Képzési program



|NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM | |

|Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar | |

| | |

| | |

A HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

OKTATÁSI PORTFOLIOJA

(érvényes a 2016/2017. tanulmányi évtől felmenő rendszerben)

Budapest

— 2016. —

Tartalomjegyzék

BEVEZETŐ 3

ALAPKÉPZÉSI SZAKOK 4

Katonai vezetői alapképzési szak 4

Katonai logisztika alapképzési szak 13

Katonai üzemeltetés alapképzési szak 17

MESTERKÉPZÉSI SZAKOK 24

Katonai vezetői mesterképzési szak 24

Katonai üzemeltetés mesterképzési szak 28

Katonai műveleti logisztika mesterképzési szak 32

Védelmi vezetéstechnikai rendszertervező mesterképzési szak 35

Katonai felsővezető szakirányú továbbképzési szak 38

DOKTORI KÉPZÉS 39

Hadtudományi Doktori Iskola 39

Katonai Műszaki Doktori Iskola 43

BEVEZETŐ

A kiadványban a szakok „Az államtudományi képzési terület alap- és mesterképzési szakjainak meghatározásáról és azok képzési és kimeneti követelményeiről” szóló 7/2016. (II. 15.) MvM rendelet alapján szerepelnek.

A védelmi vezetéstechnikai rendszertervező mesterképzési szak „Az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről” szóló 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet alapján szerepel.

ALAPKÉPZÉSI SZAKOK

Katonai vezetői alapképzési szak

1. Az alapképzési szak megnevezése: katonai vezetői (Military Leadership)

2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

- végzettségi szint: alapfokozat (baccalaureus, bachelor; rövidítve: BSc)

- szakképzettség: katonai vezető

- a szakképzettség angol nyelvű megjelölése: Military Leader

- választható specializációk: lövész, harckocsizó, felderítő, tüzér, műszaki, légvédelmi rakéta, vegyivédelmi (Infantry, Armoured, Reconnaissance, Artillery, Engineer, Air Defence Missile, ABC- Protection)

3. Képzési terület: államtudományi

4. Az NKE tv. 3. §-ában meghatározott felsőoktatási terület: katonai

5. A képzési idő félévekben: 8 félév

6. Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 240 kredit

6.1. Az NKE tv. 3. §-ában meghatározott felsőoktatási területen belüli közös képzési szakasz minimális kreditértéke: 30 kredit

6.2. A specializációhoz rendelhető minimális kreditérték a szakdolgozattal együtt: 54 kredit

6.3. A szabadon választható tantárgyakhoz rendelhető minimális kreditérték: 12 kredit

6.4. A szakdolgozathoz rendelt kreditérték: 10 kredit

6.5. A gyakorlati ismeretekhez rendelhető minimális kreditérték: 90 kredit

6.6. Intézményen kívüli összefüggő gyakorlati képzésben szerezhető minimális kreditérték: -

7. Az alapképzési szak képzési célja, az elsajátítandó szakmai kompetenciák:

A katonai vezetői alapképzés célja a Magyar Honvédség részére olyan felsőfokú végzettségű katonai vezetők (parancsnokok) képzése, akik képesek a megszerzett közszolgálati, általános katonai, differenciált szakmai (fegyvernem, szakcsapat) és vezetői ismereteik birtokában alegységeket vezetni és irányítani, az alapfokozat birtokában a honvédelmi szakképzettségüknek megfelelő első tiszti beosztások betöltésére, továbbá kellő ismeretekkel rendelkeznek - a szakmai át- és továbbképző tanfolyamokra is alapozva - a képzés második ciklusban történő folytatásához.

7.1. Az alapképzésben végzett katonai vezető rendelkezik:

- közszolgálati alapismeretekkel;

- a megfelelő alap katonai vezetői (parancsnoki) kompetenciákkal;

- a katonai alegység (szakasz) vezetésére alkalmas szakmai tudással és készséggel;

- a nemzeti katonai hagyományok tiszteletével;

- rövid felkészítés után nemzetközi (Európai Unió, NATO, ENSZ) környezetben, háborús és békeműveleti helyzetekben, különböző vallási, etnikai és kulturális területen való feladat-végrehajtás képességével;

- saját fegyverneme iránti elhivatottsággal és más fegyvernemek szakmai kultúrájának tiszteletével;

- az első tiszti beosztás ellátásához szükséges jogi ismeretekkel;

- a harctevékenységi fajták, továbbá a harccal kapcsolatos tevékenységek ismeretével;

- az összfegyvernemi harc támogatásának és kiszolgáló támogatásának alapvető ismereteivel;

- a szakasz (század) szinten az ABV rendszabályok alkalmazásának ismereteivel;

- a rögtönzött robbanóeszközök (IED) jellemző tulajdonságainak ismereteivel, és az ellenük való tevékenység rendszabályaival;

- a szakasz (század) kiképzéséhez szükséges szakmódszertani ismeretekkel;

- a szakasz (század) békevezetési okmányai és azok vezetéséhez szükséges ismeretekkel;

- a szakasz (század) rendszeresített fegyverzeti, haditechnikai eszközeinek és harcanyagainak ismeretével;

- a szakasz (század) szinten műszaki zárási, erődítési álcázási, és robbantási alapismeretekkel;

- a Magyar Honvédség katasztrófavédelmi feladatok megoldásához való hozzájárulásának alegységszintű elméleti és gyakorlati ismereteivel;

- korszerű katonai térképészeti, tereptani és katonaföldrajzi ismeretekkel;

- a szakasz (század) kommunikációs, híradó és informatikai eszközeinek ismeretével, informatikai alkalmazói ismeretekkel;

- alapvető egészség- és járványügyi, valamint sebesült-ellátási ismeretekkel;

- kiváló mentális, fizikai, pszichikai állapottal;

- magabiztos angol katonai szaknyelvi kommunikációs készségekkel;

- korszerű teljesítményértékelési és a beosztottakat motiváló képességekkel;

- alapvető média ismeretekkel.

7.2. Az alapfokozat birtokában a katonai vezető képes:

- a harcászati ismereteinek, a szakasz és századszintű harcászat alapfogalmainak, alapelveinek gyakorlati alkalmazására;

- a rábízott alegység békeidőszaki és békétől eltérő körülmények közötti vezetésére;

- az első tiszti beosztás ellátásához szükséges jogok, kötelezettségek, parancsadási és fegyelmi jogkörök gyakorlására;

- a rábízott alegység (szakasz) készenlétének fenntartására, fokozására vonatkozó rendszabályok betartására és betartatására;

- a rábízott alegység harc és harccal kapcsolatos tevékenységének megtervezésére, megszervezésére és vezetésére;

- a szakasz kiképzéséhez szükséges szakmódszertani ismeretek alkalmazására;

- a szakasznál rendszeresített fegyverzeti és fegyverzettechnikai eszközök alkalmazására és üzemeltetésére;

- terepen való tájékozódásra és a tájékozódást segítő eszközök alkalmazására;

- más fegyvernemekkel és szakalegységekkel való együttműködésre;

- rögtönzött robbanóeszköz (IED) veszélyes környezetben való használatára;

- a szakasz (század) rendszeresített fegyverzeti és fegyverzettechnikai eszközeinek alkalmazására, üzemeltetésére;

- a szakasz (század) harci és békevezetési okmányainak vezetésére.

7.3. Az alapfokozat birtokában a katonai vezető alkalmas:

- a kapott parancsok, feladatok logikus, időben történő, hatékony végrehajtására;

- szakaszparancsnoki, valamint rövid felkészülési idő után, század (üteg) szintű parancsnoki feladatok végzésére, a rábízott alegység (szakasz) harcának vezetésére bonyolult viszonyok között is;

- a rábízott alegység (szakasz) kiképzésének vezetésére;

- a specializációjának megfelelő szaktiszti beosztások ellátására;

- a rendszeresített haditechnikai eszközök és anyagok szakszerű alkalmazására, hadra fogható állapotban tartásának biztosítására;

- az alárendelt katonai szervezet működésének bonyolult helyzetekben történő eredményes biztosítására.

7.4. A lövész specializáció képzési célja a Magyar Honvédség lövész alegységei részére első tiszti szintű beosztás ellátására alkalmazható felsőfokú végzettségű katonai vezetők képzése, akik a szükséges általános katonai és lövész fegyvernemi szakmai ismereteik birtokában képesek alegységük kiképzésének, napi tevékenységének tervezésére, szervezésére és vezetésére, lövész alegységük harcának vezetésére, valamint az alárendeltségükbe tartozó haditechnikai eszközök és anyagok szakszerű alkalmazására, alkalmazható, hadra fogható állapotban tartására.

Az alapfokozat birtokában a katonai vezető lövész specializáción továbbá

rendelkezik:

- a lövész szakasz (század) hatékony tűztámogatási lehetőségeinek ismeretével, a lövész zászlóalj tűztámogató rendszerének működésével, elméleti és gyakorlati lehetőségeivel kapcsolatos ismeretekkel;

- a lövész szakasz (század) logisztikai kiszolgáló támogatásának ismeretével;

- más országok haderejének, haditechnikai eszközeinek számára releváns ismeretével;

- a lövész szakasz (század) tűzvezetési, harcvezetői ismereteivel;

- a lövész szakasz (század) kiképzésének, felkészítésének metodikai ismereteivel;

- a lövész haditechnikai eszközök kiszolgálásának és alkalmazás előtti felkészítésének ismereteivel;

képes:

- a lövész szakasz (század) harcának terepen történő vezetésére, az alegysége tüzének megszervezésére, vezetésére és az alegysége tüzének és a kötelékek mozgásának összehangolására;

- az elvek alkotó módon történő alkalmazására, a tevékenységek lövész alegység szinten történő tervezésére, szervezésére és vezetésére;

- a békeműveletekben alkalmazott eljárások tervezésére és az alegysége vezetésére békeműveletekben;

- harcászati komplex és lövészeti foglalkozások (raj, szakasz lőgyakorlatok) tervezésére, szervezésére és levezetésére;

- a lövész szakasz (század) menetével, a váltással, nyugvással és szállítással kapcsolatos tevékenységek megszervezésére és vezetésére;

- a lövész század fegyvernemi kötelékei és megerősítő támogató erői tevékenységének összehangolására;

- a lövész szakasz önálló alkalmazása esetén a tevékenységek vezetésére;

- a lövész szakasz (század) túlélését biztosító rendszabályok tervezésére, szervezésére és betartatására;

- a tábori tüzér szervezetek számára célfelderítésre, tűzigénylésre, tűzhelyesbítésre és a pusztítás eredményének jelentésére;

alkalmas:

- lövész fegyvernemi szakaszparancsnoki, valamint rövid felkészülési idő után, lövész század szintű parancsnoki és törzs feladatok végzésére.

7.5. A harckocsizó specializáció képzési célja a Magyar Honvédség harckocsizó csapatai részére első tiszti szintű beosztás ellátására alkalmazható felsőfokú végzettségű katonai vezetők képzése. Tevékenységi körébe tartozik a rábízott harckocsizó szakasz harckiképzésének, napi tevékenységének tervezése, szervezése és vezetése, alegysége harcának vezetése, az alárendeltségébe utalt haditechnikai eszközök és anyagok alkalmazható, hadra fogható állapotban tartása.

Az alapfokozat birtokában a katonai vezető harckocsizó specializáción továbbá:

rendelkezik:

- a harckocsi alegységek alkalmazási elveinek, eljárásainak és a tüzelés és tűzhelyesbítés szabályainak ismeretével;

- a harckocsi alegységek alkalmazásának háborús és békétől eltérő időszakban végrehajtandó elveivel és gyakorlatával;

- a harckocsi szakasz (század) hatékony tűztámogatási lehetőségeinek ismeretével;

- a harckocsi szakasz (század) logisztikai kiszolgáló támogatásának ismeretével;

képes:

- a harckocsi alegység tüzének megszervezésére, vezetésére, az alegység hatékony alkalmazására;

- az elvek alkotó módon történő alkalmazására, a tevékenységek harckocsi alegység szinten történő tervezésére, szervezésére és vezetésére;

alkalmas:

- harckocsizó fegyvernemi szakaszparancsnoki, valamint rövid felkészülési idő után, harckocsi század szintű parancsnoki és törzs feladatok végzésére.

7.6. A felderítő specializáció képzési célja a Magyar Honvédség felderítő csapatai részére olyan első tiszti szintű beosztás, valamint alegység szintű törzsekben rendszeresített felderítő szaktiszti beosztások ellátására alkalmazható felsőfokú végzettségű katonai vezetők képzése, akik a szükséges általános katonai és felderítő fegyvernemi szakmai ismereteik birtokában képesek a saját fegyvernemi alegység harckiképzésének, napi tevékenységének tervezésére, szervezésére és vezetésére. Alkalmasak az alárendeltségükbe utalt haditechnikai eszközök és anyagok alkalmazható állapotban tartására.

Az alapfokozat birtokában a katonai vezető felderítő specializáción továbbá

rendelkezik:

- a szárazföldi haderőnem felépítése és alkalmazása alapjainak, elveinek ismereteivel;

- harcászati szintű összfegyvernemi ismeretekkel;

- a szárazföldi felderítés harcászati szintű adatforrásai [csapatfelderítés mélységi (különleges felderítés)]; harcászati hírszerzés [személyek által végzett felderítés (HUMINT); képfelderítés (IMINT), stb.] alkalmazási elveinek, az adatforrások által alkalmazott adatszerzési technikáknak és az adatszerzési tevékenységek vezetése elméleti és gyakorlati szabályainak ismeretével;

- más országok reguláris haderejének jellemzőiről, haditechnikai eszközeiről (felismerési jegyei, megsemmisítési, rongálási, késleltetési lehetőségei), szervezetéről (zászlóalj, ezred, dandár); harci alkalmazási elveiről ismeretekkel;

- a terrorista, félkatonai szervezetek jellemzőinek, haditechnikai eszközeinek, felszerelésének (felismerési jegyeit, megsemmisítési, rongálási, késleltetési lehetőségeit), szervezetének, harci alkalmazási elveinek, az aszimmetrikus hadviselés sajátosságainak ismeretével;

- a műveleti területen (valószínűsíthető hadszíntér) előforduló természetes terepakadályok leküzdésének elméletének és gyakorlatának releváns ismeretanyagával;

képes:

- az adatszerzés alegység szintű (felderítő adatforrás) megtervezésére, megszervezésére és vezetésére, a felderített adatok előzetes feldolgozására, értékelésére, továbbítására;

- a szárazföldi harcászati szintű felderítőrendszeren belüli és az együttműködő (vertikális és horizontális valamint szövetséges multinacionális) rendszerek közötti kapcsolódások alapján végrehajtott adatszerzésre, az adat- és információvédelmi rendszerekben alkalmazott eszközök magabiztos üzemeltetésére;

- az alárendelt felderítőszerv vezetésére alacsony és magas intenzitású műveletekben, bonyolult nemzetközi jogi környezetben, az aszimmetrikus hadviselés körülményei között;

- tartós idejű (4-6 hónap), nem honi területen végrehajtott alacsony vagy magas intenzitású katonai műveletben való részvételre;

- huzamosabb ideig, a saját csapatoktól távol, idegen (kulturális, vallási stb.) környezetben megerőltető fizikai és pszichikai igénybevétel elviselésére;

- a hagyományos értelemben vett csapat- és mélységi (különleges) felderítő alegység szakasz szintű parancsnoki munkaköreinek ellátására;

- az „Ejtőernyős alkalmas” orvosi minősítéssel rendelkező ejtőernyővel történő alkalmazásra;

alkalmas:

- béke és békétől eltérő műveletekben, bonyolult viszonyok között is, a képzettségének megfelelő felderítő szervek vezetésére;

- felderítő fegyvernemi szakaszparancsnoki, valamint rövid felkészülési idő után, felderítő század szintű parancsnoki és törzs feladatok végzésére.

7.7. A tüzér specializáció képzési célja a Magyar Honvédség szárazföldi haderőneme számára olyan katonai vezetők (tüzértisztek) képzése, akik ismerik a korszerű tüzérségi eszközöket, azok szakszerű használatát. Vezetői felkészültségük alapján képesek első tiszti beosztásukban a tüzéralegységek harcának, tüzének, valamint kiképzésének megtervezésére, megszervezésére és vezetésére. Legyenek képesek arra, hogy tudásukat a tüzérfegyvernem igényének megfelelően szervezett vagy önálló továbbképzés formájában továbbfejlesszék, és alkalmassá váljanak egyes sajátos (páncéltörő, aknavető, század tűztámogató, rádió lokátor állomáskezelő) feladatok végrehajtására.

Az alapfokozat birtokában a katonai vezető tüzér specializáción továbbá:

rendelkezik:

- a tüzérségi tűztámogatás rendszere felépítésének és annak az összfegyvernemi harcba történő integrálásához szükséges ismeretekkel, jártasságokkal;

- a tüzér lövegek, műszerek üzemeltetéséhez és megóvásához szükséges ismeretekkel;

- a tüzérségi harcrendi elemek elhelyezése, előkészítése követelményeinek ismereteivel;

- a tüzérség lövészete és tűzvezetése megszervezésének ismereteivel;

- az első tiszti beosztásához szükséges meteorológiai és ballisztikai ismeretekkel;

képes:

- első tiszti beosztásban a tüzéralegységek harcának, tüzének, valamint kiképzésének megtervezésére, megszervezésére és vezetésére;

- a tüzér alegységek harctevékenysége előkészítésére és vezetésére;

- a tüzér lövegek, műszerek kezelésére az alapvető beszabályozások végrehajtására;

- a tüzér szakasz (üteg) lövészetének és tűzvezetésének előkészítésére és vezetésére;

- a megkövetelt tüzérségi tűzfeladatok normaidőre történő végrehajtására;

- a tüzérségi harcrendi elemek kiválasztására, előkészítésére, elfoglalásának irányítására és a harci munka megszervezésére;

- tüzér szakmai foglalkozások, gyakorlatok előkészítésére, hatékony levezetésére;

- a lövész század tűztámogatásának megszervezésére és tervezésére;

- a tüzérfegyvernem szerint szervezett továbbképzést követően egyes sajátos (páncéltörő, aknavető, század tűztámogató, rádió lokátor állomáskezelő) feladatok végrehajtására;

alkalmas:

- tüzér fegyvernemi szakaszparancsnoki, valamint rövid felkészülési idő után, tüzér üteg szintű parancsnoki és törzs feladatok végzésére.

7.8. A légvédelmi rakéta specializáció képzési célja a Magyar Honvédség számára olyan felsőfokú végzettségű katonai vezetők képzése, akik a szükséges általános katonai és légvédelmi rakéta szakmai ismeretek birtokában képesek légvédelmi rakéta alegységük harcának, kiképzésének, napi tevékenységének tervezésére, szervezésére és vezetésére, valamint az alárendeltségükbe tartozó haditechnikai eszközök és anyagok szakszerű alkalmazására, hadra fogható állapotban tartására. Képesek arra, hogy tudásukat a fegyvernem igényének megfelelően szervezett, vagy önálló továbbképzés formájában bővítsék, és alkalmassá váljanak egyéb sajátos (törzsek légvédelmi főnöki, egyéb harc- és tűzvezetési beosztásokhoz tartozó funkcionális) feladatok végrehajtására.

Az alapfokozat birtokában a katonai vezető légvédelmi rakéta specializáción továbbá

rendelkezik:

- a légierő haderőnem felépítésének és alkalmazása alapjainak, elveinek ismereteivel;

- a földi telepítésű légvédelem alkalmazásával kapcsolatos követelményeket és értékelési rendet (TACEVAL, CREVAL) tartalmazó ismeretekkel;

- a földi telepítésű légvédelem harctevékenysége előkészítésének, végrehajtásának és mindenoldalú biztosításának ismereteivel, a kezelt légvédelmi fegyverrendszer harci alkalmazásának lehetőségeire és sajátosságaira vonatkozó ismeretekkel;

- a NATO Egységes Légvédelmi és Rakétavédelmi Rendszerének felépítésével, működésével és a Magyar Honvédség abban elfoglalt helyének, szerepének ismereteivel;

- a földi telepítésű légvédelem harc- és tűzvezetése feladatainak, a kapcsolódó eljárás- és okmányrendszer ismeretével;

képes:

- a légvédelmi rakéta alegység harcának, kiképzésének, napi tevékenységének tervezésére, szervezésére és vezetésére;

- az alárendeltségébe tartozó haditechnikai eszközök és anyagok szakszerű alkalmazására, hadra fogható állapotban tartására;

- a légvédelmi rakétaalegység (szakasz és üteg) harci beosztásai funkcionális kötelmeinek ellátására;

- a légvédelmi rakétaalegység (szakasz és üteg) alkalmazásának megszervezésére és vezetésére;

- a légvédelmi rakétaalegység (szakasz és üteg) kiképzési tevékenységének tervezésére, szervezésére, vezetésére és végrehajtására;

- a légvédelmi rakétakomplexum alkalmazásával kapcsolatos üzemeltetési, üzemben tartási feladatok tervezésére, szervezésére, vezetésére és végrehajtására;

alkalmas:

- a légvédelmi rakétaalegység (szakasz és üteg) működésének bonyolult helyzetekben (béke és békétől eltérő műveletekben) történő hatékony biztosítására;

- a légvédelmi rakétaalegység (szakasz és üteg) kiképzésének vezetésére és végrehajtására.

7.9. A műszaki specializáció képzési célja a Magyar Honvédség műszaki alegységei részére olyan első tiszti szintű parancsnoki beosztás ellátására alkalmas felsőfokú végzettségű katonai vezetők képzése, akik a szükséges általános katonai és műszaki szakmai ismeretek birtokában képesek alegységük kiképzésének, napi tevékenységének tervezésére, szervezésére és vezetésére, valamint az alárendeltségébe tartozó haditechnikai eszközök és anyagok szakszerű alkalmazására, hadra fogható állapotban tartására. Képesek arra, hogy tudásukat a műszaki alegységek igényének megfelelően szervezett vagy önálló továbbképzés formájában bővítsék.

Az alapfokozat birtokában a katonai vezető műszaki specializáción továbbá

rendelkezik:

- a műszaki szakterület valamennyi területén (műszaki-felderítő, utász-zártelepítő, tűzszerész, pontonos hidász, deszant-átkelő, útépítő, hídépítő, állás- és szerkezetépítő, repülőtér-karbantartó, műszaki-mentő, anyagelőkészítő és feldolgozó, álcázó, vízellátó, világító) alapismeretekkel;

- átfogó robbantási ismeretekkel;

- műszaki rajzok olvasásához és egyszerű műszaki rajzok elkészítéséhez szükséges ismeretekkel;

- szerkezetek megépítésének irányításához szükséges (építésvezetői) ismeretekkel;

képes:

- a szakasz (század) harci és harccal kapcsolatos műszaki támogatási feladatok megtervezésére, megszervezésére;

- a műszaki szakalegység rendszeresített haditechnikai eszközeinek alkalmazására, üzemeltetésére;

- a szakasz (század) robbantási feladatainak és foglalkozásainak vezetésére, robbantási számítások végzésére;

- műszaki rajzok olvasására, egyszerű műszaki rajzok, statikai és szilárdságtani számítások elkészítésére;

- a szakasz (század) szinten felmerülő építési és rombolási feladatok megszervezésére és irányítására;

- a műszaki alegység igényeinek megfelelően továbbképzésben ismereteit bővíteni;

alkalmas:

- műszaki szakaszparancsnoki, valamint rövid felkészülési idő után, műszaki század szintű parancsnoki és törzs feladatok végzésére.

7.10. A vegyivédelmi specializáció képzési célja a Magyar Honvédség vegyivédelmi alegységei részére olyan első tiszti beosztás szintű parancsnoki feladatok ellátására alkalmas felsőfokú végzettségű katonai vezetők képzése, akik a szükséges általános katonai és az ABV védelmi szakmai ismeretek birtokában képesek fegyvernemi alegységük kiképzésének, napi tevékenységének tervezésére, szervezésére és vezetésére. Az alárendeltségébe tartozó haditechnikai eszközök és anyagok szakszerű alkalmazására, hadra fogható állapotban tartására, azok technikai kiszolgálásának végrehajtására és ellenőrzésére, az ehhez kapcsolódó szervezési feladatok végzésére.

Az alapfokozat birtokában a katonai vezető vegyivédelmi specializáción továbbá

rendelkezik:

- a vegyivédelmi alegység-parancsnoki beosztásokban a békeidőszaki honvédelmi, a béketámogató, valamint háborús műveletekben a (harc)tevékenység ABV támogatásához, ABV biztosításához kapcsolódó szakfeladatok ellátásához kapcsolódó gyakorlati tevékenységek megtervezéséhez, megszervezéséhez és irányításához szükséges ismeretekkel;

- a vegyivédelmi alegységek általános katonai és szakkiképzésének, továbbá napi tevékenységének tervezésére, szervezésére és vezetésére vonatkozó ismeretekkel;

- a sugárzó, mérgező, fertőző és veszélyes ipari anyagok kezelésével kapcsolatos rendszabályok ismeretével;

- az elöljárói döntés-támogatást segítő, az ABV helyzet szakszerű értékelésére vonatkozó, a következmények csökkentésére és felszámolására, az ABV védelmi feladatok koordinálására, és az alegységek hatékony alkalmazására vonatkozó ismeretekkel;

- a szakterületeknek megfelelő vegyivédelmi szaktechnikai eszközök, berendezések üzemeltetéséhez, alkalmazásához és kiszolgálásához szükséges általános és speciális ismeretekkel;

- az ABV szakfeladatok végrehajtásához szükséges informatikai és kommunikációs rendszerek ismeretével;

- a megfelelő környezetvédelmi és katasztrófa-elhárítási ismeretekkel, a kárelhárítási és kárfelszámolási feladatok tervezéséhez, szervezéséhez és a végrehajtás irányításához szükséges szakmai ismeretekkel;

- a különböző vegyivédelmi technikai eszközök, egyéni védőeszközök, felszerelések és anyagok, szállításával, tárolásával kapcsolatos rendszabályok ismeretével;

- a gyújtófegyverek, valamint a harctéri tüzek elleni védelem feladatainak végrehajtásához szükséges szakmai ismeretekkel;

- a mérgező harcanyagok alapvető laboratóriumi analitikai módszereinek ismeretével, a különböző eredetű radioaktív minták laboratóriumi elemzéséhez szükséges ismeretekkel és a vegyi, biológiai és radioaktív anyagok harctéri mintavételezésének ismeretével;

képes:

- felmérni az ABV-fegyverek, illetve veszélyes ipari anyagok katonai műveletre gyakorolt hatásának kockázatát a harcterületen, illetve a tevékenységi körzetben;

- az ABV helyzet szakszerű értékelése alapján javaslatok tételére, a következmények csökkentésére és felszámolására, az ABV védelmi feladatok koordinálására és az alegységek hatékony alkalmazására;

- fegyvernemi és szakalegységek ABV védelmi felkészítésének, kiképzésének tervezésére és ellenőrzésére;

- az ABV- és gyújtófegyverek, valamint a harctéri tüzek elleni védelem technikai feladatainak megszervezésére és összehangolt végrehajtására;

- a mérgező harcanyagok és radioaktív anyagok harctéri mintavételezésére, laboratóriumi elemzések előkészítésére és az analízis végrehajtására;

- a vegyi-, sugár- és biológiai felderítés, valamint a mentesítés és a fertőtlenítés eszközeinek hazai és nemzetközi előírásoknak megfelelő biztonságos üzemeltetésére, különböző környezeti és bonyolult viszonyok között, azok összehangolt, hatékony alkalmazásának megszervezésére és irányítására;

- a személyi védelem ABV védelmi összetevőivel történő ellátására és technikai kiszolgálás megszervezésére;

- a Magyar Honvédség katasztrófa-elhárítási rendszerén belül nukleáris baleset, ipari katasztrófa következményeinek felszámolásával összefüggő szakfeladatok tervezésére, szervezésére és irányítására;

alkalmas:

- vegyivédelmi szakaszparancsnoki, valamint rövid felkészülési idő után, vegyivédelmi század szintű parancsnoki és törzs feladatok végzésére.

8. A törzsanyag (a szakképzettség szempontjából meghatározó) ismeretkörök:

8.1. alapozó ismeretek: 81-99 kredit

közszolgálati alapismeretek (közigazgatási alapvizsga ismeretanyaga), a szakmai törzsanyagot megalapozó katonai- és társadalomtudományi alapismeretek;

8.2 szakmai törzsanyag: 81-99 kredit

általános és katonai vezetéstudományi, hadtudományi alapismeretek, térinformatika, katonai térképészeti ismeretek, a nemzeti katonai értékrend, hagyományok és az egyetemes és magyar hadtörténelem, valamint az összfegyvernemi és fegyvernemi harcászat alapismeretei, haditechnika, katonapedagógia, hadijog, logisztikai ismeretek, testnevelés;

8.3. differenciált szakmai anyag: 54-66 kredit

szakterületi, fegyvernemi (lövész, harckocsizó, felderítő, tüzér, műszaki, légvédelmi rakéta és vegyivédelmi) ismeretkörök.

9. Szakmai gyakorlat:

Az intézményen kívül teljesítendő szakmai (csapat) gyakorlat kritérium-feltétel. A csapatgyakorlat a képzés során kiegészül szaki- és specializációi szinten szervezett, intézményi és csapatbázison levezetett, gyakorlásokkal és komplex harcászati foglalkozásokkal. A szakmai- és csapatgyakorlatok és komplex harcászati foglalkozások összegzett időtartama a teljes képzés során: 8-16 hét.

10. Idegennyelvi követelmények:

Az alapfokozat megszerzéséhez angol nyelvből államilag elismert, legalább STANAG 6001. 2.2.2.2. nyelvvizsga-bizonyítvány szükséges.

Katonai logisztika alapképzési szak

1. Az alapképzési szak megnevezése: katonai logisztika (Military Logistics)

2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

- végzettségi szint: alapfokozat (baccalaureus, bachelor; rövidítve: BSc)

- szakképzettség: katonai logisztikai vezető

- a szakképzettség angol nyelvű megjelölése: Military Logistic Leader

- választható specializációk: hadtáp, katonai közlekedési, haditechnikai (Military Supply, Military Movement and Transportation, Maintenance).

3. Képzési terület: államtudományi

4. Az NKE tv. 3. §-ában meghatározott felsőoktatási terület: katonai

5. A képzési idő félévekben: 8 félév

6. Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 240 kredit

6.1. Az NKE tv. 3. §-ában meghatározott felsőoktatási területen belüli közös képzési szakasz minimális kreditértéke: 60 kredit

6.2. A specializációhoz rendelhető minimális kreditérték: 70 kredit

6.3. A szabadon választható tantárgyakhoz rendelhető minimális kreditérték: 12 kredit

6.4. A szakdolgozathoz rendelt kreditérték: 10 kredit

6.5. Az elméleti és gyakorlati ismeretek vonatkozásában - beleértve a képzés szemináriumi gyakorlatait is - a gyakorlati ismeretek minimális kreditértéke a teljes képzési időre számítva: 96 kredit

7. Az alapképzési szak képzési célja, az elsajátítandó szakmai kompetenciák:

A képzés célja: A Magyar Honvédség számára olyan, harcászati szintű katonai logisztikai vezetők (honvédtisztek) képzése, akik a megszerzett általános- és speciális katonai ismeretek birtokában képesek a logisztikai szakalegységek vezetésére, harcászati szintű logisztikai támogatási (anyagellátási, közlekedési és fenntartási) folyamatok tervezésére, szervezésére, irányítására és ellenőrzésére, nemzeti és többnemzeti környezetben, békeidőszakban, válságkezelő, katasztrófaelhárítási, béketámogatási és háborús műveletekben egyaránt. Mindezeken túl kellő mélységű elméleti ismeretekkel rendelkeznek, a továbbképző tanfolyamok ismeretanyagával kiegészítve a képzés második ciklusban történő folytatásához. A képzés egésze felkészít a közszolgálati életpályára.

7.1. Az alapképzési szakon végzettek ismerik:

- a közigazgatás felépítését és működését;

- a modern haderő értékeit és funkcióit;

- a választott specializációjuknak, várható beosztásuknak megfelelő általános katonai és katonai szakmai alkalmazási elveket;

- az alárendelt katonai szervezet működése bonyolult helyzetekben történő eredményes biztosításának elméleti és gyakorlati módszereit;

- a katonai alegységek alkalmazásának elveit,

- a harcászati szintű katonai logisztikai támogatási feladatok, folyamatok elveit és végrehajtásának gyakorlati módszereit;

- a rendszeresített haditechnikai eszközök alkalmazásának és fenntartásának tervezését, szervezését, irányítását és ellenőrzését;

- a katonai logisztikai alegységek kiképzésének, felkészítésének, vezetésének elveit és feladatait;

- a választott specializációjuknak megfelelően a katonai műveletek végrehajtásához biztosított polgári, szövetséges és harmadik fél által biztosított logisztikai erőforrások és eszközök igénybevételének szabályait;

- a közigazgatási alapvizsga ismeretanyagát.

7.2. Az alapképzési szakon végzettek alkalmasak:

- a közszolgálat más területeivel való együttműködésre;

- a logisztikai alegységek vezetésére;

- a harcászati szintű törzsekben szakmai feladatok ellátására, logisztikai döntések előkészítésére;

- a választott specializációjuknak megfelelő szaktiszti beosztások ellátására;

- a hazai és nemzetközi környezetben a harcászati szintű anyagellátási, katonai közlekedési, üzemfenntartási feladatok vezetésére békében és a békétől eltérő helyzetekben egyaránt;

- a megszerzett elméleti tudás alkalmazására és gyakorlati hasznosítására, a problémamegoldó technikák használatára;

- a logisztikai alegységek, a logisztikai folyamatok tervezéséhez, szervezéséhez, irányításához és ellenőrzéséhez szükséges okmányok, dokumentumok kidolgozására, valamint vezetésére.

hadtáp specializáción továbbá:

Az általános- és specifikus katonai ismereteik és gyakorlati készségeik birtokában az ellátó szakalegységek alaprendeltetéséből fakadó feladatai végrehajtásának vezetésére. A katonai gazdálkodás, a hadtápanyag-ellátás tervezésére, szervezésére, vezetésére, nemzeti és többnemzeti környezetben, békeidőszakban, válságkezelő, katasztrófaelhárítási, béketámogató és háborús műveletekben egyaránt.

katonai közlekedési specializáción továbbá:

Az általános és specifikus katonai ismereteik és készségeik birtokában a katonai közlekedési, mozgatási, szállítási feladatok tervezésére, szervezésére és vezetésére. A szállító szakalegységek alaprendeltetéséből fakadó feladatai végrehajtásának vezetésére nemzeti és többnemzeti környezetben, békeidőszakban, válságkezelő-, katasztrófa elhárítási-, béketámogató- és háborús műveletekben egyaránt.

haditechnikai specializáción továbbá:

Az általános és specifikus katonai ismereteik és készségeik birtokában a választott specializációnak megfelelő alegység-parancsnoki és szaktiszti beosztásokban - nemzeti és többnemzeti környezetben, békeidőszakban, válságkezelő, katasztrófaelhárítási, béketámogató és háborús műveletekben egyaránt - a haditechnikai biztosítás szakirányú feladatai végrehajtásának tervezésére, szervezésére, irányítására, ellenőrzésére.

7.3. A szakképzettség gyakorlásához szükséges adottságok és készségek:

- kreativitás, rugalmasság, problémamegoldó készség;

- vezetői és együttműködési készség;

- nemzeti és katonai hagyományok tisztelete;

- a minőségi munka iránti igényesség;

- a szakmai továbbképzéshez szükséges pozitív hozzáállás;

- tervezői és szervezői készség;

- az általános katonai és speciális logisztikai ismeretek megismerésére való törekvés;

- az alárendeltek teljesítmény értékelésének képessége;

- alaposság és feladatmegoldó képesség;

- a parancsnoki, vezetői beosztás és a szakmai feladatok többnemzeti környezetben történő ellátását biztosító angol szaknyelvi készségek;

- kiváló mentális és fizikai állapot;

- a szakalegységek és katonai logisztikai folyamatok irányításának készsége;

- jó kommunikációs készség, az elsajátított médiaismeretek alkalmazásnak képessége.

8. Az alapfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök:

8.1. alapozó ismeretek: 81-99 kredit

Közszolgálati ismeretek, (rendészet elmélete és rendészeti eszközrendszer, hadelmélet és katonai műveletek, alkotmányjog, állam szervezete, katasztrófavédelmi igazgatás, közszolgálati életpályák, közszolgálati gyakorlat, nemzetbiztonsági tanulmányok, közigazgatási funkciók és működés, általános politológia, általános szociológia, vezetés- és szervezéselmélet, közszolgálati logisztika, közpénzügyek és államháztartástan, katonai vezetői alapismeretek, természettudományi- és társadalomtudományi alapismeretek (az ismeretkörök tartalmazzák a közigazgatási alapvizsga ismeretanyagát);

8.2. szakmai törzsanyag: 85-103 kredit

- szakmai törzsanyag kötelező ismeretkörei: 61-73 kredit

Mechanika, anyagtudomány, békefenntartói alapismeretek, logisztikai támogatás, anyagmozgatás- raktározás szervezése, katonai szállítások alapjai, műszaki alapismeretek, logisztikai szaktechnikai eszközök, védelemgazdaságtan, döntés-előkészítési módszerek;

- szakmai törzsanyag kötelezően választható ismeretkörei: 24-30 kredit

a) hadtáp specializáción: államháztartási számvitel, katonai pénzügyek, katonai ellátás- szolgáltatásmenedzsment, szakági ellenőrzés-elemzés, hadtáp szakharcászat;

b) katonai közlekedési specializáción: katonai közlekedési üzemtan, közlekedési hálózatok, közlekedési technika, közlekedési folyamatok szabályozási rendszere, katonai szállító járművek;

c) haditechnikai specializáción: hő- és áramlástani rendszerek, gépelemek, haditechnikai eszközök anyagismerete, műszaki kommunikáció, műhelytechnológiák, karbantartás és javítás szervezése.

8.3. Differenciált szakmai ismeretek: 46-60 kredit

a) hadtáp specializáción: hadtáp szaktechnikai eszközök, hadtápanyag ismeretek, üzemanyag ellátás, ruházati ellátás, élelmezési ellátás, humán- és térképanyag ellátás, katonai logisztikai informatikai modulok, ellátó alegységek vezetése;

b) katonai közlekedési specializáción: közlekedési-szállító alegységek műveleti alkalmazása, katonai szállításszervezés, csapatgazdálkodás, szállító alegység vezetése, katonai közlekedési informatika;

c) haditechnikai specializáció

- páncélos- és gépjármű-technikai modulon: katonai műveletek páncélos és gépjármű-technikai biztosítása, javító szakalegységek vezetése, rendszerben tartás, belsőégésű motorok, járművek szerkezete.

- fegyverzettechnikai modulon: katonai műveletek fegyverzettechnikai biztosítása, fegyverzettechnikai eszközök rendszerbentartása, fegyverzettechnikai rendszerek, szakalegységek vezetése.

9. Szakmai gyakorlat:

A honvéd tisztjelöltek az első szakmai gyakorlatot az alapképzésben a 6. szemeszterben, két hetes időtartamban, a Magyar Honvédség kijelölt katonai szervezeteinél, választott szaknak, illetve specializációnak megfelelő feladattal hajtják végre. A második szakmai gyakorlatot az alapképzés 7. szemeszterében, vagy azt követően specializációnak megfelelő feladattal katonai szervezetnél hajtják végre, két hét időtartamban. A harmadik szakmai gyakorlat az alapképzés 8. szemeszterében történik, egybefüggő 4 hetes szakmai gyakorlatot jelent, amely az első tiszti beosztásra való felkészítést is jelenti.

10. Idegen nyelvi követelmények:

Az alapfokozat megszerzéséhez angol nyelvből államilag elismert legalább legalább STANAG 6001. 2.2.2.2. nyelvvizsga-bizonyítvány szükséges.

Katonai üzemeltetés alapképzési szak

1. Az alapképzési szak megnevezése: katonai üzemeltetés (Military Maintenance)

2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

- végzettségi szint: alapfokozat (baccalaureus, bachelor; rövidítve: BSc)

- szakképzettség: katonai üzemeltető vezető (zárójelben megjelölve a specializációt)

- a szakképzettség angol nyelvű megjelölése: Military Maintenance Manager

- választható specializáció: katonai repülőműszaki, repülésirányító, híradó, katonai informatika, rádióelektronika felderítő és elektronika hadviselés (Military Aviation Technical, Military Air Traffic Control, Telecommunication, Military Information Technology, Signal Intelligence and Electronic Warfare).

3. Képzési terület: közigazgatás, rendészeti és katonai

4. Képzési ág: honvédelmi és katonai

5. A képzési idő félévekben: 8 félév

6. Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 240 kredit

6.1. A specializációhoz rendelhető minimális kreditérték a szakdolgozattal együtt: 44 kredit

6.2. A szabadon választható tantárgyakhoz rendelhető minimális kreditérték: 12 kredit

6.3. A szakdolgozathoz rendelt kreditérték: 10 kredit

6.4. Az elméleti és gyakorlati ismeretek vonatkozásában - beleértve a képzés szemináriumi gyakorlatait is – a gyakorlati ismeretek minimális kreditértéke: a teljes képzési időhöz tartozó kreditek 35-45 %-a.

7. Az alapképzési szak képzési célja, az elsajátítandó szakmai kompetenciák:

A képzés célja olyan katonai üzemeltető szakemberek képzése, akik alkalmasak a Magyar Honvédség, a Honvédelmi Minisztérium, annak háttérintézményei, valamint a védelmi szféra haditechnikai és más szaktechnikai eszközeinek üzemeltetésére, az üzemfenntartás vezetésére, valamint az új haditechnikai eszközök és a hozzájuk kapcsolódó új technológiák bevezetésére, illetve alkalmazására. A választott specializációtól függően képesek alegységparancsnoki és szaktiszti beosztásokban honi területeken béke és minősített időszakban, külföldön többnemzeti béketámogató és háborús műveletekben haditechnikai rendszerek üzemeltetéséhez és üzemfenntartásához kapcsolódó gyakorlati tevékenységek tervezésére, szervezésére és irányítására. A szakon végzettek kellő mélységű elméleti ismeretekkel rendelkeznek a képzés második ciklusban történő folytatásához.

a) Az alapképzési szakon végzettek rendelkeznek:

- közszolgálati alapismeretekkel;

- a megfelelő alap katonai vezetői (parancsnoki) kompetenciákkal;

- a nemzeti katonai hagyományok tiszteletével;

- rövid felkészítés után nemzetközi (EU, NATO, ENSZ) környezetben, háborús és békeműveleti helyzetekben, különböző vallási, etnikai és kulturális területen való feladat-végrehajtás képességével;

- saját fegyverneme, illetve szakcsapata iránti elhivatottsággal és más fegyvernemek, szakcsapatok szakmai kultúrájának tiszteletével;

- az első tiszti beosztás ellátásához szükséges jogi ismeretekkel;

- a szakasz (század) kiképzéséhez szükséges szakmódszertani ismeretekkel;

- a szakasz (század) békevezetési okmányai és azok vezetéséhez szükséges ismeretekkel;

- alegységszintű elméleti és gyakorlati ismeretekkel a Magyar Honvédség katasztrófavédelmi feladatok megoldásához való hozzájárulásához;

- korszerű katonai térképészeti, tereptani és katonaföldrajzi ismeretekkel;

- a szakasz (század) kommunikációs, híradó és informatikai eszközeinek ismeretével, informatikai alkalmazói ismeretével;

- alapvető egészség- és járványügyi, valamint sebesült-ellátási ismeretekkel;

- kiváló mentális, fizikai, pszichikai állapottal;

- magabiztos angol katonai szaknyelvi kommunikációs készséggel;

- korszerű teljesítményértékelési és a beosztottakat motiváló képességgel.

b) Az alapképzési szakon végzettek ismerik és képesek:

- helyesen értelmezni a modern hadsereg funkcióit, helyét és szerepét a demokratikus társadalmakban;

- a modern hadsereg magyar és európai értékeinek, hagyományainak képviseletére és tiszteletére;

- harcos elődeikhez híven és méltón teljesíteni katonai-szakmai feladataikat;

- a katonai szövetségi rendszerben a számukra előírt feltételeknek és feladatoknak megfelelni;

- érvényt szerezni a hadviselés nemzetközi egyezményekben rögzített szabályainak a hazai, a nemzetközi és a szövetségi műveletekben;

- harcászati szintű katonai szakalegységeik kiképzésének, napi tevékenységének tervezésére, szervezésére és vezetésére;

- az erők és eszközök megóvásával kapcsolatos feladatok tervezésére, szervezésére és irányítására;

- környezettudatos katonai-szakmai tevékenység végzésére és munkavédelmi feladatok megoldására;

- modern vezetési módszerek és eszközök alkalmazására;

- az egyenlő esélyű hozzáférés elvének alkalmazására;

katonai repülőműszaki specializáción továbbá

- a repülőtechnika üzemeltetésével és javításával kapcsolatos folyamatosan kiadott utasítások, szabályzatok, közlönyök és egyéb okmányok feldolgozására és végrehajtására;

- a tanulmányok befejezését követően a szakterületnek megfelelően önképzés keretében, az adott típusú repülőeszköz kiszolgálási és üzemben tartási rendszerének elsajátítására;

- a repülőtechnika és berendezései meghibásodásainak gyors és pontos feltárására, azok előírás szerinti szakszerű kijavítására, illetve kijavíttatására;

- a repülőtechnika üzemben tartásához és csapatjavításához szükséges anyagi eszközök biztosítására irányuló szakmai számítások végrehajtására;

repülésirányító specializáción továbbá

- a munkakörük ellátásában alkalmazott híradó, informatikai és vezetéstechnikai eszközök kezelésére;

- az alapvető légiforgalmi és légvédelmi irányításkor alkalmazott eljárások végrehajtására;

- gurító, repülőtéri és közelkörzeti irányításra, valamint egy légijármű folyamatos és biztonságos irányítására útvonalon, légi, földi célok megközelítésekor;

híradó specializáción továbbá

- a Magyar Honvédségben rendszeresített, illetve alkalmazott tábori, valamint stacioner híradó és információbiztonsági hardver- és szoftverelemek (távbeszélőközpontok, kapcsolók, irányválasztók, modemek, átvitel technikai rendszerek) és az ezekből kialakított rendszerek üzemeltetésével és üzemben tartásával kapcsolatos feladatok tervezésére és szervezésére;

- alkalmi harci kötelékek, alegységek béke és békétől eltérő műveletek során alkalmazható kommunikációs eszközökkel történő biztosítási feladatokhoz kapcsolódó tervezési, szervezési műveletek végrehajtására és irányítására alegység szinten;

- a szakszolgálatok alaprendeltetéséből fakadó feladatok végrehajtásának megszervezésére, vezetésére és ellenőrzésére;

- a kommunikációs eszközök és rendszerek üzemben tartásának koordinálására, az időszakos kiszolgálási tervek és jelentések kidolgozására;

- az általános információbiztonság menedzsmentjének, ezen belül a személyi biztonsággal, a fizikai biztonsággal, az adminisztratív biztonsággal összefüggő alapvető elméleti és gyakorlati feladatok koordinálására, végrehajtására és ellenőrzésére;

- az elektronikus információbiztonság menedzsmentjének, ezen belül különösen a kockázatmenedzsmenttel, valamint az akkreditációval és auditálással kapcsolatos alapvető elméleti és gyakorlati feladatok koordinálására, végrehajtására és ellenőrzésére;

- az elektronikus információbiztonság technikai menedzsmentje megvalósítására, ezen belül különösen a rejtjelbiztonsággal, EMC-vel, átvitelbiztonsággal, számítógép- és helyi hálózat biztonsággal, hálózatok biztonságos összekapcsolásával összefüggő elméleti és gyakorlati feladatok koordinálására, végrehajtására és ellenőrzésére;

a katonai információbiztonsági modulon továbbá

- a Magyar Honvédség adatkezelő rendszereit érintő kérdésekben az információbiztonság teljes körű képviseletére;

- kezelni az állandó telepítésű adatkezelő nemzeti és külföldi nyílt, nem nyilvános, minősített elektronikus adatokat feldolgozó rendszerek tervezésével, létrehozásával, üzemeltetésével, fenntartásával, megszüntetésével kapcsolatos szakmai kérdéseket;

- a gyakorlatok, konferenciák és egyéb rendezvények rendszereinek tervezésére, fejlesztésére, beszerzésére, tesztelésére, üzembe helyezésére, üzemeltetésére, illetve megszüntetésére;

- az elektronikus adatkezelő rendszer személyi, fizikai, adminisztratív biztonsági követelményeinek megvalósítására;

- az adatkezelő rendszerek biztonsági követelményeinek és az ezek megvalósítására irányuló rendszabályok meghatározására;

- a szervezet, illetve rendszerspecifikus biztonsági szabályzatok kidolgozására, kidolgoztatására;

- a rendszerek hatósági akkreditálásával, auditálásával és egyéb hivatalos ügyintézéssel kapcsolatos feladatok végzésére;

- szervezetek közötti együttműködés szervezésére, szabályozására, a külső ügyfelekkel, harmadik fél hozzáférésével kapcsolatos biztonsági kérdések megoldására, valamint információvédelmi feladatok összehangolására;

- a nemzeti és a külföldi nyílt, nem nyilvános, minősített elektronikus adatkezelő rendszerek biztonságát javító intézkedésekre, azok végrehajtására, kockázatarányos biztonsági eljárások kidolgozására javaslatot tenni;

- elektronikus adatokat feldolgozó rendszerek kockázatelemzésének végzésére, dokumentálására;

- a minősített elektronikus adatkezelő rendszer, TEMPEST felelős feladatainak végzésére; rendszer biztonsági ellenőrzésére, a tapasztalatok kiértékelésére; a biztonsági incidensek kezelésére; szervezetek szakmai tevékenységének irányítására, támogatására;

- az elektronikus biztonsági feladatokat ellátó személyek részére a szakmai képzés tervezésére, szervezésére, valamint szakmai továbbképzések, felkészítések megtartására;

- a rejtjelző rendszerek tervezése folyamatának átlátására, a különböző rendszerelemekből hálózati struktúra kialakítására;

- a rejtjelző eszközök üzemben tartásának koordinálására, az időszakos tervek és jelentések kidolgozására;

- az elsajátított rejtjelzéssel összefüggő szabályzók értelmezésére, a felmerült problémák esetén a szabályozók alkalmazására;

- a rejtjeltevékenységgel összefüggő dokumentum elkészítésére, naprakészen tartására;

- javaslatot tenni a NATO, az EU, a nemzeti nem nyilvános, minősített rendszerek védelmét biztosító rejtjelző eszközök biztonságát javító intézkedésekre és jóváhagyás után azok végrehajtására;

- megfelelő szakmai gyakorlat megszerzését követően a nemzetközi szervezetekben feladatok végrehajtására;

katonai informatika specializáción továbbá

- a Magyar Honvédségben rendszeresített, illetve alkalmazott stacioner és tábori híradó és informatikai rendszerek, eszközök, szoftverek üzemeltetésével és üzemben tartásával kapcsolatos feladatok tervezésére, szervezésére, vezetésére, ellenőrzésére, a szaktevékenység koordinálására;

- a Magyar Honvédségben rendszeresített informatikai eszközök üzemeltetésével kapcsolatos költségtervezés, logisztikai tervezés és jelentési kötelezettség végrehajtására;

- az informatikai szervezetek napi tevékenységének vezetésére;

- a műveletek informatikai támogatásának tervezésére, szervezésére;

- a katonai szervezetek informatikai biztonsági feladatainak ellátására, az elektronikus biztonságra vonatkozó szabályozók érvényre juttatására;

- az informatikai rendszer fejlesztésére vonatkozó javaslatok megfogalmazására, az informatikai fejlesztésre vonatkozó felhasználói igények, követelmények összegzésére, véleményezésére és szakmai képviseletére;

- informatikai fejlesztési feladatok irányítására, koordinálására;

rádióelektronikai felderítés és elektronikai hadviselés specializáción továbbá

- szakismereteivel hozzájárulni az összfegyvernemi kötelékek harci alkalmazásának rádióelektronikai felderítő és elektronikai hadviselési támogatásának megtervezéséhez, megszervezéséhez és végrehajtásához;

- az adatszerzés alegységszintű megtervezésére, megszervezésére és irányítására;

- a megszerzett adatok előzetes feldolgozására, az elektronikai objektumok értékelésére, a célok kiválasztására és az adatok továbbítására az elöljáró vezetési szint felé;

- a rendszeresített szárazföldi és légi technikai eszközökkel a rádióelektronikai felderítési, zavarási és elektronikai védelmi feladatok körültekintő megtervezésére, megszervezésére, irányítására és végrehajtására;

- az alkalmi harci kötelékek, alegységek béke és békétől eltérő műveletei során alkalmazható rádióelektronikai felderítő és elektronikai hadviselési eszközökkel történő támogatási feladatok tervezésére, szervezésére, irányítására alegység szinten;

- az első tiszti beosztásában rendszeresített parancsnoki és más szakbeosztások betöltésére;

- más fegyvernemekkel, szakalegységekkel való együttműködésre.

c) Az alapképzési szakon végzettek alkalmasak:

- a hazai, nemzetközi és szövetségi műveletekben, valamint a harcászati szintű katonai szervezeteknél a haditechnikai rendszerek üzemeltetésének végrehajtására, valamint üzemfenntartásuk tervezésére, szervezésére, irányítására, elemzésére és értékelésére;

- a katonai alegységekben szaktiszti beosztások ellátására;

- a szakalegységek alaprendeltetéséből fakadó feladatai végrehajtásának vezetésére;

- a rendszeresített haditechnikai eszközök, és haditechnikai szakanyagok szakszerű alkalmazására, hadra fogható állapotban tartására.

d) A szakképzettség gyakorlásához szükséges adottságok és készségek:

- kreativitás, rugalmasság, autonómia;

- problémafelismerő készség, és problémamegoldó képesség;

- intuíció és módszeresség;

- tanulási készség és jó memória;

- széleskörű műveltség;

- belső igényesség;

- magas szintű stressztűrő képesség;

- információfeldolgozási képesség;

- környezettel szembeni érzékenység;

- elkötelezettség és igény a minőségi munkára;

- a szakmai továbbképzéshez szükséges pozitív hozzáállás;

- kezdeményezés, személyes felelősségvállalás és gyakorlás, döntéshozatal;

- alkalmasság az együttműködésre, a csoportmunkában való részvételre, kellő gyakorlat után vezetői feladatok ellátására.

8. Az alapfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök:

- Alapozó ismeretek:82-98 kredit

katonai ismeretek: 30-34 kredit

szabályismeret, lövészeti felkészítés, harcászat, katonai testnevelés;

közszolgálati alapismeretek: 28-32 kredit

biztonsági tanulmányok, közszolgálati alapismeretek, a közszolgálati alapvizsga ismeretanyaga, közszolgálati életpályák, közszolgálati logisztika, alkotmányjog, állam szervezete;

gazdasági és humán ismeretek: 10-14 kredit

hadijog, közgazdaságtan, logika, minőségbiztosítás és minőségirányítás;

természettudományos alapismeretek: 14-18 kredit

matematika, fizika, villamosságtan.

- Szakmai törzsanyag ismeretkörei: 81-99 kredit

szakmai törzsanyag kötelező ismeretkörei: 54-66 kredit

villamos áramkörök és hálózatok, informatikai ismeretek, szenzortechnikai ismeretek, mechatronikai ismeretek, telekommunikációs ismeretek, repülési ismeretek, rádióelektronikai felderítő- és elektronikai hadviselési ismeretek, rendszertechnika, rendszerüzemeltetés, szakharcászat, szakági rendszerek, típusismeret.

szakmai törzsanyag kötelezően választható ismeretkörei:27-33 kredit

rendszerüzemeltetés-, és üzemeltetési eljárások, szakharcászat, rendszer- és típusismeret.

- Differenciált szakmai ismeretek: 54-66 kredit

választható specializációk: 44-56 kredit

a híradó, a katonai informatika, a katonai repülőműszaki, a repülésirányító, a rádióelektronikai felderítő és elektronikai hadviselés specializációkon a kompetenciák kialakításához szükséges ismeretkörök.

- szakdolgozat.

9. Szakmai gyakorlat:

Az intézményen kívül teljesítendő szakmai gyakorlat kritérium-feltétel. A szakmai gyakorlat külső szakmai gyakorló helyen intézményben, vagy erre alkalmas szervezetnél, intézményi gyakorlóhelyen teljesítendő. A szakmai (csapat) gyakorlat teljes ideje a képzés alatt: legalább 6 hét.

10. Idegennyelvi követelmények:

Az alapfokozat megszerzéséhez angol nyelvből államilag elismert STANAG 6001. 2.2.2.2. nyelvvizsga szükséges.

MESTERKÉPZÉSI SZAKOK

Katonai vezetői mesterképzési szak

1. Mesterképzési szak megnevezése: katonai vezetői (Military Leadership)

2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

- végzettségi szint: mesterfokozat (magister, master; rövidítve: MSc)

- szakképzettség: okleveles katonai vezető

- a szakképzettség angol nyelvű megjelölése: Military Leader

3. Képzési terület: államtudományi

4. Az NKE tv. 3. §-ában meghatározott felsőoktatási terület: katonai

5. A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

5.1. Teljes kreditérték beszámításával vehetők figyelembe: a katonai vezetői alapképzési szak, a főiskolai szintű katonai vezetői szak.

5.2. A bemenethez a 12. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető alapképzési szakok: a katonai logisztika, a katonai üzemeltetés, a katonai gazdálkodási, a had- és biztonságtechnikai mérnöki.

5.3. A 12. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe: azok a legalább alapfokozatot adó alapképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai szintű szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.

6. A képzési idő félévekben: 2 félév.

7. A mesterfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 60 kredit

7.1. Az alapozó ismeretekhez rendelhető kreditek száma: 10-20 kredit

7.2. A szakmai törzsanyaghoz rendelhető kreditek száma: 14-22 kredit

7.3. A differenciált szakmai anyaghoz, illetve szakirányhoz rendelhető kreditek száma a diplomával együtt: 18-36 kredit

7.4. A szabadon választható tantárgyakhoz rendelhető kreditek minimális értéke: 3 kredit

7.5. A diplomamunkához rendelt kreditek száma: 10 kredit

7.6. A gyakorlati ismeretek aránya: az intézményi tanterv szerint legalább 30%

8. A mesterképzési szak képzési célja, az elsajátítandó szakmai kompetenciák:

A Magyar Honvédség számára olyan katonai vezetők (főtisztek) képzése, akik az elsajátított korszerű hadtudományi, vezetés- és szervezéstudományi, társadalomtudományi, természettudományi, műszaki tudományi, elméleti és gyakorlati módszertani ismereteik, szakmai képességeik, továbbá legalább egy idegen nyelv (elsősorban angol) ismerete birtokában képesek - békében és minősített időszakban egyaránt - a rájuk bízott katonai szervezetet (törzset) vezetni, katonai szakmai feladataikat maradéktalanul megoldani. Magyarország nemzeti érdekeinek képviselete során képesek nemzetközi törzsekben (NATO, Európai Unió, ENSZ, EBESZ, stb.) törzstiszti és egyéb vezetői beosztásokban tevékenykedni.

8.1. A mesterképzési szakon végzettek ismerik:

- a vonatkozó társadalomtudományi, valamint a hadtudományi elméleti és gyakorlati szakismereteket;

- az általános és katonai szakterületen alkalmazható vezetéselméleti és alkalmazott pszichológiai ismereteket;

- az államigazgatási-, nemzetközi jogi és hadijogi szabályokat;

- a kutatáshoz és/vagy tudományos munkához szükséges, széles körben alkalmazható problémamegoldó technikákat;

- az alapvető biztonságpolitikai ismereteket (NATO, Európai Unió, ENSZ, EBESZ, Afrikai Unió és egyéb nemzetközi szervezetek ismerete);

- a szakterület információs és média ismereteit;

- interkulturális ismeretek körében más kultúrkörök társadalmi, vallási, ideológiai felépítését, gondolkodásmódját;

- a globális társadalmi és gazdasági folyamatokat;

- az összhaderőnemi műveletek elméleti és gyakorlati problémáit tudományos igényű elemzések és megoldási alternatívák kidolgozásának módszereit;

- az összhaderőnemi műveletekben részt vevő magasabb-egységek, hadműveleti magasabb-egységek tevékenységének tervezési, szervezési és irányítási kérdéseit;

- a különböző szintű harcászati szimulációs rendszerek működési feltételeit, valamint az alárendeltek tevékenységének a begyakorláshoz szükséges előkészítési, tervezési, eljárási módszereket;

- az összhaderőnemi műveletek, illetve saját tevékenységük joganyagát;

- a vezetett részleg (törzs) munkájának, tevékenységének, működési problémáinak tudományos igényű elemzési módszereit, a vezetett szervezet munkarendjének korszerűsítésére, új munkamódszerek, eljárások kidolgozására vonatkozó lehetőségeket;

- a nemzetközi szervezetek (NATO, Európai Unió, ENSZ, EBESZ) döntéshozatali, döntés-előkészítési folyamatait, a katonadiplomácia alapvető rendszerét.

8.2. A mesterképzési szakon végzettek alkalmasak:

- széleskörű általános műveltség és társadalomtudományi ismeretek alapján eligazodásra a nemzetközi, a társadalmi és politikai eseményekben és jelenségekben;

- a honvédség, illetve saját tevékenységük törvényi és jogi alapjainak átfogó megértésére;

- a vezetéselméleti ismeretek és kreatív technika alkalmazására;

- vezetői ismereteik, jártasságuk, valamint szakmai tudásuk birtokában a rájuk bízott szervezet tevékenységeinek megtervezésére, megszervezésére és folyamatos vezetésére, a szervezet tevékenységében való hatékony részvételre;

- konkrét helyzetben a helyi célok és teendők körültekintő meghatározására, a végrehajtás feltételei biztosításának figyelembevételével;

- küldetésorientált vezetés megvalósítására;

- az alárendeltek tevékenységeinek, feladatainak megalapozott, előrelátó és a gyakorlatban végrehajtható meghatározására, a végrehajtás koordinálására, célirányos ellenőrzésére;

- a megszerzett korszerű hadműveletei-harcászati ismeretek birtokában a kialakult helyzet elemzésére, döntések előkészítésére és meghozatalára;

- katonai feladatok végrehajtása érdekében érdemi együttműködés megvalósítására a fegyveres testületek, a polgári szervek vezetőivel (képviselőivel);

- technikai ismereteik alapján a haditechnikai eszközök korszerűségének, harcászati alkalmazásuk lehetőségeinek, korlátainak megítélésére;

- a hivatásos tiszt számára előírt fizikai edzettség és állóképesség követelményeinek folyamatos teljesítésére;

- nemzetközi műveletek, illetve harctéri körülmények között az együttműködésre, annak tervezésére, megszervezésére és fenntartására a napi munka során;

- összfegyvernemi, (össz)haderőnemi műveleti gyakorlatok tervezésére, levezetésére;

- hadműveleti művészet alapvetéseinek gyakorlatban történő alkalmazására;

- megszerzett korszerű hadműveleti, harcászati ismereteik birtokában a kialakult helyzet elemzésére, a harcászati hadműveleti döntések előkészítésére, meghozatalára összhaderőnemi háborús és nem háborús katonai műveletek során;

- törzstájékoztatók, eligazítások anyagainak elkészítésére, azok irányítására, levezetésére, a tervező- kidolgozó munka irányítására;

- vezetői ismereteik, jártasságuk, valamint szakmai tudásuk birtokában az összhaderőnemi műveletekben résztvevő haderőnemek harcászati alegységei, egységei, valamint az alkalmi harci kötelékek tevékenységének megtervezésére, megszervezésére és folyamatos irányítására;

- az alárendeltek feladatainak megalapozott, előrelátó és a gyakorlatban végrehajtható meghatározására, a végrehajtás koordinálására, a végrehajtók segítésére, valamint hatékony ellenőrzés végrehajtására;

- a feladatok végrehajtása érdekében az együttműködés megszervezésére és folyamatos fenntartására összhaderőnemi háborús és nem háborús műveletek során;

- vezetett katonai szervezetek munkarendjének korszerűsítésére, racionalizálására.

8.3. A szakképzettség gyakorlásához szükséges személyes adottságok és készségek:

a) általános elvárások:

- a honvédség (a honvédelmi feladatok) iránti elkötelezettség,

- széles látókör, általános műveltség,

- alkalmasság az együttműködésre, a csoportmunkában való részvételre,

- problémafelismerő és -megoldó készség,

- jó stressztűrő képesség,

- egészséges életmód, kitűnő fizikai állóképesség.

b) személyes adottságok:

- kreativitás, rugalmasság, autonómia,

- intuíció, módszeresség és alaposság,

- tanulási készség és jó memória,

- információ feldolgozási képesség,

- igény a minőségi munkára,

- igény a vezetői, szakmai és emberi fejlődésre;

- alkalmazkodóképesség, csapatszellem, kompromisszumkészség,

- a szakmai továbbképzéshez szükséges pozitív hozzáállás,

- kezdeményezés, döntéshozatali képesség és személyes felelősségvállalás.

9. A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök:

9.1. Az alapképzésben megszerzett ismereteket tovább bővítő, mesterfokozathoz szükséges alapozó ismeretkörök: 10-20 kredit

filozófia és kultúrtörténet, etika, politikaelmélet jogtudományi ismeretek, NATO, európai uniós tanulmányok, államigazgatási ismeretek, katonai szociológia, vezetéspszichológia-elmélet és tréning, biztonságpolitika, vezetés- és szervezéselmélet.

9.2. A szakmai törzsanyag kötelező ismeretkörei: 14-22 kredit

hadművészet története, hadtudományi ismeretek, közgazdaságtan, katonaföldrajz, katonai térképészet és geoinformatika, logisztika, védelmi tervezés, haditechnika, katonai műveletek elmélete és gyakorlata, információs műveletek.

9.3. A szakmai törzsanyag kötelezően választható ismeretkörei: 28-46 kredit

- differenciált szakmai ismeretek: 18-36 kredit

összhaderőnemi műveletek elmélete és gyakorlata, hadászat, összhaderőnemi hadművelet-elmélet, harcászat, katonai metodika, gyakorlati hadműveleti-harcászati felkészítés, katonai vezetéselmélet és gyakorlat;

- diplomamunka: 10 kredit.

10. A képzéshez kapcsolt szakmai gyakorlat követelményei:

A szakmai gyakorlat időtartamát a felsőoktatási intézmény tanterve határozza meg.

11. Idegennyelvi követelmények:

A mesterfokozat megszerzéséhez angol nyelvből államilag elismert legalább STANAG 6001. 2.2.2.2. nyelvvizsga szükséges.

12. A mesterképzésbe való felvétel feltételei:

A hallgatónak a kredit megállapítása alapjául szolgáló ismeretek - felsőoktatási törvényben meghatározott - összevetése alapján elismerhető legyen legalább 20 kredit a korábbi tanulmányai szerint az alábbi ismeretkörökben:

- alapozó ismeretek: (8 kredit): katonaföldrajzi ismeretek, információs műveletek; vezetés- és szervezéselmélet ismeretkörei; katonapszichológia, katonapedagógia;

- szakmai ismeretek (12 kredit): hadtudományi alapismeretek, harcászat szakmai ismeretek, katonai műveletek alapjai ismeretek, haditechnika.

A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a felsorolt ismeretkörökben legalább 8 kredittel rendelkezzen a hallgató. A hiányzó krediteket a mesterfokozat megszerzésére irányuló képzéssel párhuzamosan, a felvételtől számított egy féléven belül, a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint meg kell szerezni.

Katonai üzemeltetés mesterképzési szak

1. A mesterképzési szak megnevezése: katonai üzemeltetés (Military Maintenance)

2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

- végzettségi szint: mesterfokozat (magister, master; rövidítve: MSc)

- szakképzettség: okleveles katonai üzemeltető

- a szakképzettség angol nyelvű megjelölése: Military Maintenance (Technical) Manager

3. Képzési terület: államtudományi

4. Az NKE tv. 3. §-ában meghatározott felsőoktatási terület: katonai

5. A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

5.1. A teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe a katonai üzemeltetés alapképzési szak.

5.2. A bemenethez a 12. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető alapképzési szakok: a katonai vezetői, a katonai gazdálkodási, had- és biztonságtechnikai mérnöki és a katonai logisztika.

5.3. A 12. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe: azok a legalább alapfokozatot adó alapképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.

6. A képzési idő félévekben: 2 félév

7. A mesterfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 60 kredit

7.1. Az alapozó ismeretekhez rendelhető kreditek száma: 22-38 kredit

7.2. A szakmai törzsanyaghoz rendelhető kreditek száma: 22-30 kredit

7.3. A szabadon választható tantárgyakhoz rendelhető kreditek minimális száma: 3 kredit

7.4. A diplomamunkához rendelt kreditek száma: 6 kredit

7.5. A gyakorlati ismeretek aránya: az intézményi tanterv szerint legalább 20%

8. A mesterképzési szak képzési célja, az elsajátítandó szakmai kompetenciák:

A képzés célja hivatásos állományú tisztek, katonai vezető szakemberek képzése, akik az elsajátított korszerű hadtudományi, vezetés- és szervezéstudományi, társadalomtudományi, természettudományi, műszaki tudományi elméleti és gyakorlati módszertani ismereteik, szakmai képességeik, továbbá az angol nyelv magas szintű ismerete birtokában, békében és háborúban egyaránt képesek szakterületüket magas szinten művelni, a rájuk bízott katonai szervezeteket vezetni, a katonai-szakmai feladataikat maradéktalanul megoldani, beosztásukból eredő kötelmeiket ellátni. Szakképzettségüknek megfelelően képesek békeidőszakban alegység, egység, parancsnoki, a különböző katonai szervezeteknél szakterület vezetői vagy szaktiszti beosztásokban, valamint a béketámogató és háborús műveletek során az alkalmazott haditechnikai rendszerek üzemeltetéséhez és üzembentartásához kapcsolódó gyakorlati tevékenységek tervezésére, szervezésére és irányítására. A végzett hivatásos állományú tisztek megfelelnek a NATO-ban a katonai vezetők részére előírt feltételeknek, és képesek feladataikat e rendszer keretei között is kiváló minőségben ellátni, valamint felkészültek tanulmányaik doktori képzés keretében történő folytatására.

8.1. A mesterképzési szakon szerezhető ismeretek

- társadalomtudományi ismeretek;

- a szakmához kötődő elméleti, és gyakorlati ismeretek;

- rendszerszervezési ismeretek;

- katonai vezetői ismeretek;

- hadműveleti/harcászati katonai szakmai ismeretek;

- hadtudományi elméleti és gyakorlati szakismeretek;

- általános és katonai szakterületen alkalmazható vezetéselméleti ismeretek;

- államigazgatási ismeretek;

- hazai, nemzetközi közjogi és hadijogi ismeretek;

- a kutatáshoz és a tudományos munkához szükséges, széles körben alkalmazható problémamegoldó technikák, kutatás módszertani ismeretek;

- a NATO és az Európai Unió szervezési, vezetési filozófiái;

- a globális társadalmi, politikai és gazdasági folyamatok;

- az egyenlő esélyű hozzáférés elve és alkalmazásának módszere.

8.2. A mesterképzési szakon végzettek alkalmasak:

- széleskörű általános műveltség és társadalomtudományi ismeretek alapján eligazodásra a nemzetközi, a társadalmi és a politikai eseményekben;

- komplex katonai műszaki rendszerek és azok alrendszerei működésének magasabb szintű, átfogó tervezésére, szervezésére és irányítására;

- helyesen értelmezni a modern hadsereg funkcióit, helyét és szerepét a demokratikus társadalmakban;

- a modern hadsereg magyar és európai értékeinek, hagyományainak képviseletére és tiszteletére;

- a katonai szövetségi rendszerben a számukra előírt feltételeknek és feladatoknak megfelelni;

- érvényt szerezni a hadviselés nemzetközi egyezményekben rögzített szabályainak a hazai, nemzetközi és szövetségi műveletekben;

- a hivatásos tiszt számára előírt fizikai edzettségi és állóképességi követelmények folyamatos teljesítésére;

- rendszeresített műszaki-technikai és haditechnikai eszközök üzemeltetésének, valamint üzemfenntartásának tervezésére, szervezésére és irányítására;

- komplex haditechnikai híradó, informatikai és információvédelmi rendszerek üzemeltetésének, valamint üzemfenntartásának tervezésére, szervezésére és irányítására;

- az erők megóvásával kapcsolatos feladatok (erők védelme, kockázatelemzés, egyszerűbb és bonyolultabb védelmi tervek összeállítása) rendszerszemléletű tervezésére, szervezésére és irányítására;

- környezettudatos katonai-szakmai tevékenység végzésére;

- munkavédelmi feladatok megoldására;

- az információvédelem és rejtjeltevékenység megismerésére és alkalmazására;

- modern vezetési módszerek és eszközök alkalmazására;

- az összhaderőnemi műveletek, illetve saját tevékenységük törvényi, jogi alapjainak megértésére;

- korszerű hadműveleti és harcászati ismereteik birtokában a kialakult helyzet elemzésére;

- a harcászati-hadműveleti döntések előkészítésére, meghozatalára összhaderőnemi háborús és nem háborús katonai műveletek során;

- vezetői ismereteik, jártasságuk, valamint szakmai tudásuk birtokában a rájuk bízott szervezet tevékenységeinek megtervezésére, megszervezésére és folyamatos irányítására, a szervezet tevékenységében való hatékony részvételre;

- az irányított szervezet munkájának (tevékenységének), gyakorlati problémáinak elemzésére, megoldására, a szervezet munkájának korszerűsítésére;

- az alárendeltek tevékenységeinek, feladatainak megalapozott, előrelátó és a gyakorlatban végrehajtható meghatározására, a végrehajtás koordinálására, hatékony ellenőrzésére;

- katonai feladatok végrehajtása érdekében érdemi együttműködésre a fegyveres testületek és más polgári szervek vezetőivel vagy képviselőivel;

- a feladatok végrehajtása érdekében az együttműködés megszervezésére és folyamatos fenntartására összhaderőnemi háborús és nem háborús műveletek során;

- az egyenlő esélyű hozzáférés elvének alkalmazására;

továbbá a választott modulnak megfelelően:

- jármű légi és földi üzemben tartásával kapcsolatos műszaki problémák felismerésére, analizálására, azok megoldásához műszaki és repülésbiztonsági szempontból helyes döntések meghozatalára;

- a repülőműszaki rendszerek üzemben tartásának megszervezésére, irányítására úgy békeidőben, mint háborús tevékenységek során;

- az állami célú és a műveleti repülések nemzeti, nemzetközi és szövetségesi eljárások szerinti irányítására és végrehajtására, valamint az irányítói eszközök megbízható és hatékony alkalmazására, célravezetési és légi szállítási feladatok előkészítésére és irányítására;

- rádióelektronikai felderítő és elektronikai hadviselési eszközök, rendszerek üzemeltetésére és harci alkalmazására hazai és a NATO előírásai és eljárásai alapján;

- az információs műveletekben alkalmazható eszközök, eljárások és képességek alkalmazására, az összehangolt információs műveletek megtervezésére, megszervezésére;

- a hazai, NATO és Európai Unió információvédelmi szabályainak és eljárásainak alkalmazására és fejlesztésére;

- a rendszeresített híradó, informatikai, vezetési, vezetésirányítási (C2), információvédelmi eszközök, hálózatok és rendszerek hazai, NATO és az Európai Unió előírásainak megfelelő tervezésére, irányítására és továbbfejlesztésére.

8.3. A szakképzettség gyakorlásához szükséges adottságok és készségek:

- kreativitás, rugalmasság, autonómia;

- problémafelismerő készség és problémamegoldó képesség;

- intuíció és módszeresség;

- tanulási készség és jó memória;

- széleskörű műveltség;

- belső igényesség;

- magas szintű stressztűrő képesség;

- információfeldolgozási képesség;

- környezettel szembeni érzékenység;

- elkötelezettség és igény a minőségi munkára;

- a szakmai továbbképzéshez szükséges pozitív hozzáállás;

- kezdeményezés, személyes felelősségvállalás, döntéshozatal;

- alkalmasság az együttműködésre, a csoportmunkában való részvételre, kellő gyakorlat után vezetői feladatok ellátására.

9. A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök:

9.1. Az alapképzésben megszerzett ismereteket tovább bővítő, mesterfokozathoz szükséges alapozó ismeretkörök: 22-38 kredit

- természettudományi alapozó ismeretek: 4-8 kredit: alkalmazott matematika, alkalmazott informatika;

- gazdasági és humán ismeretek: 6-10 kredit: minőségbiztosítás, gazdálkodási és logisztikai ismeretek;

- katonai ismeretek:12-20 kredit

katonai vezető ismeretek, konfliktuskezelés.

9.2. Szakmai törzsanyag kötelező ismeretkörei: 22-30 kredit

katonai műszaki rendszerek üzemeltetése, információs műveletek, szakharcászat.

9.3. A szakmai törzsanyag kötelezően választható ismeretkörei: 4-8 kredit differenciált szakmai ismeretek: 4-8 kredit diplomamunka: 6 kredit.

10. A képzéshez kapcsolt szakmai gyakorlat követelményei:

A szakmai gyakorlat csapat gyakorlat, amelynek időtartama a képzés alatt 2 hét. Az intézményen kívül teljesítendő szakmai gyakorlat kritérium-feltétel. A szakmai gyakorlat külső szakmai gyakorló helyen, intézményben vagy erre alkalmas szervezetnél, intézményi gyakorlóhelyen teljesítendő.

11. Idegennyelvi követelmények:

A mesterfokozat megszerzéséhez angol nyelvből STANAG 6001. 2.2.2.2. nyelvvizsga-bizonyítvány szükséges.

12. A mesterképzésbe való felvétel feltételei:

A hallgatónak a kredit megállapítása alapjául szolgáló ismeretek - felsőoktatási törvényben meghatározott - összevetése alapján elismerhető legyen legalább 30 kredit a korábbi tanulmányai szerint az alábbi ismeretkörökben:

- alapozó ismeretek, legalább 15 kredit: matematika, villamosságtan, irányítástechnika, szabályozástechnika, közgazdaságtan, logisztika, katonai vezetői ismeretek, üzemeltetés elmélet, jogi ismeretek,

- szakmai ismeretek, legalább 15 kredit: hadtudományi alapismeretek, harcászat szakmai ismeretek, katonai műveletek alapjai ismeretek, haditechnikai ismeretek, híradó ismeretek, informatikai ismeretek.

A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a felsorolt ismeretkörökben legalább 24 kredittel rendelkezzen a hallgató. A hiányzó krediteket a mesterfokozat megszerzésére irányuló képzéssel párhuzamosan, a felvételtől számított egy féléven belül, a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint meg kell szerezni.

Katonai műveleti logisztika mesterképzési szak

1. A mesterképzési szak megnevezése: katonai műveleti logisztika (Logistics of Military Operations)

2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

- végzettségi szint: mesterfokozat (magister, master; rövidítve: MSc)

- szakképzettség: okleveles összhaderőnemi logisztikai vezető

- a szakképzettség angol nyelvű megjelölése: Joint Logistics Leader

3. Képzési terület: államtudományi

4. Az NKE tv. 3. §-ában meghatározott felsőoktatási terület: katonai

5. A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

5.1. A teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe a katonai logisztika alapképzési szak.

5.2. A bemenethez a 12. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető alapképzési szakok: a had- és biztonságtechnikai mérnöki, a katonai gazdálkodási, a katonai vezetői és a katonai üzemeltetés alapképzési szakok

5.3. A 12. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá azok az alap- vagy mesterfokozatot adó szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.

6. A képzési idő félévekben: 2 félév

7. A mesterfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 60 kredit

7.1. Az alapozó ismeretekhez rendelhető kreditek száma: 8-10 kredit

7.2. A szakmai törzsanyaghoz rendelhető kreditek száma: 15-20 kredit

7.3. A differenciált szakmai anyaghoz rendelhető kreditek száma: 20-27 kredit

7.4. A szabadon választható tantárgyakhoz rendelhető kreditek minimális száma: 3 kredit

7.5. A diplomamunkához rendelt kreditek száma: 10 kredit

7.6. A gyakorlati ismeretek aránya az intézményi tanterv szerint legalább 30%

8. A mesterképzési szak képzési célja, az elsajátítandó szakmai kompetenciák:

A képzés célja olyan okleveles összhaderőnemi logisztikai vezetők felkészítése a Magyar Honvédség részére, akik szilárd közszolgálati, hadtörténelmi, harcászati és hadműveleti ismeretek birtokában, a hazai és a nemzetközi katonai logisztikai elmélet és gyakorlat elemzésével, a katonai vezetői ismeretek hadműveleti szintre emelésével képesek szakalegységek és egységek vezetésére, törzskari szervező és döntés előkészítő, valamint vezetői feladatok ellátására nemzeti és többnemzeti csoportosításban egyaránt.

Felkészültek tanulmányaik doktori képzés keretében történő folytatására.

8.1. A mesterképzési szakon végzettek ismerik:

- a hadműveletek és hadtörténelem elméletét, törvényszerűségeit;

- a hadművelet logisztikai támogatásának és vezetésének elméleti és gyakorlati kérdéseit;

- a kutatáshoz vagy tudományos munkához szükséges, széles körben alkalmazható problémamegoldó technikákat;

- a globális társadalmi és gazdasági folyamatokat;

- a hazai és külföldi civil és katonai logisztikai rendszerek elemzésének, irányításának, ellenőrzésének és működtetésének módszereit.

8.2. A mesterképzési szakon végzettek alkalmasak:

- logisztikai alegységek és egységek vezetésére;

- harcászati és hadműveleti törzsekben törzskari feladatok ellátására, logisztikai döntések előkészítésére, a szaktisztek munkájának koordinálására;

- a védelmi szférában és a kapcsolódó államigazgatási és katasztrófavédelmi területen a logisztikai feladatok tervezésére, szervezésére és irányítására;

- többnemzeti logisztikai szervezetek vezetésére;

- a logisztikai támogatás vezetésére, a vezetési dokumentumok, okmányok kidolgozására, a logisztikai támogató szervezetek feladatának meghatározására, irányítására békében és békétől eltérő időszakban egyaránt;

- az anyagellátási, fenntartási és közlekedésszervezési feladatok vezetésére minősített időszakban honi területen és többnemzeti kötelékekben műveleti területen;

- hazai és nemzetközi fórumokon a magyar katonai logisztikai támogató rendszer megfelelő szintű képviseletére;

- olyan innovatív képességek birtoklására, amelyek lehetővé teszik, hogy a feladatokat tudományos igénnyel kezeljék;

- a haderőnemi és béketámogatói műveleti követelmények változása logisztikai aspektusainak megfogalmazására, és a logisztikai rendszerbe történő rendszerszemléletű integrálásuk lehetőségeinek kidolgozására.

8.3. A katonai műveleti logisztika mesterképzési szakon végzett okleveles összhaderőnemi logisztikai vezetők képesek:

- alegységek, egységek vezetésére, törzskari együttműködésre hazai és nemzetközi törzsekben egyaránt;

- szövetségi rendszerben a katonai középvezetők (törzsek) részére előírt feltételeknek megfelelni, feladataikat e rendszer keretei között ellátni;

- a megszerzett tudás alkalmazására és gyakorlati hasznosítására, a problémamegoldó technikák használatára;

- a tudományágban megszerzett szakmai tapasztalat ismereti határaiból származó információk, felmerülő új problémák, új jelenségek feldolgozására;

- megalapozott vélemény, illetve bírálat megfogalmazására, következtetések levonására, döntések meghozatalára;

- a megoldandó problémák megértésére, megfogalmazására és megoldására, eredeti ötletek felvetésére;

- önművelésre, önfejlesztésre, az egyéni tudás, ismeret elmélyítésére, bővítésére;

- át- és továbbképzés után a közszolgálati feladatok ellátására;

- a haderőfejlesztés haderőnemi koncepciói által meghatározott képességkövetelmények-hez igazodva a szakirányú technikai és strukturális biztosítási-támogatási rendszer tervezési, szervezési és végrehajtási feladataiban a vonatkozó mértékben és szinteken részt venni.

8.4. A szakképzettség gyakorlásához szükséges adottságok és készségek:

- vezetői és együttműködési készség;

- kreativitás, rugalmasság, autonómia;

- problémafelismerő és -megoldó készség;

- intuíció és módszeresség;

- tanulási készség és jó memória;

- széles műveltség;

- információ feldolgozási képesség;

- környezettel szembeni érzékenység;

- elkötelezettség és igény a minőségi munkára;

- a szakmai továbbképzéshez szükséges pozitív hozzáállás;

- kezdeményezés, személyes felelősségvállalás és gyakorlás, döntéshozatal.

9. A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök:

9.1. Az alapképzésben megszerzett ismereteket tovább bővítő, mesterfokozathoz szükséges alapozó ismeretkörök: 8-10 kredit közgazdaságtan-katonai gazdaságtan, katonai műszaki ismeretek, biztonságpolitika, honvédelmi jog, döntéspszichológia, katonai műveletek szociológiája, katonai kommunikáció elmélete és gyakorlata.

9.2. Szakmai törzsanyag kötelező ismeretkörei: 15-20 kredit

hadtudományi és hadelméleti ismeretek, katonai műveletek elmélete és gyakorlata, honvédelmi igazgatás, szárazföldi erők műveletei, légierő műveletei, védelemgazdaságtan, döntéselőkészítő módszerek, katonai logisztikai folyamatok.

9.3. Differenciált szakmai ismeretek: 30-37 kredit

- kötelezően választható ismeretkörei: 20-27 kredit

logisztikai informatika, logisztikai törzsszolgálat és nemzetközi gyakorlat, szárazföldi és légierő műveleteinek logisztikai támogatása, nem háborús műveletek logisztikai támogatása, összhaderőnemi ellátási lánc, technológiai fejlődés és katonai logisztika, esettanulmányok a katonai logisztikában,

- diplomamunka: 10 kredit.

10. A képzéshez kapcsolt szakmai gyakorlat követelményei:

A szakmai gyakorlat időtartama legalább két hét, amelyet a felsőoktatási intézmény tanterve határoz meg.

11. Idegennyelvi követelmények:

A mesterfokozat megszerzéséhez angol nyelvből államilag elismert legalább STANAG 6001 2.2.2.2. nyelvvizsga-bizonyítvány szükséges.

12. A mesterképzésbe való felvétel feltételei:

A hallgatónak a kredit megállapítása alapjául szolgáló ismeretek - felsőoktatási törvényben meghatározott - összevetése alapján elismerhető legyen legalább 30 kredit a korábbi tanulmányai szerint az alábbi ismeretkörökben:

- alapozó ismeretek: (12 kredit): közszolgálati ismeretek, katonai alapozó ismeretek, természettudományi és társadalomtudományi alapismeretek.

- szakmai ismeretek (18 kredit): békefenntartói alapismeretek, logisztikai alapismeretek, logisztikai támogatás, katonai szervezetek vezetése, katonai gazdálkodási alapismeretek, katonai közlekedési alapismeretek, műszaki alapismeretek, logisztikai szaktechnikai eszközök, katonai pénzügyek, haditechnikai ismeretek.

A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a felsorolt ismeretkörökben legalább 24 kredittel rendelkezzen a hallgató. A hiányzó krediteket a mesterfokozat megszerzésére irányuló képzéssel párhuzamosan, a felvételtől számított egy féléven belül, a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint meg kell szerezni.

Védelmi vezetéstechnikai rendszertervező mesterképzési szak

1. A mesterképzési szak megnevezése: védelmi vezetéstechnikai rendszertervező (Defence C3 Systems Management)

2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

– végzettségi szint: mesterfokozat (magister, master; rövidítve: MSc)

– szakképzettség: okleveles védelmi vezetéstechnikai rendszertervező

– a szakképzettség angol nyelvű megjelölése: Defence C3 Systems Manager

3. Képzési terület: műszaki

4. A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehetők figyelembe: a had- és biztonságtechnikai mérnöki alapképzési szak, valamint a katonai felsőoktatásban a főiskolai szintű műszaki informatikai alapképzési szak és a villamosmérnöki alapképzési szak.

4.2. A bemenethez a 11. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető alapképzési szakok: a villamosmérnöki, a mérnökinformatikus, a programtervező informatikus, a gazdaságinformatikus.

4.3. A 11. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe: továbbá azok az alap- vagy mesterfokozatot adó szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.

5. A képzési idő félévekben: 4 félév

6. A mesterfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 120 kredit

6.1. Az alapozó ismeretekhez rendelhető kreditek száma: 32–56 kredit

6.2. A szakmai törzsanyaghoz rendelhető kreditek száma: 10–30 kredit

6.3. A differenciált szakmai anyaghoz rendelhető kreditek száma a diplomamunkával együtt: 52–60 kredit

6.4. A szabadon választható tantárgyakhoz rendelhető kreditek minimális értéke: 6 kredit

6.5. A diplomamunkához rendelt kreditérték: 20 kredit

6.6. A gyakorlati ismeretek aránya: az intézményi tanterv szerint legalább 30%.

7. A mesterképzési szak képzési célja, az elsajátítandó szakmai kompetenciák:

A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik alkalmasak a fegyveres erők, a rend- és katasztrófavédelmi szervek, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, a védelmi igazgatás, illetve a tágabb értelemben vett védelmi szféra – kiemelten a NATO rendszerekkel együttműködő – vezetéstechnikai (kommunikációs, informatikai, szenzor, navigációs, azonosító, elektronikai hadviselési, fegyverirányítási stb.) rendszerei biztonságos működtetésének tervezésére, szervezésére, irányítására, felügyeletére és ellenőrzésére, valamint az ilyen rendszerek közötti együttműködés feltételeinek biztosítására, tanulmányaik PhD képzés keretében való folytatására.

a) A mesterképzési szakon szerezhető ismeretek:

– a szakmához kötött elméleti és gyakorlati ismeretek, rendszerszervezési ismeretek,

– a védelmi vezetéstechnikai tanulmányi területen az ismeretek rendszerezett megértése és elsajátítása,

– vezetői ismeretek,

– biztos alkalmazói szintű ismeretek a vezetéstechnikai rendszerek szervezési eszközeiben és módszereiben,

– a NATO, EU és a védelmi szféra, a vezetés- és szervezéselmélet, valamint a vezetéstámogatás, vezetéstechnika alapvető ismeretei,

– az egyenlő esélyű hozzáférés elve és alkalmazása ismerete,

– a kutatáshoz vagy tudományos munkához szükséges, széles körben alkalmazható problémamegoldó technikák ismerete.

b) A mesterképzési szakon végzettek alkalmasak:

– védelmi vezetéstechnikai (kommunikációs, informatikai, szenzor, navigációs, azonosító, elektronikai hadviselési, fegyverirányítási stb.) rendszerek, illetve alrendszereik működtetésének tervezésére, szervezésére és irányítására,

– védelmi vezetéstechnikai rendszerek fenyegetettségének értékelésére, védelmének és támadásának tervezésére, szervezésére és megvalósítására,

– NATO, EU, kormányzati és védelmi vezetéstechnikai rendszerek közötti együttműködés feltételeinek megteremtésére és fenntartására,

– védelmi vezetéstechnikai rendszerek kutatási és fejlesztési igényeinek megfogalmazására, irányainak meghatározására,

– a végzést követően, kellő szakmai gyakorlat birtokában védelmi vezetéstechnikai rendszerekhez kapcsolódó középszintű vezetői, tervezői, szervezői és koordinációs feladatok ellátására,

– katonai és védelmi informatikai rendszerek hatékony alkalmazásának tervezésére és szervezésére,

– katonai és védelmi informatikai rendszerek fejlesztésének és működtetésének tervezésére és szervezésére,

– védelmi kommunikációs rendszerek szervezésére,

– védelmi kommunikációs rendszerek létesítésére és üzemeltetésére,

– védelmi kommunikációs rendszerek védelmének tervezésére, szervezésére és irányítására,

– az információbiztonság tervezésére és szervezésére, a fizikai, személyi és dokumentumbiztonság megvalósítására,

– katonai és védelmi infokommunikációs rendszerek védelmének tervezésére, szervezésére és irányítására,

– védelmi infokommunikációs rendszerek rejtjelbiztonságának tervezésére, szervezésére és irányítására;

– az információs műveletek során alkalmazott technológiák, technikai eszközök rendszerszintű alkalmazására,

– az információs műveletek humán összetevőinek alkalmazására, az információs műveletek tervezésére és szervezésére.

c) A szakképzettség gyakorlásához szükséges személyes adottságok és készségek:

– kreativitás, rugalmasság, autonómia,

– problémafelismerő és -megoldó készség,

– intuíció és módszeresség,

– tanulási készség és jó memória,

– széles műveltség,

– információfeldolgozási képesség,

– környezettel szembeni érzékenység,

– elkötelezettség és igény a minőségi munkára,

– a szakmai továbbképzéshez szükséges pozitív hozzáállás,

– kezdeményező, illetve döntéshozatali képesség, személyes felelősségvállalás és annak gyakorlása,

– alkalmasság az együttműködésre, a csoportmunkában való részvételre.

8. A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök:

8.1. Az alapképzésben megszerzett ismereteket tovább bővítő, mesterfokozathoz szükséges alapozó ismeretkörök:

természettudományos alapismeretek: 22–36 kredit

alkalmazott matematika, alkalmazott elektronika, alkalmazott információtechnológia, valamint az alapismeretek azon tárgyai, amelyek szakmaspecifikusak;

gazdasági és humán ismeretek: 10–20 kredit

NATO, EU és védelmi szféra ismeretek, vezetési ismeretek, a szakmai törzsanyaghoz kapcsolódó vezetéselméleti és hadtudományi ismeretek;

8.2. A szakmai törzsanyag kötelező ismeretkörei: 10–30 kredit

informatikai rendszerek és szervezésük alapjai, kommunikációs rendszerek és szervezésük alapjai, a vezetéstechnikai rendszerek védelmének alapjai, felderítő és elektronikai hadviselési rendszerek alapjai;

8.3. A szakmai törzsanyag kötelezően választható ismeretkörei: 52–60 kredit

differenciált szakmai ismeretek:

informatikai rendszerek és alkalmazások, az informatika-alkalmazás megszervezése, informatikai rendszerek tervezése és szervezése, informatikai rendszerek működtetése, felügyelete, informatikai fejlesztés és beszerzés, kommunikációs rendszerek tervezése és szervezése, kommunikációs hálózatmenedzsment, a Magyar Köztársaság kommunikációs infrastruktúrája, az információbiztonság tervezése-szervezése, fizikai, személyi és dokumentumbiztonság, informatikai rendszerek biztonsága, kommunikációs rendszerek biztonsága, a rejtjelbiztonság elmélete és megvalósítása, elektronikai ellentevékenység és védelem, információs műveletek technikai alapjai, információs műveletek humán összetevői, információs műveletek vezetése, további specifikus ismeretek;

diplomamunka: 20 kredit

9. A képzéshez kapcsolt szakmai gyakorlat követelményei:

A szakmai gyakorlat időtartama legalább 4 hét, amelyet a felsőoktatási intézmény tanterve határoz meg.

10. Idegennyelvi követelmények:

A mesterfokozat megszerzéséhez bármely olyan élő idegen nyelvből, amelyen az adott szakmának tudományos szakirodalma van, államilag elismert, középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű érettségi bizonyítvány, vagy oklevél szükséges.

11. A mesterképzésbe való felvétel feltételei:

A hallgatónak a kredit megállapítása alapjául szolgáló ismeretek – felsőoktatási törvényben meghatározott – összevetése alapján elismerhető legyen legalább 70 kredit a korábbi tanulmányai szerint az alábbi ismeretkörökben:

– természettudományos ismeretek (20 kredit): matematika, fizika;

– gazdasági és humán ismeretek (10 kredit): közgazdaságtan, hadtörténelem/haditechnika, hadijog/jogi ismeretek;

– szakmai ismeretek (40 kredit): informatika, villamosságtan, analóg elektronika, digitális technika, harcászat, katonai műveletek alapjai, információs műveletek, haditechnikai alapismeretek, vezetés és szervezéselmélet.

A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a felsorolt ismeretkörökben legalább 40 kredittel rendelkezzen a hallgató. A hiányzó krediteket a mesterfokozat megszerzésére irányuló képzéssel párhuzamosan, a felvételtől számított két féléven belül, a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint meg kell szerezni.

Katonai felsővezető szakirányú továbbképzési szak

1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: katonai felsővezető szakirányú továbbképzési szak. (Senior military leader postgraduate specialist training course)

2. A szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése: katonai felsővezető (senior military leader)

3. Képzési terület: közigazgatási, rendészeti és katonai képzési terület.

4. A felvétel feltétele:

- bármely képzési területen, mesterképzésben szerzett oklevél,

- angol STANAG 6001 szabványú 3.3.3.3. vagy angol nyelvből katonai szakanyaggal bővített komplex felsőfokú nyelvvizsga,

- külföldi hallgatók esetében magyar nyelvvizsga,

- legalább 2 év zászlóaljparancsnoki, vagy azzal megegyező szintű vezetői beosztásban eltöltött idő,

- közigazgatási alapvizsga,

- ECDL vizsga,

- érvényes nemzetbiztonsági szakvizsga,

- érvényes fizikai felmérés.

5. A képzési idő: 2 félév

6. A szakképzettség megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 60 kredit.

7. A szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök és a főbb ismeretkörökhöz rendelt kreditérték:

Általános ismeretek: 35 kredit

Szakmai ismeretek: 19 kredit

8. A szakdolgozat kreditértéke: 6 kredit.

DOKTORI KÉPZÉS

Hadtudományi Doktori Iskola

1. A képzés megnevezése: hadtudományi doktori képzés/doctoral program in military science

2.A képzésben megszerezhető végzettségi szint és az oklevélben szereplő megjelölése: doktori képzés, a hadtudományok PhD fokozatosa/doctoral programme, PhD in military sciences

3. Képzési terület: hadtudományi

3.1.. Kutatási területe: A védelmi szféra tevékenységét érintő hadtudományi jellegű kérdések kutatása

4. A képzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott mesterszakok:

– katonai műveleti logisztikai

– védelmi igazgatási

– biztonság- és védelempolitikai;

– nemzetbiztonsági

– rendészeti vezetői

– katonai vezetői

– katonai üzemeltetési

5. A képzési idő félévekben: 6 félév

6. A doktori képzés során, az abszolutórium megszerzéséhez szükséges kreditek száma:

A képzési idő 2+ 2 (+1) évből fog állni. A képzés első szakasza az ún. képzési-kutatási szakasz, négy félévből áll. A második szakasz az ún. kutatási- disszertációs szakasz, amely szintén négy félévből áll.

7. A doktori képzés célja: a „Hadtudományok” tudományág valamely kutatási területén tudományos kutatást végző, szervezett képzésben vagy egyéni felkészülésen résztvevő doktorandusz - hallgatók felkészítése a tudományos (PhD) fokozat megszerzésére.

8. A doktori képzés szempontjából meghatározó ismeretkörök:

Tanulmányi téren minden szervezett képzésben résztvevő doktorandusz hallgatónak 50 kreditpont értékben az alábbi rendben kell tantárgyakat kötelezően felvenni, vagy választani:

Kötelező tárgyak: A hadtudomány alapjai; A hadtudomány klasszikusai; A hadművészet története; A tudományos kutatás módszertana I., Biztonságpolitika – katonai biztonság, Hadtudomány – hadművészet I., Hadtudomány – hadművészet II., A tudományos kutatás módszertana II., Logisztika – katona – egészségügy, Védelemi igazgatás – katasztrófavédelem

Információs műveletek, Kritikus infrastruktúra, Rendvédelem- nemzetbiztonság, Védelempolitikai tanulmányok.

A kötelező tantárgyak mellett az 1-4. félévben minden szervezett képzésben résztvevő doktorandusz hallgatója részére kötelező és szabadon választható tárgyakat kell felvenni.

• Az 1-2. félévben lehetőség szerint a kutatási témához kapcsolódóan, kötelezően fel kell venni félévenként 1-1 szabadon választható kollokviumi tantárgyat, tantárgyanként 3-3 kreditpont értékben.

• Az 3-4. félévben lehetőség szerint a kutatási témához kapcsolódóan, kötelezően fel kell venni félévenként 1-1 szabadon választható kutatói szemináriumot 2-2 kreditpont értékben (a kutatói szemináriumok gyakorlati jeggyel zárulnak).

Ismeretkörök:

A hadművészet története: Az európai és a magyar hadművészet fejlődésének áttekintése ókortól a második világháború befejezéséig. A katonai vezetés fejlődése szempontjából legfontosabb háborúk, hadvezérek tevékenységének bemutatása. A nagy történelmi korszakok meghatározó háborúink, csatáinak elemzésén keresztül annak bemutatása, hogy a mai hadművészet milyen gyökerekkel, előzményekkel rendelkezik.

A hadtudomány alapjai: A tantárgy oktatásának célja általános hadtudományi ismeretek nyújtása, a szakmai tantárgyak ismeretanyagának, valamint az általános hadtudományi műveltség megalapozása. A tudomány rendszere, a hadtudomány 1.; A tudomány rendszere, a hadtudomány 2.; A hadtudomány forrásai; A magyar hadtudomány 1.; A magyar hadtudomány 2.; Alapfogalmak (hadművészet); Haderőnemek fegyvernemek, szakcsapatok 1.; Haderőnemek fegyvernemek, szakcsapatok 2. (MH); A katonai műveletek rendszere 1.; A katonai műveletek rendszere 2.; A háború tipológiája; A katonai erőszak elméletének fejlődése; A hadikultúrák ; A felkelés elmélete.

A hadtudomány klasszikusai: A hadtudomány klasszikusainak élete munkássága, legfontosabb műveik, hatásuk az egyetemes hadművészet fejlődésre. A tantárgy áttekintést nyújt az ókortól a második világháborúig, elsősorban az európai és amerikai klasszikusokat helyezi előtérbe, illetve a kiemelkedő magyar hadtudósokat. Általános ismeretek nyújtása a hadtudomány alapjait képező klasszikus szerzőkről és munkákról.

Hadtudomány-hadművészet I

Hadikultúrák és gyakorlati megvalósulásuk

Geopolitika, geostratégiai alapjai

Az USA, a NATO és a Szovjetunió katonai stratégiái a hidegháború időszakában

Kihívások, kockázatok, fenyegetések

Magyarország biztonsági dokumentumai, energiabiztonság

Hadtudomány-hadművészet II.

Biztonság, válság, válságkezelés, válságreagáló erők, A stratégiai tervezés a hadműveleti tervezés folyamata, összefüggései, A világvallások és a biztonság, A XX-XXI. századi hadviselés alapelvei és katonai tapasztalatai, Generációk a hadviselésben, aszimmetrikus (hibrid) hadviselés, gerilla hadviselés, felkelés ellenes műveletek, A terrorizmus hadelméleti alapjai.

Nemzetbiztonság, rendvédelem: A nemzetbiztonsági szolgálatok és a rendvédelmi szervek története, feladatai, általános elmélete. A szolgálatok és a rendvédelmi szervek irányítása, ellenőrzése. A szolgálatok és rendvédelmi szervek hazai és nemzetközi együttműködése. A NATO és EU hírszerző és elhárító szervezetei. Az EU rendvédelmi szervei, azok feladatai. A nyílt és titkos információgyűjtés eszközei, módszerei. Elemző értékelő módszerek és eljárások. A titkos információgyűjtés és adatszerzés technikai biztosítása a nemzetbiztonsági és rendvédelmi szervek számára. A rendvédelmi szervek és a nemzetbiztonsági szolgálatok részvétele a nemzetközi békefenntartó és válságkezelő műveletekben. Tudományos munka, képzés és oktatás a szolgálatoknál és a rendvédelmi szerveknél

Információs műveletek. A katonai műszaki tudományok alapjai. Az információ jelemzői. Az információs társadalom kialakulása, fogalma, tartalma. Az információs társadalom információs infrastruktúrái. Információtechnológiai forradalom. A harctevékenység információs környezete, információs hadszíntér, digitális harctér értelmezése. Korszerű katonai információs rendszerek. Az információs fölény és a vezetési fölény értelmezése. Információalapú hadviselési módok. Hálóztalapú műveleti képességek. Információs műveletek fogalma, értelmezése, dimenziói, fajtái, elemei. Az információs műveletek főbb tevékenységi elemei: műveleti biztonság; katonai megtévesztés; pszichológiai műveletek; elektronikai hadviselés; számítógép-hálózati hadviselés. Összehangolt információs műveletek értelmezése.

Kritikus infrastruktúra: Infrastruktúrák alapjai, felosztásuk. Krikusság fogalma. Kritikus infrastruktúrák (KI). Kirikus információs infrastruktúrák (KII). A KI-kat és KII-kat fenyegető veszélyek és kihívások. A KI és KII területén meglévő nemzetközi és hazai szabályozási keret. A védelem szervezeti kerete az Európai Unióban, a NATO-ban és hazánkban.

Biztonságpolitika – Katonai biztonság

A biztonság komplex és modern felfogásának elsajátítása. A biztonság elméleti koncepcióinak (realizmus, liberalizmus, konstruktivizmus) megismerése és napjaink biztonsági kihívásainak magyarázata. A katonai biztonság napjainkban. A nemzetközi béke és biztonság fenntartásában szerepet játszó legfontosabb nemzetközi intézmények (ENSZ, EU, NATO, EBESZ). Békefenntartás és válságkezelés feladatai. A kurzus napjaink regionális biztonsági problémáinak feldolgozásával és a hazai biztonsági rendszer jellemzőinek megismerésével zárul. Általános ismeretek nyújtása a 21. század biztonsági kockázatairól, kihívásairól és fenyegetettségeiről. A biztonsági szektorok és a katonai biztonság összefüggései. A modern hadviselés és béketámogató műveletek, valamint a haderő- fejlesztés követelményei. A nemzetközi szervezetek tevékenysége a nemzetközi béke és biztonság fenntartásában. A Magyar Honvédség, rendőrség és civil szereplők tevékenysége a nemzetközi válságkezelésben. A magyar biztonsági szektor fejlesztése a nemzetközi követelmények tükrében.

Logisztika- katonai egészségügy

A tantárgy keretén belül a hallgatók megismerkednek a katonai logisztika alapjaival (a Logisztika fogalma, tárgya, módszere a katonai logisztika a logisztika sajátos területe), felépítésével, a NATO logisztika elveivel, az anyagi és közlekedési támogatás rendszereivel a Magyar Honvédségen, valamint többnemzeti műveletekben. A tantárgy bemutatja a katonai logisztika történetéti fejlődését, illetve ismerteti a technikai támogatás folyamatát, valamint a logisztikai folyamatok vezetését a Magyar Honvédségen belül. A hallgatók megismerkednek az egészségügyi támogatás folyamatával

Tudományos kutatás módszertana: A tantárgy célja, hogy kialakítsa a hallgatókban az önálló kutatómunkához nélkülözhetetlen készségeket, illetve megismertesse őket a kutatási folyamat kulcselemeivel. A kurzus során önálló kutatásra sarkalljuk a hallgatókat.

A tudományos kutatás fogalomrendszere, a tudományos megismerés, bevezetés a társadalomtudományi kutatások elméletébe és gyakorlatába. A szakmai és tudományos jellegű kutatási folyamat lépései az ötlettől a publikált produktumig, Jellemző kutatási stratégiák és eszközök. On-line keresés és információfeldolgozás. Az EU és a hazai kutatások intézményi keretei, kutatásetika, Internetes szakirodalom feldolgozás

Tudományos publikációk szerkesztése. Eredetiség és plágium: a tudományos tevékenység etikai követelményei. A saját kutatások eredményeinek kiértékelése, értelmezése, publikálása.

a források értelmezése. Az elemzések fajtái. a hadtudományi kutatások sajátosságai. Az analitikus jellegű kutatások értékelésének szempontjai.

9. A képzéshez kapcsolt szakmai gyakorlat követelményei: nincs

10.Idegennyelvi követelmények:

A felvétel során, valamint az abszolutórium megszerzéséhez, a felsorolt idegen nyelvek valamelyikéből legalább B2 szintű (középfokú) komplex államilag elismert nyelvvizsgával, illetve, azzal egyenértékű bizonyítvánnyal rendelkeznek:

– valamennyi európai ország hivatalos nyelve;

– arab;

– héber;

– japán;

– kínai;

– koreai;

– latin;

– ógörög.

11. A doktori képzésbe való felvétel feltételei:

Doktori képzésre a felvételi eljárás alapján lehet felvételt nyerni. A szervezett képzésre és az egyéni felkészülésre azok jelentkezhetnek, akik:

a. mesterképzésben szerzett fokozatot és szakképzettséget tanúsító oklevéllel vagy azzal egyenértékű egyetemi szintű végzettséget és szakképzettséget tanúsító oklevéllel, továbbá

b.) a felsorolt idegen nyelvek valamelyikéből legalább B2 szintű (középfokú) komplex államilag elismert nyelvvizsgával, illetve, azzal egyenértékű bizonyítvánnyal rendelkeznek:

– valamennyi európai ország hivatalos nyelve;

– arab;

– héber;

– japán;

– kínai;

– koreai;

– latin;

– ógörög.

A felvételi meghallgatáson a bizottság három szempont alapján értékeli a pályázót:

a. habitusvizsgálat, melynek során igazolnia kell, hogy a hadtudomány területén átfogó ismeretekkel rendelkezik. Adható felvételi pontszám: 0-60 pont;

b. eddigi tudományos tevékenység, melynek során az Országos Tudományos Konferenciá(ko)n (OTDK) elért helyezés(ek), kivételesen az OTDK-n kapott különdíj (amelyet a felvételi bizottság külön megvizsgál), valamint a tudományos publikációkkal igazoltan elszámolhatóak a következőképpen: az OTDK I. hely: 20 pont, II. hely: 15 pont, III. hely: 10 pont, különdíj: 5 pont. Egy már megjelent, vagy megjelenésre elfogadott tudományos publikáció 3 felvételi pontot jelent. (Megjelenésre elfogadott publikációról az adott közleményt megjelentetni kívánó tudományos médium szerkesztőbizottsága vagy főszerkesztője által kiadott nyilatkozat benyújtása szükséges). Az egyéni képzésre, valamint az egyéni felkészülési formára pályázóknál jelentős kutatói gyakorlat és publikációkkal igazolt kutatási eredmény bizonyítása szükséges, amely az egyéni képzésre jelentkezőknél minimum 10 (tíz) publikációs pont, míg az egyéni felkészülésre jelentkezőknél a fokozatszerzésre jelentkezéssel megegyező, minimum 20 publikációs pont. A tudományos tevékenység értékelésére adható összpontszám: 0-20 pont.

Katonai Műszaki Doktori Iskola

1. A képzés megnevezése: katonai műszaki ismeretek/doctoral program in military engineering.

2. A képzésben megszerezhető végzettségi szint és az oklevélben szereplő megjelölése: doktori képzés, a hadtudományok PhD fokozatosa/doctoral programme, PhD in military engineering sciences.

3. Képzési terület: műszaki tudományok

4. Kutatási területe: A védelmi szféra tevékenységét érintő katonai műszaki tudományok jellegű kérdések kutatása. Aktuális kutatási területek:

← Katonai műszaki infrastruktúra

← Haditechnika és robotika

← Védelmi elektronika, informatika és kommunikáció

← Katonai környezetbiztonság

← Katonai logisztika és védelemgazdaság

← Biztonságtechnika

← Katasztrófavédelem

5. A képzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott mesterszakok:

← Védelmi vezetéstechnikai rendszertervező

← Katasztrófavédelmi mérnöki

← Biztonságtechnikai mérnöki

← Katonai logisztikai

6. A képzési idő félévekben: 6 félév

7. A doktori képzés során, az abszolutórium megszerzéséhez szükséges kreditek száma:

180 kredit az alábbiak szerint:

← tanulmányi kötelezettség minimum 50 kredit;

← tudományos kutatómunka minimum 120 kredit;

← tanóratartás (oktatás) maximum 10 kredit.

8. A doktori képzés célja:

← a „Katonai műszaki tudományok” tudományág valamely kutatási területén tudományos kutatást végző, szervezett képzésben vagy egyéni felkészülésen résztvevő doktoranduszok felkészítése a tudományos (PhD) fokozat megszerzésére.

← PhD hallgatók magas színvonalú oktatása, azaz kutatva tanítása a védelmi szféra oktatási és kutatási elit utánpótlásaként.

← kutatói elit nevelése a felhasználói, a tágabb értelemben vett piaci környezet számára.

← nemzetközi összehasonlításban is mérhető kutatási eredmények produkálása mind az oktatók (témavezetők), mind a PhD hallgatók által.

← műhelyépítés az elitképzés és a kiválóak sikeres kinevelése érdekében,

← az oktatás és a kutatás magas színvonalú, minőségi szervezése és irányítása, különös tekintettel a hatékonyság növelésére.

9. Idegennyelvi követelmények:

A felvétel során, valamint az abszolutórium megszerzéséhez, a felsorolt idegen nyelvek valamelyikéből legalább B2 szintű (középfokú) komplex államilag elismert nyelvvizsgával, illetve, azzal egyenértékű bizonyítvánnyal kell rendelkezni:

- valamennyi európai ország hivatalos nyelve;

- arab;

- héber;

- japán;

- kínai;

- koreai;

- latin;

- ógörög.

10. A doktori képzésbe való felvétel feltételei:

Doktori képzésre a felvételi eljárás alapján lehet felvételt nyerni. A szervezett képzésre és az egyéni felkészülésre azok jelentkezhetnek, akik:

a. mesterképzésben szerzett fokozatot és szakképzettséget tanúsító oklevéllel vagy azzal egyenértékű egyetemi szintű végzettséget és szakképzettséget tanúsító oklevéllel, továbbá

b. a felsorolt idegen nyelvek valamelyikéből legalább B2 szintű (középfokú) komplex államilag elismert nyelvvizsgával, illetve azzal egyenértékű bizonyítvánnyal rendelkeznek.

c. A jelentkezők felvételi meghallgatáson vesznek részt.

A felvételi meghallgatáson a bizottság három szempont alapján értékeli a pályázót:

a. habitusvizsgálat, melynek során igazolnia kell, hogy a katonai műszaki tudományok területén átfogó ismeretekkel rendelkezik. Adható felvételi pontszám: 0-60 pont;

b. eddig tudományos tevékenység, melynek során az Országos Tudományos konferenciá(ko)n (OTDK) elért helyezés(ek), kivételesen az OTDK-n kapott különdíj számít, valamint a tudományos publikációkkal igazolt kutatások is elszámolhatóak. Az egyéni képzésre, valamint az egyéni felkészülési formára pályázóknál jelentős kutatói gyakorlat és publikációkkal igazolt kutatási eredmény bizonyítása szükséges, amely az egyéni képzésre jelentkezőknél minimum 10 (tíz) publikációs pont, míg az egyéni felkészülésre jelentkezőknél a fokozatszerzésre jelentkezéssel megegyező, minimum 20 publikációs pont. A tudományos tevékenység értékelésére adható összpontszám: 0-20 pont.

c. Az idegennyelv-ismeret értékelése:

A B2 szintű (középfokú) komplex államilag elismert nyelvvizsga, illetve azzal egyenértékű bizonyítvány az elismert nyelvek valamelyikéből: 0 pont (kritérium követelmény). További nyelvvizsgák esetében beszámítható pontok:

ca) B1 (alapfokú) komplex típusú vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga esetén: 5 pont;

cb) B2 (középfokú) komplex típusú, vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga esetén: 10 pont;

cc) C1 (felsőfokú) komplex típusú, vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga esetén: 15 pont.

Amennyiben az első nyelvvizsga C1 (felsőfokú) komplex típusú, akkor arra plusz 5 pont adható. A 137/2008. (V. 16.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése szerint ugyanazon nyelvből tett részvizsgák egyesíthetők. Az idegennyelv-ismeretre adható összpontszám: max: 20 pont:

A felvételhez az alábbi pontértékek elérése szükséges:

a) a teljesidejű és részidejű képzésnél minimum 60 felvételi pont;

b) egyéni képzésnél minimum 70 felvételi pont;

c) egyéni felkészülésnél minimum 80 felvételi pont.

A KMDI Tanács (KMDIT) a Felvételi Bizottság javaslata alapján a pályázókat véleményezi, rangsorolja és kialakítja állásfoglalását: javasolja, feltételesen javasolja vagy nem javasolja a felvételüket. A KMDIT a felvételiről szóló javaslatot döntésre felterjeszti az EDT-hez.

11. A doktori képzés szempontjából meghatározó ismeretkörök:

Az 1. félévben a KMDI felvételt nyert hallgatóinak (az egyéni képzésben lévőknek is) az alábbi tárgyakat kötelező felvenni:

• „Alapozó ismeretek” modult, amely doktori iskola öt – külön-külön félévközi értékeléssel záruló – alapozó tantárgyát jelenti 2-2 kreditpont értékben;

• „A tudományos kutatás elmélete és módszertana” tantárgyat 3 kreditpont értékben, amely gyakorlati jeggyel zárul;

• további kettő – külön-külön félévközi értékeléssel záruló – hadtudományi ismereti tantárgyat 2-2 kreditpont értékben.

Az „Alapozó ismeretek” modulon belüli öt tantárgyból a hallgatóknak összevont szigorlatot kell tenni. E szigorlat sikeres letétele, valamint a „A tudományos kutatás elmélete és módszertana” tárgy teljesítése egyben kritériumkövetelmény a további tanulmányok folytatásához. A 2. félévben a KMDI minden szervezett képzésben résztvevő hallgatója részére kötelezően előírt kötelezően választható saját kutatási területi főtantárgyat kell teljesíteni 6 kreditpont értékben. A további félévekben az adott kutatási terület minden szervezett képzésben résztvevő hallgatójának a kutatási terület szigorlati tantárgyai közül fel kell venni kettő kötelezően választható tantárgyat (6-6 kreditpont értékben). Mindkét tantárgynak a hallgató kutatási témájához illeszkedőnek kell lennie. Az egyéni képzésben lévők ezen tantárgyakat bármely félévben felvehetik. A hallgatónak lehetőleg a 2-4 félévben a témához kapcsolódóan fel kell venni legalább három választható kollokviumi tantárgyat, tantárgyanként 3-3 kreditpont értékben. Az előző bekezdésben megfogalmazott elvek szerint, a hallgatónak fel kell venni legalább három kutatói szemináriumot 2-2 kreditpont értékben. A kutatói szemináriumok gyakorlati jeggyel zárulnak. A doktoranduszok a képzés időszakában külön költségtérítés fizetése nélkül az összes előírt kreditet tíz százalékkal meghaladó kreditértékű tantárgyat felvehetnek, illetve teljesíthetnek, de az összes teljesített kredit nem haladhatja meg a 198 kreditet.

12. A képzéshez kapcsolt szakmai gyakorlat követelményei: nincs

13. A magas színvonalú oktatás biztosítékai

A KMDI annak érdekében, hogy a hallgatók a képzési időszak minden követelményét eredménnyel teljesíthessék, logikusan felépített képzési dokumentumokat állított össze, melyek magas, de végrehajtható követelményeket tartalmaznak. A hallgatók és a témavezetők számára minden félév végén beszámolási kötelezettséget ír elő, melynek megfelelő szintű teljesítése a félévzárás feltétele. A kutatások ellenőrzését és motiválását szolgálják a kutatás-módszertani órák, a hallgatói konferenciák, valamint az eredmények kötelező közzététele lektorált magyar és idegen nyelvű folyóiratokban. A fegyelmezett előrehaladást biztosítja többek között az első szemesztert követő szigorlat, ami kritériumkövetelmény, a második szemesztert követő kutatási beszámoló doktorandusz konferencián, a képzés során a hallgatói visszajelzések folyamatos bekérése, ill. az abszolutórium megszerzéséhez a min. 15 publikációs pont teljesítése.

................
................

In order to avoid copyright disputes, this page is only a partial summary.

Google Online Preview   Download

To fulfill the demand for quickly locating and searching documents.

It is intelligent file search solution for home and business.

Literature Lottery

Related searches