Gyires.inf.unideb.hu



12. téma

AZ INFORMÁCIÓTÖRTÉNELEM HAGYOMÁNYOS ÉS ÚJ TÉMÁI

hagyományos témáknak (a tudományos szóhasználatban divatossá vált kifejezéssel: diskurzusoknak) azokat nevezhetjük, amelyek a történettudományi (netán szociológiai, antropológiai, néprajzi stb.) vizsgálódások során kerültek, kerülnek elő, különböző összefüggésekben, kapcsolati mezőben (idegen szakszóval: kontextusban), de igazából az információtörténelem témakörébe tartoznak, tartoznának

vagyis a kibontakozó információtörténelem kutatóinak, művelőinek a feladat az lenne, hogy mihamarabb és minél szorosabban információtörténeti problémákhoz kapcsolva ezeket, kellő alapossággal dolgozzuk fel őket vagy gondoljuk újra (tehát – ismételjük – információtörténelmi nézőpontból)

az új témákat – az eddigi, viszonylag rövid időre visszanyúló tapasztalatok szerint – a társtudományok friss eredményeinek szem előtt tartásával emelték ki, illetve emelhetők ki; ezekről máris feltételezhető, hogy a közeljövő információtörténeti gondolkodásában meghatározó szerepet játszanak majd

Az információs forradalmak

a társadalomtudományok több ágában is gyakran használt kategória (mondhatni, sűrűn előfordul, hogy indokolatlanul használják) – talán célszerűbb lenne a „forradalmak” szót idézőjelben szerepeltetni

induljunk ki a „forradalom” szó lexikoni meghatározásából: „különlegesen gyorsan végbemenő, nagy jelentőségű változás” (Révai új lexikona, 7. köt.) – a természetben és a társadalomban lezajló változásokra egyaránt alkalmazzák, a társadalmi mozgás különböző területeinek, folyamatainak jellemzésekor találkozunk vele (pl. kulturális ~, tudományos ~, szexuális ~, politikai ~ stb.)

manapság (mintegy ötven-hatvan esztendeje) az információközvetítés és információrögzítés fejlődéséről szólva szintén terminus technikusként használják, leginkább az „információs forradalmak” jelzős szerkezetben; különösen elterjedt az infokommunikációs forradalom megnevezés, amely tulajdonképpen az infokommunikációs technológia történelmi változásait igyekszik leképezni (tükröztetni) (már szó esett arról, hogy maga a szóösszetétel – infokommunikációs – tautologikus (azaz szóismétlő, szószaporító)

szinte magától értetődőn vált szokássá vált (szakirodalomban, oktatásban, mindennapi szóhasználatban), hogy a kifejezést a digitális kultúrával is összekapcsolják; (sőt nemegyszer az információs forradalom alatt az informatikai forradalmat értik)

a tudományos közleményekben, a tankönyvekben, az ismeretterjesztő (és publicisztikai) írásokban gyakori: felsorolják, táblázatba foglalják azokat az információs (vagy/és kommunikációs) „forradalmakat”, amelyeket az egyes szerzők (oktatók) „sorsdöntő”, „nagy horderejű” stb. változásnak tartanak (minősítenek)

ezekkel a felsorolásokkal, táblázatokkal kapcsolatban viszont jó néhány metodikai (módszertani) aggály vetődhet fel –

például nem derül ki, miért van erre szükség, minek a megoldását segítik (azaz szerves eleme az értekezésnek, a mondandónak vagy csak kötelezőnek vélt, voltaképpen szervetlenül illeszkedő részlete), mi a rendszerezés alapja, a lehetőségek milyen köréből verbuválódtak a kiválasztott elemek;

még a leginkább elterjedt felosztások sem mindig tesznek különbséget információs eszköz, információs szerszám és információs üzem között: nem derül ki világosan, mit értenek rádió vagy televízió alatt, miért kezelik azonos (természetesen történelmileg messzi távolban lévő) elemként a nyelv kialakulását és az elektronikus hírközlő eszközök létrejöttét stb.

a harmadik módszertani probléma: a „forradalmak” logikája a legjelentősebbnek érzett innovációt (újítást) emeli ki a legjelentősebbnek érzett részműveletek közül, pl. a tárolás/visszakeresés innovációi általában kimaradnak a felosztásokból; ebből adódóan más ellentmondások is felfedezhetők, pl. ha a rögzítésnél kiemeljük az írást, akkor miért nem forradalom a mozgókép; elfogadható-e, hogy a tagolt nyelv kialakulásával befejeződött egy folyamat, nem kellene-e a másodlagos nyelvi konstrukciókra is figyelni (mint például az ismeretlent a már ismert mintájára leképző és ennek következtében óriási megismerő-kapacitással rendelkező metafora, vagy a nyelvi elemekből felépülő tudományos modellek (mint információs szerszámok)

mindazonáltal a leginkább elterjedt, ún. ötös felosztás (vagyis: az információ vagy/és a kommunikáció öt forradalma) kiindulópontnak elfogadható, és ennek alapján felvázolható egy tisztább rendszer – ezt megtette Z. Karvalics László a könyvében (179. oldal), méghozzá úgy, hogy a „forradalmakat” megpróbálta azokhoz a meghatározó információs műveletekhez rendelni, amelyekhez tartoznak, miközben hozzávetőlegesen még „generációs mivoltukat” is igyekszik érzékeltetni (vagyis valamiképpen jelezni, hová tartoznak időben)

|funkció |1. |2. |3. |4. |5. |

|a világ fogalmai |nyelv |metafora | |tudományos modell | |

|megragadása | | | | | |

|információ rögzítése | |írás |fonetikus írás |gépírás, fotó, |számítógépes |

| | | | |mozgókép, hangrögzítés |adatbevitel |

|jelek sokszorosítása | |írás (másolás) |nyomtatás (mozgatható |műsorsugárzás |„felszíni” és „mély” |

| | | |betűk) | |web |

|információ továbbítása | |futár, postagalamb |postaszolgálat, távíró |telefon, rádió, |e-mail |

| | | | |televízió | |

|jelhordozó tárolása és | |levéltár, könyvtár |egyetemes tizedes |koordinált indexelés |world wide web |

|visszakeresése | | |osztályozás | | |

|jelek felszámolása |számolás |abakusz |számológép |számítógép |

(a dőlt betűs elemek Marshall McLuhan felosztásában szerepelnek, vagyis ő ezeket tartotta forradalomnak) – a számok generációkat jeleznek; feltűnő: az ötödik generációban az internet „mindent visz” (vagyis átfogó): a nyelv kivételével valamennyi kategória a számítógépes világhálózatba szalad bele (!!)

ez a felosztás nyilván nem végleges, kísérleti állomás, de mindannyiunk számára olyan gondolati, metodikai bázis, amelyre az információtörténelem vizsgálódásai során támaszkodhatunk

ismételjük: hangsúlyozottan tiszta rendszerre törekedett, és kétségkívül az eddigi kísérletek közül a leginkább elfogadható; elsősorban azért, mert mutatja, mi az új, miben áll annak forradalmi mivolta, mi a mérésművelet, amelynek alapján a „kisebb” és „nagyobb” innováció elválik egymástól

ha ezen a rendszerszemléletű szemüvegen át nézünk, látjuk az információtechnológia történetének evolúciós természetét, látjuk azokat a pillanatokat (időszakokat), amikor a műveleti hatékonyság valóban ugrásszerűen növekedett, vagyis új rendszerminőség jött létre

a különféle és különböző irányból közelítő kutatások eredményei, következtetései alapján (főként az információs iparág utolsó évtizedeinek fejlődését vizsgáló amerikai kutatások nyomán) kirajzolható az információsrendszerszint-ugrás modellje:

korábban önálló részrendszerek egy magasabb, befoglaló szint „komponensévé” (alkotórészévé) válnak;

az integrációval csökken a részmegoldások diverzitása (tudatos eltérése, elhajlása);

az új rendszerminőség megnövelt kapacitással tölti be a rendelkezésre álló „információs teret”;

amint létrejön, megkezdődik az új minőségében való funkcionális újradifferenciálódása, több típusra szakadása

jellemző példaként említhetjük a könyvnyomtatás feltalálását, hiszen utána is megmaradtak a korábbi kommunikációs eszközök, pl. sokáig megmaradt az európai és főleg az ázsiai, az afrikai kultúra, vagy az iszlám szóbeli jellege;

egy másik közismert példa: megfigyelhető az írásbeli kommunikáció (a kézírás) és a vizuális kommunikáció (gesztusok, festmények, képes nyomtatványok stb.) egymás mellett élése;

könnyen belátható az is, hogy a multimédiás kommunikáció sem a számítógépes korszakkal kezdődött: pl. hajdani. szertartások, ünnepségek, színház

visszautalva a táblázatra: az ott feltüntetett forradalmak közül ezt a rendszertermészetet mutatja fel a nyelv és az írás; mindkettő felfogható szuperrendszerként, mert komponenseik (alkotórészeik) rendszerré szerveződött elemi pszichikus funkciók, illetve vizuális elemek –

a nyelv kialakulásának bizonyítékai csak közvetettek (ennélfogva bizonytalanabbak), ezért törekszenek némely kutatók a biológiai alapokig eljutni;

az írás ősi (eredeti, autochton) formáinak kialakulása sem teljesen tisztázódott – a kutatók gondolatvilágában sokáig nem vetődött fel a minimálrendszer-jelleg, fogalmilag általában „írás”-nak (vagy protoírásnak [ős~ vagy elő~]) neveztek minden tagolt jelrögzítést (rovásbot, egyszerű piktografikus ábrák, kipu stb.), később (változatos terminológiával) protoírásnak nevezték a betűírásig vezető állomásokat (pl. a protosinai írás vagy az ugariti jelrendszer a föníciai betűírást előtt), és gyakorta egymásutániságot sugalltak az egyes írástípusok között (még a mezopotámiai és egyiptomi írás viszonylatában is előfordult ez a hipotézis)

azt ma már látjuk, hogy az írás evolúciós folyamat eredménye (pl. mezopotámiai tokenek, pecsétek és az ékírás), mégpedig gazdasági, adminisztrációs és kulturális (vallási) indítékok hatására kialakuló rendszer, mégpedig jelek, jeltípusok egységes rendszerbe szerveződése vagy szervezése (új jeltípusok vagy új jegyek létrehozásával is) – spontán vagy tudatos tevékenység folyománya

Az akkulturációs jelenségek

akkulturáció fogalma: egy új kultúrába való beilleszkedés, a régi kultúra elvesztése árán – nyilvánvaló információs jelenség, az információtörténelem érdeklődését is vonzza

az akkulturáció kutatások az 1930-as évektől bontakoztak ki, főleg Amerikában, több irányból: antropológia, szociológia, társadalomtörténet stb. – ekkor a különböző etnikumok és kulturális csoportok érintkezése volt a fő téma

a hetvenes-nyolcvanas években (főként a franciák és angolok) a gyarmatosító-bennszülött relációban, az őslakos kultúra szétzúzásának formulájaként értelmezték a fogalmat, és folytattak ilyen irányú kutatásokat

újabban az inkulturáció (egy kultúra tudatos átültetése, transzplantációja) került előtérbe, pl. a missziós tevékenység)

a két irányzat sajátos keveréke: kultúraközi kommunikáció (cross-cultural communication)

A kémkedés és hírszerzés története

ismereteink szerint olyan jelenség, amely egyidős az emberiséggel (némelyek úgy vélik: professzionalizálódás a 16-17. században)

a történettudomány, azon belül, újabban az információtörténelem vizsgálatainak tárgya: a kémkedés eszközei, a kémstratégiák, az elhárítás és a dezinformáció története, a kémtevékenység fejlődése

a történeti kutatás forrásai: jelentések (levelek), megbízások, hírszerző eszközök (tárgyi emlékek), hírszerzési tananyagok, periratok (közvetlen források), egyéb források utalásai (közvetett források)

A médiumok története (médiumtörténet)

a hírközlés történetét vizsgálja – leginkább: a hírközlés technikai hátterének fejlődése; a hírközlés társadalomtörténeti kapcsolódásai (a médiumok célja már a tömegtájékoztatás); hatástörténet: pl. hírfogyasztási szokások, hírközvetítési stratégiák, társadalmi hatásmechanizmus

fontosabb történelmi állomásai, szakaszai:

legkorábbi forma a szóbeli hírközlés: közzététel, hírközlő „szervezetek”

írásos hírközlés: pl. hírlevelek, sajtótörténet, távirati irodák

hangsugárzásos hírközlés: pl. hangosbeszélők (mozgó, fix), rádió

kép- és hangsugárzó hírközlés: televízió (broadcasting, kábel, egyénre szabható digitális

online-számítógépes hírközlés: pl. hírportálok, bbs-ek, online adások, nyomtatott sajtó online megjelenései, interaktív hírközlés

A hálózatok története

a hálózatok tudománya (science of networks) az 1990-es évek második felének terméke – a matematika, a sejtkutatás és a kibontakozó internetkutatás egymástól részben függetlenül, ám sok közös érintkezési ponttal „szülte meg”

az új szemléletmód, megközelítési irány fontos, előremutató eredményig jutott el: felderítette, hogy a hálózatok működésében kimutatható néhány „egyetemes” törvényszerűség – ily módon a hálózatok tudománya (science of networks) lehetőséget ad arra, hogy egy általános modell keretében vizsgálják a speciális hálózatokat, egyebek között az emberek különböző csoportjait is

a történettudomány (általában a társadalomelmélet) is alkalmazhatja a javarészt matematikai természetű modelleket → az információtörténelem témakörébe a társadalmi hálózatok (social networks) kutatása tartozik – viszonylag nagy (főleg szociálpszichológiai) hagyományra tekintett vissza

a „hálózatiság” egyébként régóta téma a kortörténetírásban, de csak járulékos, mellékes (akcidentális) jellegzetességként került szóba, nem egyszer divatos marketingfogás egy-egy könyvcímben (pl. a „Hanza-városok hírhálózata” – itt a kifejezés inkább csak metafora, és nem szigorúan körülhatárolt vizsgálati keret)

holott a „hálózatiság” mint téma különös fontossággal bír: az információ hálózaton belüli eloszlásának rajzolata szempontjából ugyanis nem mindegy, hogy miképpen kapcsolódnak össze a hálózat tagjai;

például hálózat a váltott lovakkal üzenetet célba juttató futár mögötti infrastruktúra, amelynek csomópontjai a postaállomások, kapcsolatai az útszakaszok, miközben az információ pont-pont elven terjed (ráadásul a funkciótól függően egy nagyobb hálózat mindig csak aktuálisan szükséges szakaszának bejárásával);

hasonló hálózat épült ki a véres kard körbehordozásakor vagy a céhbehívó levelek köröztetésekor – de itt már az információs mintázat pont-multipont jellegű: egy pontból indul, és egymás után sok pontot ér el;

a műsorszórás hasonló (pont-multipont), mégis más szerkezetű: egyetlen információs aktussal, egy időben éri el a fogyasztót (telefonhírmondó, rádió, televízió)

a hálózat klasszikus formájában multipont-multipont jellegű: mindenki összekapcsolható benne mindenkivel; például Erasmus és társai a levelek sokszoros másolásával elérték, hogy mindenki olvassa mindenki levelét (erazmista levelezőhálózat); a spanyol diplomácia megoldotta, hogy ügynökeinek jelentései kölcsönösen eljussanak mindenkihez; a rádióamatőrök multipont-multipont mozgalmaként az 1920-as években létrejött az első „elektronikusan közvetített” világhálózat

mindenki mindenkivel való összekapcsolása csak kis közösséglétszámnál jelent ténylegesen megvalósuló tranzakciókat; a hálózatok tudománya az ún. kis világ fogalommal azt érzékelteti, hogy olyan hálózat épül, amin keresztül a közvetlen kapcsolatok révén elvileg bárkitől bárkihez vezethet út; az információtörténelem számára ilyen kérdések vetődnek fel: milyen távol volt egymástól Bolyai és Lobacsevszkij? (egy gaussnyira); volt-e érintkezés a korai magaskultúrák (Kína, Indus-völgy, a termékeny félhold) országai között? hogyan kapcsolódnak ma a kis világok?

napjainkban más, igen-igen messzire mutató, vezető kérdések kerülnek előtérbe: a hálózati csomópontok (node-ok, nódusok) eloszlása és leterheltsége (javak eloszlása hatványfüggvény szerint, az ehhez hasonló Máté-effektus, az információ szakadék ügye stb.; illetve kérdés formájában: lehet-e ezen változtatni, és ha igen, hogyan? felszámolhatók-e a társadalmi egyenlőtlenségek?

a hálózatban való gondolkodás történetében kiemelt helyet kap Paul Otlet: ő ismerte fel a „hálózatokból álló hálózat” szerkezetét, Traité de documentation, le livre sur le livre (Értekezés a dokumentációról, könyv a könyvről) c. könyvében felvázolta az „információ és a dokumentálás egyetemes hálózatának” architektúráját: ez összeköti az előállító központokat, az elosztókat, a felhasználókat (mindenféle szak- és földrajzi területről), a nagy könyvtárakban képernyők állnak, az elektromos távcső segítségével a telefonos könyv lehetővé teszi, hogy a „teleg” termeiben kiállított könyvek előre megrendelt oldalait otthonról olvassuk →– azaz jelenlegi tudomásunk szerint Otlet volt a világháló első látnoka!!

A fordítástörténet

noha a tranlation (fordítás, még inkább átfordítás) kifejezés a genetikában gyökeresedett meg, a „fordítás” szó a hagyományos, megszokott értelmében is izgalmas információtörténeti terület – gondoljunk az egyes információközösségek nyelvi különbségeire, a kölcsönös megértés nehézségeire, a mindenkori tolmácsolás szerepére, újabban a műfordítások és a szakfordítások nélkülözhetetlen kulturális, tudományos jelentőségére

a fordítás és fordítók világtörténetéről a magyar Radó György ösztönzésére több évtizedes munkával állt össze a Translators through History (1995) (mire megjelent, a kezdeményező meghalt) – e műben a szerzők a fordítás világtörténelmi útját kilenc nagy „hatásterület” köré rendezték:

a fordítás szerepe az alfabetikus írások kialakulásában

a fordítók és a nemzeti nyelvek fejlődése

a fordítók és a nemzeti irodalmak megszületése

a fordítók a tudás terjesztéséért

a fordító a terjeszkedő hatalmak holdudvarában

a fordítók és a vallás terjedése

a fordítók és a kulturális értékek átvitele

a fordítók és a szótárkészítés története

a tolmácsok a „történelemcsinálás” színpadán

fontos és mindenben az információtörténeti szemléletnek megfelelő alapvetés született; a fordítót információs specialistának tekintik; kitérnek az információs nagyüzemmé lett „fordítógyárakra” (az Abbaszidák bagdadi műhelyétől kezdve)

az összeállítás bizonyos arisztokratizmust (a fordítók arisztokratizmusát) is tükröz, és némiképp háttérbe szorítja a hétköznapi nyelvi érintkezés milliónyi fordítási eseményét (pl. úti glosszáriumokat)

a kötet lendületet adott a téma kutatásának: pl. esettanulmányok a 17. század fordításirodalmáról, monográfia a fordítás szerepéről a Nyugat tudományos felemelkedésében

................
................

In order to avoid copyright disputes, this page is only a partial summary.

Google Online Preview   Download