ODIHR.GAL/26/02
EBESZ
Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala
DIEJH
a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGban
2002. ÁPRILIS 7-én ÉS 21-én tartott
ORSZÁGGGYÛLÉSI VÁLASZTÁSOKról
szóló
ZÁRÓJELENTÉS
[pic]
Varsó
2002. június 6.
TARTALOMJEGYZÉK
I. ÉRTÉKELÕ ÖSSZEFOGLALó 1
II. ELÕZMÉNYEK 2
III. JOGI KERET 2
IV. VÁLASZTÁSI SZERVEK ÉS HIVATALI apparátus 4
A. Felépítés, összetétel és illetékesség 4
B. A választások megszervezése és a jogszabályi rendelkezések alkalmazása 4
1. Választási bizottságok 4
2. Az Országos Választási Iroda 6
3. Pártok és jelöltek nyilvántartásba vétele 6
4. Szavazók nyilvántartásba vétele 7
V. A NÕK ÉS A NEMZETI KISEBBSÉGEK RÉSZVÉTELE 7
VI. A VÁLASZTÁSI KAMPÁNY 9
VII. A MÉDIA ÉS A VÁLASZTÁSOK 10
A. A Média és Felügyelõ Testületei 10
B. A Kampányidõszak Alatt a Médiában Való Rendszeres Tájékoztatásra Vonatkozó Jogszabályi Rendelkezlések 11
C. A Médiával kapcsolatos Panaszok 11
D. A Média Folyamatos Ellenõrzése 12
1. A televízió 13
2. A nyomtatott sajtó 14
VIII. A VÁLASZTÁS NAPI FOLYAMATOK MENETE 14
A. A Szavazás Menete 14
B. Az Eredmények Megszámlálása és Jelentése 15
C. Eljárásbeli Hézagok 16
1. Igazolások 16
2. Mozgó urnás szavazás 16
3. Szavazás külföldön 16
4. Szavazóhelyiségek eredményeihez való hozzáférés 17
IX. A MÁSODIK FORDULÓ, KIFOGÁSOK ÉS A VÉGLEGES EREDMÉNY 17
A. A Második Forduló Kampánykkörnyezetének Jellege 17
B. Választások Utáni Kifogások és Újraszámlálások 18
1. Megismételt választásokat követelõ felhívások 18
2. Újraszámlálások 18
C. Végleges Eredmények 20
X. javaslatok 20
A. Általános 20
B. Választási Szervekk és Hivatali Apparátus 21
C. Jelöltek Nyilvántartásba Vétele 21
D. A Kampány és a Média 22
E. A Választás Napi Folyamatok Menete 22
Az ebesz/DIEJH-ról 21
MAGYARORSZÁGI
ORSZÁGGGYÛLÉSI VÁLASZTÁSOK
2002. április 7. és 21.
Az EBESZ/DIEJH Választási Megfigyelõi Küldöttségének (VMK)
Zárójelentése
I. ÉRTÉKELÕ ÖSSZEFOGLALÓ
A Magyar Köztársaságban 2002. április 7-én és a második fordulóban április 21-én tartott országgyûlési választások a nemzetközi normáknak és a demokratikus választások iránti elkötelezettség kritériumainak megfelelõ módon zajlottak le. A magyar választási rendszer alapot teremt egy általánosságban véve átlátható, elszámoltatható, szabad, pártatlan és méltányos folyamathoz. Néhány hiányosság ellenére e választások a demokratikus választási környezet további megerõsítését szolgálták Magyarországon.
A mostani választásoknak különös jelentõségük van, hiszen az újonnan megválasztott parlament fogja levezényelni Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozását.
A mostani választások pozitív környezetéhez hozzájáruló tényezõk a következõk:
• A vonatkozó választási törvényalkotás megteremti a demokratikus választások megtartásához szükséges keretet, amelyben az összes politikai párt versenghet egymással;
• A választási rendszer és az azt támogató szakképzett hivatali apparátus alapul szolgál egy elszámoltatható, szabad és egyenlõ folyamathoz;
• A politikai pártok választási bizottságokban való képviselete minden szinten támogatja a pártatlanságot és az átláthatóságot;
• Az Országos Választási Bizottság (OVB) tanácskozó jellege növeli a döntéshozatali folyamat szavahihetõségét és átláthatóságát;
• A megfelelõen megtervezett adminisztratív eljárásrendek, a magas színvonalú informatikai technológia és az elõzetes eredményeknek a választás estéjén történõ igen gyors jelentése hozzájárulhat a folyamat átláthatóságához, elszámoltathatóságához, megbízhatóságához és pontosságához; valamint
• A szavazók a választásról és a választáson indulókról szóló információkhoz a közszolgálati és kereskedelmi médiák széles skáláján hozzáférhettek.
Azonban bizonyos dolgok figyelmet igényelnek, biztosítandó, hogy a választási folyamat pozitív vonásai fenntarthatóak legyenek a jövõbeli választásoknál is. Ezek a következõk:
• A mostani választásokra megválasztott OVB korai, az ellenzéki pártok jóváhagyásának megszerzése nélkül és a múltbeli gyakorlattal ellentétben történõ felállítása aggályokat keltett;
• Az a tény, hogy az OVB-nek nincs az alacsonyabb szintû bizottságok döntéseire illetve intézkedéseire nézve kötelezõ érvényû hatalma, az eljárások következetlen végrehajtásához vezethet;
• A jelölteket támogató kopogtatócédulák leadására vonatkozó követelményekkel könnyen vissza lehet élni;
• Az állami televízió következetesen elfogultságot mutat a kormányzó Fidesz iránt;
• A kormány és a kormányzó politikai párt hirdetéseivel és a Belügyminisztérium által készített, a szavazókat tájékoztató üzenetekkel kapcsolatos elkenések észlelése a politikai viták kiindulópontja lett;
• A kampányfinanszírozással kapcsolatos törvényalkotás nem eléggé hatékonyan határozza meg a kampánykiadásokat és nem eléggé hatékonyan biztosítja, hogy a költségkorlátokat pontosan ellenõrizzék és betartassák;
• A jogorvoslati eljárás gyenge és a megfelelõ végrehajtási rendelkezések illetve büntetések hiánya veszélyeztetheti a panaszosok hatékony jogorvoslat foganatosítására vonatkozó jogát;
• Az Alkotmánybíróságnak a kisebbségek országgyûlési képviseletét szabályozó jogszabályok életbe léptetésével kapcsolatos kötelezettségre vonatkozó döntése ellenére ilyen jogszabály nem lett megalkotva, valamint
• A képviselet jelenlegi rendszere korlátozza a kis pártok, valamint a regionális és kisebbségi támogatottságot élvezõ pártok lehetõségeit.
Az e jelentés végén található részletes javaslatoknál megoldások találhatóak e még meglévõ hiányosságokra. Az EBESZ/DIEJH kész együttdolgozni Magyarország hatóságaival és civil társadalmával e javaslatok megtárgyalása érdekében.
A DIEJH kifejezésre kívánja juttatni elismerését a magyar Külügy- és Belügyminisztériumnak, az Országos Választási Bizottságnak (OVB) az Országos Választási Irodának (OVI), az országos és kerületi választási szerveknek és Magyarország egyéb hatóságainak a megfigyelés ideje alatt nyújtott segítségükért és teljes mértékû együttmûködésükért.
3 ELÕZMÉNYEK
A koppenhágai dokumentumban foglalt kötelezettségvállalásokkal összhangban az EBESZ-ben részt vevõ Államként, Magyarország kormánya felkérte az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalát (DIEJH), hogy végezze el a 2002. április 7-én és 21-én tartandó országgyûlési választások megfigyelését.
Az EBESZ/DIEJH Választásokat Megfigyelõ Küldöttsége (VMK) március 12-én került felállításra Linda Edgeworth (US) küldöttségvezetõvel az élén, és röviddel azt követõen kilenc részt vevõ államból származó, Budapestre, Pécsre és Debrecenbe telepített 10 szakemberrel megkezdte a választási folyamat ellenõrzését. Az EBESZ/GIEJH elõkészítõ missziójának értékelése alapján, melyet röviddel a választások elõtt készített, a választások elõtti környezet nem indokolta teljes megfigyelõi küldöttség telepítését. A VMK így nem telepített rövidtávú megfigyelõket a választás napján végbemenõ folyamatok ellenõrzésére.
III. jogi keret
Az országgyûlési választások lebonyolítását a Magyar Köztársaság Alkotmánya, az 1989. évi XXXIV. sz. országgyûlési képviselõk választásáról szóló törvény (a továbbiakban a választási törvény) valamint az 1997. évi a választási eljárásról szóló C. tv. (a továbbiakban az eljárási törvény) szabályozza. Számos más törvény és szabályzat vonatkozik konkrétan a választások lebonyolítására, többek között:
• Az 1996. évi I. számú a médiáról és az Országos Rádiós és Televíziós Testület (ORTT) Panaszbizottsága állandó eljárásrendjérõl szóló törvény;
• Az 1993. évi LXXXVII. számú a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény;
• Az 1978. évi VI. számú a büntetõ törvénykönyvrõl szóló törvény;
• Az 1989. évi XXXIII. számú a politikai pártok tevékenységérõl és pénzügyi mûködésérõl szóló törvény valamint az 1990. évi LXII. számú törvény, amely a korábbi törvény módosításait tartalmazza; valamint
• A Belügyminisztérium rendeletei, amelynek hatáskörében az Országos Választási Iroda felállításra kerül.
A jogi keret teljes alapot biztosít a demokratikus választásokhoz. Az Alkotmány jogi biztosítékokat tartalmaz az általános választójog, a társulási és gyülekezési jog, a szólás- és sajtószabadság biztosítására. A politikai pártok nyilvántartásba vételével kapcsolatos törvények liberálisak. A politikai pártoknak bõséges hozzáférésük van a választással kapcsolatos dokumentumokhoz és információkhoz és joguk van a választási bizottságokban minden szinten jelen lenni.
A választások lebonyolításával kapcsolatos törvények kétharmados többséget írnak elõ a parlamentben a törvény elfogadásához. E követelmény megakasztotta az akár lényegi, akár formalitásokra vonatkozó módosítások javasolását. Azonban széles körben elfogadott az a nézet, hogy az abszolút többségre vonatkozó elõírás fontos elem, amely biztosítja az országgyûlésen belüli fékeket és egyensúlyokat, szavatolja a pártok közötti konszenzust.
A választási törvény, amelyet elõször azért léptettek életbe, hogy elõsegítse az ország 1989-es átmenetét, általánosságban véve jól szolgálta a magyar választókat. Azonban bizonyos változtatásokat talán érdemes lenne megfontolni annak érdekében, hogy a törvény jobban illeszkedjék az elmúlt tíz év politikai fejlõdéséhez. Továbbá technikai jellegû hiányosságokat kellene pótolni, betömendõ az eljárásban mutatkozó azon hézagokat, amelyeket nem lehetett elõre látni, amikor a törvényt elfogadták. Az ezzel kapcsolatos kérdéseket illetve ezek következményeit taglalja részletesen a jelentés az alábbiakban.
A képviseleti rendszer a Magyar Köztársaságban pártokon alapuló rendszer, amely 3 szintû vegyes választási folyamatot jelent. Háromszázötvennyolc (386) országgyûlési képviselõt választanak két választási fordulóban. 176 jelöltet egymandátumos választókerületekben választanak meg. 152 képviselõi hely arányos elosztása az országos szinten a pártok listájára leadott szavazatok alapján dõl el. Egy-egy pártnak legalább az országos szinten keletkezõ megyei listás szavazatok 5%-át meg kell kapnia ahhoz, hogy a képviselõi helyek elosztásában részt vehessen. 58 kompenzációs képviselõi helyet osztanak el az országos pártlisták között a választókerületi versengésben sikertelen képviselõjelöltekre leadott felhasználatlan szavazatok felhasználásával valamint a megválasztott képviselõi helyek megyei listák közötti arányos elosztását szolgáló képlet alkalmazása után fennmaradó töredékszavazatok felhasználásával.
IV. választási SZERVEK és hivatali apparátus
A. Felépítés, Összetétel és Illetékesség
A választási szervek felépítése négy szintbõl áll: ezek az országos, területi, egyéni választókerületi és szavazóköri szint, ezek mindegyikén választott és pártok által delegált tagokból álló választási bizottság mûködik. Mindegyik szint támaszkodhat a megfelelõ logisztikai és adminisztratív támogatást nyújtani köteles (köztisztviselõkbõl álló) irodára.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) a választási folyamat törvényességének és pártatlanságának elsõ számú õre. 20 Megyei Választási Bizottság (MVB), 176 Választókerületi (kerületi) Választási Bizottság (VVB) és 10 844 Szavazatszámláló Bizottság (SZSZB) teljesít szolgálatot hasonló illetékességi kört ellátva.
Az Országos Választási Iroda (OVI) és megyei illetve kerületi szintû alárendelt Választási Irodák adminisztratív, technikai és logisztikai támogatást nyújtanak a választásokhoz. A Választási Irodát a Belügyminisztérium keretén belül hozzák létre.
E szervek felügyelete mellett a választások rendkívül szakszerû és átlátható módon lettek megtartva. A választási szervek tevékenysége közötti koordináció gördülékeny és hatékony választást biztosított, amely képes ellenállni a választási eredmények kétségbevonásának, és amely érdemes a közvélemény bizalmára.
B. A Választások megszervezése és a Jogszabályi Rendelkezések Alkalmazása
1. Választási Bizottságok
Az OVB az Országgyûlés által választott 5 tagból és országos jelöltlista állítására alkalmas politikai pártok által delegált további tagokból álló tanácskozó testület.[1] Az OVB-t a választások kiírása után azonnal megválasztják.
A mostani választásoknál az OVB majdnem két hónappal korábban lett létrehozva, mint a korábbi választások esetében, és jóval az országos listák nyilvántartásba vétele elõtt. A politikai pártok nem tudták küldötteiket kijelölni, és az OVB több hétig részvételük nélkül mûködött. A megválasztott tagokat a kormányzó többség egyszerû többségével választották meg, és az ellenzék által javasolt jelölteket figyelmen kívül hagyták. Noha a tagok egyszerû többség által történõ megválasztása nem törvényellenes, ellentétes volt azzal a gyakorlattal, amely szerint az OVB választott tagjai széles alapokon nyugvó összpárti támogatást élveznek. Az ily módon létrejött korai létrehozás bizonyos szintû bizalmatlanságot eredményezett, és kérdéseket vetett fel a pártok küldöttjeinek beiktatása elõtt hozott döntésekkel, konkrétan az OVB – a kormány hirdetéseivel és a kormánytestületek választások ideje alatti intézkedéseivel kapcsolatos – illetékességével kapcsolatban.
Az OVB végül akkor vált teljes értékûvé, amikor az országos listán versengõ pártok ki tudták jelölni saját delegáltjaikat. Az OVB szakszerû és teljes mértékben tanácskozó testületnek mutatkozott, amelyben minden tag beleszólhat a döntéshozatali folyamatba.
Az OVB kötelessége elvégezni számos gyakorlati teendõt, ilyen többek között a jelöltlisták és jelölõ szervezetek nyilvántartásba vétele vagy elutasítása, az eredmények jóváhagyása, annak meghatározása, mely pártok lépték át a mandátumok elosztásában való részvételhez kötelezõen elõírt küszöböt, és mely jelöltek szereztek kompenzációs képviselõi helyet az országos listákról, az országos összesített eredmények nyilvánosságra hozatala valamint a mandátumot szerzett jelöltek részére a mandátumok kiadása. Az OVB továbbá dönt a panaszokról, és kezdeményezi a döntést egy-egy ügy illetékes hatóságnak való átadásáról, amikor vélelmezés szerint súlyos jogsértés történt. Az OVB-nek hatalmában áll, hogy a választások eredményét érvénytelenítse, ha úgy dönt, hogy a jogsértés oly súlyos volt, hogy befolyásolni tudta a végeredményt.
Az OVB egyik legfontosabb szerepe abban áll, hogy övé a végsõ szó a választásokkal kapcsolatos törvények értelmezését illetõen, melynek megfelelõen köteles az egységes joggyakorlatot támogató „állásfoglalások” révén tisztázásokat közzétenni. A törvény egyedi jellemzõje azonban, hogy ezen állásfoglalások nem kötelezõ érvényûek. Fellebbezni sem lehet ellenük.
Az EBESZ/DIEJH aggályainak adott hangot, miszerint az OVB-nek nincs kötelezõ érvényû felhatalmazása ahhoz, hogy az alacsonyabb szintû bizottságoknak utasításokat adjon.[2] Ilyen felhatalmazás hiánya a választási bizottsági apparátus különbözõ szintjein a választási eljárások következetlen használatához, a területi bíróságok szintjén pedig hasonló ügyek tárgyában eltérõ döntésekhez vezethet. Az VMK munkája során azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az OVB által a korábbi választások alkalmával közzétett állásfoglalások érvényben maradnak, és sok alacsonyabb szintû bizottság hivatkozott OVB-állásfoglalásokra döntéshozatalában.
Az alacsonyabb szintû bizottságok döntései csak a következõ magasabb szintû bizottságnál fellebbezhetõek meg. Ha az ügy azon a szinten nem zárul kielégítõen, a döntést az illetékes bíróságnál meg lehet fellebbezni. Bármely szintû bírósági döntés végeleges, és nem fellebbezhetõ meg magasabb szintû bíróságnál. Az OVB által meghallgatott panaszok ügyében a Legfelsõbb Bírósághoz lehet fellebbezni.
Az OVB-nek nincs nyomozati jogköre. A hozzá benyújtott panaszokról jogi döntés csak a panaszos által elõterjesztett bizonyíték alapján hozható. Ahhoz sincs az OVB-nek kapacitása, hogy az általa hozott döntéseknek érvényt szerezzen. Amikor megállapítást nyer, hogy jogsértés történt, az OVB egyedül arra van felhatalmazva, hogy az általa feltártakat közzétegye, és ha a jogsértés a büntetõ törvénykönyvben meghatározott bûncselekménnyel is jár, az ügyet az illetékes hatóságnak átadja. Különben a törvényben nincs szankció meghatározva.
Az alacsonyabb szintû bizottságok az illetékes helyi képviselõ testület által választott három tagból és politikai pártok tagjai illetve független jelöltek közül delegált tagokból áll. A delegált tagok mandátuma a választási eredményeket megállapítását követõen lejár. A választott és delegált tagok azonos jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek.
Az országos, megyei és kerületi szintû választási bizottságok hálózata nem hierarchikus felépítésû. Így saját hatáskörükben a választási bizottságok minden szinten tényleges autonómiával rendelkeznek kötelezettségeik végrehajtását és döntéseik meghozatalát illetõen.
2. Az Országos Választási Iroda
A választás folyamatának adminisztratív irányítását a Belügyminisztérium részét képezõ Országos Választási Iroda (OVI) látja el. A Választási Iroda apparátusa a központtól lefelé, a megyei és kerületi szintû irodákon keresztül érvényesülõ hierarchia. A választási irodák feladata a választások elõkészítése, megszervezése és levezetése valamint a szavazók és a jelöltek tájékoztatása. A választási irodák tagjai köztisztviselõkbõl kerülnek ki. A Megyei Irodák vezetõi a megye illetékes fõjegyzõi, míg a Választókerületi Irodák vezetõi a települési jegyzõk. Egy-egy választási iroda köztisztviselõje hivatott dolgozni az egyes szavazókörökben is. A SZSZB nem szavazó tagjainak, a „jegyzõkönyvvezetõknek” a feladata az eredmények jelentését szolgáló adatlapoknak a pontos kitöltése valamint a szavazás lebonyolításával kapcsolatos adatok nyilvántartása.
A választás folyamatának egésze magas szinten számítógépesített, és a vonatkozó adatokat illetve döntéseket azonnal a nyilvánosság tudomására hozzák. A különbözõ választási szervek közötti érintkezést belsõ számítógépes rendszer biztosítja. E számítógépes rendszer pedig fejlett rendszert biztosít a szavazók jegyzékével, a jelöltek és pártok nyilvántartásával, a megyei és országos eredményekkel és a képviselõi helyek elosztásával kapcsolatos adatok összegyûjtéséhez. Az eredményeket a választás napjának végén Intraneten keresztül elküldik az OVI-nak.
Azonban az általános szakszerûség ellenére az OVI függetlenségével kapcsolatban aggályok merültek fel, egyrészt mivel a végrehajtó hatalmi ág részét képezi, másrészt mert egyes döntései – úgy tûnt föl – a kormányzó párt érdekeit szolgálják.
3. A pártok és a jelöltek nyilvántartásba vétele
Egy jelölt nevezéséhez 750 darab választójogosult, a hivatalt szerezni szándékozó jelölt választókerületében állandó lakhellyel rendelkezõ választó által aláírt „kopogtatócédula” leadása szükséges. Miként a múltban is, a kopogtatócédulák rendszere most is viták tárgyát képezte és vélelmezések szerint csalások történtek. A bizonyítékok összessége kimutatja, hogy a kopogtatócédulák – a politikai részvevõk által jelenleg kezelt és használt módon – oly mértékben alkalmat adnak a visszaélésre, hogy ez jelentõséggel bíró választhatósági kritériumként való felhasználásra alkalmatlanná teszi õket. Jóllehet e gyakorlat már egy évtizede alkalmazásban van, a választási törvény nem lett módosítva oly módon, ami figyelembe venné a minden egyes választási ciklus során fölvetett aggályokat.
Kopogtatócédulákkal való visszaélést legalább 75 esetben jelentettek a rendõrségen kivizsgálásra. A Közbiztonsági Fõosztály szerint csak 40 panasz alapozta meg indokoltan eljárás megindítását. A második forduló végére csak egy esetben folyt eljárás kopogtatócéduláért pénz felajánlása ügyében. 1998-ban hasonló számú esetet jelentettek be, de senki nem tudta megerõsíteni, hogy hivatalosan foganatosítottak-e egyetlen vádat is illetve elítéltek-e egyetlen elkövetõt is. Felmerülnek olyan aggályok, hogy a vizsgálati eljárás és a büntetõjogi következmények inkább jelképesek, mint lényegiek.
4. A szavazók nyilvántartásba vétele
A szavazók nyilvántartásba vétele a népesség-nyilvántartás alapján ment végbe. Az adatokat a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántaró és Választási Hivatala, helyi szinten pedig az úgynevezett „okmányirodák” rendszeresen frissítették illetve vezették. Az egyes szavazókörök listáját a választásokat megelõzõ 60 nap elsõ 8 napján hozták nyilvánosságra. A szavazókat a listára való felvételükrõl postán küldött értesítõ útján értesítették. Annak érdekében, hogy a lehetõ legtöbben felkerülhessenek a listára, a szavazás napján is lehetett szavazókat felvenni a listára, feltéve, hogy fel tudták mutatni személyi igazolványukat, amelyben fel van tüntetve a szavazókörhöz tartozó területen lévõ állandó lakóhely. A nyilvántartási listára való felvétel megtagadásával kapcsolatban nem jelentettek panaszt az VMK-nak.
V. a nõk és a nemzeti kisbbségek részvétele
Az elmúlt évtizedben Magyarországon az egyetemen végzettek körülbelül fele nõ volt. A különbözõ hivatásokban dolgozó nõk száma egyre nagyobb. A bírók többsége nõ. Politikai pártok szervezetében jelentõs számban töltenek be nõk vezetõi beosztást. A választások irányításában a nõk kiemelkedõ szerepet játszanak. A nõk valamennyi fõvárosi, városi és falusi önkormányzati testületnek csaknem 30%-át teszik ki. Külön-külön nézve: a fõvárosi és más városok választott testületeiben a képviselõi helyek 17%-át, a falvakban pedig ezek 1/3-át foglalják el.
Azonban ezek az eredmények még nem váltak láthatóvá a nõk parlamentbeli elõbbre jutásában. Az Országgyûlésben a nõk továbbra is csak 9%-ban vannak képviselve. Ez a számadat az el nem múló jele annak, hogy a nõk száma a Parlamentben 1994 és 1998 között 25%-kal csökkent.
A jelenlegi választási rendszerben a nõk politikai téren való elõrejutása és érdekeik támogatása elsõsorban a pártok kezében van. Az országos listákon együttesen a jelöltek 16,1%-a volt nõ. A Fiatal Demokraták Szövetsége Magyar Polgári Párt (Fidesz) és a Magyar Demokrata Fórum közös listáján szerepeltek nõk a legkisebb, 8,6%-os arányban, míg a fõ ellenzéki párt, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) listáján 23,4%-os arányban. Nõket a 45 – elsõ fordulóban gyõztest megválasztó – egymandátumos választókerületbõl 3-ban választottak. A második fordulóba bejutott 393 egymandátumos választókerületi jelölt (131 választókerületenként 3 jelölt) közül 48 volt nõ.
Az Alkotmány rendelkezik arról, hogy a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségeknek joguk van részesülni a legfelsõbb népképviseletben. A 68. cikkely továbbá arról rendelkezik, hogy az Állam köteles biztosítani kollektív részvételüket a közügyekben, továbbá elõírja, hogy a Köztársaság köteles biztosítani képviseletüket. Az Alkotmánybíróság 1992. és 1994. évi, a kisebbségek Parlamentben történõ képviseletérõl szóló törvényeknek az Országgyûlésben való életbe léptetésére vonatkozó döntése, valamint az 1993. évi, a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény e törvényre hivatkozó egyik rendelkezése ellenére, ilyen törvényt nem léptettek életbe. 1998-ban egy törvényjavaslat az elõírt abszolút többséghez hiányzó 6 szavazaton bukott meg. Azóta javaslat komolyan számbavételre nem került.
Magyarországon 13 elismert nemzeti kisebbség van, köztük: németek, szlovákok, horvátok, románok, lengyelek, bulgárok, görögök, örmények, ruténok, szerbek, szlovénok és ukránok. A romák képviselik a legnagyobb kisebbséget általában 400 000 és 600 000 között becsült népességgel[3]. A németek száma becslések szerint kb. 200 000, õket a szlovákok követik 100000-es lélekszámmal. Az összes többi kisebbség ennél jóval kisebb népességû. A számadatok csak becsült értékek, mert a kisebbségi jogállás bevallása teljesen önkéntes alapon történik. A pontatlan számok és az egyes kisebbségeket kitevõ becsült népességszámok közötti óriási eltérések miatt javaslatok születtek a kisebbségek részére arányosan elkülönített képviselõi helyekre vonatkozóan, vagy minden egyes kisebbség számára egy-egy egyéni országgyûlési képviselõi hely kiosztására vonatkozóan, amely elutasítást kapott. Továbbá a politikai pártok nevében számos felszólaló jelezte, hogy az ilyen szabályozás ellentmond Magyarország pártok uralta választási rendszerének. 1998-ban az MSZP és az SZDZ támogatott egy olyan javaslatot, amely a kisebbségi pártok esetében csökkentette volna a jelenlegi 5%-os küszöböt. A roma társadalmi szervezetek szintén javaslatot nyújtottak be, amelyben kérték az országgyûlésben való szavazás jogát kivéve a megválasztott képviselõk bizottságban való részvételére, törvényalkotási javaslattételre, stb., vonatkozó valamennyi jogával rendelkezõ kisebbségi képviselõk bevonását az országgyûlés munkájába. Ez a javaslat soha nem került az Országgyûlés elé.
Míg a magyarországi kisebbségek többsége bekerült a közélet vérkeringésébe, addig a roma népesség továbbra is marginalizált helyzetben van a politikai életben. Ténylegesen a roma népesség az 1998-ban megválasztott 386 fõs Országgyûlésben egyetlen képviselõi hellyel sem rendelkezett. Az új Parlamentben azonban négy roma képviselõ lesz, három a Fidesz-MDF országos listájáról, egy pedig az MSZP országos listájáról. A tíz bejegyzett roma politikai pártból öt vétette magát nyilvántartásba a mostani választásokra.
A mostani választások fõ fejleménye a fõ politikai párt (a Fidesz) és a roma párt (a Lungo Drom) között létrejött elsõ hivatalos megállapodás volt. Noha ezt a megállapodást fontos eseménynek tekintették, a roma közösség megoszlott a kérdést illetõen. A roma társadalmi szervezetek tág körébõl kikerülõ egyes kritikusok aggályukat fejezték ki amiatt, hogy a Lungo Drom egyszerûen a Fidesz oldalszárnyává vált.
7 a választási kampány
1994 óta a választásokon versengõ jelöltek és pártok száma választásról-választásra egyenletesen csökkent. 2002-ben az egyéni választókerületekben 1250 jelölt versengett, az 1998. évben induló 1606 és az 1994-ben induló 1876 jelölttel szemben. Csak a Fidesz-MDF indított egyéni jelöltet mind a 176 választókerületben. Az MSZP 170 választókerületben indított egyéni jelöltet, míg 6 választókerületben kisebb pártokkal közös jelöltet állított. 7 párt – többek között a Fidesz-MDF közös lista – állított megyei listát mind a 20 megyében. Nyolc párt állított országos listát, köztük az Új Baloldal, amely csak 7 megyében tudott listát benyújtani, ami az országos lista állításának minimális követelménye. 1998-ban 12 párt állított országos listát az 1994. évi 15-tel szemben.
A választások elõtti közvélemény-kutatások szoros versenyt jeleztek a két fõ politikai tömörülés, a Fidesz-MDF közös listája és az MSZP között, ezzel a szavazók politikai akaratának polarizációját és a politikai összkép további koncentrálódását jósolva. Számítások szerint kevés más párt – köztük hosszú parlamenti szereplést megélt pártok – éri el az 5%-os küszöböt. Végül a politikai paletta polarizációja heves és idõnként vitriolos kampányt eredményezett telve nacionalista retorikával és tisztességtelen kampányolásról szóló állításokkal, ahol a választási eljárás minden eleme részletekbe menõ vizsgálat tárgyát képezte. A választási bizottságok döntéseivel kapcsolatos panaszok, és újraszámlálás iránti igény óriási nyomást gyakorolt a választási hatóságokra helyi és országos szinten egyaránt.
Általánosságban véve kevés alapvetõ ideológiai különbség mutatkozott politikai szinten kül- és belpolitikai kérdésekben a két fõ versengõ tömörülés között, mivel arra vonatkozóan, hogy az EU-hoz való csatlakozással kapcsolatos tárgyalásokat minél elõbb be kell fejezni, konszenzus van. Mindazonáltal, a kampányt sokkal agresszívabbnak és pörlekedõbbnek észlelték, mint a korábbi választások alkalmával. Maga a kampány jellege vált a politikai viták központi témájává, és a megvitatott kérdések hol a nacionalista retorikával, hol az ellenfelek tisztességtelen kampányolásával álltak kapcsolatban.
A kampányidõszakot jelentõs méretû nagygyûlések és nagy politikai viták jellemezték, amelyek egy-egy fõ eseménye az elõzetes tervekrõl szóló tárgyalássorozat, a plakát- és levélháború, az egyházak híveikhez intézett kérése és politikai röplapok osztálytermekben történõ osztogatása volt.
A Fidesz-MDF miniszterei és az MSZP árnyékpartnerei között tartandó 17 vitából álló sorozatról szóló folyamatos beszéd vált a kampány központi témájává egy idõre. Heves és a médiában széles körben ismertetett tárgyalások után a viták elakadtak, amikor a két oldal egy stúdió hátterérõl állt le vitázni épp az elsõ vita megkezdése elõtt. A második egyet nem értés Orbán Viktor miniszterelnök és az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Medgyessy Péter javasolt TV-vitája kapcsán alakult ki, ami szintén nagy teret kapott a híradásokban. A két politikus végül április 5-én folytatott vitát, miután Orbán Viktor elutasította Medgyessy azon korábbi kérését, hogy a rendezvényt április 3-án tartsák meg, hogy a média a vita után foglalkozhasson vele még a kampánycsend beállta elõtt.
A katolikus egyház március 17-én keltezett körlevelet adott ki, amelyben a hívõit arra ösztönözte, hogy „ne vesztegessék szavazataikat olyan pártokra, amelyeknek nincs esélyük arra, hogy átlépjék az 5%-os küszöböt vagy megválasszák õket.” Az ellenzék azt állította, hogy a katolikus egyház nyíltan a Fidesz-MDF-et támogatja. Valóban, noha a Fidesz nem lett név szerint említve, a körlevél arra bátorította a szavazókat, hogy arra a pártra szavazzanak, „amely tiszteletben tartja a magyar kultúra értékekeit, nyitott szívvel és segítõkésséggel fordul a szomszédos országokban élõ magyarok felé, védi az élet teljességét, és biztosítja a sokgyermekes családok életét, továbbá támogatja a gyereknevelés tiszteletben tartását”. A körlevélben említett valamennyi téma konkrétan megfogalmazódott a Fidesz kampányretorikájában illetve politikai programjában. A református egyház hasonló körleveleket terjesztett hívei között.
A kormány és a Fidesz-MDF kampányának egybefonódása miatti aggályok két OVB-hez benyújtott panaszt eredményeztek. Az elsõben az MSZP felpanaszolta annak észlelését, hogy a kormány hirdetésein keresztül közpénzeket használnak fel a Fidesz-MDF kampányának elõmozdítására. Állásfoglalást kértek továbbá arra vonatkozóan, hogy a kormány hirdetései folytatódhatnak-e a kampánycsend ideje alatt. 5/2002 sz. februári, a kormány szokásos feladataival és kötelezettségeivel összhangban álló kormányzati intézkedésekbe való beleavatkozásra való illetékességének korlátozásáról szóló állásfoglalását idézve, az OVB úgy döntött, hogy nincs alapja ahhoz, hogy a kormány folyamatos hirdetéseire tilalmat írjon elõ. Továbbá azzal érvelt, hogy a kormány hirdetései nem elégítik ki a kritériumokat, mivel (1) a választási törvény nem tesz említést a nem politikai hirdetésekrõl, másrészt (2) a politikai hirdetésnek pedig az a hirdetés számít, amelyben valamely párt neve vagy jelképe szerepel illetve a pártra való szavazásra szólítanak fel.
A második panaszt a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) nyújtotta be. Panaszuk lényege az volt, hogy hasonlóságok vannak a Fidesz-MDF kampányhirdetések témái és formai jegyei valamint az Országos Választási Iroda által finanszírozott, a szavazóknak szóló tájékoztató hirdetések témái és formai jegyei között Bizonyítékként az SZDSZ egy Fidesz-MDF kampányanyagról készült fénymásolatot és egy, az OVI szavazók részvételét propagáló televíziós hirdetésrõl készített videót nyújtott be. A panaszt végül elutasították, noha az MSZP és az SZDZ más véleményen volt.
A pártok következetesen túllépték törvényben megszabott kampányfinanszírozásai kereteiket. A hivatalos testületeknek nem volt megfelelõ illetékessége ahhoz, hogy folyamatosan és pontosan ellenõrizzék a kampánykiadásokat. A legtöbb párt tartózkodott attól, hogy megtámadja mások túlköltekezését, és elismerte saját túlköltekezését.
VII. A MÉDIA ÉS A VÁLASZTÁSOK
A. A Média és Felügyelõ Testületei
A médiatörvény létrehozott egy független testületet, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) azzal a feladattal, hogy a rádiós és televíziós mûsorsugárzók tevékenységét felügyelje és folyamatosan ellenõrizze. Az ORTT megbízatása az, hogy engedélyeket pályáztasson és adjon ki, mûsorsugárzási frekvenciákat jelöljön ki, folyamatosan ellenõrizze a médiák tevékenységét, és adjon megoldást a kialakuló médiavitákkal kapcsolatban illetve orvosolja a felvetett és a Panaszbizottság által megvizsgálandó panaszokat. Az ORTT tagjait a parlamenti pártok jelölik és az Országgyûlés választja meg 4 éves szolgálati idõre.
A törvény egy felügyelõ Kuratóriumot is fölállít a közszolgálati médiák felügyelete céljából. A törvény értelmében e testületbe a kormány és az ellenzéki pártok egyaránt küldenek tagokat fele-fele arányban. Azonban amióta az elõzõ testület 1998-ban feloszlatásra került, csak a Kormány által kinevezett tagok foglalnak helyet a testületben. Mivel az ellenzék 5 tagot jelölt 4 posztra, a kormány azzal érvelt, hogy egyetlen ellenzéki jelöltet sem kell jelölni mindaddig, amíg a 3 ellenzéki párt megállapodásra jut arra vonatkozóan, hogy az 5 tagból kik teljesítsenek szolgálatot. Azt a javaslatot, hogy az 5 jelölt közül az Országgyûlés válasszon, elutasították, és a testület csak – a kormány által kinevezett – 4 taggal jött létre. A döntést kezdettõl fogva vitatta az újonnan létrehozott testület bejegyzéséért felelõs Cégbíróság és a fõügyész, aki megállapította, hogy a csak tagjai felével mûködõ testület összetétele sérti a törvényt. Végezetül a Legfelsõbb Bíróság szembehelyezkedett a döntésükkel, és úgy találta, hogy a testület jelenlegi állapotában törvényes. Egy, az Alkotmánybírósághoz benyújtott panaszt elutasítottak azon az alapon, hogy nem alkotmányos ügyrõl van szó. Miközben az ellenzék által jelölt tagok jelenléte a testületben továbbra is kérdéseket vetett föl a testület függetlenségét illetõen, a parlamenti ellenzéki pártokat hibáztatták azért, hogy nem oldották meg az általuk javasolt tagok kérdését.
B. A Kampányidõszak alatt a Médiában Való Rendszeres Tájékoztatásra Vonatkozó Jogszabályi Rendelkezések
A médiatörvény konkrétan nem taglalja a választási kampányidõszak alatti mûsorsugárzást. A 4. paragrafus általános útmutatásként elrendeli, hogy a mûsorsugárzók által nyújtott rendszeres tájékoztatásnak tárgyilagosnak és kiegyensúlyozottnak kell lennie. A törvény megtiltja továbbá, hogy a mûsorsugárzó bármely politikai párt vagy politikai mozgalom érdekeit szolgálja, hasonlóképpen a törvény tiltja azt is, hogy az adón hirdetést közzététetõ bármely párt beleavatkozzon a mûsorsugárzó felelõsségét vagy szabadságát illetõ kérdésekbe. Továbbá a pártoknak tilos bármilyen mûsor szponzorálása. A törvény felmenti a mûsorsugárzókat a hirdetések tartalmával kapcsolatos felelõsség alól, továbbá a hirdetések hosszúságát két percre vagy annál rövidebb idõtartamra korlátozza.
A választásokra vonatkozó eljárási törvény némi további útmutatást nyújt rendelkezéseiben. A 40. paragrafus megállapítja, hogy a kampányidõszak „a választások kiírása és a választás elõtti nap 0 óra 0 perce közötti” idõszakot jelenti. A 44. paragrafus elrendeli, hogy a a kampányidõszakban a mûsorszolgáltatók a jelöltek és a jelölteket állító szervezetek politikai hirdetéseit egyenlõ feltételek mellett sugározhatják. A törvény megtiltja, hogy a mûsorsugárzók a politikai hirdetéseket kommentárral vagy elemzésekkel egészítsék ki. A 93. paragrafus elõírja, hogy a közszolgálati mûsorsugárzók a választásokat megelõzõ 18. és 3. nap közötti idõszakban legalább egy politikai közleményt ingyenesen sugározzanak azon jelölõ szervezetek számára, amelyek országos listát, megyei listát vagy a sugárzott területtel egybeesõ egyéni választókerületben jelölteket állítottak. Ugyanezen jelölõ szervezet hirdetését még egyszer sugározni kell a kampányidõszak utolsó napján. A kereskedelmi médiának nincs ilyen kötelezettsége, és a mûsorsugárzó dolga eldönteni, hogy elfogad-e fizetett politikai hirdetést. Noha – korlátozott mértékben – ingyenes sugárzási idõ állt rendelkezésre a közszolgálati televízióban, a legtöbb párt nem hagyatkozott a médiában való szereplés e módjára, inkább befektetett fizetett sugárzási idõbe. A három legnépszerûbb televízióállomás közül a TV2 úgy döntött, egyáltalán nem fogad el fizetett politikai hirdetéseket, az MTV1 és az RTL Klub viszont rendszeresen sugárzott fizetett politikai hirdetéseket.
C. A Médiával kapcsolatos Panaszok
Az eljárási törvény 44(2) paragrafusa elrendeli, hogy a médiatörvényt kell alkalmazni a kampányidõszak alatt, a médiában való részvételre vonatkozóan. E rendelkezés az alapja annak, hogy az OVB-hez benyújtott, a médiával kapcsolatos panaszok nagy részét az OVB mint hatáskörébe nem tartozót továbbküldte. Azonban az ORTT is átadott hasonló módon panaszokat az OVB-nek. A panaszoknak a két testület közötti oda-visszatörténõ küldözgetése késedelmet okozott döntésük meghozatalában.
A leggyakoribb panaszokat kisebb pártok nyújtották be, azt állítva, hogy a média nem nyújt egyenlõ feltételeket. A Független Kisgazda és Polgári Párt (FKGP) például a miatt tett panaszt, hogy a mûsorsugárzók nem számolnak be kampánytevékenységükrõl, miközben a nagy pártok ilyen jellegû tevékenységét kimerítõen bemutatják. Hasonlóképpen, a FKGP azt panaszolta, hogy még a közszolgálati MTV sem kérte fel vezetõiket arra, hogy politikai kommentár jellegû és hírmûsorokban vegyenek részt, miként azt a nagyobb pártok vezetõi esetében megtette.
Vita támadt akkor is, amikor az MTV teljes terjedelmében közvetítette a Fidesz-MDF nagygyûlését, a rendszeresen jelentkezõ mûsorok adásból történõ levétele árán is. Semelyik más párt nagygyûlését nem mutatta be ilyen módon.
D. A Média Folyamatos Ellenõrzése
Az VMK három televízióadót és hat nyomtatott médiát ellenõrzött március 9. és április 5. között. A három televízióadó a közszolgálati MTV1 és két kereskedelmi adó, a TV2 és az RTL Klub volt. Négy napilap, a Blikk, a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet és a Népszabadság valamint két hetilap, a HVG és a Magyar Fórum képezte a folyamatos ellenõrzés tárgyát.
A folyamatos ellenõrzés fõ elemeit a pártoknak és a vonatkozó politikusoknak biztosított újságfelület nagysága illetve idõ hossza, bemutatásuk módja és a beszámolóban tükrözõdõ elfogultság mértéke képezte. A televízió folyamatos ellenõrzése a fõ mûsoridõben sugárzott mûsorokra és a választásokkal kapcsolatos mûsorok különkiadásaira valamint a politikai kommentár jellegû mûsorokra összpontosította figyelmét. Értékelték továbbá a választással kapcsolatos eseményekrõl szóló beszámolókban szereplõk nemek szerinti megoszlását.
A folyamatos ellenõrzés eredményei alapján a szavazók kielégítõ módon hozzáférhettek a választásokkal és a pártok kampányaival kapcsolatos információk teljes skálájához a közszolgálati és a magánmédiában egyaránt ahhoz, hogy a választás napján tájékozottan választhassanak. Mindazonáltal, az VMK által folyamatosan ellenõrzött médiák körében megfigyelhetõ volt néhány jellemzõ tendencia.
• Miként az várható volt, a kormány a választások elõtti idõszakban a közszolgálati televízióban kiemelt részt kapott a rendszeres tájékoztatásokban. A sajtóban a kormánynak szentelt újságfelület nagysága az egyes értékelt újságonként eltért.
• A pártok kampányáról szóló rendszeres tájékoztatás mind a közszolgálati, mind a kereskedelmi médiában elsõsorban egyrészt a Fidesz-MDF közös listára, másrészt az MSZP-re összpontosult. A többi pártról is rendszeresen beszámoltak, ám kisebb gyakorisággal.
• Valamennyi ellenzéki párttal szembeni különös elfogultság volt nyilvánvalóan tapasztalható a közszolgálati televízióban, míg a kereskedelmi televíziók elsõsorban semleges vagy negatív hangvételû tájékoztatást nyújtottak valamennyi pártról a kampányidõszakban.
1. Televízió
A rendszeres tájékoztatást a közszolgálati adón, az MTV1-en nagy részben a kormánynak szentelték, ami az adó hírmûsorainak és kommentárjellegû mûsorainak 32%-át tette ki. A kormányt hasonló mértékben mutatták be az adó hetenként jelentkezõ kommentárjellegû mûsorában, a Hétben is. Az MSZP a rendszeres tájékoztatásban a második helyet foglalta el 21,2%-os arányban, utána a Fidesz következett 12,9%-os arányban. Azonban a kormány és a Fidesz bemutatásának módja jelentõsen eltért attól a módtól, ahogy az MSZP-t bemutatták. A kormány tevékenységérõl jelentõs mennyiségû semleges hangvételû információt közöltek. A kormány pozitívan vagy negatívan jellemzett tevékenységérõl szóló összes riport kétharmadában a kormány kedvezõ elbírálásban részesült. Az MTV1-en a kormány tevékenységérõl szóló rendszeres tájékoztatásokban ellenzéki vezetõk véleményét nem közölték.
A Fideszt körülbelül azonos arányban mutatták be pozitív illetve negatív hangvételû tájékoztatásban. Ezzel ellentétben, noha az MSZP-rõl viszonylag nagyobb mértékben nyújtottak rendszeres tájékoztatást a hírekben és a választással kapcsolatos mûsorokban, a folyamatos ellenõrzést végzõk csak negatív vagy semleges információkat rögzítettek az MSZP-vel kapcsolatban. A pártra nem történt pozitív utalás az MTV1-en. A többi ellenzéki párt sem járt jobban. Csak a MIÉP-re történt néhányszor pozitív utalás. Az SZDSZ a választásokkal kapcsolatos mûsorok 6%-ában szerepelt, ám a pozitív és negatív információk aránya itt 1:10 volt.
Általánosságban véve a kereskedelmi adók, az RTL Klub és a TV2 eleve kevesebb idõt szentelt a választásokkal kapcsolatos riportoknak, mint az MTV1. Az RTL Klub nem vett föl mûsorába választásokkal kapcsolatos külön vitamûsort. A TV2 viszont félórás mûsorokból álló vitasorozatot sugárzott. Minden egyes vitában négy pártot kértek fel a részvételre. A négy fõ párttömörülés gyakrabban szerepelt a vitasorozatban, mint a kisebb pártok képviselõi.
A két kereskedelmi adó eltérõen nyújtott rendszeres tájékoztatást a kormányról. A TV2 kétszer annyi idõt szentelt (22,1%) a kormány ügyeirõl szóló beszámolókra, mint az RTL Klub, amely a kormányt a választás elõtti rendszeres tájékoztatásainak 11,9%-ában szerepeltette. Közszolgálati partnerével ellentétben azonban itt más volt a pozitív és a negatív riportok közötti arány. A kormányt mindkét kereskedelmi csatorna semlegesen vagy negatívan kezelte. Míg a Fideszrõl szóló riportok majdnem kizárólag semleges vagy negatív hangvételûek voltak, addig az MSZP a néhány pozitív hangvételû beszámolóval valamivel jobban járt, noha a róla szóló rendszeres tájékoztatás mindkét kereskedelmi csatornán visszatérõen kritikusnak jellemezhetõ.
Az RTL Klub Fideszrõl és MSZP-rõl szóló rendszeres tájékoztatása teljesen kiegyensúlyozott volt, ami a nekik szentelt idõt illeti. Más pártok vonatkozásában – akik esetében a televíziós mûsoridõ az SZDSZ-nek szentelt 4,2% és a Munkáspártnak szentelt 0,7% között mozgott – a hangnem úgyszólván minden esetben semleges vagy negatív volt. A TV2 mûsoridejének 14,3%-t szentelte a Fidesznek és 23,9%-át az MSZP-nek. Ezen a csatornán a többi párt rendszeres tájékoztatásban való részesülése az SZDSZ 6,8%-os és az Új Baloldal 1,5%-os szereplése között mozgott.
2. Nyomtatott sajtó
Általában véve az újságok a kormányra és a pártokra vonatkozó semleges hírforrásnak bizonyultak. A Magyar Fórum kivételével a nyomtatott sajtóban közzétett valamennyi híranyag legnagyobb része semleges hangvételû volt, míg az egy-egy párt irányában pozitívnak mutatkozó híranyagok a folyamatosan ellenõrzött újságokban megjelenõ riportok kevesebb, mint 10%-át tették ki.
A Népszabadság és a Magyar Hírlap szintén preferáltan nyújtott rendszeres tájékoztatást az MSZP-rõl, a Fideszrõl és a kormányról, míg pozitív kicsengésû híranyag itt kevés volt. Valamennyi folyamatosan ellenõrzött nyomtatott média közül a Magyar Nemzet közölt a legnagyobb mennyiségben kedvezõ hangvételû cikket a kormányról, ezzel szemben az MSZP-rõl és az SZDSZ-rõl szóló rendszeresen tájékoztatásaiban nem volt pozitív hangvételû beszámoló. A HVG-ben a Fideszrõl szóló híranyagnak kb. ¼-e, az MDF-rõl szóló híranyagnak pedig 14,3%-a volt kritikus hangvételû. Ugyanebben a lapban az MSZP és a MIÉP a róluk szóló híranyagok 7%-8%-ában kapott kritikát, míg az FKGP-rõl szóló híranyag 9,1%-a volt negatív hangvételû. A Blikk rendszeres tájékoztatásai ¼-ében kritizálta a kormányt, a Fideszt és az MDF-et.
A Magyar Fórum c. hetilap volt az egyetlen olyan újság, amely nyíltan támogatta a MIÉP-et mind mennyiségi, mind minõségi szempontból rendszeres tájékoztatásaiban. Ebben az újságban a pártól szóló rendszeres tájékoztatások 28%-a volt pozitív és 67,1%-a volt semleges hangvételû. Ezzel szemben a Fideszrõl szóló rendszeres tájékoztatás 62,5%-a negatív volt. Az MSZP-rõl és az FKGP-rõl szóló valamennyi rendszeres tájékoztatás illetve az SZDSZ-rõl szóló rendszeres tájékoztatások 87%-a kritikus hangvételû volt.
VIII. A VÁLASZTÁS NAPI FOLYAMATOK MENETE
A. A Szavazás Menete
Az VMK nem telepített rövid távú megfigyelõket a választás napi események folyamatos ellenõrzésére, és nem végzett megfigyelést a szavazatszámlásokról. A szavazóhelyiségben történendõk menetét jól tervezték meg, teljes adatlap- és dokumentáció-készlet támasztotta alá, ami teljes mértékben alapot teremtett ahhoz, hogy a szavazásról és a számlálásról pontos és revízió alá vethetõ nyilvántartás készüljön.
Mielõtt lehetõvé tennék számukra, hogy szavazzanak, a szavazóknak igazolniuk kell személyazonosságukat, és a szavazók nevét fel kell tüntetni a szavazók jegyzékében. Minden egyes szavazónak alá kell írnia a szavazók jegyzékét, ezzel ismeri el, hogy átvette a szavazólapját. Mielõtt a szavazónak átadnák, minden szavazólapot hivatalos pecséttel látnak el. Noha paravánok biztosítják a szavazók számára a titkos szavazást, a törvény úgy rendelkezik, hogy a szavazók nem kötelesek azt igénybe venni.
A törvény szigorúan korlátozza azt, hogy milyen módon jelölhetik meg a szavazók szavazólapjukat. Egyedül a párt vagy a jelölt neve mellett lévõ körbe tett „két egymást metszõ vonal”-ként meghatározott jelölés az érvényes. A szavazólap bármely más módon történõ megjelölése érvényteleníti a szavazatot. Sokan aggályuknak adtak hangot, hogy a szavazólap megjelölésének módját illetõ ilyen szigorú nyelvezet túlságosan korlátozó, és hogy más jelölések esetén is számba vehetõnek kellene tekinteni a szavazatot, ha a szavazó szándéka világos. A korlátozó szabályok ellenére azonban a bármely indok alapján érvénytelennek minõsülõ szavazatok száma az összes leadott szavazatnak csupán kb. 1%-át tette ki.
B. Az Szavazatszámlálás és az Eredmények Jelentése
A szavazatokat a szavazóhelyiségek bezárása után a lehetõ leghamarabb megszámolják. Az eljárás egyik egyedi jellemzõje az, hogy az egyes szavazókörökhöz – a szavazókör eredményeinek jelentésével kapcsolatos valamennyi papírmunka elvégzésére – kijelölt Jegyzõkönyvvezetõk az eredményekrõl elõzetes jelentést készítenek a szavazatok elsõ megszámlálása alapján, még akkor is, ha néhány kérdéses szavazatról még nem született döntés. Az elõzetes eredményeket faxon megküldik a kijelölt adatközpontnak, ahol azokat felveszik és továbbítják a Budapesti Adatközpontba összesítés céljából. A szavazóhelyiségek bezárását követõ egy vagy két órán belül az elõzetes eredmények a Választási Iroda Intranetjén keresztül hozzáférhetõvé válnak. Az adatokhoz való hozzáférés a választási irodák rendelkezésére áll az egész országban, e lehetõség továbbá fennáll jelszó segítségével a tömegtájékoztatási eszközök, a pártok, a diplomáciai missziók és mások felhatalmazott képviselõi számára is. A hivatalos végeredményt az egyes szavazóhelyiségek akkor adják le, amikor minden kérdéses szavazatról illetve lezáratlan ügyrõl döntöttek. A zárójelentést szintén átküldik, és a központban a megyei és országos eredményekkel országos szinten összesítik. Tapasztalatok alapján az elõzetes és a végleges eredmények közti eltérés kb. 0,2%-os.
Azok a pártok, tisztviselõk és civil szervezetek, amelyekkel az VMK találkozott, szinte egyetemleges bizalmuknak adtak hangot a jelentett eredmények pontosságát illetõen. Még azok a kis pártok is, amelyek nem tudtak képviselõt küldeni minden szavazóhelyiségbe, állították, hogy a fõ ellenzéki pártok jelenléte segíti annak biztosítását, hogy a szavazatokat pontosan számolják meg. A rendszer számos vonása szintén támogatja a jelentés pontosságát:
• Abban az esetben, ha az elsõ helyen álló két jelölt vagy párt közötti különbség 1%-nál vagy mint az érvénytelen szavazatok számánál kisebb, minden szavazatot újra kell számolni mindaddig, amíg kétszer egymásután ugyanaz az eredmény jön ki;
• A szoftvert úgy tervezték, hogy utasítsa el azokat az eredmény adatlapokat, amelyek nem elégítik ki a belsõ ellenõrzési és kiegyenlítési számítások feltételeit, mely számítások „tûréshatárokat” tartalmaznak, amiket azért építettek be, hogy a SZSZB-knek módjukban álljon jelezni az eltéréseket, ha van olyan szavazat, amelyet nem lehet teljes mértékben elszámolni (például a szavazó kisétál a szavazóhelyiségbõl, anélkül, hogy a szavazatot a szavazóurnába bedobná);
• Ha a szavazóhelyiség eredményeit a számítógép elutasítja, mert nem elégíti ki a belsõ ellenõrzés követelményeit, akkor a jelentést visszaküldik, és a SZSZB-t újra össze kell hívni, hogy a hibát kijavítsa;
• Miután a rendszer elfogadta, senki nem változtathat meg egyetlen bevitt adatot sem;
• A szoftver továbbá úgy lett megtervezve, hogy az elõzetes és a végleges eredményeket összehasonlítsa minden egyes szavazóhelyiség esetében. A minimális tûrési küszöbnél nagyobb eltérések elutasítás céljából megjelölésre kerülnek; valamint
• Az összesített adatok országos számolása kizárólag a szavazóhelyiségek jelentése alapján megy végbe, és nem alacsonyabb szintû összesítések alapján történik.
C. Eljárásbeli Hézagok
1. Igazolások
Hozzávetõleg 47 000, a szavazás napján lakóhelyétõl távol tartózkodó szavazó folyamodott igazolásért, hogy más választókerületben szavazhasson, mint ahol nyilvántartásba vették. E kérelmek leadási határideje az elsõ forduló elõtt 2 nappal van. Amikor a szavazó kérelmezi, jeleznie kell, hogy kérelme az elsõ vagy a második fordulóra vagy mindkettõre vonatkozik-e. Ez az elõzetes nyilatkozat csökkenti annak a lehetõségét, hogy szavazók más választókerületben való szavazás engedélyezéséért folyamodjanak azzal a szándékkal, hogy a második fordulóban megcélzott versengésekben befolyásolják a végeredményt.
Noha nem volt bizonyíték arra, hogy a rendszerrel visszaéltek volna, a választás folyamán nyilvánvalóvá vált, hogy a rendszer nem kielégítõen ellenõrzött, és a törvényben valamint a programot irányító eljárásokban szükség van további útmutatásokra. A 89. paragrafus elõírja, hogy az igazolásnak jeleznie kell, hogy a szavazó mely településen kíván szavazni. Ám a szavazó bármelyik szavazókört választhatja, és csak akkor lehet kinyomozni, hogy tulajdonképpen hol jelenik meg a szavazás napján, ha összes nyilvántartást átvizsgálják. A rendszerben rejlõ egyik hiba lényege az, hogy megengedhetõ-e egy olyan személynek, aki igazolással egy olyan választókerületben szavazott, ahol az elsõ fordulóban megválasztották a jelöltet, hogy a második fordulóban a saját lakóhelye szerinti választókerületben szavazzon, amennyiben abban a választókerületben tartanak második fordulót. A választási tisztviselõk elismerték, hogy ennek megengedése lényegében azt jelentené, hogy az adott személynek megengedik, hogy két jelöltre szavazzon, noha ez ellentétben áll az „egy szavazó – egy szavazat” elvvel.
Az igazolási rendszert meg kell szüntetni, és helyette egy megfelelõ távollévõk szavazását biztosító rendszert kell bevezetni. Törvényességi kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy megengedhetõ-e bármely szavazó részére, hogy olyan kerületben befolyásolja a választás eredményét, ahol nem állandó lakos. A távollévõk szavazásának rendszere biztosítaná, hogy a szavazás napján otthonuktól távol lévõ szavazók az ilyen célból létesített különleges helyiségekben kézhez kaphassák otthoni választókerületükbõl a megfelelõ szavazólapot. A magyar választási rendszer kifinomultsága és az azt támogató technológiai rendszer könnyen lehetõvé tehet egy ilyen jellegû, a távollévõk szavazását elõsegítõ rendszerre való átállást.
2. Mozgó urnás szavazás
Néhány technikai jellegû módosítás javítaná a mozgó urnás szavazási rendszert, mely rendszert azoknak a szavazóknak a kiszolgálására használják, akik intézményi felügyelet alatt állnak vagy egyébként nem képesek elmenni a szavazóhelyiségükbe a szavazás napján. Határidõt kell megállapítani e szolgáltatás iránti kérelmekre. Meg kell határozni azt is, milyen módon lehet ilyen kérvényt benyújtani.
3. Szavazás külföldön
A jelenlegi törvény nem rendelkezik a külföldön élõ magyar állampolgárok szavazásáról. Még a katonai szolgálat teljesítése közben külföldön állomásozóknak, a konzulátusok és követségek személyzetének és más állami ügyekben távollévõknek sem áll módjukban szavazni.
4. A szavazóhelyiségek eredményeihez való hozzáférés
Annak ellenére, hogy a szavazás folyamatának szinte valamennyi oldala kivételesen magas szinten átlátható, az egyik lényeges hiány az, hogy noha az összesített eredmények szinte azonnal széles körben hozzáférhetõek, a szavazóhelyiségek részletes adataihoz nem biztosított a hozzáférés. Még a választásokat követõ napokon sem volt mód a helyi szinten összesített eredmények alapjául szolgáló szavazóhelyiségi adatlapok megnézésére. A törvény elrendeli, hogy a Szavazatszámláló Testületek pártok által jelölt tagjainak jogában áll másolatot kapni a szavazóhelyiségi eredményeket tartalmazó jegyzõkönyvekbõl. Azonban õk e rendelkezés értelmezése szerint a szavazókörökben nem kaphattak másolatokat az eredményekrõl, csak a vonatkozó Választási Irodákban, a választás napját követõ napokon. Sokan azon aggályuknak adtak hangot, hogy a szavazókörökben kézzel írott másolatok olyan hibákat tartalmazhatnak, amik problémát okozhatnak, ha jogorvoslat benyújtására kerül sor. A Jegyzõkönyvvezetõt meg kell bízni azzal, hogy szavatolja, hogy az információ helytálló, mielõtt a Szavazatszámláló Bizottság tagjának másolatát aláírják és lepecsételik. Az egyes szavazóhelyiségek eredményeit feltüntetõ táblázatokat rendelkezésre kell bocsátani nyilvános vizsgálat céljából minden egyes Választási Irodában, és mindenkinek rendelkezésére kell bocsátani, aki másolatot kér róluk. Ennek az információnak a rendelkezésre állása kiemelten fontos, mivel az eredményeket illetõ fellebbezések beadásának határideje 24 óra. A rendelkezésre álló számítógépes technológia könnyen biztosíthatja ezt a bõvítést.
IX. a második forduló, KIFOGÁSOK és végleges eredmények
A. A Második Forduló Kampánykörnyezetének jellege
Miután a Fidesz-MDF tömörülést 1%-os különbség választotta el az elsõ fordulóban vezetõ helyen végzõ MSZP-tõl és SZDSZ-tõl, és 131 képviselõi hely várt arra, hogy megszerezzék, a második forduló elõtti két hét olyan feszült volt, hogy a kampány vitriolossá vált. Április 21-én a választási részvétel 73%-os volt, ami meghaladta az elsõ fordulóban részt vettek számát. Nagy számban fordultak elõ „suttogó kampány”-ról szóló híresztelések és „piszkos praktikák”-at emlegetõ vádaskodások. A közszolgálati televízió rendszeres tájékoztatásaiban a Fidesz-MDF iránti elfogultság a tetõfokára hágott.
Miután a Fidesz az elsõ fordulóban igen szoros versenyben alul maradt, a párt elsõ kampány-nagygyûlését nacionalista retorika és rémhírterjesztés jellemezte. A szónokok olyan érzelmileg túlfûtött hangot ütöttek meg, hogy az ellenzéki pártok feltették a kérdést, mivé fajulhat még a kampány.
Közvetlenül a második forduló elõtt úgy tûnt, a Fidesz-MDF mozgásba fog lendíteni egy stratégiát, hogy felkészüljön a második forduló eredményeinek a kétségbevonására, ha erre szükség lesz. Bejelentették, hogy azon oknál fogva, hogy az elsõ fordulóval kapcsolatban a választóktól oly nagy számban bejelentés érkezett hozzájuk, felállítanak egy „Demokráciavonal”-at, amelyet a szavazók felhívhatnak, és bejelenthetik a választás napján támadt nehézségeiket vagy õket ért jogsértéseket. „Demokráciaközpontok”-at is létrehoztak kirendeltségeiken, és jelezték, hogy ifjúsági tagozatuk tagjai a szavazóhelyiségek közelében fognak tartózkodni a szavazás napján, hogy tanácsot adhassanak azoknak a szavazóknak, akik szavazással kapcsolatos jogsértést tapasztalnak, vagy a szavazás megkísérlése során más nehézségekbe ütköznek.
Az OVB-t felszólították, hogy hozzon döntést arról, hogy ez a tevékenység törvénysértõ-e. Noha a panasz nem hivatkozott kampánycsendre vonatkozó rendelkezésekre, az OVB úgy döntött, hogy ezt a szempontot érintenie kell a döntésében, mivel a mondott tevékenység ezen idõszak alatt és a szavazás napján is folytatódni fog. Az OVB tagjainak többsége arra szavazott, hogy e tevékenység nem meríti ki a törvénysértés kategóriáját, az MSZP, a Centrum és az SZDSZ viszont nem értett egyet ezzel a nézettel.
B. Választások Utáni Kifogások és Újraszámlálások
1. Megismételt választásokat követelõ felhívások
Az eredményeket olyan ténymegállapítás alapján lehet érvénytelenné nyilvánítani, mely szerint olyan súlyos törvénysértések fordultak elõ, amelyek képesek a végeredményt megváltoztatni. Noha Nyírbátorban 5000 szavazatnyi különbség volt a két vezetõ helyen végzett jelölt között, az MSZP fellebbezett azon vélelem alapján, hogy a Fidesz-MDF törvénytelenül megpróbálta befolyásolni a szavazókat. Az MVB az MSZP javára döntött, azonban a bíróság eljárásbeli indokok alapján elutasította az MVB döntését.
Gyöngyösön hasonló eset fordult elõ, amikor a Fidesz-MDF jelöltje fellebbezett az eredmény érvénytelenné nyilvánításáért, olyan vélelmek alapján, miszerint az MSZP jelöltje megsértette a törvényt és a kampánycsend-idõszakot azzal, hogy a környezõ falvakban ételt és italt osztogatott. Tanúvallomások és a két szavazóhelyiség jegyzõkönyvi bejegyzése alapján a helyi bizottság a panaszos javára döntött. Az MSZP a döntés ügyében a Heves megyei MVB-nél fellebbezett, amely elutasította az alacsonyabb szintû bizottság döntését. Az MVB úgy találta, hogy az eredeti panaszt a törvényes határidõ után nyújtották be, és a benyújtott bizonyíték nem támasztotta egyértelmûen alá az állításokat. Valóban számos tanú visszavonta korábbi tanúvallomását. Végül a megyei bíróság fenntartotta az MVB döntését és nem írtak ki ismételt választást.
2. Újraszámlálások
Egy sor esetben az érvénytelen szavazatok számbavétele döntõ kérdésnek bizonyult. Szerencsen, ahol az MSZP jelöltje öt szavazattal nyert az elsõ számlálás után, elvesztette a Fidesz-MDF-fel szembeni elõnyét, és a szavazatok újraszámlálása után 1 szavazat elõnnyel nyilváníttatott gyõztesnek. Az érvénytelen szavazatok felülvizsgálata megfordította a végeredményt. Az eredmény megfordulása ellen a Borsod megyei bíróságon kifogást emeltek. A bíróság megvizsgálta a 27 érvénytelennek nyilvánított szavazatot, és úgy döntött, hogy csak 7-et kellett volna érvényteleníteni. Végül a képviselõi helyet az MSZP 2 szavazattal visszanyerte.
Veszprém megyében a bíróság elutasította az MSZP jelöltjének fellebbezését, aki eredetileg 14 szavazattal veszített. A választás éjszakáján újraszámlálást végeztek, ami a különbséget 10 szavazatra csökkentette. A jelölt azon az alapon fellebbezett, hogy az érvénytelen szavazatokat nem értelmezték következetesen.
Elsõ fordulóban elszenvedett vereségét követõen néhány napon belül a MIÉP az OVB-nél fellebbezett országos újraszámlálást követelve. Miután a körülbelül mindössze 35 000 szavazattal a pártnak nem sikerült elérnie az 5%-os küszöböt, azt remélte, hogy sikerül kieszközölnie annak megállapítását, hogy elegendõ számú hiba történt ahhoz, hogy – amennyiben e hibákat kijavítják – pótolni tudja a számára hiányzó szavazatokat. Vitatandó kérdésként vetették föl az érvénytelen szavazatok ügyét – 63 897 érvénytelen szavazat volt (ami a leadott szavazatoknak elfogadható mértékû, kb. 1%-a) – valamint azt, hogy az õ megfogalmazásukban „igazolás”-t használó szavazók szokatlanul nagy számban szavaztak más kerületben, mint ahol nyilvántartásba vették. Megkérdõjeleztek 370 olyan esetet, ahol a szavazóurnában több szavazat volt, mint ahány szavazó szavazásra jelentkezett. Az ilyen jellegû vélelmek ellenére, az OVB elutasította a kérelmet. Noha a panaszt a fellebbezési határidõ után nyújtották be, az OVB nem utasította el az ügyet azonnal. Azonban úgy döntött, hogy a MIÉP nem mutatott fel állításait alátámasztó bizonyítékot. Döntése meghozatalát arra is alapozta, hogy a törvény csak akkor rendeli el a szavazóhelyiségekben az újraszámlálást, ha a vezetõ helyen végzett jelöltek közötti különbség egy százaléknál vagy az érvénytelen szavazatok számánál kisebb.
A Legfelsõbb Bíróság fenntartotta az OVB döntését. Legeslegutolsó lehetõségként a beszámolók szerint 300 000 ember által aláírt petíciót nyújtottak be a köztársasági elnökhöz, ám a kérvény nem érte el a MIÉP által remélt célkitûzést. Mindazonáltal a MIÉP rá tudott mutatni a törvény egyik hiányosságára. A törvénynek világosan meg kell határoznia, milyen alapon lehet újraszámlálást kérni. Nem szokatlan, hogy az ilyen kérések benyújtásának módját szabályozó törvények meghatározzák azokat a kritériumokat – mint amilyen a gyõztes és a fellebbezõ közötti szavazatok megoszlása –, amelyek teljesülése mellett az újraszámlálást automatikusan elvégzik, fellebbezés után, és a komolytalan kérelmek elkerülése érdekében térítés nélkül, vagy letét illetve költségtérítésnek megfelelõ díj ellenében.
Már a végleges eredmények elfogadása után történt, hogy a Fidesz bejelentette: szándékában áll népi kezdeményezést indítani, amit a Parlamenthez nyújt majd be, azzal a céllal, hogy érvénytelenítsék azt a törvényi rendelkezést, amely megköveteli, hogy a szavazásban leadott szavazólapokat a választások után 90 nappal megsemmisítsék. A kezdeményezés arra fogja felszólítani az Országgyûlést, hogy ezen idõszak letelte után is õrizze meg a szavazólapokat, hogy ily módon sor kerülhessen egy végsõ újraszámlálásra, jóllehet ez az esemény semmilyen jogi következményekkel nem jár, illetve nem módosítja az eredményeket, még akkor sem, ha a az újraszámlálás más eredményt hozna ki. E kezdeményezéshez 50 000 szavazó aláírása szükséges, de nem indítható meg a választások utáni 41. nap elõtt.
C. Végleges Eredmények
Amikor már minden lehetséges fellebbezési lehetõség kimerült, az OVB május 8-án hitelesítette a választások végleges eredményét. Az elsõ forduló és a végeleges eredmények az alábbiak:[4]
|AZ ELSÕ FORDULÓBAN ELNYERT MANDÁTUMOK |
| |Választó-kerületi |Megyei listán |Országos listán |Mandátu-mok |Országgyûlési mandátumok |
|Pártok |mandá-tumok |szerzett mandátu-mok |szerzett mandátu-mok |összesen |százalékaránya |
|Fidesz-MDF |20 |67 | |87 |22.54% |
|MSZP |24 |69 | |93 |24.09% |
|SZDSZ | |4 | |4 |1.04% |
|MSZP/SZDZ |1 | | |1 |.26% |
|ÖSSZESEN |45 |140 | |185 | |
|A MINDKÉT FORDULÓBAN ELNYERT |
|VÉGLEGES MANDÁTUMOK |
| | | | | | | |
|Pártok |Szavaza-tok |Választókterületi |Megyei listán |Orzágos listán |Mandátu-mok |Országgyûlési mandátumok |
| |megosz-lása |mandátu-mok |szerzett |szerzett |összesen |aránya |
| | | |mandátu-mok |mandátu-mok | | |
|Fidesz-MDF |44.05% |95 |67 |26 |188 |48.7% |
|MSZP |42.81% |78 |69 |31 |178 |46.11% |
|SZDSZ |5.07% |2 |4 |13 |19 |4.92% |
|MSZP/SZDSZ közös |0.41% |1 | | |1 |0.26% |
|jelöltjei | | | | | | |
X. JAVASLATOK
A. Általános
1. A törvénynek meg kell követelnie, hogy az alacsonyabb szintû választási bizottságok által hozott döntések összhangban álljanak az OVB által kiadott állásfoglalásokkal, és felhatalmazást kell adnia az OVB-nek ahhoz, hogy elutasítsa az alacsonyabb szintû bizottságok azon döntéseit, amelyek nem tükrözik az OVB állásfoglalásait.
2. A törvénynek meg kell szabnia a második fordulóból való visszalépések határidejét oly módon, hogy elegendõ idõ maradjon a szavazólapok kinyomtatásra, és ne sérüljön a kampánycsend.
3. Az eljárási törvényt és a médiatörvényt egybehangzó paragrafusokkal módosítani kell, amelyek sokkal világosabban határozzák meg az ORTT és az OVB elkülönülõ hatáskörét a választási kampánnyal kapcsolatos panaszok elbírálására vonatkozóan. Az ilyen panaszok elbírálására megszabott határidõnek lehetõvé kell tennie, hogy mindkét testület idõben döntést tudjon hozni.
4. A törvényalkotásnak a kisebbségek számára hatékonyabb részvételt kell biztosítania az Országgyûlésben.
B. Választási Szervek és Hivatali Apparátus
5. Az OVB választott tagjainak megválasztását illetõ összpárti konszenzus létrehozása érdekében kétharmados többséget kell elõírni az országgyûlésben.
6. Az OVB függetlenségét azzal is növelni lehet, ha a tagok szolgálati idejét meghosszabbítják, illetve oly mértékben elnyújtják, hogy semelyik hivatalban lévõ Országgyûlés ne választhasson 3 tagnál többet.
7. Tisztázni kell az OVB-nek a választásokkal kapcsolatos panaszok elbírálására vonatkozó hatáskörét.
8. Annak biztosítása érdekében, hogy a panaszosoknak ne tagadhassák meg az értelmes jogorvoslathoz való jogát, a választási törvény megsértése miatt kiszabandó büntetéseket kell megállapítani büntetõeljárást nem igénylõ esetekre vonatkozóan, és az OVB-nek felhatalmazást kell adni e döntések érvényesítéséhez.
9. Az OVB-nek felhatalmazással kell rendelkeznie ahhoz, hogy a panaszosokat, a tanúkat vagy más jól informált személyeket megjelenésre kötelezhesse, illetve a panaszokban idézett állításokra vonatkozó vagy más jellegû válaszadásra kötelezhesse, annak érdekében, hogy az ügyekben érdemileg és ne formalitásokat illetõen lehessen döntést hozni.
10. Annak biztosítása érdekében, hogy megfelelõ fékek és egyensúlyok legyenek érvényben, az Országos Választási Iroda bizonyos döntéseihez az OVB jóváhagyását kell elõírni, különösen a szavazólapok megtervezését, a mozgó urnás szavazásra vonatkozóan kialakított eljárási szabályzattervezeteket, az igazolások használatát és más – esetleg politikai következményekkel is járó – döntéseket illetõen.
C. A Jelöltek Nyilvántartásba Vétele
11. A visszaélések korlátozása érdekében, a jelölési eljárás során a kopogtató cédulák alkalmazását meg kell szüntetni, helyette kérvényfüzetekben szavazóktól aláírásokat vagy (a jelölõ szervezetektõl) pénzletétet kell gyûjteni.
12. Ha megtartják a kopogtatócédulákat, akkor azokat sorszámmal kell ellátni, és az egyes szavazók helyett a pártok között kell – azonos számban, sorszámmal ellátva – szétosztani.
13. Az egy-egy jelöltre leadható kopogtatócédulák (vagy kérvényfüzetbe gyûjtött aláírások) számának felsõ határt kell szabni. A Parlamentben képviselt pártoknak ne kelljen kopogtatócédulát gyûjteniük.
D. A Kampány és a Média
14. A törvénynek sokkal világosabban különbséget kell tennie a kampányidõszak adminisztratív, kampányolási valamint kampányfinanszírozási és pénzügyi kimutatási szempontból vett kezdetének idõpontja között.
15. A törvénynek meg kell határoznia azokat a költségfajtákat és kampánytevékenységeket, amelyekre vonatkozóan a kiadásokról kimutatást kell benyújtani. A meghatározásnak tartalmaznia kell a nem a párt által közvetlenül fizetett kampánytevékenységekért „természetben” nyújtott szolgáltatások vagy hozzájárulások elfogadását is.
16. A törvénynek a kampánykiadások felsõ határainak megsértéséért valamint az elõírt kimutatások hivatalos közlönyben való megjelentetésének elmulasztásáért járó büntetést kell megszabnia.
17. Ki kell alakítani a kampánykiadásokról szóló kimutatások benyújtásának menetrendjét, a választás napja elõtt legalább egy idõközi kimutatás benyújtásának elõírásával. A törvénynek meg kell határozni azt is, hogy a kimutatásban milyen formátumban és részletességgel kell az adatokat feltüntetni.
18. Meg kell fontolni, hogy korlátozni kell-e a kampánycsend-idõszakot megelõzõ 3-4 hét során közzétehetõ illetve sugározható kormányhirdetések fajtáját és mennyiségét, és meg kell tiltani, hogy a kampánycsend ideje alatt szükségintézkedésekkel kapcsolatos hirdetéseken és egyéb jogi közleményeken kívül más hirdetéseket közzétegyenek.
19. Szigorúan foganatosítani kell olyan intézkedéseket, amelyek megtiltják, hogy mûsorsugárzók valamely párt érdekeit szolgálják, különösen fennáll ez a közszolgálati médiák esetében. A közszolgálati média kuratóriumi tagjait el kell tudni számoltatni az „egyenlõ feltételek”-kel kapcsolatos visszaélések ügyében.
E. A Választás Napi Folyamatok Menete
17. Meg kell szüntetni az igazolásokat, amelyek lehetõvé teszik, hogy szavazók ne azon a szavazóhelyiségben szavazzanak, ahol nyilvántartásba vették õket, hanem egy másikban, és helyette a távollévõk szavazását biztosító rendszert kell bevezetni.
18. Amennyiben ilyen igazolások továbbra is alkalmazva lesznek, a törvénynek elõ kell írnia, hogy minden olyan választás esetében, amelyen a választó szokásos választókerületén kívül kíván szavazni, olyan rendszert kell létrehozni, amely biztosítja, hogy az igazolások felhasználása folyamatosan ellenõrizhetõ és elszámoltatható legyen.
19. A mozgó urnás szavazásra vonatkozó kérvényekre vonatkozóan határidõt kell megszabni, és ki kell kötni, hogy milyen módon lehet kérelmet benyújtani.
20. A szavazatok megszámlálása során a mozgó urnában lévõ összes szavazólap számát külön meg kell számolni és külön be kell jelenteni az eredmény adatlapon, még mielõtt a szavazatokat a többi szavazattal a szavazatszámlálás céljából összevegyítik.
21. A SZSZB-k tagjainak azt megelõzõen, hogy távoznak a szavazókörbõl, kapniuk kell egy másolatot a szavazókör eredményeirõl.
22. A szavazóköri adatokat tükrözõ összesített eredményeket nyilvános megtekintés céljára hozzáférhetõvé kell tenni az illetékes választási irodán a választás utáni napon kora reggeltõl, és mindenkinek rendelkezésére kell bocsátani, aki másolatot kíván kapni róluk.
23. Azokon a rendelkezéseken kívül, amelyek a szavazókörökben, a számlálási folyamat során végrehajtandó újraszámlálást írnak elõ, a törvénynek világosan meg kell határoznia, milyen alapon lehet újraszámlálást kérni kerületi, megyei és országos szinten. A komolytalan kérelmek elkerülése érdekében, e rendelkezések meghatározhatják azokat a feltételeket is, amelyek megléte esetén ezen újraszámlálást díjmentesen vagy letét, vagy költségtérítés ellenében elvégzik.
24. Még a következõ választás elõtt tisztázni kell minden olyan esetet, amikor nem világos, hogy a második fordulóban visszalépõ jelöltekre leadott szavazatok milyen módon vesznek részt az országos listás képviselõi helyek elosztásában.
az ebesz/diejh-ról
A Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (DIEJH) az EBESZ legfõbb azon intézménye, amely a részt vevõ Államoknak nyújt segítséget abban, hogy „az emberi jogokat és alapvetõ szabadságjogokat hiánytalanul tiszteletben tartassák, a törvényességet fenntartsák, a demokrácia elveit népszerûsítsék, (…) építsék, erõsítsék és védjék a demokratikus intézményeket, továbbá az egész társadalomban érvényesülõ tolerancia gyakorlását elõsegítsék” (1992. évi Helsinki Dokumentum).
A Lengyelországban, Varsóban székelõ DIEJH-t 1990-ben hozták létre a párizsi charta keretében mûködõ Szabad Választásokért Irodaként. 1992-ben az Iroda nevét megváltoztatták, hogy tükrözze kiszélesített – most már az emberi jogokra és a demokratizálásra is kiterjedõ – megbízatását. Jelenleg 80 munkatársa van.
A DIJH a választási megfigyelések terén ma a vezetõ európai szervezet. Évrõl-évre koordinálja és megszervezi több ezer megfigyelõ telepítését, akiknek az a feladta, hogy értékeljék, hogy az EBESZ tagállamokban tartott választások összhangban állnak-e az adott ország törvényeivel és a nemzetközi normákkal. A szervezet egyedülálló módszertana mélyreható betekintést enged a választási eljárás valamennyi elemébe. Segítségnyújtási projektek keretében a DIJH segít a részt vevõ Államoknak választási kereteik javításában.
Az Iroda demokratizálási tevékenysége a következõ hat témakört öleli föl: törvényesség, civil társadalom, szabad mozgás joga, nemek közötti egyensúly, embercsempészet és vallásszabadság. A DIJH több mint 100 kijelölt segítségnyújtási programot végrehajtásán dolgozik, amelyek célja egyrészt az, hogy elõsegítse és növelje az Államok EBESZ kötelezettség vállalásoknak való megfelelését, másrészt az, hogy fejlessze a demokrácia kereteit.
A DIJH folyamatosan ellenõrzi, hogy a részt vevõ Állam eleget tesz-e az EBESZ emberi dimenziókat illetõ kötelezettségvállalásainak. Évrõl-évre számos értekezletet szervez továbbá az EBESZ emberi dimenzióval kapcsolatos kötelezettségvállalásai végrehajtásának a részt vevõ Államok által történõ felülvizsgálata céljából.
A DIJH tanácsadást nyújt a részt vevõ Államoknak a romákkal és sintikkel kapcsolatos politikájuk kialakításához. Támogatja a roma és sinti közösségek körében végzendõ képesség-növelést és hálózati kommunikációt, és bátorítja a roma és sinti képviselõk részvételét a politikaformáló testületekben. Az Iroda klíringházként is mûködik a roma és sinti ügyekkel kapcsolatos információk országon belüli és nemzetközi szereplõi közti cseréje terén.
A DIJH valamennyi tevékenységét az EBESZ intézményeivel és más nemzetközi szervezetekkel fenntartott szoros koordináció és együttmûködés keretében hajtja végre.
A DIJH-ról további tájékoztatás a DIJH weboldalán található, amely jelentésekbõl és egyéb dokumentumokból álló átfogó gyûjteményt tartalmaz, amelyben helyet kapott többek között a DIJH által közzétett valamennyi korábbi választási jelentés és választási törvényekre vonatkozó elemzés. (odihr)
-----------------------
[1] Az eljárási törvény 34. paragrafusa.
[2] Lásd az EBESZ/DIEJH Zárójelentése a Magyar Köztársaságban 1998. május 10-én és 24-én tartott országgyûlési választásokról, és az EBESZ/DIEJH Szükségleteket értékelõ küldöttségi jelentése 2002. február 18-20.
[3] Az 1990-es népszámláláskor csak 142 000 személy vallotta magát határozottan romának.
[4] Az adatok az Országos Választási Iroda adataiból származnak: .
-----------------------
ODIHR.GAL/26/02
2002. június 6.
Csak ANGOLUL.
................
................
In order to avoid copyright disputes, this page is only a partial summary.
To fulfill the demand for quickly locating and searching documents.
It is intelligent file search solution for home and business.