeged
3. évf. 1-2. sz. (1944. ápr.)
Megjelent: évente nyolcszor
Felelős szerkesztő: Kenderesi Tibor
Szerkesztő: Kenderesi Tibor
Felelős kiadó: Kunsági Elemér
Kiadó: Szegedi Főiskola Ifjúság Hivatásszervezete (SzFIH)
Szerkesztőség: Szeged, Boldogasszony sugárút 6.
Kiadóhivatal: Szeged, Boldogasszony sugárút 6.
Nyomda: Ablaka György Könyvnyomdája, Szeged
Méret: 28 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1326. Sorsunk
Közművelődési és szépirodalmi folyóirat. Janus Pannonius Társaság folyóirata.
Pécs
4. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 4. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Várkonyi Nándor
Szerkesztő: Várkonyi Nándor
Felelős kiadó: Várkonyi Nándor
Kiadó: Janus Pannonius Társaság
Szerkesztőség: Pécs, Apáca utca 8.
Kiadóhivatal: Pécs, Apáca utca 8.
Nyomda: Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., Pécs
Méret: 22 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Pécs. Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár
Pécs. Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
1327. Sporthírlap
Budapest
35. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 35. évf. 98. sz. (1944. dec. 13.)
Megjelent: szerdán és szombaton
Főszerkesztő: Széchényi Ferenc
Felelős szerkesztő: Hoppe László
Felelős kiadó: Széchényi Ferenc
Szerkesztőség: Budapest VIII., Rökk Szilárd utca 4.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rökk Szilárd utca 4.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest VIII., József körút 5.
Méret: 44 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Könyvtára
1328. Sporthorgász
Az Apatini Horgász Egyesület, a Balatoni Sporthorgász Társaság, a Bánhidai Horgászbérlő Társaság, a Bezdáni Horgász Egyesület, a Budapesti Sporthorgászok Egyesülete, a Győr-Nádorvárosi Sporthorgászok Köre, a Kassai Sporthorgászok Egyesülete, a Léva és Vidéke Sporthorgász Egyesület, a Nagybánya és Vidéke Sporthorgász Egyesület, az Olt Sporthorgász Egyesület, a Póstás Sporthorgász Egyesület, a Szigetszentmiklósi Sporthorgász Egyesület, Tassi Alsóvízbérlő- és a Tassi Felsővízbérlő Társaság, az Újpesti-Népszigeti Sporthorgász Egyesület, az Ungmegyei Sporthorgászok Egyesülete, a Váci Horgászok Egyesülete, a Vasmegyei Sporthorgászok Egyesülete és a Zombori Sporthorgászegyesület hivatalos lapja. augusztustól: Az Országos Magyar Horgászszövetség hivatalos lapja.
Budapest
9. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 9. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Főszerkesztő: Riegler Rudolf
Felelős szerkesztő: Riegler Rudolf
Felelős kiadó: Riegler Rudolf
Szerkesztőség: Budapest IX., Lónyay utca 13/a.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Lónyay utca 13/a.
Nyomda: Paulovits Imre Könyvnyomdája, Budapest VII., Nyár utca 6.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
Budapest. Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Könyvtára
1329. Srpsko Kolo
Srpski kniževni-kulturni-umetnički-zabavni i poučni ilustrovani nedelni časopis.
Újvidék
1. évf. 1. sz. (1944. márc. 11.) – 1. évf. 8. sz. (1944. ápr. 29.)
Megjelent: szombaton
Főszerkesztő: Szpaszics Veliszláv
Felelős szerkesztő: Szpaszics Veliszláv
Felelős kiadó: Szpaszics Veliszláv
Szerkesztőség: Újvidék, Lajta utca 4.
Kiadóhivatal: Újvidék, Lajta utca 4.
Nyomda: Sztanyisich Ferenc Nyomdája, Újvidék, Magyar utca 68.
Méret: 31 cm
Megjegyzés: szerb nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1330. Statisztikai Értesítő
Budapest
6. évf. (1944. jan.) – 6. évf. (1944. aug.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Buziássy Károly
Felelős kiadó: Buziássy Károly
Szerkesztőség: Budapest, Budapest Székesfőváros
Kiadóhivatal: Budapest, Budapest Székesfőváros
Nyomda: Budapest Székesfőváros Házinyomdája, Budapest
Főlap: Budapest Székesfőváros Statisztikai Havifüzetei
Méret: 29 cm
Megjegyzés: számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
1331. S[tatisztikai] Tud[ósító]
Kőnyomatos napilap.
Budapest
12. évf. 1. sz. (1944. jan. 4.) – 12. évf. 214. sz. (1944. dec. 5.)
Megjelent: naponta
Felelős szerkesztő: Móricz Miklós, május 2-től: Sényi Pál, augusztus 22-től: Móricz Miklós, augusztus 23-tól: Sényi Pál
Szerkesztő: Sényi Pál
Felelős kiadó: Sényi Pál
Kiadó: STUD Kft.
Szerkesztőség: Budapest II., Keleti Károly u. 5-7., április 4-től: Budapest II., Margit körút 29.
Kiadóhivatal: Budapest II., Keleti Károly u. 5-7., április 4-től: Budapest II., Margit körút 29.
Nyomda: Házi sokszorosítás
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
1332. Statistik der Karpathenländer S[tatisztikai] Tud[ósító]
Statistische Korrespondenz.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 4.) – 4. évf. 72. sz. (1944. okt. 3.)
Megjelent: hetente kétszer
Felelős szerkesztő: Móricz Miklós, július 7-től: Sényi Pál, szeptember 19-től: Móricz Miklós, szeptember 22-től: Sényi Pál
Szerkesztő: Móricz Miklós
Felelős kiadó: Sényi Pál
Szerkesztőség: Budapest II., Margit körút 20.
Kiadóhivatal: Budapest II., Margit körút 20.
Nyomda: Házi sokszorosítás
Méret: 29 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
1333. Südost Echo
Budapest-Bécs
14. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 14. évf. 41. sz. (1944. okt. 13.)
Megjelent: pénteken
Főszerkesztő: Rudolf Fischer
Szerkesztő: Barabás Endre
Kiadó: Barabás Endre
Szerkesztőség: Wien I., Jasomirgottstraβe 6-8.; Budapest IV., Türr István út 8.
Kiadóhivatal: Wien I., Jasomirgottstraβe 6-8.; Budapest IV., Türr István út 8.
Nyomda: Stádium Kiadó és Nyomda Rt., Budapest
Melléklet: Wirtschaft und Technik
Méret: 47 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1334. Südost Economist
Herausgegeben in Verbindung mit dem Ungarischen Institut für Wirtschafts forschung.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 6. évf. 8. sz. (1944. ápr. 21.)
Megjelent: kéthetente
Főszerkesztő: Georg Ottlik
Felelős szerkesztő: Georg Ottlik
Felelős kiadó: Stefan Varga, április 21-től: Artur Saternus
Kiadó: Südost-Economist Zeitschriftverlag G. m. b. H.
Szerkesztőség: Budapest VI., Eötvös utca 12.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Eötvös utca 12.
Nyomda: Pester Lloyd Gesellschaft, Budapest
Méret: 31 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1335. Südostdeutsche Rundschau
Zeitschrift der Deutschen Volksgruppe in Ungarn.
Budapest
3. évf. 1. füzet (1944. jan.) – 3. évf. 8. füzet (1944. aug.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Főszerkesztő: Philipp Böss
Szerkesztő: áprilistól: Viktor Lorenz
Kiadó: Franz Basch
Szerkesztőség: Budapest VIII., Vas utca 2/b.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Vas utca 2/b.
Nyomda: Druckerei- und Verlags – Aktiengesellschaft, Újvidék-Neusatz
Méret: 24 cm
Megjegyzés:német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Sündisznó → Lásd: Arany-Ezüst
1336. Süss Föl Nap
Református keresztyén gyermeklap. novembertől: Gyermeklap.
Budapest
(1944. szept.) – 3. sz. (1944. nov.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős szerkesztő: Szíj Rezső
Szerkesztő: Beliczay Angéla
Felelős kiadó: Szíj Rezső
Szerkesztőség: Budapest V., Pozsonyi út 58.
Kiadóhivatal: Budapest V., Pozsonyi út 58.
Nyomda: Főiskolai Könyvnyomda, Pápa
Méret: 27 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
1337. Szabad Diákfront
A Nemzeti Ellenállás Diákmozgalma lapja.
S.l.
1. sz. (1944. szept.)
Kiadó: Nemzeti Ellenállás Diákmozgalma
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1338. Szabad Élet
S. l.
2. sz. (1944. szept. 10.) – 3. sz. (1944. dec.)
Kiadó: Nemzeti Ellenállási Diákmozgalom
Méret:
Lelőhely:
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Forrás:
A magyar munkásmozgalmi sajtó bibliográfiája 1848-1948. IV. kötet. Budapest, 1951. p. 99
1339. Szabad Ifjúmunkás
A Kommunista Ifjúmunkás Szövetség lapja.
Budapest
2. sz. (1944. nov. 23.)
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Forrás:
A magyar munkásmozgalmi sajtó bibliográfiája 1848-1948. II. kötet. Budapest, 1951. p. 297
1340. Szabad Ifjúság
A Kommunista Ifjúsági Szövetség lapja.
Budapest
3. sz. (1944. dec. 6.)
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Forrás:
A magyar munkásmozgalmi sajtó bibliográfiája 1848-1948. IV. kötet. Budapest, 1951. p. 99; K. I.: A Szabad Ifjuság dicső elődje. = Szabad Ifjuság, 1950. április 7. p. 5
1341. Szabad Magyarország
Az Ideiglenes Nemzeti Kormány lapja.
Debrecen
(1944. dec. 25.)
Szerkesztő: Gábor Áron
Szerkesztőség: [Debrecen]
Kiadóhivatal: [Debrecen]
Nyomda: Szabadság Nyomda és Kiadóvállalat, Debrecen
Megjegyzés: egyetlen szám
Forrás:
Hajdú-Bihar megye sajtóbibliográfiája 1873-1970. (szerk. Dr. Korompainé Szalacsi Rácz Mária). Debrecen, 1973. p. 311
1342. Szabad Magyarország
A felszabadult magyar dolgozó társadalom napilapja.
Miskolc
[1944. dec. 6.] – (1944.)
Megjelent: hetente hatszor
Felelős szerkesztő: Világ Miklós
Felelős kiadó: Vajda Gábor
Szerkesztőség: [Miskolc]
Kiadóhivatal: [Miskolc]
Nyomda: Fekete Pál és Társai Nyomdája, Miskolc
Lelőhely:
Miskolc. Herman Ottó Múzeum
Forrás:
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája 1842-1963. (összeáll.: Fülöp Attila). Miskolc, 1969. p. 123-125
1343. Szabad Magyarság
Havi folyóirat. Az Hungría Libre de Mexico hivatalos lapja.
Mexico, D. F.
3. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 3. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Szerkesztő: Tamás Aladár
Szerkesztőség: Mexico, D. F., Sultepec 34.
Kiadóhivatal: Mexico, D. F., Sultepec 34.
Méret: 22 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1344. Szabad Nép
A Kommunista Párt lapja.
Budapest
4. sz. (1944. dec.)
Kiadó: Kommunista Párt
Kiadóhivatal: Budapest, Kommunista Párt
Nyomda: Kommunista Párt Nyomdája, Budapest
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
1345. Szabad Nép
Politikai és gazdasági hetilap.
Kisvárda
(1944.) – (1944.)
Megjelent: hetente
Szerkesztő: Komoly Péter, Rákos Jenő
Szerkesztőség: [Kisvárda]
Kiadóhivatal: [Kisvárda]
Nyomda: Szabad Nép Nyomdája, Kisvárda
Forrás:
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (a történelmi Bereg, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa és Ung vármegyék) sajtóbibliográfiája (1845-2000) (szerk. László Gézáné Szarka Ágota), Nyíregyháza, 2002. p. 65
1346. Szabad Szó
Politikai hetilap. Mezőgazdasági szaklap.
Budapest
46. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 46. évf. 16. sz. (1944. ápr. 16.)
Megjelent: vasárnap
Főszerkesztő: Bajcsy-Zsilinszky Endre
Felelős szerkesztő: Szabó Pál
Szerkesztő: Kovács Imre
Felelős kiadó: Varga Jenő
Kiadó: Szabad Szó Lapkiadó Kft.
Szerkesztőség: Budapest IV., Múzeum körút 15.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Múzeum körút 15.
Nyomda: Általános Nyomda és Grafikai Intézet Rt., Budapest VI., Nagymező utca 3.
Méret: 39 cm
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1347. Szabad Szó
Dolgozók lapja.
Marosvásárhely
1. évf. 1. sz. (1944. nov. 4.) – 1. évf. 40. sz. ((1944. dec. 31.)
Megjelent: naponta
Felelős szerkesztő: Pittner Olivér
Felelős kiadó: Pittner Olivér
Szerkesztőség: Marosvásárhely, Ferdinánd király út 41.
Kiadóhivatal: Marosvásárhely, Ferdinánd király út 41.
Nyomda: Bolyai Nyomda és Könyvkiadó Kft., Marosvásárhely
Méret: 46 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Marosvásárhely. Maros Megyei Könyvtár
1348. Szabad Szó
Politikai napilap.
Temesvár
1. évf. 1. sz. (1944. nov. 1.) – 1. évf. (1944.)
Megjelent: naponta
Felelős szerkesztő: Kazinczy János
Kiadó: Corvin Lapkiadó Rt.
Szerkesztőség: [Temesvár]
Kiadóhivatal: [Temesvár]
Nyomda: Societatea Naţională de Editură şi Arte Graf. „Dacia Trajană”, Temesvár
Méret: 46 cm
Forrás:
Kuszálik Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940-1989. Budapest, 1996. p. 159-160
1349. Szabad Vajdaság
Újvidék
1. évf. 1. sz. (1944. dec. 24.)
Forrás:
7 Nap, 1948. márc. 12. p. 4
1350. Szabadalmi Közlöny
A Magyar Királyi Szabadalmi Bíróság hivatalos lapja. Közlemények az ipari tulajdonjog (szabadalom, védjegy, mustra stb.) és a szerzői jog köréből.
Budapest
49. évf. 1. sz. (1944. jan. 4.) – 49. évf. 23. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: ladoméri Szmertnik István
Felelős kiadó: ladoméri Szmertnik István, február 1-től: ladoméri Ladoméry István
Szerkesztőség: Budapest V., Akadémia utca 12.
Kiadóhivatal: Budapest V., Akadémia utca 12.
Nyomda: Jövő Nyomdaszövetkezet, Budapest IX., Erkel utca 17.
Méret: 27 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1351. Szabadság
Országos politikai újság.
Budapest
17. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 17. évf. 14-15. sz. (1944. ápr. 13.)
Megjelent: pénteken, január 27-től csütörtökön
Felelős szerkesztő: Serényi Gusztáv
Felelős kiadó: Serényi Gusztáv
Kiadó: Előörs Lapkiadó Rt.
Szerkesztőség: Budapest IV., Petőfi Sándor utca 11.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Petőfi Sándor utca 11.
Nyomda: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest VI., Aradi utca 8.
Méret: 45 cm
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1352. Szabadság
Az ODA székelyudvarhelyi hetilapja.
Székelyudvarhely
1. évf. 1. sz. (1944. nov. 25.) – 1. évf. (1944.)
Megjelent: kedden
Szerkesztőség: [Székelyudvarhely]
Kiadóhivatal: [Székelyudvarhely]
Nyomda: ODA Nyomda, Székelyudvarhely
Méret: 31 cm, december 25-től: 44 cm
Lelőhely:
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Bukarest. Biblioteca Academiei Române
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Marosvásárhely. Maros Megyei Könyvtár
Székelyudvarhely. Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtára
Forrás:
Kuszálik Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940-1989. Budapest, 1996. p. 161
1353. Szabadság-Liberty
A legrégibb és legnagyobb magyar lap Amerikában.
Cleveland
53. évf. 7. sz. (1944. jan. 10.) – 53. évf. 312. sz. (1944. dec. 30.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Szerkesztő: Gombos Zoltán
Kiadó: The Liberty-Publishing Co.
Szerkesztőség: Cleveland, 1736 E. 22nd St.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Petőfi Sándor utca 11.
Méret: 59 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1354. Szabadságharc
Az egyetlen igazat író magyar ujság.
Debrecen
(1944. nov. 4.)
Felelős szerkesztő: IGAZ MAGYAR
Felelős kiadó: Magyar Szabadságmozgalom
Szerkesztőség: [Debrecen]
Kiadóhivatal: [Debrecen]
Nyomda: Cenzuramentes magyar sajtón, Debrecen
Méret: 31 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1355. Szabó Szaklap
Szabászat-technikai folyóirat.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 4. sz. (1944. ápr. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Faust Béla
Felelős kiadó: Faust Béla
Szerkesztőség: Budapest VII., Rákóczi út 60.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Rákóczi út 60.
Nyomda: Bethlen Nyomda Rt., Budapest IX., Kálvin tér 8.
Méret: 32 cm
Megszűnt. (10.743/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1356. SzabóIpar-Scneidergewerbe
Magyar Konfekció Újság. Ungarische Konfektions Zeitung. A Szabómesterek Országos Szövetségének hivatalos lapja.
Budapest
39. évf.1. sz. (1944. jan. 25.) – 39. évf. 2. sz. (1944. febr. 25.)
Megjelent: minden hónap 25-én
Felelős szerkesztő: Vincze Ernő
Felelős kiadó: Vincze Ernő
Szerkesztőség: Budapest IV., Reáltanoda utca 16.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Reáltanoda utca 16.
Nyomda: May János Nyomdai Műintézet Rt., Budapest V., Széchenyi rakpart 7.
Méret: 47 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1357. Szabolcs Vármegye Hivatalos Lapja
Nyíregyháza
33. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) - 33. évf. 41. sz. (1944. okt. 5.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Somlyódy Ferenc
Felelős kiadó: Belánszky Barna
Szerkesztőség: Nyíregyháza, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Vármegyeháza
Nyomda: Orosz Károly Nyomdaüzeme, Nyíregyháza, Bercsényi utca 3.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Nyíregyháza. Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár
1358. Szabolcsi Hétfő
Független politikai hetilap.
Nyíregyháza
12. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 12. évf. 13. sz. (1944. márc. 27.)
Megjelent: hétfőn
Felelős szerkesztő: Lengyel Antal
Felelős kiadó: Lengyel Antal
Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 9.
Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 9.
Nyomda: Venkovits K. Lajos Könyvnyomdája, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 9.
Méret: 41 cm
Megszűnt. (10.623/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1359. Szabolcsi Méhészet
A Szabolcsvármegyei Méhészeti Egyesület hivatalos közlönye.
Nyíregyháza
2. évf. 1-2. sz. (1944. jan.-febr.) – 2. évf. 6-7. sz. (1944. jún.-júl.)
Megjelent: évente tízszer
Felelős szerkesztő: Sédy Tivadar
Felelős kiadó: Sédy Tivadar
Szerkesztőség: Nyíregyháza, Sóstói út 17.
Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Sóstói út 17.
Nyomda: Orosz Károly Nyomdaüzeme, Nyíregyháza
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1360. Szabolcsi Szemle
A Bessenyei Társaság hivatalos lapja.
Nyíregyháza
11. évf. (1944.)
Főszerkesztő: Nyíregyházy Pál
Szerkesztő: Belohorszky Ferenc, Jákváry Kálmán, Vácz Elemér
Kiadó: Bessenyei Társaság
Szerkesztőség: Nyíregyháza, Szent István út 16.
Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Szent István út 16.
Nyomda: Orosz Károly Nyomdaüzeme, Nyíregyháza, Bercsényi utca 3.
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1361. Szabolcsi Tanító
A Szabolcsi Tanítók Otthona Általános Tanítóegyesület, Kir[ályi] Tanfelügyelőség, Iskolánkívüli Népművelési Bizottság hivatalos lapja.
Nyíregyháza
22. évf. 1. sz. (1944.) – 22. évf. 6. sz. (1944.)
Megjelent: évente 10-szer
Főszerkesztő: Gallay Rezső
Felelős kiadó: Kemecsey Ferenc
Szerkesztőség: Nyíregyháza, Szabolcsvármegyei Tanítók Otthona
Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Szabolcsvármegyei Tanítók Otthona
Nyomda: Orosz Károly Nyomdaüzeme, Nyíregyháza, Bercsényi utca 7.
Méret: 28 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1362. Szalézi Értesítő
Don Bosco Szalézi Műveinek havi közlönye.
Rákospalota
37. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 37. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Pintér József
Felelős kiadó: Wittinghoff Ernő
Kiadó: Szalézi Munkatársak Egyesülete
Szerkesztőség: Rákospalota, Horthy M. út 97.
Kiadóhivatal: Rákospalota, Horthy M. út 97.
Nyomda: Don Bosco Nyomda, Rákospalota, Horthy M. út 97.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
1363. Szamos
Keresztény politikai napilap.
Szatmárnémeti
76. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 76. évf. 210. sz. (1944. szept. 16.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Figus-Illinyi Albert
Felelős kiadó: Figus-Illinyi Albert
Kiadó: Szabadsajtó Rt.
Szerkesztőség: Szatmárnémeti, Rákóczi utca 38.
Kiadóhivatal: Szatmárnémeti, Rákóczi utca 38.
Nyomda: Szamosmenti Nyomda, Szatmárnémeti, Rákóczi utca 38.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
1364. Szamosvidék
Északerdélyi folyóirat.
Dés
48. évf. 1. sz. (1944.) – 48. évf. 2. sz. (1944. márc.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Sztojka László
Felelős kiadó: Sztojka László
Szerkesztőség: Dés, Bethlen Gábor utca 17.
Kiadóhivatal: Dés, Bethlen Gábor utca 17.
Nyomda: Jordáky Könyvnyomda, Kolozsvár, Hitler tér 13.
Méret: 31 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Megszűnt. (10.773/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1365. Számviteli Közlöny
A magyar állami és magángazdaságokat, pénzintézeteket és vállalatokat, továbbá városokat, községeket érdeklő számviteli folyóirat. A Számvevőségi Tisztviselők Országos Egyesületének hivatalos közlönye.
Budapest
35. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 35. évf. 12. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Főszerkesztő: Horváth Elemér
Felelős szerkesztő: Horváth Elemér
Szerkesztő: Várady Lajos, november 1-től: Horváth Elemér
Felelős kiadó: Horváth Elemér
Kiadó: Számvevőségi Tisztviselők Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest XI., Schweidel utca 37.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Schweidel utca 37.
Nyomda: Attila Nyomda Részvénytársaság, Budapest II., Szász Károly utca 3-5.
Méret: 21 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1366. Szanyi Egyházközségi Értesítő
Szany
2. sz. (1944. jan.1.)
Megjelent: rendszertelenül
Kiadó: Kövecses József
Szerkesztőség: Szany
Kiadóhivatal: Szany
Nyomda: Martincsevics Károly és Fiai Könyvnyomdája, Csorna
Méret: 25 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1367. Szarvas és Vidéke
Politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap.
Szarvas
6. évf. 18. sz. (1944. máj. 5.) – 6. évf. 19. sz. (1944. máj. 12.)
Megjelent: pénteken
Főszerkesztő: Sima István
Felelős szerkesztő: Müller Károly
Felelős kiadó: Müller Károly
Szerkesztőség: Szarvas, Markovitz Mátyás utca 120/3.
Kiadóhivatal: Szarvas, Markovitz Mátyás utca 120/3.
Nyomda: Müller Károly Könyvnyomdája, Szarvas
Méret: 42 cm
Megszűnt. (11.033/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Szarvas. Vajda Péter Evangélikus Gimnázium Könyvtára
1368. Szarvasi Közlöny
Politikai hetilap.
Szarvas
22. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 22. évf. 41. sz. (1944. okt. 8.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Orosz Iván
Felelős kiadó: Nagy Sándor
Szerkesztőség: Szarvas, Horthy Miklós út 9.
Kiadóhivatal: Szarvas, Horthy Miklós út 9.
Nyomda: Szarvasi Közlöny Nyomda- és Lapkiadóvállalat Nyomdája, Szarvas, Horthy Miklós út 9.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Szarvas. Vajda Péter Evangélikus Gimnázium Könyvtára
1369. A Szarvasi MOVE – Turul és a MOVE Sportszakosztályainak Heti Közleményei
Szarvas
1. évf. 1. sz. (1944. jún. 7.)
Megjelent: szerdán
Szerkesztőség: [Szarvas]
Kiadóhivatal: [Szarvas]
Nyomda: -
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1370. Szatmár
Politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap. Hétfői lap.
Mátészalka
24. évf. 1 (1220). sz. (1944. jan. 3.) – 24. évf. 26 (1245). sz. (1944. jún. 26.)
Megjelent: hétfőn
Felelős szerkesztő: Szalmay István
Felelős kiadó: Szalmay István
Kiadó: Szatmár és Bereg Rt.
Szerkesztőség: Mátészalka, Horthy Miklós utca 8.
Kiadóhivatal: Mátészalka, Horthy Miklós utca 8.
Nyomda: Szamosmenti Nyomda, Szatmárnémeti
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1371. Szatmár Vármegye Hivatalos Lapja
Szatmárnémeti
42. évf. 1. sz. (1944. jan. 13.) – 42. évf. 34. sz. (1944. szept. 7.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Gödény Elek
Kiadó: Vármegyeháza
Szerkesztőség: Szatmárnémeti, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Szatmárnémeti, Vármegyeháza
Nyomda: Szamosmenti Nyomdavállalat, Szatmárnémeti
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1372. Szatmári Református Híradó
Vallásos irányú heti néplap.
Szatmárnémeti
34. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 34. évf. 26. sz. (1944. jún. 24.)
Megjelent: szombaton
Szerkesztő: Boros Jenő, Sárközi Lajos
Kiadó: Református Egyház
Szerkesztőség: Szatmárnémeti, Szatmári Református Lelkészi Hivatal
Kiadóhivatal: Szatmárnémeti, Szatmári Református Lelkészi Hivatal
Nyomda: Szász Ferenc Kálvin-Könyvnyomdája, Szatmárnémeti, Kölcsey utca 2.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
1373. Szatmármegyei Közlöny
Politikai és társadalmi lap.
Nagykároly
70. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 70. évf. 31. sz. (1944. jún. 24.)
Megjelent: szerdán és vasárnap
Felelős szerkesztő: Komáromy Lajos
Szerkesztő: enyingi Török Sándor
Kiadó: Komáromy Lajos
Szerkesztőség: Nagykároly, Jókai utca 4.
Kiadóhivatal: Nagykároly, Jókai utca 4.
Nyomda: Tóth és Komáromy Nyomda, Nagykároly
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1374. Századok
A Magyar Történelmi Társulat közlönye.
Budapest
78. évf. 1-3. sz. (1944.) – 78. évf. 7-9. sz. (1944.)
Megjelent: negyedévente
Felelős szerkesztő: Eckhart Ferenc
Szerkesztő: Eckhart Ferenc
Felelős kiadó: Eckhart Ferenc
Kiadó: Magyar Történelmi Társulat
Szerkesztőség: Budapest IV., Pázmány Péter tér 1-3.
Kiadóhivatal: Budapest I., Bécsi kapu tér 4.
Nyomda: Kir[ályi] Magy[ar] Egyetemi Nyomda, Budapest
Méret: 21 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Hadtörténeti Könyvtár
Budapest. Iparművészeti Múzeum Könyvtára
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Budapest. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
1375. Szebb Jövőt!
A leventék képes hetilapja.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 4. évf. 52. sz. (1944. dec. 23.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Zalai Fodor Gyula
Szerkesztő: Zalai Fodor Gyula
Felelős kiadó: Zalai Fodor Gyula
Kiadó: Magyar Népművelők Társasága, október 28-tól: M[agyar] Kir[ályi] Honvédelmi Minisztérium (Leventeegyesületek Országos Központja)
Szerkesztőség: Budapest VII., Dohány utca 14.
Kiadóhivatal: Budapest V., Alkotmány utca 10.
Nyomda: Forrás Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Rt., Budapest
Méret: 33 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
1376. Szeged-Királyhalmi Egyházközségi Értesítő
Szeged
[1944. febr. 25.]
Felelős kiadó: Verner Dezső
Szerkesztőség: [Szeged]
Kiadóhivatal: [Szeged]
Nyomda: Ablaka György Könyvnyomdája, Szeged
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, kézirat gyanánt
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Szeged-Somogyitelepi Róm. Kath. Egyházközségi Értesítő → Lásd: Szeged-Somogyitelepi Róm[ai] Kath[olikus] Egyházközségi Értesítő
1377. Szeged-Somogyitelepi Róm[ai] Kath[olikus] Egyházközségi Értesítő
Szeged
11. évf. 1. sz. (1944. jan.)
Felelős szerkesztő: Karácsonyi Guidó
Felelős kiadó: Karácsonyi Guidó
Szerkesztőség: [Szeged]
Kiadóhivatal: [Szeged]
Nyomda: Szegedi Új Nemzedék Lapv[állalat] Rt., Szeged, Dugonics tér 12.
Méret: 29 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1378. Szegedbelvárosi Egyházközségi Értesítő
Szeged
24. sz. (1944. febr.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős kiadó: Halász Pál
Szerkesztőség: [Szeged]
Kiadóhivatal: [Szeged]
Nyomda: Ablaka György Könyvnyomdája, Szeged
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1379. Szegedfelsővárosi Római Katolikus Plébánia Híradója
Szeged
8. évf. 1. sz. (1944. jan. 10.) – 8. évf. 8. sz. (1944. aug. 10.)
Megjelent: minden hónap 10-én
Felelős szerkesztő: Merényi L. Vince
Felelős kiadó: Merényi L. Vince
Szerkesztőség: Szeged-Felsőváros, Munkácsi utca 9.
Kiadóhivatal: Szeged-Felsőváros, Munkácsi utca 9.
Nyomda: Szegedi Új Nemzedék Lapvállalat Rt., Szeged
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1380. Szegedi Bomba Tanfolyam
Szeged
1. sz. (1944. jún. 19./júl. 29.)
Főszerkesztő: Szalva László
Szerkesztőség: [Szeged]
Kiadóhivatal: [Szeged]
Nyomda: Házi sokszorosítás
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, kézirat gyanánt
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1381. Szegedi Friss Újság
Politikai napilap.
Szeged
45. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 45. évf. 228. sz. (1944. okt. 7.)
Megjelent: hétfő kivételével minden nap
Felelős szerkesztő: Rácz Antal
Felelős kiadó: Rácz Antal
Kiadó: Endrényi Lajos
Szerkesztőség: Szeged, Jókai utca 4.
Kiadóhivatal: Szeged, Jókai utca 4.
Nyomda: Endrényi Lajos Nyomda és Hírlapkiadóvállalat Rt., Szeged
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
1382. Szegedi Havi Boldogasszony
A Szeged-Alsóvárosi Róm[ai] Kat[olikus] Egyházközség hivatalos lapja.
Szeged
20. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 20. évf. 7. sz. (1944. júl.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Schneider Vencel
Felelős kiadó: Schneider Vencel
Kiadó: Szent Ferenc-rendi Plébánia
Szerkesztőség: Szeged, Szent Ferenc-rendi Plébánia
Kiadóhivatal: Szeged, Szent Ferenc-rendi Plébánia
Nyomda: Kapisztrán Nyomda, Vác
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1383. Szegedi Hétfő
Keresztény politikai hetilap.
Szeged
1. évf. 1. sz. (1944. júl. 10.) – 1. évf. 4. sz. (1944. szept. 11.)
Megjelent: hétfőn
Felelős szerkesztő: Iván Mihály
Felelős kiadó: Iván Mihály
Szerkesztőség: Szeged, Dugonics tér 12.
Kiadóhivatal: Szeged, Kárász utca 5.
Nyomda: Szegedi Új Nemzedék Lapváll[alat] Részvénytársaság Könyvnyomdája, Szeged
Méret: 46 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1384. Szegedi Híd
A szegedi egyetemi ifjúság szava.
Szeged
(1944. febr.)
Felelős szerkesztő: Szabolcsi Gábor
Szerkesztő: Koczkás Sándor
Felelős kiadó: Bartucz Magda
Szerkesztőség: Szeged, Baross Gábor utca 2.
Kiadóhivatal: Szeged, Baross Gábor utca 2.
Nyomda: Ablaka György Könyv- és Újságnyomdája, Szeged, Kálvária utca 14.
Méret: 41 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
1385. Szegedi Kamarai Híradó
A Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara hivatalos lapja.
Szeged
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 4. évf. 18. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Demény Alajos
Felelős kiadó: Demény Alajos
Szerkesztőség: Szeged, Vörösmarty utca 3.
Kiadóhivatal: Szeged, Vörösmarty utca 3.
Nyomda: Szegedi Új Nemzedék Lapvállalat Rt., Szeged
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
1386. Szegedi Napló
Szeged
20 (66). évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 20 (66). évf. 73. sz. (1944. márc. 31.)
Megjelent: hétfő kivételével minden nap
Felelős szerkesztő: Sajgó József
Felelős kiadó: Sajgó József
Szerkesztőség: [Szeged]
Kiadóhivatal: [Szeged]
Nyomda: Kultúra Nyomda, Szeged
Méret: 41 cm
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
1387. Szegedi Népakarat
A Kommunisták Magyarországi Pártja Szegedi Csoportja napilapja.
Szeged
1. évf. 1. sz. (1944. okt. 18.) – 1. évf. 9. sz. (1944. okt. 27.)
Megjelent: vasárnap kivételével minden nap
Kiadó: Kommunisták Magyarországi Pártja Szegedi Csoportja
Szerkesztőség: [Szeged]
Kiadóhivatal: [Szeged]
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
1388. Szegedi Új Nemzedék
Keresztény politikai napilap.
Szeged
26. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 26. évf. 228. sz. (1944. okt. 7.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Iván Mihály, augusztus 18-tól: Koncz Antal
Felelős kiadó: Iván Mihály, augusztus 18-tól: Koncz Antal
Kiadó: Szegedi Új Nemzedék Lapvállalat Rt.
Szerkesztőség: Szeged, Dugonics tér 12.
Kiadóhivatal: Szeged, Dugonics tér 12.
Nyomda: Szegedi Új Nemzedék Lapváll[alat] Részvénytársaság Könyvnyomdája, Szeged
Méret: 40 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
1389. Szegedi Vasutas Iskola
Szeged
19. sorozat 1-2. kiadmány (1944. jan.-febr.) – 19. sorozat 5-6. kiadmány (1944. máj.-jún.)
Megjelenik: havonta
Kiadó: Magyar Királyi Államvasutak Üzletvezetősége
Szerkesztőség: [Szeged]
Kiadóhivatal: [Szeged]
Nyomda: Szegedi Új Nemzedék Lapvállalat Rt., Szeged
Méret: 22 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1390. Székely Határőr
Népművelési, társadalmi, egyesületi folyóirat.
Marosvásárhely
1. évf. 1-2. sz. (1944. jún.) – 1. évf. 8. sz. (1944. aug.)
Felelős szerkesztő: Zsibói Béla
Felelős kiadó: Zsibói Béla
Kiadó: Székely Határőr Egyesületek Szövetsége
Szerkesztőség: Marosvásárhely, Kossuth Lajos utca 11.
Kiadóhivatal: Marosvásárhely, Kossuth Lajos utca 11.
Nyomda: Kiss Ernő Könyvnyomdája, Marosvásárhely
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Marosvásárhely. Maros Megyei Múzeum Könyvtára
1391. Székely Kamarai Közlöny
Közgazdasági, kereskedelmi és ipari szaklap. A Székely Kerületi Kereskedelmi és Iparkamara hivatalos lapja.
Marosvásárhely
2. évf. 3. sz. (1944. febr. 1.) – 2. évf. 16. sz. (1944. aug. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Cserzy Béla
Felelős kiadó: Torda Balázs
Szerkesztőség: Marosvásárhely, Erzsébet királyné utca 1.
Kiadóhivatal: Marosvásárhely, Erzsébet királyné utca 1.
Nyomda: Kiss Ernő Könyvnyomdája, Marosvásárhely
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Marosvásárhely. Maros Megyei Múzeum Könyvtára
1392. Székely Közélet
Politikai, közgazdasági és társadalmi újság.
Székelyudvarhely
27. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 27. évf. 18. sz. (1944. jún. 24.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Tompa László
Felelős kiadó: ifj. Jodál Gábor
Szerkesztőség: Székelyudvarhely, Kossuth utca 12.
Kiadóhivatal: Székelyudvarhely, Kossuth utca 12.
Nyomda: ifj. dr. Jodál Gábor Könyvnyomdája, Székelyudvarhely
Méret: 47 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
1393. Székely Nép
Független politikai napilap.
Sepsiszentgyörgy
62. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 62. évf. 195. sz. (1944. aug. 29.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Koréh Ferenc
Szerkesztő: László Zoltán
Felelős kiadó: Kovásznai Gábor
Kiadó: Jókai Nyomda Részvénytársaság
Szerkesztőség: Sepsiszentgyörgy, Gróf Teleki Pál utca 4.
Kiadóhivatal: Sepsiszentgyörgy, Gróf Teleki Pál utca 4.
Nyomda: Jókai Nyomda, Sepsiszentgyörgy
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
1394. Székely Szó
Politikai napilap.
Marosvásárhely
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 4. évf. 212. sz. (1944. szept. 27.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Főszerkesztő: Bíró István
Felelős szerkesztő: Szász Endre
Szerkesztő: június 29-től: Bözödi György
Felelős kiadó: Szász Endre
Kiadó: Székely Szó Lapkiadó Kft.
Szerkesztőség: Marosvásárhely, Baross Gábor utca 17.
Kiadóhivatal: Marosvásárhely, Baross Gábor utca 17.
Nyomda: Turáni Nyomda, Marosvásárhely, Széchenyi tér 25., június 13-tól: Kiss Ernő Könyvnyomdája, Marosvásárhely, Bolyai u. 4., június 20-tól: Bólyai Nyomda és Könyvkiadó Kft., Marosvásárhely
Méret: 41 cm, július 2-től: 42 cm, augusztus 6-tól: 48 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Marosvásárhely. Maros Megyei Múzeum Könyvtára
Marosvásárhely. Teleki-Bolyai Dokumentációs Könyvtár és Téka
1395. Székely Újság
Kézdivásárhely
41 (28). évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 41 (28). évf. 30. sz. (1944. júl. 30.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Kovács J. István
Felelős kiadó: Kovács J. Istv
Szerkesztőség: Kézdivásárhely, Gábor Áron utca 1.
Kiadóhivatal: Kézdivásárhely, Gábor Áron utca 1.
Nyomda: Minerva Nyomda, Kézdivásárhely
Méret: 44 cm
Megjegyzés: a Székely Hírlappal együtt jelent meg
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1396. Székelykereszturköri Unitárius Egyház
Egyházi és iskolai lap.
Székelyudvarhely
37. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 37. évf. 7. sz. (1944. aug. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Marosi Márton
Felelős kiadó: Marosi Márton
Kiadó: Székelykereszturköri Unitárius Lelkészkör
Szerkesztőség: [Székelyudvarhely]
Kiadóhivatal: [Székelyudvarhely]
Nyomda: Globus Könyvnyomda, Székelyudvarhely, április 1-től: ifj. Dr. Jodál Gábor Könyvnyomdája, Székelyudvarhely
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1397. Székelység
Havi folyóirat.
Székelyudvarhely
4 (14). évf. 2. sz. (1944. jún.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Bányai János
Szerkesztő: Bokor Zoltán
Felelős kiadó: Bányai János
Kiadó: Székelység Lap- és Könyvkiadó Szövetkezet
Szerkesztőség: Székelyudvarhely, Batthyány tér 29.
Kiadóhivatal: Székelyudvarhely, Batthyány tér 29.
Nyomda: Jókai Nyomda Rt., Székelyudvarhely
Méret: 21 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Csíkszereda. Csíki Székely Múzeum Könyvtára
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Székelyudvarhely. Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtára
1398. Székesfehérvári és Fejérmegyei Közgazdasági Közlöny
A Székesfehérvári és Fejér Megyei Kereskedelmi Társulat hivatalos lapja.
Székesfehérvár
11. évf. 1. sz. (1944. jan. 19.) – 11. évf. 5. sz. (1944. máj. 20.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: csitári Csitáry Jenő
Felelős kiadó: csitári Csitáry Jenő
Szerkesztőség: Székesfehérvár, Nagy Sándor utca 8.
Kiadóhivatal: Székesfehérvár, Nagy Sándor utca 8.
Nyomda: Csitáry Jenő Könyvnyomdája, Székesfehérvár
Méret: 31 cm
Megszűnt. (11.033/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
1399. Szellem és Élet
A Kolozsvári M[agyar] Kir[ályi] Ferenc József Tudományegyetem Philosophiai Intézetének kiadása.
Kolozsvár
7. évf. 1-3. sz. (1944. jún.)
Megjelent: évente négyszer
Szerkesztő: Bartók György
Felelős kiadó: málnási Bartók György
Szerkesztőség: Kolozsvár, Majális utca 37.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Majális utca 37.
Nyomda: Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt., Kolozsvár
Méret: 21 cm
Megjegyzés: egyetlen összevont szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
1400. Szemészet
A Magyar Szemorvostársaság hivatalos lapja.
Budapest
7. kötet 1-2. sz. (1944. okt.)
Megjelent: évente kétszer
Szerkesztő: Nónay Tibor, Grósz István
Felelős kiadó: Nónay Tibor
Szerkesztőség: Budapest VIII., Mária utca 39.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Mária utca 39.
Nyomda: Egyetemi Nyomda, Budapest
Méret: 25 cm
Megjegyzés: egyetlen összevont szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
1401. Szent Antal
Hitbuzgalmi és társadalmi képes folyóirat.
Pápa
17. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 17. évf. 12. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent. minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Szabó Elek
Felelős kiadó: Szabó Elek
Kiadó: Pápai Ferences Rendház
Szerkesztőség: Szombathely, Ferencesek
Kiadóhivatal: Pápa, Ferencesek
Nyomda: Keresztény Nemzeti Nyomdavállalat Rt., Pápa
Melléklet: Szent Antal Ifjúsága
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1402. Szent Antal Ifjúsága
Pápa
13 [12!]. évf. 8. sz. (1943 [1944!]. jan. 1.) – 12. évf. 18. sz. (1944. jún. 1.); 13. évf. 1. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Ambrus Máté, január 15-től: Szabó Elek
Felelős kiadó: Ambrus Máté, január 15-től: Szabó Elek
Szerkesztőség: Szombathely, Ferencesek
Kiadóhivatal: Pápa, Ferencesek
Nyomda: Keresztény Nemzeti Nyomdavállalat Rt., Pápa
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1403. Szent Ferenc Hírnöke
A Ferences Világi Rend lapja.
Kolozsvár
41. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 41. évf. 9. sz. (1944. szeptember)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Benedek Fidél
Szerkesztő: Benedek Fidél
Felelős kiadó: Benedek Fidél
Kiadó: Ferences Világi Rend Tartományi Igazgatósága
Szerkesztőség: Kolozsvár, Ferencrendiek u. 2., májustól: Kolozsvár, Báthori u. 7.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Báthori u. 7.
Nyomda: Szent Bonaventura Könyvnyomda, Kolozsvár
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Bukarest. Biblioteca Academiei Române
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
1404. Szent Ferenc Világi Rendje
A szombathelyi rendi község értesítője.
Szombathely
(1944. júl.)
Kiadó: Vados Pál
Szerkesztőség: [Szombathely]
Kiadóhivatal: [Szombathely]
Nyomda: Gabriel A. Utóda, Szombathely
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1405. Szent György
Képes sportlap. A Magyar Lovassport Egyesületek Országos Szövetségének és tagegyesületeinek hivatalos lapja. Lovassportokkal, lótenyésztéssel foglalkozó, minden hó 15-én megjelenő folyóirat.
Budapest
20. évf. 1-2. sz. (1944. jan. 15.) – 20. évf. 19-20. sz. (1944. okt. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: balásfalvi Kiss Ferenc
Felelős kiadó: balásfalvi Kiss Ferenc
Kiadó: Magyar Lovassport Egyesületek Orsz[ágos] Szövetsége
Szerkesztőség: Budapest VIII., Szentkirályi utca 29-31.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Szentkirályi utca 29-31.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
Budapest. Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ
1406. Szent István Város
A Külső Lipótvárosi Keresztény Kör gazdasági, szépirodalmi, tudományos és művészeti havi folyóirata.
Budapest
7. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 7. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Molnár Gyula
Felelős kiadó: Pápai József
Szerkesztőség: Budapest V., Váci út 50.
Kiadóhivatal: Budapest V., Váci út 50.
Nyomda: ifj. Kellner Ernő Könyvnyomdája, Budapest V., Csáky utca 10.
Méret: 23 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1407. Szent Magyarok Lapja
Bogner Mária Margit lapjának, a „Margitvirágok”-nak melléklete és az Unum Szövetség értesítője.
Szeged
7. sz. (1944. febr.) – 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: negyedévente
Felelős szerkesztő: Vilkovszky Armandné
Felelős kiadó: Vilkovszky Armandné
Kiadó: Unum Szövetség
Szerkesztőség: Szeged, Szél utca 3.
Kiadóhivatal: Szeged, Szél utca 3.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Méret: 42 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1408. Szent Márton Népe
Győrszentmártoni katolikus tudósító.
Győrszentmárton
(1944. Nagyböjt) – (1944. dec.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős szerkesztő: Jung Benedek
Felelős kiadó: Jung Benedek
Kiadó: Győrszentmártoni Katolikus Akció
Szerkesztőség: Győrszentmárton
Kiadóhivatal: Győrszentmárton
Nyomda: Győregyházmegyei Alap Nyomdája, Győr, Káptalandomb 32.
Méret: 30 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Pannonhalma. Pannonhalmi Bencés Főapátság Könyvtára
1409. Szent Terézke Rózsakertje
Budapest
16. évf. 9. sz. (1944. jan. 1.) – 16. évf. 12. sz. (1944. ápr. 1.); 17. évf. 1. sz. (1944. máj. 1.) – 17. évf. 7. sz. (1944. nov. 1.)
Megjelent:minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Hász Brokárd
Szerkesztő: Kovács Teofil
Felelős kiadó: Hász Brokárd
Kiadó: Kármelita Rendház
Szerkesztőség: Budapest XIII., Huba utca 12.
Kiadóhivatal: Budapest XIII., Huba utca 12.
Nyomda: Tipográfiai Műintézet, Budapest, Báthory utca 18.
Méret: 20 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1410. Szent Vince
Hitbuzgalmi és karitatív folyóirat.
Budapest
16. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 16. évf. 12. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Janisch Mihály
Felelős kiadó: Janisch Mihály
Szerkesztőség: Budapest XI., Nagyboldogasszony útja 26.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Nagyboldogasszony útja 26.
Nyomda: Mérnökök Nyomdája, Budapest XI., Bertalan Lajos utca 21.
Méret: 28 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1411. Szentendre és Buda Környéke
Politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap.
Csillaghegy
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 4. évf. 39. sz. (1944. szept. 27.)
Megjelent: szerdán
Főszerkesztő: Kanyaró Géza
Felelős szerkesztő: Kanyaró Géza
Felelős kiadó: Kanyaró Géza
Szerkesztőség: Csillaghegy, Lehel utca 16.
Kiadóhivatal: Csillaghegy, Lehel utca 16.
Nyomda: Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest VIII., József utca 41.
Méret: 48 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1412. Szentesi Kálvinista Lobogó
Szentes
1. évf. 5. sz. (1944. márc. 31.) – 1. évf. 7. sz. (1944. jún.)
Megjelent: minden hónap 5-én
Felelős szerkesztő: Kanász N[agy] József
Felelős kiadó: Kanász N[agy] József
Szerkesztőség: Szentes, I. Nagy Ferenc utca 3.
Kiadóhivatal: Szentes, I. Nagy Ferenc utca 3.
Nyomda: Szentesi Napló Nyomdája, Szentes
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
1413. Szentesi Napló
Független politikai napilap.
Szentes
26. évf. 2. sz.(1944. jan. 4.) – 26. évf. 144. sz.(1944. jún. 29.)
Megjelent: hétfő kivételével minden nap
Felelős szerkesztő: Bugyi Antal
Felelős kiadó: Bugyi Antal
Szerkesztőség: Szentes, Petőfi utca 2.
Kiadóhivatal: Szentes, Petőfi utca 1.
Nyomda: Szentesi Napló Nyomdája, Szentes, Petőfi utca 1.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1414. Szentföld
Budapest
9. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 9. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Majsai Mór
Felelős kiadó: Majsai Mór
Kiadó: Szentföldi Ferencrendi Zárda
Szerkesztőség: Budapest XII., Heinrich István út 1-5.
Kiadóhivatal: Budapest XII., Heinrich István út 1-5.
Nyomda: Kerbolt Béla Nyomdája, Budapest XII., Heinrich István út 1-5.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1415. Szentgotthárdi Egyházközségi Tudósító
Szentgotthárd
3. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 3. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Felelős kiadó: Horváth Szaléz
Szerkesztőség: [Szentgotthárd]
Kiadóhivatal: [Szentgotthárd]
Nyomda: Németh Nyomda, Szentgotthárd
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1416. Szentimrés Értesítő
Budapest
(1944. márc. 1.)
Szerkesztő: Nádasdy András
Felelős kiadó: Nádasdy András
Kiadó: Szent Imre Szenátus Elnöksége
Szerkesztőség: Budapest II., Hunyadi János út 11.
Kiadóhivatal: Budapest II., Hunyadi János út 11.
Nyomda: Kapucinus Nyomda, Budapest II., Fő utca 32.
Méret: 21 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
1417. Szepesi Szövetség
Budapest
[1944. jan.]
Felelős kiadó: Krisch Jenő
Szerkesztőség: Budapest VIII.. Vas u. 9.
Kiadóhivatal: Budapest VIII.. Vas u. 9.
Nyomda: ifj. Kellner Ernő Könyvnyomdája, Budapest V., Csáky u. 10.
Méret: 25 cm
Megjegyzés: egyetlen szám évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1418. Szépművészet
Havi folyóirat.
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 5. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Mariay Ödön
Szerkesztő: Mariay Ödön
Felelős kiadó: Mariay Ödön
Kiadó: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda
Szerkesztőség: Budapest VIII., Múzeum körút 6.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Múzeum körút 6.
Nyomda: Kir[ályi] Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
1419. Szeráfi Rügyek
Az Esztergomi Ferences Gimnazista papnövendékek lapja.
Esztergom
6. évf. 3. sz. (1944. máj. 18.); 7. évf. 1. sz. (1944. okt. 4.)
Megjelent: rendszertelenül
Szerkesztő: Esztergomi Ferences Gimnazista papnövendékek
Kiadó: Esztergomi Ferences Gimnazista papnövendékek
Szerkesztőség: Esztergom, Ferences Gimnázium
Kiadóhivatal: Esztergom, Ferences Gimnázium
Nyomda: Buzárovits Gusztáv Könyvnyomdája, Esztergom
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1420. Szerelőipar
Budapesti Bádogosok, Gáz-, Vízvezeték- és Központifűtés-szerelők Ipartestülete – Magyar Központi Fűtés-, Gáz-, Vízvezeték Szerelő-Vállalkozók Egyesülete – Bádogos és Szerelőmesterek Ipari Szövetkezete hivatalos lapja.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1. ) – 6. évf. 12. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Semtei Ede Sándor
Felelős kiadó: Pákozdy Árpád
Kiadó: Budapesti Bádogosok, Gáz-, Vízvezeték- és Központifűtés-szerelők Ipartestülete
Szerkesztőség: Budapest VIII., Rigó u. 6-8.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rigó u. 6-8.
Nyomda: Kis Gyula és Társa Törekvés Nyomda, Budapest V., Vadász u. 32., június 1-től: vitéz Boros és Gágelné Könyvnyomdája, Budapest VI., Ó u. 5.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
1421. Szeretet
Református egyház-vallási képes híradó.
Kisújszállás
33. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 33. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Török Imre
Kiadó: Török Imre
Szerkesztőség: Kisújszállás, Széchenyi u. 23.
Kiadóhivatal: Kisújszállás, Széchenyi u. 23.
Nyomda: Sylvester Irodalmi és Nyomdai Intézet Rt., Budapest
Méret: 27 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
1422. Szeretetszövetség
Körlevél az Országos Református Szeretetszövetség tagjaihoz.
Budapest
1-2. (1944. Húsvét) – 3. (1944. szept.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős kiadó: Balassa József, szeptembertől: Széky Endre
Szerkesztőség: Budapest XIV., Stefánia út 29/a.
Kiadóhivatal: Budapest XIV., Stefánia út 29/a.
Nyomda: Városi Nyomda, Debrecen, szeptembertől: Sylvester Rt., Budapest
Méret: 24 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
1423. Szigetvári Hírlap
Politikai hetilap.
Szigetvár
6. évf. 1 (250). sz. (1944. jan. 8.) – 6. évf. 47 (296). sz. (1944. nov. 25.)
Megjelent: szombaton
Szerkesztő: Péter József
Felelős kiadó: Péter József
Szerkesztőség: Szigetvár, Zrínyi tér 5.
Kiadóhivatal: Szigetvár, Zrínyi tér 5.
Nyomda: Új-Somogy Nyomda és Lapkiadó Rt., Kaposvár, Kontrássy utca 6.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Pécs. Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára
1424. Sziklán Állunk
Katolikus fiatalok lapja.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 2. évf. 10. sz. (1944. okt. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Szappanyos Béla
Szerkesztő: Kákonyi István
Felelős kiadó: Szappanyos Béla
Kiadó: Actio Catholica Főiskolai Bizottság
Szerkesztőség: Budapest IV., Ferenciek tere 7.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Ferenciek tere 7.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Méret: 47 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1425. Szikra
A M[agyar] Kir[ályi] Honvéd Tudósító Osztály képes havi folyóirata.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 2. évf. 11. sz. (1944. nov.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Marjay Frigyes, novembertől: Hajnóczy Zsigmond
Szerkesztő: Szilágyi István
Felelős kiadó: Marjay Frigyes, novembertől: Hajnóczy Zsigmond
Szerkesztőség: Budapest I., Fortuna utca 21., áprilistól: Budapest V., Klotild u. 22.
Kiadóhivatal: Budapest I., Fortuna utca 21. ., áprilistól: Budapest V., Klotild u. 22.
Nyomda: Légrády Testvérek Rt., Budapest V., Vilmos császár út 78.
Méret: 40 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1426. Szilágy Vármegye Hivatalos Lapja
Zilah
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 13.) – 4. évf. 21. sz. (1944. okt. 10.)
Megjelent: csütörtökön
Szerkesztő: Miklóssy Béla
Szerkesztőség: Zilah, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Zilah, Vármegyeháza
Nyomda: Seres Samu Könyvnyomdája, Zilah
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1427. Szilágyság
Politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap.
Zilah
35 (63). évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 35 (63). évf. 41. sz. (1944. okt. 12.)
Megjelent: pénteken, július 13-tól: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Seres Béla
Felelős kiadó: Seres Béla
Szerkesztőség: Zilah
Kiadóhivatal: Zilah
Nyomda: Seres Samu Könyvnyomdája, Zilah
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
1428. Szilágysomlyó
Társadalmi és politikai hetilap.
Szilágysomlyó
62. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 62. évf. 24. sz. (1944. júl. 1.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Lázár Géza
Felelős kiadó: Lázár Géza
Kiadó: Lázár Géza
Szerkesztőség: [Szilágysomlyó]
Kiadóhivatal: [Szilágysomlyó]
Nyomda: Szívós és Nagy Könyvnyomdája, Szilágysomlyó, Kossuth Lajos u.
Méret: 43 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1429. Szilágyvármegyei Tanügy
A Szilágyvármegyei Általános Tanító Egyesület és a Szilágyvármegyei kir[ályi] Tanfelügyelőség hivatalos lapja.
Szilágysomlyó
47. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 47. évf. 5. sz. (1944. máj.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Fügedi Péter
Szerkesztőség: [Szilágysomlyó]
Kiadóhivatal: [Szilágysomlyó]
Nyomda: Szivós és Nagy Könyvnyomda, Szilágysomlyó
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1430. Színházi Magazin
Színházi, film, irodalmi és művészeti újság.
Budapest
7. évf. 1. sz. (1943. dec. 22-28.) – 7. évf. 16. sz. (1944. ápr. 5-11.)
Megjelent: hetente
Felelős szerkesztő: Rácz Vilmos
Szerkesztő: Rácz Vilmos
Felelős kiadó: Rácz Vilmos
Kiadó: Família Kiadó Rt.
Szerkesztőség: Budapest IV., Váci utca 35.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Váci utca 35.
Nyomda: Athenaeum Nyomda, Budapest
Méret: 21 cm
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1431. Színházi Újság
Országos vidéki színházi hetilap.
Szeged
9. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 9. évf. 24. sz. (1944. jún. 14.)
Megjelent: szerdán
Felelős szerkesztő: Dudás Sándor
Szerkesztő: Nagy Géza
Felelős kiadó: Cserzy Béla
Szerkesztőség: Szeged, Széchenyi tér 2.
Kiadóhivatal: Szeged, Széchenyi tér 2.
Nyomda: Corvin Nyomda, Szeged, Vár utca 2.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
1432. A Szív
A Jézus Szíve Szövetség heti értesítője.
Budapest
29. évf. 18. sz. (1944. jan. 1.) – 29. évf. 52. sz. (1944. aug. 26.); 30. évf. 1. sz. (1944. szept. 2.) – 30. évf. 18. sz. (1944. dec. 30.)
Megjelent: szombaton
Főszerkesztő: Zsíros Ferenc, szeptember 9-től: Kollár Ferenc
Felelős szerkesztő: Reisz Elemér
Felelős kiadó: Zsíros Ferenc, szeptember 9-től: Kollár Ferenc
Kiadó: Jézus Szíve Szövetség
Szerkesztőség: Budapest VIII., Mária utca 23.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Mária utca 23.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Melléklet: A Szív Jézus Szívét Tisztelő Gyermekek Számára
Méret: 28 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1433. Szociális Értesítő
Pécs
3. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 3. évf. 4. sz. (1944. jún.-júl.)
Megjelent: évente tízszer
Felelős szerkesztő: Várnagy Elemér
Felelős kiadó: Várnagy Elemér
Kiadó: Pécs Szab[ad] Kir[ályi] Város Népjóléti Ügyosztálya
Szerkesztőség: Pécs, Apáca utca 8.
Kiadóhivatal: Pécs, Apáca utca 8.
Nyomda: Pécs Szab[ad] Kir[ályi] Város Házinyomdája, Pécs
Melléklap: Bajtársi Szolgálat
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
1434. Szociális Szemle
Az Országos Szociálpolitikai Intézet folyóirata.
Budapest
5. évf. 1-2. sz. (1944. jan.-febr.)
Megjelent: évente tízszer
Főszerkesztő: Erődi-Harrach Béla
Felelős szerkesztő: Erődi-Harrach Béla
Szerkesztő: Tóth Béla
Felelős kiadó: Erődi-Harrach Béla
Kiadó: Országos Szociálpolitikai Intézet
Szerkesztőség: Budapest VIII., Szentkirályi utca 7.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Szentkirályi utca 7.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Méret: 27 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
1435. Szolnok-Doboka
Szolnok-Doboka vármegye nemzetpolitikai, társadalmi és közgazdasági hetilapja.
Dés
1. évf. 1. sz. (1944. márc. 14.) – 1. évf. 24. sz. (1944. aug. 22.)
Megjelent: kedden
Felelős szerkesztő: Makkai Endre
Felelős kiadó: Rigó József
Szerkesztőség: Dés, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Dés, Vármegyeháza
Nyomda: Turul Könyvnyomda, Dés, Apafi utca 2.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1436. Szolnok-Doboka Vármegye Hivatalos Lapja
Dés
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 4. évf. 32-34. sz. (1944. aug. 24.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Cséfalvay János, július 6-tól: Ányos László
Kiadja: Szolnok-Doboka Vármegye közönsége
Szerkesztőség: Dés, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Dés, Vármegyeháza
Nyomda: Medgyesy Nyomda, Dés
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1437. Szolnok és Vidéke
Politikai, társadalmi és közgazdasági lap.
Szolnok
26. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 26. évf. 40. sz. (1944. máj. 17.)
Megjelent: szerdán és szombaton
Felelős szerkesztő: Magyary Albert
Felelős kiadó: Magyary Albert
Kiadó: Szolnoki Keresztény Gazdasági- és Szociális Párt
Szerkesztőség: Szolnok, Mária utca 19.
Kiadóhivatal: Szolnok, Mária utca 19.
Nyomda: Szolnok és Vidéke Könyvnyomda, Szolnok, Mária utca 19.
Méret: 42 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Kiskunhalas. Thorma János Múzeum
Szolnok. Verseghy Ferenc Könytár
1438. Szombathelyi Katolikus Tudósító
Egyházközségi és egyházmegyei A[ctio] C[hatolica] értesítő.
Szombathely
8. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 8. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Szendy László
Szerkesztő: Toronyi Németh István
Felelős kiadó: Szendy László
Szerkesztőség: Szombathely, Püspökvár
Kiadóhivatal: Szombathely, Püspökvár
Nyomda: Martineum Rt. Könyvnyomdája, Szombathely, Gr. Széchenyi István utca 4-6.
Méret: 32 cm, júniustól: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Szombathely. Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár
1439. Sződligeti Újság
Községpolitikai, községfejlesztési és társadalmi lap. Sződliget, Felsőgöd, Göd, Alsógöd, Csörög községek községpolitikai és társadalmi szemléje.
Sződliget
2. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 2. évf. 6. sz. (1944. júl.)
Megjelent: évente tízszer
Főszerkesztő: Baranyai János
Felelős szerkesztő: ifj. Harmos Jenő
Felelős kiadó: ifj. Harmos Jenő
Szerkesztőség: Sződliget
Kiadóhivatal: Sződliget
Nyomda: Kapisztrán Nyomda, Vác
Méret: 40 cm
Megjegyzés: februártól Felsőgödi Hírek a lapban külön számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1440. Szövetkezés
Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek hivatalos lapja.
Marosvásárhely
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 5. évf. 34. sz. (1944. aug. 24.)
Megjelent: hetente
Felelős szerkesztő: Dávid Iván
Felelős kiadó: Dávid Iván
Kiadó: Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Közp.
Szerkesztőség: [Marosvásárhely]
Kiadóhivatal: [Marosvásárhely]
Nyomda: Minerva Nyomda, Kolozsvár
Melléklet: Iskolaszövetkezeti Közlöny
Méret: 44 cm
Lelőhely:
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Marosvásárhely. Maros Megyei Múzeum Könyvtára
Forrás:
Kuszálik Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940-1989. Budapest, 1996. p. 170
1441. Szövetkezés
A „Hangya” Szövetkezeti Szövetség hivatalos lapja.
Nagyenyed
20. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 20. évf. 16. sz. (1944. aug. 15.)
Megjelent: havonta kétszer
Felelős szerkesztő: Fekete György
Szerkesztőség: [Nagyenyed]
Kiadóhivatal: [Nagyenyed]
Nyomda: Corvin Nyomda, Nagyenyed
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Bukarest. Biblioteca Academiei Române
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Marosvásárhely. Maros Megyei Múzeum Könyvtára
Nagyenyed. Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtár
Székelyudvarhely. Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtára
Forrás:
Kuszálik Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940-1989. Budapest, 1996. p. 170
1442. Szövetkezeti Értesítő
A „Szövetség” Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központjának hivatalos lapja.
Kolozsvár
12. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 12. évf. 12. sz. (1944. jún. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Perjéssy János
Szerkesztő: Horosz Béla
Felelős kiadó: Perjéssy János
Szerkesztőség: Kolozsvár, Deák Ferenc utca 9.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Deák Ferenc utca 9.
Nyomda: Minerva Rt., Kolozsvár
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Marosvásárhely. Teleki-Bolyai Dokumentációs Könyvtár és Téka
1443. Szövetkezeti Hírek
Hírlaptudósító újság.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 8.) – 6. évf. 11. sz. (1944. márc. 31.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Gábriel Jenő
Felelős kiadó: Bancsó Ferenc
Kiadó: Hangya Szövetkezeti Központ
Szerkesztőség: Budapest 45. Postahivatal
Kiadóhivatal: Budapest 45. Postahivatal
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1444. Szövetségi Értesítő
A Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség közleményei.
Újvidék
9. sz. (1944. febr. 21.)
Szerkesztőség: [Újvidék]
Kiadóhivatal: [Újvidék]
Nyomda: Uránia Nyomda, Újvidék
Méret: 21 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1445. Sztár
Film, színház és divatmagazin.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 4. évf. 2. sz. (1944. febr.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Szalay László
Szerkesztő: Szalay László, Pogány József
Kiadó: Szalay László
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Forrás:
Lakatos Éva: A magyar színházi folyóiratok bibliográfiája (1778-1948). Budapest, 1993. p. 415-417
1446. Szülésznők Lapja
Tudományos és ismeretterjesztő havi folyóirat. Az Országos Magyar Bábaegyesület hivatalos lapja.
Budapest
49. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 49. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Farkas József
Felelős kiadó: Wukov Józsa
Kiadó: Országos Magyar Bábaegyesület
Szerkesztőség: Budapest VIII., Rökk Szilárd utca 33.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rökk Szilárd utca 33.
Nyomda: Buschmann Nyomda, Budapest, Molnár utca 37.
Melléklet: Hebammen Zeitschrift
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1447. Szűz Mária Új Virágos Kertje
Hitbuzgalmi havilap és Mária Kongregációi szaklap.
Komárom
23. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 23. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Király József
Szerkesztő: Király József
Felelős kiadó: Király József
Szerkesztőség: [Komárom]
Kiadóhivatal: [Komárom]
Nyomda: Unió Nyomda, Komárom
Méret: 20 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1448. Tábori Hírek
S. l.
Forrás:
Magyar Sajtó, 1944. okt. 15. p. 4
1449. Tábori Újság
A M[agyar] Kir[ályi] 2. Honvéd Haditudósító Század kiadása.
S. l.
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 4. évf. 15. sz. (1944. márc. 9.); 5. évf. 19. sz. (1944. márc. 30.) – 5. évf. 33. sz. (1944. júl. 4.)
Megjelent: rendszertelenül
Szerkesztőség: Tábori postaszáma: V-578
Kiadóhivatal: Tábori postaszáma: V-578
Melléklet: Tábori Képek
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Hadtörténeti Könyvtár
1450. Tanítók Lapja
Az Országos Református Tanító Egyesület hivatalos közlönye.
Debrecen
58. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 58. évf. 14. sz. (1944. júl. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Ormós Lajos
Felelős kiadó: Nagy József
Szerkesztőség: Debrecen, Bethlen utca 14.
Kiadóhivatal: Debrecen, Bethlen utca 14.
Nyomda: Debrecen Sz[abad] Kir[ályi] Város és a Tiszántúli Református Egyházkerület Könyvnyomda Vállalata, Debrecen
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
1451. Tanítók Szövetsége
A Magyar Tanítóegyesületek Egyetemes Szövetségének hivatalos lapja.
Budapest
31. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 31. évf. 4. sz. (1944. ápr. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Főszerkesztő: Berkényi Károly
Felelős szerkesztő: Adorján József
Felelős kiadó: Marikovszky Gyula
Szerkesztőség: Budapest IV., Magyar utca 38.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Magyar utca 38.
Nyomda: Kalász Könyvkiadó Rt. Könyvnyomdája, Budapest V., Kádár utca 5.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1452. Tanyai Híradó
Keresztény, politikai és közgazdasági hetilap.
Szeged
6. évf. 1 (247). sz. (1944. jan. 2.) – 6. évf. 40 (286). sz. (1944. okt. 8.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Széchenyi István
Felelős kiadó: Széchenyi István
Szerkesztőség: Szeged, Dugonics tér 12.
Kiadóhivatal: Szeged, Kárász u. 5.
Nyomda: Szegedi Új Nemzedék Lapvállalat Rt. Nyomdája, Szeged
Méret: 40 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1453. Tapolca és Vidéke
Keresztény, nemzeti, politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap.
Tapolca
6. évf. 14. sz. (1944. ápr. 1.) – 6. évf. 48. sz. (1944. nov. 25.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Csányi Pál
Felelős kiadó: Nagy Károly
Szerkesztőség: Tapolca, Csobánci utca 9.
Kiadóhivatal: Tapolca, Csobánci utca 9.
Nyomda: Hungária Nyomda, Tapolca
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Zalaegerszeg. Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára
1454. Tarisznya
Katolikus lányköröknek összegyűjtött munkaanyag.
Budapest
9. évf. 5. sz. (1944. jan.) – 9. évf. 12. sz. (1944. aug.); 10. évf. 1. sz. (1944. szept.) – 10. évf. 3. sz. (1944. nov.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Luczenbacher Rita
Felelős kiadó: Luczenbacher Rita
Kiadó: Katolikus Lánykörök Szövetsége
Szerkesztőség: Budapest XII., Pagony utca 8.
Kiadóhivatal: Budapest XII., Pagony utca 8.
Nyomda: „Élet” Irod[almi] és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 23 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1455. Tárogató
Havi folyóirat a kanadai magyarok okulására és szórakoztatására.
Torontó
6. évf. 7. sz. (1944. jan.) – 6. évf. 11-12. sz. (1944. máj.-jún.); 7. évf. 1-2. sz. (1944. júl.-aug.) – 7. évf. 6. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Czakó Ambró
Kiadó: The United Church of Canada
Szerkesztőség: Toronto 2, 423 Queen St. West, Ont., Canada
Kiadóhivatal: Toronto 2, 423 Queen St. West, Ont., Canada
Nyomda: The Christian Press, Limited 672 Arlington St., Winnipeg, Man., Canada
Méret: 25 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1456. Tárogatóhangok
A gödöllői premontrei 44-es Rákóczi Cserkészek írásai.
Gödöllő
(1944. Farsang)
Felelős kiadó: Fényi Ottó
Szerkesztőség: [Gödöllő]
Kiadóhivatal: [Gödöllő]
Nyomda: Diószegi Nyomda, Budapest, Kecskeméti utca 13.
Méret: 21 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1457. Társadalombiztosítási Közlöny
Budapest
38. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 38. évf. 21. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: kéthetente
Felelős szerkesztő: Haraszty László
Felelős kiadó: Máthé Lajos
Kiadó: Magyar Királyi Belügyminisztérium
Szerkesztőség: Budapest I., Országház utca 30.
Kiadóhivatal: Budapest I., Országház utca 30.
Nyomda: Pesti Lloyd Nyomda, Budapest
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Budapest. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
Társadalomorvostani Szemle → Lásd: Munkaügyi Szemle
1458. Társadalomtudomány
A Magyar Társadalomtudományi Társulat folyóirata.
Budapest
24. évf. 1-3. sz. (1944. jan.-jún.)
Megjelent: negyedévente
Felelős szerkesztő: Szombatfalvy György
Szerkesztő: Szombatfalvy György, Trócsányi György
Felelős kiadó: Szombatfalvy György
Szerkesztőség: Budapest V., Sziget utca 40.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Angyal utca 9.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest
Méret: 22 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Nemzeti Bank Szakkönyvtára
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
1459. A Társaság
Szépirodalmi és társadalmi képes hetilap.
Budapest
31. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 31. évf. 14. sz. (1944. ápr. 2.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Miakich Károly
Szerkesztő: Miakich Károly
Felelős kiadó: Miakich Károly
Szerkesztőség: Budapest XI., Horthy Miklós út 1.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Horthy Miklós út 1.
Nyomda: Antiqua Nyomda és Irodalmi Rt., Budapest
Méret: 30 cm
Megszűnt. (10.743/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1460. Tartsunk Össze!
Üzenet a szünidőben. Angolkisasszonyok Tanítónőképző Kongregációja.
Kecskemét
(1944. máj.) – (1944. jún.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős szerkesztő: Szauder Gyula
Kiadó: Angolkisasszonyok Tanítónőképző Kongregációja
Szerkesztőség: Kecskemét, Kossuth tér 3.
Kiadóhivatal: Kecskemét, Kossuth tér 3.
Nyomda: Hungária Nyomda Bérlői: Szabó György és T[ár]sa Nyomdabérlők, Kecskemét, Arany János utca 6.
Méret: 31 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1461. Tartsunk Össze!
Üzenet a szünidőben. Angolkisasszonyok Leánygimnáziumának Máriakongregációja.
Kecskemét
(1944. máj.) – (1944. jún.)
Megjelent: nyári szünetben háromszor
Felelős szerkesztő: Tóth Tibor
Kiadó: Angolkisasszonyok Kecskeméti Leánygimnáziumának Mária Kongregációja
Szerkesztőség: Kecskemét, Kossuth tér 3.
Kiadóhivatal: Kecskemét, Kossuth tér 3.
Nyomda: Hungária Nyomda bérlői: Szabó György és T[ár]sa Nyomdabérlők, Kecskemét, Arany János utca 6.
Méret: 32 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1462. Tatabánya
Egyházközségi értesítő.
Tatabánya
3 (16). évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 3 (16). évf. 7. sz. (1944. júl. 2.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Telekesi Kálmán
Felelős kiadó: Ágh Kálmán
Szerkesztőség: Tatabánya, Róm[ai] Kat[olikus] Plébánia
Kiadóhivatal: Tatabánya, Róm[ai] Kat[olikus] Plébánia
Nyomda: Révai Nyomda, Tata
Méret: 43 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1463. Tatatóvárosi Hírlap
Politikai, társadalmi és szépirodalmi újság.
Tata
8. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 8. évf. 40. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Gyirmóty Gyula, június 17-től: Pataky Jenő
Felelős kiadó: Pataky Jenő
Szerkesztőség: Tata, Róm[ai] Kat[olikus] Plébánia
Kiadóhivatal: Tata, Róm[ai] Kat[olikus] Plébánia
Nyomda: Révai Könyvnyomda, Tata, Fazekas utca 23.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1464. Tebenned Bíztunk
A Pápai Református Egyházközség értesítője.
Pápa
(1944. Húsvét) – (1944. Pünkösd)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős szerkesztő: Ólé Sándor
Felelős kiadó: Ólé Sándor
Szerkesztőség: Pápa, Református Lelkészi Hivatal
Kiadóhivatal: Pápa, Református Lelkészi Hivatal
Nyomda: Főiskolai Könyvnyomda, Pápa
Méret: 26 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Pápa. Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei - Könyvtár
1465. Technika
A magyar mérnök lapja. A Hungária Magyar Technikusok Egyesületének műszaki lapja.
Budapest
25. évf. 1. sz. (1944.) – 25. évf. 9. sz. (1944.)
Megjelent: évente tízszer
Főszerkesztő: Pattantyús Á. Géza
Felelős szerkesztő: Tömböly Dénes
Szerkesztő: Eöri Fintor Zoltán
Felelős kiadó: Neráth Vilmos
Kiadó: Hungária Magyar Technikusok Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest XI., Műegyetem
Kiadóhivatal: Budapest XI., Műegyetem
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 29 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Könyvtára
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
1466. A Tej
Termelői, ipari és kereskedelmi szaklap.
Budapest
8. évf. 2. sz. (1944. jan. 20.) – 8. évf. 6. sz. (1944. márc. 20.)
Megjelent: minden hónap 5-én és 20-án
Felelős szerkesztő: Gúth Ferenc
Felelős kiadó: Gúth Ferenc
Szerkesztőség: Budapest II., Török utca 8.
Kiadóhivatal: Budapest II., Török utca 8.
Nyomda: Faragó Imre Könyvnyomdája, Kispest, Vörösmarty utca 6.
Méret: 42 cm
Megszűnt. (10.743/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
1467. Tejgazdaság
A Földművelésügyi Miniszter fennhatósága alatt álló M[agyar] Kir[ályi] Tejgazdasági Kísérleti Állomás, Mosonmagyaróvár kiadványa.
Mosonmagyaróvár
4. évf. 1. füzet (1944. jan.) – 4. évf. 7. füzet (1944. aug.)
Megjelent: évente tízszer
Kiadó: M[agyar] Kir[ályi] Tejgazdasági Kísérleti Állomás
Szerkesztőség: Mosonmagyaróvár
Kiadóhivatal: Mosonmagyaróvár
Nyomda: Mosonvármegye Könyvnyomdája, Magyaróvár
Méret: 21 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
Budapest. Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ
1468. Tejgazdasági Szemle
Egyetemes tejgazdasági, tejtermékipari és kereskedelmi szaklap.
Budapest
24. évf. 1. sz (1944. jan. 15.) – 24. évf. 5. sz. (1944. márc. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én és 30-án
Felelős szerkesztő: Kovács Józsefné
Felelős kiadó: Kovács Józsefné
Szerkesztőség: Budapest I., Vak Bottyán utca 3.
Kiadóhivatal: Budapest I., Vak Bottyán utca 3.
Nyomda: Attila Nyomda Részvénytársaság, Budapest II., Szász Károly utca 3-5.
Méret: 31 cm
Megszűnt. (10.743/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
Budapest. Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ
1469. Tejipari Közlöny
Tejipari- és tejkereskedelmi szaklap. A Tejiparosok Országos Egyesületének hivatalos lapja.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 4. évf. 8. sz. (1944. ápr. 20.)
Megjelent: minden hónap 5-én és 20-án
Felelős szerkesztő: Gyóny István
Szerkesztő: Gyóny István
Felelős kiadó: Gyóny István
Szerkesztőség: Budapest VII., Thököly út 9.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Thököly út 9.
Nyomda: Hunnia Nyomda Kft., Budapest VII., Hársfa utca 36.
Méret: 29 cm
Megszűnt. (10.743/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1470. Telekkönyvi Szaklap
A Telekkönyvvezetők Országos Egyesülete lapja.
Budapest
42. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 42. évf. 9. sz. (1944. szept. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Jókai László
Felelős kiadó: Jókai László
Szerkesztőség: Budapest V., Markó utca 25.
Kiadóhivatal: Budapest V., Markó utca 25.
Nyomda: Garab József Könyvnyomdája, Cegléd
Méret: 23 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1471. Temerini Újság
Politikai, társadalmi, közgazdasági lap.
Temerin
17. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 17. évf. 2. sz. (1944. jan. 9.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Lang György
Felelős kiadó: Lang György
Szerkesztőség: Újvidék, Mussolini Benito út 19.
Kiadóhivatal: Újvidék, Mussolini Benito út 19.
Nyomda: Lang György Könyvnyomdája, Újvidék, Mussolini út 19.
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1472. A Tenger
Tudományos tengerészeti ismeretterjesztő folyóirat. A Magyar Adria Egyesület közlönye.
Budapest
34. évf. 1-3. sz. (1944.) – 34. évf. 7-9. sz. (1944.)
Megjelent: negyedévente
Felelős szerkesztő: Mladiáta A. János
Szerkesztő: Mladiáta A. János
Felelős kiadó: Mladiáta A. János
Szerkesztőség: Budapest XII., Zugligeti út 41.
Kiadóhivatal: Budapest XII., Zugligeti út 41.
Nyomda: Bethlen Nyomda Rt., Budapest IX., Kálvin tér 8.
Méret: 25 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Könyvtára
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
1473. Tenisz
A Magyar Tenisz Szövetség hivatalos lapja.
Budapest
9. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 9. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Szelőczey János
Felelős kiadó: Straub János
Kiadó: Magyar Tenisz Szövetség
Szerkesztőség: Budapest V., Alkotmány utca 3.
Kiadóhivatal: Budapest V., Alkotmány utca 3.
Nyomda: Fischhof Henrik Könyvnyomdája, Kispest, Üllői út 123., júniustól: Ladányi Nyomda, Budapest IX., Lónyay u. 18/b.
Méret: 33 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Könyvtára
1474. Tér és Forma
Építőművészeti havi folyóirat.
Budapest
17. évf. 1. sz. (1944.) – 17.évf. 11.sz. (1944-1945.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Mészáros István
Felelős kiadó: Mészáros Istvánné
Kiadó: Tér és Forma Lapkiadó Kft.
Szerkesztőség: Budapest VIII., Horánszky utca 8.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Horánszky utca 8.
Nyomda: Antiqua Rt., Budapest
Méret: 29 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Iparművészeti Múzeum Könyvtára
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
1475. Térképészeti Intézeti Tudósítás
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 5. évf. 11. sz. (1944. okt. 7.)
Megjelent: négyhetente
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
1476. Termés
Kolozsvár
(1944. tél) – (1944. nyár)
Megjelent: negyedévente
Felelős kiadó: Szabédi László, tavasztól: Jékely Zoltán, nyártól: Bözödi György
Kiadó: Szentgericei Jakab Jenő, tavasztól: Méhkas Diákszövetkezet
Szerkesztőség: Kolozsvár, Mátyás király tér 7., tavasztól: Kolozsvár, Mátyás király tér 2.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Mátyás király tér 7., tavasztól: Kolozsvár, Mátyás király tér 2.
Nyomda: Nagy Jenő Könyvnyomdája, Kolozsvár, Búza utca 3.
Méret: 23 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
1477. A Természet
Budapest
40. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 40.évf. 12.sz. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Szerkesztő: Nadler Herbert
Felelős kiadó: Nadler Herbert
Kiadó: Budapest Székesfőváros Közönsége
Szerkesztőség: Budapest XIV., Állatker
Kiadóhivatal: Budapest XIV., Állatkert
Nyomda: Budapest Székesfőváros Házinyomdája, Budapest
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Könyvtára
Budapest. Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtár, Levéltár és Múzeum
1478. Természet és Állatvédelem
A Soproni Városszépítő Egyesület Természet- és Állatvédő Szakosztályának hivatalos közlönye.
Sopron
8. évf. 1. sz. (1944. márc.) – 8. évf. 2. sz. (1944. jún.)
Megjelent: negyedévente
Felelős szerkesztő: Degenfeld Katalin
Felelős kiadó: Degenfeld Katalin
Kiadó: Soproni Városszépítő Egyesület Természet- és Állatvédő Szakosztálya
Szerkesztőség: Sopron, Székeles utca 3.
Kiadóhivatal: Sopron, Székeles utca 3.
Nyomda: Röttig-Romwalter Nyomda Rt., Sopron, Deák tér 56.
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1479. Természettudományi Közlöny
Havonként egyszer megjelenő ismeretterjesztő folyóirat.
Budapest
76. kötet 1 (1151). sz. (1944. jan.) – 76. kötet 11 (1161). sz. (1944. nov.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Gombocz Endre
Szerkesztő: Gombocz Endre, Aujeszky László
Felelős kiadó: Gombocz Endre
Kiadó: Kir[ályi] Magy[ar] Természettudományi Társulat
Szerkesztőség: Budapest VIII., Eszterházy utca 16.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Eszterházy utca 16.
Nyomda: Athenaeum Nyomda Rt., Budapest
Méret: 24 cm
Megjegyzés: pótfüzetekkel
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Budapest. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
Budapest. Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtár, Levéltár és Múzeum
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
1480. Testnevelés
Budapest
17. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 17. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Pluhár István
Felelős kiadó: Pluhár István
Kiadó: Országos Sport Központ
Szerkesztőség: Budapest V., Alkotmány utca 3.
Kiadóhivatal: Budapest V., Alkotmány utca 3.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Budapest. Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Könyvtára
1481. Testnevelési Tanárok Közlönye
A Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének hivatalos közlönye.
Budapest
12. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 12. évf. 3. sz. (1944. márc.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Bély Miklós
Felelős kiadó: Bély Miklós
Kiadó: Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest VII., Rottenbiller utca 35.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Rottenbiller utca 35.
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Utóbb: Iskolai Testnevelés és Sport
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Budapest. Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Könyvtára
1482. A Testvér
A Szociális Testvérek Társaságának lapja fogadalmas testvérei számára.
Szentes
15. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 15. évf. 11. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Rónai Paula Mária, áprilistól: Palágyi Natália
Felelős kiadó: Rónai Paula Mária, áprilistól: Palágyi Natália
Kiadó: Szociális Testvérek Társasága
Szerkesztőség: [Szentes]
Kiadóhivatal: [Szentes]
Nyomda: Szent Imre Nyomda, Szentes, decembertől: Hollóssy János Könyvnyomdája, Budapest VII., Jósika u. 20.
Méret: 30 cm, decembertől: 28 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1483. Testvériség – Fraternity
Official organ of the Hungarian Reformed Federation of America.
Pittsburgh
22. évf. (1944. jan.) – 22. évf. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Újlaki Ferenc
Felelős szerkesztő: Borshy-Kerekes György
Kiadó: Amerikai Magyar Református Egyesület
Szerkesztőség: Washington D. C., 1726 Pennsylvania. Ave.
Kiadóhivatal: Pittsburgh, 103 Hazelwood Ave., Pa.
Nyomda: Expert Printing Co., 103 Hazelwood Ave., Pittsburgh, Pa.
Méret: 29 cm
Megjegyzés: számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Washington. Library of Congress. Jefferson or Adams Building Reading Rooms
1484. Textil Ipar Textil Újság
Budapest
17. évf. 1. sz. (1944. jan. 14.) – 17. évf. 8. sz. (1944. ápr. 21.)
Megjelent: kéthetente
Felelős szerkesztő: Vass Sándor
Szerkesztő: Vass Sándor, Radó Géza
Felelős kiadó: Radó Géza
Szerkesztőség: Budapest VI., Hunyadi tér 7.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Hunyadi tér 7.
Nyomda: Székely Nyomda és Könyvkiadó Vállalat, Budapest
Utóbb: Textilipari Újság
Méret: 47 cm
Megszűnt. (10.743/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
1485. Textil Kurír
Textilkereskedelmi és ipari szaklap.
Budapest
19. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 19. évf. 45. sz. (1944. nov. 4.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Gurka Márton
Szerkesztő: Gurka Márton, Schannen Béla
Felelős kiadó: Schannen Béla
Kiadó: Textil Kurir Lapkiadó Vállalat
Szerkesztőség: Budapest VII., Károly király út 5.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Károly király út 5.
Nyomda: Fischhof Henrik Nyomdája, Kispest, Üllői út 123., május 27-től: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest VI., Aradi u. 8.
Méret: 48 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1486. Textilipari Újság
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. jún. 1.) – 1. évf. 7. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Vass Sándor
Szerkesztő: Vass Sándor
Felelős kiadó: Vass Sándor
Szerkesztőség: Budapest VI., Hunyadi tér 7.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Hunyadi tér 7.
Nyomda: Antiqua Rt., Budapest
Előbb: Textil Ipar Textil Újság
Méret: 47 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
1487. Theológia
Hittudományi folyóirat.
Budapest
11. kötet 1. sz. (1944.) – 11. kötet 4. sz. (1944.)
Megjelent: negyedévente
Felelős szerkesztő: Iványi János
Szerkesztő: Iványi János
Felelős kiadó: Iványi János
Kiadó: Kir[ályi] Magy[ar] Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Kara
Szerkesztőség: Budapest IV., Pázmány Péter tér 1-3.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Pázmány Péter tér 1-3.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest
Méret: 23 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1488. Theológiai Szemle
A Coetus Theologorum, Református Theologusok Munkaközösségének folyóirata. Református tudományos theológiai folyóirat.
Debrecen
20. évf. 1. sz. (1944.)
Megjelent: negyedévente
Főszerkesztő: Vasady Béla
Felelős szerkesztő: Czeglédy Sándor
Kiadó: Coetus Theologorum
Szerkesztőség: Debrecen, Központi Egyetem
Kiadóhivatal: Debrecen, Központi Egyetem
Nyomda: Debrecen Sz[abad] Kir[ályi] Város és a Tiszántúli Ref[ormátus] Egyházkerület Könyvnyomda Vállalata, Debrecen
Méret: 24 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1489. Therápiás Közlemények
Budapest
16. évf. 1. sz. (1944. jan. 20.) – 16. évf. 11. sz. (1944. nov. 20.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Balla Béla
Felelős kiadó: Balla Béla
Kiadó: Magyar Pharma Gyógyáru Rt.
Szerkesztőség: Budapest V., Arany János utca 10.
Kiadóhivatal: Budapest V., Arany János utca 10.
Nyomda: ifj. Kellner Ernő Könyvnyomdája, Budapest V., Csáky utca 10.
Méret: 24 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
1490. A Tiszaföldvári Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyházközség Gyülekezeti Levele
Tiszaföldvár
2. évf. 7. sz. (1944. szept.)
Felelős kiadó: Ág. Hitv. Evang. Egyház
Szerkesztőség: [Tiszaföldvár]
Kiadóhivatal: [Tiszaföldvár]
Nyomda: György József Könyvnyomdája, Tiszaföldvár
Méret: 30 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1491. Tiszaföldvári Hírlap
Független politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdasági hetilap.
Tiszaföldvár
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 6. évf. 40. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: vasárnap
Főszerkesztő: Kövér János, július 16-tól: Gál Lajos
Felelős szerkesztő: György József
Felelős kiadó: György József
Szerkesztőség: Tiszaföldvár, Lukács Béla utca 16.
Kiadóhivatal: Tiszaföldvár, Lukács Béla utca 16.
Nyomda: György József Könyvnyomdája, Tiszaföldvár
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1492. Tiszaháti Magyar Gazda
Politikai, közgazdasági, társadalmi hetilap. A cseh megszállás ideje alatt a Magyar Nemzeti Párt kárpátaljai kerületének hivatalos lapja.
Beregszász
20. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 20. évf. 40. sz. (1944. okt. 5.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Balog Sándor
Szerkesztő: Balog Sándor
Felelős kiadó: Balog Sándor
Szerkesztőség: Beregszász, Horthy Miklós út 17.
Kiadóhivatal: Beregszász, Horthy Miklós út 17.
Nyomda: Kálvin Nyomda, Munkács, Batthyány utca 47.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
1493. Tiszajobbparti Mezőgazda
Gazdasági szaklap. A Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamara hivatalos közlönye. Kiterjed Abaúj-Torna, Borsod, Gömör-Kishont, Heves, Nógrád, Ung és Zemplén vármegyékre.
Miskolc
20. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 20. évf. 17. sz. (1944. szept. 3.)
Megjelent: kéthetente
Felelős szerkesztő: Kulin István
Felelős kiadó: Kulin István
Kiadó: Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamara
Szerkesztőség: Miskolc, Szemere utca 20.
Kiadóhivatal: Miskolc, Szemere utca 20.
Nyomda: Fekete Pál és Társai F[elsőmagyarországi] Ny[omdavállalata], Miskolc, Werbőczy utca 5.
Méret: 28 cm, június 4-től: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ
1494. Tiszamelléki Gazda
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Gazdasági Egyesület hivatalos közlönye.
Szolnok
59. évf. 1. sz. (1944. jan. 31.) – 59. évf. 6. sz. (1944. jún. 30.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Szalay Pál
Kiadó: Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Gazdasági Egyesület
Szerkesztőség: [Szolnok]
Kiadóhivatal: [Szolnok]
Nyomda: Szolnok és Vidéke Könyvnyomdája, Szolnok
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1495. Tiszántuli Déli Hírlap
Politikai napilap.
Debrecen
3. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 3. évf. 144. sz. (1944. jún. 28.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Nagy Imre
Felelős kiadó: Nagy Imre
Kiadó: Alföldi Sajtóvállalat Kft.
Szerkesztőség: Debrecen József kir[ályi] herceg utca 16.
Kiadóhivatal: Debrecen Ferenc József út 56.
Nyomda: Magyar Nemzeti Könyv- és Lapkiadóvállalat Rt., Debrecen
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1496. Tiszántuli Gazdák
A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara hivatalos és szaklapja.
Debrecen
22. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 22. évf. 26. sz. (1944. jún. 30.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Hank Olivér
Felelős kiadó: Kígyós Sándor
Szerkesztőség: Debrecen, Hunyadi utca 5.
Kiadóhivatal: Debrecen, Hunyadi utca 5.
Nyomda: Tiszántúli Könyv- és Lapkiadó Részvénytársaság, Debrecen, József királyi herceg utca 1.
Méret: 40 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ
1497. Tiszántuli Ipar és Kereskedelem
Vállalkozási, építőipari, ipari kereskedelmi, közgazdasági hetilap.Tiszántúli export – import. – Export und Import Jenseits der Theiss.
Debrecen
20. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 20. évf. 26. sz. (1944. jún. 24.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Szatai Ferenc
Szerkesztő: Szatai Ferenc
Kiadó: Szatai Ferenc
Szerkesztőség: Debrecen, Maróthy György utca 21.; Debrecen, Piac utca 77.
Kiadóhivatal: Debrecen, Maróthy György utca 21.; Debrecen, Piac utca 77.
Nyomda: Deutsch Könyv- és Műnyomda, Debrecen, Piac utca 77., április 15-től: Beke Zoltán Könyvnyomdája, Debrecen, Batthyány utca 4.
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1498. Tiszavidék
Csongrád
1. sz. (1944. okt. 29.) – 5. sz. (1944. nov. 7.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős szerkesztő: Csongrád Város Polgári Parancsnoksága
Felelős kiadó: Csongrád Város Polgári Parancsnoksága
Szerkesztőség: Csongrád, Kossuth tér 9.
Kiadóhivatal: Csongrád, Kossuth tér 9.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1499. Tiszazúgi Református Népmisszió
Evangélikus lap. A Kunszentmártoni Református Keresztyén Egyház gyülekezeti lapja.
Kunszentmárton
9. évf. 1. sz.(1944. jan.) – 9. évf. 8. sz. (1944. aug.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Benkő Viktor
Szerkesztő: Benkő Viktor
Felelős kiadó: Benkő Viktor
Kiadó: Benkő Viktor
Szerkesztőség: Kunszentmárton, Református Egyház
Kiadóhivatal: Kunszentmárton, Református Egyház
Nyomda: György József Könyvnyomdája, Tiszaföldvár
Méret: 23 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
1500. Tisztviselő Kaszinó Értesítője
Budapest
(1944. ápr.)
Felelős szerkesztő: Záborszky István
Felelős kiadó: Záborszky István
Szerkesztőség: Budapest VIII., Eszterházy utca 4.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Eszterházy utca 4.
Nyomda: Magyar Hirdető Iroda Rt., Budapest
Méret: 21 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1501. Toborzó
A Milic Bizottság híradója.
Párizs
(1944. aug.) – (1944. aug. 8.)
Szerkesztőség: Párizs
Kiadóhivatal: Párizs
Megjegyzés: fotómásolat
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1502. A Toll
Irodalmi, művészeti, társadalmi, kritikai hetilap.
Temesvár
25. évf. 1. sz. (1944. dec. 24.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Brázay Emil
Szerkesztő: Brázay Emil
Kiadó: Pán Könyv- és Lapkiadó Vállalat
Szerkesztőség: [Temesvár]
Kiadóhivatal: [Temesvár]
Nyomda: Victoria Nyomda, Temesvár
Méret: 22 cm
Lelőhely:
Bukarest. Biblioteca Academiei Române
Forrás:
Kuszálik Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940-1989. Budapest, 1996. p. 176
1503. Tolna Vármegye Hivatalos Lapja
Szekszárd
42. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 42. évf. 39. sz. (1944. szept. 28.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Schultheisz Rezső
Kiadó: Tolna vármegye közönsége
Szerkesztőség: Szekszárd, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Szekszárd, Vármegyeháza
Nyomda: Molnár-féle Nyomdai Műintézet és szab[adalmazott] íróalzatgyár Rt., Szekszárd
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Szekszárd. Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára
1504. Tolnai Világlapja
Képes hetilap.
Budapest
46. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 46. évf. 17. sz. (1944. ápr. 26.)
Megjelent: szerdán
Felelős szerkesztő: Havas Antal Zsigmond
Szerkesztő: Havas Zsigmond
Felelős kiadó: Paizs Géza
Kiadó: Forrás Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat
Szerkesztőség: Budapest VII., Dohány utca 12-14.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Dohány utca 12-14.
Nyomda: Forrás Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Rt., Budapest VII., Dohány utca 12.
Utóbb: Világlap
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
1505. Tolnamegyei Gazda
A Tolnamegyei Gazdasági Egyesület és a Tolnamegyei Tejszövetkezetek Szövetkezete hivatalos lapja.
Szekszárd
16. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 16. évf. 9. sz. (1944. szept. 23.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: John Sándor
Kiadó: Tolnamegyei Újság Hírlapkiadó Rt.
Szerkesztőség: Szekszárd, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Szekszárd, Vármegyeháza
Nyomda: Molnár-féle Nyomdai Műintézet és szab[adalmazott] iróalzatgyár Rt., Szekszárd
Főlap: Tolnamegyei Újság
Méret: 45 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1506. Tolnamegyei Hírlap
Független politikai és társadalmi lap.
Dombóvár
13. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 13. évf. 16. sz. (1944. ápr. 15.)
Megjelent: szerdán és szombaton
Felelős szerkesztő: Tolnay-Knefély Ödön
Felelős kiadó: Tolnay-Knefély Ödön
Szerkesztőség: Tolna
Kiadóhivatal: Dombóvár, Kossuth Lajos utca 53.
Nyomda: Bagó Mihály Nyomdája, Dombóvár, Kossuth Lajos utca 53.
Méret: 42 cm
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1507. Tolnamegyei Újság
Hetenként kétszer megjelenő keresztény politikai és társadalmi lap.
Szekszárd
26. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 26. évf. 72. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: szerdán és szombaton
Felelős szerkesztő: Blázsik Ferenc
Kiadó: Tolnamegyei Újság Hírlapkiadó Rt.
Szerkesztőség: Szekszárd, Népbank
Kiadóhivatal: Szekszárd, Népbank
Nyomda: Molnár-féle Nyomdai Műintézet és szab[adalmazott] iróalzatgyár Rt., Szekszárd
Melléklet: Tolnamegyei Gazda
Méret: 45 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1508. Topol
Družtveni, povučljivi gospodarstveni list slikami za megjimurski puk.
Pestszenterzsébet
19. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 19. évf. 3. sz. (1944. márc.); 20. évf. 4. sz. (1944. ápr.) – 20. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Loparits R. József
Felelős kiadó: Loparits R. József
Szerkesztőség: Pestszenterzsébet, Nagy Sándor utca 27.
Kiadóhivatal: Pestszenterzsébet, Nagy Sándor utca 27.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest
Méret: 30 cm
Megjegyzés: horvát nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1509. Topolya és Vidéke
Topolya
16. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 16. évf. 22. sz. (1944. máj. 28.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Bólya Mihály
Felelős kiadó: Hajtman István
Szerkesztőség: Topolya, Templom tér 606.
Kiadóhivatal: Topolya, Templom tér 606.
Nyomda: Hajtman István Könyvnyomdája, Topolya
Méret: 42 cm
Megszűnt. (11.003/1944. III. M. E. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1510. Topolyai Magyar Hírlap
Keresztény, magyar társadalmi és politikai hetilap.
Topolya
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 6. évf. 40. sz. (1944. okt. 6.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Csepregi Imre
Felelős kiadó: Csepregi Imre
Kiadó: Csepregi Imre
Szerkesztőség: Topolya, Gr. Széchenyi utca 994., szeptember 22-től: Topolya, Kossuth Lajos u.
Kiadóhivatal: Topolya, Gr. Széchenyi utca 694., szeptember 22-től: Topolya, Báró Kray u. 833.
Nyomda: „Grafika” Bercsényi Könyvnyomda, Topolya, szeptember 22-től: Nagy Lajos Könyvnyomdája, Topolya
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1511. Torontál
Nagybecskerek
73. évf. 4. sz. (1944. jan. 6.) – 73. évf. 83. sz. (1944. ápr. 13.)
Megjelent: naponta
Felelős szerkesztő: özvegy Mara Jenőné
Felelős kiadó: özvegy Mara Jenőné
Szerkesztőség: Nagybecskerek, Zápolya utca 3.
Kiadóhivatal: Nagybecskerek, Zápolya utca 3.
Nyomda: Globus Könyvnyomda, Nagybecskerek, Zápolya utca 3.
Méret: 42 cm
Megjegyzés: az OSZK állományában csak a csütörtöki számok vannak meg
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1512. Tótkomlósi Friss Újság
Politikai és társadalmi hetilap.
Tótkomlós
18. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 18. évf. 48. sz. (1944. jún. 29.)
Megjelent: csütörtökön és vasárnap
Felelős szerkesztő: Gyömrei István
Felelős kiadó: Gyömrei István
Szerkesztőség: Tótkomlós, Széchenyi út 16.
Kiadóhivatal: Tótkomlós, Széchenyi út 16.
Nyomda: Gyömrei Nyomda, Tótkomlós
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1513. A Tőke
Közgazdasági lap.
Budapest
18. évf. 1. sz. (1944. jan. 13.) – 18. évf. 6. sz. (1944. ápr. 6.)
Megjelent: kéthetente csütörtökön
Főszerkesztő: Béldi Béla
Felelős szerkesztő: Béldi Béla
Felelős kiadó: Béldi Béla
Kiadó: „A Tőke” Kiadóvállalata Kft.
Szerkesztőség: Budapest VI., Vilmos császár út 17.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Vilmos császár út 17.
Nyomda: Róna Ferenc Könyvnyomdája, Budapest VII., Vörösmarty utca 5.
Méret: 46 cm
Megszűnt. (10.623/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1514. Törökszentmiklós és Vidéke
Politikai és társadalmi hetilap.
Törökszentmiklós
37. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 37. évf. 26. sz. (1944. jún. 28.)
Megjelent: szerdán
Főszerkesztő: Gaál István
Felelős szerkesztő: Marton József
Felelős kiadó: Gaál István
Szerkesztőség: [Törökszentmiklós]
Kiadóhivatal: [Törökszentmiklós]
Nyomda: Kongorácz János Könyvnyomdája, Törökszentmiklós
Méret: 40 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1515. Törökszentmiklósi Híradó
Politikai, társadalmi és közgazdasági lap.
Törökszentmiklós
10. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 10. évf. 19. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Főszerkesztő: Bőthy Lajos
Felelős szerkesztő: Gulyás Mátyás
Felelős kiadó: Bőthy Lajos
Szerkesztőség: Törökszentmiklós, Római Katolikus Plébánia
Kiadóhivatal: Törökszentmiklós, Római Katolikus Plébánia
Nyomda: Kongorácz János Könyvnyomdája, Törökszentmiklós
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1516. Tribuna Ardealului
A magyarországi románok szócsöve. Organul de afirmare al românilor din Ungaria.
Kolozsvár
4 [5!]. évf. 937. sz. (1944. jan. 1.) – 5. évf. 1123. sz. (1944. szept. 14.)
Megjelent: naponta
Felelős szerkesztő: Hatieganu Emil
Felelős kiadó: Gh. V. Giurgiu
Szerkesztőség: Kolozsvár, Deák Ferenc u. 36.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Deák Ferenc u. 36.
Nyomda: Nemzeti Nyomda, Kolozsvár, Deák Ferenc u. 36.
Méret: 47 cm
Megjegyzés: román nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1517. Tuberkolózis Elleni Küzdelem
Tudományos és szociális orvosi havi folyóirat. A Tuberkolózis Elleni Országos Szövetség (TEOSZ) a Budapesti Szegénysorsú Tüdőbetegek Szanatórium-Egyesülete, a Magyar Tuberkolózis Társaság, valamint az Országos Tüdőbeteg-Szanatórium-Egyesület hivatalos közlönye.
Budapest
8. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 8. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Petrányi Győző
Felelős kiadó: Petrányi Győző
Kiadó: Tuberkolózis Elleni Országos Szövetség (TEOSZ)
Szerkesztőség: Budapest IV., Petőfi Sándor utca 16.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Petőfi Sándor utca 16.
Nyomda: ifj. Kellner Ernő Könyvnyomdája, Budapest V., Csáky utca 10.
Méret: 24 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
1518. Tulipántos Láda
Képes folyóirat.
Budapest
9. évf. 9. sz. (1944. jan. 1.) – 9. évf. 24. sz. (1944. aug. 15.); 10. évf. 1. sz. (1944. szept. 1.) – 10. évf. 5. sz. (1944. nov. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Wickenburg Mária-Márka
Felelős kiadó: Wickenburg Mária-Márka
Kiadó: Katolikus Lánykörök Szövetsége
Szerkesztőség: Budapest XII., Pagony utca 8.
Kiadóhivatal: Budapest XII., Pagony utca 8.
Nyomda: Vörösmarty Nyomda, Székesfehérvár, Szent Korona utca 3.
Méret: 40 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1519. Turán
Magyar néprokonsági szemle. A Turáni Társaság folyóirata.
Budapest
27. évf. 1-2. sz. (1944.) – 27. évf. 3. sz. (1944.)
Megjelent: évente háromszor
Felelős szerkesztő: Cholnoky Jenő
Szerkesztő: Cholnoky Jenő
Felelős kiadó: Cholnoky Jenő
Szerkesztőség: Budapest V., Országháza VII. kapu
Kiadóhivatal: Budapest V., Országháza VII. kapu
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 24 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Hadtörténeti Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
1520. Turista Értesítő
A Magyar Turista Szövetség hivatalos lapja.
Budapest
9 (19). évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 9 (19). évf. 11. sz. (1944. nov. 15.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: augusztustól: Csizik Béla
Felelős szerkesztő: augusztustól: Polgárdy Géza
Felelős kiadó: Csizik Béla
Szerkesztőség: Budapest V., Alkotmány utca 6.
Kiadóhivatal: Budapest V., Alkotmány utca 6.
Nyomda: ifj. Kellner Ernő Könyvnyomdája, Budapest V., Csáky utca 10.
Méret: 24 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
1521. Turisták Lapja
Havi folyóirat a turistaság és honismeret terjesztésére.
Budapest
56. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 56. évf. 12. sz. (1944.)
Megjelent: minden hónap 20-án
Felelős szerkesztő: Sujtó Béla
Szerkesztő: Sujtó Béla
Felelős kiadó: Papp Dénes
Kiadó: Magyar Turista Egyesület
Szerkesztőség: Budapest VIII., József utca 3.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., József utca 3.
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 21 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Könyvtára
1522. Túrkevei Hírlap
Politikai, közgazdasági, társadalmi és szépirodalmi lap.
Túrkeve
18. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 18. évf. 40. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Cziriák Géza
Felelős kiadó: Daróczy Antal
Kiadó: Daróczy Antal
Szerkesztőség: Túrkeve, Horthy Miklós út 5.
Kiadóhivatal: Túrkeve, Horthy Miklós út 5.
Nyomda: Daróczy Könyvnyomda, Túrkeve
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1523. Tündérujjak
Magyar kézimunka újság.
Budapest
20. évf. 1 (225). sz. (1944. jan.) – 20. évf. 4 (228). sz. (1944. ápr.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Csalkovszky László
Felelős kiadó: Csalkovszky László
Kiadó: Tündérujjak Lapkiadó Kft.
Szerkesztőség: Budapest V., Szervita tér 3.
Kiadóhivatal: Budapest V., Szervita tér 3.
Nyomda: Általános Nyomda és Grafikai Intézet Rt., Budapest VI., Nagymező utca 3.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (10.743/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Iparművészeti Múzeum Könyvtára
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
1524. Tűzrendészeti Közlöny
A Magyar Országos Tűzoltó-Szövetség hivatalos lapja.
Budapest
66. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 66. évf. 11-12. sz. (1944. nov.-dec.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Főszerkesztő: Breznay Imre
Felelős szerkesztő: Lukács Zoltán, 11-12. számtól: Topor György
Szerkesztő: 11-12. számtól: Preszly Béla
Felelős kiadó: Lukács Zoltán, 11-12. számtól: Topor György
Szerkesztőség: Budapest VI., Izabella utca 51.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Izabella utca 51.
Nyomda: Magyar Hirdető Iroda Rt. Nyomdája, Budapest
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1525. Tygodnik Polski
Materiały obozowe.
Budapest
2 (4). évf. 1 (24). sz. (1944. jan. 2.) – 2 (4). évf. 12 (35). sz. (1944. márc. 19.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Kajtár Jenő
Felelős kiadó: Kajtár Jenő
Szerkesztőség: Budapest V., Alkotmány u. 31.
Kiadóhivatal: Budapest V., Géza u. 3.
Nyomda: Athenaeum Nyomda Rt., Budapest
Méret: 28 cm
Megjegyzés: lengyel nyelvű
Megszűnt. (10.704/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1526. Typographia
A Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Egyesületeinek hivatalos közlönye.
Budapest
76. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 76. évf. 21. sz. (1944. máj. 26.)
Megjelent. pénteken
Felelős szerkesztő: Brumiller László
Felelős kiadó: Gyürey Rudolf
Szerkesztőség: Budapest VIII., Bérkocsis utca 1.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Bérkocsis utca 1.
Nyomda: Világosság Könyvnyomda Rt., Budapest VIII., Conti utca 4., március 24-től: Hollóssy János Könyvnyomtató, Budapest VII., Jósika u. 20., április 7-től: Világosság Könyvnyomda Rt., Budapest VIII., Conti utca 4.
Méret: 40 cm
Megszűnt. (11.003/1944. III. M. E. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Učitel’ské Noviny → Lásd: Blatt der Volksschullehrer
Učiteljski List → Lásd: Blatt der Volksschullehrer
1527. Udvarhely Vármegye Hivatalos Lapja
Székelyudvarhely
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 4. évf. 26. sz. (1944. jún. 29.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Deák Gábor
Szerkesztő: Deák Gábor
Felelős kiadó: Darvay István, június 1-től: Domszky István
Szerkesztőség: Székelyudvarhely, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Székelyudvarhely, Vármegyeháza
Nyomda: Globus Könyvnyomda, Székelyudvarhely
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Székelyudvarhely. Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtára
1528. Ugar
Jászsági folyóirat. Népi, társadalmi, tudományos, irodalmi, gazdasági, kritikai folyóirat.
Jászberény
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 4. évf. 9. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Kovács István
Szerkesztő: Kovács István
Felelős kiadó: Kovács István
Szerkesztőség: Jászberény, Apponyi tér 24.
Kiadóhivatal: Jászberény, Apponyi tér 24.
Nyomda: Petőfi Könyvnyomda és Könyvkiadóvállalat, Jászberény
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Jászberény. Jász Múzeum
Szolnok. Damjanich János Múzeum
1529. Ugocsa Vármegye Hivatalos Lapja
Nagyszöllős
21. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 21. évf. 22. sz. (1944. jún. 29.)
Megjelent: csütörtökön
Szerkesztő: Komáromy Imre
Kiadó: Ugocsa vármegye alispánja
Szerkesztőség: Nagyszöllős, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Nagyszöllős, Vármegyeháza
Nyomda: Szatmár és Bereg Rt. Nyomdája, Beregszász, Rákóczi tér 3.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1530. Új Barázda
Budapest
26. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 26. évf. 21. sz. (1944. máj. 21.)
Megjelent: vasárnap
Főszerkesztő: Bárczay Ferenc
Felelős szerkesztő: Kiss Iván
Felelős kiadó: Kiss Iván
Szerkesztőség: Budapest VI., Ó utca 12.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Ó utca 12.
Nyomda: Általános Nyomda és Grafikai Intézet, Budapest VI., Nagymező utca 3.
Méret: 38 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1531. Új Dunántúl
A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapja.
Pécs
1. évf. 1. sz. (1944. dec. 17.) – 1. évf. 13. sz. (1944. dec. 31.)
Megjelent: naponta
Felelős szerkesztő: Perr Viktor
Kiadó: Új Dunántúl Könyvnyomda és Könyvkiadó
Szerkesztőség: Pécs, Perczel utca 2.
Kiadóhivatal: Pécs, Perczel utca 2.
Nyomda: Új Dunántúl Könyvnyomda és Könyvkiadó, Pécs
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Pécs. Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár
Pécs. Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
1532. Új Élet
Katolikus szociális és világnézeti szemle. A Prohászkás Mozgalom folyóirata.
Budapest
3. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 3.évf. 7-8.sz. (1944. júl-aug.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Sinkó Ferenc
Szerkesztő: András Károly
Felelős kiadó: Sinkó Ferenc
Szerkesztőség: Budapest VIII., Mikszáth Kálmán tér 4., májustól: Budapest II., Csalogány utca 34/a.
Kiadóhivatal: Budapest II., Csalogány utca 34/a.
Nyomda: Szent Erzsébet Nyomda Rt., Kassa, Kassai István utca 4.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
1533. Új Erdély
Kolozsvár
1. évf. 1. sz. (1944. márc.) – 1. évf. 6. sz. (1944. aug.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Kovrig Béla
Szerkesztő: Kovrig Béla
Felelős kiadó: Faragó Ferenc
Szerkesztőség: Kolozsvár, Majális utca 9., júniustól: Kolozsvár, Mátyás király tér 15.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Majális utca 9.
Nyomda: Minerva Rt., Kolozsvár
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
1534. Új Európa
Társadalom- és gazdaságtudományi folyóirat. márciustól: Külpolitikai, társadalom- és gazdaságtudományi szemle.
Budapest
3. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 3. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Főszerkesztő: júniustól: Matolcsy Mátyás
Felelős szerkesztő: Matolcsy Mátyás
Szerkesztő: Matolcsy Mátyás, júniustól: Csiszár Béla
Felelős kiadó: Matolcsy Mátyás
Szerkesztőség: Budapest V., Alkotmány utca 6.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., József körút 19.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 22 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
1535. Új Fehérvár
Politikai napilap.
Székesfehérvár
11. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 11. évf. 256. sz. (1944. nov. 15.)
Megjelent: vasárnap kivételével minden nap
Főszerkesztő: Neményi Lajos
Felelős szerkesztő: Skorka Károly
Felelős kiadó: Neményi Lajos
Szerkesztőség: Székesfehérvár, Szent Korona utca 3.
Kiadóhivatal: Székesfehérvár, Szent Korona utca 3.
Nyomda: Vörösmarty Nyomda Székesfehérvár, Szent Korona utca 3.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1536. Új Főváros
Várospolitikai, társadalmi és közgazdasági hetilap.
Budapest
10. évf. 1-2. sz. (1944. jan. 8.) – 10. évf. 19-20. sz. (1944. máj. 13.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Rátkai Károly
Felelős kiadó: Rátkai Károly
Szerkesztőség: Budapest II., Baka utca 3.
Kiadóhivatal: Budapest II., Baka utca 3.
Nyomda: Hellas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest
Méret: 42 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1537. Új Gazdaság (Magyar Külkereskedelem)
Budapest
35. évf. 2. sz. (1944. jan. 15.) – 35. évf. 16. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Siebert Gyula
Felelős kiadó: Siebert Gyula
Szerkesztőség: Budapest VIII., Szentkirályi utca 25/a.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Szentkirályi utca 25/a.
Nyomda: Révai Nyomda, Budapest V., Vadász utca 16.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1538. Új Hegyalja
Társadalmi, gazdasági és kulturális hetilap.
Szerencs
4. évf. 1. sz.(1944. jan. 4.) – 4. évf. 39. sz.(1944. szept. 26.)
Megjelent: kedden
Felelős szerkesztő: Marton László
Felelős kiadó: Farkas István
Szerkesztőség: Szerencs, Rákóczi út 74.
Kiadóhivatal: Szerencs, Rákóczi út 74.
Nyomda: Farkas Elemér Könyvnyomdája, Szerencs
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1539. Új Hírek
Eger
Forrás:
Pető Ernő: Az egri sajtó újraindulása (1944. dec.-1946. dec.). = Agria 27-28. kötet (1991-1992) p. 275-302; Sugár István: Az Új Hírek. Hevesi Szemle, 1979. dec. p. 38-41
1540. Új Idők
Szépirodalmi, művészeti, képes hetilap és kritikai szemle.
Budapest
50. évf. 1. sz. (1944. jan. 8.) – 50. évf. 51. sz. (1944. karácsony.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Lyka Károly, május 6-tól: Gáspár Jenő
Szerkesztő: Herczeg Ferenc
Felelős kiadó: Hampó József
Kiadó: Budapesti Hírlapnyomda és Kiadó Rt., május 13-tól: Új Idők Irodalmi Intézet Rt.
Szerkesztőség: Budapest VI., Andrássy út 16.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Andrássy út 16.
Nyomda: Budapesti Hírlapnyomda és Kiadó Rt., Budapest
Méret: 32 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Debrecen. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
1541. Új Komárommegyei Hírlap
Komárom
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 25-26. sz. (1944. jún. 24.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Pathó Gyula
Felelős kiadó: Czike Imre
Szerkesztőség: Komárom, Mussolini út 23.
Kiadóhivatal: Komárom, Mussolini út 23.
Nyomda: Hacker Dezső Könyvnyomdája, Komárom, Mussolini út 23., április 29-től: Puzsér Testvérek Könyvnyomdája, Komárom, Kiscsapó utca 12.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1542. Új Közüzem
A Nemzeti Munkaközpont közüzemi szakmai folyóirata.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 2. évf. 7. sz. (1944. júl. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Főszerkesztő: Rákóczy Béla
Felelős szerkesztő: Marton Béla
Felelős kiadó: Marton Béla
Szerkesztőség: Budapest IX., Üllői út 19.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Üllői út 19.
Nyomda: Pátria Nyomda Rt., Budapest
Méret: 46 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1543. Új Lap
Politikai napilap.
Budapest
43. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 43. évf. 113. sz. (1944. máj. 20.)
Megjelent: vasárnap kivételével minden nap
Felelős szerkesztő: Hivatal József
Szerkesztő: Jámbor Dezső
Felelős kiadó: Fekete Márton
Kiadó: Új Lap Kft.
Szerkesztőség: Budapest IV., Ferenciek tere 7.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Ferenciek tere 7.
Nyomda: Sárkány Nyomda Rt., Budapest VI., Horn Ede utca 9.
Méret: 40 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1544. Új Magyar Asszony
Az Országos Református Nőszövetség lapja.
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. szept.) – 1. évf. 2. sz. (1944. okt.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Bottyán János
Szerkesztő: Bottyán János
Felelős kiadó: Bottyán János
Kiadó: Országos Református Nőszövetség
Szerkesztőség: Budapest IX., Kálvin tér 8.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Kálvin tér 8.
Nyomda: Sylvester Nyomda Rt., Budapest XIV., Hermina út 51.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
1545. Új Magyar Munkás
A jobboldali dolgozó társadalom lapja.
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 8.) – 5. évf. 44. sz.(1944. nov. 25.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Ambrus József, július 15-től: Marton Béla, július 22-től: Hortobágyi Jenő
Felelős kiadó: Marton Béla
Kiadó: Nemzeti Munkaközpont Sajtóosztálya
Szerkesztőség: Budapest IX., Üllői út 19.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Üllői út 19.
Nyomda: Pesti Lloyd Társulat Nyomdája, Budapest
Melléklet: Községi Rendőrség Értesítője
Méret: 36 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1546. Új Magyar Museum
A Kazinczy Társaság tudományos, irodalmi- és művészeti szemléje.
Kassa
4. kötet 1 (7). füzet (1944. márc.) – 4. kötet 2 (8). füzet (1944. jún.); 5. kötet 1 (9). füzet (1944. szept.)
Megjelent: évente négyszer
Felelős szerkesztő: szeptembertől: Pauka Tibor
Szerkesztő: Sziklay László
Felelős kiadó: szeptembertől: Pauka Tibor
Szerkesztőség: Kassa, Mátyás király körút 3.
Kiadóhivatal: Kassa, Mátyás király körút 3.
Nyomda: WIKO Nyomdai és Litográfiai Műintézet, Kassa, Luther utca 19.
Méret: 23 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Jászó. Matica Slovenská
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Pozsony. Univerzitná Knižnica
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Turócszentmárton. Matica Slovenská
1547. Új Magyarság
Politikai napilap.
Budapest
11. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 11. évf. 284. sz. (1944. dec.16.)
Megjelent: hétfő kivételével minden nap
Felelős szerkesztő: Milotay István
Szerkesztő: Radnai Endre
Felelős kiadó: Nedeczky László, október 18-tól: Milotay István
Szerkesztőség: Budapest VIII., József körút 5.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., József körút 5.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest VIII., Rökk Szilárd utca 4.
Melléklet: Új Magyarság Rádiója
Méret: 45 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1548. Új Nagyvárad
Politikai napilap.
Nagyvárad
4. évf. 159. sz. (1944. júl. 17.) – 4. évf. 221. sz. (1944. okt. 4.)
Megjelent: vasárnap kivételével minden nap
Főszerkesztő: Daróczi Kiss Lajos
Felelős szerkesztő: Daróczi Kiss Lajos
Felelős kiadó: Daróczi Kiss Lajos
Kiadó: Nagyvárad Lapkiadó Kft.
Szerkesztőség: Nagyvárad, Szilágyi Dezső utca 8.
Kiadóhivatal: Nagyvárad, Szilágyi Dezső utca 8.
Nyomda: Grafikai Nyomda, Nagyvárad
Előbb: Nagyvárad
Méret: 40 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1549. Új Nemesség
A Magyar Iparosrend társadalmi lapja.
Budapest
24. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 24. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Pintér József
Felelős szerkesztő: Pintér József
Felelős kiadó: Pintér József
Kiadó: Orsz[ágos] Központi Katolikus Legényegylet
Szerkesztőség: Budapest VII., Rottenbiller utca 20-22.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Rottenbiller utca 20-22.
Nyomda: Máté Nyomda, Budapest VIII., József utca 41.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1550. Új Nemzedék
Budapest
26. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 26. évf. 242. sz. (1944. okt. 25.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Főszerkesztő: Saly Dezső
Felelős szerkesztő: Saly Dezső, március 31-től: Peller Károly
Felelős kiadó: Marsovszky Ivor
Kiadó: Központi Sajtóvállalat
Szerkesztőség: Budapest V., Honvéd utca 10.
Kiadóhivatal: Budapest V., Honvéd utca 10.
Nyomda: Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Utóbb: Nemzeti Újság-Új Nemzedék
Méret: 46 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1551. Új Nemzet
Nemzetiszocialista gazdaságpolitikai hetilap.
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. jún. 23.) – 1. évf. 17-18. sz. (1944. nov. 30.)
Megjelent: hetente
Főszerkesztő: Mattyasovszky Kornél
Felelős szerkesztő: Mattyasovszky Kornél
Felelős kiadó: Mattyasovszky Kornél
Szerkesztőség: Budapest I., Úri utca 25.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Gyulai Pál utca 14., október 28-tól: Budapest I., Úri utca 25.
Nyomda: Centrum Rt., Budapest VIII., Gyulai Pál utca 14., november 30-tól: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest VI., Aradi u. 8.
Méret: 42 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1552. Új Nép
Újvidék
10. évf. 14. sz. (1944. ápr. 1.) – 10. évf. 26. sz. (1944. jún. 24.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Kisbéri János
Kiadó: Nagy Iván
Szerkesztőség: Újvidék, Erzsébet tér 5.
Kiadóhivatal: Újvidék, Erzsébet tér 5.
Nyomda: Uránia Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat, Újvidék
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1553. Új Regnum
Ifjúsági lap. A Kalocsai Jézus-Társasági Szent István Gimnázium ifjúsági lapja.októbertől: A Kalocsai Jézus-Társasági Szent István Gimnázium ifjúsági és hitbuzgalmi lapja.
Kalocsa
3. évf. 5. sz. (1944. jan. 15.) – 3. évf. 8. sz. (1944. máj. 6.); 4. évf. 1. sz. (1944. okt.)
Megjelent: évente nyolcszor
Főszerkesztő: Berza Lajos
Felelős szerkesztő: Cserjés Sándor; októbertől: Bogyó György
Kiadó: Új Regnum Rt.
Szerkesztőség: Kalocsa, Szent István Diákotthon
Kiadóhivatal: Kalocsa, Szent István Diákotthon
Nyomda: Árpád Rt. Könyvnyomdája, Kalocsa; októbertől: Bakonyi Aladár Könyvnyomdája, Kalocsa
Melléklet: Kis Regnum
Méret: 32 cm, március 1-től: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
1554. Új Rend
Politikai hetilap.
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 5. évf. 36. sz. (1944. szept. 2.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Peller Károly
Felelős kiadó: Baranyay Lajos
Szerkesztőség: Budapest IV., Irányi utca 21., augusztus 19-től: Budapest IV., Ferenc József rakpart 23.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Irányi utca 21., augusztus 19-től: Budapest IV., Ferenc József rakpart 23.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest
Méret: 47 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1555. Új Somogy
Politikai napilap.
Kaposvár
26. évf. 1 (1476). sz. (1944. jan. 3.) – 26. évf. 145. sz. (1944. jún. 30.)
Megjelent: vasárnap kivételével minden nap
Felelős szerkesztő: Thúry Zsigmond
Felelős kiadó: Thúry Zsigmond
Szerkesztőség: Kaposvár, Kontrássy utca 6.
Kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy utca 6.
Nyomda: Új-Somogy Nyomda- és Lapkiadó Rt., Kaposvár
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Kaposvár. Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára
1556. Új Sopronvármegye
Politikai és társadalmi napilap.
Sopron
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 6. évf. 145. sz. (1944. jún. 30.)
Megjelent: vasárnap kivételével minden nap
Felelős szerkesztő: Nowinszky Rezső
Felelős kiadó: Kardos Árpád
Kiadó: Fidelitas Lapkiadóvállalat Kft.
Szerkesztőség: Sopron, Müller P. utca 1.
Kiadóhivatal: Sopron, Müller P. utca 1.
Nyomda: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Sopron, Szt. György utca 11.
Megjegyzés: július 1-től beolvadt a Soproni Hírlapba
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Sopron. Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára
1557. Új Szántás
A Veszprémi Népfőiskola körlevele.
Veszprém
(1944. jan.)
Szerkesztő: Boda József
Kiadó: Boda József
Szerkesztőség: [Veszprém]
Kiadóhivatal: [Veszprém]
Nyomda: Vida Nyomda, Veszprém
Megjegyzés: egyetlen szám évfolyamjelzés és számozás nélkül
Lelőhely:
Pápa. Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei - Könyvtár
Forrás:
Nagy László: A Veszprém megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája 1820-1956. Veszprém, 1957. P. 84
1558. Új Szív
Katholikus hitbuzgalmi hetilap.
Pozsony
26. évf. 1. sz. (1944.) – 26. évf. 52. sz. (1944.)
Megjelent: hetente
Felelős szerkesztő: Hladík Ágoston
Kiadó: Hladík Ágoston
Szerkesztőség: [Pozsony]
Kiadóhivatal: [Pozsony]
Nyomda: Litera Nyomda, Pozsony
Méret: 48 cm
Lelőhely:
Turócszentmárton. Matica Slovenská
Forrás:
Bibliografia periodík na Slovensku v rokoch 1939-1944. (összeáll.: Michal Fedor), Matica Slovenska, Martin, 1969. p. 415
1559. Új Világ-Neue Welt
Keresztény gazdaságpolitikai hetilap.
Budapest
10. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 10. évf. 41. sz. (1944. okt. 12.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Kreschka Frigyes
Szerkesztő: Perényi B. Elemér
Felelős kiadó: Kreschka Frigyes
Szerkesztőség: Budapest IV., Veres Pálné utca 10.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Veres Pálné utca 10.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest VIII., József körút 5.
Méret: 44 cm
Megjegyzés: magyar-német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
1560. Újpest-Alag-Dunakeszi Evangélikus Keresztyén-Egyház Értesítője
Újpest
1. sz. (1944. jan.) – 2. sz. (1944. Húsvét)
Megjelent: kéthavonta
Felelős szerkesztő: Mezei József
Felelős kiadó: Mezei József
Szerkesztőség: Újpest, Mária utca 38.
Kiadóhivatal: Újpest, Mária utca 38.
Nyomda: Grafika Nyomda, Újpest
Méret: 30 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1561. Újpesti Református Egyházi Értesítő
Az Újpesti Ref[ormátus] Egyházközség hivatalos lapja.
Újpest
19. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 19. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Mády Gyula
Felelős kiadó: Mády Gyula
Szerkesztőség: Újpest, István tér 24.
Kiadóhivatal: Újpest, István tér 24.
Nyomda: Bognár Jenő Könyvnyomdája, Újpest, Lőrinc utca 65.
Méret: 24 cm, februártól: 22 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
1562. Újság
Szabadelvű napilap.
Budapest
20. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 20. évf. 67. sz. (1944. márc. 23.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Főszerkesztő: Makay-Petrovics György
Felelős szerkesztő: Bagyó János
Felelős kiadó: Bagyó János
Kiadó: Újság Részvénytársaság
Szerkesztőség: Budapest VI., Aradi utca 8.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Aradi utca 8.
Nyomda: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest VI., Aradi utca 8.
Melléklet: Az Újság Rádiója
Méret: 46 cm
Megszűnt. (170.343/1944. VII. a. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1563. Újvidéki Katolikus Egyházközségi Értesítő
Újvidék
1. sz. (1944. jan.) – 3. sz. (1944. máj.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős kiadó: Vondra Gyula
Kiadó: AC Sajtóosztálya
Kiadóhivatal: Újvidék, Szent Miklós utca 1.
Nyomda: Nyomda és Kiadó Rt., Újvidék
Méret: 21 cm, májustól: 24 cm
Megjegyzés: évfolyamjelzés nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1564. Újvidéki Reggeli Újság
Napilap.
Újvidék
25. évf. 1. sz. (1943. dec. 31.) – 25. évf. 146. sz. (1944. jún. 30.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Felelős szerkesztő: Árva Dezső
Kiadó: Árva (Andrée) Dezső
Szerkesztőség: Újvidék, II. Rákóczi Ferenc út 50.
Kiadóhivatal: Újvidék, II. Rákóczi Ferenc út 50.
Nyomda: Uránia Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat, Újvidék
Melléklet: Reggeli Rádió a Reggeli Újság rádió melléklete
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1565. Ung Vármegye Hivatalos Lapja
Ungvár
23. évf. 1. sz. (1944. febr. 2.) – 23. évf. 13. sz. (1944. jún. 29.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Pereszlényi Ernő
Szerkesztőség: Ungvár, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Ungvár, Vármegyeháza
Nyomda: Viktória Nyomda, Ungvár, Plotányi part 7.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Ungarischer Metallarbeiter → Lásd Magyar Vas- és Gépújság
1566. Ungarischer Volkswirt
Budapest
13. évf. 2. sz. (1944. febr.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Fialla-Dőri Ottó
Szerkesztő: Ábrányi Aurél
Felelős kiadó: Fialla-Dőri Ottó
Szerkesztőség: Budapest XII., Kapitány utca 6.
Kiadóhivatal: Budapest XII., Kapitány utca 6.
Nyomda: Általános Nyomda és Grafikai Intézet, Budapest, Nagymező utca 3.
Méret: 26 cm
Megjegyzés: német nyelvű, egyetlen szám
Megszűnt. (10.743/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1567. Ungarn
Monatschrift für Deutsch-Ungarischen Kulturaustauschder Ungarisch-Deutschen Gesellschaft in Budapest.
Budapest
5. évf. 1. füzet (1944. jan.) – 5. évf. 10. füzet (1944. okt.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Főszerkesztő: Pukánszky Béla
Felelős szerkesztő: Pukánszky Béla
Felelős kiadó: Pukánszky Béla
Szerkesztőség: Budapest V., Arany János utca 1.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Apponyi tér 1.
Nyomda: Athenaeum Nyomda, Budapest
Méret: 24 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
1568. Ungarn Briefe
Elternbriefe der Reichsdeutschen Kinderlandverschickung in Ungarn.
Budapest
1. sz. (1944.)
Szerkesztő: Inge Pape
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Centrum Nyomda Rt., Budapest
Méret: 28 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1569. Ungheria Nuova
Servizio d’Informazioni.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 4. évf. 18. sz. (1944. szept. 20.)
Megjelent: minden hónap 5-én és 20-án
Szerkesztő: András Károly
Felelős kiadó: Zádor E. Béla
Szerkesztőség: Budapest VIII., Rákóczi út 29.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rákóczi út 29.
Méret: 30 cm
Megjegyzés: olasz nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1570. Unitárius Értesítő
Budapest
23. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 23. évf. 9. sz. (1944. szept.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Szent-Iványi Sándor
Felelős kiadó: Szent-Iványi Sándor
Kiadó: Budapesti Unitárius Egyházközség
Szerkesztőség: Budapest V., Koháry utca 4.
Kiadóhivatal: Budapest V., Koháry utca 4.
Nyomda: vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest VIII., József utca 41.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
1571. Unitárius Közlöny
A magyar vallásos és erkölcsös élet ébresztésére kiadja a Dávid Ferenc Egylet.
Kolozsvár
54. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 54. évf. 6. sz. (1944. jún.)
Megjelent: minden hónap 10-én
Felelős szerkesztő: Bencédi Pál
Szerkesztő: Abrudbányai János
Felelős kiadó: Bencédi Pál
Kiadó: Unitárius Kollégium
Szerkesztőség: Kolozsvár, Kossuth Lajos utca 9.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Kossuth Lajos utca 9.
Nyomda: Minerva Rt., Kolozsvár
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Kolozsvár. Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Theológiai Intézet Könyvtára
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Székelyudvarhely. Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtára
1572. Úrvezető
A Magyar Touring Club hivatalos lapja.
Budapest
15. évf. 2. sz. (1944. febr.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Weiler István
Felelős kiadó: Weiler István
Szerkesztőség: Budapest IX., Lónyay utca 15.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Lónyay utca 15.
Nyomda: Athenaeum Rt., Budapest
Méret: 31 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Megszűnt. (10.743/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Könyvtára
1573. Az Út
Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára.
Kolozsvár
26. évf. 1. sz. (1944.) – 26. évf. 7. sz. (1944.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Imre Lajos
Szerkesztő: Tavaszy Sándor, Imre Lajos
Felelős kiadó: Bekess Károly
Szerkesztőség: Kolozsvár, Hitler tér 13.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Hitler tér 13.
Nyomda: Jordáky Nyomda, Kolozsvár, Hitler tér 13.
Méret: 24 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
Kolozsvár. Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Theológiai Intézet Könyvtára
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Marosvásárhely. Teleki-Bolyai Dokumentációs Könyvtár és Téka
1574. Utunk
A lelkiélet havi folyóirata. Aszkétikus folyóirat.
Budapest
10. évf. 5. sz. (1944. jan. 1.) – 10. évf. 12. sz. (1944. aug. 1.); 11. évf. 1. sz. (1944. szept. 1.) - 11. évf. 3. sz. (1944. nov. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Czapik Gyula
Kiadó: Korda Rt.
Szerkesztőség: Budapest VIII., Mikszáth Kálmán tér 4.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Mikszáth Kálmán tér 4.
Nyomda: Korda Rt. Nyomdája, Budapest VIII., Csepreghy utca 2.
Méret: 27 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1575. Uusi Unkari
Tiedoitustoimi.
Budapest
4. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 4. évf. 16. sz. (1944. aug. 20.)
Megjelent: minden hónap 5-én és 20-án
Felelős szerkesztő: András Károly
Felelős kiadó: Zádor E. Béla
Szerkesztőség: Budapest VIII., Rákóczi út 29.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Rákóczi út 29.
Méret: 30 cm
Megjegyzés: finn nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1576. Ügetőverseny Naptár
A Magyar Ügetőverseny Egyesület hivatalos közlönye.
Budapest
24. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 24. évf. 11. sz. (1944. nov.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Fóris Béla
Felelős kiadó: Fóris Béla
Kiadó: Magyar Ügetőverseny Egyesület
Szerkesztőség: Budapest X., Kerepesi út 9.
Kiadóhivatal: Budapest X., Kerepesi út 9.
Nyomda: Hollóssy János Könyvnyomtató, Budapest VII., Jósika utca 20.
Méret: 29 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1577. Ügyvédi Kamarai Közlöny
A Budapesti Ügyvédi Kamara hivatalos lapja.
Budapest
41. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 41. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Vida Gyula
Felelős kiadó: Vida Gyula
Szerkesztőség: Budapest V., Szalay utca 7.
Kiadóhivatal: Budapest V., Szalay utca 7.
Nyomda: Stephaneum Nyomda, Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Méret: 25 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1578. Ügyvédszövetségi Közlöny
Az Országos Ügyvédszövetség hivatalos lapja.
Budapest
21. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 21. évf. 3. sz. (1944. márc.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Szalay Zoltán
Felelős kiadó: Szalay Zoltán
Kiadó: Országos Ügyvédszövetség
Szerkesztőség: Budapest I., Mészáros utca 36.
Kiadóhivatal: Budapest V., Gróf Tisza István utca 12.
Nyomda: Minerva Nyomda, Budapest
Méret: 28 cm
Megszűnt. (10.743/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1579. Ünnep
Irodalmi, művészeti, társadalmi és közgazdasági képes hetilap.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 2. évf. 14. sz. (1944. ápr. 7.)
Megjelent: pénteken
Főszerkesztő: Bethlen Margit
Felelős szerkesztő: Horváth Zoltán
Felelős kiadó: Bethlen Margit
Kiadó: Ünnep Lapkiadó Kft.
Szerkesztőség: Budapest VI., Aradi utca 10.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Vilmos császár út 65.
Nyomda: Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest
Méret: 30 cm
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1580. Üvegesek Lapja
Az Üveg- és Porcellánkereskedők és Üvegesek Országos Egyesületének hivatalos lapja. A Budapesti Üvegesek, Üvegcsiszolók, Üvegedzők és Üvegvésők, Üveghajlítók, Üvegfoncsorozók, Üvegforrasztók, Üveg-, Porcellán- és Fayencefestők, Mozaikművesek és Tükörkészítők Ipartestületének hivatalos lapja.
Budapest
18. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 18. évf. 12. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Sághelyi Lajos
Felelős kiadó: Sághelyi Lajos
Kiadó: Budapesti Üvegesek és Rokonszakmák Ipartestülete
Szerkesztőség: Budapest VIII., Harminckettesek tere 2.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Harminckettesek tere 2.
Nyomda: Otthon Nyomda, Budapest IX., Lónyay utca 50., július 1-től: vargyasi Máté Ernő Nyomdája, Budapest VIII., József u. 41.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
1581. Üzenet
Evangélikus lap.
Kecskemét
9. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 9. évf. 41. sz. (1944. okt. 8.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Friedrich Lajos
Felelős kiadó: Friedrich Lajos
Szerkesztőség: Kecskemét, Luther-palota
Kiadóhivatal: Kecskemét, Luther-palota
Nyomda: Petőfi Könyvnyomda, Kecskemét, Kéttemplom köz 9., május 21-től: Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda Rt., Kecskemét
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
Kecskemét. Katona József Megyei Könyvtár
1582. Üzenet a Belvárosi Egyházrész Tagjaihoz
Kolozsvár
1. sz. (1944. jan.)
Felelős kiadó: László Dezső
Szerkesztőség: [Kolozsvár]
Kiadóhivatal: [Kolozsvár]
Nyomda: Lyceum Nyomda, Kolozsvár
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Forrás:
Kuszálik Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940-1989. Budapest, 1996. p. 184
1583. Üzenet a Sepsiszentgyörgyi Református Egyházközség Tagjainak
Sepsiszentgyörgy
12. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 12. évf. 3. sz. (1944. márc.)
Megjelent: havonta
Szerkesztő: Imreh Dezső
Kiadó: Ref[ormátus] Egyházközség
Szerkesztőség: Sepsiszentgyörgy, Ref[ormátus] Egyházközség
Kiadóhivatal: Sepsiszentgyörgy, Ref[ormátus] Egyházközség
Nyomda: Jókai Nyomda Rt. Könyvnyomdája, Sepsiszentgyörgy
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1584. Üzenet az Érmihályfalvai Református Híveknek
Érmihályfalva
(1944.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős szerkesztő: Sass Kálmán
Szerkesztő: Sass Kálmán
Felelős kiadó: Sass Kálmán
Kiadó: Érmihályfalvai Református Leányegylet
Kiadóhivatal: Érmihályfalva, Református Leányegylet
Nyomda: Bocskay Nyomda, Érmihályfalva
Méret: 32 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamjelzés, számozás és dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
V. K. L. → Lásd: V[illamosmű] K[ezelők] L[apja]
1585. Vácegyházmegyei Papok Közlönye
A Váci Actio Catholica hivatalos lapja.
Vác
2. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 2. évf. 11. sz. (1944. nov.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Endrey Mihály
Felelős kiadó: Endrey Mihály
Szerkesztőség: [Vác]
Kiadóhivatal: [Vác]
Nyomda: Kapisztrán Nyomda, Vác
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1586. Váci Hírlap
Politikai és társadalmi hetilap.
Vác
58. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 58. évf. 84. sz. (1944. nov. 18.)
Megjelent: szerdán és szombaton
Felelős szerkesztő: Dercsényi Dezső
Felelős kiadó: Dercsényi Dezső
Szerkesztőség: Vác, Széchenyi utca és Csányi út sarka
Kiadóhivatal: Vác, Széchenyi utca és Csányi út sarka
Nyomda: Pestvidéki Nyomda, Vác
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1587. Váci Hungarista Híradó
Politikai lap.
Vác
1. évf. 1. sz. (1944. okt. 25.) – 1. évf. 4. sz. (1944. nov. 11.)
Megjelent: hetente
Felelős szerkesztő: Borovi Bertalan
Felelős kiadó: Borovi Bertalan
Kiadó: Nyilaskeresztes Párt Váci Szervezete
Szerkesztőség: Vác, Csányi körút 22.
Kiadóhivatal: Vác, Csányi körút 22.
Nyomda: Kapisztrán Nyomda, Vác
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1588. Váci Katolikus Tudósító
Hitbuzgalmi lap.
Vác
2. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 2. évf. 7. sz. (1944. nov.)
Megjelent: évente tízszer
Felelős szerkesztő: Herrhof Mátyás
Felelős kiadó: Herrhof Mátyás
Kiadó: Váci Róm[ai] Kat[olikus] Egyházközség
Szerkesztőség: Vác, Káptalan utca 4.
Kiadóhivatal: Vác, Káptalan utca 4.
Nyomda: Kapisztrán Nyomda, Vác
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1589. Vadászat-Halászat-Weekend-Turisztika
Vadászat-, vadgazdaság-, ebtenyésztés-, fegyver és lőtechnika-, galamblövés- és sporthorgász szaklap. Hubertus Országos Magyar Vadászati Védegylet Országos Magyar Galamblövő Egylet – Magyar Tacskó-Tenyésztők Egyesülete és a Neptun Sporthorgász Egyesület hivatalos lapja.
Budapest
12. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 12. évf. 7. sz. (1944. ápr. 15.)
Megjelent: havonta kétszer
Felelős szerkesztő: Sándor Lajos
Szerkesztő: Sz. Sándor Béla
Felelős kiadó: Sz. Sándor Béla
Szerkesztőség: Budapest VIII., Práter utca 63.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Práter utca 63.
Nyomda: Budai Ferenc „Toldi” Nyomdája, Budapest VIII., Szűz utca 5.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (10.743/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1590. A Vadászkutya
Valamennyi vadászkutyafajta tenyésztését, gondozását, nevelését, tanítását és vadászatra való használatát tárgyaló szaklap. A „Magyar Kutyatenyésztő Egyesületek Országos Szövetsége”, „Ebtenyésztők és Ebkedvelők Dunántúli Egyesülete”, a „M. Kir. Honvéd Lovagló Tanárképző Iskola Örkényi Falkavadásztársasága”, „Magyar Tacskó Tenyésztők Egyesülete”, a „Magyar Vérebegylet”, az „Országos Állatvédő Liga” és az „Országos Vizsla Club” hivatalos lapja.
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 5. évf. 9. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Felix Endre
Felelős kiadó: Kún Elemér
Kiadó: Országos Vizsla Club
Szerkesztőség: Budapest VIII., József körút 31/b.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., József körút 31/b.
Nyomda: Ladányi Antal Könyvnyomdája, Budapest IX., Lónyay utca 18/b.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1591. Vadászlap
Vadászati, vadvédelmi, ebtenyésztési és lövészeti szaklap. A Szlovenszkói Vadászati Védegyletek Országos Szövetségének hivatalos közlönye.
Eperjes, augusztustól: Gölnicbánya, szeptembertől: Pozsony
18. évf. 1. sz. (1944.) – 18. évf. 12. sz. (1944.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Vidor Jurán
Kiadóhivatal: [Eperjes], augusztustól: [Gölnicbánya], szeptembertől: [Pozsony]
Nyomda: Urbanek Ferenc Nyomdája, Nagyszombat
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Turócszentmárton. Matica Slovenská
Forrás:
Bibliografia periodík na Slovensku v rokoch 1939-1944. (összeáll.: Michal Fedor), Matica Slovenska, Martin, 1969. p. 426
1592. Vadászújság
Vadászati, vadtenyésztési és vadgazdaságpolitikai lap, a Magyar Vadászok Országos Szövetsége hivatalos közlönye.
Budapest
4 (44). évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 4 (44). évf. 32. sz. (1944. nov. 15.)
Megjelent: havonta háromszor
Szerkesztő: gyöngyös-halászi Takách Gyula, Szent-Ivány Géza
Szerkesztőség: Budapest VIII., Baross u. 34.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Baross u. 34.
Nyomda: Hornyánszky V. Rt. Nyomdai Műintézete, Budapest
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára
Budapest. Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ
1593. Vakok Világa
Havi folyóirat.
Budapest
(1944.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Kassay Béla
Felelős kiadó: Kassay Béla
Szerkesztőség: Budapest I., Fenyő u. 7.
Kiadóhivatal: Budapest XIV., Hermina út 7.
Nyomda: Mittrovátz Miklós Nyomdája, Rákoshegy
Méret: 29 cm
Megjegyzés: 3 számozatlan darab, Braille-írással
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Vállalkozás → Lásd: Az Ellenőr
1594. Vállalkozók Lapja
Közgazdasági hetilap. Az építési, szállítási, műszaki és iparügyek üzleti forgalmának félhivatalos közlönye.
Budapest
65. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 65. évf. 16. sz. (1944. ápr. 20.)
Megjelent: csütörtökön
Felelős szerkesztő: Lakatos Mihály
Szerkesztő: Németh Imre
Felelős kiadó: Lakatos Mihály
Szerkesztőség: Budapest VI., Teréz körút 56.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Teréz körút 56.
Nyomda: Otthon Nyomda, Budapest IX., Lónyay utca 50.
Méret: 41 cm
Megszűnt. (10.704/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1595. A Vám
Vámpolitikai és vámügyi szaklap.
Budapest
12. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 12. évf. 11. sz. (1944. jún. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Tőkés Ferenc
Felelős kiadó: Tőkés Ferenc
Kiadó: Magyar Géniusz Nemzeti Kultúrát Terjesztő Rt.
Szerkesztőség: Budapest VII., Madách Imre út 1.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Madách Imre út 1.
Nyomda: Athenaeum Rt., Budapest
Méret: 28 cm
Megszűnt. (11.033/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1596. Váradi Diák
Ifjúsági folyóirat. A nagyváradi áll[ami] Baross Gábor-kereskedelmi középiskola (B. G.), áll[ami] Gépipari Középiskola (G. K.), r[ómai] kat[olikus] püspöki Immaculata óvónőképző intézet (I.), áll[ami] Szent László-gimnázium (Sz. L.), r[ómai] kat[olikus] Szent Orsolya-rendi leánygimnázium (O.), ref[ormátus] Szilágyi Erzsébet leánygimnázium (Sz. E.), áll[ami] Tanítónőképző-intézet (T.), áll[ami] Zrínyi Ilona kereskedelmi leányközépiskola (Z. I.) önképzőköreinek lapja.
Nagyvárad
1. évf. 2. sz. (1944. febr. 1.) – 1. évf. 4. sz. (1944. ápr. 1.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Bárdos József
Felelős kiadó: Bárdos József
Szerkesztőség: Nagyvárad, Hitler Adolf u. 18.
Kiadóhivatal: Nagyvárad, Hitler Adolf u. 18.
Nyomda: Petőfi Nyomda, Nagyvárad, Hlatky Endre u. 1.
Méret: 22 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1597. A Vármegye
Közigazgatási és egyesületi közlöny. A Vármegyei Tisztviselők Országos Egyesülete Árvaháza és Otthonának hivatalos lapja.
Budapest
39. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 39. évf. 33. sz. (1944. nov. 20.)
Megjelent: minden hónap 1-én, 10-én és 20-án
Felelős szerkesztő: Hunyadi-Buzás Endre
Felelős kiadó: Hunyadi-Buzás Endre
Kiadó: Vármegyei Tisztviselők Országos Egyesülete Árvaháza és Otthona
Szerkesztőség: Budapest II., Pala utca 11/a.
Kiadóhivatal: Budapest II., Pala utca 11/a.
Nyomda: Bethlen Nyomda Rt., Budapest IX., Kálvin tér 8.
Méret: 41 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1598. Városi Élet
Várospolitikai hetilap. A Magyar Városok Országos Szövetségének és a Városi Mérnökök Országos Szövetségének hivatalos lapja.
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. szept. 1.) – 1. évf. 7. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Főszerkesztő: Lukács Ödön
Felelős szerkesztő: Ruisz Rezső
Felelős kiadó: Lukács Ödön
Szerkesztőség: Budapest V., Deák Ferenc utca 2-4.
Kiadóhivatal: Budapest V., Deák Ferenc utca 2-4.
Nyomda: Budapest Székesfőváros Házinyomdája, Budapest
Méret: 28 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1599. Városi Ingatlan
A Városi Ingatlantulajdonosok Orsz[ágos] Szövetsége hivatalos lapja.
Budapest
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 5. évf. 9. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Vida Gyula
Felelős kiadó: Vida Gyula
Kiadó: Városi Ingatlantulajdonosok Országos Szövetsége
Szerkesztőség: Budapest V., Akadémia utca 5.
Kiadóhivatal: Budapest V., Akadémia utca 5.
Nyomda: Jövő Nyomdaszövetkezet, Budapest IX., Erkel utca 17.
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1600. Városi Szemle
Közlemények a városi közigazgatás és statisztika köréből.
Budapest
30. évf. 1. sz. (1944.) – 30. évf. 4. sz. (1944.)
Megjelent: kéthavonta
Felelős szerkesztő: Buziássy Károly
Szerkesztő: Farkas Ákos, Keledy Tibor, Buziássy Károly, 2. számtól: Orbay Dénes, Buziássy Károly
Felelős kiadó: Buziássy Károly
Kiadó: Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatala
Szerkesztőség: Budapest XI., Bocskay út 39-41.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Bocskay út 39-41.
Nyomda: Budapest Székesfőváros Házinyomdája, Budapest
Méret: 25 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Magyar Nemzeti Bank Szakkönyvtára
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Néprajzi Múzeum Könyvtára
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
1601. Városok Lapja
Várospolitikai hetilap. A Magyar Városok Országos Szövetségének és a Városi Mérnökök Országos Szövetségének hivatalos lapja.
Budapest
39. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 39. évf. 10. sz. (1944. máj. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Főszerkesztő: Lukács Ödön
Felelős szerkesztő: Lukács Ödön
Felelős kiadó: Lukács Ödön
Kiadó: Magyar Városok Országos Szövetsége
Szerkesztőség: Budapest V., Deák Ferenc utca 2-4.
Kiadóhivatal: Budapest V., Deák Ferenc utca 2-4.
Nyomda: Budapest Székesfőváros Házinyomdája, Budapest
Méret: 35 cm
Megszűnt. (10.863/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és Dokumentációs Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1602. Vásárhely Népe
A Kommunisták Magyarországi Pártja Hódmezővásárhelyi Csoportja napilapja.
Hódmezővásárhely
1. évf. 45. sz. (1944. dec. 16.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Szerkesztőség: [Hódmezővásárhely]
Kiadóhivatal: [Hódmezővásárhely]
Nyomda: Szabadság Könyvnyomda, Hódmezővásárhely, Kossuth tér
Méret: 41 cm
Megjegyzés: egyetlen szám
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Hódmezővásárhely. Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára
Hódmezővásárhely. Németh László Városi Könyvtár és Pósa Lajos Gyermekkönyvtár
1603. Vásárhelyi Népújság
Hódmezővásárhely
1. évf. 1. sz. (1944. jún. 3.) – 1. évf. 22. sz. (1944. jún. 30.)
Megjelent: vasárnap kivételével naponta
Felelős szerkesztő: ifj. Szatmári János
Szerkesztő: Csáki Lajos
Felelős kiadó: ifj. Szatmári János
Szerkesztőség: Hódmezővásárhely, Ferenc József sugárút 11.
Kiadóhivatal: Hódmezővásárhely, Ferenc József sugárút 11.
Nyomda: Dura Lajos Ernő Könyvnyomdája, Hódmezővásárhely, Ferenc József sugárút 11.
Előbb: Népújság
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Hódmezővásárhely. Németh László Városi Könyvtár és Pósa Lajos Gyermekkönyvtár
1604. Vásárhelyi Reggeli Újság
Független politikai napilap.
Hódmezővásárhely
40. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 40. évf. 224. sz. (1944. okt. 5.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Főszerkesztő: Kun Béla
Felelős szerkesztő: Kun Béla
Felelős kiadó: Kun Béla
Szerkesztőség: Hódmezővásárhely, Kossuth tér
Kiadóhivatal: Hódmezővásárhely, Kossuth tér
Nyomda: Vásárhelyi Reggeli Újság Nyomdája, Hódmezővásárhely
Méret: 45 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Hódmezővásárhely. Németh László Városi Könyvtár és Pósa Lajos Gyermekkönyvtár
1605. Vasárnap
Politikai hetilap.
Budapest
25. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 25. évf. 48-52. sz. (1944. dec. 15.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Mayer Emil
Szerkesztő: Bartoss Károly
Felelős kiadó: Mayer Emil
Kiadó: „Falu” Magyar Gazda és Földmíves Szövetség
Szerkesztőség: Budapest V., Báthory utca 24.
Kiadóhivatal: Budapest V., Báthory utca 24.
Nyomda: Általános Nyomda és Grafikai Intézet Rt., Budapest Nagymező utca 3.
Méret: 41 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1606. Vasárnapi Harangszó
Kolozsvár
10. évf. (1944.) – 10. évf. 6. sz. (1944. jún.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Zachariás I. Flóra
Felelős kiadó: Zachariás I. Flóra
Kiadó: Erdélyi Róm. Kat. Nőszövetség
Szerkesztőség: [Kolozsvár]
Kiadóhivatal: [Kolozsvár]
Nyomda: Glória Nyomda, Kolozsvár
Méret: 31 cm
Lelőhely:
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
Forrás:
Kuszálik Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940-1989. Budapest, 1996. p. 186
1607. Vasárnapi Könyv
Ismeretterjesztő képes hetilap.
Budapest
34. évf. 1. sz. (1944. 1. félév) – 34. évf. 26. sz. (1944. 1. félév); 34. évf. 1. sz. (1944. 2. félév) – 34. évf. 15. sz. (1944. 2. félév)
Megjelent: hetente
Felelős szerkesztő: Szilágyi Sándor
Felelős kiadó: Péterfy Lajos
Kiadó: Országos Közművelődési Szövetség
Szerkesztőség: Budapest VIII., Stáhly utca 1.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Stáhly utca 1.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest VII., Erzsébet körút 5-7.
Méret: 23 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
1608. Vasárnapi Újság
Képes szépirodalmi és politikai hetilap.
Budapest
2. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 2. évf. 39. sz. (1944. szept. 24.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Ambrózy Ágoston
Felelős kiadó: Vámos Kálmán
Szerkesztőség: Budapest XIV., Külső Andrássy út 7.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., József körút 19.
Nyomda: Pallas Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
1609. Vasút
Vasutasok Jótékonysági Országos Egyesülete hivatalos közlönye. Magyar vasúti szaklap.
Budapest
48. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 48. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Kerényi András
Felelős kiadó: Jánosska Géza
Kiadó: Vasutasok Jótékonysági Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest VI., Podmaniczky utca 75.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Podmaniczky utca 75.
Nyomda: Budai Ferenc „Toldi” Nyomdája, Budapest VIII., Szűz utca 5-7.
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1610. Vasutas Szövetkezeti Értesítő
A Magyar Államvasutiak Takarék- és Segélyszövetkezeté-nek hivatalos értesítője.
Budapest
12. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 12. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Pagani Frigyes
Felelős szerkesztő: László Imre
Felelős kiadó: László Imre
Kiadó: Magyar Államvasutiak Takarék- és Segélyszövetkezete
Szerkesztőség: Budapest VII., István út 6.
Kiadóhivatal: Budapest VII., István út 6.
Nyomda: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat, Budapest
Méret: 43 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1611. Vasúti és Hajózási Hetilap
A Magyar Vasúti és Hajózási Klub közlönye.
Budapest
46. évf. 1-5. sz. (1944. jan.) – 46. évf. 37-40. sz. (1944. szept.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Vági László, szeptembertől: Német Pál
Felelős kiadó: Zsámbéki Ferenc
Kiadó: Magyar Vasúti és Hajózási Klub
Szerkesztőség: Budapest VI., Csengery utca 68.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Csengery utca 68.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Részvénytársaság, Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1612. Vasúti és Közlekedési Közlöny
A magyarországi közlekedési vállalatok hivatalos lapja.
Budapest
75. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 75. évf. 86. sz. (1944. okt. 12.)
Megjelent: csütörtökön és vasárnap
Felelős szerkesztő: Eszláry István
Felelős kiadó: Zsámbéki Ferenc
Kiadó: Magyar Vasúti és Hajózási Klub
Szerkesztőség: Budapest VI., Csengery utca 68.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Csengery utca 68.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1613. Vasúti Hírlap
Magyar Keresztényszociális Vasutasok Országos Gazdasági Egyesületének közlönye.
Budapest
5 (24). évf. 1-2. sz. (1944. jan. 3.) – 5 (24). évf. 23-24. sz. (1944. dec. 2.)
Megjelent: havonta kétszer
Felelős szerkesztő: Vági László, március 2-től: Róbert István
Felelős kiadó: Zsámbéki Ferenc, március 2-től: Róbert István
Kiadó: Magyar Keresztényszociális Vasutasok Országos Gazdasági Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest VIII., Kenyérmező utca 6.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Kenyérmező utca 6.
Nyomda: Budapesti Hírlap Nyomdája, Budapest
Méret: 46 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1614. Vasvármegye
Keresztény politikai napilap.
Szombathely
77. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 77. évf. 286. sz. (1944. dec. 17.)
Megjelent: hétfő kivételével naponta
Főszerkesztő: Lékay Lingauer Albin
Felelős szerkesztő: Varga Sándor, június 17-től: Lékay László, október 21-től: Lékay Lingauer Albin
Felelős kiadó: Lékay László
Szerkesztőség: Szombathely, Kossuth Lajos utca 6.
Kiadóhivatal: Szombathely, Kossuth Lajos utca 6.
Nyomda: Vasvármegye Nyomdavállalat, Szombathely, Kossuth Lajos utca 6.
Melléklet: A „Vasvármegye” Rádióműsora
Méret: 40 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Szombathely. Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár
1615. Vasvármegye Hivatalos Lapja
Szombathely
31. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 31. évf. 24. sz. (1944. dec. 31.)
Megjelent: minden hónap 15-én és 30-án
Szerkesztő: Mayer-Guary Guidó
Szerkesztőség: Szombathely, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Szombathely, Vármegyeháza
Nyomda: „Vasvármegye” Nyomdavállalat, Szombathely, Kossuth Lajos utca 6.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Szombathely. Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltár
1616. Vasvármegyei Tűzrendészeti Közlöny
A Vasvármegyei Tűzoltószövetség hivatalos lapja.
Szombathely
48. évf. (1944.)
Felelős szerkesztő: Bendefy László
Kiadó: Vasvármegyei Tűzoltószövetség
Kiadóhivatal: Szombathely, Vasvármegye Tűzoltószövetsége
Nyomda: Martineum Könyvnyomda Rt., Szombathely
Méret: 28 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, számozás és dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1617. Vegyi Ipar és Kereskedelem
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 6. évf. 10. sz. (1944. okt.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Szalay János
Felelős kiadó: Szalay János
Szerkesztőség: Budapest IX., Lónyay utca 18/b.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Lónyay utca 18/b.
Nyomda: Ladányi Antal Könyvnyomdája, Budapest IX., Lónyay utca 18/b.
Méret: 34 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
1618. Vendéglátóipari Szemle
A Szállodai Éttermi és Kávéházi Alkalmazottak Genfi Szövetsége Magyarországi Egyesületének hivatalos lapja.
Budapest
10. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 10. évf. 4. sz. (1944. ápr. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Zádor Sándor
Felelős kiadó: Zádor Sándor
Szerkesztőség: Budapest VII., Nagydiófa utca 3.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Nagydiófa utca 3.
Nyomda: Nádor Nyomda, Budapest, Podmaniczky u. 51.
Méret: 32 cm
Megszűnt. (10.743/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
1619. Vendéglősök Lapja
Vendéglátó ipari szaklap.
Budapest
60. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 60. évf. 4. sz. (1944. ápr. 5.)
Megjelent: minden hónap 5-én
Felelős szerkesztő: lidértejedi Kiss Istvánné
Szerkesztő:lidértejedi Kiss István
Felelős kiadó: lidértejedi Kiss Istvánné
Kiadó: lidértejedi Kiss Istvánné
Szerkesztőség: Budapest IX., Viola utca 3.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Viola utca 3.
Nyomda: Pátria Irodalmi Vállalat és Nyomdai Rt., Budapest, Üllői út 25.
Méret: 39 cm
Megszűnt. (10.743/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1620. Versenyfutár
Budapest
3. évf. 1. sz. (1943. dec. 31.) – 3. évf. 64. sz. (1944. máj. 23.)
Megjelent: hetente háromszor
Felelős szerkesztő: Karádi Lajos
Felelős kiadó: Karádi Lajos
Szerkesztőség: Budapest VI., Lovag u. 14.
Kiadóhivatal: Budapest VI., Lovag u. 14.
Nyomda: Klein S. Könyvnyomdája, Budapest VI., Lovag u. 14.; május 22-től: Andrási Nyomda, Budapest VIII., Népszínház u. 11.
Méret: 24 cm
Megszűnt. (10.923/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1621. Versenylap
Lótenyésztési és lóverseny szaklap.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1943. dec. 31.) – 6. évf. 62. sz. (1944. máj. 19.)
Megjelent: hetente többször
Felelős szerkesztő: Markovits István
Felelős kiadó: Markovits István
Szerkesztőség: [Budapest]
Kiadóhivatal: [Budapest]
Nyomda: Balázs Nyomda, Budapest, Nagyatádi Sz. u. 21.
Méret: 23 cm
Megszűnt. (10.923/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Vestnik’ Narodnih’ Učitelev’ → Lásd: Blatt der Volksschullehrer
1622. Veszprém–Egyházmegyei Katolikus Tudósító
Az Egyházmegyei Katolikus Akció hivatalos közlönye.
Veszprém
6. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 6. évf. 7. sz. (1944. szept.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Kerényi József
Felelős kiadó: Kerényi József
Kiadó: Egyházmegyei Könyvnyomda
Szerkesztőség: Veszprém, Gizella tér 2.
Kiadóhivatal: Veszprém, Gizella tér 2.
Nyomda: Egyházmegyei Könyvnyomda, Veszprém
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1623. Veszprémi Hírlap
Keresztény politikai lap.
Veszprém
52. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 52. évf. 81. sz. (1944. okt. 8.)
Megjelent: szerdán és vasárnap
Főszerkesztő: Révai József
Felelős szerkesztő: Szabó Ferenc
Felelős kiadó: Révai József
Kiadó: Egyházmegyei Könyv- és Papírkereskedés
Szerkesztőség: Veszprém, Gizella tér 2.
Kiadóhivatal: Veszprém, Gizella tér 2.
Nyomda: Egyházmegyei Könyvnyomda, Veszprém, Gizella tér 2.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1624. Veszprémi Népoktatás
A Veszprémvármegyei Kir[ályi] Tanfelügyelőség és a Veszprémvármegyei Általános Tanítóegyesület hivatalos közlönye.
Veszprém
8. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 8. évf. 10. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Szerkesztő: a várm[egyei] kir[ályi] tanfelügyelő
Kiadó: Kir[ályi] Tanfelügyelőség
Szerkesztőség: Veszprém, Horthy Miklós út 5.
Kiadóhivatal: Veszprém, Horthy Miklós út 5.
Nyomda: Egyházmegyei Könyvnyomda, Veszprém
Méret: 32 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1625. Veszprémvármegye
Politikai lap. A Veszprémvármegyei Gazdasági Egyesület hivatalos értesítője.
Veszprém
46-69. évf. 14. sz. (1944. ápr. 2.) – 46-69. évf. 53. sz. (1944. dec. 31.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: ifj. Matkovich László
Felelős kiadó: ifj. Matkovich László
Szerkesztőség: Veszprém, Füredi-telep 11.
Kiadóhivatal: Veszprém, Füredi-telep 11.
Nyomda: Pósa Könyvnyomda, Veszprém
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1626. Veszprémvármegyei Hivatalos Lap
Veszprém
46. évf. 1. sz. (1944. jan. 6.) – 46. évf. 26. sz. (1944. nov. 23.)
Megjelent: kéthetente csütörtökön
Szerkesztő: Kenessey Zoltán
Kiadó: Veszprémvármegye alispánja
Szerkesztőség: Veszprém, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Veszprém, Vármegyeháza
Nyomda: Egyházmegyei Könyvnyomda, Veszprém
Méret: 27 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
1627. Vezetők Lapja
Budapest
21. évf. 5. sz. (1944. jan.) – 21. évf. 12. sz. (1944. aug.); 22. évf. 1. sz. (1944. szept.) – 22. évf. 3. sz. (1944. nov.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Nemere János
Szerkesztő: Malárcsik József
Felelős kiadó: Nemere János
Szerkesztőség: Budapest V., Nagy-Sándor utca 6.
Kiadóhivatal: Budapest V., Nagy-Sándor utca 6.
Nyomda: Fráter és Társa Könyvnyomdája, Budapest VII., Akácfa u. 13., júniustól: Csizmazia Kálmán könyvnyomtató, Budapest VII., Akácfa utca 13.
Méret: 24 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
1628. Vezetők Mappája
Budapest
11. évf. 1. sz. (1943/44. jan.) – 11. évf. 3. sz. (1943/44. ápr.); 12. évf. 1. sz. (1944. szept.)
Megjelent: rendszertelenül
Kiadó: Magyar Katholikus Nőegyesületek Országos Szövetsége
Szerkesztőség: Budapest IV., Veres Pálné utca 9.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Veres Pálné utca 9.
Nyomda: Príma Gépíró- és Sokszorosító Iroda, Budapest IV., Veres Pálné utca 35.
Méret: 31 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1629. Viaţa Ilustrată
Revistă de Familie – Apare lunar.
Kolozsvár
11. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 11. évf. 6. sz. (1944. jún.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: L. G. Munteanu
Felelős kiadó: L. G. Munteanu
Szerkesztőség: Kolozsvár, Hitler tér 2.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Hitler tér 18.
Nyomda: Romániai Ortodox Püspökség Nyomdája, Kolozsvár
Méret: 30 cm
Megjegyzés: román nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1630. Vidéki Magyar Sütőiparos
A Magyar Sütőiparos Szervezetek Országos Központja hivatalos közlönye. A magyar sütőiparosság független szaklapja.
Budapest
13. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 13. évf. 8. sz. (1944. ápr. 15.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Gracza János
Felelős kiadó: Gracza János
Szerkesztőség: Budapest IV., Bástya utca 12.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Bástya utca 12.
Nyomda: Faragó Imre Nyomdája, Kispest, Vörösmarty utca 6.
Méret: 48 cm
Megszűnt. (10.743/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1631. Vidéki Úri- és Hölgyfodrászok Szaklapja
A Női Fodrászok Mester Egyesülése, Magyar Fodrász Mesterek Országos Szövetsége, a szegedi és vidéki fodrásziparosok hivatalos lapja.
Szeged
11. évf. (1944. jan.) – 11. évf. (1944. jún.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Dudás Sándor
Felelős kiadó: Dudás Sándor
Szerkesztőség: Szeged, Széchenyi tér 2/a.
Kiadóhivatal: Szeged, Széchenyi tér 2/a.
Nyomda: Corvin Nyomda, Szeged, Vár utca 2.
Méret: 30 cm
Megjegyzés: számozás nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Szeged. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
1632. Vigília
Szépirodalmi és kritikai havi folyóirat.
Budapest
10. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 10. évf. 4. sz. (1944. ápr.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Possonyi László
Szerkesztő: Possonyi László
Felelős kiadó: Possonyi László
Szerkesztőség: Budapest VIII., Sándor tér 2.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Sándor tér 2.
Nyomda: Antiqua Rt., Budapest
Méret: 24 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
1633. Világgazdasági Szemle
Közgazdasági és pénzügyi folyóirat.
Budapest
11. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 11. évf. 4. sz. (1944. ápr. 5.)
Megjelent: minden hónap 5-én
Felelős szerkesztő: Vaszary István
Felelős kiadó: Vaszary István
Szerkesztőség: Budapest VIII., Baross utca 117.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Ráday utca 49.
Nyomda: Merkantil Nyomda, Budapest, Vajda Hunyad utca 43.
Méret: 27 cm
Megszűnt. (10.743/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1634. Világítás, Útépítés, Vízellátás
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 6. évf. 5. sz. (1944. máj. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Ráth Sándor
Szerkesztő: Ráth Sándor
Felelős kiadó: Ráth Sándor
Szerkesztőség: Budapest VIII., Szentkirályi utca 31.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Szentkirályi utca 31.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest
Méret: 31 cm
Megszűnt. (10.743/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
1635. Világlap
Képes hetilap.
Budapest
46. évf. 18. sz. (1944. máj. 3.) – 46. évf. 51. sz. (1944. dec. 20.)
Megjelent: szerdán
Felelős szerkesztő: Havas Antal Zsigmond, június 14-től: Koréh Ferenc
Szerkesztő: Havas Zsigmond
Felelős kiadó: Paizs Géza, szeptember 13-tól: Bór István
Kiadó: Forrás Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat
Szerkesztőség: Budapest VII., Dohány utca 12-14.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Dohány utca 12-14.
Nyomda: Forrás Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Bt., Budapest VII., Dohány utca 12.
Előbb: Tolnai Világlapja
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
1636. Világosság
Az erdélyi magyar dolgozók lapja.
Kolozsvár
1. évf. 1. sz. (1944. okt. 18.) – 1. évf. 25. sz. (1944. nov. 17.)
Megjelent: naponta
Felelős szerkesztő: Nagy István
Szerkesztő: Balogh Edgar
Szerkesztőség: Kolozsvár, Brassai u. 7.
Kiadóhivatal: Kolozsvár, Brassai u. 7.
Nyomda: Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet, Kolozsvár
Méret: 48 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Kolozsvár. Lucián Blaga Központi Egyetemi Könyvtár
1637. Világposta
Katolikus képes családi és missziós folyóirat.
Kőszeg
15. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 15. évf. 12. sz. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap 10-én
Főszerkesztő: Seres Béla
Felelős szerkesztő: Mayer János
Felelős kiadó: Mayer János
Kiadó: Szent Imre Missziós Szeminárium
Szerkesztőség: Kőszeg, Szent Imre Missziós Szeminárium
Kiadóhivatal: Kőszeg, Szent Imre Missziós Szeminárium
Nyomda: „Élet” Irod[almi] és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1638. A Villám
A Híradóleventék és a MRAOE hivatalos lapja.
Budapest
1. évf. 1. sz. (1944. márc. 15.) – 1. évf. 14. sz. (1944. okt. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én és 15-én
Felelős szerkesztő: Horváth István
Szerkesztő: Horváth Dezső
Felelős kiadó: Horváth István
Kiadó: M[agyar] Kir[ályi] Honvédelmi Minisztérium 40/K Osztálya
Szerkesztőség: Budapest VIII., Üllői út 30., május 1-től: Budapest II., Lepke u. 20.
Kiadóhivatal: Budapest V., Alkotmány utca 7., május 1-től: Budapest II., Lepke u. 20.
Nyomda: Athenaeum Rt., Budapest
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1639. Villamfelszerelők, Műszerészek és Látszerészek Lapja
A Budapesti Villamfelszerelők, Műszerészek és Látszerészek Ipartestülete hivatalos lapja.
Budapest
34. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 34. évf. 8. sz. (1944. aug.)
Megjelent: minden hónap 10-én
Felelős szerkesztő: Weiler István
Felelős kiadó: Weiler István
Kiadó: Budapesti Villamfelszerelők, Műszerészek és Látszerészek Ipartestülete
Szerkesztőség: Budapest VI., Vilmos császár út 45.
Kiadóhivatal: Budapest IX., Lónyay utca 15.
Nyomda: May Nyomda Rt., Budapest V., Széchenyi rakpart 7.
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
1640. Villamos Fogyasztók Lapja
Budapest
11. évf. (1944. jan. 1.) – 11. évf. (1944. jún. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Haidegger Ernő
Felelős kiadó: Haidegger Ernő
Szerkesztőség: Budapest V., Akadémia utca 1.
Kiadóhivatal: Budapest V., Akadémia utca 1.
Nyomda: Athenaeum Rt., Budapest
Méret: 31 cm
Megjegyzés: számozás nélkül
Megszűnt. (11.033/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1641. V[illamosmű] K[ezelők] L[apja]
Villamosművek Kezelőinek Országos Szövetsége hivatalos közlönye.
Budapest
9. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 9. évf. 11. sz. (1944. nov.)
Megjelent: minden hónap 10-én
Felelős szerkesztő: Hamar Károly
Felelős kiadó: Hamar Károly
Kiadó: Villamosművek Kezelőinek Országos Szövetsége
Szerkesztőség: Budapest VII., Nefelejts utca 61.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Nefelejts utca 61.
Nyomda: Korda Rt. Nyomdája, Budapest VIII., Csepreghy utca 2.
Méret: 28 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
1642. Villamossági-Rádió
Kereskedők és kisiparosok lapja.
Budapest
6. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 6. évf. 4. sz. (1944. ápr.)
Megjelent: minden hónap 10-én
Felelős szerkesztő: Sándor Béla
Felelős kiadó: Sándor Béla
Kiadó: Villamossági-Rádiókereskedők és Kisiparosok Országos Egyesülete
Szerkesztőség: Budapest V., Akadémia utca 1.
Kiadóhivatal: Budapest V., Akadémia utca 1.
Nyomda: Neuwald Illés Utódai Könyvnyomda, Budapest VIII., Üllői út 48.
Méret: 31 cm
Megszűnt. (10.743/1944. M. E. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1643. Virradat
Hétfői politikai lap.
Budapest
8 [9!]. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 9. évf. 51. sz. (1944. dec. 18.)
Megjelent: hétfőn
Főszerkesztő: Bornemisza Gábor
Felelős szerkesztő: Bornemisza Gábor
Szerkesztő: Borbély Andor
Felelős kiadó: Bornemisza Gábor
Kiadó: Virradat Kiadóvállalat Kft.
Szerkesztőség: Budapest VIII., Gyulai Pál utca 14.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Gyulai Pál utca 14.
Nyomda: Centrum Kiadóvállalat Rt., Budapest VIII., Gyulai Pál utca 14.
Méret: 42 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1644. Virradat
Hétfői politikai lap.
Sopron
(1944.) – (1944.)
Megjelent: hetente
Főszerkesztő: Bornemisza Gábor
Felelős szerkesztő: Bornemisza Gábor
Szerkesztő: Csehi Ferenc
Kiadó: Bornemisza Gábor
Szerkesztőség: [Sopron]
Kiadóhivatal: [Sopron]
Nyomda: Király Nyomda, Sopron
Lelőhely:
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
Forrás:
Győr-Moson-Sopron megye időszaki sajtójának bibliográfiája (1779-1995). Győr, 2000. p. 771
1645. Vita Seraphica
A Magyar Minorita Rendtartomány Szemináriumának közleményei.
Eger
(1944. máj.)
Felelős kiadó: Ladányi László
Kiadó: Szent Erzsébetről nevezett Magyar Minorita Rendtartomány Szemináriuma
Szerkesztőség: [Eger]
Kiadóhivatal: [Eger]
Nyomda: Ludvig István Könyvnyomdája, Miskolc
Méret: 25 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, kézirat gyanánt
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1646. Vitézek Lapja
A Vitézi Rend hivatalos lapja.
Budapest
22 (4). évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 22 (4). évf. 42. sz. (1944. okt. 14.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Mezey Dénes, június 10-től: Várady Károly
Szerkesztő: Rózsás József
Felelős kiadó: Mezey Dénes, június 10-től: Várady Károly
Kiadó: Vitézi Rend Zrínyi Csoportja Munkatársainak Irodalmi és Művészeti Szövetkezete
Szerkesztőség: Budapest VIII., Reviczky utca 4/b.
Kiadóhivatal: Budapest VIII., Reviczky utca 4/b.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 41 cm
Megjegyzés: a Magyar Katonaújsággal együtt jelent meg
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Hadtörténeti Múzeum és Könyvgyűjteménye
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1647. Vízi Sport
A Magyar Evezős Szövetség, a Magyar Vitorlás Yacht Szövetség, az Országos Magyar Kajak Szövetség hivatalos lapja. februártól: A Magyar Evezős Szövetség, a Magyar Vitorlás Yacht Szövetség, az Országos Magyar Kajak Szövetség, a Balatoni Sportfejlesztő Bizottság hivatalos lapja.
Budapest
18. évf. 1. sz. (1944. jan.) – 18. évf. 5. sz. (1944. máj.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Sebők Sándor
Felelős kiadó: Sebők Sándor
Szerkesztőség: Budapest II., Ruszti út 7.
Kiadóhivatal: Budapest II., Ruszti út 7.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest
Utóbb: Vízi Sport és Magyar Yacht
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Könyvtára
1648. Vízi Sport és Magyar Yacht
A Magyar Evezős Szövetség, a Magyar Vitorlás Yacht Szövetség, az Országos Magyar Kajak Szövetség, a Balatoni Sportfejlesztő Bizottság, a Balatoni Yacht Club hivatalos lapja.
Budapest
18-22. évf. 6. sz. (1944. jún. 15.) – 18-22. évf. 9. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: havonta
Felelős szerkesztő: Bendzsay Kálmán
Felelős kiadó: Sebők Sándor
Szerkesztőség: Budapest II., Ruszti út 7., július 15-től: Budapest II., Guyon Richárd u. 11.
Kiadóhivatal: Budapest II., Ruszti út 7.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest
Előbb: Magyar Yacht
Előbb: Vízi Sport
Méret: 30 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1649. Volks-Zeitung
Bácsszentiván
12. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 12. évf. 26. sz. (1944. jún. 25.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Blechl József
Szerkesztő: Blechl József
Kiadó: Blechl József
Szerkesztőség: Bácsszentiván, Dorosoer Straβe 15., március 26-tól: Bácsszentiván, Prinz Eugen straβe 15.
Kiadóhivatal: Bácsszentiván, Dorosoer Straβe 15., március 26-tól: Bácsszentiván, Prinz Eugen straβe 15.
Nyomda: Blechl József Könyvnyomdája, Bácsszentiván
Méret: 41cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1650. Volt 1-es Honvéd Újság
Budapest
11. évf. 1. sz. (1944. jan. 30.) – 11. évf. 11. sz. (1944. nov. 30.)
Megjelent: minden hónap 30-án
Felelős szerkesztő: Szombathy Kálmán
Felelős kiadó: Szombathy Kálmán
Szerkesztőség: Budapest VII., Klauzál utca 8.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Klauzál utca 8.
Nyomda: Ábrahám – Bagó M[ihály] Fia Utóda Könyvnyomdája, Budapest II., Fő utca 42., október 30-tól: Attila Nyomda Rt., Budapest II., Szász Károly u. 3-5.
Méret: 30 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1651. Vonatkísérő
Társadalmi, szépirodalmi vasutas szaklap. „Vonatkísérők Országos Otthona” hivatalos közlönye.
Budapest
38. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 38. évf. 11. sz. (1944. nov. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Főszerkesztő: Zima István
Felelős szerkesztő: Szepesi Sándor
Felelős kiadó: Zima István
Kiadó: Vonatkísérők Országos Otthona
Szerkesztőség: Budapest VII., Nefelejts utca 61.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Nefelejts utca 61.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Méret: 41 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
W. M. T. K. Közleményei → Lásd: W[eiss] M[anfréd Vállalatok] T[estedző] K[öre] Közleményei
1652. Wehr und Waffe für das Evangelische Deutsche Volk in Ungarn
Győr
6. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 6. évf. 52. sz. (1944. dec. 24.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Németh Károly
Szerkesztő: Németh Károly
Felelős kiadó: Németh Károly
Kiadó: Dunántúli Luther-Szövetség
Szerkesztőség: Győr, Rónay utca 3.
Kiadóhivatal: Győr, Rónay utca 3.
Nyomda: Baross Nyomda: Uzsaly és Koncz (Harangszó Nyomda), Győr, Andrássy út 24.
Méret: 32 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
Sopron. Soproni Evangélikus Gyülekezet Könyvtára
1653. W[eiss] M[anfréd Vállalatok] T[estedző] K[öre] Közleményei
Csepel
8. évf. 1. sz. (1944. jan. 7.) – 8. évf. 20. sz. (1944. máj. 26.)
Megjelent: pénteken
Felelős szerkesztő: Eyssen Tibor
Felelős kiadó: Eyssen Tibor
Szerkesztőség: [Csepel]
Kiadóhivatal: [Csepel]
Nyomda: Rapid Nyomda, Csepel
Utóbb: Csepel Gyári Szabadidő Közlemények
Méret: 33 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1654. Werbasser Zeitung
Wochenblatt für volksdeutsche Interessen.
Újverbász
43. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 43. évf. 38. sz. (1944. szept. 16.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Plesz Henrik
Szerkesztőség: Újverbász, Adolf Hitler u.
Kiadóhivatal: Újverbász, Adolf Hitler u.
Nyomda: Plesz Henrik Könyvnyomdája, Újverbász
Méret: 41 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1655. Wieści Polskie
Budapest
2 (6). évf. 1 (628). sz. (1944. jan. 5.) – 2 (6). évf. 34 (660). sz. (1944. márc. 22.)
Megjelent: hetente háromszor
Felelős szerkesztő: Kajtár Jenő
Felelős kiadó: Kajtár Jenő
Szerkesztőség: Budapest VII., Erzsébet körút 9-11.
Kiadóhivatal: Budapest VII., Erzsébet körút 9-11.
Nyomda: Athenaeum Nyomda, Budapest
Méret: 42 cm
Megjegyzés: lengyel nyelvű
Megszűnt. (10.704/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1656. Wirtschaftsbericht über Ungarn
Budapest
9. sz. (1944. jan.) – 10. sz. (1944. ápr.)
Megjelent: rendszertelenül
Felelős kiadó: Hasitz Sándor
Szerkesztőség: Budapest V., Nádor u. 4.
Kiadóhivatal: Budapest V., Nádor u. 4.
Nyomda: Sárkány Nyomda, Budapest VI., Horn Ede u. 9.
Méret: 28 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Politikatörténeti Intézet Könyvtára
1657. Zalai Közlöny
Politikai napilap.
Nagykanizsa
84. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 84. évf. 222. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: vasárnap kivételével minden nap
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Felelős kiadó: Zalai Károly
Kiadó: Közgazdasági Rt.
Szerkesztőség: Nagykanizsa, Fő utca 5.
Kiadóhivatal: Nagykanizsa, Fő utca 5.
Nyomda: Közgazdasági Rt. Nagykanizsa Nyomdája, Nagykanizsa
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1658. Zalai Magyar Élet
Politikai napilap.
Zalaegerszeg
5. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 5. évf. 222. sz. (1944. szept. 30.)
Megjelent: vasárnap kivételével minden nap
Felelős szerkesztő: Pesthy Pál
Felelős kiadó: Pesthy Pál
Kiadó: Zalai Magyar Élet Lapkiadó Kft.
Szerkesztőség: Zalaegerszeg, Tüttössy utca 12.
Kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Tüttössy utca 12.
Nyomda: Kakas Ágoston Nyomdája, Zalaegerszeg
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Zalaegerszeg. Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára
1659. Zalai Összetartás
Politikai napilap.
Zalaegerszeg
1. sz. (1944. nov. [1].) – (1944.)
Megjelent: naponta
Felelős szerkesztő: PesthyPál
Felelős kiadó: Kereszturi György
Kiadó: Pesthy Pál
Szerkesztőség: [Zalaegerszeg]
Kiadóhivatal: [Zalaegerszeg]
Nyomda: Zrínyi Nyomda, Zalaegerszeg
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Zalaegerszeg. Deák Ferenc Megyei Könyvtár
Forrás:
Horváth Ferenc: A Zala megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája 1861-1973. Zalaegerszeg, 1978. p. 121
1660. Zalai Tűzrendészet
A Zalavármegyei Tűzoltó Szövetség hivatalos lapja.
Zalaegerszeg
11. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 11. évf. 12. sz. (1944. dec. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Hontváry Gyula
Felelős kiadó: Hontváry Gyula
Szerkesztőség: Zalaegerszeg, Lord Rothermere utca 1.
Kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Lord Rothermere utca 1.
Nyomda: Kultúra Nyomdavállalat, Zalaegerszeg
Méret: 29 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Pécs. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára
1661. Zalamegyei Újság
Politikai napilap.
Zalaegerszeg
27. évf. 1. sz. (1944. jan. 3.) – 27. évf. 252. sz. (1944. nov. 8.)
Megjelent: vasárnap kivételével minden nap
Felelős szerkesztő: Szakál Ferenc
Felelős kiadó: Gaál István, április 15-től: Csordás János
Szerkesztőség: Zalaegerszeg, Széchenyi tér 4.
Kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi tér 4.
Nyomda: Zrínyi Nyomdaipari Rt., Zalaegerszeg, Széchenyi tér 4.
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1662. Zalavármegyei Hivatalos Lap
Zalaegerszeg
42. évf. 1. sz. (1944. jan. 13.) – 42.évf. 28.sz. (1944. dec.7.)
Megjelent: kéthetente
Szerkesztő: Schmidt Jenő, február 24-től: Hunyadi László
Szerkesztőség: Zalaegerszeg, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Vármegyeháza
Nyomda: Kakas Ágoston Könyvnyomdája, Zalaegerszeg
Méret: 27 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1663. Zászlónk
Budapest
42. évf. 5. sz. (1944. jan.) – 42. évf. 12. sz. (1944. aug.); 43. évf. 1. sz. (1944. szept.) – 43. évf. 3. sz. (1944. dec.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Főszerkesztő: Koszterszitz József
Felelős szerkesztő: Pantol Márton
Felelős kiadó: Krywald Ottó
Szerkesztőség: Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Kiadóhivatal: Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Nyomda: Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Méret: 27 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
1664. Die Zeit
Budapest
8. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 8. évf. 6. sz. (1944. márc. 20.)
Megjelent: minden hónap 5-én és 20-án
Szerkesztő: Frőhlich Károly
Szerkesztőség: Budapest II., Zsigmond király útja 6.
Kiadóhivatal: Budapest II., Zsigmond király útja 6.
Nyomda: Földes, Wagner és Társa Nyomdája, Budapest V., Csáky utca 64-66.
Méret: 31 cm
Megjegyzés: német nyelvű
Megszűnt. (10.613/1944. III. számú határozat)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1665. Zemplén
Politikai lap.
Sátoraljaújhely
75. évf. 1. sz. (1944. jan. 8.) – 75. évf. 42. sz. (1944. okt. 21.)
Megjelent: szombaton
Felelős szerkesztő: Bogyay Kálmán, április 8-tól: Hegyi József, október 21-től: Koss Tibor Zs[igmond]
Felelős kiadó: Balla János
Kiadó: április 8-tól: Zemplén Könyvnyomda és Lapkiadó Rt.
Szerkesztőség: Sátoraljaújhely, Vármegyeháza, február 19-től: Sátoraljaújhely, Széchenyi tér 9.
Kiadóhivatal: Sátoraljaújhely, Vármegyeháza, február 19-től: Sátoraljaújhely, Széchenyi tér 9.
Nyomda: Zemplén Könyvnyomda és Lapkiadó Rt., Sátoraljaújhely
Méret: 46 cm, július 1-től: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1666. Zemplén Vármegye Hivatalos Lapja
Sátoraljaújhely
83. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 83. évf. 16. sz. (1944. szept. 28.)
Megjelent: kéthetente
Szerkesztő: Biringer Gyula
Kiadó: Zemplén Vármegye Törvényhatósága
Szerkesztőség: Sátoraljaújhely, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Sátoraljaújhely, Vármegyeháza
Nyomda: Zemplén Könyvnyomda és Lapkiadó Rt., Sátoraljaújhely
Méret: 27 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
1667. Zempléni Fáklya
A Fáy András Társaság folyóirata.
Taktaszada
3. évf. 2-3. sz. (1944. júl.)
Megjelent: negyedévente
Felelős szerkesztő: Farkas Andor
Felelős kiadó: Farkas Andor
Szerkesztőség: Taktaszada
Kiadóhivatal: Taktaszada
Nyomda: Ludvig István Könyvnyomdája, Miskolc, Rákóczi utca 18.
Méret: 24 cm
Megjegyzés: egyetlen szám, évfolyamszámozás az előző évi folytatása
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országgyűlési Könyvtár
Budapest. Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára
1668. Zempléni Gazda
Mező és szőlőgazdasági szaklap. A Zemplén Vármegyei Gazdasági Egyesület hivatalos közlönye.
Sátoraljaújhely
24. évf. 1. sz. (1944.) – 24. évf. 5. sz. (1944. )
Megjelent: havonta
Főszerkesztő: Waldbott Frigyes
Felelős szerkesztő: Engelberth Rezső
Felelős kiadó: Engelberth Rezső
Kiadó: Zemplén Vármegyei Gazdasági Egyesület
Szerkesztőség: Sátoraljaújhely, Vármegyeháza
Kiadóhivatal: Sátoraljaújhely, Vármegyeháza
Nyomda: Zemplén Könyvnyomda és Lapkiadó Rt., Sátoraljaújhely
Méret: 29 cm
Megjegyzés: dátum nélkül
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1669. Zempléni Reformátusok Lapja
Az Alsó és Felsőzempléni Református Egyházmegyék gyülekezeti híradója.
Sátoraljaújhely
1. évf.1. sz. (1944. ápr. 1.) – 1. évf. 7. sz. (1944. okt.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Nagy Sándor Béla
Felelős kiadó: Koss Zsigmond
Szerkesztőség: Sátoraljaújhely, Petőfi utca 5.
Kiadóhivatal: Sátoraljaújhely, Petőfi utca 5.
Nyomda: Dani János Könyvnyomdája, Sátoraljaújhely
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye
1670. A Zene
Budapest
25. évf. 5. sz. (1944. jan. 3.) – 25. évf. 16. sz. (1944. szept. 30.); 26. évf. 1. sz. (1944. nov. 4.) – 26. évf. 3. sz. (1944. dec. 10.)
Megjelent: havonta kétszer
Felelős szerkesztő: Horusitzky Zoltán
Felelős kiadó: Novágh Gyula
Szerkesztőség: Budapest VII., Erzsébet krt. 19.
Kiadóhivatal: Budapest IV., Szép u. 5.
Nyomda: Hollóssy János Könyvnyomdája, Budapest VII., Jósika u. 20.
Méret: 22 cm
Megszűnt. (6.250/1944. M. E. számú rendelet)
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Könyvtára
Budapest. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
1671. Zeneközlöny
A Magyar Református Énekvezérek Egyesületének hivatalos lapja.
Tiszaföldvár
18. évf. 1. sz. (1944. jan. 1.) – 18. évf. 2. sz. (1944. febr. 1.)
Megjelent: minden hónap 1-én
Felelős szerkesztő: Szabó Gyula
Felelős kiadó: Szabó Gyula
Szerkesztőség: Tiszaföldvár, Kossuth utca 74.
Kiadóhivatal: Tiszaföldvár, Kossuth utca 74.
Nyomda: György József Könyvnyomdája, Tiszaföldvár
Méret: 23 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Evangélikus Országos Könyvtár
Budapest. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
1672. Zirc és Vidéke
Politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap.
Zirc
31. évf. 1. sz. (1944. jan. 2.) – 31. évf. 39. sz. (1944. szept. 24.)
Megjelent: vasárnap
Felelős szerkesztő: Kuntzl Ernő
Szerkesztőség: Zirc, Rákóczi tér 1.
Kiadóhivatal: Zirc, Rákóczi tér 1.
Nyomda: Ott Lajos Könyvnyomdája, Zirc
Méret: 41 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1673. Zöld Mező
Agrárpolitikai hetilap. A legeltetési társulatok, volt úrbéres- és közbirtokosságok, az országos és kerületi zöldmezőszövetségek hivatalos lapja.
Budapest
13. évf. 1. sz. (1944. jan. 5.) – 13. évf. 46. sz. (1944. nov. 15.)
Megjelent: szerdánként
Felelős szerkesztő: Piukovich József
Felelős kiadó: Gaál Dezső
Kiadó: Alföldi Zöldmező Szövetség
Szerkesztőség: Budapest V., Szt. István krt. 17.
Kiadóhivatal: Budapest V., Szt. István krt. 17.
Nyomda: Centrum Kiadóvállalat Rt., Budapest VIII., Gyulai Pál u. 14.
Méret: 46 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
Budapest. Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ
1674. Zöldkereszt
Az egészségügyi védőnők és az Országos Egészségvédelmi Szövetség közlönye. A Népegészségügy melléklete.
Budapest
15. évf. 1. sz. (1944. jan. 15.) – 15. évf. 9. sz. (1944. szept. 15.)
Megjelent: minden hónap 15-én
Felelős szerkesztő: Grosch Károly
Szerkesztő: Kontra László, Mezey Margit
Felelős kiadó: Grosch Károly
Szerkesztőség: Budapest IX., Gyáli út 2.
Kiadóhivatal: Budapest V., Honvéd u. 10.
Nyomda: Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest V., Honvéd u. 10.
Méret: 28 cm
Lelőhely:
Budapest. Országos Széchényi Könyvtár
1675. Zsilvásárhelyi Déli Hírlap
Lágerlap.
Zsilvásárhely
1. sz. (1944. okt. 7.) – 2. sz. (1944. karácsony)
Szerkesztő: Szerényi István
Szerkesztőség: [Zsilvásárhely]
Kiadóhivatal: [Zsilvásárhely]
Forrás:
Kuszálik Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940-1989. Budapest, 1996. p. 191-192
Az anyaggyűjtés lezárva 2014. december 31.
Mutatók
Helynevek
A
Abony: 6, 1066
Ács: 765
Alger: 373
Apatin: 218, 699, 722
Arad: 30, 480
Asztély: 1095
B
Bácsszentiván: 601, 1649
Baja: 45, 348, 380, 882
Balassagyarmat: 1138, 1139, 1140, 1141
Balatonfüred: 49, 50, 51
Bécs: 1333
Békés: 75
Békéscsaba: 14, 74, 322, 395, 740, 1177
Beregszász: 82, 617, 1492
Berlin: 83, 771, 1309
Beszterce: 84, 85, 1298, 1307
Brassó: 1123
Budafok: 131, 1262
Budapest: 1, 3, 7, 8, 9, 10, 13, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 23, 24, 25, 26, 27, 29, 32, 33, 34, 35, 36, 38, 39, 40, 42, 43, 46, 52, 53, 54, 55, 57, 61, 62, 64, 65, 70, 71, 72, 79, 80, 81, 86, 87, 93, 94, 95, 97, 98, 99, 102, 103, 104, 105, 106, 107, 108, 109, 110, 111, 112, 113, 114, 115, 116, 117, 118, 119, 120, 121, 122, 123, 124, 125, 126, 127, 128, 129, 130, 132, 133, 134, 135, 140, 142, 143, 144, 147, 148, 149, 150, 151, 153, 154, 159, 160, 164, 168, 169, 175, 186, 195, 198, 199, 201, 205, 206, 209, 210, 212, 213, 214, 215, 219, 220, 221, 222, 223, 226, 236, 237, 238, 239, 242, 244, 246, 248, 252, 254, 255, 256, 257, 258, 259, 261, 263, 264, 265, 266, 268, 269, 270, 271, 272, 273, 274, 289, 296, 300, 301, 302, 303, 306, 308, 312, 314, 315, 316, 317, 323, 324, 325, 338, 341, 342, 344, 345, 346, 347, 349, 350, 351, 352, 353, 354, 355, 356, 357, 358, 359, 360, 361, 362, 363, 364, 365, 366, 367, 368, 369, 370, 371, 372, 375, 376, 378, 379, 382, 383, 385, 388, 390, 391, 392, 394, 397, 398, 399, 401, 402, 403, 404, 405, 413, 414, 415, 416, 417, 418, 419, 420, 422, 423, 437, 442, 443, 444, 449, 450, 451, 453, 455, 460, 461, 463, 468, 475, 481, 482, 483, 484, 485, 487, 488, 489, 490, 491, 498, 499, 506, 509, 510, 511, 512, 515, 516, 519, 520, 521, 522, 524, 527, 528, 529, 532, 533, 534, 535, 536, 538, 539, 540, 543, 544, 546, 547, 550, 553, 554, 555, 556, 559, 560, 561, 562, 564, 568, 569, 570, 572, 574, 575, 577, 585, 586, 588, 592, 593, 594, 595, 596, 597, 598, 599, 609, 610, 612, 615, 617, 620, 624, 630, 631, 633, 643, 645, 646, 648, 650, 651, 654, 655, 660, 661, 665, 667, 668, 669, 670, 672, 673, 674, 675, 676, 677, 678, 679, 680, 681, 683, 685, 686, 687, 688, 689, 691, 693, 694, 695, 698, 701, 702, 704, 706, 709, 710, 711, 714, 733, 734, 735, 736, 741, 744, 745, 747, 748, 750, 751, 752, 753, 754, 755, 756, 758, 759, 760, 762, 763, 764, 769, 770, 772, 773, 774, 776, 777, 778, 781, 782, 783, 787, 788, 790, 794, 796, 797, 799, 800, 801, 802, 805, 806, 807, 808, 809, 810, 811, 812, 813, 814, 815, 817, 818, 819, 820, 821, 822, 823, 824, 825, 826, 827, 828, 829, 830, 831, 832, 833, 834, 835, 836, 838, 839, 840, 841, 842, 843, 846, 847, 848, 849, 850, 851, 852, 853, 854, 855, 856, 857, 859, 860, 861, 862, 863, 864, 865, 866, 867, 868, 869, 871, 872, 873, 874, 875, 877, 878, 879, 880, 881, 883, 884, 885, 886, 887, 888, 889, 890, 891, 892, 893, 894, 897, 898, 899, 900, 901, 903, 904, 905, 906, 907, 908, 917, 918, 919, 920, 921, 922, 923, 924, 926, 927, 928, 929, 930, 933, 934, 936, 937, 939, 940, 942, 943, 944, 945, 946, 947, 948, 949, 950, 951, 952, 954, 955, 957, 958, 959, 960, 961, 962, 963, 964, 965, 967, 968, 969, 970, 971, 972, 973, 974, 980, 981, 982, 983, 984, 985, 987, 988, 989, 990, 991, 992, 993, 994, 995, 996, 997, 998, 999, 1001, 1002, 1003, 1004, 1006, 1007, 1008, 1010, 1011, 1017, 1021, 1022, 1029, 1030, 1031, 1032, 1033, 1034, 1035, 1036, 1038, 1039, 1045, 1054, 1055, 1058, 1059, 1060, 1061, 1064, 1067, 1068, 1071, 1073, 1074, 1075, 1076, 1077, 1078, 1085, 1086, 1093, 1102, 1103, 1105, 1106, 1107, 1109, 1110, 1111, 1112, 1113, 1114, 1116, 1117, 1118, 1119, 1122, 1126, 1128, 1129, 1130, 1133, 1134, 1135, 1137, 1143, 1144, 1146, 1148, 1149, 1151, 1152, 1153, 1157, 1158, 1164, 1169, 1170, 1171, 1172, 1173, 1174, 1175, 1176, 1178, 1179, 1180, 1181, 1182, 1183, 1184, 1185, 1186, 1187, 1189, 1191, 1193, 1194, 1196, 1198, 1199, 1205, 1207, 1208, 1215, 1216, 1217, 1218, 1219, 1220, 1221, 1222, 1223, 1224, 1225, 1226, 1227, 1228, 1229, 1230, 1231, 1239, 1240, 1241, 1242, 1243, 1244, 1246, 1247, 1248, 1249, 1250, 1251, 1258, 1259, 1261, 1264, 1266, 1267, 1272, 1279, 1281, 1282, 1283, 1284, 1285, 1287, 1288, 1290, 1302, 1303, 1304, 1305, 1306, 1308, 1310, 1312, 1313, 1314, 1315, 1316, 1327, 1328, 1330, 1331, 1332, 1333, 1334, 1335, 1336, 1339, 1340, 1344, 1346, 1350, 1351, 1355, 1356, 1365, 1374, 1375, 1400, 1405, 1406, 1409, 1410, 1414, 1416, 1417, 1418, 1420, 1422, 1424, 1425, 1430, 1432, 1434, 1443, 1445, 1446, 1451, 1454, 1457, 1458, 1459, 1465, 1466, 1468, 1469, 1470, 1472, 1473, 1474, 1475, 1477, 1479, 1480, 1481, 1484, 1485, 1486, 1487, 1489, 1500, 1504, 1513, 1517, 1518, 1519, 1520, 1521, 1523, 1524, 1525, 1526, 1530, 1532, 1534, 1536, 1537, 1540, 1542, 1543, 1544, 1545, 1547, 1549, 1550, 1551, 1554, 1559, 1562, 1566, 1567, 1568, 1569, 1570, 1572, 1574, 1575, 1576, 1577, 1578, 1579, 1580, 1589, 1590, 1592, 1593, 1594, 1595, 1598, 1599, 1600, 1601, 1605, 1607, 1608, 1609, 1610, 1611, 1612, 1613, 1617, 1618, 1619, 1620, 1621, 1627, 1628, 1630, 1632, 1633, 1634, 1635, 1638, 1639, 1640, 1641, 1642, 1643, 1646, 1647, 1648, 1650, 1651, 1655, 1656, 1663, 1664, 1670, 1673, 1674
Buenos Aires: 895
C
Cegléd: 137, 138, 139, 318
Celldömölk: 141, 666, 738, 785
Cleveland: 1353
Csáktornya: 1069
Csepel: 161, 162, 163, 170, 1653
Csíkszereda: 165, 166, 167
Csillaghegy: 1411
Csongrád: 171, 173, 1498
Csorna: 174
Csurgó: 78
D
Debrecen: 12, 176, 177, 178, 179, 180, 181, 182, 445, 448, 486, 541, 552, 576, 637, 757, 1125, 1244, 1341, 1354, 1450, 1488, 1495, 1496, 1497
Dés: 251, 1364, 1435, 1436
Detroit: 196, 291, 803
Dévaványa: 203
Devecser: 204
Dombegyháza: 249
Dombóvár: 1043, 1506
Dunaszerdahely: 155
Dunavecse: 227
E
Eger: 235, 240, 241, 494, 495, 551, 641, 1297, 1539, 1645
Endrőd → lásd Gyomaendrőd
Eperjes: 1591
Érmihályfalva: 1584
Érsekújvár: 292, 293, 1026, 1156
Esztergom: 309, 310, 311, 941, 1419
F
Fegyvernek: 15
G
Genève → Genf
Genf: 909, 910, 1143
Gödöllő: 136, 406, 820, 932, 1456
Gölnicbánya: 1591
Gyergyószentmiklós: 411
Gyoma → lásd Gyomaendrőd
Gyomaendrőd: 421, 476
Gyömrő: 424
Gyöngyös: 425, 496, 497, 542, 979
Győr: 230, 313, 320, 412, 427, 429, 430, 431, 432, 433, 436, 465, 563, 1025, 1652
Győrszentiván: 434
Győrszentmárton: 1408
Gyula: 73, 76, 77
H
Hajdúböszörmény: 446
Hajdúnánás: 447
Hajdúszoboszló: 377
Hatvan: 479
Heves: 493
Hódmezővásárhely: 514, 639, 1131, 1188, 1602, 1603, 1604
Horgos: 523
J
Jakabszállás: 578
Jánoshalma: 331
Jászapáti: 583
Jászárokszállás: 584
Jászberény: 582, 1528
K
Kalocsa: 603, 604, 605, 791, 916, 1257, 1553
Kaposvár: 566, 591, 608, 613, 614, 1317, 1318, 1555
Karcag: 1084
Kassa: 4, 5, 319, 339, 340, 625, 626, 627, 870, 1099, 1252, 1286, 1546
Kecskemét: 208, 224, 452, 653, 656, 657, 658, 659, 712, 935, 938, 1275, 1460, 1461, 1581
Kercaszomor: 1195
Keszthely: 616, 690
Kézdivásárhely: 1395
Kiskőrös: 190
Kiskunfélegyháza: 717, 1269
Kiskunhalas: 457, 458, 459, 716
Kiskunmajsa: 767
Kispest: 718, 719, 1049, 1235
Kistótfalu: 1270
Kisújfalu: 715
Kisújszállás: 720, 1132, 1421
Kisvárda: 307, 337, 721, 1345
Kolozsvár: 146, 168, 200, 262, 267, 275, 276, 279, 281, 282, 284, 285, 287, 298, 305, 456, 505, 507, 537, 652, 663, 664, 682, 692, 723, 724, 725, 726, 727, 728, 729, 795, 876, 911, 975, 1024, 1037, 1053, 1072, 1094, 1120, 1209, 1238, 1260, 1271, 1276, 1399, 1403, 1442, 1476, 1516, 1533, 1571, 1573, 1582, 1606, 1629, 1636
Komádi: 1277
Komárom: 157, 438, 464, 635, 703, 705, 730, 731, 732, 956, 986, 1447, 1541
Körmend: 1245
Kőszeg: 386, 700, 742, 743, 1637
Kunszentmárton: 768, 1499
L
Lancaster: 1274
Léva: 66, 67
Losonc: 792
Losoncapátfalva: 1104
M
Magyarkanizsa: 1000
Makó: 156, 467, 1009, 1019
Máramarossziget: 1012, 1013
Máriaremete: 43
Marosvásárhely: 184, 277, 283, 352, 573, 1018, 1347, 1390, 1391, 1394, 1440
Mátészalka: 1370
Mátyásföld: 820, 1253
Mexico, D. F.: 1343
Mezőkövesd: 100, 1040
Mezőtúr: 247, 1041
Miskolc: 101, 295, 335, 336, 374, 607, 647, 713, 816, 858, 1048, 1263, 1342, 1493
Mohács: 435, 1052
Monor: 1236
Mosonmagyaróvár: 152, 1057, 1467
Moszkva: 549
Munkács: 621, 1197
Muraszombat: 1070
N
Nagybánya: 58, 1079, 1080, 1081
Nagybecskerek: 1511
Nagyenyed: 280, 1268, 1441
Nagykanizsa: 1657
Nagykároly: 1301, 1373
Nagykáta: 649, 1082
Nagykőrös: 225, 1083
Nagyszalonta: 1087, 1088, 1127
Nagyszeben: 278
Nagyszöllős: 1529
Nagyvárad: 2, 88, 89, 90, 91, 286, 304, 896, 1089, 1090, 1091, 1092, 1265, 1548, 1596
New York: 22, 469, 1065
Nyíregyháza: 409, 589, 662, 779, 912, 931, 1044, 1047, 1096, 1154, 1155, 1280, 1357, 1358, 1359, 1360, 1361
Nyitra: 798
O
Óbecse: 1159
Ógyalla: 1161
Orosháza: 1121, 1165, 1166, 1167, 1168
Ózd: 644, 1190
P
Pannonhalma: 1200
Pápa: 232, 332, 1201, 1202, 1203, 1204, 1401, 1402, 1464
Párizs: 472, 587, 1237, 1289, 1501
Pécel: 786, 1210
Pécs: 31, 47, 48, 59, 60, 145, 228, 294, 440, 462, 565, 640, 707, 708, 953, 1005, 1020, 1097, 1115, 1162, 1206, 1211, 1212, 1213, 1214, 1326, 1433, 1531
Pestszenterzsébet: 545, 1232, 1233, 1508
Pestszentlőrinc: 28, 1234
Pittsburgh: 1483
Pozsony: 638, 642, 845, 915, 1558, 1591
R
Rákospalota: 1050, 1163, 1254, 1255, 1256, 1362
Rákosszentmihály: 749, 1016
Rimaszombat: 407, 408
Rozsnyó: 766, 1291, 1292, 1295, 1296
S
Sajógömör: 400
Salgótarján: 253, 470, 1062
Sarkad: 761
Sárospatak: 478, 1299, 1300
Sárvár: 321, 784
Sashalom: 526
Sátoraljaújhely: 439, 1665, 1666, 1668, 1669
Sepsiszentgyörgy: 217, 343, 477, 492, 1393, 1583
Sopron: 68, 199, 288, 334, 428, 600, 685, 793, 1160, 1319, 1320, 1321, 1322, 1323, 1324, 1478, 1556, 1644
Szabadka: 192, 193
Szany: 1366
Szap: 1273
Szarvas: 1367, 1368, 1369
Szászrégen: 243, 330, 1278
Szatmárnémeti: 441, 500, 502, 1046, 1363, 1371, 1372
Szeben → Nagyszeben
Szeged: 158, 183, 188, 189, 194, 250, 410, 474, 513, 525, 628, 632, 1015, 1016, 1124, 1136, 1325, 1376, 1377, 1378, 1379, 1380, 1381, 1382, 1383, 1384, 1385, 1386, 1387, 1388, 1389, 1407, 1431, 1452, 1631
Székelyudvarhely: 473, 1352, 1392, 1396, 1397, 1527
Székesfehérvár: 326, 327, 328, 329, 503, 558, 697, 739, 837, 1042, 1063, 1398, 1535
Szekszárd: 1503, 1505, 1507
Szentes: 172, 606, 913, 1412, 1413, 1482
Szentgotthárd: 1415
Szerencs: 1538
Szigetvár: 1423
Szilágyi: 508
Szilágysomlyó: 1428, 1429
Szolnok: 11, 216, 579, 580, 581, 634, 1108, 1437, 1494
Szombathely: 229, 231, 233, 333, 396, 530, 531, 567, 571, 1404, 1438, 1614, 1615, 1616
Sződliget: 1439
T
Taktaszada: 1667
Tapolca: 1453
Tata: 290, 1463
Tatabánya: 1462
Temerin: 1471
Temesvár: 56, 185, 1348, 1502
Tiszaföldvár: 1490, 1491, 1671
Tiszakürt: 636
Topolya: 1509, 1510
Tornalja: 393, 737
Torontó: 611, 1150, 1455
Tótkomlós: 1512
Törökszentmiklós: 1514, 1515
Túrkeve: 1522
U
Újpest: 381, 548, 629, 914, 966, 1023, 1028, 1560, 1561
Újverbász: 696, 746, 1654
Újvidék: 63, 69, 92, 187, 197, 202, 387, 557, 775, 1147, 1311, 1329, 1349, 1444, 1552, 1563, 1564
Ungvár: 96, 211, 389, 454, 619, 621, 622, 623, 789, 1098, 1101, 1293, 1294, 1565
V
Vác: 299, 804, 1585, 1586, 1587, 1588
Vasvár: 37
Veszprém: 207, 590, 1557, 1622, 1623, 1624, 1625, 1626
Z
Zagyvaróna: 1142
Zalaegerszeg: 245, 297, 466, 1658, 1659, 1660, 1661, 1662
Zilah: 684, 1426, 1427
Zirc: 1145, 1672
Zombor: 44, 191, 602, 1100
Zsilvásárhely: 1675
Hely nélkül
234, 260, 384, 471, 501, 504, 517, 518, 671, 780, 844, 925, 976, 977, 978, 1014, 1027, 1051, 1056, 1192, 1337, 1338, 1448, 1449
Személynevek
A
Ábrányi Aurél (1914-?): 1566
Abrudbányai János (1907-1968): 1571
Acsay Tihamér (1899-1958): 568
Ádám Éva → Kamenyitzky Etelka
Adorján Ferenc (?-?): 115, 116
Adorján József (1889-?): 1299, 1451
Áfra Nagy János (1901-1984): 854
Ágh János (1899-1948): 744
Ágh Kálmán (1903-1981): 1462
Aixinger László (1883-1944): 915
Ákos László (1901-1971): 822
Albrecht Dezső (1908-1976): 507
Alföldi András (1895-1981): 32
Altorjai Ede (1903-?): 1114
Ambrózy Ágoston, ifj. (1914-1998): 1608
Ambrózy Zoltán János (1902-?): 352
Ambrus József (1910-?): 1117, 1545
Ambrus Máté (1908-1982): 1402
Ámon Vilmosné (?-?): 802
András Károly (1917-2004): 150, 195, 617, 1134, 1146, 1148, 1153, 1532, 1569, 1575
Andrássy Imre (1891-1985): 375
Andrássy Imréné (1902-1998): 694
Angyal István (?-?): 792
Angyal Pál (1873-1949): 134, 399, 796, 857, 1217, 1239
Ankner Árpád Béla → Ankner Árpád
Ankner Béla (1896-1977): 939, 1306
Antal Ferenc (1912-1993): 85
Antal Ferenc (1900-?): 1320
Antalffy Gyula (1912-1997): 704
Antalffy Viktor Gyula → Antalffy Gyula
Antalfy Mihály (1906-1991): 1239
Ányos László (?-?): 1436
Arady Kálmán (1893-1964): 711
Arató Gyula (1866-?): 612
Árkosi Béla (1896-?): 861
Arnold Lajos → Füry Lajos
Árva Dezső (1895-1944): 1564
Árva János (1896-1969): 156
Árvay Árpád (1902-1985): 304
Árvay József (1893-?): 1073
Asztalos Lajos (1885-?): 608
Áts Ferenc (?-?): 1108
Aujeszky László (1903-1978): 1479
B
Baán Kálmán (1908-1962): 809
Baán László (1888-1978): 50
Babics Endre (1894-1955): 50
Bacsó Nándor (1904-1974): 534
Bagdy Dániel (1921-1999): 176
Bagyó János (1883-1967): 1562
Bágyoni Váró Andor → Váró Andor, bágyoni
Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886-1944): 1346
Bak János (1906-1977): 148, 889
Bakács György (1901-1978): 1178
Bakó László (1896-?): 250
Bakonyi Aladár (1884-?): 605
Bakos Ákos (1893-1948): 1223
Baksai Alajos (?-?): 526
Baktay Ervin (1890-1963): 364
Balás Vilmos (1903-1988): 619
Balassa József (?-?): 1422
Baldauf László (1890-?): 143
Balla Béla (1903-?): 1489
Balla János (1877-?): 1665
Balla László (1927-2010): 454
Balog Sándor (1894-?): 1492
Balogh Bálint (1885-1945): 1026
Balogh Edgar (1906-1996): 1636
Balogh Ernő (1882-1969): 275, 1072
Balogh István (1898-?): 182
Balogh István (1897-?): 497
Balogh István (1894-1976): 835
Bán Imre (?-?): 542
Bán Kálmán → Baán Kálmán
Bán Tibor (1894-?): 1250
Bánáss László (1888-1949): 637
Bancsó Ferenc (1897-?): 1443
Bánffy Miklós (1873-1950): 281
Bánkuty Dezső (1887-1960): 538, 1244
Bányai János (1886-1971): 1397
Bányai László (1904-1979): 159
Barabás Endre (1909-?): 489, 490, 1001, 1333
Barabás László (1905-?): 859
Barabás Zoltán (1889-1979): 124
Barankovics István (1906-1974): 906
Baranyai János (?-?): 1439
Baranyay József (1876-1955): 732
Baranyay Lajos (1884-?): 134, 252, 399, 672, 796, 857, 888, 1112, 1113, 1217, 1239, 1554
Baratosi József (1909-1990): 206
Barbarits Lajos (1899-1981): 1657
Barcza Gedeon (1911-1986): 1261
Bárczay Ferenc (1875-1954): 1530
Bárdos József (1909-?): 1596
Bárdos Lajos (1899-1986): 878
Barna Domokos (1878-?): 768
Baross Drucker György (1899-1972): 772
Baross Endre (1899-?): 41
Baross Magdolna, bellusi → Pécsváry-Herrmann Miksáné
Barsy József (1875-1944): 1020
Bartha Antal (1887-?): 172
Bartha Dénes (1908-1993): 997
Bartha Pál (1897-?): 67
Bartha-Kovács Lajos (1906-?): 221
Bartók György, málnási (1882-1970): 1399
Bartos Dezső (1900-1985): 236
Bartos Elek (1902-?): 1126
Bartoss Károly (1893-?): 1605
Bartucz Magda (?-?): 1384
Basch Ferenc (1901-1946): 199, 201, 1335
Basch, Franz → Basch Ferenc
Bata Sándor (1871-?): 800, 1000
Bathó Károly (1883-?): 582
Báthory-Hüttner János (1896-1954): 24, 135, 303, 383, 384, 385, 386, 488
Batizfalvy János (1895-1960): 194
Battha Sándor → Bata Sándor
Bauman József (1905-?): 751
Baumann Gyula (1874-1963): 239
Bayer Leopold (1899-1984): 1160
Bayer Lipót → Bayer Leopold
Becker Jenő (1902-?): 1034
Bécsy Kerubina (1879-1954): 1258
Bédi Imre (1916-2007): 145, 707, 708, 1115, 1162
Beke Ödön (1894-1964): 85
Békefi Benő (1909-1964): 589, 931
Bekess Károly (1882-?): 267, 537, 1573
Belánszky Barna (?-?): 1357
Béldi Béla (1903-1975): 1513
Beliczay András (1907-1975): 902
Beliczay Angéla (1909-1994): 1336
Bella Mihály (1883-?): 562
Belohorszky Ferenc (1905-1991): 1154, 1360
Belon Gellért (1911-1987): 604
Bély Miklós (1902-1986): 1481
Bencédi Pál (1883-1966): 1571
Benda Jenő (1882-1945): 1228
Benda Kálmán (1913-1994): 1287
Bendefy László (1904-1977): 1616
Bendzsay Kálmán → Benzsai Kálmán
Bene Lajos (1903-1977): 111
Benedek Fidél (1907-1979): 1403
Benedek Mihály (1898-1988): 160
Benke Tibor, körtvélyessi (1886-?): 985
Benkő Viktor (1883-?): 1499
Benson Vilmos (1874-1945): 130, 990
Benyovszky László (1883-?): 478
Benyovszky Pál (1899-1985): 182, 349, 856
Benzsai Kálmán (1893-?): 996, 1648
Bérczes Istvánné → Csűrös Emília
Bérczesné Csűrös Emília → Csűrös Emília
Berczik Árpád (1910-1988): 187
Bérczy Mihály (1890-1958): 727
Berde Károly (1891-1971): 298
Berecz Lajos (1899-1984): 1228
Berecz Sándor (1891-1959): 972
Bereczky Albert (1893-1966): 455, 931, 1266
Bereczky Ernő (1889-1958): 305
Berencz Ádám (1898-1968): 218
Berentés Lászlóné (?-?): 1080
Berényi János (1873-?): 921
Berényi Sándor (1899-1994): 751
Berey Géza (1908-1982): 188
Berhidai János (?-?): 1257
Berkényi Károly (1876-?): 1451
Berkes Róbert (1890-?): 672
Berkó István (1880-1958): 519, 864
Bernáth Elemér (1911-1986): 797
Bernáth István (1900-?): 669
Bernáth Zoltán (1908-?): 331, 458
Bernhardt Istvánné (?-?): 1080
Béry László (1898-1971): 303, 817
Berza Lajos (?-?): 1553
Bethlen András (1902-1970): 1
Bethlen Istvánné → Bethlen Margit
Bethlen Margit (1882-1970): 1579
Bibó Lajos (1890-1972): 186
Bieber József (1884-?): 362, 388
Bihar Elemér, barabásszegi (1875-?): 153
Bikkal Dénes (1896-?): 1068
Bikkal Lajos (1895-1974): 13
Biringer Gyula (1887-1970): 1666
Bíró István (1906-?): 1394
Bíró Lajos (1880-1948): 473
Blaskó Mária (1891-1956): 391
Blazovich Jákó (1886-1952): 1200
Blazsek Ferenc (1900-1945): 602
Blázsik Ferenc (1875-?): 1507
Blechl József (1908-?): 1649
Bochkor Ádám (1885-1973): 863
Boczonádi-Szabó Imre (1882-1969): 1023
Boda Béla (1905-?): 724
Boda Gyula (1889-1947): 596
Boda József (1905-1981): 590, 1557
Bódás János (1905-1987): 739
Bodoky Richárd (1908-1996): 1267
Bodonyi Viktor (1907-?): 351
Bodor Aladárné → Bodorné Czeke Vilma
Bodorné Czeke Vilma (1898-1990): 154, 917
Bódy András (1891-1970): 376
Bódy Pál (?-?): 1082
Boér Judith → Boér Margit
Boér Margit (1895-?): 259, 683
Boér Miklós (1914-1987): 310
Bogdányi Ferenc (1909-1982): 626
Bogner József (1907-1945): 192, 380
Bogsch Árpád (1886-?): 796
Bogyay Kálmán (1903-1944): 1665
Bogyó György (1913-1998): 1553
Bója Mihály → Bólya Mihály
Bokor Zoltán (?-?): 1397
Bokros Lajos (?-?): 1316
Bokross Iván (1913-?): 347
Boldizsár József Zoltán (1898-1973): 591
Bólya Mihály (1907-1969): 1509
Boncz Nándor (1892-?): 730
Bonnyai Sándor (1915-?): 317
Bónyi Adorján (1892-1967): 675
Bór István (?-?): 186, 1207, 1635
Borbély Andor (1901-1970): 856, 1643
Borbély Gyula (1913-?): 1041
Borbély László (1905-2002): 929
Borbély Mihály (1900-?): 1216
Bordács Miklós (1910-1994): 1041
Bornemisza Gábor (1891-1975): 952, 1643, 1644
Boronkay Kálmán (1893-?): 824
Boros Ádám (1900-1973): 102
Boros Béla (1902-1979): 956
Boros Domokos Fortunát → Boros Fortunát
Boros Fortunát (1895-1953): 505, 652
Boros István (1911-1976): 500
Boros János (1902-1949): 868
Boros Jenő (1886-?): 1372
Boross István (1897-1945): 247
Borotvás-Nagy Sándor → Nagy Sándor Kálmán
Borovi Bertalan (?-?): 1587
Borsányi Julián (1903-1992): 781
Borshy-Kerekes György (1892-1971): 1483
Borzovay Pál (1894-1968): 854
Bosnyák Zoltán (1905-1952): 140, 468
Botond Lajos (1888-?): 1124
Botond Pál (1912-1978): 544
Botos János (1894-1953): 725
Bottyán János (1911-1984): 1544
Bőle Kornél (1887-1961): 151
Bősz Fülöp (1913-?): 114, 599, 600, 1335
Bőthy Lajos (1897-1971): 1515
Bözödi György (1913-1989): 1394, 1476
Brachna Gábor (1908-1998): 291
Branyiczky Dezső (1889-1957): 1168
Brázay Emil (1888-1968): 1502
Bresztovszky Lajos (1889-?): 1026
Breznay Imre (1870-1944): 1524
Brezovsky Emil (1881-?): 103
Brodi A. I. (1895-1946): 1294
Bródy András → Brodi A. I.
Brumiller László (1891-1968): 967, 1526
Bubenheimer, Peter (1912-?): 197
Buchgraber János (1904-?): 236
Buczkó János (1874-1959): 493
Buda László (1901-1963): 129
Budaváry László (1889-1962): 1105
Bugyi Antal (1871-1960): 1413
Buran István (1913-?): 1312
Burger Károly (1893-1962): 1185
Buziássy Károly (1897-1974): 111, 1330, 1600
Bükkfalvy János → Buchgraber János
C
Cavallier József (1891-1970): 133
Cholnoky Jenő (1870-1950): 53, 534, 1519
Costan Ioan (1911-?): 1298
Costan János → Costan Ioan
Cottely István (?-?): 398
Czakó Ambró (1887-1974): 1455
Czangár Lajos (1884-?): 1190
Czanyó László (1892-1958): 1318
Czapik Gyula (1887-1956): 1574
Czebe Lászlóné (1899-?): 349, 856
Czeglédy Sándor (1909-1998): 1488
Czeke Vilma → Bodorné Czeke Vilma
Czettler Jenő (1879-1953): 833
Czibor János (1888-?): 914
Czike Imre (1872-?): 1541
Czirbusz Lenke (1924-?): 779
Cziriák Géza (1890-?): 1522
Czirják Antal (1888-1979): 993
Czutor Miklós (?-?): 1175
Csaba Judit (1925-?): 779
Csaba Rezső (1903-?): 449
Csabáné Farkas Apollónia (?-?): 1207
Csábi Mihály (1892-?): 767
Csajka Sára → Rády Elemérné
Csák Zoltán (1888-1967): 1171
Csáki Lajos (1906-?): 1603
Csáky Tivadar (1884-?): 131
Csalkovszky László (1902-?): 1523
Csányi Pál (1921-?): 1453
Csaplár János (?-?): 454
Csapp János (1865-?): 720
Császár Ferenc (1882-?): 1010
Csécsey Kálmán (1904-?): 583
Cséfalvay János (?-?): 1436
Cseh András (1887-1950): 639
Cseh Antal (1906-?): 1042
Csehély Aladár (1895-1964): 422
Csehi Ferenc (1912-?): 1198, 1644
Csekes Béla (1881-1964): 1273
Csekey Sándor (1896-1956): 1272
Csekonics Iván (1876-1951): 1143
Csele Sándor (1918-1997): 31
Cselényi József (1903-1979): 6
Cselle Lajos (1896-1957): 950
Csendes Géza (1884-?): 328
Csepela Lajos (1873-1944): 100
Cséplő József (1878-?): 947
Csepregi Imre (1910-1944): 1510
Cserjés Sándor (1903-?): 1553
Csernák Béla (1875-1967): 1265
Csernus Mihály (1888-1973): 476
Cserzy Béla (1905-1975): 1091, 1391, 1431
Csete János Ágoston → Csete M. Ágoston
Csete M. Ágoston (?-1998): 43
Csihás Endre (1894-?): 64
Csík József (1891-1964): 629
Csíkszentmihályi Sándor László (1902-?): 886, 891, 1296
Csiky Ernő (1889-?): 581
Csima Jenőné (?-?): 1234
Csiszár Béla (1905-?): 1534
Csitáry Jenő, csitári (1897-1977): 1398
Csizik Béla (1893-?): 1520
Csizmadia Andor (1910-1985): 729
Csizmadia Sándor (1897-?): 41
Csizmarek Jantsó Mátyás (1907-1973): 674, 917
Csizmarek József (1879-1954): 404
Csongrádi György (1888-?): 827
Csontos Sándor (1902-?): 581
Csoór Lajos (1893-1963): 550, 714
Csorda R. Romána (1887-1974): 1258
Csorda Róza Romána → Csorda R. Romána
Csordás János (1920-1984): 1661
Csornyák Mátyás (?-?): 1219
Csötörtök László (?-?): 1206
Csuka Zoltán (1901-1984): 778
Csukás Zoltán (1900-1957): 1034
Csűrös Emília (1897-1970): 701
D
Dallos István (1901-1972): 798
Dálnoki Kováts Gyula → Kováts Gyula, dálnoki
Dálnoki Veres Gábor (?-?): 1204
Dálnoky Kováts Jenő → Kováts Jenő, dálnoki
Dáloky János (1913-1975): 186
Dám Antal Ince → Dám Ince
Dám Ince (1909-1967): 804
Danczkay Béla (1874-1968): 1019
Dánielisz Endre (1925-): 146
Danóczy György (1906-?): 79
Darányi Gyula (1888-1958): 236, 238, 1185
Dárday-Abriani Dezső (1906-?): 42
Darkó Ákos (1888-1958): 1260, 1271
Daróczi Kiss Lajos (1903-1970): 1089, 1548
Daróczy Antal (1921-?): 1522
Darók József (1909-1975): 395
Darvas István (1886-1973): 744
Darvas János (1891-1945): 491, 674, 1001, 1279
Darvay István (1884-1976): 1527
Dávid Géza (1891-?): 178
Dávid Iván (1913-1988): 573, 911, 1440
Dávid Lajos (1900-1960): 91
Dax Pál (1913-?): 1308
De Sgardelli Caesar → Sgardelli Caesar, de
Deák Gábor (?-?): 1527
Degenfeld Katalin (1877-1965): 1478
Degenfeld Klára (1915-2004): 765
Degré Miklós (1867-1945): 134
Demartsik Ferenc (1907-?): 1165
Demény Alajos (1898-?): 1385
Demeter Béla (1910-1952): 279, 726, 1037
Demeter Géza (1898-?): 335
Demjén István (1888-1962): 1262
Dénes Andor (1917-?): 761
Dénesfay-Dinich Vidor → Dinich Vidor, dénesfai
Dercsényi Dezső (1874-1945): 1586
Dessewffy Gyula (1909-2000): 301, 704
Dévényi Endre (1909-1973): 723
Dezső Loránt (1914-2003): 168
Dinich Vidor, dénesfai (1887-?): 300
Dinkgreve Nándor (1876-1952): 666
Dióssi Frigyes (?-?): 572
Diósszilágyi Zoltán (?-?): 527
Diószeghy Ottó (1899-1974): 1033
Diószeghy Sándor Ottó → Diószeghy Ottó
Doborkázi Elemér (1913-?): 1013
Dobos Miklós (?-?): 447
Dobozi Lőrinc (1890-?): 790
Dobrovits Sándor (1889-1963): 942
Dobrovolszky Sári (?-?): 1096
Doby Andor (1893-?): 970
Dóczy Endre, dőri (1916-?): 347
Dolnay Lajos (1888-1970): 296
Domahidy György (1893-1955): 1178
Domokos János (1904-1978): 688
Domokos László (1882-1973): 65
Domokos Pál Péter (1901-1992): 166, 702
Domszky István (?-?): 1527
Dorner Béla, enesei (1869-1954): 1032
Doromby István Károly → Doromby Károly
Doromby Károly (1912-2006): 788
Dőri Dóczy Endre → Dóczy Endre, dőri
Dörschug Tibor (1902-?): 763
Dövényi Nagy Lajos (1906-1964): 1169
Draskóczy László (1905-1974): 450
Drippey Géza → Drippey Kiss Géza
Drippey Kiss Géza (1882-1952): 989
Droszt Olga (1906-1951): 880
Drozdy Győző (1885-1970): 302, 832
Drozdy Gyula (1881-1963): 97, 414, 1129
Dudás Bertalan (1909-2004): 96
Dudás Károly (1892-1977): 649
Dudás László (1912-1988): 1222
Dudás Sándor (1895-?): 1431, 1631
Dura Lajos (1880-1951): 1188
Dura Lajos Ernő (1907-1994): 1131
Durzsa Sándor (1926-2006): 797
Dutka Ákos (1881-1972): 375
E
Eckert Bálint (1900-?): 353
Eckhardt Emil (1898-1946): 1058
Eckhardt Sándor (1890-1969): 246, 948, 1287
Eckhart Ferenc (1885-1957): 1374
Ecsedy Aladár (1902-1990): 324
Écsy Ö. István → Écsy Ödön István
Écsy Ödön István (1896-1969): 78
Egyed Sándor (1894-?): 1053
Egyed Zoltán (1894-1947): 350
Ehrenfeld Béla (?-?): 895
Elekes Boldizsár Imre (1902-?): 257, 1109
Elekes Dezső (1889-1965): 709, 942
Előd István (1912-1990): 207
Emmer József (1895-1972): 668
Emőd Ferenc (1908-?): 968
Emskötter hadnagy (?-?): 610
Endrédy György (1885-1966): 16
Endrényi Lajos (?-?): 1381
Endrey Jenő (1891-1967): 22
Endrey Mihály (1905-1977): 1585
Engel István (1911-?): 792
Engelberth Rezső (1888-1945): 1668
Enyedy Andor (1888-1966): 1263
Eöri Fintor Zoltán (1895-?): 1465
Eöri Szabó Dezső → Szabó Dezső, Eöri
Eöttevényi Olivér (1871-1945): 772
Erdei Ferenc (1910-1971): 189
Erdei József (1887-?): 1107
Erdősi Emil (1895-?): 565
Erdősi Károly (1873-1945): 258
Ernőházy Lajos (1913-?): 1317
Erődi-Harrach Béla (1882-1956): 1434
Erős Sándor (1906-?): 317
Esterházy János (1901-1957): 845, 915
Esze Tamás (1903-1993): 254
Eszláry István (1887-?): 1612
Eszterhás István (1907-2001): 905, 1170
Eyssen Tibor (1893-1958): 161, 1653
F
Faber György (1903-1989): 401
Fábián Béla (1889-1966): 1067
Fall András → lásd Fall Endre
Fall Endre (1891-1954): 147, 175, 1144
Faludi Béla (1911-1966): 641
Faluhelyi Ferenc (1886-1944): 145, 707, 708, 1115, 1162
Falusy Nándor (1897-?): 131
Faragó Ferenc (?-?): 282, 1533
Faragó Viktor (?-?): 2
Farkas Ákos (1894-1955): 110, 1600
Farkas Albert (1885-?): 251
Farkas Andor (1878-1956): 1667
Farkas Apollónia → Csabáné Farkas Apollónia
Farkas Béla, ikafalvi (1901-1964): 614
Farkas István (1895-1976): 468
Farkas István (1895-1976): 530
Farkas István (1909-1993): 1538
Farkas József (?-?): 87, 1051
Farkas József (1904-?): 731
Farkas József (1899-1966): 1446
Farkas Pál (1896-1983): 912
Farkas Sándor (1895-1980): 820, 821
Farkass Géza (1877-1948): 223
Farkass Jenő (1896-?): 1246
Faust Béla (1901-?): 1355
Fay Fisher Andrew (1894-1974): 803
Fáy-Fischer Andor → Fay Fisher Andrew
Fazekas Ágoston (1880-?): 582
Fehér Gábor (?-?): 1154
Fejszés Endre (?-?): 1277
Fekete György (?-?): 1441
Fekete Márton (1886-1958): 1543
Fél Edit (1910-1988): 312
Felix Endre (1878-?): 1590
Felsőőry Jenő (1893-1958): 510
Felvégi Boldizsár → Felvégi Fridrich Boldizsár
Felvégi Fridrich Boldizsár (1888-?): 482
Fényi Ottó (1917-2002): 1456
Ferencz István (1926-2004): 253
Ferenczy Károly (1890-?): 922, 923
Ferenczy László (1889-?): 559
Fiala Ferenc (1904-1988): 1198
Fialla-Dőri Ottó (1875-?): 1566
Figus-Illinyi Albert (1879-?): 1363
Filó Gusztáv (1897-1945): 510
Filotás Lili (1906-?): 528
Finta Sándor (1889-1950): 702, 1116
Fintor Zoltán, Eöri → Eöri Fintor Zoltán
Fischer, Rudolf (?-?): 1333
Fitos Vilmos (1913-2000): 815
Fodor Gyula (1884-1950): 196
Fodor Gyula, zalai (1896-): 1375
Fodor Jenő (1882-1961): 393
Fogarassy Katalin (?-?): 1044
Folyovits János (1878-1960): 725
Fóris Béla (1895-1963?): 1576
Forster Károly (1884-1960): 927
Földényi Alajos (1904-?): 417
Földesdy József (1906-?): 63
Fraknói Géza (1910-1946): 520
Frankó István (1896-?): 338
Franz Géza → Fraknói Géza
Fridrich Boldizsár → Felvégi Fridrich Boldizsár
Fridrich F. Géza → Fridrich Ferenc Géza
Fridrich Ferenc Géza (1884-1971): 273
Fridrich Oszkár (1886-1964): 1052
Friedrich Lajos (1907-1966): 1581
Frischauf Ferenc → Szablya Frischauf Ferenc
Fritz Ernő (1899-?): 1183, 1186
Fritz László (1889-1967): 316
Frőhlich Károly (1885-?): 1664
Fügedi Péter (?-?): 1429
Fülei-Szántó Endre (1890-1958): 812
Fülöp József (1904-1975): 1245
Fülöp Kálmán (1909-1994): 750, 762
Füredy Lajos (1894-?): 39
Füry Lajos (1913-1994): 328
Füzesséry Katalin → Kaáli Nagy Sándorné
G
Gaál Béla (1907-?): 745
Gaál Dezső (?-?): 1673
Gaál István (1912-?): 466, 1661
Gaál István (1891-?): 1514
Gaál Józsa (1910-?): 418
Gaál Sándor (?-?): 183
Gaál Sándor (1909-?): 1087
Gábor Áron (1911-1982): 1341
Gábor Jenő (?-?): 389
Gábor Lajos (1886-1947): 916
Gáborjáni Szabó Lőrinc → Szabó Lőrinc, gáborjáni
Gábriel Jenő (1894-1967): 701, 1443
Gál József (1888-?): 375
Gál Lajos (1887-1953): 248
Gál Lajos (?-?): 1491
Gál Sándor (1910-1989): 613
Galamb Sándor (1878-?): 1009
Galambos László (1915-1989): 12
Galambos Zoltán (1894-1973): 703
Gáldi László (1910-1974): 34
Galgóczy János (?-?): 78
Gálik János (1892-1956): 14
Gáll József (?-?): 1127
Galla Endre (1897-1971): 914
Gallai Antal (1909-1944): 605
Gallay Rezső (1886-1966): 1361
Gálvölgyi Ferenc (1905-?): 363
Garab József (1906-?): 139
Garajda, Ivan (1905-1944): 789, 1293
Garamszeghy János (1892-?): 746
Garay Endre (1926-?): 31
Gárdonyi József (1891-1948): 1249
Gárdonyi Lajos (1892-1944): 690
Gaskó Dezső (?-?): 306
Gáspár Dezső (1891-1945): 531
Gáspár Jenő (1894-1964): 734, 937, 1540
Gáspárdy Aladár (1878-1948): 51
Gáspárdy András (?-?): 49
Gasz Mátyásné (?-?): 69
Gavora Béla (1915-2009): 697
Gerber Alajos (1892-1977): 357
Gérecz Lajos (1902-1990): 737
Gergely Pál (1902-1982): 1003
Gergye Győző (1902-1981): 1212
Gerő László (1910-1990): 431
Geszler Ödön (1910-?): 94
Geszner Dezső (1912-?): 387
Gesztelyi Nagy László (1890-1950): 935
Gesztesi Ödön → Geszler Ödön
Gesztesy Károly (1882-1960): 1213
Geszthy József (1893-?): 1180
Geszti Lajos (1885-1956): 875
Gesztődy Alfréd (1885-?): 521, 522
Ghyczy Dénes (1882-1976): 553
Gillemot László (1912-1977): 26
Giovannini Rudolf, de (1891-1963): 487
Girardi Tibor (1888-?): 813
Giurgiu, Gh. V. → Giurgiu György
Giurgiu György (1907-?): 1516
Glazewski Ádám (1886-?): 54
Goda Gyula (1891-1967): 440
Goda Gyula Gábor → Goda Gyula
Gohér Mihály (1895-1975): 256
Goldschmidt György (1903-?): 199, 201, 1076
Gombocz Endre (1882-1945): 102, 168, 169, 1479
Gombos Gyula (1913-2000): 981
Gombos Zoltán (1905-1984): 1353
Gosztonyi Jenő (1895-?): 564, 655, 853
Gödény Elek (?-?): 1371
Göllner Mária (1894-1982): 93
Gönczy Lajos (1889-1986): 267
Gracza János (1886-?): 1630
Grátzer Antal (1903-1989): 830
Gróf Béláné (?-?): 152
Gróff Gyula (1897-?): 1173
Gróh István (1902-1978): 409
Grosch Károly (1880-?): 1122, 1674
Grósz István (1909-1985): 1400
Groszberg Jenő (1894-?): 1181
Gudenus Hugó (1906-1982): 375
Gulyás Mátyás (1879-?): 1515
Gunda Béla (1911-1994): 312
Gunde Mária → Gróf Béláné
Gurka Márton (1903-1979): 113, 117, 118, 1485
Gúth Ferenc (1880-1945): 1466
Gyapay László (1902-?): 1090
Gyenes Sándor (?-?): 216
Gyenes Sándor (1900-1977): 852
Gyenge Miklós (1893-?): 1009
Gyéressy Ágoston (1908-1986): 325
Gyéressy Béla Ágoston → Gyéressy Ágoston
Gyimesy Kásás Ernő (1901-1988): 824
Gyirmót Gyula → Gyirmóty Gyula
Gyirmóty Gyula (1905-1948): 313, 1463
Gyomlay László (1889-1951): 546
Gyóny István (1896-?): 1469
Gyömrei István (1895-?): 1512
Gyöngyösi János (1893-1951): 14
Györffy Ákos (?-?): 1086
Győrfy István (1887-?): 1106
György József (1893-?): 1491
György Lajos (1898-1957): 749
Györgyfy Ákos (1883-?): 838, 940
Györgyössy Iván (1873-?): 73, 76
Györkösy Alajos (1896-1973): 246
Győry Elemér (1891-1978): 232
Gyulai Ferenc (1905-1964): 361
Gyulai István (?-?): 914
Gyulay J. Károly → Gyulay Jankó Károly
Gyulay Jankó Károly (1902-?): 1080
Gyulay Tibor (1887-1960): 609
Gyulay Zoltán (1900-1977): 57
Gyürey Rudolf (1874-1945): 967, 1526
Gyürky Tibor (1892-?): 863
H
Haendel Vilmos, szepesváraljai (1903-?): 95, 816, 1048
Haffner Ferenc (1897-?): 327
Hahn Géza (?-?): 427
Haidegger Ernő (1888-1945): 836, 1640
Hajdú Ernő (?-?): 659
Hajdú György (1915-?): 311
Hajdu János (1892-1959): 1174
Hajnóczi Vilmos (1897-?): 400
Hajnóczy Zsigmond (?-?): 1425
Hajós Ida Placida (1901-1980): 843
Hajós Jenő (1884-?): 33, 1060
Hajós Miklós (?-1981): 616
Hajpál Gyula (1914-?): 561
Hajtman István (1890-?): 1509
Halács Ágoston (1894-?): 1033
Halász Árpád (1893-?): 371
Halász Lajos (1874-1947): 1285
Halász Pál (1890-1958): 1378
Halász Sándor (1887-1960): 1
Halmos Antal (1883-?): 586
Hamar Gyula (1883-1957): 1319
Hamar Károly (?-?): 1641
Hampó József (1891-1973): 268, 894, 1189, 1540
Hangay Sándor (1888-1953): 265, 287
Hank Olivér (1898-1961): 1496
Hankiss János (1893-1959): 180, 486, 897
Haraszthy Lajos (1881-1959): 805
Haraszti István (1903-1968): 1308
Haraszty László (?-1970): 1457
Harmath János (1870-1957): 1172
Harmos Jenő (1914-?): 1439
Harsányi András (1914-1996): 254
Harsányi Géza (1887-1957): 566
Harsányi Gréte (1897-1973): 1189
Harsányi István (1908-2002): 1299
Hartner Nándor → Lindvay (Hartner) Nándor
Hasitz Sándor (1904-1994): 1656
Hász Brokárd (1888-1971): 1409
Hász Károly Brokárd → Hász Brokárd
Hatieganu, Emil (1878-?): 1516
Hatos Romulus (?-?): 1238
Havas Antal Zsigmond (1900-1972): 1504, 1635
Hegedüs Gyula (1887-1953): 1008
Hegyessy Gyula (1885-1963): 556
Hegyi Endre (1916-1995): 282
Hegyi József (1912-?): 1665
Hegyi Tibor (1914-1995): 541
Heidrich János (1896-?): 479
Heimler Károly (1877-?): 1322
Heinrich János (1887-1964): 678
Héjj Erzsébet (1884-1959): 837
Héjjas Jenő (1902-?): 485
Heller András (?-?): 1035
Heller Farkas (1877-1955): 753
Helvey Lajos (1877-?): 1214
Herceg János (1909-1995): 602
Herczeg Ferenc (1863-1954): 1540
Herditzky József (1896-1965): 625
Herkély Tibor (1891-?): 1249
Herodek József (1890-?): 774
Herrhof Mátyás (1891-1971): 1588
Hervay Erzsébet (1916-1993): 387
Hetéssy Kálmán (1882-1944): 1275
Hézer Béla (1898-1976): 1168
Hézser Zoltán (1894-1965): 960, 961
Hindy Zoltán (1880-1951): 594
Hivatal József (1882-1944): 747, 1543
Hladik Ágoston (1895-1947): 638, 1558
Hoffmann Dezső (1888-1945): 1086
Holczmann Mihály (?-?): 28
Holitscher Géza (1906-?): 271
Hollódi Kálmán (1887-?): 607
Hollub János (1890-1984): 966
Holper G. s., M. → Csele Sándor
Hontváry Gyula (1898-1970 után): 1660
Hoppe László (1899-1980): 1110, 1327
Horosz Béla (1909-?): 1442
Hortobágyi Jenő (1906-2000): 1545
Horusitzky Zoltán (1903-1985): 1670
Horváth Dezső (?-?): 1638
Horváth Elemér (1877-?): 1365
Horváth Hubert (?-?): 207
Horváth István (?-?): 1638
Horváth István (1900-?): 396
Horváth István (1907-1994): 360
Horváth János (?-?): 991
Horváth János (1896-?): 491, 819, 1001, 1223, 1279
Horváth Kálmán (1917-?): 651
Horváth László (?-?): 153
Horváth László (1888-1964): 46
Horváth Lajos (1895-1972): 356
Horváth Lajos (1907-?): 353
Horváth Lajos (1912-1997): 666
Horváth Miklós → Közi Horváth Miklós
Horváth Ödön (1901-1956): 658, 992
Horváth Szaléz (1893-1965): 1415
Horváth Zoltán (1902-?): 1579
Hottovai Ernő (?-?): 1224
Hovhannesian Eghia (1885-1948): 406
Hökköm Matyi (-): 702
Huber Mátyás (1915-?): 599, 600
Hufnagel Ferenc (1885-1956): 631
Hunyadi László (1896-1976): 1662
Hurt A. Ferenc → Hurt Adolf Ferenc
Hurt Adolf Ferenc (1886-?): 458, 459
Huszák Elemér (1921-?): 514
Huszár Géza (1895-1965): 94
Huszár Jolán → Kovács Ferencné
Huszti József (1887-1954): 246
Huzly Imre (1894-?): 1184
Hükke Zoltán (1899-1978): 658
I
Ihász Pósa Mária → Kiss Istvánné
Ihrig Károly (1892-1970): 833
Ijjas Antal (1906-1980): 1133
Ijjas-Jankovich Antal → Ijjas Antal
Iklódy Szabó János (1877-1943): 52
Illés Béla (1895-1974): 977
Illés Sándor (1892-?): 900, 1010
Illés Sándor (1914-2009): 191
Illyés Géza (1870-1951): 980
Illyés Gyula (1902-1983): 811
Ilosvay-Hollóssy Lajos (1879-1953): 769
Imre Kálmán (1891-?): 778
Imre Lajos (1888-1974): 991, 1573
Imreh Dezső (1887-?): 1583
Incze Gábor (1898-1966): 1045, 1265
Innocent-Vincze Ernő → Vincze Ernő
Irsy László (1895-1981): 818
Iván Mihály (1896-?): 1383, 1388
Ivánka György (?-?): 1139
Iványi Endre (1909-1977): 604
Iványi János (1894-1954): 1487
Izay Géza (1916-?): 1017
Izinger Endre (1925-?): 1063
J
Jagicza Antal (1878-?): 605
Jakab Antal (1914-2000): 184
Jakab György → Bözödi György
Jakóby László (1897-1957): 57
Jákváry Kálmán (?-?): 1360
Jámbor Dezső (1898-1990): 890, 1543
Jámbor László (1874-1963): 718
Jancsó Imre (1919-2011): 603
Jancsó Kálmán (1899-?): 1074
Jandl Kálmánné (?-?): 148
Janisch Mihály (1901-1974): 1410
János Áron (1895-1979): 204
Jánosska Géza (1884-?): 1609
Jánosy István (1901-?): 540, 946, 1284
Jantschge, Werner (?-?): 314
Járdán József (1911-1988): 779, 1096
Jaross Andor (1896-1946): 1117
Jászóváry Ödön (1869-?): 597
Jávor Ernő (1898-?): 1018
Jécsai László (1902-?): 686
Jékely Zoltán (1913-1982): 1476
Jenei Ferenc (1905-1971): 433
Jeney László (1898-1975): 663, 664, 975
Jenkey Marcella (?-?): 123
Jeszenszky Árpád (1896-1988): 841
Jóba Elek (1912-?): 1155
Jodál Gábor (1913-1989): 1392
John Sándor (1885-?): 1505
Jókai László (1902-?): 1470
Jonutz József (1889-?): 353
Joós Ferenc (1912-?): 560
Jósa János, csíkszentgyörgyi (1888-?): 474
Jovitza György (1891-?): 1247
Juhász István (1894-?): 624, 892
Jung Benedek (1882-1969): 1408
Junges hadnagy (?-?): 610
Jurán, Vidor (1879-1963): 1591
K
Kaáli Nagy Sándorné (?-1978): 38
Kacsó Sándor (1896-1962): 280
Kádár Ferenc (1901-1988): 679
Kádár Géza (?-?): 1259
Kádas Kálmán, T. (1908-1985): 753
Kadič Ottokár (1876-1957): 61
Kainerstorfer Frigyes (?-?): 1140
Kaiser László (1898-?): 561
Kaiser Margit → Liska Józsefné
Kajtár Jenő (1900-?): 1314, 1525, 1655
Kákonyi István (1917-1993): 547, 1424
Kalántai Géza Miklós (1900-?): 406
Káldor Brúnó (?-?): 771
Kállay Endre (1882-?): 635, 732
Kállay Miklós (1885-1955): 498
Kallós János (1891-1970): 1231
Kalmár János (1911-1970): 266
Kalmár Zoltán (1912-1999): 834
Kalpagos Crisán János (?-?): 913
Kalweit, Walter (1907-?): 114
Kamenitzky Sándor (1876-?): 901
Kamenyitzky Etelka (1875-1958): 474
Kanász Nagy József (?-?): 606, 1412
Kanyaró Géza (1897-?): 1411
Kapocsy Dániel (1901-?): 899
Kapor Elemér (1907-2000): 235
Karácson András (1907-1975): 903
Karácson Jenő (1895-?): 903
Karácson Sándor (1892-1944): 988
Karácsony Sándor (1891-1952): 1242
Karácsonyi Guidó (1885-1962): 1377
Karádi Lajos (1903-?): 794, 1620
Kárász József (1914-1996): 242
Karátsonyi Béla (1897-1981): 794, 973
Karch Pál (1910-1992): 744
Kardos Árpád (1883-?): 68, 334, 1320, 1321, 1556
Kardos László (?-?): 551
Karger Ervin (1910-?): 1038
Karig Emil (1883-?): 348
Karlovszky Geyzáné (?-?): 419
Karner Károly (1897-1984): 685
Károlyi Ádám Bernát (1892-1954): 574
Károlyi Bernát → Károlyi Ádám Bernát
Kásás Ernő → Gyimesy Kásás Ernő
Kass Endre (1886-?): 488
Kassai Ferenc (1903-1946): 1198
Kassai Zoltán → Nickl Zoltán
Kassay Béla (1894-?): 1593
Kaszás Gyula (1882-?): 554
Katona Ferenc (1898-?): 447
Katona Jenő (1905-1978): 588
Katona Lajos (1916-?): 729
Kayos György (1893-?): 815
Kazatsay Gyula (?-?): 1080
Kazinczy János (1914-2008): 1348
Kékessy Ervin (1910-?): 585
Kéki Béla (1907-1993): 507
Kéky Lajos (1879-1946): 570
Kelecsényi Ferenc (1888-1976): 402
Keledy Tibor (1890-?): 1600
Kelemen Aurél (1888-1968): 29
Kelemen Ferenc (1886-?): 641
Kelemen József (1897-?): 1312
Kéler János (1891-?): 76
Keleti József (1894-?): 594
Kemecsey Ferenc (?-?): 1361
Kemény Lajos (1883-1953): 315, 316
Kenderesi Tibor (1920-2011): 1325
Kenessey Péter (1900-?): 214
Kenessey Zoltán (?-?): 1626
Kenyeres Imre (1911-1962): 209
Kerecsényi Dezső (1898-1945): 1243
Kerék Péter (1895-?): 914
Kerekes Lajos (1894-?): 686, 1152
Kerényi András (1879-?): 1609
Kerényi György (1902-1986): 269, 270
Kerényi József (1902-1977): 1622
Kerényi Lajos Olaf → Kerényi Olaf
Kerényi Olaf (1912-1977): 1201
Kerestély István (1895-?): 595
Kereszturi György (?-?): 1659
Kerner István (1889-1960): 604
Kersék János (1894-?): 67
Kertész Árpád (1871-?): 1157
Kertész Gyula (1900-1967): 270, 878
Kertész Kálmán (1901-?): 177
Késmárky László (1893-1966): 485
Kéz Andor (1891-1968): 364, 366
Kígyós Sándor (1896-?): 1496
Király József (1897-1960): 1447
Király Kelemen → König Kelemen
Király Pacifik (1907-1978): 344
Kirchknopf Ferenc (1879-1949): 677
Kis György (1890-1969): 613, 1318
Kisbán Miklós → Bánffy Miklós
Kisbéri János (1901-1975): 1552
Kisfaludy Aurél (1889-1963): 1093
Kisgyörgy Áron (1896-?): 963
Kiss Árpád (1907-1976): 283
Kiss Barnabás, balásfalvi (1910-?): 452
Kiss Ferenc ref. lelkész (?-?): 660
Kiss Ferenc, balásfalvi (1875-1961): 1405
Kiss Géza (1887-?): 7
Kiss Gyula (1917-?): 1040
Kiss István (1906-1981): 240, 593, 1193
Kiss Istvánné, lidértejedi (?-?): 1619
Kiss Iván (1899-1970): 1530
Kiss József (1903-1973): 658
Kiss József (1889-?): 972
Kiss László (1892-?): 346
Kiss Márton, B. (1898-?): 203
Kiss Sándor (1906-1974): 1261
Kiss Szaléz (1904-1946): 979
Kisteleki László (1910-?): 926
Kiszely Jánosné (?-?): 318
Kittenberger Kálmán (1881-1958): 1137
Kizák László (1909-?): 816
Klamár Gyula (1906-1979): 301
Klug Miklós (?-?): 1226, 1227
Knauer Gyula (?-?): 462
Knézy Lehel (1877-1945): 45
Koch Ernő (?-1989): 365
Koch Gyula (1892-?): 846
Koczkás Sándor (1924-2000): 1384
Kocsán Károly (1884-1965): 1116
Kocsis Antal Gábor (?-?): 660
Koffler Károly (1879-?): 836
Kohányi Imre (1903-1945): 873
Kokas Eszter (1903-1994): 776
Kolba Gyula (1907-1969): 672
Kollár Ferenc (1912-1978): 592, 1432
Kolos Ákos (1888-?): 627
Kolosváry-Borcsa Mihály (1896-1946): 383, 384, 385, 386
Koltay-Kastner Jenő (1892-1985): 194
Komáromy Imre (?-?): 1529
Komáromy István (1900-?): 84
Komáromy Lajos (1895-?): 1373
Komjáthy Aladár (1894-1963): 1263
Komjáti Gyula (1894-1958): 959
Komoly Péter (?-?): 1345
Koncz Antal (1920-1978): 1388
Koncz János (1884-1973): 760
Koncz Lajos, nagysolymosi (1884-?): 163
Koncz László (?-?): 189
Koncz Mihály (1897-?): 523
Konkoly Elemér (1885-1955): 315
Konkoly Kálmán (1912-1970): 610
Kontler László (?-?): 1020
Kontra László (1895-1977): 1674
Kónya Sándor (1885-1971): 1045
Koós Adrienne (?-?): 1094
Koós Alice Adrienne → Koós Adrienne
Koós Tibor (1913-?): 62
Kopa László (1902-1986): 225
Koppány István (?-?): 1062
Koppányi Gyula (1881-1944): 740
Korbuly Emil (1900-1976): 1182
Korbuly György (1903-1981): 1185
Korbusz Lipthay Kurt → Korbusz Lipthay Kurt Ede
Korbusz Lipthay Kurt Ede (1914-?): 284, 876
Koréh Ferenc (1909-1997): 492, 819, 1393, 1635
Kóris Lajos (?-?): 1263
Koritsánszky Ottó (1882-1952): 419
Koródy Béla (1898-1944): 674
Koroknay István (1908-1984): 675
Kós Károly (1883-1977): 281
Kós Rudolf (1915-?): 995
Kosáry Jánosné → Kosáryné Réz Lola
Kosáryné Réz Lola (1892-1984): 894
Kosch Béla (1902-?): 810
Koss Tibor Zs. → Koss Tibor Zsigmond
Koss Tibor Zsigmond (1918-1985): 1665, 1669
Koss Zsigmond → Koss Tibor Zsigmond
Kostyelik Ferenc (1898-1979): 904
Koszterszitz József (1898-1970): 345, 1663
Kosztolányi István (1903-1977): 125
Kotlán Sándor (1887-1967): 20, 756
Kovách Ferenc, leleszi (1895-?): 661, 687, 1236
Kovács Alajos (1909-1972): 719
Kovács Anna → Czebe Lászlóné
Kovács Árpád (1896-?): 525
Kovács B. (?-?): 1155
Kovács Bálint (?-?): 1275
Kovács Dénes (1893-?): 702
Kovács Endre (1911-1985): 293
Kovács Ferencné (1889-?): 1269
Kovács Gyula (1897-1980): 547, 1291
Kovács Imre (1913-1980): 1346
Kovács Imre (1903-?): 62
Kovács István (?-?): 1528
Kovács J. Elek (1912-?): 1198
Kovács J. István (1888-?): 1395
Kovács János (?-?): 1176
Kovács Jenő (1900-1988): 204
Kovács Józsefné (?-?): 1468
Kovács Kálmán (1883-?): 377
Kovács László (1870-?): 251
Kovács László (1892-1963): 281
Kovács Lajos (?-?): 1063
Kovács Lajos (1909-?): 392
Kovács Sándor (1893-1972): 653
Kovács Teofil (1915-1980): 1409
Kovács-Kőrakó Béla: (1898-1946): 713
Kovácsy József (1894-?): 1270
Kovásznai Gábor: (1887-1956): 1393
Kováts Albert: (1898-1972): 678
Kováts Gyula, dálnoki(1886-1958): 958
Kováts István (?-?): 1104
Kováts Jenő, dálnoki(1884-?): 850
Kováts László (?-?): 759
Kováts Miklós (1891-?): 623
Kováts Sándorné → Filotás Lili
Kovrig Béla (1900-1962): 1068, 1533
Kovrig János (1899-1962): 827
Kozma Ferenc (1894-1957): 858
Kozma Károly (1894-?): 119
Kozocsa Sándor (1904-1991): 569, 905
Köblös Endre (1899-?): 684
Kőfalvy Róbert (1892-?): 17
Kőhalmi Béla (1884-1970): 1248
Kőházi Endre (1893-1959): 399
Kőhegyi József (1883-?): 642
Kökény Lajos (1897-1985): 840
Köleséri Éry Mihály → Dánielisz Endre
Kőműves József (1898-1978): 944, 1128
König Kelemen (1893-1978): 255
Környei József (1901-?): 1142
Környei József Lajos → Környei József
Kövecses József (1907-1988): 1366
Kövér János (1895-1960): 1491
Közi Horváth Miklós (1896-?): 1320
Krämer Jakab (1893-?): 92, 202, 775
Krämer, Jakob → Krämer Jakab
Krassay Antal (?-?): 520
Krasznay Mihály (1893-?): 1213
Kratofil Dezső (1884-1976): 158
Krausmüller, Rudolf (?-?): 219
Krauss, Hans → Krauss János
Krauss János (1914-?): 201, 1307
Kreschka Frigyes (1907-?): 1559
Krisch Jenő (1882-1977): 1417
Kristóff Károly (1904-?): 755
Krisztics Sándor (1890-1966): 953
Krisztinkovich Béla (1887-1969): 676
Krizsán P. Pál (1891-1965): 1079
Krompecher István (1905-1983): 298
Króner Margit (?-?): 1304
Krywald Ottó (1872-1954): 702, 1078, 1663
Kujlenstierna Stella → Andrássy Imréné
Kulin György (1905-1989): 169
Kulin István (1892-?): 1493
Kulinyi József (1879-1959): 825
Kun Béla (1878-1954): 1604
Kún Elemér (1890-?): 1590
Kun Sándor (1900-1947): 1244
Kuncz Ödön (1884-1965): 398
Kunsági Elemér (?-?): 1325
Kunszt János (1892-1960): 362, 388
Kuntzl Ernő (1884-?): 1672
Kurkó Gyárfás (1909-1983): 1123
Kúthy Sándor (1904-1971): 1037
Kutlán András (1907-?): 1098, 1101
Kügyi Virágh László (1895-1972): 506
L
Laczkó József (1897-?): 950
Ladányi László (1914-1990): 1645
Ladoméry István, ladoméri → Szmertnik István, ladoméri
Lafleur Miklós (1905-?): 202
Laiszky Kázmér (1884-?): 309
Lakatos István (1904-1993): 276
Lakatos Mihály (1891-?): 1594
Lang György (1894-?): 1471
Lantai Vilmos (?-?): 475
Lapsánszky János (1889-?): 1062
László Dezső (1904-1973): 692, 1582
László Imre (1891-?): 1610
László Zoltán (1912-1944): 1393
Lázár Emil (1888-?): 829, 974
Lázár Géza (1896-?): 1428
Lebherz Henrik (1899-?): 696
Lecső József (1903-?): 1084
Ledács Kiss Dezső (1892-?): 989
Légrády Ottó (1878-1948): 1228
Leili József → Sepp Leili
Lékay László (1903-?): 231, 992, 1614
Lékay-Lingauer Albin (1877-1962): 1614
Lelovich Jenő (1895-?): 229
Lénárd Béla (1895-1968): 479
Lénárd Sándor (?-?): 551
Lendvai Károly (1914-?): 52
Lengyel Antal (1906-?): 1358
Lengyel Géza (1884-1965): 102
Lenkei István (1898-?): 1135
Lestách Endre, zolnai (?-?): 1257
Lestyán Endre (1877-1965): 1092
Levatich László, N. → Levatich László, nagykálnai
Levatich László, nagykálnai (1901-?): 468
Lieber László (1908-1981): 826
Lindenmeyer Antónia (1884-1976): 164
Linder Ernő (1886-?): 228
Linder László (1893-?): 74, 322
Lindvay (Hartner) Nándor (1894-?): 1070
Lingvay Pál (?-?): 1013
Lippay Lajos (1897-1949): 941
Lipták Pál (1887-1949): 839
Lipthay Béla (1890-1974): 1085
Liska Józsefné (?-?): 802
Liszy Lajos (1909-?): 431
Litvay Ödön (?-?): 1157
Lobmayer Alice → Szentpály Istvánné
Lombár László (1904-1963): 1045
Loparits R. József (1881-?): 1233, 1508
Loparits Rókus József → Loparits R. József
Lorenz Viktor (1914-?): 1335
Losonczy Géza (1917-1957): 1188
Losonczy Zoltán (1877-?): 801
Lovas Béláné (?-?): 411
Lovász Gyula (?-?): 825
Lovász Pál (1896-1975): 871
Lovászy Márton (1891-1975): 302
Lotterer Antal (1887-?): 699, 722
Lózsy János (1908-1997): 812
Lőbl Sámuel → Kristóff Károly
Lobmayer Alice → Szentpály Istvánné
Löcherer Tamás (1895-1960): 244, 419
Luczenbacher Rita (1909-1986): 1454
Lukách Gyula (1881-?): 222
Lukács Gábor (1910-?): 1007
Lukács István (1900-?): 465
Lukács Ödön (1876-?): 1598, 1601
Lukács Zoltán (1900-?): 1524
Lukácsovich Lajos (1895-?): 1231
Lukász Alfonz (1906-?): 927
Lukinich Imre (1880-1950): 34
Lyka Károly (1869-1965): 1540
M
Madarasi Gábor (1916-?): 484
Madarász Aladár (1904-?): 689
Mády Gyula (1896-1978): 1561
Magyar Balázs (1902-?): 615
Magyar Pál (1895-1969): 288
Magyary Albert (1885-?): 1437
Magyary Zoltán (1888-1945): 754
Majoros István (1878-?): 1085
Majsai János Mór → Majsai Mór
Majsai Mór (1891-1987): 1414
Majtényi Gyula (1875-1961): 1141
Makay-Petrovics György (1878-1950): 394, 1562
Makkai Endre (1914-1998): 1435
Makkai János (1905-1994): 303
Makkai Sándor (1890-1951): 1243
Makó Erzsébet → Ámon Vilmosné
Maksay Albert (1897-1971): 1260
Malán Mihály (1900-1968): 1072
Malárcsik József (?-1989): 1627
Malduri Maléter Jenő → Maléter Jenő, malduri
Maléter Jenő, malduri (1892-?): 886
Mándoki János (?-?): 1280
Mándy György, mándi (1913-1976): 1039
Manninger Vilmos (1876-1945): 877
Mara Jenőné (?-?): 1511
Marastoni László (1884-?): 131
Marék Antal (1903-1983): 798
Marek László (1897-?): 272
Márffy Albin (1883-1960): 874
Máriaföldy Márton (1884-1956): 632
Máriáss Imre (1893-1966): 397, 516
Mariay Ödön (1883-1952): 1418
Marikovszky Gyula (1880-?): 1451
Marjay, Friedrich → Marjay Frigyes
Marjay Frigyes (1897-1946): 533, 1187, 1302, 1425
Márk Ágoston (1903-1964): 151
Markos Béla (1893-1974): 109
Markos János (1912-1990): 434
Markovits István (1876-?): 1621
Markovits Pál (1915-1992): 291
Márkus Sándor (?-?): 170
Marnó Gyula (1876-?): 241
Maródi Árpád (1909-1972): 1200
Maros László (?-?): 243, 330
Marosi Márton (1888-?): 1396
Marozsy Sándor (1912-?): 1219
Marschalkó Teofil (1894-?): 794, 973
Marschall Béla (1887-?): 563
Marschall Rafael (1888-1943): 503
Marsovszky Ivor (1887-?): 1550
Martinovics Vendel (1893-1959): 668
Marton B. Bernát → Marton Bernát
Marton Béla (1896-1960): 1542, 1545
Marton Bernát (1887-1956): 1290
Márton Ferenc (1890-1969): 273
Marton János (1879-1955): 1300
Marton József (1908-?): 1514
Marton László (1900-?): 1538
Mártonffy Károly (1890-1979): 885
Martsa Dénes (1885-?): 89
Máté Károly (1896-1987): 209
Máté-Törék Gyula (?-?): 974
Mátéffy Géza (1900-1980): 744
Máthé Lajos (?-?): 1457
Matics Vojiszláv → Matity, Vojiszlav
Matity, Vojiszlav (1903-?): 1147
Matkovich László (1884-?): 1625
Matolay Géza (1895-1962): 383, 384, 386, 826
Matolay K. Géza → Matolay Géza
Matolcsy Mátyás (1905-1953): 1007, 1534
Mátrai János → Miklya János
Mattyasovszky Kornél (1907-1994): 952, 1001, 1223, 1551
Matyasovszky-Lates Kornél → Mattyasovszky Kornél
Mayer Emil (1891-1969): 1605
Mayer János (1902-?): 700, 1637
Mayer-Guary Guidó (?-?): 1615
Medvigy István, dávidházi (1879-?): 409
Meggyes István (1905-1987): 655
Mendöl Tibor (1905-1966): 366
Menner Gábor (?-?): 101
Merényi Ferenc (1901-?): 1097
Merényi L. Vince (1907-?): 37, 1379
Merényi László Vince → Merényi L. Vince
Merényi Oszkár (1895-1981): 1280
Merétey Sándor (1893-1950): 224
Mérő József (1879-1963): 59
Merva Imre (1878-?): 719
Mester János (1910-1963): 531, 1136
Mészáros Gizella → Kiszely Jánosné
Mészáros Gyula (?-?): 187
Mészáros István (1891-?): 1474
Mészáros Istvánné (1899-1966): 1474
Mészáros János (1873-1947): 593, 1193
Mészáros Sándor (1899-?): 451
Meszlényi Mihály Pál (1894-?): 1004
Mészöly Gedeon (1880-1960): 1120
Mészöly Károly (1878-?): 329
Mezei József (1885-?): 1560
Mezey Dénes (1898-?): 865, 958, 1646
Mezey Lajos (1891-?): 768
Mezey Margit (?-?): 1674
Meznerics Iván (1907-1988): 398
Miakich Károly (1883-?): 1459
Migend Dezső (1898-1970): 740
Mihalik József (1883-1959): 526
Mihalovics Zsigmond (1889-1959): 862
Mihalovits Géza (?-?): 245
Mihályfi Ernő (1898-1972): 379
Mihályi Ernő (1887-1969): 1200
Mihályi Zoltán (1896-1970): 289
Mike János (1889-?): 337
Mikes Lajos (1888-1952): 295
Miklós Béla (1899-?): 1179
Miklós Menyhért (1918-2006): 545
Miklóssy Béla (?-?): 1426
Miklya János (1912-?): 75, 76
Mille Géza (1887-1959): 401, 432, 1025
Milleker Rezső (1887-1945): 180, 359, 897
Miller Anna Mária (?-?): 1210
Millok Sándor (1887-1959): 1128
Milotay István (1884-1963): 1547
Minder Gyula (1895-1982): 980
Miskey Erzsébet → Csima Jenőné
Misley Sándorné (?-?): 1194
Mladiáta A. János (1880-1957): 1472
Móczár Elemér (1896-1967): 7
Mohácsy Endre (1906-?): 447
Mohácsy Mátyás (1881-1970): 688
Mohar József (1897-?): 375
Moharos Lajos (1904-1962): 350, 1235
Mohr Gedeon (1911-1974): 319
Moldvai Margit Erzsébet → Moldvai Margit Gertrúd
Moldvai Margit Gertrúd (?-?): 843
Molitórisz János (1891-1974): 785
Molnár Árpád (1913-1971): 30, 480
Molnár Béla (?-?): 760
Molnár Gyula (1910-?): 1406
Molnár János (1896-1979): 1247
Molnár Lajos (1902-1971): 227
Molnár László (1890-?): 239
Molnár Oszkár (1881-1954): 957
Molnár Vilmos (1894-?): 238
Monostory Adorján (1892-?): 425
Monostory Elek (?-1963): 495
Mónus Ferenc (1914-1984): 1188
Móra László (1890-1944): 848
Móra Zoltán (1888-?): 115, 116
Morelli Gusztáv (1879-1960): 355
Móricz Miklós (1886-1966): 1331, 1332
Moser Ernőné, boyeni (?-?): 397
Moullion Kálmán (1909-1971): 601
Movik Zsigmond (1892-?): 764
Muhi János (1913-1969): 191
Munteanu, L. G. (?-?): 1629
Muraközy Gyula (1892-1961): 1264
Mutschenbacher Emil (1880-1945): 763
Müller Károly (1904-?): 1367
N
Nádas Anna (1897-1990): 617
Nádas János (1903-1992): 548
Nádas Zoltán (1904-1986): 325
Nádasdy András (1909-1981): 1416
Nádasdy Lajos (1913-?): 738
Nadler Herbert (1883-1951): 19, 1477
Nagy András (1899-1974): 167, 537
Nagy Béla (1904-?): 1245
Nagy Béla Károly (1912-?): 405
Nagy Dániel (1888-1944): 884
Nagy Dezső Bálint (1888-1976): 1217
Nagy Emilné → Göllner Mária
Nagy Endre (1883-1969): 280
Nagy Ferenc (1903-1979): 710
Nagy Ferenc (1896-?): 464
Nagy Gábor (?-?): 1012
Nagy Géza (1892-?): 1431
Nagy Gusztáv (1902-1969): 88
Nagy Gyula (1915-?): 580
Nagy Imre (1902-?): 141, 1495
Nagy Imre (1902-?): 182
Nagy István (?-?): 306
Nagy István (?-?): 1636
Nagy Iván (1904-?): 1552
Nagy János (1901-?): 665
Nagy József (1888-?): 1450
Nagy Kálmán (1901-?): 274
Nagy Károly (1900-?): 1453
Nagy Károly, nagymegyeri (1875-1959): 140
Nagy László (?-?): 553
Nagy M. Anna (1883-?): 208
Nagy Miklós (1894-1973): 252
Nagy Pál (1877-?): 451, 773
Nagy Rózsa → Jandl Kálmánné
Nagy Sándor (?-?): 964
Nagy Sándor (1904-?): 1368
Nagy Sándor (1889-1951): 226
Nagy Sándor Béla (1902-1983): 1669
Nagy Sándor Kálmán (1897-?): 982
Nagy Tivadar (1915-?): 556
Nagy Zoltán (1908-1994): 573
Nagy-Megyeri Nagy Károly → Nagy Károly, nagymegyeri
Nagymányoky Gilbert (1914-1988): 574
Nagyrévi György (1907-1994): 781, 1288
Nater Miksa → Natter Nád Miksa
Natter Nád Miksa (1893-1982): 36
Nedeczky Árpád (1922-?): 673
Nedeczky László (1913-2008): 1547
Négyesi István (1911-?): 171
Négyessy Árpád (1911-1985): 494
Nehéz Ferenc (1912-1978): 732
Nehézy Károly (1892-1964): 714
Nemcsics Elek (1893-?): 1201
Neményi Lajos (1911-2003): 1535
Nemere János (?-?): 810, 1627
Nemesdy József (1893-1945): 26
Német Pál (1900-1970): 1611
Németh Endre (?-?): 1191
Németh Imre (1893-1970): 1594
Németh István, toronyi (1906-1991): 1438
Németh János (1899-1966): 230, 430
Németh Károly (1881-1969): 1049, 1652
Németh László (1917-?): 571
Németh Péter (1907-?): 18
Némethy Imre (1898-?): 885
Nemoda József (1898-?): 584
Neráth Vilmos (1900-?): 527, 1465
Neuhold Kornél (1876-1945): 80, 850
Nickl Zoltán (1905-?): 340
Nikl Béla (1886-1967): 872
Nitsch Mathes (1884-?): 1227
Nitsch Mátyás → Nitsch Mathes
Nizsalovszky Endre (1894-1976): 857
Nónay Tibor (1899-1985): 1400
Novágh Gyula (1887-?): 1670
Novák László (?-?): 1030
Novotny Béla (1890-?): 733
Novotny Sándor (1901-1978): 371
Nowinszky Rezső (1900-1974): 334, 1556
Nyári Elemér (?-?): 296, 1220
Nyáry Pál (1879-1955): 1071, 1270
Nyéki Péter (1908-?): 171
Nyilas Ferenc (1886-1968): 816
Nyíregyházy Pál (?-?): 1360
Nyisztor Zoltán (1893-1979): 888
Nyitrai Jenő (1889-1977): 336
Nyulászi Alajos (1898-?): 509
Nyulászi Gábor (1902-?): 1221
O
Oberländer Erzsébet (?-1995): 1044
Oberndorf Elek (1911-2007): 435
Oetter György (1902-1957): 1255
Oláh György (1902-1981): 242
Oláh Károly (?-?): 636
Oláh Sándor (1882-?): 1081
Olajos Domokos (1885-?): 975
Ólé Sándor (1884-1976): 1464
Olescher Emil (1873-?): 808
Olosz Lajos (1891-1977): 185
Oltay Károly (1881-1955): 403
Oltvai Ferenc (?-?): 408
Orbán László (1914-1957): 320
Orbay Dénes (1900-1981): 1600
Orbay Erzsébet (1900-?): 795
Ormos Elek → Oberndorf Elek
Ormós Lajos (1883-1975): 1450
Ormós Zsigmond (?-?): 1122
Orosz István János → Orosz Iván
Orosz Iván (1902-1974): 1368
Orovecz Béla (1909-1966): 995
Orth Imre (1908-?): 90
Oszoly Kálmán (?-?): 110
Ottlik György (1889-1966): 1226, 1227, 1334
Ö
Ölbey Irén (1902-1987): 268
Ötvös Lajos (1882-1954): 630, 645, 1130
P
Paal István (?-?): 1224
Paál Árpád (1880-1944): 286, 896
Padányi Endre (1907-?): 355
Padányi Gulyás Jenő (1900-1982): 272
Pagani Frigyes (1880-?): 1610
Pais Dezső (1886-1973): 920
Paizs Géza (1900-?): 186, 1207, 1504, 1635
Pajor Anna → Zágoni Dezsőné
Pajzs Ödön (1892-1979): 1085
Pakocs Károly (1892-1966): 1080
Pakody József (?-?): 1215
Pákozdy Árpád (1896-?): 1420
Pál István (1902-?): 681
Palágyi Natália (1909-2001): 782, 1482
Pálfi István (1912-?): 214
Pálfi József (1888-1976): 181
Pálinkás Gyula (1883-1957): 98
Pálinkás László (1910-1974): 149
Palla Ákos (1903-1967): 1151
Palla Ákos József → Palla Ákos
Pallavicini Edina → Zichy Rafaelné
Pálmai József (?-?): 637
Pálóczi Horváth Margit → Mészáros Istvánné
Palotás Béla (1912-1986): 1121, 1166
Palumby Gyula (1912-?): 1261
Pantol Márton (1904-1960): 1663
Pap Béla (1907-1957): 981
Pap Jánossy Béla (1883-1945): 505, 911
Pap Sándor (1889-?): 453
Pápai József (1889-?): 1406
Pape, Inge (?-?): 1568
Papp András (1905-?): 65
Papp Dénes (1880-?): 1521
Papp Ferenc (1901-1969): 368
Papp György (?-?): 142
Papp György (1909-1976): 662
Papp György (1899-?): 286
Papp Jenő (1891-1967): 918
Papp Károly (1873-1963): 369
Papp Sándor (1890-?): 817, 819
Papp-Szász Tamás (1885-?): 814
Parázs Lajos (?-?): 477
Páris László (1898-1964): 1122
Párkányi Aranka (?-?): 650
Paskay Bernát (1872-1954): 1247
Pászti István (?-?): 214
Patai József (1882-1953): 1061
Pataky Ferenc (1891-?): 205
Pataky Jenő (1894-?): 1463
Pataky László (1905-1997): 1195
Pathó Gyula (1889-1962): 1541
Pattantyús Ábrahám Géza (1885-1956): 1465
Paucsek József (1889-1973): 801
Pauka Tibor (?-?): 1546
Pauli Mária (1901-1968): 887
Paulini Béla (1881-1945): 444
Pável Ágoston (1886-1946): 233
Pavlik, A. (?-?): 1313
Payr Margit → Pfisterer Lajosné
Pázmány Ödön (1896-1978): 927
Pecsornik Ottó (1903-?): 1069
Pécsváry-Herrmann Miksáné (1900-1960): 413
Peitler Gyula (1899-?): 594
Peláthy György (?-?): 27
Pellei Emil (1903-1977): 454
Peller Károly (1899-?): 1550, 1554
Perényi B. Elemér (1905-1970): 1559
Perényi Béla → Perényi B. Elemér
Perényi József → Paucsek József
Pereszlényi Ernő (?-?): 1565
Perjéssy János (1912-?): 1442
Perley Lajos (1892-?): 883
Perneczky Béla (1903-1993): 1038
Perr Viktor (1891-1964): 1531
Pesthy István (1906-1972): 1230
Pesthy Pál (1888-1969): 1658, 1659
Péter Albert (1880-?): 1240
Péter Ferenc (1886-?): 166
Péter János (1910-1999): 1267
Péter József (1889-?): 1423
Péterfy Lajos (1894-?): 1607
Pethő Antal (1899-?): 1195
Pető Béla (1913-2003): 55
Petrányi Győző (1903-1969): 1517
Petres József (1898-1990): 1122
Petrik Jenő (1892-1953): 211
Petró László (1899-1978): 646
Pettkó-Szandtner Aladár (1876-1950): 154
Petyke Mihály (1906-1963): 930, 1248
Pfisterer Lajosné (?-1974): 1068
Piller Vilmos (1898-?): 453, 679
Pintér József (1904-1975): 1050, 1163, 1362
Pintér József (1888-1951): 1549
Pintér László (1884-1958): 631
Pitroff Gyula (1897-1974): 922, 923
Pittner Olivér (1911-1971): 1347
Piukovich József (1895-?): 1673
Plank Jenő (1890-1974): 806
Plesz Henrik (1899-?): 1654
Pluhár István (1893-1970): 1480
Podradszky György → Pohradsky, Juraj
Pogány Béla (1882-?): 828, 1226, 1227
Pogány József (1892-?): 264, 1445
Pogány József (1882-?): 760
Pógyor István (1902-1953): 847
Pohárnok István (1889-?): 563
Pohárnok Jenő (1898-1962): 431
Pohradsky, Juraj (1889-?): 1313
Póka György (1916-1987): 313
Pokorny Miklós (1892-1946): 430
Polgár K. (?-?): 3
Polgárdy Géza (1908-1991): 1520
Polgáry István (1886-?): 177
Poli Antal (?-?): 1074
Pólya László (1870-1950): 720
Pongrácz Árpád (1891-1972): 735
Pongrácz József (1885-1963): 232
Porcsalmy Zoltán (1890-1968): 1028
Porzsolt István (1910-1986): 1047
Pósfay Gyula (1877-?): 354
Possonyi László (1903-1987): 1632
Potocsny József (1902-?): 1295
Pődör László (1911-1984): 374
Práger János (1894-?): 716
Preszly Béla (?-?): 1524
Preszly Gyula (1875-?): 1221
Preyer Vince Dezső (1879-1949): 1173
Privitzky Gyula (1886-1967): 766
Probstner Arthur (1886-1974): 919
Prókay Miklós (1903-?): 15
Prónai Lajos (1882-?): 881
Pröhle Sándor (1900-1974): 1254
Puchlin Róza → Misley Sándorné
Pukánszky Béla (1895-1950): 1567
Puky Ferenc (1909-1980): 609
Pulay János (1887-?): 193
Pusztay Gábor (1904-1983): 1282
Putnoky Imre (1883-1977): 1003
Putnoky István (1904-1971): 221
Pünkösti Andor (1892-1944): 951
Püski Sándor (1911-2009): 449
Q
Quotidian Lajos (1886-1955): 508
R
Rábely Károly (1874-1946): 407
Rácz Antal (1878-?): 1381
Rácz Béla (1874-?): 659
Rácz István (1922-2009): 1211
Rácz Vilmos (1889-1976): 1135, 1218, 1430
Radil Károly (1870-?): 235
Radnai Béla (1891-1962): 422
Radnai Endre (1898-1963): 1547
Radó Géza (1893-1965): 1484
Radó István (1919-1973): 1125
Radó Polikárp (1899-1974): 648
Rády Elemérné (?-?): 104
Rafain Imre (?-?): 167
Raffay Ferenc (1899-?): 584
Raffay István (1903-?): 276
Rainer Brunó (1896-?): 340
Rajczy Géza (1889-?): 608
Rajcsányi László (1907-1992): 673
Rajniss Ferenc (1893-1946): 303, 830
Rajz Mihály (1911-1986): 786
Rakáts Lajos (1895-1975): 984
Rákóczy Béla (1888-?): 1542
Rakolcai Gábor (1900-?): 235
Rákos Jenő (?-?): 1345
Rakovszky László (1920-1993): 66
Rapaics Dezső (?-?): 788
Rásonyi Papp Gedeon (1880-?): 437, 1208
Rassay Károly (1886-1958): 302
Ráth Sándor (1894-1949): 341, 1634
Ráthonyi János (1912-1995): 349
Rátkai Kálmán → Ráttkay R. Kálmán
Rátkai Károly (1895-1964): 302, 1536
Ratkóczy Nándor (1891-1977): 936
Ráttkay R. Kálmán (1894-1974): 1004
Rátz Kálmán (1888-1951): 515
Rau András (1874-?): 200
Rauss Károly (1905-1976): 1122
Ravasz László (1882-1975): 928, 1264, 1267, 1272
Raymann János (1911-1982): 438
Rédei Tibor (1905-1975): 332
Rédly Gyula (1898-1989): 949
Reetz, Wilhelm (1887-1946): 1309
Regéczy-Kiss Zoltán (1907-1975): 1006, 1198
Regényi Sándor (1882-1959): 575, 881
Reinhart Kálmán (?-?): 305
Reisz Elemér György (1904-1983): 643, 1432
Rékai András (?-?): 360
Remenár Zoltán (?-?): 4
Remport Elek (1895-1984): 538
Részegh Dezső (?-?): 165
Réthly Antal (1879-1975): 534
Rétyi Székely Miklós → Székely Miklós, rétyi
Reuss, Karl (?-?): 219
Révai József (1881-1970): 1623
Révay József (1905-1945): 40
Révay Tibor (1874-1956): 1011
Révész Imre (1889-1967): 179, 254
Reviczky Béla (1895-?): 1286
Ribiczey Gyula (1885-1971): 934
Riegler Rudolf (1882-?): 1328
Rigó József (?-?): 1435
Róbert István (?-?): 1613
Róbl János (1877-1951): 162
Rónai Mária Paula → Rónai Paula Mária
Rónai Paula Mária (?-1968): 1482
Rónay Ernő (1899-?): 98
Roóz Rezső (1879-1963): 998, 1002
Rotter Emma → Moser Ernőné
Rózsás József (1894-1948): 865, 1646
Rozsnoky Antal (1892-?): 706
Rubovszky Ferenc (1893-1964): 644, 1190
Rudolf László (?-?): 1104
Ruff Andor (1879-1950): 1057
Ruffy József (1899-?): 264
Ruisz Rezső (1908-1968): 1598
Rupprecht Olivér, virtsologi (1898-?): 1004
Rutterschmidt Károly (1912-?): 126
Ruzicska Pál (1910-1994): 1259
S
Safranek János (1876-?): 415, 416
Sághelyi Lajos (1893-1975): 860, 1580
Ságodi Győző (1910-1978): 457
Sajgó József (1889-?): 1386
Sajtos Gyula (1896-1967): 622
Salkaházi Sára (1899-1944): 633
Saly Dezső (1892-1984): 1550
Saly Ervin (1884-1955): 1021
Sandelhausen Miklós (1900-?): 237
Sándor András (1908-?): 85
Sándor Béla (1897-?): 1164, 1589, 1642
Sándor Endre (1886-?): 437
Sándor Imre (1893-1956): 728
Sándor Lajos (1893-?): 1589
Sándor Pál (1881-1978): 1202
Sándor Zoltán (1900-1982): 902
Sárfy Aladár (1892-1975): 7
Sárik Géza Lajos (1904-1984): 137
Sárik Gyula (1902-?): 137
Sárközi Lajos (1884-1964): 1372
Sárközy Endre (1910-?): 537
Sármezey Endre (1889-1966): 1019
Sass Kálmán (1904-1958): 1584
Saternus Artur (1892-?): 1187, 1334
Schannen Béla (1907-1988): 489, 1485
Scheibl József (?-?): 1257
Schiffer Armand Sándor (?-?): 913
Schiller Ignác Antal (1892-?): 1160
Schlegel, Franz → Schlegl Ferenc
Schlegl Ferenc (1915-?): 197
Schletter Richárd (?-?): 1103
Schmidt Jenő (?-?): 1662
Schneider Ede (1895-?): 292
Schneider Sándor, sóvári (1882-?): 29
Schneider Vencel (1896-1985): 1382
Schober Sári (?-?): 779
Schober Tibor (1910-1975): 647
Schrotty Pál (1886-1960): 1283
Schubert József (1904-?): 624
Schultheisz Rezső (?-?): 1503
Schulze E. Vilmos (1887-?): 775
Schulze Vilmos Jenő → Schulze E. Vilmos
Schulze, E. W. → Schulze E. Vilmos
Schweng Loránd (1905-1988): 752
Scultéty Antal (?-1981): 567
Sebestyén Zoltán (?-?): 606
Sebők Sándor (1898-?): 1647, 1648
Sédy Tivadar (?-?): 1359
Seifert Alfréd (1890-?): 675, 1228
Semtei Ede Sándor (1890-?): 1420
Sengler György (1903-?): 1292
Sényi Pál (1885-?): 198, 219, 323, 999, 1093, 1331, 1332
Sepp Leili (1915-?): 1301
Serák Julianna → Zsigray Julianna
Seregély László (?-?): 1101
Serényi Gusztáv (1880-1953): 1351
Seres Béla (1898-1985): 700, 1427, 1637
Sgardelli Caesar, de (1884-?): 829, 1196
Sieben F. József → Sieben Ferenc József
Sieben Ferenc József (1886-1960): 86
Siebert Gyula (1881-?): 1537
Siklaki Dezső (1897-?): 959
Sikolya István (1889-?): 212
Sikorszky Gyula (1896-1975): 858
Sima Ferenc (1912-?): 935
Sima István (1906-?): 1367
Simon Géza (1879-?): 1323
Simon Menyhért (1897-1952): 622
Simon Zoltán (1900-?): 1251
Simonyi Lajos (1895-1972): 382
Sinkó Ferenc (1912-1990): 986, 1532
Sípos Gábor (1903-?): 800
Sipos Miklós (1923-1982): 1206
Siska István (1900-?): 619, 622
Skorka Károly (1903-1963): 1535
Skripecz Dezső (1887-?): 842
Slachta Margit (1884-1974): 215, 782
Sódor Alajos (1920-?): 106
Sokoray László (1907-1970): 1224
Soltész János (1890-1986): 496
Solty László (1902-?): 841
Somfai Antal (1894-?): 849
Somfay Margit (1892-1965): 1207
Somlyódy Ferenc (1899-1986): 1357
Somogyi Béla (1891-?): 318
Somogyi Imre (1894-1951): 72, 773
Somogyi Ottó (1893-?): 945
Somoray János (?-?): 1257
Somos Elemér (1906-1975): 845
Soós Aladár (1890-1967): 877
Soós Árpád (1912-1991): 21, 372
Soos Géza (1912-1953): 1261
Sopronyi Kálmán (1881-?): 947
Spak Iván (1900-?): 1294
Spelter Henrik (1882-1948): 807
Sprencz Olga → Vákár Lajosné
Sréter Ferenc (1894-1988): 263
Stadler Frieda (1888-1969): 1078
Stefanics József (1887-1972): 1040
Stéger Ferenc (1893-1964): 1179
Stéger László (?-?): 82
Steiner István (1887-1965): 72, 451
Stelczer Lajos (1890-1967): 915
Steller Mária (?-1987): 1119
Sterio Leonidas (?-?): 771
Stipsicz Károly (1883-1954): 1036
Stirling István (1891-?): 54
Straub János (1907-?): 1473
Suda Dezső (1915-?): 1232
Suda Dezső (1886-1975): 1232
Sudár József (1905-1983): 84
Suhayda Tibor (1891-1982): 1249
Sujtó Béla (1906-?): 1521
Surányi Unger Tivadar → Surányi-Unger Theo
Surányi-Unger Theo (1898-1973): 220
Sümegi Emil (?-?): 1142
Sütő-Nagy László (1894-1978): 287
Sylvester Péter János (1898-?): 1197
Sz. Sándor Béla → Sándor Béla
Szabadfi Elek (?-?): 454
Szabadhegyi Lajos (1883-1962): 1158
Szabédi László (1907-1959): 1476
Szablya Frischauf Ferenc (1876-1962): 851
Szabó Aladár (1890-1948): 932
Szabó Árpád (1895-1966): 230
Szabó Béla, Z. (1895-?): 733
Szabó Dezső, eöri (1886-?): 1043
Szabó Elek (1913-2001): 1401, 1402
Szabó Ferenc (1912-?): 1623
Szabó Géza (1886-?): 640
Szabó Géza (1897-1945): 1055, 1216
Szabó György Polikárp → Szabó Polikárp
Szabó Gyula (1907-?): 1671
Szabó Imre (1891-1955): 928
Szabó Imre (1893-?): 1029
Szabó István (1893-1964): 33
Szabó János (?-?): 1088
Szabó József (1883-?): 1025
Szabó József (1902-1986): 436
Szabó József (1889-?): 994
Szabó József (1905-?): 467
Szabó József (1902-1986): 465
Szabó Kálmán (1888-?): 293
Szabó Lőrinc, gáborjáni (1900-1957): 674
Szabó Miklós (?-?): 398
Szabó Miklós (?-?): 799
Szabó Miklós (1883-?): 1303
Szabó Miklós (1903-?): 624
Szabó Ödön (1880-1963): 212
Szabó Pál (1893-1970): 1346
Szabó Polikárp (1894-1979): 634
Szabó T. Attila (1906-1987): 285
Szabó Zoltán (1910-1987): 460
Szabolcs Bálint (1882-?): 907
Szabolcs Károly (1883-?): 907
Szabolcsi Gábor (1921-1989): 1384
Szabolcska László (1897-1957): 783, 1243
Szacsvay József (1880-?): 474
Száhlender Lajos (1877-1946): 670
Szakál Ferenc (1913-?): 1661
Szakasits Árpád (1888-1965): 1128
Szakáts Zoltán (1877-?): 473
Szalay János (1887-1957): 1617
Szalay László (1879-1944): 1445
Szalay Pál (1893-1972): 1494
Szalay Zoltán (1896-?): 1578
Szalmay István (1901-1977): 1046, 1370
Szalva László (1909-?): 1380
Szánthó Gyula, szántóházi és dénesfalvi (1881-?): 95
Szappanos József, gyöngyösi (?-?): 1012
Szappanos Sándor (1894-?): 712
Szappanyos Béla (1913-2000): 1424
Szarka Ferenc (?-?): 1252
Szarka Sándor (1900-1947): 919
Szász Andor → Szász Endre
Szász Béla (1910-1999): 262
Szász Endre (1886-1944): 184, 1394
Szász Ernő (1920-?): 1070
Szász Ferenc (1893-1944): 724
Szász István (1899-1973): 1037
Szász Károly (1865-1950): 120
Szász Tihamér (1891-1962): 244, 420
Szászházi János (1888-?): 879
Szatai Ferenc (1890-?): 1497
Szathmáry János (1904-1993): 1131, 1603
Szathmáry Lajos (1919-?): 1203, 1204
Szatmári János → Szathmáry János
Szatmáry Sándor (1878-?): 867
Szauder Gyula (?-?): 1460
Szebellédi Lászlóné → Gaál Józsa
Széchényi Ferenc (1901-1963): 1110, 1327
Széchenyi István (1885-?): 1452
Szeder János (1896-?): 171, 1059
Szegedi Miklós (?-?): 1138
Szeghalmi László (1904-?): 869
Szeiff Géza (1896-?): 155
Székely Antal Géza (1885-?): 1321, 1323
Székely János (1884-?): 213
Székely Károly (1901-?): 461, 1229
Székely László (1897-1956): 743
Székely Miklós, rétyi (1883-?): 107
Szekeres Károly (1896-?): 290
Székessy Vilmos (1907-1970): 372
Széky Endre (1899-1988): 1422
Szelőczey János (1895-1959): 1473
Szemerjay-Petrán Tibor (1884-1965): 695
Szemerszky Gabriella (?-?): 1096
Szemler Mihály (1913-1968): 439
Szénásy Béla (1897-1977): 1205
Szende Tibor (1911-?): 398
Szendy László (1896-1969): 1438
Szent-Ivány Géza (1871-1960): 1592
Szent-Iványi Sándor (1902-1983): 1570
Szentgáli Gusztáv (1894-?): 934
Szentgericei Jakab Jenő (1914-1996): 1476
Szentirmay Endre (1896-?): 24
Szentiványi Dezső (1886-?): 193
Szentiványi Jenő (1909-1986): 144
Szentmártoni Kálmán (1879-1968): 682
Szentpály Istvánné (1908-2008): 1060
Szepesfalvy János (1882-1959): 99
Szepesi Sándor (1900-1981): 1651
Szerdahelyi Elek (1900-?): 25
Szerelemhegyi Ervin (1891-1969): 675
Szeremley Gyula (?-?): 1132
Szerényi István (?-?): 1675
Sziberth Andor (?-?): 494
Szieberth Imre (1873-1956): 308
Szigethy Gyula (1905-1986): 181
Szigeti Endre (1904-1974): 1077
Szíj Gábor (1916-1983): 815
Szíj Rezső (1915-2006): 321, 784, 1336
Szíjgyártó László → Szíj Gábor
Sziklay János (1857-1945): 891, 1296
Sziklay László (1912-1987): 1546
Szikora Zsolt (Zoltán) (1870-?): 1253
Szikszai Benjámin (1908-1985): 1071
Szikszai Sándor (1917-?): 1089
Szilágyi Imre (?-?): 239
Szilágyi István (1909-?): 1425
Szilágyi József (?-?): 1125
Szilágyi Lajos (1904-?): 1114
Szilágyi László (1900-?): 620, 955
Szilágyi Ödön, somlyói és óvári (1902-?): 1246
Szilágyi Sándor (1883-1944): 1607
Szili Máté (1912-?): 163
Szilvássy Emil (?-?): 343
Szilvássy Sándor (1911-1984): 214
Szinnyei Ferenc (1875-1947): 1003
Szkladányi László (1909-1996): 1052
Szlabey Emil Géza → Szlabey Géza
Szlabey Géza (1899-1965): 423
Szmertnik István, ladoméri (?-?): 1350
Szmrecsányi László (1905-1986): 337
Szombatfalvy György (1880-1959): 1458
Szombathy Kálmán (1885-?): 831, 1650
Szombathy Viktor (1902-1987): 359, 986
Szondi Béla (1909-2007): 847
Szonomár László → Tiszavölgyi-Szonomár László
Szőke Andor (1898-?): 336
Szöllősi Jenő (1893-1946): 1198
Szöllőssy Ferenc (1897-1977): 1318
Szöllősy Ferenc (1875-?): 558
Szőnyi Zoltán (1913-?): 283
Szöőr Zoltán (?-?): 445
Szörényi Gábor (1912-1984): 603
Szörtsey József (1888-1941): 1106
Szpaszics Veliszláv (1893-?): 1329
Sztojka László (1909-1986): 1364
Szűcs Dezső (1886-1961): 1202
Szűcs Elek (?-?): 1132
Szűcs Ervin (1909-1960): 333
Szűcs Sándor (1896-?): 1083
Szüle Károly (1899-1964): 138
Szűts Iván (1900-?): 1111
Szvatkó Pál (1901-1959): 491, 1279
Szvetlik István (1893-1959): 261
T
Tábori Róbertné → Tutsek Anna
Tábory Gábor (1869-?): 65
Tahy Béla (1906-1987): 800
Tajthy Árpád (?-?): 108
Takách Gyula, gyöngyös-halászi (1869-1949): 1592
Takács György (1894-1969): 1256
Takács László (1896-1971): 247
Takáts Ernő (1896-1951): 258, 651, 1116
Takáts Károly (1909-?): 141
Takáts Lajos (1908-1982): 185
Takó István (1900-1977): 294
Tálos Géza (1913-1988): 105
Tamás Aladár (1899-1992): 1343
Tamkó Károly (?-?): 95
Tari Ágoston (1893-?): 351
Tariska István (1915-1989): 1125
Tarnóy László (1912-1997): 104
Taróczi Herbert (1890-?): 705
Tarr Istvánné → Jenkey Marcella
Tasnádi Kubacska András (1902-1977): 367
Tass Árpád (1888-1964): 586
Tassy Ilona → Vujcziczky Dezsőné
Tavaszy Sándor (1888-1951): 1271, 1573
Telegdy-Kováts László (1902-1987): 1034
Telekesi Kálmán (?-?): 1462
Teleki Mihály (1896-1991): 491, 1001
Temesváry László (1896-1974): 1118
Temesy Győző (1887-1977): 366, 543
Temple Rezső (1902-?): 969
Teodorovics Márk (1914-?): 557
Terék Márton (1897-?): 1159
Terényi Péter (1884-?): 77
Terjéki Rudolf (?-?): 239
Tessényi János (1884-1980): 71
Thiering Oszkár (1868-1955): 965
Thoma Frigyes (1883-1962): 122
Thúry Zsigmond (1885-1948): 1555
Tiborc Benedek (1890-?): 1212
Tildy Zoltán (1889-1961): 378
Tima-Horváth István (?-?): 358
Timkó Emil (1904-?): 1099
Tiszavölgyi-Szonomár László (1890-?): 1159
Tiszay Andor (1900-1986): 1075
Tobler János (1889-?): 598
Todor Kálmán (?-?): 788
Toldy Miklós (1881-1962): 814
Tolnay-Knefély Ödön (1886-?): 1506
Tomaj Ferenc (1908-1976): 429
Tomcsányi Gyula (1886-1945): 1038
Tomecskó Mihály (1892-1970): 299
Tomek Vince (1892-1986): 210
Tomek, Vincent → Tomek Vince
Tompa László (1883-1964): 1392
Topor György (?-?): 1524
Torda Balázs (?-?): 1391
Tordai Sándor (?-?): 217
Tornay Károly (1890-1976): 787
Tost Barna (1876-1951): 339, 626
Tóth Arisztid (1875-?): 1019
Tóth B. László (1896-?): 822
Tóth Béla (?-?): 1434
Tóth Ferenc (?-?): 428
Tóth János (1871-1963): 793
Tóth József (1889-?): 717
Tóth József (?-?): 1297
Tóth Kálmán (?-?): 278
Tóth Kálmán (1896-): 911
Tóth Lajos (?-?): 53
Tóth Lajos (1908-?): 390
Tóth László (1895-1964): 938
Tóth László (1889-1951): 747, 1112
Tóth Pál (?-?): 995
Tóth Pál (1887-?): 376
Tóth Sándor (1884-1962): 1274
Tóth Tibor (?-?): 1461
Tóth Tihamér (1891-?): 971
Totth Ábrahám → Totth Ábris
Totth Ábris (1885-1963): 511
Tőkés Ferenc (1904-?): 1595
Tölgyes Kálmán (1912-1991): 697
Tömböly Dénes (1898-?): 527, 1465
Tömösváry Tivadar (1887-?): 443
Török Bálint (1887-1956): 279, 1024
Török Imre (1867-1952): 1421
Török István (?-?): 448
Török Kálmán (1879-1963): 1199
Török Miklós, K. (1875-?): 1113
Török Sándor, enyingi (1911-1990): 1373
Tövissy Ernő (1889-1944): 52, 221
Trócsányi György (1896-1973): 1458
Trócsányi Zoltán (1886-1971): 880
Tucsni László (1922-1971): 48
Turnovszky Endre (1902-1975): 112
Tusa László (?-?): 1205
Tutsek Anna (1865-1944): 894, 1189
Tüdős Ilona → Kovács Józsefné
U
Udvarhelyi Vilmos (1898-?): 654
Uhirek Ferenc (1887-?): 736
Új István (1881-?): 550
Újfalussy István (?-?): 1156
Újhelyi Tibor (1900-?): 365
Újlaki Ferenc (1890-1984): 1483
Unger Emil (1883-1945): 460
Uray Sándor (1878-1969): 179
Urbán Gyula (1902-1989): 882
Urbányi Jenő (1902-1992): 1152
Uzsaly István (1881-?): 563
V
Vácz Elemér (1908-1996): 1360
Váczy György (1893-1964): 1108
Váczy József (1884-?): 446
Vadady Albert (1895-1975): 381
Vadász József (?-?): 628
Vados Pál (1905-1981): 1404
Vagács Géza Mihály (1890-?): 954
Vághó Judit (?-?): 779
Vági László (1908-1981): 1611, 1613
Vajay Sándor (1897-?): 231
Vajda Gábor (?-?): 1342
Vajda József (1912-1978): 941
Vájer László (?-?): 1042
Vajnai Mátyás (1900-?): 968
Vajta Ferenc (1914-?): 1169
Vákár Lajosné (?-?): 165
Valló Emil (1907-1993): 933
Valló István (1892-1964): 429
Vámos Kálmán (1910-?): 452, 1169, 1608
Vámossy Zoltán (1866-1953): 924, 1183, 1186
Vantsó Gyula (1879-1946): 748
Váradi Imre (1905-?): 343
Váradi Oláh László (1910-?): 1315
Várady Károly (1882-1970): 1646
Várady Lajos (1911-?): 163
Várady Lajos (1857-1944): 1365
Várady László (1895-1974): 1173
Varga Ferenc (1888-1966): 249
Varga István → Varga, Stefan
Varga Jenő (1897-?): 1346
Varga József (1884-?): 579
Varga Kálmán (1909-?): 656
Varga László (1901-1974): 1017
Varga Sándor (?-?): 742
Varga Sándor (?-?): 1614
Varga, Stefan (1897-?): 1334
Varga Zsigmond (1898-?): 1084
Vargha János (1910-?): 721
Vargha László (?-?): 1310
Vargha László István (1890-?): 8
Várhegyi Ernő (1904-1981): 1050, 1362
Várhelyi Antal (1907-1987): 641
Vári Albert (1868-1943): 682
Vári Lajos (1893-?): 943
Vári Rezső Lajos → Vári Lajos
Varjas Béla (1911-1985): 880
Varjas Imre (1900-1977): 681
Várkonyi Nándor (1896-1975): 1326
Várnagy Elemér (1905-1956): 47, 1433
Váró Andor, bágyoni (1904-?): 350, 983
Váry József (1888-?): 823
Vasady Béla (1902-1992): 552, 757, 1488
Vásárhelyi János (1888-1960): 1276
Vásárhelyi Z. Emil (1907-1986): 1209
Vass Gyula (1894-?): 746
Vass István (1895-?): 511
Vass Péter (1911-1982): 12
Vass Sándor (1897-?): 1170, 1484, 1486
Vass Vince (1890-1943): 1275
Vaszary István (1900-?): 1633
Vecsernyés Lajos (?-?): 513
Vécsey J. Aurél → Vécsey József Aurél
Vécsey József Aurél (1883-1957): 10, 1102
Vécsey Leó (1893-1945): 1305
Veégh István (?-?): 101
Végh Károly (1903-?): 667, 866
Végh Károly József → Végh Károly
Végh József (1903-1981): 936
Vekerdy Géza (1887-?): 382
Vekov Ádám (1877-?): 680
Velősy Béla (1900-1988): 810
Véniss Gyula (?-?): 1249
Veöreös Imre (1914-1999): 412
Verbőczi Kálmán (?-?): 898
Veres Lajos (1890-?): 1168
Veres Tibor (1913-?): 1173
Veress Egyed, csikszentsimoni (1889-?): 1278
Veress Pál (1893-1945): 1028
Verner Dezső (?-?): 1376
Véssey Frigyes (1892-1965): 442
Vicsay Lajos (1897-1978): 410
Vid József (1898-1952): 888, 1017, 1241
Vida Gyula (1888-1967): 1577, 1599
Vida István (1896-?): 467
Vidor Győző (1905-1980): 1108
Vidor Pál (1909-1944): 855
Világ Miklós (?-?): 1342
Vilkovszky Armandné (?-?): 1015, 1016, 1407
Vilner Ferenc (1890-?): 577
Vincze Ernő (1903-1978): 1356
Vincze Mihály (1890-?): 712
Virág János (1904-1985): 286, 896
Virág Jeromos → Virág János
Virágh Sándor (1908-1964): 450
Virtsologi Rupprecht Olivér → Rupprecht Olivér, virtsologi
Visegrády József (1880-?): 405
Visegrády Kálmán (?-?): 527
Vita Sándor (1904-1993): 262, 726
Vitál József (?-1985): 311
Vitális Sándor (1900-1976): 499
Vitéz István, nyitraivánkai (1917-1943): 5
Vitéz István (1900-1981): 238
Voinovits Géza (1877-1952): 127
Volenszky Béla (1890-?): 370
Vondra Gyula (1908-1966): 1563
Vozáry Aladár, R. (1895-1959): 1197
Vörös Géza (1893-?): 44
Vörösvári István (1913-1993): 983
Vuchetich György (1891-1968): 333
Vujcziczky Dezsőné (?-?): 483
Vuković Grga (?-?): 1100
W
Wagner József (1882-1956): 575
Wagner Márton (1884-?): 421, 823
Waldbott Frigyes (1889-1959): 1668
Wallentiny Géza (1901-?): 951
Walter Gyula (1892-1965): 287
Walter Károly (1885-1956): 987
Weiler István (1895-?): 1572, 1639
Weisz Pál (1908-1998): 576
Wickenburg Mária-Márka (1906-1983): 1518
Wilhelm, Gregor (?-?): 524
Wimmer M. Anzelm (1899-1965): 43
Windisch Hilda (?-1963): 650
Wittinghoff Ernő → Várhegyi Ernő
Witz Béla (1889-1962): 125
Wolff Lajos, N. → Wolff Lajos, németprónai
Wolff Lajos, németprónai (1889-?): 244, 418
Wopaletzky Károly (1878-1961): 562
Wukov Józsa (1894-1946): 1446
X
Xantus Elek (1868-1944): 424
Z
Záborszky István (?-?): 1500
Zachar Mátyás (1906-1991): 578
Zachariás Ibolya Flóra → Zachariás I. Flóra
Zachariás I. Flóra (?-?): 1606
Zádor E. Béla → Zádor Elemér Béla
Zádor Elemér Béla (1881-?): 150, 195, 617, 1134, 1146, 1148, 1149, 1153, 1569, 1575
Zádor Sándor (1900-?): 1618
Zádorlaky-Stettner Miklós (1896-?): 220
Zádorlaky-Stettner Nikolaus → Zádorlaky-Stettner Miklós
Zágoni Dezsőné (1898-?): 776
Záhonyi Aladár (1895-1979): 1206
Zahoray József (1887-?): 1167
Zakariás Árpád (1896-?): 204
Zalai Fodor Gyula → Fodor Gyula, zalai
Zalai Károly (1885-?): 1657
Zalán Z. István (1898-?): 1231
Zámbory Antal (1904-?): 1001
Zathureczky Gyula (1907-1987): 262
Zehery Lajos (1893-1968): 134
Zelovich László (1895-?): 752
Zeőke Antal (1884-1983): 81
Zichy Rafaelné (1877-1964): 38
Zichy Zsigmond (1927-1959): 136
Zilahy Lajos (1891-1974): 498
Zima István (1881-1946): 1651
Zimányi György(1912-?): 693
Zimmer Ferenc (1885-1961): 960, 961, 962
Zlinszky György (1899-?): 1031
Zoltán Gyula (1894-?): 389, 463, 691, 1032
Zoltán János (1877-1947): 190
Zoltán László (1890-1963): 674
Zoor Viktor (1896-?): 200
Zulauf Henrik (1893-1956): 342, 698
Zupka Lajos (1885-1970): 119
Zsámbéki Ferenc (1901-1984): 1611, 1612, 1613
Zsedényi Béla (1894-1955): 335
Zseltvay Elemér (1881-1946): 1022
Zsemlye Ferenc (1908-1984): 216
Zsibói Béla (1914-?): 1390
Zsigray Julianna (1903-1987): 268
Zsíros Ferenc (1879-1961): 592, 1432
Zsivánovits Béla (1887-?): 1225
Zsolnai Sarolta (?-?): 1044
Zsolnay Miklós (1905-?): 1227
Zsömböry Béla (1882-1955): 338
Periodicitás
Napilapok
Baja: 45, 380
Békéscsaba: 14, 740
Brassó: 1123
Budapest: 1, 36, 113, 114, 115, 117, 118, 120, 121, 129, 130, 199, 301, 302, 303, 375, 383, 385, 386, 704, 747, 770, 777, 820, 890, 906, 922, 952, 960, 961, 962, 972, 1001, 1004, 1008, 1110, 1112, 1113, 1117, 1128, 1198, 1223, 1226, 1227, 1228, 1279, 1312, 1331, 1543, 1547, 1550, 1562
Cleveland: 1353
Csongrád: 171
Debrecen: 181, 182, 1125, 1495
Gödöllő: 820
Győr: 431
Hódmezővásárhely: 1131, 1602, 1603, 1604
Kaposvár: 1318, 1555
Kassa: 340
Kecskemét: 658
Kolozsvár: 262, 663, 664, 726, 975, 1516, 1636
Kőszeg: 386
Makó: 1009
Marosvásárhely: 1347, 1394
Mátyásföld: 820
Miskolc: 335, 816, 858, 1342
Munkács: 621
Nagybecskerek: 1511
Nagykanizsa: 1657
Nagyszalonta: 1087
Nagyvárad: 286, 304, 896, 1089, 1548
Nyíregyháza: 1155
Orosháza: 1121, 1165
Pécs: 228, 1213
Pozsony: 845
Sepsiszentgyörgy: 217, 1393
Sopron: 1160, 1320, 1556
Szabadka: 192
Szatmárnémeti: 1363
Szeged: 188, 189, 1381, 1386, 1387, 1388
Székesfehérvár: 328, 1535
Szentes: 913, 1413
Szombathely: 530, 1614
Temesvár: 185, 1348
Újvidék: 202, 1147, 1564
Ungvár: 621, 622, 623
Zalaegerszeg: 1658, 1659, 1661
Zombor: 191
Hely nélkül: 501, 504
Hetente többször megjelenő lapok
Baja: 45
Budapest: 105, 148, 822, 992, 1327, 1332, 1612, 1620, 1621, 1655
Dombóvár: 1506
Eger: 235, 551
Esztergom: 309
Gyula: 73, 76
Jánoshalma: 331
Karcag: 1084
Kecskemét: 657, 659
Kiskunhalas: 458, 459, 716
Kőszeg: 742
Máramarossziget: 1012
Mosonmagyaróvár: 1057
Nagykároly: 1373
Nagykőrös: 225, 1083
Nagyszeben: 278
Nyíregyháza: 912
Orosháza: 1168
Pápa: 332, 1204
Szászrégen: 243, 330
Szekszárd: 1507
Szolnok: 579, 1108, 1437
Tótkomlós: 1512
Ungvár: 1294
Vác: 1586
Veszprém: 1623
Hely nélkül: 260, 471, 517, 925
Hetilapok
Apatin: 218, 699, 722
Bácsszentiván: 1649
Balassagyarmat: 1138, 1139
Balatonfüred: 50
Bécs: 1333
Békés: 75
Beregszász: 82, 617, 1492
Berlin: 771
Beszterce: 85, 1298, 1307
Budapest: 18, 24, 52, 65, 72, 79, 98, 104, 107, 116, 124, 135, 159, 186, 198, 201, 214, 222, 244, 258, 264, 268, 273, 300, 314, 316, 323, 349, 350, 371, 378, 379, 397, 402, 415, 416, 418, 419, 420, 468, 488, 489, 490, 491, 506, 511, 515, 550, 564, 596, 598, 672, 673, 674, 675, 691, 694, 714, 744, 750, 758, 760, 762, 763, 783, 819, 823, 826, 827, 828, 830, 831, 832, 846, 853, 856, 865, 871, 883, 885, 892, 894, 903, 917, 930, 933, 951, 967, 971, 981, 983, 987, 990, 998, 1002, 1006, 1007, 1036, 1059, 1060, 1077, 1105, 1106, 1117, 1118, 1130, 1141, 1164, 1169, 1171, 1173, 1183, 1186, 1218, 1224, 1231, 1246, 1248, 1251, 1264, 1267, 1281, 1313, 1333, 1346, 1351, 1375, 1430, 1432, 1443, 1459, 1485, 1504, 1525, 1526, 1530, 1536, 1540, 1545, 1551, 1554, 1559, 1579, 1594, 1605, 1607, 1608, 1611, 1635, 1643, 1646, 1673
Buenos Aires: 895
Celldömölk: 666
Csáktornya: 1069
Csepel: 1653
Csillaghegy: 1411
Debrecen: 1496, 1497
Dés: 1435, 1436
Detroit: 803
Érsekújvár: 1156
Esztergom: 941
Győr: 1652
Kalocsa: 604, 605
Kaposvár: 608
Kassa: 627, 1099
Kecskemét: 656, 659, 1275, 1581
Keszthely: 690
Kézdivásárhely: 1395
Kiskunfélegyháza: 717
Kiskunmajsa: 767
Kispest: 1235
Kisújszállás: 720, 1132
Kisvárda: 721, 1345
Kolozsvár: 200, 276, 280, 911, 1053
Komárom: 730, 732, 1541
Körmend: 1245
Kőszeg: 742
Kunszentmárton: 768
Léva: 66, 67
Losonc: 792
Magyarkanizsa: 1000
Makó: 156
Marosvásárhely: 184, 1440
Mátészalka: 1370
Mátyásföld: 1253
Mezőkövesd: 100, 1040
Mezőtúr: 247, 1041
Miskolc: 647
Mohács: 1052
Monor: 1236
Moszkva: 549
Munkács: 1197
Muraszombat: 1070
Nagybánya: 58, 1079, 1080
Nagykároly: 1301
Nagykáta: 1082
Nagyszöllős: 1529
Nagyvárad: 88, 91, 1265
New York: 469, 1065
Nyíregyháza: 409, 589, 1357, 1358
Óbecse: 1159
Ózd: 1190
Pápa: 232, 1201, 1202
Pécs: 59, 565
Pestszenterzsébet: 1232, 1233
Pestszentlőrinc: 1234
Pozsony: 915, 1558
Rákospalota: 1163, 1256
Rákosszentmihály: 749
Rimaszombat: 407, 408
Rozsnyó: 1292, 1295
Salgótarján: 1062
Sárospatak: 478, 1300
Sátoraljaújhely: 1665
Sepsiszentgyörgy: 217, 492
Sopron: 334, 428, 1324, 1644
Szabadka: 193
Szarvas: 1367, 1368, 1369
Szászrégen: 1278
Szatmárnémeti: 1371, 1372
Szeged: 183, 1383, 1431, 1452
Székelyudvarhely: 473, 1352, 1392, 1527
Székesfehérvár: 329
Szekszárd: 1503
Szerencs: 1538
Szigetvár: 1423
Szilágysomlyó: 1428
Szolnok: 216, 580
Szombathely: 229, 231, 333
Tapolca: 1453
Tata: 1463
Temerin: 1471
Temesvár: 1502
Tiszaföldvár: 1491
Topolya: 1509, 1510
Torontó: 611
Törökszentmiklós: 1514
Túrkeve: 1522
Újpest: 381, 548
Újverbász: 746, 1654
Újvidék: 69, 92, 197, 557, 775, 1329, 1552
Ungvár: 619, 1101, 1565
Vác: 1587
Veszprém: 1625
Zilah: 1426, 1427
Zirc: 1672
Zombor: 44, 1100
Havonta többször megjelenő lapok
Baja: 882
Berlin: 1309
Beszterce: 84
Budafok: 131, 1262
Budapest: 20, 23, 29, 39, 55, 57, 64, 81, 93, 97, 107, 126, 144, 150, 151, 160, 195, 212, 221, 242, 257, 261, 296, 308, 315, 317, 342, 351, 353, 354, 356, 365, 390, 394, 414, 417, 423, 443, 451, 463, 483, 484, 498, 512, 516, 527, 543, 556, 561, 585, 588, 595, 597, 617, 631, 651, 655, 661, 668, 687, 698, 710, 736, 748, 751, 760, 774, 776, 782, 800, 802, 805, 810, 811, 814, 817, 826, 829, 841, 849, 857, 867, 868, 869, 872, 877, 884, 888, 900, 902, 907, 918, 921, 934, 939, 944, 945, 946, 947, 955, 958, 963, 964, 968, 970, 984, 985, 1010, 1073, 1085, 1093, 1103, 1111, 1116, 1122, 1129, 1134, 1137, 1146, 1148, 1149, 1153, 1157, 1158, 1170, 1181, 1184, 1205, 1208, 1220, 1230, 1285, 1288, 1305, 1306, 1314, 1315, 1334, 1350, 1457, 1466, 1468, 1469, 1484, 1513, 1518, 1537, 1569, 1575, 1589, 1592, 1595, 1598, 1601, 1613, 1630, 1638, 1664, 1670
Buenos Aires: 895
Debrecen: 177, 178, 1450
Eger: 494
Győr: 320, 429
Hódmezővásárhely: 1188
Kaposvár: 1317
Kecskemét: 653, 935
Kisvárda: 337
Kolozsvár: 146, 284, 305, 724, 725, 876, 1271, 1442
Komárom: 635, 705
Makó: 1019
Máramarossziget: 1013
Marosvásárhely: 352, 1018, 1391
Miskolc: 101, 607, 1493
Nagyenyed: 1441
Nagyvárad: 90, 1091, 1092
Nyíregyháza: 409, 931
Pápa: 1402
Rákospalota: 1255
Sátoraljaújhely: 1666
Sepsiszentgyörgy: 477
Szatmárnémeti: 1046
Szeged: 250, 474, 513, 1385
Székesfehérvár: 327, 558, 697
Szilágysomlyó: 1429
Szombathely: 1615
Törökszentmiklós: 1515
Újverbász: 696
Ungvár: 789
Veszprém: 207, 1626
Zalaegerszeg: 1662
Havilapok
Ács: 765
Arad: 480
Bácsszentiván: 601
Baja: 348
Balatonfüred: 49
Békéscsaba: 74, 322, 395
Budapest: 7, 8, 10, 13, 16, 25, 33, 38, 42, 54, 62, 71, 80, 86, 94, 95, 103, 108, 109, 111, 119, 122, 123, 127, 132, 133, 134, 140, 143, 147, 153, 154, 164, 175, 205, 206, 209, 210, 215, 219, 220, 223, 226, 237, 239, 248, 252, 255, 256, 263, 265, 266, 269, 274, 289, 324, 325, 338, 341, 346, 347, 355, 357, 358, 359, 360, 361, 362, 363, 364, 370, 376, 382, 388, 392, 399, 401, 404, 405, 413, 422, 437, 444, 450, 453, 460, 482, 485, 487, 509, 510, 519, 528, 533, 535, 536, 538, 540, 544, 547, 553, 554, 559, 562, 568, 574, 575, 577, 586, 592, 593, 594, 599, 609, 612, 620, 624, 630, 633, 643, 645, 646, 648, 654, 665, 667, 669, 670, 676, 677, 678, 679, 680, 681, 683, 685, 686, 689, 693, 695, 701, 702, 706, 733, 735, 755, 756, 759, 764, 769, 773, 778, 781, 787, 788, 790, 796, 801, 804, 806, 807, 808, 809, 812, 813, 815, 818, 821, 824, 825, 835, 836, 840, 842, 843, 847, 848, 850, 851, 852, 854, 855, 859, 860, 861, 862, 864, 866, 875, 879, 880, 881, 887, 889, 897, 898, 899, 901, 904, 905, 908, 919, 926, 927, 929, 937, 940, 942, 943, 948, 949, 950, 954, 957, 959, 965, 969, 982, 988, 989, 993, 994, 995, 996, 1017, 1022, 1029, 1031, 1032, 1033, 1038, 1045, 1054, 1055, 1058, 1061, 1068, 1071, 1074, 1076, 1078, 1086, 1102, 1107, 1109, 1114, 1119, 1126, 1133, 1135, 1144, 1151, 1152, 1174, 1175, 1178, 1179, 1180, 1182, 1187, 1189, 1193, 1194, 1196, 1199, 1207, 1216, 1217, 1219, 1221, 1225, 1239, 1240, 1242, 1243, 1244, 1247, 1250, 1259, 1260, 1261, 1266, 1282, 1290, 1302, 1303, 1304, 1328, 1330, 1335, 1355, 1356, 1365, 1405, 1406, 1409, 1410, 1414, 1418, 1420, 1424, 1425, 1445, 1446, 1451, 1454, 1470, 1473, 1474, 1475, 1477, 1479, 1480, 1481, 1486, 1489, 1517, 1520, 1521, 1523, 1524, 1532, 1534, 1542, 1544, 1549, 1566, 1567, 1570, 1572, 1574, 1576, 1577, 1578, 1580, 1590, 1593, 1599, 1609, 1610, 1617, 1618, 1619, 1627, 1632, 1633, 1634, 1639, 1640, 1641, 1642, 1647, 1648, 1650, 1651, 1663, 1674
Cegléd: 318
Celldömölk: 785
Debrecen: 12, 176, 180, 448, 541, 552, 637, 757
Dés: 251, 1364
Detroit: 291
Dombóvár: 1043
Dunavecse: 227
Eger: 240, 241, 641
Eperjes: 1591
Érsekújvár: 1026
Fegyvernek: 15
Genf: 909
Gödöllő: 932
Gölnicbánya: 1591
Gyomaendrőd: 476
Gyöngyös: 425, 542
Győr: 313, 412, 430, 563, 1025
Győrszentiván: 434
Hódmezővásárhely: 639
Jászberény: 1528
Kalocsa: 916, 1257
Kaposvár: 566, 613, 614
Kassa: 5, 339, 625
Kecskemét: 224, 452, 712, 938
Kercaszomor: 1195
Kiskunfélegyháza: 1269
Kispest: 719, 1049
Kistótfalu: 1270
Kisújfalu: 714
Kisújszállás: 1421
Kolozsvár: 267, 275, 279, 281, 287, 505, 507, 537, 652, 692, 723, 728, 1024, 1094, 1209, 1276, 1403, 1533, 1571, 1573, 1606, 1629
Komádi: 41, 1277
Komárom: 438, 464, 635, 703, 731, 956, 986, 1447
Kőszeg: 700, 743, 1637
Kunszentmárton: 1499
Losoncapátfalva: 1104
Marosvásárhely: 283, 573
Mexico, D. F.: 1343
Miskolc: 336, 374, 713, 1048, 1263
Mosonmagyaróvár: 152
Nagybánya: 1081
Nagyvárad: 2, 89, 1090, 1596
New York: 22
Nyíregyháza: 779, 1044
Ógyalla: 1161
Orosháza: 1167
Ózd: 644
Pápa: 1203, 1401
Párizs: 472, 1237, 1289
Pécs: 47, 48, 60, 440, 462, 640, 707, 1020, 1212, 1214, 1326
Pestszenterzsébet: 1508
Pittsburgh: 1483
Pozsony: 638, 642, 1591
Rákospalota: 1050, 1362
Rozsnyó: 766, 1291, 1296
Sarkad: 761
Sárospatak: 1299
Sárvár: 784
Sátoraljaújhely: 439, 1668, 1669
Sepsiszentgyörgy: 1583
Sopron: 68, 600, 685, 793, 1321, 1323
Szatmárnémeti: 441, 500
Szeged: 37, 194, 632, 1124, 1379, 1382, 1389, 1631
Székelyudvarhely: 1396, 1397
Székesfehérvár: 503, 837, 1398
Szekszárd: 1505
Szentes: 172, 606, 1412, 1482
Szentgotthárd: 1415
Szilágyi: 508
Szolnok: 581, 634, 1494
Szombathely: 396, 571, 1438
Tata: 290
Tatabánya: 1462
Temesvár: 56
Tiszaföldvár: 1671
Tiszakürt: 636
Tornalja: 393
Torontó: 1150, 1455
Újpest: 629, 914, 1023, 1561
Újvidék: 63, 387
Ungvár: 96, 211, 389, 454, 1098, 1293
Vác: 1585
Vasvár: 37
Veszprém: 1622, 1624
Zagyvaróna: 1142
Zalaegerszeg: 245, 1660
Zilah: 684
Zombor: 602
Hely nélkül: 1056
Évente tízszer megjelenő lapok
Budapest: 28, 53, 236, 259, 398, 660, 754, 838, 1034, 1222, 1434, 1465
Mosonmagyaróvár: 1467
Nyíregyháza: 1359, 1361
Pécs: 1433
Sződliget: 1439
Újpest: 966
Vác: 1588
Évente nyolcszor megjelenő lapok
Budapest: 650, 734, 753, 1028
Kalocsa: 1553
Pécs: 31
Szeged: 1325
Szombathely: 233
Évente hatszor megjelenő lapok
Budapest: 26, 102, 270, 520, 534, 688, 709, 772, 799, 833, 839, 878, 886, 924, 936, 980, 997, 1003, 1143, 1176, 1185, 1308, 1600
Genf: 1143
Kolozsvár: 682, 1037
Pécs: 145, 708, 1162
Székesfehérvár: 1042
Újpest: 1560
Évente ötször megjelenő lapok
Budapest: 920, 928
Pannonhalma: 1200
Szeged: 1136
Évente négyszer megjelenő lapok
Abony: 6
Balassagyarmat: 1140
Budapest: 9, 40, 125, 168, 169, 254, 272, 312, 366, 372, 391, 403, 529, 546, 569, 572, 711, 834, 863, 873, 874, 1039, 1272, 1284, 1374, 1458, 1472, 1487
Debrecen: 1488
Gyöngyös: 979
Győr: 433, 436
Kaposvár: 591
Kassa: 626, 1546
Kolozsvár: 168, 282, 285, 298, 729, 1072, 1399, 1476
Máriaremete: 43
Mohács: 435
Nyíregyháza: 1154
Pécs: 953
Pestszenterzsébet: 545
Rákospalota: 1254
Sárvár: 321
Sashalom: 526
Sopron: 288, 1319, 1322, 1478
Szap: 1273
Szeged: 628, 1015, 1016, 1407
Székesfehérvár: 1063
Taktaszada: 1667
Évente háromszor megjelenő lapok
Balatonfüred: 51
Budapest: 246, 1519
Szeged: 158
Zirc: 1145
Évente kétszer megjelenő lapok
Budapest: 142, 344, 367, 1287, 1400
Debrecen: 486
Dombegyháza: 249
Esztergom: 310
Győr: 432
Kecskemét: 208
Rendszertelenül vagy nem állapítható meg
Abony: 1066
Alger: 373
Arad: 30
Asztély: 1095
Békéscsaba: 1177
Berlin: 83
Budapest: 3, 17, 19, 21, 27, 32, 34, 35, 46, 61, 70, 87, 99, 106, 110, 112, 128, 149, 238, 271, 306, 345, 368, 369, 442, 449, 455, 461, 475, 481, 499, 521, 522, 524, 532, 539, 555, 560, 570, 610, 615, 741, 745, 752, 794, 797, 891, 893, 923, 973, 974, 991, 999, 1011, 1021, 1030, 1035, 1064, 1067, 1075, 1172, 1191, 1215, 1229, 1241, 1249, 1258, 1283, 1310, 1316, 1336, 1339, 1340, 1344, 1416, 1417, 1422, 1500, 1568, 1628, 1656
Celldömölk: 738
Csepel: 170
Csongrád: 173, 1498
Csorna: 174
Debrecen: 576, 1341, 1354
Eger: 495, 1297, 1539, 1645
Érmihályfalva: 1584
Esztergom: 1419
Genf: 910
Gödöllő: 136, 1456
Győrszentmárton: 1408
Hódmezővásárhely: 514
Jakabszállás: 578
Kalocsa: 603, 791
Kassa: 319, 870, 1252, 1286
Kecskemét: 1460, 1461
Keszthely: 616
Kispest: 718
Kisvárda: 307
Kolozsvár: 456, 727, 795, 1120, 1238, 1582
Komárom: 157
Lancaster: 1274
Makó: 467
Marosvásárhely: 277, 1390
Miskolc: 295
Nagyenyed: 1268
Nagykáta: 649
Nagyszalonta: 1088, 1127
Nyíregyháza: 662, 1047, 1096, 1280, 1360
Nyitra: 798
Orosháza: 1166
Pápa: 1464
Párizs: 587, 1501
Pécel: 786, 1210
Pécs: 294, 1005, 1097, 1115, 1206, 1211
Sajógömör: 400
Salgótarján: 253, 470
Sepsiszentgyörgy: 343
Szany: 1366
Szatmárnémeti: 502
Szeged: 410, 525, 1376, 1377, 1378, 1380, 1384
Székesfehérvár: 326, 739
Szolnok: 11
Szombathely: 531, 567, 1404, 1616
Tiszaföldvár: 1490
Tornalja: 737
Újvidék: 187, 1311, 1349, 1444, 1563
Vác: 299
Veszprém: 590, 1557
Zalaegerszeg: 297, 466
Zsilvásárhely: 1675
Hely nélkül: 234, 384, 518, 671, 780, 844, 976, 977, 978, 1014, 1027, 1051, 1192, 1337, 1338, 1448, 1449
Nemzetiségi és idegen nyelven megjelent lapok
Angol
Budapest: 23, 175, 529
Hely nélkül: 1056
Bolgár
Budapest: 1148
Bunyevác
Budapest: 97
Eszperantó
Sashalom: 526
Finn
Budapest: 1575
Francia
Budapest: 33, 129, 132, 150, 402, 1143, 1144, 1287
Genf: 1143
Gödöllő: 136
Horvát
Budapest: 97, 1146
Pestszenterzsébet: 1508
Latin
Budapest: 575
Lengyel
Budapest: 1314, 1525, 1655
Német
Ács: 765
Apatin: 218, 722
Bácsszentiván: 601, 1649
Bécs: 1333
Beszterce: 1307
Budapest: 97, 113, 114, 129, 198, 199, 201, 219, 220, 314, 524, 599, 610, 630, 631, 821, 1054, 1076, 1134, 1187, 1226, 1227, 1302, 1332, 1333, 1334, 1335, 1559, 1566, 1567, 1568, 1656, 1664
Győr: 1652
Kolozsvár: 200
Nagykároly: 1301
Sopron: 199, 600, 1160
Szeged: 1015
Újverbász: 696, 1654
Újvidék: 69, 92, 197, 202, 775
Hely nélkül: 1192
Olasz
Budapest: 147, 149, 1259, 1569
Román
Beszterce: 1298
Budapest: 97
Kolozsvár: 1238, 1516, 1629
Pécs: 145
Rutén
Ungvár: 389
Ruszin
Budapest: 97, 620
Ungvár: 96, 211, 619, 789, 1098, 1101, 1293, 1294
Sokác
Budapest: 97
Spanyol
Budapest: 533, 1153
Svéd
Budapest: 195
Szerb
Budapest: 97
Pécs: 1162
Újvidék: 557, 1147, 1311, 1329
Zombor: 1100
Szlovák
Békéscsaba: 322
Budapest: 97, 210, 1149, 1312, 1313
Kassa: 1099
Szlovén
Budapest: 97
Török
Budapest: 617
Vend
Budapest: 97
Csáktornya: 1069
Muraszombat: 1070
Tárgymutató
Adó: 7, 8, 16
Aerológia: 9
Agarászat: 11
Agrárpolitika: 832, 1673
Agrártudomány: 833
Állategészségügy: 17
Állatkereskedelem: 18
Állatkert: 19
Állatorvos: 20, 756
Állatrendszertan: 372
Állattan: 21
Állattenyésztés: 29, 62, 299, 800
Állatvédelem: 1478
Anyakönyvezés: 27
Archaeológia: 32
Asztalos: 39
Atlétika: 48
Autó: 358, 1058, 1572
Autótechnika: 42
Aviatika: 946
Bányászat: 57, 803
Barlangkutatás: 61, 939, 1306
Baromfitenyésztés: 62
Belügy: 79, 135
Bélyeggyűjtés: 80, 805
Betegápolás: 86
Biztosítás: 94, 95, 265, 1038
Borászat: 98, 354, 440
Botanika: 102
Bölcsészettudomány: 285
Bőrgyógyászat: 103
Bőripar: 104, 105, 966
Bőrkereskedelem: 104, 105
Cipész: 143
Cipőkereskedelem: 144
Családvédelem: 154
Csendőrség: 159, 160
Cserkészet: 3, 157, 164, 345, 810, 1257, 1456, 1627
Csillagászat: 168, 169
Diáklapok: 136, 146, 207, 387, 454, 503, 541, 542, 1020, 1042, 1063, 1154, 1242, 1280
Diplomácia: 33
Divat: 87, 813, 918, 1051, 1189, 1207, 1445
Dohányárusítás: 64
Dohánygyártás: 814
Drogéria: 221
Egészségügy: 86, 237, 238, 388, 544, 995, 1068, 1176
Egészségvédelem: 25, 594, 1674
Egyesületi és érdekképviseleti lapok: 13, 16, 39, 42, 51, 52, 54, 55, 80, 86, 107, 123, 143, 148, 164, 198, 212, 213, 219, 223, 245, 266, 274, 285, 289, 290, 327, 338, 346, 347, 354, 357, 362, 388, 390, 395, 396, 400, 401, 404, 443, 474, 482, 510, 527, 554, 562, 564, 586, 597, 612, 630, 640, 645, 655, 667, 668, 669, 670, 678, 679, 680, 689, 695, 706, 711, 733, 735, 755, 760, 764, 769, 782, 783, 799, 801, 802, 805, 812, 813, 814, 824, 829, 836, 838, 842, 843, 847, 849, 852, 854, 855, 857, 859, 862, 863, 878, 879, 892, 893, 898, 899, 901, 902, 914, 921, 926, 927, 934, 936, 947, 949, 954, 956, 957, 963, 965, 966, 967, 982, 987, 988, 990, 993, 994, 1019, 1022, 1025, 1029, 1055, 1059, 1074, 1075, 1085, 1086, 1103, 1104, 1107, 1114, 1136, 1140, 1157, 1158, 1172, 1173, 1174, 1175, 1177, 1179, 1180, 1182, 1219, 1225, 1240, 1250, 1260, 1261, 1297, 1303, 1305, 1365, 1390, 1420, 1429, 1446, 1450, 1451, 1469, 1470, 1472, 1481, 1482, 1494, 1517, 1520, 1521, 1526, 1542, 1545, 1549, 1567, 1576, 1578, 1580, 1589, 1590, 1593, 1597, 1599, 1609, 1610, 1611, 1613, 1618, 1624, 1625, 1628, 1638, 1641, 1642, 1649, 1650, 1653, 1668, 1671
Egyetemi és főiskolai lapok:
Általában: 176, 347, 1206, 1211, 1325, 1384
Bányamérnök: 68
Erdőmérnök: 68
Katolikus: 266
Kohómérnök: 68
Egyházi és hitbuzgalmi lapok:
Egyéb: 628, 847, 991, 1455, 1482
Angolkisasszonyok: 1096, 1460, 1461
Baptista: 72, 451, 545, 773
Bencések: 1200
Ciszterciek: 106, 503, 1145, 1214
Domonkosok: 128
Evangélikus: 74, 263, 291, 294, 316, 317, 318, 319, 322, 342, 412, 435, 436, 465, 685, 696, 698, 785, 1044, 1048, 1049, 1244, 1254, 1319, 1490, 1499, 1560, 1581, 1652
Ferencesek: 344, 505, 574, 804, 979, 1282, 1283, 1401, 1402, 1403, 1404, 1414, 1419
Görögkatolikus: 96, 210, 211, 409, 662, 1629
Izraelita: 2, 576, 577, 627, 855, 998, 1002, 1061, 1181
Jezsuita: 1011
Karmeliták: 616, 1409
Metodista: 71
Minoriták: 1645
Pálosok: 325
Piaristák: 12
Premontreiek: 1456
Pünkösdiek: 28
Református: 90, 179, 226, 227, 232, 248, 250, 251, 267, 297, 321, 324, 432, 450, 455, 467, 537, 552, 589, 590, 606, 614, 660, 684, 692, 703, 715, 737, 738, 739, 757, 783, 784, 820, 821, 928, 929, 931, 932, 1043, 1045, 1047, 1071, 1081, 1095, 1188, 1194, 1195, 1203, 1242, 1243, 1244, 1260, 1261, 1262, 1263, 1264, 1265, 1266, 1267, 1268, 1269, 1270, 1271, 1272, 1273, 1274, 1275, 1276, 1277, 1300, 1316, 1336, 1372, 1412, 1421, 1464, 1483, 1488, 1499, 1544, 1561, 1573, 1582, 1583, 1584, 1669, 1671
Római katolikus: 6, 10, 31, 37, 38, 43, 125, 142, 151, 170, 174, 240, 241, 249, 252, 253, 255, 259, 266, 295, 313, 320, 325, 374, 425, 430, 434, 456, 462, 466, 476, 500, 508, 578, 591, 592, 593, 601, 613, 626, 629, 630, 631, 632, 633, 634, 635, 636, 637, 638, 639, 640, 641, 642, 643, 644, 645, 646, 647, 648, 649, 650, 651, 652, 653, 697, 700, 718, 719, 728, 731, 743, 747, 765, 766, 782, 786, 791, 793, 797, 862, 941, 1015, 1016, 1017, 1050, 1088, 1092, 1094, 1096, 1097, 1102, 1163, 1167, 1193, 1210, 1211, 1212, 1241, 1255, 1258, 1290, 1291, 1321, 1366, 1376, 1377, 1378, 1379, 1382, 1407, 1408, 1410, 1415, 1416, 1424, 1432, 1438, 1447, 1454, 1462, 1532, 1553, 1558, 1563, 1574, 1585, 1588, 1606, 1622, 1628, 1637
Szaléziak: 1362
Unitáriusok: 682, 1396, 1570, 1571
Egyházpolitika: 252, 316
Egyháztársadalom: 316, 322, 820, 929, 1043, 1262, 1264, 1275, 1571
Egyháztörténet: 254
Egyházzene: 641, 878
Élclap: 222, 352, 1230, 1251
Élelmiszeripar: 257, 397
Élelmiszerkereskedelem: 397
Építészet: 272, 449, 818, 1474
Építőipar: 273, 1497
Erdészet: 288, 289
Eseménynapló: 109
Etika: 239
Faipar: 823
Fakereskedelem: 823
Fényképészet: 824
Filmművészet: 186, 350, 363, 533, 826, 875, 1060, 1222, 1430, 1445
Filmszínház: 351, 1060
Filológia: 246
Filozófia: 40, 1399
Fodrászipar: 277, 353, 1631
Fogorvostudomány: 355, 356
Fogtechnika: 357
Fotóművészet: 361, 362, 363
Földmérés: 403
Földrajz: 364, 366, 543
Földtan: 367, 368, 369
Fürdőkultúra: 13, 388
Fürdőügy: 13, 49, 377
Gazdaság: 50, 117, 200, 201, 244, 314, 315, 420, 459, 464, 493, 565, 720, 749, 788, 828, 891, 971, 1099, 1191, 1225, 1295, 1302, 1335, 1345, 1365, 1406, 1528, 1534, 1538
Gazdaságpolitika: 220, 394, 624, 713, 867, 907, 1551, 1559
Genealógia: 809, 1286
Geodézia: 403
Geológia: 367, 368, 369
Gépészet: 404, 985
Gombászat: 834
Grafika: 790
Gyermek- és ifjúsági lapok:
Gyermek: 267, 268, 412, 414, 451, 595, 697, 698, 702, 1194, 1336
Ifjúsági: 12, 31, 68, 164, 205, 206, 208, 267, 268, 269, 317, 344, 374, 387, 391, 537, 538, 539, 540, 541, 542, 543, 545, 546, 547, 575, 576, 595, 599, 600, 601, 662, 697, 701, 702, 773, 779, 810, 847, 848, 894, 904, 959, 979, 991, 1042, 1044, 1045, 1047, 1050, 1056, 1063, 1078, 1154, 1257, 1261, 1280, 1293, 1299, 1402, 1419, 1454, 1518, 1553, 1568, 1596, 1627, 1663
Gyermekirodalom: 837
Gyógynövénykereskedelem: 487
Gyógynövénytermesztés: 487
Gyógypedagógia: 838, 940
Gyógyszerészet: 244, 417, 418, 419, 839, 1173
Gyorsírás: 422, 423, 568, 840
Gyümölcstermesztés: 51, 98, 245, 437, 438, 439, 440, 441, 841, 868, 1208
Hadifogolylap: 549, 1675
Haditengerészet: 842
Hajózás: 453, 679, 693, 1611
Halászat: 460
Háztartás: 918, 1189
Helytörténet: 233, 729
Heraldika: 809
Hidrológia: 499
Hirdetés: 699, 722
Hírlaptudósítók: 560, 820, 890, 922, 923, 960, 961, 962, 972, 992, 1134, 1331, 1443
Hittudomány: 240, 252, 1487
Hivatalos lapok:
Országos: 512
Vármegyei: 4, 44, 59, 60, 66, 77, 82, 84, 91, 101, 156, 167, 173, 311, 329, 408, 427, 445, 477, 494, 580, 724, 730, 1013, 1018, 1139, 1156, 1224, 1317, 1324, 1357, 1371, 1426, 1436, 1503, 1527, 1529, 1565, 1615, 1626, 1662, 1666
Városi: 45, 111, 371, 429, 448, 625, 725, 1090
Szakmai: 5, 18, 29, 39, 42, 53, 54, 57, 62, 86, 89, 94, 98, 104, 112, 122, 143, 144, 152, 159, 172, 177, 212, 213, 223, 224, 225, 256, 270, 273, 274, 279, 280, 290, 305, 327, 333, 334, 346, 351, 353, 354, 355, 357, 362, 365, 368, 388, 395, 401, 405, 417, 418, 422, 428, 437, 440, 453, 464, 473, 482, 509, 510, 513, 521, 522, 528, 534, 544, 553, 554, 558, 563, 565, 566, 567, 568, 581, 585, 586, 597, 598, 607, 608, 609, 612, 640, 641, 651, 654, 655, 661, 665, 667, 677, 679, 680, 689, 693, 705, 712, 713, 732, 735, 750, 755, 763, 769, 774, 800, 801, 805, 807, 814, 825, 831, 836, 840, 841, 846, 849, 857, 859, 860, 861, 866, 869, 871, 872, 875, 877, 879, 886, 887, 892, 893, 899, 901, 914, 919, 921, 935, 936, 937, 945, 947, 949, 950, 954, 955, 956, 963, 964, 965, 967, 980, 985, 987, 988, 994, 995, 1019, 1022, 1024, 1025, 1026, 1030, 1031, 1033, 1055, 1073, 1091, 1103, 1107, 1114, 1116, 1122, 1135, 1136, 1140, 1142, 1151, 1152, 1164, 1172, 1173, 1176, 1178, 1182, 1205, 1208, 1220, 1222, 1225, 1240, 1288, 1305, 1315, 1323, 1350, 1356, 1359, 1361, 1365, 1385, 1391, 1398, 1400, 1405, 1420, 1429, 1440, 1441, 1442, 1446, 1450, 1451, 1457, 1469, 1481, 1493, 1494, 1496, 1505, 1517, 1524, 1526, 1577, 1578, 1580, 1598, 1601, 1609, 1610, 1612, 1616, 1624, 1625, 1630, 1631, 1639, 1641, 1651, 1660, 1668, 1673
Egyházi: 90, 151, 179, 226, 232, 248, 250, 266, 291, 316, 409, 577, 731, 783, 855, 932, 1043, 1049, 1244, 1271, 1276, 1561, 1585
Egyéb: 48, 49, 52, 55, 79, 80, 115, 120, 121, 205, 206, 296, 447, 495, 526, 541, 584, 619, 681, 723, 758, 759, 760, 761, 762, 776, 787, 810, 828, 829, 870, 891, 898, 915, 938, 939, 974, 986, 990, 996, 1048, 1059, 1077, 1085, 1117, 1137, 1138, 1158, 1196, 1216, 1234, 1246, 1304, 1306, 1328, 1343, 1360, 1473, 1478, 1492, 1500, 1520, 1572, 1576, 1589, 1590, 1591, 1592, 1599, 1638, 1646, 1647, 1648, 1671
Honismeret: 275, 1521
Horgászat: 1328
Humor: 352, 524, 525
Húsipar: 846
Idegenforgalom: 150, 195, 354, 528, 617, 989, 999, 1134, 1146, 1148, 1149, 1153, 1171, 1569, 1575, 1618
Illetékügy: 7, 556
Ipar: 33, 119, 123, 197, 219, 323, 354, 357, 484, 516, 533, 558, 559, 561, 562, 563, 564, 565, 566, 567, 661, 665, 712, 713, 714, 736, 774, 807, 825, 836, 850, 853, 859, 860, 861, 866, 869, 900, 903, 921, 945, 954, 965, 984, 985, 987, 1010, 1053, 1091, 1103, 1151, 1205, 1315, 1355, 1356, 1385, 1391, 1466, 1485, 1486, 1497, 1580, 1594, 1619, 1630, 1634, 1639, 1642
Iparművészet: 851, 1189
Irodalom: 15, 186, 194, 209, 242, 287, 310, 350, 359, 433, 486, 498, 529, 533, 546, 557, 569, 570, 597, 602, 681, 734, 789, 905, 1099, 1120, 1209, 1295, 1360, 1397, 1430, 1476, 1502, 1528, 1546, 1567, 1579, 1667
Jog: 110, 134, 283, 398, 399, 555, 772, 796, 857, 873, 874, 891, 969, 1048, 1172, 1217, 1239, 1281, 1285, 1350, 1577, 1578
Jogtudomány: 285, 596, 695, 970
Katonai lapok: 35, 46, 47, 471, 481, 517, 518, 519, 610, 621, 864, 865, 958, 1067, 1117, 1158, 1196, 1425, 1650
Kéményseprés: 667, 668, 669, 866
Képes lapok: 10, 33, 92, 268, 349, 350, 414, 498, 557, 595, 643, 671, 672, 673, 674, 675, 691, 694, 702, 769, 776, 819, 827, 830, 856, 894, 911, 916, 917, 983, 1020, 1050, 1060, 1102, 1171, 1187, 1230, 1246, 1248, 1309, 1329, 1375, 1405, 1421, 1425, 1459, 1504, 1518, 1540, 1568, 1579, 1607, 1608, 1629, 1635, 1637
Kereskedelem: 8, 33, 36, 197, 219, 257, 370, 397, 533, 661, 677, 831, 1091, 1164, 1205, 1281, 1385, 1391, 1466, 1468, 1469, 1485, 1497, 1617, 1642
Kertészet: 686, 687, 688, 868
Kézimunka: 918, 1189, 1523
Kisállattenyésztés: 29, 299
Kisebbségkutatás: 145, 707, 708, 1005, 1115, 1162
Kisebbségvédelem: 707, 708, 709, 1115, 1162
Kohászat: 57
Kozmetika: 103, 735
Könyvészet: 23, 209, 880
Könyvkereskedelem: 148, 880
Könyvkiadás: 148, 880
Könyvvitel: 8
Közegészség: 236, 238, 1122, 1674
Közélelmezés: 511
Közellátás: 744, 745
Közgazdaság: 8, 36, 52, 65, 67, 69, 73, 75, 76, 85, 100, 115, 116, 118, 129, 132, 138, 150, 165, 166, 171, 178, 187, 195, 203, 204, 218, 247, 261, 273, 279, 284, 292, 305, 331, 332, 377, 378, 392, 393, 421, 424, 463, 473, 476, 491, 497, 498, 506, 509, 515, 516, 523, 548, 560, 561, 563, 565, 579, 583, 605, 617, 618, 624, 661, 666, 691, 710, 712, 716, 717, 721, 744, 746, 748, 750, 751, 752, 753, 763, 819, 830, 832, 867, 869, 876, 882, 883, 884, 887, 907, 911, 935, 948, 960, 972, 992, 1000, 1006, 1007, 1032, 1033, 1040, 1046, 1057, 1069, 1070, 1077, 1079, 1080, 1082, 1084, 1093, 1100, 1105, 1106, 1108, 1111, 1130, 1134, 1141, 1146, 1148, 1149, 1153, 1159, 1164, 1168, 1170, 1218, 1223, 1231, 1245, 1278, 1285, 1298, 1307, 1333, 1334, 1364, 1367, 1370, 1391, 1392, 1395, 1398, 1411, 1427, 1435, 1437, 1452, 1453, 1471, 1491, 1492, 1497, 1508, 1509, 1513, 1515, 1522, 1536, 1537, 1566, 1569, 1575, 1579, 1594, 1633, 1655, 1672
Közgazdaságtudomány: 285
Közigazgatás: 120, 121, 754, 760, 762, 885, 1217, 1597, 1600
Közlekedés: 112, 219, 405, 453, 676, 751, 755, 886, 989, 1058, 1281, 1284, 1389, 1612
Közművelődés: 67, 89, 480, 1074, 1326, 1444
Községpolitika: 1439, 1541
Kritika: 242, 359, 363, 681, 811, 991, 1502, 1528, 1540, 1632
Kulturális: 23, 78, 107, 187, 200, 214, 244, 316, 360, 420, 493, 533, 547, 563, 588, 602, 729, 778, 889, 986, 1099, 1130, 1329, 1440, 1533, 1538
Kutyatenyésztés: 769, 1137, 1589, 1590, 1591
Külkereskedelem: 822
Külpolitika: 33, 147, 175, 360, 529, 770, 771, 772, 891, 948, 1144, 1259, 1302, 1333, 1534
Lapszemle: 777
Légoltalom: 781, 1288
Levente: 108, 741, 776, 787, 788, 870, 1074, 1375
Lósport: 461, 615, 990, 1021, 1405
Lótenyésztés: 461, 973, 1229, 1405, 1621
Lóverseny: 130, 461, 794, 973, 1229, 1620, 1621
Lövészet: 795, 1137, 1591
Mechanika: 26
Méhészet: 901, 1022, 1023, 1024, 1025, 1026, 1359
Meteorológia: 534, 535, 536, 1161, 1310
Mezőgazdaság: 5, 29, 81, 98, 152, 172, 177, 193, 279, 299, 327, 333, 337, 376, 393, 395, 485, 608, 686, 687, 705, 710, 763, 775, 827, 833, 841, 868, 935, 949, 1019, 1022, 1023, 1024, 1025, 1031, 1032, 1033, 1034, 1035, 1036, 1037, 1038, 1039, 1140, 1152, 1249, 1323, 1346, 1493, 1494, 1496, 1668
Motorsport: 42
Munkaszolgálat: 1067
Munkaügy: 944, 1068
Műszaki: 26, 271, 273, 527, 677, 781, 902, 1073, 1191, 1199, 1246, 1247, 1248, 1308, 1465, 1594, 1638, 1640, 1641
Művelődés: 464
Művelődéstörténet: 233, 1322
Művészet: 15, 41, 149, 186, 205, 281, 287, 349, 350, 361, 452, 498, 533, 557, 602, 672, 681, 778, 856, 905, 918, 948, 983, 992, 997, 1075, 1209, 1222, 1246, 1329, 1406, 1418, 1430, 1502, 1540, 1546, 1567, 1579
Nemzetgazdaság: 214, 287
Nemzetpolitika: 85, 214, 242, 287, 452, 507, 815, 1133, 1170, 1375, 1435
Nemzetvédelem: 468, 829, 865, 958, 974, 1027, 1105, 1288
Népegészségügy: 203
Népoktatás: 89, 97, 318, 640, 1557
Népmozgalom: 1126
Népművelés: 897, 1390
Népművészet: 916
Népnevelés: 282, 1129
Néprajz: 312, 916, 1120
Néprokonság: 1519
Neveléstudomány: 282
Nevelésügy: 339, 410, 413, 646, 651, 787, 852, 854, 865, 958, 1098, 1109, 1135, 1250
Női lapok: 38, 633, 917, 918, 1094, 1150
Növénytan: 102
Növénytermesztés: 152
Növényvédelem: 2, 1152
Nyelvészet: 920, 1120
Nyelvművelés: 1003
Nyelvtudomány: 285, 920
Nyomdászat: 967, 1157, 1526
Nyúltenyésztés: 29
Okkultizmus: 239
Oktatás: 97, 318, 400, 572, 577, 650, 651, 956, 1109, 1124, 1129, 1135, 1142, 1361, 1380, 1429, 1624
Orvostudomány: 103, 124, 298, 415, 416, 520, 919, 924, 980, 1055, 1178, 1182, 1183, 1184, 1185, 1186, 1216, 1400, 1489, 1517
Paleontológia: 367, 368, 369
Pedagógia: 90, 158, 270, 336, 400, 572, 577, 581, 678, 837, 881, 1116, 1129, 1135, 1142, 1174, 1177, 1179, 1361, 1380, 1429, 1624, 1627
Pénzügy: 7, 132, 556, 908, 1054, 1215, 1217, 1219, 1220, 1221, 1285, 1633
Politika:
Napilapok: 1, 14, 113, 114, 117, 118, 129, 171, 181, 182, 188, 189, 191, 192, 199, 202, 217, 228, 231, 235, 262, 286, 301, 302, 303, 304, 328, 335, 340, 375, 380, 383, 385, 386, 431, 501, 504, 530, 622, 623, 658, 663, 664, 704, 726, 740, 816, 845, 858, 896, 906, 913, 922, 952, 961, 972, 975, 1001, 1004, 1008, 1009, 1087, 1089, 1112, 1113, 1117, 1121, 1123, 1125, 1127, 1128, 1131, 1147, 1155, 1160, 1165, 1198, 1213, 1223, 1226, 1227, 1228, 1279, 1312, 1318, 1320, 1342, 1347, 1348, 1353, 1363, 1381, 1386, 1387, 1388, 1393, 1394, 1413, 1495, 1511, 1516, 1531, 1535, 1543, 1547, 1548, 1550, 1555, 1556, 1562, 1564, 1602, 1603, 1604, 1614, 1636, 1657, 1658, 1659, 1661
Hetilapok: 50, 58, 65, 67, 69, 75, 78, 88, 100, 131, 137, 138, 139, 141, 155, 162, 163, 165, 166, 184, 185, 190, 196, 200, 201, 203, 204, 216, 217, 218, 225, 229, 230, 231, 247, 264, 276, 292, 293, 300, 331, 334, 377, 378, 379, 381, 402, 406, 407, 411, 421, 424, 426, 446, 447, 457, 468, 469, 473, 478, 479, 488, 489, 490, 491, 492, 493, 496, 497, 523, 548, 550, 579, 582, 583, 584, 598, 604, 605, 611, 617, 656, 659, 666, 675, 690, 716, 717, 720, 721, 732, 742, 746, 767, 768, 792, 819, 830, 895, 911, 915, 941, 992, 1000, 1006, 1007, 1040, 1041, 1052, 1062, 1065, 1069, 1070, 1077, 1079, 1080, 1082, 1083, 1084, 1100, 1101, 1105, 1106, 1108, 1111, 1117, 1118, 1130, 1132, 1138, 1141, 1159, 1169, 1190, 1197, 1201, 1202, 1234, 1235, 1236, 1253, 1278, 1292, 1295, 1298, 1301, 1307, 1313, 1333, 1345, 1346, 1351, 1352, 1358, 1367, 1368, 1370, 1383, 1392, 1395, 1411, 1423, 1427, 1428, 1452, 1453, 1463, 1471, 1491, 1492, 1509, 1510, 1512, 1514, 1522, 1525, 1530, 1551, 1552, 1554, 1586, 1587, 1605, 1608, 1625, 1643, 1644, 1649, 1654, 1665, 1672
Havilapok: 33, 56, 63, 472, 1085, 1237, 1335, 1364
Egyéb: 30, 70, 73, 76, 234, 243, 260, 278, 307, 309, 326, 330, 332, 373, 384, 458, 459, 470, 502, 531, 532, 551, 587, 588, 657, 780, 817, 844, 895, 909, 912, 976, 977, 978, 1012, 1014, 1057, 1066, 1143, 1166, 1168, 1170, 1204, 1238, 1289, 1294, 1309, 1311, 1314, 1337, 1338, 1339, 1340, 1341, 1344, 1349, 1354, 1373, 1417, 1437, 1498, 1501, 1506, 1507, 1515, 1539, 1623, 1656
Rádió: 186, 930, 1246, 1248
Rádióműsor: 22, 24
Rejtvény: 933
Rendőrség: 934
Repülés: 540, 946, 1284, 1288
Sajtótudomány: 1296
Sakk: 938, 1252
Síelés: 939, 1306
Sport: 52, 73, 76, 161, 183, 334, 475, 533, 557, 585, 656, 673, 870, 892, 893, 898, 926, 939, 962, 968, 992, 996, 1074, 1110, 1327, 1328, 1369, 1473, 1480, 1589, 1647, 1648, 1653
Statisztika: 111, 942, 1330, 1331, 1332, 1600
Sütőipar: 126, 1630
Szabadalom: 759
Szabadidő: 108, 161, 308, 1076
Szabászat: 1355, 1356
Szakácsművészet: 943
Számvitel: 1365
Szemészet: 1400
Szépirodalom: 41, 127, 141, 142, 149, 203, 242, 258, 281, 328, 359, 402, 474, 480, 486, 505, 529, 571, 672, 675, 694, 749, 757, 778, 808, 811, 835, 916, 918, 929, 983, 1040, 1168, 1196, 1207, 1243, 1246, 1326, 1335, 1406, 1459, 1463, 1476, 1491, 1522, 1540, 1608, 1632, 1635, 1651, 1664
Szeszipar: 437, 1208
Sziklamászás: 939, 1306
Színház: 186, 350, 514, 727, 950, 951, 1430, 1431, 1445
Szociálpolitika: 476, 944, 1119, 1433, 1434
Szociográfia: 953
Szőlészet: 98, 440, 485, 688, 1668
Szövetkezet: 389, 392, 463, 442, 573, 620, 691, 710, 788, 887, 955, 1031, 1046, 1440, 1441, 1442, 1443
Tábori lapok: 35, 343, 471, 481, 517, 518, 621, 671, 674, 925, 1192, 1448, 1449
Tanoncoktatás: 854
Társadalmi lapok: 38, 52, 67, 68, 73, 75, 76, 78, 85, 92, 93, 100, 107, 129, 131, 138, 141, 150, 153, 154, 155, 165, 166, 171, 180, 190, 194, 195, 203, 204, 214, 215, 220, 247, 266, 287, 292, 300, 309, 328, 331, 332, 334, 402, 407, 409, 411, 421, 424, 444, 446, 447, 452, 459, 464, 473, 474, 479, 483, 491, 493, 497, 498, 505, 515, 548, 557, 579, 583, 584, 588, 605, 617, 634, 637, 647, 656, 666, 672, 683, 690, 691, 692, 694, 710, 716, 717, 720, 721, 746, 749, 767, 768, 808, 815, 819, 829, 830, 888, 897, 904, 911, 913, 918, 929, 941, 948, 972, 974, 986, 992, 1000, 1006, 1007, 1046, 1052, 1057, 1059, 1062, 1064, 1069, 1070, 1077, 1079, 1080, 1081, 1082, 1084, 1085, 1093, 1094, 1099, 1100, 1101, 1106, 1108, 1111, 1130, 1133, 1134, 1141, 1146, 1148, 1149, 1153, 1158, 1159, 1168, 1170, 1197, 1201, 1211, 1214, 1223, 1225, 1232, 1233, 1234, 1245, 1259, 1278, 1294, 1295, 1297, 1298, 1304, 1307, 1364, 1367, 1370, 1373, 1390, 1392, 1395, 1397, 1398, 1401, 1411, 1427, 1428, 1433, 1434, 1435, 1437, 1439, 1453, 1459, 1463, 1471, 1491, 1492, 1502, 1506, 1507, 1508, 1509, 1510, 1512, 1514, 1515, 1522, 1528, 1532, 1536, 1538, 1549, 1556, 1567, 1569, 1575, 1579, 1586, 1606, 1635, 1651, 1654, 1655, 1664, 1672
Társadalombiztosítás: 1068, 1457
Társadalompolitika: 25, 41, 242, 981, 1119, 1267
Társadalomtudomány: 285, 617, 1458, 1534
Tejipar: 963, 964, 1468, 1469
Telekkönyvezés: 1470
Tengerészet: 679, 693, 1472
Térképészet: 1475
Terményértékesítés: 376
Természetjárás: 939, 1306, 1520, 1521
Természettudomány: 21, 168, 169, 543, 806, 1028, 1034, 1072, 1477, 1479
Természetvédelem: 1478
Textilipar: 1104, 1484, 1485, 1486
Történelem: 34, 1287, 1374
Történettudomány: 254, 285
Tőzsde: 36, 115, 116
Tudományos: 15, 20, 57, 94, 103, 124, 127, 133, 140, 149, 150, 180, 194, 195, 201, 205, 220, 224, 238, 239, 240, 244, 256, 281, 287, 306, 357, 360, 361, 363, 364, 366, 367, 368, 372, 415, 420, 422, 452, 474, 510, 515, 520, 543, 546, 571, 597, 648, 681, 756, 757, 778, 781, 806, 808, 835, 839, 857, 864, 877, 880, 881, 888, 889, 897, 919, 924, 936, 937, 948, 969, 986, 992, 997, 1035, 1039, 1048, 1064, 1068, 1119, 1120, 1134, 1136, 1143, 1146, 1148, 1149, 1153, 1183, 1185, 1186, 1196, 1222, 1243, 1247, 1259, 1284, 1285, 1296, 1302, 1374, 1397, 1399, 1406, 1434, 1446, 1472, 1488, 1517, 1528, 1546, 1569, 1575, 1607, 1629
Túraevezés: 939, 1306
Turisztika: 533, 1306, 1520, 1521, 1572
Urológia: 103, 980
Útépítés: 341, 1634
Ügyvédpolitika: 382
Üzemgazdaság: 510
Vadászat: 1137, 1589, 1590, 1591, 1592
Vállalatgazdaság: 510
Vámpolitika: 296, 1595
Vámügy: 1595
Várospolitika: 751, 828, 1077, 1233, 1256, 1536, 1598, 1601
Vasgyártás: 985
Vaskereskedelem: 987
Vasút: 428, 989, 1389, 1609, 1610, 1611, 1612, 1613, 1651
Vegyipar: 670, 1617
Vendégforgalom: 52, 354, 1171
Vendéglátás: 354, 1618, 1619
Venerológia: 103
Világgazdaság: 117, 772
Világítás: 341, 1634
Vízellátás: 341, 499, 1634
Vízépítés: 453
Zene: 269, 270, 348, 641, 812, 997, 1175, 1670
Közreadók
33 F. C.: 475
35. számú Cserkész Csapat: 3
113. Jókai Cserkészcsapat: 157
622. sz. Diákkaptár: 31
A
Abaúj-Torna Vármegyei Gazdasági Egyesület: 5
Actio Catholica: 638
Actio Catholica Főiskolai Bizottság: 1424
AEOL → Alkoholellenes Egyesületek Országos Ligája
Alexandriai Szent Katalinról Nevezett Tabáni Római Katolikus Egyházközség: 125
Alföldi Őrség Íróközösség: 15
Alföldi Zöldmező Szövetség: 1673
Alkoholellenes Egyesületek Országos Ligája: 597
Állami Földtani Intézet: 368
Állami Tanítók és Óvónők Országos Egyesülete: 914
Állami Térképészeti Intézet: 1475
Alsó és Felsőzempléni Református Egyházmegyék: 1669
Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara: 608
Alsóvízivárosi Kapucinus Egyházközség: 125
AMBERT. → A Magyar Bőripari Nyersanyagbeszerző és Elosztó Rt.
AMBOSZ → A Magyar Bőriparosok Országos Szövetsége
Amerikai Magyar Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház: 291
Amerikai Magyar Református Egyesület: 1483
Angolkisasszonyok Kecskeméti Leánygimnáziumának Mária Kongregációja: 1461
Angolkisasszonyok Sancta Maria Intézetének Nyíregyházi Római Katolikus Kereskedelmi Leányközépiskolája: 779
Angolkisasszonyok Tanítónőképző Kongregációja: 1460
Angolkisasszonyok Ward Mária Római Katolikus Leánygimnáziuma: 208
Anya-, Csecsemő- és Gyermekvédelmi Központ Zita Királyné Alapítványi Intézet: 25
Apatini Horgász Egyesület: 1328
Aranyműves Ipartestület: 1103
Arcvonal Politikai Osztálya: 501, 504, 976
Árpádházi Szent Margit Egyházközség: 125
Assisi Szent Ferencről Nevezett Ferencvárosi Egyházközség: 125
Asztalosmesterek Országos Szövetsége: 39
Asztélyi Református Lelkészi Hivatal: 1095
B
Bács-Bodrog Vármegye Alispáni Hivatala: 44
Bádogos és Szerelőmesterek Ipari Szövetkezete: 1420
Bajai Liszt Ferenc-Kör: 348
Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület: 13
Balatoni Egyesületek Szövetsége: 52
Balatoni Gyümölcstermesztők Egyesülete: 51
Balatoni Sportfejlesztő Bizottság: 1647, 1648
Balatoni Sporthorgász Társaság: 1328
Balatoni Szövetség: 49
Balatoni Yacht Club: 996, 1648
Bánhidai Horgászbérlő Társaság: 1328
Bánya-, Kohó- és Erdőmérnökhallgatók Ifjusági Köre: 68
Baranyavármegyei Gyümölcstermelők Egyesülete: 440
Baranyavármegyei Hegyközségi Tanács: 440
Baromfi és Egyéb Kisállattenyésztők Országos Egyesülete: 62
Békepárt: 70
Békéscsaba és Vidéke Méhészegylet: 1022
Békésvármegyei Gazdasági Egyesület: 395
Belső Lipótvárosi Keresztény Társaskör: 681
Beretkei Református Árvaház: 737
Bessenyei Társaság: 1360
BESZKÁRT → Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság
Bethánia Egylet: 1071
Bezdáni Horgász Egyesület: 1328
BHÉV Liszt Ferenc Kórusa → Budapesti Helyiérdekű Vasút Liszt Ferenc Kórusa
BHÉV Vasutasok Otthona → Budapesti Helyiérdekű Vasút Vasutasok Otthona
Bihari Református Egyházmegye: 90
Biharvármegyei Általános Tanítóegyesület: 89
Biharvármegyei és Nagyvárad városi Törvényhatósági Iskolánkívüli Népművelési Bizottságok: 89
Biharvármegyei Népnevelési Egyesület: 89
Biztosító Intézetek Országos Szövetsége: 94
Biztosítottak Országos Egyesülete: 95
Boczonád és Vidéke Méhészegyesület: 1022
Bor- és Gyümölcsszeszfőzdék Országos Egyesülete: 437, 1208
Bor-, Sör- és Italmérők Országos Ipartársulata: 354
Borsod-Gömör-Kishont Vármegyei Magyar Kutyafajtákat Tenyésztő Egylet: 769
Boxer Klub: 769
Budai Szent Imre Kollégium Szent Vince Konferenciája: 106
Budapest Irodalmi, Művészeti és Tudományos Intézet: 111
Budapest Székesfőváros Állat- és Növénykertje: 19
Budapest Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatal: 528
Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatala: 1600
Budapest Székesfőváros Vásár- és Vásárcsarnokainak Igazgatósága: 511
Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság: 112
Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság Közművelődési Egyesülete: 1074
Budapest Székesfővárosi Sütők Ipartestülete: 126
Budapest-Belvárosi Egyházközség: 125
Budapest-Frangepán-Utcai Református Egyházközség: 248
Budapest-Svábhegyi Szent László Egyházközség: 125
Budapest-Törökőri Egyházközség: 125
Budapest-Vizafogói Római Katolikus Egyházközség: 125
Budapesti Árú- és Értéktőzsde Tanácsa: 115, 116
Budapesti Asztalosok Ipartestülete: 39
Budapesti Bádogosok, Gáz-, Vízvezeték- és Központifűtés-Szerelők Ipartestülete: 1420
Budapesti Baptista Hitközség: 451, 773
Budapesti Cipészek és Csizmadiák Ipartestülete: 143
Budapesti Cukrászok és Mézeskalácsosok Ipartestülete: 807
Budapesti Építőmesterek Ipartestülete: 273
Budapesti Építőmesterek Szövetsége: 273
Budapesti Férfiszabók Ipartestülete: 346
Budapesti Fodrászok Ipartestülete: 353
Budapesti Fogtechnikusok Ipartestülete: 357
Budapesti Gyógyszerész Testület: 418
Budapesti Helyiérdekű Vasút Liszt Ferenc Kórusa: 1074
Budapesti Helyiérdekű Vasút Vasutasok Otthona: 1074
Budapesti Járműgyártók Ipartestülete: 119
Budapesti Jézustársasági Rendház: 1017, 1241
Budapesti Kalaposok Ipartestülete: 860
Budapesti Kárpitosok, Kárpitdíszítők, Gombkötők, Paszományosok és Paplanosok Ipartestülete: 861
Budapesti Kávémérők és Kifőzők Ipartársulata: 654
Budapesti Kávésok Ipartestülete: 655
Budapesti Kelme-, Fonalfestők és Vegytisztítók Ipartestülete: 665
Budapesti Kéményseprők Ipartestülete: 667
Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara: 609
Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudomány-Egyetem Földtani Intézete: 369
Budapesti Királyi Orvosegyesület Gynaekológiai Szakosztálya: 919
Budapesti Korcsmárosok Ipartársulata: 733
Budapesti Korcsmárosok Szakosztálya: 354
Budapesti Korcsolyázó Egylet: 585
Budapesti Kozmetikusok Ipartestülete: 735
Budapesti Kőműves-, Kőfaragómesterek és Iparosok Ipartestülete: 879
Budapesti Központi Gyógy- és Üdülőhelyi Bizottság: 528
Budapesti Mérnöki Kamara: 122
Budapesti Mészárosok és Hentesek Ipartestülete: 846
Budapesti Motor Yacht Club: 42
Budapesti Női Divat Kalapkészítők Ipartestülete: 123
Budapesti Nőiszabó, Leányruha és Fűzőkészítő Ipartestület: 1151
Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskola: 142
Budapesti Órások Ipartestülete: 921
Budapesti Országos Központi Oltáregyesület: 593, 1193
Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület: 1029
Budapesti Ranolder-Intézeti Iskolatársak Szövetsége: 1258
Budapesti Református Theológiai Akadémia Baráti Szövetsége: 1272
Budapesti Római Katolikus Egyházközségek Központi Tanácsa: 125
Budapesti Sokszorosítók Ipartestülete: 1315
Budapesti Sporthorgászok Egyesülete: 1328
Budapesti Sütőiparosok Köre: 126
Budapesti Szállodások és Vendéglősök Ipartestülete: 945
Budapesti Szegénysorsú Tüdőbetegek Szanatórium-Egyesülete: 1517
Budapesti Székesfővárosi Cserkészcsapatok: 205
Budapesti Szobafestők-, Mázolók-, Fényezők-, Cég- és Címfestők-, Aranyozók Ipartestülete: 825
Budapesti Tanítótestület: 1135
Budapesti Unitárius Egyházközség: 1570
Budapesti Ügyvédi Kamara: 1577
Budapesti Üvegesek, Üvegcsiszolók, Üvegedzők és Üvegvésők, Üveghajlítók, Üvegfoncsorozók, Üvegforrasztók, Üveg-, Porcellán- és Fayencefestők, Mozaikművesek és Tükörkészítők Ipartestülete: 1580
Budapesti Vegyes Ipartestület: 559
Budapesti Villamfelszerelők, Műszerészek és Látszerészek Ipartestülete: 1639
Budavári Koronázó-Főtemplom Egyházközsége: 125
C
Celldömölki Katolikus Kör: 666
Cházár András Országos Siketnéma Otthon: 940
Coetus Theologorum: 1488
Cordatic Magyar Gumiabroncs Részvénytársaság: 676
Credo Férfiegyesületek: 151
Csanád–Arad–Torontál Vármegyei Gazdasági Egyesület: 1019
Csongrád Város Polgári Parancsnoksága: 1498
Csongrádvármegyei Gazdasági Egyesület: 172
D
Darányi Ignác Agrártudományos Társaság: 833
Dávid Ferenc Egylet: 1571
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium Önképzőköre: 541
Debreceni Gazdasági Egyesület: 177
Debreceni Kereskedő Társulat: 178
Debreceni Református Theológus Gyülekezet: 757
Délmagyarországi Nevelők Egyesülete: 1136
Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség: 602, 1444
Demokratikus Magyarok Amerikai Szövetsége: 469
Dési Református Egyház: 251
Dohányárusok Országos Szövetsége: 212
Dohánytermelők Országos Szövetsége: 814
Don Bosco Szalézi Művei: 1362
Drágakő Csarnok: 1103
Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara: 935
Dunamelléki Református Egyházkerület: 226
Dunántúli Luther Szövetség: 465, 1652
Dunántúli Református Egyházkerület: 232
Dunántúli Vendéglős Szövetség: 558
E
Ébredő Magyarok Egyesülete Villamosvasúti Szakcsoportja: 755
Ebtenyésztők és Ebkedvelők Dunántúli Egyesülete: 1590
Egészségpolitikai Társaság: 274
Első Dunagőzhajózási Társaság Nyugdíjasainak Egyesülete: 223
ÉME Villamosvasúti Szakcsoportja → Ébredő Magyarok Egyesülete Villamosvasúti Szakcsoportja
Emericana Nagyrend: 266
EMGE → Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet
Éneklő Ifjúság: 269
Építőmesterek Országos Egylete: 273
Erdélyi Katolikus Nőszövetség: 1094
Erdélyi Lövészkerület: 795
Erdélyi Magyar Egyházirodalmi Iskola: 456
Erdélyi Magyar Front: 278
Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület: 1037
Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet: 279, 280, 473
Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészettudományi Szakosztálya: 285
Erdélyi Múzeum-Egyesület Jogudományi Szakosztálya: 285
Erdélyi Múzeum-Egyesület Közgazdaságtudományi Szakosztálya: 285
Erdélyi Múzeum-Egyesület Nyelvtudományi Szakosztálya: 285
Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya: 298
Erdélyi Múzeum-Egyesület Társadalomtudományi Szakosztálya: 285
Erdélyi Múzeum-Egyesület Természettudományi Szakosztálya: 1072
Erdélyi Múzeum-Egyesület Történettudományi Szakosztálya: 285
Erdélyi Párt: 473
Erdélyi Református Egyházkerület: 1271
Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetsége: 1260
Erdélyi Római Katolikus Nőszövetség: 1606
Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek: 1440
Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Központja: 573
Erdélyrészi Iskolaszövetkezetek Szövetsége: 573
Erdélyrészi Méhész-Egyesület: 1024
Erdészeti Kutató Intézet: 288
Érmihályfalvai Református Leányegylet: 1584
Érsekújvári Méhészegyesület: 1026
Erzsébetvárosi Egyházközség: 125
Esztergomi Ferences Gimnázium: 1419
Esztergomi Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája: 310
Európai Ifjúsági Szövetség Egészségügyi Munkaközössége: 544
F
Falu Magyar Gazda és Földmíves Szövetség: 1605
Falu Szövetség: 225
Fáy András Gimnázium Magyarok Nagyasszonya Kongregációjának Sajtószakosztálya: 797
Fáy András Társaság: 1667
Fejér Vármegyei Gazdasági Egyesület: 327
Fejér Vármegyei Gazdasági Egyesület Lótenyésztő Szakosztálya: 327
Fejérmegyei Iparosszövetség: 558
Felsőbaranyai Református Egyházmegye: 1270
Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara: 334, 396
Felsőkrisztinavárosi Egyházközség: 125
Felsőnagykunsági Méhészeti Egyesület: 1022
Felsővízivárosi Szent Anna Egyházközség: 125
Felszabadítási Bizottság: 234
Felvidéki Magyar Méhészegyesületek Központja: 1026
Ferences Hittudományi Főiskola: 979
Ferences Kapisztrán Rendtartomány: 979
Ferences Missziószövetség: 574
Ferences Világi Rend Tartományi Igazgatósága: 1403
Fiatal Magyarság Szövetség: 214
Filadelfia Diakonisszaintézeti Alapítvány: 1267
Filippinum Cserkész Csapat: 1257
Földbérlő Egyesület: 225
Földművelésügyi Minisztérium: 17
Fővárosi és Vidéki Bélyeggyűjtők Egyesülete: 805
Fővezérség Nemzetvédelmi és Propagandaosztálya: 1027
Franciabarát Magyarok Egyesülete: 373
Franciaországi Magyar Kommunista Csoport: 1289
Franklin Társulat: 133
Fűszerkereskedők Országos Egyesülete: 831
G
Gabona- és Terménykereskedők Országos Egyesülete: 36
Ganz és Társa Részvénytársaság Szabadidő Szervezete: 390
Gazdasági Szaktanítók Országos Egyesülete: 400
Gépészek Országos Szövetsége: 404
Gépészek Országos Szövetségének Temetkezési Biztosító Egyesülete: 404
Gömör-Kishontvármegyei Gazdasági Egyesület: 393
Gyakorló Gyorsírók Társasága: 568
Gyáripari Országos Központ: 836
Gyorsírás Barátai Budai Egyesülete: 840
Gyöngyösi Magyar Királyi Állami Koháry István Gimnázium: 542
Győr és Győrvidéki Méhészegyesület: 1025
Győr Szabad Királyi Város Ipartestülete: 563
Győr-Nádorvárosi Sporthorgászok Köre: 1328
Győregyházmegyei Katolikus Akció: 430
Győri Evangélikus Egyházközség: 436
Győri Kisfaludy Irodalmi Kör: 433
Győrszentiváni Katolikus Akció: 434
Győrszentmártoni Katolikus Akció: 1408
GySEV → Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút
Gyümölcstermelők Országos Egyesülete: 841
Gyümölcstermelők Országos Egyesülete Zalavármegyei Tagegyesülete: 245
Gyümölcstermelők Szatmárvármegyei és Szatmárnémeti Városi Egyesülete: 441
Gyümölcstermelők Zemplénvármegyei Tagegyesület: 439
H
Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége: 443
Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja: 1440
Hangya Szövetkezeti Központ: 1443
Hangya Szövetkezeti Szövetség: 1441
Házfelügyelők Nemzeti és Gazdasági Országos Egyesülete: 1107
Házfelügyelők Országos Nemzeti Szövetsége: 482
Heraldika Nemességi Iroda: 27
Herminamezői Egyházközség: 125
Hevesvármegyei Társadalmi Egyesületek Nemzeti Együttműködése: 1297
Hevesvármegyei Tűzoltó Szövetség: 495
Hildegárda Egyházközség: 500
Hódmezővásárhelyi Református Keresztyén Ifjúsági Egyesület: 1188
Hódmezővásárhelyi Római Katolikus Egyházközség: 639
Hollós Mátyás Társaság: 107
Honvédelmi Minisztérium VI. Csoportfőnökség: 781
Honvédorvosok Tudományos Egyesülete: 520
Horthy István Diákkaptár Szövetség: 206
Horthy Miklós-Tudományegyetem Barátainak Egyesülete: 194
Hubertus Országos Magyar Vadászati Védegylet: 1589
Hungária Magyar Technikusok Egyesülete: 527, 1465
Hungría Libre de Mexico: 1343
I
IBUSZ → Idegenforgalmi, Beszerzési, Utazási és Szállítási Rt.
Idegenforgalmi, Beszerzési, Utazási és Szállítási Rt.: 528
Idegenforgalmi Propaganda Munkaközösség: 528
Ideiglenes Nemzeti Kormány: 1341
IFA → Izraelita Felekezeti Alkalmazottak Országos Egyesülete
Igazságügyi Segédhivatali Tisztviselők Országos Egyesülete: 554
Iparművészeti Múzeum és Iskola: 851
Iparostanonciskolai Tanítók és Tanárok Országos Egyesülete: 854
Ipartestületek Országos Központja: 869
Ipartestületek Országos Szövetsége Somogy Megyei Körzete: 566
Isten Gyülekezeteinek Szövetsége Missziója: 28
Izraelita Felekezeti Alkalmazottak Országos Egyesülete: 855
J
Jakabszállási Római Katolikus Plébánia: 578
Janus Pannonius Társaság: 1326
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Gazdasági Egyesület: 1494
Jász-Nagykun-Szolnokvármegyei Általános Tanítóegyesület: 581
Jegyzők Országos Árvaház Egyesülete: 586
Jézus Szíve Szövetség: 592, 1432
Jézus Társaság: 592, 643
Jó Pásztor Egyházközség: 125
József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mezőgazdaságpolitikai Intézete: 833
K
Kalocsai Érseki Hivatal: 791
Kalocsai Jézus-Társasági Szent István Gimnázium: 1553
Kalocsai Jézus-Társasági Szent István Kollégium: 603
KALOT → Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Testülete
KANSZ → Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége
Kapisztrán Szent Jánosról Nevezett Ferences Rendtartomány: 804
Kapisztrán Szent Jánosról Nevezett Ferences Tartományfőnökség: 255, 1283
Kaposvár és Vidéke Ipartestület: 566
Kaposvári Jézus Szíve Római Katolikus Egyházközség: 591
Kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Egyházközség: 613
Kárpátaljai Méhészeti Egyesületek Központja: 1022
Kárpátaljai Terület Kormányzói Biztosának Tanügyi Osztálya: 1098
Kárpátaljai Tudományos Társaság: 1293
Kassai Evangélikus Egyházközség: 319
Kassai Sporthorgászok Egyesülete: 1328
Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Testülete: 1101
Katolikus Hittanárok és Hitoktatók Egyesülete: 646
Katolikus Ifjúmunkások Országos Egyesülete: 904
Katolikus Középiskolai Tanáregyesület: 575, 881
Katolikus Lánykörök Szövetsége: 1454, 1518
Katolikus Népszövetség: 1130
Katolikus Tanító-Egyesületek Országos Szövetsége: 1116
Katolikus Tanítónők és Tanárnők Országos Egyesülete: 650
Kecskemét és Vidéke Ipartestület: 712
Kecskeméti Orvosi Kamara: 224
Kecskeméti Református Egyházközség: 1275
Kecskeméti Római Katolikus Egyházközség: 653
KéKOSZ → Magyar Kézműiparosok és Kereskedők Országos Szövetsége
Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség: 1117
Képesített Kelmefestő és Vegytisztító Mesterek Országos Egyesülete: 665
Kercaszomori Református Lelkészi Hivatal: 1195
Kereskedelmi Szakiskolai Tanárok Országos Egyesülete: 678
Keresztény Grafikai Munkások Országos Szövetsége: 680
Keresztény Házfelügyelők Országos Nemzeti Szövetsége: 482
Keresztény Pénzintézeti és Biztosítási Tisztviselők Országos Szövetsége: 54
Keresztény Szocialista Hajósok Országos Gazdasági Egyesülete: 453
Keresztényszocialista Dohánygyári Alkalmazottak Országos Szövetsége: 213
Keresztényszocialista Kéményseprőmunkások Országos Szakegyesülete: 669
Keresztényszocialista Magántisztviselők Országos Szövetsége: 899
Keresztényszocialista Országos Szakegyesületek Szövetsége: 598
Keresztényszocialista Villamos és HÉV Alkalmazottak Országos Szövetsége: 994
Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Nemzeti Szövetsége: 847
Keresztyén Könyvesház Korlátolt Felelősségű Szövetkezet: 71
KIE Nemzeti Szövetsége → Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Nemzeti Szövetsége
KIOE → Katolikus Ifjúmunkások Országos Egyesülete
Királyi Magyar Automobil Club: 42
Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Állatrendszertani Intézete: 372
Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Gyógyszerismereti Intézete: 839
Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Hiteljogi Szemináriuma: 398
Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Kara: 1487
Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Kisebbségjogi Intézete: 709
Királyi Magyar Természettudományi Társulat: 1479
Királyi Magyar Természettudományi Társulat Chemiai Szakosztálya: 806
Királyi Magyar Természettudományi Társulat Csillagászati Szakosztálya: 168
Királyi Magyar Természettudományi Társulat Mezőgazdasági Szakosztálya: 1039
Királyi Magyar Természettudományi Társulat Műkedvelő Csillagászati Alosztálya: 169
Királyi Magyar Természettudományi Társulat Növénytani Szakosztálya: 102
Kisalföldi Mezőgazdasági Kamara: 705
Kisállattenyésztők Országos Egyesülete: 29
Kisdednevelők Országos Egyesülete: 706
Kisgazdapárt: 380
Kláver Szent Péter Társulat: 10, 1102
Kolozsvári Kerületi Kereskedelmi és Iparkamara: 305
Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Philosophiai Intézete: 1399
Kolozsvári Református Egyházközség: 1276
Kolozsvári Unitárius Kollégium: 1571
Komárom Vármegyei Állattenyésztő Egyesület: 732
Komárom Vármegyei Daloskerület: 732
Komárom Vármegyei Közjóléti és Gazdasági Szövetkezet: 732
Komárom Vármegyei Tűzoltószövetség: 732
Komárom-Esztergommegyei Gyümölcstermelő- és Értékesítő Egyesület: 438
Komáromi Református Egyházmegye: 1273
Komáromi Római Katolikus Autonom Egyházközség: 635
Komáromi Római Katolikus Egyházközség: 731
Kommunista Ifjúmunkás Szövetség: 1339
Kommunista Ifjúsági Szövetség: 1340
Kommunista Párt Bányász Bizottsága: 470
Kommunisták Magyarországi Pártja Hódmezővásárhelyi Csoportja: 1602
Kommunisták Magyarországi Pártja Szegedi Csoportja: 1387
Kommunisták Magyarországi Pártjának Orosházi Szervezete: 1121
Kőbányai Szent László Egyházközség: 125
KÖGE → Magyar Közhasználatú Gépjárművállalatok Országos Egyesülete
Középferencvárosi Egyházközség: 125
Központi Sajtóvállalat: 672
Községi Jegyzők Országos Egyesülete: 760
Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége: 612
Krisztinavárosi Egyházközség: 125, 259
Krisztus Király Egyházközség: 125
Kulturális Egyesületek Szövetsége: 359
Kunszentmártoni Református Keresztyén Egyház: 1499
Külső Lipótvárosi Keresztény Kör: 1406
Külső-Kőbányai Szent Család Egyházközség: 125
Külső-Váci-Úti (Tripoliszi) Szent Mihály Egyházközség: 125
Külsőmagdolnavárosi Segítő Szűz Mária Egyházközség: 125
L
Légoltalmi Liga: 781, 1288
Léva és Vidéke Sporthorgász Egyesület: 1328
Levélbélyeggyűjtők Első Hazai Egyesülete: 80
Levente Gazdasági Szövetkezések Központja: 788
Levente Hírközpont: 776
Leventeegyesületek Országos Központja: 1375
Lipótmezői Egyházközség: 125
M
MABI → Magánalkalmazottak Biztosító Intézete
Magánalkalmazottak Biztosító Intézete: 594
Magdolnavárosi Szent László Egyházközség: 125
Magna Domina Hungarorum Egyházközség: 125
Magyar Adria Egyesület: 1472
Magyar Államvasutiak Takarék- és Segélyszövetkezete: 1610
Magyar Amatőr Művészfényképezők Országos Szövetsége: 362
Magyar Amatőrfilm Szövetség: 1222
Magyar Angoragyapjasnyúltenyésztők Országos Szövetsége: 29
Magyar Anyagvizsgálók Egyesülete: 26
Magyar Artista Egyesület: 801
Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége: 802
Magyar Bánya- és Kohóvállalatok Egyesülete: 57
Magyar Barlangkutató Társulat: 61
Magyar Biztosítástudományi Társulat: 94
Magyar Bőripari Nyersanyagbeszerző és Elosztó Rt: 104
Magyar BőripariVegyészek Egyesülete: 966
Magyar Bőriparosok Országos Szövetsége: 104
Magyar Bőrkereskedők Országos Szövetsége: 104
Magyar Cipőkereskedők Országos Egyesülete: 144
Magyar Cukrászok és Mézeskalácsosok Országos Szövetsége: 807
Magyar Cserkészleányszövetség: 205
Magyar Cserkészmozgalom: 810
Magyar Dalos Egyesületek Országos Szövetsége: 812
Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete: 769
Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége: 347
Magyar Elektrotechnikai Egyesület: 256
Magyar Élet Pártja: 922, 1234
Magyar Élet Pártja Fővárosi Szervezete: 828, 1077, 1109
Magyar Ellenállási Mozgalmak: 260
Magyar Építőiparosok Országos Szövetsége: 273
Magyar Építőmesterek Egyesülete: 273
Magyar Erdészeti és Vadászati Műszaki Segédszemélyzet Országos Egyesülete: 290
Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség: 1242
Magyar Evezős Szövetség: 1647, 1648
Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesülete: 711
Magyar Feltalálók Országos Szövetsége: 338
Magyar Filozófiai Társaság: 40
Magyar Fodrász Mesterek Országos Szövetsége: 1631
Magyar Fogorvosok Országos Egyesülete: 355
Magyar Fogorvosok Országos Jóléti Egyesülete: 355
Magyar Fogtechnikusok Nemzeti Szövetsége: 357
Magyar Foxterrier Tenyésztők Egyesülete: 769
Magyar Földrajzi Társaság: 364, 366, 543
Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága: 53
Magyar Függetlenségi Front Nemzeti Bizottsága: 551
Magyar Függetlenségi Mozgalom Isere-i Kerülete: 587
Magyar Függetlenségi Mozgalom Nőcsoportja: 472
Magyar Fürdőalkalmazottak és Úszómesterek Országos Egyesülete: 388
Magyar Gazdatisztek és Erdőtisztek Országos Egyesülete: 401
Magyar Görög-Katolikusok Országos Szövetsége: 409
Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége: 836
Magyar Gyógypedagógiai Tanárok Országos Egyesülete: 838
Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság: 839
Magyar Gyorsírók Budai Egyesülete: 840
Magyar Gyorsírók Országos Szövetsége: 422
Magyar Haditengerészeti Egyesület: 842
Magyar Hajózási Szövetség: 453
Magyar Hites Könyvvizsgálók Egyesülete: 510
Magyar Húsiparosok Országos Egyesülete: 846
Magyar Ifjúsági Irodalmi Társaság: 546
Magyar Illatszer és Kozmetikaicikk- Kereskedők Országos Egyesülete: 849
Magyar Iparosrend: 1549
Magyar Irodalomtörténeti Társaság: 569
Magyar Írók, Művészek és Műpártolók Egyesülete: 1075
Magyar Kádáriparosok Országos Egyesülete: 859
Magyar Katholikus Nőegyesületek Országos Szövetsége: 1628
Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesülete: 863
Magyar Katonai Írók Köre: 1196
Magyar Kéményseprő Munkások Országos Gazdasági Egyesülete: 866
Magyar Kéményseprők Országos Egyesülete: 668
Magyar Kémikusok Egyesülete: 670
Magyar Keresztényszociális Vasutasok Országos Gazdasági Egyesülete: 1613
Magyar Kézműiparosok és Kereskedők Országos Szövetsége: 661
Magyar Kézműiparosok és Kereskedők Országos Szövetsége Cukorkakereskedő Szakosztály: 661
Magyar Kézműiparosok és Kereskedők Országos Szövetsége Édesipari Szakosztály: 661
Magyar Királyi Adóhivatali Tisztviselők Országos Egyesülete: 16
Magyar Királyi Állami Iparoktatási Intézetek Tanárai Országos Egyesülete: 852
Magyar Királyi Államrendőrség: 922, 934
Magyar Királyi Államvasutak: 528
Magyar Királyi Államvasutak Igazgatósága: 871
Magyar Királyi Államvasutak Üzletvezetősége: 1389
Magyar Királyi Belügyminisztérium: 79, 159, 1122, 1457
Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság: 872
Magyar Királyi Földmívelésügyi Minisztérium: 800, 1249
Magyar Királyi Földmívelésügyi Minisztérium Kertészeti Ügyosztálya: 841
Magyar Királyi Földmívelésügyi Minisztérium Növényegészségügyi Szolgálata: 1152
Magyar Királyi 3. [Harmadik] Honvéd Haditudósító Század: 925
Magyar Királyi Honvéd Haditudósító Osztály Parancsnoksága: 674
Magyar Királyi Honvéd Lovagló Tanárképző Iskola Örkényi Falkavadásztársasága: 1590
Magyar Királyi Honvéd Tudósító Osztály: 1425
Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium: 519, 521, 522, 787, 864, 1375
Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium 40/K Osztálya: 1638
Magyar Királyi Igazságügyminisztérium: 553, 555
Magyar Királyi Iparügyi Minisztérium: 750, 762
Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya- és Kohómérnöki Osztálya: 57
Magyar Királyi Keleti Kereskedelmi Főiskola Barátainak Egyesülete: 187
Magyar Királyi Kereskedelmi- és Közlekedésügyi Minisztérium: 750, 758, 1281
Magyar Királyi Kertészeti és Szőlészeti Főiskola: 688
Magyar Királyi Közellátási Hivatal: 745
Magyar Királyi Központi Mértékügyi Intézet: 1030
Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal: 942
Magyar Királyi Központi Vámigazgatóság: 296
Magyar Királyi Külügyminisztérium Kulturális Osztálya: 23
Magyar Királyi 2. [Második] Honvéd Haditudósító Század: 621, 1192, 1449
Magyar Királyi 2. [Második] Honvéd Hadsereg Parancsnoksága: 35
Magyar Királyi Nemzeti-Szabadkikötő és Tengerhajózási Vállalat: 693
Magyar Királyi Országos Meteorológiai és Földmágnességi Intézet: 9
Magyar Királyi Országos Öntözésügyi Hivatal: 1191
Magyar Királyi Pénzügyminisztérium: 1220
Magyar Királyi Posta: 1281
Magyar Királyi Posta Jogász- és Mérnöktisztviselői Országos Egyesülete: 927
Magyar Királyi Posta-Altisztek Országos Egyesülete: 1240
Magyar Királyi Postaszemélyzet Országos Méhészegyesülete: 1022
Magyar Királyi Rendőrségi Detektívek Országos Nyugdíjpótló és Segélyező Egyesülete: 934
Magyar Királyi Szabadalmi Bíróság: 759, 1350
Magyar Királyi Szent-Ivany Mezőgazdasági Népiskola: 400
Magyar Királyi Tejgazdasági Kísérleti Állomás: 1467
Magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium: 512, 875, 1129
Magyar Kommunista Párt: 1344
Magyar Kommunista Párt Szolnoki Helyi Csoportja: 216
Magyar Kommunista Párt Szolnoki Kerületi Csoportja: 216
Magyar Kőművesmesterek Országos Szövetsége: 879
Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete: 148
Magyar Közgazdasági Társaság: 753
Magyar Közhasználatú Gépjárművállalatok Országos Egyesülete: 405
Magyar Közigazgatástudományi Intézet: 754
Magyar Közlekedéstudományi Társaság: 886
Magyar Központi Fűtés-, Gáz-, Vízvezeték Szerelő-Vállalkozók Egyesülete: 1420
Magyar Köztisztviselők Fogyasztási Termelő és Értékesítő-Szövetkezete: 887
Magyar Kultúrliga: 140
Magyar Kutyatenyésztő Egyesületek Országos Szövetsége: 1590
Magyar Külügyi Társaság: 772
Magyar Labdarúgók Szövetsége: 892
Magyar Labdarúgók Szövetsége Budapesti Kerülete: 893
Magyar Labdarúgók Szövetsége Szegedi Kerülete: 513
Magyar Leventeleánymozgalom: 776
Magyar Lovaregylet: 130, 990
Magyar Lovassport Egyesületek Országos Szövetsége: 1405
Magyar Méhészek Értékesítő Szövetkezete: 1022
Magyar Mérnök és Építészegylet: 272, 902
Magyar Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövetsége: 1073
Magyar Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövetsége Bánya és Kohómérnöki Szakosztálya: 57
Magyar Meteorológiai Társaság: 534
Magyar Mezőgazdák Szövetkezete: 1031
Magyar Mezőgazdasági Szesztermelők Országos Egyesülete: 949
Magyar Mozgóképüzemengedélyesek Országos Egyesülete: 351
Magyar Múzsa Irodalmi Társaság: 905
Magyar Nagyothallók Országos Egyesülete: 1086
Magyar Nemzeti Bizottság: 659
Magyar Nemzeti Demokrata Front: 912
Magyar Nemzeti Függetlenségi Front: 189, 457, 551, 1166, 1531
Magyar Nemzeti Függetlenségi Front Svájci Szervezete: 909, 910
Magyar Nemzeti Kutyafajták Egyesülete: 769
Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtára: 880
Magyar Nemzeti Párt: 1492
Magyar Nemzeti Szövetség: 1085
Magyar Nemzeti Szövetség Ózdi Fiókja: 1190
Magyar Nemzetiszocialista Párt Vasmegyei Főkerülete: 231
Magyar Népművelők Társasága: 414, 897, 1375
Magyar Néprajzi Társaság: 312
Magyar Nőorvosok Társasága: 919
Magyar Növénynemesítők Országos Szövetsége: 152
Magyar Növénytani Társaság: 99
Magyar Nyelvtudományi Társaság: 920
Magyar Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalom Nógrádmegyei Szervezete: 1138
Magyar Országos Állatorvos-Egyesület: 20, 756
Magyar Országos Katolikus Kántorszövetség: 641
Magyar Országos Meteorológiai és Földmágnességi Intézet: 534, 535, 536
Magyar Országos Orvos-Szövetség: 1182
Magyar Országos Tűzoltó-Szövetség: 1524
Magyar Országos Véderő Egyesület: 1059, 1369
Magyar Orvosok Nemzeti Egyesülete: 1055
Magyar Orvosok Röntgen Egyesülete: 936
Magyar Pamutipari Sport Club: 926
Magyar Papír- és Írószerkereskedők Országos Szövetsége: 1205
Magyar Pénzintézeti Sportegyletek Ligája: 55
Magyar Pharma Gyógyáru Részvénytársaság: 1489
Magyar Protestáns Irodalmi Társaság: 1243
Magyar Pszichikai Kutató Társaság: 239
Magyar Rádió: 1246
Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete: 1250
Magyar Református Énekvezérek Egyesület: 1671
Magyar Református Külmissziói Szövetség: 450
Magyar Református Vasárnapi Iskolai Szövetség: 324
Magyar Rövidhullámú Amatőrök Országos Egyesülete: 1638
Magyar Sakkszövetség: 938
Magyar Sí Szövetség: 939, 1306
Magyar Siemens Művek: 1308
Magyar Spaniel Klub: 769
Magyar Sütőiparos Szervezetek Országos Központja: 1630
Magyar Szállodások, Vendéglősök, és Korcsmárosok Országos Szövetsége: 354
Magyar Szemorvostársaság: 1400
Magyar Szent Domonkos-Rend Tartomány: 1290
Magyar Szocialista Munkásszövetség: 1065
Magyar Szocialista Tudományos Társaság: 1064
Magyar Szociográfiai Intézet: 953
Magyar Szőlősgazdák és Hegyközségek Országos Egyesülete: 98, 485
Magyar Szűcsmesterek és Szőrmekereskedők Országos Egyesülete: 954
Magyar Tacskó-Tenyésztők Egyesülete: 1589, 1590
Magyar Talajtani Társaság: 1034
Magyar Tanítóegyesületek Egyetemes Szövetsége: 1451
Magyar Társadalomtudományi Társulat: 1458
Magyar Teherautófuvarozók Országos Központi Szövetkezete: 405
Magyar Tejkisiparosok és Tejipari Üzemvezetők Országos Egyesülete: 963
Magyar Telefonhírmondó és Rádió Részvénytársaság: 1246
Magyar Tengerésztisztek Egyesülete: 679
Magyar Tenisz Szövetség: 1473
Magyar Természettudományi Társulat Állattani Szakosztálya: 21
Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete: 1481
Magyar Textiltechnológusok Egyesülete: 965
Magyar Történelmi Társulat: 1374
Magyar Tuberkolózis Társaság: 1517
Magyar Tudományos Akadémia: 40, 570
Magyar Tudományos Akadémia Archaeológiai Bizottsága: 32
Magyar Tudományos Akadémia Nyelvművelő Bizottsága: 1003
Magyar Touring Club: 1572
Magyar Turista Egyesület: 1521
Magyar Turista Szövetség: 939, 1520
Magyar Tűzharcos Szövetség: 829, 974
Magyar Urológiai Társaság: 980
Magyar Ügetőverseny Egyesület: 1576
Magyar Vadászok Országos Szövetsége: 1592
Magyar Városok Országos Szövetsége: 1598, 1601
Magyar Varrógép-Kerékpárkereskedők és Műszerészek Országos Egyesülete: 677
Magyar Vaskereskedők és Vasiparosok Országos Egyesülete: 987
Magyar Vaskereskedők Szövetsége: 985
Magyar Vasutasok Országos Szövetsége: 947
Magyar Vasúti és Hajózási Klub: 1611, 1612
Magyar Vérebegylet: 1590
Magyar Vidéki Szikvíz Szövetség Ipartársulat: 993
Magyar Vitorlás Yacht Szövetség: 1647, 1648
Magyar Vöröskereszt: 848, 995
Magyar-Észt Társaság: 306
Magyar-Finn Társaság: 306
Magyarhoni Földtani Társulat: 367, 368
Magyarhoni Földtani Társulat Hidrológiai Szakosztálya: 499
Magyarok Világszövetsége: 1085
Magyarország Klinikáinak és Kórházainak Szövetsége: 877
Magyarországi Autonom Orthodox Izraelita Hitfelekezet Központi Irodája: 1181
Magyarországi Betegápolók és Ápolónők Országos Egyesülete: 86
Magyarországi Bulldog Klub: 769
Magyarországi Énekoktatók Országos Egyesülete: 270
Magyarországi Fogyasztási, Értékesítő és Termelő Szövetkezetek: 463
Magyarországi Grafikai és Rokoniparosok Főnökegyesülete: 1157
Magyarországi Izraeliták Országos Irodája: 998, 1002
Magyarországi Kereskedelmi Utazók Egyesülete: 982
Magyarországi Királyi Közjegyzők Országos Egylete: 695
Magyarországi Kommunisták Szentesi Pártja: 913
Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Egyesülete: 1526
Magyarországi Papi Imaegyesület: 313
Magyarországi Szövetkezetek Szövetsége: 955
Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetsége: 988
Makói Református Egyház: 467
Manréza Liga: 1011
Márciusi Magyarország Szövetség: 1014
MATEOSZ → Magyar Teherautófuvarozók Országos Központi Szövetkezete
Matessa-árvaház: 1020
Méhkas Diákszövetkezet: 1476
MEOE → Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete
MÉP → Magyar Élet Pártja
Mezőgazdasági Munkatudományi Intézet: 1035
Mezőgazdasági Művelődési Társaság: 827
Milic Bizottság: 1501
Miskolci Ipartestület: 713
Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara: 607
MLSZ → Magyar Labdarúgók Szövetsége
MMOE → Magyar Mozgóképüzemengedélyesek Országos Egyesülete
Mohács és Környéki Evangélikus Missziói Egyházközség: 435
MONE → Magyar Orvosok Nemzeti Egyesülete
MOVE → Magyar Országos Véderő Egyesület
MRAOE → Magyar Rövidhullámú Amatőrök Országos Egyesülete
Művezetők Országos Szövetsége: 562
N
Nagybánya és Vidéke Sporthorgász Egyesület: 1328
Nagybányai Népvédelmi Szervezet Titkársága: 58
Nagybányai Református Egyházközség: 1081
Nagykátai Római Katolikus Egyházközség: 649
Nagykőrösi Gazdasági Egyesület: 225
Nagyszalontai Egyházmegye: 1277
Nagyszalontai Egyházmegye Lelkészegyesülete: 1277
Nagyváradi Állami Baross Gábor-Kereskedelmi Középiskola: 1596
Nagyváradi Állami Gépipari Középiskola: 1596
Nagyváradi Állami Szent László-Gimnázium: 1596
Nagyváradi Állami Tanítónőképző-Intézet: 1596
Nagyváradi Állami Zrínyi Ilona Kereskedelmi Leányközépiskola: 1596
Nagyváradi Kereskedelmi és Iparkamara: 1091
Nagyváradi Református Szilágyi Erzsébet Leánygimnázium: 1596
Nagyváradi Római Katolikus Egyházközség: 1092
Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Immaculata Óvónőképző Intézet: 1596
Nagyváradi Római Katolikus Szent Orsolya-Rendi Leánygimnázium: 1596
Nemesfémiparosok, Órások Szövetsége: 1103
Nemzeti Egyesült Textilművek Rt.: 1104
Nemzeti Ellenállás Diákmozgalma: 1337, 1338
Nemzeti Munkaközpont: 1542, 1545
Nemzeti Munkaközpont Kéményseprő Szakmai Csoport: 866
Nemzeti Vadászati Védegylet: 1137
Neptun Sporthorgász Egyesület: 1589
Nógrád Vármegye Általános Tanítóegyesülete: 1142
Nógrád Vármegye Királyi Tanfelügyelősége: 1142
Nógrádvármegyei Gazdasági Egyesület: 1140
Női Fodrászok Mester Egyesülése: 1631
Nőiruhakészítők Országos Egyesülete: 813
Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom Pápai Szervezete: 1204
Nyilaskeresztes Párt Váci Szervezete: 1587
Nyíregyházi Angol Kisasszonyok Beatae Mariae Virginis Intézetének Mária Leánykongregációja: 1096
Nyíregyházi Evangélikus Geduly Henrik Leánygimnázium: 1044
Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Gimnázium: 1154
Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Gimnázium Bessenyei Önképzőkör: 1154
Nyíregyházi Községi Gróf Széchenyi István Kereskedelmi Középiskola Dr. Sásdy-Schack Béla Önképzőköre: 1280
Nyugállományú Katonatisztek Országos Szövetsége: 1158
Nyugati Szertartású Kongresszusi Izraelita Hitközség: 2
NyuKOSZ → Nyugállományú Katonatisztek Országos Szövetsége
O
ODA → Országos Demokrata Arcvonal
OET → Országos Ebtenyésztési Tanács
OHE → Országos Hitelvédő Egylet
Okleveles Gyógyszerészek Országos Egyesülete: 417
Olt Sporthorgász Egyesület: 1328
OMI → Országos Missziós Ifjúság
OMKE → Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés
Orosházi Magyar Nemzeti Függetlenségi Front: 1166
Országos Agarász-Szövetség: 11
Országos Állatkereskedelmi Egyesület: 18
Országos Állatvédő Liga: 1590
Országos Általános Tanító Egyesület: 956
Országos Bírói és Ügyészi Egyesület: 857, 1172
Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatal: 135
Országos Demokrata Arcvonal: 1352
Országos Ebtenyésztési Tanács: 769
Országos Egészségvédelmi Szövetség: 1674
Országos Erdészeti Egyesület: 289
Országos Evangélikus Tanáregyesület: 1244
Országos Evangélikus Tanítóegyesület: 318
Országos Gyógyszerész Egyesület: 1173
Országos Halászati Egyesület: 460
Országos Hitelvédő Egylet: 509
Országos Ifjúsági Egészségügyi Bizottság: 544
Országos Iparegyesület: 850
Országos Izraelita Irodák Hadviseltek Bizottsága: 1067
Országos Izraelita Tanítóegyesület: 577
Országos Közegészségi Egyesület: 236, 238
Országos Középiskolai Tanáregyesület: 1174
Országos Közművelődési Szövetség: 1135, 1607
Országos Központi Hitelszövetkezet: 620, 955
Országos Központi Katolikus Legényegylet: 1549
Országos Luther Szövetség: 316
Országos Luther Szövetség Békéscsabai Csoportja: 74
Országos Magyar Bábaegyesület: 1446
Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület: 57
Országos Magyar Cecília Egyesület: 878
Országos Magyar Foxterrier- és Tacskótenyésztők Egyesülete: 769
Országos Magyar Galamblövő Egylet: 1589
Országos Magyar Gazdasági Egyesület: 763
Országos Magyar Horgászszövetség: 1328
Országos Magyar Idegenforgalmi Hivatal: 528
Országos Magyar Iparművészeti Társulat: 851
Országos Magyar Kajak Szövetség: 1647, 1648
Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés: 1164
Országos Magyar Kertészeti Egyesület: 689
Országos Magyar Lövész Szövetség: 898
Országos Magyar Méhészeti Egyesület: 901
Országos Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat: 32
Országos Magyar Sajtókamara: 922, 937
Országos Magyar Zenészszövetség: 1175
Országos Méhészeti Egyesület: 901
Országos Mezőgazdasági Biztosító Intézet: 1038
Országos Mezőgazdasági Kamara: 1033
Országos Mezőgazdasági Középiskolai Tanáregyesület Elnöksége: 1177
Országos Missziós Ifjúság: 259
Országos Orvosi Kamara: 1178
Országos Orvosi Nyugdíj- és Segélyező Intézet: 1182, 1216
Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület: 1179
Országos Pomológiai Bizottság: 841
Országos Református Lelkészegyesület: 783
Országos Református Nőszövetség: 1544
Országos Református Presbiteri Szövetség: 928
Országos Református Szeretetszövetség: 1422
Országos Református Tanáregyesület: 1244
Országos Református Tanító Egyesület: 1450
Országos Sport Központ: 1480
Országos Széchényi Könyvtár → Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtára
Országos Szociális Felügyelőség: 1119
Országos Szociálpolitikai Intézet: 1434
Országos Tiszti Tudományos és Kaszinó Egyesület: 1180
Országos Tüdőbeteg-Szanatórium-Egyesület: 1517
Országos Ügyvédszövetség: 1578
Országos Vizsla Club: 1590
Országúti Szent Ferencrendi Egyházközség: 125
Orvosi Továbbképzés Központi Bizottsága: 1185
Ózdi Római Katolikus Egyházközség: 644
Ö
Őrségi Református Egyházmegye: 1195
P
Páduai Szent Antal Egyházközség: 125
Pannonhalmi Szent Benedek-Rend: 1200
Pápai Belvárosi Katolikus Kör: 1201
Pápai Ferences Rendház: 1401
Pápai Református Egyházközség: 1464
Papi Eucharisztia-Társulat: 313
Pázmány Péter Irodalmi Társaság: 888
Pécs Szabad Királyi Város Bajtársi Szolgálata: 47
Pécs Szabad Királyi Város Népjóléti Ügyosztálya: 1433
Pécsegyházmegyei Katolikus Akció: 1212
Pécsegyházmegyei Római Katolikus Tanítóegyesület: 640
Pécsegyházmegyei Tanhatóság: 640
Pécsi Egyetemi Atlétikai Club: 48
Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet: 707, 708, 1115, 1162
Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet Magyarsággondozó Osztálya: 1005
Pécsi Emericanasok: 1211
Pécsi Evangélikus Egyház: 294
Pécsi Ipartestület: 565
Pécsi Szent Erzsébet Leánygimnázium: 1097
Pénzintézeti Központ: 1215
Pénzügyi Fogalmazói Kar Országos Egyesülete: 1219
Pesti Evangélikus Magyar Egyház: 315
Pesti Református Egyházmegye: 932
Pestmegyei Orvosi Kamara: 224
Pestszenterzsébeti Baptista Ifjúsági Egylet: 545
Pestvármegyei Húsiparosok Szövetsége: 846
Pestvidéki Lóversenyegylet: 1021
Petőfi Társaság: 734
Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Pest Gazdasági Egyesülete: 1225
Póstás Sporthorgász Egyesület: 1328
Prohászkás Mozgalom: 1532
Püspöki Metodista Egyház: 71
R
Rákosfalvai Egyházközség: 125
Rákospalotai Evangélikus Egyház: 1254
Rákospalotai Római Katolikus Egyházközség: 1255
Református Gyülekezeti Evangelizáció Barátai Társasága: 589, 931
Református Lelkésznék Országos Szövetsége: 1269
Református Theologusok Munkaközössége: 1488
Régi Magyar Családok Szövetsége: 809
Regnum Marianum Egyesület: 702, 1078
Rómaifürdői Egyházközség: 125
Rozsnyói Katolikus Egyházmegye: 1291
S
Salgótarjáni Főplébánia: 253
Sarlós Boldogasszony Egyházközség: 125
Sárospataki Református Főiskola: 1300
Sárvár és Vidéke Méhészegyesület: 1022
Sárvári Református Egyház: 784
Segédhivatali Tisztviselők Országos Szövetsége: 1303
Sepsiszentgyörgyi Nyomdász Szakszervezet: 217
Sepsiszentgyörgyi Református Egyházközség: 1583
Sertés- és Marhakereskedők, Tenyésztők és Vágók Országos Egyesülete: 1305
Soli Deo Gloria Szövetség: 1316
Soproni Katolikus Konvent: 1321
Soproni Városszépítő Egyesület: 1322
Soproni Városszépítő Egyesület Természet- és Állatvédő Szakosztálya: 1478
Sopronmegyei Gazdasági Egyesület: 1323
Sopronmegyei Méhész Egyesület: 1025
Sőtér Méhész Egyesület: 172
Szabolcsi Tanítók Otthona Általános Tanítóegyesület: 1361
Szabolcsvármegyei Méhészeti Egyesület: 1359
Szabómesterek Országos Szövetsége: 1356
Szalézi Munkatársak Egyesülete: 1362
Szalézi Társaság: 1050, 1362
Szálkásszőrű Terrier Klub: 769
Szállodai Éttermi és Kávéházi Alkalmazottak Genfi Szövetsége Magyarországi Egyesülete: 1618
Számvevőségi Tisztviselők Országos Egyesülete: 1365
Szatmári Református Lelkészi Hivatal: 1372
Széchenyi Magyar Kultúr Egyesület: 986
Szeged-Alsóvárosi Római Katolikus Egyházközség: 1382
Szegedi Főiskola Ifjúság Hivatásszervezete: 1325
Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara: 1385
Szegedi Református Egyház: 250
Székely Határőr Egyesületek Szövetsége: 1390
Székely Kerületi Kereskedelmi és Iparkamara: 1391
Székelykereszturköri Unitárius Lelkészkör: 1396
Székesfehérvár és Vidéke Ipartestülete: 558
Székesfehérvár és Vidéke Méhész Egyesület: 1025
Székesfehérvári Állami Ybl Miklós Gimnázium: 1042
Székesfehérvári Ciszterci Gimnázium Vörösmarty Önképzőköre: 1063
Székesfehérvári és Fejér Megyei Kereskedelmi Társulat: 1398
Székesfehérvári [Katolikus] Egyházmegye: 697
Székesfehérvári Szent István-Gimnázium: 503
Szellemi Búvárok Pesti Egylete: 239
Szent Adalbert Egyházközség: 125
Szent Borbála Egyházközség: 125
Szent Család Egyházközség: 125
Szent Domonkos-rendi Egyházközség: 125
Szent Erzsébetről nevezett Magyar Minorita Rendtartomány Szemináriuma: 1645
Szent Ferenc Világirendje: 1282
Szent Gellért Egyházközség: 125
Szent Imre Missziós Szeminárium: 700, 1637
Szent Imre Szenátus Elnöksége: 1416
Szent Imre-Városi Egyházközség: 125
Szent István Bazilika Egyházközség: 125
Szent István-Kórházi Lelkészség: 125
Szent István Társulat: 258, 648, 651, 1116
Szent József Egyházközség: 125
Szent Kereszt Egyházközség: 125
Szent Pál Egyházirodalmi Társulat: 462
Szent Péter és Pálról Nevezett Óbudai Egyházközség: 125
Szent Rókus Egyházközség: 125
Szentföldi Ferencrendi Zárda: 1414
Szeretet Leányai Ranolder Intézetének Tanítónőképzője: 1258
SzFIH → Szegedi Főiskola Ifjúság Hivatásszervezete
Szigetszentmiklósi Sporthorgász Egyesület: 1328
Szilágyvármegyei Általános Tanító Egyesület: 1429
Szilágyvármegyei Királyi Tanfelügyelőség: 1429
Színművészeti és Filmművészeti Kamara: 950
Szlovákiai Magyar Párt: 915
Szlovenszkói Magyar Kultur Egylet: 986
Szlovenszkói Vadászati Védegyletek Országos Szövetsége: 1591
Szociáldemokrata Párt: 1128
Szociális Testvérek Társasága: 1482
Szolnoki Keresztény Gazdasági- és Szociális Párt: 1437
Szolnoki Szent Ferencrendi Plébánia: 634
Szombathely és Vidéke Ipartestület: 567
Szövetség Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központja: 1442
Szűz Mária Szívéről nevezett Egyházközség: 125
T
Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete Levente Egyesület: 55
Tanítóképző-Intézeti Tanárok Országos Egyesülete: 957
Tanügyigazgatási Tisztviselők és Felügyelők Országos Egyesülete: 572
Tassi Alsóvízbérlő Társaság: 1328
Tassi Felsővízbérlő Társaság: 1328
TÉBE Levente Egyesület → Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete Levente Egyesület
Tejiparosok Országos Egyesülete: 1469
Tejtermelők és Tejszövetkezetek Országos Szövetsége: 964
Telekkönyvvezetők Országos Egyesülete: 1470
TEOSZ → Tuberkolózis Elleni Országos Szövetség
Terézvárosi Egyházközség: 125
Tiszaföldvári Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyházközség: 1490
Tiszai Evangélikus Egyházkerület Miskolci Jogakadémiája: 1048
Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamara: 1493
Tiszakürti Római Katolikus Egyházközség: 636
Tiszáninneni Egyházkerületi Kálvin-Szövetség: 1300
Tiszáninneni Református Egyházkerület: 1300
Tiszántúli Ciroktermelők Egyesülete: 1019
Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara: 1496
Tiszántúli Református Egyházkerület: 179
Tiszaugi Római Katolikus Egyházközség: 636
Tiszavidék Termelő, Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet: 1046
Tisztviselőtelepi Magyarok Nagyasszonya Egyházközség: 125
Tolnamegyei Gazdasági Egyesület: 1505
Tolnamegyei Tejszövetkezetek Szövetkezete: 1505
Tuberkolózis Elleni Országos Szövetség: 1517
Turáni Társaság: 1519
Turul Szövetség Kemenesaljai Berzsenyi Bajtársi Törzse: 141
Tűzharcos Főcsoport: 1234
U
Új Idők Irodalmi Intézet: 1189
Új Szent János-kórház Egyházközsége: 125
Újpest-Alag-Dunakeszi Evangélikus Keresztyén-Egyház: 1560
Újpesti Református Egyházközség: 1561
Újpesti Római Katholikus Egyházközség: 629
Újpesti-Népszigeti Sporthorgász Egyesület: 1328
Újszegedi Református Egyház: 250
Ungmegyei Sporthorgászok Egyesülete: 1328
Unitárius Irodalmi Társaság: 682
UNUM Szövetség: 1015, 1016, 1407
Úrlovasok Szövetkezete: 615
Utazási és Üdülési Szövetkezet: 1171
Ü
Üdvhadsereg: 1304
Üveg- és Porcellánkereskedők és Üvegesek Országos Egyesülete: 1580
V
Vác és Vidéke Fajállattenyésztőinek Egyesülete: 299
Váci Horgászok Egyesülete: 1328
Váci Római Katolikus Egyházközség: 1588
Vármegyei Tisztviselők Országos Egyesülete Árvaháza és Otthona: 1597
Vármegyék és Városok Országos Mentőegyesülete: 1176
Városi Ingatlantulajdonosok Országos Szövetsége: 1599
Városi Mérnökök Országos Szövetsége: 1598, 1601
Városmajori Egyházközség: 125
Vasmegyei Gazdasági Egyesület: 396
Vasmegyei Sporthorgászok Egyesülete: 1328
Vasutasok Jótékonysági Országos Egyesülete: 1609
Vasúti Vendéglősök Szakosztálya: 354
Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesülete: 571
Vasvármegyei Múzeum: 233
Vasvármegyei Tűzoltószövetség: 1616
Vendvidéki Magyar Közművelődési Egyesület: 1070
Veszprém- és Veszprémvidéki Méhészegyesület: 1025
Veszprém-Egyházmegyei Katolikus Akció: 1622
Veszprémi Népfőiskola: 1557
Veszprémvármegyei Általános Tanítóegyesület: 1624
Veszprémvármegyei Gazdasági Egyesület: 1625
Veszprémvármegyei Királyi Tanfelügyelőség: 1624
Vidéki Napilapok Gazdasági Egyesülése: 992
Világ Királynője Egyházközség: 125
Villamos és Helyiérdekű Vasúti Alkalmazottak Országos Nemzeti Szövetsége: 1114
Villamosművek Kezelőinek Országos Szövetsége: 1641
Villamossági-Rádiókereskedők és Kisiparosok Országos Egyesülete: 1642
Vitézi Rend Zrínyi Csoportja Munkatársainak Irodalmi és Művészeti Szövetkezete: 865, 958, 1646
Vonatkísérők Országos Otthona: 1651
Vörös Hadsereg: 977
W
Weiss Manfréd Vállalatok Testedző Köre: 161, 1653
WMTK → Weiss Manfréd Vállalatok Testedző Köre
Z
Zalavármegyei Tűzoltó Szövetség: 1660
Zemplén Vármegyei Gazdasági Egyesület: 1668
Zilahi Református Egyház: 684
Zirci Ciszterci Hittudományi Főiskola: 1145
Zombori Sporthorgászegyesület: 132
Zalaegerszegi Notre Dame Zárda Önképzőköre: 466
Zugligeti Egyházközség: 125
Zsidókérdést Kutató Magyar Intézet: 468
Nyomdamutató*
A, Á
Apatin
Lotterer Antal Könyvnyomdája: 218, 699, 722
Szavadill József Könyvnyomdája: 218, 508
Arad
Vasárnap Nyomda: 480
B
Bácsszentiván
Blechl József Nyomdája: 508, 601, 1649
Baja
Corvin Könyvnyomda és Újságkiadó Üzem: 45, 380
Stahl Károly Könyvnyomdája: 348
Új Élet Nyomda: 348
Balassagyarmat
Hollósy Géza Könyvnyomdája: 1138, 1139, 1140, 1141
Balatonfüred
Balatonfüredi Nyomda: 50, 51
Iglói János Könyvnyomdája: 227, 835
Békés
Petőfi Nyomda: 75
Békéscsaba
Corvina Nyomda: 28
Körösvidék Részvénytársaság Nyomdája: 395, 740
Petőfi Nyomda: 14
Puskás és Blahut Könyvnyomdája: 74, 322
Beregszász
Haladás Nyomda: 617, 1095
Juhász Béla Könyvnyomdája: 82
Szatmár és Bereg Rt. Nyomdája: 1529
Berlin
Deutscher Verlag: 1309
Beszterce
Csallner Károly Könyvnyomdája: 84, 1307
Minerva Nyomda: 1298
Sajgó Gyula Könyvnyomdája: 85
Zikeli Gusztáv Könyvnyomdája: 85
Brassó
Drum Nou Nyomda: 1123
Budafok
Sugár Nyomda Budafok: 131, 799, 1262
Budapest(kerületenként)
Cím hiányában nem sorolhatók egyik kerületbe sem:
Békepárt Nyomdája: 70
Boros Nyomda: 483
Budapest Székesfőváros Házinyomdája: 19, 25, 109, 110, 111, 112, 371, 511, 1330, 1477, 1598, 1600, 1601
Budapesti Hírlap Nyomdája: 1540, 1613
Budapesti Hírlapnyomda és Kiadó Rt.: 734
Carpatho-Danubiana Nyomda: 150, 195, 617, 1134, 1153
Diószegi Nyomda: 545, 820, 1316, 1456
Dunamelléki Református Egyházkerület Püspöki Hivatala Sokszorosítója: 226
Freud: 820
Kommunista Párt Nyomdája: 1344
Tudósító Osztály Nyomdája: 1027
V. Thurzó Margit: 820
XIV. kerület
Magyar Királyi Állami Nyomda: 120, 121, 296, 521, 750, 762, 877, 1220
II. kerület
Ábrahám Józsefné Könyvnyomdája: 306, 907
Ábrahám–Bagó M[ihály] Fia Utóda Könyv-nyomdája: 1650
Attila Nyomda Rt.: 134, 254, 399, 419, 423, 796, 831, 857, 879, 881, 1034, 1172, 1217, 1239, 1365, 1468, 1650
Bagó Mihály és Fia Utóda Könyvnyomdája: 936
Held János Könyvnyomdája: 223, 689, 695, 764, 996
Kapucinus Nyomda: 13, 61, 205, 338, 688, 834, 1282, 1416
III. kerület
Bichler és Büchler Könyvnyomdája: 711
IV. kerület
Buschmann F. Utódai Könyvnyomda: 559, 568, 840, 1114, 1446
Franklin Társulat Nyomdája: 127, 133, 149, 236, 364, 382, 572, 678, 848, 980, 1137, 1179, 1185
Házi sokszorosító: 747
Príma Gépíró- és Sokszorosító Iroda: 1628
Vörösváry Nyomda: 46
V. kerület
Dinkel Frigyes Nyomdája: 999
Földes, Wagner és Társa Bt. Nyomdája: 95, 1664
Grega Nándor Könyvnyomdája: 36, 971
Hamvai Ila Könyvnyomdája: 1310
Hungária Nyomda Rt.: 302, 378, 379, 506, 631, 811, 894, 905, 930, 934, 1008, 1061, 1189, 1247, 1248, 1267
Kalász Könyvkiadó Rt. Könyvnyomdája: 55, 595, 914, 1010, 1451
Kellner Ernő Könyvnyomdája: 528, 585, 681, 788, 968, 1308, 1406, 1417, 1489, 1517, 1520
Kis Gyula és Társa Törekvés Nyomdája: 417, 677, 971, 1105, 1111, 1218, 1420
Közlekedési Nyomda: 256, 394, 966, 1074
Légrády Testvérek Rt. Nyomdája: 214, 349, 596, 675, 903, 1228, 1425
Magyar Nemzeti Bank Nyomdája: 132, 777, 908, 1054
Márkus Nyomda: 1076
Mátravölgyi János Könyvnyomdája: 801
May János Nyomdai Műintézet Rt.: 7, 8, 52, 993, 1205, 1356, 1639
Minerva Nyomda: 1578
MLSZ Nyomdája: 893
Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt.: 1, 57, 80, 94, 114, 130, 148, 154, 213, 252, 268, 365, 521, 522, 562, 612, 615, 691, 781, 885, 917, 990, 1021, 1023, 1112, 1113, 1118, 1288, 1550, 1608
Révai Nyomda: 398, 900, 926, 987, 1537
Sefcsik Mihály Könyvnyomdája: 1240
Somogyi Nyomda: 36
Stachora Károly Könyvnyomdája: 3, 106
Stádium Sajtóvállalat Rt.: 42, 122, 135, 160, 289, 360, 405, 533, 610, 674, 787, 817, 830, 865, 887, 902, 937, 947, 1122, 1178, 1187, 1199, 1224, 1302, 1333, 1534, 1554, 1611, 1612, 1646, 1647, 1648, 1651, 1674
Tipográfiai Műintézet: 422, 616, 1315, 1409
VI. kerület
Általános Nyomda és Grafikai Intézet Részvénytársaság: 104, 105, 237, 375, 524, 588, 694, 735, 744, 954, 971, 985, 1058, 1067, 1107, 1346, 1523, 1530, 1566, 1605
Antiqua Nyomda és Irodalmi Rt.: 355, 812, 1459, 1474, 1486, 1632
Boros és Gágelné Nyomdája: 299, 1225, 1420
Fővárosi Nyomda Rt.: 709, 758, 874, 886, 891, 1219, 1281
Globus Nyomdai Műintézet Rt.: 210, 222, 301, 308, 352, 354, 362, 415, 416, 468, 489, 490, 672, 676, 704, 782, 850, 883, 906, 998, 1002, 1004, 1060, 1290, 1312, 1351, 1485, 1551, 1562, 1579
Hornyánszky Viktor Rt.: 873, 942, 1033, 1592
Igazság Nyomda: 570
Klein S. Nyomda: 352, 735, 794, 954, 1181, 1620
MOVE Nyomda Kft.: 641, 687, 824, 829, 868, 974, 1059, 1196
Nádor Nyomda: 1618
Pesti Lloyd-Társulat Könyvnyomdája: 53, 115, 116, 199, 397, 509, 560, 752, 828, 981, 982, 1157, 1216, 1226, 1227, 1313, 1334, 1457, 1545
Phöbus Nyomda: 855
Radó István Nyomdai Műintézete: 144
Sárkány Nyomda Rt.: 34, 147, 175, 198, 534, 570, 597, 599, 631, 842, 957, 1086, 1144, 1200, 1543, 1656
Szabó Nyomda: 483
Urbányi István Könyvnyomdája: 29, 36, 52, 153, 239, 487, 849, 869, 927, 963
VII. kerület
Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt.: 9, 33, 144, 265, 347, 349, 350, 358, 402, 463, 491, 498, 516, 535, 536, 550, 555, 624, 673, 710, 714, 741, 776, 802, 818, 819, 827, 836, 841, 856, 878, 918, 924, 946, 948, 958, 983, 1001, 1032, 1068, 1077, 1133, 1164, 1170, 1183, 1186, 1215, 1223, 1230, 1231, 1246, 1249, 1259, 1264, 1279, 1284, 1287, 1314, 1430, 1434, 1479, 1525, 1567, 1572, 1595, 1607, 1610, 1638, 1640, 1655
Balázs Nyomda: 461, 1175, 1229, 1621
Bokor és Fischer Könyvnyomda: 143, 363, 733, 825, 907, 921, 982, 1103
Csizmazia Kálmán könyvnyomdája: 442, 654, 667, 929, 945, 1151, 1627
Erdős és Kovács Nyomda: 362
Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület Nyomdája: 263, 342, 698
Fémes Ármin Könyvnyomdája: 867
Forrás Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Rt.: 186, 315, 359, 414, 440, 540, 810, 995, 1207, 1375, 1504, 1635
Fráter és Társa Könyvnyomdája: 108, 546, 561, 813, 1151, 1296, 1627
Hoffmann és Társa Könyvnyomdája: 655, 943
Hollóssy János Könyvnyomdája: 54, 390, 633, 665, 1029, 1482, 1526, 1576, 1670
Hunnia Nyomda Kft.: 81, 221, 351, 437, 745, 822, 829, 1196, 1208, 1469
Juracsek F. Nyomda: 352
Nagy Vince Könyvnyomdája: 940
Országos Központi Községi Nyomda Rt.: 363
Paulovits Imre Könyvnyomdája: 65, 143, 257, 733, 774, 825, 959, 1109, 1328
Róna Ferenc Könyvnyomdája: 104, 654, 1513
Springer Gusztáv Könyvnyomdája: 80, 748,
Tábori Nyomda: 665, 805
VIII. kerület
Andrási József Nyomdája: 483, 655, 794, 939, 943, 973, 1171, 1306, 1620
Arany János Nyomda Rt.: 598, 801, 989
Bethánia Irodalmi és Nyomdai Vállalat Könyvnyomdája: 72, 164, 450, 847, 1071, 1222, 1242, 1304
Budai Ferenc „Toldi” Nyomdája: 212, 273, 351, 417, 755, 859, 933, 1589, 1609
Centrum Nyomda Rt.: 199, 201, 596, 630, 645, 854, 952, 1004, 1006, 1007, 1130, 1184, 1198, 1551, 1568, 1643, 1673
Evangélikus Egyetemes Egyházi Iroda Sokszorosítója: 821
Királyi Magyar Egyetemi Nyomda: 16, 32, 40, 97, 136, 209, 246, 272, 368, 369, 484, 512, 569, 851, 880, 897, 920, 965, 1129, 1174, 1191, 1303, 1374, 1400, 1418
Korda Rt. Nyomdája: 10, 43, 125, 142, 391, 520, 592, 643, 862, 875, 888, 1017, 1102, 1210, 1241, 1574, 1641
Magyar Hirdető Iroda Rt. Nyomdája: 392, 556, 596, 668, 701, 760, 805, 1074, 1171, 1182, 1184, 1500, 1524
Máté Ernő Könyvnyomdája, vargyasi: 39, 86, 107, 119, 123, 124, 163, 221, 244, 274, 323, 353, 361, 404, 420, 453, 482, 527, 598, 668, 669, 679, 680, 807, 823, 838, 860, 892, 899, 940, 994, 1135, 1171, 1233, 1250, 1411, 1549, 1570, 1580
Merkantil Nyomda: 39, 354, 903, 945, 1633
Neuwald Illés Utódai Könyvnyomda: 577, 970, 1022, 1642
Phönix Nyomda: 271
Societas Carpatho-Danubiana Nyomda: 1146, 1148, 1149
Stádium Sajtóvállalat Nyomdája: 24, 220, 242, 303, 341, 383, 385, 488, 564, 744, 751, 853, 1073, 1106, 1110, 1117, 1169, 1176, 1327, 1547, 1559, 1634
Stephaneum Nyomda: 49, 126, 151, 168, 252, 258, 259, 312, 325, 443, 544, 575, 593, 628, 648, 650, 651, 683, 686, 862, 871, 919, 1015, 1016, 1035, 1055, 1116, 1152, 1193, 1258, 1405, 1407, 1424, 1432, 1458, 1480, 1487, 1508, 1577
Szalay Sándor Könyvnyomdája: 41, 475, 526, 868, 991
Turul Sajtóvállalat Nyomdája: 418
Világosság Könyvnyomda Rt.: 736, 790, 944, 951, 967, 988, 1128, 1526
IX. kerület
Bethlen Nyomda Rt.: 18, 102, 140, 206, 227, 248, 264, 300, 388, 401, 515, 661, 921, 969, 1045, 1075, 1103, 1105, 1194, 1261, 1355, 1472, 1597
Jövő Nyomdaszövetkezet: 413, 759, 815, 826, 950, 1173, 1350, 1599
Kovács és Szegedi Nyomda: 54, 586, 846, 1225
Ladányi Antal Könyvnyomdája: 103, 159, 219, 346, 510, 519, 693, 864, 898, 1158, 1180, 1473, 1590, 1617
Otthon Nyomda (Kis Iván): 667, 668, 860, 1305, 1580, 1594
Paár Nyomda: 87, 1051
Pátria Irodalmi Vállalat és Nyomdai Részvénytársaság: 17, 20, 62, 79, 98, 169, 376, 485, 586, 620, 756, 763, 800, 814, 949, 955, 984, 1031, 1038, 1039, 1542, 1619
Székely Nyomda és Könyvkiadó Vállalat: 1157, 1484
XI. kerület
Élet Irodalmi és Nyomda Rt.: 21, 26, 38, 43, 266, 269, 270, 310, 366, 367, 372, 403, 444, 543, 594, 609, 646, 700, 702, 843, 852, 861, 863, 872, 904, 997, 1028, 1078, 1454, 1465, 1481, 1519, 1521, 1637, 1663
Kerényi István Nyomdája: 345
Mérnökök Nyomdája: 1410
XII. kerület
Kerbolt Béla Könyvnyomdája: 808, 1414
Manréza Házinyomda: 1011
XIII. kerület
Hellas Irodalmi és Nyomdai Rt.: 261, 356, 884, 1251, 1536
XIV. kerület
Sylvester Nyomda Rt.: 254, 324, 370, 455, 783, 866, 928, 932, 1003, 1243, 1266, 1421, 1422, 1544
C, Cs
Cegléd
Garab József Könyvnyomdája: 139, 238, 316, 317, 318, 538, 1470
Sárik Gyula és Géza Könyvnyomdája: 137, 138
Celldömölk
Dinkgreve Nándor Könyvnyomdája: 666
Turul Nyomda: 141
Csáktornya
Muraközi Katolikus Könyvnyomda: 1069
Csepel
Rapid Nyomda: 161, 162, 170, 1653
Csíkszereda
Péter Ferenc Könyvnyomdája: 166
Szvoboda Miklós Könyvnyomdája: 167
özv. Vákár Lajosné Könyvnyomdája: 165
Csongrád
László és Szekeres Könyvnyomdája: 171
Csorna
Martincsevics Károly és Fiai Könyvnyomdája: 1366
Csurgó
Oszeszly M. Viktor Könyvnyomdája: 78
D
Debrecen
Beke Zoltán Könyv- és Lapkiadóvállalata: 177, 445, 448, 1497
Debrecen Szabad Királyi Város és a Tiszántúli Református Egyházkerület Könyvnyomda Vállalata: 179, 552, 757, 1244, 1450, 1488
Deutsch Könyv- és Műnyomda: 1497
Lehotai Pál Könyvnyomdája: 12, 637
Liebermann Testvérek „Pannónia” Könyvnyomda Vállalata: 576
Magyar Nemzeti Könyv- és Lapkiadóvállalat Rt.: 182, 1495
Szabadság Nyomda és Kiadóvállalat: 1125, 1341
Tisza István Tudományegyetem Nyomdája: 176
Tiszántúli Könyv- és Lapkiadó Rt.: 178, 181, 637, 1496
Tóth Ferenc Könyvnyomdája: 541
Városi Nyomda: 180, 486, 1422
Dés
Medgyesi Lajos Könyvnyomdája: 251, 1436
Turul Könyvnyomda: 1435
Devecser
Huss Ferenc Könyvnyomdája: 204
Dombóvár
Bagó Mihály Könyvnyomdája: 589, 769, 1043, 1506
Dunaszerdahely
Adler Mór Könyvnyomdája: 155
E, É
Eger
Egri Nyomda Rt.: 494, 495, 641
Egyházmegyei Szent János Nyomda: 235, 240, 241, 1297
Érmihályfalva
Bocskay Nyomda: 1584
Érsekújvár
Farkas Nyomda: 292, 1026
Vadász Ferenc Könyvnyomdája: 293
Esztergom
Buzárovits Gusztáv Könyvnyomdája: 670, 806, 941, 1419
Laiszky János Könyvnyomdája: 309, 311
G, Gy
Gödöllő
Szent István Fiúotthon Nyomdája: 406
Gyergyószentmiklós
Márk István Könyvnyomdája: 411
Gyoma
Nádudvari Mihály Petőfi Nyomdája: 41, 88, 203, 476, 761
Gyömrő
Czeizek Lajos Könyvnyomdája: 424
Gyöngyös
Ablaka János és Ferenc Könyvnyomdája: 425
Árvíz Ferenc Nyomdája: 542
Hablicsek István Könyvnyomdája: 426, 496, 497
Győr
Baross Nyomda: Uzsaly és Koncz (Harangszó Nyomdája): 412, 427, 432, 433, 436, 465, 563, 685, 785, 1049, 1652
Győr Szabad Királyi Város Házinyomdája: 429
Győregyházmegyei Alap Nyomdája: 230, 313, 430, 434, 765, 1408
Győri Sajtó és Lapkiadóvállalat Kft.: 431
Mercur Nyomda: 320, 1025
Gyula
Dürer Nyomda és Lapkiadóvállalat: 76, 77
Zajkás Gábor Nyomdavállalata: 73, 76
H
Hajdúböszörmény
Hajdúböszörményi Nyomda, Lapkiadó, Papír- és Könyvkereskedő Rt. Könyvnyomdája: 446
Hajdúnánás
Katona Ferenc Hajdúvidéki Nyomdavállalata: 447
Hajdúszoboszló
Kovács Kálmán „Bocskay” Könyvnyomdája: 377
Hatvan
Palásthy Sándor Könyvnyomdája: 479
Heves
Regös Nyomda: 493
Hódmezővásárhely
Dura Lajos Ernő könyvnyomdája: 1131, 1603
Németh Nyomda: 639, 1188
Szabadság Könyvnyomda: 1602
Vásárhelyi Reggeli Újság Nyomdája: 1604
J
Jánoshalma
Felső-Bácska Könyvnyomda: 331
Jászapáti
Teleki Sándor „Adria” Könyvnyomdája: 583
Jászárokszállás
Raffay Ferenc Könyvnyomdája: 584
Jászberény
Pesti Könyvnyomda és Könyvkiadóvállalat: 582
Petőfi Könyvnyomda és Könyvkiadóvállalat: 1528
K
Kalocsa
Árpád Rt. Könyvnyomdája: 554, 603, 604, 791, 916, 1257, 1553
Bakonyi Aladár Könyvnyomdája: 605, 1553
Kaposvár
Farkas Kálmán Könyvnyomdája: 1317
Fenyvesi Béla és Fia Könyvnyomdája: 591
Kultúra Könyvnyomda: 71, 608
Somogymegyei Nyomda Rt.: 613, 1318
Új-Somogy Nyomda- és Lapkiadó Rt. Könyvnyomdája: 566, 614, 1423, 1555
Karcag
Kertész József Könyvnyomdája: 99, 312, 534
Turul Könyvnyomda: 1084
Kassa
Athenaeum Kassai Könyvnyomda és Lapkiadó: 340
Grafika Könyvnyomda: 870, 1252, 1286
Korvina Nyomda: 627
Szent Erzsébet Nyomda Rt.: 4, 5, 626, 1119, 1532
WIKO Nyomdai és Litográfiai Műintézet: 263, 319, 339, 625, 1099, 1546
Kecskemét
Első Kecskeméti Hírlapkiadó- és Nyomda Rt.: 208, 224, 452, 657, 658, 659, 708, 778, 935, 938, 1269, 1275, 1581
Hungária Nyomda Bérlői: Szabó György és Társa Nyomdabérlők: 578, 653, 656, 712, 1460, 1461
Petőfi Nyomda: 1581
Részvény Nyomda: 657, 659
Keszthely
Surjánszky László Könyvnyomdája: 690
Kézdivásárhely
Minerva Nyomda: 1395
Kiskőrös
Szabadság Nyomda: 190
Szabolcs Testvérek Nyomdája: 190
Kiskunfélegyháza
Feuer Könyvnyomda: 1269
Kiskunhalas
Halasi Hírlap Lapvállalat Könyvnyomdája: 458
Kiskunhalas Helyi Értesítője Lapvállalat Nyomdája: 458, 716
Mészáros és Borbás sokszorosítómesterek Nyomdája: 459
Práger Nyomda: 457
Kiskunmajsa
Missió Rt. Nyomdája: 767
Kispest
Bánsági Ádám Könyvnyomdája: 162, 547, 718, 797, 1126, 1232, 1234
Faragó Imre Nyomdája: 832, 1093, 1285, 1466, 1630
Fischhof Henrik Könyvnyomdája: 16, 1473, 1485
Paulovits Ferenc Nyomdája: 719, 1235
Kisújszállás
Csapp János könyvnyomdája: 720
Lading János Könyv- és Műnyomdája: 1132
Kisvárda
Szabad Nép Nyomdája: 1345
Kolozsvár
András László Könyvnyomdája: 284, 876
Glória Nyomda: 1606
Jordáky Könyvnyomda: 267, 537, 692, 1260, 1364, 1573
Lengyel Albert Könyvnyomdája: 682
Lyceum Nyomda: 727, 1053, 1276, 1582
Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt.: 262, 275, 276, 279, 281, 282, 285, 287, 298, 305, 507, 573, 663, 664, 723, 724, 725, 726, 728, 911, 975, 1024, 1037, 1072, 1094, 1209, 1238, 1271, 1399, 1440, 1442, 1533, 1571, 1636
Nagy Jenő Könyvnyomdája: 729, 795, 1476
Nemzeti Nyomda: 1516
Romániai Ortodox Püspökség Nyomdája: 1629
Szent Bonaventura Könyvnyomda: 505, 652, 1403
Viktoria Nyomda: 200
Komárom
Hacker Dezső Könyvnyomdája: 731, 1541
Puzsér Testvérek Könyvnyomdája: 703, 730, 731, 1273, 1541
Unió Nyomda: 438, 464, 635, 705, 732, 956, 986, 1447
Körmend
Rábavidék Nyomda és Lapkiadóvállalat: 1245
Kőszeg
Pallas Irodalmi és Nyomda Rt.: 386
Rónai Frigyes Könyvnyomdája: 742, 743
Kunszentmárton
Lakatos József villanyerőre berendezett Könyvnyomdai Intézete: 636
Lázi József Könyvnyomdája: 768
L
Léva
Nyitrai és Társa Könyvnyomdája: 66, 67
Losonc
Benkő Nyomda: 1104
M
Magyarkanizsa
Tiszavidék Nyomda: 523, 1000
Makó
Makó és Vidéke Nyomda- és Lapkiadóvállalat Kft.: 467, 1009
Szabó Sámuel Könyvnyomdája: 156, 1019
Máramarossziget
Cziple György Nyomdaüzeme: 1012
Varga Béla Könyvnyomdája: 1013
Marosvásárhely
Bolyai Nyomda és Könyvkiadó Kft.: 1347, 1394
Kiss Ernő Könyvnyomdája: 184, 1390, 1391, 1394
Szilágyi Jenő Könyvnyomdája: 283
Turáni Nyomda: 184, 1018, 1394
Mátyásföld
Rákóczi Nyomda: 1253
Mezőberény
Baltha János Könyvnyomdája: 72, 451, 773
Mezőkövesd
Nemzeti Nyomda: 100, 1040
Mezőtúr
Borbély Nyomda: 1041
Corvina Könyvnyomdavállalat Kft.: 247, 1272
Miskolc
Fekete Pál és Társai Felsőmagyarországi Nyomdája: 335, 374, 607, 858, 1263, 1342, 1493
Ludvig István Könyvnyomdája: 101, 295, 336, 647, 713, 816, 1048, 1645, 1667
Mohács
Fridrich Oszkár Könyvnyomdája: 1051
Monor
Pestvidéki Nyomda: 687, 1236
Mosonmagyaróvár
Mosonvármegye Könyvnyomdája: 152, 1057, 1467
Munkács
Kálvin Nyomda: 1197, 1492
Muraszombat
Vendvidéki Könyvnyomda: 1070
N, Ny
Nagybánya
Minerva Nyomda: 1079, 1081
Szamosmenti Nyomda Fiókja: 58, 1080
Nagybecskerek
Globus Könyvnyomda: 1511
Nagyenyed
Bethlen Nyomda: 280
Corvin Nyomda: 1441
Nagykanizsa
Közgazdasági Rt. Nagykanizsa Nyomdája: 1657
Nagykároly
Kölcsey Nyomda: 1301
Tóth és Komáromy Nyomda: 1373
Nagykáta
Lépesfalvi Márton Könyvnyomdája: 649, 1082
Nagykőrös
Dajka Lajos Könyvnyomdája: 225
Híradó Nyomda: 1083
Nagyszalonta
Gaál Sándor Könyvnyomdája: 1087, 1088, 1127, 1277
Nagyszeben
Krafft&Drotleff S. A.: 278
Nagyszombat
Urbanek Ferenc Nyomdája: 1591
Nagyvárad
Bagossy Mihály „Bihari” Nyomdája: 89, 1090
Grafika Nyomda: 304, 1089, 1548
Kálvin Könyvnyomda: 90, 91, 1265
László Kálmán Könyvnyomdája: 2
Petőfi Nyomda: 1091, 1596
Szent László Nyomda Rt.: 286, 476, 896, 1092
Nyíregyháza
Burger Béla Nyomdaüzeme: 1096
Klafter Könyvnyomdája: 1280
Magyar Nemzeti Demokrata Front Nyomdája: 912
Orosz Károly Nyomdaüzeme: 779, 931, 1154, 1155, 1357, 1359, 1360, 1361
Venkovits K. Lajos Könyvnyomdája: 409, 662, 721, 1044, 1047, 1358
O, Ó
Óbecse
Lux János Könyvnyomdája: 1159
Orosháza
Demartsik Ferenc Könyvnyomdája: 1165, 1167
Orosházi Újság Nyomdája: 1168, 1177
Ózd
Ózdi Nemzeti Sajtóvállalat Rt. Könyvnyomdája: 644
P
Pápa
Főiskolai Nyomda: 232, 321, 715, 738, 784, 1202, 1203, 1204, 1336, 1464
Keresztény Nemzeti Nyomdavállalat Rt. Üzeme: 332, 344, 1201, 1401, 1402
Párkány
Gondos Vilmos Könyvnyomdája: 715
Pécs
Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt.: 48, 228, 372, 706, 754, 765, 772, 953, 1030, 1097, 1211, 1212, 1214, 1326
Haladás Nyomda Részvénytársaság: 640
Kultúra Könyvnyomdai Műintézet: 31, 565
Pécs Szabad Királyi Város Házinyomdája: 47, 1020, 1433
Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet sokszorosítója: 707, 1115
Pécsi Irodalmi és Könyvnyomdai Rt.: 1213
Rákóczi Nyomda: 145, 1206, 1270
Taizs József Könyvnyomdája: 59, 60, 294
Új Dunántúl Könyvkiadó és Könyvnyomda: 1531
Pestszenterzsébet
Erzsébet Nyomda: 1232
Rajkai Nyomda: 163
Pittsburgh
Expert Printing Co.: 1483
Pozsony
Concordia Nyomda: 638, 845, 915
Litera Nyomda: 915, 1558
R
Rákoshegy
Mittrovátz Miklós Nyomdája: 1593
Rákospalota
Don Bosco Nyomda: 1050, 1163, 1255, 1362
Központi Nyomda: 1254
Rákosszentmihály
Pestvidéki Könyvnyomda: 749
Rimaszombat
Rábely Károly Könyvnyomdája: 407, 408
Rozsnyó
Gömöri Nyomda: 1292
Sajó-Vidék Könyvnyomda: 546, 766, 1291, 1295
S, Sz
Salgótarján
„A Munka” Nyomdája: 1062
Végh Kálmán Könyvnyomdája: 253, 1142
Sárospatak
Csehi Lajos Nyomdája: 478, 1300
Kisfaludy László Nyomdája: 478, 1299, 1300
Sátoraljaújhely
Dani János Könyvnyomdája: 1669
Pávay János Könyvnyomdája: 439
Zemplén Könyvnyomda és Lapkiadó Rt.: 1665, 1666, 1668
Sepsiszentgyörgy
Dolgozók Szava Nyomda: 217
Jókai Nyomda: 343, 411, 477, 492, 1393, 1583
Sopron
Király Nyomda: 68, 793, 1644
Máté Ernő Könyvnyomdája, vargyasi: 199, 221, 334, 600, 1320, 1324, 1556
Röttig-Romwalter Nyomda: 288, 833, 1160, 1322, 1478
Székely és Társa Könyvnyomdája: 320, 428, 1319, 1321, 1323
Szabadka
Cservik Nyomda: 193
Keresztény Sajtószövetkezet Nyomdaüzeme: 192, 602, 882, 1120, 1162
Szarvas
Müller Károly Könyvnyomdája: 1367
Szarvasi Közlöny Nyomda- és Lapkiadóvállalat Nyomdája: 1368
Szászrégen
Egyenlőség Nyomda: 243, 330
Veress Egyed „Hungária” Könyvnyomdája: 1278
Szatmárnémeti
Balogh László Könyvnyomdája: 500
Szamosmenti Nyomda: 441, 1046, 1363, 1370, 1371
Szász Ferenc Kálvin-Könyvnyomdája: 1372
Szeged
Ablaka György Könyv- és Újságnyomdája: 158, 188, 189, 499, 525, 1124, 1325, 1376, 1378, 1384
Árpád Nyomda: 249
Corvin Nyomda: 183, 250, 1431, 1631
Endrényi Lajos Nyomda és Hírlapkiadóvállalat Rt.: 1381
Kultúra Nyomda: 1386
MLSZ Házi Sokszorosítója: 513
Széchenyi Könyvnyomda: 660
Szeged Városi Nyomda és Könyvkiadó Rt.: 410, 753
Szegedi Új Nemzedék Lapvállalat Rt.: 37, 194, 474, 632, 1136, 1377, 1379, 1383, 1385, 1388, 1389, 1452
Székelyudvarhely
Globus Könyvnyomda: 1396, 1527
Jodál Gábor könyvnyomdája: 473, 1392, 1396
Jókai Nyomda Rt.: 1397
ODA Nyomda: 1352
Székesfehérvár
Csitáry Jenő Könyvnyomdája: 1398
Debreczeni István Könyvnyomdája: 329, 503, 1063
Minerva Könyvnyomda: 837
Pannónia Nyomda: 739
Számmer Imre Utóda Pannónia Nyomdavállalat: 327, 328, 1042
Székesfehérvár Nyomdavállalat: 558
Vörösmarty Nyomda: 449, 697, 1518, 1535
Szekszárd
Molnár-féle Nyomdai Műintézet és szab. iróalzatgyár Rt.: 1503, 1505, 1507
Szentes
Gálffy Nyomda: 172
Szent Imre Nyomda: 215, 633, 1482
Szentesi Napló Nyomdája: 173, 606, 913, 1412, 1413
Szentgotthárd
Németh Nyomda: 1415
Szerencs
Farkas Elemér Könyvnyomdája: 1538
Szilágysomlyó
Szívós és Nagy Könyvnyomdája: 1428, 1429
Szolnok
Rényi Dezső Könyvnyomdája: 11, 581
Sarkadi István Könyvnyomdája: 216, 580, 581, 1108
Szolnok és Vidéke Könyvnyomda: 634, 1437, 1494
Varga József Könyvnyomdája: 579
Szombathely
Gabriel A. Utóda Nyomdája: 1404
Martineum Rt. Könyvnyomdája: 159, 233, 553, 1438, 1616
Vasvármegye Nyomdavállalat: 37, 229, 231, 333, 396, 531, 567, 571, 1614, 1615
T
Tapolca
Hungária Nyomda: 1453
László Nyomda: 51
Tata
Révai Könyvnyomda: 290, 1462, 1463
Temesvár
„Dacia Trajana” Societatas Nationala de Editura zi Arte Grafice: 185, 1348
Victoria Nyomda: 1502
Tiszaföldvár
György József Könyvnyomdája: 1490, 1491, 1499, 1671
Topolya
„Grafika” Bercsényi Könyvnyomda: 1510
Hajtman István Könyvnyomdája: 1509
Nagy Lajos Könyvnyomdája: 1510
Tornalja
Poraczky László Könyvnyomdája: 393, 400, 737
Torontó
Eveready Printers Limited: 611
Tótkomlós
Gyömrei Nyomda: 1512
Törökszentmiklós
Kongorácz János Könyvnyomdája: 15, 1514, 1515
Túrkeve
Daróczy Könyvnyomda: 421, 1522
U, Ú
Újpest
Bognár Jenő Könyvnyomdája: 381, 1561
Grafika Nyomdavállalat: 64, 357, 548, 629, 1256, 1560
Özv. Ritter Jenőné Könyvnyomdája: 381
Újverbász
Plesz Henrik Verbászi Könyvnyomdája: 696, 1654
Seidl Gyula Könyvnyomdája: 746
Újvidék
Gasz Mátyásné Nyomdája: 69
Közigazgatási Nyomda: 187, 557
Lang György Könyvnyomdája: 1471
Nyomda és Kiadó Rt.: 387, 1335, 1563
Slobodna Vojvodina Nyomda: 1311, 1329
Uránia Nyomdavállalat: 63, 1147, 1444, 1552, 1564
Ungvár
Jókai u. 11.: 1294
Kárpátaljai Tudományos Társaság Nyomdája: 389, 619, 622, 789, 1101, 1293
Lám E. Rt. Üzembérlősége: Ruszin Sajtó, Lap- és Kiadóvállalat Kft.: 454
Miravcsik György Könyvnyomdája: 211
Szent Bazil Rendiek Könyvnyomdája: 454
Unio-Miravcsik Könyvnyomda: 1098
Viktória Könyvnyomda: 623, 1565
V
Vác
Kapisztrán Nyomda: 6, 27, 255, 460, 574, 786, 804, 889, 901, 979, 1085, 1145, 1156, 1283, 1382, 1439, 1585, 1587, 1588
Pestvidéki Nyomda: 1221, 1586
Váci Királyi Országos Fegyintézet Könyvnyomdája: 93, 553
Veszprém
Egyházmegyei Könyvnyomda: 809, 1622, 1623, 1624, 1626
Pósa Könyvnyomda: 1625
Vida Nyomda: 207, 590, 1557
W
Winnipeg
The Christian Press Limited: 1455
Z
Zalaegerszeg
Kakas Ágoston Könyvnyomdája: 245, 297, 1195, 1658, 1662
Kultúra Nyomdavállalat: 1660
Zrínyi Nyomdaipari Rt.: 466, 1659, 1661
Zilah
Seres Könyvnyomda: 684, 1426, 1427
Zirc
Ott Lajos Könyvnyomdája: 1672
Zombor
Bosnyák József Könyvnyomdája: 44, 191, 1100
Nyomda megnevezése nélkül
22, 23, 30, 35, 96, 113, 117, 118, 128, 129, 146, 157, 174, 196, 234, 277, 291, 307, 314, 326, 337, 373, 384, 435, 456, 462, 469, 470, 471, 472, 481, 501, 502, 504, 514, 517, 518, 529, 530, 532, 539, 549, 551, 587, 621, 671, 717, 770, 771, 780, 798, 803, 844, 890, 895, 909, 910, 922, 923, 925, 960, 961, 962, 972, 976, 977, 978, 992, 1005, 1014, 1036, 1056, 1064, 1065, 1066, 1121, 1143, 1150, 1161, 1166, 1190, 1192, 1237, 1268, 1274, 1289, 1331, 1332, 1337, 1338, 1339, 1340, 1343, 1349, 1353, 1354, 1369, 1380, 1387, 1443, 1445, 1448, 1449, 1475, 1498, 1501, 1539, 1569, 1575, 1675
Felhasznált irodalom
Arató Antal-Szász Andrásné A Szolnok megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája /1868-1972./ Szolnok, 1976. 235, XXVI. p.
Bács-Kiskun megyei sajtóbibliográfia. (Összeáll. Birck Edit) Kecskemét, 1986. 701+13 p.
Békés megye sajtóbibliográfiája 1855-1973. Békéscsaba, 1974. 365 p.
Bibliografia periodík na Slovensku v rokoch 1939-1944. (Összeáll. Michal Fedor) Martin, 1969. 309 p.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája 1842-1963. (Összeáll. Fülöp Attila) Miskolc, 1964. 229 p.
Dolgozók Lapja 1944/45. (szerk. Kaposvári Gyula. Szolnok megyei múzeumi adattár 10.) Szolnok, 1969. 8 p., 9 t.
Döme Piroska: Harcoló bányász. Budapest, Kossuth, 1974. 201 p.
Fónod Zoltán: A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004. Pozsony, Madách-Posonium, ©2004. 478 p.
Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája. 1. kötet A-J. [Budapest], ©1990. 623 p.
Győr-Moson-Sopron megye időszaki sajtójának bibliográfiája (1779-1995). (szerk. Horváth József) Győr, 2000. 912 p.
Hajdú-Bihar megye sajtóbibliográfiája 1843-1970. (szerk. Dr. Korompainé Szalacsi Rácz Mária). Debrecen, 1973. 447 p.
Hódmezővásárhelyi életrajzi lexikon. Szerk.: Kőszegfalvi Ferenc, Borus Gábor. Szeged, 2002. 255 p.
Horváth Ferenc: A Zala megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája 1861-1973. Zalaegerszeg, 1978. 194 p.
Kárász József: A Csongrád megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája 1843-1970. Szeged, 1974. 209 p. (A Somogyi-könyvtár kiadványai 15.)
Krajevszky Gizella-Takács Miklós: Vas megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája 1777-1963. Szombathely, 1964. 111 p.
Kuszálik Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940-1989. Budapest, 1996. 261 p. (Kisebbségi adattár 6.)
László Gézáné Szarka Ágota: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (a történelmi Bereg, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa és Ung vármegyék) sajtóbibliográfiája (1845-2000). Nyíregyháza, 2002. 523 p., 6 t.
Magyarország történeti kronológiája. (Főszerk. Benda Kálmán) III.-IV. kötet. Budapest, Akadémiai K., 1982. p. 992-1000, 1013
A magyarországi hírlapok és folyóiratok bibliográfiája 1921-1944. (Összeáll. Ferenczyné Wendelin Lídia) 1-3. kötet Budapest, OSZK, 2010.
Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalomlexikona. Budapest, 2000. 1126 p.
Nagy Józsefné: Heves megyei sajtóbibliográfia /1838-1970/. Eger, 1972. 158 p. (Heves Megyei Könyvtár füzetei 26.)
Nagy László: A Veszprém megyei hirlapok és folyóiratok bibliográfiája 1820-1956. Veszprém, 1957. 171 p. (Veszprémi könyvek 2.)
Az Országos Magyar Sajtókamara évkönyve 1943. Budapest, 1943. 390 p.
Pest megye sajtóbibliográfiája 1794-1975. (Összeáll. Békés József) [s.l.], 1977. 316 p.
Poptӑmaş, Dimitrie-Mózes Júlia: Maros megyei időszaki kiadványok bibliográfiája 1795-1972. Tȃrgu-Mureş, 2000. 371 p.
Zalai Életrajzi Kislexikon. Zalaegerszeg, 2005. 287 p.
Elektronikus források:
Kemenesaljai Életrajzi lexikon:
Petőfi Irodalmi Múzeum:
Szlovákiai Magyar Írók Társasága:
Pont a kultúráról:
Szentesi Élet Digitális Archivum:
Függelék
Ablaka György Nyomdája, Szeged, Kálvária utca 14.
Ablaka János és Ferenc Könyvnyomdája, Gyöngyös
Ábrahám–Bagó Mihály Fia Utóda Könyvnyomdája, Budapest II., Fő utca 42.
özv. Ábrahám Józsefné Könyvnyomdája, Budapest II., Fő utca 42.
Adler Mór Könyvnyomdája, Dunaszerdahely
Általános Nyomda és Grafikai Intézet Részvénytársaság, Budapest VI., Nagymező u. 3.
András László Könyvnyomdája, Kolozsvár
Andrási József Könyvnyomdája, Budapest VIII., Népszínház utca 11.
Antiqua Nyomda és Irodalmi Rt., Budapest
Arany János Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt., Budapest VIII., Szentkirályi u. 23.
Árpád Nyomda, Szeged
Árpád Rt. Könyvnyomdája, Kalocsa, Szent István utca 31.
Árvíz Ferenc Nyomdája, Gyöngyös
Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest VII., Erzsébet körút 5-7.
Athenaeum Kassai Könyvnyomda és Lapkiadó, Kassa, Fő utca 96.
Attila Nyomda Rt., Budapest II., Szász Károly utca 3-5.
Bagó Mihály és Fia Utóda Könyvnyomda, Budapest II., Fő utca 42.
Bagó Mihály Könyvnyomdája, Dombóvár, Kossuth Lajos utca 53.
Bagossy Mihály Bihari Nyomdája, Nagyvárad, Hitler Adolf utca 3.
Bakonyi Aladár Könyvnyomdája, Kalocsa, Szent István utca 59.
Balatonfüredi Nyomda, Balatonfüred
Balázs István Nyomda, Budapest VII., Nagyatádi Szabó utca 21.
Balogh László Könyvnyomdája, Szatmárnémeti, Iskola utca 5.
Baltha János Könyvnyomdája, Mezőberény
Bánsági Ádám Könyvnyomdája, Kispest, Szent Imre herceg út 134.
Baross Nyomda: Uzsaly és Koncz (Harangszó Nyomdája), Győr, Andrássy út 24.
Beke Zoltán Könyv- és Lapkiadóvállalata, Debrecen, Batthyány utca 4.
Békepárt Nyomdája, Budapest
Benkő Nyomda, Losonc
Bethánia Nyomda, Budapest VIII., Gyulai Pál u. 9.
Bethlen Nyomda Rt., Budapest IX., Kálvin tér 8.
Bethlen Nyomda, Nagyenyed
Bichler és Büchler Könyvnyomdája, Budapest III., Lajos utca 94.
Blechl József Nyomdája, Bácsszentiván
Bocskay Könyvnyomda, Hajdúszoboszló, Horthy Miklós út 2.
Bocskay Nyomda, Érmihályfalva
Bognár Jenő Könyvnyomdája, Újpest, Lőrinc u. 65.
Bokor és Fischer Könyvnyomda, Budapest VII., Wesselényi utca 68.
Bolyai Nyomda és Könyvkiadó Kft., Marosvásárhely
Borbély Nyomda, Mezőtúr, Pétery utca 10.
vitéz Boros és Gágelné Nyomdája, Budapest VI., Ó utca 5.
Boros Nyomda, Budapest, Alsóerdősor 1.
Bosnyák József Könyvnyomdája, Zombor, Csihás Benő utca 3.
Budai Ferenc Toldi Nyomdája, Budapest VIII., Szűz utca 5.
Budapest Székesfőváros Házinyomdája, Budapest
Budapesti Hírlapnyomda és Kiadó Rt., Budapest
Burger Béla Nyomdaüzeme, Nyíregyháza, Vay Ádám utca 5.
Buschmann F. Utódai Könyvnyomda, Budapest IV., Molnár utca 37.
Buzárovits Gusztáv Könyvnyomdája, Esztergom
Carpatho-Danubiana Nyomda, Budapest
Centrum Nyomda Rt., Budapest VIII., Gyulai Pál utca 14.
The Christian Press, Limited 672 Arlington St., Winnipeg, Man., Canada
Concordia Nyomda, Pozsony, Segner utca 8.
Corvin Könyvnyomda és Újságkiadó Üzem, Baja, Mátyás király tér 10.
Corvin Nyomda, Nagyenyed
Corvin Nyomda, Szeged, Vár utca 2.
Corvina Könyvnyomdavállalat Kft., Mezőtúr
Corvina Nyomda, Békéscsaba, Jókai utca 1.
Corvina Nyomdai Műintézet, Mezőtúr
Csallner Károly Könyvnyomdája, Beszterce
Csapp János Könyvnyomdája, Kisújszállás, Nádor utca 9.
Csehi Lajos Nyomdája, Sárospatak
Cservik Nyomda, Szabadka, Batthyány utca 2.
Csitáry Jenő Könyvnyomdája, Székesfehérvár
Csizmazia Kálmán Nyomdai Műintézete, Budapest VII., Akácfa u. 13.
Czeizek Lajos Könyvnyomdája, Gyömrő
Cziple György Nyomdaüzeme, Máramarossziget, Horthy Miklós tér 25.
Dacia Trajana Societatas Nationala de Editura zi Arte Grafice, Temesvár I., I. Mihály király sétány 4.
Dajka Lajos Könyvnyomdája, Nagykőrös
Dani János Könyvnyomdája, Sátoraljaújhely
Daróczy Könyvnyomda, Túrkeve
Debrecen Szabad Királyi Város és a Tiszántúli Református Egyházkerület Könyvnyomda Vállalata, Debrecen
Debreczeni István Könyvnyomdája, Székesfehérvár, Szent János köz 2.
Demartsik Ferenc Könyvnyomdája, Orosháza
Deutsch Könyv- és Műnyomda, Debrecen, Piac utca 77.
Deutscher Verlag, Berlin SW 68., Kochstraβe 22-26.
Dinkel Frigyes Nyomdája, Budapest V., Kálmán utca 10.
Dinkel Frigyes Nyomdája Budapest V., Felsőerdősor 5.
Dinkgreve Nándor Könyvnyomdája, Celldömölk
Diószegi Nyomda, Budapest, Múzeum krt. 18.
Diószegi Nyomda, Budapest, Kecskeméti utca 13.
Dolgozók Szava Nyomda, Sepsiszentgyörgy
Don Bosco Nyomda (Sarkadi J. Alajos), Rákospalota, Horthy Miklós út 97.
Druckerei- und Verlags – Aktiengesellschaft, Újvidék-Neusatz
Drum Nou Nyomda, Brassó
Dunamelléki Református Egyházkerület Püspöki Hivatala Sokszorosítója, Budapest
Dunántúl Nyomda, Pécs
Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., Pécs, Perczel utca 2.
ifj. Dura Lajos Nyomdája, Hódmezővásárhely
Dura Lajos Ernő Könyvnyomdája, Hódmezővásárhely, Ferenc József sugárút 11.
Dürer Nyomda és Lapkiadóvállalat, Gyula, Corvin u. 4.
Egri Nyomda Rt., Eger
Egyenlőség Nyomda, Szászrégen
Egyházmegyei Könyvnyomda, Veszprém, Gizella tér 2.
Egyházmegyei Szent János Nyomda, Eger
Élet Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest XI., Horthy Miklós út 15.
Első Kecskeméti Hírlapkiadó- és Nyomda Rt., Kecskemét
Endrényi Lajos Nyomda és Hírlapkiadóvállalat Rt., Szeged
Engel István Könyvnyomdája, Losonc
Erdős és Kovács Nyomda, Budapest VII., Hernád utca 4.
Erzsébet Nyomda, Pestszenterzsébet, Kossuth Lajos utca 39.
Evangélikus Egyetemes Egyházi Iroda Sokszorosítója, Budapest
Eveready Printers, Limited, Toronto, Ont.
Expert Printing Co., 103 Hazelwood Ave., Pittsburgh, Pa.
Faragó Imre Nyomdája, Kispest, Vörösmarty utca 6.
Farkas Elemér Könyvnyomdája, Szerencs
Farkas Kálmán Könyvnyomdája, Kaposvár
Farkas Könyvnyomda, Érsekújvár, Damjanich utca 3.
Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület Nyomdája, Budapest VII., Damjanich utca 28/b.
Fekete Pál és Társai Felsőmagyarországi Nyomdavállalat, Miskolc, Werbőczi utca 5.
Felső-Bácska Könyvnyomda, Jánoshalma
Fémes Ármin Könyvnyomdája, Budapest VII., Nagyatádi Szabó utca 20.
Fenyvesi Béla és Fia Könyvnyomdája, Kaposvár
Feuer Könyvnyomda, Kiskunfélegyháza
Fischhof Henrik Könyvnyomdája, Kispest, Üllői út 123.
Forrás Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Rt., Budapest VII., Dohány utca 12.
Főiskolai Könyvnyomda, Pápa
Földes, Wagner és Társa Bt. Nyomdája, Budapest V., Csáky utca 64-66.
Fővárosi Nyomda Rt., Budapest VI., Lovag utca 18.
Franklin Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, Budapest IV., Egyetem utca 4.
Fráter és Társa Könyvnyomdája, Budapest VII., Akácfa utca 13.
Freud Nyomda, Budapest, Dohány u. 47.
Fridrich Oszkár Könyvnyomdája, Mohács
Gaál Sándor Könyvnyomdája, Nagyszalonta, Toldi Miklós tér 15.
Gabriel A. Utóda Nyomdája, Szombathely
Gálffy Nyomda, Szentes
Garab József Könyvnyomdája, Cegléd, Árpád tér 5.
Globus Könyvnyomda, Nagybecskerek, Zápolya utca 3.
Globus Könyvnyomda, Székelyudvarhely
Globus Nyomdai Műintézet Rt., Budapest VI., Aradi utca 8.
Glória Nyomda, Kolozsvár
Gondos Vilmos Könyvnyomdája, Párkány
Gömöri Nyomda, Rozsnyó, Andrássy D. utca 26.
Grafika Bercsényi Könyvnyomda, Topolya
Grafika Nyomda, Kassa, Fő utca 82.
Grafika Nyomda, Nagyvárad
Grafika Nyomdavállalat, Újpest, Jókai utca 18.
Grega Nándor Könyvnyomdája, Budapest V., Vadász u. 33.
Gyömrei Nyomda, Tótkomlós
Győr Szabad Királyi Város Házinyomdája, Győr
Győregyházmegyei Alap Nyomdája, Győr, Káptalandomb 32.
György József Könyvnyomdája, Tiszaföldvár
Győri Sajtó és Lapkiadóvállalat Kft., Győr
Hablicsek István Könyvnyomdája, Gyöngyös, Ferenc József utca 2.
Hablicsek István Könyvnyomdája, Gyöngyös, Szent Bertalan utca 10.
Hacker Dezső Könyvnyomdája, Komárom, Mussolini út 23.
Hajdúböszörményi Nyomda, Lapkiadó, Papír- és Könyvkereskedő Rt. Könyvnyomdája, Hajdúböszörmény
Hajtman István Könyvnyomdája, Topolya
Haladás Nyomda, Beregszász
Haladás Nyomda Részvénytársaság, Pécs, Király utca 21.
Halasi Hírlap Lapvállalat Könyvnyomdája, Kiskunhalas, Molnár utca 2.
Hamvai Ila Nyomdája, Budapest V., Alkotmány utca 27.
Házi Sokszorosító, Budapest IV., Ferenciek tere 7.
Házi Sokszorosító, Szeged, Szent Ignác utca 6.
Held János Könyvnyomdája, Budapest II., Mecset utca 8.
Hellas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest XIII., Dráva utca 11.
Híradó Nyomda, Nagykőrös
Hoffmann és Társa Könyvnyomdája, Budapest VII., Kazinczy utca 5.
Hollóssy János Könyvnyomtatómester, Budapest VII., Jósika u. 20.
Hollósy Géza Könyvnyomdája, Balassagyarmat, Deák Ferenc utca 4.
Hornyánszky Viktor Rt. Nyomdája, Budapest, Aradi utca 14.
Hungária Hírlapnyomda Kft., Budapest V., Vilmos császár út 31.
Hungária Nyomda, Tapolca
Hungária Nyomda bérlői: Szabó Gy. és Társa Nyomdabérlők, Kecskemét, Arany János utca 6.
Hunnia Nyomda Kft., Budapest VII., Hársfa utca 36.
Huss Ferenc Könyvnyomdája, Devecser
Igazság Nyomda, Budapest VI., Horn Ede u. 9-11.
Iglói János Könyvnyomdája, Balatonfüred, Kossuth Lajos utca 16.
ifj. dr. Jodál Gábor Könyvnyomdája, Székelyudvarhely
Jókai Nyomda Rt., Székelyudvarhely
Jókai Nyomda Rt. Könyvnyomdája, Sepsiszentgyörgy
Jordáky Könyvnyomda, Kolozsvár, Hitler tér 13.
Jövő Nyomdaszövetkezet, Budapest IX., Erkel utca 17.
Juhász Béla Könyvnyomdája, Beregszász, Bocskay utca 1.
Juracsek F. Nyomda, Budapest, Izabella u. 38.
Kakas Ágoston Nyomdája, Zalaegerszeg
Kalász Könyvkiadó Rt., Budapest V., Kádár utca 5.
Kálvin Nyomda, Munkács, Batthyány utca 47.
Kálvin Nyomda, Nagyvárad, Kossuth Lajos utca 3.
Kapisztrán Nyomda, Vác
Kapucinus Nyomda, Budapest II., Fő utca 32.
Kárpátaljai Tudományos Társaság Nyomdája, Ungvár, Honvéd u. 13.
Katona Ferenc Hajdúvidéki Nyomdavállalata, Hajdúnánás
ifj. Kellner Ernő Könyvnyomdája, Budapest V., Csáky utca 10.
Kerbolt Béla Könyvnyomdája, Budapest XII., Heinrich István út 1-5.
Kerényi István Nyomdája, Budapest XI., Horthy Miklós út 136.
Keresztény Nemzeti Nyomdavállalat Rt. Üzeme, Pápa
Keresztény Sajtószövetkezet Nyomdaüzeme, Szabadka, Gróf Ciano (Jókai) tér 3.
Kertész József Könyvnyomdája, Karcag
Király Nyomda, Sopron, Rákóczi Ferenc utca 13.
Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest VIII., Múzeum krt. 6-8.
Kis Gyula és Társa Törekvés Nyomda, Budapest, Vadász utca 32.
Kisfaludy László Nyomdája, Sárospatak
Kiskunhalas Helyi Értesítője Lapvállalat Nyomdája, Kiskunhalas, Molnár utca 2.
Kiss Ernő Könyvnyomdája, Marosvásárhely, Bolyai u. 4.
Klafter Könyvnyomdája, Nyíregyháza
Klein S. Nyomda, Budapest VI., Lovag utca 14.
Kommunista Párt Nyomdája, Budapest
Kongorácz János Könyvnyomdája, Törökszentmiklós
Korda Rt. Nyomdája, Budapest VIII., Csepreghy utca 2.
Korvina Nyomda, Kassa
Kovács és Szegedi Nyomda, Budapest IX., Üllői út 31.
Kölcsey Nyomda, Nagykároly, Vásárhelyi Pál utca
Körösvidék Részvénytársaság Nyomdája, Békéscsaba
Közgazdasági Rt. Nagykanizsa Nyomdája, Nagykanizsa
Közigazgatási Nyomda, Újvidék
Közlekedési Nyomda, Budapest V., Légrády Károly utca 9.
Központi Nyomda, Rákospalota, Horthy Miklós út 37/a.
Krafft&Drotleff S. A. Nyomda, Szeben
Kultúra Könyvnyomda, Kaposvár, Fő utca 26.
Kultúra Könyvnyomdai Műintézet Mayer A. Géza és Társai, Pécs, Perczel utca 17.
Kultúra Nyomda, Szeged
Kultúra Nyomdavállalat, Zalaegerszeg
Ladányi Antal Könyvnyomdája, Budapest IX., Lónyay utca 18/b.
Lading János Könyv- és Műnyomdája, Kisújszállás, Deák Ferenc utca 9.
Laiszky János Könyvnyomdája, Esztergom
Lakatos József villanyerőre berendezett Könyvnyomdai Intézete, Kunszentmárton
Lám E. Rt. Üzembérlősége: Ruszin Sajtó, Lap- és Kiadóvállalat Kft., Ungvár, Jókai utca 11.
Lang György Könyvnyomdája, Újvidék, Mussolini út 19.
László és Szekeres Könyvnyomdája, Csongrád, Kossuth utca 28.
László Kálmán Könyvnyomdája, Nagyvárad, Kossuth Lajos utca 11.
László Nyomda, Tapolca
Lázi József Könyvnyomdája, Kunszentmárton
Légrády Testvérek Rt., Budapest V., Vilmos császár út 78.
Lehotai Pál Könyvnyomdája, Debrecen, Ferenc József út 38.
Lengyel Albert Könyvnyomdája, Kolozsvár, Bólyai utca 7.
Lépesfalvi (Pisch) Márton Nyomdája, Nagykáta
Liebermann Testvérek Pannónia Könyvnyomda Vállalata, Debrecen, Piac utca 79.
Litera Nyomda, Pozsony
Lotterer Antal Könyvnyomdája, Apatin, Árpád utca 1191.
Ludvig István Könyvnyomdája, Miskolc, Rákóczi utca 18.
Lux János Könyvnyomdája, Óbecse
Lyceum Nyomda, Kolozsvár, Deák Ferenc utca 12.
Magyar Hirdető Iroda Rt. Nyomdája, Budapest VIII., Sándor u. 5-7.
Magyar Királyi Állami Nyomda, Budapest I., Kapisztrán tér 1.
Magyar Nemzeti Bank Nyomdája, Budapest
Magyar Nemzeti Demokrata Front Nyomdája, Nyíregyháza
Magyar Nemzeti Könyv- és Lapkiadóvállalat Rt. Nyomdája, Debrecen
Makó és Vidéke Nyomda- és Lapkiadóvállalat Kft., Makó
Manréza Házinyomda, Budapest
Márk István Könyvnyomdája, Gyergyószentmiklós
Márkus Nyomda, Budapest V., Vörösmarty tér 3.
Martincsevics Károly és Fiai Könyvnyomdája, Csorna
Martineum Könyvnyomda Rt., Szombathely, Gr. Széchenyi István u. 4-6.
vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Budapest VIII., József u. 41.
vargyasi Máté Ernő Könyvnyomdája, Sopron, Szent György u. 11.
Mátravölgyi János Könyvnyomdája, Budapest V., Vécsey u. 3.
May János Nyomdai Műintézet Rt., Budapest V., Széchenyi rakpart 7.
Medgyesi Lajos Könyvnyomdája, Dés
Mercur Nyomda, Győr, Kisfaludy u. 16.
Merkantil Nyomda, Budapest VIII., Vajda Hunyad utca 43.
Mérnökök Nyomdája, Budapest XI., Bertalan Lajos utca 21.
Mészáros Dezső és Borbás Imre sokszorosítómesterek Nyomdája, Kiskunhalas, Malom utca 6.
Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt., Kolozsvár, Brassai utca 7.
Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt., Kolozsvár, Egyetem u. 8.
Minerva Könyvnyomda, Nagybánya
Minerva Könyvnyomda, Székesfehérvár
Minerva Nyomda, Beszterce
Minerva Nyomda, Budapest
Minerva Nyomda, Kézdivásárhely
Minerva Nyomda, Nagybánya, II. Rákóczi Ferencz tér 15.
Miravcsik György Könyvnyomdája, Ungvár, Széchenyi tér 20.
Missió Rt. Nyomdája, Kiskunmajsa
Mittrovátz Miklós Nyomdája, Rákoshegy
MLSZ Nyomdája, Budapest V., Vadász u. 31.
Molnár-féle Nyomdai Műintézet és Szabadalmazott Íróalzatgyár Rt., Szekszárd
Mosonvármegye Könyvnyomdája, Mosonmagyaróvár
MOVE Nyomda Kft., Budapest, Podmaniczky u. 45.
A Munka Nyomdája, Salgótarján
Muraközi Katolikus Könyvnyomda, Csáktornya
Müller Károly Könyvnyomdája, Szarvas
Nádor Nyomda, Budapest, Podmaniczky u. 51.
Nádudvari Mihály Petőfi Nyomdája, Gyoma
Nagy Jenő Könyvnyomdája, Kolozsvár, Búza utca 3.
Nagy Lajos Könyvnyomdája, Topolya
Nagy Vince Könyvnyomdája, Budapest VII., Rottenbiller utca 36.
Németh Nyomda, Hódmezővásárhely, Szent Antal utca 7.
Németh Nyomda, Szentgotthárd
Nemzeti Nyomda, Kolozsvár, Deák Ferenc u. 36.
Nemzeti Nyomda, Mezőkövesd
Neuwald Illés Utódai Könyvnyomda, Budapest VIII., Üllői út 48.
Nyitrai és Társa Könyvnyomdája, Léva
Nyomda és Kiadó Rt., Újvidék
ODA Nyomda, Székelyudvarhely
Orosházi Újság Nyomdája, Orosháza
Orosz Károly Nyomdaüzeme, Nyíregyháza, Bercsényi utca 3.
Országos Központi Községi Nyomda Rt., Budapest
Oszeszly M. Viktor Könyvnyomdája, Csurgó
Ott Lajos Könyvnyomdája, Zirc
Otthon Nyomda (Kis Iván), Budapest IX., Lónyay u. 50.
Ózdi Nemzeti Sajtóvállalat Rt. Könyvnyomdája, Ózd
Paár Nyomda, Budapest
Palásthy Sándor Könyvnyomdája, Hatvan
Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Pallas Irodalmi és Nyomda Rt., Kőszeg
Pannónia Nyomda, Székesfehérvár
Pátria Irodalmi Vállalat és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest IX., Üllői út 25.
Paulovits Ferenc Könyvnyomdája, Kispest, Üllői út 162.
Paulovits Imre Könyvnyomdája, Budapest VII., Nyár utca 6.
Pávay János Könyvnyomdája, Sátoraljaújhely
Pécs Szabad Királyi Város Házinyomdája, Pécs
Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet Sokszorosítója, Pécs
Pécsi Irodalmi és Könyvnyomdai Rt., Pécs
Pester Lloyd Nyomdája, Budapest VI., Eötvös u. 12.
Pesti Könyvnyomda és Könyvkiadóvállalat, Jászberény
Pestvidéki Könyvnyomda, Rákosszentmihály, Rákosi út 90.
Pestvidéki Nyomda, Monor, Hitelbank-épület
Pestvidéki Nyomda, Vác
Péter Ferenc Könyvnyomdája, Csíkszereda, Rákóczi út 4.
Petőfi Könyvnyomda, Kecskemét, Kéttemplom köz 9.
Petőfi Könyvnyomda és Könyvkiadóvállalat, Jászberény
Petőfi Nyomda, Békés, Széchenyi tér 5.
Petőfi Nyomda, Békéscsaba, Andrássy út 3.
Petőfi Nyomda, Gyoma
Petőfi Nyomda, Nagyvárad, Hlatky Endre utca 1.
Phöbus Nyomda, Budapest VI., Eötvös utca 31.
Phönix Nyomda, Budapest
Plesz Henrik Verbászi Könyvnyomdája, Újverbász
Poraczky László Könyvnyomdája, Tornalja
Pósa Könyvnyomda, Veszprém
Práger Nyomda, Kiskunhalas
Príma Gépíró- és Sokszorosító Iroda, Budapest IV., Veres Pálné utca 35.
Puskás és Blahut Könyvnyomda, Békéscsaba, Beliczey utca 4.
Puzsér Testvérek Könyvnyomdája, Komárom, Kiscsapó utca 12.
Rábavidék Nyomda és Lapkiadóvállalat, Körmend
Rábely Károly Könyvnyomdája, Rimaszombat, Horthy Miklós tér 9.
Radó István Nyomdai Műintézete, Budapest
Raffay Ferenc Könyvnyomdája, Jászárokszállás
Rajkai Nyomda, Pesterzsébet, November 2. utca 4.
Rákóczi Nyomda, Mátyásföld
Rákóczi Nyomda, Pécs, Rákóczi út 35.
Rapid Könyvnyomda, Csepel, Mária u. 8.
Regös Nyomda, Heves
Rényi Dezső Könyvnyomdája, Szolnok
Részvény Nyomda, Kecskemét
Révai Könyvnyomda, Tata, Fazekas utca 23.
Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt. Nyomdája, Budapest V., Vadász utca 16.
özv. Ritter Jenőné Könyvnyomdája, Újpest, István út 8.
Romániai Ortodox Püspökség Nyomdája, Kolozsvár
Róna Ferenc Könyvnyomdája, Budapest VII., Vörösmarty utca 5.
Rónai Frigyes Könyvnyomdája, Kőszeg, Várkör 39.
Röttig-Romwalter Nyomda Rt., Sopron, Deák tér 56.
Sajgó Gyula Könyvnyomdája, Beszterce
Sajó-Vidék Könyvnyomdája, Rozsnyó
Sárik Gyula és Géza Könyvnyomdája, Cegléd I., Batthyány utca 8.
Sarkadi István Könyvnyomdája, Szolnok, Harsányi Gyula u. 4.
Sárkány Nyomda Rt., Budapest VI., Horn Ede utca 9.
Sefcsik Mihály Könyvnyomdája, Budapest V., Juhász Andor utca 32.
Seidl Gyula Könyvnyomdája, Újverbász
Seres Könyvnyomda, Zilah
Slobodna Vojvodina Nyomda, Újvidék, Borevics Jován u. 2.
Slobodna Vojvodina Nyomda, Újvidék, Futoska u. 50.
Somogyi Nyomda, Budapest V., Szabadság tér 17.
Somogymegyei Nyomda Rt., Kaposvár, Korona utca 7.
Springer Gusztáv Könyvnyomdája, Budapest VII., Bethlen Gábor utca 33.
Stachora Károly Nyomdája, Budapest V., Arany János utca 7.
Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest V., Honvéd utca 10.
Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest VIII., József krt. 5.
Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest VIII., Rökk Szilárd utca 4.
Stahl Károly Könyvnyomdája, Baja, Haynald u. 6.
Stephaneum Nyomda, Budapest VIII., Szentkirályi utca 28.
Sugár Nyomda, Budafok, Városház tér 14.
Surjánszky László Könyvnyomdája, Keszthely
Sylvester Irodalmi és Nyomdai Intézet Részvénytársaság, Budapest XIV., Hermina út 51.
Szabad Nép Nyomdája, Kisvárda
Szabadság Könyvnyomda, Hódmezővásárhely, Kossuth tér
Szabadság Nyomda, Kiskőrös, Kubinyi u. 1.
Szabadság Nyomda és Kiadóvállalat, Debrecen, József királyi herceg u. 16.
Szabó Nyomda, Budapest, Alsóerdősor 1.
Szabó Sámuel Könyvnyomdája, Makó, Megyeház utca 3.
Szabolcs Testvérek Nyomdája, Kiskőrös, Kossuth Lajos utca 13.
Szalay Sándor Könyvnyomdája, Budapest VIII., Kender u. 39.
Számmer Imre Utóda Pannónia Nyomdavállalatnál, Székesfehérvár
Szamosmenti Nyomda, Szatmárnémeti
Szamosmenti Nyomda Fiókja, Nagybánya, II. Rákóczi Ferencz tér 15.
Szarvasi Közlöny Nyomda- és Lapkiadóvállalat Nyomdája, Szarvas, Horthy Miklós út 9.
Szász Ferenc Kálvin Könyvnyomdája, Szatmárnémeti, Kölcsey utca 2.
Szatmár és Bereg Rt. Nyomdája, Beregszász, Rákóczi tér 3.
Szavadill József Könyvnyomdája, Apatin, Árpád utca
Széchenyi Könyvnyomda, Szeged
Szeged Városi Nyomda és Könyvkiadó Részvénytársaság, Szeged, Kárász utca 9.
Szegedi Új Nemzedék Lapvállalat Rt., Szeged, Dugonics tér 12.
Székely és Társa Könyvnyomda, Sopron, Árpád u. 3.
Székely Nyomda és Könyvkiadó Vállalat, Budapest IX., Knezits utca 12.
Székesfehérvár Nyomdavállalat, Székesfehérvár
Szent Bazil Rendiek Könyvnyomdája, Ungvár
Szent Bonaventura Könyvnyomda, Kolozsvár
Szent Erzsébet Nyomda Rt., Kassa, Kassai István utca 4.
Szent Imre Nyomda, Szentes
Szent István Fiúotthon Nyomdája, Gödöllő
Szent László Nyomda Rt., Nagyvárad, Szilágyi Dezső utca 5.
Szentesi Napló Nyomdája, Szentes, Petőfi utca 1.
Szilágyi Jenő Könyvnyomdája, Marosvásárhely, Széchenyi tér 33.
Szívós és Nagy Könyvnyomdája, Szilágysomlyó, Kossuth Lajos u.
Szolnok és Vidéke Nyomdája, Szolnok, Mária utca 19.
Sztanyisich Ferenc Nyomdája, Újvidék, Magyar utca 68.
Szvoboda Miklós Könyvnyomdája, Csíkszereda
Tábori Nyomda, Budapest VII., Dohány utca 16-18.
Taizs József Könyvnyomdája, Pécs
Teleki Sándor Adria Könyvnyomdája, Jászapáti, Szent István király út
Tipográfiai Műintézet, Budapest V., Báthory utca 18.
Tisza István Tudományegyetem Nyomdája, Debrecen
Tiszántúli Könyv- és Lapkiadó Rt. Könyvnyomdája, Debrecen, József királyi herceg u. 1.
Tiszavidék Nyomda, Magyarkanizsa
Tóth és Komáromy Nyomda, Nagykároly
Tóth Ferenc Könyvnyomdája, Debrecen, Ferenc József út 73.
Tudósító Osztály Nyomdája
Turán Nyomda, Marosvásárhely, Széchenyi tér 25.
Turul Könyvnyomda, Dés, Apafi utca 2.
Turul Könyvnyomda, Karcag, Móró udvar
Turul Nyomda, Celldömölk
Turul Sajtóvállalat Nyomdája, Budapest VIII., Kisfaludy utca 18.
V. Thurzó Margit Nyomdája, Budapest, Erzsébet krt. 12.
Új Dunántúl Könyvnyomda és Könyvkiadó, Pécs
Új Élet Nyomda, Baja
Új-Somogy Nyomda- és Lapkiadó Rt. Könyvnyomdája, Kaposvár, Kontrássy utca 6.
Unio Nyomda és Könyvkiadó Szövetkezet, Komárom, Szent István király út 33.
Unio-Miravcsik Könyvnyomda, Ungvár
Uránia Nyomdavállalat, Újvidék, II. Rákóczi Ferenc utca 50.
Urbanek Ferenc Nyomdája, Nagyszombat
Urbányi István Könyvnyomdája, Budapest VI., Gr. Zichy Jenő utca 36.
Váci Királyi Országos Fegyintézet Könyvnyomdája, Vác
Vadász Ferenc Könyvnyomdája, Érsekújvár
özv. Vákár Lajosné Könyvnyomdája, Csíkszereda
Varga Béla Könyvnyomdája, Máramarossziget
Varga József Könyvnyomdája, Szolnok, Gorove utca 6.
Városi Nyomda, Debrecen
Vásárhelyi Reggeli Újság Nyomdája, Hódmezővásárhely
Vasárnap Nyomda, Arad, Brătianu utca 2-4.
Vasvármegye Nyomdavállalat, Szombathely, Kossuth Lajos utca 6.
Végh Kálmán Nyomdája, Salgótarján
Vendvidéki Könyvnyomda, Muraszombat
Venkovits K. Lajos Könyvnyomdája, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 9.
Veress Egyed Hungária Könyvnyomdája, Szászrégen, gr. Csáky István utca 2.
Victoria Nyomda, Temesvár
Vida András Nyomdája, Veszprém
Viktória Könyvnyomda, Ungvár, Plotényi part 7.
Viktoria Nyomda, Kolozsvár, Deák Ferenc u. 43.
Világosság Könyvnyomda Rt., Budapest VIII., Conti utca 4.
Vörösmarty Nyomda, Székesfehérvár, Szent Korona utca 3.
Vörösváry Nyomda, Budapest, Múzeum krt. 13.
WIKO Nyomdai és Litográfiai Műintézet, Kassa, Luther utca 19.
Zajkás Gábor Nyomdavállalata, Gyula, Munkácsy u. 12.
Zemplén Könyvnyomda és Lapkiadó Rt., Sátoraljaújhely
Zikeli Gusztáv Könyvnyomdája, Beszterce
Zrínyi Rt. Nyomdája, Zalaegerszeg, Széchenyi tér 4.
* A Függelék tartalmazza a nyomdák betűrendes jegyzékét a nyomdák címével együtt.
................
................
In order to avoid copyright disputes, this page is only a partial summary.
To fulfill the demand for quickly locating and searching documents.
It is intelligent file search solution for home and business.